Professional Documents
Culture Documents
Canterbury Mesék
Canterbury Mesék
CANTERBURY MESÉK
TARTALOM
I. MESECSOPORT
ÁLTALÁNOS ELŐBESZÉD
A LOVAG MESÉJE
A MOLNÁR ELŐBESZÉDE
A MOLNÁR MESÉJE
AZ ISPÁN ELŐBESZÉDE
AZ ISPÁN MESÉJE
A SZAKÁCS ELŐBESZÉDE
A SZAKÁCS MESÉJE
II. MESECSOPORT
BEVEZETÉS A TÖRVÉNYTUDÓ MESÉJÉHEZ
ELŐBESZÉD
A TÖRVÉNYTUDÓ MESÉJÉHEZ
A TÖRVÉNYTUDÓ MESÉJE
A TÖRVÉNYTUDÓ MESÉJÉNEK EPILÓGUSA
III. MESECSOPORT
A BATHI ASSZONYSÁG ELŐBESZÉDE
A BATHI ASSZONYSÁG MESÉJE
A KOLDULÓ BARÁT ELŐBESZÉDE
A KOLDULÓ BARÁT MESÉJE
A PORKOLÁB ELŐBESZÉDE
A PORKOLÁB MESÉJE
IV. MESECSOPORT
A DIÁK ELŐBESZÉDE
A DIÁK MESÉJE
A KALMÁR ELŐBESZÉDE
A KALMÁR MESÉJE
A KALMÁR MESÉJÉNEK EPILÓGUSA
V. MESECSOPORT
BEVEZETÉS
A FEGYVERHORDOZÓ MESÉJÉHEZ
A FEGYVERHORDOZÓ MESÉJE
A BIRTOKOS SZAVAI
A FEGYVERHORDOZÓHOZ
ÉS A FOGADÓSÉ A BIRTOKOSHOZ
A BIRTOKOS ELŐBESZÉDE
A BIRTOKOS MESÉJE
VI. MESECSOPORT
A DOKTOR MESÉJE
BEVEZETÉS A BÚCSÚÁRUS MESÉJÉHEZ
A BÚCSÚÁRUS ELŐBESZÉDE
A BÚCSÚÁRUS MESÉJE
VII. MESECSOPORT
A HAJÓS MESÉJE
BEVEZETÉS A PRIORISSZA MESÉJÉHEZ
ELŐBESZÉD A PRIORISSZA MESÉJÉHEZ
A PRIORISSZA MESÉJE
ELŐBESZÉD A SIR THOPASRÓL VALÓ MESÉHEZ
A SIR THOPASRÓL VALÓ MESE
ELŐBESZÉD A MELIBEUSRÓL VALÓ MESÉHEZ
A MELIBEUSRÓL VALÓ MESE
ELŐBESZÉD A BARÁT MESÉJÉHEZ
A BARÁT MESÉJE
ELŐBESZÉD
AZ APÁCÁK PAPJÁNAK MESÉJÉHEZ
AZ APÁCÁK PAPJÁNAK MESÉJE
EPILÓGUS
AZ APÁCÁK PAPJÁNAK MESÉJÉHEZ
VIII. MESECSOPORT
A MÁSODIK APÁCA ELŐBESZÉDE
A MÁSODIK APÁCA MESÉJE
A KANONOK CSATLÓSÁNAK ELŐBESZÉDE
A KANONOK CSATLÓSÁNAK MESÉJE
IX. MESECSOPORT
A SÁFÁR ELŐBESZÉDE
A SÁFÁR MESÉJE
X. MESECSOPORT
A PLÉBÁNOS ELŐBESZÉDE
A PLÉBÁNOS MESÉJE
CHAUCER BÚCSÚJA
I. MESECSOPORT
ÁLTALÁNOS ELŐBESZÉD
A LOVAG MESÉJE
Első része
Második része
Harmadik része
Fölhányhatjátok hanyagságomat,
ha nyújtanám itt az időt sokat;
nos, Théseus semmi áldozatot
nem szánt, míg sorompót állíttatott.
Nem is emeltek sehol a világon
olyan teátrumot még puszta páston:
a kerülete egy mérföld vala,
árokkal futott körül kőfala;
és bent milyen csudás lépcsőt rakat?
Legalább hatvan lépés magasat.
Ha valaki egy fokra leüle,
más néző jól láthatott mögüle.
Fehér márványkapu állt nyugaton,
a párja a keleti oldalon.
Olyan épületet s olyan hamar
építtetni más hiába akar,
igaz, hogy akár matematika,
de éppen úgy a geometria,
szobrászat, képírás tudósai
siettek gyors munkába állani,
mert Théseus nagy díjat fizetett.
Egy kapuból láthattad keletet;
oltárt s szószéket rakatott elébe,
hogy mód legyen Venus tiszteletére,
hol áldozatot fogad kegyesen.
Szemben pedig, a nyugati felen,
Marsnak hódolván olyan oltár álla,
amelynek egy szekér arany az ára.
Hol tornya állt, északra, alabástrom
s korall szentély emelkedett a páston,
a tisztaság istennője maga,
az kapta ama szentélyt, Diana;
nagy Théseus állíttatá neki.
Méltó szavakkal kell elzengeni,
míg nem felejtem el, milyen csodás
vala forma, dísz, ék és csiszolás
az emelt isteni szentélyeken.
Hogy milyen szánandó a szerelem,
Venus templomfalán jól látható:
rossz álom, sóhaj és rideg való,
panasz, megszentelt könnyek zápora,
a vágy tüzzel kígyózó ostora,
mely a szerelmes szíveket veri;
az esküvés nehéz kötelmei;
a kéj, a kincs, az ifjúság heve,
a szív, csurdig szenvedéssel tele;
bosszú, tékozlás és ígérgetés,
hízelkedést szülő rongy színlelés;
az Irigység, sárga virág fején,
közben pedig kakukk lesel kezén;
vígság tüköre, tánc, dal, móka, hárfa,
a szerelem virág-fonásu lánca;
ahogy e helyt sorolgatom elé,
egymást a falon rendbe követé,
s még több is, mint amennyit emlitettem.
Kithairón hegye ott pompáza fennen
a fal ábrázolásain hiven,
kéjlakok álltak díszkertjeiben,
hol Venus olyan szívesen időze;
melynek a Henyeség vala az őre;
de Narcissus sem hiányozhatott,
a kéj királya, Salamon amott,
s kit ruhája égetett, Hercules,
Turnus, ki hős tusákban lőn hires,
a szende Kirké s Médea vele,
dús Krőzus, az arany szerelmese.
Ott látható, hiába ész, erő,
kincs, szépség; nincs sehol oly vakmerő,
ki Venus méltó ellene lehet,
mert ő mindenkit rabszíjon vezet,
kemény igába töri a nyakast,
s lépten-nyomon bús sóhajtást fakaszt!
Ha volna hely s nem kéne abbahagyjam,
sorolhatnék esetet számolatlan.
Ím Venus szobra - még ilyen csodát: -
mezítelen a mély tengerben állt,
és szépségének köldökén alul
zöld-gyöngyös hullám szolgált fátyolul;
a jobb kezében citera vala,
feje körül virágok illata,
rózsafüzér rajt, frissiben szedett;
fölötte körbe galamb repkedett.
Ott állott Cupido Venus előtt,
fia, kinek vállából szárnya nőtt,
s kinek a két szeme világa vak,
kezében íj és hegyezett nyilak.
A képeket elhallgatnám vajon,
mik ott díszlettek sorban a falon
Mars templomában, ahol ő az isten?
Kép jobbra, és kép balra is meginten,
mint ama komor trákföldi helyen,
hol főoltára áll nagy fényesen;
legszívesebben ott lakik a nagy
hadisten, hol csikorgató a fagy.
A falon kép, vadonok vadona,
hol ember, állat nem lakott soha;
odvas, göcsörtös, öreg, villám-vágta
fák álltak ott; elhűlt, akárki látta;
kis szélre is szinte megrecsegett;
hát ha vihar vonult a fák felett!
És a hegyek lankáin lefelé
a zord Mars temploma bukkant elé;
vasból kovácsolt a tág főkapu,
nincs sötétség olyan iszonyatú;
szél tört ki, csupa veszett indulat,
hogy sarkig tárta mind a kapukat,
s dőlt befele a rőt északi fény,
mert ablak nem volt Mars épületén,
mitől bent szerteoszlana az árny.
Örök ércből ott oszlop, kapuszárny,
hosszába és keresztbe veretik
súlyos vaspánttal; oszlopa pedig
hordónyi vastömbként emelkedett,
tartván az irdatlan mennyezetet.
Ott láttam legelőbben a setét
falon a Bűnt s fondor kíséretét:
a tűzveresen izzó Haragot,
a Félelmet, mely holtra sápadott;
az Orvot - tőr ruhája rejtekén -,
az égő pajtát, füsttől feketén,
az Árulást, mely alvót ágyban öl,
a nyílt csatát, hol sebből vér ömöl,
a vad Viszályt, markában görbe késsel.
Hány ábra, csikorgató rémitéssel!
Az Öngyilkosság képe ott vala,
vértől ragacsos szép fürtös haja,
mert szeget ütöttek a koponyába;
a tátott szájú szörnyeteg a társa.
A templomkövön a Balsors üle,
dermedt Vigasztalanság körüle.
A Téboly, mely kacagna könnyesen,
sújtó ököl, fegyveres félelem,
bokorban véres nyakú tetemek,
ott voltak harcban elhullt ezerek;
zsarnok, a rablott kincsei között,
dúlt város, melyben a csend őrködött,
égő hajó, vízbe lesüllyedett,
bőszült medve, fekvő vadász felett,
kan, melynek egy kisded csak egy falás,
tűz mellett megszenesedett szakács,
és volt ott, hogy a kép teljes legyen,
kocsi, amék kocsisán átmegyen,
hogy összezúzta arcát a pata.
Aztán sorjába, mint Mars csapata,
csiszár, bognár, s több jó kardmívesek,
kik által a fegyverek élesek.
És eme alakok felett maga
a Győzelem dicső képe vala;
egy éles penge villadoz fölötte,
ott függ finom, vékony hajszálra kötve.
Caesar csatáját mutatta a kép.
Nerót és Antoniust is aképp,
kik még meg sem születtek, jóllehet,
Mars mindent már előbb megfestetett,
mert őelőtte nem lehet titok;
híven ábrázolák a kárpitok,
mint fenn a csillagképek az egen,
kit ölt meg csata és kit szerelem.
Egyetlen példa erre épp elég;
folytassam-e? ugyan mi végre még?
Hadiszekéren a had istene,
arca komor, mintha dühöngene,
a feje felett két csillag-alak
fényle, s ha az írások igazak,
Puella és Rubeus név szerint.
És aki Mars lába elé tekint,
ott egy vörös szemű farkast talál,
tetembe tép; ínyén ordas halál;
a hadistennek hódoló ecset
ekként festé meg a történetet.
Hanem Mars templomát most már hagyom,
mert Dianáét kell elmondanom,
hozzá pediglen csak hűségesen.
A vadászat s a szűzi érzelem
volt száz formában a falára festve.
A szem legelőbb Kallistót kereste,
a bús leányt, ki ellen Diana
veszett-nagy haragot táplált vala,
s változtatá őt medve képire;
így lőn az égbolt csillaga ime.
A fia is csillag, ez színvaló,
mellette Dana, a fa látható;
nehogy Dianát értsetek ti rajta,
csak azt, kinek Peneus volt az atyja.
Akteón, ki szarvas lőn hirtelen,
mert Dianát meglátta meztelen,
ott volt, buzgó sebekkel teli,
mivel nem ismerték fel ebei.
Láttam - hogy ne felejtsem szavamat -,
mint űzte Atalanta a vadat
s tört Meleagros s társai elé;
amért aztán Diana bünteté.
Még sok csudás történetem vagyon,
de én a többit most elhallgatom.
Szarvas hátán ült Diana maga,
lába körül kutyácskák csapata,
ott ragyogott a félhold, még alábban,
éppen dagadt, ahogyan látva láttam.
Ruhája zöld színe tündökletes;
feszes az íj, a nyílvessző hegyes;
szeme Plutó honába réved el,
honnét az éj sötétséget lehel;
előtte vajúdó asszony kiált,
mivel nem tudja megszülni fiát,
kérlelve Lucinát keservesen:
„Ó, könyörülj, ki szán meg, ha te nem!”
Mester foghatta azt az ecsetet;
sok aranyért vásált festékeket.
Mikor Théseus elérte a célt,
miért költséget semmit nem kimélt,
s szép lőn templom és teátrum igyen,
hát elgyönyörködött benne igen.
De most Théseust kissé elhagyom;
sorára vár Arcitas s Palamon.
Nos hát, gyorsan repültek a napok,
s indultanak a száz-száz lovagok,
hogy a parancs szerint megvívjanak;
időben mind Athénben voltanak,
s az adott szóban nem esett hiba.
Mindegyiknek volt mivel vívnia,
és bizonyos, ezt sokan álliták,
hogy még soha, mióta a világ,
lévén lovagi virtusról beszéd,
sem szárazföld, sem óceán, sem ég
nem látott válogatottabb hadat.
Aki táplált lovagi vágyakat,
hogy hír szárnyára kerüljön neve,
a két vezér nyakán esedeze,
csak a harcban ő is köztük legyen.
Mondhatom, ez másként sosem leszen,
mert minden lovag bátran vág neki
- ki a harcot és hölgyét szereti -
efféle küzdelemnek, annyi szent!
Angol lovagot másat, mint ilyent,
nem látsz ugyan; mind küzd a hölgykegyért.
Ha szép a lovagi sors, hát ezért!
És mivel csábító volt a dolog,
Palamonhoz sok hős csatlakozott.
Egyik lovagra vasruha kerül,
a melle páncéling alatt feszül,
másikon kettős a vasruha is,
megint másnál kerek porosz paizs;
ez díszes lábszárvédőt visele,
ennek csákánya, annak gerelye
(mert a mai módi rég megvala).
Tehát úgy szabta meg ki-ki maga,
ahogy kívánta, a fegyverzetet.
Palamon oldalán megérkezett
maga Likurgos, a trákok királya.
Arca férfias, fekete szakálla,
hol tüzesen villogott a szeme,
hol meg víg ragyogással volt tele;
mint éber griff, minden irányba lát;
a homlokába kócolá haját;
sűrű szemöldű, tagjai nagyok;
hatalmas vállak és erős karok;
s miként hazájában szokásba van,
aranyszekéren trónol magasan,
elébe négy fehér bikát kötött.
Nincsen palást páncélinge fölött,
rá szénfekete medvebőrt vetett,
a karmok rajt csillogó aranyszegek.
Haja verdeste háta közepét,
vala akár a hollótoll, setét;
vastag aranypánt büszke homlokán,
karvastagságú lehetett talán,
az éke gyémánt vagy rubintcsuda.
Szekere mögött húsz fehér kutya;
oroszlán- s szarvasűző állatok:
sok nagy vadak pusztultak általok.
A szájuk szíjas szájkosárba törve,
aranyszegecses mindnek a nyakörve.
Likurgost száz vitéze követé,
nagy bátoran nézvén a harc elé.
Emetriusszal mene Arcitas,
az ind királlyal, mondja az irás,
páncélban ült az egy tüzes pejen,
csótáros lovon; aranyhímesen.
Mord, mint maga Mars, a had istene;
jó tarsusi kelme köpönyege,
fehér gyöngyöt visele rajta fennen;
vadonatúj aranyveret a nyergen;
ruhája sűrű sujtással teli,
rubintja fényét messze tüzeli.
Fodor fürtökben göndörül haja,
oly szőke, mint a déli fény maga.
Szeme citromszínű, orra nemes,
ajka húsos, az arca véreres;
ha nézel szerteszórt szeplőire,
mintha rozsdásba játszana szine.
Tekintete oroszlánmód veszett.
Vagy huszonöt esztendős lehetett,
állán alig serkedt itt-ott szakáll;
de hangja! úgy trombitaszó se száll;
fonott babérkoszorúja fején,
mindenegy levele zöldellt üdén;
kezére - ebben lel gyönyörüséget -
keselyűt ültet, liliomfehéret.
Mögötte is ott üget száz lovag;
nincsen fejükön rostélyos sisak,
különben mind fegyverrel ékesek.
Kik ott tornára összegyűltenek,
s tagjai lettek a nemes csapatnak,
hercegi, s közte fejedelmi sarjak.
Emetrius két oldalán közel
sok szelídített vadállat szökell.
Nos, a nemes lovagok érkezése
épp ünnep napjára esett Athénbe,
az időtt, mikoron a prima volt.
Nagy Théseus elébük lovagolt,
majd vissza a városba élükön,
hol a lovagokat külön-külön,
rangjuk szerint jól elszállásolá.
De a lakoma sem késett soká;
ott lovag, bármely rendhez tartozott,
panaszkodásra nem talált okot!
A lakomára ugyan nem vala
se nagynak, kicsinek egy rossz szava;
volt ámulás a fényes palotán,
s az asztalnál a vendégek során;
hát még a szép hölgyek dicsérete!
Kinek volt szebb a tánca s éneke;
szóba került, mi is a szerelem;
és sólymok ültek fenn az ereszen,
a padlón meg hasaltak az ebek -
de mért mondjam el most mindezeket?
Nem múlatom időtöket sokat,
tehát mást nem mondok, csak fontosat.
Még tart ugyan vasárnap éjjele,
de a pacsirtaszóra felkele,
bár a pirkadat még messze vagyon,
s dalol a friss madárral Palamon.
Erő s áhítat költözik belé;
és elzarándokol hajnal felé
Kitheréhez, ki áldott és kegyes;
a fényes Venus másik neve ez.
Az istennő óráján megy oda,
hol a sorompók közt áll temploma.
Alázattal a puszta földre térdel,
s imádkozik hozzá teljes szivével:
„Úrnőm, Venus, ki jóval vagy tele!
Jupiter lánya, Vulcan hitvese,
Mert Kithere hegyét úgy szereted,
ahol ölelt Adónis, kedvesed,
szárítsd fel keserű könnyeimet,
és hallgasd meg e panaszos szivet!
De elnémul a szó a nyelvemen,
a poklok minden kínját érezem,
nem tudja szívem, mélyén mi sajog,
se látok-hallok, oly zavart vagyok.
Szánj meg, istennőm, s hozzám jó legyél;
szolgád búvában majdnemhogy nem él.
Gondolj bajomra s légy kegyes hiveddel,
s örök szolgáddá teszel engem ezzel;
fogadom: ahogy erőmből telik,
tisztán szolgállak éltem végeig.
Segíts! de sújts, ha szavam kárba menne!
Nem hiúság adat fegyvert kezembe;
azért ugyan nem kell a győzelem,
hogy messze hangzó hírnevem legyen,
mit harsonákon messze zengedeznek -
Emília, a drága kell szivemnek,
őt áhítom, szolgálva tégedet;
adj bölcs tanácsot, ezt miként lehet.
Nem bánt, pedig úgy volna jobb talán,
akármelyőnk is győzne a csatán,
csak egy kell: hölgyemet karomba zárjam.
Mert lehet úr Mars a hadi világban,
akkora fenn, Venus, a te erőd,
ha akarod, nekem ítéled őt!
Templomodat tisztelni lesz okom,
mindig tüzet gyújtok oltárodon,
utam a földön bárhová vezessen.
És úrnőm, arra kérlek még esennen,
ha nincs számomra biztató igen,
döfje át holnap Arcitas szivem,
s mikor halálom bekövetkeze,
övé lehet Emíliám keze.
Ezért repes tehát feléd fohászom;
add meg nekem, kinek kegyét kivánom!”
Mikoron imáját bevégezé,
áldozni járult az oltár elé,
áhítatosan, komoly-tisztesen;
de szavam erre nem fecsérelem.
És Venus szobra megmozdult, s jelet
adott, mit hősünk úgy értelmezett,
hogy Venus neki igennel felel;
s noha mást is mutathatott a jel,
azt hitte, mit kért, megkapta vala,
tehát vidáman ügetett haza.
Alig későbben, ama szent napon,
hogy Venushoz elindult Palamon,
felkelt a nap s vele Emília,
s Dianához kellett indulnia.
Kik oda elkísérték, a szüzek,
két kezükben vitték a szent tüzet,
tömjént, szőnyeget s ama dolgokat,
amelyek nélkül nincsen áldozat;
a tülkökben színig sör, csupa méz,
így álltanak meg, áldozásra kész.
Füst szállt a templomkárpitok alatt,
s Emília, ki csupa áhitat,
tagjait a szent kútban merité meg;
de hogy miként, erről itt nem beszélek.
Csak ennyit róla; nem írom körül,
bár tudom, volna meghallgatni fül,
s nem érhetné őt megbotránkozás;
hanem ilyet hírelni nem szokás.
Kibontva szőkén ragyogó haja,
cserkoszorúja homlokán vala,
drága ruhában a lépcsőre lép
s meggyújtja az oltár kettős tüzét;
mindent hű figyelemmel teli végez,
híven ímé Statius szövegéhez.
Míg áldozata száll az ég felé,
Dianát esdekelve kérlelé:
„Ó, nagy istennő, hadd szóljak veled,
aki a mindenséget kémleled,
akit Plutó országa is ural;
szüzek gyámola, ne verj bosszuval;
régóta láthatsz, szívemhez közel,
hát fordítsd haragodat tőlem el,
mely Akteónt széttépte valaha.
Tudod, mi szívem legfőbb óhaja:
halálig szűz maradjon életem.
Nem kell asszonyi sors, se szerelem,
mert én szűz-seregedbe tartozom.
Nincs szebb, mint járni a vadont lovon,
s kedvem szerint vadászni gondtalan.
Mért férfitársaság? legyek magam;
nem éget vágy, hogy lenne gyermekem.
Úrnőm, Diana, ó, segíts nekem,
a háromságra, mely benned vagyon!
Arcitas pedig, s a jó Palamon
- mert mind a kettő egyaránt szeret,
nem kérek tőled most egyéb kegyet -
ismét legyen, mint régen, hű barát;
s fordítsd el tőlem szívük óhaját,
hogy szerelmük kitartó lángolása
a vágyat s kínt ne szítsa már továbbra;
hunyjon ki, vagy másért vessen lobot csak.
Ha meg e kegyet nem szánod rabodnak,
s úgy rendelné végzetem, a siket,
hogy férjemül kell bírnom egyiket,
azt küldd, ki értem inkábbat eped.
Nézd csak, hogy önti el sós permeteg,
ó, tisztaság úrnője, arcomat!
Törődj velem, miként eddig, sokat,
s szűz-seregedben, ó, szűzi alak,
hadd, hogy halálomig szolgáljalak!”
Az oltár előtt áll Emília;
zümmög ajkán áldozati ima,
mikor az egyik láng lobot vete,
s kihuny akképp a másik is vele,
de az ismét életre gyúl hamar,
míg az első végleg hamvába hal,
s úgy sistereg, míg tart ama varázs,
akár a vízzel öntözött parázs;
lecsöpögetve az oltárfalak,
hogy azt hiszed, vércseppek hullanak.
Ezt látva, környezé Emíliát
olyan iszonyat, hogy nagyot kiált,
mert nem tudja, mit jósol az egész.
Van ott sírás és jajveszékelés;
aki hallotta, elrémült belé.
És ekkor Diana toppant elé,
vadászi mezben; jobb kezében íj,
mondván neki: „Emíliám, ne sírj,
mert úgy határoztak az istenek,
örök írással pecsételve meg,
hogy légy az egyik lovag asszonya,
ki érted nem félt semmi bajt soha;
de melyiké, azt meg nem mondhatom.
Hanem itt nem időzhetek nagyon.
A tűz, mely oltáromon fennen ég,
eligazít, mit végeze az ég,
s mint zárul végezetül e kaland.”
Ekként felelt föl az isteni hang;
tegzében nyilak zörre, és utána
Diana könnyű füstként égbe szálla.
A lánynak ámulása végtelen.
Sóhajt nagyot: „Jaj, még mi nem leszen?
Diana, kérlek, légy védelmezőm,
s tiéd minden csepp vérem és erőm.”
Azzal siet haza, ahogy lehet;
nem mondhatok most róla egyebet.
És végül Mars órája volt soron.
Nos, templomába járult ekkoron
áldozatát mutatni Arcitas,
ahogy az a pogányoknál szokás.
Hűség s áhítat lakozik szivében,
mikor Marshoz fohászkodik eképpen:
„Nagy isten! aki Thrákia komor
hideg vidékein uralkodol,
és minden földek s országok felett,
ahány fegyver, tenéked tiszteleg,
jó s balszerencse fordul kedveden -
áldozatomat fogadd kegyesen.
Ha úgy hiszed, hogy van bennem erő,
dicső híred-neved is növelő,
hős sereged közé engem bevégy
és kínom égi enyhítője légy.
Előtted ismerős e tűz igen,
égtél hevén a vágy miatt igyen,
mikor Venust éhezted szerfölött,
s volt gyönge teste karjaid között,
hogy boldog szerelemben élj vele,
terád is szörnyű vész következe
Vulcanus hálójába keveredvén,
mert ott lepett meg, asszonyának keblén.
A kínra, amely akkor égetett,
hadd kérjem, nagy Mars, segítségedet!
Ifjú vagyok, nincsen tapasztalásom;
senkinek úgy nem fájhat a világon,
mint fáj nekem e veszett szerelem.
S kiért a kínok kínját szenvedem,
nem bánja, élek-e, vagy halok-e,
és jól tudom, nem szánna meg sose,
míg érte véremet nem hullatom.
A te erőd elkél holnap nagyon,
anélkül mit sem ér az én erőm;
légy hát, nagy isten, a védelmezőm!
A lángra, mely benned gyúlt hajdanán,
mely perzselő hevét úgy ontja rám,
hadd kérlek, add a győzelmet nekem:
a harc enyém, a fény a tiéd leszen!
Mindig megtisztelem oltárodat;
mit érted nem teszek, nem tudsz olyat,
erődnek és nevednek hódolón;
kitűzöm templomodra lobogóm,
hű társaim pajzsaival együtt,
s míg életem végórája nem üt,
oltárodon tüzem ki sose hűl.
Fogadalmat teszek ezenfelűl:
hajam s szakállam (és ez nem kevés),
melyet nem illetett olló, se kés,
szolgálatommal, tiedért cserébe,
rakván rakom le oltárod elébe.
Nagy uram, szánd meg vergődésemet,
adj győzelmet, nem kérek egyebet!”
Nos, Arcitas imája ez vala.
Mire döndül a templom ajtaja,
a karikák koppannak rajt nagyot,
és sejtés járja át a lovagot.
Az oltár tüze magasba ivel,
s a templomot betölti fényivel;
bent minden édes illattal teli.
Kezét a jó lovag felemeli,
tömjént vet a parázsra, jó sokat,
és végez újabb szertartásokat.
Ekkor Mars páncélinge hirtelen
megcsörren s hang hallatszik: „Győzelem!”
Utána sejtető a csönd körül,
az ifjú hős Mars szózatán örül,
s vidám reményeket dédelgetőn
hazáig olyan magos kedve lőn,
mintha pacsirta száll a nap fele.
Az ég pedig viszállyal lőn tele:
Venus és Mars, ki egymásba kötött -
viszály a Harc s a Szerelem között.
A lovagokon folyt az égi per.
Hiába békítgetett Jupiter,
végül Saturnus emelkedett szóra
- sok réges-régi történet tudója -,
s megoldatott nagy bölcsen a csomó,
hogy ámult rajt a két vitatkozó.
Igaz mondás: „Jó annak, aki vén:
tudós az ész s tapasztalás terén;
a lábad gyors lehet, de nem fejed!”
Tehát Saturnus fölkerekedett,
hogy, bár békéjükben öröme nincsen,
rajtuk okos orvoslással segítsen.
„Venus, leányom - így kezdé szavát. -
Futásom, melynek pályaköre tág,
nem követheti képzelet nyomon.
A vízbe fulladót le én nyomom;
enyém a börtönök vak éjjele,
a vérpad és a hóhér kötele,
a méregkeverés, a zendülés,
s éppúgy enyém a gyilkos hegyü kés;
úr vagyok bűnön s büntetésen én,
míg az Oroszlán jegye az enyém.
Enyém a romlás és a rombolás;
én döntöm a kőműves és az ács
hegyibe mind a tornyot és falat;
a ház Sámsonra általam szakadt,
a beteg láza éntőlem való,
az ármány, s mi csak elárulható;
a pestis maga a tekintetem;
ne sírj tovább, mert érted megteszem
- csorba ne essék adott szavadon -,
hogy elnyerje a hölgyét Palamon.
Ígéretét Mars is megtartsa még,
mert a viszálykodásból már elég!
Könnyen feldől a béke köztetek,
olyan különböző személyetek,
de segítelek, mert ősöd vagyok:
ne sírj! beteljesedik óhajod!”
Hanem hagyom - mert nincs soká helye -
a szép Venust s a zord Marsot vele,
mert már amilyen gyorsan csak lehet,
be kell fejeznem a történetet.
Negyedik része
A MOLNÁR ELŐBESZÉDE
A MOLNÁR MESÉJE
AZ ISPÁN ELŐBESZÉDE
AZ ISPÁN MESÉJE
A SZAKÁCS ELŐBESZÉDE
A SZAKÁCS MESÉJE
ELŐBESZÉD
A TÖRVÉNYTUDÓ MESÉJÉHEZ
A TÖRVÉNYTUDÓ MESÉJE
Első része
Második része
Ó, királynék és hercegasszonyok,
jómódu hölgyek, és ti többiek,
oly bús a sorsa, szánakozzatok,
császárleány, magában áll, piheg,
de hasztalan, nem érti senki meg!
Királyi vér, hogy állsz, remegve itt,
s a bajba nincsenek barátaid!
Alla királyt meginditá e kép
- jószívbe részvét oly hamar fakad! -,
és könnye hullva, végre szólt eképp:
„Mostan sietve könyvet hozzanak,
s ha esküszóval állitod, lovag,
hogy ölt a lány, a vád tehát való:
tanácskozunk, ki légyen a bakó.”
S ki mérgelődte át az esküvőt?
Ki más, mint Alla anyja, Donegild.
Zsarnok szivében úgy feszült a gőg,
hogy szétrepeszti csaknem őt, amint
a frigy miatt fiára rátekint,
mivel a trónra, zúg az átkozott,
idegen származásu lányt hozott.
Mi végre szalma, szecska, egy mesét
dagadtra tömni? Épp elég a búza.
Királyi lagzi volt! Fölös beszéd,
elébb mit ettek, és mit ettek újra,
s a kürtöt és a trombitát ki fújta;
csupán a lényeg az, mi szóra vár;
mulattak, ettek, ittak, állt a bál.
Harmadik része
A Poroszló és a Barát
e helyt összeszólalkozik
A PORKOLÁB ELŐBESZÉDE
A PORKOLÁB MESÉJE
A DIÁK ELŐBESZÉDE
A DIÁK MESÉJE
Első része
Nyugat-Itáliában laposul,
a jégnyakú Monte Viso alatt,
egy kövér földű síkság, arra túl
tornyos városokat láthatsz, sokat,
ősapáik rakták e falakat.
S még mennyi szépség, csodás mindahány,
Saluzzo ez a pompás tartomány.
Második része
Döbbenetén ne csodálkozzatok,
kunyhójukban ilyen előkelő
vendéghez ő hogyan is szokhatott:
arca sápadtan derengett elő.
De hogy én se legyek szócsépelő,
rátérek, hogy e derék hajlamú,
hűséges lánynak mit mondott az úr.
Harmadik része
Negyedik része
Ötödik része
Hatodik része
Ajánlás
A KALMÁR ELŐBESZÉDE
BEVEZETÉS
A FEGYVERHORDOZÓ MESÉJÉHEZ
A FEGYVERHORDOZÓ MESÉJE
Első része
Második része
Harmadik része
A BIRTOKOS SZAVAI
A FEGYVERHORDOZÓHOZ
ÉS A FOGADÓSÉ A BIRTOKOSHOZ
A BIRTOKOS ELŐBESZÉDE
A BIRTOKOS MESÉJE
A DOKTOR MESÉJE
A BÚCSÚÁRUS ELŐBESZÉDE
A BÚCSÚÁRUS MESÉJE
A HAJÓS MESÉJE
Első passzus
Ez úr meghallván a rigót,
szerelmet kíván szörnyümód
s mint kinek esze gyér,
lovát űzve vágtába fog
s ekképp oly szörnyen vágtat ott:
lováról dől a vér.
„Mária, benedicite!
mért bánt e szerelem tüze
ilyen keservesen,
ma éjjel álmodék vele:
tündér lesz szeretőm neve
s pucéran hál velem.
Második passzus
Egy tehetős, gazdag, ifjú embernek, kit Melibeusnak hívtak, feleségétől, Prudence-től egy
Sophie nevű leánya született. Történt egy napon, hogy jókedvében elment a mezőre.
Feleségét és leányát otthon hagyta, szorosan bezárt ajtók mögött. Észrevette ezt három régi
ellensége; létrákat állítottak háza falához, és bemásztak az ablakon. Feleségét agyba-főbe
verték, leányát pedig öt különböző helyen halálosan megsebezték: kezén, lábán, fülén, orrán,
száján. Otthagyták holtan, és elmentek.
Mikor Melibeus hazatért, és meglátta ezt a gonosztettet, mint egy őrült, ruháját megszaggat-
ván sírt, üvöltözött. Felesége, Prudence, amennyire erejéből tellett, kérlelte: hagyja abba a
sírást. Ám ő egyre inkább sírt és üvöltözött.
Prudence, eme nagyszerű asszony emlékezett Ovidius szentenciájára, az A szerelem orvoslása
című könyvéből, mely így szól: „Bolond, ki háborgatja a gyermekét sirató anyát, mikor az
kellőképpen ki nem sírta magát; ezután viszont tegyen meg minden tőle telhetőt, hogy baráti
szavakkal megvigasztalja, és kérje: hagyja abba a sírást.” Ezen okból eme nagyszerű asszony
hagyta férjét sírni, üvöltözni egy darabig. S amikor úgy látta: itt az ideje, emígy szólott hozzá:
„Ó, uram, miért viselkedsz úgy, mint egy őrült? Így bánkódni bizony nem illik egy bölcs
emberhez. Leányod Isten kegyelméből meggyógyul és megmenekül. De ha még halott volna
is, akkor sem szabad így tönkretenned magad. Seneca szerint a bölcs ember nem bánkódik
gyermeke halálán, hanem béketűréssel viseli azt, miként elfogadja saját halálát is.” Melibeus
erre ekként válaszolt: „Ki az, aki abbahagyná a sírást, ha ily nagy oka van rá? Hisz maga
Jézus urunk is megsiratta barátja, Lázár halálát.”
Prudence így felelt: „Jól tudom, hogy a sírás nem tiltatik meg annak, aki boldogtalan, sőt
inkább szabad neki sírnia. Pál apostol írja a rómaiakhoz: örüljetek az örülőkkel, és sírjatok a
sírókkal. Ám jóllehet a mértéktartó sírás engedélyezett, a józan ész határán túlmenő sírás bi-
zony megtiltatik. A sírás mértékében tartsuk magunkat Seneca tanításához: ha barátod meg-
hal, szemed ne csillogjon túlságosan a könnytől, de túl száraz se legyen. Bár szemedbe
könnyek szöknek, ne engedd lehullni őket. Ha elveszítetted barátodat, igyekezz másikat
szerezni; ez sokkal bölcsebb dolog, mint elvesztett barátodat siratni, hisz annak semmi
haszna. Ezért ha bölcsen uralkodsz magadon, vesd ki szívedből a bánatot. Emlékezz arra,
hogy Jézus, Sirák fia azt mondja: aki szívében vidám, megmarad ifjúnak, de a szomorú szív
elaggasztja a csontokat. Azt is mondja, hogy a szívbéli bánat sok ember halálát okozza.
Salamon szerint miként a moly árt a gyapjúnak s az apró féreg a fának, akként árt a szívbéli
bánat az embernek. Ezért éppoly beletörődéssel kell viselnünk gyermekeink halálát, miként
földi javaink elvesztését. Emlékezz arra, hogy a türelmes Jób, mikor elveszítette gyermekeit s
minden földi javait, testében pedig szörnyű gyötrelmeken ment keresztül, így szólott: »Az Úr
adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úrnak neve!«”
Mindezekre Melibeus ekként felelt feleségének, Prudence-nek: „Minden szavad hasznos és
igaz. De bizony szívemet a bánat oly igen megzavarta, hogy nem tudom, mit is tegyek.”
„Hívjuk ide - szólt Prudence - igaz barátaid és bölcs rokonaid. Mondd el nekik, mi történt
veled, hallgasd meg, mit tanácsolnak, és viselkedj aszerint. Salamon azt mondja: Mindent
tanácsra cselekedj, és nem fogod megbánni.”
Eztán felesége tanácsára Melibeus egy egész gyülekezetet hívott össze, sebészeket, orvosokat,
véneket és ifjakat. Érzelmeit látván néhány régi ellensége is megbékélt. Odajött néhány fele-
barátja is, kik, mint az gyakorta megesik, inkább félelemből, mint szeretetből tisztelték. Szint-
úgy eljött hozzá sok ravasz hízelkedő és néhány törvénytudó ember. És amikor mindnyájan
összegyűltek, Melibeus szomorúan elmesélte, mi történt vele. Beszédmódjából kitűnt, hogy
szíve tele van dühvel, és kész arra, hogy ellenségein bosszút álljon, és azt kívánja, kezdődjék
a harc mielőbb. Mindazonáltal előbb tanácsukat kérte az üggyel kapcsolatban.
Egy sebész, ki papírjai és előmenetele szerint igen bölcs ember volt, felállt, és Melibeushoz a
következő szavakat intézte: „Uram - mondta -, nekünk, sebészeknek az a dolgunk, hogy min-
denkivel a legjobbat tegyük, ami csak tőlünk telik, hogy a gondjainkra bízott betegben kárt ne
tegyünk, és ekképp gyakorta megesik, hogy két ember megsebzi egymást, és ugyanaz a
sebész gyógyítja meg mind a kettőt. Ezért mesterségünktől távol áll a háborúskodás
bátorítása, akár a különböző pártok támogatása. De lányod gyógyulásáról bizonnyal annyit
mondhatok, hogy bármily szörnyűek is sebei, oly gondos munkát végzünk majd éjjel-nappal,
hogy Isten kegyelméből mielőbb ép és egészséges lesz.”
Az orvosok hasonlóképpen feleltek, csak éppen még így szóltak: hogy amiként a betegséget
az ellenkezőjével lehet gyógyítani, ugyanúgy az ellenségeskedést bosszúval. Az irigykedő
barátok, a hamis barátok, kik mímelték a barátságot, a hízelkedők úgy tettek, mintha
sírnának, és sokat rontottak a dolgon azáltal, hogy dicsérték a gazdag és hatalmas Melibeust,
lebecsülvén ellenségei hatalmát, és egyhangúlag azt mondták, hogy azonnal indítson harcot
ellenségei ellen, és álljon bosszút.
Ezután felállt egy törvénytudó bölcs ügyvéd, és így szólt: „Uraim! az ügy, amiért itt össze-
gyűltünk, igen komoly, igen magasröptű, melynek oka az imént történt rossz és gonosz
cselekedet, ami az eljövendőben ismét megeshet. Ezért nagy hiba volna tévedni ez ügyben.
Melibeus, íme az ítéletünk: mindenekelőtt azt tanácsoljuk, hogy jól vigyázz saját
személyedre. Eztán azt tanácsoljuk: tarts őrséget otthonodban, hogy megvédhessenek téged és
házadat. De bizony azt, hogy harcot indítsunk avagy bosszút álljunk, nem tudjuk oly rövid
idő alatt eldönteni, amint az üdvös lenne. Ezért időt és teret kérünk, hogy megfontolhassuk,
mit tegyünk, hiszen a mondás is így szól: ki hamar cselekszik, hamar meg is bánja. Azt is
mondják, hogy az a bíró a bölcs, aki hamar átlát egy ügyet, de a döntést nem sieti el. Ám
bármily káros lehet is a halogatás, mindazonáltal nem bánhatunk meg egy ítéletet vagy
bosszút, amennyiben az helyénvaló, ezt mutatja példával Urunk, Jézus Krisztus. Mert amikor
a házasságtörő nőt elébe hozták, hogy döntse el, mit tegyenek véle, bár jól tudta, mit kell
felelnie, mégsem felelt mindjárt. Meg kellett fontolnia a dolgot, s ezt a Szentírásban kétszer is
leírta. Ezen okból mi is azt kérjük: hadd mérlegeljük mi is a dolgokat, s aztán Isten
kegyelméből oly tanáccsal látunk el, mely hasznodra válik.”
Fölpattantak erre az ifjak, és legtöbbjük elkezdte szidni eme bölcs öreget, zajongtak, és azt
mondták: míg az ember haragja forró, addig kell cselekedni; hasonlóképp, az ember addig
bosszulja meg sérelmeit, míg azok újak. S hangosan kiabálták: „Harcot, harcot!” Felemelke-
dett a bölcs öreg, intett kezével, hogy maradjanak csöndben, és figyeljenek rá: „Uraim - szólt -,
amilyen sok ember kiáltja: harcot, harcot, oly kevéssé tudják, hová is vezet a harc. A harc
bejárata kezdetben oly nagy és tágas, hogy bárki beléphet rajta, amikor akar, és máris elkezd-
het harcolni. De hogy mi lesz a vége, azt bizony nem könnyű megmondani. Mert ha a harc
egyszer megkezdődött, sok gyermek, kit anyja még meg sem szült, e harc miatt fiatalon hal
meg, vagy bánatban él és nyomorultul hal meg. Ezért, mielőtt az ember harcba kezdene,
tanácsra és mérlegelésre van szüksége.”
S mikor eme öreg ember mondandóját érvekkel kívánta megerősíteni, mind fölpattantak,
hogy közbevágjanak, s ráförmedtek, hogy rövidítse le mondandóját. Mert bizony ki
olyanoknak prédikál, kik szavára nem figyelmeznek, annak beszéde csak zavarja őket. Mert
Sirák fia, Jézus azt mondja, hogy sírás közben zavaró a zene. Ez azt jelenti, hogy annyit ér
olyanoknak beszélni, kiket az zavar, mint olyan embernek énekelni, aki éppen sír. Mikor eme
bölcs ember figyelmet kívánt, szégyenkezve visszaült. Mert azt mondja Salamon: Ahol nem
lelsz figyelmet, ne erőltesd a szónoklatot. „Látom - szólt eme bölcs ember -, hogy igaz a
mondás: azok szenvednek jó tanácsban hiányt, kiknek szüksége volna rá.”
Volt még Melibeus tanácsában sok ember, ki titokban egy bizonyos dolgot tanácsolt neki, a
nyilvánosság előtt pedig épp az ellenkezőjét javasolta. Mikor Melibeus meghallotta, hogy a
tanács nagyobb része egyetért abban, hogy harcot kell indítani, jóváhagyta elhatározásukat, és
megerősítette ítéletüket.
Ekkor Prudence asszony, látva, mint készül férje bosszút állni ellenségein, és harcot indítani
ellenük, úgy látta, hogy itt az ideje, és igen szerényen így szólt: „Uram, igaz szívemből
kérlek, ne siess túlságosan, és hallgass meg engemet. Amint Petrus Alphonsus mondja: ha
bárki javadra vagy károdra cselekszik ne siess viszonozni azt; ily módon barátod megmarad,
ellenséged pedig tovább retteghet. Így szól a mondás: lassan járj, tovább érsz. Ki hamarkodik,
hamar botlik.”
Melibeus ekként válaszolt feleségének, Prudence-nek: „Nem szándékozom úgy cselekedni,
amint tanácsolod, mert bizony akkor sokan bolondnak tartanának; nevezetesen ha tanácsodra
megváltoztatnám azokat a dolgokat, melyeket oly sok bölcs ember elrendelt és megerősített.
Másodszor azt mondom, hogy minden nő gyönge és egy jó sincs köztük, mert ezer ember
között (mondja Salamon) egyetlen jót leltem, de bizony az összes asszony között egyet sem.
És ha tanácsodra cselekednék, bizonnyal úgy látszanék, mintha kezedbe adtam volna a hatal-
mat, melytől őrizzen meg Isten. Mert Sirák fia, Jézus azt mondja: ha a feleség a férj
irányítója, akkor egyben ellensége is neki. És Salamon azt mondja: soha az életben ne
engedd, sem nődnek, sem gyermekednek, sem barátodnak, hogy hatalmuk legyen fölötted;
mert inkább kérjék tőled gyermekeid azt, amire szükségük van, mint hogy te magad
gyermekeid kezébe kerülj. S ha tanácsodra cselekednék, úgy addig titokban kéne azt tartani,
míg el nem jön az ideje, hogy mások is megtudják, ez pedig nem lehetséges.”
Prudence asszony kedvesen és türelemmel végighallgatta, mit férje elmondott, majd
engedélyt kért tőle, hogy szólhasson, s emígy beszélt: „Uram! - mondta. - Első érvedre
könnyű a válasz, mert azt mondom, nem bolondság megváltoztatni az ember elhatározását, ha
maga a dolog is megváltozik, vagy ha a dolog egyszerre csak másképp fest, mint annak előtte.
Ezenfelül azt mondom, hogy bár megesküdtél és megígérted, hogy véghezviszed
elhatározásodat, ám nyomós okból ha ezt mégsem teszed meg, azért nem mondhatják, hogy
hazug vagy, sem hogy hamisan esküdtél. Mert azt mondja a könyv, hogy az ember nem
hazudik, ha jobb belátásra jut. És bár vállalkozásodat sok ember rendelte el, ha mégsem ezt
viszed véghez, hanem azt, ami néked tetszik, mert úgy igazságos; gondold meg, több haszon
van néhány bölcs és értelmes ember szavában, mint a sokaságéban, kik között mindenki azt
kiáltja, mi néki tetszik. Bizony az ilyen sokaság nem becsületes.
Második érved pedig az, hogy minden asszony gyenge; ekképp bizonyosan megvetsz minden
asszonyt; s ki mindent megvet, annak semmi sem tetszik. És Seneca szerint ha valaki tudással
rendelkezik, azt senki sem fogja elmarasztalni, ha szerény, nincs benne önteltség és gőg; s ha
nem tudna valamit, nem kell szégyenkeznie, ha magánál alacsonyabb származásútól kérdi és
tudja meg. És uram, hogy sok jó asszony létezett, az könnyen bizonyítható. Mert bizonnyal a
mi Urunk, Jézus Krisztus sem asszonytól született volna, ha minden asszony gyönge. És az
asszonyokban lelhető nagy jóság miatt a mi Urunk, Jézus Krisztus, amikor feltámadt, inkább
asszonyoknak jelent meg, mint apostolainak. És bár Salamon azt mondta, hogy soha nem
talált tökéletesen jó asszonyt, ebből még nem következik, hogy minden asszony gyönge. Mert
noha ő nem talált tökéletesen jó asszonyt, bizony sok más ember talált sok jóságos és igaz
asszonyt. Ám az is lehet, hogy Salamon ezt úgy értette, hogy tökéletes jóságra nem lelt
asszonyban, vagyis nincs senki jó, csak egy, az Isten, amint azt ő maga írja az
Evangéliumban. Mert semmilyen teremtmény nem oly jó, hogy ne hiányozna belőle Isten
tökéletessége.
Harmadik érved a következő: ha a tanácsom szerint cselekszel, úgy tűnik, mintha átadtad
volna nekem az irányítást a magad kezéből. Uram, ez nem így van, mert ha egy férfiú csak
attól kaphatna tanácsot, aki irányítja és uralkodik fölötte, senki sem kaphatna oly gyakran
tanácsot. Mert aki tanácsot kér bizonyos ügyben, annak szabad választása van, hogy a szerint
cselekedjék-e vagy sem.
Ami a negyedik érvedet illeti, hogy a nők olyan pletykásak, hogy csak azt tudják titokban
tartani, amiről nem tudnak, mely szerint egy nő nem tudja elrejteni, amiről tud: uram, ezt
pletykás, gonosz nőkre értették. Ilyen nőkről mondják, hogy három dolog űzi ki az embert a
házából: füst, víz és gonosz feleség. Az ilyen nőkről mondja Salamon, hogy jobb a tető
szegletében lakni, mint közös házban egy házsártos asszonnyal. És uram, engedelmeddel, én
nem vagyok ilyen. Hiszen gyakorta tetted próbára titoktartásom és türelmem, s azt is, mint
tudok elrejteni oly dolgokat, melyeknek titokban kell maradniuk.
Ami az ötödik érved illeti, mely úgy szól, hogyha gonosz tanácsot adnak, a nők legyőzik a
férfiakat, hát Isten a tudója, ennek az érvnek itt semmi helye. Mert tudd meg, most éppen
gonosz tanácsot kérsz. És ha gonoszat kívánsz cselekedni, és feleséged ettől visszatart érvek-
kel és jó tanáccsal, akkor bizony feleségedet inkább dicsérni kellene, mintsem elmarasztalni.
Így kellene értelmezned a filozófust, aki azt mondja: Ha gonosz tanácsot adnak, a nők meg-
győzik férjüket.
S mivel minden asszonyt hibáztatsz érveikkel együtt, több példával bemutatom neked, hogy
sok asszony találtatott igaznak, tanácsaik pedig hasznosnak és üdvösnek. Néhányan azt
állítják, hogy az asszonyok tanácsa vagy túl keveset, vagy túl sokat ér. Elismerem, hogy sok
rossz asszony létezik, kiknek tanácsa gonosz és értéktelen, ám sok asszony találtatott, ki igen
bölcs volt tanácsadás terén. Ím, Jákob is anyja, Rebeka tanácsára nyerte el atyja, Izsák áldását
és uralmát fivére fölött. Juditnak köszönhető, hogy megszabadult Betulia, a város, ahol lakott,
Holofernestől, ki a várost ostromolta és lerombolta volna. Abigél megmentette férjét, Nabalt,
Dávid királytól, ki őt megölte volna, s lecsillapította a király haragját eszével és jó
tanácsaival. Eszter jó tanácsával fölemelte Isten népét Achasvéros király uralma alatt. S még
sok igaz, jó asszony tanácsáról lehetne mesélni. Ezenfelül mikor urunk első atyánkat
megteremtette, ekképp szólt: nem jó az embernek egyedül lenni: szerzek neki segítőtársat,
hozzá illőt. Ebből is láthatod, hogyha az asszonyok nem volnának jók, sem tanácsaik jók és
hasznosak, Mennybéli Urunk sem nem alkotta volna meg őket, sem nem nevezte volna őket
az ember segítőtársának, inkább az ember pusztulásának. Egy régi szerző ezt írta: mi jobb az
aranynál? A jáspis. Mi jobb a jáspisnál? A bölcsesség. S mi jobb a bölcsességnél? Az
asszony. S mi jobb a jó asszonynál? Semmi. S uram, egyéb érvek is mutatják, hogy sok
asszony jó, és tanácsaik hasznosak. Ezért, uram, ha bízol bennem, meggyógyítom leányod, és
megteszek mindent azért, hogy eme ügyben becsületed légyen.”
Mikor Melibeus meghallotta felesége, Prudence szavait, ekképp szólt: „Jól látom, hogy
Salamon szava igaz: lépes méz a gyönyörűséges beszéd; édes a léleknek, és meggyógyítója a
tetemeknek. És hitvesem, édes szavaid miatt, mert valóban próbára tettem nagy tudásod, és
bizonyságot szereztem igaz voltodról, mindenben a tanácsod szerint fogok cselekedni.”
„Nos, uram - szólt Prudence asszony -, minthogy beleegyezel abba, hogy tanácsom szerint
cselekedj, elmondom, miként válasszad meg tanácsadóidat. Először is alázatosan könyörögj
Istenhez, legyen tanácsadód, és formáljon úgy téged, hogy tanácsot és vigaszt nyújtson,
miként Tóbiás tanította fiát. És mindenkoron áldani fogod Istent, és imádkozol hozzá, hogy
irányítsa lépteid, s Ő adjon neked tanácsot. Szent Jakab is azt mondotta: ha tudományra van
szükséged, kérdezd Istent! Eztán átgondolod magadban a dolgot, megvizsgálod gondolataidat,
melyeket a leghasznosabbnak vélsz. Ezek után kiveted szívedből a jó tanács három nagy
ellenségét: a haragot, a kapzsiságot és a kapkodást.
Először, aki tanácsot kér, annak több okból sem szabad haragosnak lennie. Az első ok: az, ki-
nek szívében düh van és harag, az mindig azt hiszi, hogy megtehet olyan dolgot, melyet való-
jában nem tehet meg. A második ok az, hogy aki dühös és haragos, az nem ítélhet helyesen. S
ki nem ítélhet helyesen, az nem is határozhat helyesen. A harmadik ok, miként Seneca
mondja, hogy aki dühös és haragos, az csak elítélendő dolgokat mondhat. És gonosz szavaival
másokat is dühre és haragra gerjeszt. És, uram, a kapzsiságot is vesd ki szívedből. Mert azt
mondja Pál apostol: a bajok gyökere a kapzsiság. És annyi bizonyos, hogy a kapzsi ember
sem nem gondolkodik, sem nem cselekszik másért, csak azért, hogy kapzsiságát kielégítse. S
ez bizony nem lehetséges, mert minél több gazdagsága van, annál többre áhítozik. És uram, ki
kell vetned szívedből a kapkodást is, mert bizony nem cselekedhetsz a leghelyesebben egy
hirtelen támadt ötlet nyomán, hanem hosszas fontolgatásra van szükséged. Hisz már hallottad
az előbb ama mondást, mely szerint ki hamar cselekszik, hamar meg is bánja.
Uram, a dolog nem mindig olyan egyszerű: mert egy bizonyos dolog egyszer helyesnek tűnik,
máskor pedig éppen ellenkezőleg, mikor hosszas mérlegelés után elhatározod magad, mi az,
ami neked a legjobb.
S azt tanácsolom, hogy ezt tartsd titokban. Elhatározásodat ne áruld el senkinek, hacsak nem
gondolod, hogy ezáltal jobb lesz neked. Mert Sirák fia, Jézus azt mondja: sem ellenségednek,
sem barátodnak titkodat, őrültségedet föl ne fedd; mert jelenlétedben figyelmesen végighall-
gatnak és támogatnak, ám távollétedben szidalmaznak. Egy másik író szerint aligha találsz
olyan valakit, aki elhatározásodat titokban tartja. A könyv azt írja: míg elhatározásod a
szívedben tartod, börtönödben tartod azt. És amikor bárkinek felfeded, a csapdájában tart
téged. Ezért jobb elrejteni szívedben titkodat, mint könyörögni annak, kinek fölfedted azt,
hogy ne mondja el senkinek. Mert azt mondja Seneca: ha saját titkod nem tudod elrejteni,
akkor hogy mersz mást arra kérni, hogy ne adja tovább a te titkodat? Mindazonáltal úgy
vélem, hogy az ügyed hasznára válik, ha elhatározásod fölfeded valakinek, de a
következőképpen tedd azt: ne mutasd ki, hogy békében vagy haragban vagy ezzel vagy
amazzal, ne fedd föl sem szándékod, sem haditerved. Mert hidd meg, ezek a tanácsadók
nagyrészt hízelkedők, nevezetesen a nagyurak tanácsadói, és inkább kellemes szavakkal
megerősítik uruk véleményét, semmint hogy hasznos és igaz szavakat szóljanak. Ezért
mondják, hogy a gazdag ember ritkán kap jó tanácsot, hacsak nem saját magától. Eztán vedd
számba barátaidat és ellenségeidet. Ami a barátokat illeti, gondold végig, melyik a
leghűségesebb, legbölcsebb és legidősebb, és melyikük a legjobb tanácsadó. Ezek után
elmondhatod neki az ügyet.
Azt mondom, először az igaz barátaidat hívd tanácsot adni. Mert Salamon azt mondja: mint a
kenet és jó illat megvidámítja a szívet: úgy az ő barátjának édes szavai is, melyek lelke
tanácsából valók. Azt is mondja: semmi sem olyan, mint egy igaz barát. Mert bizony sem
arany, sem ezüst nem ér annyit, mint egy igaz barát. Azt is mondja, hogy az igaz barát erős
védelem, s aki ilyenre lel, bizony nagy kincsre lel. Azt se hagyd figyelmen kívül, hogy igaz
barátod bölcs legyen, mert a könyv azt mondja: mindig olyantól kérj tanácsot, aki bölcs.
Hasonló okból olyan korú barátot hívj tanácsot adni, aki sok mindenhez ért és tapasztalt
tanácsadó. Mert a könyv szerint az öreg emberben van a tudomány, s a hosszú életben a
megfontoltság. És Tullius azt mondja, hogy a nagy dolgok nem a test erejéből születtek,
hanem jó tanács, tekintély és tudomány hatására. S eme három dolog nemhogy gyöngülne az
idő múlásával, hanem nap mint nap nő és erősödik. Aztán tartsd meg mint általános szabályt:
csak néhány kiváltságos baráttól kérj tanácsot. Mert Salamon azt mondja: lehet sok barátod,
de ezek közül egyet válassz tanácsadóul. Mert ha úgy esik, hogy először csak néhány
embernek mondod el szándékodat, később még mindig elmondhatod a többieknek, ha
szükségét érzed. De mindig figyelj arra, hogy tanácsadóidban meglegyen az előbb említett
három tulajdonság: legyen az illető igaz, bölcs és tapasztalt. És sose cselekedj kizárólag egy
tanácsadó szavai szerint, mert olykor szükség van többeknek a tanácsára. Mert Salamon azt
mondja: a sok tanácsadó sikerre viszi az ügyet.
Most, hogy elmondtam, kik adjanak neked tanácsot, megtanítlak arra, hogy kinek a tanácsától
őrizkedj. Először is őrizkedj a bolondok tanácsától. Mert azt mondja Salamon: ne fogadd meg
a bolond tanácsát, mert az csak saját kedve szerint tud tanácsot adni. A könyv szerint a
bolond jellemzője ez: azt gondolja, könnyen árthat bárkinek, és könnyen elhiszi, hogy minden
jóság benne találtatik. Hasonlóképpen őrizkedj a hízelgők tanácsától, kik inkább azon
igyekeznek, hogy álnok módon dicsérjenek, semmint hogy a dolgok valódi állását
megmondják. Ezért mondja Tullius: a barátságot fenyegető minden veszély közül legnagyobb
a hízelgés. Ezért fontos, hogy jobban őrizkedj és rettegj a hízelgőtől, mint bárki mástól. Azt
mondja a könyv: inkább rettegj és menekülj a hízelgők édes szavától, mint barátaid keserű
szavától, mely az igazat mondja. Salamon azt mondja: a férfiú, aki hízelkedik barátjának,
hálót vet annak lábai elé. Ezért mondja Tullius: ne figyelj a hízelgőkre, s hízelgő szót
tanácsként ne fogadj meg! Cato azt mondja: jól vigyázz és őrizkedj a kellemes, édes
szavaktól. Úgyszintén őrizkedj régi, megbékélt ellenségeid tanácsaitól. A könyv szerint
semmilyen ellenségből sem lesz jó barát. Aesopus azt mondja: ne bízz olyanban, kivel egykor
haragban voltál, s ne mondd el titkodat neki. És Seneca azt is megmondja, miért. Nem
mondhatjuk, hogy ahol hosszú ideig tűz égett, nem marad meleg utána. Ezért mondja
Salamon: sohase bízzál régi ellenségedben. Ha megbékélt is veled, alázatosan viselkedik is és
főt hajt, sose bízz benne. Mert bizony az alázatosságot inkább saját hasznáért műveli, mint
irántad való szeretetből, mert azt reméli, hogy ezáltal legyőz téged, s e győzelmet harccal el
nem érné. Petrus Alphonsus mondja: ne barátkozz régi ellenségeiddel, mert ha jót teszel
velük, azt gonoszsággá ferdítik. Szintúgy kerüld szolgáid tanácsát, mert túlzott tiszteletük
miatt inkább félelemből, mintsem szeretetből szólnak. Ezért beszél így a filozófus: nincs
olyan ember, aki tökéletesen őszinte volna avval, kitől igen fél. És Tullius azt mondja: egy
uralkodó hatalma akkor a leghosszabb éltű, ha népe inkább szereti, mint féli őt. Részegek
tanácsától is őrizkedj, mert ők nem tudnak titkot tartani. Mert Salamon azt mondja: nincs ott
titoktartás, hol részegség uralkodik. Élj a gyanúperrel, ha valaki mást tanácsol titokban, és
mást nyilvánosan. Cassiodorus azt mondja, hogy a tettetés alattomos módja, ha valaki
titokban épp az ellenkezőjét teszi annak, amit nyíltan kimutat. Szintúgy gyanakodj a gonosz
szándékúakra. Mert a könyv szerint istentelenek beszédei leselkednek a vér után. És Dávid azt
mondja: boldog ember az, ki nem jár gonoszok tanácsán. Szintúgy kerüld az ifjak tanácsát,
mert nincs meg a kellő tapasztalatuk.
Uram, most megmutatom, kitől kérj tanácsot, s kinek a tanácsát kövesd, és megtanítalak, mint
vizsgáld meg a tanácsot Tullius tanítása alapján. A tanácsadód vizsgálatában sok mindent fi-
gyelembe kell venned. Először is jól figyelj arra, hogy a dolgot, mellyel kapcsolatban
tanácsot kívánsz kérni, a valósághoz hűen mondd el. Mert ki hamisan szól, nem kaphat jó
tanácsot, ha egyszer hazudott. Aztán vizsgáld meg azt is, hogy a dolgok lehetővé teszik-é,
amit kívánsz, hogy a józan ésszel összhangban van-é, hogy módodban van-é elérni azt a
dolgot, s hogy tanácsadóid nagyobb és jobb része egyetért-e veled vagy sem. Eztán vizsgáld
meg, mely következménye lehet oly tanácsoknak, mint gyűlölet, béke, harc, fegyelem, haszon
vagy kár és sok más egyéb. Mindezekből válaszd ki a legjobbat és hagyd figyelmen kívül az
összes többit. Eztán vizsgáld meg, miféle talajban gyökerezik tanácsod, és milyen gyümölcsöt
teremhet. Mindeme okokat kezdettől fogva vizsgáld.
S miután megvizsgáltad elhatározásod, miképp azt elmondottam, hogy melyik döntés a jobb
és hasznosabb, s megbeszélted a dolgot több bölcs és öreg emberrel, gondold végig azt is,
véghez tudod-e vinni és vajon jó vége lesz-e. Mert a józan ész úgy kívánja, hogy csak oly
dolgokba kezdjünk, melyeket illő módon véghez is tudunk vinni. Senkinek sem szabad oly
terhet vállára vennie, melyet aztán nem bír el. A mondás is így szól: Aki sokat markol,
keveset fog. És Cato azt mondja: próbálj meg oly dolgokat csinálni, melyeket képes is vagy
véghezvinni, különben oly nyomasztó teherré válik, hogy arra kényszerülsz, hogy félbehagyd,
amit elkezdtél. És Petrus Alphonsus azt mondja: ha meg tudsz tenni valamit, melyet bánnod
kell, inkább ne tedd, azaz inkább tartsd a nyelved, minthogy beszélj. Erősebb érvek alapján
megértheted, hogyha hatalmadban áll véghezvinni valami olyat, amit később megbánnál,
akkor jobb, ha hagyod, mintha elkezdenéd. Jól beszélnek azok, akik óvnak mindenkit attól,
hogy olyasmivel próbálkozzanak, amelyet nem biztos, hogy el tudnak végezni; s ha már, mint
mondottam, megvizsgáltad döntésed, s bizton tudod, hogy vállalkozásod véghez tudod vinni,
erősítsd meg magad, míg véghez nem vitted. Most pedig itt az ideje, hogy elmondjam, mely
esetben változtathatod meg döntésedet anélkül, hogy szószegő lennél. Hiszen az ember
megváltoztathatja célját és elhatározását, ha az ok megszűnik, vagy ha a helyzet megváltozik.
Mert úgy szól a törvény, hogyha új dolog történik, új elhatározás szükségeltetik. És Seneca
azt mondja: ha elhatározásod az ellenség fülébe jutna: változtasd meg azt. Szintúgy megvál-
toztathatod elhatározásodat, ha úgy véled, hogy ebből valami tévedés folytán baj vagy kár
származhat. Ha elhatározásod tisztességtelen, avagy tisztességtelen okból fakad, változtasd
meg azt. Mert a törvény szerint a tisztességtelen ígéret értéktelen, szintúgy ha azt teljesíteni
lehetetlen. Fogadd el általános szabályként, hogy ama elhatározás, mely oly erős, hogy
semmilyen körülmények hatására meg nem másíttatik, történjék bármi is, azt mondom: az az
elhatározás gonosz.”
Melibeus, mikor végighallgatta hitvese, Prudence tanítását, ekképp válaszolt: „Kedves
feleségem - mondotta -, jól és illendően megtanítottál, mint válasszam és őrizzem meg
általánosságban tanácsadóimat. De most szeretném tudni, ha volnál szíves elmondani azt is,
hogy jelen helyzetemben milyen tanácsadókat válasszak.”
Uram - szólt -, alázatosan kérlek, ne szólj szándékkal érveim ellen, sem ne haragudj meg, ha
néked nem tetsző dolgot találnék mondani, mert Isten a tudója, tisztességed és hasznod
érdekében beszélek. Remélem, hogy jóakarattal és türelemmel fogadod. Hidd el nekem -
mondta -, hogy elhatározásod ez esetben nem nevezhető elhatározásnak, csupán gonosz
indulatnak. Ezért e döntésben bizony sok hibát követtél el. Először is hibáztál tanácsadóid
összegyűjtésében. Hiszen először csak néhány embert kellett volna hívnod, a többit csak
akkor, ha szükség van rá. De te mindjárt egy csomó embert összehívtál, akiket felháborító
hallgatni is. Hibáztál abban is, hogy csak régi, öreg, igaz barátaidat kellett volna összehívnod,
te viszont hívtál idegeneket, ifjakat, hamis hízelkedőket, megbékélt ellenséget, olyat, ki
tisztel, ám nem szeret. Hibáztál abban is, hogy elhatározásodban harag volt, kapzsiság és
kapkodás, amelyek ellentétben állnak minden tisztességes és hasznos elhatározással. Ezeket
sem magadban, sem tanácsadóidban nem semmisítetted meg, amint azt kellett volna. Szintúgy
hibáztál abban, hogy kimutattad tanácsadóidnak szándékodat: hogy azonnal harcolni kívánsz
és bosszút állni. Szavaidból kitalálták szándékodat, ezért inkább kedvedre, mint hasznodra
való tanácsot adtak. Hibáztál abban is, hogy úgy látszik, megelégedtél csupán eme kevéssé
megfontolt tanácsadókkal, mikor a megfontoltabbakra oly nagy szükség lett volna. Hibáztál
abban is, hogy elhatározásodat nem vizsgáltad meg az előbb elmondott módon, amint azt
kellett volna, amennyire az ügy megkövetelte volna. Hibáztál abban is, hogy nem tettél
különbséget tanácsadóid közt; vagyis igaz barátaid és színlelő tanácsadóid közt. Nemcsak
nem vettél tudomást öreg, bölcs, igaz barátaid szándékáról, de szavukat moslékba öntötted, és
szíved a nagyobb rész felé hajlott, s ott is kötött ki. S mert tudni való, hogy bolondokból
könnyebben találtatik nagyszámú csoport, mint bölcs emberekből, s ezért eme gyűléseken
nagyobb figyelem szenteltetik az emberek létszámának, mint a tudásának, láthatod, hogy az
effajta tanácsadásban az ostobaság a tanácsadó.
Melibeus ismét válaszolt, és ezt mondotta: „Elismerem, hogy hibáztam. De épp az imént
mondottad, hogy nem hibáztatható az, aki új tanácsadókat választ bizonyos ésszerű okok
miatt. Kész vagyok új tanácsadókat választani, amint jónak látod. A mondás szerint tévedni
emberi dolog, de tévedésünkben sokáig időzni, az ördög műve.”
Erre Prudence asszony azonnal válaszolt: „Vizsgáld meg - mondta - tanácsadóidat, és nézzük
csak, melyikük beszélt a legésszerűbben, s adta a legjobb tanácsot. Amennyire e vizsgálat
szükséges, kezdjük a sebészekkel és orvosokkal, kik először szóltak a dologról. Azt mondom,
a sebészek és orvosok oly bölcsen szóltak erről, miként az tőlük elvárható. S beszédjükben
igen bölcsen mondták, hogy munkájukhoz tartozik az, hogy mindenki becsületére és hasznára
cselekedjenek, és senkinek a kárára, és tudásuk szerint mindenkit meggyógyítsanak, aki csak
kezükbe kerül. És uram, mivel ily józanul és bölcsen szólottak, azt javaslom, részesüljenek
magas jutalomban nemes beszédükért, s hogy ők tegyék a legfontosabb teendőket kedves
leányod meggyógyításában. Mert legyenek bár barátaid, mégsem tűrheted, hogy semmiért
szolgáljanak, hanem inkább meg kell jutalmaznod őket, hogy megmutasd nagylelkűségedet. S
ami a doktorok javaslatát illeti, nevezetesen, hogy a betegségeknél az egyik ellentétet a
másikkal lehet gyógyítani, szeretném tudni, mint érted ezt, és mi a véleményed róla.”
„Bizony - szólt Melibeus - ezt úgy értem, hogyha valaki ellenem tesz, hát én is úgy teszek. Ha
valaki úgy áll rajtam bosszút, hogy rosszat tesz velem, én is úgy állok bosszút, hogy rosszat
teszek vele, s így az ellentétet egy másikkal gyógyítom.”
„No lám - szólt Prudence asszony -, mily könnyen hajlik mindenki saját óhaja felé! Bizony a
doktorok szavait nem úgy kell érteni. Hiszen a gonoszság nem ellentéte a gonoszságnak, sem
a bosszú a bosszúnak, sem a rossz a rossznak, hanem azok éppenséggel hasonlóak. Ezért egy
bosszút nem gyógyít meg egy másik bosszú, sem egy rosszat egy másik rossz, hanem az
egyik növeli és erősíti a másikat. Hanem a doktorok szavait másképp kell érteni: a jó és a
rossz ellentétek, miként a háború és a béke, a bosszúállás és a béketűrés, az ellenségeskedés
és az egység, és még sok más egyéb. És a gonosz a jóságtól gyógyul meg, a háború a békétől,
és így tovább. Pál apostol írja több helyütt: gonoszért gonosszal senkinek ne fizessetek, ha
átokkal illetnek, áldást mondunk; ha háborúságot szenvedünk, békességgel tűrjük. És még sok
helyütt ajánl békét és egyetértést.
De most ama tanácsokról fogok beszélni, melyeket a bölcs törvénytudók adtak neked teljes
egyetértésben, hogy vigyázz magadra, és tartsál őröket a házban. Azt is mondták, hogy ez
esetben igen megfontoltan cselekedjél. És uram, ami az első pontot illeti, hogy vigyázz saját
személyedre, értsd meg, hogy az, aki háborúzik, még odaadóbban és alázatosabban
imádkozik, hogy Jézus Krisztus teljesen védje meg és segítse meg szükségében. Mert bizony
ezen a világon senkinek tanács nem adatik, senki biztonságban nem tartathatik Urunk, Jézus
segítsége nélkül. Ez egybehangzik avval, amit Dávid próféta mond: ha az Úr nem őrzi a
várost, hiába vigyáz az őriző. Nos, uram, személyed őrzését bízd igaz barátaidra, kiket
ismersz és megbízol bennük. Őket kérd meg, hogy vigyázzanak rád. Mert Cato azt mondja:
ha segítségre van szükséged, kérd a barátodtól, mert nincsen oly jó orvos, mint az igaz barát.
Őrizkedj az idegenektől és a hazugoktól, kiknek társasága mindig gyanús. Mert Petrus
Alphonsus azt mondja: ne fogadj társaságodba idegent, csak ha már régebb ideje ismered. S
ha úgy esik, hogy mégis egy társaságba kerültök, szándékodtól függetlenül, puhatolóddz,
amilyen finoman csak lehet, életmódjáról és addigi életéről. És színlelj: mondd, hogy oda
mégy, ahová nem is mennél. Ha dárdát visel, haladj a jobbján. Ha kardot visel, haladj a
balján. S ezután kerülj bölcsen minden olyan embert, kiről az elébb beszéltem, őrizkedj tőlük
és tanácsuktól. S eztán úgy őrizd magad, hogy erődben való önhittségből ne becsüld úgy alá
az ellenséged hatalmát, hogy ne hanyagold el saját személyed őrizetét eme önhittség miatt,
mert minden bölcs ember féli ellenségét. Azt mondja Salamon: boldog ember az, aki
szüntelen retteg, aki pedig megkeményíti az ő szavát, bajba esik. És örökkön őrizkedj a
kémektől. Mert Seneca azt mondja, hogy a bölcs ember, ki féli a bajt, el is kerüli azt; és nem
kerül veszélybe, ki azt elkerüli. S ha még úgy is van, hogy biztos helyen vagy, tégy meg
mindent azért, hogy őrizd személyedet, vagyis ne csak a nagy, hanem a kis ellenségeidtől is
tarts. Azt mondja Seneca: a bölcs ember a legkisebb ellenségét is féli. Ovidius azt mondja,
hogy a kis vipera megöli a hatalmas bikát és a vad hím szarvast. S a könyv azt mondja: a kis
tüske is fájdalmas sebet üthet a királyon, s a kutya elfogja a vaddisznót. Azért azt nem
mondom, hogy oly gyáva légy, hogy akkor is rettegj, mikor nincs mitől. A könyv szerint
némely ember élvezi azt, hogy másokat becsap, ám retteg attól, hogy mások becsapják őt. Ám
félj attól, hogy megmérgeznek, és őrizkedj a gúnyolódók társaságától. Mert azt mondja a
könyv: ne barátkozz a gúnyolódókkal, menekülj szavuktól, mint a méregtől.
A második ponttal kapcsolatban, mikor bölcs tanácsadóid azt javasolták, hogy nagy igye-
kezettel őriztesd a házat, szeretném tudni, mint érted eme szavakat, s mi a véleményed erről.”
Melibeus ekként válaszolt: „Bizony, úgy értem, hogy erősítsem meg házam olyan tornyokkal
és építményekkel, mint amilyenek a kastélyokon vannak, és különféle fegyverekkel, melyek-
kel saját személyem és házam megvédhetem, mert az ellenség rettegni fog attól, hogy meg-
közelítsen.”
Erre Prudence azonnal válaszolt: „A ház magas tornyokkal és hatalmas építményekkel való
megerősítése olykor a gőg jele. S az emberek nagy fáradsággal és költséggel emelnek magas
tornyokat és hatalmas építményeket, melyek ha elkészültek, nem érnek annyit, mint néhány
öreg, bölcs és igaz barát. S tudd meg, a gazdag ember személyének és javainak a lehető
legnagyobb és legerősebb védelme az, ha szeretik alattvalói és felebarátai. Mert azt mondja
Tullius, legerősebb védelmet az nyújt, ha urát szereti népe.
Uram, ami azt a pontot illeti, melyben öreg és bölcs tanácsadóid azt mondották, hogy nem
szabad elhamarkodottan vagy meggondolatlanul cselekedned eme ügyben, hanem gondosan
és alaposan tanulmányozni kell azt, meggyőződésem, hogy bölcset és igazat szólottak. Mert
Tullius azt mondja: bármibe is fogsz, foglalkozz azzal nagy odaadással. S még azt mondom,
hogy mielőtt bosszút állnál, harcot indítanál, előbb fontold meg jól. Mert Tullius szerint a
hosszan előkészített harc gyors győzelmet hoz. És Cassidorus szerint erősebb a védelem, ha
hosszan készítették elő.
De most beszéljünk arról a tanácsról, melyet azok a barátaid adtak, kik tisztelnek, ám nem
szeretnek, régi, megbékélt ellenségeid, hízelgők, akik mást tanácsoltak négyszemközt, és mást
nyilvánosan, az ifjak, kik azt javasolták: állj azonnal bosszút, s kezdjél harcba. S bizony,
uram, mint már az elébb említettem, nagyban hibáztál azzal, hogy ilyen népeket hívtál taná-
csot adni. Eme tanácsadókat a már előbb említett okokból elmarasztalás illeti. Mindazonáltal
térjünk rá most a tényekre. Először is kövesd Tullius tanítását. A dolog, illetve tanács
lényegét nem is érdemes vizsgálni, mert tudott dolog, hogy bűnt és gonoszságot követtek el
ellened, hogy hányan és milyen módon ártottak neked. Eztán vizsgáld meg a második
körülményt, melynek kapcsán Tullius azt teszi a tárgyhoz, ő ezt hozzájárulásnak nevezi, hogy
kik és hányan járultak hozzá elhatározásodhoz, hogy gyors bosszút állj. Vegyük sorra őket. S
az első pont szerint ismert dolog, miféle népek járultak hozzá ehhez. Mert hidd meg, akik
azonnali bosszút tanácsoltak neked, azok nem a barátaid. Vegyük most sorra, kit tartasz
igazán közeli, személyes barátodnak. Mert légy bár gazdag és hatalmas, bizony csak egyedül
vagy. Hiszen csak egy leányod van, sem fivéreid, sem unokafivéreid, sem más közeli
rokonod, hogy az ellenséget elrémissze attól, hogy vitába szálljon veled vagy megtámadjon.
Gazdagságodat sokfelé kell osztanod, s ha már mindenki megkapta részét, kevéssé fogja
érdekelni őket, hogy halálodat megbosszulják. Ám ellenségeid hárman vannak, s van sok
gyermekük, fivérük, s más közeli rokonuk. S ha elpusztítasz kettőt vagy hármat is közülük,
még mindig épp elég marad, hogy megöljön. S legyenek bár a te rokonaid állhatatosabbak,
mint az ellenségeid, ám azok távoli rokonok, és kevés közük van hozzád. Ellenségedhez
pedig közel áll rokonsága, és körülményeik pedig biztosan jobbak, mint a tiéd. És most
mérlegeljük, hogy azok tanácsa, kik néked azonnali bosszút tanácsoltak, vajon nem
ellenkezik-e a józan ésszel. És bizony látni fogod, hogy igen. Hiszen ész és jog szerint senki
nem állhat bosszút a bírón kívül, kinek ez hatáskörébe tartozik, abban az esetben, ha joga van
az azonnali vagy enyhébb bosszúhoz, amint a törvény azt kimondja. És még arról a szóról,
melyet Tullius hozzájárulásnak nevez: elmélkedj azon, vajon hatalmad hozzájárulhat-e
tanácsadóid határozottságához. Bizony joggal mondhatod, hogy nem. Mert az igazat
megvallva nem tehetünk semmit, csak amit jog szerint tehetünk. És jog szerint saját
felhatalmazásunk által nem állhatunk bosszút. Be kell hát látnod, hogy hatalmad nem járul
hozzá a határozottságodhoz.
Vizsgáljuk akkor meg a harmadik pontot, melyet Tullius következménynek nevez. Meg kell
értened, hogy a bosszú, amelyre készülsz, következmény. Ebből újabb bosszú következik,
szüntelen pusztulás és háború, és egyéb bajok, melyekről most még nem tudunk. És ami a
negyedik pontot illeti, melyet Tullius eredetnek nevez, láthatod, hogy a rossz, melyet tettek
veled, az ellenség gyűlölségéből ered, melynek megbosszulásából újabb bosszú származna,
sok bánat és javak pazarlása, mint azt már mondottam.
Most, uram, ami azt a pontot illeti, melyet Tullius okoknak nevez, és amely az utolsó pont,
megértheted belőle, hogy a rossznak, mely történt veled, bizonyos okai vannak, melyeket az
írástudók oriens-nek és efficiens-nek; causa longinquá-nak és causa propinquá-nak, azaz
távoli és közeli oknak neveznek. A távoli ok a mindenható Isten, ki mindeneknek a legvégső
oka, a közeli ok a három ellenséged; a véletlen ok volt a gyűlölet, az anyagi ok a lányod öt
sebe, a formális ok az, hogy a létrán át bemásztak az ablakodon, a végső ok pedig az volt,
hogy a leányod megölték. Ezek egymás után következtek. De a távoli okról beszélve, s hogy
mi származik belőlük ez esetben, azt ki nem találhatom, csak feltételek alapján. Tételezzük
fel, hogy rossz szándékkal jönnek oly okból, melyre a Dekrétumok könyve azt mondja: ritkán
vagy nehezen lett jó vége olyan dolognak, amely rosszul kezdődött.
Uram, ha megkérdeznének, miért tűrte el Isten, hogy az emberek ezt az aljasságot kövessék el
ellened, bizony nem tudnám megmondani az igazat. Mert azt mondja Pál apostol: Ó, Isten
gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége! Mely igen kikutathatatlanok az ő
ítéletei, és kinyomozhatatlanok az ő útjai! Mindazonáltal bizonyos feltételezések alapján
hiszem és vallom, hogy Isten, ki igazsággal teljes, valamilyen ésszerű ok alapján engedte,
hogy ez megessék.
Neved Melibeus, vagyis mézivó. Az evilági gazdagság, örömök és tisztesség oly sok mézét
megittad, hogy megrészegültél, és elfeledted Jézus Krisztust, a teremtődet. Nem tisztelted,
nem imádtad őt olyan odaadóan, mint kellett volna, s nem tartottad meg Ovidius szavát sem,
amely így szól: a test örömének méze alatt méreg gyilkolja a lelket. És Salamon így beszél:
ha mézet találsz, egyél, amennyi elég neked; de sokat ne egyél, hogy ki ne hányd azt. És talán
Krisztus megharagudott rád, és elfordította tőled irgalmas orcáját és fülét. Talán ezért tűrte,
hogy így bűnhődjél vétkedért. Mert vétkeztél Krisztus Urunk ellen. Mert bizony az emberiség
három ellenségét, melyek: a test, az ördög és a világi hívságok, szándékosan a szívedbe
engedted, a test ablakán keresztül, s nem védekeztél a kísértés ostroma ellen, s így azok öt
helyütt ejtettek sebet lelkeden: ez az öt halálos bűn, mely az öt érzéken keresztül jut a szí-
vedbe. Hasonlóképp tűrte el Krisztus Urunk, hogy három ellenséged az ablakon keresztül
házadba bemásszon, és az előbb említett módon megsebezze leányodat.”
Bizony - szólt Melibeus -, jól látom, igyekszel szavaiddal meggyőzni engem, hogy ne álljak
bosszút ellenségeimen, azáltal, hogy megmutatod: mennyi kár és baj származhat ebből. De ha
bárki végiggondolná az összes rosszat, mely a bosszúállásból következhet, senki emberfia
nem állna bosszút, ami szintén káros lenne. Mert a bosszúállás következtében a gonoszok
különválnak a jóktól, s akinek szándékában áll rosszat cselekedni, látván a vétkesek
büntetését, fékezi magát.
S még azt mondom, hogy miként egy közönséges ember vétkezik azáltal, hogy bosszút áll
egy másikon, akként vétkezik a bíró, ha nem áll bosszút azon, aki megérdemli. Mert Seneca
szerint az az úr jó, ki a gonoszt elítéli. Cassidorus azt mondja: az ember nem mer rosszat
tenni, ha tudja, hogy ez nem tetszik bíráinak és feljebbvalóinak. Más azt mondja: az a bíró,
aki fél igazságot tenni, elrontja az embereket. És Szent Pál apostol írja levelében a
rómaiakhoz: mert Isten szolgája ő a te javadra. Ha pedig a gonoszt cselekszed, félj: mert nem
ok nélkül viseli a fegyvert; mert Isten szolgája, bosszúálló a haragja annak, aki gonoszt
cselekszik. És ez a bosszú csöppet sem tetszik nekem. Úgy vélem, a szerencse sok nehéz
lépést segített megtennem gyermekkorom óta. Most próbára teszem őt Isten segedelmével;
segítsen megbosszulni szégyenem.
„Bizony - szólt Prudence -, ha tanácsom szerint cselekszel, nem próbálsz szerencsét semmi-
féle módon, és nem is hajlasz a szerencse felé. Mert Seneca szerint azok a dolgok, melyeket
bolondul a szerencse reményében cselekszenek, sosem visznek jóra. S ugyanaz a Seneca
mondja: minél fényesebb, minél ragyogóbb a szerencse, annál törékenyebb és tünékenyebb.
Ne bízzál benne, mert nem hűséges, se nem állhatatos. Mert mikor segítségét a legbiztosabb-
nak érzed, akkor csap be. S ha azt mondod, hogy a szerencse gyermekkorod óta táplált, azt
mondom: annál kevésbé bízzál benne. Mert azt mondja Seneca: akit a szerencse táplál, abból
később bolondot csinál. Minthogy bosszúra áhítozol, és a törvényes bíró előtti bosszú nem
tetszik neked, nincs más választásod, mint a bosszút a legfőbb bírára hagyni, ki megbosszul
minden gonoszságot. És ő megbosszul téged, mert azt mondja: a bosszúállást hagyd énrám.”
Melibeus ekképp válaszolt: „Ha nem állok bosszút azért a gonoszságért, amit tettek vélem,
arra buzdítom gonosztevőimet és mindenki mást, hogy kövessenek el ellenem egy másik
gonosztettet. Mert írva vagyon: ha nem bosszulsz meg egy régi gaztettet, arra buzdítod ellen-
ségeidet, hogy egy újat kövessenek el ellened. És béketűrésemért annyi gonoszságot tennének
velem, hogy el se bírnám, és az emberek semmire sem becsülnének. Mert azt mondják: ha
sokat tűrsz, oly dolgok történnek meg véled, melyeket nem bírsz elviselni.”
„Bizony - szólt Prudence -, elismerem, hogy nem jó a túlzott béketűrés. Ám ebből még nem
következik az, hogy mindenkinek, akivel gonoszat míveltek, meg is kell bosszulnia azt,
ugyanis egyedül a bírákra tartozik, hogy a gonoszságokat és az igazságtalanságokat meg-
bosszulják. Ezért az a két kijelentés, melyet az előbb idéztél, csak a bírákra vonatkozik,
hiszen ha ők túlzott módon eltűrik büntetés nélkül a gonoszságokat, akkor nemcsak biztatják
az embereket a gonoszságra, de egyenesen elrendelik azt. Egy bölcs azt is mondja, hogy az a
bíró, aki nem javítja meg a vétkest, az elrendeli, hogy bűnt kövessen el. S a bírák és
uralkodók ha túlságosan sokat tűrnek el a gonoszoktól és gazfickóktól, az idő előrehaladtával
ebből a béketűrésből olyan hatalom lesz, hogy a bírákat és uralkodókat el kell bocsátani
hivatalukból és elvenni tőlük uralmukat.
De tegyük föl, hogy szabad megbosszulnod magad. Azt mondom, nincs hatalmad, hogy
megbosszuld magad. Mert ha összehasonlítod a magad hatalmát ellenségeidével, úgy fogod
találni, mint már rámutattam, hogy körülményeik sokkal jobbak a tiednél. Ezért mondom,
hogy jobb, ha béketűrő vagy.
Ezenkívül tudod, hogy a közmondás szerint balgaság az embernek egy nálánál erősebb vagy
hatalmasabb emberrel harcolnia. És olyan valakivel harcolni, aki ugyanolyan erős, mint ő
maga, az a pusztulás. Gyöngébbel harcolni pedig ostobaság, Ezért kell az embernek a harcot a
lehető leginkább kerülnie. Mert Salamon azt mondja: a becsületes ember elkerüli a viszályt. S
ha a sors úgy hozza, hogy egy náladnál erősebb, hatalmasabb ember megsért, azon légy in-
kább, hogy megakadályozz egy hasonló sértést, mintsem megbosszuld. Mert Seneca szerint
nagy veszélynek teszi ki magát az, ki nálánál hatalmasabbal harcol. És Cato azt mondja: ha
egy magas tisztségű vagy rangú ember megsért vagy megbánt, viseld el; mert az, ki egyszer
megbántott, máskor éppenséggel segíthet rajtad.
Ám tegyük föl, hogy hatalmadban áll megbosszulni magad. Azt mondom, hogy sok minden
visszatart a bosszúállástól, és arra késztet, hogy békével tűrd mindama rosszat, amit veled
mívelnek. Először is, vedd figyelembe a saját személyedben lévő hibákat, mely hibáidért
Isten megszenvedett, mint azt már az elébb mondottam. Mert a költő szerint türelemmel kell
elviselnünk a ránk mért csapásokat, ha úgy érezzük, hogy megérdemeltük őket. És Szent
Gergely szerint, ha az ember számba veszi hibáit és vétkeit, a kínok és csapások kisebbnek
tűnnek. És amennyivel komolyabbnak és súlyosabbnak tűnnek vétkei, annyival enyhébbnek
és szelídebbnek tűnnek a kínok. Szintúgy meg kell hajlítanod szívedet, hogy meglegyen
benned a Mi Urunk, Jézus Krisztus türelme, miként Szent Péter írja levelében: hiszen
Krisztus is szenvedett érettetek, néktek példát hagyván, hogy az ő nyomdokait kövessétek.
Bűnt nem követett el, szájában álnokság nem találtatott. Amikor szidalmazták, nem
viszonozta a szidalmat; amikor szenvedett, nem fenyegetődzött, hanem rábízta magát az
igazságos bíróra. Szintúgy béketűrésre kell buzdítson ama türelem, mellyel a szentek viselik a
megpróbáltatásokat, anélkül hogy vétkeztek volna és büntetést érdemelnének. Meg kell
erősítsed türelmedet, hiszen gondolj bele: az evilági szenvedés úgyis rövid ideig tart, és
hamar elmúlik. És az öröm örök, melyet az ember kiérdemel a csapások iránti türelemmel, az
apostol levelei szerint: mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy és örök
dicsőséget szerez nekünk. És higgyél szilárdan abban, hogy az nem lehet jól nevelt, aki nem
türelmes, és nem bír dolgokat türelemmel viselni. Mert azt mondja Salamon: az embert
hosszútűrővé teszi az értelme. És máshol azt mondja: aki türelmes, nagy annak az okossága. S
ugyanez a Salamon még azt mondja: a haragos és mérges ember viszályt okoz; a hosszútűrő
pedig lecsendesíti a háborgást. S azt is mondja: jobb a hosszútűrő, mint a harcias; a maga
indulatján uralkodó, mint aki várost foglal el. S ezért mondja levelében Szent Jakab: a
béketűrés a tökély erénye.”
„Bizony - szólt Melibeus -, elismerem, Prudence asszony, hogy a béketűrés a tökély erénye,
ám mindenkiben nem lehet meg az a tökély, melyet keresel, s a tökéletes emberek számát
meg nem tudnám mondani. Szívem addig meg nem békélhet, míg bosszút nem állok. És
légyen bár úgy, hogy nagy ellenségeim nagy veszélyt vállaltak, hogy eme gonosztett által
bosszút álltak rajtam, ám e veszélyről tudomást nem véve töltötték be gonosz kívánságukat.
Ezért úgy vélem, nem marasztalhatnak el engem azért, mert egy kis veszélybe sodrom magam
azáltal, hogy bosszút állok, és hogy túlzásba esem, nevezetesen az egyik szörnyűséget egy
másikkal bosszulom meg.”
„Mondd, ami néked tetszik - szólt Prudence asszony -, de az embernek semmilyen esetben
nem szabad szörnyűséget cselekednie, sem túlzásba esnie, hogy megbosszulja magát. Mert
Cassidorus szerint éppoly gonoszat tesz az, aki bosszúból szörnyűséget követ el, mint az, aki
a szörnyűséget elkövette. Ezért csak a jog rendje szerint állhatsz bosszút, azaz törvényesen,
sem túlzásba nem esve, sem szörnyűséget el nem követve. Szintúgy ha az ellenséged által
elkövetett szörnyűséget más úton bosszulod meg, vétkezel. Ezért mondja Seneca, hogy
gonoszságot soha nem szabad gonoszsággal megtorolni. S ha azt mondod, hogy a törvény
feljogosítja az embert arra, hogy erőszak ellen erőszakkal védje magát, akkor bizony igazat
szólsz, ha a védelem azonnal történik, halogatás vagy késedelem nélkül, védelemből, és nem
bosszúból. És úgy illik, hogy az ember oly módon védekezzék, hogy mások ne vádolhassák
túlzással, sem szörnyűség elkövetésével. Ám istenemre, jól tudod, hogy most nem
önvédelemre készülsz, hanem bosszúra, és nincs szándékodban mértéket tartani. S ezért úgy
vélem, a türelem jó, mert Salamon szerint a nagy haragú ember büntetést szenved.”
„Bizony - szólt Melibeus -, elismerem, hogyha valaki türelmetlen és haragos oly dolog miatt,
mely őt nem érinti, és nem rá tartozik, s ebből kára származik, az nem csoda. Hiszen a
törvény kimondja, hogyha valaki olyasvalamibe keveredik, ami nem rá tartozik, az bűnös. És
Salamon azt mondja: kóbor ebet ragad fülön, aki felháborodik a perpatvaron, amely nem őt
illeti. Ám jól tudod, hogy ez az ügy igen közelről érint engem. Ezért bár haragos és
türelmetlen vagyok, ez nem csoda. S azt sem mondhatnám, hogy káromra válik, ha bosszút
állok, hiszen gazdagabb és hatalmasabb vagyok, mint ellenségeim. És jól tudod, hogy pénz és
javak birtoklása irányít mindent ezen a világon. És Salamon azt mondja, hogy minden a
pénznek engedelmeskedik.”
Mikor Prudence meghallotta, mint dicsekszik férje pénzével és gazdagságával, becsmérelve
ellenségei hatalmát, emígy szólott: „Bizony, kedves uram, elismerem, hogy gazdag és hatal-
mas vagy, s hogy a gazdagság jó szolgálatot tesz annak, aki tisztességes úton jutott hozzá és
jól tudja felhasználni. Mert miként az ember teste nem élhet lélek nélkül, akként nem élhet
meg ideiglenes javak nélkül sem. Gazdagsága által az ember barátokat szerezhet. Ezért
mondja Pamphilus: ha a gulyás leánya gazdag, ezer kérő közül válogathat, mert ezer közül
egy sem hagyná el, se nem utasítaná vissza. Ugyanaz a Pamphilus azt is mondja: ha boldog
vagy, tehát gazdag, számos társat és barátot találsz. Ám ha szerencséd változik, és
elszegényedsz, akkor elhagynak a társak és barátok, egymagadban és társ nélkül maradsz,
hacsak nem a szegények társaságában. S még azt is mondja Pamphilus, hogy a rabokat
vagyon által gazdaggá kéne tenni, mert miként a gazdagságból sok jó származik, úgy a
szegénységből sok kár és baj. Mert a nagy szegénység arra készteti az embert, hogy gonoszat
tegyen. Ezért nevezi Cassidorus a szegénységet a romlás, valamint a szerencsétlenség
anyjának. Ezért mondja Petrus Alphonsus: egyik legnagyobb csapás ezen a világon az, ha egy
szabadon született embert a szegénység arra kényszerít, hogy ellenségei alamizsnáját egye.
Ugyanezt mondja Innocentius egyik könyvében: szomorú és szerencsétlen a szegény koldus
sorsa, mert ha nem kér ételt, éhen hal. Ha pedig kér, szégyenébe hal bele. Mindazonáltal a
szükség arra kényszeríti, hogy kérjen. Ezért mondja Salamon, hogy jobb meghalni, mint ilyen
szegénységben élni. Ugyanez a Salamon azt is mondja: jobb keserves halállal halni, mint ily
módon élni. Ezen okokból és sok más egyéb okból azt mondhatom, elismerem, hogy jó annak
a gazdagság, ki helyesen használja azt föl. Ezért megmutatom, miként gyűjtsél vagyont, és
miként használd föl azt.
Először is nagy vágyakozás nélkül, fokozatosan szerezd, ne kapkodva, mert kiben nagy a
gazdagság iránti vágy, az hamar fog lopni, és egyéb gonoszságot elkövetni. Ezért mondja
Salamon: aki túlontúl siet meggazdagodni, az nem lehet ártatlan. Azt is mondja, hogy a gyor-
san szerzett gazdagság könnyen el is vész. Ám az a gazdagság, mely apránként gyűlik,
mindig növekszik és sokszorozódik. S a vagyont eszeddel és munkáddal szerezd, anélkül
hogy másnak bajt vagy kárt okoznál. Mert a törvény kimondja, hogy más kárán senki nem
gazdagodhat meg, vagyis a természet jog szerint megtiltja, hogy valaki a más kárán
gazdagodjék meg. És Tullius szerint az, hogy az emberek sem bánatot, sem halálfélelmet ne
érezzenek, az annyira természet ellen való, mint az, hogy valaki saját hasznát más kárára
növelje. És bár a nagy és hatalmas emberek nálad könnyebben gazdagodnak meg, ne légy
sem rest, sem lassú, hogy vagyont gyűjts, és kerüld a lustaságot. Mert Salamon szerint a
restség az embert sok rosszra megtanítja. És ugyanez a Salamon azt is mondja: aki munkálja
az ő földjét, kenyeret fog enni, aki pedig lusta és hiábavalóságok után futkos, az szegény lesz
és éhen fog halni. S aki lassú és rest, annak sohasem lesz elég ideje, hogy haszonra tegyen
szert. Egy költő szerint a rest télen a nagy hidegre hivatkozik, nyáron viszont a forróságot
okolja. Ezért mondja Cato: légy éber, és ne aludj túl sokat, mert a túlontúl sok pihenés
táplálja a bűnöket. S ezért mondja Jeromos: mindig cselekedj valami jót, hogy ellenségünk,
az ördög ne találjon foglalatosság nélkül, mert az ördög nehezen keríti hatalmába azt, aki jó
cselekedetekkel foglalja el magát.
Így amíg meggazdagodsz, legfőképp elkerülöd a restséget, s aztán úgy használd föl a
vagyont, melyet eszeddel és munkáddal kerestél, hogy az emberek sem szűkmarkúsággal,
sem bolond bőkezűséggel ne vádolhassanak. Mert miként elmarasztalják azt, aki fösvény és
szűkmarkú, úgy az is hibáztatható, aki túlzottan szórja a pénzt. Ezért mondja Cato: úgy
használd vagyonod, hogy ne vádolhassanak fösvénységgel, mert nagy szégyen az, ha
valakinek az erszénye gazdag, ám a szíve szegény. Azt is mondja: javaidat mértékkel
használd, azaz mértéktartóan költsed. Mert aki bolond módra szórja javait, amikor már a
sajátjából semmi sem maradt, elveszi mások javait. Azt mondom tehát, kerüld a fösvénységet,
használd úgy vagyonodat, hogy az emberek ne mondják, hogy elástad, hanem legyen
hatalmad vagyonod fölött. A bölcs így feddi meg a fösvényt: Miért fosztja meg magát valaki
vagyonától fösvénységével, ha egyszer tudja, hogy meg fog halni, hiszen ezt az életet
mindenki halállal végzi? S vajon mi okból kötődik oly igen vagyonához, hogy érzékei egy
percre sem válnának meg attól, mikor tudnia kell, hogyha meghal, semmit sem vihet belőle
magával? Ezért mondja Szent Ágoston, hogy a fösvénység a pokolba van láncolva, és minél
többet habzsol, annál inkább vágyakozik arra, hogy még többet habzsoljon. És ahogy
őrizkedned kell attól, hogy szűkmarkúnak vagy fösvénynek tartsanak, ugyanúgy kell
vigyáznod, hogy bolondul bőkezűnek se nevezzenek. Ezért mondja Tullius: ne rejtsd el és ne
zárd el házad javait, hogy a szánalom ki ne nyithassa őket, hogy részesülhessen belőle az, aki
szükséget szenved, ám oly nyitva se tartsd, hogy mindenkié legyen.
Ezek után vagyonod szerzésében és felhasználásában három dolog mindig legyen szívedben,
azaz mi Urunk, az Isten, a lelkiismeret és a jó hírnév. Isten neve mindig legyen szívedben, és
semmi pénzért ne tégy olyat, ami ne tetszenék Istennek, ki nékünk Urunk és Teremtőnk. Mert
Salamon szavai szerint: jobb kevés az Úrnak félelmében, mint temérdek kincs a háborúság-
ban. S a próféta szerint jobb a kevés igazsággal, mint gazdag jövedelem hamissággal. Ezen-
felül azt mondom, hogy olyan foglalatossággal szerezd vagyonod, hogy lelkiismereted tiszta
legyen. Az apostol szerint semmiben nem lehet olyan örömünk, mint mikor lelkiismeretünk
mellettünk tanúskodik. S a bölcs azt mondja: az ember alapvetően jó, ha bűn nem terheli
lelkiismeretét. Eztán vagyonod szerzésében és felhasználásában mindig szentelj különös
figyelmet annak, hogy neveden folt ne essék. Mert Salamon is azt mondja: kívánatosb a jó
hírnév a nagy gazdagságnál. Ezért mondja máshol: igyekezz megőrizni barátaid és jó hírne-
ved, mert ezek minden kincsnél tovább maradnak veled. S bizony az nem lehet értékes
ember, ki Isten és jó lelkiismerete után nem tesz meg mindent jó hírneve érdekében. És
Cassidorus azt mondja: nemes szívre vall, ha az ember jó hírnévre áhítozik. Ezért mondja
Szent Ágoston: két dolog van, ami igazán szükséges: a jó lelkiismeret és a jó hírnév; a jó
lelkiismeret befelé, saját magadnak, a jó hírnév pedig kifelé, másoknak. S aki jó
lelkiismeretében oly igen megbízik, hogy semmibe veszi a jó hírnevét, az bizony alja ember.
Uram, megmutattam, mint szerezz vagyont, s miként használd fel. Azt is jól látom, hogy
vagyonodba vetett bizalmad miatt kezdenél harcba. Azt tanácsolom: ne tedd ezt, mert ez nem
elég a harchoz. Ezért mondja egy filozófus: aki mindig harcra vágyik, sosem lesz elégedett,
mert minél gazdagabb, annál többet kell költenie a győzelem érdekében. És Salamon azt
mondja: mikor megszaporodik a jószág, megszaporodnak annak felemésztői is. És kedves
uram, legyen bár vagyonod miatt sok embered, mégsem jóravaló dolog háborúzni, ha módod-
ban áll saját érdekedben békében élni, mert a csaták győzelme nem a résztvevők sokaságától
függ, sem az emberi erénytől, hanem mindenható Urunk kezétől. Ezért Júdás Makkabeus,
Isten lovagja, kinek igen nagyszámú ellenség ellen kellett harcolnia, akik többen és erősebbek
valának, mint Makkabeus népe, e szavakkal vigasztalta maroknyi seregét: Isten éppoly
könnyen adhat győzelmet kevés embernek, mint soknak, mert a győzelem nem az emberek
nagy számától vagyon, hanem a mi Mennybéli Urunktól, Istentől. És kedves uram, mivel
olyan ember nem létezik, aki biztos lehetne abban, vajon érdemes-e arra, hogy Isten
győzelmet adjon neki vagy sem, mint azt Salamon is megmondja, ezért mindenkinek
rettegnie kell attól, hogy harcolni kezdjen. S a csatákban sok a pusztulás, és gyakorta
megesik, hogy a nagy embert éppoly könnyen megölik, mint bárki mást. Mint az írva vagyon
a Királyok második könyvé-ben: a kard egyszer erre sújt le, másszor arra. És mivel a háború
nagy veszedelem az embernek, ezért kerülnie kell azt, amennyire csak lehet. Mert Salamon
azt mondja: Ki fegyvert fog, fegyver által vész el.”
Miután Prudence asszony elmondta ezeket, Melibeus ekképp válaszolt: „Látom, Prudence
asszony, szép szavaidból, hogy a harc igencsak kedved ellenére van, ám még nem hallottam
tanácsodat, hogy mit tegyek ebben az ügyben.”
„Bizony - szólt Prudence -, azt tanácsolom, hogy köss békét ellenségeiddel. Mert Szent Jakab
is azt írja levelében, hogy egység és béke által a kis vagyon megnő, ám a viszály és hábo-
rúskodás a nagy vagyont leapasztja. És tudod, hogy a világon a legnagyobb és legfontosabb
dolog az egység és a béke. Ezért szólt így Jézus Krisztus apostolaihoz: boldogok a békességre
törekvők, mert ők az Isten fiainak mondatnak.”
„Látom - szólt Melibeus -, nem kedves neked sem a becsületem, sem a tisztességem. Jól
tudod, hogy ellenségeink kezdték ezt a háborúskodást, s tették vélem ezt a szörnyűséget, s jól
láthatod, hogy nem kívánnak békét kötni. Miért alázkodjam akkor meg én, könyörögjek
irgalomért? Ez bizony nem lenne tisztesség számomra. Mert a túlzott alázatból csak megvetés
származik.”
Prudence asszony haragot mímelt, és így beszélt: „Uram, biztosíthatlak, hogy éppoly kedves
nekem tisztességed és hasznod, mint saját magamé. Ennek ellenkezőjét sem te, sem más nem
tapasztalhatta. Mindazonáltal ha azt mondtam, hogy törekedj a békekötésre, nem szóltam
helytelenül. Mert azt mondja a bölcs: a viszályt mások kezdik, a békekötést kezdjed te magad.
És így szól a próféta: kerüld a rosszat, és cselekedjél jót; keresd a békességet és kövesd azt.
Mindazonáltal nem mondom, hogy inkább te ajánlj békét ellenségeidnek, mint ők neked. Hisz
jól tudom, hogy oly kemény szívű vagy, hogy semmit nem tennél meg a kedvemért. És
Salamon azt mondja: ki megkeményíti az ő szívét, bajba esik.”
Mikor Melibeus meghallgatta, amit Prudence asszony színlelt haraggal mondott, ekképp
szólott: „Asszonyom, ne haragudj rám azért, amit mondok, hiszen tudod, hogy haragszom, és
ez nem is csoda. S aki haragszik, nincsen tudatában annak, amit tesz, sem annak, amit beszél.
Ezért mondja a próféta, hogy a zavaros szem nem lát tisztán. És ha őrültségemet szememre
veted, annál inkább kell szeretnem és dicsérnem téged. Mert Salamon is azt mondja: aki
megfeddi az embert, az végül kedvesebb lesz neki, mint a sima nyelvű.”
Erre Prudence asszony így szólt: „Csak a te javad érdekében mímelek haragot. Mert azt
mondja Salamon: többet ér az, ha valaki szemére veti a bolondnak balgaságát, mint az, ha
valaki támogatja és dicséri helytelen cselekedetét, miközben kineveti balgaságáért. S ugyanez
a Salamon azt mondja, hogy mások szomorú arcát látván a bolond megjavul.”
Azt mondta erre Melibeus: „Nem tudok ennyi mindenre válaszolni. Mondd el röviden óhajod
és tanácsod, s kész vagyok azt teljesíteni és véghezvinni.”
Erre Prudence asszony fölfedte óhaját, s azt mondta: „Azt tanácsolom neked, hogy mindenek-
előtt békélj meg Istennel. Hiszen, mint már mondottam, Isten a kínokat a te bűneidért
szenvedte el. S ha úgy teszel, amint mondottam, Isten elküldi hozzád ellenségeid, kik a
lábadhoz esnek, és parancsod szerint cselekednek. Mert Salamon azt mondja: mikor az ember
természete Istennek tetsző, az megváltoztatja ellensége szívét, s arra készteti, hogy törekedjék
békére és irgalomra. És arra kérlek, hadd beszéljek én ellenségeiddel titokban, s így nem
fogják tudni, hogy ez a te kívánságodra vagy hozzájárulásoddal történt. Ha ismerem szándé-
kukat, jobban tudok majd tanácsot adni.”
„Asszonyom - szólt Melibeus -, tedd azt, amit jónak látsz, én teljességgel alávetem magam
rendelkezésednek.”
Prudence asszony, mikor észbe vette ura jó szándékát, mérlegelni és fontolgatni kezdte, mint
vihetné úgy végbe ezt az ügyet, hogy az jól végződjék. S mikor úgy látta, itt az ideje, üzent
férje ellenségeinek, hogy jöjjenek el egy titkos helyre, és bölcsen elmagyarázta nekik, mily
előnyökkel jár, ha békét kötnek, s mily veszélyeket rejt magában a további háborúskodás. Azt
is elmondta nekik, hogy igencsak bánniuk kell ama sérelmet és gaztettet, melyet uruk,
Melibeus és leánya ellen követtek el.
És amikor azok meghallották Prudence asszony jóságos szavait, csudamód meglepődtek, és
igen megörültek: „Ó, hölgyem - mondták -, megmutattad nekünk az édesség üdvét Dávid
próféta szavai nyomán, mert a békekötést, melyre nem vagyunk érdemesek, s amelyért
nekünk kellett volna alázatosan könyörögnünk, te ajánlottad föl nagylelkűen. Látjuk, hogy
Salamon szava igaz, ki azt mondja, hogy az édes szavak megsokszorozzák a barátokat, s a
gonoszokat alázatossá teszik.”
„Bizony - mondották -, minden tettünket urunk, Melibeus iránti engedelmességből tesszük
ezután. Ezért, kedves és jóságos hölgy, alázatosan könyörgünk neked, hogy teljesítsd jóságos
szavaid, mert belátjuk, hogy módfelett megsértettük és megszomorítottuk Melibeus urunkat,
olyannyira, hogy azt már nem lehet jóvátenni. Ezért kötelezzük magunkat és barátainkat,
hogy minden parancsát teljesítsük. Ám meglehet, hogy haraggal viseltetik irántunk azok után,
amit ellene tettünk, és oly büntetést mér ránk, mit el nem viselhetünk. Ezért, nemes hölgy,
légy irgalmas, és tedd meg ez ügyben, ami tőled telik, hogy sem mi, sem barátaink ne
pusztuljanak el ostobaságunk következtében.”
„Bizony - szólt Prudence asszony -, nehéz és veszélyes dolog, ha az ember önmagát
teljességgel az ellensége ítélete és hatalma alá helyezi. Mert így szól Salamon: higgyetek
abban, amit mondok nektek: azt mondom, emberek, kormányzók és a szentegyház irányítói,
hogy sem fiadnak, sem feleségednek, sem barátodnak soha ne engedd át a hatalmat saját sze-
mélyed fölött, amíg csak élsz. Minthogy megtiltja, hogy az ember testvérének vagy
barátjának átengedje a hatalmat saját maga fölött, ennél nyomósabb okból tiltja meg, hogy azt
ellensége kezébe tegye. Mégis azt tanácsolom nektek, hogy ne legyetek bizalmatlanok férjem
iránt, hiszen jól tudom, hogy szelíd, nagylelkű, udvarias és kapzsiságtól mentes, és semmit
nem áhít annyira, mint tisztességet és megbecsülést. Ezenkívül bizonyos vagyok abban, hogy
ebben az ügyben semmit nem tesz tanácsom nélkül, és igyekezni fogok, hogy Isten
segedelmével békét kössön vélünk.”
Azok egyhangúlag azt mondták: „Tiszteletre méltó hölgy, mindenünket a rendelkezésedre
bocsátjuk, és bármikor, mikor néked tetszik, eljövünk kötelességünket leróni, hogy teljesítsük
óhajodat és Melibeus urunkét.”
Mikor Prudence asszony meghallgatta válaszukat, felszólította őket, hogy titokban
távozzanak. Visszatért urához, Melibeushoz, és elmondta neki, hogy ellenségei igen-igen
bűnbánónak mutatkoztak, beismerték vétküket, készek minden büntetést elszenvedni, és
irgalomért könyörögnek.
Így szólt erre Melibeus: „Méltó az a bűnbocsánatra, ki nem mentegeti magát bűneiért, hanem
beismeri és megbánja őket, bűnbocsánatért könyörögve. Mert azt mondja Seneca: ahol
bűnbánat van, ott bűnbocsánat is, mert a bűnbánat az ártatlanság édestestvére. Másutt azt
mondja: bűnbocsánatra érdemes az, ki szégyenkezik bűne miatt, és elismeri azt. Ezért bele-
egyezem a békekötésbe, ám úgy vélem, ne tegyük ezt meg barátaink hozzájárulása nélkül.”
Erre Prudence igen boldog volt, és azt mondta: „Bizony uram, helyesen és jól feleltél, hiszen
amint barátaid tanácsa buzdított bosszúra és háborúskodásra, beleegyezésük nélkül ne köss
békét ellenségeiddel. Hiszen azt mondják: természettől fogva az a legjobb dolog, ha az oldoz
fel, aki megkötözött.”
Eztán Prudence asszony késlekedés nélkül üzent rokonaikért és régi, igaz és bölcs barátaikért,
s elmondta nekik Melibeus jelenlétében, mit az imént elmeséltünk. Kérte őket: adjanak
tanácsot, mit volna a legjobb cselekedni. És amikor Melibeus barátai elhatározásra jutottak
ebben az ügyben, miután azt gondosan és alaposan megvizsgálták, békét és nyugalmat
javasoltak, és azt, hogy Melibeus fogadja ellenségeit jó szívvel és irgalommal.
Amikor Prudence asszony meghallotta, hogy ura és a tanács egyetért az ő óhajával, igen
örvendezett, és így szólt: „Egy régi mondás szerint a jót, amit ma megtehetsz, ne halaszd
holnapra. Ezért azt tanácsolom neked, hogy küldjed azokat a küldönceidet ellenségeidhez, kik
bölcsek és eszesek, hogy mondják meg nekik a nevedben, hogy ha hajlandóak békét kötni,
akkor halogatás és késedelem nélkül jelenjenek meg nálunk.”
Így is történt. Mikor a bűnbánó vétkesek, azaz Melibeus ellenségei meghallották, amit a
küldöncök mondtak nekik, igen megörültek, és szelíden, jóindulattal válaszoltak, könyörögve
Melibeus és háza népe kegyelméért. És rögvest a küldöncökkel mentek, hogy teljesítsék
Melibeus uruk parancsát.
Mindjárt el is indultak Melibeus udvarába, és tanúként magukkal vitték néhány igaz
barátjukat is. Amikor Melibeus elé járultak, az így szólt hozzájuk: „Úgy áll a dolog, hogy ok
nélkül nagy gonoszságot míveltetek velem, feleségemmel, Prudence-szel és leányommal is.
Mert erőszakkal a házamba hatoltatok, és olyan szörnyűséget cselekedtetek, melyért - ez
köztudott dolog - halált érdemelnétek. Ezért azt kérem tőletek, engedjétek át a büntetést
nekem és feleségemnek.”
Erre hármójuk közül a legbölcsebb így felelt: „Uram, tudjuk, hogy érdemtelenek vagyunk
arra, hogy egy ilyen nagy úr udvarába jöjjünk, mint te vagy, hisz ellened oly bűnt követtünk
el, mely méltán érdemelne halált. De mivel az egész világ oly jóságosnak tart téged, ezért alá-
vetjük magunkat kiválóságodnak és jóindulatodnak, és készek vagyunk minden parancsodat
teljesíteni, könyörögve irgalmadért, és azért, hogy vedd figyelembe őszinte megbánásunkat és
hódolatunkat, és bocsásd meg szörnyű tettünket. Hiszen tudjuk, hogy irgalmad a jóságban
messzebbre ér el, mint szörnyű bűnünk a gonoszságban, bármekkorát is vétettünk ellened.”
Erre Melibeus jóságosan felemelte őket a földről, végighallgatta esküiket és fogadkozásukat,
és megbeszéltek egy időpontot, mikor újra eljönnek Melibeus udvarába, hogy elfogadják az
ítéletet, melyet Melibeus az előbb említett okok miatt hoz majd. Ezután mindenki hazament.
Mikor Prudence asszony úgy látta, hogy itt az ideje, megkérdezte Melibeust, mi módon kíván
bosszút állni ellenségein. Mire Melibeus így válaszolt: „Bizony arra gondoltam, hogy
elkobzom összes vagyonukat, és örökre száműzetem őket.”
„Bizony - szólt Prudence asszony -, ez igen kemény ítélet, és a józan ész ellen van, hiszen
elég gazdag vagy ahhoz, hogy ne legyen szükséged más ember javaira. S ezáltal könnyen azt
érnéd el, hogy kapzsinak tartsanak, ami rossz dolog, és mindenkinek óvakodnia kell tőle.
Mert az apostol szavai szerint minden baj gyökere a kapzsiság. Ezért jobb, ha elveszíted
pénzed, miközben tisztelet övez, mintha szégyen és gonoszság által jutsz hozzá. Hisz
mindenkinek meg kell tennie minden tőle telhetőt nemcsak azért, hogy megőrizze jó hírnevét,
hanem hogy azt növelje is. Mert írva vagyon, hogy a régi jó hír és név hamar elmúlik, ha azt
meg nem erősítik. És ami ellenségeid száműzetését illeti, úgy vélem, meghaladja a mértéket,
és a józan ész ellen van, ha figyelembe veszed, mennyire hatalmat adtak neked maguk fölött.
És írva vagyon, hogy méltán veszik el a kiváltságot attól, ki a kezébe adott hatalmat rosszul
használja föl. S fölteszem, hogy ha eme ítéleted törvény elé viszed, amit nem hiszek, hogy
megtehetsz, és véletlenül nem hajtják végre, akkor a dologból ugyanolyan háborúskodás lesz,
mint volt annak előtte. Ezért ha azt kívánod, hogy ezek az emberek engedelmeskedjenek
néked, akkor másképp kell tenned, azaz enyhébb ítéletet kell hoznod. Mert írva vagyon, hogy
aki szépen kér, annak engedelmeskedni kell. Ezért arra kérlek, hogy ebben a helyzetben bírd
magad arra, hogy győzz a szíveden. Mert Seneca azt mondja: aki legyőzi szívét, az
kétszeresen győz. És Tullius azt mondja: egy nagyúrban semmi sem olyan dicséretes, mint az,
ha szelíd és könnyen megenyhül. És kérlek, mondj le arról, hogy ily módon állj bosszút, hogy
megőrizhesd jó hírneved, és hogy az emberek okkal magasztalhassanak irgalmasságodért, és
hogy ne legyen okod arra, hogy megbánd, amit cselekedtél. Mert Seneca azt mondja: aki
gonosz módon győzedelmeskedik, az bánni fogja győzelmét. Ezért arra kérlek, legyen
szívedben irgalom, miként az Úr szívében irántad az Utolsó Ítélet napján. Mert Szent Jakab
levelében azt írja: az ítélet irgalmatlan az iránt, aki nem cselekszik irgalmasságot.”
Mikor Melibeus végighallgatta Prudence asszony érveit és bölcs tanácsát, kezdett szíve
hitvese óhaja felé hajlani, és beleegyezett abba, hogy Prudence tanácsa szerint cselekedjék, és
hálát adott Istennek, ki minden jóság és erény forrása, hogy ilyen bölcs feleséget adott neki.
És amikor elérkezett a nap, és ellenségei elébe járultak, így szólt hozzájuk: „Bár gőgből,
őrültségből és tudatlanságból vétkeztetek ellenem, ám mivel látom alázatotokat és azt, hogy
bánjátok bűnötöket, úgy határoztam, hogy megkegyelmezek nektek. Ezért teljes egészében
megbocsátom az összes gonoszságot és sérelmet ellenem és az enyéim ellen, miként Isten
végtelen kegyelméből megbocsátja nekünk halálunk napján mindazt, amit ellene vétkeztünk
ezen a nyomorult világon. Mert nem fér hozzá kétség, hogy ha megbánjuk bűneinket,
melyeket Isten színe előtt követünk el, Ő oly nagylelkű és irgalmas, hogy megbocsátja
bűneinket, és eljuttat bennünket az örök üdvösséghez.”
A BARÁT MESÉJE
Tragédiamodorban elbeszélem
azok vesztét, kik fennen álltanak
s oly mélyre hulltak, hogy tengernyi vérben
menekvésre reményük sem maradt;
mert szerencséd ha egy nap cserben hagy,
emberi erő tartóztatni nincsen.
Vak jósorsodban el ne bízd magad -
e pár ős, igaz példa erre intsen!
Lucifer
Ádám
Ádámot Damaskus mezőin egykor
Isten maga keze formálta meg,
ő nem lett tisztátalan férfimagból,
s egy fán kívül úr volt Éden felett.
Ember nem kapott magasabb helyet
nála, mígnem javát eltékozolta,
s boldog birtokából kiűzetett
robotba, szenvedésbe és pokolba.
Sámson
Nabukodonosor
Zenobia
Nero
Holofernes
Nagy Sándor
Julius Caesar
Krőzus
ELŐBESZÉD
AZ APÁCÁK PAPJÁNAK MESÉJÉHEZ
Invocatio ad Mariam
Első rész
A SÁFÁR ELŐBESZÉDE
A SÁFÁR MESÉJE
A PLÉBÁNOS ELŐBESZÉDE
A PLÉBÁNOS MESÉJE
State super vias et videte et interrogate de viis antiquis, que sit via bona; et ambulate in ea, et
inuenietis refrigerium animabus vestris, etc. Jeremiás VI. 16.
Mennybéli édes Urunk, ki senki kárát nem kívánja, hanem inkább azt, hogy ismerjük meg
mindnyájan őt s a boldog öröklétet, Jeremiás próféta által ekképpen int bennünket: „Álljatok
az utakra, nézzetek szét, s kérdezősködjetek a régi ösvények felől (azaz a régi szentenciák
felől), melyik a jó út, és azon járjatok, hogy a ti lelketek nyugalmat találjon” stb. Sok út van,
mely az ember lelkét a mi Urunkhoz, Jézus Krisztushoz a dicsőség országába vezeti. Milyen
utak ezek? Létezik egy igen jó és nemes út, melyet nem mulaszthat el sem férfiú, sem
asszony, ki bűne által letért az égi Jeruzsálem helyes útjáról: ez pediglen a Bűnbánat, melyről
az embernek igaz szívbéli örömmel kell hallania és tudakozódnia: hogy megtudja, mi az a
Bűnbánat, miért hívják Bűnbánatnak, hány módja van annak, hogy gyakorolja az ember, hány
fajtája van, és mely dolgok azok, amelyek a Bűnbánathoz tartoznak, s melyek azok, amelyek
gátolják azt.
Azt mondja Szent Ambrus: „A Bűnbánat az ember előzőleg elkövetett bűnének megbánása,
és ama elhatározása, hogy ezután nem követ el többé olyat, amit bánnia kellene.” És valamely
bölcs azt mondja: „A Bűnbánat annak az embernek a bánkódása, aki bűne miatt szomorkodik,
és gyötri magát azért, amit tett.” A Bűnbánat voltaképpen az ember bűnének szomorúság és
kínok közti megbánása. És ha a bűnbánó őszinte, megsiratja elkövetett bűneit, és egész
szívével állhatatosan arra törekszik, hogy feloldozást nyerjen, megnyugvásra találjon, és
többé ne kövessen el olyat, melyet aztán később bánnia vagy gyászolnia kell, s hogy
szorgalmasan dolgozzék ezután: különben a Bűnbánat hiábavaló. Mert miként Szent Izidor
mondja: „Bizony hazug fecsegő s nem mindig igaz bűnbánó az, aki folyvást olyanokat követ
el, amit meg kell bánnia.” Hiábavaló a sírás, mindig bűnt követ el. Ennek ellenére az ember
reménykedik, hogy minden egyes alkalommal, ha - nem túl gyakorta - elbukik, a Bűnbánat
által újra fölemelkedhet Isten kegyelméből; ez azonban igen kétséges. Mert miként Szent
Gergely mondja: „Nehéz annak kiemelkednie a bűnből, kit állandó gonoszság súlya nyom.”
Ezért azok a bűnbánók, akik nem vétkeznek többé, és elhagyják a bűnt, mielőtt az távozna
tőlük, az Egyház által bizonyosan üdvözülnek. S az Egyház reméli, hogy aki bűnt követ el, és
utolsó óráján gyónja meg, üdvözül majd a mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelméből;
mindazonáltal jobb a biztos utat választani.
Most, hogy az imént elmondottam néktek, mi is az a Bűnbánat, tudjátok meg, hogy háromféle
bűnbánó cselekedet létezik. Az első az, ha az embert akkor keresztelik meg, miután bűnt
követett el. Szent Ágoston mondja: „Aki nem bánja meg régi, bűnös életét, nem kezdhet el új,
ártatlan életet.” Mert bizony, ha anélkül keresztelik meg, hogy megbánná egykori bűneit,
megkapja ugyan a keresztség jelét, de a kegyelmet nem, sem pedig bűne bocsánatát, míg igaz
bűnbánatot nem gyakorol. A másik vétség az, ha az ember halálos bűnt megkeresztelése után
követ el. A harmadik vétség pedig az, ha az ember megkeresztelése után napról napra követ el
bocsánatos bűnöket. Erre mondja Szent Ágoston: „A jók és alázatos szívűek bűnbánata
mindennapi bűnbánat.”
A Bűnbánatnak három fajtája van: az egyik nyilvános, a másik közös, a harmadik egyéni. A
nyilvános kétféle lehet: egyik, ha az Egyház nagyböjtkor gyermekgyilkosságért vagy ehhez
hasonlóért kiközösít valakit. Másik, ha valaki nyíltan követ el bűnt, és ennek egész országban
híre megy: ilyenkor a Szentegyház nyilvános vezeklésre ítélheti őt. Közös bűnbánat, mikor a
pap egybegyűjti híveit, bizonyos alkalmakkor, hogy például mezítlábasan zarándokútra
induljanak. Egyéni bűnbánat az, melyet az ember saját bűneiért mindennap gyakorol,
melyeket egyénileg gyón meg, s egyénileg kap rájuk feloldozást.
Most pedig tudjátok meg, mi az, ami szükséges és elengedhetetlen a teljes, igaz bűnbánathoz.
Ez pedig három dolog: A szív Megbánása, a száj Gyónása és a Megnyugvás. Ezért mondja
Aranyszájú Szent János: „A Bűnbánat arra készteti az embert, hogy beletörődéssel fogadjon
minden fájdalmat, a szív megbánásával, a száj gyónásával, megnyugvással és mindenféle
megalázkodással. S ez a Bűnbánat három dologra érvényes, amely megharagítja a mi
Urunkat, Jézus Krisztust: ezek pediglen az alantas élvezet gondolata, a haszontalan fecsegés, s
végül maga a gonosz, bűnös tett. Ezek ellen való a Bűnbánat, mely olyan, mint valami fa.”
E fának gyökere a Megbánás, amely az igaz bűnbánó szívben rejtezik, valamiképp a fa
gyökere rejtezik a földben: A Megbánás gyökeréből nő a törzs, amelyről a Gyónás lombja
fakad, s végül a Megnyugvás gyümölcsét hozza. Ezért mondja Krisztus a Szentírásban:
„teremjétek a Bűnbánat méltó gyümölcseit”; mert gyümölcséről ismerszik meg a fa, nem
pedig gyökeréről, mely a szívben rejtezik, sem pedig a Gyónás lombjáról. Ezért szól így a mi
Urunk, Jézus Krisztus: „gyümölcséről ismered meg őt”. Egy gyökérből fakad a kegyelem
magja is, mely a bizonyosság szülőanyja, és e mag forró és keserű. E mag kegyelme a jóból
fakad, az ítéletre és a pokol kínjaira való emlékezésen keresztül. Erről mondja Salamon: „Az
ember istentől való félelmében elhagyja bűnét.” A mag heve Isten szeretete s az öröklét utáni
vágy. E hév az ember szívét Isten felé vezérli, s meggyűlölteti vele önnön bűnét. Mert bizony
a kisded számára semmi sem oly ízletes, mint dajkája teje, és semmi sem oly utálatos, mint
ugyanaz a tej, ha más ételt vegyítenek öszve véle. Hasonlóképp a bűnös, aki bűnét szereti,
neki az édesbnek tűnik bárminél; de attól a pillanattól fogva, hogy teljes szívével a mi Urunk,
Jézus Krisztus felé fordul, s az öröklét után vágyakozik, többé semmi sem oly utálatos
számára, mint bűne. Mert bizony Isten törvénye Isten szeretete; ezért mondja Dávid próféta:
„szeretem törvényedet, s gyűlölöm a gonoszságot és a gyűlöletet”; ő, ki szereti Istent,
megtartja szavát és törvényét. Ezt a fát ültette lélekben Dániel próféta Nabukodonozor király
látomása alapján, akinek azt tanácsolta: vezekeljen. Mert a bűnbánat az élet fája annak, aki
abban részesül, és boldog, aki kitart az igaz bűnbánatban; Salamon szentenciája alapján.
A Bűnbánatról avagy a Megbánásról pedig négy dolgot kell megtudnotok; mégpedig azt, mi
is a Megbánás, mik lehetnek az okok, melyek az embert Megbánásra késztetik; hogyan kell
bűneit megbánnia; és milyen Megbánás hat a lélekre. Ez pedig a következőképpen van: a
Megbánás igaz szomorúság az ember szívében, elkövetett bűneiért, őszinte törekvés, hogy
meggyónjon és vezekeljen, és többé ne vétkezzék. S e szomorúság olyan lesz, miként azt
Szent Bernát megírta: „Nehéz és súlyos, éles és szívbe hasító.” Először, mert vétkezett ura és
teremtője ellen; még élesebb és szívbe hasítóbb azért, mert megharagította őt, vétkezett
ellene, feladta és elárulta őt, ki drága vérével váltott meg minket bűneinktől, a sátán
kegyetlenségétől, és a pokol kínjaitól.
Hat ok létezik, mely az embert Megbánásra készteti. Először: az embernek emlékeznie kell
bűneire; de úgy ám, hogy az ne okozzon néki semmiféle örömöt, hanem nagy szégyent és
szomorúságot. Mert azt mondja Jób: „Csak bűnös ember követ el gyónásra méltó tetteket.”
Íme ezt mondja Ezekiel: „Életem minden évére keserű szívvel fogok emlékezni.” És Isten azt
mondja az Apokalipszisban: „Gondold meg, honnan süllyedtél ide!” Mert azelőtt Isten gyer-
mekei voltatok, és Isten országának alapjai; de bűnötökért rabbá és tisztátalanná, az angyalok
gyűlölőivé, a Szentegyház meggyalázóivá, az álnok kígyó táplálékává kellett válnotok. Hogy
örökre a pokol tüzén égjetek. És még tisztátalanabbak és utálatosabbak vagytok, hiszen több-
ször vétkeztek, mint az eb, amely saját hányadékát megeszi. És még ennél is tisztátalanabbak
vagytok, mert megszoktátok a bűnt, és már csak abban éltek, mint az állat a piszkában. Az
effajta gondolatok az embert szégyenkezésre kell késztessék, nem pedig örömre, amint Isten
mondja Ezekiel próféta által: „Emlékezzél útjaidra, és elégedetlen leszel velük.” Bizony a
bűnök azok az utak, melyek az embert a pokolra viszik.
A második ok, amiért az embernek meg kell vetnie a bűnt, miként Szent Péter mondja, a
következő: „Aki bűnt követ el, az annak rabjává válik.” És ezért mondja Ezekiel próféta:
„Bánkódom, mert megvetem önmagam.” És bizony meg kell vetnie az embernek a bűnt, s
óvakodnia kell e rabságtól és gonoszságtól. S halljátok, mit mond erről Seneca. Íme ezt
mondja: „Még ha tudnám is, hogy sem Isten, sem ember nem tudja meg sohasem, megvetném
a bűnt, s nem követnék el ilyet.” És ez a Seneca még azt is mondja: „Nagyobb dolgokra szü-
lettem, mintsem hogy önnön testem rabja legyek, vagy hogy önnön testem rabbá tegyem.”
Azáltal válik ember és asszony teste tisztátalanná, ha átadja magát a bűnnek. A
legtisztátalanabb, a legméltatlanabb embernél vagy asszonynál, aki valaha is élt, ő még sokkal
tisztátalanabb és szolgaibb. Minél magasabbról zuhan le az ember, annál inkább rab, Isten és
a világ számára annál gyarlóbb és gyűlöletesebb. A jó Isten bizonnyal megveti az embert
bűneiért, hiszen szabad volt, s bűne miatt verte béklyóba. Ezért mondja Szent Ágoston: „Ha
megveted szolgádat, mikor vétkezik, önmagadat is meg kell vetned, ha vétkezel.” Érdemed
jutalma az lesz, hogy nem leszel tisztátalan önmagad előtt. Ó, jaj! utálkozniuk kellene attól,
hogy a bűn szolgáivá és rabjaivá legyenek, s erősen szégyenkezniük, hogy Isten végtelen
jóságában magasra emelte őket, észt, testbéli erőt, egészséget, szépséget, jólétet adott nekik,
és megváltotta őket a haláltól szíve vérével, s ők mindezért a jóságért cserébe ily gonoszul
bánnak vele, elárulva így önnön lelküket is. Istenre kérlek benneteket, szépséges asszonyok,
emlékezzetek, mit mond Salamon példabeszéde: „Mint aranykarika a disznó orrában, olyan a
csinos, de szemérmetlen asszony.” Mert ahogy a disznó meghempergődzik minden
mocsokban, úgy hempergeti az meg szépségét a bűn bűzös mocsarában.
A harmadik ok, amely Megbánásra készteti az embert, az ítéletnaptól s a pokol szörnyű
kínjaitól való rettegés. Mert miként Szent Jeromos mondja: „Ahányszor az ítélet napja
eszembe jut, reszketek; mert amikor eszem, vagy iszom, vagy bármi mást teszek, egyre úgy
tűnik, fülembe zúg a harsona: keljetek föl, ti, kik meghaltatok, s jöjjetek az ítéletre.” Ó, édes
Istenem, nagyon kell félni egy ilyen ítéletet, „mikor mindnyájan együtt állunk” - mondja
Szent Pál - „a mi Urunk, Jézus Krisztus színe előtt”, hol általános gyülekezet lesz majd,
ahonnan senki sem hiányozhat. Mert onnan nincs távolmaradás, sem felmentés. És nemcsak
bűneinkért ítélnek majd el akkor minket, hanem minden tettünkről tudni fognak. És amint azt
Szent Bernát mondja: „Nem használ ott sem fortély, sem fogadkozás, hanem számot fogtok
adni rossz szavatokról.” Ott olyan bíránk lesz, kit sem becsapni, sem megvesztegetni nem
lehet. Vajon miért? Mert bizony minden gondolatunkat ismeri; sem pénzzel, sem imádsággal
meg nem vesztegethető. Ezért mondja Salamon: „Isten haragja senkit sem kímél, még
imádságért vagy ajándékért sem.” S ezért az ítélet napján nincs remény menekvésre. Mert
miként Szent Anselm mondja: „Nagy lészen akkor a bűnösök gyötrelme; ott ül majd fölöttük
a zord és haragos bíró, s nyitva alattuk a pokol szörnyű kapuja, hogy elveszejtse azokat,
kiknek meg kell gyónniuk bűneiket, melyek Isten és ember előtt egyaránt ismertek. És bal
oldalon több ördög, mint amennyit elképzelni lehetséges, hogy a bűnös lelkeket megragadják,
és elvigyék a pokol mélyére. S az emberek szívében ott a kínzó lelkiismeret, körülöttük pedig
az égő világ. Hová menekülhet a nyomorult bűnös, hogy elrejtőzzön? Bizony, nem rejtőzhet
el, hanem elő kell lépnie, fölfednie magát.” Mert miként Szent Jeromos mondja: „A föld
kiveti őt magából, a tenger is és a lég is, amely megtelik mennydörgéssel és villámlással.”
Emlékezzetek hát arra, hogy nem örömbe visz a bűn, hanem nagy szomorúságba, a pokol
kínjaitól való rettegés miatt. Ezért mondja Jób az Istennek: „Engedd meg, Uram, hogy még
egy ideig sírjak és gyászoljak, mielőtt odamegyek, honnét nem térhetek vissza a földre,
melyet a halál sötétje takar, a bánat és sötétség földjére, melyet a halál árnyéka borít, s ahol
nincs más rend vagy rendelet, csak az örökké tartó, szörnyű rémület.” Láthatjátok, hogy Jób
haladékot kért egy időre, hogy megsirassa és meggyászolja bűneit; mert egy nap haladék
bizony többet ér a világ minden kincsénél. S mivel az ember vezekléssel, nem pedig kinccsel
tisztázza magát Isten előtt e világon, azért kell imádkozni Istenhez, hogy adjon neki egy kis
haladékot, hogy megsirathassa és meggyászolhassa bűneit. Mert higgyétek meg, az összes
szomorúság a világ kezdete óta mind kicsinység a pokol kínjaihoz képest. Ezért nevezi Jób a
poklot „a sötétség földjének”; hiszen azért hívja földnek, mert szilárd és örök; „sötétnek”
pedig azért, mert a pokolban nincsen világosság. Mert bizony a sötét fény, mely az örökké
égő tűzből ered, a pokol szörnyű kínjai elé vezeti a bűnöst, s felfedi őt kínzói, az ördögök
előtt. A „halál sötétje takar” kifejezés azt jelenti, hogy a pokolban Isten nincs jelen, mert Isten
az öröklét maga. A „halál sötétje” azon bűnök összessége, melyeket a nyomorult ember
elkövetett, és amelyek megakadályozzák őt abban, hogy Isten arcát láthassa; miként a sötét
felhő eltakarja a napot. Azért „bánat földje” e hely, mert három dolog hiányzik ott, mit az
ember földi létében bírhat: becsület, gyönyör és gazdagság. A pokolban becsület helyett
szégyen és zavar van. Mert hiába tudjuk, hogy az ember „becsületnek” nevezi a tiszteletet egy
másik ember iránt, a pokolban nincs sem tisztelet, sem becsület. Bizony, egy királynak sem
jut ott több tisztelet, mint egy szolgának. Ezért mondja az Úr Jeremiás próféta által: „Aki
engem megvet, az megvetésre méltó.” A „becsület” hatalmat is jelenthet, a pokolban azonban
ez is csak az ember kárára van. És Isten azt mondja: „Szörnyűséges ördögök rohangálnak
majd fel-le a kárhozottak fején.” Minél magasabbra jutottak evilági életük során, ott annál
inkább lealacsonyodnak és bemocskolódnak. A földi gazdagság helyett szegénység jut majd
nekik, ez pedig négy dologban nyilvánul meg: kincsek hiányában, amelyről Dávid azt
mondja: „A gazdag, aki egész szívével ragaszkodik evilági kincséhez, a halál álmát alussza
majd, és kincséből ott semmi sem marad.” És ezenkívül a pokolban nincsen sem étel, sem
ital. Mert azt mondja Isten Mózes által: „Éhen fognak ott veszni. És a pokol tüze keserves
halálra ítéli őket, a sárkány epéje lesz italuk, ételük pedig a sárkány mérge.” Ezenkívül pedig
az öltözet hiányában is fognak szenvedni; mezítelenek lesznek mind testben - kivéve az őket
elnyelő pokol tüzét -, mind lélekben, fedetlenek mindenféle erkölcsöktől és érdemektől,
melyek a lélek öltözete. Hol vannak a tarka ruhák, a finom kelmék, a szépen szabott ingek;
halljátok, mit mond az Úr Izajás által: „Molyok tenyésznek majd bennük, és öltözetük a pokol
férgei lesznek.” Ezenkívül a barátok hiányát kell elszenvedniök; mert nem szegény az, kinek
jó barátai vannak, de ott nincsen barát; mert sem Isten, sem földi teremtmény nem lesz barátja
ott, és mindenki halálos gyűlölettel gyűlöli egymást. „Fiak és leányok fellázadnak apjuk,
anyjuk ellen, rokon rokona ellen; mindegyik megveti és szidalmazza a másikat” éjjel-nappal,
mondja Isten Mikeás próféta által. S a szerető gyermekek, akik egykor oly igen szerették
egymást, ott felfalnák egymást, ha tudnák. Mert hogy is szerethetnék egymást a pokol kínjai
közt, ha evilági virágzó életükben gyűlölték egymást. Mert az érzéki szerelem hatalmas bűn,
miként Dávid próféta mondja: „Ki a gonoszat szereti, az önnön lelkét gyűlöli.” És aki saját
lelkét gyűlöli, az bizony semmiféleképpen nem szerethet senkit. Ezért a pokolban nincsen
sem vigasz, sem barátság, és minél közelebbiek a rokonok vér szerint, annál több átok,
szidalom és halálos gyűlölet van közöttük. Ezenkívül nélkülözniük kell minden élvezetet,
mert bizony az élvezet az öt érzékszerv étvágyából következik, melyek pedig a látás, a hallás,
a szaglás, az ízlelés, és a tapintás. Ám amit a pokolban lát a bűnös, az füst lesz és setétség,
amit hall, az jajgatás és fogcsikorgatás; miként Jézus Krisztus mondja: „Orruk megtelik
átható bűzzel.” És miként Izajás próféta mondja: „Amit ízlel, az keserű epe.” És ami az
érintést illeti, egész testét elborítja „a tűz, mely soha ki nem alszik, és a férgek, melyek soha
el nem pusztulnak”, miként Isten mondja Izajás száján keresztül. Mert ahogy ők nem
remélhetik, hogy kínjaikba belehalnak, és ezáltal megmenekedhetnek a gyötrelemtől, úgy
majd megértik, miért mondja Jób, hogy „ott a halál árnyéka”. Bizony, az árnyék hasonlít arra,
aminek az árnyéka, de mégsem ugyanaz a dolog. Épp ilyenek a pokol kínjai: miként a halál
hasonlít a szörnyű gyötrelemre, és miért? mert olyan kínokat állnak ki, mintha menten
meghalnának; de bizony csak nem halnak meg. Erre mondja Szent Gergely: „A szerencsétlen
nyomorultaknak ez halál nélküli halál, végtelen vég és hiánytalan hiány. Mert haláluk örökké
él, végük újra kezdődik, és hiányuk nem szenved hiányt.” Ezért mondja Szent János
evangélista: „Keresik a halált, de nem lelik; kívánnak meghalni, de a halál szökik előlük.” És
Jób is mondja: „A pokolban nincsen rend.” Mert Isten mindent megfelelő rendben teremtett,
rend nélkül semmit sem, hanem mindent rendszerezve és számozva; de akik elkárhoztak,
azoknál nincsen sem rend, sem rendszer. Mert a föld nem terem nékik gyümölcsöt. Mert
amint Dávid próféta mondja: „Isten elveszi tőlük a föld gyümölcsét”; a víz nem nyújt nékik
enyhülést, a levegő felfrissülést, a tűz fényt. Mert amint Szent Vazul mondja: „Az evilági tűz
lángját az Úr a pokolbélieknek adja, akik elkárhoztak, de a fényt és a világosságot mennybéli
gyermekeinek.” Ahogy a rendes ember gyermekeinek húst ad, kutyájának pedig csontot. És
nincs reményük menekvésre, mondja végezetül Szent Jób, mert „végtelen borzalom és
szörnyű rettegés lakozik ott”. A borzalom folytonos rettegés attól, ami jönni fog, és a
borzalom örökösen a kárhozottak szívében lakozik. És ezért felhagytak minden reménnyel,
hét okból. Először azért, mert Isten, a bírájuk nem lesz hozzájuk irgalommal; jóindulatát nem
fogják elnyerni; megváltani nem tudják magukat; hangjuk se lesz, hogy szóljanak hozzá; nem
menekedhetnek a kínoktól; sem annyi jóságuk, sem akkora hatalmuk nem lesz, hogy
megszabaduljanak a kínoktól. Ezért mondja Salamon: „A gonosz meghal, és ha meghalt, nem
menekedhet a kínoktól.” Aki megérti, micsoda kínok ezek, és úgy érzi, hogy megérdemli őket
bűneiért, bizony, több kedve lehet sírni és bánkódni, mint dalolni és játszani. Mert miként azt
Salamon mondja: „Ha bárki tudná azokat a kínokat, melyek a bűnösökre méretnek, igen
bánkódna.” „Ennek tudata - mondja Szent Ágoston - az ember szívét siralomra készteti.”
A negyedik pont, mely az embert megbánásra készteti, a szomorú emlékezés azokra a jó
cselekedetekre, melyeket nem tett meg ezen a földön, és azokra a jó cselekedetekre, melyeket
abbahagyott. Bizony, vagy a jó cselekedetek után követett el halálos bűnt, vagy pedig a jó
cselekedetekkel egy időben. Bizony a jó cselekedetek, melyeket bűne előtt követett el, meg-
semmisülnek és hatástalanná válnak az őket követő bűn után. A többi jó cselekedet, melyet a
bűnnel egy időben tett az ember, a mennybéli öröklét számára meghalt. Azok a jó csele-
kedetek, melyek az őket követő bűn következtében meghaltak, amely jó cselekedeteket akkor
tett, amikor jótékonykodott, többé életre nem kelhetnek igaz bűnbánat nélkül. Erre azt
mondja Isten Ezekiel száján keresztül: „Ha az igaz ember elhagyja az igazság útját és
gonoszat cselekszik, élhet-e?” Nem, mert a jó cselekedetet, melyet tett, elfelejtik, és bűnben
fog meghalni. S e fejezetről ezt mondja Szent Gergely: „Értsük meg: ha halálos bűnt
követünk el, akkor semmit sem ér elmondani jó cselekedeteinket, melyeket annak előtte
tettünk.” Mert bizony a halálos bűnben nem bízhatunk semmiféle előzőleg elkövetett jó
cselekedetben, vagyis abban, hogy a mennyei öröklétet elnyerjük. Mindazonáltal a
jótétemények újraélednek, visszatérnek, segítenek és használnak a mennyei öröklét
elnyerésében, ha megbánást gyakorlunk. De bizony, azok a jótétemények, melyeket az ember
a halálos bűnnel egyidejűleg tesz, minthogy a halálos bűnnel egyidejűleg cselekedték őket,
nem éledhetnek fel többé. Mert bizony, ami nem is élt soha, az nem éledhet föl; és noha nem
segítenek az öröklét elnyerésében, ám segítenek megrövidíteni a pokol kínjait, vagy
ideiglenes hatalmat adnak, hogy a jó szándék fényt és világosságot gyújtson a bűnös ember
szívében, hogy bűnbánatot érezzen; és azért is jó, ha az ember jót cselekszik, mert az
ördögnek kevesebb hatalma van úgy a lelke fölött. Így hát könyörületes szívű urunk, Jézus
Krisztus azt kívánja, hogy semmilyen jótétemény kárba ne vesszen, és mind használjon
valamit. De miképpen azok a jótétemények, melyeket az ember erkölcsös életében
cselekedett, megsemmisülnek az őket követő bűn után: úgy azok a jótétemények, melyeket az
ember a halálos bűnnel egyidejűleg követ el, nyomtalanul megsemmisülnek az öröklét
számára; aki semmi jót nem tett, az bízvást énekelheti az új francia dalt: „Jay tout perdu mon
temps et mon labour.” Mert bizony a bűn megrövidíti a természet jóságát és a kegyelem
jóságát. Mert bizony a Szentlélek kegyelme a tűzhöz hasonlatos, mely nem pihenhet, mert a
tűz menten elalszik, mihelyst megszűnik munkálkodni. Ez megfosztja a bűnösöket az
üdvösségtől, mely csak a szorgos embereknek jár, akik dolgoznak és munkálkodnak. Akkor
bizony sajnálhatja bűneit az, aki tartozik Istennek egész addigi és elkövetkező életével, és
semmi jósága nincs, hogy megfizesse adósságát Istennek, akinek egész életével tartozik. Mert
higgyétek meg: „Számot fog adni mindenről - miként azt Szent Bernát mondja -, amit evilági
életében kapott, és hogy hogyan használta ezeket, mert egy szál haja nem hullhat ki, egy
perce nem múlhat el anélkül, hogy számot ne adjon róla.”
Az ötödik dolog, amely az embert megbánásra készteti, az emlékezés arra a kínszenvedésre,
melyet a mi Urunk, Jézus Krisztus szenvedett el a mi bűneinkért. Mert miként Szent Bernát
mondja: „Míg élek, emlékezni fogok a kínokra, melyeket a mi Urunk, Krisztus elszenvedett,
míg hirdette az igét; fáradságos munkájára, megkísértetésére, amikor böjtölt, hosszú virrasztá-
saira, amikor imádkozott, könnyeire, melyeket a jó emberek iránti szánalomból hullatott; a
bánatra, a szégyenre és a szennyre, amit az emberek rá mondtak; a mocskos nyálra, amit az
arcába köptek, az ütésekre, amik rámérettek, az undok szidalmakra, a halálos ítéletre, amely
kimondatott rá; a szegekre, melyekkel a keresztre szegezték, és mindarra a szenvedésre, amit
az én bűnömért viselt el, egyet sem az övéért.” Megértitek hát, hogy az ember bűnében
minden rend vagy rendszer fölfordul. Mert úgy igaz, hogy Isten, az ész, az érzék és a test a
következőképpen rendeztetett: Isten uralkodik az ész fölött, az ész az érzékek fölött, az érzé-
kek pedig az ember teste fölött. Hogyha az ember vétkezik, ez a rend vagy rendszer fölborul.
És akkor, ha az emberi ész nem hajlandó alávetni magát Istennek, nem engedelmeskedik
neki, aki jog szerinti ura, ezáltal megsemmisíti ennek az érzékeken s az ember testén való
uralmát. Miért? Mert akkor az érzék föllázadna az ész ellen, s ezáltal az ész elveszti uralmát
az érzékek és a test fölött. Mert ahogy az ész fellázad Isten ellen, úgy az ember szomorúságra
és halálra érdemes. Ezt szenvedte el a mi Urunk, Jézus Krisztus az emberért, miután
tanítványától elárultatott, halálra ítéltetett és megfeszíttetett, „hogy a vére patakzott minden
kezébe vert szög mellett”, miként Szent Ágoston mondja. És ezenkívül, ha az emberi ész nem
fékezheti meg az érzékeket, ha van módja rá, akkor az ember megérdemli a szégyenét; ezt
viselte el a mi Urunk, Jézus Krisztus, amikor arcába köptek. És ezenkívül, ha az ember teste
föllázad az ész és az érzékek ellen, akkor az ember méltó a halálra. Ezt viselte el érettünk a
mi Urunk, Jézus Krisztus a kereszten, ahol egy tagja sem volt ment a szörnyű kínoktól és
keserves szenvedéstől. És ezt szenvedte el Jézus Krisztus, aki sosem vétkezett. Ezért ezt lehet
érdeme szerint szólni Jézus Krisztusról: „Sokat kínzattam érdemtelenül, és sokat mocskoltak
olyan szégyenért, amely az ember osztályrésze.” S ezért mondhatja a bűnös, miként Szent
Bernát: „Átkozott legyen vétkem keserűsége, amely miatt annyi keserűséget kell
elszenvedni.” Mert bizony a gonoszságaink keltette különböző viszályok után rendeltetett el
Jézus Krisztus szenvedése különböző dolgokban ekképpen: hogy az ördög elárulja a bűnös
lelket, mert az félti ideiglenes jólétét, és megvetik majd, mert ámították, mikor a test
gyönyörét kereste; a balsors türelmetlensége kínozza; leköpik, mert a bűn szolgája és
alattvalója, és végül megölik. Mert az ember bűnös erkölcstelensége miatt árultatott el Jézus
Krisztus, és megfeszíttetett ő, ki azért jött, hogy megváltson minket bűneinktől és kínjainktól.
Aztán kigúnyoltatott ő, kit mindenek fölött tisztelni kellene. Arcát, melyet minden ember és
minden angyal látni kíván, aljasul leköpték. Aztán megkorbácsoltatott ő, aki sohasem
vétkezett, és végül megfeszíttetett és kivégeztetett. Ekkor értették meg, amit Izajás mondott:
„Vétkeinkért sebezték meg, bűneinkért mocskolták be.” Mivel Jézus Krisztus magára vállalta
gonoszságunk minden bűnét, sokat kell a bűnösnek siránkoznia és gyászolnia, amiért Isten
fiának mindezt a kínt el kellett szenvednie az ő bűneiért.
A hatodik dolog pedig, mely az embert megbánásra készteti, három dolog reménye. Ezek
volnának: a bűnbocsánat, Isten kegyelme, és a mennybéli üdv, amellyel Isten jutalmazza az
embert jó cselekedeteiért. Amiért Jézus Krisztus eme ajándékokat adta nekünk nagylelkűsé-
gében és jóságában, azért hívják őt Jesus Nazarenus rex Judeorum-nak. Jézust Megváltónak is
nevezik, kitől az emberek bűnük bocsánatát remélik, vagyis azt, hogy megváltsa őket
bűneiktől. Ezért mondta az Angyal Józsefnek: „Jézusnak fogod nevezni őt, ki az embereket
megváltja bűneiktől.” És azt mondja Szent Péter: „Nincsen más név az ég alatt, mely által az
ember üdvözülne, csak Jézus.” Nazarenus annyit tesz, mint „virágzó”, melytől az emberek azt
remélik, hogy az, aki megbocsátja nekik bűneiket, kegyelmet is ad nekik. Mert a virágban az
eljövendő gyümölcs reménye van, a bűnbocsánatban pedig a kegyelem reménye. „Szívetek
ajtajánál voltam - mondja Jézus -, és kértem: hadd léphessek be. Aki ajtót nyit nekem, bűnei
megbocsáttatnak. Akkor kegyelmem által belépek és véle étkezem”, az általa majdan elvég-
zendő jótétemények által; mert ezek Isten táplálékai; „és ő vélem étkezik”, a nagy örömöt,
melyet majd adok neki. Így reménykedik az ember, hogy vezekléséért Isten birodalmát adja
neki, amint azt a Szentírás tanítja.
Most pedig azt kell megértenetek, milyen legyen a megbánás. Azt mondom: legyen teljes és
mindenre kiterjedő; ami azt jelenti, hogy az embernek igen bűnbánónak kell lennie minden
bűnéért, melyet a gyönyörűség gondolatában követett el, mert a gyönyörűség igen vesze-
delmes dolog. Mert a hozzájárulásnak két módja van: egyik a benyomás hozzájárulása, mikor
az embert bűnre készteti, és sokáig élvezi azt, hogy a bűnre gondol, s bár értelme tisztában
van azzal, hogy ez bűn Isten törvénye ellen, ám ennek ellenére nem fékezi tisztátalan kedvét
vagy gyönyörűségét; és bár világosan látja, hogy ez Isten tisztelete ellen van, és noha értelme
nem járul hozzá, hogy a bűnt ténylegesen elkövesse, néhány tanító mégis azt mondja, hogy ha
soká gondolunk a gyönyörűségre, az veszélyes lehet, ha mégoly kicsiny is az. S az embernek
bánkódnia kell, mégpedig azért, hogy bármit is megkívánt, értelme álnok beleegyezésével;
mert nem fér hozzá kétség, hogy e beleegyezés halálos bűn. Mert bizony nincsen halálos bűn,
mely először ne az ember agyában foganna meg, s azután következik a gyönyörűség; a hozzá-
járulás a bűn előfeltétele. Ezért mondom, hogy sok ember soha nem bánja meg gondolatait és
gyönyörűségét, és soha nem gyónja meg őket, csak a nagy bűn elkövetése után. Ezért
mondom, hogy a gonosz gondolatok és gyönyörűségek ravasz cselszövői a majdan elkárho-
zóknak. Ezenkívül az embernek meg kell bánnia gonosz szavait és tetteit, mert bizony egyet-
len bűn megbánása, anélkül hogy ne bánná meg egyéb bűneit, vagy éppen egyéb bűnei meg-
bánása, úgy, hogy csak egyet is kihagy közülük, nem üdvözít. Mert bizony mindenható
Urunk csupa jóság, ezért vagy mindent megbocsát, vagy egyet sem. Ezért mondja Szent
Ágoston: „Biztosan tudom, hogy Isten ellensége minden bűnösnek”; hogyan hát? Aki egy
bűnét beismeri, a többi bűne is megbocsáttatik? Nem. És ezenkívül a megbánásnak igen szo-
morúnak és keservesnek kell lennie, ezért adja majd Isten minden irgalmát; ezért mikor
lelkem keserű volt énbennem, Istenre gondoltam, hogy imádkozni tudjak. Ezenkívül a
megbánásnak folyamatosnak kell lennie, hogy az embernek szilárd célja legyen, hogy
meggyónjon, és életében megjavuljon. Mert úgy igaz, hogy míg a megbánás tart, az ember
mindig reménykedhet a bűnbocsánatban: ebből ered a bűnnek gyűlölete, mely ledönti a bűnt
mind őbenne, mind másokban, hatalma által. Ezért mondja Dávid: „Ki szereti Istent, gyűlöli a
gonoszságot.” Mert higgyétek meg, Istent szeretni annyi, mint szeretni, amit ő szeret, és
gyűlölni, amit ő gyűlöl.
Az utolsó dolog, amit meg kell érteni a megbánásról, a következő: mire hat a megbánás? Azt
mondom, hogy a megbánás olykor megváltja az embert a bűntől? erről mondja Dávid:
„Szilárdan kitűztem magam elé, hogy meggyónok; és lám, Isten megváltott bűnömtől.” És
ahogyan a megbánás mit sem ér a gyónás szándéka nélkül, ha az embernek alkalma nyílik
gyónásra vagy megnyugvásra, ugyanolyan értéktelen a gyónás megbánás nélkül. Ezenkívül a
megbánás lerombolja a pokol börtönét, meggyengíti az ördögök erejét, visszahozza a
Szentlélek ajándékait és az erényeket; megtisztítja a lelket a bűntől, és megszabadítja a lelket
a pokol kínjaitól, az ördögök társaságától és a bűn szolgálatától; és visszaadja azokat minden
szellemi javaknak és a szent egyházközösségnek. Ezenkívül ami egykor harag volt benne, az
kegyelem lesz; mindezeket a Szentírás is bizonyítja. Ezért aki odafigyelne ezekre a dolgokra,
igen bölcsen tenné; mert bizony akkor nem lenne bátorsága a bűnhöz egész életében, hanem
testét-lelkét Jézus Krisztus szolgálatába helyezné, hogy tisztességet szerezzen vele néki. Mert
hiszen a mi édes urunk, Jézus Krisztus, oly nagylelkűen váltott meg minden bűnünktől,
hogyha nem volna irgalmas az ember lelkéhez, szomorú dalt énekelhetnénk mindannyian.
Most pedig illő volna elmondani, melyek a halálos bűnök, vagyis a főbűnök. Mindegyik tör-
vénytelenül történik, ám különböző módokon. Főbűnöknek nevezzük őket, mert ők minden
egyéb bűn forrásai.
A hét főbűn közül minden károk gyökere a Gőg: olyanok erednek belőle, mint Harag, Irigy-
ség, Lustaság vagy Restség, Kapzsiság vagy Mohóság (a közérthetőség kedvéért), Falánkság
és Kéjvágy. E hét főbűn közül mindegyiknek vannak ágazatai, és a következő fejezetekben
tárgyaljuk meg őket.
De Superbia
Noha senki emberfia meg nem tudná számlálni azokat az ágazatokat és károkat, amelyek a
Gőgből erednek, mégis bemutatom nektek legalább egy részüket, hogy megtudjátok. Ezek a
következők: Engedetlenség, Hivalkodás, Képmutatás, Rosszindulat, Fennhéjázás, Orcátlan-
ság, Felfuvalkodottság, Pökhendiség, Büszkeség, Türelmetlenség, Viszály, Makacsság, Ön-
hittség, Tiszteletlenség, Önfejűség, Hiú Dicsőség; és még sok ágazat van, melyeket itt nem
említek. Engedetlen az, aki nem engedelmeskedik Istennek és lelkiatyjának. Hivalkodás az,
amikor valaki dicsekszik avval, amit csinált, akár jó az, akár rossz. Képmutatás az, ha valaki
elrejti igazi énjét, és másnak mutatja magát, mint amilyen valójában. Rosszindulatú az, aki
megveti felebarátját, ki pedig néki keresztény testvére. Fennhéjázó az, aki azt gondolja, hogy
olyan erényei vagy érdemei vannak, melyek valójában nincsenek, vagy másnak képzeli
magát, mint amilyen. Orcátlan az, aki oly gőgös, hogy nem érez szégyent bűnei miatt.
Felfuvalkodott az, aki örül a kárnak, amit okozott. Pökhendi az, aki megveti mindenki
értékét, tudását, beszédét és viselkedését. Büszke az, aki sem mestert, sem társat nem tűr meg.
Türelmetlen az, aki nem hajlandó belátni bűneit, tagadja az igazat, és védi saját balgaságát.
Viszály az, mikor valaki nem tűr meg semmiféle felsőbb hatalmat. Makacsság az, ha valaki
olyanra vállalkozik, amit vagy nem kellene, vagy nem szabadna megtenni, s ez pedig a
hiúság. Tiszteletlenség az, ha valaki nem tiszteli a tiszteletre méltó eszméket. Önfejűség az,
mikor az ember esztelenségeit védi, és túlontúl bízik a saját tudásában. Hiú Dicsőség az,
mikor valaki élvezi ideiglenes kiváltságos helyzetét, és dicsőíti magát e világon. Fecsegés az,
mikor valaki túlontúl sokat beszél mások előtt, és nem tesz féket a nyelvére.
A Gőgnek van egy külön fajtája, mely azt várja, hogy őt bárki előbb üdvözölje, mint bárki
mást, még ha véletlenül kisebbek is az érdemei; ha szeretne is leülni, vagy felfelé menni,
vagy békecsókot adni, fölmagasztaltatni, vagy felebarátja előtt adakozni, vagy más ehhez
hasonlót, ami véletlenül nem kötelessége: de szívében büszkeség van, hogy dicsérjék és
magasztalják mások előtt.
Kétféle Gőg létezik: az egyik az ember szívén belül van, a másik meg azon kívül. Az előbb
említett dolgok az ember szívében vannak, az egyéb fajták pedig azon kívül. Ennek ellenére
az egyik fajta a másiknak is a jele, miként a kocsma vidám cégére a bornak a jele, mely a
pincében van. Ez sokféle dologban nyilvánul meg: beszédben, viselkedésben, feltűnő öltözék-
ben; mert ha nem volna bűn az öltözködésben, bizony Jézus Krisztus sem említette volna ama
gazdag ember öltözetét. És miként Szent Gergely mondja, az értékes öltözet bűnös dolog,
finomsága, különlegessége, kidolgozottsága, fölöslegessége és túlzottan hiányos volta miatt.
Ó, miért nem látja mostanság az ember a bűnt a drága ruhákban, nevezetesen szükségtelen-
ségüket és felháborítóan hiányos voltukat?
Az első bűn az öltözet felesleges voltában rejlik; e ruhák oly drágán készültek, a nép kárára;
nemcsak a hímzés, a kidolgozás, az arany díszítés, csipkés szegélyezés, fodrozás és kézelők
költsége, a hívságos szövetpazarlás, hanem ráadásul a sok drága prém a köpönyegeken, a sok
ollóélesítés, hogy lyukakat vágjanak, a sok ollócsattogtatás; az előbb említett köpenyek fölös-
leges hossza, melyek a földet söprik trágyában és iszapban, gyalog és lóháton, férfiakon és
nőkön egyaránt; és végül elpusztulnak, elnyüvődnek, elrohadnak a trágyában, ahelyett hogy
inkább a szegényeknek adnák őket. S furcsa módon minél több anyagot ölnek ezekbe a ruhák-
ba, annál többe kerül a népnek hiányos volta miatt, és ezenkívül ha effajta díszes, hímzett
ruhákat adnának a szegény népnek, az nem volna helyzetükhöz illő, nem felelne meg szük-
ségüknek, vagyis nem védené őket a hidegtől. Másfelől, ha a ruhák felháborító hiányosságát
tekintjük, a zubbonyok például oly rövidek, hogy kurtaságuk miatt gonosz szándékkal nem
födik el a férfiak szégyenletes testrészét. Bizony, némelyiknek még a formája is látszik; látni
lehet azokat a szörnyű megvastagodott hímvesszőket, melyek olybá tűnnek, mintha a férfiú-
nak sérve lenne, a testhez álló térdnadrágban, és a faruk olyan, mint a nőstény majom ülepe
telihold idején. Ráadásul undorító megvastagodott vesszejüket piros-fehér nadrágba burkolva
mutogatják, mely által úgy tűnik, mintha eme szégyenteljes testrészük félig meg volna
nyúzva. Ha a nadrágjuk más színű, például fekete-fehér, kék-fehér, fekete-piros stb., akkor
meg olyanok, mintha félig összeégette volna Szent Antal tüze, vagy rákfene vagy más
betegség rontotta volna meg őket. A hátsó felük szintén borzalmas látvány. Mert bizony az
ember eme testrészét, melyen keresztül megtisztul bűzös ürülékétől, e mocskos felét oly
büszkén mutogatja, hogy megsérti a tisztességet, melyet Jézus Krisztus és tanítványai egész
életükben megőriztek. Ami pedig a nők szörnyűséges öltözetét illeti, Isten a tudója, hogy bár
sokaknak arca szemérmességet és szüziességet mutat, öltözetük azonban gőgre és
élvetegségre utal. Nem azt állítom, hogy a tisztességes öltözködés illetlenség, de bizony a
túlzott pazarlás vagy hiányos öltözék elítélendő. Mindehhez hozzájárul a lovagláshoz tartozó
dolgok külseje és díszítése: a túlontúl nagy számú finom ló, melyeket szórakozásra tartanak,
szépeket, drágákat, kövéreket; és a sok apród, akiket miattuk alkalmazni kell; a sok szerszám,
nyereg, hám, mellvért, kantár, drága szövetekkel, arannyal, ezüsttel borítva. Ennek okán így
szól Zakariás próféta: „Megszégyenítem az ilyen lovon ülőket.” Keveset ügyelnek arra,
hogyan és milyen felszereléssel lovagolt Isten fia, aki szamáron lovagolt, és nem volt más
fölszerelése, csak tanítványaihoz hasonló szegényes öltözete: sehol nem olvashatjuk, hogy
jobb lovon ült volna. Mindezt a pazarlás bűne okán mondom, nem amikor ésszerű
tisztességről van szó. Ezenkívül nagy gőgjük miatt szükséges a nagyszámú kíséret tartása is,
mely bűnös és veszélyes, az urak merészsége és a hivatalok útjai miatt. Mert bizony ezek az
urak eladják uralmukat a pokolbéli ördögnek, amikor eltűrik kíséretük gonoszságát.
Máskülönben úgy van ezekkel az alacsony sorú emberekkel, mint aki fogadót tart, és
tolvajokat tart hozzá, akik tele vannak csalárdsággal. Ily módon ezek az emberek legyek,
melyek a mézre szállnak, vagy kutyák, melyek a hullákat szaglásszák. Az előbb említett
népek lelkileg megfojtják uraikat; ezért mondja Dávid próféta: „Gonosz halál ereszkedik
ezekre az urakra, és adja Isten, hogy leszálljanak a pokol fenekére; mert házukban
nyugtalanság és alattomosság lakik”, nem pedig a mennybéli Úr. És bizony ha megjavulnak,
miként Isten Lábánra adta áldását Jákob szolgálata által, és a Fáraóra Józsefé által,
hasonlóképp megátkozza azokat az urakat, akik eltűrik szolgáik gonoszságát, hacsak nem
javulnak meg azok. Az asztal hivalkodása szintúgy gyakorta föltűnik; mert bizony az
ünnepekre a gazdagokat hívják, a szegényeket pedig megszólják és kidobják. Szintúgy
idetartozik az ételek-italok mértéktelensége, nevezetesen a sült húsok és különféle tálak,
melyeket meggyújtanak, megfestenek, papirossal díszítenek, és ehhez hasonló pazarlások;
gyalázat még csak rágondolni is. S ami az edények drágaságát és a hangszerek különleges-
ségét illeti, mely az embert a fényűzés gyönyörűségével csábítja, hogy szívét kevésbé adja át
a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak, az bizony bűn, s a gyönyörűségek ez esetben oly nagyok
lehetnek, hogy az ember általuk halálos bűnbe esik. Bizony, a gőg azon fajtái, melyek szán-
dékos rosszindulatból vagy szokásból erednek, kétségtelenül halálos bűnök. Mikor azonban
hirtelen nem szándékos gyarlóságból keletkeznek, és hirtelen el is tűnnek, akkor bár komoly
bűnök, mégsem halálosak. Most azt kérdezhetitek, honnan ered a gőg. S azt felelem, olykor a
természeti javainkból, olykor a sors által adott javakból, olykor a kegyelem által adott
javakból. Bizony a test természeti javai az egészség, az erő, a szépség, a tevékenység, nemes
szív és az őszinteség. A lélek természeti javai a jó szellemi képesség, a gyors megértőkészség,
a csavaros ész, a természetes erények és a jó emlékezőképesség. A szerencse javai a gazdag-
ság, a sok uradalom, az emberek dicsérete. A kegyelem javai a tudomány, a hatalom a szelle-
mi munka elvégzéséhez, jóindulat, erényes elmélkedés, ellenállás a kísértésnek, és ezekhez
hasonlók. Nagy öröm az embernek, ha akár eggyel is büszkélkedhet az előbb említett javak
közül. Ami a természeti javakat illeti, Isten a tudója, hogy néhányuk birtoklása legalább
annyira kárunkra van, mint hasznunkra. Az egészségről beszélve: bizony, könnyen elmúlik,
és gyakran a lélek betegségének okozója; mert Isten a tudója, a test a lélek legádázabb
ellensége; ennek okáért minél egészségesebb a test, annál nagyobb veszélyben forog! A testi
erővel is bolondság büszkélkedni; mert bizony a test megrontja a lelket, és minél erősebb a
test, annál gyöngébb a lélek; és ezenfölül a testi erő és a világi vakmerőség sok bajnak és
veszélynek lehet okozója. Hasonlóképp bolondság nemesi származással büszkélkedni: mert
gyakorta a test nemessége csökkenti a lélekét; hiszen mindnyájan egy apától és egy anyától
származunk, és természettől romlottak vagyunk, legyünk bár gazdagok vagy szegények. A
nemes modor azonban igen dicséretreméltó; az ember szívét erényekkel ruházza föl, és
Krisztus gyermekévé teszi. Mert higgyétek meg, akin a bűn uralkodik, az igazi bűnös lélek.
A nemesség általános jegyei: a bűn, a bujálkodás és a bűn szolgálatának elkerülése, szóban,
tettben, viselkedésben; az erény, az udvariasság, a tisztaság gyakorlása, a nagylelkűség,
vagyis bőkezűség az ésszerű határon belül, mert ami e határt túllépi, az bűn és dőreség. A
következő dolog: nem feledkezni meg a jóról, amit más ember tett vele. A következő dolog,
hogy jóindulatú legyen a nála alacsonyabb rangúakkal. Mert miként Seneca mondja: „Semmi
sem illik inkább egy magas rangú emberhez, mint a jóságos szív és az irgalom. Ezért azok a
rovarok, melyeket az ember méheknek nevez, mind olyan királyt választanak maguknak,
amelynek nincs fullánkja, amivel szúrhat.” A következő az, hogy az ember nemes szívű és
igyekvő legyen, hogy elérje a magasabb erényeket. Ha valaki büszkélkedik a gondviselés
javaival, az bizony bolondot tesz; mert a gondviselés ajándéka, melynek jósággá és
orvossággá kellene benne válnia, méreggé és zűrzavarrá válik benne, miként Szent Gergely
mondja. Az pedig, ki a sors javaival büszkélkedik, szintén bolondul cselekszik, mert megesik,
hogy valaki reggel még nagyúr, ám estére nyomorult rab lesz, és az is megesik, hogy
valakinek épp a gazdagsága okozza halálát; gyakran a gyönyörűség súlyos betegséget, majd
halált hoz. Bizony, az emberek elismerése is fonák dolog; ma az egekig dicsérnek, holnap
szidalmaznak. Isten a tudója, hogy a magasztalás utáni vágy sok igyekvő ember halálát
okozta.
Sequitur de Invidia
A gőg után az ostoba bűnről, az Irigységről fogok beszélni, amely a filozófus szerint
bánkódás más ember javán, és Szent Ágoston szavai szerint bánkódás más ember örömén, és
örvendezés más ember kárán. Eme ostoba bűn teljességgel a Szentlélek ellen van. Bár minden
bűn a Szentlélek ellen van, amiképp a jóság a Szentlélekhez tartozik; az Irigység a
rosszindulatból ered, ezért a Szentlélek jósága ellen van. A rosszindulatnak két fajtája van: a
szív gonosz kegyetlensége, mikor az ember oly vak, hogy nem látja be, hogy ez bűn; és ez az
ördög kegyetlensége. A másik, mikor az ember ellenkezik az igazsággal, noha tudja, hogy az
az igazság. Úgy szintén, mikor ellenzi a kegyet, amit az Isten felebarátjának nyújtott; és
mindezt csupán irigységből. Bizony, az irigység a legrosszabb bűn. Hiszen az összes többi
bűn egy bizonyos erény ellen van, ám az irigység minden erény és minden jó ellen van, mert
sajnálja felebarátunktól javait, és ezért különbözik az összes többi bűntől. Hiszen nemigen
van olyan bűn, melyben valami élvezet ne volna, kivéve az Irigységet, melyben csak
aggodalom és szomorúság van. Az Irigységnek fajtái a következők: az első a szomorúság
mások javai és boldogulása miatt, hiszen természetes esetben a boldogulás inkább örömre ad
okot. Az Irigység másik fajtája a mások kára fölött érzett öröm, mely az ördöghöz teszi őt
hasonlóvá, ki mindig örvendezik az ember kárán. E két fajtából ered a rágalmazás vagy
becsmérlés bűne, melynek szintén különböző fajtái vannak, mégpedig: vannak olyanok, akik
rossz szándékkal dicsérik felebarátjukat, egy gonosz megjegyzéssel a végén. Mindig van egy
„de”, ami sokkal elítélendőbb, mint az egész dicséret értéke. A másik fajtája az, mikor valaki
jó szándékkal jót tesz, és a rágalmazó ezt kiforgatja. A harmadik, mikor kisebbíti felebarátja
érdemeit. A negyedik, mikor hallja, hogy valakiről jót mondanak, és a rágalmazó azt mondja:
„Hitemre, van, aki ennél még sokkal jobb”, szidalmazva benne azt, amit mások dicsérnek. Az
ötödik: boldogan hallgatni azokat, akik másokról rosszat beszélnek, és egyetérteni velük. Ez
nagy bűn, és annál nagyobb, minél rosszabb a rágalmazó szándéka. A rágalmazást követi a
zsörtölődés és a morgás; ez néha Isten, néha ember iránti türelmetlenségből ered. Isten ellen,
ha az ember ágál a pokol kínjai ellen, a szegénység ellen, a földi javak elvesztése ellen, eső
vagy vihar ellen, az ellen, hogy a csavaros eszűek jómódban élnek, és mindenféle
balszerencse ellen. Mindezeket az embernek türelemmel kell viselnie, mert ez Isten igazságos
ítélete és akarata. Néha a morgás fösvénységből ered, mint mikor Júdás Magdolna ellen ágált,
mikor az mi Urunkat drága kenőccsel kenegette. A morgásnak ez a módja olyan, hogy az
önmaga által elkövetett jó ellen morog, vagy az ellen, amit más tesz saját javaival. Néha a
morgás Gőgből ered, mint Simon farizeusé, aki Magdolna ellen morgott, aki Jézus Krisztus
lábainál zokogva bánta meg bűneit. Néha pedig a morgás Irigységből ered, ha valaki fölfed
egy titkolt kárt, vagy olyasmivel vádol valakit, ami nem igaz. A morgás gyakori a szolgák
közt, akik feljebbvalóik ellen morognak, akik a törvények szerint rendelkeznek velük, mert
nyíltan nem mernek ellentmondani följebbvalóik parancsának, de titokban rosszat szólnak, és
ellenségesen morognak merő rosszindulatból, és a szavaikkal az ördög pater nosterét hívják,
noha az ördögnek sohasem volt pater nostere, csak az erkölcstelen nép adta neki azt a nevet.
Néha a morgás haragból, egyéni gyűlöletből ered, és a szívbéli gyűlöletet táplálja, melyre
később majd kitérünk. Eztán jön a szívbéli keserűség, melyen keresztül felebarátunk minden
jó cselekedete keserűnek és ízetlennek tetszik. Eztán jön a viszály, mely szétszakít minden
barátságot. Eztán jön a gúnyolódás, mikor az ember alkalmat keres, hogy bosszantsa
felebarátját, még ha az a lehető legjobban cselekszik is. Eztán következik a vádaskodás,
mikor az ember alkalmat keres, hogy bosszantsa felebarátját, ami az ördög mesterségéhez
hasonló, ki éjjel-nappal arra vár, hogy vádaskodhasson. Eztán jön a rosszindulat, mikor az
ember, ha teheti, titokban bosszantja felebarátját, s ha ez nem sikerül neki, akkor titokban
felgyújtja a házát, jószágát megmérgezi, és ehhez hasonlókat cselekszik.
Most pedig az Irigység őrült bűne ellen való orvosságról szólok nektek. Ez először is az, hogy
szeressük a mindenható Istent és felebarátainkat, mint önmagunkat, mert úgy igaz, hogy
egyik a másik nélkül nem létezhet. És hogy felebarátotok neve bátyátok neve, mert vér szerint
egy apától s egy anyától származtok, vagyis Ádámtól és Évától; a lelki atyátoktól, a
mennybéli Úrtól. Szeressétek felebarátaitokat, és legyetek hozzájuk jó szándékkal; azt mondja
az Úr: „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat”, az élet s a lélek üdvözüléséért. Ezenkívül
szeresd őt szavakkal, jóindulatú tanácsokkal, büntetéssel; vigasztald őt bánatában, és
imádkozz érette teljes szívedből. Tetteidben úgy szeresd őt, hogy olyan irgalmas légy hozzá,
amennyire szeretnéd, hogy mások hozzád legyenek irgalmasak. Ezért ne árts neki sem gonosz
szóval, ne tégy kárt sem testében, sem lelkében, sem jószágában; ne kísértsd rossz példával.
Ne kívánd sem feleségét, sem más jószágát. Tudjátok meg azt is, hogy a felebarát név
magában foglalja ellenségeiteket is. Bizony, az ember Isten parancsára szereti ellenségét, és
barátait Istenben szereti. Azt mondom, ellenségedet Isten kedvéért szeresd, és az ő parancsa
szerint. Hiszen ha az embernek oka volna arra, hogy gyűlölje ellenségét, Isten nem fogadna
minket, ellenségeit szeretetébe. A háromféle rossz ellen, amit az ellenség tesz az emberrel, ő
is háromfélét tehet. Haragjáért és szívbéli gyűlöletéért szeresse szívéből. Bántó és gonosz
szavaiért imádkozzék ellenségéért. Ellensége gonosz cselekedeteiért pedig tegyen jót vele.
Mert azt mondja Krisztus: „Szeresd ellenségeidet, és imádkozz azokért, kik rólad rosszat
szólanak, azokért is, akik üldöznek téged, s tégy jót azokkal, akik gyűlölnek téged.” Íme, ezt
rendeli el Jézus Krisztus, mert bizony a természet arra indít bennünket, hogy szeressük
barátainkat, ellenségeinknek nagyobb szükségük van a szeretetre, mint barátainknak, s mert
nekik nagyobb szükségük van rá, ezért bizony az embernek jót kell velük cselekednie; ha így
teszünk, Jézus Krisztus emlékéért és szeretetéért teszünk így, aki meghalt ellenségeiért. S
minél keservesebb ez a szeretet, annál nagyobb az érdeme, mert ellenségünk szeretete
megsemmisíti az ördög halálos mérgét. Mert ahogy az ördögöt legyőzi az alázatosság, úgy
halálra sebzi őt ellenségünk szeretete. Bizony, a szeretet az az orvosság, mely az Irigységet
kiűzi a szívből. Ezért ennek fajtáit később részletesen tárgyaljuk.
Sequitur de Ira
Az Irigység után a Haragról fogok beszélni. Mert hiszen aki irigykedik felebarátjára, az
bizton talál haragra okot, szóban vagy tettben, arra, akire irigykedik. És a Harag éppúgy
származik a Gőgből is, mint az Irigységből, mert aki gőgös vagy irigy, az könnyen haragra
lobban.
A harag bűne, Szent Ágoston leírása alapján, a gonosz szándék, hogy valaki szóval vagy tettel
bosszút álljon. A filozófus szerint a harag a felgyorsult, lázas vér a szívben, mely által az
ember kárát kívánja annak, akit gyűlöl. Mert bizony az ember szíve a vér felhevülése és moz-
gása által oly hevessé válik, hogy elveszti józan ítélőképességét. Tudjátok meg, hogy kétféle
harag van; az egyik jó, a másik gonosz. A jó haragot a jóság féltése kelti, melyen keresztül az
ember a gonoszra haragszik; erre mondja a bölcs: „jobb a harag, mint a harc”. Ez nem rossz
szándékú harag, keserűség nélkül való; nem harag az emberre, csak az ember rossz csele-
kedetére; miként Dávid próféta mondja: Irascimini et nolite peccare. Most pedig tudjátok
meg, hogy a gonosz harag kétféle lehet: hirtelen harag, mely minden megfontolás és az ész
hozzájárulása nélkül való. Ez azt jelenti, hogy az ember esze nem járul hozzá ehhez a hirtelen
haraghoz; ezért ez bocsánatos bűn. A másik harag gonosz, mely előre eltervezett álnokságból
ered, a bosszú aljas szándékával, melyhez az ész is hozzájárul; és ez bizony halálos bűn. E
Harag olyannyira Istennek nem tetsző, hogy megzavarja házát, kiűzi a Szentlelket az ember
lelkéből, és tönkreteszi Istennek a mását, vagyis az erényt az ember lelkében; helyébe az
ördög mását teszi, s eltávolítja az embert Istentől, törvény szerint való urától. E harag igen
nagy öröm az ördögnek, mert ez az ördög kemencéje, és a pokol tüze fűti. Valamiképp a tűz
minden bizonnyal elpusztít mindent, ami földi, azonképp a Harag is elpusztít mindent, ami
lelki. Lám, a kis széndarab tüze, mely csaknem holt már a hamu alatt, újraéled, ha kénkővel
érintik; a harag is éppoly gyorsan föléled, ha a gőg érinti, mely az ember szívében rejtezik.
Mert bizony a tűz nem eredhet olyan anyagból, melyben természetes úton nem volt benne;
ahogy tüzet tűzszerszámmal gyújtunk. Hasonlóképp a gőg gyakran a harag szülőanyja,
valamiképp a gyűlölet a harag táplálója és dajkája. Van egy nemes fa, mondja Szent Izidor, és
ha az emberek tüzet raknak belőle, s az így keletkezett szenet hamuval borítják, a tűz egy évig
égni fog, vagy tán még tovább is. Ugyanígy van a gyűlölettel is: ha egyszer megfogan az
ember szívében, akkor eltart egyik húsvéttól a másikig, sőt még azután is. De az bizonyos,
hogy az ember ez idő alatt nem részesül Isten kegyelmében.
Az ördög előbb említett kemencéjében három hárpia kovácsol. Egyik a Gőg, ki a tüzet vesze-
kedéssel és civakodással fújja és csiholja. Mellette áll az Irigység, ki a forró haragot az ember
szíve fölött tartja a hosszú gyűlölet hosszú nyelvével. Mellette áll a Veszekedés vagy Viszály,
és gonosz szidalmakat, szemrehányásokat kohol. Bizony, ez az átkos bűn egyaránt rossz az
embernek és felebarátjának. Hiszen bármilyen rosszat tesz az ember felebarátjával, az harag-
ból ered. Mert bizony a hitvány harag mindig azt teszi, amit az ördög parancsol neki; nem
kíméli sem Jézus Krisztust, sem a boldogságos Szűz Máriát. És dühében és haragjában, ó, jaj!
gyakran eltűnnek szívéből Jézus Krisztus és szentjei. Nem átkos bűn-é ez? De bizony az. Ó,
jaj! Eltünteti az ember eszét és értelmét, teljes hitét, melyhez lelkét tartania kellene. És bizony
eltünteti Isten törvény szerinti uralmát és a felebaráti szeretetet az ember lelkéből. Egész álló
nap az igazság ellen harcol. Elveszi az ember szívének nyugalmát és fölzaklatja a lelkét.
A haragnak undok leszármazottai vannak: először a gyűlölet, mely a régi harag; a viszály,
amely miatt az ember elhagyja régi barátait, akiket oly sokáig szeretett. Ezt követi az ellensé-
geskedés és minden rossz, amit az ember felebarátjával tesz, annak testével vagy jószágával.
Eme átkozott bűnből ered a gyilkosság is. Tudjátok meg, hogy az emberölés vagy gyilkosság
sokféle lehet. Van lelki és testi emberölés. A lelki emberölésnek hat fajtája van: első a gyű-
lölet, miként Szent János mondja: „Ki testvérét gyűlöli, az gyilkos.” Gyilkosság a rágalmazás
is, erről mondja Salamon: „Két kardjuk van, s mindkettővel levagdossák felebarátaikat.”
Hiszen éppoly gonoszság az ember tisztességes nevét elvenni, mint életét. Gyilkosság az is,
ha valaki cselből embertársának rossz tanácsot ad, például azt, hogy emeljék a vámot és az
adót. Erre mondja Salamon: „Az üvöltő oroszlán és az éhes legyek olyanok, mint a kegyetlen
uralkodók”, mert azok csökkentik a szolgák bérét, vagy nem adnak a szegényeknek
alamizsnát. Erre mondja a bölcs: „Etesd meg azt, aki majd’ éhen hal”, hiszen ha nem eteted
meg, akkor megölöd; s ezek mind halálos bűnök. Testi emberölés, ha a nyelveddel ölsz:
vagyis ha megparancsolod vagy tanácsolod valakinek, hogy embert öljön. A tényleges
emberölés négyféle lehet. Az első törvényes: ha a bíróság halálra ítél valakit. Ám az
igazságszolgáltatásnak ügyelnie kell arra, hogy ilyenkor helyesen cselekedjék, és ne a
vérontás öröméért öljön, hanem az igazság fönntartásáért. A következő gyilkosságfajta, ha
valaki önvédelemből öl, és nem tehet másképp, ha életben akar maradni. De ha
megmenekülhetett volna másképp is, akkor bizony bűnt követett el, mégpedig halálos bűnt.
Ha az ember véletlenül ellő egy nyilat, vagy eldob egy követ, és az eltalál valakit, az
gyilkosság. Szintúgy, ha egy asszony gondatlanságból álmában gyermekét agyonnyomja, az
gyilkosság és halálos bűn. Ha valaki megakadályozza a gyermek fogantatását, vagy vetélést
okoz azáltal, hogy mérges füveket itat az asszonnyal, hogy ne essék teherbe, vagy szándékkal
megöli a gyermeket, vagy az asszony szeméremtestébe olyan dolgot tesz, amely megöli a
gyermeket, vagy ha egy férfi és egy nő oly módon és helyütt enged természetének, hogy
abból gyermek ne foganhasson; vagy ha egy állapotos asszony megsérti magát, és ezzel
megöli gyermekét, az is bűn. Mit mondjunk az olyan asszonyról, aki megöli gyermekét, mert
fél a szégyentől? Bizony, ez szörnyű gyilkosság. Az is gyilkosság, ha egy férfi bujasággal
közelít egy terhes asszonyhoz, és ezáltal megöli a gyermeket, vagy szándékkal megüt egy
terhes asszonyt, s ezzel megöli a gyermeket. Ez mind gyilkosság és szörnyű halálos bűn. De a
haragból még szörnyűbb bűnök erednek, mind szóban, mind tettben; mint például az, ha
valaki olyasmiért hibáztatja vagy vádolja Istent, amiért önmaga felelős, ha megveti Istent és
szentjeit, ahogy ezek az átkozott szerencsejátékosok teszik mindenfelé. Eme átkos bűnt
mívelik, mikor szívükben eltávolodnak Istentől és a szentektől. Szintúgy, mikor tiszteletlenül
beszélnek a Bibliáról; e bűn oly nagy, hogy meg nem bocsáttatik, csak mert az Úr irgalma
mindent felülmúl, oly nagy ő s oly jóságos. Eztán következik a düh, a harag, mikor valakinek
igen erélyesen azt mondják gyónáskor, hogy hagyjon fel bűnével, és ő ingerülten válaszol,
bűnét a test állhatatlanságával mentegeti, vagy azt mondja, hogy a társai kedvéért tette, vagy
hogy az ördög megkísértette, vagy fiatalsága késztette rá, vagy olyan az alkata, hogy nem bír
ellenállni, vagy hogy bizonyos korban ez a sors keze, vagy hogy nemes ősöktől származik, és
ehhez hasonlókat. E módon úgy burkolóznak bűneikbe, hogy nem fogják őket felmenteni.
Hiszen senkit nem menthetnek fel bűnei alól, ha önmaga megbocsátja őket, hacsak be nem
ismeri őket. Eztán jön az esküdözés, mely Isten parancsa ellen van, és gyakorta dühből vagy
haragból ered. Isten azt mondja: „Isten nevét a szádra hiába ne vedd.” Szintúgy a mi Urunk,
Jézus Krisztus mondja Szent Máté által: „Nolite iurare omnino, ne esküdözzetek, se a
mennyekre, mert az Isten trónusa, se a földre, mert az Isten lába zsámolya, se Jeruzsálemre,
mert egy hajszáladat sem teheted fehérré vagy feketévé. Beszédetek legyen: igen, igen, nem,
nem; ami ennél több, az a gonosztól való” - mondja Krisztus. Az Isten szerelmére, ne
esküdjetek bűnös módon szétdarabolva Krisztusunkat, lelkére, szívére, csontjára, testére. Úgy
tűnik, úgy vélitek, hogy a zsidók nem darabolták föl eléggé Krisztus drága testét, és ti még
jobban földaraboljátok. S ha úgy adódik, hogy a törvény kényszerít benneteket esküre,
kövessétek Isten törvényét, mint Jeremiás mondja, quarto capitulo: „Három feltételt tartsatok
be: esküdjetek igazat, törvény előtt és igazságosan.” Vagyis igazat esküdj: minden hazugság
Jézus Krisztus ellen van, mert Krisztus maga az igazság. És jól gondoljátok meg, hogy
minden nagy eskü, mely nem törvényesen tétetett, mindaddig pestist hagy az ember házában,
míg ilyen törvénytelenül esküszik, ítélőszék előtt esküdjetek, mikor a bírók kényszerítenek,
hogy tanúskodjatok az igazság mellett. Ne esküdjetek sem irigységből, sem szívességből, sem
pénzért, csak az igaz ügyért, mert ennek kinyilatkoztatása Isten imádata és hittestvéreid
segítése. Ezért mindenki, aki Isten nevét hiába szájára veszi, vagy hamisan esküszik, vagy
Krisztus nevét azért veszi a szájára, hogy kereszténynek neveztessék, az Krisztus élete és
tanítása ellenére él, Isten nevét hiábavalóan használja. Hallgassátok, mit mond erről Szent
Péter, Actuum, quarto capitulo: „Non est aliud nomen sub celo” stb. „Nincsen más név az ég
alatt, mely az embert megválthatná”; azaz csak Jézus Krisztusé. Vigyázz, hogy mondod ki
Krisztus drága nevét, mint Szent Pál mondja, „ad Philipenses, secundo,” „In nomine Jesu”
stb. „Jézus nevére minden égi és földi teremtmény térdének meg kell hajolnia.” Mert az oly
magasztos és imádnivaló, hogy az ördög beléremeg, ha meghallja. Úgy tűnik, hogy akik ily
szörnyű módon esküdöznek a nevére, jobban megvetik őt, mint a zsidók, vagy az ördög, aki
megremeg, ha a nevét meghallja.
Az esküdözés, hacsak nem törvényesen tétetik, igen tiltott dolog, ám ennél még sokkal
rosszabb a hamis eskü, és ráadásul szükségtelen.
Mit mondjunk azokról, akik gyönyörűségüket lelik az esküdözésben, nemes és férfias dolog-
nak tartják, hogy nagy esküt mondanak? És azokról, akik puszta megszokásból folyton-
folyvást esküdöznek, még ha az ok kisebb is, mint egy szalmaszál? Bizony, ez szörnyű bűn.
Hirtelen, meggondolatlanul esküdni szintúgy bűn. Ám térjünk most át az ördögűzés szörnyű
esküjére, melyet a boszorkányok vagy feketemágusok tesznek vízzel teli medencében, vagy
csillogó karddal egy körben, vagy tűzben, vagy a birka kulcscsontjában. Nem mondhatok
mást, mint hogy átkozottul cselekszenek; a hit és a szentegyház ellen.
Mit mondjunk azokról, kik az ördögöt hiszik, a madarak repülésével, az állatok zajával,
álmokkal, varázslással, ajtócsapkodással, házak összetörésével vagy patkányharapással és
ehhez hasonló szörnyűségekkel? Bizony, mindezt tiltja a hit és a szentegyház. Ezért akik
ilyenre tették hitüket, hacsak meg nem javulnak, elkárhoznak. Emberi, állati sebek vagy
betegségek bájolását, ha bármilyen hatása van, merő véletlenség, hogy Isten megtűri, mert az
embernek inkább az ő nevét kellene tisztelnie.
Most a hazugságról szólok nektek, mely a szónak hamis jelentést ad, hogy az ember hittársait
becsapja. Van olyan hazugság, melyből senkinek előnye nem származik, van pedig olyan, amely
egyvalakinek javára és boldogulására szolgál, másnak pedig kárára és bosszúságára. Van olyan
hazugság, amely azért születik, hogy az illető megmentse életét vagy jószágát. Van olyan
hazugság, mely pusztán a hazugság élvezetéért született, a hosszú történet kikanyarításának
élvezetéért, kiszínezve a történet minden részletét, melynek alapja hamis. Van olyan hazugság,
amellyel az ember szavait akarja igazolni; van olyan, ami meggondolatlanságból ered, és ehhez
hasonló okokból.
Érintsük most a hízelgés bűnét, amely nem máshonnan jön, mint félelemből vagy mohóság-
ból. Az alaptalan dicsérgetés hízelgés. A hízelkedők az ördögök dajkái, akik gyermeküket a
hízelgés tejével táplálják. Hiszen miként Salamon mondja: „A hízelgés rosszabb, mint a le-
kicsinylés.” Mert a lekicsinylés olykor szerénnyé tehet egy felfuvalkodott embert, de bizony a
hízelgés csak fokozza a felfuvalkodottságot az ember szívében és viselkedésében. A hízelgők
az ördögök bűvölői, mert elhitetik az emberrel, hogy mások, mint amilyenek. E tett
Júdáséhoz hasonló, ki elárulta Istent; s e hízelgők elárulják az embert, hogy eladják őt
ellenségének, vagyis az ördögnek. A hízelgők ördög káplánjai, akik mindig a Placebó-t
éneklik. A hízelgést a Harag fajtái közé sorolom, mert gyakorta, ha egy ember a másikra
haragszik, gyakran hízeleg egy harmadiknak, hogy az a viszályban mellette álljon.
Beszéljünk most arról az átokról, mely a haragos szívből ered. Átkot minden rosszindulatú
ember mondhat. Az ilyen átok megfosztja az embert Isten országától, miként Szent Pál mondja. S
az ilyen átok gyakorta visszaszáll annak fejére, akitől ered, mint a madár, mely visszaszáll saját
fészkére. S az embernek mindenek fölött óvakodnia kell attól, hogy gyermekeit átkozza meg, s az
ördögnek adja leszármazottait örök időkre; ez bizony nagy bűn és nagy veszedelem.
Beszéljünk most a zúgolódásról és a szemrehányásról, melyek nagy sebeket okozhatnak az
ember szívében; mert kiszedik belőle a barátság magvait. Mert bizony az ember aligha lehet
egy véleményen azzal, ki néki nyíltan kimondja és feltárja ellenvetéseit. Ez szörnyűséges bűn,
miként Isten is mondja a Szentírásban; s óvakodjatok attól, hogy megbántsátok felebarátoto-
kat, vagy olyan dolgot olvassatok fejére, ami testi kára, mint hogy „leprás”, vagy olyan bűnt,
amit elkövetett, mint hogy „piszkos tolvaj”. Ha valaki kárért, fájdalomért vádaskodik, az
Jézus Krisztusra vádaskodik, mert a fájdalmat Isten küldte szenvedése által, legyen az lepra,
bénulás vagy más betegség. S ha irgalmatlan módon bűnét veted szemére, mint „te kurva-
pecér” vagy „te részeg tolvaj”, és így tovább, ez az ördög örömére szolgál, ki mindig örül,
valahányszor vétkezik az ember. És bizony a vádaskodás csak gonosz szívből származhat.
Mert a szív bőségéből beszél a száj. És tudjátok meg, ha valaki megbünteti a másikat,
őrizkednie kell a vádaskodástól vagy szemrehányástól. Mert úgy igaz, hogy ha nem őrizkedik
tőle, gyorsan feléleszti a harag tüzét, melyet ki kéne oltania, és meglehet, hogy véletlenül azt
öli meg, aki jóakaratból tesz szemrehányást. Mert miként Salamon mondja: „A szíves szavú
nyelv az élet fája”, azaz a lelki életé; és bizony, a féktelen nyelv megöli azt, aki vádol, és azt
is, akit vádol. Íme, ezt mondja erről Szent Ágoston: „Senki sem hasonlóbb az ördög gyerme-
kéhez, mint az, aki vádaskodik.” Szent Pál is azt mondja: „Hozzám, Isten szolgájához nem
illik a vádaskodás.” És akármilyen visszataszító is a vádaskodás a férfinép között, legcsú-
nyább formája az, ami férj és feleség között van; mert az sosem nyugszik. Ezért mondja
Salamon: „Egy omladozó födelű ház és egy zsémbes asszony igen hasonlatosak egymáshoz.”
Ha az ember egy omladozó házban van, és az egyik helyen elkerüli azt, hogy a fejére
omoljon, a másik helyen csak ráomlik. Ugyanígy van a zsémbes asszonnyal is: ha egyszer
nem zsémbel veled, máskor majd azt teszi. Ezért „jobb egy kenyérmorzsa örömben, mint a
gyönyörök háza, ha zsémbeléssel van teli”, mondja Salamon. Szent Pál azt mondja: „Ó,
asszonyok, rendeljétek alá magatokat uratoknak, miként Isten rendelte, s ti férfiak,
szeressétek feleségeteket.” Ad Colossenses, tertio.
Ezután beszéljünk a megvetésről, mely igen gonosz bűn, nevezetesen, ha az ember valakit jó
cselekedeteiért gúnyol. Mert az ilyen szidalmazás olyan, mint az a mocskos alak, aki nem tűri
el a bor édes illatát, mikor az éppen a legjobb. Ezek a gúnyolódók az ördögnek társai;
örülnek, ha az ördög nyer, bánkódnak, ha veszít. Ellenségei Jézus Krisztusnak, mert gyűlölik,
amit ő szeret, vagyis a lelki üdvöt.
Beszéljünk most a gonosz tanácsról; mert aki ilyen tanácsot ad, áruló. Mert becsapja azt, aki
megbízik benne, ut Achitofel ad Absolonem. Ám gonosz tanácsai legelőször is önmaga ellen
irányulnak. Mert miként a bölcs mondja, minden hamisságnak megvan az a sajátsága, hogy ki a
másiknak bosszúságot okoz, az elsőként önmagának fog bosszúságot okozni. És tudjátok meg,
hogy jobb meg nem fogadni a hamis, mérges vagy rossz szándékú ember tanácsát, és azét, aki túl-
ságosan szereti saját hasznát, és a túlontúl világi emberét, főként akkor, amikor a lélekről van szó.
Most pedig azoknak a bűne következik, akik viszályt szítanak az emberek közt, amely bűnt
Krisztus különösen gyűlöli; ez nem is csoda. Hiszen azért halt meg, hogy egyetértést teremt-
sen. És még nagyobb Szégyent hoznak Jézusra, mint akik őt keresztre feszítették; mert Isten
jobban szereti az emberek közti szeretetet, melyet oda is adott ezért a szeretetért. Ezért kik
állandóan viszályt szítanak, az ördöghöz hasonlatosak.
Most pedig a kétszínűség bűne következik; aki az illető előtt szépeket beszél, háta mögött
meg gonoszat; úgy tesz, mintha jó szándékkal szólna, ám gonosz szándékkal teszi.
Eztán jön a titok fölfedése, mely által valaki tisztességes nevét hírbe hozzuk; bizony, ezt
jóvátenni lehetetlen.
Eztán jön a fenyegetőzés, amely nyilvánvaló ostobaság; mert ki gyakran fenyegetőzik, az
ritkán váltja be fenyegetéseit.
Eztán jön a hiábavaló fecsegés, amely semmi hasznot nem nyújt sem a beszélőnek, sem a
hallgatónak. Hiszen a hiábavaló fecsegés szükségtelen, és semmiféle természetes haszna
nincs. És bár ez bocsánatos bűn, azért nem árt tartózkodni tőle, mert számot kell róla adni az
Úr előtt.
Eztán jön a civakodás, amely szintúgy bűn. És miként Salamon mondja: „a teljes őrület
bűne”. Ezért egy filozófus, mikor kérdezték, mit kell az embernek tennie, hogy másoknak
tessék, azt felelte: „Tégy sok jót, veszekedj keveset.”
Eztán jön a gúnyolódás, kik ezt mívelik, az ördög majmai, mert úgy nevettetik a népet, mint a
majmok trükkjei. Az ilyen gúnyolódókat Szent Pál is megrója. Mert miként az erkölcsös
szavak vigasztalói azoknak, akik Jézust szolgálják, az ilyen szavak azokat vidítják föl, akik az
ördögöt szolgálják. Ezek azok a bűnök, melyek a haragos nyelvből erednek, és egyéb bűnökből.
A Harag ellen való orvosság a Jámborságnak nevezett erény, vagyis a jólelkűség; és a másik
erény, a Türelem vagy Béketűrés.
A jólelkűség visszavonja és megfékezi az ember kedélyének mozgását a szívben, oly módon,
hogy az nem szökhet ki belőle sem dühből, sem haragból. A béketűrés édesdeden tűri
mindazt a rosszat és bosszantást, amit mások okoznak neki. Szent Jeromos mondja a
jólelkűségről: „Soha nem tesz kárt senkiben, még szóban sem, mert semmi kárért, mit szól
vagy tesz az ember, nem hevül föl a józan ész ellenére.” Eme erény olykor a természetből
ered; mert miként a filozófus mondja: „Az ember természettől jólelkű, készséges és hajlik a
jóra; de ha jólelkűsége égi kegy, ez csak növeli értékét.”
A türelem, a másik orvosság a harag ellen, boldogan viseli, ha mások jót tesznek vele, ám
azért sem haragszik, ha kárt okoznak neki. A filozófus szerint: „A türelem olyan erény, mely
jólelkűen visel minden ellenségeskedést vagy gonosz szót.” Eme erény Istenhez hasonlóvá
teszi az embert, és mint Krisztus mondja, Isten drága gyermekeivé. Eme erény legyőzi ellen-
ségedet. Ezért mondja a bölcs: „Ha le akarod győzni ellenségedet, tanulj meg tűrni.” És
tudjátok meg, hogy az embernek négyféle sérelmet kell tudni elviselni, ezért négyféle
türelemmel kell ezeket elviselnie.
Az első sérelem a gonosz szavaké; ezt szenvedte el Jézus Krisztus minden zúgolódás nélkül,
türelemmel, mikor a zsidók kigúnyolták és megvádolták. Ezért hát ti is viseljetek el mindent
türelemmel, mert azt mondja a bölcs: „Ha egy bolonddal harcolsz, akár haragszik, akar nevet,
sosem lesz nyugtod.” A másik sérelem javaid megrongálása. Ezt is nagy türelemmel
szenvedte el Krisztus, mikor mindenétől megfosztották, amije csak életében volt, vagyis
ruháitól. A sérelem harmadik fajtája a testi sértés. Ezt is türelemmel viselte el Krisztus a
kereszten. A sérelem negyedik fajtája a felháborítóan nagy munka végeztetése. Ezt arra
mondom, aki szolgáit túlontúl sokat dolgoztatja, időn túl is, ünnepnapokon is; az ilyen bizony
nagy bűnt követ el. Ám ezt is nagy türelemmel viselte el Krisztus, és minket is nagy
türelemre tanított, amikor áldott vállán vitte azt a keresztet, amelyen később szörnyű halált
halt. Innen tanulhat türelmet az ember; mert nemcsak a keresztények türelmesek Jézus
Krisztus szeretetéért, a boldog öröklét reményében, de a pogányok, kik keresztények sohasem
voltak, szintén türelmet parancsoltak és gyakoroltak.
Az egykori filozófus, aki tanítványát meg akarta ütni vétségéért, mert igen felindult tőle,
korbácsot keresett, hogy megfenyítse a gyermeket; mikor az meglátta a korbácsot, így szólt
mesteréhez: „Mit szándékozol cselekedni?” „Megverlek - mondta a mester -, azért, hogy
megjavulj.” „Hiszen először magadnak kéne megjavulni - mondta a gyermek -, ha elveszted a
türelmed egy gyermek csínytevése miatt.” „Bizony, igazat szólsz - mondta sírva a mester -, itt
a korbács, édes fiam, fenyíts meg engem türelmetlenségemért.” A Türelemből következik az
Engedelmesség, melyen keresztül az ember engedelmeskedik Krisztusnak, és mindazoknak,
kiknek Krisztusban engedelmeskednie kell. És tudjátok meg, hogy a tökéletes engedelmesség
az, amikor az ember boldogan, fürgén, teljes és jó szívvel teszi, amit tennie kell. Az engedel-
messég általában annyit jelent, mint elfogadni Isten tanait és felsőbbrendűségét, mely által
engedelmeskedünk a mindenható igazságnak.
Sequitur de Accidia
Az Irigység és a Harag után most a Jóra való Restségről szeretnék beszélni. Mert az Irigység
elvakítja az embert, a Harag megzavarja; a Jóra való Restség pedig elnehezíti, rosszkedvűvé
és mérgessé teszi. A Harag és Irigység keserűséget teremt a szívben; e keserűség a Jóra való
Restség szülőanyja, mely lecsökkenti az emberben minden jónak szeretetét. S a Jóra való
Restség a felkavart szív gyötrelme, mint Szent Ágoston mondja: „Bosszankodás a jón, örven-
dezés a bajon.” Bizony, ez átkos bűn, mert árt Jézus Krisztusnak, mert kisebbíti azt a szol-
gálatot, mellyel az ember Jézus Krisztusnak tartozik minden odaadásával, miként Salamon
mondja. Ám a Jóra való Restségben nincsen semmiféle odaadás, mindent bosszúsággal,
dühvel, megkésve, mentséget keresve, lustán és kedvetlenül tesz; ezért mondja a Könyv:
„Átkozott legyen, ki Isten szolgálatát hanyagul végzi.” A Jóra való Restség minden
körülmény közt élő ember ellensége, mert háromféle körülmény közt élő ember létezik. Van
az ártatlanság állapota, melyben Ádám volt a bűnbeesés előtt, mikor az volt a dolga, hogy
dicsérje és imádja Istent. A második állapot a bűnös emberek állapota, akik imádkoznak
Istenhez, hogy megjavuljanak, s Ő aztán biztosítja nékik, hogy kiemelkedhessenek bűneikből.
A harmadik állapot a kegyelem állapota, melyben az ember bűnbánatra kényszerül; mindezek
a Jóra való Restség ellenségei és ellentétei. Mert az egyáltalán nem kedveli a tevékenységet.
Bizony, a Jóra való Restség mocskos bűne nagy ellensége az emberi test élénkségének, mert
nem gondoskodik ideiglenes szükségleteiről, mert hanyagságból elront, elfecsérel és lerombol
minden ideiglenes jót.
A negyedik dolog az, hogy a Jóra való Restség azokhoz hasonlatos, akik elszenvedik a pokol
kínjait, tunyaságuk vagy nehézkességük miatt, mert az elkárhozottak úgy meg vannak kötöz-
ve, hogy sem jót nem cselekedhetnek, sem jót nem gondolhatnak. A Jóra való Restségből az
következik elsődlegesen, hogy az ember felháborodik és tiltakozik az ellen, hogy bármi jót
tegyen; és emiatt gyűlöli Isten az effajta Jóra való Restséget, mondja Szent János.
Most következik a Restség, mely nem visel el sem nehézséget, sem vezeklést. Mert bizony a
Restség oly kényes, hogy nem szenved el sem nehézséget, sem vezeklést, úgyhogy elront
mindent, amit tesz. A Restség és a Jóra való Restség romlott szívű bűne ellen az embernek
gyakorolnia kell, hogy jó cselekedeteket hajtson végre, és erkölcsösen viselkedjék, arra
gondolva, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus megjutalmaz minden jó cselekedetet, legyen az
akármilyen csekély is. A munka megszokása nagy dolog, mert miként Szent Bernát mondja, a
dolgos embernek erős karja van, és kemény izmai; a restség pedig gyöngévé és elfinomulttá
teszi az embert. Eztán jön az iszony attól, hogy bármilyen jó cselekedetet vigyen véghez;
mert bizony aki a bűnre hajlik, az óriási hősiességnek vél bármilyen jó cselekedetet, és
szívében eltökéli, hogy a jótétemény körülményei oly nehezek és gyötrelmesek, hogy nem
mer rá vállalkozni, mint Szent Gergely mondja.
Most következik a kétségbeesés, vagyis a kétség Isten kegyelmében, mely néha gyötrő
szomorúságból ered, néha pedig túl nagy rettegésből; az ember azt képzeli, hogy oly sok bűnt
követett el, hogy nem menti fel, ha megbánja őket és felhagy velük; e kétségbeesésen vagy
rettegésen keresztül szívét átengedi mindenféle bűnnek, miként Szent Ágoston mondja. Eme
átkos bűnt, ha az ember haláláig tart, úgy nevezik, hogy vétkezés a Szentlélek ellen. E
szörnyű bűn oly igen veszélyes, hogy aki kétségbeesett, nincs az a borzalmas bűn vagy
gazság, amit habozna megtenni, mint ezt Júdás esete is mutatja. Bizony, minden bűnök között
ez Krisztusnak a legnemtetszőbb és a legellenszenvesebb. Hiszen aki kétségbeesik, az olyan,
mint a gyáva bajnok, aki szükségtelenül megadja magát. Ó, jaj! hiába gyáva és hiába
kétségbeesett. Bizony, az Úr irgalma mindig kész minden bűnbánónak, s ez számára
mindennél fontosabb. Ó, jaj! gondolhatja-e ezt az ember, ismervén a Szentírásban Lukács
evangéliumának tizenötödik fejezetét, melyben Krisztus azt mondja: „Nagyobb öröm lesz a
mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége
rá, hogy megtérjen.” S ha tovább nézzük ugyanazt a könyvet, megtalálhatjuk benne annak az
embernek az esetét is, ki elvesztette fiát, örült, könnyezett, mikor a tékozló fiú visszatért
hozzá. Vajon arra sem emlékeznek, mit mond Szent Lukács a huszonharmadik fejezetben,
hogy az egyik lator, akit Krisztussal együtt keresztre feszítettek, azt mondta: „Uram,
emlékezzél meg énrólam, amikor eljön az uralmad”. „Bizony mondom néked - mondta
Jézus -, még ma velem leszel a paradicsomban.” Bizony, nincs olyan szörnyű bűne az
embernek, hogy ne lehetne megsemmisíteni bűnbánattal, Krisztus szenvedésével és halálával.
Ó, jaj! miért kell az embernek kétségbeesnie, mikor a kegyelem készen áll, és olyan
nagylelkű? Kérjük és megkapjuk. Eztán jön az Aluszékonyság, azaz az állandó álmosság,
mely az embert nehézkessé és tompává teszi, mind testben, mind lélekben; e bűn a Restségből
fakad. És bizony van olyan idő, mikor az embernek már nem kéne aludnia, vagyis reggel,
hacsak nincs rá nyomós oka. Mert hiszen a reggel a legalkalmasabb arra, hogy az ember
imádkozhasson, Istenre és Isten dicsőségére gondoljon, alamizsnát adjon annak a szegénynek,
aki elsőként kér Krisztus nevében. Íme, ezt mondja erről Salamon: „Ki fölkel reggel, hogy
megkeressen engem, az meg is talál.” Ezután jön a Hanyagság vagy gondatlanság, mely
semmivel sem törődik. És ahogy a tudatlanság minden kár anyja, a Hanyagság a dajkája. A
Hanyagság sohasem törődik azzal, hogy amit tesz, azt jól vagy rosszul teszi.
E két bűn orvosságáról, mint a bölcs mondja: „Aki féli Istent, nem mentesül attól, hogy meg-
tegye, amit tennie kell.” S aki szereti Istent, igyekszik olyat tenni, és teljességgel a jó cseleke-
detekre hagyatkozik. Ezután következik a lustaság, amely minden bűnök kapuja. A lusta
ember olyan, mint egy fal nélküli helyiség; az ördög bármelyik oldalán bejuthat és elragad-
hatja. Eme lustaság minden gonosz és galád gondolat alapja, továbbá minden fecsegésnek és
pazarlásnak. Bizony, a mennyek országa azoknak adatik, akik dolgoznak, nem pedig a lusta
népnek. Dávid is azt mondja: „Az emberek nyomorúságát nem érzik, kínjaikkal nem ostoroz-
tatnak”, azaz nem kerülnek a purgatóriumba. Akkor bizony úgy tűnik, hogy a pokolbéli
ördögök fogják kínozni, hacsak nem gyakorol bűnbánatot.
Ezután következik az a bűn, amit Tarditas-nak neveznek, mikor valaki késlekedik,
húzódozik, mielőtt megtérne Istenhez. Bizony ez nagy őrültség. Olyan, mint aki vizesárokba
esik, és nem hajlandó felkelni. És e bűn abból a hiú reményből ered, hogy ő majd sokáig él;
ez a remény azonban gyakran meghiúsul.
Ezután jön a Nemtörődömség, azaz ha valaki elkezdett bármilyen jó cselekedetet, de azonnal
megbánja és abbahagyja, például ha valakinek uralkodnia kell, és amint valami bosszúságot
vagy ellenkezést tapasztal, nem törődik többé alattvalóival. Ezek az új pásztorok, akik
bárányaikat tudatosan átengedik a farkasnak, vagy nem teljesítik tovább a feladatukat. Ebből
szegénység és romlás ered, szellemi és múlékony dolgoké egyaránt. Eztán jön a hidegség,
mely megfagyasztja az ember szívét. Aztán jön a hitetlenség, mely által az ember oly
csalódott lesz, hogy nem bír sem olvasni, sem énekelni a templomban, sem imádkozásra
gondolni, sem szorgalmasan dolgozni, mert számára minden ízetlen és színtelen. Aztán az
ember lassúvá és álmataggá válik, hamarosan haragos lesz, és gyűlöletre, irigységre hajlamos.
Ezután jön a világ szomorúsága, amely megöli az embert, mint Szent Pál mondja. Mert az
ilyen szomorúság a test és a lélek halálát okozza; mert az embert elszomorítja saját élete.
Ezért az ilyen szomorúság gyakorta megrövidíti az ember életét, mielőtt a természetes ideje
eljönne.
Remedium contra peccatum Accidie
A Jóra való Restség szörnyű bűne ellen, miként ágazatai ellen is, létezik egy erény, a
Fortitudo vagy Kitartás, vagyis egyfajta jóindulat, mely által az ember semmibe veszi a
bosszantó dolgokat. Ez az erény oly nagy és hatékony, hogy jól véd a gonosz szeszélyei és az
ördög támadása ellen. Mert ez megszilárdítja és megerősíti a lelket, ahogy a Jóra való Restség
elgyöngíti és elerőtleníti. Mert a Fortitudo hosszas és tartós fáradozások és munkálkodások
következtében alakul ki.
Ennek az erénynek igen sok fajtája van; az elsőt Nagylelkűségnek nevezik, mely igen nagy
erény. Mert igen nagy erény szükségeltetik a Jóra való Restség ellen, hacsak nem támadta
meg a lelket a szomorúság vagy a kétségbeesés. Eme erény arra készteti az embert, hogy saját
akaratából nehéz és komoly dolgokat vállaljon el, bölcsen és ésszerűen. És ahogy az ember
ellen az ördög inkább kíváncsiságból küzd, mint kitartásból, azért az ember legyőzi józan
eszével, bölcsességével, megfontoltságával. Ezután jön a hit és a remény Istenben, minden
szentekben, jó cselekedetek végrehajtásában, úgy, hogy az ember szilárdan eltökéli: folytatni
akarja. Ezután jön a bizonyosság, mikor az ember nem kételkedik abban, hogyha valaki
elkezdett jót tenni, az úgy is folytatja. Eztán jön a bőkezűség, mikor az ember nagy jó
cselekedeteket hajt végre, melyeket már elkezdett; és a jót a vége miatt érdemes cselekedni;
mert a nagy jó cselekedetek kiteljesedése a nagy jutalom. Eztán jön az állhatatosság, vagyis a
szívbéli szilárdság; ennek erős hitként kell a szívben élnie, a szájban, a viselkedésben, a
hangulatban és a tettben. Vannak más gyógymódjai is a Jóra való Restségnek; a pokol
kínjaira és a mennybéli üdvre kell gondolni, bízni a Szentlélek kegyelmében, mely hatalmat
ad, hogy az ember jó szándékát végrehajthassa.
Sequitur de Avaricia
A Jóra való Restség után a Kapzsiságról és a Mohóságról fogok beszélni, melyről azt mondja
Szent Pál: „Minden rossz gyökere a Kapzsiság.” Ad Timotheum, sexto capitulo. Mert úgy
igaz, hogy amikor az ember szíve nyugtalan és felkavart, lelke elvesztette vigaszát Istenben,
akkor a hiú örömöt keresi a világi dolgokban.
A Kapzsiság, Szent Ágoston leírása alapján, a földi dolgok birtoklása iránti vágy. Mások azt
mondják, hogy a Kapzsiság a sok földi jó birtoklására törekszik, ám annak, aki ezeknek
szükségét látná, semmit sem ad belőle. És tudjátok meg, hogy a Kapzsiság nemcsak földre
vagy vagyonra áll, hanem olykor tudásra vagy dicsőségre is. A Kapzsiság és a Mohóság közt
a következő a különbség: A Mohóság sóvárgást jelent olyan dolog után, amit nem birtokolsz,
a Kapzsiság ragaszkodást olyan dolgokhoz, amit birtokolsz, de szükségtelenül. A Kapzsiság
bizony igen átkos bűn; a Szentírás szintén átkozza és ellene szól, ezenkívül árt Jézus Krisztus-
nak. Mert megfosztja őt attól a szeretettől, amellyel az ember tartozik neki, és visszájára
fordítja a józan ész ellenére; mert a kapzsi embernek több reménye van földi javaiban, mint
Jézus Krisztusban, és több figyelmet fordít kincseinek őrzésére, mint Jézus Krisztus szol-
gálatára. Ezért mondja Szent Pál, ad Ephesios, quinto, hogy „a kapzsi ember a bálványimádás
rabságában él”.
Mi más a különbség a bálványimádó és a kapzsi ember között, mint az, hogy a bálvány-
imádónak egy vagy két bálványa van, a kapzsi embernek pedig rengeteg? Mert hiszen minden
forint, ami a kazettájában van, egy-egy bálvány. És bizony a Bálványimádás az első bűn, amit
Isten a Tízparancsolatban megtiltott, mint ezt láthatjuk az Exodi, capitulo vicesimo: „Ne
legyenek néked idegen isteneid énelőttem. Ne csinálj magadnak faragott képet.” Hasonlóképp
a kapzsi ember, aki kincseit jobban szereti Istennél, a kapzsiság átkos bűnén keresztül,
bálványimádó lesz. A Mohóság által az ember több ruhát, hintót, lovat kíván bírni, mint
amennyi az ésszerűség és társadalmi helyzete szerint indokolt volna. És jobbágyaiktól
bírságot szednek, mely inkább zsarolásnak nevezhető, mint bírságszedésnek. A bírságról és a
jobbágyság váltságdíjáról néhány főúr azt mondja, hogy jogos, mert a népnek nincs olyan
vagyona, mely egyben nem az uráé is. De ezek az urak igen rosszul cselekednek, mert
olyasvalamit vesznek el a jobbágytól, amit soha nem is adtak neki: Szent Ágoston, de
Civitate, libro nono. Mert úgy igaz, hogy a szolgaság feltétele és legelső oka a bűn; Genesis,
nono.
Ebből láthatjátok, hogy a bűn érdemli meg a szolgaságot, nem a természet. Ezért ezeknek az
uraknak nem kellene annyira dicsekedni uraságukkal, mert természetes állapotuk nem a
szolgák feletti hatalom volt; és a szolgaság a bűn következtében alakult ki. Ezenfelül, miként
a törvény kimondja, a jobbágyok istenei megegyeznek az urukéval, és bizony az uralkodó
istene megtiltja neki, hogy bárkit is kiraboljon vagy bármitől megfosszon. Ezért mondja
Seneca: „Meggondoltságod jóságosan éljen együtt szolgáiddal.” Akiket szolgáidnak nevezel,
Isten emberei, mert ki alázatos, Krisztus barátja, és az Úrral is közeli kapcsolatban van.
Gondoljatok arra is, hogy a nép ugyanolyan magból származik, mint az urak. A nép
ugyanúgy üdvözülhet, mint az urak. Ugyanaz a halál, amely a népet elragadja, ragadja el az
urat is. Ezért azt tanácsolom, hogy bánj úgy jobbágyaiddal, mint szeretnéd, hogy véled
bánjon az urad, ha a helyében lennél. Minden bűnös ember Isten szolgája, ki vétkezni készül.
Azt tanácsolom nektek, hogy úgy bánjatok jobbágyaitokkal, hogy azok inkább szeressenek
benneteket, mint féljenek tőletek. Jól tudom, hogy különféle rangban állnak az emberek, és ez
így helyes, és hogy az ember kötelessége, hogy kellően teljesítse dolgát: de bizony a
kegyetlenkedés és alárendeltjeink megvetése átkos bűn.
És tudjátok meg, hogy ezek a hódítók vagy zsarnokok gyakran olyanokat is szolgává tesznek,
akik ugyanúgy királyi vérből származnak, mint az, aki meghódította őket. A szolgaság név
annak előtte nem volt közismert, míg Noé nem nevezte el így, mikor fia, Kánaán, bátyjai
foglya lett bűneiért. És mit mondjunk azokról, akik úgy gazdagszanak meg, hogy a
szentegyházat zsarolják? Bizony, a kard, amit a lovagnak adnak, mikor lovaggá ütik, annak a
jelképe, hogy védelmeznie kell a szentegyházat, nem pedig zsarolnia és kifosztania; mert ki
így tesz, az Krisztus árulója. És miként Szent Ágoston mondja: „Az ördög farkasai, kik meg-
ölik Jézus Krisztus bárányát”, sőt még a farkasoknál is rosszabbak. Mert hiszen ha a
farkasnak teli a bendője, nem öl bárányt. De Isten szentegyházának fosztogatói és lerombolói
nem így tesznek, mert ők sosem hagyják abba a fosztogatást. Most, miként mondottam, mivel
a bűn volt a rabság első oka, így áll a dolog: mikor az egész világ bűnös volt, mindenki
rabságban és alávetettségben élt. De bizony a kegyelem eljövetele óta Isten elrendelte, hogy
egyesek magasabb rendűek és rangúak legyenek, mint a többiek, mások pedig alacsony
származásúak, és mindegyik töltse be a posztját. Ezért néhány országban, ha a rabok
valamelyike megtér, azt szabaddá teszik. Ezért az úr annyival tartozik emberének, mint az
neki. A Pápa szolgának nevezi magát Isten szolgái közt, de a szentegyház haszna sem lehet az
övé, és a közvagyont sem tarthatja meg, sem a békét és a pihenést a földben, csak ha Isten
úgy rendelte, hogy egyesek magasabb, mások pedig alacsonyabb rangúak legyenek; ezért
rendeltetett el az uralkodás megtartása, s hogy az uralkodók az alattvalóikat megvédjék,
amennyire hatalmukból telik, ne pedig tönkretegyék vagy elpusztítsák. Ezért azt mondom,
hogy azok az urak, akik farkasként viselkednek, és jogtalanul elveszik a szegény nép javait és
földjét kegyelem és mérték nélkül, ugyanilyen mértékben részesülnek majd Jézus Krisztus
kegyelméből, ha meg nem javulnak. Most jön a kereskedő és kereskedő közötti csalás.
Tudjátok meg, hogy a kereskedés kétféle lehet: testi és lelki. Az egyik törvényes és
becsületes, a másik becstelen és törvénytelen. A testi kereskedésről, mely becsületes és
törvényes, a következőket mondanám: mivel az Úr elrendelte, hogy ha egy birodalom vagy
ország magának eleget termel, akkor becsületes és törvényes dolog, hogy bőséges terméséből
segítse ama országokat, amelyek szükséget szenvednek, ezért szükségesek a kereskedők, hogy
az árut az egyik országból a másikba vigyék. A másik fajta kereskedelem, amit az ember
árulással, csalással és ámítással, hazugsággal és hamis esküvel folytat: átkos és kárhozatba
visz. A lelki kereskedés voltaképpen szentségárulás, azaz erős vágy, hogy szellemi javakat
vásároljon, vagyis olyanokat, ami Isten szentélyéhez és a lélek gyógyításához tartozik. E
kívánság, ha az ember igyekszik valóra váltani, még ha hatástalanul is, halálos bűn, és ha az
illető a rendhez tartozik, akkor rendellenes dolog. Bizony a simóniát Nagy Simon után
nevezték el, ki megvásárolta mulandó javakért Isten Szentlélek által adott ajándékát Szent
Péternek és az Apostoloknak. Ezért tudjátok meg, hogy azok, akik eladják, s azok, akik
veszik e szellemi javakat, egyaránt simóniát követnek el, legyen az jószágért, testi vagy lelki
barátaiért való imádkozás. Testi barát kétféle módon lehet: rokonság által vagy más barátok
által. Hiszen ha olyan valakiért imádkozunk, aki nem érdemes rá, az Simónia, ha haszna van
belőle: s ha értékes ember az illető, akkor nem az. Ennek másik fajtája, ha egy férfi vagy nő
csak a gonosz testi viszony miatt imádkozik, amely őt valakihez köti; ez bizony mocskos
Simónia. De bizony, ha valaki szellemi javakat ad szolgájának, lehet, hogy a szolgálat
becsületes, ám a viszonzás nem az, ha üzletkötés nélkül történik is, és az illető érdemes
ember. Mert miként Szent Damasus mondja: „A világ összes bűne emellett semmiség”, mert
ez Lucifer és az Antikrisztus bűne után a legnagyobb. Mert e bűn által Isten elveszíti az
egyházat s a lelkeket, melyeket drága vérén vett meg, azok által, akik az egyházat olyanoknak
adják, akik nem érdemesek rá. Mert tolvajok ők, és ellopják Jézus Krisztus lelkeit, és
megsemmisítik az egyház vagyonát. Az ilyen érdemtelen papok és káplánok által az emberek
kevésbé fogják a szentegyház szentségeit tisztelni, és az effajta templomadományozók
Krisztus gyermekeit kiebrudalják a templomból, és helyébe az ördög gyermekeit teszik.
Eladják a bárányok lelkét a farkasnak, és ezáltal megölik őket. Ezért sohasem részesülnek a
bárányok legelőjéből, vagyis a mennyei üdvből. Most jönnek a szerencsejátékok és
tartozékaik: a kocka és a kártya; melyekből csalás és hamis eskü ered, morgás, dühöngés,
istenkáromlás, felebarátaink gyűlölete, javaink pazarlása, időpocsékolás és olykor gyilkosság.
Bizony a szerencsejátékosok nem lehetnek bűntelenek, míg ezt a mesterséget űzik. A
kapzsiságból szintúgy hazugság, lopás, hamis tanúzás és hamis eskü következik. És tudjátok
meg, hogy ezek nagy bűnök, miként ez Isten parancsából kitűnik, amint az előbb mondtam. A
hamis tanúzás szóban és tettben lehetséges. Szóban, hogy felebarátunkat hamis tanúzással
megfosztjuk jó nevétől, jószágától, örökségétől, mikor haragból, pénzért vagy irigységből
hamisan tanúzunk, hamis tanúzással ítéltetjük el, vagy mentetjük fel, vagy mi magunk ítéljük
el hamisan. Őrizkedjetek, jegyzők és bírók! Bizony eme hamis tanúzás miatt volt oly nagy
bajban Zsuzsánna, és rajta kívül még sokan. A lopás bűne is szintúgy Isten parancsa ellen
van, mind a testi, mind a lelki. Testi, ha például akarata ellenére elveszed felebarátod jószágát
erővel, fortéllyal vagy álmában. Hamis indítékkal meglopni, úgy, hogy felebarátodtól
kölcsönkérsz valamit, azzal a szándékkal, hogy sosem fizeted vissza, és ehhez hasonlók. A
lelki lopás szentségtörés, azaz a szent dolgok megsértése kétféleképpen: vagy szent hely,
templom, vagy templomudvar meggyalázása, mert minden gonosztett, melyet az ember ilyen
helyen tesz, szentségtörés, ugyanez vonatkozik az erőszaktételre. S az is, ki hamisan
visszavonja azokat a jogokat, melyek a szentegyházhoz tartoznak. És általában szentségtörés,
ha egy szent dolgot elveszünk egy szent helyről, egy nem szent dolgot egy szent helyről,
avagy egy szent dolgot egy nem szent helyről.
Most pedig tudjátok meg, hogy a kapzsiság ellenszere a részvét és az irgalom. Kérdezhetitek,
hogy a részvét és az irgalom miképpen csökkentheti a kapzsiságot. Hiszen aki kapzsi, az nem
mutat sem részvétet, sem irgalmat az iránt, aki szükséget szenved; ő azt élvezi, hogy őrizheti
kincseit, nem pedig hogy megmentse vagy megsegítse hittestvéreit. Ezért először a részvétről
beszélek nektek. A részvét, mondja a filozófus, olyan erény, mely által az ember szíve meg-
indul mások szerencsétlensége láttán. Így a részvétet az irgalom követi, mely a részvét irgal-
mas cselekedeteiben nyilvánul meg. És bizony, ezek a dolgok az embert részvétre indítják
Jézus Krisztus iránt, ki önmagát adta bűneinkért, elszenvedte a halált, irgalommal megbocsá-
totta eredendő bűneinket, és ezáltal megszabadított minket a pokol kínjaitól, bűnbánattal
csökkenti a purgatórium kínjait, kegyelmet s végül mennybéli üdvöt ad. A részvét fajtái az
adományozás, a megbocsátás, a feloldozás, a szívbéli irgalom és szánalom hittársaink szeren-
csétlenségén és büntetni, ahol szükséges. Másik ellenszere a kapzsiságnak a bőkezűség
ésszerű keretek között; de bizony jó, ha Jézus Krisztus kegyelmére gondolunk, mulandó ja-
vainkra, és örök javainkra, melyeket Jézus Krisztus adott, emlékezni a halálra, mely minket is
elér, nem tudni hol, hogyan; elveszíthetünk mindent, amink van, kivéve azt, amit jótékony-
ságra áldoztunk.
Amiként némely ember mértéktelen, az embernek kerülnie kell a balga bőkezűséget, melyet
pazarlásnak nevezünk. Bizony, ki balga módra bőkezű, az nem odaadja a jószágát, hanem el-
tékozolja. Bizony, akik csak a hiú dicsőség kedvéért adnak, vándorénekeseknek és más
népeknek, hogy tiszteljék a nevüket, azok bűnt cselekednek, nem pedig alamizsnát osztanak.
Bizony, ki bolond módon eltékozolja vagyonát, az ajándékaival mit sem nyer, csak bűnt;
olyan, mint az a ló, mely inkább zavaros vizet keres, hogy abból igyék, mintsem hogy a
forrás tiszta vizét igya. És ki annyit ad, amennyit nem volna szabad, arra száll Jézus Krisztus
átka a végítélet napján.
Sequitur de Gula
A Kapzsiság után következik a Falánkság, mely szintén igencsak Isten parancsa ellen van. A
Falánkság mértéktelen étvágy ételre-italra egyaránt, és e mértéktelen étvágynak és rendellenes
mohóságnak a kielégítése. E bűn rontotta meg az egész világot; ezt jól mutatja Ádám és Éva
bűne. Íme halljátok, mit mond Szent Pál a Falánkságról: „Sírva mondom - mondja Szent Pál
-, hogy sokan vannak, akik ellenségei Krisztus keresztjének; ám végük a halál, istenük a
gyomruk, dicsőségük gyalázat, és csak földi dolgokra gondolnak.” Aki megszokta a
Falánkság bűnét, semmilyen bűnnek nem tud ellenállni, minden vétek szolgája lesz, mert az
ördögök serege rejtegeti őt. E bűnnek sok fajtája van. Az első a részegség, mely az emberi ész
borzalmas koporsója, s ezért, ha valaki részeg, elveszti az eszét, és ez bizony halálos bűn. Az
is igaz, hogy ha valaki nem akar erőset inni, de véletlenségből nem ismeri az italnak az erejét,
és a feje elgyöngül tőle, vagy sokat dolgozott, és ezért többet ivott, és hirtelen az ital hatása
alá került, az nem halálos bűn, csak bocsánatos bűn. A Falánkság második típusa, ha az
ember esze összezavarodik, mert a részegség megfosztja ítélőképességétől. A Falánkság
harmadik típusa, ha valaki illetlen mohósággal falja az ételt. A negyedik, ha az élelem nagy
bősége által az ember testnedvei megzavarodnak. Az ötödik a sok ivástól való feledékenység,
amely miatt az ember gyakran elfelejti reggelre, hogy mit csinált előző este.
Szent Gergely szerint a Falánkságnak más fajtái is vannak. Az első az, ha valaki az étkezés
kiszabott ideje előtt eszik. A második, ha az ember különlegesen finom ételt vagy italt szerez.
A harmadik, ha az ember fogyasztása erősen meghaladja a mértéket. A negyedik az étkezés
túlzottan gondos előkészítése, hogy az mintegy látványosság legyen. Az ötödik a túlságosan
mohó evés. Mindez öt ujj az ördög kezén, mely az embert bűnbe rántja.
Sequitur de Luxuria
A Falánkság után a Paráznaság következik, mert e két bűn oly közel van egymáshoz, hogy
többnyire el se válik egymástól. Isten a tudója, hogy e bűn Istennek igen nemtetsző, hiszen ő
maga mondta: „Ne paráználkodj!” Ezért keményen büntette ezt a régi törvény szerint. Ha egy
nőt rajtakaptak, halálra vesszőzték. Ha az illető nő nemes hölgy volt, akkor halálra kövezték.
Ha pedig püspök leánya, akkor meg kellett égetni Isten parancsára. Ezenkívül a Paráznaság
bűne miatt árasztotta el az Úr vízzel a földet. Ezután öt várost villámmal agyonsújtott, és a
pokolba süllyesztette őket.
Most beszéljünk a Paráznaság ama gyalázatos fajtájáról, melyet Házasságtörésnek neveznek,
vagyis amikor vagy az egyik, vagy mindkét fél házas. Szent János azt mondja, hogy a házas-
ságtörők a pokolra jutnak, égő mocsárba, tűzbe és kénkőbe, tűzbe a paráznaság miatt,
kénkőbe pedig a szennyes bűn miatt. Bizony, e szentség megszegése szörnyű bűn, hisz maga
az Isten alkotta a Paradicsomban, Szent Máté tanúságával a Szentírásban: „A férfi elhagyja
apját, anyját, feleségét követi, és ők ketten egy test lesznek.” E szentség a Krisztus és a
szentegyház közötti kötés védelmezője. És Isten nemcsak a házasságtörést tiltotta meg, de azt
is megparancsolta, hogy ne kívánd felebarátod feleségét. E parancsban, mondja Szent
Ágoston, Isten megtiltja mindenféle paráznaság óhajtását. Hallgassátok, mit mond Szent Máté
a Szentírásban: „Ha valaki gyönyörűségére megkíván egy asszonyt, szívében paráznaságot
követ el.” Ebből láthatjátok, hogy Isten nemcsak a bűnös cselekedetet tiltja meg, de a
kívánságot is, hogy e bűnt elkövessük. Eme átkozott bűn nagy kárára van annak, akinek
szokásává válik. Először is a lelkének, mert alárendeli a bűnnek és a halál örök kínjainak.
Testének szintúgy rosszat tesz vele, mert kiszárítja, elveszi erejét, romlásba dönti, vérét
feláldozza a pokolbéli ördögnek, elpazarolja vagyonát és jószágát. És bizony mocskos dolog,
ha az ember jószágát egy asszonyra pazarolja, de még mocskosabb és tisztátalanabb dolog az,
ha egy asszony pazarolja el jószágát és vagyonát egy férfiúért. Ez a bűn, mondja a próféta,
megfosztja az embert és az asszonyt tisztességétől, jó hírnevétől; az ördögnek igen tetsző
dolog, ezáltal nyeri el a világnak nagy részét. És amiképp a kereskedő annak az ajánlatnak
örül a legjobban, amely számára a legelőnyösebb, ezért az ördög ennek a szennynek örül a
legjobban.
Ez az ördög másik keze, öt ujjal, hogy az embert gonoszságba rántsa. Az első ujj az ostoba
férfi avagy nő ostoba tekintete, mely úgy öl mérgével, mint a baziliszkusz; mert a szem
mohóságát követi a szív mohósága. A második ujj a gonosz módon való érintés, ezért mondja
Salamon, hogy aki ily módon érint meg egy asszonyt, az olyan, mintha skorpiót érintene,
amely megmar, és mérgével azonnal megöl, miként ha valaki forró szurkot érint, megégeti
ujját. A harmadik ujj a mocskos szavak, melyek mint a tűz, rögtön megégetik a szívet. A ne-
gyedik ujj a csók, és bizony igen bolond volna az, ki az égő kemence száját megcsókolná. És
még bolondabbak, akik alantas módon csókolódznak, mert az a száj a pokol szája; bolondok
azok a kéjencek, akik csak csókolódznak, bár egyebet nem tudnak. Olyanok, mint a kutyák,
mert a kutya, ha egy rózsafához vagy más bokorhoz ér, ha nem is tud vizelni, fölemeli a
lábát, és úgy tesz, mintha vizelne. Sok ember úgy véli, nem vétkezik avval, ha saját felesége
iránt érez gerjedelmet, de bizony ez tévedés. Isten a tudója, az ember megölheti magát saját
kardjával, leihatja magát saját hordójából. Mert legyen az feleség, gyermek vagy bármely
világi dolog, ha jobban szereti Istennél, akkor az az ő bálványa, és ő bálványimádó. Az
embernek belátással, türelemmel és mértékletességgel kell feleségét szeretnie, mintha a
nővére lenne. Az ördög ötödik ujja a Paráznaság mocskos bűne. Bizony, az ördög a Falánkság
öt ujját az ember hasába dugja, a Paráznaság öt ujjával az embert vesszején ragadja, hogy a
pokol kemencéjébe vesse, ahol a tűz és a férgek örökké élnek, zokogás és gyász van ott, kínzó
éhség és szomjúság, az ördögök kegyetlenül a lábuk alá tiporják őket szünet és vég nélkül. A
Paráznaságnak, mint mondtam, több fajtája van; mint például bujálkodás olyan férfi és nő
között, akik nincsenek megesküdve, ez halálos bűn, és természet ellen való. Hitemre, az
ember józan esze is mondhatná, hogy ez halálos bűn, hiszen Isten megtiltotta a
paráználkodást. Mint Szent Pál, ki azoknak adja országát, kik nem követnek el ilyen halálos
bűnt. A Paráznaság másik bűne, ha valaki egy hajadont megfoszt szüzességétől, mert ki ezt
teszi, bizonnyal elűzi őt mostani élete legmagasabb fokáról, és attól az értékes gyümölcstől,
melyet a könyv „százszoros gyümölcsnek” nevez. Más módon nem tudom nyelvünkön
kifejezni, de latinul Centesimus Fructus-nak hívják. Bizony, ki így tesz, sok kárt és aljasságot
okoz, többet, mint gondolná; mint ahogy azokat a károkat, melyeket az állatok okoznak, ha
megrongálják a sövényt vagy betörik a kaput, nem lehet visszacsinálni. Mert bizony a
szüzességet éppúgy nem lehet visszacsinálni, mint azt, hogy az ember levágott karja ismét
visszanőjön. Tudom, részesülhet kegyelemben, ha bűnbocsánatért esedezik, de olyan már
nem lehet soha, mint amilyen annak előtte volt. S ha már a házasságtörésről is beszéltem,
hasznos lesz ennek veszélyeit bemutatni, hogy elkerüljétek a mocskos bűnt. A szó latinul
annyit tesz, hogy közelíteni más férfiak ágyához, és testét másoknak adni. E bűnből, mint a
bölcs is mondja, sok kár származik. Először is ez hitszegés, márpedig a hit a kereszténység
kulcsa. Ha pedig a hitet megszegik és elhagyják, a kereszténység bizony hiába és meddőn áll.
E bűn lopás is; mert a lopás általában az, hogy az ember elvesz valakitől valamit akarata
ellenére. Ez pedig a lehető legmocskosabb lopás, mikor egy asszony elveszi testét férjétől, és
szeretőjének adja, hogy az bemocskolja, lelkét pedig elveszi Krisztustól, és az ördögnek adja.
Mocskosabb lopás ez, mint amikor valaki betör a templomba, és ellopja a kelyhet, mert a
házasságtörők lélekben törnek be Isten templomába, és lopják el a szent edényt, vagyis a
testet és a lelket. E lopást félte József, mikor urának felesége aljasságra csábította, és ő azt
mondta erre: „Nézd, asszonyom, uram mindenét, amije csak a világon van, oltalmamra bízta,
semmije sincsen, amire nincs felhatalmazásom, feleségét kivéve. Hogy tenném meg akkor ezt
a bűnt és gonoszságot Isten és uram ellen? Isten őrizzen!” Ó, jaj! Milyen kevés alapja van
eme igazságnak manapság! A harmadik kár a mocsok, mellyel megszegik Isten parancsát, és
beszennyezik a házasság alkotóját, vagyis Krisztust. Mert mivel a házasság szentsége oly
nemes és magasztos, annál nagyobb bűn megszegni, mert Isten azt a Paradicsomban kötötte,
az ártatlanság állapotában, hogy sokasodjék az emberiség Isten szolgálatára. Ezért olyan nagy
bűn ez az esküszegés. Ráadásul ebből gyakran hamis örökösök származnak, akik jogtalanul
gyakorolják az örökséget. Ezért Krisztus kiteszi őket a mennyek országából, mely a
tisztességes emberek országrésze. Gyakran az is következik még ebből, hogy valaki
rokonával tudtán kívül házasságot köt. És vannak olyan kurvapecérek, akik bordélyházakban
szajhákat hajkurásznak, akik olyanok, mint a közös árnyékszék, ahol az ember megtisztul
ürülékétől. És mit mondjunk a kerítőkről, akik szörnyű bűnben élnek, s arra kényszerítenek
egy nőt, hogy a teste áruba bocsátásáért kapott pénz egy részét adja át nekik; néha ez a nő
tulajdon feleségük vagy leányuk. Ezek bizony átkozott bűnök. És tudjátok meg, hogy a
tízparancsolatban nem véletlenül van a lopás és az emberölés között; mert ez a lehető
legnagyobb lopás, a test és a lélek meglopása. És olyan, mint a gyilkosság, mert kettévágja,
kettétöri azokat, akik egy test, s ezért Isten régi törvénye szerint meg kéne ölni őket.
Mindazonáltal Jézus Krisztus törvénye szerint, mely irgalmas törvény, azt mondta a
házasságtörő asszonynak, akit halálra kellett volna kövezni a Zsidók törvénye szerint: „Menj -
mondta Jézus Krisztus -, és ne akarj vétkezni többé” vagy „ne kívánj vétkezni ezután”. Úgy
igaz, hogy a házasságtörés büntetése a pokolbéli kín, ám ezt bűnbánattal meg lehet előzni.
Eme átkozott bűnnek még több fajtája van; mikor az egyik vagy mindkét fél az egyház
rendjéhez tartozik, papok, főpapok, apácák, esperesek, alesperesek, lelkészek. Minél
magasabb a fokozatuk a rendben, bűnük annál nagyobb. Ami még súlyosbítja ezt a bűnt,
hogy megszegik vele szüzességi esküjüket, amit letettek, mikor a rendbe beléptek. Ezenkívül
az az igazság, hogy a szent rend Isten kincstárának feje, az ő különleges szüzességjelével,
annak bemutatására, hogy ők a szüzességet választották, mely a legbecsesebb fajta életmód. S
a rendhez tartozók Istennek és az ő kíséretének emberei, a népért élnek és a népért
imádkoznak, és míg ilyen árulók vannak közöttük, imájuk nem fogan meg. A papok
hivatásuk méltósága által angyalok, hiszen Szent Pál azt mondja: „A sátán a világosság
angyalává változtatja őt.” Bizony, az a pap, aki halálos bűnt követ el, hasonlatos a sötétség
angyalához, akit a világosság angyalává változtattak; a világosság angyalának látszik, ám
valójában a sötétség angyala. Az ilyen papok Eli fiai, mint a Királyok könyvéből kitűnik, akik
Belial, azaz az ördög fiai. Belial annyit tesz, mint „bíró nélküli”, és úgy van velük, hogy azt
gondolják: szabadok és nincsen bírájuk, akár a szabad bikának, mely azt a tehenet választhatja
ki a városban, amelyik tetszik neki. Így van ez az asszonyokkal is. Mert ahogy egy szabadon
engedett bika elég az egész városnak, úgy egy gonosz pap romlottsága is elegendő az egész
parókiának vagy országnak. A könyv szerint ezek a papok nem ismerik, mivel tartozik a papi
hivatás a népnek, Istent sem ismerik; nem érik be az önként felajánlott főtt hússal, hanem
erőszakkal elveszik azt is, ami nyers. Ezek az alattomosok nem elégszenek meg azzal, ha a
nép sült és főtt hússal eteti őket nagy tisztelet közepette, hanem a nép felesége és leánya nyers
húsát kívánják. És bizony azok az asszonyok, akik beleegyeznek ebbe a bujálkodásba, igen
rosszat tesznek vele Krisztusnak és a szentegyháznak, minden szentnek és minden léleknek.
Ezért ezek a papok és szeretőik, akik beleegyeznek eme bujálkodásba, a keresztény egyház
átkát kapják, míg meg nem javulnak. A harmadik fajta házasságtörés a férfi és felesége között
történik, mikor az egyesülésben nem érdekli más őket, csak a testi gyönyör, mint Szent
Jeromos mondja, és nem törődnek mással, csak avval, hogy együtt háljanak. Mivel házasok,
azt gondolják, hogy nincsen ebben semmi rossz. De fölöttük az ördögnek van hatalma,
miként Rafael arkangyal mondja Tóbiásnak: „Mert míg együtt hálnak, kivetik szívükből Jézus
Krisztust, és csak az ocsmányságnak adják magukat.” A negyedik fajtája a rokonok közötti
egyesülés, vagy azoké, akik egy családból származnak, akik apjukkal vagy más rokonukkal
bujálkodnak, mely cselekedet hasonlatossá teszi őket a kutyákhoz, akik semmiféle rokonságot
nem tartanak. És a rokonság kétféle lehet: vérrokonság vagy lelki rokonság. Az utóbbi az, ha
valaki keresztgyermekével foglalkozik ily módon. Mert ahogy a gyermek szülőapja az ő vér
szerinti apja, hasonlóképpen az ő keresztapja az ő lelki atyja. Ezért az az asszony nem követ
el kisebb bűnt, aki a keresztfiával hál, mintha tulajdon bátyjával hálna. Az ötödik az a
borzalmas bűn, melyről soha nem szabad beszélni, sem írni; mindazonáltal nyíltan
tárgyaltatik a Bibliában. Ezt az átkozott bűnt férfiak és nők követik el egymás között,
különböző szándékkal és különböző módokon, de a Szentírás, bár tárgyalja ezt, nem
mocskolódik be általa, akár a nap, mikor a trágyadombra süt. Egy másik bujasághoz tartozó
bűn alvás közben jelentkezhet, azokkal is megeshet, akik szüzek, azokkal is, akik romlottak;
ezt a bűnt pollúciónak nevezik, mely négyféle módon jelentkezhet. Van, amikor a test
vágyakozása miatt; mert a férfi testében a buja nedvek igen nagy mennyiségben vannak.
Olykor a visszatartó erény gyengesége miatt, ahogy az orvostudomány mondja. Olykor a túl
sok evés-ivás miatt. Olykor az ocsmány gondolatok miatt, melyek agyában voltak, míg aludt;
és ezek nem lehetnek bűn nélküliek. Ezért az embernek bölcsen meg kell tartóztatnia magát,
különben súlyos bűnt követ el.
Remedium contra peccatum Luxurie
Minthogy a bűnbánat második része a száj gyónásában áll, mint az első fejezetben említettem,
azt mondom: Szent Ágoston szerint bűn minden szó és tett, melyet az ember Jézus Krisztus
törvénye ellen követ el, lehet vétkezni szívünkkel, szájunkkal, tetteinkkel és öt érzékünkkel:
látásunkkal, hallásunkkal, szaglásunkkal, ízlelésünkkel és tapintásunkkal. Jó, ha megértitek,
miként súlyosbodik minden bűn. Vedd figyelembe, mi vagy te, aki vétkezel, férfi vagy-é
vagy asszony, ifjú vagy öreg, magas vagy alacsony rangú, szabad vagy szolga, egészséges
vagy beteg, házas vagy sem, rendbéli vagy sem, bölcs vagy bolond, feleséged testi vagy lelki
rokonod-é vagy sem, hogy valamely rokonod vétkezett-e vele vagy sem, és még sok mást.
A másik körülmény: paráználkodásban, házasságtörésben történt vagy sem, vérfertőzés volt
vagy sem, szűz volt-e vagy sem, gyilkosság vagy sem, szörnyű nagy bűnök vagy csak kicsik;
s hogy milyen hosszú ideje élsz bűnben. A harmadik körülmény a hely, ahol a bűnt
elkövetted: más ember házában vagy a sajátodban, mezőn, templomban vagy
templomudvarban; fölszentelt templomban vagy sem. Mert ha egy férfi egy asszonnyal bűnös
módon fölszentelt templomban tölti kedvét, a templomot ki kell közösíteni, amíg a püspök
újra föl nem szenteli. És az a pap, ki ezt az aljasságot elkövette, soha életében nem tarthat
többé misét; ha mégis megteszi, minden alkalommal bűnt követ el. A negyedik körülmény,
hogy miféle közvetítők miként vették rá a bűnre, vagy a társaság kedvéért tette-e, mert sok
alávaló a pokolbéli ördöghöz is elmenne a társaság kedvéért. Ezért, aki a másikat bűnre
ösztökéli, vagy hozzájárul annak bűnéhez, bűntársa neki, és társak lesznek a kárhozatban is.
Az ötödik körülmény az, hogy hányszor vétkezett, ha meg tudja mondani, és hogy milyen
gyakran esett bűnbe. Mert aki gyakran bűnbe esik, az megveti Isten kegyelmét, bűne
súlyosbodik, és kegyetlen Krisztushoz, és még gyöngébb lesz, hogy a bűnnek ellenálljon, még
könnyebben vétkezik, későbben kel, és annál inkább tartózkodik meggyónni lelkiatyjának.
Ezért az ember, ha visszaesik régi balgaságába, vagy végleg elhagyja régi lelkiatyját, vagy
különböző helyeken gyón meg; de bizony mondom, az effajta gyónástól Isten nem adja
kegyelmét bűneire. A hatodik körülmény, hogy miért vétkezik az ember, milyen kísértésre,
milyen más emberek felbujtására; ha asszonnyal vétkezik, erőszakkal teszi-e vagy az asszony
beleegyezésével, ha az asszonyról van szó, hogy erőszakoskodtak-e vele vagy sem, meg kell
mondani; mohóságból, szegénységből, kerítés volt-e a dologban vagy sem, és ehhez
hasonlók. A hetedik körülmény, hogy milyen módon vétkezett, vagy ha nő, akkor milyen
módon követték el vele a bűnt. Hasonlóképpen minden körülményről be kell számolni, arról
is, hogy közönséges szajhával vétkezett-e vagy sem, hogy szent napon vétkezett-e vagy sem,
böjtös napon vagy sem, gyónás előtt vagy után, megszegte-é ezzel a penitenciát, kinek a
segítségével és tanácsára, boszorkányosság vagy ördöngösség által-e, mindent el kell
mondani. Mindezek a dolgok, legyenek kicsik vagy nagyok, súlyosbítják az ember
lelkiismeretét, és a pap is, aki bírád, jobb, ha megfontolja az ítéletet, mikor kiszabja a
penitenciád, vagyis miután megbánod bűnödet. Mert tudjátok meg, miután valaki
bemocskolta bűnnel megkeresztelkedését, egyféleképpen üdvözülhet: ha bűnbánatot
gyakorol, meggyón és megnyugszik; és fontos, hogy legyen gyóntatóatyja és hátralévő élete,
hogy mindezt megtehesse. Most pedig tudjátok meg, hogy három feltétele van annak, hogy a
gyónás igaz és gyümölcsöző legyen. Először is szívbéli szomorúságban és keserűségben kell
történnie, mint Ezekiás király mondta Istennek: „Életem minden évére szívbéli keserűséggel
fogok emlékezni.” A keserűségnek öt jele van: először is, a gyónásnak szerénynek kell lennie,
nem kell takarni, rejtegetni a bűnt, hiszen az ember vétkezett Isten ellen, és bemocskolta a
lelkét. Erre mondja Szent Ágoston: „A szív kínlódik bűne szégyene miatt”, mert aki nagyon
szégyenli magát, méltó Isten kegyelmére. Ilyen volt az adószedő, aki nem merte felemelni
szemét a mennyre, ezért szégyenkezéséért elnyerte Isten kegyelmét. Erre mondja Szent
Ágoston, hogy az ilyen szerény ember az első, amikor megbocsátásra kerül a sor. A másik jel
az alázatosság a gyónásban, melyről Szent Péter azt mondja, hogy: „Hajolj meg Isten hatalma
előtt.” Isten keze hatalmas a gyónásban, mert megbocsátja bűneidet, hiszen egyedül neki van
hatalma erre. Ez az alázatosság a szívben legyen, ám legyenek külső jelei, mert ahogy Isten
felé alázatos szívűnek kell lenni, a pap felé is alázatosságot kell mutatni, aki Isten házában ül.
Mivel Krisztus mindenki fölött áll, és a pap a közvetítő Krisztus és a bűnös között, ezért
semmiféleképpen nem ülhet egy szinten gyóntatójával, hanem lábához kell térdelnie, hacsak
valamilyen betegség nem gyötri őt. Mert ő nem törődik avval, ki ül ott, hanem avval, akinek a
helyében ül. Ha az ember egy úr ellen vétkezett, és kegyelmet kér, s az úr mellé ül, a többiek
ezt botrányosnak tartanák, és nem részesül kegyelemben sem. A harmadik jel, hogy a gyónás
könnyhullatással teljes legyen, amennyire csak lehet; és ha az ember testi szemeivel nem is
tud sírni, sírjon legalább lelki szemeivel. Ilyen volt Szent Péter gyónása is, mikor megtagadta
Jézus Krisztust, elvonult és sírt keservesen. A negyedik, hogy az ember ne szégyelljen
meggyónni. Ilyen volt Bűnbánó Magdolna gyónása is, aki nem szégyellt ünnepnapon
odamenni Jézus Krisztushoz, hogy beismerje bűneit. Az ötödik jel, hogy az ember vagy
asszony engedelmesen fogadja a bűneiért rá kiszabott bűnbánatot; hiszen Jézus Krisztus az
ember bűneiért engedelmesen fogadta a halált.
Az igaz gyónás második feltétele, hogy minél gyorsabban történjék, mert bizony ha az ember
halálos sebet kap, minél tovább viseli tétlenül, az annál hajlamosabb arra, hogy tovább
terjedjen és halált okozzon, és annál kevésbé gyógyul. Ugyanígy van a bűnnel is, melyet
sokáig rejtegetnek. Az embernek bizony meg kell gyónnia bűnét, több okból; a haláltól való
félelem miatt, mert a halál gyakran hirtelen érkezik; és nem tudhatjuk biztosan, mikor, hol; és
az egyik bűn meggyónásának elodázása vonzza a másikat, és minél tovább húzza, annál
jobban eltávolodik Krisztustól. És ha halála órájáig halogatja, akkor már aligha gyónhat meg,
vagy emlékezhet bűneire, halálos baja miatt. És ahogy ő sem hallgatta meg soha életében
Jézus Krisztust, mikor az szólott hozzá, hiába kiált majd hozzá halála napján, az aligha
figyelmez majd rá. És tudjátok meg, hogy eme feltételhez négy dolog szükséges. A gyónást
előbb jól át kell gondolni és meg kell fontolni, mert a bolond sietség nem használ; és ahhoz,
hogy az ember meggyónhassa bűneit, legyen az gőg, irigység és így tovább, fontos, hogy
tudja bűnei számát és nagyságát és azt, hogy mióta él bűnben, továbbá hogy szilárdan
határozza el, hogy sosem esik újra bűnbe, azt is, hogy félni fog, és azzal teszi jóvá a bűneit,
hogy kerül minden alkalmat, ami bűnre csábít. És minden bűnödet ugyanannak az embernek
kell meggyónnod, nem úgy, hogy egy részét ennek, a másikat pedig annak, félelemből vagy
szégyenből; mert ezzel megfojtod önnön lelkedet. Hiszen Jézus Krisztus csupa jóság, semmi
nincs benne, ami ne volna tökéletes, ezért vagy mindent teljesen megbocsát, vagy semmit
sem. Nem azt mondom, hogy ha a gyóntatóatyához kell menned egy bizonyos bűn meggyó-
nása miatt, akkor meg kell valljad összes bűneid, melyeket a saját lelkészednek már egyszer
meggyóntál; hacsak alázatosságból nem kívánsz így tenni; ez nem gyónásszétosztás. Ám
mikor a gyónás felosztásáról beszélek, azt sem mondom, hogy ha engedélyed van arra, hogy
egy megfontolt és becsületes papnak gyónj, amikor tetszik neked és saját lelkészed is enge-
délyt adott, nem gyónhatod meg neki minden bűnöd. De ne szégyelld magad, és minden
bűnödet, amire emlékezel, valld be. És amikor a lelkészednek meggyónsz, valld be neki
mindazokat a bűnöket, melyeket legutolsó gyónásod óta elkövettél; ebben a gyónásszétosztás
aljas szándékából semmi sincs.
Továbbá az igaz gyónásnak bizonyos feltételei vannak. Először is szabad akaratodból
gyónjál, ne kényszerből, ne szégyenből, ne betegség vagy ehhez hasonlók miatt; mert a józan
ész úgy kívánja, hogy aki szabad akaratából vétkezett, az szabad akaratából gyónjon meg; ne
másvalaki mondja el az ő bűnét, hanem ő saját maga, ne titkolja el és ne tagadja le bűnét, ne
haragudjék a papra, ha az azt mondja: hagyjon fel bűnével. A második feltétel az, hogy a
gyónás törvényes legyen: azaz te, aki gyónsz, és a pap, ki gyónásodat hallgatja, a szentegyház
igaz hitében legyetek; és hogy az ember ne vonja kétségbe Jézus Krisztus kegyelmét, mint
Káin vagy Júdás. S az embernek bűnéért önmagát kell okolnia, senki mást, csupán magát hi-
báztathatja, saját bűnös gonoszságát, senki másét; hacsak olyan magas rangú, hogy az súlyos-
bítja a bűnét, vagy ha nem gyónt meg teljesen, de megnevezte a személyt, akivel együtt
vétkezett, akkor mondhatja azt; de csak úgy, ha nem szándékozik rágalmazni az illetőt, csak
tisztábbá tenni vallomását.
Gyónáskor nem szabad hazudni; például alázatosságból olyan bűnöket bevallani, melyeket
soha el nem követtünk. Mert azt mondja Szent Ágoston: ha alázatosságból bűnöket hazudsz,
még ha annak előtte nem is vétkeztél, hazugságod által akkor is bűnös vagy. Bűnödet szóban
kell meggyónnod, hacsak nem vagy néma, nem pedig írásban, mert neked, aki vétkeztél, kell
a szégyent elviselned. Ne szépítsd bűnödet szép szavakkal, hogy azok elfödjék bűnödet, mert
magadat vezeted félre, nem pedig a papot; nyíltan kell elmondanod, ha a bűn mégoly
mocskos és szörnyűséges is. Olyan papnak gyónjál, aki megbízható, titoktartó, és ne hiú
dicsőségért gyónjál, sem álszentségből, semmi másért, mint Jézus Krisztusért és lelki üdvéért.
És ne szaladj azonnal a paphoz, könnyedén elmondani bűnödet, mint aki tréfát vagy történetet
mond, hanem meggondoltan és nagy áhítattal. És általában gyakran gyónjál. Ha gyakran
elesel, a gyónás által gyakran föl is kelsz. És ha egy bűnt többször gyónsz meg, az még
nagyobb érdem. És miként Szent Ágoston mondja, jobban megkönnyebbülsz a bűntől és a
büntetéstől. És bizony törvényes dolog egy évben legalább egyszer gyónni, mert egy évben
egyszer minden megújul.
Most elmondtam nektek mindent az igaz Gyónásról, mely a bűnbánat második része. A
bűnbánat harmadik része az Elégtétel; és ez inkább alamizsnaadásból áll, mint testi fájdalmak
elviseléséből. Az alamizsnaadásnak három módja van: a szív megbánása, melyet az ember
maga ajánl Istennek, a másik, ha az ember megszánja felebarátját, mert az valamilyen hiányt
szenved; a harmadik testi-lelki jó tanácsot adni annak, aki szükséget szenved, nevezetesen
nincs elég élelme. És jól figyelj rá, mire van szüksége embertársadnak: ételre, ruhára, szállás-
ra, irgalmas tanácsra, látogatásra börtönben vagy betegségben, holttestének koporsóra. És ha
nem látogathatod meg a szükséget szenvedőt személyesen, látogasd meg üzenettel és
ajándékkal. Ezek az alamizsnaadás vagy irgalomgyakorlás legáltalánosabb módjai azoknak,
akik pillanatnyi gazdagságot élveznek, vagy megbízható tanácsokat adhatnak. E tettekről
hallani fogsz majd az ítélet napján.
Ezeket az alamizsnákat a sajátodból add, gyorsan és titokban, ha lehet; ne azért, hogy mások
is lássák, ne a világ köszönetéért tedd, hanem egyedül Jézus Krisztus köszönetéért. Mert mint
Szent Máté mondja, capitulo quinto: „Azt a várost, mely a hegytetőre épült, nehéz elrejteni: a
lámpás fényét nehéz elrejteni, inkább gyertyatartóba kell tenni, hogy világítson az ember
házában. Így adjon fényed világot az embereknek, hogy lássák jótetteid, és magasztalják
mennyei atyádat.”
Ami a testi fáradságot illeti, ezek az imádság, böjtölés és erkölcsös imatanítás. Tudjátok meg,
hogy az imádság a szív könyörületes szándéka, jóváteszi Istenben a károkat és szavakkal
fejezi ki, hogy eltüntesse azokat, és elérje a szellemi és örök, olykor pedig a múlékony
dolgokat; az imádságok közül a Pater noster az, melybe Jézus Krisztus a legtöbb dolgot
belevette. Három dolog különbözteti meg a többitől, és ezek által tiszteletre méltóbb lesz
minden más imádságnál; először is, mert maga Jézus Krisztus alkotta, rövid, hogy könnyen el
lehessen mondani, hogy könnyen meg lehessen a szívben tartani, s így, aki imádkozik,
gyakran segíteni tudjon magán ezzel az imádsággal; hogy az emberek kevésbé legyenek
lusták elmondani, ne menthessék ki magukat megtanulása alól, oly rövid és egyszerű, és
magában foglalja az összes, Istenhez szóló imádságokat; e szent ima kitételét, mely oly kiváló
és érdemes, átengedem a teológia mestereinek, a többit elmondom én: ha azért imádkozol,
hogy Isten bocsássa meg vétkeidet, miként te is megbocsátod azokét, akik ellened vétkeznek,
őrizkedj attól, hogy irgalmatlan légy. Ez a szent ima gyengíti a bocsánatos bűnöket is, ezért a
bűnbánathoz tartozik.
Ezt az imát őszintén és igaz hittel kell mondani, és az ember Istenhez rendszeresen, csöndben
és áhítatosan imádkozzék; és mindig bele kell foglalnia az embernek ama kívánságát, hogy
alárendelje magát Isten akaratának. Ezt az imát nagy alázatossággal és tisztasággal kell
mondani; őszintén, és úgy, hogy ne botránkoztasson meg sem nőt, sem férfit. Ezt pedig
folytatni kell irgalmas cselekedetekkel. Ez használ a lélek bűnei ellen is, mert Szent Jeromos
mondja: „Böjtöléssel megbocsáttatnak testünk bűnei, imádkozással pedig lelkünk bűnei.”
Ezután pedig tudjátok meg, hogy a testi fáradság virrasztásból áll; mert Jézus Krisztus
mondja: „Kelj föl és imádkozz, hogy gonosz kísértésbe ne essél.” Tudjátok meg azt is, hogy a
böjtölés három dologból áll: tartózkodni ételtől-italtól, tartózkodni a világi örömöktől, és
tartózkodni a halálos bűntől minden erővel.
S azt is tudjátok meg, hogy a böjtöt Isten rendelte, és a böjthöz három dolog tartozik.
Bőkezűség a szegényekkel, szívbéli lelki boldogság; az ember ne legyen bosszús vagy
haragos, és ne morogjon, amiért böjtöl; ésszerű órákban mértékkel egyék, vagyis ne egyék
akkor, ha még nincs itt az ideje, vagy pedig ne üljön tovább az asztalnál, ha böjtöl.
Ezután pedig tudjátok meg, hogy a testi fáradság tanulásból is áll, szóban, írásban vagy példá-
zatokkal. Szintúgy abban, hogy az ember szőrcsuhát, durva gyapjúszövetet vagy sodronyinget
hordjon mezítelen testén Krisztus kedvéért, és más ehhez hasonló módokon vezekeljen. Ám
óvakodj attól, hogy az effajta vezeklések miatt szíved keserűvé vagy bosszússá váljon: inkább
hajítsd el a szőrcsuhát, mint a Jézus Krisztusban való bizonyságot. Ezért mondja Szent Pál:
„Öltözz úgy, miként Isten kiválasztottjai, részvétteljes szívvel, jó lélekkel, szenvedéssel és
ilyen ruhában”; mely Jézus Krisztusnak jobban tetszik, mint a szőrcsuha, a sodronying vagy
páncéling.
Következő büntetés a mellverés, önmagunk korbácsolása, a térdeplés, a szenvedés;
türelmesen kell viselni minden rosszat, szintúgy a betegséget, földi jószágunk, feleségünk,
gyermekünk vagy barátunk elvesztését.
Most pedig tudjátok meg, hogy mely dolgok zavarják meg a vezeklést; négy ilyen dolog van:
a rettegés, a szégyen, a remény és a kétségbeesés. Először szóljunk a rettegésről, amely miatt
az ember úgy gondolja, hogy nem vezekel; ez ellen való orvosság arra gondolni, hogy a test
vezeklése mily rövid és csekély a pokolbéli kínokhoz viszonyítva, melyek vég nélkül
tartanak.
Megint a szégyen következik, hogy nekik gyónniuk kell, nevezetesen az álszenteknek, kik oly
tökéletesnek akarnak mutatkozni, hogy szükségtelen gyónniuk; a szégyen ellen arra kell
gondolniuk, hogy ha nem szégyelltek mocskos dolgokat cselekedni, ne szégyelljék a tisztát
sem, vagyis a gyónást. És arra is kell gondolni, hogy Isten mindent tud és mindent lát, amit az
ember tesz, és semmit sem lehet előle elrejteni. Az embernek gondolnia kell a végítélet
napjának szégyenére is, melyben része lesz annak, aki nem gyónt és nem vezekelt evilági
életében. Mert minden teremtménynek a földön és pokolban megmutatkoznak összes bűnei,
melyeket elrejtettek.
Azok reményéről szólva, akik vonakodnak meggyónni, vagy ezt teljesen elhanyagolják, két
eset létezik. Az egyik, aki azt reméli, hogy sokáig él, meggazdagszik, élvezi az életet, és aztán
majd meggyón; és amint mondja, akkor úgy tűnik, ráér majd meggyónni. A másik pedig az
elbizakodottság: bármit tesz, Jézus úgyis megkegyelmez neki. Az első bűn ellen arra kell gon-
dolnia, hogy senki élete nem örök; s hogy a világ minden gazdagsága a véletlen műve, és oly
múlékony, mint az árnyék a falon. És miként Szent Gergely mondja, Isten igazságosságához
tartozik, hogy azokat bünteti, akik nem hagynak fel a bűnnel; a folyamatos bűnért folyamatos
kínt ad.
A kétségbeesés kétféle lehet: az első a kétely Jézus kegyelmében, a másik az, amikor azt
gondoljuk, hogy úgysem tudunk soká kitartani a jó mellett. Az első kétely abból ered, hogy
úgy véli: oly nagy bűnt követett el, oly gyakran és oly sokáig élt bűnben, hogy már úgysem
üdvözülhet. Bizony, eme átkos bűn ellen arra kell gondolni, hogy Krisztus szenvedése
erősebb, hogy feloldozzon, mint a bűn, hogy megkössön. A második kétely ellen arra kell
gondolnunk, hogy ahányszor bűnbe esik, annyiszor fölkelhet vezeklés által. S ha mégoly
sokáig élt is bűnben, Krisztus kegyelme mindig kész arra, hogy befogadja. Ama kétely ellen,
mikor az ember azt hiszi, nincs benne kitartás a jó mellett, az ördög gyengeségére kell gon-
dolni, mely semmit nem tehet, és erőt gyűjthet Isten és a szentegyház segítségéből, és az
angyalok védelméből, ha akar.
Most pedig tudjátok meg, mi a vezeklés gyümölcse: Jézus Krisztus szavai után a véget nem
érő mennybéli Üdv, árny és szomorúság nélküli öröm a földi élet minden kára nélkül,
biztonságban a pokolbéli kínoktól, boldog társaságban, melyben mindenki örül a másiknak,
ahol az ember teste, mely egykor mocskos és sötét volt, a napnál is világosabb, a test, mely
egykor beteg, gyarló, gyönge és halandó volt, oly erős és igazságos, hogy párja nincsen, nincs
ott sem éhség, sem hideg, hanem minden lelket eltölt Isten tökéletes ismeretének látványa. Az
üdvök országát az ember lelki szegénységgel s az alacsonyság dicsőségével érheti el, az
örömöket az étlen-szomjan való örömteliséggel és szenvedéssel; az életet a halállal és a bűn
halálával.
CHAUCER BÚCSÚJA
Most pedig kérem mindazokat, akik hallják ezt a kis értekezést, vagy olvassák: ha találnak
benne bármit, ami tetszik nekik, a mi Urunk Jézus Krisztusnak mondjanak érte köszönetet,
mert tőle származik minden tudás és minden jóság.
Ha pedig olyat találnak benne, ami nem tetszik, kérem őket, tulajdonítsák az én hibámnak és
tökéletlenségemnek, nem pedig az akaratomnak, mert nagyon szívesen szóltam volna jobban,
ha lenne rá képességem. Mert az írás ezt mondja: „Mindaz, ami meg van írva, a mi okulá-
sunkra íratott”; s ez az én szándékom is. Ezért alázattal kérlek benneteket, Isten szerelmére,
imádkozzatok érettem, hogy Krisztus könyörüljön rajtam, és bocsássa meg vétkeimet,
különösen, hogy világi hívságokat fordítottam és szereztem, amelyeket most megbánok és
visszavonok. Ilyen volt Troilus könyve, meg a könyv a Hírnévről; a könyv a tizenkilenc
nemes hölgyről; A hercegnő könyve; a madarak Szent Bálint-napi parlamentjéről írott könyv;
a Canterbury mesék, azok, melyek bűnre hajlanak; az Oroszlán könyve; és sok más könyv,
ami az emlékezetemben volt; és sok dal és sok fajtalan ének; ezekért Krisztus az ő nagy
irgalmában bocsássa meg bűnömet.
De mert lefordítottam Boethius könyvét a vigasztalásról és egyéb könyveket: szentek legen-
dáit, prédikációkat, s amelyek erkölcsös életre és ájtatosságra buzdítanak: ezért hálát adok a
mi Urunk Jézus Krisztusnak és az ő boldogságos anyjának és az Ég valamennyi szentjeinek;
kérve őket, hogy ezentúl, életem végéig, adjanak irgalmat, hogy megsirassam bűneimet és
lelkem megváltásán fáradozzam; adjanak kegyelmet, hogy igaz bűnbánatot, beismerést és
elégtételt tanúsítsak ebben a földi életben; az ő üdvös kegyelme által, aki a királyok királya és
pap minden papok felett, aki szíve drága vérével váltott meg bennünket; hogy azok között
lehessek, akik üdvözülnek a végítélet napján: Qui cum patre et Spiritu Sancto vivit et regnat
Deus per omnia secula. Amen.
Itt végződik a Canterbury mesék könyve, szerezte Geoffrey Chaucer, Jézus Krisztus
irgalmazzon az ő lelkének. Ámen.