You are on page 1of 16

Boldogok, akik hisznek!

„Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, éppen nem volt velük, amikor megjelent Jézus. A többi tanítvány így szólt hozzá: Láttuk az Urat. Ő azonban ezt mondta nekik: Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg újammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem. Nyolc nap múlva ismét bent voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt a középen, és ezt mondta: Békesség nektek. Azután így szólt Tamáshoz: Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, és ne légy hitetlen, hanem hívő. Tamás pedig így felelt: Én uram, és én Istenem! Jézus így szólt hozzá: Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak, és hisznek” (Jn 20, 24-29) Szeretett Testvéreim! A hitetlenkedő és kételkedő Tamás történetét azt hiszem, mindannyian ismerjük. Hétköznapi beszédünkben is visszaköszön a gondolat: jaj de tamás vagy, ill. ne tamáskodj már, és ehhez hasonlók. Sőt, az ilyen mondásokat nyugodtan értelmezésként is felfoghatjuk, miszerint, nem jó dolog kételkedni, mi szükség a hitetlenkedésre, több bizalmat az emberek között. Természetesen e mellett az értelmezés mellett az ige üzeneteként még sok más mindent találunk, amelyeket e nagyszerű ünnepi alkalommal talán szükséges is hangsúlyoznunk, mert ebben a történetben ez a Húsvét kulcsa, megoldása, értelme. Az ige üzenetéből kezdjük az általában sokat hangsúlyozottakkal most a sort. Amikor Jézus megjelenik a tanítványoknak a húsvéti feltámadás első estélyén, csak kevesen részesülhetnek abban a csodálatos élményben, hogy megláthatják őt, beszélhetnek vele újra, majd vele is vacsorázhatnak. Nem tudjuk, Tamás a közben, míg a tanítványok össze vannak gyűlve, hol jár, miért is hiányzik erről a nagyszerű alkalomról. Tény az, hogy nincs ott, sőt mi több, amikor a tanítványok elmesélik neki, hogy találkoztak a Mesterrel, aki feltámadott, akkor nem hisz nekik, kijelenti, csak akkor tudna egy ilyen dolgot elhinni Jézusról, ha saját kezével győződhetne meg róla, személyesen. Megérthetjük ebből azt, hogy milyen fontos a tanítványi közösséghez tartozni, és egyetlen egy alkalmat sem elmulasztani, mert nem tudjuk, mikor jelenik meg az Úr, mikor hagyjuk ki a vele való találkozásnak nagyszerű lehetőségét. Aki hiányzik, lemarad, és kimarad az élmények sokaságából, amellyel bőségesen árasztja el a mennyei Atya az övéit. Ma élő keresztyének számára az Istennel való találkozás helye első sorban a templom, ill. a gyülekezet. Kár lenne innen hiányozni, miközben Ő itt van. Veszteség éri Tamást, amelyet meglehet, soha nem tud pótolni.

Tartalom
Igei rovat Húsvéti igemagyarázat .........................................1 Egyházzene Az albisi kórus története .......................................3 Énekajánló: 230. dicséret ......................................3 Könyvtár Amikor erősen fújt a Lélek ....................................5 II. Helvét Hitvallás ...............................................7 Gyülekezeti őrjárat Monospetri............................................................8 Tóti .....................................................................10 Gyülekezeti hírek Szentjobbi ifjúsági kirándulás.............................12 Szeretetszolgálat Bihardiószegen ........................13 A Gálospetri Nőszövetség ...................................14 Margittai látogatás Élesden................................16 Az Úr azonban gondoskodik arról, hogy Tamás végül is átélje mindazt, amiről hitetlenkedve tanítványtársainak beszélt. Jézus ekkora kegyelmet gyakorol vele, hogy megengedi neki, hogy feltámadása utáni második jelenése alkalmával a tanítványok előtt Tamás megérinthesse őt, sőt a sebekhez érhessen. Ez a második, amit általában hangsúlyozni szoktunk ebből a történetből. Tamás a „hiszem, ha látom” típusú ember, a kételkedő, akit nem lehet ám félre vezetni, aki az értelem hideg mérlegelése alapján dönt, és semmit nem bíz az isteni kegyelemre. Mi pedig nem lehetünk ilyen emberek. Mi nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy így kételkedni kezdjünk, ahogyan Tamás. Nekünk hinnünk kell. Mert nekünk az a kiváltság, pontosan abban a formában, ahogy itt Tamásnak megadatott, biztos nem adatik meg. Szinte irigyelve gondolunk rá, milyen könnyű volt neki hinnie abban, hogy Jézus feltámadott, és hogy a feltámadás ezzel bizonyítást nyert, mikor megérinthette a feltámadott Jézus testét. Oly egyszerűnek és kézenfekvőnek tűnik előttünk, hogy már-már csüggedésbe sodorhatna bennünket. Ami megadatott Tamásnak, igazi kiváltság, amit mi szerencsétlen ma élő keresztyének már nem kaphatunk meg. Valódi Húsvéti hőssé nőtte ki sokak szemében magát Tamás, akinek még a legmerészebb óhaja is teljesült. Másfelől ott a dörgedelmes intés, hogy mi nem lehetünk ilyenek, mint Tamás, mert nekünk hinnünk kell. Miért is? Sajnos, nagyjából itt meg is áll az intelem, esetleg még annyit befejezésképpen megtudunk, hogy aki magát hivő

2 embernek tartja, az egyszerűen nem kételkedhet abban, hogy Jézus tényleg feltámadt, és Tamás esete is bizonyítja, hogy maga az Úr sem helyesli az ilyen, Hozzá nem méltó magatartásformát. Hiszen maga Jézus mondja Tamásnak: ne légy hitetlen, hanem hívő. Ebből akár arra a következtetésre is juthatnánk, hogy egyfajta hiszékenységre, szent naivitásra biztatjuk az embereket, amiből sajnos, csak baj származhat. Sokan ép hiszékenységük miatt fizetnek rá, naivitásuk sodorja őket végveszélybe, és ezekért kell leginkább felelősséget éreznünk. Mi nem a Húsvét elhitetői vagyunk, hanem bizonyságtevői. És nektek is azzá kellene lennetek. Végül vizsgáljuk meg Jézusnak azt a gondolatát, amit a történet végén mond el, és amely tulajdonképpen világossá teszi előttünk az egész beszámoló értelmét. Induljunk ki abból a gondolatból, amelyet már az előbb is idéztem, és amit Jézus szintén Tamásnak mond. Ne légy hitetlen, hanem hívő. Amit így is mondhatnánk: miért is vagy te hitetlen? A választ erre a kérdésre mi magunk nagyon egyszerűen meg is adhatnánk: azért, mert nem vagyok megbizonyosodva a feltámadásban. Könnyű volt Tamásnak. És most találjuk meg az akadályát, a mi saját szívünkben és gondolataink között annak, hogy hinni tudjunk a feltámadásban. Milyenfajta bizonyságot szeretnénk a feltámadásról? Olyant, mint a Tamásé, vagy valami mást? Megvan a saját elképzelésünk, vagy Istentől várjuk a megoldást? Mert úgy tűnik, így vagy úgy, de valami hasonlóra vágyunk, mint Tamás. Csakhogy nem ez a megoldás, hanem amit Jézus mond: boldogok, akik nem látnak, és hisznek. Boldogság kellene eltöltsön bennünket azért, mert bár mi nem Jézus korában élünk, Isten mégis gondol velünk, elénk tárja az Ő felséges titkait. Vagyis nem az mondhatja el magáról, hogy boldog, aki lát, és úgy hisz, hanem az boldog, aki bár már úgy nem láthat, mint Tamás, úgy nem tapasztalhat, mint Tamás, mégis hitre jut a feltámadott Úr Jézus Krisztusban. Mert ha nekünk nem is adatott meg ez a fajta látás, a hitre jutás lehetősége megvan, Isten korántsem zárkózik el tőlünk. Sőt, az egész történet végkicsengése ez: nem te vagy az igazi nyertes Tamás, hanem azok, akik a te történetedből okulva megértik, mi teheti a keresztyén embert igazán boldoggá. Egy szinttel magasabbra emeli előttünk a mércét Isten. Nekünk úgy kell hinnünk, hogy már nem látunk. Nekünk így is lehet hinnünk! A hittapasztalatok gyűjtésének számtalan lehetősége kínálkozik, vajon azokkal miért nem akarunk élni? Boldogtalanságunkból, csüggedtségünkből Isten a feltámadásba vetett hit lehetőségében boldogságot kínál. Hány tönkrement élet tudna megépülni a feltámadás hite által? Vajon ki ne akarna boldog lenni? Milyen akadálya van még azon kívül, amit Tamás esete felvet? Adja meg Isten, hogy átélhessük azt a boldogságot, amit a Húsvéti feltámadásba vetetett hit jelenthet a mi életünkben is. Ámen. Kulcsár Árpád értarcsai lelkipásztor

Református Érmellék

Húsvét reggeli imádság
Uram, Jézus Krisztus, aki legyőzted a halált és feltámadtál a halálból, add, hogy sohase feledjem: a Feltámadott velem van. Add, hogy ne feledjem: • Te velem vagy tanácstalanságomban, hogy vezess és irányíts; • Te velem vagy szomorúságomban, hogy vigasztalj és simogass; • Te velem vagy megkísértetésemben, hogy erősíts és lelkesíts; • Te velem vagy magányosságomban, hogy felvidíts és barátom légy; • Te velem vagy még a halálban is, hogy átvigyél az örök dicsőségbe. Add, hogy érezzem, semmisem választ el engem Tőled, hogy velem vagy életemben és halálomban. Ámen.

Húsvét esti imádság
Uram, Jézus Krisztus, bocsásd meg nekem, ha elfelejtettem, hogy Te mindenkor velem vagy. Bocsásd meg: • ha kárt vallottam, mert nem hívtalak segítségül; • ha kísértésbe estem, mert önmagamban bíztam; • ha féltem, mert azt hittem, egyedül vagyok; • ha kétségbe estem, mert a magam erejében bíztam; • ha szégyellem amit mondtam és tettem, mert azt hittem, nem hallod és látod; • ha féltem a gyásztól vagy a haláltól, mert elfeledtem, hogy Te legyőzted a halált. Add, hogy ne feledjem szavaidat: Íme, én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ez az ígéret erősítsen és bátorítson életemben és halálomban. Ámen.

Beteg ember imája
Te adj erőt, hogy bízni tudjak, ha megbántanak, ne zokogjak. Te add meg, hogy eltűrjenek, hogy hibáimmal is szeressenek. Te erősítsd meg erőtlenségem, hogy hősként vigyem a keresztem. Te légy árvaságom támasza, tudom: Te vagy a gyengék gyámola. Te őrizd meg gyengülő eszem, hogy életem nagy teher senkinek ne legyen. Ó adj azoknak is szeretetet, akiknek én adtam életet. Legyen szívükben jóság, irgalom, öregségemet megértő szánalom. Áldd, őrizd őket édes Jézusom, hogy találkozzunk Nálad egykoron. Vezess, erősíts, oltalmazz, a végső órámon irgalmazz. Ámen.

2011. március-április

3 19-én énekeltek a templom gömbjének felhúzása alkalmából szervezett egyházi ünnepségen, valamint vendégszerepeltek a környező gyülekezetekben is. Az akkori körülmények miatt a dalárda tevékenysége a ’60-as évektől megszűnt. Az 1990-es évek elején történtek próbálkozások az énekkar újraindítására, Koszta Endréné vezetésével. Az újjáalakult énekkar több-kevesebb sikerrel működött is 1997-ig. Felléptek többek között Érszőlősön és Magyarkécen. [Balláné Bakó Erzsébet- Török Ferenc: Albis- kismonográfia. Partiumi Füzetek 28, Nagyvárad, 2003.]

Az albisi református énekkar története

Az albisi Dalkör 1930-ban Albison 1922-ben alakult meg az egyházi énekkar, mely vegyeskarként működött Kemecsei György kántortanító vezetésével. Ennek a vegyeskarnak az 1940-es évek elején több mint 30 tagja volt. Kemecsei György 1947-ig, nyugdíjazásáig vezette az énekkart. Ezekben az években Saja Sándor lelkipásztor élénk egyházi és kulturális életet vezetett Albison. Nemcsak az énekkar vezetésére, hanem az ifjúság zenei nevelésére is gondot viselt, hiszen zongorát is vásárolt az egyházközségnek, mely ma is használatban van. Ebben az időben színjátszó csoport is működött a községben, melyet szintén a lelkipásztor kísért zongorán, maga is írt zenei betéteket a darabokhoz. Így sikerült a közösség lelki-szellemi életét hamarosan városi rangra emelni.

Az albisi vegyeskar a templomszenteléskor, 1957. május 19-én Az 1990-es évek elején az IKE-tagokból kis énekkar alakult, Török Ferenc tanár vezetésével, mely néhány évig működött. Ennek tagjai voltak: György Ildikó, Tompa Panna, Hajdú Gyula, Nagy Sándor, Sárkány Mónika, Budár Éva, Páll Gyula, Sárkány Ágnes, Borsos Ágnes, Borsos Zoltán, Török Bálint, Budár Zsuzsa.

Az albisi gyermekkar 1956-ban Az albisi Dalkör 1943-ban A közös éneklés hagyománya tovább élt, mert 1957-ben Várady József lelkész és felesége Lénárt Margit vezetésével újjáalakult a dalárda, négyszólamú vegyeskarként működött. Emellett egy gyermekkar is megalakult, valamint egy négyszólamú férfikar is működött ebben az időben. Az énekkarok 1957. május Koszta Endréné távozása után Lőcsei László, Bodnár Barna, majd Kovács Ferenc volt a kántor Albison. Lőcsei László rövid ideig még vezette az énekkart, 1997-ig részt vettek az egyházmegyei kórustalálkozókon is. Ebben az időben többnyire a „Hallelujah” énekeskönyvből választottak énekszámokat.

4

Református Érmellék

Az albisi férfikar az 1960-as években 2003-tól Herman Csaba vette át a kántori szolgálatot. 2007 karácsonyára készülve újból beindult a kórusélet Albison. Első karácsonykor a „Dicsőség mennyben az Istennek”, valamint a „Jer, mindnyájan örüljünk” kezdetű háromszólamú énekfeldolgozásokat énekelték. 2008-ban részt vettek a Margittán megrendezett egyházmegyei kórustalálkozón. Műsorukban Tarnóczy László 128. zsoltárfeldolgozását, Ádám Jenő-Osváth Viktor „Ó, áldott Szentlélek”, valamint Beharka Pál Nézz az Úrra! kezdetű énekeit adták elő. Szolgáltak az egyházi ünnepeken, meghívásra imaheti istentiszteleteken: Borson, Érszőlősön, Érbogyoszlóban, énekeltek falunapon, nemzeti ünnepeken. 2008 karácsonyán Berkesi Sándor népdalrondójából a „Sötét éjjel Betlehem tájára” kezdetű karácsonyi éneket, a Jöjjetek Krisztust dicsérni kezdetű énekfeldolgozást valamint a „Mezei hívek” című népéneket adták elő. Az albisi énekkar átlagosan 20-23 taggal működik, a képzett kántor vezetésével remélhetőleg még hosszú ideig folyamatos lesz szolgálatuk.

Az albisi énekkar 1993. szeptember 12-én Bihardiószegen

Az albisi ifjúsági énekkar 1995-ben, a Szentjobbon megtartott I. Ifjúsági Kórustalálkozón

Az albisi vegyeskar 1960-ban [Adatközlő: Herman Csaba kántor, 2009. július 3. Az adatokat az egykori kórustagok visszaemlékezései valamint az egyházi jegyzőkönyvek alapján Balláné Bakó Erzsébet egészítette ki 2009. július 11-én.] Forrás: Orosz Otília Valéria: Téged, ó Isten, dicsérünk. Kórusok az Érmelléki Református Egyházmegyében, Nagyvárad 2009.

„A magyar református ember szeret énekelni. Nagy kincs ez, amikor a népdal kihalóban van, és szinte a gyülekezeti ének az egyetlen alkalom arra, hogy együtt énekeljünk. Az ének alatt válik istentiszteleti gyülekezetté az egybegyűlt hívek serege, itt valósul meg az igazi testvérré válás, hiszen együtt énekel a gyülekezet minden tagja, műveltségétől, vagyoni helyzetétől függetlenül.” (Máté János orgonaművész)

2011. március-április

5 Az Újpest-Újvárosi eklézsia eleinte (1941-től) „ágyrajáró” gyülekezet volt: hol az óvodában, hol itt, hol ott, pincében, lépcsőházban jöttünk össze. Aztán közbejött még egy s más 1944-45-ben. Béreltünk egy házat a Vörösmarty utcában. Alig kezdtünk el délelőtt tízkor az istentiszteletet, már mentünk is le az óvóhelyre, mert minden vasárnap volt légi riadó. Nyolcan, tízen, tizenöten ha voltunk, aztán remegő falak között úrvacsoráztunk. Mindig úrvacsorával fejeztük be, és nem tudtuk, mire hazamegyünk, áll-e még a házunk, élne-e még a szeretteink. Hogyan lettünk eklézsiává? Pontosan úgy, mint az első eklézsia! Mert a Szentlélek mindig ugyanaz. És Ő a maga módján ugyanúgy alakította ki – sokszor ellenünkre, bűneink ellenére, rengeteg hibázásunk ellenére – a mi élő eklézsiánkat, mint az első gyülekezetét. Talán kisebb léptékben, de itt is egy maroknyi ember „szívében és lelkében egy volt”. Ha pöröltünk is néha, és egyikünk azt mondta, hogy így legyen, másikunk azt mondta, ám úgy – végül is az lett, amit az Úr akart. Ilyenkor megszégyenültünk. Aztán azt olvassuk, hogy „mindenük közös volt”. Kicsit ezt is átéltük, ha nem is úgy, mint az első gyülekezet. Amikor bölcsészdoktorátusra készültem, meg kellett tanulnom Arisztotelész etikáját. Egyik alapgondolata az, hogy az igazi erkölcs a közösségi erkölcs. Az etika csúcsa, ha az emberek szíve-lelke egy. Szinte ugyanúgy hangzik a görög szöveg Arisztotelésznél, mint itt az Újszövetségben! A görögök csak álmodtak arról, de se Arisztotelész, se Platón, se Szókratész nem érhette meg a megvalósulását. Ember nem érheti el erőfeszítéssel; egyedül Isten Szentlelke munkálhatta ki, hogy százhúsz ember szíve-lelke hirtelen egészen egy legyen. „Mindenük közös volt”. Ráadásul ez nem kiadott parancs volt, nem mondta se Péter, se János, hogy hozzátok ide, amitek van! A Lélek szólt kibenkiben! Sok szegény és kevés jobb módú emberből ált a gyülekezet. Legtöbbjüknek semmije sem volt. Megmaradt az ősgyülekezet emlékezetében egy név, aki odaadta mezeje árát: „József például, akinek az apostolok a Barnabás melléknevet adták, ami azt jelenti: Vigasztalás fia, egy ciprusi származású lévita, mivel földje volt, szintén eladta, elhozta a pénzt, és letette az apostolok lába elé”. – De ez nem minta, nem mintakép. Ezt nem kell, nem is lehet másolni. A Lélek akkor erre indította az ősgyülekezetet. Néhány évtized múlva a jeruzsálemi gyülekezet már ott tartott, hogy Pál apostolnak gyűjtenie kellett számukra; tudjuk a Galata-levél elejéről. A népek apostola sok helyen gyűjt, hogy éhen ne halljanak a jeruzsálemiek: Filippiben, Thesszalonikában, Kolosséban, és a pénzt elküldi az oszlop-apostoloknak, hogy az elszegényedett jeruzsálemi gyülekezetnek legyen ruhája, ennivalója. A Lélek első indítására azok, akiknek volt mit adniuk, odavitték adományaikat az apostolok lábaihoz. A szó szoros értelmében vegyük. Péter ült valami magasabb széken, és a lába elé rakták a pénzt, az ennivalót, a ruhát. Aztán szétosztották. Fontos, és jó, ha van valahol egy hely, ahová le lehet tenni, amit

Dr. Gyökössy Endre:

Amikor erősen fújt a Lélek
(Az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv magyarázata)

Ahol erősen fúj a Lélek szele
ApCsel 4, 32-5, 11 Ha valaki az Újszövetséget az elejétől kezdve olvassa, itt, az ApCsel 5, 11 versében találkozik harmadszor ezzel a szóval: gyülekezet. Az eredeti szövegben ez a görög szó olvasható: eklézsia. Az Újszövetségben eddig a részig csupán kétszer fordult elő, Máté evangéliumában. Először Jézus mondja Péternek: „Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem fel EGYHÁZAMAT, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta” (Mt 16, 18). A másik mondat pedig a testvéri figyelmeztetésről szól: „Ha nem hallgat rájuk, mondd meg a GYÜLEKEZETNEK” (Mt 18, 17). Eddig csak így hallottuk: a tanítványok, a hívek, Jézus követői – és még beletartoztak a zsinagógába, a zsidók vallási közösségébe. Most hallunk valami új szót: eklézsia, gyülekezet, mert már nem tartoznak a zsinagóga közösségéhez. Pünkösddel születik meg ez a szó: eklézsia. Itt valami új születik, az ószövetségi zsinagógából kiválik az új törzsök, új csoport: az eklézsia, a gyülekezet, az egyház, amelynek Jézus Krisztus a feje. A Cselekedetek könyvében még harminckétszer találkozunk ezzel a kifejezéssel. Nagyszerű dolgokat hallunk itt erről az eklézsiáról! „A hívők egész gyülekezete pedig szívében és lelkében egy volt. Senki sem mondott vagyonából bármit is magáénak, hanem mindenük közös volt.” Nosztalgia támad a szívünkben: ez igen! – Ám két veszély fenyeget bennünket ilyenkor. Az egyik: elkezdünk megszállottan az utcán kutakodni, milyen is volt ez az első század? Jó ezt tudni, de ha csak ennyit tudunk, akkor „tudók” maradunk, és nem hívők. A másik veszély a szolgai másolás. Vannak, akik fáradságos tanulmányaikkal elérik, hogy megismerik az ős-eklézsiát, majd így okoskodnak: „Másoljuk le! Van minta! Pontosan azt csináljuk mi is, amit azok!” – Németországban megpróbálták, például Luther egy-két friss követője elég forradalmi módon. Dél-Amerikában még ma is van egy-két ilyen közösség, amelyik megpróbálja lekopírozni az első közösséget, nagyon becsületesen – de bizony ezek csak gyenge másolatok maradnak! Akkor hát mi a helyes út? Az, hogy ismerjük meg a kor történelmét, tudjuk, mi történt; de ismernünk kell a „kor lelkét” is, Aki most is Lélek! Isten Szentlelkét hívjuk segítségül, de ne akarjuk lemásolni a múltat, mert nem lehet! Ahogyan nem lehetne ugyanolyan ruhában járni, mint Jézus Krisztus korában. Más az éghajlat, mások a magyar viszonyok. Ám a mi éghajlatunkon is, a mi századunkban is, magyar viszonyok között is, a Szentlélek ugyanaz: csodákat tehet az eklézsiával és az eklézsiában ma is!

6 tovább akarunk adni! Így jobban megértjük, hogy „mindenük közös volt”. Újpesti gyülekezetünk nevében őrzök egy kis bádogdobozt, abban egy piciny arany fülbevalót. Valkó néni fülbevalója. Amikor a templomot bővítettük, jöttek a testvérek adományaikkal. Valkó néni, a gyülekezet egyik legszegényebb híve, kivette füléből a pici kis ékszert és odaadta. Valaki ezt látta, megkönnyezte, rögtön felajánlotta, hogy megveszi, és át is nyújtott egy tetemes összeget, annyit, hogy abból akár színarany gyertyatartót is vehetett volna. A fülbevalót meg visszaadta: „Ezt aztán őrizze meg a Tiszteletes úr!” Külön borítékban, lepecsételve őrzöm, ráírva utódomnak, szolgatársamnak: „Valkó néni fülbevalója”. Beépült a gyülekezetbe! – Mint az első keresztyén gyülekezet, kicsiben mi is átéltük, hogy egy volt a hitünk, együtt voltunk, és majdnem mindenünk közös volt… És szüntelen szólt a bizonyságtétel az élő Jézus Krisztusról! Nehezen kezdődött. Sokan elmaradtak: „Mit jézusol itt ez a pap?!” – Eleinte azt mondták rám, nem is vagyok református, biztos baptistának vagy nazarénusnak álltam, mert olyan „furcsán” imádkozunk meg jézusolunk. Sokan elmaradtak. Aztán mégis egyre többen hallottunk Jézusról. Egyszer-egyszer az a csoda is megtörtént, hogy nem Jézusról hallottunk, hanem Jézust magát. Ha magát az urat halljuk, abból egy évig lehet élni. A többi igehirdetést is ez élteti. Az után tapasztalhattuk Jézus Krisztus megtartó kegyelmét, mint az első gyülekezet. Hol egyikünk volt halálán, hol másikunk. Hol egyikünket fektették műtőasztalra, hol másikunkat; gyermekeink születtek, neveltünk, temettünk… Mennyi mélység, mennyi könny, mennyi öröm, mennyi kegyelem az úrasztalánál! Hányszor néztünk egymás szemébe könnyesen vagy lehajtott fejjel – mennyi újrakezdés, imameghallgatás! Kicsiben – akármilyen kicsiben – de átéltük, hogyan lett egy sereg református emberből eklézsia, Isten gyülekezete, népe. Bármilyen szerényen, de ugyanúgy, mint kétezer évvel ezelőtt. Isten Szentlelke ugyanazt teszi. Az ős-eklézsiában olyan erősen fújt a Lélek szele, hogy akadt egy házaspár: Anániás és Szafira, akik ebbe belehaltak. Mindig meghatva gondolok a Cselekedetek könyvére, hogy megírja: már az első gyülekezetben történt zökkenő. Egy komoly teológiai szakmunkában megdöbbenve olvastam, milyen nagy a perpatvar e körül a két ember körül! Van olyan teológus, aki azt mondja: Péter itt túllőtt a célon, mert nem Jézus szellemében cselekedett. Jézus nem tette volna, hogy két ember meghaljon. Pedig nem Péter tette! Mi történt ott? Bejön Anániás és Szafira leteszik az apostol lába elé. Péter, akiben Isten Lelke lakozik, tudja, hogy ez nem igaz. Nem volt ez kötelező, nem kívánta Anániástól senki, hogy mindent átadjanak. Mondja is Péter: Hiszen megtarthattad volna, miért hazudsz? Nem Péter ítél, hanem Isten Szentlelke. Az a bűn, hogy úgy tesznek, a férfi is, majd később a felesége is „mintha”! Mintha mindent odaadnának! Az élő Isten a születő eklézsiát a zsinagóga legnagyobb bűnétől félti és óvja: a képmutatástól!

Református Érmellék Mert, amit Anániás és Szafira tesz, az képmutatás. Úgy mutatják a képüket, a szívüket, „mintha” mindent letennének, pedig nem így van. Még hogy Jézus nem tette volna! Emlékezzünk csak, Jézus egy alkalommal hétszer mondja: „Jaj nektek, ti képmutató farizeusok!…” Itt bekövetkezett a hétszeres jézusi „jaj” az eklézsiában. Anániás és Szafira tipikus zsinagógai bűnt követtek el, és olyan nagyfeszültségű akkor Isten Szentlelke, mintha egy tízezer voltos áramhoz érnének hozzá. Nem Péter cselekszi ezt! Világosan meg is mondja: „Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek”. – Ott, abban a pillanatban meghaltak. Ha rajtunk is így ítélne az Úristen, akkor mi is menten szörnyethalnánk. De mi már kaptunk haladékot: nem az első pillanatban, nem rögtön halunk meg, hanem lassan elhalunk. A képmutató keresztyénség ma is elsorvasztja, meghalasztja a keresztyénséget! Egy év, őt év, tíz év képmutatás… és elhal a keresztyén közösség. Ám annak ellenére, hogy ilyenek vagyunk, a gyülekezet él! Ez az eklézsia csodája. Krisztus Testének csodája, hogy van, él, közel kétezer év után is. Isten Szentlelke megölhetetlen, elpusztíthatatlan. Ahogy egy nagy püspökünk mondta egyszer fejcsóválva: Isten Szentlelkének az a legnagyobb csodája, hogy még papjait és híveit is kibírja! Él Isten gyülekezete szerte a világon! – Miért? Mert hatalmas benne az élő Krisztus.
(Következő lapszámunkban folytatjuk)

Túrmezei Erzsébet

Meddig?
Uram, Teneked sok a Pétered, sokak a nagycsütörtök éjszakáid. S olyan kevés a csendes Jánosod, aki nem ígér, nem fogadkozik, de elkísér egész a Golgotáig. Mert olyan könnyű azt kimondani egy izzó percben: Meghalok Veled! De annyi minden visszahúzna még, ha megérint a fagyos lehelet. Talán csak egy kis gyermek mosolya, vagy a hitves könnyfátyolos szeme... Susognak a szélben ringó habok: a halászbárka, otthon képe hív... Ó, legalább búcsúzni kellene! Hamu alól az életösztön is felparázslik: Ó, ily hirtelen? Egy percre oly szép lesz a világ, átölel minden színe, illata! ... S már el is hangzott a „Nem ismerem!” Uram, Teneked sok a Pétered, sokak a nagycsütörtök éjszakáid. Ó, bár lehetnék csendes Jánosod, aki nem ígér, nem fogadkozik, de elkísér egész a Golgotáig.

2011. március-április

7 elzárkózik (Mt 10, 14 sk; 11, 20 skk). (Szekták.) Elítéljük tehát mindazokat, akik ezekkel ellenkező dolgokat tanítottak, elsősorban Pelagiust és a pelagianusokat a jovinianistákkal egyetemben, akik, mint a sztoikusok, minden bűnt egyenlőnek tartanak. Ebben a kérdésben mindenben egyetértünk Ágostonnal, aki a maga felfogását és annak védelmét a Szentírásból merítette. (Isten nem oka a bűnnek és mennyiben mondható el róla, hogy megkeményít.) Elítéljük ezen kívül Florinust és Blasiust, akik ellen Irenaeus is írt, és mindazokat, akik Istent teszik meg a bűn okozójává, pedig világosan meg van írva: Nem olyan Isten vagy te, aki hamisságban gyönyörködnél: gyűlölsz te minden bűnt cselekedőt. Elveszted, akik hazugságot szólnak (Zsolt 5, 5 skk). És másutt: Mikor az ördög hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugságnak atyja (Jn 8, 44). De mimagunkban is éppen elég vétek és romlottság van, nem szükséges tehát, hogy Isten öntsön belénk új vagy több gonoszságot. Ezért, amikor azt mondja a Szentírás, hogy az Isten megkeményít, elvakít vagy elvetemült gondolkodásra ad át valakit, azt úgy kell érteni, hogy Isten igazságos ítéletképpen cselekszi ezt, mint igaz Bíró és a bűn megtorlója. Végül valahányszor azt olvassuk vagy úgy látjuk a Szentírásból, hogy Isten valami rosszat cselekszik, ezt nem azért mondja a Szentírás, mintha nem az ember tenné a rosszat, hanem azért, mert Isten engedi és nem akadályozza meg, igaz ítéletéből, pedig ha akarta volna, megakadályozhatta volna; vagy mert jóra használja fel az emberi bűnt, mint József testvéreinek a bűnét; vagy mert úgy igazgatja a bűnöket, hogy kelleténél messzebbre ne törjenek ki és el ne szabaduljanak. Ágoston ezt írja Enchiridion című művében: „Titokzatos és kibeszélhetetlen módon nem történik az ő akaratán kívül az sem, ami az ő akarata ellen történik. Mert nem történnék meg, ha nem hagyná, hogy megtörténjék. És nem akaratlanul engedi meg, hanem akarva. És jó létére nem hagyná, hogy megtörténjék a rossz, ha mint mindenható nem tudna a rosszból is jót kihozni.” (Kíváncsiskodó kérdések.) A többi kérdést pedig, mint például: akarta-e Isten Ádám bukását, vagy késztette-e a bukásra, vagy miért nem akadályozta meg a bukást? - és más hasonló kérdéseket a hiábavaló kérdések közé soroljuk (ha csak nem kényszerít az eretnekek vagy más okvetetlenkedő emberek gonoszsága arra, hogy ezeket is Isten igéjéből magyarázzuk meg, mint ahogy azt nem ritkán az egyház kegyes tanítói tették). Elég azt tudnunk, hogy az Úr megtiltotta, hogy az ember egyék a tiltott gyümölcsből és tilalmának áthágását meg is büntette; de még a rossz is, ami megtörténik, nem az Isten gondviselése, akarata és hatalma szempontjából rossz, hanem a Sátán és a mi, Isten akaratával ellenkező akaratunk szempontjából.
(Következő lapszámunkban folytatjuk)

A II. Helvét Hitvallás
VIII. fejezet Az ember elbukása, a bűn és a bűn oka
(Az ember elbukása.) Kezdetben az Isten az embert a maga képére igazságban és valóságos szentségben jónak és igaznak teremtette; de az ember a kígyó ösztönzésére és a saját hibájából a jóságtól és igazságtól elszakadva a bűnnek, a halálnak és különféle nyomorúságoknak lett martaléka. És amilyen lett a bűneset következtében, olyanok mindazok, akik tőle származtak, tudniillik a bűnnek, a halálnak és a különféle nyomorúságoknak martalékai. (A bűn.) A bűnön pedig értjük az embernek azt a veleszületett és első szüleinktől mindnyájunkra átszármazott vagy elterjedt romlottságát, amely miatt gonosz kívánságokba merülve, a jótól elfordulva és minden rosszra hajolva, mindenféle gonoszsággal, Isten iránti bizalmatlansággal, megvetéssel és gyűlölettel eltelve magunktól semmi jót nem tehetünk, még csak nem is gondolhatunk. Sőt amint múlnak az évek, Isten törvénye ellen való gonosz gondolatainkkal, szavainkkal és tetteinkkel rossz fához illő romlott gyümölcsöket termünk (Mt 12, 33 skk.); ezért érdemünk szerint Isten haragját magunkra vonva igazságos büntetései alá vagyunk vetve, és így Isten teljességgel eltaszított volna magától mindnyájunkat, ha a Szabadító Krisztus vissza nem vitt volna hozzá. (A halál.) A halálon azért nemcsak a testi halált értjük, amelyet bűneinkért egyszer mindnyájunknak el kell szenvednünk, hanem azokat az örökké tartó büntetéseket is, melyek bűneinkért és romlottságunkért kijárnak nekünk. Mert Pál apostol ezt mondja: Holtak valánk a mi vétkeink és bűneink miatt és természet szerint haragnak fiai valánk, mint egyebek is; de az Isten gazdag lévén irgalmasságban, az Ő nagy szerelméből, mellyel minket szeretett, minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal (Ef 2, 1 skk). Továbbá: Miképpen egy ember által jött be a világra a bűn, és a bűn által a halál, és akképpen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek… (Róm 5, 12). (Az eredendő bűn.) Valljuk tehát, hogy minden emberben van eredendő bűn. (A cselekedeti bűnök.) valljuk azt is, hogy minden más bűn, amely ebből ered, valóban bűn és annak is mondjuk, bármi legyen is a neve, akár halálos, akár bocsánatos bűn, akár az ún. Szent Lélek elleni bűn, mely nem nyer bocsánatot soha (Mk 3, 29; Jn 5, 16). Valljuk azt is, hogy a bűnök nem egyenlők, jóllehet a romlottságnak és a hitetlenségnek ugyanabból a forrásából erednek, de némelyek súlyosabbak, mint mások, ahogy az Úr mondta: könnyebb lesz a Sodoma és a Gomora földjének dolga, mint annak a városnak, mely az evangélium igéje elől

8

Református Érmellék roma származású betelepültek lélekszáma ugrott meg, ők ma már lassan meghaladják a reformátusok számának kétszeresét. Adatok a reformátusok lélekszámáról: 1817: 208; 1822: 197; 1831: 209; 1869: 204; 1896: 229; 1956: 195; 1963: 250; 1966: 227; 1972: 247; 2005: 260. A római katolikusok lélekszáma ma: 650 (a romákkal együtt közel a duplája).

A monospetri református egyház rövid története és élete
Barcsa János egyháztörténeti tanulmányában (1910) azt írja, hogy az „odajött katolikusok egy Monasterium Petri-t találván ott, erről nevezték” el. A különböző időkben kelt okmányokban így olvasható: 1215 Petri, 1270 Petry, 1332 Molnospetri, 1535 Malmospetry. A XIII század elején Középszolnok megyéhez tartozott. Nevével először a Váradi Regestrumban találkozunk 1215-ben, majd 1219-ben. Az 1800-as évektől kezdve már a ma ismert nevén találkozunk a településsel. Földrajzi helyzete és története: Barcsa leírása szerint „régen a margittai és bogyoszlói határon egy kis tért ültek meg s 1724 előtt költöztek megyei rendeletre a Berettyó vize melletti mai helyre. Előbbi helyét pusztának nevezték.” Jakó Zsigmond viszont azt írja tanulmányában, hogy a Berettyó völgyében fekvő Monospetrit 1270-ben az egyedi monostorhoz tartozó falvak között sorolják fel. Ez utóbbi valószínűbbnek látszik, bár az első magyarázat mellett is lehetne további érveket felsorolni. A község megtelepülését a XIII. század előttire teszik egyes kutatók. 1270-ben már a Gutkeled nemzetség birtoka. A Monostor falvainak felosztása után a Jankafalvi ág kezére került. A XIV-XV. századok fordulóján – e családok kihalása után – pedig a Zólyomiaké és a leányági leszármazottaiké lett. A település magyar volta mellett tanúskodnak a talált személynevek, melyek nagy része tiszta magyar név; alig akad néhány román, vagy bizonytalan személynév. A lakosság alakulása: Középkori feljegyzésekből 7 magyar nevet és egy bizonytalant találtak. A XVI század elején 82 magyar nevet, 19 bizonytalan és egy román nevet találtak. 1554 körül Zólyomi románokat telepített be, így „1599-ben már külön oláh községről hallunk” melynek lakossága majdnem annyi, mint a magyaroké. Vagyis 39 magyar, 31 román. Ekkor már egy másik földesúr: Varkóczy Tamás keze terjed ki a falu határára. A török hódoltság alatt a falu szinte teljesen kipusztult. (Ez idő tájt még egy kis török mecset is épült.) Utána ismét benépesült, 1715-ben kettő, 1720ban 14 magyar jobbágyot tartanak nyilván benne. 1773-ban, pedig mint magyar nyelvű község szerepel. Az 1800-as évekre a reformátusok lélekszáma meghaladja a 200-at. Meglepő, de ez a szám (csakis a reformátusoké!) a XIX század egész ideje alatt alig változik. Nem úgy a katolikusoké, akiknek betelepedésével, a falu lélekszáma csaknem megháromszorozódott. Napjainkban a falu ismét magyar nyelvűnek mondható, bár mind a románok, mind az eredeti magyarok kevesebben vannak a túlsúlyban lévő nem magyar eredetű római katolikus többséggel szemben, kiket hosszú ideig tótoknak neveztek. Mára azonban a katolikus lakosság mind nyelvében, mind érzelmében magyarnak mondható. Az utóbbi években leginkább a

A monospetri református templom A templom története: A mai református templom helyén már a XVI. században istentiszteleti hely állt. Ebben a templomban a reformáció előtt Veres barátok miséztek. 1637. június 17-től találjuk feljegyezve a református gyülekezet első lelkipásztorának nevét. A XVII. század második felében Monospetri már anyaegyház. 1698-ból származó úrasztali edényekről is találunk feljegyzést.1726-ban a Pósalaky család címere „díszíti” a templom belsejét. Ma is meglévő legrégebbi tárgyak a XVIII század elejéről valók. 1905. szeptember 12-én délben az ősi templom a parókia szomszédságában keletkezett tűzvészben három lakóházzal együtt porig égett. Nagyszabású gyűjtőakció kezdődik a gyülekezet férfitagjainak részvételével, akik otthagyván az aratást, házról házra, faluról falura járva gyűjtenek az új templom javára. 1906-ban Kis György építész-vállalkozó már új templom építését vezeti, mely csakhamar el is készül. 1907-ben kerül sor az új templom felszentelésére. Egyetlen karzat kivételével a teljes bútorzat is ekkor készül egyszerű, puritán stílusban. 1907-ben az egyházközség a templomot a Fonciere, pesti biztosító intézettel 1915-ig tűzkár ellen biztosítja.

2011. március-április A templomon az 1950-es évekig csak kisebb javításokat hajtottak végre. 1967-ben toronyjavításra, 1968-ban toronyfestésre, 1970-ben a toronygömbjavításra került sor. 1978-79 között komoly külső, belső javításra került sor, mindössze néhány évvel az új parókia felépítése után. 1983-ban belső renoválás volt, majd a kilencvenes években újból javították kívül, belül a templomot. Legutóbb a templom tetőfaszerkezetének a felújítására, cseréjére került sor. A templom kelet-nyugattájolású, 12 m hosszú, 5m széles, 6 méter magas. A torony 2x2 m alapú, 14 m magas. Ülőhelyek száma: 80.

9 Jelenleg egy református ravatalozó van épülőfélben a temetőben. A tulajdonképpeni épület szinte teljes egészében elkészült, hátra van még egy hosszú, fedett terasz megépítése és a kápolna környezetének kialakítása, valamint a megrongált kerítések újjáépítése.

Az épülőfélben levő ravatalozó Gyülekezeti élet: Istentiszteleteink látogatottsága 12-26% között mozog, ünnepeken többen, más vasárnapi istentiszteleteken kevesebben vesznek részt. Egyetemes imahetet, bűnbánati istentiszteleteket, bibliaórákat tartunk, a gyerekeknek pedig vetítéssel egybekötött vallás és gyermek- bibliaheti alkalmakat tartunk immár saját program szerint. A konfirmandusok számára vetítéssel egybekötött előadások is elhangzanak az ún. kátéórai alkalmakon. Az elvilágiasodás elleni lelki küzdelem egyik utóbbi eredménye az a kis amatőr kórus, mely az elmúlt esztendőben többször is fellépett az egyes istentiszteleti alkalmakon, megörvendeztetve ezzel az egybegyűlteket. Azt kérem Istentől, hogy fiatalokat és időseket egyaránt megragadva szaporítsa az üdvözülők seregét sok-sok monospetri atyánkfiával is! ifj. Mátyás Árpád monospetri lelkipásztor

Gyülekezeti csoportkép Lelkipásztorok: Beregszászi Lőrinc 1637.Tersóczi Péter 1666.- Kövesdi Péter 1671.- Marjai János 1678.- Surki András 1686.- Solti István 1696.- Kémeri Benedek 1702.- Szatmári Ferenc 1711.- Gyáni György 1712. - Csengeri Pál 1713.- Zilahi János 1716.- Gyulai Ferenc 1718.- Hollósi György 1719.- Nánási János 1725.- Zilahi János 1731.- Csengeri Mihály 1732.Szigeti László 1736.- Ecsedi György 1742.- Medgyesi László1752.- Várai János 1758.- Komáromi Pál 1760.Medgyesi György 1761.- Komjáti László 1765.- Sukoni István 1769.- Kalmár János 1772.- Gálfi Péter 1774.Sámi Sámuel 1775.- Szetek György 1777.- Solymosi Gábor 1779.- Komjáti László 1781.- Szolnoki Sámuel 1786.- Budai József 1787.- Marosi József 1792.- Borbély József lévita 1795.- Imre János 1797.- Kaldi József 1801.Földesi György 1802.- Séru József 1806.- Kulcsár György 1809.- Sári Dániel 1832.- H. Antal 1851.- Lénárt Péter 1863.- Váry János 1868.- Lipcsei Pál 1873. 18731950 között érábrányi lelkészek szolgáltak be. Kádár Miklós 1950.- Tőkés Elek 1951.- Benczúr Gábor 1954.Szendrei Dénes 1963.- Péter Miklós 1966.- Sípos József István 1969.- Katona Jenő 1974.- Bereczki András 1977.- Pázmány József 1980.- Molnár Irma 1984.- id. Mátyás Árpád 1987.- Oláh Lajos 1987.- Nagy István 1994.- Zsargó János 1996.- Darabont Tibor 2000.- ifj. Mátyás Árpád 2002. A parókia jelenlegi épületét 1972-ben adták át rendeltetésének. Azóta egy kis raktárhelyiséggel (korábban iroda) valamint egy gyülekezeti teremmel bővült.

Vallásórás gyermekek

10

Református Érmellék

Munkálkodik az Úr Tótiban
Amikor a tóti presbitérium meghívott a gyülekezet lelkipásztorának, Ézsaiás 42, 6-7 volt a napi Igénk: „Én, az ÚR, hívtalak el igazságban. Fogom a kezedet, megőrizlek, népek szövetségévé teszlek, és pogányok világosságává, hogy megnyisd a vakok szemeit, hogy a foglyot a tömlöcből kihozzad, és a fogházból a sötétben ülőket.” Nyilván ez Krisztusra vonatkozó prófécia. Ő az Atya szabadító tervének a csodálatos és folyamatos beteljesítője, az Ő „programjának” a kivitelezője. De a Megváltó emberi eszközöket is használ üdvözítő munkájában. Akik teljesen és véglegesen átadják NEKI az uralmat, folyamatosan rendelkezésére állhatnak. Az ÚR üzenetének tekintettük ezt az Igét, mely az Ő célját és tervét tárja elénk is. Ez alázatos meghajlást igényelt az Ő akarata előtt, de felemelő biztatást is jelentett: ha az Úrnak ez a célja, azt ugyan meg lehet zavarni, de megakadályozni nem. Az ÚR „PROGRAMJÁT” látva ebben az Igében, igyekeztünk azt naponta figyelembe venni, és az életünket, szolgálatunkat ahhoz igazítani. Az ÚR kijelentése világos: amig kegyelme le nem hajol hozzánk, amig Szentlelke által el nem kezdi üdvözítő munkáját bennünk, lelkileg vakok vagyunk. Nem látjuk, hogy bűneink kötöznek és elválasztanak Tőle. Nem vesszük észre, hogy az ÉLET URÁTÓL elszakadva a kárhozat állapotában vagyunk. Ilyen lelki halottakként ŐT csak gyalázni tudjuk, az embereket pedig csak botránkoztatni. De azt sem látjuk, hogy Jézus, élő hit által, ki akar és –tud szabadítani az elveszettség állapotából. Aki minden bűnére bocsánatot kér, és minden bűnétől szabadítást, olyan igaznak tekinti, mintha soha semmilyen bűnt nem követett volna el. Aki ŐT befogadja az életébe, azt elfogadja gyermekének és befogadja országába. Minden tévhitet és tévtanítást cáfolva, ezt világosan jelenti ki az ÚR. (Ján. 1:12) Mi a mi feladatunk? Mit tehetünk az Ő eszközeiként? Állítsuk Isten Igéjét tükörként a ránk bízottak elé, hogy az ÚR szemével láthassák magukat. Azaz: ne azt a kozmetikázott képet tartsák hitelesnek, amit magukról alkottak, hanem olyannak lássák magukat, amilyennek Isten látja őket. De ugyanakkor hirdessük tisztán az ÚR üdvözítő kegyelméről, megtartó szeretetéről szóló örömhírt. Ha pedig Ő ezt bízta ránk, engedetlenség volna valami másról szólani. Az erre szánt időt ezért ne tékozoljuk másra. Ezt az üzenetet igyekszünk hirdetni mi is a vasárnap délelőtti és - délutánni ISTEN-tiszteleteken, a csütörtök esti BIBLIA-órákon, a péntek esti „nagy” IFIn, a szombati vallás ,-és kátéórákon, a szombat esti „kis” IFI-n, minden vasárnap a presbiteri „csendes perceken”, a családlátogatások alkalmával, telefonbeszélgetések során, vagy „írott IGÉT” küldve a családoknak. Az Ő akaratát keressük a csendesnapokon, konferenciákon és a táborozások során is. „Az élet kenyere” mellett, igyekszünk a

„mindennapi kenyeret” is adni, a lehetőségekhez mérten, a rászorulóknak. A szeretetszolgálatba több gyülekezeti tag is bekapcsolódik. Kérjük az URAT, hogy a diakonusok munkáját is áldja meg. Istené legyen a dicsőség, hogy akarata megvalósulását semmi és senki nem akadályozhatta meg. A felkorbácsolt hullámok sem sűlyeszthették el. Kegyelméből többeket megajándékozott élő hittel, újjászületéssel. Ezek az Ő CSODÁI. Új teremtések. Isten maga mondja: „ha valaki Krisztusban van, új teremtés az. A régiek elmúltak, íme újjá lett minden.” (2Kor 5, 17) Ők elől járnak az IGE-hallgatásban, a szolgálatban, az adakozásban. Szentlélek „tüzével” hirdetik az URAT, „alkalmas és alkalmatlan időben”. Meglátogatják a betegeket, és mindenkit hivogatnak, szeretgetnek az Úrhoz. Így, a feleségem mellett, újabb, áldott munkatársakat is ajándékozott bennük az ÚR. Hála Neki, hogy nagy részük a presbiteri tisztséget is vállalta. A jövőre nézve is hisszük,hogy az Ő IGÉJE „nem tér vissza üresen” (dolgavégezetlenül) (Ézs 55, 11) Ezért öröm- és reményteljes az Ő biztatása: „szeretett atyámfiai, erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgolkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudva, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.” (1Kor 15, 58) Ezért valljuk Pál apostollal: „mi pedig Krisztust prédikáljuk, mint megfeszítettet. Zsidóknak ugyan botránkozást, a görögöknek bolondságot, ámde maguknak a hivatalosoknak, mind zsidóknak, mind görögöknek Krisztust, Istennek hatalmát és Istennek bölcsességét.” (1Kor 1, 23-24). Hisszük, hogy Isten Szentlelke még sokakat „meggyőz bűn, igazság és ítélet tekintetében” (Jn 16, 8) Ha elkezdi bennük üdvözítő munkáját, megtörik az ellenállásuk, nem minősítik többé „botránkozásnak és bolondságnak” a Krisztus váltsághaláláról szóló örömüzenetet. Akkor szívesen hallgatják, és hozzáigazítják az életüket.

A templom folyamatos felújítás alatt szépült meg

2011. március-április

11 megvetik, kiközösítik, gyalázzák, leszorítják a pályáról azokat, akik a Megváltónak engedelmes követői akarnak lenni. Ilyenkor fennáll az a veszély, hogy megszomorodva és meglankadva feladják a hűséges Krisztus-követést, és a tiszta evangélium- hirdetést. Mellőzik azoknak az isteni kijelentéseknek az átadását, amit az emberek nem szívesen hallgatnak. Így nemcsak a maguk hanem a mások üdvösségét is veszélyeztetik. De JÉZUS figyelmeztetése megőrizhet, vagy megszabadíthat e kisértéstől: „boldogok vagytok, ha szidalmaznak és háborgatnak titeket és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem. Örüljetek és örvendezzetek, merta ti jutalmatok bőséges a mennyekben…” (Mt 5, 11-12) Így kérjük mi is az Urat: „ne vigy minket kisértésbe” (Mt 6, 13)

A gyülekezeti ház (a volt parókia) E szent szolgálatban sok féle kísértés ostromolja Isten „munkatársait”. Ezek közül az egyik az, hogy az evangélium hirdetése mellett, valamilyen mellékfoglalkozást is felvállaljon, „nem lehet különben megélni” jelszó alatt. Hét gyermekünk nevelése közben sokszor átszaladtak rajtunk is ilyen gondolatok. De áldott legyen az ÚR, hogy megőrzött ettől a „csapdától”, és nem engedte, hogy „mellékszolgálatok” rabolják el időnk és erőnk egy részét. Így megtapasztalhattuk: ha a reánk bízott szolgálatot végeztük, az ÚR gondoskodott a szükséges anyagi javainkról is. Vagy felébresztette a gyülekezet felelősségét, szeretetét, törődését irántunk, vagy más úton rendelte ki azokat. A másik nagy kísértés pedig az, hogy elfeledkezünk arról, hogy szolgálatunk célja: Krisztushoz vezetni a ránkbízottakat. (Jn 1, 43) Ez a legjobb és a legtöbb amit megtehetünk érettük. Minden más ennél kevesebb. Lehet, hogy jó, de nem a legjobb. A művészet és kultúra felkarolása, a hagyomány ápolása, a politikai – és gazdasági tevékenység, az egység munkálása stb. ha kiszorítja a Krisztushoz-vezetés szolgálatát, „lelki merényletet” követünk el azok ellen, akikhez küldettünk. Magasabb műveltségi fokon, jobb gazdasági körülmények között, anyanyelven beszélve, vallásos köntösben, hagyományait ápolva, egységesen fog elkárhozni. Ezeknek „a vérét az őrálló kezéből kéri elő” az ÚR. (Ez 33, 6) Kérjük az Urat, hogy őrizze- vagy szabadítsa meg „eszközeit” attól a „jó”-tól, ami a legnagyobb ellensége a „legjobb”-nak. A harmadik veszélyes kisértés az, hogy az ÚR szolgája a maga dicsőségét keresi. Pályázik a sikerélményre és az elismerésre az emberek előtt. Várja a tapsot és a „felemeltetést”. De ha azok elmaradnak, megkeseredik és megtorpan. Az ilyenek elfeledkeznek arról, amit az ÚR így mond: „ha valamit tesztek, lélekből cselekedjétek, mint az Úrnak és nem embereknek, tudva, hogy ti az Úrtól veszitek az örökség jutalmát, mert az ÚR Krisztusnak szolgáltok.”(Kol 3, 23-24) A negyedik kisértés nemcsak az IGEhirdetőkre, hanem az IGEhallgatókra nézve is káros hatású lehet. Ez akkor jelentkezik, amikor a még nem hívők

A parókia - épült 2003-2005 között Mivel a lelki szolgálathoz külső keretek is szükségesek, igyekeztünk gondot fordítani új épületek építésére illetve a meglévők felújítására is. Ennek jegyében történt az új lelkészi lakás felépítése, a templom belső-külső felújítása, a templomkert körüli kerítés elkészítése, a régi lelkészi lakásnak gyülekezeti házzá való átalakítása, a melléképületek felújítása , a ravatalozó felépítése a Polgármesteri Hivatal segítségével… Áldott legyen az ÚR, hogy a gyülekezet nagy részét bőkezű adakozásra, és egy részét lelkes közmunkázásra is indította. Ha az ÚR még megajándékoz minket kegyelmi idővel, Szentlélek tüzével szeretnénk még hűségesebben szolgálni. Szeretnénk vinni ŐT nemcsak a szavakban, hanem a szívünkben is azokhoz, akik még nem fogadták be, de akiknek a szivén még mindig zörget. Szeretnénk „vetni” az IGÉT, és „megöntözni” imádságainkkal, várva az ÚR áldását, a növekedést, az „új teremtéseket”. Kérjük az ÚRat, hogy ajándékozzon meg a lélekmentés szenvedélyével a továbbiakban is, tudva azt, hogy aki nem ment, öl. Bízunk az ÚR igéretében: „aki az Ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem ŐT mindannyiunkért odaadta (a kereszthalálra), mimódon ne ajándékozna Vele eggyütt mindent minékünk?”A „minden” fogalma pedig nagyon tágas. Magába foglalja az áldott földi élet teljességét: az Úrtól elkért házastársat, a harmonikus házasságot, a gyermek-áldásokat, az

12 anyagi javakat, az egészséget illetve a gyógyításokat (ha az Ő akaratával megegyezik), a vígasztalást, a vezettetést, a kegyelmi ajándékokat, Szentlélek gyümölcseit: szeretet, öröm, békesség… (Gal 5, 22). Vagyis mindent, amit az ÚR szükségesnek lát, az örök élet „koronájával” eggyütt. Aki pedig ŐT elutsitja és kegyelmét megveti, mindent elveszít. Erre Ő maga figyelmeztet minket: „mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az Ő lelkében kárt vall? ” (azaz: elkárhozik… Mt 16, 26) Végül szeretnénk a zsoltárossal együtt mondani: „Nem nékünk Uram, nem nékünk, hanem a te nevednek adj dicsőséget, a te kegyelmedért és a te hűségedért.” (Zsolt 115, 1). Demeter Sándor tóti lelkipásztor

Református Érmellék

A zilahi templom főbejárata előtt A Meszes-tetőn, a téli ruhába öltözött erdő csodálatos látványt nyújtott számunkra, majd a következő és egyben utolsó állomás, Kolozsvár felé vettük az irányt. Kolozsváron megnéztük a Szent Mihály templomot, a Mátyás szobrot, a teológia épületét, aztán egy három dimenziós mesefilmet néztünk meg a moziban. Délután még jutott idő egy nézelődésre, vásárlásra, majd az est beálltával hazafele indultunk. A kicsit zsúfolt napnak a fáradtsága nem érződött a fiatalok kedvén, lelkesen énekeltek és beszélgettek a napi élményekről.

Szentjobbi ifjúsági kirándulás
„Senki a te ifjúságodat meg ne vesse, hanem légy példa a hívőknek a beszédben, a magaviseletben, a szeretetben, a lélekben, a hitben, a tisztaságban” (1 Timótheus 4,12). 2010 karácsonyán, a gyerekek ünnepi műsora mellett az ifjak is készültek egy pár énekszámmal, előadással, szavalattal, mely megörvendeztette a gyülekezetet. Az ünnepre való készülődés, illetve a jól sikerült műsor után ígéretet tettem, hogy egy kirándulásra viszem el mindazokat, akik részt vettek a próbákon és vállalták a karácsony esti szereplést. A kirándulásra 2011. Január 22-én, szombaton került sor. Még sötét volt, mikor a vidám csapat elindult, hogy új tájakat, vidékeket lásson. Az első állomás Selymesilosva volt, ahol édesanyám nemcsak szeretettel, de terített asztallal is várta az ifjú sereget. A reggeli elfogyasztása után egy kis hógolyózásra is volt idő, majd Zilah irányába haladtunk tovább. Itt a református templomot néztük meg, melynek történetét a Zilah-Belvárosi gyülekezet lelkésze, Püsök Sándor Csaba ismertette, aki egy-egy képeslapot ajándékozott mindenkinek a zilahi templomról.

Csoportkép a Mátyás szobor előtt Ezzel a kirándulással nemcsak jutalmazni akartuk mindazokat, akik szavalatokkal és énekekkel vallást tesznek a Megváltó Jézus Krisztusról, hanem másokat is ösztönözni szeretnénk, hogy a konfirmáció után ne kikopjanak a gyülekezetből, hanem csatlakozzanak az ifjúsági csoporthoz. Az ifjúság nevelésében számítunk a presbitérium, a szülők, sőt az egész gyülekezet segítségére, támogatására és együtt imádkozzunk és kérjük Isten áldását, hogy tegye eredményessé ebbéli törekvésünket. Rákosi Jenő szentjobbi lelkipásztor

2011. március-április

13 korsóbeli olaj meg nem kevesül” (1 Királyok 17,14) Egyházi konyhánk Jézus Krisztus áldó, kinyújtott keze. II. Gyülekezetünk idősgondozása. „Viselj gondot reá…” (Lukács 10,35/b) Gyülekezetünk időseit szociális helyzetük alapján is felmértük és gondozásban részesítjük, étkeztetjük. Ünnepeinken szeretetcsomaggal megajándékozzuk. Minden hónap első csütörtökén diakóniai napot (öregek napja) tartunk. Jakó Sándor Zsigmond lelkésztestvérem rendszeresen igehirdetéses istentiszteletet tart, ünnepeinken pedig úrvacsorát oszt. Isten áldása legyen ez után is áldott szolgálatán. Istentisztelet után beszélgetünk és 25-30 személlyel szeretetvendégséget tartunk, meleg, jóízű ebéddel. Ezeket az ünnepeket az óvodások, az ifjúsági furulyacsoport és az IKE Mazsola színjátszó csoportja teszi emlékezetesebbé. Nehezen járó öregjeinket Jakó tiszteletes úr hozza és hazaviszi otthonaikba, Kisjankára is. (Igény szerint más felekezetű rászorulónak is rendszeresen főznek ebédet!) A diakóniai nap minden idős számára nyitott. „Vénségetekig Én vagyok az, és megőszülésetekig Én visellek; Én teremtettem és hordozom, Én viselem és megszabadítom.” (Ézsaiás 46,4) 2011. július 17-én déli 12 órakor a Diakóniai Központunk udvarán – a svájciak adományaként – új harang és harangláb avatást tartunk, melyre minden gyülekezeti tagot szeretettel várunk.

Istentől megáldott szeretetszolgálatunk a Bihardiószegi Református Egyházközségben
Hála a Szentháromság Istennek, hogy a szeretetszolgálat terén a mi gyülekezetünk az elmélettől, tervektől már rég eljutott a gyakorlatig, a megvalósításig. Gyülekezetünk szeretetszolgálata példaértékű. Szeretetszolgálatunk nemcsak segíteni akar a rászorultakon, hanem azt az örömöt és békességet igyekszik munkájával átadni, amit a mindenkori erőforrásból, a Szentírásból nyerünk.

Sass Sándor diakónus az idősekkel I. Az Egyházközség konyhája. Valljuk: kevesebb beszéd, több tál étel! „Evének azért és megelégedének.” (Márk 8,8/a) Egyházi konyhánk 2005. július 6.-tól működik. Az elmúlt években hetente kétszer (Hétfőn és Csütörtökön) főzünk a rászorulóknak, az igénylőknek. Szakácsnőink, Kupás Gizella és Szűcs Jolán nagy-nagy szeretettel végzik önkéntességből vállalt szolgálatukat. Segítőjük Sass Sándor, gyülekezetünk adminisztrátor-diakónusa, biciklivel 17 házhoz viszi az ebédet. Összesen 20 ebédigénylőnk van. Öreg egyháztagjainknak bevásárol gyógyszert és élelmiszert, és több háznál a tűzrevaló fát is felvágja és behordja. Isten áldása legyen mindnyájuk életén és szolgálatán. A konyhát az egyházközség működteti. Sok önkéntes adakozónk is van. 2010-ben 56-szor adakoztak a konyha számára: tüzelőt, krumplit, kristálycukrot, zöldpaprikát, darált paprikát, édes és erős paprikát, lisztet, tojást, tördelt tésztát, paradicsomlevet, karfiolt, káposztát, aprókáposztát, hagymát, uborkát, savanyú uborkát, sóskát, karalábét, tököt, almát, céklát, sárgarépát, olajat, zsírt, paszulyt, kenyeret, fűszereket, süteményt és kávét. Az egyház nevében nagyon szépen megköszönjük önkéntes adományaikat. Isten áldása legyen ez után is a jókedvű adakozókon. „A vékabeli liszt el nem fogy, sem a

Csigatészta készítése közben III. Önkéntes csigatészta készítő nőszövetségünk. „Boldog az a szolga, akit az ő Ura, mikor hazajő, ily munkában talál.” (Máté 24,46) Kedves nőtestvéreink, 18-20 személy, minden télen, keddi napokon csigatésztát készít. A hozzávaló lisztet és tojást is ők hozzák. A csigatésztát eladják. A bejött pénzből a kántorlak konyháját szerelték fel, a bihardiószegi hajdúvitézek hímzett selyemzászlóját elkészítették, valamint a Bihardiószegi Gróf Széchenyi István Huszárszázad hímzett selyem zászlaját is ők készítették, és a szép fehér templomterítőket. A csigatészta készítésekor bibliaórát tartunk igeolvasással, magyarázattal, imádsággal, sok-sok énekléssel, és beszélgetéssel. Istennek legyen hála, és

14 köszönet az önkéntes, asszonytestvéreinknek. szorgos kezű

Református Érmellék

IV. Gondoskodásunk a testi-lelki-szellemi fogyatékosokról, szegényeinkről és a nagycsaládosokról. „Mikor azt látta, könyörületességre indula.” (Lukács 10,33/b) Pontos kimutatásunk van a testi-lelki-szellemi fogyatékosokról, szegényeinkről és a nagycsaládosainkról. Alkalmanként élelmiszer és ruhacsomaggal látjuk el őket. Mankót, járókát, tolószéket és kötszereket minden igénylőnek a rendelkezésére bocsátottunk, más felekezetű vagy nemzetiségű keresztyén testvéreinknek is. Gyülekezetünk tagjai tudják azt, hogy jobb adni, tudják, hogy a szeretet cselekvő életforma. Isten jóvoltából a kenyérajándékot is folyamatosan gyakoroljuk: négy család heti két darab, hét család vagy idős egy darab kenyeret kapott és kap a téli hónapokban. A cselekvő szeretet mindent legyőz. „A múló életből az számít, ami tettül marad fenn, nem az, amit felőle mondanak.” (Kossuth Lajos) Az anyagiak mellett igyekszünk az Ige örömüzenetével lelki segítséget nyújtani a testi és lelki sebek gyógyítására. Szent célunk Jézus Krisztus tanítása alapján az, hogy mindig minden rászorulón segítsünk. Legnagyobb erőforrásunk az Úrtól van. „Az elveszettet megkeresem, s az elűzöttet visszahozom, s a megtöröttet kötözgetem, s a beteget erősítem… és legeltetem őket úgy, mint illik.” (Ezékiel 34,16) Köszönetet mondunk mindazoknak, akik önfeláldozóan és örömmel, lelki és anyagi segítséget nyújtottak a szeretetszolgálat végzésében. Isten iránti hálából és felebaráti szeretetből együtt egymásért, embertől emberig igyekszünk mindent megtenni a jövőben is. Gellért Gyula bihardiószegi lelkipásztor

A Gálospetri Darvas Heléna Református Nőszövetség
„Úgy fényljék a ti világosságotok, az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5, 16) Fénylő asszonyokban soha nem volt hiány gyülekezetünkben, a letűnt korok legfénylőbbjeinek neveit emléktáblák, kegytárgy-feliratok hirdetik, példát állítva minden kor emberei előtt. Sajnos Gálospetriben szervezett formában működő nőszövetségről nincs fellelhető adatunk. Nőszövetségünk 2006 nyarán öltött testet hivatalos formában, ünnepélyes keretek között, a nőszövetségi zászló avatásakor. Ahogy a nőszövetségek nagy többségénél megfigyelhető, nálunk is igaz: a zászlóavatás ünnepsége nem születésnap volt, hanem keresztelő. Felnőtt keresztség, hiszen a keresztelendő már jócskán benne volt a korban. Asszonyaink mindezidáig hivatalos formák nélkül is szervezetten munkálkodtak Isten dicsőségére. Nőszövetségünk névadó ünnepsége és az ünnepélyes zászlóavatás óta négy év telt el. Hogy névadóként miért Darvas Helénára esett a választás? Miért harang a zászló központi motívuma? Azonnal érthetővé válik minden, amint megtudunk egyet, s mást a névadó nemzetes asszonyról. Darvas Heléna gyülekezetünk egykori főgondnokának Draveczky Lászlónak volt hites felesége, s evangélikus létére (evangélikus gyülekezet nem lévén), főpatrónusa volt református közösségünknek, oly annyira, hogy a templomunk tornyában lakó kisebbik harangon ez olvasható: „PETRI-I EV. REFORM. EGYHÁZ RÉSZÉRE ÖNTETTE DARVAS HELÉNA ÖZV. DRAVECZKY LÁSZLÓNÉ 1771-BEN. Újra öntötték az egyház tagjai 1899”.

E lobogó fogadta 1940-ben a honvédeket Ebéd a Diakóniai Központban Nőtestvéreink szolgálatán belül, egy állandó és egy rendkívüli részt különböztethetünk meg. A szolgálat egy része állandó, „megszokott” dolgok ismétlődnek: a nőszövetség gondoskodik

2011. március-április ünnepségeink szeretetvendégségeiről, az imahéten szolgáló lelkészek megvendégeléséről, s mivel a nőszövetség magjából kerül ki a felnőtt kórus kisebbnagyobb csapata, ide számítandók a kórusszolgálatok, szavalatok, valamennyi ünnepen, és az imahét minden napján! (A nőszövetségi zászló igéje: „Jó dolog dicsérni az Urat, és éneket mondani a te nevednek.” Zsolt 92, 2)

15 as I. Érmelléki Református Ifjúsági Tábor egyik napján a Gálospetri Nőszövetség gondoskodott mintegy nyolcvan fiatal étkeztetéséről.

A tavalyi kórustalálkozón Szolgálatuknak nem szab gátat falunk határa. Túl azon, hogy nőszövetségi találkozókon, konferenciákon képviselik gyülekezetünket, rendszeres résztvevői az érmelléki felnőtt kórusok évenkénti találkozóinak. Munkájuk elismeréseképpen, na meg azért, hogy a kórusba csalogatott ifjainkkal még inkább összekovácsolódjanak, minden nyáron kirándulást szervezünk, akár külföldre is. Meglátogattuk már a Medve barlangot, a tordai sóbányát, a nyíregyházi Vadasparkot, a kincses Kolozsvárt, a kálvinista Rómát (Debrecent), Biharfüredet, és Máramaros nevezetességeit. Csodálatos helyeken jártunk, de asszonyaink sehol nem kívántak hajlékot építeni, hanem Jézus Urunk tanácsa szerint visszatértek a munka mezejére, akárcsak a megdicsőülés hegyéről a tanítványok. Ma is ott vannak, ahová az Úr állította őket: a helyükön. Az Úr áldja meg szolgálatkész, önfeláldozó, jó illatú életüket, az egész gyülekezet örömére és javára. Szabó Zsolt gálospetri lelkipásztor

A szolgálat egyik része A téli hónapokban rendszeressé vált a csigatészta készítés, mely szolgálatnak közösségépítő oldalán túl, komoly anyagi vonzata is van: 2009–ben, 500 euró értékű csigatésztát sikerült értékesíteni. Ekkora összeg volt szükséges a 13 db templomi kovácsoltvas világítótest elkészíttetéséhez. A 2010-es esztendőben adományokkal kiegészítve 15 millió régi lejt tettek le a gyülekezet asztalára nőtestvéreink, mely nagy segítség volt a gyülekezeti terem padlózatának cseréjéhez. Van a szolgálatnak egy másik, rendkívüli része is, amelyet a 2008-as 2009-es esztendőkben tapasztalhattunk meg. Ezen esztendőkben zajlottak gyülekezetünk templomának felújítási munkálatai, melynek kivitelezői Szatmár megyéből érkeztek. A munkálatok teljes ideje alatt, azaz mintegy 18 héten át, a nőszövetség gondoskodott a munkások ebédjéről. Ugyancsak a leglelkesebb asszonyok tettek azért hétről-hétre, hogy minden vasárnapi istentiszteletünket a belső felújítás dacára a templomban tarthassuk meg. Ehhez az kellett, hogy szombat délutánonként a mesterek hazautazása után, tisztára seperjék-, töröljék-súrolják a padokat, az úrasztalát, a szószéket, a padlót, azaz mindent. Talán ennyi is bőven elegendő lenne egy nőszövetségtől, azonban van még tovább is: asszonytestvéreink nagy óhaja volt, hogy ne csak a falak pompázzanak új, hófehér ruhában, hanem a deszkamennyezet is újuljon meg. A mennyezet szigeteléséhez, festéséhez szükséges anyagiakat pedig ők maguk teremtették elő, oly módon, hogy közadakozást hirdettek. A nőszövetség három lelkes tagja a gyülekezet minden tagját felkereste, és összegyűjtötték az önkéntes, meg nem szabott összegű adományokat. Ha kell, besegítenek egyházmegyénk dolgaiba is: a Hegyközszentmiklóson megtartott 2008-

Kaplonyi vendégszereplés

16

Református Érmellék

Margittai ifjak látogatása az élesdi gyermekotthonban

Énekajánló
230. dicséret

Uram, közel voltam hozzád
1. Uram, közel voltam hozzád, mégis elszakadtam. Megvallatták hűségemet: neved megtagadtam. Halálodnak harmadnapján vádolnak a fények, Halálodnak harmadnapján sírva hajtok térdet. 2. Uram, téged kerestelek: céltalan futottam, Csak magamig, másokig, majd sírodig jutottam. Halálodnak harmadnapján megszűnik az átok, Halálodnak harmadnapján szívem megtalálod. 3. Uram, taníts hinni benned, várni új csodára; Tedd életem hűségessé, s legyen szavam hála! Halálodnak harmadnapján zendülnek a fények, Halálodnak harmadnapján én is áldlak téged. Kádár Ferenc húsvéti éneke az üres sír mellett újragondolja személyesen átélve Krisztus kereszthalálának és feltámadásának eseményeit. A három tömör versszak egyetlen hatalmas ív a megváltás, a hálaadás, a magasztalás csúcsáig. Ehhez az egyszerű, őszinte bizonyságtételhez Berkesi Sándor írt dallamot egy rutén népdal alapján, mely erős rokonságot mutat az Egy gyenge kismadár hozzám kezde járni kezdetű népdalunkkal. Az új stílusú népdal ABB’A szerkezetű, könnyen megtanulható. A dór jellegű dallam néhány zsoltárral is rokonságot mutat. Előadásmódja elbeszélő, recitáló, akárcsak az említett népdalé. Fontosak az értelmi hangsúlyok, az érzékeny dallamtagolás. Egyszerű gitárakkordokkal lekísérve ifjúsági csoportban is énekelhető, beépíthető akár a húsvéti műsorba is. [Forrás: Berkesi Sándor Te néked zengek éneket. Gyülekezeti énekiskola. Debrecen, 1994.]
ISSN 2068-5130 http://ermellek.ref.hu

Végre eljött a nagy nap, melyet már nagyon vártunk mindannyian, 2011. január 31.-e. Hétfő reggel közel 10 órakor a margittai református ifjak, Kovács Gyula lelkipásztorral együtt elindultunk az élesdi gyermekotthonba. A hideg, zúzmarás, téli idő és táj nem terelte el gondolatainkat arról, hogy mosolyt csalogassunk közel 30 árva gyermek arcára. Megérkeztünk utunk céljához, ahol először az élesdi református templomot csodáltuk meg, majd nagy szeretettel és kíváncsisággal fogadtak minket az otthonba. Látogatásunk alkalmából bemutatták a házat, meséltek a szokásokról, a szabályokról, majd tea mellett szabadabban elbeszélgettünk a fiatalokkal. A gyerekek nagyon jó körülmények között élnek, különböző korosztályt képviselnek a kicsitől a felnőttig, jól tanulnak és nagyon tehetségesek, olyanok, mint egy nagy család. Semmiben nem szenvednek hiányt, „csak” a szülői szeretetben, gondoskodásban, tanácsokban, simogatásokban... Kovács Gyula lelkipásztor a szeretet himnuszából idézve szólította meg a jelenlévő ottaniakat és bennünket: „Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen énbennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is, és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen énbennem, semmi vagyok... Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három, ezek között pedig legnagyobb a szeretet.” 1Kor.13. 1-2, 13. Az igehírdetés után énekkel dícsértük az Urat, aki mindeddig megsegített bennünket. Természetesen nem érkeztünk üres kézzel: édességekkel, élelmiszercsomagokkal, ruhákkal, játékokkal leptük meg őket, melyeket nagy örömmel fogadtak és köszöntek. Mindezek után eljött a búcsú és a hazaindulás ideje. Mindnyájunkban maradandó emlék ez a látogatás és hisszük, hogy ha pár órára is, de boldogabbá tettük az életüket, és ez a legfontosabb! Számunkra pedig egy drága és – hisszük - áldott szolgálati lehetőség volt ez a látogatás. Istené legyen a dicsőség! Hégető Emma

Református Érmellék
Az Érmelléki Református Egyházmegye gyülekezeti lapja Megjelenik kéthavonta. Főszerkesztő: Kulcsár Árpád lelkipásztor. Szerkesztő bizottsági tagok: Illyés Tamás, Jakó Sándor Zsigmond, Mike Pál, Oroszi Kálmán, Rákosi Jenő lelkipásztorok. A szerkesztőség elérhetőségei: Postacím: 417570 Értarcsa nr. 251. Bihar megye. Tel: 0788-736190, E-mail: rujsag@yahoo.com. Nyomtatás: Color Print Nyomda, 450031 Zilah, 22 Decembrie utca nr. 66 Tel: 0260-661752. Felelős vezető: Major István, igazgató.