Hagyományos Kínai Orvoslás

Nem a Világmindenséget kell beszűkíteni a megértés korlátai közé, -amit eddig többnyire tettek az emberekhanem inkább a megértést kell kitágítanunk, megnagyobbítanunk, hogy befogadja a Világmindenség képét olyannak, mint amilyennek azt tapasztaljuk. Francis Bacon

Az európai gyógyászati iskola
Kiváló
Elsősegélyben Intenzív ellátásban Gyógyszerkémiában Kutatáselméletben Technikai fejlődésben
● ●

Diagnosztikában Műtéti technikában

Az európai gyógyászati iskola
DE Prevencióban Krónikus betegségek ellátásában = népbetegségekben

?!

Keleti gyógyászatok
Indiai gyógyászat.

Perzsa Gyógyászat

Kínai gyógyászat

Görög gyógyászat

Unami

Tibeti gyógyászat

Megközelítés
Megismerni egy gyógyászati iskola filozófiáját, működési logikáját

Nyitottan A közös fogalmakat nem a saját logikánk szerint értelmezve Nem tagadva azt a saját ismereteinket védendő Kutatni az utat, ahogy eljut az eredményig Az eredményből visszafelé levezetni a mi tudományos isnereteink szerinti analógiákat Nem vagyunk mindentudók, a mi tudásunk is fejlődik, amit ma nem értünk, holnap magyarázni tudjuk Legyünk alázatosak az élet csodáival

Alapgondolatok
Sejtközötti állomány
Hyaluronsav Szaprofiták Kommunikáció – biofotonok Viz (struktúra, információ tárolás, redox potenciál) Sav-bázisegyensúly Lerakódások Ismétlődés a részekben – mikrorendszerek Gondolkodás, tudat felépülése

Fraktál elmélet

Fraktál

Mikrorendszerek

Mikrorendszerek

Fogászati akupunktúra

Kézen lévő pontok

Csakrák

Akupunktúra

Tudat

Mi az akupunktúrás pont?
Mérhető elektromos ellenállás Fokozott oxigénfelhasználás Tapintható Meridián érzet

Az AP keleti elmélete
Két alap tulajdonság Jin -Jang Ős dialektika Az anyag kettőssége
Sötét és anyagi Jin Világos, aktív a Jang

Jin-Jang ellentétpárok
Jin
Éjszaka, ősz -tél, víz Nőiesség, szaporodás Hideg, belső Lefelé terjedő Passzív, halvány, fehér Üres gyenge lassú Arc, mellkas, has

Jang

Nappal, tavasz-nyár, tűz Férfiasság, szaporítás Meleg, külső Felfelé mozgó Aktív, vérbő, vörös Teli erős gyors Hát, hátsó testfél

Alapvető szubsztanciák
Qi – mozgáshoz kapcsolódó energia Részei:

Funkciói:

Eredeti, velünk született qi Táplálkozási qi Légzési qi Ősi gi – mellkasban lévő energiák (qi tengere) Mozgás forrása és kísérője Test védelmezője Táplálék feldolgozása és átalakítása Szervezet homeosztázisának fenntartója Hőszabályzás, keringés őre

Zavarai: qi hiány, összeomlás, pangás, lázadó qi

Jing
Öröklött (velünk született) és táplálkozás útján szerzett alkotja a teljes jinget, amely az élet folyamatában csökken. Jing – szervek lassú mozgásáért felel Qi a test gyors mozgásáért A qi a jingből alakul ki, de visszahat rá a táplálkozás energiájával

Shen
A lélek, amely megszabja a vitalitást, az egyéni reakciókat, a személyes tudatot. A Qi, Jing és Shen alkotja az embert

Energia áramlás

Meridiánok
Meridián Tüdő Vastag bél Gyomor Lép – Hasnyálmirigy Szív Vékonybél Hugyhólyag Vese Perikardium Hárommelegítő Epehólyag Máj Elülső-középső Hátulsó középső Maximális aktivitás 04 – 06 06 – 08 08 – 10 10 – 12 12 – 14 14 – 16 16 – 18 18 – 20 20 – 22 22 – 24 24 – 02 02 – 04 éjszaka nappal

5 fázis (őselem)

Anya – fiú szabály

Őselemi kapcsolatok, anya – fiú szabály

Ártalmas hatások, a szél

Szél: jang jelenség.

Külső: vándorló fájdalom, viszketés, huzat, lázas állapot, náthás tünetek Belső: idült dysharmónia jele, szédülés, fülzúgás, paresthezia, bénulás, görcsök Szél a májhoz tartozik

A hideg
● ●

Jin jelenség (tél) Külső hideg: fázás, hideg végtag, kívánja a meleget. Qi keringése megfagy, merevség, egy helyre localizálódó fájdalom. Belső hideg: jang elégtelen működése. Lassúság, megdermedés, aluszákonyság, szellemi lassulás, Vesékhez tartozó klimatikus faktor

Tűz vagy forróság
● ●

Jang jelenség. Hirtelen heveny gyulladás, láz, a beteg hideget kíván. Megtámadja a vért és a shent, ezért vérzés, tudatzavar, delírium jelentkezik. A belső szervek jin – jang egyensúly megbomlásából ered

Nedvesség
● ●

Jin természetű. Külső nedvesség: gyorsan alakul ki. Végtag duzzadt, nehéz oedémás. Belső nedvesség lassan alakul ki Nyálka: nyálkás váladékozás (lép és vese dysharmonia esetében gyakori). Nyálka csomósodást (tu), tüdőben váladékozást okoz. Jellemzője a vaskos, ragacsos lepedékű nyelv, csusszanó plzus

● ●

Szárazság, nyári forróság
● ●

Jang jellegű. Szárazság folyadékveszteséggel jár, forróság a hővel rokon. Száraz nyelv, bőr, bogyós széklet.

Szervek
● ● ● ● ● ● ●

Jin: Szív Szívburok Tüdő Lép Máj Vesék

● ● ● ● ● ● ●

Jang: Hármas melegítő Vékonybél Vastagbél Gyomor Epehólyag Hugyhólyag

Szervek feladatai:

Szív: „a vér és véredények ura”, a shen székhelye. „A szív a nyelvre nyílik, a szív ragyogása az arcon nyilvánul meg” Szívburok: szív védelmezője, a shen másik lakhelye Tüdő:”a tüdő kormányozza a qit”. „A tüdők mozgatják a vízcsatornákat”. A tüdők szabályozzák a hőháztartást, védenek az ártalmas hatások ellen. „ a tödők az orrba nyílnak”

Szervek feladatai:

Lép: Emésztést szabályozza. Kormányozza a véredényeket. Szabályozza az izmokat, a petyhüdt nyelv lépgyengeségre utal. Máj: „a szervezet császára”.”beállít és egyenletessé tesz, áramoltat és eloszlat”. Vesék: Tárolják az eredeti jinget (ősi energiát). Az élet gyökerei. Az ősi energia csökkenése felel az öregedésért.

Modern magyarázat

Tapasztalati magyarázat

1. 2 3 4 5 6 7 8 9

Szív Tüdő Máj Vese Uréter Hugyhólyag Vékonybél Gyomor, hasnyálmirigy Méh

1. 2 3 4 5 6 7 8 9

Szív Tüdő Máj Vese Uréter Hugyhólyag Vékonybél Gyomor, hasnyálmirigy Méh

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful