You are on page 1of 17

Ökrös Tamás A Szondi-teszt kritikai vizsgálata 1.

1 Szondi ösztönelmélete

Az ösztönök örökletes meghatározottságúak. Az öröklés a genetikai törvények szerint történik. Az ösztöngének az ösztöntörekvéseket (más néven ösztöntendenciákat) örökítik. Nyolc pár (ellentétes) ösztöntörekvés nyolc ösztönszükségletet alkot, ezeket nevezi Szondi ösztön-faktoroknak. Ezek páronként összesen négy ösztön-vektort adnak.
Jel h+ hs+ se+ ehy+ hyk+ kp+ pd+ dm+ mAz ösztöntörekvések (tendenciák, hajlamok) Hajlam a személyre irányuló gyengédségre és szeretetre Hajlam a kollektív, humanizált gyengédségre, az emberiség szeretetére Hajlam az aktivitásra, agresszióra, szadizmusra Hajlama civilizáltságra, lovagiasságra, önfeláldozásra, illetve a passzivitásra és a mazochizmusra Hajlam a jóra, a kollektív igazságra, toleranciára, jámborságra, az Ábel-igényre Hajlama rosszra, a harag, gyű lölet, düh felhalmozására, türelmetlenségre, a Káin-igényre Hajlam a szégyentelen önmutogatásra, az érvényesülési törekvésre Hajlam az általános szemérmességre, szégyenlő sségre, a fantáziavilág kiterjesztésére Hajlam az autizmusra, egoizmusra, egocentrizmusra, introjekcióra, a birtoklás hatalmának létrehozására Hajlam a közösséghez való alkalmazkodásra, elfojtásra, lemondásra, az énes destrukcióra Hajlam az én kiterjesztésére (infláció), a létezés hatalmasságának érzésére, ambitendenciákra Hajlam a participációra, a másikkal való egy- és azonosságérzés kialakítására, projekcióra Hajlam a harácsolásra, a mások rovására történő szerzésre, új objekt keresésére, a hútlenségra Hajlama a mások javára történő lemondásra, a hű ségre, a tapadásra, az analitásra Hajlam a régi objektbe való belekapaszkodásra, személyheztárgyhoz való kapcsolatra, a hedonizmusra, az oralitásra Hajlam a leválásra, a magányra
Ösztönszükségletek Ösztönvektorok

(ösztön-faktorok) h-faktor Erosz-faktor, nő iesség, anyaság s-faktor Férfiasság, apaság destrukció- vagy Thanatosz-faktor e-faktor Ábel- és Káin-igény az etikus- faktor hy-faktor érvényesülési vágy ill. rejtő zködés a morális faktor k-faktor én-beszű kítés, állásfoglaló, materiális ego, birtoklási faktor p-faktor én-kitágítás A szellemi én, a létezés élménye d-faktor szerzési szükséglet keresés és tapadás, hű tlenség és hű ség m-faktor A megkapaszkodás és a leválás szükséglete

S Szexuális vektor

P Paroxizmális vektor, a meglepetés, az etikus-morális ösztön

Sch
Az énes ösztön, a birtoklás és a létezés ösztöne

C A kontaktuskészség és a szocialitás ösztöne

A vektorok nevei az önállóan örökíthető négy betegségi körnek, a faktorok nevei a betegségeknek felelnek meg: szadizmus h homoszexszualitás s S szexuális betegségek e epilepszia hy hisztéria P paroxizmális betegségek k katatónia p paranoia Sch szkizoform betegségek depresszió d m mánia C cirkuláris betegségek A szexuális ösztön célja a szexuális érintkezés, a párosodás megvalósítása. Két ellentétes típusa van: a nő feminin szexualitás, aminek hátterében a gyengédség és a szeretet ies. ösztönszükséglete húzódik meg, és a férfias, maszkulin szexualitás, aminek hátterében az agresszivitás ösztönszükségletét találjuk. A paroxizmális ösztön célja az etikus és a morális normáknak megfelelőviselkedés biztosítása. Ezen belül az etikus faktor ösztönszükséglete fejezi ki az általános, a teljes emberi fajra jellemző "etikus" viselkedés ösztönszükségletét (legjobb példája a tízparancsolat 6. parancsa: "Ne ölj!"), a morális faktor pedig a mindenkori kultúrától függőszabályok érvényesítésének ösztönszükségletét (ez utóbbi legmarkánsabban az undor és a szégyen reakcióiban érhető tetten). Az énösztön (énes-ösztön) célja a személyiség (a tudattalan ösztönén integritásának megő rzése és egyensúlyának, egészségének fenntartása. Két ellentétes ösztönszükséglete az énszű kítés és az énkitágítás, önfelnagyítás. A kapcsolati, kontaktus ösztön célja az egyén emberi kapcsolatainak megteremtése. Két fő ösztönszükséglete a keresés és a megkapaszkodás. Az ember ösztönstruktúrája dinamikusan változó, aminek oka az ösztönstruktúra bipoláris felépítése. A faktoriális és a vektoriális polaritás úgynevezett ösztönfeszültségeket szül, e feszültségek fokozódnak, majd kisülnek, s ennek megfelelő lehet en beszélni például valamely ösztönkomponens átlagos, telített vagy kiürült állapotáról. Az ember választásainak örökletes meghatározottsága a genotropizmus, amely megnyilvánul a párválasztásban, a foglalkozás-választásban és bizonyos genetikai konstellációk esetében az ösztönbetegségekben. Az ösztönök öröklöttsége vagy genetikai meghatározottsága nem jelent abszolút determináltságot az ember sorsára nézve: ugyanaz az öröklött génállomány több sorslehető séget is magában hordoz. Az ember sorsának alakulása függ a környezeti tényező l is, és mindenek elő az ego szabad, tudatos döntésétő ktő tt l.

Magyar nyelvűirodalom: Lukács Dénes Szondi (Az ösztönprofiltól az elméletig), Animula 1996. Noszlpoi László Sorselemzés és kísérleti ösztöndiagnosztika , Akadémiai Kiadó 1989. Szondi Lipót Káin a törvényszegő Mózes a törvényalkotó, Gondolat Kiadó, 1987. – Szondi Lipót Ember és sors – Három tanulmány, Kossuth Könyvkiadó, 1996. Szondi Lipót A Szondi-teszt, Hatodik Síp – Új Mandátum Kiadók, 2002. Vargha András A Szondi-teszt pszichometriája, Universitas Könyvkiadó, 1994. Idézetek: Szondi Lipót: A Szondi-teszt Ösztöntanunk egyik alapvető tézise szerint az ember ösztönélete az állati ösztönszükségletek, valamint az emberi énes ösztön [Sch] együttes hatásának terméke. (19.) A kísérleti ösztöndiagnosztika sajátos módszere az ún. szél-közép módszer, melynek segítségével az emberi magatartás és viselkedés két alapkomponense – állati ösztönszükségletek (=szél), emberi én- és felettes-én-funkciók (=közép) – szétválaszthatók. (19.) Egy ösztöntendencia – öröklésbiológiai okokból – sohasem öröklő egyedül, a megfelelő dhet ellentétpárja nélkül. Ennek oka, hogy az ember minden ösztönszükséglet számára kettő s öröklött adottságot hoz magával; egy anyait és egy apait, és ezek allél-szerű génpárként kapcsolódnak össze. Amennyiben a tendencia egyedül nyilvánul meg, a másik törekvés latens marad, s a háttérben saját megjelenésére vár. (20.) Minden ösztön csupán egyetlen célt szolgál: dinamikája érvényesítése által saját maga kielégítése, függetlenül attól, hogy az ösztön tudattalan marad vagy eljut a tudatba. (22.)

Első sorban a génikus eredetbő következik, hogy az ösztönök olyan korábbi állapotok l visszaállítására törekszenek, amelyekkel a filogenezis során valamikor rendelkeztek. (22-23.) Az ösztöntörekvést (=ösztöntendenciát) az adottságot kialakító pároknak csupán egyike határozza meg, tehát vagy az anyai, vagy az apai örökség. …Heterozigóta egyedek esetében – génbiológiai okokból – teljességgel kizárt annak a lehető sége, hogy egy ösztöntendencia egyedül, saját eredendő ellentétpárja nélkül érvényesüljön a megjelenő összképben. Az ellentétes pár elnyomható ugyan, de az elnyomott társ kerülő utakon elő vagy utóbb bb mindenképpen érvényesíti magát. (23.)

A szükségletek mindig genetikailag elő szigorú törvények alapján kapcsolódnak ösztönné, írt viszont a keveredés ténye és az összekapcsolódás idő pontja számos egyéb, belső külső és tényező függvénye, így többek között az éntő is függ. (25.) l A sorspszichológia feltételezi, hogy egy és ugyanazon ösztönszükségletnek mind az ún. natín, eredeti formájában nem humán, mind a karakterjegyekben megnyilvánuló, a hivatásválasztásban „szocializált”, ső a szellemileg „szublimált”, humán megjelenési t formája, illetve a neurotikus „beteg” megjelenési formája, a humán és nem humán allélvariációk individuális kombinációira vezethető vissza. …Feltételezzük, hogy ösztönszükségleteink számára már a megtermékenyítés pillanatában mins a humán, mind a nem humán sorslehető adott. Az egyénnek ezután magának kell ség határoznia, hogy az öröklött, veleszületett sorslehető ségek közül melyeknek enged szabad utat, és melyeket tilt le. (26.) Öröklésbiológiai szempontból a „mentálisan” betegek és a „mentálisan” egészségesek közti különbség nem minő ségi, hanem mennyiségi természetűAzok a gének, amelyek . „idiopatikus” mentális betegségeket okoznak, legfő képpen olyan ösztöngének, különösképpen énösztön-gének, melyek kivétel nélkül minden emberben megtalálhatók; csak éppen a normális individuum esetében ezek mennyisége, dózis kisebb. E munkahipotézi szerint tehát az ösztöngének erejének az énnel való összehangolódása határozza meg, hogy valaki ösztöneit tekintve egészséges vagy beteg, illetve hogy „szellemileg” egészséges vagy beteg. Ebbőa kritériumból a következő l tézis származik: Az elmebetegek mindenekelő énestt ösztönbeteg individuumok. Az én és a teljes személyiség fel- és átépítése, csakúgy az ezekhez kapcsolódó intelligenciazavarok az elhárító mechanizmusok sajátos formái, amelyekkel az ember elhárítja a veszedelmes ösztönszükségleteket. …aminek segítségével az egyén megpróbálhat kievickélni valamely ösztönörvénybő (27.) l. … Az egészséges individuumok felfogásunk szerint konduktorok, vagyis heterozigóták, akik egységnyit hordoznak azon ösztöngénbő amelybő a dupla mennyiség másokban már l, l ösztönbetegségként jelentkezik. …A betegeknél szélső séges fokon észlelt ösztönök a normálisok körében részint egyes foglalkozásokban nyilvánulnak meg, …részben mint elő nyben részesített szórakozásformák, sokszor azonban úgy, mint genotropikus párválasztás a szerelemben és a barátságban. (28.)
Szondi feltételezi, hogy a genotropikus vonzerő olyan latens, recesszív gének szabályozzák, amelyeknek t manifesztációja ugyan akadályozott, de ennek ellenére képesek eme eredmény létrehozatalára:

„…a latens recesszív gének szerelmi választásaink hajtóerejévé válnak, s kijelölve a libidó tárgyát meghatározzák, hogy kit fogunk szeretni, kit fogunk modellként követni, milyen személyek lesznek az ideáljaink, mi lesz a hivatásunk, milyen betegségekben szenvedünk majd és esetleg azt is, hogy hogyan fogunk meghalni.” (Szondi Lipót: Contrimution to fate analysis I. Acta Psychologica, Vol. 3. 41. old. 1937. )

1.2 Az eredeti Szondi-teszt
1. A teszt elő feltevései Szondi feltételezte, illetve házaspárvizsgálatai alapján bizonyítottnak vélte, hogy az ember rokonszenvi választásait génstruktúrájuk határozza meg a „similis simili gaudet” (hasonló a hasonlónak örül) elv alapján: az emberek azokat a személyeket tartják vonzónak, illetve rokonszenvesnek, akiknek ösztön-struktúrája, illetve ösztön-állapota az övékhez hasonló, és azokat ellenszenvesnek, akiknek meghatározó ösztöntörekvéseit ő éppen elfojtják. Feltételezte, illetve bizonyítva látta azt is, hogy az ösztön-struktúra, k illetve az ösztönállapot az embert külső is jellemzi, azaz külső leg leg, ha nem is tudatosan, de észlelhető egész pontosan: látszik – legalábbis azon személyek esetében, , akik valamely ösztönbetegségben szenvednek, azaz valamely ösztöntörekvésük extrém erő sségű Ha ez így van, akkor egy vizsgálati személynek ösztönbetegségben szenvedő . emberek képeit bemutatva a vizsgálati személy reakcióiból annak ösztönstruktúrájára, illetve ösztönállapotára következtethetünk.

2. A teszt felvétele A teszt apparátusa 48 fényképbő áll, amelyeket nyolcasával mutatunk be a vizsgálati l személynek. Az egyszerre exponált 8 fényképen a h, s, e, hy, k, p, d, m faktorok betegségeinek egy-egy reprezentánsa szerepel. A vizsgálati személy feladata, hogy az egyszerre bemutatott nyolc arc közül válassz ki a számára 2-2 legrokonszenvesebbet, illetve legellenszenvesebbet. A kiválasztást hatszor egymás után elvégezve a 12 „rokonszenves” és a 12 „ellenszenves” választás adja a vizsgálati személy elő térprofilját. Ezt követő a vizsgálati személy a en sorozatonként maradék 4 képet osztályozza, meghatározva a 2 rokonszenvesebbet, illetve 2 ellenszenvesebbet. Ezek a választások adják a vizsgálati személy háttérprofilját.

3. A teszteredmények jegyző könyvezése A vizsgálati személy választásait két egyforma táblázatban rögzítjük – például a következő módon:
Az elő térprofil S h s e P Sch C hy k p D m S h s e A háttérprofil P Sch hy k p C d m

X X X x

X X X X x x

X X X X X

x x X X X X X X X

X X

X X X X

X X

X X X

X X X x

X X

X X X

X X X X

Egy-egy x-et akkor helyezünk el a megfelelő oszlopba, amikor a vizsgálati személy az egyszerre exponált nyolc kép közül az adott oszlop jelének megfelelő ösztönbetegség reprezentánsát választja ki: a vastag vonal fölé helyezzük az x-et, ha „rokonszenves”, és a vastag vonal alá, ha „ellenszenves” választásról van szó.

4. A teszteredmények értelmezésének alapelvei A) Egyetlen tesztfelvétel információja Szondi szerint adott idő pontban minden ösztönkör mindkét szükséglete négy különböző állapotban lehet: Pozitivitás (+): a felduzzadt és elfogadott szükséglet jele. Normális esetben a kielégülés elő állapot felduzzadt feszültsége. Ezt az állapotot a tesztben az jelzi, ha a személy a tti faktorból legalább két képet minő pozitívan, miközben a faktorbeli negatív sít választások száma nem haladja meg az egyet.

Negativitás (-): az ösztönszükséglet erő de lereagálását az ego letiltja (elfojtás). Ezt az s, állapotot a tesztben az jelzi, ha a személy a faktorból legalább két képet minő sít negatívan, miközben a faktorbeli pozitív választások száma nem haladja meg az egyet.

Kiürültség (0): az ösztönfeszültség teljes hiányának jele. Normál esetben a kiélés utáni állapot, vagyis az illetőösztön kiélhető ségére, manifesztálódási képességére utal. Ezt az állapotot a tesztben az jelzi, ha a faktorban sem a pozitív, sem a negatív választások száma nem haladja meg az egyet. Ambivalencia ( a "kiéljem vagy sem" habozásának a feszültsége. Normálisan az ): ösztön kiélését közvetlenül megelő zőintrapszichés állapotot tükrözi. Kóros esetben a kényszeres töprengés állapota. Ezt az állapotot a tesztben az jelzi, ha a faktorban mind a pozitív, mind a negatív választások száma legalább kettő .

Szondi szerint az ösztönszükségletek ezen állapotai mindig két különböző szinten hathatnak. Lehetnek tudatosak (elő térben levő amelyek a teszt elő k), térválasztásaiból azonosíthatók és nem tudatosak (háttérben meghúzódók), amelyekre a háttérprofilból következtethetünk. Ha a szükséglet iránya (állapota) ezen a két szinten egyező– vagyis ha közöttük konkordancia van – akkor ez az illető állapot stabilitását jelzi. Diszkordancia esetén fennáll a szükségleti állapot változásának lehető sége. Egy-egy ösztönkör aktuális állapotát a hozzá tartozó két szükséglet feszültségi szintje (állapotkonstellációja) fejezi ki, a teljes személyiség aktuális képe pedig a négy ösztönkör állapotkonstellációinak együttes mintázataként adódik. Ebben a mintázatban a konkordáns állapotok a személyiség stabilabb összetevő utalnak. Szondi szerint a ire személyiség egy adott idő pontban regisztrált képe csak egy pillanatnyi állapotot, a vizsgált személy egy sorslehető ségét tükrözi. A személyiség mélyebb (pontosabb, igazibb) megismerése csak a személy hosszabb ideig tartó megfigyelése útján. legalább 8-10 egymást követő egyedi személyiségprofil összevont elemzésével lehetséges.

B) A tízprofilos tesztfelvétel értelmezésének fő szempontjai bb Faktoronként a tüneti állapotok aránya A 4 különbözőfaktorállapot közül a kiürültség és az ambivalencia (az ún. tüneti állapotok) az illetőösztönszükséglet kiüríthető ségének, lereagálhatóságának a jele, míg a pozitív és a negatív állapot felduzzadt szükségletrő árulkodik. Ennek következtében l alapvető információ, hogy adott szükséglet esetében az egymást követőállapotok milyen gyakran sorolhatók a tüneti kategóriába. Azok a szükségletek, amelyekre az esetek túlnyomó többségében tüneti állapot a jellemző A személyiség energiáinak (feszültségeinek) levezetésére szolgáló szelepek . szerepét töltik be. Ugyanakkor a tartósan pozitív vagy negatív állapotú szükségletek, amelyek kiélésért a személyiség valamilyen okból nem képes, a személyiség gyökértényező képezik. Ezek a személyiségben a fő it feszültségkeltő források.

Az interfaktoriális feszültség Szondi szerint az egyes ösztönök (ösztönvektorok) akkor vannak egyensúlyban, vagyis stabil állapotban, ha az ösztön két szükségleti típusában a tüneti állapotok közel azonos gyakoriságúak. Ha a két szükséglet tüneti állapotainak elő fordulási aránya közti eltérés (az ún. interfaktoriális feszültség) nagy, akkor ez az adott ösztönnel kapcsolatban labilis egyensúly és rossz önszabályozást eredményez. A nagy interfaktoriális feszültségűösztönök a személyiség fő veszélyforrásai.

A személy ösztönosztálya Adott személyt tekintve az ösztönosztály az az ösztön, amelynél a személy interfaktoriális feszültsége a legnagyobb. Minthogy egy „tüneti faktor” ösztön-párjában a hosszú idő keresztül felduzzadt állapotban levőfeszültség vagy stabilan pozitív, vagy n stabilan negatív szokott lenni, ezért e feszültség irányától függő minden en ösztönosztálynak elméletileg létezik egy pozitív és egy negatív alosztálya. Az egyén karakterjellemző Szondi szerint első it sorban az határozza meg, hogy melyik ösztön melyik alosztályába tartozik.
A teljes értékelési metódus az itt leírtnál sokkal bonyolultabb: a kísérleti ösztön-diagnosztika Szondi által írt tankönyve több mint 500 oldal (és a Lukács féle Szondi-tankönyv is 210) ezért a további részletekre (szociális index, pszicho-szexuális index, stb.) nem térünk ki. A mögöttes elmélet, illetve a tesztelméleti vonatkozások miatt fontos azonban kiemelni a következő ket:

„Mint minden vizsgálat a lélektan körében, a Szondi-féle ösztönvizsgáló teszt is hiányos volna önmagában, ezért kiegészítendő exploráciő val, az élettörténetnek, esetleges betegségeknek adataival, a hozzátartozók, az orvos stb. nyilatkozataival. Talán legfontosabb az exploráció, a beszélgetés útján való behatoló lélektani kikutatás. Az explorációnak különleges helye van a lélektani vizsgálatok sorában. Konkrét tartalommal tölti ki azokat a bizonyos értelemben formális kereteket, amelyeket kísérleti úton, tesztekkel nyerhetünk a probandusról. A tesztek csak azt mondják el a v.sz. életdrámájából, hogy hogyan történhetett, hogyan folyhatott le, az exploráció ellenben megmutatja, hogyan történt valóban. Ne mulasszuk el, ha lehetséges, felvételt készíteni a v.sz. hozzátartozóiról és génrokonairól is. Minden egyes vizsgálat után ajánlatos megcsinálni az ún. döntő vagy leleplező vizsgálatot is. Ezt oly módon végezzük el, hogy minden rokonszenvesnek és minden ellenszenvesnek választott képet 1-1 csoportba gyű jtünk a vizsgálat alatt (az asztal sarkán), és csak a többi 4 képet tesszük vissza a dobozba. A vizsgálat után az asztal két különbözőhelyén megő rzött 12 rokonszenves és 12 ellenszenves képet újra exponáljuk, három sorban a vizsgálati személy elé tesszük és megkérdezzük, hogy ezek közül melyik négyet tartja legrokonszenvesebbnek, illető leg-az ellenszenvesek közül - a legellenszenvesebbnek. Ezzel 8 fénykép került ki a döntő választásból, és ezt az eredményt egyfelő a jegyző l könyvben vörös jelzéssel megjelöljük, másfelő az ún. döntő l vagy kis ösztönprofilon ábrázoljuk. Akis ösztönprofil tanulságos: 1. az egyénben leghatékonyabb, legdinamikusabb tényező kre, 2. a tünetképző vezértényező és dés ire 3. a tüneteket elő idéző problémákra vonatkozólag.

A tesztvizsgálat mellett a képek segítségével faktoriális vagy genotropisztikus képzettársítási kísérletet is végezhetünk a v.sz.-szel. …A kísérlet abban áll, hogy a döntőtesztvizsgálatban győ 4 legrokonszenvesebb és ztes 4 legellenszenvesebb arcképet ösztöntényező szerint való sorrendben (h, s, e, hy, k, p, d, m) 30-30 mp-ig k exponáljuk. Az utasítás a következő „Nézze meg ezt a képet és mondja meg, milyennek találja ezt az embert, mi : lehet foglalkozása, milyen lehet élettörténete, sorsa". A vizsgáló lehető szóról szóra felír mindent, amit a leg v.sz. mond. Utóbbi kérésére a képet újra meg kell mutatnunk. Irányítani vagy irányító kérdéseket feladni természetesen nem szabad. Ellenben, ha megakad, buzdítsuk. Ne elégedjünk meg egyszerűleírással, hanem addig serkentsük a v.sz.-t, amíg személyes élményeirő rokonairól, ismerő l kezd beszélni, és amíg l, seirő fantáziálni kezd, és mintegy megkölti a képen ábrázolt ember sorsát, születésétő a halálig. Kívánatos, hogy a l v.sz. részletesen elbeszéljen. Ha például azt mondja, hogy a képen ábrázolt egyén bű , meg kell kérdeznünk, nöző hol, milyen bű ntetteket követett el és miért. Ha azt mondja, beteg, akkor megkérdezzük, mi a betegsége, elmebetegségnél: mi a rögeszméje, mi váltotta ki stb. Azonban ügyelnünk kell, hogy csak az exponált arckép irányítsa a v.sz. elbeszélését, de addig kell képzettársításra serkentenünk, ameddig csak lehet. A jegyző könyvbe minden szónak bele kell kerülnie, amit a v.sz. mondott, mert a legcsekélyebb részlet is fontos lehet, ső az is, t milyen szavakat használt. …A kísérletben a képzettársítás nem szabad, hanem genotropisztikusan irányított. Az irányítók az arcképek, mert a képzettársítást az általuk képviselt ösztöntényező körébe vonják.” k

(Noszlopi László: Sorselemzés és kísérleti ösztöndiagnosztika, 47-49. old.) …mit érthetünk az ösztönprofil, ill. az ösztönprofilok értelmezésén? A profilértelmezés céljai a következő k: 1. Az egyéni sors rejtett szándékainak és tendenciáinak, ill. a már manifesztálódott lehető ségeinek bemutatása. 2. Az individuum legfontosabb egzisztenciális lehető ségeinek megállapítása ösztön- és énes-életében egy kísérletsorozat segítségével. 3. A láthatóvá tett egzisztenciális lehető ségek alapján egy sorsprognózis felállítása. 4. A sorsterápiához szükséges tervezet felvázolása az indikációs eljárás alapján. Ezekbő a célkitű l zésekbő világosan kiderül, hogy a kísérleti ösztöndiagnosztikának l első sorban sorsterveket, sorslehető ségeket kell megállapítania, nem pedig egy személy klinikai diagnózisát felállítania - ahogy azt tévesen feltételezték. Hiszen a sors mindig több annál, mint ami egy pszichiátriai diagnózisban megragadható, amely mindenkor kizárólag a személy egy bizonyos egzisztenciális formáját próbálja meghatározni. Az embernek azonban számtalan sorslehető sége van. A sors így a személy valamennyi egzisztenciális lehető ségének összessége, amely a kényszerűfaktorok (az örökség, az ösztöntermészet, a szociális- és mentális környezet), valamint a szabadságot jelentőfaktorok (az én és a szellem) révén jön létre. Ahol lehetséges, ott valamennyi sorslehető séget ismernünk kell ahhoz, hogy a tesztprofilokban bemutatott építő kövekbő feltárhassuk a sors terveit, l rejtett szándékait. (Szondi: A Szondi-teszt, 219. old.)

1.3 Az elmélettel kapcsolatos problémák
1. Szondi elméletének helye a pszichológiában Szondi maga a következő táblázattal helyezi el a sorsanalízist a pszichológia-történeten belül:
Funkció Az emberré válás fejlő dési menete: potentator participátor HomoA mélypszichológia irányzatainak történeti sorrendje I. Hermann R. Spitz Pszichoanalízis S. Freud Individuálpszichológia A. Adler Analitikus pszichológia C. G. Jung Sorsanalízis Szondi Humanizmus Szondi repressor individuator 0. participáció projekció I. szublimáció II. III. kompenzáció induviduáció infláció IV -V. huma nizáció liberátor és humanizátor (homo humanus)

elector

(Szondi Lipót: Ember és sors 99. old.)

Benedek István, aki Szondi személyes tanítványa volt (és sokak szerint az utolsó magyar polihisztor) a következő írja: ket „Amikor Szondi kijelöli a maga helyét Freud és Jung között, inkább udvariasságból teszi, mint meggyő désbő A freudi szókincsbő átveszi, ami közhasznúvá lett, orális, ző l. l anális, Ödipusz-komplexus, incestus és hasonlók, Jungtól az introvertált, extravertált alkatot – de sem Freud elfojtásával, sem Jung archetípusaival nem tud mit kezdeni. A sorsanalízis a genotropizmusra épül, olyan vonzásra, ami specifikusan hat a génekre, ezek révén irányítja a sorsot. A tropizmus a biológiából kölcsönzött fogalom, és Szondi hangsúlyozza, hogy biológiai értelemben használja. … Szondi, mint a legtöbb zseni, monomániás volt. Ötven éve, 1936 táján támadt egy kitű nő ötlete, fél évszázadon át ennek élt. Fölépített belő egy csodálatos képzeletbeli palotát, le amelynek minden egyes téglája merész ötlet, érdekes és bizonyíthatatlan föltevés, titokzatos álomkép. A gének világa éppoly rejtelmes, mint a tudattalan, és bármily szép hipotézis a tropizmusok tana, semmi bizonyságunk nincs a latens recesszív ösztöngének létezésére. A rendszer, amit fölállított, túlságosan tökéletes, és oly bonyolult, hogy mindent és mindennek az ellenkező meg lehet magyarázni vele. jét

Nagy fába vágta Szondi a fejszéjét, amikor megpróbált természettudományt csinálni a lélektanból. Bízott a génekben, a családfákban, a tesztekben, mindenekfelett a nyolc ösztöntényezőkórtani megalapozottságában. Erénye és buktatója ez: a vélt egzaktságot bámulatos intuíciója helyettesítette. Azzal a csodálatos képességgel rendelkezett, hogy mindenre megtalálta a lehetséges magyarázatot , és hihető tudta tenni. Nem kétséges, vé hogy ösztönrendszere zseniális, de mesterséges koholmány… ” 2. A látens recesszív ösztön-gének hipotézisének problémája Azt, hogy az emberek választásain keresztül érvényesülőa tropizmusokban a latens revesszív géneknek lenne szerepük, szinte minden Szondi-kritikus problematikusnak tartja. Ráadásul ebben nem tud következetes lenni, mert a morbotropizmusban logikailag lehetetlen fenntartani ezt a koncepciót – hiszen az ösztönbetegségek magyarázata (Szondi szerint) éppen az azért felelő gén „dupla adagban való jelenléte”. s Hogyan lehetséges, hogy a dupla adagban jelenlévőgén latens marad? – teszi fel a kérdést Szondi. És a válasza egy újabb hipotézis: „Itt valószínű gyengébb potenciáljú leg génekrő van szó, amelyek dupla dózis esetén is csak különös, külső l tényező segítségével k (fertő testi vagy lelki trauma) képesek manifesztálódni.” zés, (Megjegyzendő hogy az ösztönök genetikus meghatározottságának feltevése nagy , valószínű séggel megállja a helyét, de semmiképpen sem tekinthetőbizonyítottnak, és a genetikusok és a biológusok szerint a komplex emberi viselkedéseket meghatározó ösztönök mögött – Szondi teóriájával ellentétben – poligénes rendszerek állnak.) Szondi gondolatmenetei egyébként néha kifejezetten abszurdak, a teória érvényessége kedvéért hajlandó a fejük tetejére állítani a dolgokat. Ezt írja például: „Abból a feltevésbő hogy a latens recesszív gének mintegy természetes házasságközvetítő l, k, logkusan következik, hogy vérrokonok házassága különösen azokban a családokban gyakori, melyekben valamely betegség visszatérő öröklő en dik.” (És ha már itt tartunk: a vérrokonok házassága éppenséggel nem a vér rokonsága miatt kerülendő hanem a génjeik rokonsága miatt. Hogyan is nézne ki az emberiség az önálló , öröklésmenettel bíró ösztönbetegségek elő fordulási gyakorisága tekintetében, ha valóban az ösztöngének rokonsága lenne a párválasztás meghatározó faktora…?)

3. Az elmélet prediktív ereje Az elmélettel valóban mindent és annak ellenkező is be lehet bizonyítani – jét amennyiben „bizonyítékként” elfogadunk valamilyen, az alábbival megegyezőtípusú érevést: Szondi konstatálta egy 17 éves földmű ves gyilkos és egy 23 éves pedagógusnő ösztönprofiljának „tükörképszerű ” egyezését. A dolog genetikai hátterét családkutatással tárta fel. Íme a magyarázat: „A gyógypedagógusnőanyai nagyapjának egyik fívérét Amerikában villamosszékben végezték ki.” „Matematikusok nem matematikus lányai igen gyakran matematikusokhoz mennek férjhez.” Szondi munkatársai gyilkosokat vizsgáltak meg, és ezeknek körében éppen az e+, hyparoxizmális kép feltű nőgyakoriságát vették észre. Magyarázat: az elfogott gyilkosok merő alkalmazkodásból felvették a jóvátenni-akarás beállítottságát. (Noszlopi, 79. old.) Hogyan engedheti meg magának ezt az elmélet, illetve a teszt? Úgy, hogy azt állítja: szándéka szerint nem diagnózist állít fel (ami ellenő rizhető hanem – mint láttuk – ), sorslehető ségeket prognosztizál (többes számban!) – amelyek valamelyike aztán vagy érvényesül, vagy nem. „Második ellenvetésünk Szondinak arra az állítására vonatkozik, amely szerint a kísérletben a + és a – reakciók mutatják a primordális, a másodlagos és a további génküzdelemben alulmaradt, tehát lappangó ösztöntényező ket. Pontosabban ezek az ösztöntényező k megfelelnek az ösztönképlet gyökérszükségleteinek… A tapasztalás szerint az ösztönképlet e tekintetben túlságosan változékony valami. Az ember sorsa eszerint folytonos ő sváltás lenne, az emberek átlag 2-3 hetente váltanák ő seiket, vagyis vennék be manifeszt egyéniségükbe a génküzdelmek valamelyikében alulmaradt, lappangó génjeik egy részét, manifeszt egyéniségük egy részét pedig ugyanakkor lappangásba szorítanák vissza. A lappangó és menifeszt egyéniség ilyen fokú és gyorsaságú váltakozása szörnyűlehetetlenség volna, de szerencsére élesen ellene is mond a józan ész mindennapi tapasztalásának. (Noszlopi, 88. old.) Jegyezzük meg, hogy az ösztönprofilok változékonyságának – természetesen – egészen más, a teszt szerkezetével kapcsolatos oka van. Egyéb iránt pedig Vargha András bebizonyította, hogy a Szondi-teszt, ha egyáltalán mér valamit, akkor a személyiség stabil, vonás jellegű tulajdonságait méri, nem pillanatnyi vagy jövő beli (ösztön-) állapotát. (Vargha, 59. old.) De ez már a következő fejezet témája.

1.4 Az eredeti Szondi-teszttel kapcsolatos problémák
1. Az alapproblémák Az inkonzisztencia Az elő fejezet végén idéztük Noszlopit, aki szerint „a tapasztalás szerint az ző ösztönképlet… túlságosan változékony valami” és utaltunk Vargha vizsgálatának azon eredményére, hogy „ha a Szondi-teszt, egyáltalán mér valamit, akkor a személyiség stabil, vonás jellegű tulajdonságait méri, nem pillanatnyi vagy jövő beli (ösztön-) állapotát”. E két megállapítás összevetésébő egyértelmű következik, hogy az eredeti l en Szondi-teszt nem mérheti a (változékony) ösztön-struktúrát. Mégpedig azért nem, mert az ösztön-struktúra faktorainak megfelelőteszt-faktorok többsége (a nyolcból 6) nem viselkedik kellő konzisztens módon. en A tesztfaktorok belsőkonzisztenciáját egy úgynevezett Cornbach-alfa értékeivel lehet mérni. Egy skálát akkor tekinthetünk elfogadhatónak, ha a Cornbach-alfa értéke 0,7 körüli. Az egyes Szondi-faktorok megfelelő értékeit az alábbi táblázat mutatja: 2 profilos vizsgálat 10 0,39 profilos vizsgálat h 0,56 s 0,38 0,35 e -0,23 -0,17 hy -0,02 -0,07 k 0,03 -0,01 p 0,39 0,34 d 0,14 0,17 m 0,34 0,25

A diagnosztikus indifferencia Pressing L.: Többváltozós kvalitatív eloszlások elemzése a log-lineáris modell segítségével. A MPT VI. Országos Tudományos Konferenciájának anyagában egy olyan vizsgálat eredményeit adja közre, az OIE Pszichológiai Laboratóriumában végzett 1962 és 1982 között 2658 beteggel felvett kétprofilos Szondi-tesztek eredményein. A vizsgálat során azt az eredményt kapta, hogy „a diagnózis semmilyen hatást nem gyakorolt a választásokra: a profilok megjelenése a három diagnosztikus kategóriában nem különbözött szignifikáns mértékben egymástól.

A kényszerválasztások kérdése A hagyományos Szoni-teszt felvételek során rendszeresen elő az a probléma, hogy a jön vizsgálati személy az eléje rakott nyolc kép között nem talál két rokonszenveset, pláne nem négyet! A teszt tehát úgy van megszerkesztve, hogy a vizsgálati személy genotropikus választási szándékai adott esetben nem tudnak érvényesülni: rokonszenvesnek kell minő sítenie olyan arcot, amely számára nem az, vagy fordítva: ellenszenvesnek olyat, aki rokonszenves. Valójában tehát a teszt eleve úgy van megszerkesztve, hogy a mögöttes elméletet igazolja. Ha ugyanis nem írná előa szimmetrikus kényszerválasztásokat, akkor nem jelennének meg az ösztönprofilokon sem azok a szimmetriák, amelyek a faktoriális és vektoriális értelmezés alap-képleteit adják. Az alkalmazás kérdése Szondi szerint a teszt nem használható önálló diagnosztikus eszközként. A kérdés azonban az, hogy akkor mi az értelme? Hiszen a teszteknek éppen az a lényege, hogy a más úton szerzett információktól függetlenül mérjenek valamit… 2. A felmerült problémák elhárítási kísérletei és ezek kudarcai Szondi a tesz matematikai-statisztikai invaliditására gyakorlatilag úgy reagál, hogy „kikéri magának”. Hogy jön a matematika ahhoz… Szerinte a matematikai statisztikai módszerek a pszichológia halálához vezetnek. (A Szondi-teszt, 429. o.) Szondi ezzel a mélylélektant egyszerű kivonja a matematika illetékességi körébő en l, illetve azt állítja, hogy a teszt szükségszerű instabil, mert valami olyat mér, ami nem en stabil… A pszichológusok matematikában való járatlanságára jellemző hogy Lukács Dénes , pedig úgy utasítja vissza az inkonzisztencia és a diagnosztikus indifferencia itt jelzett problémáit, hogy az azzal kapcsolatos vizsgálatok nem tíz-, hanem kétprofilos teszteredményeken történtek… (Persze könyve megírásakor még nem ismerte a 10 profilos Vargha-féle vizsgálatok eredményét. Kíváncsi lennék, mit lépne rá…) A kényszerválasztások kérdésére Szondi úgy reagál, hogy idéz egy vizsgálatot, miszerint a képeket egyesével exponálva a rokonszenv-választások számának átlaga olyan kicsiny mértékben tér el a 12-tő (ami a teszt-szerkesztési módjával determinált érték a l, hagyományos felvétel esetén) hogy azt csak véletlennek lehet tekinteni. Csakhogy a szóban forgó vizsgálat az elő tér-profilra vonatkozott, nyilván a már kiválasztott 12-12 képet kellett újra-értékelnie a vizsgálati személyeknek. Függetlenül attól, hogy ez eleve nevetséges, ha elfogadnánk is az ilyen szabályok szerinti kontroll-értékelést, meg kellene vizsgálni a kontroll-eredmények szórását is…

1.5 Az eredeti Szondi-teszt megítélése napjainkban
A tesztet Magyarországon továbbra is úgy használják, mintha misem történt volna, azaz, mintha nem bizonyosodott volna be a teszttel kapcsolatok kétségek jogossága. (Gyakorlati okokból viszont általában eltérnek a tízprofilos felvételektő A teszt részét l.) képezi a pszichológusképzés standard tananyagának. A teszt az ötvenes években volt a nemzetközi szakirodalom felkapott témája, de minden valószínű szerint gyenge validitása okán – mára szinte teljesen eltű ség nt. Vargha szerint „a teszttő való elfordulást nemzetközi oldalról jelzi az a tény, hogy a l Psychological Abstracts utolsó 21 évfolyamában (1972-tő 1993. januárjáig) csak 22 l Szondi-teszttel kapcsolatos cikkre vonatkozó utalást találunk, s ebbő 1986 utáni l mindössze egy. Az is figyelemre méltó, hogy e cikkek egyike sem angolszász folyóiratban jelent meg.” (Vargha, 8. old.)

2.1 A tesztekkel kapcsolatos kritériumok (Tesztelmélet)
A statisztika bevezetésével a pszichológiába egyben megkísérelték a tesztdiagnosztikát egzaktabban alátámasztani. A tesztelméletnek tudományosan kell biztosítania a teszthasználatot. Három feladatot emelünk ki: Milyen elméleti feltevések (axiómák) képezik a teszthasználat alapját? Hogyan lehet az értelmezés biztonságát, alkalmasságát ellenő rzéssel fokozni? A tervezéstő a publikációig milyen mű l veleteket tesz a teszt szükségessé? 1. A tesztelmélet elő feltevései Az ún. „klasszikus” tesztelméletekben egy determinált modellbő indulnak ki, eszerint az l y1 ... yn eredmények x1 . .. xn adottságokra utalnak vissza. Ilyenkor azonban feltételezik, hogy méréshibák is szerepet játszanak. Ebbő következik az alábbi elméleti l implikáció: A megfigyelt Y mérési érték nem egyedi esetben méri T-t, hanem átlagban (azaz megfigyelhetetlen „igazi” értékben) E méréshibával együtt, azaz Y=T+E. Hogy a „klasszikus” tesztelmélet gyengeségeit (empirikus vizsgálhatatlanságát) kiküszöböljük, egy sor „alternatív” tesztelmélet (többek között a kritériumorientált méréselméletek) van segítségünkre. Fontos csoportot képeznek a Rasch-modellek (Georg Rasch nyomán 1901-1980), amelyek közül a legfontosabb a sztochasztikus (valószínű ségelméleti) orientációjú. Ennek megfelelő minden tesztfeladatnak (item) van D nehézségi foka és minden en vizsgálati személynek X képességi foka. D és X olyan nagyságok, amelyek p és r indikátorok számára az abszolút skálázás feltételeit be kell hogy töltsék. Olyan követelményt állít fel ezzel ez az elmélet, amely skálázási nívóban nem könnyen oldható meg.

2. Az alkalmasság ellenő rzése A teszt alkalmassági kritériumai (objektivitás, gazdaságosság, használhatóság) sorából két fontos dolog emelkedik ki. Egy teszt magas reliábilitása (pontosság, megbízhatóság) akkor adott, ha pontosan méri, amit mér, függetlenül attól, mit mér. Vizsgálatánál a megbízhatósági együtthatót a valós variancia összes varianciához való arányával mérik. A retesztben (stabilitás) a tesztet megismétlik és az eredmény-azonosságot mérik. Paralel tesztben (ekvivalencia) A és B két párhuzamos forma létezik, amelyek megfelelését mérik. A Tesztfelezés (split-half) során számszerű összehasonlítják az elsőfél teszten eredményeit a teszt második felével.

Akkor beszélhetünk valamely teszt magas validitásáról (érvényességérő ha valójában l), azt és nem mást mér, mint amit mérni szándékozik. Magas validitás mellett a tesztérték és az összehasonlító érték megfelelnek egymásnak (score, azaz mérési érték) A tartalomvaliditás a szakértő ítélet teszt-itemmel (azaz a kérdés- vagy feladati tartalommal) való összehasonlítása révén történik. A külső feltétel validitásának az idegen kritériumokkal (pl. iskolai osztályzat) való összhangot állapítják meg. A konstrukció validálásánál faktoranalízissel hasonlítják össze a célkonstrukciót (pl. az intelligenciát intclligenciatcsztnél) a tesztbattériával. A növekvővagy inkrementális validálás során azt mérik, hogy egy tesztbattéria validitását mennyivel növeli a kiegészítő teszt.

3. Tesztkonstrukció Új teszt létrehozása adott statisztikai feltételek között költséges és többfokozatú eljárás. Kilenc fő fokozatot különböztetünk meg benne: konstrukciódefiníció (a pszichológiai célterület pontos ismerete), kijelölő tervezés (milyen eljárást kell alkalmazni), itemanalízis (minő vizsgálat) ség teszthitelesítés (szelektivitás meghatározása), standardizálás (összehasonlító értékek felállítása a kísérleti személyek számára), használati utasítás (segédeszköz a vizsgálatvezető nek), kontrollvizsgálat (esetleges tesztrevízió) publikáció (pl. tesztfüzetek és értékelő kulcs elő állítása). Irodalom: Horváth György: Az értelem mérése (Tankönyvkiadó, Budapest, 1991.) Horváth György: Modern Tesztelméletek (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1997) Móri F. Tamás és Székely J. Gábor (szerk.) Többváltozós statisztikai analízis (Mű szaki Könyvkiadó, Budapest, 1986) Sváb János: Többváltozós módszerek a biometriában (Mező gazdasági Könyvkiadó, Budapest, 1979) Vargha András: Valószínű ségszámítás pszichológia szakos hallgatók számára (ELTE bölcsészkari jegyzet, Tankönyvkiadó, Budapest, 1985)

3. További irodalom
Andor Csaba és Joó András.: A cluster analízis és a relációelmélet alkalmazása a társadalomtudományokban (1976) Cohen és Feigenbaum: The assumption of additivity on the Szondi test. (1954) David és Rabinowitz: The development of a Szondi instability score (1951) Fosberg: Four experiments with the Szondi test (1951) Gordon: A factoranalysis of the 48 Szondi pictures (1953) Gordon és Lambert: The internal consistency of the Szondi „factors” (1954) Guertin: A factor analysis of some Szondi pictures (1951) Guertin és McMahan: A survay of Szondi research (1952) Honti B. László: Kétprofilos vizsgálatok Szondi-teszttel Mérei Ferenc: A Szondi-próba /Klinikai pszichodiagnosztikai módszerek Rabin: Szondi’s pictures: Identifications of diagnoses (1950) Steinberg Szondi’s pictures: discrimination of diagnoses as a function of psychiatric experience and of internal consistency (1953) Szakács és Münnich: Szimpátia-modellek kutatása Szondi-képekkel (1972)