You are on page 1of 21

Az állattartás higiéniája
A fertőző betegségek behurcolása - a telep kialakításakor
figyelembe venni az állategészségügyi és a
gazdaságossági összefüggéseket
Az iparszerű, nagy kapacitású állattartó telepek felépítése:
egy belső, zárt, termelő részre, vagy tiszta „fehér
zóna”
egy külső, ellátási, fertőzésre gyanúsnak tekinthető,
úgynevezett „fekete zóna”
A telepet tartós kerítéssel kell körülvenni
 A telep kerítésének vonalában helyezik el a szociális
épületet, az állatrakodó rámpát, az abraktárolót,
szérűskert hiányában az alomtárolót, az üzemanyagtárolót, a boncoló helyet, és ha van, a kényszervágóhidat.
 A tejházat a kerítés mentén vagy annak közelében úgy
kell megépíteni, hogy a szállító járműnek ne kelljen a
telepre behajtania. A kerítésen kell elhelyezni a
szennyvízgyűjtőket, külön bekerített hígtrágya telepet, a
dögkutat, vagy dögteret.

A járványos betegségek veszélyének csökkentése érdekében mind a termelő-. A munkaruhában a telepről kilépni nem szabad. Ebben az emlős állatoknak legalább 30 napot. annak ki. mind a tenyészanyagot a lehető legnagyobb mértékben a telepen állítsuk elő. hogy minél kisebb legyen a kívülről irányuló állatforgalom . mosdót. a lábbelire nylon-csizmát kell húzni. pl. amiből már csak munkaruhában léphetnek a dolgozók a telepre. Ha valakinek – pl. ami nem hagyja el a telepet. fertőtlenítőt és olyan öltözőt létesítenek. ellenőrző hatóságnak vagy elkerülhetetlen időszaki munkát végzőnek. Ha nagyon szükséges esetben kívülről kell bejönnie járműnek. baromfiaknak 14 napot kell maradniuk. a kezet gondosan fertőtleníteni kel és köpenyt kell felvenni A telep járműforgalma: a nagyobb telepeken jó. inszeminátornak – feltétlenül be kell mennie a telepre. ha a belső járműforgalmat olyan jármű bonyolítja.és behajtásakor alapos kerékfürdőn kell átesnie egy fertőtlenítő folyadékkal telt medencén keresztül.    A telep személyforgalma csak a kapu személybejáróján keresztül bonyolódhat. Ezek részére megfigyelő istállót kell létesíteni a telepen kívül. ami az ott elhelyezett úgynevezett fekete-fehér öltözőbe vezet Itt vetkőzőt. A telep állatforgalma: a telepre irányuló állatforgalom csak a vásárolt állatok behozatalára korlátozódjon.

ill. kiirtását értjük megakadályozni az egyes fertőző ágensek. amikor egy épületben. Minden esetben el kell végezni. az állat(ok) onnan kikerültek A fertőtlenítés után. . fajták tartástechnológiája. a betegség jelentkezése és megállapítása esetén a környezetben lévő kórokozók mielőbbi elpusztítását jelenti. járványos betegségek behurcolását.A fertőtlenítés      A fertőtlenítésen a kórokozó mikroorganizmusok vegetatív alakjainak elölését. termelési célja. épületrészben a termelés befejeződött. Az időszakos fertőtlenítés gyakorisága és módja az egyes állatfajok. ha ott nem lépett fel betegség. Szakosított állattartó telepeken a technológiától függő gyakorisággal fertőtleníteni kell akkor is. kora szerint alakul (fiatalabb egyedek érzékenyebbek). a vegyszerek hatásának érvényesülése miatt üresen és zárva kell hagyni. mintegy „pihentetni” kell az épületet vagy berendezést.

).  A mechanikai és fizikai fertőtlenítés történhet hővel – forró levegővel. vízsugárral-. formaldehid oldat. szóda. és sugárzó energiával: a nap energiájával. csírátlanítási eljárásokat alkalmaznak:  mechanikus úton történő fertőtlenítés. ezeket ki kell egészíteni a vegyszeres kezeléssel (mész. stb.A gyakorlatban a következő fertőtlenítési. . Ezek fertőtlenítő hatása nem teljes.  fizikai eljárásokkal történő és. ultra ibolyasugárzással.  vegyszerekkel történő fertőtlenítés. szintetikus detergensek.

az alkat. mert gyakran már ennek alapján valószínűsíteni lehet bizonyos betegségek megjelenését összbenyomás a testtartás. a tápláltság és az ápoltság megfigyelése alapján alakul ki bennünk. megállapítjuk a szívverések számát és megmérjük a belső hőmérsékletet . ha ezeket minél pontosabban megfigyeljük. kérődzőkön a bendőmozgásokat is. Megállapítjuk az ún.rendellenességeket észlelünk jó.A beteg állat felismerése Megfigyeljük állatainkat . a viselkedés. klinikai alapértékeket: megszámoljuk a légvételek számát. a mozgás. szükség esetén lejegyezzük Megtekintjük az állat külső megjelenését.

A betegség keletkezésének az okai Külső kórokok Belső kórokok Élő (biológiai) kórokok Alkat Vírusok. éghajlati tényezők A szervezet anyagellátási zavarai . Elektromosság Sugárzások. Időjárási. Baktériumok Kondíció Prionok. Gombák Immunitás hiánya Paraziták Allergia Élettelen kórokok Hajlamosság Mechanikai hatások Genetikai terheltség Hőmérséklet.

és részben az idegpályák mentén terjed a központi idegrendszer felé. amelyet megbetegít. A fertőzés nyílt sérülésben. harapásban tud megeredni.A legfontosabb állatbetegségek A veszettség A veszettség  A veszettséget okozó vírus a legnagyobb töménységben a beteg központi idegrendszerében és a nyálában található. .

de a vadon élő húsevők megbetegedése – különösen a rókaveszettség – ma is nagy veszély A tünetek a fertőzés után viszonylag hosszú. az ember. mind az ember esetében gyakorlatilag gyógyíthatatlan. a második. bevezető szakaszban melankolikus az állat. a védőoltás . Járványos jellegét az állat-oltások bevezetésével elvesztette. Az első. A betegség mind az állatok. 2-8 hetes lappangási idő után jelentkeznek. bénulási szakaszban fulladásos halál következik be. ami még veszélyesebbé teszi a betegséget. rókánál gyakorta nincs dühöngő szakasz. támad. izgalmi szakaszban dühöng. A harmadik. mert az ember óvatlan lesz az állat megközelítésében. de még a madarak is fogékonyak.   Bejelentési kötelezettség alá tartozik Évszázadok óta ismert és rettegett A betegség iránt valamennyi emlősállat. ezért alapvető jelentőségű a megelőzés. A szarvasmarháknál.

A prionok a központi idegrendszerben egy lassan kialakuló. kimenetele befolyásolhatatlan és ezek a fehérjék bejutva a másik szervezetbe fertőző jellegűek. a megbetegedést tovább viszik szarvasmarhák szivacsos agyvelő bántalma a BSE juhok surlókórja az embernél jelentkező Creutzfeld-Jakob szindróma . gyulladásos jelenségek nélküli megbetegedést okoznak az idegsejtek degenerálódnak majd elhalnak és az idegsejtek szövedéke szivacsossá válik. Ez először az állat elbutulását. majd halálát okozza a betegség gyógyíthatatlan.

Kérődzők Ragadós száj.és körömfájás A kérődzők és a sertés ragályos. Európában régebben 4-6 évenként az egész földrészre kiterjedő járványt okozott .leírt vírusos betegség Az egyik legnagyobb kárt okozó fertőző betegség (elhullás. lesoványodás. a lábvégeken.jelenleg Balkán és Törökország a legveszélyesebb része Európának. A fertőzés szájon át. a nyershús forgalmának egyik legfontosabb akadálya. vagy a légutakon át terjed Ha fellép a betegség. a tőgybimbókon hólyagok keletkezésével járó betegség A legrégebben – 1898-ban . általános lázas. heveny. hazánk 1973 óta járványmentes. a szájnyálkahártyán. Emberi fogékonyság szerencsére alacsony. azonnal szigorú zárlatot rendelnek el . a védekezés költségei).

Ősidők óta ismert fertőző betegség. idült jellegű. Jellegzetes eseteiben idülten lezajló specifikus gyulladásos folyamat A humán TBC kórokozóját Robert Koch fedezte fel 1882ben A fertőzés módja lehet a légutakon. nagy gazdasági kárt okozó fertőző betegség. a felszakadt gümők helyén pedig hegek keletkeznek . amelyek aztán szétesnek. A betegség hatására – ebből ered az elnevezése is – kicsiny göböcskék. vagy a méhen keresztül a magzat is fertőződhet. A kiszabaduló sejtek tovább fertőznek. Közegészségügyi jelentősége is igen nagy 1981-ben elért gümőkórmentességet megtartsuk. a szájon át.Gümőkór Bejelentési kötelezettség alá tartozó. amely az ember mellett szinte az összes emlőst és a madarakat is megbetegíti. gümők keletkeznek. alattomos.

Brucellózis Bejelentési kötelezettség alá tartozó fertőző betegség . Az átvészelt állatokban védettség alakul ki. A védekezésben alapvető a brucellózis-mentes állomány fertőződéstől való megvédése. vízzel. . tejjel -. sebzett vagy felázott bőrön keresztül és nemi úton történhet. A fertőzés szájon át – fertőzött takarmánnyal.baktérium okozza A szarvasmarha brucellózisa vetélést. A fogékony állatállományba közvetlenül vagy közvetve behurcolással kerül a kórokozó. Az állathigiéniai előírások betartása és a fertőzésveszély fellépése esetén a szigorú mesterséges megtermékenyítés gyakorlása. majd meddőséget okoz. életképtelen magzatot. A fertőzött állományt mentesíteni kell. amely betegség megnyugvását eredményezi.

mély fekvésű füveken megtapadnak A juh ezután a fű legelésével megfertőződik. A mételyből kikerülő peték a köztesgazda csigákba jutva ott egy farokkal rendelkező köztes fejlődési állapotba kerülnek. majd az állat elhullik. A védekezésben a legfontosabb az újrafertőzés kialakulása . A bélben az ebihalszerű átmeneti állapot átfúrja magát a bélfalon és a hasüregben eljut a májba. 0. amely a köztigazda csiga fejlődéséhez kedvező területeken alakul ki Kórokozó a közönséges laposféreg májmétely. állományát roncsolja. amely 2-3 cm hosszú. amelyek azután kirajzanak a csigából és a vizesebb.3 cm széles.8-1.Juhok fertőző betegségei Májmételykór A kérődzők gyakori parazitózisa. Itt a máj sejtjeivel táplálkozik.

de más kérődzőkben is előforduló. A juhok a kutya bélsarából a legelőre kerülő petékkel fertőződnek A peték a juhba kerülve szétszóródnak. ritkábban izgatott. Erről kapta a „kerge” elnevezést a betegség A pásztorkutyákat féregteleníteni kell és nem szabad a birkák fejét megetetni a kutyákkal . súlyos tünetekkel jelentkező bántalom. elsősorban a juhokban. Ezeken keresztül vándorolva az agyba. A fertőzött állat bágyadt. de betegséget azok okoznak. lesoványodik. Ezek azután szétroncsolják az agy állományát. ahol szabad szemmel is látható. amelyek az idegsejtekbe jutnak.Kergekór Világszerte ismert és elterjedt. folyadékkal telt hólyagocskákat képeznek. kényszeresen körbe jár. amelyet a kutya egyik galandférgének az agyvelőben kifejlődő lárvája okoz. tompult. lemaradozik a nyájtól.

A folyamattal különböző fokú viszketegség jár együtt . az ásóatkák a bőrbe fúrt járatokban élnek. Az atkák anyagcsere-termékei izgatják a bőrt. és vér kilépése. szőrhullás. amelyet rühatkák okoznak Az állandó élősködő rühatkák közül a szívó.és rágóatkák a bőr felületén.Rühösség A házi és a vadonélő állatfajokon világszerte előforduló bántalom. savó. pörkök kialakulása figyelhető meg.

A vírus a központi idegrendszerbe jut és a magzatot is fertőzheti. A felnőtt állat lázas. amelyet Aujeszky Aladár különített el a veszettségtől. ha az egész állományt mentesítik . bágyadt. majd 3-6 nap után elhullik. A szopós malac fogékonysága 100 %-os. étvágytalan. kényszeres a mozgása. vagy légutakon keresztül történik. nem bírja a fejét felemelni. de fenntartója és terjesztője a sertés. de meggyógyulhat. a fertőzés szájon át. nyöszörög. A betegségre az emberen kívül minden emlősfaj fogékony. A hörgőváladékkal kiköhögi.Sertések betegségei Aujeszky-féle betegség A kórokozó az Aujeszky-vírus. A végleges gyógyulás csak akkor lehetséges.

a nyirokszervek megbetegedését. A betegség vérzéseket. fagyasztott húsok is terjesztik a vírust. bélsárral) A vírus a garatban elszaporodik.az állományt szigorúan zárolni kell. majd a véren át eljut a szervezet minden részébe. bejelentési kötelezettség van és végül az egész állományt ki kell irtani Csak a sertés fogékony a megbetegedésre. nemre. A XIX. idegrendszeri . fajtára tekintet nélkül . de az viszont minden. korra.a szárított. a fertőzéstől számított 24 óra múlva a vírust már ürítik (vizelettel. Az állatok szájon át fertőződnek. század végén Észak-Amerikából Európába behurcolt A hazai sertésállomány viszonylag régóta mentes de a fejletlenebb mezőgazdaságú és állategészségügyi rendszerű országokból néha felvetődik a behurcolás veszélye.sertéstenyésztés egyik legveszedelmesebb betegsége .Sertéspestis Vírus . füstölt.

időjárás-változás. A betegség tünetei először bágyadtság. hasmenés és a legjellegzetesebb tünete. takarmányváltás. majd kékes-lilás foltok jelentkeznek. szívhártya-gyulladást okozhat. 3 hónapos és 1 éves kor között a leggyakoribb a megbetegedés veszélye. hogy a bőrön eleinte vörös. kórokozója igen ellenálló. de gyakorlatilag bármely életkorban előfordulhat A betegség heveny vérfertőzést. A vemhes koca elvetélhet Védekezés: vakcinázás és a hajlamosító tényezők csökkentése Sertésorbán c . az egészséges sertés mandulájában is megtalálható A betegség kialakulásához hajlamosító tényezők szükségesek. étvágytalanság.Baktériumos betegség. ezek leggyakrabban a szállítás. vagy idült izületgyulladást.

étvágytalanság. szállítás. hasmenés. bennük a megbetegedés enyhe formában játszódik le. A-típusba tartozó influenza vírus. A zsúfoltság. majd kiirtják .Baromfik betegségei Madárinfluenza A háziasított és vad madarakban gyakran tünetmentes fertőzöttségben. A tojástermelés jelentősen csökken. de bélsarukkal hónapokon át fertőznek. vándorló madarak jelentős fertőzésterjesztők. légzőszervi tünetek. vagy tojástermelés-csökkenésben megnyilvánuló betegség. majd súlyosabb esetekben az elhullás 3050 %-ot is elérheti A betegség szigorú bejelentési kötelezettség alá tartozik Védekezésként alapvető feladat a behurcolás megakadályozása. olykor légzőszervi tünetekben. nagy tojástermelés és egyéb stresszorok hajlamosító és súlyosbító szerepe egyértelműen tisztázott Tünetek: bágyadtság. a fertőzött állományt zárlat alá helyezik. A vadon élő.

és idegrendszeri tünetekben megnyilvánuló bántalom Ősidők óta ismert betegség. fertőzéses telepek zár alá helyezése. nehéz légzés. vagy légzőszervi.Bejelentési kötelezettség vírus okozta betegsége. majd elárasztja az egész szervezetet és az idegrendszert. A vírus a szervezetbe a kötőhártyán. amelynek első hazai leírása 1833-ból származik betegség terjesztésében a fertőzött állat mellett a hús. ketrecek. a légutakon és a szájon át kerül a szervezetbe. esetenként azonban fácánok. az állomány kiirtása. fej körbemozgása Védekezés: a fertőzés behurcolásának megakadályozása. végül idegrendszeri görcsök. A tünetei láz. minden tárgy fertőtlenítése Baromfipest is . tojástálcák) játszanak szerepet. ragályfogó tárgyak (járművek. csomagoló anyagok. véres hasmenés. bágyadtság. foglyok és más szabadon élő madarak között is terjed heveny vérfertőzésben.