You are on page 1of 146

Bakos József

Téren innen, időn túl
(Természetfilozófia-kozmológia)
Azoknak, akikké még lehetünk
Köszönetemet fejezem ki a könyv megszületésében játszott szerepükért
Horváth Mátyás barátomnak, némely randa majmokért,
Mészáros Milánnak, a majom öltöztetéséért,
id. Solty Lászlónak ötleteiért...
és mindazoknak, akik elviseltek engem is.
1
Tartalom
Bevezetés
I. fejezet - Metafizikai alapvetés
II. fejezet - Metafizikai alapvetés - a megközelítésről (új-régi gondolkodás)
III. fejezet - Metafizikai alapvetés - a természetfilozófia elhelyezése
IV. fejezet - Az Univerzum alaspektusai és alrendszerei
V. fejezet - A téridő.Speciális és általános relativitás-elmélet
VI. fejezet - A kvantumelméletről
VII. fejezet - A széttörtek egyesítése, szimmetriák és téridők
VIII. fejezet - A téridő fekete, szürke és fehér lyukai
IX. fejezet - a, Standard kozmológiai modell
b, Forró Univerzum modell
c, Általános elvekre támaszkodó modellek
(Steady State, stb.)
d, A gravitációs entrópia és vonatkozásai
e, Anizotrópia és antrópikus- elvek kozmológiája
X. fejezet - Inflációs modellek, térhibák, kvantumkozmológia
XI. fejezet - Kvantummágikus valóság
XII. fejezet - Függelék: a Téridőspirál-modell
Zárszó
2
"Indra egében gyöngyök hálózata feszül, olyképp elrendezve, hogy bármelyikbe is tekintünk, az
egészet látjuk benne. Ugyanígy, a világban minden dolog nem csupán önmaga, de minden mást is
magába zár, sőt, ténylegesen minden más ő."
Hua-yen (Virág füzér) Sútra
Bevezetés
E könyv elsődleges célja, hogy azon bázis eredeti-valódi ismeretéhez közelebb vigyen, amely a
reintegráció műveleteinek is kiindulása: vagyis a természethez (gör. physis). Az "eredeti" szó itt
szinonim a primordiális-genetikussal, tehát a "traditio" szerint próbálja elhelyezni a physist, így a
fizikai világegyetemet a metafizikai valóságba ágyazza. Ebből kövekezik természetszerűleg a
"megismerés" megfelelő értelmezése is: a megismerés maga is realizálás; gnosztikus és nem (csak)
diszkurzív-racionális - jobb esetben teoretikus - tudásszerzés. Azonban e pontig racionális eszközökkel
juthatunk el, s nem a kvalitásokkal és jogosítványokkal nem rendelkező modern mindennapi tudat
újabban felerősödöttként tapasztlaható törekvéseivel a homályos, diffúz "okkult" élmények, víziók,
revelációk után.
A természetfilozófia és kozmológia metafizikai aspektusú elhelyezése után kerül sor a konkrét
világmodellek ismertetésére, amely azonban a modern fizika egynémely belátását is feltételezi.
Utóbbin a standard, szolíd fizikai ismeretrendszert értjük. Az ember kritikai fakultásának
megerősítésével a szabad-inspiratív szellem (ruach, pneuma, spiritus) meglátása abban, amit a traditio
és vallási-ezoterikus szféra félreértelmezésével mellékesnek, vagy egyenesen akadályozónak akarnak
beállítani azok, akiknek "üzlete" a kritikátlan, elkötelezett, gondolkodásmentes "törekvőkben",
hívekben nyugszik: "barátom Platón, de az igazság méginkább az" s parafrázissal: lehet, hogy
Sakjamuni a világ végességének, vagy végtelenségének kérdését irrelevánsnak nyilvánította, de mégis
az idevonatkozó újabb (!) fejlemények negligálása inkább azt teszi irrelevánssá, anakronisztikussá, -
szellemileg, sőt, "spirituálisan" is... - aki szószerint szeretné venni az ilyen kijelentéseket. Semmilyen
valódi szellemi út nem lehet a szellemi igénytelenség, vagy lustaság szinonímája.
"Természet csak úgy ölthet a lélek által megpillantható alakot, lélek csak úgy különülhet el, ha
kezdetben egyesülve jelen vannak. Mert a Természet a lélek nélkül béna, a lélek a természet nélkül
vak." (Szánkhja-kárika XXI. ford. Fórizs László)
3
I.
"Az Úristen nem kockázik" - mondotta Einstein.
"De nem is a mi feladatunk, hogy előírjuk az Istennek,
hogyan működtesse a világot." - válaszolta Bohr.
"Az én alanyiságom és hozzá a teremtő - sok az agynak" - feleli Lautréamont a
"Maldoror énekei"-ben
Mindenekelőtt terminológiai tisztázásra van szükség: a metafizikai tradicionalitás létszemlélete nem
azonos a filozófia metafizikájának horizontjával, ami az előbbihez képest csak ontológiai (proté
philosophia)
1
, a lét végső fogalma, ezért kérdése is a "mi?". Míg a metafizikai tradicionalitás a lét -
nem-lét duálon túllépve a megnyilvánulatlan Abszolútumot tételezi, addig a "mi?"-hez képest helyezi
el az ismeretelméletet ("ki?"), a logikát ("miképpen?"), lingvisztikát-nyelvfilozófiát, metodológiát
("mivel?"), és a természetfilozóziát a filozófia
2
. Pl.. Hegelnél a triadikus fejlődés három fázisa: logika
(ontológiai szerepkörben), - természetfilozófia, - szellem filozófiája.
De ez a besorolás már refrektálatlan, ab ovo ontológiát involvál, melyben bizonyos kondíciók
vizsgálódás nélkül elfogadtattak. Ilyenek a permenideszi "döntés"-ből (ti. a létező van és a nemlétező
nincs) eredő gondolkodásmód, beállítódás és logika, ami arra vezethető vissza, hogy a megismerés,
mint deskripció megegyezés. Végülis, hogy külön van ontológia és ismeretelmélet, tárgy és tudat, lét és
nem-lét. A megegyezés, korrespondencia a szubjektum és objektum közötti korreláció.
Erre az előfeltevésre, az "elsődleges hasadásra" épül alesetként a lét (jobb esetben a léten belüli
létezés) teljes leírhatósága, sőt matematizálhatósága (modellálhatósága), a Galilei-féle matematikával
íratott "Természet könyve"-fikció
3
... Persze a "Nagy Elméletek", vagy a világképletek, egyenletek
igényei is ide redukálhatók, ahogy a "dolog"-fogalom és a ráépülő szemlélet is. Nevezetesen, van a
független "tárgyiság", és ez újra megközelíthető, sőt, asszimilálható - legalábbis post festum - a
"független" megismerő által, anélkül, hogy egymásra döntő befolyást gyakorolnának, nem is szólva
arról, hogy netalántán egyetlen valóságot képviselnének.
A végső alkotórész, végső anyagi plénum, vagy korpuszkula utáni vadászat motivációja is onnan
táplálkozik, hogy a "másság" (heteron), a dologiságba vonatott "világ" erőit elszakítják, majd (e
heteron létezés módján: fenomenálisan) újra bensőíthetőnek tételezik - de ezzel is még fenntartva a
hasadás gyökerét, hiszen a benső a külsővel korrelatív - a megismerés (szintén dologiasított, heteron)
aktusával a szubjektumba és csodálkozhatunk, ha utóbbi is dolog lesz a dolgok között: az
elveszítettség totálissá válhat, míg a valódi auton (az abszolút Alany) sosem lehet semmilyen
feszültség pólusa.
Ebből fakad az újkorban felgyorsult talajvesztés és frusztráló szemlélet, miszerint az ember térben és
időben mellekes szerepű "porszem" a nagyságrendek között. Az ember dignitása a metafizikai
tradicionalitásban nemcsak abban jelenik meg, hogy principális (elvek szerinti) centrális szerepét
visszakapja a létezők között - a tudat, az emberi esszencialitás térben és időben elhelyezése a proté
1
Metafizikai tradícionalitás = philosophia perennis filozófia (filozófiai metafizika, ill. ontológia)
2
Ebben a kérdésfeltevés-sorozatban - durván - a filozófiatörténet főbb stádiumai is tükröződnek.
3
Hogy a physisre hamis alternatíva a matematika, vagy nem matematika, az is jelzi, hogy egy szamár is átugrik
árkokon, anélkül, hogy ballisztikai számításokat végezne...
4
pseudosszal azonos immár-, hanem a tudatot a létfelettivel azonosítja, és így nemcsak a teret, időt, de
magát a fenomenalitást, a létezést, sőt, a megnyilvánultságot is messze meghaladónak tudja.
5
A metafizikai tradicionalitás szemlélete, mint filozófiai-hiperfilozófiai tételek hálója (László András
nyomán):
1, Az Abszolútum Metaphysicum radikális erejű tételezése;
2, A lét és a (legtágabb értelemben vett) tudat egybeesésének határozott kimondása;
3, A személy és Alany megkülönböztetése. Az Alany - mint Atman - a tudat és lét
középpontja;
4, Az abszolút mágikus szolipszizmus legvéglegesebb erejű tételezése;
5, Az Abszolútum Metaphysicum megvalósítható, és az Exvigilatio Metaphysica
Absoluta (Abszoltút Metafizikai Felébredés, szanszkrit: Samyak-sam-bódhi) a
metafizikai tradicionalitás végső és legfőbb célja;
6, A létben Egység van, de egyenlőség és egyenértékűség nincs. A hierarchikus
fokozatiság (Gradualitas hierarchia), s a rangsor valóságának kimondása;
7, Minden formájú evolucionizmus radikális elvetése.
Ezek alapján a metafizika a létesülteken túli, szószerint természetfeletti. Így a természetfilozófia-
kozmológia ennek a metafizikának speciális alkalmazási területe, a fizikai síkon "és a valódi természeti
törvények az egyetemes és szükségszerű princípiumoknak csak következményei egy relatív és
esetleges területen." (Guenon) A metafizika tér-, idő-, okság- és szubsztancialitás feletti és előtti a
genezis-létesülés értelmében. Ezen álláspont szerint módosulnak a valódi physis-filozófia fogalmai is:
okság, tér, idő, szabadág-szükségszerűség-véletlen, dimenzió, mozgás, folytonosság-megszakítottság,
stb.
A létsíkok között, de még "előbb" metafizika és természetfilozófia között, tér-idő és okság feletti és
téridőbeli között, a viszony tradicionálisan analógikus, tehát a valódi eredet és fundamentum az, ami
"fent" van: a metafizikum, míg a következmény és függőben levő a physis. Ezért az analógiát mindig
felülről lefelé kell húzni. Nem a physis bizonyítja a megnemnyilvánult hiperrealitását, hanem utóbbi
igazolja a physist. Ezért azután nem is hordoz metafizikai jelentőséget az, ami létesült-fenomenális,
legyen az gömbvillám, kísértet, UFO, "csoda". A "csoda" nem mirákulum. Ezért nem bizonyítható,
vagy cáfolható metafizikai súlyú valóságok léte, vagy nem-léte e síkokon, a létet felülmúló a létben
nem megalapozott, hanem alapozó-alaptalan (Ur- és Ungrund - Böhme terminusával). Többnyire
angolszász fizikusok, kozmológusok (Atkins, Hawking, Weinberg, stb.) törekszenek arra, hogy a világ
téridőbelien önelégséges, totálisan immanens mivoltát próbálják bizonyítani, s ezzel vélik "Isten
felesleges hipotézis" mivoltát megmutatni. Valójában azt mutatják meg, hogy a fizika (s ez még nem is
a physis tágabb plénuma) szintjét összekeverik a metafizikáéval; egyfajta kategória-hiba, mint a "merre
van a mindenhol?"
1
Hol van térben és időben a tér és idő lehetőségi feltétele?!
A tradicionalitás szerint tehát a physis fizika. Utóbbi horizontja csak kis szelete a természetnek,
amelynek "láthatatlan", formafeletti (tér-időn "kívüli") aspektusai is vannak. A physis azon létezők
körét jelenti, melyek a térrel, idővel és a szubsztancialitással bármiféle összefüggésben vannak. Így a
tradicionális értelemben vett természet (physis)-filozófia is meghaladja a modern értelemben vett
filozófiát.
1
L. Wittgenstein category-mistake-je: hány méter a méter?
6
Metafizika (tradicionális) A hagyomány 3+1-es létszintjei

kimondhatatlan, létfelettiség
Abszolútum, megnyilvánulatlan Isteni világ, esszencialitás
lét - nemlét Teremtés világa
v N Ideák, archetyposzok
létezés és nemlétezés Szellemi világsík
megnyilvánulás Forma feletti
v N ^
ezen belül: physis Forma nélküli
(szubsztancialitás)
Formai világ
v N
ezen belül: tér, idő, okság Konkretizált formavilág síkja, melynek
- anyagi struktúrák, tradicionális csak szelete az anyagi világ
kozmológiák részterületei ∼ modern
értelemben vett természetfilozófia és
kozmológia
1. ábra
Éles határ nincs a területek között, mert a tradiciók szemlélete a metodológiára, logikára is kihat: a
megismerő ember más. Mert itt megvalósítő és nem (csupán) teoretikus-szcientifikus megismerésről
van szó, ahol az igazságelmélet bázisa az, hogy a megismerés igazságfoka a megismerttel való
affinitás, sőt, unifikáltság foka. Lényegi tudás (omniscientia) ezért azonos a lényegi jelenléttel
(omnipraesentia).
Irodalom:
René Guénon: A mennyiség uralma és az idők jelei
(Az őshagyomány könyvei I. Bp. 1993.)
R. Guénon: Metafizikai írások I. (Farkas L. I. kiadó, Bp. 1993.)
Hamvas Béla: Scientia Sacra (Magvető kiadó, Bp. 1988.)
László András: Mi a metafizikai tradicionalitás? (Őshagyomány I.)
P. W. Atkins: Teremtés (Gondolat, Bp. 1987.)
S. W. Hawking: Az idő rövid története (Maecenas, Bp. 1989.)
M. W. Wartofsky: A tudományos gondolkodás fogalmi alapjai (Gondolat, Bp. 1977.)
7
II.
"A kígyó a fejétől a farkáig 3 m.,
de a farkától a fejéig 4 és fél m."
A megvalósító embernek ezért döntően más a logikája, metodológiája, de főként létszemlélete, ezen
belül a létre tekintő "ontológiája".
A, Alternatív gondolkodás - és ezen belül logika - néhány eleme:
A döntő létszemléleti "elsődleges hasadás", kifordultság (szaknszkrit: abhimána, ami a turba
Böhménél) időben is Parmenidész korához köthető (∼ i.e. 600). Ami 'lent' van, és ez a fenomenális,
lesz a szemlélet alapja és iránya, s innen van, hogy ami 'fent' van: a noumenális, leszármazottá sőt,
puszta képzetté lesz a szubjektumon belül. Természetesen a hagyomány tanítása ennek fordítottja. Az
említett pillanat az, mikor a szubjektum-objektum hasadás (relative) áthidalhatatlanná szélesül, mikor a
lét és létező összetévesztése, összekeverése kezdődik - amit Heidegger létfeledésnek, a felfedettség -
alétheia - elhomályosulásának nevez.

2. ábra
Mindkét szemlélet önkonzisztens és tartalmazhatja a másikról való belátást (II. tükör). Így a
fenomenális szemléletben a noumenális puszta prefilozófiaiként, mítikusként tétetik, melynek adekvát
"ismeretelmélete" a kinyilatkoztatás-szerű vízió, "hirtelen" intuíció.
A noumenális szemlélet mindezt érti, de hangsúlyozza, hogy a két aspektus viszonya nem a historicitás
kérdése, mert a látszólagos fejlődés is fenomenális. Ebben a momentumban - ti. abban, hogy a
noumenális e belátásban átfogja a fenomenális horizontját, és a II. tükör létét is - a noumenális és
fenomenális létszemlélet mégsem szimmetrikus. A noumenális önmaga metaszintje is (III. tükör). Ld.
továbbá a Malcev-Henkin tételt (22. old.)
8
A kifordult-fenomenális aspektusból így az igazság is külső relációként, externálisként jelenik meg,
nem érinti a szubjektum státuszát. Az esszenciális aspektusból azonban következik a szubjektum-
objektum reláció meghaladhatósága: az igazság megvalósítása nélkül értelmetlen igazságról, mint a
megismerés puszta korrelatívumáról besszélni. (A hasadtság "visszavételéhez" azonban relatív
létalapja van a fenomenálisnak is; önmaga meghaladásához szükség van magára. (Lásd Weissmahr
Béla: Ontológia, Filozófiai Tanfolyam, 1. Mérleg kiadó , Bécs, Budapest, München. 1992. 130-136.o.)
Puszta álombéli lépcsőn elég, ha puszta álombéli lábakon lépünk felfelé...)
A reintegráló, realizáló, elővételezett megismerést nevezik pronoiának, pregnózisnak, szofiatikus
tudásnak, mágikus megismerésnek
1
. Ennek igazságelmélete a már említett "unifikációs
igazságelmélet". Egy szufi-metaforával élve: a megismerés előfoka az, hogy hallunk arról, miszerint
létezik tűz, a megismerés elményülése, hogy személyesen látunk tüzet, érezzük melegét, míg a valódi
megismerés(e): elégni a tűzben, tűzzé válni. (Még az ultra logikai pozitivista Schlick sem volt képes
elkerülni - az ismeret, és valóság kettőssége mellett, ezek kapcsolódásának problémájában - a
fundamentum tételeknek a konstatálásokkal való azonosítását, ahol utóbbiak a közvetlenség, a
megtapasztalás, (azonosulás) elemét jelenítik meg: "Éppen, hogy nem a tudomány alapjait alkotják,
hanem az ismeret, mintegy lángként (!) felcsap hozzájuk, mindegyiket csak egy pillanatra éri el, és
azonnal felemészti.")
Persze a turbából már következik - post festa - a deskripció (tudás, mint korrespondencia) dologgal
való kompatibilitásának problematikája: a permenideszi "döntés" (a létező van, a nem létező nincs)
2
logikájával megfelelésben. A későbbi (arisztotelészi, stb.) logika axiómái már eme "bűnbeesésből"
nőnek ki - ha nem is logikai redukció értelmében - ezért axiómák az axiómák... Ld. pl. a dolgok (!)
önazonossága A=A, egyáltalán a dolgok szeparábilitása, s még alapvetőbben a dologiság
(szubsztancialitás) maga. Ennek már csupán hozománya a "kizárt harmadik", rész-egész relációk, stb.
Alapvetően - ha művelt lennék, úgy mondanám, hogy fundamentálisan - a gondolkodás bináris -
dichotom beállítódása következett be (vagy nyert teret) kétértékű logika, nagy dualitások,
átjárhatatlan határok; határ (pérasz)
3
, mint szeparátor, s nem mint összekötő.
Azonban a racionális, tudományos-formalizált gondolkodás önmozgása is eljutott mára odáig, hogy
saját határait fel tudja mutatni, vagy ami ekvivalens, elégtelennek bizonyul a valóság - ezen belül a
kozmosz - megértésére. A modern tudomány még metodológiai szempontból sem teljes, ezért léphetett
fel pl. o. Feyerabend az ő "anarchista ismeretelméletével", mely szerint a különböző kulturális kódok,
gondolkodásmódok (pl. a mágikus, vagy törzsi) egyenrangúak, mert voltaképpen
inkommenzurábilisak.
1
"Logikája" a fluid analógiás-mágikus, többértékű, adott esetekben inkonzisztens gondolkodás. Polivalens-
szimbolikus, ami nem szisztematizálható (Eliade)
2
Természetesen a nemlétező is van, mert a "van" itt a létet reprezentálja; a létfelejtés lényege, hogy
azonosítja a létezést (ontikus) a léttel (ontológikus szint - mondja Heidegger), holott a "nincs" van
igazán.
3
görögül
9
A matematika alapjaiban is olyan repedések mutatkoztak a fundamentális szerepet játszó
halmazelmélet és matematikai logika paradoxonai révén, amely a "józan ész" belátásait, fogalmait
revízióra késztette; az önhivatkozás paradoxonai
1
, vagy a végtelenség apóriái, melyek szerint pl. a rész-
egész megszokott viszonya is felborul. Már a legkisebb számosságú
2
végtelen halmazokban is
"egyenlő" lehet a rész az egésszel. Így a páros számok is "ugyanannyian" vannak, mint a páros és
páratlan számok együtt. Ez könnyen belátható a "párosító módszerrel":
1 2 3 4 5 6 ... n
2 4 6 8 10 12 ... 2 x n
Vagy konstruálhatunk olyan alakzatot, emlyben egy zárt, de mégis végtelen hosszúságú görbe véges
területet zár be! Ilyen pl. a Koch-féle "hópehely-görbe", melyet közelítő lépések végtelen
szekvenciájának határaként tételezünk:
I. közelítés
Minden oldal középső 1/3-át két olyan szegmenssel kiegészítve,
melyek hossza szintén az oldal 1/3-a, és egyenlő oldalú háromszö-
get alkotnak; s minden további lépésben ezen eljárás folytatódik.
Így pl. 2. közelítésben:
II. közelítés
Könnyen belátható, hogy véges felületet fog bezárni a végtelen
hosszú görbe, mert mindig azonos körbe foglalhatók a bonyoló-
dó görbék, melynek területe állandó és véges.
A Koch-hópehely további érdekessége, hogy fraktál-alakzat, melynek dimenziója nem 1 (mint a
vonalé), hanem a vonal és a sík (2 dimenzió) közé esik: dimenziója 4/log 3≈1,26... A fraktál további
tulajdonsága, hogy önhasonló, bármely része a teljes fraktál-univerzum pontos reprezentánsa, vagyis a
fraktál-univerzum tartalmazza a részeiben önmaga modelljeit (lásd a mottót a 3. oldalon).
A fenti "harmadoló" technikával - ti. hogy egy intervallumot három egyenlő részre osztva, az 1/3 és 2/3
közti részt kiemeljük, majd a második két szakaszon újra harmadolunk 1/9 és 2/9 ill. 7/9 és 8/9 között,
és ezt az eljárást végtelenszer megismételjük - jutunk a maradék pontok Cantor halmazához, melynek
számossága alef-egy, azaz kontinuum, akárcsak a kiinduló intervallumé, de ezzel szemben a Cantor
halmaz hossza zéró! A kontinuum-számosság tehát szükséges, de elégséges feltétele a folytonos
pontsokaság (hossz) mértékének.
A régi keretek felrobbantásában a legfontosabb eredmény azonban 1930-ban történt, Gödel
"nemteljességi-teorémájával": minden véges axiómarendszerhez van olyan tétel, melyet a rendszeren
belül nem lehet eldönteni (ti., hogy igaz, avagy hamis). Végül is a világról való bármely tudás
szükségszerűen és alapvetően inkomplett; még véges világban sem lehet e világot axiómák és
szabályok (törvények) véges hálójába befogni; a valóság legmélyebb szintjén és esszenciálisan
végtelen (szabad, bármit is jelentsen ez). A racionális gondolat sohasem tud a végső igazsághoz, de
még a világegyetem végső "titkaihoz" sem férkőzni.
1
Jól ismert pl. a híres "hazug" paradoxona: "Ez a kijelentés hamis."
2
Ez a megszámlálható számosság: ilyen pl. az egész számok halmaza.
10
A diszkurzív-analitikus ész ezzel saját határait tudja felmutatni. S nyilvánvalóan a végső világegyenlet,
vagy a világ "végső elmélete" TOE (Theory of Everything) is hajótörést szenved ezzel."
1
1963-ban
azután P. Cohen gyökeresen más matematikára (nem-cantori matematikák) nyitott ablakot.
A halmaz fogalom maga is bővült, általánosabbá vált: pl. a Zadeh-féle "fuzzy (bolyhos) halmazok"
csak határesetben alkotnak topológikus teret, ahol egy K fuzzy halmazhoz tartozás mértéke (!)
2
x elemére 0 m
k
(x) 1
(m
k
(x) = 1= biztos, hogy x k-ban van, m
k
= 0 = biztos, hogy nics; mindkettő határeset).
Másik általánosítása a halmazfogalomnak, de ezen túlmenően a logikának, a Rantala-Hintikka-féle
urnamodellek, a játékelméleti szemantika keretében. A halmazt idáig aktuálisan (idealizáltan)
adottként kezelték; itt már azonban vagy az elemek határozzák meg egymást (d-invariáns urnamodell:
kvázi az urna a halmaz, vagy a világ, ahol az első d individuum kiválasztása még szabad, de d+1
választását korlátozza, hogy csak olyan urnából választható, melynek tartalma függ a korábbi
választástól.)
Mi több, lehetnek episztemikusan lehetséges modellek (világok), melyek azonban logikailag
inkonzisztensek! Ezeket a nem teljesen invariáns urnamodelleket Rantala változó modelleknek nevezi,
ahol a szemantikai játékban az elemeket (individuumokat) tartalmazó urna (halmaz) két választás
közben változik. Ezeket tehát változó modelleknek, változó világok deskripcióinak tekinthetjük.
A világegyetem leírhatóságának dogmája már egy véges, vagy megszámlálhatóan végtelen számú,
"entitásból"
3
álló világ esetén fennakad a "változó világ" koncepción: a leírhatóság azon alapul, hogy
minden t időmetszetre definit típusúak az individuumok (pl. részecskék: így kvark, vagy foton, vagy
elektron (e
-
), stb.) , és ezek definit pozícióval, orientációval és momentummal rendelkeznek. (A
kvantummechanikai határozatlansági-elv (ld. VI. fej.) ezen túl is cáfolja a konjugált párok (pl. pozíció
és momentum) egyidejű precíz defíniálhatóságát - tehát egy "változó", kvázi lehetetlen-lehetséges világ
plénumot húz alá!) A kétértékű logika koncepcióját is több (sőt, végtelen) - értékű logikák gazdagítják.
Ilyen kísérlet pl. Albert Visser logikája mely lényegében a dzsainista és buddhista (4 értékű) logikával
koherens.
1
A Gödel-tétel egyik megfogalmazása. Tegyük fel, hogy létrehozzák az "Univerzális Igazságok
Elméletét" (UIE), amely minden racionális kérdésre megfelel. Axiómái, levezetési szabályai véges
rendszert alkotnak. Ennek egzakt leírását nevezzük az UIE algoritmusának (programjának): P(UIE).
Ezután a következő, racionális, jól defíniált (!) állítást tesszük: "A P(UIE) alapján következtetve,
sohasem állítható, hogy ez a kijelentés igaz." Nos vajon, ez (az idézőjelezett) állítás igaz, vagy hamis
az UIE szerint?... UIE alapján nem levezethető az állítás igazsága, ezért az állítás igaz! (Hisz ezt
mondja ki). Íme, tudunk (bizonyosan) egy igazságot, melyet UIE nem "tudhat". Így azután UIE nem
igazán univerzális!
2
Tudjuk, hogy a klasszikus halmaz elgondolásoknál evidens volt, hogy valami, vagy a halmaz tagja,
vagy sem.
3
pl. részecskéből
11
A négy érvényességi érték: 1. csak igaz(i), 2. csak hamis (h), 3. sem nem i, sem nem h, 4. i is és h is.
Mindezt a Madhyamika Shastra (XV.3) így fejezi ki:
"Ez nem nevezhető üresnek, vagy nem üresnek,
sem mindkettőnek, vagy egyiknek sem.
De hogy valamiképpen mégis rámutathassunk
Nevezzük hát "az Ürességnek"."
Ezzel e logikák (általában a tradicionális "logika") megelőlegezték a Kripke-féle igazságrés (true value
gap) - 3. eset - és igazság érték halmozódás - 4. eset - elképzelést. (Más aspektusból azonban egyes ún.
"tradicionális" logikák - mint az indiai nyája - nem érik el a modern ételemben vett logika nívóját, mert
oly mértékben szennyezettek episztemológiával, ill. ontológiával!)
De említsük meg a nem-standard individuumok teóriáját is, melyek az önazonosság (A=A)
tekintetében hoznak átrétékelést: "maga az én dönti el, hogy mely határok közt tekinti önmagát
azonosnak önmagával." Így pl. Noczik elképzeléseiben "az 'én' önazonossága meglehetősen önkényes
fogalommá válik. Nincs valamiféle preexisztens 'én' (S), és ezzel párhuzamos preexisztens objektum
(O)! Az "én"-t maga az "én" szintetizálja azon tudati aktusával, mely önmagát elhatárolja minden
mástól." Az utóbbi mozdulat tulajdonképpen a tradícióban ismert zuhanás, törés az Abszolút
Alanyiságból (Univerzalitásból; itt a logikai univerzummal való indifferenciából) az egóba (itt: logikai
individuumba). A yogában asmitaként, a samkhyában ksóbhaként ismerik, de a modern
kvantumelméletben is döntő faktor, J. A. Wheeler szerint (ld. VI. és XI. fej.). A kvantumelmélet
fejleményei - a "kevert állapotok", a hullám-részecske dualitás stb. - kikényszerítenek egy új "logikát",
a kvantumlogikát. A nehézséget az okozza, hogy a kvantumelméletben nincs egyértelmű megfelelés az
elmélet és a valóság elemei között, hanem valószínűségek vannak. Ezért a kizárt harmadik törvénye
nem igazán érvényesíthető, inkább valamiféle a lét és nem-lét között fluktuáló, az önazonosságot is
felfüggesztő kölcsönhatásról ,a megismerő és tárgya között ,van szó, ami új gondolkodást igényel.
Nevezzük e ma még korántsem kidolgozott követelményrendszert "komplementaritás logikának".
Ebben a poláris fogalompárok: rész-egész, véges-végtelen, diszkrét-kontinuum egy "fogalmi
pregeometriát" alkotnak, a kvantumlogika és topológia (lásd alább) módján.
A kvantumlogika területén, a hálóelméletben pl. egy ún. dublett négy szinglettet tartalmaz, ami
elképzelhetetlen a klasszikus logikában, ahol egy dublett - per definitione - csak két szinglettet
tartalmazhat. Mindez arra utal, hogy a kvantum posztulátumban mindig van legalább egy alternatíva
minden 'ez' vagy 'az' között!
klasszikus logika kvantum logika
szinglett + +
dublett + + + +++++++ +
Ez Az E(z) A(z)
12
A kvantumlogika esetében levő összes pont beletartozik a dublettbe, nem csupán a két végpont (E,A),
mely definiálja.
1
Finkelstein ún. "kvantum topológiája" még ezeken a fogalmi kereteken is túlmutat, mert ez a folyamat
elmélete,hasonlo Whitehead processzus-filozófiájához, ahol dolgok helyett relációkból épül fel a vilag
rendszere, melynek csak része a kvantumlogika. Itt az univerzum alapegysége egy esemény vagy egy
folyamat. Az események hálókat alkotnak, melyek hierarciába szerveződnek. A "dolgok" már csak
különböző hálók koherens szuperpozíciói. Az alapesemények persze nem térben és időben léteznek;
elsődlegesek a térhez és időhöz képest, ezért a tér, idő, tömeg (anyag) és energia másodlagos
minőségek, melyek az univerzum alapeseményeiből dedukálhatók.
Azonban már a klasszikus általános relativitás elméletből (továbbiakban: ÁRE) levezethetőek olyan
téridő modellek , pl. olyan deSitter téridő, ahol a végtelen terű téridőbeli világ egy részét alkothatja a
térbelileg véges (zárt) téridőbeli világ! "Az egész Világegyetemet felölelő téridőbeli világ, - esetleg
térbelileg nem végtelen, de ugyanakkor tartalmazhat térbelileg végtelen világtartományokat." Sőt, "a
szinguláris pont véges teret foglalhat magában. A folyamatok időtartamának végessége vagy
végtelensége is viszonylagos."
2
Tehát a rész-egész, véges-végtelen és az ezzel összefüggő, de nem
azonos határos-határtalan és nyílt-zárt pólusok és más alapvető duálok (dublettek, ha úgy tetszik) már
itt meghaladják a "józan ész" merev kereteit, korlátait, sőt lehetőségeit. Nem szólva még a
kvantumelméletről, mely a kategóriaelmélet szerint jóval "erősebb", fundamentálisabb és radikálisabb
mint az ÁRE.
Irodalom:
Nagy pillanatok a matematika történetében (Bp. Gondolat, 1981.)
Kneale-Kneale: A logika története (Bp. Gondolat)
Tertium Non Datur (logikai-metodológiai tanulmányok)I.
(Bp. 1984., kiadja: ELTE BTK Szimbolikus Logikai Tanszéke:
Madarászné Zsigmond Anna: A formális pragmatika útjai c. cikke)
Davis-Hersch: A matematika élménye (Bp. Gondolat, 1984)
Neumann János: A kvantummechanika matematikai alapjai (Bp., Akadémiai)
D. Finkelstein: Beneath Time: Explorations in Quantum Topology (nem publikált)
Fáy-Tőrös: Kvantum logika (Bp., Gondolat, 1978)
I. Stewart: A matematika problémái (Bp, Akadémiai, 1991)
Végtelenség és Világegyetem (Bp. Gondolat, 1974)
M. Eliade: Images et Symboles (Paris, 1952)
"A modern fizika a keleti bölcselet tükrében" (Bp., Buddhista Misszió, 1988)
1
Azonban a kvantumelmélet - éppen, mert kontinuus téridőben dolgozik - ellentmondásra vezet a
gravitáció bevonásával -, mely diszkrét aspektust is megkövetel ilyen egyesítésnél. A kvantumelmélet
kontinuus fundamentuma tükröződik a kvantumlogika fenti felépítésében is, de ez egyoldalú. A
diszkrétség és kontinuitás - egymást kizáró, mégis a leíráshoz egyaránt hozzátartozó, tehát
komplementer - figyelembevétele lehet egy új irány a kvantumlogikában. Ilyen struktúrúra ld. XII.
fejezet.
2
A. L. Zelmanov tanulmányából (a "Végtelenség és Világegyetem" c. kötetben, Gondolat, Bp. 1974)
13
III.
"Az ég és a föld velem Egyűtt született,
s a dolgok (van-vu) velem egyet alkotnak."
Csuang-ce 2.
De nem csupán új gondolkodásra - kvázi meta - és transzlogikára - hanem új ontológiára, tehát az örök
- új metafizikára, a philosophia perennisre is égetően szükség van. Ez egy szinten, a fenomenális
szemléletben, akozmikus; voltaképpen nincs Alanytól független kozmosz, s annak "evolúciója", csak a
"kifordult" logikával redukálható a, ún. szubjektív idealizmusra, b, éles szeparációra létezés és nem
létezés között. Végsősoron a dologiságra.
A hagyomány szerint a tudat-világ szakadás az, ami (ralative) nem létezik. Relative, mert a létezést a
léttel, mégtovább a létfelettivel nem szabad konfudálni.
Mindebből következik, hogy egyetlen lét van és nincs abszolút szeparáció a plénumán. Egyetlen
esemény-folyamat van és ezen csupán epifenomén, "kiemelkedő" (emergens) szekunder szint a
"dolog".
A physis - relative - az abszolút Alany önelveszítése, vagy éppen önszétáldozása, mint a samkhyában
Purusháé. E hagyományban Purusha-visesa (primordinális és univerzális ember, mint Abszolút Alany
és tiszta aktualitás) örökösen és állandóan (az idő eredeténél, hic et nunc
1
időfelettiből) aláhanyatlik a
végső potencialitásba (nirgúna-múla prakrti laya: feloldás a tulajdonságnélküli gyökértermészetben, a
létezés alső végpontjában, mely azonos teljes potencialitásában a nyugati gondolkodástörténet és
hagyomány materia
2
prima-jával (potentia passiva pura)
3
, s tovább azonos vele abban is, hogy
mindkettő a feminin anyatermészet , míg az aktualitás a maszkulin-szoláris megismerő-teremtő erő.
De a purusha-prakti már egyfajta kettéosztódás (dichotómia) eredménye, és az osztódás az in illo
tempore (az őseredeti időben) végbement kozmogenezis misztériuma, a samkhya megrázkódtatása
(ksóbha), melyet purusha mér prakrtire, mely valóban osztódást is jelent. Egyfajta logikai hurokkal
(strange loop) találkozunk itt, mely a létezésbe zuhanást, az Autonnak heteronná
4
való önelveszítését
jelzi.
Voltaképpen egy originalitás az Alany, mely önelvesztését is magába fogadja. (Hasonlóan a 2. ábra III.
tükréhez, mely az I. és a II. tükröt is tartalmazza).
Ez az originalitás, ez az Egy (egység-rendszer)
5
miatt mondható ki, hogy univerzális, sőt Uni-versum
(egy-igazság). Emlékezzünk, tradicionális igazság-megközelítés az "út-igazság-élet" : a megélt,
megvalósított igazságban léten nyugszik. Hamvas Béla szavával: "A külső világ
6
nem egyéb, mint a
még meg nem valósított belső."
1
Itt és most
2
Mater-materia-matrix (anyaméh) - metrika ugyanazon gyökből erednek. Ez a szanszkritban pl. a mtr
gyök. Míg a physis a phyó (növekszik)-ból ered. Ld. nő-növény összefüggést.
3
gör. hyle (ylem a keltáknál).
4
Citta-ra és bhava-ra történő hasadás a samkhya-yogában
5
A megnyilvánuló megnyilvánulatlan: az atma-maya reláció problémája rejlik itt.
6
A világ Univerzum, hanem ennek rész-egésze.
14
A természet, a physis, a képességi létezés (shakti: hatalom, képesség) az Alany elveszített hatalma-
képessége (bizonyos szempontból az Önmaga), ezért az analógiás-mágikus létszemléletben nem tér-idő
(s így oksági) kondíciók az elsődlegesek, még a természetfilozófiában sem, hanem a metafizikaiak.
Ezért van az, hogy míg a kozmológiát, fizikát a lokalitás, lokális fizika korlátlan extrapolációja
jellemzi térben és időben, az eképpen előálló konstruktum "univerzummal" való reflektálatlan
azonosítás következhet csak. Még filozófiailag is ez az eljárás legalábbis kétséges, tradicionálisan
pedig egyszeráen rossz, hamis.
A modern fizikán belül D. Bohm kísérlete azonban arra irányul, hogy "új" logikát új ontológiával
kapcsolja össze, így itt a valóság elemei nem feltétlenül diszkrét és szeparált módon léteznek, mert a
lokalitást feladja elmélete, ezért nekik precízen megfelelő matemetikai kifejezések nincsenek is, mely
következmény a "teljes elméletet" is devaluálja.
1
Az igazság korrespondencia. elmélete és a természet
(amit reflektálítlanul persze a valósággal konfudálnak) teljes matematizálhatósága, mi több, akár csak
valamilyen deskripciója - Galilei óta expressis verbis - tévedésből táplálkozó eszme (a guenoni
"kvantitás uralma").
A probléma a permenideszi döntésből épp úgy ered, mint a nyelv alapszerkezetéből és funkciójának
egyoldalúságából, ahol az alany-ige-tárgy struktúra egy fragmentációs szemléletet sugall. Mivel
gondolataink tartalmát a világ leírásával azonosítjuk, és mert gondolkodásunk megkülönböztető, ezért
a létezőket is megkülönböztetettnek véljük, majd tapasztaljuk.
Az elmélet persze nem a valóság, még csak nem is a létező közvetlen leírása: az étlap nem ehető.
Bohm úgy véli, a valóság csak implicite közelíthető meg az összes lehetséges nézőpont felvételével;
mert a valóság olyan osztatlan egész, melynek minden része (így a megfigyelő és megismerő
szubjektum is) egyetlen egységes totalitásban nyugszik. "Folyamatosan mozgó, osztatlan egész",
melyben a folyamat primer, s a "dolog" csak ennek beszűkített, statikus részmozzanata, metszete. Ez a
"rheomode" (folyamatszemlélet) joggal köthető a taoista gondolkodáshoz, hisz mindkettőben egy
töretlen és osztatlan egész mozgása domináns, s minden egyes "dolog" csak ezen áramlás relative
állandó oldalának elvonatkoztatása. De nem csak a szubjektum, hanem a tudás - még a fenti
elvonatkoztatott tudás - is a folyamat integráns része. Természetszerűleg e látásmódban a tér is
kontinuus és oszthatatlan, a szeparáció lehetetlen, mert az Univerzum maga töretlen egység
(Wholeness), melynek egészét egy kvantumpotenciál (kozmikus gitt) hatja át, a téridő szintje fölött, s
ez a hullámtér alakjával arányos, nem pedig erősségével. Ezekből következik, hogy a távolsággal nem
csökken és léteznek nem-kauzális korrelációk, és az alakba sűrített információ az, ami a megjelenő
hatást (erő) kiváltja, és ez miatt oszthatatlan maga a hatáskvantum is. A világegyetem holonómiájából
következik a fraktális attributum, hogy minden kis "részében" az egész világ rendje, struktúrája
rejtőzik (implicate order). Ez egy definiálhatatlan és nem mérhető holomozgás (holomovement), mely
a bennefoglalt (implicate) rendet "hordozza". "Ami a viszonylag önálló részekre bontott világ
törvényeinek (explicate order) használhatóságát illeti, ez csupán egy relatív és korlátozott autonómián
alapszik, amely azonban a kölcsönhatások révén azonnal 'heteronómiává' tágul, míg elegendően
széleskörű összefüggésekkel már holonómiáról, az egész törvényéről van szó." A holonómia
tulajdonképpen a kidolgozásra váró "komplementaritás logika" tárgya lehet.
2
1
A matematika és fizika közötti hasonló viszony az, mikor a világ komputációs képességét az alkotó
elemeinek számával korrelálják: így 10
80
/ma., míg 10
-43
s-mal a t
0
után 1 elemnyi, tehát nincs (ebben
a fizikális felfogásban!) matematika ekkor, s ezért nem lehet matematikai leírása egyáltalán e korai
fázisnak.
2
Bohm elképzeléséről még az utolsó fejezetben szólunk.
15
Azonban éppen az igen magas matematikával dolgozó, és igen magas fokon matematizált modern
fizika (speciálisan a kvantummechanika) kellett, hogy felismerje (Bohr személyében), miszerint
minden fizikai igazságnak, tételnek, kifejezésnek, stb. "szemléletes" nyelvi ekvivalense kell létezzen.
Hisz másként nem is beszélhetünk megismerésről, ti. megértésről, valódi jelentésről , mitöbb,
egyáltalán jelentése bárminek is csak ennyiben lehet. Nem mehetünk bele a filozófiai szemantika és
pragmatika ingoványába, de annyit megjegyzünk, hogy a jelentés tradicionális értelemben a
terminusnak az a folyamata, mellyel az Alanyba történő újravisszavétel, reintegráció zajlik. Ezért 1., a
természet könyve nem (csak) matematikával íratott, sőt 2., nincs is ilyen könyv (mint valami, ami
objektumként különbözhetne a szubjektumtól), 3., akkor pedig azon ekvivalencia, miszerint szemel
láthatóan, e-vidensen
1
(szemléletes "fogalmakban"
2
, lingvisztikai "jelentésekben", de még inkább
vízióban, vidyában, böhmei mágikus imaginációban, teremtő látásban) nem matematikai a physis - nos
immár nem is annyira naív megközelítés
3
. Hamvas Béla: "A gondolat tökéletessé nem a definícióban
válik és nem a képletben, hanem az ábrázolásban. Mert a gondolat (szellem) valósággá akkor lesz, ha
szemléletes, és csak akkor realizálódhat, ha érzéki. Az embert nem képletek kormányozzák, hanem
ideák." (eidoszok - képek).
De a képek nem receptivitás eredményei ( + O), de éppen fordítva, prospektívek, noha
ennek nem reflektálatlan - realista módján
( + O), hanem a 2. ábra III. tükre szerint:

4. ábra
A tradicionális szemléletben a megismerés kreáció, mitöbb retrokreáció, sőt autokreáció. Ahogy
J.Wheeler mondja: "Résztvenni, nem megfigyelni."
Wheeler szerint amit "realitásnak" (R) nevezünk, az a képzelet és elmélet bonyolult papírmase
konstrukciója, amit kevés empirikus (meg)tapasztalási szeg váza közé feszít ki a tudat. Sőt a
megfigyelések jelentése is elméleteken nyugszik.
1
e-videncia ¯ vid, video, visio (lat.) vid-ya (szanszkrit: éberség)
2
Kant forog a síjrában...
3
A misztikus léttapasztalással, víziókkal inkább az empírizmus (mint éppen a tapasztalásra építkezés)
rokon, semmint a racionalizmus (absztrakciókra és teoretikus beállítottságra vonatkozás). A misztikus-
empírikus Roger Bacon jó példa erre. Ezen "empírizmus" azt a tradicionális tudást fejezi ki, hogy a
realizáláshoz teljes stabilitás, "földönállás" előfeltétel. De a teremtés műve is csak a forma, - sőt
anyagvilággal lehet beteljesített.
16
"Egyetlen jelenség sem jelenség addig, míg nem megfigyelt jelenség". Ezen univerzum-vízióban, -
mely a kvantummechanika koppenhágai értelmezését viszi tovább - mi itt és most résztveszünk annak
létrehozásában, ami "már akkor megtörtént, amikor megfigyelők még nem is léteztek." Ez a Wheeler-
féle "összecsatolási-elv"; a múlt, jelen, jövő kvantummechanikai összekapcsolódása, s ebben meg sem
kezdődhet egy olyan univerzum, mely nem garantálja a tudatosságot. Ez a Résztvevő Antrópikus Elv
(RAE), a legerősebb antrópikus elv, ami volt és ami lenni fog. Minden eseménynek megvolt a maga
helye. Ezen a befagyott képen mélyreható változást kényszerített ki a kvantum. Amit a múltbeli
téridőről, ill. a múltbeli eseményekről mondhatunk, mostani valamint közelmúltbeli választásunktól
függ. Az, hogy mit mérünk meg, döntően befolyásolja azt, amit eredményül kaphatunk. Ez egy
megfigyelői világegyetem." Ebből kövekezik a Wheeler-féle önmegfigyelő univerzum, mely
öngerjesztő logikai"áramkör"; ez a múltba (vissza)ható megfigyelői részvételre épül: megfigyelők
szükségesek az univerzum létrehozásához, (RAE), noha ez ismét logikai hurok (strange loop):

NIVERZUM: ahol is ahhoz, hogy kezdeti elkent
valószínűségeiből aktualizálódhasson, a későbbi tudat univerzumot
megfigyelő aktusára van szükség.
Az univerzum létrehozza az életet, majd ebből a tudatot, hogy ez
megfigyelhesse a léterehozó univerzum kezdetét, hogy az konk
rettá válhasson .
1
5. ábra
Alkalmazva a tudomány metodológiai alapelveinek egyikét, az Occam's Razor-t (Occam borotvája),
mely szerint nem kell szükségtelenül szaporítani a magyarázathoz szolgáló létezőket, a megfigyelő-
tudat végső jelentőségr e tőrese a mágikus-szakrális szolipszizmust idézi, pl. olyan kifejeződéseiben,
mint a mahayana buddhizmus yogacara irányának filozofémái, vagy a taoista létszemlélet, miszerint a
világ együtt keletkezik és együtt múlik el az emberrel.
2
De abban már nem igazán gondolkodás-
ökonomikus Wheeler, mikor így folytatja: "De mi van azzal a hihetetlenül nagyszámú fotonnal,
amelyik elkerülte teleszkópunkat? Az ő valóságuk már halványabb és sokkal inkább elméleti realitás."
1
Hasonló a helyzet a mitológiák egynémelyikében, a Magna Mater és a fiú-isten (pl. Attis, Adonisz,
Tammuz, Ozirisz, stb.) mitologémáiban, ahol a fiát szüli az anyaistennő, de szeretője, férje, sőt
önmaga nemzője is e fiú.
2
Az idő visszavétele, "behúzása" a tudatba a logikai hurok révén, lépés az ökonómia teljessége felé, és
már Schrödinger kétségeit fejezte ki holmi X millió éves múlt feltételezése kapcsán, amit nem figyelt
volna meg tudat): "De az olyan világ, amely sokmillió éven át fennállt anélkül, hogy valamilyen
szellem megszemlélete volna, nevezhető-e egyáltalán valaminek? Létezett ez?... A világ csak egyszer
adott. Semmi sem tükröződik. Az ősminta és a tükörkép egy. A térben és időben elterülő világ a mi
elképzelésünk."
17
Tegyük hozzá, annyira az, hogy ami nem észlelt-tudatosított, az "nincs" is, létezés-lehetősége
visszatartott, "behúzott" a megfigyelő (végső elemzésben a tudat tudomásulvevő szférájának)
valóságába, mint színtiszta noetikus projekció. "Mi akadályozza meg azt, hogy ennek a 'kinti'
valaminek a képei elkülönült, privát világegyetemekké degenerálódjanak: egyik megfigyelő egyik
világegyetem; másik megfigyelő másik világegyetem." Azon túl, hogy utóbbi megjegyzés felidézi
Leibniz "ablak nélküli" monaszait, melyeket egy monaszok monasza hangol össze, s annak ellenére,
hogy Bohr szerint egyetlen megfigyelés sem tekinthető megfigyelésnek, ha eredményeit nem
oszthatjuk meg világos és egyszerű nyelven másokkal is.", ebből csak a világos és egyszerű nyelvre
fordításnak van valami relevanciája, (hogy a jelentésadás lehetséges legyen), mert másokra (más
tudatokra) való hivatkozás felesleges, nem ökonomikus, az interperszonalitás éppúgy hipotézis, mint
azok a fotonok, melyek elhaladnak távcsövünk (tudatosulásunk) mellett.
A másokról való tudomás is csak tudomás, behúzható a megfigyelő tudatába, mely a világegyetem
"információs hipotézisét" (pl. Bohmnál) húzza alá. Így nincs és nem is kell feltenni több, elkülönült
univerzumot, mert csak egy, sőt Egy (Uni) valóság van, az aktuálisan itt és most megfigyelt-
tudatosított, melynek információjában persze "benne" lehet - vagy nincs - egyrészt a bennelevés
létlehetőségének információja, másrészt a "mások" univerzumairól való feltételezés (amely, mint ilyen,
noetikus mozdulat, tehát információ).A helyzet hasonló,ami a referenciát illeti,mint H.Putnam "agyak
a kádban" ,BIV) gondolatkiserleteben.
De tegyük hozzá, hogy akinek az univerzumáról valójában szó lehet, az a "monaszok monasza", az
abszolút Alany, akivel ez azonos és ebben az értelemben egyszerűbb nem összehangolnia a
monaszokat, s világaikat
1
, hanem konzisztensen elgondolnia (teremtenie) örök itt és mostjában
2
.
Természetesen utóbbi esetben nincs természet (világ), ez akozmikus szolipszizmus
3
.
Ezek okán a valódi tradícióra alapozott természet-filozófia, mint physis-logia (sophia)
4
, célja, telosza
az önismeret (gnóthi se auton), az Auton, az Alany, az abszolút aktualitás (és készenlét-jelenlét:
omnipraesentia és mintentudás: omniscientiae), az univerzális Ember realizálása. Mert a kettő, világ és
ember, physis és logos, Egy Igazság (Uni-verzum). Ha az abszolút Alany (Univerzális Ember) az
abszolút aktualitás, akkor a physis elválása a logostól (egyben Szofia exiliuma) önmaga elvesztése; ez
nyilvánul meg a modern tudománymetodológia kiválasztási kritériumaiban: 1. a belső tökéletesség
(minél általánosabb elvekből, de ökonómikusan), 2. a külső igazolás elve, s az utóbbiban
megpillantható a heteron-erők, az elveszített önmaga "hatalma", az "objektív" külső világ a physis
illegitim uralma, a tudat felett is. Ezért is lesz azután az elveszített, száműzött-elidegenedett physis
abszlút potencialitássá (passiva pura - materia prima), ami "majdnem semmi" (µε óν)
5
a létezés
határán.
1
És ezek közös metszetét, halmazelméleti értelemben: mely itt A ∩ ∩∩ ∩ B ∩ ∩∩ ∩ C ⊆ ⊆⊆ ⊆ U , egybeesik
A B C ⊆ ⊆⊆ ⊆ U , uniójukkal, ezzel visszakapva az egyetlen kozmoszt.
2
F. Th. Vischer: "ugyanis csak egyetlen olyan monád van, a tudat, amely minden dologban benne van;
a monádnak nincs többes száma. Igaz ugyan hogy Leibniz nem vonta le elgondolásának pompás
végkövetkeztetéseit..." Schrödinger: "Csak egyetlen monád van." Ekkor mibe megy át az egész
monadológia?-
3
A Wheeler-féle elképzelésekről még az utolsó fejezetben lesz szó.
4
Hisz a logos szintje a tradícióban egyben a szofiatikus szint is: p l.o. a Kabbalahban a Hokmah
(Bölcsesség) szefirája a Szofia, de a logos helye is., ami ugyanaz, mint prakrti-purusha, a feminin-
maszkulin végső uniója az androgynben.
5
Platón szavaival
18
Visszavétele, "megváltása", a rekreáció műve, a tradíciók, így pl. az alkímia célja, ahol a materia
ultima, az arany-lét a voltaképpeni physis-logos uniója. Végül is - noha analógiásan -
elveszítettségének e "semmijében" (µε óν), a "külső sötétség peremén" is a totalitás (pléroma)
ürességével (kénoma) azonos.
A visszavétel felé mutatnak azok a felismerések, melyek szerint még a fizikai létezők, még az elméleti
entitások is szociomorfak
1
; korántsem a tapasztalat primer következményei (még kevésbé elemei),
vagy eredményei. Sőt maga a "nyers" tapasztalati bázis is elmélettel (ezek pedig pszichológiai-
szociológiai háttérrel) terhelt.Noha az elmelet meg empirikusan aluldeterminált.
Pl. a kvarkok elsősorban a "tudományüzem" intern koherenciamintájában találják meg helyüket, sem
mint ott, kint a valóságban - mondja A. Pickering. "Az elemi részecskék kvark-kvantumtérelméleti
képét kultúrálisan specifikus terméknek kell tekinteni. Az új fizika teoretikus entitásai, valamint a
létezésükre utaló természeti jelenségek egy történeti folyamat kapcsolt eredményei voltak - egy
folyamaté, amely a valóság kommunálisan kongeniális reprezentációjában tetőzött. Magyarul: a Nagy
Egyesítés programja és a kvarkok puszta fikció, melyet versenyképes teóriák spektrumából társadalmi
megfontolások, sőt meg-nem fontolásaok, hanem a "piac balfogalmai" (F. Bacon) választanak ki. Ez
egy hatalmas és igen finom módon szőtt összeesküvés, melyben a "valóság" visszaigazolásai a
megfigyelések-kísérletek révén a koherenciát erősítik, de voltaképpen ebből szerveződik; a kísérlet azt
látja, amit az "elmélet" igazán szeretne láttatni.
2
Ez "kontextusba helyezett opportunizmus", melyben "A kvark-kvantumtérelméleti világkép kísérlet és
elmélet egy egész közösségre kiterjedő szimbiózisának a lényege volt. Az új fizikai tradíciók által a
kutatás egymást kölcsönösen erősítő kontextusokat teremtett..." Valójában nem szükséges feltenni a
kvarkokat, stb., mert az összhang, koherencia elsősorban immanens "kitalálás". Ami számunkra
lényeges, az a "valóság-projekció" alakításának lehetősége. A teremtés szabadságfoka.
A hagyomány hierarchiája, ahogy az az 1. ábrán látható, kijelöli a kozmológiára történő rátekintés
különféle lehetőségeit is: a kozmológia hierarchikus rendszereit. Platon a világ deskripciójának
igazságtartalmára nézve egy hasonló, de nem teljes hierarchiát állított fel: a physis létsíkjára a
vélekedés, az ideák világára a valódi episztémé, míg a két szférát összekötő, mediális matematikai
világ, a számprincípiumok pythagoraszi-súlyú plénuma, az ertelemmel közelíthető meg. A kozmológia
léthorizontjának, jelentésének leszűkítése tehát az 1. lépcsőben a metafizikai tradicionalitás szerint
történik. A lét kategóriája alá szubszumáltatik a valóság azon szelete, melyet az ontológia fed. A 2.
lépcsőben már a filozófia horizontja (logikák, ontológiák szerinti) fedik le az Univerzum (U) fogalmát.
A 3. szinten a filozófiai kozmológia és a matematikai kozmológia struktúrái, az "U" (Univerzum), a
fizika legáltalánosabb és fundamentális (kvázi-filozófiai) problémáit, peremfeltételeit súrolja, míg a 4.
lépcsőben - immár a matematikai struktúrák szűkítésével - a modern fizika és kozmológia horizontját
(mint lehetőségeket) fedi.
1
"social construction of science"
2
A "valóság" és dolgai egyfajta illusztráció, melyet azonban "értelmezünk, és úgy látjuk, ahogyan
értelmezzük (Wittgenstein: Filozófiai vizsgálódások, Bp. Atlantisz, 1992 281. o.) Nyúl vagy kacsa a
"valóság"?!
19
A konkretizálódott, "anyagi" világnak, mely a legalsó tradicionális világ ( a kabbalahban Olam), a
physis szférájának a modern világfogalom, a fizika-kozmológia világa csupán egyik szeletét és
aspektusát fogja át. S a tér, idő és kauzalitás még ezen belül is további szűkítés (hiszen a fizika pl.o. a
physis pre-geometriai fázisait, aspektusait is kutatja, ahol a kauzalitás érvényessége behatárolt).
Természetesen ez a hierarchizált besorolás újra revideálandóvá teszi a fizika és kozmológia
alapkategóriáit: a világegész, a rész és egész, véges-végtelen, diszkrét-kontinuum, szubsztancia, anyag
stb. problematikáját. Azonban ez nemhogy visszautat jelentene a meghaladott szemléletek felé, de még
radikálisabb szakítást jelent a "józan ésszel" a prekoncepciózus gondolkodással; Bohr szavaival, egy
elmélet igazságtartalmát "őrült" mivoltának foka méri ("Nem elég őrült ahhoz, hogy igaz lehessen").
Irodalom
J. A. Wheeler: Törvény nélküli törvény, magyarul gépiratban
D. Bohm: Wholeness and implicate Order, Routledge, London, 1983
P. Davies: God and the New Physics, Penguin Books, 1984
E. Schrödinger: Válogatott tanulmányok (Gondolat, 1985)
A. Pickering: Constructing Quarks. A sociological history of particle physics, Edingburgh Univ. Press,
1986
20
IV.
"Az Univerzum a legnevetségesebb dolog a világon..."
Az eddigiek alapján új besorolás következik a kozmológiára, illetve "tárgyára", a kozmikus
rendszerekre is. A továbbiakban az univerzum realista álláspontú beszűkítésével számolva is
figyelembe veendő, hogy a világegyetem, mint e fogalom totalitása, nam lehet egyetlen szaktudomány,
még a filozófiai kozmológia tárgya sem - hisz Heideggerrel szólva, egy tudomány csak "a létezőt
kutatja és - semmi máts." A standard kozmológia reflektálatlan tárgyválasztása, az "U mint egész"
vetülete a physisben, melynek meghatározása nem lehetséges ama tárgyak által, melyekre egy
tudomány irányulhat, (s csak erre irányul), még ha e 'tárgy' éppen az U is. Tehát U "U mint tárgy".
Noha még utóbbi esetben is úgy határozható meg, helyesebben intencionálható, mint "végtelen
variációs lehetőségekkel bíró végtelen szabadságfokú halmaz" (Horváth Mátyás definíciója). Ez azután
magába foglalja pl. a logikai univerzumfogalom totalitásából kigöngyölhető világokat, melyek között
ott vannak a "lehetséges lehetetlen világok", stb. és ezek onto-kozmológizálását is. Így a "világ"
jelentése itt a következő: a lehetséges Superspace-ek (Szuperterek) Superspace-e
1
. A végtelen pedig Ω
(Abszolút) végtelen.
Ezért a filozófiai kozmológia, amennyiben szigorú tudomány akar lenni, az U-t nem teheti tárggyá,
csak azon szeleteit, aspektusait, mely a tárgyak, entitások és relációk olyan együtteseit öleli fel, ahol a
totalitás, az Abszolút végtelen nem diszkutáltatik, és amit egyoldalú-immanens "U"-nak nevezhetünk.
Egy tudományos diszciplina exaktásának határai között az is helyet kell kapjon, hogy van
metatudománya
2
, továbbá klasszifikált. A kozmológiai metarendszerek érvényességi határát
kiterjeszthetjük a tiszta logikai univerzumig, melyhez a közelebbi kapcsolatot esetünkben is az "U"
szélesen értelmezett (a legtágabb matematikai-logikai struktúrákig terjedő) fogalma képviseli.
3
És ez nem pusztán formális, hanem tartalmi keret is, amire bizonyság, hogy a három logikai alapreláció
szubzisztálásának kombinációi szerint háromféle "logikailag szervezett Világmindenség" állhat fenn.
Megtéve a distinkciót a halmaz és az osztály között, továbbá a véges-végtelen és a nyílt és zárt
halmazok között, fennáll a mennyiségileg nyílt "Világegész" lehetősége (Russel-féle világ), melyben
még elvileg sem lehetséges értelme az Univerzumnak, mely által mintegy az entitások összességbe
foglaltatnak. Mindez a klasszikus Egy/Sok problémát is involválja: a "Minden" vajon összefogott, mint
egység, definit dologként? A világ Egy vagy Sok? Az U fogalma a dualitás eme újabb példáját
megfejeli azzal, hogy - per definitionem - egyedi; unicitás áll fenn. Ezért nem használható esetében a
statisztika, ahogy az egy kontra sok, törvényszerűség kontra véletlen, stb. is modifikálódik.
1
A szupertér fogalmát lásd VII., IX. fejezetben
2
A metaszintek bevezetése jelentheti az egyik kibúvót az önhivatkozás, végső soron a totalitás
említésének problémái elől. A logikában ilyen Russel tipuselmélete.
3
A halmazelmélet alkalmazhatóságát a fizikai "U"-ra, ld. R. Rucker: Ifinity and the Mind (Bantam
Books, 1983), különösen 211-216. o.: "Minden elgondolható mintázat megadható halmazokkal." Sőt
"az egész fizikai Univerzum egy nagy U halmaz", mert "ha a valóság fizika, ha a fizika matematika, és
ha a matematika halmazelmélet, akkor minden halmaz." stb. Végül is minden szerkezet kifejezhető
halmazok "fáival", melyek az üres halmazból: , generálhatók, tehát a "semmiből", minden felépíthető
elemi alternatívákból (i - h, semmi - valami, 0 - 1, valódi vákuum - fizikai vákuum) álló dichotomizált
döntési-fákkal.
21
Az Abszolút egyszerre Egy és Sok. Egyébiránt is meg kell különböztetni az Egy-Sok problematikában
a fajták monizmusát: hány fajta dolog létezik?, a szubsztancia monizmustól: hány dolog létezik?
Mindez a halmaz intenzionális és extenzionális megközelítését is felidézi s ez tovább az intenzionális
és extenzionális logikákat. A materializmus és idealizmus egyként az első típusba tartoznak, mert a
valóságot egyfajta létezőre szeretnék redukálni, anyagra vagy szellemre. A szubsztancia-monizmus
mellett a kvantumelmélet tanúskodik azzal, hogy a lokalitás princípiumát cáfolja (ld. XI. fejezetben).
Az U-ban minden létező köncsönkapcsolatban áll, sőt az U mint egység eme kölcösnrelácionális
hálónak az esszenciája; maga az unifikatíva. E feltevések információs keretet szolgáltatnak az U-ként
lehetséges logikai mezőkről.
Végül is az univerzumként fungáló fogalom differenciálatlan, és így is kell lennie, mert a meghatározás
immár csak a semmivel (a fogalmi "üres halmazzal") veti össze, ezzel zárva le. Így diszkurzív-
racionális apriori ismereteink róla nem létezhetnek, mert minden meghatározáson túli a
meghatározhatóság lehetőségi alapja, és minden szabály alól kibújik a szabályok, törvények lehetőségi
feltétele, többek között abszolút, univerzális unicitásával. Így pusta rendszerként sem tételezhető. Hogy
fogalmáról mégis mondhatunk valamit, - lemondva immár a teljességről, szószerint az univerzalitásról,
az U-ról - rendszerként fogjuk taglalni, melyben a káosz is komplementumként, ill. részként
minősül(het). Ez az univerzum fogalom ('U') hierarchizálható azután a már látott módon.
Az "egész Világegyetem" a filozófiai kozmológia körébe tartozó fogalom immár: mi lehet Világ, mik
azok a legáltalánosabb feltételek, keretek, ezen belül törvényrendszerek, állandók, melyek Világokat
konstituálnak? Vajon maga az 'U' ezen felfogás szerint Világ? A legtágabb értelmű kifejezés az "egész
Univerzum"-ra - mint összességre - vonatkozik, mert a "Világ mint egész" már megszorítást, konkrét
feltételeket hordoz, melyek már nem a legáltalánosabb feltételek. Ez fogja a Világot, mint sturktúrát az
'U'-tó elválasztani, s a hierarchikus struktúrák alacsonyabb, de konkrétabb típusaiba, osztályaiba
sorolni.
A halmazelméleti végtelenségekre (és lehetséges "univerzumokra" nézve) a kiválasztási axióma
felvétele dönti el,
1
hogy vajon ezekben létezik-e rend, rendszer, rendszer állapota, kölcsösnhatás, stb.
avagy sem. A kiválasztási axióma a Világegyetem egy elrendezését posztulálja, melyben a véges és
végtelen összefügg a rend (struktúra) mint egymásrakövetkezes fogalmával.
A kozmológia tárgyát tehát, mint renszerjellegűt kell posztulálja, noha az Univerzum ilyen értelemben
sem tárgy, mert nem rendszer, bár rendszereket tartalmazhat részhalmazaiként. E szinten azért még
nem tehetjük fel a lokalitás extrapolációjának (metodológiailag és matematikailag (topológia)
megszorító) elvét sem, mert ez már a rendszerszerűséget kívánná minimális bázisként.
Az U csak a kozmológia intencionalitásának lehet a "tárgya", télosza; határpont a fizikai, sőt
exoterikus-filozófiai és matematikai típusú kutatásban, mely a nyitottság lehetőségének referenciája, s
így nem azonosítható soha konkrét világértelmezésekkel, modellrendszerekkel.
1
A nem-cantori matematikákban, halmazelméletekben a rendezettség nem feltétlenül érvényes. A
kiválasztási axióma elfogadása, ill. tagadása egyaránt összefér a többi halmazelméleti axiómával: és
ez a szeparálóelv a rendezhető és rendszertelen "világok" között - halmazelméleti szinten.
22
Ebből következik, hogy bár az U-nak nem lehet modellje, sőt definíciója sem, mégis ezekre újra és újra
törekedni kell, mert csak e motiváció teszi lehetővé, hogy egyre tágabb keretekben a reláció
természetét tisztázzuk közte és az adott konkrét világmodell(ek), Metagalaxisok (M) között. Ez a
processzus szűkítés, és lehetségessé teszi, hogy az "U"-ot modellekkel közelítsük, így a filozófiai
kozmológiának a rendszer-elv aspektusából kiválasztott "U"-szerkezet lehet csak a tárgya, amit
rendszerszerű "U"-ként kapunk, de ne feledjük, ez messze nem meríti ki az "an sich Univerzum"-ot.
Ez a pont az, ahonnan indulhat végre a kozmológia új "erlangeni program"-ja; itt jön csak a tér
lehetősége (a nem-térrel, pregeometriával, topológiával haladva a szűkítés lépcsőjén lefelé) és majd
csak ennek megalapozása után jön az inhomogén, anizotróp, stb. metrikus terekre való szűkítés. E
"programhoz" csupán néhány általános feltételt fogalmazhatunk meg itt.
1. Világok, sőt "U", a legáltalánosabb értelemben vett halmaz ("valamiség") a nem-cantori halmaz
elméletben, melynek a cantori csak határesete. Ez a felépítés szuprémum-elve: A felülről zárt
halmaz további szűkítés, mely azt jelenti, hogy a világmindenség, mely erre struktúrált,
minőségileg zárt. A halmaz és osztály fogalma szigorúan szeparált, mert csak így lesz releváns
"Világegész" fogalom.
1
Csupán három, logikailag szervezett típusú világmindenség létezhet:
I. Csak az = (azonosság) szubzisztál (kvázi "misztikus Abszolutum") "Minden Egy"
világmindensége.
II. Csak azonosság és különbözőség szubzisztál; nyílt, melyben a dolgok nem képeznek egészet
(plurális filozófia világa); ebben értelmetlen az összesség, tehát az "U" fogalma is.
III. Azonosság, különbség és kiegészítés szubzisztál; zárt világ. Malcev és Henkin az általános
kompaktsági tétellel bizonyították, hogy pl. a kozmológia (lehetséges) axiomatikus
felépítésében, ha egy L formális nyelvezetben reprezentáljuk az "U"-ot, ez csupán egy
"Standard-U", melyet mindig egy jóval általánosabb "nem Standard-U" tartalmazhat. L-nek
Standard- "U"-ra igaz kijelentései a nem Standard-"U"-ban is igazak, de ez további
objektumokat, entitásokat is tartalmaz.
2
2. "Világ" legalább egy elemből áll, hogy önmagával való reflektív reláció (a Ra) és a rendszer
minimalitása meglegyen. Infimum-elv az "U" mint struktúra-ra. ("U" mint semmire nem
érvényes, mert üres "Világ" . Üres "Világ" lehet azonos egy elemű "Világgal", ha ez az elem
önmaga {}, ahol az üres halmaz. Sőt üres világok "különbözők" is lehetnek,a háttértudástól
és a klasszifikációtól függően.)
1
A Russel-paradoxon miatt ez önellentmondó
2
Szerző "Téridőspirál-hipotézisében" (ld. XII. fej.) az R standardnak megfeleltetve M (Metagalaxis)
standardot, a pszeudo nagyobbak R összegére, mint M ∈ H-ra vonatkoznak (ahol H = Hipertéridő
sokaság), ill. H-ra és elemeire, míg a pszeudokisebbek az M báziseseményeinek (ún. elemi "cellák"),
hisz ezeknél kisebb pozitív standard elem (∈M) nincs.
23
3. Szervező-elv (pl. hatás révén) működhet a "Világban". Ez azután rendszert határoz meg
"Világként", melyben az oksági típusú összefűződések mellett a szinkronicitás-elvével
korrelációban érvényes az analógiás törvény: a szubmikro- és megaszkópikus szerkezetek
egymás függvényei lehetnek (ami lehet homonómia, homológia, izomorfia, határesetben
unimorfitás, stb.) Kvázi tükrözés.
4. A halmaz rendszerszerűsége (jól rendezett, rendezett és/vagy részben rendezett) és a 3. miatt
kölcsönhatásokat reprezentálhat, de az okság szigorú megszorítása még nem érvényesül. A
szükségszerűség-lehetőség dualitás tételezett.
5. A részrendszerek viszonya (szeparáció, -befoglalás, konnexiók) az egész rendszerhez relatív, így
a részrendszerek egymással, ill. a teljes rendszerrel különböző szintű és intenzitású interakcióban
lehetnek. A részrendszerek struktúráját az interakció intenzitása szabja meg, ez viszont függ
ismét a struktúrától is, tehát visszacsatoló rendszert alkotnak. Minden rendszer individuációja
(megkülönböztethetősége, kvalifikáltsága, sőt unicitása (!) ezen intenzitás kritikus értékével
korrelál.
6. Az "U" tartalmaz rendezett (cantori) halmazú világokat (az M létezése de facto bizonyítja).
1
Ebből következik, hogy a 3. alatti szervezőelv hatás is. Ez már azután lehet kauzális-típusú is,
mint határsebességet (s ezzel metrikát) feltételező, ami az alaphalmazra épülő specifikus
szinteken strukturál; és lehet akauzális-típusú is (ami antikauzálissal!)
7. (3., 6.)-ból adódik, hogy az "U" részben rendezett cantori halmaz, legalábbis részaspektusaiban.
"Környezettől" megfosztott (pl. izolált) szisztémára nem releváns a végesség-végtelenség
dichotómia. Az izolált-nemizolált antinómia prioritással bír, ha 3-at fenntartjuk.
8. (1., 6.)-ból következik az "U" kvalitatív heterogenitása.
9. A véges-végtelen, diszkrét-kontinuus, stb. relációk szintén relatív érvényűek. A rész-egész
viszony sem definit. (A rész a befoglalás által hat az egészre és viszont, s a befoglalás
intenzitással bír, pl. fuzzy-halmazok módján.)
10. (1., 6., 8.)-ból következik az "U" hierarchikus-struktúrális felépítettsége: befoglalási relációk,
szuper- és hiperterek szerkezetei, paraterek, stb. Pl. M H "U".
11. Az "U" egyediségéből
2
köv., hogy a halmazokra, sokaságokra értelmezhető szabályok, törvények
(pl. Occam's Razor, lokalitás extrapolálhatósága, stb.) nem feltétel nélkül releváns.
12. (11.)-ből ered, hogy az "U" maximálisan szimmetrikus, unicitása okán. (A szimmetria felöleli a
komplementer aszimmetriákat is.)
1
Az érv hasonló az antropikus elvekhez, melyek mintájára ezt "kozmikus-elv"-nek lehetne nevezni. A
kozmosz mint szép, rendezett alapján a "Világ" rendezettségét képviselheti.
2
"Egy példányban adták ki" (Poincaré).
24
13. Az alternatívák (pl. Weizsäcker-féle "ősalternatívák", dichotómai-elvek)
1
- és így a szimmetria
relevanciáját is figyelembevéve- az általános rendszerekre is a kettősség (és részben az ellentét)
érvényes, (pl. anti-világok, anti-entitások), s az ellentét-alternatívák szuperpozíciója: a kettő
kölcsönös interferenciája is.
14. A szintek: halmaz D struktúra D csoport D Lie-csoport (a folytonosságot kielégítő "jó" csoportok)
D Lorentz-csoport, stb. fogalmain keresztül szűkíthetőek a legáltalánosabb kozmológiai
struktúrákig, plénumig.
4 4 4 4 4
Az M-hez hasonlóan szervezett részrendszerek aspektusából, ezek viszonya az "átfogó"
2
- egészhez, az
"U"-hoz, többféle osztályozást enged meg. Az egyik ilyen, egyszerűbb mátrixot alkotó klasszifikáció a
Riemann-geometriák véges-végtelent és határos-határtalant megkülönböztető mivoltán alapul. Itt a
"világok" négy (formális) osztálya létezhet:
α, véges - határolt (pl. peripatetikus-típusú kozmológiák "tere")
β, véges - határtalan (pl. szferikus, elliptikus modellek)
γ, végtelen - határolt (pl. projektív tér Klein-féle modellje)
δ, végtelen - határtalan (pl. euklideszi tér)
Másik vizsgálódási mód:
I, A semmi D káosz D manifesztáció D kozmosz filozófiai sornak felel meg az üres halmaz D
(rendezetlen) halmaz D részben rendezett halmaz - jól rendezett halmaz sor, továbbá az U D
"U" D H D M
3
sor is, ahol a rendezett halmaz struktúra, melynek invarianciáit-szimmetriáit a
törvényfogalom vezeti át a káoszból a kozmoszba.
II, M
i
"U", H "U", M
i
H (i=1,2 .....n) (1)
ahol M
i
konkrét világ (kozmosz) rendezett, H hipertéridő részben rendezett és az "U" az
"Univerzum" rendezetlen-rendezett (és üres)
4
halmaza, mely rendezetlen úgy is, hogy részként
magába foglal ilyen halmazokat. (A 'káosz' genetikusan alapja a rendezett halmaznak, a
káoszok pedig "struktúrálisan" befoglaltak az "U" halmazba, ahogy ez az üres halmazból "épül"
ki (fel)).
III, (1)-ből a vizsgálódás négyféle módja adódik:
A) Az "U" modellezése (filozófiai kozmológia területe)
B) H (paratér - befoglaló - tér) vizsgálata
C) A 13-ból adódó M-A (ahol A antiM) rendszerek (M
i
A
i
= H)-ként való, azaz paratér
nélküli vizsgálata.
D) M-ok benső vizsgálata
5
(pl. Riemann-geometriákban, M
i
= "U")
1
Ld. pl. W. Heisenberg: A rész és az egész, Gondolat, Bp. 1975. 313-315.o.
2
Korlátait - láttuk - a végtelen határhalmaz problematikája jelöli ki.
3
További sor: Szuperterek szupertere D szupertér D Miniszupertér D Világ
4
A rendezettség (-rendezetlenség) szekunder szintje alatt (felett!) mindig ott van az üresség (a kozmosz
- "U" felett az U).
5
A benső, immanens vizsgálatnak csak olyan téridőkre van értelme, melyek zárt, irányítható
"hiperfelületek", és így érvényes rájuk a Gauss-Bonnett-tétel: megadható a k Euler-karakterisztika, és
a Gauss-görbületnek az egész téren vett integrálja csak a tér topológiai szerkezetétől függ.
25
IV, Téridőt kifeszítő, felépítő struktúrájú világok
1
csoportját jellemzi a téridőt definiáló
tulajdonságok (részleges) invarianciája: összefüggőség - nem összefüggőség, kompaktság,
parakompaktság, τ szignatúra, dimenziószám, összefüggőségének fajtája, a topológiai
komplexitást mérő k Euler - szám stb.
V, A IV, - jellegű világokra a "fejlődés" nagyon általános fogalma is bevezethető, és ezekre
vonatkoztatva, a H - struktúra "szétfolyik" fejlődésükben: azonos bármely elemével (fraktális
önhasonlóság), másrészt pedig nem (!), sőt elemeinek összessége sem azonos vele.
(Öntartalmazkodó és inkonzisztens halmaz). H eme vonásával kiválasztó-elv is a világok adott
csoportjaira.
2
VI, A téridő tulajdonságai, a világ mint adott összesség (egész) az 5, és II, IV, V alapján az M-ok
viszonylagos szeparációja is lehetséges (World Ensemble), ami metodológiailag azon
geometriák (pl. o. Riemann-geometria) relevanciáját is jelenti, melyek III/D-vel határesetként
adódnak. (Mert e geometriák kitüntetettsége nem evidens, a Finsler- vagy projektív-geometriák
is kielégítik az ekvivalancia gyenge elvét, stb.).
3
VII, A VI-ból adódik, hogy értelmezhető két vagy több M interakciója, sőt interaktív "evolúciója"
(13-al: világ-antivilág evolúciók) Általánosan: a téridőbeli világok klasszifikációja lehetséges.
VIII, A téridők rendszerszerűsége az az általános fundamentum, melyre éppúgy épül a nem-lokális
(pl. machi) fizika, mint a téridők további megszorítása: a 'lokalitás extrapolációja'
4
M-re: a
kozmológia standard-hagyományos jellemzője a lokális fizika korlátlan - térben és időben való
- extrapolációja (pl. relativisztikus kozmológiában).
IX, A nem üres téridőkben bevezetett fizika, fizikai plénum, pl. 'téridőanyagenergia', ősanyag,
Higgs-mező, stb. állapotjellemzőket ad M-okra: pl. o. m (tömeg), E (energia), ζ (sűrűség), p
(nyomás), stb. A fizikai plénum azt is jelenti, hogy különböző világoknak, különböző skalár
fizikai konstansok (sőt esetleg vektor-, tenzor-, spinor, twistor, stb. természetű paraméterek,
"konstansok"), és különböző fizikai törvényrendszerek felelnek meg.
X, A 3-ban rögzített szervezőhatás M
k
-ban, mint kölcsönhatás (k erre céloz) konkretizálódik a
fizikában, és így az adott rendszer konkrét állapotjellemzőinek (ld. IX) is függvénye. Ez duális
reláció: e hatás alakítja is az állapotjellemzőket (pl. C
f
(fénysebesség (f), mint határsebesség)) a
téridő fénykúp - és ennek adekvát oksági-szerkezetéhez vezet, ami fundamentális fizikai
tulajdonságokat rögzít, illetve korrelál ξ
(t)
, β
(t)
, ζ
(t)
, T
(t)
-vel, ahol ξ, β inhomogenitási és
anizotrópia paraméterek.
1
Világ téridő, sőt geometria! Lehet pregeometrikus káosz-reliktum (mint egyfajta
"betokozódás").
2
"azonos bármely elemével" aspektus ∼ I. eset (csak szubzisztál) típusú világ
"másrészt pedig nem" aspektus ∼ II. eset (azonosság és különbség) típusú világ
"elemeinek összessége sem meríti ki" ∼ III. eset (kiegészítés is fennáll!) típusú világ, ld. ehhez a 22.o-t.
3
Sőt a (leendő) kvantumgravitációs elméletekben, úgy tűnik, a topológia változása követelmény.
4
A lokalitás elve végsősoron csak homogén-izotróp esetben lehet releváns a teljes téridőre. De éppen a
homogenitás kérdőjelezhető.
26
XI, A lehetséges téridőkből a konnexiók kiválasztanak olyanokat, melyekben klasszifikálhatók a
homeomorfizmus és a homotópia (egyszerű konnexió), míg más globális jellemzők más olyan
kiválasztásokat jelentenek (pl. aszimptotikus egyszerűség), melyek az idő olyan rendjét,
struktúráját teszik lehetővé, hogy X-ből értelmezhető legyen a kauzalitás. (A kauzalitás
előfeltétele az egymásrakövetkezés, viszont ez tipikus halmazrendező mód is. Vagyis az okság
csak rendezett halmazban (s ilyen téridőben) értelmezhető.)
XII, A X-ből következik, hogy mindazon renszerekben, melyek izomorfak a fénykúpszerkezettel
rögzített téridőkkel, és XI szerinti "egyszerű téridőkben" a szükségszerűség oksági oldala,
szerkezete érvényesül.
A M-ban a C
f
szervező-elv, de korlátozott, és ily módon jól meghatározott oksági rendet határoz meg.
A kauzalitás további feltétele tehát a korlátozott szervezőhatás megléte. (A tágabbkörű feltételek
korántsem a kauzalitás tagadását jelentik, hanem akauzalitást, nem-standard kauzalitás mezőt, mely a
kauzalitásnak és tagadásának (antikauzalitásnak) egyfajta komplementer szintézise.
XII-vel összefüggésben mindezek oda vezetnek, hogy amiképp az okság egy konkrét világ adott
szintjét jellemzi; s mert e világ a gazdagabb struktúrák, "világok" résztere, (s mert ezek áthatják: ld. pl.
V, és VI szerinti részleges szeparációt, ti. szemiszeparált rendszereket)) így azután vannak olyan
aspektusok, illetve szintek e konkrét világban, ahol e gazdagabb
1
rendszerek kauzalitása, ezek esetleges
sérülései, illetve akauzális konnexiói is megjelennek - s végső értelmezésben a szükségszerű-véletlen
dichotómia is felszínre kerül - a kvantumfizika újabb belátásainak (pl. szuperdeterminizmus, mint a
Bell-Teoréma lehetséges folyománya stb.) fényében.
Összhangban az (1) relációkkal M-et, mint fenomének szervezett rendjét helyezi el, melynek
fundamentális szervező szintje az akauzalitással bíró H, s ennek vetülete M-en a v
max
rendező hatás:
C
f
. A H így, mint észlelhetetlen háttér van M "mögött" (kvázi valódi vákuum), szeparálva C
f
, a valós
vákuum, a szinguláris "tartományok" stb. által. Ha a kozmológiára, némi analógiával, alkalmazzuk a
fluktuációk elméletét, akkor C szerepe kidomborodik: ha egy makroszkópikus rendszer elegendően
nagy, akkor a fluktuációk térbeli kiterjedését, a koherenciahosszaikat meghaladó részrendszerei
önállóaknak bizonyulnak, és ez adekvát azzal, hogy nem beszélhetünk egységes rendszerről, ha a
kölcsönhatás ideje jóval felülmúlja a fejlődés fázisainak idejét. Mindez a kozmológiai horizont
probléma alapját is fedi.
Feltehető, hogy M (ami metaszinten maga is csak részrendszer) egyfajta fluktuáció H-n, melynek
térbeli kiterjedése a (változó, pl. táguló) koherenciahossz. Ez M
I
esetén ≅ 2R, és az M
i
-k függetlenek
azért, mert M
a
M
b
2 R. De így a C
a
= határsebesség (ált. szervezőhatás) és a koherenciahossz
1
pl. a Malcev-Henkin tétel alapján tételezett nem-standard Univerzum kvázi kozmológiai vetületei.
27
korrelálhat; feltehetően a fuktuáció max. kiterjedése a C
a
. A kauzalitás kapcsolódása mindehhez:
fluktuáció D koherenciahossz D C típusa D kauzalitás D a kauzalitás típusa (szerkezete, pl.
fényszerkezet) D ... sorozaton át adódik.
1
További szűkítő elvek: az "U" heterogenitásából következik, hogy inhomogén is, noha itt még nem a
kozmológiai terminusról van szó, hisz az "U" más tartományait nem feltétlenül jellemzi tér(idő)-
beliség. Tehát nemcsak teret tértől szeparál a határ inhomogén módon, hanem filozófiai szintű
inhomogenitásról, a létezés inhomogenitásáról van szó.
(További perspektivikus kérdésfeltevések, hogy egy több darabból álló (pl. Cartan-féle téridő) "U"
részei azonos darabok-e, s ha nem, mi a valós összefüggés közöttük? Elképzelhető, hogy nemcsak
"U" , de H, sőt M is csak lokálisan összefüggőek, egyébként "globálisan" több darabból állóak, és/vagy
lokálisan, 4, 5 stb. dimenziósak (más darabokban más dimenzióval).
Minekutána a kontinuitás a topológia alapfeltevése
2
, ezért ilyen világokat a topológia lehetőségeit is
meghaladó általánosságú elmélet tárgyalhat, vagyis amely a diszkrétséget, a nem-folytonos
"peremeket" (szingularitások) is tárgyalni képes. A további szűkítés vezet a topológiához. De még
ebben is elképzelhetőek olyan struktúrák, miszerint H-ban a M-ok leképezhetők egymásra: f: A D B
stb., de a legáltalánosabb f (és f
-1
)-nél adódhat, hogy A-nak B több eleme (pl. elemi események) is
megfelel. Az "itt" és "most"
3
ugyancsak furcsa tulajdonságokat vehet fel: pl. időben többszörös
konnexiók (összeragadások) lehetősége A(t
x
) D B (t
y,v,z
) stb. ahogy térben ugyancsak; utóbbiak rokon
struktúrák a Grothendieck-sémákkal, melyek a pontsokaságon belül a szomszédság eszméjét
általánosítják, túllépve az eudoxoszi pontfogalmon.
Itt kapcsolódik a szűkítés láncába, a topológia horizontja után, a csoportelmélet, differenciálgeometria,
Atiyah-Singer tétele, kohomológia, orbitok, globális vizsgálatok módszerei,
4
vagy a Finsler-terek,
melyek a riemanni geometria általánosításai, így a
ds
2
= gij (x) dx
i
dx
k
(2) helyett az általánosabb
t
s = L (x,x) dt (3) releváns.
t
0
E terek további általánosítása a Kawaguchi-geometria, majd a Moorse-elmélet, ahol pl. a térnek nincs
is egységes geometriája, hanem a geometria a mozgástól függ, s minden mozgáshoz más és más
geometria tartozhat. A mozgás pályarendszere meghatározza a geometriát, melynek az adott
trajektóriarendszer a geodetikusait alkotja.
1
A valódi vákuumból inflálódó kozmológiai modellek szintén a fluktuációkkal írhatók le, ebben az
esetben a vákuumfliktuációkkal.
2
A topológia a szomszédság és környezet fogalmait az eudoxoszi pontsokaságra értelmezi, de ez nem
az egyedül lehetséges elgondolás.
Ez a folytonossági (összfüggőségi) felfogás lehet az egyik oka a kvantumgravitáció nem-
renormalizálhatóságának.
3
Ahogy a "kicsi" és "nagy" is relativizálódhat pl. a Banach-Tarski paradoxonban
4
Pl. R. Geroch - G. T. Horowitz: Global Structure of Spacetime, in: General Relativity - An Einstein
Centenary Survey, szerk.: S. W. Hawking - W. Israel, C.U.P. 1979
28
A matematikai jellegű megszorítások útja, mely alulról a kozmológia (lehetséges) horizontjainak
tágulását is megadja:
1. cantori vagy nem-cantori matematikák
D
2. létezik absztrakt "tér"
D
3. a topologikus pontosságú tér(idő) feltevése: létezik a "közelség" és folytonosság
D
4. meghatározott topologikus szerkezet: erős vagy gyenge (a diszkrétség erősen beszűkíti a
lehetőségeket a választásban) D
5. a folytonosság (intenzív végtelenség) posztulátumának extrapolása kozmológiai skálára
("méretekre)
6. algebrai szerkezet kirovása; csoportszerkezet (szimmetria követelmények, melyek pl. a
megmaradási törvényeket garantálják!)
7. az összefüggőség jellegének kikötése (topológikus, affin, metrikus)
8. feltevések a szignatúrát és kiterjedést illetően
9. további választás a normalitást, teljességet, elkülöníthetőséget illetően
10. ezeken belül Riemann-tér
1
(ezen belül: D 11. állandó görbületű D 12. Homogén-izotróp tér D 13.
Friedman-kozmológia), de az utóbbi megkötések már hihetetlen specifikusak, noha eme keretek
is még a lehetséges "világok" végtelenségét reprezentálhatják.
2
6. ábra
Topológikus Feltesszük, hogy a téridő Hausdorff-féle topológikus sokaság: ha
tér tetszőleges két, de különböző pontját diszjunkt nyílt halmazok
tartalmazzák. A topológikus sokaságról ún. atlasz készíthető:
differenciálható nyílt halmazait egy - egyértelműen leképezhetjük R" nyílthalma-
sokaság zaira.
A differenciálható sokaság kis környezetben "sima": a ponthoz
érintőterek érintő tér csatolódik.
párhuzamosítása Ha az atlasz megszámlálhatóan sok nyílt halmazból elkészíthető;
akkor ez parakompakt tér.
Lorentz-szignatúra
kauzális és konformis Ha ráadásul még nemkompakt is, bevezethető a Lorentz-szigna-
szerkezet túrájú mértéktenzor (sőt önmagukba vissza nem térő időszerű
görbék): végül is az oksági szerkezet.
metrikusság pszendo
Riemann-tér

1
Lehet még inhomogén, anizotróp is!
2
A fokozatos szűkítés elve és módszere jelenik meg Wheelernek a pregeometria geometriát megelőző és
megalapozó szerepét illető felismeréseiben: "A tény, hogy a csoport-elmélet van a geometria dinamikája
szívében - egy mélyebb struktúrát fedve el mint az ideális matematikai geometria - úgy tűnik elsődleges jele,
hogy bizonyosan létezik egy ilyen alapul szolgáló struktúra. Isten veled geometria."
29
Az "U" leírhatósága (amennyiben a leírás kompatibilitását az "U"-mal egyáltalán feltesszük!) 3 alesetet
enged meg:
1. Az "U" totálisan véges és lehetséges egy véges leírás róla (pl. véges eseményhalmazról: véges
téridőben véges számú elemi "cella" alkotja "U"-t)
2. "U" végtelen, de mégis véges leírás adható róla (az "U" lényege véges törvényrendszerrel és
tényhalmazzal megragadható) ld. fajták monizmusa, ami tulajdonképpen a racionalista "álom".
3. Az "U" végtelen és nem írható le véges kijelentés gyűjteménnyel. További alesetei (a
végtelenség-szintekkel összefüggésben):
a, része, mely megszámlálhatóan végtelen, megszámlálható leírással,
b, megszámlálhatatlan része, megszámlálható leírással,
c, megszámlálhatatlan része, megszámlálhatatlan leírással.
Az 1. esethez azonban Gödel "Nemteljességi Teorémája" (1930) járul, mely tisztán matematikai
eszközökkel, de a "világról" indirekten ugyan,de közöl bizonyos, noha igen általános tényállásokat:
még egy teljesen immanensnek, zártnak, határoltnak tételezett világ is inkonzisztensnek,
inkoherensnek
1
fog bizonyulni - felfedezhetőek a világ ontológiai - episztemikus fundamentumában
bizonyos "repedések", melyeket kitapogatva a valóság (negatív) arculatát körvonalazhatjuk, és
így,noha indirekte , de a traszcendens szférákra is ráláthatunk (hasonlóan a platoni barlang-hasonlat
mondandójához).
Irodalom:
Naan: "A végtelenség fogalma a matematikában és kozmológiában", in.: Végtelenség és Világegyetem,
Bp. Gondolat, 1974.
Bencsik: Paradoxonok a logikában és matematikában, M. kir. Pázmány P. Tud. Egy. Philosophiai
Szemináriumi Dolgozat, 2. 1932.
Bolberitz P.: Lét és Kozmosz, Ecclesia, Bp. 1985.
Steinrod: Bevezetés a topológiába, Bp. 1986.
G. M. Idlisz: "A világegyetem végtelensége a halmazelmélet szempontjából", (in.: Végtelenség és
Világegyetem, im.)
Perjés Zoltán: "A téridő kontinuum", in.: Téridő, gravitáció és relativitáselmélet, Relativitáselméleti
Iskola, 1978. K. F. K. I.
Misner - Thorne - Wheeler: Gravitation, San Francisco, W. H. Freeman, 1973.
L. A. Henkin: "Are Logics and Mathematics Identical?" in.: The Chauvenet Papers, II. kötet,
Washington D. C. 1978.
C. F. von Weizsacker: "Komplementaritás és logika", in.: Válogatott tanulmányok, Bp. Gondolat,
1980.
Bakos J.: "Univerzum" és Uni-verzum I,2. rész, Őshagyomány 18-19.
Bakos J.: "Univerzum, komplementaritás a filozófia tükrében", in.: M. Áll. Földtani Int.
Filozófiai Vitaköre Közleményei, Tom. II. Bp. 1985.
G. J. Gorelik: Miért háromdimenziós a tér? Gondolat 1987.
1
Hiszen a véges eseményhalmazban saját (totális) megismerése nem tartozhat bele, másrészt
(részleges) megismerése máris változtat a rendszeren. (Hasonlóan a kvantummechanikai megfigyelő-
tudatosító szerepéhez!)
30
V.
"Az alkotó Értelem együtt az Igével körülfogta a köröket,
és nagy zúgással megforgatta azokat, megmozgatta saját alkotásait,
és hagyta, hogy azok elforduljanak a határtalan kezdettől
a lehatárolhatatlan vég felé; mivel ottan kezdődik el, ahol végetér."
(Hermész Triszmegisztosz: Poimandrész 11.)
Mivel a metafizikai tradicionalitás "kozmológiája" egyben antropológia is, ezért nemcsak a modern
felfogás szerinti kozmológiával nem azonos, de még az ókori kozmológiákkal, világképekkel sem,
noha ezek szimbolikusan hordozzák a metafizikai jelentőséget.
Mindegyikük a létezés centráltságát fejezi ki, középpontban a világfát, axis mundit, centrális
kontinenst, világhegyet, stb. helyezvén el. Végsőfokon a Földet, a Föld centrumában az embert
1
a
kozmoszembert. Ezzel a teo- és kozmonógiák is a kozmosz és tudat megfelelő szintjének együttes
létesülését mondják el. Az már csak a kifordult modern szemlélet retrospekciója, hogy e mítikus-
kozmológikus szintű képeket, a modern világképek fogalmi szintjén és kereteiben helyezik el - mint
amelyek ugyan prefilozófikus, nyers, sőt fiktív, primitív fázisok - de mégis előképei az externális, tér
és időbeli létezést leíró geometriai-matematikai eszközökkel dolgozó kozmológiának. Az ősi, vagy
éppen ókori léthierarciát és a realizálás útját leíró "világokat" puszta geográfiának, ill. kozmográfiának
vélik, így egy ab ovó rögzített euklideszi térben "simítják ki" pl. o. a hermetikus, vagy a peripatetikus
kozmoszt, holott ez a lét szintjeit (is) leírja. Minekutána mindegyik, a metafizikai tradicionalitásra
építő, ősi kozmológiai kép esszenciálisan ugyanazon valóságot írja körül, másrészt pedig, ha már
modern externalizált szemmel tekintünk vissza rájuk, nem feladatunk itt az ókori kozmoszleírások
leltárszerű bemutatása. Nem szükséges visszatekintenünk, mert úgysem azt látjuk, amit kellene, hiszen
közben nem csupán a világ devalválódott, hanem a néző, a "szem" is megváltozott. Most (mint mindig
is) "előre" van az originalitáshoz való visszatérés. A fizika és kozmológia legújabb belátásai ezt a
közös eredetpontot keresik: a kozmológiában a kezdeti szingularitás (Big Bang), a téridő folytonossági
hiányaiban (fekete és fehér, ill. féreglyukak), a tér és idő "kapuiban", kezdeteinél. A fizikában a
kvantumelmélet a szubmikroszkópikus szinten, a vákuum fluktuációiban, a téridő elemi Planck-
hosszaiban látja ugyanezen genezis árnyát-vetületét. Ezért csak a modern, externális-kvantitatív
szemlélet aspektusából tekintjük át röviden a térre vonatkozó elképzeléseket, ezen belül is a geometria
fundamentális ágát alkotó topológia
2
egyik invariánsa, a dimenziószám aspektusából.
3
Az ősi-ókori térszemlélet voltaképpen még nem tekinthető euklideszinek, sokkal inkább a köznapi
tér(idő)szemlélet pre-euklideszi, sőt pre-geometriai (itt: nem a modern tudományos pregeometria
értelmében; inkább indefinit, elmosódott, pontatlan, változó), tapasztalati-szenzuális "tere" jellemzi.
1
Mircea Eliade: A Szent és a profán, Európa, Bp. 1987
2
A térre vonatkozó legalapvetőbb relációkat őrzi meg (hiszen az összefüggőségre alapoz):
összefüggőség, szomszédság, dimenziószám, stb. fogalmaiban, míg a metrikát, görbületet,
szögviszonyok állandóságát nem tekinti invariánsnak.
3
Lukács Béla nyomán.
31
Ebben feszült ki a legősibb "tér" tapasztalat: a gyűjtögető-vadász világa, mely két (független) irányt,
két különböző, de egyenértékű "dimenziót" élt meg: a táborból sugár irányba elvezetőt, távolodót, és a
tábor - mint egyfajta centrum - körül húzódó körszerű "területvédő irányokat":
7. ábra
A 3. (z) dimenzió, a tapasztalati világ
fölé boruló égboltozat "iránya" még
látens.
A domborzat (fák, hegyek) nem-egyenértékű, csak réteg- vagy tört (és elmosódott) dimenziójú
tapasztalatot jelent. Tehát 2 dimenziós, 'sík' tér a kozmológia-kozmográfia világa.
A csillagos ég mozgásainak megfigyelésével, az ókori magas kultúrákban válik csak 2+1 dimenzióssá
a világ. De még az ókorban is két típusú világleírás létezett:
1. táblázatok révén - Babilonban,
2. valódi geometriai modellekkel - a görögöknél.
A görög modellek már geometriai képbe foglaltak, de a dinamika még hiányzik. Így pl. ∼ Kr. e. 500
immár a Föld gömbszerkezete ismert (2+1 dim.), s ez köré rendeződik a későbbi - ∼ 2000 évig élő
peripatetikus kozmoszmodell (legismertebb válfaja a ptolemaioszi, az asztrológia modellje); ahol még
az égi szférák őrzik, minőségileg legalábbis, a Föld felületének 2 dimenziójához képest a 2+1-ik
dimenzió kitüntetettségét: a Holdalatti (szublunáris) és a Hold feletti világ fizikája, kvalitásai
különböznek. A szublunáris világ az anyag szférája, a négy elem réteges hierarchiájával, (az elemek
"természete" szerint rendeződik el: a föld, majd víz, felette levegő, legfelül pedig a tüzek celesztális-
égi szférája (a levegő és a tűz "felfelé" törekszik, a víz és a föld "lefelé" - a hermetikus kozmológiában
is)).
Ahogy Platón mondja: "Az idő az örökkévalóság
mozgó képe"; a bolygók mozgása ezt hordozza.
A lunáris, ill. az állócsillag szféra a világot inhomogén
és így más-más törvényű szféracsoportokra osztja, ami
a Föld centrális aspektusából mégis izotróp (egyenran-
gú-irányok). Ez (ti. inhomogén-izotróp tér) csak ebben
a modellben lehetséges "mert az izotrópiából követ-
kezne, hogy csak a Földtől radiálisan mért távolsággal
változhatna az "U" szerkezete."
8. ábra
32
A kozmológia ún. Kopernikuszi-elvével: a Föld (bármely megfigyelő a világban!) centrális szerepének
megszüntetésével, mely minden pont egyenrangúságát mondja ki,- ezután immár az inhomogenitás
szükségszerűen magával vonja az anizotrópiát is, ill. az izotrópiából következik a homogenitás.
1
Az
arisztotelészi (ptolemaioszi) téridő modern matematikai megfogalmazásában
R
3
x R (E
3
x T)
tér idő szigorúan kettéválasztva, s ahol az egész térben egyidejűség érvényesül.
Utóbbiból ered a Galilei-Newton-féle "abszolút idő" fogalma, mely a Kopernikusz-elvvel felruházott 3
dimenziós, minden irányban extenzíve végtelen térben mindenütt egyformán "folyik". A
vonatkoztatási, mely ebben az esetben inerciális, rendszernek nem saját ideje van, hanem abszolút idő
fogja át, mely minden lehetséges renszerre érvényes. Az ún. Gelilei-transzformáció miatt azonban
nincsa abszolút tér
2
.
A voltaképpeni Newton-tér (és idő) ún. affin geometriai szerkezet, melyben érvényesek az affin
transzformációk: 1. forgatás, 2. eltolás, 3. egybevágóság, 4. hasonlóság, s ezek csoportot alkotnak,
létezik mértéktenzor (metrika), abszolút idő, görbült (forgó) inercarendszerek. Az órák (az idő)
szinkronitását bizonyos kölcsönhatások (pl. gravitáció) "azonnalisága" - távolhatása: végtelen
sebességű terjedése alapozza meg. Newton a teret és időt Isten szenzóriumának tekintette: "Az abszolút
tér önmagában minden külső dologgal való kapcsolat nélkül, mindig azonos és változatlan marad."
(Időre ugyanez) A tér tulajdonképpen egy végtelen ortogonális (szögletes) láda, melyben a dolgok
vannak, és hozzájuk kapcsolódnak a mozgások (van már dikamika)
3
:
1
Az izotrópia gyengébb térbeli szimmetria mint a homogenitás, a téridő immár lehet homogén és
anizotróp, de nem lehet inh.-izotróp.
2
A tehetetlenségi koordináta rendszerek egyenértékűek a jelenségek leírására: ez a Galilei-féle
relativitás elv.
3
A szereplőktől nem függő örök és változatlan színpad terében él még ma is a legtöbb ember (tudatilag
legalábbis): Apropos: Kant a transzcendentális esztétikában ezt a teret és időt veszi a szemlélet
fundamentumának...
33
1905-ben Albert Einstein azután a
speciális relativitás elméletben
(SRE)
a 3 tér és 1 idődimenziót egyesítette
egy egységes téridőkontinuumban.
Mi vezetett idáig?
A tudományok története nemcsak arról tanúskodik, hogy sorban leválnak a szakdiszciplinák a
filozófiáról, nemcsak fragmentáció, specializáció - dividáció zajlik, de ezzel párhuzamosan - noha más,
esszenciálisabb szinten - unifikáció is: az alapelvek és a fenoménák egyesítésének programja. Ez
figyelhető meg a tiszta geometriában is, amikor is az euklideszi geometria hosszúra nyúlt uralma
megrendült az V. (ún. párhuzamossági) posztulátum nem-evidensként kezelésével. Ezt végzi be -
Saccheri és Lambert nyomán - Bolyai János, Lobacseszkij és Gauss, mikor megalkotják az állandó
negatív görbületű, ún. hiperbolikus nem-euklideszi geometriát, mely homogén-izotróp, de benne a
háromszög szögeinek összege a területének függvénye, és kisebb 180
0
-nál! E geometria további
általánosítását B. Riemann végzi el a Riemann-geometriában, mely általánosan már nem homogén (és
így anizotróp) teret ír le, tehát a tér görbülete változó lehet. Megismerik immár a hiperbolikus mellett a
szférikus-elliptikus geometriát is (az euklideszi, sík, geometria a parabolikus esetet képviseli).
1
További és többirányú általánosítások következtek, pl. a Finsler- majd Kawaguchi-geometriákkal, ill. a
topológiai kutatásokkal. Mindez az elvi kereteket tette lehetővé a fizikával való kapcsolódás számára,
2
ami éppen a SRE, majd különösen az általános relativitás elmélettel (ARE) következett be. (Odáig
menően, hogy utóbbiban némi joggal már azt mondhatjuk, hogy a fizika voltaképpen geometria!)
A fizikán belül a XIX. században sikerült az elektromosság és mágnesesség - addig különbözőnek vélt
- jelenségeit egyesíteni a Maxwell-féle elektromágneses erőtér fogalmában. Ez egy hipotetikus éterben
- mely egyszerre kellett, hogy ellenállás nélküli
3
, és mégis rugalmatlan, "szuperkemény" legyen -
gondolta el a fényterjedést, mint az éter rezgését. De persze akkor ez a mindent kitöltő-átható éter egy
abszolút vonatkoztatási rendszert képez, s így pl. a Föld ehhez képest való mozgását ki lehetne
mutatni, ahogy a nyugvó éterhez képest mozgó tárgyak "éterszelet" keltenek. A fény, ami az éterszéllel
szemben mozog, kisebb sebességű kellene legyen, mint a "széllel" egyező irányú. Ezt próbálták
igazolni a Michelson-Morley kísérlettel mely azonban negatív eredménnyel zárult, s ebből
következtetett Einstein arra, hogy - az Occam's Razort is alkalmazva - nincs szükség az éterhipotézisre
és az abszolút, nyugvó vonatkoztatási rendszerre. Voltaképp az abszolút térre és időre.
1
Kúpszeletek 3 esete!
2
Riemann az elsők között van, akik szerint a tér az anyagtól nem független.
3
Különben a mozgások (pl. bolygóké), a surlódás miatt, nem lennének inerciálisak.
34
A fénysebesség állandósága lett a speciális relativitás elmélet alapköve. Az elmélet két fő
posztulátuma:
I. Az egymáshoz képest egyenletesen mozgó vonatkoztatási rendszerek egyaránt alkalmasak a
fizikai törvények megfogalmazására. Ez az Einstein-féle relativitási elv.
II. A fény vákuumban való terjedési sebessége minden lehetséges sebesség felső határa. A fény,
tekintet nélkül a megfigyelő mozgásállapotára és függetlenül a fényforrás sebességétől, mindig
adott (∼ 300.000 km/s) sebességgel terjed.
Különösen a II. paradox, józan észnek ellentmondó következtetésekre vezetett, új tér és idő fogalmat
vezetett be. Pl. a sebességek összetevődésének klasszikus, "józan"
v
1
+ v
2
= V szabálya helyett a
V
= 1 +
v
1
+ v
2
(4)-et alkalmazza.
c
2

Legyünk egy x,t rendszer megfigyelői ("nyugalomban"), és mozogjon egy x', t' rendszer v sebességgel
hozzánk képest. Ekkor a c állandóságából következik:
1. a mozgó rendszer órái lelessulnak (idődilatáció):
(ha a v= c a periodikus folyamatok, az "óra" áll)
1
t
t' = (5)
1-v
2
/c
2
2. mércéi összehúzódnak (Lorentz-kontrakció):
l' = l 1- v
2
/c
2
(6)
3. a tömeg(ek) növekednek:
m
0
(7)
m =
1 - v
2
/c
2
és a c-nél a pozitív nyugalmi tömeg végtelenné válna, ezért csak végtelen energia tudná
felgyorsítani idáig.
Természetesen a relativitás-elve miatt x', t' aspektusából mindez x,t-re nézve is igaz lesz. Bizonyos
értelemben a tér időbe transzformálható, és viszont. Továbbá egy adott távolság vagy időintervallum
számértéke különböző lesz, különböző mozgó rendszerekben mérve:
1
Az idő nem szubsztanciális, nem időt mérünk, hanem periódusokat, oszcillációkat illetve periódusok
(egymáshoz képest mozgó rendszereknél) relációját.
35
Lorentz-Fitzgerald kontrakció: Idődilatáció:
10. ábra
Az ábrán csak egy térdimenziót (x) és egy időt (t) vettünk fel. Az egyidejűség fogalma is relatívnak
bizonyult hát: két különböző helyen (A,B) bekövetkező események egyidejűek az egyik vonatkoztatási
rendszerből, míg a másik rendszer aspektusából határozott időköz (ε εε ε) választja el őket. Az előbb-
később reláció is felborul, ill. csupán lokális terminusokként van értelmük. Minden vonatkoztatási
rendszernek saját ideje van (t t')
1
, s nincs az egész metagalaxist átható egységes (abszolút) idő, így
persze egységes "most" sincs.
Einstein elmélete tehát egyesítette a teret és az időt egy egységes homogén téridővé, amit a
geometriában Minkowski-féle pszeudo-euklideszi téridőkontinuumként ismernek (M
3+1
) melynek
elemei immár nem a hely és az időpont, hanem az elemi esemény.
A newtoni kép dinamikus volt: események fejlődnek az idő haladásával, mely "mozog" maga is
("előre", egy múlt-jelen-jövő rendben). A SRE-ben azonban a kép statikus, s ez maga a
téridőkontinuum egésze, melyben az események in toto vannak (múlt-jelen-jövő egyszerre - szimultán
- van).
2
Fénykúp a Minkowski-téridőben (két térdimenzióval x,y)
Pozitív definit nyugalmi tömegű (m
0
)
világvonalai csak a fénykúpszerkezeten
belül, s csak > 45
0
-nál lehetségesek.
A térszerű világvonalak (v > c) okság-
sértőek.
11. ábra
1
A saját időhöz és a saját hosszhoz képest a relatív idő és a relatív hossz mindig lassúbb, ill. rövidebb
2
Mindezekből következik az is, hogy a newtoni, klasszikus fizika csupán határesete a SRE-nek; ti. csak
kis sebességekre releváns.
36
A tér önmagában variáns, ahogy az idő is.
Csak a téridő fundamentálisan invariáns: a
tér és idő az abszolút téridő két különböző
keresztmetszete 3 dimenziós térré és 1 di-
menziós idővé, ami teljesen önkényes, he-
lyesebben a megfigyelő rendszerétől függ:
12. ábra
Az euklideszi térben egy pont távolsága az origótól (O). (és a tér szignatúrája +++)
A Minkowski-geometriában az OV = S Minkowski-"távolság", voltaképpen időintervallum, saját idő,
tehát nem a t koordinamennyiség írja le az időt (ezt csak a t-vel párhuzamos - tehát nyugvó esetben -
teszi).
Továbbá S mindig kisebb (!), mint t (mert S
2
kisebb, mint t
2
)
1
: ez az "órák lelassulása" a sebesség
növekedésével.
2
Sőt v = c-re OV a fénykúpon lesz és S = O, tehát a fénykúp azon pontok halmaza,
melyek Minkowski-távolsága (azaz "ideje") az origótól zéró! (A fotonok számára nem telik az idő.)
v>c-re imaginárius S adódik.
A fénykúpok jelölik ki a világ fénykúpszerkezetét, mely egyben az oksági szerkezet is, ahogy az v > c
"tiltásából" is látszik. Ezen oksági szerkezet a világ igen erős tulajdonsága, mely a téridő kvantálásakor
is érintetlen maradhat
3
(!), s e szerkezetben így a szeparátor a c.
Azonban a SRE nem azt mondja ki, hogy semminek nem lehet nagyobb sebessége c-nél, hanem csupán
azt, hogy pozitív definit m
0
-ü részecskék nem léphetik át a határsebességet. Ezért ezek neve tardon
(tardus = lassú-ból). A foton eleve c-vel halad, így ezek luxonok. És ha megengednénk olyan létezőket,
melyeknek nyugalmi tömege (m
0
) nem valós, hanem m
0
= im
1
(ahol m
1
valós, i = imaginárius szám)
érték jellemzi, ezeket a (7)-be helyettesítve immár nem vezetnek paradoxonokhoz. Ezek a (hipotetikus)
tachyonok (a görög "gyors" szavából).
Így viszont - mert térszerű világvonaluk lehet - kauzalitássértő viselkedést mutatnak (pl. a Pirani-féle
gondolatkísérletben, ahol a térszerű sebességvektorokat Lorentz-transzformációval tetszőleges térszerű
irányba forgathatjuk el
4
).
Azonban, ha egy pótlólagos feltételt is kiróvunk a tachyonokra; nevezetesen csak v > c lehet és nem
hathatnak kölcsön direkt módon a tardon-anyaggal (legfeljebb a c transzformációjával), akkor a c
valódi, teljes szeparátornak bizonyul a tardon- és tachyon- világok között (utóbbi a térszerű tartomány
"negatív fénykúpszerkezetét" fedi ld. a 13. ábrát).
1
Míg az euklideszi geometriában az AC<AB+BC, addig a Minkowski-geometriában az AC>AB+BC,
háromszög-egyenlőtlenség érvényes.
2
Ez az alapja az ún. iker-paradoxonnak is
3
Holott kavantumfluktuációnál még a téridő topológiája sem marad változatlan! Így és ezért
dolgozhatunk ilyen diagrammokkal akár igen extrém fizikai viszonyokra nézve is (fekete lyukak stb.)
4
A-ban egy bombával kapcsolt iniciáló rádiójel indul, mely R-be érkezik vissza B, C, D relék
közvetítésével (előbb robban fel, mintsem elindulhat a jel!)
37
Ismét más típusú kauzalitássértés jelenik meg a Kerr-Newman gyűrűszingularitásoknál (VIII.
fejezetben), vagy éppen egy triviális okságsértés látható a Gödel-világmodellben
1
, ahol önmagukba
visszatérő, kauzális görbék keletkeznek:
Kellően "hosszú" t esetén az "örök visz-
szatérés" világa is előállhat, mely a Many
World Theory (a kvantumfizika Sok Világ
Elmélete), ill. a World Ensemble elképzelés
egyik változata: a tér végtelen, de véges t-
vel az állapotok vissza-visszatérnek!
Ez azonban már ún. "olló-ragasztó" mód-
szerrel készült patológikus téridő, ami a
téridő topológiájába piszkál bele
2
(folyto-
nosság megszakítása vagy az összetapasz-
tás már a topológiát, mint olyat, megváltoz-
tató, kvázi általánosabb módszer. Így állnak
elő pl. a Cartan-féle "ragasztott" terek is.)
13. ábra
Van még egy következménye az einsteini látásmódnak: ahogy a tér és idő nem maradhatott szeparált,
úgy a tömeg és energia is egyesített, mert nincs közöttük kvalitatív differencia - legalábbis létbenileg.
A tömeg-energia ekvivalens és totális összege konstans. (Láttuk már, hogy a pozitív definit m-ű dolgok
sebességnövekedésével tömegük is nő, tehát mozgási energia tömeggé transzformálódik és vice versa!)
A tömeg és energia kapcsolatát tehát
E=m
0
c
2
(10) irányítja.
Azonban sok mozgás nem egyenletes, hanem gyorsuló és/vagy forgó, így a relativitás-elv
kiterjesztendő ezekre is; nevezetesen a feltevés, hogy a fizika törvényei ezekben is ugyanazok,
elvezetett az ÁRE megalkotásához, melyben már a gravitáció problémája is tárgyalható, noha a
dinamikát most egy bonyolultabb, görbült (riemanni) téridőben kell megfogalmazni. Helyesebben:
ahogy az a görbült tér, mely lokálisan euklideszi, a Riemann-tér (vagy sokaság), úgy az a sokaság,
mely az ÁRE terepe a görbült pszeudo-Riemann téridő sokaságok egyik típusa: a Lorentz-sokaság,
mely lokálisan Minkowski-geometriájú, mely "sík" téridő maga is.
Egy gondolatkísérlet segít az einsteini ekvivalencia-elv belátásában: a Föld gravitációs terében egy
ablak nélküli lift gyorsulva zuhan, a belső megfigyelők arra következtethetnek a jelenségekből
("súlytalanság", egy elhajított test pályája, vagy a fénysugár "egyenes" a lift koordinátarendszerében),
hogy egy inerciális renszerről van szó, s persze a mechanika törvényei relevánsak. A külső megfigyelő
szerint azonban gravitációs mezőben van, gravitációs kölcsönhatásban vesz részt, s ugyanazon
"egyenes" trajektóriák görbültként jelennek meg a külső megfigyelő koordinátarendszerében: a két
leírás teljesen egyenrangú és köztük az összekötő kapocs a gravitáció.
1
K.Gödel: An Example of a New Type of Cosmological Solution of Einstein's Field Equations of
Gravitation. Review of Modern Physics 21. 1949. 447-450.
2
Pedig a Minkowski-geometriában még a metrika sem változó (sík téridő), ez csak az ÁRE Riemann-
geometriájában fog változni (noha a topológia még ott sem).
38
Egy gravitációs mezőben gyorsuló koordinátarendszer ekvivalens egy inerciális koordinátarendszerrel.
Az elv másik oldala: egy grav. mezőtől távoli (világűrben, a gravitáló tömegektől távol) állandó
gyorsulással húzzák ismert liftünket; a belső megfigyelők szerint grav. mező hat (ti. a lift alja utoléri az
elengedett dolgokat - "zuhannak", és a fénysugár elgörbül
1
), míg a külső megfigyelők szerint csupán
egy állandó "erő" hat a liftre. Ezen esetben sem lehet abszolút különbséget tenni egy állandóan gyoruló
rendszer és egy konstans gravitációs mező között; a gravitáció ekvivalens a gyorsulással.
A tömeg két fajtájának - gravitáló és inerciális (tömeg ellenállása a gyorsulásnak) tömeg-
ekvivalanciája
2
is így kap magyarázatot, mert ez tkp. a grav. és a gyorsulás ekvivalenciája (a pehely és
az ágyúgolyó légüres térben egyenlő gyorsulással zuhannak, noha a lövedék súlyosabb gravitációs
tömegű, de nagyobb a mozgásellenállása - inerciája.)
A SRE nem gyoruló koordinátarendszerekre releváns, tehát a grav. és gyorsulás ekvivalenciája révén
akkor alkalmazható, ha a grav. vagy a gyorsulás elhanyagolható. Így az ÁRE határesete a SRE. (Ha
még a sebesség is elhanyagolható, a SRE határeseteként a newtoni fizikát kapjuk.)
Mivel egy magára hagyott test a téridőben a legrövidebb távot futja be két esemény között, ezért az
"egyenes" fogalmát ez fejezi ki, de a tömegek eloszlása szerint a téridőkontinuum görbült, ezért az
"egyenes" is ún. geodetikus görbe lesz, pl. egy gömbfelületen (szférikus tér 2 dimenziós alesete) a
gömbi főíveket követi a geodetikus.
Azonban az ÁRE-ben a görbült téridő geometriája 4 dimenziós, ezért egyrészt nem szemléletes,
másrészt a 2 dimenziós példa elégtelen, hiszen a téridő és nem csupán a tér görbül.
Ezért a Föld a nap görbült téridejében egyenletesen gyorsulva zuhan, egy gedetikuson ("egyenesen"),
mely azonban a szemléletünk számára (3 tér és 1 idődimenzió) spirált ír le, 3 dimenziós térbeni
metszetben pedig ellipszist.
Ebben a nem euklideszi, hanem Riemann-
geometriában tehát a grav. nem "erő", ha-
nem a téridő geometriai szerkezete (térgör-
bület). A téridő koordináták különböznek
egyik referenciakerettől a másikig, a moz-
gásállapottól függően.
14. ábra
A grav., mely - tudjuk! - ekvivalens a gyorsulással, torzítja, görbíti a téridő kontinuumot, a torzulás
mértéke pedig a tömeg függvénye.
3
Az ekvivalencia miatt a grav. ugyanolyan kontrakciót és dilatációt
jelent a tér és idő hosszakban, mint a sebességváltozás. A 4 dimenziós téridő teljes matematikai
deskripcióját a Riemann-Christoffel-féle görületi tenzor (R
ijkm
ill. a görbületről a továbbiakban: G), ill.
az ún. g
ik
metrikus tenzor határozza meg. G 20 komponense a különböző görbületeknek felel meg a
téridő különböző irányaiban.
1
Gravitációs térben az inerciarendszerek és a fénysugár is a legrövidebb pályán halad (minimum elv),
mert a fénynek is van energiája, így a tömeg-energia ekvivalencia miatt "hat" rá a grav. Valójában a
görbült téridő geometriájának legkisebb energiájú trajektóriáját (hatás-elv, mint minimum-elv) követi.
2
A híres Eötvös-kísérlet (ingával) is ezt mérte ki igen nagy pontossággal
3
A gravitációs erőtér mértéke ≅ az euklideszi tértől való eltérés mértéke (ami viszont a grav.
tömegelosztástól és a tömegek mozgásától függ).
39
G két 10-10 komponensből álló tenzorra osztható: Weyl- és Ricci-tenzorokra:
Riemann = Weyl + Ricci
G = W + R (11), ahol W (Weyl-féle konformis görbület) csak elegendően
magas dimenziójú térben létezik, és e mágikus szám éppen a 4, vagyis a téridő 3 + 1 dimenziója, ez
tehát a lehetséges leggazdagabb terepe a W -görbületnek! A Weyl-tenzor Weyl-mértékei az "üres"
téridő árapály-torzulásait, dinamikáját mérik: a grav. mezőt, melynek forrását, az "anyagot"
helyesebben a tömeg- ill.
1
energiasűrűséget,
2
a Ricci-tenzor Ricci-mértékei mérik: e R Ricci-görbületei
tetszőleges dim-jú folytonos pontsokaságban felléphetnek. (A dolog ennél azért bonyolultabb, hiszen a
Ricci-tenzor is hordoz bizonyos összegű árapály torzulást!) Voltaképpen ezt állítják az ÁRE Einstein-
féle mezőegyenletei (ld. (12)).
A Riemann-Christoffel-féle görbületi tenzort (amellyel a Riemann-sokaság típusa jellemezhető) ezután
R
ijkm
= 0-nak vesszük és ezek megoldását g
ik
= konstans adja, ami a Minkowski-,görbület nélküli ,"sík"
geometriával egyenlő. (Határesete a Lorentz-sokaságnak, ahogy a SRE az ÁRE-nek). De tovább lehet
lépni, mert egy másodrendű (ik) tenzort nem egy negyedrendűből (ijkm) kell meghatározni, így j és m
indexekre "kontrahálunk", ezzel a szimmetrikus kontrahált R
ik
= R
ki
görbületi tenzort kapjuk.
Ebből az R
ik
= 0 téregyenletek következnek, melyek alkalmasak a g
ik
-k meghatározására; noha a g
ik
=
konstans továbbra is érvényes, de R
ik
= 0-nak immár nem ez az egyetlen megoldása, hanem három
típussal rendelkezik: A Bolyai-Lobacsevszkij-féle hiperbolikus, az euklideszi "sík", továbbá a szferikus
megoldással.
Einstein felfedezett egy olyan tenzoregyenletet, mely szoros kapcsolatban áll a R
ik
kontrahált görbületi
tenzorral (ez a téridőre releváns!), és ez a híres Einstein-(gravitációs) egyenlet tkp. a geometriát és a
fizikát egyesíti:
E
ik
= R
ik
- 1/2 gikR (11/a) ill.
R
ik
- 1/2 g
ik
R = Kt
ik
(12) (ahol K = 8π G/C
4
= 2,07 ⋅ 10
-45
N ⋅ s ⋅ kg
-2
⋅ m
-2
gravitációs együttható.)
Tulajdonságai ugyanazok, mint a fizika anyagtenzoráé, s ez a tenzor ráadásul arányos lehet az
anyagrenzorral (T
ik
)! Ez a fizika és geometria egyesítése:
E
ik
= kT
ik
(13)
vagyis (12)-ben a baloldal a geometria (téridő), a jobboldal a fizika (tömeg). Ha az anyagtenzor eltűnik
T
ik
= 0, üres téridőt kapunk:
E
ik
= 0 (14)
Mivel E
ik
= R ezért R is eltűnik, de a W anyagtól függetlenül is megmarad!
De nem üres térben az anyag (tömeg) meghatározza a téridőkontinuum geometriáját, görbületét.
1
(10) miatt!
2
A fekete lyukak elméletében is eme kritikus érték jelenti a téridőgörbület összezáródását
40
Einstein gravitációelméletében az anyag a tér bizonyos görbületét hozza létre, de eme tétel duálja is
érvényes: az anyag (tömegenergia) pedig a téridő görbülete! Ezért a tömeget (m) is lehet hosszúsággal
mérni:
E
ik
= T
ik
-ból következik, hogy 1 gr. = 1,863 x 10
-27
cm, de ennek helyes interpretációja az, ha
mindkét oldalt cm
3
-rel osztjuk:
1 gr./ cm
3
= 1,863 ⋅ 10
-27
1/cm
2
(15) (bal oldalon tömegsűrűség, jobb oldalon görbület áll)
Az ÁRE szerint az egész világegyetemre általában nincs energiamegmaradás sem! (akkor van csak, ha
a benne levő p nyomása = 0).
Ha tehát a teret pl. vízzel (egységnyi p-jú anyaggal) egyenletesen kitöltjük, akkor a megfelelő görbület:
1,863 x 10
-27
cm
2
≅ 2,32 ⋅ 10
13
cm nagyságú görbületi sugárral egyenlő (∼ Nap-Föld távolság).
Végsősoron, ahogy a SRE összekapcsolta a teret és időt, téridővé és az anyagot és energiát
anyagenergiává, úgy most az ÁRE e két nagy egységet tovább unifikálta: téridő (geometria) és
tömegenergia (fizika) uniójában. Végülis csak téridő (geometria) és mozgás létezik, sőt ezek is egy
valóság, ha a gravitációs térelméletben is érvényben maradnak a megmaradási törvények.
Irodalom:
J. D. Bernal: A fizika fejlődése Einsteinig, Gondolat 1977.
D. Menzel: Csillagászat, Gondolat 1980.
Taylor-Wheeler: Téridő fizika, Gondolat 1974.
Landau-Lifsic: Elméleti fizika II, Klasszikus erőterek, Tankönyvkiadó 1976.
Gamow-Cleveland: Fizika, Gondolat 1977.
Novobátzky Károly: A relativitás elmélete, Tankönyvkiadó 1964.
Lánczos Kornél: A geometriai térfogalom fejlődése, Gondolat 1976.
A. Einstein: A speciális és általános relativitás elmélete, Gondolat 1978.
41
VI.
"Egy kvantumelefánt helyzetének határozatlanságát csak akkor lehet
észrevenni, ha közelről megvizsgáljuk a körvonalait." - G. Gamow
"Ha a kvantummechanika igaz, akkor a világ bolond." - Einstein
"S való igaz: a világ csakugyan bolond" - D. Greenberger
A relativitás elmélet mellett azonban egy még mélyebbrehetó paradigmaváltás is bekövetkezett, s ez a
kvantummechanika, kvantumfizika, melyhez képest az ÁRE is "az utolsó klasszikus fizikai elmélet".
Az ún. ultraibolya katasztrófa (ti. az energiasugárzásnak a kontinuus energia elmélet szerint ebben a
tartományban kellene jelenkeznie) volt az inspirátora M. Plancknak, aki 1900-ban ezért feltételezte,
hogy a természet alapszerkezete granuláris, diszkontinuus, az energia csomagokban, kvantákban
emittálódik és abszorbeálódik
1
.
Az ezt kifejező Planck-állandó: h = 6,63 x 10
-27
erg ⋅ sec, pl. a fény esetében az ún. Planck-egyenlet:
E = hν (16)
vagyis központi a kvantumelméletben a frekvencia (ν) és az energia reláció: nagyobb frekvencia D
nagyobb energia, míg a h az arányossági tényező köztük.
Csakhogy Young kétrés-kísérletének tanúbizonysága szerint a fény hullámszerű is!:
a,
csak az A rés van nyitva, így az ernyőn
fényfolt jelenik meg.
b,
Mindkét rés nyitva van, az ernyőn inter-
ferencia minta rajzolódik ki (sötét és vilá-
gos sávok, ahogy a fényhullámok erősítik,
ill. kioltják egymást).
15. ábra
Alapvető különbség a részecske és a hullám kép között, hogy a részecske lokalizált (helye van), míg a
hullám "elkent"-szétterjedt. Vagy-vagy ... De haladjanak a fotonok, a "részecskék" először egyesével az
a, elrendezés szerint.
1
Einstein fotoelektrikus effektusa mutatta ki, hogy a fényenergia (elekrtomágneses sugárzás)
részecskeszerű adagokban (ún. fotonok) terjed.
42
Egy fluoreszcens ernyő mindegyiküknél jól meghatározható helyen villan fel "valahol"
1
a fényfolton
belül (olyan helyeken is, melyek sötétek maradnának, ha mindkét rés nyitva lenne - ld. b, verziót!)
Most nyissuk ki mindkét rést: a fotonok csak olyan területekre jutnak el, melyek éppen a b, esetet is
jellemzik!
2
Ha csupán a részecske-aspektust vennénk figyelembe e jelenség magyarázata során, akkor
ez sértené a határozatlansági-elvet. Mert honnan is "tudhatná" egyetlen (részecskeszerű) foton, hogy
(az a, esetben) nincs nyitva B rés, vagy hogy (b, esetben) nyitva van, mikor - mondjuk - mindkét
esetben az A-n halad át?!
A kvantumelmélet központi rejtélye, hogy miképp terjedhetne az információ oly sebesen, hogyan is
tudható "mindenhol", hogy mi a helyzet, ahhoz, hogy itt eldőljön, mi is történjen?
3
Definit válasz
nincs. (Egyesek szerint (pl. Walker) a foton tudattal rendelkezik, más magyarázat (Stonier) szerint az
információnak részecskéi ("infonok") vannak, melyekre v > c.) Ez hát a hullám-részecske dualitás,
mely a klasszikus kauzalitás-fogalom végét is jelenti, ti. egy rés esetén még számolható hová is
csapódik be a foton, de két résnél már nem. Pedig kezdeti feltételeik mindkét esetben ugyanazok
lehetnek: ugyanonnan indulnak, ugyanazon sebességgel, iránnyal és ugyanott (A résen) haladnak át.
Csak valószínűség adható az egyedi fotonra is (kvázi magával is interferálhat). A kvantumelméletet
(továbbiakban KE) statisztikai leírás jelelmzi: csak sokaságokra ad pontos leírást.
Természetesen már a klasszikus fizika (pl. kinetikus gázelmélet) is használt statisztikus módszereket,
de óriási az elvi különbség a két elméletet illetően, mert a klasszikusban azért, legalább elvben,
lehetséges az egyedi részecske viselkedésének leírása, míg a KE-ben nem (a határozatlanság miatt), s
csak valószínűségeket ad rá.
4
Heisenberg határozatlansági-elve (1927) szerint van egy határ, mely alá a
kvantumos bizonytalanság birodalmában, még elvileg sem szállhatunk, mert anélkül képtelenség
valamit megfigyelni, sőt tudomásul venni (!), hogy meg ne változtatnánk. (Mindez az "Univerzumra"
is releváns, már azért is, mert a "megfigyelő" tudat "része" (is), és ha megismer valamit, azzal az
"Univerzumról" (is) megtud valamit, s végül e tudással a tudó (aki az "Univerzum" része), s így az
"Univerzum" maga is, megváltozik.)
"Amit megfigyelünk, nem a természet maga, de a kérdezés metódusának kitett természet. "
(Heisenberg) Mindaz amivel dolgozhatunk csak az lehet, amit közvetlenül megfigyelünk, tapasztalunk.
Minden amit tudunk az, hogy mi van a megfigyelési processzus elején és végén. Minden magyarázat,
ami kitölteni óhajtaná e két állapot
5
közötti űrt, csupán hipotézis, elvileg nem tudhatjuk meg, hogy mi
történik a megfigyelhetetlen szubatomi világban
6
, s így "fel kell hagynunk minden kísérlettel, hogy az
atomi folyamatok szemléletes modelljeit megkonstruáljuk" (Heisenberg). Tehát lehetetlen a
vizualizáció, mint teljes tudati képalkotás.
1
A "valahol" teminus magyarázatára ld. a Heisenberg-féle határozatlansági-elvet ill. a
kvantumelmélet statisztikai jellemzőit, alább
2
Mindig van olyan terület (sötét sáv), ahová nem juthat el.
3
A kvantumvilág tulajdonsága a lokalitás hiánya, de ez nem sérti a SRE-t, mert pl. az ún.
kvantumkorreláció nem használható > c üzenetekre!
4
Pl. mikor bomlik el egyetlen radioaktív atom, nem tudja precízen, de hogy mikor bomlik el (feleződik)
egy kiló radioaktív elem, már pontosan ismeri
5
Ezt nevezik a KE-ben "megfigyelhetőeknek" (observables)
6
Sőt felmerül akkor a kérdés, egyáltalán kell létezniük ilyen spekulatív "közöknek"?!
43
Konkrét módon ezért kimondja a határozatlansági-elv, hogy a mikrofizikai jellemzők (momentum,
helyzet, idő, energia) kölcsönösen korlátozzák egymást az ún. konjugált párosaikban (pl. helyzet-
momentum), azaz pl. utóbbi esetben, vagy egy részecske helyzetét pontosítjuk, s akkor momentuma
lesz egyre határozatlanabb, vagy fordítva:
h / 2π ⋅ h
∆x ⋅ ∆νx (17)
m
ahol m = tömeg, ∆x = a részecske x koordinátájának bizonytalansága, ∆νx = az x irányú νx sebesség
bizonytalansága. Tehát a h Planck-állandó korlátozza a megismerhetőséget.
A hullám-részecske dualitás a Bohr-féle komplementaritás-elvet testesíti meg, melynek alapfeltevése,
hogy nem az an sich "külvilágot", hanem a kölcsönhatást tapasztaljuk, s hogy a két aspektus egymást
kölcsönösen kizáró, de mégis mindkettő szükséges a megértéshez.
Ezek nem a "dolog" tulajdonságai, hanem a kölcsönhatásé, a választásé: ti., hogy mit is akarunk mérni
(tapasztalni - tudni!) A KE ún. koppenhágai értelmezésében a központi kérdésre - mit is ír le az
elmélet? -, a válasz az, hogy nem az "anyagot". Nincs éles objektum-szubjektum, világ - megfigyelő
szétválasztás, ami az ún. tudományos objektivitás rögeszméje volt oly hosszú időn át. Az "Univerzum"
nem egy "nagy Gépezet". A KE-beli megfigyelés-megváltoztatás annyit is jelent, hogy a jelenségeket
nem csupán megfigyelik, de formálják is, a szubjektum egy szempontból része objektumának, de
ugyanakkor formálja is azt; ez a "megfigyelői részvétel": pl. választani kell a momentum vagy a
helyzet megfigyelése között, s e választással aktualizálódik is a szituáció. Wheeler, aki a "részvételt"
hangsúlyozza, így fogalmaz: "Lehet, hogy az Univerzum valami furcsa értelemben azok részvétele által
"hozatott létezésbe", akik részt vesznek benne." Nincs hát egy az egyhez megfelelés (korrespondencia)
az "ott kinn valóság" és az elmélet (tudás-tudat) között, a tudat csak eszmékkel foglalkozhat, ezért amit
a "valóságról" tud azt a valóságról szóló elméletekről, spekulatív konstrukciókról, stb. tudja. "Amit
fizikai realitásként értelmezünk, valójában csak a mi kognitív konstrukciónk róla." S hogy egyáltalán
van-e valóság, az a metafizika kérdésköre (ld. I., fej.). Bohr ezért mondja a komplementaritás-elv
kapcsán, hogy az elméletnek tapasztalatainkkal kell korrespondálnia.
Tehát a mérés, helyesebben a megfigyelés-tapasztalás adja a tulajdonságokat (részecske vagy hullám,
hely vagy momentum stb.), de tulajdonság nélkül (kölcsönhatás,esetünkben megfigyelés nélkül!)
létezni annyi, mint nem is lenni. Megtapasztalás nélkül nincs pl. foton, mint olyan, de ennek "duális
tétele" is érvényes - s ennyiben más mindez, mint Berkeley filozófiája
1
, - mert eme kölcsönhatások
nélkül a tudat (szubjektum) sem létezik. Az attributumok tehát az interakciókhoz tartoznak, mert a
világ ezek hálója, s korántsem dolgok puszta halmaza. Így oldotta fel Bohr a részecske-hullám
dualitást, mely mindenek karakterisztikuma.. De Broglie bizonyította, hogy nemcsak a hullámok
korpuszkulárisak, de a részecskék is "hullámzanak":
λ = h/mν (18), mely az anyag hullámhosszára vonatkozik: minél
nagyobb egy dolog momentuma, annál rövidebb hullámhossza. Pl. az e
-
(elektron) az atommag körül
állóhullámokat is fog jelenteni. Mindennek van tehát hullámhossza, még talán az "U"-nak is. Dirac
még azt is bizonyította, hogy egyetlen atomi esemény (pl. egy e
-
) is interferálhat önmagával!
1
"Esse est percipi: létezni annyi, mint észleltetni..."
44
Bohr szerint tehát a "dolgok" valószínűségi hullámok, matematikai entitások, melyekkel bizonyos
események probabilitását lehet megadni. A részecske így létezésre, történésre való tendencia, akkor is,
ha esetleg sohasem aktualizálódik, nem válik eseménnyé.
1
A tendencia erőssége pedig a valószínűség mértéke. "Középen egy esemény eszménye (lehetséges;
potencia) és az aktuális esemény (valóság; aktus) között." A tiszta probabilitás, tiszta "véletlen"
dominál, abban az értelemben, hogy ha egy rendszer kvantumállapota a rendszer teljes leírását jelenti
(s ez bizonyítottan így van!), akkor egy határozatlan jellemző ebben, objektív módon az, és nem
csupán a megfigyelő "nemismeretének" mértéke. S mivel mérésének ereményét nem határozza meg a
kvantumállapot, - mely viszont tartalmazza a rendszerre vonatkozó összes információt - az eredmény
objektív véltelen kérdése. (A mérés összes lehetséges eredményének valószínűsége is objektív
valószínűség.) A kvantumelmélet tehát teljes, a lehetséges tudás teljességét bírja a kvantumvilágról, s
nem létezik más elmélet, mely részletesebben - kvázi egy mélyebb szintről (az ilyen elképzeléseket
nevezik rejtett paraméteres elméleteknek) - megmagyarázhatná a szubatomi jelenségeket. Továbbá a
létezésre irányuló tendencia kvantált, de a kérdésre, hogy minek is a kvantumáról van szó, nem biztos,
hogy értelmes felelet valaha is adható lesz. Annyi látszik bizonyosnak, hogy nincs "végső,
fundamentális anyag", a természet nem elemi téridőbeli entitások fogalmaival érthető meg, így leírása
még szubatomi szinten sem (!) történhet ilyenekkel, hanem makroszkópikus, nyugodtan mondhatjuk,
emberléptékű, tudatra "méretezett"
2
tapasztalatokkal lehetséges!
Úgy is fogalmaznak, hogy a korpuszkuláris aspektus a mikrovilág hardware arculata, míg a
hullámaspektus a software (ill. tudati, vagy információs) arculata, mert a kvantumhullám nem
valaminek a hullámzása, hanem valószínűségi jellegű (mint amilyen pl. a "bűnözési hullám").
Végsősoron az információ vagy tudás hulláma (amit a megfigyelő tudat tud a szituációról).
Az eddigieket summázva:
A newtoni-klasszikus leírás: A KE-i leírás
elképzelhető nem szemléletes
a közönséges érzéki tapasztalatokon nyugszik szubatomi, mely nem-megfigyelhető rendszerek
viselkedésén alapul
dolgokat ír le: egyedi dolgokat térben és rendszerek, hálók statisztikai viselkedését vázolja
változásaikat időben fel
eseményeket ad meg valószínűségeket jelez
egy objektív valóságot feltételez tapasztalatainkon kívül nem vesz fel semmit
megfigyelés, mely nem változtatja meg a csak megváltoztatva figyelhető meg
megfigyeltet
a végső igazság rangját követeli csupán tapasztalatokkal való korrelációkról beszél
1
Ez az arisztotelészi metafizika potentia-aktus elgondolás kvantitatív verziója.
2
Ld. Mágikus-szakrális-szolipszizmust!
45
A KE-beli mérésproblematika a "méréselméletben" fogalmazódik meg. A fizikai világ szokásos két
részre osztásából - szubjektum és objektum, megfigyelő és megfigyelt, mérőrendszer és mért - fakad a
probléma, ti. a megfigyelt nem lehet mindaddig megfigyelt, míg éppen kölcsönhatásban áll a
megfigyelővel, s utána is csak a megfigyelő megfigyeltre gyakorolt hatását figyelheti meg. hisz a
környezet
1
, melyben a megfigyelés zajlik, a megfigyelőt is magába foglalja.
Tegyük fel, hogy egy fotont bocsátunk ki (A), majd egy adott helyen mérjük-mefigyeljük (B). Ami
történik a megfigyelt rendszerrel A és B között, az egy korreláció két "megfigyelhető" (observables)
2
-
ti. a kibocsátás és detektálás - között. De a megfigyelt rendszer esetünkben egy részecske (foton), s
ebből következik, hogy a foton valójában reláció. Nincs saját léte!...
A KE-ben ezt a "részecskét" egy hullámfüggvény kpviseli, amely egy valószínűségi sűrűségfgv.
minden jellemzőjét felmutatja. Ezt a Schrödinger-egyenlet írja le. 1 dimenziós változatban így néz ki:
tn
2
δ
2
ϕ δϕ
- ⋅ + V(x) = itn (19), ahol
2m δx
2
δt
m=tömeg a v(x) potenciális erőtérben, x= hely-, t= időkoordináta.
A hullámfüggvény jelentése pedig más makroszkópikus dolgok korrelációin nyugszik! Pl.
mérőberendezés, szem, stb., melyek direkt tapasztalati jelentésűek, tehát folytonosan és meghatározott
helyen létezőknek gondoltak. De vizsgáljuk ezeket szubmikroszkópikus szinten. Ezek is
"részecskékből" (relációkból!) épülnek fel, és ezzel egy logikai hurok (strange loop) keletkezik. A
"független" létező, entitás fogalmának korlátozottsága a mikroszinten oda vezet, hogy a
makroszkópikus dolgok is csak eszközök a tapasztalat korrelálásához. Nincs teljes izoláció az
"Univerzumban" (talán csak az "U", mint egész, ilyen). A foton is csupán idealizálva izolált a valóság
egészétől, a tanulmányozás kedvéért. De azért izolált (látszólag), mert tanulmányozzák - újra egy
strange loop. Nincsenek dolgok, csak az egységes teljesség, amely relációk hálója, és ebben az
individuális létező csupán idealizáció, általunk teremtett korreláció.
Visszatérve a Schrödinger-egyenlethez: ez lehetőségek fejlődését írja le (előfordulásuk
valószínűségét). Ha e lehetőségek egyike aktualizálódik, a többi azonnal eltűnik, tehát valószínűségük
zéró lesz. A lehetőségből a valóságba való átmenetet a mérés-megfigyelés okozza, mert interferál ezen
lehetőségek fejlődésével. Mikor a megfigyelt rendszer úgy interferál fejlődésével, hogy "izolálva" van,
a sok lehetőség egyikét aktualizálja, mely szintén része volt a még mérés által meg nem zavart (izolált)
rendszernek. A hullámfüggvény reprezentálja az összes lehetőséget, ami egy megfigyelt rendszerrel
történhet. Ebből a függvényből képezhető azután a valószínűségi sűrűségfüggvény, amely megadja a
valószínűségeket e lehetőségekre (bármely t időpontra tekintettel).
1
Zurek a duál (megfigyelő - mért rendszer) helyett triádot vezet be (+környezet). Mivel a
"kvantumkozmológiában nem lehet az összes szabadságfokot ugyanakkor kvantálni, csak véges
számuakat (minisuperspace kvantálás)" ezért e területre alkalmazva Zurek elgondolását,
"tárgyalhatók a nemkvantált szabadságfokok mint általánosított környezet a szabadságfokok egész
konfigurációs terében (szupertér)". I.h.: Fórizs László: "On Some aspects of Time" (nem publikált).
2
"Megfigyelhetőek":= a kísérlet és természet tulajdonságai, melyek rögzítettként és meghatározottként
tételezettek akkor és csak akkor, ha a kísérleti specifikációk, amiket előírtak, aktuálisan találkoznak. A
kísérleti specifikációk A vagy B halmaz, melyek egy megfelelő elméleti leíráshz előírattak: és A B
korrespondeál egy megfigyelhetőhöz.
46
A hullámfüggvény tkp. a lehetőségekkel foglalkozik (mi történhet mérésnél), míg a valószínűségi
függvény probabilitásokkal (mi a valószínűsége egy történésnek.) Tehát lehetőség és valószínűség
különböznek, s így pl. vannak lehetséges, de nem valószínű dolgok.
A KE további principiális törvénye a szuperpozíció elve: egy adott rendszer bármely két kvantált
állapotából további állapotok hozhatók létre ezek szuperpozíciójával, így pl. a hely és momentum
koherens állapota (középúton két szélsőség között):
a, b, c,
Egy meghatározott helyzetű Egy határozott impulzusú állapot Koherens állapot:
állapotban levő részecske hullámfgv-e határozott λ-jú és a helyzet és impulzus nagysága
hullámfüggvénye élesen állandó amplitúdójú, viszont ugyan határozatlan, de
a bi-
kicsúcsosodik a tér valamely helyzete teljesen határozatlan. zonytalanság mértéke moderált.
pontja körül, de impulzusának
nagy a bizonytalansága.
16. ábra
A megfigyelésig (kölcsönhatásig) a rendszer lehetőségek sokasága, melyek a méréssel - megfigyeléssel
- egyet kivéve, mely 1 valószínűségűvé válik - eltűnnek.
1
A "részecske" csak ekkor "élesedik be", és a
realitás a mérési - megfigyelési stratégia választásától függőként jelenik meg! E beélesedést nevezik a
hullámfgv. kollapszusának, tehát az átmenet a hullámfgv. sima fejlődéséből e másodikba,
kvantumugrással megy végbe, amely véletlen. A sokarcú potencialitásból egyetlen aktualitásba való
ugrás egyben végtelen dimenziósból 3 dimenziós valóságba való átmenet is, mert a hullámfgv.
Hilbert-tere végtelen dimenziós. (Egy rendszer állapota, amely n részecskés, olyan hullámfgv-el
reprezentálhetó, mely 3n dimenziós térben van.)
A kollapszust többféleképpen interpretálják:
1, a koppenhágai értelmezésben akkor lép fel, ha valaki figyeli, tehát mindig fel kell tenni egy "külső"
megfigyelőt (a linearitás miatt):
Ψ kollapszusa a megfigyelés miatt
17. ábra
Mintegy visszahúzták a szubjektumba a
"külvilágot", végülis tudatbeli korrelá-
ciókról beszélnek, s ha ezt a gondolat-
menetet a gondolkodás-ökonómia
Occam's Razor elvével továbbvisszük,
1
Pl. a kétrés kísérletben a "foton átmenete az A nyíláson" szituáció egy lehetséges világhoz tartozik,
míg a B-n áthaladás egy másikhoz. E két világ (A és B) valamiképpen egyben van jelen, mintegy
hibrid, szuperponált, kevert állapotban, ahogy a foton is. Nem mondhatjuk, hogy tapasztalataink
világa A vagy B, hanem a kettő eretei hibridje! Sőt nem egyszerűen összegük szerepel itt, hanem
interferálnak egymással, átfedik, kombinálják egymást, mintha két mozifilmet vetítenének egyszerre, de
úgy, hogy történeteik ezáltal kölcsönösen meg is változtatják egymást.
47
eljutunk a 2. értelmezéshez:
48
2, kollapszus csak akkor következik be, ha én figyelem meg a rendszert.
Ismét más interpretáció a 3.,: ha megfigyelés-kölcsönhatás áll fenn (akár szubjektum nélkül)
bekövetkezik ugyan a kollapszus, de ez a valóság hasadása újabb és újabb világokra-ágakra. Ez a Many
World Theory, melyről még később beszélünk.
További problémák is felmerülnek a kollapszus révén, így pl. Wheeler szerint "semmilyen elemi
kvantumjelenség nem jelenség, amíg nem észlelik", noha ehhez "egy megfordíthatatlan erősítési lépés"
kell megtörténjen. Probléma, hogy mit is jelent valójában e "megfordíthatatlan"-ság?
J. von Neumann a hullámfgv. három lehetséges értelmezését adja (azonban mindháromnak megvannak
a további, saját problémái): 1, a hullámfgv. maga nem is egy dolog, inkább eszme (matematikai fikció),
vagy potencia (az arisztotelészi értelemben); 2, valós hullámfgv., 3, a nyelv maga nem adekvát, így
felülvizsgálandó, mintegy új, kvantumlogika szükségeltetik.
Pl. a kvantum egy akció darabja (?), és probléma hullám és részecskeszerűsége, de a részecske sem a
szó köznapi értelmét hordozza, hisz a határozatlanság érvényes rá. Ezért D. Finkelstein azt mondja,
hogy a szimbólumok nem ugyanazon szabályokat követik, mint a tapasztalat. Sőt a probléma még csak
nem is a nyelvben rejlik, hanem a probléma maga a nyelv! "Semmilyen tapasztalatot nem érthetünk
meg, csak szimbólumokat használva."
1
A tapasztalat így nem a logikát, hanem a kvantumlogikát követi, mely nem a dolgokról való
gonolkodásmód, hanem a dolgok megtapasztalásának útja.
Akadály az is, hogy megszoktuk a hitet egy objektív "kül"világban: hogy az valami rögzített, független,
szilárd dolog. A KE eme hitet alapjaiban kezdi ki, noha pl. Schrödinger maga azt mondotta, hogy a
szubjektum nem hat kölcsön, azaz vagy idealizmus vagy materializmus az alternatíva.
Holott Sz (szubjektum) mint princípium sem lehet örök létező. a Descartes-féle res extensa (atomok)
és/vagy res cogitans (tudat) elve teszi fel csak ezeket ilyen örök létezőkként:
18. ábra
De a szemanmtikával,a jelentés létével (hogyan is lesz atomokból jelentés, "értelem"?) nem tud mit
kezdeni egy ilyen ontológia.
Hogy oldható fel az a paradoxon, melyet mérés-problémának is neveznek: a makrovilág, mely
meghatározza a mikrovilágot, maga is mikrovilág-entitásokból épül fel?Ez tangled hierarchy (kevert
szintek) vagy cirkuláris komplementaritás a létezés emeleteit illetően.
1
Tudjuk, hogy eleve nincs egy az egyhez korreláció, kapcsolat a teória és a kvantum világa között!
49
Mindez szintén a régi tudat-test dualizmust idézi, amit ma talán software-hardware problémaként
jellemezhetünk: a hardware aspektus a részecske, noha ez hullámként is leírható, mely információt
hordoz a részecskéről. Megfigyelésnél ez kollabál egy adott állapotba. A paradoxon abból fakad, hogy
a mérést tisztán hardware-szinten fogalmazzák meg. Tudjuk, a kísérlet megfigyelő eszköze (pl.
detektor) maga is megfigyelt rendszerré válik, a megfigyelő tudathoz való relációban! Sőt, más
"szubjektumok" (pl. megfigyelő technikus, majd a fizikus) számomra is a megfigyelt része. A sor
végén mindig ott van az (én) tudat, a valódi kat exochen Szubjektum. Véges fizikai rendszerben ez az
ún. Neumann-lánc
1
, (mely kiterjeszthető e rendszerben): minden dolog, ami észlelt, reális, mert van
egy nagyobb rendszer, mely kollabál.
2
A méréselméletben a teljes processzus (a fotonból - S rendszer, a detektor(ok)ig M-mérőrendszer, és a
"többi" emberig (pl. technikusig) 0-megfigyelő) matematikai "kijelentésként" fungál:
(20)
Új fejlemény kvantumkozmológiai megfontolások alkalmazása az egész "U"-ra. Így pl. megfigyelés
nélkül az egész "U" folytatja a Schrödinger-egyenletnek megfelelően a lehetőségek végtelen bőségének
generálását. Az észlelés drámai és közvetlen hatás, mert összeomlik a lehetőségek bősége, de nem
tudhatjuk mi is ennek az oka, mert a statisztika, a véletlen irányítja. A Neumann-lánc a fotontól D
detektorig D technikusig D ellenőr-fizikusig D sit. D a teljes "U"-ig (ill. az "én"-ig) húzódhat. De ki néz
az "U"-ra? Hogyan aktualizálódik az "U"? Hiszen definíció szerint nincs semmi az "U"-n kívül, ami
(aki) bekollabálja a kozmoszt konkrét valóságba. (Metafizikai szinten persze van: Isten, a
transzcendencia, az abszolút alany.) Ezért az "U" is pokoltornácon lebeg: a valóságok egymást fedő
kísértet-állapotában, mert egyikük sem aktualizált realitás. Mégis akkor miért észlelünk egy konkrét
valóságot?
A koppenhágai értelmezésben nem szükséges tudni, hogy manifesztálja magát. A részecske-hullám
egyesítettek, de ennek az az ára, hogy nincs a valóságnak modellje, leírása! Ezen interpretáció
nehézsége viszont a méréselméleti-probléma!
Azonban mára a kvantumvilágnak csak két matematikailag konzisztens leírása maradt versenyben, a
koppenhágai interpretáció és a Many World Theory ("Sok Világ" Everett, Wheeler, Graham által 1957-
től kidolgozott elmélete), mely azt mondja, hogy legyen a ψ (hullámfgv.) a fizikai valóság! Minden
lehetőség reális: mind megtörténnek, aktualizálódnak, csak éppen különböző világokban, melyek
együttléteznek a miénkkel. A hullámfgv. állandóan a valóság különböző ágait generálja.
Újra egy egyértelmű korrespondencia lesz a matematikai modell és a fizikai világ elemei között, noha
ennek ára súlyos: az (elvileg észlelhetetlen) világsokaság. Előnye, hogy nem szükséges "külső" Sz,
mert nem kollabál, hanem hasad a hullámfgv.
1
Pl. egy e
-
hibrid állapota a megfigyelő műszer mutatójához továbbítja a hibrid állapotot. És ha az
újabb készülékkel kapcsolódik, mely regisztrálja az első mutató állását, akkor ugyan az első beugrik
éles valóságba, de most a második lép hibrid állapotba sit. Mindig az utolsó tag marad nem-valóság
állapotban. Tudat szükséges a beugráshoz, és itt végződik a lánc
2
E. Wigner azt javasolta, hogy a kvantumrendszerről szóló információ a megfigyelő tudatába lépve
omlasztja össze a kvantumfgv-t, és hirtelen konvertálja a skizoid, hibrid állapotot élesbe. Visszalép a
szellem-test dualizmushoz, noha a tudat "teremtő".
50
Mikor egy tudat jelen van a hasadásnál, az szintén "hasad" - különböző világokba, melyek
elérhetetlenek egymás számára, s természetesen mindegyik a teljes valóságnak gondolható, "belülről".
Mivel a tudat nem centrális, itt nincs méréselméleti - probléma.
A ψ mindig két részre oszlik; megjelenik egy határvonal, egyik oldalán a megfigyelő (Sz), másikon a
rendszer (0), és ezek kölcsönhatnak
(21), majd a kölcsönhatás után
(22) (δ = együttható, = tehát T darab rendszerállapot lesz.)
T
Minden egyes kölcsönhatás mintha megsokszorozná az "U"-t, valójában a Ψ a világ, vagyis csak egy
"U" van, és a hullámfgv. reprezentálja azon módokat, ahogy különböző lehetséges valóságokba
dekomponálódik. A megfigyelő és a megfigyelt telejsen egyenértékűek, nincs független szereplő és
színpad, nincs "külső" világ, sem szubjektum, és értlemetlen, hogy melyik alternatíva az igaz: szellemi
avagy materiális- a valóság. Ami lehetséges, az mind meg is valósul, persze az más kérdés, hogy itt és
most (hic et nunc) csak egy lehetőséget észlelünk. Deutsch és mások pl. az összes világállapotot mind
szimultán létezőnek veszik. Az objektivitást szeretnék visszanyerni, noha Everett változatában Sz-0
nincs is. Nem szükséges, hogy aktuális mérés-megfigyelés (tudatosítás) hasítsa Ψ-t, elég az is, ha
kölcsönhat egy részecske egy mikrorendszerrel. Bármely távoli galaxis egy eldugott zugában menjen is
végbe egy kvantumátmenet, az már széthasítja a világot, önmaga milliárdnyi kópiájába. S hogy ezek
"hol" vannak?
Bizonyos értelemben "közel", sőt itt és most.
19. ábra
A kvantumfaktor szürreális valósága ráadásul nem szorítható a szubmikroszkópikus szintre, de
megjelenik a makroszkópikus szinten is! Ezt világítja meg a híres "Schrödinger macskája" -
gondolatkísérlet.
1
1
Ma már ráadásul nem is annyira "gondolati", mert hasonló jelenlétű makroszkópikus szintű
kísérleteket már elvégeztek, s ezek eredményei a kvantumfizika relevanciáját mutatják.
51
20. ábra
a, egy ládába macskát
1
(E) zárnak be, egy rádioaktív atommal - mint iniciátorral - ellátott készülékkel
(A), mely atom, ha bomlik, megindít egy kalapácsot (D), ami eltör egy mérges gázzal teli fiolát (B).
C=megfigyelőnyílás zárva van. Legyen, mondjuk a radioaktív anyag felezési ideje 1 óra! (ld. 44. oldal
4. lábjegyzetét!). 1 óra elteltével mit állíthatunk a szituációról, ha nem pillantunk a dobozba (b, eset)?
A macska kevert állapotban, kvantumlimbuszban van, melyben a lehetőségek együtt vannak; 50% az
esély, hogy az atom elbomlott és 50%, hogy még nem történt meg, azaz a macska halott és élő!
Tertium datur!
A macska sorsa nem dől el addig, míg nem nézünk a dobozba (c, szituáció)
2
, azért hogy a Ψ
kollabáljon - mondja a koppenhágai értelmezés. A Many World Theory azt mondja viszont, hogy az
atom elbomlik (vagy nem, attól függően, melyik világról van szó), s hasad a világ, két macskával.
Végsősoron a klasszikus fizika egy világot tételez, és ez olyan, amilyenként megjelenik. A
kvantumfizika szerint ez nem így van, noha határesetként tartalmazza a klasszikus fizikát, de ennek
határait, érvényességi körét is felmutatja: nem működik a szubmikroszkópikus világban (ahogy a nagy
sebességeknél sem, de ezt a határát a SRE mutatja meg). A kvantumfizikán belül a koppenhágai
értelmezés azt állítja, nincs olyan, hogy "világ, ahogy valóságosan (ti. an sich) van". De akármilyen
legyen is, nem szubsztantív. A "Sok világ" értelmezés pedig azt vallja, hogy sok világ létezik, és ezek
mind reálisak (faktuálisak) és szubsztantívak.
Irodalom:
Tudomány 92/február, J. J. Halliwell: "Kvantumkozmológia és a világ keletkezése" c. cikke
Tudomány 88/március, A. Shimony: "A kvantumvilág és a józan ész" c. cikke
W. Heisenberg: A rész és az egész, Gondolat 1975.
W. Heisenberg: Válogatott tanulmányok, Gondolat 1967.
N. Bohr: Atomfizika és emberi megismerés, Gondolat 1984.
C. F. von Weizsacker: Válogatott tanulmányok, Gondolat 1980.
J. Norwood: Századunk fizikája, Műszaki Kiadó 1981.
J. Guitton - G. Bogdanov -I. Bogdanov: Isten és a tudomány, Szt. István Társulat 1933.
E. Bitsakis: Fizika és materializmus, Kossuth 1986.
1
Vagy "Wigner barátját"...
2
A c, ábrán látható kimenetelt állatbaráti megfontolásból választottuk!
52
VII.
"Oly nehéz egymásra lelni, hogy minden Egy"...
V. SUSY
A IV. fejezet során áttekintett fokozatos szűkítések útján jutottunk el olyan kozmológiai modell-
horizonthoz, melyben a gravitáció, mint általános természeti törvényszerűség érvényesül a téridő
egészén. Ezen belül is (12)-ben adott gravitációs egyenlet már általánosabb, mint a kozmológia. Sőt a
gravitáció elméletei - melyek nemcsak einsteiniek lehetnek - között az einsteini grav. elm.
általánosításai is léteznek. Ezekben közös az általános kovariancia-elve (azaz a fizikai trv.-eket olyan
alakban kell megfogalmazni, mely az összes koordinátarendszerben érvényes), mely mélyebb, mint a
tömegvonzás elmélete. Ezért eme követelményt még az sem rendíthetné meg, ha a tömegvonzás
térgörbületként való értelmezése elesne.
A gravitáció-elméletek közül azokat, melyek az ÁRE általánosításai, három nagy csoportba oszthatjuk:
1, Időfüggő gravitációs-együtthatójú elméletek
2, Egyesített térelméletek, ill. > 4 dim-ban dolgozó relativitáselméletek
3, Kvantumgravitáció elméletek (a gravitáció kvantálása)
1. csoport: már Dirac kidolgozott ilyen elméletet, melyben a G a t-vel fordítottan arányos (Dirac
elméletéről később), de a 60-as években Brans és Dicke bizonyították be, hogy az ÁRE princípiumai
elméletek egész családját határozzák meg. Ezek a "metrikai elméletek"
1
- melyek közül épp az ÁRE a
legismertebb, s ezek a Mach-elvre építenek, mely szerint a testek tehetetlenségi tulajdonságait az
anyagnak a világegyetemben való eloszlása határozza meg. Ez tehát nem-lokális fizikára mutat, hisz az
"itt és most" értékek, sőt törvények a világegésztől függenek. Az anyagnak ezen eloszlása speciális,
skaláris mezőn át hat, mely a G-hez kötődik. A grav. Lagrange-fgv-ében (a rel. elm-ben):
L = (1/x) R + L
anyag
(23)
x = (8π /c
2
) G (24)
maga x is változik: tehát további térgörbítő hatás is fellép (R= skalár görbület, azaz görbült felületekre
a legkisebb és legnagyobb görbületi sugár szorzatának reciproka, míg L
anyag
= a teret görbítő anyag saját
Lagrange-függvénye).
Tehát a G és a skalár mező középértéke közötti relációt meghatározza egy kiterjedés nélküli (skalár)
paraméter. 10 együttható jellemzi a téridőt, melyekből pontosan mérhető a metrika, és érvényes az
einsteini ekvivalencia elv. Azonban a 10 paraméterből csak az első kettő szerepel az ÁRE-ben, a
további "posztnewtoni paraméterek" - melyek az ÁRE-ben persze zéró értékűek - döntik el, melyik
elmélet érvényes: úgy tűnik, hogy a legtöbb indikáció az ÁRE-t favorizálja.
1
A grav. "erő" a téridő görbületén át nyilvánul meg.
53
2. csoport: Már Einstein dolgozott egyesített térelméleten, mely a grav. "geometrizálása" mellett az
elektromágnesességet is (az akkor ismert két kölcsönhatást) a téridő struktúrájából magyarázná, hiszen
mindkettő 1/r
2
szerint
1
változó "erő". A tömegvonzást leíró metrikus tenzor (g
ik
) 4x4-es szimmetrikus
mátrixot jelent 3+1 dim-ban, melynek 10 független eleme van. Hozzávéve az elektromos és mágnesen
térerővektor 3-3 komponensét, 16 mennyiséget kapunk. Ezt ugyan el lehet rendezni 4x4-es mátrixba,
de a g
ik
csakis szimmetrikus lehet. Ezt az utat követte Einstein, de ez rendkívül bonyolult egyenlethez
vezet.
A másik lehetőség, hogy > 3+1 dim-ban dolgozunk, így a g
ik
tenzornak több lesz a komponense. Ilyen
utat kezdett 1920-ban Kaluza és Klein, 5 dim-ban (5x5=25 komponens!) próbálván egyesíteni a két
kölcsönhatást.
Lánczos Kornél elmélete már a 3. csoport elméleteit idézi, mert egyszerre egyesített térelméletet és
kvantumgravitációs elméletet, melynek alapgondolata, hogy legyen a (23) fgv. négyzetes a
térgörbületben. Míg Einsteinnél a vákuum görbületlen, itt igen rövid hullámhosszúságú (Planck-hossz,
10
-33
cm) hullámszerű görbülettel bír.
2
Nem kell kvantálni a gravitációt, mert a kvantummechanika
következne a módosított ÁRE egyenleteiből. Sőt ebben az elméletben a h helyről-helyre változhat!
A 3. csoport programja hihetetlen nehézségekkel küzd, egyrészt, mert a gravitáció tulajdonképpen
térgörbület és nem erőtér, és ezzel máris felmerül a kérdés, hogy kell-e egyáltalán kvantálni? Másrészt
a tér görbületét az anyag T
ik
energiaimpulzus tenzora határozza meg, és az anyagot kvantumosan kell
leírni.
Apropos: az Einstein-egyenlet a téridő lokális tulajdonságait írja le (nem Mach-elvű kozmológia!) a
globális tulajdonságokról nem sokat tudunk. A lokális attributumokat a., differenciálgeometria
eszköztárával kutatják, míg a globálisakhoz b., topológiai megközelítés szükséges, mert a., -val pl.
o. a 2 dim-ós sík és hengerpalást lokálisan szigorúan megkülönböztethetetlen!
3

Mindkettőre ds
2
= dx
2
+ dy
2
(25) érvényes.
A sík hengerré hajtható a és b, ill. c és d
azonosításával.
21. ábra

Mialatt globálisan a sík egyszeresen összefüggő, addig a henger kétszeresen.
4
1
Ez csak 3 dimenziós térben lehet így, bizonyos geometriai - topológiai megfontolások miatt, melyekre
ld. Gordik: Miért három dimenziós a tér? c. könyvét , Bp. Gondolat 1987.
2
E hosszúság tartalmazza h-t. A kvantumgrav. elméletek némelyikében (pl. Hawking, Wheeler) e
"méreten" jelentkezik a kvantumfluktuáció, a téridő "habossága".
3
Ez felveti a tér belső és külső görbületének megkülönböztetését: a henger globálisan, topológiailag -
külsőleg - görbült (egy befoglaló térből látható ez), míg egy Riemann-felület (pl. gömbfelület),
befoglaló tértől függetlenül, belső, a felülethez (térhez) tartozó benső görbülettel rendelkezik (kis
tartományaiban is kimutatható).
4
Összefüggőség: topológiai fogalom, egyszeresen összefüggő: minden zárt görbe összehúzható ponttá
a felületen (síkon), míg a hengeren ez nem tehető meg.
54
A relativisztikus kvantumtérelmélet és az ÁRE nem illeszthetőek, mert a téridő "pontjai" (elemi
események) az ÁRE-ben folytonos pontsokaságot - kontinuumot - alkotnak, holott a határozatlansági-
elv miatt, ha egy test helyét nagy pontossággal mérjük (vagyis - határértékben! - végtelen kis térfogatba
akarjuk szorítani), akkor impulzusok jelennek meg, és ez új részecske keltésével jár (Chew), vagyis
energiája minden határon túl is nőhet. Ez komoly baj, mert a végtelen energia végtelenül és bizonytalan
módon meggörbíti a téridőt, végül is a téridőkontinuum a KE-ben önellentmondás: fogalma által
pulverizálja önmagát. De nem lehet a téridőben pontosan mérni, tehát az ÁRE sem pontos. És mivel az
energia okozta téridőgörbület befolyásolja a hullámfgv. fejlődését - s ez a kvantummechanika
egyenleteiben nincs benne! - így a relativisztikus kvantummechanika sem lehet pontos. Csak
mindhárom jelenséget egyszerre leíró egyesített elmélet
lehetne precíz ill. "igaz". A három alapvető jelenség három
alapvető állandóval bír, (melyek értékében három mérték-
egység van: gr., cm. s. Ezek alkotják a Planck-jellemzőket,
l
PI
, t
PI
, m
PI
). Az egyesített elméletben így G, c, h, biztosan
szerepelni fog, ahogy a Planck-jellemzők is, melyek állandók.
Tehát már a részecske-méreteken sem mindig jogos a kontinuum leírás. A kvantumgravitáció
elméletek két nagy típusba oszthatóak:
a, kvantálás rögzített geometrián,
b, mely további két alcsoportot ad:
b/1, kovariáns kvantálás,
b/2, kanonikus kvantálás.
A b/2-ben pl. lehetséges az is, hogy maga a pontfogalom változik meg: a pont (a "hely") lesz
elmosódott, azaz "átutazás" lehetsége, noha az oksági szerkezet stabil marad. Ide sorolható R. Penrose
twisztor-elmélete, ahol a "fényszerű" trajektóriák élesek és jól definiáltak, ellenben a differenciálható
sokaság, a "pont" mosódik el.
Viszont az nem bizonyos, hogy szükséges megkövetelni a stabil kauzalitást, így a metrika lehet nem
élesen meghatározott, elkent, sőt kis valószínűséggel ugyan, de létezhet akauzalitás is. Erre példa
Károlyházi metrikus kvantálása: a g
ik
mértéktenzor elveszíti éles defíniáltságát, ezért a fénykúp
(oksági) szerkezet
1
szintén, s ahol az oksági szerkezet is ilyen módon bizonytalanná válik:
a, Penrose-féle twisztor "pont"
b, Károlyházi-téridő fény(oksági) kúpja
22. ábra
1
Pedig láttuk már, hogy az oksági sturktúra még a kvantáláskor is többnyire érintetlen marad.
55
Térjünk vissza a részecskéknél is kisebb tartományokhoz. Nyilvánvalóan a kontinuumkép itt már
teljesen félrevezető, mert itt már észlelhető kvantumos hatások léteznek, és a "test" ugyanakkor elég
sűrű hozzá, hogy gravitációja (térgörbület!) nagy lehessen. Azt ugyan még nem tudjuk milyen a
"valódi" kvantumgravitáció elmélet, de jellemző adatait apriori ismerjük! Legyen a mértéktenzor g =
diag(1, -1, -1, -1). Valamely l kiterjedésű tartományba eső kvantumfluktuációinak nagysága ∆g ≈ l
Pl
/l,
ahol l
Pl
a Planck-Wheeler "elemi hossz": l
Pl
= (tn G/c
3
)
1/2
≈ 1,6 ⋅ 10
-33
cm. (26)
míg a hozzátarozó Planck-idő: t
Pl
≈ 10
-43
s, és az "üres" téridő eme tartományokban való fluktuálásának
(mely t
Pl
periódusidővel bír) energiája:
(tn c/l
Pl
) /c
2
m
Pl
2,2 ⋅ 10
-5
g
P = ≈ = ≈ 10
94
g/cm
3
(27)
l
Pl
3
l
Pl
3
(1,6 ⋅ 10
-33
cm)
3
Összehasonlításképpen P
maganyag
≈ 2x10
14
g/cm
3
, tehát a legszolidifikálódottabb, legmasszívabb
"valóság" úgy aránylik a valódi vákuum "semmijéhez", hogy 80 nagyságrend a különbség utóbbi
javára! (A pipafüst-levegőarány csupán 3-4 nagyságrendű!) Tehát a téridő ezen tartományokban 10
-5
g
energiával "habzik"
1
, és a vákuum eme fluktuációi már nemcsak a metrika, de a téridő topológiájának
megváltozásához vezetnek!
2
A téridő, mely nagy léptéken folytonosnak, és nem túlságosan görbültnek
tűnik, kicsiben lukacsos "hab", téridőhab ("space-time-foam"), Wheeler és Hawking terminológiájával.
Azonban a topológia (mely a folytonosság fogalmára épül, mint tudjuk) megváltozása, a habzás, a
diszkrétség, a diszkrét tér (és idő) problematikáját involválja az ún. Planck-fal (a Planck-jellemzők
tartománya) szintjén. És ez a Planck-fal nemcsak itt és most, a szubmikroszkópikus szinten van jelen,
fundamentális valóságként, de az egész kozmosz keletkezése utáni 10
-43
s-ig (ahol persze a gravitáció és
a többi kölcsönhatás szétválik), s mi több, a fekete lyukaknál is találkozunk ezen értékekkel; végül is a
Planck-fal a prefizikai állapot, a még (meg?) nem ismert (ismerhető) "határa", ahol a kvantumvilág
szintje (mikrokozmosz) és a makrokozmikus valóságszint (makrokozmosz) összekapcsolódik. Ilyen
aspektusból a kozmosz egészmivoltának oldala és genezise mindenhol és mindenkor (hic et nunc)
szintén jelen van: a mikrovilágba való deszcenzus egyben a keletkezés felé történő utat is jelenti. A
Planck-fal "értékei" valójában a makrovilág mércéi szerint skálázottak, míg az ő saját fundamentális-
elemi hossz, stb. mivoltuk felől azt kell mondanunk, hogy ez alatt maga a tér, idő (okság) stb. értelme
szűnik meg. Az elemi hosszon "belül" nem létezik metrikus téridő.
"Ez a fal az, ami mögött még egy elképzelhetetlen valóság rejtőzik... Talán itt a káosz uralkodik, a
gravitáció oly erős, hogy lerombolja a tér struktúráját, s helyette annak hat más dimenziót ad, ahol a
múlt, jelen és jövő a legkisebb jelentéstartalommal sem rendelkezik. Erről mondja Wheeler: "Minden,
amit ismerünk, eredetét egy végtelen energiaóceánban leli meg, és ez a semmi színe alatt jelenik meg."
Itt "a végtelen időtartam uralkodik. Egy Totális Idő, kimeríthetetlen, mely még nem vált nyitottá,
vagyis a múlt jelen és jövő között megosztottá... ennek az abszolút időnek, amely nem múlik el,
megfelel a teljes, kimeríthetetlen energia... Próbáljuk megérteni, a 'Planck-féle idő' előtt semmi sem
létezik. Vagy inkább az időtlen Totalitás uralma, a tökéletes integritásé, az abszolút szimmetriáé.
Egyedül az Eredeti Princípium, végtelen, határtalan erő, mely kezdet és vég nélküli, van jelen a
semmiben." (id.h.: J. Guitton-G. Bogdanov-I.Bogdanov: im. 46-50. o.) (Ezek a "negatív attributumok"
már H szintjét is "jellemzik!")
1
Összehasonlításul az ismert elemi részecskék tömege vagy zérus, vagy 10
-27
és 10
-22
g közötti.
2
S csak azért nem észlelhető, mert kiátlagolt, "mindenhol" ennyi (tehát homogén), és mérni csupán
energia különbségeket lehet.
56
További kvantumgravitációs kísérlet Wheeler ún. Superspace (szupertér)-elmélete. Itt a
határozatlansági-elv tágabban értelmezett, felöleli mind a teret, mind az anyag-energiát. A tér
kozmológiai geometriáját csupán valószínű geometriának veszi, az univerzum térkvantumai
bizonytalanságai összegének: a superspace olyan hiperdimenzionális hálózat, melyben a kvantált terű
világ valószínű múltjai és jövői felvázoltatnak; a 3 dim-ós görbült tér lehetséges geometriáit egyetlen
absztrakt tér pontjaiként ábrázolja.
Superspace, végtelen dimenziós Euklideszi-tér, mint
differenciálható sokaság. Azonban nem-kovariáns,
továbbá az állapotok nem alkotnak Hilbert-teret!
g
ik
(x)-ek: a metrikák, melyek 4 dimenziós "világokat"
jellemeznek.
23. ábra
A mi világunk geometriája csak egy a végtelen sok lehetséges közül mely a Superspaceben elfér.
"Képzeljenek el egy olyan óriási autóalkatrész áruházat, melyben minden valaha gyártott autóhoz
kapható alkatrész. A hatalmas területen az egyik sarokban a legelső Ford
1
lökhárítói vannak
felhalmozva, majd, amint a Ford-modell átalalkult, s kissé változni kezdett, a módosított lökhárítók
kissé arrább következnek. Az ember, akinek az a siralmas feladat jutott, hogy számon tartsa
valamennyi alkatrész helyét, olyan ötletesen rendezte el őket, hogy a majdnem azonos lökhárítók,
majdnem ugyanoda kerültek, s így könnyebben megtalálhatók. Ez a hatalmas hely lenne a szupertér, s a
lökhárítók a különféle térgeometriák." - mondja Wheeler.
De nézzük inkább egyszerűsített (kevesebb paraméterű)
2
változatát, a mini-superspace-t, mely egy
háromszögletű "tál": ebben követhetőek nyomon a különféle téridőgeometriák, a lehetséges
kozmoszok fejlődése. A mai univerzumot egy "pont", helyesebben egy Univerzum-részecske képviseli,
míg időbeli fejlődését egy vonal. A tál fala a gravitációs összeomlás, a szingularitás, és az egyik faltól
indul az "U"-részecske és a centrum felé tart, noha trajektóriája a határozatlanság miatt bizonytalan, de
középen, ahol az összes határozatlanság átlaga az einsteini világot közelíti, kipúposodik. Az
oszcilláció-típusú "U" egy ideig bolyong a tálban, nekifarol a falnak, "visszapattan" (ez az
"ősrobbanás"), és újabb tágulás kezdődik. De a végtelen sok lehetséges trajektória miatt, s mert az
egyik paraméter az anizotrópia (vagy lehet másik típusú superspace-ben, pl H-ban ζ± inhomgenitási-
paraméter is!)
3
ez csak egyetlenegy és szimmetrikus lehet! Tehát β
+
= β
-
= 0 pontban maradó "U"-
részecske a Friedmann-kozmológiát jellemzi.
Pl. olyan "U"-részecske, mely az anizotrópia-paraméter 0 állapotától elhajló trajektóriát követi: a Taub-
NUT kozmológia "U"-részecskéje (elemi téridőanyagenergia cellája) a következő módon fejlődik:
A Superspace tulajdonképpen a wheeleri geomet-
rodinamikai világlátásra épül, melyben a geomet-
ria és a dinamika törvényei kombinálódnak, s mely
szerint a világ inkább mezőszerű, mint részecske
(dolog)szerű.
1
Ez a híres T-modell, a Thin Lizzy (Bádog Bözske)
2
Azonban egyik paramétere β± anizotrópia-paraméter!
3
Ld. XII. fejezetben
57
58
A "dolog" csak a téridőn megjelenő topológiai "csomó", energianyaláb, és ezért "habos" maga a téridő
is, melynek alapcsomói a geonok, melyek állandóan megjelennek és eltűnnek (fluktuál a vákuum).
Tehát "a geometrodinamikus törvények hozzák létre a téren ezen habszerű karaktert" (Wheeler). A
Superspace-re hagyományos fogalmaink nem alkalmazhatóak: nem hideg, nem meleg, nem széles,
nem keskeny, formája indefinit. "Nincs múltja vagy jövője, sem más dimenziója. Állandóan
mozgásban van [belső: időtlen dinamika], de nem halad semerre. Szüntelen aktivitással telt, de mégis
statikus és időtlen." (J. Taylor)
Ha a világ alef-null szabadságfokú, akkor szupertere számlálhatóan végtelen dimenziós. Ha pedig
kontinuum-számosságú szabadságfoka van, akkor megszámlálhatatlanul végtelen dimenziós. A
Superspace egy másik lehetséges ábrázolása az ún. Téridőspirál-hipotézist ismertető fejezetben
található, (77. ábra) noha itt is csupán néhány paraméter szerepel az ábrázolás terének
"dimenziójaként", de az összes (végtelen!?) paraméter által kifeszített H (hipertéridő) (ld. IV. fej-ben)
megadja a teljes ábrázolási teret, mely így a szuperterek szupertere, s a világok minden lehetséges esete
családokba rendeződik benne: pl. o. olyanok családja melyekben a végtelen dim-ón túl pl. nincs
gravitáció, vagy olyanok melyben az idő (t) pl. alef-kettő "hosszú" (!), stb.
Tehát az itt említett ábra kiterjesztett változata (H) olyan Superspace, ahol a "pontok" nem metrikák,
de Superspace-ek. Ez tehát olyan nagy, mint a minden halmazok osztálya: abszolút végtelen (Ω)
1
.
További kanonikus kvantálási kísérletek: az ADM-elmélet és Kostant és Sourieau geometriai
kvantálása, mely a fázistér szimplektikus szerkezetével operál.
Ismét más megközelítési mód a gravitáció és a további három fundamentális kölcsönhatás együttes
tárgyalására, unifikációjára a SUSY (Szuperszimmetria), és a belőle fakadó szupergravitáció-
elméletek. Az elektromágneses és az ún. gyenge (a radioaktív jelenségekért felelős) kölcsönhatás
egyesítése sikerre vezetett már az 1970-es években (Weinberg, Salam, Glashow), az ún. elekrogyenge
kölcsönhatásban. Most folyik a harmadik, az erős kölcsönhatással
2
való egyesítés. Ez a GUT (Grand
Unification Theory) programja. De a gravitáció bevonása a már ismert nehézségeket veti fel. A grav.
alapvetően különbözik a másik három kölcsönhatástól, mert ez lényegében geometria, így Penrose
szerint hordozója a graviton is kettős szerepű: egyszerre a grav. és a geometria kvantuma! Sőt a grav.
nemlinearitása azt is jelenti, hogy nem rakhatjuk sorba őket, mint ahogy pl. a fotonokat. Ha új graviton
keltődik, akkor ezzel a meglevők is megváltoznak; már egy graviton is megváltoztatja az egész tér
geometriáját!
Másrészt az "erő" nem más, mint a kölcsönhatást hordozó részecskék cseréje, ezért a grav. "erőt" -
legalábbis az ÁRE-ben - a graviton hordozza, mely persze hullámtermészetű is, aminek ν frekvenciája
van, míg hν energiájú kvantuma maga a graviton. Ennek m
0
= 0, míg spinje (perdülete) 2.
Továbbá a grav. kvantumelméletekben végtelen értékek lépnek fel, ami biztos jele annak, hogy az
elmélet elérte teljesítőképességének határait. Ilyen végtelenek léptek fel a gyenge kölcsönhatás
esetében is, de mivel ezt mély belső kapcsolat, belső szimmetria köti az elektromágnesességhez, ezért
szerencsés módon a végtelenek éppen kiejtik egymást (ez a renormanizáció). Ezért ezek egy
kölcsönhatás két arca, s hordozóik (a Z,W kvantum és a foton) is egy objektum két arca. (Ilyen belső
szimmetria van pl. a p és n között is.)
1
Ld. Misner-Thorne-Wheeler: Gravitation, Freeman, San Francisco, 1973.
2
Hatóköre a magerők és a kvarkok közötti "erő". A kvantum színdinamika (QCD elm.) írja le.
Hordozója a 8 féle gluon.(ragasztó szóból!)
59
Ezzel azonban ki kell térnünk a külső szimmetriák témájára is. Ezen geometriai szimmetriák általában
megmaradási törvényekkel függenek össze, ahogy ezt e század elején E. Noether bizonyította. Pl. az
impulzus, energia és impulzusmomentum (perdület) esetében az eltolás, időpontok "eltolása",
elforgatás szimmetria műveleteire
1
a természettörvények nem változnak. (Sőt a
koordinátatranszformáció a görbületig is terjedhet, ami éppen az általános kovriancia-elv az ÁRE-ben.)
Más típusú szimmetriákhoz tartozik a bal- és a jobbkezesség (kiralitás) egyenrangúsága, paritása: ez
tehát a P-világtükör (szimmetria). Noha 1956-ban éppen azt bizonyították be, hogy nem marad meg, a
tükör repedt! Mintegy az M (metagalaxis) kissé "balos" hajlandóságokkal bír!
További hat tükör lehet a természet szimmetriahordozójává, a C-tükor: töltéskonjugáció (jobbos
részecskék balossá válnak); T-tükör: időtükrözés (idő megfordítása); eddigiek kombinációiként a CP-
invariancia (anyag-antianyag szimmetriája), de 1964-ben Cronin és Fitch bizonyították be, hogy ez is
sérül, tehát mély és alapvető különbség van anyag és antianyag között, a tükörkép nem ugyanolyan.
PT-invariancia és CPT-invariancia: ez az ún. Pauli-Lüders-teoréma, mely oly fokig kapcsolódik a
téridőről alkotott fundamentális fogalmakhoz, hogy esetleges sérülése felborítaná az elméleti fizika
jelenlegi szerkezetének túlnyomó részét. De eme teorémának viszont fontos feltevése a Poincaré-
kovariancia, ami a szingularitásokban és a kvantumgravitáció terén sérül! A CPT-sérülés egy
asszimmetrikus fizikát involváln(na).
De CP sérülése magával vonja T sérülését, így csak a teljes CPT nem sérül, s CP-inv. sérülése pozitív
tény, mert ha az anyag-antianyag közötti szimmetria (M-en belül) teljes lenne, totálisan annihilálnák
egymást, már a Big Bang (t
0
) után igen kis idővel. De sérülésével minden milliárd p és e
-
-ból egy-egy
többletnyi van p
-
és e
+
-al szemben. Tehát ennyivel több anyag volt az antianyaggal szemben ezen nem-
teljes szimetria miatt, s az M-ban ma megfigyelhető anyag e parányi feleslegből származik.
A CP-sérülés a CPT magasabb, teljesebb tükrében kiegészül egy anti-CP sérüléssel (egy visszafelé
folyó idejű antivilággal). De a "tükrök" hierarchiájában még tovább léphetünk, felkészülve így a CPT
esetleges sérülésére is, mely egy SCCPT-re (Supercosmological CPT) utal, mely a H-ban tartalmazott
M és A együttes, magasabb szimmetria plénuma, melyben egy anti-CPT-sérüléssel áll helyre a sérülés
(feltehető, hogy ez a tardon-tachyon világok szimmetriája H-ban).
2
Így M maga szimmetriasértő, és t
0
(Big Bang)-beli szimmetriaosztódás - (M-re és A-ra) és redukcióból erednek a partikulárisabb
szimmetriasértések (P, CP, stb.) Ezért M és A kevésbé szimmetrikusak, mint az ide és a
szubmikroszkópikus világra is vonatkozó törvények, melyeket a szimmetriák D invarianciák D
megmaradási tételek alapoznak meg.
Az asszimetriából ered a struktúrálódás, ezen belül pedig az anyag két nagy családja: a, tardon- és b,
tachyon-anyagé, és mindkét családon belül az anyag-antianyag asszimmetria:
3
asszimmetria (esetleges) asszimmetria
(Tardon
anyag
Tardon
anyag
) < > (Tachyon
anyag
reláció (anti-CP-sérülés) reláció (CPT-sérülés)
antiszimmetrikus
Tachyon
antianyag
) = H szimmetria (SCCPT)
asszimmetria reláció
(anti CP-sérülés) (28)
1
Ti. ha a koordinátarendszerek e műveleteket szenvedik el.
2
A hierarchia további lépcsői folytathatók H-ban.
3
Emlékezzünk rá, hogy asszimmetria antiszimmetria!
60
A szimmetriák viszonya (teljes MUA-n, de nem feltétlenül teljes H-n!):
a-tükrözés: CP M
anyag
A
antianyag
Részleges transzformáció.
b-tükrözés: T M
anyag
"metaanyagba"
(az adekvát operátor antiunitér). Részleges.
c-tükrözés: CPT-sértése a téridő önmagában való
asszimmetriájából.
Részleges, sőt a Weyl-görbület: C
abcd
= 0 felte-
vése (to-nál) meg is követeli T, CT, PT és
CPT-sérüléseit!
1
d-tükör: A
antianyag
A
anyag
Részleges.
e-tükör: SCCPT M A
25. ábra
De térjünk vissza SUSY-hoz; ha a kvantumgravitáció elmélet végtelenségeit szintén lehetővé válna
valamely egyéb kölcsönhatással neutralizálni, akkor meg kell próbálni a geometriai, "külső"
szimmetriákat valamilyen belső szimmetriával összehangolni egy mindkettőt átfogó magasabb
szimmetriában. Ezt teljesítette a SUSY (1971-ben), mely a Grassmann-algebrára épül, melyben pl.o.
a x b = -b x a! Az a szuperszimmetrikus elmélet, mely a helyről helyre változó szupertranszformációkra
sem érzékeny és adekvátan befoglalja a téridő geometriai szimmetiájához kapcsolódó gravitációt
(melynek határesete az ÁRE!), a szintén kvantumgravitáció elmélet rangját célzó szupergravitáció-
elmélet.
A SUSY különféle, egymástól 1/2-el eltérő spínű részecskéket csatol össze, ezért a 2-spinű graviton
mellett léteznie kell egy 3/2-spinű gravitínónak is, és együtt hozzák létre a gravitációt. Ráadásul a
szupergravitáció más kölcsönhatásokat is jósol. Egyszerre oldja fel a kvantumgrav. önellentmondásait
és a GUT programjával való egyesítést, azonban problémái is súlyosak, mert a végtelenk kiejtik
egymást, de nem biztos, hogy ez általánosan is így van. Másfelől nyolcféle szupergrav. elmélet is van,
más-más tulajdonságú gravitínókkal és más-más számú részecskékkel, pl. az első elméletben csak
graviton és gravitáció léteik, és így csupán a tiszta, anyagmentes gravitációt írja le, a második
elméletben már létezik egy 1-spinű részecske (foton) is, ez tehát immár a grav. és a fény kölcsönhatását
is tartalmazza. De még a nyolcadik esetben sincs elegendő megfelelő belső sajátságokkal bíró hely az
ismert 1/2 és 1-spinű részecskéknek, míg más részecskékből felesleg van.
A SUSY és a szupergrav., ill. kvantumgrav. programjának másféle beillesztése az unifikáció
történetébe (ami a kölcsönhatások számának csökkentése, az elméletek egyesítése): amíg a klasszikus
fizikát szimbolikusan E
3
xT szorzattal jelölhetjük, a Minkowski-geometriát (SRE) M
3+1
, a Riemann-
geometriát (ÁRE) R
3+1
adja vissza. A szuperszimmetriában pedig a mértékterek, réteges (fibrált) terek
jelennek meg: a négy fundamentális kölcsönhatás egy közös tulajdonsággal, mértékszimmetriával
rendelkezik. Az M
3+1
téridőt veszi alapul (külső szimmetriákkal, mint C, CP, CPT), de a világ pont
(esemény) jelentése megváltozik, mert a "pont" további N-számú térből vett értékek halmazát is rejti,
azok egy egész meghatározott módon felépülő világa maga is! Egy N-dimenziós (belső) S
(N)
tér tölti be
tehát szerepét, mely a belső szimmetriákat hordozza: mértéktranszformációval belső térben, a fizikai
helyzet nem változik. M
3+1
x S
(N)
tehát, melyből a kvantumkromodinamikát - ez az erős kölcsönhatás
mértékelmélete - a GUT-ba próbálják becsatolni.
1
Ld. R. Penrose: "Singularities and time asymmetry", in: General Relativity, An Einstein Centenary
Survey, C.U.P. 1979.
61
A szupergravitáció viszont egyesíti a R
3+1
geometriát és az M
3+1
x S
(N)
fibrált terek geometriáját, amely
a Szupertér: SR
3+1+(N)
(ahol N legfeljebb =7)
C = fénysebesség állandója
G = grav. konstans
h = Planck-állandó
s ebből vázolható az elméleti fizika ún.
Zelmanov-féle "tere":
1
Itt a (0, 0, h) koordinátáknál = kvantum-
mechanika,
(0, G, 0) = tömegvonzás newtoni elmélete,
(C
-1
, 0, 0) = SRE
(C
-1
, G, 0) = ÁRE
(C
-1
, G, h) = a grav. relativisztikus kvan-
tumelmélete helyezkedik el.
26. ábra
Égi mechanika gravitáció
Newton, Einstein
földi súlyerő
elektromosság elektromágnesesség SUSY, ill.
mágnesesség Maxwell szupergrav.
optika elektrogyenge (sokan)
kölcsönhatás kvantum-
radioaktivitás, Weinberg, gravitációs elm.
Salam,
gyenge GlashowGUT ?
kölcsönhatás ?
magerők,
erős
kölcsönhatás
kvantumelmélet
27. ábra
1
V. ö.: az 54. old. 1. lábjegyzetével.
62
A tömegvonzás ekvivalencia-elve és a CPT (anyag-antianyag kvantummechanikai szimmetriájának
elve) együttesen azt jelenti, hogy az antianyag ugyanúgy mozog grav. térben, mint az anyag. De éppen
a SUSY és a szupergrav. olyan új erőket jósol, melyek sétik az ekvivalenciát, mely csak akkor
érvényes, ha az energia és tömeg ekvivalens, tehát az ÁRE lenne a "végső" grav. elm. Azonban ez
vitatott és újabb elképzelésekben pl. a grav. nem az energiával, hanem pl. a kvantumszámmal (belső
szimmetria) lép kölcsönhatásba. Ebből következik (CPT miatt, ld. 25. ábra), hogy az antianyag földön
az antianyag ugyanolyan mozgást végez (ti. esik), mint az anyag a földön, de az antianyag a földön (et
vice versa) már nem! Ne feledjük, hogy az ekvivalencia-elv szerint pl. a grav. térben szabadon eső test
pályáját egyértelműen meghatározza a test kezdeti helye és sebessége, ami (17) és a
kvantummechanikai valószínűség szerint a pályát is ilyennek tételezi, vagyis az ekvivalencia-elve sem
lehet egzakt fogalom a (leendő) kvantumgrav. elméletben...
A szupergravitáció elméletében az "új" kölcsönhatásokban a 2-spinű
1
gravitonhoz négy (v. több)
szuperszimmetria-művelet rendelődik, a 3/2-spinű gravitinóval és 1-spinű gravifotonnal, 1/2-spinű
goldstinóval és 0-spinű graviskalárral (a gravifoton és a graviskalár közvetítené az "ötödik erőt")
egyetemben.
Az erőket a tér-időgörbülettel leíró elméletek hasonló eredményre jutnak(!), ti. a magasabb
dimenzióban
2
leírt graviton a közönséges, 4 dim-ós téridőben egy 2-spinű gravitonra és egy v. több 1-
spinű gravifotonra és 0-spinű graviskalárra bomlik le. Ahogy a SUSY-ban, úgy itt is (bizonyos
modellekben) minden egyes spinnek több partnere van.
Az ekvivalencia-elv sérülése azért lehetséges itt, mert a gravitációt közvetítő három korpuszkulának
(itt a hozzájuk tartozó "erőknek") a tömeggel és az energiával való csatolása különféle erősségű.
3
Az anyag-anyag kölcsönhatás anyag-anti-
anyagéval. A gravifoton az oka e különb-
ségnek, ezért az antianyag gyorsabban esik
le a földre.
28. ábra
1
Az egész spinű részecskék közvetítik az ismert kölcsönhatásokat. A páros spinűek csak vonzerőt
keltenek, míg a páratlanok vonzó és taszító erőt, attól függően, hogy a velük kölcsönható anyag
kvantumszáma azonos v. ellenkező előjelű. Pl. a gravifoton anyag és anyag között taszító, anyag és
antianyag között vonzó kölcsönhatást kelt.
2
Kaluza-Klein elméletek
3
A gravifoton ugyanolyan erőben csatolódik az m-hez, mint a kötési energiához. A graviskalárral ez
már eltérő lehet, így a sok kötött p-t és n-t tartalmazó elemekre gyengébb, mint a könnyű elemekre. A
gravifoton is hasonlóan reagál: hatótávuk véges (néhány száz méter és néhány száz km között),
továbbá m
0
0, ezért Newton fordított négyzetes grav. törvénye érvényét veszti, ahogy az ekvivalencia-
elv is: az új erők az anyagi összetételtől függenek!
63
Térjünk vissza az ÁRE gravitációs egyenleteihez, mely noha kétségkívül szűkítése a lehetőségeknek,
de még ennek egzakt megoldásai is páratlan horizontot mutatnak fel.
4
Egy téridőt akkor ismerünk kimerítően, ha ismerjük a metrikáját. Az ÁRE-ben ennek ki kell
egészítenie az Einstein-egyenleteket. (De ezek az egyenletek nem lineárisak; matematikailag igen
komoly nehézségeket vetnek fel, és nem ismert általános megoldásuk.) Mikor érdekes egy megoldás?
1, Ha véges forrás külső gravitációs terét írja le. A külső tér lehet vákuum, amiben az
anyageloszlás persze T = 0.
2, Ha illeszteni lehet egy külső térhez. Gömbszimmetrikus esetben Papapetrou, Hamoui tárták fel.
3, Ha kozmológiát ír le. Az ilyen téridő az Einstein-egyenleteken kívül a kozmológiai-elvet is
kielégíti: a geometria homogén (helytől független) és izotróp (iránytól független).
A fizika szemszögéből jelentős megoldások valamilyen szimmetriatulajdonsággal rendelkeznek.
Ez kétféle lehet: a, időfüggetlenség
b, tengelyszimmetria
További megszorítás: legyen a, és b, s elégséges a vákuumot tanulmányozni: G = 0 típusú Einstein-
egyenletek. Éppen a, és b, feltételekkel tovább egyszerűsödnek egyetlen komplex parciális differenciál-
egyenletté:
Re ε ∆ε = ε ⋅ ε (ún. Ernst-egyenlet) (29), ahol is a grav.
teret az ε = ε (r, v) komplex függvény képviseli, ahol a valós részt Reε reprezentálja közönséges 3
dim-ós euklideszi térre nézve, míg ∆ a Laplace-operátor, pedig a gradiens jele. (29) még ma is
matematikai misztérium; megoldatlan, noha B. Kramer és Neugebauer bizonyították, hogy belső
szimmetriát - SU (1,1) csoportot mutat, majd W. Kinnersley általánosította elektrovákuumra. Ekkor a
szimmetriacsoport SU (2,1) de valójában a probléma szimmetriacsoportja mindkét esetben sokkal
nagyobb. Sőt ezekután megmutatták, hogy a Heisenberg-modell téregyenletei is Ernst-egyenletté
alakíthatóak. Valamennyi tengelyszimmetrikus téridő egyben a ferromágneses anyag egy lehetséges
állapotát is adja! Ilyen a fekete lyukak Schwarzschild-megoldása is, mely gömbszimmetrikus.
Vezessük be a ξ = ε -1/ε+1 új komplex potenciált. Ha R és közönséges polárkoordináták, akkor
az R
cos
.. = r
cos
v és R
2
sin
2
v (30) összefüggésekkel térhetünk át az (r, v) szferoidális koordinátákra.
Mérjük a hosszúságot tömegegységekben (ld. (15)-öt!): legyen x = r/m, y = cos v és ekkor a
Schwarzschild-megoldás (1917) = ξ = x (31), míg a fekete lyukak másik típusa, a Kerr-Newman-féle
forgó gyűrűszingularitás (1962) = ξ = p x + i q y (32), (itt p
2
+ q = 1).
A Kerr-megoldás Tomimatsu, Sato (1972) tovább általánosították. Maga a Kerr-megoldás
meghatározott megnyúlási paraméterrel jellemzett forgó test terét adja meg, míg itt a paraméter
tetszőleges egész számú értékeket vehet fel.
1977-ben Cosgrove tovább általánosított; a megnyúlás már teljesen tetszőleges lehet. Ezen Cosgrove-
téridőket a m, az impulzusnyomaték és a megnyúlás három adata jellemzi. 1978-ban azután Kinnersley
és Chitre ezeket a téridőket fantasztikus mértékben általánosították: megoldáukat végtelenül sok
paraméter jellemzi: absztrakt ábrázolási teret már láttunk (H, Superspace), melyben szintén végtelen
sok paraméter lehetséges. Ezt a már említett szimmetriáknak köszönheti, mert ezek
4
További lehetőségeinek egyike pl. Segal (1972) kronodinamikai elmélete, mely egy statikus modellt
vázol.
64
szimmetriacsoportja végtelen sok paraméteres. Az ε mennyiséget potenciálok végtelen hierarchiájából
származtatják, s ezek a potenciálok képezik az új szimmetriák ábrázolási terét.
R. Geroch mondta ki először a sejtést, hogy Kinnersley és Chitre téridői az Ernst-egyenlet általános
megoldásai. Ezt statikus esetben is lehet igazolni.
1
Irodalom:
Perjés Zoltán (1): A fejlődés irányai a gravitációelméletben, in: Csillagászati Évkönyv, 1980,
Gondolat
Perjés Zoltán: Kaotikus viselkedés az Univerzum fejlődésében, in: A káosz, Akadémia K., 1982
Lukács Béla: Az általános relativitáselmélet új irányai, in: A. Einstein Emlékkönyv, TIT 1979
Gnadig Péter: Szupergravitáció, Természet Világa, 1980/V.
Tudomány 88/május: "Tömegvonzás és antianyag" (Goldman, Hughes, Nietro)
Tudomány 88/április: "A világtükör sérülése" (R. K. Adair)
1
A statikus tengelyszimmetrikus vákuum megoldásai régiek: ezek a Weyl-féle téridők
65
VIII.
Háromszor tekeri körül NYX-öt, az Éj palotáját Typhon a káosz kígyója,
Tartarosz abysszosza legmélyén...
"A végső kapu ijesztően és kockázatosan vezet el az Utolsó Űrhöz, mely kívül van
minden földeken, minden univerzumon és minden anyagon."
H. P. Lovecraft: Az Ezüst Kulcs kapuin át
"- mindezen Feketeségek csekélyebbek, mint Ő AKI őrizé a kapubejáratot:
Ő AKI vezeti a meggondolatlant, túl minden világokon, bévül a megnevezhetetlen
elnyelők Abysszoszában."
Abdul Alhazred: Kitab al Azif (Necronomicon)
Immár az V. fejezet végén mondottakkal, ill. (30, 31)-el előkészítettük jelenlegi témánkat: az Einstein-
egyenletek egyik típusú megoldásairól, a "fekete lyukak"-ról
1
van szó.
A gömbszimmetrikus megoldások családjába tartozhat pl. egy kellően nagy tömegű csillag gravitációs
kollapszusa révén létrejövő fekete lyuk. Hiszen a csillagokban az összehúzó gravitációs erőt a
csillagmagban zajló energiatermelés expanzív nyomása ellensúlyozza ki a nukleáris fűtőanyag
végleges kimerülésig... A csillag tömegétől függ, hogy a gravitációs összeroppanás milyen
végállapothoz vezet el, mert pl. ha a m
cs
< 1,4 m
nap
2
, akkor az összeomlást még megállítják az atomi
erők, az ún. fehér törpecsillag állapotban, ahol is a csillag ~ Föld átmérőjű és egy kanálnyi az
anyagából ~ 1000 tonnát nyomna!
Ha m
cs
> 1,4 m
nap
az összehúzódás már csak egy új, mélyebb szinten áll meg, mikor is az atomi e
-
-ok
belepréselődnek az atommagokba, s ezzel elektromosan semleges neutronok atommagjával alakul, s
ezt a csillagnyi, gigászi neutronmagot nevezik neutroncsillagnak.
3
Ebből egy kanálnyi anyag már ~ 10
milliárd tonna.
Ha viszont m
cs
> 2,5 m
nap
4
, akkor a kollapszust semmi sem képes megállítani a téridő görbülete oly
erős, hogy önmagába hajlik vissza. eme szféra alkotja az így kialakult fekete lyuk ún.
eseményhorizontját, amely határt alkot világunk és a horizont alá kerül tszingularitássá összehúzódott
csillag között, mely ezzel eltűnik világunkból. A téridőcsavar ("twist") olyan erős, hogy a fény
trajektóriáját a horizonton körré változtatja.
5
1
Ezen elnevezés Wheelertől származik, a sepoy lázadás alatt baljós hírnévre szert tett Kampur fekete
lyuka (kútja) nyomán.
2
Ún. Chandrasekar határ
3
A híressé vált pulzárok ilyen objektumok
4
Ún. Landau. Oppenheimer-Volkov határ
5
Az eseményhorizonton belüli fény nem juthat ki alóla, mert ez a szökési sebességek esetében a c-vel is
azonos szféra!
66
A világmindenség többi csillagának fénye hozzájárul a kialakuló fotongömbhöz, s mert a fotonnyaláb
mindig a helyi geometria "egyeneseit" jelenti, ezért amikor körökről (helyesebben spirálokról van szó,
tkp. a görbült 4 dim-ós téridő egyeneseiről esik szó itt is.
A fotongömb: = a fény instabil körpályája a
fekete lyuk körül.
A fekete lyuk tömegéve arányos átmérőjű
gömbfelület az abszolút eseményhorizont: =
R
g
= 2m • G/c
2
(33)
1
ahol G = grav. állandó,
R
g
= grav. sugár.
29. ábra

30. ábra
Már a szingularitás közelében (a Planck-falnál: 10
-33
cm, 10
-43
s) a fizika csődöt mond, az ÁRE itt is
saját határaihoz vezet el, mert ezen 10
-33
cm-es görbületi sugárnál a kvantumgravitáció releváns. Itt a
végtelen erőssé váló grav. árapályerők kideformálják és kiszorítják létéből az anyagot és a fotonokat;
összetörnek minden struktúrát. Matematikailag a szingularitás egy függvény azon értéke, ahol az nem
értelmezett vagy irreguláris. Pl. egy R(t) görbe a t
o
pontban ilyen, ha a görbét 1/
x
adja:
1
A Nap eszerint 6 km átmérőjű lenne fekete lyukként. Egyes vélemények szerint a fekete lyuk egy cm
3
-
ének sűrűsége ~ 100-1000 milliárd tonna.
67
A fekete lyuk esetében a szingularitás a
téridő szerkezetében jelenik meg, s ez igen
súlyos fejlemény. Mi több, a Hawking-
Penrose-tétel, mely az ÁRE-ből következik,
általában is kimondja, hogy valahol
szükségszerűen fellép a téridő
szingularitása, s ez akár a világmindenség
téridejének egészére is érvényes!
31. ábra
Matematikai szigorral bizonyítható, hogy az anyag (T
ik
) mozgástörvényeinek megoldása nem
folytatható a végtelenségig az időben, sem a múltba, sem a jövőben (tehát feltétlenül szingularitáshoz
jut el a kauzális sorozat folytatása az időtengely mentén mindkét irányban: van elkerülhetetlen kezdete
és vége a világfolyamatnak.)
Az alábbiak azok a feltételek, melyek mellett a (12)-nek nincs szingularitásmentes megoldása:
1. az M energia (tömeg) sűrűsége pozitív szemidefinit
ε 0, ς 0 (létezik minimális energiájú állapot),
1
2. M átlag anyagsűrűsége 0-tól különböző pozitív érték,
a kauzalitás fennáll.
3. A 31. ábra függvénye megmutatja, hogy t
0
szinguláris a függvényben, ezért megismerhetetlen -
értelmezhetetlen. Akármeddig is megyünk vissza t
0
felé, mindig végtelen messze leszünk tőle -
természetesen csak ha fenntartjuk a téridőre a kontinuum-képet! - de mégis mindig más-más (és
szélesebb panorámájú) világot ismerünk meg. (Természetesen eme tétel is megkerülhető, és éppen
egyik létrehozója, Hawking, volt az aki ezt meg is teszi kozmológiájában!)
A szingularitásra két lehetőség van: a, olyan, hogy jelek távozhatnak belőle és ezek megfigyelhetők. Ez
a nem teljesen tisztázott "meztelen szingularitások" esete, s ez igen riasztó eshetőség, hiszen a közel
végtelen téridőgörbület fizikai hatásai ismeretlenek, sőt a fizika törvényei sérülhetnek: "csodák",
okságsértő események következhetnek be még a szingularitástól távoli tartományokban is. Ezért is
vezette be Roger Penrose a "kozmikus cenzúra"-elvet, mely egyszerűen tiltja a csupasz szingulitásokat
M-ben. Azonban ez merőben hipotetikus eljárás, "Sollen"-ahogy Hegel mondaná -, noha vannak jelek,
hogy mégis igaz e hipotézis, legalábbis akkor ha kezdetben kicsi az eltérés a gömbszimmetriától. Az
elvből következik a b, eset, hogy ti. mindig rejtett a szingularitás, tehát abszolút eseményhorizontnak
kell keletkeznie.
2
Az alig 15-20 éves "klasszikus" fekete lyuk leírásban, melyben a kvantumelméletet még nem vették
figyelembe - ez a horizont az idővel mindig nőhet csak.
3
(Mára ez már megdőlt, mert a kvantumfizika
megenged olyan - ún. Hawking - folyamatot -, mely csökkenti a horizontot!)
1
Tkp. relaváns az impulzustétel és az energiatétel.
2
Újabb vizsgálódások szerint bizonyosan létezik meztelen szingularitás a gömbszimmetriától való igen
erős eltérés esetén: ezek az ún. palacsinta és különösen a szivarszingularitások.
3
δF 0, ahol F a terület
68
Így pl. két fekete lyuk (A és B) összeolvadásánál eseményhorizontjaik egy olyan C fekete lyuk
esemény horizontjává egyesülnek, melyre A + B < C:
32. ábra
B. Carter, Hawking, W. Israel megmutatták, hogy a fekete lyukak elrendeződésének csak nagyon szűk
osztálya jöhet létre, s ezeket egyértelműen jellemzi a tömeg, az impulzusmomentum és a töltés; tehát
csak ezen három tulajdonsággal rendelkeznek, és a bezuhanó anyagról, struktúráról való minden más
információ elvész: a külső világ információt veszít. Ez a "fekete lyuknak nincs haja"-tétel. A fekete
lyuk tehát az ÁRE belső dinamikája által vezérelt önfenntartó gravitációs tér, melyben maga a
geometria is "felrobban". Tudjuk, hogy a görbült téridőben, erős grav. térben, az idő dilatál: az
eseményhorizonton a szökési sebesség C, mert fényszerű trajektóriára ds
2
=0, így itt (s eme sebességen)
az idő "megáll". Közeledve a horizonthoz, az időhosszak - külső megfigyelő számára! - növekednek,
nyúlnak. Ha távol eme gravitációs mezőtől ∆t idő telik el, akkor hozzá közel
(34) ∆t = 1
2
2

GM
c r
t ∆

ahol r annak a körnek 2π-vel osztott kerülete, melyet a tömeg körül az adott ponton átmenően írunk le
(r
1
a kör sugarával, mert az euklideszi tér geometriája nem releváns!) És minél közelebbi az r a (33)-
beli grav. sugárhoz
1
, annál hosszabbak a ∆t intervallumok.
Mivel a gravitáció maga is végtelenhez tart, bármilyen gyorsan is húzódik össze a kollabáló tömeg, ez
az idő a külső megfigyelőnek a végtelenig "nyúlik", a méretek aszimptotikusan (végtelen ideig)
közelítenek a Schwarzschild-gömbhöz. S van egy kritikus pillanat, mikor immár nem érkezik fényjel.
A Schwarzschild téridőnek, mely az Einstein-egyenletek gömbszimmetrikus és nemrotáló megoldása, a
beágyazási diagramja:
2
1
Az r= Rg sugarú gömb az ún. Schwarzschild-gömb
2
A görbült téridősokaság átmetszésével áll elő.
69
A, Einstein és Rosen e diagramot vizsgálva, azt találták, hogy egy másik téridősokaságra ("világra")
nyílik ki. E meggondolás az Einstein-Rosen-híd: az eseményhorizont átlépése után a tér
görbülete ismét csökken, végül kiér egy másik, aszimptotikusan sík téridőbe.
B, A legkisebb átmérőjű rész az eseményhorizont. (Ne feledjük, ezen ábrák egy 4 dim-ós folyamat
2 dim-ós (tehát erősen torzító) rajzban rögzítései!)
C, Az Einstein-Rosen-híd nem az egyetlen lehetőség, mert egy világ, téridősokaság két távoli
tartományát is összekötheti ilyen átmenet, melynek ezen esetekben a neve "féreglyuk" (Wormhole):
33. ábra
És mindez csupán a történet külső megfigyelő által leírt változata! Ezen aspektusból a szingularitás
láthatatlan és az ábrázolásokon sem jelenítődik meg. Vizsgáljuk hát meg a téridő struktúráját az
eseményhorizont és a szingularitás között, a benső, a fekete lyukba zuhanó megfigyelő szempontjából.
Ehhez a Kruskal-diagramra van (34/a. ábra) szükség, mert a problémát Kruskal és Szekeres 1960-ban
már már megválaszolta úgy, hogy a Schwarzschilld-metrikát maximálisan kiterjesztették, amely
ekképpen már leírja a téridőt a szingularitásig. A diagramhoz azonban ún. "térképezés" szükséges
1
, így
a Schwarzschild-metrika ún. Penrose-diagramja áll elő (34/b. ábra).
34/a. ábra 34/b. ábra
1
A térképezés további jelentős torzításokat eredményez
70
t
i
= téridőmetszet és kis időértékekre (t
i
D 0)
a térnek nincs külön jellemzője, a metszet aszimptotikusan sík. Valamely időponttól azonban az r = 0
hiperboloid kör alakú lakat vág a síkba, és így a tér már nem egyszeresen összefüggő sokaság, azaz
topológiája is megváltozott. (Bármely anyag (pl. összeomló csillag felszíne) csak időszerű trajektóriát
követhet!)
34 a. b. ábrán: I. tartomány: eseményhorizont és külső világok közötti
II. tartomány: eseményhorizont és a szingularitás közötti
területeket foglalja el. A és B utazás megengedett, míg C térszerű, így sérti a fizika törvényeit. Mivel
az eseményhorizont 45°-os, ha egyszer egy megfigyelő II-be jut, lehetetlen ebből kilépnie (ehhez ismét
térszerű - tiltott -utazás kellene). Itt azonban vasszükséggel a szingularitásba vezet minden pálya. Sőt
nincs lehetőség a külvilággal való kapcsolat semmilyen formájára sem. És mert minden lehetséges
"utazás" a mi világunkból a másikba tartalmaz térszerű szakaszt, ezért a "hidak" nem alkalmasak más
téridőkbe való átlépéshez - legalábbis ezen megoldás esetében. A Kruskal-diagram különböző
hiperbolái a Schwarzschild-gömb különböző R (sugár) értékeinek felelnek meg.
Az I. térnegyed (kvadráns) a külső, míg a II. és a III. negyed gömbön belüli tartomány. Közeledve a
gömbhöz az r = r
0
vonalon, a grav. mező erőssége nő és t lelassul, ugyanis a tágulás vagy
antikollapszus (IV. negyed) a végtelen távoli múltban kezdődött.
A külső megfigyelőnek az r = r
0
vonal a világ időbeli határává változott. Az egyik határ a végtelen
távoli múlt (t = -), míg a másik a végtelen, távoli jövő (t = +), de még ez a vég nélkül idő sem elég,
hogy átfogja a kollaszust! "A gömbben az örökkévalóság kezdetéig, ill. annak vége után (!) is tart a
mozgás!"
Az együttmozgó, zuhanó megfigyelő számára az r = r
0
vonaltól kezdve az r = 0 hiperboláig, melyben
az anyag sebessége eléri c-t, véges, sőt meglehetősen rövid időtartamú a mozgás (emlékezzünk: a
különböző vonatkoztatási rendszereknek saját ideje van. Itt is csak a téridő abszolút!) Az összeomlás
folyamata a Schwarzschild-gát leküzdésével kapcsolatos, mely szakadás, téridőbeli katasztrófa-
esemény. Így pl. a gát áttörésekor az egyik térkoordináta szerepet cserél az időkoordinátával: a távolság
idővé válik, s fordítva.
A határon a téridő pedig még elvileg sem bontható fel, itt a világ összes folyamata (úgy múlt -, mint
jelen és jövőbeli) egyetlen transzcendens pillanatba sűrűsödik
1
az idő felfüggesztődik, ha pedig
átjutunk az r = 0 hiperbola tartományba, a tér tűnik el, mert matematikai ponttá húzódik össze. A
lyukban "semmi"
2
sincs, és e tartomány mégis létező, sőt meg is nyilvánul, hisz bármely objektum
története, mely e gravitációs katasztrófát elszenvedi, határán kezdődik és végződik."
A Schwarzschild-megoldás azonban a fizikai világban korántsem valószerű, hiszen a nagytömegű
objektumok impulzusmomentummal rendelkeznek. Ezért a (32) a forgást is figyelembe veszi, s még
több furcsaságra vezet, mint a (31): így nem egy hanem két eseményhorizont van, mert ahogy a (31)-es
megoldást forgatni kezdjük, megjelenik egy második (belső) eseményhorizont is. A forgó fekete
lyuknál alakul ki az egoszféra, mert az eseményhorizont kisebb, mint a stacionárium esetben:
függvénye a lyuk forgásának. De amint a forgó objektum kollabál, "befagy" - egy külső megfigyelő
aspektusából - a processzus, mielőtt eléri a horizontot! A régió, melyen az objektum felülete befagyni
látszik, az ergoszféra. Ez a szféra az, ahol az idő "megáll" a fogó esetben. A szingularitás jellege és
tulajdonságai is radikálisan mások - ún. gyűrűszingularitás alakul ki, s ez függőleges, ami alapvető
változás a téridő e tartományának jellegében: míg (31)-nél 3 dim-ós térszerű a szingularitás, itt 2 dim-
1
Valahogy úgy, mint J. L. Borges: "Az alef" c. elbeszélésében...
2
Ti. a téridő, anyag és mozgás sem létezik
71
ós időszerű! Ebből következik az is, hogy a gyűrű átjárót, ablakot alkot különböző világok közt, s
átbújva ezen, ismét meg lehet kerülni és visszatérni. Vagyis átléphető az eseményhorizont úgy, hogy
nem feltétlenül ütközik szingularitásba az utazás (C út):
A Kerr-megoldás Penrose-diagramja
35. ábra
A fekete lyuk geometriája sok világot köt össze,
itt három másik téridősokaság is látszik. Két eseményhorizont van: külső és belső.
I. tartomány: a külső eseményhorizont és a
rajta kívüli világok között,
II. tartomány: két eseményhorizont között,
III. tartomány: belső eseményhorizont és
szingularitás között húzódik
A, B, C megengedett "utazás", míg D nem (pl.
B úton a szingularitás felé tart, ezért a lyuk
egyenlítői síkjában - merőlegesen a
forgástengelyre - összetöri a végtelenné váló
árapályerő, nyomás.
A Kerr-megoldás Penrose-diagramját meg lehet henger alakúra hajlítani, a megfigyelő űrhajós
elhagyhatja világunkat, időszerű trajektórián körülutazza e hengert és visszatér. Megfelelően beállítva
az utat, tetszőleges időpontba - akár a múltba is - visszatérhet. Ez természetesen kauzalitássértő
folyamat, és ha ez az eset fennáll, akkor a valóság fundamentálisan irracionális!
A gyűrű gravitációs tere magával vonszolja a
közelében kibocsátott fényjeleket: a fénykúpok
elhajolnak a forgás irányába és ekképp léteznek
magukba záródó kauzális görbék (B. Carter):
pl. az űrhajó múltbeli állapotával randevúzhat...

36. ábra
Ráadásul a forgó fekete lyuk voltaképpen
végtelen számú külön világ közötti híd, a 35.
ábra közepén egymást metsző két
eseményhorizont az egész téridőt három
különböző típusú tartományra osztotta, de végtelen sok pozitív és negatív gravitációjú aszimptotikusan
sima tartomány lehet:
A negatív gravitációjú világból szemlélve a
szingularitást nem fedi horizont, mert r ± > 0 és
ez kiküszöböli az akauzalitást. Sőt 1975-ben
Robinson bebizonyította, hogy az m > a (ahol a
= egy állandó paraméter: a = L/Mc, ahol L =
impulzusmomentum), Kerrmegoldása az
72
egyetlen (unicitás!), mely lokalizált,
stacionárius és horizontja reguláris.

37. ábra
Rajta kívül csak horizont nélküliek lehetnek, ami ütközik a kozmikus cenzúra elvével. Tehát
eseményhorizont csupán akkor lép fel, ha a Kerr-Nawman-megoldás fekete lyukat ír le; ha pedig nincs
eseményhorizont, a szingularitás kommunikál a külvilággal, s ezzel akauzalitás - pl. időutazás - léphet
fel (36. ábra).
Amit a tachyonok követ(né)nek el az oksággal, azt a vákuumfluktuációban résztvevő virtuális
részecskék is megteszik, mert nem csupán kauzális irányban (fénykúpszerkezeten belül, idő- vagy
fényszerű trrajektóriákon), hanem akauzális - térszerű-irányokban is terjedhetnek; pl. közvetlenül az
eseményhorizonton, vagy alatta keltett részecske - antirészecskepárok egyike kiléphet a fekete lyukból,
kvantummechanikai "alagutazással"
1
. Ezt nevezik a fekete lyukak Hawking-sugárzásának, s immáron
nemcsak a kvantumfizikát, sőt kvantumgrav. elméletet, de a termodinamikát is involválja.
Az eseményhorizonton való átalagutazást tovább segíti, hogy az új elméletek fényében ez gömb vagy
lapult elektromosan vezető vékony hártyafelület. A görbült téridő elméletében a fekete lyuk a 36. ábra
szerinti, míg az új membrán-elméletben olyan gömbszerű hártya a 3 dimós térben, melynek kerülete
megegyezik a görbült téridő horizontjával, és a forgás miatt belapult.
A fotonok pl. a hártyán körbesodródva
lebeghetnek, ám a
1
0 tömegű részek
beleesnek, Minden megfigyelő nyugalomban
van saját "abszolút terében", de a lyuk forgása
miatt magával ragadja e tereket. Ráadásul a
horizont kiterjeszthető, és ez a valódi horizont
feletti szféra:
A két horizont közötti különféle mezőkből,
anyagokból való "reliktum" helyezkedik el
rétegekbe, mely a fekete lyuk kialakulása óta
gyűlik össze, hisz a horizontot megközelítő
38. ábra anyag - az idődilatáció miatt - nem esik a lyukba.
Ezen fejlemények is hozzájárulnak, hogy ha csupán valószínűségi leírást adhatunk a téridőgörbületre,
akkor még a legvilágosabb esetekben is véges valószínűséggel jelen lehetnek egyéb téridőstruktúrák
(pl. csupasz szingularitások!), és ez a kauzalitássértés nemtrivális eseteihez vezethet.
A fekete lyukak elméletében a termodinamika kapcsolódásának egy helye pl. megjelenik a (35, 36)
képletekben, mert ez az entrópiára emlékeztet. Bekentstein szerint az analógia még mélyebb, és így a T
hőméréséklet a fekete lyuk felszínén mért grav. térerősség. De ha van a lyuknak T-je, akkor sugároznia
is kell, noha mindeddig feltettük, hogy tökéletes fényelnyelő (abszolút fekete test), ezért Kirchoff-
törvényéből következett, hogy tökéletes hősugárzó is! Azonban ez teljesen ellentétes a fekete lyuk
"klasszikus" képével.
Hawking szerint a kvantumelmélet biztosítja a megoldást: az E = m
0
c
2
-ből következik, hogyha elég
energia van, kelthetünk részecskéket a vákuumból ("semmiből"). A grav. energia is átalakulhat
részecskék nyugalmi tömegévé, így a grav. kelthet e
-
- e
+
, sit. párokat, és ezek véglegesen
1
A határozatlansági-elv miatt olyan energia-excessusra, vagy térbeli lokalizálatlanságra is szert tehet
a részecske(pár), mellyel így már átjuthat az egyébként számára átjárhatatlan potenciál gátakon.
73
szétválhatnak, tehát hőmérsékleti sugárzás jön létre. Ezen gondolatmenet vezette el Hawking-ot a mini
fekete lyukak hipotéziséhez is, miszerint vannak néhány millió tonnás lyukak, és méretük ~
atommagnyi (10
-15
cm), de éppen e méret miatt már a kvantummechanika is figyelembe veendő, tehát a
mini fekete lyukak sugároznak, és így tömegük csökken. Sőt a nagyobb lyukak ergoszférájában - a
Penrose-folyamattal - kinyerhető energia "ingyen": csökkenthető az entrópia, mert negatív entrópiájú is
lehet a részecske és ez a lyukba hullik, míg a pozitív energiájú párja kijön a sima tartományba.
A hőmérsékleti sugárzás mármost felfogható a Penrose-folyamat kvantumos változatának, és a
sugárzással már tkp. "szürke" lyukakról kellene beszélni! Minél kisebb a lyuk, annál erősebb felszínén
a gravitáció és így annál nagyobb T-e, míg a nagytömegűek hidegek. Így, ha létre is jöttek mini fekete
lyukak (10
-33
cm-től 10
-13
cm-ig) a Big Bangben ezek már elbomlottak (10
-33
cm-nél szétrobbantak), mert
a kozmosz tágulásával egyenesen hűlő "háttér" nem táplálta már őket abban az ütemben, ahogy ezek
hűltek-párologtak.
A lyukat azonban T-én és m-én túl még forgási sebessége is meghatározza, s utóbbi szintén "hűti". Így
a Kerr-Newman megoldásban éppen mikor az eseményhorizont eltűnne, lenne a T abszolút zéró! ezért
Penrose egy hipotézist vezet be: a "kozmikus cenzor" éppen a termodinamika III. főtétele; csupasz
szingularitás már csak azért is lehetetlen, mert ehhez 0K
o
-ra kellene hűteni a lyukat.
1
A szürke lyukak kapcsán a fehér lyukról is említést kell tenni: ezek a forgó lyukak másik "kijáratai" (a
féreg lyukakon áthaladó és kilövellő anyagenergia magyarázhatna ekképpen a kvazárokat, melyek a
"nyelőkkel", fekete lyukakkal "szembeni" kijáratok lennének).
Matematikailag a fehér lyuk az időben fordított fekete lyuk, de a szigorú szimmetriát csak az objektum
felszínén levő megfigyelő tapasztalná. A külső megfigyelőnek egészen más szituáció adódik,
elsősorban a hullámhosszokat illetően: a fehér lyuk eseményhorizontján belüli folyamatok is látszanak,
mert míg a fekete lyuknál a külső megfigyelőnek vöröseltolódás jelentkezik, addig a fehér lyuknál
kékeltolódás van, sőt a külső megfigyelőnek a fehér lyuk észlelt fotonjai nagyobb energiájúak, mint a
lyuk saját rendszerében!

Térjünk vissza a fekete lyukakhoz, ahol a Schwarzschild-lyuk M tömegű gömbként 2M sugárral bír.
Az eseményhorizont A területe pedig a lyuk tömegének négyzetével arányos:
A = 16πM
2
(35), mely analóg az entrópiával és a lyuk hőmérsékleti
sugárzása biztosítja, hogy ez nemcsak formai analógia. Az A terület és az S entrópia között fennáll
S = 1/4 kA ill. S = k
πc Gh
3
8 /
A (36)
és ez az egyetlen szimbóluma lehet a fizika eljövendő nagy szintézisének (kvantum-, grav. elm. és
termodinamika egyesítésének), mert
h = Planc-áll. (kvantumfaktor)
k = Boltzmann áll. (termodinamika)
G = grav. áll. (gravitáció elm.)
c = fénysebesség (SRE)
Döntő az is, hogy a hatáskvantum -h/2π - nem elhanyagolható, tehát a lyuk entrópiája kvantumos
jellegű.
1
Ehhez pedig a forgásának kerületi sebessége - a szintén határértékű (elérhetetlen!) - c kellene legyen.
74
Mint tudjuk, a fekete lyuknak "nincs haja", vagyis a belehulló anyaggal a külvilág információ veszít
(nő az entrópia), de semmi sem változna a bezuhanás után, ha anyag helyett antianyagot nyelne el
(mert az anyag struktúrája, formája sem releváns), ezért látszólag elvész eme anyag entrópiája.
1
Ha
elhanyagolható volna - ahogy nem az! (ld. fent) - a kvantum faktor, akkor végtelen sokféle módon
lehetne ugyanazon fekete lyukhoz jutni. (Egyes elképzelések szerint a lyukban az idő, mely az
entrópiával ismét korrelál, "visszafelé" folyik, ez azonban negentrópiát jelent. Az információk száma
(a struktúráltság) belül egyre csak nő, akár végtelenig!)
1978-ban McNamara bizonyította be, hogy a lyuk belső horizontja instabil. Vagy el kell vetni az
egyetlen (Robinson unicitás-tétele!) fekete lyuk megoldást az Einstein-egyenletekben, vagy el kell
fogadni az akauzalitást! A fekete lyuk végsősoron "egyesíti" a kvantumelméletet és a grav. elméletet
(az ÁRE féle alakjában): a kvantumelmélet végsőfokon a teret időíti (a valószínűség fogalma
jövőidői"...), míg a grav. elm. az időt teresíti, 4. dimenzióként kezelve azt.
Irodalom:
R. Penrose: Fekete lyukak, Fizikai Szemle, 1975/I.
Perjés Zoltán: Forró fekete lyukak a világűrben, Delta Magazin
Perjés Zoltán: A sugárzás Arkhimédesz-törvénye, Delta Magazin
Perjés Zoltán: Az okság elve és a relativitás elmélete, Természet Világa 1978/II,
Lukács Béla: Utazások térben, időbe és téridőben, Akadémiai K., 1990
W. J. Kaufmann III. : Relativitás és kozmológia, Gondolat, 1985
Thorne-Price: A fekete lyukak membrán-elmélete, Tudomány88/VI.
J. I. Parnov: A végtelenek keresztútján, Kossuth 1971
IX.
"A világegyetem létezése a legijesztőbb anomália a fizikusok számára, érthető
miért, a világegyetem szerintük nem jöhetett volna létre.
De létrejött."
A. A. Penzias
a,
Már a múlt században ismertek három paradoxont, melyek arra mutattak, hogy a kozmosz nem lehet
extenzíve végtelen. Ezekre építve már akkor bevezethették volna a véges, de határtalan geometriájú
kozmosz-modelleket, vagy a dinamikus, táguló világ fogalmát. Az első, az Olbers-Cheseaux-
paradoxon arra mutat rá, hogy éjjel sötét van!..., ami messze nem triviális tény, hiszen egy térben
végtelen világban a csillagok az egész égboltot Nap (tehát átlag csillag) - intenzitású sugárzással
töltenék ki. Az sem kiút a paradoxonból, hogy az intersztalláris, intergalaktikus gáz- és porködök
eltakarják a sugárforrások jó részét, mert végtelen ideje létező kozmoszban maguk is izzanának (véges
idő alatt felfűtődve az átlagsugárzás hőmérsékletére). A Clausius-paradoxon az "Univezumot", mint
zárt rendszert tekinti (termodinamikailag)
2
, ahol
S
mas
/V < (37)
1
A termodinamika II. főtétele úgy maradhat érvényben, ha a bezuhanó test entrópiájának rovására a
lyuk entrópiája nő. A lyuk hőmérsékleti sugárzása sérti ugyan a klasszikus területi törvényt (ld. 32.
ábra), de ez nem hatol át a horizonton
2
A galaxisokat gázrészecskékként kezelve.
75
az S
mas
korlátos érték. Ez az entrópia-maximum tétel, vagyis hogy ilyen rendszerekben beáll egy
egyensúly (ún. hőhalál).
A Seeliger-paradoxon a newtoni egyetemes tömegvonzás törvényeiből indul ki: F = -G
M m
r

2
(38) és
bármely dV tartományra (kocka) 4π GρdV (39) erővonal indul ki.
39. ábra
Izotróp térben azonban nem
lehetnek erővonalak, mert ezek
irányt tüntetnének ki, ami
anizotrópia. Sőt, ilyen világban
az erővonalaknak forrása sem
lehet, vagyis az ilyen világ
szükségképpen üres!
76
Anizotróp, végtelen "U"-ban pedig minden pontban végtelen nagyságú grav. erők lépnek fel.
1
ς =
lim
V→∞
M V
V
( )
= 0, (40), de megfigyelések azt mutatják, hogy a világ
ς-ja = 10
-29
g/cm
3
-10
-31
g/cm
3
(mainapság).
Az ÁRE nemcsak lokális téridősokaságra, hanem globálisan is modell lehet a világra, ha szigorúan
homogén-izotróp téridő az előfeltevés, vagyis az ÁRE kozmológiai alkalmazhatóságát is a Riemann-
geometria teszi lehetővé. Így írhatott le Einstein immár véges, de határtalan téridőt, melyben nem
lépnek fel a fenti paradoxonk. A régi kérdés: véges, vagy végtelen az "U"?, tovább gazdagodott, hisz
fogalmi -geometriai különbség látható be a végtelen és határtalan között! Pl. egy szféra határtalan,
noha véges (felületű)
2
.
Az "U"-nak a görbület miatt immár van alakja. (A kozmosznak számos más 4 dim-ós alakja lehet,
melyek három csoportba oszthatók: 1, zárt (szférikus), 2 nyílt (hiperbolikus), 3, lapos (euklideszi), a
Riemann-geometriáknak megfelelően.) Az Einstein-modellben ez a 4 dim-ós szféra ("gömb"), amely
véges-határtalan. "A véges, de határtalan térnek a gondolata a világ természetéről alkotott elképzelések
közül az egyik legnagyobb." - mondja M. Born.
Azonban Einstein arra is rájött, hogy a világ nem maradhat tartós egyensúlyban; modellje instabil és
előbb-utóbb összehúzódásba kezd, akár már kis perturbációk hatására is. Ő azonban kitartott statikus,
változatlan 3 dim-ós gömbi világmodellje mellett, s ezért be kellett vezetnie egy "stabilizátort": egy λ
kozmológiai állandót (12)-be:
R
ik
- ½
gik
R - λ
gik
= kT
ik
(41)
ahol λ ~ 9,3 • 10
-58
cm
-2
(a világsugár ezért e modellben ~ 35 milliárd fényév!) λ egyfajta kozmikus
taszítóerő, antigravitáció-féle, hogy kiegyenlíthesse az összehúzódásra való hajalmot. (Később Einstein
élete legnagyobb baklövésének nevezte a λ bevezetését, mert felfedezhette volna a dinamikus, táguló
kozmosz-modelleket.)
3
Sőt, deSitter bebizonyította, hogy Einstein kvázi-statikus "Univerzumát" nem egy lehetséges
összehúzódás, de egy lehetséges tágulás fenyegeti. Így keletkezett a deSitter-modell, mely üres világ, és
mégis tágul, ami geometriáját illeti, de statikusnk is vehető, mert nincs benne ami tágulhatna (ún.
kísérő tér).
1
Charlier mutatott egy olyan rendkívül spediális elrendelésű világ-modellt, mely noha végtelen,
mégsem lépnek fel a végtelen erők, mert olyan hiearchiában rendeződik, melyben önhasonló, de
egymásba skatulyázott szerkezetek a végtelenig folytatódnak. Sőt az Olbers-paradoxon sem lép fel itt.
sit. A végtelenbe tartó térfogatelemekbe szintén végtelen adódik, de az annyival lassabban tart a
végtelenhez, hogy a végtelenbe való határátmenetben a tömeg/térfogat arány - a ρ - egyre kisebb lesz
és zéróhoz tart. Tehát ez a modell is végtelen mennyiségű anyagot tartalmaz, de egyre hosszabb utat
kell a következő szintű rendszerig megtenni, - a világ "hígul". A rendszereknek nincs középpontja.
2
Ha pedig 3 (v. több) térdimenziós a "szféra", akkor térfogata véges, noha nincs határa.
3
A λ a vákuum energiasűrűségével (ζenergia) arányos, hisz a vákuum is energiaforrás,
nagymértékben hat maga is az "U" szerkezetére, ami abból ered, hogy az "U" geometriai struktúráját
a ζenergia szabja meg.
77
Einstein tehát, noha fent akarta tartani az ún. tökéletes kozmológiai princípiumot, a térben és időben
álló "U"-ot, de éppen saját egyenletei nem engedelmeskedtek ennek (csak λ mesterkélt
kiegészítésével), így azután 1922-ben A. A. Friedmannak sikerült először felírnia a Robertson-Walker-
típusú metrikát, a táguló (dinamikus) kozmológiai megoldásokat, az ilyen világ mozgástörvényeit
(FRW-modellek).
De mielőtt követnénk a történeteket, álljunk meg, mert a deSitter üres modell, vagy a FRW-
megoldások felvetik a kozmológiai modellek és eljárások klasszifikációit, melyet a IV-V. fejezetekből
következően, a tér(idő) homogén, izotróp, inhomogén, anizotróp jellemzői által adott keretekben
célszerű megvizsgálni.
I. A Kopernikuszi-elv a matematikai variációkat leszűkíti
1
, és ettől fogva az inhomogenitás
anizotrópiát involvál, de a viszony fordítva nem kényszerítő, ezért a következő modellcsaládok
lehetségesek:
inhomogén-anizotróp, homogén-anizotróp, homogén-izotróp, és e sorozat a szűkítés útját is jelzi,
melynek lépéseit a homogenitás és izotrópia térbeli szimmetria elveinek fenti bevezetése vezérli. Ezek
továbbá megfelelnek a, az ún. parciális kozmológiai-elvnek (Gödel, 1949), mely szerint az "U"-nak
csak homogén, de nem izotróp, míg b, a kozmológiai-elv szerint az "U" immár homogén és izotróp is.
Az Einstein-egyenletek azon kozmológiai megoldásai, melyek ezt kielégítik a dinamikus, FRW téridők
(vagy Friedmann "Univerzumok").
De tovább szűkül a sorozat a c, ún. perfekt kozmológiai princípium (McCrea) bevezetésével, mely
szerint a téridő egészének tulajdonságai - kozmológiai m éreteken, s skálákon - térben és időben is
állandóak, mert térben és időben is homogén és izotrópok a modellek. Einstein említett modelljén
kívül ilyenek a Steady State(egyensúlyi) elméletek.
Az Einstein-egyenleteknek inhomogén megoldásai általánosan nem ismertek, mert ezek önhasonló
megoldások, vagy nemlinearitásokat jelentenek. Még egy egyszerűbb inhomogén metrika a
ds
2
= A
2
dt
2
+ Bdtdr + c
2
dr
2
+ D(dΘ
2
+ f
2
(Θ)dφ
2
)* (42),
ahol A, B, C, és D csak r és t függvényei
2

1
Nem lehetséges inhomogén-izotrópia (ptolemaioszi rendszer pl.). Ezzel együtt négy lehetőség .
2
Inhomogén modellekhez ld. a jegyzet végén levő bibliográfiában: Maccallum és Zelmanov.
* Vessük össze (25)-el.
78
Míg a homogén (anizotróp és izotróp) terek lehetséges típusait az Einstein-egyenletek megoldásánál,
az ún. Bianchi-osztályozás tartalmazza:
Osztály Típus "U" (kozmológiák)
A I. Friedmann (k = 0, Kasner, Taub-NUT
II. Taub
VI. Barnes, Dunn-Tupper
VII. Barnes

VIII. Kantowski-Sach s,
IX. Fiedmann (k = 1), Mixmaster
B III. Ryan-Shepley
IV. Harvey-Tsoubelis
V. Friedmann (k = -1)
VI. A Siklós
VII. A Siklósh, Lukash, Melvin
VI 1/3
II. A kozmológiai klasszifikációk másik iránya szerint megkülönböztetnek:
1, általános elvekre támaszkodó elméleteket (Dirac-, Eddington-, Jordan elméletei), melyek
az egész "U"-ra ("ab ovo") érvényesnek vélt elveket vesznek primernek.
2, Extapolációs elméletek, melyek a lokális viszonyokat ("fizikát") pl. az ÁRE segítségével
extrapolálják az egész téridőbeli "U"-ra. (FRW-modell, stb.)
III. De újabb aspektus lehet az is a klasszifikációban, ahogy a modelleket (a standard FRW-modelleket
is!) vizsgálhatjuk.
1, geometriai képben: ezekben pl. az "U" sugara (a skálafaktor, léptéktényező) R változik
az idő függvényeként: R(t)
2, dinamikai képben: ezekben R(t) nem változik, de az elemi fundamentális konstansok igen
(Pl.. Dirac elmélete).
(Ez két ekvivalens kep, akárcsak KE-ben a Schröödinger és Heisenberg-féle leírás - vélik egyesek.)
De a kozmológiai szimmetria-elvek az "U" anyagának tulajdonságai, ezért az Einstein-
egyenletekben a T
ik
mennyiséget éppúgy meghatározzák, mint a téridő megengedhető geometriai
szerkezetét. Hogy e szerepét átlássuk, az "U" ún. hidrodinamikai, ill. gázmodelljéhez kell fordulnunk,
melyben a galaxisok játszák a gázmolekulák szerepét.
1
1
Ez a világ ún. "szubsztrátum" princípiuma, és a kozmológiai-princípiummal együtt az "egyszerűség
elveihez" tartozik.
79
Az "U"-gázzal együttmozgó vonatkoztatási rendszer úgy kapcsolódik a közeghez, hogy hozzá képest
mindenütt nyugalomban van. E vonatkoztatási rendszer terét nevezzük kísérő,áramlási-, vagy
sebességtérnek. A közeg deformációja: tágulása, összehúzódása, vagy forgása, úgy fogható fel, mint a
kísérő tér deformációja.
Ezek a megközelítések a g
ik
metrikus tenzor olyan alakját teszik lehetővé, hogy e kísérő tér
jellemzésére elegendő az R, mely csak az időtől függ: R = R(t), tehát a kísérő tér bármely két pontja
közti távolság az idő függvényében R(t)-vel arányosan változik: r(t) = konst. R(t)
1
. (Erre szokták a kelt
tészta hasonlatot használni: a mazsolák (galaxisok pl.) a tésztában a puffadással távolodnak egymástól,
minél nagyobb a távolság közöttük, a távolodás sebessége annál nagyobb, és minden "mazsola" saját
vonatkoztatási rendszerét nyugalomban levőnek látva, egyben a tágulás "centrumának" éli meg. Ahogy
egy táguló gömbfelületen minden pont ilyen "centrum"... R(t) fgv.-t az Einstein-egyenletek határozzák
meg, és ha λ = 0, p 0, akkor az FRW-ívelem:
ds
2
= dt
2
-
R t dr
kr
2 2
2
1


( )
- R
2
(t)r
2
(dv
2
+sin
2
vdop
2
) (43),
akkor három FRW-modellhez, megoldás osztályhoz vezet. [Egyébként, ha az expanziós ráta nem
konstans, akkor végtelen hullámhosszak fordulhatnak elő (a távolódó objektumok fényének
eltolódásaiban). "Különösen, ha a tágulási ráta t-vel lassul, akkor bármely hely körül egy láthatatlan
buborék lesz, azt a teret reprezentálva, ami már nem látható (ti, a végtelen hullámhossz = "fekete") a
megfigyelőnek." (P. Davies: Other Worlds, Penguin, 1990. 154. o.)]
Ezek között az M anyaga (T
ik
), energiasűrűsége (ρ) dönt, mert ez szabja meg a térgörbület jellegét:
[Az ÁRE R változására
................................................................. (44) vezeti be
........................................................................., továbbá
............................................................... (45), ahol most
k a görbület k = KR
2
képlettel definiált mérőszáma (K = az ún. Gauss-görbület), R = a sugár; k = ±1,
ill. 0 lehet, s azért tettük fel, hogy az M-re p = 0 (vagyis nyomás nélküli), mert p 0 esetén további 4π
GρR addíciós tag is megjelenne.] Legyen R(t
0
) = 0, t
0
= 0. Ha M tágulását és tágulási sebességének
változását vissza extrapoláljuk az időben, elérkezünk R(to) = 0-hoz, melyben M térideje, anyaga és
energiája egyetlen szingularitásba
2
húzódik össze, ill. ebből kezd robbanásszerűen (ősrobbanás) tágulni
(Nagy Bumm, Big Bang). Felteszik néhányan, hogy a Big Bang csupasz szinglaritás volt, mivel nem
választ el tőle minket eseményhorizont (magunk is e szingularitást képviseljük...)
1, Ha a ρ
energia
a tágulás mértékétől függő kritikus értéknél nagyobb, ρ > ρ
kr
3
, akkor M zárt, a tér
önmagába visszagörbül, s egy határtalan, de véges térfogatot, 3 dimenziós szférát ("gömböt"),
helyesebben 3 dim-ós térszerű hiperfelületet jelent a 4 dim-ós világban (téridőben)
4
.
A tágulás lassul, majd összehúzódás, kollapszus következik. Elliptikus (szférikus) eset. Térfogata (V)
véges. A grav. visszahúzás erősebb, mint a expanzió ereje.
................................................................................. (46)
1
A kísérő tér gyorsuló (v. lassuló) tágulása (v. összehúzódása) R léptéktényező gyorsuló (v. lassuló)
növekedését (ill. csökkenését) jelenti.
2
Ld. 67. old.-on
3
ρ és ρ
kr
aránya itt és a továbbiakban Ω, ami ebben az esetben > 1.
4
A 4 dim-ós világban sokféleképpen választhatunk ki hiperfelületet. A választást az adott téridő
szimmetriákhoz stb. alkalmazzuk.
80
40. ábra
2, ρ < ρ
kr
,, noha m nyitott, a tér görbül, térfogata (V) végtelen, Bolyai-Lobacsevszkij-geometriának
megfelelően. Hiperbolikus eset. Lassul a tágulás, de soha nem áll meg, k = -1 Ω < 1
........................................................... (47) ........................................................... (48)
...............................................................................
Az expanzió ereje nagyobb, mint a grav. visszahúzó faktora.
41. ábra
3, ρ = ρ
kr
,, akkor a tér nem görbült, hanem euklideszi térszerkezetű, noha a téridő görbült, V = végtelen
ismét, a tágulás lassul és a végtelenben áll le. Parabolikus eset. k = 0 Ω = 1 (labilis egyensúlyi állapot).
81
Az expanzív kinetikus energiatartalom ≈ a grav.
potenciális energiatartalommal.
42. ábra
43. ábra
Homogén-izotróp standard-FRW modellekre R viselkedése t fgv.-ében.
A ρ > ρ
kr
elliptikus esetből vezették le az ún. oszcilláló világ modelljét, melyben a Nagy
Összeroppanást újabb tágulás követi, ad infinitum. Azonban ez a kezdet kérdését nem oldja meg, csak
megpróbálta kitolni a végtelen múltba. Azonban Toulmin a 30-as években megmutatta, hogy ha a
termodinamikai entrópia törvényeit is figyelembe vesszük, akkor a ciklusok növekednek; tehát a
múltban sem tolhatók a végtelenig ki az oszcillációk.
Más relativisztikus modellek a ρ különböző értékeire ha λ 0 és k = ± 1,0
44. ábra
82
Az FRW megoldásokból azután Lemaitre (1927) felépítette az "ősatom"-hipotézist, mely szerint
minden: az anyag és a téridő, egy eredendő szupersűrű állapotból expandál. Ez az expanzió pedig már
lehetővé tette számára a fény vöröeltolódásának Doppler-eltolódásos megjóslását. E szerint - s mert
minden pont egyenrangú az M-ben - minden megfigyelőhöz képest tágul a többi objektum, sőt, minél
távolabbiak, a tágulási ráta annál nagyobb
1
, következésképpen fényük a spektum vörös vége felé
tolódik el. Ez utóbbit nevezték el Hubble-törvénynek, mert 1929-ben ő ezt mutatta ki.
A galaxisok távolsága = fényfutási ideje xc, míg a távolság megváltozása = fényfutási ideje x
galaxisok relatív sebessége. Ebből a távolság relatív megváltozása =
távolságnövekedés
távolság átlag értéke
így a fény haladási ideje kiesik; a ket galaxis távolságának relativ megváltozása = relativ sebessegeik
függvenye (49)
V = H • r (50) r a galaxisok távolsága, és H egy arányossági tényező, az ún. Hubble-állandó.
De a (49) hányadosa megadja a fény hullámhosszának (λ) relatív változását is a táv megtétele során.
2

Tehát az M tágulásakor bármely fénysugár λ-ja ugyanolyan arányban nő, mint a galaxis távolsága: λ(t)
= const. R(t) (51)
A H időbeli változása:
H (t) = R (t) (52)
(a vessző idő szerinti deriválás)
3
45. ábra
Maga a fényvörösödés Doppler hatással való magyarázata sem vitamentes, hisz a kozmológiai
távolságú objektumnak három különböző vöröseltolódás forrása van! 1, Doppler hatás, 2, kozmológia
vöröseltolódás, 3, gravitációs vöröseltolódás. (Mások felteszik, hogy a vöröseltolódás egyfajta
"fényfáradás", vákuum polarizációs jelenség (Román). Sőt a G időbeli lehetséges változása is
beleszólhat a polarizációba, ahogy persze a vákuumfluktuáció is.)
1
Ha egy objektum távolságát megkétszerezzük, távolodási sebessége is kétszeres lesz.
2
A spektrumban megfigyelt z = ∆λ/λ [lamda!]·
3
H 1/idő dimenziójú, melynek értékén két "iskola" vitatkozik: a "kis H-sok" és a "nagyosok": 50-től 90
km s
Mpc
ig
/
− becsülik (Mpc = megaparsec, = 5,42 x 10
-11
év
-1
), és ráadásul H-ra a mérések csak 38-as
értéket adnak! Lehet hát, hogy öregebb az M, mint eddig gondolták (hisz minél kisebb H, annál kisebb
M tágulási v-e, azaz annál nagyobb t, amely to óta eltelt : H
-1
≈ t.
83
b,
A "forró Univerzum"
Mindeddig inkább az Einstein-egyenlet bal (geometriai) oldalára esett inkább a hangsúly. Azonban a
jobboldali (anyag) a téridő geometriájával együtt fejlődik és ugyanakkor ki is tölti azt.
1
Ennek
figyelembevétele vezet el az FRW-modellek ún. „forró univerzum” elméletéhez, melyet Gamow,
Alpher és Bethe(elméletként ismert) kezdett tanulmányozni, de teljesebb megfogalmazását csak a 70-
es, 80-as évekre érte el.
Az ősrobbanás (Big Bang) standard-modellje ilyen elméleti előzményekkel végsősoron négy feltevésre
épül:
1. a fizika törvényeit t-vel nem változnak,
2. a gravitáció elméletet az ÁRE képviseli,
3. a korai világegyetem termikus egyensúlyban levő kvarkplazmából, majd elemi részekből álló igen
forró, homogén, táguló gázzal telt, s a kísérőtér elvével megfelelésben, a gáz és a tér együtt,
azonos sebességrátával tágult, továbbá az anyag- és energiasűrűség a világ fejlődésével,
kozmológiai léptékű tartományokra átlagolva, mindenütt közelítően azonos,
4. az anyag és a sugárzás állapotában minden változás simán megy végbe (ezek hatása így
elhanyagolható a világegyetem termodinamikai történetébe).
mmmmmmmmmmmmmmmmmmm
Mindezekből három, kísérletileg ellenőrizhető következtetésre juthatunk:
5. a Hubble-féle galaxis-távolodás
6. a világegyetem korai forró állapotának egyre hűlő mikrohullámú reliktumsugárzása, melyet még
Gamow jósolt meg, de csak 1965-ben fedeztek fel (Penzias és Wilson). Jelenlegi értéke ∼
2,7K°.
7. a kozmikus elemgyakoriság aránya: a to utáni első percekben p-ból és n-ból könnyű atommagok
keletkeztek; az elmélet szerint ∼ 75%H, a 22%He, majd Li stb. és ezt a megfigyelések szintén
visszaigazolják!
Az Einstein-egyenletek és a statisztikus termodinamika törvényei alapján számolható, hogyan is
változik a tér tágulása és a hőmérsékleti sugárzás T-je t-vel: a tér meghatározott tartomány
t
-vel
arányosan növekszik, T csökkenése pedig fordítottan arányos e kifejezéssel.
1
„Teli van az egész terpentinnel...” mondja eképpen Churchill a világegyetem titkáról...
84
A világegyetem fejlődéstörténete (több korszakolás is létezik!):
46. ábra
10
-43
s-ig a világegyetem kvantumgravitációs (prefizikai) korszaka tart, s itt a Planck-falnál omlik össze
a fizika.
Az „U” átmérője Planck-hossz közeli. A kvark-korszakban „kvarkleves” tölti ki, semmi különbség
nincs még az elsődleges részek között, melyek az egyetlen őskölcsönhatásban állnak
1
(ld. 61-62 o. és
később is!)
A standard elmélet csak a hadron-korszaktól írja le a sztorit, ahol kT > mπc
2
, t = 10
-4
s, T = 10
12
K, ρ =
10
14
g/cm
3
, ε = 100MeV
2
, és a jelenlevő részecskék már kvarkok, hadronok, fotonok, gravitonok;
végbemegy a pp annihiláció, de p immár egy kicsit dominál. (Np/Nj = 10
-9
± 1, azaz 1 p-ra 10
9
foton jut!)
Az „U” leptonkora, ahol a sugárzás dominál, kT < mπc
2
, t 7 10s, T = 10
10
K, ρ = 10
4
g/cm
3
, ε = 1MeV, a
jelenlevő részecskék extrém, relativisztikus energiákkal rendelkeznek még mindig: müonok,
elektronok, neutrinók, gravitonok és antirészecskék, és ezek termikus egyensúlyban vannak.
A sugárzási korszakban kezdődik 10
6
s-nál T = 3000k, ρ = 10
-21
g/ cm
3
, ε = 10,28 eV. A világ majdnem
csak fotonokból áll, az erősen „lehűlt” T-n a p-k és n-k deuteronná egyesülhetnek, mikor a γ (foton)-ok
és az anyag egymásról lecsatolódik és egymástól függetlenül adiabatikusan hülhetnek
3
, de a He, Li sit.
elemektovábbképződése limitált a fotonok nyomása miatt, s csak a lecsatolódás utáni
nukleonkorszakra megmaradt H és He atommagok alakulnak e
-
befolyással atomokká. (Atomkor). A
fotonok számára az „U” átlátszóvá válik: ütközés nélkül száguldhatnak.
1
Gravitációs, elektrogyenge és erős kölcsönhatások egysége.
2
ε = az egyes részecskék átlagos energiatartalma
3
A nukleonok energiasűrűsége innen kezdve nagyobb, mint a fotonoké.
85
Megindul a lokális sűrűségnövekedés, melyből galaxisok, csillaghalmazok stb. keletkeznek, egészen a
ma megfigyelhető állapotig, melyre a sűrűsödések jellemzők (a korai igen homogén állapottal
ellentétben). Csillagkor t = 10
10
év, T = 2,7K, ρ = 10
-29
g/cm
3
, ε = 10
-3
eV.
Láttuk, hogy az FRW-világmodellek között Ω (ρe és ρkv aránya) értéke dönt, és hogy a szférikus (Ω >
1) esetben M a Nagy Reccs (Big Crunch) kollapszusában (mintegy fordított Big Bang) ér véget. De mi
a sorsa M-nek Ω = 0, ill.-1 esetben? Ezekben lassan a csillagok is kihúnynak, és három módon
végezhetik:
a, fehér törpe, b, neutoncsillag, c, fekete lyuk végállapotban.
Csak hideg bolygók, meteorok, csillagközi por és hűlő sugárzás van még jelen. Majd elkezdődik a
világ „kvantumfizikai korszaka” és eddig valószínűtlen kvantumos folyamatok dominálnak (pl. a
fekete lyukak is elpárolognak a Hawking-sugárzással). Mindez ∼ 10
100
évig is eltart. Innen 3 út
adódhat: 1, ha a p stabil, akkor a kihűlt anyag és a hűlő sugárzás marad a világegyetemben, de még az
abszolút 0 fokon is van kvantumos kvantum fluktuáció, s így még a hideg anyag is sugárzássá párolog
(esetleg egyre nagyobb fekete lyukká válik M anyaga, melynek T-je szintén abszolút 0-hoz közelít. E
problemetika eldönthetetlen.); 2, a GUT-ból következik, hogy p nem stabilis, átlagéletkora > 10
32
év
(Zeldovics szerint ∼ 10
45
év); 3, ha pedig létzenek mini fekete lyukak, akkor a p-ok is ilyen lyukakká és
e
+
-ká válnak, majd e lyukak is szétsugározódnak. Mindhárom esetben M hőhalálban végződik.
1
Különféle világmodellek kísérőterének vektorképe (mezője), különféle deformációban (tágulás,
összehúzódás és (vagy forgás), mikor M már „por” állapotának nyugalmi állapotegyenlete p nyomásra
p = γε (itt ε energiasűrűség, γ koefficiens), s ez p = 0, γ = 0, de ultrarelativisztikus esetben már γ = 1/n
(tehát 3 dim-ra γ = 1/3), noha a sebességtér minig c alatt marad, és λ minden értékén érvényesek e
terek.
a, M anyaga izotróp tágulásának c, rotációs mozgás, de nincs forrása sebesség vektorképe: v = ckr (k =
Hubble-konstans)
1
1975-ben Penrose kifejtette, miszerint ez a hőhalál kép helytelen, mert nem veszi figyelembe a
gravitációt M fejlődésében, hiszen ez az igazi motorja a hőhalál ellenében dolgozó evolúciónak.
86
b, a közeg anizotróp tágulása (Zelmanov d, A közeg csaknem izotróp tágulása és forgása
nyomán)
e, a forgástengely merőleges a síkra f, a közeg tágulása egyik irányban, összehúzódása
(szögsebesség változó) a másik irányban
47. ábra
Ha pl. a kísérőtér deformációja inhomogén (és tehát anizotróp), akkor bármely két pont közelében a
közeg elemeinek relatív tágulási vagy összehúzódási sebessége az egyik irányról a másikra, ill. egyik
pontról másikra folytonosan változik.
1
Anizotróp deformáció esetén az egyes elemek más elemekhez képest el is tolódnak. Ha a kísérő tér
nemcsak deformálódik, hanem forog is, akkor az abszolút forgás szögsebessége egyik pontról a
másikra áttérve általában folytonosan változik irány és nagyság tekintetében.
Viszkózus közegben anizotróp deformáció esetén a feszültségek nem összegezhetők minden egyes
pontban, minden irányban, azonos módon ható nyomásra. Az izotróp nyomástól való eltérések-a
nyomás s a viszkózus feszültségek entrópia-generálóak - sugárzási áramok alakulnak ki (amit majd az
ún. kaotikus kozmológiában láthatunk.)
Néhány anizotrópia tényező: a görbület-, a deformáció-, az abszolút forgás-, az erőtér-, a viszkózus
feszültsegek-, és az energiaáromok anizotrópiája. Továbbá hat inhomogenitási tényező: a kísérőtér
deformációs sebességének-, abszolút forgásának-, erőterének-, viszkózus feszültségének-,
energiaáramának-, nyomásának inhomogenitása.
1
Egyben azt is jelenti, hogy a térgörbület ugyancsak változik, egyrészt egyik irányról másikra áttérve
(anizotrópia), ill. pontról pontra (inhomogenitás).
87
Az abszolút forgás kiküszöbölése csak ilyen mesterélt fizikai feltételekkel lehetséges, s ezért fel kell
tenni, hogy az abszolút forgás, bárha gyengén is, de mindig fennáll (!). Pl. az abszolút forgásnak a
tágulás mértékében erőteljesen gyengülnie kell (az energiaáramokra is igaz ez). Ha „ma” gyengék az
anizotrópia tényezők, a múltban erősebbnek kellett lenniük.
Mindezzel természetesen itt R változása jóval bonyolultabb , mert befolyásolják az antizotrópia és
inhomogenitási tényezők. Pl. a deformáció anizotrópiája a tágulási processzus további lassulását, míg
az összehúzódás gyorsulását eredményezi. Az abszolút forgás pedig ellentétesen hat. Ezek igen
érdekes esetek, hisz lehetséges pl., hogy a gyorsuló tágulást lassuló tágulás váltsa fel: a tágulás korai
szakaszában túlsúlyban lehet a forgás gyorsító hatása, míg későbbiekben a grav. vonzás lassító hatása
(mert a forgás a tágulás mértékében gyengül).
Lehetségesek olyan esetek is, ahol az M R léptéktényezője szabályos minimumon és szingularitáson
megy át t = 0-nál.
Vagy f, esetben a deformáció más-más irányban eltérő előjelű, pl. összehúzódásról a tágulásra
átmenetnél az átmenet
1
, különböző irányokban nem szükségképpen egyidejűleg megy végbe!
Inhomogén esetben R különböző tartományokban különböző v-vel változhat, egyes tartományokban v
táguló, másokban összehúzódik. Ebből azonban következik, hogy a tér végessége vagy végtelensége
sem eldönthető egyértelmű m ódon , ti. a térgörbülete (és előjele) a világ különböző részein általában
nem azonos. Különösen bonyolult a véges-végtelen kérdése forgó tér esetén, hisz forgó és deformálódó
rendszerben a térbeli térfogat fogalma is elmosódik. A tér- és időtulajdonságok relativitása odáig
terjedhet, hogy a V és időtartam véges vagy végtelen mivolta is relatív.
Sőt, van még egy lehetőség. A kitérő rendszer hiánya, ahol a folytonosan eloszló tömegeket csak
irányított sugárzási áram képviseli (mert ez c sebességű). Tehát kísérőtér csak bizonyos feltételekkel
lehetséges, ha nincs olyan mérték, melyekben ezek a feltételek az egész
2
világban teljesülnek, akkor
nincs is egységes kísérő rendszer.
A kísérőtér helyettesíthető pl. szinkron rendszerekkel, de ezek nem unikálisak (végtelen halmazt
alkotnak, nincs kitüntetett vonatkoztatási rendszer)
3
: így a tér és idő véges vagy végtelensége
relativitásának általános esete még megoldatlan probléma.
4

Általános esetben a világ W 4 dim-ós térfogata V (3 dim-ós térbeli) x t (idő); nem is egyenlő ilyen
szorzatok összegével, s W végessége vagy végtelensége nem jelenti V, ill. t végességét vagy
végtelenségét.
1
Azzal, hogy ez az átmenet két szomszédos tartományban nem egyidejűleg ment végbe, megerősítést
nyer M U.
2
Ezen dől el véges vagy végtelen mivolta térben és/vagy időben.
3
Nincs mindenütt meghatározott kísérő vonatkoztatási rendszer.
4
Ld. Még 12. oldalon
88
A rendszer egészében való fejlődésének fogalma is elvesztheti értelmét, pl. gyorsan változó és forgó
esetben. Így "U"-ra az egységes fizikai rendszer fogalma is elvesztheti értelmét, mivel egy effajta
"objektum" jelentékeny változáson mehet át annyi idő alatt, ami a távoli részek kölcsönhatásba
lépéséhez kell. Ráadásul a kölcsönhatások e megvalósulási ideje összemérhető lehet az objektum
létének egész tartalmával, sőt, meg is haladhatja. Így azután egy végtelen kiterjedésű objektumra
vonatkoztatva elveszti megszokott értelmét az egységes fizikai rendszernek, és a rendszer állapotának
és fejlődésének fogalma."(Zelmanov)
1
c,
"Minden tíz percben hol megnövök, hol összezsugorodom." -
mondja Alice Csodaországban
Röviden térjünk ki az általános elvekre támaszkodó elméletekre, ill. a perfekt kozmológiai
princípiumra építkező Steady State (állandó állapotú) modellre.
Eddington, Jordan és Dirac is foglalkoztak azzal, hogy az atomi és kozmológiai állandók között
szerves kapcsolat lehetséges. Modelljeikben a tér határtalan, de zárt és az általános expanziót is
figyelembe veszik.
Eddingtonék feltették, hogy M R-a ~l0
40
elemi hosszegységnyi (e
-
- sugarat vették elemi
hosszegységnek), M kora ~ 10
40
elemi időegység (e
-
- sugár/c), M tömege (l0
40
)
2
elemi
tömegegység (p-tömeg), továbbá p és e
-
közötti elektrosztatikus és gravitációs vonzóerő
hányada is = l0
40
Tehát feltették, hogy e nagyságrendek egyezése a világ lényegi sajátossága, s
ebből következne, hogy a l0
10
arányossági tényező M korával arányosan változik, és ezért a mikrofizika
fundamentális állandói is t függvényei!

Azonban már itt ellenvetés tehető, mert ezek az "elemi korszak" önkényesek és nem is
igazán elemiek, pl. a Planck-hosszakhoz képest. Másrészt M tömegét, ρ-ét és részecskéinek számát
sem ismerjük precízen.
A Dirac-elméletben a dimenziónélküli fundamentális konstansok (pl. t, c, e, G, m
p
) az
állandóság mérésében is fontosak, hisz ha változnának idővel, akkor a mérőeszköz is változna, ami
dimenzionális. Sőt, változásuk ugyanazon fizikát adná (dinamikai kép, leírást ld. 80. o.),
mint a standard FRW-modell (mindegy, hogy tágul M, vagy a konstansok "nyúlnak"). M
expanziójával nemcsak mérete, de tömege is növekedne! Az "új anyag" szupersűrű
neutroncsillagokban születne, majd kiterjedne és szupernovaként szóródna szét. A keletkezés
pillanatában az anyagsűrűség akkora, hogy m-ének megfelelő m
o
c
2
energiát éppen kompenzálja az
egyidejűleg fellépő (negatív) grav. potenciális energia. Ezzel nem sérülne az energiamegmaradás sem.
Feltéve, hogy e
-
és p tömege és töltése változatlan, akkor az
expandáló M-ban a C csökken, így a neutroncsillag m-e t-vel növekszik. A tágulás kezdete után 10
24
elemi időegyseggel (~l0s)M R-a 10
11
cm (~O rádiusza), míg m-e ~ a Holdé. A G grav. állandó
mélyebb értékéhez azonban szükségeltetik a vákuum rugalmasság fogalma, mert a vákuum ellenáll a
1
Ld. IV . fejezetben, a fluktuációk elméleté nek alkalmazásáról
89
tömeg görbítő hatásának: ami a rugalmasság. A változó G a tér rugalmasságával lenne kapcsolatos,
vagyis ha változna, a tér rugalmassága is változna. A G a
térgeometria és a tömegsűrűség kapcsolatára jellemző. Zaharov szerint az elemi részek
kvantumelmélete alapján kiszámítható a vákuum rugalmassága (esetleg G változás is).
Mindenesetre G is mélyebb alapra, a KE-re ill. a kvantumgravitációra helyezendő. (Penrose úgy véli
talán G értékét is az irreverzibilitás, korrekt kvantumgrav. elmélete írhatná le, mely
a Weyl görbületi hipotézist is, ill. az időnyíl irányát (s ezen keresztül G(t)-t is) megalapozná. Minderről
még később is.)
A Steady State-modellt először 1948-ban proponálta Bondi, Gold és Hoyle; noha a világ időben is
állandó állapotú, ettől még nem statikus; pl. egy folyó vize.
Tehát a vöröseltolódást expanzióként értelmezik ők is. Viszont, ha a galaxisok távolodnak egymástól,
akkor a ρ csak úgy lehet konstans, ha folyton új anyag keletkezik, és itt nem érvényes az anyag-energia
megmaradás elve!
1
A Steady-State-modell szerint az „U” megismerése elvileg lehetetlen, hisz végtelen sok olyan
objektum van, mely soha nem kerül az észlelő terébe. A folytonos teremtődés ellentéte a relativitás
elméleteknek, mert abszolút koordinátarendszer létéhez vezet: csak egy olyan
vonatkoztatási rendszer van, melyben a születő anyag általános nyugalomban van. (A galaxisok a
Hubble-sugártól v>c-vel tágulnak.)
Hoyle 1960-ban úgy módosította tehát elképzeléseit, hogy legalább SRE-vel összhangban legyen (M
3+1
geometriájával), de az ÁRE-vel (R
3+1
Riemann-geometriával) még nem. Immár nincs kitüntetett
koordinátarendszer, mivel az anyag keletkezését egy fizikai mező idézi elő, és e mezőt viszont már a
meglevő gravitáló tömegek generálják! Ellentmond a tapasztalatoknak,
mert az új anyag keletkezésének intenzitása arányos a mindenkori lokális anyagsűrűséggel, s ebből
következik, hogy az 3-milliárd évenként duplázódik. A földkéregben azonban nincs ilyen 30%
súlyszázaléknyi H-atom.
Ezért Hoyle Narlikarral több módosítást is végrehajtott (mert a reliktumsugárzás 65-ös felfedezése azt
is bebizonyította, hogy M ρ-e korábban nagyobb volt, tehát a perfekt kozmológiai elvnek ellent mond):
Saját múltunk fénykúpja növekszik t-vel, így egyre több távoli objektum lép be az általunk
megfigyelhető világba.
1
Köbméterenként és évenként egy H-atomnyi anyag keletkezik a jelenlegi ρ fenntartásához.
90
expandáló M-ban a C csökken, így a neutroncsillag m-e t-vel növekszik. A tágulás kezdete után 10
24
elemi idősebességgel (~l0s)M R-a 10
11
cm (~O rádiusza), míg m-e ~ a Holdé. A G grav. állandó
mélyebb értékéhez azonban szükségeltetik a vákuum rugalmasság fogalma, mert a vákuum ellenáll a
tömeg görbítő hatásának: ami a rugalmasság. A változó G a tér rugalmasságával lenne kapcsolatos,
vagyis ha változna, a tér rugalmassága is változna. A G a
térgeometria és a tömegsűrűség kapcsolatára jellemző. Zaharov szerint az elemi részek
kvantumelmélete alapján kiszámítható a vákuum rugalmassága (esetleg G változás is).
Mindenesetre G is mélyebb alapra, a KE-re ill. a kvantumgravitációra helyezendő. (Penrose úgy véli
talán G értékét is az irreverzibilitás, korrekt kvantumgrav. elmélete írhatná le, mely
a Neyl görbületi hipotézist is, ill. az időnyíl irányát (s ezen keresztül G(t)-t is) megalapozná. Minderről
még később is.)
A Steady State-modellt először 1948-ban proponálta Bondi, Gold és Hoyle; noha a világ időben is
állandó állapotú, ettől még nem statikus; pl. egy folyó vize.
Tehát a vöröseltolódást expanzióként értelmezik ők is. Viszont, ha a galaxisok távolodnak egymástól,
akkor a ρ csak úgy lehet konstans, ha folyton új anyag keletkezik, és itt nem érvényes az anyag-energia
megmaradás elve!
1
A Steady-State-modell szerint az „U” megismerése elvileg lehetetlen, hisz végtelen sok olyan
objektum van, mely soha nem kerül az észlelő terébe. A folytonos teremtődés ellentéte a relativitás
elméleteknek, mert abszolút koordinátarendszer létéhez vezet: csak egy olyan
vonatkoztatási rendszer van, melyben a születő anyag általános nyugalomban van. (A galaxisok a
Hubble-sugártól v>c-vel tágulnak.)
Hoyle 1960-ban úgy módosította tehát elképzeléseit, hogy legalább SRE-vel összhangban legyen (M
3+1
geometriájával), de az ÁRE-vel (R
3+1
Riemann-geometriával) még nem. Immár nincs kitüntetett
koordinátarendszer, mivel az anyag keletkezését egy fizikai mező idézi elő, és e mezőt viszont már a
meglevő gravitáló tömegek generálják! Ellentmond a tapasztalatoknak,
mert az új anyag keletkezésének intenzitása arányos a mindenkori lokális anyagsűrűséggel, s ebből
következik, hogy az 3-milliárd évenként duplázódik. A földkéregben azonban nincs ilyen 30%
súlyszázaléknyi H-atom.
Ezért Hoyle Narlikarral több módosítást is végrehajtott (mert a reliktumsugárzás 65-ös felfedezése azt
is bebizonyította, hogy M ρ-e korábban nagyobb volt, tehát a perfekt kozmológiai elvnek ellent mond):
Saját múltunk fénykúpja növekszik t-vel, így egyre több távoli objektum lép be az általunk
megfigyelhető világba.
1
Köbméterenként és évenként egy H-atomnyi anyag keletkezik a jelenlegi ρ fenntartásához.
91
Ha az elemi részek m-ét befolyásolják e távoli
objektumok (Mach-elv), akkor ezen m-ek t-vel nőnek.
Ezért másként írják fel az ÁRE-t, és az Einstein-egyenleteket.
48. ábra
Bármely objektumra fennáll, hogy t-ben előrehaladva fénykúpmérete is növekszik, ezért növekvő
számú tömegi kölcsönhatása lesz, és ezzel nő m-e. De az is következik, hogy a távoli
múltban fénykúpja is kicsi, ezért m-e is az, sőt t = 0-nál egy részecske múltbeli fénykúptérfogata 0,
ezért itt m-e = 0.
Tömeg nélkül indul minden t = 0-nál, és "most" ( t ≈ 15 milliárd év) mértékek éppen azok, ami
észlelhető, s csak nőnek a jövőben. Ez radikálisan hat a Hubble-trv. értelmezésére: ha pl. az e
-
m-e t-
vel nő, akkor a színképvonalak λ-ja is t-vel csökken. A "régi" atomok (kis m-ű e
-
) nagyobb
hullámhosszúak (λ), mint a "modernek". Tehát a vörös eltolódás nem a távolodás miatt, hanem a
galaxisokban levő atomok kis m-ű e
-
-jai miatt van: a hossztandardok (vonalzók) is t-vel zsugorodnak, s
így a múltban hosszabbak voltak. Azaz nem a galaxisok távolodnak, nem az M tágul, hanem a
mérőstandard-hosszak rövidülnek! (Mint Alice versenyfutásánál, mikor akárhogy fut, nem közeledik
céljához...)
M tágulása tehát látszati, sohasem történt meg. Csak azért tűnik úgy, hogy a múltban minden közelebb
volt egymáshoz, mert nagyobbak voltak. Ez a Whimper (nyafogás)-kozmológia.
Big Bang kozmológia:
92
Whimper-kozmológia:
49. ábra
A két kozmológia "egyenértékű", azonban a Whimper-kozmológiában a téridő geometriája igaz, hogy
egyszerű, viszont a m-ek nőnek t-vel
50. oldal
A Whimper-"U" az időben.
Mert az „U” nem tágul, ezért az objektumok világvonalai párhuzamosak. A t = 0 előtt létezett
csillagfény teljesen termalizálódik, mikor a t = 0 felületet metszi. Ez a termalizált, szórt sugárzás lenne
a ~2,7 K°-os feketetest háttérsugárzás megfelelője, t kp. "kisimított" csillagfény, s nem kozmológiai
Big Bang-ből ered. A szóródásban Hoyle szerint, a sugárzás szóródásának hatékonysága fordítottan
arányos ama részek m-ével, melyek a szórást okozzák, ha m kicsi, a szórás nagy. S mert a részek m-e t
= 0-nál szintén 0, ezért a 0 m-ű részecskékkel kölcsönható sugárzás t = 0-nál teljesen szórt és
termalizált lesz!

A részek világvonala azonban t = 0-nál korábbra is kiterjed, és ezzel a "régi" anyag is
hatással van az „U”-ban ma létező objektumok m-re. Sőt e logika szerint végtelen m-űnek kellene
lenniük, mert végtelen sok múltbelivel is kapcsolatba került. Hoyle ezt úgy oldja fel, hogy felteszi, a t
= 0 felületet átlépve a tömegi kölcsönhatás természete is megváltozik: t = 0 után az anyag pozitív
járulékot ad a testek tömegéhez, míg előtte negatív jellemzi, így a környező anyag m = . A Whimper-
kozmológiában ezért a téridő egészét + és - tartományokra osztják, és a köztük levő határ felé
visszatekintve az ősrobbanás illúzióját keltő jelenségeket láthatunk, de ezek valódi oka az, hogy e
felületeket átlépve a részecsketömegek 0-vá válnak.
93
51. ábra
Azonban a G esetleges változása mellett újabban újra felvetették a λ kozmológiai állandó esetleges 0-
tól való eltérését, ami szintén módosítaná a kozmológiát. A λ, ami a vákuum
energiáját is méri egyben, a részecskefizikai standard elmélet
1
szerint nagyobb kell legyen, mint
amekkora.
2
Ráadásul az energia abszolút mértéke csak a gravitáció segítségével alkotható meg, de az
ÁRE szerint viszont az energia (így a vákumfluktuáció is) a grav. mező forrása, és az ÁRE-ben a
vákuum energiasűrűségének abszolút értéke van; ezt a grav. mező adja, melyet nem az anyag, hanem a
vákuum hoz létre, de ez a z energiasűrűség egyenértékű a λ-val. S mert λ mértékegysége
l/távolságnégyzet dimenziójú, ezért négyzetgyöke egy távolság, az melyben a vákuum
energiasűrűsége, erősen hat a téridő geometriájára.
A vákuum teljes energiasűrűsége viszont három részből adódik: 1, maga a kozmológiai alapállandó, ti.
ha egy részecske sem létezne, s csak a grav. kölcsönhatás létezne az "U"-ban (Weyl-görbület). 2, a
kvantumfluktuációké, melyek a standard modellben komplex módon függenek az összes ismert
részecske m-étől és kölcsönhatási erősségétől. Továbbá függ a Higgs-mezőtől (a Higgs-bozonok)
amely létrehozza a részek m-ét. Mindez különösen erősen hat a vákuum energiasűrűségére. 3, Még
nem ismert tényező, mely a még nem ismert részektől és kölcsönhatásoktól függ.
Így a λ is fenti három összegétől függ, de épp a kozmológiai alapállandó miatt a standard
modellekben nem jósolhatjuk meg értékét (1. és 3. miatt), még azt sem, hogy + vagy -. Nagy nem lehet
a km-es skálájú torzulás miatt. De az "U"-ban a térgeometriának nagy léptékű torzulását elsősorban az
anyag sűrűsége és nem a vákuumé okozza.
λ = 0 FRW-modelljeiben a galaxisok távolodása csökken, mert a tömegvonzás lassítja az expanziót,
de azért távolodásukkal kölcsönös vonzásuk is gyengül, és így t-vel csökken a
távolodás lassúbbodása. λ 0 hatása a tágulás sebességére: λ = negatív értéke lassítaná a tágulást, de
állandó, t-vel nem csökkenő mértékben.
λ = pozitív érték gyorsítaná az expanziót. Mindez a geometria, a térgörbület torzulásaiban is leírható,
sőt időben is. A térre vonatkozóan ( feltéve, hogy a torzulások függetlenek t-től): -λ: állandó negatív
görbületű tér (hiperbolikus eset), +λ pozitív görbületű tér (szférikus eset).
A mérések nem mutatják azonban λ zérótól való eltérését 1/10
23
km
2
-nél kisebb kel legyen. Az elmélet
viszont 1/1km
2
értéket vár; az eltérés 10
46
-os! "A valóságban hihetetlen finom hangolásnak kell
uralkodnia a részecskefizika ismert és ismeretlen paraméterei között, hogy a λ-t alkotó tényezők
összege több, mint 46 nagyságrenddel kisebb legyen az egyes faktoroknál. A λ parányi értéke igen
pontos és teljesen váratlan kapcsolatokra mutat a standard modell paraméterei, a kozmológiai
1
A kvantumtérelmélet,mely szerint minden rész egyben egy mező is, s a vákuum a legkisebb energiájú
állapot, mely lehet 0, ill. + és - is.
2
Pl. vöröseltolódás lépne fel a térszerkezet torzulása miatt már km-es skálán is.
94
alapállandó és a fizika még ismeretlen (kvantumgravitációs) trv.-ei között. Lehet, hogy ez abban áll,
hogy a W = 0 a kezdeti szingularitásokra (WCH, Wey1 görbületi hipotézis) a korrekt kvantumgrav.
elmélet ad magyarázatot, ahogy Penrose várja. Persze ebben az esetben az idő-aszimmetrikus
megfogalmazás elkerülhetetlen (PT, CPT, stb. sérülése). Továbbá G-vel is kapcsolt λ és G-ről láttuk,
hogy a vákuumrugalmassággal korrelált. (91. old.)
d,
„A lét alapja a rettenetes”
F. W. Schelling
„Rejtve van a sötétség, ha bőven van világosság”
Gilgames-töredék
A fekete lyukakhoz rendelt ρ-entrópia fogalma (ld. VIII. fej.) átvezetett az üres tér entrópiájának
fogalmához, és ez immár kozmológiai implikációkkal is jár, noha a grav. tér entrópiájának fogalma
még nem egészen tisztázott. A fekete lyukak grav. összeomlást, tehát vég-típusú szingularitást
képviselnek és az ilyen folyamatban létrejövő entrópiák -, mint láttuk is - jól számolhatók. Mivel a
fizika fundamentumait reverzibils egyenletek és elméletek hordozzák, ez automatikusan vezetett a
feltevéshez, miszerint az idő irányát megfordítva a kezdeti- és végtípusú szingularitások
1
,
időtükrözöttek, s a kezdeti típusú szingularitásokra (pl. Big Bangre) rendkívül magas fajlagos entrópia
volt jellemző, azaz, hogy a kezdet kaotikus állapotú volt - ezt mondták a kaotikus kozmológiák -
szemben a nyugalmas kozmológiával; mely szerint a kezdet rendkívül specifikusan rendezett, sima
volt. Az "U" mai simaságát csak egy kezdeti 1 : 10
60
-szoros, hihetetlen finomhangoltságú sima térbeli
geometria magyarázza. De felmerül a kérdés , hogy mi is a térbeli szimmetriaelvek eredete?
Levezethető-e a kozmológia-elv (homogenitás és izotrópia)? A kaotikus kozmológia azt állította, hogy
a Big Bang utáni közvetlen idők káoszából egy olyan mai állapotba jutottunk, mely figyelemre méltóan
szabályos, homogén, izotróp, annyira, hogy a kaotikus indulás valószínűsége a rendezetlen, kis
entrópiájú állapothoz képest 1 : tiz a tizediken és ez a százhuszonharmadikon... és a megfigyelt érték is
legfeljebb 10
-31
-szerese annak ami a kaotikus modellek szerint fennállt.
2
A két állapot között
kiegyenlítő és hőfejlesztő folyamatok közvetítenének (pl. Mixmaster típusú keverők), melyek
kisimították volna a világot.
A kaotikus kozmológia (Misner 1968) erénye, hogy nem igényel specifikus kezdeti
feltételeket, az „U” jelenlegi állapota fejlődési folyamatok eredménye, egyfajta gravitációs kiválasztási
mechanizmussal jöttek volna létre, mai átfogó tulajdonságai.
Ezzel levezethető az „U” unicitása (ha a kezdeti feltételektől függetlenül a mai szerkezet jön létre).
3
Ezzel szemben a nyugalmas kozmológia szerint kezdetektől erősen homogénnek és izotrópnak
tételezve „U”-t rendkívül speciális kezdeti feltételeket kíván meg. A to kezdeti szingularitás jól
definiált tulajdonságokkal bírt, melynek oka stabilitásában, önkonzisztenciában (ld. „U”, mint
halmaz!), vagy egyértelműségben keresendő. Így a grav. fejlődési folyamatok sem az „U” általános
felépítését, csupán csak alrendszereit alakítják.
A kozmológiai "simaság-probléma" mellett belép a "horizont-probléma" is:
Részecskehorizont, múltbeli eseményhorizont: = az objektum időrendi múltjának határa. A horizont
1
Felépül, ill. szétrombolódik bennük a téridő és az anyag.
2
Id. R. Penrose: (bibliográfiában) 7. Fejezetében az utolsó alfejezetet.
3
Itt a nem-FRW „U”-ok dinamikai tulajdonságainak aszimptotikusan el kell vezetni az FRW-k
egyikéhez.
95
azon pontokat határolja, melyekből az objektum > c-vel elérhető. Az FRW-ben léteznek
diszjunkt időrendi múltak:
52. ábra
és (53) miatt kialakulásukban nem létezhetett oksági kapcsolat (hatás) közöttük, mégis beilleszkednek
az „U” igen precíz izotrópiájába! A kérdés tehát az, hogyan lehet az „U” okságilag horizonttal teljesen
elválasztott két tartománya olyan hasonló egymáshoz?

Több megoldást ajánlottak e problémára: ilyenek a felfúvódási modellek, vagy az olyan korai „U”
szerkezet, melyben áttörhető az FRW-világ részecskehorizontja. Ilyen pl. a Kasner-univerzum (ld.
80.o. táblázatában), mely anizotróp-homogén. Ennek fizikai értelmezése: metrika ds
2
= dt
2
-dl
2
(54),
ahol dl
2
= dt
2
a tér metrikája (dl
2
= t
2
p
1
dx
2
+ t
2
p
2
dy
2
+ t
2
p
3
dz
2
, p1, p2, p3 valós számok) és ebből köv.,
hogy t = konst. térszerű hiperfelületek görbületlen 3 dim-ós terek. Ha x koordináta különbözik két
megfigyelő esetében, akkor x és y koordináta mentén távolodnak. A z tengely mentén elhelyezkedők
viszont általában közelednek (mert p3 negatív). Így a Kasner „U”-ban az égbolt két átellenes pontja
közül kékeltolódás, míg más részein vöröseltolódás látható. Az „U” tágul és ősrobbanása t = 0
időpontban volt, de egyaránt vehető nyíltnak vagy zártnak a Kasner „U”: a metrika nem függ az (x, y,
z) térkoordinátáktól, ezért az „U”-ból kivágott szeleteket végessé tehetjük t = konst. térszerű
hiperfelületek pereme mentén elhelyezkedő pontok páronkénti azonosításával. (Pl. Minkovski-téridővé
is válhat a Kasner-modell, melyben nincs részecskehorizont). Ha végessé tesszük "olló és ragasztó"
(topológiát is befolyásoló) módszerrel, akkor véges idő alatt körbejárhatják fényjelek. Ha pedig korai
időszakában ilyen volt az "U",akkor e korai "Kasner-korszakaiban" esetleg áttörhető a (későbbi) FRW-
modell részecskehorizontja.
A Mixmaster-„U” a Kasnernél is általánosabb, anyagmentes téridő (Bianchi IX), ahol az „U” hatalmas
anyagkeverőként (Mixmaster) viselkedik, és Kasner-korszakokon keresztül oszcillál
a Mixmaster-„U”. A korszakváltozásokban a tér kontraháló tengelye felcserélődik a kevésbé
táguló tengellyel. A Kasner-korszakok ezen sorozata az „U” fejlődésének egyetlen korát alkotja.
Sőt a korok is sorozatot alkotnak.
A Kasner „U” entrópiája zérus, hasonlóan zérus a Bianchi-II. „U”. Viszont a Mixmaster „U” ún.
Kolmogorov-entrópiája már igen nagy és ez stabilis tulajdonsága (a rendszer kaotikus). Az entrópia
nem a korszakokkal, hanem a korok változásával függ össze.
A kaotikus kozmológia problémái azonban bukásához vezettek: a Mixmaster „U”
oszcillációi (egymást követő Kasner korszakok és korok között) - a Big Bang utáni rezgések - az anyag
teljes keveredését és az „U” kezdeti irregularitásának kivasalását is eredményezték. Chitre
azonban bebizonyította, hogy nemcsak a fény, de a hanghullámok (ρ-ingadozások) is néhány
oszci1láció alatt körbejárják a világot. Az anyag keveredése noha így kétségkívül bekövetkezik,
de azt is meg kellene mutatni, hogy a kezdeti állapottól függetlenül kifejlődnek a keveréshez
szükséges oszcillációk. Abban az esetben ugyanis, ha bizonyos állapotokból kiindulva nincs
anyagkeveredés, a kaotikus kozmológia meghiúsul.
96
Mindezt a Misner-féle Minisuperspace-ben ábrázolhatjuk, ahol az Univerzum-pont - Univerzum-
részecske (ld. 57-59. o. is) mozog, fejlődik. Itt a miniszupertér 2 dim-ós sík egyszerű képét
alkalmazzuk:
A koordináták β
-
és β
+
anizotrópia paraméterek, melyek
a metrika segítségével fejezhetők ki. Ebből képeződik az
ábra Mixmaster-potenciálja. Időben visszafelé közeledve
t = 0 szingularitáshoz, a potenciálgödör alakja nem
változik, azonban a gödör gyorsan tágul.
A háromszög alakú gödröt magas, függőleges dobozzal közelíthejük („kvalitatív kozmológia”). A
doboz sarkaiban, pl. β
+
tengely mentén, csatornák nyílnak. Az U részecske közelítően állandó v-vel
mozog, míg a falhoz nem ér, itt visszapattan.
Ide-oda pattoghat a táguló potenciálgödörben. Ebben a képben a Kasner korszak: behatol az U
részecske a doboz sarkából induló három csatorna egyikébe és a falak között oszcillálva halad. Ez a
Kasner-korszakok egy sorozata. Behatol egy mélységig, majd visszatér, ez azonban már egy Kasner-
kor. Majd ismét behatol.
53. ábra
Ebben a keskeny sávban léphet be az U-részecske, különben nincs horizontáttörés.
(A β+ tengely mentén haladó U-pont a Taub-NUT kozmológia, s az ilyen szingularitást nevezik
„palacsinta-szingularitásnak” (1.: 58.o) Ezekhez közeledve a vékonyodó irányban fényszerű
geodetikusok tetszőlegesen sokszor körbe tudják járni az „U”-t.)
Ha, a "sávba" bejut a részecske, akkor lehetséges a horizontáttörés: γ-k, ν-ók nagy lökéshullámok
kozmikus távolságra hordoznak energiát, ezzel létrejön a keveredés, mely kisimítja az
inhomogenitásokat. De mert a potenciál gyorsan tágul, ezért igen kicsi az esély, hogy eltalálja a sávot,
és így általánosan nem jön létre keveredés.
1
Másik alapprobléma az entrópiaviszonyokban áll, mert igen nagy a hőtermelés anizotrópiában, a
keveredésben. Az „U” entrópiáját a foton/barion hányados méri, mely azt jellemzi, hogy hányadrésze
van jelen a max. entrópiájú hősugárzás formájában. ( Pl. hőhalál állapotban „U”-t csak sugárzási tér
tölti ki). A foton/barion hányados 10
8
, s ez nem nagy entrópia! Az anyag keveredését létrehozó grav.
folyamatok minden esetben sok nagyságrenddel nagyobb entrópiát termelnének. Barrow és Matzner
szerint ebből erős korlát következik a disszipáció útján kiegyenlített anizotrópiára is. Az anyageloszlás
kezdeti inhomogenitása nem éri el a sűrűség 10-
-31
-edrészét.
2
(S ezt a háttérsugárzás nagyfokú
1
Chitre szerint csak 2% az esély
2
E részben Perjés Z.: Kaotikus viselkedés az Univerzum fejlődésében(ld. VII. Fej. bibliográfiájában) c.
tanulmányra támaszkodtunk
97
izotrópiája csak alátámasztja).
1
Térjünk vissza azonban a kezdeti és a vég-típusú szingularitásokhoz, melyek között noha
van analógia, de mégsem időreverzibilisek, sőt geometriai különbségek is fennállnak, melyek
feltehetően a termodinamika II. főtételének (entrópia tétel) eredetéül szolgálnak.
Az FRW-univerzumok izotrópiája és perturbációkkal szembeni stabilitása kérdésként jelenik meg: ha a
kezdeti izotrópia fokozatosan elromolhat, akkor a modellek instabilak (Collins, Hawking, Barrow,
Tipler). Ez pedig már a fekete lyukakban is megmutatkozó kvantumtulajdonságokkal kapcsolatos és
így csak a jövőben, a lyukak kialakulásával vezet kaotikus „kozmológiához”, térgeometria
kifejléséhez. Tehát világunk - a megfigyelésekkel egyezésben
2
igen magas szimmetriával és alacsony
entrópiaval kezdődött (akár véges, akár végtelen FRW-ben) , de asszimetrikus, nagy entrópiájú állapot
felé tart. A II. főtétel azt eredményezi, hogy az összentrópia (zárt rendszerben) nem csökken. Csakhogy
az Einstein-egyenletekben a téridőt két tenzor képviseli (ld. 40.o.). R és W,

G
entr
= R
entr
+ W
entr
(55) érvényesül.
(13, 14) és (37)-ből R
entr
is eltűnik, de mivel W hordozza az üres téridő dinamikáját (és entrópiáját),
ezért W (és W
entr
) is megmarad, sőt a fekete lyuk vég-típusú szingularitások kialakulásával növekszik,
ezért a Weyl-görbületnek (W -nek) kell valamiképpen hordoznia a gravitáció entrópiáját - állítja
Penrose.
Ráadásul a kezdeti és vég-típusú szingularitások szintén analógok mindezekkel: vég-típusuaknál a
Weyl-tenzor dominál, és W → általánosan, vessző noha oszcillálva közeledhet a -hez, ahogy a
Kasner-oszcillációan is láttunk ilyen mozgást, Ez magas entrópiájú szingularitás tehát. Így a kezdeti
állapotban (a standard FRW nyugalmas kozmológiájának magasan szimmetrikus állapotánál) W
teljesen hiányzik, helyette szimmetrikus belső gyorsulás, azaz a Ricci-tenzor (R) érvényesül. t = 0-hoz
visszaextrapolálva W = 0, R → , R dominál és ez alacsony entrópia. W zérus volta összefügg tehát M
izotrópiájaval, geometriai típusával, a gravitációs tér nem tüntet ki fényszerű főirányokat:
anizotrópiákat.
Ha simán időtükrözöttek lennének a Big Bang és a Big Crunch pl., akkor Big Crunch-re is
W = 0, R→ állna fent, ami messze nem valós, mert közben csomósodások (anyagtömörülések,
fekete lyukak, stb.) jönnek létre, és e sűrűsödéseket Weyl-görbületű (~ árapályerők) tartományok
veszik körül. Növekedésükkel pedig nőnek az erős W -görbületű tartományok. Gravitációs
összeomlással pedig téridőszingularitások is létrejönnek, melyek közelében a kaotikus kozmológia
által leírt Mixmaster-típusú oszcillációk lépnek fel, és a tartományokban W -vel szemben az R lesz
elhanyagolható! (Magas entrópia). Sőt az újra összeomló FRW-modellben a végén nagyon komplikált
Big Crunch szingularitás áll elő R = 0, W → -el.
Az entrópia alacsonysága t = 0-nál - ami a II. főtörvényt adja -
nem csupán az „U” simaságának következménye, mert
időtükrözött t
0
↔ t
max
nem vezetett volna a II. trv-hez, hisz t
0
is
magas entrópiájú lett volna, Ebből következik, hogy az „U” igen
valószínűtlen, hisz a magas entrópiájú (kaotikus) kezdet és vég-
állapot
3
a valószínűbb, de ilyen „U”-ban nem lehet II. főtörvény,
tehát az „időrend” is kérdéses.
1
Ld. Még alább a Cobe- műhold méréseiről mondottakat.
2
Ld. Még alább a Cobeműhold-méréseiről mondottakat.
98
Időtükrözött, nagy entrópiájú kezdet- és vég-állapotú „U”:
54. ábra
Mindenesetre expandáló világban szervezett
1
energia spontán módon jelenhet meg, nem kell inputként
bepumpálni pl. Big Bang-ben a szervezettséget (negentrópiát).
A szingularitás teljesen véletlenszerű és kaotikus jellege esetén is, a tágulás maga renddé szervezi. Így
nemcsak az anyag, de rendezettsége is az expanziónak "köszönhető"! Ez azonban nem a teljes leírás,
mert a gravitációs mező, ami végsősoron felelős a rend generálásáért - a kozmikus expanzión keresztül
- elszenved egy rendezetlenné válási tendenciát. Miért speciálisan szervezett a Big Bang (W =0) míg a
Big Crunch teljesen kaotikus (W →).

Hogyan jelenik meg a rend a gravitációs mezőben? A válasz egy részét a II. főtörvénynek a
gravitációra alkalmazása adja, de a végső választ csak a kvantumgravitációs elmélet adhatja meg, mely
talán az idő folyását és irányát (végül is magát a II. főtörvényt is) megalapozza. Több válasz is van
immár: 1, a Penrose-féle WCH (Weyl-görbületi hipotézis)-sel operáló, mely szerint a nagyskálájú,
kozmikus gravitációs mező nagyon alacsony entrópiájú (magasan rendezett) állapotú a kezdetben, ami
megköveteli a rend inputot t=0-nál, (A W =0 t=0-nál WCH-t a később tárgyalandó inflációs-modellek
is magyarázni akarják, bevezetvén nem időszimmetrikus összetevőket, de ezek a próbálkozások
kétségesek).
Penrose szerint a leendő kvantumgravitációs elmélet (CQG: korrekt kvantumgravitációs elméletl)
alapvetően idő-asszimmetrikus kell legyen W =0 (t=0), W → (t=max.) miatt, de ÁRE és maga KE is
szimmetrikusak! Az idő-asszimmetriához négy alapvető szimmetria sérülés szükséges.
T, PT, CT és CPT
2
-é!
Láttuk, hogy a kezdeti szingularitás W =0 állapotát egyesek „önkényes” határfeltételnek (Isten tette)
veszik, Penrose azonban ezt a WCH-t a CQG-re vezeti vissza, ez utóbbiban bármely kezdeti
szingularitással W =0! WCH kiűzi a fehér lyukakat is az „U”-ból, melyek a fekete lyukak t
0
utáni
időtükrözöttjeiként, maguk is a W → értékkel rendelkeznének, ami ellentmond WCH-nak, de a II.
főtételnek is!
3
Maga a Big Bang sem értelmezhető fehér lyukként, mert a fehér lyukak lokalizált
kezdeti-típusú szingularitások, Big Bang mindent átfogó t
0
W =0-al.
A 2, válasz Hawkingé, aki nem ért egyet Penrose fenti okfejtésével. Szerinte CQG nem
időaszimmetrikus, hanem kétféle szinguláris struktúrát enged meg; az egyik ugyan megkívánja W =0-t,
de a másik már megengedi W →-t. Az első verzió történt meg az „U”-ban és az időirány észlelésünk
3
W →
1
Alacsony entrópiájú, (negentrópia nagy).
2
Pauli - Lüders - teoréma, a fizika legalapvetőbb bázisa is sérülne! (Ld. Még 60.o.)
3
Míg a fekete lyukak összhangban vannak vele.
99
(a II. törvény miatt) okán ez inkább a „múlt”, semmint a „jövő”. A kozmikus gravitáció tehát erősen
rendezetlen, s a kezdeti szingularitásból tisztán véletlenszerű és nem strukturált influenciák erednek.
Azonban nem magyarázza meg, hogy miért nincs a másik kezdeti szingularitás (W→-hez típusú),
miért nem léteznek fehér lyukak, pl., ha a feketék fennállnak?
A 3, típusú argumentum az antrópikus princípiumé (Barrow, Tipler), mely szerint csak olyan „U”-ban
jöhet létre intelligencia (ember?), mely speciális Big Bang-gel kezdődik, tehát WCH érvényesül. Itt
azonban újra belép, hogy ez a Big Bang, mint puszta követelmény, 1 : 10
10123
specializáltságú! S nem
magyarázza a fehér lyukak hiányát. A gravitáció entrópiájának ügyében azonban még az sem ismert,
hogyan kvalifikálható a térgörbület rendezettsége, de akármi is lesz a válasz, az már ma is érvényes,
miszerint zárt rendszerekben (pl. gáz egy dobozban, vagy Hawking-dobozban), ahol a gravitáció kicsi,
alacsony entrópiájú állapotot komplikált, struktúrált szituáció képvisel, míg a rendezetlenség egyszerű
eloszlást (termodinamikai egyensúly) jelent, az egyensúlyi a maximális entrópiájú helyzet (ahol a
gázeloszlás uniformis):
55. ábra
Ezzel szemben egy alacsony entrópiájú gravitáló rendszer geometriailag egyszerűbb, mint amelyik
magasabb entrópiájú állapotban van! A gravitáció tendenciával rendelkezik arra, hogy spontánul
növelje a strukturáltságot, komplexitást! Így az anyag uniform eloszlása (pl. gáz, vagy akár a
csillagoké, galaxisoké) idővel csomósodásra, komplexitásra hajlik:
56. ábra
Összegezve: nem gravitáló rendszereknek a rend komplexitást jelent és a rendetlenség egyszerűséget,
1
míg a gravitációnál fordítva. Az egyszerűség - komplexitás illetve a rend-rendezetlenség viszonya
bonyolultabb - az algoritmikus információ elmélet belátásai nyomán - mint eddig gondoltuk. Ez idáig
az egyszerűség a rend, a komplexitás a véletlenszerűség szinonimája volt (vagy néha fordítva...).
Azonban az organizált komplexitás fogalma (ami a kozmoszra is jellemző) fellépését Ch. Bennett a
„logikai mélység”-gel kapcsolata össze: nem annyira a rendszer információmennyisége vagy
komplexitás mennyisége szabja meg a szervezett komplexitást, hanem inkább az információ „értéke”:
a munka összege, amely az „üzenet” kiemeléséhez szükséges a legrövidebb programból, algoritmusból,
ami azt generálja. S ez a ráfordított idővel arányos: pl. a világ adott t-beli állapotában kódolt
információ felfedése; mennyi információ-processzálás ment végbe ezen állapot eléréséig. Röviden, míg
az algoritmikus komplexitás az adott out put-ota (világállapotot) adó minimális porgram (∼ természeti
törvények) hosszára fókuszál (az algoritmikus komprimálhatóságra), addig a „logika mélység” a
futtatási idővel (az „U” evolúciós ideje az adott állapotig) foglalkozik, melyet a minimális program fut,
hogy generálja az out put-ot. A „kozmikus kódra” (H. Pagels: The Cosmic Code, Bantam, 1983.) is
releváns ez a kettősség. Eddig az „U” rendezettségének két formáját szétválasztották: egyszerű vagy
1
Persze az életben ez nemcsak a nem-gravitáló rendszerekre igaz, ahogy erről háziasszonyok
beszámolhatnának...
100
komplex. De az „U” rendje mindkettő: algoritmikusan komprimálható és logikai mélysége is van! Ez
teszi csak lehetővé a megismerő embert és értelemet (aki világát megismerésével: „jelentés adásával”
alakítja, sőt „teremti”), s ezért összefüggés áll fenn az entrópikus elvekkel: csak olyan világban jöhet
létre, mely antropofil kezdettel bír (pl. van logikai mélysége). Ehhez pedig szükséges a grav. entrópia
kellő beállítottsága, ami ismét összefügg az egyszerűség-komplexitás, rend-rendezetlenség fenti
problemetikájával.
1
Tehát ha az „U” magasan rendezett, alacsony entrópiájú gravitációs mezővel kezdődött, akkor az sima
és uniform volt. (A simasági stb. probléma megoldása!) Viszont lehetetlen a gravitáció speciális
esetében egyszerre kielégíteni az egyszerűséget és a rendet is! Így a legegyszerűbb „U”-t (uniformis) is,
mint hatalmas potencialitásként kell figyelembe venni, hogy később komplexitást generálhasson.
Hawking azonban egyszerű kezdeti állapotú világ mellett érvel: a kezdeti szingularitás végtelen sűrű,
végtelenül kompakt állapot, ám lényegileg inkább egy határa,
vagy éle a téridőnek (és ezzel a fizikai "U"-nak), Voltaképpen ez egy szuperstrukturális ágens
1
Ld. Még P. Davies: Isten gondolatai, Bp. Kultúrtrade, 1995.
101
- túl a tudásunk határán. A kérdésre, hogy vajon teljesen kaotikus vagy éppen koherens és
szervezett, láttuk, Hawking azt a választ javasolja, mely a "tudatlanság princípiumát" jelenti:
mert az információ (ne feledjük a fizikában ez ugyanaz, mint a rend, a negentrópia) teljességgel
megismerhetetlen. Ezért minden, ami a szingularitásból jön, véletlenszerű és kaotikus, de teljesen. Ez
megfelel annak, hogy az elsődleges „U” maximálisan rendezetlen (termodinamikai egyensúlyban) volt.
Ezek az eredmények teljesen új fényt vetnek azon időfelfogásra, miszerint az idő-"nyíl" az entrópiával
korrelál, sőt azonos az anyagi folyamatok fel- és leépülési tendenciáival. A többféle entrópia
komplexebbé teszi az idő megfordulásáról vallott eddigi, leegyszerűsített elképzeléseket (pl. o. az „U”,
M felezőpontjától a t-beli fejlődésében (oszcilláló modellű FRW-ben), vagy valamely
elleninverzumban (A)),
e,
"Cogito ergo mundus talis est"
(Gondolkodom, tehát a világ ilyen) -Collins
Collins és Hawking bizonyították a homogén - anizotróp téridő általános megoldásában (1d. Bianchi-
osztályozást, 80. old.), melybe beilleszkednek határesetként a homogén-izotróp (FRW) téridők, hogy
analógia van a 3 FRW modell és az anizotrópia általuk felállított 3 osztálya között. Tudniillik az FRW
Lemaitre-féle megoldások általában instabilak a homogén-anizotróp modellek sokféleségében (ahogy
instabil az euklideszi a szférikushoz és hiperbolikushoz képest az FRW-ben). Tehát az izotrópia
természetes „hajlama”, hogy elromlik és anizotróppá válik. Csak ilyen speciális, kevés szabadságot
megengedő feltételek mellett maradhat egy modell izotróp és ezekben a sűrűsödések
kialakulását az időbeli lefolyás elősegíti.
Szerintük a világegyetem izotrópiájára a ,,1egvonzóbb választ a gondolat sugallja, hogy több
világegyetem létezik, melyek kezdeti adatai, valamint alapállandóiknak számértékei minden
elképzelhető módon kombinálódnak.”
1
Élet (így értelem is!) csak abban a világban jöhet létre, ahol G
gravitációs állandó nagymértékű izotrópiát tesz lehetővé a táguló világban. Tehát az élet (értelem)
jelenléte egy világban kiválasztási elvként működik, és ezt nevezik antrópikus-elv(ek)nek.
Az anizotróp modellek 3 osztályát már ezen princípium figyelembevételével állították fel:
I. osztály: viszonylag kis energiával expan dálnak az Ősrobbanástól (t
0
) egy maximális
kiterjedésig, majd kollabálnak a vegszingularitásba. Itt a kezdeti anizotrópiának
nincs elég ideje arra, hogy megközelítse tényleges világunk megfigyelt (nagyfokú)
izotrópiáját. Érdektelenek számunkra.
Az izotróp (FRWl modellekben a potenciális gravitációs energia túlsúlyával az
expanzív, kinetikus energiával szemben szintén túl rövid az „U”-modell tágulása
ahhoz, hogy élet és/vagy értelem jöhessen létre.
1
P.C.Collins - S.W.Hawking: Why is the Universe Isotropic? In.: The Astrophys. Journal, 180. 1973,
334 p.
102
II. osztály: t
0
-tól a végtelenbe nagy energiával expandál. Megközelítheti az izotrópiát, de túl
kicsi a helyi energiasűrűség ahhoz, hogy összecsomósodjon, nem jönnek létre
galaxisok, bolygók, sit. tehát élet (értelem) sem. Szintén érdektelen.
Az FRW-ben is, ha a táguló világban a kinetikus, szétröpítő tendencia a domináns,
a gravitáció potenciális („visszahúzó”) energiájához képest, akkor nem tudnak
kialakulni az élethez szükséges lokális anyagcsomósodások.
III. osztály: A tágulási energia megválasztható úgy is, hogy a kezdeti anizotrópia eléggé
megközelítse az izotróp állapotot és egyidejűleg még lehetségesek legyenek az
anyagsűrűsödések (lokálisan). Az itt használt „tágulási energia” kifejezés megfelel
a homogén-izotróp modellek szóhasználatának is.

A I. és II. osztályban - az elliptikus és hiperbolikus eseteknek megfelelőekben - az energia egész
értéktartományokban vehet fel különböző értékeket, szemben a III. esettel, ahol a lehetséges
energiaértékek nulla értékű halmazt képeznek! Tehát zéróval egyenlő a valószínűsége, hogy az összes
lehetséges homogén
1
világmodell között találunk egy, a mi való világunknak megfelelőt. Egész
röviden: nulla a valószínűsége annak, hogy a mi világunk létezik! Ez megfelel annak, hogy rendkívül
speciális körülmények, finom hangolások kell létezzenek a kezdeti feltételekben, vagy a világban, hogy
egyáltalán létezhessen, s ez ugyanaz, hogy az élet (értelem) létezhessen. Minthogy ,,létünkkel
tanúskodunk a Hubble-effektus kinetikai jellege mellett,” s ez is tipikusan antrópikus - elvet
megtestesítő érv.
A sok világból való kiválasztás értelmezéssel szemben azonban felvethetők ellenérvek is; hisz
segítségül kell hívja az önkonzisztens kvantum-térelméletet, mely a kvantummechanika koppenhágai
értelmezéséhez kapcsolódik, s ennek szolipszisztikus szemlélete maga is kontroverziát vet fel:
„Először is minden mérés feltétele, hogy a mérést végző személy és a mérőeszköz a vizsgált egységen
kívül helyezkedjen el. Fokozottan érvényes ez az Univerzumra, melynek a megfigyelő és az eszközök
szükségképpen részei”. Vagy ahogy P.C.Davies mondja „The Accidental Universe” c. művében:
„Hihetjük-e, hogy végtelenszámú világegyetem van anélkül, hogy valaki is megfigyelné őket, és ezek
semmiféle célt nem szolgálnak, csak azt, hogy elpazarolt világok garmadájában egyszer valahol
megjelenjék a megismerhető véletlen?”
A nagy számok egybeesése által adott magyarázat haszontalan világok végtelen számát feltételezve,
Davies szerint nem más, mint „egy felesleges csomag értelmetlen hipotézise”.
2
Sőt a végtelenszámú „felesleges csomag”-ra vonatkozó kritika a Many World Theory-ra is érvényes,
mert párhuzamos világok egy befoglaló Szupertérben voltaképpen ugyanazt jelentik, mint egy, térben
és időben végtelen, Univerzumban az állapotok sokasága, hisz minden állapot megvalósul valamikor
és/vagy valahol (végtelen térben „szimultán”) is, végtelen időben „szukcesszíve” is).
1
És a még nagyabb számosságú inhomogén, sőt esetleg nem - topológikus világoktól (pld. IV.
fejezetben) itt eltekintünk!
2
Az antrópikus-elv és a végtelenszámú világ kritikájára ld. Jáki (bibliográfiában)
103
Mindenesetre -, ha egy világ van, ha egy világ végtelen sok között, - az bizonyos, hogy az expanziós és
potenciális energiák értékének a korai időkben még finomabban hangoltnak kellett lennie, mint
manapság, mert kezdetekbeli igen kis eltérés az egyensúlytól, nagy differenciákká fejlődik el a
későbbiekben. Ez a finomhangoltság hasonló gigászi nagyságrendeket jelent, mint a 95. oldalon
szereplők, s össze is függenek az antrópikus elveken keresztül: tudjuk, hogy Ω a 3 FRW-modellel
kapcsolatos (81-82.o.), így a gravitáció potenciális és kinetikus, -expanziós tendenciák kellő
egyensúlya Ω = l-ben
1
realizálódik. Mindezért, ha kezdetekben egy kicsit is különbözött Ω 1-től, ez az
eltérés gyorsan növekszik. Az erős labilitás miatt Ω mért értéke ma 0,1 és 2 közötti. Tehát a kritikus,
labilis érték körüli, mert hiszen Ω = ρρ
kr
, ezért nem meglepő, hogy ρ
kr
mai értéke megközelítően
azonos a mért ρ-val (≈ 10
-29
g/cm
3
), s ezért is nem tudunk még dönteni, melyik modell valósult meg: a
zárt, nyitott, vagy euklideszi. Hogy Ω ma a fenti igen szűk tartományban legyen, ahhoz 1 s-mal t
0
után
1 : 10
15
-nyi pontossággal 1-hez közeli értékű hangoltsággal kellett bírnia. Ahogy az anizotróp
modellekből a III. osztály
2
egyeztethető össze a valósággal, a mérésekkel, mert a Cobe-műhold szerint
rendkívül nagy az izotrópiája a háttérsugárzásnak (a tér simasága). A túlságosan is kiegyenlített háttér
azonban problémát is felvet, mert hogyan jöttek létre a struktúrák lokális, kis inhomogenitások nélkül?
Itt is a „sötét, hiányzó anyag (missing mass) lehet a megoldás, akárcsak a tér önmagába görbítéséhez
szükséges ~ 10x-es anyagmennyiségnél. De ennek a sötét anyagnak nembarionosnak kell lennie, de a
forró sötét anyag újabb problémát jelentene. Ezért olyan elképzelés is van (J.A.Tyson) miszerint a
kozmikus szerkezetet valamiféle patologikus folyamat (talán a fekete lyukak hatására) hozta létre. De
ez is problémás, hiszen a fekete lyukak végtípusú szingularitások, míg a fehér lyukak a
termodinamikának és WCH-nak mondanak ellent.

Mindenesetre a Cobe mérései nem kedveznek az ún. „términtázat alapú” kozmológiáknak
3
, míg a
felfúvódásos kozmológiákat támogatják (mindezekről még később!), mert utóbbiak szerint a sűrűbb
területeknek (léptéküktől függetlenül) Gauss-eloszlásúnak kell lenniük: azaz az összes
mérettartományban hasonlónak. Épp ilyen képet mért a Cobe.
A standard kozmológiai modell nem magyarázza, hogy miért volt ilyen közeli 1-hez, hanem azt kezdeti
feltételnek veszi. Ez a kozmológiai görbületlenségi probléma és összefügg az említett simasági
problémával (s ez utóbbit az inflációs kozmológia magyarázza), s ahogy láttuk mindkettő az
antrópikus princípiummal: azért izotróp „mert mi, emberek létezünk”.
Az antrópikus elvekkel azonban a fizika újra bevezeti az ember centralitását a létezők körébe, s ezzel a
teleológiai gondolkodást is.
Így az egyik megfogalmazásban a „gyenge antropológiai-elv” (Gyae) csupán azt fejezi ki, hogy az „U”
olyan, hogy lehetővé teszi az életet (és a tudatot), míg az „Erős antropológia-elv” (Eae) szerint már
lehetséges az M-ek végtelensége, noha más konstansok és fizikai törvények rendszereiben nem
lehetséges tudatos élet, vagyis az „U” szükségképpen olyan, hogy létrejöjjön az élet, vagyis tiltja olyan
más világok létrejöttét, melyben nem lehetséges élet!
Más megfogalmazásban a Gyae szerint a döntő csupán az, hogy van emberi, tudatos élet a
világegyetemben, s ebből levezethető, miszerint olyanok a világ kondíciói, hogy lehetővé teszi a
tudatos életet. Tehát az összes kozmológiai és fizikai mennyiség (G, p-tömege, M-kora, sit.) lehetséges
értékei nem egyenlően valószínűek. Ez a felfogás megengedi, hogy tetszőleges számú világ létezzen,
de csak az figyelhető meg, mely a tudat létrejöttét támogatja. Ez kissé tautológikus, hisz ha minden
1
Vagy ehhez igen közeli értékekben.
2
S ez analóg FRW-beli Ω=1 körüli értékkel.
3
Talán a kozmikus húrok (melyek térhibákból magyarázzák a struktúrákat) összeegyeztethetők a Cobe
eredményeivel.
104
lehetséges világ létezik
1
, akkor nem kell megmagyarázni semmilyen specifikumát (pl. az ember létét),
egyiknek sem. Az elegáns Many World, vagy World Ensemble elképzelések kevesebb információt
tartalmaznak - éppen mert együttesükben nincs specifikáció (valahol „minden” megvalósul) - mint
egyetlen és egyedüli „U”. (Sőt, bizonyos értelemben az összes világ együttesének már nincs is
információtartalma!) A „Résztvevő (kozmológiai)-antropikus-elv” (RAE) esetében, melyet Wheeler
vezetett be a „késleltetett választási kísérlet" kapcsán (erről később), azt állítja, hogy észlelők
szükségesek az „U” létrehozásához. A "Végső Antropikus-elv" (VAE) pedig
azt állítja, hogy az „U”-ban az értelem nem is halhat ki (az „U” léte érdekében).
Az antrópikus elvet a standard-modellbeli homogenitási és görbületi-probléma, horizontprobléma stb.
kényszerítik ki, hisz ezekre a problémákra a válasz így egyszerű: azért olyan amilyen a világunk, mert
vagyunk. De ez a „probléma megoldásának képtelenségét álcázza” - vélik egyesek. Másrészt a
standard-modell továbbfejlesztése a felfúvódási modellekbe, az antrópikus elv nélkül is választ ad a
fenti problémákra (noha újabb problémákkal terhes maga is...)
Irodalom
S. Weinberg: Az első három perc, Gondolat, 1982
A Káosz, szerk. Szépfalusy-Tél, Akadémia K., 1982, Perjés Z. tanulmánya:
"Kaotikus viselkedés az Univerzum fejlődésében"
J. Norwood: Századunk fizikája, Műszaki K., 1981. ,,4. 10. Kozmológia” fejezet.
R. Penrose: A császár új elméje, Akadémiai K., 1994. 5,6,7,8 fejezetek
Jáki Sz.: „Mi az egész értelem?” Ecclesia, 1993. IV. fej.
Jáki Sz.: Isten és a kozmológusok, Ecclesia, 1992
A.L. Zelmanov: „A metagalaktika és a világegyetem” in. „Tudomány és Emberiség” kötet
Akadémiai K. , 1963.
N.J. Kaufmann III.: Relativitás és kozmológia, Gondolat, 1985
M.A.H. MacCallum: „Anisotropic and inhomogeneous relativistic cosmologies” in „General Relativit
An Einstein Cetenary Survey” (kiadta: S.W.Hawking - W. lsrael) CUP. 1979
Tudomány 85/1: „A felfúvódó világegyetem” A.H.Guth - P.J.Steinhardt
Tudomány 88/júl.: „A kozmológiai állandó rejtélye”, Larry Abbott
J.D. Barrow: A fizika világképe, Akadémiai K. 1994
1
„Ha minden lehetséges, miért csak egynek vagyunk tudatában? Lehet, hogy nem is így van?
Preverbális gondolatmintáinkat megvizsgálva, rájövünk, hogy a dolog még nem dolog, hanem „sok”
dolog. A döntésnél: a megnevezésnél (név és forma) dől el, hogy „ez” egy ilyen és ilyen dolog (ill. akár
világ). De idáig tkp. Kevert állapotban és sok világban van.” Tehát „név és forma”, a Many Word
Theory és a „kevert állapot”, továbbá az „antrópikus elv” összefüggéshálót alkot.
105
X.
"A léggömbök sokkal nagyobbak, mint a csuprok.
A léggömb arra való, hogy zsinegen tartsák...
- De az enyém nem olyan - mondta Füles büszkén. - Füles
óvatosan felemelte a nedves rongyot két fogával, óvatosan
beleeresztette a csuporba: megint kivette, visszatette. Ezt
többször ismételte.
- Így igen - mondta Micimackó - Így belefér."
A.A.Milne: Micimackó, ford. Karinthy Frigyes
Az új részecskefizikai eredmények (a szubmikroszkópikus szint) visszahatnak a kozmológiára
(megaszkópikus szint), sőt a legkisebb tartományok a kozmosz egészére és kezdeti állapotaira
relevánsak. Ezzel új kozmológiai modellek is létrejöttek: az ún. felfúvódási modellek, az „univerzum a
semmiből” elképzelés, a térhiba kozmológiák és a kvantumkozmológia (Hawking-Hartle határvonal
nélküli elképzelése és az alagúthatáson alapuló javaslatok), mi több, kvantumgravitációs rangra jogot
formáló hipotézisek. (Pl. Szuperhúr elméletek és az Ashtekar elmélet). Ezekről lesz szó alább.
A VIII. fejezetben már láttuk ún. GUT-programját, mely a már egyesített elektromágneses és gyenge
„erőket” (hordozó részecskék az e
-
ill. a W és Z-bozonok), az ún. elektrogyenge kölcsönhatást tovább
unifikálná az erős kölcsönhatással (hordozói a geunok). A kvantumgravitáció programja pedig még a
gravitációs kölcsönhatást, végül is a geometriát
(közvetítő a graviton) fűzné össze a GUT szuperkölcsönhatásával („szupererő”), s ez egyben a
gravitáció-geometria kvantálása is lenne.
Azonban már az elektromágneses és gyenge „erők” összeolvadása is csak igen magas energián (tehát
magas T-jű) folyamatokban (~ 100 milliárd eV energián válnak megkülönböztethetetlenné!), vagyis
igen korai „U” állapotban lehetséges; GUT maga pedig ~ kvadrillió eV-ot kíván!
1
A kölcsönhatások
lecsatolódása (a klasszikus, standard kozmológia időstandardjában ábrázolva):
57. ábra
t
0
után igen gyors lehűlés megy végbe a tágulással, 10
-43
s után szétválik a gravitáció és a GUT
szuperereje (tehát az ÁRE és a kvantumelmélet is), sit.
Tehát igen nagy T-n sértetlen szimmetriájú GUT fázisban van a világ, míg a tágulás, lehűlés
folyamataival fázisátalakulások, szimmetriasérülések, „kifagyási-lezökkenési” szimmetriaátmenetek
1
Gyorsítókkal talán ez már el sem érthető, hogy a „szegény ember gyorsítójával”, az „U” korai
állapotaival, hisz itt t ~ T!
106
következnek be. S mivel a GUT-tal az „U” múltjának 10
-43
s-os kvantumgravitációs látnak már vissza,
egy sérülést, kifagyást ide lehet elhelyezni, akárcsak egy jelentős másik ~ 10
28
K-es határhoz; de
mindegyikben sérül a részecskék, vagy a kölcsönhatásuk valamelyik szimmetriája: az „U” az egyesült
„erők” és megkülönböztethetetlen részecskék hyle-szerű massa confusio-jából átmegy az erősen
differens részecskék és kölcsönhatások állapotába.
A GUT egyik változatának kozmológiai alkalmazása vezetett el az inflációs modellekhez, ahol is az
inflációs szakasz a GUT fázismeneténél, 10
-36
s (T~lO
28
K)-nál megy végbe (az „U” átmérője ~
narancsnyi). De az átmenet megértéséhez ki kell térnünk a kétféle vákuum illetve a Higgs-mezők
hipotézisére is, s ezen utóbbi hipotetikus mezők a részecskék és kölcsönhatásuk közötti szimmetria
megbontását is magyarázzák.
A kezdet „puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket”, a valódi vákuum anyag-és
energiamentes terét, de még erre is érvényes a kvantumelmélet határozatlansági elve, így nem
maradhatott nyugalomban, azaz még a valós vákuum is fluktuál, főként energiafluktuációk jellemzik
(konjugált párja, az idő rovására, ráadásul ezen idő nem a közönséges, hanem a kvantumfizika, a
kvantumos jelenségek „képzetes” ideje, mely a kvantumgravitációs „U”-fejlődési szakasznak is
megfelel tehát), melyek már a hamis vákuumot jelentik, ez szintén anyagmentes, de különös, új
energiafajtával bíró plénum, ezt a skalármező elmélet ún. Yang-Mills mértéktereinek a Higgs-
mezőknek nevezi. Azaz a hamis vákuum energiáját hordozó mezők látensen, fluktuációk formájában
már a valódi vákuum állapotban rejtőznek, s ezért, noha igen ritkán, megtörténhet, hogy kicsiny
tartománya hamis vákuumba fluktuál. (Ez az „U” semmiből való keletkezése elméletének alapja is,
amit később látunk még.) A Higgs-mezőknek is tendenciája, hogy minimális energiájú állapotba
kerüljenek, de más energiamezőktől különbözően, van egy legkisebb, nem zérus energianívójuk. Az
ilyen, anyagmentes, de energiatelített térség csak igen rövid ideig marad stabil, e tartományokban ~
10
28
K T-nél különféle struktúrák jönnek létre a térben, melyek a közönséges anyag kihűlésével
létrejövő fázisátalakulásához, az ezzel kialakuló kristályosodásra, diszlokációkra emlékeztetnek. Sőt e
tartományokban, (10
-35
s-mal t
0
után), túlhűlés áll fenn, forróbbak (10
28
K), mint az adott
fázisátalakulás T-e, ezért itt a Higgs-mezők értéke 0 (a hőmérsékleti ingadozások zérussá teszik a
Higgs-mező egyensúlyi értékét), így hirtelen, robbanásszerű tágulás kezdődik, és egye nagyobb
tartomány válik hamis vákuummá (ahogy a túlhűtött vízen is a hirtelen meginduló jégképződések
terjeszkednek, s közben termikus energia szabadul fel), ami termikus gerjesztés hiányában 10
95
erg/cm
3
energiasűrűségű! Ezen tartomány kaotikus, elképzelhetetlen módon változik, ezen inflációs
tágulási szakasz létrehoz egy, a standard kozmológiánál ~ l0
50
-szer (!) nagyobb tartományt, mely a
hamis vákuumnak megfelelően, telített energiával. Az inflációs kozmológia csak 10
-43
s-től s-től 10
-35
s-ig illetve 10
-35
s-tól 10
-33
s-ig különbözik az FRW-modelltől (Mintegy ez az első töredékmásodperc,
ma a kozmológia ,,sötét éjszakája”, melyben minden tehén fekete...)
107
58. ábra
Az ábrák nem skálainvariánsak, hisz b-nek az a, illetve a megfigyelhető világ csak töredéke!
A tágulással T is csökken, termodinamikailag kedvezőbb a Higgs-mezőknek nem-0 értéket felvenni,
ami átviszi szimmetriasértő fázisba a rendszert, megbontja 10
-35
s-nál a szupererő szimmetriáit, a
részecskéit és a kölcsönhatásokat, „felhasad-kifagy” a szuperkölcsönhatás; a tér egyes tartományaiban
a mező véletlenszerű irányokat vesz fel. E kifagyás szimmetriasértése a tavon kifagyó jég képével
adható meg, hisz a víz erősen szimmetrikus, izotróp, míg a jég anizotróp, sérül a szimmetria a
kristályosodással. A szimmetriasértés hozza létre a términtázatok szerkezeti hibáit: ahogy a jégtáblák
kristályszerkezetének irányítottsága véletlenszerű, úgy a fázisátalakulások miatt a Higgs-mező az „U”
különböző részein más-más irányítottságú, s ahol az eltérő irányú tartományok,
buborékok összenőnek, határaikon illesztési, topológiai térhibák keletkeznek, előfordulhat hát, hogy
„rendes” viselkedésű tartományok közé a szupererő ősibb formáját, körülményeit megtartó
tartományok szorulnak
1
(az ilyen összenövő régiók nem rendeződhetnek egységes, homogén
szerkezetbe). Ez a később még tárgyalandó térhiba-kozmológia fundamentuma.
A hamis vákuum továbbá nagy negatív nyomású (p), a valódi vákuumbuborék átnövése hamisba
energetikailag kedvező, mert a valósnak kisebb az energia ς-e, noha a növekedés azt is magával hozza,
miszerint a valós vákuum nyomása nagyobb kell legyen a hamisnál, hisz falát a buborék kifelé
kényszeríti. Mivel a valódi vákuum p-a 0, ebből következik, hogy a hamis p-a negatív kell legyen, ami
arányos negatív energia ς-el, A hamis vákuum negatív p-a nem jelent mechanikai erőket, mert ez csak
nyomáskülönbségnél keletkezhet, azonban a gravitációs hatások létrejönnek: a tágulást a gravitációs
vonzás lassítja, ami az ÁRE-ben az ς
energia
járulékát, s ezért a negatív p még különösebb gravitációs
hatáshoz vezet: a tömegvonzás taszító!
2
Azaz a kérdéses tartomány (buborék) tágulása felgyorsul, a
tartomány exponenciálisan nő, átmérője 10
-34
s-ként kétszereződik a felfúvódás kezdete, ami 10
-32
s-ig
tart, ami után a szimmetriasértő fázisba megy át. A hamis vákuum ς-ja ekkor felszabul és igen sok új
részecske keletkezik; ez a valós vákuumnak hősugárzással, kvark-antikvark párokkal, e
-
-e
+
-kal,
neutrinókkal stb. való feltöltése. Hisz innen az inflatórikus expanzióra „klasszikus” táguló szakasz
következik (megegyezik az FRW-modellek tágulási sebességeivel) s valódi vákuum jön létre (ld.
alábbi ábrán: az „U” részecske legördül a valódi vákuum állapotba). Ez azt is jelenti, hogy a tartomány
újra felmelegszik, ~10
27
K-ra.
A standard modellben és a „régi” felfúvódási modellekben (pár éves!) a Higgs-mező értéke a
buborékon kívül 0, míg belül nem 0. A standard-elméletben a buborékok gyorsan egyesülnek és hamar
lezárul a szimmetrikusból szimmetriasértőbe vezető átmenet, kialakulnak a térhibák (a,), míg a
felfúvódó elméletben a hamis vákuum gyors tágulása megóvja a buborékokat az összenövéstől (b).
1
A térhibák energiasűrűsége is óriási, ezért a gravitációs térgörbítő hatásuk is.
2
„Szívóhatás”
108
Noha már a „régi” inflációs
elmélet is feloldást ad a
horizontsimaságigörbületlenségi stb. problémákra, mert a gyors
felfúvódást megelőző időszakban
elég idő van arra, hogy a c sebessé-
gű kölcsönhatások át írják az „U”-t
(horizont probléma teológia), ill. az
esetleges kezdeti görbületet
„kivasalta” az óriási mértékű inflato
rikus tágulás (simasági probléma) sőt
megvála szolja a szimmetria


59. ábra
spontán sérülésével (10
28
K-es kritikus T-n) fázisátalakulással a jelenlegi anyag-antianyag
aszimmetriát is, mégis e modell szintén instabilitással bír, mely abból adódik, hogy a szupererő
fázisátmenete véletlen méretű buborékok kialakulásával indul meg, s ezek az egyenetlenségek jóval
nagyobbak a ma megfigyelhetőknél. Megmutatható, hogy a buborékok mindig egymástól elkülönült
véges halmazokban maradnak ugyan, de minden halmazt egy adott legnagyobb buborék ural, melyek
falai elnyomják szomszédaikat; kezdetekben a halmazok csaknem összes energiája a legnagyobb
boborék felszínén koncentrálódik és nincs olyan valószínű mechanizmus, mely újra egyenletesen
szétosztaná ezt, azaz az „U” nem lesz a megfigyelésekkel egyezően, kellően homogén!

Az inflációs kozmológiák előnye még, hogy szinte bármely kezdeti feltételből a standard FRW által
megkövetelt képbe rendeződik, vagyis nem szükséges az antrópikus elv. Azonban a felfúvódás elmélet
sem szüntette meg teljesen a kezdeti feltételektől való függést! Így pl. ha a skalármező ς
energia
-e miért
nagy és közel állandó kezdetben? Még mindig nem tudjuk miért pont ezek a feltételek adottak.
109
A Higgs-mező a „régi” inflatorikus modellben:
A fázis- és szupertérhez
1
hasonló absztrakt ábrázolási
térben mozog az „U” részecske, pályája az "U"
evolúciója.
60. ábra

A hamis vákuum klasszikusan stabil, hisz nincs energiája az „U”-részecskének, hogy átemelje a
potenciálgáton. De a kvantumos határozatlansági-elv megengedi az „átalagutazást” (a hely és az
impulzus is konjugált párok!) alatta, ami a valós vákuumból való kifluktuálás analógiája. Ezek után a
hamis vákuumban lezajlik a felfúvódás - „U” részecske legördül.
A „régi” inflációs elmélet problémáinak kiküszöbölésére 1981-től Linde, Albrecht, Steinhardt egy „új”
felfúvódási modellt vezetett be. Úgy állítják be a kölcsönhatási viselkedéseket, hogy a fázisátmenet
immár nagyon lassan, elnyújtottan menjen végbe. (Ebben az új avagy kiterjesztett felfúvódásban még a
tömegvonzás erőssége is változik.)

Itt nincs középen energiagát, hanem csak lapos
fennsík, ez miatt mehet végbe az átmenet lassú,
„átgurulási” mechanizmusa: a Higgs-mezőket
termikus, vagy kvantumingadozások mozdítják
ki kezdeti zérus állapotukból a valódi vákuum
felé.

61. ábra
Az „U” gyorsuló tágulása az átgurulás korai szakasza, miközben az ς
energia
alig változik. A
szimmetriasértő fázis egyik tartománya eközben oly nagyra nőhet, hogy az egész megfigyelhető világot
felöleli, Mikor pedig a Higgs-mező eléri a potenciálvölgy alját (B), oszcillálni kezd e legalacsonyabb
energianívó körül, ezért az „U” újra felmelegedik. Az „új” felfúvódási elmélet egyik változatában a
hamis vákuumot újra alacsony energiagát veszi körbe. Az eredeti, régi felfúvódó modellekhez ha-
sonlóan ezért itt is a Higgs-mezők hamis vákuumának az energiagát
alatt való átbujtatásával véletlenszerűen létrejött buborékok
kialakulásával bomlik fel. Itt igen lassú a Higgs-mezők fejlődése a va-
lós vákuumállapot felé. Az „U” inflatorikus expanziója mindaddig
folytatódik, míg a Higgs-mezők a gát közelében maradnak (A), és va-
lamelyik buborék akkorára nem nő, hogy magába foglalja a megfigyel-
hető kozmoszt.
62. ábra
Ez a modell nem csak a standard kozmológia problémáit oldja fel, hanem a térhibák problémáját is, sőt
az inflációs modellét is.
1
Ld. A szuper - illetve miniszupertér ábrákat.
110
63. ábra
A körök a megfigyelhető „U” fejlődése különböző stádiumai, a nyilak horizonttávolságok, t
1
: röviddel
fázisátmenet előtt, t
2
: átmenet után. A standard modellben az „U” története jelentékeny részében M
sugara jóval nagyobb, mint a horizonttávolság (a táv, melyet a fény t
0
óta bejárhatott). S mivel a
modellekben a fázisátalakulásban jelentkező szimmetriasértés egy tartományának (doménjának) sugara
összemérhető a horizonttávolsággal, több domén falnak, monopólusnak kellene lennie a mai „U”-ban,
s oly sok hiba adódna, hogy együttes
m-ük meghatározná az „U” ς-ét, és túl gyors lenne későbbi fejlődése.
Az új felfúvódási modellben viszont a horizonttávolság minden időben felülmúlja a megfigyelhető
világ sugarát, az „U” sokkal nagyobb léptékben egyenletes, és csak igen kevés monopólus, stb.
lehetséges. Közvetlenül a fázisátmenet előtt a kör sokkal kisebb, mint a standardban, az átmenet során
viszont az inflációs modellben a kör sugara több, mint 10
50
-szeresére nő, így a kör mérete megközelíti
a standard megfelelőjét.
„Természetesen” ez a modell sem mentes komoly problémáktól: pl. miért nincsenek monopólusok,
doménfalak, kozmikus szálak. A kezdeti szuperkölcsönhatás állandóit igen pontos értékre kell
beállítani, s ez kezdeti feltételt jelent, ami a kérdést fenntartja: miképpen találta el a természet
„véletlenszerűen” ezeket - újra visszahozható az antrópikus-elv...
Így végül mindkét felfúvódási elmélet tarthatatlanná válik. Másik elképzelés az „U” „semmiből” való
keletkezése kvantumingadozásként, noha e „semminek” legalább két értelmezése van. Ha a valódi
vákuum energiafluktuációjából indulunk ki, 1, elképzelhetünk egy végtelen kiterjedésű, üres, sík
(görbületlen) M
3+1
(Minkowski) teret (világot) - már az ÁRE-nek van ilyen megoldása - s e téridőben is
örök, nem változik. Ez a „semmi”, ami a felfúvódási modell üres anyagmentes terével, vákuumával is
azonosítható. A kvantumfaktor bevezetésével és kiterjesztésével, a kvantumfluktuációk immár nem
csak a részecskék, de a téridő keletkezését is involválja: keletkezhet és megszűnhet spontán módon (ok
nélkül) kvantumátmenettel a „semmiből”. Az elméletben bizonyos matematikai valószínűség járul a
térbuborékhoz, mely előtte még nem is létezett, így nagyobb a valószínűsége a ~ 10
-33
cm-es (!)
ultramikroszkópikus téridőknek. Ezen véges buborékoknak nincs széle, határa, hanem zárt
hiperszférát - mini világot - alkotnak; de gyorsan el is tűnnek a vákuumban a fluktuációval.
Mégis van esély arra, hogy eltűnés helyett inflációba kezd, s innen már az inflációs szcenárió érvényes.
Tehát a kvantum mikrovilág a másodperc tört része alatt kozmikus arányokba tágul át. Utána pedig -
111
ahogy láttuk - a Big Bang-ben akkumulálódott energia anyagba és sugárzásba konvertálódik és az „U”
standard szcenáriója következik.
Tehát az M
3+1
térben is, igen ritkán, de világ fluktuál ki hamis vákuumba:
Ne feledjük, ez csak egydimenziós analógia. A
Minkowski- világ három dimenziós metszetéből nem
ábrázolható a zárt három dimenziós világ születése.
A közbenső fázisokban, a fluktuációktól távol, a metrika
síkszerű Minkowski-féle marad.
64. ábra
A valóságban a kvantummechanika szerint a geometriai tér is fluktuál, azonban ez már a topológiát is
megváltoztatja, és pontos matematikája még nem ismert.
Sőt ilyen fluktuációk máskor, máshol (korábban, későbben is) történhetnek, tehát más világok is
lehetségesek, világunk nem feltétlenül az egyetlen, ahogy „univerzumunk” kezdete sem mindennek a
kezdete. Mai M-ünk jelenleg ~ 12 milliárd fényéves kozmikus horizont kiterjedésénél jóval nagyobb,
így elégséges tér és idő van más világok számára is. „Lehetséges, hogy néhány évmilliárd múlva egy
másik Univerzum lép be a mienkbe.”
1
2, a második verzióban csak egy zárt „U”-t kell vizsgálni, az őt alátámasztó, szülő M
3+1
világ nélkül.
Ekkor a kezdet időpontjáig (t
0
) szó szerint semmi sem volt, metrika (különösen idő)
sem létezett.
Az „U” spontán születése semmiből:
Mindkét változatban kvantumgravitációt nélkülözve, csak igen spekulatív elemekkel élhetünk, mégis
önkonzisztensek, amennyiben a fizika (a törvények)
2
nemcsak az „U” fejlődését, de kezdeti feltételeit
is meghatározzák! De a kérdés azért ezeknél is fennmarad:
1
Az új inflációs elmélet alváltozatában (62. ábra) a tér bizonyos tartományai túlhűlés útján hamis
vákuumba mennek át, és gyorsulva tágulnak. Az eredeti inflációs elmélethez hasonlóan a hamis
vákuum véletlenszerű buborékkeletkezéssel elbomlik: a kvantumingadozások a térnek egy kis
tartományában legalább az egyik Higgs-mezőt átbujtatják az energiagát alatt. Itt azonban a Higgs-
mező nagyon lassan - mert sík a tetőgörbe nagy része - a saját valós vákuum értékig fejlődik. A
gyorsuló tágulás folytatódik és a legelső buborék elég nagy lesz, hogy magába foglalja a
megfigyelhető világot. Ha a buborékok kialakulásának üteme nagyon lassú, akkor ütközéseik ritkák. A
teret - a fejlődéssel - csaknem teljesen kit öltik , de a tér olyan gyorsan tágul, hogy a hamis vákuum
állapotban maradó térfogat egyre nő. A buborék világegyetemek a végtelenségig keletkeznek, és nem
tudhatjuk meg, hogy mennyi idő telt el a mi buborékunk kialakulása előtt. Ezen kép - nagy léptékben -
hasonlít a Steady State kozmológiához, míg az egyes buborékok belseje - benne a felfúvódási
szakasszal - a tökéletesített ősrobbanásnak megfelelő.
2
Pl. A határozatlansági-elv.
112
miért éppen ezek a törvények és dolgok léteznek? „A fizika talán megmagyarázhatja - immanensen - a
fizikai világ tartalmát, eredetét és organizációját, a fizika törvényeit (vagy szupertörvényeit) azonban
nem.”
A semmiből való keletkezés, a semmiből minden (!) a megmaradási törvényeket, így az energia-
megmaradást sem sérti: bármely rendszer teljes energiája gravitációs és nem-gravitációs részre
bontható. A gravitációs rész, a tér saját energiája a kozmológiában igen fontos, míg a nem gravitációs
rész nem megmaradó mennyiség pl. a standard modellben, a korai univerzumban, a tágulással erősen
csökken (RD0), s az energiavesztés üteme arányos a forró gáz nyomásával. A felfúvódási korszakban
azonban a hamis vákuum tölti ki a kérdéses tartományt (óriási - p-al!). Így a nem-gravitációs energia
erősen megnő. Lényegében az „U” egész nem-gravitációs energiája a hamis vákuum gyorsuló tágulása
során jön létre.
1
Természetes, hogy mindez összefügg a gravitációs entrópia (azaz a rend és
rendetlenség) kérdéseivel.
Az energia gravitációs része - mint negatív - teljes egészében semlegesíti a nem-gravitációs energiát
2
tehát a világ összenergiája zéró, s ez összecseng a „semmiből” kiugró világ elméletekkel. (Továbbá ld.
(11;55)-öt, melyek szintén vagy zéróra vagy konstansra egyenlőek, t
0
-ra RD W=0, t
max
-ra R =0,
WD, összefüggésben WCH-val). Ezért nem sérti, ab initio (ab quantum ovo), a megmaradási, ezen
belül az energia-megmaradási törvényeket a semmiből keletkezés.
Guth ezért mondja, hogy az „Univerzum az utolsó ingyenebéd”. Az ÁRE adja meg hát a semmiből
keletkezés lehetőségét, legalábbis zárt térre. Azonban ehhez az kell, hogy az „U” tömege ~ 10x-ese
legyen a fénylő anyagban megfigyeltnek!
3
Ez a „Missing Mass” problémaköre. Először a hideg
anyagban keresték a hiányzó tömeget, noha ez inkább a felfúvódásos modelleknek kedvező, de
megkövetelik, hogy ez nem-barionos
4
anyag legyen; hanem rejtélyes exotikus részecskék: axionok,
mini fekete lyukak, neutrinók tömeggel, LSP-k (könnyű szuperszimmetrikus részek), monopólusok. De
ezek helyi fluktuációit sem mutatta ki a COBE! Az elméleti épület rázkódik emiatt (is), pl. az „U”
tágulásának jelenlegi ütemére vonatkozó megfigyelések szerint a felfúvódási modellek - paradox
módon - fiatalabbnak állítják „U”-t saját égitesteinél. Ezért (talán) új összetevőt, forró sötét anyagot
kellene
hozzárendelni, csakhogy ez még több problémát vet fel, mint a hideg,
5
A zárt modellből az következik, hogy összehúzódásba kell majd átmennie, viszont a pulzáló
univerzumban, jelesül a maximális és minimális R kérdése. A térgörbület vákuum polarizációjának
( az intenzív grav.4erőtérnek) figyelembevételével - melynek forrása a nem 0 tömegű skaláris mező,
kimutatható, hogy ténylegesen léteznek olyan szabályszerű egzakt megoldások, ahol
a(t) =
I
H
0
ch (H
0
t) =
1
2
0
H
(
e e
Hot Hot −
+
), (56), tehát van minimális sugár,
1
A fázisátalakulással felszabaduló energiából jönnek létre a csillagok és így (!) az ember is!
2
Az energiára is „ható” gravitáció csökkenti az „egész” m-ét, a különálló részek sokaságának
össztömegéhez képest (tömegkülönbség). Már Landau szerint is a m (tehát E=m
0
c
2
miatt az energia is)
egy zárt „U”-ban azonosan 0-val egyenlő. ÁRE bizonyítja azt, hogy a teljes kompenzáció csak akkor
következik be, ha a tér zárt. Az újonnan keletkező energiák egyéb ként a gravitáció révén hatnak
kölcsön, s eközben keletkezik a negatív energia, mely már megtartja az energiamérleget.
3
ς
kr
(ma) ≅ 10
-29
g/cm
3
ς ált (ma) kellene lennie.
4
Nem p, n, e
-
5
A legújabb (1994-es) megfigyelések szerint megvan a missing mass! Ez rengeteg igen halvány törpe
csillagban lapul.
113
melynek értéke
1
10
0
18 1
H
s =
− −
!
Éppen az ilyen típusú megoldások az inflációs Univerzumok. Ellenvethető, hogy a semmiből való
keletkezés ennek alternatívája: homogén-izotróp állapot az indulásnál még fennáll, de az összehúzódás
stádiumában óriási instabilitások lépnek fel, melyek megbontják és izotrópiát. Ezért valamilyen
minimális sugarú világ modellje kis valószínűségű: a pulzálás nem valószínű. Az „U” a semmiből,
spontánul keletkezik - következne mindebből...
S mert a felfúvódás ugyan megválaszolja, hogy az ,,U” mely kezdeténél oly sima volt, hogy vált mára
lokálisan csomósodottá, az infláció speciálisabb, ellenőrizhetőbb, kevesebb szabad paraméteres
elképzelésére volna szükség: az ősrobbanás modell legnagyobb hibája, hogy nem tudja megmagyarázni
a nagyléptékű szerkezetek (pl. galaxishalmazok) létrejöttét. Az egyébként homogén, sima „U”-ban kis
ς-ingadozásokból indul ki a csomósodás, de ezek eredete nem ismert, kezdeti feltételként kell beépíteni
a modellekbe. Ezt is megoldotta azonban az infláció: a hirtelen tágulás kvantumos ingadozást kelt,
melyek a csomósodás magvai: a skaláris Higgs-mező nagy léptékben homogén, de kisebb inhomogén
részeket is tartalmazhat, melyek nem lehetnek pontosan zérus intenzitásúak, hanem kis kvantumos
ingadozásnak vannak alávetve.
Más kozmológusok úgy gondolták a hiányzó anyagra éppúgy, mint a csomósodásproblémára egyszerre
ad választ a hibahelyzetek adta términtázatok az inflációs tágulás után a kvantumfluktuációk is
kiterjeszkedhettek, makroszkópikus sűrűségváltozásokká válhattak.
Az elmélet jelenlegi állapotában négyféle - 0,1,2 és 3 dimenziós - topológiai, illetve kvantumhibát
enged meg:
a, Mikor egy diszkrét (pl. tükrözési-) szimmetria sérül, a Higgs-mező különböző (pl. +1 és -1) értékek
jellemezte tartományait határfelületek, doménfalak (azaz a 2 dimenziós hibák) választják el; egy-egy
tartományon belül már az elektrogyenge tér egységes. Noha a tartományhatárokon hirtelen törések
vannak az erőstruktúrájában, e határfelületek geometriailag nem alkothatna éleket, ezért
szükségszerűen zárt „buborékokat” vagy végtelen hártyákat kell képezniük. S mert e hibák igen
stabilisak és energiájuk, tehát m-ük is óriási (pl. 1 cm
2
-ükön a m 10
40
tonna!) így a gravitációs tér,
térgörbület is hatalmas kell legyen, ami nem kedvező a términtázat-kozmológiának, hisz e tartományok
a világ anyagát begyűjtenék, alig hagyva csillagokat, sit. Így, ha vannak is ilyen falak, akkor túl a
megfigyelhető világ határain, hacsak már nem omlottak össze a mai szerkezet kialakulása előtt.
A diszkrét szimmetriák viszont nem elsődleges szerepűek a kozmológiai és a GUT elméletekben,
fontosabb szerepűek a folytonos szimmetriák, s utóbbiaknál a Higgs-mező iránya folytonos sokaságot
tölthet ki; sérüléseinek egyik fajtája b, vonalszerű kozmikus húrokhoz, szálakhoz vezet, melyeknek
tengelye mentén spirálisan csavarodik a 3 kölcsönhatás iránya. Teret átszelő végtelen fonalak vagy
éppen zárt gyűrűk alakjában mozognak a térben. Zeldovics (1979) szerint ezek már bőven
előfordulhatnak, mert m-ük „csak” ~ ezerbillió tonna cm-ként, és így már alkalmasak a kozmikus
struktúra kialakítására.
114
Azonban újabb kutatások rámutattak, és a sötét anyag is csak a jelenlegi halmozódásoknál kisebb
szerkezetek létrehozására képesek.
A szálak a kezdeti „U” szövedékének reliktumai (t
0
utáni s-ban jönnek létre) véletlenszerű, sűrű,
végnélküli gubancuk meggörbítette a téridőt. Súlyuk feszültségükkel arányos, amit a beléjük zárt
vákuum energiája jellemez: a legszimmetrikusabb vákuumszálak, melyekben a GUT állapot maradt
fenn, egyben a legvékonyabbak és a legnagyobb m-űek. (Átmérőjük ~ 10 cm, és 2-3 cm-es darabjuk
10
7
milliárd tonna). S mert benső feszültségük gigászi, ezért rezegnek, mozognak c-hez közeli v-vel
(pl. egy fényévnyi hosszú gyűrű ~ 1 év alatt végez, egy rezgést)
1
. Az erősen tekergő, rezgő húrok e
mozgásaikkal és pörgésükkel viszont fokozatosan disszipálják energiájukat, a tágulás pedig kisimítja a
hurkaikat, élettartamuk így rövid.
Sőt gyakran keresztezhetik magukat és egymást, a metszéspontokban szétválva, új alakzatokká
rendeződnek. Zárt gyűrű pl. magára csavarodva, kétfelé válik. A szálak ma nem fejtenek ki gravitációs
hatást a környezetükre, hanem különlegesen torzítják a teret, már az egyenes szál körül a téridő
szövetében kúpszerű hiány lép fel, mert a kör kerületének és átmérőjének aránya Π-nél kisebb, tehát a
köréjük írt körből kb. 10 ívmásodperc hiányzik, a sík térbeli 360°-ból. Ez persze inkább a fényterjedést
befolyásolja:
66. ábra
Így, ha egy emberen hatolna át, a dereka táján, egy szál, akkor feje (A) és lábai (B) a szálsebességének
(közel c!) 0,00002-szeresével (~ 6 km/s) megindulnának egymás felé. Ahogy helyesen mondják, ez
meglehetősen egészségtelen „szokás”.
C, A harmadik hiba a pontszerű, azaz monopólus, melyeket Dirac már 1931-ben megjósolt. Ezek akkor
keletkeznek, ha a Higg-mező 3 dimenzióban bármerre mutathat. Ezek közepén a mező zéró, így noha
átmérőjük csak 10
-25
cm és belsejük hagymaszerű rétegekre rendeződő zónákban jeleníti meg a
kölcsönhatásokat, a csomósodáshoz ezek is problematikusak, m-ük miatt; ami igen nagy: 10
16
p-tömeg,
megközelíti egy baktérium m-ét! Preskill 1979-ben megmutatta, hogy számuk az atomok számával
azonos a Big Bangban, de így súlyuk elnyomva minden mást, begyűjtenék az „U” anyagát, sőt tágulás
helyett már régen össze kelet volna omolnia a kozmosznak.
A monopólus problémára a feloldás: a részecske-antirészecske szimmetria miatt páronként igen sok
megsemmisítette egymást, de ennek valószínűsége túl csekély ahhoz, hogy hatékonyan csökkenjen
számuk.
1
A szálak mértékével arányos a létrejöttükhöz szükséges idő, tehát lehetséges méretük a
horizonttávolság függvénye.
115
D, Términtázat: a Higgs-mező egy 4 dimenziós térben veszi fel az összes lehetséges irányt. Ez nem
szemléltethető. Lehet milliméteres és fényévnyi, de létrejötte után c-vel szubatomivá zsugorodnak, és e
ponton a Higgs-mező kisimul, kigombolyodik utána.
„A COBE azonban nem mutatta a términtázat-kozmológia képének megjelenését a háttérsugárzásban”.
Hisz „ezek szerint néhány (10-10) kiemelkedő, erős hőmérsékleti ingadozásnak kellene lennie.”
„Fuccs a términtázatoknak” - D.N. Spergel szavaival.
A kvantumkozmológiáról: igazi terrénuma természetesen 10
-43
s-ig, a kvantumgravitációs fázis
1
inflációig terjedő intervallumával tart, hisz itt már oly kicsiny térfogatok és idők vanak, hogy a
kvantumfaktor erőteljes dominanciáját involválják. Ez a kvantum elmélet világegyetemre való
kiterjesztése, mely az „U”-ra egy hullámfüggvényt ad, melyet egy egyenlet - a Schrödinger-egyenlet
kozmológiai megfelelője - megoldásaival határozhatunk meg. Neve: Wheeler-De Witt-egyenlet, s e
kutatók Misner-rel együtt, a kvantumkozmológia megalapozói (további kutatói: Hartle, Hawking,
Linde, Vilenkin, stb.)

A határozatlansági-elv világra kiterjesztésénél a világ mérete játssza a hely, míg tágulási sebessége az
impulzus konjugált párkénti szerepét. Már 1, a Sok Világ elméletben (Everett, Wheeler) van egy
egyetemes hullámfüggvény, de itt nem tesznek elvi megkülönböztetést megfigyelő és megfigyelt
mikrorendszerek között. A mérés ezért csak egy kölcsönhatás a teljes „U” különböző részei között,
azaz nincs kollapszusa a függvénynek, a függvény összes potenciája aktualizálódik, de különféle,
elváló világokban.
Mellesleg, más „világok sokasága” elképzelések is léteznek ezen kívül: 2, a kaotikus felfúvódásnál
(A.D.Linde) látottak, ahol t
0
után 10
-35
s-nál a világ kaotikus „hab”, és az őt alkotó doménokon belül a
fizikák is eltérőek lehetnek, sőt más-más időpontban kezdenek csak felfúvódni, ami után oly távol
kerülnek egymástól, hogy nincs kölcsönhatás közöttük, független világról beszélhetünk.
3, Féreg-lyuk kozmológia (S.W. Hawking, S. Coleman, stb.): Nemcsak e
-
-ok alagutazhatnak át egyik
helyről a másikra, de a téridő egésze is. A téridő alagúteffektusa viszont féreglyukakat hoz létre, és
ezek saját világunk távoli „pontjait” éppúgy összeköthetik, mint ahogy ki nem fejlett „bébi-
világgyetemekbe” zsákutcát hozhatnak létre, vagy immár kifejlett világokba is átvezethetnek. Az
elmélet a töltéseket is magyarázza a féreglyukak habjával: az ezekben eltűnő és máshol megjelenő
erővonalak negatív illetve pozitív töltésként (részecskeként, stb.) jelennek meg. Viszont ezen
elképzelésből következik a kozmológiai λ esetleges nem-zéró értéke is.
4, „Csináld magad világegyetem” (A. Guth): létre lehet hozni világokat akár laboratóriumban is, csak
kevés anyagot kell fekete lyuk sűrűségűre komprimálni, majd újratágulásra bírni...
5, J.B.Hartle és M. Gell-Mann „ Történetek sokaságának elmélete”, mely szerint az „U” lehetséges
történeteihez más-más érték rendelhető, és mindegy, hogy az összes történetet, vagy egyiket tekintjük
aktualizáltnak. Az 1,-el együtt ez is kiiktatja a megfigyelő szerepét és a hullámfüggvény azaz 1,-el az
egyetlen, egész „U”-ra általánosították, amely egy hullámfüggvénnyel írható le: t
0
után „U”-ot egy
különböző létezési utakat bekóborló U-részecskének tekintik és „világok” helyett „eltérő történeteit”
1
A „Mindenség elmélete” témája
116
veszik tekintetbe, illetve a különféle alternatív létezésű utakat csak „lehetőségeknek” veszik „valóság”
helyett. A Sok Világ elmélet így hibának tartják: „ha valaki Everett felfogását vallja, akkor nagy
tétekkel játszhat orosz rulettet, hiszen valamelyik világban sok pénzt fog nyerni.” De a
kvantumkozmológia problematikája itt is megjelenik: ki billenti be az egész világot „választásával”
potencialitásból aktualitásba a hullámfüggvény kollapszusával?
1
Ki áll „kívül”? Tehát a
kvantumelméleti mérésproblematika világegyetemre vonatkoztatása lép fel. Hisz olyan rendszerről van
szó, melynek része a megfigyelő, sőt nem tehető különbség megfigyelő és megfigyelt között.
De a kvantumkozmológia igen komoly nehézsége, azon túl, hogy nincs a gravitációnak
kvantumelmélete
2
, - hogy az „U” unicitása miatt a statisztika, valószínűség, stb. fogalmai (és eljárásai)
is értelmezhetetlenek rá (hisz az „U” egytelen rendszer, és ez is csak ismételhetetlenül, egyszer
„mérhető”). Tehát jelenleg az összes kvantumkozmológiai hipotézis igen spekulatív.
Cell-Man és Hartle azonban megválaszolták az „U” valószínűségi kérdéseit, mert a
kvantumkozmológiában véleményük szerint csak az a priori valószínűségeknek lehet értelmük. Ezek
pedig l-hez (igen) vagy 0-hoz (nem) közeli értékek. Ezen értékek pedig azt jelentik, hogy a világ
hullámfüggvénye általában klasszikus viselkedésű téridőt ír le. Azonban más tartományokra (pl. közel
a klasszikus szingularitásokhoz) már nem érvényes, mert a téridő fogalma is értelmezhetetlenné válik
3
,
helyette a kvantumgomolyag pregeometriája - prefizikája lép fel. Attól azonban, hogy ilyen
tartományokra a kvantumkozmológiának nem is kell klasszikus kezdeti feltételeket kiróni, még nem
következik, hogy kvantumos kezdőfeltételeket sem! Ilyen az is, hogyan is választhatunk ki egyetlent a
Wheeler-De Witt-egyenlet (továbbiakban : WDW) sok lehetséges megoldásából, mert ne feledjük,
most a teljes „U”-ot vesszük figyelembe, tehát nincs rajta „kívül”, melyhez határ - vagy kezdeti
feltételekhez folyamodhatnánk.
Noha a kvantumelmélettel, a határozatlansági elvvel, a klasszikus szingularitás (és határfeltételeinek
problémája) „szétkenődhet”: a tér és idő együttes „kezdete-kezdettelenje” zárt, véges, határtalan 4
dimenziós felületű perem - illetve határ nélküli állapotban van, - ami éppen Hartle és Hawking
„határvonal nélküli elmélete” - mégis mindez csak egy lehetőség a kvantumos határfeltételek
bevezetésére. Azaz még itt is fel kell venni kezdeti törvényeket az „U” kezdetére; kiválasztani a WDW
egy speciális megoldását, tehát az „U”-t jellemző speciális hullámfüggvényt.
Hartle és Hawking a kvantumelmélet útintegrál (történetekre összegzés) felfogását választották,
kiszámítható így az „U” hullámfüggvénye, ha összegezzük történeteinek adott fajtáit, és ez persze
egyenértékű a WDW megoldásaival (Hartle, Halliwell).
1
Igencsak Alice-féle világ lenne az, ahol minden egyes megfigyeléssel az egész világ hullámfüggvénye
összeomlana...
2
Egyik próálkozást megalkotására, majd a szuperhúrelméletekben látjuk.
3
A téridő végéről, illetve határáról a fizika nem tud semmit mondani, akkor sem, ha a t végtelenül
visszakövethető. Hogy az „U” lehetséges állapotai közül egyet választhassunk, viszont ismerni kellene
a szingularitás határfeltételeit, a végtelen értékek miatt azonban szinte lehetetlen peremfeltételeket
szabni.
117
Geometriai képben ábrázolva: az „U” térbeli extenzíója egy adott időpontban (térszerű hiperfelület)
vízszintes síkban fekvő zárt hurok, t-vel a hurok mérete változó: „U” tágul illetve kontrahál, így
téridőcsövek jelenítik meg az „U” fejlődéseit:
67. ábra
A klasszikus FRW modellben a tér véges-határtalan, vagy végtelen-határtalan, az idő azonban
mindenképpen véges, tehát az „U” bármely ésszerű modellje szingularitásból indul. t az ősrobbanással
kezdődik. Az FRW-modellekben a kezdet és a vég a modell belső dinamikájának következménye (a,).
A kvantumkozmológiában, ahol az ÁRE-hez a határozatlansági-elvet kapcsolják, a kezdet már nem
csupán pont lehet (pl. a gravitációs összeomlásban létrejövő szingularitások nem vezetnek
szükségszerűen az idő végéhez, ld. fekete lyukak Hawking-folyamattal történő kvantumos párolgása,
bomlása) (b,). Így a kezdet lehet egy teljesen sima kupak is. (C,).
Az „U” különféle lehetséges történeteit így különféle csövek reprezentálják, melyek felső pereme a
„ma” állapota, míg az alsó része a javasolt határfeltételek által definiált kezdeti állapot.
Hawkingék elméletében az „U” egységes, homogén, kissé elkent kezdeti állapotból indul
1
, utána a
szokásos forgatókönyv szerinti fejlődésen (inflációs szakasz, sit.) megy át. Az „U” legfontosabb
határfeltétele az, hogy nem volt határa. Csak azokat a csöveket veszik figyelembe, melyek alja
szabályos félgömböt formálva, simán zsugorodik ponttá. A c, esetben a visszaextapoláció során 10
-45
s-
tól a t dimenzió térdimenzióba, helyesebben térszerűbb e megy át (satírozott, sima „kupak”): a
kvantum fluktuációk ( ∼ 10
-33
cm-nél) összemossák a tér és idő megkülönböztetést. Hawkingék olyan
megoldást választottak a WDW-ből, melyben a geometriai gomolyagból 3 tér és 1 idődimenziójú világ
emelkedik ki. A Planck-fal „mögött” a kupak „fenekén” már 4 térdimenziós gomolyag van (ami
határtalan, de véges), s ezért minden pontja egyenrangú - nincs szingularitás (legfeljebb csak olyasféle
koordináta szingularitás, mint a Föld É-i vagy D-i sarka)... Ezért „határvonalak nélküli” - kivéve
persze a „ma”-peremet - csövekre összegeznek. A Hawking-Penrose szingularitás-tételek miatt a
klasszikus elméletben nem lehetséges az ilyen sima lezárás. A kvantumkozmológiában azonban
sokféle, nemcsak klasszikus történetösszegzés lehetséges és ez már elsimíthatja a lezárást.
A kisimulás tartománya átterjed képzetes időbe, s éppen ez engedi meg a szingularitástételek
2
megkerülését. A képzetesből a valós fizikai időbe átfejlődés persze ismét csak a prefizikai Planck-
falnál történik.
1
Más elképzelésekben rendetlen , kaotikus, random állapotból indul, s idővel a negentrópia
(rendezettség) nő, amit a gravitációs mező tágulása okoz.
2
Ezek csak valós idejű folyamatokra relevánsak.
118
Azonban ez másik megoldást is megenged a WDW-re (Linde, Vilenkin):a képzetes idő ebben a
kvantum elmélet alagút effektusos folyamataira utal, ezért feltehető, hogy az „U” a semmiből
alagutazott ki. (A határvonal nélküli hullámfüggvény nem mutatja az alagutas megoldással általában
kapcsolt tulajdonságokat, mert nagy valószínűségeket rendel a nagyméretűként és kis
energiasűrűségűként jellemzett „U”-hoz.)
Úgy a „határvonal nélküli”, mint az „alagutas” kvantum kozmológiában egyértelmű hullámfüggvényt
választ ki azonban az „U” függvényéül, és mindkettőben a függvény azt jelenti, hogy az „U” már 10
3
nagyságrenddel nagyobb l
PL
-nál, azaz a téridő már klasszikus kozmológiát ír le. Mikor még kisebb,
akkor a hullámfüggvény szerint még nem is létezik klasszikus téridő! A szingularitás közelében az
ÁRE, sőt maga a tér és idő inherens fogalmai sem értelmezhetőek.
A kvantumgomolyag viszont, melyből az „U” előbukkan, nem-metrikus geometriájú, sőt
topológikusan szürreál is pregeometria
1
, ezért nem zérus „kiterjedésű”, azaz véges energiasűrűségű. A
kvantumos kezdet után a hullámfüggvény különféle valószínűségeket rendel a különböző fejlődési
utakhoz, melyek közül az egyik az inflációs.
A gomoly körbeburkolja a (klasszikusan
defíniált) kezdeti szingularitást, de az eseménye-
ket t-ben reverzibilisen szemlélve: a történetek
egy véges tartományból indulnak ki és nem szin-
gulárisan. Gell-Mann és Hartle hangsúlyozzák,
hogy a kvantumgomolyagnál igen specifikus
kezdőfeltételeknek kell fennállni ahhoz, hogy egy
olyan világ jöjjön létre belőle, amely klasszikusan
viselkedik (van benne szeparáció, lokalitás,
línearitás), s nem pedig kvantum összekötöttség-
ben, („minden egységben”) marad!
2
68. ábra
Úgy tűnik, mind a határvonal nélküli, mind az alagutas javaslat megteremti az infláció, feltételeit, ezért
nem kell a Higgs-mezőkre semmit előfeltételezni. Sőt a ς-ingadozásokra vonatkozó feltételek is
szükségtelenek, mert az inhomogén részek a kvantumos alapállapotból (a határozatlanság által
megengedett legkisebb energiájú!) erednek. Az inhomogenitások pontos formáját természetesen
kiadják az elméletek, és mivel a téridő alsó fedelén mindennek simán és szabályosan kell változnia,
ebből fakad, hogy az inhomogén ingadozások itt zérus értékűek. A képzetes időben fejlődik a cső,
növekszenek az
ingadozások és a lehető legkisebb (minimum-elv!) formájukban, az infláció által követelt kvantumos
alapállapot ingadozásokként lépnek be a valósidejű tartományba. (Az alagutas elképzelés hasonló
megfontolásokból ugyanezt javasolja.) Végül is mindkét elméletben az egyetlen határfeltétel az „U”
hullámfüggvényére vonatkozik. De a kérdés még fennmarad; melyik érvényes: 1 , a határnélküli, vagy
a 2, alagutas kezdet?
1
Pl. Borel-halmaz, téridő por.
2
Ld. P. Davies: Isten gondolatai
119
A szuperhúr-elméletek a gravitáció kvantálásának új kísérletei, ahol ezért az ÁRE folytonos
ponthalmaz felfogását fel kell adni, ismét csak a Planck-hosszon Pontok helyett ez az elmélet ~l0
-33
cm
hosszú rugalmas szálnak tételezi a részecskéket, s e kiterjedésükön rezeghetnek: a KE részecske-
hullám valósága révén a húr minden rezgési módusza egy-egy részecske. A módusz frekvenciája
definiálja a részecske energiáját, tehát m-ét is. A különböző részek így egyetlen húrfajta különféle
móduszai. Pl. ha újabb 10
-33
cm-el megnyújtunk egy húrt, 10
16
erg (10
-5
gr = Planck tömeg) energiát
kap. Ha variáljuk a húr hosszát, I
IP
> I-nél a téridő „fluktuációját-rezgését” venné át, míg I
PI
< I-nél már
nem. A kvantum ezért azt jelenti, hogy ekkora lehetséges rezgési energiaszintjei kvantáltak: l0
16
ergenként érkezhetnek. Ha legalább ekkora energia nincs, rezgés sincs.
Ebből következik, hogy az e
-
nem lehet pontszerű, hanem húrszerű és ha részecske ennél nagyobb, -
azaz mint a téridő-hatás jellemző mérete - akkor az ingadozás hatása kiátlagolódik rajta, vagyis ekkora
elemi részek maradhatnak „könnyűek”, könnyebbek, mint 10
-5
g.
A szuperhúr-elmélet tulajdonképpen húrelmélet + szuperszimmetria, melyben a négy kölcsönhatás
egyetlen fundamentális elv különböző megnyilvánulása.
A szuperhúr-elmélet tér és időfelfogása nem független „dolgoknak” rögzített előtti mozgása, hanem
tovább általánosítja az ÁRE-t, a görbült téridőben a geodetikusokon mozgó rész is visszahat e téridőre.
Gravitáció ráadásul 9 tér- és 1 idődimenzióban jön létre: a geodetikus mozgás persze itt nem vonalak,
hanem minimális felszínű felületek mentén történik. E 10 dimenzióból azonban csak 3+1-et észlelünk,
mert 6 Planck-méretben összegöngyölt, rejtett dimenzió.
Többdimenziós fizikákra már láttunk példát a Kaluza-Klein modellnél, s az ott tárgyaltak
kiterjeszthetőek ide is: az x
4
plusz térkoordináta-vonal egy I = 2ΠR kerületű gyűrű, (R a gyűrű sugara).
Ez a bezáródás, kompaktifikáció, ami az x
4
koordináta mérését x
4
+ I = x
4
kikötéssel korlátozza. (Itt
tehát az idő x
0
, a tér x
1
, x
2
, x
3
és x
0
, x
1
, x
2
, x
3
, x
4
és 5 dimenziós téridő. X
4
után a szuperhúr-
elméletekben további térdimenziók is következnek.) A felcsavart, kompaktifikált dimenziók képét egy
locsolócsővel példázhatjuk, hisz távolról, nagyban 1 dimenziósként jelenik meg, s csak közelről lesz 3
dimenziós objektum:
69. ábra
Adott időpontban vett (x
0
= konstans) keresztmetszet, a három (x
1
, x
2
, x
3
) térkoordinátát egy x
képviseli. A kétdimenziós csőszerű felület x és x
4
koordinátákkal azt mutatja, hogy csak x
1
, x
2
, x
3
-ban
bomlott ki a feltekert szőnyegszerű téridő t
0
(Big Bang) óta, s a többi dimenzió (pl. x
4
) Planck-méreten
maradt azóta is.
A határozatlansági elv miatt egy részecske mozgása x
4
mentén (azaz x
4
koordináta szerinti
lokalizációja (hely kontra impulzus!) hatalmas energiát jelent konjugált pár másik oldalán: 10
17
, sőt
120
10
19
GeV. Tehát nem látszik mozgás x
4
mentén, mert alacsony energiákon így a téridő 4 dimenziós
marad. Mindez a világmodellekre is releváns: szimmetrikus világ befagyott x
4
koordiátával:
70. ábra
Az a benyomásunk támadhat, hogy a tér inhomogén lesz (ti. az ellipszoid végén nagyobb a görbület,
mint másutt). Azonban a több dimenziós geometriában vannak olyan homogén terek, ahol különböző
irányokban különböző irányokban különböző a térgörbület (ld. Bianchi megoldások). Szemléletesen
nem megjeleníthetőek. A Kaluza-modell további egy térdimenziója olyan kis metrikaváltozásokat is
hoz, hogy az x
4
koordinátatengelye nem merőleges (ortogonális) az alapul vett makroszkopikus
koordinátarendszer tengelyeire: a hagyományos térben megjelenik az elektromágnes erőtér. További
feltekert dimenzióváltozók bevezetésével (szuperhúr) a többi kölcsönhatás is megjelenhet.
A keletkezésben a zárt „U”-ban a x
1
, x
2
, x
3
változók csak szűk határok között változnak: 0 és 2Πa(t)
között, ahol a (t) D 0, mikor t D 0. Valójában „U” összes dimenziójára (térbeli változókra)
szimmetrikusan keletkezhet. E változók felosztása „bensőkre” (kompaktifikáltakra) és 4 dimenzióra
illetve ennek 3 tér és 1 idődimenziójára későbbi történet. E felosztás spontán, öntörvényű
szimmetriasértés: átlépés a kvantumgravitációs szakaszból (amely Planck-méreten releváns) az
inflációba, ahol már csak
3 térváltozó nőtt exponenciálisan tovább (6 összesűrűsödötten maradt), a mai > 10
28
cm-re.
A szuperhúr-elméletben a gravitációs mezőhöz hasonló húrmező van, és mert egy húrnak messze több
állapota lehet, mint a pontok száma a térben, ezért ez új geometriát vezet be; a húr összes állapotával
definiálja az óriási mértékben kiterjesztett térfogalmat. Itt is magasfokú mértékszimmertia-csoportok
jelentik a jelenségek egyesítését, melyek igen magas T-n érvényesek, sérülnek, „hűléskor” sérülnek.
(Pl. az elektrogyenge kölcsönhatás mértékszimmetriája az SU(2)XU(1) csoport, mely az
elektromágnesesség U(1) csoportjának kiterjesztése, és csak > 10
15
C°-nál tűnik elől. A GUT-hez
SU(5), SO (10), vagy E
6
szimmetriacsoportok, míg a szuperhúr egyesítéshez E
6
XE
8
, az úgynevezett sík
szuperhúr-elmélethez E
8
XE
8
csoport tartozik.
E magas szimmetriák kisebbekre fragmentálódnak, kifagynak, pl. az erős kölcsönhatás (QCD:
kavntumkromodinamika) SU(3)-ja vagy SU(2)XU(l)-a, t
0
után 10
-43
s és 10
-38
s között, mikor a T ~ 10
30
-10
32
C°.
A szuperhúr-elmélet 9 térbeli dimenziójával már magyarázza az ún. „kiralitást” (kezességet): miért
hajlamosak bizonyos gyenge kölcsönhatású folyamatok sérteni a paritást,
P-t, a jobb-bal egyenrangúságot.

121
Láttuk, hogy a KE és az ÁRE diszkrét és folytonos téridőre vonatkozó elképzelései egyaránt
problémákhoz vezetnek.
1
A szuperhúr-elméletekben az ÁRE görbült téridejét a húrok
elrendeződésének sokkal gazdagabb geometriája helyettesíti. A húrelmélet új válfaja az Ashtekar-féle
„hurkolt tér” elmélet még tovább lép, s immár magának a téridőnek az alapszerkezetében jeleníti meg a
húrokat helyettesítő hurkoltságot, mely láncszerűen (egymásba kapcsolva, átfedve egymást) immár a
folytonosság és diszkrétség együttes jelen valóságát (coincidentia oppositorumként) fejezi ki. Hátránya
ma még, hogy csak a gravitációról ad magyarázatot.
A szuperhúr-elméletek kétféle húrt különböztetnek meg: nyitott és zárt. A nyitott húrok a Yang-Mills
erőkkel kapcsolatak
2
(ilyenek a Higgs-mezők) és végpontokkal bírnak, ha ütköznek, kölcsönhatnak, és
egy harmadikká egyesülhetnek, ami újra szétválhat, sőt zárt húrrá is alakulhat. A zárt húr, gyűrűszerű
szerkezetével Ashtekar-húrokat idézve éppen ezért 2 spínű gravitont, a gravitációt írja le. S mert
geometriailag-logikailag következik, hogy ahol nyílt húr van, ott zárt is kell legyen, így a gravitáció
kihagyhatatlan. Vagyis, ha egy húrelméletben van Yang-Mills erő, akkor egyesíteni is kell a
gravitációval (a kvantumosságot a gravitációval!). Ezt megteszi az ígéretes heterotikus
szuperhúrelmélet, melyben 26 dimenzió van, s ebből 16 a Yang-Mills erők szimmetriájáért felelős
belső dimenzió. A minimum elv itt is érvényesül, a mozgó húr olyan világlemezt söpör végig, melynek
„hatása” (energiájának időbeli összege) minimális. A hatás a végigsöpört felülettel arányos, így
felülette minimális.
De a KE-ben a részecskék mozgása nem szigorúan determinált, hanem hullámként végigpróbálja az
összes lehetséges pályát a kezdő és a végállapot között, s ebből a minimum-pálya csak a
legvalószínűbb. A húrokra is érvényes ez a „múlt összegzés”, de itt a kezdő és véghelyzetet összekötő
összes lehetséges felületre történik ez. Ezek a világlemez véletlenszerű ingadozásai! Topológiailag 2
húr kölcsönhatását leíró világlemezeket vagy gömbbel, vagy egy tetszőleges lyukú fánkkal (ahány lyuk,
annyiszorosan összefüggő a felület), de összefüggő felületűekkel - kivéve a be- vagy a kilepő pontokat
jelző A, B, C, D pontokat - adjuk meg:
1
Mikor a térbeli felbontás I
PI
-nál finomabb - a határozatlanság miatt - a vákuumflikutáció olyan, hogy
virtuális feketelyukakra, téridő porra fragmentálódik a téridő,(eme ingadozások 10
19
GeV energiája
nagy m-ként begörbíti e méreten a téridőt): habosság alakul ki, ami már nem folytonos pontsokaságú
téridőt jelent. Így vagy a KE-t vagy ÁRE-t vagy mindkettőt módosítani kell.
2
Minden mértékelméletben (ezekben mértékszimmetriák vannak) a tér és idő minden pontjában
független szimmetriatranszformációk létezhetnek így zéró és 1-es spínű tömeg nélküli
mértékrészecskéik vannak. Ezek a Yang-Mills elméletek. Az ezek által leírt erők nem gravitációs Yang-
Mills erők. Einstein gravitációs elmélete is mértékelmélet, de mértékrészecskéjének, a gravitronnak
spínje 2.
122
71. ábra
A szuperhúr rezgésszámait (frekvencia) feszültsége határozza meg, amit a hossz egységre eső
energiával, vagyis a fundamentális I
PI
-ot használva a m
2
-vel mérünk. S mert az elméletnek a gravitációt
is le kell írnia, a húr feszültségének tényleg a Planck-energiával kapcsoltnak kell lennie, tehát a
gravitációs elmélet egyetlen dimenzióval bíró mennyiségével. Ezért esik a húr feszültsége az említett
10
19
GeV négyzetének nagyságrendjébe, mert persze ez egyben a vákuum energiasűrűsége is.
1
S mert egy zárt húr összegzett múltja kiterjed minden lehetséges összefüggő felületre, amely hengerré
nyújtható, csavarható, topológiai torzításokat kiáll: s ezek között még nyúlványos, különösnek tűnő
alakzatok is vannak, melyek megmaradnak a hengerrel topológikusan ekvivalansnek:
A világlemez t-koordinátáira tett bizonyos előírásokkal
ezek a nyúlványok úgy értelmezhetők (mint mozgá-
sok), melyek során két zárt húr kapcsolódik össze egy
új húrrá, vagy egy zártból válik le új és tűnik el a vá-
kuumban.
72. ábra
Ez pedig leírja, hogy a húr önmagától is kölcsönhat a háttérrel, amelyben mozog. Tehát a húr és háttér
kölcsönhatásai eleve benne rejlenek egyetlen húr kvantumos leírásában! Az egyedüli térfajta, ahol
egyben fentiek a háttér görbületére is komoly megszorításokat tesznek, melyek az ilyen hatásokkal
kompatibilisek, az ún. Calabi-Yau terek vagy a velük rokon orbifold terek. Ti. kezdetben a 10
dimenziót síknak tételezték (nem túl jelentős görbület), azonban 6 térbeli dimenzióról láttuk, hogy
kompaktifikált: erősen görbült kell legyen. És ha a világlemez múltjának önellentmondás-mentes
összegzése a cél, akkor a 6 dimenzió csak néhány speciális mód egyike szerint göngyölődhet fel: s ez a
Calabi-Yau terek, illetve ezeknek orbifold (körszerűvé hajlított) általánosítása.
1
A 12. Fejezetben tárgyalandó téridőcellák energiája is ez.
123
Az orbifold tér alkotja a 6 dimenziós erősen görbült hátteret,
melyben a húrok mozognak.
73. ábra
2 dimenziós orbifold modell: egy 2 dimenziós zárt felület kinyújtása úgy, hogy három hegyes pont -
ún. kúpos szingularitás - jöjjön létre. A felületet e három ponton kívül mindenütt síknak tekintik (a
szingularitásokban a görbület végtelen). 6 dimenziós orbifoldnál is ez a helyzet. A középső lyuk nem
egyszeres összefüggőséget jelent.
A szuperhúr elmélet persze további súlyos kérdéseket vet fel: miért közelítőleg sík és 4 dimenziós a
megfigyelt téridő? Miért éppen csak 4 dimenzióra terjedt ki?

Irodalom:
D.A.Kirzsnyic - A.D.Linde: Fázisátalakulások a részecskefilozófiában és kozmológiában,
Tudomány és emberiség, Budapest, Gondolat, 1985
Tudomány, 86/11 M.B.Green: Szuperhúrok
Tudomány, 92/5. D.N.Spergel-N.G.Turok: Términtázatok és a Világegyetem szerkezete
Tudomány, 92/2 J.J. Haliwell: Kavantumkozmológia és a világ keletkezése
Tudomány, 90/12. J.Horgan: Világegyetem és igazságok
Tudomány, 85/1 A.H.Guth-P.J.Steinhardt: A felfúvódó világegyetem
S.Hawking: Az idő rövid története, Bp., Maecenas, 1993.
Tudomány, 92/9 C.S.Powell: A kozmológia aranykora
124
XI.
"Semmi sem létezik, de még ha volna is valami, nem lenne megis
merhető, és ha mégis megismerhető lenne,akkor sem lenne közölhe
tő."
Gorgias
"Ha volna valami nem-üres, akkor valami üres is lehetne; ha nem-
üres nincsen, akkor üres hogyan létezhetnék?"
Nágárdzsuna: Pradzsnyá-náma-
mulamadhjamaka káriká
" Na ja."
X.Y.

Az ÁRE lokális
1
fizikai elmélet, de KE a kvantumos jelenségek furcsa korreláltságával,
„összekötöttségével”, - ezt láthattuk már a Young-féle kétrés kísérletben is - a lokalitást
megkérdőjelezi. Ezért Einstein, Rosen és Podolsky már 1935-ben felállítottak egy gondolatkísérletet,
ami olyan effektusra (EPR-effektus) mutat rá, mely KE-ből következik, de amely számukra azt
bizonyította volna, hogy a fizikai rendszerek kvantumechanikai leírása (koppenhágai értelmezése) nem
teljes. Ti. két egymástól távolra került, (térszerűen szeparált),
2
de kvantumkorrelált dolgoknál az
egyiken végzett mérés egyidejűleg befolyásolja a másikon végzett mérés eredményét.
Pl. vegyünk egy zéró spinű kétrészecske rendszert, melynek két részecskéje eltávolodik egymástól, és
a kellő távolságon egyikükön végzett mérés, hogy pl. milyen a spinje, azonnal meghatározza a
kétszerűen szeparlt másik részecske perdületét is (Stern-Gerlach kísérlettel):
74. ábra
1
Csak olyan dolgok lehetnek korreláltak, melyek legfeljebb c-vel hathatnak kölcsön egymással.
Időszerű, vagy fényszerű trajektória köti össze őket.
2
Nem lehet köztük oksági-típusú kapcsolat, lokális fizikai kölcsönhatás, információcsere (szignál), stb.
Nincs lehetőség, hogy c összekösse őket, ami határsebesség, de nem azonnali hatás.
125
A kvantumkorrelációnál a szuperpozíció elvét is alkalmazzuk, azaz létrehozatott egy olyan
kvantumállapot, ami ugyanannyit tartalmaz a bal spinű állapotból, mint a jobbosból. Ez a Ψ
0
. A
részecskék szeparációja Ψ
0
-nál lehetetlen, hogy az egyik jobbos és a másik is, mert szigorúan
korreláltak. A részecskepár két részecskéje valahogy „tudja”, hogy viselkedjen a másikkal történtek
szerint, még ha térszerűen szeparáltak is!
1
A KE így megkérdőjelezte a lokalitás relativisztikus
fogalmát (azaz, hogy c-nél gyorsabb hatás nem terjedhet); (A lokális okok princípiumára
emlékeztetőül: nem függ egy esemény távoli, térszerűen szeparált, eseménytől). Maradt még az a
feltevés is, hogy az információ szuperluminálisan (> c-nél) kommunikált köztük, de ezt Einstein
tagadta, inkább a KE-i nem teljessége mellett döntött, ami szerint vannak olyan aspektusai a
valóságnak, melyeket még nem figyeltek meg, pl. a kvantumosnál mélyebb szint, mely meghatározná,
miért viselkedik (ezen elmélet szerint látszólag) véletlenszerűen a kvantumrendszer. Ezek a rejtett
változós, paraméteres elméletek (De Broglie, Bohm, Vigier stb.). S mert az objektív határozatlanság,
véletlen, valószínűség és a lokalitás hiánya azon feltevésen alapul, miszerint a KE a rendszer teljes
leírását adja, a rejtett változókkal újra determinisztikus, objektív határozatlanságtól mentes
valóságképhez jutnánk vissza,
Azonban az EPR-kísérlet igazi Pandora-doboznak bizonyult a modern fizika számára, mert EPR
várakozásaival szemben, az újabb kísérletek a KE mellett döntöttek!
1964-ben J. Bell (CERN) egy teorémát (Bell-teoréma) terjesztett elő, mely talán nagyobb horderejű
filozófiai implikációkkal jár, mint a Kopernikuszi-fordulat (mely a valóság alaptermészetét
változatlanul hagyta), Inkább Kanti fordulatnak tekinthető. A teoréma azt állítja, hogy a lokális, rejtett
változós modellek előrejelzései nem egyeznek a KE jóslataival. Ezért elvben eldönthető kísérletileg,
hogy melyik verzió igaz. A teoréma szerint a 74. ábra szituációjában szereplő A és B részecskék
közötti korreláció túl erős, hogy a véletlen (statisztikai) megmagyarázza. Valamiféle módon
korreláltak! A lokális okok princípiuma inkompatibilis a KE statisztikus előrejelzéseivel (vagy egyik
vagy másik!). A lokális okok princípiuma bizonyult illuzórikusnak végül is, mivel a kísérleti
lehetőségek kitágulásával, először 1972-ben Clauser és Freedman (Lawrence Berkeley Laboratory),
majd 1982-ben A. Aspect, Dalibard és Roger bebizonyították, hogy a Bell-teoréma korrekt, a KE
statisztikai „jóslatai” korrektek! Kiborult a Pandora-doboz: a Bell-teoréma nemcsak azt sugallja, hogy
a világ nagyon más, mint ahogy tűnik, de követeli is! A KE korrekt mivolta szerint a világról való
„józan eszű” eszméink alapvetően és biztosan hibásak, sőt nemcsak a mikro, de a makrovilágunkban
sem helyesek valóságleírásaink! A fizikusok és matematikusok ezzel racionális eszközökkel
„bizonyították”, hogy racionális eszméink a valóságról alapvetően hamisak!
E helyzetből több, egymást kölcsönösen kizáró lehetőség következik, melyek rokonsági fáját egy
gráffal ábrázolhatjuk:
1
B részecske azonnal „tudja” mi van. A spinjével, az erről szóló információt egy szignál viszi,
enélkül nincs kapcsolat.
126
Bell-teoréma Nincs modellje a valóságnak (koppenhágai értelemezés)
1
Lehetséges a valóság modellálása
Clauser-Freedman és A lokalitás (ideális okok) princípiuma hamis
A. Aspert kísérletek
Lokalitás hamis Kontrataktuális meghatározottság hamis

Szuperluminális Kontraturktualitás Meghatározottság
összeköttetés hamis hamis
szuperdeterminizmus Sok Világ Elm.
I/1. „Lokalitás hamis”. mély és fundamentális síkon az „univerzum” „szeparált” részei, részecskéi az
okságot transzcendáló módon, bensőséges és közvetlen módon korreláltak, összekötöttek. Vagyis
nincsenek is valóságosan szeparált, különböző dolgok, az autonóm történések, „dolgok független valós
szituációja” (melyek a múltban kölcsönhatottak, de mára már térszerűen szeparáltak), illúzió.
2
Csak
egység van, minden mindennel összefügg, részecskék, melyek valaha is kölcsönhatottak, megmaradnak
összekötöttségükben „azonnali” módon. (Az „U” így organikus egységként viselkedik).
Mivel ez minden szeparált részre ami a múltban kölcsönhatott (amikor kölcsönhatottak
hullámfüggvényeik korrelálódnak (szignálok, „erők” kicserélésével), örökre korreláltak is maradnak,
és mert a Big Bang elméletben a teljes „U” kezdetben korrelált, minden mindennel összefügg. Ami itt
és most történik, össze van kötve az „U” egészével, azzal ami máshol (máskor?!) történik. (KE-i
Mach-elv)
I/2. Valamiféle „telepatikus” módon, pl. szuperluminális terjedéssel befolyásolja A-döntés B-t. De
fordítva is: a szuperluminális összekötöttség magyarázat lehet a telepátiára (stb.) is. Ahogy H. Stapp
mondja: „A kvantumjelenségek bizonyítják, hogy az információ szuperluminálisan adódik át. Minden
amit a természetről tudunk, arra utal, hogy a Természet fundamentális folyamatai kívül fekszenek a
téridőn, de eseményeket generálnak, melyek már a téridőben helyezkednek el.” (Mindezekből is
következik, hogy a KE nem visszatérés a távolhatáshoz!) A lokális okok princípiumának hamisságából
következik más hetőségcsoport is:
II. „Kontrafaktuális meghatározottság”: a lokális okok princípiuma feltételezi, hogy választhatunk a
kísérletekben (pl. 74. Ábráéban, hogyan helyezzük el a mágnest): fel vagy lekapcsolunk egy adott
kapcsolót. Jön a „máshogy is dönthettünk volna...” ami felteszi, hogy a döntés meghatározott
eredményhez vezet: ez a kontrafaktuális meghatározottság.
Mivel pedig a Bell-teoréma a KE relevanciáját mutatja (a lokális okok interrektségét), s ha még nem
fogadjuk el a szuperluminális magyarázatokat sem, akkor a kontrafaktuális meghatározottság is
inkorrekt! Ez két útra választható. 1, a kontrafaktualitás hamis: a szabad akarat illúzió, nincs olyan,
hogy
1
Mintegy eleve határozott az ismert, de az ismeret és a bölcsesség különbözik!
2
Nyilván ez feloldja a kozmológiai horizontproblémát is.
127
”mi történt volna”, ebből azonban a szuperdeterminizmus következik, mely sokkal erősebb a
determinizmusnál. Még az „U” kezdeti szituációi sem megválaszthatók, nem lehet más, mint ami.
Öröktől csak az tehető, ami megtétetett. (Az antrópikus ellvek ezzel feleslegessé válnának.)
II/2. A meghatározottság is lehet hibás: ebben az esetben választhatunk, de a „mi lett volna, ha” nem
vezet meghatározott eredményhez. Ebből pedig a Sok Világ elmélet - interpretáció következik:
akárhányszor döntés történik az „U” két lehetősége között, az „U” felhasad különböző ágakra. Az
egyikben a kapcsoló fel-állásba kerül, a másikban le. Mindegyik világbeli „kiadása” a megfigyelőnek
szent meggyőződése, hogy az ő ága a valóság teljessége.
Wheeler (1979-ben, egy Princeton-i szimpóziumon) még tovább ment mikor a „késleltetett választásos
kísérletet” javasolta: pl. A 2-réses kísérletnél az apparátus kis módosításával lehetséges késleltetni a
mérési stratégiát, amíg a foton már áthatol a résen. Döntésünk a hibrid világot felépíti, de úgy hogy
késlelteti: azután, hogy már a létezésbe lépett! A kísérlet másik verziójával: egy foton jut egy nyaláb
osztóba; vajon meghatározott úton jár
(tehát vagy visszaverődik a nyalábosz-
tón, vagy átjut rajta) - így részecske
természetét mutatja. Vagy
bizonyos 75. 75. ábra értelemben át
is jut és vissza is verődik úgy, hogy sajátmagával interferál - hul-
lámtermészetű. Ezen alternatíva eldön-
tésére szolgál a Pockells-kapcsoló.
Bekapcsolt állapotban : a foton egy
érzékelőhöz jut (B út) választ adva, melyik úton jutott idáig részecskeként viselkedve. Kikapcsolva a
foton önmagával interferálhat (A és Á út) - hullámszerű viselkedés.
A kísérlet szerint tehát a fény hullámszerű, mikor hullámtulajdonságait mérik, és részecskeszerű,
mikor részecske mivoltát vizsgálják. A kapcsolót csak akkor működtetve, mikor a foton már
kölcsönhatásba lépett a nyalábosztóval, a foton nem „tudhatja meg”, vajon részecskeként, vagy
hullámként viselkedjen, meghatározott utat kövessen, vagy hullámszerűen mindkét utat válassza!
A kísérlet értelmezéseként egyesek szerint a KE visszanyúl a múltba, a foton meghatározott választ a
0 időpontban, ha kicsit később bekapcsolják a Pockells-kapcsolót, illetve Kikapcsolt állapotnál
mindkét úton halad. Sőt, mivel csillagászati léptékben is fennáll a késleltetett választás, az ún.
gravitációs lencsék által szétválasztott távoli kvazárok fényére nézve, ezért „a csillagász választása,
hogy itt és most miképpen figyeli meg a kvazárról jövő fotonokat - úgy tetszik - meghatározza, hogy az
egyes fotonok milliárd évekkel ezelőtt mindkét utat, vagy csak az egyiket választották...
1
A galaktikus
nyalábosztóhoz közelítve valamiféle előérzet megsúghatta nekik, hogyan viselkedjenek, hogy egykor
majd eleget tehessenek egy még nem létező égitesten születendő lény majdani választásának.” (J.
Horgan)
1
Érdekes lenne elgondolkodni a késleltetett választási kísérletnek a fekete lyuk abszolút
eseményhorizontjához közeli végrehajátsának következményeiről (úgy, hogy az egyik út a horizonton
átmenő!).
128
Mások szerint inkább arról van szó, hogy a foton objektív állapota az interferométerben sok
tulajdonságot határozatlanul hagy. (Ez egyébként is jellemző a kvantumállapotra).
1
A csalfaságra a
kozmológiai késleltetett választásnál adott fenti magyarázat esetében az a hal 1gatólagos feltevés ad
tápot -mondja Wheeler -, hogy a fotonnak már azelőtt is van valamilyen fizikai állapota, hogy
megfigyelnék. Vagy hullám volt, vagy részecske, vagy mindkét úton ment, vagy csak az egyiken.
Holott a kvantumos jelenségek sem nem hullámok, sem nem részecskék, hanem a mérés pillanatáig
eleve határozatlanok. „Bizonyos értelemben igaza volt Berkeley püspöknek... létezni annyi, mint
észleltetni!” Hogy hogyan és mikor válik egy határozatlan tulajdonság meghatározottá, Wheeler tehát
válaszolja meg, hogy „semmilyen elemi kvantumjelenség nem jelenség, amíg nem észlelik”. A
határozatlanságból a határozottságba való átmenet nem fejeződik be addig, míg egy „megfordíthatatlan
erősítési lépés” nem történik. (ld. Schrödinger macskája). A „megfordíthatatlan” fogalma a kulcs: mik
ennek feltételei?, ez nyílt kérdés ma még. Talán egy tudatosítás a lényeges? Wheeler is azt állítja, hogy
a valóság pontos természete egy tudatos megfigyelő részvételére vár. A tudat felelős így a valóság
retroaktív teremtéséért - egyenesen azon valóságért, ami akkor létezett mielőtt ember lett volna.
Wheeler: „A kvantum-elv megmutatja, hogy egy értelemben egy megfigyelő jövőbeli döntése
definiálja, mi történik a múltban - egyenesen olyan távoli múltban, melyben élet nem létezett.” Ez tehát
az önmegfigyelő univerzum hipotézise, ahol az „U” ön-okozó, öngerjesztő áramkörként viselkedik (ld.
III. fejezetben).
A szubjektum-objektum, ok-okozat distinkcióit valóban feloldotta hát a KE, és erősen holisztikus
elemet vezetett be.
2
Először döntünk mit akarunk tudni (mérni) - pl. pozíciót vagy mozgást - és csak
utána kapható értelmes válasz. Értelmetlen kérdés, hogy hol egy részecske és milyen a mozgása.
Wheeler tehát úgy véli, hogy „a világegyetemnek valahogy létre kellett tudnia jönni a semmiből úgy,
hogy nem volt előtte törvény, sem svájci órás...”, hiszen „a fizika törvényei örök és változatlan
törvények? Vagy pedig ezek a törvények változékonyak és a rendetlenségben gyökereznek?” És mert a
kvantumelmélet mélyebb
3
mint a 3+1 dimenziós ÁRE, ezért feltehető egy elő-vagy szubgeometria,
melyben „Egyedi események. Törvényen túli események. Semmilyen szabály nem köti őket és mégis
szilárd alakot fabrikálnak”. Még a 4 dimenziós téridősokaság is kitaláció, puszta elmélet. Az idő
kategóriája sem végső kategóriája a valóság leírásának (Az idő kezdődik!).
Természetesen a részecskék, erőterek de még a matematika sem a végső építőkövek,
mert nem tudnak létrejönni, illetve nem tudnak eltűnni a létből.
A legfontosabb kérdés tehát itt sem más: hogyan jelenhet meg a világ az abszolút semmiből, hisz sem
struktúra, sem törvény nincs még; hogyan lesz világ, mikor Isten van (a VAN); sok mikor egy van; lét
mikor a semmi is lehetne?
1
Pritchard szerint egy filozófus (vagy egy amőba) hullámszerűen is viselkedve (állapotok
szuperpozíciójaként), átmehet egy kétréses berendezésen. Amőbánál ez ∼ 3 év, filozófusnál „ehhez a
világegyetem életkoránál is hosszabb idő kellene”.
2
De talán még tovább léphetünk, az Occam’s Razor segítségével: csak egyetlen tudat szükséges, az
információ konstatálásához, a „létezés észleltetéséhez”, (a világ mentális visszahúzása). Másrészt a
távolság (és idő: itt a múlt) feltételezése sem ökonomikus. Egyszerűbb feltenni, hogy a tudat a forrás
is, s nem csak a konstatáló. („Objektivitás” forrása és „szubjektív” észlelője). A Heteron
visszavonása, metafizikai nyelven. Tehát meg kell fordítani a hullám részecske problémát, és a
megfigyelő (tudat) és az időiség-okság stb. relációt is.
3
A kategóriaelmélet is ezt bizonyítja.
129
Nos, ahogy Leibniznek egyetlen princípium elég volt, hogy a semmiből mindent létrehozzon, úgy
Wheeler szerint is lehet, hogy a „végső alkotórész” a „megfigyelői részvétel” finom elemi aktusai,
végül is a „megfigyelői részvétel” princípiuma. Kielégíti ezt a princípiumot az, hogy valahol
demarkációs vonalat kell húzni a megfigyelő - résztvevő és a vizsgált rendszer között (szubjektum-
objektum). Akkor tehát, hogy a világ a semmiből megjelenjen, ez szükséges,
1
és e vonal nélkül a KE-
nek sem volna értelme. A választóvonal szükségessége a kvantum legmiszteriózusabb sajátossága.
„Az „U” mint öngerjesztő áramkör ill. a résztvevői világegyetem elve elégséges tehát, hogy mindent
felépítsünk. Viszont el kell vetni, ha nem tud számot adni arról, hogy hogyan épül fel a törvény, és a
törvény részeként a téridő, és a törvényből az anyag. Törvény csupán a rendetlenségből épülhet fel: a
megfigyelői-részvétel milliárd és milliárd - tökéletesen véletlenszerű - elemi aktusának a
statisztikájából.”
2
Ismét mások (L. Mandel, Rochester University) szerint a megfigyelő potenciális
tudása választ: a fotont már a puszta „fenyegetés”, hogy információt szerzünk útvonaláról, választásra
kényszeríti. Mandel: „A kvantumállapot nemcsak azt tükrözi, amit a részecskéről tudunk, hanem azt is,
ami róla
elvileg tudható.”
Sőt a mérések (az árulkodó információk megszerzésével való fenyegetés) visszafordíthatóak, vélik
egyesek. A hullámfüggvény kollapszusából újra felépíthető! Ez az M. O. Scully-féle „kvantum-radír”:
lehetséges a hullámszerű tulajdonságokat előbb megsemmisítve, ismereteket nyerni egy kvantumos
jelenség állapotáról, majd az ismeretek „törlésével” visszaállítani a hullámtulajdonságokat.
A „Sok Világ” és „soktörténet” felfogás mellett létezik a „sok-értelem felfogás” (D. Z. Albert, B.
Loewer): „minden megfigyelőhöz vagy „észlelésre képes fizikai rendszerhez” végtelen sok értelem
tartozik, amelyek minden kvantumos méréskor különböző lehetséges eredményeket tapasztalnak. A
Schrödinger-egyenletbe ágyazott választások rendszere e feltételezett értelmek által átélt tapasztalatok
roppant tömegének felel meg, és nem végtelen sok világnak...” (J. Horgan)
Megint mások a gondolkodásmód átépítésére vállalkoznak, új logika, a „kvantumlogika”, - amely nem
Boole-féle (egymást kizáró vagy-vagy állításokra alapozó) - bevezetésével. Egyéb vad lehetőségek: 1,
Albert szerint építhető lesz olyan „kvantumautomata”, számítógépféle, melyben megvalósul az
állpotok szuperpozíciója, s amely elvégez bizonyos méréseket magán és környezetén. Így többet
tudhatna önmagáról bármely más külső megfigyelőnél - sőt többet annál, amennyit a hatrozatlansági-
elv általában megenged. A kvantumos világ valamiféle szemtanújaként működhetne, eldönthetné pl.,
hogy valóban kollabálnak-e a hullámfüggvények. Aharonov időgépe egy nagy m-ü gömb, mely gyors
összehúzódásra és tágulásra képes. A relativitás elmélet szerint a táguló gömb lakójának az idő
felgyorsul (és így a gravitáció arányosan gyengébb lesz), összehúzódáskor pedig lelassul. Ha a gömb és
lakója „bebillenthető” olyan állapotok szuperpozíciójába, melyek különböző méreteknek és így az idő
különböző sebességeinek felelnek meg, akkor együtt „átalagutazhatnak” a jövőbe! (J. Horgan)
1
Akárcsak a keleti (pl. yoga) filozófiában az asmitá fogalma ,mely elválasztja a totalitást
indivídumaitól (in-dividuum!).
2
A KE ”legmélyebb mondanivalója az, hogy a fizikai jelenségeket valamiképp a róluk feltett kérdések
határozzák meg . „Világegyetemünk bizonyos értelemben résztvevő világegyetem „ - Wheeler. Lehet
hát, hogy a valóság alapja nem a kvantum , amely - ha nehezen megfogható is - mégiscsak fizikai
jelenség, hanem a bit .egy igen-nem kérdésre adott válasz. ”the it frombit” (valamit a bitből) - mondja
Wheeler. „Ezek nyomán dolgoznak azok, akik az infromációelmélet alapján próbálják átalakítani a
KE-et.” (Horgan)
130
David Bohn perspektívája a KE-ről mindezektől eltérő paradigmát ajánl. Szerinte sincsenek relatíve
szeparált létezők, amik post festum
1
, kölcsönhatnának. A megnemosztott egységben (Wholeness) (A
görögök χεν-je, monádja, Leibniznél a monaszok monsza, a szufik vahadijja-ja...) a megfigyelő
szituáció (tudat, eszközök és relációik, stb.) nem elválasztottak a megfigyelt szituációtól (objektumok,
relációik, stb.). A világ felszíni, megnyilvánuló, ún. explicit rend (explicate order) szerinti
differenciáltsága, szeparáltsága csupán relációk hálója. Heisenberggel együtt úgy véli, hogy a világ jól
definiált felosztása szubjektumra és objektumra, belső és külső világra egyáltalán nem adekvát.
Teóriája pedig, mely „Egység és benne rejlő rend” (Wholeness and Implicate order) néven ismert,
kompatibilis a Bell-teorémával!
Fundamentális síkon tehát csak a töretlen egység (Wholeness) van
2
, ami pedig „az ami, van” (that
which is)
3
, így a tér, idő, „dolgok”, entitások maguk is az „az ami van” (Id. e relációt a dolgok
fenomenális és noumenális szemléleténél, II. fejezet). A világ valósága, igazi valója, ennek benne
foglalt rendje, de ez az explicit rend, „a rész szerinti”, felszíni látás szerint nem nyilvánvaló, mert a
benső lényegi (noumenális) rend be van „hajtogatva” a valóság síkja mögé. Valahogy úgy, mint az
összehajtogatott papírba vágott foltoknál, amik a kiterített papír, szimmetrikus, kvázi törvények
szerinti mintázatának igazi „vezérlői”. „Törvényen túli törvényei". Az összehajtogatást ráadásul
öngeneráló és öntartalmazkodó logikai struktúrának írhatjuk le, melyben a rész az egészet tartalmazza
(Id. XII. fejezetben a H „struktúráját” a II. Posztulátumban), egy holisztikus, holografikus világot
alkotva: „Az anyag a benne foglalt rend egy formája - ahogy a víz egy formája az örvény - nem
redukálható kisebb részekre”- mondja. A benne foglalt rend az „az ami van” benne foglalt rendje,
azonban az „az ami van” a benne foglalt rend.

Ez a létszemlélet nyilván különbözik a parmenideszi „bukásból” következő normatív gondolkodástól:
hogy tudniillik a „Leírás inkompatibilis azzal, amit mondani akarunk, mert gondolkodásunk a görög
hibában gyökerezik: hogy a lét van és a nemlét nincs. Holott a nemlét is van. Lét és nemlét egyaránt
„az ami van” és nincs semmi, ami nem „az ami van.”
4
- mondja a Bohmi „tatháváda”-szemlélet.
Végül is a valóság implicit vagy explicit rendje a szemlélő perspektívájától függ, s ezzel nincs is baj,
amíg nem korlátozódott le az explicit rend perspektívájára.
Az implicit felől az explicit rend „szeparált elemei” közvetlen módon összekötöttek. De vigyázzunk!
Már ezen megfogalmazás is torzít, hisz a cartesiánus szétszakítottságból ered. Mert fundamentális
szinten (az Ur-vagy Ungrundban - mondaná J. Böhmel), „az ami van”-ban a „szétválasztott részek”,
amik összekötöttek az implicit rendben, is az implicit rendéi! Mintegy a fenomenon is noumenon a
noumenonban, de a noumenon nem fenomenon a fenomenon felől, (viszont ez az egész noumenon!) A
világ Isten székhelye, de Isten nem a világ - mondja a Kabbalah.
A nyelv korlátait is felismeri Bohm: a „realitás” szó a „dolog” (res) szóból és a „gondol” (revi) szóból
deriválódott. Ebből a fogalomban „benne rejlő” cartesiánus előfeltevésből fakad persze a „realitás
mindaz, ami elgondolható” teoréma. Ez azonban nem az „az ami van”. Nincs olyan nyelvi, fogalmi,
eszmei képződmény, ami megragadhatná az „igazságot” az „az ami van” értelmében. (Így persze az
informció determinálja még a teret és az időt is)
1
„Ünnep után”, a dolgok megtörténete után.
2
Nem pedig létezik! Mert a létezés és nem-létezés is „van” Bohm-nál...
3
Ebből a that, a mindent, nyelviséget is, megelőző primordiális „rámutatás”, teremtő Da (szanszkrit):
a mennydörgés hangja, a tathéta ta-ja, és az Atya Da-ja.
4
I.h.: G. Zukar: The Dancing Wu Li Masters, Bantam Books, 1986.
131
Említsük meg Costa de Beauregard „antifizikáját” is, ami a koppenhágai értelmezésre támaszkodik, s
implikálja a mágiát ( a „magas” mágiát) és persze a csodákat:
Létezhet információ ill. energiaátvitel >c-vel, azaz lehetséges, hogy az információ, jel A-tól a múlt felé
egy S-hez, majd innen B-be, újra a jövőbe terjedjen. A matematikai formalizmus megengedi, hogy
avanzsált (A→S-ig) és retardált (S→B-ig) potenciálokat vezessen be. (Ehhez kihasználta az ún. Pauli-
Jordan propagátort is, amely ellentétel a relativisztikus tétellel, megengedi pozitív energia terjedését a
múlt felé: vagyis az idő mentén vissza lehet menni s a jelen alapján befolyásolható a múlt.)
Létezik hát egy „visszafelé ható okság”, ami olyan „kölcsönhatást” hoz létre, mely egyfajta
„szeparálhatatlansággal” egyenlő, időben is szeparálhatatlanság van. Mintegy a múltbeli aktualitás, a
faktualitás visszavihető potenciába
1
. Nincs tehát sorrendiség, sőt objektivitás sem, olvassa ki a
Feynman-cikkcakk-ból.
„Az EPR-paradoxon előtt két időszerű intervallum által szétválasztott eseményre nézve megengedett
volt az ‘elsőt’ oknak, a ‘másodikat’ pedig okozatnak nevezni, s az ‘elsőnek’ a ‘második’ feletti
valamiféle ontológiai elsődlegességéről álmodozni.”
2
I. de Beauregard felfogásának Feynman - múlt-jelen - cikkcakk elméhez köthető H. Price (Sydney-i
Egyetem) elmélete, ahol a múltat befolyásolja a jövő, avanzsált hullámokkal (v = c), melyek a
kölcsönhatások alapjául is szolgálnak. De Price szerint feloldja a kétrés kísérlet paradoxonát is,
mikor is a jövő felé egy „ajánlkozó” hullám megy át mindkét résen, de a múlt felé haladó
„visszhang” hullám már csak azon, melyen majd az e
-
áthalad...
Tehát a világban („időben”) előre és hátra (!) is -fundamentális szinten- fennállhat oksági viszony,
ám mégis, emberi perspektívából tekintve: az időnek csak egyetlen iránya látszik létezni.
„...a dolgok a jelenben azért nem látszanak megváltoztatni a múltat, mert a múlt már figyelembe
vette akkor, hogy mit fogunk mi majd csinálni most. Ma tehát elhatározzuk, hogy valamit másképp
teszünk, a „múlt már tudta ezt”, „így azt mondani, hogy a jelen legyen különböző, míg a múlt ma-
rad a régiben, azt eredményezné, hogy a múlt különböző... s ez csak logikai alapon igaz, mert a
magyarázat nem kíván fizikai aszimmetriát.”
A távolhatás (két jól szeparált kvantum rendszer összekötöttsége) ebben a leírásban valóságos s
nincs akadálya a szabad akaratnak: olyan döntést hozunk, amilyen csak tetszik, noha a múlt már
„tudja”, hogy mi lesz a döntés; „nekünk nem kell azt hinnünk, hogy visszaható befolyásolást
„látunk mindebben.”
Irodalom:
Tudomány 88/3.: A Shimony: A kvantumvilág és a józan ész
Tudomány 92/9.: J. Morgan: Kvantumfilozófia
D. Bohm: Vholeness and Implicate Older, Routledge, 1983
E. Bitsakis: Fizika és materializmus, Kossuth, 1986
Wheeler: Törvény nélkül törvény, magyarul gépiratban
Bődy z.: Egymásnak ellentmondó nézetek időről és okságról, Természet Világa, 1995./3.
1
Bensőleg a hullámfüggvény kollapszusa belsőleg szimmetrikus, így összefér a jövő-múlt
szimmetriával. Nemcsak táviratozni lehet a múltba (Id. Pirani-paradoxont), de létezhet a „retroaktív
magokinézis (pszichokinézis helyett)” is.
2
Az EPR-effektus szerint - tudjuk - térszerű közvetett összefüggések lehetségesek.
132
133
XII.
„Lehet hogy szőrös is, ronda is, de a mi majmunk”.
- Horváth Mátyás, népi bölcsesség alapján
E „Függelékben”, e könyv szerzője - társával Horváth Mátyással - kidolgozott ún. „Téridőspirál”
hipotézisét ismerteti, mely különösen a I-IV fejezet belátásaira épít, hisz a legtágabb matematikai
keretek szűkítésén át közelít a kozmológia horizontjához, perspektívájához. Elnézést kérünk, hogy e
Függelék anyaga így kissé emészthetetlenebb, mint az eddigi fejezetek. (Végül is nyugodtan átugorható
- úgyis a könyv vége következik: „Hogyan is lehet továbbmászni egy 100 láb magas rúd csúcsáról?”)
Így IV/I., továbbiakban is IV=IV. fejezet 1. Pontja; 6.-ból, 8.-ból, és különösen 3.-ból, továbbá ii, -xii, -
ből következik a
0 Posztulátum: A szerző-rendező elv rendszert határoz meg Világként, melyben a szinkronicitás-elvvel
korrelációban érvényes a szubmikro- és megaszkópikus szerkezetek egymás függvényei-tétel (s ez,
lehet homonómia, homológia, izomorfia, határesetben unimorfitás stb.) és szoros korreláció, konnexió
lehet közöttük.
I. Posztulátum: M „U”, A „U” és A M, M A ⊆ „U” (ld. IV./ii) ahol M a Metagalaxis (Világ),
A az Antimetagalaxis rendezett halmaza, az „U” az „Univerzum” részben rendezett halmaza.
Az „U” lokálisan homogén, globálisan inhomogén voltából következik, M A ⊆ „U”, „U”-ban az
összes kozmológiai stru kt úrarelaizálódik. Feltesszük, hgoy „U” egy H hpertéridőt hordoz, így
eltekintünk „U” összes implikációjától. Tehát H olyan n-dimeziós téridőthalmaz, mely akozmológiai
struktúrák lehetséges geometriáit egyetlen absztrakt tér „pontjaiként” vagy elemeiként hordozza.
H-ra ld. IV/iiés iii,
IV/V, adja a II. Posztulátumot:
Ha x ∈H akkor x=H=MVA V (M∩A)V...
ha x ∈H akkor xH=MVA V (M∩A)V...
sőt HMA(M∩A)...
További szűkítés (1)és iii/c érvényessége H
1
-ra? H két megagalaxisra ágazik el .IV/vii., érvényes.
IV/III.-ból Az R standarnak megfeleltetve M standardot, a pszeudonagyobbak R összességére, mint
M∈H-ra vvonatkoznak, ill. H-ra és elemeire, míg a pszeudokisebbek az M báziseseményeinek (cellák)
ld. IV/iii 2-es lábjegyzetét.
1
Szemben a Superspace-el a H nem-euklideszi, de nem is differenciálható sokaság, mert
általánosságban nem ilyen „jó”, noha, részben, ezeket is felöleli.
134
III. Posztulátum:
a, H-ban releváns az „ősalternatívák” Weizsäcker-féle elve,
1
a Pauli-Heisenberg-féle dichotómia és a
teljes szimmetria-elve. (Ebből következik H sok jellemzőjének (pl. véges-végtelen, diszkrét-kontinuus,
metrikus-nem metrikus, izotróp-anizotróp, szimmetrikus-asszimetrikus, stb.) a Kozmosz,
Antikozmoszban, komplementerként jelentkezése. H-t a Superspace analógiája geometrodinamikus
térként tételezzük.)
b, metodológiai elvként bevezettük a „korrespondencia” és „permanencia” elvet
2
, továbbá a
„komplementaritás logikát”. (Ld. II. fejezet)
Megjegyzés: IV/iii/c-ből következik, hogy M és A mint „U
R
” „Univerzum-részecske” reprezentálható a
t
0
, (-t
0
) „szingulatitásban”, vagy akár „határ nélkül kvantum gomolyagba n „:
„U
R
” (t
0
): = M (t
0
) A (-t
0
), „U
R
” (t
0
) „U
R
” (58)
IV. Posztulátum:
a, az „U
R
” ív/iii/C és D-ben mint ősvalóság (ősbit) adott, s ez a téridőanyagenergia teljessége.
b, ugyanezen aspektusból a kezdeti téridő anyagenergia önkölcsönhatása (öngerjesztő világ) hozza létre
a kvantált teret és időt (a kvantált geometriát, gravitációt), az anyagot és energiát, vagyis az ún.
„téridőanyagenergia cellákat” (I
p
, t
p
, ..., mpl), amik a „bázisesemények”, s ab ovo egyesítik a
kvantáltságot és a gravitciót.
Megjegyzés: Az ősvalami dichotómiái eredményezik a cellákat, melyeknek analogonjai az „ősok”,
amik ősalternatívákkal (pl. 0,1) definiáltak. Minden struktúr, „objektum” már ilyen ős-objektumokból
épül fel. (Végső soron az alternatíva létéből következnek a szimmetriák, pl. a paritás (P) sérülése).
A IV. Posztulátumból következik, hogy a cellaszerkezet határozza meg a geometriát, így a gravitációt,
sőt általánosságban a dimenziószámot is. Ti. a cellák és a dimenziók relációja függvénye annak, hogy a
cellát milyen keretben vizsgáljuk, pl. H elemeként, vagy M-ben diszkrét és kontinuus mivoltában stb.
IV/iii/C, D aspektusából a dimenziók a cellára redukálhatók, mert a cellának nincs dimenziója, hanem
ez csak sokaságukon adódik. Itt a cellák merev alapkeretet adnak, míg iii/B-ben végtelen dimenziósak,
sőt H-n, mint kereten már van értelme egy-egy cella irány szerinti deformációiról is beszélni (mint pl. a
Tauk-NUT kozmológia „U
R
”-e esetében), ami az anizotrópiával korrelál. A két szempont azonban
komplementer. Ezek alapján az elemi konstansok, a cellák, s ezek esetleges változásai, illetve
deformációi komplex kombinációsereget alkotnak, melyekhez különböző fizika- és így
kozmológiacsaládok tartoznak. A tér- és időmetrika a cellák állapotterének valószínűségi mertiáján
nyugszik. A hely és idő a cellákon nem értelmezett, csupán nagyszámú cellán „statisztikusan adott,
klasszikus mennyiségek”.
1
Illetve a Wheeler-féle bitből eredeztetés.
2
Pl.: L. Tisza: The Logical Structure of Physics, in. Boston Studies I. Reidel, 1963.
135
Ami H-n az „U
R
”, az a Metagalaxisokban a cella, és ez a forrón keletkezés kvantumgravitációs
szakasza is. Az „U
R
” a IV/iii/D szintén téridő cellányi, a téridő cellák pedig H sok vonását hordozzák
M és A szubmikroszintjén. A iii/C bármely állapota azonos egy „U
R
”-el, mely t
0
kezdeti és (-t
0
)
végállapotú cellával adott, s így a iii/D szintű cellák e t
0
kezdeti cellának sokszorozódásai.
A H struktúráján, ahol a folytonosság, közelség sőt az összefüggőség sem evidens (és H diszkrét
szerkezetén értelmezhetetlenek), a hagyományos halmazfogalom, illetve az erre épülő topológikus
terek modelljeivel történő reprezentáció nem-adekvált, ezért bevezetjük a halmaz fogalom
általánosításait: a Zadeh-féle „fuzzy”-halmazokat, melyek csak határesetben topológikus terek, s ezek
további áltlánosítását, melyben egy K cellához tartozás m
K
(x) mértéke nem (valós) számokat, hanem
egy (néha részben rendezett) halmaz, pl. háló vagy egy Boole-algebra elemeit veszi fel értékül.
Konvencionális halmazfogalom: A, nem-topológikus struktúrái:
V. Posztulátum:
a, ilyen H-ban lehetséges M és A téridőbeli vázainak szétszakítottsága, illetve Cartan „összeragasztott”
tereinek struktúrája.
B, topológikus struktúrái (érvényes (1)):
b, továbbszűkítsünk: a téridő III Pont/b, szerinti szerkezete egyszerre diszkrét és kontinuus.
Néhány topológiai invariáns H-ban: H a metagalaxisok aspektusából topológiusa tér, amely -
makroszinten - többszörösen összefüggő és elágazó téridősokaság. „Branched Manifold” -
modellezésben a szeparátrixok W
0
-nál fizikai ponok
1
, W
4
-nél I (SCRI)-ok konform altéren (indexben
dimenziószám). H további megszorítása: erősen gördült nem-lineáris (!) Riemann-beometria. A
paratérként felfogott H-ból és a szimplexek elméletéből következik, hogy - szemben a Superspace-el -,
ha H csak határesetben euklideszi paratér, M pedig m-dimenziós C
p
-osztályú differenciálható
Riemanni-sokaság, Whitney beágyazási tétele értelmében H
dim
= R
2m+1
, mint legszűkebb bázis tehát H 5
tér- és 1 dimenziójú.
H idődimenziója azonban nem jelöli ki egyértelmű időarányt, a fejlődés fogalma elveszti eddigi
értelemét. Pl. szimultán idődimenziói között vannak a t és (-t) idők, sőt a kvantumgravitációs fázis (H-
izomorf fejlődési fázisa) képzetes is lehet.
A „fizikai pont” (cella topológiaája):
általánosan H-ra és „U
R
”-re (mert H ≅ „U
R
” is )
2
, „U
R
”-re illetve M, A-ra mint szeparáltra pedig
alesetként, levezethető a diszkrét topológia, s mert erre mindig bevezethető metrika, - a diszkért
metrika is, - továbbá a „cella-metrika”. Egy kifejezésbe n+1 dimenzióra /R
n+1
: R
n
XR/:
1
A fizikai „pont” itt a téridőcella (I
p
, t
p
,) és ez a határa a fizikai kimérésnek, egyáltalán a metrikának.
2
Itt ha nincs metrika. „U
R
” ≅ I
p
, de csak M, A aspektusából, tehát határesetben. „U
R
” és H között
ekkor homológia van.
136
x,,y ∈ R
n+1
ς(x,y) = 0, ha x = y,
ς
max
(x,y) = n
n+1
(I
p
, t
p
), xy, n
n+1
∈N
n+1
(59)
ς
min
(x,y) = (I
p
, t
p
), xy,
ahol x,y a téridő elemei („pontjai”), R a valós számtest, N a természetes számok halmaza, R
m
és N
m
pedig m-szeres Descartes-szorzatuk jele.
A ς(cella)-metrika kifejezi, hogy a tér és időcellák átfedik egymást, de nem szakíthatók szét, bár
egymáshoz képest elcsúszhatnak, ami megfelel annak, hogy M,A-ban a téridő összefüggő és tágulásra,
összehúzódásra képes, átfedésük t-vel változhat. (59)-ből következik, hogy e reprezentációban a
cellákat nem ponthalmazokkal, hanem H, M és A halmazok elemeiként adjuk meg. Így I
p
alatt, a
cellák „belsejében” nincs metrika, és a cella sokszorosan összefüggő („habos”)
1
, de az elemekből az
átfedések révén előálló makroszkopikus téridő „kisimul”. Tehát fizikai értelmezésben az elemek a
téridő kvantumfluktuációinak és a geometria kvantálásának közös szintéjt akotják, illetve más
leírásban a téridőkvantumok d=2r és τ élettartalam eleget tesz a d • τ 1/4 Π • q (60)-nak, ahol a q
a ...-hoz hasonló, a téridőre jellemző m•sec dimenziójú konstan, E (energiája) és τ-ja pedig a
Heisenberg határozatlansági relációval analóg E• τ ≈ ...-nak (61). Ez egyfajta „kvanuméter” elmélet.
2

A cellák ponthalmaz reprezentációjában egy-egy cella „elkent” is az M-en. H-ban M celliának száma
véges (véges feledés), s a cellák a minimális impulzust is hordozzák; folytonos helyoperátor nincs. A
tércellák viszont t-ben véges számúak, de e szám t-vel változhat.
A téridő metrikája makroszkópikusan olyan, hogy stabil kauzalitás van, s e szinten nem-kompakt a
téridő. A téridő atlaszát lekészítve (ld. IV. fejezet, 28. old.), ha nyílt halmazait leképezzük R
n
nyílt
halmazaira, akkor a diszkért topológia metrizáltsága folytán a topológia M-ban parakompakt lesz!
Bevezethető a h
ik
pozitív mértékrendszer (Lorentz-szignatúra megengedett). Mivel H IV/iii/C és D
szerint metrikus, így mint befoglaló téridő (paraméter) is, az, β és ξ anizotrópia és inhomogenitási
paraméterekkel. (57) esetén „U
R
”-nek illetve a celláknak szintén vannak β és ξ paraméterei, melyek
függvényértékek, s ez a cellák olyan deformációit jellemzi, mint a Taub-NUT kozmológia
„Univerzum-részecskéjét” is t
0
-hoz közel. H azonban csak részesetben metrikus, homogén és/vagy
izotróp téridő, a β = ξ = 0 értékeknél a FRW-modelleket kapjuk.
A H szubmikrostruktúráját jellemzi az „U
R
” illetve a tércellák „spinje” is: ez végtelen szabadságfokú
szabad forgástengellyel rendelkezik, annak ellenére, hogy e spin jobbos (J) és balos (B) egyszerre
(kiralitás):
S
T
(β, ξ, x) = L
T
(β, ξ, x) + s
T
(β, ξ, x) + L
sH
(β, ξ, x) = állandó
(62)
S
T
(β, ξ, x) = L
J
(β, ξ, x) + S
B
(β, ξ, x) = 0, ha β = ξ = 0
1
Wheeler „habos” pregeometriájában ezek a „jiffy”-k (Jiffyland): a hab féreg lyukainak jellemző
mérete.
2
Ld. pl. E. Prugovencki: Stohastic Quantum Mechanics and Quantum spacetime, D. Reidel,
Dordrecht, 1984. Továbbá ld. Ashtekar elmélete a XI. fejezetben.
137
ahol T = teljes, L = pályamomentum, s: spín és L
sH
a H járuléka, mely pl. a β = ξ = 0 értékénél maga is
zérus. Mindez korrelál a jobb- és baloldali csoporthatással, ami még tovább meghatározza az orbitokat
1
is, s ezek különösen a nem-tranzitív csoporthatások esetén a szeletfogalmat involválják, mely alapvető
a téridő globális struktúrájának vizsgálatában.
A H különböző világmodellek családjait és ezek klasszifikációit is felöleli, melyek megadásának egyik
módja a cellák és a fundamentális konstansok, stb. relációi, melyből „kiválasztottuk” a c, h, G
invarianciájára és a cellákból felépülő dimenziójú családokat; másik megadási mód az, hogy H
végtelenszámú paraméterei közül néhányat választunk ki H modellje számára, s ezekkel egy absztrakt
ábrázolási teret (a fázistérhez hasonlóan) képezve úgy, hogy a koordinátákat e paraméterekkel adjuk
meg , e koordinátatengelyek, „dimenziók”, mint tükrözési szimmetriatengelyek, különböző számú
modellcsaládot határoznak meg, melyek száma a felvett „paraméter-dimenziók” számának függvénye.
E lehetéses „dipol, kvadrupol, oktopol, sit” World-Ensemble-k közül a továbbiakban egy dipol (H,A)-
modellt tekintünk, nem használva ki az összes tükrözési lehetőséget.
77. ábra
H alábbi paraméterei
2
vannak az ábrázolási térben: x, t, β, ζ ahol ±x x(x
n
); ±t, β± β(βn); ξ±
ξ(ξn), ahol n = dimenziószám.
3
Igen lényeges, hogy x n-től való függése miatt az egész ábrázolási tér is
n-től függ, s így β is: (β(t,n))
4
.+x(t) minden pontjának egy n-dimenziós ellipszoid felel meg, melynek
az r = x
1
2
+ x
2
2
+ ... + x
n
2
egyenletű n-dimenziós hipergömbhöz való viszonyát a β és ξ adja meg. (62-
ből): bármely H-ban levő p pontra az S
T
(β, ξ, x ) =rot v = 0, vagy 0, lehet, ahol v az áramlási tér
sebességi mezeje (ld. 47. Ábra). Áramvonalak v-jére: rot V = L
SH
(β, ξ, x). a = „U
R
” = H: MA = H
esetén H nem-metrikus (II. Posztulátum), azaz értelmetlen, hogy H mekkora. T
0
állapot R ( t)-
je a H „U
R
”-jénél „kisebb” méretre (I
p
, t
p
) nem húzódhat (kvantálás).
H-n érvényes IX fejezet I. (79. oldal), noha mindezek H teljes ábrázolási terének csak metszetei, mert
még a Kawaguchi-féle nagy általános geometria sem meríti ki, H-nak nincs is egységes geometriája,
1
Ld. a Calabi-Yau illetve orbifold tereket a XI. fejezetben
2
Ilyen paramétertípus lehet pl. a Higgs-mezők és az M energia ς-einek függvényei, vagyis a fizikai és
valódi vákuumok figyelembevétele. X = y = 0 Higgs-mező állapot és az x(t) korrelációi pl. H 10
95
erg/cm
3
állapota, a fizikai-hamis vákuum β = ξ = 0 ponthoz tartozó E
ς
is korrelál az adott Higgs-
mezőkkel. A vákuum fejlődés és M anizotrópia-asszimetria relációi is szorosan korrelálnak.
3
pl. szuperhúrelméletekben x
n
n=9, n=25 vagy n=31, Kaluzánál n=4.
4
Fázistérben modellezve, β a szabadsági fokoktól is függ.
138
mert ez benső dinamikájától is függő.
1
De még a szűkebb inhomogén-anizotróp esetben sem írható le a
geometria maradéktalanul, mert nincsenek olyan izometria generáló bázisvektorok, melyek megoldják
a
λKµ + µKλ = (λ,µ = 1, ..., n, n = dimenziószám) (63.)
Killing-egyenletet, s így nincsenek mértéktenzort megőrző lepézések. A különböző paraméterhelyzetek
különböző modellcsaládokat adnak, a H-n az összes modell szimmetriát és csoportot alkot,
paramétereik transzformációival átvihetők egymásba. A világok hootópia- és homológia-oszályokat
alkotnak ezen fundamentális csoportok szerint. Irányítható téridőkben ezen osztályokat azok a pályák
definiálhatják, melyek a teljes téridő geodetikusaival azonosíthatók. A konkrét kozmoszok azonban
nem puszta összeget alkotnak H-n, hanem komplementer alternatívák (hálóját, illetve) bármely másik
számára.
78. ábra
Az anizotrópia és inhomogenitás a, és b, -ben nagyon kicsi. M A H-beli esetéből b-re (59.) szeinti
(I
p
, t
p
) áll fenn, sígy b mozoghat, pl. oszcillálhat: b→a, b→c, H-ban; ld. fenti c,-t, ahol β ± mentén
eltolódás van a (-t) irányból vett β, R(x) (t
n
-nél vett) síkon. Izotróp tágulásnál a térkoordináták
egybeesnek, anizotrópiába való átmenetnél felhasadnak, ekkor sokféle fejlődés lehetséges, pl. 1, x→y
térkoordinátába vált sit, 2, x,y továbbra is egybeesik, de v és z felhasad stb.
2
1
Talán a Morse-elmélet igénybe vehető itt.
2
Analóg mozgásokra ld. Landau-Lifsitz: Elméleti fizika, II. Mezők elmélete 118-119.§.
139
d, -ben: -x(t) felől a β
+
, t síkot kaptuk, s ezen egy adott (oszcilláló) modell anizotrópia- „fejlődését”,
koordiátái szeirnt.
A nem-topológikus térben g
ik
nem írhatő fel, s e térben a kovariáns és kontravariáns komponensek
szigorúan szeparáltak, R
ik
általánosan nem érvényes; H (paratér) szintjén is erősen gördült és nem
lineáris a téridő. A metrikus térben viszont, ahol a nem-lokális tulajdonságok döntőek, de
inhomogenitás-anizotrópia van, g
ik
felírható a
g
ik
δ
ik
és g
ik
g
ik
(64)
alakban, továbbá gik nem állandó, komponensei x
i
(i= 1, ..., n) általános görbevonalú koordiáták
függvényei. Ezekben a kontra- és kovariáns változók látszólagos ekvivalenciájának megváltozása miatt
sem dy
i
, sem a globális y
i
koordiáták nem meghatározhatóak: a tér pontról pontra változik
megaszkópikusan, M, A és H-ban is. R
ik
, T
ik
asszimmetriája miatt sérül az ekvivalencia elve is. A c
maga is anizotróp, s így a fénykúpszerkezet torzul, megcsavarodik (CP szükségszerűen sérül!)
Az anizotróp terek közül a legbonyolultabb a forgó és táguló rendszer (s A és M ilyen!), s ebben
anholonomitás jelentkezik: az egyidejűség elmosódik. (Anizotróp, de homogén térben X nem-holonóm
Killing vektormező írható le, de ekkor Bχ0 szükségszerű, ahol Bχ a Killing-mező
dekompozíciójának második tagja, és B(x)
x
a G(x)

ortogonál komplementumos h olonómia
algebrában fekszik, ezért az ide tartozó Lie algebra R vagy S0(3) és a sokaság apodiktikusan Kähler O
Ricci-tenzorral vagy hiper- Kähler.)
Rentiekből következik H-ra, M, A-ra sorrendben:
ds
H
2
=
i k
n
, =

1
g
ik
dx
i
dx
k
, ds
2
MVA
=
i k
n
, =

1
g
ik
dx
i
dx
k
(65)
(65) felírása azonban szubmikroszkópikus szinten lehetetlen, csak ∆s
2
áll fenn, makroszinten a tércellák
relációin értelmezettek a távolságok, s nem is lehet a téridőmetrikát precízebben megadni, mint
ahogy a cella (I
p
,t
p
) és „U
R
” korlátja engedi.
M struktúrájáról:
A H-ra bevezetünk algebrai, csoportelméleti szerkezetet: Lie,- ezen belül Lorentz-csoportot, mely erős
és teljes szimmetriát ad (ld. III. posztulátum) és a megmaradásokat biztosítja, s így az aszimptotikusan
egyszerű téridő „sima” is „U
R
” = M(t
0
) A(-t
0
) 3 térkooridátájára (x, y, v) lokális H és M szerkezetre
nézve. Ez IV. fejezet γ, reprezentációban korlátlan de β, -n csak adott szituációt jelleme z: „U
R

(x,y,v)-re a β = ξ = 0 pontnál illetve az FRW-be áttörésnél. „U
R
” oszcillál a paramétersíkon (hasonlóan
a kvalitatív, kozmológiai mini-Superspace-belihez).
A zéró helyzetben ősalternatíva-dichotómia érvényes rá, de a szimmetria és az Occam’s Razor miatt
csak kétfelé osztódás van e modellben: két világ-cellát, „szingularitást” vagy határnélküli
kvantumgomolyt kapva: „U
R
” osztódik „U
R
”(M) s „U
R
”(A)-ra, de M∩A, ahol az FRW-re történik
áttörés β+ és β- „felé”, de mindezzel a szimmetria sérül, mert a H telje szimmetriahelyzeti paraméter
értékeitől m ár eltér a két cella helyzete. M és A fejlődésük során, a H-n keresztül, kapcsolatban állnak
egymással fekete és féreglyukakon, Einstein-Rosen-hidakon (esetleg fehérlyukakon ?) át.
140
β, és γ, (IV. fej.) színen M és A szimmetriasértései kiegészítik egymást teljes szimmetriává: ún.
„SCCPT-tükrözés” (Super Cosmological-CPT), mely H szimmetriája, s a CPT-nél is teljesebb, mert
kifejezi, hogy „U
R
”-en „taxhyon-tardon töltés” is van. Az SCCPT a tachyont tardonra (s fordítva)
tükrözi, ezért e tachyon-fogalom minden specifikumában a tardon inverze.
Szimmetria = Sz
tardon
+ SZ
tachyon
+ SZ
H
Szimmetria
(SCCPT)
, (66)
ahol Sz-ek M, A és a H szimmetriái és járulékai.
A gravitáció M és A-ra kozmológiát írnak le, ami (x,y,v)-re közelítően kielégíti a kozmológiai elvet,
ez csak t
0
-ban, W = 0-nál érvényes, amiből következik, hogy M, A szimmetriaviszonyait is
mikrofizikai trv.-ekben kell keresni. „Kvázi”-Robertson-Walker-modellen belül elliptikus és oszcilláló
(ς > ς
kr
) változat lesz a téridőmodell egyik komponense.
VI. Posztulátum: A világokra külön-külön jellemző az anyag-antianyag kozmológia: egymás
antivilágai.

A dichotómia következményei: „U
R
” a dichomtómiával lesz a téridőanyagenergia teljessége
(Finkelstein „Beneath Time” teóriájában a bázis eseményeknek rendeli e szerepet: „U
R
” = k vázi
bázis esemény).
Aszimmetria lép fel a tachyon-töltésben: felhasad tardon-M és tachyon-A-ra. (62-ből) S
T
„spin” is
aszimmetrikusan hasad fel M és A között: M túlnyomóan S
B
, A pedig S
J
lesz, de
S
B
= S
J
= 1/2 V 1/3 (67)
„U
R
” (t
0
)-on egyetlen „hipererős”
1
kölcsönhatás, a tér alapszerkezetének, a tércelláknak kölcsönhatása
érvényesül, mely a téridőanyagenergiával (geometria-anyag együttese) együtt szétválik és t-vel egyre
kevésbé kimutatható a kezdeti összetartozás. Ez egyben részecske-hullám plénum, s ebből válnak ki
az alapcsaládok (Higgs-részecskék, kvarkok, leptonok stb.)
Mivel M és A „szingularitásai” szinkronok t és (-t) miatt: M(kezdeti állapot) ≅ A (végső állapot), s
fordítva, itt M és A „kölcsönhava” egymás számára kezdőfeltételt adnak. S mert a kezdeti és
végállapotok eltörlik a határokat (prefizika, pregeometria I
p
, t
p
-n „belül”), a W
0
és W
4
-et
2
, továbbá a tér,
idő és fényszerű vektorokat, ezért adódik M és A kölcsönhatása, s mintegy együtt „kritikus tömeget”
lépnek át, amiből expanzió „és v
i
komponense) származik
3
.
1
A kvantum gravitációs „szupererő”.
2
Bizonyos szempontból „c mint szingularitás” korrelál a vákuummal, energiájával (Higgs-mezőkkel),
ezért a vákuumok is kölcsönhatnak.
3
Ilyen almé le t már létezik: Gott-é, ahol a Big Bang nemcsak egy, de három világot hozott létre: az I
régióban („miénk”) t előrefolyik és az anyagdomináns az antianyag felett (antirészecskéi tkp. A -t-jű II
régióból kapott „emlék”: -t noha közös a keletkezése I-el. I és II „távolodik” egymástól. III régió: a
tachyonok világa, mely kezdettől fogva „megelőzi” a másik kettőt. A II. mindig az I. múltjában van, a
III. pedig jövőjében. Mindkettő csak egy újabb primordiális tűzgömbben találkozhat.
141
Míg M-ra „kvázi Lorentz-szignatúrájú, fényszerű vektorok lerögzítettek
1
, addig A-ra inverz odsági
rend érvényes, helyesebben, ami M-ben időszerű reláció, az A-ban térszerű! Ezért M és A-ban
nincsenek ellenviláguk részecskéi, amit a szepamátrixok is biztosítanak. (Másrészt a H, mint konform
tér δ, szerint hiperfelület a fizika téridőn (M és A-n), mert ezek alsokaságai, végtelen f „határvonal”,
amit leképeznek konform véges felületre. M és A lokálisan
2
vagyis gyengén aszimptotikus
egyszerűsége ebből és alábbiakból következik: 1, .......................... és Ω > 0 M-en, 2, Ω = 0 és
i
Ω f-
on, 3, M-ben bármely fényszerű geodetikus göbe két végpontot kap f-on, h, f egy környezetében üres
tér (R
ik
= 0) van, de ez módosítható. A Petrov-Penrose osztályozás lehetséges. Így mindez a Cauchy-
felület meglétét is jelenti, ezért a téridő makroszinten stabilan kauzális.
A cella-alapszerkezetű nem-lineáris téridő e cellái a kezdeti dichotómia révén való sokszorozódással,
öngerjesztéssel állnak elő. A Big Bang meghatározta m mega- és szubmikroszerkezetét is, mert
ősmintája a celláknak, így a megaszerkezet feltételei jelen vannak a szubmikroszinten! A kezdeti
aszimmetria, mint alternatíva a későbbi aszimmetriák oka mikro- és megaszinten egyaránt: a kezdeti
cella aszimmetriája öröklődik a cellákban, megalapozva a részecskék bázisát adó szimmetriákat és
sérüléseiket (pl. P, CP, esetleg CPT-sértés). E „belső” szimmetriák sérüléseinek a spirálstruktúra
aszimmetriája felel meg.
A szingularitás helyett a cella „határnélküli” állapotától indul M expanziója, tehát R(t) skálafaktorok
Ip, tp-től indulnak, a cella önkölcsönhatásnak e mértékén csúszik át M az oszcilláció során.
A kölcsönhatások geometrizálásának programjában bevezetjük a Kauza-Klein-elméletből kinövő
magasabb dimenziós (pl. szuperhúr) elméleteket, így itt a téridő minden „pontjában”, cellájában jelen
van az x-ik térdimenzió is.
Az inhomogenitás-anizotrópiából következik, hogy M különböző irányokban illetve időpontokban -
tartományként - megy át a minimumon (t
0
∼ t
p
), H ilyen elemei révén M-ben, a vákuum energiáját
adják, a gravitációs mező kvantumingadozásai nullapont energiáját, mely kiátlagolt gigászi fluktuáció,
a g
ik
által adott külső, állandó háttér metrikus mező. Ez a „téridő energia” a kezdeti és végső állapotnál
hozzáférhető, megadva az expanzió fedezetét. A g
ik
fgv. leszármaztatással:
<ki, vac T
ik
be, vac >=-2iδ/(δg
ik
)<ki, vac/be, vac> (68)
megadja a T
ik
feszültési tenzor vákuumból-vákuumba mátrixának elemeit, ahol be, vac > és ki, vac
> a kezdeti és végső vákuumállapot vektorok, továbbá rögzíti a téridősokaság topológiáját és a
topológia (esetleges) változását, ami leírható a g
ik
figyelembevételével, mint bevezeéts a komplex síkba
(68) kifejezi, hogy a határgeometria görbültségét nem csak a gravitációs „vákuum polarizáció”
eredményei, hanem a topológiától is függ. Vagyis e „kvantum éter” tulajdonságai a teljes sokaságtól
füüggnek. (Ld. (27)-et) energiájára. Ezen energiák összessége a kezdeti M(t
0
) cella. Vákuum-átmenet
következik be t
0
után ∼ 10
-43
s és 10
-35
s-nál, ami ≅ FRW-modellekbe való áttörés, az egyszerű,
szimmetrikus vákuum „kifagyásáról” ld. X. fejezet, és ez a prefizikai, nem-metrikus relációból a
fizikába, metrikusba való átmenet is. Az M tehát így alacsonyabb szintű vákuumállapot illetve H-
állapot (M „kifagyott” H)
H
±E
+ (M
±E
, A
-E
) < H
±E
, (69)
1
Így makroszinten érvényes a lokális kauzalitás: konzisztens a Bell-teorémával.
2
A lokális itt analóg a sík anizotróp modellhez, ami nem aszimptotikusan egyszerű, de részesetben
igen, amikoris átmegy a Minkowski-féle téridőbe (p1=p2=0, p3=1 eset). Hasonlóan M és A sem
aszimptotikusan egyszerű, de lokális téridő tartományokban és lokális metszetre x,y,v-re igen (z-re
nem!)
142
ahol H
±E
és M, A
±E
az egyszerű, H vákuum illetve a világok (hamis vákuum energiája. M-ben a
kifagyással energia szabadul fel, netrópia-ugrás következik be, párhuzamosan M spinjének,
anizotrópának és szimmetriájának
1
ugrásszerű csökkenésével és x,y,v térszerű irányokba hipergyors
tágulásával (infláció): „M-rengése”.
A szubmikro- és megaszkópikus szint újabb kapcsolata adódik, ha t
0
felé visszaextrapolálva a jelenlegi
elméletek érvénye épp I
p
, t
p
-nél véget ér, minkét irányban a cellá(k)-ig van extrapoláció: m evolúciója
során kialakult struktúrák sora egyben a szubmikroszintre épülő struktúrák fokozatai (kvark,
részecskék, atomok stb). Minkékt irányú extrapolációnál eseményhorizont takarja el a kezdeti és/vagy
fundamentális állapotot, így a „kezdeti” jelen van minden „pontban”.
lp tulajdonságaiból, (pl. nem-lineariáts), következik, hogy egy cella változása befolyásolja a többit
(bizonyos szempontból mindegyik mindegyik) továbbá t
0
-hoz extrapolálva illetve távolodva, a celláák
R(t) változásával „sűrűsödnek” illetve fellazulnak, ami M ς
energia
-jának változását okozza, hisz a cellák
energiával való gerjesztéséve átfedéseik is növekszenek. t
0
-át t
p
-nyire közelítve, kvanumfluktuációi
miatt (határozatlanság), nem ntenzíve végteln idő alatt érhető el a t
0
∼ t
p
állapot, az ős-cella.
M(t
0
) az összes későbbi cella spinjével és impulzus momentumával bírt. A tércellák, a tér
fundamentális szerkezetének spinje magyarázza, spinorok „túltengését” is, hisz szihntén 1/2 spinű
mezőt ír le, és ez valóban „mély” tuljadonsága a valóságnak, s nem csupán geometriai okokra
„visszavezethető”.
2
A tércellák pnor reprezentációja: I
p
a kvantált téridőben, mint az önkölcsönhatás
mértéke n-dimenziós téglát jelent, és alapvető csoport (pl. Lorentz-csoport) - eltolást, majd
foráscsoport elforgatást ír le rá. Helyfüggvény nem lesz.
M(t
0
)-ban S
J
lerontja S
B
összegét, de utóbbi, a dichotómia szimmetriasértéséből eredően, dominál s így
M(t
0
) balos perdületű e „spinfelesleg” iatt és e spin t-vel két okból is csökken: 1, a tágulással a sz ög
sebesség csökken (inflációnál pl. igen gyorsan), 2, létezik egy „spinleadási mechanizmus”, mely
szintén M korai fejlődésében (∼ 10
-35
s-ig) hat, mert rögtön a kialakuló (az inflációban robbanásszeren)
cellák átvettek spint, sőt ezek lesznek a közetítők M és maroobjektumai között spinátadásban. A
spinből eredő M-rotációjára e folyamatok így lassulási parmétert adnak, paralel a tágulás lassulási
parméterével.
1
A „belső” szimmetriák itt korrelálnak a téridőbeli „külső” szimmetriákkal illetve sérüléseikkel.
2
R. Geroch: J. Math Phys., 8, 782 (1967).
143
Inhomoén-anizotróp téridő hidrodinamikai modelljében
1
v
i
(rt): =
l s ,

c
il
(r,t) f

(r,t) =
l s ,

[b
ils
(r)•H
s
(t)]•X

(70)
ahol c az antiszimmetrikus „Hubble-tonzor”, H pedig a reciprok életkor vektor. Ebből
egyszerűsítésekkel és szeparációkkal egy dimenzióban áll elő a
.....................................................................................................................................................................
.....................................................................................................................................................................
.......
A Higgs-mező is ψ0 „U
R
” dichotómiából létezik.
(A fentiekből következik, hogy a fénykúpok diszkrét téridőben diszkutálva, a 0 és nem 0 m-ű
részecskék magyarázatát is adhatják. A különbség 0 és nem 0 között: a nem-o m-ű részecke is a
fénykúpon mozog (a cellák szintjéről tekintve), de elemi regenerációs elmozdulásainak térbei irányai
különbözőek és s tatisztikusan kiegyenlítik egymást, és ebben r ejlik a nyugalmi m. Ha a bolyongás
valószínűségei aszimmetriát mutatnak, akkor v-e 0 lesz. A fotonok pedig makroszkópikusan is a
fénykúppaláston mozognak. A fénykúpok diszkrét téridejéről az időszerű foyltonosra, egyben átment
az ultramikroszkópikusról a maroszkópikusra t
0
felé visszaextrapolálva, 10
-43
s-on „belül eljutunk hát az
ősvalóághoz, mely a téridőanyagenergia egysége és teljessége, ezek csupán az „ősvalami” később
felhasadt nagy aspektusa. Többféle felbontásuk írható le, az ismert téridő és anyagenergia mellett pl.
térenergia stb. A cella analog a nem-lineáris spinortér (önható ősanyag) elméletekkel
2
, ahol a
világpinor önhatásának mértéke, és a ma tér kölcsönhatásának eredménye.
A téridőcellák topológiájának következményei hogy a cella-elmélet kvantálja a geometriát, ami maga
is egyike az ősalternatíváknak, ezért nem a végletek, hanem „interferenciájuk” érvényesül. Itt már nem
tekinthetünk el a téridő és anyagenergia kölsönhatásától, ahol I
p
„pont” határozatlansági felhő, mikor
egy adott pontnak határozatlanság miati elmosódása lesz egy n-dimenziós tarományban, melynek
karakterisztikus mérete éppen Ip, tp, noha ez maga sem élesen határolt mérték
3
, sőt elmosódotttsága -
csökkenő intenzitással - az egész sokaságra kiterjed, mai a twistor-elmélet pontfogalmának és a
Károlyházi-téridőnek egyfajta egyesítése felé mutat (ld. 22. ábra).
Az elmosódottság másik reprezentációja: X-pont elkenődése egy centrált halmazrendszerű cellára
terjed ki, ahol x definiálja is e rendszert, mert x-nek ε > 0 sugarú környezete a halmazrendszer.
1
Kozmológiai rendszerkre alkamazva a viszkózus folyadék hidrodinamikai kaotikus megközelítésű
modelljét, H M számára fázistér lesz, sőt δ „konstans” m oszcillációs periódusából eredeztethető, s
ekkor... M-re is perióduskettőződés. E felfogás konzisztens (70, 71)-el továbbbá, hogy a
fázistrajektória egy részét kinagyítva ugyanazon képet kapjuk: I
p
, t
p
-ben ismétlődik t
0
állapot.
2
Pl. Heisenberg-féle „világelmélet illetve világegyenlet γµδµψ-lp
2
(ψγµγ
5
ψ)γµγ
5
ψ = 0.
3
Azt is mondhatjuk, hogy a cellák közönséges értelemben és mértékben kopresszibilisek is, rezegni
képesek. A rezgés növekedése átvált forgásba (spin).
144
A cellák átfedései relációkat definiálnak a cellákon, a metrika eképp nem-metrikus cellák átfedésinek
relációival áll elő.
1
E raláció a cellák összefüggősége, s szuperkölcsönhatásként interpretálható, tehát
ez a cellák önkölcsönhatás (a c-vel korrelál). A cellák széthúzódhatak, de nem szakad meg
összefüggőségük, mert ezzel már a tér topológiája lefajulna. Az átfedés a cellák nem-linearitásának és
„kohéziójánka” az oka, ezért adott gerjesztés egy cellában a többire is hat. A cellák és átfedéseik a
hullámképben ∼ 10
-33
cm vákuumhullámokat illetve „interferenciájukat” jelenti: nem-lineáris
hullámtérben n-dimenziós kvantált lump-szolitonokat, pl.
2

Végsősoron a cellák építenek fel minden entitást (részeket, mezőt, teret és időt), kölcsönhatásaik az
anyagenergia - illetve mezőoldallal gerjesztést jelent - és ennek szintje és szerkezete pl. részecskéket
határoz meg.
3
E struktúra megmutatja, hogy a téridőcellák lokálisan kompaktabbak, „pakoltabbak”, mint a gravitáció
vi sszacsatolása a cellákra. A cellák primer relációi homogén téren egy-egy anyagenergiakvantummal
(cellával) gerjsztve szekunder struktúrákat ad, melyek a primeren szuperponáltak, s ezen struktúrák
szekunder homogenitása a gravitációs mező. A primerhez képest a szekunder változása azt is jelenti,
hogy a változás lokális tartományai 1-1 gravitont cserélnek. Így a gravitáció a cellák átfedéseinek
relációja, illetve ennek változása. Tehát az egész empirikus világ E-ja (anyaga) csak a cellák
relációiban adatott. Következik, hoy t-vel - a tér átlagára - a cellákat fedési struktúrájának változásával
t/2-ig széthúzódás ≅ gravitációs gyengülés, jelnetkezik. Lokális cella „sűrűsödés”-változás szintén
gravitációs változás is.
A t
0
-beli struktúrálódás t-tól, lehetővé teszi a „részecsék” visszavezetését cellákra, mert ami M
genezisében ősibb, az strukturálisan is fundamentálisabb. Bármely objektum, a részecskék egész
hierarchiája, tehát az elsődleges relációk bázisán szuperponált struktúrákat jelent a cellákon, s e
különféle E-jú struktúrák topolóógiai sajátosságok szeint különülnek el (pl. tórusz, gömb stb.
gerjesztődés a cellákon) és ez miatt nem mehetek át korlát nélkjül egymásba e „részecskék”, ezek tehát
tiltási elvek (pl. tórusz nem vihető át ggömbbe) amik a topológiában nyugszanak. Magyarázza azt is,
miért marad különböző ideig strukturált a tartomány, miért nem „folyik szét” egyformán E. Az
entitások visszavezetése alaplétezésre már folyik, ennek része a kvark (6 féle) és leptonszimmetria
(leptokvarkok): leptonok ≈ szintelen kvarkok, míg a gluonok erős „fotonok” (de színre hatnak) vagyis
az erős kölcsönhatás mértékmezonjai.
3 fundamentális rész van: 1/2 spinjű kvark-leptok
4
az anyag szubsztanciális tulajdonságait hordozzák
(íz, szín), 1 spinű mértékmezonok, a kölcsönhatások hordozói, 0 spinű Higgs-skalárok, a vákuum
sajátosságait adják. De ezek is visszavezethetők a különböző fotonokra illetve a cellákra. A cellák
1
A nem-Hausdorff terű cellák a lokális kauzalitás érvénytelenségét is jelentik I
p
méreten, így a Bell-
teorémával és következményeivel kaompatibilisek. (Pl. H. Stapp: Bell’s Theorem and World Process,
H. Nouvo Cimento, 28B. 1975, 271.) Elegendő, hogy makroszinten érvényesül a Haudsdorff-tér s így a
„lokális”kauzalitás (ld. M parakompaktsága stb.). Mivel a cellák szintjén a topológia más, mint a
mikroobjektumok szintjén, ezért az egész térre alkalmazott probabilitás, vagy a világok multiciplitása
közötti apodiktikus választás is másként merül fel. M zárt is lehet a probabilitás mellett. Az idáig feltett
téridő topológia mellett igaz, hogy egy világ, mely probábilis, szükségszerűen végtelen is.
2
A sokaság topológiájának, a bevezetett spinormezők homotópikusságának, a vákuum-állapotnak és a
szolitonoknak összefüggéseiről ld. B. DeWitt: „Quatnum gravity. The new synthesis” in, General
Relativity ... ik. 684-685.
3
Hasonló elvű felép ítésre ld. Szádeczky-Kardoss: „A jelenséek univerzális kapcsolódása” Akadémia,
1989. 63-65. oldal.
4
A lepton (mint szabad kvark) ekkor mértékbozon, s nem gluon. Ha gluon a "lepton-kvark"-ok közötti
mértékmezon (s ez a színerő), akkor hadron keletkezik.
145
kontinuus-driszkét volta már involválja a geometria-aritmetika ill. a tér és idő problematikáját (a
geometria∼folytonos, aritmetika∼diszkrét), ahogy a hullám- részecske dualitást is. De utóbbinak
komplementalitás-leírása, és ennek továbbfejlesztése (pl. 4-stikű logika alapján: a tér (idő) nem
diszkrét; nem kontinuus; sem mindkettő; sem egyik sem) a téridő is visszaható: a 4-érték még nem a
feloldás, ekkor a 4 érték komplementer felfogása mutat:a téridő folytonos (klasszikus fizika),
a téridő diszkrét leírás (pl. twiszkor elmélet),
a téridő diszkrét és kontinuus leírás (Ashtekar v. cella-elm.),
a téridő nem diszkrét és kontinuus leírásának eredője.
ZÁRSZÓ
"Ez a látszatvilág, a sugárzó kezdettől, sohasem lett azzá ami,
formát nélkülözve eltűnik káprázata"
Szaraha királyi Éneke, 32.
Célunk csak annak beláttatása volt, hogy örökre rögzített fogalmak, szisztémák, "igazságok" nem
szükségszerűek. Nem is célunk hát a végső világleírás a diszkurzív szinten, de ez nem a Bizonyosság
Igazságának tagadása, mert "a logika ellen szólunk, úgy vélik, hogy egyúttal a gondolkodás szigoráról
való lemondást is követeljük, s helyette az ösztönök és érzelmek önkényét segítjük uralomra, és így
hirdetjük igeként az "irracionalizmunt". Mert mi "logikusabb" mint ez: aki ellene van a logikusnak, az
védelmezi az alogikust? "De ez a valamivel "ellentétes" jelleg, amit a gondolkodás a szolás szerint
gondolattal szemben hoz elő, vojon szükségképpen mutat-e a puszta negációba és negatívba?"
(Heidegger - Levél a "humanizmusról"
1
). Talán már nem-mel válaszolhatunk, de úgy hogy nem kellett
a Capraféle
2
New Age-s, direkt analógiákat - a fizika és az ún "keleti filozófia" között - minduntalan
felmutatni. Remélem, ez sikerült.
Mert a világ igazi célja,s immár nem a világról szóló könyveké, csak a gondolat szabadságában való
világvisszavétel és újrateremtés lehet.
Vége
Befejezve: Budapest, 1994 Vl. 10
1
M. Heidegger: "...költőien lakozik az ember..." Válogatott írások, Bp., T-Twins Kiadó/Pompeji, 1994,
151-152.
2
F. Capra: "The Tao of Physics"
146