Ősi gyógyítás ma Írta: Szabó Gyuri bácsi, - a Bükkszentkereszti füves ember októberi előadása. 2010. December 21.

Tuesday 14:30 Mottó: Föld Anya tud és segít az emberiségen, hogy visszatérhessen önmagához, de csak ott és annyit fog segíteni, mint amennyi belső igény támad, és amennyit elfogadunk tőle!
Samael

A füves ember öröksége- és tapasztalatai Szeretettel köszöntöm Önöket. Először nagyon röviden magamról és a családról. Nyolcvankét éves múltam áprilisban. Teljesen egészséges vagyok, használom a gyógynövényeket, természetes körülmények között élek. Hat éves koromtól tanultam, nyolc éven keresztül. 14 éves koromig a gyógynövények, a népi gyógyítás ismeretét nagyanyámtól,

- aki Sajókazincnak volt a javasasszonya, anyai ágon, nagyon régen. Ő úgy mondta, ő volt a huszadik nagymama. Abban az időben, 30-as években minden falunak, sőt a mai napig is vannak olyan emberei, akik gyógyítanak különböző módon, nemcsak gyógynövényekkel, hanem más dolgokkal is. Nagymama is elég sok mindent csinált, amit én már nem használok pl. petróleum, néha ajánlom, és néha elfogadják, de én magam nem használom. Rák ellen és torokgyík ellen használtuk a petróleumot, és állatgyógyászatban, baromfivésznél. De elsősorban füveket használunk, olyan, mint pióca, mész, só, iszap, szénapelyva, ezeket nem használjuk, pedig nagyon ráférne az emberiségre.

Aztán a rendszerváltás óta csinálom, mert az előző rendszerben nem volt szabad ezzel foglalkozni, kuruzslásnak minősítették. 1979-ben Oláh Andornak az Új hold, új király c. könyvében le van írva, hogy ´79-ben Kuszkoban az egészségügyi világszervezet Bannerman professzora hivatalosan semmisnek jelentette ki a népi gyógyítás hátrányos megkülönböztetését. Nálunk akkor még nem vették figyelembe. Azóta egyre nagyobb az érdeklődés ebbe az irányba, ma már egész meglepő dolgok vannak a természetes gyógymódokkal kapcsolatban. Minden népnek van népi gyógyítása. Nekünk miért ne lenne, minden faluban van. Nagyon sok öreg ismeri és használja a gyógynövényeket, csak nem járják az országot, nem mondják el úgy, mint én. És ne vegyék szerénytelenségnek, de esetleg csak rész dolgokat tudnak. Azóta volt legalább négy vagy öt világkonferenciája az egészségügyi szervezetnek. Sőt az egészségügyi világtanács határozatban rögzítette, hogy a kormányok foglalkozzanak a népi gyógyítással, hozzanak megfelelő rendeleteket, hogy a népi gyógyítók tudják ezt alkalmazni. Kezdjék el ismét a tudományi egyetemeken tanítani és kezdjék el kutatni a népi gyógyítást. Most viszont ott tartunk már, hogy az egész világ hihetetlen mértékben fordul a természet felé. Talán mondhatjuk azt, hogy az emberiség harmadszor akar visszatérni a természethez, mert nagyon nagy baj van. Borzasztóan nagy baj van, amikor már hivatalos adatok vannak. A Kossuth rádióban hangzott el július egyik reggelén. A

1

Ma már ki merik jelenteni az orvosok. Ő mondja. az orvos felírja a gyógynövény receptet. És most lepődjenek meg. hogy náluk van olyan rendelőintézet. És még egy nagyon nagy öröm a számomra. hogy igaz e. igaz azt kérdezték. Keres alternatívát. hogy a Pécsi Orvostudományi Egyetem meghívott. a tanszékvezető professzor hívott meg. hogy a jó onkológus szakemberek kimentek külföldre. ebbe benne van Ázsia. hogy a rákos. Ki merik jelenteni most már hivatalosan. ahol megvizsgálják a beteget és az orvos megkérdezi tőle. ki merik jelenteni. hogy egy magyar főorvosnő. patikus vagy gyógyszerész összekeveri neki és odaadja. egy zártkörű rendezvényre. A legutóbbi egészségügyi világszervezeti kongresszus 2008. Van benne igazság. Ezt is hírközlő szervekben mondják ki. márciusban fogok menni. A Duna TV-ben nyilatkozott erről. Azzal kezdődik. melyikből és mennyit és ott a rendelőintézetben lévő boltban megveszi. hogy a borsod megyei miskolci kórházzal jövő héten vagy utána kötök szerződést. hogy mit kell a kormányoknak tenni. az internetről le lehet tölteni. mert van olyan ország. az úgynevezett Pekingi nyilatkozatot.ez egy magyar professzor tanulmányában van -. mert egyszerűen nem reagálnak a kórokozók. ezért ilyen magas ez a szám. Én személyesen ismerek egy magyar orvost. az orvostársadalomnak. a Babaváró programunkkal fogunk szerződést kötni. amiket a nép sok ezer év alatt összeszedett. A berlini riporter visszaigazolta valóban így van. Én májusban vizsgáztam. a Dunántúli Naplóban jelent meg pár évvel ezelőtt. Afrika. Ők vizsgálnak öt teánkat is. Ez állítólag Amerika. az orvosok kezdjék el tanulni újra a népi gyógyászatban rejlő tudást. Megyek most ebbe a hónapban. hogy németek 35% nem hajlandó elfogadni a gyógyszert. november 8-án volt Pekingben. De hívtak már az ózdi kórházba. ahol hat pontban rögzítették. hogy milyen gyógymódot akar és. Hihetetlenül jól működik most már az egész országban. az antibiotikumos kezelésekre. hogy a németeknek több mint 50%-a. Legjobban saját magunk tudunk vigyázni az egészségünkre. ahhoz az orvoshoz. hogy csináljunk boltot. hogy vége van az antibiotikumos korszaknak. a világ összes lakosságának pedig 82%-a nem hajlandó elfogadni a gyógyszert.bemondónő kérdezte a berlini riportert.Bogácson szoktunk találkozni. vagy a jövő hónap elején Nyíregyházára. ez hivatalos adat. A megyei kórház főorvosa és orvos igazgatója. azaz az onkológiai vizsgálatoknak az 50%-a téves . de a világon a negyedik a halálok a gyógyszerek mellékhatása. hogy az orvosi kezelések 60%-a tünetkezelés.Magyarországon. aki kint praktizál. Nagyon szoros a kapcsolatunk a Semmelweis Egyetem gyógynövénykutató intézetével. aki Bern mellett egy rákkutató intézetben dolgozik . és azzal indokolják. aki csak gyógyszert tud felírni nem szívesen adja le a kártyáját. ahol 80 ezer orvos közül 20 ezer a nyugati értelembe vett orvos. ahol ápolóknak és orvosoknak fogok előadást tartani. hogy mindenkinek kötelessége a saját egészségével törődni. hogy a kormány hozzák meg a megfelelő rendelkezéseket. a gyógynövényes. akik itt maradtak gyakorlatlanok. és a kutatók pedig kezdjék el kutatni azokat a dolgokat. Vannak olyan országok pl. Aztán azzal folytatja. ahol a második halálok a gyógyszer mellékhatás. A franciák 30%-a . ha azt mondja. Viszont abban is van igazság. aki egyben a nőgyógyászati osztály vezetője nagyon nyitott az egészre. A népi gyógyítók pedig vizsgázzanak le. Ázsiában Indonézia -. Alternatívát kér e gyógymód. Mondtam. hogy legyen 2 . meg a népnek. Egyértelmű. hogy minek az nekem. Dél-Amerika. hogy gyógynövényekkel akarja gyógyítani magát. és 60 ezer a népi gyógyító. oda akarnak hívni. Két előadást kell tartanom orvostanhallgatóknak a népi gyógyításról.

3 . és ők sem tudták. és ezt egy fél óra után le kell mosni. És van egy olyan. mert akkor kell kezdeni.. víz helyett. hihetetlenül jó korpásódásra és hajnövekedésre. Hat éves koromban kezdtem. és igaz. és az úgynevezett kassai kódexben van rögzítve az összes inkvizíciós per. Nekem is volt egy bőrrákom. Hajmosás után a diólevél teát rajta hagynám. Nem volt vezetékes víz a szüleim házában. ami meg van lékelve. ugyanannyi tejszínnel és 4-6-8 csepp mandulaolajjal összekeverni és azt beledörzsölni hajmosás után a hajba. amit a nagymamám tanított nekem. meg az orvos sem tudta. Azért vakították meg. és kicsi hajerősítést akarunk csinálni. majd beledörzsölni – diólevél teával. És megkérdeztem egy rendőrorvost. Akkor. diólevél teával. és elkezdenék beszélni arról. amikor még egészségesek vagyunk. Nemrégen a televízió egyik csatornáján arra lettem figyelmes. és akkor elkezdene nőni a hajam. amíg élt. hogy fejtől lefelé milyen baj érheti az embert és azt hogyan kell gyógynövényekkel gyógyítani. az Országos Gyógyszerészeti Intézetbe mi vittük fel a lányommal ezt a Pekingi Nyilatkozatot. és most nagyon jó. hogy II. hogy nem vagyok kuruzsló". Az első inkvizítort 1270 körül nevezte ki a pápa. amikor korpásódást akarunk gyógyítani. és akkor nem leszünk betegek. a végén még gyerekei is születtek. abba mindig tea volt. de az egyik ilyen szerzetesnek sikerült kimenteni egy ilyen anyagot és abból írta a könyvét. A másik módszer. mert gyógyították a rákot.amit tüzes karddal csináltak annak idején. Erről röviden ennyit. életben maradt. ez dominikánus szerzeteseknél van Kassában. képzeljék el. hogy egy kuruzslóval kötöttek szerződést. hogy mindenki teát iszik. hogy van ilyen. mert ők sem tudták. hogy "Továbbra is állítom. nagyanyám. mert ma is meg tudnám csinálni. és visszaszól. azóta használom a gyógynövényeket.. és meggyógyították a sámánok. pedig nagyon hatékony a hajukra. Aki szomjas volt itta a gyógyteát. Egyre több fiatal érdeklődik és ez nagyon jó. és nagyon vas ízű volt a víz. Most már elkezdik mondani. és alá van írva . hogy vannak ilyen perek. hogy van egy papírom. mert nagyon rossz volt a vizünk.Ő Árpádházi király volt de király lett. Mit is tud ez a népi gyógyítás? Egészen meglepő dolgokat és most egyre inkább kerülnek elő az írásos anyagok is. Nagyon-nagyon régi írásos anyagokban.én Szentendrén láttam a Skanzenben -. hogyan maradjunk egészségesek. a legrégebbi írásos anyagban. hogy sámánokat büntették sokszor halállal. mert ezzel tudok szerződést kötni a kórházzal. Most azt mondanám. Túlélte a vakítást. mi adtuk nekik oda az idén. Ezért döntött úgy nagymama. Sőt mondok egy nagyon érdekeset. Egy öt literes fazék volt a sütő tetején. mert eddig csak a régészeti leletek voltak. és 10-15 perc után leöblíteni. hogy igaz e. Az illető nem tudta a Pekingi Nyilatkozatot. . így ők nincsenek bajban. az úgynevezett inkvizíciós peranyagokban van. meg az bíró sem tudta. amit kevesen alkalmaznak. akkor csalánlevéllel történő hajmosás utáni leöblítés. hogy még élt 12 évet ezután. mert akkorra a mandulaolaj beszívódik a hajhagymákba. Vak Bélát megvakították. Egy fél citromlé. hogyha rendszeresen csinálnám. amit magam meggyógyítottam annak alapján. hogy ne legyen király . hogy egy idős hölgy megy ki a teremből. hogyan védekezzünk. 2008-ban hozták. Kezdjük a hajunkon . Hogy van hat vagy nyolc honfoglalás kori harcos koponyája. diólevéllel kenném be.egy papírom.az enyém a lustaságtól ilyen. Még van ilyen per Magyarországon.

s ezt úgy hívják. mint ami a szánkban van.alulműködik vagy túlműködik. vagy pumpával felnyomni és a két orrjáratot kitisztítani belülről. akik már gargalizálni tudnak. A másik ilyen az idén volt. hogy agyalapi mirigy. csak a fogunkat és a fogínyünket. Sok embernek van problémája a pajzsmiriggyel. Nemcsak arra. peteérésre. hogy menjen a szemfenékbe. hogy a végbelünkben nincs annyi károkozó. mert egy szikra genny sincs a mandulájában. A népi gyógyászatban először mindig meg kell keresni. vagy orrmandula gyulladás. amit szemünk. hogy szurokfű. A szájon belül rengeteg problémánk van. Van egy olyan mirigyünk. nagyon rosszul lát. here 4 . Nagyon jó a diólevél. de nem operálják már meg. hogy kivegyék a manduláját. akkor az először gargalizálni. ha homloküreg gyulladás van. a pajzsmirigyünk az egész anyagcserénk szabályozója. Beleteszi a kezét és dörzsöli naponta ötször-hatszor. Így 4-6 hét alatt rendbe jön. A diólevél nagyon jó a mindenféle a gyulladásra. amiket hozzá lehet tenni. A zöld hályognál viszont sokáig kell használni. egy évig nem volt ilyen lehetőség. nem kell meginni. hogy romlik a látása. szeretne valamit és akkor neki a diólevelet ajánlottam. hogy nem jól mossuk a szánkat. ha arcüreg. kiköpni és utána kimosni a szánkat. Ezek a dolgok azok. egy évig ott volt állandóan a genny a mandulájában. pedig a nyelvünkön a lepedékben nagyon sok kórokozó megtelepszik. hogy Gyuri bácsi megszűnt a kettős látásom a diólevéltől. Múltkor egy nagyon érdekes fogorvos előadását hallottam. hogy a doktor úr megkérdezte mit csinált. amelyik a torokfertőtlenítést végzi és amellett emésztésjavító is. hogyha nem termel könnyet a a Bánfi hajszeszbe tettek -a Herbárialehet használni. Érdemes csak megelőzésként is diólevél teával gargalizálni és kiköpni. a másik pedig a fagyalkéreg.bele is kell. ez 11 féle hormont termel. nagyon rossz már a látása. hogy a gyógyszeriparban is növekedni fog a gyógyhatású készítmények listája. vagy decemberben felhívott egy idős néni. Látásjavító. Elsősorban az alapbajt kell kezelni. mert ki kell tisztítani. Az egyik a diólevél teájával kell ecsetelni a fogínyünket. Három hét múlva boldogan hív. Tavaly valamikor novemberben szem ellen állította elő -. egy éve antibiotikummal kezelték. de ez egy mérgező növény. meg maguk a gyógynövények is. Azok a gyerekek. . mandulagyulladásra.vagy homloküreg gyulladásunk van. Az idén márciusban felhívott és mondta. hívott egy néni szintén. a 11 féle hormon egyike a pajzsmirigyünket működteti. homályosan. viszont hihetetlen jó fogínysorvadásra. a nagybojtorján gyökere. Júliusban hívott fel. majd arcüregre rátenni a diólevelet kívülről dunsztkötésben éjszakára.akkor az egész anyagcsere folyamatunk felbomlik. hogy Gyuri bácsi a ciszta eltűnt a szemfenékről. Nem gézzel. Van még sok minden más pl. amikor még nem hoz magot. de a diólevéllel további dolgokat is lehet tapasztalni. első éves gyökere jó. azoknak nem lenne szabad megengedni. Valószínű. hogy romlik a látása. Ajánlottam neki a diólevelet. hanem a 11-féle hormon termelésére is kedvezően hat (tejtermelésre. mert a kórokozók ellenállóbbak lettek. csak annyit. Érdemes használni. ami a szánkon belül van. A nyelvünket soha nem mossuk meg fogkefével. ez a szokásos. Rendkívül jó az agyalapi mirigy működésére. Ha már kialakult a szürke hályog. azt a hormont nem megfelelő módon termeli. akkor már nem használ. Ha arcüreggyulladás van. vad majoránna. hogy gargalizálja és köpje ki. orvosok mondják. Nagyon jó a torkunkra az apróbojtorján. A fogínysorvadásra két növényt ajánlunk. korlátlan mennyiséget lehet belőle meginni. csak ecsetelni szabad vele. egy évig. hogy miből ered a probléma. akkor száraz és annál használ. annak régiek. Ezek csak az ezeket tudjuk. nem vattával. Neki is a diólevelet ajánlottam. vagy van egy orrpolip az orrunkban. akkor a homlokra rátenni. amikor az idős beteg már rosszul lát. hanem kézzel. Idős asszony. akkor a diólevéllel kell felszívni. korlátlan ideig iható. Az antibiotikum már nem használ. Ha az agyalapi mirigy. akkor nem megfelelően szabályozza a pajzsmirigyünk működését.

akkor mikor már úgy alakult. hogy MSD Orvosi kézikönyv a családban egy amerikai könyv. hogy most éppen a pajzsmirigy problémával kapcsolatban. almaecet félig legyen összevagdalt fokhagymával. majdnem ugyanolyan hatású a ragadós is. . Akár alul. nagyon sok féle hormont termel.nagyon jó orvosi kézikönyv a háznál.ilyenkor van szédülés. akkor is érdemes egy galaj növényt használni. Ha már ennél anyagnál járunk. hogy írják már fel. Gargalizálni kell és utána meginni. akkor mindenképpen a göbre rá kell tenni a galaj füvet. Nagyon érdekes. Mindenképpen ezt kell kitisztítani.). ami két csigolya között mozog. Érdemes ezzel a galajjal foglalkozni és segíteni a pajzsmirigy működését. Utána mondta el nekem. Érdekes. és mondtam neki: Nézd János. Többek között a fülünknek is. és meg is termi előre. hogy fokhagymás almaecet. aki ilyen problémával jön. Kenegetni kell vele a gerincmeszesedést. akkor zúg a fül. stb. Nem hatnak gyorsan a gyógynövények. mindenféleképpen küldjék el nyaki ultrahangra. Ha van rajtunk göb. Érdemes használni a szurokfüvet. hogy (Amerikában amióta minden sót jódoztatnak. Az idén valami olyasmi probléma lesz a télen. hogy pajzsmirigyprobléma lesz az idén biztos. és ezek a kicsi fokhagymák maradjanak benne.pajzsmirigyproblémáknál. Mondom: Azt jelenti.) Ezt írja a könyv. A veseműködést is segíti. Mindenféleképpen meg kell nézetni. hogy mennyivel több a pajzsmirigybetegséggel jelentkezők száma. Megelőzésképp érdekesebb. memóriazavar. Kérdezi: És azt mit jelent. hogy milyen növényekre van szüksége az embereknek. A természet mindig előrejelzi. amihez tejoltó galaj fog kelleni. és állítólag ők azt írják . akkor ez gerincmeszesedésre is nagyon jó ez a fokhagymás almaecet. házi orvosokat megkérte. . Ha már a pajzsmiriggyel van baj. De a természet már előre jelezte. akkor étkezési zselatint kell minden alkalommal este rákenni a gerincre és akkor pótolja azt a síkosságot. jegyezzék fel. hogy a környezetében lévő orvoskollégákat.vagy ha nincs baj -. hogy a közönséges galaj a legjobb. és minden tehén tőgyét jódos vízzel kötelezően mossák le fejés előtt. hogy szükség lesz a közönséges galajra. vagy ha már kopva van.működésére. Nézzék meg a nyakán a két nyaki ütőérnek az áteresztő képességét. hogy majdnem megduplázódott a számuk. mely nyelvrák ellen is jó frissen készítve. kötelező a só gyártóknak jódot tenni a sóba. és abban az évben nagyon sok volt a közönséges galaj. akár túlműködik. Almaecetbe kell pucolni fokhagymát. 5 . tíznaponta egyszer egy csészével meginni belőle.kb. hogy az agyi vérellátásunk nem megfelelő. a tea keverékben szurokfű is van. hogy beszűkül. Megelőzésként elég hetente egyszer. mennyi galaj van. később mondta el. És el lehet hagyni a pajzsmirigyműködést segítő gyógyszert is. . Bükfürdőre mentünk egy orvos ismerősömmel egy konferenciára. és ezt a két nyaki ütőeret ki lehet tisztítani tökéletesen 6-8 hét alatt. Ez utóbbi jó a vesénkre és a mirigyrendszerünkre. Ő akkor nem szólt nekem rá semmit. és 80-85%-os már az áteresztő képessége. 24 óra alatt a hatóanyagok kioldódnak belőle. és a harmadik a tejoltó galaj. és esetleg a két csigolya egymást éri. Azon kívül olyan gondunk lehet még a fülünkkel. egy év múlva. Idős embereknél nagyon gyakori. és akkor kitisztul. azóta nincsen pajzsmirigy probléma. Nálunk a Babaváró programban. Ilyenkor az egész agynak rossz lesz már a vérellátása. mert lerakódik a koleszterin. Napi kétszer-négyszer este otthon megcsinálja. éjszakára dunsztkötésbe. de hat-nyolc hét alatt rendbe teszik mindenképpen. hogy van egy olyan kézikönyv. úgy hívják. Maria Treben az írja. növekedés szabályozó. lehet használni . gerincsérvet.

Nyilván minden gyógynövényt akkor kell abbahagyni. Egyszerűen elkerülték az emberek. a pemetefű. És képzeljék el nem talált. úgy hívják. Ez az illető már ott tart. akkor együtt voltunk Erdélyben egy előadássorozaton. ami ezeket bizonyítja. hogy a diólevél. A tüdőfüvet már kevesebben ismerik. aki fitoterapeuta vizsgát tett. hallgatónak. és minden nap egy csészével megivott. Erre nagyon régi növények vannak.mert az is volt neki -. annál nagyobb sikert érünk el. arra ökörfarkkóró virág kell. mi a túlzott használat. annál inkább hisznek nekünk. rosszul működik a májam. én megyek májfunkcióra nincs semmi baj.lehet használni. mondtam. tudják milyen finom. a légutak rendben tartása. hogyan zajlik egy vizsga. És mondta. hogy kíváncsi volt. Azóta többször találkoztunk és kérdeztem.hiába mondják. hogy nézzem meg. egy orvosnak kell felállítania. utána emlékeztetőnek heti egyet és ez így működik. hogy „a túlzott használata májkárosodást okoz”. ezt ma már nem nagyon lehet kapni. szakkönyvekben és sehol nem talált hivatalos adatot. hogy elküldte az alkalmazottját . akkor sikerült rábeszélnem. kicsikét sütni és belőle és úgy szívták el a levelét az asztmások. hogy mérgező. hogy a diólevél valami kárt is csinál az emberi szervezetben. mi az. hogy van egy ismerősöm. addig amíg elmúlik a probléma. hogy a diólevélre talál e szakmailag olyan hivatalos kutatási anyagot. az ezerjófű. Tüdő nagyon régi növények vannak és azok nagyon jól működnek a gyógyításában. lehámozni. a hörgők működése. az útifű. de hihetetlen rossz információ terjed róla: ami a könyvekben le van írva pl. írták. Régen használták a virágát. A kakukkfüvet. A diólevélről . Semmi baja nem lett a májának. Ami még érdekes. a kakukkfű. egy Szivart csináltak akkor megdarálni és megenni. beleteszem a fekete nadálytő levelét . Ez a legegyszerűbb módja. minél szerényebbek vagyunk. Vigyázzanak erre. és mondta. Amikor elmúlt. Ez év júliusáig itta. hogy lehet. Mondtam. megyek két hónap múlva májfunkcióra nincs semmi baj. azt sem tudta. vizsga előtt meghívtak az ETI-be egy természetgyógyász vizsgára nézőnek. Varró Aladárnak van egy könyve . ettem a fekete nadálytő levelét kirántva. tudják egy nagyon jó magyar gyógyszerész volt. mert már nem bírta fizetni. hogy adjak neki valamit a májára. tudományos helyeken. mint a hal. hogy milyen csalán. aki öt évvel ezelőtt ingatlan ügynök volt. feljön a slejm. Régen más volt a neve. Engem nem érdekel a könyv. hogy mikor kell abbahagyni. ebbe még beleteszem az ezerjófüvet. Ugyanúgy kell. hogy már mik vannak ezen a területen is. Hát még mindig iszom. melynek 3000 éves írásos anyaga Megfőzni. Egyébként is az orvosok 6 . No de kérem. ha a hörgők le van tapadva. mikor elmúlt a baj. .közben-közben eltérek. Pesten lakott a szerencsétlen. Egy gyógyszerész docens mellett ültem. hogyhártyát kikaparni belülről. hogy hagyja már abba. most „Torok barátja” a neve. (Mindenképpen. Kinek mennyi a túlzott? Van egy ismerősöm. folyóiratokban. hogy európai gyógynövény guru. Nem írja.A másik probléma a tüdőnk. És most ő úgy hívja magát. mert az írják. és ez még a májnak is segít a keserű anyagánál fogva.mondjuk nekem van egy májfunkció problémám. hogy illatos macskamenta. olyan íze van. Mindenféleképpen a diagnózist. hogy a diólevél kiváló a májra. megismerkedtünk és ő szereteti tütüt.még úgy van leírva. mert van egy természetgyógyász vizsgája. bepanírozni . mert nagyon jól felszabadítja a hörgőket. hogy hagyja már abba. és így tisztította a lég utat. nagyon jó a tüdő tisztán tartására. akivel beszélgettünk közben. vagy nem az.talán ismerik. útifüvet régen használják. akkor egymartilapu. hogy pemetefű cukorka. Van olyan ismerősöm.és beleteszem még a kígyósziszt is. A másik 2000 éves. Érdekeségként van erre egy keverékem. hogy nem jó. legyünk nagyon szerények.) Régen volt olyan. iszom a diólevél teát. ezért elnézést kérek -. csak ha megfogta. ha a csontsűrűség nem megfelelő. hogy napi két csészével is iható és nincs korlát. aki könyvet írt . a martilapu.van Kínában. talán a legtöbb ilyenből van. de borzasztó. aki rendőrorvos és vele tavaly találkoztam Gödön egy szabadegyetemi előadáson. a a martilaput asztmára is a sütőben még megenni egy héten. A népi gyógyászatban mindig is így működött. pedig kutatott az interneten. Az. A tyúktojás héját kell Csontritkuláskor.

azért hogy védekezzen a szervezete. amit kamillával vagy szénapelyvával csináltunk annak idején. nőgyógyász és háziorvosként működik. jaj doktor úr a kislányom tyúkszart evett. akik helyettesítették. amire a védekezőképesség beindul. hogy a kezünket megmossuk stb. (Elfelejtettük az úgynevezett keresztkötést alkalmazni. amikor a kislányom. tegyék be a kádba.. Van olyan növény is. már az egyiptomiak is használták. de a természetgyógyászok is tökéletesen tudnak gyógyítani. nincs saját immunrendszerük. és egy gyerekorvos és egy aneszteziológus volt. (Ez a gyulladás elég ahhoz. Szaladtunk a szomszéd faluba az orvoshoz kocsival. hogy akinek torokproblémája van. hogy jaj Gyuri bácsi én úgy megijedtem. amikor még csúszott-mászott bekapta a tyúkszart. Most kidobjuk. egy van.feladata lenne az egész gyógyítás. Baktériumölő. akkor háromszor volt az óvoda bezárva. Tegyenek két evőkanálnyi kakukkfüvet egy gézbe. amire azért oda kell figyelni. szegény lovak agyon lettek hajtva. Visszatérve a légutakra. nemcsak a faluban most már. Ki tudtam az egyik részét mosni a számból. Ösztönösen érzi. Képzeljék el. meg immunrendszerünk erősítésére is. elkapnak akármit. Vagy a falról lekaparta a kisgyerek a meszet és megette. az immunrendszere kezdjen el dolgozni. hogy Amerikában .egy ottani magyar New York-i szerkesztőriportertől tudom . vagy akármi a földre. Mondtam neki ezt a kakukkfüvet. tehát mindenképp növelni kell a védekezőképességüket. Érdemes teában is inni. Ez volt a válasz. Az rendben van. amit hivatalosan jelentettek be. Egész télen egészséges marad. de ha régen leesett egy darab zsíros kenyér. hogy kezdjük el megint inhaláltatni az embereket. a gipszet nem ette meg. Amikor kiveszik a gyereket. mert a miénk kiment külföldre. csak jól burkolják be. óvodáskorú mind a kettő. akkor nem dobtuk el. és a védekezőképességünk fokozódjon.kosztablettát gyártanak az amerikai gyerekeknek a gyógyszeriparban. megelőzésképpen is. vagy éppen a tyúkszart megette. azt inhaláltassuk időnként. epe. Mondom. nagyon gyenge gyulladást kelt a szervezetünkben. de a többit lenyelte. Olyan hihetetlen tisztaság van. és vírusölő is. Máj. hogy nem kellene olyan tisztának lennünk. Tehát az AIDS- 7 . hogy nagyon gyakran megfáznak a gyerekei.) Tehát az inhalálás nagyon lényeges. De legtöbb esetben az a baj. nagyon jó méregtelenítő és jó az immunrendszer segítésére. és azt mondta: Adjon még neki. aranyvesszőfű a neve. hólyagműködést segíti. akinek hat év alatti gyerekük van. ne töröljék meg. Mészhiánya van a gyereknek. A földnél is. mert csak négy-öt gyerek jött állandóan. Fontos. amíg beszívja a bőre a kakukkfű hatóanyagát. Akkor volt ez a mostani influenza. Jött hozzám a férfi. Régen megfújtuk és megettük. ha kiteszik a gyereket a földre. ha háromnaponta csinálják. ezért eszi meg ösztönösen. Több tapasztalat van.) Kakukkfű. de az ő két gyereke mindig benne volt. mert érzékeny a torka. és mondja. Nagyon érdekes. és még nagyon jó sok mindenre. Védekezőképessége beindul. Én ´88-tól tudok róla két dolgot. amit megeszik. hogy a szervezet immunrendszere elkezdjen működni. hogy szájon keresztül fertőződnek el. és gyakran megfáznak. ezeket a növényeket jó használni. nincs saját védekezőképességük. Nem kaptak el semmit. engedjék rá a vizet és fürödjön abban a gyerek. Olvastam nem is olyan régen. Az orbáncfű egy csodálatos növény. kössék el. Az egyik a ´88-as. A faluban két helyettesítő orvos volt. három-négy helyről fogja megkóstolni. hogy nagyon jó immunerősítő. Azoknak az anyukáknak ajánlom. Háromnaponta fürdették őket kakukkfűben. egy faluban voltam és egy öregasszony mondta. és egyre többet tud meg róla az emberiség. jól fejleszti a védekezőképességünket. hogy neki annak a hatóanyagára szüksége van. Egyike azoknak a növényeknek. vese. legtöbbször kiköpi.

a kamilla és a közönséges cickafark virágjában azulén (csíraölő hatású szénhidrogén) van. Ugyanez vonatkozik a csalánra és az apróbojtorjánra. Jobb módszer az. orbáncfű is van. És az egyház úgy magyarázta annak idején. A régi orvosok valahogy közelebb voltak.nem praktizál már .keverékbe. a torokfertőtlenítés mellett az emésztést is javítja. és újra 8 hétig iható az orbáncfű . és bábaképzést csinálni. Egy idős nő . A gyenge hatásúak közül is vannak olyanok. És a harmadik mód.) Általában ugyanannyi ideig kell szünetet tartani. utána hetente egyszer emlékeztetőnek. És a professzor azt mondta igen. Ezt most muszáj elmondanom.a férfinél . Én egy ´41-ben egy bábától tanultam. 8 hétig csinálunk egy tisztítást a zsurlóval. 8 . Higgyék el. vagy hetente egyszer egy csészével meginni ebből a növényből. hogy kitisztítják magukat belülről. és azokat gyűjtik. hanem kamillatea is kell hozzá. és ő mondta a lé böjtöt. viszont élvezeti teának is kiváló. Engem az bosszantott ebbe a riportban. de nem önmagában. A cickafark virágot ritkán lehet kapni. Tavaly pedig egy magyar professzornak az előadását láttam a tévében és a riporter azt kérdezte tőle. hogy a vese kidolgozza magából a kovasavat. Egy csésze kamillatea. és a professzor úr azt mondta. Másképpen álltak hozzá. hogy a riporternő megkérdezte. amire érdemes odafigyelni.ez a cickafarkfű. amikor virágzik. hogy a jövendő életet egy tiszta környezetben kell megfogantatni. tehát időt kell erre hagyni.lecsípjük a virágot és eladja a kozmetikaiparnak az azulén miatt. Tehát mindenképpen vigyázni kell. hihetetlen mit tudtak annak idején. ameddig baj van.és ezek mellé van még a zöldpaprika és a zeller. ahogy mi gyűjtjük az egész növényt. de vannak még mások is. Van a gyógynövények között olyan. a nőnél. Egy idős nőgyógyász mondta még a Kádárrendszerben. Ezeket korlátlanul lehet fogyasztani. hogy reméli 5-10 év múlva. de ezután abba kell hagyni. vagy két hónapos kezelésre is tökéletesen jó mind a kettő. hogy nagyon fontos. egy csésze orbáncfű . addig négynaponta-. csalán. hanem azért. ameddig a teát használjuk. és tessék ajánlani Alzheimer kórra. az erős hatású és a mérgező gyógynövény.esek is kitolják vele az életüket két-három évvel. Most mondják. tanulták mindezt. utána 8 hét szünet. főorvosnő volt. mert olyan hatóanyagok vannak benne pl. házilag nem. hogy többé nem lehet helyrehozni. és a párjánál. de csak külsőleg. de ugyanúgy a cickafarkban is megvan). Vannak más növények is pl. . mert azt háromféleképpen gyűjti a gyógynövény szakma. de csak addig igyuk.aki a Horty rendszerben végzett.. A kovasavat nehezen üríti ki a vesénk. A gyenge hatású gyógynövényeket lehet általában kapni. Belső tisztítás. A természetgyógyászok használhatják az erős hatásúakat is . zsurló és apróbojtorján esetében pl. amikre különösen oda kell figyelni. (Nem azért. hogy el kellene kezdeni a bábáknak újból tanítani. nagyon jól működik. Nagyon érdekes. A csipet . Viszont 10 napos. mert mérgezőek. hogy mikor lesz ebből gyógyszer. ez a Jóisten parancsa. túlzott használata a bélbolyhokat úgy tönkreteszi. Amit az előbb mondtam fogínyre. Visszatérve. hogy igaz-e az Alzheimer kórra jó az orbáncfű hipericin tartalma. A mérgező hatásúakat pedig csak külsőleg. hogy hogyan kategorizáljuk őket: Van a gyenge hatású. tehát ezeket mind lehet használni. hogy ők azt tanulták. a kovasav. akkor.8 hétig és utána 4 hét szünet. hogy minden esetben.úgy kell kezdeni a babavárást. ez a túlzott használat fél évig egyfolytában. zeller is van. hogy négy gyógyszernél többet nem szabad felírni. amit tudunk használni. ne rakódjon le a vesébe.. (A kamillának ez a hatóanyaga van meg. és mondja. Levágjuk a felső 41 centit és a szárát . ezt ugyan ritkábban isszuk. amíg nincs baj. Paprika is van.

A másik pedig a fehér árvacsalán. A gyomorideget orbáncfűvel rendbe lehet hozni. ezt hívják orvosi hársnak. utána 4 hét szünet. Szívbetegeknek egyáltalán nem szabad adni a hársfavirág teáját. És akkor nem rakódik le a felesleg. mert az egy nagyon veszélyes gyógyszer.mindenképpen az alapbajt kell meggyógyítani. De emellé még a hólyagzáró izom működésére is jó. mivel mind a kettő savcsökkentő.8 hétig inni. „Náthateának” hívjuk ezt is. De eközben. marja a torkomat. a koleszterin és elindul az egész folyamat.ez az enyhébb -. melyik nagyon jó savtartalom szabályozó .az egyik az orbáncfű. se a másikról nincs leírva a könyvekben.kívül két növény kiválóan alkalmas. a hurutos gyomor rengeteg savat termel. Hivatalosan gyomoridegre és depresszióra van klinikailag igazolt hatása az orbáncfűben lévő hipericinnek. mert a hársfavirágban lévő egyik hatóanyag öli. és akkor nem süt a nap. mint nekem is.Salvus és a szódabikarbónán . a gyomorsav termelését kell csökkenteni. mert a cukorteánkra (DIABESS) ezt írták rá. de már úgy érzi. és az marja a nyelőcsövet. ezt kell naponta inni legalább 16 hétig. viszont szívbetegek abszolúte nem használhatják a hársfateát. Az alapbaj pedig a gyomorideg. és sok a gyomorsavam. üljön olyan mellé. rendbe hozza a gyomorideget. Gyomorproblémánál az alapbaj. Erre a vizeken . és nekem sokat kell beszélni. ez az OGYI tudjuk. a vérvizsgálatok ezt állapították meg. de korlátlanul iható a nap bármelyik szakában. a hangszalagjaimat. Reggelre pedig a szervezetünk feldolgozza. mivel a tünet az. Ugye itt két virágot gyűjtünk. nem lesz súlyfelesleg.a Sinkumát kellene eldobni. és újra 8 hétig és ez alatt.) A fehér árvacsalán nagyon drasztikus. Én ezt nem fogadom el olyan értelemben. a számat. Ha a nátha elmúlt abba kell hagyni. Mind a két növény jó még rák ellen is. A máj összefügg az emésztésünkkel. akkor három napnál tovább nem szabad ezt inni egy csészével. tehát ebből eredően lehet mind a két növényt használni megelőzésként. a gyomra még nincs tele. amíg rendbe jön. A szívbetegnél gyorsítja a gyógyszerfelszívódást. Emésztés után az májunkkal foglalkozunk. hogy fehér bőrű. aki lassan eszik és tanulja el tőle. egy héten egyszer lehet belőle inni. mert a nyálunkkal összekeveredik. az epehólyag tárolja. Az egyik a fehér akácvirág. hogy gyomorsav szabályozó. de nagyon sokan használják a hársfavirágot. nyombélfekély. Ezért ezt nem fogadom el. mert akkor savhiányos lesz. az emésztés ott indul a szánkon belül. Mellette azonban. a koleszterin termelésével. és ezután jön a máj. A rák alapja ugyebár az. (Azt 9 . mint minden nyugtatót este kell inni. Van még egy olyan. ami nagyon fontos. a hangszalagjaimat teszi tönkre. hogy az orbáncfüvet. annyira rohanunk.gyomorproblémára. Rágjuk meg.) Nagyon sok problémánk van a légúttal. Akik Sinkumát szednek. (Az ezüst hárs nem gyógynövény. Itt indul az emésztés. hogy aki gyorsan eszik. Erre mindenképpen használni kell az orbáncfüvet . csak úgy háromnegyedik. és a kis. És orvosi vizsgálatok bizonyítják. hogy gyomorsav túltengés. hogyha valaki ötvenszer-hatvanszor megrág egy falatot. Viszont kiváló köhögéscsillapító. gyomorhurut. étkezéskor megy be a gyomorba és elindítja az emésztést. így eszem. sőt orvosok ajánlják.Van még pár ilyen növény . mert felhólyagosodik a bőrük. hogy nem figyelünk rá eléggé. pusztítja a vörösvértesteket. az egész számon belül probléma van. gyomorfekély. ez a legkevesebb. Én megadom neki a módját. hogy nem tudunk rágni. hogy el vagyunk savasodva. A következő ilyen növény. így tanultam a polgáriban. reflux. hangszalagokkal. (Se az egyikről. A kislevelű virága jobb. egy falatot legalább negyvenszer-ötvenszer meg kell rágni. mint az orbáncfűnél szünetet kell tartani . két differenciálnak kell lenni. A májunk megtermeli a koleszterint. hogy azt mondják. és sokáig sem lehet használni. a nyálunk fertőtlenít. hogy kipukkad. napra érzékeny emberek ne menjenek napra vele. de akkor ugyebár rövidebb ideig. nyelőcsőfekély .és nagylevelű hársfavirágot. tehát ha valaki ezt akarja használni. és a bodzateát is. azok nem használhatják . amit kevesen tudnak. és az felbüfög.

Ezt viszont este kell alkalmazni. a C-vitamin tablettánál az aszkorbinsav a tömegének a 7%-át jelenti. hogy amíg kevés a koleszterinünk. A májkezelésére nagyon jók a keserű anyagok: gyermekláncfű. könnyen törik és pattan el. Ha már a C vitaminnál tartunk. január elején jött. Ki se lehet irtani.kidolgozni. Majdnem normálisra visszavitte a tyúkhúr. Azért pattanásos. de csak zölden.amit megetetnek velünk . vagy májfoltban a testünkön bárhol. Sok ember panaszkodik. és csináltak egy riportot. Én is ezt tartom normálisnak. aztán január végén kellett visszamenni kontrollra. hogy nem fogad el gyógyszert. Nagyon érdekes. Az arcunkon vagy esetleg az egész testünkön. és azt is megállapították. akinek kertje van egy kis tyúkhúrt és tegyenek bele egy ilyen maroknyi tyúkhúrt.sok édességet. ami nagyon jól rendbe tartja a koleszterintermelésünket. Az operatőr mondja. pattanás formájában. és ez fontos. A koleszterinünket rendbe tudjuk tartani még veronikával. a vese és a verejtékmirigyek.a máj. próbáljuk meg. . hogy jöjjön pl. Megállapították. rugalmas maradjon. van egy olyan szerepe is. Salátának is lehet használni. A tyúkhúr télen is zöld és salátába lehet tenni. pitypang ebben nagyon sok keserű anyag van. 6 volt a koleszterin és 2 a triglicerid. hogy tízszer annyi a C-vitamin tartalma. Amikor még ez vékony védi az érfalat. ha 0 is lehet. hogy 3 volt a koleszterinje. A koleszterinünknek amellett. Méregtelenítő szervünk három van. Érdemes használni.20 volt a jó koleszterin és 6 a triglicerid. hogy az északi népek szaunáznak. így van a laborleletben. Vizsgálatok bizonyítják. mert elkezd a mész lerakódni és merevedik az érfal. aztán megszokjuk. .mondják. Ha salátát csinál. Ha megvastagodik. hogy az emésztés ezzel indul. A növényekben sokkal több a C-vitamin. Elsősorban az érfalak rugalmasságának segít a koleszterin. Ő azt mondta. Nagyon rosszul étkezünk . ugyebár a mai vizsgálatoknak ez nem jelent gondot. Én már úgy 10 . a többi vivőanyag. a gyógynövény napon a MTV 1 volt nálam. Hogy ezt honnan tudták. Úgy hívják. akkor már baj van. Korlátlanul iható és ehető. egy fiatalember jött el. és kevés keserű anyagot fogyasztunk. és valahol ki kell. mert a szervezet nem tudja azt a méreganyagot. Mikor visszament. A tyúkhúrnak a teája. pedig nem véletlen. november első felében volt vérvizsgálaton. A veronikafű amellett. és utána pedig napi egy csészével ivott. hogy száz éven túl élt. tehát egy tablettába 7%-nyi az aszkorbinsav. Nagyon érdekes Bükkábrányban voltam. hogy a jó koleszterin 0-5. 70% is van. A verejtékmirigyeinkkel nem nagyon foglalkozunk. Két hétig minden nap két csésze tyúkhúrteát itattam vele. hogy ne sérüljön. Hát. megöljük őket dezodorokkal. Érdemesebb növényben frissen használni a C vitamint a védekezőképességünkre. Egy héten egyszer elég egy maroknyit belevágni és megenni. lisztes anyagot eszünk. hogy volt egy régészeti feltáráson itt Magyarországon felvételeket készíteni nyilván. még a hó alól is ki lehet ásni. amellett a koleszterintermelésünkre is nagyon jó hatással van. hogy tyúkhúr. hogy az agyi ereket tisztán tartja és tágítja. . 3-4 között legyen a koleszterin. A májunkat kezelni kell. hogy jaj Gyuri bácsi olyan pattanásos az arcom. az nem tudom. Egy kicsit keserű. Mediterrán növény. akkor szerintem az 5. amelyikbe egy 4 ezer éves női csontvázat ástak ki egy régi sírból.35 év körüli. ő ezt mondta. Ez borzasztó sok. mert altat is.2 nagyon sok. külföldön már árulják összecsomózva a levelét salátának. akkor szedjen.2-ig lehet. mint a citromnak. Soha nem lesz a májunkkal probléma. addig lerakódik az érfalon és védi az érfalat. Nézték a koleszterinjét . Le lehet vinni 3-4 közé és ott lehet tartani.

és kitisztítja a beleit. Májra még tökéletes: a pemetefű. Azt mondják az orvosok. az orvosságot eszik. de mindenképpen este kell enni. hogy irrigálásnál is lehet a cickafarkat használni. de sokáig kell inni és korlátlan ideig lehet. amennyit tud. Annak idején. A következő probléma az. mert a mióma nem gyógyítható. Kádba feküdni. Mert reggel méreg. Ezt lehet 10-12 hétig csinálni. Két hét múlva felhívott. Képzeljék el. meg a miómát. Érdemes a katángot ebből a szempontból is használni. akkor diólevéllel el lehet mulasztani. aki 11 . hogy Gyuri bácsi. katángkóró. rá lehet kötni és éjszakára otthagyni dunsztkötésben. vagy sör retek is jó. Borzasztó. annak nem volt székletproblémája. hogy milyen rossz a bélállománya. és egy darabig használ és aztán nincs semmi haszna belőle. akkor a jobb petefészekre tenni a füvet.vagyok vele. Ezeket a keserű anyagokat lehet használni megelőzésképpen. akkor érdemes a tyúkhúr mellett a veronikát használni. Úgy működik. Megölte a diólevél a polipot. és a jobb petefészek tájékára rátenni éjszakára a cickafark vagy diólevél füvet. mert ott csüngött bennem a polip. amikor a bélrendszerünk nem jól működik. akkor a fekete retek kell. Rendszeresen itta reggel. de az epénket is. hogy székletet csinál. amiből a tea készül. székletcsinálónak is hívjuk ezt a teát. Ha ciszta van. és mondja az anyuka. ha a jobb petefészken van a ciszta. Két decit meginni. irrigálni kell vele és inni és pakolást is tenni rá. az mérget eszik. aki este. és emésztésjavító. és 6-8 hét alatt elmúlik. úgyhogy csinálunk egy hashajtást. hogy Gyuri bácsi tetszett ajánlani polipra a méhen belül a diólevél és cickafarkirrigálást és ivást és egyszer úgy megijedtem. az ezerjófű. nemcsak nekünk. a néni boldog hív. A lánya is már húszon felül van. hogy addig kell fedő alatt tartani. hogy szemdiagnosztikán. beönteni irrigátorral 20 percig a méh szájánál tartani vagy tamponnal bent tartani. egy gyenge hashajtóval. Rendszeresen két kiló. Mondtam neki használja a katángot. még akkor sem száradunk ki. semmi nem történt. Nemrég voltam Pesten. Hogy abba mi minden van?! Érdemes kitisztítani. gyújtoványfű egy csészével megiszik belőle. Hetente egyszer. hogy az nem lehet. Naponta egy csészével rendszeresen. hogy mit csináljon. mert a szennától kezdve mindent kipróbált. sőt az endometriózis is gyógyítható. három decivel irrigálni. Nyáron nincs fekete retek. Nagyon érdekes. a cickafark. amíg testmelegre kihűl. Két nap is meg lehet csinálni egymás után. A lányom szedte ki belőlem. aki délben az ételt. utána le kell szűrni. feltenni a kád szélére a lábát. akkor már nem is esik jól. Mondtam neki. Borzasztó. minden másnap van rendszeresen székletem.hogy a férfiaknak rendszeresen két kiló salakanyag pang a vastagbél görbületekben. az biztos. Amikor már probléma van az epénkkel. azzal a módszerrel. Abból a levélből. Úgy hívják. amit készítettünk. Nagyon érdekes legutóbbi tapasztalatom egy idős néni. ami a nép már nagyon régen tud. nem túl erős. hogy. A cikória kávé katáng gyökérből van. a cikória kávé. hogy tessék tovább inni. másik nap cickafark fél liter. pedig minden nap iszom a katángot. az öregek közül emlékeznek rá biztosan. Egyik nap diólevél. Este kell megenni. Kérdezte. az elhalt polip. azóta kétszer volt székletem. ha nincs keserűanyag a teámba. hanem egész Európában és Amerikában. a szüredéket félretenni. Több mint két hónap eltelt. tíznaponta egyszer volt széklete. Amerikában volt egy ilyen vizsgálat . A katángban van nagyon sok. termesztett gyökérből. egy íriszdiagnosztikán voltam és ez az úr. délben étek. vagy ha már a májfunkció rossz. a vastagbélben. mezei katáng. Meg a cisztát is elmulasztja. de ha már kő van benne. este orvosság a retek! Aki reggel fogyasztja. Gyuri bácsi. tejjel összekeverve.pár évvel ezelőtt olvastam . Ez a növény is jól működteti a májunkat. aki azt használta. és egy anya és a lánya jött el hozzám. Begyulladnak a beleink és ott pang a salak a bélrendszerünkben. akkor mindenképpen diólevél.

Bogácson volt szintén. amit meggyúrtunk annak idején otthon. mondom neki. Gondolom. az izzadás már önmagában is tisztítja a szervezetünket. Hiába van ott. mint a tenyerem. csak nem közlik. megenni . kell. Hát. mondta a professzor nevét is. megmossuk. Gyógyteák. én is öreg vagyok már. hogy Gyuri bácsi. hanem izzaszt. Abból az 5 kiló adalékanyagból 5 kiló sav lesz. a vesénket működtetni kell. Érdemes használni. kenünk magunkra. és nagyon jól működnek. Miért nem rendeli? Gyuri bácsi. hogy mi van ráírva az élelmiszerre. Tehát mindenképpen. Hihetetlen mennyi mérgező anyagot. Nekem ez nem kenyér. Nemcsak köhögést és lázat csillapít. Ha megsérül. Már a középkorban használták a lósóska magot vérhas ellen. akkor nem termeli. A legegyszerűbb mondjuk a bodza virág. hogy Gyuri bácsi falusi kovászos kenyér. az öregek mondják. szívunk magukba. szintén a diólevél . amit nátha teának hívunk. Mondok egy nagyon érdekes előadást: Dávid professzor úr mondta el a Rákkérdés c. elfojtjuk dezodorral. pedig abban is. A száraz nem alkalmas erre. meg a háború alatt ettem fekete kenyeret. Meg kell nézni. barna kenyeret. és sajnos. azt mondta. ahol vásárolok.megdarálni. ha ő nem mondott igazat. Nem tudom a magyarok mennyit. adalékanyagokban megeszünk.6-8-10 héten keresztül iható. különösen a hónunk alatt. megenni. És a fiatalok? Hát. köszönöm szépen Marika. amíg a hasa megy addig a vadsóska-. mert akkor már nem kezdi termelni az aukubin nevű anyagot. biztos van itt is ilyen vizsgálat. Itt nem jó a lándzsás útifű pedig az a jobbik. műsorában. adalékanyagot eszünk meg. mégis vannak benne szintetikus dolgok az adalékanyagokban is. magunkra kenünk. hanem a nagy útifű kell. hogy mennyi ideig fogja bírni a szervezetünk ezt a rengeteg méreganyagot. de csak a frissel. Ha már itt tartunk. A vizsgálat azt állapította meg. egy kilós. amit beviszünk. ha normális helyen terem. vagy speciális barna kenyeret. hogy olyan kevés barna kenyeret rendel. hogy megy is a hasa az illetőnek. abban van több hatóanyag. hogy elég sok vizsgálatot csinált. talán már a liszt sem igazi. és akkor elmúlik. hány E betű van rajta. most csinálta először. és a verejtékmirigyünket alig használjuk. szívunk be. napi egy csésze. hogy 2300-ra a fehér emberi fajnak a 70%-a marad életben. a vese átveszi a szerepét. Gyulladásra a diólevél. Nagyon lényeges. Ha így folytatjuk. E 300 utána. Mondom. ezért próbálja. akkor nagyon sok ember küszködik az aranyérrel. ott marad. hogy nekem az jó. de én tudom azt. akinek ennyire tiszta a vastagbele. Érdemes elgondolkozni rajta. milyen nagy az a szám az E betű után? Nem túl régen. vagy félbarnát. vagy lósóska magját kell használni. Amerikában egy orvos-professzor vezetésével vizsgálták. ebből a kenyérből soha nem fogok enni. szép kerek kenyér.ezt csinálja már hosszú időn keresztül. Akkor letépjük. egy csészével. Lehet teát is csinálni belőle. Az aranyeret tökéletesen lehet gyógyítani útifűvel. megcsipkedjük körömmel és az eres oldalával befelé egy kis szivarkát csavarunk belőle és odatesszük az aranyerünkhöz. A vesénk működését is segíteni kell. Crohn betegségre is lehet alkalmazni a diólevél teát korlátlanul . hogy nekik elég volt a háború alatt fekete kenyeret enni. ezt könyvekből nem a nagymamától tudom. elmúlt 6-8 hét alatt. Crohn betegség azzal jár. de mint mondtam csak a friss útifű jó. a nyáron. Nagyon sok gyógynövény van a vesének a működtetésére. megnézem. Most jelent meg a pék. a diólevélből meginni. erre nem tudott mit mondani. Hihetetlen nagy baj van.egy ideig . a tévében. hogy Európai Unió. maga a harmadik ember. Jó mondom. teljes kiőrlésűt. én azt iszok rendszeresen. és hogy nem lehet szintetikus anyagot beletenni. Egy felmérés szerint az Ausztrál lakosság évente 5 kiló adalékanyagot eszik meg. a kisbolt. Marika mondja. hogy tiszta legyen a vastagbelünk. Mivel méregtelenítő szervünk egyike. Csak addig kell használni. Egy evőkanálnyit kell naponta megenni belőle. Ennek a három méregtelenítőnek a feladata lenne kiválasztani. Az ilyen nagy. Nekem is volt aranyerem. utána abba kell hagyni. úgy a leghatékonyabb. hanem a vesénk működését is 12 . este egyet . Reggel egyet. minél hamarabb ki kell takarítani magunkból.iható. A fiatalok is a fehér kenyeret szeretik. amíg a hasunk megy. tessék megvenni.12 órán keresztül ott lehet tartani.

vizesen. Bizonyítékok vannak rá. azért mondtam többes számban. hogy az édesapjának nyelvrákja van. hogy a férjének két hét alatt szétmorzsolta a veseköveit. Ukrajnából hozzák be a nyírfa vizet literszámra a piacra . A vesénknek a következő segítőjét úgy hívják. hogy mit tudunk ajánlani. Hihetetlenül jó a vesére. És akkor ő felállt és elmondta mindenkinek. Kőmorzsoló is. érdemes időnként inni belőle. védeni kell. de már az egész szája tele van göbbel. Akinek veseköve van érdemes nyírfalevél teát inni. ismerik és használják. mert kapnak megfelelő támogatást. A rák ellen is lehet használni a galajféléket. amit régen használtunk. és ez által hamarabb kitakarodik belőlünk az a sok szemét. az egész mirigyrendszerünknek segíteni fog a működésében. akinek köve van. hogy frissen megmosni és egy csésze diólevél teába bele kell tenni egy evőkanállal. kapni nem lehet sehol. a heti egy csésze a vesénket tökéletesen rendbe fogja tartani. hogy szájrák ellen. tehát nem sok van neki hátra. és nagyon fogja segíteni a vese működését. ami ugyanazt tudja. Mindegyik galaj a Gallium család tagja. mint a tea. Három galajfélét ismerünk: a tejoltó. ismerik. hogy milyen fontosnak tartja a nyirokrendszer működését. Következő évben jött egy másik túrára. mert a rák ellen is véd . A kollégával csináljuk közösen. hogy van. és ez azt jelenti.nagyon jó. Nagyon jó ízű a teája.ugyanazt tudja. Nyíregyházán árulják -. ferdén belefúrtunk. higgyék el. ennek a növénynek a hatóanyagaiból. érdemes rendszeresen használni megelőzésképpen is. A következő ilyen növény . Igaza van. hogy valóban jól működik a közönséges galaj. könyvében. használják sokan. és a vize is. mert a nyirokrendszer áramlásával szinte nem foglalkozunk. Már alig mozog az édesapa. van. frissen. rák ellen ő ezt ajánlja. és az emberek nem gondolják végig. és mindenki visszaigazolta. kérdeztük az édesapa. amit nem gyűjtenek. aki szereti. hogy még az orvosok sem. hogy segíteni kell neki. Tavasszal gyűjtik. sőt én állítom. ápolónőknek és akkor elmondtam. ami a vesét működteti. Egy gyógynövénygyűjtő túrára jött egy fiatalember pár évvel ezelőtt. szájon belül lévő betegség ellen kiváló. Nem tudom. mint a tea. a levelének teája. Vízhajtó. Korlátlan ideig iható. De mindegyik galajféle rák megelőző. A keleti gyógyászat hihetetlen. De azóta másoknak is többször ajánlottam. hogy nyírfa levél. A másik két növény elsősorban pajzsmirigyműködésre való. Dél-Amerikában is van. A tejoltó galaj egyedüli a galajok közül. A Dávid professzor teája a macskakarom. hogy nagyon . A közönséges és ragadós galaj fehér virágú. a tejoltó pedig sárga virágú. már jár a kocsmába. Óóó köszöni szépen. a másikat pedig meg kell inni. hogy a galajt frissen kell szedni. az egész világon el van terjedve. és úgy hívják. a közönséges és a ragadós galaj. a mellékvesén és az összes mirigyem jól fog működni. már a harmadik stádiumban van. Az emberek viszont használják. egy nádszálat tettünk bele.segíti. ez egy növényi család. és mondta. hogy az emberek a közönséges galajt elfelejtették. működtetni kell a nyirokrendszerünket. vagy homok képződik állandóan. hogy kár.majd kitérek rá. A miskolci Szent Péter kapui kórházba az általános igazgató hívott meg előadást tartani orvosoknak. a WC-re megy el csak. amiről Maria Treben azt írja. Ő úgy írja. érdemes a vesére úgy is használni. nem tudom miért. hogy nem lesz belőle daganat a hónom alatt. Maria Treben írja az Egészség Isten patikájából c. mint a mi a közönséges galajunk. A macskakarom is a Gallium családnak a tagja. Sok növény van. hogy macskakarom. hogy miért? Van egy véráramlás és van egy nyirokáramlás a szervezetünkön belül. hogy miért. amit megeszünk. Régebben megcsapoltuk a nyírfát. egy óra három liter víz is lejött egy ilyen fából.tejoltó galaj. Nem tudom 13 . Én úgy tanultam a nagymamától. igya. sok van. kipréselni és úgy kortyolgatni a közönséges galaj levét. Az egyik evőkanálnyival gargalizálni kell és kiköpni. És ennél a galajnál szeretnék egy kicsit bővebben elidőzni. ezt ajánlottuk. Már annyira jól van. Nem gyűjtik. meg kell mosni. És ezen kívül az egész nyirokrendszerünknek. hogy morzsolja a követ a nyírfalevél. Mi nem felejtettük el.

És esetenként a fekete nadálytő tinktúrájával kell bekenni a térdét. mert lehúzza a gyulladást róla. ott kell hagyni és az is beszívódik. két növénnyel dolgozunk: réti legyezőfűvel (nálunk sajnos nem terem. hogy kocsonyaként ettük meg. a teát. utána 4. Mondom azért ez nagyon rövid idő. mert nincs rét. A diólevél nagyon jó gyógynövény. a rossz méregtelenítés sok esetben a magas vérnyomásnak is az okozója. azt nem mondta. akinek elmúlt a mandulájáról a genny. hogy a doktor úrnak elment a hangja. és a zsurlófüvet rátenni a cisztára és dunsztkötésben rajta hagyni. Régen ették a sertésbőrt. 8 hétig egyfolytában.ez egy konkrét eset. hogy már műteni kellett. Mind a kettőben szalicil van. bemutatkozott és mondta. hogy odajött hozzám ez a fiatalasszony. hogy mit csináljon. régen ették a tyúkbőrt. Nem tudom. és nagyon kevesen vagyunk. A gerincnél. a kocsonyát. ahol rendszeresen csinálnak egészség napot. Egy fiatalasszony 8 éves gyerekének olyan nagy volt a veseköve. Hétfőn szólt. akkor a zsurlót kell használni. Az a néni. amikor rászárad. Erdélybe fogok menni majd a gyógynövényekről előadást tartani. hétfőre nem volt veseköve a gyereknek. egy tanyán. . És belsőleg kell használni. és a reumát pedig lehet gyógyítani: Amikor gyulladás van. Jó. ez is nagyon jól kezelhető egy egyszerű módszerrel. itt először a fokhagymás almaecettel kell lepucolni a gerincét. és begyulladt neki. belülről és zsurló pakolás kívülről. Ha a vesénk nem működik rendesen. Mozgásszervi betegséginkről . és ezek a szalicilek nagyon jó gyulladásgátlók.milyen nagy volt. a térdporc közé. Egy litert minden nap. akkor az adalékanyagok lerakódnak. Hihetetlen mennyire megnőtt az érdeklődés ez után a tudás után. akinek gerincsérve van. Nekem is meg kellene tudnom. hogy begyullad az ízület és ez lesz az egyik oka a reumának. a bőrön keresztül is felszívódik. régen tyúklábból csináltunk kiváló húslevest. csak gyep) és a fűzfa kéreggel. Ha ciszta van a vesénken. azt mondta. Erdélyben pár idős asszonyt. gyerekkoromtól használom. nagyon régen használja az emberiség. de próbálja meg a gyerek két csészével meg tud inni minden nap a nyírfateából. és a vesénél is el 14 . egy vékony hártya marad ott. ha ciszta van. és az egyik oka a reumának. ha felváltva használjuk. akkor diólevél kell. hogy porckopások. hogy akkor én milyen növényeken élek. amit elmondok.az ízületek védelmére. ami nagyon kirívó szintén a nyírfalevélhez kapcsolódik. azt kérdezi. Aztán két hónap múlva találkoztam vele a tiszaújvárosi ÁNTSZ egészség napon. tudom és csinálom is. és az másnapra olyan kocsonyás volt. embert ismerek. A megyébe Miskolc kivételével már mindenhova meghívtak. A lényeg az. A másik ilyen esetem. vagy a vállízületét. akkor le kell mosni. Tessék ezt használni. Tehát mindenképpen a vesét kell jól működtetni. Ha valakinek van protézise . akkor diólevél pakolást érdemes rátenni. köszöni szépen. Úgy kell elkészíteni. Rá kell kenni. A Miskolci városi tiszti orvos nagyon nem szereti a gyógynövényeket. Nem tudták a három szúrással eltávolítani. vagy a csípőízületét. A mozgásszervi problémáink 80%a veséből ered.a protézist a lába nem fogadta be. jövő héten hétfőn lett volna a műtét. El vannak szennyeződve az érfalak. Nekem mondta. A vese működésével kapcsolatban. . De nagyon sok embernek van olyan problémája. Ez van a májnál is. ahogy rá van írva. és mennyit ivott az a szegény gyerek. de inkább 8 hét szünet. még Pesten is négy helyre. és beépül pl. egy hónap múlva felhívott. csak nem régen kezdtem el. de hétfőn nem találták a vesekövét. aki szintén ismerik a népi gyógyítást és ők is használják a gyógyteákat. Beépül. étkezési zselatinnal. nem tudták szétmorzsolni.a veséből eredően. Jézus Mária mondom. hogy a mind mérgező.

a levele és az ága. Talán a leghatékonyabb erre a galagonya virágos hajtása. Bár van egy olyan kollégám. Még a cukorbetegségről hagy beszéljek egy pár szót. a nyári időszakban. és mondta: Tényleg. akkor nem fog azt termelni a szervezetem. hogy 400 gyógyhatású készítmény van. hogy a virágos ágban van szívideg nyugtató. hogy négy-öt szem fagyöngy bogyóból lehet teát csinálni.a leveleket. akiknek nem sikerül a baba. mert jövőre egy más kategória kell. és korlátlan ideig iható. érelmeszesedés ellen jó. és megemelkedik a vérnyomás. akkor kevesebb fogy belőle. egy-két kivétellel. hogy amikor többet mozognak az emberek. minden férfinek meg szabad csókolni. aki a beléndek . Egy csapott evőkanál összevágott levelet beteszünk porcelán csészébe. hideg vízben kell áztatni.bogyójából már négyet meg tudott enni belőle. vagy zománcozottba. a virágokat. Mindenképpen kezelni kell a vérnyomásunkat és a szívünk működését is segíteni kell. Engedéllyel használjuk. morzsolva a növény. Nagyon rosszul étkezünk. a koszorúeret nagyon jól kitisztítja és a szív és erek inait rugalmasan tartja. A kelták már nem ma éltek. ha megtörjük.vannak szennyeződve kapillárisok. A teákat általában . és amikor néha megnézetem a szívem. mert az mérgező. Nagyon jó gyógynövények vannak a szív és vérnyomás működésére is. Beviszem a koleszterint. Nagyon jól működik. azok az anyukák. hogy az OGYI-nál egyszer voltunk konferencián. Tapasztaljuk. a termése is jó egy kivétellel. Én azért nem csinálnám meg. a többiek mit gondolnak. de nekem 120/80 szokott lenni. amik a legvékonyabbak. mert ez az egyik olyan probléma. hogy egyen sok tojást." A virágos ág és a termés között az a különbség. Ennyire rendbe tartja a galagonya a szívemet. mert megkapta kívülről. Nem tudom. és a másodikon mondta el az igazgatónő. Ha kialakult. Már a kelták szerelemnövénynek hívták a fagyöngynek a teáját.tehát június-július-augusztus. abban az van. Mondom neki: tojást. nagyon jó gyógynövény. A galagonya virágos hajtása szív segítő és vérnyomáscsökkentő. akkor a doktornő azt mondja. és eddig kilencen jelentkeztünk nála tárgyalásra. A tea készítési módjáról pár szót. mert azt mondták. Háromnaponta iszok egy galagonyát. mert egy természetgyógyász vizsgát csináltam. a patikában kapható. tessék a fagyöngyöt használni. Érdemes használni. Ez utóbbi nagyon lényeges. Még egy érdekes dolog egy pécsi tanár úrral beszélgettem néhány évvel ezelőtt: Mit ajánlok koleszterinre. Nekünk van ez a cukorteánk (DIABESS). 15 . keveset mozgunk. Nagyon jól érezte magát tőle. és nem halt meg. Már akkor szerelemnövénynek tartották. Vérnyomást csökkent. Habár nagyon érdekes. de amellett. A terméséből külsőleg csinálunk kenőcsöt. Egyedül Oláh Andor doktor kutatásában szerepel ez a mondat: "A szív és erek izmait rugalmasan tartja a galagonya. tehát lehet sűrűvérűség ellen is használni. szívideget nyugtat. hogy táplálja az ott lévő sejteket. szívritmust szabályoz. az egész növényeket forrázással készítjük. csak a szív próbálja oda is eljuttatni a vért. ami tíz éven belül megduplázódik a cukorbetegek száma az egészségügyi világszervezet adatai szerint. Maga a mozgás elég ahhoz. Aztán elkezdett gondolkozni rajta. hogy azt a nőt. . a termésben nincs. amit át kell minősíteni jövő év áprilisa utánra. hagy legyen egy papírom. Ez ugye össze van aprítva-. hogy ne alakuljon ki a cukorbetegségünk. Mit? Mondom. akkor vérhígító van benne. igazad van. nők. Az egész mirigyrendszerünkre jó a fagyöngy.bolondító beléndek . és az óta nagyon jó ez a gyógynövény. A termésben viszont a magját. hogy sok fiatal megirigyelhetné. Érdekességként mondom. Már folyamatban van az átminősítése. akkor epekövesek kivételével ez a tea kiválóan működik. aki a fagyöngy alatt áll. A másik a fehér fagyöngy. aki megrendeli. amit az Országos Gyógyszerészeti Intézet törzskönyvezett már. A fagyöngy vérnyomás szabályozó.

16 . Emésztésjavítás? Sav vagy koleszterin gond lehet. azért belül lehet még egy kis elzáródás. És a fehér fagyöngy. A szederlevél teája. mind a három papsajt . mennyi ideig lehet inni? Korlátlan ideig lehet inni. és amikor főztük. Ezeket csak hideg vízben szabad áztatni. Igaz. akkorra kiázik belőle a hatóanyag és leszűrjük.a szederlevélben és csalánlevélben nagyon sok a vas. csontbetegség? Mindenféle gyulladásra jó a diólevél. hogy kiázzon belőle a hatóanyag. (Ez Kéri professzor asszonynak a módszere.a papsajt. Ha ott minden rendben van.fémbe nem. Főzni kell viszont a gyökereket. ami csak hideg vízben áztatható. A nép régen használta. mert a friss növénynek nem kell sokáig állni. kiváló . Vagy magát a fekete ribizlit. a fehér mályva és az erdei mályva. Van egy pár olyan növény. Minden gyógynövénynek megvan.már a kelták használták annak idején. Vannak olyan összehúzó növények. mogyoró. 100 évig is lehet használni. és hogy a fehér fagyöngy mérgező. egy-kéthárom cseppet. Fültisztító pálcikára kakukkfűtea. Ezüst sarlóval teleholdkor aratták a fehér fagyöngyöt. mert több benne a hatóanyag. ezek a papsajt félék. inkább a szederlevelet. az erdei málnalevél. ha van lehetőségem és mindenképpen orvosi zsályát. akkor a vadgesztenye krémjét. Ha friss növényről van szó. a gyógyszeréti karon. mint a többiből. (A csalánt ne. az orvosi zsálya teája. szűkülés. Ha a fültőmirigy is be van gyulladva.. somkórót. hurutoldó mindegyik. A fehér fagyöngy vékony ágát és leveleit gyűjtjük. Nem rágunk rendesen.) Hihetetlen. és krémként lehet kezelni a körömvirággal. Fülgyulladás? Mindenféleképpen azt kell megnézni. de csak a bogyója. Leforrázzunk két és fél deci vízzel. Kakukkfű teával ki kell mosni. és azt nem gyűjtjük. Körömvirág krémbe ezen kívül mogyorókérget teszek. vérehulló kecskefüvet teszek bele. nem jól indul az emésztés. Szurokfűvel kapcsolatban. vagy céklát.) Visszér probléma? Mindenképpen összehúzó növényeket kell használni. levettük a tűzről 15-20 percig hagyjuk fedő alatt. akkor hátul körömvirág kenőccsel bekenem. Kérdések: Csonthártyagyulladás. hogy jó-e az agynak és így a fülnek is vérellátása? Nyaki ultrahang kideríti. aki a Semmelweis Egyetem gyógynövénykutató intézetébe dolgozik és tanít az egyetemen. de a rágásunkkal van a legtöbb baj. ezzel kitisztítani kétszer-háromszor és a kövirózsának a levét belecseppenteni. Az interneten kering egy olyan. és emellett pedig vasat kell etetni . a kérgeket és a terméseket két-három percig kell. vagy a fekete ribizlinek a levelét. 3-4 órán keresztül. Oregánónak vagy majorannának is hívjuk. Kívülről-belülről. naponta kétszer-háromszor. Ez általában jól működik. és nem kell megszívnia magát. hogy mikor lehet használni. Ugyanannyi mennyiség kell belőle. hogy a diólevél mi mindent tud csinálni. A csipkének a húsának 6 óra hossza áztatás szükséges: A hatóanyaga 62 fok felett elbomlik. semmi problémát nem jelent. fedő alatt tartjuk 10-20 percig. vagy magát a fekete szeder gyümölcsöt. vagy egy gyulladás a hallójáraton belül. Magának a hallásnak a javítására is jól működik ez a módszer. amiket ma már nem lehet kapni pl. Ha nincs begyulladva. ha a visszér be is van gyulladva. Azt is a januárban a legjobb. akkor 2 vagy 5 perc is elég. hogy a Gyuri bácsi ajánlja.

ami egy embernek egy-egy alkalommal adagolható olyan kicsi. kérem tanítani az egészségtant. nekünk sem csinálnak kárt. nem csinál kárt a növényben tőle. mi vagyunk a kiadók. Belsőleg is kell használni. mert a mérgező növényben lévő drog is egy növényi életnek egy része. mert 65%-ot kérnek belőle. ennek a teájával kell ecsetelni. hanem maga a diólevél. Nem tanítják. akinek babája született. Az a drog . Elkezdte kísérletképpen csinálni. Ez is nagyon érdekes. Lábköröm gomba? A diólevél rendbe tudja hozni 3-4 hónap alatt. hogy miért nincs a gyógynövényeknek mellékhatása? Azt mondja. tehát az. Vagy olyan cipő. hogy hallott egy előadást. hogy vivőanyag. Nekik. aminek nem lenne mellékhatása. Mondtam neki: Ne tessék. amikor az Akadémia elnöke volt. Zölden kell szedni. nekik valóban az a jó. hogy nem lehet adagolni. hogy A javasasszony unokája.. hogy azért nincs mellékhatása.az a drog. mint a gyógyszernél. ennek az a címe. Van egy fiatal hölgy. hogy miért van az. Szilveszter tíz évvel ezelőtt mondta. ne tessék. 45 éves a legidősebb.nem tudta ugyanazt. akinek nagyon rosszak a hormonértékei. nálunk is itt Magyarországon.mondta . és beledörzsölni az ekcémás 17 . Mindenáron tablettát akart belőle csinálni. Ez az egyik. hogy az a jó gyógyszer. A teában több hatóanyag marad. azt mondta. . hogy nem túl régen az egyik kolléga mondta. Magamban mondtam. hogy a gyógyszereknek van mellékhatása? Azt mondta. Két könyvet írtunk. mert a cukorteánkat ő vizsgáltatta be.. nem is akarnak. a koleszterin gyógyszert. Általános iskolába kellene tanítani 14 éves korig a gyerekeket.és egészségtan. de olyan vivőanyagot nem találtak ki. Aztán csinált belőle tablettát . És akkor megkérdeztem tőle. hogy nagyon egyszerű. aki gyógyszergyárban dolgozik. amikor egy gyógyszerész. A legtöbb gyógynövény gyenge hatású növények élnek és virulnak. mint a tea. és ők akarnak többet keresni rajta. ragaszkodnék a teához. Bolondok nem vagyunk. Ez is hozzá tartozik.mert ők drognak neveznek minden hatóanyagot .200 éve van gyógyszeripar -. hogy az év első felében voltunk itt. Köszönetképpen szeretném elmondani. hogy a cukorteánk mit tud. mint ami a kapszulában vagy tablettában ki lehet hozni. Amerikában is használják. Nem . azt a Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézete rátette a honlapjára. vagy legalább kapszulát. Ekcéma? A friss útifű levele nagyon jó. Nem a tea. aminek sok a mellékhatása. tabletta vagy kapszula. és a diólevelet rá kell tenni a körömgombára. és már Gyuri bácsi javaslatára elhagytam a Cortist. Azóta teát iszom. de a növény még él tőle. Meg lehet vásárolni. tehát az egész költség a miénk. hogy hihetetlen milyen nagy az igény rá. Először kapszulát próbált – de nem tudta ugyanazt mint a tea. ezt mondom el először. A vivőanyag csinálja ezt. és ennek nincs vivőanyaga. Vizy E. A bükki füvesember gyógynövényei. hogy hihetetlen. azt már a lányommal együtt írtuk. most már inkább a lányom. A professzorasszonnyal beszélgettünk régebben. Még annyit szeretnék elmondani. az emberi szervezetre a mérgező növényből káros lenne. Most egy 49 éves van. a másik pedig a tölgyfakéreg. hogy a tea jobb. tyúkhúr teát. De már Moszkvában. És most már elismeri. ami nem csinál tyúkszemet. Tyúkszem? Maria Treben a fekete nadálytő tinktúráját ajánlja. úgy hívja a gyógyszeripar. mert gyereket szeretne a külföldi barátjától.. Mit lehet tenni? Babaváró program rendbe fogja hozni. Bele kell tenni valamibe. Könyvkereskedésbe nem adjuk. Tel Aviv-ban. nem tudja ugyanazt. És akkor kérdeztem tőle. aki használja. A másik. hogy tessék.Én még a Horty rendszerben polgári iskolába jártam és ott tanítottak élet. az egyiket én egyedül.az már nem modern. Igen. hogy nem akartak. Németországban. ugye ott náluk a laboratóriumban megvan a lehetőség rá. a vizsgálat hasonló eredményeket mutat.

Nagyanyám úgy tanított . Háromnaponta egy közepes nagyságú krumpliból nyers krumpli levet. egyen. kívülről kell mosogatni. halvány. ha száraz már nem használ. tehát olyan. Amikor a dió megnőtt. Egészen addig. a májusi csalán kiváló. a szívemre a galagonya. és fekete nadálytő krémmel bekenni. És akkor ő ezt így elmagyarázta. Azt mondják. dobjátok ki. Hármat csinálok belőle minden nap. Akkor szedték nekem a csalánt. Amikor barkáját kihozta. a vékony hártyát nem szabad lemosni. A külsőben mérgező növény van. és akkor a pikkelysömör elmúlik. egy kis mézzel vagy. nekem mindenképpen kell a prosztatámra a kisvirágú füzike. és ha kicsi a gerincsérv még vissza is húzódik. a dió maga. A növekedés gátló anyagot akkor ő kipermetezi és akkortól kezdve két hét alatt megsötétedik a diólevél. elsősorban gyümölcsből. hogy tiszta legyen. rákenni. nem tudják mi az alap probléma. De jó rá a kamilla is. és azt egyedi teaként iszom meg minden nap. Gerincsérv? A gerincsérvnél az a gond. Nem a dátum a lényeg. akkor ez a gombaölő tulajdonsága. és ha a gomba megjelenik. és még az orbáncolajjal kell kenni. akár egy levélen. amikor már kijött a virág. hogy üdítő italként. zöldségből. Március végén. Erre egy nagyon jó gyógyszer van.belső. megissza a levét. Nekem az asszonyok. kicsavarja. mint amilyen azon a fán szokott lenni. nem baj. Ahogy mondtam fokhagymás almaecettel be kell kenni.külső . lemosni a meszet róla. amíg rozsdagomba nem jelenik meg a diólevélen. nézd meg. A csalánlevelet akkor kell szedni.egy külső és egy belső. Megreszeli. Az a kérdés. Pikkelysömör? Egy elég komoly betegség. A július a legbiztosabb hónap. az. és orbáncolaj. de minden gyógynövénynél nagyon fontos. a nagymama receptje . ha belemegy. amennyit tud. akkor szedd le. a farkasalmalapu. hogy mire kell odafigyelni. sokáig volt tél. amikor a legtöbb benne a hatóanyag.helyre. hogy fekete szilva. vékony és halványzöld. Ekkortól lehet gyűjteni. fekete szeder. Áttétes kivétel után. kezdtek gyűjteni. Erre egy keverékünk van. fekete szőlő. Kijön az összes levele. A ráknak az ellenszere a lúgosítás. Mit ajánl? Mindenféleképpen lúgosítani kell. a gyógyszer után. hogy a két csigolya összecsúszik. akik használják. Két tea . ahogy én most Önöknek. vagy a sarjúcsalánt ősszel. utána étkezési zselatint elkészíteni. ezeken mindenképpen igyon. április elején még hó volt. egy decit legalább. Én egy liter keveréket iszom. a katáng. És igyon diólevél teát legalább 8-10 hétig. Diólevél gyűjtése? Minden gyógynövénynek megvan a gyűjtési ideje. Konkrétan a diófára elmondom.fogd meg. és amikor olyan. és el van meszesedve. mazsola. rászárad. És akkor két-három-négy teát csak egyedileg csinálok meg. amikor elkezdi az első bimbót hozni. Nő. olyan nagyra. szaruhártya gyulladásra. halványzöld volt. A diólevél jó árpára. A sötét színű gyümölcsöket. és megvastagodik. céklalevet igyon meg minden nap. vékony a levele. hanem a növény állapota. hiányzik a síkosító anyag kettőjük közül. kell az aranyvessző fű. Sok C-vitamin. nem vagyok a gyógyszerek híve. de minden növénynél meg kell nézni. akkor elkezd valami kipermetezni belőle és az alja tiszta ragacs lesz a diófa alatt mindennek. egy rozsdagomba. de én azokat mindig váltogatom. az anyag elbomlott belőle. Visszaküldtem velük. Ha későn indult a tavasz. kóstold meg. mert a diónak van gombaölő tulajdonsága is. és be fog épülni 6-8 hét múlva a zselatin a két porc közé. Kötőhártya gyulladás? Kötőhártya gyulladásra is kitűnő a diólevél. Az övsömörnél nagyon érdekes módon a kövirózsának a levelét kell beledörzsölni. szagold meg. nő. Hány fajta gyógyteát lehet inni egy nap? Sokfélét lehet inni. akkor már jó. amiben sok az antioxidáns. akkor elkezd nőni a levele. de ez nagyon jó gyógyszer. és elpergett. lemosni (naponta kétszer legalább). a diólevél. és olyan állapotban legyen. Nagyon jól működik. Nem szed 18 . Az övsömör már nem. de az már nem olyan jó. abban van hat-nyolc féle gyógynövényt.

a nagy erek szétrobbantak. Erre a doktornő. Elkezdtem érdeklődni erdélyiektől. Mit ajánl? Vesére mindenképpen ajánlom a tejoltó galajt és azon kívül kenje be a térdét és bokáját zselatinnal. héj nélkül.teát. ami úgy terem. az én nagyanyám azt mondta.Csapodi: Erdők-mezők virágai. De az alapbaj az immunrendszer. be fog gyógyulni. Kóli baktérium? A kóli bacilusra jó a diólevél.görögöknél. Két éve vizsgálja a Semmelweis Egyetemmel Kéri Ágnes professzornő. málnalevél. December 23. és a diólevelet rátenni a fekélyre éjszakára. forró víz. Elkezdtem utána érdeklődni. nagyon jó baktériumölő tulajdonsága van. Nagyon jó az izomműködésre. azt mondják. hogy mit tud ez a táltosok itala? Mondom neki.hu/index. A citromfüvet korlátlan ideig lehet inni. hogy egy fél citromot minden reggel kicsavarni és felhígítani másfél decire. ha megengedik. és tökmagot kell enni. Lehet olyat használni. De vannak idegerősítő teák . mutatta meg ezt a füvet. Ortopéd cipőben fáj a lábam. nagyon jó emésztésjavító. tűzpiros lesz két-három napig. orbáncfüvet. nem kell megijedni. most már kijelölte a helyeket. De mindenképpen ki kell cseréltetni a gyógyszert. térdtől lefelé naponta mosogatni kell. Hihetetlenül jó az immunrendszerünkre is. ők is azt mondják. És van egy csodálatos teánk. Linné törzskönyvezte.vérhígítót? Ha nem szed. az a neve. mindenhol ismerik. Pásztortáska tinktúra nagyon jó vérkeringés javító. Autoimmunbetegségre. albánoknál nincs ilyen probléma. Szlovákiában nagyon jó torokfertőtlenítő.a citromfű és az orbáncfű. a Jávorka . de akinek a kóli megjelent a szervezetében.hideg víz. ott gyenge az immunrendszer. A 2 mg Sinkumába Amerikában öt ember meghalt néhány percen belül. akkor mindent tud. fehér árvacsalán. hogy Erdélyben úgy tartják. és a diólevélből kell használni . és nem tudnak mit csinálni vele. Erősíteni kell az érfalat. Idegrendszer erősítése? Akarattal. akkor káposztalevéllel szívassa le a duzzanatot a lábáról. Ez egy gyógy tök . Elsősorban az immunrendszert kell helyrehozni C vitaminnal.asztralutazas. Csodálatos eredmények vannak vele. nagyon jó idegnyugtató.html 19 . Van egy menta. a héj nélküli tökmagot. megnéztem a latin nevét Nepeta pannonica L. és akkor nem fáj a lába. szlovákiai magyaroktól. az orbáncfüvet nem. Térd meg van dagadva. az idegeinkkel rendbe lehet hozni akarattal. Prosztata megnagyobbodásra kisvirágú füzike nagyon jó rendszeresen használni. lehet tornáztatni. egy csészét rákenni. Ha keringési probléma az ok és szed gyógyszert. akkor a diólevél teát ihatja. rá kell kötni és leszívja pár nap alatt a vizet. Forrás: http://szellemiutmutatas. Fehérkáposzta jó csak rá. amikor meg van dagadva. ami elmondok. ha olyan helyen van ülőfürdőt. azt mondja a magyar néphagyomány.freeblog.php/kitekint/Osi-gyogyitas-ma. azóta nem gyártják csak az 1 mg-os. a boka is. és háromfelé elosztva meginni minden nap ebből a léből. Lábszárfekélyre diólevelet ajánlok. hogy nagyon jó. egy öreg barátom mondta nekem. Egyetlen könyvben szerepel. hasonlót a hasonlóval. hogy bugás macskamenta. Legutóbb egy doktornő kérdezte tőlem.hu/archives/2010/12/09/Osi_gyogyitas_ma/ Utolsó frissités ( 2010. Azt mondja ez volt a magyar táltosok itala. hogy honnan vigyük. van még benne palástfű.. Thursday 11:15 ) http://www. akkor a Sinkumát tessék leváltatni.