You are on page 1of 17

Ökrös Tamás A Szondi-teszt kritikai vizsgálata

1.1 Szondi ösztönelmélete

Az ösztönök örökletes meghatározottságúak. Az öröklés a genetikai törvények szerint történik.

Az ösztöngének az ösztöntörekvéseket (más néven ösztöntendenciákat) örökítik. Nyolc pár (ellentétes) ösztöntörekvés nyolc ösztönszükségletet alkot, ezeket nevezi Szondi ösztön-faktoroknak. Ezek páronként összesen négy ösztön-vektort adnak.

Jel

Az ösztöntörekvések (tendenciák, hajlamok)

Ösztönszükségletek

Ösztönvektorok

(ösztön-faktorok)

h+

Hajlam a személyre irányuló gyengédségre és szeretetre

 

h-faktor

 

Erosz-faktor,

h-

Hajlam a kollektív, humanizált gyengédségre, az emberiség szeretetére

nőiesség, anyaság

S

s+

Hajlam az aktivitásra, agresszióra, szadizmusra

 

s-faktor

Szexuális vektor

Férfiasság, apaság

s-

Hajlama civilizáltságra, lovagiasságra, önfeláldozásra, illetve a passzivitásra és a mazochizmusra

destrukció- vagy

Thanatosz-faktor

e+

Hajlam a jóra, a kollektív igazságra, toleranciára, jámborságra, az Ábel-igényre

e-faktor Ábel- és Káin-igény az etikus- faktor

P

e-

Hajlama rosszra, a harag, gyűlölet, düh felhalmozására, türelmetlenségre, a Káin-igényre

Paroxizmális

 

vektor, a

hy+

Hajlam a szégyentelen önmutogatásra, az érvényesülési törekvésre

 

hy-faktor

meglepetés, az

érvényesülési vágy

etikus-morális

hy-

Hajlam az általános szemérmességre, szégyenlősségre, a fantáziavilág kiterjesztésére

ill. rejtőzködés

ösztön

a

morális faktor

k+

Hajlam az autizmusra, egoizmusra, egocentrizmusra, introjekcióra, a birtoklás hatalmának létrehozására

k-faktor én-beszűkítés, állás- foglaló, materiális ego, birtoklási faktor

 

k-

Hajlam a közösséghez való alkalmazkodásra, elfojtásra, lemondásra, az énes destrukcióra

Sch

p+

Hajlam az én kiterjesztésére (infláció), a létezés hatalmasságának érzésére, ambitendenciákra

 

p-faktor én-kitágítás A szellemi én,

Az énes ösztön, a birtoklás és a létezés ösztöne

p-

Hajlam a participációra, a másikkal való egy- és azonosság- érzés kialakítására, projekcióra

a

létezés élménye

 

d+

Hajlam a harácsolásra, a mások rovására történőszerzésre, új objekt keresésére, a hútlenségra

d-faktor szerzési szükséglet keresés és tapadás, hűtlenség és hűség

 

d-

Hajlama a mások javára történőlemondásra, a hűségre, a tapadásra, az analitásra

C

m+

Hajlam a régi objektbe való belekapaszkodásra, személyhez- tárgyhoz való kapcsolatra, a hedonizmusra, az oralitásra

m-faktor A megkapaszkodás és a leválás szükséglete

A kontaktus- készség és a szocialitás ösztöne

m-

Hajlam a leválásra, a magányra

A vektorok nevei az önállóan örökíthetőnégy betegségi körnek,

a faktorok nevei a betegségeknek felelnek meg:

S

szexuális betegségek

h

homoszexszualitás

s

szadizmus

P

paroxizmális betegségek

e

epilepszia

hy

hisztéria

Sch

szkizoform betegségek

k

katatónia

p

paranoia

C

cirkuláris betegségek

d

depresszió

m

mánia

A

szexuális ösztön célja a szexuális érintkezés, a párosodás megvalósítása. Két ellentétes

típusa van: a nőies. feminin szexualitás, aminek hátterében a gyengédség és a szeretet ösztönszükséglete húzódik meg, és a férfias, maszkulin szexualitás, aminek hátterében az agresszivitás ösztönszükségletét találjuk.

paroxizmális ösztön célja az etikus és a morális normáknak megfelelőviselkedés

biztosítása. Ezen belül az etikus faktor ösztönszükséglete fejezi ki az általános, a teljes

emberi fajra jellemző "etikus" viselkedés ösztönszükségletét (legjobb példája a tízparancsolat 6. parancsa: "Ne ölj!"), a morális faktor pedig a mindenkori kultúrától függőszabályok érvényesítésének ösztönszükségletét (ez utóbbi legmarkánsabban az undor és a szégyen reakcióiban érhetőtetten).

A

Az énösztön (énes-ösztön) célja a személyiség (a tudattalan ösztönén integritásának

megőrzése és egyensúlyának, egészségének fenntartása. Két ellentétes ösztönszükséglete

az énszűkítés és az énkitágítás, önfelnagyítás.

A kapcsolati, kontaktus ösztön célja az egyén emberi kapcsolatainak megteremtése. Két

főösztönszükséglete a keresés és a megkapaszkodás.

Az ember ösztönstruktúrája dinamikusan változó, aminek oka az ösztönstruktúra bipoláris felépítése. A faktoriális és a vektoriális polaritás úgynevezett ösztön- feszültségeket szül, e feszültségek fokozódnak, majd kisülnek, s ennek megfelelően lehet beszélni például valamely ösztönkomponens átlagos, telített vagy kiürült állapotáról.

Az ember választásainak örökletes meghatározottsága a genotropizmus, amely megnyilvánul a párválasztásban, a foglalkozás-választásban és bizonyos genetikai konstellációk esetében az ösztönbetegségekben.

Az

az öröklött génállomány több

sorslehetőséget is magában hordoz. Az ember sorsának alakulása függ a környezeti tényezőktől is, és mindenek előtt az ego szabad, tudatos döntésétől.

abszolút

determináltságot az ember sorsára nézve: ugyanaz

ösztönök

öröklöttsége

vagy

genetikai

meghatározottsága

nem

jelent

Magyar nyelvűirodalom:

Lukács Dénes Szondi (Az ösztönprofiltól az elméletig), Animula 1996. Noszlpoi László

Sorselemzés és kísérleti ösztöndiagnosztika , Akadémiai Kiadó 1989. Szondi Lipót Káin a törvényszegő– Mózes a törvényalkotó, Gondolat Kiadó, 1987. Szondi Lipót Ember és sors – Három tanulmány, Kossuth Könyvkiadó, 1996. Szondi Lipót

A Szondi-teszt, Hatodik Síp – Új Mandátum Kiadók, 2002.

Vargha András

A

Szondi-teszt pszichometriája, Universitas Könyvkiadó, 1994.

Idézetek:

Szondi Lipót: A Szondi-teszt

Ösztöntanunk egyik alapvetőtézise szerint az ember ösztönélete az állati ösztönszükségletek, valamint az emberi énes ösztön [Sch] együttes hatásának terméke. (19.)

A kísérleti ösztöndiagnosztika sajátos módszere az ún. szél-közép módszer, melynek segítségével az emberi magatartás és viselkedés két alapkomponense – állati ösztön- szükségletek (=szél), emberi én- és felettes-én-funkciók (=közép) – szétválaszthatók. (19.)

Egy ösztöntendencia – öröklésbiológiai okokból – sohasem öröklődhet egyedül, a megfelelő ellentétpárja nélkül. Ennek oka, hogy az ember minden ösztönszükséglet számára kettős öröklött adottságot hoz magával; egy anyait és egy apait, és ezek allél-szerűgénpárként kapcsolódnak össze. Amennyiben a tendencia egyedül nyilvánul meg, a másik törekvés latens marad, s a háttérben saját megjelenésére vár. (20.)

Minden ösztön csupán egyetlen célt szolgál: dinamikája érvényesítése által saját maga kielégítése, függetlenül attól, hogy az ösztön tudattalan marad vagy eljut a tudatba. (22.)

Elsősorban a génikus eredetből következik, hogy az ösztönök olyan korábbi állapotok visszaállítására törekszenek, amelyekkel a filogenezis során valamikor rendelkeztek. (22-23.)

Az ösztöntörekvést (=ösztöntendenciát) az adottságot kialakító pároknak csupán egyike határozza meg, tehát vagy az anyai, vagy az apai örökség. …Heterozigóta egyedek esetében – génbiológiai okokból – teljességgel kizárt annak a lehetősége, hogy egy ösztöntendencia egyedül, saját eredendőellentétpárja nélkül érvényesüljön a megjelenőösszképben. Az ellentétes pár elnyomható ugyan, de az elnyomott társ kerülőutakon előbb vagy utóbb mindenképpen érvényesíti magát. (23.)

A szükségletek mindig genetikailag előírt szigorú törvények alapján kapcsolódnak ösztönné,

viszont a keveredés ténye és az összekapcsolódás időpontja számos egyéb, belsőés külső tényezőfüggvénye, így többek között az éntől is függ. (25.)

A sorspszichológia feltételezi, hogy egy és ugyanazon ösztönszükségletnek mind az ún. natín,

eredeti formájában nem humán, mind a karakterjegyekben megnyilvánuló, a hivatásválasztásban „szocializált”, sőt a szellemileg „szublimált”, humán megjelenési formája, illetve a neurotikus „beteg” megjelenési formája, a humán és nem humán allélvariációk individuális kombinációira vezethetővissza. …Feltételezzük, hogy ösztönszükségleteink számára már a megtermékenyítés pillanatában mins a humán, mind a nem humán sorslehetőség adott. Az egyénnek ezután magának kell határoznia, hogy az öröklött, veleszületett sorslehetőségek közül melyeknek enged szabad utat, és melyeket tilt le. (26.)

Öröklésbiológiai szempontból a „mentálisan” betegek és a „mentálisan” egészségesek közti különbség nem minőségi, hanem mennyiségi természetű. Azok a gének, amelyek

„idiopatikus” mentális betegségeket okoznak, legfőképpen olyan ösztöngének, különösképpen énösztön-gének, melyek kivétel nélkül minden emberben megtalálhatók; csak éppen a normális individuum esetében ezek mennyisége, dózis kisebb. E munkahipotézi szerint tehát

az ösztöngének erejének az énnel való összehangolódása határozza meg, hogy valaki

ösztöneit tekintve egészséges vagy beteg, illetve hogy „szellemileg” egészséges vagy beteg. Ebből a kritériumból a következőtézis származik: Az elmebetegek mindenekelőtt énes- ösztönbeteg individuumok. Az én és a teljes személyiség fel- és átépítése, csakúgy az ezekhez kapcsolódó intelligenciazavarok az elhárító mechanizmusok sajátos formái, amelyekkel az ember elhárítja a veszedelmes ösztönszükségleteket. …aminek segítségével az egyén megpróbálhat kievickélni valamely ösztönörvényből. (27.) … Az egészséges individuumok felfogásunk szerint konduktorok, vagyis heterozigóták, akik egységnyit hordoznak azon ösztöngénből, amelyből a dupla mennyiség másokban már ösztönbetegségként jelentkezik. …A betegeknél szélsőséges fokon észlelt ösztönök a normálisok körében részint egyes foglalkozásokban nyilvánulnak meg, …részben mint előnyben részesített szórakozásformák, sokszor azonban úgy, mint genotropikus párválasztás a szerelemben és a barátságban. (28.)

Szondi feltételezi, hogy a genotropikus vonzerőt olyan latens, recesszív gének szabályozzák, amelyeknek manifesztációja ugyan akadályozott, de ennek ellenére képesek eme eredmény létrehozatalára:

„…a latens recesszív gének szerelmi választásaink hajtóerejévé válnak, s kijelölve a libidó tárgyát meghatározzák, hogy kit fogunk szeretni, kit fogunk modellként követni, milyen személyek lesznek az ideáljaink, mi lesz a hivatásunk, milyen betegségekben szenvedünk majd és esetleg azt is, hogy hogyan fogunk meghalni.” (Szondi Lipót: Contrimution to fate analysis I. Acta Psychologica, Vol. 3. 41. old. 1937. )

1.2 Az eredeti Szondi-teszt

1. A teszt előfeltevései

Szondi feltételezte, illetve házaspárvizsgálatai alapján bizonyítottnak vélte, hogy az ember rokonszenvi választásait génstruktúrájuk határozza meg a „similis simili gaudet” (hasonló a hasonlónak örül) elv alapján: az emberek azokat a személyeket tartják vonzónak, illetve rokonszenvesnek, akiknek ösztön-struktúrája, illetve ösztön-állapota az övékhez hasonló, és azokat ellenszenvesnek, akiknek meghatározó ösztöntörekvéseit ők éppen elfojtják. Feltételezte, illetve bizonyítva látta azt is, hogy az ösztön-struktúra, illetve az ösztönállapot az embert külsőleg is jellemzi, azaz külsőleg, ha nem is tudatosan, de észlelhető, egész pontosan: látszik – legalábbis azon személyek esetében, akik valamely ösztönbetegségben szenvednek, azaz valamely ösztöntörekvésük extrém erősségű. Ha ez így van, akkor egy vizsgálati személynek ösztönbetegségben szenvedő emberek képeit bemutatva a vizsgálati személy reakcióiból annak ösztönstruktúrájára, illetve ösztönállapotára következtethetünk.

2. A teszt felvétele

A teszt apparátusa 48 fényképből áll, amelyeket nyolcasával mutatunk be a vizsgálati

személynek. Az egyszerre exponált 8 fényképen a h, s, e, hy, k, p, d, m faktorok

betegségeinek egy-egy reprezentánsa szerepel.

A vizsgálati személy feladata, hogy az egyszerre bemutatott nyolc arc közül válassz ki a

számára 2-2 legrokonszenvesebbet, illetve legellenszenvesebbet.

A kiválasztást hatszor egymás után elvégezve a 12 „rokonszenves” és a 12 „ellenszenves”

választás adja a vizsgálati személy előtérprofilját. Ezt követően a vizsgálati személy a sorozatonként maradék 4 képet osztályozza, meghatározva a 2 rokonszenvesebbet, illetve 2 ellenszenvesebbet. Ezek a választások adják a vizsgálati személy háttérprofilját.

3. A teszteredmények jegyzőkönyvezése

A vizsgálati személy választásait két egyforma táblázatban rögzítjük – például a következőmódon:

 

Az előtérprofil

 

A háttérprofil

 

S

P

Sch

C

 

S

P

Sch

C

h s e hy k p D m h s e hy k p d
h
s
e
hy
k
p
D
m
h
s
e
hy
k
p
d
m

X

   

X

           

X

           

X

 

X

X

 

x

 

x

X

X

         

X

X

 

X

X

 

X

 

X

X

X

X

X

X

X

X

X

x

X

X

 

X

X

X

   

X

X

X

X

X

X

X

 

x

x

 

X

X

X

       

X

X

 

X

X

X x
X
x

Egy-egy x-et akkor helyezünk el a megfelelőoszlopba, amikor a vizsgálati személy az egyszerre exponált nyolc kép közül az adott oszlop jelének megfelelőösztönbetegség reprezentánsát választja ki: a vastag vonal fölé helyezzük az x-et, ha „rokonszenves”, és a vastag vonal alá, ha „ellenszenves” választásról van szó.

4. A teszteredmények értelmezésének alapelvei

A) Egyetlen tesztfelvétel információja

Szondi szerint adott időpontban minden ösztönkör mindkét szükséglete négy különböző állapotban lehet:

Pozitivitás (+): a felduzzadt és elfogadott szükséglet jele. Normális esetben a kielégülés előtti állapot felduzzadt feszültsége. Ezt az állapotot a tesztben az jelzi, ha a személy a faktorból legalább két képet minősít pozitívan, miközben a faktorbeli negatív választások száma nem haladja meg az egyet.

Negativitás (-): az ösztönszükséglet erős, de lereagálását az ego letiltja (elfojtás). Ezt az állapotot a tesztben az jelzi, ha a személy a faktorból legalább két képet minősít negatívan, miközben a faktorbeli pozitív választások száma nem haladja meg az egyet.

Kiürültség (0): az ösztönfeszültség teljes hiányának jele. Normál esetben a kiélés utáni állapot, vagyis az illetőösztön kiélhetőségére, manifesztálódási képességére utal. Ezt az állapotot a tesztben az jelzi, ha a faktorban sem a pozitív, sem a negatív választások száma nem haladja meg az egyet.

Ambivalencia (): a "kiéljem vagy sem" habozásának a feszültsége. Normálisan az ösztön kiélését közvetlenül megelőzőintrapszichés állapotot tükrözi. Kóros esetben a kényszeres töprengés állapota. Ezt az állapotot a tesztben az jelzi, ha a faktorban mind a pozitív, mind a negatív választások száma legalább kettő.

Szondi szerint az ösztönszükségletek ezen állapotai mindig két különböző szinten hathatnak. Lehetnek tudatosak (előtérben levők), amelyek a teszt előtérválasztásaiból azonosíthatók és nem tudatosak (háttérben meghúzódók), amelyekre a háttérprofilból következtethetünk. Ha a szükséglet iránya (állapota) ezen a két szinten egyező– vagyis ha közöttük konkordancia van – akkor ez az illető állapot stabilitását jelzi. Diszkordancia esetén fennáll a szükségleti állapot változásának lehetősége.

Egy-egy ösztönkör aktuális állapotát a hozzá tartozó két szükséglet feszültségi szintje

(állapotkonstellációja) fejezi ki, a teljes személyiség aktuális képe pedig a négy ösztönkör állapotkonstellációinak együttes mintázataként adódik. Ebben a mintázatban a konkordáns állapotok a személyiség stabilabb összetevőire utalnak. Szondi szerint a személyiség egy adott időpontban regisztrált képe csak egy pillanatnyi állapotot, a

tükrözi.

A személyiség mélyebb (pontosabb, igazibb) megismerése csak a személy hosszabb ideig

egymást követő egyedi személyiségprofil

vizsgált

személy

egy

sorslehetőségét

tartó megfigyelése útján. legalább 8-10 összevont elemzésével lehetséges.

B) A tízprofilos tesztfelvétel értelmezésének főbb szempontjai

Faktoronként a tüneti állapotok aránya A 4 különbözőfaktorállapot közül a kiürültség és az ambivalencia (az ún. tüneti állapotok) az illetőösztönszükséglet kiüríthetőségének, lereagálhatóságának a jele, míg a pozitív és a negatív állapot felduzzadt szükségletről árulkodik. Ennek következtében alapvetőinformáció, hogy adott szükséglet esetében az egymást követőállapotok milyen gyakran sorolhatók a tüneti kategóriába. Azok a szükségletek, amelyekre az esetek túlnyomó többségében tüneti állapot a jellemző. A személyiség energiáinak (feszültségeinek) levezetésére szolgáló szelepek szerepét töltik be. Ugyanakkor a tartósan pozitív vagy negatív állapotú szükségletek, amelyek kiélésért a személyiség valamilyen okból nem képes, a személyiség gyökértényezőit képezik. Ezek a személyiségben a főfeszültségkeltőforrások.

Az interfaktoriális feszültség Szondi szerint az egyes ösztönök (ösztönvektorok) akkor vannak egyensúlyban, vagyis stabil állapotban, ha az ösztön két szükségleti típusában a tüneti állapotok közel azonos gyakoriságúak. Ha a két szükséglet tüneti állapotainak előfordulási aránya közti eltérés

(az ún. interfaktoriális feszültség) nagy, akkor ez az adott ösztönnel kapcsolatban labilis

és rossz önszabályozást eredményez.

egyensúly

A nagy interfaktoriális feszültségűösztönök a személyiség főveszélyforrásai.

A személy ösztönosztálya

Adott személyt tekintve az ösztönosztály az az ösztön, amelynél a személy interfaktoriális feszültsége a legnagyobb. Minthogy egy „tüneti faktor” ösztön-párjában a hosszú időn keresztül felduzzadt állapotban levőfeszültség vagy stabilan pozitív, vagy stabilan negatív szokott lenni, ezért e feszültség irányától függően minden ösztönosztálynak elméletileg létezik egy pozitív és egy negatív alosztálya. Az egyén karakterjellemzőit Szondi szerint elsősorban az határozza meg, hogy melyik ösztön melyik alosztályába tartozik.

A teljes értékelési metódus az itt leírtnál sokkal bonyolultabb: a kísérleti ösztön-diagnosztika Szondi által írt tankönyve több mint 500 oldal (és a Lukács féle Szondi-tankönyv is 210) ezért a további részletekre (szociális index, pszicho-szexuális index, stb.) nem térünk ki. A mögöttes elmélet, illetve a tesztelméleti vonatkozások miatt fontos azonban kiemelni a következőket:

„Mint minden vizsgálat a lélektan körében, a Szondi-féle ösztönvizsgáló teszt is hiányos

volna önmagában, ezért

betegségeknek adataival, a hozzátartozók, az orvos stb. nyilatkozataival. Talán legfontosabb az exploráció, a beszélgetés útján való behatoló lélektani kikutatás. Az explorációnak különleges helye van a lélektani vizsgálatok sorában. Konkrét tartalommal tölti ki azokat a bizonyos értelemben formális kereteket, amelyeket kísérleti úton, tesztekkel nyerhetünk a probandusról. A tesztek csak azt mondják el a v.sz. életdrámájából, hogy hogyan történhetett, hogyan folyhatott le, az exploráció ellenben megmutatja, hogyan történt valóban. Ne mulasszuk el, ha lehetséges, felvételt készíteni a v.sz. hozzátartozóiról és génrokonairól is.

az élettörténetnek, esetleges

kiegészítendő exploráciőval,

Minden egyes vizsgálat után ajánlatos megcsinálni az ún. döntő vagy leleplező vizsgálatot is. Ezt oly módon végezzük el, hogy minden rokonszenvesnek és minden

ellenszenvesnek választott képet 1-1 csoportba gyűjtünk a vizsgálat alatt (az asztal sarkán), és csak a többi 4 képet tesszük vissza a dobozba. A vizsgálat után az asztal két különbözőhelyén megőrzött 12 rokonszenves és 12 ellenszenves képet újra exponáljuk, három sorban a vizsgálati személy elé tesszük és megkérdezzük, hogy ezek közül melyik négyet tartja legrokonszenvesebbnek, illetőleg-az ellenszenvesek közül - a legellenszenvesebbnek. Ezzel 8 fénykép került ki a döntő választásból, és ezt az eredményt egyfelől a jegyzőkönyvben vörös jelzéssel megjelöljük, másfelől az ún. döntő vagy kis ösztönprofilon ábrázoljuk. Akis ösztönprofil tanulságos:

1. az egyénben leghatékonyabb, legdinamikusabb tényezőkre,

2. a tünetképződés vezértényezőire és

A tesztvizsgálat mellett a képek segítségével faktoriális vagy genotropisztikus képzettársítási kísérletet is végezhetünk a v.sz.-szel. …A kísérlet abban áll, hogy a döntőtesztvizsgálatban győztes 4 legrokonszenvesebb és 4 legellenszenvesebb arcképet ösztöntényezők szerint való sorrendben (h, s, e, hy, k, p, d, m) 30-30 mp-ig exponáljuk. Az utasítás a következő: „Nézze meg ezt a képet és mondja meg, milyennek találja ezt az embert, mi lehet foglalkozása, milyen lehet élettörténete, sorsa". A vizsgáló lehetőleg szóról szóra felír mindent, amit a v.sz. mond. Utóbbi kérésére a képet újra meg kell mutatnunk. Irányítani vagy irányító kérdéseket feladni természetesen nem szabad. Ellenben, ha megakad, buzdítsuk. Ne elégedjünk meg egyszerűleírással, hanem addig serkentsük a v.sz.-t, amíg személyes élményeiről, rokonairól, ismerőseiről kezd beszélni, és amíg fantáziálni kezd, és mintegy megkölti a képen ábrázolt ember sorsát, születésétől a halálig. Kívánatos, hogy a v.sz. részletesen elbeszéljen. Ha például azt mondja, hogy a képen ábrázolt egyén bűnöző, meg kell kérdeznünk, hol, milyen bűntetteket követett el és miért. Ha azt mondja, beteg, akkor megkérdezzük, mi a betegsége, elmebetegségnél: mi a rögeszméje, mi váltotta ki stb. Azonban ügyelnünk kell, hogy csak az exponált arckép irányítsa a v.sz. elbeszélését, de addig kell képzettársításra serkentenünk, ameddig csak lehet. A jegyzőkönyvbe minden szónak bele kell kerülnie, amit a v.sz. mondott, mert a legcsekélyebb részlet is fontos lehet, sőt az is, milyen szavakat használt. …A kísérletben a képzettársítás nem szabad, hanem genotropisztikusan irányított. Az irányítók az arcképek, mert a képzettársítást az általuk képviselt ösztöntényezők körébe vonják.”

(Noszlopi László: Sorselemzés és kísérleti ösztöndiagnosztika, 47-49. old.)

…mit érthetünk az ösztönprofil, ill. az ösztönprofilok értelmezésén?

A profilértelmezés céljai a következők:

1. Az egyéni sors rejtett szándékainak és tendenciáinak, ill. a már manifesztálódott

lehetőségeinek bemutatása.

2. Az individuum legfontosabb egzisztenciális lehetőségeinek megállapítása ösztön- és

énes-életében egy kísérletsorozat segítségével.

3. A láthatóvá tett egzisztenciális lehetőségek alapján egy sorsprognózis felállítása.

4. A sorsterápiához szükséges tervezet felvázolása az indikációs eljárás alapján.

Ezekből a célkitűzésekből világosan kiderül, hogy a kísérleti ösztöndiagnosztikának elsősorban sorsterveket, sorslehetőségeket kell megállapítania, nem pedig egy személy klinikai diagnózisát felállítania - ahogy azt tévesen feltételezték. Hiszen a sors mindig több annál, mint ami egy pszichiátriai diagnózisban megragadható, amely mindenkor kizárólag a személy egy bizonyos egzisztenciális formáját próbálja meghatározni. Az embernek azonban számtalan sorslehetősége van. A sors így a személy valamennyi egzisztenciális lehetőségének összessége, amely a kényszerűfaktorok (az örökség, az ösztöntermészet, a szociális- és mentális környezet), valamint a szabadságot jelentőfaktorok (az én és a szellem) révén jön létre. Ahol lehetséges, ott valamennyi sorslehetőséget ismernünk kell ahhoz, hogy a tesztprofilokban bemutatott építőkövekből feltárhassuk a sors terveit, rejtett szándékait. (Szondi: A Szondi-teszt, 219. old.)

1.3 Az elmélettel kapcsolatos problémák

1. Szondi elméletének helye a pszichológiában

Szondi maga a következőtáblázattal helyezi el a sorsanalízist a pszichológia-történeten belül:

Funkció

0.

I.

II.

III.

IV

-V.

participáció

szublimáció

kompenzáció

induviduáció

huma

nizáció

projekció

infláció

 

Az emberré

         

liberátor és

válás fejlődési

humanizátor

menete:

elector

(homo

individuator

humanus)

Homo-

participátor

repressor

potentator

A

I. Hermann

Pszicho-

Individuál-

Analitikus pszichológia C. G. Jung

Sors-

Humanizmus

mélypszichológia

R. Spitz

analízis

pszichológia

analízis

Szondi

irányzatainak

S. Freud

A. Adler

Szondi

történeti

 

sorrendje

(Szondi Lipót: Ember és sors 99. old.)

Benedek István, aki Szondi személyes tanítványa volt (és sokak szerint az utolsó magyar polihisztor) a következőket írja:

„Amikor Szondi kijelöli a maga helyét Freud és Jung között, inkább udvariasságból

teszi, mint meggyőződésből. A freudi szókincsből átveszi, ami közhasznúvá lett, orális, anális, Ödipusz-komplexus, incestus és hasonlók, Jungtól az introvertált, extravertált alkatot – de sem Freud elfojtásával, sem Jung archetípusaival nem tud mit kezdeni. A sorsanalízis a genotropizmusra épül, olyan vonzásra, ami specifikusan hat a génekre,

sorsot.

ezek

A tropizmus a biológiából kölcsönzött fogalom, és Szondi hangsúlyozza, hogy biológiai értelemben használja. …

révén

irányítja

a

Szondi, mint a legtöbb zseni, monomániás volt. Ötven éve, 1936 táján támadt egy kitűnő ötlete, fél évszázadon át ennek élt. Fölépített belőle egy csodálatos képzeletbeli palotát, amelynek minden egyes téglája merész ötlet, érdekes és bizonyíthatatlan föltevés, titokzatos álomkép. A gének világa éppoly rejtelmes, mint a tudattalan, és bármily szép hipotézis a tropizmusok tana, semmi bizonyságunk nincs a latens recesszív ösztöngének létezésére. A rendszer, amit fölállított, túlságosan tökéletes, és oly bonyolult, hogy mindent és mindennek az ellenkezőjét meg lehet magyarázni vele.

Nagy fába vágta Szondi a fejszéjét, amikor megpróbált természettudományt csinálni a lélektanból. Bízott a génekben, a családfákban, a tesztekben, mindenekfelett a nyolc ösztöntényezőkórtani megalapozottságában. Erénye és buktatója ez: a vélt egzaktságot bámulatos intuíciója helyettesítette. Azzal a csodálatos képességgel rendelkezett, hogy mindenre megtalálta a lehetséges magyarázatot , és hihetővé tudta tenni. Nem kétséges, hogy ösztönrendszere zseniális, de mesterséges koholmány… ”

2. A látens recesszív ösztön-gének hipotézisének problémája

Azt, hogy az emberek választásain keresztül érvényesülőa tropizmusokban a latens revesszív géneknek lenne szerepük, szinte minden Szondi-kritikus problematikusnak tartja. Ráadásul ebben nem tud következetes lenni, mert a morbotropizmusban logikailag lehetetlen fenntartani ezt a koncepciót – hiszen az ösztönbetegségek magyarázata (Szondi szerint) éppen az azért felelős gén „dupla adagban való jelenléte”. Hogyan lehetséges, hogy a dupla adagban jelenlévőgén latens marad? – teszi fel a kérdést Szondi. És a válasza egy újabb hipotézis: „Itt valószínűleg gyengébb potenciáljú génekről van szó, amelyek dupla dózis esetén is csak különös, külsőtényezők segítségével (fertőzés, testi vagy lelki trauma) képesek manifesztálódni.”

(Megjegyzendő, hogy az ösztönök genetikus meghatározottságának feltevése nagy valószínűséggel megállja a helyét, de semmiképpen sem tekinthetőbizonyítottnak, és a genetikusok és a biológusok szerint a komplex emberi viselkedéseket meghatározó ösztönök mögött – Szondi teóriájával ellentétben – poligénes rendszerek állnak.)

Szondi gondolatmenetei egyébként néha kifejezetten abszurdak, a teória érvényessége kedvéért hajlandó a fejük tetejére állítani a dolgokat. Ezt írja például: „Abból a feltevésből, hogy a latens recesszív gének mintegy természetes házasságközvetítők, logkusan következik, hogy vérrokonok házassága különösen azokban a családokban gyakori, melyekben valamely betegség visszatérően öröklődik.”

(És ha már itt tartunk: a vérrokonok házassága éppenséggel nem a vér rokonsága miatt kerülendő, hanem a génjeik rokonsága miatt. Hogyan is nézne ki az emberiség az önálló öröklésmenettel bíró ösztönbetegségek előfordulási gyakorisága tekintetében, ha valóban az ösztöngének rokonsága lenne a párválasztás meghatározó faktora…?)

3. Az elmélet prediktív ereje

Az elmélettel valóban mindent és annak ellenkezőjét is be lehet bizonyítani – amennyiben „bizonyítékként” elfogadunk valamilyen, az alábbival megegyezőtípusú érevést:

Szondi konstatálta egy 17 éves földműves gyilkos és egy 23 éves pedagógusnő ösztönprofiljának „tükörképszerű” egyezését. A dolog genetikai hátterét családkutatással tárta fel. Íme a magyarázat: „A gyógypedagógusnőanyai nagyapjának egyik fívérét Amerikában villamosszékben végezték ki.”

„Matematikusok nem matematikus lányai igen gyakran matematikusokhoz mennek férjhez.”

Szondi munkatársai gyilkosokat vizsgáltak meg, és ezeknek körében éppen az e+, hy- paroxizmális kép feltűnőgyakoriságát vették észre. Magyarázat: az elfogott gyilkosok merő alkalmazkodásból felvették a jóvátenni-akarás beállítottságát. (Noszlopi, 79. old.)

Hogyan engedheti meg magának ezt az elmélet, illetve a teszt? Úgy, hogy azt állítja:

szándéka szerint nem diagnózist állít fel (ami ellenőrizhető), hanem – mint láttuk – sorslehetőségeket prognosztizál (többes számban!) – amelyek valamelyike aztán vagy érvényesül, vagy nem.

„Második ellenvetésünk Szondinak arra az állítására vonatkozik, amely szerint a

kísérletben a + és a – reakciók mutatják a primordális, a másodlagos és a további génküzdelemben alulmaradt, tehát lappangó ösztöntényezőket. Pontosabban ezek az ösztöntényezők megfelelnek az ösztönképlet gyökérszükségleteinek…

A tapasztalás szerint az ösztönképlet e tekintetben túlságosan változékony valami.

Az ember sorsa eszerint folytonos ősváltás lenne, az emberek átlag 2-3 hetente váltanák

őseiket, vagyis vennék be manifeszt egyéniségükbe a génküzdelmek valamelyikében alulmaradt, lappangó génjeik egy részét, manifeszt egyéniségük egy részét pedig ugyanakkor lappangásba szorítanák vissza. A lappangó és menifeszt egyéniség ilyen

fokú és gyorsaságú váltakozása szörnyűlehetetlenség volna, de szerencsére élesen ellene

is mond a józan ész mindennapi tapasztalásának. (Noszlopi, 88. old.)

Jegyezzük meg, hogy az ösztönprofilok változékonyságának – természetesen – egészen más, a teszt szerkezetével kapcsolatos oka van. Egyéb iránt pedig Vargha András bebizonyította, hogy a Szondi-teszt, ha egyáltalán mér valamit, akkor a személyiség stabil, vonás jellegű tulajdonságait méri, nem pillanatnyi vagy jövőbeli (ösztön-) állapotát. (Vargha, 59. old.) De ez már a következőfejezet témája.

1.4 Az eredeti Szondi-teszttel kapcsolatos problémák

1. Az alapproblémák

Az inkonzisztencia

Az előző fejezet végén idéztük Noszlopit, aki szerint „a tapasztalás szerint az ösztönképlet… túlságosan változékony valami” és utaltunk Vargha vizsgálatának azon eredményére, hogy „ha a Szondi-teszt, egyáltalán mér valamit, akkor a személyiség stabil, vonás jellegű tulajdonságait méri, nem pillanatnyi vagy jövőbeli (ösztön-) állapotát”. E két megállapítás összevetéséből egyértelműen következik, hogy az eredeti Szondi-teszt nem mérheti a (változékony) ösztön-struktúrát. Mégpedig azért nem, mert az ösztön-struktúra faktorainak megfelelőteszt-faktorok többsége (a nyolcból 6) nem viselkedik kellően konzisztens módon.

A tesztfaktorok belsőkonzisztenciáját egy úgynevezett Cornbach-alfa értékeivel lehet

mérni. Egy skálát akkor tekinthetünk elfogadhatónak, ha a Cornbach-alfa értéke 0,7 körüli. Az egyes Szondi-faktorok megfelelőértékeit az alábbi táblázat mutatja:

 

h

s

e

hy

k

p

d

m

2

0,56

0,38

-0,23

-0,02

0,03

0,39

0,14

0,34

profilos

vizsgálat

10

0,39

0,35

-0,17

-0,07

-0,01

0,34

0,17

0,25

profilos

vizsgálat

A diagnosztikus indifferencia

Pressing L.: Többváltozós kvalitatív eloszlások elemzése a log-lineáris modell

segítségével. A MPT VI. Országos Tudományos Konferenciájának anyagában egy olyan vizsgálat eredményeit adja közre, az OIE Pszichológiai Laboratóriumában végzett 1962

és 1982 között 2658 beteggel felvett kétprofilos Szondi-tesztek eredményein. A vizsgálat

során azt az eredményt kapta, hogy „a diagnózis semmilyen hatást nem gyakorolt a választásokra: a profilok megjelenése a három diagnosztikus kategóriában nem különbözött szignifikáns mértékben egymástól.

A kényszerválasztások kérdése

A hagyományos Szoni-teszt felvételek során rendszeresen előjön az a probléma, hogy a

vizsgálati személy az eléje rakott nyolc kép között nem talál két rokonszenveset, pláne nem négyet! A teszt tehát úgy van megszerkesztve, hogy a vizsgálati személy genotropikus választási szándékai adott esetben nem tudnak érvényesülni:

rokonszenvesnek kell minősítenie olyan arcot, amely számára nem az, vagy fordítva:

ellenszenvesnek olyat, aki rokonszenves. Valójában tehát a teszt eleve úgy van megszerkesztve, hogy a mögöttes elméletet igazolja. Ha ugyanis nem írná előa szimmetrikus kényszerválasztásokat, akkor nem jelennének meg az ösztönprofilokon sem azok a szimmetriák, amelyek a faktoriális és vektoriális értelmezés alap-képleteit adják.

Az alkalmazás kérdése

Szondi szerint a teszt nem használható önálló diagnosztikus eszközként.

A kérdés azonban az, hogy akkor mi az értelme? Hiszen a teszteknek éppen az a

lényege, hogy a más úton szerzett információktól függetlenül mérjenek valamit…

2. A felmerült problémák elhárítási kísérletei és ezek kudarcai

Szondi a tesz matematikai-statisztikai invaliditására gyakorlatilag úgy reagál, hogy „kikéri magának”. Hogy jön a matematika ahhoz… Szerinte a matematikai statisztikai módszerek a pszichológia halálához vezetnek. (A Szondi-teszt, 429. o.) Szondi ezzel a mélylélektant egyszerűen kivonja a matematika illetékességi köréből,

illetve azt állítja, hogy a teszt szükségszerűen instabil, mert valami olyat mér, ami nem

stabil…

A pszichológusok matematikában való járatlanságára jellemző, hogy Lukács Dénes

pedig úgy utasítja vissza az inkonzisztencia és a diagnosztikus indifferencia itt jelzett problémáit, hogy az azzal kapcsolatos vizsgálatok nem tíz-, hanem kétprofilos teszteredményeken történtek… (Persze könyve megírásakor még nem ismerte a 10 profilos Vargha-féle vizsgálatok eredményét. Kíváncsi lennék, mit lépne rá…)

A kényszerválasztások kérdésére Szondi úgy reagál, hogy idéz egy vizsgálatot, miszerint

a képeket egyesével exponálva a rokonszenv-választások számának átlaga olyan kicsiny

mértékben tér el a 12-től, (ami a teszt-szerkesztési módjával determinált érték a hagyományos felvétel esetén) hogy azt csak véletlennek lehet tekinteni. Csakhogy a szóban forgó vizsgálat az előtér-profilra vonatkozott, nyilván a már kiválasztott 12-12 képet kellett újra-értékelnie a vizsgálati személyeknek. Függetlenül attól, hogy ez eleve nevetséges, ha elfogadnánk is az ilyen szabályok szerinti kontroll-értékelést, meg kellene vizsgálni a kontroll-eredmények szórását is…

1.5

Az eredeti Szondi-teszt megítélése napjainkban

A tesztet Magyarországon továbbra is úgy használják, mintha misem történt volna,

azaz, mintha nem bizonyosodott volna be a teszttel kapcsolatok kétségek jogossága. (Gyakorlati okokból viszont általában eltérnek a tízprofilos felvételektől.) A teszt részét képezi a pszichológusképzés standard tananyagának.

-

minden valószínűség szerint gyenge validitása okán – mára szinte teljesen eltűnt. Vargha szerint „a teszttől való elfordulást nemzetközi oldalról jelzi az a tény, hogy a Psychological Abstracts utolsó 21 évfolyamában (1972-től 1993. januárjáig) csak 22 Szondi-teszttel kapcsolatos cikkre vonatkozó utalást találunk, s ebből 1986 utáni mindössze egy. Az is figyelemre méltó, hogy e cikkek egyike sem angolszász folyóiratban jelent meg.” (Vargha, 8. old.)

A teszt az ötvenes években volt a nemzetközi szakirodalom felkapott témája, de

2.1 A tesztekkel kapcsolatos kritériumok (Tesztelmélet)

A statisztika bevezetésével a pszichológiába egyben megkísérelték a tesztdiagnosztikát

egzaktabban alátámasztani. A tesztelméletnek tudományosan kell biztosítania a teszthasználatot. Három feladatot emelünk ki:

Milyen elméleti feltevések (axiómák) képezik a teszthasználat alapját? Hogyan lehet az értelmezés biztonságát, alkalmasságát ellenőrzéssel fokozni? A tervezéstől a publikációig milyen műveleteket tesz a teszt szükségessé?

1. A tesztelmélet előfeltevései

Az ún. „klasszikus” tesztelméletekben egy determinált modellből indulnak ki, eszerint az

y1

tételezik, hogy méréshibák is szerepet játszanak. Ebből következik az alábbi elméleti

implikáció:

A megfigyelt Y mérési érték nem egyedi esetben méri T-t, hanem átlagban (azaz megfigyelhetetlen „igazi” értékben) E méréshibával együtt, azaz Y=T+E. Hogy a „klasszikus” tesztelmélet gyengeségeit (empirikus vizsgálhatatlanságát) ki- küszöböljük, egy sor „alternatív” tesztelmélet (többek között a kritériumorientált mé- réselméletek) van segítségünkre. Fontos csoportot képeznek a Rasch-modellek (Georg Rasch nyomán 1901-1980), amelyek közül a legfontosabb a sztochasztikus (valószínű- ségelméleti) orientációjú. Ennek megfelelően minden tesztfeladatnak (item) van D nehézségi foka és minden vizsgálati személynek X képességi foka. D és X olyan nagyságok, amelyek p és r indikátorok számára az abszolút skálázás feltételeit be kell hogy töltsék. Olyan követelményt állít fel ezzel ez az elmélet, amely skálázási nívóban nem könnyen oldható meg.

xn adottságokra utalnak vissza. Ilyenkor azonban fel-

yn eredmények x1

2. Az alkalmasság ellenőrzése

A teszt alkalmassági kritériumai (objektivitás, gazdaságosság, használhatóság) sorából

két fontos dolog emelkedik ki. Egy teszt magas reliábilitása (pontosság, megbízhatóság) akkor adott, ha pontosan méri, amit mér, függetlenül attól, mit mér. Vizsgálatánál a megbízhatósági együtthatót a valós variancia összes varianciához való arányával mérik.

- A retesztben (stabilitás) a tesztet megismétlik és az eredmény-azonosságot mérik.

- Paralel tesztben (ekvivalencia) A és B két párhuzamos forma létezik, amelyek megfelelését mérik.

- A Tesztfelezés (split-half) során számszerűen összehasonlítják az elsőfél teszt- eredményeit a teszt második felével.

Akkor beszélhetünk valamely teszt magas validitásáról (érvényességéről), ha valójában azt és nem mást mér, mint amit mérni szándékozik. Magas validitás mellett a tesztérték

és

az összehasonlító érték megfelelnek egymásnak (score, azaz mérési érték)

- A tartalomvaliditás a szakértői ítélet teszt-itemmel (azaz a kérdés- vagy feladat- tartalommal) való összehasonlítása révén történik.

- A külsőfeltétel validitásának az idegen kritériumokkal (pl. iskolai osztályzat) való összhangot állapítják meg.

- A konstrukció validálásánál faktoranalízissel hasonlítják össze a célkonstrukciót (pl. az intelligenciát intclligenciatcsztnél) a tesztbattériával.

- A növekvővagy inkrementális validálás során azt mérik, hogy egy tesztbattéria validitását mennyivel növeli a kiegészítőteszt.

3.

Tesztkonstrukció

Új teszt létrehozása adott statisztikai feltételek között költséges és többfokozatú eljárás. Kilenc főfokozatot különböztetünk meg benne:

konstrukciódefiníció (a pszichológiai célterület pontos ismerete), kijelölőtervezés (milyen eljárást kell alkalmazni), itemanalízis (minőség vizsgálat) teszthitelesítés (szelektivitás meghatározása), standardizálás (összehasonlító értékek felállítása a kísérleti személyek számára), használati utasítás (segédeszköz a vizsgálatvezetőnek), kontrollvizsgálat (esetleges tesztrevízió) publikáció (pl. tesztfüzetek és értékelőkulcs előállítása).

Irodalom:

Horváth György: Az értelem mérése (Tankönyvkiadó, Budapest, 1991.) Horváth György: Modern Tesztelméletek (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1997) Móri F. Tamás és Székely J. Gábor (szerk.) Többváltozós statisztikai analízis (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1986) Sváb János: Többváltozós módszerek a biometriában (Mezőgazdasági Könyvkiadó, Budapest, 1979) Vargha András: Valószínűségszámítás pszichológia szakos hallgatók számára (ELTE bölcsészkari jegyzet, Tankönyvkiadó, Budapest, 1985)

3. További irodalom

- Andor Csaba és Joó András.: A cluster analízis és a relációelmélet alkalmazása a társadalomtudományokban (1976)

- Cohen és Feigenbaum: The assumption of additivity on the Szondi test. (1954)

- David és Rabinowitz: The development of a Szondi instability score (1951)

- Fosberg: Four experiments with the Szondi test (1951)

- Gordon: A factoranalysis of the 48 Szondi pictures (1953)

- Gordon és Lambert: The internal consistency of the Szondi „factors” (1954)

- Guertin: A factor analysis of some Szondi pictures (1951)

- Guertin és McMahan: A survay of Szondi research (1952)

- Honti B. László: Kétprofilos vizsgálatok Szondi-teszttel

- Mérei Ferenc: A Szondi-próba /Klinikai pszichodiagnosztikai módszerek

- Rabin: Szondi’s pictures: Identifications of diagnoses (1950)

- Steinberg Szondi’s pictures: discrimination of diagnoses as a function of psychiatric experience and of internal consistency (1953)

- Szakács és Münnich: Szimpátia-modellek kutatása Szondi-képekkel (1972)