Szürkezóna

2010 baljós esztendő. Haitit 7,0, Chilét 8,8, Qinghait 6,9-es erősségű földrengés rázza meg, áprilisban meg a Deepwater Horizon olajfúró katasztrófája okozza az eddigi legjelentősebb olajszennyeződést, amíg az olajfaló baktériumokat ki nem szedik az abszolút mínusz alól, és be nem vetik őket. Izland Björk után újra bemutatkozik, ezúttal az Eyjafjallajökull vulkánnal; emiatt a repülőtársaság ingyenes ételkuponokat kénytelen osztogatni, valamint a Lonely Planet egy hétig ingyen letölthetővé teszi iPhone-os, egyébiránt teljességgel használhatatlan turistaszoftvereit. A szórakoztatóipari lobbi elkezdi felszámolni a mindennapok részét alkotó kalózsiteokat (a warezt, maradjunk ennyiben), velük együtt a scanlation egyetemes bástyáit is...

A LESZÁMOLÁS ÉVE
dásra vár. (Olyannyira, hogy júliusban egy svéd fordítót vádolnak meg mangaképek miatt gyermekpornográfiával, Kanadában meg három hónapos próbaidőre ítélnek egy mangarajongót, és egyúttal rá is karcolják a nevét egy húsz évig nyilvántartott sex offender listára.)

...és

egyúttal hatalmas szakadékot is harap a két félteke vizuális kultúrája közé, amikor Christopher Hindley amerikai mangagyűjtőt hat hónap letöltendőre ítéli egy iowai bíróság állítólagos gyermekpornószerű mangák tartása miatt. Ennek hatására a világon mindenki megkérdőjelezi az erkölcseit, aki már látott, töltött vagy olvasott mangát, amiben nem öregasszony vagy démoni rókanő van, ugyanis nullától huszonsok éves korig effektíve mindenki tíznek néz ki, az meg már egy másik kérdés, hogy Japánban a beleegyezési korhatár 13 év. A kulturális különbség meg nehezen kezelhető bármilyen prűd, etikai szürkezónákkal az egyre keményedő pornóval szembesülő törvénykező testület (vagy éppenséggel: bárki) számára. (Trivia: ugyan az terjed a neten, hogy a Vatikánban 12 év a korhatár, ez pontatlan – a vatikáni törvény ebben az esetben az olasz jog idevonatkozó passzusához igazodik, ami alsó hangon is 14 évet jelent.) Valahol érthető is, hogy a tokiói önkormányzat a gyermekvédelmi törvényekre hivatkozva cenzúrázni akarja a gyermekszerűre rajzolt karakterek erőszakos vagy erotikus/ pornográf képsorokban való ábrázolását. A törvényjavaslatot júniusban visszavonják – a mangakalobbi ellenkezését ugyanis tengerentúli művészek mellett a Google, a Yahoo meg a Rakuten is támogatja, a jelenség azonban kezeletlen, és a mai napig megol-

ELVÉRZÉS HAZAI TEREPEN
Aki egy ideje követi már a warez- és a p2pszcéna felszámolására tett kísérleteket a Napstertől a szerverszobás-letartóztatós-topsite-lefoglalós akciókig, annak nem meglepő az sem, hogy csökken a printmangák eladása. A tavalyi 6,6 százalékos esést a World Manga ügynökség nem csupán a világválsággal és a telítődött piaccal, hanem részben a scanlation-anyagok elterjedésével is magyarázza. Egészen szerencsétlenül veszi ki magát, hogy kezdetben mindenhol beindul a rajongók fordította ingyenmangák terjesztése „promóciós célzattal” – legyen igaz ez a szándék, vagy sem –, aztán hirtelen Japánba is visszagyűrűzik a jelenség. Ekkor tűnik csak fel mindenkinek, hogy hopp, az amerikai licenszorok közül meghalt az ADV, és éppen az elvérzés szélén áll a Tokyopop meg a Viz Media, hogy csak három nevet említsünk, a mangakák lecsúsznak a magyar kultúrkörben párizsis kenyérrel egyenértékű rizs örök ígéretéről, és nyilvános közleményben üzenik a scanlatorR.I.P. OneManga. Az első oldal, amely idén nyáron bezárta a bazárt a mangapiaci lobbi hatására csapatoknak és a kalózoknak, hogy legyen szíves elrohadni a belük, valamint kapjanak egy kezelhetetlen rákról szóló diagnózist a háziorvosuktól. (Ilyenkor egy kicsit mindenki a középkorban érzi magát. Mi is.) Látszólag Amerikában is pont annyira tesznek a szellemi termékek szerzői jogaira, mint Kínában, sugallja a júniusban alakult, 42 japán és amerikai kiadóból összeállt Multi-national Manga Anti-Piracy Collection. A kiadóóriások jogi lépéseinek hatására a szürkezónás fordításokat propagáló két legnagyobbb gyűjtőoldal egészen gyorsan reagált: a MangaFox száznál több mangát tüntetett el oldalairól, míg a OneManga a fórumokon kívül gyakorlatilag az összes tartalmát felszámolta, még a nem licencelt, tényleg promóciós értékkel bíró mangákat is – jelenlegi terveik szerint egy darabig a

62

nem meggyőzhető), az egyes mangák kiadása hónapokkal, sőt évekkel is csúszhat, ami 2010-ben már végzetes üzleti késlekedésnek bizonyulhat (ez a kiadókat persze kevéssé hatja meg). Mindezekhez hozzájárul az is, hogy a licencelés során kötött kontraktusok között olyanok is akadnak, amelyekben az internet mint terjesztési platform nem is szerepel. Egyelőre nem látni, hogy a szellemi termékek digitális terjesztését hogyan lehet úgy megoldani okosan, hogy mind a művészek, mind a kiadók, mind pedig a vásárlók jól járjanak, ez az átmeneti állapot pedig évtizedes távban mérhető. A képregényipari elemzők egészen pozitív hangot ütnek meg, amikor azt írják: a történet összes szereplője kényszerítve van arra, hogy fejlődjön, haladjon, és új módokat találjon arra, hogy megoldja a helyzetet, mindez azonban túl optimistán hangzik, ha az elmúlt évek európai és amerikai IP-jogi vitáit nézzük. A legszimpatikusabb még mindig a Wired magazin megoldása, amely ugyan nem képregényben utazik, de elgondolkodtató tartalmi modellben működik: mihelyst standokra kerül az újság, annak vezér- és vezető cikkei ingyen felkerülnek a netre, csak a csecse képek hiányoznak. Mangánál mindez kicsit problematikus, aztán ki tudja: lehet, hogy a rajongók inkább megvennék a mangákat, mintsem hogy olvasónaplókra szoruljanak. A kérdés mind a tartalomszolgáltatás, mind pedig a szerzői jogok oldaláról nézve igencsak kérdéses, ezt pedig azért a szóbanforgó kiadói akciók is szem előtt tartják. Fejet hajthatunk például a Németországban ugyanezen okok miatt létrejött Anime Copyright Alliance ügyintézése előtt - az ügyintézés a hallott történetek alapján nem olyan borderline-os, ahogyan elvárnánk. Az ACA kalózellenes koalícióban szintén résztvevő Animax egyik német kollégája szerint akciójuk nem a büntetés, hanem a rádöbbentés eszköze. A gyakorlatban összegyűjtik a licenszelt animék neveit, majd a listát körbeküldik a videmegosztók és tartalom szolgáltatók között, hogy távolítsák el oldalaikról a szóbanforgó animék illegális fansubjait. Állításuk szerint szó sincsen jogászkommandóval való fenyegetésről, nem is akarják rács „Remélem, hogy az összes mangakalóz hasnyálmirigyrákot fog kapni!” - üzente eme kedves jókívánságot a scanlation közösségnek Hiroe Rei, a Black Lagoon mangakája.

Tipikus (és idejét múlt) amerikai jogvédői felfogás és tudatalatti ijesztgetés: a kalózok nyilván a komcsi eszméket támogatják a letöltéssel fórumozók dōjinshi mangáival foglalkoznak majd. Mindezek miatt a kisebb scanlationoldalak pontosan érzik, hogy mi is fenyegetheti őket; így inkább meghúzzák magukat a we have been owned feliratú szobában. A kérdés igazából nem is az, hogy kinek van igaza (mindkét fél megfelelően, sok érvvel tudja megvédeni magát, a lobbi előnye a több nyakkendő), hanem az, hogy ki és hogyan fogja kitölteni azt a piaci rést, ahol eddig a scanlationöket olvasó, a digitális formátumú mangákat sokkal jobban kedvelő rajongóréteg tobzódott.

Toboso Yana, (aki nyilvánosan nem vállalja kilétét) a Kuroshitsuji mangakája szerint „a mangakalózok nem többek gerinctelen tolvajok gyülekezeténél”. Igaza lenne? mögé juttatni az illegálisan működő feliratozókat és feltöltőket, egyszerűen csak a figyelmet akarják felhívni arra, hogy a fansubber csapatok működése nem éppen törvényszerű. (Az viszont már igen, hogy az ACA német bejelentése után mind a társaság, mind partnereik oldalait több napra lehetetlenítették el a kalózokkal szimpatizáló, máig bizonytalan eredetű illetők.) A jogi ellenlépések, a koalícióformálás, a fansubok töröltetése pedig, akármennyire rosszul is hangzik ez, jogszerű, még akkor is, ha a valóság, az igazságérzet meg a kíváncsiság mást mond, a káosz pedig akkora, hogy a történet bármelyik szereplőjének lehet azt mondani fejcsóválva, hogy “na, innen szép győzni”. damage planetdamage.com

A licencelt anyagok digitális jogairól tárgyalni olyan, mint lakógyűlésre menni: mindenkinek határozott véleménye van, amivel senki más nem ért egyet...
A digitális mangaterjesztés hiányosságai ugyanis abban a pillanatban kezdenek el látszódni, amint eltűnnek a színtérről a scanlation-huszárok. Hozzájuk képest csak nagyon apró töredéknek számít a Viz indította sigikki.com, a BL-ben utazó Digital Manga Publishing vagy az iTuneson árult Tezuka Osamu mangák. Mindennek nyilván megvan az üzleti oka – a licencelt anyagok digitális jogairól tárgyalni olyan, mint lakógyűlésre menni: mindenkinek határozott véleménye van, amivel senki más nem ért egyet, de mindenki haljon meg azonnal, ha nem teljesíti a kéréseket tegnapelőttre. Nem nehéz olyan mangát találni, aminek a legális netre dobásához hat-hét különböző féllel kell tárgyalni, és ha csak egy is akad a felek közül, akinek nem tetszik valami (vagy

Tiltakozom ! - mondhatná erre Phoenix Wright, az Ace Attorney játék fifikás ügyvédje. Egy jobb, mindenki számára előnyös és igazságos terjesztési megoldás bevezetése viszont még várat magára.

63

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful