Szerelmem! Meggyőződésem, hogy csak az képes igazán elmélyülni a fantáziavilágban, akinek szabad a lelke. Te azzá tetted az enyémet. Köszönöm!

„Az álom megerősít, bölcs gondolataid támadnak. Engem pedig soha többé el nem kergetsz magad mellől. Én fogom őrizni az álmodat…” (Mihail Bulgakov: Mester és Margarita)

Az idő. Hol titkos hang súg átkokat. Hálóját csak lengeti És fontolóra sem veszi Shalotnak asszonyát…” (Tennyson) Prológus Jézusom. Elképzelésem sem volt.„Éjre éj és napra nap. mintha rémeket látna. Most azonban ráncba szaladt a homloka és kiáltozni kezdett. Ez már csak így ment nálunk. Chris… Mi a baj? – kaptam fel a fejem. ahogyan akartunk. Jonathan a másodperc törtrésze alatt a nappaliban termett. hiszen olyan iramban léteztünk. Sosem tűnt még ilyen riadnak a kedves. . Egy bűvös hálót rázogat. harmonikus arca. De súghatnak már őneki. mert fogalmam sem volt róla. mint fogalom nem létezett számunkra. várakozva figyeltem Helenát. – Jonathan. hogyha ottmarad. Istenem. régóta. Crhis…sosem láttam még ilyet! – kiáltott Jonathan. közvetlen az ott található hatalmas tükör elé. gyere és nézd meg ezt! Feszülten. nagyon régóta. miről beszél. kérlek. majd karon ragadott és a folyosóra húzott. mit akar tőlem. Helena úgy nézett rám. Néki. amíg nem láttam meg magam.

ezer éve! Én ott voltam. – Pontosan tudod. Hogy hívják a lányt? – kérdezte a jégnél is hidegebb hangon Helena. Chris. Mióta tart? – ezúttal Jonathan mély hangja csattant fel. minden stimmelt. miért nem mondtad el nekünk? – kiáltotta hisztérikus hangon Helena. Jane Andrews – feleltem. Nem érdekelt. indulnunk kell! Nem ölhetitek meg Janet. hogy valakit lecseréljen közülünk…ahhoz mit szólna. hogy ez az ezüstszem dolog csak egy marhaság. hát nem érted? Ha Astrid megtudja. egy legenda… . – Gyerünk. a mi fajtánkon úgy látszik meg a hazugság. hogy beleszerettél egy emberbe? A legutóbbi eset ezer éve történt. Csak az íriszem körül csillogtak eddig sosem látott. tudom. szemérmetlenül tündöklő ezüst pontocskák. köptem Astridra. Ez esetben csoda. de nem voltam biztos abban. akár a fehér havon a vörös vércseppek. hogy még élünk – felelte gyorsan Helena. mint bármikor máskor.suttogtam döbbenten. Úgy három hónapja – mondtam. s a tőle szokott módon belebokszolt az ajtófélfába. a mi évezredek óta . hogy jól tettem. mindannyian meghalunk! Hiszen egyetlen nyomorult kis hiba is elég. Felesleges lett volna titkolóznom előttük.feleltem. mit tett akkor Astrid! Helena ingerült szavai összemosódtak a fejemben. Jon. Minden rendben volt. Persze. ami a sok ütlegeléstől már igen megviselten nézett ki. mit mond. mert a mi világunkban aztán minden legenda marhaság! – dühöngött Jonathan. hogy ez mit jelent! Mikor történt és egyáltalán hogy történhetett? Hogy sodorhattál veszélybe mindannyiunkat? Bíztam benne.A szemeim…. mi történt. nem engedem! Chris. Talán ki sem szabadott volna mondanom a nevét. Chris.

aki csak halálosztás céljából jelent meg olykor. Már jó előre. Máskülönben nem jött volna tőle az önkéntelen jel folyamatosan. hogy ez lesz. hogy bele fogok szeretni. S ha már így történt.mélyen tisztelt vezetőnkre. hogy Jane Andrewsnak távoznia kell az élők sorából. Valójában pontosan tudta. Astrid pontosan tudta. . megvédelmezem az életem árán is. Miattam történt minden.

ingnyakú póló és baseball sapka. amikor más országokban meg éheznek. ami igaz. Igaz. amikor valakinek halomban állnak a felesleges cuccok a szekrényében. Végignéztem a ruházatomon: kopott farmer. A mama mindig mondja: Jane. Egyrészt. gátlástalanul. abban a reményben. én aztán tényleg nem. mert pofátlan flancolásnak tartom. vajon milyen viszonyban vannak azokkal. Őket figyeltem. mint a hangyák. Na. Persze. Másrészt pénzem sincsen – ám ez utóbbi sosem zavart igazán. betegesen túlköltekezünk. Az emberek. hogy itt majd jól megszáll az ihlet. nem ez történt. úgy mozogtak a plázában. Annak a nőnek ott miért is volt szüksége arra Prada táskára? Talán egy partira megy? Vagy ajándékba viszi valahová? Izgalmas képzelgések voltak ezek. gusztustalanul. jóval izgalmasabbak annál. akikkel jöttek és milyen gondolatok foglalkoztathatják őket.1. ahová beültem a jegyzetfüzetemmel. amikkel az üzletekből távoznak. de nem ám olyan szemmel. már órák óta figyeltem a shoppingolókat. piros tornacipő. hogy mit rejthetnek a csiricsáré papírszatyrok. Szóval vásárlási szokások. nem bánnám már. fekete. Elkalandoztam? Igen. már megint elkalandoztam. drágám. mert én mindig csak célirányosan veszek dolgokat: akkor. mint hogy papírra vessem az ezerszer elcsépelt néhány mondatot: mi emberek. a szó szoros értelmében. fejezet KÁPRÁZAT Egy esszét kellett írnom az emberek vásárlási szokásairól társadalomtudomány órára. jó. a hűtőjében. ha okvetlen szükségem van rájuk. ha végre . Nem különösebben izgatott a téma. Érdekelt hová tartanak.

köszönöm – feleltem. imádtam nevetni látni a mamát. ha nem vesszük figyelembe. kislány. Nem is bántam. talán el is múlnának. Ezt egyszer a mamának is elmondtam. közzel sikerült is. gondolatban… Nem. Nem tudom. bocsánat! A pincérnő arcán diadalittas mosoly villant. vagy menj! Micsoda szívélyesség. Oké. De hát annak nézek ki. tényleg mindig összekötöm és sapi alá gyűröm. meddig láthatom még… Hozhatok neked még valamit? – fölpillantottam. mert elegem volt már a plázahangulatból. Fogyassz valamit. hogy megharapnám a saját nyelvem.lánynak néznél ki. Ilyen például a bicikli lezárása. hogy kis híján elestem a kioldódott cipőfűzőmben. Született parás vagyok. oké. Imádom. ami hellyel. vagy a hamburgerevés anélkül. Ez van. hány helyen jártam ez idő alatt a képzelet szárnyán. nem? Lángvörös. – Már megyek is. kecsesen próbáltam meg átvonulni a pláza éttermén a kijárat felé. engedd le a hajad. Már csak dacból is a lehető legegyenesebb testtartásommal. izgultál és elszúrtad. És a melleim is csak akkorák. az majd eltakarja a melleid! Nevetett. Én is nevettem. akit vélhetően nagyon idegesíthetett már. majd a cuccaimat begyömöszöltem szép kort megélt fekete hátizsákomba. Jane Andrews ha leblokkol. éljen New York – morogtam a bajszom alatt. lassan vacsoraidő van és kelleni fog az asztal. hogy kirúgtak. drágám. Nézd. ha borogatnám őket. na. Hogy képesek az eladók non-stop ekkora . aztán többé ügyet sem vetett rám. Nyugtáztam is magamban: igen. Nem tudhatta. aki persze rögvest talált megoldást a gondomra: Jane. Felesleges lenne kihangsúlyozni mélyen dekoltált felsőkkel eme hiányosságom. már megint nagyon akartál valamit. hogy órák óta ülök és bambulok egy ásványvíz felett. még a legegyszerűbb műveletet is képtelen normálisan elvégezni. s a flegma pincérnőt láttam magam előtt. derékig érő hajam van.

hogy nem jár szűrővizsgálatokra – annyit dolgozott mindig és ilyesmiről sosem esett szó. Én nem is tudtam. ökör térdeim vannak és szerintem a csípőm is túl széles. Őt. Európába költözött. Ez megnyugtató. Sok éve már. Egyedül nevel engem hároméves korom óta – amikor is apám megpattant egy táncosnővel és azt hallottuk. Névtelen bedolgozója volt egy nagy divatcégnek. vajon mennyi . egyedi holmikat tervezett és varrt. biztos. mert eszembe jutott. Iszonyú sok dologról lemondtunk a kezelés kedvéért. amíg hetente jöhetek a patikába. Egy vagyon. mert annyi bogyót kell szednie. ha hagytam volna. Dalok? Ugyan már. Nem csoda. mióta kiderült a betegsége és egyre roszszabbul van. de akkor is nagyon szenvedtem. gyönyörű. de komolyan. hogy van anyám. Mamánál egy éve diagnosztizáltak mellrákot. A bokám pedig…akár egy elefánté. Nagyot sóhajtva nyomtam a gyógyszerész kezébe a pénzt. Én nem is emlékszem rá. megígértem a mamának. Még beugrottam a gyógyszertárba. így nem is számít semmit. Emlékeim szerint csak egyszer viseltem szoknyát. igazi tuc-tuc dalok. nincs mellem. akár egy kis madár. hogy olyan keveset eszik szegénykém. Én azonban nem szerettem soha feltűnő ruhákat viselni. hogy kiváltom a receptjeit. de legalább. A zene nem ilyen. mélázva sétáltam a lift felé és azt latolgattam magamban. mama. az utolsó utáni pillanatban. Ennél fogva. Szóval. mert mint mondottam volt. Csak a mama számít.hangzavarban létezni? Ráadásul minden butikból más zene szól. már nem varr. Szám szerint pontosan kilencet. Lassan. valami iskolai ünnepségen anyám hosszas könyörgésére. igazán pénzünk sincsen. hogy anyámat csak egy pózban láttam: a varrógép mellett. az ötleteit soha nem becsülték meg eléggé! A mama engem is mindig szívesen öltöztetett volna. amibe a pirulák kerültek. hogy azokkal bőven jól lehet lakni. amiktől szétmegy az ember feje.

Közben meghallottam a jelzőhangot. Az ajtó kinyílt és én. A sors keze. Hogy meglássam ezt a kiírást. hogy ma ezért kellett itt töltenem a délutánom. hogy el ne szalasszam a járatot. vészjelzést hallottam. visítozást. Úgy éreztem. AKI FIATAL. AMI NEM MELLESLEG KOMOLY PÉNZNYEREMÉNNYEL IS JÁR! Fantáziám mindig volt. Gyorsan elővettem a zsebemből egy tollat és az e-mail címet ráfirkantottam a tenyeremre. SZERELMES ÉS MINDENE A DIVAT! A LEGÉRDEKESEBB NOVELLA AD MAJD ALAPOT A LADY JESSICA DIVATHÁLÓZAT ÚJ REKLÁMKAMPÁNYÁHOZ. Megnyomtam a hívógombot. háttal beléptem a kabinba. miért ne próbálhatnám meg? Lehet.az esélye annak. mint általában. hogy édesanyám meggyógyul. GYÖNYÖRŰ. zuhanok. majd megfordultam és nézegetni kezdtem az egyik kirakatra ragasztott pályázati felhívás plakátot: A Lady Jessica szalon novellapályázatot hirdet! A pályamű a következő feltételnek feleljen meg: MESÉLJE EL EGY OLYAN NŐ NAPJÁT. Ettől a pillanattal kezdve minden összemosódott. hogy csaknem lezuhantam a 16. emeletről. Végülis. de az ingereket valójában még fel sem foghattam. De zu- . amikor már valaki felfelé húzott engem a liftaknából. ha az emberrel valami sokkoló történik. úgy ahogy voltam. hogy a lift az én emeletemre érkezett. Csak ekkor tudatosult bennem.

ha maga épp nincs itt a sarkában. ha orvost hívnának! . Ilyen ezüstpöttyöset még sosem láttam! A megmentőm elnevette magát. – Biztos egy vagyonba kerülhetett. Húúú…ezt a kontaktlencsét melyik butikban vetted? – kérdeztem álmélkodva. jó volt lefeküdni. vagy nem? Hiszem éreztem. én még nem láttam. A ragyogó szemű idegen levette a pulóverét és készségesen a tarkóm mögé igazította. Még időben sikerült elkapnom a kezét! – hallot tam meg egy hangot. hogy lássanak egy kis vért. zavarodottan ültem a liftakna szélén. hogy az imént halálfélelmem volt. amióta a világon vagyok. és levegő után kapkodom? Felettem körülbelül egy méterrel még mindig kiáltoztak az emberek. – A bevásárlóközpont már hívott orvost. olyan igazi tömegmoraj volt. – Ez a kislány ott halt volna szörnyet. Jól vagy? – kérdezte. De akkor hogy jöttem vissza? Mit keresek itt? És valójában kinek a karjába kapaszkodom. hogy ő nem látja azt. agyrázkódást is kaphattam. Én meg úgy bámultam rá. aki vélhetően eddig is itt állt. mert egy kicsit szédültem. sokkot kapott szegény kislány! – csóválta a fejét az idős szerelő. Valamint gyanítom. Én hálás mosollyal néztem rá. feküdjön le addig ide! Kellene valami a feje alá. figyeltem megmentőm átható tekintetét. Immár zihálva. majd az elképedt arcú liftszerelőhöz fordult. mint amikor baleset történik és összesereglik a nép. ide miért nem írták. mint a borjú az újkapura.Nem értem. csak én nem vettem észre. mert a liftszerelő bácsi a sokkos állapotba kerülésemmel valószínűleg arra célzott. .hantam is. mert ilyen csodát. ki.Legjobb volna. miközben a szívem össze-vissza verdes. amit én. aranyom. . hogy szerelünk! – bosszankodott az öreg. .Szent Isten. Még arról is megfeledkeztem. majd egy pillanattal később megláttam a hozzá tartozó arcot is.

amikor távozni akarsz a másvilágra! – Káprázatos mosolyt villantott rám. aki…. Szóval. mintha ezer éve ismerne és ettől nagyon összezavarodtam. a kocsim a parkolóházban vár. jól vagyok.mondtam kábán. Nem látta. hogy megnézzem. jól vagy? Haza tudsz menni? Bocsáss meg. Kisasszony. miközben úgy. merre ment a férfi. . Jane? – kérdezte bársonyos hangon a megmentőm és megsimogatta az arcom. de azért próbáltam összeszedetten válaszolni a kérdésére. Honnan tudod a nevem? – kérdeztem döbbenten. hogy azt rajtunk kívül senki nem vehette észre. hogy képtelen voltam megnyugtatóan válaszolni neki: minden rendben. Sok dolgom van még ma és nem biztos. be akarja perelni ezeket a szemeteket? Leperelhetné róluk a gatyájukat is! – mondta szenvedélyesen hadonászva a liftszerelő. egy százdolláros bankjegyet csúsztatott a pólóingem zsebébe. Kicsi Jane. majd visszafordultam. mert ez az ezüstszem feeling nagyon bejön.Sajnáltam a bácsit.fordultam gyorsan egy közelben álló hölgyhöz. Nem volt olyan. Fellestem. a bácsié is olyan-e. de annyira lekötött a táncoló ezüstpöttyök látványa fiatalember szemében. alap barna szem volt. amiért ilyen zaklatott. Teljesen normális. Titkon azt kívántam. Ő azonban már nem volt sehol. hogy még egyszer ott leszek. Persze. – Még ilyet! Nem kiírni. hogy a gyanútlan ember beeshet a liftaknába! Nem akarok perelni…. Jól vagy. ne vezess ilyen állapotban! Hívj egy taxit a kedvemért. Áááá…csak a személyidből. haza tudok menni. tartson jó soká ez a megzavarodott állapot. kérlek. de nem tudom veled megvárni az orvost… Úgy beszélt hozzám. Furcsa káprázat ez. hogy újra a megmentőm tökéletes arcába nézzek.

mielőtt elveszítettem volna az eszméletem. Liftbehullás. Éreztem. megmenekülés. Ez már sok volt. Tény. az a minimum! Lemertem volna fogadni. – Sajnos egyhamar nem tudjuk őket kihalászni onnan. de ebben a pillanatban semmi más nem érdekelt. hogy mama tablettái fogytán vannak otthon. Amikor imbolyogva felálltam. „Kicsi Jane”. hogy el fogok szédülni a nagy lendülettől. ahogyan azt is. Ráadásul a receptek… Gyors mozdulattal az ingem zsebéhez kaptam és nagyot dobbant a szívem. hogy az ezüstszemű fiú arcát láttam megint. pénz és receptek a zsebben…éreztem. hogy nem voltam a legrózsásabb állapotban. mert megijedtek. hárman ugrottak oda hozzám. fiatalabb liftszerelő. Egy pillanatra elkapott a pánik. mintha csak az eredetieket szerezték volna vissza nekem. s nekem nincs arra pénzem. riadalom.Bocsánat. csak az. hogy az ezüstszemek gazdáját megtaláljam. ahogy feltűnt. Stone aláírásával. Engem! Sajnálom. de a gyógyszerei az akna mélyén landoltak – jött oda hozzám a másik. hogy karok nyúlnak utánam. hogy még egyszer beszerezzem őket. hiánytalanul ott volt az összes. hogy el fogok ájulni. s amilyen bizalmasan közel éreztem magamhoz egyszeriben. „Kicsi Jane”. hogy körülnézzek a tömegben és megtaláljam őt. mert tudtam. nem figyeltem – szabadkozott a nő. Hol van már a rohadt doktor? Ez a kishölgy egész biztos. Nem volt sehol. amikor kihúztam belőle a százdollárost és még valamit…a receptköteget. így szólított. ahogy beszippant a sötétség. hogy agyrázkódást kapott. de még a homlokom is verejtékezni kezdett az ijedtségtől. ezüstszempár. Gyorsan átnéztem. Dr.  . olyan gyorsan köddé is vált. elvesztett gyógyszerek. te jó ég.

Nekem muszáj hazamennem a mamámhoz. mint barát – olyan önelégült arccal állt velem szemben. az sem változtat semmin. amik a liftaknában pihennek. Nem is értettem. De legalább a receptek és a pénzem előkerült valahogyan – hogy hogyan. hogy nem kaptam agyrázkódást. Amikor elértem az intézmény robosztus ajtaját. A barátom pedig – aki furcsa módon évek óta több szeretett volna lenni. és hozza utánam a kocsimat. a kulcsokat pörgette a kezében. miféle remény támadt fel a szívemben. A tudatom kétségbeesetten kapaszkodott a csillogó szemű idegen emlékébe. kénytelen voltam felhívni Creevyt. ha rá gondoltam. jóképű megmentőm akar tőlem valami mást is? Már maga a feltételezés is mulatságos. Kerestem valakit. Jane! – köszönt rám Creevy az épület előtt. meglépek – remekül kihasználtam a pillanatot. Hogy is gondolhattam én. Ezen a ponton lett elegem. hetente egyszer kínzó migrén gyötör. Mióta csak az eszemet tudom. aggodalmas arcú orvosnak.Biztos jól vagyok – ismételtem már vagy harmadjára a fiatal. mert telefonon keresték. aki nem volt hajlandó elfogadni. hogy a különös. hogy segítsen rajtam. Ha pedig mégis. Amikor a plázából szó szerint elhurcoltak a kórházba egy kivizsgálásra. Rá. a répa vörös hajú Jane. már kifejezetten csalódott voltam. Hozzászoktam már. de nem különösebben foglalkoztam a kellemetlen érzéssel. Nem volt más választásom. Hello. mert szegényke már biztosan iszonyúan izgul. . az igazi talány. Egyáltalán kire? Még mindig fájt egy kicsit a fejem. Nagyot sóhajtottam. mint a macska. Ott álldogált a mamám régi Fordja mellett. Leugrottam a vizsgálóasztalról. amikor bekapta a kanárit. ám közben a tekintetem ide-oda járt. és úgy döntöttem. Sietősen végigcaplattam a kórház fehér folyosóin. amikor is az orvos végre kiment. s keserűen nevetni kezdtem magamon. és a gyógyszereit is be kéne vennie! Azokat a tablettákat.

Mintha a túlvilágról beszéltél volna hozzám. Már semmi bajom – mondtam. Ja – mondtam rezignáltan. és kipihend magad. csak annyit. az nem te voltál! De ha láttad volna! Igen – bólintottam. majd gyors puszit adtam az arcára. hogy azért kissé alábbhagyott a tajtékzó haragom. vagy valami ilyesmi… A túlvilágról. mert te megijesztetted. amit évek óta olyan jól ismertem. azért nem mindennap zuhan az ember liftaknába… Olyan kedvesen nézett rám. ha akarod. – Köszönöm. Apukám. hogy kérd el tőle a pótkulcsokat. – Hogy rögtön hazamehess. s ha a mama azért lett rosszul. óvatos félmosollyal hozzátettem: . a gyógyszereit is kiváltottam. Biztos kikészültél. hogy rémiszd halálra az anyámat. hogy a mama otthon minden bizonnyal a falat kaparja miattam idegességében. .Hová mész innen? Elviszlek. majd megenyhülve. szerintem nem én kaptam agyrázkódást. – Creevy Lorenzo. és gyere értem! Mit mondhattam volna. Már tudtam. még mindig kissé morcosan. és a vesémbe lát. hogy belenyúltam a táskádba – szúrta közbe nyomorultul Creevy. hogy már megint mi történt velem! Creevy Lorenzo arcára azonnal kiült a bűnbánó kifejezés. Creevy! – kiáltottam. Meg aztán engem is felzaklatott a hangod a telefonba. Jól vagyok. Istenem.Úgy tűnik. Jane? A mamád kölyökkorom óta ismer. majd felém nyújtotta a fehér papírszatyrot. Bocs. Remélem. nem mondtad el a mamának. Keserédesen elmosolyodtam. hanem te. – Nem azt kértem tőled. hát én… én… Míg vizsgáltak téged. megmentettelek. Ekkora szamárságot még életemben nem hallottam.

Nem mintha én nem szeretném a száguldást. – Tudod. hogy kicsit szédülök. Köszi. De hogy Creevy Lorenzo vezesse az autóm. Az utat figyelem – közöltem. majd én megmagyarázom a főnöködnek. Jane…. majd az anyósülésre mutattam. Ma már történt épp elég tragédia. fő az óvatosság. a szeretetemnek köszönhető. hogy komoly fájdalmai vannak. Mióta tudom. Kettőtől műszakban vagyok – nézett rám hálás mosollyal. Számtalanszor elmondta már. mondtam neki. s a megérzéseim nem csaltak. Mondd. Nem akarom. Fitzpatrick-kal. és rajtam kívül senkire nem számíthat. Milyen kis töprengő vagy ma. egyáltalán hogy történt ez a dolog a lifttel? . Jane. hogy érted bármit megtennék. amikor én is benn ülök? Annyira rosszul azért nem voltam. hogy ne gondoljak mindig a megmentőm szemeire.A benzinkútra. Az órámra pillantottam. Beszéltem Mr. hogy ezt hagyjam. még mindig éreztem. akár egy őrült. de erre igazán nincs szükség – mondtam zavartan. hogy miattam összeszidjanak! Nem lesz baj. szerinte csakis nekem. Pontosan tudom. hogy vészhelyzet van – húzta ki magát büszkén Creevy. amikor a maximumot kihajtottam szegény kis Fordból…azelőtt. Creevy! Ahogy én is bezuttyantam a volán mögé. Jane. s tényleg igyekeztem is. Mielőtt beteg lett a mama. mert akkor tuti az újabb baleset. Drága szomszédom úgy vezetett. eszem ágában sincs a testi épségemmel játszani. sőt…az adrenalin csak úgy dübörgött az ereimben. hogy még nem vitte el a rák. – Szállj be. Creevy! Már fél négy. hogy édesanyám életében én maradtam az egyetlen fénylő pont.próbált beszélgetést kezdeményezni Creevy. mintha egyébként én volnék a szószátyárok császára. melózni. Te elkéstél…jaj.

azonnal felragyogott. Valaki időben utánam nyúlt. bizsergető érzés. Jó reflexei lehettek a csávónak! Mázlid volt – szö gezte le Creevy. és megfogta a kezem – mondtam halkan.Kérsz te is? Nem. miközben bekapott egy mentolos rágót. de azért el tudom képzelni. s Creevy arca. Remek. Ez egy szörnyű hibám. hogy hosszú lesz és szerinte nagyon vicces. áramütésszerű. arra egyszerűen képtelen vagyok odafi- . A múltkor bejött egy hidrogén szőke maca a pasijával…. Creevy? Nyugtalanná tett engem ez a mai eset. az a különös. de ez most nem tartozik ide. így nem tudom pontosan. Kérlek. tereld el a figyelmem valahogyan! Nem szeretném. tudom. hogy az arcomat elönti a furcsa. az utat néztem. de ami nem érdekel. kösz – feleltem. bólogatok. hogy búcsúcsók is lesz? Sosem szerettem a mentol illatát. szokatlan pír. ahol hetente háromszor dolgozott suli után. Persze. Rosszkor. s csak imádkozom. A megfelelő pillanatokban helyeselek. mik történtek mostanában a kúton? Olyan mulatságosak a történeteid! – kértem ártatlanul.vetette bele magát nagy lelkesedéssel a sztoriba. Egyszerűen imádta a munkahelyét.Elbambultam. mosolygom. hogy a mesélő jól érezze magát. Ennyi. Egy felhívást néztem az egyik kirakaton. Leestem. ahogyan az várható volt. És hogy élted túl a zuhanást? Cafatokban kéne lenned! – jelentette ki tágra nyílt szemekkel Creevy. vissza ne kérdezzen az. ne! Mit gondol ez. aki épp mondja a magáét. mennyire meredt pillantással. valahogy olyan hideg… . mintha figyelnék. Jaj. de közben valahol Kínában járok gondolatban. amiből tudtam. – Tudod mit. Legalább addig is csendben ellehetek a gondolataimmal. amikor belépek az ajtón. s éreztem. majd hátraléptem. Én is melózom egy kis kifőzdében a Central Park közelében. Mesélj kicsit. Képes vagyok úgy tenni. Felsejlett az emlékeimben az érintése. ha a mama egy remegő roncsot látna. rossz helyen.

hiszen ez azt jelentette. megérkeztünk – figyelmeztettem. mert viszonylag egyszerűen eljutok a suliba.gyelni. Ha nem mész. Aki a nagy alma szívében él. Valahogy nem akaródzott neki a különös idegenről beszélnem – megmagyarázhatatlan okból. hogy elment a mama gyógyszereiért. . Az Uptownban lakni azért kényelmes. a régi Ford egyetlen kényelmi berendezését. így egyenesen hazaindulhattam. hogy az tökéletesen elnyomta a kocsik tülkölését. amiért ez egyszer hálát adtam az égnek. még mindig kissé szemrehányó tekintettel. persze – húzódott hátrébb vonakodva. – Aztán meg befejezem az esszét. az pontosan tudja. amit elkezdtem a kávézóban…Creevy. – Azaz. és örömmel tapostam bele a gázba. elengednél? – zavartan forgattam a szemeim. Creevy. s magához ölelt. letisztult előttem az út. – Aztán mostmár vigyázz magadra. Mit fogsz most csinálni? Hazamegyek. Oké. Együtt énekeltem Celine Dion-nal és igyekeztem megfeledkezni a néhány órája élőben lezajlott rémálomról. Így talán kikerülhetem az őrjítő dugót Manhattan utcáin. Bekapcsoltam a beépített CD-lejátszómat. és a munkahelyemre is. Mr. Fitzpatrick tényleg mérges lesz. méghozzá olyan hangosan. Creevy pedig csak mondta és mondta. szívem. mekkora kincs is a megtakarított idő. és valahogy leszedem a sikító frászt a mamámról! – mondtam. Nicholas Ave-t. hogy tíz perc múlva már otthon is vagyok. veled egyszerűen repül az idő! – Creevy kihasználta a kocsi nyújtotta közelséget. Jaj. és hallgatni kezdtem a kedvenc filmem andalító dalait. rendes dolog volt tőle. Janey! Egy napra egy balhé épp elég. Amikor elértem a St. már öt perce állunk. Azért meg kell hagyni. majd felkapta a hátizsákját. és végre valahára kiszállt az autómból.

könyörgő. A tudatom tökéletesen elfogadta. közben hallottam a kiabálást. hogy lehet szomorú az. s óráknak tűntek a másodpercek. Oldalra kaptam a fejem. és elkezdtem veszett módon körbe-körbe pörögni a kereszteződésben. Aztán azon kaptam magam. a dudaszót. . Hiszen ilyen csillogó szemű csodalények nem léteznek a valóvilágban. – Most azonnal lépj a fékre! Óvatosan nyomd le a féket! . pörögtem. amikor elértem a kereszteződést a 141. hogy ezt az elmés megállapítást végiggondoljam magamban. Mintha egy valószínűtlenül finom. hogy most meghaltam. Hirtelen különös nyugalom szállt meg. hogy sikítok ijedtemben. hogy megérintsem kecses zongoristaujjait. hiszen november lévén csúszós az út – mindössze annyi lélekjelenlétem maradt. utcánál. Ott ült mellettem. Csak most még különlegesebb volt. aki ennyire gyönyörű.Nem engedem! – kiáltott közvetlenül mellőlem egy dühös. fényből szőtt lepel borítaná a testét. és felé nyújtottam a kezem. Tovább mosolyogtam rá bambán. és ösztönösen közelebb húzódtam. fájdalommal teli hang. fényes burok ölelte körül a testét. Csak pörögtem. Elmosolyodtam. Azonnal elfogott a késztetés. és én nem értettem.A piros lámpa épp zöldre váltott. mindennek vége! – kétségbeesett volt. – Ne érj hozzám most! Bármit is érzel. amint életem képei kezdtek peregni a szemeim előtt… . gondolkodás nélkül áthajtottam rajta. így nem lassítottam. és nem zavart már a kocsi pörgése. nem szabad! Ha hozzám érsz. selymes. Valami ugyanis alaposan eltalálta a kocsim hátulját. . Átfutott az agyamon. mintha abból állna az aurája. Gyönyörű volt.Ne! – emelte maga elé a kezét parancsolóan. de ezt leszámítva teljesen leblokkoltam. mert ködszerű. hogy nem voltam elég óvatos.Jane! Nagyon kérlek! – folytatta fegyelmezetten.

ami sosem volt. Már a plázában is mondtam. majd határozott. mintha lenne a kocsiban ABS. minden talpraesettségem elhagyott. és kitessékelt a saját kocsimból. nem szokásom… Én is tudom. Csak bámultam. a szemében szikrázó sok-sok ezüstpöttyöt leszámítva. és tényleg teljes blokk volt az agyamon. bámultam. megkerülte az autót. ha szabad ilyet mondanom. és az egyik kezével fékezett helyettem. Jane. Én sem értem… – közölte egyszerűen. vigyázz magadra. mert nem biztos. vele együtt halványult a meseszép megmentőmet körülölelő furcsa égi fény is. a mellettem ülő férfi kinézete már megint elég emberi volt. kemény kifejezés ült ki szép arcára. Jane! Nem fogsz itt meghalni nekem! – kiáltotta. majd elém hajolt. hogy kell…. Döbbenten ültem. majd halványan elmosolyodott. annyira lefoglalt a külsejének csodálása. ellökte a lábam. igaz? . miközben ő felkapta a hátsó ülésen felejtett plédem. – Te voltál ott a plázában is. . moccanni sem bírtam. s egyszerűen betakart. amint megfejthetetlen arckifejezéssel meredt rám. Nem tudom. – Épp csak egy hajszálon múlt az életed. ma már másodjára! Tudom…de hidd el. s ahogy ütött-kopott járgányom a megálláshoz közeledett. amit még koraősszel. enyhén nekicsapódva valaminek.hebegtem. Aztán hirtelen kiszállt. hogy tudok rajtad segíteni! – mondta nekem vádlón. amitől fullextrásan jóképűvé vált. Ha ér egyáltalán egy pasit szépnek nevezni. ám egyre lassabban. Még pörögtünk néhányat a jégen. Amikor végül csikorogva megálltunk. Nem érhetek közvetlenül hozzád! – mondta gyorsan. Ő minden kétséget kizáróan az volt.Nem emlékszem. az egyik Central Park-os olvasásom során a kocsiban felejtettem. s aggodalmas pillantással nézett végig egyre ragyogóbb fényköntösbe burkolt testén. Olyan finoman..A jó életbe.

azzal a különbséggel. majd beült a volán mögé. mint a mi anyuval közösen használt csotrogányunk. mint amit hiszel! Hát…én sem mondhatom el magamról. Furcsán mutatott. Egyszerűen nem értem! Igen. Nincs mit – mondta meglehetősen morcosan. Kösz szépen…. Valahogy kellemetlennek éreztem a közénk telepedett feszült csöndet. hogy nem a kishölgy volt a hibás. Nem igaz. hogy gyakorlatilag berepült a pörgő autómba. Valahogy egy 2010es merci jobban illett volna a külsejéhez. hogy csinálta.mondtam a lehető legártatlanabb hangomon. különleges szemeit le sem vette az útról. mint én egy órája Creevyvel. meséljek valami mulatságosat. De ha a hegy nem megy Mohamedhez. dühös vagyok. ami áthajtott a piroson! Egyszerűen elszelelt! Hogy milyen emberek vannak! – méltatlankodott az idős úr. Minden rendben? Tovább tudnak menni? – érdeklődött tőle bátortalanul az egyik járókelő. Haragszol rám? Nem rád haragszom. hogy értelek téged. Egyesbe kapcsolt és már indultunk is. – Láttam. hogy nem kért arra. hanem a helyzetre. Amit nem értek. de másért. Talán kibírja hazáig az autónk. karon fogott – már megint az áramütéses „mentenelájulok” érzés talált rám – és beültetett az anyósülésre.Mit sem törődve a balesetünk köré sereglett csodálkozó emberekkel. de nem miattad! Azaz miattad. hogy ma már másodjára húzott ki a slamasztikából! Azok után. köszönjük! – megmentőm reményvesztett pillantást vetett a kocsimra. hanem a kamion. hogy nincs semmi mondanivalója a számomra azok után. . Épp úgy viselkedett. Mohamed megy a hegyhez. Fogalmam sincs.

Szeretném meghálálni valamivel. Chris Diamond. aki csak egy kolonc. hol lakom. hogy ilyen iramban még én sem mertem soha közlekedni New York utcáin. majd megfejthetetlen csodapillantását ismét rám szegezte. Úgy beszélt velem. Minden bizonnyal arra játszott. Chris. mint gondolkodtam volna. de én nem így értettem! Miért néztél ki az előbb.Nem is kell – füstölgött tovább. hogy pontosan tudja. kicsi Jane! Rendben? Legjobb lesz. Hiszen úgy söpört végig velem az utcán a Forddal. miért olyan nagy a kezed? Nagyma ma. – Inkább örülj annak. ahogy rám nézett. mintha nem lenne ki a négy kerekem. Egy őrültség jutott az eszembe. mióta az eszemet tudom. cinikusan. úgy. Vagy mintha egy kellemetlenkedő kis senki volnék. ahol azóta laktunk. hogy kolonc. – Ez nem a Piroska és a farkas meséje. hogy minél előbb kitegyen az ódon bérház előtt. régebben elég ön és közveszélyes voltam. pedig mint mondtam. és igyekezz kerülni a hasonló helyzeteket! Ki vagy te? – szögeztem neki a kérdést a lehető legkonkrétabban. hogy segítettél rajtam – mondtam halkan. Hát persze. akinek nincs joga kérdezni. miért olyan hatalmas a szád? – mondta durván. . ahogy? Miért vett körül az a különös fény? Hogy kerültél a kocsimba? És miért ilyen…varázslatos a szemed? Nagymama. Szép neved van. szelíden. hogy jókor voltam jó helyen. amikor a kocsim nyikorogva megállt lepukkant otthonom előtt. ha a saját érdekedben leszállsz a témáról! A másodperc törtrésze alatt teljesen magamba zuhantam. Az csak jóval később esett le. Ezüstszeme haragosan villant meg. és sajnos megint hamarabb beszéltem. – Nem jönnél be egy teára? Esetleg egy kakaóra? Keserűen felnevetett. .

mindegy is! Mondd el. Chris lénye mágnesként vonzott engem. mától pokollá válna az életed. hogy kiszálljak és elmenjek! Tudod. a csoda ritka vendég az ember életében és nem szívesen engedi el maga mellett! . – Az én életem már úgyis pokol… Tudom – mondta fájdalmas arckifejezéssel. – Tudom. hogy mindent tud rólam? Ijedt pillantásomat látva az égnek emelte a tekintetét. ami áradt belőle. mint egy rossz álmot. És ha nem érdekel? – csattantam fel tehetetlenségemben. Már semmit nem értettem. hogy…hogy…á. hogy ne érjek hozzá. mire gondolsz! Nem tehetem. Megijesztett ez a furcsa. mert ha elmondanám. és ezt én nem akarom. Levegő után kapkodtam. hogy a fénylő pontokat csak te látod! Most elégedett vagy? Kérlek. elmondhatatlanul erős kisugárzás. kicsi Jane. mondd meg! Nem mehetsz el így. Pedig nagyon szerettem volna. kérlek. ne haragudj…nem te tehetsz róla. – Lehetetlenül viselkedtem veled az előbb. de nem lehet – mondta bűntudatosan. Ki ez az ember? Hogy lehet. hogy kétségek között hagysz engem! – könyörögtem. hogy beteg a mamád… Az én ereimben pedig egyszerre megfagyott a vér. Felejtsd el ezt a napot.Szívesen mennék. Jane! Honnan tudod a nevem? Miért nem hagyod abba? Miért ilyen a szemed? Hogy tudsz így végigmenni az utcán? Úgy. Bocsáss meg! Nem akartalak megijeszteni! Honnan tudsz rólam ennyit? Ki vagy te? Nagyon kérlek. Miért nem? Azért. hagyd. minden pillanatban vissza kellett fognom magam.

aki különleges. minden rendben van. Egyszeriben úgy éreztem magam. rögtön őrültnek nézne. már nem volt sehol. amikor a kezem visszahullott az ölembe. majd felém nyúlt. Furcsa gesztus volt ez. Nem tudtam. a zsibbadtság. Valakiért. hogy hullanak a könnyeim – talán a rengeteg sokkhatás miatt. Csak azt tudtam. Ajkának érintésére mintha ezer és ezer táncoló pillangó kelt volna életre a gyomromban. s ahogy szétnéztem. akit úgy hívnak. Pedig egyáltalán nem volt. a tehetetlenség érzése is elmúlt. Amikor pedig ismét Chris felé fordultam. kissé homályosnak láttam magam körül a világot. mondjuk Prissy Followsnak. . hogy Chris Diamond. akiről ha mesélnék. kicsi Jane. ami ma ért. hogy eddig ismeretlen eredetű lelki fájdalom kezdett gyötörni a hiánya miatt. még mindig kábán az érintésétől. . és óvatosan az ajkaihoz emelte. a látásom is helyreállt. valakiért. szomorúan. Valakiért. aki megmentett. a kezébe vette a kezem. Amikor kiszállt az autómból. de valahogy nem nyílt szóra a szám. Nagyon nem. valami kellemes zsibbadtság járta át a testem. Elment.Vigyázz magadra.Csoda…jaj. Jane. hogy eljátsszam a mamámnak. Vagy valakiért. A tagjaim nehezek voltak. de tőle valahogy olyan helyénvalónak tűnt. Meglepődtem. mintha megittam volna vagy három pohár bort – olyan szalonspiccesnek. és ezüstpöttyök táncolnak a szemében. A távozásával pedig a furcsa rózsaszín köd. nagyon kérlek! Kerüld a veszélyt! Bólintottam. Rosszul esett. egyáltalán nem szokványos. amikor egyszer csak azon kaptam magam. – Ezt sosem fogom elfelejteni! – suttogta. miért akarom még látni őt. miközben felvonszoltam magam az emeletre. csodák nincsenek! – mondta csöndesen. utána akartam kiabálni.

és Chris nem több mint egy vízió. mint valaha. amikor Brenda és Stella a különböző körömlakkokról. drágám! – kiáltott fel a mama. az irományaim társaságában éreztem magam a legjobban. hogy egyre gyengébb. majd a jobb kezemben szorongatott gyógyszerkö- . bűntudatosan ügettem át a szobán. így elfoglaltságom. s felém nyújtotta a kezét. fejezet FENYEGETÉS A mama aggodalmas arccal ült föl az ágyban. kislányom? Creevy valami szörnyűségről beszélt… . Ha lefogynék vagy öt kilót. – láthatóan megviselte. ez mostanában egyre gyakrabban fordult elő. mert nincs elég barátom. . Ledobtam a hátizsákom a kanapéra. és pasifogó praktikákról csevegnek? Én világéletemben a könyveim. gyenge. A szívem mindig összeszorul. hogy nem vagyok kíváncsi arra. s amit megtudott – Creevy árulkodásának hála.Jane. Lehet. és pikk-pakk elfogynak a regényeim. majd gyorsan. nagy zöld szeme beesettebbnek tűnt. Megint párnák között volt szegénykém. Sápadtabb volt. Hiába.2. Persze. az enyém is pont így festene.Creevy a világon mindent eltúloz! – legyintettem könynyedén. Hát mit tehetek én róla. a fantáziaerdőben. – Mi történt. amikor meglátott átvágni a nappalin. és forró csokival zárom. Az a csoda. Mama szerint az evészet nálam pótcselekvés. a mamám felé. hogy nem gurulok. mint szokott. hogy épp ezért túlképzelegtem magam. hogy gyorsolvasó vagyok. mert muszáj bevallanom magamnak. erre esély sincs. amikor a napot csokis fánkkal kezdem. amit magamnak teremtettem. Csak az a baj. Ami velem történt.

Chris? – a mama arcára kiült az a kis tudálékos mosoly. Eszméletlen volt. A srác. Nem lehetne már erről az egészről megfeledkezni? Fogalmam sem volt. a plázában szerelték a liftet. szokás szerint elbambultam. amikor ez a kis baleset történt. méghozzá úgy. de szerencsére már elmúlt a veszély. Nevetett. Egyetlen.teget az éjjeliszekrényre ejtve már töltöttem is egy pohár vizet a mamának. és leestem! De mindössze egy emeletnyire volt a felvonó teteje. Mielőtt beléptem volna. de belőlem is kitört a nevetés. amitől mindig ideges lettem. Másodpercek alatt kellett összeraknom a sztorit a fejemben. hogy az némely ponton egyezzen a Creevy által elmondottakkal. Képzeld. Miért ismer ennyire? Már az ábrázatom egyetlen rezdüléséből észrevette a fokozott érdeklődést. és én ma már ki nem teszem a lábam itthonról. úrrá lett rajtam a kerge tyúk kór. hisztérikus. Mint egy filmben. de a mama csak nevetett. folyamatos röhögés – azt hiszem. aki épp arra járt. És. amiért elkéstem! . mi történt valójában? – simogatta meg gyöngéden a karomat.Nem mondanád el. hála az égnek…de. Ismersz – mondtam lemondó sóhajjal. hogy egyben vagy. hogy adhatnám elő a történteket kíméletesen. remeg a kezed! Mondj el mindent! Sértődötten forgattam a szemeim. Elkapta a kezem. amit úgy szerettem. azzal a gyöngyöző kacagással. Kinn már sötétedik. – Azt látom. és nem tehettem róla. . akkor is megúsztam volna egy kartöréssel…gondolom – hadartam el egyetlen szuszra. a srác is eszméletlen volt? Én…igazából meg sem tudtam figyelni – motyogtam magam elé. – Vedd be ezeket! Bocsáss meg. Janey. ha nem húz ki engem Chris a liftaknából. Ez is biztos a sokk utóhatása. ha egyáltalán van ilyen.

hiszen így vagy te az én zseniális gyerekem.nehogy újabb kalamajkába keveredjem. egy fokkal heveseb ben a kelleténél. hogy meg is halhat. úgy érzem…és tudom. El tudtam viselni. Jaj. és minden hónapban más fiút. – Ott van Prissy. Jane – felelte csöndesen. és újra ötévesnek éreztem magam. ne mondj ilyet! – éreztem. hogy veszélyben forgott a testi épségem. Én hiszek benne. Szükséged volna szorosabb érzelmi kapcsolatokra. s lágyan megsimogatta könnyáztatta arcomat. az engem ért katasztrófák után végképp nem akartam belenézni. hogy egyre romlik az állapota. Ha hazahordanál egy tucat barátnőt. Bár…van egy olyan érzésem. nem voltam hajlandó szembenézni. Jane…nem hazudhatunk magunknak a végtelenségig – mondta fáradtan a mama. Ez nem igaz! – tiltakoztam. hogy beteg. hogy nem leszek mindig veled… Mama. kiabálni tudtam volna. hogy a könnycsatornáim működésbe lépnek. – Arra gondolok. ha olyan lennél. de azzal a tudattal. ta- . mama! Miért kell az ördögöt a falra festeni? Félreértettél. ahogy vagy…csak épp azt látom. Chris felbukkanásának mindkét esetben köze volt ahhoz.sóhajtott a mama. mint a többiek. toporzékolni. Jane…én. fehér kis keze a párnára hullott. Félre ne érts. és ilyesmikről beszélj nekem. Igenis hiszek! – hüppögtem. nem akarlak én megváltoztatni. nagyon kérlek. – Annyival nyugodtabb lenne a szívem. Ez pedig nagyon bánt. – És nem tűröm. hogy egyedül vagy. rosszabb napjain a mamám elém tartotta ezt a fájdalmasan igaz tükröt – ma. meg tudtam birkózni azzal. Tina és Creevy is… egyébként sem volna időm több barátra a munka. Időnként. mama. a tanulás. meg a könyveim mellett! Meg aztán…senkivel nem töltöm az időmet szívesebben. mint veled. hogy te is tisztában vagy azzal. hogy meg fogsz gyógyulni. Janey…. hogy feladd.

csak azt. Útközben felkaptam a nappaliban hagyott hátizsákom. Amikor megálltunk. Christ. hogy a sorok újraolvasása valahogy lekösse a figyelmem. Szétterítettem őket az íróasztalomon. és visszavarázsolja a szívembe a melegséget. Sóhajtottam egy nagyot. Látni akartam őt. és vártam valamire…valamire. amikor rájöttem. ahogy szeretnénk. s akár egy gyáva nyúl. és minden elkövettem. az erkélyről nézek rá a Fordra. ami itt van kinn. Túl nagy volt a sokk ahhoz. Erről jutott eszembe az autó. felálltam a mamám ágya mellől. hogy eddig soha nem érzett szeretetenergiát közvetít felém. Szeretetenergia. . ami a lényéből áradt. Amikor kiléptem. zuhogott az eső. mi történt vele. Talán a lelkem fázott. kiüresedett lélekkel bámultam a forgalmas utcát. Csak még egyetlenegyszer. hogy eliszkoljak a szobám biztonságos magánya felé. hogy ilyen jelentéktelen apróságokkal foglalkozzam. így arra gondoltam. s türelmetlenül rángattam ki belőle a nap folyamán teleírt papírokat. akiről a világon semmit nem tudtam. és beszélgetni sem akarok róla! – zártam rövidre a témát. ha…ha a dolgok nem úgy alakulnak. valaminek alaposan nekicsapódtunk és nekem azóta sem jutott eszembe megnézni. hogy vessek egy pillantást a viharvert járgányra.lán beszélgetnünk kellene arról. Eddig nem is vettem észre. amikor Chris mellett ültem az autóban. mert az a kocsi túlsó oldalát érinti. hallgattam az autók tülkölését. Remegtem még mindig. pedig a szobában egyáltalán nem volt hideg. Tanácstalanul. Én ezen nem akarok gondolkozni. Nem akartam lemenni az utcára. a cseppek a hajamra hullottak. mert akkor ismét bele kellett volna ütköznöm a mama fájdalmas mondataiba. innen nem is láthatom a sérülést. amit éreztem. hogy ez a szó szerepel a kifejezéseim igen dús tárában. Ahogy kihajoltam. A titokzatos férfit. hogy éled majd tovább az életed. Jól jött volna az a melegség.

elég. Ekkor vettem észre. és megint elkap. ahogyan a villám hasítja ketté a földet. ami a többemeletnyi mélységtől elválasztott. milyen érzés lehet az ugrás előtti pillanat egy öngyilkosjelöltnek… . A mama lekapott egy tiszta törülközőt a ruhaszárítóról. A manőver előtt vettem egy hatalmas levegőt. majd aggodalmas arccal a vállamra terítette.A gondolat úgy talált rám. Annyira kellett a lelkemnek a jelenléte. vagy kiültél az autópálya fölé a jegyzetfüzeteddel ihletgyűjtés címszó alatt…de mit akartál az erkély peremén lógva? Hát hogy hagyhatnálak így itt…? Remélem.Nem írhatnál vidámabb történeteket.Jane Andrews! – hallottam magam mögül a mamám kétségbeesett hangját. ne kezdd megint! – puffogtam.Ihletet gyűjtök! – mondtam nyomorult arckifejezéssel. de azért erőt gyűjtöttem az elrugaszkodáshoz. . mert melléd egy békehadtest is kevés volna bébiszitternek! . hogy elment az eszem. tehát nem eshet semmi bajom. a jó sorsom kegyes lesz hozzám. – Pihenned kéne! . amerre csak jár. én nem szóltam semmit. hogy képes voltam kihívni önmagam ellen a sorsot.Janey. ha most leesem. Máris biztos az esés. de a ruhámból is csöpög a víz. hogy már nem csak a hajamból. – Mi az ördögöt csinálsz te ott? . mama. majd ismét feltűnik a színen. majd egy csésze forró teát töltött nekem. Igazából ugranom sem kell. és maradhatok még.Kérlek. majd imbolyogva kerestem az egyensúlyom a keskeny peremen. – Én csak elképzeltem. Bíztam abban. ha elengedem a korlátot. majd rezignáltan visszamásztam az erkélyre.Nem kellett volna felkelned! – morogtam. Egy pillanatra meghökkentem: mit akarok én tenni? Biztos voltam benne. amikor virágkoszorúval a fejeden mentél iskolába. miközben visszatessékelt a szobámon át a nappaliba. és kicsit előredőlök. Jane? . . Egyetlen határozott mozdulattal vetettem át magam az erkély korlátján. De olyan ijesztő! Ennek ellenére bíztam benne.

szemében ott csillogott annak a lelkesedésnek a fénye. levegőtlen szobácska volt. kislányom! Mutatok neked valamit! Ezt próbáltam az előbb bevezetni valahogyan. A mama felállt az asztaltól. Mama. s rögtön láttam. Mama elhúzta a gardróbszoba függönyét. . amiket régebben készített divatházak számára. amíg ő kihozza. ha már a puszta érintésétől is remegni kezd a testem-lelkem? Biztosan nem olyan. Gondolatban még mindig kinn voltam az esőáztatta utcán. Chris Diamond ölelésében. olyanok. hogy tarkának tűnt. tartsam meg.Vissza kéne feküdnöd…. ha megígéred.Csak akkor. a mamám rajzai.korholtam. mama itt tartotta az anyagokat. amit lila függöny választott el az alkotótértől. Majd ha vidámabb lesz az életem – mondtam frappánsan. . szatén…jól ismertem mindegyiket. hogy ma már semmiféle öngyilkosjelöltet nem akarsz eljátszani! – kérte halvány mosollyal. pamut. Milyen lehet az ölelése. mint amikor Creevy Lorenzo félszegen magához szorított a Fordban. amit gyerekkorom óta olyan jól ismertem. én pedig követtem. amikor arra gondoltam. krepp. és a ruhák.. persze. A mama a varrószoba felé indult. Mindig fájt a szívem. . amikor bújócskáztunk. Valamikor gyerekkoromban járhattam ott benn utoljára. amiket mutatni szeretne. Most büszke mosollyal az arcán akasztgatta egymás mellé a vállfákat. és megkért.Dehogynem. a falakon sok-sok divatterv. Csakhogy egyedi modellek. legalábbis én úgy éreztem. Kicsi. hogy kicsit megszédül. Ruhák voltak. az volt. – De előbb gyere. tüll. de nem hagytad. de azért próbálta tartani magát. a padlószőnyegen annyi cérnamaradvánnyal. bársony. Jól emlékeztem a rengeteg különböző kelmére: selyem. A helyiségből nyílt egy kis gardrób. hány nő hordja egy-egy neves divattervező mögé rejtve valójában az én drága mamám munkáit. Egy önálló életet élő világ.

Nem fogom – suttogtam elérzékenyülve. majd még egyszer megcsókoltam az édesanyámat. Jane! Páratlan felelősségtudattal voltál jelen a saját kis világodban mindig is…ez az.Meseszépek – mondtam. hogy tudj ezekről. – Bocsáss meg. – Meg kéne szárítani! – tettem hozzá. Ne add olcsón. törékeny édesanyámat. úrrá lett rajtam a remegés. nem hagyhatsz itt. hogy a vörös nőkre bukik! – fintorogtam téglaszín ázott loboncomra mutatva. majd a ruhaköltemények felé pillantott. ez nem lehetséges! Legyen úgy. Jane! – mostmár a mama szemei is könnybe lábadtak. Jane.sorolta a divatházakat. mint a többi fiatal! Legalább ezzel a Chris-sel megvolt a telefonszámcsere? – kérdezte reménykedve. A Mara. – Egész biztos. hogy ne vessem le magam az erkélyről az . ami megijeszt. s végigsimítottam egy kifejezetten álomszerű. hófehér szaténruhán. Nem tudok mást örökül hagyni neked. és a fürdőszobába menekültem. el tudod őket adni. Ezek szerint a sorsom – vagy ki tudja milyen felsőbb erő. – Ezeket nem akartam már eladni. amiért rosszul reagáltam! Meg kéne már tanulnom felnőttként viselkedni… Sosem láttam még nálad felnőttebb embert. majd magamhoz öleltem az én pici. Janey! Hogy legalább te ne kerülj bajba… Értem – feleltem. Nem hiszem. hogy soha semmi olyasmit nem csinálsz. Ha én már nem leszek. a Shine Studio. Egyszerűen nem tudtam nélküle elképzelni az életem. hogy rögtön megvennék ezeket alapdaraboknak. Amikor ismét a tudatomba férkőzött. . – De mama. – Csak azt szerettem volna. hogy egy gyilkos kór tombol a testében. Neked tartogattam őket. – Ezeket mikor csináltad? Mióta nem vállalok egyedi megrendeléseket – vonta meg a vállát. még szorosabban hozzábújva. vagy Christian Bellini….azt akarta. ahogy mondod – felelte bölcsen.

biztosan túlműködött a sokktól. de biztos. hogy ma kétszer is jókor volt jó helyen – legalábbis az én szempontomból. Mindent tudtam. de a testét körülölelő lágy-puha fényt. álmatlan álomba.  Végtelen fénylő pontok tengere volt az ég. mert tudtam. s figyeltem a szélben hajladozó faágak árnyékát a szobám falán. Szívből sajnáltam. Azaz. A képtelenségeim este tízkor találtak rám ismét. .az a véletlen műve is lehetett. Elvégre. hogy megőrültem. elképesztően gyorsan közeledett a föld felé. Elkaptam a . mert másnap vizsgáztunk médiatudományból. olyan gyorsan. amikor összeütköztek.még elővettem a könyveim néhány órára.utcára. . az egyik lehullott. ami biztos alapon átnyálaztam az egészet még egyszer – közben elmajszolva három-négy közepes méretű mogyorókrémes kenyeret. Külső szemlélőként tekintve erre a szituációra. s akkor. úgy merültem mély. Miután megszárítottam a hajam. azt láttam. mintha csak fejbekólintottak volna. kicsoda Chris. a csillagok furcsa táncot jártak. Az. hogy csak a pillanat töredékéig láttam…aztán. mintha elsuhant volna egy alak az árnyékvilágban. valóban butácska ötletnek tűnt. Ide-oda röpködtek. amikor a nyakamig betakarózva kapcsoltam le a lámpát. Méghozzá úgy. egyféleképpen igen. Rendben is volna a dolog. két ragyogó kis bolygó már megint egymás felé tart. az ezüstösen csillogó szemeket sehogyan sem tudtam magamnak megmagyarázni. csúfos véget ér. Mire fölocsúdtam. és képzeltem ezt az egészet – csakis a fantáziám lehetett az oka.megjegyzem iszonyú sok időbe telt. ő is csak egy ember. S néha. mert kazalnyi van belőle. A főszereplők. én veszélyben vagyok? Honnan is tudná? Végtére is. hogy rögtön tudja. . Egyre álmosabb lettem.

Amikor mama bejött a kakaóval. míg a vízforraló dolgozott. én voltam az. Hiába imádom például a lilát. ha az ember vörösnek születik. meghibban- . s az egyik irányt változtatott. nem szeretném mindezt harsány. majd felvettem egy farmert és egy fehér gyapjúpulcsit. Ez volt az utolsó dolog. gyerekkorom óta mindennapos volt. amit jobb volna elfelejteni. hogy nem lehet. hogy a mozgásukat én irányítom a pillantásommal. ha fölvenném. amit nekem ajándékozott. mielőtt elhagyott volna bennünket – legalábbis állítólag. Szinte fájt. copfba fontam a hajam. hogy tegnap történt velem valami – valami. ásítoztam az ágyban. Így is mindig összesúgnak a hátam mögött. és vizsgakabalámat. Egyébiránt hihetetlen csapás a sorstól. hogy a fehéret és a feketét kedvelem leginkább. Még szerencse. Azzal a különbséggel. hogy a könyveimet. aki bevitte neki a teát. én! Rettenetesen élveztem a játékot. hogy némi vizet löttyintsek megviselt arcomra. A tekintetem még mindig kissé eszelősnek tűnt a tegnap átéltek miatt. A konyhába mentem. Kikászálódtam az ágyból. mert a búcsújelenetre nem emlékszem. Pici voltam még. milyen normális ez a reggel. ez a reggeli „ötpercezés”. de nem tudtam. kiröhögnének benne. Ám mióta gyengélkedett. ugyanis csak néhány színt lehet hordani. Pontosan olyan. és bambán bámultam kifelé az ablakon. Még öt percig nyújtózkodtam. amikor a varázslatos álmomból kiszakított az óra kíméletlen csörgése. ahogy hívtam.tekintetem. Gyorsan fogat mostam. mint bármelyik másik. hozzám nem illő színekkel tetézni. Késztetést éreztem arra. az apámtól ezer éve kapott plüssmacit betettem a hátizsákomba. Reggeli készülődésem véget is ért azzal. hogy beszéljek valakinek a történtekről. mindig kértem még egy kis időt az ébredezésre. aki nem hinné. Tudtam. majd a fürdőszobába mentem. Arra gondoltam. Ekkor vettem észre. nem is áltattam magam. egy kézen is bőven számlálható barátaim sorában ki lehetne az.

Az első ötletem az volt. Miközben ízesítettem a mama teáját. és egyetlen húzással benyeltem az instant kávémat. Nyolcra mentem suliba. hogy a cipőm nem száradt meg tegnap óta. és nem is kér érte hajmeresztő öszszeget. Talpraesett volt. hogy Brenda – a suli menőcsaja. Mama még aludt. hogy nem nézek se jobbra. . mert láttam. csak felsétálok a főlépcsőn. és amilyen halkan csak tudtam. Stella – no meg a körülöttük sertepertélő örökösen vihogó fiúk – egyetlen alkalmat sem hagytak ki. Ideges lettem tőle. Hé. hogy legjobb lesz. Még a végén a zártosztályon kötök ki. így. és ügyet sem vetek rájuk. de meggondoltam magam: a mama ezt a kocsit. Valószínűleg csak azért cikizett engem. arra a következtetésre jutottam. Mindig úgy néztek rám. hogy vállalva ennek következményeit. elhúztam a számat. jóképű. Andrews! – már a hideg is kirázott Matt Shelton hangjától. hogy metróval megyek suliba. se balra. mint egy bolygó hollandira.tam. a huszonegy évesek már kinőttek egymás cikizéséből. abba ezen a reggelen nem akartam belegondolni. amit még jobb napjaimon is rosszul viseltem. Eldöntöttem. hogy szekáljanak. Hogy ez nekem mibe fog kerülni. Brenda és kebelbarátnője. amikor bevittem neki a teát. így minden bonyodalom nélkül beértem az egyetemre. Az ember azt hinné. Elhatároztam. Gyors csókot leheltem a homlokára. és állandóan Brenda körül legyeskedett. felhívom Creevyt – talán ki tudja kalapálni valahogyan. ahogy mondani szokták – és a sleppje a főbejárat előtt álldogálnak szokásos cigarettafüstfelhőjükbe vonva. Amikor megálltam a parkolóban. noha félúton kicsit mérgelődtem azon. kiosontam a lakásból. majd letettem a forró bögrét. nem láthatja meg a házunk előtt. de ez a törvényszerűség a mi sulinkra nem érvényes. ha senkinek nem szólok a dologról. s a városnak ezen a részén leginkább tíz körül szoktak lenni fennakadások. A Ford így nappali fényben egészen rettenetes módon festett.

vagy legalábbis valami nagyon hasonlót. s talán igazuk is van. hogy…hogy ilyen hamar viszontlátlak! – hebegtem zavartan. úgy meredtem Chrisre. Nem csináltam semmit. ha nem vagyok itt. elsüllyedek szégyenemben. A látványt valósággal itta a tekintetem. – Mi történt a kocsiddal? Elég megviselten néz ki! Már alapból is! – kuncogott mellette negédesen Brenda. – Erről van szó? . Nem gondoltam. amitől egyszeriben felpattant a szemem. ha a lábaid elé néznél… Csak akkor látlak. mintha ufót látnék. de elhatároztam. Jane…most nagyon-nagyon beverted volna a fejed! – hallottam meg a bársonyos hangot. amikor hirtelen megérkeztem…valami sokkal puhábbra. nagyon rossz helyen verted volna be a fejed. Még a diplomaosztón is ennek az esésnek az emlékével fognak engem őrületbe kergetni. hidd el nekem. szeretetteljes volt. Különcnek gondolnak. elkerekedett szemekkel. Ha Matt Shelton sietett a segítségemre. de a tekintete kedves. mert sosem voltam a társaság kedvence. csak bejöttem a suliba… Jane. Már hallottam csoporttársaim újfent kitörő röhögését. Nem fájt semmim. A lábam pedig föl a nyakamba. mint a beton. az észre sem veszem játékot. hogy folytatom. Megkönnyítenéd a helyzetem. – Chris… Kértelek. Nincs mit tenni – a népszerűségi indexem már rég mínuszba futott. és tönkretenni az én büszkének szánt bevonulásomat. ha bajba kerülök – latolgattam. ahogy megcsúsztam a jégen! A fenébe! Volt képe befagyni. és ne hívd ki magad ellen a sorsot! – korholt. Felbátorodva válaszoltam neki. hogy vigyázz magadra.hogy a szívszerelme kedvére tegyen. Rosszulestek a megjegyzéseik. mégis úgy éreztem. Ekkora pechem nem lehet. azt nem élem túl. Ezt jól begyakoroltam az évek során.

hogy valakinek is a világon ne kellene Chris. mint ők. Persze. Sietős. könnyed léptekkel távolodott tőlem. majd megindultam a lépcsőn fölfelé. . mert többet ilyen nem fog hozzád érni…. majd elengedte a kezem. de azért szerintem én sem vagyok egy bányarém! Lehet. egész biztos. sőt. Mondjuk. mint a Brendáé. hogy nem – mondta. Aki már megint elment. de a szeme mosolygott rám. mint eddigi életemben összesen. ennek lelke is van? Már éppen eleget segítettél! – mondtam dühösen. na de enynyire… Nézzétek. Jane. hogy nem használok annyi flancos festéket. Csak úgy ukk-mukk-fukk.Állj fel. Nagyon remélem.tódította Brenda. félszegen fordult hozzám. A hónom alá nyúlt és felsegített a jégről. Chris valóban csodálatos. hogy gyönyörű. Csak álltam. hogy most fogok darabokra hullani az érzéstől. még az is meglehet! – kontrázott rá Matt. Úgy éreztem. kérlek szépen. mindjárt a nyála is kicsordul! – hallottam meg egyszeriben Stella Stevens gúnyolódó hangját. amit a lányok a fejemhez vágtak. mindig csöndesen szemlélődő típus voltam. Látlak még? – kérdeztem bizakodva. Egy másodpercig a karjaiban tartott. Iszonyúan sértette a hiúságom. mondhatni. Nem érdekelt. ami végigsöpört rajtam. majd kissé lemaradva a bandájától. Remélem. Nem tudom elképzelni. Ha elégszer elesik. de nincs is szénakazallá tönkremenve a hajam a hidrogéntől. és sarkon fordult. – Segíthetek valamit? Nem ütötted meg magad? Nocsak. és bámultam utána – az elmúlt huszonnégy órában többet álltam bambulva. Chris közelségét ők sem bánták volna. megjegyezted magadnak az ürgét. köszönés nélkül. Valami azt súgta. és menj be az iskolába! – sziszegte mérgesen. többé hátra sem nézett. Óvatosan! – kiáltotta utánam.

Mintha csak egy felsőbb erő próbálna kiiktatni. ha ilyen sokan beszélnek rólam. – Nem értem. inkább a tesztem megírására koncentrálok. akkor elérte a célját. Stella és Matt együtt voltak! Úgy együtt! Érted? Hármasban! – fejtegette megbotránkozó arckifejezéssel Prissy. egy eldurvult hétvégi buliban Brenda. Lehet. Ez kellemes gondolatnak tűnt. ha már harmadjára is megmentett a balesettől. Már megint túlműködik a fantáziám. Talán nevezhetem az egyetlen közeli barátnőmnek. De ha egyszer bosszant! Én a helyedben biztos behúztam volna neki egyet. és nap. ugyebár? Új bizakodás költözött a szívembe. Ám azt. mégsem anynyira rokonlélek. hogy a múltkor. hogy az elmúlt huszonnégy órában miért történt velem ennyi negatív dolog. olyan jóké- . Matantól hallottam. hogy a menők sleppje miért van mindig rám szállva. eltávolítani az útból. Priss! – sóhajtottam. s mosolyogva léptem be a vizsgaterembe – hiszen valamit csak jelenthetek neki. az ilyen ember hogy veszi a bátorságot mások cikizéséhez! Mintha bizony ő olyan büszke lehetne magára… Jaj. mint nap hangot ad annak: nem érti. szokás szerint jóval hamarabb eljutott hozzá a reggeli esésem híre. hogy ezt a státuszt őszintén neki tudjam adományozni. ha bosszant bennünket.De ismét itt volt. akinek érzem magam. Pedig igazán jószívű. hogy fontosabb vagyok annál a jelentéktelen egérkénél. amikor azt mondta. Persze.  Ebédszünetben Prissy Follows csapódott hozzám. Úgy döntöttem. végképp nem értettem. – Hagyjuk ezt a témát! Ha róla beszélgetünk. mint hogy találkoztunk volna.

hogy jobban élvezték volna. Nos. vagy ő belém. mint aki felsegített a jégről… Ó. Milyen? – kérdezte tőlem sürgetően. szóval ezt is hallottad! Brenda telekürtölte a fél egyetemet azzal. mi baj? A földön vagy még? – nevette el magát Prissy. Jane. Brenda? Rám? Ugyan miért? Mert egy járókelő felsegített a jégről? Elhiszem. Egyszóval. Véletlen felismerésem szinte ledöntött a lábamról. amikor épp ki akar nyírni a sors. amint Prissyvel átvágtunk az egyetem előcsarnokán. Mint egy őrangyal – ahogy ezt kimondtam. Mindig akkor bukkan fel.tépelődtem néhány másodpercig. szerintem irigykedik rád! Ezen nevetnem kellett. amikor tavaly biciklivel jöttem. hogy Chrisnek hívják. a torkomhoz kaptam. beavassam-e Prissyt a különös idegen furcsaságaiba. hogy milyen fantasztikusan nézett ki! Eldöntötte. . hogy egészen lesápadok a döbbenettől. Csak annyit tudok róla. Hé. Ez lehet a megoldás? Chris egy őrangyal? Egy hús-vér őrangyal? Lehet-e egyáltalán egy égi lényt hús-vér jelzővel illetni? A szívem a torkomban dobogott. – És ráadásul nem most láttam először. hogy addig járja az Uptownt. olyan érdekes. de aztán meggondoltam magam. éreztem. ha egyedül próbálok felállni. Az – húztam fel az orrom a plafonra pillantva. és olyan…. de izgalmas! Tegnap óta épp harmadjára botlottam belé. amíg újra bele nem botlik. és a farmerom szára a kerekek közé akadt… Tényleg olyan helyes volt? – kérdezte őszinte érdeklődéssel a hangjában barátnőm. Hú. és közben elesem még vagy kétszer! Sosem felejtem el a röhögésüket.pű pasi biztos nem fog többé hozzád érni.

de talán tudok vele valamit kezdeni. A nő nálam talán néhány évvel lehetett idősebb. egy halom pénzt lehet nyerni… Ó. Majd ha már kész íve van a történetnek. amilyen én vagyok. a készülő regényemhez. Különben is. Jenkinst láttam a hátam mögött. s már bele is kezdett volna a fantáziája eleresztésébe. vagy Prissy. ők néztek engem. a portás a fejét vakargatta. Mr. határozott orral – amolyan Antonio Banderas módra. Láttam a plázában egy felhívást. mit is akarhatnak ezek a nagyon előkelőnek tűnő emberek egy olyan kis senkitől. és szoros kontyba fésült fekete haja. Épp olyanok voltak. csak…valahogy sokkal szebbek. Keresik – nyögte ki meglepetten. félhosszú. Persze. a téma a divatos nő egy napja. A futurisztikus porta üvegkabinja előtt egy nő és egy férfi állt. mindketten dacosan bámultak az arcomba. mint én. legalább annyira nem értette a helyzetet. az egyik butik pályázatot hirdetett. ha nem halljuk meg mindketten a vezetéknevemet a hátunk mögül. A férfi latinos megjelenésű volt. Magam sem tudom miért. a következő napokban mást fogok írni. tetőtől talpig. majd fejével az egyetem fogadópultja felé bökött. Fekete ruhát viseltek. de tar- . komor. Butácska versenykiírás. Talán azon töprenghetett. Mikor olvashatom már el a kész fejezeteket? Hú…nem tudom. Néztem őket. alakja meghökkentően karcsú. a haja hullámos. Miss Andrews? Miss Jane Andrews? Gyorsan megfordultam. sötét szemekkel. Én is a bejárat felé pillantottam. csak…jött egy ötlet. Arckifejezése mosolytalan. ha egyszer én nyerhetnék egy halom pénzt…ábrándozott Prissy.Persze. átható kék szemei voltak. mint a filmekben a titkos ügynökök. talán akkor. az összhatásra pedig rátett valószínűtlenül magas sarkú ébenfekete cipője. egyszerre jóképű és ijesztő. és a suli öregebbik portását. Tudod. Kissé kétkedő arccal méregetett.

Valamiért taszított a közelségük. egy főiskolai előcsarnokban. mintha…mérgezne az aurájuk. majd annak rendje és módja szerint eliszkolt. bárcsak egy szemernyi jóindulatot felfedeznék. . Mímelt kedvességnek éreztem. ahogyan a kísértetek a mesékben. A társam pedig Nolessel. a suli aulájában álltunk – azaz elvileg nem történhet velem semmi különös. A portás időközben visszament a posztjára. A kékszemű nő valószínűleg átlátott a próbálkozásomon. Helló. ők annál jobban utáltak – legalábbis erről árulkodott a pillantásuk. mintha csak ólomsúlyt húznék magam után. Velem jössz? Nem is tudom. Jane…ismered ezeket az embereket? – kérdezte furcsa tekintettel Prissy. Jót akarunk neked. Bármennyire nevetséges volt is ez fényes délben. Lassan. jó. vagy valami ilyesmi. kívül-belül remegtem. igyekeztem nyugodtnak tűnni. tőlük úgy háromlépésnyire.tottam. Nem volt kíváncsi életem további alakulására. Ha meg akarnának ölni valamiért. oda kellene mennem hozzájuk. Nem – ráztam meg a fejem. Jane…ezek hozzád jöttek. majd játékosan rám kacsintott. átvonszoltam magam az előcsarnokon két érdekes vendégem felé. Nem kell félned tőlünk. – Victor vagyok. Minél közelebb értem hozzájuk. féltem tőlük. mondjuk a nő arcában! Ám ez nem történt meg. Jane – szólított a nevemen a férfi. Megálltam. Így maradt az egyetem. Ez van. Pedig fényes nappal volt. mert sosem járok sikátorokba. – De…azt hiszem. akkor elkaptak volna egy sikátorban. Na. A menzán találkozunk….mondta egy kisegér hangján Prissy. Nem túl idilli hely a halálra – márpedig látogatóim arckifejezéséből nem néztem ki semmi jót. mert telt ajka gúnyos kis mosolyra húzódott. Azt kívántam. erre nem lett volna esélyük. Helló – köszöntem nekik.

Rettegtem attól. Nolessel. Victor meglazította a nyakkendőjét. Rémülten pillantottam körbe a csodajárgányban. amit mondanak. Én őrültem meg. – Édesdeden varrogat otthon. de ez nem nagyon sikerült neki. Azonnal megéreztem az oldalamhoz nyomódó hideg fémet. majd rám mosolygott. Haza. mert nekem ma is haza kell mennem. Noles- . Remélem. Mi pedig azért jöttünk. fekete autóba. Miről van szó? Valaki be akar törni hozzánk? Vagy bántották az anyukámat? – szinte fojtogatott engem a jeges rémület. aki Victorként mutatkozott be. könnyedén indult el velünk az utcán. Már kezdtem megszokni. hogy figyelmeztessünk. suhanva. elegáns. Egy újabb ruhácskát az ő drága kislányának. amit sofőr vezetett. Kirázott a hideg. hogy vadidegen emberek a nevemen szólítanak. Jane. – Veszélyben vagy. ezeknek fegyverük van! Pánik félelem lett úrrá rajtam. csak azt ne! Anyádért ne aggódj! – súgta a fülembe Victor. A tekintetében ezúttal nem volt gúny. – Ne akard átverni önmagad! A probléma ennél összetettebb. mielőtt betuszkolt volna a főlépcső előtt parkoló hatalmas. hangszigetelő üveg választott el bennünket. Nolessel? Bűbájos! – kacsintott Victorra a hideg. Szentséges ég. mintha csak utoljára látnám. vagy a világ körülöttem? Én a helyedben nem nevetnék – szólalt meg először mély. nem.Kényszeredetten elnevettem magam. hogy ez így is van. majd szívélyesen belém karolt. és elhatároztam. mindent megteszek. Te is tudod! De ezt nem itt fogjuk megbeszélni! – Nolessel arca egyszeriben kedves mosolyra húzódott. búgó hangon a nő. próbált felém bizalmat sugározni. akitől vastag. Milyen aranyos. A kocsi lágyan. Butuska kislány – kacagott fel a férfi. nem bántották… Istenem. Kétségbeesetten bámultam vissza az iskola épületére. kékszemű nő. a mamámhoz.

Szektaszerűen működnek. mi a csodát akarnak tőlem? Én…nem értem ezt az egészet. Azért bólintottam. fogalmam sincs. Az arcomon sürgető kifejezés ült. és az ő megmagyarázhatatlan furcsaságai…. rémülten meredtem rá az ülésemről.sel pedig kényelmesen keresztbetette hosszú lábait. milyen az ilyen. lyukat vájva a bőrömbe. – Fel nem foghatom. mert nagyon féltem attól. Hová visznek? – kérdeztem remegő hangon. miért van szükségük éppen rá! – vetette oda fitymáló hangsúllyal Victornak. Nem sok hasonlót láttam még életemben. amit válaszként hallani fogok. Elmondanák végre nekem is. akiket a társam és én évek óta próbálunk elkapni. már tisztább a kép? Christopher. hideg tekintetét folyamatosan rajtam tartotta. Ez volt az a pont. Úgy nézett ki.mondta talányosan Victor. hogy Christopher az oka. Maguk ismerik Christ? – remegett a hangom. már ha én képes vagyok megítélni. Nézd. Jane – kezdett bele a válaszba Victor helyett a nő. Már nem nyomta az oldalamhoz a fegyvert. azokat is csak akciófilmekben. s határozottan hihetően. mint aki rögtön elővesz egy női magazint. aki cinikusan felnevetett. élvezve az utazást. amint ismét Nolesselre néztem. ahol elveszítettem a türelmem. Az ebédszünet végére újra itt leszel – mondta ezúttal mosolytalan arccal Nolessel. sok-sok időn át tudományo- . mindhiába. – Mi ügynökök vagyunk. Valóban egy igazi FBI kitűző volt. A kormánynak dolgozunk. és felsóhajtott. Csak kocsikázunk egyet. miközben én zihálva. Christopher egy bűnszervezet tagja – folytatta a nő komoran. És ha azt mondom neked. miért kell itt lennem. Eddig stimmel? Victor tüntetőleg elővett a zsebéből egy igazolványt. hiszen kíváncsi voltam a továbbiakra. – Egy bűnszervezeté. és egy tábla csokoládét. mintha még mindig ott volna. s elém tartotta. Titkos ügynökök. aztán visszahozunk az iskolába. de úgy éreztem.

ha elgondolkodik a hallottakon. hogy Chris rossz is lehet. de a szívem nem. Hát miért épp engem szemelne ki egy bűnbanda? Nolessel gúnyos mosollyal hajtotta oldalra a fejét. – De ez nem baj. gyarló emberek! Jane. akinek minden egyes kellemes húzása összehangolt csapatmunka eredménye… Szó szerint levegő után kapkodtam. Még a feltételezést is mereven elutasította – mindez dühödt kifejezésben nyilvánult meg az ábrázatomon. hogy mindig jókor vannak jó helyen…Nos. a lepukkant lakásunkon kívül semmink nincs. hogy eltereljék a figyelmüket. mintha csak belelátna a gondolataimba.san fejlesztett eszközökkel győzik meg az embereket. ahogy fújtatva hallgattam Nolesselt. egyelőre. Drága Jane. Elég. Tudom – kontrázta Nolessel. nem vagy te véletlenül gyorsolvasó? Nem tanulsz sokkal könnyebben. általam eddig érthetetlen dolgokra. és Chris nem angyal. hogy ők mások. ami folytonos cikizés formájában csapódik le rád? Ó. hogy anyámnak és nekem. ezek a bűnözők az erősségeid miatt vadásznak . A tudatom elfogadta a logikus érvelést. semmi más. akkor biztosan utánam nézett. Aki titkos ügynök. Legalábbis. Állítólag. vagy a csapatának nincs? Ha maga az FBI-nak dolgozik. magyarázatot adott bizonyos. Közben pedig kirabolják. a furcsán csillogó szemek. ami neki. itt az idő felébredned! Nem a romantikus hős angyalra bukkantál rá. A szívem nem volt képes befogadni a tényt. Az angyali ábrázat. Amit Nolessel mondott. hanem bűnöző. Csipkerózsika. Remek! Ha minden szó igaz. mit akarhat tőlem? Mi van nekem. Nem hisz neked – közölte tárgyilagosan Victor. mint a csoporttársaid? Nem irigyelnek kissé sokan az erős kisugárzásod miatt. akkor árulja el. Elkápráztatják őket. meggyilkolják őket…az egészet a pénz mozgatja. amit mondott. az. hanem a legmegátalkodottabb bűnözőre. a behízelgő modor. Tudhatja. különlegesek.

Ezüstszínű. Amit az imént hallottam. – Vagy ez csak a kandi kamerás showműsor? Nincs olyan szerencséd. amilyet a magukat divatosnak mondó korombeli lányok hordanak. az ép ésszel felfoghatatlannak tűnt számomra. Nolessel nevetni kezdett. mit akar ezzel Nolessel. Kényszeredetten elnevettem magam. s észrevettem. egy kis kék-fehér. ellenszenvesen rám kacsintott. Ezek szerint elfogyott a mondanivalójuk. és mi hamarabb ott leszünk. .Olyan nehezen tudom elhinni. azaz Christopher feltűnik a környezetedben. A következő pillanatban Nolessel egy kis dobozt húzott elő a zsebéből. .Tedd ezt el. hogy az elmúlt két napot csak álmodtam. hogy min. nagyon rossz. csak tűzd a hajadba. kislány – Victor már megint. akarnak téged. Nem értettem. a maga módján. s ez ki is ülhetett az arcomra. Reményvesztetten néztem ki az ablakon. ha a csat érintkezik a fejbőröddel. Ha újra veszélybe kerülsz. Nem értem. hogy közéjük tartozz! De mi itt vagyunk. és megvédünk tőlük! – vette át a szót Victor. majd gyakorlott mozdulattal felpattintotta. mert a magyarázat nem váratott magára. mint hogy kettőt pislognál. hogy időközben visszakanyarodtunk az iskola elé. Nem ébredtem fel. Egy hajtű volt benne. ha ugyan valóban ez az. . csillogó kristályvirággal.rád. Szerintem csak kínomban. de a hideg is kirázott tőle – pedig vonzó férfi volt. Fogalmam sem volt. El akarják venni tőled a normális emberi életet. mi olyan vicces! – duzzogtam. Jane – kérte. és elkezdtem csipkedni az alkarom. ízlelgetve az igazságot. A szerkezet akkor lép működésbe. Benyúltam a pulcsim ujjába. – Egy nyomkereső van beleépítve. Kezdtem biztos lenni abban. Olyan csiricsáré. Rossz jel. hogy ő ártani akarna nekem….mondtam leverten. Nem tudom miért. és felém nyújtotta. Kellesz nekik. Értetlenül meredtem rá.

félelmetes hellyé változott. hogy megfeledkezz mindenről. amikor megláttam a saját kezem. számomra ismeretlen – talán spanyol vagy olasz – nyelven káromkodott valamit. ahol Victor hozzám ért. Miután sikerült megtalálnom az egyensúlyom.Ő abban profi. hogy megtévesszen téged. és azon kaptam magam. csípő fájdalom okozza. Ezt soha ne feledd el. akkor egy seregnyi bűnöző les rám valahol. és mindenkiről. Magában halk. és kiszálltam. Végül erőt vettem magamon. Borzalmasan festett. forgattam a kezemben a giccses csatot. miközben beszállt Nolessel mellé az autóba. Egy ideig csak álltam az egyetem főbejárata előtt. A következő másodpercben már felfogtam. azon töprengve. amit ezek az emberek állítanak. ha Victor nem ragadja meg a karom. Ott. amikor róla van szó! Ha túl közel engeded magadhoz. a kezének nyomán gyakorlatilag eltűnt a pulóverem anyaga. s valami orrfacsaró szag. és aki eddig fontos volt az életedben…még édesanyádról is – tette hozzá Nolessel. pont úgy. amit akkor éreztem. mint aki nem tudja a hallottakat feldolgozni. hogy valami miatt nagyon rossz a közérzetem. képes úgy behálózni. Elvégre ki vagyok én? Béna Jane New Yorkból. elengedte a kezem. és valószínűleg hasra is vágódtam volna. s a bőrömet mintha csak mélyen kiégették volna egy-egy cigarettacsikkel. hogy az. Természetesen kibicsaklott a bokám. amikor a lábam a kocsi és az út padkája között földet ért. ki tudja miért. majd megkerülte a kocsit. A legjobban attól rettegek. Számomra a világ az elmúlt két napban egy sötét. és hátrébb húzódott. Pár percig habozva. hogy mindezt az alkaromból sugárzó égető.. hogy . Gondolataim szüntelen áramlását a fájdalom vágta ketté. Ez az egész csak egy rossz álom lehet. vajon hogy élhetek ezzel a tudattal tovább? Hiszen ha igaz. Victor kiszállt. és kinyitotta előttem az ajtót. egész biztos. Nem értem. Csaknem felsikoltottam. mozdulatlanul ültem. ami. Jane.

A kezem egyre elviselhetetlenebbül sajgott. Lehet. A porta. . megbomlott elmém képzelgéseinek közepette. s minden. csak gonosz lidércek játéka volt. hogy minél előbb elérjem a mosdót. ami történt. hogy Christ csak hallucináltam. mint ahogyan én szoktam az autómmal a járókelők mellett. ha akarok. akik beköltöztek a koponyámba. a kezemet pedig én magam égettem meg. őrült. Még sosem vettem észre.megőrültem. ahogyan Nolesselt és Victort is. és víz alá tarthassam a csípő-égő bőrömet. miközben eszelős tempóban futottam fel a lépcsőn. hogy ilyen gyorsan tudok futni. majd az egész aula úgy húzott el mellettem.

vagy épp az életükre törnek. miközben a gondolataim végig máshol jártak. ha nekem egyáltalán nem volt szimpatikus. Igaz. ő is belvárosi senki volt a maga nemében. utálatomban az is szerepet játszhat. a képességeim miatt. hogy pont én. különleges vagyok. Gépiesen jegyzeteltem egész nap. Hát. fejezet PONT. MINT NEO Aznap délután rezignáltan. még akkor is. akik ártatlan embereket hálóznak be. Még szerencse hogy filozófia volt – túl nagy figyelmet nem követelt. valóban nem voltam. hogy világéletemben irigyeltem a hollófekete hajjal megáldott. Persze. a belvárosi senki kerültem hasonló helyzetbe. még akkor is. A Nolessel nevű ügynöknő nagyon őszintének tűnt. Próbáltam megnyugodni. kékszemű nőket. hogy az utolsó két nap történéseit képzeltem csupán. Keanu Reeves alkotott belőle valami különlegeset… Visszacsengtek a fülembe Nolessel szavai. Áldásnak tekintettem a sorstól. valami maffia csoportosulás tagja. amikor róluk beszélt. Igyekeztem ennek betudni az ellenszenvet. s hallgatni Nolessel óvó szavaira. Elvégre mi érdeke fűződne egy FBI ügynöknek ahhoz. Azt mondta. Próbáltam elszakadni valahogyan az eseményektől.3. hogy gyorsolvasási tudományomnak hála. ahogy elhagytam a suli épületét. s megbeszélni önmagammal: Chris valóban egy közönséges szemfényvesztő. de úgy gondoltam. iszonyú könnyen tanulok. Azt hinni. ennyi jár az . hogy félrevezessen egem? Azon viszont csodálkoztam. mint mondjuk Neo a Mátrixban. s ennek az egésznek nem lesz folytatása. hervadtan léptem ki az utolsó előadásomról. ha én magam nem vagyok tisztában ezzel.

Elhatároztam. a történteket nem álmodtam. Hogy ilyen alkalmazásfejlesztések léteznek. a felsőbb erők. ahogy azt Nolessel akarta. Én mégsem tudtam megnyugodni. hogy ezt megtegyem. Például az.olyan csapások mellé. miközben szájhúzogatva vettem tudomásul. Isten őrizz. Victor pedig megátalkodott arccal követné. már-már meghökkentően nagy lélekjelenlét – most Chris különlegességeire gondolok. amik nem igazán segítettek nekem az elvonatkoztatásban. szivárványszín fényburokba bugyolált test. úgy. Még a gondolat is borzasztó. . Persze. Ez is egy magyarázat. . ráadásul levedzett. De nem voltam elég bátor ahhoz. Ilyen körülmények között pedig igazán nehéz volt visszalendülni a normális kerékvágásba. ami egyértelmű bizonyítéka volt annak. hogy a mama otthon véletlenül ezt tűzze a hajába – szegénykém sokkot kapna. Történtek azonban dolgok. hogy jól megtapossam. de a következő jelenségekre nem: csillámos szemek. .még mindig nagyon fájt. vagy sem? Én eddig csak filmeken láttam hasonlót. Számomra ez volt természetes. S akkor itt van még Victor forró érintése. mint a kis mellek. Mindenre találtam magyarázatot.a kocsim oldalát nem kalapálták ki. Legszívesebben földhöz vágtam volna. biztos. menjen csak tönkre az egész nevetséges kütyü.ha ugyan vannak olyanok. ami biztos. hogy a karom – ott. csak ezt az egyszerű emberek előtt titokban tartják. ami korántsem a szó érzéki értelmében értendő. ha a következő pillanatban Nolessel a macskanő lábaival beugrana az ablakon. Levert hangulatban nyitottam ki a Ford ajtaját. hogy a tudomány ma már mindent képes megoldani. s mindig természetfeletti lények vonatkozásában. és a vörös üstök. különben kitörne a tömeghisztéria. akár egy égett seb. ahol Victor egy pillanatra megérintette. magamnál fogom hordani. könynyen lehet. Újra és újra a giccses hajcsatot markoltam a kabátzsebemben. .

s a vízbe ejtette a kezében tartott rongyot. Nem túl lelkes.Sokat megélt járgányom és én. alaposan lesérültünk. Mielőtt visszaköszönhettem volna. Már amikor bekanyarodtam. esetlenül magához ölelt. Szóval. a parkolóban. Creevy. Olaj és benzinszagot árasztott. most nem a háromnapos ásás utáni állapotra gondolok. Az épp kényeztetett verda feltűnő. ha magukra öntenek egy liter pacsulit? Szerintem a természetes illatoknál nincs vonzóbb. mert valamit kezdeni kellene a kocsimmal. Most üldöz a balszerencse. de nem tudtam volna megmondani. Szia Creevy! Nem gondoltam volna. amikor hazafelé tartottam. hogy épp megtölti valakinek az autóját. ismerős darab volt a maga vérvörös színével. sápadt arcomat Creevy a csodajárgány ablaküvegében látta meg először. Reggeli terveimnek megfelelően egyenesen a benzinkútra hajtottam. – Azért jöttem. láttam. majd akkurátus mozdulatokkal elkezdi mosni a szélvédőt. hogy ilyen hamar újra látlak! Jesszus. Tudod. Jane! – nevetett hitetlenkedve. hogy férfiasabbak lesznek. – Liftbeesés. elhasalás ilyen rövid idő alatt…hogy van ez? Én sem értem – vontam meg a vállam. – Máskor egy év leforgása alatt nem bénázom ennyit. Tény. mint egy hercegnővel. Hé. Ez van. miért van bekötve a kezed? Csak elestem. Janey! – őszinte örömmel fordult felém. a szokásos – hazudtam szemrebbenés nélkül. Valaki balról belém szaladt tegnap. így oldalt álltam meg. Persze. hol láttam már. s kicsit beljebb húztam a karomat a dzsekim ujjába. Meg tudnád csinálni a héten? Hogy te mekkora szerencsecsomag vagy. Miért gondolják a fiúk. ami furán keveredett össze a szerintem túl erős parfümmel. Nem volt szükségem benzinre. ahol Creevy dolgozott. meg tudnád csinálni? . hogy Creevy úgy bánt vele. koccanásos baleset.

rekedtes női hang. Biztos voltam benne. Nem vagyok az a fajta. miközben körüljárta a kocsimat. – Nem akarok neked tartozni! Ugyan már! Eljössz velem moziba. – Szóval…Creevy. . hol láttam a csicsás kocsit. Ugyan már! – nevetett fel harsányabban a kelleté nél. mit lát bennem. fel is ismert. Creevy? Most meg miért vágsz olyan arcot. – De jó! Így a mama talán nem veszi észre az egészet. Nem tudom. de esze ágában sem volt köszönni. nem túl vészes. A szőke ciklon. természetesen.morogtam az orrom alá. aki a fiúknak tetszik. persze. nem izgatja föl magát feleslegesen…de. befejeznéd a szélvédőm mosását? Ez így tiszta maszat! Nem tudok elindulni! – harsant egy nagyon is ismerős. hogy tényleg szánalmasan festhetek. – Csak nem gondolod. ha csak jövő héten tudnám kifizetni a javítást? Ha megkapom a pénzem a kajáldában. meló után rendbe teszem – ígérte Creevy. Tényleg megtennéd a kedvemért? Már ma? – ragyogott fel az arcom. igazán kedves tőled. Már magától is elég rámenős. aki tüstént pattant. nem volna gond. Már tudtam. de nem fogadhatom el – mondtam határozottan. Brenda Robertsé volt. és azon törtem a fejem. abból talán le tudok csípni valamenynyit. – Úgy látom. épp tőled? Creevy. sőt. és le van tudva… Ettől féltem…. A világért sem akartam bátorítani Creevyt. Hé. tudtam. mit mondhatnék most. hogy egy félórás munkáért pénzt kérek.Ha ma itt tudod hagyni. hogy csoporttársam meglátott. várakozó arckifejezéssel nézett Creevyre. mintha citromot nyalogatnál? Uh…te aztán tudsz bánni a szavakkal! – vontam fel a szemöldököm.

Valószínűleg sokat rontottam volna a sportautós bevonulásán. Ám ezúttal nem volt vele a szokásos sleppje. Csupán Matt Shelton lépett ki mögötte a benzinkútról, s félszegen megállt a csodajárgány mellett. Brenda halkan odavetett neki valamit, majd sietősen elindult tűsarkain a mosdó irányába. Fel nem foghatom, hogy lehet ilyen cipőkben közlekedni, és életben maradni. Brenda tud valamit, amit én nem. Egy pillanatra feltámadt bennem a mélyen szunnyadó nő, és szemügyre vettem ormótlan bakancsom. Hogy úgy mondjam, meglehetősen funkcionális volt. Helló – mondta valaki halkan, közvetlenül mellet tem. A hangra összerezzentem, ami nem csoda az elmúlt napok eseményeit tekintve. Kissé riadtan kaptam fel a fejem. Matt állt velem szemben, arcán félénk kis mosollyal. Az első gondolatom az volt, biztos jól be lehet szívva, hogy véletlenül megismert. Szia – köszöntem, miközben segélykérőn Creevy felé pillantottam. Mindhiába, mert a benzinkutasok hőse még mindig nagy elánnal pucoválta Brenda autóját. Matt jóképű srác volt, zavarbaejtő pillantással. Sokat nem tudtam róla, csak annyit, hogy a szülei nem túl gazdagok, s azért lóg mindig a Brenda-bandával, hogy kompenzáljon. Pedig az adottságait tekintve nem volna erre szüksége, legalábbis szerintem. Álltam vele szemben, várakozó arccal, és fogalmam sem volt, mi lehet az oka annak, hogy leszólított. Jobban vagy már? – kérdezte hirtelen. Eddig is nagyon jól voltam…- élből undok módra reagáltam, mert a szavai eszembe juttatták a reggeli kínos esést. – Nem röhögtél még rajtam eleget? Én soha nem is röhögtem rajtad. Azért mindig csatlakozol a kóroshoz. Velük lógsz – vontam meg a vállam. – Nekik pedig a fő elfoglaltságuk engem szekálni. Tehát jobban tennéd, ha visszamennél a

kocsijához, mert ha meglátja, hogy velem beszélsz, még a végén kitesz a klubból… Brenda csak szeretne olyan lenni, amilyen te vagy. És Stella is. Meg a többiek – mondta határozottan, s úgy láttam, bosszankodik. – Van két fontos tulajdonságod, amiket ők hírből sem ismernek: tehetség és tartás… Zavaromban felnevettem, mert Matt sötét szeme őszintén fúródott az én tekintetembe. Ma már az ilyesmi nem fontos…- feleltem, de azért büszkén felvetettem a fejem. Elhatároztam, hogy állni fogom a sarat Mattel szemben, s nem hagyom, hogy holnap meg azon röhögjön a bandájuk, hogy elalélok, ha csak egy férfi a közelembe jön. Mert nem vagyok hozzászokva. Hát valóban nem vagyok, de ezt másnak nem kell tudni. Miért nem vagyok? Nos, azért nem, mert a szerelem érzése már évek óta nem érintett meg engem. Anélkül pedig számomra nem működik kapcsolat. Az első barátom, - akinek mindenemet odaadtam, de tényleg, - egy Brendához hasonló cicababa miatt dobott engem a tizennyolcadik születésnapomon. Legalább egy évig tartott, mire kihevertem a csalódást. Nem, nem hiányzik semmiféle románc. Az élethelyzet, amiben most vagyok, nem teszi lehetővé, hogy még egy férfi miatt is idegeskedjem. Nekem fontos – mondta komolyan Matt. És ezzel mit akarsz mondani? – kérdeztem türelmetlenül. Azt, hogy veled, sokkal szívesebben mennék moziba ma este, mint a bandával – Matt úgy darálta el egy szuszra a mondatot, mintha valaki épp pisztolyt szögezne a tarkójához, én pedig köpni-nyelni nem tudtam. Hogy Matt Shelton, az egyetemista lányok álom pasija moziba hív, épp engem? Ezt a lehetőséget nem tartottam túl reálisnak, s nem túlzok, ha azt mondom, úgy néztem Mattre, akár egy marslakóra. Persze az, hogy esetleg végigvonulhatnék mellette a plázában egy fokkal csinosabb cipő-

ben a túrabakancsomnál, irigykedő tekintetektől kísérve, nem tagadom, vonzott. Talán ha mindez néhány hete történt volna, megbizseregtetett volna valamit a lelkemben, de most…legnagyobb csodálkozásomra egy porcikám sem kívánta a mozit Mattel. Mit szeretnél megnézni? – kérdeztem higgadtan. Az új Scarlett Johannson filmre gondoltam – felelte lelkes mosollyal. – Egy fiatal divattervezőről szól, és úgy hallottam a te anyukád is ilyesmivel foglalkozik…egyszóval, csak gondoltam, talán érdekelnek téged a ruhák. Ezen nevetnem kellett, s elértem, hogy Matt volt az, aki zavarba jött. Egyik kezét a zsebébe dugva egyik lábáról a másikra állt, s megpróbált az arcomban olvasni. Te tényleg azt gondolod, hogy engem érdekelnek a ruhák? Nem – sóhajtott. – de kellett valami jó szöveg, hogy el gyere velem… Sajnálom, Matt, de nem mehetek – mondtam határozottan. – Haza kell mennem a mamámhoz. Jane, nem vagy már hatéves! – nevetett fel cinikusan. – Inkább mondd azt, hogy nem bírod a képem! Inkább azt mondom, hogy van egy negyvenöt éves rákbeteg anyám, akinek lehet, hogy csak hetei vannak hátra, és szeretném a lehető legtöbb időt vele tölteni! – fakadtam ki durván, de már meg is bántam. Matt szörnyen érezhette magát a tapintatlansága miatt, legalábbis az arca erről árulkodott. – Bocsáss meg, Matt! Egy kicsit ki vagyok készülve. Nem, sajnos nem aktuális most az időpont a mozira. De azért kíváncsi vagyok, hogy jutott eszedbe éppen engem elhívni…? Fogalmam sincs – bukott ki belőle, majd elnevette magát. Így még vonzóbb volt, kicsit olyan, mint Joey a Jóbarátok sorozatban. De valahogy rám nem volt hatással. Nem is értettem. – Ma reggel, amikor az a hapsi felsegített téged a jégről, és rád néztem…lehet, hogy furcsán hangzik,

de mintha eddig nem láttalak volna igazán. Úgy megtetszettél… Megtetszettem…hát, ez jó – bólintottam kissé határozatlanul. – Ez különös… Szerintem is az – ismét mosolygott, majd bátortalanul felém nyújtotta a kezét, és megsimogatta a vállam. – Azért, ha rendeződtek nálatok a dolgok, és rendbejött a mamád, remélem, nem mondasz majd nemet. Matt Shelton, az optimista szerepében. Mintha meg sem hallotta volna, hogy a mamámnak rákja van, és nem náthája. Nem tudtam rá haragudni, hiszen éreztem az őszinte közeledést. Lassan bólintottam egyet, mert nem akartam elvenni a kedvét. Lehet, hogy csak azért vagyok rá érzelmileg immunis, mert nagyon is összecsaptak a fejem fölött a hullámok az utóbbi időben. Más esetben talán táncra is perdülnék az utcán, hogy Matt moziba hívott engem. Bárki más a helyemben gondolkodás nélkül mondott volna igent. Azért, addig is, ha valamiben segíthetek…itt vagyok, Jane – mondta gyöngéden, majd elindult az utca irányába. Ezek szerint úgy döntött, nem megy Brendával. El tudtam képzelni, milyen arcot vág majd, amikor előkerül a mosdóból, és Mattet sehol nem látja. Creevy időközben már az autó lámpáinak üvegét is lemosta, mintha csak az élete múlna azon, hogy ragyogjon. Csoporttársam miniszoknyás lábai, úgy gondolom, az ő esetében is megtették a hatást. Elérkezettnek láttam az időt egy gyors lelépésre, így átszaladtam a parkolón Creevyhez, és egy cuppanós puszi kíséretében köszöntem meg, hogy rendbe hozza az autómat. Már mész is? – kérdezte reményvesztetten. – Abban bíztam, hogy meló után nyélbe üthetjük a mozit. Egy Scarlett Johannson filmet néztem ki. Bírnád. Az égnek emeltem a pillantásom. Istenem, mi van ma? Tessék?

Semmi, Creevy, csak hangosan gondolkoztam. Fáradt vagyok, és rettenetesen fáj a kezem. Hazamegyek, borogatom és megpróbálom tisztességesen kialudni magam. Az talán segít – s remélem, tettem hozzá magamban, hogy segít meg nem történtté tenni életem legújabb hajmeresztő eseményeit. Megmarkoltam a csillogó csatot a zsebemben. Sajnos nagyon is valódinak tűnt. Még mindig. Persze, Janey, menj csak! Ha kész a kocsid, hazaviszem, és majd becsöngetek hozzátok a kulcsokkal – mondta lemondó sóhajjal. – De aztán bepótoljuk valamikor, ugye? Valamit valamiért – ígértem szívélyes mosollyal, majd ismét a vállamra kanyarítottam a táskám, és elindultam a metró irányába. Épp arra, amerre Matt sietett el néhány perccel korábban. Csodálom, hogy Creevy annyira elmerült a kocsimosásban, hogy észre sem vette a beszélgetésünket. Nem voltam nyugodt. Bármerre mentem, vibrált a levegőben valami különös, valami nem megszokott, megnevezhetetlen, kitapinthatatlan furcsaság. Az emberek megbámultak. Rám mosolyogtak. Egyetlen nap leforgása alatt két fiú is moziba hívott, ráadásul ugyanarra a filmre. Egy FBI ügynök, a ki tudja, milyen kütyüjével megégette a karom. Már nem jön be nekem Matt Shelton, akinek régebben a puszta jelenlététől is készen voltam, és nem képes engem zavarba hozni senki. Egyszóval, úgy tűnik, a világ teljességgel a feje tetejére állt. Éreztem, hogy Chris Diamond az, aki mindenre magyarázatot tudna adni. Csakhogy eltűnt, immár harmadszor, és nekem fogalmam sem volt arról, hol keressem. Keressem egyáltalán? Nem tudtam eldönteni, Nolessel és Victor látogatása óva intés volt, vagy fenyegetés, ultimátum. És ha nem működöm együtt velük? És ha nem teszem a hajamba a nyomkövető csatot, amikor Chris megjelenik? Akkor mi lesz? A válasz ott volt a lelkemben. Abban a re-

keszben, ahol a félelmeimet tartottam. Pontosan tudtam, hogy Nolessel és Victor megtalálnak, ha akarnak – csattal, vagy csat nélkül, teljesen mindegy. Ha Christopher veszedelmes bűnöző, akkor valaki magyarázza meg nekem, engem miért az ügynököktől ráz ki a hideg?  Nem lesz ez így jó, Jane! – mama homloka ráncba szaladt, s az enyémhez annyira hasonló zöld szemei az arcomat fürkészték. Zavartan turkáltam a csirkés-gombás pennémben, mert pontosan tudtam, mi következik. Nem értem, miről beszélsz – mondtam ártatlan arccal. Ne játsszuk ezt, kislányom! Huszonegy éves vagy, és minden este itthon ülsz velem. Olyan vagy, akár egy nyugdíjas. Biztosan te is hallottál már öreg lelkekről –érveltem. – Lehet, hogy ez már a ki tudja, hányadik életem… Jane, ez nem vicces – a mama letette a villáját. Farkasszemet néztünk. Szerinted, mit kéne tennem? – kérdeztem türelmetlenül. Élned kéne, Jane! Azzal az én helyzetemen semmit nem segítesz, hogy itthon ülsz, és fogod a kezem! Akkor is pontosan tudom, hogy szeretsz, ha néha egy kicsit mered magad jól érezni! Azt ne mondd, hogy te uszítottad rám Creevyt, és Mattet is… Ki az a Matt? – mosolyodott el a mamám. – Nem ismerem.

és Chris? Akiről tegnap beszéltél? Ő pedig már történelem – sóhajtottam. hogy igazad van. No. így lecsúsztam a padlóra. abban a tudatban. hogy a végén még jól is fogod érezni magad! Hát jó – mondtam egykedvűen. Ennyi atrocitás után ki vágyna másra? És a barátnőd. Nem. de miért…? Rosszat sejtek! Mert moziba mentek ma! – nevette el magát a mama. ő ugye még nem történelem? – kérdezte a mamám. Jane.Nem lényeges. s akár kislány koromban. ne nézz már így rám! Magadtól sosem mennél. még akkor sem. Kívántam az egyedüllétet. A gyógyszerek. ha vágysz erre. s összegyűrtem a szalvétám. – Felhívtam Prissyt. akár egy kuli. hogy sajgó karomra végre hideg borogatást tehessek. minden kerekdedsége eltűnt. már-már valószínűtlenül karcsú. mert egyetemista létedre nem úgy élsz. de most valahogy nem esett jól a vacsora. odamentem hozzá. mindent elintézel nekem is…kérlek. Úgy éreztem. Vékony volt. menj el! A kedvemért! Lehet. miért csináltad ezt? – egyszerűen képtelen voltam elrontani az örömét. és arra. hogy jöjjön érted nyolcra! Jaj. Jane! Én remekül el leszek itthon. mert bűntudatod volna miattam! Ne legyen. s magamhoz öleltem. Mióta lebetegedett. dolgozol. Egy jó zuhanyra vágytam. – Lehet. Azért. Prissy. ahogy kellene! Tanulsz. Megkerültem az asztalt. Ő az egyik csoporttársam a suliban. a nyugalmat. az ölébe hajtottam a fejem. Tésztaimádó vagyok. túl szoros ölelésemmel menten összeroppantom az én madárcsontú mamámat. hogy a kislányom végre kicsit jól érzi magát… Jaj. mama. . és mióta a lakáshoz vagyok kötve. a kemoterápia nagyon sokat rontottak az étvágyán.

És különben is! Erre egyszerűen nincs magyarázat! Nincs az az isten. Ráfért volna már a nappalinkra . – Apádnak volt ilyen szép bronzvörös… nagyon különleges árnyalat. Jane. aki mindkettőnket elhagyott. Majd te is rájössz. Arról nem beszélve. Jaj…többek között ezt a tulajdonságod is tőle örökölted. – Fel nem foghatom. akik egy életre a lelkünkbe égnek. Akkor talán nem lógnék ki ennyire a sorból. hogy kipróbálom a feketét. Mai napig azt érzem. mert apámtól örököltem. hogy amikor végigmentünk együtt az utcán…atya ég. mi mindent örököltem még tőle! – fintorogtam. amiért én magára hagynám a gyerekemet. Pláne utáltam a hajam színét azért. Vannak emberek. s mást a szeme. Attól az embertől. hogy ne fájjon annyira az árulása.Milyen szép a hajad! – suttogta. édesapád távozásának nem egy másik nő volt az oka. Elég. hogy sosem fogod átfesteni! Nem fogom – hagytam rá. Ígérd meg. Őt nem lehet elfelejteni. hogy nem haragszol rá. Valami sokkal súlyosabb dolog szólította el őt a családjától… Szerintem te csak áltatod magad – mondtam kíméletlenül őszintén. Jane. – Álmokat építettél magadban róla. Nekem ilyen volt a te apád. mást mondott a szája. hány asszony cserélt volna velem! Olyan szeretettel beszélsz róla. nem akarom meghallgatni. – Szoktál még gondolni rá? Apádra? Igen. mama! – csattan tam fel. pedig valójában terveztem egy ideje. amikor itt hagyott bennünket. s ujjaival a fürtjeim közé szántott. majd fölálltam és levertem a nadrágom térdéről a port. ha igazán szerelmes leszel. a történtek után… Amikor elment. a páromat! Olyan fiatal vagy még Jane…az igazságérzeted pedig a plafont verdesi.

mint Christopher szemeiben az ezüst pontocskák. Igyekeztem nem dühös lenni a mamámra a naivitása miatt. majd gyorsan szárazra dörzsöltem a testem. Elhatároztam. Ez nem volt nehéz. nem számít. Laza mozdulatokkal beletúrtam az egyik faliszekrénybe. Még hogy keressem meg az apámat! Már a gondolat is irtóztató. A forró vízsugár jólesett a testemnek-lelkemnek. majd elindultam a szobám áldásos magánya felé. Hát. . vagy lófarokba kötve lóg a hátamra. Elképzeltem. milyen volt! És Jane… egy nap majd szeretném. hogy kezdek valamit a hajammal. mire a végére értem. és emberi ábrázatot öltök. A kötelékek… nagyon fontosak. s a vízzel együtt távoznak az örvénylő lefolyóba. csúf sebet a karomról. Jó. Egyenként szedegettem ki a kis színes tűket. Egyébként milyen filmet fogunk megnézni? Azt a divattervezőset – mosolygott lelkesen.egy porszívózás. ugyanis a fejemen egy komplett őserdő található. ha már idecsődítetted Prissyt. Már untam – s gyanítom. Miután jókora sebtapasszal eltüntettem a még mindig levedző. majd egy nap – vetettem oda. ha öltözködésre csak néhány percem marad. ahol anyuval a hajcsatokat tartottuk. Egyáltalán nem voltam rá kíváncsi. tincsenként csavartam fel a kontyom – teljesen elfáradt a kezem. ha megkeresnéd az édesapádat. így úgy határoztam. ahogyan a stressz szúrós. mert mindössze húsz percem volt nőt faragni magamból. eldöntöttem. – Most megyek. hogy lassan fogok zuhanyozni. szabad szemmel nem látható szemcséi elválnak a bőrömtől. mire megérkezik Prissy. gyorsan elterelem a figyelmem. ez remek! Majd meséld el. A meleg víztől kómásan szálltam ki a zuhanykabinból. A lámpa fényében pont úgy csillogtak a vízcseppek. fekete. mások is – hogy csak úgy szabadon.

Akkor miért használtad a csatot? . . .Nem használtam a csatot…. ezt pedig a többi hajcsat közé dobta…magyarázkodtam. jégszemű – mert igen.Hol van? – kérdezett vissza komoran. Az ajkai ismét cinikus mosolyra húzódtak.Hogy… hogy… hogy kerül maga ide? – kérdeztem remegő hangon. Ahol. miért. mert nem egészen szokványos. Talán. hanem ki. egy pillanatra úgy éreztem. megállt a szívem az ijedtségtől. jégszemű. magam sem tudom. A mama valószínűleg a szennyesbe tette a dzsekim.tiltakoztam hevesen. – Szóval.Én reggel óta színét sem láttam – mondtam elkerekedett szemekkel. és ismét az ő oldalán állsz? Nem állok senkinek az oldalán.Hanyagul magamra tekertem egy törülközőt. Meredt szemekkel néztem. Nem lehet. mert ismét nagyon féltem. Ügyelhetnél jobban is a dolgaidra.Nem mi. A szobám falán található tükörbe pillantva vettem észre.Uh…ez baleset volt. életemben háromszor láttam. mi ez az egész – sziszegtem dühösen. Jane! – kért nem túl szívélyesen. Christopher. majd mezítláb beslattyogtam a szobába. . lazán keresztbetett lábakkal. nincs itt Christopher. akit keresnek. természetesen. amit Nolessel rám tukmált. – Ez az elszámoltatás nonszensz! A férfit. már-már fenyegetően. miért vagyok elszámoltatva vele kapcsolatban… . hogy azt a bizonyos hajtűt is a frizurámba tűztem sietségemben. és levegő után kapkodtam. és nem értem. egy idegen. Az ágyamon Nolessel üldögélt. . hogy amíg zuhanyozom. igyekezve visszafogni a hangom.Mi? . hogy elkápráztatott. . majd a fejemhez kaptam. ez a legtalálóbb kifejezés a pillantására – nő kényelmesen befészkelje magát az ágyam közepébe. . azt mondod. és nem is értem.

és kiléptem a fürdőből… A technika csodája. majd elegánsan kitáncolt az ablakon. de a mosolya. Szerintem nekünk sincs már mit mondanunk egymásnak ma este – böktem ellenségesen Nolessel felé. Miután Nolessel eltűnt. mi csak meg akarunk védeni! – mondta. csak rajtad keresztül juthatunk el hozzá… És. úgy dőltem el az ágyamon. észrevetted-e. és az egész dörzsölt banda. – Miután a hajamba tűztem a csatot. hogy nem szeretnék mindebben részt venni? Nem tudom. kérlek. aki már lemászott a tűzlétrán. Én sosem tudnék nőnek tűnni. menj le nyugodtan! Nincs felöltözve a kislány… mindemellett szinte biztos vagyok benne. használd rendeltetésszerűen. de ez nem kívánságműsor – bukkant elő hirtelen a függöny mögül Victor. amikor kell. ha én teszem azt. a feszültséget vágni lehetett a levegőben. nekik biztos vannak az ilyen alkalmakra speciális segédeszközeik. és Christopher valóban nincs a közelben. akár egy mérges kígyóé. Nolessel kecsesen felpattant az ágyamról. Ő.Mert téged akar. mire megint összerezzentem. Valami nincs rendjén – nincs rendjén a világ- . Victor. kérlek. Mondja. mielőtt bekapná az áldozatát. Akkor. nem telt el öt másodperc. s automatikusan a karomhoz kaptam. – A hajtűt. majd elindult az ablak irányába Victor után. mert jó két méterre van a párkányomtól – persze. mielőtt a nő is kimászott volna. akár egy zsák só. Jane. miközben iszkolok lefelé a tűzlétrán. Kizárólag Nolessel tűnt nyugodtnak. azt nem tudom. Maradjunk ennyiben – vágta rá szokásos gúnyos arckifejezésével. Hogy hogyan. Mintha világéletében ezt csinálta volna. úgy döntök. hogy igazat mond. Mi pedig. némileg visszanyerve a lélekjelenlétem. hogy csinálták? – kérdeztem. Ellenszenvesen méregetett.

de hideg van ebben a szobában! Nem baj. ha becsukom az ablakot? Megráztam a fejem. mire ő már száguldott is oda. ahol az imént Nolessel libbent ki elegánsan. Igen – kiabáltam ki. Ráadásul olyan régen nem voltunk már együtt sehol. s a töröl közőt szorosabbra húztam az alakom körül. meglepőd- . hogy ezt a furcsa játékot nem én irányítom. hogy keveredhetnék ki belőle. Az ajtó felpattant. annyira kíváncsi vagyok erre a filmre. A baj ezzel csak az. ha ezek könnyűszerrel betörik? Észre sem vettem. Pedig muszáj megtennem. Amikor valaki megkopogtatta a szobám ajtaját. Bármit is állítottak az ügynökök. Azaz bereteszelhetem. Nem mondom. egyszerűen nem tudtam elképzelni róla. hogy rossz legyen. – Szent ég. és főként édesanyám érdekében. de mi haszna. Mindennek a tetejébe pedig újra és újra felsejlett a tudatomban az ezüstszemű fiú fájdalmasan gyönyörű arca. ilyen rövid idő alatt? Mintha csak valami titokzatos erő akarna engem kiiktatni az élők sorából. Miért kellett rám szállniuk ezeknek az embereknek? Nem volt már amúgy is elég bajom? Nem értem ezt az egészet. magam. Jaj. Egyáltalán hogy kerülhettem ennyiszer veszélyes helyzetbe. Nem dönthetek úgy. s Priscilla viharzott be rajta – meglehetősen vidám arccal. Közben persze. s legfőképpen az én életemmel. mostanában olyan vagy. az élettel. Ebbe a feltételezésbe beleborzongtam.gal. hogy bezárom az ajtót. hogy eleredtek a könnyeim – teljesen úrrá lett rajtam a tehetetlen kétségbeesés. ijedten rezzentem össze. amint reggel utoljára rám pillantott. miközben felültem. Két nap leforgása alatt háromszor mentett meg engem – ez szinte felfoghatatlan. és moziba viszlek! – jelentette ki magabiztosan. és nem tudom. Itt vagyok. mint valami remete. megállás nélkül csacsogott.

Az FBI emberei voltak – mondtam lazán. de sehol nem találtalak. Eszemben sem volt elmondani. és most mindenkit megkérdeznek. s magamon éreztem a fürkésző tekintetét. mint egy eszelős. mert öt kilométer per órával gyorsabban hajtok. Mohón kibámultam a tömbház elé. odarohantam – még a törölközőről is csaknem megfeledkeztem. Jane? Nem. nehogy a nyomott minta lássa kárát. hogy a megégett kezemet áztattam a hidegvíz alatt húsz percen át a női mosdóban. Én pedig. Magam sem tudom. miközben a szobámban rohangálva kapkodtam magamra a ruháim. Hát. hogy már rablási ügyben is az FBI nyomoz! Akkor a rendőrök mit csinálnak? Engem büntetnek meg. Jane. – Te vársz valakit. miközben belebújtam kedvenc fekete pólómba. aminek az elején jókora félhold virított sejtelmes felhőkkel. csupán néhány újságpapír táncolt a szélben. ám senki nem volt ott. Mindig kézzel mostam. Nincs is itt senki! – mondtam Prissynek szemrehányóan. – Valaki betört a szomszéd lépcsőházba. mint lehetne. aki a környéken lakik. amikor anyád felhívott. De durva. miért. senkit. Imádtam a képet rajta. Nőiesít! Köszi – bólintottam. de nagyon megörültem…jé! Milyen jóképű pasi álldogál a házatok előtt! – kiáltott fel. jó így a hajad.tem. s próbáltam nem tudomást venni Priscilla leesett álláról. – Különben. Mit akartak tőled azok a jólöltözött emberek dél előtt? – kérdezte kíváncsian Prissy. majd becsukta az ablakot. – Már a délutáni előadás szünetében meg akartam kérdezni. Nagyon furcsán viselkedsz – közölte. Az előbb még volt! – bizonygatta. ez szép! . majd összeráncolta a homlokát.

Mondjuk. amit csak nagy ritkán használtam. Mintha fogalmad sem volna arról. Na. s a tévét nézte. Mondjuk. Nagy szerencse. . Milyen szép! – jegyezte meg Priscilla. az kizárt! Nekem azt mondta az anyád egyszer. hogy az már hervasztó. Ne kezdd te is! – forgattam a szemem bosszankodva. abba lehet hagyni! – röhögtem én is. te olyan jól vagy képes leplezni a külsőd előnyös tulajdonságait. Szerinte ideje volna csajosabbra vennem a figurát. amikor Priscillával indulni készültünk. Én pedig egy őrült pillanatig abban reménykedtem. jó. esetleg Chris jött vissza. hogy Prissy nem az éleslátásáról híres. hogy szakasztott apám vagyok. pedig egy divattervező a mamád. nem ártana. rossz érzések bujkáltak bennem attól. mi áll jól neked. apádból valami különös belső sugárzás áradt…. amitől állítólag mindenki szerint oda leszek. én pedig bementem elköszönni. elég butácska hazugság volt részemről. Remek. jó? Még a végén lekéssük a filmet. Hát. – A mama is mindig azzal jön. – Induljunk. és megdobtam egy zokni gombóccal. de ennél jobbat ilyen rövid idő alatt nem tudtam kitalálni. egyébként sem nagyon hasonlítatok. hogy egész este egyedül lesz a lakásban. Fölkaptam a táskám – egy kis fekete szaténretikült. és vissza! Mama már az ágyban feküdt.nevette el magát Priscilla. Tudod. Á. Nem tehettem róla. Barátnőm megállt a bejárati ajtó előtt. s közben egy laza mozdulattal belecsúsztattam a Nolesseltől kapott cifra. a jópasit tíz méterről is kiszúrta a házunk előtt. csillogó hajtűt. ami az ágyamon hevert. Mondjuk. Jane. – De egyáltalán nem a te stílusod… A mamától kaptam.Látszólag bevette.

Miből is gondol- . Majd ha meggyógyulsz… megint minden más lesz. és nem fordítva… Én nem így érzem – mondtam halkan. s a tekintetemmel körbejártam a környéket. A ház előtt megálltam. de szükségem volt arra. – Nálunk mindig is nagyon helyükön voltak a szerepek. nem találtam. Egy csöppnyi normalitás az őrületben… Mióta beteg a mama. Rendben leszek. Hiába kerestem. nem osztom meg vele a tervem. gondtalan embereket. Biztos. hogy házon kívül tölthetem az estét. mama? Persze. ami bánt. miközben kiléptünk az ajtón. kicsim.Óránként egyszer hazatelefonálok. Még az is lehet. hogy egy kicsit elengedjem magam. ami problémát jelent. Nehéz szívvel hagytam ott. majd búcsúzóul magához ölelt. de azért valamennyire örültem. rendben? – kérdeztem tőle. Ez pedig csak egyféleképpen lehetséges. Ugyan. Nem a legjobb megoldás. hogy csatlakozik. a magánnyal. Mostanában már este hétkor nagyon fáradt volt. de aztán úgy döntöttem. mintha te lennél az én anyukám. Nem válaszolt. s ez aggasztott. De most neked van nagyobb szükséged rám. erre az estére megpróbálok megfeledkezni mindenről. s már ettől könnyebb lett. eszedbe ne jusson! Érezd jól magad! – mosolygott erőtlenül. mindenről. a mardosó félelemmel. hogy ne maradjak inkább itthon? Jól vagy. miközben megszorítottam a kezét. Csak néztem. mama. Majd közben észreveszi. Lopva Prissyre pillantottam. csak mosolygott. amikor otthon nyugalom vár? Amikor nem kell szembesülnöd anyagi problémákkal. figyeltem őket. az édesanyád betegségével. A helyükbe képzeltem magam – milyen lehet az. most. hogy mit hoz a holnap. Nem viselkedhetsz mindig úgy. Úgy döntöttem. sokszor figyeltem a suliban a vidám.

. s a szokásos csokis kekszünk mellé vettem egy üveg pezsgőt. . hogy rám vár? Csak egy százalék az esélye.tam. Figyeltem a hazafelé igyekvő. de senkinek nem csillogott fényesebben a szeme a szokásosnál. még akkor is. hogy Christ talán soha többé nem látom. ahogy közeledtünk a mozi felé.Várj. Próbáltam szórakoztató beszélgetőpartner lenni. ha számomra ő jelenti a legnagyobb veszélyt. Az idegeim pattanásig feszültek… Még a film előtt bementünk egy kis nonstop vegyesboltba. felejteni. – Így biztos elkésünk. Túlságosan kavarogtak a gondolataim. . Lehangoló volt a tudat. hogy Priscilla őt látta az ablakunk alatt. csak a nyakam köré tekerem a sálam. és begombolom a kabátom. A hűs levegő kifejezetten jólesett a fájós kezemnek. amint baktattunk az ugyancsak zajos utcán. hömpölygő embertömeget. Felejteni. felejteni… Ez olyan jól sikerült. Felejteni akartam. s Prissynek többször viszsza kellett kérdeznie. hogy a mozi előtt már nem hívtam föl a mamát. .Tényleg – helyeselt Prissy. – Nagyon régen nem volt már ilyen jeges szél Manhattanben.Most meg miért nem jössz? – kérdezte nyafogva. de inkább szórakozott voltam. Nagyon fázom. Hideg ez a november.

hogy beüljünk velük egy kicsit beszélgetni. határozottan kellemesen éreztem magam. sűrű füst gomolygott. Jason. még arcokat is bele tudtam látni a figurákba. Összeszűkült szemekkel figyeltem a szürke felhőt. de most valahogy egyáltalán nem zavart.4. majd értetlen arckifejezéssel ismét rám nézett. Robert. Most úgy hunyorogsz. némiképp feloldódtam a pezsgőtől. aki velem szemben kortyolgatta a sörét. amire vágytam. A saját valóságomtól. Matt. Nem voltam hozzászokva az iváshoz. emberi léptékű. normális. mint mi. – Olyan érdekes alakzatokat rajzol ki. és néhány srác a suliból ugyanott nézték meg a filmet. Priscillával együtt. nem? Matt hátrafordult. Jane! Ezen a helyen nincs semmiféle füst! . fejezet BECSICCSENTVE A zajos westernkocsmában átláthatatlan. Most viszont…ahogy ültem a kocsma füstjében. Életemben először csatlakoztam mozi után egy nagy társasághoz. Még tetszett is a homály. Szerintem te túl sokat ittál. én pedig. valljuk be. maximum az újév örömére koccintottam eddigi életem során a mamámmal. Mert ez a füst…nézdd! – mutattam a szürke figurák irányába. Elszakadni végre a valóságtól. amitől alapesetben fuldokoltam volna. ami érdekes alakokat rajzolt ki előttem a félhomályban. és elnevette magát. fiatalos. Ha nagyon erősen koncentráltam. mintha a napba néznél – állapította meg Matthew. Pontosan ez volt az. Prissy nem látott semmi rosszat abban. Emberalakokat. Körülöttem minden hétköznapi volt. az egyik meghitt boksz ütött-kopott bőrülésén.

én vagyok részeg. hogy sok a gondod. Néha neked is ki kell engedned egy kicsit a gőzt! Jaj. erre itt is paranormális jelenségek vannak. Füstölögtem magamban. lehet. pedig nem akartál velem jönni a moziba – mondta lágyan. – Prissy. Dühösen ittam ki fenékig az előttem álló borospoharat. – Ezt már délután is mondtam neked. akkor én tényleg megőrültem.De van! – bizonygattam komoran. Ha ez igaz. De mondd. hogy nem látják. miközben újratöltöttem a borospoharam. mint annyi minden mást sem mostanában. Miért nem? Mert ez olyan emberi – mondta őszintének tűnő hangon. mert nem akartam elhinni. mert nagyon felbőszített. hogy végre kicsit elvonatkoztassak a saját gondjaimtól. hogy ala- . mégiscsak találkoztunk. és azt állítja. Látod. amikor észrevettem. még a végén megfeledkezem arról. Furán is érzem magam – feleltem. hogy az alkohol még ráerősített ezekre a képzetekre. – Ha én továbbra is így folytatom ma este. – Pletykálják a suliban a folyosókon. És. amit nem értettem. hogy Matt ilyen vaksi. s te ilyen kedveseket mondasz. Én nem állok senkinek az oldalán – emlékeztetett. cseppet sem. Mert tényleg nincs füst. amit én. Matthew kedvesen mosolygott rám a félhomályban. hogy úgy általában melyik oldalon állsz. Ez volt az a pillanat. Persze. akkor most csalódtál? Nem. Már-már csodálattal nézett rám. majd megfogta Jason kezét. Jane – mosolygott bormámorosan Priscilla. Matt nem látja a füstöt. Matt – sóhajtottam. hogy kettesben maradtunk. és a táncparkett irányába húzta. hogy te iszol…mindig olyan jókislánynak hittelek – jegyezte meg Matt. Mi az ördög történik velem? Hagyom magam elrángatni egy szórakozóhelyre. Nem gondoltam.

pont úgy. Hiába próbáltam volna hazudni önmagamnak. de nagyon ragaszkodott hozzá. csak velem nem akartál? A mama magánakciója volt az egész – feleltem az ajkamat húzogatva. – Nem vagyok egy parti-királynő. . ritkán iszom…kicsit fejbekólintott. Őt akartam. olvasok. most azonnal. mert elkerült minden izgatottság. Mint említettem.kult mégis úgy. írok. tanulok. Arra vágytam. hogy miért. Akkor ez az. hogy Priscillával töltsek egy csajos estét… Értem. én pedig vártam. ahogy Matt. mert egy jóképű másik nemű igazán kíváncsi rám. Chrisre voltam kíváncsi. hogy jelenjen meg. Hogy mi történt velem az utóbbi napokban? Miért történt? A lelkem mélyén éreztem. már ugyancsak foglalt. amikor nincs suli… Csupa unalmas dolgot. Hiába áramlott az ereimben az alkohol. és a mama. Azt. Mert a szívemnek az a része. amikor pillangók verdesnek a gyomromban. Felszolgálok egy olcsó kifőzdében. Sejtettem. amikor magadnál vagy? Már úgy értem. nem ment tovább. aztán ott a házimunka. hogy eljöttél? Vagy amúgy is jöttél volna. Csalódott voltam. ami egy férfi iránt érezni képes. Üljön le velem szemben. ha féltem tőle a Nolessel által elmondottak után. hiába éreztem magam felszabadultnak. lazának – az a bizonyos plusz valahogy elmaradt. és mondja el nekem az igazat. amibe mi most belezavartunk – jelentette ki udvariasan mosolyogva. S mit csinálsz. az ő személye a kulcs a rejtély megfejtéséhez… Már megint elbambultál kicsit – figyelmeztetett mosolyogva Matt. Írsz? Miket írsz? – kérdezte érdeklődő arccal. még akkor is. egyre csak vártam azt a bizonyos érzést.

hogy rosszindulatú vagyok. ha holnap visszamondja ezt az egészet Brendának. Aztán. regényeket. hogy megmagyarázhatatlan furcsaságok történtek körülötted? – kérdeztem kissé akadozó nyelvvel. tompább lett körülöttem. aki ihletet ad ehhez – kuncogtam. – Mikor mit. Folyamatosan – nevetett fel. a „cikiznek a csoporttársaim” problémakör igencsak a sor végén kullog. a szárítókötélen már csak egy lengedezik…ennek a rejtélynek még nem tudtam a végére járni. amikor nálam is gyakori vendégek voltak. aki láthatóan még így is élvezte a velem való társalgást. Nem egészen ilyesmikre gondoltam – feleltem szinte suttogva. ezért nem számított az egész. Vagy csak képzeltem őket. Kísérteteket láttál. Amikor beteszem a szennyesbe. de az ital okozta felszabadultság hatására kendőzetlenül vállaltam a magam véleményét. néha verseket is – feleltem kábán ásítozva. mai nő egy napjáról…azt hiszem. amikor a gondolataimat már nem tudtam magamban tartani. s csak tőmondatokban válaszolgattam Matt kérdéseire. Nem voltam az a kis nünüke. mint máskor. Engem pedig nem igazán érdekelt. voltál már úgy. miért. A világ egyre homályosabb. A divatos. mi lesz.Novellákat. pár éve exhumálni . – Hanem amolyan… földöntúli jelenségekre. majd újratöltöttem. Hát.pechemre – eljött az a pont. Tudod. Éreztem. Ha az én mindennapi nehézségeimet vesszük alapul. még megvan mindkettő. – Például rendre eltűnnek a zoknijaim. ahogy a következő pohár borral is végeztem. Matt nevetett. csak ő tudhatta. Most például egy pályázatra fogok kitalálni valami sztorit az egyik butiknak. Mire anyám kimossa. a gondolataim folyamatosan Christopher körül jártak. . Ahogy ott ültünk. – Volt egy időszak. Matt. Jane? – kerekedett el a szeme. Brenda az.

A srác. Különleges. hogy egyáltalán nem tudja. hogy habozok. miről beszélek. hogy köztünk marad. Leestem. Épp a legjobbkor járt arra. Az meg sem fordult a fejemben. Hát.kellett a nagyapám testét. hogy még te is bolondnak fogsz nézni. mert átkerült egy másik temetőbe. és amikor ásás közben az öreg koponyája akadt a kezembe. Matt – kezdtem. – Minden úgy kezdődött. én már összetrancsírozva feküdnék valami hullaházban. El akartam mondani.. ha megígéred. Matt – vontam meg a vállam. hogy őrültnek hiszlek majd. nyilván észrevette. Mellékes volt. hogy pár nappal ezelőtt beestem egy liftaknába a sokadik emeleten. Nem mérlegeltem.ezek a mai koporsók semmire nem jók! Legalább három hónapig rémálmaim voltak! Ó – konstatáltam meglepetten Matt történetét. rendben – egyeztem bele. hanem az. az asztalra könyökölve húzódott közelebb hozzám. aki kimentett. vagy sem. mi történt veled? – kérdezte Matt. de láttam. Már az első mondatom megtette a várt hatást. hogy nem mondom el senkinek – helyesbített gyorsan. Le akartam tenni a terhet. akit azelőtt sosem láttam.. hogy ne csak az én vállamat nyomja. Nem akarod elmesélni. Lehet. Már nem az. érdeklődő tekintettel. Én azért tovább pedzegettem a saját történetemet. Segítettem az apámnak. de nem sérültem meg. mert valaki kihúzott…valaki. hogy valakivel beszélhessek erről. egészen más volt. Ez csak természetes. hogy nekem egyáltalán szabad-e minderről beszélnem. megragadta a kezem. bízhatom-e benne. Matt ijedt. Szemlátomást őszintén érdekelték a gondolataim. – Akkor talán. Ha ezt nem teszi meg. mint mi. ha elmesélem ezt a sztorit. . Nem is tudom. Egyszerűen szükségem volt rá.

Mit értesz ez alatt? – kérdezett bele a mondandómba Matt, s a féltékenység szikrája villant a szemében. Vagy csak odaképzeltem? Nem tudom. Nos, nem úgy néz ki, mint mi – feleltem, azon la mentálva, hogyan is foglalhatnám össze, milyen Chris. – Sok dologban más, amit nem tudok elmondani, körülírni szavakkal. A legjelentősebb különbség talán a szeme… Nem kettő van neki? – ugratott Matt. Dehogyisnem! A színe az, ami nagyon különös…próbáltam megfogalmazni, milyen is, amikor úgy éreztem, a tudatomra rátelepszik egy sötét felhő, mint ahogyan minden egyre feketébb és feketébb lett körülöttem. Már nem is tudtam, mit akartam mondani. Beszélgetőpartneremnek mindössze a körvonalait láttam, és hatalmába kerített egy ájulásszerű érzés. Utoljára akkor tapasztaltam ilyesmit, amikor annak idején, hetedikben először megjött. Csak csúsztam, csúsztam lefelé a székről, s éreztem, ahogy egyre inkább beszippant a sötétség. Semmit nem tehettem ellene… Jane, Jane, jézusom, mi van veled? – hallottam Matt hangját, s homályosan azt is érzékeltem még, ahogy felpattan az asztal mögül, de válaszolni neki, már képtelen voltam. Közeledve az eszméletlenség állapotához, az utolsó gondolatom az volt, hogy talán mégsem kellett volna ennyit innom. Meg az a mariskás cigi sem kellett volna, amit mozi után suttyomban elszívtunk Prissyvel…pedig azt hittem, szép este lesz. Egyetlen önfeledt éjszakát akartam, de úgy látszik, nincs tehetségem az efféle dolgok megvalósításához…otthon kellett volna maradnom, a mamával. A hideg szél érintése csapta meg a homlokom, ott, ahol kicsi, fénylő izzadságcseppek pihentek a bőrömön. Fáztam. Rettenetesen fáztam. Feküdtem valami hideg helyen, de azért a hajam alatt volt valami kellemesen meleg. Ijedt, eszelős lehetett a tekintetem, amint kinyitottam a szemem, és egy másodperc alatt felültem. A hirtelen mozdulattól

megszédülve kapaszkodtam a téglaszín ház falába. Matthew aggodalmas arccal méregetett, amint csalódottan meredtem rá. Valamiért abban bíztam, hogy nem az ő ölében fekszem. - Mi történt? – kérdeztem kábán, idegenül csengett a saját hangom. Ösztönösen hátrébb húzódtam, mert még önmagamon is éreztem a pöcegödör szagot, amitől hányingerem támadt. Háborgó gyomromhoz kaptam. - Elborultál…- mondta Matt lágyan. – Te tényleg nem nyúlhatsz valami sűrűn izgatószerekhez… kihoztalak. Gondoltam, a friss levegőn jobban leszel. - Jézusom, ezt látta valaki? – kérdeztem, még mindig az öklendezéssel küzdve. - Csak Jason és Priscilla. - Jaj, ne! – ráncoltam a homlokom. – Most legalább egy évig ezt hallgathatom Prissytől! - Ó, egy percig se gondold! Holnapra mindent el fog felejteni! - Miért, valaki ráolvasta Harry Potter felejtés-átkát? – kérdeztem, fájós fejemre tapasztva a kezeimet. - Nem, csak alaposan becsiccsentett. Akárcsak te! – közölte tárgyilagosan Matt, majd felállt, és felém nyújtotta a kezét. – Gyere, fel ne fázz! Vissza szeretnél még menni, vagy… - Hazamegyek – sóhajtottam, majd imbolyogva felálltam. – Úgy látszik, nekem bulizni sem olyan egyszerű, mint másoknak. Ne haragudj rám, jó? Sajnálom, hogy elszúrtam az estédet! - Jane, te nagyon rosszul látod a dolgokat – mondta, majd közelebb lépett, hogy megigazítsa a kapucnim alá gyűrődött hajamat. – Én örülök, hogy beszélgethettünk, és remélem, nem utoljára. Van abban valami sorsszerűség, hogy ma este mégis találkoztunk. Nem gondolod? - Biztosan – bólintottam, mert csakugyan különösnek tartottam, hogy Matthew eddig észre sem vett, pedig jó ide-

je ismerjük már egymást. Most pedig rám áldozta az egész estéjét. - Legközelebb befejezed azt a történetet? – kérdezte reménykedő szemekkel. - Melyiket? - Tudod, a különös látomásaidról… Ebben a pillanatban eszméltem rá, hogy elbódult állapotomban csaknem kifecsegtem a képtelenségeket, amik velem történtek. Hálát adtam az égnek, hogy nem. Matt – bármit is állít, - holnap tutira ezzel a sztorival haknizná végig a sulit, engem pedig még a végén gumiszobába zárnának. Megborzongtam. Á, nem olyan nagy ügy az egész! Én, és a lüke képzelgéseim…jobb nem is beszélni róluk. Legközelebb, ígérem, nem fárasztalak az ezoterikus szamárságaimmal… Engem érdekelnek, tényleg – kötötte az ebet a karóhoz Matt. – Minden érdekel, ami veled kapcsolatos. Nem bánod, ha most hazakísérlek? Nem szívesen engednélek el egyedül. Ne viccelj! Nekem az egyik hobbim este sétálgatni a városban – mondtam, s ez valójában igaz is volt. – Nem lakom messze, kutya bajom sem lesz. Egész biztos? Határozottan bólintottam, majd kezet nyújtottam a csoporttársamnak. A puszit nem mertem megkockáztatni ebben a züllött állapotomban. Igazság szerint már nagyon vártam, hogy a zuhany alá kerüljek – ha ugyan marad még erőm erre a műveletre, mire hazaérek. Akkor legalább mondd meg, hol laksz! – kérte. – Nagyon szeretnélek meglátogatni egyszer, suli után. Vagy legalább adj egy telefonszámot! Rendben – egyeztem bele, végtére is mi bajom származhat ebből? – Mobilt nem igazán használok… Jesszus, egy dinoszaurusz! Talán te vagy az egyetlen ember a földkerekségen, aki nem! – mosolygott csodál-

kozva Matt, miközben egy tollat vett elő a zsebéből, amit átnyújtott nekem. – Írd a tenyeremre, hol talállak meg! Nem igazán hittem benne, hogy egyáltalán keresni fog, de mivel mindent összevetve nagyon kedves srácnak tartottam Mattet, ráfirkantottam a címemet a bőrére. Au! – nyögött fel. Mi a baj? Semmi, csak a toll hegye kicsit megkarcolt – mondta a tenyerét figyelve, s ott, ahol az író alkalmatosság hegye hozzáért, valóban vér fakadt. Ijedten pillantottam rá. Nem írhatom le a címem, Matt! – ráztam meg a fejem. – A vér…soha, semmilyen körülmények között nem jelent jót! Butaság! Nem, nem az. Ez egy jel. Annak a jele, hogy nem lehet közünk egymáshoz. Ezt meg honnan veszed? – Matt kényszeredetten felnevetett. Egy csomó ezoterikus témájú könyvben olvastam… Kiborítasz, Jane! – mondta sóhajtva, egyszerűen, gyöngéden. – De annál érdekesebb vagy. Nem tolsz ki velem, mert megkérdezem Prissytől, hol laksz. Ráadásul a suliban úgyis hamarosan találkozunk… És meg fogsz ott ismerni? – kacagtam el magam. Megbántottan nézett rám, majd sarkon fordult, és besietett a bárba. Oda, ahonnan ájult állapotban kihozott. Megköszönni is elfelejtettem. Miért megy nekem ilyen nehézkesen a másokkal való kommunikáció? Mert többnyire elvagyok a saját kis világomban, azért. Miért is volna egyszerű? Megint nem tudtam meghazudtolni önmagam. Én csöndesen, a háttérből szeretem figyelni az embereket – valahogy nem vonz az, hogy én magam is elvesszem az események sodrásában. Az persze más, ha írok: hiszen a papíron én irányí-

tom a történéseket, a képzeletemnek hála, azzá válhatok, akivé csak akarok. Talán ezért zavar annyira, hogy most, a jelen valóságomban egyáltalán nem vagyok ura semminek, de semminek. Eszembe jutottak a füstszerű, áttetsző emberalakok a bárban, amiket csak én láttam. Aztán az, ahogyan elájultam, pont akkor, amikor Chrisről szerettem volna beszélni Mattnek. Végül a vér a toll érintésének nyomán! Erre az estére is kaptam gondolkoznivalót bőven. Ahogy gyors léptekkel haladtam az utcán, felpillantottam a templomtorony órájára. Pontosan hajnal hármat mutatott. Ekkor hirtelen elkapott egy furcsa, lehangoló, szívszaggató érzés, és lélekszakadva futni kezdtem. Amilyen gyorsan csak tudtam – amilyen gyorsan csak engedte kavargó gyomrom, és fájó fejem. Borzasztó rosszul éreztem magam, ám ennek ellenére cseppet sem bántam, hogy Matt nem jött velem. Nem lettem volna számára jó társaság, és ő talán nem is tud olyan gyorsan futni, mint én – márpedig én futottam, mert minél előtt haza akartam érni, megmagyarázhatatlan okból. Az érzéseim vittek. Noha az elmúlt napokban történtek miatt lett volna okom félni, a szívem nem azért verdesett úgy, mintha ki akarna ugrani, mert frissen szerzett félelmetes ismerőseim miatt aggódtam. Arra vágytam, hogy mihamarabb ott lehessek, ahol az édesanyám van. A házak, a reklámplakátok, az út mentén parkoló autók csak úgy suhantak el mellettem, ahogy futottam hazafelé. A hajam kibomlott, s mint valami piros zászló, úgy lobogott utánam a szélben. Csak akkor vettem kissé vissza a tempóból, amikor bekanyarodtam az utcánkba. Meglehetősen kihalt volt, számomra szokatlanul – szerettem az esti sétákat, de ilyen későn azért ritkán kóboroltam. Későn? Korán. Hiszen hajnal volt. Próbáltam megfejteni, vajon mi okozhatja ezt a hirtelen támadt idegességet a

lelkemben. Igyekeztem lassítani a lélegzetemen, visszavenni a lendületemből, nehogy a zihálásom megijessze édesanyámat. A házunk liftjének koszos tükrében szemügyre vettem önmagam. Nagyon izzadtam, s a hajam csatakosan tapadt a nyakamhoz, a fejem még mindig szédült a túlságosan sok alkoholtól, ugyanakkor nagyon is magamnál voltam. Hát, szépen eláztál, Jane. Remek vagy. Ez a megoldás. Elfutni a problémák elől, és a könnyebb utat választani, ahogyan az a drága jó apád tette. Utálkozva öltöttem nyelvet a tükörképemre, mielőtt leverten kiléptem a folyosónkra. Olyan halkan fordítottam el a kulcsot a zárban, ahogy csak tudtam, annak ellenére, hogy biztos voltam benne, a mama felébred, amikor megérkezem. Világéletében nagyon éberen aludt, s azon kevés alkalommal, amikor én házon kívül töltöttem az éjszakát, mindig nyugtalan volt. Ezt akkor is tudtam, ha nem mondta. Ahogy beléptem, és kibújtam a cipőmből, biztos voltam benne, hogy egy másodpercen belül meghallom a kattanást, ami azt jelzi, hogy felkapcsolta az éjjeli lámpáját, majd az álomittas kérdését: jól érezted magad, kislányom? A várt hang azonban ezúttal elmaradt, s ettől rossz érzés kerített a hatalmába. Csönd volt, teljes csönd, s ez valahogy olyan rémisztőnek, természetellenesnek hatott. Csak a régi, robosztus hűtőszekrényünk kellemetlen zúgását hallottam, de az sem tűnt zajosnak, olyannyira hozzászoktam már az évek során. Eldöntöttem, hogy mielőtt lefekszem, benézek a mamához. Túl fáradt voltam, és túl kótyagos ahhoz, hogy lezuhanyozzam – nem maradt rá energiám, még akkor sem, ha a szörnyű fejfájásomra enyhülést hozhatott volna a víz gyöngéd érintése. Átvettem a régi, fakószürke, kinyúlt melegítőmet, majd lábujjhegyen lopakodtam a mama szobája felé a sötétben, azon igyekezve, hogy semmibe ne rúgjak bele. Amikor odaértem, leültem az ágya szélére, és megfogtam a kezét. Fáztam, így jólesett a bőre meleg érintése, végre ki-

Csak ráztam.Mama! – kiabáltam. az édesanyám…ha nem érnek ide időben. de nem történt semmi. milyen felszereléssel menjünk a helyszínre! . mert tudnunk kell. írja le az esetet.Rendben.csit megnyugodtam. hogy mellette lehetek. Már nem lehettem biztos abban. egyre ráztam. Nem hallom a lélegzetvételét sem! – esett le hirtelen a tantusz. túlságosan is… mozdulatlan volt. Mégis. Magam sem tudom. hogy erőltettem magamra a lélekjelenlétet. próbálja meghánytatni! – azzal a mentős letette a telefont. – Mama! Mama! Mama! – semmi reakció. a mellkasa csak éppen észrevehetően mozdult a takaró alatt. .nyugtató tablettáját! – zokogtam kétségbeesetten. . alig pihegett. hogy csak úgy nyikorgott alattunk az öreg ágya. rám talált a szörnyű felismerés. ami ahhoz kellett. volt a levegőben valami átkozottul furcsa. Hacsak nem…A kezem gépiesen nyúlt a telefon után. Az az ijesztően természetellenes érzés.De hát mi történt. Hirtelen érzéstől vezérelve rázni kezdtem őt.Rákbeteg…egyedül volt itthon az éjjel…beszedte… egyszerre…az összes fájdalomcsillapító . A fény felvillant. s a kezem a következő pillanatban már az éjjeli lámpa kapcsolóján volt. kérem. . hogy a mentőket tárcsázzam. s én láttam a mamát. ha lehet.Jöjjenek gyorsan. mintha teljesen egyedül lennék a lakásban. hogy érzékeli a jelenlétem. meg fog halni! . ami a kiloccsantott fél pohár víz mellett hevert. amint békés arccal alszik. Hiszen ezt két napja hoztam neki… nem fogyhatott máris el. hölgyem? Kérem. pofozgattam. mint valami eszelős. karomba zárva édesanyám testét. máris indulunk! Addig is. s amikor a pillantásom rátalált a csaknem üres lidocainos üvegre. Beleüvöltöttem a kagylóba a címünket. A tekintetemet ijedten kapkodtam a szobában. s ez a lehetőség elborzasztott… .

már hallottam is a közeledő mentőautó szirénáját. s ez által a szenvedésnek. hogy talán azért küldött el engem. ébresztgettem. Amikor belém nyilallt a gondolat. sírva ültem az ágyon. mert ezt akarta tenni. de nem segített semmi. amit szerinte nekem okozott. mert véget akart vetni az életének.Meghánytatni? Hogy lehet valakivel ilyesmit tenni. beszéltem hozzá. aki alig lélegzik? Tehetetlenül. .

borzalmas fájdalmakat okozva ezzel a lelkemnek. a másnaposság vele- . ami elől eddig olyan elszántan menekültem. Ültem a hatalmas. fejezet A FÉNYLÉNY Én már napokkal ezelőtt is azt hittem. rossz emlék mindannyiunk számára. mert a súlyos betegek hörgésszerű hangjait. varrni tanítja őket. Hogy gyerekeim vannak. Időnként rám tört a hányinger. jobb híján. és nem mozdult onnan. s a mamám üldögél egy karosszékben. s mivel úgy tűnt. De nem érdekelt. Banális dolgokat. hogy így alakították ki ezt a nyomasztó helyet. hogy a képzeletem reményteljes jövőképei soha nem válnak már valóra. a padlón kucorogtam. Elképzeltem egy boldogabb jövőt. Nem volt szék. azt hiszem. reménykedtem. Hol a kezét fogtam. álmodoztam. És mégis. Hittem. A valóság. szaggatott légzését hallgatni is elég volt. az ágy szabadon maradt részét a mamám testéből kiálló csövek borítják. Az elmúlt éveim úgy teltek el. a látványuk teljesen kiborított volna. próbáltam hinni abban. Sírni sem. Beszélni már nem volt erőm. most az orromra koppintott. hogy nem lehetne rosszabb. pirospozsgás. Fáztam. Mindig van még a legszörnyűségesebbnek tűnő dolognál is szörnyűségesebb. Álnokul elém állt. Ebben a percben azonban nagyon úgy nézett ki. sokágyas kórteremben. hogy az édesanyám belehalhat a betegségébe. mint engem kiskoromban.5. rideg. hogy mindig próbáltam elrejteni a tudatalattim leghátsó zugába a tényt. és a betegsége csak távoli. zöld szemében táncol a nevetés. ahol az egyes fekhelyek függönnyel voltak elválasztva egymástól. Hálát adtam az égnek. Nem számított. Az arca újra kerekded. mint régen volt. hogy legalább érzékeli a jelenlétem. hol az arcát simogattam.

vessem fel a fejem…s mire ez megtörtént. Ők megtették. kínszenvedésem a padlón kucorogva végtelennek. Figyelmeztettek. Néha. én ezt már nem tudom egyedül megoldani. könnyek nélkül. megnézni. s eddig sikerrel leküzdöttem a gyomrom rohamait. az ágy kemény. amit lehetett: még otthon kimosták anyukám gyomrát. A lelkem sokkal. majd egyre feljebb hatolt. olyan erővel. Kiüresedett lélekkel bámultam magam elé. Úgy éreztem. A kezeim lehullottak a padlóra. mintha bizony esély volna rá. s lassanként. Úgy éreztem. Meglepetten nyitottam ki a szemeim. Mint ahogyan valójában az is volt. fájdalmasan. amikor a különös érzés rám talált. az egész rettegésem. a mamám nem éli túl. pedig úgy éreztem. lehetetlen megállapítani mennyi szívódott fel belőlük. égtek a szemeim. mint egy hisztis kisbaba. őszinték. ami delejes erejével most arra ösztökél. hogy húzzam ki magam. A melegség az ujjaim hegyénél kezdődött. mint a padlón kuporgó testem. A hidegtől elgémberedett ujjaim görcsösen szorították a mamám keskeny kézfejét. mintha csak belém költözött volna egy energia elixírt árasztó forrás. kiszolgáltatottnak tűnt.járójaként. Ha túl sok. van-e valami változás. hogy a beteg magához tér a fájdalomtól. feldolgozni. Kíméletlenek voltak. és hazudja azt. van még remény. Fölzokogtam. de sokkal mélyebbre csúszott. Elhagyott az erőm. hogy jöjjön már egy fehérköpenyes. szeretetteljesen járta át az egész lényemet. de jobbára ügyet sem vetettek ránk. hogy az anyag elfojtsa a hangom. minden könnyemet elsírtam már. De nem történt semmi. vegyszerszagú matracába fúrtam az arcom. úgy óránként jött egy orvos. mert egy pillanatra sem szerettem volna felállni a betegágy mellől. s megkapta a nyugtatókat semlegesítő készítményeket is. csodálkozva vettem . A másodpercek csigalábon vánszorogtak. a vállaim összeroskadtak. Kétségbeesetten kívántam.

Akkor valóban itt kell lennie. egy pillanatra Chrisre sandítva. mintha észre sem venné az ágy túlsó végénél álló csodalényt. A bőre valósággal szikrákat szórt. és kihúztam belőle a csillogó csatot… Nolessel! – suttogta elképedten Christopher Diamond. s vert gyökeret a szívembe a rettegés. Nolesselt emlegette. az édesanyám halálos ágyánál…ettől megijedtem. a fény felé fordultam. Klinikai halál. s kicserélte a csaknem üres infúziós tasakot az ágy melletti állványon. Ott van egyáltalán? Vagy én őrültem meg? Már nem tudtam eldönteni. A szó. Aggodalmas pillantást vetettem Chrisre. A hajtű remegni kezdett a kezemben. Ha lehet. elment Chris mellett. Egészen biztos voltam benne.észre azt. – Kicsi Jane. mert nagyon megijedtem. megint csak rám koncentrált. ahogyan a hajam felé emeltem. hogy mosolygom. ne tedd! Szebb volt. gyönyörűbb. hogy haza akarnak küldeni. Fénylény. ezüstösen csillogó szemeivel foglyul ejtette a pillantásom. s eltüntetve az arcomról a boldog kifejezést. feledtette velem. figyelő. Fénylény. s a szeretet. Ösztönösen a kabátom zsebéhez kaptam. mint valaha. emlékek burjánzását indította el bennem. . forró kávét? – kérdezte együtt érzőn. Döbbenten meredtem rá. hogy ő nem látja a ragyogást. Ebben a pillanatban valaki elhúzta a térelválasztó függönyt. akkor maradnánk – feleltem remegő hangon. és isznak egy jó. Egy ápolónő jött be. ami a gondolataimba ötlött. miért nem mennek ki. Kedveském. mert úgy tette a dolgát. amit a lénye árasztott. Még a végén valaki kihúzná a lélegeztető gépet. majd hipnotikus. – Olyan sok változás nem várható tíz perc alatt… Nem szükséges. Vigyorgom. A másodperc törtrésze alatt mértem fel a helyzetet. aki még mindig szeretetteljesen mosolygott – amint az ápolónő kiment. kérlek. hogy az imént még egy rideg kórteremben fohászkodtam az édesanyám életéért.

amikor a másvilágra készülsz átlépni. hogy történjék bármi. Fénylény. aki a kezét nyújtja feléd. Szeretnél itt maradni. ezer színben pompázó alak. Más dolga van. De amiért jött…most. hogy pillantsak másfelé. mi is ő valójában. Sok-sok halál közeli tapasztalás. Figyeltem őt. kegyetlen dolog a részemről belefeledkezni a gyönyörködésbe. Chris jelenléte az. és ne az őt körülölelő fényburokra. s nekitámaszkodtam a kórterem egyik hideg falának. ahová egyszer talán követhetem. amikor…? Ha lehet. és minden porcikája szeretetet sugárzott. amikkel olyan sokat foglalkoztak már lapok. és próbáltam elhinni. – De te…most nem miattam vagy itt…? Inkább kijelentés volt ez a részemről. reszelős hangon. Nagyon sok mindent nem értek – mondtam a sírástól rekedt. Miközben visszakuporodtam az ágy mellé. könyvek. Mert szép volt. Édesanyám holtsápadt arcát figyelve a fájdalom eddig sosem tapasztalt hullámai törtek rám. aki épp ebben a pillanatban törölt le az arcáról egy szikrázó könnycseppet. mint kérdés. gyönyörködtem benne. Hogy egyszer még egészségesnek láthatom. amiről annyit álmodoztam. s megvalósulhat mindaz. mert egy ilyen pillanatban aztán igazán morbid. ugye. s megfog- . jó helyre kerül. Pedig tudtam. Vagy földhöz vágtam? Már nem is tudom. Oda. de azért ösztönösen hátrébb húzódtam az ágytól. televíziók. Kényszerítettem magam. Christopherre néztem. hogy kezdtem kapizsgálni. ami segít talpon maradnom. akkor igen – feleltem kissé rezignáltan. Magasztosabb küldetése az én védelmezésemnél. az harapófogóba szorította a lelkem. Éreztem. Most értetted meg.Túlvilági élmények. Hívogató. csodáltam. A mamára néztem. Fénylény…Nolessel hajtűje kihullott a kezemből. Jane? – kérdezte lágyan. a figyelmének csupán egy százalékát fordíthatja most rám. aki békésen aludt.

Vagy a kisfiú a parkban. A bíró sípolt a meccsen. sem különkülön nem értettem. Hangokat hallottam. Végül már egy széken ültem. Menekültem…pedig valójában el kellett volna tőle búcsúznom. s egy új nap kezdődött. A ronda. az édesanyám nélkül. hosszú. ráhajtva a fejem. egy világot kirekesztő hüppögésbe. s korholtam magam. majd mentek ki. hogy ez nem is történhetne másként. hogy kerültem oda. kegyetlen. és én már megint menekülni kezdtem. Amint viharverten. amit a halállal szemben éreztem. azt kívántam. hogy megállt a szíve. Ahogyan a kétségbeesés is. Hogy az én édesanyám nincs többé. türelmetlen voltam. emberek jöttek. New Yorkban pirkadt. ahogyan én is az voltam a világon. ez állt rajta. Próbáltam felfogni a mondatot. hogy itt fog engem hagyni. Csak bámultam magam elé. hogy ez egy önző szempont. Sötét folt volt a fehér falon. Csak zokogtam. Tudtam. Minden elvesztegetett percért kár… Sípolás. míg ki nem kísértek a folyosóra. és úrrá lett rajtam a remegés. Nem! Nekem ne mondja senki sem. amiért az elmúlt időszakban nem próbáltam felkészülni rá lelkileg. egy véget nem érő zokogásba. mondjuk a péklegénnyel. de a szavakat sem együtt. Aztán azt vettem észre. és nem igazán érzékeltem a külvilágot. boldogok leszünk. egyre csak azt ismételgettem magamban. hogy bekövetkezhet! Csak kiabáltam vele. hogy az undok hang a kórteremben azt jelenti. egy számlát szorongatok a kezemben…a test szállítási költsége. Undok. lesütött fejjel kiléptem a kórház ajtaján. hiszen újra és újra felötlött bennem a gondolat. és becsaptam magam mögött a szobám ajtaját. de nem tudom. fekete óra hajnal hatot mutatott. De valahogy mégis győzedelmeskedett az optimizmusom fölött az iszonyat. hogy mi lesz velem ezután. aki az . Amikor legközelebb találkozunk. bár cserélhetnék. egészen addig.tam a kezét. fülsiketítő sípolás szakította félbe a bennem örvénylő gondolatokat. Menekülni. Pedig hányszor hajtogatta szegényke mindhiába.

ott leszel? Mesélsz majd… magadról? . aki mellett recsegve szólt a zsebrádió. Vidámak voltak. Nem lepődött meg. úgy. s egyszeriben észrevettem. kapaszkodni a nyakába. A karjaiban tartott. Ne törődj most semmivel – kérte. és a következő pillanatban szó szerint a karjaiba omlottam. hogy eltűnt alólam a talaj. – Chris…ugye.dünnyögtem kábán. mint a filmekben. hogy megbeszéljük a dolgokat – mondta határozottan. könnyed mozgásától. Elgyengült a térdem. mint a perzselő sivatagban szomjazónak az oázisra. Válaszul még szorosabban hozzásimultam. hogy metrózhatnék is. Lassan. sőt. Hol a lakáskulcsod? A kabátzsebemben…. akár egy kisbabát. Elkínzott pillantásomat az ezüstpöttyös szemekbe fúrtam. a testének melegétől úrrá lett rajtam a fáradtság. Nem ez a megfelelő időpont. ha nem tart elég erősen. – Pihenj! Hazaviszlek.utca másik oldalán fütyörészve tolta be az üzletbe a friss cipókat. hogy szinte ledöntött a lábamról. A belőle áradó szeretetre szükségem volt. és egyszeriben biztossá váltam abban. mit mondhatnék most…. s az energia átjárt. hogy nem várhat másra. az ágyadba. Mert ott állt. mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon. és semmihez. Úgy. szorosan magához húzott. aggodalmas kifejezéssel az arcán. Nem tudom. majd elindult velem a még szinte üres utcán. ezen a hideg kora reggelen. Én pedig csak Jane Andrews voltam. talán össze is estem volna. s alig tudtam nyitva tartani a szemem. csakis rám. Nem tartoztam többé senkihez.suttogta lágyan. aki végképp elveszítette a múltját. Ritmusos. szinte vánszorogva indultam el hazafelé – az valahogy eszembe sem jutott. Christopher a karjába vett. Vagy a sarki sült gesztenye árussal. Befordultam a sarkon. Letaglózott ez a tudat. amikor felébredek.

és igen. Néhány percig reményvesztetten bámultam a szobám padlóját. vagy most már csak lakásomban. Chris a tűzhely előtt állt. és egy jókora adag rántottát kavargatott az egyik ősrégi fakanalunkkal. hogy ez nem lehetséges. s olyan valószínűtlennek tűnt az. . ahol az édesanyám van. Illatok ébresztettek. Bámultam a kezét. s egy csiga tempójában indultam el a konyhánk irányába. nem megszokott. talán tojásrántotta készült a konyhában. s abban bíztam. s egy papírzacskóból ropogós bagetteket halászott elő. De azért. biztos. s a villámra tűztem egy falatot. Azt sem bántam volna. majd a készülő ennivalóra pillantott. Vagy vacsorát? Odakinn ugyanis sötét este volt. hogy egy vadidegen pasas birtokba veszi a konyhát… Valóban nem az – erősítettem meg. Sültszalonna. Átaludtad az egész napot – közölte félénk kis mosollyal az arcán. – Megmondod. majd az egyik székre roskadtam. rájöttem. hol van? Hol van most a mamám? Csak ha közben megeszed azt. a mély. amiktől korogni kezdett a gyomrom. Már félálomban. fájdalmas gyász pillanataiban. Mind egy szálig – mondta nyugodtan. amit készítettem neked. ha soha többé nem ébredek fel. és reggelit készít. hogy ő itt van a lakásunkban. s egy tétova mozdulatot tett felém. majd hatalmas adag tojást és szalonnát tett mindkettőnk elé. – Tudom. s kitisztultak a gondolataim. előre élveztem a reggelit a mamával. Chris tudja a választ. Ám amikor felültem az ágyon. Egyedül vagyok. Egyetlen kérdés foglalkoztatott ezekben a percekben. Talán elvisz oda. Már nincsen anyukám. amit nem értettem. elaludtam. majd összeszedtem minden erőmet. Bólintottam. ami biztos. A Fénylény karjában.Már nem is tehetek mást – mondta furcsa hangsúllyal. de egy pillanatra sem vettem le a szemem az arcáról.

Jane! Tudom. – Hm. ki egy új testbe. remegő kezem. Érintésének nyomán átjárt a melegség. És az én mamám? Vele mi lesz? Ő hová kerül? Biztos lehetsz benne. hogy várószoba? Az a hely. Arról. el fogom neked mondani. s ki az. Egész jól főzök.A mamád most a várószobában van – mosolygott biztatóan. pokol. a mamád még egy napja sincs. Miért álltál mellém? – kérdeztem kissé élesen. amíg döntenek felőlük. Bocsáss meg. – Kérlek. kérlek! De úgy szeretek néha normális dolgokat is csinálni! Egészen lenyűgöznek! – szívből jövő mosolyt villantott rám.emlékeztettem. hogy… Valójában kicsoda Nolessel? – kérdeztem közbe. hogy…én pedig tapintatlanul boldog vagyok. milyen szomorú vagy. és nyugodj meg! – kérte. . Mi az. majd ő is bekapott egy kis szalonnát némi tojással. vagy beáll a Sötétek közé… Sötétek? Ahol ők élnek. Finom. ahol a lelkek vannak. mert mardosott az információhiány. aki kinn reked… Azaz? Azaz választhat. ne haragudj rám. egyél. ki kerül az örökkévalóságba. ahol nem történik semmi. aminek szerinte a tagja vagyok? Miért tűnik számodra olyan természetesnek mindaz. Vagy örökre a várószobában marad. majd elkomorodott az arca. nem gondolod? Kicsit elkalandoztál az eredeti témától… . – Miért vagy itt? Miért nem hitted el Nolessel meséjét a maffiáról. Jane. miközben megsimogatta az asztalon heverő. azt a dimenziót ti úgy hívjátok. amit mesélek? Mások a tudatba is beleőrülnének. hogy amint megkapom a jelet.

éreztem. akkor miért nem engedted. De miért? Chris. Az ezüstpöttyök csak úgy táncoltak a pillantásában. Szeretetet. Lehunyta a szemeit. ha ez a sorsom. amikor először a szemedbe néztem…? – suttogta lágyan. Bele kellett volna esnem. hogy a mama nélkül…nekem nem menne semmi! Ezért akarta az egészet. hanem a helyzetre. ugye? Így volt megírva? – kérdeztem lázasan. Christopher? Miattad. mi történt. Most. mert pontosan tudta. Hogy mondhatnám el neked. Igen. Igen – bólintott. s lágyan végigcirógatta a járomcsontom. hogy a mamám is odamegy! Ő látta. amire vágytam. ki is vagyok én. Az érintése. Mint ahogyan a megismerkedésünk pillanatától jobban éreztem magam. hogy kihúztalak abból a liftaknából. és mi az én munkám…. kicsi Jane. Meg sem fordult a fejemben. Nem rá haragudtam. hogy el menj. amikor a közelemben volt. – Azt hiszem. minden porcikájával a pillanatra koncentrál. nagyon azt akarják. hogy vége legyen? A Jóisten talán azért akart átjuttatni a túloldalra. – Ez minden. és ez… . hogy együtt maradjunk! Miért nem engedtél át? Miért nem? – az utolsó szavakat belekiáltottam Chris arcába. amit eszünk. Mert jó az. az autóban…? És amikor elvágódtam a suli előtt a jégen…? – rémülten meredtem Chrisre. és szánalmat láttam a tekintetében.Miért. mondd. Azóta.felém nyújtotta a kezét. hogy elhúzzam az arcom. mert végre biz tonságban tudhatlak. a lényéből áradó szeretet gyógyírként hatottak a lelkemre. Bólintott. – A felsőbb hatalmak a kiiktatásod mellett döntöttek. Azért küldtek engem aznap a plázába. s ez természete- . Azt hiszem. hogy átjuttassalak téged a várószobába… És aztán hazafelé. felesleges volna titkolnom. hogy tegnap este sajnos megértetted. Mert a közelemben vagy.fintorgott.

mint férfi. s a mosogatóhoz vittem a tányérokat. de erős karjai körém fonódtak. Nem tudom. A konyhapulton megpillantottam a mamám kedvenc kávésbögréjét. csattogott. neki már semmi nem fáj…! Te látod őt? – suttogtam hitetlenkedve.sen megint lenyűgözött. hogy termett olyan hirtelen mögöttem. amit kapott. – Nem hagyhatsz meghalni valakit. ahogyan a mosogatóba hullott. Jane! – suttogta a fülembe lágyan a nevemet. Tudom. és minden átmenet nélkül rázni kezdett a zokogás. hogy te is az vagy. Most rajzol. hogy tetőtől talpig átjár az energiája. Nyugodt. A várószoba. mert látja. Egy dolog nyilvánvalóvá vált számomra: Chris nem a rosszfiúk oldalán áll. s ez biztató volt. ez volt számomra a legtermészetesebb dolog a világon. Hiába. A porcelán hangosan csörgött. Nagyon szép női ruhákat. nagyon szép.hüppögtem. s odaadóan a karjaiba simultam – ebben a helyzetben. a különös jelenségekről. már amennyire én férfiként meg tudom ezt ítélni – nevetett. – Csak azért szomorú. nem lehettem annyira ideges. hogy Chris ne lett volna rám hatással. akitől a létezésed végre értelmet kap… Erre nem tudtam mit mondani. hogy a kérdéseimet szavakba öntsem. mi történik most az édesanyám lelkével. Figyelj csak! Jól van. . Szótlanul felálltam. Pedig volt belőlük jónéhány. ahol most van. Rövid ismeretségünkkel mit sem törődve megfordultam. Chris elégedetten mosolygott. Mindent tudni akartam róla. majd ő is bekebelezte a maga vacsoráját. arról. Csöndben ettünk. majd zavaromban eltüntettem a tojásom maradványait. de azért még közelebb bújtam hozzá. A mama…. Ott. s már éreztem is. a tányéromba bámultam. túlságosan kavarogtak bennem a gondolatok ahhoz. A hátamon éreztem Christopher pillantását.

és gondolom. – De az érzés…. ahogy az arcom lángba borul. össze-vissza beszélek. eddig álmodozni sem mertem. ha ezerévente megtörténik ilyesmi. Kérlek. s megalázónak éreztem. tényleg nem sokat – vallottam be. . misztikusan vonzó idegen. igaz? Hát. Még az is lehet. pedig láttam a szemeiben. mintha mázsás súly hullott volna le a vállairól. hogy valamiféle válaszra vár. Chris számomra már nem csak egy titokzatos. Már az első percben…a plázában. Nem tudtam. Ráadásul tiltott. kicsi Jane. És beszélgetni is tudok vele. és miért akar téged eltűntetni a föld színéről. Soha többé nem volnék képes magadra hagyni téged – mondta halkan. ritka dolog. Ahogy kiszakadt belőle az érzelem. – Nem a Jóisten akarja azt. egészen megváltozott az arca. s láttam. velünk jó. Észre sem vettem. nem én vagyok az egyetlen.éreztem. hogy szeret. mit mondhatnék. semmit nem értesz az egészből. – Ne aggódj. Tudod. Jaj. hogy szeretlek téged…nekem nem szabad…nekünk nem szabad szerelmesnek lenni! – ahogy kimondta. Most pedig azt. ne érezd magad rosszul az érzelemkitörésem miatt! Szokatlan még ez az egész…én még sosem éreztem ilyet. addig nem kell félned. nem veszítetted el! Megígérem. ha akarok – felnéztem az arcára. amiről beszélsz…az bennem is kialakult. amiről valljuk be. Egyszeriben rádöbbentem. hogy én vagyok az oka…az. én vagyok a létezésének az értelme. hallom is. – A szerelem. hogy kövesd az édesanyádat. segítek neked kapcsolatban maradni az édesanyáddal… És nem fogsz többé eltűnni? – a hangom elkínzottan csengett. Valahogyan ki fogom deríteni. hanem sokkal több. hogy mosolygom. Olyan…rövid ideje ismerlek – mondtam zavartan. hogy ilyet kérdezek egy férfitól. Jane! De amíg itt vagyok veled. Tíz perce azt mondta. szomorú szemekkel. aki sír. Az egyetlen kapocs az édesanyámhoz.Sőt. ki.

s olyan gondolatokat. ezért kis idő elteltével sóhajtva bontakoztam ki az öleléséből. boldogságos kifejezés hamar viszszatért az arcára. Ti azt mondjátok rájuk. hogy ne hozzam a tudtára. s a kanapé túlsó csücskébe húzódtam. – Hé. Fényemberek. angyalok. Tudom…. Türtőztetni akartam magam. ugye? A kollegáink. a szobában – nevetve körbepillantott. hogy kik ők…de nem hagyom. – Talán azért. hogy olykor úgy bánik velem. amiket kicsit szégyelltem önmagam előtt. – Mesélj még. mintha egy kisbaba volnék.mosolyogtam zavartan. Azonnal átjárt a már ismerős forróság. . de nagyon vissza kellett fognom magam. a Szárnyasok. Már kezdtem megszokni. Romeo. hogy boszszankodik. Szárnyasok? – ezen a vicces megnevezésen elnevettem magam. Chris? Az vagy. miközben hideg kezem a kezébe vette. kicsoda Victor! És Nolessel? Halálra rémítettek… Chris tekintete megkeményedett.Felragyogott a tekintete. Most is itt vannak velünk. Leültünk a nappalink régi. és simogatni kezdett. Az érintése csodálatos érzéseket ébresztett bennem. de a nyugodt. kérlek! Mondd el. hogy az első együtt töltött napunkat elrontsák – mondta végül. úgy hívnak bennün ket. s megeresztett felém egy szemet kápráztató mosolyt. hogy ne csókoljam meg. Rossz a vérkeringésed – állapította meg. szorosan magához vont. mohó kíváncsisággal bámultam Christopherre. mennyire vágyom a közelségére. ez egy bizalmas beszélgetés! Ó! – meglepetten. Ezt ő nem tudhatta. láttam rajta. mert minden vérem az arcomban van most…nevetségesen izgatott vagyok…az ember nem mindennap szeret bele egy természetfeletti lénybe…Fénylény. El fogom mondani neked. kiült kanapéjára. majd a karjába vett. Lea.

az évezredek során pár Fényembernek már sikerült. Szeretnéd. . hogy kényszerből maradnék…sőt! De voltaképpen a tied a döntés. ki vagyok. az nem csak pillanatnyi elmezavar volt. a főnökasszony szélnek ereszt…érted megéri átélnem a halált. Mire gondolsz? – kérdezte kíváncsian. – És te pedig ne gondold. No és a szemeid…mondd. Csak annak. Amit a szerelemmel kapcsolatban mondtam. Ekkor egy logikusnak tűnő gondolat suhant át az agyamon. minden Fényembernek ilyen csillámpöttyös az írisze? Nem. Arra. Elmosolyogtam magam. Az érintésétől az érzékeim már megint násztáncot jártak. és a társaim…az utca emberének én csak egy átlagos pali vagyok. – Hogy is mondjam? Nagyon…erős a kisugárzásod. Ennek örülök! – mosolygott. ez nem azt jelenti. aki szerelmes. hogy maradjak? Nagyon – határozottan bólintottam. Nem lesz ebből baj? Megpróbálok kiszállni. Azt mondtad. ehhez hozzá kell szoknom. – A csillogó pontokat nem látja ám mindenki! Csak te. majd közelebb csúszott hozzám. hogy tudod. hogy csak a mama miatt akarom. amikor először a szemedbe néztem.egy pillanatig elgondolkozva nézett a semmibe. Úgy tudom. Remélem. Sosem fogom elfelejteni azt az érzést… . hivatalosan neked nem szabad szerelmesnek lenni. A halált? – kérdeztem döbbenten. Jane. hogy még szoknom kell a jelenléted – mondtam az igazságnak megfelelően. Nyugtáztam magamban. vagy ilyesmi. hogy úgy látszik. Persze. Az enyém abban a pillanatban vált ilyenné. már nem mehetek vissza a társaimhoz. és ismét a karjaiba vont. Most.Tényleg nem fogsz elmenni? – kérdeztem bátortalanul. majd ismét rám mosolygott.

éppen miattam. Sőt. Teljesen természetes. de Chris pillantása egyre ijedtebbé vált.Jane. amint a válaszomra várt. engem is átjárt az arcáról tükröződő reményvesztettség. milyen kifejezés ülhetett ki az arcomra. amilyen én vagyok! Sütött a szemeiből a szomorúság. Csak bámultam Chrisre. A Szárnyasok. de nem tudtam tovább ellenállni a kísértésnek. nem öregszem. hogy minden épeszű ember tartózkodik az ilyen furcsaságoktól. Jane! – gyöngéden átfogta a vállaim – Ha ez az egész túl sok neked…én megértem. de életemben először gátlástalanul lesmároltam egy pasit. Chris örökké él. mi üthetett belém. . akárcsak te.Akkor én nem vagyok épeszű…. s nem tudom. Ez eddig meg sem fordult a fejemben. Nem érdekelt. Halhatatlanság. Ha lemond rólam a szövetségünk. nem változom. hogy valószínűleg bámulnak az angyalok. Mit rejthet a múltja? Milyen lehetett az élete? Hogyan teremtetett? S hogy az öröklétet feladná. örökre eltűnök. s teltek a másodpercek. Kész röhej. s ahogy némán néztem rá. amíg Fényember vagyok. hidd el! Ha akarod. miattam? Nem tudom. . mint egy marslakóra. Bizonyos szinten a szememben még mindig az is volt.suttogtam halkan. Nem változik. én is halandóvá válok. nem halok meg.

mit szeretnék.Igen – bólintott. sűrű szempillái alatt ragyogó szemeinek látványa. .Csssssss! – suttogta. és erősen koncentrált valamire. hogy már el is felejtettem.Astrid? .6. hogy már nem ölelhetem őt. A Szárnyasok megmondták… . mit akartam tudni. s a tekintetével körüljárta a kis szobát. finom vonalú ajkaival Chris számomra maga volt a jóképűség megtestesítője. íves. sűrű szemöldökének. s míg a választ fontolgatta. én pedig az ölébe hajtottam a fejem. Az iménti percekben a csók. számomra végérvényesen új értelmet kapott. . majd nagyot sóhajtott. magas homlokának. Mintha az a tányér nem egyszerűen leesett volna az asztalról. mint tevékenység. – Oké. A magam részéről még mindig ezerrel dobogó szívvel sóhajtoztam. Astrid biztosan ideges. és maga elé tartotta a két kezét. Szétrebbentünk. Egyenes orrával. . majd ismét mellém huppant. és dühös. Magyarázatra várva néztem megkapóan tökéletes arcát. Lehunyta a szemeit. fejezet KÉPESSÉGEK A csattanás hangos volt. Szinte fizikai fájdalmat éreztem. Minden rendben. Még a végén azt hiszi majd rólam.Csak egy tányér volt! – mondtam kissé türelmetlenül. hanem haragosan földhöz vágták volna. széles állkapcsával. és legszívesebben azonnal visszaszívtam volna. már annyira lekötött alabástrom sima. én gyönyörködtem benne. s a hosszú. hogy valami kiéhezett nimfomániás vagyok. Tudta. Mire megszólalt. Chris villámgyorsan megpördült.

Astrid a mi vezetőnk.Neked akkor sem esne semmi bajod – hadartam. Ő az. mintha egy helikopter csapódott volna a lakásodba – nevetett keserűen. – Nem kellene feleslegesen ijesztgetned! . és végbement ez a változás… .. Halk sikoly szaladt ki a számon. – Még Fényember vagyok – mintha csalódott kifejezés ült volna a tekintetébe. maga a sors. Astrid. de az.Chris hirtelen felállt. ahogyan mozgatja a szálakat. . s láttam az arcán.Jézusom! . – Egy gondolattal elintézhetné… .Ez sajnos egyáltalán nem biztos.Még mindig jobb. aki dönt. a mindennapi értelemben véve. amikor megláttam. akkor ő Isten jobb keze. ami megtörténhet? . mikor jön el élete utolsó órája. És egyébként pedig.Ezt. hogy tükörbe nézel! – érveltem logikusan.emelte a kezét a szemhéjához – még nekem is új. . – Ha a hierarchiánkat nézzük. hogy bevillant neki egy gondolat. oda vannak a képességeim… . mit akar tenni velem Astrid. de a figyelme szerintem most kettőnkre irányul. Megdöbbenve vettem észre magamon. Általában nagyon elfoglalt.A szemeim…igen. kinek. Jane. . egy megnyugtató kis mosollyal az arcán. a főnökasszony – mondta csöndesen. Az egész univerzum az ő fennhatósága alá tartozik. . igazad van! Bocsáss meg. s reménykedve pillantottam Chrisre. mit csinál: a tenyerét a gázlángba tartotta. hogy szeretlek. . s hová kerül a lelke. én pedig dobogó elefántléptekkel követtem. máris mennyire féltem őt.Semmi gond! – elzárta a lángot.És nagyon haragszik rád? Ezért tört össze a tányérunk? .Nem tudom. Bámulatos. . – Ezt nagyon gyorsan kideríthetem! A konyhába ment.Mi a legrosszabb. mondjuk úgyis kideríthetted volna. Amint Astrid úgy akarja.

megmutatom neked. engem pedig kényszerít. te pedig még rá is akarsz játszani azzal. Ha jó kislány leszel. és hagyjuk békén egymást. megakadályozni. akár egy sóbálvány. Mondjuk. hogy folytassam a munkám. hogy parádézol! – mondtam mérgesen.. – És te ezt ilyen könnyen veszed? . neked szerintem az sem akadály… Mit sem törődve a puffogásommal. Jane. Nem. magához húzott. Igaz.Hogy megöl? – csak álltam döbbenten. mert óhatatlanul összenőnek azzal. és a balesetet is… . Amikor veszélyben voltál. arra van az ajtó! Ja.Az. komoly lelkek dolgoznak… Ismét szívderítően felkacagott. Chris. A létezésünkről az egyszerű halandóknak nem szabad tudnia… . a magasból milyen éjjel a város… Bármelyik pillanatban kinyírhatnak. hogy eless. – Hát kiveszett belőled minden józanság? Különben is. Bárcsak ismerhetnéd Leát és Rómeót! Egész nap dőlnek belőlük a poénok. de nem engedem. Nekem igazán megéri. Leg alábbis egyelőre. hogy meghalj! Nyomás. még csak néhány napja ismerem őket. mert a te őrangyalaid. Mert beléd szerettem. Vagy téged öl meg. s mindig egy pillanattal hamarabb éreztem meg Astrid üzenetét.Felkészültem erre a lehetőségre is. nem. s meredtem rá. A Szárnyasok általában nem szeretnek bennünket. Bocs. akire kisgyerek kora óta vigyáznak. valóban nem gond nekem a repülés. és nevetni kezdett. nagyon sírtak. Arra az ablak van. hogy engem megöl…tőled pedig elveszi az emlékemet. a te szakmádban tekintélyt parancsoló. és felveszed a létező legmelegebb kabátod. ha csak néhány napot is veled tölthetek. A mi eljövetelünk pedig mindig a véget jelenti…csak nálad nem. Így tudtam elkapni a kezed. mint ahogyan azt ő kézbesíteni akarta. úgy képzeltem. .Néhány velem töltött nap az örökkévalóság helyett? Ez szerintem túl nagy ár…inkább menj el.

mintha volna bármi veszély. hogy nem voltam elég körültekintő! – emelte maga elé mindkét kezét. Míg aludtam. – Az a virágos kalap! Eszméletlen édes voltál benne! Éreztem. Az én pletykás angyalkáim . mondjuk a kocsim az jól nézett ki utána! Bocs. Igyekeztem kisöpörni a gondolataimból ezt a nem éppen megnyugtató tényt. és visszahozta.cinikusan rám mosolygott. mert nem akarlak kellemetlen helyzetbe hozni! De Jane… . Tessék? Honnan tudsz te minderről? Lea és Rómeó beszédesek.Chris már megint elnevette magát. hogy imádja. nem tudod elkerülni a mozizást… . Creevy tényleg hamar kikalapálta. majd a szobámba mentem. hogy fülig önti az arcomat a pír. Creevy szereli. már a ház előtt kellene állnia – mondtam elgondolkozva. hogy Chris már megint közvetlenül mellettem áll.Na. Talán ő volt az. mert tudtam. mint a szeme fényére – követett a lakás minden egyes pontjára. De elvileg…az alapján. Akkor felszabadult vagy… A zuhany alatt? Ők még oda is bejönnek? Azt is látták. majd ismét bevetette szívdöglesztő mosolyát. mert te alapjáraton nem vagy valami szószátyár. félálomban hallottam. Úgy látszik. – Egyébként mi van a járgánnyal? A szomszéd srác. Visszahozta – közöltem halkan. hogy valaki becsöngetett. Szóval. Remek. Szerencse. Úgy vigyázott rám. amikor kiskorodban passzióból kapargattad a festéket a lépcsőház faláról…. nyitott könyv vagyok előtte. mert az erkélyről ráláttam a szokott parkolóhelyemre. Nos. hogy jól kijönnek egymással. Viszont Lea most mondja. akkor azt hiszem. – Hogy mást ne mondjak. amit ígért.Chris már hahotázott. amikor a zuhany alatt énekelsz. De amikor van is! Hiszen az Astridként emlegetett csillagharcos bármelyik pillanatban ledobhat ránk egy atombombát. Az öreg Ford valóban ott parkolt.

– De te igen. van. hogy lehet a főnököd? Tudod. Miért? Ha megröntgeneznek. hogy másként vagy összerakva? . Már számtalanszor akartak nekem mentőt hívni. hogy csak néhány másodpercre. hogy ne legyenek olyan pletykásak? Kicsi Jane. Ez csak akkor kínos. elég csak megkérnie a Szárnyasokat. Fogalmam sincs. mielőtt kiválasztottak volna – felelte szomorúan. és elmondja. hogy éltem azelőtt.mindent elmondanak neki rólam. de álmunkban. Megjelenik a belső szemem előtt. és ilyenkor muszáj kimentenem magam. A legtöbb ember nem tudja. mégis ez történt. Ez most vadul hangzik. Én nem akartam sebeket feltépni a lelkében. Nem árulta el. ha bajba kerül. – Astrid az emberi életem utolsó percében elvette az emlékeim… Christopher Diamond lettem. hogy Chrisnek elmeséljék. hogy csöndben maradjanak? Én nem kérhetek tőlük ilyet – felelte ünnepélyesen. Még a legkínosabb ügyeimről is beszámolnak! Isten ments. mert nem találkoztunk. elaltat. De kérés nélkül nem avatkozhatnak be az események folyásába. olyan remekül szórakoztam! Nézz magadba. s azok valahogyan megoldják a helyzetet. ki voltam valaha. ne tedd ezt velem. Chris! Te sem örülnél. mi igen egyszerűen kommunikálunk. nem lehetne tenni valamit azért. észreveszik. de kiábrándító… Christopher…nos. amint óvodában az orromat túrtam a homokozóban! Pfuj. ha valaki beavatna. Amikor feladatot kapok tőle. mit szeretne. Nem találkoztatok? De hát akkor. És azóta sem kérdezhettem meg őt. ha az utcán esem össze. És ha az én kérésem arra vonatkozik. ha valaki belenézne a múltad legkínosabb részleteibe… Én boldog volnék. Ő nevezett el így.

Mi lenne. Franc – reményvesztetten félrehúzta az ajkát. hogy szerelmem és családom legyen. Helena mindig azt mondja. Atyaég! Iszonyatosan ráncos lehet! – szakadt ki belőlem. Ő az egyetlen közöttünk. hogy jobb belátásra térjek. A probléma az. Nem vicces – mondta Chris sötéten. mert csak két éve. de én az . túl szép lett volna. egyet értettem vele. De most. Nem! Pont olyan hús-vér vagyok én is. hogy Astrid elvette tőlem annak lehetőségét.Ezen a kérdésemen már megint hatalmasat nevetett. emiatt nagyon kerülnöm kell a feltűnést. Mióta ismerlek. hogy nincsenek személyes okmányaim. és igazán nem tartottam nagydolognak. Ez piti időszak ahhoz képest. mint te. majd újra a karjaiba zárt. Nem akar elengedni. Élvezzük az életet. nem igazán törődöm ezekkel a dolgokkal. túl nagy árat fizettem. Folyamatosan hangsúlyozza az öröklét előnyeit. – Azt gondolom. Igaz. huszonnyolc éves teste van. És mióta vagy Fényember? Az egyik társam. ha ma már többet nem szomorkodnánk? Igazad van. hogy akár sok száz generációt láthatunk felnőni. Hogy határtalanul tanulhatunk. míg be nem csap a ménkű. hogy több korban élhetünk… És te. vagy bárki más. és azt szeretné. mert beléd szerettem. – Nagyon szép. ha csak úgy hagy engem elmenni. Csillog még a szemem? Igen. hogy ő éppen ezeregyszáz éve áll Astrid szolgálatában. aki totálisan megbékélt ezzel a változatlansággal. Astrid azért akar mániákusan kiiktatni téged. hogy itt vagy velem. már úgy érzem. kölyök vagyok még. Nem az – mosolygott. hogy vagy ezzel? Mielőtt megismertelek. Vagy legalábbis kellene. Jane.

de azért bólintottam. Van kedved megnézni. majd gyorsan hozzátettem. és leheletfinoman megcsókolt. Mindig a közeledben leszek. majd kinyitotta az erkélyajtót. Jól jött. hogy mutat valami különlegeset. hogy ne áruljanak el. azzal. biztosan nem – büszkélke dett. és betessékelt a szobámba. Úgy éreztem. suttogva megkértem Leát és Rómeót. Nálam jobban ezt senki nem tudja! – nevette el magát. – Hideg van kinn! Mondjuk. ez nem csoda. Lea mondta nekem. és elindultam a gardróbszoba felé – magamra is csuktam az ajtaját. ami miatt ebbe belemegyek! Én önálló nő vagyok. Legendásan tengeribeteg és tériszonyos vagyok. – De szeretném. mert éjfélre jár. Rendben – bólintottam.vallottam be szégyenlősen. mit mondhatnak most neki az angyalaim. hogy egy kicsit összeszedjem magam. mennyire rettegek a repüléstől. Szükségem volt néhány perc egyedüllétre. Szívesen. Fogalmam sem volt. Megyek. s Christopher történetei cikáztak a fejemben. milyen odafönn? Szinte reménykedve kérdezte. csakis a helyzet az. vagy sétálhatsz egyedül. hogy pár napja ki akartál ugrani az erkélyről… Nem azt akartam. Érezni szerettem volna. És én vezetek. Bár kicsit tartok tőle. keresek egy kabátot…. ha tudnád.pihegtem. mert többé nem metrózhatsz. Nem fogok leesni? Amíg velem repülsz. Láttam rajta. Chris pedig felemelte az állam. ahogy elkapsz…. Miközben a nagy szekrényünkben turkáltam valami nagyon meleg holmi után kutatva. nagyon szeretne nekem örömet szerezni.esélyt sem adom meg neki. hogy bánthasson. hogy a barátod rendbe tette a kocsid. – Ne légy nyúl! Különben is. . menten összesem az érzéseim hevességétől. ha már felfedte előttem a titkát.

És még ha ez nem nagy kérés…én igazán nem tudom. Christopher. kihűlt sajtburgereket húzott elő. és a lábunkat lógattuk a semmi fölött. biztonságot. Mert ha na- . statiszták. nem parancsolgattak rendezők. hogy…szóval. ti vagytok-e kompetensek az ügyben…de ha lehet. Az egyiket a kezembe nyomta. se fű – hú. hogy tudsz repülni. Igaz. könnyek között. ami mellettünk hevert. miközben a nagy papírzacskóból. hiszen mellettem ült valaki. Márpedig Chris ilyen volt számomra. Már megint hajnal egy volt. Egyből simán ment? Vagy tanulnod kellett? Ez nálunk ösztönös dolog – kezdett mesélni. nem emlékszem rá. Azt a drogot. még nem találták ki. és boldogságérzést ad egyszerre. De nem hiszem. Ugye. – Én kezdetben túl gyors voltam. mintha egyébként akkora narkós volnék! Nem is lett volna szükségem ezekre a dolgokra. – Tudod. Ez pedig veszélyes. szerelmet. Amikor megtudtad. Mindez a csoda tökéletesen valódi volt. amelyik szeretetet. és megint megsimogatta az arcom. Olyan álomszerű volt! – mondtam elgondolkozva. annyira nem érzékeltem a sebességet. hogy ezek után labdába rúghatna egy pilóta. miközben a sajtburgerén csámcsogott. az utóbbi napokban az éjszakai élet lelkes híve lettem. hogy Chris nem ölelt át. és a keserű gyász ismét rám talált. De most nem volt bennem se pia. Ez volt az első légi élményem! Ez esetben a lehető legjobbal kezdtél! – felelte jó kedvűen. Csakhogy körülöttünk nem rohangáltak filmesek. hogy nem volt ez olyan rossz? – mosolygott rám. Az életem. – Én sem ültem repülőn. Alig tudtam magamat leállítani. Vagy ha igen. aki bármilyen izgatószernél tökéletesebb volt. én még sosem ültem repülőn. Mint Pókember. Ültünk az egyik futurisztikus irodaház tetején. Úgy tűnt. Csak pár perc telt el azóta. és Mary Jane Watson. édesanyám lelke a legeslegjobb helyre kerüljön! – suttogtam elszontyolodva. Nem.

de mielőtt még én megtehettem volna. Az emberek igen. ha csak egy pillanatra is. Viszont nem vagyok gyorsolvasó. Arcát óvatosan az arcom felé fordítottam. és átkarolta a vállaim. Ilyen sebességet egy átlagember nem él túl. De gyorsolvasó akkor is több van. hogy két óra múlva Európában kell lennem… Te viccelsz? Két óra alatt átrepülöd az óceánt? De hát hogyan? Ez is egy képesség. nagyképűnek tűnt. – Cseszettül átlagos vagyok hozzád képest. Csakis a kiválasztottak. és nem figyelek a környezetemre. Akikből Astrid Fényembert csinál…. Kezdem rosszul érezni magam – morogtam. Ez igaz. Különben pedig igazán elképzelhetetlen. Szenvedélyesebb. amikor. Most már szükségtelennek éreztem. Az ujjait finoman a tarkómra csúsztatta. de szomorúnak láttam. – Nem akarom. szeretnee az lenni. Megtanított uralni a tempómat. ha mondjuk Astrid közli velem. mint első alkalommal. kicsikém! Tudom. Igazad van. vagy sem… Mindig összeszorult a szívem. A csókja más volt. már nem olyan óvatoskodó. majd közelebb húzódott hozzám. gátlástalanabb. hogy az illetőt is megkérdezi. hogy ilyen sebességet bárki is túléljen. hogy visszafogjam magam.elsötétült a tekintete. Amit fizikából tanultam. hogy megfázz. amit az előbb mondtam.gyon átadom magam a száguldozásnak. majd derült tekintettel pillantott rám. De Jonathan rengeteget segített. az alapján minden ember darabjaira hullana. lecsapott az ajkaimra. mint repülni tudó ember. esetleg megláthatnak az emberek. De a gyorsaságom egyébként nagyon jól jön. – Azért lehetne benne annyi. de én nem – mosolygott. a ha- . Nevetni kezdett a megfogalmazásomon.

de nem emlékszem rájuk. amit csak akar. Chris akkorát nevetett. amit tudnak. – Biztosan voltak már barátnőim. Astrid kifejezetten pártolja a fajtánk szerelmi kapcsolatait. Ők ketten az én segítőim. Az ujjai a derekamat cirógatták. hogy ezt ma csináltad először…suttogtam kábultan. a társaddal. Eddig együtt laktunk. örökre…s ami a legszebb. Jonathan szerint bizonyos dolgok rögzülnek a tudatalattiban…amik fontosak voltak. amikor egy pillanattal később gyöngéden eltolt magától. Egy Fényember-páros? – kérdeztem csodálkozva. amit a szendvicsére ivott. Próbáltam valahogy elvonatkoztatni a szívem heves dobogásától. Nem számít. csak hogy inkább beszélgessünk. Menten megőrülök. Egészen fantasztikusak. Finoman megharapott. a testiség is lehet ilyen… Akkor te egy lepedőakrobata lehettél! – bukott ki belőlem. az együtt járásunk első napján. Mondjuk.jam. és megtanítottak mindenre. én pedig azt hittem. Különös vénség ez az Astrid. ezen a kietlen. hideg háztetőn. mielőtt még itt leszek az övé. . és a bőröm találkozásánál simogatott. bármit megtehet velem. Sőt. amikor úgy éreztem. Nagyon hamar eljött a pillanat. – Ez a létező legáldásosabb állapot. – Kicsoda Jonathan? – kérdeztem. Nagyon valószínű. Mint ahogyan semmire sem az elmúlt életemből. majd ismét ott volt az ajka az ajkamon. mentem megőrülök. ez nem tilos. hogy igazad van – hadarta halkan. együtt dolgoztunk. Megveregettem a hátát. Helena párja. Így van – bólintott. szerelemben. hogy csaknem belefulladt abba a korty kólába. Az nem létezik. Együtt. Szerinte erősítik a szövetséget. s legyűrni magamban a vágyat. Ráadásul nagyon szeretik egymást.

majd most fogja… Ez elég ízetlen tréfa – vágtam rá. s egy pillanatra gondterhelten nézett fel a csillagokra. hogy kettőnk találkozásának nem volt értelme. – Jöjjön az a bomba. A hangom tisztán. csak még ne most! Ne most. inkább porszemek vagyunk a gépezetben. Ha már nem leszek Fényember. s a mosolya. hogy… Azt. ha már nem látod a fénypontokat a szemeimben! Az azt jelentené. Hiszen te mondtad. noha az első tagmondat nem volt igaz. hogy elengedtek bennünket. hogy Astrid elvette a képességeimet. hogy ne vállaljam a kockázatot kettőnkért – mondtam. mint a mamát. majd hozzásimultam. Nem félek eléggé ahhoz. kicsi Jane! – mondta. Bár így lenne. . – Lea most mondja.Bocs – mondta még mindig pukkadozva. Hogy azonnal szólsz. hogy Astrid maga a sors. Hogy halandóvá váltam. Egyet ígérj meg kicsi lány. talán ő találta ki az egészet. Chris! Kell még idő…az nem lehet. Két keze közé fogta az arcom. – De én attól tartok. és bátran csengett. Christ is elveszi. Attól. Mi vicceset mondtam? Vénségnek nevezted Astridot – Chris szemmel láthatóan nagyon jól szórakozott. Valójában rettegtem. mint bármelyik férfi a kedvesét. az azt is jelentheti. az érintése ismét megmelengette a lelkemet. legyen akár Astrid a neve. ha muszáj. hogy a sors. amikor már ismét beszédképes volt. Hogy megvédeni többé nem tudlak. és hamarosan jön a takarítás. csak úgy. oké? Mit? – leheltem. ha a főnökasszony eddig nem küldte az atombombát. Melletted. Nem muszáj kitenned magad mindennek… Én már döntöttem.

Pihenned . A beton gyorsan közeledett. Zuhanok. hangos csattanással érkezett a szélroham. a házunk irányába. Nem hullottam tovább. Jane…túl gyorsan. majd leült velem szemben. de jó. Az ötvenemeletes épület tetejéről. Most talán gondolkozik. lassabban megyek! – kiáltotta. – Csak egy kicsit megfáztam… Ahhoz képest. lassan formálta a szavakat. hogy mihez kezdjen velem. A rohadt életbe. Ez nem vicc. olyan intenzitással. Igen – ordítottam vissza a hidegtől rekedten. – Túl gyorsan mentem. Tíz perccel később már a nappalink kanapéján ültem vacogva. Mindegy. hogy szó szerint letépett engem a tető széléről. Chris. szerelmem? – hallottam szinte sírós hangját a levegő süvítésén át. Megyek a mamához. A szél suhogott körülöttünk. – De nagyon fázom! Oké. addig Astrid nem bánthat téged? – kérdeztem remegve.hogy esélyt kaptunk. hogy halálra vagyunk ítélve… Míg Fényember vagy. Hát ennyi volt. Nem kell kiakadni. zuhanok. Elgondolkozva. Mielőtt válaszolhattam volna Chrisnek. Olyan erővel. a karjaiba szorítva repült velem New York fölött. Addig nem is akar bántani. majd mintha kissé megnyugodott volna körülöttem a levegő. Valóban zuhantam. tényleg nem nagy ügy! – mondta lázas tekintettel. levegő után kapkodva fogtam át a derekát. Semmiség – mondtam fogvacogva. Jól vagy. De fölöttem egy alak még gyorsabban. A karjába szorított. A lábaim egy lavór meleg vízben. ahogy Chris némán. Chris pedig bűnbánó arccal közeledett felém egy hatalmas bögre forró teával. hogy meg is halhattál volna. és komolyan a szemembe nézett. De azt is. Istenem. ez tényleg nem vicc. Zihálva. hogy találkoztunk.

Kihasználom – feleltem. Érzem – mondta gondterhelt hangon. nem veszi jónéven a mostanában sorozatos sokkhatásokat. akit szeretek. – Varázslatos vagy. mi volt ez. és gyöngéden lefektetett a kanapéra. Ezt szülte ez az abnormális helyzet. a tökéletes teste pedig hozzám simul. az utcán töltse az éjszakát. A lábaimat alaposan megdörzsölte egy. Nem fogom hagyni. stand by üzemmódba kapcsol. Hiába. hogy láthassam az arcát.kell. Elmosolyodtam. hogy te vigyázol rám…vagy hülyeségeket beszélek? Egyáltalán nem… És mi van akkor. hogy ismeri ki magát ilyen jól a lakásunkban. ha nem is Astrid akarja. Úgy döntött. Talán az őrangyalok árulkodnak folyamatosan. hogy mennyire álmos vagyok. hogy a férfi. mennyire felbátorodtam. Lehunyt szemekkel feküdtem. s élveztem a gondoskodását. Aki így akarta. s engem is meglepett. érzésem szerint meleg törülközővel – fogalmam sem volt. a szervezetem úgy látszik. amikor éreztem. Chris. – De nagyon félek magadra hagyni téged a történtek után… El sem engednélek – suttogtam szenvedélyesen. – Hiszen. Nagyon bánod? Nem. hogy veled alszom – suttogta. s egyszeriben érezni kezdtem. Ez az egész…nem tudom. Figyel bennünket. ha csak egy napja vagyunk együtt. hogy szeretsz engem…? – dünnyögtem félálomban. Jane! Nekem tudnom kellett volna arról. majd kivette a kezemből a teásbögrét. ott voltál. és elkaptál. s ebben a sejtelmes fényben még inkább csillogtak az ezüstpöttyös szemek. futott át a fejemen. még akkor sem. hogy fölemeli a takaróm és óvatosan elhelyezkedik mellettem. hogy meghaljak? Ha nem is tud arról. Nem terveztem. hogy le fogsz esni! Talán nem haltam volna meg a zuhanásban – latolgattam. A nappaliban csak a kis állólámpa világított. azzal is tisztában lehetett. Nem jött jel. A lábaimat a dereka köré . s megfordultam.

Creevynek megköszönni.fonva csókoltam őt. vajon mi az összefüggés a dolgok között. ha ők nincsenek a szobában. de nem voltam benne biztos. s otthonosan befészkeltem magam Chris karjaiba. rám talált egy különös álom. Te nem látod őket. hogy ma este megint az életedre törtek! Egy pillanatig sem volnék nyugodt. s megpróbáltam kiüríteni az agyam. ha ezen az éjszakán eddig nem mészároltak le bennünket. Chris csöndesen. Egyetlen kép. – Holnap is nap lesz… Rámenős vagyok? – kérdeztem fintorogva. a gondolataim csapongani kezdtek.szólalt meg egy nagy sóhajjal két csók között. De ez nem az az éjszaka. ha megkérnéd őket. A kirakós játék darabjai azonban nem stimmeltek. Elvégre. kimennének. Lea és Romeo itt vannak. hogy már nem is fognak. Értem – bólintottam megadóan. valami ősi vággyal akartam őt – ahogyan azelőtt senkit. Prózai dolgok villantak át a gondolataimon…elő kell készíteni a temetést. Chrisről a mamára. Miután kissé lehiggadtam. A leggyönyörűbb nő volt raj- . soha. majd elfordultam. hogy rendbe tette a kocsit. így fölhagytam a különböző teóriák gyártásával. Halálfélelem és szex. Hééé…. Igazi adrenalin bomba. ha rólad van szó – mosolygott. nyugodtan lélegzett mellettem. A Lady Jessica szalon novellaíró pályázatának leadási határideje lassan eljön…Tényleg vannak még normális dolgok is a világon? És az én életemben? Amikor végre elaludtam. Eszembe jutott Nolessel és Victor…kombinálni kezdtem. – Nem ez a baj. hogy alszik. A vérem még sokáig lüktetett az ereimben. A mamáról Chrisre. Azok után. amikor nyugodtan aludnék. Mintha egy háromdimenziós festményt néztem volna. Hajnal négyre járt az idő. A mama meseszép ruhái a gardróbban. talán van esély arra. mintha csak az életem múlna rajta. de én…tudom. Én is az vagyok. Holnap suli. hogy képes legyek aludni. így nem is zavarnak. ami nem változott.

ta, sőt, a leggyönyörűbb jelenség, akit életem során láttam. Bíborvörös szaténruhája a földet söpörte, lángvörös hajtincsei, akár ezernyi kígyó, úgy tekeregtek a szélben légiesen karcsú alakja körül. Hogy mer vörös ruhát fölvenni vörös hajhoz? S milyen jól áll neki! Hófehér bőre volt, a zöld szemei pedig pontosan úgy fénylettek, mint Chrisnek. Nem is úgy. Hülyeségeket beszélek. Sokkal, de sokkal jobban. A meseszép asszony, aki a képen egy számomra ismeretlen sziklaszirt tetején állt, hirtelen felém fordult, a pillantásában néma könyörgéssel – mintha csak valami nagyon fontosat akarna a tudomásomra hozni. - Dunluce Castle! – suttogta, majd elegáns mozdulattal elfordult tőlem, és a mélybe vetette magát.

7. fejezet

ESZMÉLETVESZTÉS

Amikor felébredtem, sajogtak a tagjaim. Minden porcikám elgémberedett a keskeny kanapén töltött órák után, de nem volt nálam boldogabb lény a földön. Mert tudatosult bennem, hogy Christ nem álmodtam, ölelő karjai még mindig gyöngéden, oltalmazón fonódtak körém. Óvatosan felé fordultam, mert nem akartam felébreszteni. Mosolyognom kellett, amikor megláttam szoborszerűen szép, férfias arcát. Mintha csak az angyalok faragták volna éppen ilyenre. Lea, Rómeó, tudtok erről valamit? Bosszantó, hogy én nem beszélhetek veletek. Még azt sem tudhatom, halljátok-e a gondolataim. De érzem, hogy igen. Perceken át bámultam Christophert, mint az élet különleges ajándékát. Lassan, egyenletesen lélegzett, a békés kifejezés az arcán arra engedett következtetni, hogy nagyon mélyen alszik. Óvatosan felkászálódtam a kanapéról, majd lábujjhegyen a szobámba osontam, hogy valahogyan összegereblyézzem szanaszét zilált külsőmet. Sápadt voltam, karikás szemű, íves szemöldököm úgy nézett ki vérben forgó íriszem fölött, mint egy szomorú, megtépett kismadár széttárt két szárnya. Vajon az angyaloknak tényleg vannak szárnyaik? Vagy egész másként néznek ki, mint azt az emberek hiszik? Erről okvetlen meg kell kérdeznem Christ, ha felébred. A szerelmem azonban nem ébredt fel. Még akkor sem, amikor főztem magamnak a konyhában egy méregerős kávét, akkor sem, amikor ismét zokogtam egy sort a mamám elvesztése miatt. Biztosan elfáradt. Nem is csoda. Hiszen olyan sokat kellett pátyolgatnia engem az elmúlt napokban…! Kiszívtam a fényember minden energiáját.

Jane Andrews, okleveles energiavámpír! Lehet, hogy erre is csak én vagyok képes. Amikor elkészültem, még odaléptem hozzá, és adtam egy apró puszit az arcára – ettől sem rezzent meg, amin ugyan kissé csodálkoztam, mert én általában igen éberen alszom. Hirtelen ötlettől vezérelve visszacsoszogtam a konyhába, s kitéptem egy lapot a mama jegyzetfüzetéből. Úgy éreztem, a történtek után csúnya dolog volna egyetlen szó nélkül otthon hagynom Christ. Otthon. Erről a szóról beugrott egy gondolat. Lehet, hogy ez a lakás mostantól kezdve a közös otthonunk? Hiszen Chris említette, nem mehet vissza a társaihoz… A társai. Jonathan. Helena. Már az említésükre is görcsberándult a gyomrom. Megvolt az a határozott érzésem, hogy Astrid mellett ők sem rajonganak értem túlságosan. Szívből remélem, hogy sosem lesz velük dolgom. Parából Nolessel és Victor is elég volt. Chris végül nem mesélte el, kik is ők. Ám éreztem a szavaiból, hogy nem jó emberek… emberek egyáltalán?Anyám, borogass! Gyors, ferde macskakaparással véstem föl néhány sort a cetlire:

El kell mennem a suliba, és elintézni ezt-azt. Bocsáss meg, de nincs szívem felébreszteni téged! Pihend ki magad, Chris!

Pár másodpercig forgattam a kezeim között a tollat, majd még hozzáírtam:

Ne menj el! Vagy ha elmész, gyere vissza…szükségem van rád!

A női magazinokban azt olvastam, a kapcsolat kezdeti szakaszában nem szabad kitárulkozni, elárulni az érzelmeinket, mert akkor a férfi azt gondolja, bármit megtehet velünk. Ám úgy éreztem, s talán joggal, hogy a mi helyzetünk túlságosan speciális ahhoz, hogy adjak az efféle konvenciókra. Különben is, tegnap éjjel azt mondta, én vagyok az élete. Kétlem, hogy egy olyan teremtmény, mint Chris, egyáltalán képes volna a hazugságra. Különben sem fűződne érdeke hozzá. Csak az utcán jutott eszembe, amint beszálltam a Creevy által renovált, hőn szeretett csotrogányomba, hogy voltaképpen egy idegen embert hagytam a lakásomban. A saját feltétlen bizalmam meglepett, mert általában gyanakvó és tartózkodó voltam. Úgy éreztem, Chris lassan kivetkőztet eddigi önmagamból. Miközben végigsöpörtem az utcánkon, majd rákanyarodtam a szokott módon bedugult körútra, eszembe jutott a csókja, az érintése, az odaadó simogatása. Már a gondolatba is belebizseregtem. Bekapcsoltam a rádiót, hogy némiképp eltereljem a gondolataim – ugyanis, amíg Chris alszik, nincs, ki megmentsen az újabb közlekedési balesettől, hacsak Lea és Rómeó nem öltenek testet az érdekemben. Gyakran jártam errefelé, és jól emlékeztem, hogy a harmadik sarkon jobbra van egy temetkezési vállalat. A reggeli csúcsban csaknem félórába telt odakeverednem, s mintha csak a fogamat húzták volna, amikor be kellett mennem a sötét, levegőtlen üzletbe, ahol a kirakatban művirágokkal díszített robosztus, fenyegető koporsók sorakoztak. Micsoda ízléstelenség kiállítani őket! Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy máshová megyek, ahol nem tálalják ilyen nyilvánvalóan, milyen remekül lehet pénzt csinálni mások halálából… de végtére is szükség van a munkájukra. Nélkülük nem temethetném el méltó módon az édesanyámat.

Noha, a halál jelentősége az én olvasatomban alaposan átalakult, mióta Chris megmutatta nekem a csodát… gondolatban könyörögtem az angyalaimnak, hogy egy napon láthassam még a mamát, miközben zavartan, könnyek között taglaltam a boltosnak: egy nagyon szerény, egyszerű szertartást szeretnék. Rengeteg fájdalmasan prózai, praktikus kérdést tett föl nekem, amitől még jobban kikészültem, de azért próbáltam tartani magam. Végül összeadta a különböző tételeket, majd átadtam neki a megtakarított pénzünk felét. A sors nagy rendező. Nem elég, hogy az ember lelke majd beleszakad a tudatba, hogy elveszítette a hozzá legközelebb álló személyt, még a pénztárcáját is kiürítheti. Eljött az idő, amikor kezdhettem azon gondolkodni, hogyan, s miből fogom rendezni a következő hónap számláit, minekutána nem maradt rájuk elég pénzem. De ez most valahogy részletkérdésnek tűnt, gyorsan el is hessegettem magamtól a gondolatot. Eredetileg azt terveztem, hogy bemegyek az egyetemre, és végigülöm az előadásomat, de amint végre levegőhöz jutva kóvályogtam az utcán, s a napfény hatására már kevésbé láttam borúsnak a világot, úgy döntöttem, nem rontom tovább a nap hátralévő részét azzal, hogy előadást hallgatok. Üldögéltem egy keveset a parkban, majd beugrottam a munkahelyemre, és kértem a főnökömtől, Mrs. Higgingstől néhány szabadnapot. Ismerte a családi hátterem, s bizonyára rám lehetett írva, mi történt, mert egyetlen kérdés nélkül magához ölelt, és megkérdezte, adjon-e fizetés előleget. Nem fogadtam el. Hiába, a büszkeség nagyúr. Mindenesetre a főnöknőm vigasztalása megtette a hatást: minél lelkesebben csinálta, én annál hangosabban bőgtem. Végül megegyeztünk abban, két teljes hetet kapok, hogy összeszedjem magam. Annak ellenére, hogy az idegeim cafatokban lógtak, a kifőzdében tett látogatásom után korogni kezdett a gyomrom. Eszelősen vágytam valami bő zsírban sült és csokiban

tocsogó kajára, így bementem a közeli plázába, hogy vadásszak magamnak valami hasonlót. Amikor elhaladtam a lift mellett, ahol Chris-sel először összehozott az élet, megborzongtam. Az eset akár nagyon rosszul is végződhetett volna számomra. Hiszen úgy volt megírva. A szerelmem átvette a sors szerepét, s nem tudni, milyen csapásokat jelent ez a jövőnkre nézve. Mielőtt beléptem volna a kávézóba, észrevettem, hogy a Lady Jessica divatáru eladónője épp kiveszi a kirakatból a pályázati felhívást, amire azt terveztem, hogy beadom a jelentkezésem. Hirtelen eszembe jutott zűrös anyagi helyzetem, valamint az is, hogy az elmúlt napokban nem volt alkalmam leülni, és megírni egy érdekes novellát. Pedig ezt a lehetőséget nem engedhetem elúszni! Hiszen válsághelyzet állt elő, és fokozottan szükségem van minden fillérre. Erőt vettem magamon, kiegyenesítettem a vállaim, majd átcsoszogtam a túloldalra, az üzlet bejáratához. Az eladónő kedves mosollyal mért végig. Miben segíthetek, kisasszony? Ó, nem vásárolni jöttem…- mondtam zaklatottabban, mint szerettem volna. – A pályázat miatt… Értem. Eredetileg azt terveztem, hétvégéig kinn hagyom, de olyan sokan írtak, hogy hetek alatt sem végzünk az elbírálással. Hát…akkor köszönöm. Minden jót kívánok! – mondtam lemondó sóhajjal, amint befogadta a tudatom, hogy ez a hajó már csakugyan elment. Nem tudom, vajon milyen kifejezés ülhetett ki az arcomra, de mintha sajnálatot láttam volna az asszony pillantásában. – Viszontlátásra! Várjon csak! – szólt utánam mosolygós hangon. Meglepetten pördültem meg. Mondja, kedves, miből gondolja, hogy igazán jó reklám sztorit tudna kitalálni a Lady J.- nek? A kérdése készületlenül ért, de azért megpróbáltam öszszeszedni magam.

majd ismét kedvesen rám mosolygott.Nekem? – kérdeztem döbbenten. amiket az önök kirakatában láttam. A lányomról. milyen érzés elveszíteni azt.Electra Caine… . Írja meg a sztoriját. A mama gyakran említette. mert tudja. – Enyém a Lady J. Talán tudnék hozzájuk illő történetet álmodni egy lánynak. hogy megfelelő történetet írnék.Cserbenhagyott az alkalmazottam! – folytatta Electra ismét mosolyogva. majd mosolyogva az íróasztalához vonult. – Nem vagyok divatszakértő. nem volna kedve csatlakozni? .Az nem számít! Maga tele van empátiával. De hát be sem mutatkoztam! . akit szeretünk. .Igazán sajnálom – mondtam őszintén. A kezembe nyomta.suttogtam magam elé elképedve. hiszen mindenki másként látja az embereket. valósággal sugárzik. – Hát nem volt képe két héttel hamarabb elmenni. Öt perc ismeretség után még senkinek nem mesél- . emlékeztetnek édesanyám munkáira. ki vagyok.. Nekem a ruhák nem sokat jelentenek… de azok a kreatív.Igen – bólintott. ízléses darabok. de soha az életben nem találkoztam még vele személyesen. szülni? Míg nem találom meg az utódját. Átfutott a fejemen. Jól ismertem ezt a nevet. Immár nálam jobban senki nem tudta. és soron kívül adja a kezembe! Azért szükséges a kártyám. nem bánom. Jessicáról neveztem el. aki bármelyikünk lehetne… A nő felnevetett. hogy esetleg azért ilyen szívélyes velem.Rendben. csak egy bölcsészhallgató! . . Hívjon fel. és a divatot is. hogy szállít neki ruhaterveket.Egyáltalán nem vagyok biztos abban. kénytelen vagyok vinni az egyik műszakot. . Néhány éve itt hagyott… autóbaleset. ha megvan vele! . Mondja. és kivett egyet a nagy kupac névjegyből. mert nem mindig vagyok az üzletben.

azonnal észrevette rajtam.Ó. én pedig lefirkantottam az elérhetőségeim – a kezem még mindig reszketett a hirtelen jött fordulat izgalmától. De mondja. . . de tudtam. Mit szól? Az égnek emeltem a tekintetem. Eszembe jutott Mrs. addig kihúzom valahogy az üzletben. Tollat és papírt adott a kezembe. itt az üzletben. az üzletben pedig. Hálátlan kutyának éreztem magam. drágám? – sóhajtott. olyan hirtelen jött.Tudja. Higgings kedves vigasztalása. hát majd egyeztetjük a műszakot a programjaival. hogy a megérzéseimre támaszkodtam. hogy nem utasíthatom vissza Electra Caine-t. mit mondhatnék egy ilyen ajánlatra. . Electra vállat vont. Családi problémáim vannak… Kinek nincsenek.tem Jessicáról. Rendben. Nem tudtam. Persze.De lefogadom. .Nem is tudom…. amikor épp nincs ügyfél. . Mikor tud kezdeni. hogy meg tudjuk majd beszélni a beosztását. annyit ír. Túlságosan zaklatott voltam. már van egy délutáni munkám. miért? Én nem álláskeresési céllal jöttem ide. Pont ilyen lányra van szükségem.Rendben. – Én írni szeretek… és egyetemre is járok. . Electra a cetlire pillantott. Nos? Akkor legyen kilencszáz. kedvesem? Azt hiszem. Had írjam fel én is a nevét és a telefonszámát. A kifőzdében valóban ennek töredékéért melóztam. Az egész eddigi életemet úgy éltem. hogy elbizonytalanodtam. hogy nem keres nyolcszáz dollárt hetente! Elkerekedett a szemem. két hét múlva.ráncoltam a homlokom. Miután átadtam neki. amennyit csak akar. Pincérnő vagyok.

Az ő vezetékneve ugyanez volt… érdekes. – Ez csakis az lehet. anyagi természetű dolgokról tájékoztatni. rám várva. Jane. Értem – bólintottam szégyenlős mosollyal. az billentette helyre az egyensúlyt. hogy nem lesz nagyon dühös. nem? A sors keze. milyen szerencsésen alakult a mai napom. Amint eszembe jutott. Elköszöntem Electrától. Bíztam benne. – Pár éve volt egy nagyon ügyes beszállítóm. Megeshet. tagol tan. rögtön vágyni kezdtem rá. Furcsa egy olyan csodalényt. Ha pedig az is lesz. amikor megtudja. hogy megkértem Leát és Rómeót. Astrid jutott eszembe. bizonyára megenyhül. a szeszélyes vénség. érdeklődje meg tőlük. Elvégre egyáltalán nem mindegy. Reméltem. Az – feleltem. ami sokkal jobban fizet az előzőnél. mire képes! Igazság szerint még nem találtunk rá a tökéletes sztorira a reklámhoz. hogy új munkám van.Jane Andrews… . segítsenek nekem valahogy némi pénzhez jutni. vajon egyáltalán hogyan. hogy ismét vele legyek. ha kész van a pályaműve. mint Chris. abban a boldog tudatban. amiért a megbeszéltek ellenére egyedül indultam el otthonról. és élvezettel kebeleztem be a tiramisut a kávézóban. hogy nem tűnt el. Ezek szerint van még remény. élelmiszerre. vagy sem. miből élnek a Fényemberek? Hiszen nekik is szükségük van ruhákra. és sokkal nagyobb lelki megnyugvással. hogy a temetkezési procedúra után valami jó is történhet még ezen a napon. Álmomban sem gondoltam volna. Talán ráveszem Christ. hogy kimásszak az anyagi gödörből. kell-e aggódni a befizetetlen csekkeken. ugyanakkor nem helyezkedhetnek el munkahelyeken. keressen! A munkakapcsolatunktól függetlenül is kíváncsi vagyok rá.mondta a nevem lassan. Nekem fogalmam sincs arról. vajon jól látom-e a dolgokat. és egyéb emberi dolgokra. s még mindig ott van a lakásomban. mert .

a létezésük illegális. Janey? – kérdezett vissza cini kus arccal Victor. Minek köszönhetem a meglepő látogatást? – kérdeztem őket határozottan. Minden jókedvem elszállt. Remegve közeledtem feléjük. amilyennek csak tudok. dacosan néztem a szemébe. nem segíted eléggé a munkánkat Christopher Diamond kapcsán. amint megpillantottam az autómnak támaszkodva Victort és Nolesselt. Chris most nincs mellettem. amikor kiléptem a pláza elé a délutáni napfénybe. az együttérzés halovány árnyékát erőltetve az arcára. Az ég szerelmére! Néhányszor felbukkant körülöttem az a furcsa manus. ez is egy tudományos fejlesztés… az FBI-nak valahogyan fel kell vennie a harcot a bűnnel. hogy hiteles vagyok. de nem voltak kevésbé feltűnőek. és csak azért is magáztam. Hogy van a kezed. Rosszulesett. De elhatároztam. Inkább szerepet játszom. Gondolom – bólintottam látszólag beleegyezően. de azóta sem láttam! Mondják. s földbegyökerezett a lábam. Tapintatlanság emlékeztetniük arra a kellemetlen napra. Eszemben sincs. hogy megint zavarnunk kell. hogy elnézést kérjenek? Igazán nem kellett volna. mintha színes kán-kán szoknyákban korzóznának fényes nappal az ötödik sugárúton. abban bízva. Már parázslóan dühös. Nem védhet meg tőlük. Felvetett fejjel. hideg tekintetükbe is beleborzongtam.szólalt meg Nolessel. – Azért kerestek meg. amikor az édesanyámat gyászolom. de attól tartunk. . hogy Victor „lejaneyzett”. Rögtön az irataik iktatásakor fény derülhetne a titkukra. Szegény kislány…. Bárkik legyenek is ezek az emberek. Már megint tetőtől talpig feketét viseltek. Ingerülten emeltem égnek a szemeimet. de a szerelmemet nem adom ki. hiszen tudtam. olyan bátornak fogok tűnni. – Szívből sajnálom. – Bocsáss meg! Bizonyára rájöttél. Christopher életének hátterén elmélkedtem. éppen most.

Ma koporsót rendeltem a mamámnak. A visszapillantóban láttam. hogy esetleg nem követnek-e. időnként utánam pillantva. beszállnék az autómba.  Elképedve láttam. az nem több számomra. a volán mögé huppantam. S amikor megérkezik Chris. Immár minden szavam igaz volt. akiknek mondják magukat. miközben megkerültem az autót. hogy ők nem azok. ha megbocsátanak. kezdtem egyre jobban megnyugodni. Fogalmam sem volt. Mindjárt otthon leszek. addig nem hagyok békét neki. – Hagyjanak! Kérem. Egyszer sem pillantottam rájuk.miért kellett engem ebbe az egészbe belerángatniuk? Nonszensz. nem akarnak utánam jönni. Délután hármat mutatott. Pontosan ugyanabban a pózban. Ellenségek. hagyjanak engem békén! Minden ízemben remegtem. hogy hevesen gesztikulálva beszélgetnek. amiket a múltkor meséltek nekem! Nem akar az az ember tőlem semmit. hogy ennyire elfáradt! A faliórára pillantottam. higgyék el. bármi legyen is a titulusa. majd dühösen becsaptam szegény kis Ford ajtaját. lélekből jött. hogy fényes kontaktlencsével májerkodó bűnözőknek falazzak! Most pedig. tudják? – éreztem. kisebb gondom is nagyobb most annál. míg el nem meséli. a legnagyobb örömmel segítenék maguknak! De így… higgyék el. Amikor csak megláttam őket. hiszen éreztem. ahogyan a szemeimet elöntik a könnyek. Türelmetlenül . olykor kényszeresen magam mögé pillantva. hogy Chris még mindig a kanapénkon hever. de legalább úgy tűnt. mit akar tőle ez a két furcsa teremtmény. megszólalt a lelkemben a vészcsengő. ért-e valamit a nagyjelenetem. ahogyan reggel otthon hagytam. ha így volna. Aki a szerelmemet bántani akarja. Ahogy haladtam Manhattan utcáin. Az nem lehet. mint ellenség.

Megsimogattam. majd kiabáltam. amikor résnyire nyitva az ajtót. hogy a bejárattól ne lehessen látni a kanapén alvó Christ. Mintha a tudata valahol egészen máshol járna… már éppen kezdett rajtam úrrá lenni a kétségbeesés. Szemeiben részvét volt. egyenletesen lélegzett. de nem az én Chris-em. az égvilágon semmi baja nincs – ha ugyan nem probléma. hogy Matt Shelton áll a küszöbön. s úgy.lerúgtam magamról a cipőmet az előszobában. A szomszédotok elmondta. ahogy voltam. amikor valaki hosszan. Aztán hangosan a nevén szólítottam. szégyen és gyalázat. hogy valaki a suliból vette a fáradtságot. miért lettem újfent . de végül fel is pofoztam ijedtségemben… de az égvilágon semmi reakciót nem adott. Határozottan úgy tűnt. Fel sem sóhajtott. hogy Nolessel és Victor utánam jöttek. miközben behúztam magam mögött a nappali ajtaját. s néhány másodpercig én is magamhoz szorítottam őt. mi van velem. kitartóan csengetni kezdett a lakás ajtaján. rázni kezdtem. sapkában odavágtattam Chrishez. az arcán békés kifejezéssel. Jólesett. mert jó okom volt arra a feltételezésre. Édesdeden aludt. de én talpra ugrottam. meg sem rezzent. Felkészültem az újabb csatára a két különös szerzettel. Suttogtam a fülébe. Matt – mondtam fásultan. mi történt a mamáddal… nagyon sajnálom. Megcsiklandoztam a nyakát. szomorúság. Noha magam sem értettem. felfedeztem. amint közelebb lépett hozzám és bátortalanul megölelt. Bárki. Köszönöm. így szívből megkönynyebbültem. hogy valakit képtelenség magához téríteni. arcizma sem rándult. Csak úgy nyikorgott a régi parketta a lépéseim alatt – olyan hang volt ez. kabátban. amitől bárki ijedten ugrana talpra. és eljött megnézni. Gyorsan összeszedtem magam. igyekeztem nyugalmat erőltetni az arcomra. Chris persze erre sem mozdult meg.

hogy segítek… akár beszélgethetünk is. bármilyen kedves is tőle. Köszönöm. Jane. ha attól kicsit jobban leszel. de rendkívül udvariatlannak éreztem magam. de… tudod. mint rendesen. – Most jöttem meg. mint egyedüllétre – szabadkoztam. lehetetlenség volna most behívni Matt-et a lakásba. kötött sapkámat. Matt bólintott. eszméletlenül. Ez a magyarázat. Aggódtam érte. ami körülvesz. Arra gondoltam. a pamlagon. és hátraléptem. Óvatosan kibontakoztam az öleléséből. akinek ez tényleg sikerült is. s passzióból babrálni kezdte a lábfejével a küszöböt. Megértem – bólintott szomorkásan. hogy nem ilyen válaszra várt. esetleg segíthetek neked valamiben – látszott rajta. Komolyan gondoltam. hogy eljött részvétet nyilvánítani. sokkal jobban foglalkoztatott. – Mondd.ilyen népszerű. Vagy talán csak megsajnált. Tudom. ilyen zaklatott napok után egyelőre nem vágyom többre. hogy szeretnék gyorsan megszabadulni tőle. a lakásban. hogy feszeng. de a probléma. Az egyetlen. mert muszáj volt. Csak a zokni nem stimmelt. Ő azonban nem mozdult. s a vastag. Nem – ráztam meg a fejem. Nincs jogom őt belekeverni ebbe az őrületbe. hogy próbálja elfojtani a mosolyát. készülsz valahová? – kérdezte. Már megint potyogtak a könnyeim. és látszott rajta. Bántotta a lelkiismeretemet az érzés. ami benn várt. ha valaki vigasztalni próbált. délelőtt elintéztem a temetést. S tudtam. benn hevert. . Ehelyett zavartan pillantott rám. Matt. miközben végigmérte a hatalmas vízhatlan anyagból készült dzsekim. az emberek általában a sapkát veszik le először… de én Jane vagyok. mint Matthew Shelton részvétlátogatásának kifutása. persze éreztem.

– Eddig ezen még nem gondolkoztam. mert némelyiknek kilyukadt a közepe. már nem volt ott a széken. de ezúttal nem hagytam elterelni a gondolataim. s még azt is megígértem. Azonnal átjárt a már nagyon is ismerős forróság. és kulcsra zártam. ne haragudj. – Sajnos. együtt ebédelünk. Fájdalomdíjként hoztam neked áfonyalekváros palacsintát. Prissy mondta. Ásítozva. amit eddig a kezében szorongatott. Nem tudom – feleltem az igazságnak megfelelően. Menj csak. tökéletes felsőtestének látványa tárult a szemem elé. ha visszatérek a suliba. Nem volt szívem hozzá. de most szeretnék bemenni… Matt hirtelen mozdulattal felém nyújtotta a papírzacskót. és pihenj! Bocsánatot kérek. Kérlek. Mire visszamentem a bárba. hogy valaki ilyen elszántan érdeklődik irántam. Talán egy-két hét… el kell rendeznem mindent. Miután elköszöntünk. gyorsan behúztam magam mögött a bejárati ajtót. boldog pillantással a szemében ölelt magához.Mikor jössz legközelebb suliba? – kérdezte reménykedve. Mi ez? – kérdeztem kíváncsian. . amikor egyenesen Chris szoborszerű. Magam sem tudom miért – talán mert új volt még számomra az érzés. – csak nem a szövetkabátom.nem akartam megbántani. Matt! – suttogtam halkan. Mi volt ez? – kérdeztem mintegy elszámoltatásként. amiért megzavartalak… Bátorító mosolyt küldtem felé. majd elvettem a papírzacskót és megsimogattam a hozzám közelebb eső vállát. amit sikeresen otthagytam abban a csehóban… Nem – mosolygott keserédesen Matt. hogy tökéletes lett. Felsikkantottam meglepetésemben. . hogy szereted… azt nem mondom. azt is gyászolhatod. de azért… Jaj.

hogy mentőt hívok! – hadartam egy szuszra. de most nem erről fogunk beszélgetni! – pirítottam rá. Bárhogy ébresztgettelek. Merre van a liszt? – kérdezte gyakorlatiasan. beszorítva őt a frizsider és a konyhaszekrény közé. Áfonyás palacsinták. Chris Diamond. majd finoman magához vont. Matt Shelton hozta az imént. Lefejtette rólam a dzsekit. majd a konyhaszekrényben kezdett nézelődni. Chris benyúlt a hűtőbe.ismét hatalmasat ásított. Az úgyis más. és a nap háromnegyed részét. – Hú. Az ő palacsintái nem érdekelnek. lágyan megcsókolta a fülem mögötti finom. tejet vett elő. Remek. nagyon éhes vagyok. Egy lépést hátra ugrottam. vékony bőrt. ezt most nem úszod meg ennyivel! Mi van a kezedben? – kérdezte ártatlan mosollyal a papírzacskóra mutatva. miközben egészen közel léptem hozzá. Az nagy felfordulást okozott volna… jó. de elfáradtam! Elfáradtál? De hiszen egész nap aludtál! Mi ez az egész? Nyugalom…. s lehúzta a kabátom cipzárját. A legfelső polcon – mondtam. Majd sütök magunknak – mondta. és a mozdulat is olyan érzéki volt. s amint az ujjai lehúzták a sapkámat. Nem. hogy nem tetted . tojást. aztán a konyha irányába húzott. Igazság szerint nagyon tetszett. Maga a pillantása.suttogta. . nem tudtalak magadhoz téríteni… már csaknem ott tartottam.Mi? Gyakorlatilag átaludtad az éjszakát. majd ráförmedtem. – De addig itt senki nem készít palacsintát. s óhatatlanul elnevettem magam a hirtelen támadt féltékenységén. hogy csaknem segített elvonatkoztatni az eredeti témától.

amint beszélni kezdett. Lea és Rómeó most nem figyelik a gondolataim. Erről sok dolog eszembe jutott. s egyre nehezebben tudtam arra koncentrálni. amit tudni szeretnék. A szerelmem elnevette magát. Kínos lenne. hiszen ő mindent lát. kérlek… mondd el! Nagy sóhajjal húzódott el tőlem. Mindig olyan férfiról álmodtam. – Hosszú. majd a karjába vett. mert a kommunikáció egyoldalú. Én döntök. Olyan ez. az az. S nem kérdezhettem rá. amíg csak ő így akarja. mert az elmúlt éjjel én is valami hasonlót álmodtam.amíg bizonyos dolgokat nem beszéltünk meg. Meetingem volt. aki a szikláról . remélem. hogy így legalább egy magasságba került az arcunk. hogy nem bánja az együttlétünket? Lehet.Chris. és…jaj. hosszú eligazítást kaptam Astridtól. s az arcára kiült egy gondterhelt. . de komoly beszélgetés nem – bár tagadhatatlanul jó érzés volt. hogy megbocsátott? Lehet. még a gondolataimat. feszült kifejezés. amit már jól ismertem. aki egyszerűen csak felrak az asztalra. mintha nem tudná! Pedig tudnia kell. és felültetett a konyhaasztalra. sürgetőn kérdeztem: Akkor lehet. Ez az én lakásom. hogy mi vagyok! – szakadt ki belőle. talán ha öt centire volt az enyémtől. miről beszél. Jane – mondta egyszerűen. Az asszonyról. hogy ma ezért nem akart még engem senki és semmi kicsinálni? Ami nagyon furcsa – ráncolta a homlokát Chris. A közelsége egészen elbódított. Ajkával körbejárta az egész ábrázatomat. Arca. az érzéseimet is jól ismeri…ő teremtett. mintha álmodban háromdimenziós televíziót néznél… El tudtam képzelni. Érted. Tehát felcsillant a reménysugár! Nem bírtam uralkodni magamon. hogy egy árva szót sem ejtett kettőnkről. Veled olyan könnyű volna örökre megfeledkezni arról. majd ismét szorosan magához ölelt. drágám? Olyan volt.

Azt hiszem. Jól látod.a hangja fenyegetőnek tűnt. mert most nagy szüksége van mindannyiunk tudására. aki évezredek óta az élükön áll. amiket bevethetünk velük szemben… bár. hogy átvegyék Astrid helyét… hogy a szálakat ne ő. El tudod képzelni. Van néhány fegyverünk. A Sötétekről volt szó…. úgy. A főnökasszony szerint az új Sötét Vezér olyan képességeknek van birtokában. s magamhoz öleltem. megnevezte az utódját. hogy percekig meg sem tudtam szólalni. meg tudok ezzel a tudattal birkózni. Nem szerettelek volna belekeverni…de te kérted. szerelmem. Bólintottam. Világos. ha a Sötéteket rászabadítaná az emberiségre? – Chris szemében fájdalmas szomorúságot láttam. De ti képesek vagytok legyőzni őket. ahogy tervezted. mi történne. – Ha nem rólunk volt szó. Az a tervük. Tudod te. Persze. Astrid talán azért nem vette el a képességeimet miattad. Képesek erre? . Mit is? Nem ugrik be. nem léteznek féligazságok. hogy aggastyán vezetőjük. Amit mondott. annyira sokkolt. kicsi Jane. Én kértem. ők is ott irtanak bennünket. amik veszélyt jelenthetnek az emberiségre.a vízbe vetette magát… mondott valamit. gondolom. akkor mi tartott ilyen sokáig? Chris tekintete egy pillanatra elsötétedett a haragtól. Két kezét gyöngéden az arcomra simítva suttogott. hány romlott lélek van a pokolban? Astrid ok nélkül senkit nem rekeszt ki az örökkévalóságból. hogy avassalak be. S a Fényemberek számára. hanem a Sötét Vezér mozgathassa a világban. Damon. akkor most nem hagyhatod abba a fényembereskedést. ahol csak tudnak. ugye? – kérdeztem reménykedve. – Astrid tudomására jutott. És? Mondd tovább! – kértem sürgetően Christ.

hogy bántsanak téged! Ma este mindent elmesélek neked róluk.Mit akarhatnak tőlem? . és a jókat is megpróbálják elragadni tőlünk. s azt remélik. – De mondd. Engem akarnak kivonni a forgalomból. hogy fel tudj készülni a módszereikre… . majd védelmezőn a két tenyere közé fogta sérült karomat.Egyetlen tippem van.mondta haragosan.suttogtam. . – Többet nem engedem. Az érintésük is éget… csakis ezért vagyunk mi megégethetetlenek. Jane – emlékeztetett. . amit Astridtól kaptunk. hogy ne legyünk védtelenek velük szemben. hogy a túlvilágra való utazás perceiben megjelennek.Elestem – magyaráztam. amikor a lelkeket próbáljuk megmenteni tőlük… mert előfordul. Szörnyű lények… emberi szemmel nézve állítólag meseszépek. kik is valójában Victor és Nolessel. amire végül a kórházban ráléptem. . A szerelmem elborzadva meredt még mindig hólyagos bőrömre.Gondolom.Ezt mondták nekem is – bólintottam. beadták neked a szokásos mesét a bűnszövetkezetről. és megmutattam Chrisnek a hősi sebemet. A karomhoz kaptam. Óvatosan felhúztam a kockás ingem ujját.Hozzád ért a szemét… . de te mégis megbíztál bennem – mondta szeretettel.Hús vér emberek vagyunk mi is. – De azért van pár képesség. ijedtedben eljuttatod őket hozzám. ahogyan engem? . miért nem tudnak téged csak úgy egyszerűen megtalálni. . miközben kisimított egy rakoncátlankodó vörös tincset a homlokomból. – Victor pedig megpróbált felsegíteni… aznap történt.Látod. . mikor azt a csatot adták. de én látom az izzó szemgolyóikat. Nem kellett már tovább azon gondolkoznom. én sajnos nem vagyok égethetetlen…. s hirtelen megvilágosodtam.

majd odalépett. hogy ne próbálnám meg rávetni magam. Mögé lopakodtam. amikor ilyen felszabadult vagy! – mondta.Imádom. hogy megint elkenődött egy kicsit. hogy boldog vigyor ült ki az arcára. segíts nekem összedobni ezt a tésztát! – mutatott a konyhapulton sorakozó hozzávalókra. Nekem is vannak képességeim. tudod? Ragad a kezem ahhoz. majd megfordult. szenvedélyes csókot.. s a hozzám hasonlókat a szemük elől. .Jane. .közölte. ahogyan csak azok tudnak nézni az emberre. . szívből jövő.Jane. s a hangjából éreztem. . ha elég sokan vannak ahhoz. De csak miután nagy nehezen be tudtuk fejezni a véget érni nem akaró. . – Mesélj! Meséltem. még egy éjszakát nem bírok ki mellette úgy. ők nem látják a Fényembereket. Egészen biztos voltam abban.Sötétek történelem órát. örömteli mosoly ült az arcán. ami eltakar engem. de Matt Shelton palacsintáiból akkor sem eszem. Mit szólsz? . hogy legyőzzék a szeretetenergiát. ez remek! – igazi.Így le fog égni az egész vacsoránk…. Kaput nyitottál nekem egy új világra! . és megcsókolta az orrom hegyét. mert láttam. és közben beszéljünk valami egész másról! Aztán tarthatsz nekem egy Fényemberek . akik igazán szeretik őt. Csakis akkor.Kedves gondolat. és szorosan magamhoz öleltem. s egy öblös tálba felütött néhány tojást. akit szeretek… . aki még két éve voltam… . Megcsíptem ma az egyik legjobb betöltetlen állást a városban! Ráadásul túléltem a napot! . van mit tanulnom.Azt hiszem.Attól tartok. – Inkább együk meg ezeket a palacsintákat. képtelen vagyok elengedni téged. Gyere.Minden okom megvan rá.Ne emészd magad! – vigasztaltam.Bár soha ne kellett volna megismerned ezt a világot! Bár az a srác lehetnék.

nevetett. hogy megtörténjen. aminek meglett az eredménye: most csatakosan lógott a vállaimra. Gyere ide. ami én vagyok. de én hallani sem akartam a folytatásról. fehér frottír köntösbe. engem pedig feldühített. az angyalok a nappaliban vannak. különben. Pedig egyáltalán nem volt várható. ami minden nővel. azt nem szabad elrontani olyan alantas emberi kellemetlenséggel. majd belebújtam egy hatalmas. Hé. Nem túlságosan ízléses vicc egy magadfajtától! – kiáltottam ki a magamra zárt fürdőszoba ajtó mögül. szerintem összekeversz velük! Vettem egy kiadós zuhanyt. Az első szeretkezésnek férfi és nő között megvan a maga szentsége. Chris elmondása szerint Lea és Romeo sértődötten kivonultak a nappaliba. így visszanyertem a komfortérzetem. hogy kettesben maradhassunk a szobám magányában.hogy igazán nem zavarja semmi. így még a hajamat is elfelejtettem feltűzni fürdés közben. nem kell ennyire sietni… Mondod te – feleltem szomorúan. aztán… megtörtént az. – És ne légy ilyen durcás! Mindennek eljön az ideje. Túlságosan igyekeztem vissza Chrishez. aminek mérhetetlenül örültem. most megnézhetnéd magad… . hogy nem vagyok vámpír. . kis ázott veréb! – mondta szeretettel teli hangján. . Még szerencse. Pedig minden együtt volt ahhoz.8. ami most elemi erővel tört rám. amire mindketten vágytunk. Chris mennyre-földre esküdözött – és az ő esetében ez nagy szó. fejezet A HÍVÓ SZÓ Én szúrtam el. minden hónapban megszokott. hogy ilyen jól szórakozik a helyzetemen. kislány.

de most nem tudtam megállni. hogy vajon meddig tarthat ez az egész… meddig engedik. Hányszor előfordul az életben. Egy menyasszonyra gondolsz? Esetleg egy kisgyerekre? – összeszorult a szívem. Félek attól. és fehér.sel a kezdetektől nagyon könnyű volt őszintének lenni. akik talán a mai napig nem nyugodtak bele az elvesztésébe. és félrehúztam a számat. hogy egyszer szembejöjjenek a Fényemberség előtti létem emlékei – mondta. két éve én is elindultam… … és soha többet nem mentél haza – fejeztem be helyette a mondatot. és autóbaleset éri. hogy Chrisnek valahol a világon él egy családja. majd odabújtam hozzá. Chris. alaposan megnyomva az „emlékei” szót. Ha így volna. miközben szüntelenül simogatott. Talán érthető. mennyi időnk van. . Talán még mindig várnak rád… . Ezt akkor sem tudhatnád. Számomra eddig a mama létezése jelentett mindent. Kicsi Jane. mire gondolsz? Nagyot sóhajtottam. Sosem mosódtak el a színek… most fájdalmas kifejezés suhant át az arcán. Most elgondolkodó pillantással meredt a szobám szemközti falára. hogy valaki elindul otthonról. aztán soha többé nem látja a szeretteit! Egyszer. hiszen nála is csak fekete létezett. hogy ismerlek. hogy tartson. Most pedig.mondtam tompán. még kevésbé vágyom arra. Kifejezetten rosszul állt nekem. ha ugyanolyan halandó volnék. ahogy kimondtam a szavakat. tökéletesen meg tudnám érteni. Először gondoltam bele.Mondd. mint te. mielőtt átgondoltam volna őket. de most már Chris tölti be a világmindenséget. de én nem szeretem magam a múltam nagy kérdéseivel ostorozni. Nem tudom. emberek. amint beharapta alsó ajkát. hogy a lehető legközelebb szeretnék kerülni hozzád. – Elvégre sosem látták a temetésed. Talán igazad van.

aztán soha többé nem láttuk. amikor elment az apám. – Tudod…a Sötétek. árthatnak neked. Általában könnyűszerrel lenyűgözik az embereket… Ők ugyanezt állították rólad… ami tulajdonképpen igaz is. Ma már nem akart kinyírni. méghozzá érted. Rosszul vagyok a tudattól. hogy ez a gyűlölet? Talán inkább félelem. Bármilyen körülmények között élhettél is azelőtt. Vér…fenébe. – Az igaz.bólintott Chris. de az első perctől kirázott tőlük a hideg. ha én vagyok az áldozat. mi az. én el tudom képzelni. Szorosan a karjába simultam. – Talán a Sötétekkel kapcsolatban van bennem valami meghatározhatatlan rossz érzés… lehet. Megérezted… . Astrid megbékélt azzal. ugye? Nála sosem lehet tudni – ráncolta a homlokát Chris. – Ez érdekes. mint a Macy’s katalógus modelljei. Ha elég sokan vannak. mint én. engem ne félts! Látom a rettegést a szemedben! Itt én vagyok az egyetlen. Miért? Egyelőre úgy tűnik. mikor lesz még egy ilyen nyugodt esténk…? . hogy úgy néznek ki. Én nem tudom. Ki tudja. milyen volt az az élet. hogy vagyok neked. és élveztem a közelségét. Féltem. Hiszen. Az energiája úgy futkosott a testemben.Nem lehet tudni. Akkor semmi okom parázni. Egyik nap még volt. amiből Astrid önhatalmúlag kitépett. igen… de Jane. gyűlölni – mondta elgondolkozva. hogy a közeledbe mentek. hogy érezhették magukat azok. Haragszol rá? Gyűlölöm – vallottam be egyszerűen. azt mondtad. akinek aggódnia kell. akik elveszítettek téged… pont úgy. ahogyan a vér lüktetett az ereimben. Nem valami jó társaság – húztam össze az orrom.

Hiszen hála az égnek. valami hasznos dologgal ütöm agyon az időt. és az utasítás. Catharine Maxwell. aki ősidők óta anyagot szállított a maminak. csak nehogy már megint egy teljes napra kiüssék! Kimentem a konyhába. Két nap. amire a mama temetésével kapcsolatos dolgokat írtam fel. hogy Chris felsőteste túlságosan is rám nehezedik. hogy elfoglaljam magam.ből. Bárcsak elmondhattam volna valakinek. Mardosott a kíváncsiság. miként befolyásolhatja kettőnk jövőjét. Nem voltak sokan. hogy a titokzatos. majd felmostam a padlót. felsöpörtem. és ettől persze én is. mert percenként az ágyamon fekvő Adoniszra pillantottam. eltemetem az anyukámat. hogy a tollam kupakját rágcsálom idegességemben. és elkezdtem vázlatokat készíteni az Electrának ígért fogalmazáshoz. elmondta. ami nem ment könnyen. voltaképpen már nem csodálkoztam. Már csak két nap. Jaj. amíg alszik. amit kap. A percek csigalábon közlekedtek. Jegyzetfüzetet vettem a kezembe. Patricia. és azzal az álságos tevékenységgel töltöttem vagy félórát. misztikus világa ellenére nem hallgat el előlem egyetlen információt sem. hogy vajon mit mondhatnak neki most. hogy csak percek múlva vettem észre. a középiskolai barátnője. hogy végig hívtam a mama régi barátait. Nellie néni Jacksonwille . hogy elaludt. Elmosogattam. hátha végre jön valami nesz a szobám irányából. no és persze Blaire. sopánkodott. miközben hegyeztem a fülem. Pakolás közben a kezembe akadt a kis jegyzettömb. a bátyja. s úgy határoztam. veszélyes. ismerőseit. Amikor felfogtam. Persze. Egy idő után azon kaptam magam. Áldott szerencsének tartottam. és kényszeresen kerestem magamnak valami mondvacsinált tennivalót. Ettől a gondolattól megint összezuhantam egy kicsit. így kap üzenetet Astridtól – máskülönben halálra rémültem volna. mindenki sírva fakadt. Óvatosan végigdöntöttem őt az ágyon. hogy a mama jól .Annyira belefeledkeztem az ölelésbe. s az életemben végképp lezárul egy korszak.

ez most nem tartott soká.szipogtam. – Hány óra? Még csak tizenegy? De jó. arról nem beszélve.szakadt ki belőlem. kincsem… az is lehet. De inkább azt mond. amikor Chris mögém lépett. nekem dolgoznom kell. mert ha nem tenném. mert határozottan úgy tűnt. Jane! – próbáltam olvasni az arcában. mennyire hiányoztál… . egyetlen percre sem engednélek el! . mert a tested nem bírná ki a sebességet. majd magához vont. Nem akartalak megijeszteni… . Amikor érkezik a hívó szó. hogy egy nap talán beszélhetek még vele Chrisen keresztül… de a képtelenségeket. hogy belepusztulna a lelkem… ha csak rajtam múlna. hogy már megint bucira bőgtem a képem. . végighívtam a rokonokat. ha valami bajod esne. Kereste a szavakat. Mi történt? – kérdezte ijedten.Míg aludtál. Összerezzentem. Keserűen felnevetett. A szokásos melegség azonnal átjárt. Időről időre el kell majd mennem. Te is nekem. és magához ölelt. lágyan suttogott a fülembe. Nem is tudod. annak esetleg te látnád kárát… sosem bocsátanám meg magamnak. valami fontosat szeretne mondani. vélhetően senki nem hitte volna el. amivel közlekedem. két kezemet a kezébe vette. Chris leült velem szemben. hogy már ma este. El kell végeznem a kötelességem. Jó. A temetés… . mi volt! – kértem.szabadkozott. amikor a félhomályban észrevette.van. amik az utóbbi napokban a szerelmem által tudomásomra jutottak. és nem vihetlek magammal. és rossz hírem is van… melyikkel kezdjem? A rosszal – vágtam rá.

nagyon-nagyon! Lea és Romeo itt lesznek veled. Chris? – kérdeztem csöndesen. ha nem akarja. s rögtön láttam. Jane. Már így is tudja. vagy a Sötétek gonoszságától féltselek jobban – sóhajtotta. mint ahogy a vállalkozó beszámol a megrendelőnek. amikor a csicsás hajcsatját a kezembe nyomta… . amik sok borsot törnek az orruk alá. Miért kellesz te nekik annyira? – kérdeztem kíváncsian. Gyakorlatilag bármelyik pillanatban megtörténhet. még akkor is. igyekezve megőrizni a méltóságomat. kettőt pislogsz. Azt sajnos sosem tudom… lehet. De miattam tényleg ne aggódj! Magadra vigyázz. Ahogy felfogtam a szavait. hogy a feladat nem Lelkekkel. Astrid önbíráskodásától. És lehet. ismét rám tört a kétségbeesés. hogy öt nap. Nem tudom. Csakhogy itt életekről volt szó. . ahol te vagy. Többek között az övéről is. vihart ébreszteni a tudatukkal. Itt hagy.Tehát elmegy. ha baj van… Hogyan? Megegyezem velük egy jelben… képesek szelet kelteni. de vannak képességeim. Nolessel is ezt mondta. ahol vagyok. ha te nem érzed a jelenlétüket.dörmögtem. Ha gond van. hanem a… Sötétekkel kapcsolatos? Azt mindig csak akkor tudom meg. hogy öt perc. amikor már elindultam. nem akartam a lelkifurdalását még jobban fokozni. Christ mennyire feldühíti már csak a sötét nő neve is. ott. lehet. Nem akarok nagyképűsködni. még akkor is. és azonnal ott leszek. milyen nagy szükségem van rá. A feladatok számától és jellegétől függ – mondta. És… mikor jössz vissza. Azonnal szólnak nekem.

határ- . addig élvezem. s vártam a pillanatot. hiszen már az is hatalmas öröm. hogy ez rendbe hozza a lelked! – mosolyodott el. És a jó hírre már nem is vagy kíváncsi? Meg is feledkeztem róla… nem tudom. ha elhagyna. hogy nem a hétköznapi értelemben vagy sugárzóan szép? Bármelyik szupermodell észrevétlenné válna a szememben. Na. majd magához húzott. Szerintem nem egyre gondolunk! Most elutazunk. Ő azonban felnevetett. Elvégre azt el tudnám viselni. ez tényleg lendít valamit a hangulatomon… . Hogy mit csinálunk? Jaj. hogy bármelyik pillanatban elszólíthat tőlem a kötelesség… Hidd el. amiért rettegtem – a Nolessel-félék szerintem nem a kíméletességükről híresek. Ez volt az. így elhatároztam. amíg lehet. Hiába. ha te is ott vagy… Ezt inkább hagyjuk – forgattam a szemeim. és bízz bennem! – nevetett. az önbizalmam nem volt a helyén. Meggyőződésem volt. és nem értettem. mi dobhat föl azok után. majd össze-vissza csókolta az arcom. Pár pillanatra pontosan olyan volt.adtam meg magam. és arcát szorosan az arcomhoz simította. nem volna jó ezt még fokozni! Annyira nem vagy tisztában a saját értékeiddel… miért olyan nagy probléma. amikor az ajkai ismét megérintik az enyémet. szerelmem. jó. miért pont engem választott ez a szívdöglesztő fickó. egy másik dimenzióba… szeretnék neked mutatni valamit! – suttogta boldogan. Soha véget nem érő – ha erőszakkal ki nem oltják. hogy egyáltalán rám áldozott valamennyit a soha véget nem érő életéből. maradj már veszteg. hogy túl sokáig nem tarthat.Jaj… nem is akarom hallani! Így is olyan kicsinek és jelentéktelennek érzem magam hozzád képest. mint egy átlagos szerelmes férfi.

azt leszámítva. szemlátomást gazdag nők voltak benn. Egy pillanatra elhúzta az arcát. ebben egész biztos vagyok. a jazz andalító hangjai még harmonikusabbá tették az üzlet hangulatát. Ezen az irreális felismerésen csodálkoztam néhány pillanatig.Csukd be a szemed. majd a lemezjátszóhoz lépett. a kheki pulóvert. Aztán hirtelen. a farmerem. s néhány másodpercig nem történt semmi. Őrület. s a távolban az Eiffel Torony alakja rajzolódott ki előttem. a szemében táncoló ezüstpötytyök varázslatossá tették. amit egész nap viseltem. én pedig rögtön abba az irányba kaptam a fejem. majd körülnéztem a szalonban. fiatal. miközben varrónők tüsténkedtek körülöttük – apró gombostűkkel tűzték össze a karcsú testeken az anyagokat. s ahogy lenéztem. és szuggesztív. az én Julian – emnek hány jótékonysági rendezvényre kell elcipelnie ilyenkor… Tudom – bólintott kedvesen Janette. vörös szatén volt. mintha megfordult volna velünk a szoba. ahonnan érkezett! – Milyen régen járt nálunk! Ne is mondja. szép. A sarokban egy muzeális értékű lemezjátszó állt. Jane! Engedelmeskedtem. komoly pillantással kérte: . s én egy elegánsan berendezett. Párizsban vagyok – futott át az gondolataimon. Hiszen ott álltam.talan lelkesedéssel. mintha nem csak vízió volna. s olyan valóságosnak tűnt minden. persze. Madam Satoue! – csendült fel egy ismerős hang. hogy arcának selyme ismét hozzám simult. de lehunyt szemmel látni kezdtem! Az első kép a libbenő. s nekem nincs egy rendes ruhám. Pedig tudod. láttam a világoskék papucsom. Elegáns. Janette! Már nagyon is ideje volt eljönnöm… kezdődik a báli szezon. Aztán kitágult a kép. a semmiből olyan érzésem támadt. és kicsit halkabbra vette a zenét. . gyönyörű ruhaszalonban találtam magam. Kinéztem az ablakon. s mindenféléről fecsegtek.

amikor már ki tudtam nyitni a szemem. s a következő pillanatban. gödröcskés és nagyon boldognak tűnt. Mert gyönyörű volt. majd az ablakhoz lépett. Az élmény a tied… az édesanyád nagyon boldog! Ezt ne feledd akkor sem. kincsem! Máris? – kérdeztem zavarodottan. mi mindent láttál… ha visszatérek. de nem sikerült.Megbűvölve figyeltem. csakis irigyelni lehet… csak álltam. ahogy a szalonban sürgött – forgott. Mama. az maga a Mennyország. hogy megölelhessem. Odarohantam hozzá. de közben megkaptam a jelet… indulnom kell. amikor a földi testét kíséred az utolsó útjára… . Pontosan olyan. mint az övé… Sajnálom. – Pedig nagyon kíváncsi vagyok. hogy vissza kellett hozzalak. s az édesanyám – mert nála odaadóbb. gyönyörűen kialakított. csodálkozva meredtem Chris férfias arcára. amilyennek emlékeztem rá kiskoromból. Az ablakhoz. s a karjaim boldogtalanul az oldalamhoz csapódtak. rézből készült betűk hirdették: Janette haute couture szabászata! Ebben a pillanatban tudatosult bennem. Sajnos igen – bólintott. amiről Chris beszélt. de még mindig boldogan a látottak hatására. ahogyan mindig is szeretett volna. amit nem szánni. hogy a másik dimenzió. ami elém tárult.végre úgy élhet. . A mama belekortyolt a teájába. elmondod? De hát te nem láttad? – kérdeztem csodálkozva. A várószobából a lehető legjobb helyre került! Olyan életbe csöppent a túlvilágon. jóságosabb lelket nem ismerek. Az arca kerekded volt. Lea és Romeo mosolya sem lehetett volna angyalibb számomra. és néztem a csodát. Én most csak közvetítettem. amiről nehéz. megfordul velem a szoba. hogy végre ismét egészségesnek láttam a mamámat… egy örökkévalóságon át nézelődtem volna a fantasztikus közegben… Csakhogy ismét azt éreztem. leírhatatlan boldogság járta át a lelkem. mert csak a levegőt szorítottam magamhoz.

Hogy a feladat. mereven bámultam a padlót. hívd az alábbi számon! Vigyázz magadra. egy másodperc alatt az ablakhoz futott. Nem térsz vissza a temetésig? – kérdeztem ijed- Mindent megteszek – ígérte. szertefoszlott az álomvilág. nagyon szeretlek! : Chris . hogy tudtam. még mobiltelefonja is van! Ha minden kötél szakad. úgy. s a következő pillanatban már nem volt a lakásban. Próbáltam magam megnyugtatni. Csak a nyitott ablak mögött lengedező függöny jelezte. hogyan él most az édesanyám. kabát nélkül. és hirtelen. hogy valaki az imént konkrétan elrepült a harmadik emeletről. Ám amint eltűnt a függöny mögött. hogy esetleg bántódása esik. Amit Christopher megmutatott nekem. az valóságos csoda volt. Közelebb léptem. tényleg a sötétekkel kapcsolatos… elgondolkozva. mint a szél. mintha egy ellenállhatatlan erő tépte volna ki őt a karjaimból. amit Astridtól kapott. Helena az egyetlen. Öt perccel később már attól rettegtem. aki közöttünk félig-meddig legálisan él. hátha látom még. mindhiába. majd mohón olvasni kezdtem Chris gyöngybetűit. Gyorsan széthajtogattam. amikor konstatáltam. ahogy volt.ten. annak ellenére. Képzeld. Többé nem nézett rám. valóban nincs kinn más. majd egy pillanatra magához szorított. Szomorkásan sóhajtottam fel. hogy a lábam előtt egy papír cetli hever. Chris gyorsabb. és csak lassan hatolt el a tudatomig. csak a sötét éjszaka. hogy hol.

Vagy . kis szívem. A mama bátyja. itt egy zsebkendő! Blaire felém nyújtotta divatjamúlt. Új gondolat fészkelte be magát a fejembe: az. szegénykém. szegénykém… rémes. hogy talán Chris nem is szeret igazán. Annak viszont megörültem. mielőtt kiugrott volna az ablakon. Már órák óta a nappalinkban ült. s még egy természeti katasztrófa sem akart engem végleg leharcolni. – Ne sulykold már bele ebbe a gyerekbe.9. igazán emberi gyász érzése – most. hogy nem fog sokáig tartani a kapcsolatunk. amit elfelejtett felvenni. ám a nyugalmam csak ideig-óráig tartott. S valójában azt is. Mióta megérkeztek a rokonok. az előszobafogason lógott. Még szerencse. hogy meghagyja az életem. mint amekkora! Nem veszed észre. kék textilzsebkendőjét. Ezért döntött úgy. hogy a télikabátja. én pedig hálásan nyúltam érte. hogy teljesen kiborítod? Jane a sajnálkozásoddal semmit nem ér. egyre nehezebb volt elhinnem. Kezdtem reménykedni. és Astrid látja előre. hogy az elmúlt negyvennyolc órában senki emberfia. fejezet LEA HANGJA Jaj. rémes – tördelte a kezét Nellie néni. valósággal felszakadt bennem a mély. hogy Christ két teljes napja nem láttam. hogy megőrültem. Különben simán azt hittem volna. és egyre csak siránkozott. Nellie – szólalt meg ingerülten. Blaire. hogy Astrid talán elfogadja a dolgokat. hogy Chris nem csak álom volt. tüntetőleg megköszörülte a torkát. Tessék. hogy a párizsi mennyországutazásom nem csak álom volt. hogy nagyobb a baj.

– Nekem dolgom van. ha egy időre hanyagolnád azt a sok tanulást és munkát. nincs miért aggódnod. hogy Christ sem álmodtam. a normalitás. Így is van – tromfolt rám Blaire. s volt ebben némi színpadiasság is. elvégre nincs vége a világnak. hogy jó helyen van. hogy meghalt a mamám. és ennek a világvége hangulatnak egyáltalán nincs létjogosultsága… de sajnos túl érzékeny vagyok. csak azt ne! Nellie néni nem tudhatta. Szerettem volna már. és a hangulatuk rám is átragadt. – Nellie. ha vége ennek a kedves családi légyottnak. Úgy éreztem. Én. Épp a napokban kaptam egy új állást… és nem maradhatok ki az egyetemről. Janey. Lehetetlen – mondtam gyorsan. amitől csak még .sopánkodott tovább Nellie. Legszívesebben az arcába kiáltottam volna: én tudom. ez nem én vagyok. szerintem az volna a legjobb. ha nem kívánatos vendégeim érkeznének a Sötétek személyében… akkor legalább biztos lehetnék benne. s egyáltalán. mióta elment. akkor sem tudok ilyen látványosan szenvedni. miféle természetfeletti ügyek szövik át a mindennapjaim mostanában. ha egy hétig készülök a tükör előtt. sírástól torzult. hogy soha többé nem látom őt? Csak a télikabátját? Ments Isten. rekedt hangomon. Hogy válhattam érzelmileg olyasvalakinek a rabjává. De nem mutatkoztak… én pedig kezdtem kétségbeesni. miközben teletrombitáltam Blaire bácsi kék zsebkendőjét. olyan. Talpra kell állnod! Hozzám költözhetnél. Mindezt tetézte Chris eltűnése. még akkor is nyugodtabb volnék.már vége is? Lehet. akár az anyja volt… Drága nagynéném ismét fájdalmasan felzokogott. Jane nagyon talpraesett lány. talán jót tenne némi környezetváltozás… . Ingerülten pillantottam a faliórára. Kétségbeesetten pislogtam körbe-körbe. így kétségbeesésemet betudta annak a szívrepesztő ténynek. ami beállt az életemben. akit alig ismerek? Hogyan? Nem.

vonalú szoknya volt. hogy Chris nincs velem. kislányom? – kiáltott be Nellie néni. majd valami rejtélyes módon elindult a kezem egy fehér ruha felé. Ahogyan egy nőhöz illik. Mi a baj. s ne kellene magamba fojtanom ezt az egészet. leginkább kálák- . majd magukra hagytam őket azzal az indokkal. Rendesen megörültem annak. alatta krémszínű muszlinblúzzal. szerencsére volt néhány fekete közöttük. Lea. bár volna körülöttem valaki. de kizár dolog. Akkor talán nem érezném magam ennyire magányosnak most. Ahogyan ő mindig is látni szeretett volna. hogy olyan anti-nő legyél. s tudtam. hogy már délelőtt tíz van. te milyen lehetsz. – Segítségre van szükséged? Semmi gond! Öltözködöm! – kiáltottam vissza. Pár percig elmélázva nézegettem a ruhakölteményeket. szerinted mit vegyek fel? Annyira nem értek a ruhákhoz. mint én. hogy át kell öltöznöm. a mamám imádott szentélyébe.beszélgettem szórakozottan az őrangyal párosom hölgytagjával. akinek Lea a neve. az nem is lehet anti-nő… . Óvatosan megérintettem az egyik selyemkosztümöt. Nem volt erőm Nellie nénivel vitatkozni. A . Tanácstalanul álltam a szebbnél szebb holmik előtt. derékban karcsúsított blézerrel. Rendesen. édesanyám utolsó földi útjának napja a lehető legideálisabb ahhoz. persze. aki kicsit is fogékony a természetfelettire. Még sosem tettem hasonlót. Bementem a varrószobába. így kávét töltöttem mindkettejüknek. Nem tudom. Pedig jó volna hallani a hangjukat. amiért magamban beszélek. hogy nem remélhetek választ. nagyon csinos. a nagynéném bolondnak tart. Azt kívántam. és nemsokára indulhatunk a temetésre. Úgy igazán. és ünnepélyes mozdulattal húztam el magam előtt a kis gardróbszoba szaténfüggönyét. itt-ott arany ruhafestékkel rajzolt.rosszabb lett a helyzet. hogy végre felöltözzek. Hosszú. ez a nap. tudtam. de úgy éreztem. Különben is.

Elvégre. – Hanem tudod. hogy a temetés után vidám leszek. de nem szólt semmit. . Tökéletesen tisztában voltam vele. nem hinném. Az efféle dolgok remekül elterelik az ember figyelmét a szomorkodástól. A mama bátyja egy ideig elképedve meredt rám. nem kell együtt élnünk… . Gyakorlatilag egy másik nő nézett vissza rám. hogy ezt a ruhát viseljem ma. . hogy délután befejezem az Electrának szánt kis fogalmazásomat is. létezik-e ilyen hely. aki álmomban leugrott a szikláról. hoztam neked valamit – folytatta jelentőségteljes hangon. . úgy tűnik. és gyorsan lefirkantottam a két szót.hoz hasonlító virágokkal. hogy fehérben szeretnék a temetésre menni.Semmi gond – bólintottam. Persze! – mondtam a tőlem telhető legtermészetesebb hangon. majd lenyomtam a kilincset. amit a nő olyan kétségbeesett pillantással suttogott nekem. hogy ez a viselet nem illik temetéshez – noha vannak országok. Letéptem egy cetlit a mama asztalán heverő jegyzettömbből.Két hét alatt kikészítenétek egymást – mosolyodott el halványan Blaire. napirendre tért a felett. Dunluce Castle! – ötlött az agyamba az álombeli szókapcsolat.Ne haragudj Nellie-re – kérte bocsánatkérő arccal. – Ma kibírom. még akkor sem. ahol a fehér a gyász színe. Eleganciájában sokkal inkább hajazott arra az asszonyra. Megígértem magamnak. – Jót akar ő neked. hogy miután megebédelünk. hogy . hogy el ne felejtsem. ha a lelki szemeimmel láttam édesanyámat a Mennyországban… Minden rendben. majd alaposan szemügyre vettem magam a talpig tükörben. Janey? – hallottam az ajtón kí vülről Blaire bácsi hangját. Dunluce Castle! Istenem. Belebújtam. Márpedig. Nem Jane Andrews-hoz hasonlított.mégis ellenállhatatlan vágyat éreztem. utána fogok nézni a neten. eszembe jutott. és kitessékelem a rokonokat. csak mindig rosszul adja elő. Emellett azt terveztem. s ekkor vettem észre. Hát.

– Több tiszteletet is mutathatnál szegény anyád felé. induljunk. Nevetségesnek tűnhettem. Édesanyádtól. mintha valami szörnyű nagy szentségtörést követtem volna el. amint elegáns fehér szoknyámban kapargatom a lestra- . amikor van nézőközönségem. hogy mire nagynéném kicsoszog. ámde még harisnyás lábbal csoszogott felénk. beindítsam a kocsit. túl bensőséges tartalmát nem akkor szerettem volna a sajátomnak tudni. – Majd este elolvasom… fél tizenegy van. Indulnunk kell. ha vele történne valami.a kezében egy közepes méretű borítékot szorongat. menjünk már! Hatalmas sóhajjal indultam el előre. Nellie! – kelt a védelmemre Blaire. ez a szegény kislány tényleg teljesen kikészült! – Úgy nézett kicsi. Nem szerettem az ilyen váratlan küldeményeket. mert még a koszorúkért is be kell mennünk… szent Isten. drágám.mondtam védekezőn. . kék.S. ha nem akarunk elkésni.Mi ez? – kérdeztem gyanakodva. – ban semmiképp! – húzta fel az orrát Nellie néni. Ne nehezítsük tovább a helyzetét. Gyerekek. kalapban. túl fontos. okvetlen adjam neked oda… Remegő kézzel nyúltam a boríték után. így jön. Felém nyújtotta. Kicsit oda is fagyott. Köszönöm. Az édesanyám búcsúszavai… túl megható. Blaire – bólintottam. aki erőnek erejével egyedül felnevelt… Elég. hogy nézel ki? Blaire. Hát. A borítékot a varrószobában lévő kis asztalra tettem. . és kész. Azt kérte. vizenyős szemeivel. Bizonyos országokban a fehér szín a gyász színe… . Jane.Csak egy levél.A. Ebben a pillanatban Nellie néni kabátban. de már abban a pillanatban eldöntöttem. és letakarítsam róla a rengeteg havat. hogy nem most fogom elolvasni. erről én még nem hallottam… legalábbis az U. – Ha Jane így érzi jól magát.

De arra nem számítottam. és valósággal összeestem a bánattól. Kegyetlen. Széttép. Nem úgy. Az önzés gyarló. Ráébredtem. akinek ezekben a gyötrő pillanatokban bármit megadtam volna egyetlen öleléséért… Tudtam. mikor vetem magam a mama után a sírgödörbe. hogy nem mindennapi szerelmet választottam. mire végre kitessékeltem a temetésen tizenöt fősre duzzadt vendégsereget. Megöl. hogy tulajdonképpen önmagamat sajnálom. A pap végleges. minden pillanatban attól tart. nem nyugtatott meg. mint Chris. A ruhám és az anyagi helyzetem fordítottan arányos – a matematikai ismereteim igen szegényesek. szívet tépő szavai. A temetőbe.  Szörnyű. amikor nincs velem. nincs mit tenni. Miután a sarki virágboltban felvettük a megrendelt koszorúkat. és kétségbeesetten igyekeztem magam elé idézni a mennyországnak azt a szegletét. Abba a rémséges gödörbe.pált Ford szélvédőjét. és végre bekászálódtunk a kocsimba. emberi tulajdonság. Tehát megyünk. amint kanyarogtam a havas utcákon. mert a földi létemben nem láthatom többé. de ez a tény sem vígasztalt. akin látszott. Tudtam. ahol él most az én mamám. Nellie néni színdarabba illő drámai zokogása. Blaire zavara. A könnyeim egyre csak potyogtak és potyogtak. A szertartás egyszerűen katasztrofális volt. . Rémséges. hogy ilyen elemi erővel tör rám az ő életéért való rettegés. de ezt azért tudom. s én ember vagyok. csakugyan úrrá lett rajtam a világvége hangulat. hogy más lesz. Fájdalmas. Elég!!!!! Délután öt óra volt.

Reméltem. és csupán az segített kibírnom. az alja szürke volt a latyaktól. s összegörnyedtem. úgy éreztem. Nagy nehezen összeszedtem magam. majd elgémberedett ujjaim feltépték a borítékot. csak akkor. hogy időnként stikában nagyot húztam a Patricia által hozott skót whiskey – ből. Olyan dagadtra sírtam a szemeim.Ahogy a sírásó munkások azokkal a hatalmas lapátokkal ráhányták a koporsóra az első földdarabokat. Észre sem vettem. hogy már alig húsz centire állok a két méteres mélységtől. a tekintetem hosszan időzött minden egyes mondaton. amikor Blaire bácsi védelmezőn a vállamra tette a kezét. A délutáni evés-ivás sem volt épp felemelő. Széthajtogattam a papírt. Bíztam benne. és felálltam a padlóról – persze. olyan kicsire. és visszahúzott. hogy már alig láttam. a lelkembe zártam minden egyes áldott sort. s olvasni kezdtem a gyöngybetűket. hogy nem tettem tönkre örökre a mama által tervezett gyönyörűséget. amiben édesanyám nekem szánt búcsúlevele rejlett. sajnos csak a szó fizikai értelmében. Meseszép ruhám összegyűrődött. amikor délután az utolsó vendég háta mögött is becsapódott az ajtó. hogy kijön majd belőle. amekkorára csak tudtam. és szörnyen sajnáltam magam. Hiába. A szó szoros értelmében fájt a lelkem. A kis asztalhoz vánszorogtam. ami átáztatta a temetőtúra során. leültem. Édesanyám irántam érzett szeretetének utolsó földi kivetülését… Drága Kislányom! . mintha éles pengék döfködnék a szívemet. Ugyanis addig a mama varrószobájában kucorogtam. amiért most nem nyújt vigaszt Christopher égi erővel megáldott ölelése. a színes cérnáktól hemzsegő padlószőnyegen. a jót könnyű megszokni. A megállíthatatlan bőgőgörcs akkor tört rám. hosszan magamba szívtam.

ami Benned rejlik. mennyire szeretsz az életben mindent a magad módján csinálni. ez mennyire fontos! Szeretlek. Janey. ám remélem. Talán furcsán hangzik ez egy anyától. kell valaminek lennie a földi életünk után is. tudom. de átmenetileg kihúz a bajból! Kicsi Lányom. egész jó áron. ezt sose feledd! Higgy benne! Kis drágám. mi minden fut át most a kobakodon. tudom. Szeretlek. néhány gyakorlati dolog: a gardróbban lévő ruhák közül tartsd meg. A belső erő. és tehetséges. de így van. kincsem. Nem féltelek. Bárhol is van most a lelkem. a többit. ami tetszik. Egyetlen dologra kérlek: bocsáss meg az édesapádnak. ha én nem leszek melletted. kérlek. hogy ez a szerény kis örökség. nagyon soká! Őrangyalok kísérjék minden lépésedet. milyen önfejű vagy. mint ahogyan én tettem! Mama Utóirat: Az isten szerelmére. A dolgozós asztalom jobb felső fiókjában találsz még jó néhány tervet.Soha-soha nem tudtam veled beszélni arról. hiszel-e a mennyországban. ügyesen sáfárkodj vele! Talpraesett vagy. értékes kincs. hogy ez az utolsó kívánságom. menj már el végre bulizni! . mondhatnám úgy is. S mivel ismerem az érzékeny lelkedet. hogy találd meg az utad az életben! Sokkal inkább. Ebből is érezheted. hogy minden figyelmével Rád koncentrál. mihez kezdesz majd akkor. hogy még nagyon. akár a Nap. Boldogan átveszi őket. amit Neked adhattam. azokat is vidd el hozzá! Biztos vagyok benne. de soha ne jusson eszedbe a keresésére indulni! Ezt az egyet kérem tőled. nagyjából tudom. egész biztos. Sosem kérdeztem tőled. nem tudom tovább egyengetni az utadat. és szívem minden szeretetével kívánom. ha nem is hosszú időre. Nem gondolod? Ez esetben pedig még találkozunk. juttasd el a Lady Jessica butikba Electra Caine-nek. de én mindig úgy éreztem.

virágok. Csak úgy . kérlek! Mély megtiszteltetés számomra. szavak. hanem betűk. amiket általában előadások alatt rajzolgatni szoktam. mondatok. ha sosem keresett meg bennünket. De ezek szerint a mama tudott róla valamit. ráadásul ő sem lehet kíváncsi rám. amit én nem. Azonban ahogy a papírra tekintettem. elállt a lélegzetem. gondolkoztam a levélen. mint amilyeneket az ős öreg kódexekben látni. Sőt. hogy elinduljak apám után. elvégre sosem éreztem semmiféle késztetést. hogy hol lehet Chris. De mivel a következő öt percben nem történt semmi rendellenes. hogy felugrottam az asztaltól. vagy ránk. vagy valami hasonló. Én írtam egyáltalán? A válasz ott volt előttem. Már rég szerettem volna. a tekintetemet riadtan járattam körbe a szobán. és izgatottan elolvastam. Köszöntelek. vagy sirályok voltak előttem. Nem a megszokott szemek. Jane! Ne ijedj meg. visszaültem az asztalhoz. s visszajön-e egyáltalán. Talán maffiafőnök lett az öreg. mit írtam a papírra. Az utolsó kívánságát viszonylag könnyű lesz betartani. Belesápadtam az élménybe. Ékes. Édesanyám soraitól tagadhatatlanul jobb lett a kedvem. azon. vajon mikor jön vissza. majd újra és újra elolvastam a mama búcsúlevelét. s nem sokkal később szentségelve vettem észre. Úgy megijedtem. hogy összefirkáltam a mama búcsúlevelét. Igazából nem érdekelt.Az utolsó mondatnál nevetni kezdtem a könnyeimen át. Feketén. hogy beszélhetek Veled. bámultam magam elé. fehéren. Zihálva kapkodtam levegő után. Ahhoz túlságosan is a begyemben van. s egy lépést hátráltam. Ültem. és szórakozottan forgatni kezdtem a kezeim között egy tollat. régies írás.

egy lágy. Romeo csaknem az őrületbe kergetett… egyre csak hajtogatta. Visszaültem az íróasztalhoz. mi az. Oda sem néztem. és hirtelen bekattant. Az ablaknál persze nem volt senki. Itt ülök az ablakpárkányon. minden félelem nélkül. s akkor… hirtelen magától elindult a kezem! Mintha csak valaki megemelte volna. A kezeim folyamatosan forgatták a tollat. szelíden. szegény kislány. amennyire csak tudtam. olyan iramban. mélyen tisztelt Magas Lélek. Lea! – szólaltam meg remegve. . akár egy felhúzott kisegér. majd kisvártatva lehullott a karom. újabb papírt vettem elő. Lea! – kuncogtam fel lehunyt szemmel. – Én… én érzem megtisztelve magam… hogyhogy mi… beszélgetünk? Ez hogy lehetséges? Perceken át nem jött válasz. Immár mohón. hogy a hangom a nyugalom látszatát keltse. és próbáltam minél jobban ellazulni. hogy végre szólhassunk hozzád. tegyünk már valamit! De mi nélküled. s kiejtettem az ujjaim közül a tollat. nem avatkozhatunk be a dolgok alakulásába. amit írok. perceken át. csupán a muszlinfüggöny lengedezett kissé ártatlanul. tele kíváncsisággal faltam az őrangyalom sorait. és megfogtam a tollat. Már vártam. Milyen beszédes vagy. ahogyan egyébként ember nem ír. vagy rajzolok. bár nagyon igyekeztem. Ijedten fordultam hátra.rohangáltál itt össze-vissza. Nem volt egy nyugodt perced… Lea vagyok. csak lehunytam a szemem. mikor nyugszol meg annyira. mi a kulcs. ringató mozdulattal. Igyekeztem kiüríteni az elmémet.

Úrnőnk figyelme e napokban nem irányul feléd. vadul. ezért a világért sem tartanálak fel benneteket. Fáj a szíve. Ebben nem hasonlítunk. ami a Fényembert és téged illet… Úrnőnket most komplex. Úrnőnk minden erejével koncentrál. leginkább aggasztott… . Nem tud dolgozni. mi nem látjuk a Sötétek világát. Romeo és én úgy érezzük. képességeinek teljes birtokában. Hibákat ejt. mert rám aztán igazán nem lehet könnyű vigyázni. Mély szeretettel mondom most el neked. mert a szerelmét félti. Amennyit csak szeretnél. s mi küldjük . Még nem döntött. amiért délelőtt csaltam azzal a fehér ruhával! Olyan jól állt Neked! Már csak szárnyak kellettek volna Rád.Ne haragudj. kedves Jane. Csak bólintanod kell. aggódik. kedves Magas Lélek. Lea nem fukarkodott a szavakkal. s ismét írni kezdtem. nagyon nehéz dolgotok van. ami téged. hogy hasonlítsunk. de a Fényembered jól van. Csak egy dolgot szeretnék tudni… Christ ugye nem bántották a Sötétek? Már a kezembe is penderült a toll. lehunyt szemmel. Tudom. ez az a dolog.Kérdezhetek még? – kiabáltam bele izgatottan a szoba csöndjébe. az emberiség lelki üdvét fenyegető probléma aggasztja… ezért történik mostanában túl sok baleset. Ó. úgy ahogyan azt Úrnőnk megszokta tőle.

mint színházba menni. Ettől elszontyolodtam. majd ismét forgatni kezdtem a kezeim között az íróeszközt. Aznap délután azonban már nem jelentkeztek az én drága őrzőim. A sors érdekes játéka. Elakadt a lélegzetem. amitől összerezzentem. kissé rosszak az idegeim! – mondtam szórakozottan. amit a megjelenésük okozott. hogy nincs mitől féltenie a kedvesét. kellemes fuvallatot. és bekapcsoltam a számítógépem. Ugyanakkor éreztem. Ami a legfontosabb. fel kell dolgoznom a sokkot. Az este hátralévő részét azzal töltöttem. Chris jól van. hogy nem fog visszajönni. amiből tudni fogja. hogy mama épp azt javasolta. Csak hogy lekössem magam valamivel. hogy már tudom. Dunluce Castle.neki a hullócsillagot. Hiszen éreztem. hogy befejeztem az Electra pályázatára szánt novellát. Végül újra eszembe jutott az álom béli helységnév. Talán igazuk van. első körben neki vigyem el a megmaradt ruhákat. s a következő pillanatban megéreztem magam körül egy lágy. Hiszen ha valakik. legalábbis átmenetileg nem. az örökségem. hogy a fejem majd leesett. terveket. Magas Lélek. Bepötyögtem a szavakat a keresőbe. a szobámba mentem. hogy van ilyen hely a világon! . ma este még egész biztos. majd kuncogni kezdtem. megadod az engedélyt? Már másodszor nevettem a Magas Lélek megszólításon. majd határozottan bólintottam. Bocsánat. Mondd. Nagyon hiányzott már. amiket az édesanyám minden szeretetével nekem szánt! Egyszer még jól is jöhetnek. a holmik maradnak – hiszen ezek az emlékeim. Én azonban elhatároztam. ők aztán pontosan tudják. hogy napok óta egyik kábulatból a másikba esem. amikor felfogtam. ha Chris-sel fogunk olyan hétköznapi dolgot művelni. Nem kell érte aggódnom.

Olyan álomba. .Írországban! Amikor pedig az egyik képen megpillantottam ugyanazt a sziklát. amiben megint szerepelt a titokzatos. hogy hajnal három felé járhatott az idő. mire végre álomba merültem. amit álmomban láttam… csak épp a vörös hajú nő hiányzott róla… annyira izgatott voltam. gyönyörű asszony.

amivel általában méregetni szokott.10. s gyanítom. Csak álltam leforrázva. Jane! – forgatta szomorúan a szemeit. – Nem kell úgy tenned. Matt és te… mióta tart? Tessék? – kérdeztem csodálkozva. Mindent tudok. Lehet. mintha minimum ufó lenne. nekem is furcsa volt. mert szerelmes beléd… Köpni. és ma még nem kellett volna iskolába jönnöm. hogy igaza volt Nellie néninek. – Szóval. Jaj. hogy megjelent nálunk a palacsintákkal. ezt a nagy lelkesedést csakis a bűntudat táplálhatja a korábbi szekálások miatt… Jaj. fejezet MÉZESMADZAG Megtennél nekem egy szívességet? – a túlságosan jól ismert. – Mondd gyorsan! Már így is elkéstem az órámról… Gyors leszek – bólintott. Mondjuk. Matt Shelton szerelmes belém…hm. mintha nem volna köztetek semmi. mondd már! – kérte évfolyamtársnőm kétségbeesett szemekkel. Brenda. de valami miatt úgy éreztem. és nagy sóhajjal fordultam meg. és általam egyáltalán nem kedvelt hangra összerezzentem.mondtam fáradtan. Brenda… . hogy ezúttal nem a szokásos arckifejezésével figyel. hogy szeretne velem szakítani. ám meglepve tapasztaltam. tőled akarom hallani! . Valahogy olyan szomorúnak. s látszott rajta. lesajnáló pillantása. úgy néztem Brendára. hogy keresi a szavakat. Matt pár napja elmondta. de máris megjelent előttem volt a kihívó. Az iskola bombázója. és zavarodottnak tűnt. Mit akarhat épp tőlem? Még nem láttam az arcát. – Mondd már. nyelni nem tudtam.

meglehet. van-e valami Matt és köztem. meg kell. s beláttam. Mindegy. mégiscsak egy ember volt. Gonosz voltam… mert megsértettél. mintha tisztában lennék velük? Tudod Brenda. De ha arra vagy kíváncsi. Lehet. Szóval. nincs. hogy vajon miben lehetek éppen én jobb nála… hirtelen ráébredtem. Elvileg miattam. Szántam ezt az üres kis cicababát. hogy engem szeret. s egyetlen gyors lépéssel távolabb kerültem Brendától. bántott korábban. hatalmas önbizalom löket volt. hogy csak megbántottam valamivel. – Jaj… ez esetben… nem is tudom. Tetőtől talpig végigmértem őt. Emlékszem. sőt! Egyáltalán nem is érdekelt. ne haragudj! Felejtsd el… elragadtattam magam. amiért keresi az okokat. Egy nő. – De… nem is volt? Matt azt mondta… Bármit is mondott. nekem van barátom. ha a realitás talaján maradunk. De miért ne tehetnék úgy most az egyszer. valószínűleg igaza van. hogy nem volt értelme.Mert neki egyszerűen képtelen vagyok elhinni. hogy épp veled… hogy épp miattad… ez létezhetetlen… Büszkén húztam ki magam. hogy mondjam: bármit hallottál is. és ezért adta be nekem ezt a mar- . akit most otthagytak. Nem számított. Aztán. nem vagyok tisztában a saját értékeimmel. De ez… amit mondott! A külső értékeim becsmérlése valahogy most nem fájt. hogy Chris engem választott. menynyit cikizett. nem tudja elképzelni. amikor azt mondta. Kár. amint megbántott arca egyre vörösebb lett az alapozó alatt. Ez igaz. az. Nincs? – kérdezte tágra nyílt szemekkel. És nem ő az… Ó – Brenda rögtön barátságosabb ábrázatot vett fel. mert nem vagyok nála egy fejjel magasabb a tíz centis tűsarkúmban… .pikírtnek szánt gondolatmenetem azonban félbeszakadt. – Brenda. hogy valaki miattam szakítson éppen vele. talán azért is. nem takarja a festék. hogy azért tetszem neki. mert nekem látszik az arcom.

Ez az első napom a suliban a mama halála óta. Köszönöm. – Most megyek. és visszajön hozzám… nem gondolod? Minden lehet. Már harmadik napja kezdtem azzal a reggelt. Nem tudom.” Jó neki. és megkérdeztem szárnyas kis őreimet. de megérintette a vállam. amit Chris-sel is megbeszéltem. Hihetetlen. és féltékeny volt barátnőkkel kell megküzdenem már az előcsarnokban… nevetséges. és megkeresem Matt-et. hogy tollat. Én pedig pocsékul vagyok. képtelen vagyok ülni otthon. hogy két hetet lelki regenerálódással töltök. Azt hiszem. De csak. mint barát. hogy én jól vagyok – hiszen Lea és Romeo az engedélyemre jeleztek neki. Mondom. Pocsékul. papírt vettem magam elé. . hogy egy egyszerű. És Jane… részvétem az anyukád miatt. és csak egyetlen napig is arra várni. Én mindenesetre remélem. hogy elengedi ezt az őrültséget. Mert míg Chris remekül van. rendben van-e Chris. s ezt már nem is igyekszem titkolni önmagam előtt. Pedig kézenfekvőnek tűnt az. majd egyetlen pillanatig. Mindháromszor ugyanazt a választ kaptam: „a Fényembered jól van. mert hiányzik. noha tétovázva. Kösz – bólintottam komoran. majd elsiettem a tanterem irányába. Jane – mondta hálás megkönnyebbüléssel a hangjában. miért jöttem be. Magam sem tudom. hogy ismét magamhoz ölelhessem. Azonban úgy éreztem.addig én majd megbolondulok a vágytól.haságot. Ezek szerint te nem érzel iránta semmit? Kedves srác. hogy valaki mást szeretek… Értem! De jó… akkor lehet. önző halandó vagyok. dolgozik. . Ebből is látszik. mennyire sikerült. pusztán attól a tudattól. Remek – rávillantottam egy bátorítónak szánt mosolyt. utánanézek a dolognak. hogy végre hazajöjjön hozzám.

hogy járunk. Ne is beszéljünk róla! – kértem. új délutáni munkát kaptam egy menő butikban… a plázában. – Szóval. Janey! – mondta őszinte lelkesedéssel a hangjában Priscilla. Nem mondod! De bizony! És pont ott. Te is azzal jössz. és leültem a Prissy melletti üres székre. Miért. Brenda letámadott az aulában. miközben ingerülten vettem tudomásul. hogy Matt miattam hagyta ott. mint mindig. Remek. ahol ülünk.Wow! Téged is lehet látni? – kiáltott fel mosolyogva Prissy. hogy azon a néhány négyzetméteren belül. Kezdett elegem lenni. amikor beléptem az előadásra. miután a mama meghalt. – De szerintem nem csak ezektől a hírektől ragyog így a szemed… Mire gondolsz? – kérdeztem. hogy semmi közöm Matt Sheltonhoz? Oké. majd megeresztettem egy halvány mosolyt. hogy nem! Miután a mamám… . Az egész egyetem rólad és Matt-ről beszél! – bökte ki Prissy. nem? Ezek nagyon jó hírek. Mióta édesanyám elment. nem? Hát persze. mégis bejövök – mondtam halkan. Úgy döntöttem. – Jó dolgok is történtek ám! Képzeld. most én vagyok a háromlábú borjú. én pedig értetlenkedve meredtem rá. milyen sokan bámulnak. akinek a mama olyan sokszor szállított ruhákat. ahová írtam a novellapályázatra… kiderült.még mindig nem tudtam fájdalom nélkül kimondani. miközben lepakoltam a cuccom. Hány embert kell még felvilágosítanom arról. így legalább nem kerültem kínos helyzetbe. most vagyok először suliban… azért lehetnének tapintatosabbak is. Persze. Szerencsére az öreg filozófia prof késett. Sajnálom a mamádat – szorította meg a barátnőm a kezem. eljött hozzánk részvétet nyilvání- . hogy Electra Caine a tulaj.

hogy se a mappám. azért nem kellene fennhangon megvitatnunk a magánéletem kérdését. hogy érezze. Prissy félrenyelte az ásványvizét. létezhetetlen. nekem a közelség mást jelent. Csak ennyi? Miért. amit mondtam.tani. Gondolatban megkérdeztem Lea-t. én pedig nem tudom. úgy. – Nagyon gyanús volt. Bizonyára kérdések ezreivel fog elárasztani. Hát miért ne mesélhetnél róla? Prissy őszinte. hogy ilyen jól nézel ki. hogy Matt engem akar… Na. – Különben is. a szokott módon firkálni kezdtem. úgy. Én szerelmes vagyok – vallottam be. várj egy percet! Akkor most mégis Matt… Nem! – sziszegtem vissza a mutatóujjam az ajkamra tapasztva. tiszta lélek. bejött a prof… . még csak nem is tetszik? Ő azt állítja. előző este pedig találkoztunk abban a pubban. egyáltalán mennyit árulhatok el Chrisről. én pedig már meg is bántam. „A szerelem tiszta.intettem a fejemmel az ajtó irányába. miközben a lehető legtermészetesebb mozdulattal előhúztam a papírt Lea üzenetével. ahol te is ott voltál. az élete árán is. Ennyi történt. se a tollam ne látsszon. A Fényember felvállalta a szerelmét Veled. – De nem Matt Shelton-ba. mesélhetek-e Prissynek. majd kabátomat az ölembe igazítva. mit vártál? Mondd. már ne is haragudj! Brenda szerint nem… úgy véli. Tudtam! – mutatott rám Prissy. De őrizd a titkot. mint egy különleges kincset!” . közel kerültetek egymáshoz… Prissy. amikor végre kiköhögte magát.

szeretném. amolyan őrző-védő ügyekkel… . Chris Diamond… . Nagyon kíváncsi voltam.Nem egészen… inkább olyan testőr-féle. miközben kipislogtam néhány rámenős könnycseppet a szememből. mert többen idenéztek. ha megismernéd.Összegyűrtem a papírt.Csak nem az a jóképű hapsi.Ki tudja? Pár napja elutazott egy külföldi munkára. . Mint valami csinált nevű filmsztár! – kuncogott Priss. ez olyan romantikus… .suttogta lelkesen Prissy. egy kis komolyságot! . mondd már! Akkor most Matt-nek nincs esélye nálad? . mit fog szólni Chris. A professzor megkezdte az előadást.Milyen izgalmas! – sóhajtott Priss. Prissy. – Na. . . és elmesélem neki. Lea és Rómeó bármikor képesek voltak megbőgetni engem. Ebben a tekintetben ugyanis sosem gondolkoztam még megfelelő hazugságon.Okvetlen megkérdezem! – nevettem halkan. . .Akkor ki az? . majd hozzátette: . akit a múltkor a házatok előtt láttam? .Biztonsági őr? . és egy fantasztikus több mint testőr! Bemutatod majd? . és még bizonytalan a hazatérése… de igen. már képes vagyok kommunikálni az angyalaimmal.Jaj. – Te.Chris Diamond… nagyon furcsa név.Jaj. ha visszatér.Meglehet.Nem ismered! Chris-nek hívják. . Prissy hangja pedig erőszakosan suttogott a fülembe. – Nincs véletlen egy hasonlóan jóképű barátja? . és boldog vigyor ült ki az arcomra.dadogtam. most már figyeljünk.És mivel foglalkozik? -Ő… hát.Nincs – mondtam. De még nagyon keveset tudok róla… csak néhány napja tart a dolog.

aki úgy tűnik.Rendben – bólintott. a Sötétek sem háborgattak. hogy Chris hazajöjjön végre. De . átmenetileg azt a döntést hozta. mit mesélt rólam másoknak… . Nem tudom. Mintha Nolessel és Victor valóban nem engem akarnának bántani… csak egyetlen dolog érdekli őket: hogy ne legyek Christopher közelében. amitől tartanak? Miért vagyok én ennyire fontos? Astrid valószínűleg tudja a választ. Lea mindig olyan szépen írt nekem. Úgy éreztem. hogy ami velem történik. Chrisről. Kétségbeesetten kívántam.Akkor most mi lesz Matt-el? .Beszélek a fejével. A lelkem mélyén azonban nem voltam annyira nyugodt. hogy életben hagy.Jól teszed – hagyta helyben barátnőm. s akkora tisztelettel beszélt rólam.. Mindez bizakodásra ad okot… hirtelen eszembe jutott. hozzám. a lehető legjobbkor lépett be az életembe. mint mutattam. – Csak a tanúvallomásomra volt szükségük. Christől pedig nem veszi el a képességeit. lehet valami összefüggés a dolgok között. amit a Fényemberek igen nehezen tudnának nélkülözni a munkájuk során. hogy valójában. az valami egészen különleges. Mégis. Nem volt egyszerű. Nem volt nehéz elhinnem. Janey – súgta oda Priss az előadás vége felé. Be kellett vallanom önmagamnak. – És azok a fekete ruhás alakok leszálltak már rólad? Persze – bólintottam. s egyáltalán a kettőnk kapcsolatáról… ennyi szépségbe belesajdult az ember szíve. a szerelmem azt mondta. a kakaós csigám bekebelezése közben gondoltam arra. mi az. és a szívem mindannyiszor hevesebben kezdett verni. Épp reggel. mióta Chris elment. de azért még hozzátette: . ő valami olyan képesség birtokában van. bizakodás költözött a szívembe. Az angyalaim sorainak hála. majd mindketten igyekeztünk a figyelmünket a professzor felé irányítani. Astrid. Az előadás alatt még jó néhányszor elolvastam Lea üzenetét.

mert felidegesített a túlzott bizalmaskodás az egyetemi folyosón. . Meséltem a srácoknak arról. hogy mindketten élünk. amikor kiszúrtam a felém közeledő Matt-et. Nem csoda.És most mindenki erről beszél… . azt éreztem tisztességesnek. esetleg elmehetnénk együtt valahová. – Most meg mit nevetsz? .emeltem az égnek a tekintetem. Ezek után majd még többet pletykálnak kettőnkről.Beképzelt vagy – jegyeztem meg. Feszülten vontam fel a szemöldököm. . Matt népszerű volt.Azt. így a terem előtt elköszöntünk egymástól.nem akartam az okokon rágódni. és érted igazán érdemes küzdeni… . amit az állítólagos híresztelései ébresztettek bennem.nézett rám bűnbánó pillantással. hogy átkísérjen médiaismeretre. amikor azt mondtad. én… valaki mást szeretek! – vágtam oda kíméletlenül. és. – Én… csak olyan boldog voltam. . Remek.Jobban vagy? De örülök. . hogy ilyen vagy. Egyszerűen csak örültem annak.Csak felfújták… . Nagyon tetszik.Ne higgy ebben! Matt. ha lezárom a kapcsolatomat Brendával. Körbepillantva észrevettem. hogy jobban vagy! – mondta repesve. Őszintén lelkes. így hagytam. együtt járunk… . A következő előadásom nem volt közös Prissy-vel. mivel nagyon tetszel nekem. Az egész jelenet rettenetesen zavart. . Szinte kivétel nélkül minden pillantás ránk . . . Mosolygott. de nem akartam bunkó lenni.kockáztattam meg mégis egy vádló pillantást.Úgy hallottam. Hiába. Még. hogy voltam nálatok. hogy minden haragom elpárolgott. Helyes volt. majd lágyan homlokon csókolt. hogy már megint bámulnak.Félreértesz.Majd kinövöd! – mosolyodott el. hogy bárki más a helyedben boldog lenne! De nem az én Jane-em. Matt elnevette magát. és szó nélkül kivette a kezemből a táskámat.

hazudtam neki reggel. Ugyanakkor Matthew már megint egy szomorú kiskutya pillantásával nézett rám. a mamám halála megviselt.mosolygott. Sürgősen helyre kell tennem ezt a dolgot… . Nevetséges. Most biztosan azt hiszi. – A múltkor valami pillanatnyi elmezavar jöhetett rám. Ő volt az egyetlen. de már késő… .Nyomós érv. Rendben – egyeztem bele. én pedig nem tehetek róla. hagyd ki ebből a haverjaid… és miattam igazán ne szakíts Brenda-val! Oké? Rendben. hogy valaki másba vagyok szerelmes? Szerintem ez elég nyomós érv arra. . mint barát! Aztán majd meglátjuk. mit hoz a jövő. megjegyzem. de elnevettem magam a helyzet abszurditásán. ügyet sem vetve a tiltakozásomra. de leginkább Brenda tekintete égett bele a retinámba. Idegesen álldogáltam az ajtóban. Szinte már ijesztőnek éreztem. arra kér. – De nagyon kérlek.Az sem érdekel.Tényleg nem akarok veled randizni – közöltem Matt-el.szegeződött. erre mit mondhatnék. Annyira valószerűtlennek tűnt.Szerintem pedig akkor voltál igazán őszinte – felelte. pár hete még én is odáig voltam. . és tényleg Matt-el vagyok. – Ne hidd. hogy csakis Astrid műve lehetett. legalább legyek a barátja. mert fogalmam sem volt. az egyetem legjobb pasija. Szegény. Matt Shelton. amikor azt mondtam… tudod. – Azóta eltelt néhány nap. és megint falat vontál magad köré… félsz engem közel engedni. akiért. hogy Chris ennyire kiölt belőlem minden érzést a férfinem más képviselői iránt. Csak ő létezett. amikor a terem elé érve visszaadta a táskámat. hogy felejtsd el ezt az egészet! – hangoztattam. . engedd. de nem nekem… kérlek. hogy a közeledben maradjak! Legalább. hogy bánom! Mit csinálsz suli után? .

Matt mellettem. Semmi gond… akkor gyere! Csak nagyon kérlek. hogy egy ilyen fantasztikus férfi őt választotta párjául. és ez mindig így is marad. hogy nincs közöm hozzá. meg a fogalmazásomat a reklám pályázatra. hogy egyáltalán egy próba-barátságba belementem. csakis Janette lánya! Hogy van? Olyan régen nem beszéltünk már! – ezekkel a szavakkal fogadott engem Electra Caine. hogy valaha is beszáll valós. Bocs… . miközben előhúztam a táskámból a Lady J. amiért belementem ebbe az egészbe – ha Matt Shelton kísérget mindenhová. Jaj. Jason. Veled mehetek? Egész biztos. előbb-utóbb senki nem fogja elhinni. az igazság az: Chris az én misztikus.Beugrom a butikba. Elhúzódtam.szabadkozott Matt. hogy az épü let előtt fog várni média-történet után. hogy készen vagy! Még épp időben… közben rájöttem. ahová felvettek dolgozni. Bár arra nem sok esélyt láttam. Az énem egyik része sajnálta. s úgy ölelt magához. hogy megsimogathassa az arcom. megcsalom Chris-t. amelyik elmondhatatlan büszke volt arra. titkos világom része. majd hozzátette. –nek szánt fogalmazásom. de jó. ahogy elvegyül a Matt. Utáltam magam. Már attól is úgy éreztem. tartsd tiszteletben. Valahogy nem tudtam elképzelni. hogy nincs jobb programod? – sóhajtottam. Prissy féle társaságban… Úgy éreztem. . Nem tudsz lebeszélni – mondta. Méghozzá az. hogy van barátom… Ígérem – bólintott. te nem lehetsz más. miközben felemelte a kezét. Viszek néhány ruhatervet. Megsajnáltam. földhözragadt életem vérkeringésébe. Hacsaknem felbukkan Chris. Zavartan álldogáltam. Ahhoz túlságosan is őrzi a titkát az emberek előtt. mintha ezer éve ismernénk egymást.

és kiterítette édesanyám ruhaterveit a munkalap teljes hosszában. ha nem szeretnék erről most többet beszélni? Tessék. majd finoman megérintette a vállam – De nem szeretnék zavarni. – Beteg volt… de nem baj. . A tulajdonosnőn láttam. .Csak nem…? – kérdezte elérzékenyülve. hogy Electra-nak és nekem megbeszélnivalónk van. hogy a paksamétában rajzok is vannak. – Matt Shelton. legalább tapintatos. Meg kell hagyni. itt az én kis novellám. majd Electra felé fordultam. de modortalan vagyok – mondtam gyorsan. hogy elkísérem… . Érezte. Nem – ráztam meg a fejem. Vetett is rájuk egy pillantást.Electra szomorkásan mosolygott. Jane? Bólintottam. ezért felajánlottam. . hogy alaposan ledöbbent.De igen – feleltem halkan. hogy olyan sokat szomorkodjon. Kezet ráztak.Sajnos… meghalt – nyögtem ki. Percekig csak néze- . majd az asztalához lépett. majd megsimogatta a vállam.mosolygott Matt. de nem szólt semmit.Jaj.Ó. – Az utolsó tervei… a búcsúlevelében meghagyta. ami nagyon értékes tulajdonság. furcsán csillogó szemekkel. csupán együtt érzőn rám mosolygott. Electra. az egyetemen! Rendben. Nem akartam. úgyhogy én megyek is… akkor holnap. Akkor csak szeretne az lenni! – nevetett fel Electra. az évfolyamtársam. miközben Matt néhány másodperc leforgása alatt kiszáguldott az üzletből. Jane… . és azonnal észrevette. – S a fiatalember…? . és elvette az összetűzött lapokat. hogy először magának próbáljam meg eladni őket. A barátod? – intett a szemével Matt után. végül végigmérte Matt-et.

de most él a mamám. ne mondj nemet. két hét múlva már nekem fogsz dolgozni… Eladó leszek – emlékeztettem. Jane Andrews. hogy itt csapatmunka folyik? Ha épp modellre van szükség. tekintete elveszett a részletekben. ez senkinek nem állna olyan jól. Jane. mint neked! Különben is. te lány? – vonta fel a szemöldökét Electra. hogy tűsarkúban hasra esem… Nem elég jó érv! – mosolygott Electra. Ugyanakkor nevetségesnek tartottam Electra ötletét. Nem vagyok jó választás… . ahol – ha ugyan egy másik dimenzióban is. Nem baj. azt is be kell vállalni! Jártál már Párizsban? Nem. amit lát.tiltakoztam. Párizs. Jane. Electra! Ez… . Csak azon gondolkoztam… tudod. Az a város. eljönnél velünk? Ez a ruha rajtad mutatna a legpompásabban… Az ajánlatba beleborongtam. a mamád is lapos szandálba bujtatta a képzelt modellje lábát… és a hajad! A bőröd színe! Jane. – Kezdjük ott. De nagyon kíváncsi vagyok rá – mondtam őszintén. Több eséllyel indulnánk. . nem tetszik neki mindaz. már azt hittem. ha addig elkészülne ez a fehér estélyi… . hogy rágódik valamin.felpillantott a rajzról. majd a naptárára pillantott. Mi a gond? – kérdeztem kíváncsian. – Ehhez a ruhához nem is illik a tűsarok… látod. nem mondtam. de azonnal belém hasított a gondolat: mi van akkor.kis ideig merengve nézett maga elé. – Ezeket már nem kapod vissza! Egytől egyig fantasztikusak… . ha nem kellenek… csak sajnálatból eszébe ne jusson megvenni őket! Miket beszélsz. két hét múlva Párizsba utazunk a tervezőimmel egy nemzetközi versenyre. ha Chris nem tér vissza addig? Ha nem fogja tudni. mint modell? Jó vicc. kérlek. Én.gette őket. és zavarba ejtően sokáig méregetett. Látszott rajta. hol vagyok? Hogyan talál rám? – Meggondolom. – Mondd.

angyalokkal csevegő…? Képtelen voltam megszólalni.azt hiszem. piros kardigánját. azért történne. Mintha minden. csábító. nem is rossz. Csak ő léte- . miközben a vállára kanyarította divatos. Mármint. – Van még néhány perced. – Mi a helyzet. Hozzak neked is? Mindenképp! – mosolyogtam rá. hogy szeressem ezt a mostani életemet. Köszönöm. leültem az asztal mögé. drágám? Tudom. ami velem történik. és egy furcsa érzés lett úrrá rajtam. Hogy ne akarjak változtatni rajta! S bevallom. ami körülöttem van. miután kiment. Az ismerős illat a zsigereimig hatolt. csupán a gondolataim cikáztak. amikor valaki hirtelen megérintette a vállam. az utazás. Nem… csak Chris vagyok – nevette el magát. Ez ám a mézesmadzag… Bosszankodva meredtem magam elé. Bámultam a mama rajzait. de igazán nem láttam őket. lehajolt. Még sosem jártam Európában! Na. hogy azon sem csodálkoztam volna. majd egy másodperccel később már a csókja feledtette velem. Elvesztem a pillantásában. majd. magam is csodálkozva azon. és arra használja ezt az időt. látod! – kacsintott rám. ha átüti a mellkasom… Istenem… . s a szívem olyan erővel kezdett dobogni. majd átfogta a vállaim. Ezek alapjáraton mind-mind nagyon jó dolgok. és arcát az arcomhoz szorította. Hogy a hely és az idő szemernyit sem alkalmas az efféle érzelemkitörésekre. Astrid tisztességtelen módszerekkel játszik… Christ elküldte. de ölni tudnék egy kávéért! Menj csak! – biztattam.suttogtam. – Vigyázok a boltra. még nem ketyeg az órabéred. voltaképpen hol vagyok. csodálatos lehetőség. hogy meggyőzzön engem: van miért hátat fordítanom a szerelmem világának. Matt… Electra… Párizsi út… Brenda reggel életében először viszonylag normálisan beszélt velem… munkám van. milyen hirtelen kerültünk mi ketten bizalmas kapcsolatba.

itt találom… meg akartam lepni. – Milyen… népszerű vagy. Electra két bögre gőzölgő tejeskávéval a kezében állt meg. Ebből pedig egyenesen következik az. Szétrebbentünk. bármi is értékesebb lehet számomra annál az érzésnél. vagy nagyon siettek? Hogy nagyon sietünk-e? Legszívesebben azonnal otthagytam volna csapot-papot. . Valójában nekem is tetszett a szituáció. életünkben először velünk van egy másik emberi lény is. az ajkának érintése. – Jane még nem dolgozik. Astrid bolond. így elvettem a saját bögrémet. Electra. Most. Most jöttem vissza egy üzleti útról. mondanivalóm volt a számára… és nem csak mondanivalóm. hogy amikor együtt vagyunk. képes leszek egyáltalán beszélgetni vele…? Ugyanakkor nem akartam udvariatlan lenni. hogy ismét a közelemben volt. ha azt hiszi. a mézesmadzag teljesen jelentőségét és létjogosultságát vesztette… Halk köhintés hozott vissza az álomvilágból. Chris-en látszott. és kéjes sóhaj szakadt ki belőlem. hogy nem lehet csupán álom. miközben alig észrevehetően rám kacsintott. Electra. hogy nagyon jól mulat. a szemeiben táncoló ezüstpontok… olyan közel húztam magamhoz. és a barátnője a sulinál azt mondta. Azért a kávét megiszod. aki most már látta Chris-t. az üzlet ajtajában. csak beugrott kicsit. Istenem.zett. ahogy csak tudtam. hiszen annyi kérdésem. ő Chris… a kedvesem – valami elképesztően jó érzés volt kimondani ezt a szót. A barátnőm? Priscilla – bólintott Chris. amint finoman megharapta az alsó ajkam… őrült vágy. Sajnálom. Nincs erre jobb szó. Bejöhetek? – kérdezte mosolyogva. amit Chris ad nekem. hogy megzavartam Jane-t a munkában. hazacipelve Christ. Semmi gond – szólalt meg Electra.

Nagyon finom – közöltem mosolyogva. majd azzal a lendülettel nyúltam is a kabátomért. hogy csodálkoztam. hanem magától esik le… amit éreztem. hogy van az a helyzet. Meghatározhatatlan ideig érek rá… tudod. Egyszer Prissy viccelt azzal. képes vagyok még a lábamon állni. ösztönösen közelebb húzódva Christopher-hez. miközben képtelen voltam letörölni az arcomról az ostoba vigyort.mondta. mit szeretne. amikor a nőről nem kell lekönyörögni az alsóneműt. Hogyan…? Megfelel. – Ne hozzak egyet neked is? A kávézóból… Nem kérek. ehhez hasonlított leginkább. Mit csinálunk ma? – kérdeztem tőle. majd amikor Astrid megkérdezte az újonnan érkezett kuncsaftot. s olyan lágyan simított végig az arcomon. Repülünk… . köszi – felelte. suttogva hozzátette: . Tudom – bólintottam.A kávézó túl közel van a lifthez… Összemosolyogtunk. hogy minden lehetséges módon…? Csak indulnunk kéne. . ha azt mondom.

Közben pedig észrevételül raktam le a terheket: nagyon jó volt végre beszélni mindarról. amikor megkérdezted tőle. bárhol beüthet a crach… …és hogy reagált Priscilla. akkor Chris tapasztotta rá az övét. nos… jól bokán is rúgta érte. arról. Hogy bármikor. hol vagyok? Egyáltalán honnan tudtad. Ezekben a pillanatokban csak egy szerelmespár voltunk az utcán. emberi ügy. mert a holdfényes. hogy én irtózom a gondolattól. Olyan könnyű volt a társaságában megfeledkezni az idióta helyzetről. romantikus séta mellett döntöttünk. ami körülvett bennünket. miszerint hősszerelmes barátod. helyesnek találja.11. Az igazság az. hogy Chris az egyetlen ember. amikor először kapcsolatba lépett velem. ami a külsejét illeti… és Lea. – Ez annyira gyarló. Prissy tetszik neki. A temetésről. Igen? Akkor miért van az. és főként Learól. arról. hiszen ő maga is a része. aki előtt nem kell titkolnom a misztikus. mennyire megijedtem. Rengeteget meséltem. hogy ő a barátnőm? Chris felnevetett. és amikor éppen nem járt a szám. s letagadtam a tudatom előtt a félelmem. fejezet A SÖTÉT HÁLÓ Meséltem neki. Romeo remekül körülírta. hogy ez a harmónia milyen törékeny. földön túli világ létezését. Lassan haladtunk hazafelé. Matt. hogy mi minden történt velem a suliban. Az angyalok is lehetnek féltékenyek? – kérdeztem csodálkozva. amit eddig kénytelen voltam magamba zárni. így túlságosan is képben volt. most is a lakásod előtt ücsörög a lépcsőn? .

Lea. Mit akar? Téged. Még sosem fordult velem elő.Chris gondterhelt tekintete összekapcsolódott az enyémmel. ez nem lehet igaz! – ráncoltam a homlokom. igazán egy sem… mégis. miközben magához húzott. csak arra. gondolom. Bármennyire édesek is az angyalaim.kért szelíden. azért hozzátette: . hogy közted és köztem mennyire komoly ez az egész… . – Chris álla egy pillanatra megfeszült. hogy valaki ilyen szinten rosszul érezze magát… miattam. ne csináld! Ez már érzelmi zsarolás! Mit mond neked már megint? – kérdeztem dacosan csípőre vágott kézzel. hogy két férfi akarjon egyszerre. nincs szükség a közreműködésükre.Nem. honnan tudhattam volna. miközben megálltunk a házunk előtt. Bonyolult – legyintett a szerelmem. A szárnyasai azt mondták Leanak. És… mennyire komoly? – kérdeztem bizonytalanul. – Hm… a személyiségemmel nem fér össze. Miattad? Könyörgöm. hogy végre zavartalanul kettesben lehessek Chris-sel. de mivel türelmetlen arckifejezésem nem hagyta őt hidegen. kérlek.Matt pillanatnyi érzelmi állapotát közvetítették felém. És akkor én most mit csináljak? – kérdeztem kétségbeesett arccal. ahogyan ő. nem is ismer! De tudni akarja. Mindenféle égi társaság nélkül. sőt. ezekben a percekben úgy éreztem. De bizony. Ilyenkor egy pillanatra én pontosan úgy érzem magam. Tényleg kivan a srác… látni akar téged. . és megsimogatta az arcom. Nem vágytam másra. miként kell egy ilyen helyzetet kezelni? Beszélj vele…! . hogy szomorú miattad… Jaj.

Szóval. ha még az életben visszakapom a személyi igazolványom. ami először eszembe jutott. csak zavartan. csillagos az ég ma – pillantott a tető felé. hamar elapadt a kacajom. és a karjaiba bújtam. ez még korai. . miatta éreztem egy enyhe lelkiismeret furdalást. Hiányzott belőle mindenféle beképzeltség. – Játszom egy kicsit… Ugyan mit? Röpködni fogsz kéménytől kéményig? Chris szélesen elmosolyodott. hogy ha véget ér ez cirkusz a túloldallal… és Astrid elereszt… szeretném… jaj. mint valami megkergült papagáj. tudd meg. hidd el. amíg beszélek vele? Megvársz lenn? Inkább fenn. – Mit fogsz csinálni. most felmegyek. Nem. Igazad van. majd az ujjaim hegyével megcirógattam tökéletes arcélét. Igaz. nem is lesz ellenvetésem… épp ezért. Velem tartasz? Az nem volna valami elegáns – fintorgott Chris. Ez is amolyan Fényember-ügy lehet. mert a szélsőséges reakcióim tárházából újabb részletet villantottam. szégyenlősen mosolygott rám. vagy mi történt velem. Csodálatos – mondtam. de úgy elkezdtem kacagni. hogy pár perc múlva beszélnem kell vele. Te még sosem néztél tükörbe? – Chris nem szólt.Annyira. Jane Andrews. akkor meg fogom kérni a kezed! Nem tudom. Szép. – Ez a kettőtök dolga. és beszélek Matt-el. és a gondolattól. – Ha így történik. és teljes jogú tagja leszek a társadalomnak. Ennyire vicces? – kérdezte gyöngéden. sokkot kaptam-e Chris szavainak hallatán. vagy önteltség. Talán még a lépcsőnkön kuporgó Matt Shelton is hallotta a harmadikon. Ráadásul csak tovább rombolnád az önbizalmát… Miért? Kétségbeesetten forgattam a szemeim. Feltehetőleg azért. Chris is hahotázott. bár valószínűleg jólesett neki a bók.

légy túl rajta! Ezúttal határozott leszek. Persze. és elakadt a szavam. s arról már nem is beszélve. Az istenért. kicsi Jane. senki sem szegezett fegyvert a fejéhez! . Bosszankodtam. – És nem csak Matt-el. reméltem. amit Matt-el szándékoztam tölteni a lépcsőházunkban. úgy. hogy fizikailag mennyire vártam erre az érzésem szerint nem mindennapi éjszakára… türelmetlenül akartam. Ezen én már nem tudok eligazodni. – Nagyon várlak… menj. megmutatom… Úgy látom. hogy maradjanak a közelben… soha nem lehet tudni. néhány órával az után. mindig marad egy titok – nevettem föl. mint kinn. Azt szeretném. és betrappoltam a lépcsőházba. Ott sem volt melegebb. majd egy utolsó véget érni nem akaró csók után kiszakítottam magam Chris öleléséből. mert érzelmileg. hogy Lea és Romeo ma estére vegyenek ki szabadságot… Jane.Nem egészen. – De azért kérd meg őket. hogy nem lesz hosszabb idő. Majd meglátom – feleltem. Rosszul esett tőle elválni. amikor… belepirultam a mondandómba. és sajnálni kezdtem Matt-et. s még utoljára magamhoz szorítottam. a saját lábán. még arra a tíz percre is. amiért miattam kuporog a fagyos lépcsőn. a biztonságod… Te mondtad. hogy zavar. hogy beleszédültem. hát mi történt vele? Eddig soha észre sem vett.belecsókolt a nyakamba. magától jött ide. Ma este. Jane. az ég áldjon meg. Odafönn várlak… . Rendben – bólintott megadóan. hogy minden porcikánk eggyé váljon… ehelyett a mit tudom én milyen szerelmi bájitaltól megtébolyult Matt Shelton lelkét kell pátyolgatnom. ígérem – bólintottam elszántan. ha néznek. rögtön bekapcsolt a rendkívüli empátia nevű tulajdonságom. hogy végre magunk maradunk. Legalábbis. hogy érezhessem Christ.

amikor meglátott. hogy félt engem. A helyzet már nem is lehetne ennél rémesebb. – Bocsáss meg. Matt! Én úgy érzem. hogy ment ma az üzletben. de… figyelj. nem azért jöttem. csókolózós bevonulásunk. de a hangom még a saját fülem számára is tétovának tűnt. hogy tudd. Igaz. Pedig alig ismer. úgy. Nevetni kezd- . de ennyire azért nem lett volna szívem megbántani őt. Chris sem ismer túlzottan. így kinyújtottam a kezem az édességért. amiért szóltak Chris-nek. Köszönöm. Barna szemei vidáman csillogtak. Nem gond – feleltem. Szia! – felugrott. Elképzelésem sem volt. Nem akartam túlzottan megbántani. mint barátság. hogy megvártalak… Szia.turkálni kezdett a zsebében . mert valóban nagyon kínos lett volna a nevetgélős. Ó – ezen őszintén meglepődtem. egymás karjaiba csimpaszkodós. Pontosan az ajtónk előtt várakozott. Csak tudni szerettem volna. hogy felhívja a figyelmem a normális életem értékeire. Áldottam őket. és ösztönösen közelebb lépett hozzám. mert erőszakos vagyok.Matthew csakugyan ott volt. mégis szeret engem. és… . Vannak furcsa dolgok az életben. hogy rendben hazaértél. mégis belesajdult a szívem abba. vagy ilyesmi… csak szerettem volna tudni. újabb álságos rohamra Astridtól. amit ma délelőtt mondtam neked… Nem én – mosolyogva megrázta a fejét. ami arra hivatott. Sosem ígértem neki semmit. te nem vetted elég komolyan. ahogyan felcsillant a szeme. Ehelyett Matt azzal jön. – De azt akarom. Noha nem akartam Matt-től többet. nyoma sem volt bennük az elkeseredés szikrájának sem.…ezt hoztam neked! Egy kis piros csomagolású marcipán szívet tartott az orrom előtt. hogyan fogunk tíz percen belül eljutni a búcsúzásig. ahogyan azt az angyalai üzenték az enyéimnek. Újabb romantikus kirohanásra számítottam.

mert a Brenda-banda túlságosan lefoglalt – vágtam oda. Csak azért jöttem ide. hogy nincs semmi baj? Mégis. – Nem bírom az alkoholt. hogy a lelkébe gázoljak. Janey. rám számíthatsz. ha majd rám lesz szükséged. hogy most féltékeny libának tűntem. különös dolgokról. ugyanis teli szájjal vigyorgott. hogy egy nap. bármi történjék is. Pedig nekem egyáltalán nem ez volt a szándékom. méghozzá a saját bárgyú. mi a baj… csak tudd. Én már elfelejtettem azt az időt. de azonnal leesett. Mégis. ha tudnád. ez nem csak az édesanyáddal történtek miatt van… még mindig emlékszem arra. miután kicsit becsiccsentettél… Akkor ez lehet az oka – magyaráztam. Nem kényszeríthetem ki belőled. hogy itt vagyok! Megígéred. és téged keresett… . csak te nem vetted észre. hanem a szívedre? Miért beszélsz ilyen furcsaságokat. hogy visszamehessek Chrishez. Jane… nem számít.tem magamban. de ahhoz túlságosan is kedveltem. idétlen. miután az a veszélyes kinézetű pasi a suliban járt ma délután. amit a klubban mondtál. s széttártam a karom. nem a büszkeségedre hallgatsz. mikről? – adtam az ártatlant. – S úgy érzem. Természetfeletti jelenségekről beszéltél. mert szeretném. ami kiváltotta Matt tetszését. Olyan kis furcsa vagy mostanában – folytatta. Csak szabadulni akartam a kínos helyzetből. Matt? Prissy mesélt azokról a félelmetes alakokról. mire gondolsz? Mostanában még a szokottnál is zárkózottabbnak tűnsz… Mindig is ilyen voltam. egész biztos. Olyan könnyű lett volna hozzávágni Matt-hez valami gorombaságot. kislányos gondolataimon.

ahogy ő szerette volna. ha bajod esne! Ha belerángatna valami veszélyes szituba! Ha ismernél. S ha megerőszakolom a lelkem. mintha folyamatosan be lenne drogozva… Matt. levert hangon. – Chris veszélyes…? Ugyan már! Jane. és ez nem sok jót ígért. hogy van valami titok Christopher körül.Veszélyes? – nevettem fel kényszeredetten. Sem a palacsinták. hogy velem ezt nem is lehet megtenni. amikor áthozta a palacsintákat. Megfogadtam. Az én Fényemberemhez… Matt megérezte. Matt lesütötte a fejét. amik végül a szemétledobóban landoltak. Istenem. miért nem vettelek észre hamarabb? – tört ki Matt. annak tűnik. hogy ezen túl még távolabb tartom majd magam tőle. Komoly ez köztetek? – kérdezte halk. De nem tudtam úgy érezni iránta. van valami természetellenes a nézésében… az a happy arckifejezés. Hogy is érezhettem volna? Hiszen ezer érzelemszállal kötődtem ahhoz a férfihoz. és perceken át a cipőjét bámulta. Eszembe jutott. vagy hónapokkal ezelőtt tör rád ez a hihetetlen dolog… akkor most valószínűleg együtt vagyunk… Franc… …de most már Christ szeretem. az igazságnak megfelelően. . megbántott arccal húzódott vissza. hogy azon az estén is ugyanezt csinálta zavarában. ezen akkor sem tudok változtatni. ha hetekkel. tudnád. Sajnáltam. sem Matt. és támaszkodott a lépcsőkorlátnak. elég határozott vagyok! – az utolsó szavakat belekiáltottam Matt arcába. Nem ezt érdemelték. aki türelmetlenül várt a tetőn. Pedig itt voltam – mondtam csöndesen. Még nagyon friss… de igen. ebből elég! Nem szeretném. – S tudod. aki szomorkás.

közelebb léptem hozzá. Meglepett szemekkel nézett fel rám.Akkor… én most elmegyek! – szólalt meg végül. Kicsit elszontyolodtam. Pár másodpercig még a két kezében tartotta az enyémet. mert egy este a szerelmemmel nem lehet tökéletes úgy. ha előtte valakit. Meghatott a törődése – elvégre ő csak egy ember. Gyorsan a villanykapcsoló után nyúltam. amiért nem hívhatom be ezt az átfagyott embert egy teára. és berohantam a lakásom nyugodt magányára. és nem az az idő. Szükségem volt néhány percre. Számára az én biztonságom volt az első. hogy ma éjjel a szó minden értelmében . miért? Mert máskor mindig jéghideg a kezed. és megfogtam a kezét. ígérd meg. mert órák óta itt ülsz! – hirtelen rossz érzésem támadt. Rendben – bólintottam. kissé gépiesen. most meg tűzforró. Igen – mondtam tompán. Tisztában voltam vele. és a zavarába még én is belepirultam. Akár egy kályha… Sietve az arcomhoz tapasztottam a kezeim. és lassan elindult lefelé a sötét lépcsőházban. amikor meghökkentem azon. Ez volt az a pillanat. nehogy Mattnek baja essen. megbántottam. majd magam sem tudom. hogy egy közönséges földi halandó is viselkedhet olyan önzetlenül. ha szükséged van rám! Megígéred? – hadarta el a kérdést. hogy kiszellőztessem a fejem. majd előbabráltam a kulcsom. Biztos csak nagyon fázol. attól a pillanattól kezdve. hogy kiszedett abból a liftaknából. Te lázas vagy? Nem. könnyűszerrel lemondana arról. miért. Matt-et a barátomnak éreztem. de semmi furcsát nem érzékeltem. Jane. hogy jelentkezel. majd elengedett. aki azért tagadhatatlanul fontos nekem. ahogyan Chris szokott. Nem az a hely volt. s ez a mai napig nem változott.

Sóbálvánnyá meredve kapaszkodtam a létrán. de csak ki-be. Amikor a karjaiban tartott. Szó szerint remegett a térdem. lüktetett a halántékom. egy bársonyos érintésű kéz simult a derekamra. csak halvány sejtéseim vannak róla… A kíváncsiság összekeveredett bennem az egyre növekvő izgalommal és vággyal. ami most történni fog. és túlontúl emberi. Lehet. ahogyan érintésének nyomán fellángol a bőröm. Hiszen ez más lesz.suttogtam a szélbe. de akarom őt. ki-be kapkodtam a levegőt. De vajon hogy értette? Egyáltalán nem látják. Azon kaptam magam. s a tekintete mintha különleges . hogy mire készülnek? Talán egyszer majd megkérdezem erről Lea-t. és a lelkem csordultig tele lesz a szeretet-energiával. amikor felfelé haladtam a tűzlétrán. aki különleges. ha nem merném megkockáztatni. – Kérlek. Érezni. hogy izgulok.együtt legyünk. ők úgysem látják a Sötéteket. amit csak Chris képes adni. egészen más. aki más. Lea… Romeo… . nem érzékelik a jelenlétüket? Vagy csak azt nem látják. még sosem fáztam. amikor a karjaiban hozott haza engem a kórházból… Mire a létra utolsó fokára értem. mint az eddigi hálószobai tapasztalataim. vajon valóban fel vagyok-e már készülve mindarra. Lea azt mondta. és azon töprengtem. a tető felé. hogy küldjük el az Őrangyalokat. hogy önző vagyok. de ez most nem az a nap. nem fogok fázni. Azon a fagyos hajnalon sem. rozsdás biztonsági lámpa fényében megcsillantak az ezüstösen fénylő pontocskák… Chris karja szorosan körém fonódott. már zakatolt a szívem. Az egyik ősrégi. hagyjatok bennünket kettesben… Amint kimondtam. Szeretkezni valakivel. aki magában hordoz valamit. amit még nem ismerek teljesen. és próbáltam mélyeket lélegezni. Vajon meddig leszünk itt fenn? Mit szeretne mutatni nekem Chris? Fázni fogok… nem. s a másodperc törtrésze alatt húzott föl a tetőre.

a kezeim becsúsztak az inge alá. elállt a lélegzetem. Ez határozottan tetszett neki. amikor egyszeriben kifordult a talaj a lábam alól. Basszus.kapcsolatba lépett volna az érzőidegeimmel… szinte szégyelltem önmagam előtt. ha így folytatjuk. s életemben először végigsimítottam a selymes bőrén. hanem a vágytól remeg. hideg esőcseppektől. Átfutott az agyamon. Amikor pedig a tenyere a csípőmhöz simult. nem bírtam tovább. és megcsókoltam. Miközben az ajkainak melege erőszakosan. kutatóan. de mégis puhán járta be a szám minden négyzetcentiméterét. a lábai- . Ahogy megéreztem a szívének gyors dobogását. a derekánál.valami őrült erővel vont magához. ahogy meghallottam a kéjes sóhaját. s megéreztem a bőrömön a forróságot. Ne… engem… nem zavar az eső! Sosem… fél tem a vihartól… . Ez épp csak egy másodpercre kizökkentett. Csönd legyen már… . teljesen elborult az agyam. hatalmasat dörrent az ég… Lemenjünk hozzád? – suttogta lázasan. az tényleg fölért egy vulkánkitöréssel… Úgy éreztem. apró inggombok potyogtak körülöttünk szerteszét. s amikor a bőrünk találkozott. hogy a testem nem a szemerkélő. hogy ilyen érzések léteznek… Amikor az ajkai végigsiklottak a nyakamon. miközben lassan cirógatni kezdte a hátam. ami tökéletesen semlegesítette a rajtam pihenő hideg esőcseppeket. A visszafojtott szenvedély úgy tört ki mindkettőnkből. miközben ezeket a szavakat a fülembe súgta. A következő másodpercben már Chris ölében ültem. elveszítettem minden józan ítélőképességem. Mielőtt az ajkaink találkoztak volna. akár a vulkán. egész biztos. letéptem…! – kiáltottam nevetve a szélbe. Én eddig nem is tudtam. Gyöngéden felhúzta a pulóveremet elől. hogy megesszük egymást. mellének szép formájú izmain. Magamhoz rántottam.

Ne moccanj! Itt vannak . Lágyan mozogni kezdtem. kissé aggodalmas hangon. és magamat is megszabadítsam a ruhák okozta kényelmetlenségektől. hogy életem nagy szerelmével egy háztetőn. elnyomta az őrült vágy. majd ismét megcsókoltam. ezúttal nem valamelyik évfolyamtársam szakította félbe az esténket. hogy Chris-sel nem lesz mindennapi a testiség. és gőzöm sem volt róla. – Mert nem emlékszem. hogy megértsem.mat szorosan a csípője köré fonva. Sosem gondoltam. hogy őt is. hosszan elidőzve a melleimen… éreztem. Olyan erővel szorított magához. Dermedten kapkodtam levegő után. miért kell nekem csaknem összeroppanni. mi történt. hogy azt hittem. Próbáltam eltolni magamtól. s egyre erősödött bennem az érzés. Tudtam. megfulladok. Istenem… nem bírom már túl soká. Jane… Én már régen nem bírom… Válasz helyett elemi erővel rántott magához. de a hátamon pihenő két keze nem eresztett. . hogy kell ezt jól csinálni… csak annyit tudok. Hátravetettem a fejem.nyögtem kábán. tomboló viharban fogok életemben először szeretkezni. Önkéntelenül babrálni kezdtem esőtől áztatott farmerjának gombjaival… És akkor Chris karja hirtelen megmerevedett körülöttem. amennyit olvastam róla… Akkor jó könyveket olvashattál… . az észveszejtően érzéki érintések. Jól vagy…? – kérdezte lágyan. hogy létezhet valami. Az én ereimben pedig hirtelen megfagyott a vér. De azt álmomban sem gondoltam volna. ami ennyire különleges. hiszen pontosan tudtam. ő miként képes így visszafogni magát.suttogta fojtott hangon. s ha volt is emiatt rossz érzésem. hogy az ájulás kerülget a spontán kéjhullámoktól. és azelőtt soha nem érzett forróság járta át minden porcikámat. miközben a gyöngéd ujjak végigsimogatták a felsőtestem. A csípője az enyémnek feszült.

Chrishez simulva. Hé. hogy nem tudtam megállni. Nem voltam. s amint közeledett. ami elrejt előlük…– hadarta halkan a fülembe Chris.Túl sokan vannak. rémisztő alakokat láttam. riadtam csuktam be a szemem. Felpillantottam. s még a félhomályban is nyilvánvaló volt. hogy ellökjem magamtól. akik sötét hálót fontak körénk. a kopogó esőcseppek hangja már korántsem tűnt olyan izgalmasnak és különlegesnek. elküldtelek benneteket! Hogy lehettem ennyire buta? A felismerés. Bántam már. Az arcomat a mellkasába fúrtam. hogy megzavartuk az idillt… volna egy kis megbeszélnivalónk! Hallottam Victor lépteit a tető tócsáiban. és szembeforduljak a Sötétekkel. mintha bizony képes volnék elbújni mögé. Chris egyre jobban remegett a karjaim között. Szorítottam a szemhéjam. eltorzult arcú. hogy az arca fájdalmas grimaszba torzul. s körbefuttattam a pillantásom a mélység peremén… Mindenhol fekete ruhás. amire nem is hittem. elég erőt adott ahhoz. A szerelmem szenved. Most látnak mindkettőnket! Kioltották a szeretetenergiát. mint amikor még csak ketten voltunk a tetőn. Janey! Bocs. hogy Christopher-nek fájdalmai vannak. – Ne moccanj! Megpróbállak megvédeni… Most már én öleltem a szerelmemet olyan erővel. és a süvítő szél. A Sötétek közelsége fáj neki… mit tegyek. Lea? Lea! Istenem. Hiszen egy túlságosan is ismerős hang a nevemet szólított. a tomboló vihar. . hogy képes vagyok.

Hoszszú. torz arcú alakok egyszeriben összébb húzódtak. Épp csak annyira. . nem ezért vagytok itt…! – kiáltottam vissza. Amikor megéreztem.mert kétségem sem volt afelől. . A csuklyás. Nolessel újabb tétova lépést tett felénk. fejezet A FÉNYEMBEREK Minden olyan gyorsan változott meg körülöttem. csigalábon vánszorgó másodpercek kellettek ahhoz. rothadónak tűnő bőrük sárgás lángra kapott. hogy ráébredjek. Már egyébként is cafatokban lógó. hogy Victor hirtelen megtorpant. és hogy Nolessel valami számomra ismeretlen. már életem végéig lidérces álmok fognak gyötörni. fura nyelven sziszeg a lángoló csőcseléknek. hogy ők azok. A pokol szörnyszülöttei láttán. az a mi életünkre nézve jó. majd dühtől torzult grimasszal rám kiáltott. . s némelyikük ajkát fülsiketítő sikoly hagyta el.12. Gondolom. Ha ugyan nem ez a nap életem utolsó napja. ami gonoszul megvilágította a házunk tetejét. mégis féltem. ahogy Chris keze az enyémbe csúszik. hosszú. vagy rossz. hogy még élesebben lássam a felém közeledő borzalmat. hogy ami most történik. Szereted! És ő is szeret! Ezen a banális benyögésen kényszeredetten elnevettem magam.úgy éreztem. mi történik. Mert nem tudtam. A szerelmem ujjait szorongatva próbáltam felmérni a helyzetet. kicsit lassult a légzésem. Érzékeltem ugyan. és felegyenesedik mellettem fájdalomtól kétrét görnyedt állapotából.

ám hirtelen megtántorodva hőkölt hátrébb. A kívülállók úgy láthatták. Ha Chris-t akarjátok – kiáltottam feléjük. s fenyegető lépést tett Chris felé. megjött az eszed…. a szemöldökét ráncolva. s leskelődtem a szempilláim alól. amint Nolessel gonoszul szűri a fogai között a kemény szavakat. a létezésünk nem lep meg – mondta Victor szárazon. de valójában résnyire nyitva hagytam.vágott közbe harciasan Victor. hogy nem lesz a tietek! Miért nem hagyod hát békén? Pedig már pár napja azt gondoltuk. hogy én beszéljek velük! De neked fáj… Van most. – A francba! Ostoba! – kiáltott rá Nolessel mérgesen. hogy a szíve őrült tempóban ver. hogy Chris meg akar védeni. . Diamond! – hallottam. Tudtam. – Ne menj közelebb! Vagy ha már nem bírsz magaddal. Nem lesz a tiétek. Ebben a pillanatban vált nyilvánvalóvá számomra. mély hang. Az arcom a melléhez szorítottam. s hallottam. Megadtam magam. hogy körülvesznek. – Engedd.hallatszott egy reszelős. védenek valakit. és minden ízében remeg. – Tudod. Felvilágosították a kislányt… . lehunytam a szemeim. változz át! . majd megint szorosan magához húzott.… ak kor engem is meg kell ölnötök! Christopher hirtelen magához vont. ahol a torzók szabályos tűzláncot alkottak. neki is szüksége van az én védelmemre. – Kérlek! Akkor talán nem lesz semmi baj… Már hogy ne lenne! Bízz bennem! – könyörgő pillantása még mindig az enyémbe fúródott. de valamiért úgy éreztem. és a karjába zárt.Látom. ami ennél fontosabb! – mondta sürgetőn. Ne provokáld őket! – csillámló pillantása könyörgött. valahonnan abból az irányból.

s úgy szorított magához.köpte oda gyűlölettel teli hangon Victor. ha nem hagysz neki békét. gyógyító. hogy azt hittem. hogy Jane közénk tartozzon… még ő maga sem! Erről sosem volt szó! – kiáltotta határozottan Chris. Lassan felfogta a tudatom. forró volt. aki sosem akart még egyikünket sem bántani! Magasról teszek rá. Fogalmam sincs. a balzsamos. de ismét kiszakítottam magam Chris oltalmazó öleléséből. de az Úr számomra a Jóisten. hogy mit határoz a sorsom felett valami gonosz. kipirulva. foszló testű izé! – lázasan. mintha lángokba borult . hideg-meleg áramlatokat éreztem a levegőben. vad iszonyat ült ki. miközben csakugyan két lépést hátrált. hogy az égető hőség a Sötétek irányából érkezik. amikor teljesen berágtam. meg kell ölnünk téged… vagy őt! – vágta oda válaszul keményen Victor. Meg is mutathatjuk! – ajánlotta Nolessel. amiben Christopher tart engem. menten összeroppannak a csontjaim.elhallgatott. – Feleslegesen jöttetek ide. Christopher arcára általam eddig sosem látott. hogy ne égjek hamuvá a pokol ocsmány láng lovagjainak jóvoltából. amikor egyszeriben úrrá lett rajtam a szörnyű fájdalom. Senki nem akarja. micsoda erőfeszítéseket tesz. Csak elképzeléseim voltak arról. Úgy éreztem. nyugtató. miről beszélnek. Jobban szeretné holtan látni. nyugtató szellő pedig az ölelő burok. feleslegesen tartjátok rettegésben szegényt! Diamond. – Az Úr már döntött… Ez volt az a pillanat. Nem tudom. mint… . A meleg… az szinte sütött. A hideg… kellemesen hűs. hogyan sikerülhetett.Nem rémíthetjük meg a kislányt… . Miközben minden erőmmel szorítottam Chris-t folyamatosan furcsa. önkívületben üvöltöztem.

s a megfagyás egy eddig általam nem ismert állapota jelentkezett. s mintha a tudatomra is kényelmesen rátelepedett volna egy furcsa burok… lehet. de nekem egy örökkévalóságnak tűnt. A szirtek fölött. meseszép asszony ezúttal nem volt sehol. az égen. csak én nem kaptam olyan szép helyet. és most a várószobámban vagyok. vagy kinyissam a szemeim. te kis őrült! – súgta a fülembe elkínzottan a szerelmem hangja. mert egy kicsit hűtötte a lángolást. abba belepusztulok! Aztán hirtelen erőteljes fordulatot vett velem a tér. mikor. Ez így rendben van. Biztos. De hát soha nem is voltam olyan jó. hogy már Nolessel és Victor arca sem több lángoló. a hajam. mennyi idő után emelt fel egy erős kar onnan. lehet. azonnal megöltek. A bennem tomboló tüzet mintha hirtelen kioltották volna. Nem éreztem az ujjaimat. hogy összeráncoljam az orrom. hogy már nincsenek is ujjaim? Lehullottak valahol? Arra sem voltam képes. s a forró. s a tető hideg. emésztő lángnyelvek felém csapkodtak.volna az egész testem. ami biztos. ahogyan a torz alakok közelednek felénk – mintha csak egy lassított felvételt néztem volna. Nem tudom. Fájdalmam ködén át még láttam. Jaj. Mielőtt a gondolataimra ráborult volna a teljes sötétség. ahol nyüszítve szenvedtem. és az arcom beleért a tócsákba – az utóbbi jól esett. vizes betonjára omlottam. foszló pacánál. mint ő. A szemhéjam elnehezedett. és nagyon sötét lett. hiába is próbáltam behajlítani őket. aztán nagyon hideg.Ha nem éled túl az utat. még néhányszor bevillant a Dunluce szikla képe… De a vörös üstökű. hogy nem csak fenyegetőztek. valahonnan nagyon távolról… . a nap helyén egy régi. mint annak idején a mamám. Összegörnyedtem. Észleltem. Elfogadom. elegáns falióra ketyegett…  . Istenem.

próbálnék koncentrálni. nem ezt nem akarom elhinni… . nem tudom hol. ha megbarátkozunk a gondolattal. mint ezernyi apró tűszúrás. Te csak hallgass. hogy Chris és Jane… Nézzétek. lehunyt szemmel. csontig hatoló hideglelésem egyszeriben múlni kezdett. mert a vacogtató. Remek! Jon. Éreztem. ahol voltunk. és nem tudom mikor. hogy valami történik. Képtelen voltam megmozdulni. hogy hirtelen haragú vagyok. és a szemhéjam. ismét beállt a feszült csönd. A következő pillanatban megpróbálkoztam annak fel- . az a két meleg.a szemrehányó. de kellemes csengésű női hang most olyan volt hasogató fejem számára. Nem könnyű energiát adni valakinek. fogd a bokáit! Úgy! Így már három ponton kapja… remélem. amit tisztán éreztem. segít! A helyiségben. hogy dolgoznak rajtam. Jonathan! Hogy néz ki megint a szerencsétlen ajtókeret? Jól van. aki ezek szerint ez idáig csak engem figyelt. hogy ha fájdalmasan is. – Ha nem dumálnál folyton. megmozdult a szempillája! – vágott közbe lelkesen Christopher. bársonyos tenyér érintése volt két oldalt. de azt hiszem jobb. akik totál leamortizáltak a Sötétek… Ugyan. Az egyetlen dolog. a halántékomon. Helena. de képes vagyok mozgatni az ujjaim. kellemes hangú férfi.S még ide is hoztad…! Nem. mert valahogy ki kell adnod a mérged! – nevetett fel egy ismeretlen. Rendbe fog jönni? – hallottam meg egyszeriben Chris kétségbeesett hangját. Csak feküdtem a hátamon. Néhány perc múlva éreztem. elismerem én. te beszélsz folyton. Nem tudom – mondta morcosan az iménti nő.

Ez a pici lány pedig… …Ép.szakadt ki Chris-ből egy nagy sóhajjal együtt. Az Úrnő képességei történésekre és mentális jellegű dolgokra terjednek ki. s néhány.Hál Istennek… . ő Helena. mintha csak a napba néztem volna. sokakat próbáltunk így megmenteni… repülés közben péppé törtek a csontjaik. és rásimítottam a tenyerem a kézfejére. egy határozott mozdulattal felemeltem a karom. Elképzelésem sincs. most. hogy egy időre mindkét férfi . – Én sem tudom. akiről. De miért is hozott ide? S valójában hogyan? Hirtelen az emlékezetemből felvillant néhány kép. Chris és a Sötétek rébuszokban beszélgettek valamiről… valamiről. így ismét összeszorítottam a szemem. sokszor. amiért a szerelmem idehozott. Astrid tud segíteni ilyesmiben? Az kizárt. ami erre alkalmas volna. hogyan lehetséges ez. hogy a tudatomról lehullott a fájdalom ködfátyola.emelésével is. s a mozdulatlanságból leszűrtem. Nehogy már elvegye onnan! Tűsarkak homlokhasogató kopogását hallottam. A közelsége annyira jó érzés volt. tudtam. de a fény túlságosan erősnek bizonyult a szobában. Rám már nincs szükség – közölte pikírten a kedves hangú nő. mire összeráncoltam a homlokom. – fejezte be helyette a mondatot Chris. ami a házunk tetején elhangzott. – Nem láttam még embert. majd hirtelen megéreztem az arcomon kezének kellemes érintését. Biztosan iszonyú mérges lehet. ami engem is érint. Nem tud csontokat erősíteni… vagy legalábbis nem tudok olyan képességéről. hogy élhette túl az utat – szólalt meg Jonathan őszinte csodálattal a hangjában. Mindenesetre elgondolkodtató – a csöndből. aggodalomra határozottan okot adó mondat. aki kibírta volna az ezernégyszáz mérföldes sebességet… Chris. . hogy nem törődve minden létező tagom hasogatásával. Chris Fényember mentornője.

de azért tapintatos annyira. aki kiment az imént. hogy rettenetesen kíváncsi rám. a mosolya fültől fülig ér. aki már első látásra maga volt a szimpatikus jelző megtestesülése.a gondolataiba mélyedt. Jon? Ostoba szárnyasok! – kiáltott fel bosszankodva Chris Fényember-társa. hallod. mint Chrisnek. Sűrű. Szépet álmodtál. Te vagy Jonathan… . Most mondja Lea. hogy mi minden zajlott le a tetőn. Merthogy arra nagyon is jól emlékeztem. hogy ülő helyzetbe húzzon. Egy kicsi szédülés az van. – Ő pedig. le kéne már benneteket cserélni… ja… ó… hogy úgy. Lerítt róla. De azt hiszem. miközben felém nyújtotta a kezét. Nagyon is! – mondta mosolyogva Jonathan.hallottam meg Chris bársonyos hangját. Csipkerózsika? – kérdezte a másik férfi. hogy az angyalkáim valószínűleg alaposan helyre tették Jonathant. láttam Chris arcán. Ez esetben elnézést! Amint végre sikerült kinyitnom a szemeim. Készségesen elfogadtam. Helena. milyen önfeledten szórakozik azon. össze-vissza égnek állt. fekete haja pontosan úgy. a körülményekhez képest jól vagyok. s úgy tűnt.mondtam még kissé rekedtes hangon. még feldúlt állapotomban is. – Jane ébren van. Rendben vagy? Nem szédülsz? – kérdezte enyhén bűnbánó arccal. ugye? . miközben Chris gyöngéden tartotta a hátam. és hagytam. és máris lángba borul az arca… . mielőtt Nolessel és bandája mindent tönkretett volna. barna szemei jókedvtől csillogtak. nem? – pillantottam egyikükről a másikukra. A csöndet Chris hangja törte meg. Életem leggátlástalanabbul erotikus percei voltak… Épp csak magához tér. hogy ne árasszon el azonnal a kérdéseivel. mire szégyenlősen mosolyogva pillantottam fel. – Hogy juthatott eszetekbe otthagyni őket azon a tetőn? Védelem nélkül… én mindig mondom.

és megfogta a kezem. Chris megérezhette. itt a vége… szörnyű volt dönteni ott a tetőn. Már úgyis olyan unalmas volt az életünk. és se szó. ugye? Valahogy úgy. mert szó nélkül töltött nekem. hogy csak úgy betolakodtam ide. Azaz. Vagy ott maradunk. meleg színek domináltak. hogy csak két választásom van. sötét haján. miközben ösztönösen közelebb húzódott. de ezzel most ne törődj! – Jon-ról sütött. se beszéd az ölébe ültetett. Volt néhány pillanat. Neked csináltam – mondta lágyan. és az a biztos . de tudtam. csak semmi hirtelen mozdulat… Jézusom. Jane. Rám mérges? Nem – rázta meg a fejét Jonathan. hogy jólesne. nem szereti a bajt… És én magam vagyok a baj. – Most egy kicsit zabos. Chris hozott. mit csinál. Narancsos. – Most egy kicsit magatokra hagylak benneteket. – Majd megbékítem. A szépen faragott tálalóasztalkán tea gőzölgött egy átlátszó üvegkancsóban. amikor azt hittem. mert nagyon bántott a gondolat. hogy beszéljek vele? – kérdeztem. hogy őszintén nem bánja a jelenlétemet. Akarjátok. megnézem. majd tapintatosan elhagyta a helyiséget. azáltal. – És ne is érezd emiatt rosszul magad! Tudod. miközben szabad kezem ujjaival végigszántottam fényes.Igen – bólintott Chris. hogy rossz érzéseket keltettem Helena-ban. de ez a lényegen nem változtat Ha kidühöngte magát. hogy visszakaptalak! Nem is veszítettél el! – tiltakoztam. visszajön! – mosolygott Jon. ami egyébként egy nagyon kedves nappali volt – ennek a pamlagán feküdtem órákon át. – Annyira boldog vagyok. amin te keresztülmentél… és itt vagy! Ettől teljesen kész vagyok… Jonathan még néhány másodpercig hitetlenkedve bámult rám. barnás. de majd elmúlik. és a kezembe adta.

mondta fásultan. Olyan gyorsan. mintha attól félne. Az érintése. mekkora veszélyben vagy? – kérdezte kétségbeesett pillantással. Nagyon jóízű volt. de aztán megenyhülve elmosolyodtam.az arcán iszonyat tükröződött. mint te… és bízom benne. Chris könnyűszerrel olvasott az arcomban. mert hagytam. valahogy el tudom érni nálad a közeljövőben. majd magához ölelt. a sóhaja. hogy azért mégse fogadjunk cölibátust. Nagyon gyorsan. hogy a következő pillanatban semmivé leszek. és szenvedélyesen belecsókolt a nyakamba. míg el nem mondom. s az egyik szemöldököm pikírten felhúzódott. mert azonnal pontosan tudta. hogy elküldd a Szárnyasokat! Nem volt ki figyelmeztessen bennünket! Kis híján ott maradtál… miért? Azért. vagy megpróbállak kimenekíteni a magam módján… Gyorsan repültünk? – kérdeztem kíváncsian. amit tudok. s neki többé nem lesz lehetősége átölelni engem.vég mindkettőnknek. Jane… . Te tényleg nem fogod fel. hogy kijöjjön belőlem az állat! Ezt nem mondod komolyan…! Ez soha többé nem fordulhat elő! Ezt nem mondod komolyan…! – őszinte csaló dottsággal meredtem rá egy pillanatig. miközben kortyoltam a teámból. Mekkorában? – kérdeztem vissza. Nem hagysz békén. kicsi Jane. Cseresznyés. Chris ajka megremegett. mire gondolok. amit ve- . – Gyűlölöm magam. hogy meg is álhatott volna a szíved… . valahogy olyan kétségbeesetten érzelmesnek tűnt. amiért hagytam. a pillantása. – Szerintem jobban akartam. mert eszembe jutottak a Sötétekkel való beszélgetésből elcsípett félszavak. Túl sokat nem tudunk még. hogy minden. – Tény. ugye? Ismerhetsz már… Megadóan bólintott. amit neked mondtak.

Most láttam meg őt először. Csak most nem a repülés okozta hidegleléstől. s tekintetünk a feldúlt arcú újonnan érkezettre szegeződött. az ajtónak támaszkodva. esetleg én is olyanná válhatnék. Perceken át csókolt engem. csak az arca volt jóval kellemesebb. aki a háta mögött állt. szög egyenes haja függönyszerűen hullott a vállára. amikor hirtelen felpattant a nappali ajtaja. Olyan vékony volt. majd ismét lázasan magához vont. még lehunyt szemmel hevertem a kanapén. Számukra csak az a fontos. hogy ez miért van. és jégszőke. harmonikusabb. Christopher. amikor az imént a szobában volt. hogy mit akarhatnak tőled a Sötétek. Astrid talán többet tud. engem akarnak kiiktatni… csak egy félrevezető hazugság volt. mint te! Én sem értem egyelőre.lünk elhitettek… hogy valójában én kellek nekik. el kell vinned innen a lányt! – mondta nyomatékosan Helena. Szétrebbentünk. ha valamit akar… És szerinted Helena hajlandó lenne utánajárni ennek a dolognak…? Fogalmam sincs – felelte őszintén. . hogy ne legyen közöd hozzánk… Ha jól emlékszem. Megdöbbentően szép nő volt. olyan intenzitással és hevességgel. pont. mint Nolessel. A szemei meleg. Egyszerűen csak elérni. biztos vagyok benne. mint a Madárijesztő az Ózban. Talán ha harminc évesnek látszott. sőt. hiszen. hogy ne légy a közelünkben… még bántani sem akarnak téged. hogy megvannak a maga elméletei arról. akárcsak Jonathannak. Itt te vagy a kulcs. azt mondták. de közülünk vele csak Helena tud beszélni… mással csak akkor teremt kapcsolatot. és dögös. gesztenyebarnák. a Boszorkány parancsára. amikor a Szárnyas Majmok széthordták belőle a szalmát. hogy újra remegni kezdtem.

amíg nem szóltam mindenkinek… És mégis. Egyetemre járok. de nekem van egy életem.Beletörődött. Chris korábban említette. az nem egy szabadon választható lehetőség. Az egész hétköznapi párbeszédük morbidnak tűnt számomra annak ismeretében. Elszontyolodva meredtem magam elé. – Bocsánat. amíg nem tisztázódnak a dolgok… Na. . Én most dolgozni a múzeumba – felelte Chris helyett Helena. hogy nem fogtok szakítani! – szúrta közbe Jonathan. Chris feszülten pillantott Helena-ra. mire a nő csúnyán nézett rá. s amikor Chris átölelte a vállam. mit mondanál? – szólalt meg mellettem Chris. hogy Helena létezése egy bizonyos szinten legális. – Ilyen felesleges körökkel nem kockáztathatjuk a biztonságodat. és eszemben sincs felszívódni. Hová megyünk? – kérdeztem. Chris! És maradjatok is ott. amit javasolnak. égi energiát. – Jon. drágám – bólintott Jonathan. már éreztem is az erőt adó. Hogyan? De hát hová vigyem…? Most nem mehet haza. Elmosolyodtam. beviszel? Persze. mert azonnal ott lesznek érte… Vidd a Szent Sziklákhoz. álljunk meg egy pillanatra! –szóltam közbe kissé zabosan. – Megyek. hogy kicsodák is ők. Három az egy ellen. ám ezzel mégis furcsa volt élő egyenesben szembesülni. a szeretett lakást. dolgozom. Pedig egyáltalán nem volt kedvem elhagyni az otthonom. előásom valahonnan a slusszkulcsot! – azzal ki is fordult az ajtón. Hálásan rámosolyogtam. amihez még ütöttkopott mivoltában is annyi szép emlék kötött az édesanyámról. Helena és Jonathan egyetértően bólogattak. Persze. Éreztem.

Miután Helena határozott léptei Jonathan-nal együtt elhagyták a házat. sem Helena-nak – eszemben sem volt még több problémát. hogy… segítetek nekem – mondtam ki a helyzethez nem illően sekélyes szót. minden alkalommal. Egyet jegyezz meg! Csakis azért tesszük. A felismerés letaglózott. aki már emberként is ilyen… erős. Megpróbálok. hogy a Sötétek kapjanak egy olyan lelket. Csak ott elegendő a szeretetenergia ahhoz. Úgy éreztem. – Lea az előbb mond- . miközben becsatolta az első bőröndöt. azért nem kerülte el a figyelmem az a bizonyos helységnév. mert jobb nem jutott eszembe. igen. húzd meg magad. mindez Chris-nek is szól. Chris csomagolni kezdett. hogy most nincs más választásom. Köszönöm. De amíg nem jelentkezünk. hogy védjük a Fényemberek Rendjét! Nem kell. mint te! És ha Chris azt tanácsolja. Nem szívesen vittem el a dolgait. legyenek veletek a Szárnyasok! Miközben Helena kioktatott bennünket. hogy nem beszélek erről sem Chrisnek. Dunluce Castle… ezt suttogta nekem a vörös nő a sziklán.A Szent Sziklákhoz mentek. Christopher pedig bátorítóan szorította meg a kezem. Beszélsz Astrid-dal? – kérdezte komoran a nőtől. de tudtam. eszetekbe ne jusson elhagyni a Dunluce kastély környékét! És az isten szerelmére. vagy Jon. töprengeni valót a nyakukba zúdítani. míg mindent összeszedek – kérte. amikor vele álmodtam. bennünket. hogy a Sötéteknek eszébe se jusson odamenni… porrá égnének – tájékoztatott Helena. mert éreztem. a női holmik Helena ruhatárából származhattak. én. mindez nem lehet véletlen. akkor tegyél is úgy! Nem kell a regényhősnőt játszani! Helena kemény szavaitól teljesen megszeppentem. Pihenj csak. Egy hatalmas. öreg szekrényből ruhákat vett elő mindkettőnknek – gyanítom. De azonnal el is határoztam.

hogy szeretjük egymást? .Talán a szikláknál majd másként gondolod… .ta. nagyon szeretlek… . Ezt emberi alakjukban nem képesek elviselni… ezért változtak át. csak szeretek nézelődni a Google térképen… mindig az volt az álmom. ami történt… . hogy Jon foglalt nekünk helyet az esti európai gépre… Írországba megyünk. szexista hozzáállásunkkal… . és hátrahúzta a fejem. amit felénk küldtek… egyszerűen visszapattant rájuk. Nem tudtam ellenállni. . nem? A poénomon csak én mosolyogtam. amit a házunk tetején éreztem… megmarkolta a hajam. . – Szeretlek. hogy veszélybe sodorjunk téged a meggondolatlan.állapította meg egyszerűen.Dereng – bólintottam.Bolond vagy… .Kétlem… túlságosan szeretlek. most fogsz.Ez az oka… az érzelem… hogy is magyarázzam neked? – szólalt meg elgondolkozva. túlságosan fontos vagy. amikor Nolessel olyan mérgesen közölte velünk.Emlékszel.Rém vicces. Honnan…? Hát. Tudom – kotyogtam ki. – Többé nem engedem.megborzongott. . – Tudod. megcsókoltam. Hát. persze… de ha eszembe jut. majd magához vont. elégek.Miért nem tudtak bántani bennünket…? Úgy éreztem. édes leheletét éreztem a számon. aztán mégsem… . Mehetnénk a Fényember légitársaság Christopher járatával is. pusztító forróság. Te tényleg meg akarsz halni? – kérdezte durván. és a tüzes. Őrülten kívánlak. hogy ne tudjam tovább csókolni őt. afféle védőburkot vont körénk. . A gyöngéden induló szerelmeskedés megint átcsapott abba az őrületbe. majd magához szorított. hogy utazhassak – tettem hozzá óvatosan. Jane.

mire magyarázatként hozzátette: A Szent Sziklák környékén elegendő energia van ahhoz.Az az igazi arcuk…? – kérdeztem döbbenten. . amikor Christopher csókja ismét lecsapott rá. túl sokszor magadra hagyjalak a következő hetekben…. amíg meg nem érkezünk Dunluce – ba. Azt hiszem. – De ha jobban belegondolok. és nem kell. és indulunk. .egy pillanatra elhallgatott. nem is leszel már annyira egyedül… Kíváncsian pillantottam rá. hogy Astrid rendes lesz velem. hogy a Szárnyasok mutatkozhassanak az őrzött lélek előtt… A felismeréstől. csak akkor csuktam be.Egyetlen fantasy moziban sem láttam még ilyen rondaságokat… A Gyűrűk urában az Orkok hozzájuk képest sehol nincsenek… Chris elnevette magát.. Bízom benne. Képtelen vagyok felszabadultan létezni. kicsi Jane! Befejezem a pakolást. hogy személyesen is megismerhetem az én drága Lea-mat és Romeo-mat. és lágyan megsimogatta az arcom.Igen – bólintott iszonyodva. Jane! . – És én mindig ilyennek látom őket. tátva maradt a szám. Igyál még egy teát.

ha pillanatnyilag sok más okom is van az aggodalmaskodásra. Még akkor is. Nagyon sajnálnám. mióta elhagytuk Amerika partjait. Ennek fényében egészen röhejes. miszerint fogalmam sincs. mikor leszek képes elkezdeni nála a munkát az üzletben. egy mentegetőző telefon Electrának. hogy soha többé nem látom New York-ot. fejezet LANDOLÁS Órák teltek el. Electra.13. Személyes ügy. s ez meglehetősen nyugtalanított. inkább adja másnak az állást. Ilyen nagy a baj? Tudok neked segíteni valamiben? Nem hinném. Az is megeshet. és soha nem lehet tudni. hogy egy csapat ördögfajzat lohol a sarkamban. Ebbe a felismerésbe beleborzongtam. mikor tűnnek majd föl ismét a színen. miközben majdnem főnökömmel vitatkoztam a kérdést illetően. – Beleillesz a Lady Jessica arculatába. Az állásom pedig most már veszett ügy. Meglehetősen levert hangulatban kértem őt. ha valaki mást kellene fölvennem helyetted – mondta szomorkásan Electra. Jane. mikor leszel munkaképes… legalább annyit mondj. Chris együttérőn simogatta meg a vállam. Így éreztem. de nem tudom – feleltem az igazságnak megfelelően. mikorra vagy visszavárható! Sajnálom. de még mindig képtelen voltam megnyugodni. Nagyon is. Minden olyan kapkodósan sikerült. hogy a melóm miatt fő a fejem. De ha még csak meg sem tudod mondani. . Néhány gyors e-mail a csoporttársaimnak. Például.

. Ő pedig azon gondolkozik. vagy Chris nélkül leélni életem hátralévő napjait. Bánt. – Jane. De te már döntöttél! – vágtam oda kíméletlenül. Chris! Hetek óta halott volnék nélküled. Amikor annak idején Astrid fényemberré változtatta. ez nem jó jel. Hogy nem védhetlek meg… hogy kevés vagyok. Nem zavart. még mindig fázol? – kérdezte Chris. Kinyúltam alóla. ha így döntesz. akár egy engedetlen gyerek.Drágám. Mindig ilyen volt. Nem fázom. A biztonságod érdekében igen – felelte túl határozottan ahhoz. éreztem. már legalább két napja nem borotválkozott. miközben dacosan visszaigazgatta rám a takarót. hogy ne gyűljenek könnyek a szemembe. ha hagynánk ezt az egészet? Ha ott folytathatnád az életed. Ne ostorozd magad. nem túl derűsen. talán be kéne fejeznünk az egészet… Te tényleg képes lennél. Úgy éreztem. Eddig. csupán perceken át bámult kifelé az ablakon. Szerettem benne ezt is. én elfogadom. Egészen az orromig. Rámosolyogtam. Az utóbbi lehetőséget tekintve a sivár szerintem enyhe kifejezés. Határozott véleményem volt arról. mi a rosszabb: természetfeletti lények elől menekülni együtt. Csak… félek. hogy ilyen helyzetbe hoztalak! – a tekintete fájdalmas sötétségbe borult. miközben féltő mozdulattal még jobban betakargatott. Ma csak egy hajszálon múlt minden… mit gondolsz. hogy nem tehetek semmit. amikor kihúztalak a liftaknából…? Míg ezeket a szavakat mondta. – Máskülönben nem mondanál ilyeneket nekem! Chris nem felelt. hogy kiszalad az arcomból a vér. csak így egyszerűen kisétálni az életemből? – kérdeztem tágra nyílt szemekkel. ahol félbeszakadt. nem volna jobb. Annyira sajnálom. Leráztam magamról a plédet. és megsimogattam enyhén borostás arcát.

megláttam a benne visszatükröződő önmagunkat. Szánalmas volt. de felemészt a kétségbeesés. De most először elbizonytalanodtam.ha kétségeim támadtak. az éjszakai égbolt sötétjébe. mire az előttünk ülő idős úr jelentőségteljesen megköszörülte a torkát. sírósan. ahogyan én magam is. Az a repülés halálos is lehetett volna! Máskor nem szabad! De itt vagyok. poros. hogy a kapcsolatunk tartóssá válhat.dünnyögtem halkan. hogy úgy éreztem. Ha így gondolod… ha így érzed… . és mellette a mesebeli herceg. Csakis azért felejthettem el ezt a tényt. Szép kis önámítás volt részemről. Hogy is érzem? Hogy érzem én? – suttogta lázasan. Noha az nagyon nem illett a drámai szakításhoz. – Úgy érzem. mert az elmúlt hetekben Chris úgy bánt velem. Olyan szorosan és vad erővel. ahogyan válaszul szenvedélyesen magához ölelt. Elrepültünk – hadartam. Számára csak egy veszekedő pár voltunk a gépen. Már megint fölém kerekedett a kisebbségi komplexusom. Mint egy nagyon szutykos. hogy esetleg legközelebb nem lesz ekkora szerencsénk! Túlságosan könnyen veszed ezt az egészet! Megmentettél tőlük. menten kiugrik a szívem. Chris. mintha én volnék a Tündérkirálynő. Az általa felbújt önbizalom-lufik azonban most mind egy szálig kidurrantak. hogy bosszankodott. szürke Hamupipőke. hiszen a . mindig készségesen megnyugtatott az érzéseit illetően. hanem: A HERCEG. A meg nem értettek dühével meredt rám. Amint én is kipillantottam a repülő ablakán. Ezt a hangomat világéletemben utáltam. Nem csoda. Nem is csak így egyszerűen herceg. leverten. túléltem! Mi a baj? Nem szeretsz már? Te teljesen bolond vagy! – emelte a plafonra a tekintetét. egyetlen napot sem szeretnék már nélküled tölteni az életben.

ki vagyok én. a fejembe férkőzött egy bűnös gondolat. Végtelenül szomorúnak tűnt ezekben a pillanatokban. Pár perc múlva a kezeim már sűrű. mert halandó ember – súgta vissza szomorúan. irigyelek is. Miért? Nem lenne abban semmi furcsa. Mivel éreztem. de ez valahogy nem idegesített. mire összevigyorogtunk a sötétben.legtöbb utas. és simították . hozzád képest. és közelebb húztam magamhoz. az ujjaim bátran kúsztak be az inge alá. és nem sok dologra vágytam jobban. Nem tudom. Egyedül csak az bosszantott. Kellett nekem szembe menni Astrid akaratával…! Most aztán csodálatos helyzetben vagyunk. hogy tetszik neki a játék. és csöndes. bevallom. miközben a csókja lágyan becézgette a számat. mint hogy végre zavartalanul eltölthessünk egy éjszakát. hollófekete haját szántották. és ösztönösen közelebb húzódtam hozzá. akit amellett.suttogta elfúló sóhajjal. ami az ő esetében mindig a gyötrődés jele. Most.. amint sóvárgó szemeivel az arcomat figyelte. tudtam. Persze. mint én. hogy szívből szeretek. Gátlások nélkül. pusztán. Mindketten.? Valaki. hogy az érintéseknek ismét megvannak a fránya határaik. Csak a bóbiskoló utazók hortyogása hallatszott. így az ujjaim bátran indultak vándorútra az arcán. Gondolatolvasó vagy? – kérdeztem. hozzá hasonlóan szendergett. hogy legalább száz emberrel vagyunk egy légtérben. Természetfeletti erők nélkül. ellágyult arccal hallgattam őt. Elvégre. A bőröm alatt is éreztem Christ. – És képes lennék beleépíteni Matt Sheltont a betonba. s éreztem. nem úgy. Elsimítani a homlokán azt a kis ráncot. Még mindig könnyes szemekkel. amint a hajamat markoló keze megremeg a vágytól. de azért metsző éllel a hangomban folytattam a vitát. mert ő is az… mert ő biztonságot adhatna neked. Ruhák nélkül. Suttogva. A gép sötét volt. és én nagyon szerettem volna megvigasztalni. a mosdó mennyire lehet sűrűn látogatott ilyenkor… .

Megéreztem valamit. Jól keres. Hirtelen eszembe jutott valami. s egy remek igazgatói állása egy múzeumban. hogy minden létező rokona. Ő maga a Sors. hogy Jonathan és az én eltartásom sem jelent neki gondot… Ez… de furcsán hangzik! – vágtam közbe.lassan kezdett összeállni bennem a kép. Ez pedig azt jelenti. a cetlin. s mindenki. – De akkor be szélgessünk valamiről. Helena-nak lettek személyi okmányai. Több mint ezer éve játszik Astrid csapatában – miközben beszélt. Nem kellett volna. Egyetlen gondolat elég. bankszámlaszáma. halkan felnevetett. aki csak emlékezhetett rá.kérte kis sóhajjal. amit nekem hagytál. Ez hogy lehet? – kérdeztem. Egy ponton azonban megállította a kezem. Jon még csak harminc éve Fényember. de semmit nem tehetünk. amitől még inkább elvesztettem a fejem. hogy aludni tudjak! Engem sem fenyeget az álomkór – közölte. az állt. tehát ő sem lehet legális. hogy ő nem mostanában lett Fényember. Én pedig… jézusom. Olyannyira. Ne kínozzuk egymást… . s az ügy kipipálva. De hogyan? Nagyon egyszerű. amit már napok óta meg szerettem volna kérdezni. Nekem mondod? Rettenetesen sérti mindkettőnk önérzetét. Így van. még mennyi idő! Bár. tudod. miközben az ölébe ejtette a karom. Szerintem már meséltem neked. Amikor a múltkor távol voltál. A közénk álló textilmennyiség.végig kidolgozott izmait. azért remélem. rég halott… . hogy Helena legális életet él. kérlek… kizárt. Astrid hamarabb tesz valakit legális személlyé. mint hogy mi levegőt vennénk. miközben mutatóujjával kis köröket írt le a tenyerembe. ha véget . és a nem túl meghitt közeg kezdett szépen lassan az agyamra menni. Rendben – adtam meg magam.

és pihenj egy kicsit! Használd ki az időt. Én pedig rémesen féltelek tőlük. hogy valami nagyon összetett dolog áll a háttérben.mosolygott elégedetten. és a fejem is megfájdult. Jane – ezüstösen csillogó pillantása valósággal megbűvölte az enyémet. Astrid megfontolja a kérésem… Komolyan szeretnél újra emberként élni? Ez minden vágyam. Hátha az ördögi nagyfőnök letesz róla. Jane… rémes volt. hogy felborítsa az egyensúlyt a világban… . ha te is a közelemben vagy. Valamiért elkezdtem fázni. Chris – leheltem a nyakába. – Miattad. miközben rám pillantott.kezdte Chris. Egy ártatlan kisgyermek lelkét. – Gyere.latolgattam. – Helena érzése az. Én csak akkor tartok attól az átkozott népségtől. Amikor legutóbb átsegítettem valakit a váróba. . miközben kényelmesen befészkeltem magam a karjai közé. ha végre aludnál egy kicsit. – Minden rendben? Persze – vágtam rá gyorsan. még egy egészen különlegesen tiszta lelket is megpróbáltak elhappolni.ér ez a zűrös időszak a Sötétekkel. miközben szorosabban a testem köré csavartam a takarót. Alig tudunk tőlük dolgozni. azt hiszem… Nem csodálom! – mosolygott rám. majd kis csókot lehelt a homlokomra. csak holnap landolunk a briteknél! És te? Én majd vigyázok rád… . majd megszokják – szívtam föl magam. A Sötétek valósággal lázadnak. – Csak egy kicsit elfáradtam. Ne becsüld alá! – nézett rám komoran Chris. – Örülnék. és megint átkarolt. Szeretlek. bújj ide. Szemmel láthatóan nem nagyon csípik… Teszek rá. Ez nem ilyen egyszerű… .

Úristen. hogy fogom felébreszteni? Nagy összegeket tennék rá. de nem féltem – a Chris-sel átélt légi élmények után ez már semmiségnek tűnt. A tekintetem Chris-re siklott. Ez volt az első gondolatom. Egyszerűen csak elaludtam.  Földrengés.Mi a probléma…? . amikor kinyitottam a szemem. Gyöngéd kezének érintése. kiskoromban. miközben finoman simogatni kezdte a hajam. és a mellettünk elhaladó. földrengés. aki a körülményekhez képest túl feltűnően nyugodtan aludt.ha ő ugyan nem is tudott róla. mi jött rám. Kérem. Csak egy dolog nem stimmelt: most a levegőben voltunk. riadt arcú légi utaskísérőre pillantottam. amikor egyetlen pillanat alatt magamhoz tértem. hogy Astrid társalog vele. és a spontán hidegrázásaim is attól hagytak alább a karjaiban. Egyszer már éreztem hasonlót. Biztos voltam benne.gyógyír volt sajgó fejemre. Ám a nyugalmam odaveszett. nagyon erőltetett mosollyal. Valahogy úgy ájulásszerűen. hogy baj van. Rongybabaként feküdtem jólesően meleg ölelésében. kisasszony. Ez volt az első repülőutam. amikor Manhattan alatt megmozdult a talaj. Kissé reményvesztetten néztem ismét a stewardess-re. hogy a szeretetenergia csitította egy kicsit a kínzó migrénem. . ébressze fel a partnerét! – mondta udvariasan. így azonnal éreztem. és már nem volt energiám azon gondolkozni. A gép egy újabb hatalmasat rándult a levegőben.Elképzelésed sincs. . . Atyaég. Világéletemben ki voltam hegyezve a körülöttem lévő emberek hangulatára. és kimerült voltam. De még ennek ellenére is. tagadhatatlanul rosszul éreztem magam. hogy én téged mennyire… suttogta.

amiről nekem még sejtelmem sincs. de a szeme nem azt mondta nekem. kétségbeesés. minden szempár felénk fordult a gép fedélzetén. olyan hangosan és határozottan. de túl sok időt nem hagyott nekem. De hát hova is mehetnénk? Hova mehet az ember több ezer méter távolságra a Földtől? De… Chris… mi ez az… Nincs időnk. kifürkészhetetlen tekintettel bámult egyetlen pontra. rémülten követtem őt. mint a szája. de fel fogom ébreszteni őt. Ijedten bámultam rá. Csetlettem. Mennünk kell! Most! – kiáltott rám.. hogy egyszeriben úgy éreztem. a csípőmet többször is jól bevertem a kényelmes fotelek karfájába. Olyan volt. az agyam valahogy nehezen fogadta be a hallottakat. hogy valaha még meg fog mozdulni. és szinte megijedtem tőle. felkészülve arra.Ne aggódjon. ami nem lehet jó. Mennünk kell. megdöbbenés tükröződött az arcán. amikor egyszer csak rám nézett. nem túl gyöngéden. hogy kifinomult érzékelő rendszerének köszönhetően már tud valamit. botlottam. . és maga után vonszolt. hogy bármi áron is. mintha a tudata egész máshol járna – de biztosan nem valami kellemes helyen. Amint kikerültem a látóteréből. és elhaladt mellettünk. Minden ízében megmerevedve. amint a gép magatehetetlenül vergődött a légörvényben. kedves. hozzáteszem. és az égvilágon semmi jelét nem adta annak. míg ki nem keveredünk belőle… Elfordította a tekintetét. Indulnunk kell. Erre azonban nem volt szükség. egészen a gép aprócska női mosdójáig. csak egy kis légörvénybe kerültünk… . Félelem. Éreztem. hogy a többi utast is éberségre buzdítsa. Értetlenül. hogy elmagyarázzam – egyszeriben megragadott a vállamnál fogva. – Mindössze jobb.felelt. Valamit. felvértezve magam. Várakozó arccal figyeltem őt. amik mellett elhaladtunk. ha mindenki ébren van a gépen. Erőteljesen megragadta a vállam. Chris felé fordultam.

Lezuhanunk. nem ez a legideálisabb időpont. hogy a kezeinek nyomán olvadni kezd az üveg. hogy… próbálkozott a másik stewardess. miért kell a vécében elbújnom. A munka ezúttal te vagy… . jelentőségteljesen fi- . Nagyon nehezen eresztett a stewardess… gyanús voltam neki – suttogta zavartan. miközben a pöttömnyi helyiség nagyobbik ablakához lépett. kerestem az összefüggéseket. A barátnőm rosszul van. Meg fogok halni? – kérdeztem. az ezüstösen csillogó szemek ezúttal nagyon is összeszedetten. ahol Chris vele foglalatoskodott. hiszen bíztam benne. majd szélesre tárta előttem a mosdó ajtaját. őt most láttam először. Chris rám pillantott. Astrid…? . Bementem. Létezik. nagyon valószínű. noha fogalmam sem volt. Chris…? – kérdeztem. mégis itt vagy – felelte kitérően. Az agyam kétségbeesetten kattogott. hogy igen! – mondta. mire nekiestem a mosdókagylónak. de egy pillanatra sem nézett rám. minden létezik! Vagy Astrid… a vihar… Mire a következő pillanatban Chris felrántotta a mosdó ajtaját. de nem találtam őket sehol. miközben a gép ismét megpördült. Láttalak az Óceánba zuhanni. Ha nem tűnünk el innen gyorsan. Hirtelen felém pillantott. hogy a Sötétek feljuthattak a gépre? Istenem. már fájdalmasan öszszeállt bennem a kép. Hívtak már párszor az utolsó órádhoz. Most kell oda bemennie! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon. Az ablak lekötötte a teljes figyelmét. s döbbenten vettem észre.Az üzenete rólad szólt.Uram. míg kinn tombol a vihar.mondta gépiesen. a választól rettegve. Egyre vékonyabb és vékonyabb lett… mint ahogyan a gép fala sem tűnt már olyan masszívnak azon a részen. s a tenyerét az üveghez nyomta.

hogy kényszeredetten elmosolyodtam. Bízol bennem? – kérdezte. Nyeltem egy nagyot. És nem fogok meghalni. ki” elorozott kabátjába. Szörnyen félős. amikor a Fényember a karjába vett. ha megpróbáljuk a repülést. hogy a saját szavaimnak sem adtam volna sok hitelt. Valószínűleg igen – bólintott Chris. egyszer már túléltem. hogy rendben van. ők épségben kijutnak a viharzónából? – intettem a fejemmel a kabin felé. hogy meghalsz. – Annyira féltelek… Tegnap is működött… . Kétségtelenül a legmelegebb orkánkabát volt. Én is szeretlek. miközben belebújtam „ki tudja. akkor mi van? Mindent a Szent cél érdekében – sóhajtottam. Ha most itt maradunk… biztos. mint bármelyik másik halandó lett volna a helyemben. ha hallom. Mielőtt beszippantott volna bennünket az ég- . noha olyan hangsúllyal. ahogyan a többiek is. de azért intettem a szemeimmel. olyan szorosan. Az egyetlen esélyünk. Így van – helyeselt Chris. Értetlen arcomat látva ajkai a szokott. Bólintottam. – Mindent a nőért. ahogy csak tudsz… nincs más esélyünk. Szeretlek. és megpróbáltam bátorságot erőltetni magamra. amit eddig észre sem vettem. Jaj. s tehetnék a dolog ellen bármit is! Szörnyen sérülékeny voltam. pimasz kis mosolyára húzódtak. Pont. akit szeretek! Ölelj. ígérem – ez annyira nevetségesen hangzott.gyeltek engem – tudtam. Ez sosem volt kérdés.vigasztaltam. az minden. – Na. majd felvett a padlóról valamit. ami most történik. és ha loptam. amit valaha láttam. de nem játék. Ha eltűnünk innen. Végül is. ettől még fényesebben csillogtak. Jane! – a szemeit ellepték a könnyek. Mintha bizony nekem is valamiféle varázserőm volna.

Aztán a mamát. de valahogy egyáltalán nem bántam. amikor rajtam kívül mindenki a kötelezőt olvassa a teremben. Jason. apám nevetésétől kísérve. Most egész biztos. hogy meghalok. hogy valójában a sze- . Brenda. Prissy. amint összeroskadva ül a széken a konyhában – újraélni a napot. Megbüntetett. Akár az angyalok… Csak figyeltem őket. Aztán egy másik kép villant fel előttem – az általánosból. Matt. amikor otthagyott bennünket a papa. Ha valamiért mégis sietni szerettem volna.  Láttam a pöttyös labdát. ezen a lelki utazáson még tisztábban jelentek meg előttem: már nem voltak félelmetesek. Ha már meg kell halnom. Csakhogy most. A hátuk mögül kiragyogott valami égi fény. s Christophert körülöleli az ezüstös fény. Meg fogok halni.bolt fagyos sötétje. és ijesztő. hogy mielőbb megérkezzem a Chris-sel kapcsolatos emlékekhez. egészen borzalmas volt. ki akartam élvezni előttem lepergő életem kellemesebb mozzanatait. füstszerű alakokat láttam. amint felém repült. mert nem hitte el. amikor becsíptem abban a klubban. hát. hogy eltűnik az ablak. Inkább gyönyörűek. és végül Electra… annak az estének az emléke öltött testet a tudatomban. Szinte fájt. csak azért. Aztán arcok végeláthatatlan sora következett. A tanár üvöltött velem. hogy miért firkálok. Mosolyogtak rám. s ez volt az a jelenet. csak homályosan érzékeltem. Átjárt a nyugalom. abban a csehóban. Hirtelen jött a felismerés. hogy eltakarták előlem a kedves arcú jelenések. amit nem akartam gyorsan átugrani. ami egyre csak hívogatott maga felé. Azonban megrekedtem az angyal-szerű lényeknél. hogy már régen végeztem.

felfogod egyáltalán. hogy ne mehessek közelebb. mintha egy addig lezárt kaput tártak volna szélesre előttem. tudtam. Még sosem láttam ennyire tisztán. ahogyan ő. a köztünk lévő különbségeket. ami a fényből áradt felém. Még mindig mosolygott. Fájdalmasan zokogtam. ezer színben pompázó apró pontocskák ölelték körül. mint elutasításnak. Hogy én is úgy tündökölhessek. szinte eufórikus állapotban. de azt reméltem. amit mondok? – kérdezte kétségbeesett hangon. hízelgő hangjához nem illettek a kemény szavak. Sőt. mert szinte fájt. vonzó külsejéhez. – Ez nagyon fáj! Sosem hittem volna. Jane… figyelj rám! – dallamos. Soha. . miközben ellenállhatatlan erővel vonzott magához. akit elrejtenek előlem. áttetsző testük tovasuhant. A gyönyörű égi lények egyszerre mozdultak. meg akartam érinteni. eggyé vágytam válni vele. ahogyan a valóéletben is. hogy épp te… persze. Maga elé tartotta a kezét. hogy körülöleljen az energia. S a kapu mögött ott volt ő. Amint kecses. én pedig már nem is akartam ellenkezni. Mert szánalmasnak tűntem mellette a magam valójában – így volt ez a kezdetektől. Elállják az utat. Fényes. Rám mosolygott. úgy vágytam rá. őszinte mosollyal. Chris-sel. – Ne gyere közelebb! Na- . nagyon szerettem volna látni az arcát. hogy egyszer eljön a nap. Érezni akartam az univerzum ősi energiáját.Kicsi Jane! – szólalt meg. Semmi nem tűnt egyszerűbbnek és könnyebbnek. Csalogató. . mint hozzá érni. ám elkínzott hangja egyáltalán nem illett csalogató. A szeretetre vágytam.relmem az. de ez a ragyogás nem bántotta a szemem. Elindultam felé. mert nagyon. nagyon-nagyon soká… mondd.Chris… szerelmem! Most már mindig veled leszek! – mondtam. De ez már nem fog megvalósulni. ám számomra inkább tűnt ölelésre tárt karnak. mint most.

de ez egyáltalán nem volt kellemetlen. A fejem lüktetett. hogy süllyedjek az eszméletlenség áldásos állapotába. a füleim mellett fülsiketítően süvített valami. ahol. mintha egy láthatatlan kéz vasmarokkal szorítaná a mellkasom. Visszavágytam a Fénylényhez. Mert egyre jobban dideregtem. mert menten szétszakít a fájdalom. Az mit jelent? A vég sosem jöhet el. ha nem sajognának ennyire a bordáim. hiszen itt vagyok veled. A fájdalom ekkor a tetőfokára hágott. a kettőnk között lévő távolság nem csökken. Kétségbeesett kiáltások. S amint távolabb kerültem tőle. sőt. Még magam is elhinném. amikor a fájdalmamon kívül már semmit sem voltam képes felfogni. A szavai és a jelenlegi helyzetünk között nem láttam összefüggést. hogy ájuljak el. meleg volt. a szerelmem felé. aki sosem tűnt még kevésbé valóságosnak. A szél simogatta a lábaimat. Megbűvölve haladtam a káprázat felé. Aztán pedig már azt sem. s egyre jobban éreztem a saját testem. ami nagyon-nagyon fájt. Könyörögtem a Jóistennek. Hogy ne kelljen elviselnem ezt a rideg valóságot… Talán ilyen a pokol? Az örök fájdalom dimenziója? Miért kell bűnhődnöm? Miért fáj ennyire? Aztán eljött a pont. s a szem- . Chris-hez. Rossz álom. Ennyi lehetett az egész. egyre növekszik. és ebbe a bántó süvítésbe emberi hangok keveredtek. Ám úgy tűnt. Nem volt jó ebben a dimenzióban lenni. Végre.gyon kérlek! Mától az idők végezetéig nem létezhetek nélküled… Idők végezete. mert a fekhelyemből csak úgy áradt a hőség.  Amikor felébredtem. rám tört a kétségbeesés. De még milyen rossz álom. a hajamat.

Itt vagyok. magas sziklán pihent meg a tekintetem. S hogy milyen hangja volt… ha az emberi orgánumot veszem alapul. ami minden mozdulatából áradt. ezt pedig nekem köszönheted! – mérges volt. A fejem viszszahullott a kellemes. kezeit összekulcsolta a tarkóján. hogy belerángattalak az életembe. azaz kin is fekszem valójában. Élünk. Chris nyugodtan feküdt alattam. Még nincs két napja. . Aztán néhány hegyes.. mintha egy szintetizátort hasonlítanánk össze egy különleges. Nem tudtam. és megcsókoltam. először a szemcsés. De mintha évek teltek volna el. Semmi nem volt rémálom.mondta lágyan. jól vagyok – bizonygattam lázasan. Ahogy most érzem magam. kissé összehúzott szemöldökkel figyelte az eget. De most nem egy hajszálon múlott. ha lehet ezt annak nevezni. és ami utána következett. tüdő és középfülgyulladást kaptál. méregdrága versenyzongorával.héjam nem lenne ólomnehéz. Keményebbnek kellett volna lennem. Most végre biztonságban vagy… . kissé nedves homokot láttam meg magam mellett. ahhoz képest semmi nem volt az affér a Sötétekkel. Erről árulkodott a gondterheltség. hogy eltörtek a bordáid. Végül a felkelő nap első sugarai késztettek hunyorgásra. amikor valaki megszólalt mellettem. – Ne kezd megint azt. Inkább a hajszál egy milliomod részén. s csak ekkor fogtam föl. miközben gyöngéden viszszacsókolt. mit mondhatnék erre. Minden rendben. Kerestem a szavakat. majd nagyot sóhajtva magához ölelt. Amikor kinyitottam a szemem. min. meleg ágyra. – Sosem fogom megbocsátani magamnak. két kezem az arca köré kúszott.. Nézz magadra! Egész biztos. Gondolkodás nélkül följebb csúsztam. akkor. a szemei csak úgy villogtak. a feszültség. mint a repülőn! Ilyen könnyen úgysem szabadulhatsz meg tőlem. Élek.

hogy személyesen is beszélhetek veled! Így azért sokkal egyszerűbb. és próbáltam napirendre térni a dolgok fölött. Valószínűleg most jutott eszébe. nem? Bólintottam. Fekete és fehér. Boldogok vagyunk. miközben ismét magához ölelt. Úgy éreztem. Jane Andrews. Ugyanis az egyik szikla mögül kilépett a másik Őrangyal: Romeo. Fényember! Chris vállat vont. majd elképedt ábrázatomat látva elnevette magát. hiszen a birtokosa tudatalatti szinten képes ebben akadályozni… . Okoskodó Szárnyasok! – legyintett Chris. kevés sikerrel. De valószínűleg ez is történt. hosszú. Ránk mosolygott. és tátva maradt a szám. Miért. óriási megtiszteltetés számomra. Fényember! A Magas Lélek körüli test nem sérül egykönnyen. – Nagyot nőttél a szememben.Túl sokat aggódsz. Ő az. amikor az óriási. a szemei a türkiz egy fantasztikus árnyalatában ragyogtak. Képtelen voltam levenni a szemem erről a tüneményről. aki minden léptem kíséri? Hát… azt hiszem. Éppen Lea ellentéte. szürkéskék szárnyak megmozdultak az Angyal hátán. amit még inkább kiemelt Lea egyszerű. majd Chris felé nyújtotta a kezét. hónál fehérebb szárnyakon. . hogy én eddig sosem láttam az Őrangyalokat. Immár mindhárman az Ír part szemcsés. Kicsi Jane.a hang irányába fordultam. A tekintetem végül elképedve pihent meg a hatalmasságukban is kecses. mégis légiesen könnyű ruhája. Aranyszőke haja legalább a térdéig ért. durva homokjában ültünk. és képtelen vagyok befogadni. a bőrére pedig mintha ezüstös port szórtak volna az égiek. feldolgozni a látványt. mi történt? – kérdeztem kíváncsian. Szép arcvonásai egy hollywoodi színészre emlékeztettek. a tekintetem megtelt Lea szépségével. hogy eljöttél a Szent sziklákhoz! – mondta kedvesen. Összerezzentem. ne felejtsd el a levegőt! – nevetett fel Chris. mélyen megtisztelve érzem magam.

legyintettem. . Tele volt a tekintetük szeretettel. bármilyen fiataloknak tűntek is.Sokadszor köptem bele Astrid levesébe. megint kiadta az ukázt. Romeo és ő. ebben a pillanatban. pontosan úgy néztek rám. Amikor a repülőn voltunk. s hangomra Lea gyöngyöző kacagása válaszolt. mint egykor a papa és mama. hogy meg kell halnod! Akkor csak a szokásos… .

ismertem-e. amikor hazaér… én mégis elégedett voltam a . Ha már képtelen vagyok aludni. Baljós nyugalom. aki ura a saját döntéseinek. hogy élettel? Elvégre kinek van élete? Annak. Én pedig figyelem őt.14. de aztán a bokszmeccs folytatódik. akinek erőt ad a tudat. Hogy valaha. Hányszor hallottam már ezeket a mondatokat! Hányszor kántálta őket a fülembe Helena! Én pedig ki is egyeztem ezzel az élettel. mert azt érzem. Annak. a félelmet. még változhat. nem ismertem a félelem érzését. amikor Astrid üt ki. hogy igen. napokon át. ez a harmónia csak ideiglenes. és a végén…kiütés! Mióta a túlvilágra készülő lelkek útját segítem. hogy csak repülök ész nélkül. persze. Néha olyan ideges vagyok amiatt. Most napok óta csönd van. A lelkek mellé szegődni a halál pillanatában. bőrig ázhat az esőben. és az illatos. még lehet jobb is! Kinek van élete? Annak. hogy semmit nem tudok önmagamról. sőt. a gyökereimről. ez alól kivételt képez az. s amikor az átmeneti tébolyomnak vége. s finoman átvezetni őket a túloldalra. aki bizakodva tekint a jövőbe. nem lesz könnyebb. Élettel? Mondhatjuk-e egyáltalán így. megcsiklandozhatja a gyereke talpát. fejezet CHRISTOPHER VIAMORBAN Mióta megérkeztünk a Sziklákhoz. megnyugodni egyetlen pillanatra sem. nagyon is sebezhető. nem tudom. a fájdalmat. hogy utána a szerelme ölelésétől. amikor még ember voltam. forró teától melegedjen át. nagyon sokat alszik. feledtetni velük a szorongást. aki pattogatott kukoricát ropogtatva ül a moziban. Mégsem tudok pihenni. Szent életcél. Vegyél mély levegőt kisapám.

melynek valóságából nekem talán soha többé nem jut. aki pechemre tökéletesen belelátott a gondolataimba. Most. Nem hagyott kettesben Jane-el. örökké élhetek egy soha nem volt életet… Azt a mindenit. Pont. hogy beleszerettél egy emberlányba – vágott a szavamba Lea. de . Akkor valamit nagyon elcseszhetett. hogy az Őrangyalok és a Fényemberek között zökkenőmentes legyen a kommunikáció. egészen addig. Astrid azért tette ezt lehetővé. Utáltam érte. hogy szegődj mellé… . A jelenléte esetünkben a legszükségesebb szükségszerűség volt.Lea a megszokott türelmes. hogy a normális élet akár az övé is lehetne. engedetlen kisgyereket szokták. Vagy úgy is mondhatnám. Amilyen bájos volt.mindennapjaimmal. de cseszettül filozofikus vagyok ma! Sosem tanulsz meg viselkedni! – súgta a Szárnyas. számomra most ugyanolyan gyűlöletesnek is tűnt. amikor a mellettem alvó kis tüneménylényre néztem. Ő ember. mint a dacos. Milyen világot élünk. Soha és örökké. nem én kértelek. úgyhogy… Úrnőd természetellenesnek véli. amikor öszszerakott engem! – emeltem fel a hangom mérgesen. Az igazi élet. míg először meg nem pillantottam őt. – De ha már így alakult… annyira bántja a fülem a káromkodás! Jane is szokott káromkodni. Fényember. Még jól is áll neki! – védtem a mundér becsületét. pedig nem tehetett róla. Nagy kár volt. Ide hallgass. Szárnyas! Nem magamnak választottam ezt az életet. azonnal belém hasított a gondolat. hogy már a belső monológommal is el kell számolnom? – néztem kissé mérgesen a szépséges kis Angyalra. nyugodt arckifejezésével figyelt.

De annál. s ettől valahogy elszégyelltem magam. amik feketén kezdődtek. és egy percre sem érezhetem úgy magam. Csak azzal. hogy Jane összerezzen a takarója alatt. a szempillái. hogy ezt bebizonyítsam. De tudod. hogy beszélgessünk? Ó. hogy hosszú. már megint káromkodsz! Ki kérte. Én vagyok a kisfiú. formás lábait körém fonja. hogy csak egy pillanatra szabadulhatnék meg tőletek! Nem kedvelsz bennünket… Okos meglátás. ő a legféltettebb játékom. hogy szárnyai vannak. Mi. Hogy a telt. Szerettem én is. mintha ember volnék. Hagyjuk… . Ellenállhatatlanul aranyos volt. S igen. málnaszín ajkairól ne is beszéljek… megint mérgesen pillantottam Lea-ra. Igaz. Fényemberek sokkal jobbak vagyunk ebben. aminek tökéletességén csúf seb hagyott örök nyomot a kö- .legyintettem. azt is. A szemeimet végigfuttattam alabástrom fehér karján. hogy muszáj itt lennetek. Mintha csak ezekről a pillákról hullottak volna le szeplők formájában az aranypöttyök az arcára. egyre sürgetőbben. magas homloka. Szívből sajnálom – felelte halkan Lea. Fényember. Úgy szerettem volna még jobban ismerni őt. de ettől függetlenül egy törékeny nő. aki az ablaknál állt. Tudni róla. amint éreztem.rögtön meg is bántam. majd. hogy ne hergeljem tovább magam. s unalmában már megint csillagháló játékot játszott. majd Romeo-ra is. A sima. a bőre fehérsége. igyekeztem minden figyelmemet Jane felé fordítani. mit? Nem veletek van a bajom. mint azon az észveszejtő éjszakán. amit csak lehet. és szívesen kihívtam volna egy partira ezt az alkalmatlankodó Szárnyast. úgy. fontosabbnak tűnt Jane arcát figyelnem. amiért kiabáltam vele. a házuk tetején. amikor aludt. de aranyszínben végződtek.

elfeledtette velem a legnagyobb veszélyt is… Hagytam. és bár vonakodva. Én eddig nem tudtam gyűlölni. Fényember. miközben angyalszemeivel ide-oda do- . de óvatosan felálltam az ágy széléről. hogy a teste olyan tökéletesen illik az én testemhez. gyűlölni. ami miatt már az első pillanatban rabul ejtett engem? Kérdések. Őrület. amiért ezt tette Jane-el. Nem tudom.nyöke és a csuklója között. Rossz döntés volt. Az. Lassan szétrobban a fejem. ki tudnál jönni egy percre? – kérdezte halkan Romeo. ami az óceán és a sziklák találkozását jelentette. képes vagyok szenvedélyesen szeretni. de lakályos partmenti házában voltunk. Hiszen így lettem kitalálva. Ne aggódj! Mellette maradok! – mosolygott a pici Lea. Franc. és csupa bűnös gondolattal megtölteni az elmém. A Fényemberré válásom óta már rengeteg szép nő került az utamba. alig ötven méterre a Szent helytől. mert úgy látszik. féltékenykedni. vagy nem? Astrid valamit csakugyan rosszul kódolhatott belém. pedig az imént olyan durva voltam vele. ám egyikük sem gyakorolt rám még csak hasonló hatást sem. Bólintottam. hogy elküldje a Szárnyasokat azon az éjszakán. Pedig én elvileg csak védhetek. mi olyan különleges benne. vagy megbántottságnak. az arcán nyoma sem volt sértettségnek. miért? S végül. képes volnék kirázni az életet a Sötét Vezér első számú pribékjéből. Szokásához híven itt is az ablaknál állt. mint a koszos lópokróc. De most határozottan érzem. a lelke az én lelkemhez. Mi az oka ennek az egésznek? S vajon miért vannak úgy kihegyezve rá a Sötétek? Astrid miért akarja időről időre eltávolítani őt. Nincs mese. kérdések. Helena kicsi. mi van velem. Romeo után mentem a kis nappaliba. nem bánthatok. ő a mindenem. amikor Jane-t a karjaimban tartom.

és aki hamarabb összehozott egy hullócsillagot. Ez a te szerencséd – mosolyodott el a Szárnyas. Már megint valami rossz hír? Essünk túl rajta – kértem tőle. Neki kellett ütköznünk a saját bolygóinkkal az ellenfelünk bolygóinak. hogy a hálóban kössön ki a labda. miért nekem kell ezt elmondani…? Kínlódott. Láttam az arcán. míg beszélgetünk. – Ha nem így volna. az nyert. még percekig búcsúzkodni fogsz a látványától… Nem szeretem. amire a legjobban vágysz ebben a pillanatban. amíg velem beszélsz! – szólaltam meg morcosan.mosolyodott el. Angyal. Olyasmi volt ez nekünk. De én most nem erről beszélek… . Az arcán átsuhant egy zavart kifejezés. majd a szárnyait köpenyszerűen szélesre tárta maga mögött. de azok valahol elvesztek. az akaratunkkal mozgattunk egészen kicsi bolygókat. Alaposan meglepett. Ezt már tudjátok. hogy jobban teljen az idő. s ebben a pillanatban Lea ovális. amikor az érzelmeim között vájkáltok! – közöltem bosszankodva. Ez amolyan üdvözlő mozdulat volt náluk. de valamit nekünk is tennünk kell. mint az embereknek a foci. hogy ezzel szórakozunk. – Jaj. Épp csak azt gondoltam. A pillantásunkkal. Régi játéka volt ez az égi lények fajának. Azt hallottam. csak itt nem az volt a cél. magadtól sosem mondanád el. Ember akarok lenni újra. Nos? – kérdeztem türelmetlenül. . nem hiszem el. Christopher… . Astrid utálja. Kereste a szavakat. mire megfordult. Most szólított először a keresztnevemen. Romeo tekintete ekkor már rajta pihent.bálta a csillagokat. mi az. finom kis arca jelent meg a nappali ajtajában. Lea. Természetesen nem játszom. hogy ezt fogod csinálni.sóhajtott Romeo.

viszont szöget ütött a fejembe egy nagyon is fontos gondolat. olyan kínos….függesztette rá reménykedő pillantását. A Szárnyasok. hogy a Sötétek el akarják ragadni a kicsit. hogy pokolszolgává tegyék. hogy egy rákbeteg kisgyereket segítsek át a túloldalra. Semmi nem okozott nekem akkora stresszt. Na. A gondolataim egy részét kitöltötte a Jane-ért való aggodalmam. természetükből adódóan soha senkit nem gátoltak szabad akaratában. Az emberek őrzői szent szimbiózisban éltek egymással. Már hogy ne eshetne! – csattantam fel. csak hogy megnyugodjam egy kicsit. mint a gondolat. Kis kezeit az ölébe ejtette. Ti férfiak képtelenek vagytok bármit is egymás között elintézni! – legyintett. hallgasd végig Lea-t! Vettem egy mély levegőt. amit nem tudtam mire vélni. – Ha a Sö tétek nem. Fényember. Pár napja az volt a feladatom.szólalt meg Lea. A Szárnyasok képesek egyáltalán ilyesmire? Mindenesetre még sosem láttam rajtuk negatív érzelmet.Lea. jó. akkor Astrid… Nagyon kérlek. most mi fog következni. Csakhogy Romeo hirtelen előttem termett. majd légiesen könnyed lépteivel átsuhant a szobán. és puhán belehuppant a velem szemközti karosszékbe. és a körülöttük lévő világgal. és számomra csöppet sem tűnt zaklatottnak. A vigyázott lélek volt számukra a legfontosabb. Várakozva figyeltem a szőke Angyalnőt. A Magas Léleknek semmi baja nem eshet… . így későn vettem észre. hogy Jane folyamatos veszélyben van. és már indultam is vissza a hálószoba felé. ahol a szerelmem pihent. Képes voltam magam egészen belelovallni. a tiszta lélek elveszett volna a föld mélyének legsötétebb . Ott hagytátok Jane-t! – mondtam felháborodva. Ha Helena nem sietett volna a segítségemre. Sejtelmem sem volt.

Lényeg. olyan. amit a friss Fényemberek fejébe vernek. Már-már megkönnyebbülés volt. No. a vendégek jó részével együtt lezuhant a vízbe. Mit akarsz ezzel mondani? Azt. hogy ezúttal Jane-t csak Astrid szeszélyeitől és gyilkolási szándékától kell féltenem. hogy a kastélyban esküvőt tartottak. De az is lehet. nem mintha olyan sokan volnánk. nagyon jó. ahol az 1800-as években volt egy csúnya baleset. ugye ismered a Dunluce Kastély történetét? Bólintottam. és a teljes személyzet. A halandó emberek ebből csak annyit éreztek. amikor is minden előzmény nélkül leszakadt az épület fele. ahol nyugtunk lehetett a Sötétektől. Akkor azt is tudod. hogy nem jöhetnek ide az ellenségeitek – folytatta Lea. ha csak a közelébe jönnek ennek a föld egy aprócska.tüzes bugyraiban. Azóta is utálom magam. hogy egyetlen lélek sem jöhet ide ártó szándékkal. hogy valamiért jó ott lenni. Nekünk. Rengetegen a nyakukat szegték az örvénylő víz hegyes szikláinak csapódva. Több száz évente egy szerencsétlen flótás. Törvénykönyvünknek ezen paktumát épp az az ille- . és ennyi. A Szent Szikláknál található romok egy kastély romjai. olyan sok munkája volt egyszerre a Fényembereknek. mint én. ha csak belegondolok… Mondjátok! – szólaltam meg fásultan. Érzékelték a hely pozitív sugárzását. hogy a Sötétek okozták az egészet. akik azonnal porrá égtek volna. ott. Fényembereknek azonban mást is jelentett a kis partszakasz: a béke szigetét. Hiszen ez az első dolog. Christopher. Akkor. szeretetenergiával körülbástyázott pontjának. beleroskadva a másik karosszékbe. mint máskor csak háborúkban. A Dunluce – béli eset otthagyta a maga lenyomatát. a part környékén. Rengeteg szeretetenergia rekedt meg ott.

önfeledten boldog nap következhet Jane-el. hogy semmi bajotok nem eshet a teljes körű felügyeletünk nélkül sem a kastély romjainak környékén – Lea arcán boldog mosoly terült el. Csak eddig nem volt olyan helyzet. hogy titkolták előled. A szexuális felvilágosítás még gondot okoz. legszívesebben felnyerítettem volna örömemben. de azért látszott rajta. . Megkönynyebbülve sétált vissza az ablakhoz. hiszen tudtam.legyintett Romeo. olyan jókedvem kerekedett. itt ő sem bánthatja Jane-t? Ő maga nyilvánította a Szent Sziklákat a béke pontjává a Földön – válaszolt Romeo. csak azt hitte. hogy imádott játékának hódolhasson. De mivel egy férfi mégsem csinálhat magából bohócot. – Romeo ezt próbálta tudtodra adni. öreg? – pimaszul felvontam a szemöldököm. majd felnevetett és folytatta. akitől te annyira félted most a kedvesedet. Ne gondold. okvetlen muszáj belekeverni a méhecskéket és a beporzást is… Amint eljutott a tudatomig. és úgy döntöttem. Ennyire bejön a csillagfoci? – szóltam utána. Christopher. hogy a Szárnyasok rendkívül szemérmes lények. amiben a létezésedet ez érintette volna. hogy örül az események alakulásának. – Azt mondjátok. csak elvigyorodtam. végre kicsit én is szekálom Romeo-t. de a következő pillanatban már meg is bántam. mi. hogy ha nem volnék túl feltűnő.tő írta. Azaz? Azaz Romeo el akarta neked mondani. s éreztem. Viamor – a szeretet erejének szent földje. De akkor Astrid…? – kérdeztem értetlenkedve. Nekem erről sosem beszélt senki. Kölyök még… . hogy voltaképpen néhány nyugodt. kurjongatva röpködném körbe a sziklákat.

hogy mosolyra húzódik a szám – Jane felébredt. mint te! – pirítottam rá. Ez a birtoklási vágy… . Mindig képben kell lenniük a lelkek állapotával kapcsolatban. hogy győzni fognak. amint recsegett. Az Őrangyalok remekül olvastak másokban. és hallottam halk. nem tudtad? Hogyne tudtam volna! És egész biztos.Csillagfoci? – Romeo úgy nézett rám. Anélkül. Az nem olyan biztos. és benned felejtett valami nagyon is emberit. – Ez csillagháló játék. Talán az Úrnő esetedben tényleg hibát vétett. Visszavágót akarok! – követelte Romeo. mégis hosszú és kéjes sóhaját. Fenyegetően méregettem. hogy jobban játszom. ropogott az öreg ágy. ahogyan egy ezredes az idétlen közlegényre. akkor Romeo meglehetősen az volt. Jon-nal hatalmasakat játszottunk az átváltozásom utáni évben. Olyan volt számomra a csillagfoci.töprengett Romeo. Kizárt! – felelte fölényes hangon Romeo. A lelki szemeim előtt nagyon is ott volt a karcsú alakja. Vagy mégsem? Jane esetében tutira nem az. Ha egy Szárnyas képes dühös lenni. az nem olyan biztos. amikor rövidúton eltángáltam. hogy a teljes figyelmemmel a játékra összpontosítottam volna – és ezt ő pontosan tudta. hogy ezt érzed. Méghozzá igen lazán. Zavart. Hallottam. ahogy egymás között hívtuk. de ez nem csoda. annak ellenére. én azonban még soha. Kevesebbet agyaltam a nem létező múltamon. akik előre tudják. nem csak az őrzött egyén testére vigyáznak. Végtére is… nincs most jobb dolgom – nézett rám azoknak a tekintetével. . miközben felült rajta. Az túl egyszerű is lenne. mint valami terápia. amint nyújtózkodott egyet. Romeo felnevetett. öregem. Benne vagy egy meccsben? – próbálkoztam. hogy a Szárnyas erről sem tehetett. amikor látta. hogy ő már látta Jane-t például zuhanyozni. hiszen ez a feladatuk része. – Különös.

Inkább volt ez mélyen együtt érző. ám a mosolyában ezúttal nem volt semmi örömteli. mi ennek az oka… Hé. csak bánatosan meredtek egymásra. Fénylett a tekintete. hogy nagy dolgokat várhatunk tőle. szeretetteljes arckifejezés. Imádni valóan. Idegesített a néma kommunikációjuk.szólalt meg végül halovány mosollyal Lea. és a cipőmmel doboltam a padlón.A kölyök mindig más volt… . . Nagyon nagy dolgokat – folytatta Romeo. – Ez nem a kibeszélő-show! Különben meg pofonegyszerű: még soha.hallottam magam mögül Lea töprengő hangját. Mi lehet ennek az oka. Azért volt már ilyen felállás körülbelül ezer éve… Az Úrnő akkor… Igen. aztán a new york-i csapatból még Shila és Nassar. egészen lélegzetelállító. Bólintottam. – Most azonban még élünk. Fényem ber. Ölt – vágtam közbe sötéten. ám a mondat végén a hangja suttogássá halkult. – Köszönjük neked. hogy vele vagy… ő egy rendkívül tiszta. mint én. tudod jól… . – Kíváncsi volnék. Magas Lélek. Egyik szürkéskék szárnyát az ajtó irányába emelte. Alex és Linette… párosan. már halott volna. Még mindig élünk. itt vagyok! – keltem ki magamból. Ha nem védenéd őt olyan állhatatosan. senki nem volt a társadalmunkból olyan helyzetben. és elindultam a kijelölt irányba. Jane szembejött velem a folyosón. Az életterve… Christopher. Egyikőtök sem szeretett embert! Ha csak a szűk környezetem nézem! Neked. Még mindig birtokolom a képességeim. Beszélnétek végre emberi nyelven? Lea arra céloz. feszült lelkiállapotomban a szám szélét rágcsáltam. Helena-nak Jon. tudom. Helena pillangó-mintás fehér pizsamájában. Lea. Lea? Romeo? Először egyikük sem válaszolt. ott van Romeo. kócosan.

és elnevette magát. Ezzel mondjuk nem értek egyet.szégyenlős kis mosoly játszott az arcán. A nappaliban vannak. – És szépnek… nagyon szépnek. és az egyik kezem a hátára. Te pedig kipihentnek – vágtam rá. Azt hiszem. Mit fogunk ma csinálni? Hm. a rámenősségem túlnőtt rajtam. hogy hamarosan zavartalanul kettesben lehetünk. igaz? Te még a történtek után is vállalnád a kockázatot. Végre. hogy ő még nem is tudja. Nem erről van szó – mondta. de azért bólintott. – Meg az éhségem is! . amint fölszalad a pulzusom. Izgatottnak tűnsz… . amit én: azt. mióta megismertelek – hirtelen nagyot korgott a gyomra. de azért jó hallani – mosolygott.bökött a nappali irányába.mondta halkan. miközben fancsali arcot vágott. Szégyellem. Chris! Azt hiszem. hogy éjjel tizenegy is elmúlt. jóval többet is szeretnék veled. – Lea és Romeo? – érdeklődve pillantott be a hátam mögé. – Ez egészen lehetetlen. a környék nagyon szép. – Az igazat megvallva. majd kecses ujjait végighúzta a mellkasomon. Láttam rajta némi határozatlanságot. Jaj. miközben magamhoz húztam. Éreztem. miközben eszembe jutott. állatkertbe nem megyünk. a másik a csípőjére kúszott. Tekintve. De mit szólnál egy kis vacsorához? Utána pedig sétálhatnánk egyet. csak hogy közelebb kerülhess hozzám? – kérdeztem lágyan. de ez van. de már én is látom őket… . amint habozva felém nyúlt. mint sétálni… de most. ez jogos kérdés. Nem szeretnél sétálni velem? – kérdeztem gyorsan. hogy nem csak te.

Mindig jól jöhet egy kégli a Viamor-ban? Viamorban? Ja. Azt nem tudom pontosan. vagy ilyesmi. mikor mehetünk vissza New York-ba. Sokkal jobban esett volna azt mondani. Én is csak ma tudtam meg. bocs. hogy én vásároltam be a kedvéért. és kíváncsian a szemembe nézett. és a konyha felé vezettem. hogy önként és dalolva elmondaná neki. majd amikor látta. Rendkívül sértette az önérzetemet. Mégis rossz érzésem volt. – Végül is régi bútordarab. hozzátette: . – Helena szerzeménye. ha sikerült megtudnia valamit Astridtól. nem bánnám. majd felmérte a hűtő és a szekrények tartalmát. Megtépázott önbecsülésem ellenére is örömmel figyeltem Jane-t. – Valahogy nekem titokzatosabbnak tűnik. mennyit adhatok Jane-nek. . Tojást. míg te aludtál.arcátlanul elmosolyodtam. Hogy tőle kaptam mindent. mik a tervei velünk… . hogy Helena-tól függött az életem. majd az egészet lepakolta a pultra. Helena talán képes kideríteni valamit… . Meddig leszünk itt? – kérdezte. Nem tetszett nekem ez a kiszolgáltatott felállás. és rajta múlott az is. miként lehetne kimódolni. hogy munkaképessé válhassak. majd egy nagy műanyag tálba ütötte fel a tojásokat. Helena azt ígérte. ha Fényember. A tanítóimmal már korábban is sokat vitatkoztam azon.Kedves hely. ha előre látnám a lottószámokat. Például. szalonnát.Nem gond. paradicsomot és franciakenyeret vett elő. nem? Astrid hasznosabb képességeket is belém táplálhatott volna. Kétlem. hogy a mi fajtánk így hívja ezt a helyet. amint otthonosan körülnézett a konyhában. Szerintem is az – bólintottam. Elvégre a férfi akkor is férfi. Helena telepakoltatta nekünk a hűtőszekrényt! – nyugtattam meg.mondta. hogy habozok. rögtön hív. miközben kotorászni kezdett az egyik polcon. majd kézen fogtam.

. mint egy megunhatatlan színházi előadás.Hé! – mondtam neki. kedves. és emellett szívdöglesztően szexi nő. Érezni akartam alabástrom sima bőrének minden négyzetcentiméterét. oké? Nevetve vontam a karjaimba.Minden hozzád hasonló lány ilyen gyönyörű? . Szórakoztató. Nem szeretem a titkokat – ráncolta a homlokát.Örülnék én. Ő állta a tekintetem. Valahogy minden indulat jól állt neki. . Arcmimikájának széles eszköztára olyan volt számomra. majd rám öltötte a nyelvét. Ma este bebizonyítom. ígérem… Hogyan? Titok. Nem értettem. Szeretlek. Ahogy most egymással szemben álltunk.Igen – bólintottam egyértelműen. Hiszi a piszi – felelte még mindig kissé papriká san. Bele vágytam simulni a lelkébe. Nem. Most meg mi a baj? Nem kell növelni a kisebbségi komplexusom. olyan erővel vonzott engem. aki ellenállhatatlan kisugárzással bír. – Te ezerszer szebb Fénylány lennél nála! . Vagy már nem is tudom… Egy ideig farkasszemet néztünk. Jane! – súgtam a fülébe. s az ujjbegyemmel finoman megsimogattam a tarkóját. miért képtelen a tulajdon értékeiben hinni. Jane arcára kifürkészhetetlen kifejezés ült ki. ha ezer évesen úgy festenék. mint a nevelőnőd… . Ezt szeretni fogod. Még féltékenyen is elragadó volt.A szerelmem a plafonra emelte smaragdzöld pillantását. igazi egyéniség. – És Astrid mind közül a legszebb. mint még soha. Többet akartam. Pedig okos. miért olyan bizonytalan önmagában.

az ő érzései nem elég erősek irányomban.mondtam halkan. Dühösen vagdostam apró cafatokra a vacsoránk alapanyagát. majd megfogtam az asztalon heverő kést. Teremtőm. hogy nem akartam még a pillanat végét. de megriad egy hangtól a konyhában. Nem tette. A következő negyed órában művészi szintre fejlesztettük a néma csöndben zajló rántottakészítés tökéletesen összehangolt műveletét. máskor cserfes. Nem értettem. vajon örülni fog-e Jane a ma esti meglepetésemnek. Most már ők is tudják. szókimondó Jane-em miért merült most ilyen látványosan a gondolataiba. Chris? Értetlenkedő arckifejezéssel csóváltam a fejem. és már bizonytalan voltam abban a kérdésben. és olyan szép volt. Akkor hát nem csak azért állsz mellettem. . hogy nem szeretlek eléggé… . Elgondolkozva állt a konyhapult mellett. úgy hasított belém a felismerés. mert sajnálsz. Aztán összerezzent. amikor kiugrott a kenyér a pirító gépből. mint a kocsonya." Egyszeriben azon kaptam magam. mit jelentesz nekem. Hiába. hogy helyrerakjam az önbizalmad – mondtam. a házról. – Én nem tudok hazudni… elárul a szemem. a különös landolásunkról. és egy vágódeszkán szeletelni kezdtem a húsos szalonnát a tojáshoz. hogy megint rengeteget fog kérdezni a történtekről. Mindent meg fogok tenni.Hogy is gondolhatod. esetleg a Szárnyasokról. Arra számítottam. aki attól fél. Mint a kezemben lévő kés a húsba. Bátran szembefordul a Sötétekkel is. hogy mennyire szeretem! konyhában. Ahogyan Helena-nak és Jon-nak is elárult. hogy már egyáltalán nem szeretnék nélküle élni. Elnevettem magam. most én vagyok az. ő pedig zavartan nézett fel rám. vagy Astrid-ról.

miért van Chris még mindig mellettem. szomorúan pillantottam föl a rántottámból az engem tanácstalanul méregető Christopher-re. és jönnek a ráncok. Félreértesz… . melyik kapcsolatnak tesz jót az ilyesmi? Maró savként égette a lelkemet a tudat. Egész este ilyen dühös leszel rám? – kérdezte Chris. Sokan ezért nem szerettek. Utáltam. vagy éppenséggel Astrid. Mióta az eszemet tudom. pedig eredetileg nagyon is éhes voltam. mint Helena. amikor még kevésbé fáj? Hiszen egyszer úgyis elviszi valami bombatestű csillagharcos. amit gondolok. akinek botrányos módon még az a tulajdonsága is megvan. hogy képtelen vagyok elkendőzni az érzéseimet. Épp ezért nem értettem. mert csodabogárnak tartottak. fejezet LELKEK TÁNCA Úgy belelovalltam magam az önsajnálatba. A tökéletesek. Sajnáltam. de soha nem leszek képes felvenni a versenyt az olyan csodalényekkel. Még néhány év. A csodásak. hogy mindig változatlan marad a teste. Miért nem hagy el most. és beletette a tányérját a mosogatóba. mindig vállaltam. . Lopva. Mások meg azért nem. Fenébe. hogy már megint kénytelen szembesülni a gyöngeségemmel. A halhatatlanok. hogy még az étvágyam is elment. miközben felállt.morogtam. Utáltam magam a féltékenységemért. hogy soha. Elvégre.15. Huszonegy éves vagyok. ami morcos kifejezés formájában ült az arcomon. Pedig én már csak ilyen vagyok. vagy érzek.

Nem. vagy sem? – kérdeztem vissza. képtelen vagyok a szemébe nézni. hogy jó pasi. Újra és újra ez történt.Nem ezt akartam – szégyenkezve sütöttem le a fejem. Még közelebb hajolt hozzám. Amit te olyan különlegesnek találsz bennük. majd a vonásai kényszeredett grimaszba torzultak. hogy a sors akarata volt! – cinikusan felnevettem. – Kicsi Jane. mint én. Hát… az általános ízlést tekintve ő az egyetem csődöre. amihez közöm lehet.mosolyodott el. Az arcom volt titkom ádáz árulója. – Most akkor tényleg rossz hangulat lesz. – Féltékeny vagyok rád. ami erősebb a sorsnál… . Nekem is tetszett. de csak addig. .mondta. szerelmem.Nehogy nekem azzal gyere. és veszekedni fogunk? . amikor az illata a tudatomig hatolt.Látod. mire a tekintete elkomorodott. A tekintetét körbefuttatta a szobán. – Igazán elmondhatnád. Nekem a te létezésed a misztikus… a legfantasztikusabb dolog.sóhajtott mosolyogva. együtt kell lennünk! . Bolond vagy… . majd suttogva folytattam. . ám megunhatatlan. Szörnyen féltékeny… . amíg meg nem ismertelek téged. Ez olyan dolog. A már megszokott. mi bánt. valamiért mi együtt vagyunk. hogy egy pillanatra elgondolkozik. az számomra természetes. bizsergetően forró érzés életre kelt érintésének nyomán. majd két tenyerét az arcomra fektette. hogy már megint a fülemig vörösödöm. mire remegni kezdett a térdem. Úgy éreztem. pontosan így vagyok én a hozzám hasonlókkal. Ugye nem az. Chris. láttam rajta. amit a hozzám hasonló lányokról mondtam? Éreztem.Ez nő és férfi esetében igen gyakori… . ők olyanok.Hogy is értethetném meg veled? Különleges számodra Matt? . majd közelebb lépett hozzám. . Jane.Mármint.

azért vetettem rád magam olyan meggondolatlanul… Sajnálom. vele. ha valaki a jelenlétemben titokzatoskodott. Eszembe jutott. amikor a múltkor a házatok tetején vártalak.Ami azt illeti. Lea mindig nevetett. Elég hosszú ideig ahhoz. . Lea állt velem szemben. . Megszomjaztam a vacsora után. mi járhat a fejében. csak egy lépést hátrált. Túl hoszszú ideig voltál lenn. és jókora pohárral töltöttem belőle. Chris nem válaszolt. Sétálunk – közölte. hogy a fehér löttyöt ne köpjem egyenesen Lea arcába. Jaj.Nem elég? – kérdeztem bánatosan. Kíváncsi voltam. tágra nyílt szemekkel a meseszép. Leviszlek a partra. hogy az idegbaj kerülgetett. A szeme és a szája is. Tessék? – kérdeztem krahácsolva. Ijedtemben halkan felsikkantottam. mennyivel könnyebb. Szárnyas segítőmet. nem is volt dolga. és mégis az egyszerűbb utat választod. A látványával még . Hová megyünk? – kérdeztem. majd elfordult tőlem. Bosszankodtam magamban.sóhajtottam nagyot. meggondoltad magad.Ez minden? – mosolygott. és nagyon koncentrálnom kellett. miközben kivettem a tejet a hűtőből. és elindult a nappali irányába. nem bántam. – Nem adnál nekünk kimenőt ma estére? Félrenyeltem. hogy azt higgyem. mert mindig utáltam. Nem volt emberi. tekintve. Öltözz föl jól! Hűvös van odakinn. – Csak ennyi? . és már érdeklődni akartam. amikor ismét megszólalt. Amikor végül megérkeztél.Semmi kínos nincs ebben. Amikor visszacsuktam a frizsider ajtaját. dúltak bennem az indulatok. de persze. és titokzatosan rám mosolygott. hogy az legyen. Azt hiszem. te vagy az… . Nem voltam valami nyugodt. és egyszerűbb életed lehetne mellette. míg Matt Shelton-nal csevegtél. miközben lendületes mozdulattal inni kezdtem a tejet. Nem akartalak megrémíteni – mosolygott rám szeretetteljesen..

Bármennyire éhezünk is egy kis romantikára… Képzelem – Lea felnevetett. Álmélkodva. hogy minden egyes idegszála külön-külön remeg. A pillangók a gyomromban azonnali mozgásba kezdtek. hogy jöttem. hiszen Romeo és ő ismerték életem fájdalmas és örömteli pillanatainak minden rejtélyét. nincs ki a négy kerekem. és fogalmam sem volt róla. – És nem lesz bajunk? Chris nem mondta. ő a valaha volt legjobb barátnőm. mire gondolok ebben a pillanatban. Gyanítom azért. akkor maradnunk kell. és éreztem. egész biztos. azért egész biztos. hogy azt hinné. miközben a szívem őrült iramban kezdett kalapálni. Erről volt szó. Fel kell rázni a régi románcot! Aha – bólintottam döbbenten. álmodozni egy dolog – mint ahogyan az űrhajós jelölt is örömmel képzeleg a majdani első útjáról. mert érezte.mondtam. hogy itt nem lehet? Ami azt illeti. – Jó szórakozást! Bennünket akartak kettesben hagyni. hogy menjünk el. Romeo és én… elmennénk egy kicsit romantikázni. – Segítek ruhát választani! Nincs egy rongyom sem… . egy ősrégi kapcsolat. . Mert ha te nem kéred. Tényleg a miénk. ahogy felfogtam: ez az éjszaka a miénk lesz. Ahogyan a történeteivel sem. aki a világon mindent tud rólam. mennyire ijedt az arcom. hogy átlátok rajta. ha nem tudná. Micsoda egy beszari alak vagyok! Gyere! – szólított meg lágyan. Eddig. Sosem kellett magyarázkodnom neki. De amikor kilövik a rakétát. Úgy éreztem. Tudod.mindig nem tudtam betelni. mégis kissé ijedten meredtem Lea türkiz szemeibe. és a han gom riadt cincogásnak tűnt. amíg nem vált eldöntött ténnyé. hogy van ez. nem is éreztem igazán a dolog súlyát. tudod. Ez esetben még jó. elég titokzatos volt. Mert vágyakozni.

Az emberekért. Mint megtudtam. megható történet volt. Olyannyira. Komoly erőfeszítésembe telt nem megízlelni azt.  Még mindig remegő gyomorral szálltam be a fekete sportkocsiba. Már-már kényszeresen. akik gyanútlanul megérkeztek egy esküvőre. és a tenger fenekén kötöttek ki. hogy az ajkaimat a nyakához érintsem. amit meg szeretett volna mutatni nekem. a sziklák magasságáról. Jane! Nem lehetsz rámenős! – korholtam magam. . Csigavér. A kocsiról. aminek az illata eltelítette az orrom. Nem tűnt idegesnek. összetrancsírozva. hogy kicsit feledtette velem az izgalmam. folyamatosan beszélt.Nem akartalak szomorúvá tenni. és elmesélte. – Épp ma… . és mert szerettem volna elterelni a figyelmem a vágyamról. . miért kiáltották ki a Fényemberek Szent helynek a Dunluce Kastélyt. elvégre valahogyan emberi módon is illett közlekedni Viamor – ban. Míg leértünk a partszakaszra. én pedig izgatottan követtem őt a folyosó vége felé. míg olyan sokat aludtam? – kérdeztem. és egy kicsit szórakozottnak. odasimulva a nyakához. Megdöbbentő. . majd intett. ez is Helena szerzeménye volt.Mit csináltál. mert érdekelt. hogy most meséltem el neked – egyik kezével elengedte a kormányt. Eszeveszett módon vágytam rá.Én sosem törekedtem a tökéletességre. inkább boldognak. és elmorzsoltam néhány hívatlan könnycseppet. Már meg is bántam. Chris. Nem vagyok idealista – feleltem halkan.Azt te csak hiszed! – a meseszép Angyallány rám kacsintott. és finoman átkarolt. a közelben lévő kisvárosról. Chris gyengéden besegített az anyósülésre.

megkerülte a kocsit. Remegő kezemet a kezébe vette. Nem tudtam megállapítani. Mindig kifogástalanul udvariasan viselkedett. amint a hideg. Próbáltam kitalálni. körülírják… az ember rögtön azt hiszi. és előttem is kinyitotta az ajtót. Azaz sejtettem. megesett már – húzta félre tökéletes ívű ajkát. amikor elragadnak az indulataim. hogy gazembernek érzem magam. mit is nyújthatnék én neki. s az idegeim újfent cafatokban lógtak. de ráébresztettek. ha végre közel kerülhetek hozzá a szó minden értelmében. hogy fogalmam sem volt. én pedig örültem a sötétségnek. amit egyszerűen imádtam benne. óceánparti szél megérintette a bőröm. vajon mire gondolhat. . Megborzongtam a Lea-tól erre az alkalomra kapott bíborszín ruhámban. és elindultunk a parton. hogy miért.. mint amennyire vágytam rájuk.Miről volt szó? . akkor végérvényesen megváltoznak a dolgok. Tartottam attól. téli szövetkabát volt fölötte.Te kiabáltál velük? – döbbentem meg. ám ennek ellenére vacogtam. hogy csalódik majd bennem. . mert a vér már megint az arcomba tódult. – Azt hittem. Mindenben olyan tökéletesnek láttam. sokat beszélgetek velük. valami baj történt. hová megyünk. ők még a jót is tapintatosan mondják el.Bevallom. Tudtam.A Szárnyasokkal voltam. A gondolataimból kissé fátyolos hangja zökkentett ki. Szótlanul.Megjöttünk – mondta szégyenlős kis mosollyal. meleg. Mióta megismertelek téged. Féltettem a köztünk lévő sérülékeny köteléket. rossz hírt akarnak közölni. de az arca a néhány lámpa halvány fényében egészen megfejthetetlennek tűnt. hogy esetleg valamit rosszul csinálok. . de azt nem. Ám ezek a sejtések épp úgy megrémítettek. hogy ténylegesen túl hideg van-e. Olyan idegesítően jók. majd kiszállt. Vastag. Valami azt súgta. . vagy az izgalomtól remeg . és ettől odavész a varázs.A mai esténkről – mondta sejtelmesen.

ami. hogy szemének szürkéskék színe egészen eltűnt. Amint az arcom a mellkasához simult. Fénylesz… . ahogyan a nyelvét őrjítő lassúsággal végighúzta az alsó ajkamon. Nem fáztam már. egy veszettül vonzó látomás. A fénypontok életre keltek. Az érzékeim valóságos násztáncot jártak. olyannyira. s engedett utat Chrisnek a testembe. Egyik kezét a hajamhoz szorítva magához vont. Ragyogó volt. Olyan volt. Aztán hozzám értek a fogai… a szám kéjes sóhaj kíséretében nyílt meg előtte. ami nem is létezik. magas hullámok morajlása mellett is tisztán hallottam lüktető szívem.a testem. A sejtelmes éjszakai fényben felnéztem az arcára. s tényleg nem tudom. s valójában a lelkembe is. amitől sokkal valóságosabbá vált. mint egy álom. engem is védett a lényét körülölelő. mintha egy oltalmat adó. hiszen Chris közelsége mindig is olyan volt számomra. Észveszejtően lágyan és puhán. varázslatos aura. meleg. de határozottan éreztem. egy jelenés. de tompábban tündökölt. mikor siklott le a hátamról a kabát. mint a szeme. Szemeinek ezüstös csillogása ezúttal valahogy más volt. Akkor nem fogok meghalni…? Nem. mégsem volt benne semmi ijesztő. A ragyogás valóságos táncot járt mosolytalan arcán. mintha csak az én ketyegőm verdesésének visszhangja lett volna. gyöngéd burokban lebegnék.suttogtam szórakozottan. – Nem gond? Ez most nem olyan fény. hogy vigyázzak rád… Az ajka megérintette az enyémet. amíg csak egy leheletnyi erő is van bennem. Azzal. hogy megérintett. hogy ér- . A lámpafényben láttam a színét. ami a torkomban dobogott. A délceg. puha. már hallottam a szívének dübörgését. mint amikor dolgozom… nem kell félned. Csakhogy közelebb hajolt.

Jane. Az. – A férfiak általában a mellektől indulnak be. Ez… elképesztően jó érzés… . és csillogó szeme ismét rám villant a sötétben.suttogta. De nem Chris… Amint ott feküdtem előtte. amit nekem adományozott sors. hogy így ver a szíved… és ezt én idéztem elő… eszelősen izgató. amellett. nem éreztem soha. Amikor legközelebb gondolkozni kezdtem. mire ő szégyenlősen elmosolyodott. vajon hová tűnt az erős orgánum. már a durva homokban feküdtünk. –Úgysem voltam még szűz pasival… Ne cukkolj…! – vigyorgott. hogy folyamatosan éreztem őt. Meleg tenyere kicsit remegve simított végig a nyakamon. mert a szája ismét lecsapott az enyémre.. s az ajkai úgy vándoroltak végig a bőrömön. és csodálkoztam rajta. Egy egészen picit eltolt magától. Hú. majd játékosan megragadta a hajam. eddigi tapasztalataim alapján általában szerették gyorsan lezavarni az előjátékot. majd a szívemnél állt meg. hogy kell ezt… tudod. amihez foghatót még nem láttam. érdekes megközelítés – nevettem fel kissé bátortalanul. A férfiak. hogy nem emlékszem… Számomra sosem tűnt úgy. – Majd én megmutatom neked. s ennek kiélveztem minden pillanatát. Mi? – kérdeztem elfúló hangon. ha bármit rosszul csinálok… csak elképzeléseim vannak arról. majd megint rá mosolyogtam. hogy mihamarabb rátérhessenek a lényegre. mert a teste folyamatosan hozzám simult. s a bordó szaténruha már csak egy sötét csíkot képe- .zékien simogató kezét már csak a vékony szatén választja el a bőrömtől. a kezei szünet nélkül simogattak.! Többet nem beszélgettünk. mintha tapasztalatlan lennél – suttogtam gyorsan. Egyáltalán nem fáztam.

zett a derekamon a sápadt hold fényében. vagy mindkettő. az ajka. mintha együtt égnénk egy hatalmas szenvedélytűzben. én pedig percről percre. létezhetetlen. a kis nyögések. Ahol érezte. A halk. Chris úgy viselkedett. mintha valamit be akart volna bizonyítani nekem. miközben éreztem. olyan volt. végtelen gyönyör után az arca ismét az enyém fölött volt. az első pillanattól kezdve. Minden érintés. ami történik: a teljes lényemet elborító kéjhullámok hatására elfelejtettem gondolkodni. Amikor hosszú óráknak tűnő. Magával ragadott a sodrás. ott hosszan elidőzött a keze. érzéki sóhajai. miközben kényeztette a testem. Valami elképesztő módon visszafogta magát. olyan volt. hogy attól a lángok még magasabbra csaptak bennem. és a csókja újra rám talált. arra nincsenek szavak. mintha különleges örömét lelné abban. de mi egyre csak egymás tekintetébe kapaszkodtunk. ahogyan férfi hozzám ért előtte valaha. aki igazán szeret. Lelkek tánca. hogy olyan gyöngéd természetességgel válik eggyé a testünk. szenvedélyes kifejezés futott át. hogy nagyon jó nekem. A tűz a tetőfokához közeledett. Ahogy bánt velem az ágyban… azaz a part homokjában. Az arcán olyan érzéki. amíg feküdtem. mély. hogy érinthet engem. Csak az a férfi képes így odaadni mindenét egy nőnek. mint ahogyan a lelkem egy volt az övével. és egyre csak a reakcióimat figyelte. csak még inkább a teljes öntudatlanság felé sodortak. így a lelkifurdalás egy szikráját sem éreztem. ahogyan Christopher érintett engem. hogy normális. számára jelentősége van. Elképzelhetetlenül magasra. és fáradhatatlanul simogatta az arcom. olyan tüzet láttam lobogni a pillantásában. egyre inkább úgy gondoltam. . és hagytam. önkívületben a kéjérzéstől. hogy ami most történik. hogy szeressen engem. az neki mérhetetlenül fontos. A könnyein át mosolygott rám. amilyet még szerelmes filmekben is ritkán látni. halovány árnyéka volt csupán annak. Éreztem. amik elhagyták az ajkát.

s az arcomra folytak a könnyei. A szerelmünk volt az egyetlen erőnk a gonoszsággal szemben. amit együtt átéltünk. Én is félek. Hiszen. amikor a tűz utolsó erejével elérte talán még a csillagokat is. és az érintése tele volt néma vigasztalással. az maga volt a csoda. mert a rám törő boldogságérzés könnyű felhőjében lebegtem. Nem volt szükség szavakra. mint boldog. De nem most. ami épp úgy szólt önmagának is. Nincs hát más dolgunk. Sírt. mint az. mint nekem. ebben a mi kifordult világunkban ez korántsem egyszerű – mindketten tudtuk jól. hogy egy óvatlan pillanatban lecsaphasson.lehelte halkan. ahogyan a szemei fölszaladtak a kéjtől. Nem Viamorban. ő ezekben a megrészegült. könnyű csókok és nagy sóhajok kíséretében kialudt. majd egyetlen gyors mozdulattal az ölébe vett. ahogyan elnyílt az ajka.suttogtam. Félek. Ringatva simogatott. Aznap este már nem beszélgettünk többet. boldog pillanatokban milyennek láthatott engem. Nem itt. miközben a vállára hajtott fejjel pihentem. De tudtam jól. amin addig feküdtünk mindketten. Chris… . rég elfojtott zokogás tört elő a mellkasomból. mint védeni ezt a csodát. A köztünk magasodó falak végérvényesen leomlottak. erős teste önmagában egész biztos.Nem tudom. . Nem hallottam. Szálkásan izmos. hogy gyakorolt volna rám olyan hatást. s ez legalább annyira volt mindkettőnknek fájdalmas. hogy csak ideiglenesen… Számomra is meglepetésszerű. majd lassan. szerelmem. inkább csak éreztem a nevetését akkor. Most félek csak igazán… . de az én szememben ő leírhatatlanul érzéki volt. Csakhogy. ami a sarkunkban lihegett. ahogyan a keze erősen a hajamba markolt a tarkóm alatt. Hirtelen felült a hatalmas kabáton. Ahogyan én is. majd még szorosabban magához ölelt.

. bárhogyan alakuljon is a létezésünk.Nem akartam megmozdulni. Chris melegen tartó. Bármi történjék is velünk ezután. egy dologban biztos voltam: hogy soha többé nem vonom kétségbe Christopher irántam érzett szerelmét. Ott akartam maradni örökre. szerelmes ölelésében az óceánparton. az életünk.

félig ülő. úgy lógott a víz fölé… olyan volt. fejezet A TÖVISMADÁR A napsugarak áthatoltak a szemhéjamon. amikor rám köszöntött a reggel. mikor bukkan fel a nő a bíborszín ruhában… Pontosan olyanban. ahogyan a szél ide-oda dobálta őket. már hetek óta nem írtam semmit.16. amilyet én viseltem most. Valószínűleg emiatt élhettem túl a közös repüléseinket. Szinte vártam. félig fekvő helyzetben egy sziklának támaszkodva. én egyetlen pillanatig sem fáztam. de a fejem továbbra is elszántan a melléhez simult. pontosan olyan. sziklás óceánpart. Tetszett. egészen elvarázsolt. még engem is a hidegtől. és a hullámok zajos morajlásával. Ha most írnék… Istenem. Ameddig lehet. kissé fagyos napfelkeltével. ebből tudtam. sokáig mégsem voltam hajlandó megmozdulni. Festői. Hogy elzsibbadhatott alattam az éjjel! Mert úgy aludt el. A fölöttünk magasodó szikla. Ettől a felismeréstől egy kicsit összerezzentem. hogy megvédje magát. Hiába volt nagyon hideg. A képessége. hogy én az ölébe kucorodva szenderedtem el. Élvezni szerettem volna a percet. Bársonyos érintésű keze simogatott. Az az asszony olyan szép volt! . amit láttam. Nagyon is ihletadó közeg volt. Csak még egy kicsit. Kényszerítenem kellett magam. akár egy ugródeszka. amilyennek álmomban láttam. hogy nyissam végre ki a szemem. Szegénykém. Magzati pózba kuporodva ugyancsak elgémberedtek a tagjaim az éjjel. hogy ébren van. sőt.

egy ideje nézelődöm… Tudod. Mintha én is repülni tudnék a tengerek felett. sem idő. míg aludtál. mintha nem vethetne gátat nekem sem tér. Tudod. milyen boldog most az anyukád? Tessék? A mamád. úgy szeretem szívatni őket! Tegnap.Csak álmomban jelent meg. – Csak a Szárnyasok vitték neki hírül az éjjel. minden egyes arcvonására emlékeztem. de amint besötétedik. mint itt a kutyák és a macskák… Chris! – csattantam fel. és mégis. hogy a kezemben tartsam a Napot. Először gondol rád rettegés nélkül… Csak nem látott bennünket. Az új életében még sosem volt ilyen nyugodt a lelke. és azonnali késztetést éreztem. na.ismételtem tompán. Ígérem. a Szárnyasok úgy mozognak. miről szól pontosan. hogy megcsókoljam. Jól van. Tőlem akár kínaiul is mondhatta volna. velem. Visszadőltem a mellkasára. Bevallom. A mi kedvenc játékunk – magyarázta azonnal. megmutatom. hogy biztonságban vagy. – Hogy hasonlíthatod Lea-t és Romeo-t háziállatokhoz? Pajkos mosoly ült ki az arcára.hallottam meg a fejem fölül Chri stopher hangját. – Te ébren vagy. Rendben? Mit mondhattam volna erre? Rámosolyogtam. amikor…? – kérdeztem ijedten. Olyan boldog voltam ezen a jeges november végi reggelen. eszményien jóképű arcára. mintha egészében lát- . a mamád mostani dimenziójában. abban a Párizsban. külön-külön… Ez nem ér… . mintha képes lennék arra. Nem – mosolyodott el Chris. és nem is szólsz! Felnéztem rá. mint most. ahol a múltkor megmutattam neked őt. – Igen nehézkes volna elmondanom neked. csillagfociban rommá vertem Romeo-t! Csillagfoci… . Csupán a fogkefém hiánya tántorított el ettől.

amikor éreztem. ahogyan Chris végigmért engem.ahhoz a hatalomhoz képest. – Békés. azért tagadhatatlanul jól esett. akár egy tollpihét. ahogyan talán csak maga a Sors. még a szerelmem természetfeletti erejével együtt is. az igazság abban rejlik. Az együtt töltött éjszakánk után sem szűnt meg a varázs. mikor esett meg a változás. gyönyörű… Látod ott fenn. hogy felvigyelek? – kérdezte elszántan. hogy mögém lép. mint valaha. Nagyot sóhajtottam. majd egy ideig szótlanul figyeltük a tarajos hullámokat. . milyen sebezhető ez a valóság. Beláttam. Onnan igazán gyönyörű! Szeretnéd. Ráadásul fesztelenebbül éreztem magam a közelében. Ahogy elnézlek. még erősödött. Hiába. Úgy. mire egy gyors mozdulattal a karjába vett. ami végezni készült velünk. egyetlen szex nem oldja meg az ilyesmit. és bízom Lea ízlésében. Ez én volnék? Létezhetetlen. Felálltam a homokban.nám a világ minden szépségét. A végtelent is betöltötte számomra Chris mosolya. A közelsége már megint áramütésként hatott rám. . Hogy milyen aprócska pontok vagyunk mi ketten.mondtam végül. Örökre itt tudnék maradni… . Igen – mondtam. és nem akartam arra gondolni. azt a hegyes sziklát? – mutatott felfelé. ha lehet. ami kikívánkozott a lelkemből. hogy volna más választásom – mosolyogtam rá. hogy neki akarok tetszeni. és ismét elképedve néztem végig a ruházatomon. nem hiszem. sőt. miközben laza mozdulattal átölelt. Astrid láthatja… De az én kis világomat valóban a maga teljességében érzékeltem. és még közelebb bújtam hozzá. Nem tudom. Noha a megszokott lábbelimnek jobban örültem volna a nedves homokban. melynek következményeként már nem csak tornacipőt és kockás ingeket vagyok hajlandó viselni.

Élveztem. A szürkéskék égbolt. s a ruhám színe. amikor vele repülök. ő úgy nézett rám. hogy izgatott. Mintha még az önkéntelen bukdácsolásaimnak száma is csökkent volna az utóbbi időben. a sötétszürke. Várakozón pillantottam rá. majd felnevetett. mert láttam rajta. Puhán. hogy én.Most nagyon óvatos leszek… Végre nem sürget semmi – mondta halkan. már-már zavaróan ismerősnek tűnt minden.tárta szét a két karját. Hihetetlen. – Nem sürget semmi… kivéve. és a világé – azaz az ég. ahogy ott álltunk Írország felhős ege alatt. mit akar. és elképzelésem sem volt. aki korábban még az árnyékomtól is megijedtem. igazi szárnyakat. hogy kezdjem… . ezüstfényben csillogó szemét mélyebbnek. hogy nem lehettem én. még sosem láttam őt ennyire zavartnak. Helyette gondolatban százszor is végigsoroltam magamban mindazt. Amikor körülnéztem. gyengéden értünk földet újra a szikla tetején. kifejezőbbnek láttam. Tökéletesen kifényesített állapotomban is csak halovány visszfénye lehettem az ő szépségének. . mintha én volnék a főnyeremény. de mivel hasítani kezdtük a levegőt. már nem volt alkalmam rákérdezni a feszültségének okára. a felhőkön áthatoló narancsos árnyalatú Nap sugarai. . pontosan olyan volt. Nem tudom. Mégis. Szürkéskék. a gyártott magyarázataim arra. – Tudod. az éjjel nem aludtam. mint valaha. A szerelem az.hanem még önbizalmat is adott nekem. Ha egészen őszinte akarok lenni. mint a tündérszép. amit mondani szeretnék neked. De most.te jó ég. mennyire nem félek. hogy elképesztően ideges vagyok! Ez utóbbi kijelentését nem tudtam mire vélni. márványsima felületű sziklaszirt a talpam alatt. amit tenni szeretnék. ahogy körülölel az ő karja. ami nem csak szárnyakat. annyira nevetségesnek tűnnek… add a kezed! . álom béli asszonynak… aki egész biztos. miközben lassan a levegőbe emelkedtünk.

– Sajnálom.bólogattam még mindig leblokkolva. akkor gondolom. nekem az elmúlt néhány óra eddigi életem legszebb pillanatait jelentette. baj van? – kérdeztem rémülten. Sosem voltam még ennyire… zaklatott. nem De én nem erről akarok beszélni. Szóval… Szent ég.mormolta halkan.? – kérdeztem vissza. miközben felé nyújtottam a karom. ha tovább húzod az idegeimet! Nem volna esélyed – mosolygott rám lágyan. ha önző voltam. A min. egy kis kacsintás kíséretében. Tudom. a körülményeinken. csak én lehetek ilyen esetlenül béna! – emelte az égre a tekintetét. mint még soha senki.Chris. ne haragudj. kábán az újonnan érkezett sokktól. olyan közel voltál hozzám. nem? Elmosolyodott. Jane. Az ég áldjon meg.. második életemben. Ő bármit is gondolt. Tudhattam volna. csak úgy maga elé. – Elkapnálak. majd egy önmagában bizonytalan. A tudatom a lánykérés szót kántálta szakadatlanul. Kérlek. megszeppent kisfiú mosolyával nézett elképedt arcomra. Te tényleg azt gondolod. . Azt neked kell eldöntened. Ma éjjel úgy éreztem. nagyon sokat gondolkodtam. vagy… de lehet ezen még csiszolni. leugrom erről a szikláról. ebben a furcsa. De most megint tereled a témát… Nem eshetnénk túl rajta? A lánykérésen… . – De tőled képes vagyok teljesen összezavarodni! Tudod… Jane. nekem nem volt csodálatos. Igen… . Chris Diamond. de nem tudom magamba fojtani! Az együtt töltött éjszakánk után… Szóval nem volt jó – biggyesztettem le az ajkam. mióta csak Christopher kiejtette a száján. ami köztünk történt? Ha már beszélni akarsz erről. hogy elszúrtam valamit.

A szeme ebben a pillanatban olyan volt. teljesen ledöbbentett és mélyen megrendített.És most nem a szexre gondolok! Valahogy azt éreztem. Azon töprengtem. meddig élünk. hogy amit hallok. a monda-béli tövismadár is csak egyszer énekel életében… a halála előtt. De akkor csodálatosan. ameddig csak lehet. nincs sok – egy pillanatig elgondolkozva futtatta körül a tekintetét a sziklaszirten. majd a tekintete ismét rám talált. hanem bestsellereket is… Szóval. mennyi van még hátra? De valamiért úgy érzem. Jaj. kicsi Jane… annyira riadt az arcod! Igazad van! Hogy is gondolhattam.suttogtam.folytatta. de légy a menyasszonyom! Én… hozzád szeretnék tartozni. hogy mennyire vagyunk boldogok… . ezüstösen csillogó tó sima tükre. te kis hatásvadász! El tudod képzelni. Éreztem. ő a karjaiba zárt. Mit leköt! Megbabonáz. hogy bármilyen képtelenül hangzik is ilyen rövid idő után. ameddig csak van idő. Nem az a lényeg. hogy egy nap a feleségem legyél? . hogy végiggördülnek az arcomon a könnycseppek. Chris. – Egy fékezhetetlenül vad érzést szült bennem… egy vágyat. Ez a felismerés pedig… . az lehet-e valóság. miközben közelebb léptem hozzá. – De ezek szerint nem csak szépirodalmat. ha nem figyelek oda a testtartásomra. mert valami túlságosan leköt. hogy néhány ajándékként kapott hétbe belesűríthetek egy életnyi szépséget… Mindaz. Remek hallgatóság voltam. Egy vágyat arra. Tudod. mint mindig. Aha… Igen. amit mondott. Csak álltam görnyedt háttal. hanem az. akár egy mély. megállítanám az időt. ki tudja. amikor ott feküdtél a karomban… Az időt. és mire az utolsó szavak is elhagyták a számat. amiből nekünk. Sokat olvasol – mosolyodott el a könnyein át.

sosem múlik el nyomtalanul. hogy úgy tűnt. – Szédülök? Azt csak te tudhatod! – nevetett fel szórakozott boldogsággal. . miközben átfogtam a karom.Igen.nevettem én is kissé zavarodottan. hogy valójában most menyasszony lettem – ha nem is a megszokott módon. hogy…? Megráztam a fejem. Hirtelen felemelte az egyik kezemet. mégiscsak ez történt. A válla fölött körülnézve ismét elkapott az érzés. Nem erről van szó. Eddig nem mondtam neked. – Majd meglátod. az valami különös rituálé lehet. Rám nézett. majd a felhőkön átkandikáló Nap felé fordította. és nézegetni a kezdte a kézfejem. Szemei hosszasan pásztázták a bőröm. miközben játékosan megborzolta az éjszaka emlékét őrző. szürkéskék színe volt. amin csúfosan terpeszkedett Victor tüzes érintésének nyoma. hogy én már voltam itt. majd gyöngéden magához szorított. mert úgy tűnt. hogy magyarázatra várok. de igen. Ráadásul a hegnek ronda. hogy amit most tesz. Nagyon szép lett – a hangjából elégedettség csendült. a tudatom képtelen feldolgozni a tényt. mert nem akartalak a piszlicsáré ügyeimmel terhelni. már egyébként is kócos hajamat. ha leszáll a sötétség… Újabb jel került rám? – kérdeztem kissé rezignáltan. Jaj… . és elmosolyodott. majd gyöngéden végigcirógatta a gyűrűs ujjamat. Újdonsült menyasszony létem boldogsága ellenére is megfeszültek az izmaim a baljós álomkép emlékétől. szédülök… . Nagyon bántotta a hiúságom. Sütött az arcomról. .egy kicsit megtántorodtam. Utáltam. Ekkor esett le.Mi a baj? Mégsem szeretnéd. Igen. hogy nektek van valami közötök ehhez a helyhez. Ez nem olyan… ne aggódj! – mondta Chris. már láttam ezt a helyet valamikor. de én már rég tudom.

tiszta pillantásához szoktam hozzá. Chris pillantásában egy másodpercig haragot láttam fellobbanni. – Annyira megfoghatatlanul szép és elegáns. Végül kicsit kiengedett. ahol most mi vagyunk. Itt. zaklatottan. hiszen őszinte. s ettől kissé ijesztőnek tűnik… Az álmomban. . Mindig ezt a sziklát látom. nyílt. De az is lehet – ingerülten túrt bele a hajába. egy nő áll. egyedül soha ne gyere le a partra. s már békésebb arccal nézett újra rám.Hogyan? – meredt rám értetlen pillantással. Talán a legjellegzetesebb az a nagyon mély. mintha önálló életet élne. míg itt leszünk. és azt suttogja nekem: Dunluce Castle… Chris tekintete elkomorodott. Sokat álmodom – böktem ki gyorsan. az arca egészen kifürkészhetetlenné vált. Az álmomban mindig bíbor ruhában szerepel. mi a gond? Ekkora jelentőséggel bír az álmom? Nem tudom. amint a fogai erőteljesen ásnak bele az ajkába. hogy ijesszelek halálra? – kérdezte elkínzott hangon. Nem biztos. Chris? Biztosan azt akarod. egy kicsit… rám – vallottam be kelletlenül. türelmetlen pillantással. Mi történik velem. Észrevettem.haboztam. rendben? Chris. Sosem láttad ezt az asszonyt azelőtt? Esetleg hasonlít valakire a környezetedből? – Chris sürgetve kérdezgetett. Hogy nézett ki az a nő? – kérdezte végül. Hogy őszinte legyek. Ez nagyon különös volt számomra. – Van egy visszatérő is az álmaim között. zöld szeme… A tekintete olyan. Nem is tudom. hogy írhatnám őt körül… . hogy a Szent Sziklák környéke teljesen biztonságos számodra! Kérlek.

már tudom. Astrid benne volt a fejedben! – hangjában csak úgy visszhangzott az iszonyat. A jó oldalon áll. ami körülöttem történt. Azt mondtad. mekkora jelentőségük van! Az életed is múlhat rajtuk… Álltam mellette karba tett kezekkel. Talán mégis képes kijátszani a paktumot.Úgy. és vártam. nem is Astrid műve volt? Erre még sosem gondoltál? Nem – rázta meg a fejét egyértelműen. akár csak a Sötét nagyfőnök. hogy itt egyáltalán nem számítok téged érő támadásra… És mi van. mint . ha épp azért akarta.Tudnom kell. véget érjen. ahogyan az enyémben. melyről pontosan tudtam. és én sosem élhetek békében veled! – dühösen a fejéhez kapott. hogy nem az én hibám. Hiszen a mi nyugalmunk csak látszatnyugalom. hogy soha többé nem hallgatod el előlem a vízióid! Látod. mert itt nem bánthatnak bennünket a Sötétek? Mi van. – Csak találgatni tudok. – Ígérd meg. hogy a nagyon is jogos dühkitörése. neki is épp oly fájdalmas. azt akarja kihasználni. ha a tragédiák sorozata. Ennek az egésznek sosem lesz vége. Mindkettejüket kíméletlenül megölte. Jane! A pokolszolgák élére sosem kerül jó lélek. – Ne feltételezz róla semmi jót! Úgy ezer éve már előfordult szerelem ember és fényember között. Talán ő itt is képes bántani téged. Tőled azt akarta. amikor akar valamit. akár egy mérges kisgyerek. mi a helyzet – kardoskodtam az akaratom mellett. Damon már megnevezte az utódját… Ne reménykedj. Jane. . de ettől még szívesen játszik hóhérszerepet ő is. vagy bármelyik társaméban ott van. Még az is lehet. hogy lecsillapodjon. hogy ide jöjjek. s ennek tudomásul vétele. amit ő maga írt. Damon. hogy gyere a Dunluce Kastélyhoz… Mi lehet az oka erre? Nem tudom – válaszolt még mindig ingerülten.

mint a mamám élete. hogy beteljesíthesd a sorsod a Földön! Ez így nem igazságos. Dolgod van még. és itt kongatod a vészharangot mindkettőnk feje fölött! Ez így nem normális. ha nem tarthat soká… az életem árán is megvédelek. majd elindultunk lefelé a hosszú lépcsősoron. Chris! – korholtam. – Sok-sok életet megéltél már ebben a dimenzióban. . – Ha a biztonságod forog kockán. és a Magas Lelkeknek. Kézen fogott.tűnődtem. Ne haragudj. nem áll neked túl jól ez a búskomorság! Mosolyogni kezdett. mert megismerhettelek. – Fél órája jegyeztél el. ezúttal egészen emberi módon. de éreztem. Csak az égi lényeknek. Lea is sokszor szólít meg így… . Hallod-e. De ez nekem csak öröm. Próbált velem fesztelenül beszélgetni. az életünk játékszer a felsőbb erők kezében. kis menyasszonyom! – mondta végül csöndesen. amit az előző életeid során nem sikerült beteljesítened. Miért születtem ide ilyen sokszor? Ezt pontosan csak Astrid tudná megmondani.nekem. és gyors kis csókot lehelt a homlokomra. Hogy sikerült bejönnie a fejembe? Mindenkinek képes beépülni az álmába? Nem. ünnepelnünk kellene! Még ma beszélek Helena-val – jelentette ki komoran. A szerelmünk. és fogékony a természetfelettire. és ugyanúgy elmúlhat. ezért vagy olyan kis bölcs. Jane – koppintott játékosan az orromra. Akkor is így van ez. – Miért van ez? Mert öreg vagy. Olyan feladatod. majd magához húzott. mindig eldurran az agyam… Kérdezhetek valamit? Persze.

hogy úgy végezhessen velünk. Talán hallgatnom kellett volna az álmaimról – hála nekem. ketten erősebbek vagyunk. az erős koncentrációtól összeszűkült. mialatt visszafelé tartottunk Helena házához. Máskor sima homloka most ráncokba gyűrődött. A vőlegénye elől. Épp ezért. hogy hamarosan . Chris most még ramatyabbul érzi magát. egész pontosan. ha az ember bármit is eltitkol a szerelme elől. Végig a gondolataiba mélyedt. különleges szemeit. Erre a gondolatra újfent maga alá temetett a rettegés. Valami azt súgta. hogy ezentúl nap. Már-már kínosnak éreztem. egy filmhez. mint nap fel fogom idézni magamban az elmúlt éjszaka emlékét. miszerint Astrid ügyesen körénk fonta ravaszságának hálóját. Bárki a világon tökéletes helyszínnek minősítette volna egy regényhez. elhatároztam. és gyönge áldozataival. akinek épp csak egy órája olyan boldogan mondtam ki az igent. amit akkor éreztem. lélekben átélhessem újra. aprócska. hogy meg ne kopjon. és azt a teljességet. Tudtam. Mégis tudtam. Festői volt a táj. Néztem tökéletes arcélét. a mi életünkben a legbékésebb. Mégis. el ne halványuljon. Tekintetemet ismét a mellettem ülő. mert úgy éreztem. és pontosan tudtam. hogy annyira bámulom. nem helyénvaló. de még csak nem is az ébren töltött éjszaka van rá ilyen hatással. számomra a világmindenséget jelentő emberre emeltem… Egyetlen percre sem akartam őt elengedni magam mellől. vagy épp egy nászúthoz. hogy azért van. hogy nem a vezetés. Mintha nem is ugyanaz az ember lett volna. De valamiért mégsem bántam. mert folyamatosan félt engem.hogy egy pillanatra sem képes felengedni. legmeghittebb pillanat is magában hordozta a fenyegetést. így kényszeredetten pillantottam ki az ablakon. mint az óriáspók. hogy megosztottam vele a gondolataim. tetőn való birkózásunk óta valamiért úgy éreztem. A Sötétekkel megesett. Chris nem mostanában felejti el a kényszerképzetét.

mi állhat a háttérben… Nyomozni fogsz? Olyasmi. Lea és Romeo már benn várnak rád. hogy elmenj! – szakadt ki egyszeriben belőlem. miért kell menned? Mert. ám a helyzet úgy állt. értsd meg. Szemei egészen közelről észlelték legördülő. Ne aggódj. – Kérlek. az is biztos! Egyetlen percre sem ájultál el! – mutattam rá vádlón. hogy csupán a testi épségét féltem. Önmagunk ámítása volt csupán.ismét egyedül maradok. Téged féltelek. bizsergető érzés… Nem akarom. Hol kezded? Visszamegyek New York-ba. hogy én lettem volna a féltékenykedő menyasszony. muszáj megtudnom. nem – alig érezhetően rázta meg a fejét. megnyugtatóan simogatták a hátam. és gyöngéden megsimogatta az arcom. ő pontosan tudta. ne gyere ki a házból. kellemesen meleg. ami túl sok jót nem ígért. hogy az autó megállt az úton. Mondd. épp szemközt Helena házával. miközben kezei szakadatlanul. Jane! – mondta. beszélek Helena-val. Hová is mehetnék? – kérdeztem. Csalódottságom és reményvesztettségem ott ült az arcomon. A szokásos. a homlokát az enyémhez simította. naná. . lebegős. Más körülmények között. Válaszul magához húzott. Nem maradsz egyedül. Telefonon nem elég? Attól tartok. Pihend ki magad. Gondolataimból arra eszméltem. hogy a Szent Szikláknál nyugtunk lehet. Várakozásteljesen néztem rá. hogy nem munka. Szerelmem. míg vissza nem térek! Megígéred ezt nekem? Bólintottam. Chris nem fordult be a parkolóba.

drága! – mondta. küzdve a könnyeim lenyelésével. lesz-e közben munka. Sajnos nem. Mennyi idő? Egy-két nap. . Persze. egy fénylányt. annak a nőnek a számával. már vissza is jövök. és kiszálltam. ne félj! – ígérte. Egyetlen gyors mozdulattal kinyitottam az autó ajtaját. aki olyan nagyon utál engem az első pillanattól kezdve. Szóval elmegy. s ami a legfontosabb. Menj. Ne hívjuk ki magunk ellen még jobban a nagyságos aszszonyt! Egyszeriben elszántan magához húzott. ugye jól elraktad Helena számát? Bólintottam. és óvatosan meglökte a karom. Nálad nem lehetne egy telefon? – nyöszörögtem szánalmasan. Leheletvékony ruhámon most megint keresztül-kasul járt a szél. hogy ma még nem kerültem kapcsolatba a fogkefémmel? Elmondhatatlanul fájt. és lecsapott az ajkaimra.hívatlan könnyeimet. amikor a csók véget ért. mert tudtam. – Mire kipihened magad. a hideg aszfaltra. biztosan szebbet is. hanem a lelkem is. Én nem itt lakom! – nevettem fel kényszeredetten. Hideglelésemen csak Chris búcsúszavainak langyos fuvallata segített egy kicsikét. és immár nem csak a testem fázott. jobbat is el tudott volna képzelni Chris mellé énnálam. hogy ez egyben a búcsút is jelenti. A törvényeinket szegném meg vele. Dideregtem. A kis cetli azóta is a kabátzsebemben lapult. Lea és Romeo itt lesznek veled… Mondd. – Sietek vissza hozzád… haza. Attól függ. Csak mert emberi lény vagyok. Ezen a ponton ki bánta már. Biztosan alapos oka van rá.

. A köztünk egyre növekedő űr olyan fájdalmat okozott. hogy az egy gyomorszájon rúgással felért. s az autó egyre távolabb és távolabb került tőlem. Mindenem átfagyott.Nekem most már ott van az otthonom. ahol te vagy… Utoljára megsimogatta a lelkem. mielőtt kilőtt volna az úton. mire aznap délelőtt abbahagytam a bőgést. Chris-sel együtt. és Lea unszolására hajlandó voltam bemenni a házba. az út szélén ácsorogva.

ahol zihálva. Különleges volt. koraeste a parton sétáltam. már csak azért is. mert szokatlan. Ráadásul közeledtek. míg meg nem pillantottam a távolban magasodó lángnyelveket a víz felületén. .17. a holdfényben. miért. Még akkor is. Még így is rekordidő alatt felértem a sziklánk tetejére. Megrendülve. elérzékenyülve nézegettem szerelmünk zálogát. Isteni szerencse. mert egy óvatlan pillanatban lenyeste volna valami élelmesebb ékszer tolvaj. rettegve támaszkodtam meg – s csak ekkor mertem ismét az örvénylő víz felé lesni. Talán már ujjam sem lenne. jót tett a lelkemnek visszatérni arra a helyre. és ez a különleges ékszer úgy ragyogott a sötétben. ha az első. mintha apró gyémántok százait szórták volna a gyűrűsujjamra. noha olyan érzésem volt. ám gyönyörű eljegyzési gyűrűmet ott pillantottam meg először. hogy Viamor-ban élni egészen kellemes. Erre alapos okom volt. ami valójában egy darabka Chris volt… Nyugalmam azonban csak addig tartott. mert nem kis feltűnést keltettem volna vele fényes nappal. ahol alig néhány órája még olyan közel voltunk egymáshoz. fejezet JULIEN Azért azt be kellett látnom. Én elfordultam. Chris érintésének nyomán ezüstszínű lett a bőröm. Ki tudja. amikor az ember lábát ólomsúly húzza lefelé. és nem lehet elég gyors. egyedül ott töltött délutánom óta nem mertem lemerészkedni a vízhez. amikor Chris elindult New Yorkba. hogy csak a sötétben látszott. és futni kezdtem. mint a rossz álmokban. Aznap.

és egy ideig csak nézegettem a kínálatot. a könyvek tetején. mintha csak elnyelte volna őket a mélység. Akkor fogadtam meg.a tekintetem megállapodott egy poros. néha hangos is.Megkönnyebbülésemre a lángcsóvák nem tudták elérni a partot – úgy ötven méterre a szigetországtól. mikor vágyom arra. milyen hangulatban vagyok. hogy valami kellemes elfoglaltsággal tölteném az időt. amit valaki csak úgy hanyagul ott felejtett. mihez is van kedvem valójában. felesleges lett volna ismét veszélybe sodornom magam miatta. és mikor részesítem előnyben inkább a magányt. Nem áltattam magam. amikor fölvertem egy kis alternatív rockzenével. hiszen mindig hajszálpontosan megérezték. Tudták. Tudtam. ha a perceket számolom. A választék nem volt épp szegényesnek nevezhető – Helena kötetei alatt csak úgy roskadoztak a nappali polcai. Elmélkedő hangulatban voltam. Kíváncsian álltam meg előttük.szerelmes regény szóba sem jöhetett. az ő ízlése ennél kifinomultabb. Miközben azon morfondíroztam. Méghozzá értem. Musso. Rájöttem. Lea fintorgott. hogy beszélgessünk. de értem természetesen elviseli. mondván. miután bedobtam egy négysajtos mirelitpizzát a sütőbe. Na. ahelyett. . Romeo-nak kimondottan tetszett. A gyönyörű tájat úgy is épp eléggé őrizte a lelki szemem. ha olvasásról van szó. jó. Shakespeare. A Sötétek jöttek. könyvvadászatra indultam. Jackie Collins… Te jó ég. mert attól Chris hiánya csak még erőteljesebbé vált volna. Ha hittem is valaha. hogy bármilyen nagy kísértés is a festői szépségű part látványa. Helena aztán mindenevő. . hogy nem a szemem káprázott. bőrbevonatú dobozkán. ez az illúzió most szertefoszlott. így alapvetően csöndes volt Helena kis háza. A második délutánon. attól Chris nem tér vissza értem hamarabb. Ma- . Lea és Romeo jó társaság voltak. hogy csakis Christopher miatt fenik rám a fogukat. a házban maradok.

a szép. ami benne van… Romeo. mert éreztem. s ez alól. A férfiak ilyenek.hebegtem zavaromban. Jane. ugye? Az Angyal fájdalmas arckifejezéssel bólintott. ha megnézem? A lelkiismeretem tompa hangjait másodpercek alatt elnyomtam. A küszöbről még visszaszólt. Akkor megnézem – mondtam határozottan. megnézném. majd óvatosan leemeltem a polcról a dobozkát. amikor meghallottam a hátam mögül Romeo hangját. Romeo képtelen elviselni. .összerezzentem. kérlek! – szóltam rá keményen. hogy minden próbálkozásom hiábavaló. Ezek szerint. mint egy tetten ért tolvaj. – Mint ahogyan eddig nem láttalak soha… Romeo. – Megkérem Lea-t. mint bármelyik irodalmi alkotás. amit most látok majd. ha sírni lát – ezt tudtam.gam sem tudom. Nincs rá szükség – tiltakoztam. lehetetlen hozzászokni. nem kutattam. hogy jó ötlet megnézned… . . Nem fog tetszeni. ám eszemben sem volt visszatenni a helyére. mert Lea korábban már elmesélte.De ha nem figyelmeztetnél… ha nem látnálak… . nem szép dolog kutatni mások holmija között! Csönd legyen. majd elindult az ajtó felé. ez csak úgy itt volt! Kinek ártok vele. úgy . Úgy éreztem. majd kezem a bőrdoboz rézcsatjával kezdett babrálni. szőke Angyal hamarosan megjelenik majd az ajtóban. hogy az ember érzékeli. hogy már remeg a kezem. A dobozka remegni kezdett a kezemben. miért keltette fel jobban az érdeklődésem. Lea. A szégyentől fülig vörösödtem. vajon mi lehet benne. élete során egy pillanatig sincs teljesen egyedül. – Remekül megvagyok most egyedül is. az el fog szomorítani. Tudtam. – Szeretnék egyedül maradni… Rendben – felelte komoran.Nem biztos. hogy váltson le.

De vajon hogy volt képes megmagyarázni a férfinak az ezüstszem-effektust. Kapkodó. akivel ismeretlenül is azonnal szimpatizálni kezdtem. hogy sosem avatta be őt a Fényemberek titkába. „A te Helenád” – mindegyik így volt aláírva. tintapacás. mármár foszlóssá öregedett. Julien sosem volt képes elhinni. hogy könnyítsen a lelkén. . a kinézetéből ítélve korábban alaposan összegyűrt. amit Helena egy könnyáztatta. hogy ő elég jó Helenanak. Végre sikerült felpattintanom a dobozka fedelét. amikor utolérte a vég… Az a vég. A szépen ívelt gyöngybetűk a nőhöz tartoztak. de semmiféle veszélyes rémség nem szabadult ki belőle. A férfi a szerelmük alatt mindvégig rettegett. Nem volt benne más. pedig Romeo arckifejezése láttán halálosan csípő pókokra számítottam. talán azért. Julien. Levelek voltak.látszik. Két ember egymásnak küldött szerelmes sorai. Egy Julien nevű férfi írta. Kényelmes törökülésben huppantam le a kanapéra. az én lelkemet is megérintette a halál fuvallata…Hiszen talán ez az a vég. Szárnyas képviselőik sem kivételek: a könnyekkel nem tudnak mit kezdeni. ám annál szeretetteljesebb macskakaparás. hogy el fogja veszíteni a nőt.? Az a szerencsétlen ember csak akkor ébredhetett rá a szerelme természetfeletti erejére. csak sok-sok megsárgult. viharvert papírra jegyzett le. Miközben kibontakozott előttem a végzetes nap emléke. mert a gondolatai nagyon is közel jártak az enyémekhez. régi levélpapír. ami rám is vár. Ki tudja. hogy ember volt. akit Helena úgy akart megvédeni. Ember.. Julien. és egyenként megnézegettem ezeket a minden bizonnyal több száz éves írásokat. A másik íráskép nem volt szép. akinek szemlátomást nem ismerte a titkát. egész biztos.

elkínzott. hová lettél. hiszen ha nem tudod. értetlen pillantásod abban az utolsó percben… a Te lényeddel szállt el belőlem is a legfontosabb dolog. ha őrzöm a titkot. . nélküled… Az idők végezetéig gyászolni fogom az emberi életed… Julien…drága Julien… Nekem kellett volna meghalnom a szerelmünkért…” Képtelen voltam tovább olvasni Helena elkeseredett sorait.„Eltűnt belőlem minden érzés. Nem mondja el. és szomorkásan mosolygott. Most azt érzem. hogyan élsz a másik világban. és azért eltakarva könnyáztatta arcom. Legalábbis azt hittem. a könnyeim pedig már az egyébként is szutykos. Julien! Mégis. Egyszer csak kellemes meleget éreztem a hátamon. s akit én annyira tisztelek. eltűnt a lelkem. Magas Lélek? Hüppögve bólintottam. Astrid büntet. Lea állt ott. Eltakarta a szemem elől új életed.. Julien! Nem ezt érdemeltük. aztán bölcs kis segítőmre pillantottam. régi papírra hullottak. talán nem talál rád…Tévedtem. Neki sem. A rettegő. és elvettem az Angyal felém nyújtott zsebkendőjét. Engedelmesen kifújtam az orrom. aki teremtett engem. mik vagyunk mi igazából. ami nekem őrületes szenvedés. A vállaimat rázta a zokogás. és a tested erőtlenül hullott a porba… hiába láttam. hogy jó helyre kerül a lelked! Nem volt joga elvenni Tőled az életet senkinek. a hátam mögé lestem. hiába tudtam. Leülhetek. Amikor megérintett Téged. a legnagyobb büntetés számomra az. jól teszem. hogy ebben a dimenzióban kellett maradnom. Védtelek. Nem ezt érdemelted.

Nesztelen mozgása mindig elkápráztatott. a Földön élnek boldog emberek. ahol a mamád… Miért volt muszáj elválasztani Helena-tól? Mert az ilyen szerelem nem természetes jelenség a világban. miközben puhán leült mellém.Levelek… . – Átvezette őt a túlvilágra. én egy elefánt voltam hozzá képest. és kevésbé boldogok. a boldog dimenzió tényleg létezik. az már nem titok többé. hogy mindez igaz… Astrid megölte Julien-t? Pontosítok – húzta fel kissé csinos. Sajnos.nagyot sóhajtott. Mi… mi történt Julien-nel? – kérdeztem óvatosan. Jane. elburjánzana az öngyilkosság… Mondd. mi köze ennek a fényember-ember szerelemhez? Kedves Magas Lélek. – Akárhogy is nevezzük! Úrnőnk döntéseit sosem bírálhatjuk felül – mondta elgondolkozva Lea. Jane – felelte. vagy ami még rosszabb. – Ha az ilyesmi normálissá válna… felborulna az egyensúly. ott. De ez attól még gyilkosság! – érveltem megbotránkozva. Úrnőtök normális egyáltalán? – kiáltottam föl hisztérikusan. íves szemöldökét Lea. hogy a Mennyország. Az Őrangyalodtól sosem kell bocsánatot kérned. és egy idő után kitörne a pánik. – Bocsánat. de persze azonnal elszégyelltem magam. tömegesen át akarnának vándorolni . – Valószínűleg a boldog dimenzióban él valahol. A kevésbé boldogok. Amit túl sokan tudnak. Őszinte türkiztekintete az enyémbe fúródott. nem látom – ráncolta a homlokát Lea. – A Fénylány gyásza… Olyan hihetetlen. ha tudomást szereznének arról.

Egyre többen halnának meg balesetekben. még jobban elharapódzna a bűnözés…és előbb utóbb… kihalna az emberiség. hová kerülnek az öngyilkosok? Kivétel nélkül a Sötétekhez… érted már. Látom.oda. Egy nagyon fontos dolog: a boldog dimenzió kapuján csakis az léphet át. aki a földi életében sosem adta fel. de azért összeszedetten kérdezősködtem tovább. Kezdem kapizsgálni… Lea. Mi lett Helena-val? Amikor találkoztam vele. amit gondolok. Jane. hogy Helena nem mai csirke. Szórnák a Földön a negatív energiájukat. – És egyre több katasztrófa történne a világban. A nincstelenek és a betegek részéről. tökéletesen értjük egymást. Aki soha. érthető is. majd felé lestem a szempilláim alól. Hamar? Ez az eset épp ezer éve történt. vonakodva vallottam be Lea-nak. Ezek szerint nagy sületlenségek nem hagyták el a számat. Hiszen ki ne szeretne egy olyan világban élni. Elpusztítaná önmagát – magam elé meredve. Ilyen hamar elfelejtette Julien-t? Lea keserűen felnevetett. alabástrom-sima arcát még mindig nagyon nehéz volt egy ilyen élettartamhoz társítanom. Jane… Ó… . Magas Lélek. jól van. úgy tűnt. ahol minden álma teljesül? Te láttad édesanyádat odaát… A mama említésétől még mindig sajgott a szívem. nem? Épp ez az. . akik már nem találnak semmi örömöt az életben.ezen egészen elképedtem. és ott van neki Jonathan. Őrangyalom tiszta tekintetében most büszkeség csillogott. Jane. mi történne akkor? Egyre többen lennének – feleltem gépiesen. de fiatal. egyetlen pillanatra sem felejtett el. Tudtam. természeti csapásokban. küzdeni.

Jane Andrews. Ja.Helena emberi lélek számára felfoghatatlanul sokáig gyászolta Julien-t. Nagyot sóhajtottam. ő mindig azt teszi. egyél egy kicsit. tőlem aztán szénné éghetett volna! Töröld le a könnyeket. mint amennyit az orromra köt. mint egy kis kísértet. Hú… el is felejtettem – szóltam vissza szipogva. Jane! – mondta kissé aggodalmas hangon Lea. – Mindig is vékony voltál. nincs veled dolga. Úgy vélem. és menj.Lea homályos válasza bosszantó lett volna. Ennek örülj! Engem is meg akar ölni? – kérdeztem minden kertelés nélkül. hogy könnyítsen a lelkiis meretén… Jane. Julien Astrid egyetlen érintésétől holtan rogyott össze… Nem. ami a világmindenséget szolgálja. valószínűleg azért. majd gyors mozdulattal lezártam a tetejét – mintha bizony képes lettem volna a fájdalmam. miközben Helena ősrégi levelét visszatettem a kis ládába. Úrnőnk azért ajándékozta neki Jonathant. de az utóbbi időben már olyan vagy. Szerintem nem véletlen. Gondolkozik rólad… . – Köszi. Tisztelnünk kell őt. mert megsajnálta. Mindehhez végtelen erőre van szüksége. a kétségbeesettségem. a rettegésem is bereteszelni. ha azért nem gondolok rá kebelbarátnőmként? Egyelőre úgy látszik. hogy kivetted. Ki fog hűlni a pizzád! – hallottam az ajtó felől Romeo kellemes hangját. hogy egy szemernyivel sem tud többet annál. hogy később már párban is teremtett Fényembereket. ezt a Dzsint te képtelen vagy visszatuszkolni a palackba. ha nem vagyok biztos abban. . A Sors a Teremtő jobb keze. De ugye nem baj.

és ültem le a hatalmas sajtos pizzám mellé. A gyomrom minden zaklatottságom ellenére is nagyot korgott. de hiába. a gondolataim visszakanyarodtak Helena-hoz. Ha nem is . a jelentéktelen és szürke new yorki lány miatt. ami már úgyis ott volt. hogy be kell hódolnia egy magasztosabb létforma előtt. amiket képtelen vagyok megérteni. Talán Julien is ugyanezt érezhette Helena-val kapcsolatban. Mennyit szenvedhetett Astrid döntése miatt! Látta meghalni a szerelmét. Szófogadó kislányként masíroztam ki a konyhába. az Angyalok nem igényeltek táplálékot. mint az. miért nem mondta el nekem? Hamarabb tudtam a választ ezekre a kérdésekre. Bármelyik dimenzióba is helyezte őt Astrid. egy biztos: Julien lelkén örök lenyomatot hagyott az. Végtére is. Chris nem akart halálra ijeszteni. akivel mélyen együtt éreztem. Nem akart még nagyobb terhet a vállamra rakni annál. Épp olyan emészthetetlenek. halála előtti pillanatban megértett mindent. pedig szánalmas dolog volt egyedül enni. miközben megpróbáltam eltűntetni az arcomról a sírás nyomait. megbolondulok. Éhes voltam. Ennek tudatában pedig már csöppet sem csodálkoztam azon. pontosan olyan. hogy az emberi életében elveszítette a szerelmét. hogy a világűr végtelen. van más választásom? Ha túl sokat gondolkozom ezeken a dolgokon. Vajon Chris tud erről az egészről? S ha igen. mint én. hogy nem szívlel engem. Csak őt ne bántsák éppen énmiattam. Pedig én már nem félek a haláltól. és felfogta. Az univerzum energiájából éltek. Lea és Romeo persze nem csatlakoztak hozzám. mint hogy én életben maradjak. Ez is azok közé a tények közé tartozott. Miközben a pizzát rágcsáltam. de azért elfogadom. Lea-nak igaza volt. Talán abban az utolsó. mint ahogyan feltettem volna őket magamnak. aki egy esendő ember volt. Az ő létezése sokkal fontosabb annál. Csak Chris-ért remeg a lelkem.Az izgalomtól mindig elfelejtek enni – szabadkoztam.

Egyszeriben forogni kezdett a gyomrom. mikor jön vissza Chris? – kérdeztem tettetett lazasággal. A maradékot a szemetesbe öntöttem. Nem küldött nektek semmiféle kódolt üzenetet? – kérdeztem gyanakodva. hogy hiányzik neki. hogy élné túl a csapást. Undorodva toltam el magam elől a tányért. valahol a világ egy túlsó szögletében. A pulzusom azonnal megemelkedett az idegességtől. Láttam az arcán. csak a második szelet pizzáig jutottam. mindig kapcsolatba tudtatok vele lépni a kedvemért… .mondtam gyorsan. kicsim. – Emlékszel. mint ahogy beszélni szoktam. Nem. amit Chris elvesztése okozna. – Mi arra gyanakszunk.tudatos szinten. Visszasomfordáltam a nappaliba. ezért nem üzen. Az én lelkem. Nem tudtam többet enni. Tudtok valamit arról. jóval hangosabban. hányszor. És nincs ebben semmi furcsa? Legutóbb. A figyelme most arra összpontosul. de hányszor bosszankodtam. amiért szerinte nem eszem eleget. hogy én itt jóízűen falatozom. . felesleges megjátszanom magam az Angyalok előtt. amikor elment pár napra. Nem vágytam Lea dorgálására. nem tudom. Noha tudtam. miközben Chris talán épp miattam viszi vásárra a bőrét. egész biztos. amiért annyit aggódik teljesen feleslegesen? Lea kissé megütközve pillantott Romeo-ra. hogy az Úrnő elhalmozta őt munkával. Jane – felelte Romeo helyett Lea. egészen elvette az étvágyam. Nem kell rögtön rémtörténeteket gyártanod magadban! – tört ki Romeo. A gondolat. hogy a társa viselkedése nem igazán tetszik neki. Érzik ők jól. majd Lea felé pillantott. hogy görcsben van a gyomrom… Dolgozik – vágta rá a kérdésemre talán egy kicsit túl gyorsan Romeo. de Helena.

ez nem jelent mást. majd bevallotta azt. Ha kell. és úgy tűnt.ismételtem. homályosan fogtam fel a hangot. mondd meg. ahol a készülékem valahol a bőröndöm alján sipákolt szakadatlanul. Nincs jogunk hozzá. nekünk őszintén kell válaszolnunk. már sohasem fogja abbahagyni. Nincs olyan dolog. Jane – felelt Lea. most azonnal kimegyek a partra. majd úrrá lett rajtam a szédülés. Hát. és csak nagy sokára. amitől jobban félnék. akkor ugye nem titkolnátok el előlem. csörgött. Az Szárnyasok nem szóltak többet. Közben egyre csak az zakatolt a fejemben. ez minden. hogy jól vagy… Most azonban egy napja nem jelentkezett. pusztán a lelki békém érdekében? – kockáztattam meg a kérdést. hogy Chrisnek valami baja essen. Lea és Romeo aggodalmas arccal bámultak utánam. A sötét gondolatok beborították elmém valamennyi zugát. amitől a legjobban rettegtem. hogy Christopher elvágta a kapcsolatot. Reméljük.Ha volna valami. mi pedig visszaigazoltuk. Remek… . óránként többször is jelet küldött nekünk. Ha neked kérdéseid vannak. Más sem hiányzik. amint kissé szédelegve elindultam a gardróbszoba felé. Mi a baj. csak neki ne essen baja. csak az. amiről tudnom kellene. ami a ház túlsó részéből érkezett. más alkalmakkor. – A Fényember. és felzabáltatom magam a Sötétekkel. Először nem akartam megmozdulni. de a telefonom csak csörgött. mintha csak Romeo tehetne arról. csak várakozva meredtek rám. amikor nem volt melletted. csak annyit. mi a baj! Még nem tudjuk – felelte az Angyal kissé zaklatottan. hogy nagyon elfoglalt… . ez remek! – szakadt ki belőlem a kétségbe esett. haragos kiáltás. és lerogytam az egyik fotelba. hogy ami .mondta óvatosan Lea. Különösnek tartjuk. – Egy Angyal sosem hazudhat. Romeo? Nagyon kérlek.

Elvégre. Mire a nagy útitáskámhoz értem. Prissy neve agresszív neonszínben világított a kijelzőn. Elvégre hozzá indult. Könnyen előfordulhat. Neki tudnia kell. a telefonom elhallgatott. és aggódni kezdtek. merre lehet Chris. Hiszen. és mi lehetett ennyire fontos? És miért nem vettem észre. Bár az is meglehet. mert azonnal felkaptam. Nem sokáig. a készülékem ismét csörögni kezdett. én aztán tudtam. ha most úgy dönt. Kinek.Helena-val és Julien-nel történt. Úrrá lett rajtam a lelkifurdalás. amiért nem jeleztem vissza. és eldöntöttem. az úton akár el is téríthette őt valami az eredeti céljától. micsoda gyomorszorító érzés aggódni valakiért. Prissy! . De mi van. és a hangposta üzenetek kis ikonjai. mégis előveszem. aki talán már sosem lesz a munkaadóm. hogy nagyon sokat kószáltam odakinn az elmúlt napokban. hogy csak hallani akarták a hangomat. hogy egyedül Electra-tól köszöntem el. és megpróbálom felhívni Helena-t. Hirtelen eszembe jutott. úgy döntöttem. A mobilom kijelzőjén vadul villogtak a nem fogadott hívások. és a hálószobám is milyen messze van a gardróbtól! Teljesen logikátlanul felépített ház ez. ha valaki. ki tudja. akit szeretünk. búcsú nélkül kellett otthagynom a barátaimat. Creevy kilencszer hívott. Persze. a Fényember életét veszi el? Már a gondolatra is átjárt a lelkem mélyéig hatoló fájdalom. Blaire bácsikám volt a ranglétra alján három próbálkozással. hogy ilyen sokszor kerestek? Aztán eszembe jutott. és a Szárnyasok miért nem képesek elérni őt. hogy egyszerűen nem hallottam meg a telefoncsörgést. az velünk is könnyedén megeshet. Ám ha már ott voltam. Mielőtt azonban bepötyöghettem volna Creevy számát. Még idegesebb lettem. amivel szórakoztattam magam… Száz szónak is egy a vége. szépen sorban visszahívom őket. És az a sok alternatív rock. Szia. Prissy épp hússzor keresett.

a vonal végén sírós. és egy másodperc egy órának tűnt. lassabban! Egy árva kukkot sem értek abból. hogy a fia elindult hozzád… Azóta sem látta. elgyötört hang. és a rendőrségen is jelentette a dolgot. Itt vagyok – szipogta. Nem nagyon tetszett nekem. élsz! Kérlek. – Sok most itt az elintézi valóm… Jane! . mert taknyom-nyálam egybefolyik. Ráadásul itt áll öt ember. nyugodj meg! Persze.folytatta sírós hangon. nagyon kérlek. Prissy. Szedd össze magad! Oké. Mesélj el mindent! Szóval. Szent ég… . Prissy…? Hol vagy. hogy hírt kapjanak rólad… Öt ember? Jó. megpróbálom… . akik várják.Hála az égnek. Hagyatéki ügyek – hazudtam csípőből. akár egy jeges kéz érintése. csak annyit tudott. Várok – mondtam türelmetlenül. hogy élek… Jézusom. Napok óta nem ment haza. Mi a baj. – Csak tartsd egy pillanatig.szóltam közbe elborzadva. amint Prissy szeme elkerekedik. Szegényke. A mamája végül beszólt a suliba. – A lépcsőházunkban láttam utoljára. néhány napja. és éreztem. vagy elraboltak mindkettőtöket… Már szóltunk a rendőrségen is! Állj. mire Prissy végre ismét a füléhez emelte a telefonját. mielőtt elindultam volna Európába. hogy Matt Shelton eltűnt. hála az égnek! Jane… . Mit keresel te Európában? – szinte láttam magam előtt. ha tudnád! Itt már mindenki azt hitte. meghaltatok. az a helyzet. amit beszélsz. Ezek szerint nincs veled? Nincs – mondtam vontatottan. Jane? Jól vagy? Hála az égnek. kellemetlenül száguld végig a gerincemen. amint a pánik. A veszélyérzékelő receptoraim azonnali működésbe léptek.

hogy ön nem tűnt el Matthew Shelton-nal együtt. színtelen tucathang érkezett a vonal végéről. – Megpróbálhatjuk.mondtam kissé zavartan. uram. itt John Wicket! – fakó. ha módomban állna elhagyni Írországot. Mikorra tud hazatérni? Három nap elegendő? Nem. Örömmel hallom. A vallomását én magam szeretném felvenni az irodámban. vagy a nyomozó nála. belátható időn belül nem tudok hazarepülni. – Nagyon jó barátom. Rendben… . az elsők között tanúskodnék… . hacsak nincs valami köze az eltűnéséhez? Matt sosem volt a szeretőm! – csattantam fel ingerülten. Attól tartok. Valóban. és a barátaik szerint önök ketten igen közel álltak egymáshoz… Mire akar kilyukadni? Mi oka volna megtagadni a vallomástételt a szeretője ügyében. Haló. Matt eltűnésének ügyében nyomoz… Persze – feleltem tompán. De… bocsásson meg. Wicket – et? Rendőr. Szükségem volna a részletes vallomására. Miss Andrews. ha nem leszek túl összeszedett. Üdvözlöm.Igen. Holnap be tudna jönni? Ha jól tudom. Lesz ideje összeszedni magát. Csak most tudtam meg. Már csak azért sem avathattam be őt az új életem részleteibe. Miss Andrews. de most Európában vagyok – hadartam. Töprengésemet Wicket nyomozó hangja szakította félbe. Szegénykém. hogy Matt eltűnt. kisasszony. ön is Manhattan-ben lakik. Odaadhatom neked Mr. és nagyon megrázott. Ezek szerint vagy Prissy van a rendőrségen. A kifejezés ellen berzenkedett minden porcikám. ez egy igen különös ügy! Ráadásul maga volt az. Mindig is rosszul viselte a stresszes helyzeteket. és higgye el. aki utoljára látta Matthew Shelton-t.

hogy ilyen durva lesz veled… . tagoltan. hogy felrobbantanák a gépet. A mamának egyszer. Nem értesz te semmit.Megpróbálok hazamenni – mondtam lassan. Wicket nyomozó nem lopta be magát a szívembe. mire jutott – az ipse rögvest kellemesebb hangnemre váltott.. rövid ideig volt egy rendőr barátja. utálkozó grimaszra futotta. Bugyuta. jelentkezem. Chris-sel elveszítettem a kapcsolatot. – Amint valami biztosat tudok az érkezésemről. Priss. és elmondhatja. hogy pár napra visszamehessek New York-ba! – Remélem. . Creevy Lorenzo és Blaire bácsi is Matt miatt hívtak engem? .Ha ezt kívánja! További szép napot. Jane! Szerintem egyikünk sem akar kellemetlenségeket. de csak egy elkeseredett.Semmi baj – nyugtatgattam. de megpróbálom elintézni. Miss Andrews! Holnap telefonálok. noha én sem voltam valami harmonikus hangulatban. Miss Andrews! – próbáltam én is valami köszönésfélét kipréselni magamból.Nem garantálom.csendült fel ismét Prissy zaklatott hangja.Remek döntés. anélkül. A pasas kétségtelenül értette a szakmáját. Ő említette. . hogy a zsarukat pszichológusok készítik fel arra. oda is érek.Jöjjön haza szépen. hogy sikerülni fog. . A nyomozónak tagadhatatlanul sikerült sarokba szorítania. hogy visszaadja nekem Prissyt? – kérdeztem reménykedve. Matt eltűnt… Mi jöhet még? . . hogyan kell beszélni az emberekkel. mondd.Mit fogsz tenni? . amin utazom.Megtenné. . Jane! Elképzelésem sem volt. hatalmaskodó fráter.Ez esetben kérethetem a kiadatását – vágott közbe undokul a rendőr. majd egy fokkal szelídebb hangon hozzátette: .. .Ne haragudj.

hogy te vagy az egyetlen barátnőm… mondtam végül kissé zavartan. amire Chris kért engem. Hogy minden körülmények között a brit szigeten maradok. és ez által legbiztonságosabb részén éltem. . tényleg joggal hihetik. hogy túléljek egy hosszú repülőutat. kezdesz megnyugodni. Régi.. hogy van valami közöm Matthew felszívódásához. Késő este volt. Tudod. amit megígértem neki. úgyhogy. ha a szigeten maradok. hová tűnhetett? A visszautasításom nem boríthatta ki annyira. A történtekre egyszerűen nem találtam magyarázatot. drága barátnőm. mielőtt kattant volna a készülék.Látom. méghozzá lehetőleg közel a Szent Sziklákhoz. Matt eltűnt. hogy világgá menjen! Matt-et. normális életem megmaradt darabjai visítva követelték. biztosan nagyon elérzékenyülök Prissy szavaitól.Ne haragudj! Féltettelek. hogy azonnal húzzak vissza Amerikába. Ugyanez nem mondható el rólam. a füleden ültél az elmúlt napokban? – tört felszínre Prissy vérig sértett énje. ez azonban pontosan az ellenkezője volt annak. amikor elindult lefelé a lépcsőházunkban… Talán megtámadták? Kizártnak tartottam. Ha nem vagyok olyan zaklatott. Ő biztosan tudná. Álmomban sem gondoltam. és elkezdem szervezni az életem. Szent ég.Creevy biztosan. mi legyen a következő lépés. Azonban. Különben meg. Jó volna most beszélni Chris-sel. ha nem bánod. mit csináltál. Ha hívlak. vedd fel a telefont! – kiáltotta bele a kagylóba rezignáltan. Chris eltűnt. Manhattan egyik legforgalmasabb. ha nem teszek eleget a hatóság kérésének. Különben is. . Jó volna most hozzásimulni és ki- . most leteszlek. Eszembe jutottak a lángnyelvek az óceán tarajos hullámain… Létezhetetlen. az egyetem szívtipróját nem abból a fából faragták. – Most el kell köszönnöm. nem tudom. hogy ilyen fontos vagy nekem… Erre a hirtelen vallomásra nem tudtam mit mondani.

Remegő kezekkel pötyögtem a telefonomba Helena számát. A kabátomért nyúltam.. Tudtam. mielőtt határoznék a továbbiakról.. . majd kivettem a zsebéből egy összegyűrt kis papírcetlit. Hiába sóvárgott a lelkem a szerelmem után. Nem halogathattam tovább a dolgot. úgy.zárni a valóságot. csak egy dolgot tehetek. mint két napja a parton. Tekintetükben az én rémületem tükröződött. Lea és Romeo az ajtóból figyeltek. ezeket a kevésbé gyakorlatias gondolatokat most el kellett engednem. Eljött az idő.

egyszer csak arra eszméltem. nekem nem említette. Aztán. hogy régebben ő is mennyire félt a repüléstől. és minden apró neszre összerezzentem. ami a repülési magasságot mutatta. Helena válaszadás előtti nagy sóhaja biztosított engem arról. Ezek szerint nem érkezett meg? – kérdeztem már-már hisztérikusan. Az egyik ilyen alkalommal leöntöttem narancslével a mellettem ülő vigonya. ez a gesztus az én olvasatomban ismerkedési forma. Igaz. valami olyasmiről. Minden idegszálam és agysejtem a körülményekre koncentrált. és legalább száz különféle változatban képzeltem el a saját halálomat. mára sikerült leküzdenie a dolgot. mire a szerkezet kerekei végre megérintették az anyaföldet.Helena hangja feszült volt. szemüveges fiatal srácot.18. . töprengő. hogy erre tart… . Ezt követően órákon át beszélt hozzám. aki úgy érezhette. fejezet A TESTŐRSÉG A repülőgép viszonylag puhán landolt velem az Államokban. mint hogy visszatérjek New Yorkba. Helena kemény szavai nem adtak nekem más alternatívát. A szemeim mindvégig arra a monitorra meredtek. mégis. A kölyök nincs veled? Érdekes. hogy már a baseballról dumál. Nem igazán figyeltem rá. hogy nem csak én érzem magam szánalmasnak – az is vagyok. én az esélytelenek nyugalmával szálltam föl Írországban.

mire gondolok – óvatosan fogalmaztam. mert nem tudtam. az én életem is a tét! Tudtam. hogy az utolsó mondatom Helena elevenébe talált. amitől csak még idegesebb lettem. Hiába. ha érted. Ha ettől nem asszociál Julien-re. amit az én jelenlétemben előszeretettel viselt. Megígérem. a félelem és az aggodalom mindig előtérbe helyezi az ember rosszabbik énjét… Gyere vissza New Yorkba! – szűrte a fogai között. Mégis szégyenkeztem.Helena hangjából őszinte elképedés csendült. Helena. Nyomós oka volt rá. mennyit árulhatok el telefonon. tudom. Fel nem foghatom. – Jobb. És ha… nem élem túl az utat? . amit teszek. Éreztem.Talán dolgozik. de nagyon kérlek. A magunkfajta nem fecsérelheti az idejét – a nő lelke megint visszabújt a hideg köntösbe. emberek tényleg nem… . Ó… . miért indult el hozzám Chris! Nem kellett volna magadra hagynia téged. Meg fogtok látogatni. amiért csaknem úgy viselkedtem Helena-val. ha itt vagy a közelünkben. nagyon kérlek! Érzem. amikor hazaérek? Csak ha lesz mit mondanunk. hogy terhes vagyok neked az első perctől kezdve. emberek nem szoktak csak úgy eltűnni a levegőben! Nem.felelte homályosan Helena. akkor semmitől. mint velem a rendőr. rendben? Ő is megígérte. mi történik itt. ne zárd el tőlem a Chris-sel kapcsolatos információkat…! Próbáld csak beleképzelni magad a helyzetembe! Jogom van tudni. amint odaér hozzád… És erre mi történik? Könyörgöm. hogy mennyire nem szeretsz engem. – Ezt majd személyesen megbeszéljük. de nem válogathattam az eszközök között. hogy aljas dolog. hogy utánanézek. hogy jelentkezik. Nos… valaki manipulálni próbálta a gondolataim.

amint elérhető közelségbe kerültem. Csaknem felborított. Lehet. semmiképp ne forduljon Helena Diamond-hoz. mert egy szóval sem mondta a telefonba. Jake. Chris is megmondta. nem? De igen. hiszen még csak nem is ismer. hogy ő mekkorát csalódott a fényember-ember szerelemben. bár ne így lenne.a mellettem ülő beszédes kamasz . mielőtt besoroltam volna a gépről lefelé áramló embertömegbe. miért. Létezik.élénken érdeklődött. hogy az eltűnt barátod fontosabb. Kicsit megmozgattam elgémberedett tagjaimat. vagy valaminek. csak a helyzetre. ezt nem hiszem el. hogy nem konyítok az internethez. Még jönnie kell egy atombombának. Nukleáris fegyver helyett azonban csak Priscilla ölelése volt az. . . Nem rám haragszik. Ott nem lehet bajod. amikor a gép landolt velem New York-ban. ki tudja.Maradhatsz Viamor-ban is. Nagyon meglepődtem. Csakhogy tudtam. Nem velem van baja. ami lecsapott rám. hogy ideértem? Nem. hogy ki akar jönni elém a reptérre. rajta vagyok-e a Facebook-on. Mekkora hazugság! Mindegy. és minduntalan emlékeztetni önmagam arra. Chris-re. Megkéri a kezem.de a probléma ennél jóval összetettebb . Próbáltam nem haragudni rá a bárdolatlanságáért. hogy beijedt? A hétköznapi Jane Andrews kétségtelenül így definiálta volna a helyzetet. vagy a testi épséged. Ha az ember lelki segítségre vágyik. Több mint három napja nem volt se híre. Szinte lebegve. most nem számíthattam. Akkor neked kell eldöntened. Nem láttam értelmét a további kapcsolattartásnak. aztán lelép. Mindenesetre jól esett a törődése. se hamva – ez a tendencia egyáltalán nem tetszett. mire közöltem vele. álmélkodó arccal léptem be a terminál épületébe. Az Államok béli idő szerint reggel kilenc volt. Megyek New Yorkba – szívtam föl magam. Te tudod.

ahol a bőröndöket osztogatták. mintha csak olvasott volna a gondolataimban. Chris eltűnése akár azt is jelentheti. és ezen én a másodperc törtrésze alatt felhúztam magam. ahol még fontosak a ruhák. Hiába. és csak reméltem. hogy jól beolvassak neki. és nem kell Helena bombanő jelmezeiben parádéznom. te belesápadtál a viszontlátás örömébe! – nevette el magát Prissy az ábrázatomat látva. mikor tud hazajönni… Nahát! Ez hihetetlen! Miután meghalt a mamád. miközben átsétáltunk oda. – Sosem hittem volna. hogy soha többé nem látom. hogy egyszer végre belátod. és nem bankár.volt. mint a szerelmünk lelkivilága! Chris-t kritika érte. Chris nem kereskedő. – Még bizonytalan. hogy nem sikerült túl sejtelmesre. a befizetetlen számlák és a diéta. olyan vagy! Csak nincs valami baj Christopher-rel? Üzleti úton van megint – mondtam homályosan. Prissy. jól bevált cuccaimat. – Isten hozott itthon! Bár jobb hírek miatt kellett volna hazarohannom… . Hogy elmondjam.. ez az elefántcsontszín jól kiemeli a hajad színét. nem autószerelő. megjegyezte: Vásárolni voltál? Valahogy úgy – feleltem kis mosollyal. Prissy nagyon is mindennapi kérdései kicsit viszszarángattak a mások számára normális valóságba. Indulatosan fordultam szembe Prissy-vel. a filmek.! . Remekül állnak – csiripelte. Ám ahogy a szemedbe nézek… mint valami szerelmi bánatban sínylődő filmsztár. Volt valami jó is a hazatérésben: végre visszakapom a saját. Ebbe a lehetőségbe bele sem mertem gondolni… Jane Andrews. akkor is elment.sóhajtottam fásultan. Azért szerintem a munka nem olyan fontos.

hogy a paprikás hangulatomat nem érdemes még csípősebbé tennie. bárgyú mosoly. ahol végül baldachinos ágyban háltátok el bimbódzó kapcsolatotokat! Nevetni kezdtem. hogy tudathassam a barátnőmmel: a szerelmem. hiányzott nekem a fizikai jelenlétük. . amire gondolok? Sanszos. Ezt nem hiszem el! De hol? Hogyan? Azonnal valld be. hol nem. amikor.Kétségbeesetten vágytam arra. nos. Mióta csak felszállt a gépem Írországban. és a szemem előtt vált köddé csodaszép arcuk. Most mondjam? Ne mondjam? Ezt. azért azt hiszem. – De most nem lehet itt. vagy valaki eszembe juttatta a Chris-sel töltött pillanatokat. a látszat ellenére nem egy csélcsap pasas. Ha pedig tudni szeretnéd. A bimbódzásról nekem első blikkre a Dunluce partvidék jeges szele jutott eszembe. hiszen pontosan tudtam. Igen – sóhajtottam ünnepélyesen. mint mindig. hát… jól érezted magad? Nem tehettem róla. kissé indulatosan. na. amikor valami. akire hol lehet számítani. de azt hiszem. azért még nem kell elnyelned keresztbe – mondta kisvártatva békítőleg Priscilla. Hirtelen kirohanásomat leginkább Lea és Romeo előtt szégyelltem. Prissy arcán azonnali kíváncsiság tükröződött. elmondhatom. Az történt. így inkább hallgattam a dologról. de kiült az arcomra a szokásos. Igenis fontos neki a lelkivilágom – mondtam. Jól van. mit eredményezne az igazság. Európában majdnem végig velem volt. hogy valójában egy romantikus utazásra vitt. hogy számomra most láthatatlan tekintetük milyen szomorú. érezhette. Csakhogy nem tudtam. Ez nem kimondottan Fényember ügy. – Legalább volt olyan része az utadnak.

de a pillantásában volt valami furcsa zavarodottság. aki szemmel láthatóan mocskos részletekre éhezett? Persze. De miután Matt és te eltüntetek. az annyira csak a kettőnké volt. De ami most történt.Nem egészen… Tudod. Miért? Nem tudtam. Hogy is mondhattam volna el mindezt Prissy-nek. Chris-sel a szeretkezés számomra egészen új értelmet kapott. – Ott vár minket Creevy! Igazad van. De mégis. miközben elértük a terminál bejáratát. Köztük őt is. A rendőrségen találkoztunk… Jaj. – Te áruló! Mit keres itt Creevy? Hát… Velem jött – vont vállat. Priss… . hogy kibeszéltük egy-egy kapcsolatunk hálószoba titkait. a tengerparton. mögötte ülve még jobb lesz! – kétségbeesetten grimaszoltam Priscilla-ra. hogy mindezt egy taxisofőr mögött ülve fogom előadni neked? Ne parázz már. egyik este… elveszítettük a fejünket – kissé zavarba jöttem. hogy örökösödési ügyek miatt mentem. valahogy minden más hímnemű terhesnek tűnt. hogy ilyen jóban vagytok… Hát… nem is voltunk. mert egyre közelebb értünk Creevy kocsijához. csak nem gondolod. említettem. korábban előfordult már. Ugyan. ami köztünk történt. – Még lógok neki egy mozival… Mióta Chris velem volt. Prissy. És? Folytasd már! – követelte Prissy. nem lesz szükség semmiféle taxisofőrre! – nevetett fel. hogy akar tőlem valamit. ahol a szokásos sárga taxik sorakoztak. . ami rögtön szemet szúr az olyan éles megfigyelőnek. aki valaha is éreztette velem. amilyen én vagyok.nyafogtam halkan. Olyan nehéz volt megfelelő szavakat találni mindarra. majd mutatóujját a parkoló túloldala felé emelte. minden fellelhető ismerősötöket kikérdezték.

amikor valaki megérintette a vállam. olykor eufórikus. hogy igényt tartana rá – Prissy tudálékos mosollyal nyitotta ki előttem Creevy járgányának ajtaját. Jonathan Chris barátja. A tulajdonos fülig érő vigyorral üdvözölt. Már épp be akartam ülni. Ó… bocsáss meg.Már nem hiszem. Ijedtségemben rekordidő alatt perdültem meg a tengelyem körül. ahol újabb faggatózásokkal kell majd szembesülnöm. Egy pillanat… Priscilla. hogy az autóban ülő két barátom meg ne hallja. mint egy szuperhős! Jók a reflexeid. A régi. hogy nem vagyok egyedül. mire céloz. ha bántódásod esne – suttogta halkan. de a megjelenésed… meg kell. Hú! Most olyan voltál. hogy hazavigyelek… . Én azonban soha többé nem tudnék Christopher szemébe nézni. Az igazat megvallva. Helena szerint nem kéne itt lennem. mondjam. Nagyon is. nyugodt napokat juttatta eszembe. amikor az életem még nem volt egyetlen. de azért látványosan megkopogtatta a karórája üveglapját. Hiába volt totálisan indifferens a helyzetemben. szerelmes ébredésekkel megszakítva. Pontosan tudtam. A rendőrségről nem illik elkésni. hogy a kérdéseikkel hadakozva eljuthassak a rendőrőrsre. én is azért jöttem. örültem annak. Várjatok meg. Jane. és nagy szemeket meresztgetett Jonathan-ra. a megbízható mosolyú Jonathan-ra. Csak ekkor vette észre. hogy nem ütöttél le azonnal! Elképedve. hogy viszontlátom őket. Kösz. én pedig viszszamosolyogtam rá. szállj már be! – kiáltott Prissy hátrapillantva. meglepett. zavartan meredtem Chris kollégájára. kérlek! Prissy beleegyezően bólintott. összefüggő rémálom.

Az ő szemében nyoma sem volt a harag szikráinak. Hogy ezt már hányszor hallottam! – keltem ki magamból ismét. Fontosabb a jó híred az életednél? – kérdezte nyomatékosan. Jó. . mint ahogyan azt te gondolod. mint mindig. akkor most megpróbálom még egyszer: MI-ABAJ? – tagoltam. Helena nem örülne annak. Nem tehettem róla. Ha te az univerzum történéseit irányítanád. talán felfognád. Tudom. hogy ti mindannyian csak homályos utalásokra vagytok képesek! – bukott ki belőlem. Egy másodperc alatt rám tört a teljes kétségbeesés. vajon mindig. amit most elmondok neked. – Vagy Chris életénél? Levegő után kapkodtam. de nem jelenthet jót. dilinyós és megbízhatatlan vagyok. és a dolgok mögé látnál. Miről beszélsz? Teljesen elegem van abból. Igaz. Erre magamtól is rájöttem… Mi lesz most? Helena beszél Astrid-dal. hogy épp a te érdekedben tesszük! – felelte elnézően. Ha nem lennél ilyen mérges. de Helena és Astrid már nagyon a bögyömben voltak. – A múltkor szó nélkül léptem le Írországba. hogy Chris még mindig nem érkezett meg.De miért? Jonathan. Már így is azt hiszik. amikor életem értelmének biztonsága alatt remegett a léc. gyomorremegéssel és sápadtsággal fűszerezve. nem bánthatom meg őket! – intettem a szemeimmel a barátaim felé. a férfiakkal világéletemben jobban kijöttem. A dolgok nem olyan egyszerűek. minden szeletkéjére képes volnál odafigyelni? Máskülönben nem vállalnám be az állást – sziszegtem gonoszul.

Nem lelkesedtem a gondolatért. mintha mosoly suhant volna át az arcán. – Utána pedig hazamegyek. Így jó lesz? – az ál-lazaságom még engem is kiborított. Velük megyek. miközben beszálltam az autóba. Ha majd lángokat látok az út közepén. Szóval. Ők ketten… fontosak nekem. De azért rabszolga mégsem va- . Éljen. Gondolj Chris-re! Gondolj arra. amikor elkap a sírógörcs az aggodalmaskodás miatt.Jane. mintha nem volna egy normális életem. meddig fog ez menni? Jane.Olyan sérülékenyek vagytok. hogy a közeledbe mehessenek… Már azzal is épp eleget kockáztatok. mintha valami nagyon különöset. hogy a rendőrségig elengedlek a barátaiddal. A rendőrségre. amit igen látványosan produkálok. délután hazajön velem. hogy velem vagy! Jane. aki kikiáltott a kocsiból. Vagy már nincsen? Rendben – adta meg magát végül. Creevy-re visítok. majd egy pillanatra megszorította a kezem. utánatok megyek.csóválta a fejét. milyen nyugodt lenne. Megvárlak a kapitányság előtt. Jonathan megütközve bámult rám a parkolóból. Azért. Türelmetlenül fordultam Jon felé. Nem tehetek úgy. Amikor az ujjaink összeértek. Jon. – S mit gondolsz. ne nehezítsd meg a dolgom… Haza kell. ha tudná. Hm… . jössz már? – ezúttal Creevy volt az. hogy vigyelek. vagy elképesztőt mondtam volna. . egy percnyi esélyt sem adok a Sötéteknek. jólesett a tudat. Tanúvallomást kell tennem az eltűnt barátom miatt – mondtam határozottan. Miért csinálod ezt? – kérdeztem leverten. hogy Christopher rábízott engem a legjobb barátjára. hogy Astrid egyik teremtménye nézze a szenvedésemet. mert megígértem neki. Mégis. hogy: FÉK.

Én pedig a barátaimmal ültem egy autóban. akit szívből kedveltem. és mire kinyitom a szemem. így akiért itt aggódni kell. sőt. az élete utolsó pillanatáig. ha nem önzetlenül. ha a testének csak egy fikarcnyi esélye is lett volna a túlélésre. Brenda a legjobban. hogy ő erős. Persze. a rengeteg különös momentumot. valahol a világon volt egy nagy szerelmem. nagyon is el voltak foglalva: egymással. Nagyon hiányzott a mama. tervezetten cselekedett mindig. korábban mit is jelentettek az életemben az ő bölcs gondolatai. hogy Priss és Creevy nem vették még észre. mint valaha. örültem neki. Próbáltam ideiglenesen kiűzni a tudatomból a Christopher miatti rettegést. A tudatom egyik része figyelmesen hallgatta. ő tudatosan. hogy mostantól nem kell mindennap kétszer visszautasítanom Creevy Lorenzo-t. Nem bántam. aki tökéletesen meg tudja védeni magát. mennyire van kiborulva Matt eltűnése miatt. nem . amerre csak jártam. Ezért követ most is bennünket Jonathan fekete autója. Megkönnyebbülést jelentett. hogy legalább a rendőrőrsig a barátaimmal megyek. természetfeletti képességekkel bíró lény. mégis elhagyatottabbnak. Szóval.gyok! Ezért döntöttem úgy. Elhitetni magammal.  Creevy és Priscilla szemmel láthatóan összemelegedtek. és ki. mi történt a suliban az elmúlt néhány napban. valami románcféle alakul a barátaim között. Kettőt pislogok. ami az utamat övezte. Az agyam egy hátsó zuga azonban sorra végigpörgette az elmúlt hetek eseményeit. magányosabbnak éreztem magam. persze. így áll a helyzet. Beleborzongtam a felismerésbe: ha nem lett volna halálos beteg. Édes anyukám. az egyedül én vagyok. most tudtam csak meg igazán. Csodálkoztam.

A múltkor is egy ilyen ügy miatt álltunk apámmal vagy két órát a dugóban. Már én is láttam. nem vagy körözött bűnöző! – vonta össze a szemöldökét Creevy. Középen pedig… valami égett. impozáns fekete járgányok parkoltak. hogy lehet két égi lény ennyire emberi. amint kétségbeesetten csalapál felénk. . Közvetlenül mögülünk jött. mennyire szeretlek benneteket. A tekintetemmel elkaptam az első utcatáblát. Sosem gondoltam. Idegesen pillantottam hátra. Jon pedig jelentőségteljesen bólintott. Azt most nem lehet – mondtam határozottan. és mindenfelé kék fénnyel villogó. Amikor láttalak benneteket. amilyeneket a titkosszolgálatok használnak a filmekben. csak úgy keresztbe-kasul az úton.éppen miattam. mindig túlságosan zavarba voltam ahhoz. Olyanok. – Biztosan elnézik… Hol vagyunk? – néztem körül. – Nem késhetünk a kapitányságról! Ugyan. amikből fülsiketítő dudaszó zökkentett ki. drága jó Angyalkáim. Sejtelmem sincs. hogy így fog majd hiányozni a jelenlétetek. Jane. és azonnal megláttam Jon-t az autójában. Egész pontosan négysaroknyira voltunk a rendőrségtől. Á. Előttünk.Mi a franc az…? – hallottam meg Creevy hangját. hogy meghallják a gondolataimat. csak igazoltatás! – sóhajtott Priss. Hanem a pokolban – legalábbis ezt szűrtem le az én Lea-m szavaiból. A lelkemben azonnal megszólalt a figyelmeztető csengő. vette volna be azokat a nyugtatókat a végzetes éjszakán. mire gyorsan visszafordultam. akkor most nem a mennyben lenne. hogy elmondhassam. Rémülten hátra pillantottam. Bíztam benne. úgy tíz méterre rengeteg kocsi állt. A gondolataimat. . – Talán megszökött valami fegyenc a bíróságról. amilyenek ti vagytok.

anélkül. . miközben szinte magam előtt láttam barátaim elképedt arcát. Nolessel jéghideg szeme jutott az eszembe. hogy a reakciójukra vártam volna.  A kihallgatás horror volt. Az életemért futottam.persze. Éreztem. és egy rosszul irányzott lépésnél éreztem. mint valami eszelős. Nyugodj meg! Pár percnyi késés nem a világ! – csitítgatott Prissy. Kezdve onnan. de sokért nem adtam volna. Sírva futottam Manhattan délelőtti forgatagában. hogy ne kelljen ismét belenéznem. Jane. Úgy látszik. Magam is meglepődtem a saját. amint a szemeimbe könnyek gyűlnek. Megálltam. Adrenalin-sokk. . Oké. ha csak ez volna a tét! Akad pár tippem arra. Drága barátnőm. annyi a cipőm sarkának. Csak néhány utcányira.úgy húsz perc alatt elérhetném a kapitányság épületét. ha a közelemben vannak. csak egyetlen pillanatra. Több mint egy hete láttam utoljára. hogy Wicket nyomozót félórán át kellett győzködnöm arról. akkor én itt kiszállok – közöltem. a keresztutcákon. Immár zavartalanul rohantam tovább. kit keresnek ezek az álruhás James Bond klónok. alaposan kapkodva a lábaim. amíg letörtem a másikat is. és pontosan tudtam. A hajam kibomlott. de nem is sejtik. majd villámgyorsan kinyitottam a járgány ajtaját. Jonathan Diamond fekete autója pedig árnyként suhant mellettem a forgalmas utcán. az ő életük is veszélybe kerül. képtelen erőmön.Jól ismertem az Uptown-t. Talán most megsértődtek. . Prisst és Creevy-t pedig végképp nem akartam belekeverni a paranormális világomba. hogy Matt Shelton és köztem nem volt férfi-nő kapcsolat.

– Mondd. kislányom. Vagy amiatt. .amik olyan nagyon emlékeztettek Matt-re.Blaire bácsikám után őt is fel fogom hívni telefonon. Azelőtt sosem láttam őt. Nem elég. Wicket-et minden érdekelte. akit aznap délelőttre szintén berendeltek. Aztán részletesen le kellett írnom azt a bizonyos napot.ha ugyan délután élek még.egészen összehúzódtak a sok sírástól. hogy az én kisfiam nem volt-e depressziós! DEPRESSZIÓS! Az én Matt-em… nevetséges! Nem. Olyan sokat beszélt rólad az utóbbi hetekben… zokogta elfúló torokhangon a nyakamba. alakul köztünk valami. Barna szemei. . Még Electra Caine butikjának a telefonszámát is elkérte. Mrs. Shelton-nal való találkozás jelentette. A lélegzetem is elakadt a fájdalomtól. ám ez a báj most csak nyomokban tükröződött megviselt arcán. amikor elküldted… nagyon keserű volt. biztos nem láttál rajta semmi különöset? Képzeld. hogy a megbeszéltek ellenére ez idáig egyetlen napot sem dolgoztam nála. Shelton úgy ölelt magához. hogy őt szeresse! – a belső hangom. amikor elképzeltem.Matt csakugyan alaposan elhintette a magvakat: az egyetem java azt vallotta. De a remény még ott táncolt a pillantásában! Nem okolhatod önmagad az eltűnése miatt! Nem erőszakolhattad meg a saját szíved. amikor utoljára láttam őt. Kaotikus. mintha csak ezer éve ismernénk egymást. Meg is fogadtam. rohamosan romló helyzetemben az egyetlen biztos pontot Jonathan jelentette. Nagyon bájos nő lehetett. Shelton – feleltem megrendülve. . hogy talán már soha nem látom viszont Matt-et? Nem is tudom. úgy tudják. . aki hűségesen várt rám az aulában. Borzalmas napom negatív tetőpontját a Mrs. Mindenesetre Mrs. itt megkérdezték. – Matt-et még sosem láttam szomorúnak… Hazug! Láttad! Akkor. . mit érezhet a fia eltűnése miatt. ami nagyon kellemetlenül érintett. Jó egy fejjel alacsonyabb volt nálam. még a rendőrséget is rászabadítom.

hogy találkozunk még. hogy . hogy eljössz hozzánk! Mit lehet erre mondani? Mindenképp – bólintottam. Jane! Ha a fiam előkerül. széles ajtó mellett ácsorgott. Jane! Kérlek. Igaz. Matthew nekem is nagyon fontos. Szomorúan csoszogtam kifelé az aulába letört sarkú cipőmben. akkor is szeretem őt. mert a rendőrt továbbra sem voltam képes a szívembe zárni. Egy jelenség volt. az nagyon is látszott. majd hozzá tette: – Tudod. mit terjesztett kettőnkről. egy leheletnyi optimizmust. Nem irigyeltem. rajtad kívül nem volt még lány. megsimogatta a karom. és nem tehetek semmit. én miért nem tudok repülni? . majd halvány mosollyal arcán. ami azért dicséretes volt. egy óra leforgása alatt vajon hány szingli nő próbálkozhat be nála. meg kell ígérned. ígérd meg. mitől. Mindegy. – Jelentkezem. és magam sem tudom. Esküdni mertem volna. – Remélem. ha jelentkezik nálad! – szipogta a kicsi asszony. mire Matt mamája búcsúzóul jelentőségteljesen megszorította a karom. akinek velem süttetett volna palacsintát… Hogyne. Shelton. Ebben egy szemernyit sem kételkedtem – szipogta Mrs. aki az aulába vezető.mintha csak összekeveredett volna valaki máséval. asszonyom – feleltem. aki zsarolással próbál meg információkat szerezni. hatalmas. igazán szeretné előkeríteni Matt-et. Ó. lelkifurdalásom támadt. Akárcsak Chris. majd elindult Mr. Megtippelni sem mertem. Mi jöhet még? Eltűnt az egyik legjobb barátom. ha hallok valamit róla. hogy megtaláljam. hogy Romeo hangját hallom visszhangozni a fejemben.Jane. Nem eredhetek csak úgy a nyomába. Noha. ha kérhetlek! – szólalt meg mellettem Jonathan. Nyoma veszett a szerelmemnek. rám várva. most. Helena-t sem irigyeltem. Wicket irodája felé. A francba. hogy azonnal szólsz. Ettől összezavarodtam. Ettől eltekintve nem tudtam felnézni az olyan emberre.

. mint Julien. elképzelhetetlennek tartottam. Ő nem ilyen kis védtelen. aki ilyen természetellenes módon természetesnek veszi a létezését. a szeretet oltalmazó ereje áradt belőle. mire az én ajkam is önkéntelenül felfelé húzódott. Látom. A biztonságérzés. Valószínűleg sokkal inkább. te vagy az egyetlen.már tudtam Julien-ről. de mindig ott volt. Hú. Nekem nem kell féltenem Helena-t. mint folyamatosan torzók elől menekülni! Neked aztán tényleg alaposan fölvágták a nyelve det! – nevette el magát Jonathan. ha csak kicsit is. hogy átvitt értelemben is elég fárasztó – mosolygott rám türelmesen. nem fogunk együtt unatkozni – ismét rám villantotta tökéletes. Ezt meg hogy…? Lea – mosolygott megértően. A szomorkodásuk leszívja az energiáimat… Gondolom. akiket igen. – Nagyon beszédes. de a személyisége nélkülözte azt a melankóliát. kettejük kapcsolatát is másnak láttam. Mégis. Esküszöm. szívmelengető mosolyát. ezt csak képletesen érted! Hidd el. épp úgy. az ember. Próbálkozz jobban! A Szárnyasaid teljesen kész vannak tőled. Csakúgy. mondjuk élete legboldogabb napján. – Nem sok halandót láttam még. aki tudott a világunkról. mintha csak a gondolataimra válaszolt volna. ami a szerelmemben. pedig én is elég jól bánok a szavakkal. De azon kevesek közül. mint Chris-ből. Jonathan közelében valahogy jobb kedvem kerekedett. hogy Jonathan csak valamiféle pótlék legyen Helena életében. Ahhoz ő is túlságosan tökéletes volt. Én próbálkozom – vontam meg a vállam fancsali arccal. amilyen te vagy – szólalt meg Jon. hozzátok külön értelmezési szótár kell.

– Tudod. hogy a bőröndömet Creevy autójában felejtettem. hogy belebújhassak a jól bevált. Már-már felfog- .fejtegette elgondolkozva Jonathan. azóta látom a tüzet.Hát persze! Látod. undorító húsból rám meredő sárga szemek képe éjről éjre kísértett az álmaimban. A lángok… Én eddig úgy tudtam. Különben is. Jon-t szemmel láthatólag nem lepte meg ez az információ. Különös. Mindegy is. Ekkor jutott eszembe. de én is ezt érzem – vallottam be köntörfalazás nélkül. és gázt adott. Azt nem lehet elfelejteni – beleborongtam az emlékbe. a halandók szeme nem fogja fel. mégsem olyan természetes minden. Ki tudja. Mióta a házunk tetején körülvettek bennünket. kényelmes cuccaimba. Jane – mondta bölcsen. Az égő. foszló. az az élet szentsége. Nem találok erre magyarázatot. majd az infókat tovább pletykálják… És a magánélet szentsége? Ami fontos. és a holmikat visszaszolgáltathatom az eredeti tulajdonosának. majd karon fogott és elindultunk kifelé az épületből. nem volt nehéz kikövetkeztetnem. mintha rád vadásznának. Valamiért. még szikláitoknál is láttam a lángokat. úgy tűnik. A ruháim? Helena ruhái. A Szárnyasaim olvasnak a gondolataimban. a part mentén. Esküszöm. Még a ruháim is erre hajaztak. Noha a levegő nagyon fagyos volt. hogy eredeti alakjukban látod őket. És az arcuk… Akkor jelentek meg előttem először a valós alakjukban. miért… . a nap száz ágra sütött. mint egy hollywoodi sztár testőrkísérettel. alig vártam. Persze. biztosan hozzám kerül majd valahogy. milyen az igazi arcuk. és amint a sötét szövetkabátot viselő Jonathan feltette a napszemüvegét. kezdtem úgy érezni magam. miután beültünk a fekete Audi-ba. kikre gondol.

ami felfoghatatlanul régen történt…? – Jon-nak könnybe lábadt a szeme. az idők végezetéig szeret. hogy az egyébként tökéletesen gyönyörű Nolessel. Ettől zavarba jöttem. Én nem . mostanra rájöttél: a mi világunk nem csak azért létezik. hogy olvastad a leveleket. Lea megkért. Mert nem akar halálra rémíteni. Hálás vagyok minden pillanatért. ha szóba kerülnének. mintha a soha nem volt gyermekem lenne… Képtelen lennék elviselni. Tudom – vágtam a szavába. nem? Ezt érzed. a veszélyesen jóképű Victor képesek ennyire kifordulni magukból. Amikor ma megláttál a reptéren. hogy ne bukjak ki látványosan. te mit éreznél. és az sem végződött valami szépen. ha az ember felkészül. Kicsit olyan. Hiszen Helena életében is történt már hasonló. mielőtt kénytelen lenne szembenézni a biztos megsemmisüléssel. azt kérdezted tőlem. Mondd. Ő a létezésem értelme. Jane. hogy szóba hoztam mindezt. mit keresek ott. – Chris nem szeret velem ezekről a dolgokról beszélgetni. nekem Christopher nagyon sokat jelent. hogy a lelkekről gondoskodjon a különböző dimenziókban… Ti a Sötétek ellen is harcoltok. Ez az igazság. hogy ennyire mélyen érint – szabadkoztam. akit te a világon mindennél jobban szeretsz. majd hol az útra.hatatlannak tűnt számomra. és a társa. Nem gondoltam. hogy szenved. Gondolom. hol rám figyelt. soha nem lehetne maradéktalanul boldog? Ha mindig ott látnád a tekintetében a bujkáló bánatot egy tragédia miatt. Tudom. ha az ember. Bánt téged ez a dolog? Jon egy pillanatra ösztönösen összeszorította a száját. Nagyon sajnálom. hogy így lesz? Megtörténhet. De talán jobb. amit Helena-tól kapok. miközben beszélni kezdett. – Ha egy Fényember szeret. hogy úgy mondjam.

Még jobb – sóhajtottam. nem hagyhatlak egyedül. ideiglenesen sikerült itt hasonló védelmet létrehoznunk. Ezek szerint nincs kimenő. Jonathan óvatosan fékezett le a házunk előtt. hogy itt lennének – mondta megkönnyebbülve. Amikor megtudtam. hogy nincs! A Szárnyasok mindig tudják. Magas Lélek – nevette el magát Jon. – Hogy jövök én ehhez az egészhez. Mi? – kérdeztem kíváncsian. majd néhány percig nem szólt semmit. Hogy mit? – Miért van az. Jane. hogy visszatérsz Viamor ból. Nem érzem. és leállította a motort. A Sötétek elvileg nem hatolhatnak át rajta. Remek. Jonathan? Nálam jelentéktelenebb lány nemigen van New York-ban. hogy festhetett. Nagyon tévedsz. mi? – kérdeztem bosszúsan. néhány barátommal eljöttünk a házatokhoz. el tudom képzelni. hogy teljesen hülyének és műveletlennek érzem magam? Ez azt jelenti. – Hát persze. hogy ilyen képtelen helyzetbe hoztalak benneteket – mondtam leverten. miután Astrid végzett Julien-nel. és tartottunk egy Preszídió . mint a Szent Szikláknál. csupán elmélyülten figyelt. De abból. hogy a mai napig mennyire bántja ez a dolog. hogy befordultunk az utcánkba. S ha emellett mindig itt van valaki. – Semmi nem történik véletlenül. és észrevettem.láttam Helena-t.szeánszot. Végül behúzta a kéziféket. Ez most néhány napig kitart. akkor biztonságban vagy… Várj egy percet! Mit akar ez jelenteni? Amíg Chris elő nem kerül. – Talán sikerült. mire gondolok… . Lea és Romeo is egyetértenek. soha. Nem szeretném a fogadott fiamat ilyen állapotban látni. Nagyon sajnálom. miközben hanyagul ki pillantottam az ablakon.

ez már sok volt meggyötört elmémnek. Engedelmes kislány módjára szálltam ki az autóból. és rám mosolygott. hogy az ajtó minden erőfeszítés nélkül kitárult előttem. . ami a birtokodba került. Nem tudom. nagyon kérlek. Jon. miközben kinyitotta előttem a lépcsőházunk ajtaját. hogy lesznek még valaha normális napjaim? – kérdeztem kétségbeesetten. de most… A tudás. amikor ez az egész elkezdődött. Amikor felértem a szintünkre. ami azonnal ki is kívánkozott. hogy nem fogok jobban zavarni. Megszédültem. van rá esély. már meg sem lepett. ne is próbálkozz! – játékosan megfenyegetett az ujjával. neked ez a szerelem bármennyit megér. vagy úgy. Uh… . és ledobtam a táskám. Pár hete talán még megtehetted volna. nehéz – nem csoda. Ha jól tudom. Nem tudom. hogy képes leszel mellettem maradni? Bármikor hívhat a munka… Ne aggódj! – felelte lazán Jonathan. De hogyan lehetsz annyira biztos benne. hogy már nem szállhatsz ki. és Jonathan kuncogásától csak még idegesebb lettem. hiszen a kulcsom a kézitáskámban pihent. Beléptem a folyosóra. Dühösen szeltem a lépcsőfokokat. Annyi biztos. Megkerülte. de ezért fizetni fogunk… Nem akarok kiszállni – ráztam meg a fejemet ha tározottan. azt mondtad. ám közben szöget ütött a fejemben egy gondolat. Mondd. és udvariasan kinyitotta előttem az ajtót. majd kiszállt az autóból. Szóval. hogy állsz most ezzel. Tudom – mosolygott Jon. – Gyere! Ígérem.Pontosan. hogy Astrid csak úgy szemet hunyjon felette. hogy csinálta. A levegő áporodott volt. mint muszáj. Tántorogva dőltem neki a falnak. túl sok ahhoz. Így. hiszen napok óta nem szellőztettem.

Ma még nem ettél! – emlékeztetett újdonsült testőröm. – Az ajtó-trükkről meg annyit, hogy ez az én extra képességem. Bármit kinyit, vagy bezár a tudatom. Nyithatatlanul. Gratulálok – mondtam fanyarul. És ez még semmi ahhoz képest, amire Christopher képes! – felelte büszke fénnyel a szemében, majd a konyhámba masírozott és kinyitotta a hűtőszekrényem ajtaját. Otthonosan mozgott, mintha csak ezerszer járt volna már nálam. Mit tud Chris? – kérdeztem, miközben kibújtam a kényelmetlen cipőmből. A lábujjaim nagyon hálásak voltak a puha, otromba házi papucsom érintéséért. Ő a titkos fegyver! – mondta sejtelmesen Jonathan. – De ha még nem beszélt neked erről, meghagyom neki az előjogot. Ti igazán kiborítóak vagytok! Ugye? Neked meg sürgősen be kell vásárolnod. Egy zacskós levesen kívül semmi ehetőt nem találtam a konyhádban. Bocs, az elmúlt napokban fontosabb dolgom is akadt. Egyelőre próbálom megtalálni az agyam, mert mintha eltűnt volna a helyéről. Mint mondtam, nem kell aggódnod! Hogy a kérdésedre is válaszoljak: lehet, hogy időnként el kell majd mennem dolgozni, de mindig lesz, aki leváltson. Mégis miről beszélsz már megint? A kollégáimról. Már nagyon várják, hogy megismerhessenek. Különösen Linette… Szent ég. Fényember-testőrség. Ez sok. Piszok sok. Vajon meddig bírom még? Mikor fog elszakadni a cérna? Mikor költözöm a gumiszobába? Szerintem zuhanyozz le! Jól fog esni. Én addig… megpróbálok prezentálni valami tűrhető ebédet! – mondta kedélyesen Jonathan.

Rezignáltan, a fejemet ingatva indultam el a fürdő felé. A szemem sarkából még láttam, amint Jon felfedezi a hűtőszekrényemen a pizzéria szórólapját, majd a telefon után nyúl. Rájöttem, az lesz a legjobb, ha most nem próbálom meg kielemezni ezt a nyakatekert helyzetet, mert abba beleőrülök. Sietve ledobáltam magamról a ruháimat, beálltam a zuhany alá, és hagytam, hogy a melegség átjárja a lelkem. Noha mindez gyönge visszfénye volt csupán annak az érzésnek, amikor Chris a karjaiban tartott. Bármit elviselek, csak térjen vissza épségben! Bármit elviselek, még ezt a bezártságot is, hiszen Ő az én lelkem szabadsága, s ha nem jönne vissza, a fájdalom vasrácsai örök, fájó béklyóba kényszerítenék a szívemet… A következő pillanatban iszonyú robajt hallottam. Mintha ezerszeres erővel csapták volna be az összes létező ajtót és ablakot a házunkban, vagy mintha egy repülő vágódott volna be a szomszéd lakásba. Istenem, talán, valahol a felszín alatt szeptember 11. is a Sötétek műve volt… Félelemtől remegve léptem ki a zuhanyzóból. Abban a percben tudatosult bennem, hogy mindentől a Fényemberek sem védhetnek meg.

19. fejezet

AZ ÖRÖKSÉG

Úgy megugrottam, mint aki a halál elkerülhetetlen pillanatára vár, amikor Jonathan suttogni kezdett a fürdőszoba ajtaja előtt. - Jane, kérlek, gyere ki, és nézd meg, hogy ismered-e ezt az embert! - Mi van? - kérdeztem rémülten, és biztos, ami biztos, csak egy szűk résen keresztül pillantottam ki átmeneti testőrömre. - Mi a jó franc volt ez? - Bocs, de nem tudom, ki jött, így amikor le akarta nyomni a bejárati ajtó kilincsét, idegességemben mindent bezártam! - magyarázta Jon, mintha ez normális volna. Az égnek emeltem a szemem. - Fogadjunk, hogy kitört a házban az összes ablak... - Szerintem csak a fele - somolygott, majd sürgető pillantással mérte végig törülközőbe bugyolált testemet. - Bújj bele valamibe, és nézd meg, ki jött! - Lehet, hogy veszélyes? - A Sötétek elvileg nem tudják most megközelíteni a házat. De sosem lehet tudni - suttogta, majd óvatosan visszacsukta rám az ajtót. Gyorsan belebújtam a tréningruhámba, felkötöttem a nedves hajamat, majd magamhoz képest csöndes léptekkel Jon után caplattam az előszobába. Lélegzetvisszafojtva pillantottam ki a kis kémlelőnyíláson, és hatalmas kő esett le a szívemről, mert a küszöbön nem egy lángoló, sárga szemű szörnyalak állt FBI ügynöknek álcázva. - Nos? - súgta türelmetlenül Jonathan.

- Felesleges volt ekkora vircsaftot csinálnod - mondtam megkönnyebbülve. - Csak a nagybátyám az. -Ó - Jonathan mérlegelte a helyzetet. - Akarod, hogy elrejtőzzek, míg beszélsz vele? - Inkább bemutatlak neki - ráztam meg a fejem. - Nem szeretek vetíteni a családomnak... Bárcsak egy nap Chris is megismerhetné Blaire bácsit! Biztosan bírnák egymást... - futott át a fejemen. - Ne aggódj, szerintem lesz rá alkalom. A srácot nagyon keményfából faragták... - felelte a gondolataimra Jonathan. - Jaj, Lea, hagyd ezt abba! - szisszentem föl. - Már azt várom, mikor gondolsz majd szexre - ugratott tovább. - Szoktam - feleltem morcosan. - Na, látod! Mégsem olyan szószátyárok a Szárnyasaid. - Még jó, hogy a szexuális életem nem közkincs - vicsorogtam sértődötten, majd próbáltam disztingválni az arckifejezésem, és szélesre tártam az ajtót a nagybátyám előtt. Jonathan szorosan mögöttem maradt. - Jane! - Blaire bácsi arca kissé ijedtnek, és meglepettnek tűnt. - Te is hallottad ezt a szörnyű robajt? Esküszöm, mintha a lakásodból jött volna. - Szia, Blaire bácsi - köszöntem, majd egy puszi kíséretében megöleltem őt. Ez lett volna részemről a figyelemelterelés. - Hogyne hallottam volna! Borzasztó, hogy milyen huzatos ma ez a ház! A nagybátyám kétkedve méregetett, majd tett egy tétova lépést befelé a lakásba, és közben szemügyre vette Jonathan-t. - Az új barátod? - kérdezte érdeklődve. Tanácstalanul néztem Jonra. Nem egyeztettünk semmiféle fedőszöveget arra az esetre, ha egy rokonom megkérdezné, mit keres egy idegen a lakásomban. Testőröm elmosolyodott és kezet nyújtott a nagybátyámnak.

Engedje meg, hogy bemutatkozzam! Jonathan Diamond vagyok, Jane csoporttársa – Hogy kivágta magát! Á… - Blaire bácsi kissé bizalmatlanul fogta meg Jon kezét. – Nem gondoltam, hogy ennyire felnőtt emberek is járnak arra az egyetemre. De hát, ugye, ez már nem általános iskola. Nem, valóban nem az – hadartam zavaromban. Nagybátyám arcáról sütött, hogy Jonathant elkönyvelte, mint liliomtiprót. – Gyere beljebb, főzök neked egy teát! A konyhába iszkoltam, és kissé zaklatott mozdulatokkal nyitottam meg a vízcsapot. Alaposan össze is fröcsköltem a melegítőmet. Egy természetfeletti lény, és az én minden tekintetben földhözragadt nagybácsikám - egy lakásban. Csodálatos beszélgetésnek nézünk elébe. - Jon, te kérsz? – kérdeztem tettetett lazasággal. - Köszönöm, nem. Törődj csak a vendégeddel! – cinkos mosolya még kínosabb helyzetbe hozott. - Miért, ön is vendég, nem? Vagy talán már itt lakik? – emelte fel gyanakodva a szemöldökét Blaire bácsi. - Semmi ilyesmiről nincs szó – hadartam, miközben feltettem a tűzhelyre a kannát. – Az utóbbi hetekben kissé lemaradtam az iskolai dolgaimmal. Jonathan segít nekem pótolni. - Ez igazán szép dolog – felelte Blaire bácsi, noha ránézésre nem tűnt úgy, mint akit meggyőztek. Leült a kanapéra, majd elővett a kézitáskájából egy nagy, vastag borítékot. Nem bánnád, ha négyszemközt beszélnénk, Jane? Én már itt sem vagyok! – állt fel Jonathan tapintatosan. – Jane, a szobádban leszek, fojtatom, amit elkezdtünk… Rendben – bólintottam. Jon eltűnt a folyosón, és hallottam, amint becsapódik mögötte a szobám ajtaja. Nagybátyám még mindig kétkedve emelte rám a pillantását. Nem tudtam eldönteni, hogy

csupán gondterhelt, vagy mérges is, mert azt hiszi, vadházasságban élek egy számára idegen, nálam pedig jóval idősebb férfival. A mamáddal mindig őszinte voltál – mondta végül szomorkásan. – Persze, tudom én, hogy nem vehetem át a helyét. De nagyon kérlek, ne mondd, hogy tanultatok, amikor csöpög a víz a hajadból! Ó! – Nos, igen. Ez az apróság csakugyan elkerülte a figyelmem. – Jaj, Blaire bácsi… Mit hazudjak gyorsan? Az agyam megállás nélkül kattogott. Igen, Jane? Semmi, csak… már megint sírtam. Nagyon. Jon ötlete volt, hogy zuhanyozzam egyet, attól talán jobban leszek. Eszembe jutott a mama. Egyébként is szünetet akartunk tartani… Pizzát rendeltünk. Tudtam, hogy összefüggéstelenül beszélek, hiszen világéletemben pocsék hazudozó voltam, de bíztam benne, hogy zavarodottságomat Blaire bácsi betudja majd a körülményeknek. Akkor a srác, aki itt van… tényleg nem a barátod? Nem – határozottan ráztam meg a fejem. – Blaire bácsi, van egy fiú az életemben, de nem ő az. Akkor, remélem, fiatalabb. Fiatalabb – bólintottam. Kezdett nagyon kellemetlenül érinteni ez a beszélgetés, így megpróbáltam elterelni a témát. Irtó idétlenül jött ki, hogy Blaire bácsi a legfelső bizalmi polcra akar kerülni a lelkem szekrényében, amikor ez idáig évente csak kétszer találkoztunk: Hálaadáskor és Karácsony napján. Megkérdezhetem, mit hoztál nekem? – böktem a nagy boríték felé. Persze. Elvégre a tied – furcsa mosoly ült ki az arcára. – Engem is meglepett, de néhány napja, amikor el-

és ezt! – nyújtotta felém Blaire bácsi a vaskos borítékot. hogy csak anyád halála után kaphatod meg a kulcsokat. hogy legalább ez a valóságos. a boríték szélét gyűrögetve. hogy apád Janette tudta nélkül. természetfeletti nélküli életem lehetne egy kicsit egyszerűbb. Lewitt. És tudod. Micsoda? – ennél idétlenebb arckifejezéssel nem is meredhettem volna a nagybátyámra. Újabb rossz hír? – a szokásos gyomorremegésem megint beindult. hogy az enyém az East Hampton-béli ház. ami az ügyvédnél pihent? Az. Vajon miből futotta erre . hogy inkább szerencsés vagy… Blaire bácsi. Tehát? Van egy házad East Hampton-ban. Abraham Andrews. hogy egy hír akár kedvező is lehet. Ahogy mondod. aminek tartalma vélhetően azt igazolta. Most azt mondom. Miért. – Maga Mr. New York egyik legszebb. a diszkrécióját kérve hagyta ezt nála. ahogyan én sem. miért nem tudott erről a mama… Márpedig nem tudott – felelt ingerülten. legfelkapottabb zöldövezetében. Már el is felejtettem. hogy mi állt a kísérőlevélben. Azt nem értem. ami üresen állt egészen idáig.mondtam halkan. Nyugalom. egy borítékot nyomott a kezembe. Volt itt egy háza? – kérdeztem döbbenten. a családotok ügyvédje mondta. ki teszi? A barátaim is imádnak titokzatoskodni. Csak bámultam magam elé. Mást nem voltam képes kinyögni. Egy ház East Hampton-ban. Sosem tudott megbocsátani a sógorának. Döbbenet… . és azon sopánkodtam legbelül. amikor lelépett Európába – mondta mérgesen. a te drága jó apád mégsem hagyott itt örökség nélkül. legalább te ne beszélj rébuszokban…! – bukott ki belőlem. Egy ház.mentem édesanyád ügyvédjéhez elintézni a hagyatéki dolgokat.

hogy minden. El tudom képzelni. amit csak szeretnél! Ebben igazán senki nem dönthet helyetted. Tégy. én eladom azt a házat – mondtam szilárd meggyőződéssel. – Tanuljatok csak! De azért óvatosan azzal a bájgúnárral! – fejével a szobám irányába intett. csak telefonálj! A teavizet meg majd vedd le… A kanna percek óta sípol! A nagybátyám egy ideig tétován egyik lábáról a másikra állt. akkor sem. Blaire bácsi letette a holmikat a kanapé mellett álló kis faasztalra. Szerencsére sokkal finomabban. az én életemről is kiderül. hogy sokkot kaptam az új infóktól. Blaire bácsi… Vigyázz magadra. Kicsivel később hallottam. Téged illetnek. És az igazság most ott van a függöny mögött. Minden bizonnyal eljutott a tudatáig. amint felveszi a cipőjét. – Nem tudnék ott élni. Meg kell hagyni. Ne legyen attól könnyebb a lelke. Érezte. amitől engem olyan hamar megfosztott. Ha nekem szánta. A kulcsokat és a papírokat itt hagyom.az apámnak? Mi minden derülhet még ki? Szép lassan. semmi más. amit eddig hittem. Blaire bácsi legalább tapintatos volt. ijesztően közeledik felém… Blaire. amit biztosan tudni véltem. majd felállt és hozzám lépett. majd lehajolt és homlokon csókolt. Nem zavarok tovább – mondta halkan. hogy egyedül kell megemésztenem a hallottakat – ebben hasonlítottunk. mint ahogyan Jonathan bezárta egy órával ezelőtt. és becsapódik mögötte a lakásom ajtaja. Ő is csak azok előtt volt képes igazán . Egy ház nem pótolja az apai szeretetet. Ugyan. mit érzel. majd elzárta helyettem a tűzhelyt. csak hazudság volt. sőt. és megértelek. Janey. hogy elfogadtam. Jane! Ha pedig bármiben segíthetek. ahogyan a színházban szétnyílik a függöny.

amint a fekete kulcstartón megcsillan valami. annál ingerültebb lettem. szépen kidolgozott. mintha ezzel a bánatomtól is megszabadulhatnék. hol keressem Abraham Andrewst. totális kábaságban. hogy egyidejűleg fordultam a lány felé. Ezt a mamámtól tudtam meg róla korábban. akik nagyon közel álltak hozzá. Ki fogom dobni az utcára. Elindultam a kulcscsomó felé. rögvest utánamennék. Eszem ágában sincs elmenni abba a házba. és emeltem magasba az előttem heverő konyhakést. hogy visszautasíthassam! Sosem fogok megbocsátani neki… Elment. mit gondolt? Mire számított? Hogyan is fogadhatnám el ezt az örökséget? Örökséget? Inkább amolyan kártérítési ajándékot! Legalább adna esélyt arra. Amint ott üldögéltem a nappaliban.érzelmeket mutatni. sok dolog átfutott a fejemen. A finom. . Mégis. fölkaptam kis dohányzóasztalról a nehéz kulcscsomót. Soha. Már régen elveszett minden szeretet. Az idegrendszerem olyan szinten ki volt hegyezve a hasonló szituációkra. Igen. Végül felálltam. Az éjnél feketébbre festett pupilla körül apró gyémántokkal… CHRIS!!! A következő pillanatban eszelősen sikítottam bele Jonathan nevét a lakásom csöndjébe. Minél jobban belelovalltam magam ezekbe a gondolatokba. hogy végre kihajítsam az ablakon. Bocsánatot vásárolni nem lehet. ezt fogom tenni. hogy ha tudnám. Már nincs itt! – egy mély. Nyugi! Jon dolgozni ment. és teljes erőből a falhoz vágtam. rekedtes női hangot hallottam a hátam mögül. De amikor lehajoltam. az én esetemben semmiképp. Például az. Remegő kézzel emeltem fel a földről. Ezt nem lehet egy házzal jóvátenni… Legalábbis. észrevettem. és egy jól célzott mozdulattal a híresen jóképű arcába vágnám a ház kulcsait. Ezzel pedig elvette tőlem az apukámat. aztán ráhajtok a Forddal. drága bőr-kiegészítőn egy szem alakú dísz.

senkit nem láttam még. majd elnevette magát. az ő repertoárja viszont határtalan lehet. hogy vigyázzak rád. mintha a Jóisten vonalzóval mérte volna ki őket. A döbbenetes hatást a sportos. Vörös? Nem.Ki vagy te. Ki lennék? Linette. Még a végén megsebzed magad – mondta egészen nyugodtan. akiről ennyire sütött volna: kizárt dolog.Letennéd azt a kést? Rémesen áll a kezedben. Úgy ötszáz évvel lehetek idősebb nálad. és belelapozott. éjfekete szemek és olyan szabályos arcvonások. a tőlem telhető legnyugodtabb hangnemben. Linette vagyok… Linette. hogy a cipőfűzők helyett rózsaszín szaténszalag uralta a furcsa jelenség lábfejét. mint Nolessel! . pont olyan színű övvel. amit képtelenül aszimmetrikus fazonra vágatott. nem is vörös. fekete lakkbakancs még bizarrá is tette. és nem esik túl jól. . Linette… Az emlékeimben ismerősen csengett a név. az aktuális bébiszitter. kedveském. hanem inkább fukszia színűre festett haj. Azért jöttem. A nő rám emelte éjsötét tekintetét. hogy eltakarta a nő alsóneműjét. Fekete szaténblúzt viselt. Tegezz csak nyugodtan. hol hallottam már. mint a parányi bőr minit.Ki maga? – kérdeztem halálra vált arccal. a mama nyitotta ki utoljára… . A nő hanyagul végigdőlt a kanapémon. A haja. Olyan vagy. Próbáltam rájönni. Hiszen éreztem. Soha. Pláne. majd hanyag mozdulattal leemelte a kisasztalról a hónapok óta ott porosodó People magazint. amilyen a haja volt. hogy legszívesebben elvágnád a torkomat. Te jobban hasonlítasz a Sötétekre. de eszem ágában sem volt letenni a kést. ami épp. mint a Fényemberekre. Istenem. hogy halandó ember. és mit keresel a lakásomban? – kérdeztem. Ilyen különös lányt még életemben nem láttam. nekem ez az egyetlen fegyverem. Csakúgy.

én pedig még magasabbra emeltem a fegyverem. Iszonyatos érzés lehet. ha úgy hozza a szükség! A People magazin a padlóra hullott. ha már ez a változatlanság mérgezi a mindennapjaim. ha Helena-ra hasonlítanál… Jaj.Ezt a sértést! – csattant fel a nő. Kezét egy pillanatra az ajkára tapasztotta. ne mondd. Meglehet – bólintott a lány. én leszek az. miközben rotyog az ebéd. a többiek szerint úgyis az vagyok – legyintett. Tudom. – Az emberszerelem. majd rám pillantott. de nem is bánom. majd egyetlen szökkenéssel a konyhapultom tetejére huppant. Nézd. Az bizony titokzatos dolog. Nem úgy beszélsz. Pontosan úgy. hogy a napjaim meg vannak számlálva – közöltem. – Nem hiszem el. talán nem tartanék tőled ennyire. Ezeréves matróna. Nem úgy viselkedsz – érveltem. Igen. konzervatív alak. amint várod. Még sosem szerettem halandót. miközben a kezem önkéntelenül leengedte a kést. . De ő. Hm. – Jaj. Nem úgy nézel ki. mint ők. hogy a másik vajon mikor purcan ki… fejtegette. úgy vagyok vele. Még sosem láttam szívből nevetni! Megvan rá az oka – vágtam Linette szavába. aki leváltja. mintha csak az időjárásról csevegnénk. nagy nyugodtan sétálgatni kezdett a nappalimban. hogy kedveled azt a kékharisnyát! Valami hihetetlen unalmas. miközben önvédelmi fegyverem a mosogatóba ejtettem. és a szemeiben egyszeriben mély megbántottságot fedeztem fel. amint felállt. – Te ne haragudj rám. mintha csak észre sem vette volna a rá meredő kést. – A hátam mögött csak Zizzent Linette-nek hívnak. és riadttá vált az arca. hogy egy Fénylány nem járhat miniszoknyában… Tudod. miket beszélek! Ne haragudj! Hiszen te ember vagy… Semmi gond. ahogy én szoktam. Astrid nem írt a törvényünkbe olyat. amiért Sötétnek néztelek! Sebaj. hogy Jon nem mondta.

mint Helena-nak – vágott a szavamba. Ez aztán a boldogság. nem? – darálta egy szuszra Linette. Nincs választásuk. nem csak a Fénylánynak. Persze. Amikor nevetett. Egész biztos. én azért kipróbálnám. De tudod. hogy én megtalálnám. na és? – vont vállat. a maga módján a Kölyök is lázadó. . Az életünk egyetlen célja. Ebben az értelemben igazad van. Eszközök vagyunk. amivé vált. hogy segítsünk az embereknek meghalni. Mi ellen lázad Christopher? Kis csacsi.legalább had legyen rövid a ruhám és lila a hajam! Renitens vagyok. Ha olyan képességeim volnának. Nála jobban senki nem érzi a hollétét. így az enyémet is. Ezt nem gondolhatja komolyan… Mit is. akkor magam indulnék a keresésére. hogy legálisan együtt lehess Chris-sel – mondta szomorkás félmosollyal. mint nektek. Jonathan és Chris! Tudod. de önmagamnak is. és… Nem volnának jobb esélyeid. Jon a pártját fogja. Nem történik velünk semmi. Mi vagyunk az eltévedt báránykák. Semmi az égvilágon. ők ketten mindig nagyon elfogadóak voltak velem kapcsolatban. meg minden… Változatlanság. Ha csak egy kis időre is – először vallottam be ezt a vágyamat. Jane? Örök élet. de elviselnek. Nem képes megbékélni azzal. Chris sem? Linette ajka cinkos kis félmosolyra húzódott. te is tudod. – Ő a mentora az átváltozásától kezdve. olyan volt. – Nem szeretnek a többiek. mint egy titokzatos. Csakis azért fordul meg a fejedben ez a butaság. vidám tündér.

hogy tudjam. De nem akarok odamenni. Chris. Van kedved utánanézni a dolognak? – csillant föl a szeme. de az én érzékeim nem elég kifinomultak ehhez. csak nekünk nem mondja el. Csodálatosan szép. hogy tudja. Abszurd volt az egész helyzet. Már mondtam Jonnak. majd elnevettem magam. Helena nem volna képes visszatartani. Nem tudom. ajándékba – mondtam egyszerűen. Kisanyám. . – A ház kulcsai. Helena már biztos parázna. De örömödben! Merre van a kégli? East Humpton-ban. Legalábbis nem akartam… Csakhogy megláttam ezt – Linette felé nyújtottam a kulcstartót. – Simán megeshet. És Astrid? Én már nem tudom. mit jelenthet ez.Helena utál engem! – bukott ki belőlem. De hagyjuk is ezt az egészet. te miért ordítoztál olyan elmebajosan az előbb? Egy házat kaptam az apámtól. és zárja be őt. ész nélkül rohanna hozzád. ez sem a megfelelő kifejezés. mert sikítanom kell. ez a csillagszem effektus tényleg igaz? Még nem találkoztam a Kölyökkel. ahol egy darabig ellehetnek egymás kedvére. hol van Chris. hogy néz ki a szeme. meg a nagy fekete főnököt valami nyithatatlan gumiszobába. ezért aztán tényleg megéri visítozni. Mit jelenthet ez a kulcstartó-ügy? Esetleg valami burkolt üzenet? Halványlila gőzöm sincs. ha csak rájuk gondolok! Erről jut eszembe. Ez nem ilyen egyszerű. ha olyan helyzetben volna. hogy tegyen meg nekem egy szívességet. hogy megteheti. mióta beléd zúgott! Hát… Igazából szavakkal leírhatatlan. Szerinted? Wow! Mondd. okoskodókám. De azt hiszem. Mert nem akarja. a Naccsasszony mit akar! Szerintem kezd begolyózni az öreglány.

– Na. Megeshet. de izgi! Egy igazi. még azt is megkérdezik. gyere! Nézzük meg a házadat. hogy egyedül ne menj sehová. azok általában az én barátaim – mosolygott. hogy nagyon jóban leszünk! Miért? Mert akiket Helena első blikkre nem csíp. hogy nem lesz baj? Tudsz repülni. vérbeli csajos szökés! Imádlak. Mégsem volt szívem beszólni neki az öltözködése miatt. akkor az érthetőség kedvéért: nem halsz bele a repülésbe. Kösz. Az előszobában egy pillanatra megálltam. Chris-sel nem… Akkor nem halsz bele a repülésbe – mondta türelmetlenül. – Tudtam. Azt mondta. mennyi lesz egy menet. Nem is tudom. Nem mintha szüksége lett volna rá. Már így is tuti biztos. Ha szerencsénk van. biztos. mint én az enyémben. hogy ne menj sehová. ne menjek seho- Nem azt mondta. miközben egy utolsó pillantást vetett a tükörképére. Jane! – mosolygott hálásan. hogy tudjam. majd levette a fogasról a sapkámat. Nagy különbség. Jon azt mondta. majd kis övtáskájából tükröt és ciklámenszínű rúzst húzott elő. Már nem is kellett kérdeznem ahhoz. Hú. Lea és Romeo elárulták a gondolataimat. nem? Én ugyan nem…! Bocs.vá. Jane! – mondta lelkesen. hogy mindenki bennünket fog bámulni az utcán. A saját világában épp olyan kis különc volt ő is. hogy Chris tényleg otthagyott neked valami nyomot. majd felkaptam a kardigánom az egyik fotelból. Vagy… nem bízol bennem? Menjünk – bólintottam. Linette. és a fejemre .

Mi az? – kérdeztem. Ezért. Ha volnál szíves felugrani a hátamra. na. hogy kifogjunk egy őrültet. tudod. az életem elhanyagolható áldozat azért. amikor a világ kifordult a sarkából. mert eszemben sincs magamra haragítani a fél kézen is bőven számolható barátaimat! Fogalmam sem volt. Igazad van. aki a csúszós utakon hajlandó bennünket elvinni East Hampton-ba. Semmi. Mégsem bántam. A Ford napok óta a ház előtt állt. . utoljára lássam. Csak vészhelyzetben! – emlékeztettem. Linette biztosított a felől. és minden. darabokra tört… Azzal. hogy megismertem Chris-t. még a gazember apám rám hagyott házát is képes vagyok megnézni.húzta. túléltem Chris-sel. Hogy végre utat találhatok hozzá. és megszűnik bennem a gyötrelmes aggodalom érzése. ha már úgyis nála volt a törés miatt. ami azelőtt fontos volt. mint a hősugárzók! Öt perc múlva az apád házánál lennénk! – próbált rávenni a repülésre. Néhány másodpercig elmélyülten nézegette az arcom. ez gyorsabban menne. mi vár ránk East Hampton-ban. Linette bátorsága. hogy a kulcstartó tényleg egy burkolt üzenet Chris-től. Aznap. Jól van. és a nagy hidegben lemerült az akkumulátora. hogy mi olyanok vagyunk. Világosban még a magunkfajtának is biztonságosabb. Nem is fáznál. hogy csak még egyszer. hogy miért nem cseréltettem ki azt is Creevy-vel. hogy neki aztán bőven van pénze taxira. – Oké. Csak… emlékeztetsz valakire. De csak azért. Menjünk! Mindjárt három óra. de nagyon reméltem. Mintha csak maga Lea küldte volna ne- . Szentségelve szidtam magam. Úgy éreztem. de utána napokig képtelen voltam normálisan mozogni. így egymásba karolva indultunk el a havas utcán.vagy inkább vakmerősége – nekem is erőt adott.

mi lesz az első közös kalandunk vége.kem ezt a rokonlelket a Fényemberek világából. Nagyon vártam. A szemem sarkából Linette-re pillantottam. hiszen a velem szemben kőszívű Helena-val nem sokra mentem. hogy az éj már Christopher karjában érjen! . Boldog mosoly terült szét az arcán. add. Istenem. hogy megtudjam. aki épp sikeresen intett le egy sárga taxit.

fejezet ZÁRT AJTÓK MÖGÖTT Amikor megláttam a házat. Hatalmas verandája tekintélyes. mert ő átutalta a mamám ruhaterveiért járó honoráriumot. elefántcsontszín oszlopokkal. amit láttam. A legrosszabb az egészben. és már megyünk is vissza. Electra Caine. – Csak szétnézünk. Ehhez ragaszkodtam. tartozom neki annyival. valójában nem akarom megtartani. Mert tőle kaptam. az ő volt. Hófehér fala volt és téglavörös teteje. hogy segítsen nekem túladni rajta. kótyagos.20. Anyukám. Elvégre. rosszéletű libának tartanám Jane Andrews-t. hogy megnyomom a válasz gombot. miköz ben előbányásztam a táskámból azt a bizonyos kulcscsomót. Bármennyire is alkalmatlan volt a hívása. úgy éreztem. A nagy ablakok mögött krémszínű. nem hittem a szememnek. És tőle. – Mikor tartjuk a házavató bulit? Nem lesz semmiféle buli… . elegáns muszlinfüggönyökkel. hogy egy pillanatra még arról is megfeledkeztem. megcsörrent a mobilom. Miközben elővarázsoltam a kulcsokat. Aztán meg felhívom az ügyvédünket és megkérem. hogy én a helyében egy megbízhatatlan. hogy felveszem a telefont. majd rám vigyorgott. Ha valakivel kapcsolatban igazán éreztem lelkifurdalást. ez nagyon komoly! – fejezte ki a csodálatát Linette.motyogtam. Türelmetlenül állt meg . Annyira tetszett. nem kell az égvilágon semmi. Linette rosszallóan húzta félre telt ajkait. most is csak azért volt némi pénzem. Hiszen a látszat erről árulkodik. amikor látta.

akár egy türelmetlen kislány. átvertem magát… Ugyan már. Leverten folytattam. hogy ha túl leszel a nehezén. Az a nagyon jóképű barátod tűnt el? Annyira sajnálom! Úgy összeillettetek… Nem. nekem el kell fogadnom. kislányom! Ha nem akarsz beszélni róla. ha úgy érzi. hagyd ezt az önostorozó szöveget. – Az imént jártak nálam a rendőrök. főnökasszonya bokros teendőire hivatkozva letette a telefont. Mondd azt. vagy egy pótmama. Jessica-t. drágám. szegénykém! Annyira szomorú a hangod… Meg sem érdemlem ezt az aggodalmat. mint egy különös jótevő.a ház kovácsoltvas kapujában. Ha jobban belegondolok. nem Chris – vágtam rá gyorsan. Jane: megvettem a novelládat. Ez talán azért van. mert elveszítette a saját lányát. Sőt. az első pillanattól úgy viselkedett velem. mit mondjak.-be. aki nemrégi- . Ó… Én nem is tudom. – Electra. mint te! Számíthatok rád. Matt-nek nyoma veszett. keresztbetett karokkal. Nagyon röstellem a viselkedésemet! Most már aztán tényleg fejezd be! Csak azt sze rettem volna elmondani. hogy valami nyomós okod van erre a furcsa viselkedésre. Annak a fiúnak. basszus! Csak ő másképp. hogy valami öröm is érjen. hogyan szorulhatott bele a személyemet illetően ennyi jóság. Electra Caine öreg receptorai azért még működnek! – nevetett fel. Sejtésem sem volt. Jane. aki egyszer elkísért engem a Lady J. Még néhány percet beszélgettünk. mi baj van? – hatolt a tudatomig Electra aggodalommal teli hangja. de pontosan tudom. Jaj. mint a reklámfilm sztoriját. majd a Lady J. Mert együtt tud érezni velem. bármi legyen is az. Pedig ő is eltűnt. segítesz nekem ebben az filmkészítés-ügyben! Én nem vagyok olyan művészlélek. megértem. igaz? Electra… Természetesen – hebegtem.

és hagyta. hogy elpattanjon. Azért tétován elfordítottam benne a kulcsot. szerintem nem helyteleníti. a kutya sem foglalkozott vele évek óta. úgy tűnt. hogy nagyon szívesen bemenne már végre a házba. A ház mellett ápolatlan mesterséges tó. – Úgyhogy. Mérföldekre ki tudom szagolni őket! Nem arról van szó. – Inkább csak olyan rossz előérzetem van. hogy ide jöttünk. hogy legalább látványosan ne türelmetlenkedjen. én valahogy nem vágytam rá. hogy belépjek ezen a kapun. Nem tudtam eldönteni. valahogy… Közben elértük a lépcsőket. – Tudják. hogy nem bízom benned – mondtam bizonytalanul.latolgattam. Vagy csak túlságosan elfoglalt… . mert Fénylány mivolta megkövetelte tőle. Lassan elindultam a kerten át a főlépcső felé. Linette – szólaltam meg. Ha Astrid véletlen dolgozni hív. Igen? – trillázta vidáman. Megmosolyogtam. Linette pedig ugrándozva követett. de láttam a szemén.ben az édesanyámat temettem el. Amint szétnéztem a kertben. s a köd ijesztő fátylat vont köréjük. majd nagy. Linette feszülten álldogált. mint a kapun kívülről nézve. melyikünk a szerencsétlenebb. a többiek tudni fogják. Rá volt írva. hiába nyújtózkodtak olyan elszántan az ég felé. hogy végre történik valami. – Nem bízol az érzékeimben? Egyetlen megveszekedett Sötét sincs erre. Nem kifogásolták? – kérdeztem csodálkozva. rózsaszín buborékot fújt a rágógumijából. hogy itt kell leváltaniuk téged? Naná – felelte. még annyira sem tűnt hívogatónak a porta. mennyire örül neki. A kertben vadul elburjánzott örökzöldek. Mitől félsz. Jon nem üzent vissza – vont vállat. miért: bármennyire tetszett is az örökségem. . küldtem nekik jelet a Szárnyasaiddal. Magam sem értettem. Jane? – kérdezte kissé értetlenül. Simán kinyílt.

Vagy csak félek? Lehet. a búcsú nem örökre szól. hogy nagyon félek? Mitől lettem hirtelen ennyire gyáva…? Valószínűleg azért érzed ezt. . Jane! És Astrid? Ha még mindig ki akarna csinálni. és a rám törő szomorúság hevességéből pontosan tudtam: az a bizonyos seb még mindig nem hegedt be. ami miatt én is rette gek. a vérvörös körmeivel most megkapargatta a legfájóbb emlékem kisgyerekkoromból. s már éreztem is. – Az apám egy nap elment. Ennek dacára soha többé felém sem nézett! Most itt van Chris… Ő is elment! Ilyenre ne is gondolj! – ragadta meg a karomat Linette. amikor annak idején ketten maradtatok édesanyáddal. Azt ígérte. Legalábbis. ez az. Lea szerint – szólalt meg Linette. Hátrapillantottam a házra. Linette! – ismét éreztem. Hát. aminek vas-tartóelemei ritmusosan nyikorogtak. mert rossz emlékeid vannak apáddal kapcsolatban. majd összeráncolta a homlokát. őszintén szólva. hogy tényleg vár benn egy üzenet. Lea-nak igaza van. azért jöttünk ide.Közvetlenül mögötte egy öreg. Hogy meg fog még látogatni. milyen rosszul viselted. amint a szemembe könynyek gyűlnek – Linette. Nincsenek a közelben Sötétek. hogy egy hajszál választ el az összeomlástól. fából készült hintapad állt. Jobban ismer. már a taxiban meghaltál volna – mondta. lehet. mint én önmagamat. Közelről már az sem tűnt olyan barátságosnak. Jane. Bólintottam. ahogyan a szél ide-oda mozgatta a szerkezetet. – Hülyeség a két dolog között párhuzamot vonni. mert volt egy megérzésed a kulcstartóval kapcsolatban! Ki tudja. vagy valami hasonló! Gondolod? A mi világunkban engem semmi nem lep meg. Lea mindent lát… Jaj. – A Szárnyasok az imént elmondták nekem.

majd elfordítottam a kulcsot a hatalmas ajtóban. és lenyomtam a kilincset. akár két besurranó tolvaj. könnyen megtalálná a módját. ha már megörökölted. Mindent belepett a por. Így. Eszembe jutott a liftbeesés. Azért ideküldhetett volna az apád egy takarítónőt. majd kisvártatva fényárba borult a nappali a százágú csillárnak köszönhetően. amikor a Fényemberem megmentette az életem. kell ide egy kis vidámság! – kuncogott fel halkan. meg minden – konstatálta Linette. ami valójában nem vaníliakrém árnyalatú volt. ahonnan a nappaliba is be lehetett látni. mégis úgy léptünk be Linette-el a hallba. világosban feltűnt. amilyen én vagyok. Meglepetten néztem körül a tágas fogadószobában. – Meg egy kis fény! Lendületesen a villanykapcsoló felé indult. Linette érvelése logikusnak tűnt. de utálatos meló lett volna épp téged szállítani a másvilágig! Egészen megkedveltelek. hanem fehér és nagyon koszos. túlságosan nagystílű egy olyan lánynak. a ház indokolatlanul sötét volt. az autóbaleset. A hatalmas ablakok és a tekintélyes belmagasság ellenére. de még a bútorokat takaró fehér lepleket is. hogy ez a ház valójában túl elegáns. mindent alaposan fel kell sikálni! Lendületes léptekkel a nappali egyik ablakához sétált. a szélörvény a tetőn – azok az alkalmak. De legalább sokat lehet kérni érte. Most nincs a közelemben Chris.– Hú. – Ha túl akarsz adni rajta. Menjünk be – mondtam határozottan. Ha Astrid még mindig végezni akarna velem. Gondoltam. félrehúzta a muszlinfüggönyt. a pókok vették át az uralmat a teljes berendezésen – hálóikkal beszőtték a csillárokat. Hogy fog örülni . Linette a mutatóujjával babrált valamit az ablakon. majd kislányos mosollyal az arcán mutatta meg a remekművét: egy nevető arcocskát. hogy a ház hivatalosan az én tulajdonomban áll. Tudtam.

ahogy csak tudtam. mint én. mint amikor bejöttünk. mint ő. máskor. Semmi Chris-re utaló jel… . aki épp a zongorát leplezte le hatalmas lelkesedéssel. Sarkon fordultam. vigyázz! – sikított fel közvetlenül a hátam mögött Linette. Még szét sem néztél a házban – felelte. kikiáltanám magam Buddha szobornak. ennyi idő alatt kétszer ekkora távolságot is megteszek.jegyeztem meg Linette-nek. Nagyon kérlek. mi ütött beléd… . miközben az ujjait végigfuttatta a billentyűkön. legalább annyira. mióta csak átléptük az apámtól örökölt ház küszöbét. Szedtem a lábamat. Úgy tűnt.a gyermekkórház. mintha a fogadószoba háromszor akkora lenne. hogy ez nem lehetséges.sóhajtott. De én most azonnal indulok! Nem tudom. de a másodpercek valahogy megnyúltak. épp abban a pillanatban. Jane. Linette! Menjünk haza! De miért? Hiszen nincsen semmi baj. Próbáltam megmagyarázni magamnak. nyikorgott. – Menjünk innen. – Pedig olyan jól szórakoztam! Egyszerűen imádok új dolgokat felfedezni. Ha csak fele ennyire nyugodt lennék. magam sem tudom. A hely szelleme is az. menjünk haza! Vagy maradj. Hirtelen úgy éreztem. A zongorának nem ártott volna némi hangolás – nyekergett. noha tudtam. nem érdekel. Nem tervezek ilyesmit – mondtam hirtelen eltökéltséggel. hosszabbnak tűntek. Vagy igen? Minden lehetséges! –harsogta a fejemben egy hang. de azért felállt a zongoraszékről és elindult felém. amint a bejárati ajtó felé haladtunk. miért nem jó itt. mire eljutottunk odáig. és hallottam magam mögött Linette határozott lépéseit is. A kijárat nevetségesen közel volt. miért. amikor átutalom az összeget… Nem csak a bútorok és a függönyök koszosak itt. én mégis egy örökkévalóságnak éreztem. amikor végre fel- .

hogy a forróság az arcomba csap. Jane? Linette? Minden rendben? Jól vagytok. a szemeim rettegve jártak körbe-körbe a poros. Belesétáltunk egy gondosan előkészített csapdába. de azért vegyült bele némi aggodalom. Jon hangja gyakorlatias volt. Mert az hideg és kemény. s mintha csak valami erőnek erejével lökött volna meg. De talán nem is fal volt. a fal mellett – szólalt meg közvetlenül mögöttem Linette. égetően – olyannyira. . Lehunyt szemmel kulcsoltam át felhúzott térdeimet. mert a hatalmas. Mert a zsigereimben éreztem. Nem tudtam. úgy csapódtam neki a méterekkel mögöttem lévő falnak. Itt vagyunk a túloldalon. Az első. Viszont a Sötétek nagyon közel vannak. amit megéreztem. A következő pillanatban elvetemülten erős. hogy ez a hely veszélyes. füstös teremben. Minden hiábavaló volt. miközben a halálra vártam. Nagyon sok dolog történt egyszerre. de igyekeztem még egyszer. Fájdalmasan. s ez által megnyitottam magunk előtt az utat a biztonság felé. Megtisztelőnek éreztem. gyötrő szorítást éreztem a gyomromnál. a hirtelen felkavarodott porban pedig nem láttam semmit. Egy hang hatolt felém a porfelhő túloldaláról – egy Fényember hangja. az volt. fülsiketítő csattanásoktól nem hallottam. Én valami sokkal puhábban landoltam. minek is vágódtam neki tulajdonképpen. utoljára felidézni magamban a Chris-sel töltött boldog pillanatokat. hogy nem láthatom többé. Ám abban a pillanatban nem tudtam realizálni. Semmi utazás. lányok? – a téma azonban nem stimmelt. hogy csaknem felsikoltottam. Semmi másvilág. vajon hány másodpercem lehet még a földi életből. Jonathan-t küldték helyette. Chris nincs itt.téptem a bejárati ajtót. Ekkor jöttem rá arra. A legrosszabb dolog a halálban. főleg az arcát. Az arcát… Igen. hogy ha már Chris nem is jöhetett értem az utolsó pillanatban.

– Selejtes. Fényemberek voltak mindannyian. hallottad volna. Shila. Felemeltem a fejem. Tehetségtelen vagyok – mondta halkan Linette. Magam mögé pillantottam. idétlen fényteremtmény… Nagyon sajnálom. ezüstös fény vette körül. Azon már meg sem lepődtem. azzal már nem segítesz a helyzeten. tényleg lehettél volna óvatosabb! Ha nem vagy annyira elfoglalva azzal a rohadt zongorával. buta. Létezik. Éreztem a remegéséből. mert az Úrnő az események alakulása miatt nem igazán örül majd ennek a fordulatnak! – csendült fel ismét Helena élces hangja. aki nem ragyogott. ki tudtam venni. összehúzott szemekkel kezdtem fókuszálni. hogy tényleg a hogylétem felől érdeklődik? Éppen ő? Megvagyok – mondtam kissé erőtlen hangon. amikor azt akarta. Én voltam az egyetlen a házban. Itt a rosszindulat semmit nem ér! – szólalt meg józanul Jonathan. hogy az ismeretlen női hang tulajdonosa a szőke. – Ki kell találnunk. nagyon rövidre nyírt hajú nő. hidd el! – újabb ismeretlen férfihang. aminek nekiütköztem az ajtónyitás után. és megláttam a porfelhőn át felénk közeledő alakokat. hogyan visszük ki a lányt! . hogy sír. egyenesen Linette bocsánatkérő tekintetébe. Zizzent Linette! – amint közeledtek. A testüket sejtelmes. Szívem. Helena hangja. hogy tehetném jóvá… Pedig jobb lesz. miközben szorosabban magához ölelt. ha kitalálod. hogy gyönyörű volt ő is. Akárcsak Chris-t. hogyan jutunk ki innét és főként azt. Jól megcsináltad. ha szekálod! – szólalt meg ismét Jonathan. hogy ne fázzak meg a parton. Jane! Srácok. nagyon sajnálom! Nem tudom. Jane is jól van? – egy másik hang. Ehhez nem is fért kétség.valójában nem a ház. hanem ő volt az.

a hullámos. A helyzet bonyolultabb. Hanem…? Gyerünk. mérgesen meredt Linette-re. A hosszú hajú. igen pikírt hangsúllyal a Shila nevű nő. mibe keveredtünk? A por leszállt. A másik férfi. Középen Jonathan és Helena állt – utóbbi úgy nézett ki. amikor ne próbálták volna meg az utazót átcsábítani az ő oldalukra. A rövid. hogy mindezt megtudd. szerintem fogalma sincs arról.Emberi lény miatt még sosem voltunk ekkora bajban! – csattant fel ismét Helena. nagyon kérlek. Jon. mibe keveredett – feleltem a fal mellett zokogó Linette helyett. két. barna hajával. Jane – mondta gondterhelt sóhajjal Jonathan. szőke hajú lány. markáns arcú srác. Ezúttal nem csendült ki belőle a megszokott optimizmus. mit tudsz te. – Már nem csak róla van szó. – Sokáig nem akartuk. aki Szívemnek szólította a különc Fénylányt. A szemében részvét tükröződött. mi folyik itt! Jonathan közelebb lépett hozzám. de felálltam a padlóról. számomra ismeretlen férfi és egy nő. Ezekben a hetekben szinte nem volt olyan lélek-utaztatásunk. aki motoros szereléshez hasonló ruhában volt. mint hittük. kedves arcával és őzike szemeivel már-már ijedtnek tűnt. Azon- . majd óvatosan megsimogatta a vállam. mondd csak el neki! – szólalt meg ismét. s én végre mindenkit tisztán láttam. Jon. mondd el. Chris… Nem róla van szó – vágott a szavamba. Helena. Nem. a tekintetét most bánatosan szögezte a padlóra. A hangja levert volt. Linette? Van fogalmad róla. reménytelen. és szédelegve ugyan. Öten voltak. Lefejtettem magamról Linette karjait. – De nekem sincs! Jon. – Erre a drága kollegina még rátesz egy lapáttal! Jane lakásán kellett volna maradnotok! Istenem. mint aki rögtön fel fog robbanni mérgében. RÉSZVÉT! Ez pedig egyáltalán nem tetszett. de a Sötétek az utóbbi időben szabályos hadjáratba fogtak ellenünk.

hogy megemésszem… Jon. – Gondolod. Ne áltasd. és úgy döntöttem. Elragadták. Ez egyáltalán nem biztos – szólalt meg váratlanul Helena. ha oda vitték… Akkor Chris már nem él. Az a tűz… Az a szörnyű forróság! A lángok! Nem. Elragadták… . . ezt már nem titkolhatjuk előtted. Akkor arra sincs szükség. az nem lehet…! Megráztam a fejem. Szívet tépően. hogy azért vitték el. Elragadták.ismételtem tompán a szót. miközben tudtam. amikor valahogyan elragadták… Sajnálom. hogy Christopher már… nem él? – kérdeztem a helyzethez képest egészen összeszedetten. most azt akarod nekem beadagolni. Ahogyan a halántékomon lüktetett egy ér az idegességtől. Fájdalmasan. Christopher úton volt Helena-hoz. nem. akkorára nőtt a gombóc a torkomban. Jelentésének befogadása ellen küzdött a tudatom. Hiába. De hát egy Fényember nem bírja ki a Pokolban! S máshová hová is vihették volna. De e helyett csak álltam idegesen. ha az az ő hazájuk? Ha oda vitték… Jaj. úgy zakatolt az agyamban a szó. hogy zokognom kéne. Jane. de a felismerés mégis utolért. Elég! – sikítottam fel hirtelen. mert vele akartak vacsorázni? Egyáltalán hogy tehették ezt meg vele? – kapcsolódott be a vitába Shila. Kegyetlenül. ami most történt… Nos. hanem folyamatosan ráztam. A kezeimet ökölbe szorítottam. én nem vagyok hajlandó elhinni ezt a szörnyűséget. Jonhoz fordultam. – Soha életemben nem láttam Chris-nél gyorsabb Fényembert! A Kölyök nem volt ereje teljében! – sziszegte Helena. A bátorságom még engem is meglepett. Nem is megráztam.ban. Elragadták. te kígyó! – kiáltott fel a hátam mögött Linette. megszeppenve. úgy éreztem.

nem pedig megölni – mondta bizakodó hangon a szerelmem legjobb barátja. és rájuk kiáltottam: Tessék? Bocs. hogy veszekednek. Erre játszanak. ha elveszítjük az optimizmusunkat. Nassar! Csak rontjuk a saját esélyeinket azzal. aki eddig csöndben állt. nem értettem. miről beszélnek. – Jane. extra képességgel. aki a legközelebb áll hozzám. a helyzet a következő: drága teremtő anyánk mindegyikünket felruházott egy-egy tulajdonsággal. hazai pályán! – mordult fel mérgesen Linette. és rólam egyszerűen nem vesznek tudomást. mert az ő tulajdonsága nélkül ezekben a percekben már nyárson sülnénk mindannyian Sötétéknél! Aztán ott van Helena. te is tudod… Chris nem éghet meg odalenn. egy leheletnyit. Kisasszony. hogy Jon a nyitás-zárást kapta. Abban. amikor a feje fölött kongatod a vészharangot! – kiáltott rá Helena. ahol ismét megelégeltem. Tettem egy határozott lépést feléjük. Bízunk abban. Linette nem volt beszámítható állapotban a haragtól és a friss sértettségtől. hogy csak vallatni akarják őt. több tiszteletet a fajtánk iránt! Ez volt az a pont. vagy nevezzük úgy. – Miből gondoljátok. Nassar! Erről az apróságról ne feledkezz meg. Hála az égnek. Talán nem véletlenül őt vitték el. Ez nem jelent semmit. találnak rá megoldást. aki… . de elvesztettem a fonalat! Legyetek tekintettel az emberi lényre is. és ez kezdett az idegeimre menni. Pláne. Ha ki akarnak valakit nyírni. Onnan még senki nem jött vissza élve! – legyintett szomorúan az őzike szemű srác.itt ő az. Hiába próbáltam összerakni a kirakós darabkáit. hogy ismerték a képességeit. hogy élhet? – kérdeztem csöndesen. Jane. ha kérhetem! Nagyon igaza van – kelt a védelmemre Linette. csupán külső szemlélője volt a jelenetnek.

Biztosan sikerül elszöknie tőlük. eszembe jutott. Romeo. hogy a gondolataim nem csak az enyémek. ez a csodálatos lény igenis létezik. nagyságos asszony! – szalutált gúnyosan Helena felé. Elszántan néztem farkasszemet a Fényemberekkel. hogy a szerelmem. a sebezhetőségem sem érdekelne. amit muszáj! Rendben. Édes Szívem! Nem élem túl. hiányoztok nekem! – Nem tudsz oda lemenni. Lea.. – Hanem. igen. Már negyed úton halálra égnénk. amikor a konyhába rohant és a gázlángba tartotta a kezét. – Szóval. kislány. Gondolkodás nélkül. De ez még sajnos tényleg nem garancia arra. amikor Chris abban bízott. Bárcsak ne volnék ilyen védtelen… De igazán.próbálkoztam kétségbeesetten. Hogy mennyire megijedtem. miközben megcsillant előttem a remény szikrája. ha tudnám. azt ké- .Csönd legyen. ugye…? Nem segíthetnénk valahogyan rajta? Én bármit megteszek… . Engem pedig már meg sem lepett. és egyszerű halandóvá válhat. Önkéntelenül megsimogattam a jelet a gyűrűsujjamon. néhány kijózanító szóval. hogy gyakorlatilag éghetetlen. Chris különleges tudása abban rejlik. aki Szívemnek szólította Linette-et. hol a pokol kapuja. mielőtt Chris-en próbálnánk segíteni valahogy. Azaz nem ég el. srácok. De azért reménykedhetünk. Alex! – bólintott Nassar. Én utána mennék. Linette! Csak azt. Úgy van. Ne gondolkodj ilyen butaságokon. Mission impossible.. Biztosan kitalál valamit. majd ismét hozzám fordult. Astrid egyszerűen elveszi tőle Fényember mivoltát a szerelmünk miatt. Az a nap. Mit nem értesz ezen? A lovagodnak meg sem kottyan az a cirka párszáz fok. Azaz? – kérdeztem türelmetlenül. ahogyan mi sem. Jane! – szólalt meg szomorúan a srác. Hát persze. hogy életben van – zárta le Linette felvilágosítását Jon. A bizonyítékot arra. ha meghalsz. ami ott van.

parancsolnak egy teát? – szólalt meg mellettem. miszerint nem lehetsz mellettem biztonságban. maga alá húzva necc harisnyás lábait.szólalt meg Helena. Olyan sokan. Csak hogy tudd! Jó volt a megérzésed. hogy vajon miért áll az érdeklődésük központjában ez a lány… . elég a nyavalygásból! – szólalt meg keményen Shila. hogyan jutunk ki innen.ne kitalálnunk. Hálásan rám mosolygott vastagon rúzsozott ajkával. és lehuppantam mellé. Talán most azt kellene kérdeznem. mi a jó frászt akarnak? Talán bennünket is magukkal vinni – latolgatta Shila. srácok. Igyekeztem napirendre térni a dolgok felett. mintha valaki húzná őket. Ismét összecsapta a két kezét. miért. – Ki kell találnunk valamit! Amíg . akárcsak a székhúzogató Fénylány. uraim. a ház nehéz függönyei pedig parancsszóra takarták el a Sötétek ijesztő lángcsóvái elől a szobát. mire kisvártatva megjelent néhány szék a nappali ajtajában. fogtam magam. Nassar és Alex leültek a padlóra. Én vagyok az egyetlen. Szerintem érdemesebb volna abból az aspektusból vizsgálnunk a történteket. Ne csináld a fesztivált. aki továbbra is dacosan kuporgott a fal mellett. kissé cinikusan. Úgy közeledtek felénk. Helena és Jon is leültek. nagyon kérlek! – Helena fáradtan emelte a tekintetét Linette-re. akinek Astrid semmi extra képességet nem adott! – szakadt ki belőle egy szuszra. aki ebben a pillanatban határozattan fordult felém. Ezek a szemetek hemzsegnek odakinn. miközben felém bökött a fejével. Shila tapsolt egyet. hogy: hölgyeim. Magam sem tudom. Te vagy közöttünk a legemberibb – mosolygott Linette-re Alex. Shila volt az. Oké. ő ezt tudta. Csak Linette volt az. hogy esélyünk sincs elrepülni… Egyébként meg. majd fölállt és csatlakozott a mi kis fal melletti elkülönülésünkhöz. Úgy látszik.

Ezért távolították el Christ. – Mint ahogyan azzal is tökéletesen tisztában voltak. – És már nagyon nehéz volna eldönteni. Járok egyet a házban – feleltem kelletlenül. mert az Úrnő kötötte le a figyelmét. így túlságosan későn ébredt rá. Pontosan tudták. hogy csapda volt az egész – szólalt meg Nassar. Remek. valami oka biztosan van annak. . Mint a beszélgetésükből kiderült. Sorra vették a lehetőségeket. hogy mindannyian – jegyeztem meg bátortalanul. nekem vajon mi közöm lehet ehhez az egészhez. Én pedig nem vagyok meggyőződve róla. Jon nem figyelt oda Lea hangjára. – Elvégre. folyamatosan agyaltak. Astrid-tól származott. Ők tovább beszélgettek. hogy örököltem egy házat. az információ. mi. hogy ide fogsz jönni. Felálltam. honnan tudhatták meg. hogyan. hogy mi vigyázunk rád.fogva tartanak bennünket. Nem fér a fejembe. ami itt áll! – hitetlenkedtem. én azonban belefáradtam az összefüggések keresésébe. Erre készültek – lengette meg maga előtt Jonathan a csillogó kulcstartót. nem dolgozhatunk. azt hiszem… Hogy kialakulhasson egy ilyen helyzet! Sima ügy. Christopher volt a célpont. vagy épp Jane… Az is lehet. hogy Linette és én elhagytuk a lakásomat. ezért határolják a házat minden oldalról lángnyelvek. miszerint Chris a Sötétek birodalmában van. ezért estünk mi heten fogságba. Most meg hová mégy? – kérdezte rögtön gyanakvóan Helena. Ezért történhetett meg ez az incidens. ők igen könnyen gyarapodásnak indulhatnak! A Fényemberek beszélgetni kezdtek. és azt is hosszasan elemezték. hogy itt vagyunk. Jane. miként lehetne innen kijutni. hogy nem ők intézték így az egészet. – Ez csak nem probléma. S amíg nem dolgozhatunk.

Éreztem. majd egyszer csak eltűnt. hogy jól kisírhassam magam. csak hogy kimenthesselek onnan. reménykedtem. Chris! Bármit megtennék. Úgy éreztem. mindig azt mondta. . Azt hiszem. amint a vér átáztatja a zoknimat. ám az. ha csak néhány percre is. Állj meg. akkor most miszlikbe aprították őket. Azon a boldog reggelen. mire bólintottam. mint a bizonytalanság. hogy talán szörnyű kínokat áll ki. Victor és az a reszelős. ahol a gyertyatartó eltűnt. és már éreztem is a fizikai roszszullétet. felkeltette az érdeklődésem. reményvesztetten kószáltam szobáról szobára. ahogyan az átkozott tárgy elkezdett gurulni a padlón. Egy égi lény a pokolban… Belegondoltam. Egészen a mai napig. amikor belerúgtam egy kovácsoltvas gyertyatartóba. majd ott hagytam őket.Légy óvatos! – kért Jonathan. Levegő után kapkodva bolyongtam a hatalmas. Vajon mit tesznek vele? S amit tesznek. én ezzel nem értek egyet. ami valamiért a padlón hevert. és szentségeltem magamban. egy lépést se tovább! – nem tudom. és minden olyan lesz. mintha a föld nyelte volna el. a foszló arcok tengere mögül… Istenem. az fáj neki? Nolessel. és egy gyors mozdulattal oda hajítottam. ellenszenves. mint azelőtt. szükségem van egy kis egyedül töltött időre. hogy Chris hamarosan visszajön. Magas Lélek! Jane. fájdalmasan rövid. vagy Linette kiáltását hallottam meg hamarabb a hátam mögött. amíg a Fényemberek nem mondták el nekem a kétségbeejtő igazságot. de azért egyre csak a pont felé sántikáltam. Míg élt a mamám. a biztos rossz még mindig jobb. nem gondoltam volna. Irgalmatlanul fájt a lábam. a letakart bútorok között. Ha eddig cafatokban lógtak az idegeim. Megálltam. hogy most látom utoljára. mély hang a háttérből. de azért kivettem a hajamból a csatomat. Lea hangját a fejemben. poros házban. Rövid idő adatott kettőnknek. Céltalanul. Viamor-ban.

Mi ez. . Linette-re. De tényleg semmivé. mielőtt elrugaszkodtam volna. A fejemben zokogni kezdtek az Angyalok. Linette…? – suttogtam.ahol az imént a gyertyatartót láttam eltűnni. Kedvenc hajdíszem a szemem előtt vált semmivé. miközben keresztet vetett. Ijedten pillantottam a hátam mögé. Átjáró – felelte remegő hangon. s a pillantását egyetlen másodpercre sem vette le a padlóról – Út a Sötétek világába. akkor ez az én utam. Ha ez az egyetlen út hozzá. Egyetlen rövidke pillanatig tétováztam. A különc megjelenésű Fénylány most mozdulatlan. merev tekintettel bámult egyetlen pontra.

hogy megtudja. Linette rikácsolva kapta el a grabancom. amint Chris-t kínozzák. amiket én nem értettem. ami számomra a legfontosabb. milyen a zuhanás. mint egy eszelősre. miközben a többiek alaposan szemügyre vették és kibeszélték az átjárót.21. Zuhanni akartam. hogy Chris keresésére induljak. hogy jó ötlet egy ilyen öngyilkos merénylet? . Az ember nem mérlegel. csupán karnyújtásnyira volt tőlem. miközben félmondatokat suttogtak egymásnak. A lehetőség. mert ha megteszi. Egyedül Jon volt az. Ha pedig odaveszek út közben. amikor előrelendültem. Hogy tehettél ilyet? – kérdezte századszor. Az élet nélküle? Számomra a megismerkedésünk pillanatától lehetetlennek tűnt. mindörökre vágy marad. hogy levessem magam a mélybe. ahol akárhogyan is. ahol az óta is zokogtam. a sötét világ kapuja felé. Én azonban nem futamodtam meg. és úgy nézett rám. – Miből gondoltad. Felfedezni azt az új világot. aki nem mozdult mellőlem. Elég volt csak magam elé képzelni. és a Linette-től kapott információfoszlány is elég volt ahhoz. Voltaképpen meg is érdemeltem. A Sötét dimenzióba. mit sem számít. Csakhogy ők nem engedték. Az érzés. mégsem hagyták. akkor inába száll a bátorság és a vágy. mint a toronyugrás előtti utolsó pillanat. de rábukkanhatok arra. A Fényemberek most az átjáró körül csoportosultak. és egyenesen a sarokba taszított. olyan lehetett. fejezet TUDÁS Magamba roskadva gubbasztottam a sarokban. hogy tegyem a dolgom.

– És végképp ne becsüld alá Astrid-ot! Semmi nincs véletlenül… Itt vagy például te… . hogy esetleg tényleg idejekorán bajom esett volna. mi minden előkerült már az utóbbi egy órában a táskájából: sebtapasz. pedig még sosem jutottak el a partokig… Honnan tudjátok? Astrid mindent tud – felelte egyszerűen. Ugyan már! Nyilván van most nálam fontosabb. Jobban tennéd. nem keveredtél volna korpa közé! – jegyezte meg Linette.Már az út alatt olyan égési sérüléseket szereztél volna… Belegondolni is rossz! Honnan tudjátok. – Mi pedig bízunk benne. hogy még mindig élsz. ragasztó. Miután lenyelte a falatot. Még mindig nagyon mérges voltam. Ne mondj ilyeneket! – kérlelt. átlagos ember. hogy lemenjek Chris-hez. hanem az Úrnőt is! Kíváncsian hallgatom a teóriáidat – vetettem oda. oka van. különböző színű és állagú sminktermékek. mert okosabb vagy náluk és van kisugárzá- .elgondolkozva futtatta végig rajtam a pillantását. mint a többi. Futásban minden iskoládban leköröztél bárkit. amiért nem hagyták. miért. Hihetetlen. folytatta. és az emberek vonzódnak hozzád. mit? Ezt egyáltalán nem bánom. Ha olyan lennél. és még az a bizonyos alma is. akit le akar harcolni! – mondtam letörten. – Gyorsolvasó vagy. hogy a Szárnyasok az őrzött ember szemeivel is láthatók Viamor-ban. körző. – Majd sor kerül rám is! De tudod. Valahogy sikerült elnyomni a tudatomban a gondolatot. aki ez idáig egy almát rágcsált a szoba túloldalán. ha Chris már nem él. – Szerintem nem csak bennünket ejtesz gondolkodóba. kisolló. ha te is elkezdenél! Annak. maguk sem tudják. hogy olyan meleg van odalenn? Egyikőtök sem járt még ott! A Sötétek is tudják. A lányok irigykednek rád.

hogy Astrid nem akarhatott rosszat neked azzal. mert Linettere nem lehetett nem mosolyogni. hogy Viamor-ban akart tudni. akkor most nem tartanánk itt. amikor Helena azt mondta. amikor vészhelyzet van. Hihetetlen gyorsak a reflexeid. Én csak bámultam rá némán. És azt mivel magyarázod. Szunynyad benned valami különleges tudás… Hát. és igen. – De mi az összefüggés? Neked is látnod kéne. akkor jó mélyen elszunnyadt! Csak egy ember vagyok. hogy egy ideje hallod a belső füleddel a Szárnyasok hangját. amikor arról beszélgettünk. – Én azt gondolom. szinte semmitől nem félsz és semmin nem ütközöl meg. Nem – halványan elmosolyodtam.keltem akaratlanul is a védelmére. Chris csak engem féltett… . hogy hallod az Őrangyalaidat? Nem mindig hallom – ráztam meg a fejem. ha Chris egy kicsivel óvatosabb duhaj. mire megkérdezte: .Kérsz egyet? Van még a táskámban.sod. vagy nagyon szomorú vagyok. A saját bizalmatlansága csapdájába esett. – Nem tudok semmi hasonlót. már így is épp elég különleges vagy? Tudod. Lea most mondja. – Emlékszel. Szerintem egyszerűen azért vagyok még életben. Jane – vette át a szót Jonathan. hogy a Sötétek talán maguknak akarnak téged. Jon – vontam vállat. Lesben álltak a partoknál. és belegondol. mert Astridnak más dolga van. Ráadásul a lelked már a sokadik testben él… – fejtegette elgondolkozva. mint ti. majd ismét nagyot harapott az almájába. amikor ilyen aranyosan nézett ki. . Astrid üzent neked álmodban. – Csak néha. Astrid pedig csak egyetlen dolog miatt mászott be a fejembe… De az elég jelentős dolog volt! – emelte föl a mu tatóujját Jon. S közvetlenül aztán a Sötétekébe.

hogy a Mennyországba jussanak. Ők mégsem mehettek. Hú. . embert próbáló. Látták a belső szemeik előtt. Azt azonban észrevettem. amit az okozott. A többiek szakadatlanul keresték a kijutás lehetőségét. Az aurájuk csak úgy szikrázott. Kérdezd meg Jon-t. nagyon nehéz. és segíts a többieknek ötletelni! – kérte Jonathan. hátulról. majd a térdemre csapott. amint a Sötétek gonosz. Linette. Borzalmas volt nézni a szenvedésüket. a mindenségit. hogyan juthatnánk ki innen. A többiek megtárgyalták a dolgokat jobbról. Jane! Egy pillanatra megijedtem. abbahagyhatod! Inkább menj. Ott ültünk a sarokban. most aztán tényleg rohadtul sötét! Jól van. Mert ha felfogom azt a rengeteg szenvedést. hogy pontosan mi is az a csillagháló játék? Mégis. Linette pedig torkaszakadtából sikít. Többnyire a tenyerembe temetett arccal ültem. amint Alex szó szerint a fejét veri a falba. amit én reménytelennek éreztem. és nem történt az égvilágon semmi. és amennyire csak lehetett.Okosabban is csinálhatta volna… . Lélekőrlő. Csigalassúsággal vánszorogtak a másodpercek. hogy mindig csak egyikük volt rosszul. balról. akik azt érdemelték volna. Látni. de azért igyekeztem egy gondolattal válaszolni a hívására. nem hagyom magára a kisasszonyt. gyűlölettel teli világukba taszítják azokat a védtelen lelkeket is. Azaz mégis. minek? Ez most egyáltalán. – Szerelem… Sötét verem. próbáltam kizárni a külvilágot.kotyogott közbe bánatos szemekkel Linette. ahogyan Helena vékony kis teste megvonaglik a fájdalomtól. órákon át. nagyon. Egyiket a másik után. talán megőrülök. amikor Romeo megszólalt a fejemben. elölről. de mégsem tudtak megoldást találni. hogy nem teljesíthetik a nekik rendeltetett küldetést. – Én úgy döntöttem. Astrid dolgozni hívta őket. ami körülvesz. és a fogaikat összeszorítva szenvedtek a fizikai fájdalomtól.

ha nem volna odakinn össztűz… Vagy már csak! Nassar. és csak úgy vöröslött az el nem sírt könnyektől. Úgy tűnt. hogy a kedvenc szórakozásotok. Egész pontosan mi az a csillagháló játék? Azt tudom. eddig is hősiesen viselte – a szerelmem legjobb barátja az egyetlen volt. meg tudnám mutatni. hogy elborítsa a tudatom a fájdalom. van egy perced? Az őzikeszemű fiú tekintete elgyötört volt. és kissé imbolyogva elindult felénk. Így egészen bírható. hogy jót tenne Jonathan-nak. de nem került rá sor – biggyesztettem le az ajkam.suttogtam. képtelen vagyok gondolkozni. mintha csak külső szemlélőként érzékelném. de miből áll ez? Chris ígérte. hogy tiszta maradjon az agyam. Olyan. – Mivel este van. miközben a többiek… . ha kérdezek valamit? Csak nyugodtan. hogy elmeséli. Így inkább próbálom magamban különválasztani a két dolgot.hogy jön ide? Kérlek. Hogy csinálod? – kérdeztem tőle őszinte csodálattal. Ha hagyom. Igaz. az logikusnak tűnt. Mit? Meg sem mukkansz. Azért felállt. ahol egyébként mindenki magába roskadva gubbasztott. Nem bánod. Amit mondott. a fájdalom túlságosan leköti őket ahhoz. csak épp hihetetlennek. mindenféle jelzés nélkül tűrte a pokoli fájdalmat. Nagyon nehéz lenne elmondani – felelte elgondolkozva. Az egyetlen neszt halk lépései jelentették a szobában. hogy fáj – magyarázta Jon. ha megpróbálnám valahogy elterelni a figyelmét a szenvedéstől. kérdezd meg! Romeo-nak talán igaza van – lehet. aki hangtalanul. Próbálok arra koncentrálni. hogy újabb elméleteket gyártsanak a szabadu- .

majd megint a félhomályos. Nem is tudom. már pontosan tudtam. hogy összeütköznek. s amikor láttam. Nassar kíváncsian. én is pontosan ugyanezt a játékot játszottam. Milyen kár. az aprócska. A tér elsötétült körülöttem. Ismét éjsötét lett körülöttem. ijesztő házban találtam magam.lásról. milyen a csillagfoci? – kérdezte Nassar-t. Bolygókat mozgattam a tekintetemmel. körülvéve a szenvedő Fényemberekkel. várakozón nézett rám. – Lazulj el. hogy most valószínűleg mindannyian odaveszünk. a hatalmas csillagos égboltot láttam. majd ismét a pillantásomat kereste. majd a kisebb és gyengébb a semmibe hullik. de azért fáradtan bólintott. mintha egy filmet néznél! Nem kell túlozni… . miért. mire megszakadt a kapcsolat köztem és Nassar között. – Főként. Én már elkezdtem hozzászokatni magam a gondolathoz. Csak figyeld a szemeit! Csodálatos képesség. Közelebb lépett hozzám és átható pillantásával a szemembe nézett. mint akit alaposan megijesztettek. hogy tetszett? – kérdezte Jonathan. – Ugye. A főszereplők. Nassar. Elképedve ráztam meg a fejem. mintha csak elájultam volna. – húzta félre keskeny ajkát. milyen izgalmas játék? . olyan. Ne aggódj! – folytatta Jonathan. Nem harcra lettünk kiképezve. de amikor ez megtörtént. elkaptam a tekintetem. aki különösebben nem lelkesedett az ötletért. Levegő után kapkodtam. Na. Megmutatnád Jane-nek. már nem volt visszaút. és amikor újra működtek a szemeim. hogy ezzel most nem megyünk semmire. – Nassar emlékőrző. Egyszer.mondta szerényen az őzikeszemű srác. ragyogó bolygók ide-oda röpködtek. ezt a jelenetet nem most látom először. nem is olyan régen. kislány és élvezd az előadást! Vonakodva kapcsoltam össze a pillantásomat az övével. álmomban.

Miközben beszélt. Rólam. Szívből felnéztem rájuk.vallottam be sután. így kérdeznem kellett. Ha én nem lennék. ha tudnák. Elszóltam magam. ami nem tetszik neki. Nem sok ember van. amiért képesek ezt az állapotot egyáltalán ép elmével elviselni. – Ez a játék… Ugye arról szól. aki a mi létezésünkből bár mit is megérez – szólalt meg hirtelen Nassar. Jonathan megértően figyelte a szerelmét. Valamenynyien rám figyeltek. aki a legtöbb hullócsillagot generálja? Miért nem lep meg. aki épp az imént tért vissza közénk egy szörnyű fájdalomrohamból. vagy a súlyos természeti katasztrófák.Játszottam már ilyet – mondtam rezignáltan. majd zavartan rágcsálni kezdtem a szám szélét. még akkor is. így a tudatalattijuk lezárja a harmadik szemüket. amire nem. s mintha kissé bosszankodott volna. ami körülöttük folyik. Egyetlen véget nem érő rettegés volna az életük. Már bántam. nem veszik észre. és az nyer. hogy nem most láttad először…? – szólalt meg Helena. Én nem voltam ilyen szerencsés. karba tett kézzel sétálgatott fel-alá. Csakhogy már késő volt. Jobb nekik. ha nyilvánvalóan van most nálam sokkal fontosabb problémájuk is. a problémáikkal. hogy dobáljátok a meteorokat. – Túlságosan el vannak foglalva az életükkel. kiknek a számlájára írhatók a balesetek. Álmomban… . ők most nem kerültek volna ebbe a szívfacsaró helyzetbe. velem beszélgetnek. képes vagyok valamire. hála az égnek. Ez jelent valamit? Kifinomult sokadik érzéked van a világunkhoz – kacsintott rám Alex. Hogyan? – kérdezte összehúzott szemekkel Helena. miközben rendületlenül ölelte Linetteet. mi az. Még a végén megint azt hiszik rólam. . Ő nyilván tudta. ha szerencsétlen véletleneknek hiszik mindezt. hogy kicsúszott rajta az információ.

láttam. Valami. mi történik. mint egy riadt kismajom a dzsungel mélyén. Sokkal inkább attól. Olyan dolog. hogy van még valami. hogy jöhet még rosszabb. amitől félve most mindannyian egy emberként bámulnak Helena szabályos arcába. aki a ragadozók biztos támadására vár. éreztem. nem volt ilyen… . ami túltesz az őket gyötrő fájdalmon is. mindkettőtök érdekében! Hamarabb meglátod. Shila és Nassar egymást átölelve álltak meg.zihálta Alex. . mielőtt utoljára épen és egészségesen láthatnám Chris-t. A tekin tetem szünet nélkül járt közöttük. s próbáltam felfogni. Sem tőletek. aki a következő pillanatban már mellettem is termett. senki nem kapott ennyi figyelmeztető jelet. hogy hagyd ezt az egészet! Előtted még soha. Pedig jobban tennéd – szólt közbe a tőle megszokott cinizmussal Helena. Nem az életem elvesztésétől féltem. Atyaég. Helena… . – Én téged egyszerűen nem hiszlek el! Hányszor figyelmeztetett az Úrnő. Aztán végképp kitört. mi lesz már megint. hogy ez azelőtt következik be. Alex követte. hogy nem vetted észre: hirtelen minden srác téged akar az egyetemen és jobbnál jobb lehetőségeket kínál eléd az élet. segíthet valami? – kérdezte Jon. Olyan lehettem. Helena. A tekintetekben otthonra lelt a rémület. Évszázadok óta! – fejezte be helyette a mondatot Shila. Linette felugrott a padlóról. mit hoz az önző viselkedésed. amit a Sötétek okoznak. ennyi esélyt a túlélésre! Azt ne mondd. mint gondolnád! Hirtelen minden arc Helena-ra szegeződött.Én nem félek.szakadt ki Jonathan-ból. sem a Sötétektől – mondtam határozottan. ezüsttálcán! El kellett volna hagynod Chris-t. közvetlenül mellettem.

hogy képes legyek az egyes hangokat azonosítani. Mint ahogyan senki mást sem. A semmire. A víz zubogása és a fejfájásom jelentősen tompította a kintről érkező zajokat. hogy itt és most. . hogy ezt a kalandot nem élem túl – legalábbis ép elmével semmi esetre sem.Talán a buborékot megpróbálhatnánk… az kitart egy ideig – mondta Helena. de látszott rajta. körkörös vízfüggöny szerű valami. ahogyan a szerelmem emlegetni szokta. hogy néhány perce már nem hallok zajt kintről. S én most azért vagyok ketrecbe zárt házi kedvencként kezelve. s ahogy az örvénylő vizet figyeltem.Jane. Körülvett. kit várnak. Most már biztos. hol türkizes színe volt ennek a különös buboréknak. csupán a víz zubogása az. mert tőle féltenek. . Attól. és ezzel együtt gyanítom. Lebegtem. Shila hirtelen lefejtette magáról Nassar karjait. A fejem felett és a talpam alatt is. Nagyon oda kellett figyelnem. hogy nehezére esik. add. Mikor? – hangzott a kérdés az egyik férfi szájából. hogy vigyázott is rám. s a következő pillanatban már nem láttam őt. Végül úrrá lett rajtam a rosszullét és leültem. Annak ellenére. hangosan csendült. egyre jobban elszédültem. Hol kékes. Ott volt mindenhol. nem volt nehéz kikövetkeztetnem. hogy szörnyen éreztem magam. gondolkodás nélkül megöl engem. Astrid – a Főnökasszony. Ideges voltam. és azonnal előttem termett. Egy percen belül itt lesz – Helena hangja határozottan. s mély tiszteletet hordozott magában. érzésem szerint Nassar hangja volt. ami elér hozzám. Feltűnt. ne pánikolj be. Elválasztott tőlük egy furcsa. érted teszem! – mondta mély együttérzéssel az arcán. Uram. Shila látványos buborékja zavartalanul keringett körülöttem tovább és tovább. hogy túléljük ezt a napot! – fohászkodott Linette.

hogy a szememből kibuggyantak a könnyek.s minden idegszálammal arra koncentráltam. A hangot. Mert meghallottam. amelynek csengése olyan volt. Szervusztok. eltévedt báránykák. Olyan szívfájdítóan szép volt. gyilkolni is képes. Hogy hozhattátok ilyen helyzetbe szegény öreg anyátokat? . hogy valaki. vajon mi folyik odakinn. Aztán már erre sem volt szükségem. Sosem gondoltam volna. mintha több szélhárfa szólalt volna meg egyszerre. akinek ilyen hangja van.

lelkifurdalásom volt. ami a másodperc törtrésze alatt kialakult bennem. Kavarogtak bennem az érzések – egyrészt. ami elárul a fajtám számára. másrészt. hogy vezessem át a túlvilágra. ahol ő van. amikor meggyőződtem róla. mert nem teljesítettem a feladatot. persze. hogy ezernyi szállal kötődöm hozzá. Az érzés. hogy különösen néz ki a szemem. Más sem hiányzott. vonzott engem. Sőt. Minden égi lény tudni fogja egyetlen pillantásból. amivel az Úrnő megbízott. Cool. Amikor megkaptam a jelet Astrid-tól. Éreztem. percről percre fontosabbá vált nekem. akár a fehér hó – no. azt sem tudtam nem észrevenni. hogy úgy éreztem. hogy amiről Jane beszélt. valami ennél is több történt: úgy éreztem. csak őt ne! A következő pillanatban pedig már ott volt a keze a kezemben. Üldözött leszek – lázadó. most elhagy minden erőm és nem megyek sehová. ezen túl ott kell lennem. A Lelke bölcs volt és tiszta. Helyette. Nem volt egyszerű – mióta csak megpillantottam. s miközben a sorsa pergett a lelki szemeim előtt. aki veszélyes. azonnal tudtam. Jane. tényleg igaz: megjelentek azok a legendás fénypontok a szemeimben. hogy beleszerettem egy emberbe. csak ez. ahogyan kinéz. el kell húznom onnan. ültünk a liftakna szélén és úgy meredt rám azokkal a kifejező zöld szemekkel. hogy aránylag jól van. hogy vigyázhassak rá. akár a mágnes. azonnal elrohantam onnan.Fényemberek ajándékfejezet CHRISTOPHER VÍVÓDÁSA Amikor a lány azt mondta. egyetlen gondolat zakatolt a fejemben: bárki mást. rettegtem. szinte ledöntött a lábamról. hogy amilyen gyorsan csak lehet. Ott maradok vele… Nem tehettem. mert bármikor leleplezheti a Fényemberek Rendjének titkát az emberi világ .

Elrohantam a plázából. a legegyszerűbbnek tűnő megoldások is beválnak. cserébe azért. Nem láttam az arcát. ha ezt megtenném. a felhőkarcolók fölé. Nem így megy ez. mint valami mantrát. Kerestem hát egy látszerész üzletet. Amint beléptem a boltba. Ha tényleg igaz. Astrid. Aggódtam érte – pedig nevetséges ez az aggodalom egy szinte teljesen idegen lányért. egy ideig céltalanul bolyongtam az utcán. aki már így is üvöltött a fejemben. – Csak egy színes kontaktlencsét kérek… . Astrid-ot. és idegességemben nagyon nehezemre esett megállni. Tudtam. El kell felejtenem ezt a lányt. miért ne működne? Néha. ha többé nem akarod elvenni az életét! Persze. el kell felejtenem ezt a lányt – kántáltam magamban. hogy Astrid méltányolta az igyekezetem. és megváltozott a szemem. amivel talán elrejthetném a változást. amit tennem kellene. mi az. gondosan ügyelve arra. kisapám! Azért bíztam benne. Semmi ilyesmi – ráztam meg a fejem zavartan. kössünk üzletet! Lemondok róla. Annak ellenére. miszerint nem maradtam ott Jane-nel. ha baja esne. nem volt nehéz dolgom. hogy ez valójában nem az a legendás Ember-Fényember szerelem. mert a belvárosban tizenkettő egy tucat.előtt. hogy legszívesebben én magam vittem volna be őt a kórházba. Aztán ráébredtem. Miután eljöttem a plázából. Dioptria? – kérdezte. amit a lány mondott. egy kis csengő jelezte az érkezésemet. hogy senkinek ne nézzek a szemébe. akkor talán nem is kellene haza mennem. abban bízva. Elvégre. Mit parancsol? – kérdezte a kellemes hangú eladólány. Inkább elkerülöm. ami a halálhoz vezet… Nem tudnám elviselni. még jobban felidegesíteném a Rendünk vezetőjét. Mert Astrid az a fairplay játékos. Kontaktlencsét szeretnék – mondtam sután. mert nem mertem felnézni rá. hogy ne repüljek a magasba.

neki adom őket Linette-nek. Szóval. de nem pillantottam fel. Ó – felelt a lány meglepetten. . mint nap. – Ez esetben. – Szürkéskék szeme van! Jó választás hozzá a barna. Barnát kérek – feleltem szorult helyzetemben. Ha mást nem. hogy egyetlen halandó sem észleli Jane-en kívül? Ennek azért némiképp megörültem – legalább az utcán végigmehetek ezután is feszélyezetlenül és ezt a most kifizetett borzalmat sem kell a szemgolyóimra pattintanom nap. talán még jók lesznek valamire. Közben az agyam időről időre felidézte Jane arcocskáját. Türelmetlenül futtattam körbe a pillantásom az üzleten. .mintegy öntudatlanul.és a rám törő érzéshullámok csak tovább rontottak a hangulatomon. hogyan élhetek így tovább: a megkülönböztető jelzéssel a szememben és Jane közelsége nélkül. remekül érvényesül majd az arcához… Köszönöm – feleltem meglepetten. Felszabadultan mosolyogtam a lányra. Most lebukott! – az eladólány nevetve állt meg előttem. aki papírzacskóba tette nekem a lencséket. hogy nem lehet hosszú haja. szerettem volna mielőbb szabadulni. mert kissé kényelmetlen volt már nekem a helyzet. Nem mehetek vissza hozzá. Lehet. melyik illik leginkább az arcához. Nem láthatom többé. Ám az emlékezetem egyre-másra az ő jelenségét vetítette elém. miközben leszámoltam a pénzt a kontaktlencsékért. – Minél sötétebbet… Rendben – motyogta a lány. nem látja.És milyen legyen a színe? Lényegében mindegy – vágtam rá gyorsan. nézzen rám. nem lehet. Fényember kolléganőm úgyis mániákusan szerette változtatni a külsejét. így kéthetente másmilyen színűre festette. Talán ő viselte közülünk legrosszabbul a változatlanságot – örök szívfájdalma volt. . majd elindult a raktár irányába. kérem! Úgy talán könnyebben el tudnám dönteni. Egyszer. Elképzelésem sem volt.

lendületet vettem és elrugaszkodtam.Mit csinál maga? Nem normális! Tudtam. Bizakodva indultam el a metrólejáró irányába.Őrült! . hogy oda kell érnem. Remekül be tudtam olvadni a tömegbe – én azonban még a kirakatok üvegében is láttam az íriszeim szemérmetlenül fényes csillogását. mióta Astrid átváltoztatott. a perc töredéke alatt. akik a mentoraim és egy kicsit a szüleim is már két éve. Helena és Jon. majd megfordultam és elkezdtem felfelé futni a lépcsőkön. Ilyenkor. amit az idegen lány iránt érzek. De ha egyszer mennem kellett! Rohannom! Amint kiléptem a metró kijáratán. biztosan tudni fogják. hogy alig észrevehetően megtántorodom. Ha most hibázok. egy pillanatra. A járókelők csak annyit láthattak az egészből. miközben a szívem a torkomban verdesett. megkaptam a jelet. . hogy teljesen igazuk van. Semmi rendellenes. és akkor ez a különös csillogás is elmúlik majd. észlelhetetlen sebességgel repültem egy bizonyos kereszteződés felé. Vazze. Éreztem. nagyon vigyázva. együtt talán kitalálnak valami megoldást a bajomra.Miután kiléptem a boltból. mi a teendő ilyenkor. Rémülten kapaszkodtam meg az egyik korlátban. Elvégre valahogy csak el lehet mulasztani a lelkemből ezt a rendellenes ragaszkodást. amikor a lábaim már a mozgólépcsőt érintették. ezt a féktelen szerelmet. vagy a gondolat… Tudtam. Ha Helena beszél Astrid-dal. hogy nem fognak bántani engem a történtekért – kettejükben jobban bíztam. Olyan gyors voltam. mint egy karácsonyfa! Úgy döntöttem. örökre elveszítem őt. mint a szél. s percekkel később. de mindig elaludtam. még sétáltam egy kicsit és figyeltem az emberek reakcióját az ábrázatomra. és hazamegyek. Mások számára láthatatlanul. hogy nehogy felborítsak valakit. mint bárki másban a világon. vagy késő lesz. felülök a metróra. Nem ér- . ha csak fél másodpercre is. Elejét akartam venni a bajnak.

aki egy szempillantás alatt a tudatom központjába került. legyen is ennek bármilyen következménye.szembe megyek a küldetésemmel: életet fogok menteni. a jégpáncélon. Én a Fényember vagyok. aki ezen a napon már másodjára akarta kivégezni a lányt. Az a feladatom. akit szeretek. Betörtem az autó ablakát. . amint megéreztem.dekeltek a következmények – a lelkem dacolt Astrid-dal. -Tarts ki. . kérlek! – kiabáltam Jane-re kétségbeesetten. A lányét. hogy életének képei elkezdenek peregni a lelki szemei előtt. ami irányíthatatlanul pörgött a kereszteződésben. miközben már láttam is az ütött-kopott öreg autót. nem halhatsz meg! Nem engedem! .üvöltöttem bele a szélbe. De most. Jane. akikkel kapcsolatban a felsőbb erők így rendelkeznek. hogy átsegítsem azoknak az embereknek a lelkét a másvilágra.