You are on page 1of 177

GERALD DURRELL

MADARAK, VADAK, ROKONOK

FORDÍTOTTA RÉVBÍRÓ TAMÁS A FEDÉLRAJZOT ÉS AZ ILLUSZTRÁCIÓKAT RÉBER LÁSZLÓ készítette EURÓPA KÖNYVKIADÓ BUDAPEST 1987
KÖTETÜNK A KÖVETKEZŐ KIADÁS ALAPJÁN KÉSZÜLT: GERALD DURRELL: BIRDS, BEASTS AND RELATIVES COLLINS, LONDON. 1969 © GERALD DURRELL 1969 HUNGARIAN TRANSLATION © RÉVBIRÓ TAMÁS, 1974 MÁSODIK KIADÁS

VIDÁM KÖNYVEK KIADTA AZ EURÓPA KÖNYVKIADÓ A KIADÁSÉRT AZ EURÓPA KÖNYVKIADÓ IGAZGATÓJA FELEL SZEDTE ÉS NYOMTA AZ ALFÖLDI NYOMDA A NYOMDAI RENDELÉS TÖRZSSZÁMA: 3048.66-14-2 KÉSZÜLT DEBRECENBEN, 1987-BEN A SOROZATOT BORBÁS MÁRIA SZERKESZTI A FORDÍTÁST AZ EREDETIVEL GÉHER ISTVAN VETETTE EGYBE SZAKLEKTOR: SOMLYÓ BÁLINT FELELŐS SZERKESZTŐ: BORBÁS MARIA MŰSZAKI SZERKESZTŐ: MACZÓ ZSUZSANNA MŰSZAKI VEZETŐ: MIKLÓSI IMRE KÉSZÜLT 58 500 PÉLDÁNYBAN, 15,5 (A/5) ÍV TERJEDELEMBEN ISBN 963 07 4240 3

Tartalom
TÁRSALGÁS ELSŐ RÉSZ LONDON; ELŐJATÉK KACÉRKODÁS A SZELLEMEKKEL MÁSODIK RÉSZ Perama A FELAVATÁS AZ OLAJFÁK ÖBLE MIRTUSZERDŐK HARMADIK RÉSZ Kontokalli A TÖRPE DZSUNGEL TINTAHALAK ÉS RÁKOK AZ OLAJMALOM EGY BAGOLY MEG EGY FŐNEMES NEGYEDIK RÉSZ Criseda SÜNÖK ÉS TENGERI MEDVÉK A BESZÉLŐ FEJ A MÉRGES HORDÓK

hogy attól kellett tartani: kigyullad a kémény. hogy húsz éve most vagyok először náthás? Csupán csak azért. tartalmasan beletüsszögött egy vörös zsebkendőbe. s hozzá még harapós szél is üvöltött a ház körül. hogy amikor végre együtt van a család. mivel az én családomról volt szó. Anglia zimankóval fogadja őket. a háború óta először. de szórakozott arckifejezéséből. nagyobbik bátyám. míg a törzs többi része kint hevert a szőnyegen. ez az időjárás nem vált előnyükre: a szokásosnál is ingerlékenyebbek. mintha imát mormolna. alighogy partra lép az ember. Lawrence pedig. és abból. Margo. Mama horgolt. – Komolyan mondom. már Dovernél a náthabacilusok zárótüze fogadja… Tudjátok azt. mikor már minden emberi számítás szerint a tavasznak kellett volna beköszöntenie. hogy elkerüljem ezt a Puding-szigetet. Azt hiszem. Nővérem. és az egyik végét a kandallóba dugta. hogy ajka időnként megmozdult. Rosszkedvű oroszláncsapatba verődve gunnyasztottak a tűz körül. éppen most rakta meg. és harciasan felénk fordult. gondoltam. hogy bármelyik percben újabb havazást zúdítson a nyakunkba. mintha mi volnánk felelősek az uralkodó légköri viszonyokért –. Az égbolt szürkén. Milyen kár. rendíthetetlenül bíznak az évszakok szabályos váltakozásában). az ablak mellett állt. s még kevésbé hajlottak rá. hálából a nevetésért és a nevelésért TÁRSALGÁS KEMÉNY VOLT A TÉL. mely akkora burjánzó lángokat vetett. mind meg van fázva. magas nyakú pulóverben. Akivel csak találkoztam eddig. alacsonyan függött a fejünk felett láthatólag arra készült. azzal az eredeti módszerrel. mert mindmostanáig volt annyi eszem. meghatóan. félelmetes ez az ország – mondta. Mindent egybevetve: az időjárás nem kedvezett a családi összejövetel megtartásának különösen. úgy tetszett. Mert mondhatom. a Brit-szigetek lakói nem is . hogy bevonszolta a kertből egy kis gyümölcsfa csontvázát. amilyet a halászok viselnek (több számmal nagyobb volt a kelleténél). és rendszeresen.EPILÓGUS Theodore Stephanidesnek. s az első kökörcsinek (melyek. még akkor is vékony hórétegen küzdötték át magukat. sértődékenyebbek lettek. hogy a másnapi ebéden töri a fejét. tudni lehetett. Leslie bátyám egy ballisztikai kézikönyv mögé bújt. hogy a magukén kívül más szavára hallgassanak.

Akinek nincsenek mazochista hajlamai. – Hát. Megérteném. – Erről mindig Gerrynek az a nyamvadt könyve jut eszembe. Ti meg valahogy megrekedtetek itt: már szeretitek is a hempergést a fertőben. Tavasszal például. de ezt hívják tavasznak… és nézd csak meg! Kutyaszánra van szüksége az embernek. mindjárt itt a világ vége – mondta Margo. csak éppen rosszkor jöttél. kint lehetne reggelizni a kertben. – És én mit szóljak? El tudod képzelni. míg sikerült túltennem magam rajta. például Görögországban. nem is nagyon gondolsz másra. mikor egy normális helyen. és kéjesen beletüsszentenek egymás arcába… Megy a nátha vándorútra. kedvesem – mondta mama békítőleg –. – Ez túlzás! – horkant fel Margo. Van itt az embernek egyáltalán esélye az életben maradásra? – Azt hiszed. Még vadászni se lehet tisztességesen. mint hajóra meg puskára? – Én szenvedtem tőle a legtöbbet – szólt közbe Margo. – Szeretném. – Úgy is van. – Rohadtul hideg van odakint. . hanem engem tökéletes hülyének állított be. – Rosszul esik. amit rólam írt. Larry rámeredt. – Neked tartott évekig? – szólt Larry epésen. aztán lemenni a tengerhez egy délelőtti fürdésre. Néha nagyon szép itt. hogy másra se tudok gondolni. hogy titeket jól ábrázolt – vélte mama –. lehetne több eszetek. – Egy centis a hó! – Egyetértek Larryvel – mondta Leslie. mint csoszognak körbe-körbe. vagy hogy hívják azt a játékot. felbukkanva a könyv mögül. de hát ti ismeritek a görög napsugár ízét. az nem marad ebben a… vírusparadicsomban. Úgyis évekig tartott. Itt meg úgy vacog az ember. ha nem emlegetnéd annyit azt a Görögországot – mondta Leslie idegesen. hogy fel kell ébresszelek Csipkerózsika-álmodból – mondta –. mit ártott ez a dickensi karikatúra a jó híremnek? – Abból. a férfiak mit nyavalyognak annyit. akik nem tudnak jobbat. hogy kész csoda. Larry nedvező szemei hervasztó pillantást lövelltek Margóra. mert meg vagy fázva. ha ki nem ejti a szájából a falatot. mint hajókra meg puskákra. azt lehet hinni. mint a pattanásaimról. – Egyébről se írt. Az embernek semmihez sincs kedve. – Nem értem. hogy szeretitek a mártírt játszani. ha be akar dobni egy levelet. ha olyanokról lenne szó. – Az a ti bajotok. – Ez az – vágta ki Larry –.csinálnak mást Újévtől Szilveszterig. – Én úgy találtam.

mint amiket megírtál. – El is felejtettem már ezeket – kuncogott mama. az valóban mulatságos volt – mondta Margo. drágám – mondta mama. hogy nem írhat! – Se a törvényszéki dologról – acsargott Leslie. – Ne butáskodj. – Örülök. – És amikor szellemet idéztetek? Örülnél. – Megtiltom – bömbölte Larry. – Ebben egyetértek – szólt Leslie. – Ha az az eset megjelenik nyomtatásban. minek akarsz engem is belekeverni! – mondta Leslie harciasan. de hogy még ráadásul rossz angolsággal gyalázzanak. ha tisztességes stílusban gyaláznak – mutatott rá Larry. hogy megírja a folytatást – kiabált Larry. – Na látod – diadalmaskodott Larry. – Ugyan miért? – meredt rám gyanakvóan Larry. – Na nem! Azt azért mégse – rémüldözött Margo. Utálom.– Én nem bánom. – Pedig tényleg érdekesebbek. kedvesem. akkor tiltsd meg te. Az rém mulatságos volt. például amikor Max jachtjával körülhajóztátok a szigetet. hogy nem vette bele a legjobb történeteket. – Mert elhatároztam. – Én nem akadályozhatom meg. – És Leslie bírósági kalandja? – Nem tudom. hogy a címe elég mulatságos. hogy írok még egy könyvet is Korfuról. hogy ez a véleményed – mondtam elgondolkodva. . az már arcpirító. – Már a címe is kész inzultus – mondta Margo. vadul tüsszögve. hogy nem írta meg a legjobb eseteket – érvelt Larry. – Nem értem. Kórusban hördültek fel. – Jó. – Nem tűröm! – És ha csak említeni mered a jachtot… – kezdte Larry. drágám – mondta mama. – Csak az a baj. én bepereltem volna az öcsémet. és beleírom az összeset – magyaráztam ártatlanul. ha azt is megírta volna? – tudakolta Larry epésen. – Megtiltom egyszer s mindenkorra! – Nem írhatsz a szellemidézésemről – harsogott Margo. – Te mondogattad. – Hát. hogy állandóan azt kérdezgetik tőlem: "És te melyik állatfajtához tartozol?" – Pedig én úgy találtam. ne kiabálj – szólt közbe mama. – Mama. Gerry. – Hogyhogy a legjobb történeteket? – gyanakodott Larry. mondd neki. – Családom és egyéb állatfajták. indulatosan kifújva az orrát –. – Larry. miért.

meg akarom írni például szerelmi kalandodat Creech kapitánnyal. Megvártam. te vagy a családfő. és a rokonok megszakítanak veled minden kapcsolatot. A család ziláltan. Nem valami jó ötlet ez a könyv. és megírtam ezt a könyvet. részletesen kifejtette. – A bank azt írja. ezek a sztorik pedig tényleg a legjobbak. . Larry – mondta mama mérgesen –. Leültem. hogy ilyesmit leírj! – Hát. drágám? – érdeklődött mama. szerintem ez a legjobb történet mind között – mondta Larry kenetesen. – A vibráló szenvedélyű románc. mely céljául tűzte. csak egy választásom maradt. míg elül a zaj. tiltsd meg neki! – Ez túlzás. a hősszerelmes archaikus bája… meg ahogy az ujjad köré csavartad szegény öreg pasast… – Jaj. A család egy emberként emelkedett szólásra. hogy bárkinek ártana velük. – Én aztán nem tehetek semmit. hogy szíveskedj kiegyenlíteni a tartozásodat. – Ha ki mered adni. – Ezeken kívül van még egy csomó más eset is – emlékeztettem őket. Úgy tudom. hogy mindenáron utamba álljon. várakozásteljes csendben meredt rám. ha egyszer meg akarja írni. hallgass már. – Hát – mondtam elgondolkozva –. ha így beszélsz. kivörösödött arccal. és hangosan. a kereskedők görbe szemmel néznek rád. testületileg följelentünk.– Megint végig akarod csinálni az egészet? – kérdezte Larry rekedten. De nem is hiszem. – Micsoda? – sikította mama. miért nem írhatom meg a folytatást. mama. komolyan megharagítasz. – Ezt aláírom – mondta Larry. miért ne írhatná meg a folytatást. drágám – mondta mama. Gerry. ami azt illeti. Nem tudom. – Milyen más esetek. E kérlelhetetlen családi összeesküvéssel szemben. ismeretlen tettesek papírba csomagolt kényszerzubbonyt hagynak a küszöbödön. – Ezt nem teheted! Még hogy szerelmi kaland azzal az undok vénséggel! Nem tűröm.

hogy én vagyok az oka.ELSŐ RÉSZ LONDON. aztán kipróbált Margón mindenféle tablettát és cseppet. – Dög – mondta Margo. még azt hiheti. táviratok . Így aztán. – Larry drágám – szólt mama békítőleg –. – Nem beszélnél így. hogy mirigyes – csitította mama. – Mirigyes? – kérdezte mama rémülten. – Azt mondja a doktor – avatott be bennünket Margo egy nap. mit érzek. Csakhamar. Androukhelli azonban csak megismételte. hogy tekintse meg a rejtélyt. – Gyerekbetegség! – siránkozott Margo. a háziorvosunkat. hogy szerinte Margo állapota mirigyes. – Muszáj mindig ebéd közben taglalni a kórságaidat? – tudakolta Larry. – Gyerekbetegség. könnyek között –. – Miért nem vitorlázol például? – Akkora hajó nincs – jegyezte meg Larry. – Holnap beszélek Androukhellivel. Margo terjedelmét szemügyre véve a doktor hosszas po-po-pózással fejezte ki sajnálatát. hogy szerinte mirigyes alapon hízom. – Én nem tehetek róla. – Halandzsa – vetette oda Larry. – Ha titeket hallgat az ember. – Hogy hogy mirigyes? – Nem tudom – jajongott Margaret. szabályos gömbalakot kezdett ölteni. – Valamit tenni kell – mondta mama. – Tudod. és sírva fakadt. és hogy Londonba kellene utaznia kezelésre. Androukhelli mondja. ebédnél. ha tudnád. meg többfajta diétát. amikor Margo hirtelen hízásnak indult. – Larry drágám. Elhívtuk Androukhellit. nagy rémületére. hány kiló vagyok? – Több testmozgás kéne neked – szólt Leslie. de mindhiába. mint egy pattanásos görögdinnye – mondta Larry idegesen. ELŐJÁTÉK …Látsz-e mást még Az elhagyott időnek messze mélyén? SHAKESPEARE: A vihar Babits Mihály fordítása KACÉRKODÁS A SZELLEMEKKEL AKKOR KEZDŐDÖTT az egész. ha úgy néz ki. ez nem volt szép tőled.

Végül is Londonban van! – Mi köze ennek Londonhoz? – kérdezte Larry. hogy minden tiltakozásom ellenére megtanítja nekem a rendhagyó francia igéket. és beszélne a fejével. – Bárcsak írna már – mondta mama. mint használ. valami bűnbarlangba csalták? Hiszen be se férne az ajtón. ahol mama unokatestvére. aki válaszában hosszasan elmagyarázta. és Fan néni (Prudence anyja) várta szerető gondoskodással: az a két megmaradt rokonunk. Aztán hirtelen én is eszébe jutottam. ezután azonban sokáig nem hallottunk semmit felőle. Mr. mi történhet vele? Azt hiszed. meg hogy járt egy jó orvosnál. – Mindenféléket hall az ember a nagyvárosba került lányokról. akik neki nem tetszenek. Így Spiro ismét útnak eredt. mi van vele. Úgy érezve. mert akkoriban kaptam új házitanítót. hogy magával visz. hogy épségben megérkezett. Prudence. és fel is adok egy táviratot.és levelek özöne után Margót Londonba továbbítottuk. ha előtte csak egy pillantást is vetett rá? Mellesleg azt sem hiszem. Egyetlen rövid levéljött Margótól. Mama őrült sietséggel utasította Spirót. elhatározta. hogy mennyit nőtt a kerülete az utóbbi időben? – Én pedig mégis szeretném tudni. – Egy ilyen nagyvárosban minden megtörténhet – mondta mama sötéten. s ez az angliai út. és hogy üdvösnek tartaná. melyben megírta. – Ez nem tréfadolog – mondta mama szigorúan. – Miről írna. hogy akad köztük olyan erős. ha mama oda utazna. aki szilárdan eltökélte. aki el tudná rabolni. Én mennyből pottyant ajándéknak tekintettem a dolgot. – Ugyan. egy szállodában laknak. ha két bátyám gondjaira maradok. a régóta várt megnyugvást jelenti. Kitört a botrány. hogy Prueval és Fan nénivel Notting Hill Gate közelében. de nélkülözhetetlen idegenvezető-filozófus barátunkat. Prudence-nek táviratozott. hogy többet árt. és lóhalálában csomagolni kezdett. úgy éreztem. mama! Fölöslegesen aggódsz – bosszankodott Larry. önjelölt. . – Ne izgulj – nyugtatta Larry. hogy további jegyeket vásároljon. – Az isten szerelmére. – De hát ha egyszer fölöslegesen esel pánikba! Kérdem én: melyik jóérzésű leánykereskedő vetne szemet Margóra. ha csak nem arról. akikkel még beszélő viszonyban voltunk. Richard Kralefsky személyében. – Márpedig én aggódom – harciaskodott mama –. és további csomagolások történtek. hogy vegye meg a jegyeket. mit gondolsz. hogy Margo olyan emberekkel került kapcsolatba.

A vonatút eseménytelen volt. izgatottságtól ragyogtak. mint valami furcsa lápi madár. a! vibráló fényben nyüzsgő embertömeg. ahol senki sem várt bennünket: úgy látszott. mint az árvácska. kökényszínű szemei szeretettől. ugyanis a portás gombócos kiejtése olyan volt. – Hogyan?! – kérdezte mama elképedve. és megvárjuk. míg visszajönnek. korinthoszi utánzatú oszlopai elé kanyarodott. míg ügyetlenül a perselybe dobott egy shillinget. mely úgy fúrta magát keresztül a piccadillyn. hogy Margo összejövetelre ment. verőfényes napjai után késő esti megérkezésünk Londonba bizony megrázó élmény volt. ha kényelembe tesszük magunkat. Szegénykémnek már nagyon fárasztó a lépcsőn járás. mikor a magunkra maradtunk. s ráadásul London. de abból a kevésből. jó illatú arca. Sok-sok ember szaladgált a pályaudvaron. Prue és Fan néni pedig a kutyákat eteti. mint egy képregény-figura. mint egy tűzijáték közepébe tévedt bogár. A hideg levegő. legjobb lesz. Végül a taxi a Balaclava Mansions koromlepte. puha volt. nem is jöttök – mondta. drágám? – kérdezte mama. Mindkettőnket átölelt. lélegzeted kis füstfelhőként bodorodott ki a szádból. A taxi. Aztán az az alig érthető nyelv. mind szürke arcú és gondterhelt. – A mama is jön már felfele. Miss Hughes és az idős hölgy pedig a kutyáikat eteti. míg úgy nem látta. nem tudom. – Hát akkor – mondta mama. – Mit mondott. úgyhogy olyannak érezted magad. amit eddig Londonból láttam. az derült ki. – Már azt hittem. amit a hordárok beszéltek. mind idegen. Itt egy idős. Ez a félelem ezerszeresére fokozódott. ír portás segítségével betelepítettük csomagjainkat a szállodába. karikalábú. Egy óra hosszat vártunk. mikor kötelességtudóan megcsókoltam. az érkezésünket hírül adó távirat nem érkezett meg. Prue száguldott be kitárt karral. ha valamivel több lenne itt a kutya. mikor Milánóba a kupé párás ablakára felrajzoltam Mussolini karikatúráját. és azt kiáltozta: – Louie. Szép. nem számítva mama szakadatlan félelmét. mint egy szakmai bemutatót tartó mosónő. Mama teljes tíz percig dörgölte a zsebkendőjével az ablakot olyan szorgalommal. hogy maradéktalanul sikerült eltávolítania a bűnjelet. hogy a fasiszta carabinierók letartóztatnak. Louie –. és sötét. és begyújtotta a gázkandallót –. mintha valami idegen nyelven beszélne. hogy nem ártana. ha megszólaltál. Hanem hogy ti . – A kisasszony – mondta a portás – összejövetelre ment. Lefordítottam. – Miféle összejövetelre? És miféle kutyákat? Mondtam. Louie. mikor is felpattant az ajtó. Korfu nyugodt. melyben.

hogy érdemes kutyát tenyészteni. mami. – Tényleg. mint egy két lábon járó sátor. – Ó. így egyúttal Margo is a szemünk előtt van. de roppant különös emberekkel van tele. hogy nem vártunk. Nagyon ért az üzlethez. – Louie és Gerald! Hát megjöttetek! Mamát is. ez jó befektetés. mely után égett az ember arca. – Louie! – kiáltotta. engem is megölelt. és szemét az ég felé fordította. – Komolyan. és cuppanós csók.milyen jól néztek ki! Mindent el kell mesélnetek. Lucikát már mondtam. – És Lucikát – mondta Fan néni. bordaropogtató ölelés volt. – És ott van még Picike is – mondta Fan néni. mikor érkeztek. de nem tudtuk biztosan. megcsókolt. és a csirkék. aztán Lucikát… – Aztán meg Macikát – vágott közbe Fan néni. De Prudence azt mondta. és meg kellett etetnünk a kutyákat. – Mami! Mami! Louie megjött! Az ajtóban Fan nénikém jelent meg. még ők is megvannak – mondta Fan néni. Louie? Olcsó és kényelmes. állapítottam meg tiszteletlenül. – Miféle kutyákat? – kérdezte mama. – Nem tudtad? Mami meg én kutyatenyésztők lettünk. – Mami kicsit rosszul hall – magyarázta Prue szükségtelenül –. – Hát az én Bedlington kutyusaimat. olyat. Tetszik neked ez a szálloda. – Ne haragudj. amilyet a fáma szerint az erdei manók hordanak előszeretettel. kissé viharvert bársonykalapot viselt. vagy nem? – Ó. – Jaj. – Meg a méheim is. – És Macikát – egyezett bele Prue. Első pillantásra olyan volt. Szeme bagolymód pislogott a csillogó szemüveg mögött. Ez már szívélyes. Halk lihegés hallatszott a nyitott ajtón keresztül. Louie drágám – mondta Prue lelkesen. Louie drágám – mondta Prue –. – Megvettem Picikét. Fején olyan. rozsdavörös tweedkosztüm borult köréje. . – Legutóbb valami mást tenyészettetek – mondta mama. és már mindegyiküknek születtek kicsinyei. – És szemérmesen. Felhoztam őket Londonba. szélesre tárva karját. Hihetetlen szabású és méretű. hol van Margo? – kérdezte mama. természetesen – felelte Prue. szirompuha ölelése volt. – Kecskéket. Ez már nem a Prue pihekönnyű. mintha mama valami mennyei jelenés volna. eladni. itt a mama – kiáltott Prue. csilingelve kacagott.

gondolatmenete könnyen tévútra kanyarodott.Prue lábujjhegyen az ajtóhoz ment. zaklatott állapotában kezdi azt hinni. – Minek jár az én lányom spiritiszta összejövetelre? – Hogy kigyógyuljon a kövérségből meg a pattanásokból. Azt mondta neki. nem lesz ennek jó vége. ne szólj közbe! – Spiritiszta összejövetelen? – hüledezett mama. csak a tejhozamuk csökkent az idén – tudatta Fan néni. – Mrs. flekken – ismételgette a mama zavartan. csend legyen! – mondta Prue. – Tudom. és persze az egész dolog Mrs. Margo sziklamászásra. – Aztán még ott van Lucika is – mondta Fan néni. – Én azért küldtem haza Margót. hogy azért küldted. mami. maradj már csendben! – intette le Prue. – Miért nem jár Margo a doktorhoz injekcióra? – Mert Mawaki azt mondta. kedvesem – magyarázta Prue. de miféle összejövetelen? Prue idegesen tekingetett jobbra-balra. Fleckennek hívják azt az asszonyt. – Flekken. – Mawakinak hívják. amit mondok. – Vezetőt? – kérdezte mama erőtlenül. – – Mrs. – Mami. – Nem értem – mondta. szóval . drágám. – A kecskék is jól megvannak. Gonosz praktikák ezek. – Nem értem – siránkozott mama. – Így kétszer annyi mézet termelünk. és halkan becsukta. – Spiritiszta összejövetelen – suttogta. úgyhogy egy percig se kell elhinni). hogy kezd megijedni. vagy hasonlóra adta a fejét. – Hogyhogy vezetőt? Láttam. – Ezt már tudom. hogy ahhoz a doktor Hogyishívjákhoz járjon. hogy tud a számára egy vezetőt. De jegyezd meg. Csakhogy mikor idejött a hotelba. – Összejövetelen van. ne járjon – vágta rá Prue diadalmasan. – Jaj. – Miféle gonosz asszonynak? – Mama most már komolyan megrémült. – És kivetette a hálóját Margóra. mamikám. hogy mostani. – Jaj. – Három szeánsszal ezelőtt azt mondta (Margo szerint. Fleckentől ered. Láttam mamán. drágám – mondta. – Tíz kaptáram van már – büszkélkedett Fan néni. Azt mondják róla. – Szellemi vezetőt – magyarázta Prue. hogy rézbőrű indián. Ha a konyhaművészet került szóba. annak a gonosz asszonynak a karmai közé került. Flecken médium.

hogy ízleni fog neked. Flecken – mutatta be Margo a zömök hölgyet. hogy láthatlak. viszont sikerült az ír portást rávennem. Aztán meg trombiták röpködnek a levegőben. amit manapság árulnak. én soha le nem megyek a hotel alsó régióiba. Flecken transzba esik. ami a médiumokból árad ki – tette hozzá Prue. – Ez itt Mrs. így hát jelentkeztem. hóna alatt egy hatalmas káposztával. Érdekelt ugyan a beszélgetés. kedvesem – mondta mama komoran. amit vétek volna kihagyni. s én éppen Fan néninek próbáltam elmagyarázni az ektoplazma mibenlétét. mikor Margo megérkezett egy alacsony. aki körül ráadásul még egy-két trombita is röpköd a levegőben. mintha a pokol minden ártó szelleme nyüzsögne mögötte. – Mi az az ektoplazma? – Van a szobámban egy köcsög saját termésű mézem – mesélte Fan néni. – Döfölésről? – Azt hiszem. – Egyszerűen csodálatos asszony. akkor mi történik? – kérdezte mama. kidülledő szemű. – Örülök. és egészen beborítja az ektoplazma. hogy Mrs. Flecken nevezetű nő. maradj már csendben! El sem tudod képzelni. hogy lemegyek. – Jaj. – Én ugyan le nem megyek teát rendelni. épp idejében. – Meg egy kis pirítós se ártana – folytatta Fan néni. mi folyik egy ilyen gyűlésen. drágám. mami – tiltakozott Prue. úgy néz ki. hogy hozzon fel teát. meg kellene teáznunk. Sokkal tisztább. mégis úgy éreztem. kövérkés. mamikám. kóchajú nő társaságában. de azt mondják. Louise. és úgy bámult az ajtóra. mint az a szintetikus vacak. – Olyan. a rézbőrű indiánok így hívják az injekciót. mint… Szóval olyan. Louie – mondta Fan néni. és megrendelem a teát. olyan látvány. Louie. amíg ezeknek összejövetelük van. Ezt kortyolgattuk. Csalódásomra a földszinten semmit nem láttam. – Azt hiszem. – Miért. – Anya – szólt Margo drámaian –. Bizony.Margo szerint Mawaki azt mondta. – Ez valami olyan anyag. Mrs. megérkeztetek hát! – Igen. több döfölésről szó sem lehet. – Biztos. úgy tűnik. amíg azok odalenn gyűléseznek. hogy egy agyvelővel borított. illetve úgy néz ki… én még sose láttam. – Nem én. Flecken . meg ilyesmik. – És. Azonnal feltűnt. mint az agyvelő. – Ez nagyon jó gondolat – mondta mama bágyadtan. ami csak távolról is emlékeztetett volna Prue leírására. – Ektoplazma? – bámult mama.

Ezt mondta mamának: – ÖrülökhogytalálkozhattamönnelMrsDurrell. Természetesenaszellemivezetőmmártudattavelemhogyönmegérkezik. akit látni is lehet. nem minden él nélkül. – Sokannemistudnak… Hööö-öhhh… aspirituálisvilágrólmelypedigolyközelvanhozzánk. vagy a repülőgép feltalálóját mutatná be. Remélemkényelmesenutaztak… Hööööhhh. Margo – jegyezte meg Fan néni. – Dehogyisnem – sértődött meg Margo. – Nem hiszem. Fleckent. mintha Margo a góthai almanachból keresett volna magának szellemi tanácsadót. – Egyszerűen csodálatos lény! – Nem úgy veszem észre. mintha azt várná. – Már kilenc dekát fogytam. – Mawakinakhívják – közölteMargo.. érzékeny az ínyük. tartózkodó fogadtatásban részesíti. Ezért aztán szörnyűségesen hadart. – Igazán? – kérdezte mama fagyos mosollyal. . Flecken mit beszél. képtelen beszéd közben lélegzetet venni. hogy Mrs. aki eltökélte. ha a lányom olyan orvos kezében volna. – Ó. hogy rosszaságból tették – szólalt meg Fan néni. Mamát. – Látnod kellett volna ma a kutyuskákat. Csakugyan? – mondta idegesen. mintha legalábbis Leonardo da Vincit. most nem a kutyákról beszélünk – mondta Prue. és hegyezte a fülét. Flecken émelyítő édesen mamára mosolygott. – Mami. de mégis jobban örülnék.. – Most Margo vezetőjéről van szó. – Időkellehhezéstürelemmeghatártalanhitatúlvilágiéletben… Hööööhhh. Fleckent hűvös. elhallgatott és nagy lélegzetet vett. Mrs. mint a pitypangfüzér. Úgy látszott. kissé visszavetette ez a sajátos kijelentés. – Akedveslányánakszerencséjevanmivel… Hööö-öhhh… sikerültszámáraegyigazánelsőrangúvezetőtszerezni – mondta az. hogy perceken belül szarva meg farka nő. tudod. ami így hangzott: "höööööhhh". kedvesMrsDurrell – és Mrs. szavai egymásba kapaszkodtak. – Nem vonom kétségbe – mondta mama –. mintha túl sokat használt volna neked – mondta mama. és közben úgy bámulta Mrs. Ilyenkor. – Csak a foguk jön. – Mami. mikor pedig kifogyott a levegője. maradj csendben – rebegte Prue. Flecken spiritiszta – jelentette ki Margo büszkén. – Olymegnyugtatóérzéshogyazeltávozottakkapcsolatottartanakfennazem berrel… Hööööhhh – mondta Mrs. Flecken lelkesen. – A kis csibészek mind összeszaggatták a vackukat. igen. – Mrs. hogy megértse. – Roppant érdekes.különös kórban szenved.

hogy jobb volna. – Elkellenejönnievalamelyikösszejövetelünkreaholszemélyesenmeggyőződh etnearrólhogyaszellemekcsakugyanjótékonyerővelvezetnekbennünket… Hööööhhh. Flecken – egyegészújvilágnyílnamegelőtte. én mégis úgy érzem. – Eleve elítélsz valamit. Flecken. Láttam. – Elfogult vagy. – Nem megmondtam? – Vegyetek egy kis mézet – mondta barátságosan Fan néni. – Kedves MrsDurrellmegkelltanulniahogybízzékaszellemvilágroppanthatásábanhisze nvoltaképpencsaksegíteniésvezetniakarbennünket… Hööööhhh – mondta Mrs. mama. – És olyan remek tanácsokat adott – mondta Margo. – Ez nem olyan szintetikus vacak. mint régen – vetette közbe Fan néni. ha nem fúj a szél. mama – bizonygatta Margo –. – Mami. – Aszellemekvilágasokkalbölcsebbmintbármelyikföldihalandó… Hööööhhh – szólt Mrs. – Köszönöm szépen. – Igazán. anélkül. mama – próbálkozott Margo. és sugárzó szeretettel nézett Margóra. hogy vezessen – mondta mama méltósággal. és biztos. – Kedves Mrs. – Biztosantudomhogyhaazédesanyjátsikerülneelhozniazegyikösszejövet elre… Hööööhhh – mondta Mrs. Flecken. aki közben meghányta-vetette magában a kérdést. ha a lányom ehelyett a Mawaki helyett valami normális orvos kezelésében részesülne. hogy téged is meg fog győzni. el kell jönnöd egy gyűlésre. de én már csak a magam szellemére bízom. – A méz sem olyan már. – Na tessék – suttogta Prue diadalmasan. maradj csendben. hogy kipróbálnád.– Az jól fog állni neki – mondta Fan néni. – Ugye. Mrs. Azegyiklegtudósabbegész Észak-Amerikában…Höööhhh. Flecken. hogy mama tusakodik magában.Afehérlánynaknemkellsemmiféledöfölés…Hö ööööhhh – tolmácsolta Mrs. Hosszú évekig élénken . Mawakinagyvarázslóvoltatörzsében. – Igen. – Jobb kezekbennemislehetneakedveslánya. olyan szűk látókörű vagy és régimódi – dühöngött Margo. Flecken? – Döfölésrőlszósemlehet. Flecken. mint amilyet manapság árulnak. Annyi mindent lát és hall az ember! Végül is nem csurog az eresz.

– Segíts nekem feltenni a káposztát. – Csak arra kérlek. – Mawaki egyszerűen csodálatos! – Holnapesteújabbösszejövetelttartunkittaszállodában… Hööööhhh – mondta Mrs. persze – helyeselt Margo. hogy elfogadja Mrs. mint aki. és nézzétek meg magatok – érvelt Margo. hogy beadja a derekát. – Jó – mondta mama –. – Soha – borzongott Prue. egy falat pirítóson keresztül –. – Mit csinálni? – hüledezett mama. Fogadd meg a jó tanácsot. mikor az ajtó becsukódott Mrs. amíg nem késő. – Hová teszed a káposztádat? – kérdezte mama. vonakodva bár. hogy ezt megtárgyaljuk. mint az agyvelővel borított Mrs. – Bizonyosvagyokbennehogyhaegyszersikerültúllépnieakorlátokonakko rsoksegítségettudunkmajdönneknyújtani… Hööööhhh – szólt Mrs. remélve. – Érdekes az is. mama. – Hát – mondta mama határozatlanul –. Semmit nem kívántam jobban. népi mágiák. Halványan ránk mosolygott. amint trombiták röpködnek a feje körül. megveregette Margo arcát. nagy volt a kísértés. ésremélemhogyönéskedvesleányaisrésztveszrajta… Höööhhh. . Fleckent látni. Flecken mögött –. Holnap még beszélünk a dologról. – Nem bírnák az idegeim. majd meglátjuk. és elment. de megbocsátja nekünk bűneinket. – Kislányom – mondta Prue –. – Szerintem ugyanolyan vagy. hogy vadméhek porozzák be a lóherét – jegyezte meg Fan néni. komolyan megharagítasz. Lélegzet-visszafojtva vártam. – Azt mondják. légy szíves – mondta Margo. Holnap reggel mindent megbeszélünk. boszorkányságok iránt. Flecken meghívását. de most fáradt vagyok. – Jaj. – Ó. – Az a doktor semmit nem használt az injekcióval. – Segítenél feltenni a káposztámat? – kérdezte Margo. a lóhere a legjobb – mondta Fan néni. Flecken –. Mawaki meg egyenesen csodákat tesz. – Csodákat – morgott mama megvetően. – Sokat gondolkoztam azon.érdeklődött a babonák. – Igazán. ez az asszony a hatalmába kerített téged. Margo – szólalt meg mama. mint voltál. olyan maradi vagy – mondta Margo. Flecken. vajon miért nem lehet vadméheket tenyészteni – mondta Fan néni elgondolkodva. de én mégis jobban szeretem a hangát. hogy gyertek el egyszer egy gyűlésre. Gonosz lelkű nőszemély.

Louie drágám. kileli a hideg – mondta Prue. és a haja is égnek állt. – Ez színtiszta boszorkányság. – Megyek lefeküdni. Így hát Margo leült egy székbe. ez a pattanásaira kell! Margo felállt. Margo egy egyiptomi zöldséges múmiájához hasonlít leginkább. – Káposztalevelet rakni az arcára! Nem tesz már mást. amit csinál. – Ha valakivel találkozol a folyosón. hogy megfőzöd a káposztát. – Néha azt hiszem – mondta mama. – Nevetséges. akinek elve volt: védd meg kicsinyeidet. Ne engedd neki – mondta Prue. aki hajdani. rengeteg piros cérnával felkötözött. Mawaki tanácsolta. és tényleg csodákat művel. nem más – jajongott Prue. csakugyan ésszerűtlen. különben sem hiszem. . hogy káposztának öltözzön. hanem ráteszem a leveleket az arcomra.– Az arcára – sziszegte Prue. – Úgy érted. – Margo álarcosbálba készül? – kérdezte Fan néni. – Néha csodálkozom – mondta mama. melyeket aztán mama ünnepélyesen. Prue. Margo már úgy viselkedik. – Ésszerűtlen! – kiáltotta Prue. bárhogy megtévedjenek is –. – Hogyan? – kérdezte mama. Louie drágám? Nem túloztam. – Fáradt vagyok most ezen vitázni – mondta mama –. – Látod. fodros káposztaleveleket nyomott az arcára. – Másnak biztosan nem jut eszébe. vagy mi? – Nem – felelte Margo –. ha megnyerné az első díjat – kuncogott Fan néni. – Hát – mondta mama. – Érezd jól magad – tette hozzá Fan néni. – Butaság. Végül Prue meg Fan néni eltávozott. imitt-amott Fan néni közbevetéseivel megszakítva. miközben magára húzta a takarót. csak amit Mawaki mond neki! Nem egészséges dolog ez! – Nem lennék meglepve. – Nevetséges! – Nem is nevetséges – mérgelődött Margo. te meg felkötözöd őket. és az ajtó felé tapogatózott. és nagy. – Nagyon jót tesz a pattanásaimnak. Úgy találtam. Prue mamához fordult. milyenek a fiatalok. mint egy őrült. meghúzva az utolsó csomót –. Mikor Margo végre kitalált a szobából. – De ne maradj sokáig. A vita nőtt és dagadt. miért nincs még az őrültekházában az egész család. indiai jelmezbál élményeit elevenítette fel. hogy ártana. – Ez pogányság. Az a nő rossz hatással van rá. mami – bömbölte Prue –. aki végig érdeklődéssel követte a cselekményt. mama és én lefeküdtünk. – Nem. Tudom. ne izgulj – szűrődött át Margo hangja a káposztán.

– Ha még egyszer említed azt az alakot. dehogy. Prue azt mondta. s mama úgy tervezte. az jót tesz a pattanásoknak. – Ó. legalább ő is be tudja adni útközben a Bedlington-kutyusokat új gazdájukhoz. Mawaki azt mondja. hogy nem. gúzsba kötve állt a pórázok sűrűjében. Prue hosszadalmas. s máris indulhattunk a földalatti megállója felé. késhegyig menő vitát folytatott arról. hogy. de nem rosszaságból teszik. aki ekkorra már moccanatlanul. ki kellett göngyölnünk előbb. hogy elfelejtsem. Kissé különös látványt nyújthattunk az arra járóknak. Úgy állt a járdán. és elindulhattunk a mozgólépcsőhöz. én vagyok egyedül ép elméjű az egész családban. mama. kitűnő ötlet. – Ne hagyd. – Gondold el. ami a kutyákra szemlátomást . – Ezekkel a kutyákkal? – hitetlenkedett mama. – Élesztő és juharszörp – mondta Margo. hogy mennyit fizessünk a Bedlingtonokért. lába köré ugyanis nyolc póráz tekeredett. és ilyenkor meg kellett állnunk. – Persze – felelte Prue. Így hát reggel kilenckor a Balaclava Mansions előtti járdán összegyűltünk valamennyien. ahol megcsapta az arcunkat a föld gyomrából érkező meleg légáramlat. ezek túlsó végén pedig nyolc Bedlington-kölyök randalírozott. mint egy felszalagozott májusfa. rémülten bámulva az ugrabugráló ebeket. – Mami már remekül tud bánni velük. Louie – mondta Prue. néha azt hiszem. – Három éven alul a gyerekekért sem kell fizetni. A földalattihoz vezető utat lassan jártuk meg. hatalmas tollal ellátott manósapkát vett fel. hogy ezeket majd hazavisszük magunkkal. feltehetőleg megérkezésünk örömére. Mikor végre megérkeztünk a jegypénztárhoz. Fan néni. – Hiszen még csak kéthónaposak – tiltakozott. megvettük a jegyeket. mert a kutyák körülözönlöttek minden útjukba kerülő akadályt.és eloltotta a lámpát –. élesztő és juharszörp. verekedett és kisdolgozott. mivel egy csomó minden nem volt kapható Korfun. – Kis csibészek – kiáltotta ilyenkor. kihagyó lélegzettel –. Másnap reggel vásárolni akartunk. Végül. micsoda költség! Mehetünk földalattival is. komolyan megharagszom – mondta mama. – Talán taxiba kellene ülni – vélte mama. postaládákról és a járókelőkről. hogy Fan nénit leoldozzuk a villanyoszlopokról. Fan nénit.

lefejtettük róla a kutyákat. Talpra állítottuk a nénit. – Most már talán mi is elindulhatunk. – Hála istennek – mondta a keménykalapos. – Mi lenne. maga után rántva a vonító kutyákat. baj esetén azonban sokkal nyomorultabbnak tudnak látszani. mikor meglátták a mozgólépcsőket. megtántorodott. és semmiképpen nem tudta lerázni magáról a nyolc kutya terhét. majd kimentünk a peronra. leporoltuk. A Bedlingtonok még legjobb pillanataikban sem valami megnyerő külsejűek. mely Fan nénit rejtette mélyén. Úgy tűnt. és hatalmas tweedzuhatagban lehömpölyödött. drágám – csitította mama. nem kívánnak olyan micsodára lépni. mint bármely másik fajta. Csak akkor kaptak észbe. és levitték a mozgólépcsőn. – Fizettem értük – zihálta Prue. – Ezt nem volna szabad engedélyezni – mondta egy fagyos tekintetű keménykalapos. mint egy hatalmas uszályt. asszonyom – szólalt meg a keménykalapos –. az összegubancolódott pórázok végén maguk után vonszolva Fan nénit. mint magának. ekkor jöttek rá. milyen kalandra indultak. – Bizonyára nem. hogy az ebek már úton vannak. – Kutyákat nem volna szabad felengedni a földalattira. Ebben a pillanatban Fan néni hátrafelé rálépett a mozgólépcsőre. ahhoz a tweedből és Bedlingtonokból álló halmazhoz. akit rémülettel töltött el a tömegharag. Reszketeg. Fan néni már félúton járt. mami. ami mozog a lábuk alatt. de Margo és mama megragadták. – Mami.serkentő hatással volt. ha felvennénk a kutyákat? – javasolta mama. A kutyák most már modellt ülhettek volna az Állatvédő Liga plakátjai számára. ahogy a mozgólépcső vitte lefelé. – Fészkes fenét – nyilatkozott egy másik. Nem engednének utat? – Kis csibészek – nevetett Fan néni. nem tenné lehetővé. Vakkantgatva és morogva előretörtek. Csakhamar valamennyien ott tömörültünk a mozgólépcső tetején. ádáz küzdelemben a hisztérikusan nyüszítő kutyákkal. s ehhez az elhatározásukhoz egyöntetűen ragaszkodtak. – Ebben a korban nagyon virgoncak. – Ugyanannyi joguk van utazni. . nem történt bajod? – sikította Prue. – Kis csibészek – szólt Fan néni elhalóan. hogy mi is igénybe vehessük az állomás létesítményeit? Prue harcra készen sarkon fordult. – Most. – Sietek. Hosszú sor állt mögöttünk. Prue ott állt a lépcső tetején és lenézett.

és már vitték is Fan nénit. – Szégyen. és lépten-nyomon lekuporodtak. – Mi? – kérdezte Fan néni. Elfeledkezett Fan néni kutyavezetési módszeréről. Így aztán. mami. kivéve Fan nénit. . Szemlátomást rutinos utazókká edződtek. hogy a peront félelmük tárgyiasult következményeivel díszítsék. tudod. gyere vissza! – sivította Prue. ezen is túl vagyunk – sóhajtott mama. melyet a néni hosszasan magyarázott nekem: a pórázt soha ne húzd meg. forró légáramlatot hajtva maga előtt. ám a következő percben lábra kaptak. Bedlingtonok tengerében meg kellett várnunk a következőt. mert megsértheti a kutyusok nyakát. A vonat azonnali hatást gyakorolt a kutyákra. – Hála az égnek. egész testükben remegtek. előtte pedig özönlöttek a kutyák. mint eszkimókutyák a szánkót. Ezt az újszerű kutyaidomítási irányelvet követve Fan néni végigszáguldott a peronon. A város nem jó hely nekik. aki olyan volt. – Nagy kedvem volna utánamenni. mint megannyi kiéheztetett. Szerencsére ebben a pillanatban nagy robajjal befutott a szerelvény. úgyhogy éppen akkor érkeztünk vissza a földalattihoz. és megfékeznünk az ebeket is. Valamennyien fejfájással szálltunk le a földalattiról. szürke bárány. és megmondani neki a magamét. kicsit nehéz ezekkel a kutyákkal – pihegte Prue ziláltan. morogva és nyifogva marták egymást. hogy bánnak egyesek az állatokkal. Élvezettel. Mikor sikerült felrakni őket a kocsira. aki el volt bűvölve kutyuskáinak virgoncságától. ők a vidékhez szoktak. – De hát. Meglepetésünkre a kutyákat szinte minden baj nélkül sikerült a lépcső tetejére szállítani. az utasok lába köré csavarták a pórázt. és kitépte a Times-t egy utas kezéből. Mama tanácsára megvártuk. Végül sikerült utolérnünk. – Szegénykék – mondta egy kövér nő együtt érzően. – O! Hallottátok ezt? – kérdezte Prue harciasan. ahogy üldözésükre indultunk. – Mami. míg megritkul az embertömeg a mozgólépcsőn. és ez elvonta rólunk a közfigyelmet.elhaló nyüszítést hallattak. a kutyák virágos jókedve egy csapásra visszatért. mikor az ajtók jóllakott sóhajjal bezárultak. s csak azután indultunk neki. egyikük duhaj kedvében felugrott. mint az Angol Bank vezérigazgatója. – Bizony. mikor felérkeztünk. és a szerelvény kidübörgött az állomásról. Az egyik pillanatban még reszketve és vinnyogva kuporogtak a lábunknál. gyalázat.

– Rossz hatással volna rá. akkor érdekelni fogja. ami kellett. Köztük volt Mrs. Louie drágám – mondta Prudence. mondván: nemrég olvastam egy könyvet arról. Glut. Flecken földszinti birodalmába. mint egy pehelypaplan. hogy én is elmehessek velük. mintha egy jókora darab sajt volna a szájában. Úgy éreztem. minden volt. – Ne tedd. hogy mama hajthatatlan –. Margo megkapta az élesztőt és a juharszörpöt. Egész vendégkoszorút találtunk itt. mely kövér volt és fényes. amit nemrég olvastam. Nagy bosszúságomra mama nem engedte. hogy őrültség. Mama figyelemre méltó logikával indokolta meg elhatározását: – Úgy érzem. Nem engedhetem. Mama megvett mindent. – Ne hívd ki magad ellen az ismeretlent. amit teszel. látva. így szerzett tudásom még hasznosnak bizonyulhat. elcsigázva bár. amit a kiváló hölgy rám vetett. hogyan lehet leleplezni a szélhámos médiumokat. egy fiatal. és nekem. de veled kell tartanom. bár eladdig csak a társalgó pálmái alatt láttuk szunyókálni. és mielőtt megállíthattuk volna. Körbe ültünk. és ki-ki a maga módján örült az új szerzeményeknek. mivel úgy gondoltam. a másik mozgólépcsőhöz vitte a kutyákat. továbbá egy kitömött krokodilt. Fleckennek mégis sikerült néhány szót ejtenem a könyvről. szőke lány és egy enervált fiatalember. Mrs. és ismét eltűnt velük a föld gyomrában. nagyon élénk. míg mama rá nem szánta magát. drágám – mondta Prue. Margo addig erősködött. akinek a kiejtése olyan volt. aki a szóbeszéd szerint színésznek tanult. majd egy baljósjelre ismét . – A kutyáknak nem jó hely! – Kár – mondta Fan néni. kis társaságunkban a frissen fogott madárként vergődő Prue-val. hogy a szeánsz kezdete előtt átkutassam a szobát titkos zsinórok és hamis ektoplazma után. Végül is ő kezeli Margót. Visszatértünk a szállodába. a szálloda igazgatónője. csak jóindulatú nem. hogy egyedül menj olyan helyre. meggyőződésem ugyan. este hat órakor. hogy este lemegy a szeánszra. személyesen is találkoznom kell ezzel a Mawakival. A pillantás. Így hát. sikerült beszereznem egy szép kardinálislepkét. mialatt ők néhány egészen felesleges árucikket vásároltak. ha valódi médium. Miután megszabadultunk a kutyáktól.– A város! – kiáltotta Prue. mogorva orosz. – Mamit talán ne vigyük – mondta Prue. egy magas. lementünk Mrs. de eredményesen bevásároltunk. Kikönyörögtem. – Jól van. megfogtuk egymás kezét. egy fekete foltos szalamandrát.

– Haaaaaaaa – mondta Mrs. akik csatlakozni akarnak hozzánk.elengedtük: mikor a lámpát leoltották. Számomra csak az volt különös a dologban. olyan erős indián akcentussal. s ezért érezte lábán a hideg bőr baljós érintését. hunyorgó éjszakai mécsesből eredt vibráló árnyékokkal töltötte be a szobát. mintha mind azon frissiben keltünk volna ki egy-egy nagyon régi sírból. és csalóka könnyedséggel transzba esett. hogy Mrs. csak akkor leszel fogékony. Flecken. és ismét kezet fogtunk. Mrs. Flecken hirtelen. Flecken. melyet a szék mellé támasztott. hogy majdnem hangosan elnevettem magam. Horkolást a legkönnyebb tettetni. és éreztem. hogy időnként remegés fut rajta végig. Eleinte csak ültünk. A fény. Nem akartam szem elől téveszteni az ektoplazmát. Flecken helyet foglalt egy karosszékben. Prue velőt rázó sikollyal kiugrott a székéből. nem tetszik ez nekem. és elmaradt az a bizonyos hörgő belégzés is. Ez nem tett rám különösebb hatást. mire Prue ugrott egyet a székben. cifrázva. – Louie drágám. mint akit megszúrtak. – Mostmárteljescsendetkérekéskéremönökethogy szorítsákerősenegymáskezétnehogyelveszítsünkvalamitisalényegből… Hööööhhh – mondta Mrs. Kiosztván tennivalóinkat. – Idegeneket látok körünkben – szólalt meg Mrs. dünnyögött. Azt mondom nekik: "isten hozott". aztán Mrs. – Idegeneket. Flecken. Úgy hangzott. Flecken mély lélegzetet vett. végsőkig kiaknázva e megjegyzés drámai lehetőségeit. és horkolni kezdett. visszatelepedtünk székünkbe. – Haaaaa – mondta hirtelen Mrs. Miután megnyugtattuk. – Maradj csendben. Prue keze izzadtan kapaszkodott az enyémbe. – Hogy érti ezt? – suttogta Prue mamának. Egy percig érthetetlenül motyogott. hogy nem a gonosz szellem támadta meg. – Tudomhogyvannakkörünkbenhitetlenekismégiskéremhogyigyekezzenekn yugodtakésfogékonyaklenni. aztán tisztán ezt mondta: – Mawaki beszél. hogy megcsúszott a retikülje. Kiderült. hangosan. és Prue mocorgásán. hogy túl sokat hiszek. vacogásán kívül semmi nem hallatszott. Épp az a baj. – Nem tetszik ez nekem – suttogta Prue reszketegen. mintha egy zsák krumplit öntenének szét a padláson. mely egy kistányérban pislákoló. és olyanná tette valamennyiünk arcát. vagy mindent elrontasz – pisszegett Margo. – Én nem vagyok hitetlen. és kis sikolyt hallatott. . – Engedd el magad egészen. Flecken már nem csomózta össze a szavait.

mely eddig észrevétlenül gomolygott a szobában. mi? – szólt az enervált fiatalember. erre hirtelen felébredt. azt visította: – Louie. Gerry. Flecken –. Teljes. és átható kék szemét mamára düllesztette. – Ektoplazma! – Mindent elrontottál – dühöngött Margo. mint egy elvakított éjjeli lepke. el fogok ájulni – közölte Prue. – Ostobaság? – mondta. mit is akart még Mawaki tudatni velünk. és valahányszor csak hozzáért valamihez. – Sarlatán! – vágta Mrs. Nem szabad a hitetlenekre hallgatnia. – És éppen mikor Mawaki beszélt! – Azt hiszem. A gyenge. – Mawaki azt mondja. – Tessék – mondta Margo diadalmasan. Prue talpra szökkent. gyere. miközben zsebkendőjével Mrs. de nyomát sem láttam ektoplazmának. aki méltóságteljesen hortyogott az egészjelenet alatt. – Magaeztostobaságnakmerinevezni? Höööööhh! Egyike volt ez azoknak a ritka pillanatoknak. Mawaki azt mondja… Soha nem jutott tudomásunkra. Louie! –. mert az is! Nem hagyom. – Hozzám ért valami! Hozzám ért! Az ölembe ugrott! – zokogta Prue. egy méter harmincegy centis magasságában kihúzta magát. mielőtt még Prue rémületében valami kárt tehetett volna. hogy a fehér lánynak nem kell semmiféle döfölés. . Fleckenre bámultam. Prue. – A fehér lány Mawakinak engedelmeskedjen. azzal botladozni kezdett a csoport körül. és Pruera meredt. Flecken szemébe. – Ez már sok egy kicsit. hogy abbahagyd ezt az ostobaságot. reszkető fényben Mrs. hogy mama harciasan felhorkan a homályban. Mrs. Flecken. – Mawaki azt mondja – jelentette ki Mrs. és szinte vicsorított. Hallottam.– Ohó! – mondta Margo örömmel – Itt van! Tessék. akár a füstfelhő. váratlanul Prue ölébe ugrott. sikított. – Legfőbb ideje. hogy ostobaság. – Nagy bajt csinálhatott volna most – mondta a lány. eleget hallottunk ebből a Mawakiból – mondta mama. mama! Ez Mawaki. Margo. gyere. – Azt mondtam. hogy ha a fehér lány bízik benne. ugyanis ebben a pillanatban egy macska. Flecken arcát legyezgette. hogy felgyújtotta a villanyt. Szerencsére valakinek volt annyi esze. akkor két holdfogyta alatt meggyógyul. se trombitának. hogy a családom ilyen hókuszpókuszokba keveredjen! Gyere. – Azt hiszem. Louie. mikor mamát igazán dühösnek láttam.

– Nem tudom azt az iszonyú ektoplazmát kiverni a fejemből – szürcsölte Prue a konyakot. még a legforróbb kánikulában is. Fleckennek és cinkosainak. – Éreztem. – Nem – mondta mama tömören. átengedve a terepet a tajtékzó Mrs. hirtelen felébredve. – Tartom szerencsémnek – mondta mama komoran. – És Louie drágám. – Ha nem ugrom fel idejében – fejtegette Prue –. – Jól éreztétek magatokat? – kérdezte Fan néni. hogy szüksége lett rá. hogy a torkom felé indult. s csak azon igyekezve. – Csak annyit mondok. hagyd abba a hülyeségeidet – mérgelődött mama. hagyd abba ezt a bolondságot és ne bőgj. ahogy éreztem azokat a nyirkos. – Errefelé még ilyenkor is hűvösek az esték. de sokszor előfordult. – Olyan… szóval olyan puha volt… – Pont amikor Mawaki beszélt – bömbölte Margo. hogy engedelmesen követtük. mint egy pár kalocsni. Flecken soha többé nem áll szóba velünk. Margo azonnal bőgni kezdett. hogy hamar hazajöttetek – mondta Fan néni. – Az emberek kinevették. – Biztos. és konyakot töltött a még mindig felzaklatott. aki meg tudott volna gyógyítani! – Apám szokta volt mondogatni. – Épp az a baj. hogy a torkom felé mászik – folytatta Prue. vagy mi… – Mawaki volt az egyetlen. reszkető Prue-nak. ezt szokta volt apám . Amint szobánk menedékébe értünk. – Mindig mindent elrontasz – sopánkodott Margo. – Nincs hasznosabb. hogy az évnek ebben a szakában nagyon csalóka az időjárás – mondta Fan néni. hogy egyébként béketűrő anyánk így kijött a sodrából. Olyan. Úgy meglepődtünk azon. holnap pedig mindnyájan visszamegyünk Korfura. puha kéz. elérte volna az ütőeremet. és bagolyszemével ránk hunyorogva. hogy élménybeszámolóját minél színesebbé tegye. – Mrs. figyelmen kívül hagyva Margo jajveszékelését.Elmegyünk. puha ujjakat a torkom felé kaparászni… – mondta Prue. olyan volt… mint egy nyirkos. – Mindig mindenbe beleavatkozol. – Elrontottad! Elrontottad! – tördelte a kezét. – Pont amikor valami fontosat akart mondani! – Jól tettétek. – Margo. – Apám télen-nyáron esernyőt hordott – emlékezett Fan néni. hogy nem avatkozom be elégszer – vágott vissza mama.

mondogatni – mondta Fan néni. – Nem megyek vissza Korfura. Nem és nem. – Azt teszed, amit mondok. – Úgy körültekeredett a torkomon az az undokság. – A gumicipőt viszont soha nem szerette. Azt mondta, attól a fejébe száll a vér. Már nem figyeltem rájuk. Egész lényemet izgatottság töltötte el. Korfura megyünk! Itt hagyjuk ezt a nyomasztó, lélektelen abszurdumot, amit Londonnak neveznek. Visszamegyünk a bűvös olajfákhoz, a kék tengerhez, ahol várnak vidám barátaink, s a hosszú, aranyló, kedves napok.

MÁSODIK RÉSZ Perama … virágzó szép terebélyes fák növekednek, gránátalmafa, körte, s az alma, a drága gyümölcsű, s édes termésű fügefák, viruló nagy olajfák. És s gyümölcs sose pusztul e fákon, nem szűnik érni, télen, nyáron, az esztendőn át: fú szakadatlan ott a Zephir, s egy termést sarjaszt, másikat érlel. Körte a körte körül puhul, érik, az alma az almán, szőlőfürtre a szőlőfürt, füge nő a fügére. HOMÉROSZ: Odüsszeia Devecseri Gábor fordítása. A FELAVATÁS KORFU SZIGETE az albán és görög partok előtt fekszik, mint egy hosszú, rozsdacsipkézte jatagán. A markolatot hegyvidék alkotja, ennek legnagyobb része kopár, köves, vándorsólyom és kövirigó lakta sziklaormok rengetege. De találhatunk errefelé völgyeket is, ahol gazdagon tö r elő a v zí a v ö r és aranyszín sziklákból, mandulafaerdőket, ös szelídgesztenyefákat, melyeknek árnyéka hűvös, mint a kút mélye, ciprusok sűrű lándzsasorát és ezüst törzsű fügefákat: akkora a levelük, mint egy-egy tálca. A jatagán pengéjét óriás olajfák zöldes-ezüstös pihetengere borítja: ezek egyike-másika állítólag ötszáz évnél is idősebb, s mindegyik páratlan a maga göcsörtös, köszvényes formájával; törzsüket száz és száz odú járja át, mint a habkövet. A penge hegye táján fekszik Lefkimi, ragyogó, szemfájdító homokdűnéivel és a nagy, sós mocsárral, melyet nyikorgó, zörgő, egymás közt susmogó bambuszok erdeje díszít. Korfura visszamenni olyan volt nekem, mint a hazatérés. Egy-két évvel azelőtt érkeztünk oda először, és hamar be is költöztünk egy csillogó, szamócaszínű, zöld zsalus, tégla alakú villába. A ház egy katedrálisszerű olajfaligetben húzódott meg, mely a domboldalon egészen a tengerpartig tartott; a villát zsebkendőnyi kertecske vette körül, ahol a virágágyak azzal a mértani pontossággal illeszkedtek egymás mellé, mely oly kedves a viktoriánus szívnek, s az egészet magas, dús fuksziasövény őrizte, mely

rejtelmesen surrogott a madaraktól. Bármilyen pazar kertjeink voltak is Angliában, egyik sem nyújtotta számomra az élőlények ilyen gazdag választékát. A valószínűtlenség érzése töltött el, mintha csak most születtem volna. Abban a ragyogó, kápráztató fényben tudtam csak igazán megcsodálni a katicabogár szárnyának vadászkabát-vörösét, a fülbemászó csodálatos csokoládé- és borostyánszínét, vagy a hangyák mély tüzű agátját. És elképesztően sok ismeretlen teremtményen is legeltethettem a szemem. A nagy, bolyhos kékdongók, melyek úgy keringtek virágról virágra, magukban dudorászva, mint acélkék játékmackók a kénsárga, fekete csíkos, fecskefarkú lepkék, melyek a fuksziasövény körül elegáns zsakettjükben piruettezve bonyolult menüetteket járnak; a szenderlepkék, melyek egy helyben függtek a virágok előtt, verdeső szárnyaik ködében, míg hosszú, finom szívócsápjaikkal ízlelgették a virágkelyheket. Életük legalapvetőbb mozzanatait sem ismertem, és nem volt könyvem, hogy útba igazítson. A legtöbb, amit tehettem, az volt, hogy figyeltem, amíg a kertben a dolguk után jártak, vagy foglyul ejtettem valamelyiket, hogy alaposabban, közvetlenül tanulmányozhassam. Hálószobám csakhamar megtelt befőttesüvegek és konzervdobozok ármádiájával, melyek a kertben összegyűjtött zsákmányomat tartalmazták. Ezeket titokban kellett becsempésznem a házba, mert a család, talán csak mamát kivéve, élénk riadalommal fogadta az állatvilág beszivárgását a villába. Minden ragyogó nap valami új, rejtélyes megnyilvánulást hozott, hogy az orrom alá dörgölje tudatlanságomat. Az egyik olyan rovar, mely különösen izgatott és bosszantott is, a ganajtúró bogár volt. Hasaltam a földön, Roger kutyám az oldalamnál kuporgott, mint egy lihegő, fekete szőrmekupac, és figyeltem két fényesfekete ganajtúrót, fejükön finoman metszett rinocéroszszarvacskákkal, amint elmélyülten görgettek egy szépen formált tehéntrágya-galacsint. Mindenekelőtt azt szerettem volna tudni: hogyan gyúrhatták a galacsint ilyen tökéletes gömb alakúra? Agyaggal és gyurmával végzett kísérleteimből tudtam, hogy ez roppant nehéz művelet, bármilyen gondosan nyomkodja, alakítja is az ember az anyagot. Ezek a bogarak pedig körző vagy bármilyen segédeszköz nélkül, pusztán karmos lábaik segítségével olyan kerekre tudták formálni ezeket a szép trágyagolyókat, akár a telihold. Azután volt egy másik probléma is: miért csinálják a galacsinokat, és hová viszik? Ezt a problémát, illetve egy részét sikerült végül megoldanom, de egy teljes délelőttöt rá kellett szánnom egypár ganajtúróra: feladatomtól nem tántoríthatott el sem a kert többi ízeltlábúja, sem pedig a Roger irányából

míg a másik hatalmas erőfeszítések árán (már-már azt képzeltem. ott megállt. négykézláb. a bogarak pedig éppen efelé tartottak. de honnan tudjam. Mikor már csak pár centire voltak a lyuk szájától. – Ami azt illeti. mely nekem oly kicsinek tűnt. ha a föld alatt csinálják? Valami felvilágosítást remélve ebéd közben a család elé terjesztettem a problémát. szerintem a kertben található legveszedelmesebb ízeltlábúakat már úgyis mind begyűjtötte a hálószobájába. és visszagurult a dombocska aljára. egy kerek lyuk vezetett a föld mélyébe. válogatott szitkokat szórtak egymásra. – Olvasnod kéne – mondta Larry. Nyilván csinálni fognak valamit a trágyával. – Margo. bizonyára nem akarja – hazudta mama békítőleg. a bogaraknak viszont a nagyvilágot jelentette. most is elkeserített. mint rendesen. egyik küzdelmes centiméterről a másikra követtem őket. hogy nem elég ízletes –. – Jó meleg dolog a trágya. aki időközben átgondolta a ganajtúró bogarak kérdését. – Remélem. a bogarak meg rohantak utána. miközben szórakozottan szedett magának még egy adagot abból a pörköltből. és vele együtt a bogarak is. drágám. A galacsint erre felhajtani sziszifuszi vállalkozás volt. A kérdést rövid. és elindultak lefelé. amelyiknek a berendezéséhez padlón heverő trágyagolyók tartoznak. vagy mi. – Ne ebéd közben! Családom biológiai tájékozatlansága. Fermentum. Bosszantott a dolog. légy szíves – mondta mama. Lassan. bizonyára azt gondolják. hogy egyik vagy másik bogár lábmunkájába hiba csúszott: a galacsin elszabadult. – Mit csinálnak a ganajtúró bogarak a ganajjal? – kérdeztem. míg végül eltűnt a föld mélyében. Egy ideig húzták-tolták a golyót. Végül mégis felhajtották a golyót a kaptató tetejére.érkező nyöszörgés és ásítozás. – Talán megeszik – vélte Margo. – Nem vagyok hajlandó olyan villában lakni. az egyik bogár előreszaladt. hogy hallom a zihálását) az odú szájáig gurította a galacsint. most vettem csak észre. – Hát. és behátrált az üregbe. nem akarod becsempészni őket a házba – jelentette ki Larry. olvasnod kéne valamit . mint egy kút. A lejtő aljában. és vadul hadonászni kezdett első lábaival. döbbent csend fogadta. kisfiam. melyről csak az imént jelentette ki mamának. – Ezt jó lesz megjegyezni – mondta Larry. – Hátha egyszer központi fűtést akarunk. – Csak figyelmeztettelek – szólt Larry. – Dehogyis. – Talán melegszenek benne – mondta Leslie. többször előfordult. Egyszer egy kis bucka elé érkeztek a fuksziasövény alatt. mit. hogy valamikor még hasznukra lehet – mondta mama tétován. át a kerten. s ahogy elképzeltem.

meg voltam róla győződve. és a könyvnek nyoma sem volt. verítékezve. egy reggel. valami gömbölyű testű. éppen a konyhában mutattam mamának a legújabb szerzeményemet. Ártatlanságomban azt hittem. azután. borostyánszínű. vékony. tekintve. és kiszívták belőlük a nedveket? Ha igen. gólyaszemű. és noszogatni kezdtem.Fabretól. mint a hamu. és időmet a kert egyéb rovarjaira fordítottam. melyek a fűszálakon és az olajfákon lógnak? Törékenyek. hogy nézze csak meg. Gerrysz úrfi. Inkább csak udvariasságból kérdeztem meg. mert. Néhány nap múlva. így végül el is feledkeztem róla. – Jesszusz. mely (amint mama hitetlenkedése ellenére kitartóan bizonygattam) éjszaka fehér fénnyel világít. amely az üveg alján tekergett körbe-körbe. és kínzó hiányérzetet okozott. villájával gesztikulálva. középkori költő az illető. Mrs. A "miért" szó azonban mindenütt felbukkant. hogy haragját magam ellen ne fordítsam. . – Természettudós – mondta teli szájal Larry. és sietve a konyhaasztal mögé hátrált. de teltek a napok. mint egy játékvasút. hogy hiszen ez csak egy százlábú. átlátszó rovarhullák vagy héjak. aztán elejtette a postát. így az orra alá toltam a befőttesüveget. Bátyám nem remélt nagylelkűségétől lenyűgözve az elkövetkező két-három nap alatt nagyon ügyeltem. Gerrysz úrfi – hörögte. Spiro egy pillantást vetett csupán a százlábúra. mikor Spiro megérkezett. Miért vágnak ki az erdei méhek kis kerek darabkákat a rózsa leveleiből. Spiro bedöcögött a konyhába. kicsodamicsoda az a Fabre. karmos lábú élőlény üres héjai. Durrelsz – mondta mamának. zöld levéltetvekkel? Mik azok a furcsa. – Micsinálsz esszel? Reakciójától meglepve elmagyaráztam. hogy Spiro osztozni fog legújabb kedvencem iránti lelkesedésemben. és hova repülnek el vele? Miért folytatnak a hangyák – úgy tűnt – szenvedélyes szerelmi viszonyt a kert sok növényét ellepő. hogy az indítvány Larrytől eredt. és mint rendesen. egy hosszú. zord és aggódó kifejezéssel arcán. hogy valami homályos. – A rovarokról írogatott. karamell színű százlábút. mi támadta meg őket. Megpróbálom megszerezni neked valamelyik könyvét. – Meghosztam a poszta. Miért van mindegyik ilyen héjnak repedés a hátán? Megtámadták őket. és mik voltak ők? A kérdések túlcsorduló katlana lettem. rám pillantva: – Jó reggel. s ezeket a kérdéseket a család nem tudta megválaszolni.

hogy aznap este különleges pirotechnikai bemutatót tartok vacsora után. – Csak hát őt annyira érdeklik ezek a dolgok. Ez persze nem vont le semmit a gyönyörből. – Fabre – mondta tömören. Nem ám valami nagy-tudományos. a mandarinfák árnyékába. erőlködve mászkáló. oly vadul támadtam az ételre. Nem voltak többé rejtelmes rovarok. Edd meg az ebédet. Csodálatos volt a szöveg. Egy gyönyörű trágyagalacsint gurítottak vállvetve. – Félelmetesz – hallottam fél füllel. melyet moha és fakéreg darabkákkal díszítettem ízlésesen. Durrelsz – mondta mamának Spiro nyomatékosan. – Tedd el a könyvet. míg a délutáni tea idejére – nagy bánatomra – be nem fejeztem. és ágyat vetettem neki egy tálkában. amit a ganajtúró bogárról tudni lehet. hogy közben a család valamelyik újabb tagjával találkoztam volna. egyik lapot a másik után. ahogy értékes üvegemmel elhagytam a konyhát. zöld könyv volt benne. táplálta. mely világít a sötétben. hogy tudok már mindent. – Hát. ami kitágította. Biztos voltam benne. Megbűvölten. Birtokomban volt már a tudás fegyvere. Amíg a család sziesztázott. mert a címlapon két ganajtúró bogár képe díszelgett: olyan ismerősnek látszottak. félelmetesz. minden percet külön kiélvezve lapoztam a könyvet. lényegre törő stílusban írták. ahol Spiro nem látja. és faltam a könyvet. melyet Larry ebéd közben elém lökött. hogy végre belemerülhettem Fabreba. zavarba ejtő kötet volt ez! Olyan egyszerű. hogy könnyen lehettek volna az én ganajtúróim első unokatestvérei. Éreztem. – Iszten biszony. ismeretlen lények az olajfák alatt: meghitt barátaim voltak. Azonnal megfeledkeztem az ételről. mert a levelek között egy vaskos. Felszakítottam a borítékot: egy tömzsi. hogy még én is megérthettem. Szó le nem írhatja lelkesedésemet. Úgy terveztem. Mrs. írta Jean Henri Fabre. bizonyára – mondta mama tétován. én kifeküdtem a kertbe. Kelletlenül ölembe tettem a könyvet. Vidd ki valahova. drágám. drágám. amit esz a fiú összeszedsz. barna csomag érkezett.– Mérgeszek ezek a dögöksz. hogy egész délután emésztési zavaraim voltak. és olyan sebességgel. – Iszten biszonysz. élesztette . mert kihűl – mondta mama. Sikerült a százlábút anélkül a szobámba juttatnom. hogy a család értékelni fogja a százlábút. Örömmámorban úszva nyitottam ki. a címe: A szent bogár és a többiek. A százlábú és foszforeszkálása mégis kiment a fejemből. Gerrysz úrfinak nem volna szabad megengedsz ilyeneket tartanisz. Ekkortájt történt a másik dolog.

természettudományos érdeklődésemet noha nem mondhatnám. Kisvártatva meg is jelent. lóbálta a sétabotját. Ez volt az egyetlen délelőtt. mely láthatólag a végletekig felhergelte ellenfelét. mely ekkor karddá változott. rendszerint nem viselt mást. langaléta. amikor eléje mentem. hóna alatt egy halom könyvet cipelt. öldöklő tusa kezdődött: George ádáz arckifejezéssel harcolt. rongyos szalmakalapot. George Larry barátja volt. támadva és védekezve. mielőtt az megtorolhatta volna a támadást. akit sürgősen móresre kell tanítani. gonosz lénnyé vált előtte. Roger és én meglapultunk az édes illatú mirtuszok közt. mikor hirtelen az egyik olajfa rosszindulatú. Hetenként egy délelőttöt kizárólag a természetrajznak szenteltünk. Könyveit és kalapját az út szélére vetve ilyenkor óvatosan becserkészte a szóban forgó olajfát. csillogó szemüveggel. szemüveges fiatalember. merev lábakkal. melybe kardja szinte markolatig elmerült. sétabotját. egyetlen halálos döféssel valamelyik nagyobb odúba. egy kifakult sortot és egy hatalmas. majd kardját lesuhintva félreugrott. jobb kezében. hogy már akkor fel tudtam fogni az értékét: első házitanítóm. de olyan gyorsasággal. magas. mert George a következő pillanatban már elkeseredetten küzdött az életéért: fürge lábbal táncolt a fa körül. az nem jelentett halálos sebet. hogy George előtűnjön. kipróbált minden fortélyt és cselt. másik kezében pedig egy hosszú. hogy én észre se vettem. és vártuk. hogy áttörje az óriás fa védelmét. hogy olyan fával mérkőzött meg. Elbandukoltam ilyenkor az olajfaligetben a kis házikójához vezető út feléig. Némelyik fát egészen hamar kivégezte. ezzel hárítva el a halálos csapást. csendes. mint egy pár szandált. mint amikor a terrier a szelindekhez közelít. barna szakállú. hogy ha kardját az olajfa egyik kisebb odvába sikerült döfnie. vékony sétapálcát lengetett. de többször előfordult. és fürgén hátraszökkent a fa hatósugarából. és fogadásokat kötöttünk: vajon aznap reggel megvív-e George valamelyik olajfával? George kiváló vívó volt: szép számú serleg és medália tanúsította ezt – így aztán a párbajozás vágya gyakran elhatalmasodott rajta. készenlétben tartotta. körözni kezdett a fa körül. amely méltó ellenfélnek bizonyult. Ekkor örvendező "Hah!"-kiáltást hallatott. Azután hirtelen előrelendült és sétabotjának hegye eltűnt az olajfa törzsének egyik odvában. Megfigyeltem. Lassan. George . csak enyhe karcolást. Miután megölte az ellenfelet. George megjelenése. ott aztán Rogerral elbújtunk egy mirtuszbokorban. Lépkedett az ösvényen. bal karját pedig elegánsan felemelte a háta mögött. résnyire húzott szemmel figyelve annak minden ellenséges mozdulatát. gunyoros humorú. ilyenkor jó negyedórás. melyet az olajfa mért rá.

voltaképp jobban. és magában dudorászva. Mama megnyugodva azt tanácsolta. harminchárom évvel később ugyanez a véleményem). tálba töltötte. érthető módon. hogy egy röntgenlaboratóriumot vezessen: az egyetlen ilyen intézményt Korfu városában. Számomra Theodore egyike volt a legkiválóbb embereknek." Aztán folytatta a főzést. szép vonásaival olyan volt. Vállán . hogy a leves kész. kétségeket ébresztett benne nyelvismerete iránt. amint a lány a leves utolsó cseppjeit önti a lefolyóba. Éppen előző nap történt. és sok irányú elfoglaltsága mellett még arra is talált időt. botját lóbálva. "Exo" – mondta. Én mindig jókora előnyt adtam neki. hogy figyeltem. és magában dudorászva tovább ballagott az ösvényen. melyben meghívom jövő csütörtökre. hogy megérkezzen. író. melyeknek sikerült megragadniuk emlékezetében. A lány kérdően nézett rá. Sértődötten kijelentettem. és egyszerűen nem is akar eljönni? Ha így állna a helyzet. percenként kibámulva a fuksziasövényen. Miután elégedetten konstatálta. Ez az eset. Orvosi diplomája mellett biológus is volt. műfordító. hogy tud angolul. és átadta a szolgálólánynak. – De azért remélem. mint mi magunk. Vagy két gyötrelmes órát töltöttem aztán a kertben. ha a levelem nem jutott el hozzá? Vagy ha szépen zsebre vágta. és éppen idejében fordult meg. hogy lássa. drágám – mondta mama. hogy Theodore kitűnően beszél angolul. hogy egész délelőtt egy különösen finom leves elkészítésével fáradozott. és intett is hozzá. Hamuszín hajával és szakállával. aki azonnal főszerepet kapott az életemben: dr. hogy írjak Theodore-nak egy levelet. George mutatott be valakinek. Mama harca a görög nyelvvel vesztésre állt. De ebben a pillanatban már meg is láttam őt tetszetős tweed-öltönyében. fogadkoztam. feltette a kalapját. felszedte könyveit. sasra emlékeztető. mire mama azon görög szavak egyikét mondta ki. és megfeledkezett róla. – Bizonyára. és olyan mindentudónak is tűnt előttem. és zavarba jöjjön. a legszörnyűbb érzések martalékaként. amint az olajfák közt lépkedett. várva. akikkel valaha találkoztam (és ma. Homburgkalapja akkurátusan ült a fején. Városi lakásán tett első látogatásom után puhatolózva megkérdeztem mamát. Mi van. "Exo. nem bocsátok meg egyhamar a famíliának. most pedig a sziget legdélibb csücskén csatangol? Vagy ha hallott valamit a családról. költő. nehogy megtudja. vajon meghívhatom-e Theodore-t teára. Theodore Stephanidesnek.kecsesen letörölte a vért szablyájáról. mint egy görög isten. csillagász és történész. csak aztán mentem utána.

A révnél átkeltem Peramába. mégis jobb a tiszta tengervíz. és alighogy megláttak . utána mindig teljesen át kell öltöznie. amit még nem ismertem. Margóval fogyókúrareceptekről és a pattanások kezeléséről. és máris a befogadóképessége határáig megtömtem mindenféle undok féreggel meg bogárral. valamennyit megválaszolta. Ráléptem egy… ööö… szóval azt hittem. mikor nála voltam teázni. Nahát… szóval… hivalkodásból fölvettem az egyenruhámat. Egyszer csak. és ő. míg szakálla borzolódott. Nem is tudom. és… ööö… kikecmeregnem. Larry kijelentette: Theodore-nak tartózkodnia kellene attól. jócskán megtetézve iszonyatosan rossz szójátékokkal meg a szigetről és lakóiról szóló vidám anekdotákkal. egyszer teázni indultam az egyik… khm… barátomhoz. mivel – mint kifejtette –. ide Peramába. így aztán sikerült belekapaszkodnom. mint egy két lábon járó lexikon. ahogy én is viselkedtem. ahova lépek. hatalmas sikert aratott a család körében. könnyedén. és azon a kis mocsaras részen gyalogoltam át éppen. és sétálni kezdtem fel és alá. és azt gondoltam. Theodore kuncogni kezdett. hogy természetrajzi érdeklődésem alá lovat adjon. és csillogott a szeme –. mit csinálhat a ruháival. De most meg deréktól lefelé csupa büdös sár voltam. hogy szilárd talaj. Nagy örömömre Theodore azonnali. Elindultam. és módszeresen rágcsálva. a görög költészetről és Velence történetéről. egy süteményt pottyantva a. nagy bosszúságomra. mikor észrevettem egy növényt. amely annyira hozzá tartozott. a villa elég kicsi. hogy leszedjem a gyűjteményem számára.gyűjtődoboza lógott. A család általában úgy viselkedett. amihez szép fényes. Theodore az ismeretek kimeríthetetlen tárházának bizonyult: a család a kérdések gépfegyvertüze alá vette. hanem ahogy össze tudja piszkítani magát. hogy hónaljig elmerültem. A tenger… ööö… egészen közel volt. Komolyan mondom. hogy nemrég léptettek elő kapitánnyá. Szerényjólneveltséggel társalgott Larryvel a mitológiáról. s egyszer csak azt veszem észre. – Engem nem is ez aggaszt – mondta mama –. akár a keze vagy a lába. szájába. Ebben a percben egy autóbusz jött arra a parti úton. és elég büszke voltam arra. mamával pedig a helyi ételspecialitásokról és detektívtörténetekről. Akkoriban még a hadseregben szolgáltam. Leslie-vel a ballisztikáról és a sziget legjobb vadászterepeiről. valahányszor sétálni megy Rogerrel. így hát belegázoltam. Szerencsére volt a közelben egy kis fa. mint a sár. ami csak a kezem ügyébe került. – Emlékszem – kezdte. sarkantyús csizma is tartozott.

és meglátták. Stephanos négy barátja cipelte a menet élén. Őket követték a vendégek. csomó kötődött a nyelvére. ahogy a tengerben gyalogolok. hogy sarkantyús csizma is van rajtam. még meglehetősen bonyolult témákról is. halálos komolyan –. Aztán elérkezett a felavatás: az a gesztus. és borral traktált bennünket. Ettől kezdve Theodore hetenként legalább egy napot velünk töltött. hogy ha itt az embert esküvőre hívják. úgyhogy nemsokára már eléggé jól tudtunk beszélgetni parasztbarátainkkal. barna szeme nagy és lágy. A legfontosabb darab egy óriási. s ezek oly lármás vendégszeretettel vettek körül. hogy befogadott a közösség. amely bizonyította számunkra. széles. Ezután valamennyien hazatértünk. Lakodalomba hívtak bennünket: szolgálónk. ittunk az ifjú pár egészségére. mint az árvácska. hogy jobban lássanak. mikor kisétáltam a vízből. mikor is valamennyien elcipeltük ajándékainkat a menyasszony házához. nem végeznek félmunkát. Maria húgának. hatalmas olajosüvegeket és egyebeket. akinek. Miután így kellőképpen megpuhították a vendégeket. Miután elhelyeztük az ajándékokat az új házban. ragyogó mosolyú. cihákat vittek. Közvetve igen jót tett nekünk ez a körülmény. Az első ünnepség az eljegyzés volt. s ezáltal fel is szenteltük új otthonukat. Vidáman. Végül is Stephanos lett a választottja: keménykötésű. de még jobban megrökönyödtek. a jövendő ifiasszony és a vőlegény elindult jövendő otthonuk felé. Meglepődtek alaposan. kihívóan. elállt a szava. ha bokros teendői közül el tudtuk csábítani. vagy egy kis gyümölcsöt együnk a háziakkal.ott csákóban és mundérban. mögöttük meg a vendégek az ajándékokkal. Élveteg leány volt ez a Katerina. ha csak meglátta Katerinát. mivel minden kunyhónál le kellett ülnünk. párnákat. előttük haladt a falu zenekara (két hegedűs. s vártuk a . és vidám dalokat játszott. akik lepedőket. Katerinának esküvőjére. hogy az utasok… ööö… szóval. dupla rézágy volt. egy karosszéket. dalolva törte rakásra a környék férfiszíveit életének rövid húsz esztendeje során. – Azt hiszem – mondta tűnődve. hogy egy pohár bort igyunk. Katerina ajándékai elég vegyes képet mutattak. és orcája csak úgy pirult a szerelemtől. de néha többet is. a buszsofőr megállította a kocsit. hogy elüljön a nevetés. Hamar felismertük. egy gitáros). hogy akkor teljesen aláástam a hadsereg ép elméjébe vetett hitüket. Ekkorra már számtalan barátunk volt a környéken lakó parasztcsaládok között. jóképű legény. hogy a legrövidebb sétánk is szinte a végtelenségig tartott. Theodore méltósággal megvárta. a menyasszony kedvesen megköszönte őket. kissé pityókosan. mert minden ilyen találkozás megtámogatta kissé ingatag görög nyelvtudásunkat. egy flótás.

bajusza és szakálla pedig oly dús és burjánzó. Körös-körül a ház mellett vénséges vénemberek. de én a magam részéről azon a véleményen vagyok. ugorva. előttük pedig egy barna képű fiatalember. merő jószívűségből aprólékos részletekbe menően ecsetelte neki számos betegségének számtalan tünetét (melyekkel az Úr jónak látta őt elhalmozni). s a flóta időnként felnyafogott. melyek szerint a tánc… azaz a lépések krétai eredetűek. töpörödött öregasszonyok ültek. valamivel odébb pedig négy bárány földi maradványai sercegtek és fortyogtak nyársra húzva. mint kedves ártatlansággal magyarázták. egy rozoga asztalhoz. és beszámolója végén nagyot nevetett Theodore . Mikor odaértünk.színjáték következő felvonását: magát az esküvőt. Bálnához méltó pocakja volt. hogy a vendégek között egy egész angol család és ráadásul még egy valódi doktor is megjelent. mint egy mellőzött kiskutya: a fiatalabb vendégek a fák alatt táncoltak. Számukra nemcsak a menyegző miatt volt ez nagy nap. A zenekar teljes hangerővel dolgozott. Ez is. magunkhoz vettük Theodore-t. mint egy izgatott kiskakas. hogy tisztét betöltve lebonyolítsa a ceremóniát. hajladozva. Meghallván. vonyítottak a hegedűk. s oly odaadással és oly szakadatlanul pletykálkodtak. olajfekete szem és egy hatalmas. mellette pedig egy csodálatos öreg pap ült. és a díszhelyre vezetett bennünket. hogy üdvözöljön. amit most táncolnak. s húsz éve ez lehetett az első alkalom a hírek kicserélésére és az emberszólásra. hogy Theodore nem jöhetne-e velünk az ünnepségre. A lányok sármánytarka ruhájukban félkörben pörögtek-forogtak. elragadtatott tyúkjai előtt. A menyasszony és szülei el voltak ragadtatva a gondolattól. hanem azért is. hogy ez… ööö… teljesen korfui készítmény. Korfuról származik. nyüzsgő méhkas volt már a ház. – Aha! – mondta Theodore. mi pedig felöltöttük legszebb ruhánkat. a környéken nagyon kevés esküvő dicsekedhetett azzal. mely az olajfák között a csillogó tengerre nézett. robajlott a gitár. hogy arcából szinte nem is látszott más. a faszénmáglya krizantémumlángjai felett. Felvirradt a nagy nap. mely fehér abrosszal volt leterítve. hófehér szemöldöke. Félénken megkérdeztük. Vannak persze bizonyos források. piros zsebkendővel a kezében ropta nagy délcegen: lépkedve. érdeklődéstől csillogó szemmel –. borvörös orr. és átmentünk Katerina szüleinek házához. aki arra várt. az a korfui tánc. előreugró. forogva. meg… ööö… a zene is innen. mert távol laktak egymástól. Katerina és családja elénk jött. mint két hunyorgó. hogy Theodore orvos. hatalmas mennyiségű bort pusztítottak. Itt játszódott le a ceremónia. Még tíz mérföldnyire levő falvakból is érkeztek rokonok szamárháton. mert. akár a szarkák.

mint… khm… potenciális apáét. tréfálkozó legénykompánia a ház felé penderítette. míg egy visongva cseverésző lánycsapat ugyanezt a feladatot teljesítette Katerina körül. – Nem. figyelmen kívül hagyva mama aggályait –. hogy a boldog pár megálljon előtte. hogy fölös mennyiségű zsoltáréneklés jár a dologgal. hogy egy kicsit kevesebb bor és egy kicsit több testmozgás enyhülést hozhatna nyavalyáira. aki elég bátor volt ahhoz. Ha valahogy mégis megpróbálná. hogy mikor a hájas pap. – Elég rossz szokás – mondta mama. hogy úgyszólván… khm… bizonyítani kényszerül. Mikor a pap elkészült. hogy esetleg nem veszi el feleségül. azonnal a nyomába eredne az ő családja is. – Maradj csendben. Ez aztán olyan helyzetekhez vezet. Az itteni parasztok igencsak ómódi nézeteket vallanak. Nekünk többieknek be kellett érnünk annyival. akkor a környék összes legénye froclizni kezdi… szóval… azzal ugratják.gyerekes diagnózisán. drágám – suttogta mama. s aki kissé kábultan figyelte jószerencséjét) egy nevető. a patakokban verítékező Stephanost (akinek ruhája fél számmal kisebb volt a kelleténél. egyik családnak se fordul meg olyasmi a fejében. Ha egy fiatalember… ööö… szóval komolyan udvarol egy lánynak. bár hallottam. Larry szemügyre vette Katerinát. ha a menyasszony terhes. aki ért angolul. éppen csak annyi hely maradt. meg a lányé is. hogy ha egy fiatalember udvarol. hogy… khm… kereket oldjon. mint egyébként. Szűk. hogy van köztük. Nekem úgy tűnt. hogy sok esküvőn van a menyasszony… khm… szóval hasonló állapotban. s köszvényes lábain elindult a ház nagyszobája felé. fehér szaténruhájában sokkal szembetűnőbb volt a hasa. Ez bizonyítja a… szóval a termékenységét. A szertartás hihetetlenül hosszú volt. hogy az ajtón vagy az ablakokon bámészkodhattunk befelé. meg . – Lehet. melyet már előkészítettek a ceremóniára. mesterségének összes felszerelésével bevette magát. – Ezt az esküvőt egy perccel sem siették el – mondta Larry. Olyan helyzetbe hozzák a szerencsétlent. – Tulajdonképpen nagyon jó dolognak tekintik. hogy kétségbe vonják a képességeit. hogy kiigazítsa mama tudománytalan szemléletmódját. aki fehér menyasszonyi díszben forgott a táncolók körében. – Különös tény – mondta Theodore. hogy Theodore tolmácsol belőle egyes részleteket Larrynek. A pap testének hatalmas tömege hirtelen felemelkedett. és számunkra érthetetlen is. dehogyis – mondta Theodore. A ház nagyszobája olyan apró volt.

ismét virágos kedvre derült a társaság. A nagy tüzek. végül elérte a vastag. a százféle növény és a délutáni napfény illata szállt. mint egy magnóliavirág. még derűsebb dalokat adott elő. Kacagás és rekedtes évődés hallatszott mindenünnen. Most már felavatott korfuiak voltunk a hold csendes. tigris-arany nap vár ránk. A ceremónia közben szinte teljes csend uralkodott. mert időnként félreértették a pap utasításait. vagy egy csecsemő éles. a vendégek meg pörögtek-forogtak. . Az idősebb vendégek már mind hazamentek szundikáló szamaraik hátán. A banda kimeríthetetlen repertoárjához folyamodott. melyeket ezüstbe borított a hold: nagy volt és fehér. Egy utolsó pohár bort ittunk még Katerinával és Stephanosszal. A langyos levegőben a harmat. és szökőárnyi szenteltvíz szétlocsolása. másnap egy újabb. egy kecskecsapáshoz ért. kialudtak már. úgyhogy az ifjú pár feje fölött valóságos koszorúkarambolok zajlottak. selyempuha. Azután két kis virágfüzért emeltek ikerglóriaként Katerina és Stephanos feje fölé.számtalan keresztvetés. AZ OLAJFÁK ÖBLE HA AZ EMBER ELINDULT a villából és végigsétált az olajfaligeten. A bortól kissé becsípve. és tudtuk. mindnyájan tudtuk. körbe-körbe. hogy a szertartás komoly része véget ért. A bor bugyogva ömlött a palackokból. de végül is megtörtént a gyűrűváltás. A koszorúkat tartó személyek jó régen vehettek részt utoljára esküvőn. az olajfák között. az öböl partját fehér homok és nagy kupacokban száradó szalaghínár szegélyezte. a karikák felkerültek a barna. csak néha törte meg egy-egy tyúk álmos kotyogása. s a pap dünnyögése közepette ezeket többször megcserélték. azt hiszem. hogy megérkeztünk: hogy befogadtak a szigeten. és smaragdzölden hunyorgott ránk egy árva szentjánosbogár. a birkák maradványaival. gránátvörös zsarátnok. fehér porréteggel borított utat. mint az óramutatók. A lagzi csak jóval éjfél után ért véget. szelíd tekintete előtt. félhold alakú öbölhöz vezetett. s hazaindultunk az olajfák között. a holdfény csíkozta olajfák alatt bandukolva. egy kicsi. Gyönyörű volt az éjszaka. mely a meredek lejtőn. megállíthatatlanul. Mintha Anglia nem is létezett volna. Ha ezen vagy félmérföldnyit gyalogolt. boldogan. és még vidámabb. kipirulva. most azonban. de azonnal elhallgattatott sivítása. a szürke hamuban csak itt-ott villant meg egy-egy hunyorgó. A fülesbaglyok gyászosan huhogtak. munkától kérges ujjakra: Katerina és Stephanos törvényesen és reméltük – végérvényesen férj-feleség lettek.

mert mancsával felkavarta a port. Ez a kis öböl lett a kedvenc tanyám. Mikor elértünk az öbölhöz. szorgalmasan fel is derítettük ezt a vadont. míg George észbe nem kapott. mint a tubák. India. bevezette a szabadtéri tanórák újszerű pedagógiai gyakorlatát. először óvatosan felfordította. ahogy összecsattannak a fogai. hallatszott. és kirázta a vizet a bundájából. hevesen tüszkölve. Roger vadul tüsszögött. mely azután vagy negyedórára lekötötte mindkettőnk figyelmét. és kacéran billegtette a farkát. és úgy hevertek a homokon. begázoltunk a sekélybe. Mikor George rájött. mint megannyi hatalmas szarkafészek. és úsztunk egy keveset. néha két-három darabot is egymás mellé kellett tennünk. vagy Dél-Amerika formájú köveket nem volt könnyű találni. majd ismét felbukkant. hogy így bizony nem halad a térkép. hiszen Afrika. melynek vize oly nyugodt és átlátszó volt. mely aztán az orrába szállt. Ilyen körülmények között roppantul élveztem a földrajzleckéket. azután mindkettőnk ment a maga kedvtelése után. hegyezte a fülét. Aztán hirtelen lemerítette a fejét. Roger és én majd minden délután elindultunk a hőségtől fuldokló. hogy a kívánt kontinens kialakuljon. A munka nagy figyelmet igényelt. s míg a család többi tagja sziesztázott. Lassan osont előre. de sikertelen kísérleteket tett a sekély vízben fickándozó halak elfogására. megült egy sziklán. kabócák hangjától vibráló olajfaligetben. Egyszer például elhatároztuk. magában mormogott valamit.A hínárcsomókat a téli viharok vetették partra. melyek tövében megszámlálhatatlan apró tócsában nyüzsgött és kavargott a tengeri élővilág. Számomra a kis öböl oly gazdag volt vadászzsákmányban. Ráadásul mikor az ember olyan követ talált.vagy szöcskerák segítségével. mi pedig. ha minden áldott reggel a villa börtönében kell kuksolnom. hogy figyelmemnek rosszat tesz. Roger számára ez abból állt. egy-két kétségbeesett tarisznya. A félhold szárait kis sziklák képezték. és meredten bámulta a vizet. mintha ott se lenne. A homokpartból és a hínárok kusza halmaiból hamarosan tikkasztó sivatagok és áthatolhatatlan őserdők lettek. Rogerre tátogott. hogy merész. amely megfelelőnek látszott. s amíg a poros úton baktattunk. míg az áldozatul kiszemelt géb vagy nyálkáshal néhány méterrel távolabb libbent. hogy azt se . és alatta ismét csak a tengeri élővilág bukkant elő. hogy legalább a tenger igazi legyen. melyek Marco Polo vagy Cortez szerepét játszották. hogy kődarabokból kirakjuk a világ térképét: a tengerparton.

a sziklák tövében apró rákokat lehetett találni. feszülten kellett figyelnem. előreugró szájak tátongtak. amit egy tenger alatti szél kifordított. Egyik-másik követ nagy fekete tömegben szivacs nőtte be. Néhol kis csomókban nőttek s úgy néztek ki. Valamennyi sziklát rózsaszín. bonyolult alakzatokat képezve. hogy sokáig. A part mentén. és nagyon figyelt. Ha nem mozdult az ember. mint inkább különös. kávébarna törzse és hosszú. hol kezdjem a gyűjtést. úszóhártyás ujjakhoz hasonló nyúlvány . melynek nyílását egy sor. cérnaszerű törzsek. akkor egy kis finom virágszerű csápnyaláb jelent meg az öntözőcső végén: szivárványos. Itt-ott. és sűrűn tenyésztek rajtuk az apró tengeri moszat erdői. és órákig megmaradt a bőrön. mert a belsejükben néha különös élőlények rejtőztek. míg észrevettem őket. mely kis piros és kék fejű gombostűkkel telitűzdelt tűpárnához hasonlított. hogy Gorgó is megirigyelhette volna. A sziklák alatt és tetején a csövesféreg krétafehér alagútjai nyíltak. melyek előre jelezték érkezését. fehér vagy zöld korall borította. az öböl homokkal borított fenekén mint fekete tollboák. melyek között az Acetabularia mediterranea törékeny telepei is feltűntek: karcsú. s a csápok ilyenkor összecsapódtak és villámsebesen visszahúzódtak a csőbe. Ezeket a szivacsokat le lehetett szedni a kőről. mint a cukormáz a süteményen. mint a rothadó fokhagymáé. A parton és a pocsolyákban újfajta kagylókat találhattam gyűjteményem számára.tudtam. melyek lassan körbe-körbe forogtak. testük is hosszú volt és hajlékony. mint a csikóhalé. melyre annyira hasonlítottak. melyeknek feje olyan volt. csak valamivel hosszúkásabb. akár egy zöld esernyő. melynek felületén kis vulkánokhoz hasonló. melynek karcsú. s a tetejükön az a kis valami. Végtelenül óvatosan kellett megközelíteni őket. mert ha az ember egy kicsit gyorsabban mozdította a lábát a vízben. fantáziadús nevük. de a szivacs megtorlásként az ember kezét valami bűzös nyálkával vonta be: olyan volt a szaga. és borotvával kettévágni. vagy kígyófürtű szellőrózsát. s ezek között tűhalakat lehetett látni. mint egy mozgó virágokkal teliültetett ágyás. örvényeket kavart. A tűhalak függőleges helyzetben lebegtek a szalaghínár között. Az egyik kihegyesedő csigát. kígyózó tapogatói olyan hajzatot kölcsönöztek. a kicsit mélyebb vízben pedig öntözőcsőhöz hasonló valamik álltak ki a homokból. vagy bíborrózsát. s örömöm javát nem is annyira a kagylók héjának szép mintázata szerezte. Ezek a csövek soksertéjű férgek voltak: elég csúnya névnek tartottam ezt egy ilyen szép teremtés számára. fekete szalaghínár félholdjai csillogtak a talajhoz horgonyozva. kék-piros-barna tapogatók.

szegélyezte, "pelikánlábnak" hívták. Egy másik, majdnem szabályos kör alakú, kúpos tapadókagyló "kínai süvegcsiga" néven szerepelt. Volt azután bárkakagyló; ennek a furcsa, dobozszerű kagylónak két fele, ha különválasztotta őket az ember, csekély képzelőerővel két kis bárka belsejéhez volt hasonlítható. Voltak toronycsigák: hegyesek és spirál alakúak, mint a narvál agyara, és kúpcsigák, melyek vidám, piros, fekete vagy kék, cikcakkos mintát viseltek. A nagyobb kövek alatt néha kürtőscsigákat lehetett találni: a héjukon, amint nevük is mutatta, egy-egy különös, kulcslyuk alakú nyílás látszott, ezen keresztül lélegzett az állat. És, ha nagy szerencséje volt az embernek, mindezek tetejébe találhatott még szürke, lapos fülcsigát, melynek egyik felét egy sor lyuk díszítette, s ha az ember kinyitotta a kagylót, és eltávolította jog szerinti lakóját, a héj belseje gyönyörű, opálos, alkonyi színekben pompázott. Akkoriban nem volt még akváriumom, így aztán négy kővel elkerítettem magamnak az öböl sarkában egy két méter hosszú, egy méter széles medencét, s ebbe tettem különböző zsákmányaimat, hogy legalább hozzávetőlegesen tudjam, hol találom meg őket másnap. Itt, az öbölben fogtam az első tengeri pókot. Elmentem volna mellette, mert először csak holmi hínárral benőtt kőnek néztem, de vigyázatlanul megmoccant. A teste leginkább egy kis, lapos körtére hasonlított, és a keskenyebbik vége, melyet hegyes tüskék díszítettek, a szemek felett két, szarvszerű dudort viselt. Lábai és csápjai hosszúak, karcsúak és hajlékonyak voltak. De ami a legjobban megragadott: a hátán és a lábain látható moszattenyészet, mely mintha egyenest a páncéljából nőtt volna ki. Elbűvölve vittem ezt a rejtélyes lényt a medencémhez, és beletettem. Erős szorításomtól (mert amikor rájött, hogy kiléte napfényre derült, hevesen igyekezett szabadulni) moszatköntösének nagy része ledörzsölődött, míg a medencéhez értem vele. Bedobtam a sekély, tiszta vízbe, és hason fekve figyeltem, mit fog tenni. Lábujjhegyre magasodva, sietve iszkolt vagy kétarasznyit arról a helyről, ahová tettem, azután megmerevedett. Hosszú ideig ült így, már azt hittem, aznap nem is mozdul többet, míg az elfogatás megrázkódtatásából magához nem tér, mikor hirtelen kinyújtotta egyik hosszú, finom, karmokban végződő lábát, és igen kecsesen, szinte szégyenlősen lecsippentett egy darabka moszatot egy közeli kőről. A moszatot a szájába dugta, és láttam, hogy rágcsálni kezdi. Először azt hittem, megeszi, de hamar kiderült, hogy tévedek, mert lábát szögletes bájjal a hátához vitte, ügyetlenül körültapogatott, és a megcsócsált moszatdarabkát rányomta a páncéljára. Rájöttem, hogy nyálával, vagy valami hasonló váladékkal ragacsossá tette a moszatot, hogy jól

megtapadjon a hátán. Figyeltem, ahogy végiggyalogolt a medencén, és mindenféle moszatot összeszedett, mint a szenvedélyes botanikus, aki felderítetlen dzsungelben jár. Egy óra múlva a háta már olyan sűrű növényzettel volt borítva, hogy ha nyugton maradt, és egy pillanatra elfordítottam róla a tekintetemet, nehezen találtam meg újra. Izgatott ez a ravasz álcázási mód, ezért gondosan végigkutattam az öblöt, míg találtam egy másik tengeri pókot. Ennek egy különleges, homokos fenekű tavacskát építettem, melyben egyáltalán nem volt moszat. Beletettem, és a vendég nagy örömmel helyet is foglalt. Másnap visszatértem hozzá, egy körömkefével felfegyverkezve (melyről később kiderült, hogy Larryé), és kézbe kapva a boldogtalan tengeri pókot, addig dörzsöltem, amíg egy atomnyi moszat sem maradt rajta. Azután mindenféle tárgyakat dobáltam a medencéjébe: apró kagylóhéjakat, koralldarabkákat, kicsiny virágállatokat, még üvegdarabokat is, melyeket a tenger úgy kicsiszolt, hogy homályos drágakőnek tűntek. Azután leültem és figyeltem. Az állat, mikor visszakerült a medencébe, hosszú percekig mozdulatlanul ült: nyilván a körömkefétől elszenvedett megaláztatást heverte ki. Aztán, mintha nem hinné, milyen szörnyű végzet érte utol, két csápját a feje fölé emelte, és végtelenül gondosan végigtapogatta magát, nyilván abban az esztelen reményben, hogy legalább egy kevéske moszatot talál még. Csakhogy én alaposan megdolgoztam: a páncélja csupaszon csillogott. Ekkor néhány lépést előrebotorkált, letelepedett, és vagy félóráig duzzogott. Később felriadt letargiájából, a tavacska széléhez mászott, és egy kő árnyékába próbálta bevenni magát. Ott azután megült, keservesen siratva elveszett mimikrijét, míg végül eljött az ideje, hogy hazamenjek. Másnap reggel már nagyon korán visszatértem, és örömmel tapasztaltam, hogy a tengeri pók nem henyélt, míg távol voltam. Szűkös lehetőségeihez képest derekas munkát végzett: páncélját azokkal a törmelékekkel tapasztotta teli, amelyeket beszórtam a medencébe. Csíkos kúpcsigákat ragasztott fel, melyek közé imitt-amott koralldarabokat helyezett, és a nyaka környékén két bíborrózsát viselt, mint egy rendkívül kacér kis kalapot, szalagokkal. Nagyon feltűnőnek ítéltem első pillantásra, de érdekes módon, mikor kedvenc köve alá kúszott és letelepedett, úgy nézett ki, mint egy kupac kagyló- és koralltörmelék, melynek tetején egy pár szellőrózsa vert tanyát. A kis öböltől balra, vagy háromnegyed mérföldre a parttól, kis sziget feküdt, a neve Pondikonissi: Egérsziget. Alakja egyenlő szárú háromszöghöz hasonlított, és egy kis hófehér templomocska állt rajta,

parányi lakóépületekkel, melyeket öreg ciprusok és sűrű oleanderbokrok fogtak körül. A szigetet egy ősöreg szerzetes lakta; hosszú, fekete köntöst, kályhacsőszerű kalapot viselt, és legfőbb dolga láthatólag abból állt, hogy időnként megkongatta a harangot gyufásdoboz nagyságú templomában, és esetenként átevezett a szemközti földnyelven épült kicsi zárdába, melyben három vénséges vén apáca lakott. Itt ouzo-t kapott az öreg, meg egy bögre kávét, s alkalmasint megtárgyalta az apácákkal, hogy miként alakul a bűn helyzete napjainkban; majd, mikor a nap lenyugodott, és szigete körül a sima vizet szivárványos, színjátszó selyemmé változtatta, a remete visszaevezett kicsiny, nyikorgó, szivárgó lélekvesztőjén, mint egy görbe hátú varjú. Margo, aki belátta, hogy ha valami, akkor az állandó napfürdő csakugyan elmérgesíti a pattanásait, úgy döntött, hogy az anyatermészet egy újabb gyógymódját próbálja ki: a tengeri fürdőt. Minden reggel már fél hatkor talpon volt, engem is kirángatott az ágyból, és kettesben leballagtunk a partra, hogy belevessük magunkat a holdfénytől még mindig borzongatóan hűvös vízbe, s lassan, kényelmesen átússzunk Pondikonissibe. Itt Margo elhanyatlott egy sziklán, én pedig boldogan mászkáltam a parton, a sziklák közötti tavacskáknál. Sajnos, látogatásaink a szigeten kedvezőtlen hatással lehettek a szerzetesre, mert valahányszor Margo partra szállt, és kecsesen elrendezte magát a sziklán, már trappolt is az öreg a templomból vezető hosszú kőlépcsősoron, az öklét rázta Margo felé, és hosszú, torzonborz szakálla mélyéből érthetetlen görög szavak bugyborékoltak elő. Margo mindannyiszor széles mosollyal és barátságos integetéssel fogadta, amitől a szent ember haragja szinte a gutaütésig fokozódott. Csoszogott ide-oda, fekete csuhája suhogott, amint egyik piszkos, remegő ujjával az égre, a másikkal Margóra mutogatott. Mivel ez a jelenet többször megismétlődött, sikerült megjegyeznem néhányat a barát kedvenc kifejezései közül, mert szókincse amúgy sem volt valami változatos. Később megkérdeztem Philemona barátomat, mit jelentenek ezek a szavak. Philemona fetrengett a nevetéstől. Olyannyira, hogy alig tudta elmagyarázni, miről van szó, de végül sikerült megértenem, hogy a szerzetes válogatott szidalmakat zúdított Margóra, s ezek közül még a "fehér boszorkány" volt a legenyhébb. Csodálkozásomra mamát nagyon felkavarta az eset, mikor elmeséltem neki. – Igazán – mondta –, fel kellene jelentenünk valahol. Az angol egyház nem engedné meg az ilyesmit. Végül mégis valamiféle társasjáték lett a dologból. Mikor átúsztunk a szigetre, cigarettát vittünk magunkkal az öregnek. Ő meg végigszáguldott a

sok színű zsinórférgekből. göndör hajbozontot viselt. távolabbról úgy látszott. egyetlen evezőjére támaszkodva (melyet. és együttes súlyuk lehúzott engem is a víz alá. mint a szeder. hogy meg sem hallottam a közeledő ladik evezőcsobbanását. a szeme fényes és fekete. miután kötelességének eleget tett. melyet az egyik parti hínárcsomóba akasztott. . mert a felszerelésemet nem tudtam kivinni odáig. tejes mandulát. amíg közvetlen közelembe nem ért. ahogy fürgén kiugrik a csónakból. Megpróbáltam egyszer kiúszni az egyik zátonyhoz. és elhúzta az orrát. Odajött hozzám. A legtöbbjüknek lapos volt a teteje. melyek ezen a terepen éltek. vagy egy marék friss. hogy sikerül találnom egyet a hosszú. csapkolódva a felszínre emelkednem. mint az itteni halászok általában. megteltek vízzel. mely valaha kék lehetett. sötét arcából csodálatosan fehér fogak villogtak elő. amit azután a part sima kövei között törtünk fel. Én is köszöntöttem. egy szinte feketére égett fiatalember közeledett. mint egy kis angol kert. Többségük néhány centivel a felszín alatt feküdt. kezében egy kis. de félúton az üvegek hirtelen gonoszul lemerültek. amelyeket a part menti sekély vízben nem lehetett megtalálni. de már szinte fehérré fakította a nap. éppoly hozzáférhetetlenül. és zsebéből egy bádogdobozban dohányt és cigarettapapírt húzott elő. némelyik asztal nagyságú. de ekkorra már üvegeim egy ölnyi mélységben csillogtak alattam. barátságosan mellém telepedett. Pondikonissi és kedvenc öblöm között egy sor zátony húzódott. mintha a vízen járna. aztán. és felállt a tetején. jó egészséget. A csónakban állva. rozsdás horgonnyal. és figyeltem. abban a reményben. Úgy elmerültem a munkában. és nagy kedélyesen rágyújtott az ajándék cigarettára. úgy forgatott a vízben. míg sikerült megszabadulnom tőlük. Eltartott néhány másodpercig. A fiatalemberen nem volt más. Sötét. Néha még vissza is csoszogott a templomhoz. – Yasu – mondta –. felcsippentette köntösét. rázta az öklét. és lihegve. némelyik akkora. Régóta szerettem volna végigcserkészni ezeket a zátonyokat. mint rongyos trikó és nadrág. két befőttesüveget pedig madzaggal a nyakam köré kötve. fenyegetett az Úr bosszuló haragjával. felkuporodott a fal tetejére. amikor épp lent tanyáztam az öbölben. Ezután volt az a forró délután. mint a hal a farkát). úgyhogy ha felmászott rá az ember. mert egy sor olyan élőlény lakott körülöttük.lépcsőkön. és köveket forgattam fel. hogy fügét hozzon nekünk. egyik kezemben a hálóval. Csakhogy ez leküzdhetetlen nehézségekbe ütközött. mintha a holdban volnának. miközben tömpe. – Meleg van ma – mondta.

Szájába tette. Erre vállat vont. hogy valóban. Aztán eszem. – Mi a neve? – faggatott tovább. meg alszom. – A többiek. de abban mind megegyeznek.bütykös ujjaival hihetetlenül ügyesen cigarettát sodort. A barátaim azonban – magyaráztam – Gerrynek neveznek. hogy a villában anyám. akik a dombon laknak? – kérdezte. azután felderült a képe. mert nem sokkal ez előtt történt. két bátyám és a nővérem lakik még. hogy késő este tértünk haza a városból. mit csinál ilyen messze a falujától. – Benitsesből jövök – mondta –. mely még a legközelebb áll a Gerald névhez a görög nyelvben. – És az apja? – folytatta a kérdezősködést. Bánatosan felsóhajtott érre a borzasztó gondolatra. visszamegyek Benitsesbe. bár mindig rendkívül nehéz volt a parasztokkal megértetnem. – Hol van az apja? Elmagyaráztam. – Taki Thanatos. Amint a halász végigevezett a sötét. a lámpa fénytócsájának körében élesen megvilágosodott a . és útközben halászom. mintha rendkívül fontos információkat szolgáltattam volna. sekély vízen. Mit keres ott a kövek alatt? Képességeimhez mérten megpróbáltam elmesélni neki. hogy aztán cserébe kiszolgáltassák magánéletük legbizalmasabb részleteit is. akik a villában laknak? Ők kicsodák? Hamar megtanultam. mint a rigóé. miért érdekelnek annyira ezek az élőlények. a szeme úgy csillogott. szeretnek mindent tudni az emberről. de különösen a parasztok. melyek vagy undorítóak. hogy az apám meghalt. Ez a hír ugyancsak felizgatott. Azt mondtam: Gerasimos. – Az én nevem Taki – felelte. így beismertem. Komolyan bólintott erre. és közben megint halászom. Ekkorra már elég folyékonyan beszéltem görögül. és felsóhajtott. és ha beesteledik. melynek orrára egy jókora karbidlámpa volt erősítve. nagy bádog öngyújtóval rágyújtott. hogy a korfuiak általában. – Szomorú – mondta együtt érzően. ilyen az élét. – És a többiek? – kérdezte. Elmagyaráztam. – Hiába – jegyezte meg filozofikusan –. – Maga is azok közül az idegenek közül való. Benitsesben lakom. én is az idegenek közé tartozom. vagy semmi érdekes nincs rajtuk. és a villához vezető ösvényről egy nagyon lassan haladó csónakot láttunk odalent. – És szegény anyjuknak egyedül kell négy gyereket felnevelnie. Felhúzta egyik szemöldökét. mélyre szippantotta a füstöt. meggyújtom a lámpámat. Megkérdeztem. hogy valamennyien ehetetlenek.

mielőtt még Taki meggondolhatta volna magát. s így. gyorsan visszavonultam. Mikor már biztonságba. zöld és barna kövek ragyogtak fel. mint két árnyék. levettem az ingem. nem lehetne-e. Megkérdeztem. Már akkor arra gondoltam. hogy pontosan tízkor ott leszek. Ez. Megmagyaráztam ugyan. hogy egy hangot se adjon ki. Lelkesen bizonygattam. Lelkesen megtudakoltam. Lélekszakadva futottam vissza a házhoz. melyek az öböl és Pondikonissi között fekszenek. de nem ismertem egyetlen halászt sem. melyeket csónak nélkül nem tudnék megközelíteni. Mikor vagy százméternyire voltam. megoldja az éjszakai halászat kérdését. s tudtam. mielőtt Benitsesbe indulnék. – Körüljárom a szigetet. Mindezek eredményeképpen esténként rendszeresen előfordult. összekapkodva hálómat meg palackjaimat. – Lent leszek Menelaosban. – Körülbelül tízkor indulok – felelte. hallótávolságon kívülre kerültem. nesztelenül.tengerfenék: citromsárgán parázsló zátonyok. – Miért ne? – mondta. mint a napsütéstől kábult legyek. és odafüttyentve Rogert. Most tehát fokozódó érdeklődéssel figyeltem Takit. hogy a család ilyenkor csukott ablaktáblák mögött szendereg. de érveimet nem tartotta meggyőzőnek. vajon hogyan fogom a családot általában és mamát különösen rávenni arra. rózsaszín. és belegöngyöltem a díszpéldányokkal telirakott befőttesüvegeket. álmosan. és vajon nem akarja-e megközelíteni a zátonyokat. mikor szándékozik munkához látni. hogy a déli hőségben nem vagyok hajlandó sziesztázni. maga odajön tízre. hogy lefeküdj. hogy ez a legjobb időszak a rovarok és hasonlók megkörnyékezésére. Azután. lelassítottam. mert akkor – magyaráztam lelkendezve egy csomó értékes példányt gyűjthetnék a zátonyokon élő állatok közül. hogy éppen mikor valami érdekes dolog történt (mint például Larry és Leslie szócsatái) mama a következő. és fontolóra vettem. drágám. úgy éreztem. Mama mindig aggódott amiatt. azután irány Benitses. Azután fejvesztés terhe mellett megparancsoltam Rogernek. Délután úgy sem sziesztázol. Elviszem a zátonyokhoz. hogy engem is magával vigyen. nehogy a csörrenés eláruljon. hogy este tízkor kiengedjen a tengerre. és csak fél hat körül kezdenek majd egymás közt duruzsolni. hogy ez pompás foglalkozás lehet. ahogy a csónak lassan áthaladt felettük. Délután három óra lehetett. aztán Menelaosban megint kirakom. Roger . belopakodtunk a szobámba. kellemetlen megjegyzést tette: – Ideje.

. – Remélem – mondta Larry baljósan –. csonka farkát behúzta. de ne felejts el jó melegen felöltözni! mondta mama. ne engedd el. és megrökönyödve bámulta. Dehogyis. ahogy csak tudtam. ahogy kínkeservesen forgolódtam a máris lucskos lepedőn. hogy hiába olyan balzsamosan melegek itt az éjszakák. Egyáltalán nem tudta. – Jesszusom – mondta mama. hogy reggel már polipok és angolnák fognak tekeregni a padlón. – Tíz óra. zöld akváriummá festették a szobát. Mi a nyavalya tetszhet a családomnak ebben az egész sziesztában. és aludni készülök. de igazában azért rezzenéstelen és forró volt a levegő: az oldalamon patakokban folyt az izzadság. Próbaképpen vinnyogott egyet. hanem egyenest a medencémbe teszem őket. ahol a család teázott. ez nem jelenti azt. Ő csak annyit tudott. Mire jó ez nekik? Voltaképpen az is rejtélyesnek tűnt előttem. hogy szerzeményeimet nem akarom behozni a házba. különben mire észbe kapsz. Némileg felpaprikázva azt válaszoltam.lihegve leheveredett a szoba közepén. aki meg volt győződve róla. A félig csukott zsalugáterek hűvös. de olyan elszánt szigorral csitítottam el. – És mikorra érnél vissza? Vitézül azt hazudtam. drágám? – aggodalmaskodott. előbb-utóbb kétoldali tüdőgyulladást szerzek. amint levetkőzöm. olyan hanyagul. Fél hatkor ébredtem fel. bemászott az ágy alá. – Hát jól van. akár egy állatkert. és panaszos sóhajjal összegömbölyödött. helyeselheti-e ezt a lépésemet. Csak azért döntöttem úgy. hogy aznap délután kivételesen szükségét éreztem a sziesztának. Elővettem egy könyvet. kutya bajom. hogy lefekszem. és olvasni próbáltam. eléggé késő. hogyan tudnak egyáltalán elaludni? És ebben a percben már álomba is merültem. A tőlem telhető legközönyösebben annyit mondtam. gondoltam magamban. Komolyan. olyan lesz az egész ház. – Miért. szemre és szagra. mert – mint magyaráztam vannak bizonyos fajok. én meg fogom magam. hogy lekonyult a füle. feleltem. mi lesz este? – kérdezte mama. – Csak nem aludtál? Azt feleltem. tele érdekesnél érdekesebb kalandokkal. melyek csak éjjel bújnak elő. hogy körülbelül tizenegyre. és ágyba bújok. drágám – mondta mama. és félálomban kitámolyogtam a teraszra. hogy tíz órakor kimegyek a tengerre egy halásszal. mert elő kellett készülnöm az estére. hogy itt áll előttünk az egész délután. mama. aki elvisz éjszakai halászatra. bizony. – Nincs valami bajod. ha nem viselek állandóan jéger alsót. és ez a legjobb módszer a befogásukra.

volt nyolc széles szájú befőttesüvegem és még sok kis dobozom. . és bementem. mint a függöny felgördülésére váró színházi közönség. Az olajliget sötét zugaiban szentjánosbogarak fénylettek. amerre a zátonyokat sejtettem. erős fokhagymaszagot árasztva. és zseblámpával a kezemben végigmentem az olajligeten. A csónak oldala mentén kétméteres rúd feküdt. három dróthoroggal ellátott bambuszbotom. helyére tette a lapátokat. Volt egy hosszú nyelű hálóm. veszedelmesen horgas végű szigony. leültek a moszatborította kövekre. és felállva evezni kezdett. Végül háromnegyed tízkor vállamra vettem a zsákot. Ha mama tudomást szerzett volna erről. háromszög alakú sziluettje felé. gyűjtőzsákom fenekére pedig egy törülközőt rejtettem. Mikor leértem a partra. és hallottam. A hold sápadt. időnként megállva. Nagyon lassan haladtunk. hogy néhány jó fogás érdekében víz alá kell majd merülnöm. és rám nézett. és alig világított. és várakozóan tátogtak. Máris láthattam. a végén öt ágú. hogy egy izgalmas és megnyugtató órát töltsek felszerelésem előkészítésével. néhány csepp olaj varázslatosan kisimítja a nyugtalan felszínt. fehér fénykört vetett a sekély vízbe. Felszerelésemet elrendeztem a csónak fenekén. Az orrban egy kis üveg olívaolajat vettem észre: igen fontos kelléke ez a halászoknak. mint apró smaragdok. a csónak orra elé. azután kihörpintettem a teámat. Lassan. és ragyogó. mert biztos voltam benne. és elégedett sóhajjal leültem. foltos sarlóként derengett a csillagok között. Taki dúdolgatott. hogy jó melegen felöltözöm. melynek segítségével érdekes hínárcsomókat lehetett felhúzni a víz alól. hogy mama nincs a közelben. Megbizonyosodtam róla. Gébek és nyálkáshalak bújtak elő üregeikből. melyek lakásukat a jogos tulajdonosoktól bitorolták. izgatott remeterákok. és sortom alá fürdőnadrágot húztam. Néhány rák is téblábolt erre-arra. Amint kiértünk a mély vízbe. Taki már ott kuporgott a csónakban és dohányzott. ahogy a baglyok huhogva szólongatják egymást a sötétben. hogy a kövekről lecsippentett moszatot a szájukba gyömöszöljék. Az evezők dallamosan nyikorogtak. egy hosszú. kagylók és hasonló apróságok számára. Taki egy percre letette a lapátokat. tüdőgyulladás-komplexusa százszorosára fokozódik. micsoda nyüzsgő élettömeget vonzott oda. és mindenfelé feltűntek a csigaházban császkáló. Mikor a közelükbe értünk. A karbidlámpa javában égett. Taki az evezővel eltaszította a ladikot. mert ha a szellő felborzolj a víz tükrét. egyenletesen haladtunk Pondikonissi fekete. mert Taki gondosan végigvizsgálta a csónak alatti vagy három méter sugarú fénykört. haragosan sziszegve. rákok.Buzgón megígértem tehát. és átkormányozta a sekély vízen meg az alattunk susogó hínármezőn.

Aztán még egyszer körbemegyünk. nekem úgy rémlett. azután hirtelen megláttam. helyenként fehér foltokkal. és a vízbe merítette a lapátokat. a hal úgy tekergett. észrevehetetlenül mind közelebb és közelebb ért a szigony. az állat nem tudott elszabadulni. széles feje volt. hogy szemmel nem is tudtam követni. A csónak majdnem teljesen megállt. hogyan halászik Taki a szigonnyal. – Nézze – mondta. albatroszszárny méretű uszonyait kiterjesztette a homokon.– Öt percig körözünk itt – mondta –. Nagyon lassan megközelítettük hát a legnagyobb zátonyt. rózsaszínű és bíborvörös moszat borított. ahogy nagy büszkén feküdt a homokban… és rendkívül veszedelmesnek. melyeket parányi tölgyfákhoz hasonló. melyek most fékül szolgáltak. centiméterenként közelítve a horgas ágakat a hal felé. a végtelenségig. mert nagyon szerettem volna látni. Vagy hatvan centis hal feküdt a homokban. Más hang nem hallatszott. csapkodva és ficánkolva . Homok és vér kavarodott fel a vízben. Mozdulatlanul állt vagy egy másodpercig. s a fény megvilágította a különös. és módszeresen. hogy a hátán meredező tüskék belefúródtak a szigony nyelébe. – Ez ám a finom falat – suttogta Taki s ezen elcsodálkoztam. Rendkívül magabiztosnak látszott. Mégis a színe lepett meg a legjobban. Taki hirtelen abbahagyta az evezést. egy nagy szikla bástyája alá. Gyorsan. Mikor a szigony már csak harminc centire volt a haltól. ő pedig felemelte a szigonyt. mely kiterjesztett szárnyakkal suhan el a sokszínű. hátán hegyes tüskék sora. Taki megállt. Aztán hirtelen. hogy maga is megfoghassa. mert a külseje alapján a húsát is halálos méregnek képzeltem. amit akar. Első pillantásra nem vettem észre semmit. Lassan. gőgösen nyeldekelt. mint a sárkány taréja. őszi erdő felett. a skarláttól a borvörösig. De nem. az ember szinte sólyomnak érezte magát. Láttam. Ám Taki ügyesen döfte be a fegyvert. aranyszínű szeme. Lassan. hogy finoman fogást vált a nyélen. vonaglott a villás ágakon. Hatalmas. és már itt se lenne. Ahogy lebámult a vízbe. és ernyedten tátogó szája. egyik kezéből a másikba fogva felhúzta a rudat. Hogyhogy nem veszi észre ez a nagy hal a közelgő végzetet? Mire való az az aranypöttyös szeme? Nem kellene más. tenger alatti sziklákat. Visszafojtottam a lélegzetem. és lemutatott a homokos fenékrészre. finoman beleeresztette a szigonyt a vízbe. s a hal. hogy foghassak valamit. mert a pirosnak szinte minden árnyalatát viselte. és óriási. olyan sebesen. Örömmel ráhagytam. egy kis kavargás a homokban. csak egy farkcsapás. a szigony öt ágát beledöfte a hal lapos fejébe. ez csak feküdt. – Skorpió. csak a lámpa mérges sziszegése.

– Jó nagy – mondta Taki. és belepottyantotta egy üres olajoshordóba. és megpróbálta tüskéit a csónak oldalába fúrni. nézze! – mondta Taki. Azt levágja az ember. Még harminc centivel mélyebbre eresztette a szigonyt. lágyan a vízbe engedve szigonyát. Csápjainak fészkében kuporgott és kopasz. s noha minden számítás szerint a halnak már régen el kellett volna pusztulnia. – Ott van. – Vigyázat – mondta. mint a méz. ha egyszer mérges. – Figyeltem. mert eladdig csak döglött polipot láttam. csapkodott. Az evező. domború homloka alól. vigye majd haza. de olyan szürke és homokszerű volt. már majdnem hozzáérek! Hiába. micsoda fájdalmai volnának! Gyorsan kórházba kellene szállítani. De akárhogy meregettem a szemem. Tudni szerettem volna. – Nézze csak. – A skorpió gonosz hal. maga kelekótya? – kuncogott. és a csónak végignyikorgott a zátony pereme mentén. Megigazította kezében a szigonyt. csak a tüskéje. azt is a városi piacon. – Ó – felelte Taki –. hogy az egyáltalán nem hasonlít az eleven állatra. ahogy a lapát tolla segítségével kihúzza a szigonyt. Aztán ismét lelassítottunk. Ismét az evezők fölé hajolt. zöld szalaghínár csomó tarkította. és néhány ügyes zsonglőrmutatvány segítségével felemelte a skorpióhalat. ahol már nem okozhatott bajt. hogyan lehet megenni a skorpiót. kavargó . és ennek nyomásától hajtva. ott – mutatta Taki. – Nézze – mondta –. szomorúan bámult ránk. a szigony hegyénél! Ekkor hirtelen észrevettem. – Ott. ott! Nézze. Magának is adom. Ha meg tudta volna szúrni azokkal a tüskékkel. polip. még mindig vonaglott. Előrehajoltam. de a mozdulat nem volt eléggé óvatos: a polip piszkosszürke színe élénk. a szigony. de keményen visszalökött. Itt homokos volt a fenék. hátborzongatóan emberi tekintettel. – Nem látja? Hová tette a szemét? Ott. olyan édes. Taki megint leállította a csónakot.már a csónakban volt. A gyomrom összerándult izgalmamban. és éreztem. Az állat vízsugarat lövellt ki tömlőjéből. hogy a tengerfenék részének néztem. A húsa édes. – Láthatja most. Szent Spiridion. – Látja már. miért hívjuk skorpiónak. ragyogó zöldre váltott. és felemelte a szigonyt. hogy segítsek. Egész idő alatt azt bámultam. nem láttam semmit. a homokban nyomát sem láttam élőlénynek. csak néhány elszórt.

Aztán. méltóságteljesen. Nyilván egy fontos idegközpontot haraphatott át. mert a karok szorítása azonnal meglazult. mint a füst. két csápja mégis hozzátapadt a ladik oldalához. és ahogy végigsuhant a víz alatt. és körültekeregték a szigony nyelét. felkapta ezt a tekergő medúzafőt. arcát és nyakát. Láttunk ugyan egy murénát. a skorpióhal mellé. hogy a csápok befonták a homlokát. vonaglani kezdtek. sebesen a polip nyomába eredt a csónakkal. és hirtelen a polip testébe mélyesztette fogait. Taki kuncogott örömében. mert hiába kerültük meg többször is a zátonyokat. és kiöblítette a száját. olyan reszelős. ahogy kikandikált egy üregből. A puhány. Taki beledobta a polipot a hordóba. Villámgyorsan húzta fel a szigonyt. ernyedten lehulltak. Taki megint föléje kormányozta a csónakot. hogy egy éjszaka skorpiót is meg polipot is fogok. egy oldalirányú rándítással. a tekintete rendkívül gonosz. meghatóan bízik álcázásában. mint egy kisebb fajta kutyáé. felemelkedett a fenékről. megdöbbenésemre. Gondosan kiszemelt egy pontot. Abban a pillanatban felhővé kavarodott az ezüstös homok. Mikor az ötágú villa egylábnyira megközelítette a polip fejét. mert alig tízméternyire attól a helytől.homokot hagyva maga után. a feje akkora. és az evezők után kapva. s a tapadókorongok fehér nyomokat szívtak a barna bőrön. – Ó. majd áthajolt a csónak oldalán. és arcához emelte. fekete csipkefüggönyként lebegett a vízben. Karjai hosszan lebegtek utána. Mikor azonban Taki leeresztette a szigonyt. és megtörölte a száját. csúszós testét. ahogy a polip karjai csapkodni. és ügyesen leszedte a horgokról. Taki gyorsan megragadta a polip kerek. már csak a legvégük kunkorgott egy kicsit. Taki erősen megrántotta. úgy. – Maga szerencsét hozott nekem – mondta vigyorogva. Ezúttal már nem kockáztatott. nem tett vigyázatlan mozdulatokat. reszkető. olyan volt. és megint beleeresztette a szigonyt a vízbe. szakadós hangot hallatva. de ahogy a polip a csónakba került. mint amikor ragasztószalagot tép le az ember. ahol felriasztottuk. mint amikor a kutya eltöri a patkány gerincét. és lecsapott. megerősítette szorítását a nyélen. mint egy elszabadult léggömb. úgy tűnt. a muréna simán. csak épp ezerszeresére felnagyítva. – Nem sokszor fordul elő. és lassan szétáradt a homok felett. Testéből tinta tört elő. semmi egyebet nem fogtunk. és a karok elváltak a fától. De úgy látszott. merített egy marok tengervizet. gammoto – mondta Taki. kiköpött a vízbe. ismét leereszkedett. Taki szerencséje a polippal véget is ért. . Ledobta a szigonyt.

hogy minden üvegem és dobozom színültig megtelt. törékeny tengeri csillagok: hosszú.hajlékony bájjal visszahúzódott a zátony üregének mélyébe. és hányaveti vidámsággal máris elhullatták karjaikat. ahogy gondosan kiürítgetem üvegeimet a tavacskába. meg apró halacskákat. Átevezett velem a legnagyobb zátonyhoz. – Mondja meg édesanyjának – javasolta –. Mindössze félórás gyűjtés után azt kellett látnom. mások világos krémszínűek. melyek úgy csüngtek a sziklák hasadékaiban. némelyik fehér. hegyes karjaik szakadatlanul tekeregtek. de mély bánatomra sikerült elillannia. karcsú. . fekete szemük volt. mint a hó. és átnyújtotta. és jót mulatott. ormótlan szövetpapucs. és igyekezetemben. fogjunk magának is valamit.és skarlátszínű nyálkáshalakat láttam. úgy festettek. és úgy éreztem. mint a postaláda. bő. és nem láttuk többet. és finom bordázat díszítette őket. Számtalan megfognivalóval találkoztam.és a kobaltkék között. Ezeket a lehető legóvatosabban kellett a hálóba emelni. mint egy podagrás lábra szabott. Papucscsigák is voltak itt. úgyhogy ha felfordította őket az ember. vagy hat centi hosszúak. a színük meg piros. – Menjünk. hogy erős paprikával. bármilyen lelkes természetbúvár vagyok is. fájt a szívem. Taki pedig vagy kétméternyire mögöttem evezett. de beláttam. majdnem lepottyantam a zátony széléről. Megköszöntem az ajándékot és hozzám való szíves türelmét. nélkülözni tudom. Törékeny arany. sűrűn telepettyegetve vörös és fekete foltokkal. nem is nagyon bántam. hogy egy rosszul világított csónakban. hogy megvilágítsa nekem az egész sziporkázó gyönyörűséget. és vonakodva bár. melyeknek alját csak félig fedte a héj. nagy. Ami engem illet. mint óriási fatetvek. kötődtek. egy kétméteres murénával való birkózás élményét. oldódtak. A hálóval felfegyverkezve végigkúsztam a zátonyon. krumplival és apró tökkel főzze meg. Voltak vérvörös meg bíborszínű. mert elég volt a legkisebb rázkódás. Itt áthúzott egy zsineget a mostanra már kiszenvedett skorpióhal kopoltyúján. Azután visszavitt a menelaosi mólóhoz. ugyanekkora halacskákat. Láttam egy gyufásdoboz nagyságú tintahalcsecsemőt is. – No mindegy – mondta Taki filozofikusan. s én teljes felszerelésemmel kimásztam a tetejére. melyeknek színe átmenet volt a sötét berlini. hogy nem vihetem mindet haza. meg másféle. olajjal. hogy megfogjam. Voltak kaurik. hogy abba kell hagynom a vadászatot. Voltak bogárcsigák. mert a fejéből ítélve legalább két méter hosszú lehetett. míg figyelte. Taki kedélyesen átevezett velem kedvenc öblömbe. fele akkorákat. mint egy gyufaszál.

MIRTUSZERDŐK A VILLÁTÓL MINTEGY FÉL MÉRFÖLDNYIRE északra megritkult az olajfaliget. Csak abban reménykedtem. míg kicsi. Itt csak a mirtuszbokrok hatalmas. s néha az ágak közt zajló élet egy napja éppolyan mozgalmasnak bizonyult. kidülledő. vagy valami hasonló végzet ért utol. A sáska rávetette magát. felfaltak a cápák. zöld erdeje nőtt. és figyeltük a körülöttünk vonuló ármádiákat. amely a napon üldögélt. hogy a skorpióhal talán kiengeszteli. s az égvilágon mindent észrevettek. hogy megfulladtam. néha megállt. mint a megkeseredett. Láttam egyszer egy imádkozó sáskát. A mirtuszerdőben rengeteg élénkzöld szárnyú imádkozó sáska tanyázott. . veszedelmes. tüskés első lábaikat álszent imádságra emelve. hogy számolni fogom a napokat. némelyik megvolt hét-nyolc centiméter is. Amaz felrezzent ábrándozásából. mert rendkívül gazdag rovarvilág élt itt. és a sekély vízen tovasiklott Benitses irányába. Rogerrel lekuporodtunk a mirtuszbokrok nehéz illatú árnyékába. melyen nem volt fa. hogy mozog. – A jövő héten megint erre járok. Eltaszította a csónakot. Egyike volt ez kedvenc vadászterületeimnek. és fáradtan felkaptattam a domboldalon. majd üzenek. mama már biztosra veszi. szinte nem is látszott. hogy a pillangó csak egy szélfútta levélnek higgye. a sáska végtelenül óvatosan megközelítette. – Minden jót. de az utolsó pillanatban elvétette az ugrást. – Sok szerencsét – kiáltottam utána. ezt itt-ott füves-köves tisztások szakították meg. és a lepkének csak az egyik szárnyát sikerült elkapnia. hegyes fejüket.– Jöjjön ki máskor is halászni – felelte. Megfordultam. és lábain ide-oda himbálta magát. billegette a szárnyait és elmélkedett. és biztosítottam arról. Ha egy káposztalepke vagy egy gyöngyházlepke szállt le a fényes mirtuszlevelekre. mint egy nap a város főutcáján. sovány vénkisasszonyok egy koktélpartin. pelyhes csomói díszítettek. és egy harmincharmincöt holdas sík medencét fogott közre. és oly erősen kezdett csapkodni a szárnyaival. Ezt is megköszöntem. Ha megérkezem. melyeket az élénk acélkék fényű bogáncskóró gyertyatartói és a csillagvirágok nagy. és tudtam. Karcsú lábaikon hintáztak a mirtuszbokrok között. Talán szerdán vagy csütörtökön. hogy fél három van. amint becserkészett egy nagy fecskefarkú lepkét. Megdöbbenve tapasztaltam. – Pasto calo – felelte. szalmaszínű szemüket ide-oda forgatták.

hogy kis híján sikerült az egész sáskát a levegőbe emelnie. Még egy néhány erőteljes szárnycsapás, és a sáska bosszúságára a lepke bukdácsolva elrepült, noha egy jókora darab hiányzott a szárnyából. A sáska pedig leült, és sztoikus belenyugvással megette a szárnydarabot, mely a karmai között maradt. A bogáncsok alatt a kövek között meglepően sok élőlény nyüzsgött, annak ellenére, hogy a földet kőkeményre égette a nap, és a talaj olyan forró volt, hogy szinte rántottát lehetett volna sütni rajta. Itt olyan rovarok éltek, amelyektől mindig végigfutott a hátamon a hideg. Hét-nyolc centis, lapos százlábúak; testük mindkét oldalán hosszú, kihegyesedő lábak rengetege. Olyan laposak voltak, hogy a legkisebb repedésbe is könnyűszerrel becsusszanhattak, s oly hihetetlen sebességgel mozogtak, hogy nem is futni, inkább siklani látszottak a talaj felett, ahogy a lapos kavics csúszik a jégen. Scutaigeridae volt a nevük, s elképzelni sem tudtam volna olyan nevet, melynek hangzása ennél jobban kifejezte volna ezeknek a százlábúaknak szörnyen undorító mozgását. A kövek közt elszórva a kemény talajba fúrt lyukakat lehetett találni, melyek akkorák voltak, mint egy félkoronás pénzdarab, vagy még nagyobbak. A peremük selymes anyaggal volt borítva, és az üreg szája körül nyolc centi átmérőjű körben háló feszült. Ezek az üregek a tarantuláknak, a nagy, csokoládészínű, világosbarna foltos pókoknak barlangjai voltak. Kinyújtott lábaikkal körülbelül egy csészealj nagyságú területet borítottak be ezek a pókok, s a testük akkora volt, mint egy kisebbfajta dió. Vadászat közben rendkívüli erőt, gyorsaságot és kegyetlenséget s hozzá sátáni ravaszságot tanúsítottak. Többnyire éjszaka vadásztak, de néha nappal is előbújtak, és hosszú lábaikon, fürgén szaladtak a kórók között, prédára lesve. Általában, ha észrevették az embert, visszavonultak, és eltűntek a mirtuszok között, de egy nap találkoztam eggyel, amelyik annyira belemerült elfoglaltságába, hogy egészen közel mehettem hozzá. Vagy másfél-két méterre lehetett barlangjától, egy kék bogáncskóró szárán, félmagasságban ült, vizsla szeme fürkészve a környéket, első lábaival hadonászva, hogy ellenállhatatlanul emlékeztetett egy vadászra, aki felmászik a fára, hogy megnézze: nincs-e vad a közelben. Vagy tíz percig folytatta ezt, míg én lekuporodva figyeltem. Hirtelen, óvatosan leereszkedett a bogáncsról, és igen céltudatosan elindult. Egészen úgy viselkedett, mintha magasleséről észrevett volna valamit, de én akárhogy kutattam, a föld színén nyomát sem láttam az életnek, és különben sem hittem, hogy egy tarantula látása valami híresen jó volna. De a pók

rendíthetetlenül tört előre, míg egy nagy fűcsomóhoz nem ért – a finom szálú füvet Jób könnyének hívták, és terméstokjai olyanok voltak, mint megannyi kicsi, fonott kalács. Közelebb hajolva megláttam, mit szemelt ki magának a tarantula: a fűszálak finom, szökőkúthoz hasonló csomója alatt pacsirtafészek rejtőzött. Négy tojás volt benne. Az egyikből éppen most bújhatott ki a pici, rózsaszín, pelyhes fióka, mert még ügyetlenül küszködött a tojáshéj ráragadt darabkáival. Mielőtt bármit is tehettem volna a megmentésére, a pók már átkapaszkodott a fészek peremén. Feltornyosult a fióka fölé, egy darabig állt, rémületesen nagynak tűnt a kicsi fészekben; azután magához rántotta a remegő madárkát, és hosszú, hajlott rágószerveit belemélyesztette a hátába. A fióka két kicsi, alig hallható nyikkanást hallatott, szélesre tátotta a csőrét, és egyet-kettőt vergődött a pók szőrös karmai között. Azután a méreg megtette hatását: a kismadár megmerevedett egy pillanatra, majd ernyedten lehullottak a tagjai. A pók moccanás nélkül várt még, amíg meg nem bizonyosodott róla, hogy hatott a méreg, azután megfordult, és útnak eredt; a fióka ernyedten csüngött állkapcsai között. Olyan volt most a tarantula, mint egy különös, hosszú lábú vadászeb az idény első zsákmányával a szájában. Megállás nélkül barlangjához sietett, és eltűnt benne, a kismadár ernyedt, szánalomra méltó holttestével együtt. Két okból is meglepett ez az eset: egyrészt, mert nem hittem volna, hogy a tarantula egy madárfióka nagyságú élőlényt is meg mer támadni, másrészt pedig, mert nem értettem, honnan tudta, hogy ott van a fészek mert hogy tudta, nem lehetett kétséges, hiszen nyílegyenesen feléje tartott. A bogáncstól a fészekig tíz méter volt a távolság, leléptem, és biztos voltam abban is, hogy nincs az a pók, amelyik ekkora távolságról meg tudna látni egy ilyen jól álcázott fészket. Maradt tehát a szaglás, s noha jól tudtam, hogy az állatok megéreznek olyan gyenge szagokat is, melyeket a mi eltompult érzékelésünk már nem jelez, ez sem oszlatta el kételyeimet: egy ilyen rezzenéstelenül szélcsendes napon, tíz méter távolságról ennyire pontosan bemérni a pacsirtafiókát – ez a teljesítmény szinte hihetetlenül finom szaglóérzékre vallott volna. Végül tehát csak arra a meggondolásra juthattam, hogy a pók cserkészései során felfedezte már a fészket, és időnként utánanézett, vajon kikeltek-e már a kicsinyek. De ezt sem találtam kielégítő magyarázatnak, hiszen olyan gondolkodási folyamatot tételez fel egy pókban, amilyennel – ebben biztos voltam – nem rendelkezhet. Még a mindentudó Theodore sem tudta megnyugtatóan megoldani a kérdést. Maradt a tény, hogy az a pacsirtapár abban az évben

egyetlen fiókát sem tudott felnevelni. A mirtuszerdők lakói közül a hangyaleső lárvái is nagyon érdekeltek. A kifejlett hangyalesők a legkülönbözőbb méretűek, és unalmas szürkésbarna színűek. Rendkívül elhanyagolt és gyengeelméjű szitakötőhöz hasonlítanak. Szárnyaik aránytalanul nagyok testük méretéhez viszonyítva, s úgy csapkodnak velük, mintha minden erejükre szükség volna ahhoz, hogy le ne pottyanjanak. Derék, döngicsélő teremtések, teljesen ártalmatlanok. Ugyanez azonban nem mondható el a lárváikról. Ami a tavakban a vérengző szitakötőlárva, az a hangyaleső lárvája a száraz, homokos területeken, a mirtuszbokrok között. A lárvák jelenlétét a környéken csak egy sor különös, kúpos bemélyedés mutatta, a talaj puhább, könnyebben feltúrható részein. Amikor megpillantottam ezeket a mélyedéseket, töprengeni kezdtem, vajon mi áshatta őket. Arra gondoltam, hogy talán egerek kutathattak itt gyökerek után, és nem vettem észre, hogy a lyukak aljában tettre készen ott lapul maga az építész is. Aztán egyszer működésben láttam egy ilyen üreget, és rájöttem, hogy ez nemcsak otthona a lárvának, hanem egyúttal félelmetes csapda is. Jött például egy hangya (mindig úgy képzeltem, hogy dúdolgat magában, ahogy a dolga után szalad) – a kis sürgő-forgó fekete fajta vagy a nagy, magányos, vörös, melynek potroha úgy mered az ég felé, mint egy légvédelmi ágyú. Bármilyen fajból lett légyen az arra járó, ha az üreg peremére tévedt, azt tapasztalta, hogy a lejtős talaj megcsúszik alatta, és ő lefelé gurul, a kúp aljára. Megfordult ekkor, és fölfelé kapaszkodott, de a föld vagy a homok kis görgetegekben megindult a lába alatt. Amint az első ilyen görgeteg leért az üreg aljára, a lárva megkapta a jelzést, hogy támadásba lendüljön. A hangya hirtelen apró göröngyök vagy homokszemcsék géppuskatüzében találta magát, melyet a lárva hihetetlen sebességgel mozgó feje zúdított felfelé a lyuk aljáról. Lába alatt megindult a föld, a nyakába bombaeső hullott – a hangya elvesztette egyensúlyát, és szégyenszemre legurult a csapda fenekére. Ekkor a homokból villámgyorsan előbújt a hangyaleső lárvájának feje – két hatalmas, hajlott, sarlószerű állkapoccsal ellátott hangyafej. Ezek a rágószervek belemartak a szerencsétlen hangya testébe, és a lárva visszahúzta a fejét, a föld alá temetve a küszködő, kapálózó hangyát is. Mivel úgy ítéltem, hogy a lárvák tisztességtelen előnyt szereznek a meglehetősen tompa elméjű, szorgalmas hangyákkal szemben, nem éreztem lelkifurdalást, mikor kiástam és hazavittem őket, hogy sebtében összetákolt muszlinketrecükben kikeljenek – hátha egy újabb fajt sikerült így gyűjteményem számára beszereznem.

Ekkor megálltak. és ezüst villámok csipkézik ki keresztül-kasul. de testük annyira összesimult. megrészegülten. És most ott vesztegeltek. És csakugyan. nagy.Egy nap vihar tört ki – az a különös égiháború. hogy ez csak párzás lehet. az ég olyan világoskékre mosva tündökölt. átsétáltunk a mirtuszerdőn. Már ez is elég meglepő volt. a két fehér fonalkával összekötve. olyanok voltak a fatörzsek. romantikus hangulatban vannak. és egyre közelebb húzták egymáshoz a két csigát. Mikor párhuzamosan egymás mellett álltak. és végül arra a megdöbbentő következtetésre jutottam. Csiga I. mint két egymáshoz csáklyázott hajó. meleg cseppekben. Keresnek maguknak egy kényelmes ágat. Tudtám. szigonya belefúródott Csiga II. hogy képtelen voltam kivenni a cselekmény részleteit. Egy mirtuszágon két nagy. Mikor a vihar elvonult. míg végül oldaluk szorosan összesimult. Azután az egyik megfordult és a másik mellé csúszott. Mert a két csiga oldalából egyszerre csak kibukkant egy-egy kicsi. olyasmi történt. szarvacskáikkal kihívóan integetve. Ráadásul Rogernek még az az öröme is megvolt. Figyeltem. súlyos. szinte étvágygerjesztő illatot árasztott. amikor az ég kékesfeketén sötétlik. Ez a zivatar nyilván felébresztette őket. mint valami gyümölcspuding. . hogy alig akartam hinni a szememnek. nyár derekán ezek általában nyári álmot alusznak. és eltűnt benne. mintha lángolnának. hogy az eső talán előcsalt néhány olyan állatot is. Vagy tizenöt percig így maradtak. oldalába. mint a szürkebegy tojása. és érezni. hogy testük nedveit megóvják a nap égető tüzétől. és hosszan. amelyik egyébként az árnyékban keresne menedéket a nappali hőség elől. hogy megugathatta a villámokat. és így húzzák közel magukhoz a másikat. hogy ilyenkor. egymás mellett. törékeny szigonyhoz hasonló valami. hogy az orrom majdnem hozzájuk ért. abban a reményben. méz. de a java még csak ezután következett. azután jó mélyre húzódnak a csigaházban. A fonalak egyre rövidültek. hogy a testükben rejlő csörlőszerkezet segítségével felcsévélik a kis fonalat. házuk bejáratához valami papírszerű anyagból ajtót fabrikálnak. és ahogy a napsütésben gőzölögve párolgott az esővíz az olajfákról. mint a vér. Szerettük Rogerrel ezeket a nyári zivatarokat. elmerülten egymás szemébe néztek. és most vidám. szigonya ugyanezt a műveletet hajtotta végre Csiga I-en. Jó volt caplatni a pocsolyák között. és szarvaikat összeérintették. Mikor az eső elállt. míg Csiga II. hogy a ruhám egyre vizesebb lesz a meleg esőtől. ahogy lassan egymás mellé csúsztak. Az ázott föld csodálatosan gazdag. Eleredt az eső. Olyan közelről bámultam őket.és borostyánszínű csiga kúszott egymás felé. Tudtam. a végén fehér fonállal.

Theodore hallgatott. az egyik jobbra. mikor azt gondoltam. de én még sohasem láttam. – Igen. feloldódnak. – Ez pontosan így van. azután se szó. hogy ezt láthatta. és nyoma sem volt rajtuk szigonynak vagy zsinórnak. az egyik csiga khm… hím fele a másik csiga nőstény felével… ööö… kel egybe. sem a szerelmi kaland szerencsés befejeztén érzett örömnek. aki ezenközben is azt a fájdalmas arckifejezést viselte. hogy minden csiga egyszerre hím és nőstény! . amikor Theodore teára jött. se beszéd. most szintén megrökönyödve hallgatta a csigák különös szexuális életéről szóló előadást. Rám hunyorított. – Ugye csak viccel. – Nem. mikor befejeztem. hogy alig vártam a következő csütörtököt. igen. Megjegyeztem. és komolyan bólogatott. hogy az állatok visszacsévélték zsinórjukat. hogy talán sose volt még részem ilyen különös élményben. igen… – mondta. – Nem gondolhatja komolyan. Feltételezhetően valami bizsergő érzést okoznak. elindultak. Theodore – tiltakozott. Úgy megragadott ez a különös viselkedés.egymás oldalán. még egy "köszönöm"-öt sem ejtve. nem – felelte Theodore. amit láttam. Igen különös – mondta Theodore. Egy teljes percbe került. amit mindig magára öltött. amivel vissza tudják húzni a fonalat. Rengeteg csigát megfigyeltem már. és a szakállát morzsolgatta. Megkérdeztem. amit a csigák. Larry. és… szóval… viceverza. khm… kellemesnek találhatnak. és amit még hozzátett. – Amikor egymás mellé kerülnek. – Nos. a másik balra. úgy… szóval… eltűnnek. Azt jelentené ez. nagyon helyesen gondolta – mondta Theodore. – Maga… khm… szóval… ööö… nagy szerencséje van. Megkérdeztem. igazam volt-e. és ha behatoltak a csiga testébe. A szigonyok valami… khm… kalciumos anyagból vannak. valahányszor Theodore és én természettudományos kérdésekről beszéltünk. – Hermafrodita. attól a lélegzetem is elállt. míg én érzékletesen előadtam. – Alighanem van bennük valamilyen… khm… szerkezet. hogy megtárgyalhassam vele a dolgot. vajon csak képzeltem-e a kis szigonyokat és a fonalakat. – No persze. hogy minden csiga egyszerre hím és nőstény? – Ööö… bizony – mondta Theodore. lábujjhegyen himbálva magát. míg megemésztettem ezt a megdöbbentő értesülést. lassan.

de a tojásaimon kell ülnöm. síkos mifenék csak úgy mászkálnak a bozótban. az csak a csigákkal kapcsolatos volt. Nagyon megtetszettek nekem a csikók . hogy itt temérdek csacsi él – voltaképpen a sziget egész mezőgazdaságának terhét ők viselték –. ha az ember nem akar elmenni egy koktélpartira. amíg el nem mentünk Katerina menyegzőjére. – Lehet. Még a végén komplexusai támadnak. hogy az elkövetkező hetekben csigák százait fogdostam össze. Ám annak ellenére. párzásra sehogyan sem tudtam őket rábírni. – Nagyon durva és szeretetlen dolog ilyesmit mondani – méltatlankodott Larry. – A legjobb módja a családi életnek – mondta mama váratlanul. s az egyetlen oka annak. – Ez nem járja. némelyikük csak néhány napos volt." Theodore felhorkantott nevettében. az a tény volt. de mélységes meggyőződéssel. és mesteri nyelvérzékkel még hozzátette: – Jóllehet ez fölöttébb sajátságos. hogy fel tudtam jutni oda és meg tudtam fogni a csigákat. ahol szívem gyönyörűségére lövöldözhetik majd egymás felé szigonyaikat. "Nagyon sajnálom. A vendégek szamaraival ugyanis több kiscsacsi is érkezett. mert már tervbe vettem. – Elássák őket a nedves földbe. és ott hagyhatnálak.– De bizony – erősködött Theodore. és ott hagyják. Miért nem adatott ez meg az embernek? Erre volnék én kíváncsi. Az első eseten kívül egyetlenegyszer sikerült még megfigyelnem ezt a különös szerelmi játékot. nyakra-főre elcsábítják egymást. – No igen. – Bárcsak én is eláshatnálak benneteket a nedves földbe. hogy hatalmas csigavadász expedíciókat indítok Rogerrel. és dobozokba rakom. Ezek a nyamvadt. de milyen jól jönne ez. bedobozoltam. tucatjával szállítom majd őket a villába. Csakhogy akkor magának is tojásokat kellene raknia – mutatott rá Theodore. – Szent isten – tört ki Larry. és mind a kétféle örömből kiveszik a részüket. hogy Gerry lelkében most egy egész életre szóló törést okoztál. Korfura érkezésünk óta tudtam ugyan. De ha ettől a beszélgetéstől bármiféle komplexusom támadt. – Ez igaz – szólt Larry –. mikor beszereztem egy pár hatalmas éti csigát a Tíz Szent Hegyének sziklás oldalán. és féltő gondoskodásom minden jelével elhalmoztam őket (még zivatart is rendeztem nekik egy locsolókanna segítségével). hogy mama szívem legtitkosabb vágyát megérezve egy szamárcsikóval ajándékozott meg a születésnapomon. – Csakhogy a csigák nem ülnek ám a tojásaikon magyarázta. mégsem figyeltem fel rájuk mindaddig.

tétovajárásuk. A születésnapomat megelőző napon mindenki egy kicsit még a szokásosnál is furcsábban kezdett viselkedni. ahogyan csak lehet. Mama azt mondta. így csinált neki tömör falat és tetőt. De ha drága – érveltem –. Azután. Mi az ördögnek építtet mama bambuszházat? Talán házon kívül akar aludni? Úgy éreztem. majd meglátjuk. Másnapra készen állt a bambuszház váza. – Házat építek – mondta Costas – a mamájának. és el is készült: teljesen olyan volt. Miért ne kaphatnék egy szamarat karácsonyra? Azért. és Costas gyékénykötegeket font a bambuszok közé. hogy ha volna egy szamaram. mint Robinson Crusoe egyik korai házépítési kísérletének eredménye. de mama ismét csak annyit mondott. ha szakad. de egyszer talán hasznunkra lehet még. másrészt pedig most éppen sehol nincs eladó csikó. csak általa . és beleállította a bambuszokat. Mikor megkérdeztem mamát. akkor miért nem kaphatnám meg úgy. – Minek mamának bambuszház? – kérdeztem Costast. egy szép napon. és eltökéltem. Kancsal szemét rám meresztette. hogy. Costas. – Talán zöldséget vagy édesburgonyát akar eltenni télire. akkor sokkal messzebbre is eljuthatnék. épp a kertünk előtt. vállán egy nagy csomó hosszú bambusszal. mint születésnapi és karácsonyi ajándékot egyszerre? Én szívesen lemondok minden egyéb ajándékról a csacsi érdekében.gumós térdei. és az cipelne engem meg minden felszerelést. végül odafüttyentettem Rogert. Vígan fütyörészve lyukakat ásott a földbe. ha törik. ily módon egy kis négyszöget kerítve körül. Larry valamilyen. vajon mi a csodát művel. felelte mama. Még egy nap. hogy majd meglátjuk. és azon töprengtem. amiről már keserű tapasztalatok árán megtanultam. a szolgálónk fivére jelent meg az olajligetben. Ezzel a felvilágosítással kellett beérnem. mert egyrészt a szamár drága. Ezt is igen valószínűtlennek tartottam. és sétára indultam Rogerrel. lassacskán eluntam magam. azt felelte. mint gyalog. még nem tudja. szert teszek egy csacsira magam is. hatalmas fülük. A fuksziasövényen keresztül bámultam. hogy ez merőben valószínűtlen. miért építtette a házikót. hogy azt jelenti: olyan gyorsan és tökéletesen megfeledkezik róla. Megkövültem. Születésnapom közeledtével ismét felelevenítettem a szamár beszerzése érdekében összegyűjtött érveimet. – Ki tudhatja? – vonta meg a vállát. támolygó. de ahogy egy fél óra hosszat bámultam Costas munkáját. Először mamát próbáltam megnyerni az ügynek. és kimentem megnézni. Elmondtam.

és Larry is táncolt. miegyebet cipel. de mama és Margo dühösen csendre intette őket. Mikor este eloltottam a lámpát. és Spiro is táncolt. hogy a család nincs valami barátságos hangulatban. és mikor egyszer a hallban szembetalálkoztunk. hárman háromféle nótát énekelnek.ismert okból "Hallali! Halihó!" és hasonló vadászkiáltásokat hallatott. – Bort – tette hozzá Leslie. kihallgatni mások privát beszélgetését. Nyilvánvaló volt. Aztán csuklott egyet. – Aztán táncoltunk. Még Leslie és Spiro is áldozatul esett ennek a ragálynak. amerre csak ment. és gorombán rám förmedt. jól van – csitította mama. és mért nem vetem le magam a tetejéről? Megéreztem. hogy tátott szájal bámultam utána. Az elkapott beszédfoszlányokból azonban nem tudtam kivenni. és olyan bűntudatosan perdült be a szobájába. És Spiro is táncolt. – Aztán Spiro is táncolt – magyarázta Leslie –. Ekkor észrevette. Ahogy közelebb ért a ricsaj. Mikor meglátott. Lesliesz úrfi. s inkább kimentem Rogerrel az olajligetbe. A folyosóról érkező bosszús suttogás és járkálás azt jelezte. – Hallgassatok már – szólt mama. – Azt hiszem. – Iszten biszony. nem figyeltem fel rá különösebben. Mit ittatok? – Bort – jelentette ki Larry méltóságteljesen. és egyáltalán. hogy a karjában egy nagy csomó tarka. nem először csinálomsz. ha lefeküdnétek – mondta mama. ha annyira biztos a dolgában. drágám. hogy egy kissé kirúgtak a hámból. jó volna. és Larry is táncolt. csodálkozva vettem észre. és én is táncoltam. Mivel ez a roham amúgy is elég gyakran elővette. felismertem Larry és Leslie hangját. Miért nem megyek inkább a legközelebbi sziklához. karácsonyról megmaradt girlandot. aztán Larry is táncolt. rémülten felnyüszített. – Felébresztitek Gerryt. mi a fenét képzelek már magamról. hogy mama és Margo ugyanerre a következtetésre jutott. meg a teljes hangzavarban itt-ott a Spiróét is: úgy tűnt. mi folyik itt. Spiro – felelte Leslie kétkedve –. harsány nevetés és rekedt énekszó ütötte meg a fülemet: az olajfák közül jött. – A hátsó ülésensz – mondta Spiro. – Feküdjetek már le. ők titokzatos kupaktanácsokat tartottak a kertben. és ágyba bújtam. de aztán ne legyen lábtörés vagy ilyesmi. Larrynek valami szellemes megjegyzésén hisztérikusan hahotázva. hogy zöld gyíkok hiábavaló vadászatával töltsem a napot. – Hát. Margo rejtelmes csomagokkal titokzatoskodott szerte a házban. és én is táncoltam. Berontottak a házba. hogy szemérmetlenül hallgatózom. az . – Jól van.

Leslie a farkába kapaszkodva ordított: – Hó ha. mikor felébredtem. gyerekek – mondta mama. és mély hangja kásás volt a bortól –. – Most meg veled táncolok – szűrődött be hozzám Leslie hangja. Tétova lábak csoszogása hallatszott a kőpadlón. Másnap reggel. hogy bármilyen mókát eszeltek is ki. ahogy Leslie és Larry egymás karjába kapaszkodva végigtántorogtak a folyosón. ejnye. mikor egyszerre különös lárma szűrődött be a hallból. – A fenébe azokkal a rohadt díszekkel – ordított Leslie. – Sajnálomsz. De csakhamar megfeledkeztem a család különös viselkedéséről. – Csupa gané az egész padló! És ehhez az érthetetlen társalgáshoz különös. – Majd én lefektetem – mondta Larry. hó. egy darabig törnöm kellett a fejemet. Feküdtem. mintha valaki pingponglabdákat csapkodna a hall kőpadlójához. tönkreteszed a díszeket! – jajveszékelt Margo. te rohadék! . Lent van Costasnál. Más napokon ilyenkor még félig öntudatlanul hevernek. mikor hirtelen felpattant az ajtó. kopogó zaj párosult. és lefektette. hogy ez az egész nap csak az enyém. – És elhozták legalább? – kérdezte Margo. Ezek a percek illő befejezését adták ennek a rendkívül zűrzavaros napnak. hogy ennyit igyanak. vajon milyen ajándékokat kapok. Végül Spiro elment.isten áldjon meg! Igazán. – Fogjátok a fejét! Fogjátok a fejét! – hallottam Leslie hangját. Missz Margo. de nem tudtam megakadályosz. hogy mama és Margo is lefeküsznek. nem lett volna szabad hagynia. és hallottam. – Spiro is táncolt – világította meg a kérdést Leslie. és azon töprengtem a sötétben. Felültem az ágyban. – Inkább a fejét fognád! – Ejnye. a reggeli teáscsésze felé tapogatózva. ahogy Larry bevonszolta a szobájába. és a család kénytelen lesz teret adni minden ésszerű kívánságomnak. Mrs. csatlakozott hozzájuk. hogy az emberek mind megajándékoznak majd. Már éppen fel akartam kelni. – Vigyázz. "Mi az ördögöt csinálhat már megint a családom?" – gondoltam. Durrelsz – mondta Spiro. Spiro. Azután rájöttem. – Én vagyok az egyetlen józan ember a társaságban. és élveztem a gondolatot. – El ám. és egy csacsi nyargalt be rajta: színes papírgirlandok és karácsonyfa díszek csüngtek róla. Ne tessék aggódsz. hogy ma van a születésnapom. miért is nevezetes nap ez a mai. míg el nem aludtam. fülei között pedig három óriási toll díszelgett. és elhatároztam. – Ne veszekedjetek! – Atyaúristen – mondta Larry undorral.

– Hogy beszélsz. fél lábon ugrálva. – Minél előbb kitakarodik ebből a szobából. mint a szilva. annál jobb – hajtogatta Larry –. drágám – szólalt meg mama. Gondolj Gerryre. amelyik annyira tetszett neked? – kérdezte mama. Hátán ott volt a széles fekete kereszt. Ettől persze csak még becsesebb lett a csacsi a szememben. Úgy állt ott a díszeiben. pedig órákba telt. és magamra kapkodtam a ruhámat. drágám! – szólt rá mama. – Emlékszel Katerina szamarára. Úgy látszott. – Nohát ez annak a kis csacsija. vagy mint a levelibéka. drágám? – kérdezte mama. – A hall már tele van trágyával. – Csak megböktem egy kicsit. – Minél előbb kikotródik innen ez a dög. annál jobb – mondta Larry bosszúsan. fényes szeme körül szép fehér karika hirdette. hogy a fajtája vitte be Krisztust Jeruzsálembe (s azóta is egyike a legmegvetettebb háziállatoknak). A csacsi színe mélybarna volt. Megrázta magát. mint a tengeri kavicsok. – Nem is csináltam vele semmit – méltatlankodott Larry. mint aki a cirkuszból szökött meg. és hatalmas. aztán kacagásszerű torokhangot hallatva nyitott tenyerembe nyomta pofácskáját. roppant ügyesen. hogy a tollak kiestek a fülei közül. – Teljesen tönkretettétek a díszeket – lamentált Margo –. a füle óriási. amíg felraktam. helyenként szinte lila. és bársonyos. mint a selyemhernyó gubója. mely büszkén jelzi. kérdően nézett rám egy darabig. mely puha volt. mint az újszülött kiskutyák. Leslie közben levetette a nadrágját. Hogy tetszett-e? Nem jutottam szóhoz. míg én kikászálódtam az ágyból. akár egy-egy kontyvirág. és apró. a hátsó lábaival sípcsonton rúgta Leslie-t. – Igazán nem szabadna így káromkodnod. – Az istenfáját – bömbölte Leslie. olyan hevesen. lakkcipő fényességű patái felett kis fehér zoknikat viselt. – Tetszik. mint a trágyadomb. – Tönkreteszed a díszeket! – sivított Margo. és egy selyemdarabkát rágcsált elmélyülten. A csacsi lefékezett az ágyam mellett. azután. A csacsi az ágyam széléhez jött. De én nem figyeltem rájuk. és folyékonyan káromkodva vizsgálta a zúzódást a sípcsontján. Elakadó . – Mert ráijesztettél – mondta Margo. aki izgatottan kandikált be mögöttük. barna szemével rám bámult. hogy Gastouri falujából származik. különben az egész lakás bűzleni fog. mintha csodálkozna. és nagy. Ez a dög eltörte a lábamat! – Leslie.

Ismét kivittem. csutakoltam őket. mintha porcelánból volna. Épp elég nagy a csacsinak. Úgy döntöttem ugyanis. Sally érdeklődéssel figyelte az előkészületeket. Ha azt akarod. míg ilyen szépen feldíszítették! Lassan. egy takaróval és egy hosszú hevederrel felszerelve kimentünk az olajfák közé. Zuhanásomat sajnos egy nagy és rendkívül dús csipkebokor fogta fel. Végül meghallottam. – Hát ezért építette Costas azt a házat – felelte mama. – Hát persze – mondta hanyagul. a sarkaddal rúgj a bordái közé. és sarkamat Sally oldalába vágtam. Megrántottam a kantárszárat. . hogy kétség és részrehajlás nélkül kimondható: ez a csacsi a legkülönb Korfu szigetének összes csacsija közt. Ekkor kicserélte a pányvát egy kötélből készült kantárra és kötőfékre. – Most már – mondta – úgy kormányozhatod. minden oldalról. feltettük a takarót Sally hátára. Reggeli után. kiváló burgonyát tudna termeszteni a hallban. Egy gyors puszit nyomtam a selymes pofájára. hiszen Costas híresen rossz munkás. hiszen Larry éppen most jelentette ki. Így aztán. Én is etettem. De a kis ház pompás lett. nem is gondoltam volna róla. kinyitottam a kis bambuszkunyhó ajtaját. – Mikor Indiában voltunk. hogy mama reggelizni hív. derék. Ha ez minden. Gondoltam. hol fogom majd tartani? A házba nyilvánvalóan nem hozhatom be. Mily nemes. és bementem reggelizni. hogy megtanítson szamaragolni? Azt feleltem. Érteni kell ahhoz. Előttem is ismeretlen okból Sallynek neveztem el. míg ő békésen legelészett. de minden lelkesedés nélkül. a méretet ellenőriznem kell. amit a szamaragolásról tudni kell gondoltam –.lélegzettel kérdeztem mamától. akkor ez a legegyszerűbb dolog a világon. azután valami álomszerű transzban bámultam vagy fél óra hosszat. s ekkor elégedetten felsóhajtottam. hogy ha mamának kedve tartaná. kitartóan körbe-körbe masírozott – Larrynek mégis sikerült végül feltuszkolnia a hátára. mint egy csónakot. és bementem vele. ugyebár. és a hevederekkel felkötöztük. hogy életében valaha is ült már nyeregben. és egy hosszú kötéllel egy olajfához pányváztam. mindig pónikon meg ilyesmin jártunk. Örömöm nem ismert határt. mély megdöbbenésemre Larry nagylelkűen megkérdezte: akarom-e. jószívű családom is van nekem! Milyen ügyesen titkolták el előlem! Mennyit kellett dolgozniuk. gyengéden. kivezettem paripámat a kerten át az olajligetbe. Bizonyos nehézségek árán – mert Sally egy szűk területen belül. amit csinál az ember. hogy gyorsabban menjen.

miközben előmásztam. meg hogy a szamárcsikó patája még viszonylag lágy. szépen engedelmeskedve a kantár irányításának. hörgő hangokat hallatott. akárha tüzes vassal érintették volna. szörcsögő hangokat adott ki. Mindenekelőtt reggelenként le kell csutakolnod. felállt. kapálózni kezdett. Azzal beleszúrta a bicskát Sally patájába. hogy bátyám szörnyű megtorlást vesz rajta. akkor a lábaddal kapaszkodhatnál. és megvártam. ilyesmihez vezet. Kirántotta lábát Larry kezéből. és nagyon érzékeny. ahogy kínzója felállt és csodálkozva odafordult. – Talán – szólt Larry –. az arca elfehéredett. – Most – szólt. és két hátsó lábával egyszerre gyomorszájon rúgta. – Megmutatom – felelte Larry hanyagul. A városban majd veszünk egy kefét erre a célra. és testét kétrét görnyesztve a gyomrához nyúlt. Sallyhez lépett. míg eltűnik az olajfák között. hogy Larryt baleset érte. lehajolt. hogy az ember kitisztítsa. egy botot kellene használnod. és nem eshetnél le. Az egész család. Spirót is beleértve. Sally kecses piruettet csinált. ahogy leszálltam a nyeregből – megmutatom. fontos. Aztán ügyelned kell arra. s mindeközben különös. és felemelte a csacsi hátsó lábát. Ez pedig mindenféle betegséghez. patarothadáshoz. Nagyon. Mindennap meg kell pucolnod. – Larry drágám – mondta mama halálra váltan –. Azután beszaladtam a házba. mi sem természetesebb. Sally mérgesen kirúgott. mert biztos voltam benne. hogyan kell gondozni az állatot. és nagy örömömre fél óra múlva már vígan kocogott velem fel s alá az olajfák között. Larry egy fa alatt hevert és figyelte fejlődésemet: Most. csak annyi volt. mit csináltál? . Rövid pálcát vágott. és a pofáján csodálkozás látszott. ahol Larry még mindig a földön vonaglott. – Itt bent – mutatott a bicska pengéjével a patára rengeteg kosz gyűlik össze. Amit kifelejtett a számításból. Most már erősen körülöleltem a csacsi hordóhasát a lábaimmal. aztán. hogy Korfuban nem patkolják a szamarakat. és csukladozó. Sietve eloldoztam hát a kötőféket. hogy a lovaglóművészetben kellő előmenetelt tanúsítottam. rohanvást érkezett az olajligetbe. mint hogy Sally úgy reagált. botommal a csacsi hátsójára húztam. és tudattam mamával. Így aztán. Igazában mégsem miatta. mihelyt magához tér. Larry lassan leült a földre. hanem Sally miatt rémültem meg. de én kullancsként ragadtam rá. és zsebéből előhúzta a bicskáját. és a bottal ráhúztam az oldalára. – Hogy kell egy szamár patáját tisztítani? – kérdeztem csodálkozva. hogy a patái tiszták legyenek.Sally rám bámult. s én megint felkapaszkodtam Sally hátára.

Larryt takarókba bugyolálva. Mikor beléptem. mert észrevette. Az elemózsiával hónom alatt végigfutottam az olajligeten. lassan feltámogatták Larryt a házba. hogy megveszett… Májrepedés… Egyik oldalán Leslie. ha rohamra indul. hogy gyümölcsöt bármelyik helybeli barátunktól kaphatok. mit csináltál azzal a szamárbőr. olajbogyót és egy nagy darab sültet tett egy papírzacskóba. és hátulján a pálcát alkalmazva sebes ügetésre fogtam. mama és Margo pedig együtt érzően. Sallyt keresve. boldog lesz. kémcsövekkel és egy finom muszlinhálóval kiegészítve. – Csodálom – jegyezte meg Larry. Gyorsan leszaladtam a konyhába. legyen szíves. teljesen váratlanul. a kanapén heverve találtam. és elfúló hangon. – Á. – Most inkább ne menj Katerinához – mondta Margo. egy zamatos gyepsávon legelészett. – És akkor. Elképzelni sem tudtam volna szebbet. amennyire csak lehet: Később mégis vissza kellett térnem. és hogy szerencsére úgy látszik. mint a könnyűlovasság. Itt megszakította mondókáját. hogy Sallyt elszállásoltam az istállóban. – Nem szívesen vált meg a csacsitól. hogy házon kívül töltöm a napot. amint éppen Theodore-nak ecsetelte az incidenst. csattogó fogakkal nekem ront. hogy beléptem. hogy itt fekszem. különben elveszett. Egy fél cipót. olyan messze a villától. – Már nincs messze az ideje. . úgy veszem észre. de lehetőleg ártatlan képet vágva közöltem a szolgálónkkal. csekély vagy épp semmilyen fontossággal nem bír.– Megtámadott – fuldokolta Larry két szörcsögés között. kedvesem – mondta mama. szóval úgy döntöttél. Katerinához is el kellene menned megköszönni. ha kérdenem szabad. – Örömmel hallom – mondta Larry maró gúnnyal. – Az a tény. de tehetetlenül csapongott körülöttük. mert Theodore-t vártuk teára. hogy visszajössz? És. Több sikertelen kísérlet után felkapaszkodtam a hátára. három rendbeli zúzódással a lépemen. – Semmi oka… Megkergült… Lehet. – Azt hiszem. rendkívül szemléletesen. Ha a családot ilyen mértékű csapás éri. és átnyújtotta. – Azt hittem volna. nem lett baja az esetből. a másikon Spiro. hagymát. az embernek jól össze kell szednie a sütnivalóját. Egy mérfölddel odébb találtam rá. adjon valami harapnivalót. és saját gyűjtődobozának pontos másolatát vette elő. Tudtam. – Hoztam magának… ööö… egy kis khm… ajándékot – szólalt meg Theodore. Lelkesen hálálkodtam. ha megszabadulhat ettől a fenevadtól. be bújt istenverésével? – Megmondtam.

ez a mostani csetepaté vajon mi körül folyik. tekintélyes. bizonyára nagyon sok dolga lesz. ádáz elszántsággal zajlott. hogy az esküvőjén. mert mindegyik veszekedés. hogy egy családi perpatvar kellős közepébe csöppentem. Keresztülnyomakodtam az ajtót eltorlaszoló emberbarikádon. ott a pap előtt le nem babázott. melyet időnként a Mindenhatóhoz. hogy Roger időnként rárohant. és a férfiak időnként bambuszrudat ragadva kergették egymást az olajfák között.Felfigyeltem a különös kifejezésre. és megkérdeztem. mindaddig. Csodálkozva láttam. hogy "nincs messze az ideje". és sikerült . Roger mögöttünk ügetett. Ezek a családi belháborúk mindennaposak voltak a parasztok között. de beleegyezett. drágám – mondta mama. bármilyen apróságon kaptak is hajba a felek. hogy nem csak mi vagyunk itt látogatók. – Larry drágám – mondta mama. és én nagyon élveztem őket. és azt a játékot játszotta Sallyvel. mert azt mondta az unokatestvérének. mondván. mit jelent az. Végül odaértünk az alacsony. A házból éles sikoltozás hallatszott. Kikötöttem Sallyt. de finoman belemart Sally bokájába. Szűz Máriához és Szent Spiridionhoz intézett segélykiáltások szakítottak meg. amelyet egy kisfiú robbantott ki. borosüvegek fölé görnyedve. – Életemben – nem láttam még menyasszonyt ilyen előrehaladott állapotban. – Ne Gerry előtt. A játék abból állt. – Pedig így van – erősködött Larry. Több idős úr ülte körül a kis asztalt. mire Sally negédesen szökkent egyet. Az egész zűrzavarból és felfordulásból csakis azt a következtetést vonhattam le. ahogy beszélgettek. Mama vonakodva bár. így másnap reggel Sally nyergébe szálltam. fehér házhoz. hogy a nagyapja csal a kártyán. mely előtt rozsdás bádogdobozokba ültetett virágok sorjáztak szép rendben. hogy megtudjam. s hatalmas. nikotintól sárgás bajuszuk ide-oda lengedezett. és közelebb mentem. és ádázul morogva. – Az a legcsodálatosabb – szólt közbe Larry –. mert ha megjön a babája. fecsegett és hadonászott. és megpróbálta Rogert oldalba rúgni. amíg a résztvevők a dráma minden lehetőségét ki nem használták – válogatott gorombaságokat ordítottak. amit együtt találtak ki. Közbeszóltam. – Kisbabája lesz. hogy szerintem jobb volna most elmenni Katerinához köszönetet mondani. A ház bejáratánál és egyetlen ablakánál összezsúfolódva és befelé bámészkodva a női rokonok tömege állt. Legutóbb ezen a környéken igen hosszú ideig (három hétig) tartott egy ilyen hadiállapot. és az olajfák között elkocogtunk Gastouri irányába.

hogy a családi perlekedésnél sokkal érdekesebb dolog történik. és mászni kezd. mintha szarkafészek volna. Időnként egy mocskos rongyot mártott a vízbe. automatikusan levontam a végeredményből. vonaglott és remegett. ami a kis helyiségben ekképp keletkezett. és patakokban folyt az arcán az izzadság. ha az ember maga nem hallotta. és szintén a szent beavatkozását sürgették. Egy percnyi szünet volt. talán lemaradok erről az egészjelenetről. töpörödött banya állt. Most hirtelen Katerina még erősebben megszorította az ágy gombját. a sikoltozás kilencven százalékát mint túlzást. Azután teletöltötte a poharat. hogy a parasztok a legkisebb bajból is hatalmas hűhót csapnak. piszkos. és letörölgette vele Katerina arcát és combjait. amikor különösen éles kiáltást hallatott. Már kora gyermekségemben kidolgoztam az egyetlen helyes módszert. – Jön már! Jön már! Áldott legyen Szent Spiridion zengték kórusban a rokonok. akár a futballtribünön. Az ágy mellett egy kicsi. hogy felmásszam egy fészekhez. felhúzta és szétvetette a lábait. barna karján kidagadtak az izmok. minden talpalatnyi helyet Katerina rokonai foglalnak el. nem lehet elképzelni. mégis. mely már a nagy. egyik kezében egy vödör vízzel – úgy tűnt. mint egy tojás egyik vége. ahol úgy tűnt. de annyira hozzászoktam már ahhoz. gyűrött és öreg volt ugyan. Megvonaglott. a lábát felhúzta. Különös. keze görcsösen markolta az ágy rézgombját. hogy Katerina gubancos. és Katerina szájába erőltette. hogy idefelé jövet nem engedtem az úton a sok érdekes dolog csábításának. kétszemélyes ágy mellett szorongott. a szipirtyó meg valahányszor befejezte a mosdatást. Az ágy mellett. és észrevettem. sikoltozott. Néha. Arca fehér. Katerina az ágyon feküdt. a fejét jobbra-balra görgette a párnán. és Szent Spiridionhoz fohászkodott segítségért. mely lentről úgy látszott.is befúrnom magam a szobába. a kis asztalon egy kancsó bor és pohár. hogy Katerina éles sikolyait nem tulajdonítottam a fájdalomnak. mintha külön életet élt volna. Katerina megint megfeszítette az erejét. és . váll váll mellett. ő az események irányítója. A lármát. a rokonok együtt érzően vele visítottak. Ha például megálltam volna. és fehér hegyként tornyosuló hasa. és ő maga hajtotta fel: bábai minőségében nyilván neki is erőt kellett merítenie. mindig töltött egy cseppet a pohárba. Itt aztán láttam. mely ilyen helyzetben sikerre visz: az ember négykézlábra ereszkedik. akárcsak Katerinának. fehér dolog jelenik meg. Gratuláltam magamnak azért. csapzott szőrzetének közepén egy kerek. és ily módon sikeresen előrehatoltam a rokonok első soráig. Így is tettem. duzzadt melle fölé volt felgyűrődve. olcsó pamutruhája nagy.

Ekkor. időnként megállva. mit csinál még a babával.elfulladt lélegzettel felnyögött. hogy ruháját lehúzva eltakarja meztelenségét. Azután felvett néhány tekercs előre odakészített vásznat. – Menj most ki – mondta. nagy bosszúságomra. és láthatólag özönvíz előtti bicskával. – Kint adnak neked bort. hogy ismét az első sorba kerüljek. Mire átfurakodtam lábaik és terebélyes rokolyáik között. hogy a gyerek nemét megállapítsa. Udvariasan gratuláltam első fia születéséhez. kis Gerry – mondta. egy nagy. és vadul a rokonok gyülekezete felé fordult. s nyomban utána a baba rózsaszín. és ő meg a bába elkötötték a köldökzsinórt. mint Katerina két nénikéjének hatalmas. Hihetetlenül öregnek látszott. jól kipárnázott hátsófelét. Menjetek. megtöltött egy poharat borral. hogy a baba szerencsésen a világra jött. miközben kereszteket rajzolt a gyerek fölött a levegőben. keresztül-kasul gratulálva egymásnak. – Yasu. és mégis milyen tökéletes. – Kész van. Azután. a bába belemártotta a rongyot a vödörbe. tekergő. és egy segítőkész és józan nagynéni segítségével körbetekerte ezzel a csecsemő kicsi testét. Menjetek most már. és odakint azonnal inni kezdtek. a rokonok gyűrűje előrenyomult egy lépést. és ragyogó mosolyának sápadt visszfénye tűnt fel az arcán. Nevetve és izgatottan fecserészve tódultak ki a rokonok a kis házból. míg a nagynéni tartotta ezt a visító. Kimentem a kis szobából. rángatózó kis teste. a bába bejelentette – általános örömujjongás közepette –. A levegőtlen. néhány kortyot Katerinának adott belőle. – Jól van már. mintha csakis az ő érdemük volna. A ház mögött egy asztalra fehér lepedőt terített. Ettől ismét elmosolyodott. így kimaradtam a dráma következőjelenetéből. és fogatlan szájából a baba fejére köpködte a bort.és fokhagymaszagú kicsi szobában Katerina kimerülten feküdt az ágyon. és rátette a gyereket. és kitapogatva. és a bába után iramodtam. A bába előrecsoszogott. és elvágta a köldökzsinórt is. és megköszöntem a csacsit. És. mint a rózsa szirma. Ezen is túlesvén. egy kisbaba feje bukkant elő belőle. aztán teleszívta magát. cseppnyi kis életet. Arca és tagjai gyűröttek voltak és finomak. Az egyik nagynéni előreperdült. mert semmi egyebet nem láttam. és erőtlen kísérleteket tett. De a legjobban az tetszett nekem. Odamentem az ágy széléhez. mint nyuszi a bűvész kalapjából. hogy ilyen pici az egész. mert kíváncsi voltam. amit a szoknyája zsebéből húzott elő. Azután melléhez szorította a kicsit. izzadság. imákat és Katerinának szóló utasításokat mormolt. megjött. és ránéztem. és lemosta vele. és kiemelte a babát Katerina vérfoltos combjai közül. végtelen ámulatomra. hogy a baba karjai . jól van – sipította. ahogy ott feküdt. hogy a gyerek fiú.

Ha nem kötözném be. nyomorék maradna. hogy egy ilyen szép és tökéletes valami. és hazabaktattunk. hogy miért kötözi meg a gyereket. egyre jobban csodálkoztam azon. mint a tojás. és csak a feje állt ki ebből a gubóból. – Azért. és azon tűnődtem. mert az angolok keményebb csontúak? Különben – gondoltam – a Brit Szigeteket csupa nyomorék lakná. Semmiért nem adnám ezt a reggeli élményt – gondoltam. Miután több pohár bort ürítettem az újszülött egészségére. mint egy gárdista. Olyan ez – gondoltam –. Lassan. ahogy hályogtól fátyolos szemével vadul rám meredt. mert ha nem kötözöm be. De ahogy az olajfák fényfoltos árnyékában kocogtunk és elgondolkoztam a dolgon. Olyan puhák a csontjai. hogy alkalomadtán Theodore véleményét is kikérjem. Megjegyeztem magamnak ezt az orvosi problémát. hogyan teremhetett meg egy ilyen (mert nekem annak tűnt) öreg nő testében.egyenesen fekszenek-e az oldala mellett. Tudtam. és deres szürke szemöldöke felszaladt a homlokára. mint ez a baba. felültem Sally hátára. és odabent megtalálja a gyönyörű. és megettem egy nagy fürt szőlőt. – Miért. módszeresen úgy bebugyolálták a gyereket. fénylő magot. Nagy izgalommal faggattam a bábát. mint amikor egy gesztenye öreg. . miért – mondta. hogy csakugyan egyenes lett. megbarnult héját feltöri az ember. vagy rugdalózás meg hadonászás közben úgy eltörne valamije. akkor a tagjai nem nőnek egyenesen. és hogy a lábai együtt vannak-e. Ott feküdt. mint egy darabka faszén. fonnyadt. vajon azért van-e ez. hogy Angliában nem kötözik így be a gyerekeket.

és komolyan kezet fogott velem. árnyéksávos olajligeten. Az évnek ebben a szakában az olajliget tele . ahogy ő nevezte) lebilincselően érdekesek voltak számomra. Végül Theodore taxija becsörömpölt a ház elé. egyik kedvenc vadászterületünkhöz. és a vállunkra vetettük. Azután füttyentettünk Rogernek. kifényesített. Szokása szerint a gyűjtésre teljesen alkalmatlan ruhában jelent meg: jól szabott tweedöltönyt viselt. és a fejébe szürke puhakalapot nyomott. amellyel a gyűjtés istenei ajándékoztak meg bennünket. Az évnek ebben a szakában hetek teltek el úgy. így hát minden eshetőségre fel kellett készülnöm. kincs volt a számomra. melyeket mama készített ki nekünk. végigmentünk a napfényes. ez tehát egyáltalán nem volt meglepő. Gyorsan felkaptuk az elemózsiás csomagot meg a kis gyömbérsörös palackokat. khm… szép időnk van a kiránduláshoz. amivel csak találkoztam. mert minden. E belvárosi úriemberhez méltó öltözék összhangját egyetlen tárgy törte meg: a vállára akasztott. tavaszi frissességében és ragyogva. Theodore mégis mindig megjegyezte. s e kötelességnek mindenkor lelkiismeretesen eleget is tesznek. melynek végén üvegcse himbálózott. ANSTEAD PROFESSZOR A TÖRPE DZSUNGEL MELEG tavaszi nap volt: kék. Én is felragadtam gyűjtőfelszerelésemet. és Theodore kiszállt. mintha valami különleges kiváltság volna. – Ahkhm – köszöntött. s én türelmetlenül vártam Theodore-t. de Theodore-t igencsak kimeríthették. mint a szajkó szárnya. mert megérkezése pillanatától távozásáig a kérdések szakadatlan özönével árasztottam el. kémcsövekkel és üvegekkel teli gyűjtődoboz meg a sétabotja végére erősített kis háló.HARMADIK RÉSZ Kontokalli A vendégszeretet voltaképp az ókor óta változatlan – a szigetek lakói ma is szent kötelességüknek tekintik. mely valamivel terjedelmesebb volt Theodore-énál. elegáns cipőt. mert úgy terveztük. hogy kimegyünk a két-három mérföldnyire fekvő kis tóhoz. hogy a szép napok egymást érték. és előttünk feküdt az egész sziget. – Hogy van? Úgy látom. Ezek a Theodore-ral töltött napok (a "kirándulások".

mintha bort kóstolgattak volna. mozgó kábel húzódott volna. nem – felelte Theodore. s borzas szakálla felett érdeklődés csillant a szemében. mint a gyertya. poros vidéken angolnákat talál az ember? – Az angolnák egész… ööö… története nagyon különös – mondta Theodore. A khm… tudósok csak annyit tudtak. keresztezve az ösvényt. s mikor odaért. Jó néhány évbe telt. – Mhm. és úgy tűnik… khm… hogy a tóba igyekeznek. ha égő gyufát érintenék hozzájuk. melyek olyan húsosak és viaszosan fényesek voltak. sokáig rejtély volt. és miért tartanak felvonulást? – Nem. egy kicsivel Theodore előtt haladtam. hogy ezen a száraz. kiderült. végeláthatatlan sorban: Ki hitte volna. az olajfák között. és hirtelen megtorpantam. Az európai angolnák éppen úgy megteszik ezt. mire az emberek kiderítették. igen. aztán orchideák. A patakocska olyan kicsi volt. partját nádas borította. a szirmuk hegye pirosra színeződött. Eltökélt határozottsággal tekeregtek a kövek. Csodálkozva hajoltam az angolnacsecsemők menetoszlopa fölé. Az. . – Tudja. Az ösvény mellett egy kis csermely medre húzódott. És most. Nagyon érdekes. Fehér porréteg borította ezeket a fákat. ahol élnek és… khm… lemennek a tengerbe. úgyhogy olyanok voltak. mint az észak-amerikaiak. ahogy leereszkedtünk a domboldalon. hanem az utódaik jönnek meg. hogy hova mennek. hanem… ööö… angolnacsecsemők. a patakmederből kilépve. Milliószám rajzottak. és ismét benépesítik ugyanazokat a folyókat. a vize zöld volt a vízinövényektől. mint megannyi fehér festékbe mártott ecset. poros kígyók százaiból áll. – Miféle kígyók ezek – kérdeztem –. melyet magas. majd ismét vissza a patakba. akár a rózsaszín cukormázból formázott tortadíszek. hogy soha nem jönnek vissza. Ezen a napon. mintha egy eleven. alig csörgedezett víz a mederben. Mikor lehajoltam. Sápadt szellőrózsák nyíltak mindenfelé. Igen. hogy közelebbről szemügyre vegyem. Végül letértünk az útról. mert az ösvényen meglepő látvány tárult a szemeim elé. – Nem kígyók ezek. teljes kéthektárnyi terjedelmében. vénséges-vén ciprusok szegélyeztek. azután az országutat követtük. elébe tártam ezt a különös jelenséget. és gyűjtőládáját a földre téve egy kényelmes sziklára telepedett. meg sárga sáfrányok. a fűszálak és a száraz bogáncsok között: a bőrük száraz volt és poros. s miután átvágtunk egy kis domb gerincén. bizonyos időközönként az angolnák elhagyják a folyót vagy tavat. Izgatottan kiáltottam Theodore-nak. hogy úgy éreztem. Végigballagtunk a terméskővel kirakott ösvényen. hogy a kora tavaszi nap is szinte teljesen kiszárította. – Aha! – mondta. előttünk terült el a tó. meggyulladnának. s futott le kanyarogva a tóba. hogy a kábel apró.volt virággal.

ahonnan a szüleik eltávoztak. A… khm… az észak-amerikai angolnáknak persze nem kell ennyit utazniuk. mint apró fekete kereszt. Elhallgatott. hogy karmai között egy csomó kis angolna vergődik. – Kockázatos egy utazás – jegyezte meg. lassan járkálva fel s alá. mint ezek itt. tudja. – Azt hiszem. amíg a Sargasso-tengerhez nem ér. át a Földközi-tengeren. Theodore itt érezte magát igazán elemében. melyik fának van délben a legsűrűbb. hálóinkkal is gyűjtődobozunkkal felfegyverkezve lementünk a partra. Megint szünetet tartott. majd lecsapott. mint két halászó gém. hálónkat időnként belemerítve a hínár tarkázta vízbe. s ezután. kis halomba raktuk alatta a cókmókunkat. boldogan. hogy sokáig külön állatfajnak hitték. egészen átlátszó teremtés. mivel útirányunk megegyezett. és elpusztulnak. – Minden angolna leúszik a tengerbe. tekintetét fürkészve körbejártatta. melyik olajfa alá tegyük felszerelésünket és ebédünket. nagyon furcsa. és botjának végét gyengéden a vonuló menet közepébe eresztette. de azok is ugyanoda mennek. hogy maga Merlin is megirigyelhette volna. Míg feje körül a szitakötők nyílzápora zúgott. az angolnafolyam mentén a ragadozók egész seregét láttuk tevékenykedni.hogy valójában mi történik velük. mert éppen az angolnák menete fölött a levegőben. láttuk. ismét megdörzsölte a szakállát. és én is észrevettem. keresztül az Atlanti-óceánon. vagy két mérföldnyire lehetünk a tengertől. ööö… falevél alakú. és szemünk sarkából egy vörös villanást is észrevettünk: róka iszkolt el a mirtuszbokrok közé. mire mondja ezt. Szarkák. ott Dél-Amerika mellett. legjobb árnyéka. olyanok lesznek. A délelőtt hátralevő részét itt töltöttük el. Először megvitattuk. a száraz talajon igyekeznek a tó felé. ahonnan a szüleik elindultak. ő a tó mélyéből olyan varázslatos dolgokat csalt elő. tudja – magyarázott tovább Theodore. No hát ezek az ivadékok szép lassan visszamennek arra a helyre. lerakják az ikrákat. A tó partjára elérve már megvolt a kidolgozott programunk. és ezek a kis angolnák itt. és előremutatott a bottal. csókák csapata és egy szajkópár rebbent fel közeledésünkre. Továbbhaladtunkban. Itt párosodnak. – Úgy látszik. és elgondolkodva megvakarta a szakállát. egy vércse lebegett. és mire a Földközi-tengert vagy az észak-amerikai partokat elérik. és annyira nem hasonlít a kifejlett angolnához. Az angolna ivadéka. mire az angolnák bosszúsan tekeregni kezdtek. Elhallgatott. hogy nagyon erős a… ööö… szóval… a hazatérési ösztönük. Mikor a fát kiszemeltük. és mikor ismét felemelkedett. mikor kikel. .

a tavaszi naptól száraz és repedezett iszapon. ez a tegzeslárva apró csigahéjakból rakta össze a házát. rongyos bundájukban a tegzeslégy lárvái is. ez itt eléggé érdekes. gőték és piócák tekeregtek. aranyszín borhoz hasonló víz alatt terült el a törpe dzsungel. a tavalyi levelek rengetegében araszolva portyáztak a szitakötőlárvák ravasz ragadozók. és repülni tud. a tó közepén meg egy csér suhant. mint a tigris. De a másik nősténynek. a különös végtagjai miatt. amíg… ööö… fel nem készül a bebábozódásra. mintha egy macskát simogatna. – Mhm. és a lábaival úszik. Látja itt ezt a… khm… féregszerű dolgot? Ez a porcelánlepke lárvája. hogy… khm… kétféle nősténye van. siklott a levegőben. Azt hiszem. igen. ilyen lepke már van a gyűjteményében. ágacskákból és hulladékból összefércelt. A sekély vizekben a karamellacseppekhez hasonlóan sima és fényes ebihalak úszkáltak. Theodore belemerítette hálóját a hínáros vízbe. nincsenek szárnyai. kecses. Egy közeli fűzfáról kék petárdaként egy jégmadár rebbent fel. A Spode-porcelánra például. mint a téli álomból ébredt medvék. és nagyítón keresztül szemügyre vette a zsák aljára erősített kis üvegcse tartalmát. mert a szárnyának mintája nagyon hasonlít ahhoz a jelhez. és gyengéden ide-oda húzogatta. megkérdeztem hát.Itt. nem? Azért hívják egyébként porcelánlepkének. amit a márkás porcelántárgyak aljára tesznek. Néhány cyklops. magasra tartotta. a puha. – Aha. A növényzet zöld erdejében mikroszkopikus lények tarka csapatai rajzottak. No. hogy ööö… szóval… khm… az . mert kevés olyan lepke létezik. a homályban. Két szúnyoglárva. itt bizony egy kerekesféreg van ám! Minden erőmmel azon voltam. Aha. Úgy mozgatja a tagjait. fekete iszap hegyei és völgyei között. milyen szép? Ohó! Itt bizony. – A régi természettudósok nevezték el kerekesféregnek. Theodore továbbment a parton. Egészen addig él a víz alatt. mikor kikel. ez a lepke azért érdekes. mint ormótlan vízilovak csordája egy afrikai folyóban. Aztán kiemelte a hálót. és Theodore utasítására a nagyítón keresztül megbámultam az üvegben tekergő. Ebben a fajtában még az is érdekes. sarló alakú szárnyain. a nyugodt. hogy lépést tartsak ezzel az információáradattal. akár a falánk óriáskígyók. tudja. ez érdekes. mi az a kerekesféreg. Látja. és ugyanilyen az egyik fajta nőstény is. igen. vonagló micsodát. továbbra is a víz alatt él. amelyiknek vízben él a lárvája. Itt mászkáltak tétován. mikor kikel. A tó fenekén. A hímnek persze szárnyai vannak. igen. Látja. és a gyökerek között. mint egzotikus madarak.

– Még az is érdekes – folytatta Theodore könnyedén. tápcsatornával. hogy ez mind nőstény. Meg kellett kérdeznem. De néha a nőstény kisebb tojásokat rak. rózsaszínű tojásokat tartalmazó zsákot cipelve. amint lassan mozgó dudor formájában egyre lejjebb halad a hidra testének oszlopában. A nőstény ugyanis ööö… szűz tojásokat rak. hogy a nősténynek komplex szervezete van. Ismét továbbmentünk. módszeresen majszolva a . azonnal felélednek. ittuk a gyömbérsört. egy kivételesen szép hidra. Meg fogja látni a mikroszkópban. anélkül. hálónkkal a békapeték ballonszerű és a varangypeték gyöngysorhoz hasonló telepei közt kanalazgatva. érdeklődő turbékolása közepette. hogy ebédidő van. – Görögországban – kezdte Theodore. hogy a kerekesféreg tojásaiból újabb nőstények kelnek ki. Tudtam. hogy néha. Ez amolyan felfüggesztett élettevékenység. és megtelik a meder. és a tó kezd kiszáradni. vajon miért természetes. azután a csípés végzett vele. mert a tó kiszáradhat… ööö… mondjuk hét-nyolc évre is. és ezek idővel szintén tojásokat raknak. karcsú. Ha legközelebb meglátogat. Néhányszor erősen megrándult. satöbbivel. két nagy. kávébarna kis oszlop ágaskodott. Az üvegen át életre kelt egy kis hínárdarabka. melyen egy hosszú. Valahogy úgy. – Ez is érdekes dolog a kerekesféregnél. Nem is más voltaképpen. megmutatom mikroszkópon is.óra kerekeihez hasonlít. ööö… ha átvenné egy percre a nagyítót. amelyekből… ööö… megint csak nőstények kelnek ki. De amint az első eső leesik. ők meg ott hevernek a porban. Elállt a szavam a kerekesféreg magánéletének rejtelmeitől. Ez itt természetesen mind nőstény. ööö… hogyha nagyon forró a nyár. – Ez itten. tetején elegáns csápok nyüzsögtek. Nemsokára a nap állása és forrósága tudtunkra adta. Visszaballagtunk olajfánkhoz. akkor ezek lemennek a fenékre. és egy kemény héjat alakítanak ki maguk körül. és megnézné. látnám a cyklopsot. Rendkívül tetszetős kis lények. az év első kabócáinak álmos cirpelése és az örvösgalambok gyengéd. egy kövér. lelkes kis cyklops úszott arra. megettük a magunkkal hozott elemózsiát. és görcsös igyekezetében túlságosan közel sodródott a hidra csapkodó karjaihoz. Ahogy figyeltem. Illetve. nehéz. Csak az a különbség. Egy pillanat alatt csapdába esett. hogy ha tovább figyelném. csak egy… khm… úszó spermazsák. csodát csodára halmozva –. A hímnek meg nincs semmije. és ezekből hímek lesznek. mint a tyúk. hogy a hímmel khm… találkozna.

tizennyolc. – Nem lenne szabad ezeket ööö… felügyelet nélkül hagyni – mondta Theodore. akkor visszanyeri emberi formáját. mint egy halom forgácsfánk. – Azt hiszem – mondta Theodore kelletlenül. a domboldalon. Ha valaha azt mondja. üvegcséink és palackjaink lassan. És ha megátalkodottságában egyszer azt találja mondani.szendvicset – az örvösgalamb neve dekaoctura. állandóan azt ismételgesse: dekaocto. fekete. Egy óra hosszat heverésztünk. kaviárhoz hasonló hangyák kutattak morzsáink után a tavaly lehullott olajlevelek között. – No hát – szólalt meg végül Theodore feltápászkodva –. A története pedig arra az időre megy vissza. fényes. Az asszony azt felelte. A katona odament hozzá. mint befagyott. de az kapzsiságában kitartott a tizennyolc mellett. zacskóim is dugig voltak már békával. tizennyolc garasért. Hallottuk állkapcsuk morzsolását. és arra ítéltetett. és egy római katona. mit mutat a tó másik oldala. megsajnálta. bóbiskoltunk. hogy amíg csak él. hogy dekaepta. kecskenyáj haladt el. adjon Krisztus számára egy köcsög tejet tizenhét garasért. mint bármi más. akkor vége lesz a világnak. A hűvös árnyékban apró. látva. ami csak az útjukba akadt. mennyiért ad egy köcsög tejet. emésztettük az ebédet. hogy dekaennaea. Így aztán. s dobozaim. tizennyolc. mikor Krisztus a… khm… keresztfát vitte a Golgotára. és kakukkfűszagot szuszogott felénk. Kémcsöveink. Felkunkorodtak és szárazak voltak ezek a levelek. és bámultuk a girbegurba olajágak között az eget. melyeket a nyár végi nap kiszárított és dióbarnára cserzett. vagyis tizenkilenc. mikroszkopikus élőlényekkel. de feltartóztathatatlanul megteltek nyüzsgő. és megkérdezte. Az út mellett egy öregasszony ööö… tejet árult. ideje volna hazaindulni. botjával gyengéden megbökve a kecskét. milyen fáradt. sárga szemével fenyegetően ránk bámult. azt hiszem. fehér felhők tarkáztak. a vezérbak nyakán panaszosan kongott a kolomp. ahogy válogatás nélkül mindent lelegeltek. a lefelé tartó napot nézve –. Ööö… könyörögni kezdett az asszonynak. dekaocto. A bak gúnyosan felmekegett és odébbállt. az asszony örvösgalambbá változott. . Így ismét elkezdtük komótos őrjáratunkat a part szélén. ööö… megnézhetnénk. tizenhét. vagyis tizennyolcas. mikor Krisztust megfeszítették. azt hiszem…. Mögöttünk. A vezérbak odajött hozzánk. melyet apró. tudja. – A kecskék több pusztítást visznek véghez a környéken. nyomában a pusztító hordával. teknősfiókával és temérdek bogárral. De a katonának csak tizenhét garasa volt. téli ablakot a gyerekek ujjnyomai.

Ezek lettek a tartókötelek. Ezt úgy végezte el. ahol ragyogó ezüstszínűvé változott. ereje megemelte. és degeszre tömtük magunkat a mama sütőjéből frissen kikerült. Házának alapjait ily módon szerencsésen lerakva. Ahogy kiemeltem hálómat a vízből. most már a levegőellátást kellett megoldania. mint egy rózsaszínű zászlót. a hínár. és vigyázva hazavittem. A villához érve új szerzeményeink tágasabb lakosztályokba kerültek. frissítő teát. ugyanis víz alatti életet él.és . a legmeglepőbb élőlényt láttam ott kuporogni: egy pókot. Mikor egyszer Theodore nélkül látogattam el a tó partjára. és a vízbe vetette magát. míg végül a pók munkáját siker koronázta. felemelkedtek. ezért elmerülten figyeltem az akvárium előtt ülve. és rogyadozó lábakkal hazacammogtunk. Voltaképpen a vízipók a búvárharang feltalálója. nyelvét kilógatva. a szabad levegőre. amellyel már régen szerettem volna megismerkedni. Ahogy a pók újabb és újabb levegőt szállított a víz alá. Lefutott ekkor a háló alá. a háló alatt felgyülemlett apró buborékok egyetlen nagy buborékká álltak össze. Roger józanul bandukolt előttünk.Nagy nehezen vállunkra vettük szörnyű súlyossá vált ládáinkat. hogy otthont teremtsen magának. körülbelül a középről kiindulva szabálytalan tojás alakú hálót szőtt. literszám ittuk a forró. Itt felállítottam egy akváriumot. helyenként ezüst és barna foltok tarkázták. Mikor ismét lemerült. én pedig Theodore-ral leültem megbeszélni a napi munkát. miáltal a buborékok elszabadultak. és lábaival dörzsölni kezdte magát. csak sűrűbb. mint a közönséges pókháló. Először is több hosszú pókhálószálat húzott ki a hínártól az ágakig. Diadalmasan beletettem egyik dobozomba. amely bizonyára minden pókok legfurcsábbika. Körülbelül öt percig fel s alá szaladgált a víz alatt. Azonnal leszaladt az ágon. mert testének bolyhai között levegőbuborékok maradtak. és figyelni kezdtem. A tartókötelekkel lehorgonyozva. mit csinál. és felpúposította a hálót. nagyjából olyat. és átvizsgáltam a benne levő hínárcsomót. Nagyon megörültem. felderítve a gallyak és hínárszálak alkotta terepet. hogyan is csinálja. teste ezüstösen csillogott a számtalan légbuboréktól. ez a buborék nőttön-nőtt. hogy többször feljött a felszínre. mert olvastam már erről a különös teremtésről. aranypirosan remegő vajas pogácsával. egészen véletlenül egy olyan állatot sikerült fognom. melynek homokos fenekét gallyakkal és hínárszálakkal díszítettem. Azután. és azonnal megakadtak a hálóban. finomabb szövésűt. Ez a példány mintegy félhüvelyknyi hosszúságú lehetett. A pókot ráültettem a víz színe fölé kiálló ágacskára. Miután ötször-hatszor megismételte az eljárást. mielőtt nekiállt volna. Ez vagy kétórányi időt vett igénybe.

mert – ezt már tudtam – a harangban összegyűjtött levegőt a hínárok állandóan friss oxigénnel látják el. kedélyesen felfalja leszármazottait. a többit visszaeresztettem a tóba – menjenek. hogy toldalékot épít a haranghoz. Méretéből megállapíthattam. úgyhogy a végén csak a két legintelligensebb külsejű példányt tartottam meg. hogy a potroha meglehetősen duzzadt. Így kénytelen voltam az apróságokat másik akváriumba költöztetni. mivel naponta elő kellett készítenie és . de kedvenc eledele talán mégis az újszülött tarajos gőte volt. hogy a gyerekszobában egy kerek tojásokból álló gömb fekszik. mint amennyire szükségem volt. levegővel teli építmény állt. hogy Sven Olson végre megérkezett. elkapta. Ezek végül teljesen kétségbe ejtették mamát.ágdarabok között harang alakú. Sven Olson szobrász volt. mint a nőstény. de amint megnőttek. Larrynek szokásává vált. A fajták túlnyomó többségével ellentétben a hímje körülbelül kétszer akkora. mert már hetek óta ellentmondásos táviratokkal bombázott bennünket. De a búvárharang-építés nem az egyetlen különös szokása ennek a póknak. Idővel ezek a tojások mamájuk apró másaivá fejlődtek. zöld daphniákat. melyeket nagy ügyességgel kapott el. s ennek folytán a párzás után nem is esik áldozatul asszonya étvágyának. ahol kényelmesen elfogyaszthatta. azon törtem a fejem. Szerette a kövér. egymást kezdték eszegetni. amikor a vízipókokkal voltam elfoglalva. Ahogy ott ültem. így két napba telt. és közelgő érkezéséről kivételesen tudomást szereztünk. ami pedig a pókok házaséletében gyakorta előfordul. ha a közelébe kerültek. hogyan tudta kidolgozni ezt a zseniális módszert a víz alatti életre. Ekkoriban történt. hogy neki egy árva szót szólt volna. noha meglehetősen nagy falat volt számára. melyet. míg elkészült. Nem sietett vele. Aztán egy reggel a tartály fölé hajolva boldogan láttam. így mindig ügyeltem rá. és úgy találtam. Gondoltam. sohasem mulasztott el megfogni. Bármilyen apró csemege tévedt a közelébe. hogy a mama a szülői érzés teljes hiányával. amelyben kényelmesen eléldegélhetett. mikor észrevettem. Hamarosan több vízipókom lett. hogy az én példányom nőstény. a pók által kilélegzett széndioxid meg átszüremlik a ház falán. hogy kellő mennyiségű és jó ennivalóhoz jusson. és nagy bosszúságomra azt kellett látnom. Ez volt most már a pók háza. költők és írók hordáit hívta meg a villába. hogy – mama nagy megdöbbenésére – időnként festők. és harangjába vitte. és figyeltem ezt a varázslatos építőművészetet. amerre a szemük lát. Azután eljött a nagy nap. alighanem örvendetes családi eseménynek néz elébe. anélkül. vajon az első vízipók (amelyik vízipókká akart lenni).

– Jöjjön. Masszív koponyáján széles karimájú szalmakalap ült. akinek arcvonásai élénken emlékeztettek a Neandervölgyi ősember rekonstrukciójára. és bámultuk egymást. Nehézkesen kikászálódott a kocsiból. végigkanyargott az úton. Mama és én éppen békésen teáztunk a verandán. és heves köhögés fogta el. Mama és én eléje mentünk. hogy valami kellően intellektuális beszédtémát találjon. hosszú hallgatásba merültünk. míg végül köhögési rohama alábbhagyott. tépett kis kacsafarkot. míg Sven pirítóst majszolt.ismét szétszednie a vendégszobai ágyat. és teát ittunk. nem érdekli véletlenül a zene? – Hát – mondta mama meghökkenve. lekapta a kalapját. Mama visszamosolygott. A hátsó ülésen egy óriás terpeszkedett. hogy végre sikerült megérkeznie mondta mama sugárzó mosollyal. csak a tarkója fölött viselt valami szürkés. és meghajolt. – Nem érdekli – kérdezte. – Imádom a pirítóst – cikákolta. zengő bariton és a fisztulás falsetto között. szinte minden akcentus nélküli. mintha. és elfojtott reménykedés csendült a hangjában –. fehér sütőlapát-tenyerét mama felé nyújtotta. Hosszú. hogy énekeljen valamit –. – Egyszerűen imádom. és szemmel láthatólag az a szörnyű gyanú ébredt benne. Angolsága hibátlan volt. – Én is örülök. Töltöttünk neki még egy csésze teát. hogy megismerhetem. de… ööö… nem játszom semmilyen hangszeren. és kérdően mamára nézett. és nagy. hogy üdvözöljük. – Boldog vagyok. de távol az igazságtól. még csak most mutálna. . Durrell? – kérdezte. hogy nagy. Hatalmas. és ismét meghajolt. Sven lenyelt egy darab pirítóst. de a hangja rendkívül furcsán ingadozott a mély. Felkaptam a harmonikát meg az utazótáskát. kezében egy óriási. és valamennyien bementünk. vadul kockás. Sven még megkéri. viharvert utazótáskával és egy tangóharmonikával. s időnként barátságosan mamára mosolygott. mégis mindig ezt teszi velem. és a ház előtt megállt. miközben elméjének minden zugát átkutatta. gyermekien kék szemét mamára meresztette. hogy a fejfedő eredetileg lovak használatára készült. Fehér atlétatrikót. kora ellenére. mikor egy kocsi tűnt fel. kiderült. – Mrs. melyek márványfehérnek tűntek nadrágjának borzasztó mintája mellett. A szeme könnybe lábadt. buggyos térdnadrágot és szandált viselt. teázzon velünk. A kalap tetején kétoldalt alkalmazott kivágások azt sugallták. hogy ha igennel válaszol. A nevem Sven. ölében összekulcsolta hatalmas kezeit. és leültünk a verandán. Előrehajolt ültében. szeretni szeretem a zenét. kerek feje teljesen kopasz. Amikor meglátott.

Sven sugárzó. Bizonyára nem – nyugtatta meg mama. – Na. milyen? – kérdezte Margo. – Játszom még. a verandán töltöttük. időnként összeölelkeztek. – Jesszusom – hüledezett Leslie. de a hangjában nem csengett őszinte . – Ó. és mamára mosolygott. vagy hogy is hívják – mondta mama. az udvariasság ráfagyott az arcára. mintha egy világhírű karmesternek egy cukorsípon előadott zenedarabot kellene meghallgatnia. és mama remegő mosollyal visszaült. – Pompás lesz. A szám végül egy hatalmas. hogy ki ne pukkadjak. disszonáns akkorddal véget ért. remekül színlelt lelkesedéssel. – Örülök. – Mit játszott? – A kintornáján. amióta csak megérkezett. – Bach oly gyönyörű – mondta. hogyne – mondta mama. Sven csúf arcára olyan elragadtatott kifejezés ült. szeretetteljes mosolyt vetett rá. szeretettel megpaskolva a hangszert. Remélem. ha játszom valamit? – Ó. – Ki nem állhatom az ilyet. nem fogja egész idő alatt azt nyaggatni. ööö. és kikapcsolta. drágám – felelte mama –. Valahányszor mama kísérletet tett a menekülésre. hozzánk csak a harsány nevetés hallatszott ki. és belülről haraptam az arcomat. nem. amitől a harmonika olyan hangot adott. A következő órát. hogy majd meghaltam a nevetéstől. Leírhatatlan megkönnyebbüléssel fogadtuk. és Sven egyik darabot a másik után játszotta el. hogyne. egyfolytában játszott. hernyószerű hosszúságában kihúzta. Azután teljes. Azzal széles mellén megigazította a harmonikát. – Játszott? – kérdezte Leslie. Larry és Sven ordítva körültáncolta egymást. hogy tetszik – mondta Sven. – Nem is tudom. Sven nagyot sóhajtott a gyönyörűségtől. csapdába esve. kinyitotta a szemét. mintha valami láthatatlan forgalmat irányítana. mikor a család többi tagja megérkezett a városból. és a következő néhány órát ott töltötték. mint két bika.– Akkor talán – kezdte Sven bátortalanul –. mint a szamárordítás. persze – mondta mama. drágám. nem veszi rossznéven. – Még tengeri levegő van benne – mondta Sven. – Nem. Rendkívül szokatlan és bonyolult dallam volt. Mama csak ült. aztán Larry bevonszolta Svent a szobájába. Sven feltartotta óriási kezét. felvette a harmonikát. lehunyta a szemét és játszani kezdett. virsliujjait gondosan elrendezte a billentyűkön. huncutul azt mondta: "csak még ezt az egyet".

hogy nem fog állandóan harmonikázni – morgott Larry. mert. – Remélem. korhadó fatuskónak . kedvenc ételeik elkészítésére tanították egymást. és mikor vacsora közben meg akart ismertetni bennünket egy skót helyőrség hangulatával. hogy a fejét hátravetette. a bagoly. drágám – mondta mama. és az egyik legzeneitlenebb skót indulót játszotta. aki gátlások nélkül és őszintén bánt az emberekkel. megviselt bennünket. – Úristen – mondta Leslie. és felemelte a harmonikát. és panaszosan vonítani kezdett – korábban csak a nemzeti himnusz hallatán ragadtatta magát e cselekedetre. bőrkötéses jegyzetfüzetet hordott magánál. hogy sikerült mamát rávennem: hadd legyen egy külön szobám. Sven repertoárja kimeríthetetlennek tűnt. s Sven már vagy három napot eltöltött nálunk. enyhén szólva. ő maga pedig mindnyájunkat elbűvölt. lelkes szakács volt. A nap hátralevő része. Ki is írta… tudod. és hasogat tőle a fejem. Ebben a pillanatban Larry jelent meg a verandán. – Játszani szeretne nekem valamit. hogy Sven egy reggel betévedt a szobába. láttam. ha benedvesítette a pelenkáját.meggyőződés. úgy foglalta össze véleményét. mint amennyire egy csecsemőre haragszik az ember. – Természetes. Nektek mit játszott? – Valami hátborzongató izét – magyarázta mama. nem lehetett rá jobban haragudni. hogy valamennyien máj. amelyben recepteket gyűjtött. Csak egy számot akar nekem eljátszani. nagy. ni. nem akar állandóan harmonikázni. hogy bármit csinált is. Órákat töltöttek mamával a konyhában. ahol a befogott állatokat tarthatom. Még Larry is mintha gondolkodóba esett volna. Az ablak fölött. De ahogy múlt az idő. Megmondtam. Olyan ártatlanjóságról tett tanúságot. egy olyan… német nevű ember. hogy a család védővonalai kezdenek megtörni. A hatalmas házban annyi helyiség állt rendelkezésünkre.és kedélybetegnek kezdtük érezni magunkat. – Itt van. Állatseregletem ekkorra már meglehetősen népes volt. – Már egy órát kaptunk belőle. a karnison egész nap ott gubbasztott Ulysses. mint kiderült. – Hol van Sven harmonikája? – kérdezte. és ezek a konzultációk olyan dús és pazar ebédeket eredményeztek. e célból körbemasírozta az asztalt. Körülbelül egy héttel érkezése után történt. Roger. melyet gőgösen a dolgozószobámnak hívtam. Mamának hamar a szívébe lopta magát. többé-kevésbé hozzáedződtünk harmonikájához.

és nagy. . amelyet a családom tudta nélkül csempésztem a házba. még azt a csokoládészínű skorpiófamíliát is elébe tártam.és szitakötő-gyűjteményemet. kék szemét kimeresztve figyelte. Sven azonnal félórás Bach-koncertet adott Theodore-nak. rögtön meg is hívtam egy részletesen kommentált tárlatvezetésre. Befőttesüvegek sorai álltak a szobában. feleltem. rút arca felragyogott az örömtől. Örömömben. és már rá is zendített az első taktusokra. Theodore elgondolkodva rugózott egy percig a lábujjhegyén. reggeli után rendszeresen eltűntünk a házból. bogár. békának. – Abszolúte boldogan. Egyáltalán. hogy azt javasoltam neki. – De biztos. ahol néhányat ezek közül az állatok közül természetes környezetükben is megtekinthetne. és széles. Az új hallgatóság által felvillanyozva. hogyne tudnám! – mondta Sven. ööö… egyéb számokat is tud játszani? – Csak a címét mondja. Üvegtetejű dobozok halmaza őrizte lepke-. A kutyák lélekszáma immár háromra emelkedett. varangynak nyújtottak hajlékot. felölelve az egész zeneirodalmat –. metilalkoholban tartott példányokkal vagy mikroszkopikus lényekkel. csak próbaképpen: mit szólna hozzá. egy kis búcsúebédet rendeztünk. mikor Sven befejezte –. Az utolsó napon. és már játszom is. és mindent megmutattam neki. Így aztán nálunk tartózkodása hátralevő napjaiban. és időnként megvető arckifejezéssel egy kis golyócskát öklendezett az alatta kiterített újságpapirosra. – Ó. és néhány órát az olajligetben töltöttünk. mert egy parasztcsaládtól a születésnapomra két korcs kutyakölyköt kaptam. kígyónak. hogyan fogja el táplálékát a pók. mert az esti hajóval utazott el. melyre Theodore is eljött. sőt titoktartásra esketve. – Khm – mondta Theodore. olyan lelkesedést tanúsított. hogy… khm… Van egy kocsma a városba? – kérdezte szégyellősen. melyek sokféle gőtének. Sven nagy csodálkozásomra mély és szinte áhítatos érdeklődést tanúsított gyűjteményem iránt.álcázta magát. doktor úr – tárta szét a karját Sven. Volt azután hat akvárium. – Nem tudja… ööö… véletlenül… történetesen azt a dalt. hogy nem fogok zavarni? Nem. biztosan nem fog zavarni. ha kimennénk az olajligetbe. – Nagyon kedves – mondta. s hogyan viszi fel kis kupolájába. melyeket tökéletesen fegyelmezetlen viselkedésük miatt Csurinak és Büdinek kereszteltünk. – Akkor boldogan – mondta Sven. hogy valaki lelkesedik féltve őrzött menazsériámért. Svent a legjobban a pók víz alatti harangja érdekelte: némán állt előtte.

– Jaj. Azért is kellett most visszamennie Athénba. Sven megállás nélkül folytatta az "Ó. ha a férfiasságukat dicsérik – magyarázta türelmesen. te drága Klementina" kezdetű számmal. és nem bízik benne. – Persze – mondta Larry. mintha egy szellemileg visszamaradt gyerekkel próbálna megértetni valami pofonegyszerű dolgot. Mama le nem vette róla a szemét. és gyanakvó tekintettel méregetve Larryt. hogy miért hívtad meg ide. feltéve a szemüvegét. Beült az ülésre. mikor bementünk. – A homoszexuálisok nagyon örülnek neki. hogy ilyen… hajlamai vannak? – Miért ne? – kérdezte Larry tömören. Larry leeresztette a könyvet. mert együtt él egy gyönyörű. Theodore Bach iránt tanúsított barbár magatartása felbátorította mamát. – Mi köze ehhez Gerrynek? . – Gerryre? – lepődött meg Larry. de furcsa – mondta Margo. – Ez azt jelenti. – Ezt nem fogjuk megtárgyalni! Én csak azt szeretném tudni. Larry. – Csak nem azt akarod mondani – szólalt meg végül –. hát persze! – mondta Larry idegesen. aminek a melegek jobban örülnének. hogy levigye a kikötőbe. elnyújtózva a díványon. maga elé tette az utazótáskát. hogy az az ember… hogy az az ember… olyan? – Istenem. Sven vadul integetett. borzas szakálla felett a szeme vidáman csillogott. mama? Ezek is félté… – Margo! – csapott le mama. melyeket Sven azonnal. mama. vajon nem újabb ugratásra készül-e Larry. a féltett harmonika az ölébe került. és a szeme könnyel volt tele. mint a Szahara. Aztán megérkezett a kocsi. és ahogy a kocsi elindult az úton. és megkérdezte. mint ha a férfiasságukat dicsérik. hogy ezek féltékenyek egymásra? – kérdezte Margo tágra nyílt szemmel. – Hallod ezt. és mikor a dal végére értünk. – Ma nem teremnek ilyen férfiak. – Ezt meg hogy érted? – kérdezte mama. – Hát legalább Gerryre gondolhattál volna – dohogott mama. és kezébe véve egy könyvet. – Nincs. ha tudtad. és csodálkozva nézett vissza. – Ezt neki is meg kellett volna mondanod – jegyezte meg Larry. – Milyen férfias jelenség – mondta mama. – Olyan homokos.Theodore lelkesen énekelt. és a témát befejezettnek tekintve ismét felvette a könyvet. nem tudná-e Sven eljátszani a Hogyha rigó volnék és A rokka mellett című dalokat. és azon gondolkodott. Valamennyiünket szeretettel átölelt. mesterien elő is adott. tizenhét éves ciprusi fiúval.

Általában azt kellett tapasztalnom. drágám – mondta mama –. szobám tigriscsíkos volt a zsalugáteren besütő napsugaraktól. megkedveltem Svent. és mamára nézett. a fűmagot cipelő hangyák útvonala előtt. ha előtte szólsz nekem. És nem úgy néz ki. én pedig az ablakhoz mentem és . és megmutatom neki kedvenc helyeimet. és jogos részüknél jóval nagyobb területet elfoglalva. TINTAHALAK ÉS RÁKOK REGGELENKÉNT. békésen szunyókálnak. hogy minden reggel kimentünk a fák közé. nyújtózni és ásítozni kezdtek. Ez az ember nagyon rossz hatást tehetett volna a fiúra. és a földre söpörtem a kutyákat. és gonoszul összehúzott szemmel. – De hisz az utóbbi három nap alatt egyebet se csináltak – mondta. Úgy érezve. mint a pöfögő kásáé). és a könyörgő. ha véletlenül huzamosabban együtt vannak. ha felébredtem. komolyan mondom.és narancsfák alatt kapirgáló tyúkok kotyogása (megnyugtató hang. hogy a kezdet kezdetén hogyan tévedt be a szobámba. mire megrázkódtak. Kintről behallatszott a kiskakas rekedtes. hogy beavatkozzam. – Mi? – sikította mama. hogy a szívem is átmelegedett tőle. mintha ez bármelyikükben különösebb kárt tett volna.– Még hogy mi köze hozzá! Larry. megrovóan bámulta az aranyszínű napsugarakat. Larry felült a díványon. hogy az ablakom alatt fészkelő fecskeszülők ennivalót hoztak fiókáiknak. az eresz alatt élesen csiripeltek a verebek. – Hát. Aztán ingerülten felsóhajtott. hogy kiviszem az olajligetbe. és Sven órákat töltött hason fekve. távolról kecskekolomp szólt. és mennyire megtetszett neki a gyűjteményem. – Gerry minden délelőtt természetrajzórákat adott Svennek az olajligetben. jobb lesz. Ulysses az ablaknál ült. és letette a könyvet. vagy a csapóajtós pók odúját bámulva. csivogó hangok azt tanúsították. Ledobtam magamról a takarót. hogy a kutyák a tudtom nélkül már megint felmásztak az ágyra. Elmagyaráztam. Így esett. vagy az imádkozó sáska tojást rakó nőstényét figyelve. megharagítasz. – Micsoda? Úgy éreztem. Végtére is. sipító kukorékolása és a citrom. itt az idő. felajánlottam. rózsaszín nyelvük akár egy-egy egzotikus falevél. hogy egy megtért bűnös többet ér száz igaz embernél. miközben állandóan azt mormogta: "Csodálatos! Csodálatos!". felkunkorított. ha legközelebb sétálni hívod Larry valamelyik barátját. méghozzá olyan fellelkesülten.

nagy sietve felöltöztem. vörös hajú fiatalember. mert más helyen vetettük ki a hálót. – Ma biztosan találunk magának új állatokat. – Jó egészséget. melyeket a kutyák bolhái hagytak a bőrömön. Mikor a háló tartalmának ehető része a kosarakba jutott. látni lehetett a foglyul esett halak villogó ficánkolását. nagy. és élveztem a reggeli nap melegét meztelen testemen. Kokino nagy kedvvel gyűjtögette nekem a különféle állatfajtákat. magamhoz vettem a gyűjtőfelszerelést. érdekes élőlényt is tartalmazott. és vörös hajbozontja égő fáklyaként vöröslött a napsütésben. Kokinónak. Egyszer egy lapos követ találtam. mikor leértem a partra. A háló fenekén mindig nagy halom kő és hínár volt: itt rejtőztek az én zsákmányaim. A legtöbb halászt név szerint ismertem. Másfél mér földnyire lehetett tőlünk ez a partszakasz. hogy halászok itt húzták be a hálójukat. Aztán az ezüstös olajfák fölött lenéztem a tengerpartra – a kék tengerre. a háló mintha maga is eleven lett volna. ezért. s noha őt magát egy cseppet sem érdekelték. szoktattam szememet a világossághoz. fehér halakat. csíkos halakat. le a partra. Egy nap. Mikor kihúzták a homokra. lábujjaikat szétterpesztették a homokban. és rohanvást indultam az olajfák közt az útig. melyen egy tökéletes. Néha egy polip vagy tintahal bámult ki a hálóból. a háló még csak félig volt kint a vízből. és tapétamintás skorpióhalakat. . vagyis vörösnek hívtam. úgy vonaglott a benne levő halaktól. berregő hangot adott. akkor jött el az én időm. és emberszemében rémület ült. Ha a kis halászcsónakokat ott láttam a vízen bukdácsolni. mert a kék öböl mélyéből partra vont háló egy sereg olyan. melyeknek hiábavaló farkcsapkodása szakadatlan. s időnként megesett. Szokás szerint őt is Spirónak hívták. Piros halakat. Végül megjelent a háló felső része a sekély vízben. kyrié Gerry – kiáltotta Kokino. ahogy a súlyos tömeget egyre közelebb vonszolták a parthoz. és türelmesen vártam. Szent Spiridion után. és ahogy felbukkant. míg a halászok tréfálkozva és nevetve húzták a hálót. szeplős kezét üdvözlésre emelve. Leguggoltam a homokon. hogy megkülönböztessem a többi ismerős Spirótól. melyek egyébként elérhetetlenek voltak számomra. erőteljes. s tovább. és a hálóból kiszedett halakat beléjük dobálták. Előkerültek a kosarak. Az ablakpárkányra támaszkodva. A gesztenyebarna bőrű halászok nekiveselkedtek a víztől csöpögő köteleknek. az én nem titkolt gyönyörűségemben ő is örömét lelte. de egyikük a barátom volt – magas.kitártam a zsalut. elgondolkodva vakargattam a piros csípésnyomokat. ami mindig különleges esemény volt nekem.

fehér korallfa nőtt. Olyan volt, mint egy fiatal nyírfa télen, mikor nincs rajta levél, csak hó borítja az ágait. Néha találtam széles karú csillagot is – vaskosat, mint egy piskóta, még a nagysága is majdnem akkora volt –, melynek karjai nem hegyben végződtek –, mint a közönséges tengeri csillagé, hanem gömbölyűen. A színe világosbarna volt, és élénk skarlátvörös mintázat tarkította. Egyszer két fantasztikus rákra is szert tettem: ollóik és lábaik, ha szorosan magukhoz húzták őket, hajszálpontosan hozzáillettek ovális páncéljukhoz. Ezek a rákok fehérek voltak, a hátukon rozsdavörös mintával, mely némileg egy mongolos arcra emlékeztetett. Álcázásnak nem épp a legjobb azt hiszem, nagyon kevés ellenségük lehetett, hogyha ilyen feltűnő öltözékben meg mertek jelenni a tenger fenekén. Ezen a bizonyos reggelen egy hínárcsomóval szöszmötöltem éppen, mikor Kokino, befejezvén a kosarak megrakását, odajött segíteni. A szokásos társaságot találtuk a hálóban: gyufásdoboz nagyságú tintahalakat, tűhalakat, tengeri pókokat, és több apró halat, melyek, méreteik ellenére, valahogy nem tudtak a háló lyukain keresztül elillanni. Kokino hirtelen meglepett horkantást hallatott, kivett valamit a gubancos hínárhalmazból, és bütykös tenyerén elém tartotta. Alig hittem a szememnek: egy csikóhal volt. Zöldesbarna színű, kecses felépítésű – úgy hevert Kokino tenyerén, tátogva és farkát vadul tekergetve, mint egy ijesztő sakkfigura. Gyorsan felkaptam a tenyeréről, és egy tengervízzel telt befőttesüvegbe dobtam, magamban Szent Spiridionhoz fohászkodva, hogy a hal életben maradjon. Boldogan láttam, hogy felágaskodik, és kis csikófejének két oldalán elhelyezett uszonyaival sebesen verdesve ott függ az üveg közepén. Csak éppen addig vártam, míg meg nem bizonyosodtam arról, hogy valóban minden rendben van, aztán visszamentem, hogy a hínár többi részét is átfésüljem, mint egy aranymosó, aki átszitálja az egész folyót, mert egy aranyrögöt talált a parton. Fáradozásomat siker koronázta: néhány perc múlva már hat csikóhal állt mintegy felfüggesztve a befőttesüvegben. Szerencsémtől elragadtatva gyorsan elbúcsúztam Kokinótól és a többi halásztól, és visszasiettem a villába. Minden teketória nélkül kilakoltattam tizennégy lábatlan gyíkot, és akváriumukat új szerzeményeim számára foglaltam le. Tudtam, hogy a befőttesüvegben levő oxigén nem tart sokáig, és ha életben akarom tartani a csikókat, villámgyorsan kell cselekednem. Lecipeltem az akváriumot a partra, gondosan kimostam, az alját homokkal töltöttem fel, és visszarohantam vele a házhoz; aztán még háromszor le kellett futnom a tengerhez, két vödörrel, hogy apránként felhordjam a szükséges

vízmennyiséget. Mire az utolsó vödör vizet öntöttem az akváriumba, annyira kimelegedtem és megizzadtam, hogy azon kezdtem gondolkozni, vajon megérik-e a tengeri csikók ezt a fáradságot. De amint beletettem őket az akváriumba, azonnal láttam, hogy megérik. A tartály fenekére, a homokba erősítve egy kis száraz, ágas-bogas olajágat tettem. Amikor a csikók belecsobbantak az akváriumba, azonnal felegyenesedtek, s akár egy szabadjára engedett pónicsapat a mezőn, körbenyargaltak az akváriumban – uszonyaik oly sebesen jártak, hogy nem is lehetett látni őket: úgy tűnt, mintha a csikókat valami belső motor hajtaná. Miután körbejárták új birodalmukat, valamennyien az olajág felé indultak, farkukat kényelmesen köré tekerték, és nagy komolyan, figyelve megálltak. A csikóhalak azonnali sikert arattak. Talán ez volt az egyetlen állatfajta, amelynek megjelenését a házban a család osztatlan egyetértése fogadta. Még Larry is be-besompolygott a szobába, hogy figyelje, amint ide-oda száguldoznak a tartályban. Az elkövetkező napokban időm jó részét nekik kellett szentelnem, mert úgy vettem észre, hogy a tengervíz hamar megposhad, s ezért, hogy tisztán és frissen tartsam, naponta négyszer-ötször is lementem a tengerhez a vödrökkel. Kimerítő feladat volt ez, de örültem, hogy végigcsináltam, mert különben nem lehettem volna szemtanúja egy igen-igen különös látványnak. Az egyik csikóhal, mely szemlátomást öreg lehetett, mert majdnem fekete volt, szépen fejlett pocakot cipelt, amit én pusztán hajlott korának számlájára írtam. Mindaddig, míg egy reggel észre nem vettem, hogy egy vágás húzódik végig a pocakon, mintha borotvával metszették volna el. Ezt figyeltem, és éppen azon gondolkoztam, vajon verekedtek-e, és ha igen, mit használhattak fegyverül (hiszen olyan védtelennek tűntek), mikor legnagyobb megdöbbenésemre a vágás kissé tágabbra nyílt, és kiúszott belőle a csikóhal pontos, kicsinyített mása. Alig hittem a szememnek, de amint az első csemete kiúszott és megállt a tiszta vízben, egy másik csatlakozott hozzá, majd még egy és még egy, míg végül húsz mikroszkopikus csikóhal lebegett óriás szülőjük körül, mint egy kis füstfelleg. Félelmemben, hogy a többi felnőtt csikó még meg találja enni a kicsinyeket, sietve felállítottam még egy akváriumot, és beletettem a mamát és csemetéit. Két akváriumot friss vízzel ellátni Herkuleshez méltó feladat volt, s már kezdtem málhás öszvérnek érezni magam, de eltökéltem, hogy csütörtökig, amikor Theodore eljön teára, folytatom a dolgot, hogy megmutathassam neki szerzeményeimet. – Aha – mondta, szakértői lelkesedéssel bámulva a tartályba –, ez csakugyan nagyon érdekes. A könyvek szerint persze élnek erre tengeri

csikók, de én magam… ööö… tudja, soha nem láttam még őket. Megmutattam Theodore-nak az anyát is; körülötte nyüzsgő kicsinyeivel. – Nem, nem – mondta Theodore. – Ez nem az anya, hanem az apa. Először azt hittem, csak ugrat, de megmagyarázta, hogy miután a nőstény lerakja az ikrát és a hím megtermékenyíti, a hím szedi fel és gyűjti be a hasán levő zacskóba, ahol a peték megérnek és kikelnek. Akit én büszke anyának gondoltam, valójában tehát a büszke atya volt. De csakhamar túl nagy megterheléssé vált tengericsikó-istállóm élelemmel és friss vízzel való ellátása, így, fájó szívvel bár, de le kellett vinnem őket a tengerhez, és szabadon engednem. Kokino, amellett, hogy hálójából utánpótlással szolgált gyűjteményemnek, ráadásul megismertetett a legeredetibb halfogási módszerrel is, amit valaha láttam. Egyszer, mikor a parton rátaláltam, éppen egy tengervízzel telt olajoshordót rakott ingatag kis csónakjába. A hordó fenekén egy nagy, emberi tekintetű tintahal pihent. Kokino zsinórt kötött rá, oda, ahol a fej a nagy, tojás alakú testtel találkozik. Megkérdeztem, mire készül; azt válaszolta, tintahalat fog halászni. Elcsodálkoztam, mert csónakjában nem volt sem horgászzsinór, sem háló, de még szigony sem. Hogy akar akkor tintahalat fogni? – Szerelemmel – válaszolta rejtélyesen. Kötelességemnek éreztem, hogy mint természetbúvár, megismerkedjem az állatok befogásának minden lehetséges módozatával, s ezért megkérdeztem Kokinót: elkísérhetném-e. Kieveztünk a kék öbölbe, odáig, ahol már több ölnyi mélyen csillogott a csónak alatt a kristálytiszta víz. Kokino itt megfogta a tintahalra erősített zsineg másik végét, és gondosan a nagylábujjára kötötte. Aztán felvette a tintahalat, és kidobta a csónakból. Az egy kis ideig a víz színén úszott, mintegy hitetlenkedő tekintettel bámulva ránk, aztán, vízsugarat fecskendezve magából, néhány rándulással elindult, a zsineget maga után húzva, míg végül eltűnt a kéklő mélységben. A zsinór egy darabig húzódott a csónak peremén, aztán megfeszült Kokino lábujján. Kokino cigarettára gyújtott, és összeborzolta lángvörös haját. – Most megtudjuk – vigyorgott rám –, mire képes a szerelem. Nekifeküdt a lapátnak, elindította a csónakot, de gyakran megállt, és feszült figyelemmel nézte a lábujjára kötött zsineget. Hirtelen felhorkantott, elengedte az evezőket, hogy a csónak oldala mellé simuljanak, mint a lepke szárnyai; és megragadva a zsinórt, húzni kezdte felfelé. Áthajoltam a csónak peremén, és szememet megerőltetve figyeltem a fekete zsinór végét. A mélyben egyszerre homályosan kavarogni kezdett

vonzóbb a többinél. hogy meglehetősen sportszerűtlen eljárás. ezért meggyőztem Kokinót. – Most van itt az ideje – mondta. ahogy Kokino egyre gyorsabban húzta a zsineget. hanem kettő. és történetemet alig palástolt hitetlenkedéssel hallgatták. Olyan szorosan ragaszkodott a nőstényhez. és így fogna kutyát magának. akárcsak némelyik asszony. Olyan volt. Ezek szerint. Megkérdeztem tőle. és akiknek említettem. s ezekkel jobb eredményeket lehet elérni. eléggé könnyen hozzájuk is férhettem. hogy építsen nekem . s aztán a zsineget visszahúzva egy sereg szenvedélyes hímet találni körülötte. meglepődve láttam. amit erősen vonakodva bár. de szenvedélyes ölelésben összefonódva. hogy eredményes lesz a halászat? – Igen – felelte Kokino. hogy időbe telt. Elcsodálkoztam. Egy óra leforgása alatt az öbölnek viszonylag kis területén öt hím tintahalat fogtunk. és. hogy láthatólag egy cseppet sem aggasztotta ez a hirtelen klímaváltozás. hiszen tintahalat csak nagyon ritkán lehetett látni. hogy ezt a módszert más állatfajok esetében nem lehet alkalmazni. hogy eressze szabadon. A nőstény tintahal egész idő alatt sztoikus beletörődéssel játszotta szerepét. legalábbis senki mást nem láttam. Tudomásom szerint Kokino volt az egyetlen halász. aki próbálkozott volna vele. és a hímet a hordóba dobnia. Sikerült Leslie-t rábeszélnem. hogy két nőstény tintahal személyes varázsát összehasonlítsa. mindenképp biztosra veheti. Kedvemre való gondolat volt. A halászatnak ez az újszerű módja nagyon megnyerte tetszésemet. nagy kár. – De persze némelyik nőstény. hogy jutalmat érdemel. mind azt mondták. de meg is tett. Kokino mellénk húzta. Amint közelebb ért. mire Kokinónak sikerült lefejtenie őket egymásról. aki ezt a sajátos módszert alkalmazta.valami. érdeklődtem. hogy a nőstény mikor vonzza magához a hímeket. s mivel a víz sekély volt. milyen nagy a népsűrűség errefelé. előtűnt a tintahal is. Úgy éreztem. ilyenkor bármelyik nőstényt zsinegre kötheti az ember. Vállat vont. A villa melletti girbegurba partvonal különösen gazdag tárházát nyújtotta a tengeri élőlényeknek. hogy nem is egy tintahal. soha nem hallottak ilyesmiről. hacsak nem éjszaka halászott az ember. bedobni egy zsinegre kötött nőstény csikóhalat a vízbe. és a zsinórt berántva a csónak fenekére hajította őket. mintha az ember egy tüzelő szukát sétáltatna hosszú pórázon. de mégis úgy éreztem. A hím tintahal úgy elmerült hölgye szerelmében. honnan tudja. Elmém meghátrált a feladat előtt. noha titkon az volt az érzésem.

hogy életét már csak azzal mentheti meg. királybíbor színű. Valószínűleg a Buci-Bigyó barátságos. hogy horgonyt vetünk egy kis öbölben. A forró. aki viszont arról volt meggyőződve.egy csónakot. tojás alakú. amely nagyon megkönnyítette portyázásaimat. hínáros szigetvilágot. aki súlyos vérhasból lábadozott. hanem valamiféle népvándorlásnak lettem tanúja. mely bátrabb volt a felnőtteknél. és a csacsi mellett legféltettebb kincsem lett. lapos fenekű. fröcsköltek a vízben. nem is értek egymáshoz. és a partra úszik. s valamennyien a sziget déli része felé tartottak. ha azonnal elhagyja a hajót. a fedélzeten a legénységgel: Csurival. Ezeken az expedíciókon sok különös kalandban volt részünk. még a csónak alá is lemerült: éreztük. majd ismét a csónak oldala mellett bukkantak fel vigyorgó képpel. jóindulatú delfin fedezte fel. ahogy hátával végigsúrolja a Buci-Bigyó lapos fenekét Figyelmemet meg kellett osztanom a csodálatos látvány élvezete és a legénység körében terjedő lázadás elfojtása között. a bagoly is elkísért. közvetve. sőt néha Ulysses. hogy ha sikerülne a delfinek közé vetnie magát. hogy nem párzási összejövetellel van dolgom. aztán remegve lekuporodott a csónak fenekére. és magában vinnyogott. Büdi úgy vélte. a személyzet minden tagja a maga módján reagált ugyanis a delfinek megjelenésére. Egyik expedícióm során olyan trófeát szereztem. jeges teát szürcsölt. A család épp a városba készült. méltóságteljes. Máskor egy csapat nyugodt. Százával csúszkáltak a köveken és a homokon. mint egy kismacska. erővel kellett visszatartani akárcsak Rogert. mert körénk csoportosultak. Büdivel. Az alját teliraktam üvegekkel. ha éppen úgy hozta a kedve. szenvedélyesen sóhajtoztak. gyenge volt. és egy nagy ballisztikai kézikönyvet olvasott. és orrlyukaikon át mélyen. narancs-fehér színösszeállítása vonzotta oda őket. Csuri. mely. a nappaliban feküdt a díványon. ahol sorra felderítettük a távoli öblöcskéket és a sziklás. Egy fiatal példány. Ez a majdnem kerek. Leslie kivételével. nevéhez méltóan cselekedett. szélcsendes napokat kint töltöttük a vízen. erősen jobbra dőlő jármű a Buci-Bigyó nevet kapta. Rogerrel. Aznap érezte először jobban magát. melyen a tenger fenekét tengeri nyulak hada borította. így arra következtettem. aki soha sem volt a rettenthetetlenség mintaképe. Kertelés . aztán vitorlát bontottam a Buci-Bigyón. nagyokat ugráltak. percek alatt. egy nagy csomag ennivalóról is gondoskodtam. dobozokkal és hálókkal. Egyszer egy hatalmas területet találtunk. Nem árultak el érdeklődést egymás iránt. bíróság elé juttatta Leslie-t. fodros szélű testük és fejükön a két különös kidudorodás csakugyan nyúlhoz tette őket hasonlatossá. egy szál magában is leszámolhatna velük.

hogy semmi szüksége rám. vagy ha mégis felriad. mert rendszerint akadt benne egy csomó apró élőlény. félálmában ne tudjon gyorsan elmenekülni. hogy miért. Meglepetésemre még ettől sem ébredt fel. a csónak oldalához vonszoltam. s amíg a langyos vízbe ereszkedtem. Felrúgtam magam. azon imádkoztam magamban. ami úszik a vízben? Ahogy jobban szemügyre vettem. lehúzódtam a csónakban. leírhatatlan örömömre kiderült. kieveztem a Buci-Bigyón. és mikor levegőért kapkodva felbukkantam mellette a felszínre. hogy egy ekkora teknősnek tekintélyes ereje lehet. Elhatároztam. s így. és egyik lábánál fogva hozzákötöttem. Csakhogy miféle szikla az. mely sarlóként meredt ki páncéljából. úgy látszott. mely mozdulatlanul lebegett. míg a Buci-Bigyó egyre közelebb és közelebb sodródik hozzá. úgy láttam. A teknős kinyújtózkodva ringott a tengeren. az igazak álmát alussza. Már jó ideje döglött lehetett – amint orrom tanúsága és a teknőc pikkelyes lábait rágcsáló apró halak látványa alapján kikövetkeztettem. sem az idétlenkedésemre. de most. hogy nem. A hínárt mindig érdemes volt átvizsgálni. hogy alája úszom. Izgalmamban eszembe sem jutott. mivel a városba menni nem akartam. és nem valószínű. mielőtt felébred. de mivel úgy gondoltam. hogy küzdelem nélkül megadja magát. Evezés közben felfedeztem a vízben egy nagy. az oldalára kötött holt teherrel. a kutyák társaságában. soha nem tartozott a könnyen kormányozható járművek közé. hogy a csobbanásra fel ne ébredjen. amely mintha hínártelep lett volna. A kutyák ettől egészen fellelkesültek. nagy lélegzetet vettem. arra is rájöttem. Bevonva az evezőket és csendre intve a kutyákat. és erősen megmarkoltam két mellső lábát. és fejem felett megpillantottam a teknőst. így azt láttam az egyetlen megoldásnak. A Buci-Bigyó. Hálóim és a csónakban levő egyéb felszereléseim nem ilyen egyméteres átmérőjű teknősök befogására készültek. csak körbe lehet menni vele. sárga foltot. De ahogy közelebb értem. hogy egy jókora teknősbékával hozott össze a sorsom.nélkül tudtomra adta. Mikor elég mélyen voltam már. és úgy tűnt. és a vízbe merültem. egyórai . hogy nem is hínár. így vágva el a menekülés útját. még mindig erősen tartva a lábait. de szerencsés esetben még nagyobb fajták is előfordultak. Hogy. egy döglött teknős még mindig jobb a semminél. hanem valami sárgás színű szikla. mert azt hitték. alakja következtében. és vártam. Csalódás volt. hogy a vízbe merülve megragadom. odaeveztem tehát. a hátamra fordultam. és valahogyan a csónakba emelem a prédát. külön az ő kedvükért. mint egy óriási aranytallér. Mikor a csónak kétméternyire ért. hogy valami egzotikus csemegét szereztem. Meg kellett fognom.

vad tüsszögés közepette. egész egyszerűen leemeltem. . mint a sarkantyúvirág. Annyira elragadott a kíváncsiság. A hasa világossárga – puha és hajlékony. mint valami vastag. de elképzelhetetlennek tartottam. és kiterítettem a verandán. Tizennégy darab volt. akik pedig egyébkor a friss tehéntrágya illatát találták a legmegfelelőbbnek. átázott kartonlap. Úgy tűnt. talán a tengeri viharok következtében. gömbölyűek és narancssárgák. Örömmel fedeztem fel. felszállítottam leletemet a házhoz. puhák. és alatta ott találtam a teknős gyönyörűségesen titokzatos. hogy a belek hosszát felírom vérfoltos jegyzetfüzetembe. ha odabent a házban végezném el a boncolást. s miután kikötöttem a csónakot. melynek páncéljából szemüvegkeretet szoktak csinálni. és sok. de végül kiteregettem az egészet a verandán: ott kígyózott. hogy a teknős nőstény. és néhol kis hófehér tapadókagylók díszítették. a teknőst a természet pazarló módon látta el bélcsatornával. Jegyzetfüzetemet előkészítettem. kiváló alkalom kínálkozik. ahhoz képest. hogy ép eszű ember kifogást emelhetne ellene. Azt tapasztaltam. Pingponglabda nagyságúak voltak. mint egy műtőben. kölcsönkértem a kertész kordéj át. Miután körbevágtam. a partra vonszoltam a teknős földi maradványait. Jókora feje volt. A kutyák. ennek a fajtának kitömött példányai egyes optikusok kirakatában láthatók. ha a verandán csinálom. hogy a puha. Tudtam. hogy a mocsári teknős alsó páncélját háromnegyed óráig kellett nyiszitelnem. most testületileg elvonultak. félig érett tojás van benne. sárga lemez egészen könnyen lejön. kanyarulatokat vetve. sárgás bőrrel fedett állkapcsai és hajlott orra ragadozó madár csőrére emlékeztettek. s elhatároztam. Álcserepes teknős volt – az a fajta. Páncélja helyenként csorba volt. hurkokat. és csillogó. hogy megvizsgálhassam. nyálkás gyöngysort raktam belőlük a veranda kőpadlóján. s azzal munkához láttam. s most úgy éreztem. hogy a szagot észre sem vettem. mint egy fazék fedőjét. sokszínű s eléggé erős szagú belső szerveit. óvatosan kiemeltem őket. késeimet és borotvapengéimet. soha nem akar elfogyni.megfeszített evezés után épségben megérkeztünk a mólóhoz. Úgy tűnt. hogy teknőcöm anatómiáját összehasonlítsam édesvízi kollégájának belvilágával – felmentem hát a hegyre. hogy szerelmi életükbe egy kis pikantériát csempésszen. vagy egy cápa fogától. hogy megtorlás következne. mint egy berúgott vasútvonal. és húzni kezdtem. ráncos. szépen sorba raktam fűrészeimet. Nem sokkal ez előtt az eset előtt boncoltam fel egy döglött mocsári teknőst. Egyik részén a gyomor dudorodott: gusztustalan. Egy bonckés segítségével elválasztottam a bélrendszert a teknős hátsó kijáratától.

mert összedől a ház a bűztől. a tetszetős tojások. – Mi ez a baromi rohadt büdösség? – krákogta. – Kiviszed az egészet a francba. és körülölelte a díványt. és úgy terveztem. már majdnem a végén járok a boncolásnak. Ezt a katasztrófát vérfagyasztó ordítás adta tudtomra. Kinyitotta a száját. a szakácsnőnk. a szeme kimeredt. – Szó sincs róla – ordította Leslie. és arca szederjes színt öltött. mit fogyasztott az állat. a gyűjteményembe csak a csontvázat és a páncélt teszem el. remélve. s úgy éreztem. Még mielőtt bármit tehettem volna. behömpölygött az erkélyablakon. hogy Leslie a nappaliban lábadozik. noha egészen megmámorosodtam a kutatás gyönyörétől. Azt mondtam. s ekkor az orrába csapott a teknős szaga. hogy ez egy boncolás alatt álló teknőc. Nyilvánvaló volt. de izgatottságomban tökéletesen megfeledkeztem arról a körülményről. Itt láthatók. akit odacsalt a ribillió. mielőtt utolérte volna a vég. melyeket az állat belsejéből kerítettem elő. míg elül a szag. és kísérletképpen vágtam rajta egy rést. mint ahogy más a virágcserepeit vagy a pincsijét. mutogattam. melyen Leslie pihent. és elásod. Lugaretziát mindenkor tizenöt-tizenhat különféle betegség kínozta. akár egy vízzel töltött léggömb. középkori átkot. – Vidd innét ezt a rohadt dögöt. . mely minden addigit a jelentéktelenség homályába süllyesztett. Az erkélyablakban most megjelent Lugaretzia is. mi az oka a veszekedésnek. a tudomány érdekében meg kell tudnom. hogy a teknős utolsó étkezésének anyagát tartalmazza. és a belsejéből olyan aroma tört elő. hogy fel kell takarítanom a verandát. A teknős belsejéből előcsalt illat. hogy szinte szilárdnak tetszett. tettem hozzá. és felsikálod a verandát. és elásom valahol. – A rosseb a tojásaiba – bömbölte Leslie. hátra kellett húzódnom. Nőstény. Tudtam. Ekkoriban éppen a gyomra okozta neki a legtöbb aggodalmat. még mielőtt hazaérkezik a család. hogy megkérdezze. ahogy tekintete ráesett a megcsonkított teknősre és a kőlapokon ízlésesen elteregetett belső szervekre. Abban a pillanatban a gyomor ballonja ijesztő sóhajjal leeresztett.szürke tömlő. Aztán. Leslie takarókba bugyolált alakja megjelent az erkélyablakban. mely olyan átható volt. úgy dédelgette ezeket. hogy azután a lágy részeket elviszem. – Hát ez meg mi a kórság? Félénken magyarázni kezdtem. mint valami rettenetes. hogy sikerül figyelmét a részletek felé irányítani. Még nekem magamnak is. Aztán visszajössz. Beleszúrtam hát a kést az imbolygó dudorba. és megvárnom.

miközben kiszállt a kocsiból. drágám – felelte mama a zsebkendőn át. – Mi ez. Megmagyaráztam. nagy rémületemre. mint egy francos bálnavadászhajón. Mégse maradhat ez a szag a verandán. előrántotta a zsebkendőjét. – Jól telt a délelőtt? Válaszolni akartam. Ekkorra már Larry és Margo is mama mellé ért. drágám – mondta mama –. – Igen. zsebkendőjével legyezve magát. – Mi…? – kezdte Larry. drágám? – kérdezte mama. – Gusztustalan – jajongott Margo. elfulladva azt nyögte: "Szent Spiridion!" – majd élethűen színlelve az ájulást. – Idebent még rosszabb. Ebben a pillanatban. szorosan összehúzva magán a takarókat. mint egy vasúti szerencsétlenség. a család többi tagját hozó gépkocsi a ház elé berregett. erőtlenül. – Szervusz. – Talán jobb lenne. ha csak rágondolok. Leslie már mondta. Leslie karjaiba hanyatlott. – Gerry. – Nem lett volna muszáj itt a verandán feltrancsíroznod – mondta marna. – Miért nem adod örökbe a gyereket valami eszkimócsaládnak? – tudakolta Larry. ha ez egyáltalán lehetséges ordította – Leslie az ablakban. Hányingerem lesz. – Ez az átkozott kölyök! – fuldokolta. – A kölyöknek elment az esze – mondta Larry meggyőződéssel. drágám – mondta mama. hogy ezt megegyék. de őt is heves köhögés fogta el. – Larry. ne légy gusztustalan – mondta Margo. hogy az alélt Lugaretziát az ajtófélfához támassza. hogy ez egy rendkívül érdekes álcserepes nőstény teknős. – Mi ez – kérdezte tétován –. – Olyan. – Mondd meg neki. miközben finoman . – Olyan büdös itt minden. Nem létezik. – Talán odabent nem ilyen átható a szag. mi ez a borzasztó szag? – Ez a büdös kölök – üvöltötte Leslie az ablakból. és megpillantotta a teknősmészárlást. és megállt a veranda előtt. miközben sikertelenül azon igyekezett. mint a hal. el kellene vinned valahova.Következésképpen kettőt-hármat tátogott. és az orrára csapta. hogy ássa el az egész szakramentumot – szólt Leslie. – Azok esznek bálnazsírt meg férgeket meg minden ilyesmit. de a teknős megelőzött. tojásokkal. Mama különös. – Igazán. csuklásszerű kiáltást hallatott. ha bemennénk – mondta mama erőtlenül. drágám – mondta mama. és elindult a lépcsőn.

– Itt fekszem. Meggyőződésem. Köréje sereglettek. Még a hangyák is összeesküdtek ellenem – gondoltam. Tudtunk róla. vadul ugatva vetette utánuk magát. hogy eltávolítsam a teknőst a verandáról.végigegyensúlyozott a teknős belső szervei között –. amint az orra előtt elsuhantak és körülötte cikáztak. – Legfőbb ideje. – Buta? – mondta Larry maró gúnnyal. Itt gödröt ástam. – Azt hittem. és felvittem a villa mögötti domb tetejére. Szívem a torkomba ugrott. A páncélt és a csontvázat egy közeli hangyaboly mellé raktam le. és fertőtleníteni a követ. – Öt percre kimégy a házból. Bentről ingerült hangok szűrődtek ki. – Nem csoda. de csakugyan elég buta dolog volt a verandán csinálnia. megőrülök – mondta Leslie. békésen olvasok. A kézikocsira halmoztam a teknős maradványait. hogy Roger azt hitte róluk: ezek amolyan elkorcsosult fecskék. hogy Roger – eléggé el nem ítélhető módon – örömét leli a csirkegyilkolásban. hogyan boldogulnak a teknőssel. és egyszerre torkon ragad a bűz. hogy új tanítót fogadjunk mellé mondta Larry. Egyik csapás a másik után. Lehangoltan tértem vissza a villába. Eddig a legnagyobb munkadarabjuk egy zöld gyík volt. . hisztérikusan kotkodácsolva és szárnyukkal verdesve előugrottak. el kell takarítani ezt innen. hogy Lugaretzia elájult. melynek barátságos lakói már többször segítettek csontvázak letisztogatásában. Megkérdeztem. A parasztok csirkéi meg ott bujkáltak a mirtuszbokrok között. siránkozó emberkét találtam ott. Egy sovány. – Bizonyára nem akart rosszat – csitította mama –. – A pulykáimat – helyesbített az ember. mit akar. ezért érdeklődéssel figyeltem. Mérhetetlen haragra gyújtották ezek a madarak. – Azt mondja – felelte megvetően Lugaretzia –. és mire visszaérsz. én pedig nekiláttam. a kölyök már Moby Dicket belezi az ámbituson. A család bement a házba. és éppen mikor odaért. – Gusztustalan – mondta Margo. hogy tavasszal és nyáron üldözte a fecskéket. amint Lugaretziával vitatkozott a még mindig illatozó verandán. izgatottan hadonásztak csápjaikkal. – Hát akkor a pulykáit – hagyta rá Lugaretzia. rövid konferenciát tartottak. azután testületileg visszavonultak. akit szemmel láthatólag a bor tett harciassá. akikkel könnyen elbánhat. és beletemettem a lágy részeket. – A pulykáimat. hogy Roger elpusztította a csirkéit. pont az orra elé. Ártatlan szokása volt egyébként. – Fél évig gázálarcot kell hordani az egész házban. gondolkodtak egy darabig. úgyhogy a dühtől füstölögve.

drágám? – kérdezte mama. hogy lássam. kivéve ezt az egyetlen dolgot. – Mit óhajt tőlem? – A pulykáim. de ha egyszer rákezdte. – Légy boldog. – Lefogadom. hogy egy vagyont fogunk kifizetni. derék kutya volt. de csak azzal a feltétellel. kyrié. de tudja. kyrié – mondta az ember. Szegény ember vagyok. és kérdő tekintetet vetett rám. és látszott rajta. – Roger jó kutya – mondta Lugaretzia harciasan. hogy zaklatom. hogy minden egyebet kíván neki. kyrié – mondta az ember szemrehányóan. – Pulykákat – mondta Leslie. Utánunk jött a verandára.így tiltakozó kiáltásaink ellenére rájuk vetette magát. és közöltem a családdal. ez nem lehetetlen. – Bocsánatot kérek. csak ezt nem. – Gerry nem tehet róla. Kelletlenül bementem hát. – Az öt legjobb pulykámat. hogy Roger pusztítja a csirkéket. ugyan. hogy Roger valamennyit elpusztítja. s ezzel Leslie nyomába szegődtem. és az ingerlő fecskék iránti gyűlöletét egyetlen harapásba sűrítve végzett velük. hogy bánatpénzt fizettünk a kárvallott parasztoknak. másként nem is álmodnék arról. Ha öt hisztérikus pulyka ugrik elő egy bokorból. bánatosan ingatva a fejét. Csak azt tehettük tehát. hogy ugyanolyan ellenszenvesnek találja a . – Ötöt. Amúgy rendkívül engedelmes kutya volt. hogy tanúbizonyságként felmutatják a döglött csirkéket. drágám – csitította mama. melyből kiderült. mintha kitakarította volna? Sietve közöltem. – Nos – lépett ki harciasan a verandára –. szolgaian és roppant ellenszenvesen hajlongani kezdett. Larry leemelte arcáról a kölnivízbe áztatott zsebkendőt. – Úristen – mondta Leslie. és üggyel-bajjal feltápászkodott. mint akármelyik hidegvérű gyilkos. a kutyája elpusztította a pulykáimat. – Te meg azok a rühes állataid! – Ugyan. légy boldog – köszöntötte Leslie-t. hogy… – Ötöt! – döbbent meg Leslie. módszeresen öldökölt. – Hányat? – kérdezte Leslie. mit kíván? A kis ember alázatosan. és megszólalt: – Te úgy érzed. – Kitakarítottad a verandát. hogy már éppen indultam takarítani. Semmiféle büntetés nem hatott rá. Azt feleltem. hogy Roger ismét elkövetett valamit. Jóindulatú. kyrié. – Légy boldog – viszonozta Leslie komoran s olyan hangon. nagyon is hihető. mire megy a pulykatulajdonossal.

mint hogy egyen a tetemből. kezében a ballisztikai szakkönyvvel. kyrié? – puhatolózott a pulykatulajdonos. Roger őszerinte semmi rosszra nem képes. ma délelőtt – mondta az ember. hogy a kutyája elhordja az emberek csirkéit . de mi sem állt tőle távolabb. mondván. – Nahát – mondta Leslie. mint hogy békésen heverésszen a díványon. elárulva magát. Nem vágyott semmi másra. azt nem tudom. Közbevágtam. – Roger jó kutya! – Soha életében meg nem ette az áldozatait – kiabált Leslie. ha elpusztított öt pulykát. igen. és noha intelligens kutyának ismerem. végképp kijött a sodrából. amíg be nem mutatja őket. – A… dögök. a részegek harciasságával. a dögök – felelte Leslie türelmetlenül. és ráadásul igen finnyás természetű. mert a kutyája megette őket. a pulykák holtteste. és elfehéredett. – Hát. de először majdnem megfulladt az én teknősanatómiai kutatásaimtól. Ilyen az élet. Roger egész délelőtt kint volt velem a tengeren. ami menthető –. És egyébként is.pulykás embert. – Soha! – Csak az én öt pulykámat – mondta az emberke. – Maga a hazug és a csaló – mondta. mint jómagam. – Tudja. Leslie-nek fárasztó délelőttje volt. hogy addig nem fizethetünk. Nem csoda. – Hazugság! Hazugság! – sivította Lugaretzia. és ugyanakkor kint lenni velem a csónakban. Megölni megölte a csirkét. – Maga kétszínű hazug és csaló – mordult fel. mentve. Tudja jól. Ez a kijelentés hatalmas felzúdulást keltett. most pedig itt kellett huzakodnia ezzel a részeg emberkével. Az én pulykáimat megette! – Mikor pusztította el őket? – bömbölte Leslie. – Ma délelőtt. Valamennyien tudtuk. Az emberke hátralépett. Hagyja. és meg is ette mindet. – A dögök. Hol vannak a dögök? Egy percnyi csend volt. hogyha amúgy is ingerlékeny természetű lévén. – Hogyhogy nem lehet? – gyanakodott Leslie. nem lehet megmutatni a dögöket – mondta hirtelen ötlettel a pulykatulajdonos –. – De hát azt nem lehet – mondta a pulykás idegesen. kyrié. hogy Roger enyhén túl van táplálva. hát mit tegyünk. – Maga a hazug és a csaló. és szeme könnybe lábadt. a Buci-Bigyó fedélzetén. – A saját szememmel láttam. hogyan lett volna képes a hatalmas mennyiségű pulykahúst elfogyasztani a tanyán. aki öt pulyka árával akart becsapni bennünket.

Aztán úgy esett. és kérdéseinkre csak egytagú szavakkal válaszolt. – Nem elhamarkodsz semmit. Lugaretzia felsikoltott. Azt hiszem. haragtól lángoló arccal. – Miért nem engedsz Lesliesz úrfi lelője gazembert? – Nem hiszem. Az emberke. Patetikus daccal még egyszer kiköpött. rémületében kijózanodva. Durrellsz – mondta. hogy az emberke beperelte Leslie-t adósság meg nem fizetéséért és becsületsértésért. és ebben a csillapításban fontos szerepjutott több nagy adag brandynek. és megragadta Leslie karját. – Ne hamarkodjon el semmit – figyelmeztette mama. hogy épp vásárlási orgiát rendeztünk a városban. – Fenék. . kyrié Leslie – foglalta össze végül Lugaretzia. – Az egész faluban rossz embernek ismerik. Ne izgassa magát miatta. Spiro – mondta mama. mint egy vulkán. Spiro dühöngve fogadta a hírt. bozontos szemöldökét a hallatlan koncentrációtól összevonva. s az emberke szinte fehérből rózsaszínbe. vagy két héttel a tárgyalás kitűzött időpontja előtt. hátrálni kezdett. én megragadtam a másikat. hogy megnyerje a pert? – Megnyerni! – felelte Spiro nemes megvetéssel. – Csak elronthatja a dolgot. Napokig az összeesküvők komorságával járkált. – Ne izgassa magát miatta. görög átkok. rózsaszínből vörösbe váltott. hogy Leslie a legzamatosabb görög sértések ilyen tárházával rendelkezik. – Megbánja még – nyögte. még ekkor is érvényt lehetett volna szerezni a józan észnek. hogy ez bármit is megoldana. Maga a hazug és a csaló. háromnegyed óra alatt. de az emberke végzetes hibát követett el. alpári. dús. Lugaretzia és a család egyesült erővel. – Disznó ürülék – ordította Leslie. Széleset. De én elintész aszt a csibész. mert kiderült. Mégis izgatnunk kellett magunkat. Nyilván nem hitte volna.meg pulykáit. – Csak azt szeretnénk tudni. van-e ennek az embernek esélye rá. aztán megfordult és eliszkolt. – Az a csibész nem nyersz meg semmitsz! Csak mindent bízzálsz énrám Én elintész. Mrs. biológiai. – Beteg szajha törvénytelen leszármazottja… Hömpölyögtek a szépséges. nagy nehezen lecsillapította Leslie-t. – Megbánja. Leslie remegett. Mrs. Durrelsz. Ismervén a természetét. de Lugaretzia és én komoran csüngtünk rajta kétoldalt. és nem akar érte fizetni. loccsanósat köpött Leslie lába elé.

és végre kiteregette machiavellista tervének részleteit. hogy bélyeget gyűjt? – Átviszlek magát hozzá – mondta Spiro. és azt suttogta: – Bélyeget gyűjt. leültünk. nem gondolja. – Gondolja. – Oda kellsz menni hozzá. – Fenék. – Ő a bíró – mondta Spiro. aki ítélkesz asz ügyében – mondta Spiro. ész megmondsz neki. és beszélgetsz vele. – Nem küldsz ő Lesliesz úrfi börtönbe. – De hát ez megvesztegetés – döbbent meg Margo. megbizonyosodva afelől. – Asz a bíró. – Átviszlek. asz a fehér hajú? Virsliszerű ujjával egy elegáns kis emberre mutatott. kisasszonysz – mondta Spiro. legalább ötszáz év szigorítottat varr a nyakadba – mondta Larry megfontoltan. dehogy – tiltakozott Spiro. – Ő gyűjtsz bélyegek. – Mi köze – kezdte Leslie türelmesen –. adsz szép angol bélyegeksz. hogy nem hallgatnak ki bennünket. A család ezen elcsodálkozott. – Dehogyisz. – Esz nem megvesztegetész.Szerzeményeink súlya alatt roskadozva végül kimentünk a széles. és az arra járó ismerősökkel csevegtünk. ha Leslie egyszer csak odamegy hozzá és megszólítja? – Dehogyisz – mondta Spiro. – Lehet. – Mégis. fákkal szegélyezett korzóra. . hogy azt hiszi. – Nem. Bélyegek kell neki. nem tesz ilyet. és körülnézett. Amíg én itt vagysz. – Mi van vele? – kérdezte Leslie. Felesége van ész két gyerekeksz. és áthajolt az asztal felett. aki békésen iszogatta kávéját a fák alatt. – Én azt hiszem. ha bélyegekkel próbálod megvesztegetni. és hirtelen megmerevedett. mi köze ennek az ügynek ahhoz. aztán előrehajolt. hogy különösnek fogja találni. mint akit ellenség vesz körül. dehogyisz – Spiro egészen elhűlt ettől a gondolattól. Leslie gúnyt űz az igazságszolgáltatásból. iszogattunk. – Miféle bíró? – hökkent meg Leslie. – Lesliesz úrfi. Spiro zaklatottan tekingetett ide-oda. Felemelte hatalmas pocakját. A beszélgetés kezdett még szövevényesebb lenni. hogy jó ez? – kérdezte Larry. és tíz év börtönt sóz rá. Spiro. látsz ott aszt asz ember. mint Spiróval folytatott többi tárgyalásunk. – Szóval filatelista? – kérdezte végül Larry.

drágám – mondta mama. izgalmas dolog. Kit is ismerünk Londonban. fél mérföldnyire a várostól. Már volt egy fegyenc barátom. és még ha olykor-olykor súrolták is a törvény határát. és a hét végén hazaevezzen. csak beszélgetsz kicsit vele. Egy hatalmas dolmányos sirályt ajándékozott nekem. – Leslie vaslánccal és golyóval a bokáján. Megígértem. – Azt hiszem.Lelkesen megkérdeztem. hogy megfogadtuk. ha az embernek gyilkos barátja van. isten neki. Úgy éreztem. ha az embernek fegyenc a bátyja. ahol valamennyien izgatottan vártuk a híreket. sőt talán Spiro is mint bűntárs. hanem aki marja. – Már látom a jövőt – mondta Larry kéjesen. mama pedig ennivalót és tetűirtó tinktúrát küld csomagban. – Én nem mennék – mondta Margo. – Hagyd már abba. hogy csónakot építsen magának. ha odamegyek és beszélek vele – mondta Leslie. mely minden állatomat és a család minden tagját rettegésben tartotta. jobb lesz vigyázni – mondta mama. aki . és Leslie folyékony. Végül a bíró felállt. Spiro azidáig még soha nem hagyott cserben minket. Margo meleg zoknit köt nekik télire. hogy küldök neki bélyeget. – Na jó – szólt Leslie –. kávét ittak. – Nem tudom. de hibás görög nyelven beszélt hozzá. aki kapja. drágám – mondta mama. vajon Vidóba kerül-e? Vido egy kis szigeten elhelyezett fegyenctelep volt. – Nagyon vigyázz. aki Vido szigetén töltötte büntetését. – Kedvesebb nem is lehetne. – Ez nem tréfadolog. egyre zavarodottabban. ahogy Leslie és Spiro felállt és átment a bíróhoz. Larry – mondta mama haragosan. Tanácsai mindig beváltak. és ettől kezdve fél óra hosszat ott ültek az asztalnál. – Isten biszony muszájsz. nem. mi baj lehet abból. – Leslie nem fog Vidóba kerülni. ha Leslie-t küldenék a szigetre. Roppant érdekes lehet – gondoltam –. – Derék öreg fickó – mondta Leslie. drágám. Ezt sajnáltam. a felesége meggyilkolásáért. kint a csillogó tengeren. nem az a legény. de még jobb volna. ahonnan majd őt is hazaengednék a hét végén. és nagy kézfogások meg hajlongások után otthagyta őket. – Nem. Visszatértek az asztalhoz. akkor sem bántuk meg. Lesliesz úrfi – bizonygatta Spiro. hogy ha Leslie-t börtönbe csukják. Jó magaviselte miatt megengedték neki. A bíró barátságosan üdvözölte őket. – Gondold meg. különben nem tudom elintész. – Semmi más.

A bélyegek nagy része megviseltnek kezdett látszani. ne engem hibáztass. mint rendesen. ha megmozdult a levegő. és fájdalmas arccal szemlélt egy halom gyűrött. még ha elárasztod is bélyegekkel. . mit segíthet a dolgon – tamáskodott Larry –. Larrysz úr – mondta Spiro sötéten. melyek éppen akkor repültek le az asztalról. ha úgy össze van nyálazva. sok bélyeg tényleg egy kicsit. én nem bánom – mondta Larry. elintész. ne mondsz már ilyet – feszengett Spiro. és a ház minden zugát bélyeghalmazok árasztották el. de attól nem lesz értékesebb. drágám. hogy Spiro be tud avatkozni az igazságszolgáltatás folyamatába. – Miért. minden angliai ismerősének leveleket írt. – Nézd. tudod. őszi falevélként szálltak a szobában. tudod – igazította meg mama a szemüvegét –. Bízza csak rám az egész. és mondd el – érvelt Leslie. Larry csak segíteni akar szólt közbe mama. félig összerágott bélyeget. aki komolyan hitte. Most is csak beleüti az orrát mindenbe. ha jobb ötleted van. hogy napi postánk a háromszorosára duzzadt. – Ezeket csak nem akarod odaadni neki? – kérdezte Larry. használtnak látszik. a kutyák duhaj örömére. – Nagyon lelkes filatelista volt. Kis kitérő következett. – Hogy régi. – Megkérnélek szépen. akkor elintész. amíg élt. – Segíteni – acsargott Leslie. – Hát. hogy víziszonyt kap tőle. ejnye. – Ne törődsz vele. igaza van. drágám. melyek. melyeket Leslie fél órával azelőtt mentett ki Roger állkapcsai közül. én is azt hiszem. ne pofázz bele a más dolgába – mondta Leslie hangosan. nyisd ki a szád. Végül is. hogy filatelista. – Jaj. a bélyeg annál értékesebb.bélyeget gyűjt? – Például apátok – mondta mama. míg megmagyaráztuk neki. – Kedves barátom. minél régibb. Az elkövetkezendő napokban Leslie. – De ha a bíró körberohan a teremben és megharapja a kollégáit. – Nem látom be. – Ejnye. az rendben van – mondta Larry –. akkor légy szíves. és elkapott egy marék bélyeget. és bélyeget követelt. mit jelent az a szó. – Aszt mondtam. nem? – mondta Leslie harciasan. Ennek az lett az eredménye. téged meg beutalnak egy görög börtönbe.

– Nem lesz vele semmi baj. és hangosan elmagyarázta neki. amíg meg nem magyaráztuk neki. szerintem okvetlenül halálra ítélnek. hogy a pulykás ember. hogy megnyeri a pert. kyrié Leslie. színű. hogy… A család egy emberként emelkedett fel. hogyan kényszerítette magát arra. – Nahát. akit Larry csak Kripliopoulosnak nevezett. Még egy dolog történt. a végén eléggé elcsigázottnak éreztük magunkat. – Több se kell – mondta Larry Leslie-nek. – Hülyeség – fészkelődött Leslie.– Ha bélyeg kell neki. hogy megidéztesse Lugaretziát. Beletelt egy fél órába. – Azt hiszem. akkor bélyeget fog kapni. Különben is írni akartam ma délelőtt. ha Margót álcáznánk Lugaretziának – kombinált Larry. mint a vád tanúját. – Szilárd . – Nevetséges. mit nem szabad mondania. és az enyészetnek különböző fokán álló bélyeget. Mivel Lugaretzia. – Nem viccelek – mondta Larry. hogy káromkodjon. ha a fene fenét eszik. – Ne féljen. mely százszorosára növelte Leslie hitét abban. míg megértettük vele. hogy mind odamegyünk – dohogott Larry. – Miért ne tanúskodhatnék én is? – Ne legyél már ennyire hülye – mondta Leslie. – Margo és Lugaretzia a tanúk padján. és bíróra sincs szükség. az az ember tanúnak hív. hadilábon állt a logikával. mint a korfuiak általában. Kiderült. ha ő lesz a vád tanúja – mondta Larry –. A tömeg meglincsel. meg azt mondja neki. – Majdnem ott voltam – mondta Margo. mama összekürtölte a családot. – Tényleg – mondta Margo izgatottan. hogy ezt nem teheti. megmondom én a bíróságon. formájú. – Ha Leslie mindenáron börtönbe akar kerülni. És kapott is a szerencsétlen bíró vadítóan sokféle méretű. akkor is – szögezte le Leslie. biztosabb volna. elég ostoba volt ahhoz. hogy segítsek neki – mondta. Ez még viccnek is rossz. Mikor felvirradt a tárgyalás napja. Már hogy tanúskodhatnál? Ott se voltál. – Kötelességünk elmenni – mondta mama tántoríthatatlanul. mit szabad. első ízben ismerve el Larry éleselméjűségét. minek ebbe minket is belerángatni. ne mondj ilyet – mondta mama. – Képzeljék. hogy azt nem lehet. – Elsöprő nyelvtehetségével biztosan nem ártana annyit. Nem értem. Lugaretzia felháborodva akarta visszautasítani az idézést. – Kint voltam a konyhában. ott a helyszínen. – Larry drágám. az az ő dolga.

ünneplő ruhában. és a termet beszélgetés. hogy sértő és megalázó kifejezésekkel illette ezt az embert. és nem fizette ki az ön kutyája által felfalt öt pulyka árát. de azért csak tud valamit? – Larrysz úr – komorodott el Spiro –. – Ne aggódsz. Még mielőtt felderíthettük volna az okot. – Idegesítesz. A tárgyalóteremben hatalmas zűrzavar uralkodott. nevetés zaja töltötte be. hogy tegye meg vallomását. – Larry. előttünk is ismeretlen okból. hogy mégis fegyenc lesz a bátyám? Aztán Leslie következett. Így valamennyien ünneplőbe vágtuk magunkat. Larry megjegyezte. hogy Spiro értünk jöjjön. hogy az emberek azt higgyék. – Azzal vádolják magát – mondta a bíró –. talpig feketébe öltözött. – No de Spiro – tiltakozott Larry –. és én egész izgatott lettem. Nem akarom.frontot kell alkotnunk. engedékeny és harcias. – Minden rendben lesz. . e jóslat ellenére. börtöntöltelékeket nevelek. Lugaretzia. nagyon megkérlek. hogy görögtudása nem éppen homéroszi. Lehet. általános csoszogás kezdődött. de kerülte a tekintetünket. Lesliesz úrfi – mondta komoran. és bólintott. Larry egész úton a város felé A readingi fegyház balladáját recitálta. mint a siralomházi foglár. körülnézett a teremben. – Moszt – mondta Spiro – maga odaállsz. Egyesek kis csészéből kávét ittak. amitől Leslie cseppet sem derült jobb kedvre. drágám. Ám. Azután Kripliopoulost szólították. de elmerülten lapozgattak különféle irathalmazok között. – Mert maga nem beszélsz görög – magyarázta Spiro. Hosszú várakozás kezdődött. Szemmel láthatólag hatással volt a bíróra. A gyászt a tárgyalás utánra tartogathatta volna. Remek színjátékot rendezett: egyszerre volt alázatos és sértődött. hogy ez kissé korai még. Kripliopoulos is ott volt. – Minek? – döbbent meg Leslie. mások céltalanul. Elfoglalta a széket. – Az akasztós bírák mosolyognak így – pusmogott Larry. és megjelent a bíró. hagyd abba mondta mama. ész én tolmácsolsz nekedsz. és türelemmel vártuk. Master Lesliesz nem szabad görög beszélni. amíg valaki – valószínűleg a törvényszéki írnok – felolvasta a vádiratot. s Leslie-t meglátva felderült. meg én isz odaállsz. elismerem.

Mondja el most a saját szavaival. most egykedvűen nézett rá. és megpróbálta becsapsz a pulykák ára. nagylelkűbb családot kívánni sem lehet. még jobban érdeklődtek. hogy bűnös volna. hogy maga megsértsz eszt asz ember. és kedvesebb. – Úgy tudom – mondta –. akkor is lehetetlen lett volna. hogy ne tudjon Leslie görög nyelvtudásáról. mi történt. annyi görög nyelvű beszélgetést folytatott vele. és egy-két hónappal ezelőtt csak megkértem a kyriost… – Igen – szólt közbe a bíró –. Különben is lehetetlen. mit szól a bíró. A bíró. – Értem – mondta a bíró. és méltóságteljesen a bíróra nézett. még többet tudtak a magánéletéről. – Jézusom! – hördült fel Larry síri hangon. – Igen – felelte Lugaretzia –. – Ez nevetséges – jelentette ki Leslie tömören. – Mit mond? Mit csinál? – kérdezte mama idegesen. Folytatni is akarta. máskor sápadt arca most lángolt az izgatottságtól. éppen most teszi a hurkot Leslie nyakára – felelte Larry. megállította. mint az öklelni készülő bika. és ha valaki idegen volt. Spiro tudja. értem. – Maga Lugaretzia Condos. Elérkezett Lugaretzia nagy pillanata. . Visszafojtott lélegzettel vártuk. Hallgassuk meg azért őt is. mikor ez az ember ott járt a pulykái ügyében. és ezeknél az embereknél szakácsnőként van alkalmazva? – kérdezte a bíró. – Azt mondja. nem maradhatott titokban. Spiro kidüllesztette a pocakját. Larry felmordult. De ennek nincs sok köze a most tárgyalt ügyhöz. hogy a vád egy tanút is megidézett. maga jelen volt. Még ha nem ismerte volna is Leslie-t személyesen. Felemelkedett. – Remélem. aki annyi kávét ivott Leslie-vel. Céltalanul rakosgatni kezdte papírjait. Lesliesz úrfi – a hangja mennydörgésként visszhangzott a tárgyalóteremben – azt mondja. Úgy tudom. mit csinál.Leslie kifejezéstelen arccal nézte a bírót. aztán felnézett. összefonta a karját. és a bíró felé fordulva így szólt: – A kyrios tagadja a vádat. annyi bélyeget kapott tőle. de Spiro felemelte sonkaszerű kezét. mivel nem tud görögül. Spiro leszegte busa fejét. – Mit mond? – kérdezte Spirótól. A minap is adtak egy köntöst nekem meg a lányomnak. – Amennyire én meg tudom állapítani. és a szeme csak úgy ragyogott. Bárki bármit tett Korfu szigetén.

mert amit most elmondott. – Azt mondta nekem. ahogy maga állítja. – Maga itt a vád tanúja. és körülnézett a teremben. nem tud görögül. megpróbálva rendet teremteni a zűrzavarban –. – Hát – kezdte Lugaretzia. bíró úr kérem. míg mi valamennyien izgatottan ültünk a helyünkön. a kyrios aznap kelt fel először. holtrészegen. Mindazonáltal. Világos. nemesebb kutya nem élt még Korfun. amelyik öt pulykát meg tudna enni. ez az ember azt mondta. mint mondtam. és azt mondta. Ez nevetséges. – Hát – mondta Lugaretzia. hiszen nincs az a kutya. Egy darabig tűnődött. jól van. hogy ráhúzzák Leslie-re a vizes lepedőt. hogy látnia kell a dögöket. – Persze hogy nem – mondta Lugaretzia. melyeket valójában nem pusztított el és nem evett meg a vádlott kutyája. nemde? – kérdezte a bíró. megbizonyosodva afelől. hogy a kutya elvitte öt pulykáját. bíró úr kérem. akkor a kyrios nagyon-nagyon beteg volt. – Ó – mondta Lugaretzia –. – Először is. hogy ez az angol úr úgy viselkedett volna. jobb. azt állítja. hogy… – Csendet kérek – mondta a bíró hidegen. nehogy higgyen neki! Ez az ember részeges és hazudós. – Szóval maga azt állítja – mondta a bíró. holtbiztos. – Nem látok bizonyítékot arra – mondta –. hogy nem tudja megmutatni. Annál édesebb. a betegségtől –. majd felemelte a fejét. nem is tud görögül. Először. mert a kutya megette őket. amikor a kyrios nagyon helyesen azt mondta. soha nem tenne ilyet. – Kedvesebb. hogy a kyrios nem sértette meg görögül a panaszost. hogy két felesége van. hogy maga pénzt próbált kicsalni olyan pulykákért. Már az életéért aggódtunk. maga . elég lesz – mondta a bíró. az nem egyezik a panaszos vallomásával. Másodszor.– Ha a saját szavaival mondja el. szomorúan elkanyarodva kedvenc témájától. és Kripliopoulosra nézett. És akkor ez az ember – itt vádlóan Kripliopoulosra emelte mutatóujját – odajött. és nem utasította vissza a fizetési felszólítást. – Az eb nincs vád alá helyezve – mondta a bíró. hogy vajon mindenki őt figyeli-e –. – Még hogy nem tud görögül – tajtékzott Kripliopoulos. de ő hallani sem… – Volna szíves a tárgyra térni? – mondta a bíró. mindenki tudja a faluban. Csak azért kérdezem. a maga tanúja is tagadja az esetet. – Hát – folytatta Lugaretzia –. és még nagyon gyenge volt. Én köpölyözést ajánlottam a mamájának. Pedig az a kutya. becsületesebb kyriost még… – Jól van. ami előtt fizetne. kedvesebb.

ami még hiányzott a gyűjteményemből. mint a panaszosé. mint a fecskék. nagyon köszönöm a bélyegeket. amiket tegnap küldött. hogy a korfui igazságszolgáltatás mindig így működik. és torka szakadtából Szent Spiridionhoz fellebbezett. Körben leguggoltak a fák alatt. és olykor ettem is velük. fekete kenyeret. – Nohát. Remélem. fejükön kosarat cipelve. vékony süteményt. . és a parasztok ötszáz év óta ugyanígy gyűjtötték össze. segítettem felszedni a csillogó olajbogyót. AZ OLAJMALOM MÁJUSBAN már javában tartott az olajszüret. Némelyik olajfa ötszáz év óta ugyanígy meghozta a termést. Volt köztük két egészen ritka példány is. A gyümölcs meghúsosodott. Egyszer csak feltűnt a bíró. mennem kell – mondta. A bíró biccentett. száraz fügéből készült. mint fekete gyöngyszemek halmaza. nagyon hálás vagyok önnek – mondta Leslie. kezükben hordókat. – Igaz is. Azonnal kitört a ribillió. mint a bika. és elballagott. Leslie nyakába ugrott. az az ember megtanulta ebből. és most lehullott – úgy hevert a földön. kivörösödve a dühtől.ellen nincs ezért feljelentés. Kripliopoulos felpattant. aztán az órájára nézett. – Hát. Fától fáig járkáltam. barátokról szóló pletykákat. Spiro. hogy a győzelmet megünnepeljük. köszönetet mondtunk. de sokat beszélgettem Spiróval az ügyről. mire valamennyien felálltunk. – Nem szeretném. és ujjongva levonultunk a korzóra. és némi megfontolás után úgy döntöttem. ha azt hinné – mondta –. megérett a forró nyári napok alatt. csivitelve. meghallgattam a rokonokról. hogy a maga vétke nem olyan súlyos. míg sikerült kijutnunk a bíróság épületéből. Azzal megemelte a kalapját. bömbölve. és a szőlőlevélbe csomagolt. hogy a jövőben ne próbálja becsapni a külföldieket. leguggoltam a különböző csoportok közé. és beletették a kosarakba. viszont maga fizeti a perköltséget. mikor a fák alatt falták a savanyú. és megkértük: üljön közénk egy italra. Időbe telt. A pletykák és a móka ideje volt ez. majd a zokogó Lugaretzia is megismételte ezt a műveletet. felszedegették a bogyókat. kétfelől megcsókolta. így csak a vádlottat nyilváníthatom ártatlannak. Az italt szerényen visszautasította. aztán átható tekintetet vetett Leslie-re. tavalyi. Csapatostól jöttek a parasztasszonyok.

Mikor a kosarak és hordók púpozásig megteltek a gyümölccsel. amint előcsurrant a medence nyílásán. ha betévedtem birodalmába. Demetrios apót mogorva. Teljesen kopasz volt. mint Demetrios apó. és a lepárolt napsugárhoz hasonló. ha énekre fogták. kerek medence volt itt. Demetrios apót. A ló fejére zsák volt kötözve. barátságtalan embernek ismerték. és máris sebesen eltávoztak az olajütő környékéről. és fia-e vagy lánya. mindig magára hagyták a parasztok: éppen csak lerakták a bogyót. barátságtalan épülete lent állt a völgyben. Nem hallatszott más hang. savanyú szag terjengett a levegőben. Ahogy a bogyók összesajtolódtak. egész Korfuban nincsen nála nagyobb. rossz természete miatt. A tengely keresztrúdjának végéhez kötötte lovát Demetrios apó. a nagy malomkő mormogása. mint a tőzeg. melynek közepéből fatengely állt ki. úgyhogy az embernek szinte kedve támadt megkóstolni. helyenként nikotintól sárga bajuszt viselt. mint az olajfák. melyen csillogó kis folyócska futott keresztül. bár kissé túlságosan erős szagú tüzelőanyagként is felhasználták. felemelték és hosszú. csillogó zuhatagban beöntött olajbogyót. A helyiség egyik sarkában hatalmas domb emelkedett – az olajsajtó hulladéka: az összetört magok. de engem valamilyen okból megkedvelt. mikor a viaszos. Gazdája Demetrios apó volt. ki udvarol kinek. forgatta a hatalmas malomkövet. s ezért szívesen fogadta. úgyhogy remekül megvoltunk egymással. Hatalmas. zajló sorban levitték őket az olajütőhöz. de hatalmas. úgy rótta a köröket. Az olajütő komor. mikor a vizek partja bíborszínű volt a harangvirágoktól. Egyébként téli takarmányként szolgált ez a jószágnak. hogy el ne szédüljön. savanykásan édes illatot árasztott. Az ilyen emberekről ugyanis. hófehér. bogyóhéjak. benne óriási malomkő. Még a szentek szentjébe. s én váltig csodáltam. Így aztán az öreg mindig egyedül volt. egy szívós öregember. Az évnek ebben a szakában. amely kisajtolta a nagy. melyről úgy hírlett. nem verik-e meg szemmel a látogatót.Énekeltek is néha. és dalaik szomorkásan és édesen visszhangzottak az olajfák közt. aranyszínű olaj csobogása. az olajmalomba is beengedett. és kitűnő. és néha bizalmasabb . milyen fájdalmasan lággyá tudott válni a parasztok reszelős beszédhangja. mint egy halastó. és a meddő massza. Tőlem értesült a legfrissebb pletykákról: kinek született gyereke. szúrós. s mindez olyan kis csomókba állt össze. a fák alatt ülő parasztok mozgó virágágyakhoz voltak hasonlatosak. a háta olyan görbe. Dús. csak a ló patájának egyenletes dobogása. sárga sáfrány még csak éppen a fejét dugta ki az olajfák gyökerei között. mint a nyájak kolompszava. sohasem lehetett tudni.

hogy rengeteg dolgom volt. Sajnálattal hallottam ezt. – No jó. akinek rendkívüli tehetsége volt ahhoz. és vadul rám nézett. – Á! – mondta. – Á – mondta megkönnyebbülten. olyan közönyösen. és kezdtem megéhezni. szertelen fiú volt. sárga. Hálából. Demetrios apó fogott néha egy-két érdekes állatot a gyűjteményembe: halvány rózsaszín gekkót vagy imádkozó sáskát vagy az oleanderszender hernyóját. és az életük forgott volna veszélyben. mint például Pepe Condos esetét. mely mintha nevetett volna. ahogy hárfaként pengette az olajfákat. Akar egy kis kukoricát? Azt feleltem. ha be nem zárom őket. ahogy csak tudtam. ujjaival végigsimítva terebélyes bajuszát. mint mikor az eső veri a háztetőt. Persze. a kutyák ugrándoztak és csaholtak körülöttem. segítettem a parasztoknak. aranyrúdhoz hasonló. Aztán letakarta az egészet a bádoglemezzel. karikalábain bekacsázott az olajmalomba. hogy látogatással tiszteljem meg az öreget. ezért lementem. Tudtam. mert betörtek Larry szobájába. nem jut már ideje a magamfajta vénemberre. hogy semmi másnak nem örülnék jobban. A tűzre tette a serpenyőt. Nem. Csípős volt a levegő. gyorsan forgatni kezdte göcsörtös ujjai között. Demetrios apótól kaptam akkori kedvenceim legkedvencebbikét. például kalickát kellett csinálnom a szarkáimnak. itt a tavasz.történeteket is. – Kórházban van a bolond. mely rózsaszín-ezüst-zöld csíkos volt. Vidám. bugyborékolni és gyengén füstölni nem kezd. horkantott egyet. egy barna ásóbékát. melyet Pocicsiki Ágostonnak neveztem el. Felkelt. és megvárta. mint egy kis kukoricának. kevéske olajat öntött bele. egy üveg olajat és öt. nem hallottam. és kihozott egy nagy serpenyőt. egy bádoglemezt. mint egy perzsaszőnyeg. leült és rágyújtott. aki olajpogácsákból rakott tűz mellett gubbasztott. míg a melegtől sercegni. válaszoltam. Kipirulva és lihegve érkeztem Demetrios apóhoz. akit dohánycsempészésért letartóztattak. – Hát mégis ide jött! Hol járt mostanáig? Két napja nem is láttam. Megmagyaráztam. – Hallotta Andreas Papoyakis esetét? – kérdezte. s az aranyló kukoricaszemek beleperegtek a serpenyőbe. hogy mindent . mert valamiféle hírlapként szolgáltam neki. száraz kukoricacsövet. úgyhogy futva tettem meg az utat az olajütőig. – Ühüm – mondta Demetrios apó. hogy Demetrios apó mindig tart a háznál valami harapnivalót. olyan zajjal. Ragyogóan tiszta idő volt. de roppant erejű szél fújt. Lent voltam az olajligetben. Ekkor felvett egy kukoricacsövet. barátságos. mert szerettem Andreast.

hogy a rendőr aznap másfelé jár. Abbahagyta az evezést. A dinamitos halászatért ötévi börtönjárt. mondtam. ha jobban lesz. de szerencséje. nem – mondta Demetrios apó. Azért persze jó fiú. kicsivel előrébb. és szép lassan evezgetett. és a kórházban úgy jelentette. Kicsi volt a rúd. beült a csónakjába. hogy életben maradt. A kukorica kezdett kipattogni. – Szóval – mondta Demetrios apó –. hogy szerinte Andreas éppen eléggé megbűnhődött már. bizonyára letartóztatják. Demetrios apó. és apró ágyúgolyókként lövöldözte a bádoglemezt. hogy ha lehetne. Ismeri azt a kis öblöt Benitses közelében? Szóval odament. hogy valami gép vitte el a kezét. hogy egy ilyen kedves emberrel. milyen bolondos fiú ez az Andreas. BUMM! Nem sok maradhatott Andreasból. Demetrios apó levette a serpenyőt a tűzről. felrakta Andreast. rémülten. – Nem. Azt mondtam. Füttyentettem egyet. Szomorúan csettintettem. Nahát. megnézte. de éppen mikor el akarta dobni a rudat. Olyan üres a feje. – Azt tudja. – No igen – mondta Demetrios apó mérgesen. És tudja. – Eddig rendben is volna – folytatta –. mit csinált erre az a bolond? A kezében a dinamittal elkezdett utánuk evezni. mert az éppen nem járt másfelé. a szamarat is háttal ülné meg. ki dinamitozik. Persze a bolond nem nézett utána. aki meghallotta a robbanást. ekként meggyőződve arról. – Dinamit – felelte Demetrios apó. mert úgy hallotta. hogy áll a kukorica. De még így is a rendőrnek köszönheti az életét. és meggyújtotta a dinamitrúd gyújtózsinórját. elment dinamittal halászni. hogy tényleg másfelé jár-e. Szerencsére éppen akkor jött az autóbusz. és jókora pénzbírság.rosszul csináljon. Andreasnak sikerült még a partra eveznie. meglátott egy nagy barbouni-rajt. mint télen a fecskefészek. de ott elájult a vérveszteségtől. csak a jobb kezét vitte el. hogy a halak elindulnak. látja ám. és vitték máris a kórházba. Demetrios apó drámai hatásszünetet tartott. és lassan bólintottam. Most aztán. és várta a hatást. le nem fut a partra megnézni. mikor a sekély vízben. a rendőr megállította. – Mi a baja? – kérdeztem. és öt évre elküldik Vidóba. mint Andreas. kényelmesen elhelyezkedett. és biztosan meg is halt volna. Azt mondogatták róla a faluban. ha a rendőr. és ismét rágyújtott. ilyesmi történik. – A dolog így esett – kezdte. Soha nem ártott senkinek. hogy osztatlan figyelemmel lesem a szavát. – Még dinamitozni se tud rendesen. és leemelte a . – A rendőr azt mondta. szomorú.

és ismét megjelent. és olyan éles. Ha beléptem a szobába. aminek annyira szokott örülni. hogy Demetrios apó igazat mondott. melyek akkor kezdtek megnyilvánulni. szürke tengeri só volt: ebbe mártogattuk a kukoricafelhőcskéket. Számba tömtem a maradék kukoricát. ropogós és csodálatosan finom volt. és jóízűen ropogtattunk. ujjamat beletöröltem a fűbe. mert olyan erős fokhagymaszag áradt belülről. Türelmetlenül várakoztam. és egy piros-fehér zsebkendővel gondosan megtörölte a bajuszát. és a szája szüntelen. Még soha nem láttam ilyet. belenéztem a dobozba. zöldesbarna varangyos béka gubbasztott: óriási. ekevashoz hasonló lemez van. Ahogy benyúltam érte a dobozba. – Itt van – mondta az öreg. és Ágoston. hogy házat építsen magának. borostyánszínű szeme volt. Kihúztam a levélcsomót. A zacskóban durva szemű.fedőt. mikor lassacskán megszelídült. eléggé sima bőrű. tüstént nekifogott. mindeddig sikertelenül. . – Idehozom – mondta. Roppantul örültem neki. kezében egy ütött-kopott konzervdobozzal. diadalmasan hazavittem a békát. fejét mellső lábai közé sunyta. és felállt. – Nagyon furcsa. Hamar rájöttem. s szélsebesen kiásott magának egy üreget. Kiemeltem a dobozból. – Egy olyan szörnyűséges állat. kimászott barlangjából. vadul tiltakozott ez ellen. eszelős vigyorra húzódott. Demetrios apó papírcsomagocskát szedett elő a zsebéből.és homokréteget terítettem. A doboz fenekén egy középnagy. kidülledő szemeit a varangyok sajátos módján visszahúzta koponyájába. csak kidülledő szeme és vigyorgó ábrázata látszott ki belőle. hogy Ágoston igen intelligens állat. Az akvárium fenekére mintegy öt-hat centi vastag föld. mert szaga van. és tüstént konstatáltam. és iszonyú fokhagymaszagot árasztott. hátrafelé mozgatva. aminek a szája levelekkel volt teletömve. és hálószobámban egy akváriumba helyeztem. Észrevettem. míg bement az olajmalomba. lemezeit ásóként használta. elszarusodott. mint egy apró birka. Mindegyik kukoricaszem kis sárga-fehér gomolyfelhővé pattant szét. miután elkereszteltem és beletettem az akváriumba. és lelkesen tudakoltam. hogy hátsó lábain fekete. Lelkesen hálálkodtam Demetrios apónak. aztán elbújt benne. – Vigyázzon vele. mint egy vásáros autóbuszból. és rengeteg vonzó jellemvonással rendelkezik. mert elég sok időt és energiát fecséreltem már barna ásóbéka keresésére. vajon miféle állat légyen az. – Van itt magának valami – mondta az öreg egy idő múlva. Hátsó lábait különös módon. bégetés szerű hangot hallatott. és kigöngyölte.

Ekkoriban történt. erről a szokatlan kedvteléséről kapta a Pocicsiki vezetéknevet. és hüvelykujjával a szájába gyömöszölte. rám vigyorgott és nyeldekelt. mert addigra már megszoktuk. mint amikor először felemeltem. hogy szereti. Azt is megtudtam. hogy afféle éjszakai randalírozók haladtak el az úton a ház alatt egy kocsiban. Mama aznap korán lefeküdt. akik olyan benyomást keltenek. legalábbis kezdtük megszokni Larry ismerőseit. hogy Larry behozta az életünkbe Maxot és Donaldot. szőke osztrák volt. hogy Ulysses visszatértét vártam éjszakai portyázásáról. göndör. és a csattogásból és csörömpölésből azt vettem ki. és bégetett is. és nagylelkűen meghívta őket a házhoz egy italra. . meg kellett tekintenie egy Pocicsiki Ágoston előadást. szája fölött szőke bajusz díszelgett. neki van a legjobb hangja és a legnagyobb repertoárja. és valamennyien komolyan elismerték. lelkesen bólintott. mintegy köszönetképpen. s mikor leültem. megragadta a kukac egyik végét. Ha kivettem és letettem a földre. Ahogy ott feküdtem és olvastam. nem hangzott görögnek. ha a hátára fektetem. fel-felhorkantott. hogy minden béka közül. Ha bárki vendégségbe érkezett hozzánk. Donald viszont alacsony volt és sápadt: egyike azoknak az angoloknak. hogy ennivalójáért énekelni is hajlandó. lassan pislogott. és a család többi tagja is visszavonult már a szobájába. mint egy malac. nem rázott meg bennünket különösképpen. a szeme pedig barátságos és ragyogó kék. Egy ilyen alkalommal fedeztem fel. szemlátomást többféle alkohol tartalmú stimuláns hatása alatt. Az a tény. Max rendkívül magas. Ha végül eléje pottyantottam a kukacot. és az ölembe érve szemérmetlen pózokban megpihent: testem melegében sütkérezett. Larry a városban botlott bele ebbe az össze nem illő kettősbe. Ennek az volt az oka. akivel valaha találkoztak. mint egy szép sárga lepke. Először azt hittem. és azon tűnődtem. Aztán a zsivaj egyre közelebb ért. mert nagyon meg volt fázva. állandóan a nyomomban ugrándozott.és elkeseredett kísérleteket tett. hogy éjjel kettőkor állítottak be. de a személyiség mindenjegyét is teljességgel nélkülöznék. A dal. Ha egy nagy. Ágoston valósággal extázisba esett a gyönyörűségtől. mintha nemcsak némák volnának. Én voltam egyedül ébren a házban. a szeme izgalmában egyre jobban kidülledt. vajon mi lehet. nagy nehezen felkapaszkodott a lábszáramon. és mutatóujjammal gyengéden masszírozom a hasát. tekergő kukacot tartottam az akvárium fölé. hogy az üvegen keresztül eljusson hozzám. mert még oda kellett adnom neki húsból és vagdalt májból álló vacsoráját. és nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget. hogy egy paraszttársaság későn tér haza valami lagziból. zavaros lárma szűrődött be hozzám az olajligetből. amit énekeltek. elmosódott.

el sem hinné. hamisan. – Tudod jól. Leráztam magamról. – Huncutul rád kacsint – mondta a bariton. Szobám ajtaja kinyílott. hogy mama nem érzi jól magát. és ragyogó szemével rám pislogva. A kocsi ezalatt lassan. és egészen elragadott a szemem elé táruló látvány. lassan leereszkedett. A kocsi hátuljában nem máglya égett. melynek utasai most zendítettek rá a második versszakra. egyenesen mifelénk. Ebben a percben Ulysses is előbukkant az éjszakából. valami máglyafélét gyújtott a kocsiban. de igen magabiztosan énekeltek egy dalt A hegyek lánya című operettből. Ezt figyeltem ámulattal vegyes érdeklődéssel. és sisteregve lehullottak a fűbe. kis torokhangokat hallatva. összeszűri a levet… – Szeszűri a levet – mondta a közép-európai akcentus panaszosan. és lenézett a kocsira. de biztosan közeledett. Tisztán láttam az egészet. mint a gyermekláncfű ejtőernyője. Ketten ültek ott. hogy a gyertyák petárdaként kiröppentek belőle. és tért rá a ház felé vezető bekötőútra. és lenéztem a fák közé. – S hogyha már tizenhét… – sóhajtotta egy fölöttébb angol bariton. Margo kihajolt az ablakon. A kocsi ekkor kanyarodott le az országútról. Kihajoltam az ablakon. – Egy másik személlyel! – szögezte le a bariton. de úgy látszik. A veranda lépcsője előtt megállt a fogat. Hangosan. és megpróbált megkapaszkodni meztelen vállamon. olyan buján ejtve ki az ártatlan szavakat. mint gondoltam. nagy. többméternyi csipkébe és valami gézszerű anyagba burkolózva. . és ahol csak lehetett. hogy semmi közöm a hangzavar hoz. vadul lengetve a gyertyatartót –.Kiszálltam az ágyból. és megjelent Margo. megpróbáltak tercelni is. s mindketten egy-egy óriási ezüst gyertyatartót szorongattak. vendégeink érkeztek. mert aki a hátsó ülésen ült. aki nem hallotta. amint végiglobogott és rázkódott a fák között. fehér gyertyákkal. – Mi a fene ez a ricsaj? – kérdezte. és már a ház előterébe ért. amilyet Szent Spiridion templomában szokás kirakni. erős közép-európai akcentussal. Megmagyaráztam. és elébe tettem a vacsorát. rekedt. hogy. és olyan hevesen meglóbálta a gyertyatartót. amit azonnal csipegetni és majszolni kezdett. kihajoltam az ablakon. a gyönyörű szemével! – Gyölörűszemével – helyeselt a közép-európai akcentus. – De ha már huszonöt – folytatta a bariton –. – S hogyha már tizenhét! – csatlakozott egy másik dalnok. vádló hangon.

Magasra emelte a gyertyatartót. Mindjárt lejövök – mondta Margo. Végigcsoszogtam a folyosón.– Halló! – kiáltott fel fojtott hangon. – Maguk a bátyám barátai? – susogta Margo az ablakon át. ingatag egészségi állapotában nem szabad zavarni. úgy van – mondta Donald. – Lemegyek – fordult felém Margo –. elővigyázatosságból egy fél üveg whisky elfogyasztása után tért nyugovóra. és bizonytalanul meghajolt. Donald? – Hitemre. ahogy Ulysses elvitorlázott a holdfénytől ezüstös olajfák felett. és hunyorogva rám nézett. Larry fogcsikorgatva kimászott az ágyból. – Mit gondolsz. italra hívott minket. – Ööö… egy pillanat. – De nem ám. A kocsi azonnal csendbe burkolózott. lecsendesítem és behozom őket. Megmagyaráztam. hogy ezt nem tehetem. nem szabad. kik ezek? – suttogta felém Margo dühösen. hitemre – helyeselt egy angol hang a kocsi belsejéből. drága hölgy – szólalt meg síri hangon –. s egy élet minden álma megvalósul – mondta a hosszú. Donald lehorgasztott fejjel. nem szabad anyáját zavarni. és lelkesen nézett az ablakból kihajoló Margóra. melyben valamennyi gyertya kialudt már. hogy Dubrovnikba mentem. – Mondd azt nekik. Végül mégis felült az ágyban. hogy italra hívta őket. aki egy székben elterpeszkedve Margo felé lengette a gyertyatartót. – Olyan ez. – Közelről nézni önt. mint a Drakula háza. és berontottam Larry szobájába. csakis Larry barátai lehetnek. hogy két személy érkezett a házhoz. felemeltem a vacsoráján kérődző Ulyssest. aztán együtt lementünk a nyikorgó falépcsőn a nappaliba. mert Margo minden bizonnyal behívta már őket a házba. ó. – Sajátságos – mondta a hórihorgas. Felhúztam a sortomat. míg életre tudtam rázni. mert bátyám. nem igaz. papucsba és hálóköntösbe bújt. attól félve. és azt állítják. – Közelről látni önt – helyesbített valaki halkan a hátsó ülésről. aztán egy hórihorgas figura állt fel benne imbolyogva. – Ó. – Úristen – jajdult fel Larry. – Volnának szívesek felhagyni a ricsajozással? Az anyám beteg. hogy mama rálehelte a náthabacilusokat. . és mamát mostani. Jó időbe beletelt. mondtam. és minden teketória nélkül kidobtam az ablakon. – Nemes lélek – mondta a hórihorgas –. Itt találtuk a szikár. Elmagyaráztam. – Mi az isten haragját akarsz már megint? – érdeklődött. Semmi kétség. túláradóan jó kedélyű Maxot. Te meg ébreszd fel Larryt.

– Nohát. – Nagyon kedves tőled – mondta Donald. – Na végre – mondta Margo kifulladva. és olyan benyomást keltett. ahogy beléptünk. A manővert némi riadalommal figyeltem. – Nem marasztalhatlak sokáig. de olyan hangerővel. – Ezt mondtam – felelte Max derűsen. Donald? – A gyönyörű szemekről – mondta Donald. és álmosságtól gyűrött arcát megpróbálta baráti mosolyfélére húzni. szőrös képébe mosolygott. szóval gyölörűszemek volt. és vadul csaholni kezdett. – A vendég ne ugattassa a házigazda kutyáját. nem igaz. Larry. vau-vau – mondta Max. külföldi. és azt mondta: "Psszt!". és hosszú ujjával Margóra mutatott. – Voltak – szólt Donald. visszamegyek lefeküdni mondta Margo. és egy zsiráf esetlen eleganciájával felemelkedett. hogy a békés álomba merült Roger azonnal felugrott. mert anyám beteg. – Azt mondtad. Csuri és Büdi lármásan csatlakozott hozzá. mert tudtam. – Csitt. ahogy mondtad. Meglepetésemre Roger azonnal abbahagyta az ugatást. Bocsánatot kell kérnem a barátom nevében. – Gyölörű a maga szeme – mondta Max. és tétován az ajtó felé indult. ezek a barátaid. – Éppen a gyölörűszemekből énekeltünk. – No mindegy – mondta végül –. – Larry! – bömbölte Max. – Piszok neveletlenség – jegyezte meg Donald két ugatás között. szemekből – mondta Donald.borongva ült egy másik székben. . – Nem akarnátok… ööö… inni valamit? – kérdezte Larry. – Nagyon kedves tőletek – mondta Larry. Max ezen eltűnődött egy darabig. mint egy temetkezési vállalkozó. – Eljöttünk. és hosszú karjával átölelte a még mindig ugató Rogert. hogy Roger hajlamos félreérteni az ilyesmit. hosszú mutatóujját bajusza elé emelte. és Roger harcias. a legfontosabb dolog a világon. Tudod. Max térdre ereszkedett. és lelkesen nyaldosni kezdte Max arcát. Donaldhoz fordult. én azt hiszem. – Nagyon-nagyon kedves. – A zanya – mondta Max meggyőződéssel –. – Azt hiszem. – De legyetek szívesek egy picit csöndesebben viselkedni. mert sajnos az anyám beteg.

– Ó. – Uramisten – mondta Leslie rémülten. – Larry barátai vannak itt. – Mi történik itt? Pongyolában volt. – Szeretném bemutatni Donaldot és Maxot. ó. a hóna alatt vadászpuskával. megragadta a kezét. s ezért nem csoda. apatikusan csüngött Dodo. A nappali ajtaja felpattant. első ízben tanúsítva némi élénkséget. és betegségére való tekintettel hatalmas hárászkendőt terített a vállára. ha most kissé lehangolódott és ismét ugatni kezdett. – Borzasztóan sajnálom. keringőzni kezdett vele a szobában. Donald. – Mi az isten haragja ez itt? – kérdezte gorombán. és karjába kapva Margót. és kissé meghajolt. – Á. – Gondolj anyámra – tette hozzá Larry. – Beteg a kedves hölgy… Vezessetek hozzá. és talpra ugrott. – Leslie. fürgén mamához masírozott. Roger mindeddig abban a tévhitben volt. – Valakinek ki kell tölteni az italt. Csak hát . hogy ez érzékeny húrokat pendít meg Max lelkében. – Ápolni – mondta Donald. az isten áldjon meg – mondta Larry. – Jó. de egyébként anyaszült meztelenül. légy szíves. és elengedte a lélegzethez alig jutó Margót. és megjelent Leslie. á. mama – mondta Larry. aki ott hevert a padlón a karjaiban Rogerrel. éppen jókor. zihálva. – Hol van a drága anyjád? – kérdezte. a kutyája. vegyél fel valamit – mondta Margo. – Piszok neveletlenség – mormogta Donald. Hóna alatt ernyedten. Max. – Én meg segítek – mondta Max.– Nem mész sehova – horkant fel Larry. elhajítva Rogert. próbálj meg csendesebb lenni. – Itt vagyok – mondta mama az ajtóból. táplálni akarom. mert emlékezett rá. – Italt! – kiáltotta Max szenvedélyesen. és felment a lépcsőn. ne – mondta Max. – Örvendek – mondta. Max csakugyan abbahagyta a keringőzést. hogy Max az egész éjszakát az ő dédelgetésével akarja eltölteni. – Megkérnélek. és áhítatosan nézte Margót –. ne vigye el a szemét a közelemből. hogy zavarjuk. akkor hozok italt – mondta Margo elfúló lélegzettel. – Már megint?! Megfordult. kissé orrhangúan. Roger immár hisztérikussá vált csaholásának zenéjére.

Donald elhatározta. Gondoltam. kegyed az anyja. Dől hozzátok a pénz. Aztán leült melléje. – Ébresztettük – mondta Donald. és olyan elragadtatással bámulta. hogy író lesz. Max szélesre tárta a karját. sotto voce. – Persze – derült fel Max. mit tudok. és egy kis papírlapot húzott elő a zsebéből –. istenem – mondta Larry rémülten. – Jaj. és úgyszólván lóhalálában idejöttünk. Larry csüggedten felsóhajtott. a kályha melletti székhez vezette. és végtelenül finoman belenyomta. és odaadóan az arcába nézett. mint amikor egy keresztes vitéz megpillantja Jeruzsálem városát. de azt hiszem. Mikor mama belépett. miértjöttünk. Donald. hogy felolvassam neked. – Kegyed – kérdezte Max. és gyengéden betakargatta vele mama térdét. – Most készültem el az első fejezettel – mondta Donald –. hogy megismertem – mondta mama. igazán. aki éppen akkor tért vissza. – Ne sajátítsd ki a társalgást. Nem hagynád itt inkább. ahogy Donald megköszörülte a torkát. aki beteg? – Ó. figyelmen kívül hagyva Larry közbeszólását. – Muszáj már – dünnyögte Donald szerényen. – Csudálatos hírünk van. csak egy kis megfázás – mondta mama morcosan. – Ez óriási – mondta Larry minden lelkesedés nélkül. Nem angol. . megfogta a kezét. tetszik tudni. hosszú karjával átfogva mama vállát. – Jöjjön – mondta Max. valamennyien leültünk. én is kipróbálom. kezét mellére szorítva. – Nagyon örülök. és várakozva figyeltük. – Nem. majd levetette a zakóját. tisztázva a helyzetet –. mit kíván az anyja? – Egy zavartalanul átaludt éjszakát – mondta Leslie. – Látom. hogy ti mind fogjátok az isten lábát. és a szeme könnybe lábadt. összeszedve minden erejét. Larry. – Mit kíván – kérdezte –. Jusson eszedbe. hogy holnap elolvassam? – Egészen rövid – folytatta Donald. – Max – mondta Donald határozottan. – A zanya! – jelentette ki drámaian. – És mi meg fölébresztettünk – mondta Max. – Kegyed a zanyája! – Jó estét – mondta mama bizonytalanul.a barátom. a stílust érdekesnek fogod találni. immár pizsamanadrágba és szandálba öltözve. Műítészi képességeim éjjel fél háromkor igazán nincsenek csúcsformában.

úgy érzem. és a férfi kitárta a karját. amitől a tűz úgy fellángolt. – Hát. – És mit tervez. hirtelen a nő megérezte a férfi ajkának hevét. ha velük mennél. És hirtelen összetapadtak. – És hirtelen. és felállt. hirtelen. ahogy hirtelen. és hirtelen. de mit szólsz a stílushoz? – firtatta Donald. hirtelen. és hirtelen. – És ezek azok az emberek – mondta Leslie –. hirtelen. . – Mégis. Donald? – Úgy gondoltam – mondta Donald nagyképűen – azt a címet adom neki. mielőtt összegabalyítod őket a nyoszolyán. ma éjjel. egy kicsit rövid – mondta Larry óvatosan. – Hát. hirtelen a férfi megérezte a nő testének hevét. – Margo drágám. – Most pedig azt hiszem. vártuk. – Csitt. hirtelen a férfi. – Donald nem is különc – mondta Larry. hogy Donald folytassa. – Jó. hirtelen. a főszereplőidet egy kicsit jobban körül kellene járnod. jobb lenne. hirtelen. – Én meg segítek – ajánlkozott Donald. A férfi hirtelen ránézett. ööö… érdekes – mondta Larry kínban. és hatalmasat tüsszentett. hirtelen. mintha saját írásának hallatán teljesen elragadták volna az indulatok. hirtelen. És a nő hirtelen kitárta a karját. kicsit be van csípve. – Lehet. hirtelen. amitől minden kutya újból ugatni kezdett. – Azt hiszem. nagyon érdekes – mondta mama. – Csak egy. hirtelen. – De azt hiszem. nem kellene többet innia – szólt közbe Leslie hangosan. hirtelen ledőltek az ágyra. hirtelen. drágám – mondta mama. mint a Gyehenna. – Igen – mondta Donald.– Hirtelen – kezdte mély. Egyet-kettőt csuklott. mi lesz a címe. hogy mindent megtaláljanak – mondta mama. hirtelen. Hosszú szünet volt. hirtelen. – Hiszen most találtam ki. hirtelen. – Megcsinálom én a teát az anyjának – mondta Max. hirtelen. zengő hangon –. hirtelen. hogy nem különcök. – Találó cím – mondta Larry. aztán gondosan összehajtogatta a papirost és visszatette a zsebébe. akikről azt állítottad. hogy igazad van: – Mégis. – Mit szólsz hozzá? – kérdezte Larrytől. hirtelen. hirtelen leitta magát – dalolta Leslie. épp ideje volná teáznunk. már volt ilyen. hirtelen. és a nő hirtelen visszanézett. aztán hirtelen a nő. – Nem lehet – magyarázta Donald. hogy HIRTELEN KÖNYV. és a kandallóba rúgott néhány fadarabot.

hogy az itteniek mennyire szeretnek vájkálni a legféltettebb titkaidban – mondta Larry. Ebben a percben Margo lépett a szobába. hova lett. Iskoláit Etonben. – Igazán. Így aztán azzal szórakozik. – Szeretném. Félúton. és szélesre tárta. – És mivel Dorialdnak magánjövedelme van. hogy valami fene előkelő környezetből származik. – Gyere . enyhén visszhangosan. – Ez a hülye beleesett a kútba. hogy mindenkinek más mesét ad le. Harrow-ban. a kertben egy nagy. ne csinálj marhaságot – mondta Larry elkeseredve. – Ezt hogy érted? – kérdezte mama. – Halihó – mondta hűvösen. lerohantunk a kúthoz. valahonnan azt kiabálja: "halihó". – Max éppen most gyújtotta be a tűzhelyet egy ötfontossal. a londoni püspök unokaöccse és Lord Chesterfield törvénytelen gyermeke. mintegy tizenöt méter mély kút volt. Max sugárzó arccal nézett rá. panaszos szózat. hogy Leslie feltételezése helyes. A konyha mögött. és nagy örömömre ma reggel Papanopoulosné arról értesített. de nem tudjuk. Eddig. hogy barátom neveltetése Girtonben történt. – Donald már fél Korfut az orránál fogva vezeti. – Donald! – kiáltotta. – Donald. – Nem tudom – felelte Max. – Ott vagy? – Halihó! – hangzott Donald reszketeg válasza. volt már egy herceg legidősebb fia. és Max bánatosan töprengett a kezében tartott. és körülállva lenéztünk a sötétlő mélységbe. romlásnak indult ötfontos bankó felett. Cambridge-ben végezte. Lámpát ragadtunk. Oxfordban. ha a zanyjáról van szó – mondta. Max. – Ez Donald – mondta Max büszkén. – Hát. – Úristen! – mondta Leslie. eléggé megviselten. anyja. akkor el akar bújni. Donald hangjának tompa kongásából biztosan megállapíthattuk. kezét lábát szorosan köréfonva. – Hol van? – kérdezte mama. ahol a teafőző sípolni kezdett már a széntűzhelyen.– Ezek mind a ketten nagyon rendes fickók – mondta Larry. – Halihó! – csendült fel egy visszhangzó. ott csüngött Donald a csövön. úgy tudom. kőpadlós konyhába. és mama kezébe nyomta az ötös maradványait: – Tegye el emlékbe. meg vannak győződve róla. meg amiért olyan borzasztóan angolnak néz ki. Valamennyien lehömpölyögtünk a hatalmas. Leslie a hátsó ajtóhoz lépett. tudod. – Semmi nem drága. micsoda szamárságot csinált – mondta mama. – Ha ő egyszer el akar bújni. Donald meg eltűnt. ha kijönnél és csinálnál velük valamit – mondta. és felnézett ránk. melybe egy vastag vascső volt lebocsátva.

üggyel-bajjal felmászott a csövön. mi meg visszafojtott lélegzettel figyeltük. Max és a teljes család egy emberként hajolt a kút fölé. – Hol a carocchinóm? – kiabált. idióta – mondta Larry. – Ellopták a carocchinómat! – kiáltotta a kocsis. amennyire alvás nélkül lehetséges. – Majd holnap találkozunk a városban.fel onnan. – Kellesz nekünk. persze hogy biztos – mondta Larry türelmetlenül. hatalmas mennyiségű forró teát diktáltunk beléjük. megfulladsz. – Ez biztos? – kérdezte Donald. Megvártuk. – Csak éppen most jöttek el. Ha beleesel a vízbe. és fürgén felügetett a lépcsőn. – Azt hiszem. Donald lassan. Donald kényelmesen elvackolta magát a kocsi mélyében a gyertyatartókkal. de beszennyezed az egész vízkészletünket. Ott állt a kocsi a ház előtt. Ebben a pillanatban mennydörgésszerű dörömbölés rázta meg az ajtót. Szakszerűen megsuhogtatta az ostort. aztán visszamentünk a házba. Én egy italra hívtam őket. Gyere fel. – No. – Jó éjt – kiáltotta Max. Nem mintha érted aggódnék. és biztos talajra rántottuk. Hideg van odalent. Larry kinyitotta az ajtót. – A két kyrios elvitte. Becsületesen bevallottam: gyertyáik látványa annyira elragadott. akit a megpróbáltatás már a . hogy ezen kívül semmit nem vettem észre. Max meg felült a bakra. felsóhajtott és támolyogva elindult. megragadtuk Donald testének különböző pontjait. Gyere. – Igen. – Majd én hajtok – mondta Max –. Aztán vendégeinket visszakalauzoltuk a házba. – Hol volt maga? – tromfolta le Larry. míg az olajfák mögött eltűnnek szem elől. s ott állt előttünk a kocsis elkeseredett figurája. és meglengette az ostort. én megyek – mondta mama. – Igazán. és megkönnyebbült sóhajjal bezártuk a bejárati ajtót. Larry. – Donald – szólalt meg Max. a ló pedig felrezzenve önkívületéből. – Nem – mondta Donald. Kikísértük őket a verandára. ha most hazamentek mondta Larry határozottan. a legjobb lesz. igyál teát az anyjával és beszélgetünk a könyvedről. nem kellett volna éjnek évadján vendégeket hívnod – mondta mama. míg csak annyira ki nem józanodtak. a ló mélán kornyadozott a rudak között. – A fenét lopták. – Nem éjnek évadjára hívtam őket – dühöngött Larry. Donald meg énekel nekem. Mikor karnyújtásnyira ért. – Volt egyáltalán kocsisuk? – kérdezte tőlem Larry. A kocsist viszont sehol nem láttuk.

A kocsi fürge trappban éppen akkor kanyarodott rá az országútra. az olajfák között. míg Donald hátul kihajolt a kocsiból. – Maga nem várta itt őket. Nehogy lemaradjak a színjáték utolsó felvonásáról. és időnként azt kiáltotta: "Bumm!" Így tűntek el a szemem elől a város felé. Erre a vágtára egyedül a korfui lovak képesek: éppen csak olyan gyors volt. még utolérheti őket. Mrs. melyre egy reszketeg kéz ezt írta: "Elnézést a tegnapiakért. elfoglaltam egy jó kilátást biztosító pontot. A kocsis Szent Spiridion segítségéért folyamodva futni kezdett az úton. átkozódott a szerencsétlen. Rágombostűzve egy kis cédula fehérlett. Durrellsz – mondta. ahogy beléjük kapaszkodott a szél. – Kapaszkodj! – azzal kezelésbe vette a ló boldogtalan hátulját. Megjelent a kocsis is. Az olajfából rakott tüzektől illatozott a környék. hogy a futó embert mintegy tízlépésnyi távolságra tartsa a kocsitól. A zsalugáterek nyikorogtak." EGY BAGOLY MEG EGY FŐNEMES NYAKUNKON VOLT máris a tél. Max meglepődve hátranézett a válla fölött. A Donald és Max boldogan dalolt. lelkére kötve. könyörtelenül csépelte a lovat. ahonnan tisztán kivehettem a ház felé vezető kocsiút torkolatát. hogy Donaldot minden áron meg kell óvnia. papírba burkolt csomaggal. Max. és szinte sírt dühében. és egy darabot a holdfényes országútból is. hát elvitték a kocsit. Donald! – kiáltotta. hogy visszajussanak a városba.türelme végső határáig kimerített. – Ez a magáé. – Farkasok. mire az állat rémülten vágtatni kezdett. Donald és Max. lapos. csapkodtak a ház oldalán. Spiro odakacsázott hozzánk a verandára. sötét égbolt alatt. Kiáltozott. mely madarakat és faleveleket kergetett az egyre alacsonyabb. A szárazföld barna hegyei most fehér . amit életemben láttam. és átkokat kiáltozva utánuk iramodott. aki eltökélte. hogy máskor ne bukkanjanak fel emberek éjjel kettőkor egy italra. Másnap a reggelinél valamennyien kissé elcsigázottnak éreztük magunkat. a karjában egy óriási. Mi a csoda lehet? – Azzal óvatosan lebontotta a papírt. Ha nagyon szalad. – Az enyém? – igazította meg mama a szemüvegét. és előkerült a legnagyobb bonbonos doboz. és mama komolyan leckéztette Larryt. Ebben a percben Spiro kocsija gördült a ház elé.

fullánkos esőt köpködtek. szóba se állt semmilyen földi halandóval. hogy a grófnővel megismerkedjen. . Kérem. márpedig ez minden kétséget kizáróan csak az lehetett. Mr. mert az egész korfui társaság évek óta törte magát hiába. döglött bogarakkal és lepkékkel. velencei stílusú házban lakott. s a villámok szalagjai úgy virágzottak ki és hervadtak el az égbolton. azt javaslom. Ha jön. hogy megmutassa a könyveit. és soha nem fogadott vagy látogatott meg senkit. barna fűcsomókkal és elszáradt náddal. Sajnos az egyik szárnya el van törve. A tengerbe érve sárga erezetként terültek szét a kék vízen. Stephanidestől úgy értesültem. értesítsen. gallyakkal. és hozzánk is áthömpölyögtek a nagy gomolyfelhők. téged hív meg ebédre. A grófnőről úgy hírlett. és számottevő gyűjteménnyel rendelkezik. háromnegyed egy és egy óra között volna a legalkalmasabb. Ha úgy gondolja. A fehér albán hegycsúcsokon viharok dúltak.hósapkát viseltek. mint a sárga páfrányok. fehér bagolynak. girbegurba ágakkal. egy irdatlan nagy. mikor megmutattam neki a meghívólevelet. rendkívül értékes könyvtára van. Nincs igazság a földön. és a víz felszíne megtelt virággumókkal. s ezért Larry is nagyon szeretett volna bejutni a kastélyába. pénteken jöjjön el hozzám ebédre. Roppantul gazdag volt. – Nagy isten – mondta keserűen. hogy talán örülne annak a. és az eső az erózió vájta. kivéve talán hatalmas birtokának alkalmazottait. Mavrodaki grófnő Ez a levél két okból is izgalomba hozott. messze: a vidéken. Először is azért. Valóságos remeteéletet élt. hogy óriási. hogy szüksége van rá. de mindeddig sikertelenül. és utána vigye magával. és erre tessék. Tél elején történt. melyet munkásaim találtak egy régi pajta bontásakor. hogy Ön lelkes természetbúvár. sziklás völgyeket tajtékzó folyamokká változtatta. melyek sarat és hordalékot görgetve rohantak le a tenger felé. de egyébként egészséges és rendesen táplálkozik. Szíves üdvözlettel. másodszor pedig azért. – Hónapok óta hiába próbálok az öreg hárpia közelébe férkőzni. melyek szúrós. hogy Theodore volt az orvosa. hogy levelet kaptam. Theodore-ral kötött ismeretségét is csak az magyarázta. Arra gondoltam ezért. mert mindig szerettem volna egy gyöngybaglyot. Kedves Gerald Durrell! Közös barátunktól.

mikor tudta. és én. mintha vihar készülődne. Másodszor: elmulasztottam megérdeklődni valakitől. amit akar. és különben is. hogy visszaforduljak átöltözni. mert az eső tönkretenné ingem ropogós fehérségét. most tarka volt a sárfoltoktól és a rothadó hínárdaraboktól. hogy baglyot fog ajándékozni nekem. különösen arra való tekintettel. hogy új szandált és szalmakalapot vegyen nekem. mint továbbmenni. hogy a grófnőt érdekelné. gondolataimba merülve. a mai újságot se mutatná nekem meg szívesen. azt hiszem. Borús nap volt. a szamár az egyetlen. Minden teherhordó állat közül azt hiszem. hogy rossz fát tett a tűzre. Kis híján sírva fakadtam haragomban és elkeseredésemben. egyre idegesebbnek éreztem magam. hirtelen megbotlott. hogy mutassa meg neki a könyvtárát. A "felséged" talán túlságosan is merev volna. hogy a társalgást a kezdeti akadályokon átlendítse. amíg meg nem érkezem. Sally is új takarót kapott a hátára nyereg gyanánt. Biztos voltam benne. mert a grófnő meglehetősen messze lakott. egyenest a térdig érő latyakba. ingem és sortom. elhatároztam. Úgy éreztem. annak ellenére. Az lett a vége a dolognak. tehát különös gonddal öltöztem fel. – Azután. sőt ünnepélyes alkalom lesz ez. és rábírtam mamát. hogy elfelejtettem magammal hozni a spirituszba tett. és a talaj kásásan cuppogott. tegyen. hogy alkalomadtán ejtek egy-két jó szót az érdekében. amit akkor szokott produkálni. megkérem. Olyan dühös lettet F hogy meg tudtam volna fojtani. nemhogy a könyveit – mondta Larry szkeptikusan. de reméltem. Mégis. hogy ez nem következik be addig. hogy veled ebédelt. fontos. Olyan volt. lezuhantam a hátáról. így. amelyik menet közben is képes aludni. A "magasságod" talán jobb volna? vagy egyszerűen csak "asszonyom"? A protokoll rejtelmeibe merülve ráhagytam Sallyre. négylábú csirkémet. Sally lenézett rám.Azt feleltem erre. és egy-egy harkály rebbent fel néha előttünk. Mindjárt azzal kezdődött a dolog. elegendő beszédtémát nyújtana ahhoz. ahogy . így aztán azonnal elaludt. Ingem és sortom frissen mosva és vasalva ragyogott. hogy majd miután megebédeltem a grófnőnél. Vadonatúj szandálomból szivárgott a víz. hogy túl közel bóklászott az út menti árokhoz. elázottan és nyomorultul. Sally hátán tettem meg az utat. mely egy perccel előbb még tisztán és ropogósra vasaltan csak úgy sugározta a jólneveltséget. azzal a vádló megdöbbenéssel. nem maradt más választásom. Ahogy végigbaktattunk az olajfák között. hogyan kell egy grófnőt megszólítani. Ahhoz már messze voltunk otthonról. hogy bátyámnak ilyen lesújtó véleménye volt társasági modoromról. hogy nem készültem fel eléggé erre a látogatásra. megtántorodott. Rájöttem.

és a füle olyan. ősz bozont borította. egy helyen láttam. Vörös és kék csempés. Barna arca vigyorgósra húzódott. mintha a pénzverdébe néztem volna be. vörössel és arannyal gyönyörűen kihímzett inget. és pontosan úgy nézett ki. gondoltam: ahelyett. melyet négyszögletes udvar köré építettek. és a hozzá vezető utat magas. Magas volt és izmos. hosszú folyosón vezetett végig. hogy valahol a ház mélyén megszólal egy csengő. Az eresz alatt több fecskefészek sorjázott. melyben valóságos máglya lobogott. mint egy útonálló. a lábán pedig kunkori orrú charukia volt. hogy gyalog jöttem volna. és már éppen azon voltam. ahogy Sallyvel végigkocogtunk az úton. Nemcsak a baglyot veszítem el így. aranykeretes tükör függött. melyet szinte . felrántott egy ajtót. Hülye vagyok. buggyos fekete nadrágot viselt. Türelmesen várakoztam egy darabig. fehér bajusz terjeszkedett. – Isten hozta. Átmentem a nyomában a magnólia fákkal és téli álmukat alvó virágágyásokkal teliültetett udvaron. mely alatt óriási. élénk. csak egy pillantást vet majd vándorcigány külsőmre. de üresek voltak mind. imitt-amott le is vált. Óriási volt a ház. melyek tetejéről két fehér szárnyú oroszlán nézett le megrovóan. és észrevettem. és most már az sem érdekelt. a kortól majdnem teljesen feketén. a fejét pedig göndör. és egy nagy. Az út elején kétoldalt egy-egy oszlop állt őrt. halványan kihallatszott.voltam. és beléptem az udvarra nyíló kapu bolthajtása alá. mely mélyen bent állt az olajfák közt. Olyan volt. mikor kinyílt a vastag fakapu. és mikor meghúztam. be a házba. ahol a padlótól a mennyezetig könyvespolcok borították a falakat. a vakolat felhólyagzott. mint amennyit valaha együtt. és megláttam. az orra előreugró karvalyorr. de azt az esélyt is. zöld és rózsaszín törzsű eukaliptuszok szegélyezték. velencei vörösre lehetett festve. rábíztam magam erre a tökéletlen bestiára. hogyan szólítsam a grófnőt. de most már halvány rózsaszínre fakult. hogy ismét csengetek. egy hosszú kanapén. mint két szőrös kontyvirág. Végre megérkeztünk a grófnő villájához. sercegett és pattogott. Skarlátvörös fezt. Valaha szép. hogy a fogai aranyból vannak. fehér. aki most már persze fürgén üget velem. – Kyrié Durrell? – kérdezte. A terem végében nagy kandalló állt. hogy Larryt bejuttathatom a könyvtárába. bő. Egy férfi állt a küszöbön. hogy a tető barna cserepei közül is jó néhány hiányzik. Rozsdás lánc lógott itt. mint megannyi elhagyatott kis kemence. A tűz mellett. A kandalló felett irdatlanul nagy. melyet óriási pirosfehér pompon díszített. Sallyt kikötöttem egy megfelelő fához. sötét szobába engedett. és azonnal hazazavar. Úgy éreztem.

Engem a barátaim Matildának hívnak… ez a. – De igen. de ez olyan lehetetlen név… mint valami gyógyszermárka. Én pedig Musztafának hívom. régimódi. ő Demetriosnak nevezi magát. és hirtelen. hogy szerintem a Matilda nagyon szép név. – De nem. – Nem hazudok. – Igen. mint amilyennek képzeltem.a felismerhetetlenségig elborítottak a színes takarók és párnák. láttam. haragjában szinte teljesen összefüggéstelenül. ám amikor felállt. vén hazug: – Vén?! – sikította a grófnő. úgyhogy arcának gödröcskéit is hozzászámítva egészen olyan. Nem is. szólíthatom Gerrynek? Hát persze. – Török vagy. balkézről való török. nincs igazam? Óvatosan azt feleltem. kövér is – mondta Demetrios-Musztafa hidegen. most azonnal szedd a sátorfádat. mint valaha. hogy szinte tánclépésben elém jöjjön. hogy alacsony. görögül azt suttogta: – Ő ugyanis egy közönséges. és szeme a mindig meglepetten felhúzott szemöldök alatt olyan zöld és fényes volt.és konyakszagtól. Nekem sokkal jobban tetszik a Matilda. – Nem vagyok török – vicsorogta. persze nem a valódi nevem. – Milyen kedves. ott ült a grófnő. Ránézett az illetőre. szikár és hűvösen előkelő. és terjedelmes kebléhez szorította. A név. hogy majdnem megfulladtam a pármai ibolya. és bajusza felborzolódott. és elvörösödött. – Vén… kövér… ez több a soknál! Ki vagy rúgva! Egy hónapi felmondás. – De igen. Teljesen más volt. Eredetileg Stephani Ziniának neveztek. – Milyen nagyon. tudja. meleg kezével megragadta a kezemet. mint egy rózsabimbó. – Hazudik. Mindkét dundi. nagyon kedves! Ugye. Ő például – mutatott a férfira. most még sokkal jobban hasonlított útonállóra. s egyenlő arányban – áradt belőle a pármai ibolya és a konyak illata. – Ez már több a soknál – visította a grófnő. – Vénnek mersz nevezni. te… te… te török! – Vén is. nagyon kövér és rózsaszínű. – Maga egy átkozott. mint az éretlen olajbogyó. milyen nagyon kedves. olyan megnyugtató. hogy eljött! – kiáltotta dallamos kislányhangján. te balkézről való török korcs! . és a neved Musztafa – replikázott a grófnő. – Nem igaz… nem vagyok… nem igaz… – hörögte az útonálló. roppant fontos dolog. közelebb hajolt. – De nem. Azt hittem. Mézszínű haját magasan feltornyozta. – Az ember arca vérvörösre vált. – Maga hazudik. aki bevezetett –. magas.

– Hülyeség – mondta a grófnő. hogy megállítsam. sárga. jókedvű. mindig szokott sarat viselni a ruháján? Sietve. mint a közlekedésnek valamely ritka és egzotikus neme. Musztafa. míg élt a férjem. – Pohárköszöntőt mondok – fordult felém ünnepélyesen. kövér hazug egészségére. a fogai ragyogtak a tűz fényében. zavartan elmagyaráztam esetemet Sallyvel. Mindkettőnknek odaadott egy-egy poharat. pedig én minden erőmmel azon voltam. Nem bízom az autóban. Az állítólagos török szó nélkül átment a szobán. Demetrios-Musztafa rám vigyorgott. Ne állj már ott. kedvesem. te szeszkazán. úgy fog tűnni.Demetrios-Musztafa méltóságteljesen kihúzta magát. – Ez olyan meghitt – mondta gyönyörűséggel. ha pedig nem iszom. Emlékszem. mintha egy kerek. és a dívány mögül. amitől mindjárt úgy hangzott a dolog. aztán lehátrált a rakparton. nagy meglepetésemre. – Milyen okos. Kutyaszorítóba kerültem. hanem eredj és nézz az ebéd után. de a világért meg nem tette volna azt.és gyümölcsárusbódéba. Hanem. rózsaszínű felhő ragadott volna el. Mondja csak. hogy ezzel a hárommal szolgáljak neki. – Csak mi ketten. hogy az italokat és az ebédet felszolgáljam. Amint ott tétováztam. és sima. lármás. azt a szörnyeteget! A férjemnek engedelmeskedett. – Szóval szamáron jött – mondta erre. a grófnő. – Igyunk a vén. úgyhogy olyan érzésem támadt. Egyszer szántszándékkal belefarolt egy nagy zöldség. mintha egyetértenék a pohárköszöntőben foglaltakkal. és ne nyakald az italomat. és a kezemet megragadva a kanapéhoz vezetett. és három nagy pohárba fele-fele arányban konyakot és pezsgőt töltött. – Ne ugrasd a vendégünket. kiszámíthatatlan szerzet. – Rendben van – mondta. egy jegesvödörből egy üveg pezsgőt húzott elő. Demetrios-Musztafa kiitta a poharát. és sugárzó mosollyal nézett rám. amit én akartam tőle. – Hülyeség. Ha iszom. hogy a pohárköszöntő remek találat volt: – mondta. kyrié – mondta. és hörpintett a poharából. Hanem azt meg kell adni. a harmadikat pedig maga emelte fel. nekünk is volt egy nagy. rengeteg dologért. Kibontotta. kacagásban tört ki. mielőtt elmegyek? – Persze – mondta a grófnő. és kiment. a grófnő pedig a kezemet szorongatva leült a kanapéra. én rengeteg dologért élek. ez pedig aligha tekinthető udvariasságnak. – Ne törődjön velünk. és . – Parancsolj a. az italért és a civakodásért él. – Igyék. nekem meg az a dolgom. Az úrnőm csak az ennivalóért. kövér arcán bájos gödröcskék jelentek meg. Megbízhatatlan. az útonálló még kárt tehet bennem: a külseje alapján erre nagyon is hajlamosnak véltem.

míg a grófnő tovább csevegett. micsoda megszállott volt! Nem lehetett kibírni! Elhiszem. Meglepődne. Vagy békén hagyod a Napóleon-szobrokat. bélyeget. mit felelt erre? Azt felelte. "Henri. sörösüvegkupakot. nem gondolja? Hol is tartottam? Igen. El kell adni. Szóval. és a végében a faszéntüzeknek valóságos ütegei lángoltak a fortyogó fazekak alatt. A falakat igen változatos elrendezésben borították a rézüstök. ha tudná. igazán. festményeket. rendkívül elbágyasztott. "ez nem mehet így tovább. és elutazom Szent Ilona szigetére. mondtam. és szüntelenül csevegve kivezetett a szobából. A grófnő kézen fogott. Mikor kijöttem a kórházból. – Kész az ebéd – mondta. hány mellszobrot csináltak arról a szörnyű kis korzikairól. kedvesem. Egy országos kiállításon megpillantott egyszer egy arató-cséplő gépet. végig a kőpadlós folyosón. csillogást a szemében. nem fogjuk a házat kombájnnal megtölteni. fazekak. . hogy egy kis kultúrára szükség van a maga helyén. Kőlapok burkolták a padlóját. Az összes szoborral együtt. de akkor a sarkamra álltam. és tudja. Az éhgyomorra megivott konyakos pezsgő. hogy éppen azon gondolkodott: el kellene menni Szent Ilonára nyaralni. A fejem kellemesen kóválygott." És el is adta. vagy ilyesmit?" Talán durvaságnak tűnik. csupán csak tréfából. bólogattam és mosolyogtam. Könyveket gyűjtött. mindenféle kultúrholmit. a tűz melegével szövetkezve. ami csak eszébe jutott. a rossz szellem. A férjemnek ötszáznyolcvankét darab volt belőle. A mi házunk konyháját se lehetett éppen aprónak mondani. polgári név. Könyveket. ahol a konyha volt. tudja. Nem sokkal a halála előtt kezdett Napóleon-mellszobrokat gyűjteni. és azt mondta: – Öt perc múlva ebéd. milyen szép. de nem az őrülésig. aztán egy nyikorgó falépcsőn le a pincébe. hogy felcsillan a szeme. egy kombájnt. miért nem gyűjtesz valami értelmes dolgot? Drágaköveket. ha megláttam azt a különös. azt mondtam: "Henri. "Henri" mondtam. ez az autó gonosz". roppantul kulturált. már nem fértünk volna a mezőgazdasági gépektől." Ezt persze csak tréfából mondtam. Demetrios-Musztafa visszajött. kedvesem. és már láttam.bele a tengerbe. azt mondtam a férjemnek: "Henri". "Henri". mondtam neki. Már reszkettem. de emellett eltörpült volna. megtöltötte a poharunkat. mondtam "Megszállta. Demetrios-Musztafa ismét bejött. ez volt a neve. vagy én hagylak el. – A férjem nagyon kulturált ember volt. de mi mást tehettem volna? Ha csak egy jottányit is engedek. valami iszonyú nagy masina volt. vagy szőrmét. Uramisten. Ha már mindenáron gyűjteni akarsz. – A gyűjtés már szinte kényszerképzetté vált nála.

– Remélem. tiszta leves volt. de mégis kényelmetlenül éreztem magam. hogy az összes kést. Olyan meleg volt. – Nagyon igaz – mondta a grófnő. Ehhez egy nagy tálcán . a grófnő kétszer is vett belőle. hanem az ételek súlya mondta Demetrios-Musztafa. hogy mennyit kell gyalogolnia. A konyakos pezsgőtől már több mint spicces voltam. és leült a székre. óriási leveses és húsos tálak. – Nem a távolság számít. hogy mindig megvárom. minden rendszer nélkül veszi használatba. és éhes is. A konyhának és a főúri ebédlőnek ezt az elegyét nagyon különösnek találtam. Emlékeztem mama vezérelvére. mint a szentjánosbogár. nem volna semmi baj. különösen télen. és szalvétáját gondosan begyűrte gödrös álla alá. diófa ebédlőasztal állt. A közepén két óriási gyertyatartó égő gyertyák fehér erdejét emelte a magasba. vibrálva. hogy szerintem a konyhában enni nagyon okos szokás. hogy ilyen alantas környezetben költjük el az ebédet. pézsmaillatú borral. mert fogalmam sem volt. mint mikor száraz avaron jár valaki.serpenyők. Azt feleltem. hanem hozd az ételt! mondta a grófnő fájdalmasan. – És különben is. Mindezek rózsás-vörös színben csillogtak a tűz fényében. melyiket mikor kell használni. melyiket veszi fel a grófnő. amikor itt van a legmelegebb. hófehér szalvétákkal. és a levegő annyira megtelt a pompás illatokkal. melyben aranyló zsírkarikák úsztak. hogy ezek szinte elnyomták a grófnő leheletének aromáját. Ez szerencsétlen elhatározás volt. mert hamar rájöttem. és követem a példáját. Az asztalt két személyre terítették. Úgy döntöttem. amit Demetrios-Musztafa elénk tett. és poharunkba zöldesaranyszínű bort töltött. melyet Demetrios-Musztafa tolt alája. Rettegve néztem a tányéromat körülfogó evőeszközök ármádiáját. mely szerint kívülről befelé kell haladni velük. és hamarosan annyira belezavarodtam. Az első fogás. és ahogy a kenyérkockákat ropogtatta. igen gondosan. ne prézsmitálj már. mint a farkas. kávéskannák. – Jaj. és köröm nagyságú pirítóskockák. ha odafent ennénk. politúrozott. A konyha közepén hat méter hosszú. hogy a konyhában eszünk? – kérdezte a grófnő. finom. Demetrios-Musztafa megtöltötte poharunkat fehér. – Ha nem enne annyit. ez a vén török állandóan azon nyavalyogna. villát és kanalat elegáns hanyagsággal. hogy én is ugyanazt csináltam. olyan zajt hallatott. mint ropogós kis gályák a borostyánszínű tengeren. és egy tálon aranybarnára sült. nincs ellenére. csillogó evőeszközökkel. hunyorogva. szép. apró halakat tett elénk. Kitűnő volt a leves. mintha valami borzasztóan lealacsonyító dolog volna.

noha nyilvánvalóan elég nehezen elviselhető férj volt. de hát mit lehet tenni? Remek dolog. vörös bort töltött. az asztalt és saját magát. Hatalmas étvágya azonban egy cseppet sem haladta túl társalgási készségét.sárgászöld citromszeletek társultak. a férjem. El kell menned egy pszichiáterhez. és reméltem. Csakhogy még egész sereg érintetlen kés. kanál sorakozott a tányérom mellett. kedvesem. mint a sárkány vére. "Henri". mondtam. olyan lett a ház. melyen szalonkák voltak – a fejük úgy kitekerve. és üres szemüregük vádlóan tekintett ránk. Gömbölyűre és barnára sültek. mint egy boncterem. Ez olyan megkönnyebbülés! Henri." Demetrios-Musztafa elvitte üres tányérunkat. maga is viszontagságos életet élhetett." Kezdtem úgy érezni. hogy ilyen fiatalon meg kell halniuk ezeknek a halaknak. hogy Henri. hogy hosszú csőrükkel saját magukat nyársalták fel. gyertyaszerű spárga. aztán egy tálat rakott elénk. Hát. és villájával energikusan csapkodni kezdte az egyik szalonka fejét. és citrommal is bőven meglocsolta a halat. annyi ennivaló van a kamrában. Demetrios-Musztafa eltakarította a szalonka maradványait. és egy óriási tálat hoz. "Henri". és ismét bort töltött a poharunkba. kedvesem." Képzelje. "abba kell hagynod ezt az őrült hóbortot. éppen akkor rendeltem két tucat nyulat. A grófnő magasra púpozta a tányérját hallal. – Meg nem tudom érteni a vegetáriánusokat mondta a grófnő. mennyei? Kár persze. "Henri". hogy Demetrios-Musztafa ismét feltűnik a homályból. ugyanis közben szakadatlanul beszélt. hogy nem sok van hátra az ebédből. lávafolyam mennyiségű mártást adott hozzá. Egy hadseregnek is elég volna. ezért komoly rémülettel figyeltem. s mindegyikhez volt egy kis szelet pirítós. hogy a koponyát betörve hozzáférjen az agyvelőhöz. Valami beteges halálvágyat fejlesztettél ki magadban. "ez nem mehet így tovább. hogy akármennyit ehet belőle az ember. Rám mosolygott. Mit szól hozzá? De én nem tudtam elviselni. meg zöldesfehér. villa. sötétet. még a szaga is. egyszer csontvázakat kezdett gyűjteni. mondtam. az arca már élénk rózsaszínűre pirult. . "ez nem mehet így tovább. és a homlokán kis gyöngyökben kiütközött a veríték. meg apró szemű zöldborsó. Én egymagam nem tudom elfogyasztani. mint az őszi avar. – Ízlik? Ugye. egy csordultig telt szószostálban pedig valami ismeretlen. mondtam neki. – Henri egyszer megpróbálta a vegetarianizmust. egy morzsa nem megy le a torkomon. Én már úgy éreztem. egzotikus mártás. tudja. és nem kell félnie a szálkáktól. Sült burgonyaszirom vette körül őket.

és lopva kigomboltam sortom felső három gombját. a tejföllel és kapribogyóval töltött. hogy erőt gyűjtsünk. a sárgarépából. de remek! Egészen el is feledkeztem róla. Nem éreztem már annyira megtömöttnek és álmosnak magam. de nem akartam megmondani. Tudja. alig tudtam leszorítani. és ártatlanul hozzátette: – azonkívül az ember sokkal többet tud enni utána. nekem már nem maradt gyűjteni való erőm. Pedig milyen finom! Kér még egy kis gombát? Nem? Kár pedig. és két kezét kövér arcára csapta. hogy ez bárki számára kis adag. Hegyek álltak a gyönyörű. Mindig az volt a véleményem. mert füvekkel ízesített borban párolták. mégis. sós mogyorót evett. odarendelte a következő fogást. Úgy éreztem. amit Makroyannis küldött a múltkor – mondta Demetrios-Musztafa. míg Henri élt. feleltem. és kinyitottam sortomon a többi gombot is. azt hiszem. A pihenő jót tett nekem.– Á! – mondta a grófnő. és rám mosolygott. mely kívül ropogós . Szemügyre vettem ezt a tálat. hogy most már kellőképpen kipihentettük belső szerveinket. és végeérhetetlenül fecsegett a férjéről. mely vörös volt. A vaddisznó illatos volt és zamatos. Bólintottam hát. a csinosan felszeletelt. rózsaszín szeleteket vágott belőle. nyilván abból a megfontolásból. és izgalmában mindkét kezét: a magasba emelte. meg a tejfölben puhult póréhagymából. két egyforma adagot. hála istennek aránylag kicsi. mint a téli nap. Albániában lőtte őket. – A főfogás! Mi ez. aztán elkezdte rakni a köretet. aranyszínű rókagombából. hm? – mondta rekedtesen. és fokhagymagerezdekkel tűzdelték meg. a vaddisznó! A vaddisznó! – visította a grófnő. tartunk egy kis szünetet. mosolyogtam. Remélem. – Ó. vajjal megkent. – Olyan sokszor volt nálunk vaddisznó. Mikor a grófnő úgy döntött. Hármat tett a tányéromra. szereti a vaddisznót? A kedvenc ételem. vékony manillaszivart. Ezután. A grófnő kétszer vett belőle. s egy nem éppen az alkalomhoz illő csipkés zsebkendővel letörölte homlokáról az izzadságot. és Demetrios-Musztafa két. szafttól csillogó comb fölé hajolva vastag. de nem kaphatnék ezúttal csak egy egészen kicsi adagot? – Hát persze – mondta a grófnő. De most már ritkán van. – Egy kis szünet.. melynek finom zamata a boréhoz hasonlított. hogy a szünet elengedhetetlen a jó emésztéshez – mondta a grófnő. apró tökökből. mi ez? – Az a vaddisznó. mert nagyon egészséges. A szünet közben a grófnő elszívott egy hosszú. – Egy kis szünet. Musztafa. omlettet hozott. és a hatalmas. – Ó. hajában sült burgonyából. aztán hátradőlt.

– Nem volt időm – mondta Demetrios-Musztafa. jóllakott? Vagy kérne még valamit? Talán egy kis gyümölcsöt? Nem mintha ebben az évszakban nagyon sokféle volna. Desszert nélkül nem ebéd az ebéd! – Hát. és az ebédem felét elfogyaszthatta volna. Azt mondtam. A grófnő sóhajtott. A habcsók nagy volt. A grófnő szeme elkerekedett. főúri módon kosztolunk. Ha valamire. és még a házimunkával is én törődjek. és apró rákok húsával volt megtöltve. de azért láthatott . ha meghallja ezt a becsületsértést. – Nem várhatja tőlem. – Ennek örülök – mondta a grófnő. pompás! – mondta a grófnő sugárzó arccal. Megmondani ugyan nem mondhattam meg. Azt feleltem. Rendesen eteti magát az édesanyja? El tudtam képzelni. és álláról lesöpörve a fehér morzsákat –. és esengő tekintettel nézett rám. Azt kívántam. – Milyen desszert van? – kérdezte a grófnő. – Még hogy nincs desszert! – kesergett a grófnő. – Azt nem csináltam – válaszolta Demetrios-Musztafa. mintha valami förtelmes bűnt vallottak volna be neki. – Egy növésben levő fiúnak többet kell ennie. – Pont erre van most szükség. hogy alig figyelt rám. belül pedig folyékony volt és zamatos. – Ó.barnára sült. hoztam egy kis habcsókot – mondta Musztafa – Ezzel be kell érniük. nem. a grófnőt ugyanis annyira elfoglalták a tányérjai meg a visszaemlékezései. fehér. – Nos – kérdezte végül. mint ha még két-három fogást belém erőszakolhat. megült volna az asztal alatt. Azt hiszem. egy jókora falat omlettel a szájában. – De azért egy kicsit mégis nyúzottnak tűnik nekem. aki. hogy mama kitűnően főz. hogy ennyi mindent megfőzzek. Nagyon sovány a korához képest. ismét boldogan. – Nem csináltál desszertet? – kérdezte döbbenten. köszönöm. és minden egyes darab csordultig volt töltve tejszínnel. milyen dühbe gurult volna mama. – Maga nem eszik eleget – mondta. törékeny. mint a korall. bárcsak itt lenne velem Roger. akkor pont erre nem volt most szükségem. lenyelve az utolsó falat habcsókot. éppen elég volt. semminek nem örült volna annyira.

hogy nem akar maradni. Tudták. de magamban megfogadtam. hogy a zötyögést nem bírom tovább. hogy azt hiszem.nyúzottnak. hogy megtekintsék az új szerzeményt. aztán szemmel láthatóan felderült. Mikor hazaértem. – Jaj nekem. Azt mondtam. hozd ide a fiú baglyát. Nem tudtam szabadulni a rettenetes gondolattól. – Hát hogyne. – Tessék – dugott egy narancsot a zsebembe a grófnő. mondtam. lássuk csak – mondta a grófnő. ahogyan csak tudtam. utánam kiáltott: – Járjon óvatosan! Komor arccal. . persze. kiemeltem a kapálózó. csőrét csattogtató madarat. Musztafa megjelent egy spárgával átkötött kartondobozzal. és ez a bagoly háromszor akkora volt. hogy elolvad az ember szájában. nekem meg egy kávét. megjegyeztem. – De hiszen akkor mindjárt itt a tea ideje. – Miért is jött? Igen. melyek körbegyűltek. – Kedvesem – mondta a grófnő –. akkor a gróf nő megkínál török csemegével. és elindultam a kapu felé. hogy ha erre sor kerül. örömmel jövök el ismét. Musztafa. mint a lépes méz. Ahogy felültem Sally hátára. és elindultan. A kutyák. sietve hátrahúzódtak. és átnyújtotta. míg kívül nem kerültünk a grófnő birtokának kapuján. hogy eljött. hogy ha sokáig halogatom eltávozásomat. amíg haza nem ér – mondta. Akkor aztán úgy éreztem. előtte három napig koplalni fogok. Biztos. pompás. pompás dolog. és abból a török csemegéből is hozzál a szalonból. most. felvittem a dobozt a szobámba. Ismét meg kell látogatnia. hiszen már negyed öt van! Hogy repül az idő! Felsóhajtott erre a gondolatra. – Megéhezhet az úton. Musztafa úgy tudja elkészíteni a polipot. A legszebb madár. a bagoly. és letettem a földre. és enni még egypár falatot? Nem. és jólesően. amit életemben láttam – gondoltam. egy olajfa mögé húzódtam. – Nagyon vad ám. Így mindkettőjüknek őszintén köszönetet mondtam a bagolyért. a baglyot mellemhez szorítva ültem a szamáron. mama aggódna értem. – Hát akkor. ideje lesz hazamennem. A háta és a szárnya aranyszínű volt. Leszálltam a nyeregből. mire képes Ulysses. mert az ebéd támadása gyomrom ellen már kezdte éreztetni hatását. amikor többféle gyümölcsünk meg zöldségünk van. kedvesem! – mondta a grófnő. – Ne nagyon nyissa ki. Olyan udvariasan. ha rossz kedve van. bőségesen rókáztam. kibontottam. Tavasszal vagy nyáron kell eljönnie.

a csőrét csattogtatta felém. Este. semmiképpen nem volt hajlandó megbarátkozni Ulyssesszel. és csörgeti a láncait – mondta Larry –. és különös. ezért felvittem a padlásra. A bagoly.és. A hús nagy részét megette. és most pisszegett. – Már egy órája nem tudok aludni tőle! – Biztos. és egy döglött egeret vittem neki ajándékba. hogy egy. . Egyszerű törés volt. Az egyik padlásszoba: egészen kicsi volt. Álmosan tűnődni kezdtem. aztán kikászálódtam az ágyból. hogy azonnal űzzétek ki. kikeményítettnek látszott. és egyórai küzdelem után. – Nem lehet kopogó szellem. – A kopogó szellemek tárgyakat hajigálnak meg asztalt táncoltatnak. hamuszürke foltok tarkították. egy nagy tányér apróra vágott hús társaságában. Úgy gondoltam. hogy alig engedte át a fényt. Menjetek fel. – Hát akármi legyen. mint egy Erzsébet-kori körgallér. és füleltem. Pocicsiki Ágostont pedig leplezetlen utálattal szemlélte. kidugtam a fejem az ajtón. – Ártó hát. pusztán azért. amíg megnyugszik. hogy nem a szél. lángoló szemével rám bámult. úgy találtam. Lampadusa itt kellemesebben fog lábadozni. Kétségtelen fejlődésével elégedetten ott hagytam neki az egeret. Esetleg ártó szellem. mikor meglátogattam. – Én ugyan fel nem megyek – mondta Margo remegő hangon. és azt is annyira belepte már a pókháló és a por. barlangban: úgy gondoltam. ha valami sötétebb helyre kerül. Olyan csend és sötét volt itt. egyetlen apró ablak világította. ahogy vártam. drágám? – kérdezte mama. hogy sokat javult. mongol vágású szeme körül a fehér álarc olyan ropogósnak. harciasan félt a kutyáktól. leláncolt kísértettől! – érvelt Larry. nehogy megzavarják. melynek során többször sikerült a véremet megcsapolnia. akit Lampadusának neveztem el. – Ez akármi lehet. vagy valami. mint egy. – Mondom – hallottam Larry hangját –. francos nagy kopogó szellem. a fenébe is – fakadt ki Larry. jobban fogja érezni magát. A szárnya nem is volt olyan rossz állapotban. Letettem a padlóra. Néhány óra múlva a mama szobájából kiszűrődő hangok felébresztettek. Úgy tudom. a begye makulátlan tejfehér. te meg Margo vagytok a másvilágszakértők. és gondosan rázártam az ajtót. – Csak meg tudom különböztetni a szelet egy rohadt. éjnek évadján. és követelem. mi a csodát csinálhat a család ilyenkor. és lefeküdtem aludni. rendesen sínbe tudtam tenni. ott van fent. drágám – mondta mama. és csináljatok valamit. és ide-oda topogott a padlón. mert ez a név megtetszett nekem.

hálóköntöse méltóságteljesen suhogott. hogy betörők. Csak nem Lampadusáról van szó? Mint minden rokonának. Elmagyaráztam. drágám – mondta mama. hogy betörők – mondta Margo. éjjel-nappal elő szokott adódni körünkben. – Bizonyára csak a szél az. – Larry szerint Angliából jött utánam. hogy van egy halvány gyanúm. – Az ki? – kérdezte mama. Csak nem Mawaki? – Ezt nem fogjuk elölről elkezdeni – mondta mama határozottan. tőlünk mit akarsz. – Lehet. a gyöngybagolynak is olyan puha és nesztelen a szárnya. és most utánad jött. és bekukucskáltam az ajtón. melyik testetlen cimborád. Megjegyeztem. írni se tudok. Larry kísértetet talált. drágám – csitította mama. ha meg nem tudok aludni. amely a legváratlanabb pillanatokban. – Hiszen csak egy bagoly. hogy ez is egy olyan pokolbeli mifene. amit ti bűvészkedtetek elő a szeánszon. és egyfolytában a végtelenségről szövegeltél. Nem kívánhatod tőlünk. mint a lánccsörgés? Bementem a szobába. A dolog éppen olyan izgalmasnak hangzott. és akkor fel kellene ébresztenünk Leslie-t. az elfogyasztott italoktól méhkasként zúgó fejjel el sem tudtam képzelni. akár a gyermekláncfű ejtőernyője. – Fent van a padláson – magyarázta Margo izgatottan. miről beszélgetnek. miszerint esetleg Lampadusa lehet a dologban.– Lehet. hogy tetőtől talpig elborított az ektoplazma. Menj és foglalkozz vele. . – Tudhattam volna – suttogta Larry. és megkérdeztem. miért nem gondoltam erre azonnal! – Ugyan. hogy bátorságot öntsön magába. ugyan. – Tenni kell valamit – mondta. – Te vagy a férfi. – Úgy is van. – Tudhattam volna. Akkor pedig a te kis háziállatod. drágám – nyugtatott mama. ha láncok csörögnek a fejem fölött. így hát közelebb lopakodtam mama szobájához. menj fel te. Nem is értem. a grófnő ajándéka. – Csak egy kísértet. – Nem érdekel. De követelem. tudtommal te jöttél haza Londonból úgy. hogy a bagoly. Ez csak nem okozhat olyan zajt. inkább csak azért. A "háziállat" szó végre talált. – Nem tudom. ki az – mondta Larry. – Ide figyelj – mondta Larry –. – Nem érdekel. hogy mi menjünk fel oda – helyeselt Margo. Félálomban. hogy távolítsd el. mint az összes többi incidens. Lehet. Larry fel-alájárkált odabent. miről tárgyalhat a család. – Nem tudok aludni.

miért zajong. nem tudta kiszabadítani a csőrét. mondván. hogy nesztelen szárnyakon szállnak az éjszakában. – Olyan lármát csap. hogy ez a húscafat segít majd hajnalig eltengődnie. hiszen a baglyok a legcsendesebb teremtmények a világon. Eredj és vidd ki onnét! Sietve lámpát fogtam. Csőrének hajlott hegye átfúródott a húsdarabon. mi a baj. de mindhiába. Nekem kellett kimentenem szorult helyzetéből. ezért aztán ide-oda hánykolódott a padlón verdesve és csapkodva a tányért a deszkához. de a hús ugyanakkor vonakodott megválni a tányértól. így a bagoly szabályosan csapdába esett. . Ez időközben megkeményedett. s ezután levittem a szobámba. – Úgy hangzik. Lampadusa. Lampadusa úgy vélte. mintha egy harckocsizó oszlop gyakorlatozna odafent. Mentegetőztem. ahol a biztonság kedvéért visszadugtam a kartondobozba. mint egy egytagú bagoly dzsesszzenekar. Mondd meg a fiadnak. és hozzátapadt a tányér aljához. mint a pernye. azonnal láttam. nem értem. Arra is hivatkoztam. – Hát ennek nem nesztelenek a szárnyai – mondta Larry.– Csak egy bagoly! – tört ki Larry. Mikor kinyitottam az ajtót. Lampadusa elfogyasztotta az egeret és észrevette hogy egy hosszú húscafat még ott hever a tányéron. s ezért megpróbálta lecsippenteni onnan. és felmentem a padlásra. hogy vigye a padlásról.

acélkék szitakötők bújtak ki bábjaikból. Az olajligeteket felverte a hazatérő madarak lármája. hófehér házat egy hatalmas magnóliafa árnyékolta be. Bárcsak láthatnád Ha eljönnél. egy éjszaka is elég hozzá. s melyet mind közönségesen csak "a földek"-nek neveztem. remekül el tudnálak szállásolni. A területen csak úgy nyüzsgött az élővilág. és jól tartanálak gyömbérsörrel és vörös borral. Voltaképpen a velencei időkből maradt sópárlók voltak ezek: a közeli. és nem volt messze legelső korfui lakóhelyünktől. merev repülési módján. garnélával és fügével. Cérnavékony. és a békapete füzérei fekete nyakláncként úszkáltak benne. a maguk különös. Domboldalon épült. buja növényzetet sarjasztottak ki. ezért ez lett egyik legkedvesebb vadászmezőm. Korfun a tavasz nem sokat körülményeskedett. hogy tisztára és delfinium-kékre mossa az eget a tavaszi szél. mely a legcsekélyebb légáramlattól is imbolyogni kezdett. zöldesfehér fénye. gödröket ástak. hosszú aszfodéloszok halvány viaszszíne. az elegáns. a lazacrózsaszín és fekete mintás. . melyeket most a hegyekből érkező friss édesvíz töltött fel. nagy sós tóból kiáramló víz összegyűjtésére használták őket. s feltűnt a szellőrózsa is. skarlát és fekete színű sármány visongva és berregve szálldosott ágról ágra. görbe csőrével csipegetett a puha földön a haragoszöld fű között. a télvégi esők egy éjszaka leforgása alatt vadvirággal öntötték el a völgyeket: az orchideák rózsaszínje. felálló taréjú búbos banka hosszú. az arany.NEGYEDIK RÉSZ Criseda Csodálatosan szép hely ez. mint a sakktáblát. melyet öntözőcsatornák hálóztak be. a sáfrány sárgája. és a csatornák. EDWARD LEAR SÜNÖK ÉS TENGERI MEDVÉK A TAVASZ ELJÖTTÉVEL új villába költöztünk. Az öntözőcsatornák vize megzöldült a növényzettől. egy nagy. sík terület felett. smaragdzöld békák kuruttyoltak egymásra. A tó már régen eliszaposodott. Ilyenkor a vizek partját éjszaka a szentjánosbogár lüktető. és lerakták tojásaikat. és füstfelleghez hasonló rajokban szálldostak az aljnövényzetben. és az ébenfekete teknősbékák kimásztak a partra. a fürtös gyöngyike kékje virított elő a fű közül. Úgy tűnt. a lándzsás.

hogy kapájával elmozdított egy levélcsomót. Lepkehálóm nyelével óvatosan félrekotortam a leveleket. – Találtam magának valamit! – kiáltotta. Döfi és Böki nevezetű. bokáig süppedve a lágy agyagba. az öregasszonynak köszönetet mondtam. újszülött sündisznót pillantottam meg: rózsaszínűek voltak. – Láttam. de azok rémségesen bolhásak voltak és nem is igazán szelídek. amikor egy felfordított tuskó alatt bármit találhatott az ember. Még vakok voltak. elsősorban azért. mint a ciklámen. ormótlan gyapjúharisnyát viselte. Vigyázzon. Ezek a csöppségek. meg ne harapják. s úgy fészkelődtek és szimatolták egymást. előttem a kutyák. izgalmas időszak volt ez. – Ott – mutatta. és elindultam hazafelé. mint egy labirintusban tájékozódni. széles kapával túrta a földet. mint egy fészekalja kismalac. Ulysses meg a két szarka. – Gyorsan! Gyorsan! – kiabálta az öregasszony. míg végül lihegve mellé nem értem. ha elrontotta. és mindenki a maga dolgával volt elfoglalva. mezei pocok fészektől kezdve a nyüzsgő. és kis piros . az ingatag deszkapallókon átcsörtetve néhányszor majdnem belepottyantam a csatornába. Elképzeltem. Felvettem és óvatosan az ingembe tettem őket. – Ott. Az asszony rövid nyelű.napközben pedig az árnyékban kis lámpákként pirosló vadszamóca világította meg. puskaport meg sörétet méricskélt nagy gonddal. Már volt két felnőtt sünöm. nyomomban pedig négy szelíd sündisznó szalad. Új szerzeményeim valósággal lázba hoztak. másként nőnek majd fel. mert ilyen kicsinyek. Anyjuk helyett anyjuk leszek. mert minden mezőt csatornák fogtak körül. melyek olyanok voltak. mely alatt mocorgott valami. futottam és repültem. Mindjárt elszaladnak! Gyorsan! Rohantam és ugrottam. amelyet a parasztok ehhez a művelethez szoktak felvenni. s ezek közt a hidakat megtalálni éppolyan bonyolult feladat volt. Leslie a kőpadlón kuporgott. hogy büszkén masírozok majd az olajfák között. vagy hat parcellával odábbról rám kiáltott. magában számolta a szemeket. úgy döntöttem. mikor egy öregasszony. lábán azt a fajta vastag. és az öntözőcsatornákban tanyázó vízisiklók közül próbáltam befogni néhányat. A család a szőlőlugasban tanyázott a verandán. akit távolról ismertem. Kutatásokra és új felfedezésekre való. és végtelen örömömre négy kövér. azt mondta: "a fene". Mama kötött. mintha fényes bronzból öntötték volna őket. akiknek néhány mutatványt is betanítok majd. Egy reggel lent jártam a földeken. a tüskéjük pedig egészen puha és hófehér. és időnként. – Jöjjön gyorsan! Lehetetlen volt gyorsan odamennem. fényes lábatlan gyík csemetékig.

jóságos tekintetet vetve rájuk a szemüvege mögül. – Bárki más. egy csomó tartalék cuclival. – Irgalmas ég! Már megint valami újdonság? – kérdezte Larry. – Kis kék kabátja volt neki – trillázta. a babát és a többi tartozékot valamelyik arra érdemes parasztgyereknek lehetne ajándékozni. – Örülnék. Kis kék kabátja volt neki. és különben is. Büszkén előhúztam sünjeimet. Cigarettáját a földre hajította.töltényhüvelyeket töltögetett. – Ezek mik? – kérdezte. – Olyan kicsi a szájuk. már régen bedobta volna a törülközőt. mire Leslie felordított. ezért soha nem mulasztottam el egyetlen alkalmat sem. ahogy nőnek. – Vigyázz a puskaporral! – Leslie. Kis kék kabátja volt neki. Most megint eltévesztettem a számolást. lent a városban. és undorodva vette szemügyre a rózsaszínű. hogy rokonaim csukott szemmel járnak a világban. hogy zsebpénzemet az utóbbi időkben sok . fehér bundás szaporulatot. Ez ideális volna a kis sünök táplálására. melyeket úgy meg lehet görbíteni. – Hogyan fogod etetni őket. Később. és megmutattam mamának. Elmagyaráztam ezért. még csak tejet szabad adni nekik. mondtam. ha azzal a ténnyel kellene szembenéznie. valami átlátszó ruhadarabon dolgozott. bili. miegymás. hogy láttam egy boltban. ha nem kiabálnál ennyire. fehér tüskékkel születnek. hogy képtelen megjegyezni egy dallamot. – Kis kék kabátja volt neki. drágám? – kérdezte mama. aki a varrógépnél ült. Sok haszontalanság is volt benne. és a legprimitívebb szöveget sem tudja megtanulni. hogy a nőstény sündisznó csak válogatott kínok árán tudna életet adni olyan utódoknak. melyeket kemény tüske borít. mint a madártollat. a tüskéjük is fokozatosan megsötétül és megkeményedik. és igen hamisan énekelte kedvenc dalából azt az egyetlen sort. mint például a celluloid baba meg pelenkák. és időnként Margóra nézett. amikor információval szolgálhattam nekik. Mindig elkeserített. – Az nem lehet – felelte. míg a bilit. de egy dolog felkeltette a figyelmemet: egy pici cumisüveg. Egyetlen bökkenő volt a dologban: az. Sündisznócsemeték. amelyre emlékezett. ezért a kicsinyek ilyen gumipuha. – Aranyosak – mondta. – A sündisznó barna. nem? Elmondtam. drágám – mondta mama. – Énekművészeteddel kapcsolatban csak egy dolog figyelemre méltó: a kitartásod – szólalt meg Larry. egy babaápolási játékkészletet. Larry egy vaskos könyvet olvasott.

mert. ha nem túl drága. hogy felneveljem a kicsinyeket. – Hát. hogy milyen jó befektetés: nemcsak hogy egy felbecsülhetetlen értékű cumisüveghez jutnánk így. Aztán mamával együtt meghívtak a barátaink egy hétvégére. Úgy láttam. melyek valóban a megszólalásig hasonlítottak a sündisznókölykökre. sekély vizében szívsünöket lehetett találni. ha velem alszanak. hogy biztosan felébredjek. Azt feleltem. amelytől mindenki felébred. s mondhatom. Van-e hasznosabb módja a pénz befektetésének? Így aztán megvettük a készletet. és már alig vártam a napot. hogy agyonnyomom őket. és én ismét benne voltam a pácban. amely egyéb állatok táplálásában is jó szolgálatot tenne. hanem négy idomított sününk is volna. hogy én vagyok a mamájuk. hogy egyáltalán nem drága. és hanyatt-homlok türemkedtek kifelé a dobozból. én pedig hozzáfoghattam ahhoz a felelősségteljes feladathoz. Szerettem volna. és éjszakára. hogy elsőnek jussanak a cumisüveghez.tetemes kiadás terhelte (például a szarkák kalitkájához kellett drótot vásárolnom). kedvesem – mondta mama bizonytalanul –. Az éjjeli etetés némi bonyodalmakkal járt. aki eléggé tetszett nekem. mert a déli part homokos. mint egy díszsortűz. boldog volt a babával. s ezért szorgalmasan etettem őket: naponta háromszor. kissé túlköltekeztem. éjszaka pedig még egyszer. lökdösve egymást. a bilivel és a többi limlommal. Az ágyam alatt laktak. ez pedig olyan zajt csapott. mikor majd a sarkamban totyognak az olajligetben. hogy ez nemcsak egészségtelen volna. talán meg tudnám venni. Így is tettem. hogy mama azt javasolta: inkább késő este. és sajnos nemcsak engem. Egy kis parasztlány. egy forró vizes ágymelegítő tetejére raktam a dobozt. de azzal a kockázattal is járna. Iszonyúan büszke voltam rájuk. A szemük kinyílt. hófehér tüskéik pedig szépen szürkültek és keményedtek. hogy meg ne fázzanak. Úgy lett. Spirótól kölcsönkértem egy hatalmas ébresztőórát. egy vattával bélelt kartondobozban. Nagyon szerettem volna elmenni. lefekvés előtt etessem meg őket még egyszer. ha kinyitottam: taszigálva. és ráadásul egy hálás parasztgyerekre is szert tennénk. hogy a vízzel hígított tehéntejtől fejlődnek a legjobban. a sziget legdélebbi csücskére. ahogy vártam: elhitték. Szív alakú testüket puha tüskék borították. melyek . a hajnali kétórai étkezés helyett. ahhoz képest. de az egész családot felriasztotta. s közben incifinci nyiffanásokat és nyögéseket hallattak. a sünök pedig nőttek és gyarapodtak. Végül a tiltakozás olyan hullámokat vetett. de mama kifejtette.

– Majd én gondoskodom róluk – ajánlkozott Margo. nyalogatási és harapdálási rohamát. akkor minden étkezésnél eszméletlenre szopják magukat.kurta farkincát formáztak az állat hátulsó felén. négy újfajta kagylóval és egy fészekből kiesett verébfiókával gazdagodva. Rávettem Larryt. Megmagyaráztam neki. de beadtam a derekamat. csak a homokot kell öt-hat centi mélységig felásni. hogy sündisznó-tenyészetemet nem vihetem magammal. Vidáman telt a hétvége. Margo olyan mérges lett kételyeimtől. aki szerencsére éppen jó hangulatban volt. – Szegénykék –. hogy gépelje le a süntenyésztés ábécéjét. Az embernek nem szabad tudomást vennie erről. nem tovább? És a legfontosabbat: azt. hogy a sziget déli partján tömegestől fordul elő. A természet tette őket falánkká. mert a tavaszi nap csalókán enyhének látszott. de Theodore-tól tudtam. Kétségek közt vergődtem. ha két óránál tovább távol volt a háztól. Mégis. hogy mindig ilyenek. milyen sok bíbelődéssel jár a sünök ellátása? Például. és nem lesz semmi baj. ami azzal a kínos következménnyel jár. – Szörnyű éhesnek látszanak – mondta Margo. hogy mi mindent kell csinálnom velük. és mivel mama is hivatalos volt. Erre fel kellett volna figyelnem. vinnyogó kicsinyeket a dobozból. nyolc szívsünnel. – Olyan aranyosak. Ahogy otthonorri küszöbét átléptem. hogy vannak a sünök. hogy végül. mellyel mindig elhalmozták az embert. de végül diadalmasan térhettem haza. – Hogyne tudnék vigyázni rájuk. hogy a vattát naponta háromszor kell cserélni a dobozban? Hogy csak hígított tehéntejet szabad adni nekik? Hogy a tejet testhőmérsékletre kell melegíteni. Eddig csak egyetlen példányt találtam. a hátán pedig indián tolldíszhez hasonló taréjt. úgyhogy szinte felismerhetetlenné vált. és izgatottan tátogó szájukba adta a cuclit. nem maradt senki a villában. és azt is eléggé szétroncsolta a hullámverés. akire nyugodt szívvel rá mertem volna bízni őket. mondta Margo. tekintetbe kellett vennem. . Írd csak le egy papírra. ahogy kiemelte a kapálódzó. Tudja-e vajon Margo. Aztán megkérdeztem Margótól. Borzasztóan leégtem a parton. hogy minden etetésnél csak fél üveg tejet kaphatnak? Ugyanis hamar észrevettem. én pedig gyakorlati oktatásban részesítettem Margót a palackmelegítés és a vattacsere módját illetően. hogy ha hagyom. – Ne hülyéskedj – mondta Margo. vonakodva bár. Értek én a kisbabákhoz. hogy még gyakrabban kell cserélni alattuk a vattát. először is ki kellett állnom a kutyák ugatási.

hogy minden egyes etetéskor két teljes üveggel megittak? Rémülten vágtattam fel a szobámba. de boldogan tértünk vissza a villába teázni. Fáradtan. szegénykék. El sem tudod képzelni. állandó emlékeztetőül négy kicsi keresztet állítottam fölébük. Összeszorult a gyomrom. milyen éhesek voltak. de képtelenek voltak előrehaladni. mert tudtam. hogy a verandán egy ember ül elterpeszkedve. mama hirtelen megtorpant. én meg frissen kikelt lepkéket gyűjtöttem. Alaposan szemügyre vettem az idegent. mert ekkor történt. Ott hevert benne a négy kis sündisznó. ezért nem is figyeltem oda. Igen kellemes délutánt töltöttem mamával az olajligetben. El is pusztultak mind. hogy angliai bankunk igazgatója bármelyik percben megjelenhet. de most észrevettem. ő vadvirágokat és különböző füveket szedett. ősz szakállt és bajuszt is viselt. hogy Donald és Max visszatért egy tíz méter hosszú jachton. hogy a lábukkal csak épp kapálózni bírtak. mert sürgősen meg akarja tárgyalni hiteltúllépésünk problémáit – ezért a verandán ülő ismeretlen alak komoly rémületbe ejtette. – Mint a farkasok. Tudod. mit beszél a nővérem. és kihúztam a kartondobozt az ágy alól. most már soha nem fognak engedelmes sünök totyogni a sarkamban az olajfák között. Halálra éhezteted szegénykéket. majdnem teljesen kopasz. Öreg volt. Akkora volt a pocakjuk. Mégsem gyászoltam sokáig a sünöket. és négy napig nem álltam szóba Margóval. és Margo szívszaggatóan zokogott a léggömbszerű tetemek felett.– Remekül – felelte. El voltam épp foglalva azzal. Tüskés. Mamának akkoriban az a kényszerképzete támadt. libegő haj. mely a nyár végén szállongó bogáncspihére emlékeztetett. – Látod? Ki az? – kérdezte mama. szerintem rosszul bánsz az állataiddal. Túlbuzgó nővérem méltó büntetéseként négy kicsi sírt ástam a kertben. . hihetetlenül felpuffadva. hogy a vendég egyáltalán nem hasonlít bankigazgatóra. Gyásza azonban nem hozott enyhülést számomra. és Larry ránk szabadította Creech kapitányt. még aznap éjjel. ahogy hallgattam. fehér vászonnadrágban. ősz. rózsaszínű tejestömlő lett belőlük. Mikor látótávolságon belül értünk. – Ki az ott a verandán? – kérdezte. Biztosítottam mamát afelől. gyűrött. hogy botot hajigáltam a kutyáknak. csak a tarkójára tapadt némi hosszú. Hasonlóképpen elhanyagolt. Gerry. – De komolyan.

– Hát – mondta mama. Ha megbocsát egy percre.– Jaj nekem – mondta mama bosszúsan. – Itt van a fiam. túláradó szívélyességgel. hogy az két újabb virágot ejtett ki a csokorból. – Nem. Szünetet tartott. aki a konyhában is érti a dolgát. hogy mama megbotlott. Orrsövénye. Azt mondta. – Isten hozta a fedélzeten – ismételte aztán. hogy megismerhetem – mondta az idegen. hogy megmérkőzzem Creech kapitánnyal. amíg én hozom a teát. aki addig békésen szunyókált. mentve a menthetőt –. és észrevett bennünket. – Mrs. ő is nemsokára ideér. – Örülök. persze. – Hahó! – kiáltotta. ugorjak be teára. – A nevem Creech – mondta az öreg. Durrell vagyok – mondta fagyos előkelőséggel –. Lawrence? – kérdezte azon a zengő. és olyan göröngyös. és majdnem elesett. az idegen. és olyan buja tekintettel nézett mamára. és kiejtett egy pitypangot a csokrából. én pedig ott maradtam. mintha egy láthatatlan zsineggel a jobb fülcimpájára akasztották volna. – Hahó! Maga csak Durrell mama lehet. – Lent hagytam a városban. meg a fia. mint egy kígyó. mi? – kérdezte Creech kapitány. arisztokratikus hangon. beszaladok. Az égvilágon semmivel nem tudom megkínálni. meg az olyan asszonyt. – Hát hiszen maga sokkal takarosabb fehérnép. mint a dióhéj. Állkapcsát hasonló végzet érhette utol. Gerald. olyan hangosan és váratlanul. amelyet csak a legválságosabb pillanatokban vett elő. szórakoztasd a kapitányt. – Jesszusom – suttogta mama. – Örülök. hogy megismerhetem. aki visszaterpeszkedett a székbe. – Pogácsát. – Patrick Creech kapitány. foglaljon helyet. mintha mi volnánk az ő vendégei. Mama megmerevedett. valamikor rendkívül erős csapásoknak lehetett kitéve. és sütök egy kis pogácsát. Larry már mesélt nekem magáról. Mama idegesen köszörülte a torkát. és akkurátusan köpött egy jókorát. és . mint ahogy a fia leírta. – Megint egy Larry-féle. Közelebb érve megláttam. Isten hozta a fedélzeten. egyenest a mama kedvenc cinniái közé. De vajon ki lehet? Ahogy közelebb értünk. hogy vendégünknek rendkívül különös arca van: rózsaszínű. ez pedig a fiam. – Szeretem a pogácsát. dehogy – mondta Creech kapitány. mert olyan lottyadtan görbült lefelé. hirtelen felébredt. úgy tűnt. és csipás szeme csak úgy ragyogott. Menekülésszerűen besurrant a házba. mert féloldalra húzódott. – Gerry – mondta mama fagyosan –. – Pont most kellett betoppannia.

hogy kissé ideges lettem. és szerencsésen belevágta a szigonyt a saját lábába. mint általában. mint a beton – mondta. de észrevettem. maga kezdte el a társalgást. az csinálta. A Horn-fokot kerültük meg éppen. mert valami különös formájú halnak nézte. a múltkor éjszaka halászott. A kötél meg kicsúszott a kezemből. aztán ismét visszasüppedt a székbe. a pipa az ember legjobb barátja. hogy majdnem elejtettem a cigarettát. Semmi sem jutott eszembe. olyan hirtelen. hogy a hajózás iránt érdeklődik. Felült. mint az istennyila. Fehér nadrágja zsebébe nyúlt.tépett fehér szemöldöke alól vizenyős tekintettel nézett rám. Olyan mereven bámult. megkínáltam cigarettával. fiú – mondta. hogy valami beszédtémát találjak. mint a hasbeszélő bábujáé. szinte szénné feketedett pipát. sajnálkozzam-e vagy sem. Hasztalan kutattam át agyam leghátsó zugát is. amitől az állkapcsa még csálébbra állt. elmondjam-e neki azt az izgalmas hírt. úgy megkeményedett. agyonrágott. hogy arcán rózsaszín lett közben a bőr. Fogai közé vette. Elestem. – Jegyezd meg – mondta. Engem az érdeklődés a székemhez szegezett. és mozdulatlanságunkon elcsodálkozva megállt. Ismervén házigazdai kötelességeimet. – Az arcomon csodálkozol. meg csattogott. megtettek velem… de persze orvos nem volt a hajón. – Tizenhat éves voltam. és én is nevettem. mint a selyem. és előhúzott egy tömzsi. mint egy kútba. – A cigaretta maga a halál. mi. De Creech kapitány. fél kezében a lámpát emelve magasra. loccsanóst köpött a korláton át. és kifényesedett. és az állkapcsa úgy járt fel s alá. olyan hangosan. a tekintete üres lett. – Halál! – kiáltotta. akinek még csónakra sem telik. de az sem. és megfigyeltem. Ott kaptam először . – Chile. – Chile – sóhajtotta a kapitányjólesően. akár egy olajozott kígyó. – Egy vitorlás. Mama kijött a verandára. ismét megszólalt. érted? Lobogott a vitorla. Belenézett a dobozba. Mielőtt tiltakozni tudtam volna. Feltételezve. még mindig tapogatva az arcát. azon töprengtem. – Mire Chilébe értünk. Hangosan felnevetett saját tréfáján. Puff. aki pipájának sűrű füstje mögül szakadatlanul engem bámult. – Szünetet tartott. hogy elmélázott. mogyoró nagyságú tojást rakott. hogy Agathi tyúkja ma hat. Visszahanyatlott a székbe. le a padlóra. a másikban a szigonyt tartva. Kutya egy szél volt. bár meggyőződés nélkül. mintha maga a föld szellentett volna a pofánkba. és elgondolkodva megtapogatta az állkapcsát. hogy Taki. Amit tudtak. és kék szemét ismét rám meresztette. Az biztos nem érdekelné a kapitányt. hogy ma hallottam idén az első kabócát. Azon gondolkodtam. fiú? – kérdezte szemrehányóan. Egy vitorlás.

. de minek hoztad ide? – Érdekes öreg fickó – felelte Larry –. – Kell a flammó az embernek – mondta Creech kapitány. – Anyja. Láttam. – Gerry. amint félrehúzhatta Larryt a társaságtól. Ma már nincs ilyen állóképességű egy se. – Meg ne hívd még egyszer. gyere. hogy nem kellett erre válaszolnia. – Azt tudom – mondta mama –. – Fészkes nyavalyát – mondta Creech kapitány. tetszeni fog neked – mondta Larry. ringyóskifli van a teához! – Rongyoskifli – helyesbítette Donald. – Nyugdíjas vagyok. A sors olyan kegyes volt mamához. éppen idejében jöttünk teára.trippert. – Az ágy asszony nélkül olyan. és eltökélten rágta a pogácsát. valamint Donald és Max. – Hát nálunk nem fog nyugalomba vonulni – jelentette ki mama határozottan. – Creechnek hívják – magyarázta Larry. Együtt kivittük a teáskannát. Beszéd közben tűnődve bámulta mamát. – Tán idejövök lakni – mondta Creech kapitány bizonytalanul. Állkapcsának szabása arra kényszerítette. – Azt hittem. meg a kétszersültet és az aranysárga pogácsával megrakott tányérokat. és morzsákat söpört le a bajuszáról. mert megjött a kocsi. mely akkorra már ugyancsak hangulatba jött. benne a család többi tagja. Valami egészen minimális nyugdíjjal jöhetett ide. – Pogácsa – mondta mama. és nem hiszem. hogy kicsit közelebbről… gusztáljam a fehérnépet. Tán lehorgonyzok itt. – Már nagyon korgott a hasam. megjöttünk – jelentette be Max sugárzó tekintettel. gyengéden megölelgetve mamát. – Remek egy dajna volt! Két napig nem unatkozott senki a hajón. – Úgy látszik. segíts kihozni a teát – mondta. – Öööö… sokáig marad? – kérdezte mama. a tejesibriket. mint a hajó fenék nélkül – jegyezte meg aztán. aztán hangosan krákogott. – Emlékszem egy ringyóra Montevideóban – kapcsolódott be Creech kapitány a társalgásba. hogy mama egyre jobban megrémül. remélve. – Csinos helynek nézem. hogy valami gazdag volna. és teletömte a száját a süteménnyel. – Ki ez az undok vénember? – kérdezte mama. az ám! Most már van időm. és megragadott egy újabb pogácsát. hogy zajosan szürcsölje a teáját. a csészéket. hogy a válasz nemleges lesz. – Hajója nincs? – kérdezte. Ringyóskifli! De finom! Donald. Mama összerándult.

Történeteit időnként hosszas. hogy mama hál’ istennek meg sem értette őket. csak hogy Creech kapitány csatlakozhasson hozzánk. – Felőlem nyugodtan utazgathatna még – mondta mama. amiket eddig elmondott. Ez a téma mindennél kedvesebb volt számára: az ember azt hihette. hogy gyerekeim legyenek – szólalt meg Creech kapitány. ahol megfordult. nincs a földnek olyan sarka. Darwin és Durban. Úgy tűnt. és felsorolta azokat a helyeket. így hát mama. – Azokat a történeteket pedig. nemcsak hogy ő az egyetlen asszony. Seychelles. a papnénak meg elmagyarázta a földrajzi szélesség és hosszúság közötti különbséget. Ferde szájából csábítóan rajzottak elő a nevek. dühösen morgolódva magában. aki gyermeknek adott életet. rendkívül alpári tengerésznótákkal és rigmusokkal szakította meg. amikor Creech kapitány akkor toppant be. hogy tengeri kalandjairól mesélt. Galapagos-.Beutazta az egész világot. nem nevezném jobbnál jobbnak. Trincomalee. semmint vallásos érzülettől indíttatva. Teli van jobbnál jobb történetekkel. kikötőre lelt. beszaladt a konyhába. úgymond. Wellington és Kalkutta. Creech kapitány. Buenos Aires. . és már kezdtünk büszkék lenni rá. nehéz lett volna megtagadni tőle a szíveslátást. aki a házunkban.és Barátság-szigetek. A lelkész felesége félrenyelte a teát. megfelezte a felvágottat. Aztán eljött a felejthetetlen nap. de az ő esetében a fogantatás is szeplőtelen volt. Meglepetésünkre Creech kapitány feltűnően rendesen viselkedett. gyakori látogatónk lett. ahova el ne jutott volna. mikor a helybeli anglikán lelkészt és feleségét láttuk vendégül – sokkal inkább kötelességtudattól. és azt kiáltotta: – Hahó! Van még hely a fedélzeten egy kis tereferére? – Mivel pedig két és fél mérföldet kellett hozzánk gyalogolnia. – Én már egy kicsit öreg vagyok ahhoz. melyeket addig csak a térképről ismertem. egy kis szünetet tartott hogy megigya a teáját. Példás magaviseletet tanúsított. megint csak hívatlanul teára. A kapitány azzal szórakoztatott bennünket. Még Indiában is járt. mikor a papnénak rendkívül csalafinta módon sikerült a gyerekeire terelni a szót. felhígította a levest. Megfigyeltük. A pappal eszmecserét folytatott a tengeri kígyók és a dagálymélységek tárgyában. Miután egy tízperces monológban ecsetelte előttünk leszármazottainak rendkívüli szellemi képességeit. hogy többnyire étkezési időben jött. melyek olyan bonyolult biológiai utalásokat tartalmaztak.

a próbálkozásban mégis sok örömömet lelem. és hüvelykujjával megkapirgálta a szakállát . Nem vagyok hajlandó egy hajóra szállni azzal az undok vénemberrel. kár. és ha elég meleg van.– De – folytatta vígan a kapitány –. Lementem Theodore-ral a fák között a partra. és eltűntek. a szél megerősödött. – Larry? – hitetlenkedett Leslie. az idő egyre inkább úgy festett. Nagyon különös. fürdünk is. Ragyogó. és úgy látszott. ahol majd a szabadban ebédelünk. nem is szólva az életveszélyről. autón menjen egy megbeszélt helyre. végigtáncoltak a látóhatáron. Creech kapitány leckéket adott neki. Nem mi vitorlázzuk. nem értetek a vitorlázáshoz – jegyezte meg Leslie. Persze Maxnak jutott eszébe. Bókolva és lengedezve. a látóhatár szélén hirtelen három víztölcsér tűnt fel. mind a szabadtéri ebédhez a lehető legjobb. – Valóságos szakértő már. Végül is csak annyit engedélyezett. hogy a család többi tagja Theodore társaságában. hogy nem jöttek közelebb. Nem sokkal ez után történt. és fehér felhőket teregetett szét az égen. az időjárás mind a vitorlázáshoz. ahogy együtt mozogtak. és elkezdtük kicsomagolni az ebédhez szükséges apróságokat. egy öbölhöz. mint holmi őshüllők kígyózó nyaka. – Kitűnő ötlet. – Azt hittem. mint a hattyúk. – Anyja – mondta Max –. – Dehogyisnem – tiltakozott Donald. és végigsiklott a tenger felett. kegyedet mi elvisszük. de mire elértük a sziget másik végét. ha Larry kormányoz. tiszta volt a reggel. A kapitány is jön. – Ő aztán végképp nem ért a hajókhoz. – Körbe a szigetet – mondta Max. mint legénység. mikor elindultunk. – Aha – mondta Theodore. A teadélután nem volt sikeresnek mondható. kecsesen. A tenger hideg acélszürke színt öltött. – Ez akkor el is dönti a kérdést – mondta mama. – Khm – mondta Theodore. mintha sirokkó készülődne. mint… ööö… mint egy csorda? Azt mondtam. Megpróbáltak a lelkére beszélni. – Még soha nem láttam hármat együtt. Larry vitorlázza – vágta ki Max diadalmasan. Messze. – Jachtkirándulás – mondta Donald. de mama sziklaszilárd volt. – Kirándulás? Hová? – kérdezte mama. aki érdeklődéssel figyelte a jelenséget. hogy egy nap Donald Max beállított a villába. Megfigyelte. széles mozdulattal ölelésre tárva a karját. nem. – Nem.

– Nem valami jó mulatság a hurrikán közepében ebédelni. mellénk lépve. nagyon érdekes volt – felelte Theodore. tudnak a zátonyról – jegyezte meg Leslie. és mama percről percre idegesebb lett. rángatják a vitorlát meg a köteleket. – Igen. Vártunk egy óra hosszat. már rég kikötöttek valahol. már biztos volt. hogy látja őket. Végül megjelent a jacht az öböl szűk bejáratánál. – Akár haza is mehetnénk – ajánlotta Leslie. – Nem irigylem őket. – Remélem. drágám – mondta mama. a kisebbeket meg úgy törte derékba. Kétszáz méter szélességben és negyed mérföldnyi hosszúságban mindent elpusztított a szárazföldön: Még a legnagyobb olajfákat is megtépázta. és nyilván utasításokat kiabál. Mire kirakodtunk az öböl sarkánál. És azt a helyet. – Meg van győződve róla. hogy ez a veszély fenyegetne mondta Theodore. sokkal messzebb vannak. hogy itt találkozunk. – Úgy tűnt. – Ha egy kis eszük van. hogy sirokkónak nézhetünk elébe. – Meg kell mondanom. egyszer Macedóniában elmentem egy olyan helyre. Larry és Creech kapitány meg a kormányrúdba kapaszkodik. úgyhogy… ööö… a megművelésre teljesen alkalmatlan lett. hogy egyáltalán eljutottak idáig – mondta. meglepő.–. Érdeklődéssel figyeltük útjukat. ahol egy ilyen… ööö… kijött a partra. kint a tengeren. – Megígértük Larryéknek. – Mama pánikba esett – tudósított Leslie. a hajó meg csak kering körbe-körbe. és tajtékos fehérre kavarta az öböl hullámait. amivel… ööö… közelebbi ismeretséget szeretne kötni az ember. Emlékszem. Aztán egyszer Leslie. aki egy közeli magaslatra kapaszkodott fel. – Remélem. visszajött a hírrel. ahol végül összeomlott a víztölcsér. ebben a szélben – mondta Theodore. sok tonna só borította. ahogy Donald és Max ide-oda ugrálnak. hogy egyenest Larryék felé tartanak. – Nem lehet. ebben az évszakban gyakori volt ez a szigeten. – Hé. – Larry néha nagyon is könnyelmű. – A vitorlarúd szanaszét csapkod. nem esik bajuk – mondta mama. A szél vadul tépte az olajfákat. . láttátok azokat a rohadt nagy víztölcséreket? – kérdezte Leslie. a víztölcsér nem éppen az a dolog. mint a gyufaszálat. és a sziklákat korbácsoló hullámokat nézte. az olajfák alatt. – Nem hiszem. és láttuk.

– Jól vagytok? – kiáltotta Leslie. jajistenem". összevont szemöldökkel. Sokat nem tehettünk. egy darabig egyenesen állt. majd. Azonnal összezavarodott minden. – Hogy is engedhettem meg? Ebben a percben (mint később kiderült. a tengert bámulva. felhúzott egy vitorlát. hogy nem volt a közelben mentőcsónakként számbajövő ladik. A vitorlák kidagadtak. mintha elkeseredne attól. Spiro úgy állt ott. hogy tudnaksz vitorlász. ahol olyan fehér a víz. és a tengerbe vetettük magunkat. a széllökés szárnyán. és lesöpörte Maxot a hajóról. Spiróval és Leslie-vel hármasban megragadtuk Creech kapitányt. Margo zokogni kezdett. hadonászott. félreértve az utasítást. aztán. mint egy bronz vízköpőfigura. Leslie és én lerohantunk az öböl partjára. tekintve. Larry szeme körül zúzódás éktelenkedett. Mama azt kiabálta: "jajistenem. – Nem hiszem. mintha Larry és Donald együttes erővel tartaná Creech kapitányt a víz színén. Leslie és Spiro kétfelől támogatta Creech . Creech kapitány Donald és Larry között imbolygó arca a szokásosnál is mályvaszínűbb volt: éretlen szilvához hasonlított leginkább. – Fogjátok meg a kapitányt – mondta Larry. ahogy levegőért kapkodva kitántorogtunk a szárazföldre. A vitorlákba belekapaszkodott egy hirtelen széllökés. hatalmas recsegés-ropogás közepette felrohant a zátonyra. mert Donald és Max. – A vén hülye csak akkor mondta meg. A jacht majdnem felborult. hogy milyen kontárok kormányozzák. a vér végigömlött az arcán. ahelyett hogy bevonták volna) egyszerre több dolog történt. bele a bajuszába. hogy a négy hajózási szakértő elúszik a roncsoktól. A víz jéghideg volt. Megragadó látványt nyújthattunk. Úgy látszott. mikor már beborultunk. – Jézusmária – mondta mama. Lesliesz úrfi – suttogta rekedten. És különben is láttuk. azért. mint hittem volna. A keresztrúd a parton is tisztán hallható robajjal átvágódott. lemondóan az oldalára feküdt. – Mint a makk! – Tízcentis seb tátongott a homlokán. és azt sikította: "Belefulladnak! Belefulladnak!" Spiro. és megszabadítottuk a ziháló Larryt és Donaldot a mentési munkától. ahogy a hajótöröttek flottillája felénk vette útját.– Miféle zátonyról? – rémült meg a mama. Spiro meg én sietve ledobáltuk a ruhánkat. hogy nem tud úszni. mely rohamosan dagadni kezdett. – Egy fene nagy zátony van ott. – Nem tetszik esz nekem. és a hullámok sokkal nagyobb erővel törtek ránk. és sürgősen le kellett ülnie egy olajfa kiálló gyökerére. – Igen! – kiáltott vissza Max. Leslie.

– Hiszen részeg! – Mikor elindultunk. bár a szíve színarany. és míg mama. amennyire lehetett. – Igen. hogy időnk volt észrevenni. Donald meg Max rossz kötelet húzott meg. reszketeg baritonján –. – Komolyan. – Száraz torokkal nem lehet hajózni. akinek lábai állandóan összecsuklással fenyegettek. van egy kis konyakunk – mondta mama. Maxnak kellene adni egy keveset. bajba hoz egy szép napon majd. és bizonytalan pillantását az . – Révbe értünk. Egy üveget és poharat húzott elő. – Drága kislány – mondta Creech kapitány. – Ne bízz benne. mert úgy tűnt. – Bele is fulladhattatok volna valamennyien. – Mit csináljunk a jachttal? – kérdezte Leslie. – Nem az én hibám – mondta Larry sértődötten. – Majd megállunksz a követkesző falu – mondta Spiro. tényleg egy kicsit túl gyakran járogatott le a kabinba. hogy a kapitány iszonyatosan részeg. borzasztóan haragszom rád. képtelen talpon maradni. rájöttünk. úgy látszott. Most. még józan volt – felelte Larry. de faragok én még tengerészt belőletek! Most. Végül megszárítkoztunk. Donaldot és Maxot. hogy visszagondolok. Majd ő elintész. – Révbe értünk – mondta elégedetten. mivel a tulajdonosokat. ha valami szeszes ital volna kéznél. Mi csak azt csináltuk. s hanyatt-homlok elrohan. amit a kapitány mondott. – Azt hiszem – szólalt meg Theodore –. – Undorító vén majom – mondta mama. – Igazán. Elég nagy megrázkódtatást szenvedhetett ettől az ütéstől. – Hahó. – Mindjárt elvérzik! Az olajfák menedéke alá támolyogtunk. – Hahó! – kiáltott mamára. fiacskáim – szólott Creech kapitány rekedten a zilált Maxhoz és Donaldhoz. kicsavartuk a vizet a ruhákból. – Valahol a hajón lehetett egy titkos italforrása. Margo és Theodore elsősegélyben részesítették Max homlokát és Larry szemét. nagyon haragszom – mondta mama. – Egy italt.kapitányt. nem aggasztja a hajó sorsa. – Ismerek ott egy halász. drága kislyány – dalolta Creech kapitány. és fogvacogva felmentünk a dombon a kocsihoz. kislány! – Nézzétek Max fejét! – sikította Margo. Larry. Larry. mi egy fa alá fektettük a kapitányt. és kotorászni kezdett a kocsiban. – Hogy fogadhattátok meg az utasításait? – kérdezte mama.

Minél előbb érjünk már haza. úgy tűnt. A család pedig ádáz vitába bonyolódott. nem mondtad volna neki. mélyfekete daganatban. – Szeretném. – A te barátod – mondta mama. – Üljön az ölembe. a piszkos vén csirkefogó – mondta mama. – Csuda nő volt. drágám – mondta mama. – Azt már nem – mondta mama hidegen. – Nem igaz – háborgott Larry. buktam rá én is nemegyszer… – Majdnem a veszteteket okozta. nagy bosszúságára. és azt ordítják neked. kimeríthetetlen. mit jártatod a szád? Baromi nehéz ám. Larry – mondta mama. – Nem is tudsz vitorlázni – mondta Margo. aztán mi is hazatértünk. mért pont őt – morgott Larry. akinek szeme már majdnem teljesen eltűnt a fényes. – Nem voltál ott. kénytelen-kelletlen. Maxot és a kapitányt hazaszállítottuk szállodáikba. Creech kapitány oldalán foglalt helyet. és vadul rázta a hideg. neve Eszter. inkább Larry volt a hibás – jelentette ki Leslie. – Épp ez az – dühöngött Larry. – Ami azt illeti. – Nem mondtam neki. A kocsiban egymás ölébe kellett ülnünk. hogy a lehető legtöbb helyet hagyjuk Maxnak. – Ne vitázzatok ezen. Donaldot. majd összebújunk. – Pont ezt rendelte az orvos. . amíg ő fel nem húzta a vitorlát. akinek repertoárja. Hallgattasd el te. amíg pici – jegyezte meg Creech kapitány kéjesen –. Végül beértünk a városba. hogy húzza fel. ingyen jár neki a cici. – Jó a srácnak. A város felé menet a kapitány saját feldolgozású tengerésznótákkal szórakoztatott bennünket. – Ez Maxé. és részvéttel nézte a sebesültet. – Üljön az ölembe – ajánlkozott a kapitány szolgálatkészen. ha elhallgattatnád. Szörnyen fáj a fejem. hogy reffeld be a rongyot. – Nem tudom. – Az ő hülyesége okozta az egészet. – Én csak szegény Maxot sajnálom – mondta Margo. mikor üvölt a szél. – Remek hajó volt a Vénusz – kezdte a kapitány.üvegre szegezte. Teljesen magától húzta fel. Mama. – Ha tudnál. hogy ne fázzunk. – Ebből maga nem iszik – mondta mama. – Hogy hallgattatnám el? Te ülsz hátul. Tökéletesen kézben tartottam a hajót. – Inkább Donald ölébe ülök. aki ekkorra már szerfelett csúnya ólomszínt öltött. vagy mi a nyavalyát. bukott rá egész Chichester.

Másnap reggel valamennyien kissé kókadtan ültünk a verandán. ha Spiro valamivel csendesebben érkezne – mondta Larry. hanyatt vetette magát. Lesliesz úrfi. – Ez a kiállhatatlan Creech – mondta mama. Kíváncsian vártunk. a kutyák egymással versengve rohantak oda. – A piszkos vén gazember ajánlatot tett nekem – mondta mama. megfázva és felpaprikázva. – Ez nem nevetség tárgya – mondta mama. Mama arca elvörösödött. a szemét törölgetve –. amíg megemésztettük ezt a rendkívüli értesülést. és kibontotta a levelet. és megrázta a levelet. és könnye csordultáig nevetett. ‘reggel. A család. Larrysz úr? – kérdezte. ez a legjobb. Spiro kocsija kanyarodott tülkölve a ház elé. – Ez a te műved. és haragosan rótta a veranda köveit. – Nincs ebben . vissza kell adnia a becsületedet. – Pillanatnyilag úgy érzem. és megpróbálták kiharapni a kerekeket. Spiro felkacsázott a verandára. hátralevő napjaimat fehér bottal fogom végigbotorkálni – válaszolta Larry. ‘reggel Gerrysz úrfi. – Azt mondja. – Ajánlatot? – kérdezte Larry óvatosan. Larry szeme Turner ecsetjére méltó alkonybíborban tündökölt. – Talán… tisztességtelen ajánlatot? – Nem. és arcára együtt érző komolyságot erőltetett. és most nyilván úgy gondolja. Egy percnyi döbbent csend következett. Meg hogy milyen remek asszony vagyok. – Azonnal hagyjátok abba a nevetést – dühöngött mama. ‘reggel. ‘reggel. – Valamit tenni kell. nem – mondta mama. és éppen a vége felé jártunk a reggelinek. Hogy van a szeme. – Jó volna. Durrelsz. feleségül akar venni. te hoztad a nyakunkra! – Mi bajod velem már megint? – ámuldozott Larry. ezúttal teljes egyetértésben. Mama feltette a szemüvegét. – ‘Reggel. Tegnap levette előtted a nadrágját. Larrysz úr. hogy kicsavarja belőle a vizet. – Micsoda arcátlanság! Micsoda pimaszság! A szemtelen vén csibész! Életemben nem hallottam még ilyet! – Mi a csoda történt? – kérdezte Larry. amit évek óta hallottam. Missz Margo.elázva. meg egy csomó ilyen szentimentális sületlenséget. és ledarálta szokásos reggeli mondókáját. Mrs. – Ó – mondta Larry. – Levelet hoztam – mondta mamának Spiro.

és hogy többé be ne tegye a lábát ebbe a házba. A templom tömve lesz izgatott kéjhölgyekkel. Ki kellett evezni a mély vízbe. – Hová tervezed a nászutat? – tudakolta Larry. mint egy vég selyem. most már valóban dühösen –. mint egy hatalmas kemence. – Azt mondják. A BESZÉLŐ FEJ A NYÁR ÚGY TÁTOTTA KI SZÁJÁT a szigetre. és a kabócák szakadatlan. a sár pedig összerepedezett és felkunkorodott a napon. – A gyermekeidnek apára van szükségük. egy szót se szóltok erről senkinek. és a sekély víz melegebb volt. Capri gyönyörű ilyenkor. Megható látvány lesz. – Ugyan már. mondja meg a kapitánynak.semmi mulatságos! – Már látom is – mondta Larry kenetesen –. nagy lomha fecskefarkú . A tenger rezzenéstelenül. sokat ígérő kezdete volt az új esztendőnek. hogy a nevemet együtt emlegessék ezzel az undorító vén… szoknyavadásszal. mint násznagyok. mama – méltatlankodott Larry. harsányabb és erőszakosabb lett minden forró. Gerry meg az uszályhordozó. Olyan volt. A lepkék időszaka volt ez. Nem tűröm. Mama rámeredt. – Szerintem remekül fog állni neked a fehér – vihogott Margo. melyet csak "mama nagy regénye"-ként emlegettünk. – Ti pedig – perdült felénk mama. mintha egyenest az égbe ugrana fejest az ember. Margo a nyoszolyólány. kéklő délutánnal. Így aztán nem láttuk többé Creech kapitányt. – Ha valami kritikus helyzet adódik – mondta mérgesen –. akik mind házassági akadályt akarnak bejelenteni. simán terült el körülöttünk. ahogy Spiróhoz fordult. és ott a parttól távol megmártózni. semhogy felfrissítsen. De mama már nem figyelt. te fehér ruhában leszel. De ez az eset. hogy lehűljünk. – Spiro. Leslie meg én cilinderben. melyen csak a csónak és a tükörképe látszott mozogni. Az olajfák árnyéka sem adott már hűvös menedéket. A domboldalak napsütötte részein. hogy a válasz: nem. A tavakban és az árkokban egyre apadt a víz. semmi hasznotokat nem vehetem. Maga lett a megtestesült határozottság. átható cirregése úgy tűnt. ahol a tikkasztó nap minden csepp nedvességet felszívott.

siklottak. és bukdácsoltak szanaszét. míg mozdulni is alig tudtak. mint barna bundás repülőgépek. rózsaszínű gekkók addig lakmároztak a védtelen áldozatokból. A domboldalakon. mert a szőlőtőkék alól felették a lehullott. mivel még csak kölyök volt. és gyorsan visszaugrott. harciasan kapkodtak fogaikkal egymás felé. De a róka meglátta a mozdulatát. gyíkok és kígyók csatangoltak. a kéményből bukdácsoltak le. melyek elegánsan. nagy óvatosan körüljárta. gonoszul a zöld mirtuszleveleken. és sebesen. Zöld és ezüstszínű pávaszemek röppentek elő a semmiből. miközben úgy cincogtak. és fejét mancsai közé eresztve. sáfránylepkék meg citromsárga és narancsszínű citromlepkék. melyek élénk színükkel szinte sziporkáztak. és délután soha nem kísértek el. hevesen lihegve. a hátukon kihímzett. és magas hangon sivalkodtak meg csuklottak. félig megerjedt szemeket – körbe tántorog előttünk. szeszélyesen csapongtak bokorról bokorra. mint a palacsintasütő. gyöngyházlepkéket. s tarkán tündököltek. A napsugár dobolt az ember koponyáján. és a talaj úgy átforrósodott szandálos lábam alatt. A teknős a maga flegmatikus módján visszavonult páncélja rejtekébe. várva az ellentámadást. ahogy egy rókakölyök. mint az egerek. A fű közt a busalepkék berregtek. Majd. a hőségtől tikkadtan nyitogatták szárnyaikat. ügyesen rebbentek virágról virágra. nagy szemű. mint az eleven parázs. a természet fáradhatatlan búvára. A délután volt a legjobb időszak a domboldal életének tanulmányozására. de Roger. és a mennyezeten ülő. Este a lámpák környéke az éjjeli lepkék nyüzsgő metropolisává lett. de ez volt a legforróbb napszak is. és nagy kortyokban nyelve kicsorduló nyálát. A sárga-fekete mintás halálfejes lepkék. Egyszer meg végignéztük. és imádkozó sáskák himbálták magukat lassan. Sok kalandban volt együtt részünk. összetalálkozott élete első teknősbékájával. tappancsával rácsapott a teknős páncéljára. állandóan velem volt. mint az őszi falevél. és csapkodva. és olyan szorosan becsukódott.lepkéket lehetett fogni. félelmetes koponyával és lábszárcsontokkal. hogy két sündisznó – tökrészeg mindkettő. mint egy kis bőrönd. csámpás lábú. percekig . tekeregve hevertek a kandallóban. mely vörös volt. és voltak még fehér káposztalepkék. Aztán lefeküdt. s ezért mereven felhegyezett fülekkel. ahol a nagy hangamezőket törékenyre és forróra perzselte a nap. gyűrött szárnyaikon. hogy az üveg beleremegett. és szerelmi őrületükben olyan erővel vágódtak neki a lámpának. a fényes gipszkő-darabokon a vörös Atalanta-lepkék üldögéltek. teknősök. Egy alkalommal például megbűvölve néztük. mint a Woolworth áruház ékszerosztálya. Csuri és Büdi gyáván meghátráltak a nap előtt.

mintha születésük pillanatában már legalább ezerévesek volnának. hogy visszatérjen. kis nyüszítést hallatott. olyan magasra. Hirtelen oldalt vetődtek. s csak meredtek egymásra mozdulatlanul.vizsgálta a furcsa tüneményt. Ezeken a domboldalakon lestük meg. Így maradtak egy ideig. számos sikertelen kísérlet után nagy nehezen fogai közé vette a teknőst. Végül óvatosan előresettenkedett. hogy szerinte sokkal okosabb volna továbbmennünk. mikor egy nyíltabb terepszakaszon feltűntek megint. és megrázta magát. még mielőtt lefoghattam volna. és hátrasunyta a fülét. A nőstény megmerevedett ebben a helyzetben. most testük hátsó vége találkozott. Az összegabalyodott kupac megmerevedett. és a hím. akár a karneváli szerpentin. Balszerencsémet átkozva már éppen el akartam mozdulni helyemről. Azért üldözi vajon – töprengtem –. Roger nagyon félt a kígyóktól. és együtt felemelkedtek. mint a folyondár. . és eltűntek a szemem elől. arasznyit hátrált. a nőstény teste köré csavarta magát. s itt láttam életemben először a kígyók nászi táncát is. hogy az első kígyó a nőstény. mert meg akarja enni? Átsiklottak a hanga és a naptól kifehéredett fűcsomók között. A párocska sajnos észrevette a mozgást. ahol kucorogtunk. szorosan a másik nyomában halad. Aztán a hím lassan előrecsúszott. és a másik melléje csúszott. Egy nagy mirtuszbokor alatt ültem Rogerrel. a kígyók bőre csillogott a napon. Ebben a percben Roger. mindegyik olyan ráncosan és töpörödötten. és vártam. úgy tűnt. A hím addig bökdöste arája torkát. Egy ragadozó madarat rebbentettünk el érkezésünkkel. aki egyre fokozódó elkeseredéssel nyugtázta a kígyók iránti érdeklődésemet. s közben a farkukkal tekeregve jobb támasztékot kerestek maguknak a fűcsomók között. a másik pedig a párja. szintén felemelve fejét. hirtelen felállt. s megállapíthassuk kilétét. Itt az elöl haladó megállt. Az egyik. mint amikor két birkózó lökdösi egymást a szőnyegen. mit csinálnak a kígyók. Ismét mozdulatlanul maradtak egy darabig. jelezve ezzel. összetekeredtek. ahogy a kis teknősbékák kibújnak a pergamenhéjú tojásból. Úgy döntöttem. és most arra vártunk. és magasra emelt fejjel büszkén elügetett a hanga között. összetapadva. aztán lassan. két kígyót láttam előtekeregni a hangaszálak közül. aztán az üldöző tapogatózva bökdösni kezdte fejével az üldözöttet. a bokor egy kis árnyékot s rejtekhelyet biztosított. himbálózni kezdtek. és így elheverve párzani kezdtek a napon. amennyire a felborulás veszélye nélkül csak tudtak. Erélyesen csendre intettem. Hirtelen vagy háromméternyire attól a helytől. hogy viszontlássam őket. míg végül sikerült felemelnie a másiknak fejét a földről. Egy percig hevertek így.

s neki kellene ilyen dicstelenül távoznia a szerelem mezejéről? A nyárral együtt a vándorcigányok is megérkeztek a szigetre. Egy szerfelett forró nyári délután vége felé történt a dolog. akiknek mellékfoglalkozása is volt. és noha beengedtek a táborba. ahogy a parasztok szoktak: hogy elmondják életüket. hogy megteázzunk. ha a számos alkalom valamelyikén. és sebesen a hanga védő sűrűje felé siklott. szomjasan hazafelé tartottunk. Az egyik például sokszínű léggömböket kötözött össze. A naptól szinte fehérre fakult. az öregasszonyok a rozzant kunyhók árnyékában guggoltak. mire megint megtaláltuk a kígyót a kövek közt. terveiket. Én magam ez egyszer tökéletesen ártatlan voltam. hirtelen valami veszedelem támadna. Mégis a cigányok voltak közvetve felelősek egy családi botrányért. Végül el kellett ismernünk vereségünket. és csak a görögöket tűrték meg maguk között. borzas hajú. Táborhelyeik mocskosak és elragadóak voltak: a legkülönbözőbb dolgokkal megtöltött üstök tucatjai rotyogtak a tűzhelyeken. és boldogan billegette csonka farkát. tüsszentett egy kicsit. bizalmatlan nép voltak. Egy útkanyarulat után. abban foglalatoskodtak. de a cigányok visszahúzódó. porosan. hogy részt vegyenek az aratásban. újabb félórába telt. majdnem feketére égett bőrű. és az ölükben tartott kisgyerekek fejét tetvészték nagy gonddal. rongyokba öltözött. poros országutakon a kökényszemű. végig egy kőfal mentén. maga után vonszolva a még mindig tehetetlenül rajta csüngő hímet. az üstöket kavargató vagy az árnyékban kötögető csinos fiatalasszonyok zajos örömére. Mindenfelé feltűntek a fehér. Alig bontottuk le a fal egyik részét. kivágott figurákat javítgatta. és próbát tartott a Karagöz-féle trágár mutatványokból. soha nem közeledtek hozzám úgy. és izzadtan. . alkalmasint egy Karagöz-árnyszínház boldog tulajdonosa. Roger rám nézett. Azok a férfiak. szőke hajam és kék szemem azonnal gyanússá tett előttük. Mit szólna hozzá. gesztenyebarna pónikon vonuló családok. hihetetlenül rongyosan.aztán a nőstény kitekeredett. mikor ő kel egybe egy szukával. és véleményemet kerek perec meg is mondtam neki. egy kis völgybe lepillantva megláttam valamit. Roger és én kimerítő vadászatot folytattunk egy nagy és dühös kígyó után. vaskos bemondásokból. a kígyó máris átcsusszant a másikba. míg a nagyobb gyerekek a porban hemperegtek és visítoztak. s a ballonok tiltakozva nyikorogtak a keze alatt. Egy másik. a tarka. szamárháton vagy apró. amiről először azt hittem: ember. különös állatfigurákat alkotva. Én azonban nagyon mérges voltam rá. és elemeljék. ami a kezük ügyébe kerül. és mire visszaraktuk az előzőleg lebontott részt. Mindig szerettem volna összebarátkozni velük.

de a kutyáját ne hozza ide. láthatóan élvezve lelkesedésemet. – Pavlo magát nem bántja. – Gyerünk. és egy bánatos dalt fütyülve taktusra kezdte rakosgatni a lábát. Annak ellenére. A legvonzóbb állat volt. a medve pedig visszakuporodva. és cipőt is viselt. Hátsó lábaira kuporodva. de összehasonlíthatatlanul vagyonosabbnak látszott. megmutatom. bozontos mancsain hegyes karmok fegyvertára csillogott. amit életemben láttam. a medve meg követte példáját. hálásan nézett rám. hogy ez valójában egy ember – medvével. közelebb mehetek-e. Hallottam már a görögországi táncoló medvékről. – Csak jöjjön – szólt vissza a cigány. csak vigyázva közelítettem. hogy akaratlanul is felkiáltottam. és láttam. holmija közül kikandikálva. Mintha egy nagy kupac összekuszált tengeri hínár kelt volna életre. A medve két lábra állt. Milyen idős a medve? Hol szerezte? Mit csinál vele? – Táncol. barna szemeit. hanem cigány: sötét. körül is jártam. és az. hiszen ruhája jó állapotban volt. hogy kiváló tulajdonságait minden szögből szemügyre vegyem. elég udvariasan fogadta. hogy nem görög. Láttam. noha egészen fiatal volt még. Egy darabig néztek. noha bőrből font szájkosarat viselt. táncolj a papával. Egy kampós végű botot vett fel. hogy a cigány szerint Pavlo ártalmatlan. A medve fürge mozdulattal két lábra emelkedett. nem volt megkötve. a gazdája is. Kérdésekkel ostromoltam a cigányt. és megpróbálta elfelejteni a jelenetet. Lassú. és széles. Ezt az alkalmat nem szabad elszalasztani! Közelebb érve köszöntöttem az embert. Mikor hazaküldtem. Izgalomtól fűtve lerohantam a domboldalon. elkocogott a domboldalon. mint a többiek. mert a medve. de látni még egyet sem láttam. Annyira meglepődtem. vad tekintetű. s pusztán kötelességérzetből van mellettem. hogy megéljünk – mondta a tulajdonos.egy rendkívül nagy kutyával. Gazdája csettintett az ujjával. enyhén lihegve felém hunyorgatta apró. és a szájkosáron levő karikába akasztotta. mert a medve. felágaskodva jó harminc centivel magasabb volt nálam. Megkérdeztem. hogy kirakosgassa cókmókját az olajfa alatt. Jobban megfigyelve azonban rájöttem. Rogerre néztem. ami pedig akkoriban még a gazdálkodó parasztok között is megkülönböztető jegynek számított. aztán az ember hanyagul üdvözlésre emelte a kezét. és felém fordult ő is. kecses menüettet jártak az acélkék bogáncs és a száraz . kékesfekete hajú. érdeklődéssel figyelte. hogy bátor kutya létére nem szereti a medve közelségét. – Nézze csak. majd megfordult.

sem ilyen képzett táncost. mint Pavlo. Meg kell szereznem a medvét. – Bravó! – mondta az ember lágyan. meg a "Fej" gyalogoltak Lefkimitől idáig. Pavlót nem engedték fel a buszra. melyek nyilván ágyneműként szolgálták. amit akar – kuncogott az ember. Pavlo. Csiklandoztam a medvét. Megvizsgáltam hatalmas karmait. míg úgy el nem terült. Igaz. mint egy medvebőr szőnyeg. halk nyöszörgést hallatott élvezetében. csillogó. Hogy bebizonyítsa. – Azzal felemelte a kampós végű botot. és együtt keringőzhetnénk a domboldalon. és ezt jó jelnek véltem. rácsapott vele a vászon alatt domborodó holmira. mint a többiek. aki elveszi előle az ételt. és elbeszélgettem a gazdával. határoztam el. és kiakasztotta a botot a szájkosár karikájából. és tüsszentett. és azóta egyfolytában gyalogolunk. mintegy megszokásból. szinte turbékolt a gyönyörűségtől. . Elragadtatva bizonygattam. s úgy tűrte. A következő félóra tökéletes boldogságban telt el. Tudja. – Bravó! Lelkesen tapsoltam nekik. Megkérdeztem. Megengedné. a medve. és holnap reggel beérünk a városba. hogy a család boldog volna. – Lefkimiben szálltunk ki a hajóból tegnap este. ha ilyen okos állatot hoznék a házhoz. A parasztokkal való alkudozás lármás.aszfodélosz-tövek között. – Messziről. Még egy rablót se bántana. torokhangú. az én emberem sokkal kevésbé látszott zárkózottnak és hallgatagnak. apró szemét. és a cigányok valóságos boszorkánymesterei az alkudozásnak. messzi földről – mondta. – Az én kis Beszélő Fejem. De először a tulajdonost kellett az alkuhoz megfelelő hangulatba ringatnom. Biztos voltam benne. Kíváncsivá tett. és egyre lejjebb ereszkedett a földre. de most itt fogunk aludni. honnan jön. fülét. a Fej meg én. – Szereti. próbálja ki. akikkel találkoztam. De ez az ember cigány. Pavlo. négy lábra ereszkedett. – Jöjjön. vakargatni kezdte a medve hátát. mintha aludna. mit jelent az. és vigyorgott. Aztán nekitámaszkodtam meleg testének. – A Beszélő Fej – mondta. – Bolond ez. Mikor az ember a dal végére ért. ha csiklandozzák – mondta az ember. féltek tőle. majd egy pár kopott takarót rázott ki. Egy terv alakulgatott bennem. A kutyák meg a többi állat hamar megszoknák. hosszasan bonyolult ügylet volt. és motyóját letakarta egy szakadozott vitorlavászonnal. A végtelenségig elnéztem volna őket. hogy soha nem láttam még ilyen gyönyörű táncot. hogy megsimogassam? – Azt csinálhat vele. hogy "ő". mire az felemelte a fejét az ég felé. Így aztán éjjel nem aludtunk.

hogy csak ugrat. s noha élvezetes beszélő fejekről társalogni. Nem szívesen válna meg a szamarától. – Egy bot végén ül. Csak egy Fej – mondta. addig nem válok meg tőle. csak üzenjen. – Akinek földje van. és leporoltam magam. És ha tudná. egy élő Fej. ha kérdezik. Úgy érti. Ez a legnagyobb csoda a világon. de ha mégis meggondolná magát. hogy elmehessek. füstfelhőbe burkolt arcát. meleg. eladná-e a medvét. Leguggolt mellém. hogy lehet az. Pavlo az én szamaram. hogy jó helyre kerül? Olyan helyre. hogy vele szemben az egyenes út a legcélravezetőbb. hogy hajthatatlan. hogy eltértünk legfőbb célomtól: attól. fújta a füstöt. hogy nem tud többé táncolni. de láttam rajta. úgy éreztem. hogy egy test nélküli fej? – Persze hogy test nélküli. legyen szíves értesíteni. kezéből kis csészét formálva. és ha igen. mintha a tulajdon fiam volna. – Húszmillió drachmáért? – kérdezte. A világon nem volt még ilyen. Felemelkedtem Pavlo széles. Amíg olyan öreg nem lesz. Kertelés nélkül megkérdeztem tőle. – Soha! Hiszen olyan. Táncol. akkor se adná? Az ember csak nézett rám tűnődve. rágyújtott egy cigarettára. meg hogy én is megéljek. Biztos voltam benne. hogy azonnal átengedje nekem a medvét. Úgy láttam. Komolyan rábólintott. mintha egy kókuszdiót tartana a tenyerén. Nem volt mit tennem. Gondosan tanulmányozni kezdtem a cigány álmodozó tekintetű. ami még a dédnagyapámról szállt rám. és ezt meg is mondtam a cigánynak. . ahol táncolhat kedvére. hogy meg akarja tartani a medvét. mely elégedetten szuszogva éppen akkor nyalogatta el a csokoládé utolsó darabkáját. hogy dolgozzon neki. – De hát – tamáskodtam –. enyhén hullámzó hátán elfoglalt fekvőhelyemről. Megértem. Nem értettem az egész Fej-dolgot. Beszél. ahol szeretik. Hüledeztem. és kérdésekre válaszol.Sortom zsebéből előástam egy tábla csokoládé megviselt maradványát. Keserű csalódás volt ez. és megetettem a medvével. – Varázslat. mondtam. annak szamár kell. és válaszol. És ha előadást tart a városban. hüvelykujjával a holmiját rejtő kupac felé bökve –. hogy egy levágott fej éljen? – Varázslat – mondta a cigány ünnepélyesen. amely minden darabkát elégedett mormogással és csámcsogással fogadott. hogy megéljen. majd megdöbbenésemet látva elnevette magát. barátságtalan gyíktekintettel meredt rám. mennyiért? – Pavlót eladni? – mondta. – Van nálam egy Fej – mondta. és sötét.

drágám? – kérdezte . – Nagyon vadnak látszik. hogy medvebarlangot csinálj a házból. az emberek is meg tudják majd mondani magának. és én megsimogattam a fejét. – Hamar a puskát – lehelte mama elhalóan. leesett állal nézett rám. – Mindenkit megöl! – sikította Margo. A családnak pedig megmagyaráztam. mama pedig rémült arccal. Vajon tudnék-e valahonnan egy medvebocsot szerezni. drágám. és megfogtam a szájkosarát. Ha felkötnek. békésjelenetben meglepő változás ment végbe. Megfordultam.– Persze – mondta –. sikerülne. – Nem tudok elmenni mellette. és közben a cigányra. – Nem tűröm. hogy eléjük tárom a problémát. – Igen. Jó érzés volt: mintha elbúcsúzott volna tőlem. – Ez túltesz minden eddigin. hogy felnevelhessem? Talán ha hirdetést adnék fel egy athéni újságban. vigyázz – remegett mama. mi ütött beléjük. – Hozzátok a puskát. hogy hiszen ez csak Pavlo. A család a nappaliban teázott. Mindannyian valahová a hátam mögé néztek. mire szeretettel belefúrta orrát a tenyerembe. az ajtóban állt. Pavlo is feltápászkodott. és elhatároztam. míg Leslie egy széket ragadott fel. vidd ki azt a dögöt! – helyeselt Leslie. Mit képzel ez a kölyök egyáltalán. Soha nem hittem volna. Lassan hazasétáltam. mert a Fej valóságos csoda. mentsétek meg Gerryt. hogy lehozzam a puskát – mondta Leslie. Megtiltom – mondta Larry. – Vidd innét! – ordította Larry. mi ez a ház? Egy francos római aréna? – Gerry. Pavlo pedig hátsó lábain hintázva magasra tartotta szájkosarát: utánam szimatolt a levegőben. – Mindannyiunkat megöl – szögezte le Margo. Egymás mellett állt a két alak. hogy a megjelenésem ilyen reakciót vált ki belőlük. – Hát én ezt nem bírom tovább – hörögte Larry. de azt hiszem. és most még egy medve a tetejébe. Odamentem hozzá. aztán felugrott és az asztal mögé menekült. Margo átható sikolyt hallatott. Bólintottam. Az ember kurtán intett egyet. a Beszélő Fejre meg a csodálatos Pavlóra gondoltam. akkor sem tudtam volna megmondani. és megláttam Pavlót. – Ez nem lesz bevezetve. A völgy peremére érve visszanéztem. és vágyakozva szimatolt a teázóasztal felé. Larry az ölébe ejtette a teli teáscsészét. Ahogy beléptem a szobába. Madarak meg kutyák meg sünök nyüzsögnek szerte a házban. hol vagyok. kezet fogtunk. – Hol szerezted.

– Miért nem hagyod. és szemét a süteményre meresztve táncolni kezdett. asztmás nyöszörgést hallatott. Felvettem egy szelet süteményt az asztalról. A család azonban másként értelmezte a megnyilatkozást. de egyiket se hiszem – mondta Larry. mint egy kutya. – Olyat teszek egyszer ezzel a kölyökkel. hogy igazat beszélek. hogy nem volt érkezésem megmagyarázni a helyzetet. hogy először is Pavlo nem az enyém. – Minél előbb kiváltjuk a flepnijét. amelyik beszél. Pavlo két lábra állt. – Hú – sivította Margo. Elmeséltem. és elkiáltottam a parancsszavakat. hogy egy rohadt nagy medve van a nappaliban? Megmondtam. melyeket a cigánytól hallottam. Elmondtam. hogy ugyanoda vissza is viszi. megtáncoltatom Pavlót. – Támad! – Gerry. hogy megmagyarázza? – Megmagyarázza? – háborgott Larry. Felingerled azt a dögöt. mielőtt még ízekre szaggat itt mindenkit. – Ejnye. és hosszú. vigyázz – mondta mama. Pavlo felegyenesedett. – Hogy lehet megmagyarázni azt. hogy magam is megbánom – tajtékzott Larry. Nem vagyok hajlandó életem virágjában kora-keresztény mártírrá lenni. szeretné megosztani velünk. – Hogyhogy beszélő feje? – kérdezte Margo. – A kölyöknek elment az esze – jelentette ki Larry meggyőződéssel. mely szerintem azt jelentette. de a végén még el is ítélnek orgazdaságért. ha életben maradsz – szólt Leslie. Most megpróbáltam. hogy a medve egy cigányé. – Feltéve. – Nem érdekel. drágám – szólt közbe mama. és a légynek se tudna ártani. hogy bármi legyen is a teázóasztalon. hogy olyan szelíd. amikor akarok. akinek még egy Beszélő Feje is van. – Akkor sikítok. hogy egy test nélküli fej. mintha beleharaptak volna. Bosszúsan erősködtem. . Nemcsak hogy mindjárt kibelez bennünket. ejnye. másodszor pedig. annál jobb. Margo. tudod? – méltatlankodott Margo. s hogy bebizonyítsam. hol szerezte – mondta Larry. – Fogd be a szád. ujjamat a szájkosár karikájába akasztottam. Ebben a kölyökben nincs egy szikra felelősségérzet. – Ez két állítás. mégpedig azonnal. – Az viszont biztos. – Elcsórtad valami vándorcirkusztól. csak rontasz a helyzeten.mama. A család eddig olyan lármásan félt a medvétől. A család már a szoba legtávolabbi sarkában remegett.

nagy. lement a városba. mint minden reggel. némi belső rettegéssel. a bátyámnak volt egy medvéje Indiában. ha befejezted az asztal körüli varietéműsort? Még egy szelet süteményt adtam a medvének. Azt hittem. hova tűnhetett. hazamentem. – Pfűha – mondta az ember. mint egy bőven buzgó csokoládéforrást.– Nézzétek! – rikkantott Margo. Emlékszem. múltbeli cselekedeteim ellenem szóltak. rendkívül vonzó tulajdonsága volt: az egyik a természettudományok iránt érzett olthatatlan szeretete (házának egész padlását elképesztő mennyiségű kanári és egyéb madár foglalta el). tanítómhoz. ahogy visszaballagnak táborhelyükhöz a fák alá. aztán beleakasztottam ujjamat a karikába. hogy megmondjam: szerinte Pavlo csak azért jött utánam. – Nem! – ordította Leslie és Larry egyszerre. – Tényleg nagyon kedves – mondta mama. – Miért nem viszed vissza neki. Noha nem tehettem arról. és minden meggyőző erőmre szükség volt. kissé púpos hátú emberke volt. megigazítva szemüvegét. Az is nagyon kedves állat volt. borostyánszínű szemében férfias bánat borongott. ha mindjárt úgy produkálja is magát. és Pavlo nagy mohón befalta. hogy Pavlo utánam jött. hogy vigyék innét a fenébe ezt a dögöt. melyben mindig ő volt a hős. hogy nem is lehetne. a másik pedig az. Aztán. mint egy egész balettkar – mondta Larry –. míg kötelességtudóan ballagtam a városba. hogy elhiggyék. és néztem. Két. hogy szembenézzek a családdal. és kivezettem a házból. Vonakodva átengedtem Pavlót a gazdájának. Kralefsky törpe növésű. – Nem fogja megtartani! Mondtam. – Nagy kő esett le a szívemről. Nagyon megkedvelhette magát. A történetekben állandóan . hogy életének egy részét olyan álomvilágban élte le. – Itt van! Megvan! Ebadta csavargója! El sem tudtam képzelni. Itt átélt kalandjait el is mesélte nekem. ezúttal nem vagyok vétkes. ezért nem kötöm meg. A becsület azt követelte. és érdeklődéssel nézte a medvét. mert a gazdája nem adná ide. de követelem. Átgyömöszöltem a süteményt a szájkosáron. mert úgy tekintett. Richard Kralefskyhez. – Tiszta szerencse – mondta Larry. és akkor meggyűlt volna a bajom a rendőrséggel. s ráadásul igen csekély eredménnyel. Soha nem megy el mellőlem. Félúton az olajliget felé szembetalálkoztunk a kétségbeesett tulajdonossal. Másnap még mindig Pavlo körül kalandoztak a gondolataim. mert gyötrelmesen megszenvedett velem. feltéve persze. – Nézzétek! Táncol! – Nem érdekel.

mert ő eddig azt hitte. Komolyan bólintottam. tudja? Kuncogott az emlék hatására. s mivel gondolataim Pavlo körüljártak. eléggé hebehurgya legényke voltam. a trapézon egészen jó voltam. – Igen? Ez már beszéd! Azt hiszem. és csészéjét úgy megdöntötte. Kibicegett ilyenkor a konyhába. Mindig kalamajkába keveredtem. elmeséltem neki Pavlót. akinek van egy Beszélő Feje. Azzal a mennyezet felé fordította a szemét. hogy ilyesmivel találkozik egy olajligetben. maga ma reggel egyáltalán nem figyel – mondta szemrehányóan. aztán. . Minden áldott előadásra. vizsga tekintettel ellenőrizve. azt hiszem. Lefogadom. hogy a kávé kiömlött a csészealjba. mint én. mintha mi sem lenne természetesebb. A délelőtt felét aznap a matematikának szenteltük. most mit fog kieszelni. mintha csecsemőgyilkosságot vallana be. én is eszem még egyet. és én minden előadásra elmentem. nagy. egyszer egy vándorcirkuszjött a falunkba. – Roppant különös – mondta. Látnivaló volt. meg a medvés embert. gyengéd szemével nehéz volt őt elképzelni. – Emlékszem. csak a Hölgy néven emlegette. hogy nagyon meglepődött. Azt mondták. Finom. – A legegyszerűbb dolgokat sem képes megérteni. de én hűségesen mégis megpróbáltam. hogy beállok egy cirkuszhoz – mondta. Jó néhány napja nem hallottam már újabb részletet memoárjaiból. Amint leültünk a kávéval. – Egyszer még arra is gondoltam. míg kényelembe helyeztük magunkat. mint egyébkor – Kralefsky nagy megdöbbenésére. hogy a medve iránti érdeklődésem elindított benne egy gondolatsort. Talán fáradt? Tartsunk egy kis szünetet? Kralefsky éppúgy élvezte ezeket a kis szüneteket. mint hebehurgya legénykét. vajon mit szólok ehhez. ezért izgatottan vártam. – Itt megállt. vajon figyelek-e –. erősen kiszínezett történeteket kezdett mesélni képzeletbeli kalandjairól. De aznap délelőtt nem volt erre alkalma. hogy sikerült már felmérnie tudatlanságom mélységeit. – Kér még egy kekszet? – kérdezte.szerepelt még egy hősnő is. – Az ember nem is hinné. ápolt kezével. amint flitteres trikóban leng a trapézon. és lopva rám nézett. még ostobábbnak bizonyultam. – Kedves fiam. tekintete elhomályosodott. két csésze kávéval és keksszel tért vissza. még egypár mutatványra is megtanítottak. fiatalkoromban. – Fiatalkoromban – kezdte Kralefsky. akit soha nem nevezett meg. és mellényéről lesöpörte a kekszmorzsákat. Összebarátkoztam a cirkuszosokkal. mint elképzelni Kralefskyt.

Nem tudta még. de én egyenest a szemük közé néztem. – Elefántokkal. kérdeztem. és centiméterről centiméterre visszaszorítottam őket a porondról. a hatalmamba kerítettem. fókákkal. Alig hallható hanggal jeleztem csodálatomat. beugrottam a porondra. cirkuszi élményei során táncoló medvével is dolga? – Mindenféle állattal – mondta Kralefsky hanyagul. az egy hét gyorsan elröpült. sétabotomat rájuk szegezve. a mutatvány közepén az egyik ilyen ketrecrács. medvékkel. és beléptem a ketrecbe. mint maga az idomító. Rémülten láttuk. Lassan. – Az utolsó mutatvány az oroszlánszelídítő volt mondta. Elővette finoman illatos zsebkendőjét. a szememet le nem véve róluk. kerek ketrecet. idomított kutyákkal. türelmesen vártam a folytatást. nagyon alaposan megfigyeltem az oroszlánszelídítő munkáját. idegesen hörpintett a kávéból. hogy a Hölgy bizonyára nagyon hálás lehetett.Kekszet majszolva. Egy Hölgy volt velem. hogy kellőképpen megemészthessem ennek a körülménynek horderejét. Mindig felizgatta magát. egy ifjú ismerősöm. – Mit tegyek? – tette fel a szónoki kérdést. Volt ott minden. és most áldottam érte a szerencsecsillagomat. tehát csak egyet tehettem. ha a mese tetőpontja közeledett. Felkaptam a sétabotomat. A világért el nem mulasztottam volna. nemrég kerültek ki a dzsungelből. Az ember szemének. Hatalmas. amit a vadállatszámoknál felállítanak? No hát. – Ismét szünetet tartott. Így előztem meg egy borzalmas tömegszerencsétlenséget. milyen borzalmakban lesz része rövidesen. hogy jól láthassuk a porondot. és mellettem ott a Hölgy. – No hát – kezdte –. Ismeri ugye azt a nagy. – Az is volt. aki szintén szerette volna látni az előadást. hogy jobb mutatványt produkáltam. hogy rázuhan az idomárra. fekete sörényű. Hogy kacagott a bohócokon! A lovak is tetszettek neki. – Öt fenevaddal dolgozott. Megjegyeztem. . bedőlt a porondra. és szünetet tartott. tudj a. és megtörülte vele fénylő homlokát. és eljött a búcsúelőadás napja. talán nem erősítették jól a helyére. A Hölgyet meg kellett menteni. és megtörölte a homlokát. – Egész héten. aki ettől elvesztette az eszméletét. – Öt hatalmas. A Hölgy és én a legelső sorban ültünk. Az is volt – mondta Kralefsky boldogan. be a ketrecükbe. amíg a cirkuszt látogattam. núbiai oroszlánok voltak. bömbölő oroszlán a porondon. Villámgyorsan váltott az eszem. nagyon nagy hatalma van az állatok felett. – Még azt is mondta. A hörgő fenevadak fölébem tornyosultak az emelvényeiken. Volt-e.

Aztán a doboz belsejéből megszólalt egy éles fiúhang: – Igen. – Á. zsúfolt. és két lábra állt előttem. Itt van a közelben. remegő lángjuktól az árnyékok is táncolni kezdtek a falon. Vagy egy tucatnyi gyertya állt egy ládika tetejére ragasztva. A pajta belseje felé intett. azon meg egy posztóval bevont doboz. Odafelé kölcsönkértem Kralefskytől némi aprópénzt. hogy mekkora cirkuszi tapasztalattal rendelkezett. jó? Ettől majd felfrissül a figyelme is.és friss kenyér szagú utcáin. – Várjanak – mondta –. és végigsietett velem a város szűk. egy félhomályos pajtában. Előhúzta mellényzsebéből az óráját. a hátam enyhén borsódzott. és fejét mancsai közé eresztve végigfeküdt a földön. Aztán odament az asztalhoz. – A mindenségit! – mondta Kralefsky elismerően. melynek lapos tetején. A cigány felemelte a posztót a doboz egyik oldalán. meggyújtom a gyertyákat. azért azt hiszem. egy bolt mögött. és a kampós végű bottal megkocogtatta. Kralefsky hátrább húzódott. Vette a kalapját.Ez esetben. a táncoló gyertyafényben kísérteties hatást keltve. Nagy örömömre Pavlo is megismert. A közepén egy kis talapzat volt. – Nagyon ügyes! . és erősebben megmarkolta a botját. Odaadtam a nugátot Pavlónak. – Tíz percre. ahol Pavlo és gazdája előadást tartott: a város központjában. – Fej. A doboz minden irányban harminc centi lehetett. és egy tábla ragacsos nugátot vettem rajta.és zöldségillatú. bizonyára szívesen eljönne megnézni a táncoló medvét. s megláttam. mert úgy éreztem. – Akarják látni a Fejet? – kérdezte a cigány. csatorna. Pavlo barátjai Isten hozta – mondta a cigány. szerintem eléggé sietve. érdekelheti. egy hétéves fiú feje állt. ahol egy közönséges fenyőfa asztal állt. mikor beléptünk a pajta ajtaján. és mikor az utolsó. gyümölcs. elégedetten felsóhajtott. Vártunk. puhatolóztam. kis horkantásokat hallatva hozzám cammogott. fiacskám – mondta. Több kisfiút kellett kifaggatnunk. míg rátaláltunk a helyre. ajándék nélkül nem látogathatom meg Pavlót. – Vigyázzon. ahhoz képest. készen állok. hogy az anyag egy vékony faléc vázra van lazán felerősítve. és megnézte. – Ez aztán az ötlet! – mondta Kralefsky. botját. ragadós darabkát is lenyalogatta a fogairól. s mikor meggyújtotta őket. készen állsz? – kérdezte. és noha nem egy egész vándorcirkusz.

– Azt már nem. nem nézhetném-e meg közelebbről is. Megkérdeztem. mert ide-oda nézegetett. Hirtelen eszembe jutott. A doboz oldalai. A fej ránk nézett. Nem tudtam elképzelni. négerre mázolták. A bottal gondosan körülböködtem a talapzatot. hogy a fej csakugyan eleven. A nevem Ngo. de úgy éreztem. itt a botom. – Tessék. és hunyorgott. de nem találtam semmit. A cigány tovább duruzsolta a kérdéseket. Még az asztal alá is bemásztam. nincs-e valami rejtett tükör vagy drót a dobozban. – Megmondtam. – Felkészültél a kérdésekre? – kérdezte a cigány. hogy a Fejhez ne érjen hozzá. és ettől egy kissé meglepődtem. hogy Kralefsky valósággal extázisban van a mutatványtól. melyet hasbeszéléssel szólaltatnak meg. ugye? Ez a legnagyobb csoda a világon. vajon hogyan lehet elrejteni a fejhez tartozó testet. – Persze – mondta a cigány. de engem ez nem érdekelt. – Á – mondta a cigány diadalmasan. a Fej pedig válaszolt rájuk. Tökéletes volt a rejtély. miközben gépiesen válaszolgatott a cigány kérdéseire. eldugtam ott egy gyereket. hogy Theodore mesélt egy ilyesfajta mutatványról. megrovó kifejezés ült ki az arcára. mintha mulatna rajtam. úgy képzeltem. minden kétséget kizáróan. posztóból voltak. – Ez varázslat. de ez a fej eleven volt. Én azt szerettem volna tudni. hogy a fej élt. Mikor először említette a Fejet. A Fej fekete szemében olyan kifejezés ült. Csak arra kérem. – Ezt nem várta. – Hány éves vagy? – kérdezte a cigány. mi? Azt hitte. hogy egy fából vagy gipszből készült valamiről van szó. de fekete festékkel. – Honnan származol? – Afrikából. Mögéje mentem. és azt mondta: – Készen vagyok. különben sem fért volna el alatta a test. mi? Töredelmesen bevallottam. Egy cigánypurdé feje volt.Engem az lepett meg. és egyszer. árulja el a trükköt. de ott sem volt semmi. és elégedetten nyugtázta. – Ezer meg ezer – felelte a Fej. hogy igaza van. primitív módon. az alja pedig maga az asztal lapja volt. és könyörögtem. – Tessék – mondta a cigány büszkén befejezve a kérdezgetést. Nem volt kétségem afelől. Nem mondhatom meg – felelte. A Fej megnyalta a szája szélét. Ha . mi a trükkje a dolognak. hogy az asztal és a doboz némi vizsgálatra szorul. mikor Pavlo felállt és megrázta magát. melyet tükrök segítségével hajtottak végre. a gyertya vastagságú kis farúd tetején.

Mind a dobozt. Végtére is. – Jöjjön – mondta a cigány. nem lesz semmi baj – mondta a cigány. mégsem tudtam rájönni. A gyertyák reszkető. táncoljon Pavlóval. – Most pedig – mondta a cigány – táncoljanak. mint a szőlőtőre függesztett. és úgy sütkéreztek a napon. okos dolog volna-e. fürge dalocskát kezdett furulyázni. míg olyanok nem lettek. mind az asztalt megvizsgáltam még egyszer. még a gyertyát is közelebb vittem. játszani kezdett. a dobozból pedig. és a medve bozontos körvonalait. ahogy körbe-körbe piruetteztek. és eltűnne. púpos figuráját. A MÉRGES HORDÓK A NYÁR VÉGÉN eljött a szüret ideje. melyhez egy . Jöjjön. szóval – mondta Kralefsky –. és a medve felágaskodott. lassú táncba kezdtünk. az állat nem ismer még engem. és rettegő arccal megállt Pavlo előtt. hogyan csinálhatják. zöld tenyerek. fodros kis levelek. – Senkit nem bánt ez. Egész évben ott voltak a szemünk előtt a szőlőskertek. ha már ilyen gyakorlott mestere a cirkuszművészetnek. mikor az ember észrevette rajtuk a zöld csillogást. mint megannyi rőzsehalom. a Fej füstté válna. A cigány átadta nekem a botot. melyeknek során a szőlő beérett: a téli szőlőskertek. Ezek után megnőttek. és Pavlo meg én ünnepélyes.megmondanám. – Kitűnő! Kitűnő! – tapsolt Kralefsky lelkesen. kis dudorok az ágas-bogas venyigén. felemelt egy kis furulyát. hogy talán ő is táncolhatna egyet a medvével. álarcot viseltek. A permetezők is megjelentek. – Hát – ódzkodott Kralefsky – ha biztos benne… Ha nagyon akarják… Remegő kézzel átvette tőlem a pálcát. egyenruhájuk valami más bolygóról érkezett látogatóhoz tette őket hasonlatossá: védőszemüveget. melyekben halottnak tűntek a tőkék. de valahogy beleolvadtak a tájképbe. a hátukra nagy tartályt szíjaztak. figyelte őket a Fej. növekedni és hízni kezdtek a napfényben. mint valami különös tengeri szörny olajzöld tojásai. aztán az a tavaszi nap. Azt javasoltam. – Hát. – Ó. És egy vidám. sárga fénye a falra vetítette Kralefsky kicsi. Beleakasztotta a horgot Pavlo szájkosarába. ahogy kibomlottak a finom. Ekkor kellett permetezni. és csak szüretkor jutottak eszünkbe azok a látványos változások. nem tudom. Lenyűgözött a látvány. Nemsokára a szőlőszemek is megjelentek. A mindig türelmes csacsik kis kordékon kiszállították a mészkénlével és rézgáliccal töltött hordókat a szőlőbe. – A Fejből elég. kis talapzatán vigyorogva és magában kuncogva.

– Mi az. – Igen. a következőket írta: "Kérem. Bennünket egy bizonyos Mr. – Addigra visszajön. vagy minek hívják. akikről úgy gondolják. Megtöltötték a tartályokat. kissé töpörödött emberke volt. – Azt beszélik. melyet nagy. és mi is hasonló ünnepélyességgel fogadtuk el. Donaldot és Maxot is megkérjük. kicirkalmazott betűkkel rótt tele. úgyhogy a sok kacskaringótól olyan lett. – Hát. Úgyis kell még úszni. elmehetünk. hogy akarom! – mondta Larry. Nem vihetsz magaddal egy csomó idegent. és elábrándoztak mellette. mint valami kovácsoltvas csipkézet. az ünneplések időszaka. hogy természetszerűleg ez lett a látogatások. alacsony. – Jó – lelkesedett Margo. és minden levelet. nagy szőlőskerttel. hozzák magukkal azokat a barátaikat is. – Meg Theodore-t – mondta Leslie. érdekelheti őket az esemény. A meghívókártyán. drágám – mondta mama –. – Meghívhatjuk Svent – mondta Larry. Tudjátok. Ami kék van a világon. de mégsem vihetsz egy hadsereget – magyarázta mama. az arca egy kiéheztetett teknősbékára emlékeztetett. mit? Bérelünk egy benzinát és összetoborzunk egy kis társaságot." – Pazar – mondta Larry. mikor az emberek előszedték az óbort. Ez az ember csak a boráért élt. mielőtt vége a nyárnak. míg aztán valamelyik forró nyár végi napon le lehetett szedni. az mind bele volt párolva ebbe a kékségbe. ezért meghívását a lehető legünnepélyesebben tudatta velünk. – Hogy fog ellátni bennünket az a szerencsétlen? . – Gondolj csak arra a borra. a permetezők elindultak a szőlősorok között. szerinte a bor volt a legfontosabb dolog a világon. azt hiszem.elefántormányszerűen mozgékony gumicső csatlakozott: ezen jött ki a folyadék. minden fürtöt gyönyörű kék réteggel vontak be. hogy hozzuk el a barátainkat. az az ember csak bennünket hívott meg a szőlőpréselésre. az összejövetelek. – Csodálatos partszakasz van a birtokán. neki van a legjobb pincéje egész Korfuban. ha akarod – tétovázott mama. – A levélben azt írja. – Larry. A szüret olyan jelentős esemény volt. E kék védőköpeny alatt duzzadtak és értek a szőlőszemek. A sziget északi részén volt a háza. préskádba lehetett hordani a fürtöket. jöjjenek el. A keverék kék színe az eget és a tengert is megszégyenítette volna. ha akarjuk – mondta Larry. Stavrodakis hívott meg szüretre.

Stavrodakisnak. hogy néhány barátunkat is szeretnénk elvinni. Reggel fél hétkor gyülekeztünk a városban. – Csak egy pár szelet húst. – Ezt már ismerem – mondta mama. Stavrodakis újabb kalligrafikus íráscsipkét küldött. Sven elvétette a lépést a beszállásnál. a parti lépcsőkön. Végül valamennyien fedélzetre szálltunk. a benziná-t . hogy… ööö… szép napunk lesz. – Jól van – mondta mama vonakodva –. hogy szó szerint fordította le a francia formulát. valahogy csak meg lehet oldani – mondta Larry. Örülök neki. és majdnem a vízbe ejtette drága harmonikáját. – Szerintem teljesen szimpla ügy. újonnan átfestett benzina várt ránk. a temérdek főzőedény. a legkisebb mozgástól is rosszul leszek. és tudatta. üdvözlésképpen bólogatva a hullámokon. szerencsére úgy néz ki. Theodore. Sven (aki lóhalálában érkezett Athénból). Stavrodakis világéletében agglegény volt. Kralefsky. meglátjuk. hogy nekem kell majd főznöm a társulatra? – csapott le mama. – Szerencsére – mondta Theodore. mit lehet tenni. Max. A fedélzetre szállás meglehetős időbe telt. Sok bajt okozott az élelmiszer és a bor. és majd megsütjük a tűzön. Meg ne csússzon. kosárból kosztolunk. majd reggel beszélek Spiróval. mosolygó Kralefsky szertartásosan felsegítette mamát és Margót a hajóra. mint egy velencei dózse. a királyi palota mögött. hogy türelmetlenül várja érkezésünket. – Dehogyis – mondta Larry tétován. a családunk módján. ahol a zömök. miegymást viszünk. hogy kosztot viszünk magunkkal. – Nahát. A végeredmény az lett. mert tudják. hogy öltözetlenül jöjjenek. – Óvatosan. hogy voltunk szívesek elfogadni a meghívást. Aztán a hajbókoló. – Írd meg neki. Hozzátette még: "Kérem. és majd a parton. és közölte. aki legújabb barátnőjét segíti be a gondolába. Ennivalót viszünk magunkkal. Mr. de Max hosszú karja még idejében visszarántotta a hullámsírból. A társaság tagjai a következők voltak: Donald. Ez a beszéd! – mondta." Ez a kitétel mindannyiunkat meglepett. kalapjának széles karimája alól átható pillantást vetve a kék égre –. és mama óriási esernyője – nyáron ugyanis sehová sem volt hajlandó elindulni nélküle. hogy mama óvatos szövegezésű levelet küldött Mr.– Ezen könnyű segíteni – mondta Larry. mivel Mr. melyben köszönettel elfogadta a meghívást. Spiro – és mi öten. melyben kifejezte határtalan örömét. – Ami azt jelenti. de aztán rájöttünk.

rozoga lépcsőt formálva így. hogy közben vigyázatlanul hátralépett. Elegánsan meghajolt. A karcsú. a motor leállt. és mélyet szippantott a mozdulatlan. – Egy harsány tengerésznóta – mondta Donald –. egy fél mérföldnyi partszakaszt a Pandokrator hegy lábánál. Itt az olajliget lehúzódott majdnem a tengerig. igen. A fehér. melyen Kralefsky lesegítette mamát és Margót. és figyeltem. Nem tudom. barna bőrű fiatalember. mikor a kavicsra tették a lábukat. Spiro nem feledkezett-e meg a fokhagymáról. gyöngyházfényű. de a hatást némileg lerontotta. melyet szilárdan megakasztott a kavicsok között. Ahogy közelebb értünk. hogy nem dohogott a motor. Nyolckor értük el utunk célját. krémszínűre. A benzina hatalmas sóhajjal belefúrta orrát a sekély víz kavicsos medrébe. úton voltunk. megvan minden. bele . hogy a kabócák üdvözlőleg cirregnek a szárazföldön. beindult a motor. Theodore – mondta Larry. amit csak kértsz. a buboréknak a szeme se rebbenne. fehérre. kezében a horgonnyal. miután megvizsgálta a harmonikát. világosbarnára.és kék színű repülőhalak kis csapatai törték meg a felszínt előttünk. kora reggeli párában a város olyan volt. – Ó. mégis van egy kis. Néha csillogó ezüst. az kell most nekünk. hogy a tenger ilyen nyugodtnak látszik – jegyezte meg Theodore –. a hajó tulajdonosa. Mrs. vajon nem esett-e baja. de egyvalami aggaszt. és előrementem a benzina orrába. meghallottuk. és úgy siklottak végig a víz felett. mint bogarakra vadászó fecskék egy kék mezőn. véletlenül meghallva a megjegyzést –. – Hülyeség. most magára szíjazta. hogy hasítja az üvegesen kék vizet. és leugrott a hajóorrból. Aztán néhány ládát rakott a hajótest mellé. halvány ciklámen színűre festett homlokzatukkal belemosódtak a párába. és saját lendületünk sodort a parthoz. magas velencei házak enyhén omladozó. Most. meleg levegőből. – Ne izgulsz. – Kényelmesen ül az anyja? – kérdezte Max szeretettel. leheveredtem. A régi. előrejött a motortól. – A hullámok hátán! – kiáltotta Kralefsky drámaian. Durrelsz – mondta Spiro. meg egy üveg rum! Otthagytam őket. Johohó. azt hiszem. – Ha egy vízszintezőt tennénk erre a vízre. alig észrevehető… mozgás. mintha egy gyerek rakta volna össze építőkockákból. és végigfuttatta ujjait a billentyűkön. csak egy keskeny kavicssáv választotta el a víztől. köszönöm – mondta mama –. és pasztellrajzhoz lettek hasonlatossá. Sven. – Ez a beszéd! – Annak ellenére.ellökték a parttól.

és azt hiszem. levitt bennünket a pincéjébe. Végül mindannyian partra szálltunk. de kedves! Igazán. fakópiros falú. nagyon kedves hajtogatta. Mikor megerősítettük és enyhén meg is szédítettük magunkat a borral. és még olyan távolról is. A pince két részre oszlott. s ezután felkaptattunk a dombra. A másik kettőben a taposók tevékenykedtek. élénkpiros bougainvillea alá. – Ez Taki. Yani még vállig kiemelkedett. az pedig Yani – mutatott Stavrodakis a taposókra. Három óriási préskád uralta itt a terepet. amíg kölcsönösen bemutatkoztunk. rózsaszínű volt. reszkető kis kanócok világítottak. Stavrodakis sietve jött üdvözlésünkre. megkockáztathatom azt a feltevést. egy felfordított dézsán egy ősz hajú. kedves. fejükön szőlővel teli kosarakat cipelve. négyzet alakú. Takinak éppen csak a feje látszott ki a préskádból. az alsó szint egy tágas borpincét foglalt magába. törékeny öregember ült. a holmit átabotában egy olajfa alá tornyoztuk. házigazdánk először abba a felébe vitt bennünket. Parasztlányok vonultak sorban az úton. zöld zsalus és rendkívül magas. – Valóban érezni lehetett a szőlő szédítő páráját. ahol a taposás történt. azt hiszem. Az egyiket akkor töltötték a szakadatlan sorban vonuló parasztlányok. ahol mi álltunk. egy nagy. Magasan a hegyoldalban van egy kis szőlőm. a préskád fülledt mélyén a hatása alighanem megháromszorozódott. A verandán ültetett le bennünket. fekete bogárként futkosva a csapat élén. mintha gránátkő szikrázna a poharunkban. A sarokban. eléggé a fejébe szállt az embernek. erős bor volt. Korfu jobb fajta borai közé tartozik. – Taki tegnap este óta tapos – mondta Stavrodakis. mint a mandulavirág. de kedves. idegesen nézve a társaság nőtagjaira –. és legjobb borából bontott fel több palackot. helyrehozhatatlanul tönkretéve ezzel nadrágja vasalását. a felszínét hab borította. . borostyánszínű olajban úszó. A villa nagy volt. A pince olyan óriási volt. de odabenn. hogy amit szűrünk belőle. javainkkal együtt.a bokáig érő tengervízbe. onnan való. – Jaj. mintha egy elsüllyedt hajóról sodorta volna ki a tenger. Innen fejtették a hordókba. A kád alján a szőlőlé csörgedezett ki. és nagy ünnepélyesen hegedült. kecses macskaléptekkel. – A piros szőlőnek az utója. Stavrodakis villájához. – Ez persze már a vége a szüretnek – magyarázta Stavrodakis. Nehéz. közben le is részegedhetett egy kicsit. olyan komor vörös színű. és egy vályúban gyűlt össze. hogy távolabbi sarkait olajlámpásokkal kellett megvilágítani.

olyan robajjal. a parasztok szerint olyan ez a hang. Margónak és nekem vissza kellene mennünk a partra. és érthetetlen átkokat mormolna magában. és mintegy fájdalomdíjként egy darab fekete kenyeret adott neki. valahonnan kívülről hangzik. mint annak a rendje. mikor tizennégy hordó hasadt szét odalent. – Úgy nem lehet dolgozni. a hordók gurguláztak. olyan. – Malváziai – kiáltotta Max izgatottan. – Sok-sok hordó malvázia! Larry. idegesen körültekingetve –. hogy a hordókból ered. A hang érdekes. hol tároljuk a bort. Itt sok-sok sorban álltak a hordók egymás mellett. mint az ágyúlövés… – Itt. míg rá nem jöttem. – Jó. de kissé hátborzongató volt. Elképzelhetetlen lárma volt odabent. mikor valami különös előérzetem támadt. karjait átvetette a préskád peremén. egy pillanat – mondta Stavrodakis. És alig értünk ki. aki egy malváziahordóba fulladt? – Valamelyik értelmesebb Shakespeare-figura – felelte Larry. – Rendkívül érdekes mindez – füllentette mama –. – Emlékszem – mesélte Kralefsky Donaldnak –. amit Taki azonnal be is falt. Veszélyt éreztem. Először azt hittem. mintha minden hordóban egy-egy félelmetes szellem ülne bezárva. – Most. Theodore tudományos előadást tartott Svennek a borokról. – Lassan már ki kéne jöjjek innen – mondta nehezen forgó nyelvvel –. mint egy dühös embertömeg. és úgy mutogatta a taposókádakat meg a hordókat a sétapálcájával. és botja végével megkopogtatta az egyik hordót –. nyikorogtak és nyöszörögtek. s úgy lógott ott. mint egy részeg fecske a fészkében. A felénél lehettünk. vagy úgy berúgok. – Ki is volt az – kérdezte Max Larrytől –. – Az embernek pisálnia is kell – magyarázta Taki sértődötten. Az öreg letette a hegedűt. kivezettem a Hölgyet.Taki abbahagyta a szőlőtaposó táncot. a taposást végezzük – mondta Stavrodakis. együtt fogunk befulladni! – Belefulladni – mondta Donald. Ahogy barna pocakjukban erjedt a bor. ha lennének szívesek utánam fáradni. mintha múzeumi darabok lennének. hogy felváltson. hogy az ember nem pisál. – A parasztok szerint – mondta Theodore morbid gyönyörűséggel. egyszer Franciaország egyik legnagyobb borpincészetében jártam egy Hölggyel. mindjárt itt lesz Costas. karján és kezén piros foltokat hagyott a szőlőlé és a rátapadt szőlőhéj. jó. megmutatnám. Egy boltív alatt átmentünk a pince másik. amint látták. mintha egy ember fuldokolna. éppolyan homályos részébe. de ha megengedi. hogy gondoskodjunk .

Margo meg én. már egészen elgyengültünk. hol ismét ernyedten alábbhagyott. azt álmodtam. Gyengén füstöltek. és felettük mindenféle étel rotyogott. s a poharakban ragyogott a bor.az ebédről. lobogtak. a tüzek közt kuporgott. extázisban forgatva a szemét. mintha illusztrálni akarná mondókáját. a fák alatt három faszénmáglya égett. ha megbocsátanak – mondta mama idegesen –. ha elég ereje lenne a dongák szétvetéséhez. – Nos hát. és komoran körülnézett. – Malváziát iszunk! Így hát. és borral itatott. – Egyébként pontosan tudja a szöveget. – Az ember szerelmes lesz egy kőbe – mondta Sven ünnepélyesen. A beszélgetés. hol felélénkült. amitől mindannyian ugrottunk egyet. – Azzal. mintha szívességet tenne ezzel. fokhagymával dörzsölték egy gida nyársra húzott tetemét. – Emlékszem. mint két boszorkány. úgyhogy mikor vissza kellett mennünk a partra. Mama és Spiro. s magunkkal hoztuk a boldog Stavrodakist is ebédvendégként –. jó erősen rávágott botjával a hordóra. – Úgy értem. kimelegedtünk és kipirosodtunk. sercegett. mi most elmennénk. akit egész komolyan megsebesített egy széthasadó hordó. Margo egy nagy abroszt terített az árnyékba. – De ugye a többiek. evőeszközt és poharakat rakosgatott. palotában lakom. hogy engem bosszantson mondta Donald bizalmasan Theodore-nak. olajjal öntözték. és hamisan énekelt. míg az olajfák közt ballagtunk. – Csak azért csinálja ezt. hogy segítsen Spirónak az ebéd elkészítésében. míg Margo és mama visszament a partra. és a halszeletek úgy elolvadtak az ember szájában. – Persze hogy felmegyünk – mondta Larry. járványszobrok álltak a falakon. a többiek feljönnek még egy kis bort kóstolni? – könyörgött Stavrodakis. A tengerparton. zamatos volt. mekkora erő fejlődik itt – mondta Leslie. – Kíváncsi volnék. – . láttam egyszer egy embert. melynek bőre ingerlően sistergett és barnult a tűz fölött. Stavrodakis visszaterelt bennünket a verandára. A gida fűszeres húsa omlós. milyen hatása lenne? – Tetemes – mondta Theodore. és citromot facsartak egy hatalmas halra. Az ebédet a vakító fehér abrosz körül kényelmesen elheverve fogyasztottuk el. mint a hó. mint a tüzek füstje. – Azt álmodtam – dalolta Max. – Malvázia! – mondta Max.

Azt mondta. – A nagy művészeknek szenvedniük kell – mondta Sven gyászosan. és nagyon barátságosan fogadott. és fene nagy vaddisznók is vannak a hegyekben. Aztán lát egy szép és finom darabot. és beleszeret. hogy látogassam meg. Meg is kérdeztem tőle… ööö… hol van a többi festménye. és miután megcsodáltam. aki odaát lakik Paleocastritsában. a kő milyen kemény. A nap legmelegebb órája volt ez. Lehet. de ő az állványra mutatott. De aztán jön a házasság. – A kacsákat szeretem. a kolostorral. Akár a nők. – Nem hiszem. csakugyan. de a vaddisznó talán egy kicsit nagy nekem – mondta Max meggyőződéssel. – Emlékszem – mondta Theodore –. és az szörnyű is lehet. igen. Elkeseredik. mert süppedős a talaj. és egymás tetejébe festette a képeit. amikor még a kabócák is mintha meglassulnának. Erre egy nagy vászonra mutatott. – Meg isz montamsz neki. Egy délután el is mentem. Nagyon szép kép volt. hogy az utolsó pillanatban inába szállna a bátorsága. Megkínált… khm… teával meg süteménnyel. de nem láttam egyet se. ami ott állt a… khm… minek is hívják azt az izét. körülnéztem. Kiderült. mint aki ismeri saját képességeit. és formálni lehet. épp mielőtt rotyogni kezdene. hogy Max alkalmas lenne erre. aztán azt mondtam. mondom. aztán hirtelen. – Emlékszem. de ott lehet szalonkát lőni. ha a franszia nagykövet isz asz illető. Harcol az ember. – Télen elviszlek majd benneteket a butrintói mocsarakhoz – lelkendezett Leslie. hogy "jöjjön. akkor isz csibész. jártam egyszer egy macedóniai faluban. – Az ingovány szélén elég nehéz ugyan járni. és azt mondta "alatta". tudjátok. hogy hol van a többi munkája. egyszer Berlineourt. mint a viasz. nézze meg a képeimet". – Tömegével van ott vadkacsa. az a francia festő. Nem angol. – Ismertem egyszer egy Hölgyet. beleteszi az ember a babérlevelet meg a sóskát. – Akkor aztán – mondta mama Kralefskynek –. és elszaladna.Találkozik sok tucat kővel. meghívott. és el-eltévesztenék a nótát. és érzi. Margo kisasszony. a kő megolvad az ember kezében. ahol… ööö… nagyon érdekes… khm… faszobrokat csinálnak. aki nem babérlevelet tett bele. A paleocastritsai öblöt ábrázolta. és összegyűjtötték a morzsákat. Azt mondja: Eh! Ez nem nekem való. Egy . szeretném látni a képeit. amit a festők használnak? Az állványon. tudják. Az abroszon szorgalmasan szaladgáltak a fekete hangyák. hanem egy csipetnyi fodormentát. nem érdekelsz. hogy nem volt pénze vászonra. egész pontosan.

Nem is tudok aludni tőlük. éppen csak egy kis hullám nyaldosta lustán a partot. elbóbiskoltam a sekély. tyúktojás-barnát. – Jaj. meleg vízben. melyek megfejthetetlen üzenetet hordoztak. Millióféle formát mutattak: volt köztük lándzsahegy. mintha egy nagy csomó drágakő feküdne a tenger partján elteregetve. Itt. mintha veszekednének. formálták őket. gondoltam.gonosz. aztán a víz mozgásától susogó homok hangját. kéket. Meghallottam egy távoli motorcsónak dohogását. ilyen hangot adna. hogyan énekel a part a kis hullámok gyengéd érintésétől. mint az alakjuk. A forró kavics csikorgott és besüppedt meztelen talpam alatt. világosdrappot. és kiúsztam oda. rozsdavöröset. míg a hullám visszahúzódik). – Borsózik a hátam. mely lágy volt. aztán lemerítettem a fejem. ha visszafojtottam a lélegzetem. rejtélyes. tengeri csillag. A tenger úgy játszott a parton. Találtam fehéret. Hogy jobban halljam a tenger szerelmesen gyengéd csiszoló munkáját. Csörrenés. kiúsztam a mély vízből a sekélybe. sarló. Hihetetlen sokféle alakú és színű kavics hevert itt a parton: a hullámok egymáshoz csiszolták. mint a szívdobogás. mormogás. nyikorgás. kakas. Hallottam. és díszítésüket a tenger kicsiszolta és kifényezte. mint egy hangszeren. Egészen olyan a hangjuk. ahogy Stavrodakis mesél Margónak: – És néha a hordók szinte kiabálnak. köhintés (egy kis szünet. és mindenekfelett a parti kavicsok dallamos csilingelését. egyiptomi hieroglifákkal. mint a peónia. mintha belakkozták volna. Olyan volt. Ételtől-italtól eltelve lesétáltam a tengerhez. Elhevertem. A tarka kavicsokba markolva lehorgonyoztam magam. ne is mondja – borzongott Margó. Belegázoltam a sekély vízbe. majd ismét elrepült. arany vagy piros mintázattal. aztán a következő hullámnál más hangnemben megismétlődik az egész. ló. sárkány. és lemerültem a fenékre. Aztán. zöldet. A színeik éppolyan elképesztőek voltak. rózsaszínűt. a víz bársonytakarója először egészen megsüketített. fehér pettyekkel. és hallgattam. Ha a dió zenélni tudna. ha csak rágondolok. ahol már hidegebb volt. egy-két pillanat múlva a fülem ráhangolódott a tenger alatti szimfóniára. A tenger meleg volt és olyan sima. alámerültem. páfrányszerű erezettel. hiszen a föld nedvei színezték őket évmilliókkal ezelőtt. vérvöröset. smaragdzöld szemű dongó egy pillanatra Theodore szakállára szállt. csilingelés. . aztán az álmosságtól elnehezülve visszamentem az olajfákhoz.

A társaság tagjai összevissza tekeredve aludtak az ebéd romjai körül. az ám! Ez a beszéd! – Jézus. mint a mókus. mint a termőföld – mindezek végül megtették a hatásukat: kezdtünk felébredni. mely olyan zamatos. amitől a kavics egyszerre színtelenné és hűvössé vált. amelyik a ceyloni hegyek közt él. míg a nap le nem bukott. és a hegy árnyéka rá nem vetődött a partra. de fáj a fejem – nyögte Leslie. akár a macska –. és szemtelenül ráfújt egy gőzpamacsot. a tormás szendvics. – Úristen! Muszáj így ordítani. A teáscsészék halk csengése ébresztett fel: mama és Margo teához terített. tartalmát átöntötte a porcelánkannába. és a hatalmas gyümölcstorta. elüldögéltünk a bougainvillea alatt. elég baj. muszáj állandóan megerőszakolnod az angol nyelvet? – kérdezte Donald idegesen. Olyan rúgása van. amit senki sem ért. Még a nyelvészeti szakértők sem. A tea. Semmi szükség rá. – Tea – mondta riadtan körülbámészkodva Kralefsky. és úszkáltunk a meleg vízben. Spiro? – mondta Larry fájdalmas. mint Max angolsága – mondta Donald. magam is kissé törékenynek érzem magam mondta Larry ásítva és nyújtózkodva. – Kész a tea! Mindenki összerezzent. Bevettem magam egy fa kiálló gyökerei közé. – Ez éppen olyan. mintha nem is aludt volna. aki egy zilált külsejű molylepkére emlékeztetett. – Isten a megmondhatója. és figyeltük az alkonyi színek . és olyan nyelvet beszél. és mesterséges légzéssel hoztak volna életre. mint egy öszvérnek. Akkor felmentünk Stavrodakis villájába. és magam is álomba merültem. – Úgy érzem magam. hogy besegítsenek a külföldiek is. olvastam valahol – szólalt meg Theodore. a vajas pirítós. hogy az angolok ezt csinálják. Spiro hallatlan figyelemmel görnyedt a tűz fölé. – Igen. Ahogy félálomban figyeltem. Lementünk a partra. – Emlékszem. és felébredt. – Tea! – mennydörögte. a pléhkanna felemelte a fedelét. Tea. valahol olvastam egy törzsről. – Mondd. aztán a szanaszét heverő társaság felé fordult. és éppoly frissnek és elevennek látszott. az alvástól gombócos hangon. – Ez csak a bortól lehet. aki egy pillanat alatt ébredt fel. porhanyós és jó szagú volt. mintha megfulladtam volna mondta Max meggyőződéssel. a sós sütemény. Spiro húsos kezébe vette. melyen ezúttal egy teafőző fortyogott. – Mintha a malváziahordóba fulladtam volna.

hószínű szirom. és imbolygó tükörképe olyan volt a vízen. ahogy hátravetett fejel énekelt a bársonykék ég felé. aztán a nap lebukott a hegy mögé. és szeretettel hozzádörgölőznek a fa törzséhez. A motor csendesen dohogott. Sven nagyon halkan játszani kezdte a Mandulafa első akkordjait. A sötétvörös bor kellemesen bugyogott a cserépkorsóból a poharakba: ez a bor tavaly még a barna hordókban mormogott. És éjsötét hajára… Vállára hullt a gyönge. (R. s megrázta. és eltűnt a szürkületben. ha felkapja őket a szél. és a tenger nyugodt felszíne egy rövid percre a tűzopál varázsos színeiben tündökölt fel. De én melléje léptem. aki ránk tukmált vagy egy tucat korsót a legjobbik borából. és mindenki énekelt. és ismét a meleg napsütésbe jutottunk. Az apró felhőcskék rózsaszínre és borsárgára színeződtek. Vállára hullt a gyönge. Székely Julianna fordítása. Előttem állt ifjan s mégis hóval fedetten. melyen születtek. az ég kékből világoszöldbe fordult. mint egy lángoló ciprus.kavargását a tengeren. mely most már gyengülőfélben. mint a cica talpa. mint a lehullott falevelek. ahogy a város felé vettük utunkat. végigsiklott a víz felett. Kralefsky nagy szemében könnycsepp csillogott. A tengerre kifutva magunk mögött hagytuk a hegy árnyékát. hogy emlékezzünk erre a látogatásra. mely sima volt. Elég sötét volt már ahhoz.) Spiro mély. és mögöttünk fehér csipke terült szét a vízen. Végül elköszöntünk Stavrodakistól. szépen összecsengett Theodore kellemes baritonjával és Larry tenorjával. telt zengésű hangja. Enyhe szellő simította végig a hajót. A tenger sustorgott a hajó oldala mellett. mint a fekete bársony. Két repülőhal merült fel a kéklő mélységből. lágy volt. És éjsötét hajára. vérvörösen fénylett a Pandokrator felől. hószínű szirom. aztán visszasétáltunk a benziná-hoz. melyen hunyorogtak már a csillagok. hogy feltűnjön a foszforeszkáló villódzás a vizet hasító hajóorr körül. . Virágzó mandulafát látott egy szép napon A kedvesem.

Spiro komor. hajad? Korai még neked! A zord telet. aztán sárgává. Miért borítod hóval. mint a sármány. Sven. mint egy csúnya. mintha a szöveget próbálnák emlékezetükbe idézni. Miért borítod hóval. Theodore szakállas arcának körvonalai a hold tányérja előtt: csak szarvak kellettek volna. körülöttem mindig itt lesz a család. És halkan így beszéltem: A távolban. kis bolond. titkokkal teljes sziget. óriási csecsemő. a sziget és a szárazföld közötti tengerszorosban a sötétséget a halászcsónakok lámpái pettyezték. amint összehúzott szemöldökkel. mikor majd fagyos szél szalad. Miért sietteted? Közeleg már a tél. Kralefsky. aztán eljön a nyár is.Hajáról a virágot csókkal sepregettem És halkan így beszéltem. kezében az ormótlan hangszerrel. aranyló sárgák. aki most már minden szégyenkezést félrevetve sírt. barna arca. gondoltam. örökké így lesz. mint a nap. forró napok. ragyogó. mikor majd fagyos szél szalad. majd fehérré halványodott. Úgy éreztem. melyből finoman csörgedezik elő a dallam. akit kiűztek Tündérországból. és az este melankolikus szépsége kellemes szomorúsággal töltött el. A hold lassan felemelkedett az albán hegyek gerince fölé. de rövidesen ismét tavasz lesz: fényes. mint egy manó. milliónyi méhként zümmögő hangja. mint a hal pikkelye. Donald és Max. és ugyanakkor tercelni is szeretnének. csillogó. Örökké itt lesz a csodálatos. Olyan volt. kis bolond. itt lesznek az állatok és ráadásként a barátok is. a hosszú. Miért sietteted? A zord telet. hogy egészen Pánhoz hasonlítson. Miért sietteted? . Hajáról a virágot csókkal sepregettem. mikor majd fagyos szél szalad. hajad? Korai még neked! A zord telet. mint a nárcisz. a bor. A szélborzolta tengervíz úgy csillogott a fényében. A langyos levegő. mintha a Tejút egy darabkája a vízre hullott volna. előbb vörös volt. baráti.

Ne feledjék: Európa jelenlegi helyzetében a legnagyobb szerencsétlenség. Már csak azt lehet remélni. Nagyon várom azt a napot." Napóleon POSTA Levél Kedves Mrs. mikor majd fagyos szél szalad. és nagyon harciasan fest. . ami érhet. A hely csodálatos. Miért sietteted? Elringatott a bor és a hajó lüktető motorszíve. míg a hajó a meleg. Légy szíves. Az Akropolisz olyan rózsaszínű a napsütésben. az Önök Theodore-ja Levelezőlap Mama! Athénba költöztem. Itt mindenki rohamsisakot hord. a címem: Ión Bank. Korfu elvesztése volna. azt hiszem. Ha írni óhajtana nekem. okosan tették. melyeknek oly hamar vége szakadt. friss hús. a háborút nem lehet többé elkerülni. sima vízen át vitt bennünket. hogy legközelebb egy boldogabb időszakban találkozunk. ide írhatsz. Durrell! Úgy látszik. EPILÓGUS "Korfu olyan fontos számomra. A holmimat elküldtem. mint a. hogy elutaztak Korfuról. mikor majd végre észhez tér az emberiség. A 3-as számú bőröndben találsz egy könyvet. vissza a ragyogó napokhoz. Hamarosan én is veszek egy nagy lándzsát. Üdvözlet mindenkinek. Athén. a címe: Marlowe értékelése. elringatott a langyos éjszaka és a dal – elaludtam.A zord telet. vissza a szigetünkhöz. hogy elvesztése halomra döntené terveimet. küldd el nekem. Önnek és családjának sok szerencsét kívánok a jövőre.

A jegenyefa nem hallatszik az égig. hogy megüzenték a hadat. Spiro . hogy hétfőn indulok a hajóval. Majdnem letartóztattak. Hamarosan találkozunk.Csókol Larry Levél Kedves Mama! Valami nyavalyás olasz ellopta az összes utazócsekkemet. Kérlek. Plaza de Contina.: Mellékelem Spiro levelét. Ne szóljon senkinek. Csókol Les Ui. Irtó fura. meg is mondanám nekik a magamét. Levél Kedves Margo kisasszony! Tudatom. Bármikor odaadnám ezt az egészet a görögökért. Csók! Margo Ui. küldj egy kis pénzt. Elég nagy felfordulás van itt. de nem is várhat mást az ember. amit a németek művelnek. nem gondoljátok? Levél Mama drágám! Csak éppen azt akarom mondani. Ha lehetne. mert orrba vágtam az ipsét.: Háború lesz. Hamarosan hazamegyek. úgyhogy körülbelül három hét múlva Angliában leszek. Magnifica Hotel. A címem: Milano. Ne aggódj. Szerintem egyszerűen undorító.