AZ Ó- ÉS ÚJTESTAMENTUM

Párhuzam, hasonlóságok, különbségek
I. Bevezetés 1. Előszó 2. Alapvető, bevezető fogalmak az Ó- és Újszövetség egymáshoz való viszonyához 3. A csend időszaka II. Az Atya – Isten az Ószövetségben - Isten miért olyan más az Ószövetségben, mint az Újszövetségben? III. A Fiú – Megváltás az Ószövetségben 1. Megigazulás - üdvösség 2. Kegyelem 3. Hit IV. A Szentlélek az Ószövetségben 1. Alapértelmezések 2. Újjászületés 3. Megszentelődés 4. A Szentlélek munkájának (ajándékainak) különbözősége 5. Pünkösd. Szerepe, jelentősége. 6. Nehezen értelmezhető, problémás igeszakaszok 7. Következtetések a Szentlélek munkájával kapcsolatosan V. A Gyülekezet 1. Isten anyaszentegyháza, általános, minden időket átfogó gyülekezete, és népe 2. Jézus Krisztus gyülekezete az újszövetségi időkben 3. Összegezés, következtetések VI. Befejezés

I. BEVEZETÉS
1. Előszó. A ma esti alkalom témája az Ó- és Újszövetség közötti viszony. Ezen belül, megnézzük, mi is változott a két testamentum között az emberek Istennel való kapcsolatának kérdésében, abban, ahogy Isten gondol az emberekre és viszonyul hozzájuk. Olyan kérdéseket fogunk érinteni, mint pl: - Miben hasonlít, illetve különbözik a két szövetség egymástól? - Miben változott Isten hozzáállása az emberekhez? - Hogyan juthatott üdvösségre az ember az ószövetség idején? - Volt-e Istennel való személyes kapcsolat az ószövetségben? - Hogyan munkálkodott a Szentlélek az ószövetség idején? - Létezett-e újjászületés? - Mi volt Isten népe és utána mi lett? Mi volt a Gyülekezet akkor és mi most? Nagy és terjedelmes téma, ezért sok esetben csak érinteni fogunk dolgokat és nem megyünk bele mélyen a részletek tanulmányozásába. 2. Alapvető, bevezető fogalmak az Ó- és Újszövetség egymáshoz való viszonyához. A legfontosabb különbségek összefoglalhatók abban, hogy az ószövetség megkezdi az ember tanítását, vagy Isten kinyilatkoztatását, az újszövetség pedig befejezi azt, abban teljesedik ki Isten kijelentett akarata az ember felé. Az újszövetség az ószövetség kijelentéseinek folytatása, befejezése és beteljesedése. Isten kijelentett akarata Krisztusban teljesedik be, aki testben megjelent Isten.
1

Alapvető különbségek láthatók a következőkben: 1. Az Ószövetségben sok a jelkép, hasonlat. A legtöbb igazság az Úr Jézusról rejtve volt, vagy ismeretlen, egészen az Úr Jézus eljöveteléig. Az újszövetségben kijelenti nekünk Isten azt, hogy az ószövetségben sok kép, sok ceremónia, gyakorlat, az Úr Jézusra mutat. Pl, amikor Ábrahám feláldozni akarja Izsákot, ez jelképezi Isten szeretetét, ahogy majd később feláldozza Fiát a bűneinkért. Amikor Mózes felemelteti a tüzes kígyót a pusztában, az is Krisztusra mutat, ahogyan ő is felemeltetik. Ahogy Mózes rá kellett sújtson a sziklára csak egyszer, hogy onnan víz jöjjön elő, ez jelképezi azt, hogy Isten is csak egyszer rásújt a Fiára, mint engesztelő áldozatra, akiből majd az élő vízek folyamai áradnak. És még sok ilyen… Templom és szív. Az Ószövetségben, miután a templom megépült, Isten ott lakozott, ott volt jelen, de mégis távol. De az Újszövetségben Isten minden hívő ember szívében lakozik, közel és személyesen, ezzel is mutatván, hogy közösségünk Istennel immár Krisztusban, helyre állt. 2. Izráel és Gyülekezet. Az Ószövetségben Isten egy embert, majd egy nemzetet választ ki magának, de az Újszövetségben Istent látjuk, amint abból a nemzetből, kezdve 12 tanítvánnyal, apostollal az egész világot magához hívja. 3. Törvény és kegyelem. Az Ószövetségben terjedelmes helyet kap Isten törvénye, de az Újszövetségben már előtérbe kerül Isten kegyelme. Ez nem azért van, mert Isten változott volna, hanem azért, mert a bűnökért való teljes és tökéletes áldozat megvalósult Krisztusban. 4. Homály és világosság. Az Ószövetségben Isten mintha rejtve lett volna, megközelíteni csakis a templomban, egy áldozaton keresztül volt lehetséges. Az Újszövetség megmutatja nekünk, hogy Krisztus minden hívő embernek szabad bejáratot biztosított Isten kegyelmi trónjához. Ezt mutatta a kettéhasadt függöny a templomban, amikor az Úr Jézus halálával megnyitotta minden ember számára az Istenhez vezető utat, hit által. 5. Léviták és egyetemes papság. Az Újszövetségben már nem csak egy törzssel, a lévitákkal végeztette a szolgálatokat a többiek felé, hanem egész népe, minden hívő egy pap, valljuk az egyetemes papságot. Folytonosság vagy szakadás? Nem szabad szélsőségekbe esni és azt állítani csak, hogy nagyon is összetartozik a kettő, folytatólagosan következik egyik a másik után. Ez is igaz. Azt sem szabad állítani, hogy végleges szakadás történt, és nincs kapcsolata egyiknek a másikhoz. Mindkettő igaz: létezik folytonosság, de létezik egy erős szakadás is a kettő között. Erre még visszatérünk, mert ezt megérteni nagyon fontos! 3. A Csend időszaka. Itt kell megemlítenünk azt a 400 esztendőt, ami a két szövetséget elválasztja egymástól. Kérdés: ez a 400 esztendő most akkor elválasztja őket, vagy összeköti őket? Az Intertestamentális periódus. Kb 400 esztendő! Mi történt? Gal 4.4 „Mikor pedig eljött az időnek a teljessége, kibocsátotta Isten az Ő Fiát, aki asszonytól lett, aki törvény alatt lett, hogy a tövény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot.” Előkészítés. Felkészítette a világ szinpadát a Messiás érkezésére, az evangélium érkezésére. A csend időszakának nevezik, de Isten nem marad tétlen akkor sem, amikor hallgat. A két szövetség közötti időszakban felkészítette a világot arra, hogy Jézus Krisztus megszülessen. 4 fő területen tette ezt: politikai helyzet, társadalmi helyzet, gazdasági helyzet, és vallási helyzetben! – az idő teljessége – azt jelenti, hogy a világ megért minden szempontból arra, hogy Jézus Krisztus megszülessen.  Kezdjük akkor a két szövetség tanulmányozását, vonjunk párhuzamot közöttük bizonyos szemszögökből, hogy megértsük a kettő között fennálló folytonosságot, illetve szakadást.

2

II. AZ ATYA – ISTEN AZ ÓSZÖVETSÉGBEN!

Kérdés: Isten miért olyan más az Ószövetségben, mint az Újszövetségben? E kérdés gyökere egy alapvető félreértésből táplálkozik, tudniillik az Ó- és Újszövetség istenképével kapcsolatban. Egy másik gyakori megfogalmazási módja ennek, amikor valaki azt mondja: “Míg az Ószövetség Istene a harag istene, addig az Újszövetségé a szeretet istene”. Istennek az a folyamatos magáról szóló kinyilatkoztatása, melyet a Bibliában a történelmen és személyes emberi kapcsolatokon keresztül mutat be nekünk, ahhoz a félreértéshez vezethet, hogy Isten az Újszövetség idejére megváltozott az Ószövetséghez képest. Azonban ha valaki elolvassa mind az Ó-, mind az Újszövetséget, gyorsan nyílvánvalóvá válik, hogy Isten nem változott meg a kettő között, és hogy Isten haragja és szeretete mindkét Szövetségben kifejezésre jut. 1. Isten szeretete. Például Isten az egész Ószövetségen keresztül, hogy “Az ÚR, az ÚR irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy!” (2 Móz 34:6; ld. még 4 Móz 14:18; 5 Móz 4:31; Neh 9:17; Zsolt 86:5; Zsolt 86:15; Zsolt 108:4; Zsolt 145:8; Jóel 2:13). Az Újszövetségben pedig még erőteljesebb hangsúlyt kap Isten szeretete: “Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Ján 3:16). Az egész Ószövetségen keresztülhúzódik az a motívum, amint Isten, mint szerető apa bánik népével. Amikor népe szándékosan vétkezett ellene, és bálványimádásba fogott, Isten megbüntette őket, ám minden egyes alkalommal szabadulást készített nekik elő, ha megbánták bűneiket. Ez ugyanaz a viszonyulás, amit Isten az Újszövetségben követ a keresztényekkel (hívőkkel) kapcsolatban. A Zsid 12:6 Például azt írja: “mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.” 2. Isten haragja. Hasonlóképpen láthatjuk, amint Isten kiönti haragját a megbánást nem mutató vétkezőkre keresztül az egész Ószövetségen. Úgyanígy az Újszövetségben is látható, ahogyan Isten “haragját nyilatkoztatja ki a mennyből az emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen, azok ellen, akik gonoszságukkal feltartóztatják az igazságot.” (Róma 1:18). Ha gyorsan olvassuk is át az Újszövetséget, akkor is kiderül, hogy Jézus többet beszélt a pokolról, mint a mennyről. Tehát nyílvánvaló, hogy Isten semmiben sem különböző az Ószövetségben és az Újszövetségben. Isten természeténél fogva változhatatlan. Ha elő is fordul, hogy természetének egy-egy vonását felerősítve, kihangsúlyozva látjuk némely igeszakaszban, Ő maga nem változik. Az egész Biblián keresztül látjuk, amint Isten szeretve és kegyelmesen hívja az embereket, hogy egy különleges személyes kapcsolatba kerülhessenek Vele, de nem mintha megérdemelnék, hanem mert Ő kegyelmes és irgalmas isten, késedelmes a haragra és bővelkedik szeretetben és igazságban. Azonban látjuk a szent és igazságos Istent is, aki mindazok bírája, akik engedetlenek Igéjének, és nem hajlandók Őt imádni, s e helyett más, saját maguk alkotta istenek imádatát választják, bálványokat imádnak az egy és igaz Isten helyett (Róma 1). Az Ószövetségben Isten egy áldozati rendszert vezetett be, ahol helyettes áldozat volt bemutatható a bűnökért, ám ez a rendszer átmeneti volt, és inkább Jézus Krisztusra mutatott előre, aki kereszthalált hal, tényleges helyettes áldozatként a bűnökért. Az Ószövetségben megígért Megváltó az Újszövetségben kerül leleplezésre, és Isten szeretetének teljes kifejezése pedig az Ő dicsőségében válik nyílvánvalóvá. Mind az Ó-, mind az Újszövetség “bölccsé tehetnek minket az üdvösségre” (2 Timóteus 3:15). Amikor közelebbről vizsgáljuk ezeket, egyértelművé válik, hogy Isten nem változott meg az Ószövetség és az Újszövetség között eltelt időszakban.

III. A FIÚ – A MEGVÁLTÁS AZ ÓSZÖVETSÉGBEN!
3

A Bibliának két fő része van, az Ó- és Újtestamentum. A kettős felosztás ellenére, az egész könyv főtémája a megváltás. Ezt nagyon fontos megérteni már az elején, mert az egész Biblia ekörül a nagy téma körül forog. Valaki úgy is fejezte ki, hogy az első oldalától az utolsóig végigvonul a megváltás vérvörös fonala. Isten a kezdetektől kezdve, a bűnbeesés óta kapcsolatot akar létesíteni az emberrel. Mózes első könyvétől a Jelenések könyvéig, Isten fokozatos kinyilatkoztatásáról olvashatunk, ahogy ő kijelenti magát a világnak, és ahogy megadja a lehetőséget bárkinek, aki akarja, hogy személyes, közeli kapcsolatot alakítsanak ki vele. Mindkét szövetségben a megváltás hit által valósul meg. Mindkét szövetségben a Megváltó is ugyanaz, habár ez nem volt annyira világos az Ószövetségben. Mindkét szövetségben szükség volt vérontásra a megváltáshoz, mert vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat! 1. Megigazulás, üdvösség. Hogyan nyertek üdvösséget a zsidók az ószövetségben? Mi volt az emberek bűnére az engesztelő áldozat Isten előtt? Lehetett-e valódi, vagy olyan üdvösségük nekik, mint nekünk, az Újszövetségben? Ha a törvény által nem lehetett üdvözülni, akkor miért adatott? Egy olyan messiásban kellett bízzanak, akit nem is ismertek? Vizsgáljuk meg ezeket a kérdéseket! Zsid 11:24-26 „Hit által tiltakozott Mózes, midőn felnövekedett, hogy a Faraó leánya fiának mondják, inkább választván az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét; Egyiptom kincseinél nagyobb gazdagságnak tartván Krisztus gyalázatát, mert a megjutalmazásra tekintett.” 1a. Kifejezések értelmezése: megváltás, megtartás – az Ószövetségben. Ezt a kifejezést nem lehet felcserélve használni a két szövetség között. Az ószövetségben ezek a kifejezések más értelmezést kapnak, mint az újban. Az ószövetségben inkább egy fizikai szabadulás, testi gyötrelemtől való szabadulás, vagy testi oltalomért való könyörgésekben használatos leginkább. Újszövetségi vonatkozásban mi tudjuk, hogy a megváltás, megtartás leginkább Jézus Krisztusban a lélek szabadságára, szabadulására, megváltására utal. Mert azért jött az Istennek Fia, hogy megkeresse és megtartsa azt, ami elveszett. Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által…! Ezek a szavak mind a Jézus Krisztusban való megváltásra utalnak. Ezért van az, hogy az ószövetséget hiába is kutatjuk, mert nem fogunk találni a zsidók között olyan kifejezést, hogy valaki átment egy megváltatlan állapotból, egy megváltott állapotba, vagy egy megigazulatlan állapotból egy megigazult állapotba, azért, mert ez a kifejezés nem nyerte el még teljes jelentőségét az ő idejükben. 1b. Az üdvösség elérése minden ember esetében ugyanaz: kegyelemből, hit által! Mindkét szövetségben, az Ószövetségben és az Újszövetségben is, Isten népe egyedül kegyelemből üdvözülhet. Isten szent, és a bűnbe zuhant emberiség soha nem igazulhat meg a törvény betartása által. Isten mércéje, ami által az embert elfogadhatja ugyanaz mindkét szövetségben. Mit is követel Isten az embertől? Tökéletes igazságot, szentséget. Ahhoz, hogy Isten elfogadhassa az embert, az embernek tökéletesnek kell lennie igazságban, szentségben, úgy az ószövetségben, mint az újban, amit lehetetlen önerőből elérni. Isten a történelem felénél nem változtatta meg az üdvösségre vonatkozó tervét, mivel a régi nem vált be, akkor csináljunk valami újat! Nem! Új kinyilatkoztatás az ember számára – igen – de nem új üdvösségre vonatkozó terv! 1c. A törvény célja, rendeltetése. Hogy rámutasson az ember bűnös állapotára és egy Megváltó szükségességére. Azért adta Isten a törvényt az Ószövetségben, hogy megmutassa a világnak azt, hogy mindenki bűnös és vétkes Isten előtt, és lehetetlen megtartsa a törvényt. A törvény megnyitja szemeinket a bűn felé, felismerteti velünk a bűnt, annak gyökerét, a gonosz szívünket. A törvény civilizálni tud minket, de megmenteni nem, célja, hogy a bűn létezésére mutasson. A törvény tehát nem azért adatott, hogy az által megigazuljanak az ószövetségi emberek, hanem azért, hogy az embert minden reménytől megfossza attól, hogy önerőből képes elérni
4

az üdvösséget. Úgy kapták, mint egy tanítómestert, ami Krisztushoz vezet. (Krisztusra vezérlő mesterünk lett!). Megmutatja a törvény, mennyire bűnösök vagyunk Isten előtt, rávezet arra, hogy szükségünk van egy megmentőre, megváltóra. Egy bűntelen megváltó kellett jöjjön, aki meghalt az emberért, és az övéit, akik benne hisznek, felruházza az Ő tökéletes igazságosságával és szentségével, és felment a törvény vádja alól. Róma 3:19-20 „a mit a törvény mond, azoknak mondja, a kik a törvény alatt vannak; hogy minden száj bedugassék, és az egész világ Isten ítélete alá essék. Annakokáért a törvénynek cselekedeteiből egy test sem igazul meg ő előtte: mert a bűn ismerete a törvény által vagyon.” Gal 3:22 „Az Írás mindent bűn alá rekesztett, hogy az ígéret J. Kr.-ban való hitből adassék a hívőknek.” Igaz, hogy az evangélium rejtve volt a zsidók elöl, mégis messziről látták azt és abba vetették reménységüket a bennük munkálkodó Szentlélek által. Több ige van erre nézve, az Úr Jézus mondja Ján 8:56-ban „Ábrahám a ti atyátok örvendezett, hogy meglátja az én napomat; látta is, és örült.” Itt nagydolgot mond! A lelki zsidók, akik őszintén szívből szolgáltak Istennek reménységgel várták a Messiást, és tudtak az érkezéséről. Ezért mondja Simeon is, Luk 2:29-32 „mert látták az én szemeim a te üdvösségedet, amelyet készítettél minden népeknek szeme láttára; világosságul a pogányok megvilágosítására, és a te népednek, az Izráelnek dicsőségére.” Elméletileg, teológiailag ez így kellett legyen, hogy ők ezt a megváltást, üdvösséget, üdvbizonyosságot, kegyelmet, hitet hogyan tapasztalták meg szívükben, ez egy másik kérdés! 2. Kegyelem 2a. Kifejezések értelmezése: kegyelem – az Ószövetségben. Itt nagyon fontos újból aláhúzni azt, hogy az a kifejezés hogy kegyelem, az ószövetségben nem kapja meg azt az értelmezést, mint amit az újszövetség ad neki. A kegyelem szó az ószövetségben nem ugyanazt a kegyelmet jelenti, amit az Újszövetségben, vagy amit mi értünk alatta. A héber nyelvben, a legtöbb esetben ahol a Károli Bibliában kegyelem szerepel, ott igazából kedv, kedvesség van. Pl. azt mondja az ige Noéról, hogy ő kegyelmet talált az Úr előtt. Ha az eredetiből fordítjuk egy az egyben, akkor itt kedvesség áll. Ugyanez a szó jelenthet, sajnálatot, jóakaratot, együttérzést. Az ószövetségben tehát, felismerni Isten kedvességét, jóakaratát valaki iránt, nem jelentette feltétlenül azt, hogy olyan kegyelmet kapott, mint amilyenben mi részesedünk az Újszövetség idején, vagy, hogy örök üdvösséget nyert! Ezért van az, hogy Pál, mikor a Krisztusban való kegyelemről beszél, soha sem idéz az ószövetségből, mert az ilyen fajta kegyelem még nem létezett. Pál egy új értelmezésben használja Isten kegyelmét, ami addig még nem volt használatos. Nem mintha Isten nem lett volna kegyelmes az ószövetségben is, hiszen meg volt nekik is a hitük Istenről e tekintetben. De az a fogalom hogy „kegyelem” különleges jelentőséggel bír az újszövetségben és Istennek Jézus Krisztusban felajánlott kinyilatkoztatása által jutott el hozzánk. Ezért van az, hogy Pál is és a többi zsidó szerző ezt a szót kizárólag egy újjászületett ember megtapasztalására használja. Más szóval a kegyelem az A.D esztendőkhöz tartozik igazán és nem a B.C. időszakhoz. Az ószövetségben használatos kegyelem, kegyelmes szó, inkább Isten egyik tulajdonságaira utalt, nem pedig Istennek új és egyedi munkájára Jézus Krisztus által. Erre is van több ige, azért mondja Keresztelő János a Ján 1:17-ben „Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem [pedig] és az igazság Jézus Krisztus által lett.” Vagy amit Pál mondott az ApCsel 15:11-ben „sőt inkább az Úr Jézus Krisztus kegyelme által hiszszük, hogy megtartatunk, miképen azok is.” Ezért mondja más helyen 1 Kor 1:4 „Hálát adok az én Istenemnek mindenkor ti felőletek az Isten ama kegyelméért, mely néktek a Krisztus Jézusban adatott.” A Biblia utolsó igeverse is ezt az új kegyelmet mutatja be, amit csakis Jézus Krisztusban kaptunk Jel 22:21 „a mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme [legyen] mindnyájan ti veletek. Ámen.” Az Újszövetségben Isten kegyelmét nem lehet külön választani Jézus Krisztustól, ezért nem létezhetett még ez a fogalom olyan értelemben az ószövetségben, mint ahogy létezik az újban! 3. Hit 3a. Kifejezések értelmezése: hit – az Ószövetségben.
5

Érdekes módon, és lehet erre következtetni, a hit szó sem cserélhető fel a két szövetség között. Igaz, hogy az újszövetség említi az ószövetségi szentek hitét, de az ő hitük nem volt egy az egyben ugyanolyan, mint a mienk, az újszövetségben. Ahogy az ószövetségi szentek viszonyultak Isten törvényére hittel, nem feltétlenül jelenti azt, hogy hitük ugyanolyan volt, mint ahogy az ember ma reagál Isten kegyelmi hívására Jézus Krisztusban. Igen ők hittek és bíztak Istenben annyira, amennyire az akkori kinyilatkoztatott írások megengedték nekik, de ez egy olyan válasz reakció volt a részükről, ami még egy nem teljes kinyilatkoztatáson alapozódott. Ábrahám és a többi hívő zsidó esetében hitük központja a jövőben volt, reménységük a még be nem teljesedett ígéreteken alapozódott, a számtalan messiási pfófécia beteljesedésén. Pál, mikor a hitről beszél, ő már túllép ezeken és úgy beszél a hitről, hogy reménységen és igéreten túl ő meggyőződésen alapuló tényekre teszi a hangsúlyt. Felismeri, hogy hitünk megtörtént eseményeken alapszik, ami erősebb meggyőződés, mint ami a jövőbe veti magát. Egy újfajta hitet mutat be, és összegezi ezt az igazságot a Gal 3:25 „De minekutána eljött a hit, nem vagyunk többé a vezérlő mester alatt.” Addig is volt hit, de most eljött egy új hit! Kétség persze ne férjen ahhoz, hogy az ószövetségi szentek esetében is, hitük központja Isten volt és a Messiás igérete. Mózes esetében is, ahogy mondja az ige Zsid 11:26-ban „Hit által tartotta nagyobb gazdagságnak Krisztus gyalázatát, mert a megjutalmazásra tekintett.” De ezzel együtt: „és mindezek, noha hit által jó bizonyságot nyertek, nem kapták meg az ígéretet.” 3b. Ószövetségi hit – akkor is az üdvösség alapja volt. Hitből üdvözültek ők is, hitből igazultak meg ők is. Ők hittek egy érkezendő Messiásban, mi hiszünk egy megérkezett Messiásban, Jézus Krisztusban. Az ószövetségi áldozatok mind a bűnre emlékeztettek, de üdvösséget nem nyújthattak. Voltak gonosz zsidók, akik bemutathattak különféle áldozatokat, de ennek ellenére nem üdvözültek. A megváltásban, az üdvösségben a hit mindég elöl jár, a cselekedetek követik azt. A cselekedetek mindég a hitet bizonyították, de a cselekedetek soha nem hozhattak létre hitet. Látjuk tehát világosan az igéből, úgy az ószövetségből, mint az újból, hogy az üdvösség egyetlen újta az Úr Jézus Krisztus kereszten elvégzett áldozathalála által lehetséges. Ő az Út – rajta kívül senki sem mehet az Atyához! Az ószövetségi szentek előre néztek erre az áldozatra, mi most visszanézünk ugyanarra. Az igazság mindég igazság marad, csak, mint egy virág, az ószövetségben nem bontakozott ki annyira, mint az újban. Az ószövetség ideje alatt az evangélium homályos volt, de az újszövetségben világos lett. Az Ábrahámnak adott ígéret, miszerint – a te magodban megáldatnak a föld minden nemzettségei - az újszövetségi drága evangéliumban teljesedett be. Gal 3:14 „hogy az Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon, hogy a Lélek ígéretét elnyerjük hit által.” Az egész Zsid 11 lényege az, azért lett megírva, hogy lássuk meg, hogy az újszövetségben nekünk részünk van egy jobb hitben, mint azoknak, akik az ószövetség idején gyakorolták ezt. Mert ők is hitben haltak meg, de úgy, hogy nem nyerték meg az ígéreteket. De mi megnyertük, ezért a mi hitünk teljesebb, és több mint az övéké! Volt és lehetett tehát az ószövetségi szenteknek is üdvbizonyosságuk, de nem olyan jó, teljes, mint amilyen nekünk van!

IV. A SZENTLÉLEK AZ ÓSZÖVETSÉGBEN!
A. A Szentlélek személye az Ószövetségben. Személyének:
6

1. Azonosítása: A Szentháromság harmadik személye! Gyakran nehéz azonosítani a Szentlelket az Ószövetségben, hiszen a fokozatos kijelentés kezdeténél munkálkodott. Az a kifejezés, hogy Szentlélek, nagyon ritkán fordul elő. Legtöbbször úgy van megnevezve, mint Istennek a Lelke. De mi tudjuk, ha nem is ezeknek a szavaknak a felépítéséből, de az újszövetség bizonyságtételéből, hogy Istennek a Lelke egy és ugyanaz a Szentlélekkel, tehát a Szentháromság harmadik személyéről van szó. Honnan tudjuk? ApCsel 2:16-21-ből, amikor is a pünkösdi eseményeket Péter összevonja Jóel prófétálásával, majd az 1:8 alapján, amiket az Úr Jézus igért, következtetni lehet, hogy Istennek a Lelke szinonímaként van használva a Szentlélekkel! Az egyszer világos, és evangéliumi körökben nem vitatott, hogy az a Lélek, vagy Szentlélek, amelyik munkálkodott az ószövetségben, ugyanaz a Lélek, vagy Szentlélek, amely az újszövetségben is munkálkodik! 2. Jelenléte: aktív az egész ószövetség idején! Nagyon sokféleképpen látjuk aktívan munkálkodni a Szentlelket az Ószövetségben. Több lényeges eseményben részt vett az Ószövetség idején. 1. Teremtés. Legelső alkalommal látjuk őt már a teremtéskor, amikor is a Szentháromság mindhárom tagja aktívan részt vesz a teremtés munkájában. Úgy olvassuk „Isten Lelke lebeg vala a vizek felett.” 2. Ajándékozás. Adott ajándékokat a szolgálatra, különböző mesterségek elvégzésére, szervezésre, hadakozásra, uralkodásra. Ezekről még lesz szó! 3. A prófécia és az írások ihletése. A próféták, akik a kinyilatkoztatás eszközei voltak Isten kezében, Isten Lelke által lettek ihlettve arra, hogy Isten akaratát leírják. 4. Jelen volt a nép életében, valamilyen formában. Isten Lelke jelen volt aktívan az ő népe életében is. 1 Móz 6:3 „ne maradjon az én lelkem örökké az emberben…” ez azt jelenti, hogy Isten Lelke munkálkodott az ószövetség idején is az ember szívében. Sok helyen úgy van róla írva, mint a jó Lélek. Neh 9:2o „és a Te jó lelkedet adád nékik…” Zsolt 143:1o „a Te jó Lelked vezéreljen engem az egyenes földön!” Sőt, Ézsaiás beszél egy olyan dologról, hogy az ószövetségi időkben is meg lehetett szomorítani Isten lelkét. Ézs 63:1o „Ők pedig engedetlenek voltak és megszomoríták szentségének lelkét, és ő ellenségükké lőn, hadakozott ellenök.” Egy másik példa erre egy eset, amiből látjuk, hogy Isten Lelke a színfalak mögött is, de erősen munkálkodik a megtérés folyamatában, az ószövetségben (2 Krón 3o:11-12: „Mindazáltal némelyek az Áser, Manasse és a Zebulon nemzetségéből megalázák magokat, és eljövének Jeruzsálembe. Júdában is ezt cselekedé az Istennek keze, adván beléjök egy akaratot, hogy engednének a király parancsolatjának és a fejedelmekének az Úr beszéde szerint.” Azt látjuk itt, hogy voltak törzsek, amelyek ellenálltak a megtérés felhívásának, és csak azok tértek meg, akiknek az Úr adott egy olyan szívet…! B. A Szentlélek munkája az Ószövetségben. Miben különbözik a Szentlélek munkája az ó- és újszövetségben? Vajon az ószövetségi szentekben is bennük lakozott a Szentlélek állandó jelleggel, vagy csak különleges szolgálatra lettek csak felkenve, vagy alkalmassá téve a Szentlélek által? Volt-e újjászületés az ószövetségben? Lehetett-e Isten személyes jelenlétét megtapasztalni a szívben, vagy Isten jelenléte csak a templomban volt megtapasztalható? Ha a Szentlélek ugyanúgy munkálkodott, akkor mi a Pünkösd szerepe? A Gyülekezet – egy újszövetségi fogalom, vagy létezett a gyülekezet már az ószövetség ideje alatt is? Ezekkel a kérdésekkel foglalkozzunk és próbáljunk válaszolni rájuk a Szentírás fényében. Mindenekelőtt, egy nagyon fontos tényt kel megállapítanunk! 

1. Alapértelmezések.
7

Létezik két szélsőséges szemlélet, értelmezési mód, ami a Szentlélek munkáját illeti az Ószövetségben. Két tényező vezérli a különböző értelmezési módszereket: folytonosság, illetve szakadás a két szövetség között. Akik az erős folytonosság elvét vallják a két szövetség közötti erős szakadást mellőzve, azok vallják, hogy a Szentlélek munkája lényegében véve folytonos, egy és ugyanaz mindkét szövetségben, nem lehet különbséget tenni, még akkor sem, ha más kifejezéseket használ a Szentírás a Szentlélek munkájára. Nem létezik semmilyen szakadás a két szövetség között. Nincs szakadék a két szövetség között. Ez az alapértelmezés magával ragadja a többi, Szentlélekkel kapcsolatos elveket, miszerint: Újjászületés, lelki ajándékok ugyanúgy léteztek az ószövetség ideje alatt, mint az újban. A Szentlélek minden igaz, őszintén hívő zsidó emberben állandó lakozást vett, ugyanúgy, mint ahogy lakozást vesz minden újszövetségi szentben Személyes kapcsolat Istennel, az ő jelenlétének megtapasztalása szívükben ugyanolyan valóság volt az ószövetségi szentek számára, mint az újszövetségi szentek számára. A Pünkösd nem egyébb, mint Isten által adott jel, miszerint szövetségébe, kegyelmébe fogadja immár a pogányokat is, nem csak a zsidókat. A Gyülekezet elve is folytonos, létezett az ószövetség ideje alatt is. Magába foglalja az ószövetségi, látható közösséget, ami akkor Izráel nemzetére korlátozódott. Azok viszont, akik az erős szakadás elvét vallják a két szövetség közötti folytonosságot teljesen mellőzve, vallják, hogy a Szentlélek munkája teljesen más az újszövetségben, mint amilyen volt az ószövetségben. Nem létezik semmilyen folytonosság a két szövetség között, egy erős szakadék állt be a kettő között. Ez az alapértelmezés úgyszintén magával ragadja a többi, Szentlélekkel kapcsolatos elveket, miszerint: Újjászületés, úgy ahogyan azt mi ismerjük azt az újszövetségből, nem létezett az ószövetség idejében. A Szentlélek csak bizonyos emberekben munkálkodott, nem mindenkiben, és azt is ideiglenesen, nem vett állandó lakozást a szentekben. Személyes kapcsolat Istennel, az ő jelenlétének megtapasztalása szívükben ismeretlen volt a zsidó szentek előtt, Isten jelenléte kizárólag a templomban volt megtapasztalható. A Pünkösd egy teljesen új időszaka a Szentlélek munkájának, új ajándékokat osztogat, immár lakozást vesz állandó módon a hívő emberekben, kiterjed munkája zsidókra és pogányokra. A Gyülekezet születése pünkösdkor valósúlt meg, addig nem létezett, addig egy külső nemzeti szövetség kötötte a zsidókat Istenhez, de pünkösd óta egy belső újszövetség az alapja a gyülekezetnek. Öntsünk tiszta vizet a pohárba! Ezeknek az igazságoknak az értelmezése nem olyan egyszerű! Ha hűségesek akarunk maradni a Szentírásban kinyilatkoztatott igazságokhoz, akkor azt kell mondani, hogy mindkét értelmezési módszerben van igazság, de nem szabad az egyiket a másik róvására elfogadni. Addig, amíg az egyik nem lát semmilyen szakadékot, szakadást a két szövetség között, vagy amíg a másik nem lát semmilyen hidat, folytonosságot a két szövetség között, a legegészségesebb álláspont az marad, ha úgy képzeljük el, hogy van egy erős szakadék a két szövetség között, de van egy híd is a szakadék fölött, ami a kettőt összeköti. Létezik tehát egy fajta folytonosság, de létezik egy erős különbség is a Szent Lélek munkálkodásában az ó-, illetve az újszövetségben! A Szentlélek munkáját az ószövetségben két cím alatt, vagy két témakörben tárgyalhatjuk: Ami a megváltást illeti (ebben korlátlan és egyforma a Lélek munkája minden időkben), és ami az ajándékokat illeti (ebben korlátozott, vagy inkább más a Lélek munkája az ószövetségi időkben). 2. Újjászületés.
8

2.1. Bizonyossága az Ószövetségben. Az újjászületés munkája a kezdetektől kezdve a Szentlélek munkája volt, még az ószövetségben is, de kinyilatkoztatás, kijelentés a Léleknek eme munkájáról nem volt olyan világos, mint amilyen világos most ez az evangéliumi időkben. Hogy ezt jobban megvizsgáljuk, vegyünk egy újszövetségi esetet, aminek segítségével jobb megvilágításban látjuk ezt a kérdést. Az Úr Jézus beszélgetése Nikodémussal. Ő egy tanult farizeus ember volt, aki ismerte jól az írásokat, ennek mondja az Úr Jézus, hogy szükség néked újonnan születned. Ezen Nikodémus meglepődik, nem érti, miről van szó, ismerjük a történetet. Elmagyarázza az Úr Jézus itt neki, hogy az újjászületés Isten Szentlelkének a munkája, amire utal János is az 1:13-ban „akik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születik.” Az Úr Jézus válaszából az tűnik ki, hogy Nikodémusnak lehetett volna sokkal több ismerete az Újjászületésről, méghozzá az akkor írásokból, az ószövetségből. Mit mond neki: „te Izráel tanítója vagy, és nem tudod ezeket?” Nikodémus kellett volna tudjon többet erről, mint amennyit tudott. Ami azt jelenti, hogy nem volt elrejtve előle, előlük az újjászületés igazsága, még akkor is, ha nem pont ezzel a szóval van körülírva az ószövetségben. Legtöbbször ezt a Szentírás a szív körülmetéltetésének nevezi, ezt a kifejezést használja az újjászületésre. Ez egy és ugyanaz az általunk ismert újjászületéssel (Róm 2:29, Kol 2:11-13). Mégis, olyan kevés, homályos kijelentés volt ezzel kapcsolatosan az ószövetségben, hogy még a tanítók, mesterek is nagyon keveset tudhattak erről, ha egyáltalán tudták. Nikodémus nem tudott erről semmit. 2.2 Az újjászületés hordozója. Az újjászületés, mint a Lélek munkája ugyanaz az ószövetség és az újszövetség idején is. Ugyanaz az erő fejti ki hatását az ember szívére, az ószövetségben, és az újban is. Legtöbbször Isten ezt a munkát az ige hirdetésével és hallgatásával köti össze. De véghezviheti az újjászületés munkáját Ige nélkül is, mint például azok esetében, akik elméjükkel fel sem tudják még fogni az igét, vagy gyermekkorban, vagy még születés előtt is, a fogantatás idején (Jeremiás, Keresztelő János), másokat különleges úton szül újjá Isten Lelke, lásd Pál apostol. 2.3. Az újjászületés szükségessége az ószövetségben. 1. Minden ember állapota megtérés, újjászületés előtt, egyforma. Az újjászületés Istennek az az ajándéka, ami által képessét tesz valakit arra, hogy meghallja, megértse, elhigyje az evangéliumot és engedelmeskedjen neki és bemehessen Isten országába. Az újjászületés nélkül minden ember a bűn és az ördög rabságában van (Ján 8:34,44). Az emberi természet pedig nem változott a két szövetség között sem. Az embereknek mindég szükségük volt a Szentlélekre, hogy higgyenek, mert máskülönben Isten ellen lázadnánk mind, ilyen a mi bűnös természetünk. (Róm 8:7). Nem lehet mondani azt a megtéretlen emberekről, lelkileg halott emberekről, sem az ószövetségben, sem az újban, hogy az egyik lelkileg halottabb, mint a másik. Aki halott, az halott. Minden ember ebben az állapotban van a bűnbeesés óta, lelkileg halottak vagyunk. Fokozatok létezhetnek a bűnben, egyik bűnösebb lehet a másiknál, de mind egyformán lelkileg halott. 2. Minden ember állapota, megtérés, újjászületés után, egyforma. Azt sem mondhatjuk az újjászületett emberekről, hogy az egyik jobban újjá van születve, mint a másik. Vagy feltámadt valaki a halálból, vagy nem. Mindenki, aki Istentől született, egyformán Istentől kaptak életet. Lehetnek fokozatok a szentségben, a hívők lehetnek többé vagy kevésbé szentebbek egymásnál, de nem lehetnek többé vagy kevésbé újjászülettebbek egyik a másiknál. Csak egy fajta újjászületés létezett mindég és létezik, nincsen több!

2.4. A Szentlélek megtapasztalása az ószövetségben.
9

Ez nem jelenti azt, hogy a hívők megtapasztalása az ószövetségben pontosan ugyanolyan volt, mint a hívők megtapasztalása az újszövetség idején! Ami az ember megtapasztalását illeti, volt különbség, de ami Isten Lelkének munkáját illeti, ebben nincs különbség az újjászületés munkájában. Az ószövetség szentjei, még ha homályosan is, de kellett legyen egy ismeretük, reménységük a Messiás felöl, a templom képletes ceremóniái által, a próféták által. Amikor valaki őszintén Istenben és az Ő Messiásába vetette bizodalmát, az megkapta Isten Lelkét, így kapott új életet, szeretetet Isten felé. A megváltás tekintetében a Szentlélek munkája ugyanaz mindkét szövetségben. Az Úr Jézus az ő feltámadása előtt azt mondja a tanítványoknak, hogy a Szentlélek már velük van (Ján 14:17 – „Az igazságnak ama Lelkét: a kit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad.”) Ne keverjük össze, és ne értsük félre ezt, van a Szentléleknek egy újjászülő munkája, és van egy betöltekező, beteljesítő munkája. Ugyanannak a Léleknek a munkája mindkettő, de mégis nem ugyanaz a munka. Az egyik az, amikor a Lélek megújítja, kicseréli, újjászüli az embert, új szivet kap. Ez az ujjászületés. A másik az, amikor ugyanez a Lélek bennünk lakozik, és különböző lelki ajándékokat ad. Az ószövetségi szenteknek részük volt az újjászületésben, de csak korlátozott mértékben volt részük ez utóbbiban, a Lélekkel való beteljesedésben. 3. Megszentelődés. Hogyan ment végbe a megszetnelődés folyamata az ószövetségi szentekben? Mi által tisztultak: a törvény betartása által, vagy pedig a Szentlélek munkája által? Vagy mindkettő közrejátszott? Pál azt mondja a Róm 6:19-23-ban, hogy a megszentelődés folyamata olyan mértékben történik, amilyen mértékben odaszánja magát valaki az igazság cselekedeinek. A megszentelődésnek, újszövetségi vonatkozásban két része van. A hívő ember a megszentelődésben aktív is és passzív is egyszerre. Mindkettő hozzájárul ahhoz, hogy kimondhassuk, hogy Isten kegyelmének a munkája a megszentelődés (Fil 2:13, 1 Thesz 5:23, 1 Pét 1:2), és úgy is, hogy nagy mértékban közrejátszik az ember akarata és hite is (1 Thesz 4:3-7, 2 Tim 2:21, ApCsel 26:18). Az ószövetségben is ez a folyamat megmaradt, habár az ószövetség nem olyan nyelvezetet használ erre, mint az újszövetség. Az ószövetség legtöbb esetben a megszentelődés folyamatáról úgy beszél, mint tisztulás, és ezt is bűnbocsánattal kötik össze (3 Móz 16:30: „mert ezen a napon engesztelés lesz értetek, hogy megtisztítson titeket; minden bűnötökből megtisztultok az Úr előtt.”) Ehhez hasonló nyelvezet létezik az újszövetségben is, amikor János azt mondja 1 Ján 1:9-ben „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.” Ebben az igében is a megszentelődés, tisztulás Isten csodálatos munkája, de akkor teszi, ha megvalljuk a bűneinket és elhagyjuk azokat. Az ember is közrejátszik. Ugyanúgy, mint az újszövetségben, az ószövetségben is a megszentelődést nem lehetett kiérdemelni, de Isten az ő kegyelméből végezte ezt olyan mértékben, amilyen mértékben az ember engedelmeskedett neki, vagy odaszánta magát neki. 4. A Szentlélek Munkájának (ajándékainak) különbözősége az Ószövetségben. Kétség ne férjen ahhoz sem, hogy vannak igei utalások, igazságok, amik a Szentlélek korlátozott munkájára, vagy az újszövetségtől különböző módú munkájára utalnak az ószövetségben. A Szentlélek az ószövetségben képessé tett bizonyos személyeket szolgálatra, de ezt is úgy, hogy korlátolt volt ahhoz képest, ahogy ajándékokat adott az újszövetségi időkben. Elsősorban, a Szentlélek ajándékozása korlátolt volt arra nézve, hogy prófétákban, papokban, és királyokban munkálkodott leginkább, de leginkább a prófétákban. Ezért volt az, hogy mikor Saul is elkezdett prófétálni, sokan megkérdezték, hogy vajon nem ő is egy próféta-e (1 Sám 10:1011). Isten Lelke aktív volt az ószövetség ideje alatt is, de munkája, szerepe mégis más volt, mint most az újszövetségi időkben. Az Ószövetségben Isten Lelkének munkája sok esetben egy mennyei, Isten-i eredetű befolyást jelentett, amit egy személynek a lelkére gyakorolt.
10

4.1. A Szentlélek ajándékai az Ószövetségben. a). Különleges szolgálatok. Egy ide tartozó és fontos igeszakasz Mózes 4. könyvében található (4 Móz 11:17,25). Mózesnek számára a vezetés és szolgálat akkora teherré válik, hogy segítséget kér Istentől, mire az Úr azt kéri tőle, hogy hetven elöljáró vént szedjen össze Izráelből és az történik, hogy Isten elszakaszt abból a lélekből, amely Mózesben volt, és őbeléjük helyezte azt Isten, hogy viseljék ők is Mózessel a népnek terhét. Isten egy különleges erővel, ajándékkal ruházta fel őket a szolgálatra, hogy Mózesnek segíthessenek. Ez nem újjászületés volt, még csak nem is megszentelődés, hanem egy különleges megerősítés, felhatalmazás a szolgálatra, és ez is csak egy pár ember életében. Mózes ezek után mond egy olyat a 11:29-ben, hogy „vajha az Úrnak minden népe próféta volna, hogy adná az Úr az Ő lelkét őbeléjük.” Amit Mózes itt mondott, azt Jóel próféta fogalmazza meg egy próféciában, ami pontosan be is teljesedett Pünkösd napján. Ekkor a Szentlélek az egész gyülekezetre leszállt és erővel ruházta fel minden egyes tagját, a szolgálatra. b). Különböző mesterségek. A Lélek betöltötte még Bésaléelt (2 Móz 31:3, 35:31) – „betöltöttem őt Istennek lelkével, bölcsességgel, értelemmel és tudománnyal minden mesterséghez.” c). Szervezés. Még a fáraó is elismerte, hogy olyan szervezői képesség volt Józsefben, hogy Isten lelkének tulajdonítja ezt. Mózes és a 7o vén esete is talán ezt bizonyítja. Vagy ott van Józsué esete is (5 Móz 34:9). d). Hadakozás. A bírák idejében úgy tűnik, hogy a Szentlélek egyik munkája az volt, hogy képessé tette a bírákat a hadakozásra. Lásd, Otniel, Gedeon, Sámson. e). Uralkodás. A korai királyokat is Izráelben képessé tette az uralkodásra: Saul, Dávid. A királyt olajjal felkenték ezzel jelképezve a Szentlélek rajta elvégzett munkáját miszerint olyan erővel és ajándékokkal ruházta fel Őt a Lélek, hogy képes legyen hivatásának helyt állni istenfélelemben. Úgyanez érvényes a papokra is. 4.2. A Szentlélek munkájának ideiglenes volta az ószövetségben (érvek). Sokan úgy magyarázzák a Szentlélek akkori munkáját, hogy akkor legtöbbször az ember viselkedési, lelki mechanizmusára gyakorolt hatást, mintsem, hogy úgy értelmezzük, hogy állandó lakozást vett volna bennük, mint az újszövetségi időkben. A Szentlélek e munkái az ószövetségben ideiglenes időtartalomra szóltak és nem vett maradandó lakozást az ember lelkében, mint ahogyan azt most teszi. Bizonyítékok erre nézve: 4.2.1. Ószövetségi bizonyítékok a Szentlélek korlátozott munkájára az ószövetségben. a) A prófétai ígéretek a Szentlélek egy jövőbeli, maradandóbb, teljesebb munkájáról. A Szentléleknek a munkája, aktivitása, hogy bizonyos személyeket ihletett, illetve alkalmassá tett bizonyos szolgálat elvégzésére az ószövetségi időkben, nem azonos a Szentléleknek azzal a belső lakozásával, munkájával, amit a keresztyén emberek életében végez az újszövetségi időkben. Egy ilyen új viszony Isten Lelkével csak ígérve volt a próféták által az újszövetségi hívő emberekre és időszakra. Ézsaiás azt mondja „kiöntöm lelkemet a te magodra” (Ézs 44:3), Ezékiel úgy írja „és az Én Lelkemet adom belétek” (Ezék 36:27; 37:14), és még úgy is, hogy „kiöntöm Lelkemet Izráel házára” (Ezék 39:29). Jóel próféta által azt mondja „és lészen az után, hogy kiöntöm lelkemet minden testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak. Sőt még a szolgákra és szolgálóleányokra is kiöntöm azokban a napokban az én lelkemet.” Erre Péter világosan mondja, hogy ez csak Pünkösdkor valósult meg (ApCsel 2:17,18). Mindezek a próféták, „noha hit által jó bizonyságot nyertek, nem kapták meg az ígéretet” (Zsid 11:39). b). Saul és Dávid esete. A Szentlélek ideiglenes munkájáról tesznek bizonyságot azok a szakaszok, amelyekben azt olvassuk, hogy például „az Úrnak lelke eltávozék Saultól,” (1 Sám 16:14), és Dávid egyik helyen úgy imádkozik, hogy „ne vess el engem a Te orcád elöl, és a Te Szent Lelkedet ne vedd el tőlem” (Zsolt 51:13). Egyesek szerint itt Dávid nem Isten Lelkének belső, állandó, maradandó jelenlétéről beszél, hanem az ő királyi felkenetéséről. Dávid nem akarta, hogy Isten megbüntesse őt bűneiért úgy, hogy elvegye tőle a királyságot, mint ahogy tette Isten ezt őelőtte Saullal.
11

c) Újszövetségi kiváltságok hiánya az ószövetségben. Nem olvassuk az igében, hogy olyan kiváltságok, mint maradandó bennünk lakozás, Szentlélekkel való keresztség, megpecsételés, betöltekezés, adva, vagy ígérve lettek volna ószövetségi szenteknek. 4.2.2. Újszövetségi bizonyítékok a Szentléleknek korlátozott munkájára az ószövetségben. a). János evangéliumából. János apostol mond egy fontos dolgot a 7:38,39-ben „Aki hisz én bennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből. Ezt pedig mondja vala a Lélekről, a melyet veendők valának az őbenne hívők: mert még nem vala Szent Lélek; mivelhogy Jézus még nem dicsőítteték meg.” Az Úr Jézus mond egy olyat a Ján 16:13ban „De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra.” Világos, hogy a Szentlélek egy jövőbeli munkájára utal. b). Péter kijelentései Krisztus Lelkéről. Ő azt mondja, hogy „a Krisztusnak őbennük levő Lelke.” Legyen az világos, hogy az Újszövetségben a Szentlélek nem más, mint Krisztusnak a Lelke. Mert akiben nincs a Krisztusnak Lelke, az nem az övé (Róm 8:9). Krisztusnak bennünk lakozó Lelke által egyesülünk vele: „aki pedig az Úrral egyesül, egy lélek ővele” (1 Kor 6:17). A Szentlélekkel való ilyen bensőséges, új kapcsolat csakis az újszövetségi szenteknek lett ígérve. Egyetlen ószövetségi szentnek sem volt ajánlva, ígérve a Szentlélek maradandó, állandó lakozása, jelenléte úgy, mint ahogy az ígérve van az újszövetségi szenteknek. c). Péter kijelentései az újjászületésről. Amikor Péter beszél az újszövetségi újjászületésről, azt mondja 1 Pét 1:3-ban „Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, a ki az ő nagy irgalmassága szerint újonnan szűlt minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által.” Az újjászületést szorosan összeköti az Úr Jézus feltámadásával. A hívő ember új élete, a lelki halálból való átmenete az életre az Úr Jézus feltámadásán is alapszik. Mivel az Úr Jézus feltámadt, ezért a hívők is általmehetnek a halálból az életre. Sehol az ószövetségben ilyesmiről nem olvasunk, hogy ők által mentek volna a halálból az életre, vagy hogy újjászülettek volna, azért, mert Krisztus feltámadása nélkül, Krisztus nélkül lehetetlen lelki világosságra jönni. Pünkösdtől errefelé Krisztus lelke lakozást vesz minden hívő emberben, és ez adja meg az új életet, amiben járhatunk, és minden hívő embernek lehet emiatt olyan bizonyossága, ahogy az ige mondja Róm 8:16-ban „Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.” Vajon hogyan fogadták volna az ószövetség idején, ha valaki azt mondta volna, hogy ő a Szentlélek temploma. Káromlásnak fogadták volna. Pontosan ezzel vádolták meg az Úr Jézust is. Ők csak egy kézzel csinált templomról hallottak. 4.2.3. Komoly kérdés. Vajon a Szentlélek újjászülő munkája lehetséges volt-e az ószövetségben Krisztus feltámadása nélkül is? Szükséges-e az Úr Jézusról egy világos, tiszta, egyszerű, minimális ismeret, ahhoz, hogy átmehessen az újjászületésen? 4.3. Tévedések. Nem szabad abba a tévedésbe esni, hogy az újszövetségben világosan kijelentett igazságokat minden esetben be lehet vinni az ószövetségbe. És azt sem szabad tenni, hogy az ószövetségi igazságokat, kijelentéseket, amik korlátoltak voltak, beleolvassuk az újszövetségbe. Mindkét szélsőség téves. Ez persze nem jelenti azt, hogy az igazság változott, csak azt, hogy Isten kinyilatkoztatása fokozatos, és az emberrel való bánásmódja is fokozatos.

5. Pünkösd
12

Milyen különbség lépett közre, mi volt a szerepe a pünkösdi eseménynek? Mi a jelentősége? Ha már a Szentlélek, újjászületés, léteztek addig is, miért volt szükség a pünkösdre? Fontos itt újból megemlíteni azt, amit az Úr Jézus mondott János evangéliumában, a 14:17-ben „Ő nálatok lakik, és bennetek marad!” A Szentlélek tehát jelen volt addig is, mégis, Pünkösdtől errefelé a változás, vagy különbség abban áll, hogy a Szentlélek adatott (János 7:39, 16:7, 20:22, ApCsel 2). Olyan ajándékokat osztogatott a Szentlélek, amiket addig nem adott, és mindezeket a szolgálatra adta. A kérdés az, hogy hogyan hívhatjuk az Újszövetségi időket a Szentlélek kitöltetésének, idejének, vagy a Szentlélek időszakának mikor a Szentlélek ugyanúgy jelen volt az ószövetség idején is. A Szentlélek idejének, diszpenzációjának, időszakának hívjuk az Újszövetségi időszakot a következő okokra nézve: 5.1. Az Újszövetségi idők a Szentlélek időszaka, mert a Lélek kitöltetett minden testre. Lást Jóel próféta jövendölése. Céljában világméretű, missziójában messzemenőbb, mint az ószövetség idején. Isten országának terjedésének világmérete a cél immár. Többet nem csak 1 nemzet részesedett belőle, hanem az egész világ. A Pünkösd egy olyan ószövetségi prófécia beteljesedése és azért volt szükség rá, hogy legyen nyilvánvaló és látható mindenki előtt, hogy Isten az Ő Lelkét kitölti immár nemcsak a zsidó nemzetre, hanem a pogányokra is. Ez volt a lényege, és a pünkösdöt nem szabad úgy tekinteni, hogy azért adatott, mert addig nem volt Szentlélek. A két nemzettség (zsidó és pogány) közötti választófalat Krisztus ledöntötte, és egyik erős jele ennek a pünkösd volt. Nem volt tehát Istennek egy fajta megváltói terve az ószövetségre, egy másik pedig az újra. Itt is, ott is, az emberek kegyelemből üdvözültek, és senki nem dicsekedhetik. Ott is és itt is az ember egyedüli reménysége a Messiás volt. 5.2. Az Újszövetségi idők a Szentlélek időszaka, mert Isten Királysága lelki jelentőséget kapott, a fizikai, helyhezkötött jelentőséggel ellentétben. Az ószövetségben, Isten országa, királysága egy bizonyos értelemben e földi volt, Izráel nemzete volt az, ahogyan viszonyult a környező nemzetekhez. Külső ceremóniák biztosították Isten országának jelenlétét e világon, egy nemzeten belül. De Isten országa mostmár tibennetek van. Törvénye fel van írva a szívünk hústáblájára. Ameddig elértek a zsidó ceremóniák, addig terjedt Isten országa - amikor nyolcad napra körülmetélkedtek a zsidók, ezért fordították arcukat imádkozás közben Jeruzsálem felé, ezért mentek fel évente Jeruzsálembe az engesztelő ünnepre. Egy központi istentiszteleti rendszer, mert a Jeruzsálemi templom volt az a hely, ahol Isten elfogadta az emberektől az imádatot. De most, ahol Isten Lelke, ott a gyülekezet! Ahol Isten Lelke munkálkodik, ott és akkor és úgy, ahogy akarja, ott van Isten gyülekezete. Szabadok vagyunk a külső ceremóniáktól, mostmár Isten Lelke belülről vezet minket. Egy belső erő vette át a külső parancsolat helyét. Isten kitöltötte az ő szeretetét a mi szívünkbe, és ez a fő motiváló erő mindenben. Egy mennyei erő helyettesíti az emberi gyengeséget. 5.3. Az Újszövetségi idők a Szentlélek időszaka, mert most a Szentlélek Isten gyermekeinek szívében egy nagyobb, uralkodó, átható erővel dolgozik, mint annak előtte. Nem vonhatjuk kétségbe azt, hogy újjászülte és megszentelte az ószövetségi szenteket, nem vonhatjuk kétségbe, hogy munkálkodott az ő szívük megújításában, hogy erőteljesen jelen volt bennük, vezette őket a helyes útra: „teremts bennem egy tiszta szivet és az erős lelket újítsd meg bennem!” egy ószövetségi ima, és ezért egy ószövetségi tapasztalatot ír le. Mégis, úgy látjuk, hogy a Szentlélek munkája az újszövetségben erőteljesebb, mint az óban. Nem csak, hogy minden testre kiterjed, világméretű az Ő munkája, hanem az övéiben erőteljesebben munkálkodik. Ezék 36:26, vagy Zak 12:10 arra enged következtetni, hogy a Szentlélek, az utolsó időkben, a mi időnkben, olyan erőteljesen fog munkálkodni, hogy az a megszentelődés, ami nem volt teljes az óban, az teljesedik jobban be az újban. Itt van ugyanis egy szent gyülekezet ígérete. És ez is fokozatos a megvalósításban. Most is sírnunk kel a sok szürke foltokért, amik a gyülekezetben vannak, de az Úr Jézus tökéletesíti az ő gyülekezetét, amíg tökéletesen nem állít minket az Atya elé! 6. Nehezen értelmezhető, problémás igeszakaszok (John Owen)
13

A Szentlélek sokféleképpen munkálkodott az ószövetség idején is, ahogy mondja ezt a Zsid 1:1 „Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképen szólott hajdan az atyáknak a próféták által.” Mégis van itt egy nagyon nehéz kérdés, amivel foglalkoznunk kell, éspedig fel kell tenni a következő kérdést: vajon a Szentlélek adta-e az ihletettséget, vagy a prófétálás ajándékát gonosz, szentségtelen embereknek? Ez egy komoly kérdés, mert Péter apostol ezt mondja nekünk 2 Pét 1:21-ben „Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Lélektől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei.” Ebből az igéből azt értjük meg, hogy minden prófétai szó a Szentlélektől lett indítva, és minden esetben Istennek szent embereink keresztül! Más szóval, akiken keresztül szólt a Szentlélek, azok mind szent emberek voltak. Mégis, a Szentírásban találunk olyat is, hogy igaz prófétai beszédek származtak olyan emberektől, akikből világosan hiányzott a szentség, a tisztaság. És, hogy még nehezebb legyen a probléma, az is biztos, hogy nagy jövendölések, méghozzá a Messiással, az Úr Jézussal kapcsolatosan, lettek prófétálva olyanoktól, akikről tudjuk, hogy az ördög emberei voltak, a gonoszságban vesztegeltek. Ilyen volt példának okáért Bálám, aki egy varázsló volt, aki ördögi mesterkedéseknek adta magát, akit Isten ezek miatt a végén el is pusztított. Mégis, majdnem ugyanabban az időben, amikor Isten népét rosszra indította és bűnre csábította - (4 Móz 31:16): „íme, ők voltak, akik Izráel fiait Bálám tanácsából hűtlenségre bírták az Úr ellen a Peór dolgában, és lőn csapás az Úr gyülekezetén” – ugyanekkor mond egy csodálatos prófécát Jákób csillagáról, a Messiásról. Akkor hogy van ez? Minden tekintetben bizonyságot tesz Bálámról úgy az ószövetség, mint az új is, hogy egy gonoszsággal teljes ördögi ember volt. Azt vallotta magáról, hogy (4 Móz 24:4) „annak a szózata, aki hallja Istennek beszédét, aki látja a Mindenhatónak látását.” Olyan csodálatos prófétai jövendölést mond Krisztusról és az Ő országáról, hogy páratlan az egész ószövetségben. Mit mondunk ezekre? Gondolhatjuk-e azt, hogy Isten Szentlelkének szent jelenléte, befolyása, ihletése keveredhet az ördög tanácsaival, jóslásaival? Feltételezhetjük azt, hogy maga az ördög volt a szerzője ezeknek a beszédeknek, amiket Bálám is mondott? Pedig Isten maga megfedd minden hamis istent azzal, hogy egyik sem képes előre megmondani a jövőt (Ézs 41:22,23). Ugyanígy találjuk megírva, hogy Saul esetében is „és az Úrnak lelke eltávozék Saultól, és gonosz lélek kezdé gyötörni őt, [mely] az Úrtól [küldetett]” (1 Sám 16:14). És ráadásul, mindezek után, miután a gonosz lélek hozzá küldetik, olvassuk Saulról, hogy „és az Istennek lelke szálla ő reá is, és folytonosan prófétála, míg eljutott Nájóthba, Rámában” (1 Sám 19:13). Vagy ott van egy másik próféta esete Béthelből, aki hazudott annak a prófétának, aki Júdából jött alá, és mindezt az Úr nevében tette, és bűnre csábította, és aki valószínű Jeroboám bálványimádásában is részes volt, mégis, az ige prófétának nevezi, és ráadásul ő is igazat jövendöl (1 Kir 13:11-29). El lehet olvasni az egész történetet. Nagyon nehéz kérdéseket vet fel bennünk! Had próbáljunk megválaszolni ezekre a nehéz kérdésekre! Létezik megoldás! Vegyük sorra mindezeket és józanúl próbáljuk megválaszolni őket. 6.1. Péter apostol kijelentése a 2 Pét 1:21-ben. 3 magyarázat létezik itt: i. Nem egy átfogó, egyetemes igazságot mond. Lehetséges egy olyan értelmezés is, miszerint Péter kijelentését itt nem szabad általánosnak venni, hogy egyetemesen, minden ember mindenkor is és mindenütt, aki prófétált volna, az személyesen szent ember is kel legyen, hanem inkább azt, hogy legtöbb, legnagyobb részben, igenis azok voltak! ii. A Szentírás íróiról beszél. Úgy tűnik a szövegkörnyezetből, hogy itt Péter kizárólag a Szentírásról beszél, és annak íróiról, akiknek írásai hátra maradtak a gyülekezet tanítására, mint Isten akarata, és kétség nem fér ahhoz, hogy mindenki, akinek része volt a Szentírás megírásában, azok egytől egyig szentek voltak. iii. Nem belső szentségről beszél, hanem egy elválasztásról, odaszánásról Isten számára egy különleges feladatra. És ennek megint más természete van. 6.2. Az ószövetségi prófétálás ajándékában, nem volt benne, vagy ez az ajándék önmagában nem feltétlenül tartalmazta egy belső megszentelődés kegyelmi munkáját. A prófétálás ajándéka nem
14

feltétlenül eredményezett hitet, szeretetett és a szívnek a megszentelődését. Mindezekhez a Szentléleknek egy további, más fajta munkájára volt szükség. 6.3. Ha mindezt elfogjuk, akkor könnyebb megérteni azt, hogy Isten megengedte, vagy megadta egyeseknek az ihletettség, prófétálás ajándékát, akkor is, amikor ezek nem voltak igazán szentek. De amikor ezt tette Isten, ezt sem tette korlátok, határok felállítása nélkül. Voltak sokan olyanok, akiket Isten kiválasztott, mint prófétákat, hogy azok is maradjanak szentségben, már elhivatásuk kezdetétől, mint Sámuel, Illés, Elizeus, Jeremiás, és még a többi nagy és kis próféták is, ezekről biztonságosan lehet mondani, hogy megszentelt, odaszánt emberek, akik valódi hittel rendelkeztek. De voltak más emberek, akik számára Isten egy ideiglenes, hirtelen való kinyilatkoztatást adott elrejtett és jövőbeli dolgokról, akik valamilyen fajta lelki elragadtatásban, vagy extázisban részesültek, vagy az elméjüknek egy természetfeletti agitációja, izgatottsága (kétszer Saul esetében) eredményeképpen prófétáltak. Az ószövetség ezen feljegyzései alapján állíthatjuk, és kijelenthetjük, hogy voltak többen, akik ilyen módon lettek felhasználva a Szentlélek által. Ilyen volt például a gonosz Kajafás esete az újszövetségben, akiről azt mondja az ige, hogy prófétált (Ján 11:50,51 –„meg sem gondoljátok, hogy jobb nékünk, hogy egy ember haljon meg a népért, és az egész nép el ne vesszen. Ezt pedig nem magától mondta: hanem mivelhogy abban az esztendőben főpap vala, jövendőt monda, hogy Jézus meg fog halni a népért.”) És ő is itt egy nagy és csodálatos próféciát mond az Úr Jézus haláláról, szinte ez is páratlan a Szentírásban. De ő, mint egy Istentől távol levő ember semmi jelentőséget nem adott annak, amit ő itt valójában mondott. A Szentléleknek egy hirtelen való munkája ez, ami késztette, szándéka ellenére, hogy egy szent igazságot mondjon, és ezt is azért, mert főpap volt, hiszen szavai nagy horderővel bírtak akkor az emberek között. Úgy, mint ahogy Bálámot is kézbe vette Isten Lelke, hogy ő is, rossz szándéka ellenére jót mondjon Izráelről. Ő átkot akart mondani, de a Szentlélek nem engedte, hanem áldást mondott. Ugyanígy Kajafás is az Úr Jézus pusztulását akarta, de szavaival kimondatta vele a Szentlélek, hogy az Úr Jézus halála végeredményben az egész nép és világ megváltását eredményezi majd. 6.4. Bálám esete még több magyarázatra szorul. Ő az ördög prófétája volt és egy ördögi jóslásnak, varázslásnak adta oda magát. Az ige azt mondja róla a 4 Móz 24:1-ben, hogy „nem indula többet varázslatok után, mint annak előtte.” Látjuk itt, hogy miben volt egész életében: varázslatokban, ami az ördög munkája. És még csak megtérésről sincs itt szó az ő részéről, mert siralmas volt a vége is ennek, mint ahogy tudjuk Józsué 13:22-ből „a jövendőmondó Bálámot is, Beórnak fiát, megölék Izráel fiai fegyverrel, azokkal együtt, akiket levágtak vala.” Amit sajátmagáról állított Bálám, hogy „hallja Istennek beszédét, és látja a Mindenhatónak látását,” valószínű lehet az is, hogy mindezt csak dicsekvésből mondhatta, hogy hírneve maradjon meg az emberek előtt, és ezt is azért mondja, hogy saját ördögi varázslatait még ennek a leple alatt is tovább folytathassa. Híres ember lehetett, aki jósolt az embereknek, és Isten ezt felhasználta, és Szentlelke által olyan hatást gyakorolt erre a gonosz emberre, hogy a Messiásról nagy és csodálatos jövendőt mondjon, anélkül, hogy a Szentlélek közösségbe legyen a gonoszsággal, vagy, hogy kárt szenvedjen volna ettől. Az ördög erejét letaposván ideiglenesen, elvetette Bálám gonosz gondolatait az ő elméjéből, és olyan szent igazságokat ültetett ennek az embernek az elméjébe, amiket ő ki kellett mondjon és jelentsen. Mintha Isten kiragadta volna az ördög kezéből ezt az eszközt, embert és saját céljaira használta fel, hogy igazságot mondjon ki, miután Isten újra magára hagyta ezt az embert. Van úgy, hogy még újszövetségi időkben is tett ilyet Isten a pogányok között. Olyanokat vett kézbe Isten, akik az ördögi mesterségekben, varázslásokban járatosak voltak. Ilyen eset van feljegyezve az ApCsel 16:16-18-ban „Lőn pedig, hogy mikor mentünk a könyörgésre, egy szolgálóleányka jöve előnkbe, kiben jövendőmondásnak lelke vala, ki az ő urainak nagy hasznot hajta jövendőmondásával. Ez követvén Pált és minket, kiált vala, mondván: Ezek az emberek a magasságos Istennek szolgái, kik néktek az idvességnek útját hirdetik. Ezt pedig több napon át mívelte. Pál azonban megbosszankodván, és hátrafordulván, mondá a léleknek: Parancsolom néked a Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle. És kiméne abban az órában.” Amit ez a szolgálóleány tett, mind ördögi volt, mégis Isten Lelkének munkája által igazságot mondott itt. Pál
15

felismerte az ördög munkáját, és kiűzte. A lényeg az, hogy emberek ereje, vagy az ördög ereje nem akadály Istennek, hogy gyakorolja szuverén hatalmát még ezek felett, vagy ezekben is, saját dicsőségére. 6.5. Saul esete. Az Úrnak a Lelke, amely eltávozott tőle, az a bölcsesség, józanság, bátorság lelke volt, ami képessé tette őt a vezetésre, a királyságra. Vagyis, azok az ajándékok távoztak el tőle, amik képessé és alkalmassá tették az uralkodásra. Ezután egy gonosz lélek jött, legalábbis az Úr megengedte ezt, hogy elméjében, érzelmeiben gyötörje Sault. Mindezek mellett Isten Lelke újra hatást gyakorolt rá, annyira, hogy egy rövid lelki elragadtatásban, extázisban legyen része, hogy olyan dolgokat tegyen, vagy mondjon, amit önszándékból nem mondott, vagy nem tett volna. 6.6. A Bétheli próféta esete. (1 Kir 13:11-32). Úgy tűnik, hogy ez az ember egy gonosz ember volt, mégis Isten őt is felhasználta arra, hogy kijelentse magát még ezen keresztül is az ő népe számára. Az nem valószínű viszont, hogy ördögi megtévesztés áldozata volt, mint Baál prófétái, ugyanis a Szentírás úgy nevezi őt többször is, mint aki próféta volt, és mint akihez az Úr szava valóban érkezett, lásd 20-22. 7. Következtetés a Szentlélek munkájával kapcsolatosan A Szentlélekről szóló tanítás az újszövetségben, ahogy tanít erről Keresztelő János, az Úr Jézus, vagy az apostolok, minden tekintetben ugyanaz volt, mint az ószövetség tanítása. Ettől nem tértek el. Nem olvassuk sehol, hogy a zsidó hallgatók egyszer is megütköztek volna abban, amit tanított volna a Szentlélekről. A Cselekedetek könyvében sem olvassuk sehol, hogy a zsidók megkérdőjelezték volna az apostolok tanítását a Szentlélekről, ami bizonyiték arra nézve, hogy megegyezett a tanításuk az addig elfogadott igazságokkal, amik az ószövetségből maradtak fenn.

V. A GYÜLEKEZET!
Természetesen itt is az értelmezést a két szövetség közötti folytonosság vagy szakadás elve vezérli. Ezért két fő elmélet létezik ennél a témánál. Vannak, akik úgy hiszik, hogy a gyülekezet igazából pünkösdkor kezdődött, mások pedig úgy állítják, hogy a Gyülekezet létezett az ószövetségben is. Itt is elmehetünk szélsőségekbe. Valahogy mindkettő igaz kel legyen. A legjobban újra akkor járunk, ha úgy mondjuk, van egy ószövetségi gyülekezet és van egy újszövetségi gyülekezet. A kettő között van különbség, és mégis a kettő egyetlen anyaszentegyházat alkot. 1. Isten anyaszentegyháza, általános, minden időket átfogó gyülekezete, és népe. Ebben a megvilágításban az újszövetségi gyülekezet az ószövetségi gyülekezet folytatása. A Gyülekezet nem pünkösdkor kezdődött, hanem igazából, Isten választottainak összeségéből áll a világtörténelem folyamán, ó- és újszövetségi időkben együttvéve (Dán 3:4, 5:19, Jel 7:9, 10:11, 11:9, 13:7, 14:6, 17:15), minden ágazatból, és nyelvből. Ebbe benne foglaltatik minden igaz hívő, aki az ó-, vagy az újszövetség idején éltek és élnek. Róma 11 beszél arról, hogy milyen viszonyban vannak az újszövetségi hívők az ószövetségi hívőkkel, egy fához hasonlítja, mint aminek az ágai be lettek ültetve ugyanabba a gyökérbe, de a gyökér ugyanaz. Mi mind ugyanabból a lelki magból származunk, Krisztus a gyökér…

Vizsgáljuk meg, mit tanít a Szentírás Isten gyülekezetéről a különböző korszakokban: 1.1. Az Ősatyák kora. Az ősatyák korában a hívők családja alkotta a vallásos gyülekezetet, a gyülekezet legjobban a hívő családokban mutatkozott meg igazán, ahol az édesapa töltötte be a
16

pap szerepét. Nem volt egy rendszerezett, szervezett gyülekezeti forma, habár 1 Móz 4:26 („akkor kezdték segítségül hívni az Úrnak nevét!”), utalhat egy közösségi szinten végbemenő gyülekezésre, istentiszteletre, nem feltétlenül személyes keresésre utal! Volt akkor is, emlékezzünk vissza, egy éles határvonal, isten fiai, vagy gyermekei és az emberek leányai, gyermekei között. Az özönvíz idején Isten a gyülekezetet Noé családjában mentette meg, és Sém vonalán folytatódott újra. És amikor az igaz hit kihalófélben volt, akkor Isten megint szövetséget kötött egy emberrel, Ábrahámmal, adta neki a körülmetélkedés jelét, és elválasztotta őt, és azokat, akik tőle származtak, az összes többi néptől, hogy legyenek ők Isten kiválasztott népe. Egészen Mózes idejéig, az ősatyák és családjai képviselték az igaz hitet és gyülekezetet, ahol is az istenfélelmet, szolgálatot gyakorolták. 1.2. Mózesi időszak – a törvény korszaka. Az egyiptomból való kivonulás után, Izráel népe, nem csak, hogy egységesen szerveződtek egyetlen nemzetté, hanem ők voltak Isten Gyülekezete is. Olyan gyakorlatokkal gazdagította Isten életüket, hogy immár nemcsak személyes, vagy családi áhitatot, istentiszteletet tarthattak, addig csak az volt, hanem, megalakult egy egész nemzetnek a vallása és kifejezésre juthatott a templomban, a ceremóniákban, stb. Egy fajta állam-vallás létezett akkor. Ebben az időszakban, az egész nemzet, Izráel népe alkotta a Gyülekezetet, és a Gyülekezet korlátolva volt egyetlen nemzetre, Izráelre. Idegenek csatlakozhattak, ha akartak, de sok fáradságos procedúrán kellett átmenjenek, hogy befogadják őket a zsidó nép közzé. Ebben a periódusban alakult ki a zsidó nemzet vallása, dogmája, hittana, növekedtek az igazság ismeretében az írások olvasásából, tanulmányozásából. Az Istentisztelet szigorúan, a legapróbb részletekig ellenőrizve volt a templomban, legfőképpen rituálok, ceremóniák, áldozatok, mosakodások alkották, és mindez egy központi helyen, a templomban. 1.3. Az Újszövetségi időkben. Lényegében véve az újszövetségi gyülekezet az ószövetségi gyülekezetnek a folytatása. Természetére, felépítésére nézve egy és ugyanaz, hiszen az ó- és újszövetségben is őszinte hívő emberek alkotják és csakis ők. Külső megnyilvánulásukban, mindkettő esetében, tartalmaz jókat és gonoszokat egyaránt. Mégis, van egy pár lényegesen nagy különbség, amit az Úr Jézus Krisztus halála és feltámadása hozott a gyülekezetbe. 2. Jézus Krisztus Gyülekezete, az Újszövetségi időkben. Az Úr Jézus feltámadása és Pünkösd után, a gyülekezet felépítésében mégis beállt egy nagy változás. Elsősorban az, hogy a gyülekezet attól a ponttól kezdve elvált Izráeltől, mint nemzettől, és egy független szervezet lett. Ami a látható, nemzeti határokat illeti, ezek el lettek törölve véglegesen. Ami addig egy nemzeti gyülekezet volt, mostmár egyetemes gyülekezet lett, a világ összes népeire kiterjed. És hogy ez megvalósuljon, a gyülekezet sokkal nagyobb mértékben, mint azelőtt, egy missziós gyülekezetté vált, ahol az evangélium üzenetét fáradhatatlanul viszik a föld végső határáig. Másodjára, a látható, rituális, ceremóniális istentiszteletet felváltotta a lelki istentisztelet, amikor is immár nem csak egy helyen, a templomban, hanem bárhol, bármikor, lélekben és igazságban imádhatjuk Istent. Ez addig nem volt, ez egy nagy kiváltsága az újszövetségi időknek. Ebben a megvilágításban, az újszövetségi gyülekezet nem az ószövetségi gyülekezet folytatása, hanem egy teljesen új intézmény, közösség. 2.1. Igék az újszövetségi gyülekezet teljesen új időszakára, rendeltetésére. Máté 16:18 azt mondja „De én is mondom néked, hogy te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat.” Az egész újszövetségben, a gyülekezet úgy van jelképezve, mint egy ház, amit sziklára építettek, és ez a szikla maga az Úr Jézus Krisztus, a ház pedig az apostolok, és minden őszinte hívő ember, aki hitből vallotta a Krisztusban való hitet. De mivel Krisztus nem létezett az ószövetségben, ezért nem alkothatták a gyülekezetet az ószövetség idején. A Biblia úgy tanítja, hogy Ő a fő szegeletkő, de nem lehetett ez, amíg ő meg nem hal és fel nem támad, Pál is beszél arról sokat, hogy ő és a többi
17

apostol fektette le az alapokat, ők helyezték el a fundamentumot, ami nem létezett az ószövetség idején. Ebben a vonatkozásban a gyülekezet egy olyan jellemvonást kap, ami nem létezett az ószövetség idején. Valaki ezt az egész dilemmát így fogalmazta meg: „ha a megváltás, kegyelem módja egyforma mindkét szövetségben, és - ha az újszövetség, a megváltatás fényében csak folytatása az ónak, - ha az Úr Jézus pontosan ugyanúgy jelentette ki magát az ősatyáknak és a prófétáknak, mint ahogy most jelenti ki magát a gyülekezetnek, - ha Krisztus Lelke ugyanúgy lakozott az ószövetségi szentekben, mint most az újszövetség idejében, - ha ez mind így van, akkor tudja meg Isten Gyülekezete, hogy nem áll most közelebb Istenhez, mint az ószövetség idején. Krisztus bennünk lakozása most, egyenértékű azzal a mennyei jelenléttel, amit valahogy az ószövetségi szentek is élveztek. Pedig mindazok hitben haltak meg, úgy, hogy nem nyerték el az ígéretet. Akkor az a drága egység, amit Pál és János élvezhetett az Úr Jézussal, nem lehetett több, mint amit Ábrahám, Dávid, vagy Ézsaiás is megtapasztalt az Ószövetség idején.” 2.2. Megjegyzések. Általában, akik az újszövetségi gyülekezetet teljesen el akarják választani az ószövetségi gyülekezettől, vallják azt is, hogy a Szentlélek messzemenőleg egy új megtapasztalás a hívők számára, hiszen a gyülekezet pünkösdtől született meg igazán. Ekkor született a gyülekezet. A gyülekezethez nem csatlakozhatunk, hanem bele kell születni a Szentlélek újjászületése által. Általában, akik így értelmezik, azt is vallják, hogy senki, ilyen értelemben nem lett megváltva az ószövetségi idején, bűneik csak el lettek fedezve, amíg eljön az Úr Jézus, és akkor lettek megváltva. Az ószövetség idején, Izráelben létezett egy fizikai templom, a Szentlélek ott lakozott, de nem lakozott a hívőkben úgy, mint ahogy mostan teszi. Az Ószövetség idején a Szentlélek kizárólag egy fajta személyes behatást gyakorolt a hívők életében, és nem többet. De ennél mi az újszövetség idejében sokkal többet tapasztalunk és élvezhetünk. Az Ószövetségben egyeszerűen egy igéretet találunk arra nézve, hogy lesz egy valódi egység az isteni és emberi természet között, ami addig nem valósulhatott meg. Addig Isten csak kívülről közeledett az emberhez, de mostmár belülről közelít, az Ő Lelke által. 2.3. Tévedések. Az Izráel szót és a gyülekezet szót nem szabad szinonímaként használni az újszövetségben. A gyülekezet Krisztust követi, és hűséges az újszövetséghez, ellenben Izráel megveti a Messiást, nem hisz a messiásban, nem lehet a gyülekezet. Van, amikor az Ige az újszövetségi gyülekezetet lelki Izráelnek nevezi. De nem szabad minden esetben ezt a két szót felcserélve használni. 3. Összegezés, következtetések. Az egész ószövetség lényege, központi gondolata összefoglalható annak a szavaiban, aki a legutolsó képviselője volt, nevezetesen Keresztelő János szavaiban. Az ószövetség üzenete ez: egy kiáltó szó a pusztában, készítsétek az Úr útját, egyengessétek az Ő ösvényeit. Az Úr Jézus Krisztusban egy olyan világos, tiszta kinyilatkoztatást kaptunk, amit nem lehet összehasonlítani az ószövetséggel. Ő a vallásunk, hitünk lényege, az ószövetség idején a legnagyobb prófécia is egy árnyék, egy homály marad. Az Újszövetségben, a lényegretörő ajándék, amit kaptunk, és központi üzenete az ÉLET maga. Nem egy szabály, vagy egyszerűen csak egy életstílus, hanem az Élet maga. Ezért mondja János 1:17 „Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem [pedig] és az igazság Jézus Krisztus által lett.”

VI. BEFEJEZÉS
(Amit nem tárgyaltunk: van-e, lesz-e Istennek terve még Izráellel a jövőre nézve? Mit jelent az, amikor a kegyelem ajtaja bezárul majd a pogányok felett és újra megnyílik a zsidók felé? Mikor lesz
18

ez? Mi a terve Istennek a zsidókkal a végidőkben? Ez egy akkora téma újra, hogy nem fér bele egyetlen előadásban az egész, több időt igényel) Had fejezzük be azzal a nagy igazsággal, hogy úgy az ószövetségi szentek, mint az újszövetségi szentek, mind, kegyelemből üdvözülünk, hit által, egyedül Jézus Krisztus váltsághalála és feltámadása által. Úgy, ahogy a Szentírás kijelenti ezeket nekünk, és mindez Isten nagy dicsőségére. Minden embernek, minden időben, egyedül Jézus Krisztusban lehet reménysége. Krisztus a történelem középpontja, és ebben a megvilágításban kell olvasni mindkét szövetséget. Az ószövetség bemutatja nekünk azt, hogy az embernek szüksége van egy megváltóra, az újszövetségben Isten ezt a szükséget töltötte be az Úr Jézus Krisztusban. Az ószövetség bemutatja az ember szívét, az újszövetség bemutatja Isten szívét. Az ószövetség egy fával kezdődik, az élet fájával, amiről az embernek tilos volt fogyasztani a bűnbeesés után. Az újszövetség ugyancsak egy fával végződik, az élet fájával – aminek gyümölcse szabadon fel van ajánlva a megdicsőült szenteknek, hogy éljenek a gyümölcsével. Az ószövetség azzal kezdődik, ahogyan Isten együtt jár az emberrel az édenkertben, még a bűnbeesés előtt, egy rövid ideig, de a Biblia azzal fejeződik be, ahogy Isten újra az emberrel együtt jár, szoros közösségben vele az örökkévalóságban, nem egy rövid ideig. Isten részesítsen mindenkit ebben a kegyelemben!

19

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful