NAGY TE AKÖRKÉP

ÍRTA: lucullus

A több mint ötezer éves cserje, a tea Indiából indult el világhódító útjára, a nagy karriert azonban Kínában futotta be. Itt a teázás már igazi szertartássá vált, majd a szokás átkerült Japánba, végül számos más kultúrában is otthagyta a lenyomatát. A tea ma virágkorát éli: hol frissítőként, hol egészségvédőként isszák, ám a legtöbb helyen az udvariasság megnyilvánulásának is számít. Így vagy úgy, a tea meghódította a világot, és mindennapjaink elválaszthatatlan részévé vált.

Első merítés: honnan ered a tea?
Mivel számos ájurvédikus tan azt hirdeti, hogy minden tea őse, a fekete tea Indiából származik, ezért elsőként Jham Kulvinder Singh indiai étekmesterhez fordulok felvilágosításért. Kíváncsi vagyok, igazak-e az ember testét-lelkét egyaránt rendben tartó tézisek. A teát elsősorban egészségvédelmi célokra használták, hiszen az ital többek között jó megfázás ellen, de alkalmazható emésztési zavarok esetén is – magyarázza a Maharaja étekműhely tulajdonosa. Igaz, ma már Indiában is – ahogy a legtöbb helyen a világon – az emberi kapcsolatok ápolását szolgálja, amolyan szociális katalizátorként. Ezért vétek visszautasítani egy teát – teszi hozzá, miközben egy csésze gőzölgő indiai teakeverékkel kínál. Szemén látom: inkább a Mahábhárata összes gülüszemű szörnyével küzdjek én meg, mintsem nemet mondjak a szíves invitálásnak. Az ital forró, karamellás-fehér színű, nem mindennapi aromával. Szinte bódítóan kiérződik belőle a szegfűszeg, és még valami, amire hirtelen nem tudok rájönni. Belekóstolok, majd rögtön nagy-nagy boldogságérzetem támad: a fekete tea tejjel és cukorral van dúsítva, és olyan, nos erre nincs jobb szó, mint egy csésze fehér, fűszerezett csokoládé. De valaminek még kell benne lennie – töröm a fejem, de hiába, nem megy, egy teánál nem szoktam hozzá a legalább ötféle ízhez. Galád ízlelőbimbóim úgy tűnik, cserbenhagynak. Gyömbér – mondja mosolyogva Jham. Száz emberből száz nem jön rá – nyugtat meg a mester. Az elmúlt ötezer évben volt ideje az ízeknek megtalálni a helyüket. Érdekességként elmeséli, hogy a nagy teatermelők közé tartozó Nepálban például jakvajas tejjel isszák, aminek állítólag elég bizarr íze van. Közben eszembe jut, hogy ezt a premisszát a legnagyobb magyar mesterdetektív, Kelet-kutató és bestsellerszerző, Leslie L. Lawrence is alátámasztja, hiszen a Himalájában játszódó regényeiben elég sok jakvajas tea szerepel.
2007. december Chili 81

Második merítés: a tea kínai reneszánsza
A teát próbálták Indiából elszállítani a világ minden tájára, ám vajmi kevés sikerrel. A gond az volt, hogy Kínánál tovább nem jutottak el a cserjék és a levelek, mert kiszáradtak. Kínában viszont sikerült befutnia a nagybetűs karriert, így következő beszélgetőtársaim, Xiao Feng (Cserkész Gábor), a Kínai Kulturális és Művészeti Központ elnöke, a Teatagozat vezetője, oktatója, valamint Wang Qiang mester, az Új Lanzhou étterem kínai tulajdonosa a teázás kínai szertartásaiba avatnak be. Közben zöld teával kínálnak, mert Kínában ebből a fajtából van a legtöbb. Az ital erős, olyannyira, hogy rögtön kitisztul a fejem tőle, és nem mindennapi frissességet érzek magamban. Xiao Feng szerint a tea elkészítése valójában művészet, az elme lecsendesítésének, valamint a harmónia kialakításának finom, élvezetes eszköze. Mindennapi életünkben szükség van a szertartásosságra – teszi hozzá, hiszen ahogy mondja: „lelkületünk ettől nemesedik”. Mestereimtől megtudom, hogy 618 körül még Kínában is gyógyászati célokra használták a teát, majd az ezt követő majd háromszáz évben emelkedett művészi szintre a teakészítés. 780-ban egy Lu Yu nevű ember már háromkötetes könyvben foglalja össze mindazt, ami a teával kapcsolatos, és egy hivatalos, 27 eszközt felhasználó teaszertartás részletes leírását is közzéteszi. A kínai romantika időszakában (690 1279) a tea minden vonatkozását tovább finomították: a betakarítást gondosan szabályozták, kezdetük előtt pedig áldozatokat mutattak be a hegyi szenteknek. Ekkor kezdődött a teák megkülönböztetése és osztályozása is: így nem mindegy, hol szakad a levél, milyen kategóriába tartozik, milyen fajta vagy hogy milyen eljárással készül. Ebben az időszakban terjedt el a
82 Chili 2007. december

teázás a felkelő nap országában is, 1606-ban pedig a holland Kelet-indiai Társaság sikeresen elszállítmányozta az első rakomány kínai teát Európába. Innentől kezdve a teafelhasználás Európát, Afrikát és Ázsia többi részét is meghódította. 1773-ban egy csoport amerikai telepes megszállta a holland Kelet-indiai Társaság egyik hajóját, rakományát a vízbe szórták, így tiltakozva Nagy-Britannia ellen, amely megadóztatta a teát. Ez az esemény – amely bostoni teadélutánként vonult be a történelembe – az oka annak, hogy ma az Egyesült Államokban a teát nem sújtja importadó. A teát ebben a korszakban úgy készítették, hogy ömlesztett teát áztattak forró vízben, ami azt jelentette, hogy a teát helymegtakarítási és

súlyszempontokból teatéglákba préselték össze, és onnan fogyasztották. Innentől kezdve különböző módszerekkel dolgozták fel a teát, ami különböző fajtákat eredményezett. Ma már számos teafajta vált közkedveltté világszerte, amelyeket általában a főzetük színe szerint csoportosítanak. E szerint van fehér, sárga, zöld, vörös és fekete tea. A teacserje levelének leszedése után nagyon gyorsan száradni és oxidálódni kezd, ezt a folyamatot úgy állítják meg, hogy hő segítségével kivonják a levelekből a nedvességet. Ez az eljárás a fermentáció, a különböző teafajtákat pedig aszerint csoportosítják, hogy a folyamat hogyan és milyen mértékben ment végbe. A legritkább teafajtának számító fehér tea főleg Kínában terjedt

el, jellemző tulajdonsága, hogy a teacserje zsenge leveleiből készül, oxidációs folyamaton pedig egyáltalán nem esik át. Az egyik leghíresebb fehér tea a Yinzhen. A sárga tea a fehér és a zöld tea között helyezkedik el, a csaknem hetvenórás fermentáció miatt sárgás színű főzet készíthető belőle. A sárga tea sajátossága, hogy nem lehet keserűre főzni, telt, bársonyos lesz az íze, aromája viszont egy pillanat alatt elillan. A fehér és sárga teát a kínaiak főleg a nyár beköszöntével fogyasztják. Sokkal elterjedtebb a zöld tea, amelyet az egészségre gyakorolt pozitív hatása miatt egyre több helyen fogyasztják a világon. Az egyik legnevesebb zöldtea-fajta, a Puer gyomortisztító hatása miatt
2007. december Chili 83

Harmadik merítés: tea a világ körül
Mivel a tea a második legelterjedtebb ital a világon, ezért kétségkívül nagyon nehéz lenne minden országba betekintést nyerni. Ám néhány nép különösen nagy teafogyasztó hírében áll, mint például az oroszok, akik szamovárban készítik az italt, illetve forralják a vizet. A szamovár ugyanis a hiedelmekkel ellentétben nem teafőző, hanem vízforraló, a tetején egy másik edényben trónol a teaeszencia, a zavarka, amelyet forró vízzel hígítanak a csészében. Kekszet, cukrot, sőt dzsemet is tehetnek a teába. Az angolok egész szertartást fejlesztettek ki az Indiából magukkal hozott tea köré: ismeretes az ötórai tea fogalma, amikor is némi snackkel, aprósüteménnyel felvértezve elfogyasztják mindennapi forró, tejes-cukros italukat, ami felkészíti a gyomrot az esti falatozásra. Jól jön ez, hiszen az angol ebéd csak egy-két szendvicsből áll, és inkább az esti étkezéseken van a nagyobb hangsúly. Számos ázsiai nép fogyaszt zöld vagy fekete teát – így a vietnamiak, az indonézek, a japánok, a laosziak, a Srí Lanka-iak, a kambodzsaiak, a grúzok és még sokan mások is, Mongóliában pedig szinte ez az első számú fogyasztott ital. Csakhogy itt mindenféle állattól származó tejjel és sóval fogyasztják, cukorról szó sem lehet. A türkmének, üzbégek, kazahok sem tudnak meglenni állandó zöld teázás nélkül, amit a teázókban (csajkánákban) művelnek, általában körben a földön ülve, az a fő, hogy társaságban. Érdekes a törökök almateája, amelynek jellegzetes, valódi gyümölcsíze jól jön egy kiadós isztambuli bazárcsavargás után, de sokan a Közel-Keleten, illetve az arab országokban is isznak teát. Errefelé főleg a mentatea fogy, mondván finom is és a hőség ellen is ideális. Gyakorlott utazók ajánlják, hogy nagy hőségben a forró tea a legjobb szomjoltó, hiszen fogyasztása után szinte azonnal izzadság formájában jelentkezik, amely természetesen hűti a bőrt.

nagyon népszerű, bár kétségtelen, hogy kissé fanyar, enyhén földes íze első kóstolásra kissé furcsának tűnhet. A Puernek is létezik számtalan további fajtája, amelyből most – a teljesség igénye nélkül – csak a legérdekesebb nevűeket említjük, mint a Felhőégető, a Magasat gyűlölő, a Tízlábas zöld, a Maroknyi hó, a Minden éjszaka tavasz, vagy a találó nevű Részegágyas Yang. Ezek a beszédes nevek úgy születtek, hogy például amíg a Felhőégető jó magasra nő, addig a Magasat gyűlölő csak 30 centiméteres lesz. Másik neves zöld tea a Wu Long, amely kedvelt fogyókúrás kiegészítő, hiszen javítja az anyagcserét, és antioxidáns hatása erősíti a szervezet immunrendszerét. A teák „nehézfiúi”, a fekete – vagy ahogy Kínában hívják: vörös – teák aranysárga főzetükkel és kitűnő aromájukkal hamar feledtetni tudják a világ összes búját-baját, felfrissülést nyújtva a megfá84 Chili 2007. december

radt embernek. A leghíresebb vörös-fekete kínai teát, a Qiment a teák burgundijaként is emlegetik. Elegánsan hosszúkás, törékeny, fekete levelei vannak, aromája, lágy de telt íze az orchideák illatára emlékeztet, utóíze édeskés. Forrázás után a csészében gyönyörű mélyvörös színe van. Wang mester elmond még azért egy-két anekdotát, miszerint a tea mégiscsak Kínából ered, hiszen a számos legenda egyike úgy tartja, hogy Shen Nung császárnak köszönhetjük eme finom ital felfedezését, akinek egyik utazása alkalmával tealeveleket fújt forró vizes edényébe a szél. A főzet olyannyira frissítően hatott rá, hogy ettől kezdve folyamatosan fogyasztotta. Teaszakértőim még napestig folytatnák a felsorolást és a teázási szokások bemutatását, én azonban úgy döntök, inkább tovább kutakodom a világ többi részén kialakult teázási szokások terén.

Negyedik merítés: mit mivel és hogyan?
Sokan tudják, hogy a lehető legízletesebb tea elkészítéséhez nemcsak kiváló minőségű tealevelekre, hanem minőségi vízre és egyéb a főzéshez nélkülözhetetlen eszközökre is szükség van, mint például hőmérőre. A tea elkészítése az eltelt évszázadok alatt művészi szintre emelkedett, hiszen kényes egyensúlyt kell találni minden egyes felöntésnél a szín-íz-illat hármasában. Fontos elfogadnunk és megtapasztalnunk, hogy minden teának saját egyénisége, mondhatni saját lelke van, ezért minden tea különleges bánásmódot igényel. Drágább teafajtáknál a legjobb íz elérése érdekében érdemes figyelembe venni a víz ajánlott hőmérsékletét is. Mindenki máshogy issza a teát, szinte lehetetlen lenne minden szokást felsorolni. Van, aki a filteres és van, aki a gyógy-, illetve a manapság divatos gyümölcsteákra esküszik. Utóbbiakat nem teacserjelevél-tartalmuk, hanem elkészítésmódjuk miatt nevezzük teának, hiszen szárított gyógynövényt és gyümölcsöket tartalmaznak. Van, aki cukrosan issza a teát, van, aki sósan vagy rumosan, citromosan, mézesen. Ihatjuk hidegen vagy melegen, egyedül vagy társaságban, otthon vagy teázóban, gyorsan vagy akár szertartásosan. Élvezhetjük a hatását kedvtelésből, frissítőként, agyserkentőként vagy akár gyógyszerként egyszeregyszer, de folyamatosan is. A nagy Ázsia-szakértő és ínyenc hírében álló Pierrot utazásai során sok helyen tette fel a kérdést, hogy hogyan is kell inni a teát. Egy pagodában egy fehér hosszú hajú koreai szerzetestől kapta a legbölcsebb választ: „Miért, te, fiam, hogy iszod?”
2007. december Chili 85