E

E
R
R
Ő
Ő
M
M
Ű
Ű
V
V
E
E
K
K


Szerkesztette:
BIHARI PÉTER















BUDAPEST, 2002
ii
ERŐMŰVEK






Írta:
Balogh Antal, okleveles gépészmérnök,
Bihari Péter, okleveles gépészmérnök,


Lektorálta:
Dr. Gács Iván, okleveles gépészmérnök,
a műszaki tudomány kandidátusa,


Szerkesztette:
Bihari Péter


© Bihari Péter, Balogh Antal











iii






Köszönetnyilvánítás

A könyv szerzői ehelyütt fejezik ki köszönetüket Gács Ivánnak a könyv írása közben
és a lektorálás során tett értékes javaslataiért és tanácsaiért.
A Szerkesztő köszönet mond Szivek Ferencnek és Pintér Lászlónak, akik az ábrák
készítésében működtek közre, valamint Kurucz Balázsnak és Kovács Gábornak, akik a
kézirat szövegének ellenőrzésében segítettek.
iv

v





Előszó

Az erőművek (mely alatt e tankönyvben alapvetően a hő- és atomerőműveket értjük)
szintetizáló szaktárgy. Felhasználja az energetikai, a hőtani és az áramlástani
alapismereteket, valamint az energiaátalakítással foglalkozó szaktárgyak keretében
tanultakat, s ezeket az erőművek szakterület keretébe helyezi.
A tankönyv öt fejezetre oszlik. Az első fejezet az erőművi villamosenergia-fejlesztés
és a villamosenergia-szállítás és elosztás alapvető fogalmaival ismerteti meg az olvasót.
A 2. fejezet az erőművi energiaátalakítás gazdasági vonatkozásaival és a gazdaságilag
optimális terhelésvitellel foglakozik. A 3. fejezet, mely e tankönyv gerincét alkotja, a
gőzkörfolyamatú erőművek lényegi kérdéseit tárgyalja. A 4. és 5. fejezet a gáz és
gáz/gőz munkaközegű erőművek sajátosságait mutatja be.
A tankönyv szemléletmódjában a LÉVAI ANDRÁS nevével fémjelzett erőműves iskola
hagyományaira és tárgyalásmódjára épít. Az erőművi energiaátalakítást alapvetően
berendezésközpontúan vizsgálja. Ugyanakkor a szükséges mélységben és módon
felhasználja a BÜKI GERGELY által jegyzett hőmérséklet/entrópia szemléletmód egyes
módszereit.
vi

vii
Fontosabb jelölések
Az itt nem közölt jelölések értelmezését első előfordulási helyükön adjuk meg.
Jel Megnevezés Mértékegység
A felület, keresztmetszet m
2

a teljesítőképességre vonatkoztatott fajlagos beruházási
költség
Ft/kW
Á éves árbevétel Ft/a
B beruházási költség Ft
B
0
diszkontált beruházási költség Ft
C évi költség Ft/a
C
a
az évi költség állandó része Ft/a
C
v
, C
ü
az évi költség változó része Ft/a
p
c izobár fajhő J/(kg·K)
E villamos energia J
H entalpia J
H
ü
tüzelőanyag fűtőérték J/kg
H
ɺ

entalpiaáram W
h fajlagos entalpia J/kg
k energia egységköltség Ft/kWh
hőátviteli tényező W/(m
2
·K)
k
a
az energia egységköltség állandó része Ft/kWh
k
v
,

k
ü
az energia egységköltség változó része Ft/kWh
m tömeg kg
mɺ tömegáram kg/s
P (villamos) teljesítmény W
p nyomás bar
kamatláb 1 (%/a)
ü
p tüzelőanyag ár Ft/kg; Ft/m
3

Q
p tüzelőanyag hőár Ft/J
Q hő J
Q
ɺ

hőteljesítmény, hőáram W
q fajlagos hőfogyasztás 1 (kJ/kWh)
A táblázat folytatódik.
viii

A táblázat folytatása.
Jel Megnevezés Mértékegység
r párolgáshő J/kg
tartaléktényező 1
S entrópia J/K
S
ɺ

entrópiaáram W/K
s fajlagos entrópia J/(kg·K)
t hőmérséklet °C
időpont s
T abszolút termodinamikai hőmérséklet K
T
termodinamikai átlaghőmérséklet K
V térfogat m
3

V
ɺ

térfogatáram m
3
/s
v fajtérfogat m
3
/kg
W munka J
w sebesség m/s
x gőz fajlagos gőztartalma 1 (%)
y gőz fajlagos nedvességtartalma 1 (%)
α annuitás 1/a
l
α leírási hányad 1/a
TMK
α karbantartási tényező 1/a
δ az optimális hatásfoktól való eltérés rontótényezője 1
ε önfogyasztási hányad 1 (%)
η
hatásfok 1 (%)
ρ
sűrűség kg/m
3

τ időtartam s
Φ felületi hőcserélő kihasználási tényezője 1

ix
Egyéb jelölések és indexek
Az itt nem szereplő jelöléseket első előfordulási helyükön magyarázzuk.

Jel Értelmezés Jel Értelmezés
GE gőzerőmű k kondenzációs
GM gázmotor ell ellennyomású
GT gázturbina irr irrevezibilis
GK gőzkazán m mennyiségi
GF gőzfejlesztő 0 ideális, elméleti
G/G gáz/gőz erőmű be belépő
H hőközlés ki kilépő
T gőzturbina min minimális
K kompresszor
kondenzációs
max maximális
F hőkiadás, fűtés opt optimális
E villamos energia cs csúcs-
KE kondenzációs erőmű ü tüzelőanyag, üzemanyag
* valós folyamat
∆ növekmény-


x
xi
Rajzi jelek
Vezetékek
Jel Megnevezés Szín Megjegyzés

gőz frissgőz (vörös)

tápvíz, kondenzátum, fűtési
forró/melegvíz, hűtővíz
főtápvíz (kék)
(mellék) csapadékvíz (cián)

fűtési forróvíz/melegvíz
(világoszöld)
hűtővíz (sötétzöld)
iszap, lúg
nyersvíz, lágyított víz, pótvíz (ibolya)
levegő, nem éghető gáz
füstgáz
gáznemű tüzelőanyag
olaj
szén
vezérlés

Berendezések – Hőforrások
Jel Megnevezés Jel Megnevezés


gőzkazán általában


nyomottvizes atomreaktor


gőzkazán túlhevítővel


atomerőművi gőzfejlesztő


gőzkazán túlhevítővel és
újrahevítővel


gázturbina égőkamra

gőzkazán túlhevítővel,
széntüzeléssel, levegő- és
tápvízelőmelegítő résszel
(kombinált rajzjel)


póttüzelés kombinált ciklusú
blokknál

xii
Berendezések – Turbinák, kompresszorok és szivattyúk

Jel Megnevezés Jel Megnevezés

gőzturbina általában

gázturbina

gőzturbina szabályozott
megcsapolással

gázkompresszor

gőzturbina szabályozatlan
megcsapolással

gőzkompresszor

folyadékszivattyú

ventilátor

Berendezések – Szerelvények

Jel Megnevezés Jel Megnevezés

szelep

szabályozó impulzus, növekvő
értékre működik

visszacsapószelep (az áramlás a
fehér mező felől a fekete felé
irányul)

szabályozó impulzus,
csökkenő értékre működik

tolózár

nyomáscsökkentő szelep (a
háromszög csúcsa a kisebb
nyomás felé mutat)

csap

csapadékvíz elvezető
automata

vegyi vízlágyító

vízbefecskendezéses
gőzhőmérséklet szabályozó

gőzsugár-légszivattyú


mennyiségmérő regisztrálással

nyomásmérő

hőmérő

xiii
Berendezések – Hőcserélők

Jel Megnevezés Jel Megnevezés

általános célú folyadék-folyadék
hőcserélő

közvetlen érintkezéses
(keverő) előmelegítő

gőzfűtésű felületi
tápvízelőmelegítő

felületi gőzkondenzátor

kondenzálódó gőzzel fűtött
gőztúlhevítő

keverő kondenzátor

gőzhűtő

gáztalanítós táptartály

felületi kondenzációs
tápvízelőmelegítő főáramkörű
gőzhűtővel és csapadék
utóhűtővel

felületi kondenzációs
tápvízelőmelegítő
mellákáramkörű gőzhűtővel
és csapadék utóhűtővel
(Nicolni–Ricard-kapcsolás)

gőzfűtésű levegő előmelegítő

xiv
xv



Tartalomjegyzék

1. A villamosenergia-fejlesztés alapfogalmai 1
1.1. A villamosenergia-rendszer (VER) ....................................................................................... 3
1.1.1. A VER általános ismertetése ..................................................................................... 4
1.1.2. A magyar villamosenergia-rendszer............................................................................ 6
1.1.2.1. Az erőműrendszer szervezeti felépítése ............................................................. 6
1.1.2.2. A villamosenergia-fejlesztés primer energiahordozó felhasználása.................... 6
1.1.2.3. A jelenlegi erőműpark....................................................................................... 7
1.1.2.4. Szállítás és elosztás ........................................................................................... 9
1.1.2.5. Teherelosztás, koordináció .............................................................................. 10
1.2. Villamosenergia-igények...................................................................................................... 11
1.3. A teljesítőképesség mérleg .................................................................................................. 14
1.3.1. Előtervezési teljesítőképesség mérleg........................................................................ 15
1.3.2. A tényleges teljesítménymérleg ................................................................................ 19
1.3.3. A kényszerű kiesések vizsgálata ............................................................................... 21
1.4. Tartalékok........................................................................................................................... 24
1.4.1. Tartalékok a szigetüzemű erőművekben................................................................... 25
1.4.2. Tartalékok az erőműrendszerben.............................................................................. 26
2. A Villamosenergia-fejlesztés gazdasági értékelése 31
2.1. Alapfogalmak...................................................................................................................... 33
2.1.1. A pénz időértéke, kamat .......................................................................................... 33
2.1.2. Az erőművek költségei.............................................................................................. 34
2.1.2.1. Az erőmű életciklusa....................................................................................... 34
2.1.2.2. Általános költségmodell .................................................................................. 35
2.1.2.3. Beruházási költség .......................................................................................... 38
2.1.3. A működési időtartam alatt felmerülő évi költségek................................................ 41
2.1.4. A villamos energia egységköltsége............................................................................ 45
2.1.5. Az erőművek árbevétele, nyeresége .......................................................................... 46
2.1.5.1. Költség- és árbevétel függvények .................................................................... 46
2.1.5.2. Egységköltség az erőműrendszer tagjainál ...................................................... 47
2.2. Beruházási döntések............................................................................................................ 49
2.2.1. Mennyiségi értékelés – statikus gazdaságossági számítások..................................... 50
2.2.1.1. A megtérülési idő (payback period)................................................................ 50
2.2.1.2. A megtérülési ráta .......................................................................................... 51
2.2.2. Mennyiségi értékelés – dinamikus gazdaságossági számítások ................................. 51
2.2.2.1. A megtérülési ráta (rate of return)................................................................. 53
2.2.2.2. A megtérülési idő............................................................................................ 53
2.2.2.3. Nettó jelenérték (net present value, NPV) ..................................................... 54
2.2.2.4. A belső megtérülési ráta (internal rate of return, IRR) ................................. 54
2.2.3. Pótlólagos beruházások és az egységköltség............................................................. 55
2.2.3.1. Optimális kiépítés pont................................................................................... 56
xvi
2.3. A villamosenergia-rendszer gazdaságos üzemvitele ............................................................. 58
2.3.1. Erőművi jelleggörbék................................................................................................ 58
2.3.2. Gazdaságos terheléselosztás...................................................................................... 59
2.3.2.1. A megszakításos üzemvitel gazdaságossága .................................................... 62
2.3.3. Rendszerszintű optimálás ......................................................................................... 63
2.3.3.1. A tüzelőanyag elosztás optimálása.................................................................. 63
2.3.3.2. Gazdaságos terheléselosztás nagyszámú blokk között..................................... 65
2.4. A villamosenergia-rendszer bővítésének tervezése............................................................... 67
2.5. Az állami irányítás és az európai normák hatása a villamosenergia-iparra ........................ 71
2.5.1. Törvényi keretek, hatóságok befolyása..................................................................... 71
2.5.1.1. A Villamos Energia Törvény........................................................................... 71
2.5.1.2. Árképzési módszerek....................................................................................... 72
2.5.1.3. A villamos energia árának hatósági szabályozása ........................................... 74
2.6. Az új kihívás: az Európai Unió (EU) irányelvei.................................................................. 77
3. Gőz munkaközegű erőművek 79
3.1. Reverzibilis gőzkörfolyamatok............................................................................................. 81
3.1.1. A Rankine–Clausius-körfolyamat ............................................................................. 82
3.1.2. A telített gőzös körfolyamat..................................................................................... 86
3.2. Körfolyamat elemzés és veszteségfeltárás............................................................................ 88
3.2.1. Termodinamikai szemléletmód ................................................................................. 88
3.2.2. Az energiaátalakítás veszteségei ............................................................................... 91
3.2.2.1. Mennyiségi veszteségek ................................................................................... 91
3.2.2.2. Minőségi veszteségek....................................................................................... 93
3.2.2.3. Összetett veszteségek .................................................................................... 101
3.2.3. Hatásfoknövelő módszerek...................................................................................... 101
3.3. Valóságos körfolyamatok................................................................................................... 104
3.3.1. Az alapok feltárása................................................................................................. 104
3.3.2. Hatásfokok, relatív jellemzők ................................................................................. 108
3.4. Az erőmű strukturális felépítése........................................................................................ 113
3.4.1.1. Technológiai modell....................................................................................... 115
3.4.2. Erőművi hőkapcsolások .......................................................................................... 116
3.4.2.1. A Láng-BBC 215 MW-os kondenzációs blokk .............................................. 116
3.4.2.2. A VVER-440 atomerőművi blokk................................................................. 118
3.4.2.3. Korszerű kondenzációs blokk ........................................................................ 119
3.5. Hőforrások és segédberendezéseik ..................................................................................... 121
3.5.1. Tüzelőanyag ellátás ................................................................................................ 121
3.5.1.1. Szénellátás..................................................................................................... 122
3.5.1.2. Fűtőolajellátás .............................................................................................. 124
3.5.1.3. Gázellátás...................................................................................................... 126
3.5.2. Kazánok és segédberendezéseik .............................................................................. 126
3.5.2.1. Alapfogalmak, energetikai jellemzők............................................................. 126
3.5.2.2. Kazánszerkezetek .......................................................................................... 130
3.5.2.3. Segédberendezések ........................................................................................ 135
3.5.3. Atomerőművek, atomreaktorok.............................................................................. 143
3.5.3.1. Nukleáris üzemanyag ciklus .......................................................................... 143
3.5.3.2. Atomerőművek típusai .................................................................................. 145
3.5.3.3. Üzembiztonság .............................................................................................. 151
xvii
3.5.3.4. A gőzfejlesztés lehetőségei............................................................................. 154
3.6. A gőzturbina és segédrendszerei ....................................................................................... 160
3.6.1. Alapfogalmak ......................................................................................................... 160
3.6.1.1. A turbinafokozat jellemzői............................................................................ 161
3.6.1.2. A turbinafokozat veszteségei és hatásfoka .................................................... 162
3.6.1.3. Többfokozatú turbinák ................................................................................. 164
3.7. Kondenzációs és hűtési rendszerek. Vízellátás .................................................................. 166
3.7.1. A kondenzációs berendezés .................................................................................... 166
3.7.1.1. Keverő kondenzátorok .................................................................................. 167
3.7.1.2. Felületi kondenzátorok.................................................................................. 171
3.7.1.2.1. A felületi kondenzátoron belüli termikus folyamatok ........................... 171
3.7.1.2.2. A felületi kondenzátorok kihasználási tényezője ................................... 180
3.7.1.2.3. A felületi kondenzátorok szerkezete és üzeme....................................... 182
3.7.1.2.4. Gáztalanítás a felületi kondenzátorban ................................................ 184
3.7.1.2.5. Felületi kondenzátorok tisztítása .......................................................... 186
3.7.1.3. Kondenzátorok vízszintszabályozása............................................................. 187
3.7.1.4. A kondenzátor segédberendezései ................................................................. 189
3.7.1.5. Az atomerőművi kondenzátorok üzemeltetési sajátosságai........................... 191
3.7.2. Az erőmű vízellátása.............................................................................................. 192
3.7.2.1. A hőkörfolyamat vízvesztesége ..................................................................... 193
3.7.2.2. A hűtőkörfolyamat vízveszteségei ................................................................. 196
3.7.2.2.1. Hasznos párolgás................................................................................... 196
3.7.2.2.2. Természetes párolgás ............................................................................ 197
3.7.2.2.3. Lebocsátás ............................................................................................ 198
3.7.2.2.4. Elszivárgási veszteség............................................................................ 199
3.7.2.2.5. Szóródási (cseppelragadási) veszteség................................................... 199
3.7.2.2.6. A salak és pernyeeltávolítás vízigénye .................................................. 200
3.7.2.2.7. Egyéb vízfogyasztások........................................................................... 201
3.7.2.2.8. A vízveszteségek összegeződése............................................................. 201
3.7.2.3. A vízigények kielégítése ................................................................................ 201
3.7.2.3.1. Források................................................................................................ 202
3.7.2.3.2. Kutak.................................................................................................... 202
3.7.2.3.3. Felszíni vízfolyások................................................................................ 203
3.7.3. Hűtési rendszerek................................................................................................... 206
3.7.3.1. Frissvízhűtés ................................................................................................. 207
3.7.3.2. Közvetlen léghűtés ........................................................................................ 211
3.7.3.3. Hűtőtavas hűtés............................................................................................ 212
3.7.3.3.1. A hűtőtavak létesítési és üzemeltetési kérdései..................................... 214
3.7.3.4. Nedves hűtőtornyos hűtés............................................................................. 216
3.7.3.4.1. A nedves hűtőtornyok szerkezeti kialakítása ........................................ 216
3.7.3.4.2. Nedves hűtőtornyok műszaki-gazdaságossági mutatói .......................... 220
3.7.3.4.3. A nedves hűtőtornyok hőtechnikai méretezése ..................................... 222
3.7.3.4.4. A nedves hűtőtornyok üzemeltetési kérdései......................................... 227
3.7.3.5. Közvetett léghűtés. A Heller-Forgó-féle száraz hűtőtorony .......................... 228
3.7.3.6. Száraz/nedves kombinált (hibrid) hűtőtornyos rendszerek........................... 231
3.7.3.7. A hűtőrendszerek egyéb elemei..................................................................... 234
3.8. Tápvízelőmelegítés, tápvízrendszer ................................................................................... 235
3.8.1. A tápvízelőmelegítés elmélete ................................................................................ 235
xviii
3.8.1.1. Tökéletes előmelegítés a teljes gőzmennyiséggel ........................................... 235
3.8.1.2. Tökéletes előmelegítés csapolt gőzzel ............................................................ 239
3.8.1.3. Nem ideális előmelegítés ............................................................................... 244
3.8.1.3.1. Egyfokozatú előmelegítés ...................................................................... 244
3.8.1.3.2. Felületi tápvízelőmelegítő optimális kialakítása.................................... 250
3.8.1.3.3. Többfokozatú előmelegítés .................................................................... 253
3.8.1.3.4. Optimális fokozatszám.......................................................................... 265
3.8.1.3.5. A termikusan legkedvezőbb előmelegítő-rendszer ................................. 268
3.8.1.3.6. Optimális előmelegítési véghőmérséklet ................................................ 268
3.8.1.4. Valóságos tápvízelőmelegítés......................................................................... 272
3.9. Termikus gáztalanítás és vegyi vízkezelés ......................................................................... 272
3.9.1. Gáztalanítás ........................................................................................................... 273
3.9.1.1. A gáztartalom és a korrózió kapcsolata ........................................................ 273
3.9.1.2. A gázok bejutásának lehetőségei................................................................... 273
3.9.1.3. A gáztalanítás célja és elvi lehetőségei.......................................................... 274
3.9.1.4. A termikus gáztalanítás elméleti alapjai....................................................... 274
3.9.1.5. Gáztalanító szerkezetek................................................................................. 277
3.9.1.6. A gáztalanítás paramétereinek megválasztása .............................................. 281
3.9.1.7. Állandó és változó nyomású gáztalanítás...................................................... 283
3.9.1.8. Gáztalanítás a VVER-440-es blokk szekunderkörében ................................. 286
3.9.2. Korrózió és vegyi vízkezelés.................................................................................... 287
3.9.2.1. Kőképződés és gőzelsózódás .......................................................................... 287
3.9.2.2. Vízoldali korrózió .......................................................................................... 290
3.9.2.3. A tápvíz vegyi előkészítése............................................................................ 295
3.9.2.3.1. Ioncserélők............................................................................................. 297
3.9.2.3.2. Különleges vízkezelési eljárások ............................................................ 306
3.10. Szivattyúk ....................................................................................................................... 307
3.11. A gőzkörfolyamat főparamétereinek megválasztása ........................................................ 308
3.12. Újrahevítés ...................................................................................................................... 308
3.13. Indítás, leállítás és terhelésváltoztatás ............................................................................ 308
4. Gáz munkaközegű erőművek 309
4.1. Alcím................................................................................................................................. 311
5. Gáz/gőz munkaközegű erőművek 313
5.1. Alcím................................................................................................................................. 315
6. Felhasznált források, ajánlott irodalom 317






1. fejezet
A VILLAMOSENERGIA-
FEJLESZTÉS ALAPFOGALMAI
1. A VILLAMOSENERGIA-FEJLESZTÉS
ALAPFOGALMAI

ÍRTA:
BIHARI PÉTER

3


Az erőművek rendeltetése, hogy a természetben előforduló energiahordozókat jobban
hasznosítható, nemesített energiahordozókká alakítsák át a mindenkori fogyasztói
igényeknek megfelelően. Ilyen nemesített energiafajták: a hő, a mechanikai energia és
az abból nyert villamos energia. Az erőművekben előállított nemesített
energiahordozók között kiemelt szerepet tölt be a villamos energia, melynek
felhasználását jó tulajdonságai és határtalan lehetőségei biztosítják. A villamos
energia az egyetlen, általánosan felhasználható energiafajta, mely a fogyasztók szinte
minden igényét – világítás, fűtés, hűtés, mozgatás, közlekedés stb. – képes kielégíteni
a megfelelő átalakító berendezés közbeiktatásával. További előnye, hogy felhasználása
jól szabályozható és egyszerűen szállítható. Hátránya a többi energiafajtához képest a
viszonylag nagy előállítási költség, az előállításával járó környezetszennyezés, valamint
az a tulajdonsága, hogy közvetlenül nem vagy csak rendkívül korlátozott mértékben
tárolható. Előnyös tulajdonságai okán mára a villamos energia elsőrendű
energiafajtává vált, olyannyira, hogy életünk már elképzelhetetlen nélküle. Mindezek
szükségessé teszik, hogy megfelelő ismeretekkel rendelkezzünk a villamosenergia-
fejlesztéssel kapcsolatos műszaki, gazdasági és környezetvédelmi feladatokról.
1.1. A villamosenergia-rendszer (VER)
A villamosítás kezdeti korszakában az 1800-as és 1900-as évek fordulóján az
energiaszolgáltatást még semmilyen tervszerűség nem jellemezte. Ebben az
időszakban a fejlődést két irány jellemezte: az egyik, az ún. horizontális fejlődés, mely
egyre nagyobb területek (egyre több fogyasztó) rendszerbe kapcsolását jelentette; a
másik irányvonal a vertikális bővülés, mely a már villamosított körzetekben az ellátás
kimélyítésében jelentkezett. Ez részben több fogyasztó bekapcsolását, részben pedig a
fogyasztói igények kibővülését jelentette. Magyarország a villamosításban a kezdeti
időszakban élenjáró szerepet töltött be, hiszen az európai szárazföld első
villamosműve 1882-ben, Temesvárott kezdte meg működését. A rendszer fejlődését az
1920-as évekig a bányaerőművek és a kis vízerőművek megjelenése (Ikervár, Gelbárt,
Felsődobsza) jelentette. Az 1934-ben életbe a villamos energia fejlesztéséről és
szolgáltatásáról szóló törvény, mely új távlatokat nyitott az egységes villamosenergia-
rendszer kialakulása felé. A második világháborút követően megkezdődhetett az
országos szintű egységes villamosenergia-rendszer kialakítása, mely igen sok új,
szénbázisú erőmű (mátrai, ajkai és inotai) építését jelentette az 1940-50-es években.
Az 1960-70-es években léptek be a rendszerbe a szénhidrogén tüzelésű erőművek
(dunamenti és tiszai), majd az 1980-as években a paksi atomerőmű blokkjai. Ezután
közel másfél évtizedes szünet következett az erőműépítésben, melyet az 1990-es évek
végén és a 2000-es évek elején ismét fellendülő erőműépítés tört meg. E korszak
domináns erőművei az alapüzemre tervezett kombinált (gáz/gőz) ciklusú hőszolgáltató
erőművek. A jövőt illetően megoszlanak a vélemények. Egyes kutatók a megújuló
energiák mind szélesebb körű hasznosításában látják a fejlődés útját, teljes egészében
lemondva az atomenergiáról és jelentősen korlátozva a hagyományos tüzelőanyagok
szerepét. Mások szerint az emberiség nem mondhat le az atomenergiáról és a fosszilis
energiahordozók esetében is található olyan megoldás a hasznosításukra, mely a
környezetre nézve a lehető legkisebb terhelést jelenti. Valószínűleg mindkét tábor
A VILLAMOSENERGIA-RENDSZER (VER)
4
érvelésében vannak részigazságok, ugyanakkor „ jó” döntést csak akkor lehet hozni, ha
a döntéshozók kellően tájékozottak a lehetséges alternatívák jellemzőiről és
következményeiről.
1.1.1. A VER általános ismertetése
A fogyasztók villamosenergia-igényét az egyes erőművek nem elszigetelten, hanem
egységes villamos hálózatra kapcsoltan látják el. A villamosenergia-rendszer további
részrendszerekre oszlik (1–1. ábra), ezek
– a rendszer energiafejlesztő elemeit, azaz az erőműveket tartalmazó erőművi
alrendszer,
– az alap- és főelosztó hálózatot magában foglaló szállítási alrendszer (ezen
alrendszer feladata a nemzetközi villamosenergia kereskedelem is),
– az elosztási alrendszer, azaz a közép- és kisfeszültségű fogyasztói elosztóhálózat,
valamint
– a fogyasztói alrendszer, azaz a fogyasztóknál található villamos berendezések
összessége.
ER ER ER ERŐMŰVI ALRENDSZER ŐMŰVI ALRENDSZER ŐMŰVI ALRENDSZER ŐMŰVI ALRENDSZER
SZÁLLÍTÁSI SZÁLLÍTÁSI SZÁLLÍTÁSI SZÁLLÍTÁSI
ALRENDSZER ALRENDSZER ALRENDSZER ALRENDSZER
export/import export/import export/import export/import
ELOSZTÁSI ELOSZTÁSI ELOSZTÁSI ELOSZTÁSI
ALRENDSZER ALRENDSZER ALRENDSZER ALRENDSZER
FOGYASZTÓI FOGYASZTÓI FOGYASZTÓI FOGYASZTÓI
ALRENDSZER ALRENDSZER ALRENDSZER ALRENDSZER

1–1. ábra. A VER alrendszerei
Az együttműködő országos erőműrendszer létrehozását a villamosenergia-ellátás
biztonsága és gazdaságossága indokolta. Az együttműködésben rejlő előnyök
kiszélesítése érdekében, valamint a villamosenergia-export vagy import lehetővé tétele
szükségessé tette az országos villamosenergia-rendszerek összekapcsolását. Az 1993.
évig hazánk tagja volt a KGST VERE (villamosenergia-rendszerek egyesülése)
rendszernek. Ennek megszűnte után Lengyelország, Csehország, Szlovákia,
Magyarország és Németország keleti területe (volt NDK) nemzeti villamosenergia-
rendszerei a CENTREL nevű rendszerben egyesültek. A rendszer központja a
Prágában található CDO (Central Dispatching Organisation). Nyugat-Ukrajna,
Románia és Bulgária szintén egy rendszerben maradt.
Az európai országok nemzeti villamosenergia-rendszerei szintén részei egy egységes
nemzetközi hálózatnak, az UCPTE
1
-nek (Union pour la coordination de la production
et du transport de l'electricite). Magyarország villamosenergia-rendszere (MVER)
1996 óta az UCPTE rendszerrel párhuzamosan jár.

1
1999 júliusától UCTE
A VILLAMOSENERGIA-RENDSZER (VER)
5
A következőkben bemutatjuk azon egységeket, melyekből a villamosenergia-
rendszerek felépülnek. Ezek az egységeket többféle szempont alapján
csoportosíthatjuk. Az első szempont a rendszerben ellátott feladat. E feladatok a
következők lehetnek: energiafejlesztés, elosztás-szállítás, végső felhasználás. A
következő pontban ezen szempontok alapján tovább vizsgáljuk a rendszer egyes
elemeit.
Energiafejlesztő egységek
A rendszer energiafejlesztő elemei az erőművek. Az erőműveket az alábbi
szempontok alapján csoportosíthatjuk:
– cél alapján: közcélú vagy ipari (nem közcélú);
– kooperáció alapján: kooperációba bevont vagy kooperációba nem bevont;
– kihasználás alapján: alap-, menetrendtartó- vagy csúcserőmű;
– felhasznált tüzelőanyag fajta alapján: szén, szénhidrogén vagy nukleáris,
valamint a megújuló energiaforrásokat (napenergia, szélenergia, geotermikus
energia, vízenergia stb.) hasznosító erőművek;
– kapcsolás alapján (a hagyományos hő- és atomerőművek): kondenzációs erőmű
(KE), fűtőerőmű (FE) vagy fűtőmű (FM).
A továbbiakban részletesen vizsgáljuk az egyes szempontok alapján történő
besorolásokat, de ez előtt néhány alapvető, a továbbiakban gyakran használt fogalmat
kell definiálnunk. Ezek a következők:
Közcélú és nem közcélú erőművek
Az adott erőművet közcélúnak tekintjük, ha feladata az adott ország, vagy egy régió
ipari és kommunális fogyasztóinak ellátása. Az MVM Rt. erőművei közcélú erőművek.
Az erőművet iparinak (saját célúnak) tekintjük, ha feladata elsődlegesen egy ipari
üzem energiaigényeinek kielégítése. Az ipari erőműveket bevonhatják a közcélú
villamosenergia-ellátásba (kooperáció).
Kooperáló és nem kooperáló erőművek
Az erőművet kooperálónak nevezzük ha része az országos (regionális)
villamosenergia-rendszernek (villamosenergia-rendszerek egyesülésének), és ezen
hálózaton együttműködik a többi erőművel. A kooperáló erőművek rendszerszintű
irányítását, teherelosztását a közcélú erőműveket irányító diszpécserközpont végzi.
Az erőművet nem kooperálónak nevezzük, ha nem része villamosenergia-rendszernek,
feladata kizárólag egy adott ipari üzem energiaigényeinek kiszolgálása. Ilyenek például
a nagyobb élelmiszeripari (cukorgyár), vegyipari, kohászati üzemeket ellátó kisebb
erőművek. Ezek célja általában hőkiadás valamilyen formában e mellett fejlesztenek
villamos energiát is.
Alap-, menetrendtartó- és csúcserőművek
Az erőművet alaperőműnek nevezzük, ha csúcskihasználási időtartama (definícióját
lásd az 1.2. alfejezetben) igen magas (évi 5500 óra felett), közel állandó teljesítményen
üzemel. Az alaperőművek általában a korszerű, jó hatásfokkal és olcsó tüzelőanyaggal
üzemelő, rendszerint új erőművek. (Magyarországon: Paksi Atomerőmű).
A menetrendtartó erőművek követik a villamosenergia-igények változásait.
Viszonylag rugalmasan és tág határok között képesek terhelésüket változtatni.
Menetrendtartásra építhetünk új erőművet is, de rendszerint a régebbi alaperőművek
válnak fokozatosan menetrendtartóvá. (Mátrai, Tiszai, Dunamenti erőművek.)
A VILLAMOSENERGIA-RENDSZER (VER)
6
A csúcserőművek csak a villamos csúcsfogyasztás időszakában üzemelnek.
Csúcskihasználási óraszámuk 1500..2000 h/a alatt van. Erre a célra olcsó (alacsony
beruházási költségű) erőműveket indokolt létesíteni, melyeknél drága tüzelőanyag és
alacsony hatásfok is megengedhető.
1.1.2. A magyar villamosenergia-rendszer
1.1.2.1. Az erőműrendszer szervezeti felépítése
A villamosenergia-fejlesztés feladatát hazánkban döntően a villamosenergia-rendszer
közcélú erőművei látják el. Az erőművek részben nagyobb városok, valamint ipari
központok közelében találhatók, melyek nagy része az 1950-1970-es években épült. Az
1–2. ábrán a különböző erőmű részvénytársaságok, valamint az erőművek
elhelyezkedése látható. Több esetben az erőmű-bánya integráció keretén belül az
erőművekhez csatolták a körzetben található energetikai célú szenet termelő bányákat
is (pl. Pécsi Erőmű Rt., Vértesi Erőmű Rt.).
Bakonyi Bakonyi Bakonyi Bakonyi
Ajka
Inota
Vértesi Vértesi Vértesi Vértesi
Bánhida
Oroszlány
Tbánya
Budapesti Budapesti Budapesti Budapesti
Paksi Atom- Paksi Atom- Paksi Atom- Paksi Atom-
Pécsi Pécsi Pécsi Pécsi
Tiszai Tiszai Tiszai Tiszai
Tisza I. II.
Borsod
Mátrai Mátrai Mátrai Mátrai
szén
szénhidrogén
atom
Dunamenti Dunamenti Dunamenti Dunamenti
Dorog
EMA Power EMA Power EMA Power EMA Power
víz
Kisköre
Tiszalök
Hernádvíz Hernádvíz Hernádvíz Hernádvíz
Kft. Kft. Kft. Kft.
PowerGen PowerGen PowerGen PowerGen Rt. Rt. Rt. Rt.
Tiszavíz Tiszavíz Tiszavíz Tiszavíz
Er Er Er Erőmű Rt. őmű Rt. őmű Rt. őmű Rt.
er er er erőmű Rt. őmű Rt. őmű Rt. őmű Rt.
Vízer Vízer Vízer Vízerőmű őmű őmű őmű Kft. Kft. Kft. Kft.
Er Er Er Erőmű Rt. őmű Rt. őmű Rt. őmű Rt.
Er Er Er Erőmű Rt. őmű Rt. őmű Rt. őmű Rt.
Er Er Er Erőmű Rt. őmű Rt. őmű Rt. őmű Rt.
Er Er Er Erőmű Rt. őmű Rt. őmű Rt. őmű Rt.
Er Er Er Erőmű Rt. őmű Rt. őmű Rt. őmű Rt.
Er Er Er Erőmű Rt. őmű Rt. őmű Rt. őmű Rt.

1–2. ábra. A magyar villamosenergia-rendszer jelentősebb erőművei és erőműtársaságai (1998)

1.1.2.2. A villamosenergia-fejlesztés primer energiahordozó felhasználása
A villamosenergia-fejlesztés több fajta tüzelőanyag-bázison történik, így nagy szerepe
van a szénnek, a kőolajszármazékoknak, valamint a Paksi Atomerőmű üzembe
helyezése óta az atomenergiának. Az egységes villamosenergia-rendszer kialakulása
óta azonban a primer-energiahordozó felhasználás összetétele folyamatos
átalakulásban van. Az 1950-es években szinte a teljes villamosenergia-fejlesztés
szénbázison történt. ezekben az években épült a Mátrai erőmű, az Inotai erőmű és a
Borsodi Hőerőmű. A szénerőművek építése egészen az 1960-as évekig folytatódott, így
épült a Pécsi Hőerőmű is. A szinte csak szénen alapuló villamosenergia-fejlesztés azzal
magyarázható, hogy az akkori igények kielégítésére megfelelő mennyiségű szén
bányászatára volt lehetőség. Változást az 1960-as évek közepe hozott, amikor üzembe
helyezték az első hazai olajtüzelésű erőművet, a Dunamenti Erőművet
A VILLAMOSENERGIA-RENDSZER (VER)
7
Százhalombattán. Azonban ekkor is még tovább folyt a szenes erőművek bővítése. Az
1970-es években a villamosenergia-rendszer fejlesztésében továbbra is két forrás volt a
meghatározó, a szén (lignit) és az olaj. Ekkor több nagy erőművi blokkot helyeztek
üzembe a Dunamenti Erőműben a Tiszai Erőműben és a Mátrai Erőműben.
A dinamikusan növekedő igények kielégítésére már elkezdődött a Paksi Atomerőmű
építése is, melynek első blokkját 1982-ben kapcsolták párhuzamosan a hálózattal. A
négy blokkot tartalmazó erőmű 1987 óta teljes kapacitással üzemel a villamos energia
rendszerben. Az 1980-as években a földgáz háttérbe szorította az olajszármazékokat,
mely folyamat jelenleg is tart. Az MVM Rt. primer energiahordozó felhasználását az
1–3. ábra mutatja.
1950 1950 1950 1950 1955 1955 1955 1955 1960 1960 1960 1960 1965 1965 1965 1965 1970 1970 1970 1970 1975 1975 1975 1975 1980 1980 1980 1980 1985 1985 1985 1985 1990 1990 1990 1990
0 00 0
50 50 50 50
100 100 100 100
150 150 150 150
200 200 200 200
250 250 250 250
300 300 300 300
350 350 350 350
400 400 400 400
PJ/év
Szén Szén Szén Szén Olaj Olaj Olaj Olaj Földgáz Földgáz Földgáz Földgáz Nukleáris Nukleáris Nukleáris Nukleáris

1–3. ábra. A villamosenergia-fejlesztés primer energiahordozó felhasználása
1.1.2.3. A jelenlegi erőműpark
A jelenlegi erőműpark néhány nagyobb és több kisebb erőműből áll. A primer
energiahordozó felhasználás alapján három nagy csoportot lehet megkülönböztetni, a
szén- ill. olaj- vagy földgáztüzelésű erőműveket, valamint az atomerőművet. A közcélú
erőművek főbb műszaki adatait az 1–1. táblázat tartalmazza.
A szénerőművek a rendszer legrégebben épült berendezései. Ez maga után vonja azt,
hogy ezen erőművek az 1960-70-es évek technikai színvonalnak felelnek meg, így a
körfolyamat kezdőjellemzői a jelenlegi értékekhez viszonyítva alacsonyak, ennélfogva
nem érhető a mai kor műszaki színvonalának megfelelő hatásfok. További probléma
ezen erőművek esetén, hogy nincsenek felszerelve, a porleválasztón kívül, semmilyen
légköri szennyezőanyag kibocsátást csökkentő berendezésekkel, így magas a kén-dioxid
és kén-trioxid, valamint a nitrogén-oxid kibocsátás. A magas kén-dioxid kibocsátáshoz
hozzájárul a tüzelőanyag magas kéntartalma. Ezen erőművek a Bakonyi Erőmű Rt.-
hez, a Vértesi Erőmű Rt.-hez, a Pécsi Erőmű Rt.-hez és a Mátrai Erőmű Rt.-hez
tartozó erőművek valamint a Tiszai Erőmű Rt. több blokkja (Tisza I., Tiszapalkonya).
Az olaj- és földgáztüzelésű erőmű a Dunamenti Erőmű Rt., a Budapesti Erőmű Rt.
erőművei és a Tiszai Erőmű néhány blokkja (Tisza II.). A Dunamenti Erőmű Rt.
blokkjainak nagy része már újabb konstrukció, azonban már ezek a műszaki
konstrukciók is elavultak, hatásfokuk jobb, mint a szenes erőműveké, de itt is jelentős
A VILLAMOSENERGIA-RENDSZER (VER)
8
probléma a környezetszennyezés. Szintén problémát jelent – olajszármazékok
eltüzelése esetén – a magas kén-dioxid, kén-trioxid, és nitrogén-oxid valamint
nehézfém kibocsátás. Földgáztüzelés estén csak a nitrogén-oxid kibocsátás okoz
gondot. Ugyanez mondható el a Tiszai Erőmű Rt. olaj ill. gáztüzelésű blokkjairól. A
Budapesti Erőmű Rt. erőművei szintén régi konstrukciók, kedvezőtlen energetikai
jellemzőkkel rendelkezők. Változást hozott és jelenleg is hoz, hogy a Dunamenti
erőműben már üzemel, valamint építés alatt van egy modern jó hatásfokú és
környezetkímélő gázturbinás kombinált ciklusú erőművi blokk (G1 ill. G2 blokk).
Ugyan így a Budapesti Erőműhöz tartozó Kelenföldi Erőműben is felépült egy
hasonló, gázturbinás kombinált ciklusú hőszolgáltató fűtőerőmű.
A harmadik fő csoportba tartozik a Paksi Atomerőmű. Ezen erőmű esetén
elmondható, hogy alacsony a hatásfok, azonban ez a mai modern nyomottvizes
atomerőművek esetén sem sokkal magasabb. A legalacsonyabb üzemeltetési költség
miatt ez az erőmű viszi a villamosenergia-fejlesztés alapját. Környezetvédelmi
szempontok alapján sem mondható rossznak az erőmű, azonban meg kell oldani a
kiégett fűtőelemek, valamint a kis és közepes aktivitású hulladékok tárolását. Jelenleg
erre a célra a kiégett kazetták átmenti tárolója (KKÁT) szolgál. Összefoglalva
elmondható, hogy a magyar erőműparkhoz tartozó erőművek nagy része
– rossz hatásfokú (gazdaságtalan),
– rosszul szabályozható,
– környezetszennyező.
Több erőműből történik hőszolgáltatás is a lakosság, illetve ipari fogyasztók felé.
Erre az üzletágra is igaz, hogy gazdaságtalan (ez a magas hőárakban jelenik meg) és
környezetszennyező.

A VILLAMOSENERGIA-RENDSZER (VER)
9

1–1. táblázat. Magyarország jelenlegi közcélú erőművei (1996)
Kapacitás Energiaszolgáltatás Hatásfok Tüzelőanyag
BT Vill. energia Hő Fajta
Erőmű
MW GWh TJ %
Dunamenti 1870 3935 7967 36,3 OG
Paks 1840 13128 629 31,5 N
Tisza 860 512 0 36,4 OG
Mátra 800 3433 151 27,6 L
Pécs 250 795 3389 29,4 HC
Palkonya 250 807 2422 26,8 BC
Oroszlány 235 1278 388 26,2 BC
Borsod 171 507 3168 25,3 BC
Inota GT 170 0,2 0 17,3 O
Ajka 131 381 3361 25,9 BC
Bánhida 100 567 105 29,2 BC
Inota 92 92 680 16,8 BC
Kelenföld 66 218 5715 74,0 OG
Vízerőmű(8 db) 48 152 0 - V
Tatabánya 32 99 1927 73,2 BC
Kelenföld GT 32 0,05 0 7,5 O
Kispest 24 130 2877 72,8 OG
Kőbánya 22 96 2612 72,7 OG
Dorog 12 12 972 67,4 BC
Újpest 10 34 2634 76,8 OG
Angyalföld 10 36 977 75,7 OG
Nyíregyháza 8 12 2062 78,2 OG
Sopron 8 15 554 44,2 O
Győr 8 6 466 50,0 O
Komló 6 14 524 58,4 O
Salgótarján 3 3 615 44,1 O
Szeged 1 2 258 63,5 G
Székesfehérvár 1 5 996 51,6 O
Debrecen 0 0 2518 - OG
Révész utca 0 0 1495 - G
Békéscsaba 0 0 175 - G
Kecskemét 0 0 151 - G
Lőrinci 0 0 81 - O
Összesen 7060 28271 49870 31,5
Rövidítések: OG: olaj- és gáztüzelés, O: olajtüzelés, N: nukleáris, L: lignit, BC:
barnaszén, HC: feketeszén, V: víz, G: földgáz.
1.1.2.4. Szállítás és elosztás
A villamos energia elosztása és szállítása különböző feszültségszinteken megy végbe,
ennek függvényében beszélhetünk: alap-, főelosztó (szabadvezetékes és kábeles),
középfeszültségű és kisfeszültségű hálózatról (1–4. ábra). A következőkben sorra
vesszük ezen hálózattípusok néhány jellemző tulajdonságát.
Alaphálózat
Alaphálózatnak tekintjük mindazon hálózatokat, illetve a hálózatok azon
vezetékszakaszait, melyek a villamos energia rendszerben elsőrendűen:
– az alaperőműveknek az országon belüli vagy nemzetközi kooperációjára
szolgálnak;
A VILLAMOSENERGIA-RENDSZER (VER)
10
– az alaperőművekből vagy a nemzetközi kooperáció csomópontjaiból a villamos
energiának a főelosztó hálózatok felé való átvitelére szolgálnak.
A MVER-ben e hálózat része a 750 (nemzetközi kooperációs), 400 és 220 kV-os
vezetékrendszer. Az alaphálózaton kooperálnak a MVER „nagyerőművei” (a beépített
teljesítmény nagyobb, mint 100 MW).

Alállomás
Erőmű
120 kV-on
erőmű
kooperáló
Épülő vezeték
Kétrendszerű vezeték
750 kV
400 kV
220 kV
Hévíz
Ajkai E.
Litér
120 kV
120 kV
Toponár
Győr
Paksi A.
Dunaújváros
Inotai E.
Oroszlányi E.
Bánhidai E.
Albertfalva
Göd
Zugló
Soroksár
Albertirsa
Martonvásár
Dunam. E.
Sándorfalva
Szeged
Békéscsaba
Szolnok
Detk
Mátrai E.
Sajóivánka
Sajó-
Felsõzsolca
Debrecen
Tisza II. E.
Tiszapalkonyai E.
Tiszalök
Borsodi E. Kisvárda
szöged
220 kV

1–4. ábra. A VER kooperációs alaphálózata
Főelosztó hálózat, elosztóhálózat
Főelosztó hálózat a 120 kV-os szabadvezetékes, a 120 és 35 kV-os kábeles hálózat. A
főelosztó hálózaton keresztül kooperálnak a kisebb (100 MW alatti beépített
teljesítményű) és a nem közcélú erőművek. Elosztóhálózat a 20 (35) kV-os
szabadvezetékes és a 10 ill. 20 kV-os kábeles hálózat. Az elosztóhálózat 35, 20 és
10 kV-os részeit összefoglalóan középfeszültségű hálózatnak nevezzük.
Kisfeszültségű hálózat
A kisfeszültségű hálózat a villamos energiának a lakossági (kis-) fogyasztókhoz való
továbbítására szolgál. Feszültségszintje: 0,4 kV (380 V).
Állomás, alállomás
A villamosenergia-rendszer igen fontos egységei az állomások és alállomások. Az
állomáson csak a villamos energia áramlás iránya változik meg (csatlakozások,
leágazások). Az alállomáson az áramlási irányon kívül megváltozik a villamosenergia-
továbbítás feszültségszintje is.
1.1.2.5. Teherelosztás, koordináció
A magyar energiarendszerben a teherelosztók többszintű megosztásban végzik
feladatukat (1–5. ábra). A teherelosztás célja a mindenkor elérhető legkisebb
önköltség, figyelemmel a korlátozó és határfeltételekre. Az MVM Rt. Országos
Villamos Teherelosztójának közvetlen irányítása alá tartoznak a nagyerőművek, az
alaphálózat és alaphálózati alállomások, a körzeti teherelosztók és a villamos energia
külkereskedelme. Az Áramszolgáltató Részvénytársaságoknál (ÁSZ Rt.) működő
körzeti alteherelosztó vagy körzeti diszpécser szolgálatok (KDSZ) a főelosztó hálózat,
valamint az elosztóhálózat kiemelt vezetékeinek és az erre a hálózatra dolgozó
VILLAMOSENERGIA-IGÉNYEK
11
erőművek üzemirányítását végzik. Az elosztóhálózatok működésének irányítását az
üzemirányító központok (ÜIK) látják el. Így áll össze egységes egésszé a villamos
energia fejlesztése és elosztása Magyarországon.
OVT OVT OVT OVT
KOOPERÁLÓ
VER-EK
NEMZETI
TEHERELOSZTÓI
NEMZETKÖZI
TEHERELOSZTÓ
NAGYERŐMŰVEK KDSZ-ok KDSZ-ok KDSZ-ok KDSZ-ok
NEMZETKÖZI
KOOPERÁCIÓ+
ALAPHÁLÓZAT
KISERŐMŰVEK ÜIK-ok ÜIK-ok ÜIK-ok ÜIK-ok
FŐELOSZTÓ-
HÁLÓZAT
NAGYFOGYASZTÓK
KÖZÉPFESZ.
HÁLÓZAT
KISFOGYASZTÓK
CDO CDO CDO CDO

1–5. ábra. A VER operatív üzemirányítási rendszerének elvi sémája
1.2. Villamosenergia-igények
Mivel a villamos energia csak igen korlátozott mértékben tárolható, ezért az
energiafejlesztésnek és a fogyasztásnak mindenkor egyensúlyban kell lennie. Mind a
teljesítmény többlet, mind a teljesítmény hiány káros hatással van a villamosenergia-
rendszerben lévő berendezésekre. (Lásd részletesen: 1.4. alfejezet)
A fogyasztói igények változását az ún. terhelési diagramokon szemléltethetjük. Ezek
a diagramok mindig valamilyen időszak (nap, hét, hónap, év) alatt igényelt
teljesítményeket mutatják. Ezek az igények idényfüggők (jellemzően időjárás). Az 1–
6. ábrán egy jellemző téli és egy nyári nap terhelési görbéje látható. A függőleges
tengely az igényelt villamos teljesítményt (MW), míg a vízszintes tengely az
időpontot mutatja (óra). A csúcsterhelések maximumát éves szinten az 1–7. ábra
mutatja. A függőleges tengelyen az igényelt csúcsteljesítmény (MW), a vízszintes
tengelyen az idő (hónap) található.
A különböző időszakok terhelési viszonyait az ún. teljesítmény-tartamdiagramok
vagy röviden tartamdiagramok szemléltetik, melyek a terhelés alakulását az időtartam
(τ) függvényében mutatják. A tartamdiagramban az egyes időtartamokhoz tartozó
villamos terhelések azt mutatják, hogy a τ időtartam alatt legalább P vagy ennél
nagyobb villamos teljesítmény igény fordult elő. Az 1–8. ábrán láthatjuk, hogyan kell
a napi terhelési diagramból a napi tartamdiagramot megszerkeszteni. Hasonlóképpen
kell eljárni az éves tartamdiagram készítésénél.
VILLAMOSENERGIA-IGÉNYEK
12

0 6 12 18 24
2000
4000
6000
0 6 12 18 24
2000
4000
6000
Nyári nap Téli nap



P
,

M
W




P
,

M
W

idő, t, h idő, t, h

1–6. ábra. Villamosenergia-rendszer napi terhelési diagramja


J F M Á M J J A S O N D
4000
6000


P
,

M
W


1–7. ábra. A csúcsterhelések napi maximumai éves szinten
A terhelési és tartamdiagram alatti terület mindkét esetben az adott időszak alatt
igényelt villamos energiával egyenlő, azaz
( ) ( )
d d
0 0
d d
t
E P t t P
τ
τ τ = =
∫ ∫
, (1.1)
ahol
d
t =24 h és
d
τ =24 h/d = 86400 s/d.
A tartamdiagram tetszés szerinti időszakra könnyen értelmezhető. Gyakorlatban az
évi tartamdiagram (1–9. ábra) használata indokolt, mivel a villamosenergia-
fejlesztésben is egy év a jellegzetes időciklus (
a
τ =8760 h/a). E diagram segítségével
értelmezhetjük az alap-, menetrendtartó- és csúcserőművek definícióit. (Részletesen
lásd az 1.1.1. szakaszban)

VILLAMOSENERGIA-IGÉNYEK
13

0 6 12 18 24
2000
4000
6000
0 6 12 18 24
P
cs
P
min
τ
1

τ
2
τ
1

2

időtartam, τ, h/d

P
,

M
W

idő, t, h

1–8. ábra. Tartamdiagram és szerkesztése terhelési diagram alapján

Az évi tartamdiagram alapján a fogyasztói igények kihasználására jellemző
fogalmakat definiálhatunk. Az évi csúcskihasználási időtartam (
cs
τ ) azt az
időtartamot jelenti, amely alatt a fogyasztók az E évi villamos energiát állandó
cs
P
csúcsterhelés mellett igényelnék, azaz
cs cs
E P τ = . Hasonlóképp értelmezzük a
beépített teljesítményre (definícióját lásd az 1.3. alfejezetben) vonatkozó kihasználási
időtartamot (
BT
τ ). Ha pedig az évi csúcskihasználási időtartamot az év időtartamára
vonatkoztatjuk, akkor az évi csúcskihasználási tényezőt

cs
cs
a
1
τ
υ
τ
= < (1.2)
kapjuk (ezt a tényezőt a nemzetközi szakirodalom load factor néven említi). A
csúcskihasználási időtartam és tényező természetesen egy-egy napra is értelmezhető.
Az 1–9. ábrán egy erőmű évi tartamdiagramja látható, melyen feltüntettük az
előzőekben definiált időtartamokat, valamint a kihasználás alapján történő
besorolását. A nemzetközi szakirodalomban az eddig említetteken kívül a következő
mutatókat szokás alkalmazni.
Az erőmű vagy erőműrendszer éves átlagteljesítménye (average load):

a
E
P
τ
= . (1.3)
A csúcskihasználási tényező (load factor):

cs
cs
P
LF
P
υ = = . (1.4)
Az erőmű kihasználási tényezője (utilization factor):

cs
BT
P
UF
P
= . (1.5)
A TELJESÍTŐKÉPESSÉG MÉRLEG
14
A kihasználási tényező értelmezhető az egész villamosenergia-rendszerre is. Ilyen
esetekben előfordulhat, hogy értéke nagyobb lesz, mint 1. Ez arra hívja fel a
figyelmet, a fogyasztói igények meghaladják az erőműrendszer beépített
teljesítőképességét, vagyis az igények csak importtal elégíthetők ki.
Kapacitás-kihasználási tényező (capacity factor):

BT
P
CF
P
= . (1.6)

P
cs
P
BT
P
τ
cs
τ
BT
τ
csúcserőművek
menetrendtartó-
erőművek
alaperőművek

1–9. ábra. Erőmű évi tartamdiagramja

1.3. A teljesítőképesség mérleg
Minden erőműrendszer feladata, hogy a fogyasztói igényeket maradéktalanul, a
megfelelő minőségű villamos energiával kielégítse. Ennek érdekében a rendszer
erőműveibe beépített kapacitás minden esetben több mint a fogyasztói igények
csúcsértéke. Az előző alfejezetben megismertük a fogyasztói igények változását leíró
terhelési és tartamdiagramot. E diagramok ismeretében statisztikai módszerekkel a
várható igényalakulás 1..2 %-os pontossággal előre megbecsülhető és ez alapján az
erőművek menetrendje összeállítható. A menetrend tervezéséhez szükségünk van az
erőműrendszer teljesítőképesség mérlegének ismeretére, melyet előtervezési
teljesítőképesség mérlegnek nevezünk. Természetesen a tény adatokat is
feldolgozhatjuk és szemléltethetjük a teljesítőképesség mérleggel, melyek
összevetéséből különféle következtetéseket vonhatunk le.
A részletek tárgyalása előtt két fontos fogalmat kell definiálnuk. A
teljesítőképességet és a teljesítményt. A teljesítőképesség egy, a berendezéshez rendelt
mennyiség, mely független annak pillanatnyi terhelési állapotától. Értéke a berendezés
adattábláján található vagy a gyártó mű egyéb módon közli. A teljesítmény minden
esetben a berendezés pillanatnyi állapotához tartozó mérhető mennyiség.
A fogyasztói csúcsterhelés és az erőművek beépített teljesítőképessége közötti
különbséget különféle hiányok, nemzetközi kereskedelem, karbantartás miatt lekötött
A TELJESÍTŐKÉPESSÉG MÉRLEG
15
teljesítmények, kiesések, üzemi tartalékok és az önfogyasztás foglalja le. A
következőkben először előtervezési szinten, majd tény adatokra támaszkodva
részletesen bemutatjuk a teljesítőképesség mérleg felépítését.
1.3.1. Előtervezési teljesítőképesség mérleg
A teljesítménymérleg fogalmainak tárgyalásához induljunk ki az 1–10. ábra szerinti
éves teljesítőképesség-diagramból. Az erőműrendszer teljesítőképességét a
beépített teljesítőképesség jellemzi. Az erőműben beépített gépegységek
generátorkapcsokra vonatkoztatott, a garancialevélben előírt feltételek mellett szavatolt
névleges teljesítőképessége MW-ban. Gépegységen az összekapcsolt turbinát és
generátort értjük.

BT BT,
1
n
i
i
P P
=
=

(1.7)
ahol
BT,i
P az i-ik generátor névleges teljesítménye, n a gépegységek száma. Az UCTE
rendszerben ide sorolják a háziüzemi generátorokat is. A névleges teljesítőképesség a
gépek és berendezések kötlevelében, illetve adattábláján feltüntetett maximális állandó,
hatásos teljesítmény, illetve látszólagos teljesítmény, amelyre azokat méretezték,
gyártották. A beépített teljesítőképesség meglévő erőműnél csak bővítés, rekonstrukció
vagy leszerelés alkalmával változhat. A kísérleti üzem alatti tényleges teljesítőképességet
a teljesítőképesség mérleg csak mint időszakos többlet teljesítményt tartalmazza. A
kísérleti üzem az első párhuzamos kapcsolástól a tényleges bejáratási próba kezdetének
időpontjáig tart.
Állandó jellegű teljesítőképesség hiányok és többletek eredője (ÁH)
A névleges paraméterek, illetőleg a tervezett üzemi körülmények megváltozása esetén a
BT-től tartósan fennálló vagy fenntartható teljesítmény eltérés. Állandó hiány- vagy
többletként csak olyan teljesítmény szerepeltethető, amely legalább 12 hónapon
keresztül állandó értékű és csak a rendszerirányítóval való előzetes megállapodás alapján
változhat. Állandó jellegű hiány vagy többlet alatt kell érteni:
– A tartósan leállított berendezések teljesítményét.
– Az állandó jellegű gőzhiányt (amikor is a turbinák gőznyelése nagyobb, mint a
kazánok gőzfejlesztő kapacitása).
– A hőszolgáltatás miatti hiányt (amennyiben a hőfogyasztók igénye tartósan nem
teszi lehetővé a hőszolgáltató turbinák névleges teljesítményen történő
üzemeltetését).
– A főberendezések (kazán, turbina, generátor stb.) tartós meghibásodása miatti
kieséseket.
– A hűtési elégtelenségek miatti tartós teljesítmény hiányt.
– Vízerőművek esetében a tartós vízhiány okozta teljesítmény csökkenést.
– A tüzelőanyag minőségének a tervezettől való eltérését.
– A tartósan fenntartható túlterhelés miatti teljesítőképesség növekedést stb.
Tartósan megengedhető túlterhelés alatt azt a teljesítőképesség-növekedést értjük,
mely a névleges teljesítőképességhez képest a főberendezések fokozott igénybevétele vagy
a tervezettől eltérő üzemmód alkalmazása révén, a berendezések károsodása nélkül,
naptári naponként legalább négy órán keresztül folyamatosan elérhető.
A TELJESÍTŐKÉPESSÉG MÉRLEG
16
Ha a beépített teljesítőképességből levonjuk az állandó jellegű teljesítőképesség
hiányok, ill. többletek összegét értékét, akkor a rendelkezésre álló beépített
teljesítőképesség értékét kapjuk, amit rendelkezésre álló állandó teljesítőképességnek is
neveznek:

RBT RTA BT ÁH
P P P P = = − . (1.8)
E definíció alapján a teljesítőképesség hiányokat pozitív, a többletet negatív előjellel
kell az összegzés során figyelembe venni.
Változó jellegű teljesítőképesség hiányok és többletek eredője (VH)
A változó jellegű teljesítőképesség hiányok és többletek alapvetően két csoportra
oszthatók, nevezetesen a hőszolgáltatással kapcsolatban bekövetkező, valamint
időjárási okok kiváltotta teljesítőképesség változásokra.
Hőszolgáltatás miatti változó teljesítőképesség hiány (HH)
A villamosenergia-fejlesztésen kívül hőszolgáltatást is folytató erőmű változó
nagyságú teljesítőképesség-csökkenése a hőigények kielégítésének kötelezettségéből
adódik. Általában az alábbi két eset vagy ezek kombinációja lehetséges:
– Ha egy erőmű a hőszolgáltató gépegységeit (ellennyomású turbina, elvételes
ellennyomású turbina, fűtőturbina, elvételes kondenzációs turbina stb.)
hőfogyasztói igény hiányában nem tudja kiterhelni, akkor annál hőszolgáltatás
miatti hiány keletkezik.
– Kondenzációs turbinákkal is rendelkező erőművek esetében a kazánkapacitás
kihasználása terén elsőbbséget élveznek a hőszolgáltató turbinák, illetve a
gőzszolgáltatás. A hőigények kielégítése után a fennmaradó kazánkapacitás nem
minden esetben elegendő a meglévő kondenzációs turbinák üzemeltetéséhez, és így
hőszolgáltatás miatti hiány keletkezik.
Időjárás miatti változó teljesítőképesség hiány vagy többlet (IH)
A főberendezések villamos teljesítőképességének a meteorológiai viszonyok hatására
bekövetkező időleges változása. Időjárás miatti hiányok és többletek a következő
esetekben fordulhatnak elő:
– kondenzációs gőzturbináknál a hűtővíz nyári meleg okozta magas hőmérséklete
miatti – teljesítőképesség csökkenést okozó – kondenzátor hőmérséklet korlát,
– kondenzációs gőzturbináknál a hűtővíz téli hideg okozta, a névleges tervezési
értéknél alacsonyabb hőmérséklete miatt (a teljesítőképesség növekedésnek a
turbina kilépési paraméterei – határvákuum – jelentenek korlátot),
– gázturbináknál a beszívott levegő hőmérséklete, illetve a légköri levegő nyomása
miatt teljesítmény csökkenés (nyáron), illetve teljesítmény többlet (télen) léphet fel,
– részleges hűtővíz hiány,
– vízerőműveknél a vízjárás miatti teljesítőképesség csökkenés.
A fenti két csoportba sorolt változó teljesítőképesség hiányok és többletek eredőjét
összefoglalóan változó hiánynak nevezzük és az

VH HH IH
P P P = ÷ (1.9)
összefüggéssel számítjuk ki. Ez az érték pozitív, ha hiányról, negatív, ha többletről
van szó. A rendelkezésre álló beépített teljesítőképesség értékéből levonva a változó
hiány értékét, a rendelkezésre álló teljesítőképességet kapjuk, amit rendelkezésre álló
változó teljesítőképességnek is neveznek:

RT RTV RBT VH
P P P P = = − . (1.10)
A TELJESÍTŐKÉPESSÉG MÉRLEG
17
A beépített és a rendelkezésre álló beépített teljesítőképességek hányadosát, mely a
változó hiány értékvel arányos, változó hiány tényezőjének nevezzük és

RT RBT VH
VH
RBT RBT
P P P
P P
υ

= = (1.11)
egyenlettel határozzuk meg. E tényezőnek a megújuló energiaforrások hasznosításánal
lesz jelentősége.
A biztonságos energiaellátás és a váratlan üzemzavarok elkerülése érdekében az
erőművi fő- és segédberendezéseket tervszerűen karban kell tartani, mely jelentős
teljesítőképesség lekötéssel jár. Az együttműködő rendszerben sok erőmű üzemel
egymással párhuzamosan, ezért az egyes fő- és segédberendezések karbantartásait
ütemezni kell, nagyobb arányú karbantartást célszerű a nyári időszakban elvégezni,
amikor a fogyasztói igények is alacsonyabbak. Ha a rendelkezésre álló
teljesítőképességből levonjuk a karbantartásra kivett egységek teljesítményét, akkor az
igénybevehető teljesítőképességet kapjuk:

IT RT TMK
P P P = −
2
. (1.12)
Egy erőmű (erőműrendszer) üzeme során minden esetben számolni kell olyan
helyzetekkel, üzemzavarokkal, melyek következtében bizonyos teljesítőképesség
váratlanul kiesik, továbbá számolni kell azzal is, hogy a fogyasztói csúcsigények nem a
várakozásoknak megfelelően alakulnak és a környezeti hatások okozta változó hiányok
sem tervezhetők pontosan. A fogyasztói igényeket tehát csak abban az esetben tudjuk
teljes biztonsággal kielégíteni, ha az előre nem tervezhető teljesítőképesség hiányok
helyettesítésére megfelelő mennyiségű üzemi tartalék áll rendelkezésre, azaz az
erőműrendszer üzembiztosan igénybevehető teljesítőképessége az igénybevehető
teljesítőképesség üzemi tartalékkal csökkentett értéke:

IT ÜIT ÜT
P P P = − . (1.13)
Az üzembiztosan igénybevehető teljesítőképesség nem áll maradéktalanul a
fogyasztók rendelkezésére, mivel az erőműveknek önfogyasztásuk is van (tüzelőanyag
előkészítés, égési levegő és füstgáz ventilátorok hajtása, táp- és hűtővíz-szivattyúk
hajtása stb.). Ha az üzembiztosan igénybevehető teljesítőképesség értékéből levonjuk
az önfogyasztás által lekötött teljesítőképességet, akkor az üzembiztosan kiadható
teljesítőképesség értékét kapjuk

ε ÜIT,ki ÜIT
P P P = − , (1.14)
melynek értéke ideális tervezés esetében megegyezik az erőművi transzformátorok
szekunder kapcsain jelentkező fogyasztói csúcsteljesítménnyel:

cs ÜIT,ki
P P = . (1.15)
Az előzőekben már szót ejtettünk a biztonságos energiaellátást szolgáló
tartalékokról. A gyakorlatban e tartalékoknak nem a tényleges értékét adják meg,
hanem ún. tartaléktényezőkkel jellemzik. E tényezők a következők:
a karbantartási tartaléktényező:

RT IT TMK
TMK
IT IT
P P P
r
P P
÷
= = > 1, (1.16)
az üzemi tartaléktényező:

2
TMK: Tervszerű Megelőző Karbantartás
A TELJESÍTŐKÉPESSÉG MÉRLEG
18

IT ÜIT ÜT
ü
ÜIT ÜIT
P P P
r
P P
÷
= = > 1. (1.17)
E kettő felhasználásával a teljes tartaléktényező:

TMK ü
1 r r r = ⋅ . (1.18)

BT
TMK
IT
ÜIT
ÜIT,ki
RBT
ÁH
P
VH
P
TMK
P
ÜT
P
J F M Á M J J A S O N D
idő, hó
P
BT
P
RBT
P
RT
P
IT
P
ÜIT
P
ÜIT,ki
P
ε
P

1–10. ábra. Az erőműrendszer előretervezett teljesítőképesség mérlegének alakulása

Az önfogyasztás is megadható viszonyszámként, mégpedig a következő, önfogyasztási
tényezővel:

ÜIT ÜIT,ki
ÜIT,ki ÜIT,ki
1
P P
P
P P
ε
ε

= = < . (1.19)
Amennyiben a gyakorlatban alkalmazott módszer szerint az önfogyasztást az
üzembiztosan igénybevehető teljesítőképességre vonatkoztatjuk, akkor

ÜIT
P
P
ε
ε = . (1.20)
A továbbiakban az önfogyasztást ezen összefüggés szerint értelmezzük! Ennek
megfelelően

ÜIT,ki ÜIT
P P P
ε
= − ,
a megfelelő értékeket behelyettesítve és rendezve:

ÜIT
ÜIT,ki
1
1
P
P ε
=

. (1.21)
A TELJESÍTŐKÉPESSÉG MÉRLEG
19
Ha bizonyos elhanyagolásokkal élünk, tehát feltételezzük, hogy a rendszerben az
állandó hiány értéke nulla, azaz a rendelkezésre álló teljesítőképesség azonos a
rendelkezésre álló beépített teljesítőképességgel ( )
RT RBT
P P = , valamint az
üzembiztosan kiadható teljesítmény azonos a fogyasztói csúcsigénnyel, akkor
felírhatjuk, hogy

( )
BT VH
cs
1 P
P
r
ε υ −
= , (1.22)
azaz a beépített teljesítőképesség és a fogyasztói csúcsteljesítmény közötti kapcsolat a
tartaléktényező, a változó hiány tényezője és az önfogyasztási tényező segítségével
felírható.
1.3.2. A tényleges teljesítménymérleg
A valóságban az előretervezett teljesítményviszonyokhoz szükségszerűen eltérések
fognak társulni, mely eltéréseket az üzemi tartalékok tervezésénél figyelembe kell
venni. A tervezési és a tény adatok közötti különbségek a következők lehetnek (lásd az
1–11. ábrát):
– a fogyasztói csúcsigény nem a várakozásoknak megfelelően alakul:

cs cs ÜIT,ki
P P P ∆ = − , (1.23)
– az önfogyasztás is eltérhet a tervezettől:

tény
P P P
ε ε ε
∆ = − , (1.24)
– a karbantartásra lekötött teljesítmény is változhat a tervekhez képest:

tény
TMK TMK TMK
P P P ∆ = − , (1.25)
– a változó hiányt befolyásolhatják előre nem tervezhető okok:

tény
VH VH VH
P P P ∆ = − , (1.26)
A fentebb definiált teljesítőképesség eltérések hátterében az alábbi okok húzodhatnak
meg:
– hőszolgáltatási csúcsrajáratás,
– rövid ideig tartó túlterhelés,
– rekonstrukción lévő berendezések üzemi próba alatti rendelkezésreállása, ill.
időszakos beindítása és hálózatra kapcsolása
– tervezettől eltérő, az ÁH-ban elvileg szerepeltetendő tervezett vagy nem tartós
túlterhelés,
– atomerőmű átrakás előtti, kampány nyújtása miatti kényszerű visszaterhelése,
– a tervezettől eltérő minőségű tüzelőanyag miatti fokozottabb salakosodás okozta
teljesítőképesség csökkenése,
– önfogyasztás tüzelőanyag váltás miatti változása stb.
Az egyes erőművekben előfordulhatnak előre nem látható meghibásodások és egyéb
üzemzavarok, melyek kényszerű (váratlan) teljesítőképesség kiesésekhez vezethetnek:

KK
P .
A fenti teljesítőképesség eltérések és a kényszerű kiesések előjelhelyes összege
megadja, hogy a rendszerben milyen nagyságú többlet vagy hiány adódik. Mivel ezek
A TELJESÍTŐKÉPESSÉG MÉRLEG
20
az események általában csökkentik a teljesítőképességet, ezért a változó hiány
analógiájára bevezetjük a terven felüli hiány fogalmát, melyet az

TFH cs TMK VH KK
P P P P P P
ε
= ∆ ÷ ∆ ÷ ∆ ÷ ∆ ÷ (1.27)
összefüggéssel határozunk meg.
Előtervezésnél a különböző okok miatt fellépő, teljesítőképesség csökkenéseket
értékét csak becsült középértékükkel, azaz várható értékükkel vehetjük figyelembe. A
kényszerű kiesések várható értéke
( )
KK
P statisztikai módszerekkel meghatározható.
Ha az igénybevehető teljesítőképesség értékéből ezt levonjuk, akkor ténylegesen
igénybevehető teljesítőképesség várható értékéhez jutunk:

tény
TIT IT KK
P P P = − , (1.28)
mely összefüggésben
tény
IT
P az igénybevehető teljesítőképesség értéke a tényleges üzemi
állapotban. A ténylegesen kiadható teljesítmény értéke:

tény
TKT TIT
P P P
ε
= − , (1.29)
ami általában nem egyezik meg a fogyasztói csúcsigénnyel, a kettő különbsége az
operatív üzemi tartalék:

tény
cs TIT,ki OÜT
P P P = − . (1.30)
A terven felüli hiány értéke kedvezőtlen esetben olyan nagy is lehet, hogy a
tervezett üzemi tartalék értéke már nem elegendő a fogyasztói igények kielégítésére,
ebben az esetben fogyasztói korlátozást kell életbe léptetni. Szerencsére ma már az
együttműködő nemzetközi energiarendszerekben ez csak nagyon kis valószínűséggel
fordulhat elő.

BT
TMK
RBT
ÁH
P
J F M Á M J J A S O N D
idő, hó
P
tény
VH
P
VH
P ∆
tény
TMK
P
BT
P
RBT
P
tény
RT
P
tény
IT
P
KK
P
TIT
P
tény
ÜT
P
TKT
P
tény
ε
P
tény
csúcs
P
csúcs
P ∆

1–11. ábra. Az erőműrendszer tényleges teljesítménymérlegének alakulása

A TELJESÍTŐKÉPESSÉG MÉRLEG
21
1.3.3. A kényszerű kiesések vizsgálata
A kényszerű kiesés az erőmű valamely létfontosságú berendezésének meghibásodása
következtében bekövetkező rendelkezésre nem állás. A kiesés valószínűsége szorosan
összefügg az adott berendezés vagy berendezés csoport megbízhatóságával, melynek
jellemzésére az ún. jósági szám szolgál. E mutatóval nem csak az egyes berendezés,
hanem egy egész erőmű is jellemezhető. Bármely berendezés vagy erőmű (esetleg az
erőműrendszer) jósági száma, más megfogalmazás szerint készenléti tényezője az
alábbi definíció szerint számítandó ki:

KK, KK,
1
a BT,
1
1
n
i i
i
n
i
i
P
j
P
τ
τ
=
=

= −



, (1.31)
mely összefüggésben
KK,i
τ a
KK,i
P kiesett teljesítőképességhez tartozó kiesési
időtartam,
a
τ egy év időtartama órákban mérve, azaz 8760 h/a. A jósági számot
(készenléti tényezőt) nagyszámú, múltbeli adat statisztikai feldolgozásából nyerjük. A
jósági számhoz (készenléti tényezőhöz) hasonló fogalom a kiesési tényező, melyet a
1 K j = − (1.32)
összefüggéssel lehet meghatározni. A kényszerű kiesések valószínűségi függvényekkel
jellemezhetők, melyek meghatározási módja attól függ, hogy
– kevés számú és azonos típusú vagy
– nagy számú és különböző típusú
gépegységeket tartalmaz a vizsgált rendszer.
Kevés számú azonos gépegységből álló rendszer esetében a különböző nagyságú
teljesítőképességek kiesési valószínűsége a BERNOULLI-féle valószínűségi eloszlással
közelíthető. Eszerint annak valószínűsége, hogy n számú gépből éppen k számú gép
esik ki
( )
( )
( )
!
1 1
! !
k k
n k n k
n
k
n
n
p j j j j
k k n k
− −
( )
·

·

· ·
( )
( )
·
= ⋅ − ⋅ = − ⋅
·

·
− ( )
. (1.33)
Ha ismertnek tételezzük fel azt az üzemidőt, mely során az n számú gép
párhuzamosan üzemelt (
n
τ ), akkor a kényszerű kiesés időtartamát is meg lehet
határozni minden egyes
n
k
( )
·

·

·
( )
kombinációra az

n
KK
n n
k k
p τ τ
( ) ( )
· ·

· ·

· · · ·
( ) ( )
= ⋅ (1.34)
egyenlet szerint. A kiesett teljesítőképesség pedig k számú, egyenként
BT
P beépített
teljesítőképességű blokk esetén pedig

BT
KK
n
k
P k P
( )
·

·

· ·
( )
= ⋅ . (1.35)
Az összetartozó
KK
n
k
τ
( )
·

·

· ·
( )
és
KK
n
k
P
( )
·

·

· ·
( )
ismeretében megrajzolható az 1–12. ábra szerint
kiesési tartamdiagram.
A TELJESÍTŐKÉPESSÉG MÉRLEG
22

P
KK

τ
KK

τ
KK
( )
·

·
·
( )
n
k

P
KK
( )
·

·
·
( )
n
k


1–12. ábra. Kiesési tartamdiagram (azonos egységek)

Nagy számú és különböző nagyságú és típusú gépekből álló rendszerben a kényszerű
kisesések valószínűségi eloszlásának leírására igen jól alkalmazható a GAUSS-féle
normáleloszlás függvény. A valószínűségi vizsgálatokat célszerű a nagyszámú
gépegységet azonos típusú és nagyságú gépekből álló csoportokra bontva elvégezni.
Legyen a vizsgált csoportban összesen n számú,
BT
P beépített teljesítőképességű gép.
Minden egyes gép készenléti tényezője legyen azonos értékű. A
KK
P nagyságú
teljesítőképesség kiesésének gyakorisága a
( )
( )
2
KK KK
2
KK
1
2
KK
KK
1
2
P P
P e
σ
γ
σ π
− −
= ⋅ (1.36)
összefüggéssel számítható. Ezt a függvényt az 1–13. ábra szemlélteti. Ebben a
kifejezésben a kényszerűen kiesett teljesítőképességek szórását a
( )
2
KK BT
1 j j nP σ = − (1.37)
egyenlet szerint kell meghatározni. A kényszerűen kiesett teljesítőképesség
középértéke, amely a normális GAUSS-féle eloszlásnál a legvalószínűbb, vagyis
leggyakoribb érték, éppen
( )
KK BT
1 P j nP = − (1.38)
nagyságú. Amennyiben a ( )
KK
P γ függvényt integráljuk, akkor a kényszerű kiesések
valószínűségét kapjuk, azaz
( ) ( )
KK,max
KK
KK KK KK
d
P
P
p P P P γ =

. (1.39)
Ezt a függvényt mutatja az 1–14. ábra, melyen azt olvashatjuk le, mekkora a
valószínűsége annak, hogy
KK
P vagy annál nagyobb teljesítőképesség kiesik.
Amennyiben a vizsgált időszak teljes tartamával ( )
a
τ a kiesési valószínűség értékét
A TELJESÍTŐKÉPESSÉG MÉRLEG
23
megszorozzuk, akkor kényszerű kiesés időtartamát és ezzel a kényszerű kiesések
tartamdiagramját kapjuk.
Ezt a függvényt szemlélteti az 1–14. ábra, melyen azt olvashatjuk le, mekkora a
valószínűsége annak, hogy
KK
P vagy annál nagyobb teljesítőképesség kiesik.
Amennyiben a vizsgált időszak teljes tartamával ( )
a
τ a kiesési valószínűség értékét
megszorozzuk, akkor kényszerű kiesés időtartamát és ezzel a kényszerű kiesések
tartamdiagramját kapjuk.
Adott
KK
P teljesítőképesség kiesésének időtartama a vizsgált teljes
időintervallumban:
( ) ( )
KK KK a KK
P p P τ τ = ⋅ . (1.40)
Amennyiben a vizsgálatot a teljes, k számú csoportból álló erőműrendszerre is ki
akarjuk terjeszteni, akkor az eddigi összefüggéseink formálisan változatlanok
maradnak, azonban az egész rendszerre jellemző szórással

2
KK,R KK,
1
k
i
i
σ σ
=
=

(1.41)
és az egész rendszerre jellemző középértékkel

KK,R KK,
1
k
i
i
P P
=
=

(1.42)
kell számolni.
TARTALÉKOK
24
inflexiós pont
σ
KK
γ, 1/MW
P
K
K
,

M
W
2π σ
1
KK
KK
P

1–13. ábra. A kényszerűen kiesett teljesítőképességek gyakorisági görbéje
P
K
K
,

M
W
p(P
KK
)
τ
KK
(P
KK
)
P
K
K
p(0)
τ
KK
(0)
p
τ
KK

1–14. ábra. A kényszerű kiesések valószínűségi (tartam) diagramja
1.4. Tartalékok
Mint láttuk, a biztonságos és előírt minőségű energiaellátás érdekében az
erőműveknek megfelelő nagyságú tartalék-teljesítőképességgel kell rendelkezniük. A
következőkben megvizsgáljuk, hogy milyen elvek alapján lehet a különböző típusú
tartalékok nagyságát meghatározni. Kiindulásként először az egyedülálló erőművet
vizsgáljuk (ilyen erőmű ma már csak elvétve, elmaradott vidékeken fordul elő), majd
áttérünk az együttműködő erőműrendszer tartalékainak meghatározására.
TARTALÉKOK
25
1.4.1. Tartalékok a szigetüzemű erőművekben
Egymástól elszigetelt erőművekben úgy kell a tartalék nagyságát megállapítani, hogy
a legnagyobb teljesítőképességű létfontosságú berendezés (kazán, turbina stb.) kiesése
esetén az üzemben maradó egységek képesek legyenek a fogyasztói csúcsteljesítményt
maradéktalanul, megfelelő minőségben kielégíteni. Ennek megfelelően, ha egy
erőműben n számú, azonos teljesítőképességű gép van, akkor az üzemi
tartaléktényezőt

ü
1
n
r
n
=

(1.43)
összefüggéssel lehet meghatározni. Amennyiben az erőművel szemben még olyan
követelményt is támasztunk, hogy bármely üzemegység karbantartása esetén is képes
legyen a fogyasztói igényeket maradéktalanul kielégíteni, akkor még egy további
tartalékegységet kell beépíteni. Ebben az esetben az erőmű teljes tartaléktényezője az

2
n
r
n
=

(1.44)
összefüggéssel határozandó meg. Előfordulhat olyan eset is, hogy a karbantartások
időben átfedik egymást, akkor a tartalékot tovább kell növelni. Az 1–15. ábrán az
üzemi és a teljes tartaléktényező értékét a gépszám függvényében ábrázolva
megállapíthatjuk, hogy az egységek számának növelésével csökken a tartaléktényezők
értéke.
Az 1–15. ábra alapján levonhatjuk azt a következtetést, hogy az egységszám
növelésével a tartaléktényező értéke csökken. Ennek is következménye az, hogy az
erőművek nem elszigetelten, hanem rendszerbe kapcsoltan elégítik ki a fogyasztói
igényeket. A következő pontban megvizsgáljuk, hogy egy ilyen rendszerben milyen
típusú tartalékok fordulnak elő, és ezek milyen jellegzetességekkel rendelkeznek.

0
0,5
1
1,5
2
2,5
3
3,5
0 5 10
ü
r
r
egységszám


t
a
r
t
a
l
é
k
t
é
n
y
e
z
ő
k


1–15. ábra. Tartaléktényezők változása elszigetelt erőművekben

TARTALÉKOK
26
1.4.2. Tartalékok az erőműrendszerben
Az erőműrendszerek szükséges minimális tartalékait ma már a nagy, összekapcsolt
hálózatokban résztvevő társaságok közös érdek alapján határozzák meg.
Természetesen a tartalékok tényleges nagysága a helyi sajátosságoknak, az igények
alakulásának és egyéb tényezőknek a függvénye. Egy olyan országban, ahol a
megújuló energiák részaránya nagyobb a villamosenergia-ellátásban, ott ezek alacsony
rendelkezésre állása miatt nagyobb tartalékkapacitásra van szükség, mint olyan
rendszerekben, ahol egyáltalán nem, vagy csak nagyon korlátozott mértékben
használnak megújuló energiát.
A minőségi és mennyiségi energiaellátás célja, hogy a fogyasztói teljesítmény-igény
és a szolgáltatott teljesítmény egyenlősége lehetőleg mindig teljesüljön. Ha ez az
egyenlőség nem áll fenn, azt a frekvencia változása jelzi. A teljesítmény-többlet
frekvencia növekedést, míg a teljesítmény-hiány frekvencia csökkenést eredményez. E
két jelenség káros hatásait elkerülendő a villamosenergia-rendszerbe
frekvenciaszabályozókat építenek be. Természetesen a szabályozáshoz tartalékok
mozgósítására van szükség. Tartalékot kétféleképpen tudunk létrehozni. Az egyik
módszer a beépített teljesítőképesség növelése, a másik – ritkán alkalmazott –
módszer a fogyasztói korlátozás (önkéntes alapon, megfelelő ellentételezéssel). Az
együttműködő erőműrendszerben többféle tartalékról beszélnek, amelyek pontos
meghatározása fontos a továbbiak szempontjából.
A berendezések állapota szerint megkülönböztetünk álló (hideg) és forgó (meleg)
tartalékot. Hideg tartaléknak nevezzük az üzemkész, de álló helyzetű erőművi
turbógépcsoportot (turbina+generátor). Meleg tartalékról akkor beszélünk, amikor a
turbógépcsoport már szinkron jár a hálózattal, de teljesítménye még nem érte el
teljesítőképességét.
Az igénybevételi lehetőségektől függően vannak azonnal és lassabban igénybevehető
tartalékok. Azonnal igénybevehető tartaléknak hívják a másodperces nagyságrendű
(1..10 s) időtartamon belül rendelkezésre álló tartalékot. Ezek általában forgó
tartalékok, melyeket automatikusan lehet aktiválni. Gyorsan igénybevehető
tartaléknak hívják a perces (1..10 min) nagyságrenden belül mozgósítható
tartalékokat. Ezek is általában meleg tartalékok, de lehetnek álló, gyorsan indítható
gázturbinás vagy vízerőművi egységek is. E tartalékokat automatikusan vagy kézzel
beavatkozva lehet igénybe venni. Lassan igénybevehető tartaléknak nevezik az órás
(1..10 h) időtartamon belül rendelkezésre álló kapacitásokat. Ezek tipikusan hideg
tartalékok, melyek hagyományos erőművekben állnak rendelkezésre.
A villamosenergia-rendszer teljesítményegyensúlyának megtartásához szabályozási
tartalékokra van szükség. A megkövetelt minőségi és mennyiségi jellemzőktől való
eltérések esetén ezen tartalékok mozgósításával lehet az egyes jellemzők megkívánt
értékeit visszaállítani. Attól függően, hogy az egyes tartalékok milyen jellemzők
állandó értéken tartásáért felelősek megkülönböztetünk
– primer szabályozási tartalékot, mely a rendszer egyensúlyát (frekvenciáját)
stabilizálja egy megváltozott üzemállapotban,
– szekunder szabályozási tartalékot, mely a rendszer frekvenciáját, vagy az
együttműködő rendszerek csereteljesítményét állítja vissza az eredeti értékére,
– tercier szabályozási tartalékot, mely a rendszer legkisebb energiaköltséget
eredményező munkapontját állítja be.
TARTALÉKOK
27
A primer tartalékok mindig azonnal igénybevehető, forgó tartalékok, feladatuk a
rendszer frekvenciájának változását megállítsák, majd egy megváltozott frekvencián
stabilizálják a rendszert mindaddig, amíg a szekunder szabályozók működésbe nem
lépnek. Ha például a rendszerben kiesik egy egység, vagy nagyon rövid idő alatt
megnő a fogyasztói oldal által igényelt teljesítmény, vagy fogyasztók nagyobb
csoportja kapcsol ki, azaz teljesítmény hiány vagy többlet alakul ki, akkor a rendszer
frekvenciája gyorsan csökken, ill. növekszik. A primer szabályozók – a turbina
fordulatszám szabályozóin keresztül – gyorsan beavatkoznak, minek következtében
egy új frekvenciaértéken beáll az egyensúlyi állapot. Tekintsük például azt az esetet,
amikor hirtelen kiesik egy erőművi egység. Ennek következtében a rendszer
frekvenciája igen rövid időn belül
1
f ∆ értékkel – ezt dinamikus frekvenciaeltérésnek
nevezik – csökken, majd a primer szabályozók beavatkozása után az eredeti értéktől
f ∆ értékkel – kvázistacioner frekvenciaeltérés – alacsonyabban állandósul (lásd 1–
16. ábra) A teljesítményváltozás és a frekvenciaváltozás hányadosát

N
P
K
f

=

(1.45)
a hálózat frekvenciatényezőjének vagy teljesítményszámának nevezzük.
f
t
∆f
∆f
1
eredeti stabil üzemállapot
megváltozott üzemállapot

1–16. ábra. A frekvencia időbeni változása hirtelen kiesés után a primer szabályozás hatására

Az UCTE ajánlások szerint a primer szabályozáshoz a rendszer pillanatnyi
összteljesítményének 2,5 %-a kell rendelkezésre álljon. A primer szabályozás jellegéből
következik, hogy azt decentralizáltan kell tartani és vezérelni. Az együttműködő
rendszerekben érvényesül az ún. szolidaritási elv, miszerint a primer szabályozásban
minden együttműködő fél a saját kapacitásának arányában vesz részt. Ez azt jelenti,
hogy az együttműködő rendszer minden egyes egysége részt vesz bármely társ-
rendszerben bekövetkezett rendkívüli esemény miatt bekövetkező frekvenciaváltozás
megállításában és stabilizálásában.
A szekunder tartalékok feladata, hogy a primer szabályozás által stabilizált
rendszerben a frekvenciát újra eredeti értékére visszaállítsák, így ismét bevethetővé
tegyék a primer tartalékokat. Egy adott villamosenergia-rendszerben tehát a
szekunder szabályozás feladata, hogy a maradó f ∆ frekvenciaeltérést megszüntetve
ismét az eredeti 50 Hz-es értékét állítsák vissza. Ez a módszer is
frekvenciaszabályozás, csak amíg a primer szabályozásban a szolidaritási elv alapján
TARTALÉKOK
28
az együttműködő partnerek kölcsönösen támogatják egymást, addig a frekvencia, ill.
csereteljesítmény-egyensúly helyreállításáról minden rendszernek magának kell
gondoskodnia. A saját rendszerben fellépő teljes eltérést ( )
t
P ∆ ki kell szabályozni az
előírt csereteljesítménytől való eltérés alapján, azaz

t N
P P K f ∆ = ∆ ÷ ∆ .
1. rendszer 2. rendszer
Kiesés
A
P
12
P ∆

1–17. ábra. A primer és szekunder szabályozás elve
A szekunder tartalék megkövetelt nagyságát általában empirikus formulák
segítségével adják meg a fogyasztói csúcsterhelést alapul véve. Normál üzemben a
tartalék nagysága

1 3
szt cs
3 P P = ⋅ , (1.46)
míg gyors terhelésváltozásokkal járó üzemállapot (pl. munkanapok délelőttje) ennek
kétszerese szükséges, de a tartalék nagyságának mindenképpen nagyobbnak kell lennie
a rendszer legnagyobb egységének beépített teljesítőképessége
( ) ( )
szt BT,
MAX
i
P P .
Vizsgáljuk meg a következő esetet, amikor is két rendszer csatlakozik egymáshoz és
az egyikben kiesik
A
P teljesítmény (1–17. ábra). A primer szabályozó
0
f f f = ÷ ∆
értéken stabilizálja a frekvenciát, ahol
( )
A N,1 N,2
f P K K ∆ = − ÷ . A két rendszerben
azonos frekvencia alakul ki, az első rendszerben
12 N,1
P K f ∆ = − ∆ primer tartalék
aktivizálódik, de a 2. rendszer is felszabadítja primer tartalékait. Az egyensúly tehát
egy alacsonyabb frekvencián stabilizálódott. A szekunder szabályozás feladata, hogy a
kiesett
A
P teljesítményt pótolva a frekvenciát és a csereteljesítmény értékét
visszaállítsa az eredeti értékekre. A szekunder tartalékok egy része általában gyorsan
igénybevehető forgó tartalék, de szintén gyorsan aktivizálható álló tartalékok is szóba
jöhetnek (pl. gyorsindítású gázturbinák).
A tercier szabályozás feladata, hogy a primer és szekunder szabályozásban résztvevő
egységek munkapontjait automatikusan vagy kézi beavatkozással a kívánt, legkisebb
költséget eredményező helyzetbe hozza. A cél az, hogy a megfelelő szekunder tartalék
ismét kielégítő módon és gazdaságilag optimálisan álljon helyre. Ennek megfelelően a
tercier szabályozás alapvetően rendszerirányítási és teherelosztási feladat. A tercier
szabályozás eszközei lehetnek:
– erőművi egységek ki- és bekapcsolása, ill. munkapont beállítása,
– rendszerszintű fogyasztók be- és kikapcsolása (pl. szivattyús-tározós erőművek
szivattyúi),
– fogyasztói csoportok terhelésének vezérlése (hangfrekvenciás központi vezérlés),
TARTALÉKOK
29
– együttműködő rendszerek csereprogramjainak (export/import teljesítmények)
változtatása.
Időben egymást részben átfedő szabályozásokról van tehát szó a különböző
tartalékok felhasználásával, amit azt az 1–18. ábra is szemlélteti. A teljes szabályozási
eltérés fellépésétől (a zavartól) számolva tehát a háromféle szabályozás,
tartalékbevetés egymással összhangban, de időben eltolva hatékony.
eltelt idő
kézi
aut.
és/
vagy
szabályozás
fajtája
15 min 30 s
tercier
szekunder
primer
zavar
kezdete
primer szabályozási tartomány
itt még a primer szabályozás hatékony,
de a szekunder szabályozás belépésével
fokozatosan visszamarad
optimális üzemi tartomány
tercier szabályozási tartomány

1–18. ábra. A szabályozások időbeni kölcsönhatása
A megfelelő tartalékok előkészítéséhez és létrehozásához idő kell. Rövidebb és
hosszabb távra egyaránt felkészülve kell a szükséges tartalékokról gondoskodni. A
tervezés során három időtartam különböztethető meg:
– hosszú távú tartaléktartás új egységek létesítésével vagy szerződéses
megállapodásokkal,
– középtávú (heti) tartaléktartás szervezési módszerekkel és
– rövidtávú (napi) tartaléktartás rendszerirányítási módszerekkel.





2. fejezet
A VILLAMOSENERGIA-
FEJLESZTÉS GAZDASÁGI
ÉRTÉKELÉSE
2. A VILLAMOSENERGIA-FEJLESZTÉS
GAZDASÁGI ÉRTÉKELÉSE

ÍRTA:
BALOGH ANTAL ÉS BIHARI PÉTER



33


A villamosenergia-fejlesztő kapacitások (erőművek) létesítése még a nem szakemberek
számára is nyilvánvalóan nagy tőkebefektetés mellett megvalósuló beruházás, ezért
ezek tervezésénél és üzemeltetésénél körültekintő és alapos gazdaságossági
vizsgálatokra van szükség. Az átfogó, minden részletre kiterjedő gazdasági
vizsgálatokat közgazdászok végzik el, ugyanakkor a mérnöknek képesnek kell lennie a
mérnöki gyakorlathoz szorosan kapcsolódó hatékonysági vizsgálatok önálló
elvégezésére, valamint a mélyebb gazdasági vizsgálatok elveit legalább annyira el kell
sajátítania, hogy tárgyalóképes, egyenrangú partnere lehessen közgazdász
munkatársának.
2.1. Alapfogalmak
2.1.1. A pénz időértéke, kamat
Az általános értékmérőként használatos, formailag a világ országaiban különböző,
funkcionálisan azonos szerepet betöltő pénz sajátos tulajdonsága, hogy képes önmaga
szaporítására. E szójáték háttere, alapja a múló idő. Mindenki előtt ismert, hogy a
megtakarított pénzt bankban elhelyezve, adott idő elteltével több pénzt kapunk
vissza. Ennek oka, hogy a betét ideje alatt a pénz „dolgozott”, olyan helyen
használták fel a (regionális, esetleg a világ-) gazdaságban, ahol új értéket termelt,
vagyis többlet pénzt állított elő. E többletből – az alapvető igazságosság elve szerint –
a pénzt rendelkezésre bocsátónak is részesülnie kell. Ha éppen egy év időtartamra
adta kölcsön pénzét, a visszakapott összeg és a beadott összeg különbségét nevezzük
éves kamatnak. A kamat tehát a hitel díja. Elmondható tehát, hogy 1 Ft ma többet
ér, mint 1 Ft holnap, hiszen holnapra a mai forintom már a (napi) kamatával megnő.
A gazdaság számos területén, így az energetikában is az éves időhorizontot tekintjük
vizsgálataink szempontjából a célszerűen kezelhető egységnek. A pénz több éven át
tartó gyarapodási ütemét mértani sorral számítjuk (felkamatolás):
( )
0
1
n
n
A A p = ⋅ ÷ , (2.1)
ahol:
A
n
, a 0. évben elhelyezett A
0
összeg értéke n év után,
p, az éves kamatláb.
Az (1+p)
n
tagot kamattényezőnek is szokás nevezni. A folyamatot az időben
másképp is szemlélhetjük: mekkora A
0
összeget kell ma bankba tennünk, hogy n év
után, p éves kamatláb mellett A
n
mennyiségű pénzünk legyen?
0
1
1
n
n
A A
p
( )
·
= ⋅
·

·
÷ ( )
, ahol azonos értelmű jelölések mellett az
1
1
n
p
( )
·

·

·
÷ ( )
tagot
diszkonttényezőnek, a számítást pedig diszkontálásnak nevezzük.
Infláció
A pénz elértéktelenedési folyamatát inflációnak nevezzük. Számos ok idézheti elő,
ezért a gazdasági-társadalmi háttér részletesebb elemzése helyett itt csak a számunkra
fontos következmények ismertetésére szorítkozunk. Közismert tünete, hogy
ALAPFOGALMAK
34
emelkedésnek indulnak az árak, mivel a forgalomban lévő pénzmennyiség mögött
nincs kellő árukészlet, a gazdasági szabályozó így próbálja a kereslet-kínálat
megbomlott egyensúlyát visszaállítani. Az áremelkedésből következik, hogy – a fenti
példával élve – a mai 1 Ft, holnapra már nem bír a mai vásárlóértékével. Nyilvánvaló
tehát, hogy az infláció a pénz időértéke ellen hat, sőt, kedvezőtlen esetben azt teljesen
elveheti, azaz a szóban forgó 1 Ft-ot holnapra a mai értéke alá is viheti.
Az infláció árnyékában mindezek miatt szükséges a pénzmozgásokat olyan
módszerrel követni, mely e kedvezőtlen hatást kiküszöböli. A pénzügyi gyakorlatban
ezért a kamatot „megtisztítják” az inflációtól. Ez annyit tesz, hogy a pénz fent vázolt
tiszta időértékét megtestesítő kamatlábat (reálkamatláb, p
r
) és az inflációs rátával (p
i
)
megnövelt kamatlábat (nominálkamatláb, p
n
) élesen megkülönböztetik:

n r i r i
p p p p p = ÷ ÷ , (2.2)
ahol ha az utolsó (szorzat) tag elegendően kicsi, a szokásos egyszerűsítéshez jutunk,
miszerint a nominálkamatláb a reálkamatláb és az inflációs ráta összege. Ezt az
összefüggést más, az előzőnél szemléletesebb formában is felírhatjuk, miszerint
( ) ( )
n r i
1 1 1 p p p ÷ = ÷ ⋅ ÷ . (2.3)
Az inflációs ráta megállapításának módszere nem tartozik jelen vizsgálataink
tárgykörébe, viszont a reálkamatlábról szólnunk kell. A nemzetközi gazdasági
tervezésben bevett szokás, hogy a hosszú életciklusú produktumok – mint amilyen, pl.
egy erőmű is – beruházási döntéseit egyetlen időpillanatra diszkontált/kamatolt
pénzigénye alapján hozzák meg. Ilyen helyzetben elképzelhetetlen, hogy a
számításokban az infláció értékét is figyelembe vegyék. Rövidtávon (1..2 év) talán
elfogadhatók az előrejelzési technikák által szolgáltatott adatok, de 10..30..50 évekre
előre a becslés reménytelen. Nem marad más megoldás, mint a reálkamatlábat venni
valahogyan alapul. De a regionális- illetve a világgazdaság tendenciáit éppen olyan
nehéz becsülni, mint az inflációt, akkor tehát mit tehetünk?
Tervezni csak úgy érdemes, ha egy megfelelően széles körben egyeztetett,
úgynevezett kalkulatív reálkamatlábat veszünk fel, ami más felfogás szerint az
egyeztetési körben elvárt éves gazdasági hozam – a pénz így elvárt tiszta időértéke.
Az egyeztetési kör lehet egy ország, vagy annál szélesebb együttműködő környezet is.
A nemzetközi gyakorlat azt mutatja, hogy az így kialakított kalkulatív reálkamatláb
(p) értéke 6..9..12..15 % között mozog. Az alacsonyabb értékek a kiegyensúlyozott
gazdasági rendszerrel rendelkező fejlett, míg a magasabb értékek (10..15 %) a kevésbé
fejlett, ill. fejlődő országokra jellemzők.
2.1.2. Az erőművek költségei
2.1.2.1. Az erőmű életciklusa
A beruházások, fejlesztések hosszú, több éves élettartamán belül két, viszonylag jól
elkülöníthető szakaszt lehet megkülönböztetni. Az első, a beruházás megvalósítási
időtartama, amely a döntést követően a tervezési, kivitelezési munkákkal kezdődik és
a létesítmény teljes üzembe helyezéséig tart. Ebben az időszakban általában csak
költségek merülnek fel. Ezekkel az úgynevezett egyszeri ráfordításokkal hozzuk létre
azt a kapacitást, amelynek költségei a későbbi működés során térülnek meg. A
második az objektum működésének időtartama, amely az első részkapacitás
üzembelépésétől elvileg az állóeszköz elhasználódásáig vagy a beruházás termelési
céljának megvalósításáig tart.
ALAPFOGALMAK
35
Ez utóbbi időszak hossza nehezebben határozható meg. Ebben az időszakban
ugyanis több, részben egymással ellentétes folyamat is lejátszódik. A létesítmény
megvalósulásával megindul az üzemszerű működés. Ez a gazdaságosság számítási
módszerek nyelvére lefordítva azt jelenti, hogy (többnyire az egyszeri ráfordításoknál
jóval kisebb volumenű) állandó, ún. folyamatos ráfordítások árán a létesítmény
működése következtében időről időre bevételek keletkeznek, amelyek forrásul
szolgálnak a beruházási periódusban megelőlegezett tőke visszatérüléséhez és az
objektum, üzem műszaki-gazdasági színvonalának fenntartásához vagy emeléséhez.
Ebben a periódusban azonban nemcsak a folyamatos ráfordítások, a tárgyi eszközök
használódnak el hanem – lassú, létesítmény-fajtánként eltérő időtartamú folyamat
eredményeként – maguk a beruházással létrehozott állóeszközök is elhasználódnak,
elkopnak vagy elavulnak.

-4
0 5 10 15 20 25
Létesítési
idő
Leírási idő
Tervezési élettartam
Üzemidő (műszaki élettartam)
A gazdsági elöregedés
időpontja
Üzemszerű működés kezdete
A tervek ismeretében
Üzembehelyezés,
próbaüzem
év
beruházási döntés
Beruházási
költségek
Üzemeltetési költségek és bevételek
(tervezési élettartamra)

2–1. ábra. Egy beruházás életcilusa

A példában jelzett beruházás közepes hosszúságúnak mondható. A műszaki
élettartam a gazdasági tervezés által előirányzott élettartamnál azért lehet hosszabb,
mert egy, már meglevő telephelyen elöregedett erőmű megújításával gazdaságilag
semmilyen „zöld mezős” beruházás nem versenyképes. Ezt az axiómát az esetek döntő
többségében ki is használja az energetika. (A továbbiakban az üzembehelyezés–
próbaüzem egyébként is rövid idejét elhanyagoljuk.)
2.1.2.2. Általános költségmodell
Ez a szakasz összefoglalja azon alapvető költségeket és ezek számítási elveit, amelyek
ismerete szükséges az összehasonlító gazdasági elemzések elvégzéséhez. A módszer
több esetben is egyszerűsítésekre támaszkodik, azonban ezek két okból szükségesek,
egyrészt a különböző erőművi technológiák összehasonlíthatósága végett, másrészt,
mivel a számításokat a rendszer-fejlesztés (beruházás) előtt kell elvégezni, sokszor
becsült adatok alapján.
A költségek definíciója
Gazdasági szemszögből vizsgálva, a villamos energia rendszer bővítése új erőművel,
ill. meglévő rendszer bővítése magas beruházási költséggel jár, emellett kell azt
ALAPFOGALMAK
36
biztosítani, hogy a villamosenergia-fejlesztés a lehető legalacsonyabb költségen
történjen. A rendszert elemezve két lényeges költséget lehet megkülönböztetni: a
beruházási költséget (tőke befektetési költség), (Ft/kW) mely az erőmű építésének
egyszeri költségét jelenti, valamint az energiafejlesztési költséget, (Ft/kWh) mely
magába foglalja a villamosenergia-fejlesztés teljes költségét. Az energiafejlesztési
költség két fő költségösszetevőre bontható, tüzelőanyag (üzemanyag) költségre
valamint működtetési és karbantartási költségre (Ü&K). A költségek egy más fajta
felosztását is meg lehet tenni: állandó költség és változó költség. A villamosenergia-
fejlesztés költségeinek általános kategóriáit a 2–2. ábra mutatja. Mint látszik, a
tüzelőanyag költségnek, valamint a működtetési és karbantartási költségnek két,
állandó és változó komponense van. A különböző költségek értékei nagyban függenek
az erőműben alkalmazott technológiától. Például atomerőműben magas a beruházási
költség értéke, míg a tüzelőanyag költség alacsony, ezzel szemben szénhidrogén
tüzelésű erőműben pont fordított a helyzet, vízerőmű esetén pedig gyakorlatilag nem
kell tüzelőanyaggal számolni.
Villamosenergia-
fejlesztés
költsége
Üzemeltetési
költség
Beruházási
költség
Változó
költség
Állandó
költség
Változó tüzelőanyag költség
Változó Ü&K költség
Állandó tüzelőanyag költség
Állandó Ü&K költség
Adók és Biztosítás
Amortizáció
Beruházás megtérülése
Egyéb állandó költség
Állandó
beruházási
költség

2–2. ábra. A villamosenergia-fejlesztés költségkategóriái

Tőkebefektetési költség
Tőkebefektetési (beruházási) költségnek nevezzük az erőmű építéséhez és üzemszerű
működésre hozásához szükséges kiadások összességét. Víz-, szén- és atomerőmű esetén
az állandó beruházási költség (ami arányos a tőkebefektetési költséggel) az egyik
legnagyobb része a villamosenergia-fejlesztés költségének.
A teljes tőkebefektetési költség tartalmazza az erőmű épületeinek építési és szerelési,
a berendezések beszerzési és szerelési költségeit, valamint az építési idő alatti kamat
költségeit is. A költségek általában feloszthatók közvetlen és közvetett költségekre.
A közvetlen tőkeköltség közvetlen kapcsolatban van az erőmű épületeivel és
berendezéseivel (pl. kazán, reaktor, turbina, villamos berendezések), földtulajdonnal,
valamint különleges anyagokkal (pl. atomerőmű első feltöltése hűtő és moderátor
anyaggal). Villamos alállomás, úgymint fő villamos-transzformátor, ha figyelembe
vesszük, akkor a közvetlen tőkeköltséghez sorolandó. A közvetlen költséget fel lehet
osztani leírható és nem leírható részre. Minden tőkeköltség leírható, kivéve a föld. Az
közvetett tőkeköltség a többi általános természetű kiadás, főleg a szolgáltatások
költségeiből (építészeti, műszaki, menedzsment szolgáltatás) és a bérekből áll. Adók,
vámok és illetékek figyelembevétele nemzeti tervtanulmány esetén nem szükséges,
mivel ezek normális esetben visszaforgatásra kerülnek a nemzetgazdaságba.
ALAPFOGALMAK
37
Az erőmű tőkeköltsége számos tényezőre érzékeny, különösen az erőmű
elhelyezkedésére (pl. földrajzi terület, földfelszín alatti viszonyok, meteorológiai
viszonyok, lakott terület közelsége), építési ütem hosszára, egységnagyságra,
inflációra, kamatláb változásra, valamint a törvényi szabályozásokra. Például,
utólagosan egy szénerőműbe történő füstgáz-kéntelenítő beépítésének költsége elérheti
az egység teljes beruházási költségét.
Tüzelőanyag költség
A tüzelőanyag-költség ill. tüzelőanyag ciklus költség azon kiadások összességére
vonatkozik melyek az erőmű tüzelőanyag felhasználásával kapcsolatosak. Általában, a
nukleáris tüzelőanyag-költség elemzése bonyolultabb, mint a hagyományos
tüzelőanyagot felhasználó erőművek esetén (szén ill. olaj vagy gáz). Míg a
hagyományos tüzelőanyag lényegében azonnal felhasználásra kerül, addig a nukleáris
fűtőelemet a reaktorban évekig használják, majd újra feldolgozzák. A nukleáris
fűtőelem ciklus a következő fő elemekre bontható fel: bányászat, tárolás, szállítás,
átalakítás, dúsítás, fűtőelem gyártás, besugárzás, tárolás, szállítás, reprocesszálás és
hulladék elhelyezés.
Nukleáris
fűtőelemciklus
költség
költség
Közvetlen
költség
Közvetett
Gyártás
Kiégett fűtőelem tárolás
Fűtőelem szállítás
Kiégett fűtőelem feldolgozás költsége
Gyártási szállítási költség
Nettó nukleárisanyag fogyasztás
Hulladék elhelyezés szállítási költsége

2–3. ábra. A nukleáris fűtőelem ciklus költségeinek felbontása

A 2–3. ábra a nukleáris fűtőelem ciklus költségeit mutatja. A közvetlen költség azon
anyagok, eljárások és szolgáltatások összességére vonatkozik melyek ahhoz szükségesek
hogy a fűtőelem olyan formát vegyen fel, mely már alkalmas energiafejlesztésre.
Üzemeltetési és karbantartási költség
Az üzemeltetési és karbantartási (Ü&K) költségek tartalmazzák az összes nem
tüzelőanyag jellegű költséget. Ide tartozik mind a közvetlen és közvetett munkabér,
felhasznált alkatrészek és segédanyagok, külső fél által végzett szolgáltatások költsége,
valamint atomerőmű esetén a moderátor és hűtőközeg pótlása és a nukleáris
felelősségbiztosítás. Általában az Ü&K költségeket normál, terhelés követő üzemmód
esetén átlagos kapacitásfaktor figyelembevételével határozzák meg. A 2–4. ábra az
Ü&K költségek felosztását szemlélteti.
Az erőművi Ü&K költség felosztható állandó és változó költség-komponensre. Az
állandó Ü&K költséget (Ft/kW/a) az egységnagyság és az erőmű típusa határozza
meg, és független a kapacitásfaktortól. A változó Ü&K költség (Ft/kWh) közvetlen
kapcsolatban van a kiadott villamos energia mennyiségével (kapacitás-faktorral).
Több költségszámító rendszer megkülönböztet „segédanyag” Ü&K költséget, ez a
tüzelőanyagon kívül felhasznált összes többi anyag költsége. Például a kén
ALAPFOGALMAK
38
megkötésére használt mészkő, a hűtővíz és kezelése, a vízhasználat költsége
segédanyag Ü&K költség.
Üzemeltetési és
karbantartási
költség
költség
Közvetlen
költség
Közvetett
Segédanyag
Moderátor és hűtőközeg potlása
Felhasznált alkatrészek
Erőmű személyzet
Nukleáris felelősségbiztosítás
Külső fél által végzett szolgáltatás
Egyéb költségek

2–4. ábra. Atomerőmű Ü&K költségeinek felbontása

Eredő fajlagos költségek
Mint azt már az előző fejezetekben is láthattuk az erőmű energiafejlesztés költségei
(EK) hagyományosan a terhelés változásától való függőségük alapján felbonthatók
állandó költségekre (ÁK) és változó költségekre (VK). A változó költségeket az
üzemanyag költségének változó része (VÜK), valamint a változó üzemeltetési és
karbantartási költség (VÜ&K) teszi ki. Az állandó költségeket a beruházással
kapcsolatos tőkeköltségek (BK), az üzemanyag ellátáshoz kapcsolódó állandó
költségek (ÁÜK) (teljesítmény díj, lekötési díj, stb.), a beruházás elvárt nyeresége
(NY), az állandó üzemeltetési és karbantartási költség (ÁÜ&K), az adók és biztosítási
díjak (ABD), valamint az egyéb, állandó jelleggel felmerülő kiadások (EÁK) teszik ki.
Ennek megfelelően az eredő változó költség:
VK = VÜK + VÜ&K Ft.
Az eredő állandó költség:
ÁK = ÁÜK + ÁÜ&K + BK + NY + ABD + EÁK Ft/a.
A fajlagos költségeket meghatározhatjuk, ha a változó költségeket a kiadott villamos
energiára, az állandó költségeket pedig a beépített villamos teljesítőképességre
vonatkoztatjuk. Vagyis a fajlagos változó költség:

VK
v
E
= Ft/kWh.
A fajlagos állandó költség

ÁK
á
BT
= Ft/a/kW.
2.1.2.3. Beruházási költség
Egy erőmű beruházásának költsége m év (építési idő) alatt a kamatok figyelembe
vétele nélkül (elméletileg mintha „egy éjszaka” alatt megtörténne a felépítés):
ALAPFOGALMAK
39

1
0 0,j
j m
B B

=−
=

, (2.4)
tehát a j-ik évben beruházásra fordított pénzmennyiségek összege. A 0 index a pénz
időértékének figyelmen kívül maradására, azaz annak nominális értéken való
figyelembevételére utal.
Az erőmű beruházásának költsége m év alatt kamatokkal, az üzembe helyezés
pillanatára diszkontálva:

( )
1
0,
0,5
1
j
j
j m
B
B
p

÷
=−
=
÷

. (2.5)
A diszkonttényező kitevőjében szereplő +0,5 a folyamatosan fellépő kiadások
következménye. Elvben az évek bármely pillanatára képzelhetnénk az adott évi teljes
kiadást. Ezzel a korrekcióval az aktuális év közepére helyezzük a diszkontálással
áthidalandó távolságot. Nyilván az évek elejét vagy végét választva eltérő összegek
adódnak. Ha az időben „elkent” kiadásokat így koncentráljuk, az arany (de legalábbis
ezüst) középutat járjuk.
Az elhúzódó beruházás többletterhének mutatószáma az interkaláris tényező:

0
1
B
i
B
= . (2.6)
Ez a tényező rámutat arra, hogy a ráfordított pénzmennyiség időértéke milyen fontos
szerepet játszik a nagy tőkeigényű építkezéseknél. Értéke általában 1,1..1,4 körül
alakul. Az alsó határ a gyorsan felépíthető (pl. gázturbinás) blokkokra, a felső a
hosszan elnyúló (pl. atomerőművi) blokkok létesítésére jellemző.
A beruházási költséget általában a beépített teljesítőképességre vonatkoztatottan, az
ún. fajlagos beruházási költség nagyságával adják meg, melyet az

0
BT
B
a
P
= (2.7)
összefüggéssel definiálunk. Ennek értéke igen sok tényezőtől függ és meglehetősen
széles tartományban mozog. A legfontosabb befolyásoló tényezők a következők.
Az erőmű nagysága döntő mértékben kihat a fajlagos beruházási költség értékére,
mégpedig úgy, hogy a blokknagyság növekedésével a fajlagos beruházási költség –
erőteljesen – csökken. A főberendezések (kazán, turbina, kondenzátor stb.) nagysága
szintén jelentős befolyással rendelkezik a fajlagos beruházási költség nagyságára. A
hatás itt is hasonló, mint a blokknagyságnál, vagyis a nagyobb teljesítményű
berendezések fajlagosan olcsóbbak. A tüzelőanyag minősége szintén kihat a fajlagos
beruházási költségre, mégpedig a tüzelőanyag minőségének romlásával (fűtőértékének
csökkenésével) arányosan, mivel ebben az esetben a tüzelőanyag ellátó berendezéseket
nagyobbra kell választani, továbbá a kazán mérete is növekszik (azonos
teljesítőképesség mellett), ami drágítja a beruházást. Az erőmű kapcsolása (blokk
egységkapcsolás vagy gyűjtősínes) szintén hatással van a beruházási költségekre. A
blokk és a gyűjtősínes kapcsolás elvét a 2–5. ábra szemlélteti.
ALAPFOGALMAK
40
a.,

b.,
gőz gyűjtősín
tápvíz gyűjtősín
villamos gyűjtősín

2–5. ábra. Blokk egységkapcsolású (a) és gyűjtősínes kapcsolású (b) erőmű elvi felépítése
A blokk kapcsolású erőművek fajlagosan kisebb költségének oka abban keresendő,
hogy a gyűjtősínes kapcsoláshoz képest igen sok szerelvényt és – drága –
irányítástechnikai rendszert lehet megtakarítani. Magyarországon az első tisztán blokk
egységkapcsolású erőmű az 1963-ban felépült Oroszlányi Erőmű volt.
A hatásfok és a fajlagos beruházási költség közötti kapcsolat jellegében a 2–6. ábrán
látható görbének felel meg. A görbe minimumponttól jobbra eső szakasza egyszerűen
a műszaki-gazdasági megfontolásokkal magyarázható: a minimális fajlagos beruházási
költségeken túl jobb hatásfokú erőművet a kezdőjellemzők növelésével, jobb hatásfokú
gépek alkalmazásával lehet csak elérni, ami nyilvánvalóan drágábbá teszi a
beruházást. A görbe bal oldali, árnyékolt mezőben lévő részének magyarázata már
nem ilyen egyértelmű. A hatásfok csökkenésével egyidejűleg bekövetkező fajlagos
beruházási költség növekedés okát az erőmű beruházási költségeit meghatározó
anyagáramlási keresztmetszetek példáján keresztül szemléltethetjük. Az erőmű
„ jóságáról” hatásfokáról kellő eligazítást adhat a kondenzátorba jutó gőz mennyisége
is: minél több gőz kerül a kondenzátorba, annál rosszabb az erőmű hatásfoka. Több
erőműre kiterjedő vizsgálatok tanúsága szerint a kondenzátorba jutó gőz
mennyiségének növekedésével együtt
– növekszik a füstgázmennyiség, minek következtében nő a kazán és a
kazánventilátorok mérete, így azok ára is;
– növekszik a tápvízmennyiség, ami maga után vonja a szivattyúk,
tápvízelőmelegítők és a csövek méretének, így árának növekedését;
– a kondenzátorban elvonandó hőáram növekedése maga után vonja a
kondenzátor, valamint a turbina kisnyomású rész méretének (és árának)
növekedését;
– nő a frissgőzmennyiség, amely növeli a kazán és a főgőzvezeték, ha van, akkor az
újrahevítési gőzvezeték, beruházási költségeit;
ALAPFOGALMAK
41
– növekszik a fűtőanyag és a hűtővíz szükséglet.
Mindezekből az következik, hogy a hatásfok romlása miatt – ugyanazon teljesítmény
biztosítása érdekében – nagyobb, így költségesebb berendezéseket kell beépítenünk.
Magától értetődő, hogy nem építünk olyan erőművet, amely költségesebb és rosszabb
hatásfokú is. Ezt hivatott jelezni a 2–6. ábrán a görbe e szakaszának árnyékolása.
η, hatásfok
a
,

f
a
j
l
a
g
o
s

b
e
r
u
h
á
z
á
s
i

k
ö
l
t
s
é
g
Tiltott terület
a
min

2–6. ábra. A hatásfok és a fajlagos beruházási költség kapcsolata

Nyitott marad azonban a kérdés, hogy a görbe fennmaradó szakaszának mely
pontját jelöljük ki optimálisnak, hiszen itt a beruházási költségek és a hatásfok
azonosan (mindkettő növekszik) változnak. E kérdés megválaszolására az erőművi
villamos energia egységköltségének ismeretében, a 2.2.3.1. pontban térünk vissza.
2.1.3. A működési időtartam alatt felmerülő évi költségek
Az évi költséget állandó és változó összetevőkre szokás bontani:

a v
C C C = ÷ . (2.8)
Az állandó (a kiadott energia mennyiségétől gyakorlatilag független) költség
összetevői:

a l TMK,a e
C C C C = ÷ ÷ , (2.9)
ahol a tagok rendre: amortizációs leírásból adódó tőketeher + karbantartási költség
állandó része + egyéb felmerülő költségek (bérek és járulékok, jutalmak, biztosítás,
posta, stb.). A változó (a kiadott energia mennyiségével szorosan összefüggő) költség
összetevői:

v ü anyag TMK,v
C C C C = ÷ ÷ (2.10)
ahol a tagok rendre: tüzelőanyag költsége + egyéb segédanyagok (pl. víz, mészkő,
stb.) költsége + karbantartási költség változó része. Fontos megjegyezni, hogy a
gyakorlatban nem ilyen egyszerű az egyes költségtételek kategorizálása. C
a
és C
v
sok
olyan elemet tartalmaz(hat), melyeket önkényesen sorolhatunk egyik, avagy másik
csoportba. A döntést mindig az erőművi egységes érdek befolyásolja. Szokásos
ALAPFOGALMAK
42
egyszerűsítésekkel a karbantartási költségeknek csak az állandó részét figyelembe
véve, valamint a változó költségeket a tüzelőanyag és segédanyagok költségével
közelítve:

a l TMK e
C C C C ≅ ÷ ÷ , (2.11)

v ü s
C C C ≅ ÷ . (2.12)
Az amortizációs leírásból adódó évi tőketeher:

l l
C B α = ⋅ , (2.13)
ahol az évi kamatos leírási tényező (annuitás):

( )
( )
( ) ( )
1
l
1
1 1
1 1 1 1 1
n
n
i n n
i
p p p
p p p
α


=
( )
⋅ ÷ ·

·
= = =

·

·
· ÷ ÷ − − ÷
( )

, (2.14)
mely összefüggésben az energetikai beruházásoknál szokásos kalkulatív reálkamatláb
(p) és az erőmű üzemideje években (n) szerepel. Ezt az értéket tőkemegtérülési
mutatónak is nevezik. Fontos hangsúlyozni, hogy ez az annuitás érték nem a
számviteli szabályok szerinti éves leírás! Az a vállalat könyv szerinti értéke
szempontjából érdekes, ez pedig tőketeher mutatóként, a költségszámításhoz
szükséges.
A karbantartás költségét az erőműbe beépített szerkezeti anyagok és gépek által
megtestesített értékhez viszonyítjuk, de fontos kiemelni, hogy B
0
-ban természetesen
sok egyéb költség is benne foglaltatik (pl. építőmunkások bére), ami nincs
kapcsolatban az installált anyagok, gépek értékével. A lényeges momentum itt az,
hogy semmiképp se az elhúzódó beruházás B költségével hozzuk kapcsolatba az
üzemidő alatt jelentkező karbantartási költségeket:

TMK TMK 0
C B α = ⋅ , (2.15)
ahol a karbantartás évi leírási tényezője tapasztalati szám, értéke mintegy 0,025 1/a.
Az egyéb állandó költségeket (bérek, biztosítás, posta, stb.) szintén egy tapasztalati
évi leírási tényezővel B
0
-hoz viszonyítjuk:

e e 0
C B α = ⋅ . (2.16)
Az állandó költségek így az évi leírási tényezők összevonásával:
( )
a l TMK e 0 0 BT
C i B B a P α α α α α = ⋅ ÷ ÷ ⋅ = ⋅ = ⋅ ⋅ . (2.17)
A tüzelőanyag költsége:

ü ü ü
KE
E
C Q p p
η
= ⋅ = ⋅ , (2.18)
ahol
H
ü
ü
p
p
H
= , a tüzelőanyag hőára, mely a tüzelőanyag árának ( )
H
p és fűtőértékének
( )
ü
H a hányadosa,
Q a felhasznált évi tüzelőhő,
cs cs
E P τ = ⋅ az éves szinten kiadott villamos energia,
opt
KE
η
η
δ
= az erőmű évi átlagos hatásfoka, melyben:
1 2 3
δ δ δ δ = ⋅ ⋅ az erőmű legjobb
hatásfokú üzemétől való eltérésének mutatója, az úgynevezett rontótényező.
ALAPFOGALMAK
43
A rontótényező összetevői
Optimálistól eltérő terhelés (δ
1
)
Optimális terheléstől való eltérést jelenthet például az, ha részterhelésre kényszerül
a blokk a rendszer menetrendtartását kötelezően elősegítendő. Hasonló szituáció – ha
van rá mód – egy blokk túlterhelése. A névleges terheléstől eltérő állapotokban a
blokk hatásfoka – jellegét tekintve – a 2–7. ábra szerint változik.
Környezeti hatások figyelembevétele (δ
2
)
A kondenzációs erőműből kinyerhető villamos teljesítményt (és így a hatásfokot)
alapvetően befolyásolja a kondenzátor nyomása, ami a hűtőközeg hőmérséklete által
meghatározott. Korlátot jelenthet tehát frissvízhűtésnél, hűtőtónál a rendelkezésre
álló hűtővíz hőmérséklete, hűtőtornyos megoldásnál a környezeti levegő hőmérséklete.

P
η
P
névl
η
opt
P
min
P
max
környezeti
tényezők hatása

2–7. ábra. Erőművi blokk hatásfokának terhelésfüggése

Indítási-leállítási veszteségek (δ
3
)
A berendezések által az üzemi hőmérséklet eléréséig felvett hőmennyiség, valamint a
leállítás után a berendezésekben tárolt, onnan a környezet felé távozó hőmennyiség
igen tetemes lehet.
ALAPFOGALMAK
44
τ
1
Felfűtés
Felterhelés
τ
0
ind
Q
0
P
P
ü,0
ü
Q
Q
ɺ
ɺ

2–8. ábra. Erőművi blokk indítási hővesztesége.
A 0 index a névleges terhelésű üzemállapotra utal

A 2–8. ábrán jelölt τ
0
időpontig – a blokk típusától függően – akár több óra is
eltelhet a „hideg” indítástól. Jelen hőáram–idő koordináta rendszerben a közbezárt
Q
ind
terület éppen a szóban forgó hőmennyiséggel egyenlő. Ugyanilyen terület
mutatkozik leálláskor/teherledobáskor.
A hőveszteség annál nagyobb, minél tovább áll a blokk az újraindulásig. A függvény
(2–9. ábra) a teljesen „hideg” állapot egyenese által reprezentált legnagyobb indítási
hőszükséglethez tart:
τ
állás
teljesen hideg állapot
ind
Q

2–9. ábra. A hőveszteség és az állásidő kapcsolata

A sédanyagok (hűtővíz, füstgáztisztításhoz felhasznált anyagok, tüzelési
segédanyagok stb.) költségeit a felhasznált tüzlőhő mennyiségére vonatkoztatva a j-
edik anyagra az

j
j
S
s
Q
= , kg/GJ (2.19)
ALAPFOGALMAK
45
összefüggéssel adjuk meg, ahol
j
S az adott segédanyagból éves szinten felhasznált
mennyiség (kg). Minden egyes segédanyaghoz hozzárendeljünk annak az árát:
s,j
p .
Ennek megfelelően a változó költség a tüzelőanyag költség és az m számú segédanyag
költségeinek összege, azaz

v ü s, ü s,
1 1
m m
j j j j
j j
C p Q s p Q Q p s p
= =
l
l
= ÷ = ÷
l
l
l
∑ ∑
. (2.20)
A szögletes zárójelben szereplő mennyiségre vezessük be a fajlagos üzemanyag-ár
megnevezést és a

Q ü s,
1
m
j j
j
p p s p
=
= ÷

(2.21)
jelölést, így a változó költség formálisan

v Q ü
C p Q = . (2.22)
2.1.4. A villamos energia egységköltsége
Definíció szerint a villamos energia egységköltsége, az éves szinten felmerülő költségek
és a kiadott villamos energia mennyiségének hányadosa, az alábbi összefüggéssel
számítandó

Q
a v a ü BT
a ü
KE
p
C C C C C a P
k k k
E E E E E E
α
η
⋅ ⋅
= = ÷ ≅ ÷ = ÷ = ÷ . (2.23)
Ezt a formulát kívánatos úgy átalakítani, hogy ne szerepeljen benne semmiképp a
beépített teljesítőképesség, mert az az erőmű éves energiaszolgáltatási tevékenységéről
nem ad hasznos információt. Felhasználva, hogy
cs cs
E P τ = ⋅ , ezt beírva az első tört
nevezőjébe, majd a számlálót és a nevezőt is osztva P
cs
-vel. A VER teljesítmény-
mérlegével, feltételezve, hogy nincs állandó hiány:

( )
TMK BT BT RT IT ÜIT ÜT
cs RT IT VH ÜIT ÜIT,ki
1
P r r P P P P
P P P P P ν ε

= ⋅ ⋅ ⋅ =

(2.24)
ahol r az összevont tartaléktényező, ε pedig az önfogyasztás mutatója, ugyanis:

BT
RT VH
1 P
P ν
= , (2.25)

RT TMK
TMK
IT IT
1
P P
r
P P
= = ÷ , (2.26)

IT ÜT
ÜT
ÜIT ÜIT
1
P P
r
P P
= = ÷ , (2.27)

ÜIT
P
P
ε
ε = , ezzel:
ÜIT ÜIT
ÜIT,ki ÜIT
1
1
P P
P P P
ε
ε
= =
− −
. (2.28)
Ebben a felfogásban az egyes törtek a teljesítményszintek közti tartaléklépcsőket
testesítik meg, melyeket végül r-ben egyesítünk. A villamos energia egységköltségét
megadó összefüggés mindezek után a következő alakban írható:
ALAPFOGALMAK
46

( )
Q
cs VH KE
1
p
a r
k
α
τ ε ν η
⋅ ⋅
= ÷
⋅ − ⋅
, (2.29)
amely egyenletben szereplő tagok mindegyike fontos, informatív jellegű az éves költség
megítélését illetően.
2.1.5. Az erőművek árbevétele, nyeresége
2.1.5.1. Költség- és árbevétel függvények
A felépült és üzembe került villamosenergia-fejlesztő vállalat (erőmű)
költségszerkezete ábrázolható grafikusan, jellegében a 2–10. ábra mutatta módon (egy
évre):
α
C
E
F FF F
Á
C
C
C
E
F
a
v
F
C

2–10. ábra. Az erőmű költségeinek és árbevételének alakulása

A 2–10. ábra jelöléseinek értelmezése:
a v
C C C = ÷ : a vállalat évi összes költsége,
Á: a vállalat árbevétele
F: fedezeti pont
tg α : a kiadott villamos energia egységköltségének változó része (k
ü
)
A függőlegesen vonalkázott terület a fedezeti pont felett a nyereség tartománya,
alatta viszont veszteség mutatkozik. Minden erőmű más és más fedezeti ponttal
jellemezhető, de közös céljuk az fölé, attól természetszerűleg minél távolabb kerülni,
nyereségüket ily módon növelni. Ez az egyéni törekvés érthetően szöges ellentétben áll
a legkisebb költségre szabályozó rendszer érdekével, mely konfliktust az
erőműrendszer és a beruházási döntések tárgyalásánál fejtjük ki részletesen. (A
fedezeti pont elérése vagy el nem érése a kiadott energia évi mennyiségétől, azon belül
az éves csúcskihasználási óraszámtól függ, az pedig a teherelosztástól.)
A függvényeket általában egyeneseknek ábrázoljuk, ami elfogadható közelítésnek
mondható, a szakirodalomban is elterjedt. Az állandó költségekre ez kevésbé vitás, a
változó költségekre inkább, de a kiadott teljesítmény és a felhasznált tüzelőanyag-
mennyiség összefüggésének dominanciája a változó költségben erre feljogosíthat.
ALAPFOGALMAK
47
Pontosan ezt tükrözte az egységköltség származtatásának egyszerűsítő feltétel
sorozata. (Megjegyezzük azonban, hogy a villamos energia eladási ára napi időzóna
függő, az éves kihasználás függvényében az árbevétel vonala eltérhet a lineáristól.)
Az egyenesek menete nyilvánvaló. Amíg nincs energia kiadás, addig nincs változó
(tüzelőanyag) költség és árbevétel sem. Ez persze újfent elnagyolt kijelentés, hiszen
kiadott energia nélkül is járhat „üresben” egy blokk, az árbevétele pedig származhat
több forrásból is, nemcsak szorosan véve a villamos energia vonalra adásából (pl.
teljesítménydíj).
2.1.5.2. Egységköltség az erőműrendszer tagjainál
Adott erőműtípus költségfüggvényének a meredekségét a korábban említettek szerint
annak változó költsége, tehát – döntően – az alkalmazott tüzelőanyag költsége szabja
meg.
A 2–11. ábráról leolvasható, hogy a kihasználási óraszám milyen mértékben
befolyásolja az egyes erőműtípusokból kiadott villamos energia egységköltségét
(változó részét). Egy együttműködő rendszer erőműparkját úgy kell összeállítani,
hogy az olcsóbban termelő egységek kapjanak nagyobb kihasználási óraszámot, a
drágán termelők pedig kevesebbet. Az ábrára nézve nem lehet egyértelműen
kijelenteni, hogy bizonyos típus telepítése kedvezőbb alternatíva egy másik típusnál.
A probléma csak rendszerszinten oldható fel. A cél mindig az, hogy a rendszer
összköltsége legyen minimális, hiszen végső soron a fogyasztó fizet meg mindent, a
legkisebb költség elvének érvényesítésére az energiafejlesztésben is igen nagy a
társadalmi nyomás.
τ, h/a
0 8760
1000 Ft/kW/a (Ft/kWh)
60
(6,85)
10
(1,15)
atomerőmű
komb. hőszolg.
import. f. szén
lignit
komb. kond.

2–11. ábra. Különböző típusú hazai erőművek költséggörbéi (C) 1994-ben
Jelenleg Magyarországon a villamos energiának mind az erőművi (termelői), mind a
fogyasztói ára még központilag szabályozott. A piac fokozatos felszabadítása el fog
indítani egy erőteljes versenyt, amely Nyugat-Európában már folyamatban van. Mivel
a szállítás és elosztás költségei többé-kevésbé adottak, ebben a versenyben a termelői
áraknak és a kereskedői találékonyságnak lesz meghatározó szerepe. A beruházási
ALAPFOGALMAK
48
döntéseket jelenleg (1999) nehezíti a jogi szabályozottság kialakulatlansága, és a
legújabb nyugat-európai liberalizációs hullám okozta dömping árak. Saját termelés
vagy import? – ez itt a kérdés. Ilyen háttér mellett, ebben az átmeneti időszakban
nehezen kalkulálhatók a finanszírozás kockázatai.
A magyarországi helyzet jelenlegi különlegességéhez tartozik, hogy az MVM és az
erőművek között hosszú távú szerződések központilag szabályozott áron garantálják
az áramátvételt. A 2–12. ábra különböző erőművek átlagárait mutatja a kihasználási
óraszám (TIT
ki
alapon) függvényében. Az összehasonlítás kedvéért a 2–12. ábra
bemutatja az MVM Rt. 1997-ben kiírt erőműépítési tendere két győztes projektjének
(Tisza II. és Kispest) árgörbéjét is. A görbéket összehasonlítva megállapítható, hogy a
magyar fogyasztónak jelenleg a nem versenyképes erőműveket is finanszíroznia kell.
Ez a többlet teher hátrányt jelent a magyar áruk világpiaci versenyében. Ez a helyzet
új, versenyképes erőművek építésével és az import felszabadításával oldható meg. Az
erőműépítés kockázatát nem az MVM Rt. (a Magyar Állam) fogja magára vállalni
hosszútávú szerződésekkel, hanem az erőmű építője. A magyar kormány 1999.
júliusban közzé tett energiapolitikájában ezeket az alapelveket meghirdette. Ezen
folyamat következménye az lesz, hogy a 2–12. ábra szerinti drága erőművek befagyott
költségként („stranded costs“) jelennek meg. Ezen költségek finanszírozása jelenleg
még nem tisztázott.

BERUHÁZÁSI DÖNTÉSEK
49
4
6
8
10
12
14
16
18
20
22
24
26
28
30
8760 7000 6000 5000 4000 3000 2000 1000
Kihasználási óraszám, h/a
Á
t
l
a
g
á
r
,

F
t
/
k
W
h
17. Pécs: IV-VI. blokk 16. Dunamenti: G2 blokk 15. Budapesti: Kelenföld GT2
14. Bakonyi: Inotai Erőmű 13. Vértes: Oroszlány 12. Vértes: Bánhida
11. Pécs: III. blokk 10. Paksi Atomerömü: 9. Mátra: IV-V. blokk retr.
8. Mátra: I-III. blokk 7. Dunamenti: G1 blokk 6. Dunamenti: A, B, D, E blokk
5. AES: Tisza II. 4. Tender-Kispest 100 MW 3. Tender-Tisza II. 200 MW
2. Dunamenti: F blokk 1. Dunamenti: C blokk

2–12. ábra. Az egyes erőműtípusok villamosenergia-árai a járulékos költségek (teljesítménydíj,
energiadíj, bányajáradék, nukleáris alap) figyelembevételével, 1999-ben
(A Magyar Közlöny 1998/114 számában közölt adatok alapján)

2.2. Beruházási döntések
A beruházási döntés több lehetséges alternatíva közül való választást jelent.
Energetikai létesítményeknél a döntés nagy horderejű, mivel igen nagy tőkeigényű
akciókról van szó. Ezen kívül fontos sajátossága, hogy jellemzően nem megfordítható,
vagy ha igen, azért borsos árat kell fizetni. Beruházási döntést nemcsak egy új
kapacitás megépítése igényel, hanem a már meglévő berendezések cseréje, felújítása is.
Sikeresnek mondható a beruházás, ha a befektetett tőke megtérül és nyereség is
realizálódik. (Sokszor előfordul azonban, hogy egyéb fontosabb szempontok kerülnek
előtérbe, mint a puszta nyereség igénye. Ilyen lehet például a biztonság, a tüzelőanyag
import korlátozás, munkahelyek megtartása, stb.) A mennyiségi értékelés kérdései a
következők:
– Megtérül-e a beruházás?
– Mikor?
– Mekkora hozamra számíthatunk?
BERUHÁZÁSI DÖNTÉSEK
50
– Az egységköltség, mint döntési szempont.
A 2.1.4. szakaszban ismertettük a villamos energia egységköltségének
meghatározását. Az energetikai beruházási döntések elterjedt gyakorlatában az így
számolt erőművi egységköltséget hasonlítják a rendszer pillanatnyi (adott időszakra
vetített átlagos) egységköltségéhez, illetve vizsgálják a rendszerbe illesztés
következtében beálló rendszerszintű k
rsz
módosulást.
A mennyiségi értékelés filozófiája által felvetett kérdésekre az egységköltség nem,
vagy csak burkoltan válaszol. Először is meg kell fontolni, hogy kinek a döntéséről van
szó. A befektetőéről, akinek a profit az érdeke és csak a saját projektjét tartja szem
előtt, vagy a megbízóéról, aki a rendszerszintű érdekeket képviseli, tehát a legkisebb
összköltséget szorgalmazza?
A válasz a jogi környezet függvénye. Olyan országban, ahol bárki szabadon – persze
előzetes engedélyek birtokában – építhet erőművet, a befektető önálló döntése. Ahol
viszont – és ilyen hazánk is – csak annyi kapacitás létesülhet, amennyit a fogyasztói
igények megkívánnak, a befektetők versenytárgyalásra szorulnak. Ilyenkor a döntés
előzetesen a befektetőé (indulok-e a versenyben?), utóbb viszont a megbízóé (kinek az
ajánlatát fogadom el?). (Érdekesség, hogy tulajdonosilag egységes rendszer esetén (pl.
Franciaországban) kizárólag a rendszer üzemeltető a felelős döntéshozó.)
Az egységköltség tehát elsősorban a rendszer szempontjából fontos mutató, de
versenyhelyzetben azzá válhat a befektetőnek is, mivel a versenytárgyalás előtt
magának kiszámolva megbecsülheti, hogy a megbízó miként reagál majd ajánlatára,
így gyakorlatilag előzetes (induljak?) döntését erre alapozhatja.
Itt fontos azt megjegyezni, hogy versenyhelyzetben a befektető által tervezett éves
kihasználási óraszám és a valóban elérhető (rendszer által igényelt) óraszám a
számításokat könnyen felboríthatja!
2.2.1. Mennyiségi értékelés – statikus gazdaságossági számítások
A statikus gazdaságossági számítások közül két módszert alkalmaznak előszeretettel,
a megtérülési időt és a megtérülési rátát.
2.2.1.1. A megtérülési idő (payback period)
A megtérülési idő az az időszak, amely alatt a létesítmény megvalósításához szükséges
tőkebefektetés a létesítmény működésének eredményeként keletkezett nettó (adózás
utáni) nyereségből visszatérül. A megtérülési idő számítása így:

p
a
B
P
NP
= , (2.30)
ahol B a beruházás összege,
a
NP az évi átlagos nettó nyereség.
A számítás eredménye ily módon azt fejezi ki, hogy a beruházott tőke hány év alatt
térül meg. A döntési kritérium ez esetben maga a számított megtérülési idő, amelynek
alapján az a beruházási variáció a kedvezőbb, ahol legkisebb a megtérülési idő.
A megtérülési idő döntési kritériumként való alkalmazásának előnye, hogy
megmutatja azt az időszakot, amely így a legkritikusabb a létesítmény működési
szakaszában. Hátránya ugyanakkor az, hogy figyelmen kívül hagyja a megtérülési időn
túl keletkező nyereségeket, s ennek révén olyan variánst részesíthet előnyben egy
BERUHÁZÁSI DÖNTÉSEK
51
másikkal szemben, ahol a teljes működési ciklus alatti összhozam kisebb. Ennek
megfelelően döntési kritériumként olyan esetben célszerű használni, ahol a variánsok
élettartama közel azonos és az évenkénti hozamok egyenletes eloszlást mutatnak.
2.2.1.2. A megtérülési ráta
A megtérülési ráta azt fejezi ki, hogy a létesítmény működésének eredményeként
keletkezett nettó nyereség évi átlagos értéke hány százalékát téríti meg egy év alatt a
létesítmény megvalósításához szükséges tőkebefektetés összegének. Számítása:

a
r
100 %
NP
R
B
= ⋅ . (2.31)
A döntési kritérium ez esetben a megtérülési ráta mértéke, s eszerint az a variáció a
kedvezőbb ahol a legnagyobb a megtérülési ráta. Közvetve a megtérülési ráta is
megtérülési időt fejez ki, így döntési kritériumként való alkalmazásának előnyei és
hátrányai is hasonlóak. Legfontosabb hátrányos tulajdonsága, hogy az éves nettó
nyereségek nagy szórása esetén is azonosnak ítélhet meg egyébként különböző
megtérülésű létesítmény-variációkat. Ezért döntési kritériumként ott célszerű
alkalmazni, ahol az évenkénti hozamok egyenletes eloszlást mutatnak.
Mind a megtérülési időnek, mind a megtérülési rátának a legfőbb hátrányos
tulajdonsága, hogy nem veszi figyelembe a pénz időértékét. Fontos továbbá érteni,
hogy mindkét mutató tisztán pénzügyi, nem pedig műszaki-üzemeltetési szempontok
szerinti mérlegelésre alkalmas.
2.2.2. Mennyiségi értékelés – dinamikus gazdaságossági számítások
Dinamikusnak nevezi a szakirodalom azon gazdaságossági számításokat, ahol a pénz
időértéke figyelembe vételre került. Akár a statikus gazdaságossági számítások, ezen
módszerek alkalmazása is több feltételhez van kötve:
– a tőkebefektetés időben végbemenő folyamat. A fejlesztés (beruházás) az első
tőkelekötéssel veszi kezdetét és az üzemeltetési idő végével fejeződik be,
– a beruházás teljes élettartama magába foglalja a kivitelezési időt és a
gazdaságilag hasznos üzemidőt, tehát gyakorlatilag a gazdasági elöregedés
időpontjáig tartó időt,
– a kivitelezési idő alatt a tőkelekötés eltérő nagyságrendben megy végbe. A
gazdaságilag hasznos üzemidő alatt a bevételek, a hozadékok évente ugyancsak
eltérő nagyságrendűek. Az időegységre (egy-egy évre) eső kiadások, illetve
bevételek mindig egy összegben, az időegység végén, közepén, vagy elején
merülnek fel,
– a pénz időértéke, amely egyenlő a tőkebefektetéstől elvárt jövedelmezőséggel,
minden évben azonos nagyságrendű és a hozadékot a figyelembe vett pénz-
időértékkel teljes összegben be lehet fektetni,
– a fejlesztés egyszeri ráfordítását és a tervezett eredményt nem csak azok
nagyságrendje, hanem az időtényező is befolyásolja. Az egyszeri összes
ráfordítás és annak időértéke áll szemben a tervezett hozadékkal és annak
időértékével.
A kamatláb feladata és jelentősége
BERUHÁZÁSI DÖNTÉSEK
52
A kivitelezési idő egyes éveiben, egymástól eltérő nagyságú tőkeráfordítást és azzal
az üzemeltetési idő egyes éveiben különböző nagyságrendben elérhető eredményt a
kamatláb alkalmazásával lehet összegezhetővé tenni. Ehhez a különböző időpontokban
felmerülő ráfordításokat és jelentkező eredményeket azonos időpontra számoljuk át.
Az átszámítás időpontja lehet a beruházás megkezdésének vagy üzembe helyezésének
az éve, de lehet bármely időpont, amikor a tőkebefektetéssel összefüggésben
ráfordítást eszközölnek vagy eredmény keletkezik.
Logikai szempontból a beruházás üzembe helyezésének évét, praktikus okokból a
beruházás megkezdésének idejét célszerű választani (ekkor nyilván csak kamatolni
kell). Azt, hogy adott esetben melyik időpontra kell a kamatláb alkalmazásával a ki-,
illetve visszaáramló pénzt (a ráfordítást, illetve az eredményt) jelenértékben kifejezni,
a pénzpiacon kialakult gyakorlat határozza meg.
Egyszeri ráfordítások (a befektetések) és az eredmények a beruházás teljes
élettartamán belül, annak egyes éveiben nemcsak egymástól eltérő nagyságrendben,
hanem különböző időpontokban merülnek fel, illetve jelentkeznek. A gyakorlatban a
ráfordításokat és az eredményeket úgy veszik számításba, hogy azok vagy az év elején,
vagy az év közepén, vagy az év végén egy összegben jelentkeznek, függetlenül attól,
hogy az adott évben a pénz ki-, illetve visszaáramlása valójában melyik napon
történik.
Azt a kamatlábat, amellyel a ráfordításokat, illetve az eredményeket jelenidőpontra
átszámítják kalkulatív kamatlábnak nevezik. Kalkulatív kamatlábként olyan
százalékos értéket vesznek figyelembe, amely azt fejezi ki, hogy ha a tőkét más célra
fektették volna be, az évente milyen hasznot (eredményt) hozna. Ezt a tőke
helyettesítési költségének, vagy marginális hasznának is szokták nevezni.
A kalkulatív kamatláb e definíciója a 2.1.1. szakaszban bevezetettel teljesen
konform. A dinamikus beruházás-számítás keretében a kalkulatív kamattételnek
alapjában véve két feladata van:
– a különböző időpontokban esedékes fizetéseket (pénz ki-, illetve visszaáramlásokat)
összegezhetővé és ezáltal összehasonlíthatóvá teszi,
– a befektetett tőke vonatkozásában meghatározza a minimális jövedelmezőség
követelményét.
A fentiekből következik, hogy a kalkulatív kamatláb megválasztása szerves részét
képezi a beruházási döntésnek. Miután ez a kamatláb hatással van a befektetésre
kerülő tőke pénz-időértékkel számított nagyságrendjére, továbbá jövedelmezőségi
követelményt határoz meg, nem lehet a kamatlábat önkényesen megválasztani. Az
indokolatlanul magas kamatláb a befektetést drágítja, az indokolatlanul alacsony
kamatláb az előnytelen befektetést is jónak minősítheti.
A kalkulatív kamatlábat szokták külső kamatlábnak is nevezni. Ez az elnevezés arra
utal, hogy a kalkulatív kamatlábat a számításokban egybevetik a fejlesztés révén
elérhető belső megtérülési rátával, amelyet belső kamatlábnak neveznek. Egy
beruházás belső kamatlábán azt a kamatlábat értjük, amely mellett a fejlesztési
ráfordítások és az eredmények valamely időpontra vonatkoztatott értéke nulla. Egy
beruházás gazdaságosságának kritériuma, hogy a belső kamatláb legyen nagyobb,
vagy egyenlő, mint a kalkulatív kamatláb.
A számítások alapjai
A gazdasági számításokhoz a beruházásokkal kapcsolatos, különböző időpontokban
és időben változó intenzitással felmerülő ráfordításokat és eredményeket
összehasonlíthatóvá kell tenni. Az összehasonlíthatóságot az ismert kamatos
BERUHÁZÁSI DÖNTÉSEK
53
kamatszámítás, vagy a diszkontálás módszerével érjük el. Az már korábban
megállapítható volt, hogy egy beruházás megvalósításához lényegében csak akkor
célszerű hozzákezdeni, ha az legalább annyit hoz, mintha ezt az összeget bankban
helyeznénk el. A kalkulatív kamatláb tehát minden esetben magasabb a banki
kamatlábnál. A fenti megállapítás alapján felírható a következő egyenlőtlenség:
( ) ( )
a
0
1 1
n
n t n
t
NP p B p

=
÷ ≥ ÷

, (2.32)
ahol p az évenként elvárt hozam, n a vizsgált időhorizont.
Az összefüggés azt jelenti, hogy az éves
a
NP nettó nyereség n év alatti összegének
értéke nagyobb (szélső esetben egyenlő) kell hogy legyen a B beruházási összeg n év
alatt p kamatláb melletti hozadékával.
A beruházás-gazdaságossági számításokban többnyire a diszkontált, jelenértéket
tükröző számítások terjedtek el. A diszkontálás során elfogadott számítási konvenció,
hogy a kalkulatív kamatláb állandó, a ráfordítások és a hozamok mindig egy
összegben és az időszak végén merülnek fel, illetve képződnek; a bevételek és kiadások
sorozatát a beruházást közvetlenül megelőző időpontra diszkontálják.
Az előző kifejezést átalakítva és egyszerűsítve a

a
0
1
1
t
n
t
NP B
p
=
( )
·

·

·
÷ ( )

(2.33)
egyenlőtlenség írható fel. Ez azt jelenti, hogy a gazdaságossági kritérium az, hogy a
diszkontált hozamok összegének nagyobbnak, vagy határesetben egyenlőnek kell
lennie a befektetett összeggel.
2.2.2.1. A megtérülési ráta (rate of return)
A megtérülési ráta hányados típusú mutató. Az egyenlőtlenség mindkét oldalát
elosztva a B beruházási összeggel, a következő összefüggés írható fel:

a
0
1
1
1
t
n
t
NP
p
B
=
( )
·

·

·
÷ ( )


. (2.34)
A reláció a befektetés egységére jutó diszkontált (előre meghatározott időtartam
alatti) hozam nagyságát fejezi ki. A kifejezés megtérülési mutatóként is értelmezhető.
A hányados értéke azt mutatja, hogy a befektetés az időhorizont alatt megtérül a
diszkontált hozamokból, ha az egyenlőtlenség teljesül. Ezen ráta alapján egy
beruházás annál kedvezőbb, minél nagyobb a hányados 1 fölötti része.
2.2.2.2. A megtérülési idő
A megtérülési idő legegyszerűbben a megtérülési ráta reciprokából képezhető:

a
0
1
1
1
t
n
t
B
NP
p
=

( )
·

·

·
÷ ( )

. (2.35)
Az előbbiek szerint a hányados elsődleges jelentése, hogy az időhorizont alatti
diszkontált hozam egységére mennyi befektetés jut.
BERUHÁZÁSI DÖNTÉSEK
54
Más értelmezésben a reláció bal oldalán álló kifejezés arra ad választ, hogy
átlagosan milyen időtartam alatt térül meg a befektetés. Ha a hányados értékét
megszorozzuk az időhorizont hosszával (évek száma), a megtérülés idejét években
kifejezve kapjuk meg.
2.2.2.3. Nettó jelenérték (net present value, NPV)
Kiindulva a 2.34) kifejezésből, a két oldalt egy oldalra rendezve a következő kifejezést
kapjuk, melyet nettó jelenértéknek nevezünk:

0
1
0
1
t
n
a
t
NP B
p
=
( )
·
− ≥
·

·
÷ ( )

. (2.36)
Ebben az esetben a gazdasági kritérium, hogy a diszkontált hozamok összege
haladja meg a befektetés összegét, vagyis a különbség pozitív legyen. A nettó
jelenérték egy különbség jellegű mutató, ami a beruházás élettartama során elérhető
összes, az élettartam első évére diszkontált hozam és az egyszeri ráfordítás
különbségeként határozható meg. A nettó jelenérték nem egy valóságos összeg, hanem
a beruházás élettartama során a különböző jövőbeni időpontokban keletkező
hozamoknak (bevételekből és a beruházási, valamint a működési költségekből
számított különbségeknek) a jelenre, illetve a döntés pillanatára vonatkoztatott
értékét tükrözi. A beruházási döntésekre ma már elkészítik a beruházási projekt
kumulatív pénzáramlási (cash flow) diagramját is (2–13. ábra) (nulla
maradványértékkel).
idő, a
pénzérték (NPV)
-m
0 n
i = 12 %
i = 0 %
megtérülési idő
megvalósítási
idő
működési időtartam
teljes életciklus

2–13. ábra. Beruházás összegzett pénzáramlási diagramja (kumulatív cash-flow diagram)

2.2.2.4. A belső megtérülési ráta (internal rate of return, IRR)
A belső megtérülési ráta, mint gazdaságossági módszer meghatározása igen közel áll a
nettó jelenérték számításához. Amennyiben a nettó jelenérték számítása esetén az
BERUHÁZÁSI DÖNTÉSEK
55
előző pontban megadott összefüggés éppen egyenlőség, az azt jelenti, hogy a
beruházás pont olyan jövedelmezőséggel működik, mint amekkorát a kalkulatív
kamatláb meghatározásával feltételezni lehetett. A beruházás révén lehetséges évi
átlagos hozamnövekedésnek azt a mértékét, amely mellett a befektetés az adott
időhorizont alatt a diszkontált hozamokból éppen megtérül, a beruházás belső
kamatlábának, vagy belső megtérülési rátának nevezzük. A mutató meghatározásához
a következő egyenlet megoldása szükséges:

a
0
1
0
1
t
n
t
NP B
IRR
=
( )
·
− =

·
·
( ) ÷

, (2.37)
ahol IRR a belső megtérülési ráta.
A belső megtérülési ráta meghatározásához azt a kalkulatív kamatlábat (és ezzel
összefüggésben diszkonttényezőt) keressük, amely mellett a diszkontált hozamok és a
befektetés összegének egyenlege éppen nulla. A belső megtérülési ráta alkalmazása
esetén a gazdasági kritérium az, hogy az elvárt évi átlagos hozamnövekedéshez
(kalkulatív kamatlábhoz) viszonyítva minél nagyobb legyen a beruházás belső
kamatlába.
2.2.3. Pótlólagos beruházások és az egységköltség
Az eddigiekben már utaltunk rá, hogy a beruházási költség, ill. a fajlagos beruházási
költség és az erőmű hatásfoka (fajlagos hőfogyasztása) között igen szoros kapcsolat áll
fenn. Az erőmű gazdasági tervezésének alapvető célkitűzése a minél alacsonyabb
önköltség. E célkitűzés megvalósításához kétféle úton juthatunk el, aszerint, hogy
– a gazdaságosság növelése érdekében meglévő erőműben pótlólagos beruházást
hajtunk végre (elterjedt kifejezéssel: retrofit, ami hatásfoknövelésen túl
élettartam hosszabbítást is jelent) vagy pedig
– új erőmű esetén, a tervezési fázisban keressük a leggazdaságosabb megoldást.
A műszaki gyakorlatban igen gyakran találkozunk olyan döntési helyzettel, amikor
olyan javaslatról kell véleményt alkotnunk, mely pótlólagos beruházás révén valamely
berendezés, esetünkben erőmű, hatásfokát javítja. A megválaszolandó kérdés tehát az,
hogy érdemes-e az adott beruházást megvalósítani, azaz gazdaságos-e a pótlólagos
beruházás.
Tételezzük fel, hogy egy új erőmű kivitelezése folyamán
0
B ∆ pótlólagos
beruházással a hatásfok η ∆ értékkel növelhető az eredetileg tervezett értékhez képest
(ezt megvalósíthatjuk, pl. kazán utófűtő felület, előmelegítő beépítés,
kondenzátorcsere stb. segítségével). Vizsgáljuk meg e két értéknek az erőműből
kiadott villamos energia egységköltségére gyakorolt hatását. Ennek érdekében írjuk fel
ismét a (2.29) összefüggést, figyelembe véve az összevont leírási tényezőben szereplő
tagokat, azaz

( )
( )
Q l TMK e
cs VH KE
1
p i a r
k
α α α
τ ε ν η
⋅ ÷ ÷ ⋅ ⋅
= ÷
⋅ − ⋅
.
A pótlólagos beruházás B ∆ költségterhe az állandó költségtagban két tényezőben
jelenik meg. Egyrészt a fajlagos beruházási költségben, mivel annak értéke az

* 0 0 0
BT BT
B B B
a a a a
P P
÷ ∆ ∆
= = ÷ = ÷ ∆
BERUHÁZÁSI DÖNTÉSEK
56
összefüggés szerint növekedni fog, másrészt megváltozik az interkaláris tényező értéke
is, mégpedig attól függően, hogy mekkora volt a pótlólagos beruházás értéke és azt az
építés melyik évében kellett befektetni. Amennyiben a pótlólagos beruházást a
létesítés korai időszakában hajtjuk végre, akkor az interkaláris tényező értéke az
eredeti értékhez képest a beruházott összeg nagyságától függően növekedni fog.
Azonban ahogy közeledünk a beruházási idő végéhez, úgy az interkaláris tényező
értéke egyre jobban csökkenni fog, és akár az alapberuházáshoz tartozó érték 85 %-ra
is lecsökkenhet. Így tehát az állandó költségtagban a pótlólagos beruházásnak – jó
esetben – két ellentétes hatása jelentkezik, az egyik a fajlagos beruházási költség
növekedése ( ) a a ÷ ∆ , a másik az interkaláris tényező értékének csökkenése
( )
*
i i < .
Előfordulhat olyan eset is, amikor az interkaláris tényező értéke is növekszik, ez
azonban a beruházás megfelelő tervezésével elkerülhető. Feltételezhető továbbá az is,
hogy a jobb hatásfokú erőművet magasabb kihasználtsággal fogják üzemeltetni, ebben
az esetben pedig a csúcskihasználási óraszám növekedése
( )
*
cs cs
τ τ szintén az
állandó költségrész csökkenését fogja eredményezni. A változó költséget reprezentáló
tagban a hatásfok javulása (növekedése) a változó költség csökkenését fogja
eredményezni. Ennek megfelelően módosított egységköltség a

( )
( )
( )
*
l TMK e
Q *
*
KE cs VH
1
i a a r
p
k
α α α
η η τ ε ν
⋅ ÷ ÷ ⋅ ÷ ∆ ⋅
= ÷
÷ ∆ ⋅ − ⋅

összefüggés szerint alakul. A beruházás megvalósítása akkor gazdaságos, ha

*
k k < .
Más a helyzet abban az esetben, ha már üzemelő erőműben hajtanak végre
hatásfoknövelő beruházást. Ebben az esetben a gazdaságosság mércéje az lehet, hogy
a beruházás következtében jelentkező egységköltség-csökkenésből származó
többletbevételnek (nyereségnek) meg kell térítenie adott időtartamon belül – amely
lehet az erőmű még hátralévő élettartama – a beruházott összeget. Az ilyen
gazdaságossági vizsgálatokat a 2.2.2. szakaszban leírtaknak megfelelően kell elvégezni.
2.2.3.1. Optimális kiépítés pont
A pótlólagos beruházás gazdaságosságának e vizsgálatából levonható azon
következtetés, hogy többletberuházás vállalásával az erőmű hatásfoka javítható,
kiterjeszthető új erőművekre is. Nagyobb költségráfordítással jobb hatásfokú
berendezéseket lehet építeni, ami az egész erőmű hatásfokának javulásához vezet,
amint erre már korábban a 2–6. ábra kapcsán utaltunk. Amennyiben a sok tényezőtől
befolyásolt éves átlagos hatásfok helyett az optimális terhelési pontra eső hatásfokot
( )
opt
η vesszük figyelembe, akkor vizsgálatainkat némileg egyszerűsíthetjük ugyan, de
tudnunk kell, hogy az összefüggések bonyolultsága és az árképző tényezők egyéb
kapcsolatai miatt az
( )
opt
a f η = függvény analitikus formában nem írható fel. Ezt
csak az ajánlati tervek részletes feldolgozása után határozható meg. Kérdés, hogy a
2–14. ábra mutatta görbe mely pontjában válasszuk meg az optimális kiépítési
pontot? A válasz a villamos energia egységköltségében keresendő, azaz akkor
választjuk meg helyesen az összetartozó a és
opt
η értékeket, ha ezek eredményeképpen
a villamos energia k egységköltsége minimális lesz. Tehát a feladat – látszatra –
egyszerű szélsőérték-számítással megoldható.
BERUHÁZÁSI DÖNTÉSEK
57
Induljunk ki az egységköltség (2.29) összefüggéséből, melyet tekintsünk
( )
opt
, k f a η = kétváltozós függvénynek. Legyen a vizsgálat szempontjából a független
változó az a fajlagos beruházási költség és keressük k szélsőértékét (minimumát), azaz

( )
Q
cs VH opt
0
1
k r
p
a a
α δ
τ ε ν η
( )
∂ ⋅ ∂
·

· = ÷ =

·

· ∂ ⋅ − ⋅ ∂
( )

ebből az összefüggésből

( )
opt cs Q VH
1
tg
1
r
a p
α
γ
η τ δ ε ν
( )
∂ ⋅
·

· = − =

·

· ∂ ⋅ ⋅ ⋅ − ⋅
( )
.

η
opt
a
,

f
a
j
l
a
g
o
s

b
e
r
u
h
á
z
á
s
i

k
ö
l
t
s
é
g
Tiltott terület
a
opt, gazd.
η
opt, gazd.
γ

2–14. ábra. Az optimális kiépítési pont meghatározása

E vizsgálatnál feltételeztük, hogy az erőmű csúcskihasználási óraszáma nem
változik. Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy új erőművi egység esetén lényeges
lehet a csúcskihasználási óraszámban bekövetkező változás a hatásfok különböző
értékeinél. Várhatóan minél jobb hatásfokúra építjük az erőművet, annál magasabb
kihasználási óraszámot érhet el. Ebből következően az optimális kiépítési pont helyét
csak többszörös és igen körültekintően végrehajtott iterációs számítás eredményeként
lehet meghatározni. Az optimális (gazdaságos) kiépítési pont mindig nagyobb
hatásfokértékre adódik, mint a legkisebb fajlagos beruházási költséghez tartozó érték.
Minél nagyobb a kihasználási óraszám vagy a tüzelőanyag hőára és minél kisebb a
beruházásokból származó költségteher ( α), annál nagyobb lesz a gazdaságilag
optimális hatásfok, következésképpen annál nagyobb lehet a beruházási költség. Ebből
is világosan látható, hogy csúcs erőművet, ahol a kihasználási óraszám alacsony és
általában a hőár magas, a lehető legolcsóbban, így eredendően alacsonyabb
hatásfokkal kell megépíteni. A gazdaságos kiépítési pont alapvetően az ország
gazdasági viszonyaitól függ. Ahol olcsó tüzelőanyag áll rendelkezésre, ott inkább a
beruházási költségekkel takarékoskodnak, tehát alacsonyabb hatásfokot engednek
meg, szemben a drága tüzelőanyag bázisra települt villamosenergia-rendszerrel
rendelkező országokkal, ahol minden – gazdaságilag ésszerű és műszakilag lehetséges –
megoldást bevetnek a hatásfok növelése érdekében.
A VILLAMOSENERGIA-RENDSZER GAZDASÁGOS ÜZEMVITELE
58
2.3. A villamosenergia-rendszer gazdaságos üzemvitele
A villamosenergia-rendszert üzemeltetők alapvető feladata, hogy a szolgáltatott
villamos energiát a lehető legkisebb költséggel állítsák elő. Ez egyrészt az üzemben
tartandó (indítandó és leállítandó) gépek megfelelő összeállítását, másrészt a
fogyasztói igények olyan követését (terheléselosztás) teszi szükségesség, ami az adott
korlátok között az elérhető legkisebb költséget jelenti. A gazdaságos üzemvitel
megtervezéséhez szükségünk van az ezt befolyásoló erőművi jellemzők ismeretére,
ezért először ezeket tekintjük át.
2.3.1. Erőművi jelleggörbék
Az erőművi jelleggörbék alatt a blokkterhelés függvényében meghatározott és ábrázolt
hőfogyasztás, fajlagos hőfogyasztás és növekmény hőfogyasztás függvényeket értjük.
Hőfogyasztás alatt az egységnyi villamos energiához felhasznált tüzelőhő mennyiségét
értjük, melyet definiálhatunk adott időintervallumra energiákkal a

E
Q E q
η
= = ⋅
összefüggés szerint, ill. a pillanatnyi teljesítményhez tartozóan is a

P
Q P q
η
= = ⋅
ɺ

kifejezéssel.
A valóságban az erőmű hőfogyasztási görbéjét – óránkénti – mérés útján határozzák
meg, amit jól közelíthetünk két, különböző meredekségű egyenessel, melyek
metszéspontja az optimális terhelési értéknél van. Egy blokk fajlagos hőfogyasztása
(hatásfokának reciproka):

Q
q
P
=
ɺ
, (2.38)
illetve növekmény hőfogyasztása:

d
d
Q
q
P

=
ɺ
. (2.39)
A növekmény hőfogyasztás (2.39) definiáló egyenlete felírható a Q P q = ⋅
ɺ
egyenlet
felhasználásával

( ) d d
d d
P q q
q P q
P P


= = ÷ (2.40)
formában. Az optimális terhelési állapotban a fajlagos hőfogyasztás függvénynek
szélsőértéke (minimuma) van, vagyis
d
0
d
q
P
= , ebből az következik, hogy az optimális
terhelési pont az, ahol a fajlagos hőfogyasztás és növekmény hőfogyasztás értéke
egymással megegyezik:
opt
q q

= . Ezt grafikusan a 2–15. ábra szemlélteti.
A VILLAMOSENERGIA-RENDSZER GAZDASÁGOS ÜZEMVITELE
59
q
Q
. .. .
q
opt
q


H
ő
f
o
g
y
a
s
z
t
á
s
,

f
a
j
l
a
g
o
s

h
ő
f
o
g
y
a
s
z
t
á
s

é
s

n
ö
v
e
k
m
é
n
y

h
ő
f
o
g
y
a
s
z
t
á
s
Terhelés
Q
opt
. .. .
P
opt

2–15. ábra. Hőfogyasztás, fajlagos hőfogyasztás és növekmény hőfogyasztás a terhelés függvényében

2.3.2. Gazdaságos terheléselosztás
A gazdaságos terheléselosztás feladata, hogy a fogyasztói teljesítményigények
kielégítésére az villamosenergia-rendszer erőműveinek menetrendjét – az
üzembiztonsági követelmények, jogszabályi előírások és szerződéses
kötelezettségvállalások betartása mellett – úgy állapítsa meg, hogy a villamosenergia-
fejlesztés változó költsége energiarendszer szinten minimális legyen. A következőben
egy egyszerű modellt felhasználva bemutatjuk a növekményarányos terheléselosztás
módszerét, majd vizsgálatunkat fokozatosan kiterjesztjük a teljes erőműrendszerre.
A növekményarányos terheléselosztás a pillanatnyi fogyasztói igényeknek megfelelő
hasznos teljesítménynek az adott időpillanatban párhuzamosan üzemelő erőművi
egységek közötti olyan elosztási módszere, mely az üzembiztonsági követelmények
mellett a legkisebb változó költséget eredményezi, tehát ez a módszer csak üzemben
lévő egységekre vonatkozik. E modellvizsgálatban minden egyéb, korábban említett
követelményt figyelmen kívül hagyunk.
Legyen a rendszerben n számú egység és mindre legyen ismert a hőfogyasztási
görbe, ill. analitikusan a hőfogyasztás ( )
i i i
Q f P =
ɺ
függvénye! A fogyasztói oldal
teljesítményigénye

F
1
n
i
i
P P
=
=

. (2.41)
A villamosenergia-fejlesztés (óránkénti) változó költségét az

v Q, Q,
1 1
n n
i i i i i
i i
C Q p Pq p
= =
= ⋅ = ⋅
∑ ∑
ɺ
(2.42)
A VILLAMOSENERGIA-RENDSZER GAZDASÁGOS ÜZEMVITELE
60
összefüggés írja le. A terheléselosztás akkor nevezhető gazdaságosnak, ha ennek értéke
a lehető legkisebb. Az elvégzendő feladat a változó költség függvény minimumának
megkeresése. A változó költség egy olyan n változós függvény, melyben az egyes
változók ( )
i
P nem függetlenek egymástól, hiszen a (2.41) egyenlet szerinti feltételt is
ki kell elégíteniük. Az ilyen feltételes szélsőérték keresés az ún. LAGRANGE-módszerrel
oldható meg. A módszer alkalmazásakor először is képezzük a célfüggvényt (melynek
szélsőértékét keressük), esetünkben ez a
( ) ( )
v 1 2 3 v,
1
, , ...
n
n i i
i
C P P P P C P
=
=

(2.43)
egyenlettel írható le, valamint az egyes változókra vonatkozó korlátok alapján az ún.
feltételi egyenletet:
( )
1 2 3 F
1
, , ... 0
n
n i
i
P P P P P P ϕ
=
= − =

. (2.44)
A célfüggvény és a feltételi egyenlet alapján képezzük a módosított célfüggvényt,
melyet a
( ) ( ) ( )
1 2 3 v 1 2 3 1 2 3
, , ... , , , ... , , ...
n n n
P P P P C P P P P P P P P λ λ ϕ Φ = ÷ ⋅ (2.45)
kifejezés ad meg, ahol λ az ún. LAGRANGE-multiplikátor (határozatlan tényező).
Felhasználva a (2.43) és (2.44) egyenleteket a (2.45) egyenlet az alábbi formában
írható fel:
( ) ( )
1 2 3 v, F
1 1
, , ... ,
n n
n i i i
i i
P P P P C P P P λ λ
= =
l
l
Φ = ÷ −
l
l
∑ ∑
. (2.46)
A módosított célfüggvénynek csak ott, csak azon
i
P teljesítményértékeknél lehet
szélsőértéke, ahol a (2.46) szerinti függvény valamennyi elsőrendű parciális
differenciálhányadosa nulla, azaz teljesül a

v,1 v,1
1 1 1
v,2 v,2
2 2 2
v,3 v,2
3 3 2
v, v,
0,
0,
0,
0,
n n
n n n
C C
P P P
C C
P P P
C C
P P P
C C
P P P
λ λ
λ λ
λ λ
λ λ
∂ ∂
∂Φ
= ÷ = ⇒ = −
∂ ∂ ∂
∂ ∂
∂Φ
= ÷ = ⇒ = −
∂ ∂ ∂
∂ ∂
∂Φ
= ÷ = ⇒ = −
∂ ∂ ∂
∂ ∂
∂Φ
= ÷ = ⇒ = −
∂ ∂ ∂

(2.47)
egyenlőség rendszer. Ebből az összefüggésből az következik, hogy legkisebb változó
költséget eredményező terheléselosztás akkor valósul meg, ha az egyes blokkokra nézve
teljesül a

v,1 v,2 v,3 v,
1 2 3
n
n
C C C C
P P P P
λ
∂ ∂ ∂ ∂
= = = = −
∂ ∂ ∂ ∂
⋯ (2.48)
egyenlőség. A
v
C
P


hányadost differenciális növekményköltségnek vagy röviden
növekményköltségnek nevezzük és k

-val jelöljük. Kimondhatjuk tehát, hogy a
A VILLAMOSENERGIA-RENDSZER GAZDASÁGOS ÜZEMVITELE
61
gazdaságos terheléselosztás feltétele az egyes erőművekre (erőművi blokkokra)
értelmezett növekményköltségek azonossága, azaz

,1 ,2 ,3 ,n
k k k k
∆ ∆ ∆ ∆
= = = ⋯ . (2.49)
Abban a különleges esetben, amikor a tüzelőanyag hőárak azonosak (pl. egy
erőművön belüli terheléselosztásról van szó), akkor a (2.42) egyenlet a

Q
k q p
∆ ∆
= ⋅ (2.50)
definíciót felhasználva

1 2 3
1 2 3
n
n
Q Q Q Q
P P P P
∂ ∂ ∂ ∂
= = =
∂ ∂ ∂ ∂
ɺ ɺ ɺ ɺ
⋯ , (2.51)
ill.

,1 ,2 ,3 ,n
q q q q
∆ ∆ ∆ ∆
= = = ⋯ (2.52)
alakba megy át, tehát ebben az esetben a gazdaságos terheléselosztás feltétele a
növekmény hőfogyasztások azonossága. A (2.49) és (2.52) fizikai tartalma is magától
értetődő: a terheléselosztás akkor megfelelő, ha minden többletterhelést az egyes
blokkok azonos többletköltséggel adnak ki. Ebből az is következik, hogy mindaddig a
legkisebb növekményköltségű egységet kell terhelni, amíg az el nem éri egy másik
egység növekményköltségét.
A jelleggörbék ismeretében a gazdaságos terheléselosztást grafikus szerkesztő eljárás
alkalmazásával is elvégezhetjük. A módszer alkalmazásához, melyet most két egységre
mutatunk be, ismertnek tételezzük fel a növekmény hőfogyasztás grafikonját. Ezek
birtokában megszerkesztjük a 2–16. ábra mutatta módon az eredő növekmény
hőfogyasztási görbét, mégpedig az egyes görbéknek a teljesítmény tengely irányában
való összegzése útján.
Az igényelt (fogyasztói) teljesítmény ismeretében egy függőleges vetítővonallal
elmetsszük az eredő növekményköltség görbét, majd a teljesítmény tengellyel
párhuzamost húzva és az egyes egységekre vonatkozó növekmény hőfogyasztási
görbéket metszve megkapjuk a terheléselosztásban résztvevő egységek azon
teljesítményét, melyekre a növekmény költségek összege a legkisebb.

A VILLAMOSENERGIA-RENDSZER GAZDASÁGOS ÜZEMVITELE
62
k
∆,1
k
∆,eredő
k
∆,2
k

,

n
ö
v
e
k
m
é
n
y
k
ö
l
t
s
é
g
,

F
t
/
k
W
h
P, terhelés, W
P
R, min
P
R, max
P
F
P
1
P
2

2–16. ábra. Gazdaságos terheléselosztás meghatározása két egységre.
(Az indexek értelmezése: F: fogyasztói, R: rendszer)
A szaggatott vonalak az egyes egységek alsó és felső teljesítménykorlátait jelzik

2.3.2.1. A megszakításos üzemvitel gazdaságossága
A villamosenergia-igények ciklikus változása során előadódhatnak olyan helyezetek is,
általában völgyidőszakban, amikor növekményarányos terheléselosztás alapján egyes
erőművi blokkokat igen kis terhelésen kell járatni. Részterhelésen a blokkok hatásfoka
jelentősen csökkenhet, ezért felmerülhet annak a lehetősége, hogy – általában
völgyidőszakban – a rendszer legrosszabb hatásfokú gépeit kapcsoljuk ki, miáltal az
üzemben maradó egységek nagyobb terhelésen és jobb hatásfokon járhatnak. A
rendszerszinten jelentkező hőfelhasználás csökkenéssel szemben a leállítással és
(újra)indítással szükségképpen együtt járó veszteségek jelentkeznek. Ebből következik,
hogy a megszakításos üzemvitel gazdaságossági kritériuma igen egyszerűen
megfogalmazható: rendszerszinten a hőfelhasználás csökkenés legyen nagyobb, mint az
indítási leállítási veszteségek összege. Az indítás és leállítás műszaki kérdéseit
részletesen majd a 3.13. szakaszban tárgyaljuk, ehelyütt csak a gazdaságossági
kérdésekkel foglalkozunk.
Egy erőművi egységnek a rendszerszintű változó költségre gyakorolt hatását (ami
megtakarítás, ha a műveletet célszerűen hajtják végre) az alábbi összefüggés írja le:
A VILLAMOSENERGIA-RENDSZER GAZDASÁGOS ÜZEMVITELE
63

*
,ind R ,ki
*
,le R
(R)* (R)
v v, ,ind
d d
k k
k
t P P
k k k
t P
C C b k P t C
÷

( )
·

·

· ∆ = − −

·

·
·
( )
∫ ∫
. (2.53)
Ebben az összefüggésben

v,k
C az üzemállapotát változtató k-adik egység változó költsége,

k
b ugyanezen egység hálózati növekményveszteség tényezője,

*
R
P a rendszer üzemben maradó egységeinek összterhelése,

,ki k
P az üzemállapotát változtató egység kiadott teljesítménye,

(R)*
k

a rendszer növekményköltsége a k-adik egység nélkül,

,ind k
C a k-adik egység újraindítási költsége,

,le k
t a leállítás időpontja,

,ind k
t az újraindítás időpontja.

2.3.3. Rendszerszintű optimálás
Az energiarendszer központi üzemirányításának feladata az erőművek és alaphálózat
üzemeltetésének olyan megszervezése, hogy a villamosenergia-fogyasztónál számított
villamosenergia-önköltség minimális legyen. A villamosenergia-rendszer piaci elvű
átalakításának következményeképp ezek az elvek ma már nem alkalmazhatók teljes
mértékben az üzemi viszonyokra, ugyanakkor a döntéshozók, mint kiegészítő
információt felhasználhatják a rendszerszintű döntések meghozatalában. Maga az
optimálási folyamat két fázisra bontható:
1. fázis: A tüzelőanyag elosztás és a karbantartási tervek optimálása.
2. fázis: A terheléselosztás optimálása.
2.3.3.1. A tüzelőanyag elosztás optimálása
A tüzelőanyag optimálás célja (karbantartási tervek optimálásával nem foglalkozunk),
hogy az erőművi villamosenergia-fejlesztésekhez úgy ossza el (diszponálja) a
tüzelőanyagot, hogy az adott menetrend és a rendelkezésre álló tüzelőanyag-struktúra
mellett a villamos energia rendszerszintű változó költsége minimális legyen. Ezt az
optimálást éves vagy féléves időtartamra szokás elvégezni.
Legyen a vizsgált villamosenergia-rendszerben a, b,…, i,…, n erőmű és
1, 2,…, j,…, m fajta tüzelőanyag. Az egyes erőművek a különböző tüzelőanyag
féleségekkel még azonos kihasználás mellett is különböző hatásfokot, így különböző
fajlagos hőfogyasztást (q) érnek el. Ezt egy mátrix segítségével tudjuk szemléletesen
felírni:
A VILLAMOSENERGIA-RENDSZER GAZDASÁGOS ÜZEMVITELE
64

1 1 1 1
2 2 2 2
1
2
a b i n
a b i n
aj bj ij nj
am bm im nm
a b i n
q q q q
q q q q
j q q q q
m q q q q
⋯ ⋯
⋯ ⋯
⋯ ⋯
⋮ ⋮ ⋮ ⋮
⋯ ⋯
⋮ ⋮ ⋮ ⋮
⋯ ⋯
(2.54)
Abban az esetben, ha valamely erőmű az adott tüzelőanyagot nem képes
felhasználni, akkor a mátrixban a megfelelő helyre 0 kerül. A tüzelőanyag beszerzési
árát, mely a hőárból (
Q
p ) a szállító által felszámított árból és egyéb járulékos
költségekből tevődik össze, jelölje
q
p . A j-edik tüzelőanyag hőára az i-edik erőműben
qij
p . Az i-edik erőműben a j-edik tüzelőanyagból a vizsgált időszak alatt fejlesztett
villamos energia mennyiségét jelölje
ij
E , ezen energiafejlesztéshez tartozó tüzelőanyag
költség:

q ij ij ij ij
C p q E = ⋅ ⋅ . (2.55)
A villamosenergia-rendszerben ezen időszak alatt felhasznált összes tüzelőanyag
költsége:

Σ
1
n m
ij
i a j
C C
= =
=
∑∑
. (2.56)
A feladat a fogyasztói igények kielégítése mellett, azaz az

fogyasztó
1
n m
ij
i a j
E E
= =
=
∑∑
, (2.57)
egyenlőség teljesítése mellett a C
Σ
függvény értékének minimalizálása. A célfüggvény
tehát

q
1
MIN
n m
ij ij ij
i a j
p q E
= =
( )
·

· ⋅ ⋅

·

·
( )
∑∑
(2.58)
alakban írható fel. A megoldás során korlátozó feltételként kell figyelembe venni, hogy
az egyes tüzelőanyagok csak korlátozott mennyiségben állnak rendelkezésre. A
tüzelőanyag mennyiséget az összehasonlíthatóság miatt célszerűen energia egységben
fejezzük ki a tömeg és a fűtőérték segítségével. Egy erőműben felhasznált tüzelőanyag
mennyiség:

ij ij ij
Q q E = ⋅ .
A felhasznált tüzelőanyag mennyisége nem lehet több, mint amennyi rendelkezésre
áll, vagyis

1 1 1
n
i i
i a
q E Q
=
=

,

2 2 2
n
i i
i a
q E Q
=
=



A VILLAMOSENERGIA-RENDSZER GAZDASÁGOS ÜZEMVITELE
65

n
ij ij j
i a
q E Q
=
=

(2.59)


n
im im m
i a
q E Q
=
=

.
Ezt az egyenletrendszert alkalmasan megválasztott iterációs módszerrel megoldva
eredményül megkapjuk a tüzelőanyag felhasználás szempontjából optimális
ij
E
értékeket, majd ezek alapján a szükséges tüzelőanyag mennyiségeket, a

j
j
j
Q
B
H
= (2.60)
összefüggéssel.
2.3.3.2. Gazdaságos terheléselosztás nagyszámú blokk között
A korábban ismertetett növekmény hőfogyasztás, ill. növekmény költség alapján
terheléselosztást ebben a pontban lényegesen kibővítve fogalmazzuk meg és
alkalmazzuk. A terheléselosztás célja, hogy minimális rendszerszintű költséget érjünk
el úgy, hogy közben az üzembiztonsági követelményeket is maradéktalanul betartjuk.
A fogyasztói igényeket a következő források elégíthetik ki:
– kondenzációs erőművek (hő- és atomerőművek),
– gázturbinás (csúcs-) erőművek,
– hőszolgáltató erőművek,
– vízerőművek,
– egyéb megújuló energiaforrást hasznosító erőművek (nap- és szélerőművek),
– tervszerű villamosenergia-import,
– terven kívüli villamosenergia-import.
A blokkok közötti terheléselosztásnak az alábbi feltételeket kell kielégítenie:
– a villamosenergia-igényeket maradéktalanul ki kell elégíteni (hazai+import
forrásból),
– biztosítani kell az előírt forgótartalékok (primer és szekunder) rendelkezésre
állását,
– a rendszerszintű összes költség legyen minimális,
– a szennyezőanyag kibocsátás a lehető legkisebb legyen,
– be kell tartani az egyes blokkokra vonatkozó minimális állás- és üzemidő
korlátokat.
Mindezen adatok és feltételek alapján az órás terheléselosztás egy heurisztikus
dinamikus programozási algoritmussal történik az alábbi eljárásrend szerint (a
heurisztikus algoritmus próbálgatáson és azt kiegészítő jól megfontolt feltételezéseken
alapul):
Az erőművi egységeket három csoportba sorolják:
„A” csoport: feltétlenül működtetendő egységek (azok az egységek kerülnek ebbe a
csoportba, melyekre átvételi kényszer érvényes vagy a minimális üzemeltetési idő
miatt kell üzemben tartani);
„B” csoport: rendelkezésre álló erőművi egységek;
A VILLAMOSENERGIA-RENDSZER GAZDASÁGOS ÜZEMVITELE
66
„C” csoport: csúcsra járatható egységek.
A „B” csoporton belül az egységek további M+1 csoportba rendeződnek. Az első
csoportba azok egységek kerülnek, melyek az előző órai legjobb M kombinációban
szerepeltek. A következő csoportba azok az egységek kerülnek, melyek az előző órai
legjobb M-1 kombinációban szerepeltek stb. Az utolsó, M+1-edik csoportba azok az
egységek kerülnek, melyek nem működtek az előző órában. A csoportokon belül az
egységek sorrendjét a teljes terhelésen vett fajlagos tüzelőanyag költségük határozza
meg.
Első lépésként az ún. elsődleges kombinációk létrehozása történik. Ezt úgy képezzük,
hogy az „A” és „B” csoportból minden egységet működőnek tételezünk fel, majd a még
a „C” csoportból annyit, amennyi a feltételek (igények és forgótartalékok)
kielégítéséhez szükséges. A következő lépésben egy ilyen kombinációból eltávolítjuk az
utolsó „B” csoportbeli egységet, melyet szükség szerint helyettesítünk egy „C”
csoportbeli egységgel. Ezt addig ismételjük, amíg minden „B” egységet eltávolítunk
vagy elfogynak a „C” egységek. Az elsődleges kombinációk tehát a következőképpen
alakulnak:
1 2 3 1 2 3 1 2 3
:
n m
M A A A A B B B B C C C ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ … … …
1 2 3 1 2 3 1 1 2 3
1 :
n m
M A A A A B B B B C C C

− ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ … … …
1 2 3 1 2 3 2 1 2 3
2 :
n m
M A A A A B B B B C C C

− ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ … … …

1 2 3 1 1 2 3
1 :
n
A A A A B C C C ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ … …
1 2 3 1 2 3
0 :
n
A A A A C C C ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ … …
Az elsődleges kombinációkat felhasználva elkészítjük az ún. másodlagos
kombinációkat, figyelemmel az adott perturbációs tartományra. A perturbációs
tartomány az elsődleges kombinációkon belül az „B” egységek olyan részhalmaza, mely
a „B” tartomány alján (a magasabb sorszámú elemeknél) helyezkedik el.
Legyen az alapul vett elsődleges kombináció

1 2 3 1 2 3
3 2 1 1 2
n
i i i i
A A A A B B B
B B B B C C
− − −
÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷
÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷
… …

.
A perturbációs tartomány legyen három egység, mely a feltételek szerint a

2 1
; ;
i i i
B B B
− −

egységeket jelenti. A perturbációs tartományból, annak nem üres és az utolsó
egységet nem tartalmazó tetszőleges részhalmazát elhagyva képezzük a másodlagos
kombinációkat, azaz a fenti esetben az elsődleges kombinációhoz az alábbi másodlagos
kombinációk társíthatók:

1 2 3 1 2 3 3 2 1 2 n i i i
A A A A B B B B B B C C
− −
÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ … … …

1 2 3 1 2 3 3 1 1 2 n i i i
A A A A B B B B B B C C
− −
÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ … … …

1 2 3 1 2 3 3 1 2 n i i
A A A A B B B B B C C

÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷ … … ….
Az így képzett összes elsődleges és másodlagos kombinációból kiválasztjuk a legjobb
M számút, majd ezek közül válogatva alakítjuk ki a leggazdaságosabb stratégiát, mely
a kombinációk egy idősora, ami megadja az egyik kombinációról a másik
kombinációra való átmenetet is, figyelemmel a megengedhető terhelésváltoztatási
sebességekre, valamint az indítás és leállítás költségeire is. Egy stratégia összes
költsége tehát az alábbi költségekből tevődik össze:
A VILLAMOSENERGIA-RENDSZER BŐVÍTÉSÉNEK TERVEZÉSE
67
( ) ( ) ( ) ( )
strat komb i/l strat
, MIN , 1, : , 1, C j k C j k C j l j k C j l
l
= ÷ − ÷ −
l
l
, (2.61)
mely összefüggésben
j az órák sorszáma,
k és l a megengedett kombinációk azonosító sorszáma,
( )
strat
, C j k a vizsgált periódus elejétől a j-edik óráig legkisebb összköltségű stratégia
összes költsége,
( )
komb
, C j k a k-adik kombináció összes költsége a j-edik órában,
( )
i/l
1, : , C j l j k − az l-edik kombinációról a k-adik kombinációra való átállás költsége
a j-1-edik óra és j-edik óra határán (indítási és leállítási költségek).
2.4. A villamosenergia-rendszer bővítésének tervezése
A villamosenergia-rendszer bővítése olyan feladat, mely általában nemzetgazdasági
méretekben is igen jelentős erőforrások optimális felhasználását igényli. A
villamosenergia-rendszer jövőbeli kiépítettségének és üzemének meghatározása,
tervezése a döntéselőkészítési folyamat része. A tervezési eredmények az alábbi
döntések meghozatalához kínálnak információkat:
– új erőművi egységek létesítése,
– üzemben lévő egységek végleges leállítása.
A villamosenergia-rendszerek globalizációjával e döntési folyamatok is egyre
összetettebbek lettek, s a döntéshozók is egyre nehezebb helyzetbe kerültek. A
döntések meghozatalát az alábbi körülmények teszik bonyolulttá.
– A kiterjedt és a fogyasztói szerkezetet tekintve inhomogén rendszerben a hosszú
távon várható igények alakulásának megbízható előrejelzése igen nehéz.
– Az olyan rendszerekben, ahol nagy a vízerőművi vagy ellennyomású kapcsolt
villamosenergia-fejlesztés részaránya, az időjárás alakulása nagyban befolyásolja
a kiadható villamos energia mennyiségét, további bizonytalansági tényezőkkel
terhelve az igény- és teljesítőképesség-becslést.
– A villamosenergia-fejlesztési technológiák rohamos fejlődése következtében a
rendszer bővítésekor figyelembe veendő lehetséges technológiák száma igen nagy.
Az egyes technológiák között ugyanakkor többféle vonatkozásban is jelentős
különbségek lehetnek.
– A villamosenergia-fejlesztés primer energia bázisát tekintve az egyes
energiahordozók ára és áraik jövőbeli alakulása, rendelkezésre állása és
beszerezhetősége között jelentős különbségek vannak.
– Az új erőművi technológiák fajlagos létesítési költségei igen magasak, ez a
beruházások nagy tőkeigényét vonja maga után.
– A létesítés és üzemeltetés pénzügyi feltételei adott időtartamon belül jelentős
mértékben változhatnak.
– Jelentős bizonytalansági tényezőként szerepel a hosszú távú döntésekben a
környezetvédelmi szabályozás alakulása, ami erőteljesen befolyásolja a létesítési
és üzemeltetési költségek alakulását.
A VILLAMOSENERGIA-RENDSZER BŐVÍTÉSÉNEK TERVEZÉSE
68
– A „nagy” alaperőművi egységek építési időtartama 3..8 év, ami jelentős
„előretervezést” igényel.
– Egyes erőmű technológiák társadalmi elfogadtatása középponti, ugyanakkor
rendkívül nagy bizonytalanságot magában rejtő kérdés.
Az erőműrendszer bővítése során a különböző lehetséges stratégiák közül azt kell
kiválasztani, amely adott feltételek mellett (ezeket a rendszer üzemeltetője/irányítója
adja meg) a legkisebb összes költséget eredményezi. A legkisebb költséget a
villamosenergia-rendszer egészére nézve kell értelmezni, mely
– az erőművi alrendszert, azaz az erőműveket,
– a szállítási alrendszert, azaz az alap- és főelosztó-hálózatot,
– az elosztási alrendszert, azaz a közép- és kisfeszültségű fogyasztói
elosztóhálózatot, valamint
– a fogyasztói alrendszert, azaz a fogyasztóknál található villamos berendezések
összességét
tartalmazza.

Villamos energia igény és
hőigény becslése
Jelenlegi erőműpark
adatai
Leállítási program
Primerenergia ellátási
terv
Villamos energia
export/import terv
Lehetséges bővítési
elemek műszaki adatai
O OO O
P PP P
T TT T
I II I
M MM M
Á ÁÁ Á
L LL L
Á ÁÁ Á
S SS S
I II I
S SS S
Z ZZ Z
Á ÁÁ Á
M MM M
Í ÍÍ Í
T TT T
Á ÁÁ Á
S SS S
O OO O
K KK K
E EE E
R RR R
Ő ŐŐ Ő
M MM M
Ű ŰŰ Ű
É ÉÉ É
P PP P
Í ÍÍ Í
T TT T
É ÉÉ É
S SS S
I II I
P PP P
R RR R
O OO O
G GG G
R RR R
A AA A
M MM M
Teljesítőképesség mérleg
Optimális erőmű-
elosztási terv
Primerenergia-mérleg
Szennyezőanyag
kibocsátás
Környezetvédelmi
stratégia
Költségszámítás
Alapelvek, adottságok, kiinduló adatok
Kockázatelemzés

2–17. ábra. Az erőműrendszer bővítési stratégiája

A villamosenergia-rendszer egymással fizikai kapcsolatban lévő elemek összessége,
így az egyes elemek üzemállapotának megváltozása a rendszerben lévő valamennyi
elem üzemállapotában változást idéz(het) elő. Szigorúan véve tehát a fogyasztók
villamos berendezései is a rendszer részét képezik. A szolgáltatói központú felfogás
szerint a fogyasztók berendezéseinek üzemi paramétereit, üzemállapotát és a
mindenkori villamosenergia-felhasználást a szolgáltatók csak rendkívül korlátozott
mértékben tudják befolyásolni, ezért a fogyasztói alrendszert nem sorolják a
villamosenergia-rendszer alrendszerei közé.
A VILLAMOSENERGIA-RENDSZER BŐVÍTÉSÉNEK TERVEZÉSE
69
A lehetséges rendszerbővítési stratégiák az alábbi, a 2–17. ábrán is feltüntetett
adatokat tartalmazzák, mint bementi adatok:
– tervezési peremfeltételek (társadalmi/politikai elvárások, természeti adottságok,
környezetvédelmi előírások, preferenciák stb.),
– várható igényalakulás (villamos energia, hő),
– a jelenleg üzemben lévő erőműpark műszaki és gazdasági adatai (hatásfok,
kihasználtság, szennyezőanyag kibocsátás, megbízhatóság stb.),
– az egyes egységek leállításának és rendszerből való kivonásának programja,
– a primerenergia-ellátás jellemző adatai (rendelkezésre állás, készletnagyság,
beszerezhetőség, ár, áralakulás stb.),
– a villamosenergia-kereskedelem (export/import) adatai,
– a lehetséges bővítési elemek (erőművek) műszaki és gazdasági adatai (hatásfok,
tervezett kihasználtság, szennyezőanyag kibocsátás, megbízhatóság stb.).
A felsorolt bemeneti adatok és tervezési peremfeltételek eredményeképpen
elkészíthető több rendszerbővítési változat, melyek az alábbi adatokkal írhatók le:
– az új egységek rendszerbe lépésének időbeli ütemezése,
– a rendszerszintű teljesítőképesség mérleg alakulása,
– primerenergia felhasználás,
– optimális erőműelosztás (hol és mekkora erőmű),
– szennyezőanyag (kén-dioxid, nitrogén-oxidok, szén-dioxid, por) kibocsátás
alakulása,
– összköltség (beruházási, primerenergia és egyéb költségek összessége),
– környezetvédelmi stratégia (környezeti károk csökkentése, rekultiváció, hulladék-
elhelyezés stb.),
– kockázatelemzés (igényalakulás, selejtezés, primerenergia beszerezhetőség,
elfogadtatás stb.).
A lehetséges rendszerbővítési változatok közül azt kell kiválasztani és megvalósítani
mely a legkisebb rendszerszintű költséget eredményezi. Ez a költség a következő
összetevőkből áll:
– tőkebefektetési költségek:
I
C (Capital Investment Costs),
– korábbi befektetések maradványköltségei:
S
C (Salvage Value of Investment
Costs),
– primerenergia (üzemanyag) költségek:
F
C (Fuel Costs),
– üzemeltetési költségek (minden, az üzemeltetéssel kapcsolatos költséget ide
sorolunk, ami nem üzemanyag költség):
OM
C (Non-Fuel Operation and
Maintenance Costs),
– nem szolgáltatott villamos energia költsége:
N
C (Costs of Energy not Served).
A rendszerszintű összköltség a vizsgált, a lehetséges stratégiák közül a j-edik
változatra nézve tehát

( )
I, S, F, OM, N,
1
n
j t t t t t
j
t
C C C C C C
Σ
=
= ÷ ÷ ÷ ÷

(2.62)
alakban írható fel, ahol n a vizsgált (tervezési) időintervallum hossza években, t a
tervezési időszak t-edik éve. Az egyes költségtagok a következő módon számítandók.
A VILLAMOSENERGIA-RENDSZER BŐVÍTÉSÉNEK TERVEZÉSE
70
Tőkebefektetési költségek:
( ) ( )
0
( 1)
I, BT,
1
1
j
K
t t
t k k
k
C p a P
− ÷ −
=
= ÷ ⋅

, (2.63)
ahol
j
K a bővítés során számításba vett kondenzációs egységek száma a j-edik
változatban,
0
t a diszkontálás vonatkoztatási időpontja és a tervezési időszak kezdő időpontja
közötti évek száma,
A rendszerszintű maradványköltségek:
( ) ( )
0
( )
S, , BT,
1
1
j
K
n t
t k t k k
k
C p a P δ
− ÷
=
= ÷ ⋅ ⋅

, (2.64)
ahol
, k t
δ a k-adik egység maradványérték tényezője a t-edik évben.
Az üzemanyag költségek:
( )
0
( 1,5)
(R)
F , F,
1
t t
,j t j,t
C p C
− ÷ −
= ÷ , (2.65)
mely összefüggésben
(R)
F,j,t
C a nominálértéken vett rendszerszintű össz-üzemanyag
költség a j-edik beruházási változatra nézve a t-edik évben.
Az üzemeltetési és karbantartási költségek számítása a
( ) ( )
,
0
( 1,5)
OM, OM,f , BT, OM,v,
,
1
1
j t
L
t t
t l l l l
j t
l
C p P E α α
− ÷ −
=
= ÷ ÷

(2.66)
összefüggéssel történik, ahol
, j t
L a j-edik bővítési változat t-edik vizsgált évében működő erőművi egységek
száma,
OM,f,l
α az l-edik erőművi egység fajlagos állandó (fixed) üzemeltetési és
karbantartási költsége (értéke közelítőleg megegyezik a korábban bevezetett
TMK e
α α ÷ értékkel),
OM,v,l
α az l-edik erőművi egység fajlagos változó (variable) üzemeltetési és
karbantartási költsége,
l
E az l-edik erőművi egység által a t-edik évben szolgáltatott villamos energia.
A nem szolgáltatott villamos energia költségét különféle „büntetőfüggvények”
alkalmazásával határozzák meg, melyeket részletesen nem ismertetünk.
AZ ÁLLAMI IRÁNYÍTÁS ÉS AZ EURÓPAI NORMÁK HATÁSA A VILLAMOSENERGIA-IPARRA
71
2.5. Az állami irányítás és az európai normák hatása a
villamosenergia-iparra
2.5.1. Törvényi keretek, hatóságok befolyása
Mint azt korábban érintőlegesen említettük, a magyar villamosenergia-rendszer igen
erős állami ellenőrzés és szabályozás alatt áll. A szabályozó rendszert röviden ezen
alfejezetben ismertetjük.
2.5.1.1. A Villamos Energia Törvény
A korábbitól lényegesen eltérő új működési modell irányába a döntő változást az
1994. évi XLVIII. törvény a villamosenergia-termeléséről, szállításáról és
szolgáltatásáról (VET) 1994. április 6-i elfogadása jelentette. A VET olyan
villamosenergia-rendszert határoz meg, amely teljesíti az alábbi feltételeket:
– tulajdonsemleges,
– a törvényhozás és a közhatalom által ellenőrzött,
– elősegíti a fogyasztók társadalmi érdekképviseletét,
– biztosítja a rendszerbe lépésnél és fogyasztóknál a legkisebb költséget,
– biztosítja a termelői, átviteli, elosztási és szolgáltatási árban az indokolt
befektetések és a hatékonyan működő engedélyesek költségeinek megtérülését és
a tartós működéshez szükséges nyereséget tartalmazó árrendszer és áralkalmazás
bevezetését,
– előírja a környezetbarát működést és leállítást,
– előnyben részesíti a megújuló energiaforrások hasznosítását és a kapcsolt
villamosenergia-fejlesztést kötelezően előírt átvétellel,
– lehetővé teszi a növekvő igények függvényében bővülő biztonságos fogyasztói
ellátást.
A VET rendelkezik a Gazdasági Miniszter (GM) és a gáz- és villamosipari
társaságok állami felügyeletére létrehozott Magyar Energia Hivatal (MEH)
feladatairól is. A VET a Gazdasági Miniszter hatáskörébe utalja az alábbi feladatok
ellátását:
– javaslattétel a 200 MW teljesítményűnél nagyobb erőművi egységek létesítésére,
– a 200 MW teljesítményűnél kisebb erőmű energiahordozójának jóváhagyása,
– a villamos energia hatósági árának megállapítása,
– a villamos energia import-export hazai termeléshez viszonyított arányának
megállapítása,
– az energiahordozó-készlet legkisebb mértékének és a készletezés rendjének
meghatározása.
A VET a Magyar Energia Hivatal hatáskörébe utalja az alábbi feladatok ellátását:
– a termelői, szállítói, a szolgáltató működési, valamint erőmű létesítési és üzembe
helyezési engedélyek kiadása,
– az üzemi és üzletszabályozás jóváhagyása,
– az árak, az áralkalmazási feltételek és a hálózatfejlesztési hozzájárulás számítási
szabályainak kidolgozása,
AZ ÁLLAMI IRÁNYÍTÁS ÉS AZ EURÓPAI NORMÁK HATÁSA A VILLAMOSENERGIA-IPARRA
72
– korlátozási sorrend megállapítása,
– fogyasztói érdekvédelem,
– az engedélyesek által nyilvánosságra hozandó adatok körének meghatározása,
– a legkisebb költség elvének érvényesítése.
A törvény a végrehajtást szabályozó kormányrendelet, továbbá más kormány- és
miniszteri rendeletek mellett Üzemi Szabályzat, Közüzemi Szabályzat és
Üzletszabályzat kiadásáról is rendelkezik. Külön említést érdemel, hogy a törvény
értelmében 600 MW-nál nagyobb beépített teljesítőképességű erőművi kapacitás,
illetve (bármekkora méretű) atomerőmű létesítéséhez az Országgyűlés engedélyét is ki
kell kérni.
2.5.1.2. Árképzési módszerek
A villamos energia igen sajátos áru (nem tárolható és nem helyettesíthető),
önköltségének alakulása és társadalmi szempontból optimális árának megállapítása,
valamint annak érvényesítése bonyolult, ugyanakkor a gazdaság fejlődése
szempontjából különösen fontos feladat. Minden gazdaságban rendkívül nagy érdek
fűződik ahhoz, hogy a villamos energia önköltsége minél alacsonyabb legyen és az ára
helyesen tükrözze a társadalmilag szükséges ráfordításokat. A fejlett gazdasággal
rendelkező országokban az áruk árának kialakítását piaci mechanizmusok, a kereslet-
kínálat törvényei szabadon, mindennemű hatósági beavatkozástól mentesen
határozzák meg. Ugyanakkor nincs a világnak egyetlen olyan országa sem, amely
teljes egészében a piacra bízná a villamos energia árának kialakítását. Kisebb-
nagyobb mértékben minden országban az erre hivatott szervek erőteljesen
beavatkoznak a piaci mechanizmusokba. Ennek a beavatkozásnak két oka van. Az
egyik a termék kiemelt stratégiai fontossága, a másik a szállítás és elosztás
természetes monopóliuma.
Az ármegállapításra, árképzésre négy alapmódszer ismeretes:
1. A tényleges költségektől elszakított, azok megtérülését nem biztosító, szociális és
iparpolitikai szempontokat előtérbe helyező, államilag támogatott (dotált)
hatósági árak rendszere. Ez a gyakorlat az elmúlt évtizedekben egyértelműen
bizonyította káros hatását: eltorzította a gazdaság termékszerkezetét és
hátráltatta annak fejlődését. Mindamellett meg kell jegyezni, hogy alig van olyan
ország, ahol szociális, iparpolitikai és tiszta politikai szempontok ne
befolyásolnák valamilyen mértékben az ármegállapítást, a piaci
törvényszerűségek messzemenő figyelembevétele mellett.
2. Költségfedezeti módszer, ahol az árak biztosítják a beruházási és üzemeltetési
költségek megtérülését, valamint egy átlagos szintű nyereséget. A módszer
lényege, hogy az értékesítési ár biztosítja az erőművek indokolt beruházási és
üzemeltetési költségeinek megtérülését, valamint egy tisztességes szintű nyereség
elérését, de nem tartalmazhat átlagot meghaladó profitot. A módszer nagy
előnye, hogy tényleges, számvitelileg pontosan meghatározható adatokra és nem
feltételezésekre épül. Ez a módszer elvben teljes mértékben egzakt, azonban a
valóságban számos gyakorlati problémával kell megbirkózni. Az egyik sarkalatos
kérdés az „indokolt ráfordítások” pontos körülhatárolása. A gyakorlatban az
indokoltság vizsgálata csak a beruházási költségekre terjed ki, az üzemeltetési
költségeket teljes egészében a fogyasztókra hárítják, de nem engedik, hogy e
költségekre nyereséget számítsanak fel. A nyereségráta alapjául a lekötött
eszközök (beruházott javak) értéke szolgál. Kulcskérdés a nyereségráta
AZ ÁLLAMI IRÁNYÍTÁS ÉS AZ EURÓPAI NORMÁK HATÁSA A VILLAMOSENERGIA-IPARRA
73
mértékének helyes meghatározása, melynek elvileg a tőkepiacon érvényesülő
átlaghozamhoz kell igazodnia. Alacsony ráta esetén csökken a befektetők
érdeklődése, veszélybe kerülhet új kapacitások létesítése, míg magas ráta esetén
olyan pénzeszközök fognak felhalmozódni a befektetők kezén, melyek
meghaladják az iparág szükségleteit, következésképpen a más iparágak
fejlesztését fogják finanszírozni a villamos energia árából, ami nem túl
szerencsés. E módszer eredeti formájában nem volt eléggé ösztönző az önköltség
csökkentésére, a hatékonyság javítására, ezért olyan módon fejlesztették tovább,
hogy a hatékonyság javításából származó eredmény egy része a cégnél maradjon.
A nemzetközi gyakorlatban ez a legelterjedtebb módszer, mivel könnyen
alkalmazható, átlátható, a nagyközönség előtt jól védhető, kevés szubjektív
elemet tartalmaz, nagy üzleti biztonságot nyújt a termelőknek és mindezek
mellett elég jól védi mind a fogyasztók, mind a termelők érdekeit.
3. Határköltség (marginal cost) számításon alapuló árképzés. A villamos energia
(pillanatnyi) árának megállapítása történhet a határköltség alapján is.
Határköltség alatt az egységnyi többlett villamos energia mennyiséghez tartozó
költségnövekményt értjük. Azaz azt az összeget mellyel a rendszer teljes költsége
megnövekszik, ha a kiadott villamos energia mennyiségét egy korábbi szinthez
képest megnöveljük. Természetesen a valóságban nem lehetnek ezek tetszőlegesen
kis egységek (pl.: kWh), hanem még rendszerszinten mérhető egységet (pl.:
MWh) célszerű alkalmazni. A közgazdasági gyakorlat megkülönböztet rövidtávú
és hosszú távú határköltséget. Rövid táv alatt általában azt az időtartamot
értik, melyben a termelés a meglévő berendezések és munkaerő fizikai
kapacitásának határáig növelhető. Hosszú táv fogalmán azt az időtartamot kell
érteni, melyben a termelő kapacitás már csak új beruházások megvalósításával
növelhető. A villamosenergia-iparban a határköltségnek különösen fontos
jelentősége van. A villamos energia felhasználás percről-percre változik, amit az
erőművi oldalnak is rugalmasan kell követnie, ezzel párhuzamosan változik a
rövid távú határköltség is. Ha azt akarjuk, hogy az ár hatékonyan töltse be
optimáló szerepét mindkét oldalon, akkor a hálózat adott pontjában, adott
feszültségszinten és adott időpillanatban érvényes áraknak az ott és akkor
jelentkező rövid távú határköltséghez kell igazodniuk. A költségfedezeti módszer
csak a tényleges, dokumentált költségekből kiindulva határoz meg árat, azaz a
jövőbeli ár a múltbeli költségek függvénye, ezért e módszer nem alkalmas arra,
hogy a jövőbeli tendenciákat figyelembe véve orientálja a termelőket,
szolgáltatókat és a fogyasztókat a hosszabb távra kiható döntéseikben és, hogy
ezen keresztül elősegítse az erőforrások optimális elosztását. A hosszú távú
határköltség alkalmazásának hívei azt vallják, hogy ami elmúlt az elmúlt, azon
változtatni már nem lehet. A múltbéli fejlesztések ugyan meghatározzák a jelen
költségeit, azonban fogyasztónak igényei növelésére vagy csökkentésére vonatkozó
döntései során nem ezt kell figyelembe vennie, hanem azt, hogy minden
egységnyi további villamosenergia-fogyasztás vagy arról való lemondás milyen
költség kihatásokkal fogy együtt járni. A hosszú távú határköltség
alkalmazásának a költségfedezeti árral szembeni előnye leginkább ott mutatkozik
meg, ahol a költségszerkezetben erőteljes változás várható. Gyakran előállhat az
az eset, amikor a hosszú távú határköltségen alapuló ár alacsonyabb, mint a
költségfedezeti ár. Ebben az esetben az ár nem biztosítja a múltbeli beruházások
megtérülését, sőt egyese esetekben a vállalatok veszteségessé is válhatnak. Ez az
oka annak, hogy a hosszú távú határköltségen alapuló árképzés elvét elsősorban
az állami tulajdonban lévő villamosenergia-rendszerek alkalmazzák, amelyeknél a
AZ ÁLLAMI IRÁNYÍTÁS ÉS AZ EURÓPAI NORMÁK HATÁSA A VILLAMOSENERGIA-IPARRA
74
vállalati szintű nyereségesség ugyan fontos szempont, de vele szemben elsőbbsége
van a nemzetgazdasági érdeknek.
4. A piac által szabályozott árképzés. A piac által kialakított árak rendszere a
villamosenergia-iparban meglehetősen új jelenség, de több országban (főleg az
Erópiai Unióban) erős a törekvés, hogy a hatósági szabályozással szemben
fokozzák a piac szerepét. Bár a piaci elemek szerepének növekedése igen fontos és
támogatandó célkitűzés, világosan kell látni e módszer komoly korlátait. Nem
alkalmazható a piaci rendszerű árképzés vertikálisan integrált villamosenergia-
rendszerben, hiszen ott csak egyetlen eladó van, holott a verseny alapvető
feltétele, hogy eladók sokasága legyen jelen a piacon. A piac másik oldalát
illetően elvben lehetséges, hogy bármely fogyasztó attól az erőműtől vásároljon
villamos energiát, amely azt a legolcsóbban kínálja, azonban a mai technikai és
szervezeti feltételek mellett ez gyakorlatilag keresztülvihetetlen. A tényleges
kereslet-kínálat elve a piac egyetlen szegmensében, a nagykereskedelemben tud
csak érvényesülni, ahol az eladók szerepében az erőművek, míg a vevők
szerepében az áramszolgáltatók és a nagyfogyasztók léphetnek fel. A működő
villamos energia piacokon (Norvégia, Nagy-Britannia) szerzett tapasztalatok azt
mutatják, hogy a piaci erőkre épülő ármegállapítás az árak erőteljes
leszorításához vezetett (valószínűleg az e rendszerekben meglévő felesleges
kapacitások miatt). Azonban több mint kérdéses, hogy a felesleges kapacitások
felszívódása után lesz-e kellő időben elegendő beruházási forrás és kedv a
növekvő igények kielégítésére. Nem kétséges ugyan, hogy a piaci egyensúly
kialakulása után az iparág jövedelmezősége javulni, a beruházási kedv növekedni
fog, azonban lehetséges, hogy a beruházások hosszú átfutási ideje miatt,
ideiglenesen villamos energia hiánnyal is számolni kell.
2.5.1.3. A villamos energia árának hatósági szabályozása
Mivel a vezetékes energiaszolgáltatás Magyarországon természetes monopóliumként
működő társaságok kezében van, ezért a fogyasztók védelme érdekében szükség van
állami beavatkozásra az energiapiacon. A villamos energia árát az állam (az ágazati
miniszter) szabályozza. A hatályos jogszabályok szerint az energiaáraknak 1997.
január 1-től költségarányosnak kell lenniük, valamint tartalmazniuk kell a termelők és
szolgáltatók elismert nyereségét. A 63/1995 (XI. 24) IKIM rendelet alapján a villamos
energia árát az 1997. január 1-től 2000. december 31-ig terjedő időszakban a
következő összefüggések alapján kellett meghatározni:
A villamos energia termelői átlagára:
0 e
/ a a W Q V = ÷ .
A szállító eladási átlagára (nagykereskedelmi átlagár):
0 0 r
/ c b w f z Q V = ÷ ÷ .
A szolgáltatók villamos energia eladási átlagára (végfelhasználói átlagár):
0 0 0
/ e d c c g z = ÷ .
Ezekben az összefüggésekben:
a termelői ár korrekciós tényezője:
( )
e t t e
/100 1 / w w s t s z z
l
= ÷ −
l
,
a tüzelőanyag árindex:
AZ ÁLLAMI IRÁNYÍTÁS ÉS AZ EURÓPAI NORMÁK HATÁSA A VILLAMOSENERGIA-IPARRA
75
( ) ( ) ( )
g g g f t g a f e
1 1 1 / 1 t m T m H m F m m m Y Y
l
= ÷ − ÷ ÷ − − − ÷ −
l
,
az inflációkövetési tényező:
( )
e e
1 / 1 z z Y Y k
l
= ÷ −
l
.
Az összefüggésekben szereplő jelölések:
a a villamos energia termelői ára az adott árszabályozási évre, Ft/kWh;
0
a a villamos energia 1997. január 1-jei ármegállapításnál figyelembe vett termelői
átlagára, Ft/kWh;
0
b a szállító 1997. január 1-jei ármegállapításnál figyelembe vett villamos energia
(hazai+import) vásárlási átlagára, Ft/kWh;
c a szállító eladási átlagára (nagykereskedelmi átlagár) az adott árszabályozási
évre;
0
c a szállító 1997. január 1-jei ármegállapításnál figyelembe vett eladási átlagára
(nagykereskedelmi átlagár), Ft/kWh;
0
d a szolgáltatók villamos energia vásárlási átlagára a (a szállító eladási
átlagárának és a szolgáltatók által – jogszabályban előírt kényszer miatt –
megvásárolt egyéb villamos energia átlagárának súlyozott átlaga 1997. január 1-én,
Ft/kWh;
e a szolgáltatók villamos energia eladási átlagára (végfelhasználói átlagár) az
adott árszabályozási évben, Ft/kWh;
0
f a szállító eladási és vásárlási átlagára közötti különbség, 1997. január 1-én,
Ft/kWh;
t
F a fűtőolaj árváltozási indexe a Platt's CIF MED 1 % kéntartalmú fűtőolaj napi
jegyzéseinek három hónapra eső átlaga alapján;
0
g a szolgáltatók eladási és vásárlási átlagára közötti különbség, 1997. január 1-én,
Ft/kWh;
H árfolyam-változási index az MNB HUF/USD havi átlagos deviza
középárfolyamai alapján (az előző árkorrekció hónapjában érvényesített
árfolyam=100);
k hatékonyságnövelési tényező (0,85..0,95), értékére a Magyar Energia Hivatal
tesz javaslatot;
g
m a villamosenergia-fejlesztéshez vásárolt földgáz összes költségének a termelők
összes tüzelőanyag költségén belüli aránya;
a
m a villamosenergia-fejlesztéshez vásárolt nukleáris töltet összes költségének a
termelők összes tüzelőanyag költségén belüli aránya;
f
m a villamosenergia-fejlesztéshez vásárolt fűtőolaj összes költségének a termelők
összes tüzelőanyag költségén belüli aránya;
Q a villamosenergia-fejlesztés költségnövekménye a környezetvédelmi előírások
következtében, Ft;
t
s a villamosenergia-fejlesztéshez vásárolt tüzelőanyag költségének a termelők
összes árbevételén belüli aránya
t tüzelőanyag árindex (az előző árkorrekció hónapjában érvényes tüzelőanyag
ár = 100);
AZ ÁLLAMI IRÁNYÍTÁS ÉS AZ EURÓPAI NORMÁK HATÁSA A VILLAMOSENERGIA-IPARRA
76
g
T az erőművek által felhasznált földgáz hatósági árának árindexe (az előző
árkorrekció hónapjában érvényes hatósági ár = 100);
e
V az erőművekből kiadott villamos energia, kWh;
r
V a szállító által értékesített villamos energia, kWh;
w az esedékes árkorrekciónál figyelembe veendő termelő ár korrekciós tényező;
e
w az előző árkorrekciónál figyelembe vett tényező (az 1997. január 1-jét követő
első korrekciónál 1);
Y az ipar (élelmiszeripar nélkül) belföldi értékesítési árindexe 1997. január és az
esedékes árkorrekció hónapja között (1997. január = 100);
e
Y az ipar (élelmiszeripar nélkül) belföldi értékesítési árindexe 1997. január és az
előző árkorrekció hónapja között (1997. január 1-jét követő első korrekciónál = 100);
z az esedékes árkorrekciónál figyelembe veendő inflációkövetési tényező;
e
z az előző árkorrekciónál figyelembe vett inflációkövetési tényező (1997. január 1-
jét követő első korrekciónál = 1).
A termelői átlagárra (a) vonatkozó képlet eredménye – mint felső korlát – alapján
kell meghatározni és rendeletben kihirdetni az egyes termelők esetében alkalmazandó
díjtételeket (a termelői tarifarendszert). Ez nem zárja ki, hogy az egyes erőművek
számára érvényes díjtételek hosszú távú képletek alapján változzanak. Az egyedi
árképleteket olyan módon kell alkalmazni, hogy azok
– feleljenek meg az Üzletszabályzat előírásainak;
– legyenek részei az erőmű és a szállítók szerződésének;
– összességükben ne eredményezzenek nagyobb árváltozást, mint amekkorát az
átlagos erőművi árra vonatkozó képlet megenged.
Az árszabályozási év november 1-től a következő év október 31-ig terjedő időszak.
Árkorrekcióra általában egyszer, a árszabályozási év kezdetén kerül sor. Az
árszabályozási év folyamán újabb korrekcióra akkor kerülhet sor, ha
– új termelő belépése szükségessé teszi az árak újbóli megállapítását;
– a termelő kapacitásokban előre nem látható, lényegi változás következik be;

t
HF <0,95 vagy
t
HF >1,05;
– a szabályozási mechanizmus alapján számított átlagár és a tényleges átlagár
3 %-nál nagyobb mértékben tér el egymástól.
Amennyiben az árszabályozási év végén kialakuló átlagárak 3%-nál nagyobb
mértékben térnek el az árszabályozási év kezdetén az árképletek alapján számított
értékektől, a különbséget a szabályozó hatóság a következő árkorrekciónál figyelembe
veszi.
Az ezredfordulóig tehát ezen módszer alkalmazása kötelező. A nehézséget az okozza,
hogy a villamosenergia-szektor (mint ahogyan a nemzetgazdaság is) átmeneti
állapotban van. Egyelőre a termelés területén nem beszélhetünk versenyről, hiszen a
szállító a teljes meglévő kapacitást leköti. A legkisebb költség elvének érvényesítése
így csak állami intervencióval garantálható, mint ahogy az is, hogy a társaságok
nyereséget tudjanak realizálni. A selejtezések és a lassú igénynövekedés miatt
szükségszerűen építendő új erőművekre már vonatkozik a versenyszellem. Több
erőművi kapacitás nem épülhet az igények által meghatározott mennyiségnél, azért
viszont a befektetni kívánók versenytárgyaláson kell részt vegyenek. Ettől remélhető a
AZ ÚJ KIHÍVÁS: AZ EURÓPAI UNIÓ (EU) IRÁNYELVEI
77
leendő költségek és árak leszorítása. A jelenlegi döntések több tíz évig behatárolják
majd a mindenkori energiapolitika mozgásterét.
2.6. Az új kihívás: az Európai Unió (EU) irányelvei
A Magyar Köztársaság elkötelezte magát az Európai Uniós csatlakozási politika
mellett. A szándék kedvező fogadtatásra talált, feladataink azonban bőven akadnak
még a tervezett 2003 körüli teljes jogú tagság elnyeréséig. Az Európai Unió
energiapolitikája abból indul ki, hogy az Egységes Európai Okmány (1986) elvei az
energetikára is érvényesek. Ennek megfelelően az energiaszektort is a Közösség belső
piacának integrált részévé kell tenni, és a piacgazdaság szabályait - amennyire csak
lehet - itt is érvényesíteni kell. A nemzeti árampiacok liberalizálása, illetve az egységes
energetikai versenypiac létrehozása az energiaszolgáltatás hatékonyság-javulásán
keresztül jelentősen hozzájárulhat az EU általános versenyképességének növeléséhez.
Ezen célok megvalósítása érdekében három direktívát (a tagországokra nézve kötelező
érvényű irányelvet) fogadott el az Európa Parlament és az Európai Unió Tanácsa.
Az első direktíva (1990. október 29-i 90/547/EGK Tanácsi irányelv) a nemzeti
határokon túlnyúló villamosenergia-cserék és eladások elősegítését szolgálja.
Tranzitkötelezettséget ír elő a hálózatüzemeltető számára harmadik fél
exportszállítása esetén.
A második direktíva (1990. június 29-i 90/377/EGK Tanácsi irányelv) a
végfelhasználói ár-adatok átláthatóságát és nyilvánosságra hozatalát szabályozza
annak érdekében, hogy a fogyasztók könnyebben azonosítani tudják a leginkább
versenyképes termelőket és szállítókat.
Jelentős előrelépést a harmadik direktíva jelent, amely magában foglalja mind az
egységes, mind pedig a nemzeti villamosenergia-piacok liberalizációjának irányelveit
és menetrendjét.
A tagországok nemzeti villamosenergia-termelő rendszerei választhatnak, hogy
termelő kapacitásuk bővítését engedélyeztetési avagy versenyeztetési eljárással
valósítják meg. Az első esetben a potenciális befektetőt nem lehet megakadályozni a
beruházás kivitelezésében, ha az összes megszerzendő engedély a birtokában van. Így
a rendszer termelői oldala túlkínálattal rendelkezhet, a piacért folytatott termelői
árverseny igen hatékony lehet. Ezt fokozhatja a nemzetközi piacnyitás, amikor is az
úgynevezett minősített (nagy) fogyasztó szabadon választhatja meg beszerzési
forrását, amely akár közvetlenül a termelő, az erőmű is lehet. A második esetben
általában (bár ez nem feltétlenül igaz) csak annyi kapacitás létesítésére írnak ki
versenytárgyalást, amennyit a minimális bővítési igény meghatároz. Ekkor
természetesen zömmel önellátó szerepre rendezkedik be a nemzeti VER, azonban a
nemzetközi tranzitszállítási kötelezettségnek ekkor is eleget kell tenni.
Az EU országaiban jelenleg a tapasztalatok gyűjtése folyik. Több tagállam vezetett
már be versenymodelleket, mások óvatosabban nyitnak, védik nemzeti érdekeiket. A
magyar – energetikát érintő – jogszabályok mindenképpen módosításra szorulnak, ha
hazánk teljes jogú tagjává válik a közösségnek. A jogharmonizáció a VET átalakítását
annál erőteljesebben igényli, minél liberalizáltabb működési modell mellett kötelezzük
el magunkat. Jelenlegi állapotában a törvény egy zárkózottabb modellt konzervál,
mely azonban sok tekintetben már ma is EU-konform.
AZ ÚJ KIHÍVÁS: AZ EURÓPAI UNIÓ (EU) IRÁNYELVEI
78






3. fejezet
GŐZ MUNKAKÖZEGŰ ERŐMŰVEK
3. GŐZ MUNKAKÖZEGŰ ERŐMŰVEK


ÍRTA:
BIHARI PÉTER


81



A villamosenergia-fejlesztésben meghatározó jelentőséggel a vízgőz munkaközegű
erőművek rendelkeznek. E létesítményekben az üzemanyagok kémiailag, ill.
nukleárisan kötött energiáját először hővé, majd mechanikai munkává végül villamos
energiává alakítják. Attól függően, hogy milyen primer energiahordozót használ fel az
erőmű, beszélünk
– széntüzelésű,
– szénhidrogén (olaj és gáz) tüzelésű, ill.
– atomerőművekről.
Az atomerőművek kialakításuk szerint tovább csoportosíthatók, e felosztással
behatóbban a 3.5.3. szakaszban foglalkozunk. A továbbiakban alapvetően a szén- és
szénhidrogén bázisú erőművek kérdéseit tárgyaljuk, azonban – mint majd látni fogjuk
– megállapításaink jelentős része az atomerőművi körfolyamatokra is alkalmazható
lesz.
Az erőművi energiaátalakítás valamilyen, alkalmasan megválasztott energiahordozó
közeg – esetünkben a vízgőz – közbeiktatásával valósul meg. Az energiahordozó
közeget munkaközegnek is nevezik. A munkaközeg állapota az energiaátalakítás egyes
lépései során ciklikusan ismétlődő módon változik, ún. zárt körfolyamatban végez
munkát. Például az ebben a fejezetben vizsgált gőzerőművekben a vízgőz munkaközeg
a kazánban az elégetett tüzelőanyagból felszabaduló hő hatására nagy nyomáson
elgőzölög, majd a turbinába kerülve ott expandál, ezt követően a munkát végzett
közeg a kondenzátorba kerül, ahol ismét folyadék halmazállapotúvá válik, míg végül a
tápszivattyú ismét nagy nyomáson a kazánba a juttatja. A zárt körfolyamat lényege
akkor sem változik, ha a munkaközeg részben, vagy teljes egészében elvész és azt
pótvízzel vagyunk kénytelenek pótolni.
3.1. Reverzibilis gőzkörfolyamatok
A belső energia mechanikai munkává való átalakításának egyik legkedvezőbb
lehetőségét a korábbi tanulmányaink során megismert CARNOT-körfolyamat nyújtja.
Sajnálatos módon azonban, a gyakorlatban a CARNOT-körfolyamat nem
megvalósítható, mivel a víz-gőz keverék adiabatikus kompressziója csak rendkívül
nehezen és körülményesen lenne kivitelezhető (az adott összetételű keverék
összenyomásakor a kompresszorban a gőz fázis erősen túlhevülne, míg a víz fázis közel
állandó hőmérsékleten komprimálódna; e folyamatok kivédhetetlen vízütéseket
okoznának a berendezésben), helyette a hagyományos hőerőművekben a túlhevített
gőzös RANKINE–CLAUSIUS-körfolyamatot, míg az elterjedt nyomottvizes
atomerőművekben a telített gőzös körfolyamatot valósítjuk meg.
REVERZIBILIS GŐZKÖRFOLYAMATOK
82
3.1.1. A Rankine–Clausius-körfolyamat
Vizsgáljuk a 3–1. ábra szerinti kapcsolási vázlattal, T–s és h–s diagrammal megadott,
túlhevített gőzös körfolyamatot. (Az ábrán szaggatott vonallal bejelöltük a CARNOT-
körfolyamat adiabatikus kompresszióját is.) A körfolyamat a következő
főberendezésekből épül fel:
– HF HF HF HF a hőforrás (kazán), ahol a tüzelőanyag kémiailag kötött energiája hővé alakul
és a nagynyomású munkaközeget először nyomásának megfelelő telítési
hőmérsékletig felmelegíti (2 22 2→ →→ →3’ 3’ 3’ 3’), majd elgőzölögteti (3’ 3’ 3’ 3’→ →→ →3” 3” 3” 3”), végül megfelelő
hőmérsékletre túlhevíti (3” 3” 3” 3”→ →→ →3 33 3);
– T TT T a gőzturbina, ahol a nagynyomású gőz fázisú munkaközeg expandál, termikus
energiáját mechanikai munkává alakítja (3 33 3→ →→ →4 44 4);
– K KK K a kondenzátor, ahol a munkát végzett gőz (vagy vegyes) fázisú munkaközeget
újra folyadék fázisba hozzák külső hőelvonás segítségével (4 44 4→ →→ →1 11 1);
– TSZ TSZ TSZ TSZ a tápszivattyú, amely a munkaközeg nyomását ismét a kezdeti értékre emeli
(1 11 1→ →→ →2 22 2);
– G GG G a villamos generátor, mely a turbina tengelye által közvetített mechanikai
munkát villamos energiává alakítja.
Az energiaátalakítási körfolyamat jóságának megítélésére az ún. termikus hatásfok
szolgál, ami nem más, mint a körfolyamat hasznos teljesítménye és a körfolyamatba
kívülről bevezetett hőteljesítmény hányadosa, azaz

Th
be
P
Q
η =
ɺ
. (3.1)
A fenti összefüggésben a Th index a „thermikus” jelzőre utal, melyet későbbiek során
már nem fogunk kiírni, azaz az index nélküli η minden esetben a termikus hatásfokot
fogja jelenteni. Veszteségmentes (reverzibilis) energiaátalakítást feltételezve a
termikus hatásfokra vonatkozó összefüggés felírható más alakban is. A körfolyamat
teljesítménye, ami nem más, mint a turbinában végbemenő izentropikus expanzió
fajlagos munkája (közkeletű elnevezéssel: izentropikus hőesés) és a munkaközeg
tömegáramának szorzata, vagyis
( )
iT 3 4
P m h h = − ɺ . (3.2)
Az összefüggésben az iT index a turbina izentropikus teljesítményére utal.
Hasonlóképpen felírható a munkaközegnek a hőforrásban átadott hőteljesítmény, ami
a körfolyamat szempontjából bevezetett hőteljesítménynek számít
( )
be 3 2
Q m h h = −
ɺ
ɺ . (3.3)
A körfolyamat fenntartásához szükség van még egy berendezésre, a tápszivattyúra,
mely a kondenzátorból kilépő munkaközeg nyomását ismét a kezdeti értékre növeli. A
szivattyúzási munka tehát
( )
SZ 2 1
P m h h = − ɺ , (3.4)
ill. ha azzal a közelítéssel élünk, hogy a munkaközeg összenyomhatatlannak
tekinthető, akkor
( ) ( )
SZ 2 1 2 1
P V p p mv p p = − = −
ɺ
ɺ . (3.5)
A hasznos teljesítmény tehát
REVERZIBILIS GŐZKÖRFOLYAMATOK
83

iT SZ
P P P = − . (3.6)
HF HF HF HF T TT T
K KK K
TSZ TSZ TSZ TSZ
G GG G
3
4
1
2

0
100
200
300
400
500
600
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10
°C
kJ/(kgK)
T
s,
3
4
1
2
3'
3"

0
500
1000
1500
2000
2500
3000
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10
h , kJ/kg
s, kJ/(kgK)
4000
3"
2
4
1
3'
3

3–1. ábra. A RANKINE–CLAUSIUS-körfolyamat
(Az 1 11 1→ →→ →2 22 2 szivattyúzási folyamatot eltorzítva ábrázoltuk)

A tápszivattyú teljesítménye a turbina teljesítményéhez képest igen csekély értékű,
így számításaink során általában nem követünk el jelentős hibát, ha annak értékét
elhanyagoljuk és a turbina teljesítményét teljes egészében hasznos teljesítménynek
REVERZIBILIS GŐZKÖRFOLYAMATOK
84
tekintjük. A következőkben azonban továbbra is figyelembe vesszük a szivattyúzási
teljesítményt, hiszen a körfolyamat egy igen fontos részfolyamatáról van szó. Írjuk fel
ismét a reverzibilis körfolyamat teljesítményét, felhasználva az előzőekben felírt
összefüggéseket:
( ) ( )
3 4 2 1
P m h h h h
l
= − − −
l
ɺ . (3.7)
Ezt az összefüggést felhasználva a reverzibilis körfolyamat termikus hatásfoka

( ) ( )
( )
( ) ( )
3 4 2 1 3 4 2 1
3 2 3 2
m h h h h h h h h
m h h h h
η
l
− − − − − −
l
= =
− −
ɺ
ɺ
(3.8)
alakban írható fel. Korábbi tanulmányaink során megismerkedtünk az egyenértékű
CARNOT-körfolyamat fogalmával. Az egyenértékűség azt jelenti, hogy az eredeti
körfolyamattal azonos termikus hatásfokú (azonos bevezetett hőmennyiség, azonos
hasznos teljesítmény) CARNOT-körfolyamattal helyettesítjük azt. E körfolyamat
leírásához szükség van az alsó és felső hőmérséklethatárok meghatározására. Ezek
felírásához induljunk ki az entrópia definiáló egyenletéből

d
d
Q
S
T
= , (3.9)
ill. ha fajlagos egységekkel dolgozunk – a következőkben ezt fogjuk tenni –, akkor a
fenti definíció

d
d
q
s
T
= . (3.10)
egyenlettel adható meg. Írjuk fel továbbá a termodinamika I. főtételének nyitott
rendszerre vonatkozó alakját, azaz

t
d d dh dq dw T s v p = ÷ = ÷ . (3.11)
Az általunk vizsgált reverzibilis körfolyamat esetében mind a hőközlés, mind pedig a
hőelvonás izobár folyamat, azaz d 0 p = , így a fajlagosan közölt hő

be 3 2
q h h = − , (3.12)
a fajlagosan elvont hő – mivel szintén izobár állapotváltozásról van szó – pedig

el 4 1
q h h = − . (3.13)
Az állapotváltozás során közölt vagy elvont hő felírható más formában is,
felhasználva az entrópia definiáló egyenletét a bevitt fajlagos hő

3
2
be
d
s
s
q T s =

, (3.14)
azaz a T–s diagramban az állapotváltozási görbe alatti terület arányos a fajlagosan
közölt hő mennyiségével. Az entrópia definiáló egyenletét a hőmérsékletre rendezve
megkapjuk a változó hőmérsékletű folyamathoz tartozó ún. termodinamikai
átlaghőmérsékletet, ami nem más, mint a változó hőmérsékleten végbemenő
folyamathoz tartozó integrál-középhőmérséklet

3
2
3 3
2 2
be 3 2
be
3 2
d
d d
s
s
s s
s s
T s
q h h
T
s s
s s

= = =


∫ ∫
. (3.15)
REVERZIBILIS GŐZKÖRFOLYAMATOK
85
Hasonlóképpen felírható a hőelvonás folyamatához tartozó termodinamikai
átlaghőmérséklet is

4 1
el
4 1
h h
T
s s

=

. (3.16)
A reverzibilis gőzkörfolyamat tehát helyettesíthető egy vele egyenértékű CARNOT-
körfolyamattal, melynek hatásfokát a korábban megismert módon írhatjuk fel

el
be
1
T
T
η = − , (3.17)
azaz a reverzibilis vízgőz körfolyamat termikus hatásfoka csak a hőközlés és a
hőelvonás termodinamikai középhőmérsékletétől függ.
T
s
3
4
1
2
el
q
w
el
T
be
T
2
*
3
*

3–2. ábra. A RANKINE–CLAUSIUS-körfolyamat (1-2-3-4)
és a vele egyenértékű CARNOT-körfolyamat (1-2*-3*-4)
A 3–2. ábrán feltüntettük a vizsgált RANKINE–CLAUSIUS-, és a vele egyenértékű
CARNOT-körfolyamatot. Ezen az ábrán megrajzoltuk az ordináta tengely 0 °C és 0 K
közötti részét is, hogy a fajlagosan közölt, ill. elvont hővel, valamint a fajlagos
munkával arányos területek tényleges nagyságuknak megfelelően legyenek feltüntetve.
A későbbiek során a diagramnak ezt a részét – helytakarékosságból – nem fogjuk
kirajzolni. A körfolyamatba fajlagosan bevezetett hőmennyiséggel arányos terület e
diagramban a hőbevezetési állapotváltozás görbéje (2 22 2- -- -3 33 3 vonal) alatti terület, azaz az
átlósan és a keresztben vonalkázott terület együttesen. A fajlagos elvezetett hővel a
keresztben vonalkázott, míg a hasznos fajlagos munkával e két terület különbsége, az
átlósan vonalkázott terület lesz arányos. Nyomatékosan felhívjuk a figyelmet, hogy a
munka és hő területekkel való ilyetén szemléltetése csak minden állapotváltozásában
reverzibilis körfolyamat esetében lehetséges.
REVERZIBILIS GŐZKÖRFOLYAMATOK
86
3.1.2. A telített gőzös körfolyamat
Az elterjedten alkalmazott nyomottvizes atomerőművek alapvető felépítése némileg
eltér a most bemutatott RANKINE–CLAUSIUS-körfolyamattól. Az eltérések egyrészt a
kapcsolás felépítésében, másrészt a gőzparaméterekben mutatkoznak. A 3–3. ábra egy
nyomottvizes atomerőmű elvi kapcsolását és gőzkörfolyamatának T–s és h–s
diagrambeli képét mutatja.
A „nyomottvizes” elnevezés azt jelenti, hogy maghasadás során felszabaduló energiát
víz hőhordozó közeggel szállítjuk el a reaktorból (R RR R), mégpedig úgy, hogy a hőhordozó
mindvégig folyadék halmazállapotban marad. Az alkalmazott hőmérsékletek miatt
kellően nagy nyomást kell tehát biztosítanunk, melyről a fő keringető szivattyú (FKSZ FKSZ FKSZ FKSZ)
gondoskodik. A nagynyomású hőhordozó ezután a gőzfejlesztőbe (GF GF GF GF) jut, ahol
felmelegíti és elgőzölögteti az oda érkező tápvizet. Tekintettel arra, hogy ugyanaz a
közeg áramlik át a reaktoron, mint a gőzfejlesztőn, e két berendezést megfelelő módon
el kell választani a körfolyamat többi részétől. A reaktor és a gőzfejlesztő együttesét
nevezik primerkörnek, ami lényegében a hagyományos erőművek kazánjának felel
meg. A gőzkörfolyamatot megvalósító berendezések fennmaradó része alkotja az ún.
szekunder kört. Mivel nyomottvizes atomerőmű esetében primerköri hőhordozó közeg
hőmérséklete jóval alacsonyabb a hagyományos erőművek kazánjainak tűzterében
uralkodó hőmérsékletnél, ezért a gőzparaméterek is jóval szerényebbek. Míg
hagyományos erőművekben a gőz általában 170..260 bar nyomáson és 540..580 °C-on
lép ki, addig nyomottvizes atomerőművekben 40..70 bar nyomású telített gőz hagyja
el a gőzfejlesztőt. Az alacsonyabb hőbevezetési átlaghőmérséklet azonos kondenzációs
viszonyokat feltételezve jóval alacsonyabb hatásfokot fog eredményezni.
Amint az a T–s és h–s diagrambeli ábrákból is látható, az expanzió mindvégig a
nedves mezőben zajlik. Ez a körülmény különösen a turbina lapátjaira nézve jelent
komoly igénybevételt, valamint a túlhevített gőzös erőművek turbináihoz viszonyítva
kisebb belső hatásfokot. Mivel a turbinában feldolgozható entalpiakülönbség is kisebb
a hagyományos hőerőművekéhez képest, ezért ezekben az erőművekben azonos
teljesítmény eléréséhez jóval nagyobb gőzáramra van szükség. Ennek számszerű
értékét az alábbi egyszerű példával illusztráljuk. Legyen az azonos elérendő
teljesítmény 200 MW. A hagyományos erőmű esetén az expanzió a 160 bar, 550 °C
állapotból indul, mely állapotban a közeg fajlagos entalpiája 3437,8 kJ/kg. Az
atomerőművi telítettgőz körfolyamat a 44 bar nyomású, száraz telített állapotból
indul, itt a fajlagos entalpia 2798,3 kJ/kg. Az expanzió végpontját a 0,04 bar
kondenzátornyomás jelölje ki. Ebben az esetben a reverzibilis expanzió a
hagyományos erőműben az 1952,1 kJ/kg, míg atomerőműben az 1815 kJ/kg fajlagos
entalpiájú pontban ér véget. A hőesés 1485,6 kJ/kg, ill. 983 kJ/kg. Ebből következik,
hogy atomerőműben a gőz tömegáram, azonos turbinateljesítmény mellett 1,5-szerese
a hagyományos erőmű gőzáramának.
REVERZIBILIS GŐZKÖRFOLYAMATOK
87
T TT T
K KK K
TSZ TSZ TSZ TSZ
G GG G
3
4
1
2
GF GF GF GF
R RR R
FKSZ FKSZ FKSZ FKSZ
primerkör primerkör primerkör primerkör

0
100
200
300
400
500
600
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10
°C
kJ/(kgK)
T
s,
4
1
2
3'
3"=3

0
500
1000
1500
2000
2500
3000
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10
h , kJ/kg
s, kJ/(kgK)
4000
3"=3
2
4
1
3'

3–3. ábra. Atomerőművi telített gőzös körfolyamat

Természetesen nem csak nyomottvizes atomerőművek üzemelnek a valóságban,
hanem más egyéb típusok is, azonban ezek a legelterjedtebbek, és Magyarországon a
KÖRFOLYAMAT ELEMZÉS ÉS VESZTESÉGFELTÁRÁS
88
Paksi Atomerőműben is ilyen blokkok üzemelnek. Az atomerőművek további
típusairól és azok sajátosságairól rövid áttekintést a 3.5.3. szakaszban találhatunk.
A valóságos körfolyamatok az eddigiekben bemutatott ideális körfolyamattól
eltérnek. Az eltérések oka az energiaátalakítás során szükségszerűen fellépő
veszteségekben keresendő. Az energiaveszteségeknek két fő típusát különböztetjük
meg. Beszélhetünk mennyiségi energiaveszteségekről, amikor is az energiaátalakítási
folyamat során az energia bizonyos mennyisége kikerül a körfolyamatból. A
veszteségek másik fő csoportját az irreverzibilis folyamatok következményei okozzák.
Ezen veszteségfajták jellemzője, hogy az energiamennyiség állandó értéke mellett az
energiahordozó intenzív paraméterei megváltoznak (pl. hőmérséklete csökken).
Összefoglalóan ezeket nevezzük minőségi veszteségeknek. A következő alfejezetben
részletesen áttekintjük az energiaátalakítás során fellépő energiaveszteségeket.
3.2. Körfolyamat elemzés és veszteségfeltárás
Az energiaátalakító berendezések tervezésével és üzemeltetésével foglakozó
szakemberek feladata, hogy azokat a lehető legjobb hatásfokkal üzemeltessék, ill. a
tervezési folyamat során a veszteségeket megfelelő módszerekkel kiküszöböljék vagy
csökkentsék. Ezen tevékenységek ellátását hivatott a körfolyamatok és részfolyamataik
elemzése elősegíteni. A veszteségfeltárásnak és a beavatkozási helyek megkeresésének
az idők folyamán többféle módszere alakult ki. E módszerek mindegyike rendelkezik
előnyős és hátrányos tulajdonságokkal. Jól hasznosítható eredményt csak együttes
alkalmazásukkal érhetünk el. A következőkben áttekintjük az elemző/veszteségfeltáró
feladatokhoz alkalmazható termodinamikai szemléletmódokat, majd e módszerek
segítségével feltárjuk azokat a mennyiségi és minőségi veszteségeket, melyek
csökkentésével a körfolyamat hatásfokát az általunk megkívánt – gazdaságilag –
optimális értéken tudjuk tartani.
3.2.1. Termodinamikai szemléletmód
Az energiaátalakítási folyamatok vizsgálatára, az energetikai veszteségek követésére és
megítélésére többféle szemléletmódszert is kidolgoztak. Minden egyes
szemléletmódszernek vannak előnyei és hátrányai is, egyiket sem lehet kizárólagosan a
többi elé helyezni, hanem minden egyes módszert a maga területén célszerű
alkalmazni. A legrégebben kidolgozott és legáltalánosabban használt módszer az
energia/entalpia szemléletmód. E módszer kiválóan alkalmas az energiaátalakítási
folyamatok egyensúlyi jellemzőinek meghatározására, az ún. hősémaszámításra.
Segítségével elkészíthetjük az energiaátalakítási folyamat energiafolyam-diagramját,
az ún. SANKEY–diagramot. A 3–1. ábra szerinti kapcsolás esetére ezt a 3–4. ábra
mutatja.
KÖRFOLYAMAT ELEMZÉS ÉS VESZTESÉGFELTÁRÁS
89

be
q
el
q
w

3–4. ábra. A 3–1. ábra szerinti körfolyamat SANKEY–diagramja
Hátránya e módszernek, hogy a minőségi veszteségeket csak közvetetten veszi
figyelembe, gyors, kevés számítást igénylő becslésekre nem ad lehetőséget, nem tárja
fel helyesen a veszteségek helyét, ezért nem ad kellő eligazítást a hatásfoknövelés
lehetőségeinek megkeresésére.
A minőségi veszteségek helyének feltárására és gyors, közelítő számítások elvégzésére
alkalmas a hőmérséklet/entrópia szemléletmód. Ez a módszer a termodinamika
II. főtétele kapcsán bevezetett két állapotjelzőt, nevezetesen az abszolút
termodinamikai hőmérsékletet és az entrópiát alkalmazza a körfolyamatok
elemzéséhez. A hőmérséklet/entrópia szemlélet, mely a T–s diagram használatát
jelenti, szemléletességénél fogva alkalmas a különböző felépítésű és kezdőjellemzőjű
ideális körfolyamatok termikus hatásfokának összehasonlítására. Ebből következik,
hogy igen jó módszer a hatásfokjavítási módszerek megkeresésére és vizsgálatára.
Figyelemmel kell azonban lennünk arra, hogy körfolyamataink T–s diagramban való
ábrázolásakor a közölt és elvont hőmennyiségeknek és a munkának területekkel való
szemléltetése csak reverzibilis folyamatok esetében alkalmazható. Ebből következően
irreverzibilis körfolyamatok esetében a termikus hatásfok közvetlen szemléltetésére
nem alkalmas a T–s diagram, azonban arra igen, hogy a körfolyamaton belül fellépő
irreverzibilitások miatti veszteségeket szemléltesse.
1
2 3
4
4
*
s
T
q
el
∆q
el
q
be
valós expanzió
az irreverzibilitás miatti entrópianövekedés
T
be
T
el
∆s
0
∆s
irr
T
*
el

3–5. ábra. CARNOT-körfolyamat valós expanzióval

KÖRFOLYAMAT ELEMZÉS ÉS VESZTESÉGFELTÁRÁS
90
Vizsgáljunk egy olyan CARNOT-körfolyamatot (3–5. ábra), ahol az expanzió
kivételével minden egyes részfolyamat reverzibilis. A termodinamika II. főtétele
kapcsán láttuk, az irreverzibilis (valóságos) folyamatok minden esetben
entrópianövekedéssel járnak. Ideális esetben a körfolyamatból
be el
w q q = − munka
nyerhető. Valóságos esetben az expanzió nem a 4 44 4, hanem a 4* 4* 4* 4* pontban ér véget,
valamint a hőelvonás a 4* 4* 4* 4*- -- -4 44 4- -- -1 11 1 vonal mentén történik, a veszteséges expanzió miatt
tehát az elvonandó hőmennyiség

el el irr
q T s ∆ = ⋅ ∆ (3.18)
értékkel nőtt meg, ugyanilyen értékkel csökkent a körfolyamatból kinyerhető munka –
azonos bevezetett hőmennyiség mellett:
be
. q áll = – :
( )( )
*
be el 4 1 el irr
w T T s s T s = − − − ∆ . (3.19)
Általános esetben (változó hőmérsékletű hőelvonásnál) az irreverzibilitás miatti
munka csökkenés

el irr
w T s ∆ = ∆ . (3.20)
A reverzibilis CARNOT-körfolyamat, ill. a vele egyenértékű bármely reverzibilis
körfolyamat termikus hatásfokára korábban levezettük az

el
be
1
T
T
η = − (3.21)
összefüggést. A 3–5. ábrát megfigyelve láthatjuk, hogy a fellépő irreverzibilitás
csökkentette a körfolyamat hasznos fajlagos munkáját, megnövelte a fajlagosan
elvezetendő hő nagyságát, ugyanakkor a hőmérsékletszinteket érintetlenül hagyta.
Mindebből – látszólag – az következik, hogy ha a hatásfokot ismét a hőmérsékletekkel
írnánk fel, az nem változna. Jelöljük a reverzibilis alapkörfolyamat fajlagos entrópia-
különbségét
0
s ∆ -val, így a tényleges körfolyamat termikus hatásfoka

( ) ( )
0 be el irr el 0 be el 0 irr
be 0 be 0 be
el irr
be 0
*
1 1
s T T s T s T T s s w
q s T s T
T s
T s
η
∆ − −∆ ∆ − ∆ ÷ ∆
= = =
∆ ∆
( )

·
= − ÷
·

·
·

( )
. (3.22)
A zárójelben szereplő
irr
0
1
s
s
( )

·
÷
·

·
·

( )
kifejezést a továbbiakban
irr
ρ -rel fogjuk jelölni és
irreverzibilitási mutatónak fogjuk hívni. Az irreverzibilitási mutató bevezethető úgy is,
mintha látszólag megemelkedne a reverzibilis körfolyamat hőelvonási
(átlag)hőmérséklete
el
T -ről
*
el
T -ra, mégpedig úgy, hogy a hőelvonási hőmérséklet
megemelkedésével járó munkacsökkenés éppen azonos legyen az irreverzibilitás miatti
többlet elvont hővel, azaz

( )
*
el el 0 el irr
T T s T s − ∆ = ∆ , (3.23)
mely összefüggésből a fiktív hőelvonási hőmérsékletet
( )
*
el
T kifejezve

* irr
el el el irr
0
1
s
T T T
s
ρ
( )

·
= ÷ = ⋅
·

·
·

( )
. (3.24)
Ezzel ismét az előző
KÖRFOLYAMAT ELEMZÉS ÉS VESZTESÉGFELTÁRÁS
91

*
el el irr
be be
1 1
T T
T T
ρ
η

= − = − (3.25)
hatásfok kifejezéshez jutunk. Megjegyezzük, hogy az irreverzibilitási mutató
alkalmazása kiterjeszthető a körfolyamatban fellépő minden egyes irreverzibilitásra,
így általános esetben:

irr,
irr
0
1
i
i
s
s
ρ

= ÷


. (3.26)
Összetett körfolyamatoknál, ahol a munkaközeg tömegárama az egyes
berendezésekben más és más, fajlagos entrópiák helyett természetesen
entrópiaáramokat kell számításba venni, azaz formálisan:

irr,
irr
0
1
i
i
S
S
ρ

= ÷


ɺ
ɺ
. (3.27)
Komolyabb nehézséget jelent azonban ezekben az esetekben a „reverzibilis”
alapkörfolyamat helyének és entrópiaáram-változásának
( )
0
S ∆
ɺ
megállapítása, és ez a
probléma alapvetően korlátozza, bonyolultabb esetekben pedig lehetetlenné teszi az
irreverzibilitási mutató gyakorlati alkalmazását.
3.2.2. Az energiaátalakítás veszteségei
3.2.2.1. Mennyiségi veszteségek
Az energiaátalakítás folyamata során fellépő veszteségek egy részének közös
jellemzője, hogy a folyamat során az átalakítandó energia bizonyos hányada hasznos
tevékenységet nem végezve kikerül az energiaátalakítás folyamatából, végső soron a
környezetbe jut. A megmaradó energia jellemzői ezzel szemben változatlanok
maradnak, csak a mennyisége csökken. E veszteségeket nevezzük összefoglalóan
mennyiségi veszteségeknek. Ilyen típusú veszteségek lépnek fel
– a mechanikai munkát mechanikai munkává alakító berendezésekben (szivattyúk,
kompresszorok, ventilátorok stb.);
– a mechanikai munkát villamos munkává alakító generátorokban;
– a villamos munkát mechanikai munkává alakító motorokban;
– a villamos munkát villamos munkává alakító transzformátorokban;
– az állandó hőmérsékletű test (pl. csővezeték, hőcserélő stb.) és környezete közötti
hőátvitel során.
Továbbá a tüzelések során fellépő veszteségek egy részét is a mennyiségi veszteségek
csoportjába sorolhatjuk (pl. az el nem égett tüzelőanyaggal távozó energiamennyiség).
E veszteségek minden esetben jellemezhetők a befektetett és a hasznosult energia
hányadosaként képezett (mennyiségi)hatásfokkal, az átalakítási folyamatban szereplő
energia egyéb paraméterei a hatásfok meghatározásánál nem játszanak szerepet, azaz

hasznos
befektetett
E
E
η = . (3.28)
Ezt a fajta hatásfokot direkt vagy közvetlen (mennyiségi)hatásfoknak is nevezik.
Vannak olyan esetek, amikor a veszteségek meghatározása jobban kivitelezhető, mint
KÖRFOLYAMAT ELEMZÉS ÉS VESZTESÉGFELTÁRÁS
92
a hasznos energiáé. Ebben az esetben indirekt vagy közvetett (mennyiségi)hatásfokról
beszélünk, melyet az

befektetett veszteség
befektetett
E E
E
η

= (3.29)
összefüggéssel határozunk meg. A mennyiségi veszteségek szemléltetésére a korábban
ismertetett SANKEY-diagram szolgál. Igen sok esetben előfordul, hogy az
energiaátalakítási folyamat fenntartása érdekében az energiaátalakító berendezés is
fogyaszt az átalakított energiából. Ezt az energiafelhasználást önfogyasztásnak
nevezzük. Azon körfolyamatok esetében, amikor önfogyasztás is fellép, már nem
egyértelmű a mennyiségi hatásfok definíciója. Vizsgáljuk meg a 3–6. ábra szerinti
SANKEY-diagramjával adott körfolyamatot.

befektetett
E
veszteség
E
nettó
E
bruttó
E
önfogyasztás
E

3–6. ábra. Önfogyasztással együttjáró körfolyamat SANKEY-diagramja
Ebben az esetben számunkra hasznos energiaként két energiamennyiséget is
számításba vehetünk és a hatásfokot ezek figyelembevételével határozhatjuk meg. Az
egyik a tényleges energiaátalakítás utáni bruttó energia és a befektetett energia
hányadosa

bruttó
bruttó
befektetett
E
E
η = , (3.30)
valójában a tényleges viszonyok figyelembevételével

bruttó
bruttó
befektetett önfogyasztás
E
E E
η =
÷
, (3.31)
azonban nem követünk el jelentős hibát, hiszen az esetek döntő többségében
önfogyasztás befektetett
E E << . A ténylegesen kiadott energia, a nettó energia, a bruttó és
az önfogyasztási energia különbsége, azaz

nettó bruttó önfogyasztás
E E E = − . (3.32)
Vezessük be az

önfogyasztás
nettó
E
E
ε = (3.33)
önfogyasztási tényezőt! Az önfogyasztást e tényező mellett egy hatásfok értékkel is
jellemezhetjük, melyet az

nettó nettó
bruttó nettó
1
1
E E
E E E
ε
ε
η
ε
= = =
÷ ÷
(3.34)
KÖRFOLYAMAT ELEMZÉS ÉS VESZTESÉGFELTÁRÁS
93
módon számíthatunk ki. Az önfogyasztásra jellemző mennyiségeket ezentúl a rövidség
kedvéért ε indexszel fogjuk jelölni. A körfolyamat önfogyasztást is figyelembe vevő,
ún. nettó hatásfoka tehát

nettó bruttó nettó
nettó bruttó
befektetett befektetett bruttó
E E E
E E E
ε
η η η = = ⋅ = ⋅ , (3.35)
ez az összefüggés csak abban az esetben igaz, ha az önfogyasztási energiát a
befektetési oldalon figyelmen kívül hagyjuk. Amennyiben ezt az elhanyagolást nem
tehetjük meg, akkor a bruttó hatásfok

nettó
* bruttó
bruttó
befektetett befektetett
1
E
E
E E E E
ε
ε ε
η
η = =
÷ ÷
, (3.36)
míg a nettó hatásfok

* nettó nettó
nettó
befektetett
befektetett nettó
1
E E
E E
E E
ε
ε
ε
η
η
η
= =

÷

(3.37)
szerint számítandó. A továbbiakban általában az egyszerűsített esettel fogjuk
elvégezni a számításainkat.
Az önfogyasztási tényezőnek esetenként más értelmezése is lehetséges, nevezetesen
az önfogyasztási energia relatív értékét a bruttó energiamennyiségre vonatkoztatva
adják meg az

bruttó
*
E
E
ε
ε = (3.38)
egyenlet szerint. Ebben az esetben az önfogyasztási hatásfok értelemszerűen az

* nettó bruttó
bruttó bruttó
1 *
E E E
E E
ε
ε
η ε

= = = − (3.39)
kifejezés szerint számítandó.
3.2.2.2. Minőségi veszteségek
Az energiaveszteségek jelentős részét az jellemzi, hogy az energia (az energiahordozó
közeg) intenzív állapotjelzőinek (hőmérsékletének, nyomásának) értéke a folyamat
során csökken, miközben az energia mennyisége változatlan marad. E veszteségeket
összefoglalóan minőségi veszteségeknek nevezzük. Az erőművi energiaátalakítás
folyamata során a következő minőségi veszteségekkel találkozhatunk, melyek minden
esetben entrópianövekedéssel járnak:
– véges hőmérsékletkülönbséggel történő hőátvitel;
– fojtás;
– súrlódás (disszipáció);
– hőfokkiegyenlítődés, amit igen sokszor – tévesen – keveredésnek tekintenek, noha
a keveredés valójában a különböző (kémiailag eltérő) alkotók elegyítése.
1. Véges hőmérsékletkülönbséggel történő hőátvitel.
Vizsgáljuk a 3–7. ábra szerinti különféle hőátviteli folyamatokat (m a melegebb, h a
hidegebb közeget jelenti)! Mindegyik folyamat közös jellemzője, hogy az a berendezés,
melyben a folyamat lejátszódik, tökéletesen hőszigetelt, azaz a környezet felé
KÖRFOLYAMAT ELEMZÉS ÉS VESZTESÉGFELTÁRÁS
94
semmiféle hőveszteség nem lép fel. Mivel egy hőcserélő berendezésben folyamatosan
áramló közegekről van szó, ezért ebben az esetben nem fajlagos entrópiával (s),
hanem entrópiaárammal
( )
S m s = ⋅
ɺ
ɺ , valamint nem energiával, hanem
energiaárammal, azaz hőteljesítménnyel
( )
Q
ɺ
dolgozunk. Két közeg között hőáramlás
csak abban az esetben léphet fel, ha hőmérsékletük különböző. Abban az esetben, ha
a környezet felé nem lép fel hőveszteség, akkor a melegebb közeg által leadott
hőmennyiség teljes egészében a hidegebb közeg hőmérsékletének növelésére fordítódik,
azaz

m h
. Q Q Q áll = = =
ɺ ɺ ɺ

Korábban már láttuk, hogy tetszőleges változó hőmérsékleten végbenő hőközlési
folyamathoz hozzárendelhető egy, az entrópia függvényében kiszámított
termodinamikai átlaghőmérséklet.
A véges hőmérsékletkülönbség melletti hőátvitel során bekövetkező irreverzibilitás
miatti entrópiaáram-növekedés a hideg és a meleg közeg entrópiaáram-változásainak
előjelhelyes összegeként határozható meg. A hideg közeg esetében pozitív előjellel,
mivel növekszik, a meleg közeg esetében pedig, csökkenő volta miatt negatív előjellel
kell az entrópiaáram változást figyelembe venni, azaz

irr h m
S S S ∆ = ∆ − ∆
ɺ ɺ ɺ
. (3.40)
Felhasználva az átlaghőmérséklet, az entrópiaáram és a hőteljesítmény közötti
összefüggést, a fenti egyenletet

h m
irr
h m h m
1 1 Q Q
S Q
T T T T
( )
·
∆ = − = −
·

·
·
( )
ɺ ɺ
ɺ ɺ
(3.41)
alakban is felírhatjuk. A hőteljesítményt általános esetben a

( )
m m m,be m,ki
Q Q m h h = = −
ɺ ɺ
ɺ , (3.42)
illetve

( )
h h h,ki h,be
Q Q m h h = = −
ɺ ɺ
ɺ (3.43)
összefüggésekkel tudjuk meghatározni. Abban az esetben, ha állandó fajhőjű közeg
( )
.
p
c áll = vesz részt a hőátviteli folyamatban, akkor azon közeg entrópiaáram
változása a

ki
be
d
d
T
p
T
T
S c m
T
=

ɺ
ɺ (3.44)
integrál kiszámításával határozható meg. Ezt elvégezve a közeg entrópiaáram
változása

ki
be
ln
p
T
S c m
T
∆ =
ɺ
ɺ . (3.45)
KÖRFOLYAMAT ELEMZÉS ÉS VESZTESÉGFELTÁRÁS
95
T
S
ɺ
m
T
h
T

m,be
T
m,ki
T

h,ki
T
h,be
T
m
∆S
ɺ
h
∆S
ɺ
irr
∆S
ɺ

3–7. ábra. A hőátvitel során bekövetkező entrópiaáram-növekedés
Az erőművi körfolyamatokban a következő felületi hőcserélő típusokkal
találkozhatunk:
– gáz-gáz hőcserélők a füstgázzal fűtött levegő előmelegítők;
– gáz-(víz-gőz) hőcserélők a különféle gőzkazánok;
– gőz-gőz hőcserélők találhatók egyes atomerőművekben;
– kondenzálódó gőz-elforró víz hőcserélők, ún. gőztranszformátorok;
– kondenzálódó gőz-víz hőcserélők, ezek a leggyakrabban előforduló ún. felületi
tápvízelőmelegítők;
– víz-víz hőcserélők, ezek az ún. csapadék utóhűtők;
– gőz-víz hőcserélők, melyeket gőzhűtőnek nevezünk;
– víz-elforró víz hőcserélők, ezeket nevezzük gőzfejlesztőknek, melyek elsősorban
nyomottvizes atomerőművekben találhatók.
Végezzük el egy olyan felületi tápvízelőmelegítő termodinamikai elemzését, mely (a aa a)
végtelen nagy; (b bb b) véges hőátadó felülettel rendelkezik. A melegebb közeg ebben az
esetben kondenzálódó vízgőz, míg a hidegebb közeg nyomott víz. A folyamat T S −
ɺ

diagramban a 3–8. ábrán látható. A végtelen nagy hőátadó felület biztosítja, hogy az
előmelegítőből kilépő víz hőmérséklete azonos legyen az előmelegítőt fűtő telített gőz
hőmérsékletével, azaz
s h,ki
T T = . Véges nagyságú hőátvivő felület esetén a víz kilépő
hőmérséklete már nem érheti el a gőz hőmérsékletét, vagyis
*
s h,ki
T T . Az (a aa a) esetben
a felmelegített víz hőmérsékletét folytonos, míg a (b bb b) esetben szaggatott vonal
mutatja. Nyilvánvaló, hogy az irreverzibilitás miatti entrópiaáram növekedés a (b bb b)
esetben lesz a nagyobb, hiszen

* *
h h h h
T S T S ∆ = ∆
ɺ ɺ
,
valamint

*
h,ki h,ki
T T < , így
*
h h
T T ,
mindezekből következik, hogy
KÖRFOLYAMAT ELEMZÉS ÉS VESZTESÉGFELTÁRÁS
96

*
h h
S S ∆ < ∆
ɺ ɺ
,
vagyis

*
irr irr
S S ∆ < ∆
ɺ ɺ
,
mivel

m
. S áll ∆ =
ɺ

Azt, hogy adott geometriai és termodinamikai viszonyok mellett milyen
hőmérsékleten fog a felmelegedett közeg kilépni, a korábbi tanulmányaink során
megismert BOŠNJAKOVIC-féle hatásosság ( Φ-tényező) segítségével tudjuk kiszámítani.
Ennek értelmezése a 3–8. ábra jelöléseivel:

h,ki h,be
s h,be
T T
T T

Φ =

. (3.46)
A hőcserélő jellemző paramétereivel kifejezve:

1
1
kA
W
e

Φ = −
ɺ
, (3.47)
mely összefüggésben k a hőátviteli tényező, A a hőcserélő hőátvivő felülete és
1 h p
W m c =
ɺ
ɺ a felmelegített közeg hőkapacitásárama. Látható, hogy ha a felület
végtelen nagy, akkor a hőcserélő hatásossága egységnyivé válik, vagyis a felmelegített
közeg hőmérséklete meg fog egyezni a fűtőközeg hőmérsékletével. A hőátviteli
folyamat velejárója, hogy az entrópiaáram-növekedéssel jár együtt. Reverzibilis, azaz
megfordítható hőcserét abban az esetben tudnánk megvalósítani, ha a hőcserélő
berendezés ellenáramú kapcsolású, végtelen nagy felületű lenne, továbbá a
hőátvitelben résztvevő közegek hőkapacitásárama azonos lenne.
A korábban már említett gőz-gőz, gőz-víz és víz-víz hőcserélők jellegében azonos
T S −
ɺ
diagrammal jellemezhető, mégpedig úgy, ahogy azt a 3–7. ábra mutatja. Igen
sok esetben előfordul, hogy nem csak T S −
ɺ
diagramban, hanem úgynevezett
hőmérséklet-felület, T–A diagramban is ábrázolnunk kell a hőátviteli folyamatot. A
3–9. ábra a 3–8. ábra szerinti folyamatokat mutatja ebben a diagramban. Ebben az
esetben a „végtelen nagy” felület közvetlen ábrázolására nincs lehetőség, csupán
érzékeltetni tudjuk azt, jelen esetben az abszcissza tengely törésével.
KÖRFOLYAMAT ELEMZÉS ÉS VESZTESÉGFELTÁRÁS
97
T
S
ɺ
s
T
h
T
h,ki
T
h,be
T
m
∆S
ɺ
h
∆S
ɺ
irr
∆S
ɺ
*
ki h,
T
*
h
∆S
ɺ
*
irr
∆S
ɺ
*
h
T
a
b

3–8. ábra. Felületi tápvízelőmelegítő T S −
ɺ
diagramja

T
A
T
A= ∞
T
s
T
s
T
h,be
T
h,be
T
h,ki
T
h,ki
=T
s

3–9. ábra. Hőátviteli folyamat T–A diagramban

2. Fojtás, súrlódás.
Azokat a nyitott rendszerben végbemenő adiabatikus folyamatokat, melyek során a
közeg nyomása munkavégzés nélkül csökken, fojtásnak nevezzük. Tekintsük a 3–
10. ábra szerinti elrendezésen átáramló közeget, az energiaegyenletet (a helyzeti
energia változásától eltekintünk) felírva kapjuk

2 2
1 2
1 t 2
2 2
w w
h q w h ÷ ÷ ÷ = ÷ . (3.48)
KÖRFOLYAMAT ELEMZÉS ÉS VESZTESÉGFELTÁRÁS
98
w
1
p
1
,T
1
A
1
A
2
szigetelés
w
2
p
2
,T
2
szűkület

3–10. ábra. Adiabatikus expanzió szűkületen keresztül (fojtás)
A folyamat adiabatikus (q=0), a szűkületen való átáramlás következtében
munkavégzés nem történik (w
t
=0). A keresztmetszet (A
1
, A
2
) megváltozása olyan,
hogy a sebesség nem változik, azaz a kisebb nyomáson fellépő nagyobb fajtérfogat
miatt, ehhez a keresztmetszet növelése szükséges. Ebben az esetben az entalpia értéke
sem változhat, azaz
1 2
h h = . Az ilyen állapotváltozást fojtásnak nevezzük.
Ideális gáz közeg esetében az entalpia állandóságának a következménye, hogy a
hőmérséklet értéke sem változik, mivel ebben az esetben az előbbi, csak ez utóbbinak
a függvénye. A fojtás miatt bekövetkező entrópia változás a két nyomásállandó vonal
közötti vízszintes távolsággal azonos, azaz

2
1
ln
p
s R
p
∆ = − ⋅ . (3.49)
A T–s diagramban, jelezve, hogy nem egyensúlyi állapotváltozásról van szó,
szaggatott vonallal ábrázoljuk a fojtást (3–11. ábra).

1
2
p
1
p
2

T
1,2

s
T
expanzió a
szűkületben
a kinetikus energia a
belső súrlódás miatt
visszaalakul hővé
s ∆

3–11. ábra. Ideális gáz fojtása
A víz-gőz közeg esetében már nem ilyen egyszerű a helyzet! Attól függően, hogy
milyen a víz vagy gőz hőmérséklete és nyomása, a fojtás jelentette állandó entalpia a
hőmérséklet csökkenésével vagy emelkedésével, egyes, különleges esetekben a
hőmérséklet közel állandó értéken maradásával járhat együtt.
Vizsgáljuk meg a 3–12. ábrán bejelölt különböző víz-gőz állapotok esetén a fojtásos
állapotváltozás során bekövetkező hőmérsékletváltozást és egyéb folyamatokat!
A 3–12. ábra szerinti „a aa a” esetben először aláhűtött (nyomott vizet) vizsgáljunk.
Nagyítsuk ki a víz-gőz T–s diagram bejelölt részét, rajzoljuk meg az alsó határgörbét,
valamint a nyomás és entalpia állandó vonalakat (3–13. ábra). Az aláhűtött
(nyomott) víz mezőben (A AA A→B BB B) az állandó entalpia mellett bekövetkező fojtás egyúttal
hőmérséklet-növekedést ( )
AB
T ∆ is eredményez, míg a kétfázisú mezőben (C CC C→D DD D), a
KÖRFOLYAMAT ELEMZÉS ÉS VESZTESÉGFELTÁRÁS
99
közeg hőmérséklete csökken ( )
CD
T ∆ , ugyanakkor gőztartalma viszont növekszik. Ezen
a módon működnek az ún. kigőzölögtetők, ahol is telített állapotú vizet fojtanak le
valamilyen alacsonyabb nyomásra, a keletkező telített vizet és gőzt szétválasztják,
majd külön-külön hasznosítják. A nyomott (aláhűtött) víz mezőben haladó entalpia
állandó vonalak menete kb. 300 °C környékén megváltozik. Innentől kezdve a fojtás
már ebben a mezőben is hőmérséklet csökkenéssel jár együtt, úgy, ahogy azt a 3–
12. ábra „b bb b” részlete is szemlélteti. Minél jobban közeledünk a kritikus ponthoz, annál
„simábbá” válik az entalpia állandó vonalak csatlakozás a határgörbénél, a kritikus
pontot elhagyva ez a csatlakozás törésmentessé válik.
A kétfázisú mezőben a fojtás minden esetben hőmérséklet csökkenéssel és
gőztartalom növekedéssel jár együtt (3–12. ábra „c cc c” részlet). A túlhevített gőz
mezőben a nyomás és hőmérsékletviszonyoktól függően igen nagy hőmérséklet-
csökkenéssel is együtt járhat a fojtás. Viszonylag alacsony nyomáson és magas
hőmérsékleten a gőz viselkedése megközelítheti az ideális gáz viselkedést. Ebben az
esetben a fojtás nem fog számottevő hőmérséklet-csökkenést eredményezni (a 3–
12. ábra „d dd d” részlete).
fajlagos entrópia, s, kJ/(kgK)
a
b
c
d

3–12. ábra. Fojtás különféle víz-gőz állapotok esetében

KÖRFOLYAMAT ELEMZÉS ÉS VESZTESÉGFELTÁRÁS
100
p
1
p
2
h
1
h
2
p
3
p
4
fojtás az aláhűtott
(nyomott) víz mezőben
fojtás a kétfázisú
mezőben
A AA A
B BB B
C CC C
D DD D
∆T
CD
∆T
AB
s
T
∆s
AB
∆s
CD

3–13. ábra. A 3–12. ábra „a aa a” részlete. Fojtás az aláhűtött (nyomott) víz és a kétfázisú mezőben

3. Hőfokkiegyenlítődés
Hőfokkiegyenlítődésnek nevezzük azt a folyamatot, melynek során azonos
komponensek (kémiailag azonos anyagok) különböző hőmérsékletű (esetleg különböző
fázisú) részei kerülnek egymással termikus kölcsönhatásba (közvetlen érintkezésbe),
minek következtében hőmérsékletük egy bizonyos idő eltelte után egy közös,
egyensúlyi értékre áll be. A gyakorlatban ezt a folyamatot helytelenül keveredésnek
nevezik, noha a keveredés a kémiailag különböző anyagok elegyítését jelenti (pl. só
feloldása vízben).
Vizsgáljuk a következő esetet: a rendelkezésünkre áll
m
m tömegű,
m
h fajlagos
entalpiájú melegebb közeg, valamint
h
m tömegű,
h
h fajlagos entalpiájú hidegebb
közeg, legyen a két közeg nyomása azonos. Hozzuk termikus kapcsolatba a két
közeget, azaz „keverjük” össze azokat. Írjuk fel az energiamegmaradás törvényét a
folyamatra, melyről feltételezzük, hogy a környezettől termikusan elszigetelten, vagyis
adiabatikusan ment végbe.

m m h h
folyamat
melegebb hidegebb
után
közeg közeg
mh m h m h = ÷ . (3.50)
Nyilvánvaló, hogy az egyesítés után a rendszer tömege
m h
m m m = ÷ . Ennek
alapján az egyensúlyi állapotú közeg fajlagos entalpiája

m m h h
m h
m h m h
h
m m
÷
=
÷
. (3.51)
Az egyensúlyi állapotú közeg fajlagos entalpiájának és nyomásának ismeretében
annak hőmérséklete az állapotfüggvény segítségével már meghatározható. A
hőfokkiegyenlítődés következtében a melegebb közeg entrópiája csökken, míg a
hidegebb közeg entrópiája növekszik. E két entrópiaváltozás előjelhelyes összege fogja
megadni az irreverzibilis folyamat miatt fellépő entrópianövekedést, melyet
KÖRFOLYAMAT ELEMZÉS ÉS VESZTESÉGFELTÁRÁS
101

m h
irr m h
d d
h h
h h
h h
S m m
T T
∆ = ÷
∫ ∫
. (3.52)
Abban a különleges esetben, ha a hőfokkiegenlítődésben résztvevő közegek izobár
fajhője állandónak és egymással egyenlőnek
( )
m h p, p, p
c c c = = tekinthető, a fenti
körülményes számítás egyszerűbben is elvégezhető. Ebben az esetben az egyensúlyi
állapotú közeg hőmérséklete

m m h h
m h
m T m T
T
m m
÷
=
÷
, (3.53)
míg az entrópianövekedés

m h
irr ,m m ,h h ,m m ,h h
m h
d d
ln ln
T T
p p p p
T T
T T T T
S c m c m c m c m
T T T T
∆ = ÷ = ÷
∫ ∫
(3.54)
összefüggéssel számítható ki. Abban az esetben, ha folyamatosan áramló közegekről
van szó, akkor az eddigiekben felírt összefüggésekben m helyett mɺ , valamint S helyett
S
ɺ
helyettesítendő.
3.2.2.3. Összetett veszteségek
Az energiaátalakítási folyamat során a mennyiségi és minőségi veszteségek általában
nem egymástól jól elhatároltan, hanem együttesen lépnek fel. Az esetek többségében
a mennyiségi veszteségek maguk után vonnak minőségi veszteségeket is. Ilyen
összetett veszteség lép fel pl. túlhevített gőzök, gázok, folyadékok lehűlésekor; nem
tökéletesen szigetelt hőcserélő készülékekben végbemenő hőátviteli folyamatok során.
Egyes esetekben a mennyiségi veszteséget kifejező hatásfok nem mutatja meg, hogy
az energiaátalakítási folyamatból kikerülő energia mennyire volt értékes (pl. mekkora
volt a hőmérséklete, nyomása). Hőfejlesztő berendezések esetében a kazánhatásfok
fejezi ki a későbbiek során már nem hasznosítható hő részarányát (jellemzően a
füstgázzal a kéményen keresztül távozó hő), ugyanakkor nem veszi figyelembe azt a
tényt, az így távozó hőhordozó hőmérséklete már alacsony, így az energiaátalakítás
szempontjából kevésbé értékes.
Az összetett veszteségek jellemzésére többféle módszert is kidolgoztak (pl.
exergiaszemlélet), melyek különféle mutatószámokban fejezik ki a veszteségek
minőségi és mennyiségi hatását. Ebben a jegyzetben a mennyiségi veszteségek
jellemzésére a mennyiségi hatásfokot, míg a minőségi veszteségek leírására az
entrópia-, ill. entrópiaáram-növekedés értékét fogjuk felhasználni.
3.2.3. Hatásfoknövelő módszerek
Az előzőekben megvizsgáltuk a reverzibilis RANKINE–CLAUSIUS-körfolyamatot,
valamint azokat a veszteségeket (mennyiségi és minőségi), melyek a valós
energiaátalakítási folyamatok során fellépnek. Ebben a szakaszban röviden áttekintjük
mindazon módszereket, melyek alkalmazásával az alapkörfolyamat hatásfokát
növelhetjük.
A reverzibilis RANKINE–CLAUSIUS-körfolyamat termikus hatásfoka előállítható oly
módon is, hogy a körfolyamatot három részfolyamatra (folyadékmelegítés,
KÖRFOLYAMAT ELEMZÉS ÉS VESZTESÉGFELTÁRÁS
102
elgőzölögtetés és gőztúlhevítés) bontjuk, majd e részfolyamatok hatásfokainak
bevezetett hőmennyiséggel való súlyozott átlagértékét képezzük. Ez az eljárás
lényegében három körfolyamatra bontja az eredeti körfolyamatot, úgy, ahogy azt a 3–
14. ábra szemlélteti. Ezen az ábrán F FF F a folyadékmelegítést, G GG G az elgőzölögtetést, míg T TT T
a gőztúlhevítést jelenti. Az egyes rész-körfolyamatok fajlagos munkái (az ábrán
vonalkázott területek) legyenek rendre
F G T
, , és , w w w hasonlóképpen a fajlagosan
közölt hőmennyiségek
F G T
, , és q q q . Ezen mennyiségek felhasználásával a termikus
hatásfok

F G T
F G T
w w w
q q q
η
÷ ÷
=
÷ ÷
(3.55)
alakban írható fel. A teljes folyamat során bevezetett fajlagos hőmennyiség

F G T
q q q q = ÷ ÷ . (3.56)
Vezessük be a
F
F
q
q
q
=

relatív hőmennyiséget, valamint az
F
F
F
w
q
η = rész-
körfolyamati hatásfokot minden egyes rész-körfolyamatra. Ebben az esetben a teljes
körfolyamat termikus hatásfoka

F F G G T T
q q q η η η η = ÷ ÷
⌣ ⌣ ⌣
(3.57)
alakban írható fel.
Minden egyes rész-körfolyamat hatásfoka felírható a megfelelő hőbevezetési és
hőelvezetési átlaghőmérséklet felhasználásával, így például a túlhevítettgőzös rész-
körfolyamatnál

T
T
el
1
T
T
η = − .
Minthogy a hőelvonás mindhárom rész-körfolyamatban azonos
( )
el
T történik, és az
egyes rész-körfolyamatok hőbevezetési átlaghőmérsékletére igaz, hogy
F G T
T T T < < ,
ebből következően a rész hatásfokokra felírható az

F G T
η η η < < (3.58)
egyenlőtlenség. A 3–14. ábra alsó részén feltüntettük folytonos vonallal a hőmérséklet
függvényében változó, míg pontvonallal a rész-körfolyamat átlagos termikus
hatásfokát.
Mindezekből következik, hogy a teljes körfolyamat termikus hatásfokának növelése
érdekében leghelyesebb az egyes rész-körfolyamatok hatásfokának és viszonylagos
hőbevezetésének együttes növelése oly módon, hogy a legjobb részhatásfokú
körfolyamat egyidejűleg a legnagyobb viszonylagos hőbevezetésű legyen, azaz, hogy e
rész-körfolyamat az összes bevezetett hőnek lehetőleg legnagyobb hányadát foglalja le.
Ezen elvnek megfelelően a termikus hatásfok növelésére a beavatkozásoknak két fő
csoportja jöhet számításba.

KÖRFOLYAMAT ELEMZÉS ÉS VESZTESÉGFELTÁRÁS
103
T
3
4
1
2
3'
3"
bevezetett hő, q
t
e
r
m
i
k
u
s

h
a
t
á
s
f
o
k
,

η
η
F
η
G
η
T
F
T
G
T
T
T
q
F
q
G
q
T
el
T
s

3–14. ábra. A RANKINE–CLAUSIUS-körfolyamat rész-körfolyamatai és részhatásfokai

Az egyik csoportba tartoznak azok a módszerek, melyek során a körfolyamat
alapvető felépítését nem módosítják, változtatást a körfolyamat kezdő és
végjellemzőinek megválasztásánál alkalmaznak. E módszerek a következők
– a túlhevítési (kezdő-) hőmérséklet növelése,
– a kezdőnyomás növelése, valamint
– a hőelvonás hőmérsékletének, azaz a kondenzátor nyomásának csökkentése.
Minden egyes módszernek megvannak a maga előnyei és hátrányai, továbbá egyik
sem alkalmazható tetszőlegesen korlátlan mértékben. A kezdő hőmérséklet és nyomás
növelésének az alkalmazott szerkezeti anyagok hőállósága és tartamszilárdsága jelent
korlátot, hiszen tartósan kell elviselniük az igen magas nyomással együtt járó magas
hőmérsékletet. Az anyagtechnológia fejlődése lehetővé tette az igen jó hatásfokú
szuperkritikus és ultra-szuperkritikus erőművek megépítését. A hőelvonási
hőmérséklet csökkentésének egyrészt a környezeti adottságok, a rendelkezésre álló
hűtőközeg minősége (hőmérséklete) és mennyisége, valamint a turbina kialakítása
(kiömlési keresztmetszet, határvákuum) jelent korlátot.
A hatásfokjavítási lehetőségek másik csoportját azok a módszerek képezik, ahol a
körfolyamat felépítését úgy változtatják meg, hogy
VALÓSÁGOS KÖRFOLYAMATOK
104
– csökkenjen az alacsony hőmérsékletszinten történő hőbevitel (folyadékmelegítés)
részaránya, melyet regeneratív (megcsapolásos) tápvízelőmelegítés alkalmazásával
érnek el;
– növekedjen a magas hőmérsékletszinten történő hőközlés (túlhevítés) részaránya,
melyet a turbinában már munkát végzett gőz ismételt túlhevítésével érnek el, ezt
a módszert újrahevítésnek vagy közbenső túlhevítésnek nevezik (döntően
egyszeres, de már üzemelnek kétszeres újrahevítéssel épített erőművek is).
Természetesen jó eredményt, jelentős mértékben növelt hatásfokot, csak a
előbbiekben felsorolt módszerek megfelelő kombinációjával érhetünk el. Azt, hogy
mely módszereket milyen mértékben alkalmazhatunk, azt a környezeti és a
gazdasági/gazdaságossági paraméterek együttesen fogják megszabni. A későbbi
alfejezetekben részletesen elemezni fogjuk majd az egyes módszerek megvalósítási
lehetőségeit, előnyeit és hátrányait, valamint az erőmű egészére és részeire gyakorolt
hatásukat.
3.3. Valóságos körfolyamatok
Az eddigiekben vizsgált körfolyamatok kapcsán feltételeztük, hogy a hőnek a
munkaközegbe való közvetítése, a belső energia mechanikai munkává átalakítása,
majd a munkát végzett közegből a környezet felé történő hőelvonás, valamint a
munkaközegnek a körfolyamat kiindulási állapotba történő visszavitele, veszteség
nélkül történik. Feltételeztük továbbá, hogy az egyes munkafolyamatok térbelileg
egymás közvetlen közelében folynak le, s így a munkaközeget sem kell az egyes
részfolyamatok között szállítanunk. Az e feltételezésekkel felépített körfolyamatokra
vezettük le az előző alfejezetben meghatározott hatásfok összefüggéseket.
3.3.1. Az alapok feltárása
A valóságban azonban veszteségmentes körfolyamatok nincsenek. A körfolyamat
minden egyes részfolyamatában fellépnek az előzőekben már ismertetett mennyiségi és
minőségi veszteségek. Ennek következtében a valóságos körfolyamat lefolyása többé-
kevésbé mindig eltér a reverzibilis körfolyamat menetétől és hatásfoka is mindig
kisebb annál. Vizsgáljuk most a 3–15. ábra szerinti valós RANKINE–CLAUSIUS-
körfolyamatot, melynek kapcsolási vázlatát a 3–1. ábra mutatja. Az ábrán pontozott
vonallal jelöltük a reverzibilis (1 11 1- -- -2 22 2- -- -3 33 3- -- -4 44 4 pontok), míg folytonos vonallal (1 11 1- -- -2* 2* 2* 2*- -- -3 33 3- -- -3* 3* 3* 3*- -- -
4* 4* 4* 4* pontok) a valós körfolyamatot. A reverzibilis és a valós körfolyamatokat úgy
tüntettük fel, hogy azoknak egy közös pontja van, mégpedig a kazánból kilépő frissgőz
(3 33 3) pontja. A valós körfolyamat egyéb paramétereit – ahogy azt a későbbiekben
kifejtjük – ehhez a közös ponthoz igazítottuk.
Akkor járunk el a leghelyesebben, ha a reverzibilis és a valós körfolyamat közötti
eltéréseket egyenként vesszük számításba. Annak érdekében, hogy a valós és a
reverzibilis körfolyamat azonos gőz paraméterekkel jellemzett állapotból indulhasson,
a tápszivattyúnak a kezdőnyomásnál jóval nagyobb nyomást ( )
2* 3
p p kell
előállítania, hiszen a kazán meglehetősen bonyolult vízoldali felépítéssel, ennek
VALÓSÁGOS KÖRFOLYAMATOK
105
következtében tetemes áramlási ellenállással rendelkezik. A szivattyúzási munka valós
esetben, figyelembe véve a szivattyú hatásfokát:
( )
* 1 2* 1
SZ 2* 1
SZ
v p p
w h h
η

= − = .
A kazánból kilépő túlhevített gőz jellemzői mindkét körfolyamat esetében azonosak.
A túlhevített gőz a kazántól a turbináig való áramlása során egyrészt a csővezeték
áramlási ellenállása miatt nyomáscsökkenést, másrészt a hőszigetelés tökéletlensége
miatt hőmérsékletcsökkenést is szenved, minek következtében fajlagos entalpiája
3
h -
ról
3*
h -ra csökken. A turbinába lépő 3* 3* 3* 3* állapotú közeg expanziója a turbina belső
veszteségei miatt (súrlódás, résveszteség stb.) nem izentropikusan, hanem
entrópianövekedéssel történik, majd a 4* 4* 4* 4* pontban ér véget. Valós esetben a
turbinából kinyerhető fajlagos munka tehát
*
T 3* 4*
w h h = − , szemben a reverzibilis
körfolyamatnál elérhető
T 3 4
w h h = − értékkel.
A turbinában lefolyó valós expanzió következtében az abból kilépő gőz fajlagos
entalpiája és fajlagos entrópiája is nagyobb a reverzibilis körfolyamat esetében. Mint
már korábban, a 3–5. ábra kapcsán láttuk ezt többlet elvonandó hőmennyiséget a T–s
diagramban területtel is szemléltetni tudjuk. Az eddigiek folyamán azt mondtuk,
hogy a T–s diagramban csak reverzibilis körfolyamatok esetében szemléltethetjük a
munkát a körfolyamat görbéje által közrezárt területtel. Bizonyos feltételek és
korlátozások betartása mellett valós körfolyamatok esetében is szemléltethető a
fajlagos hasznos munka e diagramban területtel.
0
100
200
300
400
500
600
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10
°C
kJ/(kgK)
T
s,
3
4
1
2
2
*
valós szivattyúzás
3
*
4
*
nyomásesés a
kazánban
nyomásesés és
hőmérséklet
csökkenés a
gőzvezetékben
valós expanzió


VALÓSÁGOS KÖRFOLYAMATOK
106
0
500
1000
1500
2000
2500
3000
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10
h
kJ/kg
s, kJ/(kgK)
4000
2
4
1
2
*
3
4
*
3
*
valós
szivattyúzás
nyomásesés a
kazánban
nyomásesés és
hőmérséklet
csökkenés a
gőzvezetékben
valós expanzió

3–15. ábra. Valóságos RANKINE–CLAUSIUS-körfolyamat.
Az 1-2-(2*) szivattyúzási folyamatot erősen eltorzítva ábrázoltuk
Amennyiben elhanyagoljuk a szivattyúzási munkát, vagy a szivattyúzási folyamatot
izentropikusnak tekintjük, továbbá figyelmen kívül hagyjuk a kazánban fellépő
nyomás, valamint a gőzvezetékben bekövetkező nyomás, hőmérséklet és
entalpiacsökkenést, akkor a 3–16. ábra mutatta módon szemléltethetjük a valós
állapotváltozásokat többé-kevésbé jól közelítő körfolyamatot.
A valós expanzió okozta veszteségek (súrlódás miatti disszipáció) belső hőfejlődéssel
járnak, melyek az expanzió végén a kondenzátorban elvonandó hőként jelentkeznek.
Ezt a többlet hőmennyiséget jeleníti meg a 4 44 4- -- -4* 4* 4* 4*- -- -6 66 6- -- -7 77 7 pontok által határolt terület,
melynek fajlagos értékét

el el
q T s ∆ = ∆
összefüggéssel is kiszámíthatjuk. Reverzibilis körfolyamatnál a 3–16. ábra szerinti 1 11 1- -- -2 22 2- -- -
3 33 3- -- -4 44 4 terület jelzi a hasznos fajlagos munkát, teljességgel helytelen azonban a valós
körfolyamatnál a 1 11 1- -- -2 22 2- -- -3 33 3- -- -4* 4* 4* 4* területet ennek tekinteni, hiszen ez azt jelentené, hogy
azonos bevitt hőmennyiség mellett veszteségekkel terhelt körfolyamatból fajlagosan
több munkát nyerhetnénk.
A valóságos körfolyamatban a kondenzátorban 4 44 4- -- -4* 4* 4* 4*- -- -6 66 6- -- -7 77 7 területnek megfelelően több
hőt kell elvonni, mint veszteségmentes esetben, valamint a körfolyamatból kinyerhető
munka ennyivel kevesebb. A veszteséges körfolyamat hasznos fajlagos munkájával
arányos területet a következő segédszerkesztéssel kaphatjuk meg: a 4* 4* 4* 4* pontból a h
4*

entalpia vonala mentén visszamegyünk a 3 33 3 ponton átmenő izentrópáig,
metszéspontként az 5 55 5 ponthoz jutunk; az így kijelölt T
10
jelű izoterma fogja megszabni
a valós körfolyamat alsó hőmérséklet határát. Így tehát a valós körfolyamat hasznos
fajlagos munkájának a 10 10 10 10- -- -3 33 3- -- -5 55 5 terület fog megfelelni, lévén az 1 11 1- -- -2 22 2- -- -10 10 10 10- -- -5 55 5- -- -4 44 4 és 4 44 4- -- -4* 4* 4* 4*- -- -6 66 6- -- -7
területek egymással egyenlők. Következik mindez abból, hogy a
4*
. h áll = vonal
mentén minden pontban az állandó nyomáson közölt fajlagos hőmennyiségek
egymással egyenlők, így a 0 00 0- -- -9 99 9- -- -4* 4* 4* 4*- -- -7 77 7 terület is azonos a 0 00 0- -- -9 99 9- -- -1 11 1- -- -2 22 2- -- -10 10 10 10- -- -5 55 5- -- -6 66 6 területtel, illetve
VALÓSÁGOS KÖRFOLYAMATOK
107
minthogy mindkét esetben közös a 0 00 0- -- -9 99 9- -- -2 22 2- -- -4 44 4- -- -6 66 6 terület, a megmaradó 1 11 1- -- -2 22 2- -- -10 10 10 10- -- -5 55 5- -- -4 44 4 és a 4 44 4- -- -
4* 4* 4* 4*- -- -6 66 6- -- -7 77 7 területek is azonosak.

T
0
s
3
4
1
2
el
∆q
4
*
el
∆q
5
6 7 8
10
9
T
el
∆s
4*
h
T
10

3–16. ábra. Valós expanziójú vízgőz körfolyamat T–s diagramban

Mint láttuk a T–s diagram, ha korlátozott mértékben is, de alkalmas valós
körfolyamatok fajlagos munkájának területekkel való szemléltetésére. Azokban az
esetekben, ha minden irreverzibilitást helyesen tüntetünk fel, továbbá figyelembe
vesszük, hogy az egyes pontokban a munkaközeg tömegárama más és más, akkor a T–
s diagram nem alkalmasa arra, hogy abban területekkel szemléltessük folyamatainkat.
Ezért a továbbiakban a T–s és h–s diagramokban minden esetben csak valós
állapotokat és állapotváltozási vonalakat tüntetünk fel. Egyes szakkönyvek
előszeretettel használnak különféle fiktív, állapotváltozáshoz és tényleges állapothoz
nem kapcsolódó vonalakat és pontokat. Ezek egyrészt nem adnak semmiféle
többletinformációt a vizsgált folyamatról, másrészt megnehezítik a tényleges
folyamatok vizsgálatát és megértését, mindezek mellett elkendőzik a valóságot.
Valós körfolyamataink vizsgálatához minden esetben hősémaszámítást kell
alkalmaznunk. A hősémaszámítás lényegében nem jelent mást, mint a körfolyamat
egészére és egyes részfolyamataira felírt energia (entalpiaáram) és tömeg (tömegáram)
mérlegegyenletekből álló sokismeretlenes, nemlineáris egyenletrendszer megoldását.
VALÓSÁGOS KÖRFOLYAMATOK
108
3.3.2. Hatásfokok, relatív jellemzők
Eddigi vizsgálataink során, amikor hatásfokról beszéltünk az alatt általában a
körfolyamat termikus hatásfokát értettük. Terjesszük most ki elemzésünket az
erőművi energiaátalakítási folyamat teljes egészére, azaz tüzelőanyaggal érkező
energia útját és átalakulásait kövessük nyomon mindaddig, míg az erőmű villamos
kapcsain annak átalakítható hányada villamos energia formájában fogyasztók felé
elindul. E komplex energiaátalakítási folyamat nyomon követéséhez az erőművet
alrendszerekre osztjuk. A 3–17. ábrán az erőmű azon főbb alrendszereit tüntettük fel,
melyekben megváltoznak az energia (energiahordozó) tulajdonságai.
Az erőmű legfontosabb alrendszerei a következők:
Hőforrás alrendszer (az ábrán H HH H), ahol a víz-gőz hőhordozó felmelegítése során
termikus energiává (hővé) alakítjuk hagyományos hőerőművekben a tüzelőanyag
kémiailag, ill. atomerőművekben az üzemanyag nukleárisan kötött energiáját. Az ún.
nyomottvizes atomerőművek esetében, ahol ez az energiatranszport két lépésben (két
körben) történik, a gőzfejlesztő berendezést is ebbe az alrendszerbe soroljuk. Tehát
végső soron ezen alrendszer bemenő energiaárama a tüzelőanyaggal, ill. üzemanyaggal
érkező kötött energia, kimenő energiaáramai pedig a munkaközeggel távozó – hasznos
– energiaáram, valamint a veszteségek. Hagyományos erőművek esetén a veszteséget a
füstgázzal, az elégetlen tüzelőanyaggal és a környezet felé leadott hőáram összegévvel
adjuk meg
( )
K,v
Q
ɺ
. míg atomerőművekben a veszteség szinte kizárólag a környezet felé
távozó hőárammal jellemezhető. Ennek megfelelően ezen alrendszer hatásfoka a
kazánhatásfokkal (g gg g index a gőzre, tv tv tv tv a tápvízre utal)

g,ki tv,be
H K
tüa
H H
Q
η η

= =
ɺ ɺ
ɺ
, (3.59)
ill. atomerőművek esetén a reaktor és gőzfejlesztő együttes hatásfokával

g,ki tv,be
H R GF
R
H H
Q
η η
÷

= =
ɺ ɺ
ɺ
(3.60)
jellemezhető. Ebben az összefüggésben
R
Q
ɺ
a reaktor hőteljesítménye. Mind a két
hatásfok mennyiségi hatásfoknak tekintendő.
Az energiaátalakítás következő fázisa a turbina alrendszerben (T TT T) következik be, ahol
a munkaközeg termikus energiája több fokozatban végbemenő expanzió során
mechanikai (jelen esetben forgási) energiává alakul. Az átalakítható energia hányadát
a termodinamika II. főtétele határozza meg, és ezt a körfolyamat termikus
hatásfokával adjuk meg, ami a bevezetett
( )
be g,ki tv,be
Q H H = −
ɺ ɺ ɺ
és az elvezett
( )
el g,el kond,be
Q H H = −
ɺ ɺ ɺ
hőmennyiségekkel

be el el
be be
1
Q Q Q
Q Q
η

= = −
ɺ ɺ ɺ
ɺ ɺ
. (3.61)
A bevezetett és elvezetett hőáramok különbsége fogja megadni a turbina belső
teljesítményét, azaz

T,b be el
P Q Q = −
ɺ ɺ
. (3.62)
VALÓSÁGOS KÖRFOLYAMATOK
109
KAZÁN KAZÁN KAZÁN KAZÁN
vagy
REAKTOR+ REAKTOR+ REAKTOR+ REAKTOR+
G GG GŐZFEJLESZTŐ ŐZFEJLESZTŐ ŐZFEJLESZTŐ ŐZFEJLESZTŐ
TURBINA TURBINA TURBINA TURBINA
TÁPVÍZRENDSZER TÁPVÍZRENDSZER TÁPVÍZRENDSZER TÁPVÍZRENDSZER
GENERÁTOR GENERÁTOR GENERÁTOR GENERÁTOR
TRANSZFORMÁTOR TRANSZFORMÁTOR TRANSZFORMÁTOR TRANSZFORMÁTOR
KONDENZÁTOR KONDENZÁTOR KONDENZÁTOR KONDENZÁTOR
H HH H T TT T
K KK K
V VV V
tüzelőanyag,
üzemanyag
füstgáz és egyéb
hőveszteségek
villamos
veszteségek
hőáram a
környezetbe
villamos
önfogyasztás
kiadott villamos
teljesítmény
ER ER ER ERŐMŰ HATÁR ŐMŰ HATÁR ŐMŰ HATÁR ŐMŰ HATÁR
ki g,
H
ɺ
tv,be
H
ɺ
tüa
Q
ɺ
H,v
Q
ɺ T,t
P
V,v
P
KE
P
ε
P
g,el
H
ɺ
el
Q
ɺ
mechanikai
veszteségek
T,mv
P
be kond,
H
ɺ

3–17. ábra. Gőz munkaközegű erőmű legfontosabb alrendszerei

A turbinában lezajló termikus-mechanikai energiaátalakítási folyamatot is terhelik
veszteségek. Az egyik a nem reverzibilis expanzió miatti minőségi veszteség, melyet a
turbina belső hatásfokával veszünk figyelembe. Ennek kiszámítása a 3–16. ábra
jelöléseit alkalmazva az

3 4
T,b
3 4*
h h
h h
η

=

(3.63)
összefüggéssel történik. Ezen felül fellépnek még mechanikai (mennyiségi) veszteségek,
melyek a mozgó berendezések velejárói. Tekintettel arra, hogy a turbina és generátor
egy tengelyen van, a mechanikai veszteségeket kifejező hatásfokot e két berendezés
együttesére – régebbi elnevezéssel: turbógépcsoport – együttesen értelmezzük az

T,b T,mv T,t
T G,m
T,b T,b
P P P
P P
η
÷

= = (3.64)
kifejezés szerint. A mechanikai veszteségek után megmaradó
T,t
P mennyiséget a
turbina tengelyteljesítményének nevezzük. Írjuk fel ismét a teljes gőzkörfolyamat
termikus hatásfokát a 3–16. ábra jelöléseivel, de most hagyjuk figyelmen kívül –
annak relatíve csekély értéke miatt – a szivattyúzási teljesítményt! A valós expanziójú
körfolyamat termikus hatásfoka tehát

3 4*
3 1
h h
h h
η

=

. (3.65)
A veszteségmentes (ideális) körfolyamat termikus hatásfoka, melyet (id)
felsőindexszel jelölünk, ezzel szemben

(id) 3 4
3 1
h h
h h
η

=

. (3.66)
Felhasználva a turbina belső hatásfokának értelmezését, a valós expanziójú
körfolyamat termikus hatásfoka ezek szerint
VALÓSÁGOS KÖRFOLYAMATOK
110

( )
3 4 T,b (id)
T,b
3 1
h h
h h
η
η η η

= = ⋅

(3.67)
alakban írható fel, tehát ez a kifejezés már önmagában tartalmazza a turbina belső
hatásfokát. Ezen alrendszer eredő hatásfokát ebből következően, a veszteségmentes
körfolyamat termikus hatásfoka, a turbina belső hatásfoka és a turbina mechanikai
hatásfoka együttesen fogja meghatározni. A gyakorlatban turbina hatásfoka alatt a
belső és a mechanikai hatásfok szorzatát értik, vagyis

T T,b T G,m
η η η
÷
= ⋅ . (3.68)
A teljes alrendszer eredő hatásfoka mindezekből következően, mint az alrendszerbe
belépő és az onnan távozó, számunkra hasznos energiaáram hányadosaként írható fel

T,t
T,er
be
P
Q
η =
ɺ
. (3.69)
Az eddigiekben felírt összefüggéseinket felhasználva, tehát

T,b T,m (id) be el
T,er T,m T,b T G,m
be be
P
Q Q
Q Q
η
η η η η η
÷


= = = ⋅ ⋅
ɺ ɺ
ɺ ɺ
, (3.70)
azaz az alrendszer eredő hatásfoka az alrendszerre jellemző részhatásfokok
szorzataként állítható elő.
A turbina tengelyén távozó mechanikai teljesítmény a villamos alrendszerbe (V VV V) jut,
ahol a generátort hajtva villamos energiát fejleszt, melyet transzformátorokon
keresztül juttatnak el az erőművön kívüli és az erőművön belüli (önfogyasztás)
fogyasztókhoz. Az itt végbemenő folyamat tisztán mennyiségi veszteségekkel, ebből
következően mennyiségi hatásfokokkal, mégpedig a generátor és a transzformátor
hatásfokával jellemezhető. Ennek megfelelően, lévén sorba kapcsolt elemekről az eredő
hatásfok nem más, mint a részhatásfokok szorzata, ill. az alrendszerbe belépő és
onnan távozó hasznos energiaáramok hányadosa, azaz

KE
V G Tr
T,t
P P
P
ε
η η η
÷
= = ⋅ . (3.71)
Hasznos energiaáramnak az erőmű által vonalra adott
KE
P , és az erőművön belüli
fogyasztók ellátására biztosított P
ε
villamos teljesítmények összegét tekintjük. Az
erőművön belül számtalan villamos fogyasztó található, melyeket szintén el kell látni
kellő mennyiségű villamos energiával, azaz az erőműnek önfogyasztása is van. Az
önfogyasztás figyelembevételére a 3.2.2.1. pontban bevezetett önfogyasztási tényező és
önfogyasztási hatásfok szolgál. Ezek felhasználásával a villamos alrendszer tényleges,
eredő hatásfoka (ami a hivatkozott pont szerinti nettó hatásfok, azaz
KE
KE
P
P P
ε
ε
η =
÷
,
hiszen a nettó teljesítmény azonos értékével, vagyis
nettó KE
P P = ; míg a bruttó
teljesítmény a nettó és az önfogyasztási teljesítmény összege, azaz
bruttó KE
P P P
ε
= ÷ ,
valamint az önfogyasztási tényező így
KE
P
P
ε
ε = )

KE KE
V,er V
T,t KE
P P P
P P P
ε
ε
ε
η η η
÷
= ⋅ = ⋅
÷
(3.72)
alakban írható fel.
VALÓSÁGOS KÖRFOLYAMATOK
111
A hőelvonás vagy kondenzációs alrendszer (K KK K) feladata, hogy a turbinából kilépő
munkaközeget, a környezetből vett hűtőközeggel ismét kiindulási állapotba hozza. Ez
az alrendszer az energiaátalakítás fő folyamatában közvetlenül nem vesz ugyan részt,
de az itt kialakuló viszonyok és a környezeti paraméterek együttesen fogják megszabni
a turbinában lezajló expanzió végnyomását, azaz a turbina alrendszerben átalakítható
energia részarányát, vagyis a körfolyamat termikus hatásfokát. Ebből következően ez
a látszatra nem túlzott jelentőséggel rendelkező alrendszer, ill. ennek főberendezése, a
kondenzátor kulcsfontosságú szerepet tölt be a körfolyamat egészében. Az ebbe az
alrendszerbe kerülő

el g,el kond,be
Q H H = −
ɺ ɺ ɺ
(3.73)
energiaáram a környezetből vett és oda távozó hűtőközeggel végső soron a környezet
termikus energiáját fogja emelni. Nyilvánvaló, hogy ebben az alrendszerben is
fellépnek különféle hőveszteségek, azonban mivel ezek a hőáramok is a környezetbe
jutnak, az elvont hőáramban
( )
el
Q
ɺ
együttesen vesszük figyelembe.
A 3–17. ábrán pontozott vonallal határoltuk közül az egyes alrendszereket, valamint
pontvonallal berajzoltuk az erőművet környezetétől elválasztó, ún. erőmű határt is.
Mint látható az erőmű határon belül és az alrendszerek határain kívül is találhatók
különféle szimbólumok és ezek nem jelentenek mást, mint az energiahordozó közegek
továbbítására szolgáló csővezetékeket. Természetesen nem készíthetünk olyan
csővezetéket, amely sem áramlási ellenállással, sem pedig hőveszteséggel nem bír.
Ebből következően a körfolyamat fenntartásához egyrészt az elméletinél több hőt kell
bevezetni, másrészt a szivattyúzási munkáknak fedeznie kell az áramlási veszteségeket
is. A többlet szivattyúzási munka többlet önfogyasztásként, végeredményében többlet
tüzelőanyag fogyasztásként jelentkezik. Ezeket a mennyiségi veszteségeket az

be
cs
be hv sz
Q
Q Q Q
η =
÷ ∆ ÷ ∆
ɺ
ɺ ɺ ɺ
, (3.74)
ún. csővezeték hatásfokkal fejezzük ki, ahol
hv
Q ∆
ɺ
a hőveszteségek, míg
sz
Q ∆
ɺ
az
áramlási veszteségek miatti többlet hőbevitel.
A kondenzációs gőzkörfolyamatú erőmű eredő (nettó) hatásfoka tehát

KE
KE
tüa
P
Q
η =
ɺ
. (3.75)
Tekintettel arra, hogy az energiaátalakítás egymás után, sorosan kapcsolódó
alrendszerekben megy végbe, az eredő hatásfok az alrendszerek eredő hatásfokainak
szorzataként is előállítható, azaz

KE H cs T,er V,er
η η η η η = ⋅ ⋅ ⋅ . (3.76)
Az alrendszerek eredő hatásfokai helyére írjuk be azok teljes alakját! Ekkor az eredő
hatásfok összefüggése

(id)
KE H cs T,b T G,m G Tr ε
η η η η η η η η η
÷
= ⋅ ⋅ ⋅ ⋅ ⋅ ⋅ ⋅ (3.77)
alakot ölt, melyet elterjedten neveznek „nyolc-éta-formula”-nak.
A hatásfok mellett az energiaátalakítási folyamatok jellemzésére elterjedten
alkalmazzák annak reciprokát, amit fajlagos hőfogyasztásnak neveznek. A fajlagos
hőfogyasztás általános értelmezése tehát
VALÓSÁGOS KÖRFOLYAMATOK
112

1
q
η
= . (3.78)
Fajlagos hőfogyasztást – elvileg – minden egyes részrendszerre értelmezhetnénk, a
gyakorlatban azonban az erőmű egészére vonatkoztatott

KE
KE
1
q
η
= (3.79)
használatos. Elvétve találkozhatunk a turbina fajlagos hőfogyasztásával

T
T
1
q
η
= , (3.80)
ill. a hőforrás (kazán) fajlagos hőfogyasztásával

H
H
1
q
η
= , (3.81)
bár ez utóbbi esetében elterjedtebb a fajlagos tüzelőanyag fogyasztás megadása, ami
nem más, mint a fajlagos hőfogyasztás és a tüzelőanyag (felső) fűtőértékének (H
i
)
hányadosa, azaz

H
H
i
q
b
H
= . (3.82)
0 100
Relatív teljesítmény, %
50
η
Tr
η
cs
η
G
η
H
η
ε
η
KE
η
KE,opt
P
opt
q
KE
q
KE,opt

3–18. ábra. Kondenzációs gőzerőmű hatásfokai a terhelés függvényében

A valóságos körfolyamatok eddig említett jellemzői függnek a körfolyamatot felépítő
egyes berendezések (hőforrás, turbina, generátor, transzformátor, csővezeték,
szivattyúk és egyéb segédberendezések) mindenkori terhelési állapotától. Ennek
megfelelően az erőmű egészét jellemző hatásfok, ill. fajlagos hőfogyasztás értéke is
AZ ERŐMŰ STRUKTURÁLIS FELÉPÍTÉSE
113
terheléstől függő lesz. Azt, hogy az egyes berendezések esetén milyen is ez a
terhelésfüggés, azt a következő alfejezetekben fogjuk részletekbe menően elemezni. A
3–18. ábrán pusztán az egyes főbb hatásfokértékek terhelésfüggésének tendenciáit
kívánjuk érzékeltetni. Nyomatékosan felhívjuk a figyelmet, hogy minden egyes
jellemzőhöz más és más léptékezésű ordináta tengely tartozna, ezért azon semmiféle
jelzést nem tüntettünk fel. Amint az ábrán látható, az eredő hatásfoknak maximuma,
ill. az eredő fajlagos hőfogyasztásnak minimuma van, ami azt jelenti, hogy ez az adott
erőmű optimális terhelési állapota:
opt KE,opt KE,opt
, és P q η . Az esetek döntő
többségében ez nem esik egybe a teljes terhelés pontjával.
Most, hogy már kellő részletességgel ismerjük az erőművi energiaátalakítási
folyamat veszteségeit és hatásfokait, elkészíthetjük az általunk vizsgált modell (3–
17. ábra) SANKEY-féle energiafolyam diagramját, melyet a 3–19. ábra mutat.
tüa
Q
ɺ
be
Q
ɺ
H,v
Q
ɺ
T,b
P
T,mv
P
T,t
P
v V,
P
KE
P
el
Q
ɺ
ε
P

3–19. ábra. A 3–17. ábra szerinti felépítésű gőzerőmű SANKEY-féle energiafolyam diagramja

3.4. Az erőmű strukturális felépítése
Mindeddig az összetett erőművi energiátalakításnak egy meglehetősen leegyszerűsített
modelljén végeztük el elemző vizsgálatainkat. Az alaposabb és árnyaltabb
vizsgálatokhoz egy ennél részletesebb modellre van szükség. A következő modell,
valamint a hozzá tartozó SANKEY-féle energiafolyam diagram, melyet a 3–20. ábra,
szemléltet, annyiban több az eddigiektől, hogy
– pontosabban tárja fel a különböző veszteségeket és azok helyét, valamint
– blokkdiagram helyett már kapcsolási vázlaton szemlélteti az energiaátalakítás
folyamatát.
AZ ERŐMŰ STRUKTURÁLIS FELÉPÍTÉSE
114
H HH H
T TT T
V VV V
K KK K
Q
be
Q
el
P
T,b
P
T,t
P
KE
P
ε
P
ε ,K
P
ε ,T
P
ε ,H
P
V,v ~Q
el
Q
K,v
(Q )
T,v
Q
H,v
Q
tüa
P
T,mv
. .. .
. .. .
. .. . . .. . . .. .
. .. .
. .. .
P
ε ,V

K KK K
T TT T
H HH H
V VV V
P
ε ,H
P
ε ,T
P
T,t
P
ε ,K
Q
tüa
Q
el
~Q
el
Q
be
P
V,v
P
KE
(Q )
K,v
(Q )
v,T
Q
H,v
. .. .
. .. .
. .. .
. .. . . .. . . .. .
. .. .

3–20. ábra. Gőzerőmű kibővített energetikai modellje
A 3–20. ábrán feltüntetett, eddig még nem szerepeltetett mennyiségek a következők:

ε,H
P a hőforrás rendszer önfogyasztása, ami a tüzelőanyag előkészítés és szállítás
(olajszivattyú, szénőrlő malom stb.), valamint az égési levegőt és füstgázt szállító
ventilátorok villamos teljesítményét foglalja magába;

ε,T
P a turbina alrendszeren belül található tápvízelőmelegítő rendszerben
üzemelő szivattyúk, valamint a turbina kenését biztosító olajszivattyúk
teljesítményigénye többek között;

ε,K
P a kondenzációs és hűtővízellátási rendszerben lévő szivattyúk
teljesítményigénye;

ε,V
P a villamos alrendszeren belül található kisegítő berendezések teljesítménye
(pl. generátor és transzformátor hűtés, biztonsági berendezések stb.);
AZ ERŐMŰ STRUKTURÁLIS FELÉPÍTÉSE
115

T,v
Q
ɺ
a turbina alrendszerből a környezet felé távozó hőáram;

K,v
Q
ɺ
a kondenzációs alrendszerből a környezet felé távozó hőáram.
Mint az az ábráról leolvasható, a kondenzációs alrendszerben a hűtőközeggel
elvonandó tényleges hőáram elvileg

*
el el K,v ε,K
Q Q Q P = − ÷
ɺ ɺ ɺ
(3.83)
lenne, azonban
ε K,v ,K
és Q P
ɺ
egymással közel egyenlőnek, ugyanakkor
el
Q
ɺ
-nél
lényegesen kisebbnek tekinthetők, amiből következik, hogy nem követünk el
számottevő hibát, ha a környezet felé a hűtőközeggel a kondenzátoron keresztül
távozó hőáramot
el
Q
ɺ
értékével vesszük számításba.
3.4.1.1. Technológiai modell
Mindeddig a gőzerőművi folyamatokat energetikai szempontok alapján vizsgáltuk,
modelljeink a különböző energiaátalakítási lépések alapján osztották részekre az
erőművet. A következőkben a teljessége igénye nélkül vizsgáljuk erőművet az
energiahordozó közegekkel végzett különféle technológiai folyamatok szempontjából.
Az elemzés eredményeképpen megkapjuk az erőmű technológiai modelljét, ami átfogó
képet a végbemenő folyamatokról és azok egymáshoz való kapcsolatáról. A
technológiai modell felrajzolásánál (3–21. ábra) részben megtartjuk az energetikai
modellnél alkalmazott alrendszereket, részben pedig kibővítjük azokat és jelöléseinket
is ehhez igazítjuk.
Az energetikai szempontból eddig egységesen kezelt hőforrás (H HH H) alrendszert
technológiai szempontból két részre oszthatjuk. Az ábrán H1 H1 H1 H1 jelzéssel ellátott
alrendszerben történik meg a beérkező tüzelőanyag előkészítése és tárolása (pl. szén
esetében őrlés, olajnál előmelegítés). A H2 H2 H2 H2 jelzésű alrendszerben történik meg a
tulajdonképpeni energiaátalakítás, ennek főberendezése a kazán. A turbina (T TT T)
alrendszert szintén két részre bontottuk. A T1 T1 T1 T1 jelzésű foglalja magában a gőzturbinát,
valamint ennek segédrendszereit, míg a T2 T2 T2 T2-vel jelölt a tápvízelőmelegítő rendszert és
az ott található gáztalanítót tartalmazza. A kondenzációs (K KK K) alrendszer is további két
részre oszlik: a K1 K1 K1 K1-gyel jelölt tényleges kondenzátorra is kiszolgáló berendezéseire,
valamint a K2 K2 K2 K2-vel jelölt hűtővízellátási rendszerre. Az erőművek azon kívül, hogy
villamos energiát fejlesztenek, elláthatnak hőszolgáltatási feladatokat is. Minden egyes
erőmű a villamos önfogyasztáson kívül hőönfogyasztással
( )
F
Q
ɺ
is bír (pl.
olajelőmelegítés, égési levegő előmelegítés, fűtés stb.). Mindezeket az F FF F jelzésű,
fűtési/technológiai hőkiadás alrendszere jeleníti meg. Az erőműben végbemenő
folyamatok óhatatlanul a munkaközeg részleges elvesztésével járnak (pl. kazán
leiszapolás), ezért folyamatosan megfelelő minőségű – vegyileg kezelt – pótvízről kell
gondoskodni. A vegyi vízkezelés és pótvízellátás alrendszerét az ábrán P PP P-vel jelöltük.
Az ábrán bejelöltük azon legfontosabb közegáramokat, melyek megléte nélkül a
körfolyamat nem működhetne és az eddigiekben még nem említettük. Ezek a
következők: L LL L égési levegő; I II I: kazán leiszapolás; PV PV PV PV: pótvíz. Természetesen a korábban
már említett hőáramok a nekik megfelelő közegáramokat (tüzelőanyag, füstgáz
hűtővíz) is reprezentálják.
AZ ERŐMŰ STRUKTURÁLIS FELÉPÍTÉSE
116
H1 H1 H1 H1 H2 H2 H2 H2 T2 T2 T2 T2 T1 T1 T1 T1
K1 K1 K1 K1
K2 K2 K2 K2
P PP P F FF F
V VV V
Q
tüa
Q
H,v
P
KE
Q
F
Q
be
P
T,t
Q
el
PV
I
L
P
ε
. .. .
. .. .
. .. .
. .. .
. .. .

3–21. ábra. Gőzerőmű technológiai modellje
3.4.2. Erőművi hőkapcsolások
Természetesen az egyes erőművek hőkapcsolásai nem írhatók le az eddigiekben
ismertetett egyszerű modellekkel. Annak érdekében, hogy részletesebb képet kapjunk
az erőművek működéséről és belső felépítéséről tekintsük át a magyar villamosenergia-
rendszerben üzemelő néhány blokk egyszerűsített hőkapcsolását.
3.4.2.1. A Láng-BBC 215 MW-os kondenzációs blokk
Az elsőnek vizsgáljuk meg az erőműrendszerben legnagyobb számban előforduló (a
Dunamenti Erőműben 6, a Tiszai Erőműben 4) Láng-BBC 215 MW-os kondenzációs
blokkot, melynek egyszerűsített hőkapcsolását a 3–22. ábra mutatja. Nagymértékben
hasonlít e kapcsolásra a Mátrai Erőmű 2 db. 200 MW-os blokkja is.
Az ábrán alkalmazott jelölések a következők: SZF: gőzturbina szabályozó fokozata;
NNYT: nagynyomású turbinarész; NKNYT: nagy középnyomású turbinarész;
KKNYT: kis középnyomású turbinarész; KNYT: kisnyomású turbinarész; FCSZ:
főcsapadékszivattyú; E1..E3: kisnyomású tápvízelőmelegítők; GTT: gáztalanítós
táptartály; FTSZ: főtápszivattyú; TT: tápturbina; TTK: tápturbina kondenzátor;
TTSZ: tartalék tápszivattyú; E5..E7: nagynyomású tápvízelőmelegítők; ÚH:
újrahevítő.
AZ ERŐMŰ STRUKTURÁLIS FELÉPÍTÉSE
117
NNYT
NKNYT
KKNYT KNYT
E7
E6
E5
GTT
TT
FTSZ
TTSZ
E3
E2
E1
FCSSZ
FK
TTK
ÚH
SZF

3–22. ábra. A 215 MW-os kondenzációs gőzkörfolyamat egyszerűsített hőkapcsolása
Az erőmű kazánja természetes cirkulációjú, egy dobos, membránfalas, fenékégős,
nyomott tűzterű, füstgáz-elszívóventilátor nélküli, befecskendezéses frissgőz
hőmérséklet szabályozású, füstgáz recirkulációs újrahevített gőz hőmérséklet
szabályozású, Ljungström léghevítős, szabadtéri építésű berendezés, könnyű-kénes
fűtőolaj, gudron és földgáz eltüzelésére. A kazán névleges gőzparaméterei: tömegáram:
186 kg/s (670 t/h), nyomás a túlhevítő után: 170 bar, hőmérséklet 545 °C. Az
újrahevített gőz mennyisége 171 kg/s (616 t/h), nyomása az ÚH előtt 38 bar, utána
36 bar, ÚH gőz hőmérséklete 545 °C, a belépő tápvíz hőmérséklete 250 °C.
AZ ERŐMŰ STRUKTURÁLIS FELÉPÍTÉSE
118
A Láng-BBC újrahevítéses turbina névleges teljesítménye 220 MW, optimális
teljesítménye 190 MW, túlterhelhetőségi határteljesítménye 235 MW, fordulatszáma
3000 1/min. Gőzhőmérséklet a turbina főgőzszelep előtt 540 °C, nyomás 168 bar.
Gőznyomás az ÚH előtt a turbina kilépő csonkjánál 39,1 bar. A tápturbinás hajtású
főtápszivattyú névleges-maximális teljesítménye 6 MW. Ennek kieséses esetén üzembe
lép egy 80 % teljesítményű villamos hajtású tápszivattyú, ekkor a blokk teljesítménye
is 80 %-ra csökken. A tápvízelőmelegítő rendszert a turbina 7 szabályozatlan
megcsapolása látja el gőzzel.
A kondenzátor alkalmas a kondenzátorba jutó, maximálisan 128 kg/s (460 t/h)
mennyiségű gőz lecsapatására, valamint beépített gáztalanítóval kb. 25 t/h póttápvíz
és a 470 t/h össz-kondenzátum vagy 70 t/h póttápvíz és 441 t/h össz-kondenzátum
gáztalanítására. A kondenzátort hűtő víz néveleges mennyisége 26400 m
3
h, maximális
mennyisége 33000 m
3
/h, minimális mennyisége 20000 m
3
/h, maximális felmelegedése
15 °C. A kondenzátornyomás maximális értéke 0,1362 bar.
3.4.2.2. A VVER-440 atomerőművi blokk
A VVER-440-es reaktor névleges termikus teljesítménye 1375 MW. Minden blokk két-
két 220 MW névleges villamos teljesítményű telített gőzös turbinát tartalmaz. A
blokkokra telepített gőzturbinák, az 1. blokkét kivéve, azonos felépítésűek. A blokk
két turbináját hat – a primer-és szekunderkört összekötő – gőzfejlesztő látja el telített
gőzzel.
A három gőzfejlesztőt és egy gőzturbinát tartalmazó fél szekunderkör egyszerűsített
hőkapcsolási sémáját a 3–23. ábra szemlélteti. A következőkben közölt szekunderköri
paraméterek névleges értéket jelentenek, és egy turbinára vonatkoznak.
A gőzfejlesztőkből kilépő 47 bar nyomású telített állapotú, a kilépésnél legfeljebb
0,25 % nedvességet tartalmazó frissgőz a főgőzvezeték-rendszeren keresztül jut el a
turbinához. A turbina előtt négy főgőz-és négy szabályozó szelep helyezkedik el. Mivel
a főgőzvezeték-rendszerben a gőz viszonylag hosszú utat (kb. 100 m-t) tesz meg,
továbbá a nem túl nagy nyomás miatt nagy a fajtérfogata, nagy a tömegárama, így a
főgőzvezeték áramlási ellenállása – a nagy átmérő ellenére – igen jelentős. Névleges
üzemben a nyomásesés a főgőzvezetékben eléri a 2..3 bar-t, így a gőznyomás a
főgőzszelep előtt 44 bar, a gőz nedvességtartalma pedig – elsősorban a fojtás miatt –
0,5% körüli érték. A turbina gőznyelése – a kis hőesés miatt – igen nagy, mintegy
1455 t/h.
A turbina egy nagynyomású és két kettős kiömlésű kisnyomású turbinaházból áll. A
megcsapolások száma 8. Két párhuzamosan elhelyezett, frissvízhűtésű kondenzátort,
öt kisnyomású, három nagynyomású tápvízelőmelegítőt és egy gáztalanító-táptartály
egységet tartalmaz a szekunderkör. A nagy- és kisnyomású turbinaház között két
párhuzamosan kapcsolt cseppleválasztó-újrahevítő egység biztosítja, hogy az
expandáló gőz nedvességtartalma a legutolsó kisnyomású turbinafokozat után se lépje
túl a megengedett értéket.
Az újrahevítés kétlépcsős, az első lépcsőben csapolt gőz, a másodikban frissgőz
segítségével történik a munkagőz újrahevítése. Az állandó nyomású gáztalanító fűtése
nagyobb terhelésen a harmadik, alacsony terhelésen a nagyobb nyomású második
nagynyomású megcsapoláson vett gőzzel történik. A kondenzátorokból kilépő
csapadékot két párhuzamosan kapcsolt kondenzvíz szivattyú, a táptartályt elhagyó
tápvizet ugyancsak két párhuzamosan kapcsolt tápszivattyú keringteti. A tápvíz-
előmelegítés véghőmérséklete 221 °C.
AZ ERŐMŰ STRUKTURÁLIS FELÉPÍTÉSE
119
A 3–23. ábrán alkalmazott jelölések magyarázata: GF: gőzfejlesztő; KSZ:
könyökszeparátor; CS: cseppleválasztó; TH1..TH2: túlhevítő; CSUH: cseppleválasztó-
újravehítő egység; NNY: nagynyomású turbinarész; KÖNY: középnyomású
turbinarész; KINY: kisnyomású turbinarész; K: kondenzátor; FCSSZ: főcsapadék
szivattyú; KT: kondenzátum-tisztító; E1..E5: kisnyomású tápvízelőmelegítők; GTT:
gáztalanító és táptartály; FTSZ: főtápszivattyú; E6..E8: nagynyomású
tápvízelőmelegítők.
A 3.1.2. szakaszban összehasonlítottuk a túlhevített és telített gőzös körfolyamat
gőzáramát egyszerű felépítésű, reverzibilis körfolyamat esetére. Akkor kb. 1,5-szeres
gőzáramot számítottunk ki a telített gőzös körfolyamatra. Valós viszonyok
(újrahevítés, tápvízelőmelegítés, irreverzibilis expanzió) mellett ez az arány 2,2.

pótvíz
E8 E7 E6 E5 E4 E3 E2 E1
GTT
NNY
CS TH1 TH2
KT
KÖNY KINY
2 db K
5 db FTSZ
3 db FCSSZ
GF
Leiszapolás
3 db
CSUH
KSZ
KSZ
alap csúcs
város felé
fűtési hőcserélők

3–23. ábra. A VVER-440 atomerőmű gőzkörfolyamatának egyszerűsített hőkapcsolása
3.4.2.3. Korszerű kondenzációs blokk
A mátrai erőműbe tervezett szuperkritikus lignittüzelésű egység kapcsolási vázlatát,
melyen a főbb pontok paramétereit is feltüntettük a 3–24. ábra, míg a körfolyamat T–
s diagrambeli képét a megcsapolási gőzjellemzők feltüntetésével a 3–25. ábra mutatja.
A blokk főbb jellemzői:
Generátor kapocsteljesítmény: 500 MW
Frissgőz nyomás a kazán után 262 bar
a turbina előtt 250 bar
Frissgőz hőmérséklet a turbina előtt 560 °C
Frissgőz tömegáram 378 kg/s
ÚH gőz nyomása a turbina előtt 60 bar
ÚH gőz hőmérséklete a turbina előtt 580 °C
AZ ERŐMŰ STRUKTURÁLIS FELÉPÍTÉSE
120
Tápvíz hőmérséklet a kazán előtt 280 °C
Kondenzátor nyomás 0,055 bar
Éves átlagos hatásfok 41,8 %
1
250 560
378,2 3368
64,5 346
339,4 3022
2
60 580
346,9 3609
4
33,8 486
18,9 3421
5
19,9 405
11,56 3258
7
6,32 253
15,8 2953
6
11,98 338
36,6 3118
0,055 0,887
236,4 2292
11
0,269 0,929
13,3 2455
10
9
0,772 0,968
6,926 2592
2,628 164,3
9,32 2794
P = 500 MW
8
p, bar t, °C / x, kg/kg
m, kg/s h, kJ/kg
3
318,3 282
378,2 1238
12
. .. .

3–24. ábra. A mátrai erőműbe tervezett 500 MW-os kondenzációs blokk hőkapcsolása
A hőforrás egy Benson építésű, szénportüzelésű toronykazán, mely 130 magas. A
kazánt tüzelőanyaggal 8 db. páraleválasztós ventilátormalom szolgálja ki. A szénport
olajégőkkel gyújtják be. A füstgázt 99,9 % leválasztási fokú elektrofiltereken vezetik
keresztül, majd így kerül a kéntelenítő berendezésbe, majd a nedves hűtőtornyon,
mint kéményen keresztül a szabadba. A kondenzációs gőzturbina háromházas,
újrahevítéses, nyolc előmelegítő megcsapolással a hőkapcsolás szerinti paraméterekkel.
A turbinát kialakítása alkalmassá teszi csúszóparaméteres indításra. A kondenzátor
névleges adatai: belépő vízhőmérséklet 18 °C, kilépő vízhőmérséklet 28 °C, hűtővíz
térfogatáram 51 000 m
3
/h. A blokk minimális teljesítménye a névleges teljesítmény
40 %-a. A terhelésszabályozás a 40..100 % tartományban lehetséges 4 %/min
sebességgel. Gyors primerszabályozással 105 %-ig terjedő túlterhelés is lehetséges
évenként legfeljebb 40 h időtartamban.

HŐFORRÁSOK ÉS SEGÉDBERENDEZÉSEIK
121
0
100
200
300
400
500
600
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10
t
°C
s
kJ/(kgK)
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12

3–25. ábra. A 3–24. ábra szerinti kapcsolás körfolyamat

3.5. Hőforrások és segédberendezéseik
Ebben az alfejezetben áttekintjük az erőművek tüzelőanyag ellátásával kapcsolatos
feladatokat. Elkészítjük a kazánberendezés energetikai modelljét, ismertetjük a
kazánhatásfok meghatározási módszerét, bemutatjuk annak terhelésfüggését.
Ismertetjük az erőművekben előforduló kazánberendezések egyes jellegzetességeit.
Bemutatjuk a kazánt kiszolgáló főbb berendezéseket: levegő és füstgázventilátorok,
salak- és pernyeeltávolító berendezések. Külön foglalkozunk az atomerőművek egyes
kérdéseivel, úgymint üzemanyag-ciklus, reaktortípusok, gőzfejlesztő kialakítások.
3.5.1. Tüzelőanyag ellátás
A tüzelőanyag ellátó berendezések és az erőmű tüzelőanyag felhasználásának
vizsgálatával kapcsolatban a tüzelőanyag-fogyasztás két értékét kell megállapítanunk,
mégpedig
– a pillanatnyi, adott üzemi paraméterekhez, terhelési állapothoz tartozó, valamint
– valamely időtartamra vonatkoztatott átlagos
tüzelőanyag felhasználást. A hagyományos hőerőmű pillanatnyi tüzelőanyag
fogyasztása a

KE
tüa KE
ü
q
m P
H
= ɺ . (3.84)
A pillanatnyi tüzelőanyag fogyasztás maximumát, melyet a legkisebb tüzelőanyag
fűtőértéket és legnagyobb terhelést figyelembe véve határozunk meg,
csúcsfogyasztásnak nevezzük, azaz
HŐFORRÁSOK ÉS SEGÉDBERENDEZÉSEIK
122

KE,cs
tüa,cs KE,cs
ü,min
q
m P
H
= ɺ . (3.85)
Az átlagos tüzelőanyag fogyasztás hasonlóképpen számítható az egyes tényezők
átlagértékét figyelembe véve, tehát

KE,cs
tüa KE
ü
q
m P
H
= ɺ . (3.86)
A tüzelőanyag ellátó berendezéseknek tehát úgy kell működniük, hogy az erőmű
által igényelt mennyiségű tüzelőanyagnak mindenkor rendelkezésre kell állnia, továbbá
a biztonságos üzemvitel érdekében kellő nagyságú tartalékkal kell rendelkeznie a
szállítás kiesésének esetére. A hagyományos hőerőművekben felhasznált tüzelőanyag
lehet
– valamely szénféleség (lignit, barnaszén vagy feketeszén);
– olaj (pl. olajfinomítók lepárlási maradéka: gudron, pakura, ill. gázturbinák
esetében fűtőolaj);
– földgáz.
Annak érdekében, hogy képet kapjunk a szállítandó tüzelőanyagok mennyiségéről,
számítsuk ki a különböző erőművek átlagos tüzelőanyag felhasználását. Legyen a
vizsgált erőmű (átlagos)teljesítménye
KE
P = 100 MW. A hatásfok megállapításánál
már figyelembe kell venni azt, hogy annak értéke függ a felhasznált tüzelőanyag
minőségétől – elsősorban fűtőértékétől –, vagyis minél alacsonyabb a fűtőérték, annál
rosszabb a hatásfok is. A számítás kiinduló adatait és eredményeit a 3–1. táblázat
tartalmazza.
3–1. táblázat. Tüzelőanyag felhasználások összehasonlítása
Tüzelőanyag fajta Fűtőérték, MJ/kg Erőmű hatásfok, % Tüzelőanyag áram, kg/s
lignit (Visonta) 6,25 34 47,05
barnaszén (átlagos) 15,5 35 18,43
feketeszén (Komló) 24,3 35 11,76
nehéz fűtőolaj (pakura) 39,6 37 6,83
földgáz 47,0 39 5,46
Tehát például egy 400 MW teljesítményű, 7000 h/a kihasználási óraszámú
lignittüzelésű erőmű esetén, éves szinten 4,74 millió tonna üzemanyagot kell mozgatni.
A továbbiakban részletesen megvizsgáljuk a felsorolt tüzelőanyag szállításával és
tárolásával kapcsolatos feladatokat és eszközöket. Nyilvánvaló, hogy a legtöbb
feladatot a szénféleségek fogják okozni, hiszen ezek fűtőértéke a legkisebb, valamint
jelentős mennyiségű hamut és nedvességet tartalmaznak, minek következtében ezek
esetén kell a legnagyobb tömegeket mozgatni. Ebből következik, hogy széntüzelésű
erőművet csak a szénkitermelés telephelyének közvetlen közelében érdemes telepíteni.
Amennyiben nagy fűtőértékű (alacsony hamu és nedvesség és kéntartalmú) szén olcsó
szállítási megoldással áll rendelkezésre, akkor gazdaságilag megfontolható az erre
alapozott erőmű létesítése.
3.5.1.1. Szénellátás
Az erőmű szénellátó berendezései a következő részekből épülnek fel:
– külső szállítási útvonal a bánya és az erőmű között,
– szénfogadó berendezések az erőmű területén,
HŐFORRÁSOK ÉS SEGÉDBERENDEZÉSEIK
123
– szénelőkészítő berendezések (keverő és törőmű) a tüzelőberendezés (szénőrlő
malom és kazán) előtt,
– belső szállítási útvonal az előkészítő és a tüzelőberendezés között,
– segédberendezések (mennyiségmérők, mintavételezők stb.).
Az egyes szállítási útvonalak megtervezésekor más-más mennyiségeket kell alapul
venni. A külső szállítási útvonalra, a szénfogadó és esetenként a szénelőkésztő
berendezésre a bánya által szállított legnagyobb mennyiség az irányadó. A
tüzelőanyag fogyasztás üteme általában nem azonos a szállításéval, ezt a különbséget
az erőmű tárolókapacitása egyenlíti ki.
A belső szállítási útvonalak és a szénelőkészítő berendezések teljesítőképességét a
csúcsfogyasztással kell összhangba hozni, olyan módon, hogy a teljes napi
szénmennyiséget eljuttassák a kazánhoz.
A szénszállítás a bánya és az erőmű között történhet
– vasúti kocsikban, egyes kocsirakományként, vagy célvonatként, ekkor, tekintettel
a nagy mennyiségekre, megfelelő fogadóállomást kell kialakítani, ami lehetővé
teszi egyszerre több vasúti kocsi gyors kiürítését;
– hajón (ebben az esetben gondoskodni kell a téli szénmennyiség tárolásáról);
– sodronykötélpályán (közepes távolságokon, kb. 1,5..12 km-en belül);
– függősínpályán, a sodronykötélpályákkal azonos szállítási távolságon;
– szalagművekkel rövid, néhány kilométeres távolságokra;
– csővezetékben (Ebben az esetben a szenet a feladás helyén finomra őrlik, majd
1:1 arányban vízzel zagyot képeznek és ezt nyomják a csővezetékbe. Az érkezés
helyén a zagyot először ülepítik, majd a besűrűsödött iszapot füstgáz segítségével
szárítják, végül a száraz szénport vezetik az erőmű tüzelőanyag előkészítő
rendszerébe.)
Az erőműbe érkező szenet megfelelő módon tárolni kell, erre a célra a különféle
széntárolók (hombárok) szolgálnak. A tárolók feladata kettős: egyrészt biztosítani az
ún. törzskészletet, mely kiegyenlíti az erőmű téli és nyári fogyasztása közötti eltérést,
másrészt az ún. forgókészlet segítségével fenntartani a folyamatos üzemvitelt arra az
esetre, ha
– zavar áll be a szénellátásban időjárási viszonyok vagy forgalmi akadályok
következtében,
– a napi szénfogyasztásban ingadozás lép fel (pl. munkaszüneti nap),
– a naponta beérkező szén mennyisége ingadozik.
A tárolóban lerakott szén minősége a tárolási idő függvényében romlik (az illó rész
eltávozása, lassú oxidációs folyamatok). Egyes szénfajtáknál (fiatal barnaszenek) az
öngyulladásra is hajlamosak, ezért gondoskodni kell a szén tartósításáról. Ezt elvben
két módon tehetjük meg: megakadályozzuk, hogy a szén oxigénnel kerüljön
érintkezésbe vagy éppen ellenkezőleg, intenzív légáramlást biztosítva elvezetjük a
lassú oxidációs folyamatok során keletkező hőt. Az oxigéntől való elzárás hatásos
módszere a szén vízzel való elárasztása. Az eljáráshoz nagyméretű medencéket kell
létesíteni, ami jelentősen megnöveli a költségeket, a felhasználás előtt a szenet
megfelelő mértékben ki kell szárítani, ami jelentős energiafelhasználással jár.
Mindemellett problémákat okoz a víz alatt szétporló szén felhasználása is. Száraz
eljárások során a viszonylag vékony rétegekben (0,5..0,75 m) lerakott szenet
folyamatos hengerléssel tömörítik, hogy a szemcsék közül kiszorítsák a levegőt,
HŐFORRÁSOK ÉS SEGÉDBERENDEZÉSEIK
124
valamint megakadályozzák friss levegő bejutását. Az így létrejövő szénrakást
garmadának nevezik. A tapasztalat azt mutatja, hogy az öngyulladás a garmada
szélén jön létre ezért célszerű minél nagyobb garmadákat rakni, és azokban
folyamatosan ellenőrizni a hőmérsékletet. Ugyancsak ügyelni kell arra, hogy
különböző szénfajták ne keveredjenek, mert ez az öngyulladásra való hajlamot növeli.
Egyes esetekben, ha a tömörítés nem jelent elegendő védelmet az oxigén beszivárgása
ellen, a garmadát aszfalt- vagy agyagréteggel vonják be.
A bányákból beszállított szén nem mindig alkalmas a közvetlen felhasználásra, ezért
azt bizonyos mértékben elő kell készíteni. Az előkészítés egyrészt a szemcseméret
homogenizálását, másrészt a nedvességtartalom csökkentését jelenti. A bányákból az
erőműbe kerülő szén, amennyiben azt a bányában méret szerint nem osztályozzák,
igen változó szemcsenagyságú lehet (a porszéntől kezdve a 300..400 mm nagyságú
darabokig). A nagyobb darabok zavart okozhatnak az erőmű szénszállító
berendezéseiben, ezért szükséges, hogy ezeket a darabokat kisebb részekre aprítsák.
Ennek megfelelően az erőművet törőművel kell ellátni. A törőművekben a
méretcsökkenés általában 1:5, 1:6 arányú. Amennyiben ennél nagyobb arányú
aprításra van szükség, akkor két, vagy többfokozatú aprítást kell alkalmazni.
Lignittüzelésű erőművekben külön gondoskodni kell a fás szerkezetű, nehezen törhető
részek kiválasztásáról.
A frissen kitermelt szén nedvességtartalma a szén korától, származási helyétől és
egyéb körülményektől függően igen tág határok között változhat. Így például amíg a
mecseki szenek nedvességtartalma 5..8 % között mozog, addig a mátrai lignitek
nedvességtartalma elérheti a 40..50 %-ot is. A szénportüzelésű kazánok szénőrlő
berendezéseiben a szén mindig veszít valamennyit a nedvességtartalmából, de
esetenként célszerű külön szénszárító berendezést létesíteni. A szénszárítás történhet
gőz- és füstgázfűtésű berendezésekben. A szárított szenet, annak öngyulladásra való
fokozott hajlama miatt, rövid időn belül el kell tüzelni. A szénszárító berendezések
meglehetősen költségesek, ezért alkalmazásukra csak különösen indokolt esetben
kerülhet sor. Magyarországi erőműben nincs külön beépített szénszárító berendezés. A
mátrai erőműben felhasznált lignit szárítása a füstgázzal fűtött ventilátormalomban
történik.
Előfordul olyan eset, amikor az erőmű egymástól lényeges eltérő fűtőértékű
tüzelőanyagot használ fel. Annak érdekében, hogy a kazánban a fűtőérték ingadozás
ne okozzon tüzelési problémákat, a különböző szeneket egymással keverni kell. Ez a
keverés történhet, úgy, hogy a különféle szénfajtákat külön-külön homárokba töltik,
majd ezekből egy közös keverő-szállítószalagra adagolják a szenet.
3.5.1.2. Fűtőolajellátás
Az olajtüzelésű erőművek tüzelőanyag-szállító és tároló berendezéseinél a rendszer és
a tüzelőberendezés határa már nem jelölhető meg olyan élesen, mint a széntüzelésű
erőművek esetén. A fűtőolaj tárolására és szállítására szolgáló berendezések
kialakítása nagymértékben függ a fűtőolaj minőségi jellemzőin kívül a tüzelési
rendszertől, ill. az alkalmazott égőfajtától. A fűtőolajellátó rendszer elemei a
következők:
– külső szállítási útvonalak (hasonlóan a szénerőművekhez);
– olajfogadó állomás (lefejtőberendezés, tartályok);
– belső szállítási útvonalak és tárolóberendezések;
– segédberendezések (szivattyúk, szűrők, biztonsági berendezések stb.).
HŐFORRÁSOK ÉS SEGÉDBERENDEZÉSEIK
125
A fűtőolaj szállítása történhet
– vasúton egyes kocsikban vagy irányvonatként;
– közúton, de csak kivételesen indokolt esetben;
– vízi úton;
– csővezetékben.
Az erőművekben általában felhasznált nehéz fűtőolaj kb. 70..100 °C-on lesz olyan
mértékben cseppfolyós, hogy gazdaságosan szivattyúzható, ezért mind a szállító
tartályokat, mind pedig az olajfogadó állomás elemeit (csővezeték, tárolótartály stb.)
megfelelő fűtéssel kell ellátni, ugyankkor gondoskodni kell a fűtésre használt gőz
kondenzátumának elvezetéséről. A csővezetékben történő szállítás a nagy mennyiség
és a biztosítandó hőmérséklet miatt, csak viszonylag kis távolságon – néhány
kilométer – belül gazdaságos. A nehéz fűtőolajakat rendszerint álló hengeres,
1000..10000 m
3
névleges tárolótérfogatú tartályokban tárolják. Feltöltésük – ahol
megfelelő iparvágány van kiépítve – vasúti tartálykocsikból történik. A 3–26. ábra egy
vasúti lefejtő elvi sémáját mutatja be.
Az erőmű folyamatos üzemének biztosítása érdekében megfelelő nagyságú
olajmennyiséget kell tároljon. Tárolásra általában olyan olajféleséget kell választani,
melynek dermedéspontja lehetőleg alacsony. A tárolótartályokat hőszigeteléssel kell
ellátni, valamint folyamatos fűtéssel gondoskodni kell arról, hogy az olaj mindvégig
szivattyúzható állapotban maradjon. A tárolási állapotot az alábbiak szerint kell
meghatározni:
a) a tárolt fűtőolaj hőmérséklete dermedési és a lobbanási hőmérséklet között lehet
(biztonsági okokból lobbanáspontig soha nem melegítik fel, valamint a 0,5 %-nál
nagyobb víztartalom esetén a felhabzás veszélyen miatt a tárolási hőmérsékletet
nem emelik 95 °C fölé);
b) valamennyi szivattyú zavartalan működéséről gondoskodni kell;
c) ha az olaj vizes, akkor azt a tartályból való kilépésnél, a szivattyú
szívócsonkjánál legalább az olajhőmérséklethez tartozó víz telítési nyomáson kell
tartani a kavitáció elkerülése végett.

HŐFORRÁSOK ÉS SEGÉDBERENDEZÉSEIK
126
Gőzelosztó
Vasúti tartályok
1. tartály
2. tartály
Fűtőgőz
Töltő
szivattyúk

3–26. ábra. Vasúti olajlefejtő állomás

3.5.1.3. Gázellátás
A gáztüzelésű erőművek tüzelőanyagellátó rendszerének kiépítése meglehetősen
egyszerű, általában egy gázfogadó-nyomáscsökkentő állomás kiépítését jelenti, melyet
mérő- és biztonsági berendezésekkel látnak el. A csatlakozás a nagynyomású
gázhálózatra történik, ahol is tárolásról általában a gázszolgáltató gondoskodik.
3.5.2. Kazánok és segédberendezéseik
Ebben a szakaszban áttekintjük az erőművi gőzkazánok alaptípusait, valamint azok
felépítését és működését. Elvégezzük a kazán energetikai elemzését, megvizsgáljuk a
kazánhatásfoknak a terheléstől és egyéb paraméterektől való függését. A teljesség
igénye nélkül számba vesszük a kazánt kiszolgáló berendezéseket, úgymint:
tüzelőberendezések, égési levegő és füstgázventilátorok, salak- és pernyeltávolító-
berendezések, valamint kémények.
3.5.2.1. Alapfogalmak, energetikai jellemzők
Az erőművi kazánokban végbemenő gőzfejlesztési folyamat két fő részre osztható: a
tüzelőanyag kémiailag kötött energiáját a tüzelőberendezések hővé alakítják, majd a
kazán fűtőfelületein keresztül ez a hő gőzfejlesztésre fordítódik. A gőzkazánba vizet
(előmelegített tápvizet) táplálunk be, és túlhevített állapotú gőzt vezetünk el.
A gőzfejlesztő berendezésben tehát a tápvizet először fel kell melegíteni a
nyomásának megfelelő hőmérsékletre, a felmelegített folyadékot teljes egészében el kell
HŐFORRÁSOK ÉS SEGÉDBERENDEZÉSEIK
127
gőzölögtetni, majd a telített állapotú gőzt túl kell hevíteni. A nyomás növelésével nő
a folyadék felmelegítésekor és túlhevítéskor közlendő hő aránya, míg a párolgásra
fordított hőmennyiség aránya csökken. A kritikus nyomásnál nagyobb nyomásokon a
csak a folyadékmelegítésre és túlhevítésre kell hőmennyiséget fordítani. A korszerű
erőművek általában újrahevítéses (egyszeres, ill. kétszeres) gőzkörfolyamattal
rendelkeznek. A három (kettő, négy) rész-hőmennyiségnek megfelelően kell
kazánberendezés fűtőfelületeinek méretét és elrendezését megtervezni.
A kazánok energetikai elemzéséhez induljunk ki a 3–27. ábra mutatta vázlatból,
mely nem más, mint a 3–21. ábra szerinti erőmű technológiai séma H2 H2 H2 H2 alrendszere. A
kazán legfontosabb jellemzője a kazánhatásfok, mely nem más, mint a munkaközeggel
távozó, a gőzkörfolyamat szerinti bevezetett hőáram és a kazánba a tüzelőanyaggal és
az égési levegővel bevitt hőteljesítmény aránya, azaz

be
K
tüa lev
Q
Q Q
η =
÷
ɺ
ɺ ɺ
. (3.87)
A tüzelőanyaggal bevitt hőteljesítmény a
( )
tüa tüa i tüa
Q m H h = ÷
ɺ
ɺ , (3.88)
míg az égési levegővel bevezetett hőáram a

lev lev lev
Q m h =
ɺ
ɺ (3.89)
összefüggéssel számítható ki. A tüzelőanyag entalpiája által meghatározott
hőteljesítményt szilárd tüzelőanyagoknál általában elhanyagolják. A levegővel bevitt
hőteljesítmény csak akkor kell figyelembe venni, ha azt idegen közeg vagy berendezés
(pl. hőhasznosító kazán, gőzfűtésű levegő előmelegítő) melegíti elő.
Az ismertetett közvetlen (direkt) módszeren kívül a kazánhatásfokot közvetett
(indirekt) módon is meghatározhatjuk. Vezessük be a
K,v
Q

ɺ
össz-kazán
hőveszteséget. Ebben az esetben a tüzelőanyaggal bevitt hőáram egyrészt a
gőzkörfolyamatba bevitt hőteljesítményben, másrészt a veszteségekben jelenik meg,
azaz

be K,v
tüa lev
1
Q Q
Q Q
÷
=
÷
ɺ ɺ
ɺ ɺ
. (3.90)
Vezessük be a kazánveszteség-tényezőt, melynek összegét a

K,v
K
tüa lev
Q
Q Q
ξ =
÷


ɺ
ɺ ɺ
(3.91)
összefüggéssel definiáljuk.
HŐFORRÁSOK ÉS SEGÉDBERENDEZÉSEIK
128
fg K,
Q
ɺ
füstgázveszteség
sugárzási és egyéb
veszteségek
tüa
Q
ɺ
tüzelőanyaggal
bevitt hőteljesítmény
be
Q
ɺ
hasznos
hőteljesítmény
KAZÁN HATÁR
lev
Q
ɺ
égési levegővel
bevitt hőteljesítmény
belépő tápvíz
leiszapolás
túlhevített gőz
újrahevített gőz
kilépés
gőz belépés

3–27. ábra. A gőzkazán (H2 H2 H2 H2 alrendszer) energiaáramai

A veszteségek két fő csoportra bonhatók. A tüzelőberendezés veszteségei:
– szilárd halmazállapotú elégetlen tüzelőanyag,
– gáz halmazállapotú elégetlen tüzelőanyag,
– lebegő állapotban a füstgázokkal a kéményen keresztül távozó tüzelőanyag
– salakkal elvitt hő.
A fűtőfelület egyik vesztesége az a hő, melyet elveszítünk annak következtében, hogy
a füstgázokat nem tudjuk a környező levegő hőmérsékletére lehűteni elsősorban a
korrózióveszély miatt. Ezt nevezzük füstgázveszteségnek. A füstgázokban – gáztüzelés
kivételével – a kén égéstermékeként megjelenő SO
2
és SO
3
a vízgőzzel H
2
SO
3
-at
(kénessavat), ill. H
2
SO
4
-et (kénsavat) alkot. A savgőz kondenzációjának kezdete
(savharmatpont) kb. 140 °C, ezért a távozó füstgázok hőmérsékletét nem engedjük
160 °C alá csökkenni.
A másik veszteségforrás a kazán külső felületén a környezet felé leadott hőáram,
melyet sugárzási veszteségnek neveznek, pedig válójában konvektív úton távozó
hőáramról van szó. Pontosabb elemzéseknél a leiszapolt vízmennyiséggel elvitt hő a
kazán hasznos hőteljesítményébe számítandó be. Mindezek alapján a kazán hatásfoka
a veszteségtényezőkkel is kifejezhető a

K K,v K,fg K,é K,sug
1 1 η ξ ξ ξ ξ = − = − − −

(3.92)
egyenlet szerint. Ebben a kifejezésben
K,fg
ξ a füstgáz,
K,é
ξ a tüzelőberendezés összes,
míg
K,sug
ξ a sugárzási veszteségeket jelöli. Állandósult üzemállapotban az egyes
veszteségek, így a kazán hatásfoka a terhelés függvényében változnak. Ez a változás
az optimális (maximális) kazánhatásfok környezetében igen kismértékű, de nagyobb
terhelésváltoztatás esetén az egyes veszteségek jelentős mértékben változhatnak.
HŐFORRÁSOK ÉS SEGÉDBERENDEZÉSEIK
129
terhelés, %
v
e
s
z
t
e
s
é
g
e
k
,

h
a
t
á
s
f
o
k
,

%
80
η
K
ξ
K,fg
ξ
K,sug
ξ
K,é
100 120 20
1..2 %

3–28. ábra. Kazánhatásfok és veszteségek a terhelés függvényében

A 3–28. ábra mutatja a veszteségek és hatásfok változását a terhelés függvényében.
A tüzelési veszteségek (
K,é
ξ ) nulla teljesítménytől egészen a túlterheléses állapotig
lineárisnál jobban növekednek, melyet a terhelés növekedésével együtt járó rövidebb
tartózkodási és nagyobb koncentráció okoz. A sugárzási veszteség ezzel szemben a
terhelés növekedésével rohamosan csökken. Ennek az a magyarázata, hogy a kazán
külső falának hőmérséklete a jelentős hőszigetelés miatt csak igen szűk határok között
ingadozik, miközben a teljesítmény igen széles tartományban változik. Ebből
következik, hogy az abszolút értékben közel állandó sugárzási veszteségnek a kazánba
bevitt hőteljesítményre vonatkoztatott értéke jelentősen csökken a terhelés
növekedésével. A füstgázveszteség közel monoton növekszik a terhelés függvényében.
A névlegestől eltérő terhelési állapotokkal részletesebben a 3.13. alfejezetben
foglalkozunk a későbbiekben.
Csak illusztrációképpen vizsgáljuk meg a már említett 215 MW-os blokk
kazánüzemének részletesebb felépítését, melyet a 3–29. ábra mutat. Olajtüzelés esetén
az olajelőmelegítéshez, valamint annak a tűztérbe való beporlasztásához a
frissgőzvezetékből vesznek el túlhevített gőzt. A kazánból leiszapolt nagynyomású
tápvizet két fokozatban gőzölögtetik ki, a nagynyomású az E7 előmelegítőt, a
kisnyomású a GTT-t és a levegőelőmelegítőt fűtő csapolási gőzvezetékek nyomására.
A frissgőz hőmérsékletének szabályozása közvetlenül a kazán előtt vett tápvíz
befecskendezésével történik. Az újrahevített gőz hőmérsékletét a főtápszivattyú
megcsapolásáról vett alacsonyabb nyomású tápvíz befecskendezésével végzik el.
HŐFORRÁSOK ÉS SEGÉDBERENDEZÉSEIK
130
vízhevítő
elgőz.
túlhevítő
újrahevítő
dob
Tápvíz FTSZ
megcsapolásról
Tápvíz
TÜA TÜA TÜA TÜA
Füstgáz Füstgáz Füstgáz Füstgáz
lúghűtőbe
Kigőzölögtetők
Levegő előmelegítő
(kalorifer)
KAZÁN KAZÁN KAZÁN KAZÁN
frissgőzvezeték
ÚH melegág
ÚH hidegág
fűtőgőz 4. megcsapolásról
csapadék
Kigőzölögtetés 7. megcsapolásra
Kigőzölögtetés 4.
megcsapolásra
Gőzhőmérséklet szabályozók
Égési Égési Égési Égési leveg leveg leveg levegő őő ő
lelúgozás
olajelőmelegítés

3–29. ábra. A 215 MW-os blokk kazánüzemének elvi felépítése (olajtüzelés)

3.5.2.2. Kazánszerkezetek
A gőzkazánok szerkezeti kialakítását a kazánból kiadott gőzáramon, annak nyomásán
és hőmérsékletén, a kazánba érkező tápvíz hőmérsékletén kívül számos egyéb tényező
befolyásolja. Lényeges szerepet játszik a rendelkezésre álló tüzelőanyagok minősége,
ill. a tüzelőberendezés típusa, az elérni kívánt kazánhatásfok, a rendelkezésre álló hely
nagysága, a fogyasztás jellege, a tápvíz egyéb jellemzői. Ebből következően
meglehetősen nehéz osztályozási szempontokat találni a kazánberendezések
csoportosításához. Az egyik legjobban alkalmazható rendezőelv a kazán víztöltete. A
legegyszerűbb felépítésű és ugyanakkor legrégebbi típus a nagyvízterű kazán (3–
30. ábra).
A nagyvízterű kazánok közös jellemzője a viszonylag nagy átmérőjű kazándob. A
fűtőfelületet egy-két nagyobb átmérőjű cső (lángcső) vagy több kisebb átmérőjű
csőből kialakított csőköteg, az ún. füstcső, ill. a kettő kombinációja adja. A
lángcsőben helyezik el a tüzelőberendezést (széntüzelésnél a rostélyt, gáz és
olajtüzelésnél az égőket). A dob falvastagsága a dobátmérővel és a gőznyomással
arányosan növekszik, ugyanakkor a doblemez vastagságának technológiai korlátja van,
ezért a nagyvízterű kazánok csak korlátozott üzemnyomásra építhetők.
HŐFORRÁSOK ÉS SEGÉDBERENDEZÉSEIK
131
lángcső
víztér
tüzelőanyag és égési levegő ellátás

3–30. ábra. Nagyvízterű kazán felépítése
A kazánüzemben jelentkező terhelésingadozás során a gőzelvétel hirtelen
megnövekedését nem tudják tüzelési teljesítménnyel, így a gőzfejlesztés mennyiségének
növelésével követni. Az ennek következtében beálló egyensúlybomlás gőznyomás-
csökkenésben jelentkezik. A nyomáscsökkenés következtében előálló
entalpiacsökkenésnek megfelelő hőmennyiség a kazánban lévő víz egy részének
elgőzölögtetésére fordítódik. Ez a folyamat fordítva is igaz, azaz a gőzelvétel
csökkenésekor bekövetkező nyomásnövekedés mellett a többlet tüzelőhőt folyadék
állapotban tárolják. A nagyvízterű kazánok tehát rugalmasan képesek elviselni még
nagyobb terhelésingadozásokat is, igénytelenek a tápvíz minőségére, egyszerű
felépítésűek, kezelésük különösebb szakértelmet nem igényel. Elsősorban
ipartelepeken, fűtőművekben alkalmazzák e berendezéseket.
A nagyvízterű kazánok gőznyomás és teljesítmény korlátait a kisvízterű (vízcsöves)
kazánok oldják fel. Ezek jellegzetessége, hogy a fűtőfelületet képező csőrendszer
belsejében áramlik a víz, kívül a füstgáz. A vízcsöves kazánok a vízkeringés
megoldásának módja szerint lehetnek
– természetes cirkulációjúak (3–31. ábra a., részlete),
– kényszerített keringetésűek (3–31. ábra b., részlete) vagy
– kényszerátáramlásúak (3–31. ábra c., részlete).
a.,
b., c.,
VH VH
VH
TH
TH TH
E
E
E
kazándob
kazándob
KSZ
TSZ TSZ TSZ
gyűjtőcső
ejtőcsövek emelő-
csövek
sóleválasztó
dob

3–31. ábra. Vízcsöves kazánok cirkulációs lehetőségei
a., természetes cirkulációjú, b., kényszerített keringetésű, c., kényszerátáramlású
VH: vízhevítő (eco), E: elgőzölögtető, TH: túlhevítő, TSZ: tápszivattyú, KSZ: keringető szivattyú

HŐFORRÁSOK ÉS SEGÉDBERENDEZÉSEIK
132
A természetes cirkulációjú kazánoknál a tápszivattyú (TSZ TSZ TSZ TSZ) a tápvízelőmelegítőn
(vízhevítő vagy eco, VH VH VH VH) keresztül a kazándobba juttatja a tápvizet. A kazándobból a
víz az elgőzölögtető (E EE E) csőrendszerbe jut. Amennyiben az elgőzölögtető csőrendszer
teljes terjedelmében a tűztérben van elhelyezve, akkor besugárzott tűzterű kazánról
beszélünk, mivel az elgőzölögtetéshez szükséges hő a tűztérben szinte teljes egészében
sugárzással adódik át. A nem besugárzott kazánnak a konvektív füstgázjáratban is
van elgőzölögtető felülete. A kazándobban a vízfelszín felett összegyűlő telített gőz a
túlhevítőn (TH TH TH TH) keresztül jut el a fogyasztóhoz. A 3–31. ábrán szaggatott vonallal
jelölt rész a dobvízszint szabályozást jelképezi, mellyel e jegyzetben nem foglakozunk.
A természetes cirkuláció úgy alakul ki, hogy az elgőzölögtető csőrendszer
emelőcsöveiben – ezek vannak a tűztérben – gőzbuborékok jelennek meg, minek
következtében csökken a csőben lévő gőz-víz keverék sűrűsége. Az így kialakuló
áramlást az áramlási sebesség négyzetével arányos ellenállások fékezik. Egyensúly
akkor jön létre, ha e két hatásból származó nyomáskülönbség egyenlő. Az áramlás
sebessége másodrendű kérdés, a legfontosabb, hogy biztosítsuk annak zavartalanságát
és stabilitását. Ennek érdekében a természetes cirkulációjú kazánok viszonylag
alacsony nyomásúak és kellően magas építésűek. Alacsony építés, valamint
nagynyomású kazánok esetében az így kialakuló áramlás nem kellően stabil. Ezen
segít a keringető szivattyú (KSZ KSZ KSZ KSZ). A kényszerített keringetésű kazánok fűtőfelületeinek
kialkítása során nagyobb szabadsággal járhat el a tervező, alacsonyabb építésű, így
olcsóbb kazán is megfelelő. Változatlanul megmarad a kazándob hőmérsékletrögzítő és
tároló szerepe. Hátrányként jelentkeznek a beiktatott keringető szivattyúval
kapcsolatos üzemeltetési problémák.
A gőzkazánok szilárdsági szempontból kényes eleme a kazándob. A kazándob
drágítja kazánt, ezért felmerült a gondolat, hogy dob nélküli kazánt építsenek. Ebben
az esetben a kazán egycsöves, kényszerátáramlású rendszerré válik, ahol egymást
követik az eddig megismert felületrészek. Ennek alapsémáját a 3–31. ábra c., részletén
mutattuk be. Ezen az ábrán a gőzfejlesztő és túlhevítő felületek között egy kisméretű
„kazándobot”, az ún. sóleválasztó dobot találjuk. A kényszeráramlású kazánból tehát
elmarad a súlyos, vastagfalú kazándob, az elgőzölögtető csövek kis átmérőjűek, a
kazán könnyebb, így olcsóbb is, ugyanakkor fokozottabb szabályozástechnikai
követelményeket támaszt.
Végigtekintve az eddig ismertetett kazántípusokon, azt állapíthatjuk meg, hogy a
kazándob méreteinek csökkenésével, majd a dob teljes elhagyásával a kazánok
víztöltete folyamatosan csökken. Ez egyrészt a berendezés hőkapacitását is csökkenti,
és ha a falazat is nagy hőkapacitású épített fal helyett, membráncsőfalas, hőszigetelt
kialakítású, akkor egy tüzelésoldalon igen rugalmasan viselkedő berendezéshez jutunk,
amely nagy teljesítménynél is rugalmasan követi a tüzelés teljesítményének változását.
Annak érdekében, hogy részletesebb képet kapjunk a kazánok belső felépítéséről és
működtetéséről, tekintsük a 3–32. ábra szerinti SULZER-kazánt. A vízleválasztó tölti
be a sóleválasztó szerepét, mivel a tápvízben maradó sók nagy része a vízbe
koncentrálódik. A gőzhőmérséklet és tápvízmennyiség szabályozását a közbenső és
véghőérzékelők biztosítják. A közbenső hőmérsékletérzékelő a tápvízmennyiséget és
szükség esetén a tüzelést is befolyásolja.
HŐFORRÁSOK ÉS SEGÉDBERENDEZÉSEIK
133
VH
TH2
TH1
E
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11 12

3–32. ábra. SULZER-kazán elvi kapcsolása
VH: vízhevítő (eco), TH1-TH2: elő- és utó-túlhevítő, E: elgőzölögtető, 1: sóleválasztó dob, 2: közbenső
hőmérsékletérzékelő, 3: leiszapolás, 4: tüzelés és nyomásszabályozó, 5: vízlebocsátás, 6: vég-
hőmérsékletérzékelő, 7: gőzhőmérséklet-szabályozó, 8: nyomásszabályozó, 9: nyomáscsökkentő,
10: keringtetőszelep, 11: főtápszivattyú, 12: tápvízszabályozó

A gőzkazánok fűtőfelületei különféle korróziós hatásoknak vannak kitéve a tüzelés
módjától függően. Szénportüzelés esetén ilyen folyamat a salakosodás. Ez annak
következménye, hogy a szénporláng belsejében a hőmérséklet a salak lágyulási
hőmérséklete fölé emelkedik, és a megolvadt salakrészecskék a hideg fűtőfelületnek
ütközve ott dermednek meg. A fűtőfelületen egy ún. salakosodó réteg képződik,
melynek felületén a hőmérséklet folyamatosan növekszik, miközben a vastagsága is
egyre jobban nő. A tűztérben és a túlhevítőben e salaklerakódások akadályozzák a
hőátadást, mert kis hővezetőképességű szigetelőréteget képeznek a fűtőfelületen. Nem
jár ugyanakkor mindig hátránnyal az elsalakosodás. Az égőövben lerakódó réteg a
hőmérséklet-maximumot csökkenti, így megakadályozza a fűtőfelület túlterhelését,
ami vízoldali zavarokat és vízoldali korróziót idézhet elő.
Olajtüzelésnél magas hőmérsékleten kivételes esetben jelentkezhet tűztér oldali
korrózió, melynek feltétele
a) nátriumsó és vanádium-oxid tartalom az olajhamuban, olyan arányban, mely
éppen az eutektikum arányának felel meg
b) legyen olyan fűtőfelületrész a füstgázáramlás útjában, mely 600 °C-nál nagyobb
hőmérsékletű (pl. ilyen az 570 °C túlhevítési hőmérséklettel dolgozó kazán
túlhevítőjének utolsó fokozata). Ha erre a felületre olvadt állapotban olajhamu
csapódik le, akkor az rendkívüli agresszivitása miatt katasztrofális korróziót
okoz. Ez a korróziótípus olyannyira veszélyes, hogy azoknál az olajoknál, ahol a
HŐFORRÁSOK ÉS SEGÉDBERENDEZÉSEIK
134
hamu vanádiumtartalma miatt ez a veszély fennáll, a túlhevítési hőmérséklet
nem emelhető 540..550 °C fölé.
Szintén veszélyt jelent a kazán leghidegebb felületein jelentkező – korábban már
említett – harmatponti korrózió. A kazánok leghidegebb felülete a léghevítő, a
harmatponti korrózió elkerülése érdekében nagyteljesítményű kazánoknál gőzzel fűtött
levegő előmelegítőkben emelik az égési levegő belépő hőmérsékletét. Nagy kéntartalmú
olajoknál nincs más segítség, mint a léghevítő felületek időszakos mosása, ill. cseréje.
A szennyezőanyagok – különösen a kén- és nitrogén-oxidok – mennyiségének
csökkentésére alkalmas eljárás a terjedőben lévő fluidizációs tüzelés. E
berendezésekben a keletkező nitrogén-oxidok mennyisége a viszonylag alacsony
hőmérséklettel, míg a kén-oxidok mennyisége adalékanyagokkal (döntően mészkővel)
csökkenthető. A fliudizációs tüzelés lényege, hogy a kazánban a tüzelőanyagot
gázfázisú közeg, az égési levegő, áramolja át és tartja lebegő állapotban. A gáz
áramlási sebességétől, és a fliudizált réteg ellenállásától függően különböző
tüzelésmódokról beszélhetünk (lásd 3–33. ábra), úgymint:
– rostélytüzelés, mely szakaszban a szemcsehalmaz szemcséi nem távolodnak el
egymástól, a réteg nyomásellenállása a sebesség négyzetével arányos;
– nyugvó fliudágyas tüzelés, melynél egy bizonyos áramlási sebességet elérve a
szemcsehalmaz fellazul, kezd a folyadékokhoz hasonlóan viselkedni, a
nyomásellenállás értékét lényegében a fluidizált anyag mennyisége és sűrűsége
határozza meg;
– cirkulációs fliudágyas tüzelés, ahol a sebesség értékét egy bizonyos érték fölé
növelve a gáz már szemcséket ragad el magával, a cirkulációs jelleget az
biztosítja, hogy a füstgázt egy szemcseleválasztón (ciklonon) vezetik keresztül,
majd a leválasztott anyagot visszajuttatják a fluidágyba.
A fluidizációs tüzelés lehet
– atmoszférikus, cirkuláció nélküli (az angol Fluidized Bed Combustion elnevezés
kezdőbetűi szerint FBC);
– atmoszférikus, cirkulációs (az angol Circulated Fluidized Bed Combustion
elnevezés kezdőbetűi szerint CFBC);
– nyomás alatti, cirkuláció nélküli (az angol Pressurized Fluidized Bed Combustion
elnevezés kezdőbetűi szerint PFBC);
– nyomás alatti, cirkulációs (az angol Circulated Pressurized Fluidized Bed
Combustion elnevezés kezdőbetűi szerint CPFBC).
A felsorolt típusok többsége még kísérleti stádiumban van.
HŐFORRÁSOK ÉS SEGÉDBERENDEZÉSEIK
135
a fluidizáló sebesség logaritmusa
a

f
l
u
i
d
á
g
y

n
y
o
m
á
s
e
l
l
e
n
á
l
l
á
s
á
n
a
k

l
o
g
a
r
i
t
m
u
s
a
rostélytüzelés
nyugvó fluidágy cirkulációs fluidágy
szénportüzelés
pneumatikus
szemcselragadás
„nagy” fluidágy „kis” fluidágy

3–33. ábra. Szemcsés halmaz állapotváltozása gázáramlás esetén
3.5.2.3. Segédberendezések
A kazán segédberendezései alatt
– a nyomóventilátorokat, melyek az égési levegőt szállítják a tűztérbe,
– a füstgázelszívó ventilátorokat (nem mindig kerülnek beépítésre),
– a salak és pernyeeltávolító berendezéseket,
– a füstgáztisztító (kén- és/vagy nitrogén-oxidokat leválasztó) berendezéseket,
valamint
– a kéményeket értjük.

A. Ventilátorok
Hőerőművekben a ventilátor, mint gáznemű közeg szállítására alkalmas gép, sokféle
feladatot lát el. Alkalmazzuk az erőmű többféle létesítményének szellőző, hűtő-, fűtő-,
légkondicionáló-, légtisztító- és szállítóberendezéseiben, egyes fő- és segédgépek
hűtőberendezéseiben, továbbá a kazánüzemben a kazán és tüzelőberendezések
segédgépeiként. Legfontosabbak mindezek közül a kazánüzemi ventilátorok, melyek az
erőmű technológiai folyamatában közvetlenül vesznek részt. Ezek közül is
leglényegesebb nyomóventilátor, mely az égéshez szükséges levegőt szállítja a
környezetből a tűztérbe, valamint a szívóventilátor, mely a kazán tűzterében
keletkezett égéstermékeket szállítja a kéményen keresztül a szabadba. Korszerű,
nagyteljesítményű erőműveknél, ui. már nem elegendő utóbbi feladat ellátásához a
kémény biztosította természetes huzat, minthogy a levegőnek a tűztérbe szállításához
0,02..0,04 bar túlnyomás, sőt nyomott tűzterű kazánoknál 0,05..0,06 bar túlnyomás
szükséges, míg a füstgáz elszállításakor 0,02..0,03 bar ellenállást kell legyőzni. A
nyomó- és szívóventilátor tehát az erőművek általánosan alkalmazott lényegi
segédberendezése, nemcsak mint a technológiai folyamat egy eleme, hanem –
tekintettel a nagy mennyiségekre és ellenállásokra – mint nagy villamosenergia-
HŐFORRÁSOK ÉS SEGÉDBERENDEZÉSEIK
136
fogyasztó is, ezért az erőmű önfogyasztására, így gazdasági megítélésére jelentős
hatással van.
Alapfogalmak. A ventilátorokat a szállított közegnek a járókerékben történő
áramlása alapján radiális és axiális típusokra oszthatjuk. Előfordul a kettő közötti
átmeneti, félaxiális típus is. A ventilátorok áramlási elven működnek; a szívó- és
nyomóoldal közötti nyomáskülönbséget a kívülről bevitt munka következtében a
járókerékben beálló sebességváltozás hozza létre. A továbbiakban csak olyan
ventilátorokkal foglalkozunk, ahol az előállított nyomáskülönbség csak olyan mértékű,
hogy a szállított gáz összenyomhatósága, így hőmérsékletének növekedése,
elhanyagolható. Ezt kb. 0,05..0,1 bar nyomáskülönbségig tehetjük meg. Tekintsük a
3–34. ábrán vázolt radiális ventilátort, mely p
0
nyomású környezetből szív és
ugyancsak a p
3
=p
0
nyomású környezetbe nyom. A közeget tekintsük
összenyomhatatlannak, az áramlást pedig súrlódásmentesnek. A BERNOULLI-egyenlet
ebben az esetben

2 2
1 1 2 2
1 2
2 2
c p c p
h h
g g ρ ρ
÷ ÷ = ÷ ÷ . (3.93)
h=0
h
2
h
1
p
3
=p
0
p
0
h
sz
h
ny
c
sz
, p
sz,st
c
ny
, p
ny,st
c
2
, p
2
c
1
, p
1
A
2
A
ny
A
sz
A
1
szívóvezeték
nyomóvezeték
radiális ventilátor

3–34. ábra. Radiális ventilátor beépítési vázlata

Gáznemű közegek szállítása esetén a helyzeti energia változását kifejező harmadik
tag általában elhanyagolható, így

2 2
1 2
1 2
2 2
c c
p p
g g
ρ ρ
÷ = ÷ . (3.94)
Ebben az egyenletben az első tagot dinamikus, a második tagot statikus nyomásnak
nevezik. Súrlódásos áramlás esetén figyelembe kell venni a szívó- és nyomóvezetékben
fellépő nyomásveszteséget
( )
*
p ∆ , mely az össznyomást csökkenti, azaz

2 2
* 1 2
1 2
2 2
c c
p p p
g g
ρ ρ
÷ = ÷ ÷ ∆ . (3.95)
A feltételezett viszonyoknál (p
3
=p
0
) a
*
p ∆ nyomásveszteségnek meg kell egyeznie a
ventilátor által létrehozott ösznyomás-növekedéssel, azaz
HŐFORRÁSOK ÉS SEGÉDBERENDEZÉSEIK
137

2
2
ny
sz
ö ny,st sz,st
2 2
c
c
p p p
g g
ρ
ρ
( )
·
∆ = ÷ − ÷ ·

·
·
( )
. (3.96)
A ventilátor elméleti hasznos teljesítménye

h ö
P V p = ⋅ ∆
ɺ
. (3.97)
A radiális ventilátoroknál megkülönböztetünk – a lapát kilépő szöge alapján –
hátrahajló, radiálisan kilépő és előrehajló lapátozású típusokat. Ezek elméleti
jelleggörbéit, a
( )
ö
p f V ∆ =
ɺ
és
( )
h
P f V =
ɺ
függvényeket a 3–35. ábra tartalmazza.
szállított térfogatáram
ö
s
s
z
n
y
o
m
á
s
-
n
ö
k
e
d
é
s
h
a
s
z
n
o
s

t
e
l
j
e
s
í
t
m
é
n
y
előrehajló
radiális
hátrahajló

3–35. ábra. Radiális ventilátorok elméleti jelleggörbéi
A valóságos berendezések jelleggörbéi az elméletileg levezethető függvényektől
jelentős mértékben eltérnek. Az eltérések oka egyrészt abban keresendő, hogy a
levezetést végtelen sok, végtelen vékony lapátozásra végezték el, miközben
nyilvánvaló, hogy csak véges számú, véges vastagságú lapáttal lehet járókereket
építeni; másrészt figyelmen kívül hagyták a különféle áramlási veszteségeket. Ezek a
következők
– súrlódási veszteségek, melyek sebességek, így térfogatáram négyzetével arányosak;
– leválási veszteségek az áramlás hirtelen irányváltásainál;
– belépési és ütközési veszteségek;
– diffuzor veszteség, valamint
– mechanikai veszteség a csapágyazásban.
Mindezek figyelembevételével a 3–36. ábra szerint módosulnak az elméleti
jelleggörbék. Az elméleti jelleggörbék vizsgálatából kitűnik, hogy azonos méret,
közegtérfogatáram, és fordulatszám mellett az előrehajló lapátozású adja a
legnagyobb, míg a hátrahajló a legkisebb össznyomásnövekedést. Ugyanazon
ö
p ∆ és
V
ɺ
mellett azonos fordulatszámnál az előrehajlított lapátozással érhető el a legkisebb
méret, így legalacsonyabb beruházási költség. Mivel azonban ennél a típusnál lépnek
fel a legnagyobb áramlási sebességek, következésképpen itt a legnagyobbak a
veszteségek, így legalacsonyabb a hatásfok. A teljesítmény-görbék lefolyása a
hajtómotor szempontjából, tekintettel az előforduló különleges kazánüzemi
viszonyokra, igen fontos. Hátrahajló lapátozásnál a legnagyobb teljesítményfelvétel a
méretezési ponttól nagyobb térfogatáramokra adódik, de a térfogatáram további
növekedésével ez csökken. Ezzel szemben a másik két típusnál a teljesítményfelvétel
HŐFORRÁSOK ÉS SEGÉDBERENDEZÉSEIK
138
folyamatosan növekszik. E két típusnál, ha például két gép párhuzamosan dolgozik,
majd az egyik kiesik, akkor az üzemben maradó gép hajtómotorja, a megnövekedett
térfogatáram miatt túlterhelődhet. Az ilyen esetre való méretezés indokolatlanul nagy
motor megválasztását tenné szükségessé, ami feleslegesen drágítaná a beruházását,
valamint a névleges terhelésen gazdaságtalan üzemet eredményezne.
hátrahajló lapátozás előrehajló lapátozás radiális lapátozás
szállított térfogatáram
ö
s
s
z
n
y
o
m
á
s
-
n
ö
v
e
k
e
d
é
s
t
e
l
j
e
s
í
t
m
é
n
y

f
e
l
v
é
t
e
l

3–36. ábra. Radiális ventilátorok valóságos jelleggörbéi
Az axiális ventilátorok elméletével nem foglalkozunk, csupán azok elméleti (3–
37. ábra) és valóságos (3–38. ábra) jelleggörbéjét mutatjuk be.
szállított térfogatáram
ö
s
s
z
n
y
o
m
á
s
-
n
ö
v
e
k
e
d
é
s

3–37. ábra. Axiális ventilátor
elméleti jelleggörbéje
szállított térfogatáram
ö
s
s
z
n
y
o
m
á
s
-
n
ö
v
e
k
e
d
é
s
t
e
l
j
e
s
í
t
m
é
n
y

i
g
é
n
y

3–38. ábra. Axiális ventilátor
valóságos jelleggörbéje
A ventilátor típus kiválasztásánál fontos szempont – a teljesítményfelvétel mellett –
a berendezés hatásfoka, és annak alakulása a terhelés széles tartományában. Egyes
típusok optimális hatásfokát a 3–2. táblázat tartalmazza. Ezek az adatok arra
mutatnak rá, hogy hatásfok tekintetében a radiális hátrahajló és az axiális
ventilátorok versenyképesek. Azt, hogy milyen típusú berendezést építenek be,
minden esetben az egyedi körülmények mérlegelése után lehet csak eldönteni. A
legfontosabb kiválasztási szempontok a következők.
1. Zaj és kopás. A típuskiválasztásnál mérlegelni kell azok zajosságát, valamint
portartalmú füstgázok szállításánál fellépő koptató hatásokat. Ugyancsak
mérlegelni kell a koptató hatásokat az egyes erőművekben alkalmazott ún.
ventilátormalmok esetén is. A kopást részben súrlódás, részben ütközések
(irányelterelések) okozzák. A tapasztalatok szerint a nagyobb sebességek
HŐFORRÁSOK ÉS SEGÉDBERENDEZÉSEIK
139
következtében axiális ventilátoroknál nagyobb mértékű a kopás, mint hátrahajló
lapátozású radiális társaiknál.
2. Beépíthetőség. A radiális ventilátorok nagyobb méretüknél, súlyuknál és főleg
tehetetlenségi nyomatékuknál fogva költségesebb alapozást, ill. tartószerkezetet
igényelnek. A helyszükségletet axiális ventilátoroknál a nagyobb tengelyirányú
méret, míg radiális ventilátoroknál a nagyobb szélességi és magassági méret
határozza meg. A radiális ventilátorok szinte kizárólag vízszintes tengelyűek.
3. Szabályozhatóság. A típuskiválasztás egyik leglényegesebb szempontja a
szabályozás megoldása. A legáltalánosabban használt perdületszabályozás axiális
ventilátoroknál egyszerűbben kivitelezhető és szélesebb terheléstartományban
alkalmazható.
3–2. táblázat. Egyes ventilátortípusok optimális hatásfoka
Típus Optimális hatásfok, %
Radiális, hátrahajló lapátozású 85..88
Radiális, előrehajló lapátozású 65..70
Axiális 85
Általában szükséges, hogy a ventilátorok teljesítményjellemzőit a mindenkori
üzemi követelmények megfelelő optimális értékre állítsuk be. Mivel a ventilátor
teljesítményét a munkapont helyzete határozza meg, a szabályozásra azok a
lehetőségek adódnak, melyek a gép jelleggörbéjét vagy annak helyzetét –
üzembiztonsági, gazdaságossági és egyéb követelmények betartása mellett –
megváltoztatják. A ventilátorok szabályozása három alapvető módon történhet:
fojtással, perdületváltoztatással és fordulatszám változtatással. A gyakorlatban
ezen módszerek különböző megvalósítási módjai és kombinációi terjedtek el.
3.1 Fojtásos szabályozás. A ventilátor teljesítmény-szabályozásának legegyszerűbb,
ugyanakkor leggazdaságtalanabb megoldása a fojtás. E módszernél a berendezés
jelleggörbéjét, a ventilátor nyomócsonkjában vagy a berendezés egyéb célszerűen
kiválasztott helyén beépített fojtócsappantyúval változtatjuk. A terhelőrendszer
( )
p f V ∆ =
ɺ
és a ventilátor
( )
ö
p f V ∆ =
ɺ
metszéspontja (lásd 3–39. ábra)
határozza meg az M MM M munkapontot, melynél a fojtócsappantyú teljesen nyitott
helyzetben van, így ellenállása nulla. Ahhoz, hogy a ventilátor által szállított
mennyiség
M
V
ɺ
-ről
F
V
ɺ
-re csökkenjen, az új munkapontnak a
( )
ö
p f V ∆ =
ɺ
görbén
elmozdulva a M MM M pontból az F FF F pontba kell jutnia. Ez a fojtócsappantyú megfelelő
zárásával érhető el, mikor is a terhelőrendszer jelleggörbéje
( )
(F)
p f V ∆ =
ɺ
lesz.
A
F
V
ɺ
mennyiség szállításához tehát az eredeti
( )
ö
p f V ∆ =
ɺ
jelleggörbe B BB B
pontjához tartozó
B
p ∆ értéket a fojtás miatt
cs
p ∆ értékkel kellett megnövelni,
azaz

(F)
ö B cs
p p p ∆ = ∆ ÷ ∆ .
E szabályozási módszer gazdaságtalan volta kitűnik a 3–39. ábrából, ahol
feltüntettük a
ö
h
ö
V p
P
η

=
ɺ
tényleges teljesítményfelvételt, valamint a
veszteségmentes szabályozáshoz tartozó
vm
M
V p
P
η

=
ɺ
görbéket. A két görbe által
határolt terület a fojtás miatti többlet teljesíményfelvételt jelenti.
HŐFORRÁSOK ÉS SEGÉDBERENDEZÉSEIK
140
∆p
ö
∆p
M MM M
∆p
P
h
∆p

(F)
F FF F
∆p
cs
P
vm
B BB B
V
F
V
M
V
. .. .
. .. .
. .. .

3–39. ábra. Fojtásos szabályozás jelleggörbéi

A fojtásos szabályozásnál döntő fontossága van a jelleggörbe alakjának. A
lehetséges üzemi tartományban nem szabad instabilitásnak bekövetkezni, ami az
axiális ventilátorok esetében, a jelleggörbe visszahajló ága miatt fennáll. Jóllehet
e szabályozás meglehetősen egyszerű és megfelelő viszonyok mellett üzembiztos,
gazdaságtalansága miatt ma már csak elvétve, kisebb teljesítményű gépeknél
fordul elő.
3.2 Perdületszabályozás. Perdületszabályozásnál a ventilátor jelleggörbéjének
helyzete változik meg (lásd 3–40. ábra). A szabályozást végző szerv a járókerék
elé beépített – többnyire radiális tengelyeik körül elforduló – megfelelően
kialakított lapátokból álló vezetőlapátkoszorú. A perdületszabályozás mind
radiális, mind pedig axiális ventilátorok esetén alkalmazható. A szabályozás
mindkét ventilátortípusra igaz közös vonása, hogy a jelleggörbék a negatív
lapátellátás következtében meredekebbé, így stabilabbá válnak. Részterhelésen
csökken a teljesítmény-igény. Míg radiális ventilátoroknál csak a negatív
lapátelállítás alkalmazott, addig axiális ventilátoroknál pozitív lapátelállítás is
használatos, ami lehetővé teszi a gép túlterhelését. Ez a szabályozási mód sem
veszteségmentes, de a fellépő veszteségek lényegesen kisebbek a fojtásos
szabályozáséinál.
3.3 Fordulatszám-szabályozás. A fordulatszám szabályozás biztosítja, hogy ne
lépjenek fel szabályozási veszteségek, feltéve, ha a fordulatszám változása
folyamatos. Ezt a legegyszerűbben megfelelően vezérelt villamos hajtással
(frekvenciaváltó) lehet megvalósítani. Ebben az esetben a jelleggörbék egy affin
parabola mentén mozdulnak el és továbbra is egybevágóak maradnak. A
ventilátor hatásfoka a terhelés függvényében gyakorlatilag állandó.
HŐFORRÁSOK ÉS SEGÉDBERENDEZÉSEIK
141
∆p
ö
∆p
M MM M
1 11 1
∆p
P
h
P
vm
V
M
V
. .. .
. .. .
M MM M
2 22 2
M MM M
3 33 3
M MM M
4 44 4
negatív
lapátelállítás

3–40. ábra. Perdületszabályozás jelleggörbéi (radiális ventilátor)
Füstgázelszívó ventilátor méretezése. A szívóventilátor főjellemzőinek (térfogatáram,
nyomáskülönbség) megválasztása kellő körültekintést igényel, mivel a jellemzőkre
ellentétes irányú tendenciák hatnak. Egyik oldalról érvényesülő törekvés, hogy a
ventilátor jellemzői ne korlátozzák a kazán teljesítőképességét még kedvezőtlen
üzemviszonyok esetén sem. Ez a szívóventilátor túlméretezését követeli meg, hiszen
olcsóbb a segédberendezést túlméretezni, mint a költséges főberendezést nem teljes
kihasználtsággal üzemeltetni. A másik oldalról a ventilátor részterhelésen romló
hatásfoka jelentkezik, amit ma már korszerű villamos hajtással teljes egészében meg
tudnak szüntetni.
A ventilátor méretezési jellemzőit a kazán névleges paramétereiből kiindulva
határozhatjuk meg. A kazánból kilépő füstgázmennyiség normálállapotban (0 °C,
1 bar)
( )
fg,ki,0 tüz tüa 0 ki 0
1 V m V L η λ
l ′ ′
= ÷ −
l
ɺ
ɺ , (3.98)
ahol
0
V

az elméleti fajlagos füstgázmennyiség,
ki
λ névleges légfelesleg tényező a kazán
kilépésnél,
0
L

elméleti fajlagos levegőszükséglet. A füstgáz
fg,ki
T hőmérsékletén a
térfogatáram

fg,ki
fg,ki fg,ki,0
273,15
T
V V =
ɺ ɺ
. (3.99)
A kazán után azonban a füstgázmennyiség megnövekszik a technológiai
berendezések (pl. pernyeleválasztó) tömörtelenségein beszivárgó hamis levegővel,
ugyanakkor ennek következtében hőmérséklete is csökken. A ventilátor előtt, tehát
nagyobb lesz a légfelesleg tényező ( )
v ki
λ λ , a füstgáz hőmérséklete viszont kisebb:
fg,v fg,ki
T T < . Ebből következően a ventilátor által szállított névleges füstgázmennyiség
normálállapotban
( )
fg,v,0 tüz tüa 0 v 0
1 V m V L η λ
l ′ ′
= ÷ −
l
ɺ
ɺ , (3.100)
HŐFORRÁSOK ÉS SEGÉDBERENDEZÉSEIK
142
ill. a megváltozott füstgázhőmérsékleten

fg,v
fg,v fg,v,0
273,15
T
V V =
ɺ ɺ
. (3.101)
A ventilátor nyomásnövelését a kazán ( )
K
p ∆ , és a teljes füstgázjárat ellenállásainak
( )
fg
p ∆ összegzésével számíthatjuk, melyből természetesen le kell vonnunk a kémény
által létrehozott hasznos huzatot ( )
H
p ∆ , azaz

K fg H
p p p p ∆ = ∆ ÷ ∆ −∆ . (3.102)
Ehhez képest a térfogatáram túlméretezést az alábbiak indokolják:
– a tüzelőanyag összetétele eltérhet a névlegestől, és a csökkenő fűtőérték azonos
teljesítménynél is növekvő füstgázmennyiséget jelent;
– az üzemeltetés során a légfelesleg tényező megnövekedhet, amit a beszivárgó
hamis levegő mennyiségének növekedése idézhet elő;
– a kazánban bekövetkező hatásfokrontó folyamatok (pl. elpiszkolódás) a
füstgázmennyiség és füstgázhőmérséklet növekedését, következésképpen a
ventilátor által szállítandó térfogatáram növekedését jelentik;
– a külső levegő hőmérsékletének ingadozása;
– a gyártási és mérési pontatlanságok, a berendezés kopása.
A felsorolt tényezők hatását a

fg, max fg,v
V B V = ⋅
ɺ ɺ
(3.103)
összefüggéssel definiált biztonsági, ill. túlméretezési tényezővel veszik figyelembe.
Ennek szokásos értéke B= 1,05..1,10.
A nyomáskülönbség (lényegében szállítómagasság) túlméretezését az alábbiak
indokolják:
– a térfogatáram ismertetett módon történő növekedésével, növekszik a füstjáratok
ellenállása;
– ugyanezen ok miatt csökken a kémény hasznos huzata;
– a füstjáratok elpiszkolódás szintén az áramlási ellenállást növeli.
Mindezek alapján a méretezési nyomáskülönbség
2
max
p B p ∆ ≈ ⋅ ∆ . (3.104)
Nyomólég-ventilátor méretezése. A szállítandó levegőmennyiség kiszámításánál a
kazán névleges adatait vesszük alapul. A kazán égési levegő rendszerén a levegő
szívóvezeték belépő keresztmetszetétől a tűztérig tartó részt értjük. A szükséges égési
levegő mennyisége
[ [
lev,0 tüz tüa t lh 0
V m L η µλ λ

= ÷ ∆
ɺ
ɺ , (3.105)
ahol
t
λ tüzelőanyagtól és tüzelőberendezéstől függő tűztéri légfelesleg tényező, µ a
léghevítőből kilépő előmelegített fajlagos levegőmennyiség és az égéshez szükséges
összes fajlagos levegőmennyiség hányadosa (olaj és gáztüzelésnél 0,9..0,95,
széntüzelésnél 0,75..0,9);
lh
λ ∆ légfelesleg tényező növekedés a kazán léghevítőjének
füstgáz oldalán, amivel a léghevítő levegő-veszteségét vesszük figyelembe, amit a
nyomólég-ventilátornak szintén szállítania kell. Tényleges levegő térfogatáram
HŐFORRÁSOK ÉS SEGÉDBERENDEZÉSEIK
143

lev
lev lev,0
273,15
T
V V =
ɺ ɺ
. (3.106)
Az előállítandó nyomáskülönbség az égési levegőrendszer egyes elemeinek
(szívóvezeték, nyomóvezeték, kazán léghevítő, meleg levegő vezeték az égőkig stb.)
áramlási ellenállásai összegzésével állítható elő.
B. Kémények
A tüzelőberendezések kéményei kettős feladatot látnak el, mégpedig a következőket:
1. Huzatlétesítés. A kémény által előállított huzat nagysága függ a kémény
magasságától, valamint a benne áramló gázok és a környező levegő állapotjelzőitől
(nyomás, hőmérséklet, sebesség stb.)
2. Égéstermékek elvezetése. A kémények a tüzelőberendezésekben keletkező káros
anyagokat (gázok, szilárd részecskék) nagy magasságban bocsátják ki, így
biztosítandó azok nagyobb területen való eloszlását, a lokális csúcsértékek
csökkentését.
A huzatlétesítési feladat a kazánok teljesítményének növekedésével, a tüzeléstechnika
fejlődésével teljesen elvesztette jelentőségét. E berendezéseknél a kémények
méretezését a második feladatkör, a környezetvédelmi normák szabják meg. E
méretezési módszerek ismertetése más tantárgyak feladata.
3.5.3. Atomerőművek, atomreaktorok
3.5.3.1. Nukleáris üzemanyag ciklus
A jelenleg üzemelő atomerőművek üzemanyagként döntő mértékben uránt (U)
használnak fel. Jóval kisebb mértékben ugyan, de egyes erőműtípusok plutóniumot
(Pu) használnak, míg egyes kutatók nagy reményt fűznek a tórium (Th)
felhasználásához. Az atomenergetikában az uránnak két izotópja játszik szerepet. Az
egyik a termikus neutronok hatására hasadni képes
235
U, mely az uránkészletek
mintegy 0,7 %-át teszi ki. A másik a
238
U (99,3 %), melyből a reaktorokban
239
Pu
képződik. Ahhoz, hogy a kibányászott természetes uránból az atomreaktorban
felhasználható üzemanyag elem legyen, igen sok átalakításon kell keresztülmennie. Az
átalakítások sorozatát, melynek része a kiégett üzemanyag elemek újrahasznosítása –
szakkifejezéssel reprocesszálása –, összefoglalóan nukleáris üzemanyag ciklusnak
nevezzük. E ciklus, melyet a 3–41. ábra szemléltet, a következő lépésekből áll:
1. Bányászás: a kis fémtartalmú érceknél használt technológiákkal analóg eljárásokat
felhasználva, mind nyíltszíni, mind mélyművelésű bányaművelési
bányatechnológiákat alkalmazunk (a jelen gazdasági viszonyok mellett még a
0,25 % U
3
O
8
tartalmú ércek is kitermelésre kerülnek).
2. Ércfeltárás, koncentráció növelés: a meddőtől általában nedves úton választják el
az ércet. Aprítás és őrlés után a poralakú ércet kénsavban oldják, majd az oldott
U
3
O
8
oldószeres vagy ioncserés eljárással kerül elválasztásra. Kalcináció után a
végeredmény 70..90 % U
3
O
8
-at tartalmazó ércsűrítmény. Újabb kalcináció és
oldószeres kivonás után tiszta UO
3
-at állítanak elő.
3. Konverzió (átalakítás): az UO
3
-t hidrogénezéssel alakítják UO
2
-vé. Ezután
fluorsavval reagáltatva az UO
2
-t, UF
4
-et állítanak elő, amelyből a gáz
halmazállapotú UF
6
készíthető fluorsók segítségével. Az UF
6
előállítására azért
HŐFORRÁSOK ÉS SEGÉDBERENDEZÉSEIK
144
van szükség, mert ez a legalacsonyabb hőmérsékleten gáz halmazállapotú
uránvegyület.
4. Dúsítás: lényegében minden energetikai reaktor (néhány nehézvíz moderálású,
vagy a kezdeti grafit moderálású, CO
2
hűtésű reaktorok kivételével) dúsított
urániumot használ fel, amelyben a hasadóanyagkoncentráció nagyobb, mint a
természetes ércben előforduló 0,7 %
235
U tartalom. A dúsítás igen nehéz és drága
művelet, mert két, tömegében igen kissé eltérő izotóp szétválasztását kell
elvégezni úgy, hogy az izotópok kémiai tulajdonságaiban lényegében nincs
különbség.
A dúsításra számos eljárás ismeretes:
a) elektromágneses szétválasztás: eleinte kizárólag ez, a tömegspektrométer „ipari
alkalmazását” jelentő eljárás volt alkalmazható, a későbbiekben felváltotta a
b) gázdiffúziós szétválasztás: miután egy gáz diffúziós együtthatója (porózus
membránon való áthaladáskor) tömegének négyzetgyökével arányos, ha UF
6

gázt membránok százain áramoltatnak át, a kilépő végső gázáramban
lényegesen nagyobb lesz az U-235 izotóp koncentrációja, mint a kezdeti. A
legutóbbi időkig ez az - egyébként meglehetősen drága - eljárás volt az
egyetlen, ipari méretben alkalmazható dúsítási módszer. Újabban
kísérleteznek új eljárásokkal is, ezek közül a legígéretesebb és már ipari
léptékben is alkalmazott az
c) ultracentrifugálásos szétválasztás: nagysebességű centrifugákban, vagy görbe
fúvókákon való átáramoltatással a centrifugális erő hatására is
szétválaszthatók az UF
6
molekulák, Az alkalmazott elv a gázdiffúziónál
lényegesen nagyobb fokozati dúsítási fokot eredményez. Legújabban emellett
újabb eljárásra is mód nyílott. Ez a
d) lézer gerjesztés: nagyenergiás lézerekkel szelektíven gerjeszthetők a két urán
izotóp rezgési energianívói. Ezt a jelenséget is alkalmazhatjuk az UF
6
gázban
a molekula kémiai kötésének megbontására, vagy urán fém gőzében szelektív
ionizációra és e jelenségek kihasználásával az izotópdúsításra. Az eljárást a
legutóbbi időkben fejlesztették ki, hasonlóan egy másikhoz, amely elsősorban
vízhűtésű energetikai reaktorokhoz szükséges dúsítások előállítására alkalmas.
Ez a
e) vegyi eljárás alkalmazása dúsításhoz: bizonyos ioncserés reakcióknál az
izotópok tömege befolyásolja a reakciósebesség értékét. Ezt az eljárást még
csak laboratóriumi méretben sikerült alkalmazni (ipari alkalmazása igen
drága).
5. Üzemanyaggyártás: a dúsítás után kémiai módszerekkel alakítják át az UF
6
-ot az
üzemanyagként használatos UO
2
formába, Ez egy keramikus anyag, amelyet
poralakból – porkohászati úton – formáznak pasztillává, majd a pasztillákat
fémcsövekbe rakva (burkolat) állítható elő a kívánt geometriájú üzemanyagelem.
A reaktor üzemi körülményeinek megfelelő urán-dioxid (kb. 2800 °C olvadáspont)
előállításához – miután ez az oxid a természetben nem fordul elő – az UF
6
-ból
(többfajta kémiai eljárással) többszörös oxidálással, amelyet redukáló
atmoszférában végzünk, létrehozott UO
2
port állítunk elő. A kémiai eljárások után
kapott por fajlagos felülete 1..3 m
2
/g. A fajlagos felület őrléssel történő
megnövelése (3..4 m
2
/g-ig) után a port általában meleg préseléssel, majd az ezt
követő szinterezéssel hozzuk a kívánt kis átmérőjű (7..9 mm) és néhányszor
10 mm magasságú hengerformájú alakba, amelyben azután a reaktorbeli
HŐFORRÁSOK ÉS SEGÉDBERENDEZÉSEIK
145
felhasználásra kerül. Az előállítás során alapvető fontosságú a kiinduló UO
2
por
megfelelő minőségének biztosítása, ez részben az előállítás során alkalmazott
redukáló atmoszféra biztosítását teszi szükségessé (a keletkezhető egyéb
uránoxidok, részben a reaktor neutronfizikai tulajdonságait, részben az UO
2
fizikai
tulajdonságait rontják), másfelől a por fajlagos felülete a végtermék sűrűsége és
így hőtechnikai, mechanikai tulajdonságai, valamint hasadási termék tárolási
tulajdonságai kialakítása szempontjából lényeges. A végeredményként adódó UO
2

sűrűsége soha nem éri el a sztöchiometrikus állapothoz tartozó értéket, ezért üzem
közben az UO
2
átkristályosodására is számítanunk kell. Utóbbi egyik oka az
üzemanyag üzem közbeni összetöredezésének.
6. Üzemanyag kiégés a reaktorzónában: az elkészült üzemanyagelemeket a
reaktorzónába helyezve (és a későbbiekben többször más-más helyre rakva)
néhány éven át hasadási energiaátalakításra használjuk. A zónában tartózkodás
idejét vagy reaktivitás-meggondolások, vagy az alkalmazott anyagok sugárállósága
szabja meg (a legutóbbi időkben elsősorban a sugárállóság szempontjai
mérvadók!).
7. Felhasznált üzemanyag pihentetése: a reaktorban történt felhasználás után az
üzemanyag a benne felhalmozódott hasadási termékek miatt erősen radioaktív. A
zónából való kirakás után a reaktor mellett hónapokig tároljuk (általában víz
alatt), amíg a gyorsan bomló hasadási termékek okozta aktivitás el nem tűnik.
8. Újrafeldolgozás: a pihentetett üzemanyagot – megfelelő sugárvédelemmel ellátott
szállítóeszközön – újrafeldolgozó üzemekbe szállítják, ahol kémiai eljárásokkal
elválasztják a nem használt hasadóanyagot és a keletkezett új hasadóanyagot (Pu
izotópok) újbóli felhasználásra. Ugyanitt mód van az esetleg más célra
alkalmazandó egyes hasadási termékek szétválasztására is (radioizotópok ipari
vagy gyógyászati alkalmazására). Az újrafeldolgozást ma még – elsősorban
gazdasági okok miatt – ritkán alkalmazzák. Ehelyett a kiégett üzemanyagot
inkább tárolják, átmeneti vagy végleges helyen.
9. Hulladékelhelyezés: az újrafeldolgozás után megmaradó radioaktív hulladékot
régebben folyékony, újabban szilárd (cementezett, bitumenezett, vagy üvegbe
ágyazott formában olyan őrzött és ellenőrzött tárolókba helyezik, ahol esetleg
évszázadokon át tárolható környezetszennyezés minimalizálásával.
3.5.3.2. Atomerőművek típusai
A nukleáris energia eddigi hasznosítása során kifejlesztett reaktor (atomerőmű)
típusok alapvetően három csoportba sorolhatók:
1. Általánosan elterjedt, kereskedelmi forgalomban kapható, kiforrott konstrukciójú
energetikai reaktorok, melyek nagy számban üzemelnek már, és kellő
tapasztalattal rendelkezünk felőlük.
2. Egyéb teljes mértékben kifejlesztett reaktorok.
3. Továbbfejlesztett vagy csak részlegesen kifejlesztett (kísérleti) reaktorok.
Az első csoportba három reaktor típus tartozik (a reaktor típusokat általánosan az
angol elnevezésük kezdőbetűiből alkotott rövidítésekkel nevezzük meg)
(a) PWR (pressurized light-water-moderated and -cooled reactor). E típust másképp
nyomottvizes reaktornak is nevezik. A hűtőközeg és egyben a moderátor is
konnyűvíz. Kapcsolási vázlatát a 3–42. ábra mutatja.
HŐFORRÁSOK ÉS SEGÉDBERENDEZÉSEIK
146
(b) BWR (boiling light-water-moderated and -cooled reactor). Ezt a típust nevezzük
forralóvizes reaktornak. A reaktorban a moderátorként is szolgáló könnyűvíz
hűtőközeget nem csak felmelegítik, hanem el is gőzölögtetik (egyes esetekben
kismértékben túlhevítik). Kapcsolási vázlata a 3–43. ábrán látható.
(c) PHWR (pressurized heavy-water-moderated and -cooled reactor). Nehézvízzel
hűtött és moderált reaktor. A nehézvíz költséges előállítása miatt nem túlzottan
elterjedt típus. A PHWR kanadai változatát a Canada-Deuterium-Uranium
elnevezés rövidítésével alapján CANDU-nak nevezik. Ennek elvi felépítését a 3–
44. ábra szemlélteti.
REAKTOR REAKTOR REAKTOR REAKTOR
bánya
természetes urán U
3
O
8
term.
urán
konverzió UF
6

átalakítás fémoxiddá
vagy kerámiává
hulladék
dúsítóüzem
term.
urán
üzemanyag elemek
kiégett üzemanyag
elemek
újrafeldolgozó
üzem
U
és
Pu
hulladék
hulladék
Pu
gyorsreaktorokba

3–41. ábra. Nukleáris üzemanyag ciklus

HŐFORRÁSOK ÉS SEGÉDBERENDEZÉSEIK
147
REAKTOR
főkeringtető-szivattyú
hűtőközeg/moderátor
fűtőelemek
GŐZFEJLESZTŐ
munkaközeg (gőz)
TURBINA
GENERÁTOR
hűtővíz szivattyú
KONDENZÁTOR
munkaközeg (víz)
tápszivattyú

3–42. ábra. PWR atomerőmű elvi kapcsolási vázlata

REAKTOR
munkaközeg/moderátor (gőz)
munkaközeg/moderátor (víz)
tápszivattyú
KONDENZÁTOR
TURBINA
GENERÁTOR
hűtővíz-szivattyú
üzemanyag

3–43. ábra. BWR atomerőmű elvi kapcsolási vázlata

HŐFORRÁSOK ÉS SEGÉDBERENDEZÉSEIK
148
munkaközeg (gőz)
munkaközeg (víz)
tápszivattyú
hűtővíz-szivattyú
TURBINA
GENERÁTOR
GŐZFEJLESZTŐ
hűtőközeg
(könnyűvíz)
hűtőközeg-szivattyú
üzemanyag
moderátor
(nehézvíz)
mderátor tank
KONDENZÁTOR

3–44. ábra. PHWR atomerőmű elvi kapcsolási vázlata

A második csoportba az alábbi típusokat soroljuk:
(a) GCR (gas-cooled, graphite-moderated reactor). Gázhűtésű, grafittal moderált
reaktor. E reaktorok első típusait Anglia és Franciaország fejlesztette ki,
kezdetben Pu termelésre, később energetikai célra. Hűtőközege CO
2
. Elvi
felépítése a 3–45. ábrán látható.
(b) AGR (advanced gas-cooled, graphite-moderated reactor). Továbbfejlesztett
gázhűtésű, grafittal moderált reaktor. A továbbfejlesztés lényege a reaktor
hűtőgáz hőmérsékletének növelése volt. Hűtőközege a magas hőmérsékletre való
tekintettel már hélium.
(c) LWGR (ligth-water-cooled, graphite-moderated reactor). Könnyűvízzel hűtött,
grafittal moderált reaktor. (Közkeletű, ugyanakkor hírhedett nevén: csernobil-
típusú reaktor; az orosz elnevezés kezdőbetűiből: RBMK.) Ezt a típust csak a
volt Szovjetunió utódállamaiban találhatjuk meg. Kereskedelmi forgalomba soha
nem került. Kapcsolását a 3–46. ábra szemlélteti.
A harmadik csoportba a többnyire egy példányban létező, inkább kísérleti jellegű
berendezésnek tekinthető reaktorok tartoznak. Ezek a következők:
(a) FBR (fast breeder reactor) Gyorsneutronos reaktor. Az összes többi típussal
ellentétben a maghasadás itt nem termikus, hanem gyorsneutronok hatására
következik be. Hűtőközege általában olvadt fémsó, emiatt folyékonyfém-hűtésű
reaktornak is nevezik.
(b) HTGR (high-temperature gas-cooled, graphite-moderated reactor). Az AGR
továbbfejlesztett változata, még inkább növelt gázhőmérséklettel. Hűtőközege
hélium.
(c) HWLWR (heavy-water-moderated, boiling light-water-cooled reactor)
Nehézvízzel moderált, forralóvizes reaktor. A hűtőközeg könnyűvíz.
(d) SGHWR (steam-generating heavy-water reactor). Nehézvizes elgőzölögtetős
reaktor.
(e) HWGCR (heavy-water-moderated gas-cooled reactor). Nehézvízzel moderált,
gázzal hűtött reaktor.
HŐFORRÁSOK ÉS SEGÉDBERENDEZÉSEIK
149
üzemanyag
moderátor (grafit)
hűtőgáz
GŐZFEJLESZTŐ
munkaközeg (gőz)
munkaközeg (víz)
tápszivattyú
KONDENZÁTOR
TURBINA
GENERÁTOR
hűtővíz-szivattyú
hűtőgáz-kompresszor
REAKTOR
hűtőgáz

3–45. ábra. GCR atomerőmű elvi kapcsolási vázlata

hűtőközeg/munkaközeg (gőz)
hűtőközeg/munkaközeg (víz)
REAKTOR medence
üzemanyag
moderátor (grafit)
KONDENZÁTOR
TURBINA
GENERÁTOR
gőzgyűjtő dob
hűtővíz-szivattyú
tápszivattyú

3–46. ábra. LWGR atomerőmű elvi kapcsolási vázlata

Természetesen nem csak a kereskedelmi forgalomban játszott szerep lehet a
csoportosítás rendező szempontja, hanem a hűtőkör és a körfolyamat kialakítása
szerint. Minden atomerőműben különbséget teszünk a hűtőközeg és a munkaközeg
között. Atomerőműveknél a munkaközeg az a közeg, melynek termikus energiája a
körfolyamatban mechanikai munkává alakul, míg a hűtőközeg feladata a reaktorban a
maghasadás során felszabaduló termikus energia elszállítása és a munkaközegnek való
átadása. Annak érdekében, hogy meg lehessen akadályozni a szennyezőanyagoknak a
fűtőelemekre való lerakódását, elengedhetetlen követelmény a hűtőközeg igen
nagyfokú tisztasága, ezért a hűtőközeg mindig zárt körben kering. A zárt hűtőkör
alkalmazásának másik, még az előzőnél is fontosabb oka, a radioaktív anyagok
kijutásának megakadályozása. Az atomerőműveket a hűtőkörök és
HŐFORRÁSOK ÉS SEGÉDBERENDEZÉSEIK
150
munkakörfolyamatok együttes száma alapján csoportosítva az alábbi típusokat
különböztetjük meg.
Egykörös atomerőművek, melyekben a hűtő- és a munkaközeg azonos. Egyes
esetekben a lassítóközeg (moderátor) szerepét is ez tölti be. Ezekben az erőművekben
minden berendezés radioaktív viszonyok között működik, ami nehezíti az
üzemeltetést. Az előbbi csoportosításból ide tartozik a BWR, LWGR, HTGR,
HWLWR és SGHWR típus.
Kétkörös atomerőművek, ahol a reaktort szivattyúval keringetett hűtőközeg hűti,
mely a fejlődő hőt a gőzfejlesztőbe szállítja, ahol a munkaközeget elgőzölögtetik. Az
ily módon kialakított atomerőműben a körfolyamati berendezések nincsenek
sugárveszélynek kitéve, ami az erőmű üzemét egyszerűsíti. A kétkörös
atomerőművekben feltétlenül szükség van egy gőzfejlesztő berendezésre, mely a két
kört elválasztja egymástól. Ide tartoznak a következő típusok: PWR, GCR, AGR,
PHWR.
Vegyes körfolyamatú atomerőmű felépítése jellegében azonos a kétkörös
erőművekével, azzal a különbséggel, hogy a gőzfejlesztőből kilépő telített gőzt
túlhevítés céljából visszavezetik a reaktorba.
Háromkörös atomerőművek a folyékony fémmel hűtött gyorsreaktorok, ahol meg kell
akadályozni, hogy a radioaktív hűtőközeg (jellemzően nátrium) a vízzel érintkezzen,
egy közbenső, szintén nátriumos kört alakítanak ki. Ebben az esetben a víz már csak
az inaktív nátriummal érintkezhet. Ilyen típus az FBR.
3–3. táblázat. Energetikai reaktorok összefoglaló jellemzői
Típus Neutron energia Üz. a. dúsítás Üz. a. forma Hűtőközeg Moderátor
PWR termikus alacsony UO
2
víz könnyű-víz könnyűvíz
BWR termikus alacsony UO
2
víz könnyű-víz könnyűvíz
PHWR termikus természetes UO
2
víz nehézvíz nehézvíz
HWLWR termikus természetes UO
2
víz könnyű-víz nehézvíz
SGHWR termikus alacsony UO
2
víz könnyű-víz nehézvíz
LWGR termikus alacsony
fémurán vagy
UO
2

víz könnyű-víz grafit
CGR termikus természetes fémurán gáz szén-dioxid grafit
AGR termikus alacsony UO
2
gáz szén-dioxid grafit
HTGR termikus magas UO
2
+ThC
2
gáz hélium grafit
HWGCR termikus természetes
fémurán vagy
UO
2

gáz szén-dioxid nehézvíz
FBR gyors magas
(U+Pu)O
2
(U+Pu)C
folyékony-
fém
olvadt fémsó nincs
Az egykörös atomerőművek a reaktor kialakítása alapján tovább osztályozhatók
tartály (az USA-ban és Európában), ill. csatorna (a volt Szovjetunióban) típusúra. A
tartály típusú egykörös atomerőművekben a hűtő- és munkaközeg azonos, a
teljesítmény a reaktor méretének korlátozottsága volta miatt szintén korlátos. A
csatorna típusok teljesítménye ezzel szemben nem korlátozott, a párhuzamos
csatornák száma tetszés szerint növelhető. A csatorna típusú reaktoroknál a
moderátor és a hűtőközeg szét van választva. Előbbi grafit, míg az utóbbi könnyűvíz.
A hűtőközeg megengedett gőztartalmát ebben az esetben hőátviteli folyamat
stabilitása határozza meg. Kezdetben nagy reményeket fűztek e típushoz, úgy
gondolták, hogy teljes egészében felváltja a kétkörös PWR típust, azonban a
csernobili atomerőműben bekövetkezett tragikus baleset ezt az ígéretes karriert
derékba törte. Az eddig felsorolt típusok jellemzőit összefoglalóan a 3–3. táblázat
tartalmazza. Az egyes típusok részarányát a 3–47. ábra szemlélteti.
HŐFORRÁSOK ÉS SEGÉDBERENDEZÉSEIK
151
egyéb
0,2%
FBR
0,6%
HTGR
0,2%
BWR
24,0%
PWR
56,6%
GCR
3,6%
AGR
2,0%
PHWR
5,6%
LWGR
7,2%

3–47. ábra. Energetikai reaktorok megoszlása a beépített teljesítmény alapján (1985-ben)

3.5.3.3. Üzembiztonság
Az atomerőmű sugár- és üzembiztonsága szempontjából a reaktor üzemének
biztonsága meghatározó. Az atomerőművek sugárbiztonságát a következő tényezők
befolyásolják: a tervezés; a reaktor szerelése és az üzemzavarok megelőzését lehető
tevő üzemeltetése; az aktív zóna olyan mértékű hűtése bármely üzemzavari
állapotban, mely megakadályozza, hogy a környezetbe, ill. a lokalizációs rendszerbe
fűtőelem-meghibásodás következtében radioaktív hasadási termék kerüljön. Az
atomerőmű üzemeltetésének biztonságát a következő három alapelv maradéktalan
érvényesülése hivatott szolgálni:
1. A berendezések jó minőségű gyártása és szerelése.
2. A kapcsolás és a technológia olyan kialakítása, mely kizárja, ill. minimalizálja a
veszélyt okozó események bekövetkeztének valószínűségét.
3. A lehetséges üzemzavarok következményeinek lokalizálása.
A primer kört, azaz a reaktorköri edényeket, berendezéseket és csővezetékeket úgy
kell tervezni, szerkeszteni, gyártani, üzembe helyezni és üzemeltetni, hogy azok teljes
élettartama alatt jelentéktelen legyen a nagymértékű törések, vagy jelentős
szivárgások bekövetkeztének valószínűsége. A reaktort és segédberendezéseit úgy kell
kialakítani, hogy a gyors és progresszíven terjedő meghibásodások valószínűsége
minimális legyen. A hűtőkörök törés nélkül és csak a megengedett határok között
maradó rugalmas alakváltozással viseljék el a fellépő statikus és dinamikus
terheléseket bármilyen, a hőhordozóban bekövetkező váratlan energiaszint ingadozás
esetén. A reaktorkört el kell látni olyan berendezésekkel, melyek lehetővé teszik a kör
teljes élettartama alatt a tömörség és a sérülésmentesség megfigyelését, ellenőrzését és
kipróbálását.
A 3–48. ábra azt mutatja, hogy a kétkörös PWR atomerőműveknél milyen
biztonsági berendezéseket helyeznek el a védőburkolaton (ún. containment) belül. A
védőburkolat egy kettős falú acélgömb, ahol a két héj között kismértékű vákuum
található, így lehetővé válik a szivárgások ellenőrzése. A Paksi Atomerőmű esetén
ilyen védőburkolat nem épült, mivel az akkori orosz tervezési filozófia ezt
HŐFORRÁSOK ÉS SEGÉDBERENDEZÉSEIK
152
túlbiztosításnak tekintette. Helyette az üzemzavar esetén a hűtőközeg és egyéb
radioaktív anyagok légkörbe jutását az ún. lokalizációs torony hivatott
megakadályozni.
1
2
3
4
5
6 7
8
9
10
11
12
13 14 15

3–48. ábra. Kétkörös PWR atomerőmű reaktor-gőzfejlesztő berendezésinek
elrendezése a biztonsági védőburkolatban
1: víztartály; 2: fő gőzvezeték; 3: gőzfejlesztő; 4: belső daru;
5: vasbeton védőburkolat; 6: acél védőburkolat; 7: teljes körpályás daru;
8: anyag- és berendezés zsilip; 9: üzemanyag átrakó gép; 10: kiégett üzemanyag tároló
11: friss üzemanyag tároló; 12: kiégett üzemanyagot kezelő gép;
13: leürített hulladékok kamrája; 14: biológiai védelem; 15: reaktor
Primerköri üzemzavar esetén – ami a hűtőközeg vezeték teljes keresztmetszetű
törését jelenti – meg kell akadályozni a radioaktív anyagok környezetbe jutását,
valamint azt, hogy a kiszabaduló nagynyomású víz kigőzölögve olyan nyomást fejtsen
ki a reaktorépületre, melyet az már nem képes elviselni. Hasonlóképpen meg kell
akadályozni, hogy hűtés híján a reaktor üzemanyagot tartalmazó aktív zónája
megolvadjon. A VVER-440 típusú erőművekben az aktív zóna megolvadását az ún.
üzemzavari hűtőrendszer (3–49. ábra) hivatott megakadályozni, mely aktív és passzív
részből áll. A passzív rendszer tartályaiban nitrogén segítségével nagynyomású
bórsavas vizet tárolnak. Ha a hűtőközeg elvesztése miatt a zóna nyomása a
nitrogénpárna nyomása alá kerül, akkor a nitrogén a vizet a reaktorba nyomja. Az
aktív rendszer nagy- és kisnyomású részből áll. A nagynyomású szivattyú rész
tartályból bórtartalmú vizet szállítanak a primerkör egy ki nem zárható vezetékébe.
A kisnyomású rendszer nagyteljesítményű szivattyúi tartályból kisebb bórtartalmú és
a hermetikus helyiségek padozatán összegyűlt vizet a passzív rendszer tárolóit és a
reaktort összekötő csővezetékbe szállítják. Az üzembelépés sorrendje: aktív
nagynyomású rész, passzív rész, aktív kisnyomású rész.
HŐFORRÁSOK ÉS SEGÉDBERENDEZÉSEIK
153
REAKTOR
N
2
a passzív rendszer
nagynyomású tárolótartálya
törés
aktív rendszer
nagynyomású
része
aktív rendszer
kisnyomású
része

3–49. ábra. VVER-440 típusú atomerőmű üzemzavari hűtőrendszerei
REAKTOR
„sprinkler”-rendszer
törés

levegőcsapda
hermetikus
helyiség
normál
üzem
hermetikus
helyiség
üzemzavar
lokalizációs torony

3–50. ábra. VVER-440 típusú atomerőmű üzemzavari lokalizációs rendszerei
A csőtöréskor kiáramló nagynyomású és nagyhőmérsékletű (125 bar/270..290 °C)
hűtőközeg kigőzölögne és a hermetikus helyiségek olyan mértékű túlnyomás alá
kerülnének, melyet károsodás nélkül nem képesek elviselni. Ezt a túlzott
nyomásnövekedést a lokalizációs rendszer (3–50. ábra) kell megakadályozza.
Hasonlóan az üzemzavari hűtőrendszerhez, ez is aktív és passzív részekből áll. Az
aktív lokalizációt az ún. „sprinkler”-rendszer végzi. A aktív lokalizációs rendszer
szivattyúi az üzemzavari hűtőrendszer kisnyomású szivattyúival párhuzamosan bór és
hidrazinhidrát tartalmú vizet porlasztnak be hermetikus helyiségekbe. A víz
kondenzálja a kigőzölgött hűtőközeget, míg a hidrazinhidrát oldatba viszi a radioaktív
jód izotópokat. A passzív rész az ún. lokalizációs torony, mely buborékoltató
HŐFORRÁSOK ÉS SEGÉDBERENDEZÉSEIK
154
kondenzátorokból és levegőcsapdákból áll. A csőtöréskor fejlődő gőz a levegővel
együtt áthalad tálcákon tárolt vízen, miközben kondenzálódik. A levegő pedig a
nagytérfogatú csapdákba kerül. A gőz kondenzálódása következtében a hermetikus
helyiségekben a túlnyomás nem haladja meg a veszélyes mértéket.
3.5.3.4. A gőzfejlesztés lehetőségei
Az eddigiekben láttuk (3–47. ábra), hogy a legnagyobb beépített teljesítményt a
kétkörös kialakítású PWR típusú atomerőművek jelentik, így a továbbiakban
kizárólag e típus sajátosságaival foglalkozunk. Tesszünk mindezt azért is, mivel
hazánkban a Paksi Atomerőmű is négy PWR (az orosz elnevezés alapján VVER,
ВВЕР, водаводянный-энергетический-реактор) blokkból áll. A gőzfejlesztés
megoldásának vizsgálatakor először is a reaktor hűtésének fenntartását ellátó
főkeringető szivattyút kell megvizsgálnuk, majd csak ez után térhetünk a gőzfejlesztés
megoldásának és üzemviszonyainak vizsgálatára.
A hűtőkör
Kétkörös atomerőműveknél a hűtőközeg áramlásának fenntartásáról a főkeringető
szivattyú (FKSZ) gondoskodik. A cirkulációs kör kiterjedtsége, a hűtőközeg nagy
áramlási sebessége, valamint a tömör elrendezésre való törekvés nagy áramlási
ellenállást eredményez. Ennek legyőzése természetes cirkulációval csak részterhelésen
lehetséges. Ezt a szivattyúk számának meghatározásában figyelembe veszik. A
nagynyomású keringető szivattyúval szemben támasztott legfontosabb – a szállított
közeg radioaktivitása miatt –, hogy egyáltalán ne legyen szivárgása. E körülmény a
szivattyút bonyolulttá és költségessé teszi. Az alkalmazott hermetikus, tömszelence
nélküli szivattyúk a beruházási költségek egy jelentős tényezőjét jelentik. A
szivattyúkat nagynyomású üzemre tervezték, de már 20 bar nyomásnál üzembe
helyezhetők, ennek az indításnál van jelentősége. A villamosenergia-fogyasztás
csökkentése érdekében két fordulatszámmal üzemeltethetők. A magasabb az indítás és
a reaktor lehűtése során, míg az alacsonyabb a normál üzemállapotokban. A
hermetikus szivattyúk hátránya a viszonylag alacsony hatásfok (60..65 % szemben a
tömszelencés típusok 80..82 %-val) és a magas ár (a főkeringető szivattyúk annyiba
kerülnek, mint a fűtőelemek nélküli reaktor). További nehézséget jelent, hogy
bizonyos teljesítmény felett már nem kivitelezhetők. A VVER-440 blokkokban
mindezekből következően hat hűtőközeg hurkot alakítottak ki. A szivattyúk egyenként
6000 m
3
/h mennyiség szállítására képesek 5..6 bar nyomáskülönbség mellett. A
hűtőkörök kialakításának vázlatát a 3–51. ábra szemlélteti. Természetesen a
hűtőkörök ezen felül tartalmaznak járulékos főberendezéseket is, melyek közül a
legfontosabb térfogatkompenzátor mely az egyik hűtőkörhöz csatlakozik. Feladat a
hűtőközeg állandó nyomásának biztosítása, ill. a térfogatkompenzálás. A
nyomástartást gőzpárna, valamint villamos fűtés, ill. „hideg” hűtőközeg
befecskendezése biztosítja.
HŐFORRÁSOK ÉS SEGÉDBERENDEZÉSEIK
155
2
2
2
3
3
3
3
3
3
1
4
4
4
4
4
4
5

3–51. ábra. A VVER-440 blokk hűtőköreinek vázlata
1: reaktor; 2: gőzfejlesztő; 3: főkeringető szivattyú;
4: főelzáró tolózár; 5: nyomástartó edény (térfogatkompenzátor)
A gőzfejlesztő
A gőzfejlesztő minden kétkörös atomerőműnek elengedhetetlen tartozéka. Ez
választja szét a primer és a szekunder kört, ebből következően azonos mértékben
tartozik mindkettőhöz. Ha a hűtőközeg jellemzői adottak, akkor a turbinába lépő
frissgőz jellemzőit a gőzfejlesztő felépítése és kapcsolása határozza meg. Így alapvető a
hűtőközeg és az elgőzölgő víz közötti minimális hőmérséklet különbség, a hűtőközeg
hőmérsékletének változása a gőzfejlesztőben, ill. ami ugyanaz, a hűtőközeg
felmelegedése a reaktorban.
A VVER típusú atomerőművekben a gőzfejlesztő hőkapcsolása a 3–52. ábra szerint
lehetséges. Ugyanezen ábrán látható mindhárom kapcsoláshoz tartozó hőmérséklet-
hőteljesítmény
( )
t Q −
ɺ
diagram is. A legegyszerűbb kapcsolásban, melyet a b ábrarész
mutat, a belépő tápvíz összekeveredik a berendezésben lévő telített állapotú vízzel, és
bizonyos mennyiségű gőz lekondenzálása révén felmelegszik a nyomásnak megfelelő
telítési hőmérsékletre. Ezért nem követünk el hibát, ha feltételezzük, hogy a
gőzfejlesztőben lévő munkaközeg hőmérséklete állandó és megegyezik a telítési
hőmérséklettel. A Paksi Atomerőmű VVER-440-es blokkjai is ilyen gőzfejlesztővel
rendelkeznek.
A gőzfejlesztő ellátható külön – hűtőközeggel fűtött – tápvízelőmelegítővel is, ahogy
azt a c ábrarész szemlélteti. Ekkor a minimális hőmérsékletkülönbség helye némileg
eltolódik, ami nagyon kismértékű nyomásnövelést tesz lehetővé. A különálló
tápvízelőmelegítő alkalmazásával látszatra csökkenthető a gőzfejlesztéshez szükséges
fűtőfelület. Figyelembe kell azonban venni, hogy a tápvízelőmelegítő hőátviteli
tényezője mindig rosszabb, mint a gőzfejlesztőé, ezért a teljes gőzfejlesztőt tekintve
csak akkor takarítunk meg fűtőfelületet, ha a tápvízelőmelegítő rész logaritmikus
HŐFORRÁSOK ÉS SEGÉDBERENDEZÉSEIK
156
közepes hőmérsékletkülönbsége nagyobb az anélküli gőzfejlesztőénél. A
tápvízelőmelegítő különválasztása általában még akkor is megdrágítja a berendezést,
ha a fűtőfelületet csökkenthetjük. Ennek okai a következők: ha a tápvízelőmelegítő
külön edényben van elhelyezve, akkor a berendezés méretei növekednek (főként a
primerköri csővezetékek miatt); ha a tápvízelőmelegítő a gőzfejlesztő edénybe van
beépítve, akkor általában az üzembiztonság rovására bonyolultabb a fűtőfelületek
elhelyezése. Ezért a VVER típusú erőművekben kizárólagosan a b ábrarész szerinti
gőzfejlesztés valósul meg. Különálló tápvízelőmelegítő (c ábrarész), valamint
tápvízelőmelegítő és túlhevítő (a ábrarész) alkalmazása elsősorban a gázhűtésű
erőművekre jellemző.
1
2
3
4
5
1
2
3
1
2
3
4
T T T
a.) b.)
c.)
min
GF
∆T
min
GF
∆T
min
GF
∆T
GF
Q
ɺ
GF
Q
ɺ
GF
Q
ɺ
Q
ɺ
Q
ɺ
Q
ɺ

3–52. ábra. Kétkörös nyomottvizes atomerőművek gőzfejlesztőinek hőkapcsolása
1: reaktor; 2: fő keringető szivattyú; 3: elgőzölögtető;
4: tápvízelőmelegítő; 5: túlhevítő
A b ábrarész szerinti kapcsolásban a minimális hőmérsékletkülönbség
( )
min
GF
T ∆
értékének döntő jelentősége van a gőzfejlesztőt elhagyó telített gőz nyomásának
meghatározásában. Minél nagyobb
min
GF
T ∆ értéke, annál kisebb a gőzfejlesztő
szükséges felülete, így annak ára is. Ezzel szemben
min
GF
T ∆ értékének növekedése a
frissgőznyomás csökkenését vonja maga után, ami egyértelműen rontja az erőmű
hatásfokát. Tehát két ellentétes hatást figyelembe véve kell az optimális hőfoklépcső
értékét meghatározni, így a gőzfejlesztő felületének nagyságát megtervezni. A
minimális hőmérsékletkülönbség szokásos értéke 10..15 °C között van. Ennek már igen
csekély megváltozása nagymértékben befolyásolja a fűtőfelület nagyságát (pl. 2,5 °C-
os változás 15..20 %-os fűtőfelület, így ár változást eredményezhet).
A gőzfejlesztő fűtőfelülete mindig kis átmérőjű csőkígyókból áll; ezeken belül
áramlik a nagynyomású hűtőközeg. Szerkezeti felépítés szempontjából a gőzfejlesztő
lehet álló vagy fekvő elrendezésű. Mindkét esetben a gőzfejlesztőben természetes
HŐFORRÁSOK ÉS SEGÉDBERENDEZÉSEIK
157
cirkulációt alkalmaznak. A szovjet tervezésű VVER típusú atomerőművek fekvő
elrendezésű gőzfejlesztővel vannak ellátva (3–53. és 3–54. ábra). A teljesítőképesség
növekedésével folyamatosan gondoskodtak a hőátvitel intenzitásának fokozásáról:
csökkentették a vízcsövek átmérőjét, minek következtében a hűtőközeg áramlási
sebessége növekedett, a gőzképződés hőmérsékletét szintén megemelték, ami a
hőátviteli tényező értékének 1,7-szeres növelését tette lehetővé. Ezzel párhuzamosan a
gőzfejlesztő tartályméretei csak jelentéktelen mértékben növekedtek. A fekvő
gőzfejlesztőkbe szerkezetileg nehéz még kisméretű túlhevítő beépítése is. Az álló
gőzfejlesztő kedvezőbb mind a primerköri berendezések elrendezése, mind pedig a
gőztérbe épített túlhevítő felület elhelyezése szempontjából. A nem szovjet tervezésű
nyomottvizes atomerőművek kivétel nélkül álló gőzfejlesztővel készültek (3–55. ábra).
A fekvő gőzfejlesztők egyik előnye, hogy oly módon helyezhetők el, hogy fűtőfelületeik
akkor is víz alatt maradnak, ha a reaktor fedelét üzemanyag átrakás miatt leemelik.
Ilyenkor nincs szükség külön reaktorhűtőkre, hanem ezt a feladatot maga az üzemi
hűtőkör képes ellátni. Az álló gőzfejlesztő ennek lehetőségét kizárja. A fekvő
gőzfejlesztő nagy vízfelülete viszonylag alacsony gőzsebességet eredményez, ezért a
gőzfejlesztőn belüli cseppleválasztásra elegendő a legegyszerűbb berendezéseket
(zsalus leválasztó) beépíteni. Álló gőzfejlesztő esetén viszont igen nagy hatékonyságú,
ciklon típusú leválasztókat kell építeni.
1
2
3
3
3
3
4
10
9 9
8
5
8
5
6
7

3–53. ábra. Fekvő elrendezésű gőzfejlesztő
1: gőzgyűjtő kamra; 2: búvónyílás; 3: leiszapoló és víztelenítő csonkok; 4: csőcsonk a primerköri
fővezeték csatlakoztatásához; 5: primerköri vízleosztó kamra; 6: fűtőcsőkígyók; 7: a gőzfejlesztő
tartálya; 8: primerköri vízgyűtő kamra; 9: a primer kör légtelenítője; 10 zsalus cseppleválasztó

HŐFORRÁSOK ÉS SEGÉDBERENDEZÉSEIK
158
1
2
3
4
5
6
7
4

3–54. ábra. Nyomottvizes atomerőmű fekvő elrendezésű gőzfejlesztője túlhevítővel
1: primerköri vízgyűjtő kamra; 2: elgőzölögtető felület; 3: tápvíz belépés;
4: túlhevített gőz elvezetés; 5: túlhevítő felület; 6: cseppleválasztó;
7: ejtőcsövek a leválasztott víz elvezetésére

HŐFORRÁSOK ÉS SEGÉDBERENDEZÉSEIK
159
2
2
5
3
4
1
7
6

3–55. ábra. Álló elrendezésű gőzfejlesztő a VVER 1000 nyomottvizes reaktorhoz
1: a gőz elvezetése; 2: búvónyílások; 3: tápvíz bevezetés; 4: reaktor hűtőközeg bevezetés
5: időszakos leiszapolás; 6: folyamatos leiszapolás; 7: cseppleválasztók

A GŐZTURBINA ÉS SEGÉDRENDSZEREI
160
3.6. A gőzturbina és segédrendszerei
Ebben az alfejezetben részletesen bemutatjuk az erőművekben alkalmazott különféle
turbinatípusok főbb energetikai sajátosságait, elemezzük turbina hatásfokait és
veszteségeit. Ismertetjük az alkalmazott teljesítmény-szabályozási módszereket és
azoknak az erőmű hatásfokára gyakorolt hatását. Bemutatjuk turbina segéd- és
biztonsági rendszereit: záró- és tömszelencegőz-rendszer; kenés és olajellátás
rendszere.
3.6.1. Alapfogalmak
A gőzturbina a gőzerőmű körfolyamatában az expanziót, azaz a munkavégzést
megvalósító elem. Első, 1882-ben történt alkalmazását követően elődjét, a dugattyús
gőzgépet igen gyorsan kiszorította. Az energiaátalakítás folyamata alapvetően a
következők szerint megy végbe: a turbinába, ill. többfokozatú turbina esetén a
fokozatba érkező gőz termikus energiájának rovására sebességre tesz szert, és a
sebességgel rendelkező gőz a forgórész lapátozatára kifejtett erőhatás révén terhelés
ellenében munkát végez. A sebességnövekedés egyidejű nyomás és entalpiacsökkenés
mellett megy végbe a lapátozat változó keresztmetszetű csatornáiban. A
sebességnövekedés a

2 2
2 1
1 2
2 2
c c
h h − = − , (3.107)
egyenlet szerint számítható, ahol az 1 index a csatorna előtti, a 2 a csatorna utáni
állapotra utal. A gőzt gyorsító csatornát úgy kell kialakítani, hogy áramlástanilag
kedvező legyen és képes legyen az
g
mɺ gőzáramot, c sebességgel és v fajtérfogattal A
keresztmetszeten átbocsátani, azaz a kontinuitási egyenlet szerinti

g
m v Ac = ɺ (3.108)
egyenlőség teljesüljön.
A turbina gőznyelését a csatornák egészére kiterjedő, a különféle veszteségeket is
figyelembe vevő áramlástani számítás alapján határozhatjuk meg, melyet itt nem
részletezünk. Ennek megfelelően a csatornák gőznyelése (következésképpen a turbina
gőznyelése):
– a csatorna legszűkebb keresztmetszetével arányos;
– a csatorna előtti gőznyomással egyenesen arányos;
– a csatorna előtti (abszolút termodinamikai) gőzhőmérséklet négyzetével
fordítottan arányos;
– a nyomásviszonytól egy, a 3–56. ábra vonala szerinti függ.
A GŐZTURBINA ÉS SEGÉDRENDSZEREI
161
ψ/ψ
max
p/p
1
(p/p
1
)
krit
1
1

3–56. ábra. Az áramlás sűrűségének viszonylagos értéke
A turbina maximális gőznyelését ezek figyelembevételével az alábbi összefüggéssel
lehet meghatározni:

g,max 1
1 max
1
m Ap
T
ψ
ψ
= ɺ . (3.109)
3.6.1.1. A turbinafokozat jellemzői
A fokozat a gőzturbinának az a legkisebb része, mely gőzt gyorsító és munkát végző
elemeket egyaránt tartalmaz. A fokozat álló- és futócsatornákból, ill. álló és
futólapátozásból áll. Entalpiaváltozás (hőesés) bekövetkezhet mind az álló, mind
pedig a futólapátozaton. A teljes fokozatban feldolgozott hőesés és a futólapátozatra
jutó hőesés hányadosát reakciófoknak nevezzük. Kiszámítása az

futó
fokozat
h
r
h

=

(3.110)
összefüggéssel történik. A reakciófok értéke alapján megkülönböztetünk akciós és
reakciós fokozatot, ill. turbinát.
Kerületi erő (F
u
): az egységnyi gőztömegáram mellett fellépő erőhatás kerületi
összetevője, amit a futólapát homorú oldalán uralkodó nyomás (
hom
p ) és hátoldalán
uralkodó nyomás (
hát
p ) különbsége határoz meg. Minél nagyobb ez az erő, annál jobb
hatásfokú a rács.
Kerületi teljesítmény (P
u
): a gőz által a kerületen végzett munka. Értéke:

u u
P F u = ⋅ , (3.111)
ahol u a kerületi sebesség.
Kerületi hatásfok (η
u
): a kerületi teljesítmény és a fokozat izentropikus
teljesítményének viszonya:

u
u
g iz
P
η
m Δh
=
ɺ
. (3.112)
Kilépési veszteség (∆h
k
): a fokozatot elhagyó gőz c
2
sebességéből adódó – a
fokozatban nem hasznosított – fajlagos mozgási energia:
A GŐZTURBINA ÉS SEGÉDRENDSZEREI
162

2
2
ki
2
c
Δh = . (3.113)
Hangsúlyozzuk, hogy ez a veszteség csak az adott fokozat szempontjából jelent
veszteséget. A gőzturbina egészére vonatkozóan tényleges veszteséget csak az utolsó
fokozat kilépési vesztesége jelent.
Akciós fokozatban az r reakciófok nagyon kicsi, szélső esetben 0. Ez azt jelenti, hogy
az akciós fokozatban a hőesés nagy részét − szélső esetben a teljes hőesést − az álló
lapátozás dolgozza fel, a futólapátozáson nagyrészt − szélső esetben teljes egészében −
a gőz mozgási energiájának rovására történik a munkavégzés. Előzőek miatt a gőz
nagyon felgyorsul az álló lapátrácsban, következésképpen a kilépő sebességek
viszonylag nagyok. A nagy sebességérték miatt az ilyen fokozat igen kényes az
áramlási veszteségekre, hatásfoka erősen változik a fordulatszámmal.
Reakciós fokozatban a reakciófok nagy, rendszerint 0,5, azaz a futólapátozás is
jelentős hőesést (r = 0,5 esetében a teljes hőesés felét) dolgoz fel. Minthogy az álló
lapátozás csak a teljes hőesés egy részét dolgozza fel, a sebességek viszonylag
alacsonyak. Emiatt az áramlási veszteségek kicsik, hatásfoka a fordulatszámtól
kevéssé függ. Mivel a futólapátozás dolgozza fel a hőesés egy részét, a futólapátozáson
a nyomásesés számottevő, következésképpen jelentős résveszteséggel kell számolni.

Az akciós fokozatra a rövidebb lapátok és a nagyobb átmérők jellemzőek (a kis
résveszteség megengedi ezt), ami nagyobb kerületi sebességet ad. A reakciós
fokozatban bekövetkező nagyobb résveszteség nagyobb lapáthosszakat és kisebb
átmérőket tesz szükségessé, ami kisebb kerületi sebességet eredményez. Utóbbiak
miatt az akciós fokozatban nagyobb hőesés dolgozható fel, mint a reakciós fokozatban.
3.6.1.2. A turbinafokozat veszteségei és hatásfoka
Áramlási veszteségek. Ezek a gőznek az álló-, ill. a futócsatornákon való átáramlása
közben a gőz külső és belső súrlódása során keletkeznek. Egy részük független a lapát
hosszától, így csak annak profiljától függ. Ezeket együttesen profilveszteségnek
nevezzük. A gőzáram korlátozott keresztmetszetű csatornában való áramlásával
kapcsolatos és a profilveszteséggel azonos csoportba sorolható a lapáthosszveszteség,
mely a lapát hosszával fordítottan arányos. Parcialitási veszteségről beszélünk, ha a
gőzáram egyszerre nem a teljes kerület mentén az összes lapátot éri, hanem csak
korlátozott hosszon bizonyos számú lapátot fúj meg. Egy fokozaton belül áramlási
jellegű veszteséget okoz még
– az áramlás útjában lévő lapátkötöző- vagy rezgéscsillapító huzal;
– a lapátvégek leélezése;
– a hosszú lapátok legyezőszerű elhelyezése.
Tárcsasúrlódás és ventiláció. A gőzzel telt térben a tárcsa a gőz hasznos
teljesítményének rovására súrlódási munkát végez. A forgótárcsa hatására a gőztérben
lévő gőz szintén forgásba jön. A tárcsához tapadó gőzrészecskék sebessége azonos a
tárcsa kerületi sebességével, míg a gőztér falánál lévőké nulla. A turbinatengely körüli
forgáson kívül a gőz örvénylik is, melyet az okoz, hogy a centrifugális erő miatt a
tárcsához tapadó részecskék kifelé sodródnak, a határoló falak mellől pedig a gőz a
tárcsák felé áramlik. Ez az örvénymozgás okozza az ún. tárcsasúrlódási veszteséget. A
ventilációs veszteség azáltal keletkezik, hogy a lapátok időnként ki vannak töltve
gőzsugárral, hol pedig gőzzel telt térben forognak, miközben a forgó lapátrács
ventilátorként keveri a tárcsát körülvevő térben a gőzt. A tapasztalatok azt mutatják,
A GŐZTURBINA ÉS SEGÉDRENDSZEREI
163
hogy azonos kerületi sebességű tárcsák közül a nagyobb átmérőjű, így kisebb
fordulatszámú tárcsa forgása okozza a nagyobb veszteséget. A kis teljesítményű
turbinák, ahol ez a veszteség számottevő értékű lehet, ebből következően mindig kis
méretűek és gyorsforgásúak. Ezek a veszteségek akciós fokozatokra jellemzők.
Résveszteség. Résveszteséget a reakciós lapátozás és az ellenfelület közötti résen,
valamint a különböző nyomású tereket az álló- és a forgórészen egymástól elválasztó
réseken átszivárgó, így munkát nem végző gőz hozza létre. A résveszteség az
átmérővel egyenes, a lapát hosszával fordítottan arányos. Emiatt az átmérőt általában
a lehető legkisebbre választják és a szükséges áramlási keresztmetszetet a lapáthossz
megnyújtásával igyekeznek biztosítani.
Egyéb veszteségek. E csoportba soroljuk a korábban megismert kilépési veszteséget,
mely az egész turbina szempontjából – több fokozat esetén – tényleges veszteséget
csak az utolsó fokozatnál jelent. A vízfékezés a nedves gőzzel üzemelő
turbinafokozatokban okoz veszteséget azáltal, hogy a vízcseppek sebessége a
gőzáraménál kisebb, így a cseppek a futólapátok hátába ütköznek. Az így okozott
veszteség – a tapasztalatok szerint –: akciós turbináknál 1 % nedvességtartalom 1 %-
kal csökkenti a belső hatásfokot, míg reakciós turbináknál ez a csökkenés 1,5..1,8 %.
Ez magyarázza azt, hogy az atomerőművi nedvesgőz-turbinák döntő hányada akciós
fokozatokból áll.
Az eddig felsorolt összes veszteségek, mivel azok a turbinán belül lejátszódó
energiaátalakítási folyamat során lépnek fel, belső veszteségnek nevezzük. Hasonlóan a
kazánok indirekt hatásfok meghatározási módszeréhez, a turbinafokozat esetére is
vezessük be az egyes veszteségformákhoz tartozó veszteségtényezőket:
á
ξ áramlási
veszteségtényező,
s
ξ súrlódási és ventilációs veszteségtényező,
p
ξ parcialitási
veszteségtényező,
r
ξ résveszteség-tényező, valamint
v
ξ vízfékezési veszteségtényező.
Ezekkel a turbinafokozat belső hatásfoka a kerületi hatásfok ismeretében az

T,fb u á s p r v
η η ξ ξ ξ ξ ξ = − − − − − (3.114)
összefüggéssel meghatározható. A veszteségek imént ismertetett felosztása elég
önkényes, mivel a veszteségek egymástól is kölcsönösen függenek. Így pl. a
résveszteség megzavarja a profil körüli áramlást, a gőznedvesség miatti veszteség
pedig megváltoztatja a profil jellemzőit stb.
A forgó gépes energiaátalakítás velejárói a különféle mechanikai veszteségek. Ezek
döntő részét a csapágyak súrlódása, a levegőben forgó alkatrészek ventilációja (ez a
ventiláció nem keverendő össze a turbinalapátok ventilációs veszteségével), valamint
az olajszivattyúk energiafelvétele jelenti. Számszerű értéke az adott turbinára nézve
állandónak tekinthető és általában így is adják meg (kW-ban vagy MW-ban). Ebből
következik, hogy relatív értéke a terheléssel fordítva arányos. Abban az esetben, ha a
mechanikai veszteséget relatív értékben (pl. hatásfokban) adják meg, azt mindig a
maximális (névleges) teljesítményre kell vonatkoztatni.
A GŐZTURBINA ÉS SEGÉDRENDSZEREI
164
3.6.1.3. Többfokozatú turbinák
Ha a turbinában feldolgozandó hőesés kicsi, akkor az egy fokozatban is
megvalósítható. Általában azonban nem ez a helyzet. Emiatt több egymást követő
fokozat dolgozza fel a teljes hőesést. Előzőeket egyfokozatú turbináknak, utóbbiakat
többfokozatú turbináknak nevezzük. A turbinagyártás kezdeti időszakában az akciós és
reakciós turbinák közötti különbség még szembetűnő volt. Napjainkra ez a
szembetűnő eltérés a két típus között jelentősen csökkent, és a korszerű gőzturbinák
gyakran készülnek akciós nagynyomású és reakciós kisnyomású fokozatokkal. Ennek
ellenére az eltérés az akciós és reakciós turbinaszerkezetekben továbbra is fennmaradt.
A továbbiakban megtartjuk e felosztást, de ha akciós turbinákról beszélünk, akkor
azok esetében is jelentős reakciófokkal számolhatunk. Reakciós turbina alatt az r= 0,5
reakciófokú turbinákat értjük. A különbözőségek és hasonlóságok vizsgálatához
tekintsük a 3–57. ábra szerint akciós, és a 3–58. ábra szerinti reakciós turbinát.
Az akciós turbina szerkezeti felépítése a következő: a közös tengelyre tárcsákat
rögzítenek, melyek külső kerületén helyezkednek el a forgólapátok. A tárcsákat
vezetőkerekek választják el egymástól, amelyekben az állólapátok helyezkednek el.
Ezekben történik a gőz expanziója. A turbinák vezetőkerékből és az azt követő
forgólapátokat hordozó tárcsából álló része a fokozat. Két szomszédos fokozat
vezetőkerekei által határolt térben forog a forgólapátokat hordozó tárcsa. A gőzáram
mozgási energiájának jelentős része a forgólapátokon való áthaladás során a
forgórészen fordítódik mechanikai munkavégzésre, ezért a forgólapátok után a gőz
már igen kis sebességgel áramlik tovább. Az akciós turbinák nagy- és középnyomású
fokozatai kis reakciófokkal készülnek, míg a kisnyomású fokozatokban már nagyobb
reakciófok is megengedett. A gőz expanziója során a nyomáscsökkenéssel egyidejűleg
megnő a gőz fajtérfogata, ami a térfogatáram növekedéséhez vezet. A növekvő
térfogatáram áteresztésének biztosítása érdekében fokozatról fokozatra növelni kell az
álló- és forgólapátok méretét (középátmérő és lapáthossz).
A 3–58. ábra szerinti reakciós turbina a (és általában a reakciós turbinák)
mennyiségi szabályozással (ennek magyarázatát lásd később) készülnek, emiatt az első
fokozat egy akciós szabályozó fokozat, melynek gőzbeömlése részleges (parciális). A
szabályozó fokozat utáni reakciós fokozatok már körkörös beömlésűek. Amíg
kisteljesítményű akciós turbináknál a részleges gőzbeömlés az első, szabályozatlan
fokozatnál is megvalósítható, addig reakciós fokozatoknál erre nincs lehetőség.
A GŐZTURBINA ÉS SEGÉDRENDSZEREI
165
kiömlőház
kiömlőház
csapágyazás
gőzbeömlés
szabályozó
fokozat
kerékszekrény-tér
állólapátsor
csapágyazás
tömszelence gőz
zárógőz
járókerék és
forgólapátsor
tengelytömítés
tengelytömítés
*
* labirinttömítés
a fokozatok
között

3–57. ábra. Akciós turbina felépítése
A reakciós fokozatok forgólapátjai közvetlenül a turbinatengelyre vannak felerősítve,
az állólapátok pedig lapáttartó betétbe vagy a turbinaházba vannak beerősítve.
Reakciós turbináknál az állólapátoknak vezetőkerékbe való beerősítése és a
forgólapátok tárcsára való rögzítése nagy tengelyirányú erőkhöz vezetne, ami
jelentősen megnövelné a turbina tengelyirányú méreteit, így az árát is. Mivel a
reakciós fokozatok az akciós fokozatoknál kisebb entalpiacsökkenést dolgoznak fel, így
az ilyen turbinák fokozatszáma az akciós turbinákénál nagyobb.
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
166
gőzbeömlés
kiömlőház
kiömlőház
kiegyenlítő dob
csapágyak
csapágyak
zárógőz
tömszelence gőz
állólapátsorok
forgólapátsorok
tengelytömítés
akciós
szabályozó
fokozat
kiegyenlítő gőz

3–58. ábra. Reakciós turbina felépítése

3.7. Kondenzációs és hűtési rendszerek. Vízellátás
3.7.1. A kondenzációs berendezés
A kondenzátor alkalmazásával elsősorban az a célunk, hogy benne a légkörinél kisebb
nyomást tartva, a turbinában végbemenő expanzió alsó nyomás- és így
hőmérséklethatárát csökkentsük növelve a körfolyamat termikus hatásfokát. Ennek
vizsgálatához induljunk ki a termikus hatásfoknak az egyenértékű reverzibilis
CARNOT-körfolyamatra vonatkozó

el
be
1
T
T
η = − (3.115)
alakjából. Tételezzük fel, hogy változatlan hőbevezetési viszonyok
( )
be
áll. T = mellett
változtatjuk a hőelvonás középhőmérsékletét. E változtatásnak a termikus hatásfokra
gyakorolt hatását szemlélteti a 3–59. ábra. Névleges hőelvonási hőmérsékletnek
válasszuk az átlagosnak tekinthető 29 °C-ot, mely 0,04 bar kondenzátornyomásnak
felel meg. A kezdőparaméterek legyenek: 120 bar és 550 °C!
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
167
0,42
0,425
0,43
0,435
0,44
0,445
0,45
0,455
0,46
-15 -10 -5 0 5 10 15
Eltérés a névleges kondenzációs hőmérséklettől, °C
Hatásfok

3–59. ábra. Reverzibilis körfolyamat hatásfokának változás a kondenzátor-hőmérséklet függvényében
A légkörnél kisebb nyomás létesítése és fenntartása lehetővé válik, ha a turbinából a
kondenzátorba érkező gőzt lecsapatjuk (ismét folyékony halmazállapotúvá alakítjuk) a
gőz párolgáshőjének folyamatos elvonásával. Hőelvonásra legelterjedtebben
természetes hűtőközeget, levegőt vagy vizet használunk, melyet a kondenzátoron
átvezetve a gőzzel közvetett vagy közvetlen érintkezésbe hozunk. A kondenzációs
berendezéseknek a turbinából kilépő gőz kondenzálása nem a kizárólagos feladata. Az
erőműves üzemeltetési gyakorlat szükségessé teszi, hogy a kondenzátor alkalmas
legyen a blokk indulása, leállása és terhelésének hirtelen megváltoztatása során
jelentkező gőzfölösleg lekondenzálására is, megfelelően kiépített redukáló és megkerülő
vezetékeken keresztül. Ennek az a célja, hogy csökkentsék a csapadékvíz veszteséget,
hiszen költséges módszerekkel sótalanított vízről van szó.
A felsoroltakon túl a kondenzátor elláthatja a következő feladatokat is: a gőzturbina
víztelenítésekor adódó csapadékok összegyűjtése, az alsó előmelegítő fokozatok fűtőgőz
kondenzátumának, valamint a póttápvíz fogadása. A kondenzátor elláthat
gáztalanítási feladatokat is.
3.7.1.1. Keverő kondenzátorok
A kondenzátor műszaki kivitele szempontjából lehet felületi vagy keverő kondenzátor.
A keverő kondenzátorban a gőz és a víz közötti hőáram nem szilárd elválasztó
felületen keresztül jut át, hanem közvetlen érintkezés révén. Ebből származik az az
előnye, hogy a két közeg hőmérséklete között nincs hőfoklépcső (a berendezésből
kilépő közegek azonos hőmérsékletűek és természetesen azonos halmazállapotúak).
Korábban (az erőműépítés kezdeti korszakában) hosszú ideig kerülték alkalmazását,
mivel a kondenzátorba befecskendezett nyers hűtővíz sok szennyeződést (sók, gázok
stb.) is bevitt a gőzkörfolyamat munkaközegébe. Keverő kondenzátort a HELLER–
FORGÓ-rendszerű hűtésnél alkalmaznak, melynek részletesebb bemutatására a
későbbiekben még visszatérünk.
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
168
1 11 1
2 22 2 2 22 2
3 33 3 3 33 3
3 33 3
3 33 3 3 33 3
4 44 4
4 44 4
5 55 5

3–60. ábra. Keverő (nyomásporlasztásos) kondenzátor elvi kialakítása
1: gőz belépés; 2: vízelosztó kamrák; 3: porlasztó fúvókák;
4: levegő elszívás; 5: hűtővíz és csapadék elvezetés
A keverő kondenzátorok tervezése során a hellyel, valamint a beruházási költséggel
való takarékoskodás érdekében arra kell törekedni, hogy a lehető legnagyobb,
térfogategységre vetített kondenzációs teljesítményt érjük el. A minimális
energiafelhasználás érdekében a hűtővíz befecskendezés energiaigényét is a lehető
legkisebb értéken kell tartani. A hűtővíz befecskendezését úgy kell megvalósítani,
hogy a lehető legtökéletesebb hűtési viszonyokat biztosítsuk (a lehető legnagyobb
fázisérintkezési felületet), vagyis a lehető legkisebb fajlagos hűtővízszükségletet. A
póttápvíz gáztalanítását már a kondenzátorban kell elvégezni. Gondoskodni kell a
megfelelő légtömörségről és a beszivárgó levegő folyamatos elszívásáról.
A keverő kondenzátoroknak három alapvető rendszere alkalmazható:
– csepegtetős rendszer, melynél a hűtővíz lépcsőzetes csepegtetése perforált
lemezeken vagy megfelelő áttörésekkel ellátott felületen keresztül történik;
– nyomásporlasztásos rendszer, melynek lényege, hogy a hűtővizet nagy nyomással
porlasztó fúvókákon keresztül fecskendezzük be a gőztérbe;
– vízfilmes rendszer, ahol a víz igen vékony film formájában jut a kondenzátorba.
A hagyományos módszernek a csepegtetős eljárás tekinthető, melyet elsősorban a
legrégebben épült keverő kondenzátoroknál alkalmaztak. E kondenzátor típus
hátránya, hogy a kis fajlagos vízfelület miatt a berendezés mérete igen nagy.
Alkalmazása mára teljesen háttérbe szorult.
A porlasztásos rendszerben (3–60. ábra) elsőrendű követelmény, hogy a hűtővizet a
lehető legfinomabb (a lehető legnagyobb fajlagos felületet adó) cseppekre bontsuk. Ez
igen energiaigényes folyamat, mivel le kell küzdeni a víz felületi feszültségét. A
porlasztás során különböző méretű cseppek keletkeznek, melyek repülési sebessége, így
a gőztérben való tartózkodási sem azonos. A kondenzátor térfogatát a legnagyobb
cseppeknek megfelelően kell meghatározni, mivel ezeknek a legrosszabbak a hőátadási
tulajdonságaik. Az egyes porlasztási kúpok között holtterek jönnek létre, ahol nem
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
169
történik kondenzáció. Mindezek a tényezők a kondenzátor méretének növekedését
okozzák.
A jelenleg alkalmazott keverő kondenzátorok porlasztás helyett igen vékony vízfilm
formájában jutattják a hűtővizet a gőztérbe. A vízfilm alkalmazásának előnye, hogy
ezeket igen nagy számban lehet egymással párhuzamosan elhelyezni, igen jó
helykihasználást érve el. A kondenzáció során a gőz a vízfilmmel párhuzamosan
áramlik. A hőátadási viszonyok javítása érdekében a lehető legvékonyabb filmre kell
törekedni és biztosítani kell a filmen belüli turbulens áramlást. Ezt a vízfilmesítő
fúvóka (3–61. ábra) megfelelő kialakításával lehet elérni.

3–61. ábra. Vízfilmesítő fúvóka
A vízfilmen belüli turbulencia úgy jön létre, hogy a viszonylag nagy keresztmetszetű
hengeres sugár a terelőlemezen egyoldalas súrlódást és irányeltérést szenved. Ez a
megoldás egyúttal kellő vékonyságú vízfilmet is eredményez. A kísérleti és
üzemeltetési tapasztalatok azt mutatták, hogy e kondenzátor típus kisebb
energiaigényű, mint a nyomásporlasztásos. A 3–62. ábra egy vízfilmes
keverőkondenzátor felépítését mutatja. A kondenzációs teret a vízkamrák függőleges
csatornákra osztják. E csatornák alján helyezik a légtelenítési helyeket, mely megoldás
előnye, hogy az elszívónyílások megfelelő kialakításával minden egyes gőzúttól
egyenletes levegőelszívás biztosítható. A kondenzátor közepén helyezkedik el a
póttápvíz gáztalanítására szolgáló berendezés.
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
170
1 11 1
2 22 2
3 33 3
4 44 4
4 44 4
4 44 4
5 55 5
6 66 6
7 77 7
7 77 7
8 88 8
9 99 9
9 99 9
10 10 10 10

3–62. ábra. Gáztalanítóval épített vízfilmes keverőkondenzátor elvi felépítése
1: gőz belépés; 2: hűtővíz belépés; 3: befecskendező (filmesítő) fúvókák;
4: gőz-levegő elszívás; 5: hűtővíz kilépés; 6: gáztalanított kondenzátum kilépés;
7: utóhűtő; 8: gáztalanító oszlop; 9: gáztalanító fűtőgőz belépés;
10: előmelegítők felől érkező csapadék belépése
Mint azt a későbbiekben látni fogjuk a légtelenítés (a gőz-levegő keverék elszívása)
alapvető fontosságú a kondenzátorok üzemében. A gőzáramlási utakat a
keverőkondenzátorban is úgy kell kialakítani, hogy a nem kondenzálódó gázok egy
előre meghatározott és a kondenzátor konstrukciója által rögzített irányba
áramoljanak. Megfelelő kivitel esetén a gőz maga előtt tolja ezeket a gázokat a
légelszívás helyeire, ahonnan vákuumszivattyúkkal eltávolíthatók.
Minden keverőkondenzátor, melyben a hűtővíz a gőz telítési hőmérsékletére
melegszik fel és telített állapotba kerül, egyidejűleg gáztalanítási funkciót is ellát. A
vízből kiűzött gázokat a légszivattyúk távolítják el a berendezésből. A gáztalanítás
sikeressége azonban nem csak a megfelelő hőmérsékleten és telítési állapoton múlik,
hanem ehhez kellő idő is szükséges. Mivel a gáztalanítandó víz nem tartózkodik ennyi
ideig a kondenzátorban, külön gáztalanítót is – ahogy azt a 3–62. ábra is mutatja –
szerelnek e berendezésbe. Itt nem a teljes vízmennyiséget gáztalanítják, hanem csak a
körfolyamatba visszavezetett tápvizet. Egyes megoldások szerint e gáztalanító
képezheti a tápvíz előmelegítés első fokozatát.
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
171
3.7.1.2. Felületi kondenzátorok
A kondenzátorok döntő többsége felületi kondenzátor, amely lehet víz- (ez a
leggyakoribb), ill. közvetlen léghűtéses. Elterjedtsége okán a vízhűtésű felületi
kondenzátorokkal foglalkozunk behatóbban. A vízhűtésű felületi kondenzátorral
szerelt kondenzációs berendezés egyszerűsített általános kapcsolását a 3–63. ábra
szemlélteti.
1 11 1
2 22 2
3 33 3
4 44 4
5 55 5
6 66 6
7 77 7
8 88 8

3–63. ábra. Felületi kondenzátorral épített kondenzációs berendezés sémája
1: a turbina kiömlő csonkjából érkező gőz; 2: felületi kondenzátor; 3: hűtővíz-szivattyú; 4: kondenzvíz-
szivattyú (csapadékszivattyú); 5: gőzsugár-légszivattyú(k); 6: gőz hozzávezetés a gőzsugár
légszivattyúhoz; 7: gőz-levegő keverék elvezetése; 8: kondenzátor zsomp
A kondenzáció folyamata annak következtében megy végbe, hogy a hűtővíz átveszi a
gőz párolgáshőjét. A kapott kondenzátumot, mely a kondenzátor zsompban gyűlik
össze, a kondenzvíz-szivattyú (csapadékszivattyú) nyomja − a csapadékvíztisztítón,
majd a kisnyomású megcsapolásos tápvízelőmelegítőkön keresztül − a gáztalanítós
táptartályba. A kondenzátor megfelelő helyéről (hidegpont) a légszivattyú szívja el a
levegőt és az egyéb nem oldódó gázokat.
Kondenzációs blokkoknál a turbinába lépő frissgőz tömegáramának mintegy
60..70%-a kerül a kondenzátorba. A kondenzátor hűtését tekintve lehet frissvízhűtésű,
hűtőtóban, ill. hűtőtoronyban lévő vízzel hűtött, valamint levegőhűtésű. A hűtési
módszerekkel részletesen a 3.7.3. szakaszban foglalkozunk.
3.7.1.2.1. A FELÜLETI KONDENZÁTORON BELÜLI TERMIKUS FOLYAMATOK
A hőmérsékletek alakulását a hőátadó felület mentén a 3–64. ábra mutatja, ahol t
s
a
kondenzátorban uralkodó nyomáshoz tartozó telítési hőmérséklet, t
hv1
és t
hv2
a hűtővíz
be- és kilépő hőmérséklete. A
2 s hv2
t t t ∆ = − kilépő hőfokkülönbség a kondenzátor
egyik − elsősorban a hőátadó felület nagyságától függő − legfontosabb termikus
jellemzője. Elméleti határesetben, azaz végtelen nagy felület esetében,
2
0 t ∆ = , ill.
hv2 s
t t = lenne.
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
172
0
5
10
15
20
25
30
35
0 0,25 0,5 0,75 1
Relatív felület
H
ő
m
é
r
s
é
k
l
e
t
,

°
C
t
s
t
hv1
t
hv2
∆t
2
∆t
hv

3–64. ábra. A kondenzátor hőmérséklet-felület diagramja
A hűtővíz belépő hőmérséklete ( )
hv1
t a hűtővíz eredetétől és egyéb tényezőktől − pl.
az évszaktól − függően általában 5..35 °C közötti érték. A
2
t ∆ hőmérsékletkülönbség
egy sor konstrukciós és üzemi feltételtől függ, a gyakorlatban rendszerint 3..10 °C.
A kondenzátor gőzoldali hőmérséklete első közelítésben:

(1)
s hv1 hv 2
t t t t = ÷ ∆ ÷ ∆ , (3.116)
ahol

hv hv2 hv1
Δt t t = − (3.117)
a hűtővíz felmelegedése a kondenzátorban.
A (3.116) összefüggésből látható, hogy minél kisebb a hűtővíz belépő hőmérséklete
(t
hv1
), annál alacsonyabb − változatlan feltételek, azaz változatlan
hv
t ∆ és
2
t ∆ mellett
− a kondenzálódó gőz hőmérséklete és nyomása. Ezáltal a hűtővíz hőmérséklete
alapvetően befolyásolja a körfolyamat termikus hatásfokát (3–59. ábra).
A kondenzátorba belépő, az atmoszférikusnál kisebb nyomású gőz mindig tartalmaz
levegőt. A betört levegő mennyisége arányban áll a vákuum nyomású gőzteret az
atmoszférától elválasztó felülettel, tehát adott terhelésnél állandó mennyiségű levegő
kerül a rendszerbe. Részterhelésen nem csak a levegő gőzhöz viszonyított relatív
mennyisége nő, hanem a turbina nyomásviszonyának átrendeződése következtében –
megnő az atmoszférikusnál kisebb nyomású megcsapolások száma – a levegő abszolút
mennyisége is nagyobb lesz. A rendszerbe került levegő nagyobb aránya, esetleg
nagyobb mennyisége kedvezőtlenül befolyásolja a kondenzátor üzemviteli jellemzőit.
A kondenzátor az az edény, amelyben a gőz cseppfolyósítása végbemegy. A benne
uralkodó kondenzátornyomás ( )
K
p a vízgőz telítési
( )
g,s
p és a szennyezésként
jelenlévő gázok ( )
l
p parciális nyomásainak összege:

K g,s l
p p p = ÷ . (3.118)
A vízgőz telítési nyomása ( )
s
p csak a telítési hőmérséklet függvénye. Ideális esetben
a kondenzátorban nincs semmilyen oldhatatlan gáz, így
l
0 p = és
K s
p p = . Minden
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
173
más esetben
K s
p p . Ebből látszik, hogy a kondenzátorban lévő gázok a
kondenzátornyomás emelésén keresztül rontják a körfolyamat hatásfokát.
A keverék mindkét komponensére felhasználva a pV mRT = állapotegyenletet
(vízgőzre ez nem pontos, de a közelítés a kondenzátor viszonyai között jelentéktelen
hibához vezet) és figyelembe véve, hogy a gőz és gázok hőmérsékletei egyenlők
( )
g l
T T = valamint a térfogatok is egyenlők
( )
g l
V V V = = , kapjuk:

l l l
s g g
p m R
p m R
= ⋅
ɺ
ɺ
, (3.119)
azaz a levegő parciális nyomása:

l
l s
g
R
p p
R
ε = ⋅ , (3.120)
ahol ε a levegő és a gőz tömegaránya a kondenzátorban
l
g
m
m
ε
( )
·
=

·
·
( )
ɺ
ɺ
. A gázállandók
aránya
l
g
R
R
= 0,622. Ezt figyelembe véve

l s
0, 622 p p ε = ⋅ ⋅ , (3.121)
ill. a (3.118) és (3.121) felhasználásával

K
g
1 0, 622
p
p
ε
=
÷ ⋅
. (3.122)
A gőz kondenzátoron belüli mozgása mentén − a gőz fokozatos lekondenzálása miatt
− a levegő relatív mennyisége ( ε ) nő. A légelszívás (pontosabban a levegő-gőz
keverék) elszívása helyén a levegő relatív mennyisége jelentős. Utóbbiak miatt a
g
p és
l
p parciális nyomások változása a kondenzátoron belüli gőzáram mentén a 3–
65. ábrán látható módon alakul. A kondenzátorba való belépésnél a tér nyomása
gyakorlatilag egyenlő a gőz nyomásával, mivel a levegő részaránya itt még igen csekély
( 0, 0001..0, 0005 ε = , azaz gyakorlatilag 0 ε ≅ ). A gőz levegő keverék áramlása
következtében a csőköteg ellenállása miatt a tér nyomása csökken, a kondenzáció
eredményeképpen a gőz mennyisége, így parciális nyomása is csökken, minek
következtében a levegő parciális nyomása növekszik.
Látható az ábrából, hogy a
K
p össznyomás is változik az áramlás mentén. A
K
p ∆
nyomáscsökkenést a kondenzátor gőzellenállása határozza meg. Az elszívás helyén a
gőz
s
p parciális nyomása lényegesen kisebb a
K
p -nál, ezért a keletkező kondenzátum
kisebb hőmérséklettel rendelkezik, mint a
K
p -nak megfelelő hőmérséklet. Ez a
s,be s,tény
t t − hőmérsékletkülönbség a kondenzátor konstrukciójától, a hűtőközeg
hőmérsékletétől a légelszívás és a csapadékelvezetés megvalósításától függ.
A gőz-levegő keverék kondenzációja során a hőátadás képe jelentős mértékben eltér
a tiszta gőz kondenzációjától. A gőz-levegő keverék kondenzációjánál a gőzrészecskék
hideg hűtőfelülethez való áramlást csökkenti a csapadékfilm közvetlen közelében
elhelyezkedő levegőfilm, s ennek következtében a hőátadási tényező értéke is
jelentősen csökken. Az elvégzett kísérletek azt bizonyítják, hogy ε =1 %-os
levegőtartalom kb. 50..60 %-kal csökkenti a gőz oldali hőátadási tényezőt, s néhány
százalékos levegőtartalom esetén az gyakorlatilag nullává válik.
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
174
a gőz útja az elszívás helyéig
az elszívás helye
p
p
l
p
g
p
K
=
Σ
p
p
K
=
Σ
p
p
l
p
g

p
K
gőz-levegő
keverék
ε=0
gőz-levegő
keverék
ε=0,1..0,5

3–65. ábra. A nyomás változása a kondenzátorban a gőz áramlása mentén
A
s
t gőzhőmérséklet és a kondenzátor zsompban lévő kondenzátum
*
K
t hőmérséklete
közötti
*
K s K
t t t ∆ = − különbség, melyet a kondenzátum aláhűtésének nevezünk,
hozzájárul a kondenzátum oxigénnel és egyéb szennyező gázokkal történő
telítődéséhez, ezáltal az erőművi berendezések korróziójához.
g gg g
l ll l
hv1 hv1 hv1 hv1
k kk k
gl gl gl gl
hv2 hv2 hv2 hv2
pg pg pg pg
cs cs cs cs
pv pv pv pv

3–66. ábra. A kondenzátor áramai
g: a turbinából beömlő gőz; l: a turbina felől a gőzzel együtt érkező,
a gőzvezeték és a kondenzátor tömítetlenségein beszivárgó levegő;
pg: a nagyobb nyomású hőcserélők (kisnyomású előmelegítők)
légtelenítéséből származó páragőz; cs: a nagyobb nyomású előmelegítők
csapadéka; 1: a belépő hűtővíz; 2: a kilépő hűtővíz; pv: a belépő pótvíz;
k: a kilépő kondenzátum; gl: az elszívott gőz-levegő keverék
A kondenzációs berendezés egyszerűsített mérlegegyenletei a 3–66. ábrán
feltüntetett jelölések, mint indexek alapján.
Tömegmérleg víz oldalon

hv1 hv2 hv
m m m = = ɺ ɺ ɺ ; (3.123)
gőz oldalon
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
175

g l cs pg pv k gl
m m m m m m m ÷ ÷ ÷ ÷ = ÷ ɺ ɺ ɺ ɺ ɺ ɺ ɺ . (3.124)
Az energiamérleg (csak az entalpiákat figyelembe véve):

g g l l cs cs pg pg pv pv hv1 hv1
belépő áramok
k k gl gl hv2 hv2
kilépő áramok
m h mh m h m h m h m h
m h m h m h
÷ ÷ ÷ ÷ ÷ =
= ÷ ÷
ɺ ɺ ɺ ɺ ɺ ɺ

ɺ ɺ ɺ

. (3.125)
Átrendezve víz és gőz oldali energiamérlegre az

( ) ( ) ( ) ( )
hv hv2 hv1 g g k cs cs k pv pv k
pg pg gl gl l l
m h h m h h m h h m h h
m h m h mh
− = − ÷ − ÷ − ÷
÷ − ÷
ɺ ɺ ɺ ɺ
ɺ ɺ ɺ
(3.126)
összefüggést kapjuk. Figyelembe véve, hogy a hűtővíz és a gőz entalpiaáramához
képest a többi elhanyagolható, valamint állandónak tekintve a hűtővíz fajhőjét, az
energiamérleg felírható
( ) ( )
hv ,hv hv2 hv1 g g k p
m c t t m h h − = − ɺ ɺ (3.127)
formában is. Ebből az összefüggésből levezethető az ún. relatív hűtővízigény, melyet a

( )
g k
hv
g ,hv hv2 hv1 p
h h
m
Z
m c t t

= =

ɺ
ɺ
(3.128)
kifejezés definiál. A hűtővíz kilépő hőmérséklete felírható

g k
hv2 hv1
,hv p
h h
t t
c Z

= ÷

. (3.129)
A kondenzálódó gőz telítési hőmérséklete

s hv1 2
t t t = ÷ ∆ (3.130)
módon kiszámítható, így összefüggést tudunk alkotni a kondenzátornyomás és a
relatív hűtővízigény között, természetesen csak bizonyos egyszerűsítésekkel és
elhanyagolásokkal. Vizsgáljuk a kondenzációt 0,03 és 0,15 bar közötti
nyomástartományban, feltételezve, hogy a kondenzátorba érkező gőz gőztartalma
10 %. A 3–67. ábrán három belépő hűtővíz hőmérsékletre ábrázoltuk a
kondenzátornyomás értékét a relatív hűtővízigény függvényében, állandó értékűnek
tekintve a kilépő hőfokrést (esetünkben 8 °C-nak)!
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
176
0
0,02
0,04
0,06
0,08
0,1
0,12
0,14
0,16
0 20 40 60 80 100 120
Relatív hűtővízigény, Z
t
hv1
=10 °C
t
hv1
=15 °C
t
hv1
=20 °C
K
o
n
d
e
n
z
á
t
o
r
n
y
o
m
á
s
,

p
K
,

b
a
r

3–67. ábra. A kondenzátornyomás a relatív hűtővízigény függvényében

A 3–67. ábra alapján levonható a következtetés, hogy a relatív hűtővízmennyiséget
nem célszerű 80 fölé emelni, mert ebben az esetben a nyomáscsökkenés már egyre
kisebb mértékű, ugyanakkor egyre több hűtővízről kell gondoskodni. Optimális értéke
50..60 között van. A kondenzátornyomás optimális értékének megválasztása több
tényező függvénye. Ezek a következők: a rendelkezésre álló hűtőközeg mennyisége,
hőmérséklete és ennek időbeli változása; figyelembe kell venni azt is, hogy a nyomás
csökkentésével nő a gőz fajtérfogata, ami igen nagy áramlási sebességekhez,
következésképpen a kilépési veszteség növekedéséhez fog vezetni; azt sem szabad
figyelmen kívül hagyni, hogy a nyomás csökkentésével a végnedvesség is növekszik.
Ezen ellentétes hatások figyelembevételével meghatározható a kondenzátor optimális
nyomása. A megfelelő kondenzátornyomás megválasztására a 3.11. alfejezetben
részletesen visszatérünk.
A kondenzátorok hőtechnikai méretezésének alapjául a hőteljesítményt megadó

el ln
Q kA t = ∆
ɺ
(3.131)
összefüggés szolgál. ahol
ln
t ∆ az ún. logaritmikus hőfokkülönbség a hőátadó felület két
oldala között. A 3–64. ábra szerinti jelölésekkel:

( ) ( )
s hv1 s hv2 hv2 hv1
ln
s hv1 s hv1
s hv2 s hv2
ln ln
t t t t t t
t
t t t t
t t t t
− − − −
∆ = =
− −
− −
(3.132)
A kondenzátorok méretezésénél alapvető jelentőségű a hőtátviteli tényező értékének
kiszámítása, melyre két út kínálkozik. Az egyik az elméleti és kísérleti eredmények
felhasználásával állít fel összefüggéseket, a másik módszer üzemelő kondenzátorokon
végzett nagyszámú mérés kiértékelése alapján alkot meg empirikus formulákat. A
legújabb keletű összefüggések már ötvözik e két módszer előnyös tulajdonságait.
Az elméleti módszer
Az elméleti módszer tárgyalásánál induljunk ki a hőátviteli tényező
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
177

1
f
b
g
v
k
1 1
k R
d
d
α
α

( )
·

·

·

·

= ÷ ÷
·
·

·

·

·
( )
(3.133)
definiáló összefüggéséből! Ebben a kifejezésben (a hőátadó cső külső felületét tekintve
mértékadó hőátvivő felüleynek)
g v
, α α a gőz-, ill. vízoldali hőátadási tényező,
f
R a hőátvivő fal hőellenállása,
b k
, d d a hőátvivő csövek belső, ill. külső átmérője.
A lerakódásoktól mentes tiszta cső hőellenállása

k k
f
f b
1
ln
2
d d
R
d λ
= ⋅ ⋅ , (3.134)
ahol
f
λ a cső anyagának hővezetési tényezője. Ha a cső belső felülete elpiszkolódott,
azaz a felületen lerakódás van, akkor ennek termikus ellenállását is figyelembe kell
venni. Így a teljes termikus ellenállás:

k k k k
f
f b s b
1 1
ln ln
2 2 2
d d d d
R
d d λ λ δ
= ⋅ ⋅ ÷ ⋅ ⋅
÷
, (3.135)
ahol
s
λ a lerakódás hővezetési együtthatója, δ a lerakódás vastagsága. Az 1 mm
falvastagságú sárgaréz csőre
( )
4 2
f
10 m sK /kJ. R

≅ Egy 0,1 mm vastag lerakódás
esetében ez az érték (
s f
a λ λ << miatt) mintegy 5..10-szeresére nő.
Az atmoszférikusnál kisebb nyomású, igen ritkán túlhevített, általában nedves gőz
kondenzációjánál a csőtérben áramló gőz sebessége és jellemzői állandón változnak,
valamint a hőátadó felület is két részre osztható. Az intenzív kondenzációs zónában a
kondenzáció hőmérséklete elhanyagolható mértékben változik, míg a gőz oldali
hőátadási tényező és a hőáramsűrűség a zónába való belépés maximális értékéről
folyamatosan csökken a levegőhányad növekedése és a gőzáram sebességének
csökkenése miatt. (A gőzsebesség igen nagy, akár 50 m/s körüli érték is lehet.) A gőz-
levegő hűtőfelület zónájában, ahol a levegőtartalom a már a belépésnél is jelentős
nagyságú lehet, tovább növekszik a 0,1..0,5 értékig. Ennek következtében csökken a
gőz parciális nyomása, így hőmérséklete is, s ezek az okok viszonylag alacsony, de
közel állandó értékű hőátadási tényezőhöz és hőáramsűrűséghez vezetnek. A
kondenzátorok gőz oldali hőátadási tényezőjének pontos meghatározását számos
tényező nehezíti:
– a gőz rendszerint keresztáramban áramlik ezzel elősegítve a csöveken lévő
kondenzátum leválását,
– a csöveken kialakuló csapadékfilm csak bizonyos csősorig marad lamináris,
– a gőz és kondenzátumfilm fázisérintkezési felületén a súrlódás (nyíróerők) nem
elhanyagolhatók, különösen a nagysebességű keresztirányú gőzáramlásnál.
A kísérletileg mért értékekkel a legjobb egyezést a CHEN-féle
( )
( ) [ [
( )
1/4
3
g
k f
0, 728 1 0, 2 1
s
g r h
h
z
r d t t z
ρ ρ ρ λ
α
η
' '
′ ′ ′′ ′ 1 1
− ÷ ∆ l ∆
1 1
= ÷ − l
| ¦
1 1 ′ l −
l
1 1
+ +
(3.136)
összefüggés adta, ahol
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
178
f
t a hőátadó cső külső (gőz oldali) falának közepes hőmérséklete,
g a gravitációs gyorsulás (9,80665 m/s
2
)
r a gőz párolgáshője,
c a csapadék fajhője,
( )
s f
3
8
h c t t ∆ = − a csapadék aláhűtöttségének jellemzője,
z az egymás alatt lévő csősorok száma,
λ

a telített folyadék hővezetési tényezője a mértékadó hőmérsékleten,
η

a telített folyadék dinamikai viszkozitása a mértékadó hőmérsékleten,
ρ

a telített folyadék sűrűsége a mértékadó hőmérsékleten,
ρ
′′
a telített gőz sűrűsége.
A mértékadó hőmérséklet:
s f
m
2
t t
t
÷
= .
A hőátadási tényező – számított – értéke igen nagy, akár 10..15 kW/(m
2
K) is lehet.
A valóságban megfigyelhető értékek – légbetörés és a lecsurgó kondenzátum film
kedvezőtlen hatása miatt – ennél valamivel kisebbek.
A víz oldali hőátadási tényező meghatározására az irodalom igen sok összefüggést
közöl, attól függően, hogy az adott szerző mely tényezők figyelembevételét tartotta
kiemelendően fontosnak. Ezek közül legelterjedtebben a MCADAM-féle DITTUS-
BOELTER

0,25
0,8
0,43 b
v
b w
Pr
0, 023 Pr
Pr
wd
d
λ
α
ν
( )
( )
· ·
=
·
·
· ·
· ( )
( )
, (3.137)
ill. újabban az

( )
( )
( )
( )
2
3
2/3
b
v
2
b
2/3
1, 82 log Re 1, 64
Re 10 Pr
8
1
1, 82 log Re 1, 64
1 12, 7 Pr 1
8
d
d L
λ
α


( )
− − ·

·


·

· ·
( )
( )
·
= ÷

·
·
( )
− −
÷ −
(3.138)
egyenletet alkalmazzák, ahol L a hőátadó cső hossza, ν pedig a víz kinematikai
viszkozitása a mértékadó hőmérsékleten. A mértékadó hőmérséklet (víz oldalon):
m s ln
t t t = −∆ .
Az empirikus módszer
Annak ellenére, hogy egyedülálló csöveken vagy kisméretű csőkötegeken végzett
elméleti kutatás és számos kísérlet eredménye áll rendelkezésre, a számítás legtöbb
esetben tapasztalati összefüggések alkalmazásával történik. Ezen összefüggéseket
üzemelő kondenzátorokon végzett nagyszámú mérés alapján határozták meg, ebből
következően csak bizonyos korlátozásokkal alkalmazhatók (csövek mérete, elrendezése
stb.). Az empirikus képletek a

m t sz d d z
x
k B w β β β β β β = ⋅ ⋅ ⋅ ⋅ ⋅ ⋅ ⋅ (3.139)
általános alakra vezethetők vissza. Ebben a kifejezésben
B a csőátmérőre, a csőköteg geometriájára jellemző állandó,
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
179
x
w a hűtővíz sebességét (w) figyelembe vevő tényező (x<1),
m
β a cső anyagi minőségére jellemző tényező,
t
β a hűtővíz hőmérsékletének változását figyelembe vevő tényező,
sz
β a hűtőcsövek szennyezettségre utaló mennyiség,
d
β a gőzterhelésre jellemző tényező,
z
β a vízutak számát figyelembe vevő mennyiség.
A legelterjedtebben alkalmazott a BERMANN-féle képlet, melyszerint
( )
2
hv1 d z
4
b
1,1 0, 42
1 35
1000
x
w a
k B t
d
β β
( ) l

·
l
· = − − ⋅ ⋅

·
l
·
( )
l
, (3.140)
ahol
b
d a hőátadó cső belső átmérője mm-ben,
( )
hv1
0,12 1 0,15 x a t = ⋅ ⋅ ÷ ,
a a hűtőcsövek elszennyeződését figyelembe vevő tényező, értéke: 0,8..1,
( )
d
2 β δ δ = − a gőzterhelésre jellemző mennyiség, mely összefüggésben
névleges
D
D
δ =
ɺ
ɺ

a relatív gőzterhelés, D
ɺ
a tényleges gőzterhelés, kg/(m
2
s) egységben. Amennyiben a
gőzterhelés nagyobb a névlegesnél, úgy
d
1 β = .
hv1
z
2
1 1
10 35
z t
β
( ) −
·
= ÷ −

·
·
( )
a vízjáratok számát (z) jellemző tényező.
Hátránya e képletnek, hogy
– nem veszi figyelembe pontosan a cső anyagi minőségét (a fenti képlet sárgaréz
csőre vonatkozik) és lerakódások hatását,
– csak a hűtővíz 35 °C-os hőmérsékletéig érvényes,
– csak D
ɺ
= 40..45 kg/(m
2
h) gőzterhelésig érvényes,
– nem érzékelteti a légbetörés hatását,
– erősen geometriafüggő (a B tényező megadása a gyártó feladata lenne).
Mindezek miatt alkalmazása erősen korlátozott.
A zónánkénti számítás módszere
A zónánkénti számítás módszerének alkalmazása során a kondenzátort részekre
osztjuk és minden egyes részre külön elvégezzük a hőtechnikai számításokat
(hőátadási és hőátviteli tényezők). E módszer alkalmazásával figyelembe vehetjük
azon tényezők hatását, melyeket az előzőekben ismertetett globális számítási
módszerek nem vagy pontatlanul kezelnek. E módszer (BRODOWICZ és CZAPLICKI
módszere) szerint a hőátviteli tényező

d g f l v
1
1 1 1 1 1
k
α α α α α
=
÷ ÷ ÷ ÷
(3.141)
alakban írható fel. Az egyes rész-hőátadási tényezők a következők:
A vízgőzmolekuláknak a hőátadó fel mellett kialakuló levegőrétegen keresztüli
diffúzióját veszi figyelembe a
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
180

( )
0,66
0,5
0,33
g g 0,33
d s g cs
0,6
g k
Re
0, 82
D h
p h T T
T d
ρ
α
ε

( )
⋅ ⋅
·

· = ⋅ −

·

· ⋅
( )
(3.142)
képlet. A következő kifejezés a gőz kondenzációs hőátadási tényezőjét határozza meg,
figyelembe véve a lecsurgó csapadék hatását is:

( )
( )
0,25 0,07
3 2
11,8 1
g g
k cs f
0, 725 1 0, 0095 Re Nu
n
n
hg q
d T T q
λ ρ
α
η


l ( )
′ ′
·
l
= −
·

l ·
· ′

( )
l
. (3.143)
A hőátadó cső hőellenállását egy fiktív hőátadási tényezővel
( )
f f k b
2 d d α λ = ⋅ − (3.144)
vesszük figyelembe. A csőfalon kialakuló lerakódás hőellenállását szintén hőátadási
tényezővel számítjuk a

l
l
λ
α
δ
= (3.145)
kifejezés szerint. A víz oldali hőátadási tényező kiszámítása az
( )
0,35
v v
0,1
b
1
2360 1 0, 014 273 T w
d
α
l
= ÷ −
l
(3.146)
összefüggéssel történik. Az eddigi kifejezésekben
k b
, d d a hőátadó cső külső, ill. belső átmérője,
ε a levegő koncentrációja a gőzben,
D gőz-levegő diffúziós együttható,
f
λ a hőátadó cső hővezetési tényezője,
l
λ a lerakódás hővezetési tényezője,
δ a lerakódás vastagsága,
q a kondenzáció vonalmenti tömegsebessége kg/(m s)-ban az n-1-edik, és n-edik
csősoron,
( )
cs f
3
8
p
h r c t t = ÷ − , ahol r a párolgáshő,
p
c a csapadék fajhője.
Az egyenletekben a „g” index a gőzre, a „cs” a telített csapadékra, az „f” a hőátadó
falra, az „l” a hőátadó falon lévő lerakódásra, a „v” csőben áramló vízre utal.
3.7.1.2.2. A FELÜLETI KONDENZÁTOROK KIHASZNÁLÁSI TÉNYEZŐJE
A felületi kondenzátor hőteljesítményét megadó összefüggés felírható
( )
hv hv2 hv1 ln p
m c t t kA t − = ∆ ɺ (3.147)
formában is. A logaritmikus hőmérsékletkülönbségre vonatkozó (3.132) összefüggést
behelyettesítve
( )
hv2 hv1
hv hv2 hv1
s hv1
s hv2
ln
p
t t
m c t t kA
t t
t t

− =


ɺ (3.148)
alakhoz jutunk. A hőcserélők hatásosságát megadó BOŠNJAKOVIC-féle

hv2 hv1
s hv1
t t
t t

Φ =

(3.149)
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
181
tényező értékét. Az ln függvény argumentumában lévő tört átrendezve a

( ) ( )
s hv1 s hv1
s hv2 s hv1 hv2 hv1
1
1
t t t t
t t t t t t
− −
= =
− − − − −Φ
(3.150)
alakra hozható, így a (3.148) kifejezést rendezve azt az

hv
1
ln
1
m k
A
=
−Φ
ɺ
(3.151)
formában is felírhatjuk. Az
hv
m
A
ɺ
kifejezést fajlagos kondenzátor-terhelésnek nevezzük,
értéke általában 38..45 kg/(m
2
h). A (3.151) egyenlet és a relatív hűtővízigény (3.128)
szerinti definíciójának felhasználásával a kondenzátorok méretezési összefüggése

g
1
ln
1
m Z
k
A
=
−Φ
ɺ
(3.152)
egyenlettel írható fel. A kondenzátor kihasználási tényezője természetesen
kiszámítható a berendezés jellemző adataiból is a

hv
1
p
kA
m c
e

Φ = −
ɺ
(3.153)
összefüggéssel. Mint látható, a kondenzátorok kihasználási tényezőjének értékét
számos más tényező befolyásolja. Tapasztalatok szerint értéke 0,33..0,7 közötti. A
Tisza II. erőmű 215 MW-os blokk kondenzátora kihasználási tényezőjének változását
mutatja a hűtővíz belépő hőmérsékletének függvényében, (állandó a kazánból kilépő
gőz tömegárama, hőmérséklete és nyomása) a 3–68. ábra. Több erőművet vizsgálva
megállapítható, hogy a kihasználási tényező értéke csökkenő hűtővíz belépő
hőmérséklettel együtt csökken.
0,36
0,37
0,38
0,39
0,4
0,41
0 5 10 15 20 25
Hűtővíz belépő hőmérséklet, t
hv1
, °C
K
i
h
a
s
z
n
á
l
á
s
i

t
é
n
y
e
z
ő
,

φ

3–68. ábra. Kihasználási tényező változás a hűtővíz belépő hőmérséklet függvényében
Változó üzemeltetési körülmények mellett a kondenzátor nyomása is változik. A
nyomás felírható

( )
K hv1 g hv
, , p f t m m = ɺ ɺ , (3.154)
ill. az eddig felírt összefüggések felhasználásával
( )
K hv1
, , p f t Z = Φ (3.155)
mennyiségek függvényeként, ez utóbbi függvénykapcsolatot mutatja a 3–69. ábra,
szintén a Tisza II. erőmű 215 MW-os blokkjának kondenzátorára.
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
182
0
0,01
0,02
0,03
0,04
0,05
0,06
0,07
0,08
0,09
0,1
40 45 50 55 60 65 70 75
Relatív hűtővízigény, Z
t
hv1
= 5 °C
t
hv1
= 10 °C
t
hv1
= 15 °C
t
hv1
= 20 °C
K
o
n
d
e
n
z
á
t
o
r
n
y
o
m
á
s
,

p
K
,

b
a
r Φ = 0,4 (állandó)

3–69. ábra. A Tisza II. erőmű 215 MW-os blokkjának kondenzátornyomása
a relatív hűtővízigény függvényében állandó kihasználási tényező mellett

3.7.1.2.3. A FELÜLETI KONDENZÁTOROK SZERKEZETE ÉS ÜZEME
A felületi kondenzátorok elvi szerkezeti felépítését a 3–70. ábra mutatja.
Geometriailag egy kondenzátor lehet hengeres vagy szögletes kivitelű. A hűtővíz
áramlása szerint megkülönböztetünk egy- és kétjáratú kondenzátort. A 3–70. ábra
kétjáratú kondenzátort mutat.
1 11 1 2 22 2
3 33 3 4 44 4
5 55 5
6 66 6
7 77 7
6 66 6
7 77 7
1 11 1
5 55 5
8 88 8
8 88 8

3–70. ábra. Kétjáratú kondenzátor elvi szerkezeti sémája
1: gőzbeömlő csonk; 2: kondenzátor-köpeny; 3: csőfalak; 4: hőátadó csövek
5: vízkamrák; 6: csapadékgyűjtő (zsomp); 7: gőz-levegő keverék elszívás;
8: hűtővíz be-, ill. kilépés
A hőátadó csövek az edény két végén lévő csőfalakhoz csatlakoznak. E csövekben
áramlik a hűtővíz. A csövek hosszúak (hosszuk 9 m vagy több), külső átmérőjük
rendszerint 25 vagy 18 mm, falvastagságuk 1 mm, de erősebb eróziónak kitett
csöveknél – pl. az edény fala közelében – lehet ennél nagyobb is. Anyaguk a hűtővíz
jellemzőitől is függően lehet sárgaréz, réz-nikkel ötvözet, ritkán titánötvözet vagy
rozsdamentes acél. A kondenzátor köpenye szénacélból készül, s hegesztett vagy
csavar kötéssel kapcsolódik a turbina kiömlő csonkjához. Az edény általában
vízszintes elrendezésű. A turbinához viszonyított helyzetét tekintve lehet:
– turbinaalap alatti elrendezés,
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
183
– a turbinához oldalt csatlakozva, a turbinaalapon elhelyezve.
Ha a turbina és a kondenzátor tengelyiránya párhuzamos egymással, akkor
hosszanti, ha merőleges egymásra, akkor keresztirányú kondenzátorról beszélünk. Egy-
egy turbinához – a teljesítménytől is függően – általában 2, 4 vagy 6 kondenzátor
csatlakozik.
A hűtővíz a belépő vízkamrán keresztül lép be a kondenzátorba és a kilépő
vízkamrán keresztül hagyja el azt. E kamrák egyjáratú kondenzátornál az edény két
végén, kétjáratú berendezésnél ugyanazon oldalon helyezkedik el. Utóbbi esetben (ld.
3–70. ábra, jobb oldali vízkamra) a hűtővíz az ún. forduló kamrában fordul vissza.
A kondenzátor kondenzációs hatékonyságát főleg a csőkötegek elrendezése szabja
meg. A csőkiosztást úgy kell megoldani, hogy a lecsapódó gőz a lehető legkisebb
ellenállással jusson el az összes hűtőcsőhöz és a lecsapódás egyenletes legyen azokon.
Nagy teljesítményű kondenzátorban kompakt módon elhelyezett, kis gőzellenállású
szalag elrendezést alkalmaznak. A kondenzációra káros hatással van a csövekről
csövekre csöpögő kondenzátum, a víz ugyanis elzárja a cső külső felületét az áramló
gőztől. Ennek lehetőségét csökkenti az említett szalag elrendezés és a csőköteg
mezőket egymástól elválasztó terelő lemezek. A lekondenzálódó csapadékot csepegtető
tálcák gyűjtik össze és vezetik el a kondenzátor alján elhelyezett zsompba. Törekedni
kell arra is, hogy a kondenzátorba érkező gőz sebessége a 100 m/s értéket lehetőleg ne
haladja meg. Ennél nagyobb gőzsebességek esetén a hűtőcsövek rezgésbe jöhetnek,
ami az anyag kifáradásához, ill. a csőrögzítések tönkremeneteléhez vezethet. A
gőzsebességek csökkentése érdekében a turbina kiömléseinek számát növelik.
A kondenzátor vákuuma és a hűtővíz nyomása közti különbség hatására a
kondenzálódó gőzbe hűtővíz kerülhet – különösen ha a fentebb említett okok miatt
sérültek a hűtőcsövek –, ami megengedhetetlen mértékben rontja a tápvíz minőségét.
Jelentős mértékű csősérülésnél az adott csövet le kell dugózni. (A kondenzátorokat –
ezen ok miatt – a szükségesnél nagyobb felülettel építik és általában megadják a
ledugózható csövek maximális számát.) A ledugózás csak álló berendezésen végezhető
el. Az elkerülhetetlen hűtővízbeszivárgás miatt a kondenzátorból kilépő csapadékot
sótalanítani kell, mely célra ioncserélős sótalanító berendezéseket alkalmaznak.
A hűtés hatékonyságát rontó, a kondenzátornyomást növelő, s így a hőesést
csökkentő nem kondenzálódó gázok elvezetését célszerűen kell megvalósítani. A
kondenzátorba jutott levegő gőztől való elválasztása legegyszerűbben a gőz-levegő
keverék hűtésével érhető el. A hűtés következtében előálló hőmérséklet csökkenés
ugyanis elsősorban a gőz nyomását csökkenti, tehát az össznyomásban a levegő
parciális nyomása lesz a nagyobb, ezért az elegy levegőtartalma az elszívás irányába
haladva növekszik (lásd a 3–65. ábrát). A légelszívó nyílások közelében –
lehetőségeinkhez mérten – a lehető legalacsonyabb hőmérsékletet kell tartani, itt kell
kialakítani a kondenzátor hidegpontját. Ezt a célt szolgálják a kondenzátoron belül
elhelyezett gőz-levegő hűtők. Ezeket a hűtőcsöveket úgy kell elhelyezni a
kondenzátorban, hogy annak üzemét hátrányosan ne módosítsák, azaz az itt
elhelyezett hűtőcsövek a kondenzátum aláhűtésének elkerülése végett ne érintkezzenek
a csapadékkal, ugyanakkor megfelelő utat biztosítsanak a gőz-levegő keverék
áramlásához. Ennek megfelelően az elszívás helye a mindenkori gőzáram-iránytól
megkülönböztetünk leszálló, visszatérő, centrális és oldaláramú kondenzátorokat (3–
71. ábra).
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
184
gőz-levegő keverék
elszívása
gőz-levegő keverék
elszívása
gőz-levegő keverék
elszívása
a.) a.) a.) a.) b.) b.) b.) b.)
c.) c.) c.) c.) d.) d.) d.) d.)

3–71. ábra. A felületi kondenzátorok szerkezeti kialakítása és a gőz-levegő
keverék elszívási helyének megoldásai
a: leszálló gőzárammal; b: visszatérő gőzárammal;
c: centrális gőzárammal; d: oldalirányú gőzárammal

A 3–71. ábra (a) részlete szerinti kondenzátor legnagyobb előnye a kompakt kivitel.
Mivel a belépő gőzáram rendelkezésre álló szabad keresztmetszet kicsiny, ezért a
gőzoldali nyomásellenállás a négy variáció közül itt a legnagyobb, mindamellett nem
biztosított a hőátadó felületek megfelelő körüláramlása sem. Legfőbb hibája, hogy a
csapadék jelentős mértékben aláhűl, mert az elszívás iránya a csapadékáramlás
irányával megegyezik. A többi megoldásnál a csapadék aláhűtését a belépő gőzzel való
folyamatos érintkezés megakadályozza. A gőz-levegő keveréket víz- vagy gőzsugár-
légszivattyúval szívják el. Ezek működését a későbbiekben részletesen tárgyaljuk.
3.7.1.2.4. GÁZTALANÍTÁS A FELÜLETI KONDENZÁTORBAN
A kondenzátorból való gázelszívás a gáztalanítás feladatát is ellátja, mégpedig közel
olyan jól, mint maga a termikus gáztalanító. Ehhez azonban a csapadék aláhűtését
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
185
meg kell akadályozni. A kondenzátorban történő gáztalanítás fő feladata az oxigén
eltávolítása. Az ilyen gáztalanítás döntő jelentőségű az egykörös atomerőműveknél,
ahol a radiolitikus oxigént és a nemesgázokat is eltávolítják. A kondenzátorban
történő gáztalanítás csökkenti a táprendszer szerkezeti anyagainak korrózióját. A
kondenzátorban történő gáztalanítás során a teljes sótalanított póttápvíz mennyiséget
is ide vezetik be. E módszer alkalmazásánál teljes gáztalanítás a kondenzátorban és
csak ott történik. A hagyományos termikus gáztalanítót az ilyen kapcsolásból
elhagyják. Általában egykörös atomerőművekben alkalmazzák. A kondenzátorban
történő gáztalanítás sémáját és anyagáramait a 3–72. ábra szemlélteti. A végleges
gáztalanítás a kondenzátor aljában elhelyezett gáztalanítóban megy végbe, ahol a
csapadékon keresztül a lyuggatott lemezen át gőz vezetünk. A gáztalanító felől a gőz-
gáz keverék az elkerített elszívási helyhez jut. A gőz az elszívás előtt kondenzálódik a
gőz-gáz párahűtő csövein. A kondenzátumot az ellenáramban érkező keverék
gáztalanítja. A gáztalanítandó kondenzátum a terelőlemez alá kerül, így a fűtőgőz
által gáztalanítva jut el a kondenzátum szivattyú szívócsonkjához.
1 11 1
2 22 2 3 33 3
4 44 4
5 55 5
6 66 6
7 77 7
8 88 8
9 99 9 10 10 10 10
11 11 11 11

3–72. ábra. Gáztalanítóval épített felületi kondenzátor kialakítása
1: gőz belépés; 2: sótalanított póttápvíz belépés; 3: gőzsugár-légszivattyúk csapadéka
4: gőz-levegő keverék elszívása; 5: gőz-levegő párahűtő; 6: hűtőcsövek;
7: terelőlemez; 8: buktató lemez; 9: gáztalanító lyuggatott lemeze;
10: gáztalanító fűtőgőz belépés; 11: gáztalanított kondenzátum kilépés

A kondenzátummal együtt kell gáztalanítani a sótalanított póttápvizet is. Ezt úgy
érik el, hogy a póttápvizet a kondenzátor gőzterébe permetezik. A póttápvíz ilyen
bevezetése nem zavarja a kondenzációt, amíg annak mennyisége a kondenzátum
mennyiségének 15 %-át meg nem haladja. A póttápvíznek a kondenzátorba való
adagolása mindig előnyös. Termikus főgáztalanító megléte esetén elhagyható a
póttápvíz – atmoszférikus – gáztalanítója. Amennyiben a póttápvizet a
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
186
főgáztalanítóba vezetnénk, akkor annak alacsony hőmérséklete a gáztalanító üzemét
rontaná. A kondenzátorba vezetett póttápvíz ezzel szemben áthalad az előmelegítés
összes fokozatán.
3.7.1.2.5. FELÜLETI KONDENZÁTOROK TISZTÍTÁSA
A kondenzátorok vízjáratai a hűtővízben található, különböző szerves és szervetlen
anyagok miatt erőteljes szennyeződésnek vannak kitéve. A legnagyobb mértékű
szennyeződés a frissvízhűtésű erőművekben következik, ugyanis a természetes
folyóvizekből a legkülönfélébb szennyezőanyagok kerülnek be a kondenzátorokba. E
hűtési rendszernél az egyszerű mechanikai szűrésen kívül más hűtővízkezelés nem
alkalmazható. Visszahűtéses rendszereknél már van lehetőség tisztításra és esetlegesen
vegyi előkészítésre. Ez lehet szűrés és ülepítés (hűtőtó), ill. ezen felül vegyi vízkezelés
(hűtőtorony). A frissvízhűtésű kondenzátoroknál az alábbi vízoldali szennyeződés
típusok fordulhatnak elő.
– A különböző szervetlen anyagok – magnézium-sók, szilikátok – köves lerakódása
a vízjáratokban.
– A szervetlen anyagok iszapos lerakódása a csövekben.
– A szerves anyagok, ill. élőlények – kisebb kagylók, csigák, algák – elakadása vagy
feltapadása a vízoldali felületeken.
A kondenzátorok hatásosságát, ezen keresztül a kondenzátor nyomást, így tehát a
körfolyamat hatásfokát a berendezés tisztasági állapota alapvetően befolyásolja. A
gazdaságos üzemmenet biztosítása érdekében a kondenzátorokat tisztítani kell. A
tisztítási módszerek alapvetően két csoportra oszthatók:
– folyamatos, üzem közbeni tisztítás;
– blokkleállást, ill. a tisztítandó kondenzátor vagy kondenzátorrész kiiktatását
szükségessé tevő szakaszos tisztítási módszer.
A folyamatos tisztítási eljárások előnye, hogy a kondenzátor tisztasági állapota az
üzem közben állandó. Ezeknek három elterjedt módszere ismeretes.
A golyós öntisztító eljárás lényege, hogy a vízzel azonos sűrűségű, gömb alakú
elasztikus – gumiból vagy szivacsból készült – tisztítótesteket helyezünk el és
áramoltatunk folyamatosan a kondenzátor hűtőcsöveiben. Egy másik módszer a
folyamatos csőkefélési eljárás. Lényege, hogy mindegyik kondenzátorcső mindkét
végén egy-egy kefeállvány van, melyhez egy, a kondenzátor hűtővízcső belső
átmérőjének megfelelő csőkefe tartozik. A kondenzátor vízjáratának kiképzése olyan,
hogy abban az áramlás iránya megváltoztatható. Induláskor a kefék az egyik oldali
állványon helyezkednek el, majd azokat az áramló víz áttolja a másik oldalra.
Meghatározott idő elteltével az áramlási irányt megfordítják, minek következtében a
kefék visszasodródnak az indulási oldalra. A harmadik folyamatos tisztítási módszer a
hidropneumatikus eljárás, melynek során a csövekben áramló víz sebességét sűrített
levegővel időszakosan felgyorsítják. A nagysebességű vízáram a laza szennyeződéseket
magával ragadva gondoskodik a kondenzátor tisztításáról. E három módszer közös
hátránya, hogy csak a falra gyengén tapadó, iszapos szennyeződéseket képes
eltávolítani. Az erősen tapadó, köves jellegű szennyeződések csak leállítással
együttjáró, szakaszos tisztítási módszerekkel távolíthatók el. Ezek lehetnek
mechanikai vagy vegyszeres eljárások. A mechanikai tisztítási módszerek közül a
legelterjedtebbek
– a csőkefés tisztítás (gépi vagy kézi erővel), a kevéssé tapadó iszapos szennyezők
eltávolítására;
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
187
– pneumatikus tisztítás, mikor is sűrített levegővel a cső átmérőjénél valamivel
nagyobb elasztikus testet (gumigolyó, gumidugó) lőnek át nagy sebességgel a
csövön, erősebben tapadó, gyengén kövesedő szennyeződések eltávolítására;
– a hidromechanikus tisztítás lényegében azonos a pneumatikus tisztítással, a
különbség csak annyi, hogy levegő helyett nagynyomású vízsugár löki át a
tisztító testet a csövön;
– a csőfúrásos eljárás lényege, hogy egy külön erre a célra készített fúróberendezés
távolítja el a cső falára tapadt kövesedő szennyeződéseket, hátránya, hogy a
csöveket erősen rongálja;
– a szárításos tisztítási eljárásnál a csöveken legfeljebb 70..80 °C hőmérsékletű
levegőt áramoltatnak keresztül, miáltal a lerakódott szennyeződés megrepedezik
és lepattogzik, s az ilyen formás fellazult szennyeződés öblítéssel eltávolítható.
A vegyszeres tisztító módszerek közül a leggyakoribb a sósavas eljárás. Ennek során a
kondenzátort sósav-víz megfelelő koncentrációjú elegyével mossák át. Elsősorban a
vízkő lerakódások eltávolítására alkalmazható.
A kondenzátor tisztítások gyakoriságának megállapítása gazdasági optimumkeresést
jelent, ahol a vákuumromlásból származó teljesítmény-csökkenést kell szembe állítani
a tisztítás, a blokkleállítás, a kiesett villamos energia és az újraindítás költségeivel.
3.7.1.3. Kondenzátorok vízszintszabályozása
Nagy gondot kell fordítani a kondenzátor alján összegyűlt csapadék megfelelő
vízszintszabályozására. Ez azért szükséges, hogy egyrészt a csapadék a hűtőcsöveket el
ne lepje, másrészt a csapadékszivattyú – a kavitáció elkerülése érdekében – mindenkor
megfelelő hozzáfolyással rendelkezzék. A vízállás szabályozása kétféleképpen, a
nyomóvezeték fojtásával, ill. csapadék visszakeringetésével lehetséges (3–73. ábra).
Amennyiben csak a nyomóvezetéken fojtunk, akkor az a aa a szelep nyitásának
változtatásával a csővezeték jelleggörbéjét változtatjuk a 3–74. ábra szerinti módon.
Visszakeringetés esetén az a aa a szelep mindig teljesen nyitva van, a terhelés
csökkenésével párhuzamosan a b bb b szelepet nyitjuk. Ha az elszállítandó mennyiség
max
V
ɺ
-
ról
a
V
ɺ
-ra csökken, akkor a csővezeték változatlan jelleggörbéjén a nyomás
1
p -ről
2
p -re
csökken, és a b bb b szelepen keresztül
b
V
ɺ
mennyiséget kell visszakeringtetni (3–75. ábra).
A beavatkozás leggazdaságosabb módja, ha a terhelés csökkenésével előbb a
nyomóvezetéket az a aa a szeleppel fojtjuk, majd a b bb b szelepet nyitjuk. Az a aa a szelep
fojtásával (amíg a b bb b zárva van) a
( )
1 1
, V p
ɺ
üzemi pontból a
( )
2 2
, V p
ɺ
pontba jutunk
(3–76. ábra). Ezen túl haladva az a aa a zárása közben a b bb b szelepet úgy nyitjuk, hogy
állandó
2
p nyomás mellett
a b 2
V V V ÷ =
ɺ ɺ ɺ
maradjon.

KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
188
a aa a
b bb b

3–73. ábra. A kondenzátor vízszintszabályozásának lehetőségei
a: fojtás a nyomóvezetékben; b: visszakeringetés

p
V
ɺ

max
V
ɺ

a
V
ɺ

3–74. ábra. Vízszintszabályozás fojtással
p
V
ɺ

max
V
ɺ

a
V
ɺ

b
V
ɺ
p
1
p
2

3–75. ábra. Vízszintszabályozás visszakeringetéssel
p
V
ɺ

1
V
ɺ

a
V
ɺ

b
V
ɺ
p
1
p
2

3–76. ábra. Vízszintszabályozás fojtással és visszakeringetéssel

KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
189
3.7.1.4. A kondenzátor segédberendezései
A levegőt vagy egyéb gázkeveréket a kondenzátorból a légszivattyúkkal távolítják el.
A légelszívás különböző típusú berendezésekkel történhet. Legelterjedtebben a
gőzsugár-légszivattyúkat, de ritkábban vízsugár-légszivattyúkat, s egyes esetekben
gőzsugár-légszivattyú–vízgyűrűs vákuumszivattyú kombinációt is alkalmaznak.
A vízsugár-légszivattyú előnye egyszerűsége, gazdaságossága és az a tulajdonsága,
hogy az elszívott keverékből a gőzt kondenzálja. Hátránya, hogy ha a hűtővíz
szivattyú emelőmagassága 12 m-nél kisebb, akkor külön üzemvízszivattyút igényel (3–
77. ábra (a)); egyébként a hűtővíz nyomóvezetékről táplálható (3–77. ábra (b)).
a.) a.) a.) a.)
b.) b.) b.) b.)

3–77. ábra. Vízsugár légszivattyú táplálási lehetőségei
a: külön üzemvízszivattyúval; b: közvetlenül a hűtővízszivattyú nyomóvezetékéről

A gőzsugár-légszivattyúk szerkezete valamivel bonyolultabb, mint vízsugár-
légszivattyúké. Egyrészt azért, mert gazdaságos működtetésükhöz legalább két
fokozatra van szükség, másrészt az üzemgőz csapadékának és kondenzációs hőjének
visszanyerésére felületi hőcserélőt (ún. üzemgőz-kondenzátort) kell alkalmazni. A
működtetés alapvető feltétele, hogy az elszívandó gőz-levegő keveréket a
kondenzátorban lehűtsük, míg a vízsugár-légszivattyúnál erre nincs szükség. (Ezért
vízsugár-légszivattyúval szerelt kondenzátorhoz utólag nem lehet gőzsugár-
légszivattyút alkalmazni.) A gőzsugár-légszivattyúkat a 3–78. ábra szerint szokták a
csapadékrendszerbe kapcsolni. Működtetésére 10..20 bar nyomású gőz már elegendő,
ugyanakkor az itt felhasznált gőzmennyiség a frissgőzmennyiség 0,5..0,8 %-a. Az
állandó üzemű légszivattyúk mellett ún. indító légszivattyút is alkalmaznak. Ez a
berendezés a blokk indításakor létesít vákuumot a kondenzátorban és a turbinában.
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
190
Az indító légszivattyú egyszerű konstrukciójú, kondenzációs hőcserélő nélküli, s
közvetlenül az atmoszférába szállít.

3–78. ábra. A gőzsugár-légszivattyú kapcsolása

A hő- és munkaközeg veszteség elkerülése érdekében a gőzsugár légszivattyúkat
mindig gőzhűtővel szerelik fel, mely hőcserélők mint segéd-előmelegítők tekintendők.
A gőzsugár légszivattyú sémáját és a berendezésen belüli nyomáseloszlást a 3–
79. ábra mutatja.
Egyfokozatú gőzsugár légszivattyúban a nyomásnövekedés olyan nagy
(
ki K
p p = 20..30), hogy gyakorlatilag nem lehetséges a berendezés hatékony munkája.
Ezért egy ilyen légszivattyú csak indító egységnek megfelelő, az üzemi légszivattyúk
általában két-, esetenként háromfokozatúak. A fő légszivattyút többfokozatúra kell
építeni. A korszerű kondenzációs berendezéseket újabban sorbakapcsolt vízgyűrűs
vákuumszivattyúval és gőzsugár-légszivattyúval készítik.

KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
191
1
2
3
4
p
p
2
p
ki

3–79. ábra. Gőzsugár légszivattyú sémája és a nyomás alakulása a hossz mentén
1: szuperszonikus expanziós fúvóka; 2: keverő kamra; 3: gőz-levegő keverék bevezetés a kondenzátortól;
4: diffúzor
3.7.1.5. Az atomerőművi kondenzátorok üzemeltetési sajátosságai
A nedvesgőz-turbinák fajlagos gőzfogyasztása nagyobb, mint a korszerű
paraméterekkel rendelkező turbináké, ezért az adott villamos teljesítőképességű
atomerőművi turbinákhoz tartozó kondenzátorok lényegesen – 50..70 %-kal –
nagyobbak, mint a hőerőművekben alkalmazottak. Tovább nő a kondenzátorok
mérete, ha lassújáratú turbinákhoz tartoznak.
Az atomerőművi turbinákhoz tartozó kondenzátorokat annak figyelembevételével
kell méretezni, hogy nagy mennyiségű redukált gőz fogadására is alkalmasak legyenek.
Erre üzemzavari, baleseti helyzetekben és indításnál van szükség. A nedvesgőz-
turbinák kondenzátorait a teljes frissgőzmennyiség mintegy 60 %-ára tervezik. A
turbina megkerülésével kondenzátorba jutó gőzt egy speciális redukáló berendezésen
kell átvezetni, ahol jelentősen csökken nyomása és hőmérséklete. Ez a gőz kissé
(10..20 °C-kal) túlhevített állapotban jut a kondenzátorba.
Az atomerőművekben alkalmazott tisztítási eljárások kiválasztása több tényező
függvénye. Nehézséget okoz e tekintetben az atomerőmű alaperőmű jellege, minthogy
a tisztítás miatti leállás, ill. teljesítménycsökkentés kevésbé megengedhető, mint egy
hagyományos erőműben. Ezért az atomerőművekben különösen nagy jelentősége van a
folyamatos, üzemközbeni tisztítási eljárásoknak. Az algásodás megakadályozására
hagyományos erőművekben adagolt klór- vagy rézvegyületek az atomerőművi
kondenzátoroknál nem alkalmazhatók.
A nedvesgőz-turbinákban a lejátszódó kis hőesés miatt a kondenzátornyomás
(vákuum) ugyanakkora romlása relatíve nagyobb hatásfokromlást okoz, mint a magas
frissgőz paraméterű turbinák esetében. Mindez bizonyos mértékig az üzemvitellel
kapcsolatos követelményekre is kihat.
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
192
A felületi kondenzátort veszélyes kitenni durva hőmérsékleti hatásoknak. Vízoldalon
üres kondenzátort teljes gőzoldali terheléssel üzemeltetni nem szabad. A túlhevített
gőz bebocsátása és a vákuum nagymértékű lerontása főleg nagy – így atomerőművi –
kondenzátoroknál okozhat problémákat.
3.7.2. Az erőmű vízellátása
A víz igen fontos alapanyag a hőerőmű üzemének fenntartásához. Az erőművek
hőkörfolyamatának közvetítő (munka-) közege általában a víz. Mint közvetítő közeg
az erőmű üzemeltetésének fontos tényezője, ilyen tekintetben azonban a vízzel
kapcsolatos problémák leginkább a víz termodinamikai, valamint kémiai
tulajdonságaiból adódnak. (A vízkezelő eljárásokra a 3.9.2. szakaszban részletesen
kitérünk.) Mennyiségi szempontból sokkal jelentősebb a víznek hűtőközegként való
alkalmazása. Legtöbb hűtővíz kondenzációs erőműben a turbinából kiáramló gőz
lecsapására, más szóval a hőkörfolyamat alsó hőfokszintjén elvonandó hőmennyiség
elszállítására szükséges. Kell ezenkívül ugyancsak nem elhanyagolható mennyiségű
hűtővíz a generátor körléghűtőjének, vagy hidrogénhűtőjének, a turbina olajhűtőjének
és a nagyobb villamos motorok csapágyainak, esetleg hűtőjének hűtésére. Széntüzelésű
erőművek vízfelhasználási igényének harmadik, ugyancsak igen nagymennyiséget
jelentő forrása a salak- és pernyeeltávolítás vízszükséglete. Szükséges ezenkívül víz
használati melegvízként, ivóvízként, öntözésre, tűzoltásra stb. Ez utóbbi célokra
használt víz mennyisége azonban a korábbiakban felsoroltakhoz képest alárendelt
jelentőségű.
Az erőmű üzeméhez szükséges vízmennyiség ismerete a tervezésnél a vízellátó
berendezések, elsősorban szivattyúk és csővezetékek méretezéséhez, valamint a
víznyerési helyek: kutak, források, felszíni vízfolyások megválasztásához fontos. A
vízellátó berendezések beruházási költsége – különösen vízben szegény helyeken – igen
jelentős, kedvezőtlen körülmények között az erőmű összes beruházási költségének
10 %-át is meghaladhatja. Ezért a méretezés alapjául szolgáló vízmennyiség túl
nagyra való választása erősen megdrágíthatja az erőművet. A túl kis értékben
megszabott vízmennyiség viszont, az erőmű teljesítőképességének korlátozását
vonhatja maga után, esetleg nagy károkat okozó meghibásodásokra vezethet. Az
elmondott két ellentétes hatás következtében komoly érdek fűződik ahhoz, hogy a
vízellátó berendezések megválasztásának alapjául szolgáló vízmennyiség értéke
elegendő pontossággal legyen meghatározva.
Az erőmű vízszükségletét meghatározó jellemző értékek általában jól kijelölhetők,
rendszerint az sem ütközik akadályba, hogy e jellemzők alapján viszonylag egyszerű
matematikai formulákkal a vízmennyiség pontosan megállapítható legyen. Nehézséget
jelent viszont, hogy a jellemző értékek legtöbbje igen nagy határok között ingadozik
(pl. az erőmű terhelése, a szén fűtőértéke és hamutartalma, a környező levegő
hőmérséklete és nedvességtartalma stb.), ennek következtében a vízigény sem
határozható meg egyetlen értékkel, hanem az is széles határok között változhat. A
vízszükségletet befolyásoló tényezők közül vannak olyanok, amelyek az év folyamán
szabályos változást mutatnak (pl. a levegőhőmérséklet évi változása, a nyári
nagyrevíziók rendszeressége stb.) és vannak olyanok, amelyeknek nagysága
véletlenszerűen ingadozik (pl. az erőmű teljesítőképességének változása a váratlan
gépmeghibásodások miatt, az eltüzelt szén fűtőértékének és hamutartalmának
ingadozása stb.). Ennek következtében az erőmű vízszükségletének időbeni lefutása is
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
193
egy legvalószínűbb értéksorral, és az ahhoz képest várható ingadozás nagyságával
jellemezhető csak. Jellemezhető ezen kívül a vízigény annak tartamdiagramjával is,
ennek hibája viszont, hogy nem tesz különbséget az előre meghatározható, és a
véletlen hatások között.
A vízellátáshoz tartozó berendezések csak meghatározott vízmennyiség
alapulvételével méretezhetők. Ezt a mértékadó értéket a gazdaságossági kihatások
tudatos, vagy tudat alatti mérlegelésével választják ki a tartamdiagramból. Minthogy
az üzembiztonsági szempontok a mérlegelésnél általában nagyobb súllyal esnek latba,
mint a beruházási és üzemköltségek, a mértékadó vízmennyiséget a kis előfordulási
valószínűségű vízigények tartományában választják meg, különösen akkor, ha a
vizsgált berendezés elégtelen teljesítőképességére az erőmű nagyon érzékeny. A
mértékadó vízmennyiség kisebb lehet azoknál a berendezéseknél, amelyeknek hiánya
nem okoz azonnal korlátozást az erőmű teljesítőképességében. Hasonlóképpen
csökkenthető a méretezési vízmennyiség, ha az ellátó berendezés és a felhasználási
hely közé tárolót építünk. A fentiek alapján jellemző vízigényként az évi átlagos,
évszaki átlagos, napi átlagos stb. vízmennyiségeket szokás leginkább megadni azzal,
hogy a legrövidebb időszakra vonatkoztatott átlagok a megfelelő időtartammal
várható egyhuzamban tartó kedvezőtlen körülményeket veszik figyelembe. Ennek
következtében az átlagos vízmennyiség annál nagyobb, mennél rövidebb idő átlagára
vonatkozik az.
A későbbiekben – az egyes vízveszteségi helyek, és mennyiségek részletes
ismertetésénél – minden esetben rögzítjük, hogy a meghatározott vízmennyiség milyen
berendezés méretezéséhez szükséges, és hogy a gyakorlat szerint hogyan választják ki
a mértékadó vízmennyiséget.
Minthogy a vízellátó berendezések beruházási költsége jelentős, azok tervezésénél, és
üzemeltetésénél egyik alapvető célkitűzés a vízzel való takarékoskodás. A víz –
legalábbis az édesvíz – egyébként is világszerte egyre inkább hiánycikké válik, ezért az
erőmű legtöbb helyen zárt körfolyamatban használja, mikor is csak az elkerülhetetlen
veszteségek pótlásáról kell gondoskodni. A vízveszteségek jellegzetes forrásai a
következők:
– a hőkörfolyamat vesztesége (póttápvíz);
– a hűtőkörfolyamatok vesztesége (hűtőpótvíz);
– a salakeltávolítás vízvesztesége;
– egyéb vízigények.
3.7.2.1. A hőkörfolyamat vízvesztesége
A hőkörfolyamatban keringő víz mennyisége az erőmű egyik igen jellemző adata.
Nagysága a jelenleg korszerűnek ítélt erőművekben 3..4 kg/Wh között van, és az
erőművek korszerűsödésével egyre csökken. A körfolyamatban egy időben jelenlevő
vízmennyiség, tehát az a mennyiség , amely az erőmű indulásakor a berendezések
feltöltéséhez szükséges, körülbelül 40..50 perc alatti gőzfogyasztásnak felel meg, és az
ugyancsak csökkenő tendenciát mutat. Ebből a mennyiségből 20..30 percnyi tartalék
jellegű, tehát végszükség esetén a teljes mennyiségből ennyi elfogyasztható.
A körfolyamatban levő víz minőségével szemben az erőmű biztonsága érdekében
igen szigorú követelményeket támasztanak. Ezt a kérdéskört részletesen a
3.8. alfejezet tárgyalja. Az üzembiztonság fokozása, a vízkezelési költségek csökkentése
és a körfolyamat minőségellenőrzésének jobb kézbenntarthatósága érdekében komoly
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
194
gondot kell fordítani a vízveszteségek csökkentésére a tervezésnél és az üzemeltetésnél
egyaránt.
A hőkörfolyamat veszteségei közül – normális üzemeltetési viszonyok között –
legjelentősebb a kazán lebocsátási vesztesége, amivel a rendszerbe jutó és távozó
sómennyiség egyensúlyát biztosítjuk. A kazánlelúgozás korszerű nagynyomású
erőműben a kazán gőzfejlesztő kapacitásának 0,5 %-a alatt van. Kisebb nyomású,
régebbi, nem korszerű vízelőkészítéssel rendelkező erőműben viszont nem ritka a
2..3 %-ot meghaladó leiszapolási mennyiség sem.
A vízveszteség forrásának másik csoportja a pipagőzök formájában távozó
gőzmennyiség. Ilyen pl. a termikus gáztalanítóból a gázokkal együtt távozó gőz, a
kondenzátor légszivattyújának kondenzátorából a levegőt kísérő gőz, a gőzturbina
tömszelencéinek zárógőze stb. Ezek állandó jellegűek ugyan, de a mennyiségük a
berendezések helyes kialakítása, és megfelelő üzemvitel esetén kicsi. Korábban egyes
erőművekben a gáztalanítóból eltávozó gőzmennyiség jelentős volt, mert a
gáztalanítás csak ebben az esetben volt megfelelő. Újabb, tökéletesebb
gáztalanítókonstrukciók bevezetése, ill. a gáztalanító után párahűtő alkalmazása ezt a
veszteségi forrást is igen kis értékre szorította. A pipagőzök formájában távozó
gőzmennyiség, ezért korszerű erőműben mindössze 0,1..0.2 % körül van.
A vízveszteségek harmadik csoportját az erőműleállások alkalmával elvesző
vízmennyiség adhatja. Leállások különösen gyakoriak az új erőmű próbaüzeme idején,
valamint a régi, nagy hőfogyasztású, naponta induló csúcserőművekben. Egy-egy
leállás esetén rendszerint el kell engedni a blokk teljes vízmennyiségét, amely – mint
az előbbiekben említettük – 40..50 percnyi fejlesztett mennyiségnek felel meg.
Induláskor a blokk feltöltése rövid idő alatt célszerű, ez nagy terhelést jelent a
pótvízellátó berendezésekre. A berendezések igénybevétele víztárolók beiktatásával
csökkenthető. A tárolóban, vagy a berendezésekből leálláskor lebocsátott vizet
helyezik el, vagy pedig a körfolyamatba közvetlenül betáplálható minőségű, pl.
teljesen sótalanított vizet tárolnak.
Az eddigiekben felsorolt veszteségek az üzemeltetés során elkerülhetetlenek, bár
gondos tervezés és üzemeltetés esetén alacsony értéken tarthatók. Vannak azonban
olyan veszteségek is, amelyek a hibás üzemeltetés, ill. a berendezések nem kielégítő
megoldása, ill. karbantartása következtében lépnek fel (elsősorban a nem tökéletesen
elzárt, vagy nem tökéletesen elzárható víztelenítő vezetékeken át a csatornába elszökő
vizek). Helytelenül vezetett üzemben a vízveszteség zömét az ilyen jellegű veszteség
alkotja. Ebbe a csoportba sorolható a gyűjtősínes erőművekben az üzemen kívül álló
berendezések felé a nem tökéletesen záró tolózárakon átáramló gőz és víz is.
Hazai erőművekben tényadatok szerint a póttápvíz-szükséglet átlagosan mintegy
3 %, a vízveszteségek tekintetében megállapodott erőműveket figyelembe véve. Újabb
erőműveinkben ennél lényegesen kisebb. Az induló erőművek vízigénye kezdetben
nagyobb, az első év átlagában 5..6 % érték szokásos. A kezdőjellemzők növekedésével
ez a veszteség a biztonság növelése érdekében fokozatosan kisebb lesz. Irodalmi
adatok új erőművekre általában 1 % alatti vízveszteségről számolnak be,
szuperkritikus kazánoknál pedig olyan gondosan terveznek és üzemeltetnek, hogy a
vízveszteséget sikerül 0,5 % alatt tartani.
A fent megadott átlagértékekhez képest a tényleges értékek időben nagymértékben
ingadoznak. Tényadatok szerint a középértékektől való eltérések négyzetes
átlagértéke, a szórás, ugyancsak a keringetett mennyiségekre vonatkoztatva kereken
1 %.
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
195
Hazai kondenzációs erőművekre a póttápvíz-igény tartóssági diagramját a 3–80. ábra
mutatja, amely 1 % szórásérték és 3 % átlagérték figyelembevételével készült. Ezen a
diagramon a póttápvíz-igény relatív, a kazán gőzfejlesztő képességére vonatkoztatott
értékét tüntettük fel. A tartóssági diagram kissé aszimmetrikus a középértékhez
képest, éspedig a középértéknél kisebb értékek gyakorisága nagyobb, viszont kis
gyakorisággal igen nagy vízigények is előfordulnak.
valószínűség, %
0
100
r
e
l
a
t
í
v

p
ó
t
t
á
p
v
í
z
-
i
g
é
n
y
,

%
1,5
3,0
4,5
6,0
7,5

3–80. ábra. Kondenzációs erőmű póttápvíz-igényének tartamdiagramja
A póttápvíz-igény mértékadó nagysága a vízelőkészítő berendezések nagyságának és
a víznyerőhely kapacitásának megválasztásához szükséges. A vízlágyító berendezést
legfeljebb 5 % pótvízigény felvételével szokás méretezni a kezdeti nagyobb
vízveszteségekre tekintettel, éspedig úgy, hogy egy-egy berendezéselem karbantartása,
vagy regenerálása esetén is biztosítható legyen a fent megadott pótvízmennyiség
előállítása. Kivételt képez – ha ilyen van – a mészreaktor, melyet esetleg 6..8 %-ra
mérteznek tartalék nélkül. Ha az előkészített víz elgőzölögtetőn keresztül jut a
körfolyamatba, a blokkonkénti evaporátorokat kondenzációs erőművekben kb. 3 %
üzemi gazdaságos érték figyelembevételével méretezik úgy, hogy szükség esetén
(kalorikusan gazdaságtalanabb módon) 6..8 % pótvízmennyiség is előkészíthető legyen
termikusan. Ha központi evaporátorállomás készül, annak teljesítőképességét kb. 5 %
pótvízigény figyelembevételével szokták méretezni. A víznyerőhely kapacitásának
megválasztásánál – ha ugyanaz a víznyerőhely az erőmű más vízigényének
kielégítésére is létesül – 5 %-kal szokás a póttápvíz-igényt felvenni. Ha minőségi
követelmények miatt a póttápvizet teljesen független forrásból nyerik, 8..10 %-ra
választják a méretezés alapjául szolgáló mennyiséget.
Az eddig elmondottak kondenzációs erőműre vonatkoznak. Hőszolgáltató erőműben
a hőkörfolyamat vesztesége jóval nagyobb is lehet annak következtében, hogy a
gőzfogyasztók a csapadékot részben vagy egészben nem adják vissza az erőműnek.
Szélső estben a vízveszteség a kazánban fejlesztett gőz 65..75 %-át is elérheti (többet
azért nem, mert a pótvizet előmelegítő gőzök csapadékát mindig vissza lehet nyerni).
Hőszolgáltató erőmű tervezésének előkészítésékor a gőzfogyasztó üzem technológiáját
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
196
is tanulmányozva gondos vizsgálatot kell végezni a vissza nem adott csapadék
mennyiségének megállapítására és a méretezés alapjául szolgáló vízveszteséget
lehetőség szerint a várható vízigények tartóssági diagramja alapján kell megválasztani
úgy, hogy az 5 %-nál kisebb tartósságú nagy vízigényeket figyelmen kívül hagyjuk.
3.7.2.2. A hűtőkörfolyamat vízveszteségei
Az erőmű a legnagyobb vízmennyiséget különböző hűtési célokra használja. (Az egyes
hűtési módokkal a későbbiekben részletesen foglakozunk.) Ezek közül kiemelkedően
nagy a kondenzátor hűtővízmennyisége, viszonylag kisebb a körléghűtő (vagy
hidrogénhűtő), a turbina-olajhűtő és a csapágyhűtések vízigénye. A kondenzátoron
átáramló vízmennyiség nagyságát esetenként gazdaságossági számítással határozzák
meg, amelyben figyelembe veszik a vízmennyiség növelésével a turbinánál jelentkező
hasznot, ill. a nagyobb vízmennyiségek esetén a beruházási költség, a szivattyúzási
munka növekedését. A hűtővízmennyiségben tartalékot előirányozni nem szabad, mert
az semmiféle előnnyel nem jár, sőt, kárt okoz. Az optimális vízmennyiségnél nagyobb
értékkel való üzemeltetés ui. állandó üzemköltség többletet okoz. A ritkán előforduló
üzemzavarok esetére – minthogy a vízellátó berendezések egyes elemeinek, mint pl.
szivattyúknak, csatornáknak, csővezetékeknek üzembiztonsága igen nagy – csupán
arról kell gondoskodni, hogy minden üzemben levő gép kondenzátora legalább fél
vízmennyiséget kapjon, mert így a gép teljes leállása, vagyis a jelentős
teljesítőképesség-kiesés elkerülhető.
A hűtéshez szükséges – nagyobb kondenzációs erőművekben kisebb folyók teljes
vízhozamát kitevő – vízmennyiség sok esetben nem biztosítható. A hűtővizet ekkor
zárt körfolyamatban kell keringetni, amely esetben vízigényként csak a
hűtőkörfolyamat veszteségei jelentkeznek. A hűtőrendszer vízveszteségei az alábbiak
szerint csoportosíthatók:
a) a hűtés következtében fellépő, ún. hasznos párolgás;
b) természetes párolgás (hűtőtónál);
c) lebocsátás;
d) elszivárgás (hűtőtónál);
e) szélveszteség vagy szóródási veszteség (hűtőtoronynál vagy szóróhűtőnél).
3.7.2.2.1. HASZNOS PÁROLGÁS
A hűtővizet visszahűtő berendezések közül a nedves hűtőtorony, a szóróhűtő, és a
hűtőtó a lehűtendő vizet közvetlenül nagy felületen hozza érintkezésbe a környezet
levegőjével. Az érintkezési felületen a hő részben konvekció, részben párolgás útján
megy át a vízből a levegőbe. A párolgás tehát ezeknél a berendezéseknél szorosan a
hőátadáshoz tartozik. Az elpárolgó víz mennyisége a konvekció és a párolgás
következtében távozó hő részarányának ismeretében számítható. A viszonyok
számszerűleg leginkább hűtőtornyokban követhetők, ahol a hőátadási folyamat
méréssel ellenőrizhető, főleg pedig a hűtésben résztvevő levegő mennyiség elegendő
pontossággal meghatározható. Különböző meteorológiai viszonyok között végzett
megfigyelések alapján megállapítható, hogy nagy levegőhőmérsékletek esetén, amikor
a levegő relatív nedvességtartalma kicsi, a konvekció nulla, vagy éppen negatív, ami
azt jelenti, hogy a levegő hőmérséklete a hűtővízzel való érintkezés folytán nem
növekszik, hanem esetleg csökken. Ekkor a hűtővízből elvonandó hő teljes egészében
párolgás útján távozik, sőt a levegő lehűlése folytán felszabaduló hő is hozzájárul a
párolgás növekedéséhez. Ha ismerjük a párolgás útján távozó hőmennyiséget, a víz
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
197
párolgáshőjének ismeretében az elpárolgó mennyiség is számolható. Ha a konvekció
nulla, a kondenzátor hűtővizéből elpárolgó mennyiség beláthatóan azonos a
kondenzátorban lecsapott gőzmennyiséggel, természetesen figyelembe véve, hogy a
kondenzátorba jutó gőz már mintegy 10 % nedvességet tartalmaz. Ha ehhez az
elpárolgó mennyiséghez az olajhűtőből és a körléghűtőből (hidrogénhűtőből) elvont hő
miatti párolgást is hozzáadjuk, mintegy 3 % növekedést kapunk. Mindent egybevetve
tehát nulla konvekciónál az elpárolgó vízmennyiség a kondenzátorra jutó
gőzmennyiségnek 92..94 %-a. Minthogy hűtőtoronynál nyári időben a konvekció
negatív is lehet, úgy szokták a hűtőtorony maximális vízveszteségét felvenni, hogy az
megegyezik a kondenzátorba jutó gőzmennyiséggel.
Hidegebb levegőhőmérsékletek esetén a hűtőtoronyban konvekció útján távozó hő
lényegesen nő. Ezt a hatást még fokozza az is, hogy hidegebb időben a levegő relatív
nedvességtartalma nagy. Számszerűen: 0 °C környékén a hőnek csak 50.. 55 %-a
távozik párolgás útján, ennek megfelelően a párolgási veszteség is csak mintegy fele az
előbbiek szerint megadott maximális értéknek.
Hűtőtónál a hőleadás következtében fellépő párolgás a természetes párolgásra
szuperponálva jelentkezik. Ha tekintetbe vesszük azt a körülményt, hogy a tó
felületével érintkező levegő akkor is nagymértékben telítődik párával, ha a tóba nem
viszünk hőt, közvetlenül is érzékelhetjük, hogy a tóhűtés esetében a konvekciónak
nagyobbnak kell lennie, mint a hűtőtoronynál. Így a természetes párolgáson túl a
hűtés következtében fellépő párolgástöbblet a hűtőtóban minden időszakban kisebb,
mint a hűtőtoronyban. A maximális hasznos párolgás a kondenzátorba menő
gőzmennyiségnek kb. 60 %-a, a minimális pedig annak kb. 35 %-a. A tóhűtésnél
jelentkező párolgási veszteség természetesen nem határozható meg olyan pontosan,
mint toronyhűtés esetében minthogy itt nincs elegendő pontosságú mérési lehetőség;
az előbbiekben megadott számértékek a szovjet tapasztalatok alapján nyert
tájékoztató jellegű adatoknak tekinthetők.
Még sokkal bizonytalanabb a szóróhűtők párolgási veszteségének megállapítása. A
veszteség minden bizonnyal a hűtőtoronyra, és a hűtőtóra vonatkozó veszteségi
értékek közé esik. A biztonság érdekében célszerű a veszteséget a hűtőtoronnyal
azonos módon felvenni.
Az előbbiek szerint a hasznos párolgás nagysága lényegesen függ a környező levegő
hőmérsékletétől, és így nyáron nagyobb, mint télen. Ennek következtében a
tervezésnél figyelembe veendő pótvízmennyiség függ attól, hogy milyen hosszú időszak
vízveszteségeinek kiegyenlítésére van lehetőség akár a hűtőtóban, akár valamilyen
tározómedencében. A lehetséges tározási idő csökkentésével egyre szélsőségesebb
meteorológiai viszonyokat kell feltételezni, ennek megfelelően nagyobb hasznos
párolgással kell számolni.
3.7.2.2.2. TERMÉSZETES PÁROLGÁS
Hűtőtavas üzem esetén a hűtőkörfolyamat veszteségei közé soroljuk a tó természetes
párolgási veszteségét. Ez a párolgási veszteség akkor is fellépne, ha a tavat nem
használnák hűtőtóként. Ha a tó egyúttal tározótó is, vagyis részben a vízellátás
biztonsági céljait szolgálja, ezt a veszteséget a vízforrás veszteségei közé is szokták
néha sorolni.
A természetes párolgás mértéke függ a levegő hőmérsékletétől, és relatív
nedvességtartalmától, a szélsebességtől, és a tófelület nagyságától, mely utóbbival
egyenesen arányos. Általában azzal a vízszintcsökkenéssel szokták kifejezni, amely
meghatározott időszakban a természetes párolgás következtében pótlás hiányában
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
198
előállna. Magyarországi viszonyok között a természetes párolgás sokévi átlag alapján
számítva:
p,a
H =690 mm/a.
Ez az érték változtatás nélkül alkalmazható a méretezés alapjaként sokéves
vízigényt kiegyenlítő tározó esetén. Rövidebb időre létesített tározásnál ennél nagyobb
értéket kell figyelembe venni, miután az egyes években jelentkező párolgás
meghaladhatja a fenti átlagértékeket. Több év párolgási adatait egymással összevetve
adódik, hogy egyéves tározás esetén a fenti értékhez képest kb. 30 %-kal nagyobb
párolgást kell feltételezni. Hasonló meggondolások alapján még nagyobb a mértékadó
természetes párolgás, ha a tározás időtartama kisebb. Magyarországi átlagos
viszonyokat feltételezve az alábbi értékek használatosak:
éves:
p,a
H =900 mm/a;
negyedéves:
p,q
H =1700 mm/a;
havi:
p,h
H =2050 mm/a;
Egy hónapnál rövidebb időtartamra épített szabad felszínű tározónak nincs
gyakorlati jelentősége. A fenti fajlagos adatok felhasználásával a természetes párolgás
következtében fellépő vízveszteség a következőképpen számolható:

tó p
p
8, 76
A H
V

=
ɺ
, m
3
/h, (3.156)
ahol

A a tófelület nagysága, km
2
.
3.7.2.2.3. LEBOCSÁTÁS
A visszahűtő berendezésben körforgalomban levő víz sótartalma, keménysége
növekszik a párolgási veszteségek következtében. A besűrűsödés a kondenzátorban
lerakódást okozhat, csatornákban betonkorróziót idézhet elő, vagy más üzemi
kellemetlenséget vonhat maga után, ezért a megengedhető besűrűsödésnek
határértéke van. A meghatározott mértékű besűrűsödés oly módon biztosítható, hogy
a forgatott vízmennyiség egy részét lebocsátjuk, és azt kisebb sótartalmú pótvízzel
pótoljuk. Egyensúly akkor áll be, ha a lebocsátással együtt távozó sómennyiség a
teljes hűtőpótvíz-mennyiséggel együtt bevitt sómennyiséggel azonos. Az egyensúlyt
kifejező egyenlet:

( )
le só,max p,h p,t le só,hp
V C V V V C ⋅ = ÷ ÷ ⋅
ɺ ɺ ɺ ɺ
, (3.157)
mely összefüggésben
le
V
ɺ
a lebocsátandó vízmennyiség,
p,h
V
ɺ
a hasznos párolgással elvitt vízmennyiség,
p,t
V
ɺ
a természetes párolgással elvitt vízmennyiség,
só,max
C a hűtővízben megengedhető maximális sókoncentráció,
só,hp
C a hűtőpótvíz sókoncentrációja.
A (3.157) egyenletből a lebocsátandó víz mennyisége:

p,h p,t
le
só,max

1
V V
V
C
C
÷
=

ɺ ɺ
ɺ
. (3.158)
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
199
A körfolyamatból víz formájában távozó egyéb veszteségek, mint pl. a későbbiekben
tárgyalandó szóródási- (szél-)veszteség, elszivárgási veszteség, az elméletileg
lebocsátandó mennyiségből levonandó, és valójában csak az így adódó maradékot kell
lebocsátani. Ezek a veszteségek ui. éppúgy sót visznek el a rendszerből, mint a
lebocsátás.
Meg kell jegyeznünk, hogy a bekoncentrálódásra elmondottak csak olyan sókra
vonatkoznak, amelyek a hűtőkörfolyamatban oldatban maradnak (pl.
szulfátkeménység). Lényegesen eltérnek a viszonyok akkor, ha a körfolyamatban olyan
mértékű kiválások, oldódások következnek be, amelyek nagymértékben befolyásolják a
víz koncentrációját. Ez az eset áll elő hűtőtavaknal a karbonátkeménységgel
kapcsolatban. A karbonátkeménység ui. nem koncentrálódik be, hanem a vízben
mindenkor oldott szabad szénsav mennyiségétől függő állandósult értékű marad.
Emiatt a karbonátkeménység csökkentésére nincs mód, pl. lágyítás útján, mert a
környező talajból a szabad szénsavhoz tartozó értéket a víz kioldja. Így a
kondenzátorban bekövetkező kiválás szempontjából döntő szerepet játszó
karbonátkeménység tóhűtés esetén lebocsátással nem szabályozható.
3.7.2.2.4. ELSZIVÁRGÁSI VESZTESÉG
Elszivárgási veszteség hűtőtónál és természetes altalajjal rendelkező tározómedencénél
jelentkezik. Néha az elszivárgási veszteséget – ugyanúgy, mint egyes esetekben a
természetes párolgást – nem a hűtőkörfolyamat veszteségeihez, hanem a vízellátó
berendezések saját veszteségeihez sorolják.
Az elszivárgási veszteség lényegesen függ a tározótér altalajának geológiai
adottságokból meghatározható vízzáróképességétől, továbbá a gát kiképzésétől. A
tározó viszonyainak sokfélesége miatt általános érvényű irányszámokat nem lehet
megadni, és azt esetenként elvégzendő vízáteresztőképesség-vizsgálatok útján kell
megállapítani. Kedvező geológiai feltételek mellett a felületegységre vonatkoztatott
fajlagos elszivárgás 0..0,5 mm/d, átlagos viszonyok között 2 mm/d. Ha az elszivárgás
3 mm/d értéknél, nagyobb akkor a geológiai viszonyok hűtőtó, vagy tározómedence
létesítése szempontjából kedvezőtlennek minősíthetők. Az elszivárgási veszteséget
arányosnak szokták feltételezni a hűtőtó, vagy tározótó felületével; ekkor az alábbi
képlettel fejezik ki:


sziv
0, 024
A
V
ω ⋅
=
ɺ
, m
3
/h, (3.159)
ahol
ω az elszivárgási veszteség tófelületre fajlagosított értéke mm/d egységben,

A a tó felülete km
2
egységben.
A valóságban a felülettel való arányosítás csak igen durva közelítésnek tekinthető, és
a tó részletes tervezésénél az elszivárgási értékét a különböző elszivárgási utak
ellenállásának, hosszának, a tározóban levő víz statikus nyomásának
figyelembevételével számítják ki. Az ilyen számítások vetnek fényt arra is, hogy
milyen szivárgást gátló létesítmények építése szükséges.
3.7.2.2.5. SZÓRÓDÁSI (CSEPPELRAGADÁSI) VESZTESÉG
A szóródási (cseppelragadási) veszteség, vagy más szóhasználat szerint szélveszteség a
hűtésben részt vevő levegővel elragadott vízcseppek összessége. Nedves hűtőtorony,
vagy szóróhűtő alkalmazása esetén jelentkezik. A hűtőtorony szóródási vesztesége a
hűtőtorony konstrukciójától függ, és annál nagyobb minél, minél nagyobb a
hűtőfelületekről eltávozó levegő sebessége, és mennél finomabb a víz porlasztása. A
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
200
vízveszteséget lehet csökkenteni ún. cseppleválasztók alkalmazásával. Új típusú
hűtőtornyok szóródási veszteségét gyakorlati számításoknál a forgatott
hűtővízmennyiség 0,3 %-ára szokták felvenni.
A szélveszteség csökkentése nem csak azért fontos, hogy kevesebb víz pótlásáról
kelljen gondoskodni. Ez a szempont csak akkor lehet döntő, ha mennyisége nagyobb a
lebocsátandó mennyiségnél. Ennél nagyobb hátrány jelentkezik a hűtőtorony
hűtőhatásában. A hűtőtoronyból cseppek formájában távozó víz ui. igen gyakran
visszahull, és belekeveredik a hűtőtoronyba jutó levegőbe, és annak
nedvességtartalmát, ezzel a hűtőtorony hűtőképességét rontja. Egy másik kedvezőtlen
jelenség téli fagyok idején jelentkezik, amikor a cseppek a környező tárgyakat,
elsősorban a közlekedési utakat eljegesítik, és balesetek forrásai lehetnek.
A szóróhűtők szóródási vesztesége általában (nem túlságosan nagy medencenagyság
esetén), jóval meghaladja a hűtőtornyokét. Nagysága erősen függ a szélsebességtől, és
nem körszimmetrikus medencéknél a széliránytól is. Nagyságát a forgatott
vízmennyiség 1..2 %-ára szokták felvenni, amely érték természetesen nagy
szélsebességeknél lép fel.
3.7.2.2.6. A SALAK ÉS PERNYEELTÁVOLÍTÁS VÍZIGÉNYE
Szénportüzelésű erőműben, különösen gyenge minőségű szenek használata esetén,
jelentős mennyiségű vizet igényel a salak, és pernyeeltávolító rendszer. Az
eltávolítandó salak és pernye mennyiségén kívül igen jelentős befolyást gyakorol
természetesen a választott eltávolítási rendszer is (lásd a 3.5.2.3. pontot).
A vízszükséglet csökkentése érdekében a hidraulikus salak- és pernyeeltávolítási
rendszerek lehetőleg zárt körfolyamatban dolgoznak oly módon, hogy a salaktérről a
vizet visszanyerik, és újra felhasználják, így csak a körfolyamat veszteségeit kell
pótolni. A tervezésnél a salak és pernye eltávolításához szükséges fajlagos (a salak és
pernyemennyiségre vonatkoztatott) vízmennyiségeket ( )
v
x a 3–4. táblázatban szereplő
értékekre szokás felvenni.
3–4. táblázat. Salakeltávolítási módszerek fajlagos vízigényei
visszaforgatás nélkül visszaforgatással
Salakeltávolítási rendszer
kg víz/kg salak
kisnyomású víz 10 3
nagynyomású víz 7 2,5
kényszeradagolású hidraulikus 1 —
mechanikus (szalag, csille) 0,3 —
pneumatikus (lerakáshoz) 0,25 —
Visszaforgatás esetén szokás megadni a visszaforgatási hányadot ( )
vf
v , amely a
visszaforgatott vízmennyiség aránya a teljes vízmennyiséghez (pl. kisnyomású vízzel
végzett salakeltávolításnál 0,7 kg/kg).
A salak és pernyeeltávolításhoz szükséges vízmennyiség
( )
s p
V
÷
ɺ
a következő képlet
szerint számítható:

( )
BT v BT vf
s p
ü
1 P ax v
V
H
ν
η
÷

=

ɺ
, (3.160)
ahol
a a szén hamutartalma,
BT
ν az erőmű kihasználási tényezője a beépített teljesítőképességre vonatkoztatva,
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
201
3.7.2.2.7. EGYÉB VÍZFOGYASZTÁSOK
Ide tartoznak az ivóvíz, a használati víz, öntözővíz, tűzoltóvíz, valamint a vízelosztó
hálózatveszteségei stb. Kondenzációs erőművekben az ilyen jellegű vízfogyasztó
alárendelt jelentőségű, minthogy a mennyisége a többi vízfogyasztáshoz képest kicsi.
Aránylag nagyobb a jelentősége hőszolgáltató erőművekben.
Kondenzációs erőművekben elegendő az a durva közelítés, hogy az egyéb
vízfogyasztást az erőmű beépített teljesítőképességével vesszük arányosnak, az
arányossági tényező közelítő nagysága 0,05 t/(h·MW). Hőszolgáltató erőművekben
viszont, ha ez a vízveszteség az összes vízveszteségnek nagyobb része, szükséges, hogy
az erőműben dolgozók létszámából kiindulva az épületgépészeti normatívák szerint
állapítsuk meg az ivó- és haszonvíz-szükségleteket; ezen kívül külön számolni kell az
öntözési vízszükségletet az öntözendő parkosított terület figyelembevételével, valamint
a hőhálózat veszteségeit is.
3.7.2.2.8. A VÍZVESZTESÉGEK ÖSSZEGEZŐDÉSE
Az erőművek vízellátása a legtöbb esetben jelentős beruházási költséget igényel, ezért
komoly érdek fűződik ahhoz, hogy a vízellátás kellő biztonsága mellett az erőmű a
vízzel a legmesszebbmenően takarékoskodjék. Ennek megfelelően az előzőkben
egyenként tárgyalt vízszükségletek összegezésénél az alábbi szempontokat kell
figyelembe venni.
A hűtőpótvíz gyűjtőnév alatt felsorolt vízveszteségek közül a hasznos párolgás, a
természetes párolgás, az elszivárgás, és a szélveszteség teljes értékű veszteséget jelent.
A lebocsátási veszteség elméletileg meghatározott értékéből azonban, mint már
említettük, hűtőtorony esetén levonandó a szélveszteség, hűtőtó esetén pedig az
elszivárgás értéke, minthogy veszteségek útján bekoncentrálódott víz távozik.
Széntüzelésű erőműben a fentiek figyelembevétele után megmaradó lebocsátási
mennyiség még mindig nem jelent veszteséget, mert felhasználható salakeltávolításra.
Az erőmű viszonylag jelentős mennyiségű csapágyhűtővizet igényel. Hűtőtornyos
erőműben, ahol a hűtőpótvizet lágyítják, a hűtőkörfolyamat pótvizét használják
először csapágyhűtésre, és az innen összegyűjtött víz kerül be a körfolyamatba; itt
tehát a csapágyhűtő víz a vízigényben külön nem jelentkezik. Hűtőtavas üzemben a
felmelegedett csapágyhűtővizet, vagy visszavezetik a tóba, vagy- ami széntüzelésű
erőműben még gyakoribb-, felhasználják salakeltávolításra. A körléghűtőt és a turbina
olajhűtőjét hűtővízoldalon általában párhuzamosan kapcsolják kondenzátorral,
előfordul azonban, főleg, ha a hűtővíz-hőmérséklet igen nagy, ezeket a víztárolóba
menő nyers vízzel hűtik, tehát nem zárt körfolyamatban.
Az erőműben elveszett víz egy része előkészített lágyított víz formájában pótlandó.
Mindenkor előkészítik a kazánpótvizet, és gyakran a hűtőtornyos üzem pótvizét. A
vízelőkészítő műben a visszaöblítések, átmosások következtében mintegy 6 %
hulladékvíz keletkezik, amely szintén felhasználható salakeltávolításra, ha pedig
salakeltávolítási igény nincs, ezt a veszteséget is figyelembe kell venni a biztosítandó
vízigény meghatározásánál.
3.7.2.3. A vízigények kielégítése
Az erőmű vízigényeit a föld felszíne alá szivárgott és különböző talajrétegekben tárolt
csapadékvizekből, földfeletti természetes vízfolyásokból vagy tavakból lehet
kielégíteni. A továbbiakban röviden áttekintjük e víznyerőhelyeknek az erőmű
vízellátása szempontjából fontosabb tulajdonságait, úgymint vízszolgáltató képesség,
vízhozam ingadozás, vízkivételi módok, szennyeződések stb.
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
202
3.7.2.3.1. FORRÁSOK
Forrásnak nevezzük a föld alá szivárgott víz természetes úton, mesterséges
beavatkozás nélküli felszínre jutását. A források vízhozama, a vízhozam ingadozása és
főleg a víz kémiai összetétele nagymértékben függ a tárolóközet jellegétől. Ha a vizet
tároló réteg tömött (gárnit, andezit, bazalt, agyag, pala stb.), ill. áteresztő, porózus
szerkezetű (homokkó, kavics, homok, lösz stb.), akkor a forrás vízhozama aránylag
kicsi, és erősen függ a csapadékviszonyoktól. Az ilyen források az erőmű
szempontjából megbízhatatlanok, víznyerőhelyként nem vehetők számításba. Az
erőmű vízellátására megfelelőbbek azok a források, melyek üreges, járatos kőzetekben
(mészkő, dolomit) tárolódnak.
A felhasználás szempontjából nagy jelentőségű a víz kémiai összetétele, oldott
ásványianyag-tartalma. A források vize a talajon keresztül vándorolva számtalan
vegyi átalakuláson megy keresztül, melyek közül a legfontosabb a szén-dioxid
tartalom változása. A talajon keresztül szivárgó víz ezen kívül a rothadó növényi
részekből magába old még ammóniát, egyéb nitrogén-vegyületeket és humusz-savakat.
A forrásvíz oxigén-tartalma a benne végbemenő bomlási, oxidációs folyamatok
következtében alacsony. A talajvíz a talajból különféle sókat is kiold, ezt az oldási
folyamatot a szén-dioxid tartalom is elősegíti, mert az a rosszul oldódó sókat jobban
oldódókká alakítja (pl. a kalcium-, magnézium- és vas-karbonátokat hidrogén-
karbonátokká).
3.7.2.3.2. KUTAK
A kutak a földfelszín alatt összegyűlt víz felszínre hozására alkalmas mesterséges
létesítmények. A kutaknak három fő csoportja van aszerint, hogy mely réteg vizének
kiemelésére létesültek. Így beszélünk talavíz-, karszt- és artézi kútról. A vízadó
rétegtől függetlenül a kialakítás alapján megkülönböztetünk aknás, csöves és csápos
kutakat.
A talajvízkutak jellemzője, hogy azokból a vizet csak energiabefektetés révén
(szivattyúzás) lehet kiemelni. A talajvízkutak vízhozama nem nagy és erősen függ a
csapadékviszonyoktól. Erőmű vízellátását talajvízkútra alapozni nem célszerű,
elsősorban mint kiegészítő vízforrás jöhet számításba.
A kutak másik jellemző csoportját a karsztkutak alkotják. A karsztvíz a
hordozókőzet üregeiben és járataiban helyezkedik el. A víz kiemeléséhez aknákat vagy
furatokat létesítve próbálják meg eltalálni a földalatti víztárolókat. A felszínre hozás
általában búvárszivattyúkkal lehetséges, így a mennyiség is erősen korlátozott. A
vízszolgáltató képesség megbízhatóságának javítására mesterséges tárolókat is
kialakíthatnak a karsztvízszint alatti kőzetben. Karsztvíz kiemelésénél megfelelő
körültekintéssel kell eljárni, nehogy megbontsuk a kút környékének természetes
vízháztartását.
Az artézi kutakat az jellemzi, hogy a víz két vízzáró réteg között helyezkedik el. A
vízzáró rétegek között a nyomás az atmoszférikusnál nagyobb, esetenként annyira,
hogy a víz szivattyúzás nélkül is a felszínre jut. Vízhozam szempontjából ezek
jelentősége sem túlzottan nagy. Előnyük a talajvízkutakkal szemben, hogy
csapadékszegény időben is rendelkezésre állnak.
Nagyobb vízigények esetén a kutak számának növelése nehogy javít, hanem inkább
– a kutak egymásrahatásának következtében – ront azok megbízhatóságán. A kutak
vízminőségére ugyanazok jellemzők, mint a források vizére.
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
203
3.7.2.3.3. FELSZÍNI VÍZFOLYÁSOK
Az erőmű vízellátása leggyakrabban felszíni vízfolyásra alapozott. Ennek oka a
vízfolyásokból való vízbeszerzés műszaki egyszerűségében és az ellátás nagy
megbízhatóságában rejlik. A vízkivétel viszonylag kis beruházási költséggel
megoldható, a szivattyúzáshoz – a kis nyomáskülönbségek miatt – nem szükséges
túlzottan nagy energiafelhasználás. A vízellátás biztonságát javítja annak jó
tervezhetősége, hiszen a felszíni vízfolyásokra vonatkozólag sokévi megfigyelési adat
áll rendelkezésre.
A felszíni vizek kémiai összetétele hasonló az azokat tápláló talajvíz összetételéhez.
A felszíni vízben azonban több a lebegő, szilárd szennyeződés és szerves anyag.
Szerves anyag részben a vízgyűjtő területről, részben pedig a lakó- és iparterületek
szennyvizéből ered. Ennek következtében a felszíni vizek összetétele messzemenően el
is térhet a talajvíz összetételétől. A vízben oldott levegő mennyisége viszont
lényegesen nagyobb, mint a talajvízé. Az vízben oldott oxigén, a nagyfény hatására
végbemenő fotokémiai és biológia folyamatok következtében a szervesanyag-tartalom
csökken. Ezt a vizek öntisztulásának nevezzük.
A felszíni vízfolyások kedvezőtlen tulajdonsága, hogy vízhozamuk igen nagy határok
között ingadozik. Ez mindaddig nem jelent gondot, amíg az erőmű legnagyobb
vízigénye meg nem haladja a folyó legkisebb vízhozamát. Ellenkező esetben megfelelő
tározó kiépítéséről kell gondoskodni. A tározó alkalmazásának előnye nem csak az,
hogy kis vízhozamú időszakban is lehetővé teszi a vízigények kielégítését, hanem segít
kiegyenlíteni a vízhozam időbeni változásait.
A víztározók méretezésének egyik legegyszerűbb módját a 3–81. ábra kapcsán
mutatjuk be. Az ábrán feltüntetett vízmennyiség-görbe a vízfolyásban lefolyó
vízmennyiséget halmozva tünteti fel, azaz az abszcissza tengely bármely pontjához
tartozó ordináta érték a vizsgált időszak kezdete óta lefolyt összes vízmennyiséget
adja. A görbe bármely két pontját összekötő egyenes iránytangense pedig a két
időpont közötti átlagos vízhozam értékét adja.
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
204
Eltelt idő, t
V
í
z
m
e
n
n
y
i
s
é
g
,

V
A AA A
B BB B
V VV V
1 11 1
V VV V
2 22 2
Átlagos vízhozam:
tgα = V
ɺ
α α
α

3–81. ábra. Teljes kiegyenlítésű tározó nagyságának meghatározása

A rendelkezésre álló teljes időtartamra vonatkozó görbe két végpontját összekötő
egyes iránytangense – kellően hosszú megfigyelési időszak – a vízfolyás átlagos
vízhozamát adja. A maximális vízmennyiség, melyet állandónak feltételezett
vízsugárban a folyóból tartósan ki lehet venni, ezt az értéket természetesen nem
haladhatja meg, bármilyen nagy tározót is építünk.
A 3–81. ábrából meghatározhatjuk, hogy az állandó, átlagos vízhozamnak megfelelő
mennyiség kivételének biztosításához az adott időszakban milyen nagyságú tározó
beépítése szükséges. Amennyiben a vízmennyiség-görbéhez megrajzoljuk az érintőket,
úgy a két szélső pont közötti ordinátaszakasz éppen a keresett tározótérfogatot adja.
Ez könnyen belátható, hiszen a két szélső érték (A AA A és B BB B pont) közötti időben éppen
1
V
mennyiség folyt le,
2
V pedig a tárolóból pótlandó, ha az átlagnak megfelelő
vízhozamot folyamatosan elfogyasztottuk. A kimerítési időszak végét jelző B BB B pont
után viszont a tározó már ismételten tölthető, mivel a vízhozam meghaladja a
fogyasztást. A vízellátás biztosítottságának természetesen az a feltétele, hogy a
kimerítési időszak kezdetén (A AA A pont) a tároló tele volt.
Abban az esetben, ha az igényelt vízmennyiség kisebb az átlagosnál, a tározó
térfogatát egy másfajta módszerrel is meghatározhatjuk. Ehhez induljunk a vízhozam
tartamdiagramjából, melyet a 3–82. ábra mutat. Mivel a felszíni vízfolyás áramlását
nem zárhatjuk el a tározóból valamekkora mennyiséget folyamatosan le kell
eresztenünk és a tározó nagyságát ennek figyelembevételével kell megállapítanunk. A
3–82. ábrán a vonalkázott terület épp a szükséges tározónagysággal arányos.
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
205
időtartam
v
í
z
h
o
z
a
m
V
ɺ

igény
V
ɺ

min
V
ɺ
minimális áteresztés
szükséges tározó-
térfogat

3–82. ábra. Víztározó nagyságának meghatározása
a vízhozam tartamdiagramja alapján

Abban az esetben, ha a felhasznált vízmennyiség az átlagos vízhozamnál kisebb, a
szükséges – részleges kiegyenlítésű – tározó nagyságát szintén érintő szerkesztésével
határozhatjuk meg. Az érintő iránytangense most a felhasznált vízmennysigének
megfelelően választandó meg, azaz a 3–83. ábra jelöléseivel
igény
tg V α =
ɺ
. A tározó
térfogatát most az a legnagyobb ordinátaszakasz határozza meg, ami két egymást
követő felső és alsó érintő között található.
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
206
Eltelt idő, t
V
í
z
m
e
n
n
y
i
s
é
g
,

V
V VV V
1 11 1
V VV V
2 22 2
Igényelt vízáram: tgα
igény
= V
ɺ
α
α
min
Legkisebb vízhozam:
min min
tgα = V
ɺ

3–83. ábra. Részleges kiegyenlítésű víztározó nagyságának meghatározása
a vízmennyiség-görbe alapján

A tározótérfogat e szerkesztéssel annál kisebbre adódik, minél kisebb a kielégítendő
vízigény. Nem szükséges tározót építeni, ha az igényelt vízmennyiség kisebb, mint a
vízfolyás legkisebb hozama
( )
min
V
ɺ
. Ez a módszer akkor lenne teljesen korrekt, ha a
tározó térfogatának meghatározására szolgáló adatsor kellően nagy ahhoz, hogy a
szélsőségesen alacsony vízhozamokat tényleges előfordulási gyakoriságuknak
megfelelően tüntesse fel. Ehhez legalább 100 éves összefüggő adatsor szükséges, ez
azonban a gyakorlatban nem mindig áll rendelkezésre. A 3–83. ábra szerinti
szerkesztés a tározó térfogatára két értéket
( )
1 2
, V V
ɺ ɺ
ad, melyek közül a nagyobbat
tekintjük az alkalmazandó tározó nagyságnak. Valószínű, hogy jóval hosszabb
adatsort vizsgálva ennél nagyobb tározótérfogat is kiadódhat. A méretezés
pontosításához más módszereket, nevezetesen a valószínűség-elméletet kell segítségül
hívnunk. Ennek ismeretése azonban meghaladja e jegyzet kereteit.
3.7.3. Hűtési rendszerek
Az erőmű vízellátáshoz felhasználható vízforrás(ok) vízadóképessége már
meghatározza a kondenzátorok hűtésére alkalmazható rendszer kialakítását. Ettől
függően a hűtővízrendszer elvi felépítése is különbözik az egyes hűtési módok szerint.
A különböző hűtési módoknak vannak ugyan azonos elemei, rendszer mint egész
azonban az egyes műtárgyak kiválasztásában, telepítésében, üzemeltetésében stb.
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
207
alapvetően eltérő szempontok érvényesítését kívánja. Az erőművek hűtési rendszerei
alapvetően két csoportra oszthatók:
– frissvizes, ill. közvetlen léghűtéses, valamint
– visszahűtéses
rendszerekre. A frissvizes, ill. a közvetlen léghűtéses rendszerek esetében a
kondenzátor hűtőközegét a természetes vízfolyás (bő vízhozamú folyó vagy tenger), ill.
a környezeti levegő biztosítja. A visszahűtéses rendszereknél a kondenzátor
hűtőközege minden esetben víz, melyet – miután a kondenzátorban felmelegedett –
valamilyen módszerrel ismét visszahűtünk. A visszahűtés alapján megkülönböztetünk
– hűtőtavas (szóróhűtővel kialakított vagy anélküli),
– nedves hűtőtornyos,
– száraz hűtőtornyos keverő kondenzátoros (HELLER–FORGÓ-rendszerű),
– száraz/nedves (kombinált vagy hibrid) hűtőtornyos
hűtési rendszereket.
Egyes esetekben a hűtési rendszer az előbbiekben felsorolt módszerek kombinációja
is lehet. A frissvizes hűtés pl. kombinálható nedves hűtőtoronnyal, ha a folyó
vízhozama kisebb, mint azt a teljes mértékű frissvízhűtés kívánná. Hasonlóképpen
kombinálható a nedves és száraz hűtőtornyos rendszer is a hűtési célokra
rendelkezésre álló vízmennyiség függvényében. A legnagyobb vízigényt nyilván a
frissvízhűtés jelenti, majd ezt követi a hűtőtavas és a nedves hűtőtornyos hűtés a sort
pedig a nedves/száraz és száraz hűtőtornyos rendszer.
3.7.3.1. Frissvízhűtés
Frissvízhűtés esetén nagy vízhozamú folyóból vagy tengerből nyerjük a
kondenzátorokhoz hűtéséhez szükséges hűtővizet. Folyóvizek esetén a hűtési célra
kivehető mennyiség korlátozott. Amennyiben nem alkalmazunk tározót, akkor a
kivehető mennyiség a vízhozam kb. 30..35 %-a. A korlátozásra azért van szükség,
hogy a visszaengedett felmelegedett hűtővíz termikus szennyezéssel ne bontsa meg a
folyó élővilágának egyensúlyát, ne zavarja a hajózást és megfelelő módon el tudjon
keveredni a folyó fő áramával. Duzzasztógát és tározó alkalmazásával a kivehető
mennyiség növelhető (kb. a vízhozam 70..80 %-ra).
A frissvízhűtésű rendszerekben az erőművek rendezett terepszintje általában
magasabban van, mint a víznyerőhelyként felhasznált vízfolyás vízszintje. Ezt a
szintkülönbséget árvízvédelem, a csapadékvizek elvezethetősége stb. indokolja.
Előfordulhat azonban olyan eset is, amikor a hűtővíz természetes (gravitációs) módon
jut el a kondenzátorokig, akár állandóan, akár magas vízállasok idején.
A folyóvizet felhasználása előtt – szennyezettségének mértékétől függően – tisztítani
kell. A tisztítás módja jelentősen befolyásolj a hűtővízrendszer elemeit és azok
sorrendjét. Ha a szennyezettség más a kivétel előtt eltávolítható, akkor a hűtővíz-
szivattyúk közvetlenül a kondenzátorokba szállíthatják a vizet. Ha erre nincs mód,
akkor a vizet a kivétel után ülepíteni és szűrni kell. A kondenzátorban felmelegedett
vizet vissza kell vezetni a folyóba. Az esetek többségében a felmelegedett víznek a
visszaengedés előtt akkora a helyzeti energiája, hogy azt érdemes és gazdaságos egy
vízturbina beépítésével hasznosítani.
A frissvízhűtésű rendszer egyes elemeinek és műtárgyainak egymással való
kapcsolata a következő lehet.
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
208
a) Ülepítés a vízkivétel előtt — mechanikus szűrő gravitációs átáramlással —
vízkivételi szivattyú — csővezeték — kondenzátor — felmelegedett vizet
elvezető cső vagy csatorna — rekuperációs turbina vagy energiatörő (3–
84. ábra).
b) Vízkivételi szivattyúk — ülepítő medence — mechanikus szűrő gravitációs
átáramlással — gravitációs csatorna — hűtővíz szivattyú — felmelegedett vizet
elvezető cső vagy csatorna — rekuperációs turbina vagy energiatörő (3–
85. ábra).
c) Vízkivételi szivattyúk — nyomás alatti mechanikus szűrő — nyomás alatti
csővezeték — felmelegedett vizet elvezető cső vagy csatorna — rekuperációs
turbina vagy energiatörő (3–86. ábra).

1 11 1 2 22 2 3 33 3 4 44 4 5 55 5 6 66 6
7 77 7
8 88 8 9 99 9

3–84. ábra. Frissvízhűtésű rendszer folyamatábrája (a)
1: folyó; 2: előülepítő; 3: szalagszűrő; 4: vízkivételi szivattyú; 5: hűtővízvezeték
6: kondenzátor; 7: melegvízvezeték; 8: melegvízcsatorna;
9: rekuperációs turbina vagy energiatörő

1 11 1

2 22 2

3 33 3

4 44 4

5 55 5

6 66 6

7 77 7

8 88 8
9 99 9

10 10 10 10

11 11 11 11

3–85. ábra. Frissvízhűtésű rendszer folyamatábrája (b)
1: folyó; 2: vízkivételi szivattyú; 3: ülepítő medence; 4: iszapelvezetés; 5: dobszűrő
6: gravitációs csatorna; 7: hűtővíz szivattyú; 8: kondenzátor; 9: melegvíz vezeték;
10: melegvíz csatorna; 11: rekuperációs turbina vagy energiatörő

KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
209
1 11 1


2 22 2


3 33 3


4 44 4


5 55 5


6 66 6


7 77 7


8 88 8

3–86. ábra. Frissvízhűtésű rendszer folyamatábrája (c)
1: folyó; 2: vízkivételi szivattyú; 3: nyomás alatti szűrő; 4: hűtővíz csővezeték;
5: kondenzátor; 6: melegvíz vezeték; 7: melegvíz csatorna;
8: rekuperációs turbina vagy energiatörő

Ezek a folyamatábrák csak jellemző példák. A helyi adottságoknak megfelelően ezek
variációi és kombinációi is előfordulhatnak. Egyedileg, gondos mérlegelés alapján
döntendő el, hogy milyen elemekből és ezeknek milyen kapcsolásával épüljön a
hűtővízrendszer. A legfontosabb szempontok a következők:
Amennyiben a folyóvíz lebegő hordalék és iszaptartalma nagy, akkor a víz nem
vezethető közvetlenül a kondenzátorba, az úszó szennyeződést leválasztó mechanikus
szűrőn (gereb) kívül ülepítőt is kell létesíteni. Ha a mederviszonyok megengedik, akkor
az ülepítést célszerű magában a folyóban elvégezni (holtághoz való csatlakozással,
kotorható, megfelelő hosszúságú üzemvízcsatorna kialakításával). Ezek hiányában az
ülepítésre medencét kell létesíteni. A vízkiemelő szivattyúk e medencékbe nyomják a
vizet, innen egy újabb szivattyú szállítja a kondenzátorokhoz az ülepített hűtővizet.
A kisebb méretű úszó szennyeződések leválasztására, melyeket a gereb átenged,
külön szűrők beépítése is szükségessé válhat. A szűrő beépítési helye az ülepítéstől
függ. A folyóból kivett víz vagy nyomás alatti csővezetéken vagy gravitációs csatornán
keresztül juthat el a kondenzátorba. Ha nincs szükség ülepítésre vagy az még a
vízkivétel előtt megoldható, akkor a vízkivételi mű és a kondenzátor között nyomás
alatti csővezeték alkalmazható.
A nagy teljesítőképességű frissvízhűtésű blokkok hűtővízigénye igen tekintélyes. A
magyar VER-ben nagyszámban üzemelő 215 MW-os blokkok esetén ez a mennyiség
5,5..9,2 m
3
/s kondenzátoronként, azaz pl. a Tisza II. erőmű 4 blokkja esetében ez
22..37 m
3
/s. Ekkora vízmennyiség – mely egy kisebb folyó teljes vízhozamával is
felérhet –mozgatása, kezelése sok műszaki problémát vet fel és költséges műtárgyak és
berendezések alkalmazását igényli. Az egész erőmű tervezésén belül ezért a
hűtővízrendszer tervezése külön komplex feladat. A figyelembe veendő legfontosabb
szempontok a következők:
– a beruházási és üzemköltség (vízhasználati díj, energiafelhasználás, személyzeti
és karbantartási költségek);
– a rendszer alkalmassága többféle feladat ellátására;
– könnyen áttekinthető és optimálisan egyszerű felépítés;
– zavartalan illeszkedés az erőmű általános tervébe;
– alkalmazkodóképesség a változó üzemállapotokhoz;
– üzembiztonság, megbízhatóság.
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
210
A gyakorlati kivitel szempontjából mindig egyedileg, minden körülményt mérlegelve
kell megtervezni az egyes erőművek hűtővízrendszerét. Ennek ellenére vannak olyan
általános elvek, melyek minden tervezési folyamat során alkalmazhatók.
1. Célszerű az erőművi blokkokkal azonos számú vízkivételi szivattyút beépíteni.
Kevésszámú, de nagyteljesítményű blokk esetén két szivattyú is tartozhat egy
blokkhoz.
2. A vízkivételi tervezésénél törekedni kell a minél kevesebb vízzáró felületre és
minél kisebb alapterületre. A szivattyúk függőleges tengelyű gépek
(szárnylapátos vagy félaxiális) legyenek.
3. Ha a kondenzátorok és a vízkivételi mű közötti távolság kicsi, akkor minden
egyes kondenzátorhoz célszerű külön-külön hűtővíz-vezetéket kiépíteni. A
távolság növekedésével növekszik a csővezeték költsége is, ilyenkor több gépnek
lehet közös csővezetéke. Hosszú, különálló vezetéket csak különösen indokolt
esetben (pl. hidraulikailag jelentős mértékben és kiküszöbölhetetlenül különböző
kondenzátorok) érdemes létesíteni.
4. A gravitációs csatornákat – tisztítás, karbantartás, váratlan meghibásodás –
miatt ikerszelvényesre kell készíteni.
5. Kétlépcsős szivattyúzás esetén (3–85. ábra) egy blokkhoz két félteljesítményű
vagy egy teljes teljesítményű szivattyú építendő be.
A 3–87. ábra egy egylépcsős hűtővízrendszer elrendezési rajzát mutatja. A vízkivétel
és az erőmű nagy távolsága miatt két-két egység csővezetéke közös, melyre két-két
hűtővízszivattyú dolgozik. A melegvíz csatorna ikerszelvényes. A 3–88. ábrán egy
olyan hűtővízrendszer látható, ahol a vízkivétel utáni ülepítés miatt kétlépcsős
szivattyúzás szükséges. Ennek megfelelően mind a hideg-, mind a melegvíz gravitációs
csatornákban áramlik.
vízkivételi mű
hidegvíz csővezeték
ikerszelvényes melegvíz csatorna
folyó
rekuperációs
turbina
gát

3–87. ábra. Egylépcsős vízkivételi mű elrendezési rajza

KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
211
vízkivételi mű
ülepítő medence
dobszűrők
hidegvíz
csatorna
kondenzátor
hűtővíz-
szivattyúk
melegvíz
csatorna
rekuperációs
turbina
folyó

3–88. ábra. Kétlépcsős vízkivételi mű elrendezési rajza

A frissvízhűtéses rendszerek üzemeltetésénél különös gondot kell fordítani az
ülepítőmendence időszakos kotrására, a felgyülemlett iszap eltávolítására. A szűrők
esetében gondoskodni a kell a folyamatos üzemeltetésről, a szűrőkre tapadó
szennyeződés állandó eltávolításáról.
3.7.3.2. Közvetlen léghűtés
A közvetlen léghűtéses kondenzátorok hűtőközege a levegő, melyet ventilátorral
áramoltatunk a bordázott hűtőfelület mentén. Egy ilyen berendezés kialakítását
mutatja a 3–89. ábra. A közvetlen léghűtés egyetlen előnyös tulajdonsága, hogy nem
igényel hűtővizet. Emellett számos hátrányos tulajdonsággal rendelkezik. Mivel
tökéletes – szivárgásmentes – csőcsatlakozás nincs, óhatatlanul jelentős mennyiségű
levegő szivárog be a kondenzációs térbe, melynek a hőátadásra gyakorolt káros
hatását a 3.7.1.2.1. alpontban már bemutattuk. Tekintve, hogy a hűtőközeg gáznemű,
a hőátviteli tényező értéke messze elmarad a vízhűtéses kondenzátorok értékétől.
További komoly üzemviteli problémát jelent, hogy a meglehetősen nagy térfogatáramú
kondenzálandó gőzmennyiséget milyen úton juttassák el a kondenzátorba. Kis
átmérőjű csővezeték nagy áramlási sebességet, így nagy áramlási ellenállást
eredményez, a nagy csőátmérő pedig a beruházási költségeket emeli meg. Mindezen
hátrányos tulajdonságok következtében a közvetlen légkondenzátorok csekély
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
212
jelentőséggel rendelkeznek és komolyabb térhódításukra a jövőben sem lehet
számítani.
csapadékgyűjtő csatorna
csapadék
elvezetés
levegő
elszívás
ventilátor
gőz belépés

3–89. ábra. Közvetlen léghűtésű kondenzátor szerkezeti kialakítása

3.7.3.3. Hűtőtavas hűtés
A visszahűtő berendezések egyik – kevésbé – elterjedt típusa a hűtőtó. A
nagyteljesítményű erőművek telepítése során két fontos tényezőt kell figyelembe venni,
az egyik a tüzelőanyag, a másik a hűtővízellátás. Nagyon ritkán fordul elő, hogy a
tüzelőanyag bázis nagy vízhozamú természetes vízfolyás közelében található. Annak
érdekében, hogy a frissvízhűtéssel közel azonos jellemzőjű hűtővíz álljon rendelkezésre,
kézenfekvő megoldás a hűtőtó létesítése. Hűtőtó létesítése pusztán erőművi
hűtővízellátás céljára nem minden esetben gazdaságos, ezért érdemes arra törekedni,
hogy e nagyméretű tavakat más célokra (mezőgazdasági öntözési rendszerek,
halgazdaságok) is hasznosítsák.
A hűtőtó a hőt a levegővel érintkező felületén adja át. A hűtőtavak méretezése,
hűtőképességének meghatározása meglehetősen összetett feladat, mivel számtalan
olyan tényezőt kell figyelembe venni melyek érték csak – meglehetősen pontatlanul –
becsülni tudjuk. A tóba kerülő hűtővíz hőjét két folyamat során adja le. Az egyik a
víz és a levegő között végbemenő hőtranszport. Természetesen ez csak akkor vezet
hűtéshez, ha a tó vize melegebb, mint az a felette áramló levegő. A másik – domináns
– transzportfolyamat a párolgás, mikor is a víz egy részének elpárologtatásához a hőt
von el a tó teljes víztömegéből.
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
213
A hűtőtó hűtőképességét az adott összes felület mellett az áramlási viszonyok
javításával, ill. kiegészítő hűtőberendezés, ún. szóróhűtő alkalmazásával lehet fokozni.
Annak érdekében, hogy a hűtésben minél nagyobb vízfelület vegyen részt és ezzel a
víz körülfordulási ideje is megnövekedjék, a tavon belüli áramlást terelőgátakkal
irányítják. A 3–90. ábra a) részlete a tározás nélküli hűtőtó gátrendszerének
jellegzetes alakját, a b) részlet pedig egy völgyzárógáttal kiképzett, rendszerint
tározásra használt tó terelőgátjait szemlélteti.
1 11 1
1 11 1
2 22 2
3 33 3
3 33 3
3 33 3
3 33 3
5 55 5
4 44 4
4 44 4
5 55 5
7 77 7
7 77 7

3–90. ábra. Áramlás irányítása a hűtőtóban
1: erőművi blokkok; 2: ülepítő medence; 3: terelőgát;
4: vízkivételi; 5: melegvíz visszavezetés; 6: vízpótlás
A tapasztalati irányelvek szerint a hűtő aktív (hűtésben résztvevő) felületét úgy kell
kialakítani, hogy 1 MW erőművi teljesítőképességre kb. 0,01 km
2
(1 ha) hűtőfelület
essen. A nagy teljesítőképességű erőművekhez tartozó hűtőtavak felülete általában
20..30 km
2
. A hűtőtó felületnagyságának pontos meghatározása mindig
gazdaságossági számítás alapján végzendő el. Az eredmény a fenti irányszámtól akár
jelentős mértékben is eltérhet.
A hűtőtavas hűtővízrendszer elvi felépítése hasonló a frissvízhűtésű rendszerekhez,
de bizonyos elemek elmaradhatnak. A folyamat és a kapcsolási vázlat tehát
egyszerűbb. A folyamat szempontjából legfontosabb különbség, hogy a tóból kivett
hűtővíz gyakorlatilag hordalékmentes, így külön ülepítő beépítése nem szükséges. A
tóban uralkodó kis áramlási sebességek miatt a hordalék már magában a tóban
kiülepedik. A helyszíni elrendezés szempontjából a hűtőtó kedvezőbb a
frissvízhűtésnél, mivel erőmű épülete a tóhoz közel, esetleg közvetlenül a partra
telepíthető.
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
214
Gyakran előfordul, hogy a hűtőtavat kis vízhozamú folyóra telepítik, s az nem fedezi
a teljes hűtővíz-szükségletet, csupán a tó veszteségeit. Ha ilyenkor a vízfolyás völgyét
alakítjuk ki tóvá, akkor folyó átfolyik a tavon és hordaléka kiülepedik a tóban. Ezt
esetenként kotrással el kell távolítani. Ha ellenben kisebb vízkivételi művel veszik ki a
tó veszteségeinek pótlására szolgáló vizet a vízfolyásból, akkor célszerű kisebb
előülepítő medencét létesíteni, mivel ebben az esetben csak ennek kotrásáról kell
gondoskodni és a hűtőtó méretének meghatározásakor nem kell feltöltődéssel
számolni.
A hűtőtó hűtőképessége szóróhűtő alkalmazásával fokozható. A szóróhűtők azáltal
hűtenek, hogy vízfelület felett elhelyezett porlasztó-fúvókákkal szétszórják vizet, mely
apró cseppekre bomlik. A levegővel való érintkezés felületét ezáltal megnövelve a
hűtés, mind a konvektív hőleadás, mind a párolgás sokkal intenzívebb. A szóróhűtő
előnye a kis beruházási költéség, hátránya, hogy jó hűtőteljesítményt nem lehet vele
elérni, a vízvesztesége és az energiaigénye is nagy. A szóróhűtő a vizet közepes
nagyságú cseppekre bontja. A túl kis cseppeket ui. elragadja a szél, míg a nagyobb
cseppek nagyobb fajlagos felületük okán lehűlés nélkül visszahullnak. A szóróhűtő e
kedvezőtlen tulajdonságai miatt nem tudott teret hódítani mint önálló hűtőrendszer,
csupán kiegészítő hűtőberendezésként alkalmazzák – elvétve – hűtőtavaknál.
3.7.3.3.1. A HŰTŐTAVAK LÉTESÍTÉSI ÉS ÜZEMELTETÉSI KÉRDÉSEI
A hűtőtavas hűtési rendszer kialakításakor az alábbi követelményeket szükséges
betartani:
– A hűtőtavakat úgy kell tervezni és üzemeltetni, hogy a frissvízhűtéses
rendszerrel közel azonos belépő hűtővíz hőmérsékletet biztosítson.
– A hűtővízből kivett víz minősége olyan legyen, hogy ne okozza a kondenzátorok
elkövesedését, eliszaposodást vagy elrakódását.
– A téli időszakban a víz hőmérsékletének megfelelő értéken tartása érdekében
rendelkezzen visszakeverési lehetőséggel.
A megfelelő hőmérsékletű és minőségű hűtővíz biztosítása érdekében az üzemeltetés
során az alábbi feladatokat kell folyamatosan elvégezni:
– Rendszeresen ellenőrizni kell a hűtőtó hidrotermikus paramétereit, vagyis a ki- és
belépő hűtővíz hőmérsékleteket.
– Ellenőrizni kell a hűtőtó áramlási viszonyait és medermélységét; gondoskodni kell
az időszakos kotrásról.
– A hozzá- és elfolyások szabályozásával biztosítani kell a vízszint közel állandó
értéken tartását.
– Ellenőrizni kell a hűtőtó hidrobiológiai egyensúlyát.
– Időközönként ellenőrizni kell a belépő hűtővíz minőségét (szervetlen- és
szervesanyag-tartalom). Szükség esetén vízkezelési eljárásokat kell alkalmazni.
– Különös gondot kell fordítani a megfelelő vízutánpótlásra, elkerülendő
sókoncentráció túlzott mértékű megnövekedését, ezáltal a tó élővilágának teljes
kipusztulását.
A hűtőtó vízmennyiségének és a víz sókoncentrációjának változását a 3–91. ábra
szerinti vázlat alapján vizsgáljuk. A tóban lévő vízmennyiség időbeli változása a


be ki
d
d
m
m m
t
= −
∑ ∑
ɺ ɺ (3.161)
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
215
instacionárius mérlegegyenlettel írható le. Feltételezve, hogy a hűtőtóban lévő
vízmennyiség az időben állandó

d
0
d
m
t
( )
·
=

·
·
( )
, stacionárius mérlegegyenleteket írhatunk
fel. Az első mérlegegyenlet a víz tömegmérlege:

t,be cs t,ki p sz e
m m m m m m ÷ = ÷ ÷ ÷ ɺ ɺ ɺ ɺ ɺ ɺ . (3.162)
Meg kell jegyezni, hogy az erőművi vízfelhasználást jellemző
e
mɺ mennyiség a tó és
az erőmű közötti teljes vízforgalom eredője, így lehet pozitív (kivételi többlet), de
negatív (beeresztési többlet) előjelű is.
csapadék (cs) összes párolgás (p)
belépő vízáram
(t,be)
kilépő vízáram
(t,ki)
szivárgások (sz)
erőművi
vízfelhasználás
(e)

3–91. ábra. A hűtőtó vízáramai

A sótartalomra vonatkozó mérlegegyenlet felírásakor azt kell figyelembe venni, hogy
sem a csapadékvíz, sem a párolgással távozó vízmennyiség nem tartalmaz sókat.
Ennek megfelelően a tó sómérlegét az

( )
t,be be t,ki sz e tó
m C m m m C ⋅ = ÷ ÷ ⋅ ɺ ɺ ɺ ɺ (3.163)
egyenlet írja le. A (3.162) és (3.163) egyenletek alapján felírható, hogy az adott
sókoncentráció fenntartásához szükséges – természetes vífolyásból származó –
vízmennyiség

( )
t,be p cs
be

1
1
m m m
C
C
= −

ɺ ɺ ɺ (3.164)
szerint számítandó. Annak érdekében, hogy a sókoncentráció ne lépje túl a
megengedett maximális
( )
tó,max
C értéket, a minimálisan biztosítandó
pótvízmennyiséget a

( )
t,be p cs
be
tó,max
1
1
m m m
C
C
≥ −

ɺ ɺ ɺ (3.165)
kifejezéssel határozzuk meg. Az összes elpárolgó vízmennyiség, amint azt korábban a
3.7.2.2. pontban ismertettük, két folyamatból származik, a hasznos
( )
p,h
mɺ és a
természetes
( )
p,t
mɺ párolgásból. Ezek összegzésénél azonban figyelemmel kell lenni
arra, hogy a természetes párolgás természeti körülmények között meghatározott érték,
a hűtőtó feletti levegő páratartalma pedig ennél nagyobb, így
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
216

p p,t p,h
m m m ≤ ÷ ɺ ɺ ɺ . (3.166)
Magyarországi viszonyok között a természetes párolgás éves átlagértéke az éves
csapadékmennyiség kb. 1,2..1,3-ed szerese. Rövidebb, nyári időszakot tekintve ez
azonban a többszöröse is lehet.
A hűtőtóból kivett víz minőségével szemben különösebb követelményeket nem
támasztunk. A kondenzációs berendezés biztonságos üzeméhez az szükséges, hogy a
hűtővíz keringési útvonala lerakódásoktól mentes legyen. Ezt a víz
karbonátkeménységének csökkentésével érhetjük el. Szintén korlátozni kell a víz
lebegőanyag és vastartalmát. A kondenzátor csövekben képződő szerves lerakódásokat
a víz időszakos klórozásával szüntethetjük meg. A vas és beton műtárgyakkal
szembeni agresszív viselkedést válthat ki a túlzottan nagy szulfát és klorid tartalom.
3.7.3.4. Nedves hűtőtornyos hűtés
Amennyiben a folyamatosan rendelkezésre álló természetes vízfolyás vízhozama olyan
csekély, hogy hűtőtó sem létesíthető, akkor a hűtővizet félig vagy teljesen zárt
körfolyamatban kell tartanunk és folyamatosan gondoskodnunk kell annak
visszahűtéséről, ill. az elvesző mennyiség pótlásáról. A leggyakrabban alkalmazott
visszahűtő berendezés a nedves hűtőtorony. A nedves hűtőtorony előnye, hogy kicsi a
helyszükséglete, így bárhol alkalmazható. A kívánt hűtőhatás elérése érdekében a
lehűtendő vizet a lehetséges legnagyobb felületen érintkezésbe kell hozni az áramló
levegővel. A nagy vízfelületet a csepegtető szerkezet hozza létre azáltal, hogy a vizet
apró cseppekre bontja vagy vékony filmet képez. Ahogy azt a keverőkondenzátorok
kapcsán megjegyeztük, a filmhűtés hőtechnikailag sokkal kedvezőbb, mint a cseppes
hűtés. A hőelvonás két, egyidejűleg lejátszódó transzportfolyamat, konvektív hőátadás
és párolgás révén jön létre. A hőelvonás legnagyobb hányada az elpárolgás útján megy
végbe. Az elpárologtatott víz mennyisége a kondenzátoron keresztüláramló víz
mennyiségének mintegy 3 %, ill. abszolút értékét tekintve nagyjából megegyezik a
kondenzátorba jutó gőzáram értékével. Látható tehát, hogy a nedves hűtőtornyok
vízigénye is jelentős értéket képvisel az erőmű vízigényein belül.
3.7.3.4.1. A NEDVES HŰTŐTORNYOK SZERKEZETI KIALAKÍTÁSA
A nedves hűtőtornyokat a hűtőlevegő áramlásának módja alapján két nagy csoportba
soroljuk:
– mesterséges szellőztetésű vagy ventilátoros hűtőtornyok (3–92. ábra);
– természetes szellőzésű hűtőtornyok (3–93. ábra).
A víz és a levegő egymáshoz képesti áramlási iránya alapján megkülönböztetünk
– ellenáramú (3–94. ábra (a));
– kereszt-ellenáramú (3–94. ábra (b));
– keresztáramú (3–94. ábra (c));
hűtőtornyokat. A mesterséges szellőztetésű tornyok esetében a ventilátor helyzetétől
függően beszélhetünk
– nyomóventilátoros és
– szívóventilátoros
rendszerekről.
Hazánkban a mesterséges szellőzésű hűtőtornyok szívóventilátoros szerkezetűek,
mert így kedvezőbb a nagyméretű szellőzőgép elhelyezése. A nyomóventilátoros
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
217
kialakítás előnye a kisebb dinamikus rázási igénybevétel, hátránya, hogy a nedves
környezet miatt gondos tömítésre van szükség.
A hűtőtornyokkal szembeni alapvető követelmény, hogy az adott légállapot mellett a
hűtővizet az elérhető legalacsonyabb hőmérsékletre hűtse vissza. A hűtőképességet a
beépített hűtőfelület nagysága és kialakításának módja szabja meg. A felület
növelésével csökkenthető a visszahűtött víz hőmérséklete, ugyanakkor ez együtt jár a
beruházási és üzemeltetési költségek növekedésével. A vízgőz körfolyamat
hatásfokának növekedéséből származó többletbevétel áll szemben a hűtőtorony
beruházási és üzemeltetési költségeivel. Ebből is látható, hogy a hűtőtorony
méretének megválasztása komoly műszaki-gazdasági optimáló számítások elvégzését
igényli. Ugyancsak hasonló problémát vet fel a hűtőtorony szellőzési módjának
megválasztása. A természetes szellőzésű hűtőtorony beruházási költsége nagyobb,
üzemeltetési költsége viszont kisebb, mint a mesterséges szellőztetésű toronyé.
A hűtőtorony beruházási és fenntartási költségei tehát annak szerkezeti
kialakításától és a felhasznált anyagoktól (hűtőtorony betét, építőanyagok stb.) függ.
A hűtőtorony feladata a hűtőszerkezet (vízporlasztó szerkezet és hűtőtorony betét)
tartása, a víz egyenletes elosztása, valamint levegőáramlás létrehozása, fenntartása és
határolása. A szerkezet kialakítási módját és a felhasznált anyagok megválasztását az
önsúlyból, a betét súlyából valamint a szélterhelésből származó szilárdsági igény,
másrészt a nedves-párás atmoszférával együtt járó korróziós jelenségek határozzák
meg. A jó hűtés érdekében lényeges az áramlástanilag helyes kialakítás, az elegendően
nagy légbeszívó keresztmetszet, a kilépő nedves levegő visszaszívásának elkerülése.
Ebből a szempontból vizsgálva a keresztáramú hűtőtorony rendelkezik – alacsony
építési magassága miatt – azzal a hátrányos tulajdonsággal, hogy fokozottan fennáll a
visszaszívás lehetősége, melyet megfelelő elrendezéssel el lehet kerülni. A
hűtőtornyokat a jó levegőellátás érdekében más épületektől távol kell elhelyezni.
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
218
ventilátor
felmelegedett nedves levegő
cseppleválasztó
betét
hűtőtorony
betét
hűtővíz
belépés
porlasztó fúvókák
hűtővíz
kilépés
hűtőlevegő
belépés

3–92. ábra. Mesterséges szellőztetésű nedves hűtőtorony

A természetes szellőzésű hűtőtornyok a kellő huzat biztosítása érdekében magas
építésűek (50..170 m között). Alakjuk lehet forgási hiperboloid, csonkagúla vagy
henger. Leggyakoribb a monolitikus építésű vasbetonszerkezet, hiperboloid alakkal (3–
93. ábra). A hiperboloid forma előnye a héjszerkezetből adódó nagyobb szilárdság és
ebből következően kisebb anyagfelhasználás (az azonos nagyságú hengeres torony
anyagának kb. fele); ellenállóbb a szélnyomással szemben, a szél hatása nem
befolyásolja túlzott mértékben a hűtőhatást, egyenletesebb a huzat elosztása.
A mesterséges szellőztetésű hűtőtornyokban alkalmazható ventilátorok legfeljebb
10..15 m átmérőjéből következően e berendezésekből többet kell építeni. Az
elhelyezésnél az egymás melletti cellás építési mód szokásos, egy- vagy kétsoros
elrendezéssel.
Mind a természetes, mind pedig a mesterséges szellőzésű hűtőtornyokban a
vízelosztás lehet nyitott vagy zárt. A nyitott rendszerű vízelosztás fa vagy vasbeton
elosztóvályúkban juttatja el a vizet a kívánt helyre és innen tányéros vízszórrással
kerül a víz a hűtőbetétre. A zárt rendszerben a víz fém- vagy cementcsövekben
túlnyomással jut el a porlasztó fúvókákhoz, melyek lefelé vagy oldalra permetezik be
azt. A cseppveszteséget mind természetes, mind pedig mesterséges szellőzésű
hűtőtornyokban cseppleválasztó zsaluk beépítésével csökkentik. E zsalu szerkezeti
kialakítását szemlélteti a 3–95. ábra. A cseppveszteség ennek beépítésével a teljes
hűtővízáram 0,02 %-a alá szorítható.
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
219
hűtővíz
belépés
hűtővíz
kilépés
cseppleválasztó
betét
porlasztó
fúvókák
hűtőtorony
betét

3–93. ábra. Természetes szellőzésű nedves hűtőtorony

A hűtőbetét hordására vagy külön tartószerkezetet építenek, vagy magára a
hűtőtorony építményre függesztik fel. A betétek anyagaként régebben kizárólag fát
használtak, ami nagyon hamar tönkrement. Folyamatos üzem esetén 6..8 év, míg
szakaszos üzem esetén 2..3 év telt el a betétek teljes cseréje között. Ma már műanyag-
, ill. cementlapokat alkalmaznak. Hazánkban (a dorogi erőműben) kikísérletezett
keresztáramú vízfilmes hűtőtoronyban hűtőbetétként üvegtáblákat alkalmaztak. A
táblákat gumiágyban rögzítették a helyükre és középüknél gumi alátámasztást kaptak
rezgéscsillapításként. Gondosan ügyeltek az üvegtáblák gyártási hőfeszültségének
minimális értéken tartására, így csökkentve a táblák törését.
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
220
a) a) a) a) b) b) b) b)
c) c) c) c)

3–94. ábra. A mesterséges szellőztetésű hűtőtornyok típusai
a: ellenáramú; b: kereszt-ellenáramú; c: keresztáramú


3–95. ábra. Cseppleválasztó szerkezete
A levegőben maradó cseppes víztartalom kevesebb, mint a teljes hűtővízáram 0,02 %-a
3.7.3.4.2. NEDVES HŰTŐTORNYOK MŰSZAKI-GAZDASÁGOSSÁGI MUTATÓI
A hűtőtornyok műszaki-gazdaságossági szempontjainak megítélése a hűtőtoronyra
jellemző műszaki és gazdasági paraméterek értékein keresztül történhet. A
véleményalkotásra alkalmas mutatók a következők lehetnek:
– a hűtőtoronyból távozó lehűtött víz és a levegő hűlési határhőmérséklete
közötti különbség;
– a hűtőtorony cseppvesztesége;
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
221
– a hűtőtorony fajlagos beruházási költsége;
– egységnyi hűtőfelületre vonatkoztatott hűtőteljesítmény;
– egységnyi térfogatra vonatkoztatott hűtőteljesítmény;
– fajlagos ventilátor és szivattyú energiaszükséglet;
– karbantartási költségre eső hűtőteljesítmény.
A hűtőtorony hatásosságának megítélésére alkalmazott egyik mutató az ún. jósági
fok a 3–97. ábra jelöléseivel:

hv2 hv1
hv2 l,HHH
t t
t t

Ψ =

(3.167)
A visszahűtés elméleti határhőmérséklete, végtelen nagy hűtőfelület ( )
h
A beépítése
esetén a nedves levegő hűlési határhőmérséklete lenne, azaz

h hv1 l,HHH
A t t → ∞ ⇒ → ,
ebből pedig az következik, hogy ebben az esetben a jósági fok tart az egységhez

h
1 A → ∞ ⇒ Ψ → .
Mint látható ez a mutatószám igen hasonlatos a hőcserélőknél alkalmazott
BOŠNJAKOVIC-féle Φ hatásossághoz.
A hűtőfelület hatásosságára, a hűtőtornyon belüli hőátadási viszonyokra jellemző az
egységnyi hűtőfelületre vonatkoztatott hűtőteljesítmény

( )
,hv hv hv2 hv1
A,h
h hv1
p
c m t t
q
A T
⋅ −
=

ɺ
ɺ , W/(m
2
K). (3.168)
Hasonló jellemző az egységnyi térfogatra vonatkoztatott hűtőteljesítmény

( )
,hv hv hv2 hv1
V,h
torony hv1
p
c m t t
q
V T
⋅ −
=

ɺ
ɺ , W/(m
3
K), (3.169)
ahol a vonatkoztatási térfogat a torony teljes térfogata (kürtő, víztér, vízelosztó
szerkezet, hűtőbetét stb. térfogatának összege).
A beruházási költségre fajlagosított hűtőteljesítmény:

( )
,hv hv hv2 hv1
B,h
HT hv1
p
c m t t
q
B T α
⋅ −
=
⋅ ⋅
ɺ
ɺ ,
W a
Ft K


, (3.170)
ahol α a leírási hányad,
HT
B a hűtőtorony nominális beruházási költsége.
A ventilátor- és szivattyúteljesítményre eső fajlagos hűtőteljesítmény:

( )
( )
,hv hv hv2 hv1
v sz,h
v sz hv1
p
c m t t
q
P P T
÷
⋅ −
=
÷ ⋅
ɺ
ɺ , 1/K (3.171)
ahol
v
P a mesterséges szellőztetésű hűtőtornyoknál alkalmazott ventilátor teljesítménye,
sz
P a toronyhoz kapcsolódó hűtővíz-szivattyú(k) teljesítménye.
Az éves karbantartási költségre vonatkoztatott hűtőteljesítmény:

( )
,hv hv hv2 hv1
TMK,h
TMK,HT hv1
p
c m t t
q
C T
⋅ −
=

ɺ
ɺ ,
W a
Ft K


, (3.172)
ahol
TMK,HT
C a hűtőtorony éves karbantartási költsége Ft/a egységben.
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
222
A hűtőtornyok gazdaságossági „ jóságát” a költségmutatók együttesen határozzák
meg. Ennek érdekében először is számítsuk át az üzemköltséget reprezentáló mutató
( )
v sz,h
q
÷
ɺ értékét a másik két mutatónak megfelelő mértékegységűvé. Ezt a
kihasználási óraszám ( )
HT
τ és felhasznált villamos energia árának ( )
E
k
figyelembevételével a

( )
( )
,hv hv hv2 hv1 (a)
v sz,h
v sz HT E hv1
p
c m t t
q
P P k T τ
÷
⋅ −
=
÷ ⋅ ⋅ ⋅
ɺ
ɺ (3.173)
összefüggés szerint tesszük. A gazdaságossági mutató tehát

(a)
h B,h TMK,h v sz,h
q q q q
÷
= ÷ ÷ ɺ ɺ ɺ ɺ (3.174)
egyenlet szerint számítandó. A sorrendet ennek értéke alapján állíthatjuk fel, azaz
minél nagyobb
h
qɺ értéke, annál „ jobb” a hűtőtorony.
3.7.3.4.3. A NEDVES HŰTŐTORNYOK HŐTECHNIKAI MÉRETEZÉSE
A nedves hűtőtornyok méretezésének elméletét FRIEDRICH MERKEL fektette le. Az ő
eredményeit fejlesztette tovább KOCH. A méretezés során – ami végeredményében a
hűtőfelület nagyságának meghatározását jelenti – abból indulunk ki, hogy a nedves
levegő és a szabad vízfelszín között egyidejűleg két transzportfolyamat, hőtranszport
(konvektív hőátadás a víz és levegő között) és anyagtranszport (párolgás) megy végbe.
E két folyamatot a 3–96. ábrán látható módon a nedves levegő entalpia–koncentráció
(h–x) diagramjában szemléltethetjük. A vizet, mivel a diagram levegőre vonatkozik, a
1 ϕ = telített légállapottal helyettesítjük. A két transzportfolyamatot a két vastag
vonal jeleníti meg. A levegő melegszik és nedvesedik, miközben a víz lehűl.
A levegő által felvett hőmennyiség:

l l ,l l l l l l
d d d d
p
Q mc t mr x m h = ÷ =
ɺ
ɺ ɺ ɺ , (3.175)
ahol r a levegőben lévő vízgőz párolgáshője,
l
h a nedves levegő entalpiája.
A hűtővíz által leadott hőmennyiség:

hv hv ,hv hv
d d
p
Q m c t =
ɺ
ɺ . (3.176)
Az elemi vízfelületen keresztül leadott konvektív hőáram a
( )
k hv l h
d d Q t t A α = −
ɺ
, (3.177)
míg a párolgásból származó hőáram a
( )
p s l h
d d Q r x x A σ = −
ɺ
(3.178)
egyenlettel írható fel, ahol σ a párolgási tényező kg/(m
2
s) egységben,
s
x a telített
állapotú nedves levegő (tkp. a víz) abszolút nedvességtartalma. Azzal a feltételezéssel
élve, hogy a hűtőtornyon belüli folyamat adiabatikus, e hőmennyiségek egymással
egyenlők, azaz

l hv k p
d d d d Q Q Q Q = = ÷
ɺ ɺ ɺ ɺ
, (3.179)
vagyis az
( ) ( )
l l hv ,hv hv hv l s l h
d d d
p
m h m c t t t r x x A α σ
l
= = − ÷ −
l
ɺ ɺ (3.180)
egyenlethez jutunk. Bevezetve a
,nl ,l ,g p p p
c c x c = ÷ ⋅ a nedves levegő fajhőt, az
egyenletet átrendezve és felhasználva, hogy a levegő-víz közegpárosra az ún. LEWIS-
szám
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
223

,nl
Le 1
p
c
α
σ
= =

. (3.181)
Ebben az esetben a hőmérleget kifejező egyenlet az alábbi alakot ölti:
( ) ( )
hv ,hv hv ,nl hv l s l h
d d
p p
m c t c t t r x x A σ
l
= − ÷ −
l
l
ɺ . (3.182)
A szögletes zárójelen belüli kifejezést megfelelően csoportosítva

( ) ( )
hv ,hv hv ,nl hv s ,nl l l h
d d
p p p
m c t c t rx c t rx A σ
l
= ÷ ÷ ÷
l
l
ɺ , (3.183)
továbbá figyelembe véve, hogy a szögletes zárójelen belüli első kerek zárójelben lévő
érték a telített levegő entalpiája a víz hőmérsékletén:
hv
h ; míg a második szögletes
zárójelben lévő tag a levegő entalpiája:
l
h . E jelölésekkel a nedves hűtőtornyok
méretezésének MERKEL–féle alapegyenlete:
( )
hv ,hv hv hv l h
d d
p
m c t h h A σ = ÷ ɺ , (3.184)
ill. átrendezett formában

,hv hv
h
hv hv l
d
p
c dt
A
m h h
σ
=
− ɺ
. (3.185)
Az egyenlet mindkét oldalát a megfelelő határok között integrálva a szükséges
beépítendő felület nagyságát a

hv2
hv1
,hv hv
h
hv hv l
d
t
p
t
c t
A
m h h
σ
=


ɺ
(3.186)
integrál kiszámításával határozhatjuk meg. A MERKEL–féle összefüggés lényegében azt
fejezi ki, hogy a víz által leadott hő arányos a víz és a levegő érintkezési
határfelületével és a levegő entalpianövekedésével, amennyiben az felmelegszik a víz
hőmérsékletére és vízgőzzel telítődik. Ez a megfogalmazás meglehetősen leegyszerűsíti
a hűtőtornyon belüli transzportfolyamatokat. Ennek ellenére elegendően pontos
közelítés.
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
224

ϕ = 1
x
h
t
hv2

t
l,HHH

t
l1

t
l2

t
hv1

a levegő melegszik
és nedvesedik
a hűtővíz lehűl
dA
h

hűtővíz
t
hv2

t
hv1

t
l1

t
l2

a hűtőtoronyba
belépő levegő
állapota
a hűtőtoronyból
kilépő levegő
állapota
t
hv
, x
s

levegő
t
l
, x
l


3–96. ábra. Segédábra a MERKEL–féle egyenlet levezetéséhez

A (3.186) integrálegyenlet értékének meghatározása meglehetősen nehézkes feladat,
ezért a hűtőtorony gyártók általában méretezési segédleteket, méretezési diagramokat
bocsátanak az üzemeltetők rendelkezésére. A méretezésnek ezt a módját – a 3–
92. ábra szerinti kialakítású mesterséges szellőztetésű hűtőtoronyra – a 3–97. ábra
kapcsán mutatjuk be. Ezen a diagramon a szükséges hűtőfelület nagyság relatív
méretét állapíthatjuk egy kiválasztott alapállapothoz képest.
A 3–97. ábrához tartozó méretezési alapállapot gyártó által megadott (bázis)
jellemzői a következők:
– a hűtővízáram:
hv,bázis
V =
ɺ
1000 m
3
/h;
– a nedves levegő hűlési határhőmérséklete:
l,HHH,bázis
t =17 °C;
– a visszahűtés mértéke:
hv,bázis
t ∆ =12 °C;
– hűtési hőfokrés:
l,bázis
t ∆ =5 °C;
– az ehhez szükséges hűtőfelület:
h,bázis
A =100 m
2
.
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
225
0,6
0,8
1,0
1,2
1,4
1,6
6 8 10 12 14 16 18 20
17 18 19 20 16 15 14
5 6 7 8 4 3
t
hv2
t
hv1
t
l,HHH
A
h
∆t
hv
=t
hv2
-t
hv1
t
l,HHH
∆t
l
=t
hv1
-t
l,HHH
∆t
l
t
l,HHH
∆t
hv
r
e
l
a
t
í
v

f
e
l
ü
l
e
t

k
o
r
r
e
k
c
i
ó
s

t
é
n
y
e
z
ő
j
e

(
k
)
,
(
A
h
/
A
h
,
b
á
z
i
s
)

3–97. ábra. Mesterséges szellőztetésű nedves hűtőtorony méretezési diagramja (GEA)

A tényleges viszonyokhoz szükséges hűtőfelület nagyságát úgy kapjuk meg, hogy a
relatív felületre vonatkozó korrekciós tényezők értékét az egyes méretezési jellemzők
megfelelő értékénél leolvassuk, majd a bázisérték alapján a

hv l,HHH l
hv
h h,bázis
hv,bázis
t t t
V
A A k k k
V
∆ ∆
= ⋅ ⋅ ⋅ ⋅
ɺ
ɺ
(3.187)
egyenlettel kiszámítjuk a tényleges felületnagyságot. A nedves hűtőtornyok további
vizsgálatához vezessük be a

l
hv
m
m
λ =
ɺ
ɺ
(3.188)
levegőértéket. A levegőérték szempontjából a természetes és mesterséges szellőzésű
tornyok alapvetően különböznek egymástól. Természetes szellőzésű tornyoknál a
légáramlást (huzatot) a levegő sűrűségkülönbségéből származó felhajtóerő idézi elő,
mely H magasságú kürtő esetén
( )
f l1 l2
p gH ρ ρ ∆ = − (3.189)
nyomáskülönbséget jelent, ahol az „l1” index a belépő, az „l2” a kilépő levegőre
vonatkozik. A hűtőtorony légellenállása pedig
( )
2 l1 l2
HT HT l
1
4
p w
g
ρ ρ
ξ
÷
∆ = ÷ , (3.190)
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
226
ahol
HT
ξ a hűtőtorony ellenállás-tényezője,
l
w a hűtőlevegő áramlási sebessége.
Egyensúlyi állapotban

f HT
p p ∆ = ∆ , (3.191)
az ekkor kialakuló légsebesség

( )
l1 l2
l
HT l1 l2
2 2
1
gH
w
ρ ρ
ξ ρ ρ

= ⋅
÷ ÷
, (3.192)
ill. ebből a levegőértéket kifejezve

( )
2 2
HT l l1 l2 HT l1 l2
hv hv HT
2
2 1 2
A w A gH
m m
ρ ρ ρ ρ
λ
ξ
− −
= = ⋅
÷ ɺ ɺ
, (3.193)
ahol
HT
A a hűtőtorony hasznos (permetezett) keresztmetszete. Mint látható a
levegőérték – adott toronynál és a hűtővízmennyiségnél – erőteljesen függ a levegő
hőmérsékletétől, ill. felmelegedésétől.
Mesterséges szellőzésű hűtőtornyoknál a ventilátorok szállítóképessége határozza
meg a levegőértéket, ami – jó közelítéssel – független a levegő és a víz
hőmérsékletétől.
A hűtőtornyok vízoldali viszonyaira jellemző az ún. esősűrűség, mely a hasznos
(permetezett) keresztmetszet egységére jutó vízáram

hv
HT
m
z
A
=
ɺ
. (3.194)
Az esősűrűség és a levegőérték ismeretében a légsebesség meghatározható a

l
l1 l2
2
w z
λ
ρ ρ

=
÷
(3.195)
egyenlettel.
A méretezési egyenletek két, csak igen nagy bizonytalansággal meghatározható
tényező szerepel. Ez a párolgási tényező ( ) σ és a víz-levegő fázisérintkezési felülete,
vagyis a tényleges hűtőfelület ( )
h
A . Ez utóbbi filmhűtés esetén jó közelítéssel
megegyezik a betét hasznos felületével, cseppes porlasztásnál a vízcseppek átmérőjét
önkényesen 3 mm-re veszik fel.
A hűtőtornyok hűtőképessége természetesen függ a terheléstől. A mérési eredmények
alapján azt a következtetést vonhatjuk le, hogy azonos mértékű túlterhelés, ill.
terheléscsökkenés nagyobb mértékben növeli a víz hőmérsékletét, mint amennyire
csökkenti. A hőmérsékletváltozás egyik esetben sem jelentős, pl. 60 %
terhelésnövekedéshez 3 °C kilépő vízhőmérséklet növekedés társul.
A levegő hőmérsékletének függvényében a természetes szellőzésű tornyoknál
erőteljesen, a mesterséges szellőztetésűeknél mérsékeltebben változik a hűtött víz
hőmérséklete, a levegő relatív nedvességtartalmát állandónak tekintve. Ezt a
kapcsolatot szemlélteti a 3–98. ábra. A változások jellege alapvetően – névleges
terhelés mellett – alapvetően a levegőáram változásától függ. Míg mesterséges
szellőztetésű tornyoknál ez a ventilátor üzeme miatt állandónak tekinthető, addig
természetes szellőzésű tornyok esetében a huzat és így a légáram a léghőmérséklet
csökkenésével nő.
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
227
a hűtőlevegő száraz hőmérséklete, t
l
, °C
0 5 10 15 20 25 30
15
20
25
30
35
a

h
ű
t
ő
v
í
z

h
ő
m
é
r
s
é
k
l
e
t
e
,

t
h
v
1
,

°
C
mesterséges
természetes
tervezési határpont

3–98. ábra. Természetes és mesterséges szellőzésű hűtőtornyokban visszahűtött víz
hőmérsékletének változása a levegő (száraz) hőmérsékletének függvényében
(A levegő relatív páratartalma 70 %, a hűtővízre: ∆t
hv
= 10 °C)

A természetes és a mesterséges szellőzésű torony közötti választást tehát
levegőhőmérséklet, vagyis az adott terület időjárási viszonyai befolyásolják. Száraz és
meleg viszonyok között a mesterséges, míg nedves és hűvös klíma esetén a természetes
szellőzésű tornyok alkalmazása kerül előtérbe. Amennyiben a hűtővíz visszahűtési
hőmérsékletével a lehető legjobban meg akarjuk közelíteni az elméleti határértéket, a
levegő hűlési határhőmérsékletét, akkor csak mesterséges szellőzésű hűtőtorony
alkalmazása kerülhet szóba, mert azonos hűtési viszonyok elérése érdekében a
természetes szellőzésű torony méretei igen nagyra adódnának, ami a beruházási
költségek túlzott növekedésével járna.
3.7.3.4.4. A NEDVES HŰTŐTORNYOK ÜZEMELTETÉSI KÉRDÉSEI
A hűtővízrendszer vízvesztesége a teljes belépő hűtővízáramra ( )
hv
mɺ vonatkoztatva
természetes szellőzésű tornyok esetében 1..3 %, míg mesterséges szellőztetésű
tornyoknál 2..4 % között ingadozik. Ennek döntő része a párolgás útján eltávozó
mennyiség, ebből következik, hogy a maradó vízmennyiségben a sókoncentráció
folyamatosan növekszik. Ennek csökkentése érdekében
– a hűtőpótvizet lágyítani kell,
– gondoskodni kell a besűrűsödött víz egy részének időnkénti elvezetéséről,
– esetenként előfordulhat a hűtővíz folyamatos kezelése.
Az algásodás ellen – ami kellemetlen, nehezen eltávolítható lerakódásokat, így
hűtőteljesítmény csökkenést okoz – klórmész, trinátrium-foszfát vagy rézgálic
időszakos adagolásával védekezhetünk.
A fagyvédelem a nedves hűtőtornyok üzemeltetésének egyik központi kérdése. A
hűtőtornyokat hőtechnikailag a nyári üzemállapotra méretezik. Télen, amikor a levegő
hőmérséklete alacsony, a természetes szellőzésű tornyokban nagyobb lesz a huzat, a
mesterséges szellőztetésű tornyok ventilátorai több levegőt szállítanak. Ennek
következtében téli üzemben a levegőbevezetés környékén nagy jégtáblák
képződhetnek, amelyek lezárhatják a levegő útját, vagy súlyuknál fogva
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
228
veszélyeztethetik a szerkezet szilárdságát. A fagyveszély ellen vízszabályozással, egyes
szektorok hűtővízoldali kizárásával (ui. a vízbevezetés szempontjából a torony
részekre van osztva) vagy a levegőbeáramlási keresztmetszetek csökkentésével lehet.
Mesterséges szellőztetésű tornyoknál a ventilátorok kikapcsolása vagy fordulatszámuk
változtatása jelent beavatkozási lehetőséget. A már kialakult jegesedést leolvasztó
berendezésekkel (gőzös vagy melegvizes) lehet eltávolítani. Mindent meg kell tenni
hűtőbetét befagyásának, ill. eljegesedésének elkerülése érdekében, ugyanis a betét
leszakadása komoly veszteséget (beruházás a pótlás miatt, kiesett bevételek) jelent. A
téli üzemállapotban – eljegesedés formájában – komoly veszélyt jelenthet a közutakra
nézve a nedves hűtőtoronyból kilépő telített állapotú levegő.
A hűtővízszivattyú munkapontját úgy kell beállítani, hogy a lehető legkevesebb
energiafelhasználás mellett a torony a lehető legnagyobb jósági fokkal üzemeljen. Téli
üzemben részleges recirkuláció is lehetséges. A ventilátorok üzemeltetésénél nagy
gondot kell fordítani a rezgésviszonyok alapos vizsgálatára és a káros rezgések
megszüntetésére.
3.7.3.5. Közvetett léghűtés. A Heller-Forgó-féle száraz hűtőtorony
Azokon az erőművi telephelyeken, ahol nem biztosítható megfelelő vízmennyiség
nedves hűtőtornyos hűtésre, olyan kondenzációs berendezést kell üzembe állítani, ami
a hűtésre – közvetlen vagy közvetett módon – levegőt használ. A közvetlen
légkondenzátorok korábban említett hátrányos tulajdonságaik miatt nem tudtak teret
hódítani. A közvetett léghűtéses rendszerekben a kondenzátor hűtőközege továbbra is
víz, viszont ennek visszahűtése zárt rendszerben, vízveszteségektől mentesen,
levegővel történik. Ilyen rendszer az elsőként Magyarországon kifejlesztett HELLER–
FORGÓ-féle közvetett légkondenzációs hűtőrendszer, melynek elvi kapcsolását a 3–
99. ábra mutatja. A rendszer kapcsolása és a keverő kondenzátor alkalmazása HELLER
LÁSZLÓ, míg a hűtővíz visszahűtését végző apróbordás hőcserélő megalkotása FORGÓ
LÁSZLÓ nevéhez fűződik.
A nedves hűtőtornyos rendszerekkel összehasonlítva a következő jellegzetességet
figyelhetjük meg: az eddig vizsgált hűtési rendszerekben kivétel nélkül felületi
kondenzátorokat alkalmaztak, míg ennél a rendszernél keverő kondenzátort. Ennek
magyarázata a következő. A HELLER–FORGÓ-féle rendszerben a hűtővíz zárt körben
kering, vízveszteség gyakorlatilag – eltekintve a szivárgásoktól – nem lép fel. Ez a
tény lehetővé teszi, hogy hűtővíz is tápvíz minőségű legyen. Szintén a keverő
kondenzátor alkalmazása mellett szól az is, hogy amíg nedves hűtőtornyoknál a
hűtővíz hőmérséklete jóval alacsonyabb lehet a hűtőlevegő (száraz) hőmérsékleténél,
addig ebben az esetben a hűtővíz felületi hűtése miatt annak – hűtőtoronyból – kilépő
hőmérséklete mindenképpen magasabb lesz, mint a levegő (száraz) hőmérséklete.
Annak érdekében, hogy a kondenzátoron belül újabb hőfoklépcső ne lépjen be a
hőelvonási folyamatba, célszerűen keverőkondenzátort alkalmazunk, ahol ilyen
hőfokrés – elméletileg – nincs. A tapasztalat szerint azonban kb. 0..0,3 °C értékű
hőmérsékletkülönbséggel kell számolni.
A keverőkondenzátorok csapadékvize már a kondenzátoron belül kétfelé ágazik. Az
egyik rész a kondenzátoron belüli gáztalanítás után a kondenzátum szivattyún
keresztül a tápvízelőmelegítő rendszer felé, míg a másik része a hűtővíz szivattyún
keresztül a hűtőtorony hőcserélőibe kerül. A hűtőtorony rendszerint kereszt-
ellenáramú kapcsolású. Az egész hűtővízrendszer nyomásviszonyait megszabja az a
tény, hogy a levegőbeszívás elkerülése végett a hűtőelemek legmagasabb pontjában is
túlnyomást kell tartani. A hűtővíz és kondenzátor közötti nyomáskülönbséget célszerű
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
229
egy rekuperációs vízturbinán keresztül hasznosítani. A turbina rendszerint a
szivattyúval és a szivattyút hajtó motorral közös tengelyen helyezkedik el. A
vízturbina rendkívül egyszerű kivitelű berendezés.
hűtővíz
belépés
hűtővíz
kilépés
apróbordás
hőcserélő
rekuperációs
vízturbina
gőz
belépés
vízfilmes keverő
kondenzátor
hűtővíz
szivattyú
kondenzátum
szivattyú
gáztalanító
oszlop
gáztalanító
fűtőgőz belépés

3–99. ábra. A HELLER–FORGÓ-féle hűtési rendszer elvi kapcsolása

A hűtőtorony készülhet hengeres vagy hiperbolikus kivitelben. Korábban említett
kedvező tulajdonságai miatt a hiperbolikus alakot részesítik előnyben. A hűtőtorony
levegőellátása természetes vagy mesterséges szellőzéssel valósítható meg. A nedves
hűtőtornyokkal összehasonlítva ebben az esetben a hűtőlevegő mindenképpen
felmelegszik, hiszen a hőátadás csak konvektív úton megy végbe, így a megfelelő
felhajtóerő (huzat) mindig biztosított, tehát a természetes szellőzés gazdaságosabb,
így gyakoribb megoldás.
A hűtőtorony kerülete mentén elhelyezett FORGÓ-féle apróbordás hőcserélők 99,5 %-
os tisztaságú alumíniumból készülnek. Az alumínium alkalmazása a jó
hővezetőképességet, míg az apróbordás kivitel a jó hőátadást biztosítja azáltal, hogy
nem engedi kialakulni a hőátadást rontó levegő határréteget. Ezek a hőcserélők
vízoldalon egymástól függetleníthető csoportokat – szektorokat – képeznek, melyek ki-
, ill. bekapcsolásával a hűtőteljesítmény változtatható. A hűtőtorony alatt megfelelő
tárolótartályról is gondoskodni kell, melybe a kiiktatott szektor – költségesen kezelt –
hűtővize leereszthető. Az oxigénfertőzés elkerülése érdekében e tartályban semleges –
általában nitrogén – atmoszférát tartanak fenn.
A hűtőtorony hűtőteljesítményének szabályozására maximális terhelés esetén is csak
akkor van szükség, ha a hűtőlevegő hőmérséklete alacsonyabb a méretezési értéknél.
Ebben az esetben – határvákuum elkerülése érdekében – a hűtőtorony teljesítményét
csökkenteni kell. Magasabb hőmérsékletnél az egyensúlyi állapot önmagától beáll,
azon külső beavatkozással nem lehet változtatni. Részterhelésen főleg a fagypont
körüli léghőmérsékleteknél kell a hűtőtorony teljesítményét csökkenteni, mert a
túlzott hűtés fagyveszéllyel járhat. A szabályozásra (teljesítmény-csökkentésre) az
alábbi lehetőségek kínálkoznak:
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
230
– egyes szektorok lekapcsolása;
– a hűtőlevegő mennyiségének változtatása (huzatrontás);
– a keringetett vízmennyiség változtatása.
Az egyes szektorok vízoldali kizárásának következménye, hogy az üzemben maradó
szektorokban megemelkedik a víz hőmérséklete és ennek következtében emelkedik a
kondenzátornyomás. A szektorok lekapcsolása miatt az átáramló levegő mennyisége
az üzemben maradó szektorokban is csökkeni fog, mivel a lekapcsolt szektorokon
keresztül belépő hideg levegő a huzatot csökkenti.
A levegőmennyiség változtatása a hűtőelemek belépő keresztmetszeténél kialakított
zsaluzat segítségével lehetséges. A lezárt levegőáramlási keresztmetszetek mögötti
szektorok nem vesznek részt a hűtésben, így csökkentve a hűtőteljesítményt.
A keringő víz mennyiségének változtatása a szivattyúk és a vízturbinák
szabályozásával lehetséges. Két párhuzamosan járó géppel nagyobb a szabályozási
tartomány.
Mindezek alapján a nedves hűtőtornyos hűtési rendszerekkel összehasonlítva a
HELLER–FORGÓ-féle hűtőrendszer előnyeit a következőben foglalhatjuk össze:
– A hűtővíz teljesen zárt rendszerben kering, vízvesztesége – gyakorlatilag – nincs.
Külön előny, hogy a hűtővíz nyomása az atmoszférikusnál nagyobb, így a
tömörtelenségek, szivárgások könnyen felismerhetők. Az igen kis vízfogyasztás
miatt az erőmű telephelyének megválasztása függetleníthető a vízbeszerzési
lehetőségektől. Ez különösen bányára telepített, alacsony fűtőértékű szénnel
üzemelő (pl. hazánkban a Mátrai Erőmű), fogyasztói súlypontra, valamint
száraz, sivatagos vidékre telepített erőműveknél jelent előnyt.
– Elmaradnak a hűtővíz beszerzés és előkészítés berendezései és költségei.
– A keverőkondenzátor lényegesen egyszerűbb és kisebb, mint az azonos
gőzmennyiségre épült felületi kondenzátor, így beruházási költsége is lényegesen
alacsonyabb. A tápvíz minőségű hűtővíz közvetlenül érintkezik a kondenzálódó
gőzzel, így elmarad a hőátadó felület elpiszkolódása és a tisztítás igénye.
– A légkondenzátorból száraz levegő lép ki, így a párafelhő képződést és annak
hátrányait (pl. télen az utak felfagyása) nem jelentkeznek.
– A hűtőrendszer minden berendezése és folyamata automatizálható.
Természetesen az előnyök mellett hátrányos tulajdonságai is vannak e rendszernek,
mégpedig a következők:
– A beépített hűtőfelület nagyságának ésszerű értékei mellett az elérhető
kondenzátornyomás magasabb, mint más hűtőrendszereknél, ezért a körfolyamat
hatásfoka – egyébként azonos paraméterek mellett – alacsonyabb.
– Az apróbordás alumínium hőcserélők beruházási költsége igen nagy. Ez a tény a
hűtőfelület növelésének, így kondenzátornyomás csökkentésének gazdaságossági
szempontból hamar korlátot szab.
– A fagyás okozta károk elkerülése különleges berendezések beépítését igényli.
– A hűtőtorony hűtőképessége a szél hatására nagyobb mértékben változik, mint a
nedves hűtőtoronyé.

KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
231
3.7.3.6. Száraz/nedves kombinált (hibrid) hűtőtornyos rendszerek
Egyes esetekben szükséges lehet, hogy együttesen használjuk ki a nedves és a száraz
hűtőtornyok nyújtotta előnyöket, azok hátrányos tulajdonságainak kiküszöbölése
érdekében. E hátrányok nedves hűtőtornyoknál a kilépő hűtőlevegő nagy
nedvességtartalmából, míg száraz hűtőtornyoknál a lehűtött hűtővíz magas
hőmérsékletéből adódnak.
A nedves hűtőtornyokból kilépő – közel telített állapotú – nedves levegő
nedvességtartalma téli körülmények között sok kellemetlenséget okozhat az erőmű
környezetében. A kicsapódó víz ráfagyhat az utakra, a növényzetre és a villamos
vezetékekre, veszélyeztetve ezáltal az emberek biztonságát és testi épségét, ill. a
villamosenergia-szolgáltatás zavartalanságát. Ezen kellemetlen folyamatok elkerülése
érdekében a hűtőlevegőt a toronyból való kilépése előtt szárítani kell. A szárítás a
relatív nedvességtartalom csökkenése melletti felmelegedést jelent. Ezt úgy érik el,
hogy a kondenzátor felől érkező felmelegedett hűtővizet először egy felületi hőcserélőn
vezetik keresztül, ahol a környezeti állapotú levegőt felmelegítve lehűl, majd ezután
kerül a tényleges nedves hűtőrészbe. A nedves hűtőrész felől érkező telített állapotú
levegő a toronyban összekeveredik a felületi hőcserélők felől érkező száraz meleg
levegővel, a kilépő légállapot e két állapot keveredéséből meghatározható. A
berendezés elvi kialakítását a 3–100. ábra szemlélteti.
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
232
ventilátor
felmelegedett nedves levegő
cseppleválasztó
betét
hűtőtorony
betét
hűtővíz
belépés
porlasztó
fúvókák
hűtővíz
kilépés
hűtőlevegő
belépés
felületi
hőcserélő
forró,
száraz
levegő
telített
állapotú
levegő

3–100. ábra. Mesterséges szellőztetésű száraz/nedves kombinált hűtőtorony

A kombináció egy másik lehetséges módja, amikor az eredetileg száraz hűtőtorony
hűtőképességét – magas külső léghőmérséklet időszakában – növeljük azáltal, hogy a
hőelvonást részben párolgás útján valósítjuk meg. Ezt kétféleképpen is megtehetjük.
Az egyik lehetőség szerint a száraz hűtőtorony hűtőlevegőjét a hűtőtoronyba való
beszívás előtt nedvesítjük, tkp. kívülről vizet porlasztunk a hűtőelemekre. Ezt
előnedvesítő eljárásnak nevezzük. A vízporlasztó rendszert úgy kell megtervezni, hogy
ne maradjon víz a hűtőbordákon, elkerülendő azok korrózióját. A módszer
hatásosságának megítélésére az effektív léghőmérséklet szolgál. Ez az a hőmérséklet,
mellyel előnedvesítés nélkül ugyanazt a hűtővíz kilépő hőmérsékletet érnénk, mint
adott körülmények mellett a nedvesítéssel. Az effektív léghőmérséklet a környezeti
levegő hőmérsékletének és relatív páratartalmának függvénye (minél szárazabb a
környezeti levegő, annál több hő vonható el párolgás útján, annál kisebb lesz az
effektív léghőmérséklet). Ezt a függvénykapcsolatot szemlélteti a 3–101. ábra.
KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
233
10 20 30 40 50
a környezeti állapotú levegő hőmérséklete, °C
0
10
20
30
40
50
a

h
ű
t
ő
l
e
v
e
g
ő

e
f
f
e
k
t
í
v

h
ő
m
é
r
s
é
k
l
e
t
e
,

°
C
relatív
páratartalom
60 %
40 %
20 %

3–101. ábra. A hűtőfelület előnedvesítésével elérhető effektív léghőmérséklet
a környezeti levegő hőmérsékletének és relatív páratartalmának függvényében (GEA)

A száraz hűtőtornyok hűtőképességet növelhetjük azáltal, hogy folyamatosan vizet
permetezünk a hűtőfelületre a tornyon belül. Ezt a módszert esőztető rendszernek,
vagy evaporatív (párologtatásos) kiegészítő hűtésnek nevezik. Az esőztető hűtővíz
nyitott körben kering, a párolgás és cseppelragadás miatti vízveszteségek pótlásáról
folyamatosan gondoskodni kell. A berendezés sémáját a 3–102. ábra mutatja.
Az eddig bemutatott száraz/nedves hűtési kombinációkat kivétel nélkül mesterséges
szellőztetésű tornyok esetében alkalmazzák.

KONDENZÁCIÓS ÉS HŰTÉSI RENDSZEREK. VÍZELLÁTÁS
234
ventilátor
felmelegedett nedves levegő
cseppleválasztó
betét
hűtővíz
belépés
esőztető
fúvókák
hűtővíz
kilépés
hűtőlevegő
belépés
apróbordás felületi
hőcserélő

3–102. ábra. Mesterséges szellőztetésű evaporatív hűtéssel kiegészített száraz hűtőtorony

3.7.3.7. A hűtőrendszerek egyéb elemei
A hűtővízrendszerek tervezése és kivitelezési döntően vízépítési feladat, vannak
azonban olyan kérdések, melyek a berendezés gépészeti funkcióival függnek össze. A
következőben rövid áttekintést adunk ezekről.
Folyami vízkivételi művet meredek partszakaszú helyhez kell telepíteni, és
hasonlóképpen kell eljárni hűtőtónál is. Folyam esetén a meredek partszakasznál a
sodorvonal közel van a parthoz és nem kell tartani a vízkivételi mű előtti partszakasz
feltöltődésétől. Lapos keresztszelvényű hűtő esetén, amikor a vízszint erősen
ingadozik, egy földbe mélyített csatornával vezethetjük a vizet a vízkivételi műhöz.
A vízkiemelő szivattyúk az esetek többségében függőleges tengelyű szárnylapátos
vagy félaxiális gépek. A függőleges tengellyel kis épületméretek érhetők el, viszont
hátrányuk e szivattyútípusoknak, hogy kavitációs tulajdonságaik kedvezőtlenek,
emiatt hozzáfolyást igényelnek. Amennyiben nagy nyomáskülönbséget kell a
vízkiemelő szivattyúknak áthidalni – rossz helyre települt az erőmű –, akkor vízszintes
tengelyű, csigaházas szivattyúkat kell alkalmazni. Gondoskodni kell a szivattyúakna
olyan kialakításáról, ami perdületmentes vízbelépést garantál.
TÁPVÍZELŐMELEGÍTÉS, TÁPVÍZRENDSZER
235
A visszatérő meleg hűtővíz hasznosítható esése a legtöbb esetben kicsi, így ennek
energetikai hasznosítására gyorsjárású rekuperációs turbinák jöhetnek számításba,
azaz elsősorban függőleges tengelyű KAPLAN-, s ritkábban FRANCIS-rendszerű
turbinák, ill. – a beruházási költségek csökkentése és az áramlási viszonyok javítása
érdekében – vízszintes tengelyű csőturbinák. (A beépített rekuperációs turbinákat sok
esetben nem üzemeltetik.)
3.8. Tápvízelőmelegítés, tápvízrendszer
3.8.1. A tápvízelőmelegítés elmélete
A gőzkörfolyamatok összefoglaló ismertetésével kapcsolatban a 3.2.3. szakaszban már
említést tettünk a termikus hatásfok növelési lehetőségeiről. Amint ugyanebben a
szakaszban kimutattuk, a hatásfokjavítás egyik módja, ha az alacsony
hőmérsékletszinten történő hőközlést (a vízmelegítést vagy annak egy részét)
elhagyjuk, helyette beiktatjuk a tápvíznek a turbinából kivett gőzzel, regeneratív úton
való előmelegítését.
A kondenzátorból kilépő tápvíz regeneratív előmelegítésére elvileg két út lehetséges:
1. a turbinában expandáló gőzt – az expanziót megszakítva – kivezetjük a turbinából
és felületi előmelegítőn keresztül történő hőátadás útján felhasználjuk a tápvíz
előmelegítésére, majd újra visszavisszük a turbinába. Ennél a módszernél tehát
mind a turbinafokozatokon, mind pedig az egyes előmelegítőkön ugyanaz a
gőzmennyiség halad át.
2. a turbinából az expandáló gőz egy részét kivesszük és azt kondenzálva (túlhevített
gőz esetén először lehűtve) melegítjük elő keverő vagy felületi hőcserélőben a
tápvizet. A felületi hőcserélőből kilépő csapadékot megfelelő módon a
tápvízáramba visszajuttatjuk. A turbinában tehát változó, egyre csökkenő
mennyiségű gőz áramlik keresztül.
Az első módszer a gyakorlatban nem alkalmazható. Minthogy azonban a
tápvízelőmelegítés termodinamikai tulajdonságainak tanulmányozására alkalmasabb,
mint a második módszer, röviden ismertetjük. Mielőtt azonban megkezdenénk
vizsgálatainkat, egy új fogalmat, a tökéletes előmelegítés fogalmát kell definiálnunk! A
tápvízelőmelegítést tökéletesnek tekintjük, ha annak végén a tápvíz hőmérséklete a
kazánból kilépő gőz nyomásához tartozó telítési hőmérséklettel azonos. A tökéletes
előmelegítés feltételezi, hogy az veszteségmentes körfolyamatban történik és a
körfolyamatot felépítő berendezések is idealizáltak (pl. a felületi hőcserélők végtelen
nagy felülettel rendelkeznek). Ebből következően e vizsgálatoknak csak elvi
jelentőségük van, azonban kellőképpen rávilágítanak a tápvízelőmelegítés jellemző
tulajdonságaira. Az itt levont következtetéseink és megállapításaink alapján ítélhetjük
meg a valós körülmények között kialakított tápvízelőmelegítő rendszer jóságát és
célszerűségét.
3.8.1.1. Tökéletes előmelegítés a teljes gőzmennyiséggel
Ebben az esetben a turbinában munkát végző állandó mennyiségű gőzt az egyik
turbinafokozatból a másikba való átvezetése közben felületi hőcserélőn vezetjük
keresztül, miközben hőjének egy részét leadja az áramló tápvíznek. A turbinába így
TÁPVÍZELŐMELEGÍTÉS, TÁPVÍZRENDSZER
236
csökkenő hőtartalmú (entalpiájú) – telített vagy nedves gőz esetén növekvő
nedvességtartalmú – gőz kerül vissza. A három előmelegítő fokozat esetére a
körfolyamat kapcsolását a 3–103. ábra, míg a körfolyamat T–s diagrambeli képét a 3–
104. ábra szemlélteti.
1 2
3 4 5 6
7
8 10 9
11
13 14 15

3–103. ábra. A turbinában áramló állandó mennyiségű gőzzel fűtött
tápvízelőmelegítők kapcsolása


Fajlagos entrópia, s


H
ő
m
é
r
s
é
k
l
e
t
,

T

1,2
3
4
5,6
7
8
9
10
11
A B C D
12
13
T
8
=T
5

T
9
=T
4

T
10
=T
3

F E
14
15

3–104. ábra. A 3–103. ábra szerinti kapcsolása vázlathoz tartozó körfolyamat T–s diagramja

A körfolyamat által szolgáltatott hasznos munkát a (1,2 1,2 1,2 1,2- -- -7 77 7- -- -12 12 12 12- -- -1,2 1,2 1,2 1,2) terület jelzi, az
előmelegítés nélküli körfolyamatba bevitt hőnek az (A AA A- -- -D DD D- -- -1,2 1,2 1,2 1,2- -- -7 77 7- -- -12 12 12 12- -- -A AA A) terület, míg a
kondenzátorban elvontnak az (A AA A- -- -D DD D- -- -1,2 1,2 1,2 1,2- -- -12 12 12 12- -- -A AA A) terület felel meg. A veszteségmentes
körfolyamat hatásfoka tehát területarányokkal
TÁPVÍZELŐMELEGÍTÉS, TÁPVÍZRENDSZER
237

( )
( )
id
η
− − −
=
− − − − −
1, 2 7 12 1, 2 1, 2 7 12 1, 2 1, 2 7 12 1, 2 1, 2 7 12 1, 2
A D 1, 2 7 12 A A D 1, 2 7 12 A A D 1, 2 7 12 A A D 1, 2 7 12 A
. (3.196)
Amennyiben a teljes gőzmennyiséget a turbinából kivezetjük és végtelen nagy
felületű hőcserélőben előmelegítésre hasznosítjuk, akkor az egyes előmelegítőkből
kilépő tápvíz hőmérséklete az előmelegítőt fűtő gőz telítési hőmérsékletével lesz
azonos. Ennek segítségével magyarázhatjuk a berajzolt „lépcsőzetes” expanzióvonalat.
A „lépcsők” megszerkesztéséhez az előmelegítő hőmérlegét használjuk fel, azaz

( ) ( )
tv tv,ki tv,be g g,be g,ki
m h h m h h − = − ɺ ɺ . (3.197)
Tekintve hogy a gőz és a tápvíz tömegárama azonos, így a fenti egyenlet

tv,ki tv,be g,be g,ki
h h h h − = − (3.198)
alakot ölti. Alkalmazva ezt a kondenzátor után közvetlenül következő előmelegítőre:

3 1,2 10 13
h h h h − = − (3.199)
egyenletet írhatjuk fel. Mivel minden egyes állapotváltozás reverzibilis volt, így a
tápvíz által felvett és a gőz által leadott hőmennyiséget is szemléltethetjük
területekkel, melyek természetesen azonos nagyságúak. A 3–104. ábrán e két területet
vonalkázással jelöltük. A víz által felvett hőnek az (F FF F- -- -D DD D- -- -1,2 1,2 1,2 1,2- -- -3 33 3- -- -F FF F), míg a gőz által
leadott hőnek az (E EE E- -- -B BB B- -- -13 13 13 13- -- -10 10 10 10- -- -E EE E) terület felel meg.
Növeljük minden határon túl az előmelegítők számát! Ha a 3–105. ábra szerint a 3–
104. ábrából átvett, valós körfolyamatot jelentő (1,2 1,2 1,2 1,2- -- -7 77 7- -- -… …… …- -- -11 11 11 11- -- -1,2 1,2 1,2 1,2) körfolyamatot elemi
részekre bontjuk úgy, hogy minden egyes elemi ciklusban a tápvíz felmelegítése azonos
hőmérsékletkülönbség mellett menjen végbe, akkor a (7 77 7- -- -8 88 8- -- -9 99 9- -- -10 10 10 10- -- -13 13 13 13- -- -11 11 11 11) töröttvonal egy
végtelen sok „lépcsőből” álló töröttvonalba megy át. Ezt a vonalat most már egy
folytonos vonallal helyettesítve rajzolhatjuk meg, de nem feledkezünk meg arról, hogy
a gőz hőleadása állandó nyomáson és hőmérsékleten megy végbe. Ennek megfelelően a
gőz hőleadását jelképező (h hh h- -- -i ii i) vonalnak nem az ábrán berajzolt helyzetűnek, hanem
vízszintesnek kellene lennie. Azonban ha a fokozatszám minden határon túl nő, akkor
a berajzolt hőmérsékletlépcsőre is igaz lesz, hogy d 0 T → , így az ábra szerinti
közelítő ábrázolás megfelelő. Az előmelegítés hőmérlege entrópiákkal felírva:

k g tv h g
T s T s

⋅ ∆ = ⋅ ∆ . (3.200)
A tápvíz termodinamikai átlaghőmérséklete a
g k
d T T T = ÷ figyelembevételével

k k
tv k-g
k
k
d
d
ln
T T T
T T
T T
T
÷ −
= =
÷
. (3.201)
Tekintve, hogy

k i g h
és T T T T = = , (3.202)
felírható, hogy

h k
d T T T = ÷ , (3.203)
vagyis a (3.200) egyenlet szerinti hőmérleg
( )
k k
tv k g
k
k
d
d
d
ln
T T T
s T T s
T T
T
÷ −
⋅ ∆ = ÷ ⋅ ∆
÷
(3.204)
alakot ölti. A d 0 T → határátmenettel a kifejezés
TÁPVÍZELŐMELEGÍTÉS, TÁPVÍZRENDSZER
238

k tv k g
T s T s ⋅ ∆ = ⋅ ∆ , (3.205)
ill.

tv g
s s ∆ = ∆ (3.206)
formában írható fel, azaz a gőz fajlagos entrópiájának csökkenése megegyezik a tápvíz
fajlagos entrópiájának növekedésével, vagyis a (g gg g- -- -k kk k) szakasz párhuzamos az (i ii i- -- -h hh h)
szakasszal. Ez az állítás igaz bármely T hőmérsékletre, így az (5 55 5- -- -3 33 3) vonal kongruens
(párhuzamos) az (1,2 1,2 1,2 1,2- -- -3’ 3’ 3’ 3’) vonallal.
Fajlagos entrópia, s

H
ő
m
é
r
s
é
k
l
e
t
,

T
1,2
3
4 5
A B C
D
q
tv
T
a
T+dT
q
g
∆s
tv
∆s
g
k
g
i
h
3’

3–105. ábra. Állandó gőzmennyiséggel végzett,
végtelen sok fokozatú ideális tápvízelőmelegítés
A telített gőzös, végtelen sok fokozatú ideális tápvízelőmelegítés esetében a kazánba
lépő tápvíz hőmérséklete megegyezik az azt elhagyó gőz nyomásához tartozó telítési
hőmérséklettel. Ebben az esetben a turbinából az expanzió közben kivezetett gőz által
leadott hőmennyiség az (A AA A- -- -B BB B- -- -5 55 5- -- -3 33 3- -- -4 44 4- -- -A AA A) területtel, míg a tápvíz által felvett
hőmennyiség a (C CC C- -- -D DD D- -- -1,2 1,2 1,2 1,2- -- -3’ 3’ 3’ 3’- -- -C CC C) területtel arányos, így a körfolyamat hasznos munkája az
(5 55 5- -- -1,2 1,2 1,2 1,2- -- -3’ 3’ 3’ 3’- -- -3 33 3- -- -5 55 5) területnek felel meg és ez azonos a CARNOT-körfolyamat munkájának
megfelelő (4 44 4- -- -a aa a- -- -3’ 3’ 3’ 3’- -- -3 33 3- -- -4 44 4) területtel. Ezt beláthatjuk a következőképpen is. Tekintve,
hogy az (1,2 1,2 1,2 1,2- -- -3’ 3’ 3’ 3’) és az (5 55 5- -- -3 33 3) vonalak párhuzamosak, ebből következik, hogy a (3’ 3’ 3’ 3’- -- -3 33 3), az
(a aa a- -- -4 44 4) és az (1,2 1,2 1,2 1,2- -- -5 55 5) szakaszok azonos hosszúságúak, azaz az (a aa a- -- -3’ 3’ 3’ 3’- -- -3 33 3- -- -4 44 4) pontok által
meghatározott CARNOT-körfolyamatba bevezetendő és elvezetendő hőmennyiség
azonos az előmelegítéses körfolyamat megfelelő hőmennyiségeivel. Mindebből az
következik, hogy a végtelen sok fokozatban, teljes gőzárammal végzett ideális
tápvízelőmelegítéses, telített gőzös körfolyamat hatásfoka megegyezik az azonos
hőmérséklethatárok között dolgozó CARNOT-körfolyamat hatásfokával.
Az előmelegítéses körfolyamatot vizsgálva megállapíthatjuk, hogy az egységnyi
mennyiségű közeg által végzett munka – az eredeti, előmelegítés nélküli telített gőzös
TÁPVÍZELŐMELEGÍTÉS, TÁPVÍZRENDSZER
239
körfolyamathoz képest a (3 33 3- -- -4 44 4- -- -5 55 5- -- -3 33 3)=(3’ 3’ 3’ 3’- -- -a aa a- -- -1,2 1,2 1,2 1,2- -- -3’ 3’ 3’ 3’) területtel csökkent, tehát ugyanazon
teljesítmény eléréséhez több gőzre van szükség. A körfolyamat hatásfoka mégis nőtt,
mivel a bevezetendő hőmennyiség a (C CC C- -- -D DD D- -- -1,2 1,2 1,2 1,2- -- -3’ 3’ 3’ 3’- -- -C CC C) területnek megfelelő értékkel
csökkent és ez jóval nagyobb, mint a munkának megfelelő terület csökkenése. A
hatásfokjavulás magyarázatát megfogalmazhatjuk másképp is: a hőbevezetés
termodinamikai középhőmérséklete – a folyadékmelegítési (1,2 1,2 1,2 1,2- -- -3’ 3’ 3’ 3’) szakasz elhagyása
miatt – emelkedett, miközben a hőelvonás hőmérséklete változatlan maradt.
A tápvízelőmelegítésnek ezt a módját a gyakorlatban sohasem alkalmazták és nem is
fogják a bonyolult és nehézkes szerkezeti megoldás, a túlzottan nagy áramlási
ellenállás és a gőz erőteljes nedvesedése miatt.
3.8.1.2. Tökéletes előmelegítés csapolt gőzzel
Az állandó mennyiségű gőzzel végzett előmelegítés helyett a valóságban mindig a
turbinából kivett csapolt gőzzel végezzük el a tápvíz regeneratív előmelegítését. Az
ideális rendszer elméleti számítása céljából feltételezzük, hogy a turbinát végtelen sok
helyen csapoljuk meg. Valóságban természetesen véges számú, általában 4..10
fokozatot alkalmaznak. Az egyes fokozatokban elvett gőz hőtartalmát az
előmelegítőben átadja a felmelegítendő tápvíznek. Annak érdekében, hogy az
előmelegítés ideális legyen, annak a következő feltételeket kell kielégítenie:
– az alkalmazott hőcserélők végtelen nagy felülettel kell rendelkezzenek;
– a fűtőgőz csapadékának vissza kell kerülnie a fő tápvízáramba;
– a szivattyúzási folyamatoknak reverzibilisnek kell lenniük.
Fontos megjegyeznünk, hogy a tökéletes (ideális) előmelegítés nem jelent reverzibilis
előmelegítést! Ezen követelmények kétféleképpen elégíthetők ki, mégpedig az
alkalmazott hőcserélő típusától függően. Ez a típus lehet keverő hőcserélő (3–
106. ábra), ahol az előmelegítőből kilépő tápvíz megfelelő nyomását szivattyúval
biztosítjuk vagy végtelen nagy hőátadó felülettel kialakított felületi hőcserélő, ahol a
kondenzátumot szivattyú segítségével előrekeverjük a fő tápvízáramba (3–107. ábra).
E két berendezés termodinamikailag egymással egyenértékű. Tekintve, hogy a felületi
előmelegítők tápvízelőmelegítőként való alkalmazása szinte kizárólagos, a
továbbiakban vizsgálataink jelentős részét is e típus alkalmazásával fogjuk elvégezni.

fűtőgőz
tápvíz
belépés
tápvíz
kilépés

3–106. ábra. Keverő előmelegítő
fűtőgőz
tápvíz
belépés
tápvíz
kilépés
A = ∞

3–107. ábra. Ideális felületi előmelegítő
Először is vizsgáljuk meg véges számú előmelegítő fokozat hatását. A körfolyamat
kapcsolási vázlatát a 3–108. ábra, míg T–s diagramját, melynek jobb oldalán a
turbinában áramló és az előmelegítésre elvett gőzmennyiségeket is feltüntettük a 3–
TÁPVÍZELŐMELEGÍTÉS, TÁPVÍZRENDSZER
240
109. ábra mutatja. Írjuk fel ismét a kondenzátor után közvetlenül következő
előmelegítő hőmérlegét:
( )( ) ( )
7 8 9 10 3 1,2 10 10 3
m m m m h h m h h − − − − = − ɺ ɺ ɺ ɺ ɺ , (3.207)
mivel

11 7 8 9 10
m m m m m = − − − ɺ ɺ ɺ ɺ ɺ (3.208)
Ebben a formában a hőmérleg nem közöl elegendő információt annak hatásáról,
ezért írjuk fel azt most hőmérsékletekkel és entrópiákkal. Ebben az esetben a
turbinából kivett gőz által leadott hőmennyiség
( )
10 10 10 3
m T s s − ɺ , (3.209)
míg a tápvíz által felvett hőmennyiség
( ) ( )
7 8 9 10 1,2 3 3 1,2
m m m m T s s

− − − − ɺ ɺ ɺ ɺ (3.210)
formában írható fel. E két mennyiség – adiabatikus hőátvitelt feltételezve – egymással
egyenlő, azaz
( ) ( ) ( )
10 10 10 3 7 8 9 10 1,2 3 3 1,2
m T s s m m m m T s s

− = − − − − ɺ ɺ ɺ ɺ ɺ . (3.211)
1 2
3 4 5
6
7
11
9 10 8

3–108. ábra. Háromfokozatú megcsapolásos tápvízelőmelegítő rendszer kapcsolása

TÁPVÍZELŐMELEGÍTÉS, TÁPVÍZRENDSZER
241

8


9


11


7


10

Fajlagos entrópia, s


H
ő
m
é
r
s
é
k
l
e
t
,

T
1,2
3
4
5,6
7
8
9
10
T
9
=T
4
T
10
=T
3
Gőzmennyiség, mɺ
T
8
=T
5
11

3–109. ábra. A 3–108. ábra szerinti kapcsolás T–s és T–mɺ diagramja

Növeljük minden határon túl az előmelegítő fokozatok számát. Ebben az esetben T–
s és T m − ɺ diagramokat a 3–110. ábra mutatja. A turbinába a 7 77 7 pontnál belépő
gőzmennyiségből egymáshoz végtelen közel lévő megcsapolások útján, előmelegítés
céljára gőzt veszünk el olyan módon, hogy a h hh h pontban a teljes,
7
mɺ gőzmennyiség
helyett már csak d m m ÷ ɺ ɺ mennyiség áramlik. E helyen a turbinából dmɺ mennyiségű
gőzt veszünk el előmelegítés céljára. Egy tetszőleges előmelegítőre a következő
egyenleteket írhatjuk fel. Az mɺ mennyiségű tápvíz felmelegítéséhez szükséges
hőteljesítmény a (G GG G- -- -K KK K- -- -k kk k- -- -g gg g- -- -G GG G) területnek megfelelő fajlagos hőmennyiség és a
tömegáram szorzataként írható fel, azaz

tv
1
d d d
2
Q mT s m T s = ∆ ÷ ∆
ɺ
ɺ ɺ . (3.212)
A másodrendűen kicsiny mennyiség elhanyagolásával

tv
d Q mT s ≅ ∆
ɺ
ɺ . (3.213)
Ezt a hőmennyiséget kell fedezni a kondenzálódó dmɺ mennyiségű gőznek, azaz

g
d Q mT s = − ∆
ɺ
ɺ . (3.214)
Az egyenletben szereplő negatív előjelnek az a magyarázata, hogy a gőz hőleadása
entrópiacsökkenéssel jár, így a s ∆ kifejezés értéke értelemszerűen negatív
( )
h k
s s s ∆ = − . A tápvíz felmelegedése pedig entrópianövekedéssel járó folyamat, így
d s ∆ értelemszerűen pozitív mennyiség. Adiabatikus hőátvitelt feltételezve
felírhatjuk, hogy a (3.213) és (3.214) mennyiségek egymással egyenlők, azaz
d d mT s mT s ∆ = − ∆ ɺ ɺ , (3.215)
ami átrendezve
d d 0 mT s mT s ∆ ÷ ∆ = ɺ ɺ (3.216)
alakban is felírható. A 0 T ≠ hőmérsékletértékkel mindkét oldalt elosztva kapjuk,
hogy
TÁPVÍZELŐMELEGÍTÉS, TÁPVÍZRENDSZER
242
d d 0 m s m s ∆ ÷ ∆ = ɺ ɺ (3.217)
Ez a kifejezés pedig nem más, mint a
( ) d 0 m s ⋅ ∆ = ɺ (3.218)
differenciálási függvényutasítás kifejtett formája. Ebből következik, hogy
m s S állandó ⋅ ∆ = =
ɺ
ɺ , (3.219)
vagyis a körfolyamat minden, azonos izotermán lévő pontjában az entrópiaáram-
különbség azonos. Ebből az következik, hogy
( )
7 7 11 11 7 e 11
m s m s m m s ∆ = ∆ = − ∆ ɺ ɺ ɺ ɺ (3.220)

e


7

Fajlagos entrópia, s


H
ő
m
é
r
s
é
k
l
e
t
,

T
1,2
k
7
T
7
Gőzmennyiség, mɺ
11
T
T+dT g
i
h
K G
∆s
T
11
∆s
7
∆s
11
d∆s
m m ɺ ɺ d +
mɺ mɺ d
T

3–110. ábra. A végtelen sok fokozatú megcsapolásos tápvízelőmelegítés egy fokozatának
számításához szükséges T–s és T–mɺ diagram

Ennek felhasználásával a körfolyamatba bevezetett hő

be 7 7 7
Q m s T = ∆
ɺ
ɺ , (3.221)
az elvezetett hő

el 11 11 11 7 7 11
Q m s T m s T = ∆ = ∆
ɺ
ɺ ɺ . (3.222)
Ennek megfelelően a körfolyamat termikus hatásfoka

be el 7 11 11
7 7 be
1
Q Q T T T
T T Q
η
− −
= = = −
ɺ ɺ
ɺ
, (3.223)
ami nem más, mint az adott hőmérséklethatárok között működő reverzibilis CARNOT-
korfolyamat hatásfoka. Megállapíthatjuk tehát, hogy a végtelen sok fokozatú
megcsapolásos tápvízelőmelegítéssel rendelkező telített gőzös körfolyamat hatásfoka
egyenlő az állandó mennyiségű gőzzel végtelen sok fokozatban előmelegítő körfolyamat
hatásfokával és mindkettő egyenlő a CARNOT-hatásfokkal. A körfolyamatok
lefolyásában azonban jelentős különbség van, mert míg az állandó mennyiségű gőzzel
való előmelegítésnél mind a tömegáram, mind az entrópiakülönbség állandó, addig
TÁPVÍZELŐMELEGÍTÉS, TÁPVÍZRENDSZER
243
megcsapolásos előmelegítésnél már csak e kettő szorzata, azaz az entrópiaáram-
különbség állandó.
Túlhevített gőz alkalmazása esetében ez a meggondolás már nem érvényes. Ennek
oka az, hogy a túlhevített gőz a hőjét a tápvíznek ugyan állandó nyomáson, de
minden esetben véges hőmérsékletkülönbséggel adja át, ezért a túlhevített gőzös
körfolyamatoknál még ideális esetben sem kaphatjuk meg az azonos
hőmérséklethatárhoz tartozó CARNOT-hatásfokértéket, hanem annál mindig kisebbet.
Mint láttuk, tökéletes – a kazánból kilépő gőz telítési hőmérsékletéig tartó –
előmelegítéssel a telített gőzös körfolyamat hatásfoka elérheti a CARNOT-hatásfokot,
ha az előmelegítés ennél kisebb mértékű, de szintén ideális, akkor a hatásfokértékek is
természetszerűleg kisebbek. A hatásfok változásának jellegét a 3–111. ábrán
követhetjük nyomon. Ezen egy olyan telítettgőzös korfolyamat hatásfokát ábrázoltuk
melynél a frissgőz nyomása 150 bar, a hozzá tartozó telítési hőmérséklet pedig
290,5 °C (563,64 K), a hőolevonás 0,05 bar nyomáson, azaz 32,89 °C (306,04 K)
hőmérsékleten történt. Ebből következően az elérhető maximális hatásfok, ami nem
más, mint a CARNOT-hatásfok

max
306, 04
1 0, 457
563, 64
η = − =
lenne. A 3–111. ábrán feltüntetett függvény jellege érvényes minden telített gőzös,
ideális előmelegítéssel kialakított körfolyamatra.
0,37
0,38
0,39
0,4
0,41
0,42
0,43
0,44
0,45
0,46
0 50 100 150 200 250 300
Előmelegítési véghőmérséklet, °C



K
ö
r
f
o
l
y
a
m
a
t

t
e
r
m
i
k
u
s

h
a
t
á
s
f
o
k
a

3–111. ábra. Telített gőzös korfolyamat hatásfokának változása az
előmelegítési hőmérséklet függvényében, ideális előmelegítésnél

Az összehasonlító vizsgálatokat nagyban megkönnyíti, ha az előmelegítés
alkalmazásával elérhető hatásfokjavulást a körfolyamat kezdő- és végjellemzőitől
függetlenül, relatív egységekben vizsgáljuk. Ennek érdekében vezessük be a relatív
(viszonylagos) előmelegítés fogalmát, melyet a

tv tv,K
tv,max tv,K
:
h h
h h

Θ =

(3.224)
összefüggéssel, valamint a relatív hatásfokjavulás fogalmát, melyet az
TÁPVÍZELŐMELEGÍTÉS, TÁPVÍZRENDSZER
244

alap
Carnot alap
:
η η
η η

Ω =

(3.225)
módon számítunk ki. Ezekben az összefüggésekben
tv
h a tápvíz entalpiája, mely
előmelegítés nélküli esetben megegyezik a kondenzátorból kilépő csapadékvíz
tv,K
h
entalpiájával, ill. tökéletes előmelegítés esetén a frissgőz nyomásához tartozó telített
víz
tv,max
h entalpiájával; η az előmelegítéses körfolyamat termikus hatásfoka, mely
előmelegítés nélküli esetben egyenlő az alapkörfolyamat
alap
η hatásfokával, míg
tökéletes előmelegítésnél az
Carnot
η CARNOT-hatásfokkal. Mindkét relatív mennyiség
értékkészlete a 0..1 tartományban található. A 0 érték az előmelegítés nélküli, míg az
1 érték a tökéletes előmelegítéssel rendelkező körfolyamat jelzője. A vizsgálatok azt
mutatták, hogy kivétel nélkül, minden egyes telített gőzös körfolyamat ideális
előmelegítését ugyanaz a görbe (3–112. ábra) jellemzi a relatív mennyiségekkel
felépített koordináta-rendszerben.
0
0,1
0,2
0,3
0,4
0,5
0,6
0,7
0,8
0,9
1
0 0,1 0,2 0,3 0,4 0,5 0,6 0,7 0,8 0,9 1
Relatív előmelegítés, Θ


R
e
l
a
t
í
v

h
a
t
á
s
f
o
k
j
a
v
u
l
á
s
,



3–112. ábra. Az ideális tápvízelőmelegítés jelleggörbéje a relatív egységek rendszerében

3.8.1.3. Nem ideális előmelegítés
3.8.1.3.1. EGYFOKOZATÚ ELŐMELEGÍTÉS
A valóságos viszonyok megismeréséhez közelebb jutunk, ha további vizsgálatainkat
egy olyan modellen végezzük, mely kialakításában és jellemzőiben közelebb áll a
megvalósított kapcsolásokhoz, mint az eddigi végtelen sok fokozatú ideális
előmelegítéssel rendelkező körfolyamatok. Először is vizsgáljuk meg véges számú
előmelegítő fokozat körfolyamatra gyakorolt hatását. A vizsgálatok egyszerűsége
érdekében a körfolyamat egyéb részeit tekintsük veszteségmentesnek. További
egyszerűsítésként maradjunk meg a telített gőzös körfolyamatnál, reverzibilis
expanziónál és a szivattyúzási munkák elhanyagolásánál. Az elemzést kezdjük egy
fokozat vizsgálatával, mely lehet felületi vagy keverő hőcserélő. A kapcsolási vázlatot
a 3–113. ábra, míg a körfolyamat T–s diagramját a 3–114. ábra mutatja.
TÁPVÍZELŐMELEGÍTÉS, TÁPVÍZRENDSZER
245
1 2
3 4
8
5
7
6
9
Φ
a)

fg


e


tv


1 2
8
4
5
7
6
b)

tv


e


fg


3–113. ábra. Egyfokozatú felületi (a) és keverő (b) tápvízelőmelegítéssel kialakított
telített gőzös körfolyamat kapcsolási vázlata

8,9
3
Fajlagos entrópia, s


H
ő
m
é
r
s
é
k
l
e
t
,

T
1,2
5
T
5
7
∆T
∆s
5
T
7
T
8
=T
9
=T
6
=T
e,s
∆s
e
∆s
tv,F
∆s
tv,K
6
4

3–114. ábra. A 3–113. ábra szerinti előmelegítéses körfolyamat T–s diagramja
(Az indexekben F felületi, K keverő hőcserélőre utal)

Vizsgáljuk először a felületi előmelegítést. A hőcserélő hőmérlege – adiabatikus
hőátvitelt feltételezve –, mely egy entalpiaáram mérlegegyenlet a 3–113. ábra
jelöléseivel:

2 6 8 3
H H H H ÷ = ÷
ɺ ɺ ɺ ɺ
, (3.226)
ill.

2 2 6 6 8 8 3 3
m h m h m h m h ÷ = ÷ ɺ ɺ ɺ ɺ . (3.227)
Felhasználva, hogy
2 3 tv
m m m = = ɺ ɺ ɺ és
6 8 e
m m m = = ɺ ɺ , valamint
tv fg e
m m m = − ɺ ɺ ɺ a
hőmérleg az előző egyenletet átrendezve
TÁPVÍZELŐMELEGÍTÉS, TÁPVÍZRENDSZER
246
( ) ( )
tv 3 2 e 6 8
m h h m h h − = − ɺ ɺ , (3.228)
ill. a frissgőz tömegáramával kifejezve

( )( ) ( )
fg g 3 2 e 6 8
m m h h m h h − − = − ɺ ɺ (3.229)
formában is felírható, melyből a szükséges fűtőgőz tömegáram

3 2
e tv
6 8
h h
m m
h h

=

ɺ ɺ , (3.230)
ill.

( ) ( )
3 2
e fg
6 8 3 2
h h
m m
h h h h

=
− ÷ −
ɺ ɺ (3.231)
módon kiszámítható. A tápvíz által felvett hőteljesítmény azzal a feltételezéssel, hogy
az (1,2 1,2 1,2 1,2- -- -3 33 3) szakaszon az izobár fajhő állandónak tekinthető (vagy egy átlagértékkel
helyettesíthető):

( )
tv tv ,tv 3 1,2 p
Q m c T T = −
ɺ
ɺ , (3.232)
ill. a tápvíz termodinamikai átlaghőmérsékletével és entrópiaváltozásával

( )
3 1,2
tv tv 3 1,2 tv tv tv,F
3
1,2
ln
T T
Q m s s m T s
T
T

= − = ∆
ɺ
ɺ ɺ (3.233)
A fűtőgőz által leadott hőáram tekintve, hogy izobár folyamatról van szó
( )
e e e,s 6 8 e e,s e
Q mT s s mT s = − = ∆
ɺ
ɺ ɺ (3.234)
alakban is felírható. A két hőteljesítmény természetesen egymással egyenlő, azaz

tv e
Q Q Q = =
ɺ ɺ ɺ
. (3.235)
A hőmérsékletek közötti összefüggést pedig a hőcserélő hatásosságával adhatjuk meg:

3 1,2
e,s 1,2
T T
T T

Φ =

. (3.236)
A hőcserélő hatásosságának ismeretében a szükséges fűtőgőz hőmérséklet
meghatározható és tekintve, hogy telített gőzről van szó ez és az a tény, hogy a gőz
turbinából származik (az állapotát jelző pont rajta van az expanzióvonalon) a gőz
minden jellemzőjét meghatározza. Így tehát

3 1,2
e,s 1,2
T T
T T

= ÷
Φ
(3.237)
ismeretében a gőzjellemzők is meghatározottak. A tápvízelőmelegítőben végbemenő
irreverzibilis folyamat során az entrópiaáram-növekedés

irr,F tv g
tv e,s
1 1
S S S Q
T T
( )
·

· ∆ = ∆ ÷ ∆ = −

·

·
( )
ɺ ɺ ɺ ɺ
(3.238)
szerint számítható, figyelembe véve, hogy a
g
S ∆
ɺ
mennyiség negatív, mivel a fűtőgőz
entrópiája a folyamat során csökken. Felhasználva a
tv
T -re és a
e,s
T -re vonatkozó
összefüggéseket az előző egyenlet most már egyváltozós – független változóként csak
az előmelegítési véghőmérsékletet tartalmazó – függvényként írható fel
TÁPVÍZELŐMELEGÍTÉS, TÁPVÍZRENDSZER
247

( )
3
1,2
irr,F tv ,tv 3 1,2
3 1,2
3 1,2
1,2
ln
1
p
T
T
S m c T T
T T
T T
T
( )
·

·

·

·

∆ = − − ·
·


·

· ÷

·

·
Φ
( )
ɺ
ɺ . (3.239)
A tápvízelőmelegítés hasznát, annak termikus hatásfokra gyakorolt hatása alapján
ítélhetjük meg. Korábban már levezettük, hogy veszteséges körfolyamat hatásfoka

irr
el
0
be
1
1
S
T
S
T
η
( )

·

· ÷

·

· ∆
( )
= −

ɺ
(3.240)
módon számítható. Esetünkben az egyenletben szereplő mennyiségek a következők:
– a hőelvonás termodinamikai átlaghőmérséklete:
el 7
T T = ,
– a hőbevezetés termodinamikai átlaghőmérséklete:
5 3
be
5 3
h h
T
s s

=

, azzal a
közelítéssel élve, hogy a csapadékvíz előrekeverése miatt beálló entalpia és
entrópiaváltozás elhanyagolható értékű, azaz
4 3
h h ≅ , ill.
4 3
s s ≅ ,
– az irreverzibilitás miatti összes entrópiaáram-növekedés az előrekeverés
elhanyagolásával:
irr irr,F
S S ∆ ≅ ∆

ɺ ɺ
,
– a hőbevezetés során fellépő entrópiaáram-változás: ( )
0 5 fg 5 3
S S m s s ∆ = ∆ = −
ɺ ɺ
ɺ .
A kifejezésekben szereplő
3
h és
3
s mennyiségek csak az előmelegítési véghőmérséklet
függvényei, hiszen az előmelegítés után a tápvíz fajlagos entalpiája

( )
3 1,2 ,tv 3 1,2 p
h h c T T = ÷ − , (3.241)
míg fajlagos entrópiája

3
3 1,2 ,tv
1,2
ln
p
T
s s c
T
= ÷ . (3.242)
Mindezeket figyelembe véve a termikus hatásfokra vonatkozó összefüggés rögzített
kezdő- és végparaméterek mellett

( )
3
1,2
tv ,tv 3 1,2
3 1,2
3 1,2
1,2
1,2
3
fg 5 1,2 ,tv
1,2
5 1,2 ,tv 3
ln
1
1
ln
1
p
p
p
T
T
m c T T
T T
T T
T
T
T
m s s c
T
h h c T T
η
( ) ( )
· ·
· ·

· ·
· ·
· − − ·
· ·

− · ·
· ÷ ·

· · ·
Φ · ( )
·
÷
·

· l ( )

·
· l
· · − ÷
·
l ·
·
·
( ) · l
l
·

·

·

·
·
( )
= −
− ÷ −
ɺ
ɺ
( )
1,2
3
5 1,2 ,tv
1,2
ln
p
T
s s c
T
l
l
l
( )
·

· − ÷

·

·
( )
(3.243)
egyváltozós függvény formájában írható fel. Bevezetve a
TÁPVÍZELŐMELEGÍTÉS, TÁPVÍZRENDSZER
248

e 3 1,2
: T T T ∆ = − (3.244)
felmelegedési hőfoklépcsőt és a

3
1,2
:
T
q
T
= (3.245)
felmelegedési arányt, hatásfokra vonatkozó kifejezés egyszerűbb alakot ölt:

( )
( )
( )
tv ,tv e
e
e
1,2
1,2
5 5 1,2 ,tv
5 1,2 ,tv e
5 1,2 ,tv
ln 1
1
ln
1
ln
p
p
p
p
q
m c T
T
T
T
T
m s s c q
h h c T
s s c q
η
( ) ( )
· ·
· ·

· ·
· ∆ − ·
· ·

∆ · ·
· ÷ ·
· ·
( )
Φ ·

÷ ·
· l
− ÷ ·
l
· l

·

·

·
·
·

·
·
( )
= −
− ÷ ∆
− ÷
ɺ
ɺ
. (3.246)
Keverő előmelegítő alkalmazása esetén a fenti összefüggések továbbra is
használhatók maradnak a következő eltérésekkel. Az előmelegítőből kilépő tápvíz
hőmérséklete azonos a fűtőgőz telítési hőmérsékletével, azaz
3 e,s
T T = . Ebből
következik – a szivattyúzás elhanyagolásával –, hogy
4 8
h h = és
4 8
s s = . Az
előmelegítő hőmérlege (entalpiaáram mérlegegyenlete):

2 6 8
H H H ÷ =
ɺ ɺ ɺ
, (3.247)
ill.

( )
fg e 2 e 6 fg 8
m m h m h m h − ÷ = ɺ ɺ ɺ ɺ . (3.248)
Ebből vagy a (3.231) egyenletből
3 8
h h = helyettesítéssel a szükséges fűtőgőz
tömegáram

8 2
e fg
6 2
h h
m m
h h

=

ɺ ɺ (3.249)
szerint számítható. A hőcserélőben bekövetkező irreverzibilitás miatti entrópiaáram-
növekedés

( )
e,s
1,2
irr,K tv ,tv e,s 1,2
e,s 1,2 e,s
ln
1
p
T
T
S m c T T
T T T
( )
·

·

·

·

· ∆ = − −
·

· −

·

·

·
( )
ɺ
ɺ . (3.250)
A körfolyamat termikus hatásfokára vonatkozó összefüggés pedig

( )
( )
( )
tv ,tv e
e e,s
1,2
5 5 1,2 ,tv
5 1,2 ,tv e
5 1,2 ,tv
ln 1
1
ln
1
ln
p
p
p
p
q
m c T
T T
T
m s s c q
h h c T
s s c q
η
( ) ( )
· ·
· · ∆ −

· ·
· ·∆

( )
·
÷ ·

·
l

· − ÷

l ·
l
·
·
·
( )
= −
− ÷ ∆
− ÷
ɺ
ɺ
, (3.251)
TÁPVÍZELŐMELEGÍTÉS, TÁPVÍZRENDSZER
249
amihez eljuthatunk közvetlenül a (3.246) egyenletből is 1 Φ = behelyettesítésével.
Amint az az összefüggésekből látható, a nem ideális tápvízelőmelegítés két,
ellentétes hatást gyakorol a körfolyamat termikus hatásfokára. Egyrészt a hőbevezetés
termodinamikai átlaghőmérsékletének emelkedése révén növeli, míg az irreverzibilitás
miatti veszteség okán csökkenti azt. E két ellentétes hatás eredményeképpen az
egyfokozatú nem ideális tápvízelőmelegítés véghőmérsékletének lesz maximális
hatásfokot eredményező optimális értéke. Az optimális értéket az előmelegítő
kialakítása, vagyis annak hatásossága fogja meghatározni. Egy 75 bar kezdőnyomású
reverzibilis expanzióval rendelkező körfolyamat esetére az előmelegítési
véghőmérséklet és az előmelegítő hőcserélő hatásosságának függvényében a
körfolyamat termikus hatásfokát a 3–115. ábra mutatja. A 3–116. ábrán a számítási
eredményeket a relatív jellemzők (Θ és Ω) koordináta-rendszerében is feltüntettük. A
továbbiakban eredményeinket a relatív jellemzők rendszerében fogjuk közölni.
A valós előmelegítéshez tartozó görbék első, emelkedő szakaszának az a
magyarázata, hogy ekkor a hőbevezetési középhőmérséklet növekedése miatti hatásfok
javulás még nagyobb, mint a véges hőmérsékletkülönbséggel történő hőátvitel
irreverzibilitása miatti csökkenés. A maximumot elérve az irreverzibilitás már
erőteljesebb mértékben rontja a hatásfokot, mint amennyire a hőbevezetés
középhőmérsékletének emelkedése javítaná.

0,38
0,39
0,4
0,41
0,42
0,43
0,44
0,45
0,46
0 50 100 150 200 250 300
Előmelegítési véghőmérséklet, °C
tökéletes




K
ö
r
f
o
l
y
a
m
a
t

h
a
t
á
s
f
o
k

Φ=1 (keverő)
Φ=0,8
Φ=0,85
Φ=0,9
Φ=0,95

3–115. ábra. Telített gőzös körfolyamat hatásfoka az
előmelegítési paraméterek függvényében

TÁPVÍZELŐMELEGÍTÉS, TÁPVÍZRENDSZER
250

0
0,1
0,2
0,3
0,4
0,5
0,6
0,7
0,8
0,9
1
0 0,1 0,2 0,3 0,4 0,5 0,6 0,7 0,8 0,9 1
Relatív előmelegítés, Θ


R
e
l
a
t
í
v

h
a
t
á
s
f
o
k
j
a
v
u
l
á
s
,



tökéletes
Φ=1 (keverő)
Φ=0,95
Φ=0,9
Φ=0,85
Φ=0,8

3–116. ábra. Telített gőzös körfolyamat relatív hatásfokjavulása az
előmelegítési paraméterek függvényében

Mindezek alapján felmerül a kérdés, hogy milyen paraméterekkel rendelkező
előmelegítőt alkalmazzunk, van-e optimális értéke az előmelegítő hatásosságának?
3.8.1.3.2. FELÜLETI TÁPVÍZELŐMELEGÍTŐ OPTIMÁLIS KIALAKÍTÁSA
A tápvízelőmelegítő hőcserélőben fellépő irreverzibilitás miatt a körfolyamatban
bekövetkező teljesítmény-veszteség

( )
tv,ki
tv,be
v el irr el tv tv,ki tv,be
tv,ki tv,be e,s
ln
1
T
T
P T S T W T T
T T T
( )
·

·

·

·

· = ∆ = − −
·

· −

·

·

·
( )
ɺ ɺ
, (3.252)
melyet reverzibilis előmelegítés esetén az eredőben
T V
η
÷
hatásfokú berendezésekben
(turbina, generátor és transzformátor) még értékesíthető villamos teljesítménnyé
tudnánk alakítani. Ennek megfelelően az irreverzibilitás éves szinten

( )
tv,ki
tv,be
e,veszt KE cs T V el tv tv,ki tv,be
tv,ki tv,be e,s
ln
1
T
T
C k T W T T
T T T
τ η
÷
( )
·

·

·

·

· = − −
·

· −

·

·

·
( )
ɺ
, (3.253)
ill. az

1 KE cs T V el tv
Y k T W τ η
÷
=
ɺ
(3.254)
állandó bevezetésével

( )
tv,ki
tv,be
e,veszt 1 tv,ki tv,be
tv,ki tv,be e,s
ln
1
T
T
C Y T T
T T T
( )
·

·

·

·

· = − −
·

· −

·

·

·
( )
(3.255)
TÁPVÍZELŐMELEGÍTÉS, TÁPVÍZRENDSZER
251
veszteség-költséget (bevétel kiesést) jelent. A veszteség csökkentése érdekében a
hőcserélő hatásosságát kell növelnünk, ami a kondenzációs hőcserélő hatásosságra
vonatkozó

tv
1
kA
W
e

Φ = −
ɺ
(3.256)
összefüggést figyelembe véve, valamint közelítésként feltételezve hogy mind a k
hőátviteli tényező, mind pedig a tápvíz
tv
W
ɺ
hőkapacitásárama állandónak tekinthető,
a hőátadó felület növelését jelenti. Az adott hatásosság eléréséhez szükséges hőcserélő
felület
( )
tv
ln 1
W
A
k
= − −Φ
ɺ
. (3.257)
Felhasználva, hogy általános esetben
tv,ki tv,be
e,s tv,be
T T
T T

Φ =

a fenti egyenlet

e,s tv,be
tv
e,s tv,ki
ln
T T
W
A
k T T
( )

·

· =

·

· −
( )
ɺ
(3.258)
alakban írható fel. Az előmelegítő költségterhe meghatározható a felülettel és a
tápvízárammal arányos arányos beruházási költségek összegeként. A felülettel arányos
költségtag kiszámítása a

e,felület felület
C a A α = , (3.259)
egyenlettel történik, ahol α az annuitás, míg
felület
a a hőcserélő fajlagos beruházási
költsége Ft/m
2
egységben. A felületnagyságra vonatkozó összefüggést behelyettesítve
a hőcserélő éves – felületnagysággal arányos – költségére

e,s tv,be
felület tv
e,felület
e,s tv,ki
ln
T T
a W
C
k T T
α
( )

·

· =

·

· −
( )
ɺ
(3.260)
adódik, melyet az

felület tv
2
a W
Y
k
α
=
ɺ
(3.261)
állandókat tartalmazó kifejezés bevezetésével

e,s tv,be
e,felület 2
e,s tv,ki
ln
T T
C Y
T T
( )

·

· =

·

· −
( )
(3.262)
alakban írhatunk fel. A gazdaságilag optimális előmelegítés megvalósításához
előmelegítés miatti éves költségeket kell minimalizálni. Az előmelegítő teljes
beruházási költsége két, egy tápvízárammal és egy felülettel arányos részből tevődik
össze:

e tv tv felület
C a m a A α α = ÷ ɺ . (3.263)
A feladat tehát azon hatásosság és fűtőgőz telítési hőmérséklet meghatározása,
melyek esetében rögzített tápvíz be- és kilépő hőmérsékletek mellett a

e,össz. e,veszt e,felület
C C C = ÷ (3.264)
éves összköltség a legkisebb értéket éri el, azaz megoldandó a
TÁPVÍZELŐMELEGÍTÉS, TÁPVÍZRENDSZER
252

e,össz. tv,ki tv,be
1 2
2
e,s e,s tv,be e,s tv,ki e,s
d
1 1
0
d
C T T
Y Y
T T T T T T
( )

·

· = = ÷ −

·

· − −
( )
(3.265)
egyenlet, mely átrendezve

( )( )
e,s tv,ki e,s tv,be
2
2
1 e,s
T T T T
Y
Y
Y T
− −
= = (3.266)
alakban is felírható. Az

felület tv
felület
KE cs T V el tv KE cs T V el
a W
a
k
Y
k T W kk T
α
α
τ η τ η
÷ ÷
= =
ɺ
ɺ
(3.267)
mennyiséget, mely erőműre és a hőcserélőre jellemző műszaki, gazdasági és környezeti
jellemzőket tartalmaz gazdasági paraméternek nevezzük. Felhasználva, hogy

tv,ki
tv,be
T
q
T
= (3.268)
és

tv,ki tv,be
e,s tv,be tv,be
1
1
T T
q
T T T
− l −
= ÷ = ÷ l
l Φ Φ
l
(3.269)
a gazdasági paraméterre vonatkozó kifejezés

2
1 1
1
1
1
q q
q
Y
q
( ) − −
·
÷ −

·
·
( ) Φ Φ
=
( ) −
·
÷

·
·
( ) Φ
(3.270)
formában írható fel. Ezen összefüggés alapján a gazdasági paraméter és a
felmelegedési arány ismeretében az optimális hőcserélő hatásosság meghatározható,
annak értéke alapján pedig a szükséges hőátadó felület. A ( )
opt
, f Y q Φ = függvény
értékeit a 3–117. ábra mutatja.
TÁPVÍZELŐMELEGÍTÉS, TÁPVÍZRENDSZER
253
0
0,1
0,2
0,3
0,4
0,5
0,6
0,7
0,8
0,9
1
0,00001 0,0001 0,001 0,01 0,1
Gazdasági paraméter, Y



O
p
t
i
m
á
l
i
s

h
a
t
á
s
o
s
s
á
g
,

Φ
o
p
t
1,02
1,04
1,06
1,10
1,16
1,12
1,08
1,14
f
e
l
m
e
l
e
g
e
d
é
s
i
a
r
á
n
y
,

q

3–117. ábra. A hőcserélő hatásosságának gazdaságilag optimális értéke
az Y gazdasági paraméter és a q felmelegedési arány függvényében

Az erőművi gyakorlatban a kondenzációs hőcserélőkön kívül ellenáramú kapcsolású
berendezések fordulnak elő. Ebben az esetben – a levezetés mellőzésével – a gazdasági
paraméter értéke a

max min
m,be m,ki
T T
Y
T T
∆ ∆
= (3.271)
egyenlet szerint meghatározott. Ebben az összefüggésben az „m” index a melegebb
közeget jelenti,
max
T ∆ és
min
T ∆ a hőcserélő két végén mérhető hőmérséklet-
különbség.
3.8.1.3.3. TÖBBFOKOZATÚ ELŐMELEGÍTÉS
Korábban már láttuk, hogy az adott előmelegítési véghőmérséklet mellett a
legnagyobb hatásfokot a végtelen sok fokozatú előmelegítés biztosítja. Valóságos
viszonyok között mindig véges számú (4..10) megcsapolást alkalmaznak.
Többfokozatú előmelegítés esetén elsődleges célunk a teljes előmelegítési
hőmérsékletkülönbség elosztása az előmelegítő fokozatok között olyan módon, hogy az
az adott körülmények mellett maximális értékű hatásfokot eredményezzen. Az
egyszerűség kedvéért először vizsgáljuk a 3–118. ábra szerinti háromfokozatú
megcsapolással kialakított körfolyamatot! A munkaközeg tömegáramok tényleges
értéke helyett azok relatív értékével dolgozzunk a következő meggondolások szerint:
– a kazánból kilépő frissgőz tömegárama legyen egységnyi
fg
1 m = ɺ ,
– az egyes előmelegítőkbe áramló gőzmennyiségek értékét vonatkoztassuk a
frissgőz mennyiségére:
e,
fg
i
i
m
e
m
=
ɺ
ɺ
,
TÁPVÍZELŐMELEGÍTÉS, TÁPVÍZRENDSZER
254
– a csapolási gőzmennyiségek vonatkoztathatók a kondenzátorba lépő
gőzmennyiségre is:
e,
fg e,
i
i
i
m
a
m m
=


ɺ
ɺ ɺ
, ekkor
fg
1
i
m a = ÷

ɺ
– a két relatív csapolási gőzmennyiség között az
1
a
e
a
=
÷
, ill.
1
e
a
e
=


összefüggés áll fenn.
1 2
3 4
6
7
11
9 10 8
a
1
a
2
a
3

3–118. ábra. Keverő előmelegítőkkel felépített tápvízelőmelegítő rendszer.
Segédábra az egyenlő entalpiakülönbségű fokozatbeosztás levezetéséhez

A körfolyamat termikus hatásfokát felírhatjuk

( )( )
11 1
el
be 7 6
1
1 1
i
e h h
q
q h h
η
− −
= − = −


, (3.272)
ill.

( )( )
11 1
7 6
1
1
i
h h
a h h
η

= −
÷ −

(3.273)
formában is, ahol a megfelelő hőáramok helyett a relatív tömegáramok alkalmazása
miatt fajlagos hőmennyiségek állnak. Mindkét összefüggésből látható, hogy adott
előmelegítési véghőmérséklet mellett maximális hatásfokot akkor érünk el, ha a

i
a

vagy
i
e


értékek szintén maximálisak. Annak érdekében, hogy az előmelegítők hőmérlegeit
egyszerűen fel tudjuk írni, a csapolási gőzmennyiségeket vonatkoztassuk a
kondenzátorba lépő gőz mennyiségére. Ez alapján az első – a kondenzátortól
számított – előmelegítő hőmérlege:
( )
2 1 10 1 3
1 1 h a h a h ⋅ ÷ = ÷ . (3.274)
Ebből a csapolási gőzmennyiség

e,1
1
10 3
h
a
h h

=

, (3.275)
ahol
e,1 3 2
h h h ∆ = − a tápvíz fajlagos entalpiájának növekedése az első
előmelegítőben. Hasonlóképpen a második előmelegítőre
TÁPVÍZELŐMELEGÍTÉS, TÁPVÍZRENDSZER
255
( ) ( )
1 3 2 9 1 2 4
1 1 a h a h a a h ÷ ⋅ ÷ = ÷ ÷ , (3.276)
melyből a szükséges fűtőgőz mennyiség:
( )
e,2 e,1 e,2
2 1
9 4 10 3 9 4
1 1
h h h
a a
h h h h h h
( )
∆ ∆ ∆
·
= ÷ = ÷
·

·
·
− − −
( )
. (3.277)
A harmadik fokozat esetén, a levezetés mellőzésével:

e,1 e,2 e,3
3
10 3 9 4 8 5
1 1
h h h
a
h h h h h h
( )( )
∆ ∆ ∆
· ·
= ÷ ÷
· ·

· ·
· ·
− − −
( )( )
. (3.278)
A körfolyamat termikus hatásfokának (3.273) összefüggésében szereplő 1
i
a ÷


kifejezés értéke

e,1 e,1 e,2
10 3 10 3 9 4
e,1 e,2 e,3
10 3 9 4 8 5
1 1 1
1 1
i
h h h
a
h h h h h h
h h h
h h h h h h
( )
∆ ∆ ∆
·
÷ = ÷ ÷ ÷ ÷
·

·
·
− − −
( )
( )( )
∆ ∆ ∆
· ·
÷ ÷ ÷
· ·

· ·
· ·
− − −
( )( )

, (3.279)
ill. átrendezve

e,1 e,2 e,3
10 3 9 4 8 5
1 1 1 1
i
h h h
a
h h h h h h
( ) ( ) ( )
∆ ∆ ∆
· · ·
÷ = ÷ ⋅ ÷ ⋅ ÷
· · ·

· · ·
· · ·
− − −
( ) ( ) ( )

. (3.280)
Amint látható, az egyenlet minden tényezőjében előfordul az egyes fokozatokban
bekövetkező tápvíz és fűtőgőz entalpiaváltozás hányadosa. Az összefüggés egyszerűbb
formában is felírhatóvá válik abban az esetben, ha feltételezzük, hogy az egyes
fokozatokban a gőz azonos hőmennyiséget ad le. Ellenőrzésképpen nézzük meg
mekkora hibát jelent ez a közelítés! Vizsgáljuk meg a fűtőgőz entalpiaváltozást a
tápvíz kilépő entalpiájának függvényében néhány lehetséges esetre. A kapott
eredményeket függvények formájában a 3–119. ábra szemlélteti. Az értékek alapján
megállapítható, hogy az egyes esetekben a középértéktől való eltérés igen csekély,
±1,5 %-nál kevesebb. Az alkalmazott jelöléseinkkel tehát

10 3 9 4 8 5 g
h h h h h h h − ≅ − ≅ − = ∆ . (3.281)
Jelölje
0
a azt a csapolási gőzmennyiséget, mely egységnyi mennyiségű tápvíz
entalpiájának egységnyi értékkel való megemeléséhez szükséges, akkor
g
h ∆
állandósága miatt írhatjuk, hogy

0
g
1
a
h
=

. (3.282)
TÁPVÍZELŐMELEGÍTÉS, TÁPVÍZRENDSZER
256
1450
1500
1550
1600
1650
1700
1750
1800
1750 1900 2050 2200 2350 2500 2650 2800
Előmelegítési végentalpia, kJ/kg


A

f
ű
t
ő
g
ő
z

e
n
t
a
l
p
i
a
v
á
l
t
o
z
á
s
a
,

k
J
/
k
g
Paraméter a kezdőnyomás
75 bar
65 bar
55 bar
45 bar

3–119. ábra. A fűtőgőz fajlagos entalpiaváltozása az előmelegítőből kilépő tápvíz
entalpiájának és a frissgőz nyomásának függvényében
telített gőzös körfolyamat esetén

Tetszőleges, megcsapolásos előmelegítéssel kialakított körfolyamat termikus
hatásfokára akkor kapunk maximális értéket, ha az 1
i
a ÷

kifejezés értéke is
maximális. Ehhez azonban ismernünk kell csapolási gőzmennyiségeket meghatározó
fokozatbeosztást, azaz az egyes előmelegítőkben elérendő
e,i
h ∆ entalpiaváltozást.
Tételezzünk fel egy olyan kétfokozatú előmelegítéses körfolyamatot, ahol a teljes
e
h
Σ
∆ előmelegítésnek az első fokozatban β hányadát valósítjuk meg, azaz

e,1 e
h h β
Σ
∆ = ∆ . (3.283)
Ebből következik, hogy a második fokozatban elért előmelegítés
( )
e,2 e
1 h h β
Σ
∆ = − ∆ . (3.284)
Az 1
i
a ÷

kifejezés értéke ebben az esetben

( )
( )
0 e 0 e
1 1 1 1
i
a a h a h β β
Σ Σ
l
÷ = ÷ ∆ ⋅ ÷ − ∆
l
l

. (3.285)
Ez a kifejezés ott éri el a maximumát, ahol

( )
d 1
0
d
i
a
β
÷
=

. (3.286)
A kijelölt műveleteket elvégezve és az egyenletet rendezve kapjuk, hogy

1
2
β = , (3.287)
azaz a hatásfok akkor éri el legnagyobb értékét, ha az előmelegítést egyenlően osztjuk
el a két fokozat között, következésképpen

e
e,1 e,2
2
h
h h
Σ

∆ = ∆ = . (3.288)
TÁPVÍZELŐMELEGÍTÉS, TÁPVÍZRENDSZER
257
Amennyiben közelítésképpen azt is feltételezzük, hogy a tápvíz fajhője is állandó,
akkor a legnagyobb hatásfokot eredményező előmelegítés azonos felmelegedési
hőfoklépcsővel

e
e,1 e,2
2
T
T T
Σ

∆ = ∆ = (3.289)
érhető el.
Vizsgáljuk meg, hogyan változnak az előmelegítés viszonyai három fokozat
alkalmazása esetében! Legyen
1
β az összes előmelegítésből az első előmelegítőre jutó
hányad:

e,1 1 e
h h β
Σ
∆ = ∆ , (3.290)
hasonlóképpen a
2
β második fokozat előmelegítése:

e,2 2 e
h h β
Σ
∆ = ∆ , (3.291)
akkor a harmadik fokozatban:
( )
e,3 1 2 e
1 h h β β
Σ
∆ = − − ∆ . (3.292)
Az előbbiekben levezettük, hogy két fokozat között legkedvezőbb az egyenlő arányú
felosztás, azaz a háromfokozatú előmelegítés esetében
1 2
β β = kell legyen. Emiatt
( )
e,3 1 e
1 2 h h β
Σ
∆ = − ∆ . (3.293)
Mindezekből következően

( )
( )
2
0 1 e 0 1 e
1 1 1 1 2
i
a a h a h β β
Σ Σ
l
÷ = ÷ ∆ ⋅ ÷ − ∆
l
l

. (3.294)
Az egyenlet rendezése után annak
1
β szerinti differenciálhányadosát képezve
felírhatjuk, hogy

( )
( )
2
1 0 e 1 0 e
1
d 1
0 1 3 3
d
i
a
a h a h β β
β
Σ Σ
÷
= = ÷ ∆ − − ∆

, (3.295)
mely egyenlet megoldása

1 2
1
3
β β = = . (3.296)
A most ismertetett módszerhez hasonlóan levezethető az n fokozatú előmelegítés
legkedvezőbb fokozatbeosztása is, és minden esetben azt fogjuk kapni, hogy a
hatásfok akkor ér el maximális értéket, ha az egyes előmelegítési fokozatokra jutó
entalpiakülönbségeket egyenlően osztjuk el, vagyis

e
e,i
h
h
n
Σ

∆ = . (3.297)
Amennyiben élünk azzal a közelítéssel, hogy a tápvíz fajhőjét állandó értékűnek
tekintjük, akkor az egy előmelegítő fokozatra jutó felmelegedési hőfoklépcső és a teljes
előmelegítési hőfoklépcső között

e
e,i
T
T
n
Σ

∆ = (3.298)
összefüggés áll fenn. Ezen közelítés hibáját a fajhő értékének változása alapján
ítélhetjük meg. Feltételezve, hogy a tápvíz mindvégig telített, vagy telítési állapothoz
közeli, vizsgáljuk meg a fajhő értékének változását a hőmérséklet függvényében. A 3–
TÁPVÍZELŐMELEGÍTÉS, TÁPVÍZRENDSZER
258
120. ábra alapján látható, hogy az eltérés átlagértékre vonatkoztatott legkisebb értéke
–7,4 %, míg legnagyobb értéke 27,5 %. Az optimális fokozatbeosztást numerikus
számítással, közelítések alkalmazása nélkül megkeresve, azt az eredményt kaptuk,
hogy a pontos értéket az állandó felmelegedési hőfoklépcső alkalmazása közelíti meg
jobban. Ennek az a magyarázata, hogy ebben az esetben az alkalmazott két közelítés
– a gőz által leadott hő és a fajhő állandósága – éppen ellentétes, azaz
entalpiakülönbség állandóságából adódó hibát a fajhő állandó értékűnek tekintése
jelentős részben kompenzálja.
Az eddigiekből az következik, hogy az egyes előmelegítőkben áramló tápvíz
mennyiségek mértani sorozatot alkotnak, azaz
tv, 1
tv,
.
i
i
m
áll
m
÷
=
ɺ
ɺ

4000
4200
4400
4600
4800
5000
5200
5400
5600
5800
6000
0 25 50 75 100 125 150 175 200 225 250 275 300
Hőmérséklet, °C
Átlag: 4513,37 J/(kg·K)


F
a
j
h
ő
,

J
/
(
k
g

K
)

3–120. ábra. A telített víz fajhőjének változása a telítési hőmérséklet függvényében
A vizsgálatok tanulsága szerint az előmelegítési véghőmérséklet növekedésével az
egyes előmelegítőkre jutó entalpiakülönbség változik, mégpedig a magasabb
hőmérsékleten dolgozó előmelegítőkre jutó entalpiakülönbség a kisebb hőmérsékletűek
rovására növekszik.
Ellenőrző számítást végezve a levezetett egyenlő entalpiakülönbségű, egyenlő
felmelegedési hőfoklépcsőjű, valamint a későbbiekben levezetésre kerülő azonos
felmelegedési arányú fokozatbeosztással, a 3–121. ábrán ábrázoltuk az így elérhető
hatásfokokat, valamint a numerikus számítás eredményeképpen kapott „legjobb”
beosztással elért hatásfokokat. Az ábrára nézve megállapíthatjuk, hogy az egyes
módszerek között érdemi hatásfokkülönbséget eredményező eltérés nincs. Az ábrán
egy vonalnak látszó görbe valójában három görbe, ezért a maximumpont környezetét
a 3–122. ábrán kinagyítva is ábrázoltuk.
TÁPVÍZELŐMELEGÍTÉS, TÁPVÍZRENDSZER
259
0,38
0,39
0,4
0,41
0,42
0,43
0,44
0 25 50 75 100 125 150 175 200 225 250 275 300
Előmelegítési véghőmérséklet, °C


K
ö
r
f
o
l
y
a
m
a
t

h
a
t
á
s
f
o
k

3–121. ábra. Elérhető maximális hatásfok különféle fokozatbeosztással
a 3–118. ábra szerinti kapcsolás esetére

0,4335
0,43355
0,4336
0,43365
0,4337
0,43375
0,4338
0,43385
0,4339
0,43395
0,434
210 215 220 225 230 235
„legjobb”
∆T
e,i
=áll.
∆h
e,i
=áll.
q
i
=áll.

3–122. ábra. A 3–121. ábra kinagyított részlete

A három lehetséges fokozatbeosztási módszer közül a legnagyobb hatásfokot
eredményező előmelegítési véghőmérséklet közelében az azonos felmelegedési
hőfoklépcsőjű beosztás közelíti meg legjobban a numerikus számításból származó
eredményeket. Az egyenlő entalpiakülönbségű és egyenlő felmelegedési arányú
beosztás közel azonos hatásfokot eredményez.
Más kiinduló feltételezésekből természetesen más optimális fokozatbeosztás adódik.
A következőkben egy, az előzőtől eltérő kiindulópontú módszert mutatunk be.
Korábban már levezettük, hogy a körfolyamat termikus hatásfoka a hőbevezetés és
hőelvezetés átlaghőmérsékletén kívül az irreverzibilitások miatt fellépő entrópiaáram-
növekedéstől is függ, azaz

irr
el
0
be
1
1
S
T
S
T
η
( )

·

· ÷

·

· ∆
( )
= −

ɺ
. (3.299)
TÁPVÍZELŐMELEGÍTÉS, TÁPVÍZRENDSZER
260
Ebből következően a legkedvezőbb fokozatbeosztást meghatározhatjuk úgy is, hogy
az összes irreverzibilitás miatti entrópiaáram-növekedést minimalizáljuk. A számítások
egyszerűsítése érdekében elhanyagoljuk a csapadékhő-hasznosítás irreverzibilitásait.
Vizsgáljuk a 3–123. ábra szerinti kétfokozatú előmelegítést! Ekkor az ábra jelöléseivel
az egyes előmelegítők entrópiaáram-növekedései:

( )
tv
tv,1
irr,1 tv ,tv tv tv,1
tv tv,1
tv tv,1
tv,1
1
ln
1
p
T
T
S m c T T
T T
T T
T
( )
·

·

·

·

∆ = − − ·
·


·

· ÷

·

·
Φ
( )
ɺ
ɺ , (3.300)

( )
tv,2
tv
irr,2 tv ,tv tv,2 tv
tv,2 tv
tv,2 tv
tv
2
ln
1
p
T
T
S m c T T
T T
T T
T
( )
·

·

·

·

∆ = − − ·
·


·

· ÷

·
·
Φ ( )
ɺ
ɺ . (3.301)
T
e,s2
T
e,s1
e
1
e
2
T
tv,1
T
tv,2
T
tv
Φ
1
Φ
2

3–123. ábra. Kétfokozatú tápvízelőmelegítés modellje az
azonos felmelegedési arányú fokozatbeosztás levezetéséhez

Amennyiben az előmelegítőket végtelen nagy felületűnek tekintjük, úgy

1 2
1 Φ = Φ = , (3.302)
ennek felhasználásával a teljes entrópiaáram-növekedés

irr irr,1 irr,2
tv tv,1 tv,2 tv,2 tv
tv
tv
tv,1 tv tv tv,2
ln ln
S S S
T T T T T
T
W
T T T T
∆ = ∆ ÷ ∆ =
l
− −
l
= − ÷ −
l
l
l

ɺ ɺ ɺ
ɺ
, (3.303)
átrendezve

tv,2 tv tv,1 tv,2 tv
irr tv
tv,1 tv tv,2
ln
T T T T T
S W
T T T
l
− −
l
∆ = − −
l
l
l

ɺ ɺ
. (3.304)
A hatásfok maximumát ott kapjuk, ahol
irr
min S ∆ →

ɺ
, azaz

( )
irr
tv,1
2
tv tv,2 tv
d
1
0
d
S
T
T T T

= = − ÷

ɺ
, (3.305)
ebből az optimális közbenső hőmérséklet

tv tv,1 tv,2
T T T = ⋅ . (3.306)
TÁPVÍZELŐMELEGÍTÉS, TÁPVÍZRENDSZER
261
Tetszőleges, n fokozatú előmelegítésre általánosítva, ahol
tv,1
T a tápvíz hőmérséklete
az előmelegítés kezdetekor és
tv,n
T az utolsó előmelegítőből való kilépéskor, az egyes
előmelegítőkre jutó felmelegedési arány

tv, tv, 1
tv,1 tv,
n i
n
i
i
T T
q
T T
÷
= = . (3.307)
Megállapíthatjuk tehát, hogy állandó mennyiségű tápvíz előmelegítése során akkor
érünk el maximális hatásfokot, ha minden egyes előmelegítő fokozatban ugyanakkora
arányban változik a tápvíz abszolút hőmérséklete, azaz a felmelegedési arány minden
hőcserélőben azonos. Ebből az is következik, hogy minden egyes előmelegítőben
azonos az irreverzibilitás miatti entrópiaáram-növekedés, azaz

irr,1 irr,2 irr, irr, i n
S S S S ∆ = ∆ = = ∆ = = ∆
ɺ ɺ ɺ ɺ
… … , (3.308)
ugyanis

irr, tv
1
ln
1
1
i
i i
i
q
S W q
q
( )
·

·

·

∆ = · −

·

·
÷ ·
·
( )
Φ
ɺ ɺ
(3.309)
és feltételezve, hogy minden előmelegítő hőcserélő azonos hatásosságú

1 2 i n
Φ = Φ = = Φ = = Φ … … . (3.310)

1 2
3 4
5,6
7
14
9 10 8
11 12 13
e
1
e
2
e
3

3–124. ábra. Felületi hőcserélőkkel felépített, állandó
tömegáramú tápvizet előmelegítő rendszer

Az előzőekben két fokozatra a csapadékhő-hasznosítás hatásának figyelmen kívül
hagyásával levezett fokozat-beosztási módszert vizsgáljuk meg három előmelegítő
alkalmazásának esetére. A berendezések kapcsolását a 3–124. ábra mutatja. Ebben az
esetben a csapadék hőtartalmát az alacsonyabb nyomású előmelegítőben hasznosítjuk,
míg végül a teljes csapadékáram a kondenzátorba kerül. Más kapcsolásokat is
megvalósíthatunk, de mindegyik lényege, hogy a csapadékok a kondenzátorba
kerüljenek, biztosítandó az állandó tápvíz tömegáramot. Ennek megfelelően a
kondenzátortól számított első előmelegítő hőmérlege:
TÁPVÍZELŐMELEGÍTÉS, TÁPVÍZRENDSZER
262
( ) ( )
2 1 10 2 3 12 3 1 2 3 13
1 1 h e h e e h h e e e h ⋅ ÷ ÷ ÷ = ⋅ ÷ ÷ ÷ , (3.311)
ill. átrendezett formában
( ) ( ) ( )( )
3 2 1 10 13 2 3 12 13
1 h h e h h e e h h − = − ÷ ÷ − (3.312)
hasonlóképpen a második előmelegítőre
( )
3 2 9 3 11 4 2 3 12
1 1 h e h e h h e e h ⋅ ÷ ÷ = ⋅ ÷ ÷ , (3.313)
ill.
( ) ( ) ( )
4 3 2 9 12 3 11 12
1 h h e h h e h h − = − ÷ − (3.314)
végül a harmadikra

4 3 8 5 3 11
1 1 h e h h e h ⋅ ÷ = ⋅ ÷ , (3.315)
ill.
( ) ( )
5 4 3 8 11
1 h h e h h − = − . (3.316)
Az ilyen módon kialakított körfolyamat termikus hatásfoka

( ) ( )( ) ( )( )
( )( )
7 8 3 8 9 2 3 9 10
7 6
1 2 3 10 14 sz
7 6
1 1
1
h h e h h e e h h
h h
e e e h h w
h h
η
− ÷ − − ÷ − − −
= ÷

− − − − −
÷

, (3.317)
ahol ( )
sz 2 1
w h h = − a fajlagos szivattyúzási munka.
A hőmérlegekből kifejezhetők a csapolási gőzmennyiségek:

5 4
3
8 11
h h
e
h h

=

, (3.318)

( ) ( )
( ) ( )
5 4
4 3 11 12
4 3 3 11 12 8 11
2
9 12 9 12
h h
h h h h
h h e h h h h
e
h h h h

− − −
− − − −
= =
− −
, (3.319)

( ) ( )( )
( )
( ) ( )
( )
3 2 2 3 12 13
1
10 13
5 4
4 3 11 12
5 4 8 11
3 2 12 13
9 12 8 11
10 13
h h e e h h
e
h h
h h
h h h h
h h h h
h h h h
h h h h
h h
− − ÷ −
= =

( ) −
·
− − −

·

· − −

·

− − ÷ −
·
·
− −

·

·

·
( )
=

. (3.320)
Alkalmazzuk ismét azt a közelítést, hogy a fűtőgőz egységnyi mennyisége által
leadott hő a csapolási helytől függetlenül állandó, azaz

10 13 9 12 8 11 g
h h h h h h h − ≅ − ≅ − = ∆ , (3.321)
továbbá tekintsük állandónak az előmelegítőkben hasznosítható csapadékvizek
entalpiakülönbségét is, azaz

11 12 12 13 cs
h h h h h − ≅ − = ∆ . (3.322)
Az egyes előmelegítőkben bekövetkező tápvíz entalpiaváltozást jelölje ismét
e,i
h ∆ .
Ebben az esetben a csapolási gőzmennyiségekre vonatkozó egyenletek
TÁPVÍZELŐMELEGÍTÉS, TÁPVÍZRENDSZER
263

e,3
3
g
h
e
h

=

, (3.323)

e,3
e,2 cs
g
2
g
h
h h
h
e
h

∆ − ∆

=

, (3.324)

e,3
e,2 cs
g e,3
e,1 cs
g g
1
g
h
h h
h h
h h
h h
e
h
( ) ∆
·
∆ − ∆
·

·
∆ ∆
·

· ∆ − ÷ ∆
·
∆ ∆ ·

·

·

·
( )
=

(3.325)
Az első fokozatra jutó előmelegítés relatív értéke legyen
1
β , ekkor

e,1 1 e
h h β
Σ
∆ = ∆ (3.326)
a második fokozatra jutó relatív előmelegítés
2
β , így
( )
e,2 2 1 e
1 h h β β
Σ
∆ = − ∆ , (3.327)
ebből következően a harmadik fokozatra
( )
e,3 1 2 1 e
1 1 h h β β β
Σ
l
∆ = − − − ∆
l
. (3.328)
Tehát keressük a (3.317) egyenlet szerinti ( )
1 2
, f η β β = kétváltozós függvény
maximumát! A numerikus kiértékelést – az összehasonlíthatóság érdekében – a
korábban is vizsgált 75 bar kezdőnyomású, 0,05 bar végnyomású, reverzibilis
expanziójú telített gőzös körfolyamatra végeztük el. Az előmelegítőket végtelen nagy
felületűnek tekintettük, azaz 1
i
Φ = . Az eredmények jellege ugyanez lenne más kezdő-
és végnyomások esetén is. Megállapítható, hogy az előmelegítési véghőmérséklet
növelésével a felmelegítés (az entalpiakülönbség) eltolódik a magasabb hőmérsékletű
előmelegítőre. A kapott eredményeket elemezve azt mondhatjuk, hogy állandó
tápvízáram előmelegítésekor – figyelembe véve a csapadékhő-hasznosítást is – akkor
kapjuk a legnagyobb körfolyamat hatásfokot, ha az egyes előmelegítő fokozatokban közel
azonos felmelegedési arányt valósítunk meg.
TÁPVÍZELŐMELEGÍTÉS, TÁPVÍZRENDSZER
264
0,375
0,38
0,385
0,39
0,395
0,4
0,405
0,41
0,415
0,42
0,425
0 25 50 75 100 125 150 175 200 225 250 275 300
Előmelegítési véghőmérséklet, °C



K
ö
r
f
o
l
y
a
m
a
t

h
a
t
á
s
f
o
k

3–125. ábra. Az optimális fokozatbeosztással elérhető maximális körfolyamat hatásfokok
az előmelegítési véghőmérséklet függvényében a 3–124. ábra szerinti kapcsolás esetére

0,42115
0,4212
0,42125
0,4213
0,42135
0,4214
0,42145
0,4215
0,42155
0,4216
0,42165
0,4217
0,42175
160 165 170 175 180
„legjobb”
q
i
=áll.
∆T
e,i
=áll.

3–126. ábra. A 3–125. ábra kinagyított részlete

Az előző vizsgálathoz hasonlóan, ebben az esetben is elvégeztük az egyes
fokozatbeosztási módszerek összehasonlítását. A körfolyamat termikus hatásfokát az
előmelegítési véghőmérséklet és fokozatbeosztási módszer függvényében a 3–125. ábra,
ill. a maximális hatásfok környezetének kinagyított részletét a 3–126. ábra szemlélteti.
Az eredmények alapján azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a legnagyobb
hatásfokot eredményező fokozatbeosztás az előmelegítőrendszer felépítésének, a
keletkező csapadékvizek elvezetési módjának függvénye.
A 3–118. ábra szerinti keverő előmelegítős és a 3–124. ábra szerinti kaszkád
kapcsolású felületi előmelegítőkkel kialakított tápvízrendszerrel elérhető körfolyamat
hatásfokokat (3–122. ábra, ill. 3–126. ábra) vizsgálva a következőket állapíthatjuk
meg. Azonos előmelegítési véghőmérséklet mellett minden esetben a keverő
TÁPVÍZELŐMELEGÍTÉS, TÁPVÍZRENDSZER
265
előmelegítős kapcsolás eredményez magasabb körfolyamat hatásfokot. A kaszkád
kapcsolású rendszer hatásfokának romlását a kondenzátorba kerülő, az előmelegítési
véghőmérséklettel növekvő tömegáramú és entalpiájú csapadékvíz eredményezi. Ebből
következik, hogy az előmelegítőkből kilépő csapadékvizek hőtartalmát megfelelő
módon hasznosítani kell és el kell kerülni azok kondenzátorba vezetését.
A legnagyobb hatásfokot eredményező fokozatbeosztás a valóságban az egyenlő
hőmérséklet-(entalpia)különbségű („számtani”) és az azonos felmelegedési arányú
(„mértani”) beosztás közé esik.
3.8.1.3.4. OPTIMÁLIS FOKOZATSZÁM
A többfokozatú tápvízelőmelegítéses körfolyamatok hatásfokának alakulásából (lásd a
3–127. ábrát), levonhatjuk azt a következtetést, hogy az előmelegítő fokozatok
számának növelésével a hatásfok javul, de a javulás mértéke egyre kisebb. Ebből az is
következik, hogy az előmelegítők számának tisztán termodinamikai szempontból nincs
felső korlátja (optimális értéke végtelen). Az optimális fokozatszámot tehát csak
gazdasági szempontokat is figyelembe véve lehet meghatározni.

0
0,1
0,2
0,3
0,4
0,5
0,6
0,7
0,8
0,9
1
0 0,1 0,2 0,3 0,4 0,5 0,6 0,7 0,8 0,9 1
Relatív előmelegítés, Θ



R
e
l
a
t
í
v

h
a
t
á
s
f
o
k
j
a
v
u
l
á
s
,



1
3
5
7
9
11
13
15
20
tökéletes



A
z

e
l
ő
m
e
l
e
g
í
t
é
s

f
o
k
o
z
a
t
s
z
á
m
a


3–127. ábra. Többfokozatú előmelegítéssel kialakított gőzkörfolyamat relatív hatásfokjavulása a
relatív előmelegítés és fokozatszám függvényében
(az előmelegítőkre: Φ=1, a csapadékvizet előrekeverjük)

Az előmelegítők beépítése beruházási költséggel jár, melyet felbontunk egy
tápvízárammal és egy felülettel arányos tagra. Egy előmelegítőre ez

e,s tv,be
e,beruházás tv tv felület tv tv 2
e,s tv,ki
ln
T T
C a m a A a m Y
T T
α α α
( )

·

· = ÷ = ÷

·

· −
( )
ɺ ɺ (3.329)
formában írható fel. Bevezetve az

3 tv
Y a α = (3.330)
állandót a beruházási költségre vonatkozó kifejezés
TÁPVÍZELŐMELEGÍTÉS, TÁPVÍZRENDSZER
266

e,s tv,be
e,beruházás 3 tv 2 3 tv 2
e,s tv,ki
1
ln ln
1
1
q
T T
C Y m Y Y m Y
q
T T
q

( )

·
Φ

· = ÷ = ÷

·

· −
( )
÷ −
Φ
ɺ ɺ (3.331)
alakot ölti.
Az optimális kihasználási tényező levezetése során már láttuk, hogy a hőcserélőben
fellépő irreverzibilitás a körfolyamatban teljesítmény veszteségként jelentkezik,
melynek költségét egy tetszőleges előmelegítőre a

( )
tv,ki
tv,be
e,veszt 1 tv,ki tv,be 1
tv,ki tv,be e,s
ln
1 1
ln
1
1
T
T
q
C Y T T Y q
q
T T T
( )
( ) ·

· ·

· ·

· ·

· = − − = · −

· ·

· − ·

· ÷ ·

· ·
( )
Φ ·
( )
(3.332)
egyenlettel írhatjuk fel. Az egyenletekből az látszik, hogy a fokozatszám növelésével az
egy előmelegítőre jutó felmelegedési hányad csökken ( ) 1 n q → ∞ ⇒ → , ami azt
jelenti, hogy a beruházási költség monoton növekszik, míg a veszteségköltség monoton
csökken, tehát várhatóan a két költség összege valamely fokozatszámnál minimumot
ér el. Azt a fokozatszámot tekintjük optimálisnak, ahol az előmelegítők beépítéséből
adódó

( )
e e,beruházás, e,veszt,
1
n
i i
i
C C C
=
= ÷

(3.333)
eredő összes költség a legkisebb. Az optimális fokozatszám tehát számos tényező
függvénye, melyek együttes hatását a . ábrán követhetjük nyomon. Ezen a diagramon
a fokozatszám függvényében ábrázoltuk az előmelegítők beépítéséből adódó összes
költséget, mégpedig a következő alapadatok felhasználásával:
– egy előmelegítőn átáramló átlagos tápvíz tömegáram:
tv
m = ɺ 100 kg/s;
– a tápvíz átlagos fajhője:
,tv p
c 4,3 kJ/(kg·K);
– az éves csúcskihasználási óraszám:
cs
τ =6000 h/a;
– a villamosenergia-fejlesztésben résztvevő berendezések hatásfoka:
T V
η
÷
=0,78;
– a villamosenergia egységköltsége:
KE
k =10 Ft/kWh;
– a hőelvonás termodinamikai átlaghőmérséklete:
el
T =303 K;
– az előmelegítők átlagos hatásossága: Φ =0,85;
– a felülettel arányos beruházási költség:
2
Y =5160000 Ft/a;
– a tápvízárammal arányos beruházási költség:
3
Y =5000
Ft
a
kg
s
.
A számítások során feltételeztük, hogy a tápvíz tömegáram állandó (átlagértékkel
helyettesíthető), valamint az egyes előmelegítőkben a tápvíz felmelegedési aránya (q)
azonos.
TÁPVÍZELŐMELEGÍTÉS, TÁPVÍZRENDSZER
267
50
150
250
350
450
550
650
750
850
950
1050
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15
Fokozatszám


Ö
s
s
z
e
s

é
v
e
s

k
ö
l
t
s
é
g
,

M

F
t
/
a
A görbék paramétere az
előmelegítési véghőmérséklet.
100 °C
150 °C
200 °C
250 °C

3–128. ábra. Az előmelegítőrendszer optimális fokozatszámának meghatározása
Adott környezeti és gazdasági paraméterek mellett az előmelegítési véghőmérséklet
függvényében a 3–128. ábrán nyilakkal jelzett optimális fokozatszámok adódtak. A
közölt eredmények egy kiválasztott állapotra érvényesek, megvizsgáltuk, hogy az
egyes paraméterekben bekövetkező változások hogyan befolyásolták az optimális
fokozatszám értékét; a számítások eredményeit a 3–5. táblázatban foglaltuk össze.
3–5. táblázat. Az előmelegítőrendszer fokozatszámának befolyásoló tényezői
Az optimális fokozatszám értéke, ha a
vizsgált paraméter értéke
Vizsgált paraméter
csökken (↓) növekszik (↑)
kihasználási óraszám,
cs
τ (↓) (↑)
előmelegítő kihasználási tényezője, Φ (↑) (↓)
villamosenergia egységköltség,
KE
k (↓) (↑)
beruházási költségek,
2
Y és
3
Y (↑) (↓)

A valóságban természtesen nem lehet ilyen egyszerű modellel leírni az előmelegítő-
rendszer gazdasági viszonyait, a következők miatt
– nem azonos az egyes előmelegítőkön keresztüláramló tápvíz tömegárama,
– nem azonos az egyes előmelegítők hatásossága,
– nem azonos az egyes előmelegítőkre jutó felmelegedési arány,
– a közvetlen hőcserélő beruházási költségek mellett figyelembe kell venni az
építészeti, csőszerelési, irányítástechnikai és egyéb járulékos költségeket,
– a kihasználási óraszám az évek során tág határok között változhat,
– az egyes költségképző tényezők ( )
KE 2 3
, , k Y Y értéke és egymáshoz viszonyított
aránya módosulhat.
TÁPVÍZELŐMELEGÍTÉS, TÁPVÍZRENDSZER
268
Mindenezen okok miatt az optimális fokozatszám értékét csak részeletes, mindenre
kiterjedő műszaki-gazdasági számításokkal (hősémaszámítás és gazdaságossági
számítás) lehet meghatározni. Az ismertetett egyszerűsített modell csupán e
számítások alapjául szolgálhat.
3.8.1.3.5. A TERMIKUSAN LEGKEDVEZŐBB ELŐMELEGÍTŐ-RENDSZER
Mint az az eddigiekből látható, a termodinamikailag legkedvezőbb megoldás a keverő
előmelegítőkből álló előmelegítő-rendszer beépítése lenne. Ennek azonban kétségtelen
termikus előnye mellett számos üzemviteli szempontból hátrányos tulajdonsága is
van.
Előnyök
A keverő előmelegítőben, ahol a víz és a gőz közvetlenül érintkezik egymással, a
hőátadó felület gyakorlatilag végtelen nagynak, a kilépő hőfokrés pedig nullának
tekinthető. Ezen felül a fűtőgőz csapadékának elvezetése, ill. hasznosítása külön
berendezés beépítése nélkül megoldott. A körfolyamat ilyen megoldása esetén nagyobb
villamos teljesítményhez juthatunk, mint felületi előmelegítők alkalmazásával.
A keverő előmelegítő beépítése előnyös a gáztalanítás (lásd: 3.9.1.4. pont) és a
tápvízkezelés szempontjából. A gőz – a fűtőfelületek elmaradása következtében –
kevesebb fémet oldhat. A keverő hőcserélők beépítése az elmaradó fűtőfelületek okán
kisebb beruházási költséget is jelent.
Hátrányok
A keverő előmelegítőt csak telített (vagy nedves) gőzzel szabad fűteni, mert
túlhevített fűtőgőz esetében a keverő hőcserélőből kilépő tápvíz hőmérséklete
mindenképpen meg fog egyezni a fűtőgőz nyomásához tartozó telítési hőmérséklettel,
a gőz túlhevítési hője csak a belépő tápvíz egy részének elgőzölögtetésére fordítódhat.
Túlhevített gőz keverő előmelegítőbe való bevezetése a körfolyamat egésze
szempontjából is káros, mivel a gőz termodinamikai középhőmérsékletének emelkedése
végett kevesebb gőzre van szükség, nő a kondenzátorban elvonandó hő mennyisége.
Ezzel szemben felületi előmelegítőben külön lehet hasznosítani a túlhevítési és a
kondenzációs hőt.
3.8.1.3.6. OPTIMÁLIS ELŐMELEGÍTÉSI VÉGHŐMÉRSÉKLET
A tápvízelőmelegítő-rendszer tervezésekor nem hagyhatjuk figyelmen kívül annak a
gőzfejlesztő berendezésre (kazánra) gyakorolt hatását. Az előmelegítési
véghőmérséklet növelése megváltoztatja a gőzfejlesztő berendezésen belüli
hőmérséklet-viszonyokat, így a hőátvitelhez szükséges fűtőfelületek nagyságát is. A
fűtőfelületek nagyságának változása a gőzfejlesztő berendezés beruházási költségeiben
jelentkezik, ebből következően a tápvízelőmelegítés optimális véghőmérsékletét csak a
gőzfejlesztő berendezésre gyakorolt hatások ismeretében lehet meghatározni.
A hőátvitelhez szükséges hőátvivő felület nagságát általános esetben a

ln
Q kA t = ∆
ɺ
(3.334)
kifejezéből lehet meghatározni a hőteljesítmény, a hőátviteli tényező és a közegek
közötti logaritmikus hőmérsékletkülönbség ismeretében, azaz

ln
Q
A
k t
=

ɺ
. (3.335)
Vizsgáljuk meg először a tápvízelőmelegítési véghőmérséklet változtatásának egy
atmoszférikus gőzkazán hőmérsékletviszonyaira gyakorolt hatását! A közegek
hőmérsékletét az átadott hőteljesítmény függvényében a 3–129. ábrán követhetjük
TÁPVÍZELŐMELEGÍTÉS, TÁPVÍZRENDSZER
269
nyomon. Ezen az ábrán folytonos vonallal a növelt, míg pontvonallal az eredeti
(kisebb) belépő tápvízhőmérsékletnél kialakuló hőmérsékleteloszlást tüntettük fel. Az
ábrán és az összefüggésekben a + felsőindex a növelt tápvízhőmérsékletre utal.
200
400
600
800
1000
1200
1400
t, °C
elgőzölögtetés
túl-
hevítés
víz-
melegítés
áll. Q =
E
ɺ
áll. Q =
TH
ɺ

+
V
Q
ɺ

V
Q
ɺ
t
fg,ki
t
tve

+
tve
t
Q
ɺ

+
Q
ɺ
t
fg,max

+
V ln,
∆t

V ln,
∆t

+
TH ln,
∆t

+
E ln,
∆t

TH ln,
∆t

E ln,
∆t
Q
ɺ
Állandó gőzteljesítmény.
t
tv,s

3–129. ábra. Atmoszférikus gőzkazán hőmérsékletviszonyai
különböző belépő tápvízhőmérsékleteknél
A vizsgálatnál feltételeztük, hogy a gőzteljesítmény, a legnagyobb és a kilépő
füstgázhőmérséklet állandó. A tápvízelőmelegítési véghőmérséklet növelésének egyes
felületszakaszokra gyakorolt hatását elemezve a következő megállapításokat tehetjük.
A vízmelegítő felületeknél egyrészt lényegesen csökken a közlendő hőteljesítmény
( )
V V
Q Q
÷
<
ɺ ɺ
, másrészt csökken a mértékadó (logaritmikus) hőmérsékletkülönbség is
( )
ln,V ln,V
t t
÷
∆ < ∆ . A hőátviteli tényező értékét állandónak feltételezve
( )
V V
k k
÷

(kismértékben inkább csökken a tápvízhőmérséklet növekedtével), felírható a
vízmelegítő felületek arányára, hogy

V
ln,V
V
V V
ln,V
1
Q
t
A
A Q
t
÷
÷
÷

= ≈

ɺ
ɺ
. (3.336)
TÁPVÍZELŐMELEGÍTÉS, TÁPVÍZRENDSZER
270
Az esetek többségében az egymást kompenzáló hatások eredőjeképpen a vízmelegítő
felület lényegében nem változik, ill. kismértékű növekedés előfordulhat.
A túlhevítő felületeknél az átviendő hőteljesítmény állandó gőzteljesítmény mellett
állandó marad, míg a mértékadó (logaritmikus) hőmérsékletkülönbség jelentősen
csökken
( )
ln,TH ln,TH
t t
÷
∆ < ∆ , így a felületek aránya

TH
ln,TH
TH
TH V,TH
ln,TH
1
Q
t
A
A Q
t
÷
÷
÷

=

ɺ
ɺ
, (3.337)
vagyis a tápvízhőmérséklet növekedtével egyre nagyobb túlhevítő felület beépítése
szükséges, feltételezve a hőátviteli tényező állandóságát. A valóságban ennek értéke is
kismértékben csökken
( )
TH TH
k k
÷
< , így a felületnövekedés még erőteljesebb.
Az újrahevítő felületekre – melyek a vízmelegítő és a túlhevítő felületszakaszok
között helyezkednek el – ugyanazok a meggondolások érvényesek, mint a túlhevítő
felületekre, vagyis a tápvízhőmérséklet növekedése itt is a felületnagyság növekedését
fogja eredményezni a túlhevítő felületekre gyakorolt hatásnál is erőteljesebben, azaz

ÚH
ÚH
1
A
A
÷
. (3.338)
Az elgőzölögtető felületek esetében sem a mértékadó (logaritmikus)
hőmérsékletkülönbség, sem pedig a hőátviteli tényező értéke nem változik
észrevehetően, így ebben az esetben nem szükséges a felületnagyság változtatása, azaz

E
E
1
A
A
÷
= . (3.339)
Megjegyezzük, hogy a kazánnak e szakaszán a hőátvitel domináns formája a
sugárzás, így a felületnagyság meghatározásában a sugárzásos hőtranszport
jellemzőkön kívül a

4 4
fg tv,s
T T − (3.340)
különbségnek van döntő jelentősége, mely a tápvízhőmérséklet növekedésével együtt
nagyon kis mértékben ugyan, de csökken.
A 3–129. ábra alapján tett megállapítasainkat a 3–130. ábrán feltüntetett
eredmények támasztják alá, melyen tápvízelőmelegítés véghőmérsékletének
függvényében tüntettük fel egy kazán fűtőfelületeinek relatív változását állandó
gőzteljesítmény mellett. Mindezek alapján levonható az a következtetés, hogy a
tápvízhőmérséklet növekedésével a kazán túlhevítő és újrahevítő felületi jelentősen
megnövekednek, lévén ezek a legdrágábbak, a tápvízhőmérséklet növelése a kazán
teljes beruházási költségét is jelentősen megnöveli.
TÁPVÍZELŐMELEGÍTÉS, TÁPVÍZRENDSZER
271
25
50
75
100
125


R
e
l
a
t
í
v

f
e
l
ü
l
e
t
n
a
g
y
s
á
g
,

%
250 150 175 225
Tápvízelőmelegítési véghőmérséklet, °C
léghevítő
elgőzölögtető
vízmelegítő
túlhevítő
újrahevítő

3–130. ábra. Gőzkazán fűtőfelületeinek relatív változása a
belépő tápvízhőmérséklet függvényében
A kazánfelületek növekedésének helyes megítéléséhez még további tényezőket is
figyelembe kell venni. Az egyik az, hogy az előzőekben ismertetett gondolatmenetnél
feltételeztük, hogy a kazán gőzteljesítménye állandó, így ebben az esetben a
tápvízhőmérséklettel egyetemben jelentősen változik a kazán hőteljesítménye.
Amennyiben a felületek nagyságának változását állandó hőteljesítmény mellett
kívánjuk vizsgálni, úgy a 3–130. ábrán feltüntetett relatív felületváltozást a növekvő
tápvízhőmérsékletek felé a

thg,ki tve
thg,ki tve
h h
Q
Q h h
÷ ÷

=

ɺ
ɺ
(3.341)
aránynak megfelelően kell növelni (
thg,ki
h a kazánból kilépő túlhevített gőz, míg
tve
h a
kazánba lépő tápvíz fajlagos entalpiája). Mivel azonban a felületek változását
leghelyesebb a blokk állandó villamos teljesítménye mellett vizsgálni, – figyelembe
véve, hogy növekvő előmelegítési véghőmérséklethez növekvő körfolyamat termikus
hatásfok
( )
η η
÷
társul – következésképpen a felületeket növekvő tápvízhő-
mérsékletek felé haladva

η
η
÷
(3.342)
arányban csökkenteni kell. Állandó villamos teljesítménynél

( )
( )
thg thg,ki tve
thg thg,ki tve
1
m h h
P Q
P Q m h h
η η
η η
÷ ÷ ÷ ÷ ÷ ÷

= ⋅ = ⋅ =

ɺ ɺ
ɺ
ɺ
, (3.343)
ebből következően

thg thg,ki tve
thg thg,ki tve
1
1
1
m h h
m h h
η
η
÷
÷ ÷
<


= ⋅

ɺ
ɺ

, (3.344)
TERMIKUS GÁZTALANÍTÁS ÉS VEGYI VÍZKEZELÉS
272
így a kazán összfelülete állandó blokkteljesítmény mellett a tápvízhőmérséklet
növekedtével összességében nagyobb mértékben növekszik, mint az állandó
gőzteljesítményre vonatkozó, a 3–130. ábrán feltüntett értékek.
A tápvízelőmelegítési véghőmérséklet változása a fűtőfelületek nagyságán, így
költségén kívül kihat a tüzelőanyagellátó-rendszer költségeire is. Azonos villamos
teljesítmény mellett a nagyobb tápvízhőmérséklethez tartozó nagyobb termikus
hatásfok okán csökken a tüzelőberendezések teljesítőképessége, így nagysága és
költsége is.
Mindent összevetve megállapíthatjuk, hogy növekvő tápvízelőmelegítési
véghőmérséklettel, azonos villamos teljesítmény mellett
– a kazán nyomás alatti túl- és újrahevítő felületei jelentős mértékben növekednek és
e felületek jelentik a legnagyobb beruházási költséget,
– a vízmelegítő felület kismértékben növekszik,
– a levegő előmelegítő felület kismértékben csökken,
– a besugárzott elgőzölögtető felület lényegében nem változik,
– a tüzelőberendezés kisebb és olcsóbb.
Mindebből az következik a gazdaságilag kedvezőbb a tápvízelőmelegítés
véghőmérsékletét – atmoszférikus tűzterű gőzkazán esetében – a termodinamikailag
optimálisnál kisebbre választani, így kismértékű hatásfokcsökkenés árán jelentős
beruházási költség takarítható meg. A nyomás alatti tűzterű (feltöltött) kazánok
felületviszonyait a tápvízhőmérséklet érdemben nem befolyásolja.

----------------------------------------------------
3.8.1.4. Valóságos tápvízelőmelegítés
Az erőművi gyakorlatban az ideális tápvízelőmelegítés korábban említett feltételei
nem teljesíthetők, mivel
a tápvízelőmelegítés véghőmérséklete mindig kisebb, mint a frissgőznyomáshoz
tartozó telítési hőmérséklet,
a tápvízelőmelegítés fokozatszáma véges,
a felületi tápvízelőmelegítők hőátadó felülete véges, keverő előmelegítőkből álló
előmelegítő sort, annak kedvezőtlen üzemi tulajdonságai miatt nem alkalmaznak,
az áramlási és hőveszteségek nem elhanyagolhatók,
a szivattyúzási folyamatok irreverzibilisek,
gyakran alkalmaznak újrahevítést,
a gőz expanziója a turbinában szintén irreverzibilis,
az előmelegítőt fűtő gőz gyakran túlhevített.
3.9. Termikus gáztalanítás és vegyi vízkezelés
A hőerőművek üzemében a vízkezelés alapvető fontosságú. A vízkezelés feladatait
lényegében két követelmény határozza meg: egyrészt a kazáncsövek falán,
nyomottvizes atomerőműben a gőzfejlesztőben, a turbinalapátokon, valamint a
TERMIKUS GÁZTALANÍTÁS ÉS VEGYI VÍZKEZELÉS
273
hűtőrendszerben meg kell akadályozni a vízben és a gőzben lévő szennyeződések
lerakódását, másrészt el kell kerülni a vízben oldott savaknak és aktív gázoknak a
szerkezeti anyagokra gyakorolt káros hatását. E feladatokat a tápvíz folyamatos
gáztalanításával és vegyszerezésével, valamint a körfolyamatba kívülről betáplált
póttápvíz megfelelő vegyi előkészítésével tudjuk elvégezni.
3.9.1. Gáztalanítás
Az erőművi tápvízben mindig jelen vannak oldott gázok, elsősorban oxigén és szén-
dioxid, melyek az erőművi berendezéseket, különösen a nagy nyomáson és magas
hőmérsékleten üzemelőket súlyos korrózióveszélynek teszik ki. Ezért mindent el kell
követnünk, hogy ezeket az oldott gázokat a tápvízből eltávolítsuk, amit termikus vagy
vegyi eljárások segítségével valósíthatunk meg.
3.9.1.1. A gáztartalom és a korrózió kapcsolata
Az erőművek szerkezeti elemeinek felületein akkor is lefolyhatnak korróziós
folyamatok, ha a vízben nincsenek korrózióaktív gázok. A vízben oldott gázok
azonban növelik a korrózió intenzitását. A kondenzátumban, ill. a tápvízben
különböző gázok oldódhatnak, mindenek előtt oxigén és szén-dioxid, de nem hiányzik
a nitrogén és az ammónia sem. Az oxigén és a szén-dioxid (szénsav) korrózióaktív, a
nitrogén gyakorlatilag semleges, az ammónia hatása a feltételektől függően lehet
hasznos és lehet káros is. Az ammónia-korrózióaktivitása alapvetően rézötvözetekkel
(pl. kondenzátor hűtőcsövek anyagával) szemben nyilvánul meg, de csak oxigén
jelenlétében. Emiatt az oxigénnek vízből történő eltávolítása nem csak az acélok
oxidkorrózióját, hanem a sárgaréz ammóniakorrózióját is megakadályozza. A
korróziós folyamatokkal részletesen foglalkozunk a következő szakaszban.
Nagytisztaságú közegben – amilyen az erőművek tápvize is – bizonyos oxidtartalom
kívánatos lehet a védő oxidfelület kialakítása céljából. Ehhez azonban meghatározott
redoxpotenciálra (oxidációs-redukciós potenciálra) van szükség. A megengedett
oxigéntartalom azonban nagyon kicsi.
3.9.1.2. A gázok bejutásának lehetőségei
Az erőművek körfolyamatában az oxigén a levegővel kerül a gőzbe, ill. a vízbe. Ez
legkönnyebben a gőz- és vízrendszer vákuum alatti helyein, így a kondenzátorban, a
csapadékszivattyú szívó oldalán, a vákuum alatti előmelegítőkben és gőzvezetékekben
történhet meg. A vonatkozó kísérletek kimutatták, hogy a kondenzátorba jutó levegő
elsősorban a turbinaház vízszintes osztósíkjának tömítetlenségein át jut be a gőzbe. A
turbina csökkenő terhelésénél a bejutó levegő mennyisége rohamosan növekszik.
Ennek oka elsősorban az, hogy a terhelés csökkenésével a turbinaház egyre nagyobb
része kerül vákuum alá, következésképpen a nehezen tömíthető vízszintes osztósík
egyre hosszabb darabján szökhet be levegő a turbina gőzterébe.
Atomerőművi nedvesgőz-turbináknál a terhelésváltozás majdnem a teljes expanzió
mentén együtt jár a gőznedvesség növekedésével, ill. csökkenésével –
lekondenzálódással, ill. kipárolgással –, ami a gőz és a turbinaház fala közti hőcserét
intenzívebbé, a hőmérsékletváltozásokat gyorsabbá és nagyobb mértékűvé teszi. A
turbinaház falában kialakuló nagy hőmérséklet-különbségek jelentős vetemedéseket
okozhatnak és megnövelhetik a réseket. Így pl. a ház felső és alsó részének 10 °C-os
TERMIKUS GÁZTALANÍTÁS ÉS VEGYI VÍZKEZELÉS
274
hőmérséklet-különbsége a résméreteket mintegy 10 %-kal változtatja meg. A
vonatkozó vizsgálatok azt mutatják, hogy ezek a problémák elsősorban a
nagynyomású házban jelentkeznek, ahol a nyomás még részterhelés esetében is
nagyobb az atmoszférikusnál. Ezért bár az előzőekben vázolt jelenség növeli a
nedvesgőz-turbináknál a levegő bejutás lehetőségét, de ez a növekedés nem jelentős.
A tápvízbe a legtöbb oxigén a póttápvízzel kerül be. A nyersvíz a levegőből igen sok
oxogént oldhat. A póttápvizet, tekintettel annak nagy oldott gáztartalmára, csak
előgáztalanítva lehet a körfolyamatba vezetni.
Nagy hőmérsékleten, különösen 400 °C felett a vízgőzmolekulák disszociációjából is
keletkezik oxigén, mégpedig a következő reakciók szerint

1
2 2 2
2
1
2 2
2
2
2 2
2
H O H O ,
H O H OH,
H O H OH,
H O H O,
H O 2H O.
→ ÷
→ ÷
→ ÷
→ ÷
→ ÷

A legtöbb bomlási reakció közben is oxigén szabadul fel.
A kémiai víztisztítás során bikarbonátok és karbonátok jutnak a vízbe. A
bikarbonátok és a legtöbb karbonát a víz kondenzátor utáni hőmérséklet-
emelkedésével egyre nagyobb mértékben bomlik, s ennek eredményeként szabad
oxigén és széndioxid keletkezik. A leírtak miatt a kondenzvíz ill. tápvíz még akkor is
tartalmaz oxigént és széndioxidot, ha a kondenzátorban tökéletes gáztalanítás valósult
meg. A korrózió elkerülése érdekében ezeket a gázokat is el kell távolítani, ami a
külön e célra beépített gáztalanítóval történik.
3.9.1.3. A gáztalanítás célja és elvi lehetőségei
Minthogy a vízben oldott gázok súlyos korróziós problémákat okozhatnak, a
gáztalanítás elsődleges célja e gázok vízből történő eltávolítása. A gázok kémiai és
termikus módszerekkel távolíthatók el a vízből. A kémiai módszerek nagyon
szelektívek a különböző gázokra, ezért gyakorlatilag csak az oxigén eltávolítására
alkalmazzák. Az oxigénnel kölcsönhatást kialakítani tudó reagensek közül az
atomerőmű szekunderkörében a hidrazin használható, mégpedig a termikus
gáztalanítás kiegészítésére, a maradó mikromennyiségnyi oxigén eltávolítására.
Az erőművekben rendszerint csak termikus gáztalanítót alkalmaznak, amely
bármely oldott gázt képes eltávolítani a vízből. Nagy előnye a kémiai gáztalanítóval
szemben – a szelektivitás hiányán túl –, hogy nem visz be a vízbe semmiféle adalékot.
A termikus gáztalanító egyben a tápvízelőmelegítő rendszer egyik – keverő típusú –
hőcserélője, amelyben a tápvíz felmelegszik a fűtőgőz telítési hőmérsékletéig. A
fűtőgőzt általában a turbina egyik megcsapolásából vesszük.
3.9.1.4. A termikus gáztalanítás elméleti alapjai
A levegővel, vagy bármely más gázzal érintkező vízben oldott gázmennyiség (m) a
DALTON-törvény alapján arányos a gáz víz fölötti parciális nyomásával (p). Ez
természetesen igaz az oxigénre és a szén-dioxidra is. Így pl. az oxigénre :

2
O
m =
2 2
O O
.p α ,
ahol
TERMIKUS GÁZTALANÍTÁS ÉS VEGYI VÍZKEZELÉS
275
2
O
α az oxigén vízre vonatkozó abszorpciós tényezője, ami a víz hőmérsékletének
emelésével csökken,
2
O
m az egységnyi térfogatban oldott oxigén tömege.
Az erőmű kondenzvíz és tápvíz traktusában a vízszint felett nem csak gáznemű
oxigén van, hanem más gázok és vízgőz is. Ekkor az oxigén parciális nyomása a
vízszint fölött:

2
O
p =
2
g H O
p p p − −

,
mely összefüggésben
p a vízszint fölötti teljes nyomás,
g
p

a keverékben lévő – oxigénen kívüli – egyéb gázok parciális nyomása;
2
H O
p a vízszint fölötti vízgőz parciális nyomása.
Mindezek alapján a vízben oldott oxigéntartalom:

2
O
m =
2
O
α
( )
2
g H O
p p p − −

.
A víz fölötti vízgőz, oxigén és levegő parciális nyomását a víz hőmérsékletének
függvényében a 3–131. ábra mutatja atmoszférikus nyomás esetében.
0
2
4
6
8
10
12
14
16
18
20
0 10 20 30 40 50 60 70 80 90 100
0
0,1
0,2
0,3
0,4
0,5
0,6
0,7
0,8
0,9
1,0
a

t
á
p
v
í
z
b
e
n

o
l
d
o
t
t

o
x
i
g
é
n

m
e
n
n
y
i
s
é
g
e
,

m
g
/
k
g
g
á
z
o
k

p
a
r
c
i
á
l
i
s

n
y
o
m
á
s
a
,

b
a
r
a tápvíz hőmérséklete, °C
4 44 4
2 22 2
1 11 1
3 33 3

3–131. ábra. A levegő, az oxigén és a vízgőz parciális nyomása és az oxigén oldhatósága a
vízhőmérséklet függvényében atmoszférikus (1 bar) nyomáson. 1: oxigéntartalom a vízben; 2, 3, 4: a
vízgőz, az oxigén és a levegő parciális nyomása
Az ábrából látható, hogy 100 °C vízhőmérséklet esetében az oxigén és levegő
parciális nyomása nulla, s a vízgőz teszi ki a teljes nyomást, azaz
2
O
0 p = és
2
H 0
p p = . Ebben az esetben a vízben oldott oxigénmennyiség 0.
Az
2
O
α és
2
O
p hőfokfüggésének ismeretében az
2
O
m hőfokfüggése meghatározható.
Ennek eredményét mutatja a 3–132. ábra a vízhőmérséklet függvényében a víztükör
fölötti nyomás, ill. az ennek megfelelő telítési hőmérséklet mint paraméter mellett.
TERMIKUS GÁZTALANÍTÁS ÉS VEGYI VÍZKEZELÉS
276
0
2
4
6
8
10
12
14
16
0 10 20 30 40 50 60 70 80 90 100
a

t
á
p
v
í
z
b
e
n

o
l
d
h
a
t
ó

o
x
i
g
é
n

m
e
n
n
y
i
s
é
g
e
,

m
g
/
l
a tápvíz hőmérséklete, °C
t
s
=100
90
80
70
60
50

3–132. ábra. Oxigén oldhatósága vízben a víz hőmérsékletének függvényében a víztükör feletti
levegőnyomásokon. (A levegő-nyomásgörbék paraméterei a vízgőz telítettségi nyomásainak felenek meg.
A vízgőzmentes levegő 20,9 % oxigént tartalmaz.)

Hasonló görbék szerkeszthetők magasabb nyomásoknál is. Az ábrából
megállapítható, hogy a folyadék gáz-oldóképessége miatt a gáztalanítás annál
tökéletesebb lehet, minél alacsonyabb hőmérsékleten végezzük azt el (tehát legjobb a
kondenzátorban). Az ábrából látható, hogy a vízben oldott oxigénmennyiség igen
gyorsan csökken a hőmérséklet növelésével és a forrásponton zérus értéket ér el. Ez
azt jelenti, hogy a víz felforralásával kiűzhető belőle a teljes oxigénmennyiség. Ettől
csak akkor van eltérés, ha a víz egyes részei – pl. kellő melegítés hiányban – nem érik
el a forráspontot, vagy ha a gáztartalmú vizet zárt térben hevítjük. A
2
H O
p = p
feltétel csak forralással érhető el, ami bármely nyomáson elvégezhető. A folyamat
gyorsítható a megfelelő hidrodinamikai feltételek biztosításával. A gáztalanítás
programja tehát: felmelegítés forráspontig, további melegítés bizonyos gőzmennyiség
folyamatos keletkezése érdekében és e gőzmennyiség gáztalanítóból történő elvezetése.
A gőz elvezetése megakadályozza, hogy a vízből kilépő gáznak megengedettnél
nagyobb parciális nyomása kialakuljon. A leírtakból látható, hogy a termikus
gáztalanítás fizikai folyamata lényegében a diffúzió jelenségén alapul. A lassú diffúziós
folyamat azonban különféle más folyamatokkal kapcsolva meggyorsítható. Ilyenek:
porlasztás, buborékképzés, filmekre bontás és a desztilláció elvének alkalmazása.
A diffúziót a FICK-törvény írja le:

g
d
d
q
t
= ( )
g 1 0
A C C α − ,
ahol
g
d
d
q
t
az időegység alatt a folyadék és a gőz határán – az ún. fázishatáron – áthaladó
gőz mennyisége,
g
α a gázátmeneti szám, ami a gáz minőségétől és a hőmérséklettől függő jellemző,
A a fázishatár szabad felülete,
1
C a folyadékban mért tényleges gázkoncentráció,
TERMIKUS GÁZTALANÍTÁS ÉS VEGYI VÍZKEZELÉS
277
0
C az egyensúlyi gázkoncentráció.
A jó diffúziós hatás elérése érdekében a fázishatár növelésére kell törekedni (pl.
porlasztással, buborékoltatás lyuggatott tálcákon vagy tányérokon). Az „egy elméleti
tányéros” gáztalanítóban a forrásban lévő folyadékban a gáz- és a folyadékfázis között
a HENRY–törvénynek megfelelő egyensúly uralkodik. A folyadékban maradó (
1
C ) és a
gőzfázisba jutott (
1
C δ β ⋅ ⋅ ) gázmennyiségek összege egyenlő a folyadékban eredetileg
(belépéskor) oldott gázmennyiséggel (
0
C ):

1 1
C C δ β ÷ ⋅ ⋅ =
0
C ,
ahol
β a gáztalanítóhoz felhasznált gőz és a gáztalanítandó víz mennyiségi aránya;
δ a megoszlási tényező, azaz a gőzfázisban és a folyadékfázisban lévő
gázkoncentrációk viszonyszáma, a
s s
p , t állapotjellemzők függvénye:
A folyadékban maradó gázmennyiség:

1
C =
0
1
C
δ β ÷ ⋅
.
Több (n darab), egymással sorba kapcsolt tányér után a folyadékban maradó
gázmennyiség:

n
C =
( )
0
n
C
δ β ⋅
.
3.9.1.5. Gáztalanító szerkezetek
A 3–132. ábrából láthatóan a folyadék gáz-oldóképességére való tekintettel a
gáztalanítás annál tökéletesebb, minél alacsonyabb hőmérsékleten végezzük azt el,
tehát a legjobb a kondenzátorban. Elméletileg a kondenzátor is alkalmas
gáztalanításra, minthogy benne a víz apró cseppek formájában van jelen, így az
oldott gázoknak kellően nagy fázisérintkezési felület és idő áll rendelkezésre a
távozáshoz. Tény, hogy olyan finomságú vízelosztást, mint amilyen a kondenzátorban
nem, nem találunk máshol a hősémában, mert ehhez az kellene, hogy a gáztalanító is
akkora legyen, mint a kondenzátor. Jól épített kondenzátorban aláhűtés gyakorlatilag
nem következik be, így a tömörtelenségeken át a kondenzátorba jutó gázok nem
tudnak a csapadékvízbe oldódni. Ennek feltétele azonban, hogy a kondenzátor
szerkezete tegye lehetővé egyrészt a turbinából jövő és igen kis gáztartalmú gőz
gáztalanítását, másrészt a kondenzátorban esetlegesen felvett gázmennyiség ismét ki
tudjon lépni a csapadékból. Ennek érdekében a kondenzátorban terelőlemezekkel a
gáztalanítóhoz hasonló áramlási képet hoznak.
Nem elegendő azonban a kondenzátort úgy építeni, hogy benne a gáztalanítás
tökéletes legyen, hanem meg kell akadályozni azt is, hogy a már egyszer gáztalanított
víz ismét gázokat oldjon magába. A gázbehatolás szempontjából érzékeny területek a
következők:
– a kondenzátor és csapadékszivattyú közötti vezeték, melyet kellő gondossággal
el lehet készíteni gáztömören,
– a csapadék- (főkondenzátum-) szivattyú tömszelencéje, melyet a szívó oldalon
célszerű elhagyni, ill. kettős tömszelencével építeni, ahol is a két tömszelence
között nagynyomású gáztalanított tápvíz található.
TERMIKUS GÁZTALANÍTÁS ÉS VEGYI VÍZKEZELÉS
278
Szintén gázbetörés veszélyes hely az atmoszférikusnál alacsonyabb nyomáson
dolgozó valamennyi előmelegítő és hozzá tartozó csővezeték és szivattyú. Mivel ezeket
a berendezéseket már nem lehet gáztalanítónak kiképezni, ezért legcélszerűbb, ha ezek
csapadékvizeit a kondenzátorba vezetjük gáztalanítás céljából. Mint látható a vákuum
alatti gáztalanítás, az elméletileg mellette szóló érvek ellenére komoly gyakorlati
nehézségekkel jár. A gyakorlatban ezért az atmoszférikusnál nagyobb nyomáson
történő gáztalanítás terjedt el, bár ez nehezebb feladat, mint vákuum gáztalanítás. A
leghelyesebb a két módszer együttes alkalmazása, azaz a kondenzátorban a lehető
legteljesebb mértékben gáztalanítunk, majd a táptartállyal egybeépített gáztalanítót,
mint utó és biztonsági gáztalanítót tekintjük. Ennek azonban induláskor és rendkívüli
üzemi helyzetekben alkalmasnak kell lenni a teljes tápvízmennyiség gáztalanítására.
A gáztalanítás sikerességének legfontosabb feltétele, hogy a gáztalanítandó
folyadékot (vizet) forrásponton tartsuk. A forrásponton lévő folyadékból akkor
távozik a gáz, ha a felette lévő térben parciális nyomása kisebb, mint a
folyadékfázisban. A kilépő gázrészecskéknek át kell törniük a felettük lévő
folyadékoszlopon és le kell győzniük a folyadék felületi feszültségét is. A felsorolt
feltételek biztosítása érdekében a célszerű a folyadékot kis részecskékre bontani és
gondoskodni kell arról is, hogy a kilépő gázok folyamatosan eltávozzanak. A
forráspontot elvileg kétféleképpen érhetjük el. Az egyik módszer a kigőzölögtetés
fojtás útján, a másik a keverő előmelegítőben történő melegítés. A két módszer közül
– látszólag – az első kedvezőbb. Ennél a vizet felületi előmelegítőben – még a
gáztalanítóba való lépése előtt – magasabb hőmérsékletre melegítik, mint amennyi a
gáztalanítóban uralkodik, majd ezután nyomását fojtással csökkentik. A nyomás
csökkenése után az oldott gázok a keletkező gőzzel együtt kilépnek a vízből. A
módszer hátránya, hogy a gőz és a gáz szétválasztásához szükséges ellenáráramlás
nem jön létre, ezért a hatás nem a kívánt mértékű. Mindemellett termodinamikai
szempontból sem jó, mivel a tápvízelőmelegítés folyamatába egy ellentétes lépést is
beiktat.
A megvalósított gáztalanító szerkezetek felépítését a 3–133. ábra szemlélteti. Ebben
a gáztalanítandó víz lyukasztott tálcákon csörgedezik lefelé, a fűtőgőz pedig kereszt-
ellenáramban felfelé áramlik. A gáztalanítás megvalósítható a porlasztásos módszerrel
is. Ebben az esetben a vizet kis cseppekre bontják és ebbe a térbe vezetik be a
fűtőgőzt. E módszer hátránya, hogy a fűtőgőz a cseppek a felületére kondenzálódik,
így a gázrészecskéknek ezt a kondenzátumfilmet is át kell törniük.
TERMIKUS GÁZTALANÍTÁS ÉS VEGYI VÍZKEZELÉS
279
7
10
9
8
4
3
11
1
2
5
6
12

3–133. ábra. A gáztalanító rendszer sémája
1: fűtőgőz a turbina megcsapolásából; 2: tartalék fűtőgőz; 3: gáztalanító oszlop;
4: táptartály; 5: páragőz elvezetés; 6: páragőz-hűtő; 7: gázelvezetés;
8: tápvíz a kisnyomású előmelegítőkből; 9: a páragőz-hűtő csapadékának elvezetése;
10: tápvíz hozzávezetés a kisnyomású előmelegítők megkerülésével;
11: tápszivattyú szívóvezeték; 12: utóforraló gőzvezetéke
A gáztalanító oszlop egyidejűleg keverő előmelegítő is, amelyben nem csak a fő
kondenzátum áram felmelegedése megy végbe a turbinából elvett fűtőgőzzel, hanem
más csapadékoké is (pl. a nagynyomású előmelegítőket fűtő gőz csapadékai). A
párakondenzátorban megtörténik a gáztalanító oszlop felső részén elvezetett gőz-gáz
keverék (minthogy az elvesztett gáz – levegő – bizonyos mennyiségű gőzt is magával
visz) szétválasztása, a gőz kondenzálása és a csapadék visszavezetése a rendszerbe,
valamint a nemkondenzálódó gázok kibocsátása az atmoszférába vagy a légtelenítő
tartályba. A légtelenítő tartályra különösen egykörös atomerőművekben lehet szükség,
amelyeknél az elszívott levegő radioaktív izotópokat (hasadási termékeket) is
tartalmazhat.
A gáztalanító oszlopból alácsurgó tápvíz az oszlop alatt elhelyezett tartályba, az ún.
táptartályba gyűlik össze, ahonnan a tápszivattyú szállítja azt el. A tápvízszivattyú
számára biztosítani kell, hogy előtte bármely üzemállapotban megfelelő hozzáfolyás,
megfelelő vízoszlop legyen. Különösen terhelésváltoztatás idején hosszabb-rövidebb
ideig különbség lehet a tápvízszivattyú és a kondenzvízszivattyú által szállított
vízforgalmak között. Emiatt az említett megfelelő tápszivattyú hozzáfolyás csak akkor
garantálható bármely üzemi állapotban, ha a táptartály megfelelő puffernek
tekinthető a tápvíz szempontjából, azaz a táptartály térfogata akkora, hogy a benne
tárolt tápvíz mennyisége elegendő a tápvíz- és kondenzvízszivattyú forgalmak
különbségének felvételére, ill. kibocsátására.
A gáztalanítók a bennük uralkodó nyomás alapján lehetnek vákuum alatti,
atmoszférikus és atmoszférikus feletti nyomású gáztalanítók. Külön vákuum alatti
gáztalanítót nem építenek az erőművekbe, mert ilyennel a kondenzátor révén már
rendelkeznek. Az atmoszférikus és az atmoszférikus feletti nyomású gáztalanítók
szerkezeti felépítése gyakorlatilag nem tér el egymástól. A gáztalanító nyomását a
TERMIKUS GÁZTALANÍTÁS ÉS VEGYI VÍZKEZELÉS
280
szembeható tényezőket figyelembe vevő optimálással lehet kiválasztani. Kétkörös
atomerőművek szekunderkörében 10 bar-nál nagyobb gáztalanító nyomás alkalmazása
nem célszerű és nem alkalmaznak atmoszférikus gáztalanítókat sem. Általában
5..8 bar gáztalanító nyomás terjedt el. Atmoszférikus gáztalanítók csak az
atomerőművek primerköri pótvíz-előkészítő rendszerébe kerülnek beépítésre.
A gáztalanítóval szembeni legfontosabb követelmények a következők:
– Lehetőleg jó vízporlasztást biztosítson, hogy a gőz megfelelően érintkezhessen az
elporlasztott vízzel.
– A gőz útjában kis ellenállások legyenek a tökéletes gáztalanítás és a kis
nyomásesés érdekében.
– A gáztalanító oszlop alatt lehetőleg nagytérfogatú tartály legyen, ami legalább
20..30 percnyi teljes terhelésű üzemre biztosít tartalék tápvizet.
– Jó gázelvezetés legyen, hogy a kiválasztott levegőt biztosan el lehessen vezetni.
– Zajmentes üzemet biztosítson. A rosszul méretezett gáztalanító a helytelen
vízelosztás miatt dübörgő hangot ad és biztosan rosszul gáztalanít, mivel a
hangot az okozza, hogy vízfüggöny képződik, amely a gáztalanítót helyenként
lehűti, amivel hirtelen kondenzáció jár. Ezt a helyet a fűtőgőz gyorsan
felmelegíti. A jelenségek periodikus változása eredményezi a dübörgő hangot.
– A jó gáztalanítás alapfeltétele a pontos nyomás-, illetve hőfoktartás, ezért a
fűtőgőzt mindenkor úgy kell szabályozni, hogy a megkívánt nyomás és
hőmérsékletértéket mindig betartsuk.
– Nem szabad a gáztalanítóra, mint előmelegítőre túlságosan nagy
hőmérsékletemelést rábízni, törekedni kell arra, hogy a tápvizet közel a
forráspont körül vezessük be a gáztalanítóba.
– Meg kell akadályozni a táptartályban lévő gáztalanított víz ismételt
gázfelvételét, ennek érdekében utóforralót célszerű beépíteni a táptartály
vízszintje alá.
A gáztalanító berendezés legfontosabb része a függőleges gáztalanító oszlop,
amelyben az alul bevezetet fűtőgőz és a felül bevezetett tápvíz kereszt-ellenáramú
áramlása valósul meg. Attól függően, hogy milyen módon oldják meg a
gáztalanítandó víz és a fűtőgőz érintkezési felületének növelését, szórófejes
(porlasztós), hártyás, vízsugaras és buborékoltató típusú gáztalanítókat
különböztetünk meg. Lehetőség van a különböző típusok – pl. a vízsugaras és a
buborékoltató típusok – kombinált alkalmazására is.
A legelterjedtebbek a vízsugaras típusú gáztalanítók. Példaként egy ilyen
gáztalanító oszlop egyszerűsített keresztmetszeti rajza látható a 3–134. ábrán. A
gáztalanítandó víz felül lép be a legfelső perforált tálcára, majd az egymás alatt
elhelyezett tálcákon keresztül mozog lefelé. Ezért e típust tálcás gáztalanítónak is
nevezik. A tálcákon lévő lyukak kis (5..6 mm) átmérőjűek, ami a vízsugár elegendően
finom cseppméreteit biztosítja.
TERMIKUS GÁZTALANÍTÁS ÉS VEGYI VÍZKEZELÉS
281
vízbelépés
gőzbelépés
lyukasztott lemeztálca
nyitott szektor
lefedett szektor

3–134. ábra. Csörgedeztető tálcás gáztalanító

Két típusú tálca van:
a) szabad áramlási keresztmetszet középen (3–134. ábra),
b) szabad áramlási keresztmetszet a periférián.
A lefelé mozgó víz a szemben áramló gőz kondenzációja révén telítési hőmérsékletig
melegszik, megszabadul a gázoktól, majd a fűtőgőz kondenzátumával együtt alul a
táptartályban összegyűlik. A leválasztott gázok – némi gőzzel együtt – az oszlop
tetején hagyják el a gáztalanító oszlopot, majd a párakondenzátorba kerülnek.
3.9.1.6. A gáztalanítás paramétereinek megválasztása
Mint korábban rámutattunk, termikus gáztalanítást abban az esetben tudunk
megvalósítani, ha a gáztalanítandó vizet forrásba hozzuk. Erre elvileg két lehetőség
kínálkozik: vagy a gáztalanító nyomásához képest túlhevített vizet adagolunk a
gáztalanítóba, melyet ott fojtunk és így az részben kigőzölög, vagy fűtjük a
gáztalanítót és így érjük és a kívánt kigőzölgést. Ennek megfelelően vannak túlhevített
víz és keverő (gőzfűtésű) rendszerű gáztalanítók.
TERMIKUS GÁZTALANÍTÁS ÉS VEGYI VÍZKEZELÉS
282
A túlhevített vízzel üzemelő gáztalanítókat nagy erőműveknél nem használják,
számos hátrányos tulajdonságuk okán. Mindenekelőtt a víz fojtása jelent energetikai
veszteséget. E típusú gáztalanítókba lehetetlen több, különböző paraméterű részáram
(tápvíz, csapadékvizek stb.) gáztalanítása. Ugyanezen okokból viszont
atomerőművekben jól használhatók a reaktor lefúvatott vizének gáztalanítására.
Fő gáztalanítóként kizárólag keverő (gőzfűtésű) rendszerű berendezéseket
alkalmaznak. Ezeket a gáztalanítókat nyomásuk szerint csoportosítjuk, mely lehet
vákuum alatti, atmoszferikus, ill. túlnyomásos. Az erőművi technológiában vákuum
alatti nyomáson üzemelő gáztalanítót ritkán alkalmaznak, mivel ilyen gáztalanítás
már a kondenzátorban is van. Az atmoszférikus és a túlnyomásos gáztalanítók
konstrukciós szempontból gyakorlatilag egyformák.
Adott előmelegítési véghőmérsékletnél a gáztalanító nyomásának megválasztásától
függ az előmelegítés kis- és nagynyomású előmelegítők közötti megoszlása, azaz a kis-
és a nagynyomású előmelegítők száma, ill. azok aránya. Az optimális gáztalanító
nyomás kiválasztásánál ezt is figyelembe kell venni.
Az alacsonyabb (az atmoszférikushoz közeli) gáztalanítási nyomás legfontosabb
előnyei:
– A táptartály kisebb nyomású, ezért lényegesen olcsóbb.
– Kisebb hőmérsékletű tárolás esetében a táptartályt a tápszivattyúhoz való
hozzáfolyás biztosítása érdekében nem kell olyan magasan elhelyezni, mint nagy
hőmérsékletnél.
– A tápszivattyú hidegebb tápvizet szállít, ami csökkenti a szivattyúzási munkát
és a szerkezeti nehézségeket.
– Kisebb hőfoknál a tápvíz pH értéke nagyobb, ami csökkenti a tápszivattyú
korróziójának a lehetőségét.
– A gáztalanítás kisebb hőmérsékleten egyszerűbb és gazdaságosabb.
Az alacsonyabb gáztalanítási nyomás alkalmazásának legfontosabb hátrányai:
– Több nagynyomású előmelegítő alkalmazása válik szükségessé.
– A nagynyomású előmelegítők drágábbak és üzembiztonságuk kisebb, mint a
kisnyomásúaké.
– A nagynyomású előmelegítők kapcsolása gyűjtősínes kapcsolásnál
bonyodalmakra vezethet. (Ma már ez nem mértékadó szempont, mivel
dominálnak a blokk kapcsolású erőművek.)
A nagyobb gáztalanítási nyomás alkalmazásának főbb előnyei:
– A nagyobb nyomás alkalmazásával nő a telítési hőmérséklet, így csökken az
abszorpciós tényező, fokozottabb a deszorbeálódás. A magasabb hőmérséklet
elősegíti a bikarbonátok teljesebb bomlását
[ [
3 2 3 2 2
2NaHCO Na CO H O CO = ÷ ÷ , valamint a primer, ill. az előbbi úton
keletkezett karbonátok hidrolízisét [ [
2 2 2 2
Na CO H O 2NaOH CO ÷ = ÷ . E
folyamatok során szén-dioxid keletkezik, mely eltávolítható, s ezzel a
tápvízrendszer további korróziója csökken.
– Nagynyomású előmelegítő kiváltását teszi lehetségessé, így gazdasági
szempontból kedvező a nagyobb a gáztalanítási nyomás. Nagy kezdőnyomásoknál
az alacsonyabb nyomású gáztalanító után még sok előmelegítő fokozatot kellene
beépíteni, melyek csapadékvize olyan sok hőt szállítana a gáztalanítóba, hogy
TERMIKUS GÁZTALANÍTÁS ÉS VEGYI VÍZKEZELÉS
283
azt túlhevített vízzel üzemelő berendezéssé teheti, annak minden hátrányával
együtt.
– Minthogy –általában – a gáztalanítóba csatlakoznak a folyamatos lefúvatási
helyek kondenzedényei, a szabályozó szelepek tömszelencegőzének kondenzátuma
és a csővezetékek csapadéka, a nyomás növelése a fojtás miatti energetika
veszteséget csökkenti.
A nagyobb gáztalanítási nyomás alkalmazásának főbb hátrányai:
– A nyomás növelésével egyidejűleg romlanak a gáztalanító utáni tápszivattyú
üzemviszonyai. Egyrészt a telítési hőmérséklet növelésével növekszik a kavitációs
veszély, egyre nagyobb hozzáfolyási magasságot kell biztosítani, másrészt
növekszik a hajtás energiaigénye is a fajtérfogatok növekedése miatt (minden
1 bar nyomásnövelés a hajtás energiaigényét kb. 1 %-kal növeli).
– A nyomás növelésével a táptartály dárgul.
A leírtakat és még további szempontokat figyelembe általában 3..8 bar gáztalanító
nyomás adódik optimálisra, de előfordulhatnak 10..15 bar nyomású gáztalanítók is.
A gáztalanító anyag- és hőmérlege
A gáztalanító anyagmérlegének felállításához valamennyi, a gáztalanítóba belépő, és
abból kilépő gőz, gáz és vízmennyiséget figyelembe kell venni. Ezeket a mennyiségeket
az egész szekunderkör együttesen határozza meg és függnek a terhelési állapottól is.
Ugyanezek vonatkoznak a hőmérleg felállítására is.
Az egyenletek felírhatók külön a gáztalanító oszlopra, a gáztalanító-táptartály
egységre, a párakondenzátorra és az egész gáztalanító-rendszerre. A gáztalanítóból a
levegővel együtt eltávozó gőz mennyiségét általában a gáztalanított víz
mennyiségének arányában adják meg (5..10 kg/tonna).
A hőmérleg felírásánál a környezetnek átadott hőt egy bizonyos hatásfokkal vesszük
figyelembe. A hatásfok értéke mintegy 97..98 %, azaz kb. 2..3 % a környezetnek
átadott hő miatti hőveszteség.
3.9.1.7. Állandó és változó nyomású gáztalanítás
Mindaddig, amíg túlnyomórészt gyűjtősínes kapcsolású erőműveket építettek, szinte
kizárólagosan állandó nyomású gáztalanítást alkalmaztak. Gyűjtősínes erőművek
esetében (közös gőzgyűtővezetékek és állandóan összekötött táptartály gőz- és
vízterek) ez a követelmény elkerülhetetlen. Az ilyen típusú erőművekben a gáztalanító
fűtésére megcsapolásból vett gőzt használtak, melyet minden esetben állandó
nyomásra fojtottak, ami veszteséget jelent a körfolyamat szempontjából. Ezt a
veszteséget csökkenteni lehet azáltal, hogy a gáztalanítót követően ugyanerre a
megcsapolásra egy nagynyomású előmelegítőt is kapcsolunk. Az üzemviszonyok
változásával változik a gáztalanítóba érkező tápvíz hőmérséklete, míg az azt fűtő gőzé
a fojtással biztosított állandó nyomás következtében nem, tehát a blokkterhelés
csökkenésekor egyre nagyobb hőmérsékletkülönbség jut a gáztalanítóra, ami a
gáztalanítón belüli viszonyok széles sávon belüli változását eredményezi.
Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy az állandó nyomású gáztalanítás hátránya
– a gőz fojtásakor jelentkező veszteség és
– a változó terhelési állapotok gáztalanítón belüli rossz követése.
Az állandó nyomású gáztalanítók hősémába illesztésére többféle lehetőség is
kínálkozik, attól függően, hogy milyen gáztalanítási nyomást választottunk és
alkalmazunk-e nagynyomású előmelegítőket. Ha nagynyomású előmelegítő nélküli
TERMIKUS GÁZTALANÍTÁS ÉS VEGYI VÍZKEZELÉS
284
kapcsolást választunk, akkor gondoskodnunk kell arról is, hogy alacsony
részterhelésnél a megcsapolt gőz nyomása – melyet az előírt nyomásra fojtunk – már
nem lesz elegendően nagy. Ebben az esetben a szükséges nyomású fűtőgőzt a frissgőz
fojtásával állíthatjuk elő. Ezt szemlélteti a 3–135. ábra ahol mind a kapcsolást, mind
pedig a terhelés függvényében változó telítési gőzhőmérsékleteket is feltüntettük.

t
GTT
=áll.
terhelés, %
100 50 0
h
ő
m
é
r
s
é
k
l
e
t
,

°
C
csapolt gőz fojtása
frissgőz fojtása

3–135. ábra. Állandó nyomású gáztalanítás megoldási lehetősége (A olyan szabályozószelepet jelöl,
mely a csökkenő nyomásra nyit.)
Mint látható, viszonylag alacsony részterhelésen a gáztalanítót fűtő gőz fojtásával
megfelelő nyomású (és telítési hőmérsékletű) gőzt nyerhetünk. Lehetséges azonban
olyan alacsony részterhelés is, ahol már csak a frissgőz fojtásával tudjuk a megfelelő
hőmérsékletű fűtőgőzt biztosítani.
Amennyiben a kapcsolásban nagynyomású előmelegítő is található, a fojtási
veszteségek csökkentése érdekében célszerű a gáztalanító fűtését a közvetlenül utána
következő nagynyomású előmelegítő megcsapolásáról ellátni, ahogyan azt a 3–
136. ábra is mutatja.

3–136. ábra. Gáztalanító és nagynyomású előmelegítő közös csapolási gőzvezetéken

TERMIKUS GÁZTALANÍTÁS ÉS VEGYI VÍZKEZELÉS
285
E kapcsolásnál a gáztalanító a megcsapoláson kivett gőznek csak egy részét
használja fel, amit természetesen fojtási veszteség is terhel, mégpedig annál kisebb
részét, minél nagyobb a terhelés, míg a fennmaradó gőz fojtási veszteség nélkül a
felületi előmelegítőben tápvízelőmelegítésre fordítódik.
Korszerű, blokk kapcsolású erőművekben már nincsenek olyan párhuzamosságok
melyek állandó gáztalanítási nyomást igényelnének, ezért célszerű a gáztalanító
fűtését egy szabályozatlan és közvetlen megcsapolási gőzvezetékről biztosítani, mely
gőzvezetékben a nyomás a terheléssel együtt változik. E módszer alkalmazásával
elkerülhető és elkerülendő a fojtási veszteség. További előnye a változó nyomású
gáztalanításnak, hogy a terhelés változásával együtt a változik a gáztalanítót fűtő gőz
nyomása (így telítési hőmérséklete), mely a szintén változó belépő
tápvízhőmérséklettel együttesen az állandó nyomású esethez képest, jóval kisebb
hőmérsékletkülönbség-változást fog eredményezni, tehát ebben az esetben a
gáztalanítón belüli viszonyok „állandóbbak”. Terhelésváltoztatáskor azonban
megmutatkoznak a változó nyomású gáztalanítás hátrányos tulajdonságai, mégpedig a
következők:
A terhelés növekedésével megnövekszik a gáztalanítót fűtő gőz nyomása és ebből
következően telítési hőmérséklete is. Következésképpen a táptartályban lévő víz már
nem lesz többé telítési hőmérsékleten (természetesen csak addig, míg a megváltozott
terhelési viszonyok nem állandósulnak). Amennyiben azonban a gáztalanítás amúgy is
2..5 bar közötti értéken történik, a tárolt víz kívülről nem vehet fel gázokat, legfeljebb
újból elnyelheti a már kiűzött gázok egy részét. Ha a terhelésváltozás nem túl gyakori
és főleg nem gyors, akkor ez a körülmény nem jelent különösebb veszélyt.
A terhelés csökkenésével lecsökken a táptartályban lévő víz felszíne felett a gőztér
nyomása, ami a tárolt vízmennyiség kigőzölgését fogja eredményezni. Ez a
gáztalanítás szempontjából ugyan nem káros (hiszen úgy is a cél, hogy telített, forrási
állapotban tartsuk a vizet). A fejlődő gőz a csapolási gőzvezetéken esetleg
visszaáramolhat a turbinába is túlpörgetve azt. A hirtelen nyomáscsökkenés a
tápszivattyúban gőzképződést, így kavitációt idézhet elő. Megfelelő szerkezeti
megoldással azonban ez a káros hatás teljes mértékben kivédhető. Egy ilyen
lehetséges megoldást mutat a 3–137. ábra.
TERMIKUS GÁZTALANÍTÁS ÉS VEGYI VÍZKEZELÉS
286
b bb b
a aa a
c cc c
f ff f
d dd d
g gg g
e ee e

3–137. ábra. Változó nyomású gáztalanító elvi sémája (LABAN-féle)

E kapcsolásban a táptartályt és a gáztalanítót az a aa a gőzvezeték köti össze, amelybe a
c cc c fojtóperem van beépítve. A vízoldali kapcsolatot biztosító f ff f vezeték zárt, kettősfalú
edénybe torkollik. Ez a táptartállyal az edény belső teréből kiágazó d dd d és a külső térből
nyíló, a tápszivattyú felé is vezető g gg g csővel is összeköttetésben van. Az edény belső
terében az e ee e úszó található. A gáztalanítót tápláló megcsapolt gőz a b bb b jelű vezetéken
át jut be. Amennyiben a gáztalanítót fűtő gőz nyomása nem változik, akkor az a
csövön keresztül nincs gőzáramlás. Ha azonban a turbina megcsapolási nyomása
csökken, akkor a táptartály víztartalma kigőzölgésnek indul. Az a aa a csőben felfelé
meginduló gőzáram a c cc c fojtóperemen át nyomásesést szenved. Az így előálló
nyomáskülönbség hatására a d dd d vezetékben emelkedni kezd a vízszint, mire az e ee e úszó
belső edény felső hozzávezetését elzárja. A gáztalanítóból érkező, a táptartályban
lévőnél hidegebb víz most egyedül a g gg g csövön át, egyenesen a tápszivattyú
szívócsövébe jut. A hatás így kettős: a gáztalanítás, bár kisebb nyomáson és
hőmérsékleten, de tovább folyik, a tápszivattyú pedig továbbra is olyan vizet kap,
amelynek hőmérséklete a szívócső elején sem nagyobb, mint a nyomásához tartozó
telítési hőmérséklet. Amikor a nyomások kiegyenlítődnek, az e ee e úszó lesüllyed és így a
d dd d csövön keresztül is megindul az áramlás.
Az állandó nyomású gáztalanítók egyik szabályozott jellemzője a fűtőgőz nyomása.
A másik szabályozott jellemző lehet a táptartály vízszintje. Megfelelő vízszintmérés,
és esetleg szabályozás útján kell elkerülni a túltöltést és a tartály kiürülését (ami a
tápszivattyú hozzáfolyását megszakítaná). Általában a minimális alsó és a maximális
felső szint szabályozására nincs szükség, elegendőnek bizonyul csak vészjelzők
beépítése.
3.9.1.8. Gáztalanítás a VVER-440-es blokk szekunderkörében
A VVER-440-es blokkok szekunderkörében 6,9 bar állandó nyomású gáztalanítást
alkalmaznak. Az ehhez tartozó telítési hőmérséklet 159,7 °C. A tápvíz felmelegedése a
gáztalanítóban névleges terhelésen 11,6 °C. Névleges üzemben, illetve nagyobb
TERMIKUS GÁZTALANÍTÁS ÉS VEGYI VÍZKEZELÉS
287
terheléseknél a fűtőgőzt a nagynyomású ház harmadik megcsapolásáról veszik el,
amelynek nyomása névleges terhelés esetében 12,75 bar. A p ∆ = 5,85 bar
nyomáskülönbség egy része a turbina és a gáztalanító közötti csőszakasz ellenállása,
másik része a beépített szelepen történő fojtás következtében veszik el. Bizonyos
terhelés alatt a – felülről számított – harmadik megcsapolás nyomása már kisebb a
megengedett minimumnál, ezért a fűtést átkapcsolják a második megcsapolásra,
aminek nyomása névleges terhelésen 18,83 bar, de az átkapcsolási – kisebb –
terhelésen természetesen kisebb ennél.
Turbinánként egy (blokkokként kettő) gáztalanító van a szekunderkörben, s be van
építve egy párakondenzátor, ill. párahűtő is. A gáztalanítós táptartályok két-két
gáztalanító oszloppal rendelkeznek, melyeknek magassága 17 m, átmérője 3,442 m.
Egy táptartály térfogata 120 m
3
.
3.9.2. Korrózió és vegyi vízkezelés
A vízkezelés feladatait lényegében két követelmény határozza meg.
1. A kazáncsövek falán, a turbinalapátokon és a hűtőrendszerben meg kell
akadályozni a vízben, ill. a gőzben lévő szennyeződések lerakódását (kőképződés
és elsózódás). Nyomottvizes atomerőműben meg kell akadályozni a gőzfejlesztő
elrakódását a szekunderköri korróziótermékekkel.
2. El kell kerülni a vízben oldott savaknak és aktív gázoknak, elsősorban az
oxigénnek és a szén-dioxidnak a szerkezeti anyagokra gyakorolt káros hatását.
E feladatokat részben a betáplált póttápvíz (és esetlegesen a hűtővíz)
előkészítésével, lágyításával, ill. sótalanításával, részben a tápvíz folyamatos termikus
gáztalanításával és kémiai kezelésével (lúgosítás) tudjuk megoldani. (A vízkémiai
ismeretek részletes bemutatása más tárgyak feladata, feltételezzük, hogy e jegyzet
használója ezen ismeretekkel már rendelkezik.) Az erőművi tápvízben számtalan
oldott anyag maradhat és kerülhet bele üzem közben. Ezek az anyagok különféle, az
egyes berendezésre nézve káros folyamatokban vehetnek részt. A következőben először
e folyamatokat vesszük sorra, majd röviden áttekintjük azon módszereket, melyekkel
a káros hatások kivédhetők.
3.9.2.1. Kőképződés és gőzelsózódás
A tápvíz egyik kellemetlen üzemi hatását annak sótartalma okozza. A vízben oldott
sók a kazánkőképződést, a gőzzel távozó sók pedig a túlhevítő felületek és a
turbinalapátok elsózódását okozhatják. A melegítés és elgőzölögtetés hatására a
kazánba jutó és keménységet okozó sók koncentrációja túllépheti az oldhatósági
határt. Az oldhatóság túllépését elősegíti, hogy a melegítés hatására a vízben olyan
reakciók játszódnak le, melyek eredményeképpen egyes, jól oldható sókból kevésbé
oldódó sók keletkeznek. Ilyen sók pl. a hidrokarbonátok (Ca(HCO)
3
, Mg(HCO)
3
).
Ugyanerre az eredményre vezetnek még más, magas hőmérsékleten lejátszó
folyamatok is. A kismértékben oldható magnézium-karbonát pl. a vízzel kevésbé
oldható megnézium-hidroxidot alkot:
( )
2
2 2 2 2
2
2
H O
MgCO 2H O Mg OH H CO
CO
÷ ⇔ ÷ .
TERMIKUS GÁZTALANÍTÁS ÉS VEGYI VÍZKEZELÉS
288
Az oldott kovasav kalcium-, magnézium- és vassókkal nem oldható szilikátokat
alkot, pl.:

2 3 4 2 4 3
Na SiO CaSO Na SO CaSiO ÷ ⇔ ÷ .
Bizonyos hőmérsékleten a kazániszap kalcium-karbonátja a vízben oldott nátrium-
szulfáttal nem oldható gipsz és szóda keletkezése közben lép reakcióba:

3 2 4 4 2 3
CaCO Na SO CaSO Na CO ÷ ⇔ ÷ .
Az így keletkező nem oldható sók a vízből kiválnak és a képződő kazánkő elemeit
alkotják. A fontosabbak: kalcium-szulfát ( )
4
CaSO , kalcium-karbonát ( )
3
CaCO ,
magnézium-karbonát ( )
3
MgCO , kalcium-szilikát ( )
3
CaSiO , magnézium-szilikát
( )
3
MgSiO és magnézium-hidroxid ( )
2
Mg(OH) . E nem oldható sók kiválásának fizikai
folyamat nem mindig ugyanaz. A sók kiválása a következő részfolyamatokra bontható:

homogén oldat
t últ elít et t oldat
szilárd fázis megjelenése
kolloid állapot
krist ály elemek koagulált pelyhek
durva pelyhek
kazániszap
nagy krist ályok
lerakódás a kazánfalra
kazánkő

A kazánkő tulajdonságait a benne lévő sók határozzák meg. Néhány fontosabb és
jellegzetes kazánkő, ill. kazániszap összetétele a következő:
1. A gipszkazánkő legalább 90 %-ban kalcium-szulfátot tartalmaz. Tömör
kristályos szerkezetű, kristályai a kazánfalra merőlegesen helyezkednek el.
2. A kalcium-karbonát kő 90 %-ban kalcium-karbonátot tartalmaz, megjelenése
változatos: por-, szivacs- és cementszerű kiválások formájában is előfordul.
3. A szilikát kazánkő 35..40 %-ban kalcium-szilikát vagy magnézium-szilikát
tartalmú. Hővezető képessége még a többi kazánkőhöz mérten is igen kicsi,
ezért alatta a kazánfal igen könnyen túlhevülhet. Ennek okán ez a
legveszélyesebb kazánkő.
Kazániszapnak nevezzük a kazánvízből porszerűen kivált, keménységet okozó sókat.
Jellemző rájuk a nagy kalcium-karbonát tartalom. A kazánüzemben kevésbé
veszélyesek, a besűrűsödött kazánvíz leiszapolásával elvezethetők. Veszélyessé akkor
válhatnak, ha a kazániszap nagyobb mennyiségű kalcium-szulfátot is tartalmaz, mert
TERMIKUS GÁZTALANÍTÁS ÉS VEGYI VÍZKEZELÉS
289
ebben az esetben a nagyobb hőterhelésű helyeken a kazániszap rásülhet a kazánfalra.
Ez a másodlagos kazánkő.
A kazánkő rontja a kazánok gazdaságosságát, de különösen azért veszélyes, mert
csökkenti a berendezés üzemkészségét, megbízhatóságát. A lerakódott kazánkő a
gazdaságosságot azért rontja, mert a kazánkőréteg hővezetési tényezője a rétegek
összetételétől, kristályszerkezetétől és porozitásától függően az alkalmazott szerkezeti
anyagok hővezetési tényezőjének 0,1..0,02-ad része. E tény pedig vagy a fajlagos
hőteljesítmény csökkenésére vagy a hőátvitelhez szükséges hőmérsékletkülönbség
növelésére vezet és végeredményében mindkettő többlet tüzelőanyag fogyasztást, az
energiaköltségek növekedését vonja maga után.
A kazánkő az üzembiztonságot azáltal rontja, hogy a kőlerakódás következtében –
változat hőterhelés, ill. víz- és füstgázhőmérséklet mellett – megnő a kazánfal
hőmérséklete. A túlhevült cső mechanikai szilárdsága (és tartós hatás esetén
tartamszilárdsága) csökken, kisebbé válhat mint a megengedett érték, ami a kazáncső
felhasadásához, ill. a kazándob felrobbanásához vezethet. Ez a veszély a
hősugárzásnak leginkább kitett helyeken válhat különösen súlyossá, mivel itt válik ki
a legrosszabb hővezetési tényezőjű szilikát kő.
A kőképződés az üzembiztonságot azért is rontja, mert a kazánlemez korróziója
kazánkő alatt besűrűsödött és le nem bocsátható anyagok miatt nagyobb mértékű.
Hátrányos az is, hogy a kazánkő mechanikai eltávolítása során megsérülhet a cső vagy
a dob fala. Az üzembiztonságot veszélyezteti, hogy hirtelen terhelésváltozás hatására
az eltérő hőtágulási tulajdonságokkal rendelkező kazánkő felrepedezik és lepattogzik a
felületről. A lepattogzás miatt áramlási zavarok és helyi túlhevülések léphetnek fel,
melyek további szilárdsági igénybevételt jelentenek a kazán szerkezeti elemei számára.
A kazánkő repedésének helyére hirtelen odaáramló, a csőfalnál jóval alacsonyabb
hőmérsékletű víz komoly falsérülést is okozhat. A kazánkő képződés csak a tápvíz
teljes sótalanításával előzhető meg. Nagynyomású, kényszeráramlású kazánoknál belső
vízkezelés nem lehetséges. Kisebb nyomású, dobos kazánoknál a kőképződés a
kazánvíz belső kezelésével is elkerülhető. Ebben az esetben a kőképződés folyamatát
úgy igyekszünk megakadályozni, adalékanyaggal (trinátrium-foszfát) vízbe
juttatásával elősegítjük a sók kiválását kazániszap formájában.
A kazánokban fejlesztett gőz a vízből mindig ragad magával sókat, melyek a
túlhevítőkben és a turbinalapátokon káros lerakódásokat okoznak. A sóknak a gőzbe
való bejutását több okkal is magyarázhatjuk:
1. A mechanikai cseppelragadás elmélete szerint gőz sótartalma az elragadott
vízcseppekből származik. E vízcseppek a túlhevítőben elpárolognak és a benne
lévő száraz sórészecskék porként a gőzzel továbbkerülnek. Biztosítani kell, hogy
az elgőzölögtetésnél a gőz minél kevesebb vízcseppet ragadjon magával, vagyis a
kazándobból távozó gőz minél szárazabb legyen. Ennek érdekében a kazándob
gőzfejlesztő képességét korlátozzák és cseppleválasztókat építenek be. A
cseppleválasztók beépítése azonban nagynyomású kazánoknál kevésbé hatékony,
mivel a nyomás növekedésével gőz és a víz fázis fajtérfogata közötti különbség
egyre csökken.
2. Az elsózódási elmélet szerint a sók saját parciális nyomásuk révén jutnak a
gőzbe és telítési hőmérsékletüknek megfelelő helyeken kondenzálódnak.
3. A gőz elsózódását leginkább a gőz oldóhatásával lehet magyarázni. A gőz
elsózódása és a gőzben oldott sók mennyisége az elgőzölögtetés módjának
függvénye.
TERMIKUS GÁZTALANÍTÁS ÉS VEGYI VÍZKEZELÉS
290
A telített gőzzel együtt távozó sók a túlhevítő csövekben és a turbinalapátokon
részben kiválnak és ott elsózódást, sólerakódást okozhatnak. A túlhevítő csövekben
lerakódott sóréteg a csövek áramlási keresztmetszetét csökkeni, így áramlási zavarokat
és helyi túlhevüléseket idézhet elő, ezek pedig a túlhevítő elégéséhez, a csövek
kilyukadásához vezethetnek. A turbinalapátokon lerakódott só a lapátok profilját és a
közöttük lévő áramlási csatorna méreteit változtatja meg, ami egyrészt a turbina
teljesítményének és hatásfokának csökkenését okozza, másrészt túlságosan nagy
axiális erőhatásokat eredményez, ami a fésűscsapágy idő előtti tönkremeneteléhez,
vagyis az üzembiztonság számottevő csökkenéséhez vezet. Különösen veszélyesek a
szilikátlerakódások – főleg a turbina kisnyomású fokozatain –, mert ezek kemény és
nehezen eltávolítható réteget alkotnak.
A túlhevítő csöveiben és a turbinalapátokon képződő lerakódások általában a
következő sókat tartalmazzák:
– vízben oldhatatlan kalcium- és magnézium-sókat. A nagynyomású erőművekben
ezek csak ritkán és igen kis részarányban fordulnak elő, mivel a keménységet
okozó sókat majdnem teljesen eltávolítják a tápvízből;
– vízben oldható, főleg nátrium-sókat (pl. NaOH, Na
2
CO
3
, NaCl, Na
2
SO
4
,
Na
3
SiO
2
);
– vízben oldhatatlan szilícium-vegyületeket (SiO
2
);
– fémoxidokat, különösen magnetitet (Fe
3
O
4
) és hematitot (Fe
3
O
3
), melyek a
korróziós folyamatokból, ill. a védőrétegből származnak.
A lerakódásokat – ha azok a berendezéséket teljesítményét, hatásfokát vagy
üzembiztonságát csökkentik, ill. rontják – el kell távolítani. A turbina elrakódására jól
lehet következtetni abból, hogy változatlan teljesítménynél az elsózódás helye előtti
nyomás megnő. A lerakódások többféle módon távolíthatók el:
1. A legkezdetlegesebb módszer a mechanikai eltávolítás. Ennek hátránya hogy
tisztítás hosszú időt igényel és a tisztított felületek érdessé válnak, rontva a
turbina hatásfokát és elősegítve az ismételt sólerakódást.
2. Kismértékű elsózódás esetén elegendő az ún. önmosatás. Ez azt jelenti, hogy
részterhelésen és a rövid ideig tartó leállásnál bekövetkező nedvesítés hatására a
kivált sók ismét vizes oldatba mennek át.
3. Nagymértékű elsózódásnál a turbinát üzemen kívül kell helyezni és nedves
gőzzel, kondenzvízzel vagy nátronlúggal át kell mosni.
3.9.2.2. Vízoldali korrózió
A kazánban lévő víz és az onnan kilépő gőz nem egységes anyag, hanem sók, lúgok és
gázok oldata. Ez az összetettség a víz korróziós hatásának vizsgálatát bonyolulttá
teszi. A korróziót ugyan egyes részfolyamatok eredményeképpen jelentkezik, de e
részfolyamatok egymásra is hatással vannak. A következőkben a teljesség igénye
nélkül ismertetjük e részfolyamatokat, valamint az elhárításukra alkalmazható
módszereket.
A savas korróziót a vízben oldott erős, ill. gyenge savak és savanyú sóik idézik elő.
Korrózióhatásukat az oldás során bekövetkező disszociációjuk eredményezi, vagyis a
savas korrózió mértékét a disszociáció foka, azaz a víz pH értéke határozza meg. A
disszociáció következtében még a vegytiszta víz is okozhat savas korróziót.
Az erős savak nagymértékben disszociálnak. A sósav például
TERMIKUS GÁZTALANÍTÁS ÉS VEGYI VÍZKEZELÉS
291
HCl H Cl
÷ −
⇔ ÷ .
A fémvas a két H
+
ion pozitív töltését felvéve a két Cl

ionnal egyesülve vas-kloridot
alkotva oldódik, míg a töltésüket vesztett H
+
ionok H
2
molekulává egyesülnek és
gázbuborékok formájában oldódnak, ill. kibuborékolnak az oldatból:
2 2
Fe 2H 2Cl FeCl H
÷ −
÷ ÷ ⇔ ÷ .
A hatás tényegében ugyanez, ha az erős savak oldatát hígítjuk, csupán a korrózió
sebessége csökken. A gyenge savak csak részben disszociálnak, a korrózió sebessége
ebben az esetben alacsony. Hosszabb üzemidő alatt hatásuk mégis kedvezőtlen lehet,
mert ha a gyenge savak reakcióba lépnek és az oldatban a H
+
ionok száma csökken,
azonnal további savmolekulák disszociálnak, ami a korróziós folyamat állandósulását
eredményezi.
A savanyú sók (pl.: NaHSO
4
, NaHCO
3
) ugyanúgy viselkednek, mint a nekik
megfelelő erős vagy gyenge savak, de azonos koncentrációnál kevesebb H
+
iont
tartalmaznak és ennek megfelelően kisebb mértékű korróziót okoznak.
Gyengén savas korróziót okoz a tiszta víz is, mivel disszociációja H
+
ion és OH

ion
keletkezik. A vas a H
+
ionokkal lép reakcióba, miközben ferroionok keletkeznek:
2
Fe 2H Fe H
÷ ÷÷
÷ ⇔ ÷ .
A ferroionok a víz OH

ionjaival reakcióba lépnek, miközben ferro-hidroxid
keletkezik:
( )
2
Fe 2OH Fe OH
÷÷ −
÷ ⇔ .
Ez a folyamat mindaddig fennmarad, amíg az oldat ferro-hidroxiddal nem telítődik,
vagy a vasat körülvevő hidrogénfilm a reakciót meg nem állítja.
A savas korrózió sebességét a víz hőmérséklete alapvetően befolyásolja, minél
nagyobb a hőmérséklet, annál gyorsabban mennek végbe a korróziós folyamatok,
mivel ekkor a disszociáció és a reakciók sebessége növekszik. Általában 10 °C
hőmérséklet emelkedés a korrózió sebességét megkétszerezi.
A hőerőművekben a savas korróziót döntően a szénsav okozza. A szénsavkorrózió
azért jelentős, mert levegőből, de főleg a vízben lévő hidrogén-karbonátok bomlásából
igen sok szén-dioxid kerül a vízbe. A vízben oldott kalcium- és magnézium-
hidrogénkarbonát melegítés hatására az alábbi reakcióegyenlet megfelelően bomlik:
( ) ( )
3 3 2 3 2 2
2
Ca HCO CaCO H CO CO H O ⇔ ÷ → ÷ .
A reakcióegyenlet egyensúlyi viszonyából következik, hogy a hidrogén-karbonátok
bomlásának megakadályozására bizonyos mennyiségű szén-dioxid jelenléte szükséges,
mert a bomlás kőképződéshez és savas korrózióhoz vezethet. E szükséglet a hidrogén-
karbonát molekulába beépített kötött szén-dioxidból és a hidrogén-karbonátok
bomlásának megakadályozásához szükséges tartozékos szén-dioxidból tevődik össze,
mely utóbbi a vízben oldott hidrogén-karbonátok mennyiségétől, vagyis karbonát-
keménységtől és a hőmérséklettől függ.
A szén-dioxid hatására bekövetkező korrózió mértékét a szénsav és a szén-dioxid
megoszlási aránya és a sav disszociációja
2 3 3
H CO H HCO
÷ −
⇔ ÷
befolyásolja. A vízben nagyobb részben szén-dioxid és igen kis részben (1/1000)
szénsav található. A disszociáció folyamatát a nagyobb mennyiségű CO2-re, vagyis a
teljes sav és gázmennyiségre vonatkoztatjuk
TERMIKUS GÁZTALANÍTÁS ÉS VEGYI VÍZKEZELÉS
292
[ [
2 2 3
CO H O H HCO
÷ −
÷ ⇔ ÷ .
Ez a folyamat 250 °C alatti hőmérsékleten játszódik le, e felett
[ [
2 2 3
CO H O 2H CO
÷ −−
÷ ⇔ ÷ .
A korróziós folyamat során a vas először átveszi a két H
+
ion pozitív töltését, majd
a Fe
++
ion a két
3
HCO

ionnal
( )
3 3
2
Fe 2HCO Fe HCO
÷÷ −
÷ = ,
ill. egy
3
CO
−−
ionnal reagál
3 3
Fe CO FeCO
÷÷ −−
÷ = .
A vas-hidrokarbonát és vas-karbonát csak ritkán található meg a vízben, mert
elbomlik
( ) ( )
3 2
2 2
Fe HCO Fe OH 2CO ⇔ ÷ ,
ill.
( )
3 2 2
2
FeCO H O Fe OH CO ÷ ⇔ ÷ .
Oxigén jelenlétében a ferro-hidroxid további reakcióba lép, amivel a vas korróziója
tovább folytatódik. Erőmű üzemében a szén-dioxid tartalmú víz pH értékét
alapvetően két tényező, a védőréteg képződés és a lúgosítás határozza meg:
1. A kőképződés és a korrózió együttes elkerülése érdekében fontos, hogy a víz
éppen tartozékos szén-dioxidot tartalmazzon. Mivel a víz pH értékét a szabad
szén-dioxid tartalom határozza meg, ezért azzal jellemezhető a víz szén-dioxid
tartalmaz. Az egyensúlyi pH értékű vízben a vascső felületén jól tapadó, tömör
és igen vékony vas-oxid védőréteg alakul ki.
2. A szén-dioxid tartalmú víz és gőz korrodáló hatásának megakadályozása
érdekében a víz pH értékét abban az esetben, ha védőréteg nem képződik (pl.
sótalanított víz) növelni kell. A pH érték növelése gáztalanítással, ill. lúg
adagolásával érhető el. A kazánvízben eleve meglévő lúgosító anyagok (nátrium-
karbonát, nátrium-hidrogénkarbonát) nem mindig eredményezik a megfelelő pH
érték növekedést, ezért a lúgosítást a vízbe adagolt lúgosító szerekkel,
ammóniával, morfolinnal, ciklohaxilaminnal, oktadecilaminnal és hidrazinnal
biztosíthatjuk.
A vegytiszta és szén-dioxid tartalmú víz savas korróziója oxigén jelenlétében
fokozottabban jelentkezik. Amíg a savas korrózió a fém egész felületét támadja, így
csak hosszú üzemidő eltelte után okoz komolyabb problémákat, addig az oxigén
helyileg támad, lyukszerű bemaródásokat okozva, s így már viszonylag kisebb
mennyiségű fémoldás is meghibásodáshoz vezethet. További káros következménye a
vízben jelenlévő oxigénnek, hogy amíg a tiszta víz korrodáló hatását polarizáció, a
szén-dioxid tartalmú vízét pedig a védőréteg képződés és a lúgosítás megakadályozza,
addig az oxigén e korróziógátló folyamatokat hatástalanítja, vagyis a savas korrózió
számára utat enged.
Az oxigén-korróziót gyakorlatilag csak az oxigén távoltartásával akadályozhatjuk
meg. A megengedhető koncentráció kicsi, mert már kevés oxigén is helyi korróziót, így
nagy kárt okozhat. Az oxigén távoltartása kettős feladat: egyrészt a bejutást kell
megakadályozni, másrészt a bejutott oxigént gáztalanítással el kell távolítani.
TERMIKUS GÁZTALANÍTÁS ÉS VEGYI VÍZKEZELÉS
293
1. Az előző szakaszban bemutattuk a termikus gáztalanítás módszerét, most
vegyi gáztalanítást ismertetjük. A vegyi gáztalanítást kizárólagosan – noha így
is tökéletes eredménnyel járna – nem alkalmazzák, hanem csak a termikus
gáztalanítás után megmaradó oxigén megkötésére, ill. az egyéb oxigénbetörések
hatására. Ennek az az oka, hogy a vegyi gáztalanítás költséges eljárás és
mindamellett a tápvíz sótartalmát is növeli. A vegyi gáztalanítás során a
tápvízhez olyan vegyszereket adagolnak, melyek a gázokkal (elsősorban az
oxigénnel) reakcióba lépnek és azokat megkötik. A leggyakrabban alkalmazott
módszerek a következők:
2. A gáztalanítandó vizet vasforgácsból készült szűrőn vezetik keresztül. A
vasforgács szűrőben az oxigén és vas közötti azon reakciókat hasznosítjuk,
melyek a korróziós folyamatnál is fellépnek. Ezzel azt biztosítjuk e folyamatok a
védendő berendezéseken kívül játszódnak le.
3. A vízhez nátrium-szulfitot (Na
2
SO
3
) adagolnak, ami megköti az oxigént,
miközben nátrium-szulfát (Na
2
SO
4
) keletkezik.
4. Nagyon lúgos tápvízhez kén-dioxidot adagolnak. A kén-dioxid a vízzel
kénessavat alkot, mely a lúgos vízben nátrium-szulfittá alakul, s ez utóbbi köti
meg az oxigént.
5. Igen elterjed oxigén megkötő anyag a hidrazin (N
2
H
4
). A hidrazin a vízben
disszociál
2 4 2 2 5
N H H O N H OH
÷ −
÷ ⇔ ÷ .
A hidrazin az oxigént a
2 4 2 2 2
N H O 2H O N ÷ → ÷
reakció szerint köti meg. Reakciótermékként csak víz és nitrogén keletkezik,
vagyis e módszer alkalmazásánál nem képződnek sók és éppen ez a legfőbb
előnye. A hidrazin alkalmas a leállított kazánok korrózióvédelmére, valamint
hatásos védelmet nyújt a szén-dioxid korrózió ellen is, mivel 175 °C feletti
hőmérsékleten bekövetkező bomlása során ammónia is keletkezik, ami a pH
érték növeli. A hidrazin veszélyes robbanóanyag (rakétalövedékek
hajtóanyagaként is alkalmazták). A megfelelően higított vizes oldatát, a
dugattyús szivattyúval táplálják a tápvízbe vagy közvetlenül a tápszivattyú
szívóoldalára fecskendezik be.
A gőzfázisban lévő vízmolekula a vassal a különböző folyamatok szerint közvetlenül
is reakcióba lép:
2 3 4 2
3 4 Fe H O 1 4 Fe O H ÷ ⇔ ÷ ,
2 2
Fe H O FeO H ÷ ⇔ ÷ ,
2 3 4 2
FeO H O Fe O H ÷ ⇔ ÷ .
A kazáncsövek vasfelületén néha találunk
2 3
Fe O (rozsda) réteget is. Ennek jelenléte
a következő okokra vezethető vissza:
1. A vascső már a beépítés előtt rozsdás volt és nem érintkezett kellő ideig
vízgőzzel, hogy a Fe
3
O
4
képződés
2 3 2 3 4 2
3Fe O H 2Fe O H O ÷ → ÷
reakciója teljesen végbemenjen.
TERMIKUS GÁZTALANÍTÁS ÉS VEGYI VÍZKEZELÉS
294
2. Üzem közben a vascső oxigén tartalmú gőzzel érintkezett. Az így keletkező
2 3
Fe O mágneses, mivel magnetitből ( )
3 4
Fe O keletkezik a
3 4 2 2 3
2Fe O 1 2O 3Fe O ÷ →
reakció szerint A mágneses
2 3
Fe O jelenléte kétségtelen tünete annak, hogy a
kazánba oxigén tört be.
A vízgőz és vas közötti reakció eredményeképpen képződő magnetit (Fe
3
O
4
) a vascső
falán tömör, vékony védőréteget alkot, mely a vasat a további korróziótól nagyrészt
megvédi. A magnetit réteg csak 570 °C alatti hőmérsékleten keletkezik, az ennél
magasabb hőmérsékleten képződő FeO ilyen típusú védőréteg kialakítására nem
alkalmas. A védőréteg kialakulása után a vascső már nem érintkezik a gőzzel, csupán
a rajta lévő réteg szilárdságát biztosítja. A gőzvezetékek sérülései tehát általában a
magnetit réteg sérülésére vezethetők vissza. A védőréteg szempontjából hátrányos a
kazánok gyakori leállítása és indítása, valamint a hőmérséklet ingadozása. Ilyenkor a –
a vasétól eltérő hőtágulási tulajdonsága miatt – a védőréteg megrepedezik és
lepattogzik. A tapasztalat azt mutatja, hogy magnetit védőréteg csak fémtiszta
felületen keletkezik, ezért nagy gondot kell fordítana a kazánok indítás előtti
tisztítására. Ennek egyik módja a savazás, melyet korrozív hatása miatt kellő
körültekintéssel kell végrehajtani.
A vízoldali korróziót az eddig említetteken kívül más okok is előidézhetik, mégpedig
a következők:
Ha valamely erőművi berendezésen vagy csővezetéken áram halad át, akkor kóbor
áramról beszélünk. Amennyiben az egyenáram akkor korróziót okozhat. Amíg az
egyenáram a fémes anyagban folyik kárt nem okoz, korróziós folyamat (fémoldás) csak
akkor indul meg, ha a fémes vezetőből az áram a másodlagos vezetőbe, a vízbe lép át
és az áramot ionok szállítják.
Eróziós korrózió lép fel a nagy vízsebességekkel üzemelő berendezésekben
(jellemzően a tápszivattyú). A nagysebességű áramló közeg gátolja a védőréteg
kialakulását, folyamatos utat nyitva a különféle korróziós folyamatoknak. Igen nagy
sebességeknél a már kialakult védőréteget is erodálhatja a vízáram.
Az erőművi berendezésekben gyakori a kristályközi korrózió, melynek oka a
tápvízben található és más korróziós termékekkel reakcióba lépő szerves anyagok. E
reakciókból igen agresszív korróziós hatású vegyületek keletkezhetnek.
Feszültségkorrózió akkor lép fel, ha a mechanikai feszültség alatt lévő szerkezeti elem
korrozív közeggel érintkezik. Ebből a szempontból azok a helyek a veszélyeztetettek,
ahol a korrózió következtében már bemaródások keletkeztek, melyek feszültséggyűjtő
helyekként viselkednek.
A vízben lévő szerves anyagok a korróziós folyamatokon kívül más kellemetlen
hatásokat is okozhatnak, többek között: a vízcsöveket eltömhetik a vasbaktériumok
által kiválasztott vas- és mangán-oxidok; az ioncserélő a anyagok hatásosságát
csökkentik a huminsavak; a savanyú kémhatású szerves anyagok a szén-dioxid
korrózióhoz hasonló folyamatokat idézhetnek elő; nagymolekulájú szerves anyagok a
tápvíz habzását segíthetik elő, ami a túlhevítők és a turbinák elsózódásához vezet; a
zsírok és az olajok a víz kéménységéért felelős sóival rossz hővezető képességű
lerakódásokat okozhatnak.
TERMIKUS GÁZTALANÍTÁS ÉS VEGYI VÍZKEZELÉS
295
3.9.2.3. A tápvíz vegyi előkészítése
A tápvíz előkészítése a víz lágyítását, ill. sótalanítását jelenti. A lágyítás célja a víz
keménységet okozó sóinak részleges, ill., ha ez lehetséges, akkor teljes eltávolítása.
Számos esetben elegendő csupán a karbonátkeménységet okozó sókat eltávolítani (ez
főleg a kezelést igénylő hűtővizekre igaz), más esetekben – a továbbiakban ezzel
foglalkozunk – az összes keménységokozó sót el kell távolítani (az a póttápvízre igaz).
Abban az esetben ha víz teljes sótartalmát eltávolítjuk sótalanításról beszélünk. A
lágyításra és a sótalanításra használt eljárások két csoportba – nevezetesen
csapadékkiválással járó és ioncserélő – sorolhatók.
A csapadékos vízlágyító eljárások lényege, hogy a kezelendő vízhez olyan
vegyszereket ( )
2 3 3 4
2
Ca OH , Na CO , Na PO
l
l
l
adunk, melyek az oldott sókat alig
oldható vegyületekké ( )
3
2
Mg OH , CaCO stb.
l
l
l
alakítják, majd ezeket kiülepítjük. A
csapadékkiválással járó vízlágyító eljárásoknak többféle változata ismeretes.
Termikus vízlágyításnál a vízben lévő hidrogén-karbonátok a melegítés során
bomlanak és a keletkező karbonátok, ill. hidroxidok a vízből csapadékként válnak ki.
Ez a módszer igen sok hőt igényel ezért ma már nem alkalmazzák.
Meszes lágyításnál a lágyítandó vízhez meszet ( )
2
CaO, ill. Ca OH
l
l
l
adagolnak, ami
az oldott szén-dioxiddal, a hidrogén-karbonátokkal és a különböző magnéziumsókkal
nehezen oldódó, s így kicsapódó kalcium-karbonát, magnézium-karbonát és
magnézium-hidroxid keletkezése közben reagál
( )
2 3 2
2
CO Ca OH CaCO H O ÷ = ÷ ,
( ) ( )
3 3 2
2 2
Ca HCO Ca OH 2CaCO 2H O ÷ = ÷ ,
( ) ( ) ( )
3 3 2
2 2 2
Mg HCO 2Ca OH 2CaCO Mg OH 2H O ÷ = ÷ ÷ ,
( ) ( )
4 4
2 2
MgSO Ca OH Mg OH CaSO ÷ = ÷ ,
( ) ( )
2 2
2 2
MgCl Ca OH Mg OH CaCl ÷ = ÷ .
A keletkező iszap ülepítéssel eltávolítható.
A meszes lágyítók a víz hőmérséklete szerint hidegen vagy melegen, az adagolt mész
minősége szerint mészvizes, mésztejes és szilárd mészhidrátos típusokat
különböztetünk meg. A reakciótér kiképzése alapján beszélhetünk klasszikus,
accelerátor és gyors meszes lágyítókról.
A mészvízzel és klasszikus hengeres reaktorral üzemelő berendezésben (lásd 3–
138. ábra) a lágyítandó víz a vízelosztóban két részre oszlik. A nagyobb hányad a
reaktor keverőcsövébe, a kisebb pedig a mésztelítőbe folyik. Innen azonos térfogatú
mészvizet szorít kis a reaktor keverőcsövébe. A reaktorban a mészvíz és a nyersvíz
között lejátszódnak a reakciók, csapadék pedig kiülepedik.
TERMIKUS GÁZTALANÍTÁS ÉS VEGYI VÍZKEZELÉS
296
2 22 2
3 33 3
1 11 1
4 44 4
5 55 5 6 66 6

3–138. ábra. Mészvizes vízlágyító
1: vízelosztó; 2: mészoltó; 3: mésztejadagoló; 4: mésztelítő; 5: reaktor; 6: szűrő

A mésztejjel üzemeltetett vízlágyító berendezést mutat a 3–139. ábra. A 3–
140. ábrán az elterjedten alkalmazott SCHLÁGER-féle meleg mész-ioncselérélő eljárás
folyamatát láthatjuk. A kezelendő víz a reaktor tetején elhelyezett porlasztó vagy
csörgedeztető típusú gáztalanítóba lép, ahol gőzzel érintkezik. A felmelegített vízhez
adagoljuk a meszet. A reakcióelegy a tartály aljába áramlik. A reakciótermékek
leülepednek és a derített vizet szűrjük. A szűrőt a reaktorban felmelegített vízzel
mossuk és a mosóvizet a visszavezetjük a reaktorba. A melegen üzemeltetett meszes
lágyítók előnye, hogy hatásosabban derítik vizet, a szervesanyag és kovasav tartalmat
jobban csökkentik és bizonyos fokig gáztalanítanak is.
TERMIKUS GÁZTALANÍTÁS ÉS VEGYI VÍZKEZELÉS
297
2 22 2
3 33 3
4 44 4
7 77 7 8 88 8
6 66 6
1 11 1
5 55 5

3–139. ábra. Mésztejes vízlágyító
1: mészhidrát tartály; 2: mészhidrát elszívó vezeték; 3: mésztejkeverő;
4: vákuumszivattyú; 5: mésztejadagoló; 6: nyersvíz-vezeték;
7: reaktor; 8: szűrő

mésztej
vezénylő
nyersvíz
1 11 1
2 22 2
5 55 5
3 33 3
4 44 4
szűrő mosóvíz ioncserélő
gőz
tároló

3–140. ábra. SCHLÁGER-féle mész-ioncserélő eljárás sémája
1: gáztalanító; 2: reakció-tölcsér; 3: ülepítő tér;
4: karbonátmentes víztároló; 5: iszaptér
3.9.2.3.1. IONCSERÉLŐK
A tápvíz sótalanítása – mint már korábban említettük – megvalósítható ioncserélő
anyagok alkalmazásával is. Az ioncserélő anyagok képesek arra, hogy a víz oldott sóit,
tehát kation és anion tartalmát más, az erőművi üzemben kevésbé vagy egyáltalán
nem káros anyagokra cseréljék ki. Hatásukat tekintve az ioncserélő anyagok kétfélék:
kation- és anioncserélők lehetnek. A kationcserélők a különböző erősségű szilárd
savak, az anioncserélők pedig a szilárd lúgok lehetnek.
TERMIKUS GÁZTALANÍTÁS ÉS VEGYI VÍZKEZELÉS
298
A vízkezelésben karboxil (–COOH) aktív csoportokat tartalmazó gyengén savas és
szulfosav (–SO
3
H) aktív csoportokat tartalmazó erősen savas, valamint amino (–NH
2
)
és imino (=NH) csoportokat tartalmazó gyengén vagy közepesen bázisos és kvartener
ammóniumcsoportokat (–NR
1
R
2
R
3
OH) tartalmazó erősen bázisos anioncserélőket
alkalmaznak. Az ioncserélő anyagok egy idő után (amikor elfogy a kicserélhető ion
készlete) lemerül. A lemerült ioncserélőt megfelelő vegyszerrel regenerálni kell, azaz fel
kell tölteni az ionkészletét. Kationcserélőkkel lágyítani, kation- és anioncserélők
együttes alkalmazásával teljes egészében sótalanítani tudjuk a póttápvizet.
Az egyes kation- és anioncserélő anyagok cserélő hatása eltérő. A gyengén savas,
karboxil típusú kationcserélő a víznek csak a hidrogén-karbonátokhoz kötött kalcium,
magnézium és nátrium ionjaival lép reakcióba, miközben szénsav keletkezik. Az erősen
savas, szulfosav csoportokat tartalmazó kationcserélő viszont az összes sók
kationjainak megkötésére alkalmas. A gyengén bázisos anioncserélők csak az erős
savakat (sósav, kénsav, salétromsav), míg az erősen bázisos anioncserélők mind az
erős, mind pedig a gyenge (szénsav, kovasav) megkötik.
Az ioncserélő anyagokat rendszerint a kavicsszűrőkhöz hasonló kivitelű zárt hengeres
tartályokban alkalmazzuk. A kezelni kívánt vizet felülről lefelé menő áramban szűrjük
az anyagon mindaddig, amíg az ioncserélő ki nem merül. Ezután alulról felfelé menő
vízárammal fellazítjuk és újrarendezzük a töltetet, majd felülről lefelé menő áramban
regeneráló vegyszert engedünk át, végül mosóvízzel eltávolítjuk a regeneráló vegyszer
maradékát.
Az ioncserélő eljárások közül a legrégebben ismert és gyakran alkalmazott módszer,
amelynél kationcserélő anyaggal a víz keménységokozó kalcium és magnézium sóit
kazánkövet nem alkotó nátrium sókkal cserélik ki. A reakciókat az alábbi egyenletek
írják le:
( ) [ [ [ [
3 3
2
Ca HCO 2Na R Ca R 2NaHCO ÷ − = − ÷ ,
( ) [ [ [ [
3 3
2
Mg HCO 2Na R Mg R 2NaHCO ÷ − = − ÷ ,
[ [ [ [
4 2 4
CaSO 2Na R Ca R Na SO ÷ − = − ÷ ,
[ [ [ [
4
MgSO 2Na R Mg R 2NaCl ÷ − = − ÷ .
A berendezés működési vázlatát a 3–141. ábra mutatja. Az ioncserélő anyag
(szulfosav típusú) alul szűrőfenékkel ellátott hengeres tartályban helyezkedik el. A
szűrőfenékben szűrőfejek találhatók; ezen vagy az erre helyezett kavicsrétegen
nyugszik az ioncserélő töltet. Felette az ioncserélő réteg 30..40 %-át is kitevő szabad
tér van. A lágyítandó víz felülről folyik át a szűrőn. A kimerült szűrőt alulról felfelé
áramló vízzel lazítjuk fel, miközben mérete megnő. Ezután az ioncserélőt lefelé menő
áramban kb. 10 %-os töménységű konyhasóoldattal regeneráljuk. A konyhasó
feleslegét és a regenerátumot mosással távolítjuk el. A regenerátum CaCl
2
, MgCl
2
és
NaCl tartalmú oldat.
TERMIKUS GÁZTALANÍTÁS ÉS VEGYI VÍZKEZELÉS
299
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
K
2.4
2.3
2.2
2.1
1.4
1.3
1.2
1.1
1.5
1
2
3

3–141. ábra. Nátrium ioncserélő berendezés
1: ioncserélő tartály; 1.1: szűrőfenék; 1.2: hordozó kavicsréteg; 1.3: ioncserélő töltet;
1.4: szabad tér; 1.5: regeneráló sólé bevezetés; 2: sóoldó tartály; 2.1: szűrőfenék;
2.2: kavics szűrőréteg; 2.3: szilárd konyhasó; 2.4: sóbetöltő nyílás; 3: mérőtartály
Szelepállások: kimerítés: A, B, C nyitva; lazítás: A, D, E nyitva;
regenerálás: A, F, G, H nyitva; mosás: A, B, H nyitva;
sóoldó mosás: A, I, J nyitva; leürítő szelepek: K

Kation és anioncserélő anyagok együttes alkalmazásával teljesen sótalanított, a
desztillált vízzel azonos vagy annál jobb minőségű vizet nyerhetünk. A sótalanító
berendezések kapcsolását a nyersvíz összetétele, a benne lévő eltávolítandó anyagok
koncentrációja, a kívánt vízminőség és a berendezések teljesítménye befolyásolja.
Nagy teljesítménynél a regeneráló vegyszer fogyasztás csökkentése érdekében
bonyolultabb kapcsolás alkalmazása gazdaságosabb. Amennyiben váltakozva
kapcsolunk egymás után sorba anion- és kationcserélő berendezéseket, akkor a víz
minősége javítható. A többlépcsős ioncserélők kialakítása lehet blokk, párhuzamos
vagy az ezek kombinációjából kialakított vegyes kapcsolású.
TERMIKUS GÁZTALANÍTÁS ÉS VEGYI VÍZKEZELÉS
300
nyersvíz
kationcserélő
(szulfosavas)
anioncserélő
(gyenge)
anioncserélő
(erős)
kevertágyas
ioncserélő
sótalanított víz

3–142. ábra. Blokk kapcsolású ioncserélőkkel kialakított sótalanító berendezés

TERMIKUS GÁZTALANÍTÁS ÉS VEGYI VÍZKEZELÉS
301
nyersvíz
kationcserélő
(szulfosavas)
anioncserélő
(gyenge)
anioncserélő
(erős)
kevertágyas
ioncserélő
sótalanított víz

3–143. ábra. Párhuzamos kapcsolású ioncserélőkkel kialakított sótalanító berendezés

A blokk kapcsolás (3–142. ábra) előnye, hogy a berendezés ellenőrzése egyszerű:
elegendő, ha blokk végén ellenőrizzük a víz minőségét. A blokk elemeit időben
egyszerre regeneráljuk, így a sorba kapcsolt regenerálás előnyeit (az erősen savas
kationcserélőről elfolyó oldattal a gyengén savas kationcserélőt, az erősen bázikus
anioncserélőről elfolyó oldattal a gyengén bázisos anioncserélőt regenerálhatjuk)
könnyedén kihasználhatjuk. Hátránya, hogy az egyes ioncserélőket nem a tényeleges
kimerülésük időpontjában, hanem gyakran korábban regenerálják, ami rosszabb
töltetkihasználást eredményez. Az üzembiztonságot (rendelkezésre állást) rontja, hogy
egy egység kiesésével az egész blokk kiesik, ami drága tartaléktartást tesz szükségessé.
A párhuzamos kapcsolás (3–143. ábra) előnye, hogy az egyes oszlopokat akkor
regenerálják, amikor arra ténylegesen szükség van. A berendezés üzembiztonsága
jobb, mint a blokk kapcsolású egységé; egy ioncserélő meghibásodása nem
TERMIKUS GÁZTALANÍTÁS ÉS VEGYI VÍZKEZELÉS
302
akadályozza a többi üzemét. Hátránya a vízminőség bonyolultabb ellenőrzése és a
tartalékregenerálás bonyolult csőrendszere.
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
1
1.1
1.2
1.3
1.4
2
3
4
4

3–144. ábra. Kevertágyas ioncserélő
1: ioncserélő tartály; 1.1: kationcserélő; 1.2: anioncserélő; 1.3: savbevezetés;
1.4: lúgbevezetés; 2: savtartály; 3: lúgtartály; 4: ejektorok;
Szelepállások (nyitott): kimerítés: A, B; szétlebegtetés: C, D;
lúgos regenerálás: E, F, G; mosás: E, G; savas regenerálás: G, H, I; mosás: G, H;
keverés levegővel: J, D

A sorbakapcsolás előnyeit messzemenően kiaknázhatjuk, ha a kation- és anioncserélő
anyagokat egy oszlopban összekeverve alkalmazzuk. Ez az ún. kevertágyas ioncserélő
(3–144. ábra). A kevertágyas ioncserélőben a kimerítés folyamán a kation- és
anioncserélő anyag összekevert állapotban van. A regenerálás előtt alulról felfelé menő
vízárammal az ioncserélő anyagokat szétválasztják, felül fog elhelyezkedni a kisebb
szemcséjű anion-, alul a nagyobb szemcséjű kationcserélő anyag. Az anioncserélő
anyagot felülről lefelé menő áramban nátronlúg oldattal, míg a kationcserélőt középen
elhelyezett elosztócsövön keresztül bevezetett savoldattal regeneráljuk. A regenerálás
történhet egy időben is, ha a nátronlúgot felülről lefelé, a savat alulról felfelé vezetjük
be és mindkét regenerátumot a középső elosztócsövön keresztül vezetjük el.
Regenerálás és mosás után az ioncserélő anyagokat levegővel keverjük. A kevertágyas
ioncserélőt a nagy vegyszerszükséglet és a bonyolultabb regenerálási művelet miatt
vagy többlépcsős sótalanító végén, mint biztonsági elem vagy kondenztisztító
berendezésként alkalmazzuk.
TERMIKUS GÁZTALANÍTÁS ÉS VEGYI VÍZKEZELÉS
303
A magyar villamosenergia-rendszer erőműveiben alkalmazott vízkezelési módszereket
szemléltetik a 3–145, 3–146, 3–147 és 3–148 ábrák.
II. hideg II. hideg II. hideg II. hideg
táptartály táptartály táptartály táptartály
Reaktor Reaktor Reaktor Reaktor
Finom Finom Finom Finom
kavics kavics kavics kavics- -- -
sz sz sz szű űű űr rr rő őő ő
Csapágyh Csapágyh Csapágyh Csapágyhű űű űt tt tő őő ő- -- -
víz víz víz víz- -- -
tartály tartály tartály tartály
csapágy csapágy csapágy csapágy- -- - és olajh és olajh és olajh és olajhű űű űtésre tésre tésre tésre
El El El Elő őő őlágyítottvíz lágyítottvíz lágyítottvíz lágyítottvíz
- -- -
tartály tartály tartály tartály
Fekv Fekv Fekv Fekvő őő ő kavicssz kavicssz kavicssz kavicsszű űű űr rr rő őő ő
Póth Póth Póth Póthű űű űtôvíz tôvíz tôvíz tôvíz
Nyersvíz Nyersvíz Nyersvíz Nyersvíz
tartály tartály tartály tartály
FeSO FeSO FeSO FeSO
4 44 4
Ca(OH) Ca(OH) Ca(OH) Ca(OH)
2 22 2
nyersvíz nyersvíz nyersvíz nyersvíz - -- - markazi tó markazi tó markazi tó markazi tó
polielektrolit polielektrolit polielektrolit polielektrolit
sótalanvíz sótalanvíz sótalanvíz sótalanvíz
tartály tartály tartály tartály
1000 m 1000 m 1000 m 1000 m - -- -es es es es
3 33 3
Kation Kation Kation Kation- -- -
cserél cserél cserél cserélő őő ő
HCl HCl HCl HCl
Anion Anion Anion Anion- -- -
cserél cserél cserél cserélő őő ő
NaOH NaOH NaOH NaOH
er er er erő őő őm mm mű űű űvi blokkokhoz vi blokkokhoz vi blokkokhoz vi blokkokhoz
Sótalanvíz Sótalanvíz Sótalanvíz Sótalanvíz
tartály tartály tartály tartály
Kevert Kevert Kevert Kevert- -- -
ágyas ágyas ágyas ágyas
ion ion ion ion- -- -
cserélô cserélô cserélô cserélô
Karbonátmentesítés Karbonátmentesítés Karbonátmentesítés Karbonátmentesítés
Sótalanítás Sótalanítás Sótalanítás Sótalanítás
NaOH NaOH NaOH NaOH
HCl HCl HCl HCl

3–145. ábra. A mátrai erőmű vízelőkészítési rendszere

TERMIKUS GÁZTALANÍTÁS ÉS VEGYI VÍZKEZELÉS
304
Elôlágyítottvíz Elôlágyítottvíz Elôlágyítottvíz Elôlágyítottvíz
- -- -
tartály tartály tartály tartály
Fekv Fekv Fekv Fekvő őő ő kavicssz kavicssz kavicssz kavicsszű űű űr rr rő őő ők kk k
Reaktor Reaktor Reaktor Reaktor
FeSO FeSO FeSO FeSO
4 44 4
Ca(OH) Ca(OH) Ca(OH) Ca(OH)
2 22 2
er er er erő őő őm mm mű űű űvi vi vi vi
blokkokhoz blokkokhoz blokkokhoz blokkokhoz
Anion Anion Anion Anion
- -- -
cserél cserél cserél cserélő őő ő
Kation Kation Kation Kation
- -- -
cserél cserél cserél cserélő őő ő
Sótalanvíz Sótalanvíz Sótalanvíz Sótalanvíz
tartály tartály tartály tartály
HCl HCl HCl HCl NaOH NaOH NaOH NaOH
Karbonátmentesítés Karbonátmentesítés Karbonátmentesítés Karbonátmentesítés
Sótalanítás Sótalanítás Sótalanítás Sótalanítás
melegág melegág melegág melegág - -- - dunavíz dunavíz dunavíz dunavíz
DUFI DUFI DUFI DUFI - -- -hoz hoz hoz hoz
polielektrolit polielektrolit polielektrolit polielektrolit
NaOH NaOH NaOH NaOH
HCl HCl HCl HCl
Kevert Kevert Kevert Kevert- -- -
ágyas ágyas ágyas ágyas
ion ion ion ion- -- -
cserélô cserélô cserélô cserélô

3–146. ábra. A dunamenti erőmű vízelőkészítési rendszere
TERMIKUS GÁZTALANÍTÁS ÉS VEGYI VÍZKEZELÉS
305
Előlágyítottvíz
-
tartály
Fekvő kavicsszűrők
Kation-
cserélő
Reaktor
FeSO
4
Ca(OH)
2
erőművi blokkokhoz
Nyersvíz
tartály
kútvíz tiszavíz
Sótalanvíz
tartály
Anion-
cserélő
2.
Anion-
cserélő
1.
Anion-
cserélô
Kation-
cserélő
Finomsótalanvíz
tartályok
HCl
NaOH
Karbonátmentesítés Karbonátmentesítés Karbonátmentesítés Karbonátmentesítés
sótalanítás sótalanítás sótalanítás sótalanítás
TIFO-hoz
Kevert-
ágyas
ion-
cserélô
NaOH
HCl
NaOH
HCl
Tartalék Tartalék Tartalék Tartalék
Sótalanítás Sótalanítás Sótalanítás Sótalanítás
nyersvizek

3–147. ábra. A tiszai erőmű vízelőkészítési rendszere
TERMIKUS GÁZTALANÍTÁS ÉS VEGYI VÍZKEZELÉS
306
Reaktor
Nyersvíz
tartály
Ca(OH)
2
FeSO 4
_ __ _
Álló
kavics-
Elôlágyított-
víz tartály
Szorbens
Kation Anion
- -- -
+
Sótalanvíz
tartály
~ ~~ ~
~ ~~ ~ +
H SO
2 4
ágyas
cserélő
S/SiO 2 m
Karbonátmentesítés Karbonátmentesítés Karbonátmentesítés Karbonátmentesítés
Sótalanítás Sótalanítás Sótalanítás Sótalanítás
melegág-
dunavíz
NaOH HCl NaCl
NaOH
szűrő
Kevert-
ion-
Finom-
sótalanvíz
tartály

3–148. ábra. A paksi atomerőmű vízelőkészítési rendszere

3.9.2.3.2. KÜLÖNLEGES VÍZKEZELÉSI ELJÁRÁSOK
A vízben a keménységokozó sókon kívül egyéb anyagok, szennyezők is találhatók és
egyes esetekben szükségessé válik ezek eltávolítása is. A jegyzet terjedelme nem teszi
lehetővé, hogy ezeket az eljárásokat részletesen bemutassuk ezért a következőkben
csak egy áttekintést adunk ezekről.
A víz kovasavtartalmát hideg vagy meleg csapadékos kovasavtalanító eljárásokkal
lehet csökkenteni, bár ezen módszerek jelentősége az ioncserélő anyagok
alkalmazásával erőteljesen csökkent.
A nyersvíz vas és mangántartalma a vas- és mangánbaktériumok elszaporodása
révén csapadékkiválást, így a csövek áramlási keresztmetszetének csökkenését vonja
maga után. A keletkező oldhatatlan vas- és magán-hidroxid gátolja az ioncserélők
működését, ezért e vegyületeket el kell távolítanunk. A vastalanító berendezésekben a
ferrosókat tartalamazó vizet a levegő oxigénjével ferrisókká alakítják. Ez lassan
SZIVATTYÚK
307
nagyobb pelyhekké ál össze, ami kiszűrhető a vízből. A mangán nehezebben
távolítható el a vízből, mint a vas. Az alkalmazott kémiai-mechanikai eljárások
lényege, hogy a vizet mangán-dioxid (barnakő) vagy mangán-hidroxid rétegen
keresztül szűrik. A barnakő oxidálja a mangánsókat. A vizet előtte vastalanítani kell.
A természetes vizek kisebb-nagyobb mennyiségben tartalmaznak szén-dioxidot, mely
a vasvezetékeket korrodálja. A szén-dioxidot levegőztetéssel vagy kémiai úton
távolítjuk el. Azonban a levegőztetésnél a víz oxigén, míg a kémiai szén-dioxid
mentesítésnél a keménysége nő.
A tápvízbe üzem közben óhatatlanul olaj is kerül, melyet szintén el kell távolítani,
mivel az olaj rossz hővezető képességű kazánkőlerakódáshoz és a kazánvíz habzásához
vezethet. Az olajtalanítás folyadék és gőzfázisban egyaránt elvégezhető. A gőz
olajtalanítására először mechanikus olajleválasztót, majd mosást (forró vas-kloridot
vagy alumínium-szulfát és nátronlúg vagy szódaoldatot juttatunk a gőzbe)
alkalmazunk. Az olajat a vas-, ill. alumínium-hidroxid adszorpcióval köti meg.
Sokszor elegendő ha nátronlúg pH = 10..12 vizes oldatán buborékoltatjuk keresztül a
gőzt. A folyadékfázis olajtalanítására többféle módszer használatos. Az egyik szerint
az olaj főtömegét mechanikus olajleválasztókkal (ülepítők) távolítják el. A vegyi
olajmentesítő eljárások során vas-kloridot vagy alumínium-szulfátot és nátronlúgot
adagolnak a vízhez. Az ezekkel az eljárásokkal el nem távolítható maradó
olajtartalmat aktívszenes szűrőkkel vonják ki a vízből.
A felületi kondenzátorok üzem közben kisebb-nagyobb mértékben tömörtelenné
válhatnak. A tömörtelenségeken keresztül a nagy sótartalmú hűtővíz betörhet a
kondenzátum terébe és elszennyezheti a tápvizet. Az így bekerülő szennyeződések
kivonására a kondenzátor után kevertágyas ioncserélőt alkalmaznak, ahol a
kondenzátum egy részét szűrik és a kezelt vizet visszakeverik a kondenzátorba. Az
újabb típusú, kiváló tömörségű kondenzátoroknál ez a tisztító elmaradhat.
A hűtővízkezelő eljárások egyik igen fontos feladata az algásodás elleni védekezés.
Különösen melegebb időszakban a hűtőtornyokat alacsonyabbrendű élőlények, főként
algák lepik el. Az elalgásodott hűtőtornyok hatásossága csökken, az algás súlya pedig
veszélyezteti a szerkezet épségét. Védekezésül klór vagy klór és ammónia egyidejű
adagolását alkalmazzák. A vegyszerfogyasztás csökkentése érdekében nem
folyamatosan, hanem szakaszosan történik azok adagolása.
A visszahűtéses rendszerű hűtőrendszereknél (pl.: nedves hűtőtorony) különösen
fontos a sótartalom megfelelően alacsony szinten tartása, amit a hűtővíz előzőekben
ismertetett módszerekkel való kezelésével előzhetünk meg. Általában elegendő a
karbonátmentesítés és kristályosodást gátló anyagok adagolása.
3.10. Szivattyúk
Szivattyúzási feladatok az erőműben: kondenzátor hűtővízrendszer,
csapadékrendszer és tápvízrendszer. A tápszivattyú üzemviteli kérdései. A kavitáció
elkerülése, előtét szivattyú. A tápszivattyú hajtásának lehetőségei: villamos- és
tápturbinás hajtás. Szabályozás. A tápturbina kapcsolási lehetőségei.
A GŐZKÖRFOLYAMAT FŐPARAMÉTEREINEK MEGVÁLASZTÁSA
308
3.11. A gőzkörfolyamat főparamétereinek megválasztása
Kezdőnyomás, kezdőhőmérséklet és kondenzátornyomás megválasztása és hatása a
körfolyamat egészére.
3.12. Újrahevítés
Az újrahevítés hatása a körfolyamatra. Az újrahevítés megoldása nagynyomású
erőművekben. Újrahevítés és gőzszárítás az atomerőművek telítettgőz-
körfolyamatában. Az újrahevítés legkedvezőbb nyomásának megválasztása. Az
újrahevítés hatása a kezdő gőzjellemzők megválasztására.
3.13. Indítás, leállítás és terhelésváltoztatás
Az erőművek indítása és leállítása. Terhelésváltoztatás és szabályozás.
Blokkjellemzők hatása az egyes berendezésekre. Az előmelegítő rendszer üzemviteli
kérdései: nyomáslefutás, a hatásosság változása a blokk terhelésének függvényében.
Túlterhelhetőség.






4. fejezet
GÁZ MUNKAKÖZEGŰ ERŐMŰVEK
4. GÁZ MUNKAKÖZEGŰ ERŐMŰVEK

ÍRTA:
BALOGH ANTAL



311


Két üres bekezdés után kezdődhet a szöveg
4.1. Alcím

ALCÍM
312






5. fejezet
GÁZ/GŐZ MUNKAKÖZEGŰ
ERŐMŰVEK
5. GÁZ/GŐZ MUNKAKÖZEGŰ ERŐMŰVEK
ÍRTA:
BALOGH ANTAL



315



5.1. Alcím





317
6. FELHASZNÁLT FORRÁSOK, AJÁNLOTT
IRODALOM

ASZÓDI A.–BALOGH A.–BIHARI P.: Erőművek. Felsőfokú tankönyv, BME
Gépészmérnöki Kar, 1999.
BADR, O.–PROBERT, S. D.–O'CALLAGHAN, P.: Rankine Cycles for Steam
Power-plants. Applied Energy 36 (1990), Bedford, pp. 191..231.
BALIKÓ S.–BIHARI P.: Energiagazdálkodás. Felsőfokú tankönyv, BME
Gépészmérnöki Kar, 1998.
BASSA GÁBOR: Tüzeléstechnika. Egyetemi jegyzet. Tankönyvkiadó,
Budapest, 1992.
BIHARI PÉTER: A Tiszai Erőmű 215 MW-os blokkjainak hőséma számítása.
Diplomaterv. BME Energetika Tanszék, 1995.
BIHARI P.–TÓTH G.: Egyes erőművi berendezések és folyamatok
modellezése, valamint digitális szimulációja. TDK beszámoló. BME
Energetika Tanszék, 1994.
BÜKI GERGELY: Erőművi berendezések. Egyetemi jegyzet. Tankönyvkiadó,
Budapest, 1984.
BÜKI GERGELY: Energiatermelés, atomtechnika. Egyetemi jegyzet.
Tankönyvkiadó, Budapest, 1990.
BÜKI GERGELY: Hőkörfolymatok I. Egyetemi jegyzet. Műegyetmi Kiadó,
Budapest, 1993.
BÜKI GERGELY: Energetika. Egyetemi tankönyv. Műegyetemi Kiadó,
Budapest, 1997. ISBN 963 420 533 X
BÜKI G.–GÁCS I.–RÁDONYI L.–KARÁDINÉ NY. K.–KISS L.–RUDOLF P.:
Erőművek túlterhelésének vizsgálata. Tanulmány: T16/1995. BME
Energetika Tanszék, Budapest, 1995.
CSEHEK MIKLÓS: Tartalék és szabályozás a villamosenergia-rendszerben.
Magyar Villamos Művek Rt. Közleményei, 1993/1-2, pp. 14..16.
CSEHEK MIKLÓS: Frekvenciatényező és statizmus. Magyar Villamos Művek
Közleményei, 1997/6, pp. 18..20.
Expansion Planning for Electrical Generating Systems: A Guidebook.
Technical Report Series No. 241. International Atomic Energy
Agency, Vienna, 1984. ISBN 920 155485 2
Energy and Nuclear Power Planning in Developing Countries. Technical
Report Series No. 245. International Atomic Energy Agency, Vienna,
1985. ISBN 920 155085 5
FÜLÖP ZOLTÁN (SZERK.): Kalorikus gépek. Egyetemi jegyzet.
Tankönyvkiadó, Budapest, 1991.
GÁCS IVÁN: Hő- és atomerőművek előadások a BME Energetikai
Üzemmérnöki Szakán, 1992..1993.
GÁCS IVÁN: Szóbeli közlések.

318
GERSE K.–RADENKOVITS P.: Gőzfejlesztők cirkulációs számítása. Egyetemi
jegyzet. Tankönyvkiadó, Budapest, 1988.
KARÁDINÉ NYITRAI KATALIN: Széntüzelésű kondenzációs és hőszolgáltató
erőmű megbízhatóságának vizsgálata. Doktori értekezés. BME,
Gépészmérnöki Kar, Budapest, 1988.
KISS LAJOS: Villamosenergia-gazdálkodás. Egyetemi tankönyv.
Tankönyvkiadó, Budapest, 1989. ISBN 963 18 18939 X
KURUCZ BALÁZS: Szakdolgozat. BME Energetika Tanszék, Budapest, 2000.
LENDVAY PÉTER: Diplomaterv. BME Energetika Tanszék, Budapest, 1996.
LÉVAI ANDRÁS: Hőerőművek. Nehézipari könyv- és folyóiratkiadó Vállalat,
1954.
LÉVAI ANDRÁS: Hőerőművek II. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1964.
LÉVAI ANDRÁS: Hőerőművek II. Hőkapcsolások. Egyetemi jegyzet.
Tankönyvkiadó, Budapest, 1982.
LÉVAI A.–ZETTNER T.: Hőerőművek IV. Műszaki Könyvkiadó, Budapest,
1971.
LÜSCHEN, H.–PRZETAK A.: 1000 MW lignittüzelésű kapacitás
Bükkábrányban – az RWE/EVS tervei a Mátrai Erőmű bővítésére.
Magyar Energetika, 1996/5. pp. 17..23.
MARGULOVA, T. H.: Atomerőművek. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1977.
ISBN 963 10 1874 4
MАРГУЛОВА, Т. Х.: Атомные електрические станции.
«Вышая школа» Москва, 1978.
ŐSZ JÁNOS: Energiarendszerek vízüzeme. Kézirat. BME Energetika
Tanszék, 1997.
PETZ ERNŐ: Hőerőművek I. Gazdasági vizsgálatok. Egyetemi jegyzet.
Műegyetemi Kiadó, Budapest, 1993.
POTECZ BÉLA: Növekményarányos terheléselosztás termelőegységek között.
Magyar Villamos Művek Rt. Közleményei, 1992/6. pp. 42..44.
PÓTSA EMIL: Gőzkazánok. Egyetemi jegyzet. Tankönyvkiadó, Budapest,
1991.
Power-generation systems. Energy system engineering. McGarw-Hill Book
Company. 1967.
REMÉNYI KÁROLY: Új technológiák az energetikában. Akadémiai Kiadó,
Budapest, 1995. ISBN 963 05 6847 0
SCSEGLAJEV, A. V.: Gőzturbinák. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1979.
ISBN 963 10 2459 8
Statisztikai adatok. Magyar Villamos Művek Rt. Közleményei, 1998/3.
STRÓBL ALAJOS: Új erőművi technológiák. Magyar Villamos Művek Rt.
Közleményei, 1993/4. pp. 19..26.
STRÓBL ALAJOS: Tartalékok az erőműrendszerben. Magyar Energetika,
1996/4. pp. 11..19.
STRÓBL ALAJOS: Gázturbinás tartalékok a magyar erőműrendszerben.
Magyar Villamos Művek Rt. Közleményei, 1996/4. pp. 12..14.

319
ERŐMŰ ÉS HÁLÓZATTERVEZŐ VÁLLALAT (ERŐTERV): TISZA II. Műszaki
adattár. Budapest, 1971, 1975.
VEIKI RT.: Állapotvizsgálati jelentés a Tiszai Erőműről. Tiszaújváros,
Budapest, 1994.

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful