Fordította Szeredás Lőrinc

Cecily VON ZIEGESAR

Szeress és ne dumálj!

Bad Girl 5

Ulpius-ház Könyvkiadó

A fordítás alapjául szolgáló mű: Cecily von Ziegesar: Gossip Girl 5. I like it like that

A szerzőtől az Ulpius-ház Könyvkiadónál megjelent: Bad Girl Bad Girl 2. Imádom, ha utáltok Bad Girl 3. Mindent akarok, de azonnal! Bad Girl 4. Megérdemlem!

Előkészületben: Bad Girl 6.

www.badgirl.hu

Copyright © 2004 by 17th Street Productions, an Alloy company Hungarian translation © Szeredás Lőrinc, 2008 © Ulpius-ház Könyvkiadó, 2008 ISBN 978 963 254 123 5

El nem veszhet egészen a hír, amit egyszer a sok nép Szája kimond; örök istenséggé vált maga is már. Hésziodosz, i. e. kb. 8001

1 Hésziodosz: Munkák és napok; 761-762. sor. Fordította: Trencsénvi-WaldaDfel Imre.

BAD GIRL.NET Figyelem: a valódi neveket, helyszíneket és eseményeket megváltoztattam, hogy megvédjem az ártatlanokat. És megvédjem magamat -„az ártatlanok" dühétől.

Hey, people!
Köszi mindenkinek, hogy eljöttetek a szülinapi partimra a múlt hétfőn! írtam volna már hamarabb, de, hogy őszinte legyek, pont eddig tartott, amíg kihevertem a bulit. Belátom, elég vad ötlet volt hétfőre tenni a partit, de azért az is igaz, hogy ennek hála, keddtől péntekig huss, csak úgy röpült az idő, ugye? Lefogadom, hogy azóta is fúrja az oldalatokat, hogy melyik voltam én: a smaragdzöld Jimmy Choo szandálos, gebe szőke csaj, vagy a magas, fekete hajú srác, aki a gyönyörű zafírkék műszempilláit rebegtette egész éjszaka. Tök rendes tőletek, hogy annak ellenére elhalmoztatok ajándékokkal, hogy nem is tudjátok, ki vagyok. A kara-mellauszkártól külön meghatódtam! Bocs, de az a helyzet, hogy kifejezetten élvezem, ha rejtélyes lehetek, mint egy kozmopolita, nagyvilági nő, úgyhogy, bármekkora csalódást okozok ezzel, kilétem titkát egyelőre megtartom magamnak. Fogjátok fel úgy, hogy milyen jó fej vagyok, amiért az egyetemi felvételi értesítőkre való várakozás végtelenre nyúló napjaiba egy kis izgalmat lopok; agymunkára, találgatásra serkentelek titeket a sanyarú márciusi hetek minden unalma és feszültsége közepette. Nem mintha ez lenne az egyetlen, ami el tudja terelni a figyelmünket a várakozásról. Lehetőségeink önmagunk szórakoztatására végtelenek: dögivei vannak álomszép, márkás ruháink; hatalmas, Upper East Side-i lakásokban élünk, ahol a személyzet lesi minden kívánságunkat; az őseink tele vannak vidéki „tanyákkal" meg nyaralókkal a legjobb üdülőhelyeken, amiket ugyanúgy kedvünkre használhatunk, mint korlátlan hitelkártyáikat, gyémánt ékszereiket és luxusautóikat (az sem probléma, hogy legtöbbünknek még jogosítványa sincs); mert igen, apuci és anyuci hülyére kényeztet bennünket: csinálhatunk, ami eszünkbe jut, ha a családra nem hozunk vele szégyent. Mindezekhez most még a tavaszi szünet is itt van a nyakunkon: szabadidőnk is rengeteg lesz, hogy telezsúfolhassuk tennivalóval. Lebukta! Több szemtanú látta S-t, amikor a Madison sugár-út-on végigsétálva bajuszt rajzolt saját arcára a Les Best legújabb parfümjét, a Serena's Tears-t reklámozó plakátokon. B a hírek szerint a Prince utca-i Singer-son Morrison-ban hódolt bálványának, a Női Cipőnek. Valaki N-t is lefülelte, amikor a Nyugati 86. utca egyik szemetesében elhelyezett egy jókora bevásárlótáskát, tele cigarettapapírral, fémszipkákkal, vízipipákkal, csövekkel és öngyújtókkal. Tegnap éjjel D-t a 72. utca és a Broadway sarkán lévő földalatti-megálló peronján kaptuk rajta, hogy bagózik ezerrel, így provokálja a metrórendőröket, hogy tartóztassák le. Nyilván költői anyagot szándékozott gyűjteni az őrszobán. Az is a fülembe jutott, hogy J, valamint új barátnője, E, és még újabb pasija, L egy egész délután fel-alá egerészett a Chelsea negyedben, egyik képgalériából a malikba tolultak be. Hű, de kurvára kifinomult művész-lilktk trek így kilencedikes korukra! Bár tulajdonképpen lehet, hogy a srác már tizedikes. Tud valaki

erről az L gyerekről bármi biztosat? V-t és rocker nővérét akkor leste meg valaki, amikor nagy kukászacskókat hurcoltak ki williamsburgi házuk elé a járdára. Mi az, csajok, tavaszi nagytakarítás? Vagy D feldarabolt holttestétől szabadultatok meg? Fúj! Bocs, ez gonosz volt! A mailjeitekből: Kedves badgirl! totál nyomasztó, hogy nem akarod elárulni, ki vagy! mindenképpen szeretnék veled személyesen is találkozni! és még az is lehet, hogy már találkoztunk! sztem azt már gyakorlatilag bevallottad, hogy a con-stance-ba jársz, és idén érettségizel, jól gondolom? -kíváncsacsi Kedves kíváncsacsi! Ugye nem gondolod komolyan, hogy fogom magam és megadom neked a címemet, vagy az orrodra kötöm, hogy hányadikos vagyok? Ha nem vagy totál lúzer, ott voltál a bulimon, és még az is lehet, hogy láttál, bár legtöbbször olyan szorosan körbefogtak a... hogy is mondjam: akik kedvelnek, hogy nemigen látszott ki belőlem semmi. Azért csak maradj továbbra is kíváncsi! Nincs kizárva, hogy egyszer rájössz, ki vagyok! -BG Kedves BG! Remélem, jó nő vagy, mert ha nem, nagyon szar lesz neked, amikor kiderül, hogy ki is vagy igazából. Tudod, mit fognak mondani! Hogy na persze, bűn randa a csaj, és csak irigykedett! -bölcs Kedves bölcs! Neked fogalmad sem lehet róla, mi az, hogy „jó nő", amíg engem nem láttál! Márpedig nem fogsz, abban biztos lehetsz! -BG _ VÉGÜL PEDIG ARRÓL A BIZONYOS DOLOGRÓL, AMI NEM KÉVÉSÜNKET IZGAT: Szűzen megyünk az egyetemre? Teszünk lépéseket most rögtön annak érdekében, hogy ne így történjen, ha már van egy srác, akivel évek óta együtt vagyunk? Vagy a tavaszi szünetben szabadulunk meg érintetlenségünktől? Vagy a nyáriban? Vagy így lépjük át először kollégiumi szobánk küszöbét, ahogy most vagyunk: merészen, de ártatlanul; és elvétetjük az elvenni valót az első deltás harmadévessel, aki odaszól nekünk, hogy „na gyere"? Lehet, hogy jobban tesszük, ha megfogadjuk édes jó anyánk és drága nővérkéink tanácsát, miszerint „várjuk ki a megfelelő alkalmat" (de mi a halált jelent ez?!). Persze jó néhányan vannak közöttünk, akik réges-régen túltették magukat ezen a problémán, hogy egyetemi éveik alatt fontosabb dolgokra tudjanak koncentrálni: gondolok itt a geológiára, Freudra stb. Na nem! Jobb, ha felkészül rá az is, aki már nem

szűz: abban a percben, amikor átlépi az egyetem kapuját, mindenki szűznek érzi magát! És ez nem is olyan rossz dolog. Köszönöm még egyszer az ajándékokat! Csók mindenkinek: zúztok, csajok! Imádom, ha utáltok:

Bad Girl.net

Mindenhol jó, de milyen otthon?
- Most akkor milyen szigetre megyünk? - kérdezte anyjától Blair Waldorf. Eleanor Waldorf Rose a lány ágya szélén ült, és figyelte, ahogy Blair összekészíti az aznapi tankönyveit, füzeteit. Mindeközben a tavaszi szünetüket tervezgették. - Oahura, kicsim, nem mondtam még? Az Északi Parton vettünk ki egy nyaralót, hogy a fiúk tudjanak egy kicsit szörfözni: még van mit tanulniuk -mondta Eleanor, és közben a kezéből formált tölcsért hetedik hónapban lévő pocakjára tette, és úgy hunyorgott a krémszínű falakra, mintha szuggerálni próbálná a babájának, milyen tapéta tetsszen neki már így magzat korában is. Júniusra várták az új jövevényt, és pár héttel a kislány születése után Blair úgyis elköltözik, mert egyetemista lesz. Eleanor mára várta lakberendezőjét, hogy együtt kitalálják, hogyan alakítják át Blair szobáját babaszobává. - De hát Oahun már voltam! - nyafogta Blair színpadiasan. Hetek óta tudta, hogy Hawaii vala-melyik szigetére készül a család, de mindeddig meg sem fordult a fejében, hogy megkérdezze, melyikre. Egy rúgással becsukta ruhásszekrénye kívül tükrös mahagóni ajtaját, és megállt a tükör előtt: finnyásán illegette-billegette magát. Másfél-két centisre nyírt barna haja különös műgonddal volt összeborzolva; V-nyakú fehér kasmírpulóverének dekoltázsa épp annyira volt mély, hogy villantson valamennyit a két melle közti öbölből, de Mrs. M., az igazgatónő mégse küldhesse haza érte azzal a szöveggel, hogy úgy öltözik, mint egy kurva. Legfrissebb szerzeménye, egy türkizkék, lapos sarkú Siegerson Morrison cipő olyan álomszépen mutatott így, mezítlábra felhúzva, hogy Blair úgy döntött: nem vesz harisnyát, akkor sem, ha a március ebben az évben szokatlanul fagyos volt, és számíthatott rá, hogy befagy a segge. - Olyan helyre akarok menni, ahol még nem jártam! - tette hozzá, és rábiggyesztette az ajkát a tükörképére, hogy másodszor is végighúzhassa rajta a Chanel szájfényt. - Tudom, bogárkám - motyogta az anyja. Fenekével lecsúszott az ágyról és leguggolt, hogy szemügyre vegyen egy különösen veszedelmes külsejű konnektort az ablak alatt, csak pár centire a szegőléctől. Amint a tapétázással és a mázolással végeznek a mesterek, első dolga lesz, hogy felkéri a legjobb szakembert: tegye gyerekbiztossá a szobát! - De az Északi Parton még nem voltál. Aaron pedig mindennél jobban szeret szörfözni! Blair nem csekély elkeseredésére anyja bézsszínű velúr melegítőalsót viselt, aminek a fenekén keresztben a JUICY felirat éktelenkedett. Ami egyfelől ugye márkajelzés, másfelől viszont azt hirdeti, hogy a nadrág viselője szexbomba. Hát, ha valami nem aktuális momentán...! - Én meg mintha a világon sem lennék? - méltatlankodott Blair. A kamrából kirángatta világoskék Dior gyapjú nyeregtáskáját, és belegyűrte iskolai cuccait. - Nem elég, hogy kitúrtok a szobámból, most meg már abba sincs beleszólásom, hogy hová megyünk a húsvéti szünetben? - A fiúk épp most vásárolnak mindenféle szörfös holmikat az interneten. Szerintem nézz rá Aaron gépére, hátha te is találsz valamit magadnak -mormogta zavartan Eleanor. Ekkor már négykézláb járt körbe-körbe a padlón, hogy kikutassa, milyen veszélyforrásokat rejt a szoba bébiperspektívából. - Ja igen, gondolkoztam rajta, hogy lehetne a szoba alapszíne a barack. Az olyan helyes, kislányos, és mégsem rózsaszín, igaz? De aztán még jobb jutott az eszembe: zöldessárga! Jó, mi? Olyan endíviaszínű!

Blair besokallt. Semmi kedve nem volt Oahu északi partján vakációzni, nem érdekelték a szörf-cuccok az interneten, esze ágában sem volt szobájának leendő színeiről beszélgetni, és a legkevésbé ahhoz fűlött a foga, hogy anyja batár nagy, terhes valagán a JUICY feliratot nézegesse. Úgyhogy spriccelt még magára egy keveset kedvenc Marc Jacobs parfümjéből, aztán köszönés nélkül elhúzta a csíkot a suliba. - Hé, Blair, gyere csak be egy kicsit! - szólt ki szobájából Aaron, amikor a lány eldübörgött az ajtaja előtt. Blair megtorpant a folyosón, és bedugta a fejét a szobába. Tizenhét éves mostohabátyja és tizenkét éves öccse, Tyler a legidillibb testvéri békességben üldögélt Aaron természetes faháncsból készült íróasztalánál: online bevásárlással csapolták meg Cyrus Rose bankkártyáját. Tyler egy ideje felhagyott a fésülködéssel, mert szeretett volna ugyanolyan rasztafrizurát, mint Aaroné; most viszont úgy nézett ki a srác, mint akinek csúnya, gombás betegség támadta meg a fejbőrét. Blair nehezen tudta elképzelni, hogy amíg az egyetem el nem kezdődik, ebben a szobában kell majd laknia. Aaron kenderkócból szőtt ágytakaróján és természetes tengeri fű szőnyegén szanaszét dobálva hevertek ősrégi reggae-lemezek borítói, sörösdobozok és a fiú levetett, koszos ruhái; a szoba pedig bűzlött a gyógynövényes cigaretta füstjétől, meg a gyomorforgató szójavirslitől, amit Aaron reggeltől estig tömött magába - nyersen! - Gondoltam, rendelünk neked is neoprén felsőt, hogy le ne horzsold magad szörfözés közben -magyarázta Aaron. - Hányas pólót hordasz? - Iszonyú állat színekben lehet kapni! - lelkesedett Tyler. - Neonzöldben, meg ilyenek! Mintha Blair hajlandó lett volna neonzöldet fölvenni! Neonzöld neoprén felsőről nem is beszélve! Érezte, hogy alsó ajka remeg: részben a felháborodástól, részben a keserűségtől, ami kezdett el-hatalmasodni rajta. Tessék, még csak háromnegyed nyolc, és máris a könnyeivel küszködik! - Megvan! - harsant fel a háta mögül Cyrus Rose hangja. Blair rühellte a mostohaapját, de még ha szerette volna is, hát az nem a szépsége miatt lett volna. Cyrus a szülői hálószoba felől közeledett kacsázó lépteivel a folyosón; egy szál vörös selyem fürdőköntöst viselt, az is veszélyesen laza csomóval volt megkötve a derekán. Tüskés, ősz bajuszára ráfért volna egy nyírás, kövér arca pedig vörös volt és zsíros. Egy hatalmas méretű, narancssárga bermuda fürdőnadrágot lobogtatott nevelt lánya felé, amit apró kék halacskák díszítettek, és ami tulajdonképpen egész helyes lett volna, ha nem Cyrusé. - Ez a kedvencem! - harsogta vidáman. -És most a fiúk rendelnek nekem ugyanilyen színű felsőt. Blair arra gondolt, hogy az egész húsvéti szünetben azt kell majd néznie, hogy Cyrus hülyét csinál magából narancssárga bermudában és hozzá illő neoprén pólóban, miközben szörfdeszkán bénázik; és könnyei, amiket eddig sikerült magába fojtania, már buggyantak is ki a szeméből. Kisün-dörgött a folyosóra, az előszobában kikapta kabátját a szekrényből, aztán elrohant hazulról. Serenával volt találkozója a kapu előtt: remélte, hogy legjobb barátnője kitalál valamit (legyen az gyakorlatilag bármi), és attól jobb kedve lesz. Hát az nem lesz egyszerű!

S zseniális ötlete
Serena van der Woodsen a Metropolitan Múzeum lépcsőjén ült, erről a magaslatról nézett végig hunyorogva az Ötödik sugárúton, miközben tejeskávéját szürcsölgette. Dús, hirtelenszőke haja beterítette fehér kasmírkabátja kapucniját, onnan hömpölygött alá a lány vállára, ahol végül szétterült. És tessék, már megint: az M102-es busz oldalán ott virított a Serena's Tears-reklám. A lány egy cseppet sem volt elégedetlen azzal, ahogy a fotón kinézett. Kifejezetten tetszett neki, ahogy a szél felkapja napraforgósárga nyári ruháját, és kivillannak a St. Bartson lebarnult térdei. A felvétel még februárban készült a Central Park közepén, és Serenán csak ez a ruhácska és egy szandál volt, de a libabőr pöttyeit, amik akkor persze ellepték napbarnított karját és lábát, utólag gondosan retusálták a képről: ez ellen sem lehetett szava. Tulajdonképpen még az is jól állt neki, hogy a száján nem volt rúzs, és így látszott, hogy gyönyörű, telt ajka kicserepesedett. Ami zavarta Serenát, az a könnycsepp volt,ami hatalmas, sötétkék szeme sarkában ült. Les Best persze pont emiatt nevezte el frissen piacra dobott parfümjét Serena's Tearsnek. Csakhogy a lány nem a fotózás kedvéért könnyezett, hanem azért, mert Aaron Rose (akibe legmélyebb meggyőződése szerint fülig szerelmes volt, legalább egy héten keresztül) éppen ezen a napon - sőt, éppen ebben a percben - szakított vele. Serenát az zavarta, és amiatt lett volna kedve újra és újra sírva fakadni, hogy a szakítás óta nem volt senkije; nem volt, aki szeresse őt, és nem volt, akit ő szerethetne. Nem mintha nem szeretett volna majdnem minden fiút, akivel életében összeakadt, és nem mintha nem lett volna tőle bezsongva az összes pasi a világon. Nem is lehetett ez másképp. De Serena arra vágyott, hogy legyen valaki, aki a tenyerén hordozza, aki elárasztja figyelmességével, ahogy csak olyan srác képes erre, aki százszázalékosan szerelmes belé. Olyan szerelemre vágyott, ami nem terem minden bokorban. Igazi szerelemre. Amilyenhez eddig még nem volt szerencséje. Sötéten látta hát a világot, búskomor volt, pedig ez őrületesen ritka volt nála. Gyűrött fekete kordbársony Cacharel táskájából elővett egy doboz Gauloises-t, és rágyújtott, de csak azért, hogy nézze, ahogy a cigaretta parázslik. - Pont olyan ronda vagyok, mint az időjárás! -morogta az orra alatt, de amint meglátta barátnőjét, Blair Waldorfot, amint felfelé lépked a múzeum lépcsőjén, azonnal elmosolyodott. Felvette maga mellől a másik tejeskávét is, felállt, és odanyújtot-ta a poharat a lánynak. - Tök jó a cipőd! - csodálta meg Blair legújabb szerzeményét. - Kölcsönadom, ha kéred - ajánlotta fel az nagylelkűen -, de ha leöntöd valamivel, megnyuvasztalak - ígérte, és belekarolt Serenába. - Húzzunk, mert elkésünk! A két lány lassan leballagott a lépcsőn, aztán elindultak az Ötödik sugárúton az iskola felé. Kávéjukat menet közben iszogatták. A Central Park fáinak ritkás ágai között hideg szél süvített: belevacogtak. - Hú, de kurva hideg van! - szisszent fel Blair. Az egyik kezét valamennyire melegítette a kávés pohár, de a másikat kénytelen volt beledugni Serena fehér kasmírkabátjának zsebébe. Ilyet csak egy legjobb barátnő engedhet meg magának. Képzeld - kezdte kiönteni lelkét kissé még remegő hangon; bár a sírást sikerült még a liftben abbahagynia -, nem elég, hogy az anyám úgy járkál fel-alá a lakásban, hogy közben folyamatosan buzerálja a kezével a petefészkét, mára még egy lakberendezőt is hívott, hogy újszülöttközponttá alakítsa át a szobámat. Át akarja festetni radicchio- és fosszínűre!

Serena vágyakozása az igaz szerelem után hirtelen eljelentéktelenedett. Az ő szülei nem váltak el amiatt, hogy az apjáról kiderült: igazából a férfiakat szereti; az ő anyja szintén közelebb volt az ötvenhez, mint a negyvenhez, de nem várt gyereket; ő nem kapott egy nevelőapával együtt mostohatestvért is, aki bepróbálkozott volna előbb nála, aztán a legjobb barátnőjénél, hogy aztán mindket-tőjüket ejtse; és őt a szobájából sem készül kiebrudalni a családja. Ezenfelül ő nem szűz még mindig, hajlott, tizenhét éves kora ellenére; ő nem smárolta le a felvételiztető tanárát a Yaleen; nem bújt ágyba a yale-es öregdiákkal, aki segíteni akart neki a felvételiben, és nem szökött ki mellőle a paplan alól, még mielőtt bármi történt volna; azaz nem tolta el minden esélyét arra, hogy bekerüljön álmai egyetemére. Ha jobban belegondolt, az ő élete Blairé-hez képest egyértelműen vidám és gondtalan volt. - De nem úgy volt, hogy megkapod Aaron szobáját? Azt meg az előtt újítottátok fel, hogy ő beköltözött, egész jó kis szoba. - Persze, jó, annak, akinek bejön a kenderkóc függöny meg a környezetbarát páfrányfenyő bútor - fintorgott Blair. - És úgy kapnám meg a szobáját, hogy ő is benne lakik. Ez az idióta, akinek az egész oahui vakáció kipattant a fejéből! Serenának az az eretnek gondolata támadt, hogy Oahu nem is olyan rossz hely, de esze ágában sem volt ellentmondani Blairnek, amikor így ki van akadva: nem hiányzott neki, hogy barátnője kikaparja a szemét. A két lány pirosban rohant át a 86. utcán, és hogy le ne tarolja őket egy taxi, a végén belesprinteltek; egymásba is ütköztek, olyan kapkodva szedték a lábukat. Amikor szerencsésen járdát értek, Serena hirtelen megállt, és szembefordult Blairrel: hatalmas kék szemében izgatottság csillogott. - Figyelj, tudod, mit? Költözz inkább hozzánk! Blair leguggolt, hogy megdörgölje átfagyott vádliját.- Menjünk közben, jó? - kérte mogorván. - Lakhatnál Erik szobájában - folytatta Serena belelkesedve. - Ha akarod, le se kell szarnod Oahut: gyere velünk síelni Sun Valley-be! Blair felegyenesedett, ráfújt a kávéjára, és hunyorítva Serenára nézett a gőzön keresztül. Mióta a szőke lány hazajött a bentlakásos iskolából, ahonnan kirúgták, Blair alapvetően ki nem állhatta, néha mégis úgy érezte, nincs nála jobb fej barátnő a világon. Ivott egy utolsó kortyot a tejeskávéból, aztán a félig tele poharat a szemetesbe hajította. - Segítesz suli után áthurcolkodni? Serena belekarolt Blairbe. - Ismerd el, hogy imádsz! - súgta a fülébe. Blair elmosolyodott, és menet közben Serena vállára hajtotta nehéz gondolatokkal teli fejét. így fordult be a két lány a 93. utca sarkán, ahonnan már csak pár száz méter volt hátra a Constance Biliárd Lányiskola királykékre festett kapujáig. A bejárat előtt lófarkas, rakott egyenszoknyás lányok tömege kavargott: mindannyian megállás nélkül karattyoltak, amikor a tizenkettedik évfolyam két hírhedt diákja a közelükbe ért. - Azt hallottam, hogy Serenának valami rohadt nagy modellszerződést kínáltak, amikor a parfümreklám kijött. Állítólag még a gyerekét is hazahozza Franciaországból, tudjátok, akit azelőtt szült, hogy visszajött New Yorkba. Ezeknek a szupermo-delleknek mind van gyereke! - csiripelte Rain Hoffstetter. - Én meg úgy tudom, hogy Blairrel közösen ki-vesznek egy lakást a belvárosban, és együtt nevelik fel a gyereket, nem is mennek egyetemre. Blair állítólag úgy döntött, fiúkkal nem is fog lefeküdni soha az életben, Serena meg nyilván annyi fiúval lefeküdt már, hogy az halála napjáig elég neki. Csak rájuk kell nézni - bökött a fejével Serenáék irányába Laura Salmon. - Tisztára leszbik!

- Szerintem ahogy így vonulnak egymásba csimpaszkodva, valami nagy feminista tüntetésen képzelik magukat - jelentette ki Isabel Coates. - De amikor a szüleik kitagadják őket, majd rájönnek, hogy ez az egész nem is olyan jó buli! -vágta rá Kati Farkas. Megszólalt a figyelmeztető csengő, és beparancsolta a lányokat az épületbe. - Hali! - köszönt a csajokra a kapuban Serena és Blair. Tök jó a cipőd! - affektált Rain, Laura, Isabel és Kati visszaköszönés gyanánt, bár ez nyilván csak Blairnek szólt, minthogy új cipő csak az ő lábán volt. Serena most is ugyanazt a régi, lehorzsolt orrú, barna antilopbőr fűzős csizmát viselte, amit október eleje óta mindennap. Kettejük közül Blair volt az, akin mindig a legjobb cipők és ruhák feszítettek; és Serena az, aki mindig álomszép volt, még ha a kopott, cigivel több helyen kiégetett iskolai egyenruháját vette is fel. Egy okkal több, hogy az ember imádja vagy gyűlölje ezt a két csajt, attól függően, hogy ki ez az illető ember, és hogy milyen lábbal kelt fel aznap.

A lacrosse-csapat egyetlen tiszta játékosa
- Megvan! - kiáltotta Nate Archibald. Lacrosse-ütőjét megforgatta a feje fölött, a végére erősített kosárkával magabiztosan elkapta a felé repülő labdát, aztán tökéletes technikával átpasszolta Charlie Dernnek. Kipirult arcát sárpöttyök tarkították, mézszínű hajának göndör, izzadságtól összekuszálódott fürtjei közé elszáradt fűszálak keveredtek. Mindettől még az Abercrombie & Fitch katalógusának legvadítóbb férfimodelljénél is vadítóbban nézett ki. Felhúzta pólóját a hasáról, hogy az aljával letörölje a verítéket szikrázóan zöld szeme sarkából: erre még a közeli fák ágain ülő galambok is heves turbékolásba kezdtek a gyönyörűségtől. A pálya szélén a játékot figyelő lányok (a Seaton Arms tizenegyedikesei) izgatottan kuncogtak. - Fúúú! Ez, úgy látszik, megállás nélkül edzett, amíg a börtönben volt! - sóhajtotta egyikük. - Úgy tudom, érettségi után Alaszkába küldik a szülei, ott fog dolgozni, egy halkonzervgyárban -magyarázta az előbbi lány barátnője. - Az apja attól fél, hogy ha egyetemre megy, újra kezdi a dílerkedést. - Én úgy tudom, hogy valami nagyon ritka szívbetegsége van - mondta egy harmadik csaj. - Azért füvezik, mert különben bármikor szívrohamot kaphatna. Szerintem tök izgi! Nate a lányokra villantott egy olyan mosolyt, amitől azoknak leállt minden agyfunkciójuk; egyszerre csukták be a szemüket valamennyien, hogy le ne szédüljenek a padról. Úristen, ez a srác egyszerűen tökéletes! Márciusban kezdődött a lacrosse-idény, de az edző eddig még nem jelölte ki az új csapatkapitányt. Ennek köszönhetően minden srác igyekezett a legjobbat kihozni magából a pályán is, viselkedésben is. Mint minden edzésen, most is az összefutást gyakorolták először, majd Michaels, az edző elrendelte, hogy párokban végezzenek szabaddobásokat egymásnak. Nate Jeremy Scott Tomkinsonnal állt párba, de néhány dobás után kabátja zsebében megszólalt a mobilja. Intett Jeremynek, aztán rohant a ledobált kabátok kupaca felé, hogy felvegye a telefont. Nate barátnője, Georgina Spark néhány hete egy drog- és alkoholelvonó luxusintézmény bentlakásos páciense volt. Az Elszakadás Rehabilitációs Központ a lány szülővárosában, a Connecticut állambeli Greenwichben működött. Georgie, mint a bentlakók általában, csak a nap meghatározott időszakaiban telefonálhatott, és ezeket a beszélgetéseit is lehallgatták. A legutóbb, mikor Nate nem tudta felvenni a telefonját, a lány annyira kikattant, hogy nyúlt magának az egyik nővér táskájából egy levél Nicorette rágótablettát meg egy üveg körömlakklemosót, felmászott velük a pavilon tetejére (itt találtak rá később), és hatalmas tivornyát rendezett zsákmányából. - Te lihegsz! - jegyezte meg szemérmesen Georgie, amikor meghallotta Nate hangját a telefonban. - Rólam ábrándoztál? - Lacrosse-on vagyok - felelte a fiú. Pár lépésre tőle az edző hangosan kiköpött a fűre. - Bár, ahogy látom, tulajdonképpen már vége is az edzésnek. Te jól vagy? Georgie szokás szerint meg sem hallotta a kérdést. - Annyira imádom, hogy ilyen sportos vagy, csupa egészség, és a fűről is lejöttél... Én meg itt ülök ebben a börtönben, és csak epekedem utánad. Olyan vagyok, mint egy mesebeli királykisasszony. Na, ez azért egy kicsit túlzás! Nateet pár hete lekapcsolták a zsaruk, amikor ugyanitt, a Central Parkban vett egy csomag füvet egy dílertől. Ő ekkor került az Elszakadásba: heti ötször kétórás

csoportterápiára kötelezte a bíróság. A rehabban találkozott Georgie-val. Egy este iszonyatos hóvihar tört ki, Nate nem tudott hazamenni Greenwichből, és Georgie meghívta a fiút a birtokukra, hogy töltse ott az éjszakát. Együtt jó alaposan betéptek a fűtől, aztán Georgie pár percre eltűnt a fürdőszobában, és stikában bekapott a jóisten sem tudja, hány szem és milyen fajta receptköteles tablettát. Nem sokkal ezután egy szál fehérneműben ájult álomba merült az ágyán, és Nate-nek abszolút nem maradt más választása: kénytelen volt segítséget hívni az Elszakadásból. Ettől a lidérces éjszakától datálódik szerelmi kapcsolatuk. Mesének ez azért elég rémes lenne! - Na, szóval azért hívlak, mert... - duruzsolta Georgie a telefonba. Nate körül ekkor már nyüzsögtek a csapattársai, kapkodták fel a kabátjukat, nagyokat húztak Gatorade-es palackjaikból. Az edzés véget ért. Az edző jókora adag turhát köpött Nate edzőcipőjének orra elé, és bütykös mutatóujjával a fiú felé bökött. - Mennem kell - mondta Nate Georgie-nak. -Az edző hív, hogy beszélni akar velem. Szerintem most fog kinevezni csapatkapitánynak. - Nate kapitány! - ujjongott a lány a telefonban. - Az én szívtipró kis kapitányom! - Majd utána felhívlak, oké? - Várj, várj, csak egy pillanat! El akartam neked mondani, hogy rávettem az anyámat, zsírozza le ezekkel a majmokkal itt, hogy szombattól kiengedjenek. Bele is mentek, azzal a feltétellel, hogy mindig lesz velem egy felnőtt vagy másvalaki, akinek a gondjaira lehet bízni; úgyhogy a húsvéti szünetedre úgy elhúzunk innen az anyám Sun Valley-i villájába, mint a szél! Na, mit szólsz? Eljössz velem? Michaels dörmögött valamit az orra alatt, amit Nate-nek szánt, és a kezét öregesen szikár csípőjére tette. De Nate-nek nem kellett hosszan töprengenie Georgie ajánlatán: a Sun Valley-i vakáció sokkal jobban hangzott, mint az eredeti elképzelés, hogy felmegy az apjával Maine-be, és ott, a Mount Desert-i nyaralójukban napokig bütyköl valamit egy öreg katamaránon. - Naná, hogy elmegyek. Mint a huzat! De figyelj, most tényleg le kell tennem. - Hurrá! - sikított fel Georgie. - Imádlak! - tette még hozzá rekedt hangon, aztán kinyomta a telefont. Nate ledobta a mobilját sötétkék Hugó Boss gyapjúkabátjára, és energikusan egymáshoz dörgölte két tenyerét. Csapattársai már mind hazamentek. - Itt vagyok, Mr. Michaels, parancsoljon! Az edző tett egy lépést a fiú felé; a fejét rázta, miközben a torkára szívta a taknyot az orrából, és lenyelte. Nyam-nyam! - Tavaly, amikor Doherty szétcseszte a térdét, már majdnem azt mondtam, hogy legyél te a csapatkapitány - kezdte az edző, aztán megint köpött egyet, és ismét csóválni kezdte a fejét. - De hál' istennek mégsem mondtam! Ajaj! Nate arcáról kezdett lefagyni a reménykedő mosoly. - Ezt nem értem. Miért? - kérdezte. - Mert nem vagy kapitánynak való, Archibald -förmedt rá Michaels. - Csak rád kell nézni, kisfiam! Nyomod itt a sódert a telefonba, mint egy playboy, miközben a társaid kiköpik a tüdejüket, úgy hajtanak. És azt hiszed, nem tudok róla, hogy narkózol? Azt is tudom, hogy bevittek érte! - mondta, aztán morgott valamit az orra alatt. - Belőled sosem lesz vezéregyéniség, Archibald! - jelentette ki, aztán köpött egyet, és hátat fordított a fiúnak. Kezét piros Land's End széldzsekijének zsebébe dugva elindult a park kapuja felé. - Csak kiábrándul belőled az ember: egy rakás szerencsétlenség vagy!

- De hát már hetek óta nem... - kiáltott utána a fiú; de a süvítő szélben elveszett a hangja. Az ég acélszürke volt, a fák csupasz ágai nyikorogtak és recsegtek. Nate ott állt egymaga a sárgára száradt, nyirkos, márciusi füvön, ütőjével a kezében; kicsit már didergett a hidegtől. Az apja századosként szerelt le a haditengerészettől, úgyhogy a fiúnak volt gyakorlata abban, hogyan rázza le magáról egy parancsoláshoz szokott, mogorva öreg krapek igazságtalan dörgedelmeit. De még így is sok volt neki, hogy az edző őt, a csapat egyetlen olyan tagját, aki nem füvezik, alkalmatlannak találja arra, hogy kapitány legyen. Csak lecseszte, meg sem hallgatta, nem hagyta, hogy megvédje magát. Lehajolt, felvette a kabátját a földről. Ha most be lenne tépve, megrántaná a vállát, vigyorogna, mint a vadalma, tojna Michaels szidalmaira, és rágyújtana egy spanglira. De minthogy nem volt betépve, a vállára dobta a kabátját, bemutatott a távolodó edzőnek, és cammogva elindult a parkon keresztül az ötödik sugárút felé. Rohamosan sötétedett. Charlie, Jeremy és Anthony Avuldsen már várt Nate-re a kijárathoz vezető ösvényen. Anthony olyan keményen füvezett, hogy sportolásra nem is vetemedett, azt leszámítva, hogy néha focizott egyet a srácokkal suli után a parkban. De lacrosseedzés után mindig ott várta a haverokat előre megsodort dzsointokkal, valamint széles vigyorral szeplős, szőke kecskeszakállas képén. A négy fiú lassan indult kifelé a parkból, aztán ugyanilyen lassan bandukoltak tovább az ötödik sugárúton. - Na, mi volt, kisöcsém, kinevezett csapatkapitánynak? - kérdezte Charlie Nate-től kissé rekedtesen; ha szívott, mindig ilyen volt a hangja, márpedig az ritkán fordult elő vele, hogy ne szívott volna. Nate kikapta Charlie kezéből a Gatorade-es palackot, és nagyot húzott a kék löttyből. Ezek hárman itt a legjobb haverjai, de még nekik sem fogja az orrukra kötni, mi történt az előbb. - Ja, ki akart nevezni, de nem fogadtam el - kamuzta. - Gondoltam, gyakorlatilag már úgyis bent vagyok a Brownon, úgyhogy az önéletrajzomból nem hiányzik már a kapitányság. Egyébként meg pár hétvégi meccset valószínűleg kihagyok tavasszal, mert valamikor Georgie-val is kell lenni, nem igaz? Úgyhogy megmondtam Michaelsnek, hogy inkább egy kilencedikest nevezzen ki. A három srácnak a homloka közepéig szaladt a szemöldöke a meglepetéssel vegyes csodálattól. - Jézus Mária! - sóhajtott fel Jeremy. - Te kurva jó fej vagy! Nate hirtelen megborzongott, ahogy akkor borzonghatott volna, ha tényleg egy kilencedikest javasol kapitánynak. Milyen kurva jó fej lenne, ha tényleg az történt volna, amit a barátaival megetetett! - Hát, hm... - mosolygott Nate feszengve, miközben begombolta magán a kabátot. Mert nemcsak az volt hazugság, hogy az edző ki akarta nevezni csapatkapitánynak, hanem az is, hogy gyakorlatilag már fel is vették az egyetemre. Az igaz, hogy az apja annak idején a Brownra járt, és az is, hogy Nate a felvételi elbeszélgetésen lehengerlő teljesítményt nyújtott. Viszont minthogy nyolcadik óta minden vizsgán és országos szintfelmérő dolgozaton úgy be volt tépve, mint egy könyvtári könyv lapja, a jegyei és pontszámai a közepesnél is gyengébbek voltak. - Kérsz? - kínálta oda Anthony parázsló, kövér spangliját Nate-nek. Hajlamos volt óránként megfeledkezni róla, hogy haverja lejött a fűről. - Kubai. Az unokatesómtól vettem, aki Floridában jár egyetemre. Nate egy legyintéssel elhárította a felajánlott slukkot.

- Kösz. Na, császtok, meg kell még írnom egy házi dolgozatot - köszönt el a srácoktól, és már fordított is hátat nekik: elindult hazafelé. Nem volt egyszerű megszoknia, hogy nem szív. A feje annyira tiszta volt, hogy az már fájt. Ráadásul most hirtelen egy halom dolog történt, amit végig kellett gondolnia. Gondolkodni? Húha!

D pohara félig üres

A Riverside Fiúiskolában kicsöngettek az utolsó óráról. Dániel Humphrey, aki korábban ápolatlan külsejéről volt közismert, ám egy ideje választékos ízléssel öltözködött és nagy gondot fordított megjelenésére, nem maradt ott a suli előtt a többi tizenkettedikes sráccal, hogy ütögessék a kosárlabdát, és pizzázni sem ment velük a 76. utca és a Broadway sarkára. Ehelyett az álláig felhúzta vadonatúj, fekete APC vihardzsekijének cipzárját, szorosabbra kötötte Camper bowlingcipője fűzőjét, és határozott léptekkel megindult a Plaza Hotel felé, hogy találkozzon az ügynökével. A szálloda arannyal gazdagon díszített étterme zsongott a bántóan harsányul öltözött orosz turisták, a hóbortos öregasszonyok és az ordítva társalgó texasi családok megszokott hadától. Minden vendég FAO Schwarz meg Tiffany bevásárlótáskákkal szaladgált, és mindannyian uzsonnázni érkeztek ide. Illetve egyvalaki mégsem: Rusty Klein. Cupp! Cupp! Az irodalmi ügynöknő csókot dobott az asztalához letelepedő Dan mindkét arcára. - Mystery is itt lesz? - kérdezte a fiú reménykedve. Több tucat arany karperec ütődött csilingelve egymáshoz, amikor Rusty a homlokára csapott. - O, cseszd meg, el is felejtettem mondani neked. Mystery hat hónapos világ körüli turnéra indult a könyvével. Japánban máris félmillió példányt adtunk el! Dan utoljára a belvárosi Rivington Rover Irodalmi Klub „Szabad a mikrofon!" felolvasóestjén látta Mysteryt, akivel akkor gyakorlatilag szeretkeztek fent a színpadon, miközben közös költői rögtönzéseket adtak elő. Ezt követően a sápadt, szexmániás, sárga fogú ifjú költőnő visszavonult alkotni, és a fiú azóta semmit nem tudott róla. - A könyvével? De hát még meg sem jelent! -tiltakozott. Rusty felcsavarta tűzoltópiros haját a feje tetejére, és keresztüldöfött rajta egy 2B-s ceruzát. Felvette az asztalról és bedöntötte a ginjét; a pohár szélét összekente égő rózsaszín rúzsával. Az sem számítana, ha soha nem is jelenne meg. Mystery már anélkül is világhírű! jelentette ki. Danrc, a szenvedélyes láncdohányosra hirtelen rátört a csillapíthatatlan nikotinéhség. Mivel az étteremben tilos volt a dohányzás, megfogta a villájáti és ágainak hegyét remegő kézzel a tenyerébe mélyesztette. Mysterynek, aki mindössze tizenkilenc vagy húszéves volt (a fiú ez nem tudta pontosan), sikerült nem egészen egy hét alatt megírnia emlékiratait Mitől vagyok ilyen könnyű? címmel. Még aznap, hogy befejezte, Rusty máris eladta a könyvet a Random House-nak. A kiadó egy lélegzetelállító, hat számjegyű összeget fizetett ki előlegként, és a csekkhez mellékelte a megfilmesítés jogairól szóló szerződést is. Rusty gyors mozdulattal maga alá húzta a székét, poharát pedig, amiből az állott csapvíz felét már elfogyasztotta, odatolta Dan elé, mintha azt várná tőle, hogy igya meg a maradékot. - Elküldtem a North Dakota Review-nak a Hamu, hamu...l-t - közölte a fiúval fölényesen. -Rohadtul nem tetszett nekik.

A Hamu, hamu...! volt Dan legutóbbi verse. Egy fickó mondja el benne, hogy mennyire hiányzik neki a nemrég elpusztult kutyája, de arra az olvasónak kell rájönnie, hogy a pasas nem a szerelméhez, hanem egy kutyához beszél. Indul végre az évad, nézem a meccset... Csak már nem bújsz mellém, úgy, mint régen; Nem simogat lihegésed, a húsos, az édes. Ott a cipőm még most is, ahol te letetted, Egyik, a jobb, ágyad közepén; és a párja, Bal fele hátul az autóm árva ülésén. Dan magába roskadt a széken. Azon a héten, amikor Szajhák című verse megjelent a The New Yorker-ban, híresnek és legyőzhetetlennek érezte magát most viszont szánalmas félbolondnak. - Ezer és egy okot tudnék sorolni, kiscicám, amiért Mystery írásaira mindenki ráharap, a te verseidre pedig nem - duruzsolta Rusty. - Nagyon kis fiatalka vagy még, cukorfalat! Rutin! Rutinra kell szert tenned! Ó, cseszd meg, muszáj innom még egyet! - kiáltott fel, öklét a szája elé kapta, hogy leplezze a böffenést, ami feltört belőle, aztán mindkét karját a levegőbe lökte, a feje fölé. Tíz másodperc sem telt bele, és egy újabb stampedli állt előtte az asztalon, csordultig tele ginnel. Dan felemelte a félig üres vizes poharat, aztán visszatette az abroszra. Szerette volna, ha Rusty sorol néhányat az ezeregy okból, mert izgatta, hogy az ő verseire miért nem harap úgy mindenki, mint Mystery írásaira. Csak hát ő maga is elég pontosan tudta, miért van ez így. Mystery mindenekelőtt a szexről írt, ő pedig a halálról: a halál utáni vágyról, meg arról, hogy vajon a halál nem jobb-e, mint az élet. És ez azért elég nyomasztó léma, lássuk be. Aztán meg ő nem volt árva gye rek, mint Mystery, legalábbis a legenda szerint. Árva gyerek, akit az utcalányok neveltek fel. Dan egyszerű tizenhét éves srác volt, aki egy pöffeszkedő, háború előtt épült bérházban lakott a 99. utca én a West End sugárút sarkán, nehezen viselhető, de csupa szív apjával, aki réges-rég elvált feleségétől, és többé-kevésbé szintén csupa szív, mellben combos húgával, Jennyvel. - Van még valami más is, vagy csak ezért hívtál ide? - kérdezte Rustytól. Nyomorultul érezte magát. - Viccelsz velem? - kérte ki magának a feltételezést a nő. Második ginjéből betankolta a negyedik kortyot is, aztán ettől feltüzelve előkapta telefonját limitált kiadású Snapdragon Louis Vuitton táskájából. - Kapaszkodj meg, Danny, kiscicám! Felhívom Sig Castle-t a Red Letter szerkesztőségében. Szerzek tőle neked munkát. A Red Letter a világ legrangosabb irodalmi folyóirata volt. Egy német költő, Siegfried Castle alapította valamikor az ezredforduló táján, első szerkesztőségi irodája egy elhagyott, lepukkant raktárépület volt Berlin keleti felében. Három évvel később a Condé Nast Publications Inc. felvásárolta és New Yorkba költöztette a lapot; azóta itt működik és virágzik, mint a Vogue és a Lucky kiadójának féktelen, avantgárd gyermeke. Még mielőtt Dan tiltakozhatott volna, Rusty már hívta is a szerkesztőséget. A Red Letter-nél dolgozni kétségtelenül megtisztelő lehetőség, csakhogy a fiú pillanatnyilag nem volt abban a helyzetben, hogy munkavállalóként megjelenhessen a munkaerőpiacon. - Nem baj, hogy még suliba járok? - morogta az orra alatt. Ügynöke hajlamos volt megfeledkezni róla, hogy Dan még tizennyolc sincs, így nemigen tud vele együtt kávézni egy hétfői nap délelőttjén, és nem tudja megoldani, hogy egy hirtelen ötlettől vezérelve fogja magát, és elrepüljön Londonba, hogy részt vegyen egy

felolvasóesten. Ugyanennél az oknál fogva ütközött nehézségekbe agy napi nyolcórás munka elvállalása is. - Hello, Sig-Sig, Rusty vagyok! - búgta a nő a telefonba. - Figyelj rám, kicsi szívem, küldök hozzád egy ifjú költőt. Óriási lehetőségek rejlenek benne, csak még kicsit csiszolódnia kell. Értesz, egyetlenem? Castle válaszolt valamit, amit Dan nem hallott. Különben is, a fiú még mindig nem tért magához a gondolattól, hogy Rusty csak így sitty-sutty felhívja magát a híres Siegfried Castle-t! Rusty odanyújtotta neki a telefont. - Beszélni akar veled - mondta. Dan tenyerét ellepte az izzadság, remegő kézzel emelte a mobilt zúgó füléhez, és rekedt hangon szólt bele: - Tessék, Dániel Humphrey. - Fityej, én etyáltalán nem ischmerek téket, te Rusty ász ütynököt, ikász? - kérdezte Castle borzalmas németes akcentussal. - Minthoty ő tálált nekünk eszt á fántásztische Mystery Kras, mekpi-szok a mekérszésépen, és mákám mellé feszlek. Dan ebből az egészből alig értett egy-két szót, de amit Castle Mysteryről mondott, az világos volt. A lányt ő is ismerte, Danről pedig még ő sem hallott. De hát ez hogy lehet? Végül is megjelent egy verse a The New Yorker-ben. - Köszönöm szépen a lehetőséget - felelte szerényen a fiú. - A jövő héten nincs suli, húsvéti szünetünk lesz, úgyhogy reggeltől estig ráérek, egyébként sajnos csak suli utáni munkát tudok elvállalni. Rusty kikapta a kezéből a telefont. ■ Hétfő reggel ott lesz nálad a srác – ígérte Siegfriednek Dan nevében. - Oké, SigSig? Na, akkor szióka! Rusty kinyomta a telefont és visszadobta a táskájába. Aztán újra a gines pohár után nyúlt. - Sig egy időben a pasim volt, de jobb így, hogy már csak barátok vagyunk - tárta fel a nő magánéletének ezt a darabját Dan előtt, majd átnyúlt az asztal fölött, és megcsipkedte a fiú sápadt, zavart kifejezésű arcát. - Istenem! Sig-Sig gyakornoka leszel! Az édes kis cuki gyakornoka! Ahogy Rusty erről a munkáról beszélt, az embernek az volt az érzése, hogy Dan naphosszat Siegfried Castle koffeinmentes kávéját fogja kavargatni, meg a ceruzáit hegyezni. De egy gyakornoki állás a Red Letter-né\ olyan hihetetlenül jól hangzott, és földi halandó számára annyira elérhetetlennek tűnt, hogy Dan úgy érezte, hálátlanság lenne, ha panaszkodna. - Nem tudod, miről kapta a nevét a Red Letter? Nem az A betűről, amit Hester Prynne-nek kell hordania A skarlát betű-ben?1 - kérdezte Dan őszinte érdeklődéssel. Rusty csúfondáros arckifejezéssel meredt a fiúra. − A faszom se tudja - felelte.

1 /A folyóirat címének jelentése: 'piros betű'; Nathaniel Hawthorne regényének főhőse házasságtörést követ el, amiért büntetésül a bíróság kötelezi rá, hogy ruháján mindig jól látható, skarlát színű A betűt viseljen {A, mint aduberess, azaz házasságtörés)./

Hogyan ne álljunk szóba azzal az illetővel, akivel szóba se állunk?
Amint a Balhé szerkesztőségi ülése véget ért, Va-nessa Abrams kivágta a Constance Biliárd kapuját, és leviharzott a lépcsőn az utcára. A haja nem lobogott utána, és nem verdeste kecsesen a vállát, mert a lány hetente borotválta a fejét, így gyakorlatilag semmi haja nem volt. Attól sem kellett tartania, hogy futás közben kificamítja a bokáját magas sarkú cipőjében, mert még életében nem volt rajta magas sarkú cipő. Igazság szerint, mióta maga öltözködött, semmilyen cipő sem volt még a lábán: kizárólag bakancsot volt hajlandó felvenni, abból is csak az ormótlan, vasalt orrú darabokat szerette. Ezen a napon azért sietett ennyire, mert Ruby-tól, a nővérétől hosszú bevásárlólistát kapott; egy halom szar biokaját kellett hazavinnie a vacsorához, mégpedig sietve, ha korábban akart érkezni, mint a szülei. Nem volt biztos benne, hogy minden filmes cuccát eltette szem elől, márpedig azt egyetlen porcikája sem kívánta, hogy anyja és apja kiszagolja: minden szabad idejét filmezéssel tölti. Tökéletesen megfelelt neki így, hogy szülei semmit sem tudnak róla. A lépcső alján kis híján ledöntötte a lábáról azt az alakot, akivel a legkevésbé akart találkozni: Dant, aki évekig a legjobb barátja volt, és a közelmúltban vagy egy hónapra össze is jött vele. A fiú világosbarna haját fodrász nyírta és csinosította pompázatosra, erős állkapcsát két oldalról hosszú pofaszakáll keretezte. Szürke öltönyt viselt, amiről ordított, hogy francia, és hogy egy vagyonba került. Nem semmi egy olyan sráctól, aki korábban csak akkor vágatott hajat, ha már nem látott ki alóla, és aki addig hordta ugyanazt a barna kordbársony nadrágot, amíg a koptatója el nem rongyolódott, és a térde ki nem szakadt. Vanessa feljebb rángatta fekete gyapjú lábszárvédőjét, aztán keresztbe fonta a karját melle előtt. - Hello - köszönt rá a fiúra, de mintha ezt kérdezné: „Te meg mi a szart keresel itt?" - Hello. Én izé, csak Jenny elé jöttem - magyarázta Dan. - Épp most kaptam meg egy tök jó munkát, azt akarom elújságolni neki. - Gratulálok - felelte Vanessa hidegen, és várta, hátha a fiú mond még valamit. Elvégre Dan volt az, aki megcsalta őt azzal a ribanc Mysteryvel, és Dan volt az is, aki a sikerért, hírnévért eladta a lelkét. Legalább ezért a kettőért illene bocsánatot kérnie! De a fiú összeszorította a száját, és egy szót sem szólt. Tekintetét Vanessa arcáról az iskola kapujára fordította, aztán vissza a lányra. Vanessa látta rajta, hogy belepusztul, ha nem dicsekedhet el a munkával, amit kapott, de nem akarta megszerezni neki azt az örömöt, hogy ő kérdez rá. Fekete bomberdzsekijének zsebéből elővett egy tubus vazelint, és bekente vele az ajkát. Vanessa neszesszerében a vazelin hasonlított leginkább a szájfényre. - Láttam a húgodat az előbb odabent, a rajztanárral dumált valamiről. Szerintem mindjárt itt lesz. - És egyébként mi újság? - kérdezte Dan, mert látta, hogy Vanessa már indulni készül. A lány élt a gyanúperrel, hogy ezt a kérdést csak annak köszönheti, hogy Dan szeretné, ha ő is megkérdezné tőle ugyanezt; és akkor a fiú elbüszkélkedhetne vele, hogy Pulitzer-díjra vagy valami hasonló marhaságra jelölték. - A szüleim két hétre bejönnek a városba. Ma este érkeznek - felelte Vanessa, dacos fogadalmához képest egész bőbeszédűen. - Képzelheted, mennyire boldog vagyok

tőle. Csak mint mindig -tette hozzá ironizálva, de aztán rögtön meg is bánta. Mi értelme, hogy emlékeztesse a fiút, na meg önmagát is arra, hogy az égvilágon mindent tudnak egymásról? Ugysincsenek beszélő viszonyban! - Na mindegy, mentem. Hello. - Csaó! - intett neki Dan, és szélesen rámosolygott: efféle önelégült művigyorra csak azóta volt képes, hogy divatbemutatókra kezdett járni csókokat dobáló irodalmi ügynökökkel meg híres, perverz kurva költőnőkkel. - Örülök, hogy összefutottunk. Én is örülök, hogy összefutottunk, te szánalmas seggfej! - felelt neki gondolatban Vanessa, miközben sietős léptekkel igyekezett a Lexington sugárúti állomás felé, hogy földalattira szálljon Williams-burg felé. Az igazat megvallva bizonyos értelemben tényleg örült neki, hogy összefutott Dannel. Jó lett volna még egy csomó mindent elmondani neki. Például azt, hogy gyerekkorában a szülei az utolsó grammig belefojtották a kreativitást, annyira döngették a mellüket, hogy ők mekkora fene nagy művészek. Meg azt, hogy sejtelmük sincs róla, hogy a kisebbik lányuk filmeket készít, pedig gyakorlatilag ez volt az egyetlen dolog, amit szívesen, lelkesedéssel csinált az életben. Meg hogy arról sem tudnak, hogy Vanessa egyik legutóbbi filmje olyan ütős lett, hogy egyedül ennek köszönhetően bekerült az NYU-ra, még az előfelvételi időszakban. Mint ahogy arról sem fognak tudni, hiába laknak majd két teljes héten át lányaik lakásában, hogy Vanessa ruhásszekrénye filmes felszereléssel és kedvenc régi videofilmjeivel van telezsúfolva. Micsoda fintora a sorsnak, hogy a szüleik számára Ruby volt két lányuk közül a kreatív (pedig be se tette a lábát egyetlen egyetemre sem, vegetáriánus létére folyton bőrnadrágban járt, viszont basszgitározott egy egyébként csupa srácokból álló furcsa, harsány alter bandában); ő volt a kedvencük. Ja. Dan jót röhögött volna mindezen, vele együtt. Már ha beszélő viszonyban lennének egymással. Williamsburgbe érve Vanessa leszállt a földalattiról, és ahogy a lába bírta, sietett a bioélelmiszerek boltjába, ami csak pár sarokra volt az állomástól. Szójamozzarella, búzamentes lasagnetészta, tempe... - olvasta a listát, amit a nővére reggel a kezébe nyomott. Ruby ugyanis vacsorára tempés lasagnét akart sütni szüleik megérkezésének tiszteletére. Na tessék, még egy dolog, amiben Vanessa elütött a családjától: ő húsevő volt, a többiek vegetáriánusok. A bolt hűtőszekrényéből kivett egy tömb tem-pét. - Na, rajtad aztán rohadtul nem látszik, hogy ehető vagy! - mondta a befóliázott szójakészítménynek, amikor a bevásárlókosárba rakta. Megcsóválta a fejét, és keserű mosollyal az arcán indult el a sorok között, hogy megkeresse a búzamentes cuccok polcát. Az apja rendszeresen beszélt a tárgyakhoz, ezt dilinyós művész handabandája szerves részének tekintette. De Vanessa egész más okból szólította meg a tempét: ő nem volt művész, legalábbis egyelőre még nem. Viszont, ha sürgősen nem talál más beszélgetőpartnert, csak egy tömb vegetáriánus húspótlékot, aminek az ízét ki nem állhatta, belőle nem szimpla kis dilinyós lesz: egész egyszerűen belebolondul. Ha Vanessa a szokásosnál is szomorúbb, keserűbb és magányosabb volt, Ruby mindig így szólt hozzá: „Mit ülsz itthon így magadba roskadva? Menj el a barátaiddal, találjatok ki valami programot!" Az efféle felszólítással sem tudott többet kezdeni Vanessa, mint a másik visszatérő tanáccsal, hogy igazán felvehetne valami színeset is, nem csak feketét. Számára a fekete nagyon is szín volt, sőt: a fekete volt az egyetlen szín. És Dan volt az egyetlen barátja. Húzós egy jelenet lesz majd, amikor a szülei róla fogják faggatni! És ami még ennél is húzósabb lesz: egyedül fogja tölteni a húsvéti szünetet!

Hacsak... hacsak nem talál valakit, akivel kettesben töltheti!

L elismerően nyilatkozik egy műszőrméről

Igen, ott van! Jenny szinte repült lefelé az iskola lépcsőjén. Leo (ami a Leonardo becéző alakja volt, a Leonardo nevet pedig nyilván Leonardo da Vinci tiszteletére kapta a fiú; da Vinciére, aki Jenny véleménye szerint az egyik, ha nem a legnagyobb művész a világon), szóval Leo, az ő Leója ott várta a suli előtt, ahogy egy jó pasihoz illik, a világ legjobb pasijához. Magas, szőke, kék szemű, vidám tekintetű, a felső metszőfoga imádni valóan csorba, a járása kissé szökdécselő. És az övé volt, mindenestül az övé! - Nézd, Jenny, a bátyád! - figyelmeztette legjobb barátnője, Elise Wells, amikor Jenny már éppen vetette volna magát Leo nyakába. Pár méterre tőlük valóban ott ácsorgott Dan görnyedt tartással, zsebre dugott kézzel; mintha a kishúga újra tízéves lenne, és neki kellene hazakísérnie az iskolából. Jenny lábujjhegyre állva megpuszilta Leo arcát; Dan csak állt és nézte őket. - Szia! búgta a lány a barátja fülébe. Fenemód felnőtt nőnek érezte magát; bízott a szerencséjében, hogy ezt a jelenetet most az egész osztálya: nem is, az egész iskola irigykedve figyeli. - Hú, de finom meleg a kezed! - motyogta a fiú, amint két esetlen, hosszú ujjakban végződő tenyere közé rejtette Jenny apró kezét. Ahogy mozdult, csuklójával véletlenül hozzáért a lány melléhez; ettől azonnal elpirult. Jenny Humphrey csak termetre volt alacsony (ő volt az utolsó a tornasorban); mellbőségben viszont nem akadt párja az egész Constance-ban: sőt az egész világon! Nemrégiben már azt fontolgatta, hogy plasztikai műtéttel kisebbítteti meg a mellét, de végül úgy döntött, maradjon akkora, amekkorára nőtt: a cicije is része annak, ami őt, Jennyt Jennyvé teszi. És minthogy tizennégy éve volt melle (valamekkora, egyáltalán), már volt ideje hozzászokni, hogy különböző emberek időnként véletlenül hozzá-hozzáérnek. Pláne az utóbbi időkben, amióta ilyen hatalmas. De Leo még szemlátomást rutintalan volt Jenny mellének megközelítésében. Azonban töprengett a problémán rendületlenül! - Na mit csináljunk, mihez lenne kedved? -kérdezte alig hallhatóan. Kapcsolatuk első napjaiban Jennynek komoly nehézséget okozott, hogy értse, amit Leo mond, mert a fiú majdhogynem suttogva beszélt. Nem csoda, hogy e-mailezni jobban szeretett, mint telefonálni. De egy kis idő elteltével, ahogy fontolgatta a dolgot, a lánynak egyre jobban tetszett, hogy lehetetlen kihallgatni, amit Leo mond neki. Olyan volt ez, mintha lenne egy saját, kétszemélyes nyelvük, és azon beszélgetnének. És ettől a fiú még titokzatosabbnak és szomorkásabbnak tűnt; mint az olyan ember, akinek sötét rejtélyekkel van teli a múltja. Dan eddig még csak hírből ismerte Leo Berensent, a fiút, akivel a húga az interneten jött össze; látni most látta először. Odalépett hát hozzá, és bemutatkozott. - Hallom, tizedikes vagy a Smale-ben. Nálatok tényleg olyan jó a rajz meg a művtöri? - Ja - felelte Leo halkan. Kék szeméből egy futó pillantást vetett Dan arcára. Jenny a karjába csimpaszkodott, és olyan rajongással nézett fel rá, mintha az előbb éppen a világot váltotta volna meg ékesszólásával. - Egész jó. - Az fasza - szögezte le Dan. Kezdett bepöccenni: azért jött Jenny elé a tanítás után, hogy eldicsekedjen gyakornoki munkájával a Red Letter-nél, nem pedig azért, hogy egy féleszű kis szőke csávó miatt egy szót se tudjon váltani a húgával.

- Bocs, hogy bomlasztok, srácok, de nem indulhatnánk el valamerre? - könyörgött nekik Elise Wells, aki kívül rekedt a körön. Sprőd szálú szőke haját rózsaszínre fagyott füle mögé igazította. -Kezdek idefagyni! Ami nem is volt csoda, tekintve, hogy szürke rakott egyenszoknyáját gyakorlatilag miniszoknyává alakította át: éppen csak takarta az egész fenekét. Elise gazdag jókislányos öltözködésének mindig is volt egy kis olcsó ribancos beütése, de mostanában jelentős kilengés volt megfigyelhető ez utóbbi irányban. - Szálljunk buszra, és menjünk fel hozzánk mindannyian! - csiripelte vidáman Jenny. Eletében nem érezte még ennyire, hogy népszerű, hogy az emberek keresik a társaságát. - Talán apa is otthon lesz - fordult Leóhoz. - Már nagyon várja, hogy bemutassalak neki. Dan mosolygott magában: sokkal valószínűbbnek tartotta, hogy az apjuk megeszi Leót vacsorára. De azért követte a társaságot; az Ötödik sugárúton gyalogoltak a 96. utca sarkán lévő buszmegálló felé. Elise Dan mellé szegődött. Rózsaszín pulóvere ujját ráhúzta az öklére, hogy védje kezét a hideg széltől. - És akkor most te egy ilyen igazi költő vagy? -kérdezte a fiútól, amikor a busz beállt melléjük a járda széléhez. Mind a négyen felszálltak rá. Jenny és Leo azonnal leült egy dupla ülésre, egy pillanatra sem engedték el egymás kezét. Dan levetette magát mögéjük, az ablak mellé, Elise pedig mellé huppant. - Én utálom a fogalmazásórákat - folytatta a témát a lány. - A tanárnőnk azt képzeli, hogy mindenki állandóan tele van ötletekkel, csak le kell írnunk, amit kitaláltunk. De amikor kapunk egy témát, amit ott az órán kell kidolgozni, nekem az égvilágon semmi nem jut az eszembe, érted? Dan nem értette: számára a fogalmazásóra isteni ajándék volt. Neki folyton annyi ötlete volt, hogy nem tudta, mikor írja meg őket. De ettől függetlenül jó érzés volt olyasvalakivel beszélgetni, aki igazi költőnek tartja. - Képzeld, épp ma derült ki, hogy felvesznek a Red Letter-hez gyakornoknak a húsvéti szünetre. Alig bírok magammal! Tudod, milyen nehéz egy ilyen munkát megszerezni? Elise hátraszegte a fejét, az ajkát összeszorította. - A micsodához vesznek fel gyakornoknak? - A Red Letter-hez, tudod! A legmenőbb avantgárd irodalmi folyóirat a világon. - Aha - mormogta a lány, aztán Dan felé fordult ültében, mintha csak azt akarná megfigyelni, nem helyesebb-e a fiú profilból, mint szemből. Hát helyesebb volt, főleg a hippis hatású pofa-szakállának köszönhetően. - Megmutatod a verseidet? - kérdezte tőle Elise rezzenéstelen arccal. Jenny erre már hátrakapta a fejét. Szóval Elise kikezdett a bátyjával? A lány felpillantott Leo arcára, és azon gondolkodott, súgjon-e valamit a fülébe erről a dologról. Csak hát Leo nem volt az a kimondottan pletykás típus. Precízen fogalmazva ez így hangzik: savanyú, unalmas krapek volt. De ekkor valami meglepő dolog történt: Leo hajolt oda Jenny füléhez, és ő kezdett el pusmogni. - Látod azt a nőt ott szemben? A bundája műszőrme, de a színéről látom, hogy J. Mendel. Minden más műszőrme teljesen egyszínű, pedig az igazi prémekben mindig rengeteg különböző árnyalatú szőrszál van. AJ. Mendel csinálja a legjobb műszőrméket. Jenny csak bámulta a nő bundáját; nem tudta mire vélni ezt az egészet. A műszőrme nem az a téma, amiben a srácok ennyire járatosak szoktak lenni. Sejtelme sem volt róla, mivel foglalkoznak Leo szülei; de ezek után fel volt készülve rá, hogy különleges orosz prémekkel kereskedő üzletemberek, orvvadászok vagy ilyesmik.

- Te ezt...? - kezdte volna Jenny, és Leóra nézett, de a fiú ekkor már meredten figyelte a mellettük elsuhanó Central Parkot az ablakon keresztül, és annyira beletemetkezett gondolataiba, hogy Jenny nem akarta megzavarni. Belenézett barátja bal fülének sötét hallójáratába, és arra gondolt, nem lehet-e, hogy a srác nagyothall. Az magyarázná a motyogó beszédét. Aztán észrevett egy forra-dást Leo nyakán: lehetett himlőhely, de lőtt seb nyoma is. Megszorította a fiú kezét. Úristen, milyen csodálatos, hogy van egy Leója, egy vad, káprázatos és titokzatos Leója!

Figyelem: a valódi neveket, helyszíneket és eseményeket megváltoztattam, hogy megvédjem az ártatlanokat. És megvédjem magamat -„az ártatlanok" dühétől.

Hey, people!
SZERÉNYSÉGEM Mintha mostanában mindenki, aki számít, csak rólam beszélne. Nem mondom, hízelgő, viszont abszolút nem fogja beváltani a hozzá fűzött reményeket! Ha az ember nem akarja, hogy felismerjék, Manhattannál jobb helyet nem is találhatna magának: itt minden közismert személyiség legalábbis úgy tesz, mintha meg akarná őrizni inkognitóját. A Cameron Diaz-féle hírességek, mint tudjuk, baseballsapkát és napszemüveget vesznek, ha az utca népével készülnek elvegyülni. Viszont minthogy az utca népe nem hord baseballsapkát és napszemüveget, aki így jelenik meg az utcán, az mindenki figyelmét azonnal magára vonja, és megkezdődik a találgatás, ki lehet ez az alak? És persze pont ez a cél. És az a helyzet, hogy én is szeretem magamra vonni a figyelmet, imádok sütkérezni benne. Hülye lennék, ha elárulnám, ki vagyok: akkor le kéne mondanom erről az élvezetről. Bár az is igaz, hogy ha az a srác mutatna érdeklődést kilétem iránt, akibe halálosan bele vagyok zúgva, neki szíves-örömest fel-lebbenteném a fátylat a titokról! A mailjeitekből: Kedves BG! Gondoltam, megkérdezem tőled, mit szólsz ahhoz az ötletemhez, hogy érettségi után kihagyok egy évet: nem kezdem el azonnal az egyetemet, hanem követem mindenhová a kedvenc együttesemet (jó sokat turnéznak). Pénzt is tudnék keresni: sutit meg batikolt cuccokat árulnék a koncertek helyszínén, a parkolókban, vagy valami ilyesmi. Közben tök jól megtanulnám, miről szól az élet, blablabla. Merthogy a szüleim rohadtul erőltetik az egyetemet, én viszont azt gondolom, sokkal nagyobb buli, ha azt csinálom, amit én szeretnék. Szóval? Szerinted? -sajt_ Szia, sajt! Hát, nem tudom, így első olvasásra nem tűnik igazán kiforrottnak a terved! Ugye nem olyasmiről van szó, hogy húzod a pisicsíkot az együttes énekese után? Mert arra ne számíts, hogy beléd szeret, még akkor se, ha egy éven át minden koncertjükön ott lát csápolni az első sorban, hát még ha kint árulod a sutit a parkolóban, amíg ők játszanak! Arról nem is beszélve, hogy szerintem az egyetem igenis jó buli! Másfajta buli, az igaz, viszont hatalmas! Jó, tudom, hogy egy srác, aki énekel egy együttesben, az megdobogtatja a lányok szívét, de azt is tudom hallomásból, hogy az egyetemek tele vannak együttesekben éneklő srácokkal! Azokkal pedig egy koleszban fogsz lakni és aludni is\ Na, jól hangzik? -BG__

Lebukta!
N állítólag rágyújtott a parkban a haverjaival. A magunk részéről ezt kizárt dolognak tartjuk! G-t, az előbb említett fiatalember kő gazdag és teljesen dilis barátnőjét lefülelték, amikor szigorú ápolói kísérettel megjelent a connecticuti Darien Sport Shop-ban, és beújított egy csinos kis Bogner síruhát meg egy Rossignol versenylécet. Ugyanebben az üzletben C-t is látták az anyjával: vett egy új snowboardot, és megállás nélkül stírölte G-t. Több tanú számolt be róla, hogy B és S a Barneys hálóruha- és fehérneműosztályán feltankolt mindenféle csajos cuccokból, hogy legyen miben hancúrozniuk hosszúra nyúló pizsamapartijukon S-ék lakásában. Kémeim jelentették, hogy D a Coliseum Book könyvesboltban órákig bújta az irodalmi folyóiratokat: készült első munkanapjára! V-t rajtakaptuk, hogy az ablakpárkányán alvó galambokat filmezi. Hát már ennyire elkeseredett? Végül pedig a Meatpacking Districtben magunk voltunk szemtanúi, ahogy egy középkorú művészházaspár megnyitja kiállítását a Holly Smoke Galériá-ban. Voltaképpen mindketten: a férfi is meg a nő is hasonlított valamelyest V-re, csak nekik volt hajuk:, hosszú és ősz. Csupa utcán talált holmiból építettek szobrokat, azokat állították ki; az egyik műalkotásnak például szerves része volt egy teljes guriga penészes brie sajt meg egy felfújható gumiágy. Na mindegy, hagyjuk! Már csak egy-két nap, és szünet! Holnap este pedig buli a Frickben! De addig még jelentkezem. Imádom, ha utáltok:

Bad Girl.net

B begerjed egy férficipő láttán
- Itt fogsz aludni - mondta Serena, amikor a két lány becipelte Blair degeszre tömött Louis Vuitton düftintáskáit Erik szobájába. - A tévét meg a hifit a bátyám magával vitte a koleszba. Kicsit üres így ez a szoba, de leginkább úgyis odaát leszünk nálam... - Persze, semmi gond - felelte Blair, és körülnézett. Ahhoz képest, hogy van der Woodsenék lakásának többi helyisége milyen fényűzően volt berendezve, ez a szoba kifejezetten puritánnak tűnt. Az Ötödik sugárúttá, a Metropolitanre és a Central Parkra néző duplaszárnyú ablak alatt egy egyszemélyes, empire stílusú, antik hajóágy állt. Mellette alacsony, de széles komód, a szemközti fal mellett pedig íróasztal és egy szék, ugyanabból a sötét fából, amiből az ágy készült. A padlót szőtt, a sötétkék és a narancssárga különböző árnyalatait felvonultató török szőnyeg borította. A beépített ruhásszekrény ajtaja résre nyitva volt: ki lehetett venni Erik vállfán lógó, régi farmerdzsekijének körvonalait. Blair teleszívta a tüdejét a szoba fabútor- és dohszagával. Furcsa és izgató dolognak ígérkezett egy olyan fiú ágyában aludni, aki idősebb nála, és akit igazán nem is ismer. - Kipakolom a cuccomat, nem baj? - kérdezte Serenától. - Hogy lenne már baj? Persze, pakold csak! Serena végigvetette magát bátyja ágyán, és a matrac alól előhúzott egy Playboy magazint. Ahogy lapozgatta, folyamatosan fintorgott, elcsúfítva gyönyörű, egyenes vonalú orrocskáját. Mindkét lány éppen eléggé jól informált volt azt illetően, hogy mit művelnek a fiúk, amikor kettesben maradnak szobájukban egy Playboy-jál. Nem is győztek fészkelődni, fujjogni. Blair kivett a táskájából egy nadrágot, és kinyitotta a ruhásszekrényt, hogy beletegye. A farmerdzsekin kívül lógott ott még két foszlott gallérú és mandzsettájú fehér ing, meg egy alig viselt, fekete szmokingkabát. A beépített szekrény aljában talált egy pár ütött-kopott Stan Smith teniszcipőt, mellette pedig egy Prada cipősdobozt. Lopva Serenára nézett, de barátnőjét szőröstülbőröstül elnyelte a Playboy. Ezen felbátorodva térdre ereszkedett; totál ki volt rajta akadva, hogy hagyhat valaki egy Pradát a régi lakásában, amikor elköltözik. A fekete dobozon ujjnyi vastagon ült a por. Blair leemelte a fedelét és belenézett: nem volt benne cipő, csak egy kisméretű, barna bőrkötésű notesz. Óvatosan kivette és kinyitotta az első oldalon. Agyam eldobom, csak nem fogok naplót vezetni, mint valami hülye csitri?! Csak hát az a helyzet, hogy kurvára benyomtam Case buliján, de nem elájultam, mint minden normális részeg, hanem kikattantam. Jól van, bazmeg, szóval leérettségiztünk. Irány az egyetem, hurrá! De én kurvára nem tudom, ki a fene vagyok, mi a fenét keresek az egyetemen, és mi a fene akarok lenni, csak azt tudom, hogy elhúzok innen, és itt hagyok mindent, amit ismerek, a kurva életbe! A disznó mázlista Serena! Még csak most kezdte a gimit, és azt, hogy mi a szar az az egyetem, majd megtudja tőlem jó előre. De én ki a fenétől tudjam meg? Azt ne várja tőlem senki, hogy odamegyek a srácokhoz, és kiöntöm nekik a szivemet, hogy képzeljétek, baszkikáim, tövig be vagyok ám szarva! Azok másról se tudnak pofázni, mint hogy hány csajt fogunk megdönteni a kokszban. És nyilván lesz is ilyesmi, mert az nem én vagyok, aki egyszemélyes szobába költözik és csak a könyveinek él, ki se jön még a folyosóra se, aztán a végén úgy kell rátörni az ajtót, mert már olyan a szag. A jó kurva életbe ezzel az egésszel! Na megyek és lefekszem.

Blair lapozott egyet, hogy tovább olvassa a füzetet, de a többi lap üres volt. Erik nyilván belátta, hogy a naplóírást nem neki találták ki. A lány szíve a torkában dobogott, amikor újra elolvasta az első és egyben utolsó naplóbejegyzést. Nem elképesztő, hogy milyen pontosan meg tudta fogalmazni Erik van der Woodsen, egy srác, akit alig ismer, azt, ahogy ő az utóbbi hetekben érzi magát? Blair felállt és odalépett a komódhoz. Egy ezüstkeretes fénykép állt a tetején; a lány tanulmányozni kezdte. A fotó a van der Woodsen családot ábrázolta valahol egy tengerparti padon; mindannyian fürdőruhában voltak, a bőrük napbarnított, a hajuk hirtelenszőke, a mosolyuk széles, a szemük hatalmas és sötétkék. Blair elég pontosan meg tudta állapítani, hogy Serena tizennégy lehetett, amikor a kép készült: nyolcadik végén vágatta ugyanis ilyen frufrusra a haját, és a következő évet azzal töltötte, hogy lenövessze. Akkor tehát Erik tizenhét volt itt. A szó szoros értelmében sok vihart látott, kék szörfnadrágjában a fiú izmosnak és tettre késznek látszott, de helyes arca kissé fáradtnak tűnt (mint az olyan srácé, aki átbulizta az éjszakát), talán egy kicsit még szomorúnak is. Hogy nem vettem észre eddig? - töprengett magában Blair. A háta mögött Serena hangosan lapozgatta a Playboy-t. - Van a bátyádnak barátnője? - kérdezte hirtelen fennhangon. - Kérdezzük meg tőle! - hajította a földre a magazint Serena, és huncut mosollyal az arcán azonnal a telefon után nyúlt. Megvolt az a jó szokása, hogy hetente legalább háromszor zaklatta Eriket, nyavalygott neki egy sort a szerelmi életéről vagy annak hiányáról, a fiú pedig a permanens másnaposságról panaszkodott. - Hello, te perverz állat, most találtam meg az undorító szexújságodat, aminek Demi Moore van a középső oldalán! Figyelj, nem jól tudom, hogy az a tyúk már vagy ötven éves? - De. És aztán? - ásított a telefonba Erik válaszképpen. - És aztán érezd magad rohadt mázlisnak, hogy anyáék téged már nem ráncigálnak el minden unalmas jótékonysági rendezvényre! - Úristen, mi van ma műsoron? - Szerencsére nem ma, csak holnap. Valami művészeti buziság a Frickben - felelte Serena unott hangon. - Olyan, amiért még új ruhát sem érdemes venni. Blairrel egymás cuccait vesszük fel, hogy olyan legyen, mintha új lenne. Ja, egyébként Blair szeretne kérdezni tőled valamit - mondta, és már dobta is oda a telefont a barátnőjének. Blair elkapta a mobilt, eltartotta magától, és bambán meredt rá. - Halló! - zizegett Erik hangja a távolból. A lány a füléhez tette a készüléket, és beleszólt: - Szia. öö... Hát szóval beköltöztem a szobádba. Remélem, nem bánod. - Hülye vagy? Miért bánnám? Figyelj, a kishúgom valamelyik héten azt mesélte, hogy halálra izgatod magad a yale-es felvételid miatt, mert szerinted elcseszted a felvételi beszélgetést... Blair szeme elkerekedett a rémülettől. Biztos, hogy erről tudnia kell Eriknek? Ez a Serena akkora egy... - Na, csak azt akarom mondani, hogy ne izgulj -folytatta a fiú. - Én annak idején, amikor eljöttem ide a Brownra az elbeszélgetésre, meg se tudtam szólalni, csak néztem, mint egy hülyegyerek, aztán mégis bekerültem előfelvettként. Rólad meg tudom, hogy teniszben tarolsz, végzel egy valag önkéntes melót, és Serena állítja, hogy tök jók a jegyeid. Úgyhogy csak ne parázz, oké? - Oké - ígérte meg Blair reszketeg hangon. Már nem csodálkozott rajta, hogy Serena folyton hívogatja a bátyját. Erik a legdöglesztőbb, legkedvesebb pasas a világon!

- Szóval akkor jössz velünk Sun Valley-be síelni, vagy mi lesz? - kérdezte a fiú. Blair lerúgta a lábáról a türkizkék lapos sarkú cipőt, és lábujjait, amiken vörösre volt festve a köröm, tornáztatni kezdte a szőnyegen. Csupasz talpának jólesett a gyékényfonat durva érintése. - A családom azt tervezi, hogy Hawaiira megyünk - felelte Eriknek. - De te nem mész velük - szólt bele a beszélgetésbe Serena, még mindig az ágyon fekve. - De ő nem megy velük! - kiáltotta elég hangosan ahhoz, hogy Erik is meghallja a vonal túlsó végén. -Ő velünk jön Sun Valley-be! - Azt ugye jól értem, hogy nincs sok kedved Hawaiihoz? - kérdezte Erik tulajdonképpen kedvesen, de egy kicsit azért gúnyolódva. - Jobban szeretnél velünk síelni, igaz? Blair Erik arcát figyelte a fényképen. Ez a srác mindig ilyen közvetlen hangon beszélt hozzá, mint aki biztos benne, hogy bármikor elcsavarhatja a fejét? Hogy nem hallotta ezt meg korábban? Süket volt? Elképzelte kettejüket, ahogy a Sun Valley Lodge luxusszálló bárjában, a kandalló mellett heverésznek a fotelekben. Ő lenne Marilyn Monroe,legkarcsúbb és legszexisebb korszakában, és a fehér nyúlszőr mellényét, a kedvenc Seven farmerjét meg azt a fehér báránybőr hócsizmát viselné, amit még januárban vett, de eddig még egyszer sem volt a lábán. Erik pedig mondjuk... Ernest Heming-wayt alakítaná, a nagy tudású, tapasztalt férfit, és olyan sötétkék, cipzáras nyakú garbó lenne rajta, amilyet ezek a helyes hegyi mentős srácok viselnek; a cipzár félig le volna húzva. Meleg brandyt kortyolgatnának, és néznék a lobogó tűz visszfényét egymás arcán, ő pedig a fiú erős, kemény izmait simogatná a pulóvere alatt. Három évvel ezelőtt Eriknek elképzelése sem volt róla, kicsoda ő, mit keres az egyetemen, és mi akar lenni. Mára azonban már tudja. Annyira megnyugtató volt már a gondolat is, hogy ma éjjel ennek a fiúnak az ágyában fog aludni! Lehet, hogy még az egyik ingét is felveszi éjszakára, hogy fokozza a hatást! - Igaz - lehelte a telefonba Blair, ahogy Marilyn Monroe beszél a filmjeiben. - Na jó, azt hiszem, veletek megyek! Na, szépfiú, akkor rád valami egészen különleges élvezet vár!

Elcsábul-e N, egy deszkaárus bombázó rálehel a füves szájával?

Másnap suli után, de még az előtt, hogy el kellett volna kezdenie készülődni az esti jótékonysági rendezvényre, Nate, útban hazafelé, tett egy kitérőt az 57. utca felé. Itt bement a Scandinavian Ski Shop-ba, hogy. felszerelje magát mindennel, amire Sun Valley-ben szüksége lesz. Gyakorlatilag azóta síelt és snowboardozott, hogy megszületett, és tonnaszámra voltak sícuccai, de ezeket mind Maineben, a család tengerparti villájában tartotta. Arról nem is beszélve, hogy sífelszereléseket kivételesen szeretett vásárolni. A Scandinavian Ski Shop a Madison sugárúton lakó, kő gazdag vásárlóközönségből élt: ezerdolláros, prémszegélyű Bogner síruhákat és hótaposó szőrmecsizmákat árult; lambériázott falaival és a vastag, sötétzöld faltól-falig szőnyeggel borított padlójával igyekezett alpesi benyomást kelteni, ami kissé erőltetett volt, de ettől még ez volt New York legjobb síboltja. Nate egyenesen az üzlethelyiség hátulsó részefelé vette az irányt, ahol a sílécek és a snowboardok voltak. Kezét khakiszínű nadrágjának zsebébe süllyesztve mustrálgatta a falhoz támasztott deszkákat. A szeme szinte azonnal megakadt egy meggypiros Burton snowboardon, amit zöld cannabis-levél képe díszített. Egyik végére a tiszta, a másikra az elszállt szó volt felírva. A fiú végighúzta hüvelykujját a deszka élén. - Ezzel valami mocsok jól lehet ugrani - szólalt meg egy fátyolos, fiatal női hang a háta mögött. Nate megfordult. Egy alacsony, turcsi orrú lány nézett föl rá, a haja szőke volt és rövid. Olajzöld Roxy kapucnis pulóver és világosszürke deszkás gatya volt rajta ugyanebből a márkából. Barna szeme mélyen ült szemgödrében, mint egy kiskutyának. Vagy lehet, hogy csak be volt tépve? - Te itt dolgozol? - kérdezte tőle Nate. A lány elmosolyodott. A fogai egészen aprók voltak, és szorosan álltak egymás mellett. - Időnként - felelte. - Amikor szünet van a suliban. A Holdenbe járok, azt ismered? Fent van New Hampshire-ben. Én vagyok a csajok snow-boardcsapatának kapitánya. Már elhallgatott, de még mindig mosolyogva nézett a fiú szemébe. Gyanúsan sokáig. Nate ekkorra már biztos volt benne, hogy a csaj alaposan be van állva. - Mit szeretnél? Tudok segíteni? - kérdezte a lány. Nate megkocogtatta az ujjával a deszkát . - Szerintem én ezt megveszem - jelentette ki. -De kéne még egy jó cipő meg kötés is. A lány egyfolytában mosolygott, úgy keresett ki a dobozhalomból egy Raichle snowboardcipőt Nate méretében, meg a létező legjobb kötést: egy K2-t. - Volt egy bemutatóm épp most a hétvégén Stowe-ban: én is ugyanezeket a cuccokat válogattam össze magamnak hozzá - mondta, miközben letérdelt a fiú elé, hogy felsegítse rá a Raichle-t. -Rohadtul bejött! Nate felállt, és lenézett a lányra: bő pulóverén a cipzár majdnem a melléig le volt eresztve, de ebből a szögből teljesen be lehetett látni alá. A szöszi egy szál fehér pólót viselt a pulóver alatt, melltartó nem volt rajta.

A lány mosolyogva nézett fel Nate-re, snow-boardcipős lábát a kezében tartva. - Na, milyen? A fiú éppen azt fontolgatta, hogy kézen fogja a szöszit, és berángatja az egyik próbafülkébe. Már szinte érezte, milyen íze van a lány szájának: füstös, csípős; olyan, mint amikor az ember épp most szívott el egy finom, jóféle fűből sodort spanglit. Olyan, amilyet Nate nagyon is szeretett. Őt magát is meglepte, hogy mióta lejött a fűről, gyakorlatilag napi huszonnégy órában volt kanos. Az pedig, hogy a barátnője egy rehabilitációs intézetben lakott, és vendégeket csak ápolói felügyelet mellett fogadhatott, nem sokat segített begerjedt helyzetén. Georgie, Georgie, Georgie! Már alig várta a Sun Valley-i utazást. Síelnek majd reggeltől estig, estétől reggelig pedig hancúroznak a Spark család villájában. Mi lehet ennél jobb? - Fel tudnád ezt nekem szerelni? - kérdezte a lánytól, mert hirtelen sietni kezdett. - Persze, mindjárt megcsinálom - felelte az, és már indult is a kötéssel a kezében, hogy kiválassza a megfelelő méretű deszkát Nate-nek. Istenem, milyen készséges! - Egy pillanat - szólt még vissza a szöszi. Amíg a lányra várt, Nate odaballagott az asztalhoz, amire a sísapkák voltak felhalmozva, hogy egyet-kettőt felpróbáljon. Kivett a kupacból egy zöld alapszínű, bolyhos, fülvédős sapkát, aminek a tetejéről hosszú fonálon pompon fityegett. Az alapszíne zöld volt, de tűhegynyi színes pöttyök tarkították: mintha egy Ralph Lauren sapkát gabo-napehellyel kereszteztek volna. Nate a fejére húzta. - Na nem! - morogta az orra alatt, amikor belenézett a tükörbe. Nate általában nem sokat foglalkozott azzal, hogy néz ki vagy milyen cuccot vesz föl (nem szorult rá, hogy ezzel foglalkozzon), de Georgie előtt villantani akart. Visszatette a zöld sapkát a többi közé, és felpróbált egy másikat: egy felköthető fülvédős, fekete polár anyagból készült, napellenzős darabot; kicsit olyan volt, mint Elmer Fúdd vadászsapkájának modernizált változata. - Fú, ez tök jól áll neked! - nyilatkozott elismerően a szöszi, aki közben visszaért Nate felszerelt deszkájával. Nekitámasztotta a snowboardot egy ruhás állványnak, odalépett a fiúhoz, és egy gyengéd mozdulattal ráhajtotta a sapka fülvédőjét Nate helyes kis fülére. - Valld be, hogy tökéletes! - tette hozzá rekedtes hangon. A fiú orrát megcsapta a szöszi lehelete: pontosan ilyennek képzelte. Megnyalta az ajkát. - Hogy hívnak? - kérdezte tőle. - Maggie-nek. Nate lassan bólintott. A sapka állati kényelmes volt, szinte simogatta a fejét. Most odanyúlhatna Maggie pulóveréhez, és lehúzhatná rajta a cipzárt. Megkérdezhetné, nem szívnak-e el együtt egy dzsointot. Igen, mindezt megtehetné. De nem teszi meg. Ehelyett lekapta a fejéről a sapkát, és a hóna alá gyűrte. - Kösz a segítséget - mondta a lánynak. - Ja, izé... Nate Archibald vagyok. Ti vezettek itt számlát a családomnak? Maggie csalódott mosollyal nyújtotta át a fiúnak a snowboardot és a cipőt. - Remélem, összefutunk egyszer valamelyik pályán. Nate hátat fordított neki, és elindult kifelé. Lenyűgözte önnön akaratereje. Annyira kiborítóan észnél van, hogy attól még az edzője is lehidalhatna! De attól még annyira be volt gerjedve, hogy a legyet is, röptében!

Az Upper West Said-iak bizalmatlanul méregetik a hiányos műveltségüeket
- Fiúk, lányok, asztalhoz! - harsogta öblös hangján Rufus Humphrey, és közben egy fatálon az asztalra tette a még sistergő sült virslit meg a köretet: a rummal sütött almát és banánt. Jenny olyan bűntudatot ébresztett az apjában amiatt, hogy előző este, amikor a lány be akarta neki mutatni a barátját, nem volt otthon, hogy végül ő ragaszkodott hozzá, hogy Jenny meghívja másnap vacsorára Leót és Elise-t is. Nem mintha ezen az estén Rufus el akarta volna kápráztatni a vendégeit: szokásos otthoni ruháit vette fel, egy zsírfoltos fehér pólót, és kedvenc szürke melegítőnadrágját, amit cigarettával több helyen kiégetett, és aminek lötyögősre nyúlt az ülepe. Göndör, ősz haja és brutálisan bozontos szemöldöke meglepő irányokban állt el borostás arca síkjától; az ajkán és a fogán vörösborfoltok sötétlettek. - Gyere, menjünk - mosolygott Jenny Leóra, és kikapcsolta a tévét a könyvtárszobában, ahol eddig üldögéltek. - De vigyázz apa főztjével: mindent telenyom alkohollal! Leo az órájára sandított, aztán farmerja zsebébe dugta a kezét, de rögtön ki is húzta onnan. Látszott rajta, hogy tiszta ideg. - Oké - motyogta. - Azért ne tojj be: Jenny apja csak látszólag félelmetes! - biztatta a fiút Elise. Belebújt rózsaszín J. Crew klumpájába, és olyan otthonosan klaf-fogott át benne az ebédlőbe, mintha egész életét Humphrey-ék lakásában élte volna le. Dant már a rozzant ebédlőasztalnál találták. A Red Letter egyik számát olvasta, fel sem nézett belőle, amikor az apja egy egész banánt meg egy elgyötört külsejű virslit vetett a tányérjára. Miután mindenkinek tálalt, Rufus színültig töltötte borospoharát, és a levegőbe emelte, mint aki tósztot kés/ül mondani. - Mit szólnátok egy kis irodalmi kvízhez? - kérdezte, de nem várt választ. Dan és Jenny egymásra nézett az asztal két átellenes oldaláról: a szemüket forgatták elképedésükben. Jennynek általában nem volt ellenére, ha az apja villámkérdéseket tett fel a vendégeinek, ha játszott velük, vagy ha előadást tartott nekik; de most, Leo előtt iszonyatosan cikinek érezte az egészet. - Jaj, apa! - kiáltott fel nyafogós hangon. Miért nem bír normális lenni legalább most az egyszer? Rufus rá sem hederített a lányára. - „Hová megyünk mi, Walt Whitman? Zárnak egy óra múlva. / Milyen utat mutat a szakállad ma éjszaka?"* - szavalta, aztán virslitől zsíros ujjával Leóra mutatott. - Na, ezt ki írta? - De apa! - hördült fel Jenny, és felháborodásában nyikorgatni kezdte a pusztulásnak indult ebédlőasztalt. Humphrey-ék tágas, négyszobás, Upper West Side-i lakásában minden lepusztult volt; de hát mit várjon az ember egy olyan lakástól, ahol sem családanya nem él, sem bejárónő nem dolgozik: ki takarítana az apa és két gyereke után? - Na, halljuk, ez tényleg nem nehéz! - dörgött Rufus Leóra. A bakelitlemezről, amit a férfi még azelőtt tett fel, hogy felszolgálta volna a vacsorát, most hirtelen felharsant Yma Sumac furcsa, jód-lizó koloratúrszoprán hangja: egy ősi perui dallam töltötte be a lakást. Rufus töltött magának még egy pohár bort, és felvont szemöldökkel várta a fiú válaszát.

-Hát, öö... - mosolygott Leo udvariasan -, lehet, hogy ezt nem fogom tudni...! Dan feléje fordult, és jól hallhatóan a fülébe súgta: - Allén Ginsberg: Nagyáruház Kaliforniában. Ez tényleg nem volt nehéz. Jenny az asztal alatt bokán rúgta a bátyját. Muszáj neki ilyen okostojásnak lennie? ' Orbán Ottó fordítása. Rufus a fogát csikorgatta, és előadta a következő feladványát: - „Szépek a fák, éjszomorúk, I Ha mit ígértem, nincs kiút... / Alvás előtt mérföldnyi út"* - idézte a második verset, aztán bortól zavaros barna szemét kidüllesztve nézett Leóra. A fiú szőke haja ebben a pillanatban szinte áttetszőnek tűnt. Leo megsemmisült Rufus kíméletlen tekintetététől. - öö... - nyökögött. - Basszus, apa! - kiáltott fel Jenny harmadszorra is. - Úristen! Tisztában volt vele, hogy Rufus csak a szokott formáját igyekszik hozni, az érdes modorú, de jóságos családapáét; hogy ezzel igyekszik jóvátenni azt, hogy az előző hat este a gyerekei étteremből hozott kaját voltak kénytelenek vacsorázni a tévé előtt ülve. De hát nem képes megérteni, hogy Leónak nem a versek a kedvencei? - Fú, pedig ezt még én is tudom! - kottyantott bele Elise. - Róbert Frost: Havas este megállok az erdő melletti Nyolcadikban meg kellett tanulnom kívülről - tette hozzá, aztán Dan felé fordult. -Látod, valamit azért tényleg konyítok a versekhez! Rufus a pecsenyevillával felnyársalt egy virslit, és odavetette Leo repedt, kék tányérjára. - És mondd csak, melyik suliba jársz? - vonta kérdőre. Leo a keze fejével megtörölte a száját. - ASmale-be... Elnézést. A Smale Gimnáziumba járok - helyesbített tisztelettudóan, és tekintetét a szemben ülő Jennyre szegezte, aki bátorítólag mosolygott rá. - Hmm... - morogta Rufus. Csak úgy kézzel felmarkolt egy virslit és leharapta a felét. A jókora falatot hasonlóan nagy korty borral öblítette le. -Sosem hallottam róla. - Az egy ilyen bölcsésztagozatos suli - mondta Dan. - És az irodalom nem bölcsészet? - horkant fel Rufus. Jennynek egy falat sem ment le a torkán, annyira berágott az apjára. Rufus a maga zsémbes, mogorva módján általában tulajdonképpen jó fej volt; érthetetlen volt, mit genyázik most Leóval. - Szóval, kisfiam, munkát kaptál a Red Letter-nél? - fordult végre Dan felé az apa, és megemelte poharát, hogy felköszöntse. - Elképesztő! Rufusnak egy koffernyi befejezetlen verse lapult a tisztítószeres szekrényben: annak ellenére, hogy verseskötetek szerkesztője volt, tőle magától soha egy sor sem jelent meg. És most Dan elindul azon a költői pályán, amiről ő mindig csak álmodozott! - Istenem! - dörmögte. - Csak aztán el ne kezdj te is úgy affektálni, mint azok a gazemberek ott a lapnál! Dan a szemöldökét ráncolta, amikor eszébe jutott Siegfried Castle alig érthető, németes kiejtése. Neki természetesnek tűnt, nem affektáltnak. - Ezt most hogy érted? - kérdezte az apját. Rufus felnevetett, és nagyot harapott egy banánba. - Majd meglátod! De mindegy, az a lényeg, hogy büszke vagyok rád. Ha így folytatod, húszéves korodra koszorús költő lesz belőled. Leo hirtelen felpattant az asztaltól. - Bocsánat, nekem muszáj mennem. - Jaj, ne! - ugrott talpra Jenny is. Úgy tervezte, h°gy gyorsan bekapják a vacsorát, aztán Elise-nek majd gyorsan indulnia kell, ő pedig Leóval visszavonul a szobájába,

csókolóznak egy sort, és még az is lehet, hogy együtt csinálnak leckét. Vagy, ha a fiú megengedi, fest róla egy portrét. - Maradj még egy kicsit! - Bocs, Jenny, de nem tudok - motyogta Leo zavartan, aztán Rufus felé fordult, és kezet nyújtott neki. - Viszontlátásra, Mr. Humphrey. Örülök, hogy megismerkedtünk, és köszönöm a vacsorát. - Csak azt ne hidd, hogy mindig így lesz - harsogta Rufus a villájával hadonászva. - A legtöbbször azt vacsorázzuk, amit a kínai étteremből hozatunk. Hát ez bizony igaz volt. Rufus számára a bevásárlás azt jelentette, hogy az ember lemegy a sarki boltba, és vesz bort, cigit meg vécépapírt. Jenny és Dan súlyosan alultáplált lett volna, ha időben meg nem tanulnak telefonon kaját rendelni. Jenny kikísérte Leót az ajtóig. - Nagyon szarul érezted magad? - kérdezte aggodalmasan. Leo szégyellősen elmosolyodott, csorba metszőfogát kivillantva. Lényegesen magasabb volt a lánynál, úgyhogy lenézett rá. - Dehogyis! Csak igazából arra számítottam, hogy egy kicsit korábban lesz a vacsora. Muszáj hazamennem, hogy... - Nem fejezte be a mondatot; homlokát ráncolva tekert a nyaka köré egy vadonatújnak látszó, vörös-fekete csíkos kasmírsálat. Márkajelzés is volt rajta: Burberry! Ezt a sálat Jenny még sohasem látta barátján. - Késő este még küldök neked e-mailt, jó? - mondta még Leo, mielőtt eltűnt volna a liftben. Jenny visszatért a vacsoraasztalhoz. Rufus borzas szemöldökét felvonva, kissé kába arckifejezéssel nézett a lányára. - Valami rosszat mondtam, azért ugrott fel a barátod? Jenny egy szót sem szólt, csak nézett merően az apjára. Igazából elképzelése sem volt róla, miért húzta el a csíkot Leo, de az volt a legegyszerűbb, ha őt hibáztatja érte. - Jaj, ne már, kislányom! - folytatta Rufus egy szemernyivel sem tapintatosabban. Na és aztán, ha nem ő találta fel a spanyolviaszt! Attól pasinak még jó lehet! Jenny ismét felállt az asztaltól. - Na jó, én megyek a szobámba! - Menjek veled? - kérdezte Elise készségesen. Jennynek úgy tűnt, barátnője tök jól érzi magát így, hogy ott ül Dan mellett, és versekről hablatyol vele. Még egy pohár bort is töltött magának. - A, nem, koszi - morogta. Semmi másra nem vágyott, csak arra, hogy végigdőlhessen az ágyán, az arcát a párnájába fúrhassa, és León töprenghessen. Egyedül. Elise belekortyolt a borába. - Egyébként mindjárt nekem is mennem kell -mondta, és bár továbbra is Jennyre nézett, most tekintetével oldalvást Dan felé intett, mintha azt mondaná: Na, mit szólsz hozzá? Nekem tökre bejön a bátyád! - Még az is lehet, hogy írok egy verset, ha hazaértem. Mi sem természetesebb annál! Amint becsukta maga mögött a szobája ajtaját, Jenny hasra vágta magát az ágyán, és komor tekintettel nézte a szoba túlsó végében a saját képeit meg a festőállványát, ami most üresen állt. Meg volt róla győződve, hogy Leo nem ostoba, még ha ez a Róbert Frost-vers tényleg közismert is volt. Sőt szentül hitte, hogy a fiú még okosabb is, mint a többiek, legfeljebb kevésbé látványos a tudása. Eszébe jutott a jelenet, amikor először pillantotta meg Leót a Bendel's áruházban; ez még azelőtt volt, hogy az interneten összeismerkedtek. Ő volt az egyetlen férfivásárló a kozmetikai

részlegen, és éppen a Bendel's jellegzetes, barna-fehér csíkos neszesszerei között matatott. De hát mi a fenét keresett ott? Rejtély! És mire lehet vélni a minapi megjegyzését a műszőrme bundás nő láttán? Hát az új Burberry sálat? Úgy tűnt, ez a fiú rengeteget tud a... a szép dolgokról. És miért van az, hogy még nem hívta fel magukhoz Jennyt? Tuti biztos, hogy valami egészen fényűző lakásban lakik. Ja igen, és a szülei... na, hát róluk eddig egy fél szót sem ejtett! A titokzatosság csak egyre gyűlt Leo alakja körül. Egy lány számára pedig nincs izgalmasabb feladat, mint megfejtetni egy rejtélyes srác titkait!

Ami az egyik művésznek bejön, az a másiknak totál tré
New York-i tartózkodásuk második napján Vanes-sát és Rubyt szüleik elvitték magukkal abba a galériába, ahol találtművészeti szoborkiállításuk volt látható. A galéria tágas volt és fényes; fapadlóját világosra lakkozták, falait tiszta fehérre meszelték. Legnagyobb termének közepén egy tarka lincoln-shire-i csődör ropogtatott nagy vidáman Cézár salátát egy hatalmas, gömbölyű fatálból. Az állat mellett egy kék műanyag vödröt helyeztek el, ebbe pedig vasvillát állítottak. Valahányszor a ló pottyin-tott egyet, az elegánsan öltözött német lány, aki a galéria bejárata melletti asztal mögött ült, felpattant forgószékéből, hogy a villával felszedje a lócit-romot a padlóról, és beleborítsa a vödörbe. Vanessa huszonkét éves nővére, Ruby a ló pofáját simogatta, és mentolos Tic Tackal etette az állatot. Bíborszínű bőrnadrágjáról csillogva verődött vissza a kiállítóterem lámpáinak fénye. - Virgoncnak hívják. Ugye, milyen édes? -mondta Gabriela, az Abrams lányok anyja Rubynak, miközben lenyűgözve csodálta a lovat. - A kommuna kertjében legelészte a római salátát, amikor rátaláltunk. A gazdája olyan tündér volt, hogy megengedte, hogy kölcsön vegyük a kiállításra. Az asszony előrehúzta befont, ősz lófarkát a háta mögül, és babrálni kezdte a végét. A tiritarka afrikai kaftán, amit ruhatárából jó érzékkel kiválasztott a mai estére, úgy lógott le széles válláról, mint egy bíborszínű, sárga és zöld abrosz, aminek a közepére lyukat vágtak, hogy a fejét kidughassa rajta. Gabriela, aki számára a divat mintha ismeretlen fogalom lett volna, előszeretettel öltözött mindenféle „törzsi viseletbe", és azzal tetszelgett maga előtt, hogy ő egy „interkulturális divatmo-dell". A lábán például nyers vaddisznóbőrből készült mexikói mokaszint viselt ezen az estén. Virgonc kétségtelenül édes, gondolta Vanessa, de attól, hogy valami édes, még nem válik műalkotássá! Alany közelebb lépett a falhoz, hogy megnézze, mi az a furcsa izé, ami lóg onnan: hát az egy alumínium sajtreszelőkből kötött füzér volt. Egyikmásik reszelő lyukaiból még a narancssárga sajtdarabkákat sem tisztították ki. - Most biztos azt gondolod, hogy ilyet te is csinálhatnál - szólította meg a lányt Arlo, az apja. - Hát erre igazából nem gondoltam - felelte Vanessa. Miért is akarna zsinórra fűzni sajtreszelőket? Arlo, aki poros, fekete perui köpenyt, bokáig érő kenderkóc szoknyát (igen, nem félreértés: szoknyát!) és fehér teniszcipőt viselt, most odacsoszogott a lányához. A férfit a felesége, Gabriela öltöztette, ő maga, még az is lehet, egyáltalán nem bajlódott volna ruhákkal. Hosszú, ősz haja szétterült a vállán, az arckifejezése szokás szerint komor és feszült volt. Vanessa biztosra vette, hogy ez az állandó feszültség még az LSD hatása, amit az apja fiatal korában szedett, és ki tudja, talán még manapság is szed. - Hunyd be a szemed, és simíts rajtuk végig az ujjaddal! - javasolta Arlo, és megfogta Vanessa kezét a csuklójánál. A férfi leheletén érződött a sült tempe, amivel Ruby a tegnapi lasagnét dúsította; bár az is lehet, hogy a lány orrát a reszelőkben penészedő sajt szaga bántotta. Engedelmesen behunyta a szemét, és valami reményféle töltötte el, hogy most végre megérti, mitől zseniálisak szülei alkotásai, és milyen művészi szándék fejeződik ki bennük. Hagyta, hogy apja odahúzza a kezét a reszelők felületére; az ujjbegyeivel érezte az apró, hegyes karmocskákat. Teljesen olyan volt, mint amikor az ember végigsimít egy sajtreszelőn: sem több, sem kevesebb. Vanessa kinyitotta a szemét.

- Beleborsózik az ember háta, igaz? - kérdezte Arlo; a szemhéja meg-megrándult. Hát igen, bele. A terem túlsó végében Ruby és Gabriela egy földdel színültig telt virágcserép mellett álldogált (ez is egy utcán talált kiállítási tárgy volt), és úgy vihogtak, mint a tízéves csitrik. - Ti meg min röhögtök? - kérdezte tőlük Vanessa. Nem nagyon tudott mást elképzelni, mint hogy Ruby mesélt valamit anyjának valamelyik bogaras zenész pasijáról. De aztán észrevette, hogy még a sznob kis szőke német spiné is vigyorog a pultja mögött. - Na! Mi a fene ilyen vicces? - toppantott türelmetlenül. Most már Arlo is kuncogni kezdett. Festékfoltos ujjaival beletúrt hosszú, ősz hajába, és látszott rajta, hogy szerfelett elégedett magával. - Hát, kislányom, abban bizony magok vannak...! - súgta Vanessának, és szemét a cserépre meresztette. - Érted! Magok. Hogy mi van?! Az iskolában Vanessa világéletében kívül rekedt a társaságon: ő volt az egyeden, aki borotválta a fejét, és aki kizárólag feketében volt hajlandó járni. De ez a magány többnyire önként vállalt magány volt. Most azonban nem akart kilógni a sorból, szerette volna megérteni a poént, törte rajta a fejét - és mégsem jött rá. Arra gondolt: ha az anyja meg az apja szerint egy salátát legelő ló, egy köteg reszelő meg egy magokkal és földdel teli virágcserép már művészi alkotás, akkor esélytelen, hogy megértsék az ő morbid és bonyolult filmjeinek sötét mély értelműségét. Úgy pedig tényleg jobb, ha soha nem vetíti le őket a szüleinek. - Mit szólnátok hozzá, ha olajra lépnénk? -szólt át Gabriela Ariónak és Vanessának a virágcserép mellől. Rosenfeldék, akik hajdan az iskolatársai voltak Vanessa szüleinek, és a rajztagozaton ők is hippinek készültek, meghívták az Abrams családot valami művészetpártoló jótékonysági rendezvényre. Arlo és Gabriela ragaszkodott hozzá, hogy a lányok is velük tartsanak. - Tulajdonképpen hová megyünk? - kérdezte szkeptikusan Vanessa, amikor már a galéria előtt, az utcán álltak, és taxira vártak. A legjobb, amire számított, az volt, hogy hajnalig kell mezítláb táncolnia valami tábortűz körül egy queensi szoborparkban, mert hát ugye valahogy meg kell idézni a tavasz szellemét... Szóval azt gondolta, ilyesfajta hippi baromságban kell részt vennie. - Egy Frick nevű helyre - felelte Gabriela, és kotorászni kezdett formátlan pénztárcájában, amit egy ismerőse készített számára újrahasznosított traktorgumiból. - Úgy tudom, az 5. utcában van. De felírtam valahová, mindjárt megnézem. - Ötödik, de nem utca, hanem sugárút! - világosította fel anyját Vanessa. - Én tudom, hol van. Mint ahogy azt is tudta, hogy a Frick közönségének soraiban elhanyagolhatóan kevés a szoknyás férfi. Hát ez igaz, viszont ha nem így lenne, valami érdekes is volna az egészben!

Fricskák a Frickben
A Frick Múzeum épülete valaha Henry Clay Frick-nek, az indusztriális korszak kokszés acélmágnásának New York-i rezidenciája volt. Frick szenvedélyesen gyűjtötte az európai festők és szobrászok műalkotásait, és halála után villáját múzeummá alakították át. „Az Erény győzelme" jótékonysági estet a múzeum Living Hall termében (tehát a hajdani lakóépület nappalijában) rendezték meg: egy hatalmas helyiségben, amelynek falait tölgyfa burkolat, padlóját pedig perzsaszőnyeg borította, és ahol a tizenhatodik század legnevesebb festőinek (El Grecó-nak, Holbeinnek és Tizianónak) képei voltak kifüggesztve. Az egyik falnál Soldani bronzszobra állt: Az Erény győzelme a Bűn felett; a jókora, kerek asztalokon, amik krémszínű lenvászon abroszokkal voltak leterítve, és amiken csillogó ezüst evőeszközök sorakoztak, bíborszínű tulipánok gyűrűjében ugyanennek a szobornak huszonöt centis másolatait helyezték el. Nem mintha bárki is tudomást vett volna akár a festményekről, akár a szobrokról. Egyedi rendelésre készült, márkás estélyi ruhákba öltözött nők és szmokingos férfiak sürögtek-forogtak az asztalok körül, vagy ácsorogtak a büfépultnál, majszolták a szilvával töltött sült kacsát, és beszélgettek az égvilágon mindenről - a művészeten kívül. - Láttad van der Woodsenék lányát a plakáton? - kérdezte Titi Coates fojtott, duruzsoló hangon Misty Basstől. - Tudod, ami azt az új parfümöt hirdeti. - Persze hogy láttam. Szerintem borzasztóan erőltetett. Az a műkönnycsepp...! Színtiszta hatásvadászat! - jelentette ki Misty. Fejével arrafelé bökött, ahol Serena és Blair éppen belépett a terembe a van der Woodsen szülők mögött. A lányok hirtelen irányt változtattak: a büféasztalhoz léptek, hogy keressenek maguknak valami innivalót. - Mégiscsak nagyobb a melled, mint az enyém -húzkodta felfelé magán Serena a fekete, pánt nélküli Donna Karán ruhát, amit Blairtől kapott kölcsön. Melltartóból ugyanolyan méretet hordtak, úgyhogy azt gondolta, a ruha is tökéletesen áll majd rajta, de most minden lépésnél azt tapasztalta, hogy csúszik róla lefelé. - Lehet, te viszont vékonyabb vagy - felelte Blair. Be nem vallotta volna, de érezte, mióta csak felhúzta rajta a cipzárt, hogy Serena rózsaszín Milly koktélruhája a varrás mentén apránként szakad szét a hóna alatt és a derekánál. Tíz másodpercenként hallotta, hogy újabb öltésnél pattan el a cérna, és csak reménykedni tudott benne, hogy kitart rajta a ruha hazáig. Úgy tűnt, mindenkinek koktélos pohár van a kezében, viszont pincérnek, aki tálcán hordaná körbe a koktélokat, nyoma sem volt. - Mi a szart keresünk itt? - nyavalygott Blair. - Fogalmam nincs! És nem ez az egyetlen ilyen dolog - vallotta be Serena. - Na jó, figyelj, ha idén sincs Ketel One vodkájuk, én hazamegyek - zsémbelt Blair. Az előző évben be kellett érnie Absoluttal, ami annyira idejétmúlt volt! Utoljára az ősember ivott Absolut vodkát! - Jó megint együtt látni a lányainkat - susogta Blair anyja Serena anyjának fülébe. Nem volt az jó, amikor Serena New Hampshire-ben tanult, abban a bentlakásos iskolában. Egy lánynak szüksége van rá, hogy maga mellett tudhassa a barátnőjét. - Hát bizony! - ismerte el minden átélés nélkül Mrs. van der Woodsen, miután elfordította tekintetét Eleanor pocakjáról. Hiába volt jóban vele, amióta a világ világ, kimondhatatlanul közönségesnek tartotta, hogy ötven felé közeledve még szülni akar. Az a dagadt, harsány, bajuszos ingatlanberuházó pedig, akihez feleségül ment,

egy elviselhetetlen tuskó volt. - Nézd csak, ott van Misty Bass! Menjünk, köszönjünk neki! Misty addigra már otthagyta Titi Coatest a lányával, Isabellel arról vitatkozni, hogy muszáj-e Isabelnek autót kapnia érettségire; és most kettesben ült egy asztalnál a fiával, Chuckkal: szokásuk szerint pletykáztak. A merev, szőke asszony aranyszínű Carolina Herrera ruhát és régimódi Harry Winston ékszert viselt; a fia pedig, ez a barna hajú sátánfajzat, aki a megtévesztés kedvéért rohadtul jóképű volt, szürke alapon zöld hajszálcsíkos Prada jampecruhát. Ami azt illeti, Chuck valóban sátánfajzat volt: mindig mohón leste az alkalmat, hogy ördögi természete megmutatkozhasson. De csak türelem, nemsokára erről is szó lesz! - Hogy így hivalkodjon egy közel ötvenéves nő a hét hónapos terhességével! - súgta Misty a fiának méltatlankodva. - Mit szól ehhez a te Blair barátnőd? Chuck megrántotta a vállát, de úgy, hogy látszott: Blair valójában nem is hagyja annyira hidegen. Serena hatalmas szilveszteri partiján a fiú odasomfordált hozzá, és felajánlotta neki, hogy megszabadítja szüzességétől, hiszen defiorálás terén óriási gyakorlata van. A lány azonban keményen lepattintotta magáról, és ez megtépázta az önérzetét. Ezt követően, pusztán unaloműzésből, Chuck egy ideig a homoszexualitással kísérletezett. Persze lehet, hogy csak azért csinálta, hogy ürügyet találjon a szemöldökgyantáztatásra. - Gondolom, néha emiatt is jól meghánytatja magát - felelte. Érzéketlen szavaival Blair bulimiájára utalt, ami a társaságban nemigen számított titoknak. - Egyébként gyakorlatilag abban a pillanatban, hogy megszületik a féltesója, úgyis elköltözik hazulról. - Valaki azt mondta, hogy Blair az érettségi után befekszik egy klinikára, hogy egyszer és mindenkorra kikezeltesse magát - jegyezte meg Misty Bass. - Erről tudsz valamit? De Chuck akkor már nem figyelt az anyjára. A terem túlsó végében drámai jelenet volt kibontakozóban, amit a világért sem szalasztott volna el. Nate nem is látta Blairt azóta, hogy néhány hete a lány gondolt egyet, és becserkészte őt az Elszakadás Rehabilitációs Központban. Ezen első és egyben utolsó alkalommal, hogy Blair megjelent a terápiás csoportban, a terapeuta kényszerítette rá, hogy az egész csoport előtt elismerje, hogy bulimi-ás; bár az is igaz, hogy a lány „stresszes béltartalom-visszaáramlásként" aposztrofálta betegségét. Nate akár még mulathatott is volna exbarátnője fergeteges alakításán, de éppen azokban a napokban fordult komolyra a dolog közte és Georgie között; márpedig két dilinyós nő egyszerre még neki is sok lett volna. Szerencsére Blair is átlátta, hogy haditerve, amely Nate visszahódítását célozta volna, kezd visszaütni rá, ezért úgy döntött, hogy a rehab méltóságán aluli dolog. Naná, hogy nem volt kedve a szombat délelőttiéin arról fecsegni, hogyan dugja le időről időre az ujját a torkán, amikor ehelyett cipőket is vásárolhat Serenával! Na és Serena? Nate már a hónapra sem emlékezett, amikor utoljára találkoztak. De a lány persze most is tündöklően szép volt, a maga könnyed és elbűvölő módján: mint mindig. Nate a partikon rendszerint lecövekelt valahol, és csak várta, hogy aki dumálni akar vele, majd odajön hozzá. Most azonban úgy döntött, hogy Blairékhez odamegy, és köszön nekik. Miért is ne tenné? Ha Blair esetleg nem állna szóba vele, majd beszélget Serenával. Serena vette észre hamarabb, hogy Nate közeledik feléjük. Cigarettájáról a hamut lepöccintette a Living Hall felbecsülhetetlen értékű márványpadlójára.

- Nicsak, Nathaniel Archibald úr! - kiáltott fel, részben azért, hogy Blairt figyelmeztesse, részben pedig azért, mert őszintén megörült a fiúnak. -Nate, a mi elveszettnek hitt barátunk! - Bassza meg! - morogta Blair, miközben fekete szatén Manolo Blahnik participőjének tűsar-kával eltaposta Merít Ultra Light cigijét. - A kurva életbe! Serena nem tudta biztosan, miért káromkodik a barátnője: azért, mert úgy hiányzott neki a találkozás Nate-tel, mint púp a hátára, vagy azért, mert a fiú olyan döglesztően jól nézett ki konzervatív szabású Armani szmokingjában. Semmitől nem áll el úgy egy lány lélegzete, mint egy jóképű, szmokingos pasi láttán; és ezen az sem változtat, ha az illető pasit éppen gyűlölni igyekszik. - Hali - puszilta meg gyorsan Nate Serenát jobbról-balról, aztán szmokingnadrágja zsebébe süllyesztette a kezét, és óvatos mosolyt eresztett meg Blair felé. A lány rubintköves gyűrűjét csavargatta a kisujja körül, mint mindig, amikor ideges volt. Rövidre nyírt haja szögletesebbnek mutatta arccsontját, mint amire Nate emlékezett, de az is lehet, hogy leadott egy-két kilót. Akármitől is volt, Blair arca kegyetlennek tűnt; egyszerre kegyetlennek és leheletfinomnak. - Szia, Blair! Blair ökölbe szorította a kezét, körmei a tenyerébe mélyedtek. Irtózatosan vágyott még egy italra. - Hello. Mi újság a rehabban? - A rehabnak vége. Legalábbis számomra. Georgie, tudod, a barátnőm, akit láttál, még mindig ott van. - Miért? Mert javíthatatlan drogos? - vágta rá Blair, és egy lendítéssel felhajtotta, ami még maradt a vodkájából. A lármás big band-zene, ami eddig egyiküknek sem tűnt fel, most hirtelen elhallgatott; a terem egy csapásra némává és mozdulatlanná dermedt. - Kezd a pia a fejünkbe szállni - előzte meg Serena, hogy Blair valami őrültséget csináljon, például hogy lekaratézza Nate fejét a nyakáról. - De holnaputántól szünet, jó, mi? Nate leintett egy arra járó pincért, és kért tőle mindhármuk számára még egy kis vodkát. - Ti mentek valahova? - kérdezte a lányoktól. - Sun Valley-be, szokás szerint - felelte Serena. Blair csak állt mellettük, döntötte magába a második felest, és azt kívánta, bárcsak a) Nate elhúzna innen a jó francba, b) ne nézne ki ilyen káprázatosan most, hogy nem füvezik, c) ne lenne velük ilyen abszurd módon halálosan kedves, valamint d) Serena ne viszonozná hasonlóképpen Nate halálos kedvességét. - De idén Blair is jön velünk - folytatta Serena. -Már meg is vette a jegyét. Nate kivett egy csomag Marlborót a zsebéből, és egy szálat az ajkai közé dugott. Különös gonddal gyújtott rá, és az öngyújtó lángján keresztül előbb Blairre sandított, aztán elkapta róla a tekintetét. - Hát, az a helyzet, hogy én is ott töltöm a szünetet - nyögte ki végül. - Georgie anyjának van egy villája a hegy lábánál. Nem találkozunk kinn a pályán? Síelhetnénk együtt! Blair érezte, hogy gyomra rángani és hullámzani kezd Serena kissé szűk ruhája alatt. - Mindjárt visszajövök - hadarta, és üres vodkás poharát barátnője kezébe nyomta. Addig megkeresnéd az asztalunkat? Jó lenne már leülni. - Képzeld, Blair egy időre hozzánk költözött -ismertette a tényállást Nate-tel Serena, miközben azt figyelte, hogyan sprintel barátnője nyílegyenesen a női mosdó irányába. Hirtelen úgy érezte, Blair a kishúga, aki a védelmére szorul, és boldog volt,

hogy tudott neki segíteni. - Az anyja az ő szobáját rendezi be gyerekszobának, tudod, a kisbaba számára. Szívás, mi? Nate megpróbálta elképzelni, milyen lehet Blair élete nevelőapával, mostohatestvérrel és születendő féltestvérrel. Nem nagyon tudta beleélni magát a helyzetbe. - Megváltoztál - közölte vele Serena, miközben tetőtől talpig végigmérte. Egyik tökéletesre kozmetikázott szemöldökét felvonta, és rámosolygott a fiúra. - De jól nézel ki! Nate és Serena között évek óta vibrált valamiféle testi vonzalom. A kilencedik és tizedik közötti nyáron, közvetlenül azelőtt, hogy Serena beköltözött a bentlakásos iskolába, le is feküdtek egymással: mindketten akkor veszítették el a szüzességüket. De ez a vibrálás abszolút belefért a barátságba, minden kötelezettség nélkül: nem is vezették le a vágyakozásukat többször, csak akkor egyszer. - Jól is érzem magam - bólintott Nate. Arra gondolt, elmesélhetné Serenának, hogy teljesen lejött a fűről, de az edzője mégsem nevezte ki csapatkapitánynak. Megmondhatná neki, hogy alig várja, hogy összeismertesse őket Georgie-val, mert biztos benne, hogy jól meglennének egymással. De Nate nem volt egy lelkizős típus. - Hú, tök jó, hogy ti is jöttök Sun Valley-be! - mondta mindezek helyett. - Remélem, nagy buli lesz a síelés! - Reméled? - kérdezett vissza Serena, aztán a hirtelen késztetésnek engedve, ahogy mindent csinált, Nate nyakába vetette magát, és összevissza kente a fiú arcát rózsaszín szájfényével. - Eddig minden tavasszal kettesben síeltem a savanyú bátyámmal. Ez most biztosan hatalmas buli lesz! Nate némán tűrte az ölelgetést, és mindent elkövetett, hogy ne gerjedjen rá Serenára. Csakhogy mióta tiszta volt, nem kellett több, mint hogy megcsapja az orrát egy nő parfümje, vagy hogy egy lány megérintse, és máris az egekbe szökött a pulzusa. Különösen ha ilyen meseszép lányról volt szó. Serena kivett egy szál cigit a Nate szmokingka-bátjának zsebében lapuló dobozból, és elengedte a fiút. - Megyek, megnézem Blairt. Majd még dumáljunk, oké? Nate hosszan nézett a lány után, és közben mobilját keresgélte a zsebében. Ilyenkor Georgie valószínűleg a szobájában van, mert vacsora után az Elszakadásban kitör a csendes pihenő, vagy hogy hívják. De talán az ügyeletes nővér lesz olyan jó fej, hogy megengedjen nekik egy kis telefonszexet. Benyomkodta Georgie számát, és a füléhez emelte a mobilt; csak ezután nézett fel. Chuck Bass, aki gyémántokkal kirakott édesanyja mellett üldögélt az asztalnál, éppen őrá meresztette a szemét. Ahogy most kinézett, az ember biztos lehetett benne, hogy olyan meleg, mint egy pizzasütő kemence. A gondolattól, hogy Chuck valószínűleg rá van indulva, Nate-nek lelohadt a telefonálhatnék-ja. Zsebre vágta a mobilját, és elindult, hogy megkeresse a helyét valamelyik asztalnál. Azzal a szánalmas pletykával sem volt hajlandó foglalkozni, amit Chuck már útjára is indított róla és Sere-náról.

Az erény győzelme a bűn felett
Abban a pillanatban, hogy Misty Bass aranyszínű ruháját megpillantotta, Vanessa tudta, hogy hiba volt eljönnie a jótékonysági estre. Mert az egy dolog, hogy az apja gyapjúponcsót és szoknyát viselt: ő maga sem öltözött át iskola után, úgyhogy még mindig az egyenruhája volt rajta! De az Abrams szülők, úgy tűnt, a legkevésbé sem zavartatták magukat. - Odanézz, hogy ráizgult apa az ingyen piára! -súgta Ruby Vanessa fülébe. Szerintem azt hiszi, hogy az Úristen ölébe pottyant! - Föl kéne hangosítani a zenét, hogy táncolni lehessen! - jegyezte meg a lányok anyja. Ujjcsettintgetéssel és mokaszinos lábának dobogásával kísérte a ritmust. Minden bizonnyal ő volt az egyetlen nő a Living Hallban, aki nem magas sarkúban pompázott. Még Ruby és Vanessa is magas talpú bakancsot vett fel. Halk pusmogás hulláma söpört végig a termen: a vendégek tekintetében borzalom ült. - Hát ezek meg kicsodák? - kérdezte Chuck az anyjától. Misty Bass a New York-i társasági élet egyik nagyasszonya volt, gyakorlatilag mindenkit ismert. - Hm... nem is tudom - ráncolta a homlokát az asszony. - De becsülöm, ha egy férfi szoknyát vesz fel. Ahhoz aztán kell bátorság! - Úristen, én emlékszem erre a két csodabogárra! - fordult oda férjéhez Titi Coates. Ezeknek a kiállítás-megnyitóján voltunk tegnap este! Tudod, ahol az a gyönyörű ló volt! - Gabby! Arlo! A terem közepén álló asztaltól felállt egy nő, és hevesen integetett Abramsék felé. Elegáns, fekete, padlót seprő ruha volt rajta, melírozott barna haját mesterfodrász kezére valló, divatos, hátralőtt frizurában hordta. - Ez szerintem Mrs. Rosenfeld - rángatta szüleit Vanessa a karját vadul lengető nő felé. Cupp, cupp! - Jaj, istenem, annyira örülök, hogy eljöttetek! -visongta Pilar Rosenfeld, és az Abrams család minden tagjának mindkét arcára két cuppanós csókot is nyomott. Hát nem csodálatos, Roy, drágám? - simított végig férje kikeményített szmokingkabátba csomagolt karján. - Őrült régen nem találkoztunk! - Bizony, bizony, pompás! - dünnyögte Roy Rosenfeld mély, kellemes hangján. Rosenfeldék annak idején együtt jártak a képzőművészeti akadémiára Gabrielával és Arióval, és azokban az években ők is kizárólag batikolt pólókat meg levá gott szárú farmereket hordtak. Mezítláb jártak annak ellenére, hogy mindketten dúsgazdag New England-i családok sarjai voltak: de hát számukra ez a cipőtlenség nyilvánvalóan csak múló hóbort volt, egy régen lezárult szakasz az életükből. Mr. Rosenfeld mellett egy magas, fekete hajú srác állt, aki tekintélyes méretű orrán drótkeretes Armani szemüveget viselt, és azon keresztül vizslatta Vanessát, mint aki éppen sorsáról készül dönteni. - Jordykám, emlékszel Abramsékra? - kérdezte tőle az anyja. - Gabriela, Arlo, Ruby és Vanessa. A fiú fölényes arckifejezése, büszke testtartása egy szikrányit sem változott. - Szerintem amikor utoljára láttalak, még négykézláb közlekedtél - közölte Jordy Vanessával. -Abban viszont biztos vagyok, hogy a hajad még akkor is hosszabb volt, mint most.

Vanessa épp ekkor látta meg Serena van der Woodsent és Blair Waldorfot a szomszéd asztalnál: a két lány nem győzött sütkérezni a sikerben, amit megjelenésükkel arattak a társaságban. Ettől persze Vanessát csak még jobban nyomasztotta, hogy iskolai egyenruhában van. - Igen, arra a találkozásunkra én is emlékszem -vágott vissza a fiúnak. - Rajtad például egy tök csini batikolt pelenka virított. Jordy feljebb tolta szemüvegét méretes orrának nyergén. - Most viszont a Columbián vagyok jogi előkészítős - felelte. Ruby leült az asztalhoz, és egy jókora poharat teletöltött magának pezsgővel. - Apa, anya, jól vagytok? - kérdezte szüleit, akik bénultan álltak egymás mellett, mintha saját tárlatuk utcán talált kiállítási tárgyai lennének, amik felbillennének, ha nem támasztanák őket egymáshoz. Vanessa kiakadt rajtuk. Talán arra számítottak, hogy tavaszköszöntő tűzugrás lesz a program a Frickben, és most csalódtak, mert szmokingos-nagyestélyis rendezvényen találták magukat? - Gyere, ülj le, Gabby - húzott egy széket a magáé mellé Roy, hogy Vanessa anyja helyet foglalhasson asztaluknál. - Nekem nagyon tetszik a szoknyád - mutatott Pilar az Arlo combján feszülő ruhadarabra, amivel a férfi akaratlanul is színt vallott divatról alkotott elképzeléseiről. - Nem Galliano véletlenül? Arlo kifejezéstelen tekintettel meredt az asszonyra. Fehér szmokingos pincér érkezett, és felszolgálta a vacsora első fogását: tepsis kacsapástétomot. Arlo turkálni kezdte az ételt desszertes kanalával, nyilván az élet jeleit leste a kacsán. Gabriela felvette az asztalról lenvászon asztalkendőjét, és belefújta az orrát. Ruby felhorkant, és hogy kuncogását leplezze, a szája elé emelte a pezsgős poharát. - Ti alkottok még? Szolgáljátok a béke és a szeretet ügyét a művészettel? Vagy ilyesmikkel már nem foglalkoztok? - kérdezte Gabriela Pilartól. Az elmosolyodott. - Royjal most ingatlanjogban utazunk - felelte. - Jordy is jogász lesz, ha elvégzi az egyetemet. Jaj, ne is kérdezd, arra sem jut időnk manapság, hogy reciklikáljunk! Az Abrams szülők elsápadtak. A talált művészetnek a lényege volt a reciklikálás! Ha nincs re-ciklikálás, megszűnik létezni mindaz, amiben művészként hittek. - Na, hát ez elég szomorú! - jegyezte meg Gabriela, és fintorogva meredt a pástétomára. - Szerintetek ki tudom ezt cseréltetni egy tányér salátára? Reménytelen, ugye? Vanessa nekiesett a vacsorának: kezdett jobb kedvre derülni az események mulatságos fordulataitól. - És milyen joggal akarsz foglalkozni, ha végeztél? - fordult Jordyhoz. A fiú elhessegette a cigarettafüstöt komikusan hosszú orra közeléből. A háta mögött Blair Wal-dorf és Serena van der Woodsen úgy füstölt, mint egy-egy gyárkémény, miközben a várandós Eleanor tisztára törölte a lányok tányérját is. - Valószínűleg ingatlannal, mint a szüleim -felelte. Vanessa bólintott. Számára ugyan kissé nehezen volt érthető, hogy valaki másra sem vágyik, mint hogy a szülei nyomdokaiba lépjen, tekintve, hogy az ő ősei látványosan hibbantak voltak; ugyanakkor bizonyos értelemben vonzónak találta, hogy Jordyt ennyire nulla fantáziával áldotta meg az ég. Egyébként pedig rondának sem lehetett mondani a srácot: hullámos, fekete haja kifejezetten szép volt, Jordy valószínűleg napi több órában ápolgatta-csinosítgatta frizuráját; az orra pedig... hát az, mondjuk, minimum érdekes. Vanessának azonnal az jutott róla eszébe, hogy filmre kéne venni. - Tök jó a szemüveged! - mondta a fiúnak. Ha az ember lánya borotválja a fejét, az még nem jelenti azt, hogy ne tudná, hogyan kell rányomulni egy pasira!

- Kösz - morogta Jordy, és levette, majd újból feltette a szemüvegét. - Te idén érettségizel, ugye? Tudod már, melyik egyetemre mész? Vanessa fenyegető pillantást vetett Rubyra: el ne merje kottyintani, hogy a húga előfelvételivel már bent is van az NYU-n. Ruby szerencsére elértette a jelzést, és tartotta a száját, pedig ez a hozzá hasonló motollaszájúaktól nem kis önmegtartóztatást igényel. - Mit számít, melyik egyetemre megy! - szólt közbe Arlo barátságtalanul. - Az a lényeg, hogy ott, ahova járni fog, segítsenek neki felfedezni, hogy mi az, amit szenvedéllyel tudna csinálni egész életében! Gabriela ősz, fonott lófarkával kezdett babrálni, tekintete szórakozottan siklott végig kisebbik lányán. - Tényleg, jövőre már egyetemista leszel! -bólogatott, aztán Pilar felé fordult. - Arlo azt vette a fejébe, hogy Vanessa az Oberlinre5 fog járni; én nem értem, hogy jutott ilyen az eszébe, elvégre az Oberlin egy bölcsészettudományi egyetem. - Csak van valahol egy olyan gagyi egyetem, ahova még engem is felvesznek! mondta halkan Vanessa. - Helyes, édesem, így kell ezt felfogni! - csiripelte Pilar. - És mondd, azt jól tudom, hogy ti ketten évek óta magatok laktok Williamsburgben? -folytatta, hirtelen témát váltva. - Istenem, ti aztán korán önállóságra szoktatok! - Ruby zenei pályafutása miatt laknak a lányok a városban - dicsekedett Gabriela. Képzeld, egy lemeztársaság már tárgyal az együttesével, hogy kiadják a CD-iket! Vanessa összeszorított szájjal mosolygott. - Én pedig mindeközben csak ülök otthon a tévé előtt, nézem a véresebbnél brutálisabb filmeket, és zabálom hozzájuk a húsízű Pringles chipset. Jordy horkanva felnevetett a lány mellett: ő volt az asztalnál ülők között az egyetlen, aki értette, hogy ez csak vicc volt. A zenekar most rázendített, kicsit hangosabban, mint a szünet előtt. Valami Duke Ellingtont vagy ilyesmit játszottak. Chuck Bass odalejtett Se-rena és Blair asztalához, ráadásul csípőre tett kézzel, hogy senkiben ne merüljön fel kétség szexuális irányultságát illetően. - Annyira unalmas ez a buli, lányok! - szólította meg a két barátnőt a hátuk mögül; a székük támlájára támaszkodott, és ahogy beszélt, csupasz nyakukra lehelt. Gyertek, dobjuk fel egy kicsit: táncoljatok velem! Serena és Blair oldalvást egymásra sandított. Tudták, ebből a helyzetből csak egyetlen biztos menekvésük van: ha elhúzzák a csíkot a női mosdóba, és pár cigi erejéig ott is maradnak. Felkapták vodkás poharukat, hátrarúgták a széküket és talpra ugrottak. Reccs! Huss! Ajaj! A rózsaszín ruha, amit Blair Serenától kölcsön kapott, és amiről eddig is érezte, hogy kissé szűk, most szemérmetlenül széthasadt rajta kétoldalt, és felfedte a titkot: azt, hogy az áttetsző fekete harisnyán kívül a lány semmilyen alsóneműt nem viselt a ruha alatt. És ami még ennél is kínosabb volt: Blair pánt nélküli ruhája, ami viszont Serenán volt, beakadt a lány székének támlájába, és ahogy Serena felugrott, a ruha lent maradt: egész felső része legyűrődött a lány derekára, fedetlenül hagyva 34B méretű mellét. Melltartót ugyanis ő sem viselt.
5 Oberlin: az Egyesült Államok egyik legszínvonalasabb bölcsészeti egyeteme; többek közt annak köszönhetően, hogy itt a humán tantárgyak mellett a természettudományok oktatása is hangsúlyt kap. Ohio állam Oberlin nevű városában alapitották 1833-ban.

- Semmi gáz, magunk között vagyunk, mi, csajok - vihorászott Chuck. - Takard csak el a szemed, szívem! - szólt férjére Titi Coates. - Te jó ég! - kiáltott fel Mrs. van der Woodsen, és automatikusan az italáért nyúlt. - Hú, anyám! - sóhajtotta Nate, és nem győzte áldani a sorsot, hogy nincs betépve. A félpucér lányok idegesen nevetgéltek, kapkodtak, hogy a maguk és egymás meztelenségét takarják valahogy a kezükkel. Chuckot félrelökve kirontottak a teremből, a ruhatárban magukra rángatták a kabátjukat, és húztak kifelé a Frick épületéből, ahogy csak kilenccentis sarkú cipőjük engedte. Vanessáék asztalánál az egészből senki nem vett észre semmit. A Rosenfeld és az Abrams szülők minden figyelmét lekötötte, hogy meg vannak sértődve egymásra. Ekkor a zenekar rázendített Irving Berlin számára, a „Puttin' on the Ritz"-re6. Vanessa a tánc gondolatától is viszolygott, valamiért mégis elkapta Jordy méregdrága öltönyka-bátjának ujját. - Ez az egyik kedvenc számom! Jössz? Jordy felállt, és jól nevelt úriember módjára felsegítette a székről Vanessát is. Aztán a táncparkettre vezette a lányt, és olyan magabiztos könnyedséggel forgatta meg, mint aki színjelesre végezte a tánciskolát. Vanessát meglepte, hogy kissé szédül, amikor a fiú pörgeti vagy bedönti. De Jordy kitűnő táncos volt, így sikerült teljesen megfeledkeznie róla, hogy még mindig a hülye iskolai egyenruhája van rajta. Ámbátor a többi jelenlévő csaj, míg él, emlékezni fog rá!

' Putting on the Ritz: a dal címe egy szleng kifejezés, ami az elegáns öltözékre utal ('felvenni a Ritz Hotelt', 'úgy öltözködni, mint a Ritz lakói').

Figyelem: a valódi neveket, helyszíneket és eseményeket megváltoztattam, hogy megvédjem az ártatlanokat. És megvédjem magamat -„az ártatlanok" dühétől.

Hey, people! A PARTIRÓL, AMIN A FENE SEM TUDTA, MIÉRT KELL RÉSZT VENNÜNK
Valljuk be, hogy sokkal jobb volt, mint amire számítottunk! Már csak órák választanak el a húsvéti szünettől - fogjuk fel úgy a Frick-béli partit, hogy bőven lesz mi ről csacsognunk a repülőn! De én persze azért azt a témát sem fogom hanyagolni, amit egyszerűen nem bírok megunni, és ami nem más, mint a SZEX Hát igen, némelyikünk már kipróbálta, némelyikünk pedig még nem. De ettől függetlenül mindannyian folyton a szexre gondolunk, és ami még biztosabb: folyton a szexről beszélünk. Itt van például az örök téma, hogy „Mit gondolsz, ki van már túl rajta az osztályunkból, és szerinted kivel csinálta?" Amikor ez kerül szóba, rendszeresen felbukkan annak a lánynak az esete, aki (legalábbis mindenki mélységes meggyőződése szerint) egy tanárral jött össze, még hatodikban. Ami egyébként szemenszedett hazugság, ugyanis véletlenül egészen közelről ismerem a szóban forgó lányt, és tudom, hogy semmi ilyesmi nem történt. Aztán folytatódik a téma a klasszikus kérdéssel: „Kivel feküdnél le, ha azzal fekhetnél le, akivel csak akarsz?" Ilyenkor kivédhetetlen, hogy hírességek neve szóba kerüljön, például Jaké Gyllenhaalé. Majd következik a fütyivita, ami általában hatalmas sikoltozásba és vihogásba torkollik, mert hát lássuk be: egy fütyi ocsmány és undorító. Ezt követi a fantáziálás az ideális első alkalomról: mindenki elmondhatja, hogy ő milyennek képzeli. Ez a téma megint csak elképzelhetetlen bizonyos hírességek megnevezése nélkül. Egy darabig, amikor én adtam elő az ideális első alkalomról szóló ábránd jaimat, valamiért mindig Jaké Gyllenhaal volt a férfi főszereplő, a helyszín egy mosógép teteje, az időpont pedig a napfelkelte. (Lehet ehhez valami köze annak, hogy a mosókonyhánk ablakából pazar kilátás nyílik az East Riverre, ami fölött ha felkel a nap, az valami lélegzetelállító!) Idővel azonban rájöttem, hogy éz a pozitúra irtózatosan kényelmetlen volna; és ha a házvezetőnő ránk nyitna, mert éppen mosni akarna, az az égések égése lenne. Talán mondanom sem kell, hogy ha egyszer elkezdtünk beszélni a szexről, egyszerűen képtelenek vagyunk abbahagyni. Na jó, én akkor most már megtettem a magam vallomását: ezennel engedélyt adok, hogy ti is megtegyétek a magatokét! Nem kell a pirulás, a köntörfalazás: név nélkül megy a dolog! Kivéve persze, ha úgy döntőtök, hogy vállaljátok a neveteket!

A mailjeitekből: Hali, BG! ~ Képzeld, én is ott voltam a tegnap esti partin, és egészen biztos vagyok benne, hogy láttalak! Volt ott az a tök fura házaspár, akiket még sose láttam: a pasin edzőcipő volt, meg valami lapszoknyaféleség. Te borotválod a fejed? -extRém Kedves extRém! Kitartásod egy vadászkutyát is megszégyenítene, ám sajnálattal közlöm, hogy rossz nyomon jársz. Még ha borotválom is a fejem, egy ilyen kiöltözős partira, ami lyen a tegnapi volt, nyilván felvettem egy parókát vagy egy merész kalapot! Amennyire én emlékszem, a Frickben tegnap este egyetlen kopasz csajt láttam, azon viszont iskolai egyenruha volt; márpedig, és ezt szeretném nagyon határozottan leszögezni, én így soha, de soha nem mutatkoznék társaságban! -BG kedves badgörl! te is láttad tegnap este a frickben, mikor n és s, hogy is mondjam, keffentett a sarokban? tökre nevetséges, hogy tagadják! nem egyszerűbb lenne, ha bevallanak, hogy össze akarnak jönni? szerintem illenek is egymáshoz, nem gondolod? -fürk.ész Kedves fürk.ész! Az az érzésem, hogy szörnyűségesen felnagyítod, ami ott a Frickben történt. S és N között csak barátság van. Ugye nem azt akarod mondani, hogy a barátok nem érinthetik meg egymást? Bár az is igaz, hogy ők mintha egy kicsit jobban élveznék ezeket az érintéseket, mint amennyire ezt barátoktól várná az ember... -BG

Lebukta!
S-t és B-t tömegek látták, amikor pucéran húzták el a csíkot a Frick jótékonysági estjéről, még mielőtt a desszertet felszolgálták volna. Szerény véleményem szerint B jó előre kitalálta ezt az egészet: preparálta a ruháikat, hogy a kellő pillanatban leszakadjanak róluk, és neki ne kelljen egy fedél alatt maradnia N-nel, aki istenien nézett ki. A hírek szerint V azzal a túlméretes orrú fazonnal lépett le a buliról, és aztán pár saroknyira onnan, a 3 Pasi Kávézójá-ban intim kapucsínózás-ba elegyedett vele. Halálos szerelem? Vagy csak a szüleiről akart lepattanni? Esetleg mindkettő? Aztán sokan voltunk szemtanúi annak is, hogy J új, szőke szerzeménye, L (igen, egészen biztos, hogy ő volt az) jókora késéssel bevillant a Frickbe egy káprázatos szmokingban, a művészet ügyének neves támogatójával, Madame T-vel a karján. Ugyanezen az éjszakán állítólag az Upper West Side-on is felbukkant, ami valószínűtlenül hangzik, úgyhogy szerintem az egy másik csinos szőke srác volt; ebben a városban, úgy látszik, elég sok van ebből a fajtából. Arccal a tavaszi szünet felé, bulizzátok szét az agyatokat, de igyekezzetek megőrizni mindent, amit én is megőriznék, és ne veszítsetek el semmit, amit ón nem veszítenék el! Pszt! Értitek, ugye? Imádom, ha utáltok: Bad Girl.net

Hófehérke és a holland olimpiai snowboard csapat
- Legutóbb még tuti ezen az utcán volt a házunk -bizonygatta Georgie makacsul. De basszus, te nem ismered az anyámat! Tökre kitelik tőle, hogy elhordatta az egészet máshová, csak hogy engem idegesítsen! Nate a taxi ablakán át bámulta a lélegzetelállító, fából épült palotákat a Wood River Drive-on. Ez volt az egyik legelőkelőbb utca az Idaho állambeli Ketchumben, Sun Valley legnagyobb városában. A villák mögött emelkedett a hófödte Mount Baldy, amelynek robosztus oldalán egymást váltották a szűz hóval borított, gondosan karban tartott sípályák és a sűrű tűlevelű erdőfoltok. Ha hunyorított, Nate még a cikcakkvonalban lesikló síelők hangyavonulásra emlékeztető nyüzsgését is ki tudta venni. Már alig várta, hogy a furgon hátuljában, szivaccsal bélelt Burton táskájának pihe-puha melegében lapuló vadonatúj snowboardot kipróbálja. - Nem tud felhívni valakit, hogy megkérdezze, pontosan hol van az a villa? - kérdezte a sofőr, és a belső visszapillantó tükörben Georgie-ra pillantott. A reptértől Sparkék házáig húsz perc elég kellett volna, hogy legyen, de már háromnegyedórája keringtek Sun Valley-ben. - Maga csak vezessen, jó? - utasította a taxist Georgie, aki Nate vállán pihentette elnehezült fejét. A repülőgépen a mellette ülő vén faszitól lenyúlt egy altató tablettát, és ennek a hatása még nem múlt el teljesen. Szokása szerint totál összefüggéstelenül beszélt. Az is elég furcsa volt, hogy bár síelni jöttek, a lányon bíborszínű Miu Miu szaténszandál volt, meg egy lenge, nyakpántos fekete póló. Nate azonban mindezt a legkevésbé sem bánta, annyira finom volt Georgie karjának selymes, fehér bőrét simogatni, és annyira szépnek látta a lány sűrű, sötétbarna, csillogó fényű, sima haját. Egész egyszerűen jó volt vele valóságosan együtt lenni, nem csak telefonon keresztül. - Nem emlékszel mondjuk arra, hogy hány emeletes a villa? - kérdezte barátnőjét, hogy amennyire tőle telik, segítse a keresést. - Vagy hogy volt-e a kertjében patak, vagy valami más? - Nem nagyon emlékszem semmire - felelte Georgie ásítva. - Csak arra, hogy az egyik évben, amikor itt töltöttem a karácsonyt, a dadával építettünk a kertben egy hóembert. Faágból volt a karja, én pedig lenyúltam anyám egyik Fendi retiküljét, és azt akasztottam rá, hogy legyen táskája is a hóembernek. Hát ez aztán nagy segítség! A sofőr szemmel láthatólag feladta: lassan kezdett visszacsorogni az autóval a város felé. - Hoppá! Várjon csak! - kiáltott fel hirtelen Georgie, és felült. A taxis beletaposott a fékbe. - Ez az! - jelentette ki a lány határozottan, és már meg is ragadta az ajtó kilincsét: hátrarántotta a furgon tolóajtaját és kiszállt, fel sem tűnt neki, hogy az úttest közepén állnak egy beláthatatlan kanyar után. - Gyere már! - sürgette Nate-et türelmetlenül. Egyértelmű volt, hogy azt várja: majd a sofőr vagy a villa személyzete kipakolja és behordja a bőröndjeiket a házba. Hát nem mindnyájan erre vágyunk? A hatalmas, rönkfából épült villát Nate már korábban is mindkétszer megcsodálta, amikor elhajtottak előtte: elképzelte, ki lakhat itt. Nyilván valami híresség, merthogy hét egyforma fekete sport Mercedes parkolt az autófelhajtón.

- Ezek meg kiéi? - kérdezte Georgie-tól, ahogy mögötte baktatott végig a hóval befútt murván a ház két és fél méter széles, impozáns, matt fényű krómacél bejárati ajtaja felé. Georgie beharapta vérvörös alsó ajkát, annyira izgatta, hogy vajon mi várja odabent. Úgy tűnt, azt sem veszi észre, hogy szaténszandálja máris tönkrement a hóban. - Fú, ezek szerint valaki tudta, hogy jövünk! -kiáltotta. A súlyos ajtószárnyak egyetlen finom taszítástól felnyíltak. - Az anyám utálja a zárakat - magyarázta Nate-nek. - És szereti, ha a barátai akkor is otthon érzik magukat a házában, amikor ő nincs itthon. - Miért, nincs itthon? - képedt el a fiú. Amikor Georgie annak idején előadta neki a Sun Valley-i utazás tervét, valahogy úgy képzelte, hogy hármasban töltik a szünidőt a lány anyjával: hogy segítenek neki megfőzni a vacsorát, aztán megnéznek együtt egy filmet a tévében, és amikor az asszony elalszik, felsurrannak a hálószobába, és nagyokat szeretkeznek. - Ja, dehogy! Dominikában van, vagy Venezuelában, vagy valahol. Télre mindig elutazik valahova délre. Beléptek a ház pazar előterébe. A járólapok vörös agyagból voltak, a mennyezetet csupasz fagerendák támasztották alá. Az előtér süllyesztett padlószintű, hatalmas nappaliba nyílt, amelynek szemközti, a hegyekre néző teljes fala üvegből volt. Odakint fából ácsolt terasz húzódott az üvegfal teljes hosszában, a közepén jacuzzi állt. A medencéből sűrű pára szállt az ég felé; alig lehetett látni a forró vízben lubickolok fejét. - Hú, be van kapcsolva a jacuzzi! - sikoltotta Georgie, és már rúgta is le a lábáról a szandált. -Aki utoljára csobban, az hozza a piát! Nate hagyta, hadd rohanjon előre: ő felpillantott a felső szintre vezető falépcsőre. A lépcsőfokokon ledobált ruhadarabok hevertek szanaszét, az emeleti lépcsőpihenő ablakának párkányán kicsi, kerek vadmacskakoponyák sorakoztak. Átvágott a nappalin Georgie nyomában; az arca fürdött a panorámaablakon beáradó napfényben. A kőből épült, méretes kandalló előtt egy grizzly-medve bundája volt a padlóra terítve. Máris itt kellene hemperegnünk a medvebőrön, gondolta a fiú keserűen, de tudta, hogy ebből semmi sem lesz: ki kell mennie a teraszra, hogy egy halom vadidegennel bájcsevegjen, akik Georgie anyjának jacuzzijában áztatják a valagukat. A nyolc váratlan lakótárs közül hétnek tök ugyanolyan fizimiskája volt; ez némiképpen mintha magyarázta volna a hét egyforma Mercedest a parkolóban. Csak hát ha ilyen békésen megférnek egymással egy jacuzziban, miért nem elég nekik egy kocsi? Georgie máris ott préselődött a medencében egy ismeretlen, szélesen vigyorgó szőke csávó és egy nagyon is ismerős barna srác: Chuck Bass között. És valamennyien anyaszült meztelenek voltak. - Mondta nekem Georgina, hogy bepasizott -nézett fel Chuck Nate-re pimaszul, miközben dús, fekete szőrrel benőtt mellkasát paskolta vízzel -, de azt elhallgatta, hogy a híres-nevezetes Nathaniel Archibalddal! Nate leült a fapadra a terasz korlátjánál. Semmi kedve nem volt ahhoz, hogy levetkőzzön, hogy vizes legyen. Feszélyezte a társaság. - Képzeld, Nate, ez itt a holland olimpiai snowboard csapat! - újságolta Georgie, és hófehér karjával széles mozdulatot tett a meleg vízben punnyadó hét szőke srác felé. - Chuck a félcsőnél ismerkedett össze velük, pár perccel azelőtt, hogy a felvonó leállt. - Bemutatom őket, jó? Ez itt mellettem Jan, az ott Franz, ők meg Josef, Conrad, Sneezy, Dopey és Gan. Cuki pofák, mi? - kérdezte Chuck, aztán egyre mélyebbre

merült a medencébe, míg végül már csak az orra meg a szeme volt kint a vízből. Akkor egy rúgással ismét kiemelkedett mellkasig. -Én meg Hófehérke vagyok! - A fenét, Hófehérke én vagyok! - vágta rá Georgie. - Fú, nem is gondoltam volna, hogy itt összefutunk! - morogta Nate Chucknak, alig leplezve bosszúságát. Ha Georgie máris pucéran lubickol a forró vízben a teljes holland olimpiai snowboard csapattal, mi lesz még itt a szünet végéig? A fickók némelyike valószínűleg meleg, ezt lehet gyanítani abból, hogy Chuckkal haverkodnak, de mindannyian már csak nem melegek! - Hé! - kiáltott fel Georgie, és pofán fröcskölte Chuckot. - Ne csipkedd már a cicimet! Aztán felnézett Natere kedvesen, ártatlanul, és ezt fűzte hozzá: - Az anyám nővére és Chuck anyjáé unoka-tesók, vagy valami ilyesmi. Úgyhogy pólyás korunk óta ismerjük egymást Chuckkal, a szüzességünket is együtt veszítettük el, még hatodikban. Nate a kabátja zsebébe vágta a kezét. Erre nem nagyon lehetett mit mondani; viszont ráébredt, valójában milyen őrült keveset tud Georgie-ról. A csaj az egyik meglepetést a másik után okozta, és ezeknek csak elenyésző része volt kellemes. Georgie egyszer csak minden átmenet nélkül kiugrott a medencéből, és mint az őrült, rohant be a házba. - Megyek, hozok pezsgőt. Nate, ha nem leszel a vízben, mire visszaérek, én magam löklek bele! Csakhogy Nate-nek egyáltalán nem állt szándékában részt venni a pancsikolásban. Felállt a padról, és követte a lány nedves lábnyomait a konyha felé. Georgie pezsgős ládákat nyitogatott fel a jókora kamrában. Csupasz, fehér feneke kétoldalt kissé horpadt volt, de csak azért, mert a lányon egy deka felesleg sem volt; máskülönben nem érhette kritika az alakját. - Fölmegyek az emeletre, kipakolok - jelentette be Nate. Azt remélte, hogy Georgie lecsap az alkalomra és feljön vele; és akkor ő is levetkőzik, de nyolccal kevesebb szemtanú előtt. - Érezd magad otthon - felelte Georgie, miközben egy-egy hatalmas pezsgősüveggel két hóna alatt kisprintelt Nate mellett a konyhából. Odafönt, az egyik vendégszobában Nate meglepetten tapasztalta, hogy a ruhái már gondosan összehajtogatva a cédrusfa ruhásszekrényben sorakoznak. Hogy a kipakolással ilyen módon már nem volt dolga, végiglátogatta a fürdőszobákat, hogy eltüntessen minden elöl hagyott gyógyszeres dobozt, meg általában bármit, amit Georgie-nak esetleg (csak úgy, a tréfa kedvéért) eszébe juthatna lenyelni. Ha a lány anyja tényleg nincs és nem is lesz itt velük, neki, Nate-nek kell gondoskodnia arról, hogy Georgie titokban se nyomhasson be egy fiola Niquilt, hogy aztán magukra gyújtsa a házat, vagy más, hasonló huncutságot kövessen el. Amint végez a fürdőszobák hatástalanításával, feltétlenül felhívja Serenát és Blairt, akik a Lodge-ban szálltak meg. Mert ha (ahogy kinézett) a Geor-gie-val kettesben töltött, romantikus vakációból, a síelésből és szexből semmi sem lesz, és ha a lány egész héten egy percre sem szándékozik épelméjűnek lenni, jobban teszi, ha ő is társaság után néz. És ki lehetne jobban segítségére, hogy totál zizi, ezerrel pörgő, drogfüggő barátnőjét szórakoztassa, mint ez a két lány: az egyik, aki után világéletében csorgatta a nyálát, és a másik, az exbarátnő, aki egy kis kígyó, de azért csodaszép.

B nyalja a pályát
Amint végre-valahára elfoglalták szállásukat Sun Valley luxushoteljában, a Lodgeban, Blair végigfeküdt az ágyán Serenával közös szobájukban, kibámult az ablakon, nézte a fák csupasz ágait és a havat, és azon tűnődött, nem lett volna-e jobb, ha mégis inkább Hawaiira utazik. Ott legalább lebarnulna. - Kopp, kopp! - kiáltotta Serena a folyosón, a szomszéd szoba ajtaja előtt. Szobaszerviz! Amikor rég nem látott bátyja ajtót nyitott, a lány örömében felsikoltott, és a fiú nyakába ugrott. Mit bánta ő, hogy Erik most lépett ki a szaunából, és úszik a verítékben? Akkor is az ő nagyra nőtt, drága kis medvebocsa volt, az ő kis mamlaszkája. - Várj egy kicsit, magamra kapok valamit -mentegetőzött a fiú. - Hagyd a fenébe, Blairnek így is tetszeni fogsz -felelte Serena odakint. - Gyere át, köszönj be neki! Blair mezítlábas léptek neszét hallotta a folyosóról. - Hahó! A lány felkönyökölt az ágyon, és az ajtó felé hunyorított. Erik a fehér szállodai törülközőn kívül, amit a derekára csavart, semmit nem viselt. Szőke haja nedvesen tapadt a nyakszirtjére. Állán még most is látszott a sebhely, amit kilencévesen, a játszótéren szerzett, amikor taknyok egy nagyot. Ettől eltekintve tetőtől talpig hibátlan volt a teste. Blair már akkor rendesen belezúgott a fiúba, amikor elolvasta a naplóbejegyzését, és utána az ingében aludt. De az a hatás, amit a szemtől szemben való találkozás tett rá, minden képzeletét felülmúlta. Úristen, micsoda hatalmas, kék szemek! És az az izgatóan szomorú szája! Az izmos mellkasa! Ennek a srácnak még a lábfeje is tökéletes! Blair egyik pillanatról a másikra mozgásba lendült: felült, keresztbe vetette egymáson a két lábát, beletúrt rövidre nyírt hajába, és igyekezett minél unottabb arckifejezést ölteni. - Hahó - felelte ásítva; nyújtózott egyet, hátrahomorított. - Te voltál már kint a pályán? Erik elmosolyodott. Hozzá volt szokva, hogy elementáris hatással van a csajokra, de azért örömmel konstatálta, hogy húga barátnője gyönyörű nővé serdült, és most a mellét dülleszti felé. Több mint két éve nem látta már Blairt: akkor találkoztak utoljára, amikor a bentlakásos suliba induló Serenát búcsúztatták; és azóta ő is elkerült az egyetemre. Emlékezett rá, hogy mindig is helyes kiscsaj volt, de most, rövidre nyírt hajával, törékeny, arányos felépítésű testével és előreszegett, arisztokratikus állával egyenesen bombázónak látta. - Ja, tök jó a hó. Egész éjjel esett, napközben viszont süt a nap ezerrel, és tizenöt fok van, úgyhogy nyugodtan lehet egy szál rövidgatyában síelni. Voltak fent ma csajok, akiken csak bikinifelső volt. Egyébként meg valami hulla jól fel van szerelve a pálya! Blair hevesen bólogatott, mint akit totál tűzbe hoz a téma. Pelenkás kora óta síelt, de csak szép, nyugodt stílusban: sosem kockáztatta a szégyent, ami egy elzúgassál jár. Kedvenc Eres bikinijét elhozta magával, hogy legyen mit felvennie, ha jacuzzizásra kerül a sor, de hát ezek szerint síelni is tud majd benne. Serena jó előre figyelmeztette Blairt, hogy a bátyja a sípályák freestyler ördöge, de a lány most abban reménykedett, hogy ha nagyon kedvesen megkéri Eriket, talán fontolóra veszi, hogy egy rövid időre elszakadjon az ugratóktól. Káprázatosak lennének, ha párban

síelnének: ő bikiniben, Erik pedig egy szörfnadrágban; kecsesen szlalomoznának le a csúcsról kézen fogva, és mindenkit enne a penész az irigységtől. - Meg tudnád mutatni nekem holnap a pályákat, meg mindent? - kérdezte a fiútól. Síeltem már itt, de csak egyszer, még régen. Erik elmosolyodott. - Naná! A szállodai szoba tágas volt és ódivatú; a falakat nehéz, bézsszínű pamutbársony tapéta borította, a falnál tölgyfa komód, az ágyak mellett egy-egy tölgyfa éjjeliszekrény állt. Ruhásszekrény nem volt, hiszen a szobához gardrób is tartozott. Régimódisága ellenére a szobát felszerelték a huszonegyedik század minden technikai eszközével: volt CD- és DVD-lejátszó, tévé, internet-hozzáférés és minibár is; ez utóbbit Serena éppen most fedezte fel magának. A nyitott hűtőszekrény előtt ült a földön, egy Godiva csokis desszertet tett a szájába, majd az édességet egy korty pezsgővel öblítette le. Mi a fene, Blair kikezdett Erikkel? És Erik tényleg benne van a dologban? Érdekes! - Csak nyugodtan, mintha itt sem lennék! -dörmögte Serena az orra alatt, aztán újból meghúzta a kétdecis Veuve Cliquot pezsgősüveget. -Hú, láttátok, hogy villog a telefon? - kiáltotta, és már rohant is a készülékhez; felemelte a kagylót, és a géphang utasításait követve nyomkodni kezdte a billentyűket, hogy meghallgathassa az üzenetet. - Sziasztok, Nate voltam. Na, megjöttetek épségben? Mit szólnátok egy holnap délelőtti közös síeléshez? Találkozzunk fönn a pályán úgy kábé fél tizenegykor! Szóljatok vissza, hogy oké-e! Ja, az itteni számot nem tudom, meg egy csomó minden mást sem, elég fura egy hely ez! De mobilon elértek. Na jó, akkor sziasztok! Serenának úgy tűnt, Nate izgatott, sőt, szokatlan módon, kicsit ideges is volt, de talán csak amiatt hallotta ilyennek, hogy elszokott az igazi hangjától: a fiú éveken át szinte folyamatosan be volt tépve. A telefont még mindig a füléhez szorítva Blairre és Erikre sandított. A bátyja éppen kifelé mutogatott az ablakon, és magyarázott valamit Blairnek a hegy alakjáról, meg arról, hogy melyik pályák naposak délelőtt, és melyikek délután. Mintha Blairt ez érdekelte volna! Serena felhívta Nate-et a mobilján, és üzenetet hagyott neki: - A közös síelés abszolút oké! De arra számíts, hogy én egy kicsit berozsdásodtam, úgyhogy muszáj lesz minden lesiklás után megállnunk egy cigire és egy forró csokira! Mindegy, ha majd már nagyon unod, nyugodtan hagyj ott minket. Hú, már nagyon kíváncsi vagyok Georgie-ra! Akkor találkozzunk fél tizenegykor a River-pálya tetején, oké? Na, csocsi! Letette a telefont, bekapott még egy csokidesszertet, aztán négykézláb odakúszott a bátyja háta mögé; felmordult, mint egy vadállat, kitátotta a száját, és jókorát harapott Erik vádlijába. - Aú! - jajdult fel a fiú. Serena leguggolt, két kinyújtott karját tenyérrel lefelé a padlóra helyezte maga előtt. - Csinálhatnánk végre valamit? - kérdezte. -Vagy annyira belemerültetek a beszélgetésbe, hogy itt kell rostokolnunk egy dögunalmas hotelszobában, ahelyett hogy mondjuk innánk valahol egyet? Blair lenézett barátnőjére az ágyról, ahol ült: kedve lett volna lerúgni a fejét. Miért nem bír felszívódni, hogy hagyja őket nyugodtan dumálni? Serena talpra ugrott, és az ágyon heverő, nyitott bőröndből kikapta a neszesszerét. - Na jó, én húztam zuhanyozni - jelentette be. - Utána, ha akartok velem jönni, koktélozhatunk együtt; ha nem, akkor majd találok izgalmasabb társaságot. Ti meg

ülhettek itt, nézhetitek a tévében a hójelentést, és piszkálhatjátok az orrotokat. Vagy egymásét, mit bánom én! Tudta, hogy úgy beszél, mint egy dacos kiskölyök, ugyanakkor rohadtul tapintatosnak is érezte magát, amiért azzal, hogy zuhanyzás ürügyén magukra hagyja őket, lehetőséget teremt Erik és Blair számára, hogy most azonnal felavassák az ágyat, ha erre vágynak. Blair a szemét forgatta. Nyilvánvaló volt: Serena egyszerűen féltékeny, mert Erik ővele akart beszélgetni, nem a kishúgával. Blairt pedig nem olyan fából faragták, hogy kihagyott volna egy ilyen alkalmat. Serena akkor találkozhat a bátyjával, amikor csak akar! - Akkor én meg megyek, és felöltözöm - mondta a fiú, és feljebb rángatta derekán a törülközőt. -Gondolom, neked is ki kell még csomagolnod, meg minden. Blair a bőröndjéhez lépett, és kinyitotta a cipzárját. Elővette a bikinijét meg néhány csipke fehérneműt, és Erik szeme láttára szétterítette őket az ágyon. - Túl sok mindent nem hoztam - felelte. - Viszont még le kell mennem a földszinti síboltba, hogy léceket meg mindenféle sícuccot béreljek. - Ja? - torpant meg Erik a küszöbön. - Abban szívesen segítek neked. Mondd meg a húgomnak, hogy kábé fél óra múlva várlak titeket az előcsarnokban. Aztán elmehetnénk vacsizni valahová. - És a szüléitek? - kérdezte Blair, mert hirtelen eszébe jutott, hogy ő itt a van der Woodsen család vendége, és bár semmi másra nem vágyott, mint hogy kettesben maradjon Erikkel a fiú szobájában, vacsorát rendeljenek az étteremből, romantikus fekete-fehér filmeket nézzenek a tévében, és letépjék egymásról a ruhát, azért a jó modorról nem feledkezett meg. - Nem velük fogunk vacsorázni? - Áh! Nekik van itt egy halom haverjuk. Meg különben is, általában jól elvannak magukban, nem nagyon fogjuk egymást zavarni. Egyik este majd biztos együtt akarnak velünk vacsorázni, vagy valamelyik délelőtt villásreggelizni... De egyébként hagyják, hogy csináljunk, amit akarunk. A tekintete találkozott Blairével: egyetlen pillantással megegyeztek abban, hogy ez állati jól hangzik. - Hú, akkor hatalmas buli lesz! - mondta Blair. - Az bizony! - bólintott Erik, aztán eltűnt szobája ajtaja mögött. Hát mindenesetre szórakoztató lesz, az tuti!

Pisztoly vagy krémsajtos bagel?
- Basszus, vasárnap hajnal van, ráadásul minusz tizenhét fok! - méltatlankodott Elise. - Muszáj nekünk kémkednünk? - Pssszt! - intette csendre Jenny. - Ott jön! Megragadta barátnőjét a kabátujjánál fogva, és berángatta a Lexington sugárúti mosószalonba, aminek kapuja alatt eddig strázsáltak. - Na és most mi a fenét akarsz csinálni? - morogta Elise. - Pssszt! - emelte az ajka elé mutatóujját Jenny, és gyorsan leguggolt egy hatalmas, sárga szennyeszsák mögé. A fekete napszemüvegben, amit a kémkedéshez felvett, alig látott valamit a félhomályos teremben. - Parancsolnak a hölgyek? - szólította meg őket a fickó a pult mögül. De a két lány meg sem moccant: Leo épp most haladt el sietős léptekkel a kirakat előtt. A fiú hirtelenszőke haját fekete sísapkája alá tűrte; elnyűtt, báránybőr galléros barna bőrdzsekit viselt, ami vagy nagyon drága volt, vagy nagyon régi. Az egyik kezében jókora fehér papírpoharat tartott, feltehetőleg kávéval, a másikban egy papírzacskót. Valami abban is volt, az jól látszott. Hűha! Lehet, hogy egy pisztoly? - tűnődött Jenny. - Vagy egy levágott kéz? Vagy csak egy kiábrándítóan hétköznapi, megpirított, krémsajtos bagel? - Gyere! - ugrott talpra Jenny, és magával rángatta Elise-t, ki a mosodából, aztán Leo nyomában végig a 70. utcán a Park sugárút felé. Leo eddig még nem hívta meg Jennyt magukhoz, sőt azt sem árulta el a lánynak, hogy hol lakik. Mikor előző este Jenny megkérdezte tőle, találkoznak-e ma, a fiú azt felelte, nem ér rá; és általában az esetek felében ugyanezt válaszolta barátnője kérdésére. Annyira titokzatos volt ez a srác, hogy Jenny nem bírta legyőzni a késztetését, hogy kémkedjen utána. Volt Leónak egy kedvenc kávézója a 70. utca és a Lexington sarkán; a lány feltételezte, hogy valahol arrafelé lakik. így hát ezen a reggelen, hét órakor Jenny kirángatta Elise-t az ágyból, hogy lecövekeljenek az utcán a kávézóval szemben, és várják, hogy Leo feltűnik. - Odanézz! - mutatott Elise hevesen a Park sugárút egyik fényűző bérházára, amelynek kapus állt a bejáratában, a zöld-arany ponyvatető alatt. -Bemegy! - Elise mindeddig halál élethűen adta, hogy az egész kémkedős cuccot röhejesnek tartja, de most kezdte beleélni magát. - Itt lakik? - Nem tudom - felelte Jenny izgatottan. A két lány folytatta útját a sarok felé; egy ház előtt álltak meg, ahol a nap rátűzött a járdára. Jenny a hátát az épület falának támasztotta, és leste, mikor lép ki újra Leo a szemközti ház ajtaján. - Most tényleg itt akarsz szobrozni? - kérdezte Elise, és elővett egy csomag Orbitot a zsebéből. Az egyik rágót félig kihúzta, és odakínálta barátnőjének. - Igen, miért? - vonta meg a vállát Jenny. Kicsomagolta a rágógumit, leharapta az egyik felét, a másikra meg visszahajtogatta az ezüstpapírt. Jól jön az még később! - Hát azért, mert mi van, ha a drága Leo leül otthon a tévé elé, és három óráig fel sem áll a karosszékből? Szét fogunk fagyni! Jenny csak rágta a rágóját, kezét fekete széldzsekijének zsebébe süllyesztve. Behunyta a szemét, és élvezte, hogy az arca fürdik a napfényben. - Gyere ide a napra, itt melegebb van - felelte. -Egyébként meg úgy sincs semmi dolgunk. Szünet van, leckénk sincs...! Hát ezzel Elise sem tudott vitába szállni. Igen, nagy szívás volt, hogy ők az osztályból az a két csaj, akik sem síelni, sem valamelyik tengerparti üdülőhelyre nem

repültek el a tavaszi szünetre. Jenny legalább talált elfoglaltságot mindkettejüknek. Összerezdült, amikor meglátta, hogy Leo szőke feje, ezúttal sapkátlanul, megjelenik a szemközti kapualjban. A kávés pohár és a papírzacskó már nem volt a kezében.Nézd! - bökte oldalba Jennyt. A két lány az utcának hátat fordítva a házfalhoz simult, és izgultak, nehogy a fiú észrevegye őket. Leo vörös bőrpórázon egy hatalmas fehér mastiffot vezetett, amin nyakörwel kombinált kockás Bur-berry felöltő volt (egy háromszáz dolláros darab: ilyet csak az egészen elvetemült kutyabuzi milliomosok vesznek), méretes tappancsait rózsaszínű bőrcsizmácskákba bújtatták. Te jézusmária! Jenny zavarba jött a látványtól. Szegény Leo, tök ciki lehet neki egy ilyen csizmás behemóttal közlekedni! De döbbenetes is volt ez az egész: a fiú soha egy szóval sem említette, hogy van egy kutyája. - Gyerünk! - rángatta meg Jenny Elise kabátujját. Tisztes távolból követték Leót, aki szép kényelmesen sétált a kutyával. Úgy tűnt, megkerülik a háztömböt. A fiú türelmes volt a mastiffal, hagyta, hogy megszaglásszon minden tűzcsapot és járdaszegélyt, amit a korábban arra járó kutyák lepisiltek. Az állat egyszer csak görnyedt háttal lekuporodott, és tekintélyes méretűt kakált az aszfaltra. Leo kötelességtudóan leguggolt, hogy felszedje a piszkot egy rózsaszín nejlonzacskóval, amit a póráz fogantyújára erősített zacskóadagolóból húzott ki; aztán kidobta a kis csomagot a 69. utca és a Ma-dison sugárút sarkán álló szemetesbe. Végül továbbindult a kutyával, kiért vele a Park sugárútra, és besétáltak ugyanannak a háznak a kapuján, ahonnan elindultak. Jenny is elfoglalta korábbi, napsütötte megfigyelőállását a házzal szemközt. Totál el volt ké-pedve attól, aminek a tanúja volt. Elise ott állt mellette, és hangosan csámcsogta a rágóját. - Te, figyelj, én hallottam valamit. Illetve olvastam. Tudod, van az a blog a neten, amit folyton nézek. - Igen, azt tudom. És? - Na, és hát legutóbb egy rongyrázós partiról volt szó, ahova csütörtök este a suliból a legvastagabb csajok mind elmentek. Állítólag ott volt egy srác is, aki tök úgy nézett ki, mint Leo. Úgyhogy még az is lehet, hogy a barátod egy milliomoscsemete, csak cikinek érzi, és nem mondja meg neked. Jenny összerezdült. Inkább az lehet, hogy engem érez cikinek, ezért nem mutat be a szüleinek - gondolta, és kezdte iszonyú nyomorultul érezni magát. De azért teljesen nem volt meggyőződve a dologról. Leo nem úgy viselkedett, mint a sznob milliomoskölykök, ráadásul valamiféle alternatív iskolába járt. Ha a szüleit felvetné a pénz, valószínűleg a St. Jude-ba járatnák a fiukat, vagy valamelyik New Hampshire-i bentlakásos iskolába, vagy ilyesmi. - A, ha olyan gazdag, miért a sarki boltban vesz magának kávét, és miért maga sétáltatja a kutyáját? - ellenkezett. Csakhogy ott volt még a nyak-örves felöltő, ami többe került, mint Jenny egész ruhatára! Úristen, ez a fiú még annál is rejtélyesebb, amilyennek eddig tűnt! - Te, lehet, hogy Leo egy kém, csak gimnazistának adja ki magát, mert le akar leplezni egy iskolai drogterjesztő hálózatot! - vetette fel Elise. - És az álcájának az is része, hogy rózsaszín csizmát húz a kutyájára? - kérdezte Jenny, de a szemét nem vette le a szemközti épület kijáratáról. -Szerintem ez kevéssé valószínű. Elise szökdelt párat, hogy le ne álljon teljesen a vérkeringése.

- Mit tudom én, talán van valami trükkje annak a csizmának, például torpedót lő ki. Tiszta James Bond! - Szinte biztos - nevetett Jenny. De igazából tetszett neki az ötlet, hogy Leo kém. - És egyébként fekete öves karatéka, és huszonhárom nyelven beszél folyékonyan. - Ki, a kutya? - kérdezte Elise, miközben leguggolt, hogy megkösse kibomlott cipőfűzőjét. Kezdte megint rohadtul unni ezt az egészet. - Hülye, nem! - kiáltotta Jenny, még mindig a kijáratra meredve. - Leo! - Még az is lehet ^ ásított Elise. Iszonyatosan szeretett volna visszafeküdni aludni, de titkon arra számított, hogy a kémkedés után felmennek Jennyékhez, ahol találkozhat Dannel. Az a srác annyira furcsa, de éppen attól állati helyes is! - És akkor most hogyan tovább? Jenny elővette a zsebéből a rágógumi másik felét, és bekapta, azt pedig, ami a szájában volt, az ezüstpapírba köpte. Nem szívesen ismerte volna el még önmaga előtt sem, de kifejezetten élvezett Leo után kémkedni. - Sehogy. Várunk. Na mindegy, legalább csinálnak valamit.

Figyelem: a valódi neveket, helyszíneket és eseményeket megváltoztattam, hogy megvédjem az ártatlanokat. És megvédjem magamat -„az ártatlanok" dühétől.

Hey, people! A LÁNYOK MÁSKÉPP MŰKÖDNEK, MINT A FIÚK
Feltűnt már nektek is, hogy egy fiú, ha ki van akadva valamitől, leül egymaga, és órákon át buzerálja a videojátékait, vagy fogja magát, lemegy a parkba, és a haverjaival együtt ide-oda rugdal egy labdát? Viszont mi, ha kiakadunk, értelmes és produktív dolgokba fogunk. Rendet teszünk a ruhásszekrényünkben, megvesszük a legújabb, gyönyörű táskát, elmegyünk a manikűröshöz, legyantáztatjuk a szemöldökünket, leszedetjük a fogkövünket. Az utolsó dolog, ami ilyenkor az eszünkbe jut, hogy ücsörögjünk egyedül, négy fal között, és az első, hogy valahogy fiútársaságba keveredjünk. Egy lányban ilyenkor (még ha az a legjobb barátnőnk is) csak a riválist látjuk, és csak még idegesebbek leszünk tőle. A fiúk társasága viszont megnyugtat, eltereli a figyelmünket arról, ami miatt idegeskedünk. De hogy kerüljünk a közelükbe, ha egyszer egymással vannak elfoglalva, meg a hülye labdájukkal? Két lehetőség áll előttünk. Az egyik az, hogy a fele ruhát, ami rajtunk van, levesszük magunkról, és olyat mutatunk a fiúknak, ami jobban vonzza őket, mint egy gömbölyű, pattogó labda: magunkra vonjuk a figyelmüket. A másik pedig, hogy mégis megpróbálünk békén megférni a barátnőinkkel, és bulizunk velük egy hatalmasat. Bátran bevallhatjuk: miután befejeztük a csókolózást álmaink pasijával, úgyis azonnal a barátnőinket hívjuk fel telefonon!

A mailjeitekből:
Kedves BG! Én még csak tizenhárom éves vagyok, úgyhogy ez az egész egyetem meg felvételi nekem tök távolinak tűnik! Csakhogy a szüleimnek sajnos egyáltalán nem. Másról sem bírnak beszélni! A tavaszi szünetben például körbehurcolásznak az országban, hogy megnézzünk legalább harminc egyetemet, áprilistól pedig beírattak egy felvételi előkészítő tanfolyamra. Hogy mondjam meg nekik, hogy szálljanak már le rólam? -tökömtele Kedves tökömtele! Szerintem sokunk számára ismerős a helyzet, amiről írsz. Mintha nem lenne a szülők pampogása nélkül is elég nyomás rajtunk! Tudom, hogy fura dolgot tanácsolok, de nekem eddig még mindig bevált: alkalmazd az ellenhatás pszichológiai módszerét! Játszd el, hogy már alig várod, hogy egyetemista lehess! Szerezd be az összes tájékoztató füzetet, tapétázd ki a szobádat az egyetemek posztereivel, rendeld meg a neten néhány egyetem pólóját, vegyél egy felvételi felkészítő CD-ROM-ot, és állítsd be a gépeden háttérképnek valamelyik egyetem lógóját! Ne nézz többet tévét! És ha még ez sem elég, ha a szüleid ettől sem kezdenek el aggódni az egészségedért: kavarj be egy egyetemista sráccal. Az tuti bejön. Sok szerencsét! -BG

Kedves Badgörl! A Smale-be járok, ugyanoda, ahová az a srác, akivel J nemrég összejött. Tök fura az egész: mert ezt a fickót igazából senki sem ismeri, semmit nem tudunk róla. Elhúzza a csíkot, amint kicsöngetnek az utolsó óráról, és sulin kívül még senki nem találkozott vele. Lehet, hogy kísértet, vagy valami ilyesmi, -celine Kedves celinel Ha L kísértet, az sok mindent megmagyaráz. Mert ugye a kísértetek ide-oda száguldoznak, és mindenféle gonosz trükkre képesek. Csak azt nem értem, mit szarakodik egy kísértet azzal, hogy suliba járjon! A neved viszont tetszik. Már ha tényleg így hívnak. -BG

Lebukta!
Többen látták, hogy D vett egy új, fekete kordbársony öltönyt az APC Raktáráruház kiárusításán. Nyilván igyekszik franciás külsőt ölteni most, hogy megkapta azt a munkát. Más kémeim meg arról számoltak be, hogy V a Gap-ben felpróbált egy khakiszínű nadrágot. Vele volt az új pasija, az a nagy orrú srác. De mi történt V-vel, hogy felvesz valamit, ami nem fekete? J állítólag egy tök idétlen kalapban (amilyet csak vén krapekokon látni), látcsővel a kezében osont végig a Park sugárúton. Valószínűleg végleg megzakkant. A verebek azt csiripelik, hogy Sun Valley-ben B felpróbált néhány bikinit, aztán vett egy csomag óvszert. Fura, én úgy tudtam, síelni ment oda! És még egyszer, mi volt ez? Óvszer?! Valaki N-t is látta Sun Valley-ben: épp egy részeg szőke fickókkal telezsúfolt sport Mercedes-t vezetett. Egy rossz hírű mexikói kajálda előtt álltak meg. Azért szar lehet, ha az embert sofőr szerepre kárhoztatja a józansága! És hol lehetett eközben N csinos kis barátnője? Ő már vacsora előtt kiütötte magát? Na jó, szóval látom, mindenki a legjobb rossz formáját hozza, mint rendesen. Ne felejtsetek el tájékoztatni az izgalmas eseményekről! Ez a blog kizárólag rólatok szól (amikor éppen nem rólam)! Imádom, ha utáltok: Bad Girl.net

D úgy ugrál ahogy a főnöke fütyül
Dan öltönyének zsebei még be voltak varrva. A fiú indulás előtt hajat mosott, így most tincsei összefagyva lapultak a homlokára. - Halló! - kiáltott a kaputelefon mikrofonjába rekedt hangon, amikor a Red Letter 11. utcai szerkesztőségi épületéhez érkezett, a West Village negyedben. A cigi, amire a földalattiból kilépve rágyújtott, már a filter tövénél parázslott, meg is perzselte a fiú ujját. Dan a járdára dobta a csikket, és reménykedett, hogy senki nem figyeli fejcsóválva a szerkesztőség valamelyik ablakából. - Dániel Humphrey vagyok. Az új gyakornok. A vastag rácsokkal megerősített ajtó zárja berregni kezdett: Dan benyitott az épületbe. Izzadt tenyerét beletörölte a nadrágjába, aztán nekivágott a lépcsőnek, ami meredeken emelkedett előtte. Már látta maga előtt a szerkesztőségi irodát, a vakító fényű lámpákat, hallotta a számítógépek klaviatúrájának kopogását, a faxok, fénymásolók és nyomtatók zümmögését, és az állandó duruzsolást, ahogy egyszerre legalább húszan folyton telefonálnak. Aztán felért a lépcső tetejére, és megpillantotta az egy légterű irodát, amelyben az asztalokat fél paravánok választották el egymástól. Furcsa fejek hajoltak a billentyűzet fölé, a telefonkagyló a fülükhöz volt nőve, és ordított róluk, hogy nagyon-nagyon-nagyon dolgoznak. A fehér falakat egy vörös, vízszintes vonal osztotta alsó és felső részre, amitől úgy tűnt, mintha a szerkesztőség piros szalaggal lenne átkötve, mint egy ajándékos doboz. Dan hunyorítva is megvizsgálta a csíkot, és észrevette, hogy vörös festékkel apró betűs szavak vannak a falra nyomtatva, több ezer is. Szerette volna elolvasni, mi van odaírva, de hogy közelebbről láthassa a feliratot, át kellett volna hajolnia valakinek az asztalán; bunkó viszont nem akart lenni. Várta, hogy valaki üdvözölje és körbevezesse a szerkesztőségben (végtére is valaki beengedte a kapun), de érkezése a jelek szerint senkinek nem tűnt fel. Hát hiába vett gyönyörű, új öltönyt? Egyik lábáról a másikra állt, a torkát köszörülte jó hangosan. Semmi. - Öö, elnézést - szólította meg a fickót, aki hozzá a legközelebb ült az asztalánál. Sötét, hátranyalt haja volt, hófehér, kettős kézelőjű ingét precízen élére vasalt, fekete (minimum Armani vagy Gucci) nadrágjába tűrve hordta. Négy bontatlan, kétdecis San Pellegrino ásványvizes üveg sorakozott előtte az asztalon. - Siegfried Castlehöz jöttem - magyarázta neki Dan. A fickó hunyorogva nézett fel rá. - Pourquoi? - kérdezte. Dan a homlokát ráncolta. Nehezére esne a pasinak, hogy angolul beszéljen? - Mert én vagyok az új gyakornoka. Erre a fickó felállt. - Én mek akkor ász új főnököt fátyok - nyújtotta a kezét, tenyerével fölfelé. - Siegfried Castle. Monthátot nekem nyukottán, hogy Sig... Fátyis nem, méksche, tálán úty illik, hoty úty szólíts: urám. Dan nem igazán értette, mit kellene kezdenie a főnöke tenyerével (talán azt várja, hogy pacsit adjon?), összeszedte a bátorságát, ráhelyezte a kezét Siegfriedére, függőlegesbe fordította és megrázta, ahogy normális emberek szoktak kezet fogni. Siegfried Castle vágott egy furcsa grimaszt, és elhúzta a kezét a fiútól. - Te költő fáty, ikász? Dan bólintott; szeme ide-oda járt egyik emberről a másikra a szerkesztőségben. Azok most mind felnéztek a munkájukból, hűvös tekintettel méregették a fiút. Dan észrevette, hogy mindannyiuk asztalán ott állnak a kis zöld pellegrinós palackok. És

mindannyian fekete-fehérbe vannak öltözve, ahogy a főnökük, Mr. Castle. Kezdte magát iszonyú hülyén érezni szürke öltönyében és világoskék ingében. - Igen - felelte. - A múlt hónapban meg is jelent egy versem a The New Yorker Valentin-napi számában. Nem olvasta véletlenül? Szajhák a címe. Siegfried Castle mintha meg sem hallotta volna. Dan már arra gondolt, hogy talán hatalmas rivalizálás folyik a két lap között, és óriási illetlenséget követett el, amikor kiejtette a száján a The New Yorker címet. - Ná jo, akkor most mekmutátom á fáchomát. Mekmutátom, hol fánnák á pejöfő lefeleim. Hol fánnák á kimenő lefeleim. Hofá tesszük á sok pekültött szart. Mekmutátom á fénymásolót. Á telefont. Á faxot. Itt fokol ülni, esz á helyet. Há ákárok tőlet fálámit, telefonon híflák. Epét fél kettőkor á tártyálóterempen. Ász ételrentelés á te tolkot - hadarta Mr. Castle, és közben körbemutogatott az irodában. Dan idővel megértette, hogy ez maga a körbevezetés, főnöke ennél jobban semmit sem fog megmutatni neki, és be sem mutatja őt senkinek. Megszólalt a telefon. Siegfried Castle visszaült a helyére, és ápolt körmű ujjával a készülékre mutatott. Dan felvette a kagylót. - Halló - szólt bele, majd összerezzent, amikor rájött, ennél valószínűleg profibb szöveget várnak tőle. - Parancsoljon, miben segíthetek? - Hát te meg ki a rák vagy? - hallotta a vonal túlsó végéről. A telefonálónak erős brit akcentusa volt. - Passzold a Siegsztert, de kurva gyorsan! Dan odanyújtotta a kagylót Mr. Castle-nek, és közben megfigyelte, hogy főnöke fekete hajában itt-ott ősz szálak is vannak; valószínűleg idősebb, mint amennyinek kinéz. - önt keresik, azt hiszem. Ezzel Dan leült a székre, amiről feltételezte, hogy az ő helye, szemben a fallal. Az asztala teljesen üres volt, sem egy számítógép, sem egy telefon, de még egy palack San Pellegrino sem volt rajta. Azon törte a fejét, nem kellene-e körbejárnia, és bemutatkoznia mindenkinek, de nem akarta munka közben zavarni újdonsült kollégáit. Hunyorogva próbálta kisilabizálni a távolabbról csíknak látszó vörös feliratot a falon, de minél jobban erőlködött, a betűk annál inkább vibráltak és összefolytak a szeme előtt. Oldalvást a fachra sandított, ahol Mr. Castle postázandó leveleinek volt a helye. Egy boríték fehérlett a rekeszben. - Ezt elvigyem feladni? - kérdezte a főnökét. Siegfried egy cigit dugott a szájába, és felpattintotta Zippo öngyújtója tetejét. Aztán a meg sem gyújtott cigarettát az asztala alatti papírkosárba dobta. - Asz jo lesz - morogta Mr. Castle ellenségesen, mint aki alig várja, hogy megszabaduljon Dantől. - És hosszal kanárt isch! - tette hozzá, és egy százdollárost vett elő a zsebéből. - Á Gourmet Garage-ben fetyél, á Hetetik sukárúton. Te nem ám pelukát! Fekete kanárt, aszt, aminek kék a toposza! Na, ebből értse meg az ember, mit akar a szerencsétlen! Dan zsebre vágta a pénzt meg a levelet, és elindult. A borítékon nem volt bélyeg, a fiúnak viszont gőze sem volt róla, hol van itt a környéken posta. Feltételezte, hogy talál egyet a közelben; és amíg keresi, legalább elszívhat egy cigit. Már tízsaroknyira jutott a szerkesztőségtől, postát még mindig nem talált, viszont négy cigit is elszívott gyors egymásutánban a Hudson-folyó partján az egyik mólón. - Na, vissza kéne menni - mondta magában, és a vízbe pöckölte a csikket. Igen ám, de a borítékkal a kezében csak nem térhet vissza a szerkesztőségbe! Mekkora sügérnek fogják ott nézni, aki még ahhoz is bamba, hogy rájöjjön, hol lehet bélyeget kapni egy levélre!

Ott állt a móló korlátjánál, a víz fölé hajolt; aztán, még mielőtt végiggondolhatta volna, mit csinál, a kavargó, barna folyóba dobta a borítékot. Az vagy egy percre fent maradt a víz színén, drapp színt öltött és átázott, aztán elmerült. Hoppá! Dan hirtelen megfordult, és sietős léptekkel megindult vissza végig a mólón, aztán a 11. utcán. Azt gondolta, majd ha este hazaér, az interneten megkeresi a Red Letter szerkesztőségéhez legközelebbi postahivatalt. Ez az egy levél pedig nem számít, igaz? Elkallódott valahol, na bumm! Zsebre vágta a kezét, és ujjai ráakadtak a százdolláros bankjegyre. Eszébe jutott a kaviár. - Hú, basszuskulcs! A Gourmet Garage piaclánc Hetedik sugárúti csarnokában több polcot töltött meg a fekete kaviár, és vagy nyolcfélének volt kék doboza. Dan a kosarába tett egyet a legdrágábból, és elindult vele a pénztárhoz. - Dan! - hallotta ekkor a háta mögül. Megfordult: Elise-t pillantotta meg, Jenny barátnőjét. Egy jó méter hosszú bagett volt a kosarában, az arcán pedig lisztfolt fehérlett. Tulajdonképpen egész csinos volt, csakhogy (ezt Dan csak most fedezte fel) jóval magasabb a fiúnál, talán harminc centivel is. - Mit csinálsz te itt? Jenny azt mondta, hogy ma már dolgozol! Dan a kaviáros dobozra mutatott, ami lassan kúszott a pénztáros nő felé a fekete gumiszalagon. Hogy kerülhet hetvennégy dollárba egy ilyen kis izé? - A főnököm leküldött a piacra, hogy vásároljak be neki - felelte. Elise le sem vette a szemét Danről, amíg a fiú kifizette a kaviárt a százassal, majd APC viharkabátjának zsebébe tömte a dobozt és a visszajárót. - Fú! - sóhajtott fel lenyűgözötten. - Te, figyelj, én... szóval jártam bent az előbb a szerkesztőségben, és vittem neked egy tál sutit. Merthogy tökre untam magam otthon, és eszembe jutott, hogy biztos örülnél egy kis meglepetésnek az első munkanapodon. - Elise kedvesen mosolygott, és kifizette a bagettjét. - Nekem mindig jobban megy az írás, ha van valami kis majszolnivalóm. Dant némiképp zavarba hozta ez a jelenet. - Bocs, de vissza kell mennem dolgozni -mondta a lánynak, megtaszította a csarnok ajtaját, és kilépett az utcára. - Jól van - felelte Elise, és elkísérte a fiút a sarokig. A bagettet a hóna alatt vitte, két sor gombos fekete gyapjúkabátja csupa liszt volt. - Én meg fogok egy taxit. Anyu leküldött kenyérért; mi gyakorlatilag kólán meg bagetten élünk. Apu el is nevezte Wells-féle fogyókúrának. Dan elmosolyodott: a Wells-féle fogyókúra sikeresnek bizonyult, Elise karcsú volt és helyes. Felnézett a lányra, hunyorogva, mert a bágyadt déli nap a szemébe sütött. Szóval Elise hozott egy tál sutit. Tök jól állnak neki a szeplők, magas, vékony, és bagett van a hóna alatt. Ahogy itt áll fekete kabátban és balerinacipőben, annyira franciás és költői! Még az is lehet, hogy ír róla egy verset. A lány intett a bagettjével egy taxinak; az megállt, ő pedig Dan felé fordult, hogy elbúcsúzzon tőle. - Délután felmegyek hozzátok. Jennyvel megbeszéltük, hogy tévézünk, vagy valami ilyesmi, úgyhogy lehet, hogy még találkozunk. A fiú közelebb lépett hozzá. - Lisztes az arcod - mondta; hüvelykujjával letörölte a fehér foltot, aztán nyomott egy puszit a helyére. - így ni! Elise szája széle bizonytalan mosolyra húzódott.

- Köszi - suttogta. A taxisofőr dudált, hogy mi lesz már, mire a lány megigazította a bagettet a hóna alatt. Most még varázslatosabban nézett ki vele. - A sutit otthagytam az asztalodon - folytatta Elise. - Szerintem egész finom lett. Na mindegy, akkor szia! - mondta, azzal behuppant a hátsó ülésre. Filigrán porcelán - kezdte Dan fejben írni a verset, útban a szerkesztőség felé. Csöpp kokott. Nem volt benne biztos, hogy ezek a szavak tényleg francia eredetűek, de a hangzásuk alapján ráillettek egy kacér francia kiscsajra, aki bagettet visz a hóna alatt, és sütivel kínálja az embert. Arra a fajtára, akiről az ember dalokat meg verseket ír, és akit az ember arcon puszil. Hiszen Elise végül is még csak tizennégy éves. Nem egy Mystery Craze, de egyértelmű, hogy rajong Dánért, és legalább itt van, egy városban ővele. A fiú rágyújtott egy újabb cigarettára, és szép kényelmesen visszasétált a Red Letter épületébe. Ez az egész dolog, ez a nyolctól ötig munkaidő egyelőre nem is tűnt olyan szörnyűnek. Legalábbis addig, amíg házon kívül volt.

V beszáll a guberába
- Nézd, apa, egy lepukkant szánkó! - kiáltott oda Ariónak Vanessa. Reggel elkövetett egy nagy hibát: megemlítette szülei előtt, hogy mennyi kacatot dobnak ki az utcára a New York-iak, és hogy tavaly egy ilyen lomhalmazban még egy teljesen jó, csak régimódi görkorcsolyát is talált. Vessen magára, most járőrözhetett Williamsburg utcáin, és segíthetett az őseinek reménybeli kiállítási tárgyakat találni. Arlo odacsoszogott a piros műanyag bobszánkóhoz, és felemelte a földről. A bob hosszában majdnem végig ketté volt repedve, és teknőcöket ábrázoló domború matricák tarkállottak rajta. Az utóbbi napokban több falkányi kutya lebrunyálta, ettől az alja foltokban elszíntelenedett. - Fú, szerintem ez büdös is - figyelmeztette apját Vanessa. Arlo megvonta a vállát, és Ruby fekete bevásárló kocsijára hajította a szánkót. Ott már gyűlt a sok kincs: egy gömb alakú, kék műanyag akvárium, egy fehér szakácssapka és egy rajzszegekből készült hamutartó. - Valami nagy dolgot lenne igazán jó találni! -ábrándozott Gabriela, amikor továbbindultak. - Valami jelentőset! Vanessa kelletlenül követte a szüleit, és menet közben azon agyalt, mire gondolhatott az anyja. Még egy ló kéne neki? Vagy egy gigantikus sajtreszelő? Odébb rúgott egy szétlapított gyümölcsleves dobozt, és leült egy ház bejárati lépcsőjének legalsó fokára. Az Abrams házaspár a raktárházak sorát megszakító, leginkább halászkunyhóra emlékeztető tákolmány előtt éppen egy vízözön előtti furgon tulajdonosával beszélgetett. Aztán Gabriela otthagyta a két férfit, és leült a lánya mellé a lépcsőre. - Apád rokoniélekre akadt - jelentette ki, és férjére mosolygott a távolból. - Szerintem egyhamar nem fejezi be a társalgást. Arlo ma a gyapjú poncsóját viselte egy bermudanadrág fölött, fehér teniszcipőjét mezítlábra húzta fel. A térde kékesfehér és bütykös volt, a sípcsontjánál horzsolások éktelenkedtek: kovácsmű-helybeli ügyködéseinek nyomai. Odahaza, Vermontban ugyanis előszeretettel eszkábált mobil szobrokat mindenféle tragacsok szekrényvázából meg szarvasagancsokból. Vanessát igazság szerint elképesztette, hogy az apja talált magának valakit, aki úgy tudja csodálni, ahogy Gabriela. Még hogy rokonlelkek! - Aztán mesélj, mi van azzal a helyes kis loboncos barátoddal? - kérdezte Gabriela. Levette a gumit hosszú, befont, ősz lófarkának végéről, és festékfoltos ujjaival beletúrt a hajába. Vanessa fintorgott. Annak, hogy borotvával nyírta a fejét, nem kis részben az volt az oka, hogy undorodott az anyja hajától. - Úgy érted, Dannel? - kérdezett vissza. Gabriela kinyúlt oldalra, és masszírozni kezdte Vanessa nyakszirtjét. A lány összerándult: gyűlölte, ha valaki úgy ér hozzá, hogy nem ő kérte meg rá. De az anyjának fel sem tűnt, hogy kellemetlen, amit csinál. - Ja, vele. Mindig az volt az érzésem, hogy ti ketten egyszer még összeházasodtok, vagy mit tudom én. Arra emlékeztettek, amilyenek mi voltunk Arióval. Vanessa átölelte felhúzott térdét, és tűrte a masszírozást. - Dan beállt zsarunak - mondta, mert tudta, mennyire gyűlölik a szülei az erőszakszervezeteket. - Ne viccelj már! - kapta el a kezét Gabriela a lánya nyakáról. Háromfelé osztotta ősz haját, és nekilátott, hogy újra befonja a copfját. - Az a fiú annyira csodálatosan

tehetséges volt! Ritka, hogy valakinek ilyen szépérzéke legyen. És hozzád olyan hűségesen ragaszkodott! Hűségesen? Khm, na, azt talán mégsem. - Fuhh! - prüszkölt Vanessa bosszúsan. Dan sehol sem tartana, ha ő fel nem fedezte volna, hogy a Szajhák című verse remekmű, és be nem küldte volna a The New Yorker-nék. - Na jó, igazából nem állt be zsarunak - vallotta be. - Csak egy mocsok állat lett. Az a fajta, aki nyugodtan átgázol másokon, ha abból egy jó verset tud írni -morogta, és anyjára nézett, hogy lássa, eljutott-e hozzá, amit mondott. - Dan egy seggfej - összegezte. - Az igazi művészeknek rendszeresen a fejükhöz vágják, hogy seggfejek - sóhajtott fel Gabriela. -Ne legyél hozzánk túl szigorú! - intette lányát, aztán rátekerte a gumit befont lófarkának végére. Előző nap Ruby hagymát vett a piacon a vacsorához, amit a zöldséges ezzel a gumival fogott össze. -Viszont tudod, kik seggfejek tényleg? - Kik? - kérdezte Vanessa, miközben felállt. Arlo ugyanis ekkor egy messziről bűzlő halászhálóval elindult feléjük, széles mosollyal az arcán, mint aki alig várja, hogy elmondhassa, ami történt, és megmutathassa szerzeményét. - Rosenfeldék - felelte Gabriela. - Hallottad, nem, amit Pilar mondott tegnap este: hogy ők nem is reciklikálnak! Hát milyen ember az, aki nem reciklikál? Hát... vagyunk pedig ezzel így egy páran...! - De Jordy helyes - jegyezte meg Vanessa halkan, bátortalanul. - Na de annak is milyen szemüvege van?! Le merném fogadni, hogy többe került, mint a mi autónk] Én azt mondom, ennyi pénzből inkább az orrát plasztikáztathatta volna! Lám, lám, még a békeszerető hippi csodabogaraknak is milyen gonosz néha a nyelvük! Vanessa felhorkant. Tekintve, hogy szülei Subaruja öregebb volt, mint Vanessa maga, joggal feltételezhette, hogy Jordy szemüvege nagyságrendekkel került többe, mint az autó. Ha meg az anyja tényleg ennyire rühelli Rosenfeldéket, érdekes lesz, mit fog szólni ahhoz az illetőhöz, akit a lány meghívott Rubyék ma esti koncertjére. Vanessa már alig várta! Ó, csak nem egy bizonyos nagy orrú fickó lesz a vendége, aki méregdrága szemüveget hord?

Egy valódi gyöngyszem a gyakornok asztalán
Mikor Dan végre-valahára visszaért a szerkesztőség épületéhez, és valaki bentről beengedte a kapun, az irodát üresen találta. Elballagott Siegfried Castle helyéig, itt letette a visszajárót az asztalra, aztán folytatta útját a munkahelyek közötti folyosón egy előtérszerűségig. Ennek a végén volt egy ajtó: be volt csukva. A fiú hangokat hallott odabentről, így hát finoman bekopogtatott. - Tessék, tyere pe! - szólt ki Siegfried Castle. Dan kinyitotta az ajtót. A Red Letter teljes szerkesztősége ott ült a tárgyalóasztal körül; sutit ettek, és hozzá San Pellegrino ásványvizet kortyolgattak a kis zöld palackokból. Ezt a jelek szerint valamennyien rajongásig szerették. Az asztal közepén Mystery Craze emlékiratainak napokban megjelent, német nyelvű kiadása hevert. A kötet címoldala fehér volt, és egy flamingó képe díszítette. De nem az egész madáré, csak két lábáé: az egyik, amúgy gázlómadarasan fel volt húzva. - Kontoltuk, ha nem hoszot á káfiárt, mekehettyük á sütitet is! - magyarázta Mr. Castle. Aztán a mellette ülő középkorú, aprócska nőre mutatott a fejével: - Ő Betsy. Ász ott Charles. Ő Thomas. Mellette Rebecca. Ásztán Bili, még ety Bili, ő pétik Randolph - hadarta, és közben röhejesen gyors tempóban körbemutogatott az asztalnál ülőkön. A második keresztneve Dannek is Randolph volt: utálta is, mint a szart. De most csak bólintott és mosolygott udvariasan. A szerkesztőség minden munkatársa ugyanúgy volt öltözve, mint Mr. Castle: vasalt, kettős kézelőjű fehér inget viseltek. Úgy néztek ki, mint valami szekta. - Elnézést, hogy ilyen sokáig tartott. Iszonyú hosszú sor volt a postán - hazudta Dan. Általában nem volt kenyere sem a hazugság, sem az, hogy mások leveleit vízre bocsássa, de a körülmény, hogy munkahelye van, a lázadót hozta ki belőle. -De mindegy, most már itt a kaviár - mondta, és letette a dobozt az asztalra Siegfried Castle elé. A hírneves lapszerkesztő lefejtette a címkét a konzervdobozról, és ráragasztotta az asztal lapjára. Aztán a dobozt egy mozdulattal az ajtó mellett álló papírkosárba hajította. Hogy mi van?! Dan nem tudta eldönteni, leüljön-e vagy sem. Elég nyilvánvaló volt, hogy tanácskozás folyik, meg az is, hogy nem a megfelelő fajta kaviárt hozta. Úgyhogy... - Ná mesélj nekünk, mit kontolsz erről á Mystery Krásről? - zavarta meg töprengésében Mr. Castle. Mi itten mintánnyián fálámiféle profétát látunk penne, mék á nök isch - mondta, mire a társaság férfi tagjai kéjesen felröhögtek. - Az a csaj egy szexistennő! - kiáltotta Randolph teli szájjal: zabálta a süteményt. Dan még mindig csak állt, de már kezdett megfulladni a kabátjában. Leült az üres székre Siegfried Castle mellé, és az üres tányérra meredt, amin Elise a sutit hozta neki. - Mi elég jóban vagyunk Mysteryvel - mondta csendesen. - Szerintem meglehetősen... kiforrott. A pasik ismét felröhögtek. Dannek hirtelen az az érzése támadt, hogy a jelenlévők közül nem ő az egyetlen, aki lefeküdt Mysteryvel. - De költőnek is kiváló - jegyezte meg Rebecca, akinek hegyes füle volt, mint valami manónak. -Hihetetlen, hogy életében nem járt iskolába!

- Ety árfa tyerek, áki sose járt iskolápá, és akit farkasok nefeltek, pármit mektesz, és ásztán mék mek is írja késöpp. Eszért híresch máris ász á lány - jelentette ki Siegfried Castle álmodozó hangon, aztán feljegyzett valamit az előtte fekvő rózsaszín papírlapra. Dan az öltésekkel babrált levarrt nadrágzsebein. Nem igazán értette, miről szól ez az értekezlet. De sürgős szükségét érezte egy ciginek, egy kávénak és annak, hogy papírra vesse az Elise-ről szóló versét, még mielőtt elfelejti, amit kitalált. Tett egy kézmozdulatot Mystery német nyelvű kötete felé. - Még nem olvastam, de biztos nagyon jó. Siegfried Castle felkapott a földről egy halom papírt, és odadobta Dan elé az asztalra. - Esz mint náty rakás szár. Nem is nátyon kosziunk le olyasmit, amit ász olfások kültenek pe. Te te ászért csák olfást el! Dan csodálkozva nézte a papírkupacot. Mindezidáig meg volt róla győződve, hogy ami a Red Letter-ben megjelenik, azt mind az olvasók írják. - Hát akkor miből jön össze az anyag? - kérdezte. Erre az asztal körül ülők mind felnevettek. - Jáj, kis putá, hát áppol, hoty mekkérjük á párátáinkát, hoty írjanak eszt fáty ászt, mek olyan is fán, hoty csák tálálunk fálámi jo szöfeket a fécé falára írfá - közölte Mr. Castle olyan hanghordozással, mintha ez a világ legnyilvánvalóbb dolga volna. Dan fölnyalábolta a papírkazlat. - Tegyem félre azokat, amikről azt gondolom, hogy jók? - kérdezte összezavarodva. - Nem! Csák olfást el őket, ásztán kukápá ász ekésszel! - förmedt rá Mr. Castle; az arca paprikavörös lett és dühös kifejezést öltött. - Most pétik ki innen! - kiáltotta, és az ajtóra mutatott. Fölkapta az asztalról az üres süteményes tányért, és Danhez vágta. - Márs kifele! Dan kiiszkolt a tárgyalóból, vitte a tányért meg a nagy halom papírt az asztalához. Egész testében remegett, és már attól tartott, elsírja magát. Hogy ezt elkerülje, lapozgatni kezdte a papírköteget, sebesen átolvasta a verseket. Volt köztük néhány botrányosan rossz, de egy-két eredeti és ragyogóan jó is akadt. Arra gondolt, meg kellene kérdezni Mr. Castle-t, mi nem tetszik neki ezekben. Vagy egyszerűen csak oda kéne tenni őket a bejövő levelei közé egy cetli kíséretében, amiben megkéri, hogy fontolja meg mégis ezeknek a verseknek a közlését. Ám ha jobban belegondol, annál jobb, minél kevesebbet érintkezik Mr. Castle-lel. Amikor sikerült összeszednie magát, kihúzott egy üres papírlapot a nyomtató melletti kupacból, kezébe vette a golyóstollat, és lefirkantotta az első három sorát a versnek, ami egész délután a fejében motoszkált. Filigrán porcelán, csöpp kokott megízlelem sütid és kenyered, tányéromat megrakod, jóllakatsz. Az utolsó sor ismerősen csengett neki, mintha egy korábbi versében már leírta volna ugyanezt. Keresztbe vetette egymáson a lábait, úgy próbált visszaemlékezni, de ekkor meghallotta, hogy valaki lehúzza a vécét. Egy pisit ő is dobhatna, gondolta. Egy pisi, aztán befejezi a verset. Felállt, és kiment a mosdóba. Itt a falra piros tollal valaki latinul írt fel valamit, de Dan nem tudta kisilabizálni. Mire visszaért az asztalához, a papírnak a verssel együtt nyoma veszett, pedig a szerkesztőség még mindig értekezett a tárgyalóban. Dannek nem volt bátorsága nyomozásba fogni.

Csak abban reménykedett, hogy verstöredéke a Red Letter következő számában „Anonymus" név alatt megjelenik. Aztán majd valahogy kiszivárogtatja, hogy ő a szerző, és a művelt világ hangosan fogja követelni a folytatást. Könyve jelenik meg, lehet, hogy egyszerre tíz könyve is, és ugyanúgy világhírű lesz, mint Mystery Craze. Csak legfeljebb nem ugyanarról lesz híres.

L a titokzatos
Jenny és Leo a film elejétől a végéig szorongatta egymás kezét, és kézen fogva jöttek ki a moziból is. Jenny a filmre sem tudott odafigyelni: egész idő alatt az járt a fejében, hogy: A mozi után biztosan elvisz magukhoz! Az a hatalmas, puccos épület a Park sugárúton csak ötutcányira van innen. Ott majd megismerkedem Leo kutyájával, anyjával, személyi edzőjével és mind a tíz szobalányukkal! - Figyelj, mit szólnál hozzá, ha most még elmennénk a Guggenheim Múzeumba? kérdezte a lánytól Leo, és kedvesen mosolygott rá, csorba metszőfogát kivillantva. Hogy lehet, hogy a szülei nem csináltatják meg a fogát, ha egyszer ilyen iszonyú vastagok? - töprengett Jenny. Ámbátor neki nagyon is bejött ez a csorba fog. - Elmúlt nyolc. Ilyenkor nincsenek már zárva a múzeumok? - vetette ellen. - De igen, de a Guggenheim havonta egyszer egész éjszaka nyitva van - magyarázta Leo. - Tudod, mennyivel hangulatosabb egy. kiállítás úgy, hogy odakint már sötét van? Ha Jenny képes lett volna tárgyilagosan megítélni, amit a fiú mondott, örült volna. Először is: mekkora mázli, hogy Leo osztozik vele a múzeumok és a festészet iránti rajongásban! Másodszor pedig az is mázli, hogy a fiú tud az ilyen éjszakai happeningekről, és hogy most vele akar elmenni az egyikre. Csakhogy Jenny semmi másra nem tudott gondolni, mint hogy: Nem akar bemutatni a szüleinek! Mi baja van velem? Mi baja ennek a srácnak? Milyen titok van itt? - Neked van valami állatod? - szegezte a fiúnak a kérdést gyanakodva, miközben átkeltek a Második sugárúton, és elindultak keleti irányban, az Ötödik felé. - Állatom? Nincs. Miért? - felelte Leo, és átölelte Jenny vállát. - Brr, te nem fázol? Ne adjam oda a sálamat? Tessék, egy újabb szívmelengető, romantikus húzás; és vajon feltűnt Jennynek? Még hogy nincs állata! - morfondírozott Jenny, és sokkal mélyebbre merült gondolataiban annál, hogy észrevegye: fázik. - Mi a fenéért hazudik? Nagyon gyanús, hogy ennyire témát akar váltani! - Na, itt is vagyunk - zökkentette ki merengéséből Leo. A Guggenheim Múzeum épületének egymásra pakolt, felfelé egyre nagyobb átmérőjű, koncentrikus hengerei kísértetiesen tornyosultak föléjük a sötétben. „Csók, csók!" - hirdette egy molinó, amit a múzeum bejárata fölött csapkodott a szél. Leo elpirult, amikor észrevette, hogy Jenny a feliratot nézi. - Gyere, menjünk be! - hívta a lányt. Jenny már nyitotta a pénztárcáját, hogy a saját jegyét ő fizesse ki, de Leo intett, hogy tegye el a pénzt. - Nem kell jegyet vennünk, én itt tag vagyok. Be tudunk menni ingyen. Nocsak, nocsak! Szóval tag. Mit is mondott Elise? Hogy csütörtök este állítólag Leo is ott volt a Frickben, ezen a nagy jótékonysági esten. Nyilván a szüleié a Guggenheim! Elindultak fölfelé a múzeum csigavonalban haladó folyosóján, és megálltak az első festmény előtt. A kép Marc Chagall Születésnap-)& volt, amin egy nő, akinek virágcsokor van a kezében, csókolózik egy férfival, aki a feje fölött repül a levegőben. A nő úgy néz ki, mint aki azelőtt, hogy a férfi lecsapott rá, és száját a szájára tapasztotta, valami halál unalmas dolgot csinált, mondjuk, megterítette az asztalt. - Tök jó benne a kék - jegyezte meg Leo, miközben a festményt tanulmányozta. - Azt hinné az ember, hogy a kéktől az egész jelenet hideg lesz, de nem. Éppen attól lesz meleg.

- Aha - hümmögött Jenny, aki egy szavára sem figyelt oda a fiúnak. Az arcát leste profilból, a haját nézte, a ruháját, a cipőjét, a körmét; kereste a megfejtést, a magyarázatot. Leo rápillantott, és megint elpirult. Megfogta Jenny kezét. - Megcsókolhatlak? - kérdezte. - Mármint hogy még itt, mielőtt továbbmennénk. - Jaj! Öö... Persze - mondta Jenny, és egy lépést hátrált, amitől elvesztette egyensúlyát. A fiú megszorította a kezét. - Ne félj, tartalak! Jenny hagyta, hogy Leo közelebb vonja magához. Felemelte a fejét, hogy a fiú szemébe nézhessen. Amit ezek után csináltak, abban legalább végre nem volt semmi rejtélyes: ha csak az nem, hogy hol tanult meg Leo ilyen jól csókolózni. Ezen Jenny gondolkodóba is esett. Pedig mennyivel könnyebb lenne neki, ha nem gondolkodna ennyit!

A jogászpalánta törvénytelenül jól néz ki
- Hú, basszus, nagyon bejöhetsz neki, ha ilyen időben, éjszaka kibumlizott miattad Williamsburg-be! - súgta Ruby Vanessa fülébe. Csak percek voltak hátra addig, hogy az idősebb Abrams lány együttese, a CukrosBácsi megkezdje szokásos hétfő esti koncertjét a Five and Dime-ban. - Hagyjál már, titeket jött meghallgatni! - vágott vissza Vanessa gúnyosan. Jordy Rosenfeld ott állt a sötét, zsúfolt klub bejáratában, éppen a cipzárt húzta le zöld Columbia sídzsekijén. A kinti hidegtől szokatlanul hosszú orra vörös volt és nedves; a csupa feketébe öltözött helyi vendégek közül úgy világított ki élénksárga kapucnis pulóvere és khakiszínű nadrágja, mint egy stroboszkóp. Egy ilyen fickó láttán Vanessa normál esetben elborzadt volna, de ebben a pillanatban ott tartott, hogy nem érdekelte, mennyire rikító a srác pulóvere. Az orrát még bizonyos értelemben vonzónak, előkelőnek is tartotta: minden azon múlott, honnan nézi az ember. A lány felállt, és intett Jordy-nak, hogy üljön oda hozzájuk. - Jó estét kívánok - üdvözölte a fiú Vanessa szüleit. Arlón és Gabrielán egyforma Greenpeace-es póló, feszes, fekete lábszárvédő, fehér térdfix és Birkenstock szandál volt. Mintha saját kiállításuk műtárgyai lennének. Csendélet hippikkel...! Gabriela értetlen, csodálkozó pillantást vetett a lányára. - Szia, Jordy! - köszönt a fiúnak. - Vanessa mondta, hogy hívott mára vendéget, de azt nem árulta el, hogy téged! - Mert titokban akartam tartani - vágta rá a lány, és önmagához képest kihívóan mosolygott rá Jordyra. Tekintve, hogy iszonyú ritkán mosolygott, ez voltaképpen egy teljesen hétköznapi mosolyt jelentett. Jordy kibújt a dzsekijéből és leült Vanessa mellé. - Befejeztem a szemináriumi dolgozatomat -jelentette ki. - Akkor rád fér valami pia - mondta a lány, és már intett is a pultosnak: orra hegyét megpöckölve és fülcimpáját húzogatva úgy tett, mintha titkos jeleket adna le neki. A CukrosBácsi olyan gyakran játszott ebben a klubban, hogy a két Abrams lánynak szinte már a második otthona volt. A korábbi pultossal, aki most vadvízi evezőtúrákat vezetett Új-Zélandon, Vanessa néhány hétre össze is jött egyszer. A srác kijött a pult mögül, hogy felvegye Vanes-sa új barátjának rendelését. - Baileysetek van? - kérdezte tőle Jordy. Arlo az együttest figyelte, amely éppen a hangbeállásnál tartott. A CukrosBácsiban négy sápadt arcú, távolba révedő tekintetű ír srác zenélt, meg hát Ruby, aki sokat sikítozott a színpadon, és megállás nélkül rázta a fenekét, pedig nem is ő volt az énekes a bandában. - Pattog a pöttyös labda. Csuk, csuk, csuka - susogta Ruby a mikrofonba, hogy a technikus be tudja állítani a hangszínt. Arlót majd' szétfeszítette a büszkeség, úgy vigyorgott. Gabriela felállt az asztaltól, és elindult a mosdó felé. - Azért remélem, most már hamarosan kezdenek - jegyezte meg. - Délután találkoztunk a földalattin egy nagyon helyes társasággal, és megígértük nekik, hogy éjfélkor éneklünk egyet közösen a parkban. A csapos kihozta a jeges, tejszínes, világosbarna krémlikőrt; Jordy belekóstolt. - Ez jó! - csettintett a nyelvével.

Gabriela visszajött az asztalhoz: a mosdóban újrafonta a haját, és feltűzte a feje tetejére, mint Heidi; az ajkát szőlőzsírral kente be (nála ennyiből állt a sminkelés), és levette a zokniját. A fények elhalványultak, majd kialudtak; Ruby hörögni kezdett a mikrofonba, és ütötte-vágta a basszusgitár húrjait. Aztán az együttes belekezdett egyik jellegzetes számába, a Canada Is the Future-be. Jordy körbejártatta a tekintetét a zsúfolt báron, hatalmas, de keskeny orrlyukai kitágultak. Vanessa észrevette, hogy a fiú pulóverének nyakából kilóg a címke: Made in China. Ezt Gabriela is kiszúrta, és ujjával rámutatott. - Tudtad, hogy a Kínában gyártott textil nagy részét thaiföldi rabok állítják elő, akiket éheztetnek és kínoznak? - kérdezte vádlón. Jordy rámeredt az asszonyra. - A tömegtermelés áldozatainak munkáját hordod magadon - oktatta ki a fiút Gabriela. Vanessa biztosra vette, hogy anyja szavainak van valami alapjuk, de Jordy pulóvere önmagában is elég ocsmány volt, függetlenül attól, hogy hol készült. A CukrosBácsi dobosa hosszú szólóba kezdett (híres volt róla, hogy tíz-tizenöt percig is cifrázta), Ruby pedig ritmusra kántált valamit a furgonos seggfejekről. - El sem tudom mondani, mennyire elszomorodtam, amikor megtudtam, hogy nem reciklikáltok - folytatta a morgolódást Gabriela. - Arra gondoltam, talán jó lenne, ha a szüleid nálunk töltenének néhány hetet Vermontban. Pihennének, feltöltődnének a tiszta, érintetlen környezetben. És talán visszatalálnának a helyes útra. - Majd megemlítem nekik - mosolygott udvariasan Jordy. - De komolyan, a szüleim csak azért nem hasznosítják újra a hulladékot, mert az apartmanháznak, amiben lakunk, saját szemétégetője van, és sokkal egyszerűbb mindent beszórni a leöntőbe. Én a magam részéről gyakorlatilag rákos ramenen és kávén élek, úgyhogy nemigen van mit reciklikálnom. Gabriela arckifejezése, ahogy a fiúra nézett, most rémültté vált. Vanessa viszont elmosolyodott: hurrá, Jordy ezek szerint maga az Antikrisztus! Másodpercről másodpercre jobban tetszett neki a srác. Székével közelebb araszolt hozzá, Rubyék pedig eközben valami vad, ugrabugra táncos számot kezdtek játszani. Vanessa Jordy füléhez hajolt, és belesúgta: - Készülj fel rá: mindjárt megcsókollak! A fiú szája széle mosolyra húzódott, és ivott egy újabb korty Baileyst. Gabriela meztelen lábával megbökte az asztal alatt férje bokáját. - Gyere, szívem, táncoljunk! Muszáj valahogy kiengednem a gőzt! De Arlo úgy elmerült a zenészek játékában, hogy a nyál összegyűlt a szája szögletében. Vanessának egy kisgyerek jutott róla eszébe, akit először vittek el a cirkuszba. A lány egészen közel húzta székét Jordyhoz, és felemelte a fejét; kicsit félre is hajtotta, nehogy beleütközzön a fiú orrába. - Most jött el a pillanat! - súgta neki. Arlót a felesége eközben még mindig nem tudta talpra rángatni. Vanessa a fiú ajkára tapadt a szájával; megízlelte a Baileyst, aztán megtapasztalta a különbséget Jordy csókja és Dané között. És egyiket sem bánta meg... nyam-nyam!

Síelés után édes a szex
- Biztos nem fázol? - kérdezte Serena Blairt már negyedszerre. Blairen ugyanis fehér, kötött kasmírkardigánja alatt csak Eres bikinifelsője volt, alul pedig egy fekete Miss Sixty sztreccs kordnadrágot viselt. Az ember általában nem ilyen szerelésben villant a sípályán, bár ez is attól függ, mit akar az ember villantani. Blair Erik vállára támaszkodva próbálta meg újból bepattintani sícipője sarkát a kötésbe. - Basszus, ez nem kattan be! - mérgelődött, és szégyenlősen mosolygott le a fiúra, amikor az a lábához térdelt, hogy segítsen neki. Rajta egy bolyhos Patagonia polárdzseki volt, alatta egy állati helyes, kézi kötésű Aran pulóver, a lábán pedig szűk, fekete sínadrág, ami gyönyörűen kirajzolta a fiú hosszú és izmos combjának körvonalát. Hát nem, Blair a legkevésbé sem fázott, de a kérdésért hálás volt. Serena a síbotjával a havat csapkodta: türelmetlenül vágyott már a pályára, minél távolabb attól a fene se tudja, mitől, ami a bátyja és a legjobb barátnője között alakulóban volt. Valahol persze öröm volt nézni, ahogy Erik játszotta az agyát, hogy nem veszi észre, hogy Blair ki akar kezdeni vele. Másfelől azonban egyáltalán nem volt öröm. Serena az álláig felhúzta a cipzárt kényelmes, de azért mutatós, levendulaszínű, kezeslábas síru-háján, és a fejébe húzta szürke, fülvédős kasmírsapkáját. Ha Nate nem ér ide záros határidőn belül, egyedül fog felülni a felvonóra! A hegyoldalon csak úgy hemzsegnek a jobbnál jobb pasik, akik alig várják, hogy beleszerethessenek ebbe a szőke lányba, ahogy a pálya havát szeli. Nem bírt magával, azonnal indulni akart közéjük. - Na, most jó - állapította meg Erik. Felállt, és felhúzta nagy strapára tervezen, fekete bőr síkesztyűjét. - Kényelmes? Blair a botjaira támaszkodva felváltva emelgetni kezdte a lábait úgy, hogy a síléc csőrét a hóra feszítette. Úgy mozgott, mint egy go-go táncos. - Ja, eléggé - mondta bizonytalanul. - De mi lesz, ha esem? Erik feltolta az orrán tükrös Scott napszemüvegét. Úgy nézett ki, mint aki az egész idényt végigsíelte, pedig ő is aznap érkezett, amikor a lányok. - Nem fogsz esni, elkaplak - ígérte meg Blair-nek olyan mosollyal, ami azt sejtette, hogy el sem engedi a lány kezét a hegy tetejétől a lábáig. Serena a szemét forgatta, aztán Smith síszem-üvegét, amit eddig a feje tetejére tolva viselt, az orrára illesztette. Már éppen arra készült, hogy faképnél hagyja Blairt és Eriket, Nate-nek pedig hagy egy levelet a sífelvonó jegyszedőjénél, amikor meglátta Nate mézszínű bozontját. A fiú a parkoló felől közeledett a havas ösvényen; erős, hajóépítésen edzett vállain könnyedén cipelte saját, cannabisleveles snowboardját és Georgie síléceit. A lány is ott jött mellette, derékig érő, csaknem fekete haja köpönyegként terült szét a vállán. Szőrmével szegett, sötét farmer kezeslábasát mintha pont rá szabta volna Tom Ford. A sapkája és barna bőr síbakancsa is prémmel volt szegélyezve. - Hú, sokkal szebb, mint amire emlékeztem! -mormogta maga elé Serena, de Blair meg sem hallotta: őt ahhoz túlságosan lekötötte, hogy úgy tegyen, mintha Nate és új barátnője láttán nem szorulna görcsbe a gyomra. Pár száz méterre Serenáéktól Nate ledobta a válláról a síléceket, és Georgie gyakorlott mozdulattal belelépett a kötésbe. A havon siklottak oda a társasághoz, olyan kecsesen, ahogy a műkorcsolyások mozognak a jégen.

- Császtok! Basszus, de jó látni titeket! - fakadt ki Nate-ből, aki a fél éjszakát ébren töltötte, és azt figyelte, hogy Jágerezik Georgie a jacuzziban, tök pucéran a holland olimpiai snowboard csapattal. Úgyhogy most ebben az örvendezésében nem volt semmi túlzás: alig bírta kivárni, hogy reggel legyen. - Fú! - kiáltott fel Georgie lelkesen, amikor meglátta Blairt. - Te aztán bátor vagy! Blair tetőtől talpig végigmérte Georgie-t, és pár centivel lejjebb húzta a cipzárt kardigánján. - Koszi - felelte, bár nem igazán értette, mire vonatkozott a megjegyzés. - Ugyanilyen van nekem is, csak fehérben -mutatott Georgie Blair bikinifelsőjére. Erik és Nate egyszerre bámult Blair kicsi, de szép mellére, és mindketten arra gondoltak, menynyivel izgatóbb látvány lehet Georgie teltebb és szebb melle egy ugyanilyen, csak fehér bikinifelsőben. - Gyere, húzlak - nyújtotta a botját Erik Blair felé. Ó, milyen rendes fiú! Már álltak volna be a sífelvonó előtt várakozó hosszú sorba, amikor Chuck Bass farolt oda melléjük vadonatúj Burton snowboardján. - Sz'asztok! - kiáltott rájuk. - Hú, a szőr felállt a hátamon attól, amit ezek a holland fickók a félcsőben műveltek! Kurva jók! - lelkendezett, aztán mind az ötük szeme láttára beállt a síiskolák külön sorába, ahonnan a többiek előtt lehetett feljutni a felvonóra. - Gyertek! - kiáltott hátra Nate-éknek. -Van síoktató-igazolványom! Egyikük sem akarta tudni, honnan nyúlt Chuck magának síoktató-igazolványt. Azt sem bánták, ha együtt kell síelniük vele, ha ezért cserébe beelőzhettek a sorban. És Chuck pontosan ezt akarta elérni. A síparadicsom minden jelentősebb felvonója gyorslift volt: négyszemélyes leakasztható ülőszékek repítették a síelőket a hegytetőre. Serena és Georgie állt a sor elején, és bár Blairnek egy porcikája sem kívánta, hogy Georgie mellé kerüljön, mégsem üvölthetett rá Erikre, amikor az beállt a lányok mögé, hogy maradjanak hátra. Zsupsz! Az ülőszék elkapta a feneküket, és a magasba rántotta őket sílécestül. - Hííj! - sikoltott fel Serena és Georgie egyszerre. - Jaaj! - csimpaszkodott bele Blair Erik karjába. A felvonókon még mindig rosszul volt, hiába síelt kisgyerekkora óta. A következő ülőszékbe Nate és Chuck szállt be; ahogy belehuppantak, snowboardjaik egymásnak ütődtek. - Van füved? - kérdezte Chuck, miközben fényes, sötétrózsaszín, levehető rókaprém galléros Bogner síruhája felső zsebét kicipzározta, és kivett belőle egy ezüstszínű lapos flaskát, amit odakínált Nate-nek. - Egy kis konyakot? - Lejöttem a fűről - morogta konokul Nate. Lesandított Chuck bakancsára: az pont ugyanolyan volt, mint az övé, de a deszkája rikító rózsaszín, és a csőrén a Chiquita Banana felirat díszelgett. Tök egyértelműen női snowboard, gondolta Nate, és azt is gyanította, hogy Chuck síruhája is női darab. Ez még csak buzis sem volt: egyszerűen csak nevetséges. Előttük kékes füst emelkedett Georgie sapkája mögül. Nate csak reménykedni tudott benne, hogy a többiek észnél vannak, és nem hagyják, hogy a barátnője a sífelvonó használatának életbevágóbb szabályait is megszegje. Chuck elővett egy szál Marlborót a füle mögül, és rágyújtott. Az arcán fekete borosta sötétlett; úgy tűnt, szakállnövesztéssel kísérletezik. - Hallom, Blair és az új barátnőd kissé hajba kaptak rajtad a rehabban - jegyezte meg Chuck.

Nate elhessegette az arca elől a cigifüstöt. Nagyon is bejött neki a látvány: a fehér hótakaróból az ég felé meredő, egészen sötétzöld fenyők hegyes csúcsai. A füst belerondított ebbe. - Meg azt is hallottam, hogy Serena abba a New Hampshire-i bentlakásos iskolába együtt járt Georgie-val, és ugyanakkor rúgták ki őket. Rajtakapták őket egymással, érted, így - mondta, és belemarkolt az ágyékába, a fenekét kéjesen dörgölte az ülőkéhez, kinyújtott nyelvével pedig gusztustalanul csapkodott a levegőben. - Na, azt kötve hiszem - felelte Nate, bár nem volt biztos a dolgában. Ami azt illeti, nem ismerte minden részletében a történetet, hogy miért rúgták ki Serenát a tanév legelején a Hanover Akadémiáról, Georgie-ról pedig szinte semmit sem tudott. Az előbb, amikor a két lány találkozott, nem volt semmi jele annak, hogy ismernék egymást korábbról, bár az is igaz, hogy a lányok ilyen esetben gyakran csak azután mutatják ki érzelmeiket, hogy dumáltak egyet négyszemközt, és tisztázták egymással a helyzetet. Az első ülőszékben Georgie és Serena már a második szegfűszeges cigarettára gyújtott rá. - Ilyet csak sífelvonón szívok - magyarázta Georgie, mint aki azt a benyomást próbálja kelteni, hogy nála a tengerszint feletti magasságon múlik, milyen cigi lóg a szájában. - Idefönt sokkal jobb az íze. - Hmmm! - mosolyodott el Serena elégedetten, ahogy letüdőzte a füstöt. Aztán hátrafordult, hogy megnézze, mit csinál Nate és Chuck. Az előbbi némán meredt maga elé, az utóbbi pedig bagózott, és tolta, tolta a szöveget. - Annyira helyes pár! kacsintott Serena Georgie-ra mosolyogva. - Ja - nevetett Georgie. - Látod, Chuck is észrevette, hogy Nate milyen helyes fiú! Blair egy szót sem szólt, de erősen szuggerálta a lány prémszegélyes sapkáját, hogy kapjon lángra, Georgie pedig zuhanjon le a hóba az égő szőrcsomó közepén. Serena bemutatott Nate-nek, aztán rámosolygott, és puszit dobott neki. Erre Georgie is hátrafordult, és ugyanígy tett, csak fordított sorrendben. - Valld be nyugodtan, hogy imádsz minket! -kiáltotta végül a két lány a fiúnak. Serenáék ülőszéke megközelítette az állomást: átkapcsolódott a leszállóhely lassabb drótkötélpályájára. Az utasok lába alatt itt már lejtős rámpa volt; erre kellett kiszállni a székből. Blair szorosan belekarolt Erikbe: a leszállástól még a felszállásnál is jobban fosott. - Tartsd a léc csőrét felfelé, és kapaszkodj belém - instruálta kedvesen a fiú. Blair szót fogadott. Ahogy lesiklottak a rámpán egymás mellett, még erősebben szorította magához Erik karját. De ekkor a fiú fordult egyet, és farolva megállt, Blair pedig beleütközött, amitől jó keményen fenékre ült a léce farán. Uhh! Erik elkapta a kezét, és gyorsan talpra állította, aztán átölelte megnyugtatóan erős karjával. - Ne foglalkozz vele, úgysem látott senki - vigasztalta. Blair elnevette magát. Istenem, milyen kék a szeme ennek a srácnak! És az egész fiú annyira... hogy is mondják ezt... rátermett] És Blairnek ekkor lekattant: Igen, Erikkel fogom elveszíteni, még most, a szünidőben! Miért is ne? Pólyás koruk óta ismerik egymást. Annyira kézenfekvő! Ja. Ugyanannyira kézenfekvő, mint az, hogy az ember lánya bikinifelsőt vesz fel síeléshez!

Figyelem: a valódi neveket, helyszíneket és eseményeket megváltoztattam, hogy megvédjem az ártatlanokat. És megvédjem magamat -„az ártatlanok" dühétől.

Hey, people! EGY SEBESEN TERJEDŐ PLETYKÁRÓL
Nem mintha ilyenből csak egy lenne, de rá fogtok jönni, melyikről beszélek. Egyesek állítólag arról pusmognak, hogy az illető botránynak nem az a bizonyos szőke, tizenkettedikes lány volt az egyetlen szereplője, akit októberben kirúgtak a Hanover Akadémiáról. Volt egy társa is: egy viselt dolgairól közismert, sötétbarna hajú, connecticuti csaj. Hát én végeztem némi kutatómunkát, és kiderítettem, hogy ez a connecticuti nőszemély egy rövid ideig valóban a Hanoveren tanult, viszont onnan való eljövetelének időpontja és körülményei tisztázatlanok. Négy év alatt hat iskolában fordult meg, és amennyi idejét leköti mostanában a rehab, úgy néz ki, egyhamar nem érettségizik le. A két lányról egyébként nemigen lehet azt mondani, hogy nagy barátnők: még soha senki nem látta őket együtt a városban. Egyelőre csak annyi állapítható meg, hogy az ügy további nyomozást igényel. De én nyomozni is fogok, attól ne féljetek! A mailjeitekből: Szia, Bad Girl! A mi családunk minden évben Hawaiin tölti a húsvéti szünetet, mert hogy van négy szörfmániás öcsém. Igen, tudom, pokol az életem! De most már inkább csak pokol volfi Már nem olyan szörnyű. Tegnap este ugyanis, amikor a medencénél az öcséimre vigyáztam, odajött egy rövid rasztahajú srác, aki szintén valami kiskrapekot legeltetett, és dumálni kezdtünk. Igen, tudom, hogy még alig ismerjük egymást, de azt hiszem, belezúgtam. Tökre ugyanazt gondoljuk mindenről: mindketten totál vegák vagyunk, és mindketten hiszünk benne, hogy több dolgot lehet megoldani zenével, mint háborúval. Csak egy gáz van, hogy én Kaliforniában lakom, és egyetemre is ide fogok járni szeptembertől (a Berkeleyre); ő pedig New York-i, és a Harvardra készül, ami ugye Massachusettsben van. Szóval azt akarom kérdezni, hogy szerinted hülyeség-e, ha egy olyan fiúval vesztem el a szüzességemet, akit itt és most ismertem meg, a húsvéti szünetben? - elsőlátásra Kedves elsőlátásra! Olyan kérdést tettél fel, amire, ha jól értem, sürgős választ kell kapnod, úgyhogy gyorsan írok, csak nehogy máris késő legyen! Először is: ahogy magad mondtad, te és Mr. Totál Vega a kontinens két átellenes végén éltek. Ez ebben a pillanatban talán nem tűnik problémának, de azt tanácsolom, tegyél egy próbát: veszi-e majd bármelyikőtök is a fáradságot, hogy ezt a hosszú utat megtegye a sorsdöntő éjszaka kedvéért! Ha igen, akkor biztos lehetsz benne, hogy igazán szeretitek (vagy legalábbis igazán kívánjátok) egymást. Másodszor pedig: a húsvéti szünet még csak most kezdődött el. Oké, Mr. T. V. állati helyes volt tegnap a medencénél, de lehet,

hogy holnap a reggelinél Mr. Még Helyesebb szójafasírtot lapátol majd a tányérjára a svédasztalról. Szóval, ha nem akarsz „a Könnyűvérű Vega Csaj" néven bevonulni a waikiki tengerpart történelmébe, jobb, ha nem teszel semmi visszavonhatatlant, és derékon felüli tevékenységekre korlátozod magatokat. Abban semmi kivetnivalót nem találok, ha egy lány több fiúval is csókolózik a húsvéti szünetben, vagy akár egy nap leforgása alatt! Mulass jól! -BG___

Lebukta!
Forrásaim szerint J egy távcsővel a nyakában settenkedett végig az Upper East Side-on. Azt nagy biztonsággal állíthatjuk, hogy nem madárlesen volt. J magas, szőke barátja, L tanúim szerint újra feltűnt a Bendel's-ben: női bőrkesztyűt vásárolt, nagyméretűt; sokkal nagyobbat, mint amekkora J keze! D-t a West Village és a Central Park között többen is látták tegnap délután: csak olyankor nem lógott cigi a szájában, amikor betért valamelyik könyvesboltba szétnézni. Egyéb kedves ismerőseinket Sun Valley-ben lestek meg: a holland snowboard csapat edzését figyelték. A fiúk nyaktörő trükköket mutattak be a félcsőben, ők pedig a pálya szélén forralt bort iszogattak. S és G egymással csacsogott megállás nélkül, B E ölében ült, N és C pedig szorosan egymáshoz simulva üldögélt, és egymás kezét fogva tárgyalták ki, melyik holland snowboardos a leghelyesebb. Na jó, ez csak vicc volt. De az tényleg igaz, hogy a síelésben az a lényeg, ami két lesiklás között történik.El ne felejtsetek tájékoztatni, ha valami rossz fát tesztek a tűzre! Nem fogjátok elhinni, de engem máris megfogott a nap! Imádom, ha utáltok: Bad Girl.net

D és E kerüli azt, ami adja magát
- Úristen, kézzel?!. - sikoltott fel Jenny, és fintorogva figyelte, ahogy Leo a csupasz kezével gyúrja össze a nyers tojást, a vajat, a cukrot, a lisztet és a kakaóport. A fiú találta ki, hogy süssenek brownie-t, de természetesen Jennyéknél kellett főzőcskézni, nem őnáluk. Jenny már el sem tudta képzelni, mi kellene hozzá, hogy Leo végre elvigye őt magukhoz. - Anya tanította így - magyarázta a fiú. - Habverő nélkül csak így lehet rendesen megkeverni a tésztát. Leo piros-fehér kockás ingének ujja könyékig fel volt tűrve; a munka hevében a fiú beharapta alsó ajkát (imádni valóbb nem is lehetett volna, ahogy így kinézett), és két keze teljesen eltűnt a jókora porcelántálban sűrűsödő masszában. - Aha - kapta fel a fejét Jenny, miközben újabb pohárnyi lisztet szitált a tálba. - Szeret főzni az anyád? - kérdezte, bár biztos volt benne, hogy annak a Park sugárúti luxus apartmanháznak minden lakója teljes állású szakácsot tart. - Végül is igen. Bár tulajdonképpen csak brownie-t sütni szeret. Na ugye, nem megmondtam? A sütés-főzés csak ugyanolyan hobbi számára, mint az, hogy márkás ruhákba öltözteti a kutyuskáját, vagy hogy botoxoltatja az arcát. Leo kihúzta az ujjait a nyers, édes tésztából, és odatartotta kezét Jenny orra elé. - Megkóstolod? Jenny annyira belefeledkezett a gondolatba, hogy a fiú anyja, amikor a szakácsuk kimenős, beszabadul a konyhába és nekiáll brownie-t sütni, hogy szórakozottan kitátotta a száját, és leszopogatta a rátapadt masszát Leo mutatóujjáról. Hú! - Jaj, bocsánat, látom, zavarok! - zavarta meg a jelenetet Elise, aki épp ekkor nyitott be a konyhába. - Idill a tűzhelynél, gyerekek? - tette hozzá színtelen hangon. Nem volt két perce, hogy felcsengetett a kapuból, de Jenny, miután beengedte barátnőjét az épületbe, úgy elmerült Leo konyhatündérkedésében, hogy teljesen megfeledkezett az újonnan érkező vendégéről. Most felkapta a fakanalat, amit azért vett elő eredetileg, hogy azzal kavargassák a brownie tésztáját, és Elise felé bökött vele: - Kérsz egy nyálast? Elise elfintorította az orrát. - Juj, nem! Inkább megvárom, amíg kész lesz. Dan itthon van? Jenny megvonta a vállát. Lehet, hogy a bátyja időközben elment hazulról, neki mindenesetre nem tűnt fel. - Á, biztos itthon van. Érzem a füstszagot! - indult meg Elise a fiú szobája felé a folyosón. - Szóljatok, ha kész a brownie! Dan az ágyán hevert, és olyan szinonimán törte a fejét arra a szóra, hogy vágy, ami rímel az orgonára. Koma, roma, duma, kurkuma... Csak nem akart összejönni! - Bejöhetek? - kérdezte Elise a csukott ajtó mögül, a folyosóról. - Persze - felelte Dan; felült az ágyon, és összecsukta kis fekete jegyzetfüzetét, amibe addig írogatott. Elise ebben a fekete garbóban valahogy komolyabbnak és idősebbnek tűnt. - Mi a helyzet? - Semmi - ült le a lány az ágy végébe. - Mit írsz? Dan felpattant ültéből, és az asztalára hajította a füzetet. Kivett a dobozból egy szál Camelt, rágyújtott, és miközben hevesen rázta a gyufaszálat, hogy elaludjon, mélyen leszívta a füstöt. - Mondj gyorsan egy rímet arra, hogy orgonál - Bona - vágta rá Elise. Dan értetlenül meredt rá.

- Ilyen szó nincs is - tiltakozott. - Annak csak úgy van értelme, hogy zenebona. - Jó, biztos igazad van - állt fel Elise is. Odalépett a fiú íróasztalához: bő tíz centivel tornyosult Dan fölé. A magassága miatt is úgy tűnt, hogy idősebb a koránál. Az a gondosság is ezt sugallta, ahogy öltözködött; pólóját úgy tűrte be övvel viselt farmerjába, hogy nem vetett ráncot, garbónyakú kardigánját pedig állig begombolta. Ettől tűnhetett volna visszafogottnak vagy akár prűdnek is, de valamiért inkább magabiztosságot sugallt a megjelenése; kész nőre vallott, olyanra, aki tudja, mit akar, és azt is, hogy azt hogyan éri el. A kezébe vette Dan egyik jegyzetfüzetét, és belelapozott. - Ebbe írod a verseidet, meg mindent? - kérdezte. A fiúnak azt diktálták ösztönei, hogy tépje ki a füzetet Elise kezéből, de hát Elise nem Vanessa volt: nem kellett arra számítani, hogy a gyengébben sikerült verseken gúnyolódni kezd, sem arra, hogy a jobbakat beküldi valamelyik ismert folyóiratnak. - Aha - felelte hát neki. - Gépen utálok dolgozni, mert annak folyton az a vége, hogy olyan sorokat is kitörlök, amiket később még fel tudnék használni. Elise bólintott, mint aki nagyon is érti ezt, és tovább böngészett a füzetben. - Viszont van egy meglepetésem számodra -mondta hirtelen Dan, és válltáskájából, ami szinte elválaszthatatlan volt tőle, előhúzott egy könyvet. Fogalmazási gyakorlatok gyűjteménye volt, a fiú a munkából hazafelé menet vette meg a lánynak. -Ezzel szeretném meghálálni, hogy hoztál nekem sutit. Elise elvette a könyvet Dantől, és tanulmányozni kezdte. - Úristen, mi ez, házi feladat? Abból már így is van épp elég! - Dehogy! Tényleg nem az, hidd el - tiltakozott Dan, és visszavette a könyvet a lány kezéből. - Kerüld azt, ami adja magát. írd össze a nyelvi paneleket, amiket ismersz, és ezeket még véletlenül se használd, amikor fogalmazást írsz! - olvasta hangosan, aztán felnézett Elise-re. - Látod? Nem lecke: szórakozás! Elise úgy nézett a fiúra, mint az elmeháborodottra. - Attól függ, mihez képest. Annál biztosan jobb szórakozás, mint azt nézni, hogyan szopogatja le a barátnőm a nyers tésztát a pasija ujjáról! - morogta, aztán felvett egy tollat az asztalról, és kinyitotta Dan füzetét egy üres oldalnál. - Egyébként mi az, hogy nyelvi panel? Dannek borzalmasan tetszett, hogy ez a lány minden szégyenkezés nélkül bevallja, ha nem tud valamit. - Olyasmi, mint például az, hogy „szerelem első látásra", vagy „kőkemény", vagy hogy „süket, mint az ágyú". Olyan kifejezés, amit már milliószor hallottál. - Aha - mormogta Elise. Leült az ágyra, és valamit beleírt a jegyzetfüzetbe, amit aztán Dan kezébe nyomott. - Tessék. Most te jössz. A fiú azt gondolta, a következőt írja Elise-nek: Ki mint vet, úgy arat. De aztán meglátta, hogy mit írt a lány: Miért kaptam a puszit délben az utcán? Dan elnyomta a cigijét a hamutartóban, aztán erősen megmarkolta a tollat, hogy leplezze keze remegését. A süti miatt, körmölte gyorsan. Meg a kenyér miatt. Igazság szerint sejtelme sem volt róla, miért puszilta meg a lányt. Egyszerűen csak jött, és kész: megpuszilta. Visszaadta a füzetet, Elise pedig elolvasta, amit Dan beleírt. Nem nézett fel, csak firkantott egy sort a fiú válasza alá, aztán odatolta elé. Van kedved megint megpuszilni? Dan odament a résnyire nyitva hagyott ajtóhoz, és becsukta. Az ágyra dobta a jegyzetfüzetet, aztán Elise-hez lépett, aki közben felállt, és hevesen szájon csókolta. Miközben ölelte a lányt, a pólóját kirángatta a nadrágjából.

Elise felsikkantott, kibontakozott az ölelésből, és lépett egyet hátra. A fiú engedte. Most már valahogy nem látta idősebbnek a koránál. Kék szeme rémülten elkerekedett, mosolya nem is annyira mosoly volt, mint torz grimasz. - Bocs - hebegte Dan. - Semmi baj - motyogta Elise, inkább magának, mint a fiúnak. - Nincs semmi bajom. Dan észrevette, hogy a lány farmerjának derekából körös-körül kislányos zsírpárna buggyan ki. Elise pedig észrevette, hogy a fiú ezt nézi, és gyorsan visszatűrte a pólóját a nadrágba. Mekkora egy lúzer állat vagyok! - szidalmazta magát Dan. Hiszen Elise még csak tizennégy éves, ő meg már majdnem tizennyolc! Amit csinált, arra kevés szó az, hogy undorító nyomulás: az mérhetetlen seggfejség volt! Elise még mindig ott állt a szoba közepén, és azt várta, hogy Dan újra megcsókolja. O azonban hirtelen berágott a kiscsajra is, amiért komolyan azt gondolta, hogy jó ötlet a barátnője bátyjával kavarni. Hátat fordított a lánynak, leült az asztalhoz, és a számítógép egerét kezdte kattogtatni. - Szerintem lassan kész is a brownie - mondta Elise-nek rekedt hangon. A lány nem mozdult, így hát Dan nekiállt, hogy megnézze e-mail postafiókját. Addig hátra sem fordult, amíg meg nem hallotta Elise lépteit: a lány végre elindult az ajtó felé. - Azt hittem, járni akarsz velem - motyogta Elise; a torka elszorult, sírás környékezte. Egy perccel később Dan hallotta, ahogy a lakás ajtaja becsapódik. Ekkor felvette az ágyról a jegyzetfüzetét, és új lapot kezdett benne. Leírta: A süti miatt meg a kenyér miatt - és itt elakadt. Érthető okokból valahogy nem akarta megszállni az ihlet.

V egy kicsit sokat tiltakozik
- Bocs, tudom, hogy meg kell írnod egy szemináriumi dolgozatot, meg különben is, tegnap este találkoztunk, de nincs kedved vacsorázni egyet valahol? - kérdezte Vanessa gyakorlatilag üvöltve a telefonban. - Tessék? - képedt cl Jordy. - Hogy most, azonnal? - Igen, most, azonnal - harsogta a lány. A szomszédos nappaliból tantrikus kántálás szűrődött be Vanessa szobájába: az Abrams szülők meghívták estére néhány művész barátjukat, hogy együtt „megszikráztassák a kreativitás kovakövét", akármit is jelentsen ez náluk. - Találkozhatunk bárhol, ahol neked jó. Nekem mindegy. - Fú! - kiáltott fel Vanessa, amikor belépett a Taplóba. A neve ellenére ez a Columbia Egyetem tőszomszédságában működő olasz étterem kifejezetten kellemes hely volt. A lány piros-fehér kockás viaszosvászon térítőkre számított, meg arra, hogy minden kajához sült krumplit adnak köretnek. Az asztalokat ezzel szemben fehér damasztabroszok borították, azokon pedig gyertyák égtek; a zenekar régi dzsesszszámokat játszott. Még csak fél hat volt, az étterem kongott az ürességtől. De még ez is romantikus volt benne, a szó hagyományos értelmében. Jordy már ott ült az egyik asztalnál; az üveg vörösbort is kihozták, amit rendelt. A pincér lesegítette Vanessáról a fekete gyapjúdzsekijét, és kihúzta neki a Jordyval szemközti széket. - Úristen, micsoda kiszolgálás! - jegyezte meg Vanessa, amikor magukra maradtak. Jordy megvonta a vállát, mint aki az ilyesmihez hozzá van szokva. Hát igen, végül is ő már egyetemre jár...! - Jó a rúzsod - mondta a lánynak. Vanessa nem tudta eldönteni, viccelődik-e Jordy, vagy komolyan így gondolja. A fiú arcán mindig ugyanaz a fölényes kifejezés ült, ami miatt szinte lehetetlen volt leolvasni róla az érzelmeit. Jó lett volna, ha legalább az orra úgy működik, mint valamiféle kijelző: a fiú hangulatától függően nyúlhatott vagy zsugorodhatott volna. Bár nem, nem, ennél hosszabb azért már ne legyen Jordy orra! - A szüleim rendeztek valami kiborító kultikus vinnyogást, úgyhogy éppen tele van a lakásunk a hozzájuk hasonló úgynevezett művészekkel -mondta Vanessa gúnyos hangon, de bosszús arckifejezéssel. Szétterítette az asztalkendőjét, és az ölébe tette. - Már alig várom, hogy anyáék hazahúzzanak Vermontba! Jordy belekortyolt a borába, aztán keskeny ajkait összeszorította: úgy tett, mint akinek tényleg ízlik a száraz vörös. Méregdrága szemüvege ott volt előtte az asztalon; Vanessa most tudta először megfigyelni a szemét. Világosbarna volt, szinte aranyszínű, mint egy oroszláné. Na, éppen ideje volt a szemét is megnézni azok után, hogy a csókolózáson már túl vagytok! - Szerintem a szüleid elképesztően jó fejek! -tiltakozott Jordy. - Iszonyú erő és bátorság kell ahhoz, hogy valaki ennyire... hogy is mondjam... elszállt legyen! Vanessa sűrű, barna szemöldöke felszaladt a homloka közepére. - Na persze! - horkant fel. Közelebb húzta a székét az asztalhoz, és felkönyökölt az abroszra. -Elmesélek neked valamit, jó? Kiskoromban folyton lekapartam a sebeimről a vart. Ha megkarcoltam magam, vagy ha megcsípett valami, addig vakartam, amíg vérezni nem kezdett. És tudod, mit mondott erre az anyám? Azt mondta, hogy tegyem el a vart, amit lekapartam, mert az apám egyszer még milyen kurva jó művet alkothat az összegyűjtött darabkákból! Érted? Szerinted van ennél eszelősebb és perverzebb dolog a világon? Egy rendes anya attól parázna, hogy megmarad a seb

nyoma, és vinné a kislányát a pszichonénihez, mint a szél! Az én szüleimet viszont önmagukon és az „alkotásaikon" kívül semmi nem érdekli! - Nem lehet, hogy csak viccből mondta? - vonta meg a vállát Jordy. Vanessa a homlokát ráncolta, és kinyitotta az étlapját. Antipasti, primi, secondi, dolci. Hogy viccből mondta?! Nem emlékezett rá, hogy az anyja az életben mondott vagy tett volna olyasmit, ami akár csak távolról emlékeztetett volna a viccesre. - Nem. Azt biztos nem - felelte. Jordy figyelte, ahogy a lány az étlapot böngészi. - Na mindegy, én azért csodálom őket. Tök jó, hogy hagyják, hogy saját életetek legyen a nővéreddel. Ezt nem sok szülő engedi! - Nem. Valóban - bólintott rá Vanessa komoran. - Tulajdonképpen lenne kedvem elmenni hozzájuk Vermontba, és megnézni, hogyan élnek ott -tette hozzá a fiú lelkesedve. Vanessa úgy kapta fel a fejét az étlapból, mint akit tűvel szúrtak meg. - Mi a fenének? - Nem is tudom. Eddig nem túl sok olyan emberrel találkoztam, aki... mondjuk így, ennyire más. Azt hiszem, egyszerűen kíváncsi vagyok rájuk. - Ivott egy korty bort, aztán az ajkát megint úgy tartotta, ahogy az előbb. - Figyelj, az anyám azt mondta, hogy van egy komoly barátod. Annak a dolognak most... izé, szóval vége van? Vanessa nagy csattanással összecsukta az étlapját, pedig még nem választott. Nem is volt igazából éhes, csak mindenképpen el akart jönni hazulról. - Ja, vége van. Szóba sem állunk egymással -mondta. Általában kissé keserű, flegma hangon beszélt, olyan bazmegesen, de most vibráltak szavaiban az indulatok. - De ki nem szarja le? Engem nem érdekel - tette hozzá mogorván. A pincér odalépett az asztalukhoz: Vanessa salátát rendelt magának. Ettől aztán úgy érezte, olyan lett, mint az egyszálbél, szőke, constanceos osztálytársnői, akik száraz fejes salátán és cukormentes zselén kívül semmit nem ettek. Jordy letört egy darabot a kenyérből, amit a pincér egy kosárban tett az asztal közepére. - És te szakítottál vele, vagy ő veled? - kérdezte, miközben az olívaolajas tálba tunkolta a kenyeret. Vanessa eddig még nem is gondolt bele, melyikük szakított a másikkal. Igazából ilyen hivatalos szakítás nem is volt. Csak miután végignézte, hogyan vonaglik Dan az irodalmi klub színpadán ennek a Mystery Craze nevű ribancnak a lába között, többet nem volt hajlandó fogadni a telefonhívásait. Ha valaki szakított a másikkal, az ő volt. De... de akkor ez azt jelenti, hogy Dan talán nem is gondolta úgy, hogy köztük vége mindennek? Ettől a gondolattól a lány teljesen összezavarodott. - Hát... tulajdonképpen azt hiszem, hogy szándékomon kívül én szakítottam ővele hebegte. -Persze ehhez az is kellett, hogy ő megcsaljon... Iszonyú furcsa volt egy másik srácnak beszélni Danről. Már eleve az furcsa volt, hogy valaki mással beszélget, hiszen Danen kívül soha senkivel nem beszélgetett úgy igazán. De Jordy fölényes szókimondása mögött nem volt semmi más: egyszerűen szókimondó srác volt. És az ilyen brutális szókimondással szemben elég nehéz lett volna szerepet játszani. Vanessa érezte, hogy alsó ajka remegni kezd, nagy, barna szeme pedig megtelik könnyel. Jaj, csak ezt ne! Négy fal között is utált sírni, hát még, ha más is látja! Mi a fene ütött belé? Ugyan, ugyan! Ez még a legvagányabb csajokkal is megesik néha! Jordy felvette a szemüvegét.

- Bocs. Ne beszéljünk erről, ha nem akarsz -mondta, és sápadt arca rózsaszínbe váltott. - Végül is csak önző okokból kérdezősködtem. - Megint levette a szemüvegét, és óvatosan letette az asztalra, az olívaolajos tálka mellé. Aztán a lányra emelte aranybarna szemét, és tekintete találkozott Vanessáéval. - Az a helyzet, hogy nagyon tetszel. A hangfalakból Miles Davis szólt, a gyertyák lángja lobogott az enyhe huzatban. Vanessa hirtelen úgy érezte, hogy egy gyengén összetákolt romantikus filmbe csöppent, olyanba, amilyentől az osztálytársnői szétzokogták magukat, ő pedig a falat kaparta; ráadásul most ő volt a főszereplő. Legnagyobb rémületére azon kapta magát, hogy zokogva így felel Jordynak: - Te is nagyon tetszel nekem! Ha most Dan ül itt vele szemben, Vanessa hirtelen felnevet, aztán felszólítja a fiút, hogy szarja össze magát, amiért megríkatta. Csakhogy Jordy más volt, mint Dan. Ha őt szólította volna fel, hogy szarja össze magát, Jordy valószínűleg meg is tette volna. Na jó, talán nem szó szerint. De a lényeget tekintve azért igen. A lány beletörölte könnyes arcát a fehér lenvászon asztalkendőbe, egyúttal elkente Ruby rúzsát a szája körül. - Ne haragudj - szabadkozott. - Azt hiszem, kicsit kiborítottak a szüleim. - Az asztalkendőt visszaejtette az ölébe, és ivott egy korty vizet. - Mesélj valamit a Columbiáról. Milyen óráid vannak? Melyik a legjobb? Nem mintha a legkevésbé is izgatta volna a téma. Most már teljesen világosan látta, hogy ő Jordyt csak azért érdekli, mert a szülei csodabogarak, őt pedig csak azért érdekli Jordy, mert az ő szülei viszont a legkevésbé sem azok. Egyébként el sem jutottak a tudatáig a fiú szavai: annak kapacitásait ugyanis teljesen lekötötte a frissen letöltött információ feldolgozása. Ez pedig nem volt más, mint hogy Vanessa még mindig Danbe szerelmes.

Szeress és ne dumálj
A társaság, miután végigsíelte a napot, aztán még egy órán át nézte, hogy szaggatja a félcsövet a holland olimpiai snowboard csapat, letelepedett a hegy lábánál épült bárban egy órácska jól megérdemelt pihenőre, egy-egy korsó sör mellé. A kandallóban lobogott a tűz, az élő zenét egy bárzongorista szolgáltatta, a koktélpincérnők pedig nem viseltek fehérneműt a farmermellényük alatt. Serena a hét snowboardos egyike mellett foglalt helyet. Mind a heten szőkék, izmosak és jóképűek voltak; a lány választása azért esett Janra, mert nagyon bejött neki, hogy snowboardozás közben a fiú kitárta a karját, és mindkét hüvelykujját felfelé tartotta, mint aki fenntartás nélküli igent mond az egész hegyoldalra. - New Yorkbon minden lány olyan szép, mint te meg o barátnőid? - kérdezte Serenától Jan állati kedves, hollandos akcentussal. Serena felkacagott. Kedvességgel nála nem volt nehéz bevágódni. - Disznó mázlisták vagytok, srácok! - csóválta meg a fejét. - Nincs más dolgotok, mint egész évben snowboardozni! Jan nevetett, aztán húzott egyet sötét borostyánszínű söréből. - Nem csak snowboardból áll az életünk - mondta. - Én például fógászkoro járok o minszki egyetemen. - Fogászkarra? Tényleg? - csodálkozott a lány. Eddig úgy képzelte, a csapat együtt él egy fakunyhóban valahol az Alpokban, egy hegy tetején; reggeltől estig snowboardoznak, aztán közösen minden este jól berúgnak. És azt gondolta, halál jó lenne beköltözni hozzájuk. Ő lenne az egyetlen csaj a házban: lenyírná a fiúk haját, ha kérik, és bundás kenyeret sütne nekik reggelire. Esténként mind a nyolcan leheverednének a kandalló elé, és rémtörténeteket mesélnének egymásnak. - És a többiek? Ők mit csinálnak? - kérdezte, mert arra gondolt, talán nem a megfelelő fiút választotta. - Conrad tóvoly elvet egy ólosz lányt, és most Bolognábon élnek. Franz o szóbotársom a kólégiumbon. Atőbiek: Josef, Sven, Ulrich és Gan Ómsz-terdombon tengetik o nópjoikot. Ez az Amszterdam rohadt jó hely lehet! Serena végignézett a srácokon, akik szemben ültek vele az asztalnál. Mind a négyen veszettül jól néztek ki: szőkék voltak és izmosak. - És együt élnek o melegek kóleszábon - tette hozzá Jan. - Aha - erőltetett mosolyt az arcára Serena. Melléfogás. Na, majd legközelebb! - Hozhatok nektek még valamit? - lépett oda hozzájuk egy csinos pincérlány Ugg csizmájában. - Nekem csak egy kólát, légy szíves - mondta Nate, miután Chuck újabb kör Sun Valley sört rendelt a társaságnak: Georgie ebből már három korsóval bedöntött. Nyilván az lesz, hogy ölben kell hazavinnie a lányt. - Hú, nem hittem volna, hogy le tudok jönni egy fekete pályán esés nélkül! - újságolta Blair már vagy negyvenötödszörre. Finom, nőies mozdulattal a szájához emelte a sörös korsót, és belekortyolt; aztán rámosolygott Erikre. - Sokkal jobb tanárom voltál, mint az eddigi síoktatóim! Igazság szerint az történt, hogy Blair majdnem végig cikcakkban jött le a pályán, és közben megállás nélkül sikoltozott, viszont sikerült megúsznia, hogy két csaknem fedetlen melle közé hó fröccsenjen. És persze ez volt a lényeg.

- Te meg percről percre ügyesebben csináltad - felelte Erik. Itt a bárban Blair begombolta a kardigánt bikinifelsőjén, de ahogy az asztal fölé hajolva ült a széken, alacsony derekú nadrágjából kivillant a fél feneke. Erik jól megnézte. Tetszett neki. - Fogadjunk egy százasba, hogy hamarabb benyomok egy korsó sört, mint te! provokálta Serenát Georgie. Serena megörült, hogy ha már a pasizás mint program kútba esett, adódik helyette valami más. Síeléstől összekócolódott, hosszú szőke haját a tarkójánál összefogta kezével, majd csomóba kötötte. Aztán kezébe vette a sörös korsóját. Az asztaltársaság derűs várakozással figyelte a készülő versenyt. Vagy legalábbis az asztaltársaság nagyobb része. Nate összeroppantott egy jégkockát a foga között. Élénken látta maga előtt, mi lesz a vége ennek az egésznek: mindkét csaj seggrészegre issza magát, összehánynak mindent és mindenkit, az elkövetkező néhány napon pedig mindketten használhatatlanok lesznek a másnaposságtól. A kétségbeeséstől kólás poharának peremére biggyedt gyönyörű, lányszíveket dobogtató ajka. A síelésnek lőttek. A bulizásnak lőttek. - Mutasd meg neki, Georgie, hogy kell ezt csinálni! - bujtogatta a lányokat Chuck. - Szóval így állunk! - játszotta el Serena, hogy fel van háborodva, és a szájához emelte a korsót. Aztán észrevette, hogy Nate rosszallóan csóválja a fejét, ezért visszatette az asztalra. - Á, hogyisne! -fordult Georgie felé. - Basszus, neked ez a génjeidben van! Nincs olyan felmenőd, aki ne lenne világhírű alkoholista! - Koszi, milyen kedves vagy! - kiáltott fel Georgie, és csontos könyökével oldalba vágta Serenát. -Na, kapd fel azt a kriglit, aztán egy-két-há! Serena nem nyúlt a korsóhoz. - Nem, ez hülyeség - tiltakozott. - Ha ezt most egy szuszra betolom, utána kitaccsolok ide az asztalra! És különben is, szarrá vernél! Georgie megvonta a vállát, aztán hátraszegte a fejét, és az utolsó cseppig magába döntötte a fél liter sört. - Kapd be, én nyertem! - böfögte, amikor az asztalra csapta a korsóját. - Gratulálok - sóhajtotta Nate. Erre már az egész társaság felkapta a fejét, és a fiúra meredt. - Natie azért ideges, mert még sosem feküdtem le vele - rikkantotta Georgie. - Mindig bekómálok, mielőtt odáig juthatnánk. Döbbent csend telepedett a társaságra. Egy ilyen bejelentéssel nehéz volt mit kezdeni. Blair az órájára nézett. - Szerintem lassan menjünk vissza a szállóba -mondta. - Vacsora előtt még jó lenne szaunázni egyet. - Azt ugyan nem tudta, koedukált-e a Lodge szaunája, de a fantáziáját izgatta a gondolat, hogy együtt lehet Erikkel egy forró, gőzzel telt helyiségben, ahol mindketten egy szál törülközőt viselnek csak. A fiú bedörgölhetné a hátát levendulaolajjal, aztán... - Hú, bizony, az én lábizmaimra is ráférne egy kis ellazulás - helyeselt Nate a combját masszírozva. Aztán Georgie felé fordult, és könyörgően nézett rá. - Jólesne egy kis lubickolás a jacuzziban! Georgie összecsapta a tenyerét, és huncut fény gyulladt a szemében. - Menjünk át hozzánk mindnyájan, és csobbanjunk egyet! - kiáltott fel. Amilyen fordulatszámon pörgött, abból Nate arra gyanakodott, hogy még a rehabban adtak Georgie-nak valami antidepresszánst, vagy ilyesmit, csak neki nem szóltak erről.De azt világosan látta, hogy a sör semmit nem lassított a barátnőjén. Chuck már húzta is fel a cipzárt a kabátján, hogy indulhassanak.

- Csinálok nektek barackos-snapszos koktélt, az a specialitásom! - rikkantotta. Felhúzta hasán a pólóját, és szempilláit rebegtetve hozzátette: - Úgy is hívják, hogy „Chucky bácsi szőrös köldöke koktél"! Hát ezzel máris kedvet csinált az ivászathoz! Nate-nek még mindig nem sikerült eligazodnia rajta, mitől olyan egyértelmű, hogy Chuck náluk lakik, amikor a szülei káprázatos lakosztályt vettek ki a Christiana luxusszállóban, a város közepén. A zongorista belekezdett egy régi Billy Joel-számba; a lámpák elhalványultak. A jól megérdemelt pihenőnek vége szakadt. Nate arckifejezéséből (no meg Georgie iménti megjegyzéséből) Sere-na levette, hogy nekik kettőjüknek most leginkább az tenne jót, ha magukra hagynák őket. Hátratolta magát a székével, és belebújt a pulóverébe. - Kösz a meghívást, nagyon csábító, de tényleg vissza kell mennünk a Lodge-ba szabadkozott. -Megígértem anyáméknak, hogy fél nyolckor találkozunk velük a vacsoránál. Addig meg még le is kell zuhanyoznunk, meg minden. Georgie arcáról lehervadt a mosoly. - Jaj, ne már! Nem tudjátok felhívni őket, hogy nem értek rá? Na persze, ő könnyen beszél. Gyakorlatilag se anyja, se apja. Serena Erikre pillantott, és abba a szavak nélküli eszmecserébe kezdett vele, amire csak egymáshoz lelkileg is közel álló testvérek képesek. - Bocs, de nem lehet - mondta végül Georgie-nak határozott hangon. Nate nem is értette, hogyan jöhetett össze egy olyan eszement és érzéketlen csajjal, mint Georgie, amikor az exbarátnője is, meg a legjobb barátja is (aki történetesen szintén lány) a földkerekség legértelmesebb és legérzékenyebb lényei. Georgie felállt, odament barátjához és az ölébe ült, a fejét erőtlenül a fiú vállára hajtotta. Selymes fényű, sötét hajának sör- és szegfűszegszaga volt. - Hát akkor kénytelenek leszünk nélkületek bulizni - mondta Serenáéknak. - Jaj, de kár! - vigyorgott gonoszul Blair. Aztán vigyora diadalmas mosollyá alakult az arcán. - Akkor megyünk? - kérdezte Eriktől. - Kilyukad a gyomrom, olyan éhes vagyok! Chuck teátrálisan beleült Georgie ölébe, hozzádörgölte a fenekét a lány combjához. Erre a holland snowboardosok közül hatan szintén felálltak, az első Chuck térdére ült, a többiek meg arra: Nate legalul majdnem szétlapult. A hetedik holland, Jan mindeközben az útra készülődő Serenát figyelte, és helyes arcára olyan bánatos kifejezés ült ki, mint egy elárvult kölyökkutyáé. - Jó étvágyat a vacsorához! - kiáltotta Chuck. -Nálunk emeletes embertorta van az étlapon! Blair és Erik, miután sietősen összeszedték kesztyűiket és napszemüvegeiket, elindultak a kijárat felé. Serena követte őket, sapkáját a hóna alá csapva. De amikor meghallotta Georgie sikolyát, hátrafordult. Az egész emberrakás lefordult a székről, és most egymás hegyén-hátán hevertek a földön, rázta őket a nevetés. Jan a kupac tetejére vetette magát, és, bár talán akarata ellenére, még Nate is mosolygott. Serena hosszan, vágyakozva nézett a társaságra. Az ő helye ott lett volna a viháncolás kellős közepén; de most kénytelen volt Blairrel és Erikkel tartani, akik viszont annyira egymásba voltak révülve, hogy az ő létezéséről szinte tudomást sem vettek. Csakhogy a van der Woodsen szülők várják őket. Velük nem szúrhat ki, és a szünidő hátralévő részét sem szabotálhatja el. Ismét a kijárat felé fordult. Még van öt napja Sun Valley-ben. Eltökélte magát, hogy azt végigbulizza, lesz, ahogy lesz. Végül is erről a hozzáállásról volt ő híres, nem igaz? De igen, erről. Többek között.

Újabb meglepetések L- ügyben
Leo az utolsó tálkát is elmosta, aztán odatette a csöpögtetőre, hogy megszáradjon. - Lassan mennem kell - jelentette be. Jenny letette a kezéből a brownie-t, amit éppen majszolt. Húszat sütöttek, de már csak tizenkettő volt belőle. A morzsákat lenyalogatta az ujjáról, és hosszú pillájú, barna szemével felpislantott a fiúra. Torkig volt már a találgatással: tudni akarta az igazat. - Hova? - kérdezte. Leo a konyhakredenc linóleummal borított munkalapjára támaszkodva babrálni kezdett a mosogatógép gombjaival. Marx, a Humphrey család kövér, fekete kandúrja a ragacsos padlón végignyúlva szunyókált. Amikor Leo megköszörülte a torkát, a macska felriadt, és idegesen megemelte, majd újra leeresztette a farka hegyét. - Van még néhány dolgom lefekvés előtt - felelte tétován a fiú. - Elkísérhetlek? Leo cipője orrával belerúgott a konyhakőbe, és szája szögletéből fújt egyet. - Nincs sok értelme, csupa unalmas dolog -köntörfalazott. Nem is győzte meg Jennyt. - Figyelj, nem lehet, hogy te titkolsz valamit előttem? - kérdezte. - Micsodát? - nevetett fel a fiú. - Hogy én vagyok a Pókember? Jenny elvörösödött. Odalépett a hűtőhöz, kinyitotta, aztán becsapta az ajtaját. - Nem tudom - morogta. - Csak azt gondolom, elég furcsa, hogy folyton azt mondod, hogy dolgod van, de soha nem beszélsz a dolgaidról. Leo a zsebébe süllyesztette a kezét. Ahogy a konyhai neoncső éles fényében állt, szőke haja áttetszőnek tűnt. - Hát, ha tényleg el akarsz kísérni, gyere. Jenny nagyon igyekezett, hogy arckifejezése ne árulja el örömét. Na végre! Most fény derül a titokzatos multimilliomos Leo összes titkára! - Akkor menjünk - mondta. Busszal mentek végig a 96. utcán a város nyugati oldaláról a keletire, aztán a Park sugárúton sétálva indultak el a 70. utcán álló, ismerős épület felé. Már besötétedett, az utcák kihaltak voltak: ezen a környéken mindenki elutazott valahova a húsvéti szünetre. - Már csak néhány sarok - mondta Leo Jenny-nek. A lány teste tetőtől talpig bizsergett az izgalomtól. Mikor odaértek a ház zöld vászonernyős bejáratához, a portás a tányérsapkájához emelt ujjal üdvözölte Leót. Beszálltak a liftbe, ami egyenesen a tetőtéri lakásba röpítette őket. - Fú! - kiáltott fel Jenny, amikor a lift ajtaja kinyílt, és ők kiszálltak a lakás szalonjában. Itt minden fehér, fekete vagy aranyszínű volt. A feketefehér márvány kőpadló közepén kerek, aranyozott asztal állt, azon hatalmas, fehér, hattyút formázó váza fekete rózsákkal. Ettől balra arannyal festett kovácsoltvas korlát szegélyezte a lépcsőt, amely lefelé vezetett, egy óriási helyiségbe, ami nem lehetett más, csak bálterem. - Igen, tudom, eléggé elképesztő - bólintott Leo, aztán elrikkantotta magát: - Daphné! Ide, gyorsan! Jenny már hallotta is a kutyakarmok csikordulását a márványon. Aztán méltóságteljes farkcsóválással beügetett a szalonba a borjúnyi fehér mastiff, amellyel

két napja, vasárnap reggel a lány megleste a barátját. A kutya odaszaladt Leóhoz és megnyalta a kezét. - Jól van, Daphné. Jó kutya! - simogatta meg Leo az állat fejét. Aztán kinyitotta az előszobaszekrényt, kivette belőle Daphné nyakörwel kombinált Burberry felöltőjét, és felcsatolta a kutyára; az türelmesen állt, míg elkészültek. Jenny döbbenten nézte a jelenetet. Leo most letérdelt, és feladta Daph-néra a rémséges rózsaszínű, tépőzáras bőrcsizmácskákat. - így ni. Mehetünk is. Jenny továbbra sem értette, miért nem valamelyik cseléd sétáltatja a kutyát, de esze ágában sem volt, hogy ezt szóvá tegye; látta, mennyire szereti Daphnét a fiú. - Nem leszünk lent sokáig, csak teszünk egy kört a háztömb körül. Viszont útközben be kell ugranom a drogériába, hogy hajspray-t vegyek a Madame-nak. Rád bízhatom addig Daphnét? - Persze - vágta rá Jenny, de a szemét egy pillanatra sem vette le a rózsaszín csizmácskákról. Leo Madame-nak hívja az anyját? A Madison sugárúton megálltak a Zitomer előtt. Jenny átvette barátjától a kockás vászonpórázt, Leo pedig bement a drogériába. A lány a kutya fölé hajolt, az pedig pacsit adott neki csizmás mancsával. - Az ágyában alszol, ugye? - kérdezte Jenny Daphnétól. - Minden bútorra felengednek, ugye? Leo egy degeszre tömött bevásárlótáskával a kezében lépett ki az üzletből: a zacskó Redken hajspray-s flakonokkal volt tele. - Hát igen - nevetett Leo. - A Madame ipari mennyiségben fogyasztja ezt a cuccot. Visszavette a pórázt Jennytől, és sietős léptekkel megindultak a zöld vászonernyős épület felé. -Még meg kell locsolnom a virágokat, meg ilyesmi. Az már tényleg nem túl izgalmas. Fogsz egy taxit, vagy inkább kísérjünk el a buszmegállóig? A lány nem tudta, mit mondjon erre. Elég egyértelmű volt, hogy Leo távol akarja őt tartani a lakásuktól. - Fogok egy taxit - felelte kimérten. - Jól van. Megkérem Waltert, hogy segítsen -intett a fejével a portás felé a fiú, aztán arcon puszilta Jennyt. - Ma már ne egyél több brownie-t, mert megfájdul a gyomrod. Majd még felhívlak, oké? Jenny keserűen rámosolygott a fiúra, aztán megállt a járda szélénél, hogy leintsen egy taxit. Walter is odalépett a lány mellé, de jó tíz perc is beletelt, mire sikerült taxit fogniuk. A portás besegítette a lányt a kocsiba, becsukta mögötte a hátsó ajtót, Jenny pedig bemondta a címet a sofőrnek, aztán magába zuhant az ülésen, és zokogni kezdett. A következő sarkon a taxi pirosat kapott. Amíg ott várakoztak a lámpa előtt, Jenny könnyein keresztül az épületet nézte, amelynek kapujában Leo eltűnt. Nyomorultul érezte magát. Amikor végre zöld lett, és a taxi befordult a sarkon, a fiú kilépett a házból és elindult észak felé. - Várjon - szólt Jenny a sofőrnek. - Meggondoltam magam, kiszállok! Gyorsan kifizette a taxit, aztán kiugrott a kocsiból és Leo után iramodott a Park sugárúton. A fiú meg sem állt a 81. utca sarkáig: ott átkelt a Park sugárút túloldalára, ment tovább a 81. utcán, aztán átvágott a Lexington sugárúton is. Mikor egy háromszintes, konzervatív eleganciájú lakóház sarkánál befordult, és az épület szuterén lakásának bejáratához lépett, két lépcsőfokkal a járda szintje alatt, Jenny egy szemétkuka mögé ugrott, hogy a fiú meg ne lássa. Leo elővette lakáskulcsát, és kinyitotta a feketére mázolt fém bejárati ajtót. Amikor ez feltárult, Jenny két fém szemétkukát látott meg

odabent, amiknek egy versenybicikli volt támasztva. Aztán a fiú becsukta az ajtót, és eltűnt a lakásban. Jenny még egy félórát maradt ott, a szemétkukák mögött gubbasztva. Az is megfordult a fejében, hátha nemsokára újra megjelenik az ajtóban Leo, és kihoz sétálni egy másik kutyát. De a fiú odabent maradt, Jennynek pedig úgy rémlett, mintha a tévé villódzását látná a súlyos, szürke sötétítőfüggönyök mögül. Végül feladta a várakozást, és elindult haza. Amikor az ember azt hinné, már ismeri a másikat, kénytelen rájönni, hogy semmit sem tud róla.

D újabb leveleket úsztat le a folyón
Második munkanapján Dan meg sem próbálta megtalálni a postát. Ott állt megint a móló végén, és egyesével dobálta a Hudson-folyóba Sig Castle hat levelét. Az egyik Mystery Craze-nek szólt (Rusty Klein címén), és a fiút ez gonosz elégedettséggel töltötte el. Legjobb tudomása szerint Mystery olyan kurvára világhírű már, hogy még az is lehet, így is megkapja a levelet: mondjuk Szardínia partjánál veti partra a víz, éppen ott, ahol a lány felolvasó estet tart egy csapat részeg halásznak. Belebámult az örvénylő, barna vízbe, és a lányokra gondolt, akikhez volt valamilyen köze életében. Serenára, Vanessára, Mysteryre és Elise-re. Nem volt mind a négy ügy sikertörténet, különösen az Elise-szel való affér ütött ki balul. De szeptemberben Dan elkerül a Brownra, a U. Massre7 vagy valamelyik másik egyetemre, mindegy, ahova felveszik, és visz magával négy meglehetősen különböző élményt négy őrületesen különböző lánnyal kapcsolatban. Hát nem erről szól az, ha valaki költő? Hogy élményeket gyűjt, ezeket szavakba önti, és így jelentéssel ruházza fel őket! De igen, erről szól, vagy legalábbis valami hasonlóról. Ő pedig publikált költő. Tudja, mit akar kezdeni az életével. És, a rohadt életbe, ez sokkal több, mint amit az ő korában az ember általában elmondhat magáról! De hát akkor meg miért érzi ennyire töketlennek magát? Mint aki folyton csak keres valamit, keres, keres és keres! Sig Castle meghagyta neki, hogy miután feladta a leveleket, vegyen neki egy bizonyos fajta, különleges rizspapírt egy kínai negyedbeli üzletben; így hát, miután az ötödik Camelt is elszívta, Dan elindult a Nyugati 4. utcán a földalatti megállója felé. Szemerkélni kezdett az eső, amikor a Canal utcánál feljött a felszínre; az utcai árusok hamisított Burberry esernyőket kínáltak a járókelőknek, meg azt a fajta egyszer használatos nejlon esőköpenyt, amire legfeljebb a turisták fanyalodnak rá, ha hirtelen nyakukba zúdul a zápor. Dan kényelmesen sétált a széles, zsúfolt járdán, kerülgette a szembejövőket. A levegőben ázott újságpapír szaga terjengett, meg mindenféle tengeri herkentyűé: a kínai halpiac itt volt a közelben. A halszagról Dannek Vanessa jutott az eszébe: a lány valami egészen perverz módon vonzódott az elviselhetetlen szagokhoz és az ocsmányságokhoz. Dan ezt szerette Vanessában a leginkább. Ezt találta a legszimpatikusabbnak benne, igazította helyre magát gondolatban a fiú. Hogy állíthatja magáról az ember, hogy szeret valamit olyasvalakiben, akivel egy ideje szóba sem áll? Hirtelen megtorpant, és figyelni kezdte az egyik utcai árust, aki egy rózsaszín műanyag játék ufót mutogatott a standján az arra járóknak. Az ufó elemmel működött: a tetején három japán nőci állt és forgott veszettül körbe-körbe, miközben a játék belsejéből valami japán popsláger nyekergett, ami úgy hangzott, mintha Ruby együttesének, a Cuk-rosBácsinak valamelyik számát iszonyatosan felgyorsították volna. Az egész pont olyan bizarr volt, hogy Vanessának biztosan tetszene: kezdő képsornak tökéletes lenne egyik filmjéhez. Mutatna egy közelit a játékról, aztán egy snitt, és máris egy lány lenne a vásznon, aki egymagában táncol egy klubban. Vanessa is jelentéssel ruházza fel a dolgokat, csak ő képekkel dolgozik, Dan pedig szavakkal. A fiú elsétált a Broadwayn a Pearl Riverig, a nagyáruházig, ahol az égvilágon minden kínai termék kapható volt a műanyag Buddhától a gumicsizmáig. Megkereste azt a papírt, ami a leginkább hasonlított ahhoz, amit Siegfried Castle rendelt tőle; főnöke ugyanis kizárólag egy bizonyos fajta, különlegesen vékony és puha rizspapírra volt

hajlandó írni, mert azzal biztosan nem vágja meg az ujját. Dan, miután fizetett, visszasietett a Canal utcai árushoz, hogy lecsapjon a rózsaszín ufóra. - Ezt szeretném megvenni - bökött Dan a standon zenélő játékra. - Adok egy bontatlant - javasolta az árus; leguggolt az asztalkája mögé, és elővett egy nejlonba csomagolt mentazöld ufót. - Jaj, nem, köszönöm, pont ezt szeretném - kötötte az ebet a karóhoz a fiú. A rózsaszín annyira idegen volt Vanessa világától, hogy biztosan vevő lesz a poénra. Arról nem is beszélve, hogy erről a darabról legalább biztosan tudhatta Dan, hogy működik. - Két dollár - közölte a pasas, bár az asztalkára ragasztott kartonpapíron a felirat szerint a játék három dollárba került. - Engedményes, mert már használt. Dan leszámolta az összeget a rizspapírra kapott pénz maradékából. Elégtételül szolgált számára főnöke húgyagyúságáért, ha ott baszta át a fejét, ahol tudta. - Köszönöm a vásárlást, viszontlátásra - nyújtotta át az árus Dannek a rózsaszín játékot egy világoskék nejlonzacskóban. A fiúnak határozottan úgy rémlett, hogy pár sarokkal odébb, a Bowery utcán van valahol egy posta. Mielőtt ismét földalattira száll, hogy visszamenjen a munkahelyére, ott feladja a csomagot Vanessának. Különös módon az meg sem fordult a fejében, hogy ezen a postán a Red Letter-es leveleket is feladhatná! Sig Casde életbevágónak mondta, hogy Dan még az ebéd előtt visszaérkezzen a rizspapírral; ám az még inkább életbevágó, hogy Vanessa megkapja az ufóját, döntötte el a kérdést a fiú. Az a világon a legéletbevágóbb! - Elsőbbségivel kérem - mondta a csomagfelvevő alkalmazottnak, miután vett egy kartondobozt, megcímezte, beletette az ufót és leragasztotta. - Nagyon fontos küldemény!

Figyelem: a valódi neveket, helyszíneket és eseményeket megváltoztattam, hogy megvédjem az ártatlanokat. És megvédjem magamat -„az ártatlanok" dühétől.

Hey, people! SZÜNIDEI ISMERETSÉGEK
Ismerjük a szitut: vakációzunk valahol, és ott összehaverkodunk mindenféle csajokkal meg srácokkal; de, valljuk be, a pofánk leszakadna, ha odahaza velük kellene mutatkoznunk. Gáz a cipőjük, tré a farmerjük, a hajuk siralmas, a szövegük szánalmas, mégis mindennap együtt reggelizünk velük, este pedig magunkkal hívjuk őket bulizni. Ha a fent leírt jelenet kínosan ismerősnek tűnik, azért senkit ne mardosson a bűntudat! Még velem is előfordul néha, hogy lebratyizom valakivel egy üdülőhelyen, aztán, amint hazaérek, lapát! Van valami köze ennek a csordaszellemhez, de hogy pontosan micsoda, azt nem tudom. Na mindegy, jövőre biztos mesélnek erről valamit a „bevezetés a pszichológiába" előadáson. Ml A HELYZET A KÉT CSAJJAL? A hírek szerint a kis connecticuti örökösnő és kedvenc parfümreklámcsajunk rohadtul nem most bulizik ám először együtt! Tizenegyedikben a Hanover Akadémián egy perc alatt nagy barátnők lettek, de aztán a kirúga-tásuk előtti nyáron, Franciaországban ősszebalhéztak egy pasason. Egyébként tuti van itt még valami, de nem akarok hasalni, inkább megvárom, amíg szép sorjában kibújnak a szögek a zsákból: van benne rendesen, és ki is fognak bújni, abban biztos lehet mindenki!

Lebukta (néhány mázsányi)!
Több tanúm van rá, hogy V a szüleivel együtt gyalog tette meg az utat Manhattantől Williamsburgig; végigguberálta velük az összes szemétkupacot, és közben égett a bőr a képéről. D állítólag egy teljes kukászacs-kónyi bontatlan San Pellegrino ásványvizet hurcolt ki a járda szélére egy 11. utcai épületből. B-t rajtakapták Sun Valley-ben, hogy a sípálya kellős közepén leoldotta a lábáról a lécet; állítólag azért, mert ki akarta provokálni, hogy egy bizonyos srác visszacaplasson érte a lejtő aljából, és segítsen neki visszacsatolni. Ugyanitt S-t és G-t is látták, amikor a hegy lábánál, a mosdóban együtt viháncoltak a teljes holland olimpiai snowboard csapattal. Vajon mit csinálhattak ott, netán puszilkodós játékokat játszottak? C-t és N-t a sífelvonón lestek meg, útban a félcső felé. Lehet, hogy ők is puszilkodós játékokat játszottak? Úgy hírlik, később S és a snowboard csapat együtt állt modellt a hegy tetején egy ChapStick reklámfotóhoz. Tudom, hogy nem S az egyetlen, aki ezerrel pörög a húsvéti szünetben! Kapcsoljon rá mindenki, élvezzük a vakációt, amíg még tart! Imádom, ha utáltok: Bad Gorl.net

Az Upper East Side-iak Sun Valley-í stílusban buliznak
- Na jó, én kész is vagyok - jelentette be Serena, miután elkente a hidratáló krémet az arcán, és egyszer-kétszer végigszántotta hajmosás után még nedves, szőke sörényét a hajkefével. Gyönyörű volt, természetesen (másmilyen egyszerűen nem bírt lenni), de azért igazán megtisztelhette volna a helyieket azzal, hogy legalább a száját kirúzsozza. - Hát én még nem - felelte Blair, aki a mosdókagylóra támaszkodva állt, hogy közelebb legyen a tükörhöz, és még javában sminkelte magát. A fejére fehér törülközőből csavart turbánt, körmén a friss lakk még nedvesen csillogott. - Te nem akarsz hajat szárítani? - Dehogy akarok! - vágta rá Serena, és az órájára nézett. Erik már várta őket a szálloda előcsarnokában, márpedig ők ketten még egy szót sem tudtak váltani négyszemközt, mióta megérkeztek Sun Valley-be. - Odalent találkozunk, oké? - Oké - dünnyögte Blair tétován. Nem értette, mi ez a nagy sietség, ami hirtelen rátört Serenára. A ma esti lesz az első partijuk Sun Valley-ben, és ő a maga részéről káprázatosan akar kinézni. Erik az elmúlt két napban olyan végtelenül figyelmes volt hozzá, és egyáltalán, egész megjelenésével és minden mozdulatával annyira lenyűgözte, hogy a lány úgy érezte, ma éjszaka elérkezett a régen várt alkalom. Igen, igen, igen! - De te mi a fenéért rohansz ennyire? Serena nagyot sóhajtott. - Nem rohanok, csak nem látom értelmét, hogy órákig készülődjek. Én ugyanis a partin nem készülök rányomulni egyik barátnőm bátyjára sem. Blair visszacsavarta a szempillaspirálja tetejét, és a tükörben Serenára meredt. - Hogy mi van? Te most be vagy rám rágva Erik miatt? - kérdezte, miközben a púderét kereste a neszesszerében. Serena báránybőr csizmája orrával belerúgott az ajtófélfába. - A faszt vagyok berágva. Csak hát... Szóval féltékeny. Serena ismét hangosat sóhajtott, aztán lekapta kobaltkék dzsekijét az ajtó melletti kampóról. - Mindegy. Odalent találkozunk - morogta, és húzta a csíkot kifelé a folyosóra. - Nyugodj meg - kiáltott utána Blair -, amint hazaértünk New Yorkba, visszaköltözöm az anyá-mékhoz! - Nem fázol? - kérdezte Nate, miközben kibújt viseltes, sötétkék, Brown feliratú melegítőfelsőjéből, hogy odaadja Georgie-nak. Jó néhányszor aludt ebben a felsőben, hátha szerencsét hoz. Na persze, mert a Brown felvételi osztályán nyilván szemet hunynak afölött, hogy a hozzájuk jelentkező Nate-et tetten érték a zsaruk, amikor füvet vásárolt, csak mert előszeretettel alszik az egyetem sportcsapatának melegítőjében! A lány egy szál narancssárga La Perla bugyiban és melltartóban mászkált fel-alá a nappaliban, miközben Chuck Bass, Josef, Sven, Ulrich és Gan madzsongozott az Xboxon. Talán mégis mindannyian melegek - reménykedett Nate. De még ha így is van, akkor sem tetszett neki, hogy Georgie fehérneműben szaladgál előttük. Úgy érezte, a lány gyakorlatilag meztelen, márpedig az ő meztelensége senki másra nem tartozik kettejükön kívül. Mert hát Georgie a barátnőjel Vagy tévedne? - Gyere, menjünk fel - súgta a lány fülébe. Még odahaza úgy képzelte, hogy itt, Sun Valley-ben Georgie-val az idejük nagy részét az ágyban fogják tölteni, és rengeteget szeretkeznek. Ám mindeddig a nadrágját sem vette le a lány jelenlétében, de egyetlen egyszer sem! És szó sincs róla, hogy Georgie-nál ez a kacér viselkedés

meg a folytonos meztelenkedés csak álca lett volna, ami azt hivatott leplezni, hogy valójában prűd, mint egy apácakolostor házirendje! Nem: ez a lány napi huszonnégy órában volt dilis, és olyan szorgalmasan döntögette magába a kedélyjavító italokat, hogy nem ért rá nyugton hanyatt feküdni egy másodpercig, és hagyni, hogy Nate megcsókolja. - Miért, mi van odafönt? - kérdezte Georgie, és rágyújtott egy cigire. Hosszú, selymes, barna haját hófehér válla fölött előrehúzta jobb oldalt; nyúlánk és szintén hófehér lábait duplán fonta egymásba. Ezt csak a tényleg totál vékony csajok tudják megcsinálni! Nate megvonta a vállát. - Semmi, csak gondoltam... szóval, hogy hancúrozhatnánk egyet! Nincs olyan épeszű lány, akinek ha Nate ilyen javaslattal áll elő, ne nézne azonnal a fiú smaragdzöld szemébe, ne kezdene bizseregni mindenhol, és ne kerülgetné az ájulás. Georgie azonban ahhoz is túl zakkant volt, hogy észrevegye, mennyire ellenállhatatlanul helyes a srác, akivel jár. Egyszerűbben fogalmazva: nem volt épeszű. Felvont szemöldökkel, gyanakodva nézett fel Nate-re. - Ugye nem arról van szó, hogy dugi füved van, csak elfelejtettél szólni róla? kérdezte reménykedve. - Dehogy van dugi füvem! - felelte Nate, és megérintette a lány haját; aztán végigsimított a Georgie csontos vállára terülő selymes zuhatagon. - Csak szeretnék egy kicsit kettesben lenni veled - tette hozzá, és arcszíne imádni valóan rózsaszínre változott a gondolattól, amit nem mondott ki, de ami ott vibrált a hangjában. Georgie átlendítette a lábát a szék karfáján, amin ült, és amit sóson indiánok faragtak nyírfából és festettek narancssárgára. Kurva randa volt, de minden bizonnyal állati értékes. Kintről autótülkölés hallatszott; Georgie talpra ugrott, és kikapta Nate kezéből a melegítőfelsőt. - Ez a partiszervíz. Valamit illene magamra kapnom - morogta az orra alatt, és bele is bújt Nate felsőjébe, amíg az ajtóhoz ért. Fehér feneke kikandikált a sötétkék melegítőből, és ettől valahogy még pucérabbnak tűnt, mint fehérneműben. - Na hál' istennek, hogy ideért! - közölte az elképedt pasassal. Felmarkolt egy üveg Sztolicsnaját a partiszervízes kiskocsiról, és egy reccsenéssel le is tekerte a nyakáról a kupakot. Aztán a tízlemezes CD-lejátszó távirányítójáért nyúlt, és bekapcsolta a zenét. Egy régi Blondie-szám harsant fel, a The Tide Is High. - A hűtőket odakint állítsa fel, a jacuzzi mellett - dirigálta Georgie a fickót, aztán a vodkás üveggel Nate felé bökött. - Majd ő megmutatja, hova. A Sun Valley Lodge szálloda előcsarnokában Erik éppen egy csapat hegyimentővel beszélgetett az aznapi balesetről és a fiúk nagy mentőakciójáról. Egy pasas meg akarta mutatni a barátnőjének, hogyan kell hátrafelé síelni, és teljes gőzzel nekifarolt egy fának. Egy ág felnyársalta: pont a seggébe fúródott bele. - Kegyeden volt - mondta éppen az egyik hegyimentő, amikor Serena odaért. - Micsoda? - kérdezte a lány, miközben Erik ölébe telepedett. Hosszú karját bátyja nyaka köré fonta, az arcát pedig a mellkasába fúrta. Mindenáron magára akarta vonni a figyelmet. - Hmm, de finom, tiszta illatod van! A hegyimentők a sörüket szürcsölték, és irigykedve figyelték a jelenetet. Egy ilyen szőke, bombázó húg mindegyiküknek jól jött volna; ők sem lökték volna le az ölükből. - Hát a kis barátnőd hol van? - kérdezte Sere-nától az egyikük. - Az a lány, akinek olyan kicsi... a haja.

Serena kihúzta magát ültében; báránybőr csizmájának talpa még így is csak alig súrolta a szőnyeget. Habitual farmerjának szára be volt tűrve a csizma szárába. Nem volt hozzászokva, hogy Blair felől kérdezősködnek tőle a pasik: általában sikerül totál lekötnie az érdeklődésüket. De hát Blair ma annyival többet kapart érte, mint Serena, hogy vadítóan nézzen ki: talán megérdemli, hogy érdeklődjenek utána. - Még odafent készülődik - felelte hát Serena, és oldalba könyökölte a bátyját. - Nem akarsz felmenni, hogy megnézd, hol tart? Eriknek voltaképpen tetszett, hogy a hegyimentők felfigyeltek Blairre, hiszen világos volt, hogy ők ketten hamarosan dűlőre viszik a dolgot. így hát visszakönyökölte Serenát. - Aú! - kiáltott fel a lány. A testvérpár vad pillantásokat váltott egymással. - Én nem mondtam semmi rosszat – tiltakozott Serena durcásan. Erik arcáról hirtelen eltűnt a dühös indulat: a helyét álmélkodó mosoly foglalta el. - Most meg mi van? - kérdezte a lány. - Szerintem téged keresnek - súgta Erik a húga fülébe. Serena felnézett, és Jant pillantotta meg maga fölött, a leendő fogorvost, a szőke holland snow-board-olimpikont, aki rajongó szemmel bámult rá. - Azt reméltem, elkísérhetlek a partira - mondta Jan. A hegyimentők visszavonultak: átengedték a terepet az újonnan érkezettnek. Serena lecsúszott a bátyja öléből és felállt. Nem kimondottan ezt a fajta figyelmet szerette volna magára vonni. - Hát, öö... mi még várunk Blairre - felelte. Erik a térdével könnyedén fenékbe taszajtotta a húgát. - Induljatok el nyugodtan előre - biztatta. - Én meghívtam a srácokat a bulira - intett fejével a hegyimentők felé -, majd ők elvisznek minket Blair-rel. Ebben a pillanatban diszkrét harangkondulás hallatszott a lift felől: az ajtók feltárultak. A társaság felállt a fotelekből. Hölgyeim és uraim, íme a Hegyek Királynője! Blair egy apró, szív alakú arany csatot biggyesztett rövid hajába, a fülében pedig azt a jadeköves, fürtös fülbevalót viselte, amit Serena Les Besttől kapott a divatbemutató után, amin fellépett. De Serenáé volt az a halványkék kasmírpulóver is, amit Blair felvett a bulira, de ezzel nem volt semmi baj: Serena úgyis neki akarta adni. Mellben ugyanis kicsit szűk volt, de ezzel sem volt semmi baj. Blaimek pont megfelelt ilyen feszesen. És a hegyimentők sem panaszkodtak miatta. Oldalba bökdöstek egymást, egyik lábukról a másikra álltak, félhangosan mormogtak mindenfélét; úgy viselkedtek, mint az ideges állatok egy farm udvarán. - Uramatyám, fantasztikusan nézel ki! - szólalt meg Erik, és elégedetten nyugtázta, hogy a hegyimentők majd' felfalják szemükkel Blairt. A kezét nyújtotta a lánynak, hogy a tulajdonviszonyokat azért tisztázza. - Készen vagy? Mehetünk? Blair örömmel látta, hogy nem hiába töltött ennyi időt a készülődéssel. Azzal is elégedett volt, hogy egy egyszerű, fehér Hanro pamut bugyi van rajta, ami miatt Serena folyton cikizte, és amit csak nagyibugyinak csúfolt. Csak hát az volt az igazság, hogy Blair ebben a nagyibugyiban sokkal kellemesebben érezte magát, mint a divatos, csipkés tan-gákban, amikkel egyébként tele volt a fehérneműs fiókja. És a hagyományos szabású bugyi jobban is állt neki. Mindig ilyenben képzelte el magát, amikor arra gondolt, hogy valaki egyszer levetkőzteti. Ma éjszaka pedig egészen biztosan le fogja vetkőztetni valaki!

Csendélet fogkefékkel
Attól, ami ezen az estén a Leo ügyben történt, Jenny annyira összezavarodott, hogy késő éjjelig fennmaradt, és nekiállt csendéletet festeni, hogy közben rendezni tudja gondolatait. A hűtőszekrényben szokás szerint most sem volt sem gyümölcs, sem zöldség, csak egy ezeréves, penészes narancs, ezért úgy döntött, fogkeféket meg egy Dove szappant fest meg. Egyre valószínűbbnek tűnt, hogy Leónak nincs is kutyája, és nem abban a fényűző, Park sugárúti lakásban lakik. Még az is lehet, hogy Leo egy egyszerű, átlagos valaki - gondolta a lány, miközben nagy műgonddal pingálgatta oda a kék sörtéket Dan fogkeféjére. -Olyan, mint én. De igazság szerint ezzel nem jutott sokkal közelebb ahhoz, hogy milyen ember lehet Leo. Miért nem áll elő kerek perec az igazsággal, ahelyett hogy szerepet játszana? Jenny hirtelen rámeredt a vászonra, amin eddig dolgozott. - Ostobaság - morogta maga elé, és a félig kész csendéletet az asztala alatti papírkosárba hajította. Minden, minden ostobaságnak tűnt. Önmagát is végtelenül ostobának érezte. Az ostobák pedig tanácsokra szorulnak. - Mi a fene, most hirtelen van időd rám is? -kérdezte Elise, amikor felvette a telefont. - Bocs - mondta Jenny bűnbánóan. - Tényleg szenya voltam veled. - Na jó, mindegy - lágyult meg Elise hangja, majd miután Jenny vázolta neki a helyzetet, így folytatta: - Igazából nem értem, miért csinálsz ebből ilyen nagy ügyet. Mert szerintem ha milliomoscsemete lenne, az anyja pedig egy gügye, hibbant tyúk, aki úgy öltözteti a kutyáját, mint egy hajas babát, nem is lenne olyan jó járni vele, nem igaz? Jenny ezen elgondolkodott. - Honnan tudod? - kérdezte végül gyanakodva. - Te hány sráccal jártál már? Elise nem válaszolt azonnal. Jenny fájdalmas pontjára tapintott. - Az a helyzet, hogy mostanában úgy nézett ki: összejövök a bátyáddal. Ő lett volna az első barátom; de szerintem ebből már nem lesz semmi. - Szép kis pár lennétek! - horkant fel Jenny. -Te csak kocabagós vagy, a kávét pedig nem is szereted! Az volt a benyomása, hogy Elise a vonal túlsó végén mosolyog; és jó érzés volt tudni, hogy megmosolyogtatta a barátnőjét. - Na mindegy, szerintem felejtsd el, hogy kinek hitted Leót, mert az már kiderült, hogy nem az. Inkább igyekezz megtudni, hogy akkor igazából kicsoda. Jenny leguggolt, és kivette a még mindig nedves, kissé elmosódott csendéletet a papírkosárból. Igen, lehet, hogy ha nem csendéletnek akarná nézni, hanem csak egy képnek, amin fogkefék vannak, jobban is tetszene. Talán kéne is még festeni rá valamit, ami nem csendéletbe való, mert él: mondjuk Marxot. Lehasalt a padlóra, és megemelte a rózsaszín ágyterítő sarkát, hogy megnézze, ott van-e a kandúr az ágy alatt. - És akkor most mi lesz? - kérdezte Elise. -Felhívod? Marx nem volt ott. Jenny felállt, és odalépett a számítógéphez. - Nem, e-mailezni jobban szeret - mondta a telefonba. Leült az asztalhoz, és már kezdett is körvonalazódni fejében egy ötlet. Meghívatja magát Leóékhoz (mert abban gyakorlatilag már biztos volt, hogy a fiú abban a 81. utcai szuterén lakásban lakik). Ez az e-mail figyelmeztető jelzés lesz:

egyszer és mindenkorra tisztázni akarja, kicsoda Leo, hogyan él és mivel tölti a napjait; akár tetszik ez a fiúnak, akár nem! A telefonkagylót továbbra is a füléhez szorítva felkapcsolódott az internetre, és gépelni kezdett. - Szóval szerinted kizárt, hogy működne, ha összejönnék Dannel? - tért vissza Elise a korábbi témára. - Tegnap írt egy verset rólam, azt hiszem. Jenny azon tűnődött, elmondja-e barátnőjének, hogy Dan még mindig szerelmes Vanessába, és hogy igazából minden verse Vanessáról meg őróla szól, még azok is, amikről azt állítja, hogy valaki másról írta őket. Abban viszont biztos volt, hogy Elise tíz perc alatt besokallna a bátyja önsajnáltató nyavalygásától, hogy „Jaj, jaj, mennyire elkínzott, nyomorult lélek vagyok!". - Kizárt - felelte Elise-nek, de gondolatai máshol jártak. - Bocs, most ezt hadd fejezzem be, jó? - Oké. Azt hiszem, én is írok egy e-mailt a bátyádnak, és elhajtom a büdös francba. - Na, az jó lesz - felelte Jenny. így hát a két lány, telefonnal a fülén, nekiállt vadul gépelni. Mindketten hallották a másik indulatos szuszogását. Amikor az ember lánya kemény levelet fogalmaz, jó, ha érzi maga mögött a támogatást.

Levélben könyebb beszólni a fiúknak, mint személyesen

Kedves Leo! Tudom, hogy elég furcsának tűnhet, amit most írok, de nagyon az az érzésem, hogy titkolsz előlem valamit. Nem is tudom... Figyelj, én nagyon szeretek veled lenni, és azt hiszem, hogy neked is jó énvelem. De akkor miért van az, hogy sosem hívsz meg magatokhoz? Az a helyzet, hogy megtudtam, hol laksz. Holnap délután hatkor meglátogatlak, úgy tudom, addigra haza szoktál érni a kutyasétáltatásból. Na jó, szóval akkor holnap találkozunk. Szia Jenny Kedves Dániel! Először is: menj te a büdös francba, amiért kikezdtél velem! Fiatalabb vagyok nálad, és tapasztalatlanabb is. Jó lenne, ha megválogatnád, kinek az érzelmeivel játszol, mert egyszer még bele találsz ülni egy szívbe, amit összetörtél, és miszlikbe vagdalja a seggedet! Tök nyilvánvaló, hogy még nem akadtál le az első és egyetlen csajról, aki volt elég hülye ahhoz, hogy összejöjjön veled! És ezt nem a húgodtól tudom, mielőtt még nekiesnél: olyan átlátszó vagy, mint egy másolópapír! Látod, én is tudok költői lenni. Meg is írhatod, te faszkalap! A lány, aki nem lett a barátnőd, csak a legjobb kritikusod: Elise

B igyekszik a szeme előtt tartani a célt
Georgie-ék házának ajtaja nyitva állt; a hangfalakból odabent is, a kertben is a No Doubt bömbölt, az ajtóhoz vezető lépcsőn pedig a legkülönfélébb ruhaneműk voltak szanaszét szórva. Négy hosszú hajú srác járkált a bejárat körül egy szál bokszeralsóban; erdei gombával töltött tésztát ettek, és mutogatták snowboardos izmaikat. Amikor Blair és Serena Erik, Jan és a hegyimentők kíséretében besétált mellettük a házba, a srácok megfordultak: eltátották a szájukat, és vigyorogtak. - Georgie hol van? - kérdezte tőlük Serena, aki sürgősen meg akarta találni a házigazdát, még mielőtt Jan, a fogász bepróbálkozik egy négyszemközti jelenettel. - Hát a jacuzziban - felelték a srácok egyszerre. Serena, Jannal a sarkában, kilépett az üvegajtón a teraszra, hogy köszönjön Georgie-nak; Blair a nappaliban maradt Erikkel, aki azonnal a bárpulthoz sietett, hogy koktélokat keverjen. Az őszi félévben elvégzett egy mixertanfolyamot: ez volt a leghasznosabb dolog, amit eddig az egyetemen tanult. Blairnek feltűnt, hogy Nate egyedül üldögél a bőrhuzatú kanapén a nappali sarkában, és a lábujja körmét piszkálja. A fiún csak az elnyűtt brownos melegítőfelsője meg a szakadt, sárga St. Jude-os tornagatyája volt. Fürtös, mézszínű hajával és szikrázó zöld szemével úgy nézett ki, mint egy kisfiú, akinek nagy bánata van. Blair már azon volt, hogy leül mellé és megkérdezi, miért piszkálja a lábujja körmét, és miért ilyen szomorú a barátnője buliján, amikor Erik odalépett hozzá, és a kezébe nyomott egy pohár narancsosan-rózsaszínűen kavargó italt. - Mai Tai - jelentette be. - Vigyázz vele, nem érződik az ízén, de majdnem színtiszta alkohol. - Köszönöm - vette át a poharat a fiútól Blair. A vodka-tonik volt a kedvenc itala, de bármit megivott volna, amit ez a srác készít neki. - Kimegyek csobbanni egyet - mondta Erik. -Jössz? - Kösz, nem - rázta a fejét Blair. Nem igazán vonzotta a lehetőség, hogy egy jacuzziban lubickoljon Georgie-val és mindazokkal, akik vele vannak. Meg azt sem akarta, hogy Erik azt gondolja: nem tudja feltalálni magát egy házibuliban. Arról nem is beszélve, hogy öt méterre tőle állt az asztal, amit a partiszervizesek roskadásig megraktak kajával. Amint Erik kiteszi a lábát a teraszra, teletömheti az arcát anélkül, hogy aggódnia kellene, falánk, dagadt disznónak nézi-e a fiú, vagy sem. Az ember lányának csak kell némi üzemanyag, ha hosszú éjszakának néz elébe! Erik kilépett az üvegajtón, Blair pedig magához ragadott egy tányér tavaszi tekercset, és lehuppant egy kétszemélyes fotelba egy vállig érő barna hajú fickó mellé, aki füvet szívott. Az felkapta a fejét, és mosolyogva nézett Blairre. - Deszkás vagy? - kérdezte tőle. - Nem - felelte Blair, habár sejtelme sem volt róla, miről beszél a fickó. Az orrán át mély lélegzetet vett; még életében nem tépett be, és csak any-nyit tudott a fűről, hogy kellemesen ellazul tőle az ember. Márpedig rá most hirtelen iszonyatos idegesség tört. Talán ha szív pár slukkot a srác dzsoint-jából, az helyre teszi. - Mi ez, fű? - mutatott a lány a spanglira. A fickó megint elmosolyodott, és lenézett a kartonpapír csikkre, amit az ujjai között tartott. - Sajnos már csak volt fű. Bocs, de nincs több -szabadkozott. A lábfeje és a felsőteste meztelen volt, viszont rikítózöld, térdbetétes sínadrágját még nem vette le.

- Te honnan ismered Georgie-t? - kérdezte Blair tele szájjal. - Kicsodát? A lány magán érezte Nate tekintetét a nappali túlsó végéből. Talán azt gondolja, hogy Blairnek jutott a spangliból. O, micsoda fintora a sorsnak! - Hova jársz suliba? - kérdezősködött tovább a lány. Úgy nézte, a füves srác kábé húszéves; nyilván egyetemista valahol. - Sehova - felelte az. - Márciustól decemberig snowboardozok, aztán egész télen szörfözők az Északi Parton. Blair bekapott egy töltött tésztát, és rágni kezdte. - Nyáron snowboardozol? Hogyhogy? - Tudod... Chile, Argentína! - Az Északi Part pedig Hawaii, igaz? Ugye nem kérdés, hogy találta ki? Egy lány, akinek öccse meg bátyja van, az ilyen dolgokat egyszerűen tudja. A srác bólintott. - Szörfözői? - kérdezte aztán. Blair a fejét rázta, de a feltételezés felcsigázta a fantáziáját. Elképzelte magát új, rózsaszín Eres bikinijében, hawaii virágfüzérrel a nyakában (fehér orchideák, vörös hibiszkuszvirágok...!), amint szörfdeszkán egyensúlyozva meglovagol egy irtózatosan nagy hullámot. Gyönyörűen le van barnulva, és izmos, tanga bikinialsós fenekétől elalélnak a srácok a parton. Később, miután végigszörfözte a napot, Erik kókuszolajjal bekeni és megmasszírozza a hátát, aztán vacsorát készít neki a halból, amit aznap fogott. Lehet, tényleg, hogy hülyeség a Yale-re vagy bármelyik másik egyetemre menni... szörfözni kell! Nate hirtelen felkelt a helyéről, és odament Blairhez. Smaragdzöld szeme nem is szikrázott, inkább csak parázslott. Olyan képet vágott, mint akinek súlyos gondolatai vannak. - Hello - köszönt rá a lányra. - Hello - köszönt vissza az. - Hogyhogy nem vagy a vízben? Nate megvonta a vállát. - Talán mert túl meleg. Blair talpra ugrott, és a szemétbe hajította a papírtányérját. Nem volt kedve Nate-tel jópofizni, miközben Erik ott ül a jacuzziban Georgieval meg Serenával. Nem látta semmi értelmét. - Gyere! - szólt a fiúnak, és ment előre, ki a teraszra. - Még visszajössz, ugye? - kiáltott utána a betépett fickó a fotelból. Napközben néhány órán át havazott, és Georgie-ék házának hátsó udvarán a friss, hófehér, kemény hótakaró most szikrázott a holdfényben. A No Doubt lemeze után Missy Elliott következett, és a hegyimentő srácok táncolni kezdtek a helyi gimnazista csajokkal a teraszon. Serena világéletében szeretett forró vízben lubickolni éjszaka, a szabad ég alatt, de most, hogy közben ritkás pelyhekben a hó is hullott, és mindenki meztelen volt a medencében, különösen élvezte a dolgot. Azért pedig külön hálás volt a sorsnak, hogy sikerült beékelődnie a bátyja és Chuck Bass közé, Jan, a holland fogorvostanonc viszont csak a medence túloldaláról mereszthette rá ábrándos tekintetű szemét. Georgie az este folyamán túl sok töltött tésztát, vagy a fene sem tudja, mit ehetett, mert a jacuzzi közepén kézállásokkal örvendeztette meg a társaságot, ilyen módon

senkit sem kárhoztatott arra, hogy meztelen testének valamely részletét elképzelni legyen kénytelen. - Jaj! - nyögött fel Blair, aki aggódva figyelte a jelenetet. Mert oké, a vetkőzés szerepelt ma éjszakai tervei között, de nem olyan formában, hogy Nate, Georgie, a Sun Valley-i hegyimentő szolgálat és a teljes holland olimpiai snowboard csapat is jelen lesz az eseménynél. És arról meg aztán szó sem lehetett, hogy ő is kézen álljon a víz alatt! - Bejössz? - kiáltott ki neki Erik a medencéből. Serena pislogott kettőt-hármat, hogy a víz leperegjen hosszú szempilláiról. - Gyere, tök jó! - kiabált ő is. Blair lehúzkodta kölcsön kapott pulóverének ujját a csuklójára. - Á, majd később - felelte. Georgie hirtelen felbukkant a víz alól, és megtörölte az orrát. A bőre kísértetiesen fehérlett a holdfényben. - Hagyjátok már - szólt a testvérpárra. - Lehet, hogy megjött neki. Blair elvörösödött mérgében. - Ja, és Nate-nek is megjött, mi? - gúnyolódott Chuck. Nate kivett egy csomag cigit a sortja zsebéből, egy szálra rágyújtott, a többit pedig dobozostul Blair kezébe nyomta. Aztán lassan ballagva nekiindult a sötétben a hátsó kert behavazott pázsitjának, egy szál melegítőfelsőben, sortban és teniszcipőben. Blair a szájába vett egy cigit; nem örült neki, hogy ennyire elfacsarodik a szíve Nate láttán. Furcsának érezte, hogy sajnálja, és azt is szinte biztosra vette, hogy a fiú nem érdemli meg a sajnálatát. - Visszamegyek a házba - közölte jelentőségteljesen. Serena oldalba könyökölte a bátyját. - Szerintem ez neked szólt, mamlaszka! Blair hallotta, hogy a háta mögött valaki hangos csobbanással kiugrik a medencéből. Aztán Geor-gie kiáltott fel izgatottan, amiből Blair kiszámolta, hogy a lány Eriket bámulja. Bocs, szivi, ez a srác foglalt! - Blair, várj meg! - szólt utána a fiú. A konyhában Blair megállt, és felmarkolt a tálcáról egy csokis puszedlit. Beleharapott, aztán szembefordult Erikkel, akin csak egy fehér törülköző volt, ugyanúgy, mint amikor a megérkezésük napján először találkoztak a Lodge-ban, és Blair ráébredt, hogy ez a fiú hivatott deflorálni őt. Es ha már így van, itt az alkalom! A lány a hóna alá kapott egy üveg Veuve Clicquot pezsgőt a konyhapultról, a másik kezével pedig megragadta a puszedlis tálcát. - Ezeket vigyük fel! - intett Eriknek.

Mint a Mikulás szánhúzó rénszarvasai
- Én nem akarok bemenni - biggyesztette le az ajkát Georgie, amikor a Sun Valley-i gimnazista csajok és a hegyimentők Conrad, Josef, Gan és Franz nyomában bevonultak a házba, hogy harapjanak egy falaltot. - Csináljunk inkább valami iszonyatosan vad dolgot! Serena egész teste bizseregni kezdett. Csináljunk! Csináljunk! A hócipője tele volt már vele, hogy tartja a gyertyát Erik és Blair kis szerelmi kettőséhez, és az első adandó alkalommal le akart lécelni Jan elől, aki megállás nélkül meresztette rá epekedő szemét. Éppen itt volt az ideje, hogy történjen valami izgalmas! - Hú, figyelj, a hegyimentők kocsiján van egy ilyén tobogán, amivel a sérülteket hozzák le a hegyről! Kurva régen szeretném kipróbálni! Serena még be sem fejezhette a mondatot, Georgie máris kint volt a vízből. - Akkor gyerünk! - kiáltotta, és belebújt hótaposójába; más ruhát nem is vett magára. - Próbáljuk ki! Chuck és Serena sem vesződött az öltözködéssel, csak mentek Georgie után a házat megkerülve az autófelhajtóhoz, amit zsúfolásig megtöltöttek a vendégek autói. Chuck és Georgie szép csendben, fürgén leoldották a tobogánt a hegyimentők kombi Subarujának tetejéről, és leeresztették a hóra. Georgie kinyitotta az egyik holland snowboard-olimpi-kon sport Mercedesének hátsó ajtaját, és tapogatva keresgélni kezdett valamit a hátsó ülésen. - Ki kér? - kiabált ki a kocsiból. - Én! - termett ott mellette Chuck azonnal. Serenának fogalma sem volt róla, mit kínálgat nekik Georgie, de ebben a pillanatban semmi másra nem volt szüksége, csak egy jó meleg kabátra. - Nem fogunk szarrá fagyni? - próbálta jobb belátásra bírni a többieket. A tobogán teljesen sík ülésére a sérültek számára vastag gyapjúpokrócot szíjaztak. Serena biztosra vette, hogy amelyikük most nem bújik be ez alá, az végzetesen kihűl, és nem éri meg a reggelt. - Na mi az, nem akarsz megint címlapra kerülni? - zihálta Chuck. Olyan hangokat hallatott, mintha felszippantana valamit az orrába. Georgie kihúzta a fejét a Mercedesből, és becsapta az ajtót. Megdörgölte az orrát, barna szeme szokatlanul tágra nyílt. - Nem kell parázni: ha folyamatosan mozgunk, nem fagyunk meg - mondta, aztán Serenára mutatott. - Te feküdj be a pokróc alá, mi meg majd Chuckie-val húzunk, mint a Mikulást a rénszarvasok! Serenától mi sem állt távolabb, mint hogy el akarja rontani mások örömét; most pedig még ráadásul végtelenül boldog is volt, amiért Jan, a fogtudományok doktora nem volt elég bevállalós ahhoz, hogy velük tartson. Meglazította hát a szíjakat, amik a takarót a tobogánhoz rögzítették, magára tekerte a pokrócot, és hanyatt feküdt az ülésen. Georgie odaguggolt mellé, és a karját meg a vállát is betakarta, aztán jó szorosan beszíjazta, mintha ripityára törtek volna a csontjai, és mozdulatlanul kellene tartani a testét. Serenának feltűnt, hogy Georgie felső ajkán és a homlokán verejték gyöngyözik, pedig pucéran szaladgál a mínusz hat fokban. - Készen vagy? - rikkantotta Georgie. Hótaposója bokáig merült a hóba. Fura volt, és egy kicsit félelmetes is, gúzsba kötve hanyatt feküdni a szánon. Serena átlátta, hogy ha akarná, se tudná kioldani a szíjakat. A takaró alatt a combjához szorította a tenyerét, hogy lelket öntsön magába.

- Készen - felelte a lánynak. Georgie és Chuck vihorászva kapaszkodott bele a tobogán zsinórjába; pucér fenekük izmai jól kivehetően megfeszültek. Levonszolták a szánt az autófelhajtón, és kifordultak vele a hó borította Wood River Drive-ra. - Hová húztok, hülyék? - kiáltotta Serena rémülten. Megemelte a fejét, hogy megnézze, mi történik, de csak két meztelen, a holdfényben fehérlő testet látott rohanni maga előtt a kihalt úton. Chucknak még maradt valami a barnaságából, amit karácsonyi szünetben szerzett a Bahamákon, csak a feneke világított; de Georgie egész teste fehér volt, mint a liliom. Csak sokkal kevésbé szűzies. Serenának hamar megfájdult a nyaka, és már azon volt, hogy visszaereszti a fejét az ülésre, amikor észrevette, hogy két szánhúzójának testét reflektor világítja meg. Autó közeledett a hátuk mögül. - Segítség! - kiabált a lány, és belepirult, hogy milyen röhejesen hangzik ez így. Arról nem is beszélve, hogy milyen furcsa látványt nyújtanak! - Juhúú, jó a segged, kislány! - kiáltott ki egy pasas az ablakon, amikor az autó elhúzott mellettük. A tobogán nagyot zökkent, aztán csak siklott tovább a havon; az autó hátsó lámpáinak fényét hamar elnyelte az éjszaka. - Hé, ti elmebetegek! - üvöltötte Serena sajgó nyakkal. - Megállnátok végre? Állítólagos barátai hátra sem néztek. Vagy nem hallották, hogy kiabál, vagy úgy tettek, mintha nem hallanák. - Könyörgöm, álljatok meg! Eszük ágában sem volt. Az utat ekkor újabb fényszórópár világította be; de ez az autó lassított, amikor a sofőr meglátta őket. Aztán felvisított egy sziréna, és pirosfehér fények villódzása kavargott az éjszaka sötétjében. - Hú, bazmeg, a zsaruk! - kiáltotta Chuck. -Tűnjünk innen! - Ne! - ordított rá Serena. A tobogán iszonyatosan zötykölődött alatta, a rendőrautó pedig egyre közelebb ért hozzájuk. - Ereszd el! Ereszd el! - hallotta Serena most Georgie hangját. A szán hirtelen cikázni kezdett jobbra-balra, aztán belefordult az út melletti árokba. Egyszer megpördült a tengelye körül, és végül az oldalán állt meg az árok alján csörgedező patakban. Súlya alatt a dermesztően hideg víz tetején beszakadt a jég, és Serena térdénél egy pillanat alatt átázott a gyapjúpokróc. A víz annyira hideg volt, hogy égetett. - Állj! Azonnal megállni! - kiáltozták a rendőrök, és üldözőbe vették a menekülőket. Autójukon a villogó fények egyre távolabbról pislákoltak. Serena vacogni kezdett az árok fenekén. Őt észre sem vették a rendőrök. - Segítség! - nyöszörögte. - Segítsen valaki!

Tenni, vagy nem tenni
- Na, most tökre egymáshoz öltöztünk - mondta Blair, amikor kilépett a Georgie anyja szobájához tartozó fürdőszobából. Egy szál törülközőt viselt. Erik letette a símagazint, amit az ágyon fekve olvasgatott, amíg Blairre várt. - Aha - felelte, és bólintott. A tetőtéri szoba magas, fagerendás mennyezete erős szögben lejtett, a Mount Baldyra néző, háromszögletű ablak felső csücske viszont még hegyesebb szögű volt, így egyáltalán nem illett a helyére. A kinti sötétből, messziről idepislákoltak a Snowcat hókotrók reflektorai: már a következő napra készítették elő a sípályákat. Blairnek átfutott az agyán, vajon Nate a teniszcipőjében még mindig odakint kószál-e a hóban, vagy azóta észhez tért, és visszajött a házba. Nem mintha különösebben izgatta volna Nate nyomora. Szemlesütve csavargatni kezdte a rubintköves gyűrűt az ujja körül, aztán az ágyra emelte a tekintetét. Néhány perc, és nő leszek! emlékeztette önmagát. Erik még így is ellenállhatatlan volt: sütimorzsákkal az állán és csupasz mellkasán, a jacuzzizástól még nedves, csapzott hajjal. Blair az éjjeliszekrényhez lépett, és meghúzta a pezsgősüveget. - Oké, készen vagyok. Erik megfogta a kezét, és magához húzta: Blair ráfeküdt a fiúra. Egymásra tapadt az ajkuk: izgalmas keveréke jött létre a csokoládé és a pezsgő ízének. A fiú nekifeszült Blair csípőjének; határozott jelek mutattak arra, hogy ő is készen van. Blair behunyta a szemét, úgy hallgatta a földszintről felszűrődő zenét. Valami hiphop szám szólt, de hogy melyik, azt nem tudta felismerni. Arra az estére, amikor úgy volt, hogy végre lefekszik Nate-tel, maga állított össze egy CD-nyi hangulatzenét, és telepakolta a szobáját gyertyákkal. Aztán mégsem történt meg az, amire készültek. Most pedig itt van egy ismeretlen házban, és ismeretlen zene szól; de talán jobb is így. Minél kevesebb a megkötés a forgatókönyvben, annál tágabb tér nyílik a kísérletezésre. Nem mintha Blair bármi extrém dolgot ki akart volna próbálni. Még szép, hogy nem akart! - Nyisd ki a szemed - duruzsolta Erik, miközben az orrát finoman a lány nyakához dörgölte. -Olyan gyönyörű szemed van! Blair felemelte a szempilláit, és a boldogságtól nevetgélt magában. Itt csókolózik Serena vadítóan jó bátyjával! Aztán ismét behunyta a szemét, és belemerült egy újabb hosszú csókba. Úgy érezte, könnyebb, ha egyszerűen csak csinálja, mint ha azon agyai, hogy mit csinál és kivel csinálja. Erik a csücskénél felhajtotta a fahéjszínű ágytakarót, és gyorsan aláhengeredett. Blair is mellé fészkelődött, aztán megszabadult a teste köré csavart törülközőtől. Valamivel hevesebb mozdulattal dobta a földre, mint eredetileg szánta. És íme! - Nem ez lesz az első, ugye? - kérdezte Erik, miközben szakavatott ujjaival egyre lejjebb matatott Blair hátán. A lány megborzongott: fele részben a cirógatástól, fele részben a félelemtől, összeszorította a szemhéját. - Dehogy - felelte. Erezte, hogy Erik erősen igyekszik befurakodni a lába közé. Talán nem kéne, hogy egészen megtörténjen... éppen csak egy kicsit. És ekkor bevillant neki, amit Serena a kilencedikeseknek mondogatott a kortárscsoportos tanácsadáson: Csak azért, hogy lefeküdjetek valakivel, ne feküdjetek le senkivel. Azzal feküdjetek le, akit

szerettek, és akinek fontos az, amit éreztek. És vele is csak akkor, ha teljesen biztosak vagytok benne, hogy készen álltok rá. De Serena könnyen beszél. Ő már a tizedik utáni nyáron elvesztette a szüzességét, és nem is akárkivel: éppen Nate-tel. Ez a dolog láthatatlanul, kimondatlanul, folyamatosan ott állt Serena és Blair között. Ólomsúlyként nehezedett a barátságukra. Blair a KCsT-n mindig olyan magabiztossággal beszélt a szexről, mint egy szaktekintély; végül már maga is szinte elhitte, hogy testközelből ismeri a témát. És valami igazság volt is ebben, hiszen Nate-tel, amikor még együtt voltak, sokszor jutottak egészen közel a dologhoz; de teljesen odáig sohasem. Egy pillanattal az előtt mindig leállította Nate-et. És, tekintve, hogy mindketten: Erik is, ő is meztelenek voltak, és nagyon-nagyon közel feküdtek egymáshoz, az a pillanat éppen most érkezett el. - Te most parázol valamitől? - kérdezte Erik, miközben a haját simogatta, és kedvesen, szívet melengetőén nézett a szemébe. Ahogy szokott. - Nem, miért? Úgy nézek ki, mint aki parázik? -kérdezett vissza Blair, egy kicsit talán túl éles hangon. - Nem, csak abból gondolom, hogy tolsz el magadtól a térdeddel. Blair észre sem vette, hogy mit csinál a térdével. Hiába akarta elszántan, hogy megtörténjen a dolog, és hogy túl legyen rajta, elég egyértelműnek tűnt, hogy a testének más tervei vannak. Hogy lehet úgy elveszteni egy szüzességet, ha az ember teste határozottan tiltakozik ellene?

A herceg fehér lovon
Nate visszafelé tartott Georgie-ék házába; a lába szárát már nem érezte, annyira átfagyott, a teniszcipője csurom vizes volt a hótól. Felkészült rá, hogy legyőzi ellenérzéseit, és beleveti magát a jacuzziba. Amikor elindult, azt remélte, hogy ha sétál egyet egyedül, rendezni tudja a gondolatait; csak hát túl sok volt belőlük. Az egyetemi felvételijének állása; az, hogy a lacrosse-edzője nem nevezte ki csapatkapitánynak; Georgie nehezen viselhető vibrálása; és hogy Blair gyakorlatilag keresztülnéz rajta. Egyetlen eredményre jutott a töprengés során: hogy rohadtul rá kéne gyújtani egy spanglira, mert attól szarni tudna minden bajára. - A kurva életbe - mormolta az orra alatt, ahogy jó tempósan lépkedett a Wood River Drive útpadkáján. - Segítség! - ütötte meg a fülét a gyenge, panaszos nyöszörgés a bal oldalon húzódó árokból. Odakapta a fejét, és totál elképedt, amikor meglátta először csak a hirtelenszőke hajat, aztán a felborult hegyimentő tobogánra szíjazott ismerős alakot is. Ha nem lett volna totál tiszta hetek óta, azt hitte volna, hogy a fű tréfálja meg egy jóféle hallucinációval. - Serena! - kiáltotta; odarohant a lányhoz, mellé térdelt, és nekiállt, hogy leoldja róla a szíjakat. -Basszus, mi történt veled? Amint a lány karjai kiszabadultak a pokróc alól, Serena azonnal belecsimpaszkodott Nate nyakába, ■és csak zokogott, zokogott szótlanul. Már nem bánta volna azt sem, ha Jan mentette volna meg, de így, hogy Nate talált rá, ezerszer jobb volt. - Jól van, nincs semmi baj. Most már nincs semmi baj - duruzsolta Nate Serena fülébe. Egyik kezével a lány haját simogatta, a másikkal tovább oldozgatta a tobogán szíjait. Amikor elkészült velük, lerántotta a nehéz pokrócot Sere-náról, teljesen gyanútlanul azt illetően, hogy mit talál alatta. - Fú! - képedt el, amikor meglátta. A hóna alá nyúlva talpra segítette a lányt, aztán visszacsavarta rá a pokrócot. Serena ernyedten rátámaszkodott a fiúra; ahhoz sem volt ereje, hogy szégyenkezzen, vagy hogy elmagyarázza, hogyan került anyaszült meztelenül egy hegyimentő tobogánra szíjazva az árokba. Nate lehajolt, és karjába kapta a lányt, mint egy túlméretes kisbabát. - Gyere, visszaviszlek a házba - nyugtatta. - Ne félj, veszel egy forró fürdőt, jó melegen felöltözöl, és el is felejted ezt az egészet! Elindult a lánnyal a ház felé; férfias helytállásának tudatában kar- és combizmait majd' szétvetette az energia. Serena a fiú vállára ejtette a fejét, és illatos, meleg párát lehelt a fülébe. Talán mindig is így volt ez: Nate, az ő Natie-je az a férfi, akit neki szánt a sors. Ő a herceg a fehér lovon. Az ő szerelme, mindhalálig! A házba érve Nate, a legtutibb srác a világon, felvitte Serenát a lépcsőn a vendégszobához tartozó fürdőbe, és eresztett neki egy kád jó forró vizet. Amíg a lány, állig a fürdőhabban, ernyedten melegedett, ő visszament a földszintre, hogy Georgie anyjának szobájából hozzon Serenának egy vastag, puha köntöst meg valami kényelmes kasmírzoknit. Az ajtó csukva volt, de a személyzet minden szobaajtót csukva tartott, ezt Nate már megfigyelte; így nem érezte szükségét annak, hogy kopogjon, mielőtt benyit. Ajaj! Nate dermedten pislogott a küszöbön. Blair ruhái a padlón hevertek, finom kis keze, ami már csak a rubintköves gyűrű miatt is összetéveszthetetlen volt, egy szőke

csávó nyakszirtjén nyugodott. A szőke csávó az ajtó felé fordította a fejét, és így kiderült, hogy (hál' istennek) nem valamelyik holland snowboard-olimpikon bújt ágyba Blairrel, hanem Erik van der Woodsen, Serena bátyja. Sokkal jobb persze ez sem volt. - Bocs - morogta Nate. - Csak a ruhásszekrényből akartam kivenni valamit. - Hát, khm, esetleg vissza tudnál jönni érte egy kicsit később? - kérdezte Erik; a hangján egy szemernyi zavar sem érződött. Nate csak állt, és zsebre dugott kézzel bámulta az ágyban fekvőket. Képtelen volt hátat fordítani nekik addig, amíg a Blair-Erik szerelmi szendvics alulsó felétől nem hall valami magyarázatot vagy mentegetőzést. De Blair egy szót sem szólt, csak feküdt ott csukott szemmel. Eriknek az előbb már majdnem sikerült rábeszélnie a testét arra a repülőútra, amire eredetileg ő is vágyott, de Nate hangjának hallatán lemondta az utazást. Aztán hallotta, hogy végre csukódik az ajtó, Nate lépései pedig gyorsan távolodnak a folyosón. Akkor felkönyökölt az ágyon, elhúzódott Eriktől, és a takarót felhúzta a hóna alá, hogy elrejtse vele meztelenségét. - Hát az a helyzet, hogy ez lett volna az első -vallotta be, és elpirult, mert szégyellte, hogy az előbb, amikor a fiú erről kérdezte, hazudott neki. - De azt hiszem, még nem állok készen rá - tette hozzá, és kerekre tágult kék szemével felnézett Erikre: nagyon-nagyon remélte, hogy a fiú nem rág be rá iszonyatosan. Erik vonzó szája félmosolyra húzódott. - A fenét, teljesen készen állsz. Csak valaki másnak kellene most itt lennie az én helyemen, ennyi az egész. És az is tök nyilvánvaló, hogy ki ez a másvalaki.

Figyelem: a valódi neveket, helyszíneket és eseményeket megváltoztattam, hogy megvédjem az inatlanokat. És megvédjem magamat -.az ártatlanok" dühétől.

Hey, people!
Tudom, tudom, tök rég nem jelentkeztem. A húsvéti szünetnek meg közben már majdnem vége is van, viszont, ahogy hallom, mindenki szorgalmasan kerüli a felvételi értesítők gondolatát, márpedig azoknak két héten belül meg kell érkezniük. Igen, rohadtul elfoglaltuk magunkat, pörögtünk, pörögtünk, pörögtünk...! De még mielőtt nekilátnék részletezni, hogy ki milyen balhét csinált, és milyen helyszínen, hadd szögezzek le néhány dolgot, nem fontossági sorrendben: a) Van a holland olimpiai snowboard csapatnak olyan tagja, aki se nem meleg, se nem házas, se nem halál unalmas. Ezt én pontosan tudom, ugyanis egyszer, amikor a családdal Banffban síeltünk, futólag összejöttem az egyikükkel. Jansennek hívják, és hihetetlenül jó pasi. b) Ha szűzen mész az egyetemre, nem te leszel az egyetlen. Ezt is pontosan tudom, ugyanis... na mindegy, az a lényeg, hogy tudom. c) Leveleket a folyóba dobálni nem törvénybe ütköző cselekedet, hacsak az ember nem postás. d) Az viszont mindenképpen törvénybe ütköző cselekedet, ha egy pasi nem válaszol egy lány e-mailjeire, amikor az illető lány semmi másra nem vágyik, csak hogy a pasi megbocsásson neki, megcsókolja, aztán ölelkezzen-csókolózzon vele órákig. Törvénybe ütköző cselekedet továbbá, ha az ember nem köszöni meg, ha kapott valamit ajándékba. Végül pedig: a világ leg-törvénybeütközőbb cselekedete, ha valaki tök pucéran szaladgál egy közúton, ráadásul úgy, hogy közben a rendőrök üldözik. Lásd alább az erről szóló híreket! e) Végül, de nem utolsósorban: kénytelen vagyok elismerni, de az ember jobban érzi magát a bőrében, amikor éppen nem balhézik a szüleivel. Na, örülök, hogy ezt sikerült tisztáznunk. Akkor hát következzenek a legfrissebb hírek: KÖZSZEMÉREMSÉRTŐ MEZTELENKEDÉS MIATT HÍRHEDT CONNECTICUTI ÖRÖKÖSNŐT ÉS AZ ARANYIFJÚT LETARTÓZTATTÁK A UPPER EAST SIDE-I

Korábban az előbbi azzal sokkolta a közvéleményt, hogy eladta a versenylovát, mert nem volt pénze drogra; az utóbbi pedig azzal, hogy (gyomorforgatóan ki-cicomázva) feltűnt egy európai aftershave-reklám-filmben. Most újabb sokkoló botránnyal örvendeztettek meg bennünket. Tegnap éjszaka G és C egy szál mosolyban parádézott végig az utcán: le is tartóztatták őket. Utóbb kiderült, hogy mindketten egy hosszú sor tudatmódosító szer hatása alatt voltak, és hogy a hegyimentő szolgálat egyik tobogánjának lenyúlása is a bűnlajstromukon van. A tobogánt a hatóságok egyébként azóta visszaszolgáltatták a hegyimentőknek. Ma reggel óvadék ellenében mindkét pucérkodót szabadlábra helyezték; magánrepülőkkel, külön-külön szállították őket haza Greenwichibe, illetve New Yorkba. Úgy hírlik, hogy azóta mind a

Wood River Rendőrkapitányság, mind a Sun Valley Hegyimentő Szolgálat jelentős összegű adományhoz jutott, az adományozó feltüntetése nélkül, annak fejében, hogy tartsák titokban a történteket. G-t azonnal az Elszakadásba vitték, ahol ezzel az esettel örökös tagságot vívott ki magának. C is büntiben van: mától be sem teheti a lábát a család Tribeca Star Hotel-beli lakosztályába, és letiltották az anyja autójáról (és sofőrjéről) is. Szegény fiú! Azt is rebesgetik, hogy egy lélegzetelállítóan szép Upper East Side-i középiskolás lány, másodállásban fotómodell, valamilyen módon szintén részese volt a meztelenkedésnek, de ez elkerülte a rendőrök figyel mét, így büntetlenül le tudott lécelni a tett színhelyéről. Ugyanezen lányt késő éjjel egy titokzatos, jóképű, helybéli fiú kísérte haza szállodai szobájába. Hát igen, ez a csaj tud valamit!

Lebukta!
Kémeim jelentették, hogy V videokamerákra csorgatta a nyálát egy 49. utca-i fotóüzlet kirakata előtt. Tisztára mint egy kiskölyök az állatkereskedés vitrinjénél! A szerencsétlen már alig várja, hogy a szülei hazahúzzanak Vermontba. B-t és E-t egy csapat Sun Valley-i hegyimentő társaságában látták Ketchum-ben, egy bárban; és, bármennyire hihetetlen, kettejük között ezúttal nem vibrált túlfűtött szexualitás a levegőben. Hallottam már ilyenről: akkor történik ilyen egy lánnyal, ha már... na, értitek, nem? Ha már nem kell kepeszte-nie a srác után. J a hírek szerint megint az Upper East Side-on ólálkodott, egyik fa rejtekéből a másikéba lopakodott. Mi a fenére les ez a csaj? Sun Valley-ben S a bátyjával, E-vel kettesben döngetett a pályákon egész nap. A mailjeitekből: Kedves BG! Van egy fiú, akit azóta ismerek, amióta az eszemet tudom, és az az érzésem, hogy ugyanilyen régtől fogva szerelmes is vagyok belé, csak eddig nem vettem észre. Egy ideig a legjobb barátnőm pasija volt, most pedig egy másik barátnőmmel jár, de szerintem annak is vége lesz hamarosan. Iszonyatosan szeretném megtudni, érez-e ez a fiú valami hasonlót irántam, de gőzöm sincs, hogyan tudhatnám meg. -elveszett Kedves elveszett! Tudod, mit csinálnék én a helyedben? Elkapnám a srácot, és szájon csókolnám. Az mindent tisztáz egy perc alatt. Ha ő is szerelmes beléd, érezni fogod. Ha pedig nem, azt is érezni fogod. Sok szerencsét, bogaram! -BG Kedves Bad Girl! Bírom a blogodat! Tök jó fej vagy! Valahogy ki szeretném deríteni, hogy hogyan hívnak, mert majdnem biztos vagyok benne, hogy te vagy az a lány, akivel a napokban, síelés közben megismerkedtem. Lehet, hogy soha többé nem látjuk egymást, én ugyanis nagyon messze élek Amerikától. De a távolból imádni foglak mindig, amíg élek!-Jan

Kedves Jan! Szerintem tényleg ismerjük egymást, de már elég régen volt, amikor találkoztunk. Sajnálom, de az a lány, akiről beszélsz, nem én vagyok. Ennek ellenére megengedem, hogy a távolból imádj, de elégedj meg ennyivel, oké? -BG Hát akkor: látjuk egymást hétfőn a suliban! Tulajdonképpen van abban valami jó is, hogy otthon fogunk aludni, a saját ágyunkban! Imádom, ha utáltok: Bad Girl.net

A szándék a fontos
Amikor megszólalt a kaputelefon, Gabriela és Ruby az Abrams lányok kis lakásának konyhájában éppen élesztő- és cukormentes, biotermesztésű, teljes kiőrlésű magvakból készített energiaszeleteket, Vanessa és Jordy pedig Ariónak segített rácsomózni az utcán talált halászhálóra nárciszokat, amiket a férfi most lopott a parkból. A nárciszok a reményt voltak hivatva jelképezni, de ilyenformán Vanessának némi nehézséget okozott, hogy megfejtse, hogy akkor viszont a halászháló vajon mit hivatott jelképezni. A háló anyaga érdes volt, felhorzsolta a tenyerüket, Jordy pedig az idegeit borzolta Vanessának azzal, hogy hirtelen ekkora érdeklődést mutatott a szülei és műalkotásaik iránt. A fiú még a cipőjét is levette, amikor belépett a la kásba, mert látta, hogy az Abrams szülők is mezítláb vannak, a nyakában pedig gyöngyből fűzött békejelvényt hordott (ezt nyilván egy porosodó dobozkából csórta el, amiben az anyja a diákkori cuccait őrizte). Ezek után mondani sem kell, hogy a kaputelefon hangja Vanessa számára maga volt a megváltás: hagyhatta a fenébe, amit csinált, és kirohanhatott a szobából. - Majd én felveszem - kiáltotta, és a nárciszt, amivel éppen bajlódott, Jordy mérhetetlenül szolgálatkész kezébe nyomta. A füléhez emelte a kaputelefon hallgatóját, és beleszólt: - Tessék! - A postás vagyok, csókolom, csomagot hoztam! Vanessa megnyomta a kapunyitó gombot; a postás feljött a lépcsőn, és átnyújtott a lánynak egy papírdobozt. Neki volt címezve, a bal felső sarkában pedig Dan neve és címe szerepelt. A lány becsukta az ajtót, leült a padlóra, és fog-gal-körömmel felszaggatta a csomagot. A dobozban, újságpapírba bugyolálva, egy rikító rózsaszín, műanyag űrhajó volt, aminek a tetején három műanyag kislány álldogált. Fekete hajukat egyforma lófarokban hordták, és egyforma zöld műanyag ruhát viseltek. Vanessa felfordította a játékot, és ON állásba pöckölte a bekapcsoló gombját. Valami egészen idióta japán popszám hangjaira a három lány forogni-pörögni kezdett, a lábuknál pedig műanyag lámpácskák villództak. Irtóztató és giccses volt az egész, de nem mindennapi mértékben. - Mi a jó élet ez? - kiáltott fel Gabriela, és közelebb lépett, hogy megnézze, mi adja ki ezt a rettenetes hangot. - Ki küldözget neked ilyen borzadályokat? Na, mit lépnél, ha elárulnám: a helyes kis loboncos barátom, akivel azt gondoltad, hogy egyszer még összeházasodunk! - Nekem tetszik - jelentette ki Vanessa. - Annyira szörnyű, hogy már szép! Jordy is odajött, a nyakában nárciszokból font füzér lógott. Felvont szemöldökkel nézte a padlón villogó, prüntyögő izét, igyekezett elhelyezni ismeretei rendszerében. - Mi ez? - kérdezte. - Mi lenne? Egy bigyó - felelte Vanessa, és már alakult is az agyában következő filmjének terve. -Te, figyelj, lehajolnál ide egy percre? - kérte Jordyt, bár az invitáció voltaképpen csak a fiú orrának szólt. Jordy készségesen leguggolt, Vanessa pedig behunyta bal szemét, a jobb elé pedig kezéből csövet formált, hogy úgy láthassa a fiú elképesztő méretű orrát, mintha a filmfelvevő keresőjében nézné; a kép hátterében a játék űrhajó villódzott a piruettező japán csajokkal. - Maradj itt, el ne mozdulj! - szólt Jordyra Vanessa, és besprintelt szobájába, hogy elővegye kameráját a ruhásszekrényből. Villámgyorsan akart végezni az egésszel, hogy a szüleinek ne tűnjön fel, miben mesterkedik.

- Ez az, így maradj - súgta a fiúnak, amikor visszajött; a szeme elé tartotta a felvevőt, és ráközelített Jordy orrára. Arra persze vigyázott, hogy a békejeles nyaklánc és a nárciszfüzér ne legyen benne a képben. - Oké, megvan - mondta egy perccel később, és kikapcsolta a kamerát, aztán bevágta az egészet az iskolatáskájába, ami ott állt a sarokban az ajtó mellett. Az apja kíváncsian nézte a jelenetet a nappali túlsó végéből: a játék villódzó fényei láttán az ő szemében is tűz gyúlt. Vanessa elindult a szobája felé, hogy bezsákoljon még néhány filmes cuccot. Mostantól az űrhajót és a kamerát mindenhová magával fogja vinni, lefilmez az égvilágon minden bizarr hülyeséget, az űrhajó lesz a film egyetlen állandó szereplője, de mindig a háttérben marad. - Most már felállhatok? - kérdezte Jordy, amikor Vanessa ismét kilépett az előszobába. A fiú még mindig ott térdelt bénán, bámulta az űrhajót; a szeme már keresztbe állt a hibbant dalocskától, ami azonnal újra kezdődött, amint véget ért. Vanessa felkapta a földről a játékot, kikapcsolta, és a tartalék akkuval meg néhány kameralencsével együtt a táskájába dobta. - Ja? Persze, elmehetsz - felelte a fiúnak szórakozottan. Ami nem jelentett kevesebbet, mint hogy többé nem tart igényt Jordyra. Soha, semmilyen formában. - Hé, most meg hova a fenébe indulsz? - kiáltott ki Ruby a húgának a konyhából. Vanessa kihallotta a hangjából, hogy a nővére magyarázat nélkül is pontosan tudja, mire készül. Befűzte Martens bakancsát, és belebújt fekete széldzsekijébe, amit a military boltban vett. - El - kiáltott vissza az ajtóból. Arlo kíváncsi tekintete szinte átdöfte a hátát, de már viharzott lefelé a lépcsőn.

A válasz ott van a vécé falán
Filigrán porcelán, csöpp kokott megízlelem sütid és kenyered, tányéromat megrakod, jóllakatsz. A húsvéti szünet vége előtti utolsó munkanapján Dan ott állt a vécécsésze előtt a Red Letter szerkesztőségének férfi mosdójában. Újra meg újra elolvasta a sorokat, amiket egy héttel korábban hirtelen lefirkantott valami cetlire; a papír azonnal el is tűnt az asztaláról. Valamelyik nap megtalálta azt a régebbi versét, amiben a töredék utolsó sorát egyszer már leírta, és amikor rábukkant, elhatározta, hogy átfogalmazza a készülő költeményt, amit egy pillanatnyi látvány ihletett: Elise, a hóna alatt egy bagettel. Mára azonban szertefoszlott mind a vonzalma Elise iránt, mind a szándéka arra, hogy befejezze ezt a verset. Lehet, hogy van ennek valami köze egy bizonyos e-mailhez, amit a napokban kapott? De nem az egyszer már felhasznált sor volt a fő oka annak, hogy Dan meredten nézte a vécé falára írt szöveget. Ami azt illeti, már régen nem is a saját szövegét nézte meredten. Az ugyanis, aki a töredéket ide másolta, akárki volt is, alábiggyesztett egy megjegyzést: Jó tanács kezdő költőknek: így ne írjunk verset] Hát jó: nyálas, lányos baromságot írt, aminek értelme sem sok volt. Ezt kész lett volna elsőként elismerni. De hogy valaki ismeretlenül, szánt szándékkal így lefikázza a versét, arra nem talált más szót: az gonoszság és ostobaság volt! - Szemétládák! - dörmögte Dan maga elé, aztán lehúzta a vécét. Előásott a zsebéből egy fekete Sharpie alkoholos filcet, és odaírta a verse mellé: Három jó tanács: hogyan szokhatunk le a seggfejségről: 1) Ne lopj mások asztaláról, különösen olyanokéról, akik nem ismernek, és nem tudják, milyen állati vicces fiú vagy! 2) Ne töltsön el mérhetetlen önelégültség, ha beszóltál valakinek néhány sorért, amire azt hitted, már kész vers. Egyáltalán, soha ne töltsön el mérhetetlen önelé gültség, mert azzal ÖNmagadat ÉGeted, nem engem! 3) Eridj, és baszd meg magad, mert más úgysem fog! Dan visszadugta a filctollat a zsebébe, megmosta a kezét, és kirontott a mosdóból: kis híján letiporta Siegfried Castle-t. - Fityelj csak, te kölyök - szólította meg a főnöke azzal a félresikerült németes akcentusával. -Napok ótá hífokátnák enkemet piszonyos csekkek miatt, amik nem érkesztek mek. Amiket te mákat áttál postára á héten. Ász elöpp éppen Rusty telefonált, hogy Mystery Krás Helsinkipen rekett, mert nem tuttyá utálni neki ász útikölcséket. Dan szép kényelmesen odasétált az asztalához, és a vállára dobta fekete táskáját. Erős kísértést érzett, hogy megmondja Sig Castle-nak: Mystery csekkje útban van Helsinki felé a Hudson-folyón; de nem akarta kirúgatni magát. Fel akart mondani. Siegfried Castle követte a fiút az asztalhoz; fölébe tornyosult, és gonosz kis német szemeivel merőn nézett rá lefelé. - Tudja, mit, keressen magának más rabszolgát... uram! - sziszegte Dan. Aztán felállt a székére, hogy el tudja olvasni a betűket, amik a falon körbefutó vörös csíkot alkották. Red Letúr, Red Letter, Red Letter. ennyi volt az egész, ez ismétlődött a

végtelenségig. - Nagyon kreatív! - jegyezte meg Dan gúnyosan, és leugrott a székről, majd fogta magát, és kisétált az ajtón. Fél perc sem telt bele, a farzsebében megcsördült a mobilja, bántóan, kellemetlenül. Nem kellett megnéznie a kijelzőt, hogy tudja, ki keresi. - Cseszd meg, kölyök, olyan nincs, hogy valaki felmond a Red Letter-nél, érted? Olyan nincs! -rikoltozta Rusty a telefonban. - Azért vettek oda, hogy magadba szívd az atmoszférát, ami az írózseniket körülveszi. Azért vettek oda, hogy azt csináld, amit mondanak! Inasnak, a kurva életbe! Olyan nincs, hogy fogod magad, és felmondasz! Dan a telefont a füléhez préselve, öles léptekkel haladt a Hetedik sugárúton a Central Park irányában. Eltökélt szándéka volt, hogy az egész testét bizsergető diadalittasságot nem engedi eloszlatni, bármit is vág a fejéhez Rusty Klein. - Ne haragudj, de nem igazán értem, miért írnék jobb verseket attól, hogy feladom a postán a főnököm leveleit, kaviárt veszek neki a piacon, és fénymásolom az irományait. Rusty elhallgatott; legalábbis egy pillanatra. Aztán egészen más hangon folytatta: - Csücsülj be egy taxiba, kicsi szívem. Tíz perc múlva várlak a Plazában. Azt hiszem, tudom, hogyan kéne elrendezni ezt a dolgot. Dan éppen a 14. utcai földalatti-állomás lejáratának legfelső lépcsőjén állt. Visszafordult. Az jutott az eszébe, mennyire rá akarta dumálni Rusty, hogy érettségi után azonnal halasszon évet az egyetemen, és írja meg az emlékiratait; azaz valami olyanra, ami totál az ellenkezője volt annak, amit ő akart. Ő egyetemre akart járni, új élményeket gyűjteni és jobb verseket írni - ehhez pedig nem volt szüksége ügynökre. - Kösz, tök jó fej vagy, de majd én elrendezem a dolgot. És egyáltalán, azt hiszem, el tudom rendezni magamat, úgy, ahogy vagyok, segítség nélkül. Legalábbis egyelőre. Rusty nem felelt azonnal. Dan hallotta, ahogy a háttérben folyamatosan csöngenek a telefonok, amiket Rusty titkárnője, Buckley szorgalmasan felkapkod. Azt várta, hogy az ügynöke ordítani kezd vele, a fejéhez vágja, hogy nem tudja, mi szolgálja az ér dekeit, de Rusty mindehelyett csak ennyit mondott: - Ebben most biztos vagy? - Igen - jelentette ki Dan határozottan. - Köszönöm. - Jól van, cseszd meg. Hát akkor sok sikert! - Neked is - felelte Dan, mielőtt letette a telefont; a jókívánság őszintén fakadt ki belőle. Rusty Klein teljesen hibbant volt, nyomasztó és erőszakos, de ettől függetlenül hiányozni fog. Dan hirtelen elhatározással betért a fánküzletbe, aminek eddig háttal állt; kért magának egy extra adag feketekávét meg egy lekváros fánkot, és amíg várt, hogy megkapja, feltárcsázta Vanessa otthoni számát. Remegő kézzel fogta meg a forró papírpoharat, mikor a kávéja elkészült; kihozta az üzletből és letette a járdára, majd rágyújtott egy cigire, és várta, hogy valaki felvegye a telefont. Hiába. - Halihó - szólt bele végülj amikor az üzenetrögzítő bekapcsolt. - Küldtem neked valamit, és csak szerettem volna tudni, hogy megkaptad-e. -Hosszút slukkolt a cigijéből, és azon töprengett, mit kéne még mondania. - Ja, egyébként Dan voltam, és Vanessát kerestem. Na jó, mindegy, remélem, minden oké. Akkor hello - tette még hozzá, aztán kinyomta a telefont. Hát nem éppen így mondják, hogy „bocsáss meg és kezdjük újra", de legalább a hallgatás jegét megtörte. - Istenem, de helyes kislány vagy! - kiáltott fel Leo anyja. - Épp egy jó kis régi James Bond-filmet nézünk - közölte Mr. Berensen. - Gyertek, üljetek le, ha van kedvetek! - invitálta őket, és mélyeket dörmögve odébb

fészkelődött a mélyvörös kanapén, hogy helyet szorítson nekik. Jenny nehezen tudta elképzelni, hogy ez az öregember körbe tudja biciklizni a Central Parkot. Sokkal inkább keltette azt a benyomást, hogy mindjárt összeesik és meghal. - Kösz, most nem - felelte a fiú, aztán megérintette Jenny könyökét. - Gyere, menjünk be a szobámba. A lány beharapta az ajkát, úgy követte Leót a szomszéd helyiségbe. Csalódottnak érezte magát, és szégyenkezett miatta. Miért ilyen kiábrándító, hogy Leo nem herceg, és nem a Park sugárúton lakik, egy előkelő luxusházban? Azért, mert nem elég, ha egy srác kedves meg jó fej, és csorba a metszőfoga! Leo szobája még a lakás többi részénél is nyomasztóbb volt. Egy egyszemélyes ágy állt a falhoz tolva, rajta zöld-sárga kockás, műszálas ágyhuzat, amilyet utoljára a hetvenes évek végén terítettek a díványokra a legócskább motelekben; a fehérre meszelt falak csupaszon sápadoztak; a padlót foszlott, barna szőnyeg borította, az összevissza karcolt fa íróasztalon pedig egy óriási Macintosh állt. Berensenék lakásában egyértelműen ez a számítógép volt a legújabb és legdrágább cucc. Jenny leült az ágy szélére, és tüsszögni kezdett. Ez az egész helyzet heves allergiás reakciót váltott ki belőle. Még szép; kiből ne váltott volna ki? Leo letelepedett az asztal előtt álló kemény, fa irodai székre, és addig rázogatta az egeret, amíg a gép életre nem kelt. - Na tessék, a legtöbb időmet ezzel töltöm, amikor nem az iskolában vagy veled vagyok - bökött állával a képernyő felé. - Mutasd - felelte Jenny még mindig az ágyon ülve. Leginkább arra számított, hogy valami perverz chatszobát fog látni, ahol Leo kedvére kiadhatja magát valaki másnak, mint aki valójában. - Mutatom, csak gyere ide - mondta a fiú. Jenny kelletlenül állt fel, de azért odalépett Leo háta mögé. Félt, hogy a fiú egy rakás idegesítő e-mailt akar vele végigolvastatni; de a monitoron egy festmény jelent meg, tökéletes reprodukciója Chagall Születésnapiának, eltekintve néhány finom díszítő kiegészítéstől, amik Leótól származtak. - Ezt te csináltad? - hüledezett Jenny, amikor végre szóhoz jutott egyáltalán. A reprodukció ugyanis tényleg fantasztikusan jó volt. - Igen, de még nincs kész. Az ablaküvegen még dolgoznom kell. Valamitől nagyon döglött a színe - magyarázta a fiú, és menüsorokat gördített le, hogy színek és árnyékolások közül válogasson. -Nem tudom, mivel lehetne egy kicsit feldobni. Talán arannyal - morfondírozott, és felpillantott Jennyre. - Szerinted az jó lesz? Jenny visszament az ágyhoz, mert máshova nem tudott leülni. Előre-hátra himbálta magát, így igyekezett rendezni a gondolatait. - Én tökre elhittem, hogy a Park sugárúton laksz, abban a puccos lakásban. És hogy Daphné a te kutyád - mondta, és hirtelen abbahagyta a himbálózást. A szőnyegre meredt maga előtt, és nagyot nyelt. - Hát, azt hiszem, tulajdonképpen azt is akartam, hogy azt hidd - felelte a fiú. - Azért vittelek oda magammal. Jenny felnézett Leóra. Ebben a fertelmes szobában, ahogy az asztalánál görnyedt, már sokkal kevésbé látta helyesnek és vonzónak a fiút. - De hát Elise azt mondta, olvasta valahol, hogy ott voltál a Frickben valami jótékonysági esten! - tiltakozott Jenny. - Meg van az a tök jó bőrdzsekid! - tette hozzá, aztán a feneke alá dugta mindkét kezét. - Tökre azt lehetett hinni, hogy ott laksz...! Leo szomorúan nézett maga elé, és a fejét csóválta.

- Daphné, akit délutánonként sétáltatok suli után, Madame T. kutyája. Ő fizet is nekem, meg el is visz magával az ilyen rendezvényekre, mint a Frick-beli parti, és tagságit is kapok tőle a múzeumokba, mert tudja, hogy érdekel a festészet, az ő gyerekei pedig már felnőttek. És ez szerintem tök rendes tőle. Jenny bólintott. De miért ilyen nehéz tudomásul venni, amit végre megtudott? Leo egy egyszerű, hétköznapi srác, aki suli után kutyákat sétáltat, hogy legyen egy kis zsebpénze. És akinek a szülei rozoga öregemberek, és egy sötét, nyomasztó pincelakásban laknak. Az nagyon szép, hogy Leót is érdekli a festészet, meg őt is. De ennél azért valami több is kellene, nem? Jenny hirtelen felpattant az ágyról, és a kezébe kapta a telefont. - Gyere, csináljunk valami vad dolgot, ami romantikus is! Nyúljunk le az apádéktól egy üveg bort, menjünk ki a parkba, üljünk le a csillagos ég alatt, és rúgjunk be! Leo döbbenten nézett a lányra. - És még én vagyok a kiismerhetetlen? - kérdezte zavart, keserű mosollyal az arcán. - Az apámék nem tartanak idehaza bort, de különben is, holnap suli van. Még meg kell főznöm a vacsorát, és leckém is van. Itt maradsz és eszel velünk, ugye? Egy vacsora Leo ötszáz éves, csonttá aszott szüleivel, akik még bort sem tartanak otthon? Kösz szépen, de ebben semmi vad, semmi romantikus nincsen! Jenny maga sem értette, mi baja, csak azt érezte, hogy ha nem szabadul ki Leo szűk odújából fél percen belül, felrobban. - Nem, azt hiszem, inkább megyek - motyogta maga elé, és már rohant is kifelé. Az arca égett; nem bírt erőt venni magán, hogy elköszönjön Leo szüleitől. Az ajtó a folyosó végén nincs egészen másfél méterre! Lekapta a fogasról a kabátját, és alig várta, hogy friss levegő csapja meg az arcát, hogy száguldjon vele a busz keresztül a városon. - Várj, ne rohanj el! - kiáltott utána a fiú, de ő akkor már kint volt az utcán. Pár napja Elise azt tanácsolta, igyekezzen megtudni, kicsoda igazából Leo, és döntse el, tudja-e szeretni úgy is. Hát most már erre is megvolt a válasz. Csak éppen a legkevésbé sem volt tetszetős.

B és a testvéri szeretet
- Édes kicsikém, de jó, hogy hazajöttél! - tört ki a túláradó lelkesedés Eleanorból, amikor Blair az előszobában kilépett a liftből, maga után húzva görgős Louis Vuitton bőröndjeit. Aaron kutyája, Muff csonkolt farkú fenekét veszettül rázva rohant elé, és a térdéhez törleszkedett. - Kurva anyád! - sziszegett rá Blair az orra alatt, bár tulajdonképpen ő is örült, hogy otthon van végre. Kibújt a kabátjából, és odadobta az előszoba sarkában álló antik kanapéra. - Szia, anya -mondta aztán hangosan. - Szőrpamacs hol van? Eleanor odatotyogott a lányához, és hangos puszit nyomott az arcára, aztán a kezébe nyomta a telefont. - Apa van a vonalban, kicsim - magyarázta. -Én már dumcsiztam vele, jaj, annyira jólesett! Amennyire Blair tudta, a szülei egy jó éve nem beszélgettek egymással - mármint ha értekeztek egyáltalán, az inkább ordítozás volt. - Szia, apa! - emelte a füléhez a telefont. - Szia, Blair cica! - érkezett az apja vidám, borízű hangja az éteren keresztül egyenesen franciaországi cháteau-jából. - Qa va bieri? - Végül is igen - felelte Blair. - Nincs még hír a Yale-ről? - Ah! - fakadt ki a lány. Mindeddig egy szóval sem említette apjának, hogy felvételi esélyeit az egyetemen, ahová az apja járt valamikor, sikerült nullára redukálnia. Blair odaballagott egykori szobájának ajtajához, és megállt a küszöbön. - Még semmi. - Na mindegy. Azért legyél kedves az anyádhoz, jó? Kivirult, ugye? - Abszolút - morogta Blair, miközben belépett a szobába és leült a padlóra. - Jaj, apa, úgy hiányzol! - Te is nekem, kiscicám! - mondta még az apja, aztán elköszönt és letette a telefont. - Na, mit szólsz? - kérdezte Eleanor, aki hevesen szuszogva lépett be Blair mögött a szobába. Úgy tűnt, amíg Blair nem lakott itthon, az anyja pocakbősége legalább harminc centivel lett nagyobb, de az arca csinosan barnult le a hawaii napsütésben. Sötétzöld-fekete mintás Diane von Furstenberg kismamaruhájában tulajdonképpen egész csinos volt; még a fekete bársony hajpántja sem volt teljesen röhejes. Blairnek sikerült egy félmosolyt erőltetnie az arcára, ahogy felnézett az asszonyra a szoba közepéről, ahol törökülésben ült. - Csinos vagy – mondta. - Nem hozzám mit szólsz: a szobához! Blair megvonta a vállát, és újból szemügyre vette a helyiséget. A falakat, amiket ő gyöngyházfényű fehér színűeknek szokott meg, a napokban sápadt sárgászöldre festették át; valamivel a plafon alatt zöld szegély húzódott, szemmagasságban pedig sablonnal festett, margarétamintás bordűr. Rózsapiros keleti szőnyegének helyét krémsárga plüss padlószőnyeg foglalta el. A sarokban fehér csipke-baldachinos bölcső állt, amibe hímzett fehér margarétákkal díszített napsárga gyerekpokrócot hajtogattak. A szemközti fal mellett egy pelenkázó és egy fiókos szekrény sorakozott, mindkettő halványsárga színű. Blair jobb keze felől egy fa hintaszék magasodott, ennek támláján a kárpit szintén margarétamintás volt. A két karfa között egy párnán hevert összegömbölyödve Szőrpamacs, Blair macskája, és aludt, mint a bunda. Eleanor odatotyogott a fiókos szekrényhez, és végighúzta a tenyerét a fiókok előlapján.

- Azt terveztük, hogy minden bútorba belevésetjük a baba monogramját, de még nem találtunk neki nevet - mosolygott boldogan az asszony Blair-re. - Apád azt javasolta, hogy bízzuk rád a névadást. Jaj, kicsim, te világéletedben annyira kreatív voltál! Szerintem kitűnő ötlet! - Hogy én találjam ki, hogy hívják? - sápadt el Blair. Ehhez a kölyökhöz neki semmi köze! Mi a frászért akarják, hogy ő adjon neki nevet? - Nem kell, hogy zsidó név legyen, emiatt ne fájjon a fejed, Cyrust az ilyen dolgok nem érdeklik. Csak találj egy jó nevet - mosolygott Blairre az anyja bátorítólag. - És nem is sürgős. Gondolkodj rajta nyugodtan - tette hozzá, majd a bölcsőhöz lépett, kirázta a sárga gyerekpokrócot, aztán újból összehajtogatta és visszatette. - Mi most elmegyünk Cyrusszal a 21 Clubba egy borkóstolóra. Beszéld meg Myrtle-lel, mit kérsz vacsorára, hogy el tudja készíteni - mondta Eleanor, és nyomott egy puszit Blair feje búbjára. - Szóval akkor találj egy jó nevet - szólt vissza még egyszer a küszöbről, aztán eltűnt a folyosón. Blair ott maradt a földön ülve, merengett a szoba új színein, és barátkozott az új szerepeivel: ő lesz a Nővér, ő lesz a Gyermek Névadója. A szobának még a szaga sem volt a régi. Új illatai lettek: újak és ígéretesek. - Én a Margaretre szavazok, már apáéknak is mondtam - szólalt meg a háta mögött Aaron, aki időközben besomfordált a szobába egy szál gesztenyebarna, harvardos flanel bokszeralsóban. Rasztafürtjei lenőttek, félig már takarták a fülét, és a tengerparton töltött hétnek köszönhetően csupasz mellkasa szép napbarnított volt. Tulajdonképpen helyes srác lett volna, ha nem ennyire idegesítő. - Na, milyen volt Hawaiin? - kérdezte Blair, bár igazából nem érdekelte a téma. - Állati jó! Sokat vártam tőle, de még annál is jobb lett! - felelte a fiú, és sötét szeme tágra nyílt az izgatottságtól. - összejöttem egy lánnyal, aki, képzeld, még nálam is megszállottabb vega. A szülei haiti menekültek, Ő meg a Berkeleyre jár. Tanítgatott szörfözni. Rohadt jókat buliztunk együtt. Blair felvonta a szemöldökét: egyáltalán nem jött eksztázisba attól, amit hallott. - De azért hazajöttél - jegyezte meg. Aaron bólintott. - Na de figyelj, szerinted milyen név a Margaret? - terelte vissza a szót saját ötletére a fiú. -Nem lenne jó, ha így hívnák a húgunkat? Blair elfintorította az orrát. - Jaj, Harvard öcsi, az olyan siralmasan közönséges! - torkollta le mostohabátyját. Aztán csavargatni kezdte rubintköves gyűrűjét az ujján. -Tényleg, azt a haiti csajt hogy hívták? Aaron gyanakodva ráncolta a homlokát. - Yaelnek. Azt mondta, hogy a legtöbben jéel-nek olvassák ki, de ő pont úgy ejti, mint az egyetem nevét: jél. -Yale...! - ismételte el Blair, és elengedte a gyűrűjét. A szája széle mosolyra húzódott. - Yale!

S, N és az igazi, nagy szerelem
Most, hogy Blair hazaköltözött, semmi sem szólt az ellen, hogy Serena felhívja magához Nate-et. - Szia - mosolygott Nate a lányra, aki a lakás ajtajában várta. Volt valami fura abban, hogy újra a megszokott környezetében látja Serenát. Meg volt benne valami kellemes is. - Szia - mosolygott Serena is. Megpuszilta Nate arcát, és lesegítette róla az esőtől csöpögő ballonkabátot, amit aztán beakasztott az előszobaszekrénybe. A fiú szürke Abercrombie pólója kicsit viseltes volt, de jó puhának látszott: Serena már alig várta, hogy végigsimíthasson rajta. - Bocs, hogy olyan hülyén alakultak a dolgok a partin - mondta a lány. így utólag már maga sem értette, miért nem csókolta meg Nate-et ott Sun Valley-ben, amikor a fiú kimentette őt az árokba fordult tobogán fogságából. Rajta akkor már úgysem volt ruha...! Mit kell ezen ennyit tökölni? A ruhából most is ki lehet bújni, nem igaz? - Hagyd a fenébe - felelte a fiú. Szemmel láthatóan várt valamire, leginkább a magyarázatra, hogy miért rendelte magához Serena. A lány lépett egyet felé. Mezítláb állt a parkettán, és csak egy fehér pamutpóló meg egy farmer miniszoknya volt rajta. Vacogott, egyrészt azért, mert a lakásban hűvös volt, de sokkal inkább az idegességtől, hogy mit szól majd Nate ahhoz, amit kitalált. A fiú Serena csupasz karjára tette mindkét kezét, és dörgölni kezdte, hogy ne fázzon. - Nate! - suttogta Serena, és a fiú mellkasára ejtette a fejét. Érezte Nate leheletét az arcán. Istenem, Natie! - Annyira jó, hogy vagyunk egymásnak, hogy tökre értjük egymást, és mindig számíthatunk egymásra, akkor is, amikor minden totál káosz körülöttünk! -Aha... - felelte Nate rekedt hangon, és tovább dörgölte Serena karját. - Szerinted miért nem vagyunk mi együtt} Nate keze megállt, amint Serena szavai eljutottak az agyáig. Belegondolnia is nehéz volt: hogy mondjon nemet a lánynak, akinél gyönyörűbbet elképzelni sem tudott, aki az egyik legjobb barátja volt, és aki most gyakorlatilag felkínálkozott neki? Talán, ha gyengéden megcsókolja, és a fülébe súgja, hogy ez sehogy nem jön össze...! Odahajolt a lányhoz, és, próbaképpen, bizonytalanul szájon csókolta. Kedves, finom, ártatlan csók volt. Csakhogy Serena nem kedvességre és ártatlanságra vágyott, hanem igazi, nagy szerelemre: forrón, hevesen csókolta vissza a fiút, mint aki hosszú-hosszú évek óta vár erre a csókra. Aztán megragadta Nate kezét, és elindult vele a szobája felé. - Hé, hé! - kiáltott fel Nate, és megállt a küszöbön. - Blair még itt lakik nálatok? - Hé, hé! - jajdult fel Serena, és elengedte a fiú kezét. Hogy lehetne ez igazi, nagy szerelem, amikor Nate valaki mást szeret? Nagyot sóhajtott, és hanyatt vetette magát az ágyon. - Blair ma hazaköltözött az anyjáékhoz - mondta, és keserű mosollyal az arcán, üres tekintettel nézte a mennyezetet. - Hm - jegyezte meg Nate, aztán odalépett az ágyhoz, és leült Serena mellé. A kezével megérintette a lány vállát. - Most ki vagy akadva? Serena elmosolyodott. Hát jó, Nate nem lesz az ő igazi, nagy szerelme. Viszont testilelki jóbarátja marad. - Aznap éjjel Blair és a bátyám között végül nem történt meg minden - mondta, mert tudta, hogy Nate ezt tudni szeretné. - Honnan veszed? - kérdezte a fiú gyanakodva. Nagyon is jól érezte a feszültséget Serena és Blair között Sun Valley-ben.

A lány a hasára fordult, és arcát összefont két karja közé rejtette, ahogy a kislányok szokták. - Megkérdeztem Eriktől, nagyokos! - felelte elfojtott, tompa hangon, alig érthetően. Végül is a bátyám. Nate hallgatott. Megkönnyebbült a hír hallatán, de esze ágában sem volt, hogy ezt Serena orrára kösse. A lány felkönyökölt fektében. - Iszonyatosan szeretlek, Nate, ezt te is tudod. De szerintem mindkettőnk előtt tiszta, hogy igazából kivel szereméi most csókolózni. Nate bólintott, és elfordította a fejét. Kinézett az ablaküvegen, amit kitartóan vertek az esőcseppek. A Metropolitan Múzeum tetejére egy jókora madár telepedett; a fiú arra gondolt, hogy talán a vándorsólymok egyike, amik folyton ott köröznek a Central Park fölött, és az ember egyszer csak döbbenten veszi észre, hogy nem galambok. A sólymok gyönyörű és elegáns madarak, és ha néha-néha feltűnnek, az valahogy olyan megnyugtató látvány. Nate odafeküdt Serena mellé és átölelte: nem szerelmesen, csak úgy barátilag. - Én is iszonyatosan szeretlek - súgta a fülébe. A lány elmosolyodott és lehunyta a szemét. Elképzelte magukat ugyanígy majdani egyetemi kollégiumi szobájának ágyán - hogy melyik egyetemé lesz ez a kollégium, majd elválik. Ők ketten sosem lesznek egy pár, de időről időre összebújnak egy ágyon, megölelgetik egymást és csókolóznak, éppen úgy, ahogy most. Nem lesz ebben soha semmi rossz, és Blairnek sem kell tudnia róla. Aztán egyszer csak nem bújnak többé össze; ez akkor lesz, amikor Serena megtalálja az igazi, nagy szerelmet. Ha lesz ilyen egyáltalán.

V-be több tehetség szorult, mint egy hippikommunába
Amikor Vanessa hazaért, Rubyt, Gábrielét és Arlót a tévé előtt találta: szorosan egymás mellett kuporogtak a kanapén, nyers szójababot eszegettek, és meleg szakét ittak. - Ti mit csináltok? Nem úgy volt, hogy ma hazamentek? - kérdezte a lány a szüleitől, miközben nehéz táskáját, amiben a filmes felszerelése volt, letette a padlóra, hogy le tudja hámozni magáról a kabátját. A felhőszakadás kint érte az utcán, és bőrig ázott. - Nemsokára indulnak is - felelte Ruby a szülők helyett, és kikapcsolta a tévét. Aztán mind a hárman Vanessára mosolyogtak, de a mosolyuk olyan mű volt, amilyet a lány még életében nem látott. - Na és te sikerrel jártál, hugi? Vanessa kikötötte a cipőfűzőjét, és lerúgta a lábáról a Martenst. A nappali sarkában álló kalitkában Ruby papagája, Tofu rikácsolni kezdett, mintha veszélyre próbálná figyelmeztetni: Hú, mi lesz itt.' Hú, mi lesz itt! Gabriela felállt, és lesimította a gyűrődéseket gondosan festett, rózsaszín-bíbor japán kimonó-ján. Ősz hajfonatait a feje tetejére tűzte, Heidi-frizurába. - Szóval akkor mi folyik most itt? - kérdezte megint Vanessa. - És mikor indultok? Arlo válasz gyanánt hangosan kifújta az orrát. Egy piros gyapjúpulóver volt rajta, szemlátomást női: háromnegyedes ujjai ugyanis vállban kibuggyo-sodtak. Vanessa tett néhány lépést az apja felé, és gyanakodva figyelte. A férfi arca tiszta maszat volt, a szeme pedig vörös. - Apa, te beteg vagy? - kérdezte a lány. Arlo megrázta a fejét, és ismét kifújta az orrát. A szeméből könnycseppek buggyantak ki, és végiggördültek az arcán. - Pszt, kicsim - suttogta Gabriela, csak az nem volt világos, hogy kinek. - Azért sír, mert meghatódott a filmjeidtől -bökte ki végül Ruby. Ő aztán tényleg soha semmit nem bírt magában tartani. - Megmutattam nekik mindegyiket. Hogy mi van?! Vanessa csak bámult a nővérére: olyan dühös volt, hogy egy hang sem jött ki a torkán. Ekkor Arlo harmadszorra is orrot fújt; mellkasa remegett az elfojtott sírástól. A lány már attól tartott, hogy az apja szívrohamot kap, vagy ilyesmi. - Apa! - Sejtelmünk sem volt róla, hogy ilyen... művészi vénád van! - dadogta Gabriela. - A leghalványabb sem! Ezt bóknak éppen nem lehetett nevezni, de hát Vanessa soha nem is vadászta a bókokat. Filmjeinek világa annyira sötét és bizarr volt, hogy alig akadt, akinek igazán tetszettek volna. Arlo felkapta a távirányítót az asztalról, és újra bekapcsolta a tévét. Amikor Vanessa hazaért, családja éppen a Háború és békéből készített rövidfilmjét nézte, aminek, mit ad isten, éppen Dan volt a főszereplője. Most annál az alkonyati jelenetnél indult újra a film, amelyben egy koszlott papírfecnit sodor végig a szél a Madison Square Parkon. A kamera ezt követi, majd megállapodik Danen, aki aléltan fekszik egy padon, és ráközelít az arcára. Vanessának akkorát dobbant a szíve, hogy az ablaktáblák is beleremegtek. - Nem lehetne ezt kikapcsolni? - kérdezte, de senki sem hederített rá. - Hogy el tudod mondani képekkel a történetet, az csak egy dolog - gesztikulált hevesen Arlo. -De ahogy elmondod, az olyan, mintha festő lennél! - jelentette ki, aztán a lánya felé fordult. A szeme könnyes volt és véreres. - Mindannyiunkat megszégyenítettél!

- Fel is vették az NYU-ra, méghozzá előfelvételivel, olyan rohadt profi! - újságolta büszkén Ruby. Vanessa arca lángvörös lett. - Fogd már be a szádat! - förmedt a nővérére. Gabriela kimonós karját bátortalanul kisebbik lánya válla köré fonta. - Istenem, kicsi Padlizsán, annyira ügyes vagy! -suttogta. Ezt a becenevét Vanessa óvodás korában hallotta utoljára az anyjától. Arlo is odalépett hozzájuk, és mindkettőjüket átölelte. Az arca nedves volt a könnyektől. Ruby megsimogatta az apja hátát, aztán mind a négyen úgy összeölelkeztek, hogy azt a leghippibb hippik sem tudták volna überelni. Vanessától ez az egész totál idegen volt, de hát végül is nem filmezte őket senki sem. - Jordy a nyáron eljön hozzánk Vermontba néhány hétre - duruzsolta Gabriela Vanessa fülébe, ahogy ott álltak összekapaszkodva. - Nem bánod? Ruby felhorkant. - Nem hinném, hogy a húgomat érdekelné, akármit is csináltok Jordyval - jegyezte meg. - Igen? Én azt hittem, tetszik neked - csodálkozott az asszony. - Hát, tulajdonképpen tetszik - hebegett Vanessa. Mert hát Jordy helyes volt, amíg tartott. -Csak hát...! - Csak hát ez a Dan nevű barátod, akit a filmen láttunk, valamivel jobban tetszik, jól értem? - vágott a szavába Arlo, mintha olvasna a gondolataiban. - Az a fiú tud valamit! Ruby elnevette magát, mire Vanessa bőrnadrágon billentette. De hát igen, Dan valóban tudott valamit. És Vanessa azt is gyanította, hogy mit tud. Azt, hogy hogyan vegye le őt a lábáról.

Figyelem- a valódi neveket, helyszíneket és eseményeket megváltoztam hogy megvédjem az ártatlanokat. És megvédjem magamat -„az ártatlanok" dühétől.

Hey, people!
Tők jó újra itthon, nem igaz? Tök jó, hogy újra itthon vagyunk, de továbbra sem tudjuk, hova járunk egyetemre szeptembertől, nem igaz? Tök jó, hogy újra itthon vagyunk, amikor minden totál bizonytalan, és csak percek választanak el attól, hogy végképp bekattanjunk, nem igaz? Na de addig is, hogy legyen mit izgatottan várnotok: FIÚK, FIGYELEM! Tudom, hogy őrülten szeretnétek találkozni velem -hát most itt a lehetőség! Holnap, a szünet utáni első tanítási napon gyönyörű idő ígérkezik, olyan meleg, amilyen csak májusban szokott lenni. Amint vége a sulinak, gyertek ki a Central Parkba, ott találtok a Sheep Meadow füvén: egy piros pokrócon heverészve fogok napfürdőzni. Gyertek el mindannyian, csatlakozzatok hozzám, és persze hozzatok enni-innivalót is! A sós perecet és a Gatorade-et mellőzzük, ha lehet! Bocs, csajok, a meghívás most csak a srácoknak szól: ők, mint tudjuk, sokkal rosszabbul bírják a várakozást, mint mi. Az pedig régi bölcsesség, hogy a türelem rózsát terem! A mailjeitekből: Kedves BG! Van egy csemegém arról a hibbant csajról, akivel N a rehabban összeakadt. Az a helyzet, hogy egy utcában lakom vele, és a Greenwich Saints-ben iskolatársak is voltunk, amíg őt ki nem rúgták. Na szóval véletlenül a fültanúja voltam, amikor anyámék arról beszélgettek, hogyan vágták sittre a csajt Ketchumben közszeméremsértésért. A szaftos része az a dolognak, hogy G anyja mindeközben valahol DélAmerikában hesszelt, és arról sem volt fogalma, hogy a kislánya Sun Valley-ben van. így aztán az óvadékot C szüleinek kellett letenniük érte is, pedig akkor látták életükben először. -ConnectiKate Kedves ConnectiKate! Ez sok mindent megmagyaráz, ha jól sejtem. Meg kell mondjam, C szülei kitüntetést érdemelnének a nagyvonalúságukért. G-ről pedig személy szerint azt gondolom, hogy jót tett volna neki még néhány sitten töltött éjszaka. De amire igazán kíváncsi vagyok: hogy milyen ruhát kapott a smasszerektől! -BG Kedves BedGörl! ne gondold, hogy egy perverz állat vagyok, aki pasik után leselkedik az utcán, de van egy srác, akibe totál bele vagyok zúgva, és tegnap követtem az illetőt egészen s-ék házáig, aztán leültem a metropolitan lépcsőjére, és megvártam, amíg kijön onnan, de ez csak jóval sötétedés után törtónt meg, én pedig jól megfáztam, iszonyú hülyének érzem magam. -hapci

Kedves hapci! Fogadd részvétem. Bár az a helyzet, hogy tudom, ki az a srác, akiről írsz, és be kell vallanom: ha én láttam volna meg az utcán, valószínűleg ugyanazt csináltam volna, amit te. Mivel jobb mindannyiunknál ez az S? Eszedbe ne jusson válaszolni erre a kérdésre, már így is épp eléggé irigy a csajra mindenki! Egyébként én is megfáztam! -BG _. Kedves BG! Azt hallottam, idén a felvételi értesítőket a szokottnál később küldik ki, mert az egyetemek nem tudják eldönteni, hogy a felvételi létszámot bővítsék inkább, vagy fogják magukat, és utasítsanak el egy csomó jelentkezőt. Ezen a héten titkos tanácskozást tartanak az ügyben.-ino _ Kedves ino! Szóba sem állok olyanokkal, akik ostobaságokat terjesztenek a felvételi értesítőkkel kapcsolatban! Már így is totál paranoiásak vagyunk)-BG__

Lebukta!
Biztos forrásból tudom, hogy B vett egy állati helyes sárga kasmírnyuszit a Wicker Garden babaáruházban. Ez az első olyan kasmírcucc, amit a) nem magának vett, vagy b) nem lopott! N-t rajtakaptuk, amint felfelé bámul arra a 72. utcai épületre, amiben B lakik, de mintha élete összes problémájára onnan várná a megoldást. Hát arra ne számíts, cicamica! J és nyakigláb barátnője állítólag ma is kémkedett a szerencsétlen Smale-es srác után. Meghülyültek ezek a tyúkok? D-t látták a földalattin Williamsburg felé zötykölődni. Meg azt is, hogy nem szállt le Williamsburgben. V a hírek szerint a fű növekedését filmezte a Central Park-ban: nem vicc, ez a csaj tényleg ennyire el van szállva! Ui. A poént nem akarom lelőni, de látta valaki mostanában C-t? A srác szert tett egy egészen különleges új kis barátra! Megöl a kíváncsiság, hogy honnan! Na, fiúk, akkor tali holnap a parkban! Imádom, ha utáltok: Bad Girl.net

Mi S és B barátságának titka?
- Hoztam neked is teát - bökött Serena állával a narancssárga menzás tálcára, amit a kezében tartott, és amin porcelán alátéteken két fehér csésze billegett. Szipogott, aztán megtörölte az orrát halványzöld Calypso blúzának vállában. - Mézet tettem bele, jó? Blair hellyel kínálta barátnőjét az iskolai étterem natúr színű fa asztalánál, magával szemközt, aztán elvette tőle az egyik teát. Iszonyatosan meg volt fázva: egy csésze forró, mézes tea nem is jöhetett volna jobbkor. Meg hát úgyis mindig együtt ebédeltek Serenával, és egy hétfőn, amikor KCsT is van, amit együtt vezérnek, nem lehetett kifogást találni, ami miatt külön üljenek le. Ráadásul Blair kérdezni is akart valamit Sere-nától. Az étterem tömve volt csajokkal, akik szorgalmasan nyomták a ketchupot a sült édeskrumplijukra, és lelkesen pletykálták ki a húsvéti szünet eseményeit. - Azt hallottad, hogy Serenát és Nate Archibaldot lesittelték, mert dugtak a sífelvonón? - súgta Rain Hoffstetter Laura Salmonnak. - Én úgy tudom, Serena az érettségi után Amsterdamba költözik. Összejött azzal a holland snowboardos fickóval, és feleségül megy hozzá -világosította fel mindkettőjüket Kati Farkas. - Blairt pedig most a Brownra igyekszik benyomni az apja - kotyogott közbe Isabel Coates. -Merthogy halálos szerelembe estek Erik van der Woodsennel. - Nem történt köztünk semmi. Mármint Nate-tel - jelentette be barátnőjének Serena, miután leült. Belekortyolt a teájába. Ami azt illeti, valami azért történt közöttük, csak az már jó régen volt. -Georgie partija óta - tette hát hozzá. Blair a teáját kavargatta. A Sun Valley-i házibuli óta egy szót sem váltottak Serenával, leginkább azért, mert könnyebb volt rábízniuk egymás képzeletére, hogy mi történt ott és akkor, mint beismerni az igazságot, ami kínos volt. A lány eltolta maga elől a csészét, az asztalra könyökölt, és fürkészve meredt Serenára. - Milyen volt? - kérdezte. Serena letette a teáját, és belefújta az orrát a papírszalvétába. Ő is szörnyen náthás volt. - Micsoda? - kérdezett vissza. - A szex. Nate-tel. Akkor. Serena összegyűrte a szalvétát, és a tálcája alá dugta, hogy ne legyen szem előtt. Mi ez, beugratós kérdés? Blair csak azt lesi, mikor mond valami rosszat, hogy akkor foggal-körömmel nekiessen, és letépje a fejét? -Hogy milyen volt? Hát... - kezdte, de itt megállt; arra számított, hogy Blair arckifejezése eltorzul. De semmi ilyesmi nem történt. Blair csak ült nyugodtan vele szemben, és őszinte érdeklődéssel figyelte, mit mond. Tényleg tudni akarja -értette meg Serena. - Fantasztikus volt. Csodálatos. Valamennyire mind a ketten be voltunk szarva, mégis fel tudtam oldódni, mert hát Nate volt velem, nem más - mosolyodott el Serena, ahogy visszaemlékezett a történtekre. - És utána sem volt kínos, egyikünknek sem. Blair bólintott, aztán lesütötte a szemét. Ez mind nagyon szép és jó, de mi lesz ővele? Hogy fekhetne le egyszer ő is Nate-tel, ha még csak nem is...? Blair felpillantott, és Serena válla fölött észrevette, hogy KCsT-jük három kilencedikes tagja az asztaluk felé közeledik. Sürgősen témát kellett hát váltani.

- Na mindegy - motyogta maga elé, és felvette a táskáját a földről, hogy előszedhesse a fénymásolatokat, amiket ki akart osztani a csoportban. - Hahó, csajok, hogy telt a szünet? - csiripelte Mary Goldberg, Vicky Reinerson és Cassie Inwirth szinte egyszerre. A három ugrabugra kis-csajon egyforma fekete, Vnyakú pulóver feszített. Letették a tálcájukat az asztalra, aztán leültek, majdhogynem egymás hegyére-hátára. - Mi hatalmasat buliztunk! - Az jó - jegyezte meg Blair különösebb átélés nélkül, majd kiosztotta a fénymásolatokat. - Lehetne, hogy ezt elolvassátok, mielőtt elkezdjük a foglalkozást? A lányok belenéztek a papírjukba, aztán felvihogtak. Na ne már, hogy ilyen hülyeségekről beszélgessünk! - Hú, Serena, hallom, neked a szünetre is jutott egy kis modellmunka! - hadarta izgatottan Mary Goldberg. - Igaz, hogy a teljes holland olimpiai snowboard csapattal együtt fotóztak valami szájbalzsam-reklámhoz? Serena szája féloldalas mosolyra húzódott. Olyan elmebeteg baromságokat hordanak róla össze az emberek, hogy szinte kár, hogy egy szó sem igaz belőlük! - Hát igen - felelte. - Hatalmas volt! Ebben a percben ért az asztalhoz a másik két kilencedikes lány a KCsT-ből: Jenny Humphrey és Elise Wells. Papírzacskóban hozták magukkal az ebédjüket. Az iskolai menza hervadt salátái, szottyadt halrudacskái és sült édeskrumplija helyett mostanában a Lexington sugárúti kínai étteremből hozattak maguknak kaját a suli portájára, ma éppen tavaszi tekercs volt a menü. Ez a két lány, aki Genny óriási melleitől eltekintve) látszólag maga volt a megtestesült ártatlanság és naivitás, rendszeresen meglepte a többieket talpraesettségével, élelmességével. - Jenny tökre maga alá zuhant - jelentette be Elise, miután helyet foglalt az asztalnál. Tavaszi tekercséből kipiszkált egy garnélarákot, és bekapta. - Szeretne tőletek tanácsot kérni. Jenny dühödten oldalba vágta barátnőjét. - Nincs semmi bajom - morogta. Aztán hosz-szan bámult érintetlen, édes-savanyú szószban tocsogó kajájára: úgy tönkre áztatta, hogy gyakorlatilag ehetetlen volt. - A fenét nincs - folytatta Elise. - Leóról kiderült, hogy egy egyszerű, hétköznapi srác, nem a francia trónörökös - magyarázta a többieknek, mintha azok mind pontosan tudnák, ki a frász az a Leo, vagy mintha legalább érdekelné őket. - Csak azért tud mindenfélét a szőrmékről meg a kutyafelöltőkről, mert ő sétáltatja Madame T. kutyáját, és hát, mint tudjuk, a Madame tele van szőrmebundákkal. Blair meglehetősen udvariatlanul ásított egy hatalmasat, aztán, csak hogy valamivel elfoglalja magát, beleszórt egy tasak Equal édesítőt a teájába. Remélte, csopveztársa majd leszereli valahogyan ezt a témát. Serena azonban hirtelen kikapta az üres papírtasakot Blair kezéből, és ráfirkantott valamit; aztán visszaadta barátnőjének. Kurvára szerelmes beléd még mindig! - olvasta Blair. A kilencedikesek egyik csopvezükről a másikra kapkodták tekintetüket. - Ti most mit csináltok? - nyafogta kórusban Mary Goldberg és Vicky Reinerson, mert sérelmezték, hogy kimaradnak valamiből. Blair összehajtogatta az equalos tasakot, és zsebre vágta. - Azt mondjátok meg, csajok, ki tud közületek kötni! - fordulta a lányokhoz válasz helyett Blair. - Én tudok - felelte Jenny, bár nemigen értette, hogy jön ez most ide. - Tavaly a képzőművésztáborban megtanultam. Blair kifújta az orrát.

- A bentlakásos iskolákban ez nem kötelező tananyag? - szipogott aztán, Serena felé fordulva. Az megvonta a vállát. - Engem a kézimunkával békén hagytak, de azt tudom, hogy a divatmodellek mind tudnak kötni. A bemutatók szüneteiben a színfalak mögött szépen kötögetnek. - Mi is már évek óta szeretnénk megtanulni! -élénkült fel erre Cassie, Mary és Vicky. - Hogy kötni? - kérdezte Elise a szemét meresztve. Egy szót sem értett az egészből. Blair behúzta a cipzárt Coach válltáskáján, és felállt. - Gyerünk - szólt a többieknek. - Most kilógunk fonalat venni, suli után pedig felmegyünk hozzánk, és mindenki köt egy pár csizmát. Az étterem túlsó végéből ez a borotvált koponyájú, különc tizenkettedikes csaj, Vanessa Abrams egy asztal mögé guggolva filmezte őket. Az asztal lapján egy iszonyatosan gügye, rózsaszín műanyag űrhajó villogott és prüntyögött, legalább félig benne kellett legyen a képben. Serena is feltápászkodott, összeszedte a holmiját. - Zoknit akartál mondani, nem? - tiltakozott. - Nem. Csizmát akartam mondani - szögezte le határozottan Blair. Legalább találtak valami más elfoglaltságot a kezüknek, mint a bagózás. És a kézimunka szakkör beindítására nincs is jobb alkalom, mint egy hétfő délután, amikor Manhattan összes hímnemű egyedének úgyis programja van. A kilencedikesek úgy követték Serenát és Blairt kifelé az iskola kék kapuján, mint a kiskacsák az anyjukat. Teljesen fel voltak ajzva, hogy a Constance két legmenőbb végzősével szöknek ki a suliból. A hosszú fagyos hónapok után döbbenetes volt, milyen erősen tűz ma a nap. - Ne haragudj, hogy berágtam rád Erik miatt, és szemét voltam veled - mondta Serena Blairnek, amikor már a Harmadik sugárúton lépkedtek a kilencedikesek élén. - Veled nem is érdemes összeveszni, mert a végén úgyis mindig az derül ki, hogy bírjuk egymást, és elválaszthatatlanok vagyunk. - Hagyjál már, dehogy haragszom! - felelte Blair, és nagyokat pislogott a napsütésben, mint egy macska. Lehet, hogy a szép időtől volt, de minden átmenet nélkül egyszerre csak derűs színben kezdte látni a világot. Nap mint nap születnek kisbabák, és kapnak tök jó neveket, olyanokat, mint a Yale; a szerelmesek, akik valamiért szakítottak egymással, újra összejönnek; a barátnők, akik összevesztek, kibékülnek egymással; a jelentkezőket pedig felveszik az egyetemekre, és olyan is van, akit éppen a Yale-re. - Eszméletlen jó idő van -folytatta. - Szerintem ne is hozzánk menjünk fel suli után, inkább üljünk ki kötögetni a parkba. - Oké. Én majd útközben hazaugrom, és hozok le pokrócokat - ajánlkozott Serena. Várjatok meg a Sheep Meadow-n. Aha!

Mint húsra a legyek
- Van rá egy ötvenesem, hogy el sem jön - ajánlott fogadást haverjainak Anthony Avuldsen. Nate, Charlie, Jeremy és ő, amint kicsöngettek az utolsó óráról, húzták ki a csíkot a suliból a Sheep Meadow-ra, hogy jelen legyenek, amikor egy Bad Girl álnéven közismert internetes személyiség felfedi kilétét. Már ha tényleg felfedi. Az idő csodás volt, és mire a parkba értek, néhány srác már ott dobálta egymásnak a frizbit. Az egyik padon ült egy fiú, akit Nate ismert: Jason Pressmannek hívták, kilencedikes volt a St. Jude-ban, és tagja volt a lacrosse-csapatnak is. Odament hozzá, hogy üdvözölje. - Hallottad, mi van Holmesszal? - kérdezte tőle Jason. Nagy zacskó füvet tartott az ölében, amiből jó tömött kis spanglikat sodort, aztán szép sorban beletette őket egy öreg, lapos bádogdobozba, amiben eredetileg Altoids mentolos cukorkák voltak. - Csak azt tudom, hogy ma nem volt suliban - felelte Nate, és az ajkát nyalogatva figyelte, hogyan szór Jason egy jó adag füvet a kiterített, csinosan bordázott cigarettapapírra. - Ja, mert lebukott - mondta Jason. - A miami repülőtéren lekapcsolták, mert volt nála vagy egy kiló hasis. - A fiú megnyálazta és összesodorta a papírt, aztán a spanglit odatette a többi közé a dobozba. - A suliból is kivágták. Michaels azt mondta, hogy ezek után csak te lehetsz a csapatkapitány. Néhány lépésnyire Nate-éktől Anthony, Charlie és Jeremy szintén dzsointok sodrásával foglalatoskodott. A fiú most feléjük fordult, és rájuk vigyorgott, így, hogy végül mégis ő lesz a kapitány, még jobb a sztori, amivel két hete megetette őket: hogy egy kilencedikes javára ő maga utasította vissza a kinevezést. Egyébként pedig meg is érdemli, hogy ő vezesse a csapatot. Jason egyik kezével belecsapott Nate tenyerébe, a másikkal eközben odanyújtott neki egy spanglit. - Gratulálok - mondta. - Koszi szépen - vette el tőle Nate a füves cigarettát. - Rohadt jó idő van, mi? kérdezte, és behunyt szemmel a napba fordította az arcát. Még szerencse, hogy a Sheep Meadow-n ebben a pillanatban csak egész kevés lány tartózkodott, mert így nem lett csupa pisi az egész gyep. A srácok viszont egyre többen lettek: csapatostul érkeztek a magán fiúiskolák diákjai, de mind úgy tettek, mintha csak úgy véletlenségből sétálnának éppen arra pont ugyanabban az időben. Chuck Bass is ott volt, törökülésben ült egy vörös kempingpléden, a fején Sun Valley Hegyimentő Szolgálat feliratos fekete baseballsapkával, a vállán meg egy apró fehér majommal. Igen, igen. Egy igazi, élő majommal. Chuck bődületesen nagy seggfej volt, de mindig kitalált valamit, amivel fenntartotta az érdeklődést maga iránt. Nate sem bírt a kíváncsiságával: odament hozzá, hogy szemügyre vegye a majmot. - Hát ez meg mi a fene? - szólította meg Chuckot, és nagyot slukkolt a spanglijából. - Egy majom. Egy dél-amerikai majom - felelte Chuck, és vakargatni kezdte az állat nyakát, az pedig barátságos, aranysárga szemével Nate-et figyelte. - Cuki, bemutatom neked Natie-t. Natie, ismerkedj meg Cukival. - Hol tettél szert ilyen csinos barátnőre? Chuck tüsszentett, aztán kifújta orrát rózsaszín selyem zsebkendőjébe.

- Már bocs, de barátra - helyesbített. - Georgie anyja küldte a szüleimnek, ezzel akarta megköszönni, hogy... hát tudod, nem? Hogy lerendezték ezt a közszeméremsértés-ügyet - magyarázta, és cirógatni kezdte Cuki hosszú, fehér farkát, ami a bal válláról, ahol a majom ült, lelógott a háta közepéig, mint valami drága, csak még élő szőrme-stóla. - Egyébként sok állatkertben lehet látni ilyen majmot, még itt a Central Park Zooban is van néhány, csak háziállatként nagyon ritka. Anya szerint Cuki büdös, de hát most már van saját lakásom, itt a Sutton Place étterem mellett, úgyhogy megtarthattam. Istenem, hát nem egy mázlista ez a fiú?! - Az tök jó - bólintott Nate, akinek a majom témából ennyi elég is volt: körülsandított, hogy máshol mi a helyzet. - Hé, Nate! - kiáltott oda neki Jeremy. - Ez a srác a volt barátnőddel kavar! A kis bögyös kilencedikessel! Vagy hat méterrel odébb Jeremy, Charlie és Anthony egy platinaszőke sráccal dumált, akit Nate mintha ismert volna valahonnan, de nem volt benne biztos. Odaballagott a társasághoz, és kezet fogott a fiúval; eközben a spanglit úgy tartotta a szájában, mint valami Humphrey Bogart. - Nem kavarok Jennyvel - szögezte le idegesen a srác. - A neten ismerkedtünk meg, összebarátkoztunk, aztán meg... - magyarázta, de itt elharapta a szót, és a homlokát ráncolva nézett Nate-re. -Nem tudtam, hogy korábban a te barátnőd volt -mondta, zsebre vágta mindkét kezét, és cipője orrával belerúgott egy fűcsomóba. - De mindegy. Úgy tűnik, már szóba sem állunk egymással. Serena van der Woodsen és Blair Waldorf ebben a pillanatban ért a Sheep Meadowra az öt kilencedikessel, köztük a „kis bögyös" Jenny Humphrey-val. A lányok segítettek Serenának a gyepre teríteni a hatalmas, vörös polár takarót, amire aztán mindannyian leültek törökülésben, körben, szorosan egymás mellett. Blair kiosztott a csajoknak egy-egy gombolyag halványsárga fonalat meg egy pár rózsaszínű, fém kötőtűt. - Azzal kell kezdeni, hogy a bal oldali tűre néhányszor rátekerjük a fonalat - mutatta Jenny a többieknek. - Aztán a jobb tűvel beleöltünk a balon lévő első szembe, ráhajtunk, áthúzzuk a szálat a hurkon, és átengedjük a jobb tűre - magyarázta. A többiek közel hajoltak hozzá, úgy lestek minden mozdulatát. Tíz-tizenöt méternyire tőlük Nate tovább pöfékelt a dzsointjából. - De azt ne mondd nekem, hogy nem bírod a csajt! - fordult vissza Leóhoz. - Látom rajtad. Meg nehéz is őt nem bírni. Leo elvörösödött. - Hát igen - ismerte el. - Akkor meg mit töketlenkedsz? Fogd magad, menj oda hozzá - mutatott Nate a vörös takarón szorgoskodó lányok gyűrűjére -, menj oda, és csókold meg. Ennyi. Én biztos ezt tenném a helyedben. Amint ezt kimondta, rájött, hogy neki is pontosan ezt kellene csinálnia Blairrel: odamenni hozzá és megcsókolni. Amíg nem szívott, folyton a szexen járt az esze, de most, hogy betépett, ismét kitört belőle a romantika. És Blair ezt szerette ben ne a legjobban. - Hát... nem tudom - dünnyögte lassan Leo. -Talán inkább majd máskor. - Hát igen - bólintott Nate. Most tényleg nem volt igazán megfelelő az alkalom. . Az öt fiú még mindig a kézimunkázó lányokat figyelte, amikor Dan megérkezett. Szokás szerint lestrapált volt, telenyomta magát koffeinnel, és fakó bőrű, remegő ujjai között egy félig szívott Camel fityegett. - Most mi van, szakítottatok a húgommal? -kérdezte Leótól.

A fiú kétségbeesett pillantást vetett Danre. - Igazából nem tudom - felelte. Dan jobbra-balra forgatta ápolatlan fejét, hogy lecsekkolja a helyzetet. Osztálytársa, minden seggfejek legnagyobbika, ott ült a fűben egy pokrócon; a vállán a hülye fehér majma, amit ma reggel a suliba is behozott, de a tanárok hazazavarták vele. Aztán Dan valami olyat látott, amitől a parázsló csikk kiesett az ujjai közül a nyirkos fűbe. Három méterrel Chuck mögött Vanessa térdelt egy piros pléden; az arcát eltakarta a kamerája. A rózsaszín műanyag játékufó, amit ő küldött a lánynak, ott villódzott előtte egy kempingszéken, a japán csajok pörögtek a tetején, mint akik megzak-kantak. Dan még az idióta japán popslágert is felismerte, ami az ufó belsejéből szólt, és ettől kedve lett volna táncra perdülni. Na, attól azért messze állt, hogy tényleg táncra perdüljön! Nate utolsót szívott a dzsointjából, aztán Vanessa felé bökött a fejével. - Szerinted ő az? - kérdezte Dantől. - Ki van zárva - felelte a fiú, bár a lelke mélyén nem volt biztos benne, hogy nem Vanessa a titokzatos blogdíva, akiért fél Manhattan idesereglett a Sheep Meadow-ra. Tulajdonképpen totál rá valla-na, ha kitalálna valami ilyesmit, ami homlokegyenest ellenkezik a természetével, és ezzel vadítaná a népeket. - Egyébként az is lehet, hogy el sem jön. Nate elpöckölte a spangli csikkjét abba az irányba, ahol Chuck ült. - Biztos eljön - mondta. - Kivéve persze, ha már itt is van. A hat fiú egy pillanatra belegondolt a lehetőségbe, hogy Chuck lenne az, akire várnak, és röhögtek magukban. Annak ellenére, hogy a találkozóra kifejezetten csak fiúk voltak hivatalosak, természetesen jó néhány lány is eljött. Isabel Coates és Kati Farkas időközben már le is telepedett Chuck mellé, hogy a majmát simogassák, és hogy meglessék Blair és Serena kézimunka szakkörét. - Ezek most mi a fenét csinálnak? - nyafogott Kati. Közben vakargatni kezdte Cuki füle tövét, mire a majom fenyegetően rávicsorgott. - Vigyázz, a fülére nagyon kényes! - figyelmeztette a lányt Chuck. - Biztos azért kötnek mindenfélét, hogy legyen mibe rejteniük a drogot - indult be Isabel fantáziája, de közben rohadtul szeretett volna ő is odaülni a körbe. - A csempészek gyakran azért visznek magukkal kisbabákat, hogy a ruhájában vigyék át a kábítószert a határon. - Odanézzetek, hogy bámul ránk mindenki! -súgta Serena a KCsT-nek. - Mintha boszorkányok volnánk, vagy mit tudom én! Kurva jó, nem? A többiek összedugott fejjel úgy kuncogtak, mint az összeesküvők. Blair kifújta az orrát, aztán kent az ajkára egy újabb réteg szájfényt. Nem kerülte el a figyelmét, hogy Nate is ott van a bámészkodók között. - Elképzelni sem tudják, mit csinálunk -mondta. Hát igen, pedig ennél több figyelem nemigen fordulhatott volna felé és a KCsT-társai felé. Ekkor gitárral a kezében odalépett hozzájuk a mostohabátyja, Aaron Rose, és leült a pokrócuk sarkára. - Mit játsszak nektek? - kérdezte. - Bármit! - kiáltották a lányok, mert bár lassan már mind belejöttek a kötésbe, az idegtépő, harsány prüntyögés, ami vég nélkül áradt Vanessa hülye rózsaszín műanyag játékából, kezdett az agyukra menni. - Stir it up, little darling, stir it up - kezdett bele a fiú egyik kedvenc reggae számába. Aaron csak azért jött ki a parkba, hogy megtudja, nem Blair-e az a lány, aki körül ekkora a felhajtás városszerte. És most látta, hogy ugyanilyen erővel bárki más is lehet az a jelenlévők közül.

- Sosem fogjuk megtudni - hangzott az általános vélekedés innen is, onnan is a Sheep Meadow-n összegyűlt fiúk körében. És tényleg. Sosem fogják megtudni.

Figyelem: a valódi neveket, helyszíneket és eseményeket megváltoztattam, hogy megvédjem az ártatlanokat. És megvédjem magamat -„az ártatlanok" dühétől.

Hey, people!
A TEGNAP DÉLUTÁNRÓL Bocs, fiúk, ezt szívtátok! Tudom, hogy nagy genyaság volt, hogy nem fedtem fel magam, de azért a happening a parkban jó buli volt, ismerjétek el! Már régóta hiányzott valami ilyesmi, nem igaz? Különben miért álltatok volna sorba mindnyájan, hogy egy-két percig simogathassátok azt a cuki kis majmot? És valljátok be nyugodtan: tulajdonképpen örültök, hogy kilétemet továbbra is homály fedi, mert imádtok folyton azon agyalni, hogy vajon milyen lehetek. Én vagyok álmaitok hercegnője! KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK Összejön újra N B-vel? Megtalálja S az igazi, nagy szerelmet? Megbocsát egymásnak V és D, hogy aztán boldogan éljenek, amíg meg nem halnak? Hallunk még az életben G-ről? Akarunk egyáltalán? Tisztázza J a dolgaikat L-lel? Akarja egyáltalán? Felfedi magát egyszer C? Hát én? Ezek a kérdések. És bízhattok bennem: már alig várom, hogy megtudjam, aztán megosszam veletek a választ mindegyikre. Addig is: oltárt emelek Szent Felvételi tiszteletére, és mindennap újabb ajándékkal kedveskedem neki. Megveszem, és a lábai elé helyezem azt a gyöngyös mokaszint, amit a múltkor a Barney's cipőosztályán kinéztem magamnak, meg azt a vadító rózsaszín táskát, amiről mindenki beszél, de amit, úgy tűnik, egyetlen üzletben sem lehet kapni. így aztán ha nem vesznek fel arra az egyetemre, amit elsőként jelöltem meg, lesz egy halom vigaszdíjam. És persze, ha nem vesznek fel, jó ürügyem lesz arra, hogy egy sor további ajándékkal kárpótoljam magam. Mindenképpen jól járok. És ezzel mindannyian így leszünk! Imádom, ha utáltok: Bad Girl.net

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful