You are on page 1of 174

XX. SZÁ ZADI VILÁ GIRODALOM I - II.

Nemzetközi Kapcsolatok Szak Távoktatási tagozat Hallgató i számára

Szerző k:

Ablonczyné Dr. Mihályka Lívia Dr. Tompos Anikó

Nincs mé g egy irodalom, mely annyira megbotránkoztatóan é s tolakodóan szemé lyes jellegű volna, mint a mi korunké – minden olyan ké rdé st feltesz, amit jólnevelt társaságban tilos feltenni(Lionel Trilling)

TEMATIKA

I. konzultáció

1. A MODERN REGÉ NY

2. A KISEMBEREK Á BRÁ ZOLÁ SA

3. TÁ RSADALOMKRITIKA OLASZORSZÁ GBAN

4. A HÁ BORÚ Á BRÁ ZOLÁ SA A VILÁ GIRODALOMBAN

II. konzultáció

5. A FORRADALOM É S A POLGÁ RHÁ BORÚ TÖ RTÉ NETE

6. ERKÖ LCSI TARTÁ S É S HIT AZ É LETBEN

7. A SCI-FI MINT IRODALMI JELENSÉ G

8. NEGATÍV UTÓ PIÁ K

III. konzultáció

1. A BEAT IRODALOM. Az ő rü let játékai

2. AZ EMBERI HELYTÁ LLÁ S É S AZ É RTELEM VISZONYA XX. SZÁ ZAD MÁ SODIK FELÉ BEN

2

3. A DRÁ MAI KIFEJEZÉ SFORMÁ K FORRADALMA I. Rituálé, kegyetlen színház, társadalmi dráma

4. A

DRÁ MAI

KIFEJEZÉ SFORMÁ K

abszurd színház

FORRADALMA

IV.

konzultáció

II.

Az

5. KÖ ZÉ P-KELET EURÓ PAI HUMOR É S GROTESZK. A modern regény Közép-Kelet Euró pában

6. A

FEKETE

KÉ RDÉ SEI

HUMOR,

AVAGY

A

7. A POSZTMODERN IRODALOM

8. LATIN-AMERIKAI IRODALOM

3

KOMIKUM

MÍNŐ SÉ GI

A MODERN REGÉ NY

A XX. szá zad első felében az angol regény mó dszer, nézőpont, az író és

anyaga tekintetében komoly vá ltozá sokon ment keresztü l. A korszak legjelentősebb regényíró i (Joseph Conrad, D. H. Lawrence, Virginia Woolf, James Joyce) nyíltan vagy burkoltan ú jrafogalmaztá k a regény mibenlétének és szerepének meghatá rozá sá t.

Az angol regény a kö zéposztá ly jellegzetes terméke; a XVII. szá zad végétől alapvetően kö zö sségi eszkö zként á ltalá nosan elfogadott értékrendszer alapjá n ítélte meg az emberi dolgok, kö ztü k a kö zéposztá lyt érintő tá rsadalmi és anyagi helyzet, illetve a nyilvá nos elismerés és való sá gos érdem viszonyá nak kérdéseit és jelentőségét. A cselekménytípusok olyan eseményekből és helyzetekből épü ltek, amelyeket az emberi viszonyok szempontjá bó l azonos sú lyú nak talá lt az író és az olvasó is; a tá rsadalmi- anyagi helyzet, csalá di á llapot vá ltozá sai kö zérthető és egyezményes mó don jelezték a regényalakok stá tusá nak lényeges mó dosulá sá t.

Jane Austen a XIX. szá zad elején a tá rsadalmi hierarchia magá tó l értetődő képéből kiindulva a megfigyelő posztjá ró l á brá zolta az emberi lét kü lö nbö ző oldalait, finoman és szellemesen boncolgatva az egyéni ó hajok és a tá rsadalmi helyzet kö zö tti kapcsolatot. Magá tó l értetődőnek tartotta a szilá rd hierarchikus tá rsadalom létét, és tö kéletesen bízott benne, hogy regényeiben kifejtett véleménye a kü lö nbö ző emberi tapasztalatok értékéről és jelentőségéről olvasó i egyetértésével talá lkozik. (V. Woolf J. Austenről:

Ha hihetü nk benne, hogy benyomá saink má sok szá má ra is érvényesek, kiszabadulunk a személyiség béklyó ibó l.- a modern regényíró képtelen erre a hitre.)

Az ipari forradalom utá ni viktoriá nus író k nem csekély része má r a képmutatá s hatá rait, a tá rsadalmi elismerés és az igazi erkö lcsi érték való di viszonyá t kutatta. Ennek ellenére a viktoriá nus cselekménytípusok vá ltozatlanul kö zö sségi normarendszerre épü lnek, és a szereplők sorsá nak lényeges fordulatait vagyoni vagy tá rsadalmi helyzetü k vá ltozá sa fejezi ki. Az író még egyetért kö zö nségével abban, hogy milyen elv alapjá n vá lassza

ki alakjai viselkedéséből a jelentős mozzanatokat, s ez az elv tö bbek kö zt

kimondta, hogy mindaz, ami az ember életében jelentős, lá tható cselekvésben vagy szenvedésben, tá rsadalmi vagy vagyoni helyzettel ö sszefü ggő tettekben vagy indulatokban nyilvá nul meg.

A modern regényíró nem bízhat benne, hogy azt, ami lényeges, a kü lső

cselekvés elá rulja hőseiről, és arró l sincs meggyőződve, hogy a tá rsadalmi gesztusok (nyelv is) valaha is való sá gos kapcsolatot hozhatnak létre az

4

egyének kö zö tt. A modern regényíró akkor szü letik meg, mikor a lényeges mozzanatok kivá logatá sá ra má r nincs bizonyosra vehető tá rsadalmi egyetértés, s így építenie sem lehet rá . A tá rsadalmi értékrend felbomlá sá nak (kö zö sségi jelentőség-norma felbomlá sa) okai ö sszefü ggnek az etika, filozó fia és pszicholó gia terü letén jelentkező ú j elméletekkel (Henri Bergson: az idő ú j felfogá sa, William James: a tudat folytonossá ga, Freud, Jung: a tudat ú j felfogá sa), valamint tá rsadalmi és gazdasá gi tényezőkkel.

A viktoriá nus vilá g viszonylagos szilá rdsá gá t zavar és bizonytalansá g vá ltja

fel, de az á tlagember tová bbra is apá i hagyomá nyos erkö lcsi elvei és

szoká sformá i alapjá n éli az életét, csak az avantgá rd fogékony hívei érzékelik az ú j hangulatot a levegőben.

Az irodalmi kísérletek bősége a 20-as és 30-as években elsősorban azzal magyará zható , hogy az író k keresik azokat az eszkö zö ket, amelyekkel megoldhatjá k azt a problémá t, amit a tá rsadalmi értékrend felbomlá sa jelent. V. Woolf (szimbolikus események és á lomképek rendszerét építi ki), J. Joyce (pá rhuzamosan kö zvetíti valamennyi lehetséges szempontot és egyszerre á brá zolja ugyanazokat az eseményeket és személyeket heroikusnak és triviá lisnak, nagyszerűnek és ostobá nak, jelentősnek és jelentéktelennek), J. Conrad (tö bb nézőpontbó l mondatja el tö rténeteit, hogy vilá gossá tegye: minden értékrend csupá n megkö zelíti a való sá got, de az egyéni élmény lényegét alkotó egyetlen igazsá g kínzó an titokzatos marad) és D.H. Lawrence a kö ltészet valamilyen eszkö zét honosítja meg a pró zairodalomban. A regény elkerü lhetetlenü l kifinomultabb és bizonyos szempontbó l nehezebb, bonyolultabb irodalmi műfajjá vá lik.

Az érdeklődés kö zéppontjá ba az egyén tudata kerü l, sokrétűségével és azzal a képességével, hogy az egyén teljes, mindig lényeges és valamilyen mó don mindig ható mú ltjá t raktá rozni tudja, s ezá ltal nagyobb hangsú lyt kap az egyén magá nyossá ga is. Minden ember be van zá rva a maga egyéni tudatá ba, abba az egyszeri és sajá tos asszociá ció -rendszerbe, amely az ő kü lö n, egyszeri és sajá tos mú ltjá nak terméke, csak jelzéseket villant a kö zö sség felé.

A modern író k jellemá brá zolá sa tulajdonképpen a hagyomá nyos

memó riakalandozá sok tová bbfejlesztése: a tudat egyidejűleg tö bb szinten műkö dik, ezt a műkö dést a tudatfolyam techniká ja hivatott kö zvetíteni. Legbonyolultabb és leghatá sosabb formá já ban a tudatfolyam mó dszere lehetővéteszi, hogy a személyiség az idő és a tér dimenzió in kívü l jelenjék meg, kettős értelemben is: egyrészt fü ggetleníti a tudat á brá zolá sá t az események időrendjétől, má srészt olyan tö kéletesen megismerhetővéteszi a lelkiá llapot minőségét, olyan mélységekig feltá rja a legtá volabbi gondolattá rsítá sokat és emlékfoszlá nyokat, hogy nem szü kséges a potenciá lis lehetőségek megvaló sulá sá ig vá rnunk (hagyomá nyos regény

5

hőseinek

egységes egész.

jellemfejlődése)

ahhoz,

hogy

ténylegesen

James Joyce

előttü nk

á lljon

az

1882-ben szü letett Dublinban. Csalá djá ban a felnőttkort megélt tíz gyermek kö zü l ő volt a legidősebb. Há rom évig egy jó nevű jezsuita bentlaká sos iskolá ba já rt, de apja kicsapongó életmó dja miatt a csalá d egyre nagyobb szegénységbe sü llyedt. Két évet otthon ö ná lló an tanult, majd egy tandíjmentes jezsuita gimná ziumba já rt, ahol kivá ló tanulmá nyi eredményeket ért el, de taná rai szerint elveszítette katolikus hitét. Utá na a University College hallgató ja lett. Egyetemi évei alatt kicsapongó életet élt, de ahhoz eleget tanult, hogy zá ró vizsgá it letehesse, és kö zben má r írogatott.

1904-ben George Russell egy-egy fontot ajá nlott neki azért, hogy írjon egy fö ldműveslapba egyszerű, Írorszá gban já tszó dó tö rténeteket. Stephen Dedalus á lnéven há rom novellá ja is megjelent a lapban, de ezutá n a szerkesztő ú gy dö ntö tt, Joyce novellá i nem felelnek meg a lap olvasó kö zö nségének. 1904. jú nius 6-á n szeretett be Joyce Nora Barnacle-be (ezt a napot később Bloomsdaynéven tette ismertté; ekkor já tszó dik az Ulysses). Rá beszélte Nó rá t, hagyjá k el együ tt Írorszá got, de az eskü vőt elvből elutasította (csak 1931-ben há zasodtak ö ssze, miutá n Lucia lá nyuk elmegyó gyintézetbe kerü lt). É ltek Olaszorszá gban, Svá jcban és Pá rizsban, legtö bbszö r sú lyos anyagi gondokkal kü zdve. Franciaorszá g buká sa utá n csalá djá val Zü richbe menekü lt. 1941-ben itt érte a halá l, csaló dottan utolsó műve, a Finnigan ébredése nem tú lsá gosan lelkes fogadtatá sa miatt.

Utolsó regényének címe egy mitikus ír személyiség halottvirrasztá sá ra utal, de tulajdonképpen egy ír fogadó s, felesége, és há rom gyerekü k tö rténetét beszéli el ezernyi á lom egybeolvasztá sá val, amelyekben kü lö nféle nyelvek, irodalmi és tö rténelmi alakok keverednek, de jelen van maga Joyce is, sőt egy má sik szinten a mű főhőse tulajdonképpen Dublin és a Liffey folyó . A végeredmény egy roppant bonyolult és a nyelvi kétértelműségek és utalá sok miatt szinte lefordíthatatlan regény (maga Joyce azt szerette volna, ha olvasó i egész életü ket rá szá njá k műve megértésére).

Munká iban a két rivá lis euró pai mozgalom, a szimbolizmus és realizmus szintézisére tö rekedett. A belsőmonoló g, ami a tudatfolyam egyik vá lfaja, legalá bb a regény műfajá val egyidős. Joyce nagy ú jítá sa az volt, hogy a belső monoló gba tö méntelen futó benyomá st, megvillanó , befejezetlen gondolatot, asszociá ció t, nyelvbotlá st, ok nélkü li szorongá st, hirtelen á télt érzelmet foglalt bele, mindazt, ami az egyén kö zvetlen tudattartamá t adja a racioná lis gondolkodá son kívü l. Ezzel a technikai megoldá ssal ó riá si hatá st gyakorolt a XX. szá zadi epiká ra. Ma legalá bb két folyó irat foglalkozik

6

csakis az ő műveivel, ezek kö zü l az egyiket csakis utolsó művének szentelik. Regényei mellett drá má t és verseket is írt.

Fontosabb művei:

1914: Dublini emberek (Joyce egyfontostö rténeteinek gyűjteménye)

1916: Ifjú kori önarckép (1904-ben kezdte írni Stephen Hero címmel)

1918: Szá mkivetettek (egyetlen drá má ja)

1922: Ulysses

1939: Finnigan ébredése

Ulysses

A regény egyetlen napon já tszó dik Dublinban. A há rom kö zponti szereplő, Stephen Dedalus (az Ö narckép hőse), Leopold Bloom (egy magyar szá rmazá sú zsidó reklá mü gynö k) és felesége, Molly Bloom az Odü sszeia há rom hősének, Télemakhosznak, Odü sszeusznak és Pénelopénak a megfelelője. A belső monoló gok révén Joyce feltá rja legbelső gondolataikat és érzéseiket, az iskolá bó l a tengerpartra, a postahivatalba, a nyilvá nos fü rdőbe, a temetésre, a kö nyvtá rba, a szü lőosztá lyra és a bordélyba kö vetve figurá it.

Joyce szá ndékosan nem él azzal a tudá ssal és érzelmekkel, amelyre az olvasó az író részéről szá míthatna: művében semminek nincs magá tó l értetődő jelentése. Joyce a mű erejét és mélységét nem azzal fokozza, hogy való sá gos élményanyagra utal, hanem azzal, hogy a realista síkkal egyidőben szimbolikus, sőt ezoterikus síkot is létrehoz a regényben. Így az Ulysses fokozatosan egy ö nmagá ban teljes rendszerré kerekedik, és az író nak nincs szü ksége rá , hogy kilépjen ennek a rendszernek a keretei kö zü l, fü ggetleníteni akarja műve érvényességét mindattó l, amit az á ltala bemutatott vilá gró l tudunk. Teljességében, valamennyi dimenzió já ban ú jrateremti ezt a vilá got, és meg sem kísérli, hogy hagyomá nyos mó don az olvasó rokonszenvét és tapasztalatait segítségü l hívja. Joyce nem vá llal semmilyen magatartá st, az Ulysses ö nmagá ban létezik.

Á brá zolá stechniká já nak kö zéppontjá ban a tudatfolyamatok részletező leírá sa á ll, ennek eredményeképp az epikai idő hatalmas térszerű alakzattá vá lik. Néha a technikai eszkö zö k tú lsá gosan előtérbe kerü lnek (példá ul A Napisten ökrei fejezetben, amelyben a nyelvezet az angol pró za tö rténetének

7

minden stá diumá t végigjá rja az angolszá sz időktől a jelenkorig, hogy a

magzatnak az anyaméhben való nö vekedését szimbolizá lja), má skor viszont

a bravú ros megvaló sítá s célt is ér, való ban mélységet és intenzitá st adva a szö vegnek (példá ul a retorika művészetéhez kapcsolt, tö bb szá z retorikai alakzatot felvonultató és a szélre utaló Aeolus fejezetben, ahol így a

utolsó ,

mitoló gia a sajtó szélhá mossá gá val kapcsoló dik ö ssze). A híres

nyolc kö zpontozá s nélkü li bekezdésben író dott fejezetben Molly Bloom

á radó tudatfolyamá t kö vethetjü k végig, amint á gyá ban fekszik.

Azok az epizó dok, amelyekben Stephen és Bloom kü lö n-kü lö n szerepel, telítve vannak rejtett utalá sokkal mindkét irá nyban. Joyce má s mó dszerekkel is érzékelteti az egyes részek ö sszefü ggését a mű belső

rendszerének egészével: ö sszegyűrt papírdarab ú tja, ó raü tések, alakok fel- felvillaná sa, stb. Bloom kalandjai olyan rendszerbe tartoznak, amelynek az

á

ltalá nos emberi élmények és tapasztalatok mikrokozmoszá t kell jelentenie,

s

ezért mindazt, ami ugyanakkor ennek a rendszernek má s részeivel

tö

rténik, ugyanakkor kell mérlegelnü nk.

Joyce a kritikai fogadtatá st előkészítve felkérte Valéry Larbaud francia író t, hogy tartson előadá st a műről. Larbaud Joyce ú tmutatá sa alapjá n beszélt az Odü sszeá -val fellelhető pá rhuzamokró l, kifejtette, hogy minden egyes epizó d egy bizonyos tudomá nnyal vagy művészeti á ggal foglalkozik, egy bizonyos jelkép köré csoportosul, az emberi szervezet egyik szervét

a megfelelő techniká ja, és egy

szimbolizá lja, megvan a maga színe

bizonyos időben já tszó dik. Joyce maga sosem publiká lta ezt a sémá t, sőt a

nyomdá ba kü ldés előtt még a fejezetetek címét is tö rö lte a kö nyvből; mégis

a tö rténet há rom - való sá gos, homéroszi és misztikus - szintje olyan

technikai megoldá sként értelmezhető, amelynek az a célja, hogy a tö rténet mikrokozmikus jellegét kiemelje. Bloom, Stephen és dublini kö rnyezetü k a való sá gos, az egyedi szféra. Egyetemessé azá ltal nőnek, hogy egyrészt

ö sszefonó dnak Odü sszeusz tö rténetével, má srészt kü lö nbö ző nyugati és keleti misztikus motívumokhoz kapcsoló dnak, ami az emberi szellem

á llandó tö rekvéseit jelképezik. Azá ltal, hogy a kö nyv valamennyi epizó djá t nemcsak egy Odü sszeia-beli eseménnyel, hanem a test valamelyik részével,

s egyú ttal valamilyen művészettel vagy tudomá nnyal is ö sszefü ggésbe

hozza az író , tová bbi egyetemes vonatkozá sokkal ruhá zza fel az egyedi elemeket.

Leopold Bloom alakjá ban a való sá gos, a hősies és a nevetséges nem

kü lö níthető el, nincs á llandó jelentésü k, csupá n egyetlen, mindent á tfogó

ténynek má s-má s szempontbó l való megkö zelítése mindegyik. Az Ulysses mikrokozmikus jellege magá bó l a stílusbó l, a részletek elrendezéséből, a

szó haszná lat sajá tsá gaibó l, az epizó dok ö sszefűzéséből adó dik. A téma és technika kö zö tt ok-okozati ö sszefü ggés van. Az Ulysses egy teljes ember

tö rténete, akinek a kö rnyezete lehetővéteszi, hogy kiteljesedjék.

8

Virginia Woolf

1882-ben Londonban felső-kö zéposztá lybeli csalá dban szü letett:

irodalomtö rténész apja az oxfordi egyetem díszdoktora volt, anyja nagynénjének szalonjá ban megfordult Tennyson, Disraeli, Thackeray, Ruskin és a preraffaelitá k. Iskolá ba sohasem já rt, apja tanította otthon. 13 éves korá ban meghalt 49 éves édesanyja, ekkor kísérelt meg előszö r ö ngyilkossá got. Apja halá la utá n, 1904-ben a londoni Gordon Square-re kö ltö zö tt, ez a há z lett a későbbi, író kat, filozó fusokat és művészeket tö mö rítő Bloomsbury-kö r kö zpontja. 1912-ben feleségü l ment Leonard Woolf politikushoz és publicistá hoz, akivel 1917-ben megalapítottá k a Hogarth Press kö nyvkiadó t, ahol a Bloomsbury tagjainak művei mellett irodalmi ínyencségeket és ritkasá gokat is publiká ltak, példá ul 1931-ben kiadtá k angolul Az ember tragédiá já -t. Tö bbszö ri sikertelen ö ngyilkossá gi kísérlet utá n végü l 1941-ben Rodmell mellett az Ouse folyó ba ö lte magá t.

Egész életében híres emberek vették kö rü l, programadó esszéket írt a modern regényről, az irodalmi élet kö zpontjá ban volt. Az élmény kü lö nbö ző

á rnyalatainak leheletfinom rajza, az élet hatá sá t tü krö ző egyéni tudatvilá g mesteri á brá zolá sa jellemzi művészetét. Foglalkoztatta az idő érzékelésének

- kü lö ná lló pillanatok egymá sutá nja, illetve évek, évszá zadok folyamata - kettőssége is. Az egyéni létezésben megtapasztalt jelen- és mú ló idő ugyanolyan visszatérő téma munká ssá gá ban, mint a szereplők időtudata. A posztimpresszionista stílus megteremtőjeként, a tudatregény mestereként, Bergson és Freud gondolatainak esztétikai ö rö kö seként tartjá k szá mon. Irodalomkritikai munká ssá ga is jelentős.

A há ború utá ni irodalom éppú gy nem az ő nyomdokain haladt tová bb, mint ahogy ő sem regényíró elődei ú tjá t kö vette. Az ö tvenes évek nemzedéke és a dü hö s fiataloknemegyszer szü kségét érezték, hogy ellene, s a Bloomsbury szellemével szemben fogalmazzá k meg hitvallá sukat: má st tartanak író i való sá gnak, mint elődjü k. De éppen a nemzedéki tá madá sok jelzik, hogy Virginia Woolf egy regényíró i nemzedék egyik legerősebb képviselője volt. Az ú jabb angol nyelvű irodalom sem kerü lhette el, hogy - így vagy ú gy - a maga Who's Afraid of Virginia Woolf-já t elmondja. Az 1960-as évektől irodalmi és tá rsadalmi reneszá nsza tapasztalható : a francia „ú j regényelőfutá rá nak hiszik, tö bb szerző (pl. G.G. Má rquez) is példaképének tartja, a nyugati értelmiség antiimperialista mozgalmai és neofeminista tö rekvései is egyre gyakrabban idézik. Tudomá nyos tá rsasá g szervezi kultuszá t, hirdeti egyedi kultú rtö rténeti jelenségét.

9

Fontosabb művei:

1915: Kiutazá s (első regénye)

1919: É jjel és nappal

1922: Jacob szobá ja (itt alakította ki egyéni lá tá smó djá t, azt a kö rkö rö s szerkesztést, amellyel a most és itt minden pillanatá hoz a mú lt, a jö vő és a feltételes mó d má suttjá t kapcsolta)

1925: Mrs. Dalloway (egymá st nem ismerő szereplői Septimus Warren Smith és Clarissa Dalloway egymá s hasonmá sai)

1927: A világítótorony

1928: Orlando (tö rténelmi fantá zia)

1929: Sajá t szoba (esszéa férfivilá gban alkotó női író k nehézségeiről)

1931: Hullá mok (a hat szereplőről kiderü l, hogy kö zü lü k ö ten a hatodik á ltal kitalá lt személyek)

1937: É vek

1941: Felvoná sok között (a tö rténet egy a tö rténet tü kreként felfogható szinpadi já ték kö réfonó dik)

A világítótorony

A regény alaptémá ja a személyiség - idő - halá l há rmas ö sszefü ggésében szemlélt É let. A témá hoz Woolf tö kélyre fejlesztette virtuó z írá stechniká já t, szá mos kö ltői eszkö zt, példá ul oda-visszatérő képeket haszná lt, a cselekmény idejét pedig sajá tos mó don ö sszesűrítette, mó dszere az élmény finomítá sa a gondolatok szűrőjén. Az így létrehozott, feszesen strukturá lt regényforma az irodalmi modernség egyik legnagyobb teljesítményének bizonyult. Mr. és Mrs. Ramsay alakjá ban az író nő szü leinek á llít emléket, az anya alakjá ban a vilá girodalom egyik legcsodá latosabb női szereplőjét teremtve meg.

Mr Ramsay má r sebzett, ö nmagá t ismétlő, kudarcá t érző ö regember, de még most is az értelem, az intellektus fá radhatatlan erőfeszítéseinek eleven szobra. A mű á ltal á brá zolt emberszigetnek mégis a felesége a kö zpontja, aki ugyan nem művelt, okos, vagy kü lö nö sebben nagyvilá gi, mégis uralkodik a tö bbi szereplő sorsá n, hiszen tudá s és bölcsesség van

10

felhalmozva Mrs. Ramsay szívében. A hétkö znapok apró sá gainak, az á llandó és á radó élet tűnő pillanatainak, az emberi kapcsolatoknak minden ö sztö nö s bö lcsessége él és teremt, szervez és ö sszetart ebben az asszonyban. Napként melegítő lénye az igazi szépsége, mely még halá la utá n is ú gy á rad az emlékezőkre, hogy azok Mrs. Ramsay fényében mint egyetlen műalkotá sra néznek életü kre.

A regény há rom részből á ll. Az ablak című első rész egy há ború előtti

szeptemberi délutá non já tszó dik, és késő éjjel ér véget. A cselekmény főképp a nappali ablaká ná l já tszó dik, a szereplők bemutatá sa a vilá gró l és a Mrs. Ramsay-ről szerzett benyomá saik révén tö rténik. Mindegyik szereplőnek megvan a maga ablaka a vilá gra, kü lö nbö ző mó dokon (festészet, kö ltészet, filozó fia, kémia) kísérlik meg teljessétenni az életet, míg az anya élettel való kapcsolatá t az emberi viszonyok, a napi élet megformá lá sa, a má sokban való elmerü lés jellemzi. A regény első része a vá rakozá sé: vajon szép idő lesz-e holnap, meg tudjá k-e való sítani a vilá gító toronyhoz tervezett kirá ndulá st. A szereplők élethez való viszonyá t a tenger és hullá m motívumkö re szimbolizá lja.

A regény má sodik, Mú ló időcímű fejezete az első rész szubjektív idejét

á llítja szembe az objektív, pusztító idővel. Harminc rö vid lapon hét év tö rténetét olvashatjuk, zá ró jeles megjegyzésekből értesü lü nk Mrs. Ramsay és két gyermeke halá lá ró l, és a kö ltő Carmichael vá ratlan sikeréről.

A harmadik, Vilá gító torony című rész egy szeptemberi délelőttö n já tszó dik,

kora reggeltől délig, mintha csak az első fejezet folytatá sa lenne. A szereplők visszatérnek az elnéptelenedett há zba és ekkor való sul meg az évekkel korá bban tervezett kirá ndulá s; feloldó dik az apa és fia kö zti ellentét, és a festőnő is be tudja fejezni képét. A belső és az objektív idő harmó niá ba olvad (tézis-antitézis-szintézis).

A mű tudatos, vagy éppen megkomponá latlan szimbó lumait maga az olvasó

kell, hogy értelmezze. A vilá gító torony lehet az irá nymutatá s, a csalá dot ö sszetartó édesanya, az élet, vagy éppen a halá l szimbó luma. Maga Woolf így nyilatkozott: A vilá gító toronnyal SEMMIT sem akartam kifejezni. Az

embernek egyszerűen csak szü ksége van egy központi magra a könyve közepén, ami összetartja a szerkezetet. Lá ttam, hogy mindenféle érzések körü lszőhetik ezt a magot, de nem akartam ki is gondolni ezeket az érzéseket; bíztam benne, hogy az emberek így is fellelik és elraktá rozzá k őket sajá t érzelmeik tá rá ban - ki ezt érti majd rajtuk, ki azt.

11

Ellenő rző kérdések A modern regé ny című témakörhöz:

1. Sorolja fel az angol irodalmi modernizmus irodalmi, tá rsadalmi és filozó fiai-pszicholó giai előzményeit!

2.

foglalkozik.

Bizonyítsa,

hogy

a

modern

regény

episztemoló giai

kérdésekkel

3. Jellemezze a modern regényeket minőség és technika szempontjá bó l!

4. Joyce-ra, Woolf-ra, vagy mindkét szerzőre utalnak az alá bbiak?

Bloomsday

Hogarth Press

Bloomsbury

tudatfolyamatok á brá zolá sa ö ngyilkossá g

jezsuita iskola

író bará tok

virtuó z írá stechnika

á lnéven is írt

egy teljes ember tö rténete

a vilá girodalom egyik legcsodá latosabb nőalakja

5. Sorolja fel Joyce és Woolf két-két híres művét!

12

A KISEMBEREK Á BRÁ ZOLÁ SA

Német irodalom

A német kultú ra az euró pai romantika korá ban já tszott vezető szerepet, bá r

Goethe, Schiller és Heine a német romantika képviselőinek tú lnyomó részével eszmeileg és művészileg szemben á llt. Az euró pai és amerikai művelődés tö rténetében a romantika - egyelőre - az utolsó olyan á ramlat, amelynek a művészetek minden á gá ra, sőt a tudomá nyra is kiterjedő jelenségeit egységes névvel jelö li meg a tö rténettudomá ny. Ami utá na, a teljesen kialakult kapitalizmus szakaszá ban kö vetkezik, az a kijó zanodá s, a tudomá nyos egzaktsá g jegyében á ll. Az ipar, főképp a hadiipar szü kségleteinek kielégítésére a természettudomá nyok ó riá si mértékben fö llendü ltek, és pontos kísérleti mó dszereikkel mintá t adtak a tá rsadalomtudomá nyoknak és művészeteknek.

A realizmus mesterei arra tö rekedtek, hogy minél pontosabban és igazabban

á brá zoljá k az embert és az emberi életet. A XX. szá zadi német realistá k

irá nyá t kö ltői realizmusnakis szoká s nevezni, mivel nehezen szakadtak el

a romantiká tó l, az élet részletjelenségeivel foglalkoztak (kisvá rosi szemlélet) és lemondtak arró l, hogy beavatkozzanak a nagyok dolgá ba. Ennek ellenére a modern művészet a nagyvá ros szü lö tte; a modern német irodalom azzal kezdődö tt, hogy a munká sosztá ly megjelent a színpadon.

1900-as évek elején Németorszá gban is hó dított a naturalizmus (pl. Gerhard Hauptmann A taká csok - egyéni hős nélkü li drá ma), melynek tá rgya a betegség, a nyomor, a bűn és a szenvedés, mó dszere pedig a kö rnyezet és terméke, az ember hajszá lpontos á brá zolá sa. A naturalizmus jegyében alkotó kra hatottak az emberszemlélet mechanisztikus szocioló giai meghatá rozottsá gá t hirdető tanok, valamint a bioló gia vilá gszemlélete (á tö rö klés), de néhá ny alkotó ná l erős szociá lis érzékenység is megfigyelhető. A naturalizmus rokonai a szimbolizmus és az ú jromantika (pl. betegség-kultusz).

Az expresszionista irá nyzat képviselőinek elsődleges célja nem a való sá g

objektív á brá zolá sa, hanem kü lső tá rgyak és események á ltal az alkotó ban keltett szubjektív érzések és reakció k megjelenítése. Ezt a célt szolgá lja a festészetben a torzítá s, a tú lzá s, a primitívizmus és a fantá zia elemeinek felhaszná lá sa, valamint a formai eszkö zö k élénk, harsá ny, erőszakos, vagy dinamikus alkalmazá sa. Az expresszionizmus felfogható a germá n és északi művészet egyik á llandó vonulataként a kö zépkortó l kezdve, amely

kü lö nö sen tá rsadalmi vá ltozá sok és szellemi vá lsá gok idején kerü l előtérbe,

13

s amely a racionalista és klasszikus jellegű itá liai és francia művészet ellenpá rja.

Az irodalmi expresszionizmus is ellenhatá sként bontakozott ki: a materializmus, az ö nelégü lt polgá ri jó lét, a rohamos gépesedés és urbanizá ló dá s éppú gy jellemző volt az I. vilá ghá ború t megelőző évek euró pai tá rsadalmaira, mint a csalá d uralma. Mindez vá laszra ö sztö nö zte a radiká lis szellemű szerzőket. A drá maíró k (pl. Reinhardt Johannes Sorge: A koldus 1912) jellegzetes, szimbolikus alakok és nem egyénített jellemek sorsá t á brá zoljá k, a hangsú ly a belső létezésen, nem a kü lvilá gon van. Hosszú monoló gokkal jelenítik meg a tudatá llapotokat, vagy éppen sűrített, elliptikus, gyakran tá virati tö mö rségű nyelvezetet alkalmaznak. A kö ltőket (pl. Georg Heym, August Stramm) eksztatikus, himnikus, nagy asszociatív erejű, sűrített nyelvezetű, díszítőelemeitől megfosztott líra jellemzi. Alfred Dö blin (orvos, pszichiá ter 1878-1957) a legtehetségesebb expresszionista pró zaíró ; vá ltozatos techniká jú és stílusú műveinek kö zö s, alapvető szá ndéka leleplezni az ö npusztítá s feléhaladó civilizá ció ü rességét, és má r- má r vallá sos igyekezettel gyó gyírt talá lni az emberiség szenvedéseire. Legismertebb és legjellegzetesebben expresszionista műve, a Berlin, Alexanderplatz (1929) a kö znapi nyelven vagy berlini szlengben előadott belső monoló gokat vegyíti a filmkamera lá tá smó djá val, s ez a feszes ritmus drá mai erővel fejezi ki az ember helyzetét egy széteső vilá gban.

Az expresszionizmus hanyatlá sá t siettette a jobb vilá g utá ni vá gyó dá s

kö rvonalazatlan volta, az erősen kö ltői nyelvhaszná lat és á ltalá ban véve a

tú lzottan személyes, emiatt gyakran nehezen érthető kifejezési forma, a politikai stabilitá s részleges helyreá llítá sa 1924 utá n Németorszá gban, illetve a nyíltabban politikai tö ltetű tá rsadalmi realizmus népszerűsö dése. Halá lá t a ná ci pá rt 1933-as hatalomra jutá sa jelentette: a nemzetiszocialistá k az irá nyzat csaknem minden vá lfajá t elfajzottnak bélyegezték, előbb a kiá llítá s és kö nyvkiadá s jogá t vontá k meg a mozgalom képviselőitől, majd alkotó munká jukat is lehetetlennétették - sokan emigrá ltak (Bertold Brecht, Stefan Heym, Anna Seghers, Heinrich Mann, Thomas Mann).

Ugyancsak az expresszionista és absztrakt stílus ellentéteként alakult meg az 1920-as években a Neue Sachlichkeit (ú j tá rgyiassá g/tá rgyilagossá g) jegyében reá lis festményeket alkotó német festőcsoport. Műveik az I. vilá ghá ború t kö vető korszak Németorszá gá nak reményvesztettségét és cinizmusá