You are on page 1of 3

W.

Vityi Zoltán (Mátészalka ) MÁTYÁS KIRÁLYA ANYAI ROKONSÁGA Újabb adatok a Horogszegi Szilágyiakról Mátyás királyunk anyjának, horogszegi Szilágyi Erzsébetnek a családját korán eltemette a magyar családtörténeti irodalom. Teleki József,a Hunyadiak korának jeles kutatója –a Magyar Tudományos Akadémián 1851.május 21-én elhangzott „Hunyadi János eredete “című tanulmányában –a családot „magtalanul elhaltnak “minősítette. Nagy Iván, akinek nélkülözhetetlen családtörténeti köteteit –reprint kiadásban is megjelent, hasonlóan vélekedett:„kihalt a család. “ Kempelen Béla még tömörebben nyilatkozott:„Kihalt “. Az egybehangzó szakvélemények ellenére a megjelent „Nyíregyháza és Szabolcsvármegye községei” valamint a kiadott „Szabolcs vármegye “című monográfiában –történetesen Nyírgelsén és Nyírmihálydin –mégis számos, magát Horogszegről nevező Szilágyival találkozunk a személyi adattárakban mi több, arra is találunk utalást, hogy az érintettek azonos famíliából származnak Hunyadi János kormányzó feleségével, Horogszegi Szilágyi Erzsébettel. Kihalt-e valóban a horogszegi Szilágyi család, amint azt a szakirodalom véleményezi,vagy a Szabolcs megyei Szilágyiak leszármazása a 14.században élt Szilágyi Lórándtól,a család első név szerint ismert ősétől valóban bizonyítható? Erre kívánunk e szűk keretre szabott dolgozatunkban most választ adni. Külön örömünkre szolgál, hogy kutatási eredményeinket, első alkalommal, éppen a Magyar Történelmi Társulat Archeográfiai,Heraldikai és Genealógiai Szakosztályának és a Szabolcs-Szatmár Megyei Öregdiákok Klubjának együttes ülésén mutathatjuk be,egyszerre szolgálva mind a megújuló magyar genealógiai kutatást,mind az örvendetesen fejlődő szabolcs-szatmári helytörténetírást! Elöljáróban rögvest ki kell jelentenünk, hogy a horogszegi Szilágyiak nem haltak ki, s a nyírgelsei, nyírmihálydii Szilágyiak joggal vallották magukat a 14.században élt Szilágyi Lóránd utódainak! Az okleveles adatok bemutatása előtt azonban, essék szó arról is,ami évtizedeken át foglalkoztatta a kutatót,történetesen,hogy a mai utódok őséről,Szilágyi László mester,bácsi ispán,szreberneki várnagy és felesége,Bellyéni Katalin legkisebb fiáról,Osvátról és utódairól,miért nem maradt fent annyi okleveles és irodalmi emlék,mint a szűkebb és tágabb rokonsága többi tagjáról? A Hunyadiak, majd a Jagellók korában ugyanis,a Hunyadi és a Szilágyi atyafiság-sógorság –a Hunyadi,a Horogszegi Szilágyi,Dengelegi Pongrácz,Szentgyörgyi és kövendi Székely,Oláh,Ecsedi Báthory,Vingárti Geréb,Maróthi,Szentmiklósi Pongrácz, Suky,Somkereki Erdélyi stb.család –szinte valamennyi tagja országos tisztséget viselt. Egymást érték birtokadományaik, míg Szilágyi Osvátról mindössze néhány adatunk maradt, utódai közül is csupán Jusztina leányát,előbb szentmiklósi Pongrácz László,majd Suky Pál,végül Somkereki Erdélyi János feleségét ismeri a magyar történettudomány. A kérdés megválaszolásához Szekfű Gyulának az a felismerése nyújt némi fogódzót, miszerint I.Mátyás király a nyugati orientáció szélesítése érdekében, annak már származásuk és birtokaik miatt is híveit nevezte ki országnagyokká ugyanis: „nyugati érdeklődést egyrészt a dunántúli nagybirtokosokban tételez fel, másrészt humanista műveltségű főpapjaiban “,míg „Szilágyi bukása és török fogságban történt kegyetlen halála után kérlelhetetlen logikával hagyja el atyja és nagybátyja régi embereit, kiknek török gyűlöletét alig használhatja fel többé. “ Ez a tendencia valóban megfigyelhető, de arra mégsem ad választ, hogy a kiterjedt atyafiságból Szilágyi Osvát mindvégig egyedül maradt mellőzött,és két gyermeke,Ferenc és Magdolna nevével okleveles forrásainkban a már említetteken kívül csupán 1597-ben találkozunk. A megoldáshoz úgy tűnik akkor jutunk közelebb,ha abból a felismerésből indulunk ki,hogy Mátyás- Szilágyi Mihályban nemcsak a trónját megszerző rokonát tisztelte, hanem a nagyhatalmú kormányzóban az országos politika irányításából részt igénylő,potenciális ellenfelét is félte. Ezért korántsem lehet véletlen,hogy anyai nagynénjeit és azok családját gazdagon ellátta királyi kegyeivel,de a két nagybátyját,ifjabb Szilágyi László nándorfehérvári kapitányt és öccsét Osvátot,akik minden bizonnyal a kormányzót szolgálták,sohasem részesítette adományban társadalmi érvényesülésüket elő nem segítette. Mi több,Szilágyi Mihály halálát követően, annak ősi családi birtokait:Horogszeget,Virághátat,Tófőt,Kis –és Nagyposárost, Kis –és Nagybeszerményt, mint „reászállt birtokokat “1462-ben a Rozgonyiaknak adományozta. Csánki Dezső a „Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában “ című munkája utolsó kötetében két ízben is megemlíti, hogy Szilágyi Jusztina, előbb szentmiklósi Pongrácz László, majd

Suky Pál,végül Somkereki Erdélyi János felesége egyes oklevelek szerint „a horogszegi Szilágyi László vagy más oklevelek szerint: Ozsvát ,sõt egy ízben az Ozsvát fia Ferencz leánya “volt. Utóbbi forrására azonban nem hivatkozik. Magunk,a Megyery Károlytól közzétett Alsó-Fehér vármegyei regeszták között akadtunk I.Mátyásnak egy 1479. május 28-án Budán kiadott iktatóparancsára, amelyben Suky Pál nejét, Jusztina aszszonyt a „Horogszeghi Zylágy Ferenc fia Ozsvát [!]leányának,özvegy Zolnai Pangracz Lászlónénak “nevezik. Fentiek szerint Mátyás királyunk kancelláriájában tehát, néha előfordultak tévedések, elírások,s egy ízben erre maga a király is felfigyelt. Ugyancsak Csánkinál olvashatjuk, hogy 1478.augusztus 1 -án „új oklevelet állíttat ki Mátyás király Jusztina asszony részére a gernyeszegi vár és a kolozsvármegyei Suki-féle birtokok ügyében,mivel az írnok az előbbi oklevelében utóbbi birtokokat név szerint nem sorolta föl,a Jusztina név helyett pedig Juliánnát írt . Az idézett, egymásnak ellentmondó adatok miatt,továbbra is kérdéses maradt Szilágyi Osvát utódainak pontos leszármazása, mígnem az előttünk még ismeretlen Szatmár megyei Szilágyiág egyik tagjával történt véletlen találkozás alkalmával,1972-ben,elő nem került egy 10 oldalas, még a múlt század derekán készült,s „A Horogszegi Szilágyi Család “címet viselő családtörténet. Szerkesztője nem jegyezte fel a nevét, de kétségtelen, hogy ő is a Szatmár megyei ág tagja volt. A nagy gonddal készített „tanulmány “–eredeti oklevelek betűhív közreadásával, illetve néhány okirat tartalmi ismertetésével –a Horogszegi Szilágyi László és Bellyéni Katalin fia, Osváttól származó szabolcsi és szatmári ág származásrendjét vázolta fel a 19.század derekáig. Közzétett oklevelei az egykori családi levéltár darabjai voltak, a tartalmi kivonatokat a váradi káptalan levéltárából,s annak hiteles másolataiból idézte. Közülük –a származásrend megállapítása szempontjából az az osztályos egyezség a legfontosabb, amelyet Horogszegi Szilágyi Zsigmond fiai,János és Gáspár kötöttek Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem előtt Kolozsvárott,1597.február 24-én,a Gut-Keled nembeli Szokoly János és Horogszegi Szilágyi Magdolna fiával, Benedekkel. Az oklevélből egyértelműen kitűnik, hogy az osztozó felek az egykori bácsi ispán és szreberneki várnagy, Szilágyi László mester és felesége: Bellyéni Katalin leszármazottai;az említett Szilágyi Zsigmond apja, Ferenc,a fenti bácsi ispán fia:Osvát volt és az említett Szokoly Jánosné Szilágyi Magdolna,e Ferencnek volt az édestestvére. Az egyezségben egyébként Szokoly Benedek nemcsak a maga, hanem a név szerint meg nem említett testvérei, nővérei,fiai és leányai nevében is eljárt a Fehér megyei Tótfalva, Bokaj, Szentimre és a Hunyad megyei Nagydeng, Kisdeng, Martondeng és Piskenc részeinek, továbbá az 1455 második felében megölt ifjabb Szilágyi László bárhol fellelhető birtokainak a megosztásánál. Az osztályos egyezség hitelessége alig vitatható. A benne szereplők származási kapcsolatait további oklevelek igazolják. Történetesen egy másik osztályos egyezség, amelyet Szabolcs megye törvényszéke előtt kötött Apagyon,1545. június 20-án,a néhai Parlaghy László leánya, Klára, horogszegi Szilágyi Zsigmond felesége,a testvéreivel, Parlaghy Györggyel és Pállal. Az ekkor szerzett birtokokat Szilágyi Zsigmond 1565-ben a váradi káptalan előtt sógorainak zálogba vetette. Az 1597.évi kolozsvári egyezségben szereplő horogszegi Szilágyi Gáspárnak a Szabolcs megyei Őrmezőn,1612.április 22-én,–Brebiri Melyth István, Gombos Tamás, Bégányi Zsigmond, Herczeg Ferenc és Thuray Péter előtt tett végrendeletéből pedig újabb családtörténeti adatokról szerezhetünk tudomást. Az örökhagyó ugyanis, minden vagyonát, azokat is,amelyek az elhalt feleségétől,Nagy Annától,továbbá az elhalt testvérbátyától,Szilágyi Mátyástól örökölt, a szintén néhai testvérbátyja, János kapitány fiának, Zsigmondnak és e Zsigmond Gáspár nevű fiának,Horogszegi Szilágyi Zsigmond és Parlaghy Klára egyetlen unokájának hagyományozta. A családtörténet a továbbiakban feljegyzi, hogy egy,a Bereg megyei Bag, Remete és Agyagásó nevű közös puszták felosztásáról intézkedő,1841.február 15-én kelt,véghatározathoz tartozó „nagy leszármazási,törvényesen is megállapított tábla “szerint,a már több ízben említett Szilágyi János kapitánynak a felesége Csókási Zsuzsánna volt,a fiúknak, Zsigmondnak pedig Szalay Erzsébet nevű feleségétől született a korábbiakban említett Gáspár nevű fia. Ennek felesége,Petneházy Ilona,1631 január elsején nyugtatta Félegyházy Ferencet a nagyanyja,Félegyházy Erzsébet leány negyedéről. Egyetlen gyermekük, Péter, Szomoray Zsuzsánnát vette feleségül, akitől Dániel nevű, korán árvaságra jutott fia született. A korán özvegységre jutott Szomoray Zsuzsánna már 1679ben végrendelkezett a váradi káptalan előtt, hihetőleg rövidesen meg is halt. Az árvaságban felnőtt Szilágyi Dánielnek,–Szabolcs vármegye 1716-ban, Halászban tartott gyűlésének kiadványa szerint –családi oklevelei nagy része elveszett, ezért nemességét a közgyűlés igazolta. Feleségétől, Haranghy Annától, három fia maradt: ifjabb Dániel,György és Mihály. Közülük Dániel és Mihály Szabolcs vármegyében maradt,míg György utódait a szatmár megyei

Királydaróc és Gebe birtokosaiként sorolja fel a családtörténet szerzője. Utolsó soraiban a Szatmár megyei Szilágyiak akkor használt címerét is leírta:„...paizs tetején korona .A paizs alján zöld mezõbe emelkedik a hármas halom kereszttel. A zöld mezőből a kékbe emelkedő oroszlán kardot tart az jobb oldal fele nézve, szemben az félhold, melyhez vágni készül. Az ősök ezt használták-e?– Bizonytalan .“ Az ősök nem ezt használták és ez bizonyos! Jól ismerjük azt a címert, amelyet Zsigmond király adományozott 1409.február 24-én mecsenicei Garázda Miklósnak és rokonának, Szilágyi Lászlónak. Ezt vallotta magáénak a család Szabolcs megyei ága is. A horogszegi Szilágyi család egykori levéltárának a töredékét mindössze néhány évvel ezelőtt sikerült kezünkbe venni. Nyírgelsén őrizték. Az alig több mint 100 darabos iratanyag többsége a Szabolcs megyei ág 18-19.századi okleveleiből áll és csupán néhányat kelteztek az 1700-as évek előtt. Akad viszont három oklevélgyűjtemény is az okiratok között, történetesen Szabolcs vármegye és a váradi káptalan levéltárainak hiteles kiadványai, amelyekben további, közel 60 darab 18.század előtti oklevélmásolatot, illetve oklevélkivonatot tettek közzé. Összevetve az okleveles anyagot a szatmári ág ismertetett családtörténetével, megállapítható,hogy a levéltári töredékben –az 1597.február 24-én,Kolozsvárott kiadott Báthory Zsigmond-féle és az 1716-ban Halászban kelt megyei testimoniális levelen kívül –mindazok az okmányok megtalálhatók, amelyeket a csalástörténet szerkesztője felhasznált. Egyrészűk eredetiben, mások hiteles másolatokban. Az iratanyag egyes darabjaiból pedig nagy valószínűséggel következtetni lehet az ismertetett családtörténet összeállításának a körülményeire is! 1762.május 20-án Nagykállóban, a szatmári ág ősének,Szilágyi Györgynek a fiai,Ferenc és János,több rendbéli családi levelet vett át ifjabb Dánieltől,az édesapjuk testvérétől, aki akkor –a legidősebb atyafi lévén –a családi levéltárat őrizte. Az átvett oklevelek között volt az a két korábban említett okirat is, amelyeket ma már az iratanyagban nem találtunk. Alig hetven évvel később,1836.június 27-én,Gelsén,az „Udvari Nagy Magyar Kancelláriához “címzett keresetben,horogszegi Szilágyi Lajos és Ferenc,ellentmondást jelentett be azoknak a Szilágyiaknak az eljárása ellen,akik –mint előadják – „egy Nagy Atyánk testvérének lenni minden tudtunk nélkül,alattomba kívánnák magokat maradéknak esmértetni “. Felkérték továbbiakban a Kancelláriát, gátolja meg a „pénzen szerzett levelekkel megnemesedni akarók “törekvését, s a „kezekre játszott leveliket “adassa vissza, ellenük pedig rendeljen el „fiscalis actiot “. Az említett kereset összeállításával egy időben készülhetett a levéltárnak az a fiúági származási táblája is,amely ezt a címet viseli: „A Horoghszeghi Szilágyi Nemzetségnek Szilágyi Ferencztől és Zsigmondtól lett leszármazási táblája “. Ebben azonban a szatmári ág őse,György,s a családi leveleket 1762-ben átvevő két fia,Ferenc és János neve nincs feltüntetve! Úgy tűnik nem véletlenül! Az 1762 és az 1836 (74 év) között eltelt évtizedekben a szabolcsi Szilágyiaknak minden kapcsolata megszakadt a Szatmár megyei ág tagjaival,és megtagadták közös származásukat. A kérdéses peres eljárás kimenetelét, részleteit ma még nem ismerjük. Azt azonban nagy valószínűséggel feltételezzük, hogy a szatmári Szilágyiak családtörténete éppen a bizonyítás célját szolgálta és azt –remélhetően –érdemben elérte. Megkésett bizonyításként –dolgozatunk mellékleteként –magunk is összeállítottuk a Horogszegi Szilágyiak genealógiai tábláját, amelyhez –a rendelkezésünkre álló okleveles anyag mellett – felhasználtuk az egyes egyházi anyakönyvek hiteles adatait is.