Tartalom

Főszerkesztői gondolatok………………………….. 1 Igei rovat Az élet forrása ………………………………………. 2 Könyvtár II. Helvét Hitvallás…………………………………. 4 Amikor erősen fújt a Lélek ………………………... 3 Egyházzene Gálospetri kórusa ………………………………… 7 15. éves az érszőllősi vegyeskar ………………….. 8 Egyházmegyénk életéből Nagycsaládosok találkozója, Székelyhíd ………… 2 Fogyatékkal élők találkozója ……………………… 6 Határmenti lelkésztalálkozó ………………………. 5 Lelkészértekezletek az Érmelléken ……………… 10 Egyházi anekdoták A halottak egyháza………………………………… 11

Főszerkesztői gondolatok
Kedves Olvasó! Isten iránti hálaadással számolhatok be arról, hogy a „Református Érmellék” III. évfolyamához érkeztünk el. Az elmúlt két esztendőben kéthavonta jelent meg a lap, átlagban 20-24 oldalon. Gyakran éreztük a szerkesztőbizottsági tagokkal, hogy nehéz így aktuálisnak is lenni, nem csupán tartalmasnak. Azt szeretnénk ettől az esztendőtől megvalósítani, hogy frissebb, hírközlőbb legyen az újság, ne csupán dokumentálja az egyházmegyében és a gyülekezetekben folyó lelki-szellemi- fizikai munkát. Ennek érdekében azzal a merész változtatással élünk mostantól fogva, hogy havonta jelentetjük meg egyházmegyénk szeretett lapját. Merész a gondolat, hiszen még több önkéntes munkát, odaadást, figyelmet igényel majd a részünkről, és továbbra is meg szeretnénk annak a színvonalnak, tartalmasságnak felelni, amit eddig megszokhattak, és amit el is várhatnak tőlünk a továbbiakban is. Elmondhatom, hogy 10 lapszám után a lelkes amatőrök, akik újságszerkesztésbe fogtak sok tapasztalatot gyűjtöttek.

Hálásak vagyunk Urunknak, hogy megáldotta ezt a szolgálatot, az irat-misszió szolgálatát. Látunk még változtatni valót a lapon/ban, ezért az idei év folyamán külalakjában is szeretnénk tovább szépíteni, annak a figyelembevételével, hogy továbbra is a tartalmon, és ne a külcsínen legyen a hangsúly. Egyszerű, letisztult, könnyen olvasható, tanulmányozható, érték-közvetítő keresztyén egyházi lapban gondolkodtunk, amikor életre hívtuk a „Református Érmellék”-et, ehhez szeretnénk tartani magunkat ez után is. Amit programszerűen megfogalmaztunk a kezdetekkor, alázattal hirdethetjük, hogy attól nem tértünk el, azok maradéktalanul továbbra is érvényesek, és vállalhatóak a lap számára. Eredeti célkitűzéseink megvalósulni látszanak, ezt megőrizni, és továbbvinni lesz ezen túl édes terhünk, szép feladatunk. Az idei év további terveiről nem is szeretnék több szót ejteni, had maradjon meg a felfedezés öröme azoknak, akik vásárolják és olvassák a lapot. Önként vállalt főszerkesztői minőségemben viszont szeretném megköszönni a szerkesztőbizottsági tagok munkáját, akik nemcsak írásaikkal, de értékes észrevételeikkel is gazdagították a lapot. Külön köszönettel tartozom Oroszi Kálmán érseléndi lelkipásztor testvéremnek, aki nem csak az egyházmegye internetes oldalának, a blognak szakavatott művelője, de sokszor vállalta a fáradságos tördelési-szerkesztési munkát is, ezzel nagy segítséget nyújtva. Köszönöm mindazon lelkipásztoroknak, akik az elmúlt két évben úgy az újság hasábjaira, mint az egyházmegye internetes oldalára írásokat küldtek. Köszönöm minden vallástanárnak, diakónusnak, kántornak, nőszövetségi elnöknek/tagoknak, ifiseknek, minden református érmellékinek, akik szintén vették a fáradságot, hogy írjanak, beszámolókat készítsenek, bizonyságot tegyenek a lapban. Ez a lap az övék, velük és általuk készül, Isten dicsőségére! Észrevételeiket, meglátásaikat, véleményüket, írásaikat továbbra is a lap impresszumában található címekre küldhetik. Jertek, szolgáljunk együtt, szeretetben! Kulcsár Árpád 

Aki a nyilvánosság előtt szolgál az Úrnak, az legalább kétszeres sátáni támadásnak van kitéve. [Mézcseppek]

2 Nagycsaládosok találkozója, Székelyhíd
2011. december 17-én szervezte meg az Érmelléki Református Diakóniai Alapítvány az Érmelléki Református Egyházmegyéhez tartozó nagycsaládosok találkozóját Székelyhídon. A 74 nyilvántartott családnak több mint a fele képviseltette magát, közel 130-an gyűltek össze a 12 órától kezdődő istentiszteletre. A nap programja ugyanaz volt, mint a múlt heti fogyatékkal élők találkozóján.

Református Érmellék

Az élet forrása
„Mily drága a te szereteted, Istenem! Szárnyad árnyékába menekülnek az emberek. Dúslakodnak házad bőségében, örömöt árasztasz rájuk, mint patakot. Mert nálad van az élet forrása…” Zsolt 36, 8-10a Ez a zsoltárrészlet egy örömkiáltás, egy himnusz, mégpedig Istent dicsőítő himnusz. A zsoltáros az Istent, a Seregek Urát magasztalja, e szavakkal: „Mily drága a te szereteted Istenem!” Valóban, milyen drága, mekkora érték az Isten szeretete, kegyelme! Értékét, nagyságát jól lemérhetjük, ha a golgotai keresztre tekintünk: „Úgy szerette Isten ezt a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszem, hanem örök élete legyen.” (Jn 3, 16). Mi mégis nagyon sokszor leértékeljük és alábecsüljük ezt a szeretetet. Rohanunk a földi kincsek és az értékek után, igyekszünk minél több értéket felhalmozni, s észre sem vesszük, hogy a legeslegértékesebbet hagyjuk kiveszni az életünkből, a hitet. A zsoltáros szavai így folytatódnak: „Szárnyad árnyékába menekülnek az emberek”. Egyiptomban a fáraót gyakran úgy ábrázolták, hogy feje fölött vagy hátánál kiterjesztett szárnyakkal ott lebegett sólyom képében az egyiptomi istenség. Ez a fáraó hatalmának és biztonságának stabilitását akarta kifejezni. Nekünk is milyen jól esik, ha van a hátunk mögött valaki, ha szárnyai alá vesz valaki, de még ennél is nagyobb ajándék az, mikor Isten oltalmazó szárnyai alá húzódhatunk. Menekülünk a gondok, a gyász, a mindennapok próbái, terhei, a betegség és megannyi kétségbeesés és nyomorúság elől. Úgy jövünk Isten házába, mint ahogy a csibe szalad a kotlóhoz, keresve a menedéket veszély és baj idején. S ahogy a csibe sem hiába fut anyja szárnyai alá, úgy mi sem hiába érkeztünk meg ide. Aki Isten oltalmát keresi, az meg is találja, sőt, nemcsak oltalmat, hanem ezen felül bőséget és örömöt is talál itt. Örömüzenet – evangélium árad belsejébe. Bőségesen áraszt el az Isten áldása és megnyugszik a lelkünk. Öröm patakja fakad, egy láthatatlan lelki patak zubog alá a szószékről, mely nem más, mint az ige. Ez a patak pedig szerteágazik, elszalad minden padsorhoz, minden padhoz, minden egyes szívhez, hogy örömmel és békességgel öntözze meg azt. És mássá lesz ez által a kimenésünk, mert mássá kell lennie kimenésünknek, mert Isten evangéliuma áradt reánk. Honnan van ez a bőséges öntözés? Az élet forrásából. Élő hit támad e forrás vize által, s ez a forrás Istennél van. Ha megnézzük életünket, akkor azt vesszük észre, hogy az forráskereső. Állandóan valami forrás után kutatunk: pénzforrás, kenyérforrás, boldogság-, békesség, egészség forrás után. A világ elég sokféle forrást kínál számunkra. Azonban ezek között sok a csalárd forrás. Van olyan forrás a természetben, melynek vize hűsítő, de mérgező is. A világ forrásai is ilyenek, édes, mámorító nedűt kínálnak, de minél többet iszunk belőle, annál szomjasabbak, annál erőtlenebbek leszünk. Istennél

A szeretet asztalánál Az egybegyűlteket Balogh Anikó, az ÉRDA diakónusa köszöntötte, majd Rákosi Jenő esperes igehirdetése következett. Esperes úr a Lukács evangéliuma 1 részének 57-66 verseit olvasta fel, és három dolgot emelt ki, párhuzamot vonva Zakariás családja és a jelenlevő családok között. Zakariás családja megtapasztalta Isten nagy kegyelmét abban, hogy hosszú idő után gyermekkel ajándékozta meg őket. A szülők is Isten kegyelmét kell meglássák valahányszor megszólal, rájuk mosolyog, megöleli őket gyermekük. Zakariás feladatot kap Istentől. A szülők is Isten akaratát kell kutassák és parancsait teljesíteniük, üzenetére figyelniük. Végül pedig esperes úr hangsúlyozta, hogy az Úrnak keze volt a Zakariás családjával éppen úgy, ahogy azok életében is ott van Isten keze, akik Vele akarnak járni. Az istentiszteletet követően a családtagok megosztották a jelenlevőkkel szavalataikat, énekeiket, gondolataikat. Ezzel egybekötve megtörtént a családok bemutatkozása is. Az alapítvány vezetősége örült annak, hogy együtt láthatta ezeket a családokat, és hogy a nehéz gazdasági helyzet ellenére még sok olyan szülő van, aki három, négy vagy annál is több gyermeket vállal. Ugyanakkor azt is fontosnak tartják, hogy felhívják az emberek figyelmét a körülöttük élőkre, hogy meglássák, ha nehéz körülmények között élőkkel találkoznak és próbáljanak önzetlenül segíteni ilyen esetekben. Balogh Anikó, diakónus

2012 január azonban az élet forrása van, olyan forrás, mely oltja a lélek szomját, mely életet ad. Egyszer Dávid király csata közben megszomjazott, mégpedig a Betlehem kapujánál lévő forrás vizére. Vitézei pedig életüket kockáztatva áttörtek az ellenségen és hoztak neki abból a vízből. Dávid arra az egy forrás vizére áhítozott, szülővároskája kútja után epekedett. Milyen jó is lenne, hogy ha bármilyen távolra is kerülnénk a szülőföldtől, azért nem felejtenénk el azt a forrást, melyre még a szülő, nagyszülő vezetett el, az élő forrást. Milyen jó lenne, ha hétről hétre szomjunkat ebből a forrásból oltanánk, mert ez az élet forrása. Aki elfelejt ebből inni, annak az a neve, hogy élő, pedig halott. S nézzétek csak, keresztyén testvéreim, milyen csodás is e forrás vize, mert cseppjei nemcsak öntöznek, hanem újabb és újabb forrásokat is fakasztanak. Ha engeded, hogy Krisztus vize, szeretete, sebhelyes keze megérintse szíved, akkor, mint a pusztában Mózes botjának ütésére, a te kőszívedből is víz fakad, mely megöntözi és áldottá teszi a csalárd forrásból ivók életét. Adja a kegyelem Istene, hogy buzogjon az élet, az örök élet beszéde reánk a következő héten is, hogy ne csak búvó patak legyen az istenfélelem életünkben, hanem állandó és kiapadhatatlan forrás. Ámen. Imádság Mennyei Atyánk, köszönjük a hátunk mögött hagyott év minden áldását, köszönjük az erőt és egészséget, betegségben a gyógyulást, gyászban a vigasztalást, elesettségünkben felemelő jobbodat. Egyszóval hála legyen Néked mindenért, életünk minden egyes percéért, de legfőképpen a Te bátorító, életet adó igédért. Úgy járulunk színed elé, mint megfáradt vándorok, lelkünk kitikkadt, már-már elepedt a világ sivár, forró sivatagában, s íme, jó helyre jöttünk, mert Nálad megleltük az élet forrását, lelkünk felüdülését. Kérünk, bocsásd meg nekünk azokat a gyenge pillanatokat, mikor nem Nálad, hanem a világ csábító forrásaiban keressük életünk boldogságát. Nem tudjuk ilyenkor, hogy mit cselekszünk. Kérünk Atyánk, küldd Szentlelkedet, hogy erősítse és gyámolítsa hitünket, vezesse sokszor eltévelyedő szívünket. Küldd el Lelked betegjeinkhez is, hogy erősítse a testileg, lelkileg megtört testvéreket, de küldd gyászolóinkhoz is, hogy lássák, te vagy az örök élet forrása. Áld meg Istenünk életünket, családjainkat, gyülekezetünket és népünket, áldj meg bennünket bölcsességgel, hogy életünk örömét és boldogságát mindig csak Nálad keressük. Ámen. Jakó Sándor Zsigmond, Jankafalva Dr. Gyökössy Endre

Amikor erősen fújt a Lélek
(Az apostolok Cselekedeteiről írt könyv magyarázata)

Járatlan út
ApCsel 8, 26-39 Szokatlan menet vonul a Jeruzsálemből Gázába vezető úron. A szerecsenek királyasszonya, akinek hivatali címe Kandaké, elengedte főemberét, komornyikját, hogy elmenjen és felkeresse a jeruzsálemi Nagytemplomot. Zarándokút-félén volt tehát. Vágyakozó szívű ez az ember és eunuch. Ezek magányos, szomorú emberek voltak. Állapotának különös jellege az, hogy nem imádkozhatott a templomban ott, ahol a többiek. Az ószövetségi törvények szerint megcsonkított ember csak a templom külső csarnokába léphetett. De ő még ezt is vállalta, csakhogy megközelíthesse a templomot. Nagy utat vállalt, noha tudta, hogy a többi „normális” férfi közé nem mehet, éppen csak a szent hely legszélén állhat meg. Gazdag lehetett (hiszen ő a királynő főkincstárnoka, pénzügyminisztere), volt elég pénze, hogy vásároljon egy Ézsaiás-tekercset. Amikor visszafelé jött a hintóján (minden bizonnyal többen kísérték), fennhangon olvasgatta az ézsaiási igéket. Egyszerre csak megállítja őt egy ember és azt kérdezi tőle: „Érted is, amit olvasol?” – Azt felelte: „Hogyan érthetném?” – És ekkor Fülöp, akit az angyal irányított erre az útra, felül mellé a hintóba. Különös út ez! Ezen az úton elkezdenek beszélgetni, mégpedig Ézsaiás 53. Részéről, és Fülöp megmagyarázza a főembernek az Igét. A szenvedő Messiásról, Jézus Krisztusról egyetlen Igét hirdet, egyetlen embernek. A főkincstárnok felteszi a kérdést: „Íme, itt a víz! Mi akadálya annak, hogy megkeresztelkedjem?” – Nyilván erről is beszélt neki Fülöp. Megkeresztelkedik, és elmondja a legszebb és legrövidebb hitvallást, ami valaha elhangzott: „Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia!” – Aztán az Úr Lelke elragadta Fülöpöt, az újonnan megkeresztelt pedig tovább ment az útján örömmel. Ezt a történetet nagyon jelentősnek tartom: az egyszemélyes szolgálat, a lelkigondozás alaptörténete. Arra már rájöttünk, hogy az egyház napjainkban már nem népegyház. Azt is tudjuk, hogy nem lehet parancsoló egyház, hanem csak szolgáló egyház! De arról ritkábban hallunk, hogyan legyen szolgáló egyház? Vagy ha hallunk is, csak arról tesznek említést, egyházunk a maga egeszében hogyan szolgáljon a világban. Erre szükség is van. De van az egyháznak egy speciális szolgálata is. Nem véletlen, hogy a Szentlélek kitöltése és az egyház megalakulása után azonnal ez a rész következik, olyan részletességgel megörökítve, mint Pünkösd története. Egy emberről szól ez a történet, aki árva lélek volt. Ha lélektani nyelven beszélnénk, azt mondanám, komplexusa van: eunuch, azaz férfi, és mégsem férfi. Jó állása van, megbecsült ember, mégis roppant magányos, hiába van sok pénze. Azonban kereső lélek!

Aki Isten igéjét hirdeti, azt a Sátán nem hagyja nyugton. Megkeresi a gyenge pontját, s ott támadja meg.[Mézcseppek]

4
Vállalja a hosszú utat, rengeteg kilométert, hogy legalább a templom külső pitvarához bejuthasson. Valamit keres. Nemcsak kereső lélek, hanem kifelé tartó lélek is. Szimbólumot látok abban, hogy kifelé tart a templomból, az egyházból, a határállomás felé, Izrael és Egyiptom határállomása felé. Sok „kifelé tartó” ember él közöttünk, sebzett, magányos, kereső lelkek, akik kifelé tartanak az egyházból. Magányosak, árvák, keresnek valamit – és távolodóban vannak „Jeruzsálemtől”. Hadd idézzem André Gide-et, a nagy francia írót, aki azt mondta: „Nekem az Atya kell, de a háza nem!” - manapság sokan vannak, akiknek Isten kellene, de háza, egyháza már nem. A távolodó ember, aki távolodik Jeruzsálemtől, és közeledik a határállomás felé, amit ha átlép, senki többé nem éri őt Jeruzsálemből, az egyház részéről. Azon a határállomáson ő átmehet, eltűnik és el nem érhető. És ennek az egyetlenegy embernek szolgál az egyetlenegy emberben az egyház! Döntő jelentősége van ennek a szolgálatnak azért is, mert Fülöp angyali küldött, a Lélek inspirálja. Nem papi ember volt, még csak nem is tartozik a kis tanítványi körbe, talán még azon százhúsz közzé se – legalábbis nem tudunk róla – akik elsőként kapták a Szentlelket. Olyan diakónus-féle. A Bibliából azt tudjuk róla, hogy négy hívő lánya volt, akik prófétáltak (ApCsel 21, 8-9). Többet alig tudunk Fülöpről. Szürke ember, akinek a lénye mélyén mégis megszólalt az angyalhang: Eredj! Járatlan út ez! Sajnos még mindig járatlan út ez a szolgálat, vagy nagyon kevesek által járt út. És ő megy, akkora utat tesz meg, mintha Budapesttől Szolnokig gyalogolna. Egyetlenegy emberért! Vegyük észre az egyszemélyes szolgálat döntő jelentőségét! Itt a bibliai alap. Hogy mennyire lényeges, erről vall Billy Graham, a világ egyik legnevesebb evangélistája, aki megszokta már, hogy tízezrek előtt hirdesse az Igét. Amikor megkérdezték tőle, mit tart a legeredményesebb, legjelentősebb evangelizációs szolgálatnak, habozás nélkül azt válaszolta: az egyszemélyes evangelizációt. Amikor négyszemközt ülhetek valakivel és úgy beszélhetek vele. „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16). – Ezt a mondatot, „aranymondást”, az evangéliumok evangéliumát Jézus egy embernek mondja egy éjszaka, ezért tudunk róla. Mi tömegevangelizációs Igének szoktuk felhasználni. Nem mondom, hogy nem lehet, de Jézus egy embernek mondta! Feltűnt-e már, hogy legdöntőbb tanításai egyikét: „Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk” (Jn 4, 24) – egyetlenegy asszonynak árulja el, a samáriai asszonynak a kútnál? Vannak emberek, akik hihetetlenül vágynak arra, hogy találjanak valakit, akinek őszintén elmondhatják bajaikat, azokat is, amikről nem illik beszélni, de annál súlyosabbak. A négyszemközti, egyszemélyes „fülöpös” szolgálatnak hallatlan lehetősége van! Az igehirdető. Aki sok embernek prédikál – Spurgeon hasonlatával élve – kerti locsolócsővel próbálja megtölteni az elékerülő

Református Érmellék egyliteres üvegeket, illetve embereket. Némelyiket felborítja, némelyikbe belecsorog egy kis víz, de sok nem. Spurgeon így folytatja: - Amikor négyszemközt ülök egy emberrel, megfogom a „nyakát”, beleteszem a „tölcsért”, aztán töltöm az „élővizet”. – Találó a kép, ha kicsit érdes is. Ám tapasztaltam, hogy ez így van. Az evangelizációt nem akarom lebecsülni, de szeretném kiemelni a tömeg-evangelizáció mellett az egyszemélyes szolgálat jelentőségét, parancsát, és hallatlan lehetőségét. Kérdés, mik a feltételei ennek a járatlan útnak? Ismerni kell az „Igét”, a „magot”, amit vetek. És ugyanennyire fontos ismerni a „földet”, az embert, amibe vetem a magot. Nem lehet eléggé ismerni a „magot”, szüntelenül tanulmányozni kell. Ám a „földet” rendszerint még kevésbé ismerik a mi magvetőink. Pedig milyen földműves az, aki nem tudja megkülönböztetni a szikes talajt a zsíros termőföldtől? Ahhoz, hogy egyszemélyes szolgálatot végezhessünk, ez a két ismeret kell: az Ige ismerete és az ember ismerete. Az emberismeret mellé múlhatatlanul szükséges a Szentlélek is, aki megtanít bennünket olyan emberszeretetre, amelyre a lélektan nem tud megtanítani. – Bevallom, hogy én a lélektant ma is szüntelen tanulom, de csak a diagnózisban használom, hogy megállapítsam: körülbelül ki az az ember, aki előttem ül. Hiszen néhányan úgy jönnek hozzám: - Nem a paphoz jöttünk, hanem a lélektan doktorához! Maga mondja meg, mi az én bajom. – Elsorolja a szimptómáit és én, ha kell, tesztet csinálok vele, megszondázom. Hiszen ő se tudja, mi a baja, tehát el kell jutnom a diagnózisig. De a diagnózison túl nem használom a lélektant, mert járatlan út ez, és csak a Szentlélekkel tehető meg. Hol végezhetjük ezt a szolgálatot? Inkább az a kérdés, hogy hol nem? Mindenhol lehet és mindenkor. A halál pillanatában is. Gondoljunk Jézusra, Aki utolsó perceiben még egy egyszemélyes szolgálatot végez a keresztjén, amikor azt mondja az egyik latornak: „Még ma velem leszel a Paradicsomban”. Begyük komolyabban a járatlan út szolgálatát, az egyszemélyes szolgálatot, mert parancsunk van rá, engedélyünk, küldetésünk! Mindenkinek.
(Következő lapszámunkban folytatjuk)

A II. Helvét Hitvallás XIII. fejezet Mit tanítunk Jézus Krisztus evangéliumáról, az ígéretekről, valamint a Lélekről és a betűről
(Voltak a régieknek is evangéliumi ígéretei.) Az evangéliumot ugyan szembe szoktuk állítani a törvénnyel, mert a törvény haragot nemz és átkot mond, az evangélium pedig kegyelmet és áldást hirdet. János is azt mondja: A törvény Mózes által

2012 január adatott, a kegyelem pedig és az igazság Jézus Krisztus által lett (Jn 1, 17). Mindamellett bizonyos, hogy akik a törvény előtt és alatt voltak, nem voltak teljesen híjával az evangéliumnak. Voltak ugyanis nagyszerű evangéliumi ígéreteik, mint pl.: magodban megáldatnak a földnek minden nemzetségei (1Móz 22, 18). Nem múlik el Júdától a fejedelmi bot, sem a vezéri pálca térdei közül, míg eljő Siló (1Móz 49, 10). Prófétát támaszt az Isten a te atyádfiai közül stb. (5Móz 18, 15; ApCsel 3, 22). (Kétféle ígéret.) És azt is elismerjük, hogy az atyák éppen úgy, mint mi, kétféle ígéretet kaptak. Némelyik ígéret tárgya földjére és a győzelmekre, ma pedig a mindennapi kenyérre vonatkozó ígéretek. Más ígéretek tárgyai – akkor is, most is – mennyei és örökkévaló dolgok, tudniillik az isteni kegyelem, a bűnbocsánat és az örök élet a Jézus Krisztusban való hit által. (Kaptak az atyák nemcsak testi, hanem lelki ígéreteket is.) Voltak pedig a régieknek nemcsak külső vagy földi, hanem lelki, sőt mennyei ígéreteik is a Krisztusban, Mert Péter azt mondja, hogy az üdvösség felől tudakozódtak és nyomozódtak a próféták, akik az irántunk való kegyelem felől jövendöltek stb. (1Pt 1, 10). Ezért mondja Pál apostol is, hogy Isten az ő evangéliumát eleve megígérte az ő prófétái által a szentírásokban (Róm 1, 2). Innen tehát kivilágosodik, hogy a régiek nem voltak teljességgel, híjával minden evangéliumnak. (Micsoda tulajdonképpen az evangélium?) És ámbár ilyen mértékben volt a mi atyáinknak evangéliumuk a próféták írásaiban, amelynek révén a Krisztusban való üdvösséget is elnyerték hit által, mégis szigorúbb értelemben azt az örvendetes és boldog üzenetet mondjuk evangéliumnak, melyben nekünk először Keresztelő János, azután maga Krisztus Urunk, majd az ő apostolai és az apostolok utódai hirdették a világnak, hogy Isten már beteljesítette azt, amit a világ kezdete óta ígért, és elküldte, sőt nekünk ajándékozta egyszülött Fiát és benne az Atyával való megbékélést, bűneinknek bocsánatát, minden teljességet és az örök életet. Ezért azt a négy evangélistától megírt történetet, amelyik kifejti, hogyan végezte el, vagy hogyan töltötte be mindezt Krisztus, mit tanított és mit cselekedett és hogy benne a hívőknek megvan minden teljessége, helyesen nevezzük evangéliumnak. Az apostoli prédikálást és írást pedig, amelyben kifejtik az apostolok, hogyan adta nekünk az Atya a Fiút és benne mindent, ami életünkhöz és üdvösségünkhöz szükséges, helyesen nevezzük evangéliumi tudománynak, úgyannyira, hogy még ma is méltán viseli ezt a szép nevet, ha tiszta és elegyítetlen. (Lélek és betű.) Az evangéliumnak ezt a hirdetését ugyancsak az apostol a Lélek szolgálatának hívja azért, mert a megvilágosító Szent Lélek teszi hatásossá és élővé hit által a hívők fülében, sőt szívében (2Kor 3, 6). Mert a betű, melyet szembe szoktak álltani a Lélekkel, jelöl ugyan minden külső dolgot, de leginkább a törvény tudományát, amely, ha nem járul hozzá Lélek és hit, a nem élő hittel hívőkre Isten haragját vonja, és őket bűnre ingerli. Ezért az apostol a halál szolgálatának is nevezi. Erre vonatkozik ugyanis az apostolnak az a mondása: A betű megöl, a Lélek pedig megelevenít. A hamis apostolok egy a törvény hozzáelegyítésével megrontott evangéliumot hirdettek, mintha Krisztus a törvény nélkül nem tudna bennünket megtartani. (Szekták.) Ilyeneknek mondják az ebionitákat, akik egy Ebion nevű eretnektől származtak és a nazareusokat, akiket régente mineusoknak is hívtak. Mindezeket elítéljük mi, akik tisztán hirdetjük az evangéliumot és azt tanítjuk, hogy egyedül a Lélek által és nem a törvény által igazulnak meg a hívők. Erről a dologról a megigazulás címe alatt nemsokára bővebben is szólunk. (Az evangéliumi tanítás nem új, hanem a legrégibb tanítás.) És ámbár az evangéliumi tanítás, amikor először hirdette azt Krisztus, új tanításnak látszott a farizeusok törvény-tanításához képest – amint Jeremiás is „új szövetségről” jövendölt – valójában azonban nemcsak régi volt és még mindig az […], hanem régibb mindenféle tanításnál a világon. Isten ugyanis öröktől fogva eleve elhatározta, hogy a világot Krisztus által tartja meg és az evangélium által ezt az ő örök végzését és tanácsát jelentette ki a világnak (2Tim 1, 9 sk.). Ebből világos, hogy az evangéliumi vallás és tanítás minden múlt, jelen és jövendő tanítás között a legrégibb. Ezért mondjuk, hogy mindazok szégyenletesen tévelyegnek és Isten örök tanácsához méltatlan dolgokat beszélnek, akik azt állítják, hogy az evangéliumi tanítás és vallás csak napjainkban keletkezett és alig harmincéves. Ezekre talál Ézsaiás prófétának az a mondása: Jaj azoknak, akik a gonoszt jónak mondják és a jót gonosznak; akik a sötétséget világossággá s a világosságot sötétséggé teszik, és teszik a keserűt édessé, s az édeset keserűvé! (Ézs 5, 20).
(Következő lapszámunkban folytatjuk)

Határmenti lelkésztalálkozó
Már több mint egy évtizedes hagyománya van annak, hogy a román-magyar határmenti egyházmegyék református lelkészei esztendőnként találkoznak, hogy közös illetve sajátos szolgálati nehézségeiket, vagy elért sikereiket megosszák egymással és ezeket megbeszélve törekedjenek együtt építeni Isten Anyaszentegyházát. 2011-ben, az Érmelléki Református Egyházmegye szervezésében valósult meg a „Határmenti Lelkésztalálkozó”, melyen mind az öt egyházmegye (Romániából az Érmelléki és a Bihari, Magyarországról a Debreceni, Hajdúvidéki és a Bihari) képviseltette magát. A kétnapos rendezvényre 2011. szeptember 7-8-án került sor. A kellemes őszi napon mintegy 60 lelkipásztor gyűlt össze a határ két oldaláról Bihardiószegen, s a testi táplálék után következett a lelki eledel is, Vad Zsigmond, a Debreceni Református Egyházmegye

6
esperesének Igehirdetési szolgálata által. Az egybegyűlteket, házigazda minőségében, Rákosi Jenő érmelléki esperes köszöntötte, s a kapcsolatok kialakítására és ápolására buzdította a lelkészeket, majd Isten áldását kérte a rendezvényre.

Református Érmellék intézmény jól képzett munkásai, elindultunk, hogy a révi cseppkőbarlangot megtekintsük. A jól sikerült kirándulást Bereczki András, paptamási lelkipásztor áhítata zárta, majd a kellemesen eltöltött napok emlékével tért mindenki vissza az őrhelyére.

A hegyközszentmiklósi gyógyfürdőn elfogyasztott ebéd előtt, Gellért Gyula bihardiószegi lelkipásztor tartott értékes előadást Bocskai István fejedelem szabadságharcáról, kihangsúlyozva, hogy „a fejedelem azok közé tartozott, akik hatalmukat, vagyonukat nem csupán a maguk, hanem az ország, a nemzet, az emberiség javára igyekezett hasznosítani, áldozni”.

A 133. zsoltárt idézve adunk hálát kegyelmes Istenünknek, a határmenti lelkésztalálkozó áldásaiért: „Íme, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak!” (Zsolt 133,1). Rákosi Jenő Esperes

Fogyatékkal élők találkozója
2011. december 10-én tartotta az Érmelléki Református Diakóniai Alapítvány a fogyatékkal élők és családtagjaik számára megrendezett találkozót. Délre érkeztek a meghívottak. Balogh Anikó az Érmelléki Református Diakóniai Alapítvány diakónusa köszöntötte néhány szóban a megjelenteket. Rákosi Jenő az Érmelléki Református Egyházmegye esperese is köszöntötte az egybegyűlteket majd az Ézsaiás próféta 30. részének 18-21 verseit olvasta fel. Az igei magyarázat során hangsúlyozta, hogy mennyire fontos az ünnepi készülődés során a lelki felkészülés is, hogy ne csupán külsőleg készüljünk a Karácsony ünnepére, hanem lelkileg is hangolódjunk Krisztus visszajövetelére. Beszélt arról, hogy többféle várakozás van. Mindannyiunk várunk valamire, de Isten is vár ránk, hogy mi is irgalmát kérjünk nap, mint nap, hogy naponta keressük Őt. Isten azért várja az Ő gyermekeit, hogy könyörüljön rajtuk. Ő kegyelmét ajánlja fel azok számára, akik hisznek Benne. Esperes úr elmondta azt is, hogy mindenki, aki Istenhez kiált, könyörületben részesül, Isten meghallgatja a Hozzá fordulók sírását, könyörül rajtuk, felel nekik. Az Úr kenyeret és vizet ad a nyomorúságos időkben. Fontos az azonban, hogy ne csak a testi táplálékokkal éljünk, hanem a lelkünket is tápláljuk az igével. Végül az Ige rámutat arra az útra, amelyen járnunk kell. Az istentiszteletet követően a fogyatékkal élők családtagjai készültek szavalatokkal, karácsonyi

A délutáni órákban Dr. Kéri Gáspár mutatta be a Gálospetriben és Szalacson működő tájházakat, melyek a múlt egyszerű, de szép és tiszta világába röpítették az érdeklődőket. A találkozó első napja Micskén zárult, ahol a vacsora után még hosszan lehetett beszélgetni, ismerkedni, tapasztalatokat cserélni. Csütörtök reggel Szabadi Árpád, a Hajdúvidéki Református Egyházmegye esperesének áhítatával indult a nap, majd Gavallér Lajos micskei lelkipásztor tartott előadást a Micskei Református Egyházközség történetéről. Miután megcsodáltuk a micskei templomot, a Timóteus házat és a Sámuel bentlakást, ahol szegény, rászoruló gyerekek tanításáról, étkeztetéséről és szállásáról gondoskodnak az

2012 január énekekkel, együtt próbáltunk hangolódni a Karácsony ünnepére. terveztük a találkozó megtartását, de erre sajnos anyagi okok miatt nem volt lehetőségünk. Hálásak vagyunk Istennek, hogy megindította támogatóink szívét és lehetővé vált számunkra, hogy idén megszervezzük ezt az alkalmat! Balogh Anikó, Diakónus

Gálospetri kórusa

A templomban, szolgálva Ebéd előtt mindenki bemutatkozott, hogy akik nem ismerték eddig egymást, ők is megismerkedjenek. Ezúton is köszönjük a székelyhídi asszonyok segítségét, akik egész délelőtt a konyhában munkálkodtak azért, hogy mi meleg ebédet kapjunk. Ebéd után levelet írtunk a holland támogatóinknak, melyben megköszöntük, hogy adományaik révén lehetővé tették számunkra azt, hogy találkozhassunk. A levelet mindenki aláírta, a gyermekek pedig rajzokat készítettek, melyeket szintén el fogunk küldeni a holland testvéreinknek. A közös csoportkép elkészítése után sor került a csomagok kiosztására, majd mindenki lassan hazaindult.

Az 1993-as kórustalálkozón, Bihardiószegen A legrégebbi dátum, amely emlékezetben fennmaradt: 1940. Hogy azelőtt létezett-e kórus vagy sem, ezt senki nem tudja. 1940-től 1944-ig működött férfikórus, amely huszonegy személyből állt és három szólamra énekelt Kádár Miklós lelkipásztor vezetésével, de csak temetéseken énekeltek. Azután 1944-től jött a háború és mindenkinek be kellett vonulni. A háború után kevés idő elteltével újraszerveződött a kórus. 1952-ben az énekkar kibővült asszonyokkal és vegyes kórusként működött tovább. Négy szólamban énekeltek. A kórus harminckét személyből állt és már a templomi istentiszteleteket is szépítette, ünnepélyekkel és szavalatokkal. Ez a kórus csak négy évig szolgált Tamás Vilmos kántor vezetésével, azután 1956-ban feloszlott.

A találkozó résztvevői Az ÉRDA nyilvántartásában jelenleg 72 fogyatékos család van, melynek a fele jelen volt a találkozón. A találkozás öröme szomorúsággal is vegyült, hiszen a csoport egyik tagja súlyos sebfertőzés miatt kórházba került, így nem tudott eljönni a találkozóra. A szomorú arcok is bizonyítják, hogy mennyire összeforrt csapatról van szó, és mennyire aggódnak egymásért a csoport tagjai. Már tavaly is

1993. augusztus 28. Templomszentelési ünnepség

8
A férfiak újraszervezték a csoportot, a kántor vezetésével három szólamban énekeltek, de ismét csak temetéseken. Ez a kórus kb. huszonkét személyből állt. Népdalokat is énekeltek három szólamra. A kommunista rendszer a kórusmozgalmat beszüntette. Nagy erőfeszítések árán K. Szávó Vilmos vezetésével 1986-tól titokban működött egy kétszólamú női kórus, amely ünnepélyeken szolgált és más falvakba is elmerészkedett, nem kis kockázatot vállalva. A kórus huszonhárom személlyel indult és mindmáig fennmaradt. Sajnos 1999-től már csak időszakosan szolgálnak, tizenhat személlyel, többnyire csak a hozzátartozóik temetésén. Kórustalálkozókon is részt vettek szép éneklésükkel és példamutató fegyelemmel más kórusok számára. Ezt követően az ünnepélyeken az ifjúsági dalárda szolgált egyszólamú énekekkel.

Református Érmellék A 2005-ös és a 2008-as kórustalálkozókra sikerült háromszólamú énekeket betanulni. A kórus repertoárja kb. kétszázötven éneket ölel fel. Többségét egy szólamra éneklik, de mintegy harminc éneket megtanultak két szólamra. Minden imahétre tíztizenkét énekkel bővül a repertoár. [Forrás: Orosz Otília Valéria: Téged, óh Isten, dicsérünk. Kórusok az Érmelléki Református Egyházmegyében, Nagyvárad 2009]

Isten és a gyülekezet szolgálatában
Tizenöt éves az érszőllősi Immanuel énekkar Hálaadó istentiszteletet tartottak 2011. március 20-án Érszőllősön, a helyi kórus fennállásának 15. évfordulóján. Ez alkalomból, a kórus egyik tagja, dr. Sántha Levente foglalta össze, az Urat énekével dicsérő közösség történetét. Volt egyszer – hol nem volt? – a szilágysági dombok között megbújt faluban egy református gyülekezet, mely természetéből fakadóan szeretett énekelni. Tősgyökeres lakói tudni vélik, hogy abban az egyházközségben is a jó hangú atyafiak dalárdába csoportosultak, és zengedeztek nemcsak a saját templomukban, hanem a tasnádi járás több településére is elmentek az Üdvözítőt szolgálni. Olyan családok is éltek akkor Paczalon, ahol mind a négy szólamnak volt képviselője. A kényszerítő körülmények okán az akkori kórus működése nem lehetett folyamatos, a régi dalnokok közül manapság már kevesen vannak az élők sorában. Az egyházközség életében történt megtorpanás szerencsére a ’80-as évek elejétől megállt, az említett gyülekezet ma is élő közösség, megújult templomában, szervezetten lelki gondozásban buzgólkodik. A múlt század ’90-es éveiben eljött az az idő, amikor ismét szép hangú, fiatal társaság jött össze énekekben imádkozni. Az indulásra így emlékszik vissza Székely Lajos, az akkori lelkipásztor: „1996 februárjában Bihardiószegen, a lelkészi adminisztrációs gyűlés alkalmával közölte velem nt. Gellért Gyula esperes úr, hogy az érmelléki református kórustalálkozó abban az évben Érszőllősön tartatik. Hiszem, hogy ebben az életben semmi sem történik Isten akarata nélkül. Tehát isteni akarat szerint abban az esztendőben az egyházmegye kórustalálkozóját Érszőllősön kellett megtartani. Egy másik gond az volt, hogy gyülekezetünkben nem működött többszólamú kórus. A legjobb megoldás számunkra mégis csak az lehetett, hogy felnőttekből kórustagokat toborozzunk, és alakítsunk egy négyszólamú dalárdát, amelynek vezetője, a most is hűséggel munkálkodó Dolhai Benjámin kántor testvérünk lett. Mindketten sokat munkálkodtunk a tagtoborzáskor, ami azért sikerülhetett jól, mert amikor néhányukat összegyűjtöttük, utána már ők is azon fáradoztak, hogy még többen legyenek. A vegyes kórus első

1994-Érmihályfalvi kórustalálkozó 2002 óta Sass Gáspár Sándor a kórus vezetője. A mintegy tíz-tizenkét stabil alaptaghoz (főleg a nőszövetség soraiból) társul olykor még nyolc-tíz alkalmi énekes, főleg kórustalálkozók idejére. Nagy öröm, hogy öt-hat fiatal is tagnak számít immár. A kórustalálkozók rendszeres résztvevői, s emellett imaheteken, ünnepségek, temetések alkalmával szolgálnak.

A kórus próba közben, 2007

2012 január fellépése itthon, a kórustalálkozón történt, és több mint 30 taggal kezdte el a szolgálatot. Még 1996-ban kórusunk énekelt a zilahi református templomban is, az egyházkerületi kórusok találkozóján. Nagy áldás volt számunkra, hogy a mi Urunk ilyen lehetőséget adott nekünk az Ő dicsőítésére.” (Érszőllősi Kiáltó 2006. július.) szótlanul Péter Ella zenetanárnő munkája mellett, aki a tökéletesen szép, és visszafogott éneklésre próbálta hangolni a kórust; a kánonéneklés és zsoltárfeldolgozások gyakorlásában és előadásában nélkülözhetetlen segítséget nyújtott karnagyunknak. Mivel kórusunk az idén már 15 éves múlttal rendelkezik, megemlékeztünk az indulás óta eltelt időszakról. Úgy alakult, hogy ez a visszatekintés 3 naposra sikeredett. Az utóbbi években az énekpróbákat péntek esténként tartottuk, s a március 18-in, a zenei anyag gyakorlása mellett bárki elmondhatta benyomásait azon kérdés köré csoportosítva, hogy mit jelent (ett) számára a kórustagság. A múltba- és magunkba nézés szombaton is folytatódott, amikor karnagyunk – Dolhai Benjámin – vacsorát adott a kórus tiszteletére, amit néhány gyülekezeti tag által készíttetett, hangsordíszítésű torta koronázott meg. A vasárnapi istentisztelet is a kórusról szólt, az igehirdetés a 96. zsoltár üzenetét magyarázta, majd a vegyes kórus szolgálata következett. Az énekszámok között kórustörténeti összefoglalókat is hallgathatott a gyülekezet, amik kitértek a múlt századbeli régi dalárda és a kántorok működésére is. A köszöntések és áldáskívánások után minden kórustag emléklapot kapott eddigi szolgálatait honorálandó. Egyházunk életében egy idő óta megszokott, hogy havonta, egy vasárnap délután zenés áhítatra hívja össze híveit Illyés Tamás Zoltán lelkipásztor. Március 20-án karnagyunk meghívására a zilahi református kollégium Anonymus vegyes kara látogatott el hozzánk, amely előadás a minőségi éneklés felemelő hangulatával töltötte be templomunkat. Megható ünnepségsorozat volt.

A 15. Születésnapját ünneplő kórus A 13-14 alapító taggal beindult négyszólamú kórus az „Immanuel” nevet vette fel, jelentése: Velünk az Isten – erre a hitre története során néhányszor szüksége is volt. Lendületénél fogva a fiatal dalegylet szépen fejlődött, a vasárnap délutáni próbákon nemegyszer sikerült minden szólamnak megtanulnia a kórusmű ráeső részét, és összeénekelnie azt a többiekkel. Másfél év teltével 30 többszólamú szerzeményt és zsoltárt jegyezhettünk a repertoárba. Jelenleg 60-65 énekből válogathatunk, amiket itthon, kórustalálkozókon és imaheti alkalmakon adunk elő. Hogy miért nem volt töretlen munkálkodásunk az évek teltével – ami az énektanulások számának csökkenéséből mérhető le igazán – ahhoz az 1997-es önmagamat idézem: „Nem véletlen ez, ugyanis több időt igényel a régebb tanultak folyamatos csiszolgatása, meg a kórustagok próbákon való jelenléte ebben az esztendőben meggyengült. Néhányan vasárnap is dolgoznak, másokat családi helyzete akadályozza e rendszeres jelenlétben, nem beszélve az »igazolatlan« hiányzókról. Talán ha gyakoribb kihívások lennének helyben vagy kiszállásban, az ösztönző erősebb lenne az utóbbiak számára. Szerencsére az énekkar magja kialakult, minden szólamnak megvannak az alapemberei, akik hál’ Istennek lelkiismeretesebbek a »turistáknál«. Mint minden csapatnál, menet közben itt is van feltöltődés és lemorzsolódás, meg az élet - diktálta rövidebbhosszabb távolmaradás.” (Margitta és vidéke 2007. december.) Kórusvezetőnk velünk együtt „igényesedett” abban az értelemben, hogy amikor jól berögzültek az énekek, vagy régebben tanultakat elevenítettünk fel, állandó csiszolgatásakkal és a zenei előjegyzésekre való rászoktatással javított előadásmódunkon, a mondanivalót hangsúlyozandó. De nem mehetünk el

A születésnapi finomság „Lelkünk az ének szárnyán Isten felé száll” Érdemes röviden összefoglalni az alapító és társult kórustagok vélekedését a karéneklés belső élményeiről. Függetlenül attól, hogy a millecentenárium évében, egyházkerületi sugallatra több településen templomi énekkar alakult (az új református énekeskönyv szerinti, eredeti ritmusban történő előadásmódnak a gyülekezeteket segítő

10
énektanulására), tagjaink úgy érzik, hogy ez egy olyan szolgálat, ami újabb szolgálatokra sarkall. Akkor is, ha a kórusban éneklők zöme nem zenei őstehetség, még kevésbé kottaolvasó, de a hangcsiszolásban rengeteget segít az együtténeklés.

Református Érmellék

Lelkészértekezletek az Egyházmegyében „Tedd meg mindazt, ami kezed ügyébe esik…”
Az elmúlt esztendőben két alkalommal gyűlt össze értekezletre az Érmelléki Egyházmegye lelkészi kara. Az első még az esztendő tavaszán, március 24én, Székelyhídon került megtartásra. Dr. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökének igehirdetésével kezdődött az együttlét. A 4Móz 34, 1-skk. versei alapján megfogalmazott igei üzenetben a püspök úr gyermekkori emlékét idézte fel, amikor egy karácsonykor a családban megjelent az első televízió, és Martin Bubber beszélt az egyik adásban arról, hogy csak Isten szent. Határokról van szó az igében, de amikor emberek húzzák meg a határokat, és nem Isten, akkor abból viszály, háborúskodás, egymás megsebesítése következik. Nemzedékeken átívelő nyomorúságok származnak az ilyen földosztásokból.

Előtérben a kórus vezetője, Dolhai Benjámin A gyülekezet közösségén belül is lélekmelengető a valahová tartozás érzése, erős közösségformáló erővel bír. A visszajelzések zöme is arról tanúskodik, hogy a hívek örömüket lelik kórusunk dalolásában, büszkék a vendégszolgálatokra, mert gyülekezetünk értékét öregbíti. A később csatlakozottak is tapasztalják a közös éneklés katartikus élményét. Maguk a kórustagok igénylik az istentiszteleteken történő gyakoribb zenés szolgálatot, viszont ahhoz a próbákon való kitartóbb részvételre lenne szükség. Az alapítóként ma is kardalos nyugalmazott lelkipásztor véleménye, hogy akik szívügyüknek tekintik a kórustagságot, azok úgy vágyódnak az éneklésre, mint az éhes ember a kenyérre, viszont hit, összetartás és akarat hiányában nem lehet eredményes, közös munkát végezni. Ismét Székely tiszteletest idézem: „Azóta minden évben megjelentünk a kórustalálkozókon Istent dicsőítő énekeket dalolva. Mindig öröm tölti el a szívet ilyenkor, mert érezzük, hogy lelkünk az ének szárnyán Isten felé száll. Van-e boldogítóbb érzés számunkra, mint az Ő közelségében hittel járni és élni? Egyedül Ő az, aki képes ügyünket diadalra vinni, mekkora kegyelem a számunkra, hogy szent fia, az Úr Jézus Krisztus által a maga közelségébe hívogat minket. Amikor énekelünk, úgy érezzük, Ővele vagyunk. Úgy gondolom, a gyülekezet is – miközben ránk figyel – azt érzékeli: itt van Isten köztünk.” Vagyis Immánuel, így sokáig jövőnk lehet! Sántha Levente, kórustag  Ha valaki alszik a gyülekezetben, akkor ébresszétek fel a prédikátort. (C.H. Spurgeon). Van olyan bűnbánat, amely fölött bűnbánatot kell tartani. (C.H. Spurgeon).[Mézcseppek]

A püspök úr egy korábbi szolgálatán, Debrecenben Az Ige Isten földosztásáról beszél. Lévi törzse nem kap semmit. Isten azonban megígéri, hogy gondoskodni fog róla. Az anyaszentegyház nem rendezkedhet be a földi lét keretei közé véglegesen, mert Úr az ő öröksége is. Lévi törzse az egyetlen, amelyik Mózes mellé áll, amikor a nép aranyborjút öntet. A földet becsülni kell. Az emberiség romboló munkája a természettel szemben az ige gondolatához vezet: meg kell húzni a határokat. Az önpusztítás, rombolás, környezetszennyezés határait is. Vagy a szelídek öröklik a földet, vagy nem marad örökség, ahogyan az Úr Jézus is tanított a Hegyi Beszédben. Dr. Bodnár Ákos nyugalmazott sebész, volt főgondnok tartott előadást. Isten igéjét hirdetni a világban nem megtiszteltetés, hanem kegyelmi ajándék. Hetvenhárom évesen ő is kegyelmi ajándékként éli meg, hogy lelkipásztorok előtt szólhat. Utalva az igemagyarázatra, bizonyságot tett arról, hogy a Föld az Úré. Úgy, ahogy a Bibliában olvassuk, hogy Izráel népe a honfoglaláskor csak bérbe vette Kánaán földjét, úgy kapta a magyar keresztyén ember is a Kárpát-medencét lakóhelyül. Útalt a Japánban

2012 január bekövetkezett földrengésre, és a fukusimai atomerőmű katasztrófájára, amely emlékeztet bennünket arra, hogy rossz irányban haladunk, kockáztatjuk a jövőnket, veszélyeztetjük az egész világot. Orvosként sokszor tapasztalta: voltak, akik megtorpantak, amikor megsejtették, hogy műtét vár rájuk, elmentek, más gyógymódot kerestek, de az nem segített rajtuk. Ők döntöttek. Sokan így vannak Jézus Krisztussal is. Meggondolják magukat, nem mernek közelíteni, mert félnek a fájdalomtól, amivel a beteg rész kimetszése, meggyógyítása jár. A délelőtti program végeztével délután ünnepélyes keretek között Ft. Csűry István püspök úr felavatta a székelyhídi temető ravatalozójában az új lélekharagot. A 121 zsoltár szavaival szólt a megjelentekhez: „Az Úr megőriz téged minden bajtól, megőrzi lelkedet.” A harag hangjáról mindig eszünkbe kell jusson, hogy a mi Teremtőnk a halálon túl is gondviselőnk, és mindannyiunknak mint a harang szavának és a lélek haragjának, hirdetnünk kell a könnyhullatások idején, hogy bár nehéz az élet, a hívő ember bizalommal tekint a jövő felé. Gavrucza Tibor lelkipásztor megköszönte a harag beszerzésében való mindennemű segítséget, valamint a püspök úr szolgálatát is. A délután folyamán Thurzó Zoltán nagyváradi zongoraművész előadására került sor, amelyet már méltatlanul kevesen hallgattak meg. Elsősorban Liszt Ferenc, de Grieg és Chopin darabjai is felcsendültek a koncerten. Kulcsár Árpád, Főszerkesztő

Dr. Bodnár Ákos Az emberiségnek nagy árat kell fizetnie az Istentől való elfordulásért. Az előadás témáját a szervezők a Prédikátor könyve 9, 10 (12-Károli) alapján jelölték ki: „tedd meg mindazt, ami a kezed ügyébe esik, és amihez erőd van…”, illetve a Károli-fordítás szerint: „Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedjed…”. Az aktivitás csak akkor jó, ha a megfelelő helyen, a megfelelő időben, a megfelelő módon fejtik ki. Mint egy hídon álló ember, vagy aki kereszteződéshez érkezik, el kell dönteni, hogy merre megyünk.

Egyházi anekdoták
A halottak egyháza
Az öreg püspök a k…i gyülekezetet látogatva ott a presbitérium előtt feltette többek közt ezt a kérdést is: - Mennyi volt a kegyes adományok összege a múlt esztendőben? A k…i papnak könnyű volt erre megfelelni, mert csak egy szót kellett kifejteni: - Nihil! – ami magyarul annyit tészen, hogy egy lyukas garast sem! A püspök meghőkölt: megnyitotta volna szívét a markát?! Hallgattak a tanácsbeliek nagy hallgatással. A püspök tovább faggatózott: - Hát egyházi terhek viselése címén milyen summa jött be a múlt esztendőben a gyülekezet köz- és tanácsos tagjaitól? Megint felelt a k…i pap, s szava megint csak egy szó volt: - Nihil. A püspök felugrott ültéből, talpra állította az indulat. A szava megharsant: - Hát ki tartotta fenn ezt a nagy gyülekezetet a múlt esztendőben, ha kendtek se kegyes adománnyal, se teherviseléssel nem jöttek segítségül. A kérdésre a papot megelőzve egy kedélyes, vén presbiter felelt, oktatólag a temető felé intve:

A harang megszólal

12
Hogy kik tartották fenn? Hát a halottak, kérem! Az ámuló püspöknek magyarázni kezdték, hogy az első egyháztagok azért nem segítették semmivel egyházukat, s azért nincs is felelősségük gyülekezetükkel szemben, mert feleslegesnek vélik. Régi kegyes ősök, halott ősök ugyanis annyi földet, házakat, alapítványokat, erdőket, szőlőket, s más javakat hagytak az egyházra, hogy abból kitelik a pap tartása, meg a számos segédlelkészé, meg a kántoré, meg mindennemű más kiadás, és építés… A püspök hallgatta, hallgatta őket, s arca mind jobban elborult. Egyszer aztán intett, hogy elég a beszédből, most már ő akar szólni. Megszólalt ilyen szavakkal: - Mély borzongással eszmélek rá ímé, hogy nem élő gyülekezetben, hanem egy kriptában vagyok…és ilyen tenorban folytatá beszédét, melybe belevezette a még a messze Afrikában hiéna névre hallgató állatot is, mely alkalmatos címerük lehetne a k…iaknak, mivelhogy az is szinte halottakból élt. Zuhogott a püspöki intelem, de úgy, hogy egyesek nyögtek, mások fújtak belé. Egy vérmes, büszke presbiter egyszerre csak közbekiáltott: - Ne csak mindig ezt az egy hibát, uram! Van a gyülekezetünkben azért jó is. Erről is legyen szó! A püspök rávillantotta szemét a közbeszólóra: - Hogy hívják kendet? - Kondás Kovács Kálmán a becsületes nevem. mondta a százharminc kilós, tekintélyes presbiter. A püspök odalépett eléje: - Ismeri kend Harkányt?! - Ahun a forró víz bugyog ki a földből? Ismerem! A püspök arrafelé tekintett: - Nohát! Ott gyógyítatta a reumáját egykor két ember. Kis Károly, és Nagy Nátán. S mikor a fürdőzés után masszírozták őket, hát, Nagy Nátán úgy ordított fájdalmában, hogy a fürdő ablakai szinte remegtek bele. Míg ellenben Kis Károly, miközben a lábát kenték, még csak a pipát sem vette ki a szájából. Elcsodálkozék ezen Nagy Nátán, s mondá egyszer: Hogyan van az, szomszéd, hogy én, ha beteg lábamat kenik, majd megháborodok, kend meg olyankor is pipál nyugalmasan? Mire Kis Károly oktatólag így felelt: - Ez azért van szomszéd, mert én a fájdalmat nem állom, s ezért az egészséges lábamat nyújtom oda a kenegetőnek. Had vesződjék azzal… S akkor magasra csapott a püspök szava: - Én nem azért vagyok itt, felebarátom, hogy a kendtek egészséges lábával vesződjek, hanem, hogy a betegséget kikenjem kendtekből, még ha fáj is a kenegetés… Akkor csönd lett egy darabig, bűnbánati csönd. Aztán a presbiterek sorából megszólalt egy hang: - Megértettük, püspök uram! S hogy valóban megértették, azt az bizonyította, hogy annak az esztendőnek a végén egy könyvre valót -

Református Érmellék tett ki azoknak a száma, akik részint kegyes adományokkal, részint felajánlásokkal segítették a gyülekezetet. S mikor a kurátor felolvasta év végén a hatalmas listát, és a nagy summákat, egy vén presbiter fejcsóválva így dünnyögött: - De hiszen, ha ez megy, akkor holnap nem lesz szükségünk a halottakra! [Közli: Gavallér Lajos, micskei lelkipásztor] IMAHETI FÜZET 2012 MEGJELENT!

ISSN 2068-5130 http://ermellek.ref.hu

Az Érmelléki Református Egyházmegye gyülekezeti lapja Megjelenik kéthavonta. Főszerkesztő: Kulcsár Árpád lelkipásztor. Szerkesztő bizottsági tagok: Illyés Tamás, Jakó Sándor Zsigmond, Mike Pál, Oroszi Kálmán, Rákosi Jenő lelkipásztorok. A szerkesztőség elérhetőségei: Postacím: 417570 Értarcsa nr. 251. Bihar megye. Tel: 0788-736190, E-mail: rujsag@yahoo.com. Nyomtatás: Color Print Nyomda, 450031 Zilah, 22 Decembrie utca nr. 66 Tel: 0260-661752. Felelős vezető: Major István, igazgató.

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful