Az orosz ok Szex a Szovjetunióban I.

— Előzmények
fomics | 2012-01-17 07:49:00

Címkék: szex, Szovjetunió, emancipáció, bolsevik
„A Szovjeunióban nincs szex.”- hangzik egy 1986-ból származó, bár kissé torzított, s talán éppen ezért szinte azonnal szállóigévé vált mondat. Az egyik első szovjet-amerikai műholdas tévés műsorban (телемост) egy amerikai résztvevő (Wladimir Kaminer Es gab keinen Sex im Sozialismus c. könyvében hangoztatott véleménye szerint az amerikai résztvevők egytől egyig CIA-ügynökök voltak, akik a Szovjetuniót hivatottak lejáratni) a következőt mondta: „Nálunk a tévéreklámokban minden a szex körül forog. Önöknél is vannak ilyen reklámok?” A szovjet beszélgetőpartnerek közül egy hölgy, aki a Szovjet Nők Bizottsága elnevezésű szervezet képviselője volt, így válaszolt: „Hát nálunk a szex… (kis nevetés) nálunk nincs szex, és kimondottan ellenezzük!” Eztán a hallgatóság hangos nevetésben tört ki, amikor is a szovjet résztvevők közül valaki pontosította az elhangzottakat: „Szex az van nálunk, reklám nincs.” De ne szaladjunk ennyire előre.

Témánkat illetően az egyik legfontosabb momentum a nők és a férfiak szociális egyenlőségének deklarálása volt 1918-ban, hovatovább még a homoszexuálisok egyenjogúságát is elismerték, elég itt Lenin e kérdésben érintett harcostársára, a későbbi külügyi népbiztos Csicserinre utalnunk. Természetesen ez nem változtatta meg egy csapásra az Oroszországban hosszú évszázadok alatt kialakult helyzetet. Kétségtelen az orosz patriarchális berendezkedés hatásának továbbélése, nem véletlen, hogy az orosz irodalomban is egyfajta „prüdériát” fedezhetünk fel, aminek majd csak

a 19. és a 20. század fordulóján virágzó ezüstkor művészeti élete vet véget (jól mutatja ezt Mihail Kuzmin példája, aki a homoszexualitás témáját elsőként emeli be az orosz irodalmi kánonba Szárnyak c. művével vagy éppen a nők megjelenése a szépirodalomban: Anna Ahmatova, Marina Cvetajeva, Zinaida Hippiusz), s a posztmodernben teljesedik ki (eklatáns példa erre Viktor Jerofejev néhány műve, pl. Az orosz széplány). A női emancipáció Oroszországban már a XIX. században megkezdődött(a folyamat valós kezdőpontjának azonban I. Péter által szervezett asszamblékat tekinthetjük, ahol nők s férfiak a cár parancsára egyszerre itták le magukat, s innen szinte már „egyenes” az út a XIX. századi forradalmár nőkön keresztül egészen a XX. század elejéig). Mai szemmel igazán „megkapó” az ún. „pohár víz"-teória, ami a szovjethatalom első éveiben terjedt el, elsősorban a fiatalok körében, s egészen a 20-as évek végéig komoly visszhangja volt (olyannyira, hogy még a közoktatásügyi népbiztos, híres művelődéspolitikus Lunacsarszkijt és állásfoglalásra késztette). A teória lényege a szerelem tagadásában állt, melyben a szexualitást nem kötik semmiféle feltételhez vagy formasághoz. A szexuális igényeinket ennek megfelelően úgy elégítjük ki, ahogy szomjunkat oltjuk egy pohár vízzel – hangzik a forradalmi elmélet lényege. Tartalmát tekintve a teória kísértetiesen hasonlít a 60-as években nyugaton elterjedt szexuális forradalomhoz, s mai szemmel már nem sokakat lep meg ez a nézet, nem úgy az éppen születő félben lévő Szovjetunió lakosságát. A teóriát leggyakrabban, bár mindenféle alap nélkül, a német szocialista politikus és nőjogi harcos Clara Zetkin és a világ első női nagykövetének, a szovjet Alekszandra Kollontaj nevéhez kötik. Ők bár gyakran foglaltak állást feminista kérdésekben, ilyen vulgáris formában sosem jutott kifejezésre véleményük. Nem úgy a nacionalista nézeteket valló Uvarovnak, aki az ún. Orosz Nép Szövetségének tagja volt.

Talán nem érdemtelen idéznem ez 1918-ban fogant ezirányú írását: „A szaratovi kormányzóság népbiztosainak dekrétuma a nők feletti magántulajdon megszüntetéséről: A törvényes házasság azon szociális egyenlőtlenségek produktuma, amit gyökerestül kell kitépni a Szovjetunióban. Eleddig a törvényes házasság a burzsoázia kezében komoly fegyvernek bizonyult a proletariátussal folytatott harcban. […] Ezért […] a következőket határozzuk: 1. § 1918. január 1-jétől megszűnik a 17 és 30 év közötti nők feletti általános tulajdonlás joga. 2. § A dekrétum nem érvényes az öt vagy annál több gyermekes férjes asszonyokra. […] 3. § Az egykori férjeknek jogukban áll feleségük soron kívüli használatba vételére. Megjegyzés: amennyiben a férj akadályozná a dekrétumban írtak életbe lépését, ezen cikkely által biztosított jogától megfosztassék. 4. § Minden nőt, akikre jelen dekrétum vonatkozik, […] a dolgozó nép tulajdonává nyilvánítunk. […] 7. § A polgártársaknak nem több mint heti négy alkalmuk van a nők igénybevételére, alkalmanként három óra az alábbiakban meghatározott feltételek mellett. 8. § A dolgozó nép minden tagja köteles fizetésének 2%-át a Népi Nemzedék elnevezésű alapba befizetni. 9. § Minden férfi, aki a népvagyon valamely példányát igénybe venné, munkás-üzemi bizottságától, vagy szakszervezetétől igazolást kell felmutatnia munkásosztálybeli származásáról. 10. § A munkásosztályba nem tartozó férfiak a 8. § -ban meghatározott alapba befizetett havi 1000 rubeles járulék mellett jogot szerezhetnek az elidegenített hölgyek használatba vételére. 11. § Minden jelen dekrétum által népi vagyonnak nyilvánított hölgy havi

280 rubel segélyezésre jogosult. 12. § A terhes nők 4 hónapra (3 hónap a szülés előtt, s egy utána) felmentést nyernek kötelezettségeik alól. 13. § Az újszülötteket egy hónap után a „Nép bölcsődéjébe” kell adni, ahol 17 éves korukig nevelésben és oktatásban részesülnek. 14. § Ikerpár születése esetén az édesanya 200 rubel díjazásban részesül. 15. § A nemi betegségek terjesztésében vétkeseket törvényi felelősségre vonják a forradalmi bíróság előtt.”

Bár Uvarov a bolsevikoknak tulajdonította a dokumentumot, pornográf munkájáért az anarchisták végeztek vele. Később a fehérek és más antibolsevik propagandát folytató szervezetek (a II. világháború idején a nácik által kiadott brosúrákban a szovjet nőket egyenesen prostituáltnak bélyegezték) előszeretettel használták fel az idézett sorokat a szovjethatalom lejáratására, holott azok sosem léptek hatályba. Ugyanakkor – bár valószínűleg csak közvetetten – olyan irodalmi remekműveket ihlettek, mint Jevgenyij Zamjatyin Mi (1920.) vagy Andrej Platonov Csevengur (1927–29.) című antiutópiája. A „burzsoá családmodell” felszámolásáról – Uvarovon túl – olyan marxista klasszikus is írtak, mint Engels és Lenin. Lenin Kollontaj és Zetkin mellett ugyancsak elítélte a „pohár víz"-teóriát, mondván: „A szomjúságot valóban enyhíteni kell. De egy normális ember normális körülmények között vajon belefekszik-e az utca szennyébe és iszik-e egy tócsából? Vagy egy olyan pohárból, melyet mások már több ízben is a szájukhoz emeltek?” A nagy forradalmárok kapcsán Ernu Vasile Született Szovjetunióban c. könyvében így fogalmaz: „Először is, hivatalosan Lenin, Trockij, Buharin, Dzerzsinszkij, Rikov, Kamenyev, Zinovjev, Sztálin közül egyiknek sem volt felesége, csak „útitársa”. Mint ahogyan a nagy forradalmár nők, Clara Zetkin, Nagyezsda Krupszkaja, Alekszandra Kollontaj, Inessza Armand sem voltak családosak, legalábbis a szó hagyományos értelmében nem.” A NEP idején Ernu szerint visszakanyarodtak „a régi mintához”, ahonnan ilyen rövid idő alatt talán nem is sikerült érdemben eltérni. „Elfogadták a régi képletet, ám a családi nevelésnek az új, forradalmi elvekhez kellett igazodnia. Így került be a szexualitás a legnagyobb szovjet tabuk sorába.” Egy hét múlva még visszatérünk Kollontaj asszony, „a szajhák kedvence, a ’dolgozó lányok’ szabad szerelmének biszexuális védelmezője” szerepére, valamint fokozatosan áthajózunk a sztálinizmus időszakára is.

Szex és Moszkva (Szex a Szovjetunióban II.)
fomics | 2012-01-24 07:20:00 | Módosítva : 2012-01-25 08:40:04

Címkék: szex, Alekszandra Kollontaj, Burattino, Szovjetunió
Egy héttel ezelőtti bejegyzésünkben a Szovjetunió szexualitáshoz való viszonyának előzményeit vettük nagyító alá, alapvető momentumként megemlítettük a nők egyenjogúsítását (1918. – vö. Angliában csak 1928-ban!), a „pohár víz”-teóriát, valamint e teóriának a szabadosság jegyében fogant továbbgondolását is, amiről Usztraljov leírásában olvashattunk (ehhez l. még Alekszandr Etkind A lehetetlen Érosza c. könyvében említett Aron Zalkind vallomását, „mely szerint az osztály a forradalmi célszerűség érdekében jogosult beleavatkozni tagjai szexuális életébe”). Ahogy azt Viktor Jerofejev A jó Sztálin c. művéből vett idézettel ígértem, ejtünk még pár szót Alekszandra Kollontaj szerepéről, s betekintünk a sztálini, s a rákövetkező szovjet szerelem iskolájába: a dolgozó nép nemi életének szabályai, partizánlányok és még Burattino is terítékre kerülnek. Kollontaj asszony korának talán legkiemelkedőbb szovjet női politikusa, nevét legendák övezik: amellett, hogy a férfiak tudvalevőleg egészen hajlott koráig bomlottak érte (bár Jerofejev így ír az idősödő nagykövetasszonyról: „Kollontaj már régen nem ’ürítgeti a poharát’, és nagy politikussá szublimálódott”), a forradalom valkűrjének szokás nevezni. Megélte, amit korábban más nő soha: kormánytagként, majd nagykövetként (1969-ben Georgij Natanszon A Szovjetunió nagykövete címmel játékfilmet készített, amelynek főszereplőjét Kollontajról mintázták) dolgozhatott. Alekszandra Kollontaj Inessza Armandhoz hasonlóan ő is „vörös grófnő” volt: jómódú családból származott, kiváló nevelésben részesült, több európai nyelven is folyékonyan beszélt és mindezen felül gyönyörű külsővel áldotta meg a természet. 1913-ban publikálta Az új nő c. írását, amelyben azt hangoztatja, nem szabad, hogy a nők a háztartáshoz legyenek láncolva, hanem önálló egyéniségként kell működniük, akiknek korántsem kell hivatalból a prűdöt játszani. (Egyébiránt Leninnek is határozott véleménye volt a nőkről: „Még nem találkoztam olyan nővel, aki e három dologra képes lett volna: végigolvasni A tőkét, sakkozni és a vasúti menetrendet használni.”) Az új erkölcs és szerelem c. munkájában ostorozza a törvényes házasságot, kiemelve annak véglegességét és tulajdonló jellegét, elítéli a prostitúciót és tárgyalja a szabad szerelmet is, tekintve, hogy abban személyesen is érintett volt: „Az erotikus barátság feladata az érzelmi potenciál felemelése, a nagy szerelem befogadására alkalmas emberi psziché

fejlesztése, felkészítése.” Sokan, valljuk be, ezt azért mégiscsak a prostitúció szentesítéseként értelmez(het)ték. (Ebben a helyzetben érthető, hogy „a nemi viselkedés valóságos formái és a róla alkotott elképzelések közötti szakadék miatt igény támadt egy olyan szellemi rendszer iránt, amely egyfelől jól megmagyarázza az emberi viszonyokat, másfelől nem mond ellent nyilvánvaló módon a bolsevik ideológiának” – írja Etkind. Így tett rendkívüli népszerűségre a 20-as évek során a freudizmus(!). A kor ifjúságának szexuális életéről egyébként érdekes adatokkal szolgál S. Fitzpatrick összegző kutatása: Sex and Revolution: An Examination of Literary and Statistical Data ont he Mores of Soviet Student int he 1920s. „Journal of Modern History”, 50, 1978, 253–278. o.) Alekszandra Kollontaj szépirodalmi alkotása A nagy szerelem c. mű, amelyben az általánosan elfogadott vélemény szerint Inessza Armand és Lenin szerelmi viszonyát regényesítette meg. („Egyébként Leninnek, vérbeli politikusként, nem hiányzott a családi botrány, úgyhogy a ménage à trois megoldást választotta. E ménage à trois pedig a Szovjetunió legszaftosabb viccsorozatának kialakulására adott okot.” – nyilatkozik a kérdésben Ernu.) Végezetül szembeszállt a közhelyszerű ellenvetéssel, mely szerint: „[…] a proletár nemi erkölcs csupán felépítmény, a gazdasági alap megváltoztatása előtt beszélni sem érdemes róla”, s „a Krasznaja Nov című folyóiratban jelentette meg a proletár ifjúsághoz írott levelét, melyben kiállt amellett, hogy a párttagok igenis képesek a szerelemre, és minden joguk megvan hozzá” – idézi Etkind. 1920-ban a Központi Bizottság nőkérdéssel foglalkozó osztályát vezette, amely különböző formációkban 1934-ig állt fenn (nem végig az ő vezetésével), amikor is Sztálin feloszlatta, megoldottá (!) nyilvánítva a nőkérdést a Szovjetunióban. A régi bolsevikok gárdájába tartozott, szinte egyedülálló módon saját ágyában, természetes halállal halt meg 1952-ben, öt nappal nyolcvanadik születésnapja előtt. A szovjet diplomácia olyan nagyjai, mint Csicserin és Litvinov mellé került a „patheonba”. Élete Kertész Erzsébetet is megihlette, A tábornok lánya (1978.) c. ifjúsági regényében olvashatunk róla. Most pedig térjünk át az 1924-ben szerkesztett nem kevésbé regényes Forradalom és ifjúság c. kiadványra, ami hivatalosan is a következő 12 pontban foglalja össze a dolgozó nép nemi élettel kapcsolatos szabályait:

A munkásosztály nemi élete ne bontakozzék ki túl korán. 2. A házasság pillanatáig a szexuális önmegtartóztatás gyakorlata követendő, házasság pedig csak a társadalmi és biológiai nagykorúság elérésekor (20–25 év) köthető. 3. A nemi viszony sokrétű, mély szimpátia; illetve a nemi szerelem tárgyához való ragaszkodás végkifejlete. 4. A nemi aktus a két szerelmest összekapcsoló életérzések mély és bonyolult láncolatnak utolsó szeme. 5. A nemi aktus ne ismétlődjék túl gyakran. [Vagyis a szocializmus építésére szánt energiáinkat ne aprózzuk el.] 6. A szexuális tárgyat ne váltogassuk; a szexuális változatosság legyen minimális. [Pedig később a Káma-Szútra is megjelent a Szovjetunióban, természetesen illegálisan.] 7. A szerelmet monogámia és monoandria jellemezze (egy férj, egy feleség). 8. Egyetlen nemi aktus kapcsán se feledkezzünk meg a gyerek születésének lehetőségéről – de utódainkra gondolni mindig helyénvaló! [l. ehhez Ernu megjegyzését, mely szerint a későbbiekben „A proletariátus osztálytudata sehogyan sem fért össze az óvszer kultúrájával. (Ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja, létezett szovjet óvszer is!) Nem volt könnyű hozzájuk jutni, minőségük és szaguk egyáltalán nem ösztönözte használatra az embert.”] 9. Az ellenkező nemhez tartozó személyt a forradalmi munkásosztály, illetve a proletariátus lehetőségeinek vonalán kell kiválasztani. 10. Féltékenységnek nincs helye. 11. Perverz, deviáns nemi kapcsolatoknak nincs helyük. 12. A forradalom érdekében jogában áll tagjainak nemi életébe avatkozni; tanuljuk meg nemi életünket a munkásosztálynak alárendelni, úgy, hogy az azt szolgálja; anélkül, hogy ártana neki.

A szovjet óvszer

Leninhez képest Sztálin példamutatónak bizonyult szerelmi kérdésben: ő elődjétől eltérően tudvalevőleg nem tartott szeretőt, első feleségét, Jekatyerina Szvanidzét Koba száműzetése alatt a tífusz vitte el, második felesége, Nagyezsda Allilujeva öngyilkos lett. Később azonban senkit nem engedett magához közel a Gazda. Harcostársai családi életére valószínűleg nem hatottak ösztönzőleg olyan húzásai, mint amikor éppen közeli munkatársai, Kalinyin vagy Molotov feleségét csukatta le. Káma-Szútra a későszovjet korból A tiltásoknak megfelelően a szexualitás a viccek központi témájává vált. Ezen viccek legjellegzetesebb szereplői Piroska (Красная Шапочка) és Burattino, avagy a szovjet Pinocchio. Burattinót Alekszej Tolsztoj (Tehát nem Lev Tolsztoj, akinek műveiben ugyancsak vannak szexuális utalások, melyek egyben a züllöttséget is jelentik, l. Az ördög ill. Szergij atya c. műveit) adaptálta szovjet földre (1936-ban jelenik meg a könyv, 1939-ben már filmváltozata is megjelenik, a leghíresebb filmváltozat, Burattino kalandjai, csak 1975-ben) és „a képzelet fennakadt Burattino hegyes, hosszú orrán és a teljességgel ártatlan növekmény szexuális tárggyá vált”. Ennek okán gyakran

hangoztatták: „Casanova fejtetőre állított Burattino”. Burattino

egy

„Hogy a szovjet filmek nőalakjairól ne is beszéljek. Lehetett az aktivista, forradalmár, komszomolka [úttörő] vagy partizánlány, amikor a vásznon nő jelent meg, mindenki lélegzetvisszafojtva figyelt. Mi történik vele? Elvileg semmi sem történt, még annak ellenére sem, hogy az a nő rendszerint seregnyi férfi között jelent meg. Ugyan mi történhetett volna? De ha csak ingujját felgyűrte, ha csak lábát a

folyóban megmosta, a jelenet becsületes szovjet polgárok millióinak képzeletében azonnal szexuális tobzódásba csapott át. A szexszel egyáltalán nem lehetett viccelni. E pillanatok mintegy kollektív orgiává nemesültek, merthogy nálunk kollektív alapon működött minden.” – írja a sokadszorra idézett homo sovieticus, Ernu Vasile. Egy hét múlva a téma záró bejegyzésében tovább haladunk időben, felbomlasztjuk a Szovjetuniót, némi képi anyaggal is szolgálunk a témához – bár meg kell jegyezzük, ezek a képek nem korabeliek (hiszen ilyen témájú plakátok még véletlenül sem készülhettek), hanem a szovjet plakátkultúra, illetőleg az 50-es évekbeli amerikai pin-up naptárak/plakátok sajátos fúziója ihlette őket a peresztrojkát követő időszak Oroszországában. Ennek ellenére komoly érdeklődésre tarthatnak számot mint a szovjet kultúra „lebontását” megcélzó orosz konceptualizmus (legjelesebb képviselője Ilja Kabakov), ill. szoc-art egyik érdekes területe.

Make sex - no cold war (Szex a Szovjetunióban III.)
fomics | 2012-01-31 06:59:00

Címkék: szovjetunió, szex, film, plakát, Valerij Barikin
Egy héttel ezelőtti posztunkban bemutattuk Alekszandra Kollontaj témánkhoz kapcsolódó tevékenységét, a dolgozó nép nemi életének szabályait, s a filmes élmények ecsetelését is elkezdtük. A mai alkalommal továbblépünk filmes vonalon, ugyanakkor – mint azt kilátásba helyeztem – megismerkedünk egy sajátos erotikus tartalmú plakátkultúrával, demonstrálva Valerij Barikin munkásságának egy szegmensét. Az erotikamentes filmek hosszú sorát a nyolcvanas évek végén törik csak meg a Szovjetunióban. (Egy kivétel van talán: a Satra A cigánytábor az égbe megy, ahol egy színésznő kivillantotta a mellét). Nem másról, mint A kis Vera (1988.; rend. Vaszilij Picsul) és az Intergyevocska (1989. Vlagyimir Kunyin azonos című elbeszélése alapján rend. Pjotr Todorovszkij) c. filmekről van szó. A kis Vera c. film úgy vonult be a filmtörténetbe, mint az első szovjet film, ahol nyíltan nemi aktust mutattak (ráadásul a nő volt felül!), nem csoda hát, hogy a premierről sokan „Szégyen, gyalázat!” felkiáltásokkal távoztak, ahogy azt Jevgenyij Dodolev közli Битлы перестройки c. könyvében. Főhősünknél, a ledér Veránál szülei egy családi hajcihő során találnak 20 dollárt, amiért akkoriban valutarejtegetés miatt bizony eljárást indítottak volna ellene. Verára bátyjával, a kisvárosi szürkeségből kitört, immáron Moszkvában praktizáló orvossal próbálnak hatni szülei, ám hiába. A lány egy diszkós verekedés alkalmával megismerkedik a város Lovelace-ával, Szergejjel, aki házasodási szándékait is bejelenti idővel, viszont kiderül, hogy Szergej Vera bátyjának régi ismerőse. Egy családi vita során Vera apja késsel esik a kérőnek, így elő is áll a dilemma: amennyiben Szergej vallomást tesz, leendő apósát lecsukják. A konfliktusok sorozatának Vera gyógyszer-túladagolással

próbál véget vetni, éppen betoppanó testvére a kórházból megszökött Szergejjel az oldalán megmenti életét, az apát viszont szívroham viszi el. A film problematikája természetesen túlmutatott a meztelenkedésen: a perifériára szorult átlag szovjet családok szürke, unalmas életét tárja elénk egy vidéki kisvárosban, s a brezsnyevi pangás utáni újabb enyhülés jelét mutatja. Részlet a filmből (bár tkp. semmi nem történik, hogy az egyik kommentelőt idézzem, ez a jelenet akkoriban szinte pornószámban ment): http://www.youtube.com/watch?v=1d4P9O7lseg Nem véletlen tehát, hogy A kis Verát követően aztán más, eddig ugyancsak tiltott tematikájú filmek áradata jelent meg a szovjet filmvásznakon: bűnözésről, prostitúcióról, erőszakról szóló művek. Ebbe a sorba illeszthető az Intergyevocska c. film is, ami az első nem állami pénzből (szovjet-svéd kooprodukció) készített szovjet filmek egyike, amelyik az 1986-ig hivatalosan el sem ismert prostitúciót tárgyalja. (Bár a sztálini időkben is jelen volt, akkoriban GULAG járt érte, s így sikerült is felszámolni az intézményesített prostitúciót egy időre.) A film központi alakja, Tánya Zajceva, polgári állásában ápolónő, emellett valutás prostituált (az intergyevocska mint eufemizmus az elbeszélés és film hatására ekkor terjed el a köztudatban), aki gyakran megfordul a forradalom bölcsőjében, Leningrádban (is) található Inturiszt Szállóban. Svéd kliense, Ed Larssen egy alkalommal feleségül kéri a lányt, aki, hogy kitörjön ellentmondásokkal terhes helyzetéből – s természetesen a nyugatra távozás reményével –, igent mond. A szovjet bürokrácia azonban útját állja: 20 éve nem látott édesapjától kell kicsikarnia egy igazolást, aki viszont 3000 rubelt kér ennek fejében. A pénz megszerzése érdekében Tányának újból áruba kell bocsátania magát, de végül sikerül kiutaznia az országból. Svédországra hamar ráun, s ottani ismerősei sem feledtetik a lánnyal múltját. Tánya ajándékokkal halmozza el édesanyját külföldről, de szeretné személyesen is újra látni. Ekkor azonban egykori „kolléganője” figyelmezteti, hogy spekulációval vádolják otthon. A nyomozók felfedik Tánya rejtett énjét a nyugdíjas tanárnő édesanyja előtt. A

megtört asszony egy alkalommal nyitva hagyja a gázcsapot, s Tánya is megérzi messziről a bajt. Autóba pattan, s a reptérre vezető úton halálos balesetet szenved. A film tragikus hangulatát jól érzékelteti a film során többször is felhangzó Csavargó (Бродяга, ’По диким степям Забайкалья…’) c. orosz népdal. Érdekes adalék, hogy valutás prostitúció a film bemutatását követően (egyes korabeli szociológiai felmérések szerint, amiket persze kritikával fogadjunk) rövid időre bekerült a 10 legnépszerűbb szakma közé a moszkvai iskolás lányok körében. Egy feledhetetlen részlet a filmből: http://www.youtube.com/watch?v=qHtTpT62Dx8 A két szovjet film mellett ekkor lett közkincs a Szovjetunióban is az európai erotikus filmek klasszikusának számító Emmanuelle c. francia film is.

Végül pedig térjünk át Valerij Barikin (1966- ) munkásságára, aki az amerikai pin-up naptárakat ötvözte a szovjet propagandaplakátokkal, így vizualizálva az immáron Szovjettelen Unióban a korábban „nem létező” szovjet szexualitást. A továbbiakban beszéljenek a plakátok helyettem:

Vadász! Ne ijessz a nőre!

Az egész fizetést az asszonynak!

Tartsák tiszteletben a takarítónők munkáját!

Az első női űrhajós

A munka vagy szórakozás óráiban legjobb barátunk a könyv!

Menet közben ne vonja el a sofőr figyelmét!

Ne vesztegesd a munkaidőt!

IKV (Ingatlankezelő Vállalat) dolgozók! Nyújtsatok minőségi szolgáltatást a körzetetekben!

Ifjú munkavezető, irány a körzet! További képek az alábbi linkeken: http://www.etoday.ru/2010/10/illjustrator-valerij-barikin.php http://www.netlore.ru/illyustratsii-valeriya-baryikina Összefoglalva az elmúlt három hét termését: egyenjogúsítás és túlkapások (az 1920-as évek szabadossága: „pohár víz”-teória, a dolgozó nép nemi életének szabályai), Alekszandra Kollontaj, viccek, filmek, reflektálás minderre plakátok formájában a mából. Mindez, azt gondolom, jól mutatja: a Szovjetunióban volt szex, csak a nyilvánosság hiányzott belőle, ami talán nem is volt olyan nagy defektusa .

http://oroszok.postr.hu/szex-a-szovjetunioban-i--elozmenyek accessed at január 17, 2012 16:23 http://oroszok.postr.hu/szex-es-moszkva-szex-a-szovjetunioban-ii accessed at február 01, 2012 15:23 http://oroszok.postr.hu/make-sex-no-cold-war-szex-a-szovjetunioban-iii accessed at február 01, 2012 15:23