Bolgarkerteszek

A Szentesi Koszta József Múzeum Füzetei
A bolgárkertészkedés hagyományai Szentesen és környékén
(Tudományos konferencia és kiállítás a szentesi Koszta József Múzeumban

2002. május 10-én)
2
Szentes, 2003
Tartalomjegyzék:
Szűcs Judit: A szentesi paprikáról………………………………………………………….3-12
Mód László: Bolgárkertészkedés Szentesen a levéltári források tükrében………………13-20
Mód László: Bolgár kertészek Szentes környékén………………………………………..21-31
Móra József: A fiterától a hidrophoniás termesztésig…………………………………….32-34
A 2002. május 10-i konferencia és kiállításnyitó programja……………………………...35
Farkas Sándornak a kiállítást megnyitó beszéde………………………………………….36-
Képek a konferenciáról és a kiállításról

3
Szűcs Judit
A szentesi paprikáról
Bevezetőben a paprika eredetéről és rövid történetéről essék szó. A növény őshazája

Dél-Mexikó, Közép-Amerika és a Nyugat-Indiai-szigetek. Ezt a 19-20. századra
legjelentősebb fűszernövényt és leggyakrabban fogyasztott zöldségfélét már Kolumbusz
egyik kísérője leírta. Majd rövid időn belül, már a 16. században Európába került.1
A paprika név a görög-latin piperi-piper szóból származva, a délszláv papar = bors
kicsinyítő képzővel ellátott paprika alakjának átvétele. A név magyar használatban vált
nemzetközi szóvá. Magyar forrásban Szikszai Fabricius Balázs szójegyzékében szerepel
először 1560 táján indiai bors néven. (Az Újvilágot először Indiának tartották.) Vörös török
bors elnevezéssel Széchy Margit nemesi kertjében díszlett 1570-ben. A nemesi udvarokba
Bécs felől érkezett dísznövényként. Bálint Sándor szerint török, balkáni átvétellel a
kertészkedő, orvoslással is foglalkozó szegedi ferences kolostor papjai, szerzetesei
terjesztették el a nép körében. Kezdetben a malária orvosságaként használták. Majd a paraszti
veteményföldeken meghonosodva vált az étkezés részévé, áruvá fűszerként és savanyítással
tartósított ételként.2
Az első paprikáról szóló magyar nyelvű adat 1748-ból származik, áruként 4 krajcárt
fizettek érte. 1750-ben már Szeged és Kalocsa körzetében a munkások komencióban
fűszerpaprikát kapnak. A szegedi piarista rendház 1786 és 1788 között magyarul vezetett
számadáskönyvében hetente szerepel a paprikás hús.3
Csapó József Új füves és virágos magyar kert című, 1775-ben kiadott munkájában
szerepel: „Török-bors, paprika, kerti-bors… Eszt kertekben termesztik, és a `piros hosszú
gyümöltseit a `paraszt emberek porrá törik, és eledeleiket avval borsozzák.” 4
A későbbiekben más zöldség után és mellett a paprikát is befogadó veteményföldeket
– az oklevelek tanúsága szerint – már a 13-14. században a későbbi, a 19-20. században
megszokott helyükön jelölték ki.5 Ezek a kertek már Szentes (mai) határában is meglehettek.
Az adottságok, a vízjárta termőtalaj valószínűsítik, a későbbi, törökkori, majd 18. századi
levéltári, a Petrák-krónika 19-20. századi adatai igazolják a veteményeskertek létét.6
1
Kósa László. 1981.175.
2
Bálint Sándor 1957. 7-13.
3
A magyar nyelv történelmi – etimológiai szótára Budapest 1976. III. 93-94. Kisbán Eszter 1989. 23.
4
Bálint Sándor 1962., 1976-1978., Kisbán Eszter 1989. 24.
5
Kósa László 1980. 172.
6
Barta Gábor 2001. 104-129., Szalva Péter 1959. 9-16., 1990. 1-2. és a szerző saját levéltári kutatása. – Petrák
krónika 1997.
4
A török idők után újra benépesülő folyóparti, erek szabdalta, vizek járta tájban,
Mindszent és Csongrád határában létesített kertekről, káposzta és dinnye termesztéséről
vannak adatok. Az 1740-es, 1750-es években említik a levéltári források Mágocs, Dónát,
Fábián, Bökény és Szelevény pusztákat, melyeken len, köles és dinnyeföldek voltak. Ezek az
adatok a külső földeken a kertészkedés bizonyítékai. A 18. században a szántóföldi, ártéri és
városi veteményeskertek szerepe változó jelentőségű.7
A szintén legkorábbi szentesi adatok a 18. századból ismertek, melyek a paprikának
(uborkával együtt) savanyúságként fogyasztásáról szólnak. Az eddigi első adat 1761-ből
származik. A megyei uraknak januárban rendezett fogadás ebédjéhez endívia, kelkáposzta, hal
és zeller mellett uborkát és paprikát is vettek Lakos Mihály bírói számadása szerint.
Januárban vásárolva az uborka és paprika együtt savanyúság lehetett.8 1768 októberében
hasonló étkezés része volt a jegyzékben savanyúságként leírt uborka és paprika. 9 Mindkét, a
paprika helyi fogyasztását jelző adat a vendégeknek vidéken vásárolt konzervált paprikát
jelent.10
A nevezett növény savanyúságként a 18. század második felében az urak, a felsőbb
rétegek asztalán megjelent Magyarország más részein is. Verszelszki Antal orvos 1798-ban
megjelent botanikai művében Pest környéki paprikatermesztésről és savanyúságnak urak
asztalára feladásáról ír. (A savanyúság zöldpaprikából és uborkából ecettel készült.) 11
A neves szentesi református lelkész, a hazai néprajzi kutatások egyik úttörője12 a 18.
század népéletéről szóló, a „közönséges eledelekről és italokról” című részben, az ételek
között felsorolja a csirkét tejfölös paprikás lével és marhahúst gulyásosan.13 Mindkettő
törtpaprikával készülő, a többi, felsorolt fogással együtt hosszabb ideje fogyasztott étel
lehetett. Az ország, az Alföld más részeiről szóló adatok is ezt igazolják. Tehát a törtpaprika a
18-19. század fordulóján két rendszeresen fogyasztott étel fűszereként a szentesi református
hívek, valószínűleg a más vallásúak táplálkozásában is jelen van.
Szentesi adatok is megerősítik azt a megállapítást, hogy a 18. század végére a
paprikatermő körzetek paraszti, népi táplálkozásában a törtpaprikát fűszerként használják,
miközben a savanyított paprika az úri étkezésben szerepel.14 (A termesztés, vásárlás
kérdéséről később esik szó.)
Kiss Bálint 1825-29 között írott munkájában említi, hogy 1810 után a szebb,
igényesebb házakhoz kertek kezdtek tartozni, ahol nemcsak virágot, „hanem konyhai
szükséges palántákat neveltek”.15 Vajon ekkor és ezekben a kertekben más zöldségek mellett
paprikát is termeltek? Ekkor kezdődött vagy továbbgyarapodott a saját fogyasztásra a paraszti
kertekben nevelt paprika mennyisége? A kérdésre adott pontos válaszhoz még adatokra van
szükség.
7
Nyíri Antal 1948. 6-13., Zsíros Katalin 1990. 16-52. Ezen vízjárta határrészek földjei – száraz években a
tófenekek is – alkalmasak voltak egynyári növények termesztésére. Ezt a Petrák-krónika adatai is igazolják.
Például a Nagy Ferenc-féle változat 95.
8
Csongrád Megyei Levéltár Szentesi Fióklevéltára V. A. 102. m/2. Szentes Város Tanácsának Iratai. Bírói és
községi számadások. 1751., 1757., 1760., 1761., 1762., 1763., 1764. és 1765. évi számadáskönyveiben a több
zöldség, élelemvásárlásról szóló adat között ez az egy új paprika adat volt. (A szerző saját kutatása.)
9
Szalva Péter 1959. 14.
10
Labádi Lajos levéltár-igazgató szerint Szalva Péter jegyzeteiben lehetnek további levéltári forrásokból
származó adatok a paprika 18. századi és 19. század eleji vásárlásáról, fogyasztásáról, majd termesztéséről.
Ugyanis A szentesi paprika kötet 1959-es megjelenése után Szalva Péter maga és munkatársai is kutattak a
levéltárban.
11
Kisbán Eszter (1989. 25) közli: Verszelszki Antal: A növénypalánták országából való erdei és mezei
gyűjtemény. Pest. 1798. 125-127.
12
Filep Antal 1980. 218.
13
Kis Bálint 1992. 314.
14
Kisbán Eszter 1989. 24-26. ,. Draveczky Balázs 1999. 184.
15
Kis Bálint 1992. 312.
5
A 19-20. század fordulóján és a 20. század elején (Papp Imre adatai és szóbeli gyűjtés
alapján) a szentesi paraszti gazdaságokban a veteményföld terményeinek többségét
önellátásra, saját fogyasztásra használták. A gabonatermesztő-állattartó gazdaságok piaci árui
között nem szerepeltek zöldségek, legfeljebb a lencse, bab, borsó (száraz fajtái) és a dinnye.
Ezzel a korábbi időszakra is vonatkoztatható gyakorlattal magyarázható, hogy a Petrák-
krónika gazdasági följegyzéseiben kerti, ártéri zöldségtermesztésről szóló híradásokban nem
említenek paprikát. Veteményföldre 1860-tól 15 helyen találunk adatot. Ezek közül idézek
néhányat:
Gólya Pál-féle 1866-ból „meg fagyot minden féle vetemény” (hely megjelölése nélkül)
Nagy Ferenc-féle 1863-ból, a legnagyobb szárazság évéből: „…a tó fenekbe lett jó termés.”
Elnevezések:
Csák Lajos-féle 1865-ből: lencse, borsó, bab.
Polgár István-féle 1875-ből: „apró vetemények”.16
Makai Imre 1860-ban Kiskunfélegyházán kiadott, az önellátó gazdálkodásra tanító
kötetében a paprika és az „ugorka” eltevését, borecetággyal történő tartósítását és cserép-
vagy faedényben tárolását ajánlja.17 A megfogalmazásból következtethető, hogy ekkor már
többfajta konzerválási és tárolási mód lehetett szokásban. A szerző egészségesnek és
konzerválási módként hatásosnak az általa ajánlottat tartja.
Szentes-Csongrád-Kiskunfélegyháza egymástól (sorrendben) 14 és 39 kilométerre
fekvő települések. Ez a távolság lovas kocsival egy napon belül oda-vissza megjárható utat
jelent. Egymás piacaira, vásáraira jártak. Gazdasági-kereskedelmi kapcsolataik az étkezésben
is tükröződhettek. A paprika savanyítás módjait ismerhették Szentesen is. Ez csak
következtetés a paprika étkezésbeli szerepének alakulására. Recens anyagban 20. század eleji
adataink vannak a paprika savanyítással történő konzerválására a paraszti háztartásokból.
Ennek 19. századi előzményei lehettek.
Kérdés, hogy a 19. században a paprikát vették vagy termesztették. A fűszerpaprikát
porrá őrölve a szegedi kofák nemcsak ekhós szekereken, majd vasúton vitték távoli tájakra
(Debrecen, Nagyvárad, Fiume), hanem kishajón, gőzhajón Szentesre is hozhatták.18 A
fűszerpaprikát érés közben, nyáron zölden saját termesztésű zöldségként is fogyaszthatták.
Magját a törtpaprikát árusító szegedi kofáktól szerezhették be. (Erről a csongrádi belsővárosi,
zöldséget termesztő asszonyoktól hallottam. Ez Szentesen hasonlóképpen történhetett.)
A paprika termesztésének, fogyasztásának saját gyűjtésből recens anyagként adatolása
a 20. század elejéről származik. Erre több határrészen gazdálkodóktól bizonyítékunk van.
Papp Imre (1900-1973) tizenegynéhány holdat művelő kisparaszt és azok leszármazottja
önkéntes néprajzi gyűjtőként írja le, hogy a Felsőrét és a Dónát nevű határrészeken
(mindkettő jó minőségű föld) gazdálkodva kukoricaköztesként a többi zöldség között a
paprikát is megtermelte, biztosítva a család évi szükségletét. A kukoricaköztesek: hagyma,
uborka, petrezselyemgyökér, sárgarépa, paradicsom, vajbab, lencse, mák, paprika, krumpli,
bab és borsó. (A paradicsom, az étkezési paprikafajták, a borsó, a bab bizonyos fajtái már a
bolgár kertész termékek terjedését jelent(het)i.) Vajda Sándorné Kiss Julianna (1891-1979)
gyermekkorában Eperjesen élt. Asszonykorában Szentlászló határában lakott, 40-50 holdjuk
lett. Gazdaságukban a tanyaépület mögötti veteményeskertben krumpli, karalábé, sárgarépa és
gyökér mellett paprika is termett. Erdőháti Nagy Antal (sz.1896.) családja, a szülők és ő maga
is a Vekerzugban a Veker (korábban folyó, ma csatorna) partján éltek, 30-70 holdon
16
Petrák-krónika 1997. 49., 95., 192., 136.
17
Makai Imre 1860. 130.
18
Bálint Sándor 1977. 175., 43. 20. század eleji fotó kofahajóról. Sima László 1914. 448-450. Az 1816-ból
származó „Vásári vízen és szárazon való tarifa”, amelynek egyik tétele vajat, sajtot, zsákokat földön áruló
asszonyoktól 3 krajcár helypénzt szedtek. Az alkalmi, szezonális, kis mennyiségű árukért ebben a kategóriában
jelenhettek meg a paprikát (is) áruló kofák. A téma részletesebb kutatása részeként más, későbbi vásári
díjszabást is érdemes megnézni.
6
gazdálkodtak. (Itt jó feketeföldön termelhettek a gazdák.) Erdőhátiék a dinnyeföldön neveltek

paprikapalántát. A termés egy részét megették, „szőggyibe”, vagyis zölden, másik részét
uborkával, kisdinnyével együtt savanyúságnak eltették télire. Tárkány Szűcs Imréné Vajda
Julianna (sz. 1901) szülei a mucsiháti földön laktak, összesen 300 holdon gazdálkodtak, férje
tanyája Szentlászlón volt. Apja egyetlen gyermekeként 300 holdat örökölt. Gyümölcsöt,
dinnyét és zöldséget termeltek, de paprikát a piacon vettek. (A három gazdacsalád adatai a
szerzőnek 1980-1982-es gyűjtéséből származnak.)19 Az 1998-ban és 2000-ben kérdezett
Földvári Nagy Sándor (a továbbiakban: F. N. S.) apai nagyapja 120 holddal, apja 27 holddal
bíró Kaján határrészen élő gazda volt. A két világháború között F.N.S. gyermek- és
ifjúkorában zöldséget, dinnyét termeltek saját fogyasztásra. Időnként vettek paprikát a piacon.
Nyersen ették, rántottába és levesbe ízesítőnek rakták. Az anya (adatközlőm apai nagyszülője)
irányította a gazdaságot, 4 fiút nevelt; baromfit tartott, tejterméket készített, mindet piaci
árusításra, mindemellett csak néhány alapvető zöldség megtermelésére maradt ideje. 20 F.N.S.-
ék példáján látjuk, hogy a család nemekbeli aránya és a kialakult munkamegosztás kihatott a
zöldségtermesztésre. Ahol több nő volt és a gazdaságot férfi irányította, abban a családban
többféle munkaigényes zöldséget, köztük paprikát is termeltek.
A szentesi paraszti önellátásra berendezett háztartások többségében nem érlelték meg
a fűszerpaprikát, és ezért a famozsárban a 20. század elején csak a mákot, a csíramálénak
csíráztatott búzát és a süvegcukrot törték. A helybeliek a törtpaprikát szegedi kofáktól
vásárolták. Ugyanakkor például Csongrádon, Békéscsabán saját termésű fűszerpaprikából
készítették a törtpaprikát.21 Kérdés, hogy a 19-20. század fordulóján és a 20. század elején a
paraszt- és földműves családokban a mai fogalmak szerint melyik fajtát, a fűszerpaprikát
zölden vagy étkezési paprikát fogyasztották nyáron zöldségként (nyersen és főzve). A bolgár
kertészek 1875-ös szegvári megjelenése előtt biztosan zölden (esetleg éretten pirosan is?)
fűszerpaprikát, a kertészek árujának megjelenése után fokozatosan, alkalomszerűen étkezési
paprikát vásároltak, ahogy F.N.S. elmondta.
Az étkezési paprika megjelenését a bolgár kertészek Szegvár-Úsztatói majornál 1875-
1876 telén történt letelepedéstől számíthatjuk. A bolgár kertészek melegágyi hajtatással
palántát, majd árasztásos öntözéssel zöldséget termelő, Bulgáriából érkezett szakemberek
voltak, a bolgárkertészek az előbbi technikát a bolgároktól eltanuló és azt felesként vagy
önálló földtulajdonosként végző magyar kertészeket jelentette. Szentesre az 1880-as évek
elején jöttek.22 A bolgár kertészek termelte paprika (más zöldségekkel együtt) lassan került a
parasztcsaládok asztalára. Bár ez a „lassúság” évtizedeket jelentett. A fokozatosságot a
fűszerpaprika további zölden fogyasztásával együtt, az étkezési paprika áruként vásárlása,
később a kertészektől vásárolt palánta felnevelése, majd magról keltetése is jelentette. A
bolgár kertészek árasztásos termesztéssel nevelt paprikája a paraszti szárazkertekbe is
bekerült.
A szentesi és csongrádi gazdacsaládokban végzett vizsgálataim alapján23
összegezhető: az étkezési paprikához piaci áruként, a bolgár kertészekkel és később a bolgár
rendszerű kertészeteket feles bérlőként alkalmazó magyar parasztcsaládokkal
szomszédságban és egyben gazdasági kapcsolatban állók, illetve a kertészetekben dolgozó
napszámosok (az árusításra alkalmatlan, de fogyasztásra megfelelő zöldségekhez) jutottak.
19
Papp Imre 1969. mellékletek 1-4., Szűcs Judit 1982. 5-6., 17., 23-24., 27-28., 31., 38., 142., 174-175. Szentes
népi táplálkozása leírásában – számtalan részkérdés megválaszolása közben – a paprika két alapvető fajtájának
határozott elkülönítése nem történt meg. Az 1980-1982-es gyűjtési cédulák újraértelmezésével, újabb gyűjtéssel
igyekeztem ezt megtenni. Ez az elkülönítés Kisbán Eszter (1989. 21-26.) hivatkozott munkájában történt meg.
20
Szűcs Judit 2000. 317-318.
21
Szűcs Judit 1982. 175., 38., 1993. 347., 2003.
22
Czibulya Ferenc 1987., Szél Sándor (sz. 1901) 1980-as közlése szerint is. A szerző saját gyűjtése.
23
Szűcs Judit 2002. 75-84.
7
Tehát a közép és nagygazda családok és a kertészetekben dolgozó napszámosok egyidejűleg,

sőt az utóbbiak esetenként hamarabb fogyasztottak étkezési paprikát.
Nézzük meg egy gazdacsalád példáján a paprika termesztését és fogyasztását. Kátai
Gábor (sz. 1920) hasonnevű apja 60 holdas birtoka Királyság,24 Eperjes és Dónát
határrészeken lévő földjeiből tevődött össze. Királyságon épült, a várostól 20 kilométerre
fekvő tanyájukhoz tartozott 500-600 négyszögöles veteményföld. (A nevezett határrész földje
szürkésfekete, laza homok. A környék tanyáihoz hasonló nagyságú kertek tartoztak.)
A Kátai családban a feleség, lánynevén Pataki Erzsébet (apja 110 holdas gazdálkodó
volt) gyökér, sárgarépa, hagyma, borsó, bab mellett (fehér szer és zöld erős) paprika, később
karalábé, káposzta és kelkáposzta palántát is nevelt. Ezeket két forrásból szerezte be. Egy
részét a szentesi piacon bolgárkertészektől vette, másik részét testvére családjától kapta.
(Lánytestvére férje szarvasi kertész volt.) A palántákat az artézi kút vastartályokban
melegített vizével locsolták. A feleség, az anya igényességének köszönhetően a családi
kapcsolatok jó értelemben vett kihasználásával sok zöldségfélét fogyasztott a család a
várostól távoli tanyán. Néhány királysági gazda példáján látták, hogy hiába adott a megfelelő
föld, az árasztáshoz az artézi kutak vize hideg, a városi piac túl távol van, tehát a kertészkedés
az adott körülmények között nem gazdaságos, nem tudják felvenni a versenyt a Szentes
környezetében termelőkkel. (De ugyanitt a már említett jó minőségű föld lehetővé tette a
szegedi konzervgyárnak szerződéssel fűszerpaprika termesztését. A termény szállítását a
megrendelő biztosíthatta.25) Ugyanakkor az átlag parasztcsaládoknál több zöldséget termelnek
és fogyasztanak. A családnak a gazdálkodás ezen intenzív fajtája iránti érdeklődésével is
összefügghet, hogy fiuk, ifjabb Kátai Gábor a második világháború után nősülve, Sipos
László 12 holdon a Kurca partján, Felsőrét 12. szám alatt kertészkedő gazda lányát vette
feleségül.
Sipos László földjén vetésforgót alkalmazott, a föld egyik felére (1 évre) gabonát
vetett, a másik felét kertként használta. Árasztásos öntözéssel paprikát (zöld erőst, hegyes
fehéret, úgynevezett ceceit és tompa négy erűt, szer paprikát), paradicsomot, karalábét és
káposztát termelt. Így gazdálkodtak az 1940-es években, amikor Kátai Gábor lett a vejük. A
házasság után annyi változás történt, hogy lótrágya helyett a Kátaiéktól kapott birkatrágyát
kezdték használni. 26
Összegzés előtti megjegyzések
A korábbi zöldségtermelő hagyományok után és mellett a melegházi palántanevelés és

az árasztásos zöldségtermesztés a belterjes gazdálkodás egyik formájaként terjedt el
Szentesen (is). Az 1977 és 1982 között megjelent Magyar Néprajzi Lexikon megfelelő
szócikkeiben az alábbi összegző megállapítások jelentek meg. A bolgárkertész szócikkben a
vizsgált települést az intenzív primőrtermelő városok, Gyula, Békés és Hódmezővásárhely
között említik. A paprika szócikk szerint az étkezési paprika termesztési területei között
Szentes a Kurca melletti községekkel (Szegvár, Mindszent, Derekegyháza) másodikként vált
termőkörzetté. A zöldségtermesztés szócikkben a szentesi körzetet a békési körzettel együtt
elsősorban étkezési paprikát, paradicsomot és salátát termelőként értékelik.27
Az Európai Unióba készülő Magyarország mezőgazdaságának Kárpát-medencei, hazai
hagyományokon alapuló termékeit a magyar szakemberek (francia szakértők
közreműködésével) egy kétkötetes munkában foglalták össze. A bemutatott 300 termék között
24
Zsíros Katalin 1990. 50-52.
25
Olasz Lajos 2001. 268-269. „Jelentőssé vált a fűszerpaprika termesztése, mégpedig egy a szegeditől és a
kalocsaitól is elütő, kertészkedő formában.” – írja a szerző Szentes 1930-as évek és 1940-es évek eleji
gazdálkodását elemezve. Kérdés, hogy példánk ide sorolható-e.
26
Szűcs Judit 2002. 80-81.
27
Kósa László 1977. 316-320., Kósa László 1981. 175., Kósa László-Hoppál Mihály 1982. 625-626.
8
a dél-alföldi régió termesztett, gyűjtögetett és feldolgozott zöldségei között öt paprikatermék

is szerepel. Ezekből három nevében szentesi jelzőt visel, a negyediknek kizárólagos
forgalmazója szentesi kft., az ötödik helyben is kedvelt házi készítésű savanyúság. Vagyis a
régió mindegyik paprikatermékének van köze Szenteshez.28
Engedtessék meg egy rövid személyes kitérő. Paprikát szívesen fogyasztó, helyi iparos
– tisztviselő családban nőttem fel az 1950-es, 1960-as években. Ezek az évek jelentették az
üvegházi palántanevelő és villanymotorral működő bolgár- és magyar kertészetek eddigi
utolsó időszakát. Apám, Szűcs Imre villanyszerelő rendszeresen szerelte, javította a kertészek
villanymotorjait, vezette a villanyt újonnan épített házaikba. Tehát személyes kapcsolatban
állt velük. Közvetlenül a termelőtől és a termőhelyről vásárolhatta a paprikát (és még más
zöldségeket is). Ugyanakkor az étkezési paprika mellett a fűszerpaprika zöld és érett nyers
fogyasztása is szokásban volt nálunk. Családom példáján tudom „illusztrálni” a két fajta
paprika étkezésbeli hasonló szerepét.
Összegzés
A szentesi – a vízszabályozás előtt folyóvizek szabdalta – tájon a középkorig

visszavezethető (kikövetkeztethető) zöldségtermesztésnek a jobbágytelkek, zsellérkertek,
majd a 19. század közepétől önálló tulajdonú parasztgazdaságok veteményföldjei, kisparaszti,
napszámos kertek voltak az alapjai. 1960-ig, a földek téeszekbe egyesítéséig megmaradt a
tanyához tartozó veteményföldön, városi kertekben az ún. szárazkerti növény-, ennek
részeként paprikatermesztés. (Ez a háztáji földeken, városi kertekben folytatódott.)
A török alól felszabadult országba német-osztrák eredetű kertészek érkeztek és
telepedtek le először a nyugat-dunántúli részekre, Pestre, majd Kecskemétre több
hullámban.29 Ahogy német iparosok (nevükben a 20. századig őrizték származásukat), úgy
kertészek is eljuthattak erre az alföldi, jó termőtalajú tájra. Ennek említését a több kisföldű és
földtelen a Kisér nevű városrész lakóitól hallottam.
Közben a bolgár kertészeknek (melegházi palántanevelés, árasztásos termesztés) a 19.
század végétől Szentesen megfigyelhető terjedésével termékeik a paraszti étkezésbe, az új
zöldség-, köztük paprikafajták magjai, palántái a szárazkertekbe kerültek, ahol önellátásra
termeltek. (Az 1960-as évektől a termálvízzel és más energiaforrásokkal fűtött fóliás
zöldségtermesztés kezd terjedni. A termesztésnek ez a módja napjainkig tart.)
Az árasztásos növénytermesztés megjelenéséig vidékünkön a fűszerpaprikát
fogyasztották zölden nyersen és savanyítva, az „újabb” termesztési mód terjedésével az
étkezési paprika több fajtája kerül az étkezésbe.
Jelen írásnak a paprika fogyasztásában, termesztésében a 18. század második felétől a
20. század elejéig tartó folyamatot (jelzésszerűen a bolgár kertészek hatását) vázlatosan és
mozaikszerűen sikerült dokumentálni, az adatokat értékelni. A téma kidolgozására
rendelkezésre álló idő és a terjedelmi határok ennyit tettek lehetővé.
28
Hagyományok… 2001. I. 200-202. Szentesi étkezési fehér paprika, 208-209. szentesi kosszarvú paprika, 210-
211. szentesi paradicsompaprika, 179-180. almapaprika, 189-190. káposztával töltött paprika elnevezésű
termékek.
29
Kósa László-Hoppál Mihály 1982. 625., Boross Marietta 1963. 202-229., Szilágyi Miklós 2001. 484-488.
9
Paprikaszedés
10
Paprikafeldolgozás
Irodalom
Bálint Sándor
1957 A szegedi paprika. Néprajz és Nyelvtudomány I. 1-26.
1962 A szegedi paprika. Budapest
1976-1978 A szögedi nemzet II-III. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1976/77-2.,

1978/79-2.
Barta Gábor
2001 Szentes története a középkorban és a török hódoltság idején. In: Labádi Lajos (szerk.):
Tanulmányok Szentes város történetéből. 49-178. Szentes
Boross Marietta
1963 A kecskeméti homoki zöldségtermelés. Ethnographia. LXXIV. 202-209.
11
Czibulya Ferenc
1987 Bolgárkertészet magyar földön. Budapest
Draveczky Balázs
1999 Történetek terített asztalokról és környékükről. Budapest
Farnadi Éva (szerk.)

2001 Hagyományok-ízek-régiók. Budapest
Filep Antal
1980 Kiss Bálint. In: Ortutay Gyula (szerk.): Magyar Néprajzi Lexikon 3. 218. Budapest
Kis Bálint
1992 A Békés-Bánáti Református Egyházmegye története (1836).
Békéscsaba-Szeged.
Kisbán Eszter
1989 Népi kultúra, közkultúra, jelkép: a gulyás, pörkölt, paprikás. Budapest. (Életmód és
tradíció. 4. MTA Néprajzi Kutatócsoport)
Kósa László
1977 Bolgárkertész. In: Ortutay Gyula (szerk.): Magyar Néprajzi Lexikon 1. 316-320.
Budapest
1980 Kert. In: Ortutay Gyula (szerk.): Magyar Néprajzi Lexikon 3. 172. Budapest
1981 Paprika. In: Ortutay Gyula (szerk.): Magyar Néprajzi Lexikon 4. 175-177. Budapest
Kósa László - Hoppál Mihály

1982 Zöldségtermesztés. In: Ortutay Gyula (szerk.): Magyar Néprajzi Lexikon 5. 625-626.
Budapest
Makai Imre
1860 Parasztgazda. Kecskemét
Nyíri Antal
1948 A szentesi víziélet néprajzi és népnyelvi maradványai. Szeged
Olasz Lajos
2001 Szentes gazdasági élete a Horthy-korszakban (1920-1944). In: Labádi Lajos (szerk.):
Tanulmányok Szentes város történetéből. 241-338. Szentes
Papp Imre
1969 Kukoricatermesztésünk fejlődésmenete Szentes környékén. Mellékletek 1-4. Kézirat.
Petrák-krónika.
1997 (Közreadja Takács Edit) Szentes-Szeged
Sima László
12
1914 Szentes város története. Szentes
Szalva Péter
1959 A szentesi paprika. Budapest
1990 Visszaemlékezés a szentesi zöldségtermesztő táj-mint a kertészet bölcsője-rövid
történetére. Szentes
Szilágyi Miklós
2001 Kerti növénytermesztés-kertészkedés. In: Szilágyi Miklós (szerk.): Magyar Néprajz II.
Gazdálkodás. 462-492. Budapest
Szűcs Judit
1982 Szentes és környéke táplálkozása a századfordulón és a XX. század első felében.
Kézirat.
1993 Népi táplálkozás. In: Grin Igor, Krupa András (szerk.): Békéscsaba néprajza. 335-366.
Békéscsaba
2000 Gazdálkodás, család, társadalom. In: Kis-Rácz Antalné-Labádi Lajos-Vörös Gabriella
(szerk.): Szentes helyismereti kézikönyve II. 314-321. Szentes
2002 A bolgárkertészek termékeinek hatása a népi táplálkozásra Csongrád és Szentes
példáján. Létünk XXXII. évf. 3-4. sz. 75-84.
2003 Nem vasárnap, ha nincs paprikás. Csongrád népi táplálkozása. Megjelenőben a
Múzeumi Füzetek – Csongrád 6. számában
Zsíros Katalin
1990 Szentes földrajzi nevei. In: Tanulmányok Csongrád Megye Történetéből XVI. Szeged
Megjegyzés:
A szerző publikálatlan munkáinál az évszám a kézirat lezárásának évét jelenti.
Szentes és környékének múltja és életmódja
Judit Szűcs
About the paprika of Szentes

(Résumé)
In the area of Szentes the traditions of the horticulture looks back to a great
past. Red pepper had been consumed raw or pickled until the appearance of the
Bulgarians. Thanks to them several new and specifically culinary kinds of
paprika became widespread in the town. The study intends to present the
intervening changes in paprika consumption and cultivation from the second
half of the 18th century until the beginning of the 20th century. It deals with the
origin of the cultivated plant in detail, and also with its naturalization and
spread in Europe and in the Carpathian-basin.
Юдит Суч
За чушката от Сентеш
(Резюме)
Традицията на отглеждането на зеленчуци в околността на Сентеш има

дълго минало. До появата на поливното зеленчукопроизводство
червената чушка е била използвана в суров вид или маринована.
Благодарение на българите в града се разпространяват много нови видове
чушки, предназначени специално за ядене. Изследването цели да
представи измененията в използването и отглеждането на чушката през
периода от втората половина на XVIII-ти до началото на XX-ти век.
Авторът подробно се занимава с произхода, аклиматизацията и
разпространението на тази култура в Европа и Карпатския басейн.
Judit Szűcs
– 13 –
Szentes és környéke népzenéje és néptánca a XX. században
Über den grünen Paprika von Szentes

(Zusammenfassung)
Die Traditionen des Anbaues von Gemüse in der Landschaft von Szentes
haben tiefe Wurzeln. Bis zum Erscheinen des Anbaues mit Bewässerung
wurde der Gewürzpaprika auch roh oder gesauert verzehrt. Infolge der
Wirkung der bulgarischen Einsiedlern wurden viele neue Paprikasorten
verbreitet, die direkt essbare Nahrung produzierten. Der Aufsatz bestrebt sich
die Änderungen in der Konsumierung und im Anbau von Paprika ab Mitte des
18. Jhs. bis zum Anfang des 20. Jhs. darzustellen. Die Autorin erörtert mehrere
Ftagen ausführlich: Woher stammt diese Kulturpflanze? Wie wurde sie in
Europa heimisch geworden? Wie verbreitete sie sich im Karpatenbecken?
– 14 –
Mód László
Bolgárkertészkedés Szentes környékén a levéltári

források tükrében
Az intenzív kertkultúrák néprajzi szempontú vizsgálata iránt az utóbbi

évtizedekben egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik. Tanulmányok egész sora
foglalkozik a XIX. század 60-as éveitől Magyarországon megtelepedő bolgár
kertészekkel, valamint az általuk alkalmazott termesztési eljárásokkal,
művelésmódokkal, amelyek a magyar lakosság körében is fokozatosan
ismertté váltak. Átfogó szintézis azonban mind a mai napig nem látott
napvilágot, habár jól ismerjük a békési,30 a ceglédi,31 a gyulai32, a kalocsai33 és
a Szentes környéki34 bolgár kertészek termesztési hagyományait, tárgyi
kultúráját. Felmerül azonban a kérdés, hogy a néprajztudomány milyen új
szempontok figyelembevételével mondhat újat a témával kapcsolatban.
Érdemesnek tartanám minél több egyéni életút összegyűjtését és
dokumentálását, amely rávilágítana bizonyos mentalitásbeli sajátságokra.
Számos tanulsággal szolgálna azoknak a változásoknak a vizsgálata is,
amelyek az utóbbi néhány évtizedben érték e gazdálkodási formát. Adós a
néprajztudomány a bolgárkertészekre vonatkozó levéltári források
szisztematikus feltárásával és értelmezésével is. A levéltári kutatásokat
megnehezíti, hogy a bolgárkertészkedésre vonatkozó dokumentumok gyakran
váltak a selejtezések áldozataivá, létükről sok esetben csak a mutatókönyvek
bejegyzései tanúskodnak. Erre a sorsra jutottak például a Szentes város
polgármesteri iratai közé tartozó források is. Szerencsésebb helyzetben voltak
viszont a mérnöki fondban található dokumentumok, amelyek nagy része
bolgárkertészeknek kiadott artézi kút fúrást vagy valamilyen vízkiemelő
szerkezet felállítását engedélyező okirat.35 A dokumentumok főleg a XX.
30
Palov József 1971. 553-565.
31
Surányi Dezső 1981. 163-187.
32
Kósa László 1967. 496-513.
33
Dimitrov Imre 1973. 143-149.
34
Czibulya Ferenc 1987., Olasz Lajos 2001. 241-338., Szalva Péter 1959.
35
Csongrád Megyei Levéltár Szentesi Fióklevéltára. (a továbbiakban: CsML SzF ) V.B 184.a.
54.d. Szentes város mérnökének iratai. 1905-1950.
– 15 –
század első felében alkalmazott öntözési módszerekről,36 vízkiemelő

szerkezetekről tudósítanak, de tájékoztatnak a kertészkedésbe bevont területek
nagyságáról, határbeli elhelyezkedésükről és a tulajdonviszonyokról is.
A hivatalos eljárás, azaz az öntözés engedélyezése az 1885. évi XXIII.
törvénycikkely ide vonatkozó paragrafusai szerint történt.37 A 161. paragrafus
értelmében „Az, a ki vizhasználat vagy vizi munkálat engedélyezéseért
folyamodik, az elsőfokú hatósághoz szakértő által készitett felvilágositó
rajzokkal és tervekkel felszerelt kérvényt tartozik beadni.” A kérvényben a
következőket kellett feltüntetni:
„1. A munkálat terjedelmét és czélját, azonkivül vizhasználatoknál azon víz és
hely megnevezését és megjelölését, a hol a munkálat terveztetik és a
szükséglendő vizmennyiséget;
2. a bemutatott terv alapján eszközlendő munkálatok létesitésének nemét és
módját;
3. a munkálatokból várandó előnyt és azon hátrányt, a mely annak
elmaradása esetén előáll;
4. mindazon vizhasználati jogositványnyal birók és más érdekeltek
megnevezését, kiknek jogai a tervezett munkálat által érintetnek és azoknak
netáni nyilatkozatait;
5. azon területek, vizek és vizi művek részletes megjelölését, melyek
megszerzendők vagy szorgalommal terhelendők, ugyszintén azok
tulajdonosainak neveit.” 38
Ha a munkálatok nem sértettek közérdeket, akkor hatósági szakértő
vizsgálta meg a tervet. A 163. paragrafus kimondta, hogy „ha a szakértő által
észrevételek nem tétetnek vagy ha a kérvényező az észrevételek közlése után is
eredeti kérése mellett megmarad: az eljáró hatóság a tervet a szakértői
észrevételekkel együtt az érdekeltekre nézve alkalmas helyen 30 napi
közszemlére teszi ki, erről, valamint a tárgyalás idejéről az érdekelteket
hirdetmény utján értesiti.” 39
Ha az öntözést engedélyezték, akkor engedélyokiratot állítottak ki,
amelyben a következő adatoknak kellett szerepelniük:
1. Az engedélyes vezeték- és keresztneve
36
A bolgárrendszerű kertészetekben az ún. fiterás, árasztásos öntözési technikát alkalmazták,
amely jelentős mennyiségű vizet igényelt. A magyar kertészek gémeskútból emelték ki a
vizet, és kannával öntözték a növényeket. A német kertészek nagyobb hozamú kutakat
használtak, a kevesebb kézi munkát igénylő szórásos öntözési technikát honosították meg.
Boross Marietta 1973. 35.
37
Az 1885dik évi törvények gyüjteménye. 171-241.
38
Az 1885dik évi törvények gyüjteménye. 228.
39
– 16 –
2. A víz és hely, ahol a munkálat vagy a vízhasználat lesz

3. A munkálat vagy használat célja
4. Az engedély tartalma
5. A vízmennyiség, amelyre az engedély adatik
6. Különös feltételek40
Az engedélyben tehát feltüntették, hogy honnan emelték ki az öntözéshez
szükséges vízmennyiséget. Az iratokban a Kurca, a Kórógy, a Körös, a Veker,
a Gógán és a Kontra fordul elő víznyerő helyként. 1949-ben a
Hódmezővásárhelyi Öntöző Nemzeti Vállalat felmérése szerint 94-en a
Kurcából, 15-en a Kórógyból, 13-an a Vekerből, valamint a Gógánból, 6-an a
Kontrából, 5-en pedig a szivattyútelep alóli csatornából öntözték területüket.
Az okiratokban több alkalommal szerepel bolgárkerékkel41 történő
vízkiemelés. A szerkezetekről gyakran az engedélyhez csatolt műszaki leírás
számol be. Álljon itt egy idézet Lantos József kérvényéből, ami az általa
használt bolgárkereket a következő módon jellemzi: „…a kis lejtövel biró
meder oldalban alsó körjárattal állittatnék fel s a vedrekböl felfogott- az
öntözési időszakban naponként mintegy 150 hectoliternyi kiemelt- víz,
facsatornán lesz tovább vezetve akként hogy a Kurczaparti 4. öles Közdűlő
alatt elhelyezve fedett facsatorna alkalmazásával…”
A dokumentumokból kiderül, hogy Szentes környékén az általam
vizsgált időszakban az ún. láncvödrös kereket használták, amely a változó és
az alacsony vízszinthez jobban alkalmazkodott, mint az ún. vízbemerülő vagy
rekeszes típus. A vödrös szerkezet vízkiemelő kereke nyitott, talpába
keményfa rudakat ékeltek, és ezekre helyezték rá a láncot, amely
meghatározott számú, űrtartalmú és egymással csuklószerűen összekulcsolt
vödrökből állt. Magas vízálláskor rövidebb láncot használtak, ellenkező
esetben a láncot további vödrök beiktatásával toldották meg. A bolgárkerekek
még az 1930-as évek közepén is használatban voltak.42 Dancsik Mihály 1936-
ban 3 méter átmérőjű bolgárkerék működtetéséért folyamodott az illetékes
hatóságokhoz, amelyen 14 darab 6 literes vödör helyezkedett el. A vízkiemelő
szerkezet három fő részből állt. A láncok és az azokra erősített vödrök a víz
40
41
Az öntözővíz kiemelésére különféle technikai megoldásokat alkalmaztak. Ennek
legegyszerűbb módja az volt, amikor a vizet edényekkel és öblös lapátokkal merték ki. Az
első vízikerekek az i.e. I. évezred második felében tűnnek fel Délnyugat-Ázsiában és a
Mediterráneumban. Hoffmann Tamás 1998. 165-166.
42
Békés megyében 1926-30 között a bolgárkerekek nagy részét elbontották, és helyettük ún.
járgányokat állítottak be, amelyeknek minden eleme vasból készült. A 28-30 20 literes vödör
a vizet egy 10 méter mélységű kútból merítette. A járgány percenként 6-700 liter vizet
szolgáltatott. Palov József 1971. 557.
– 17 –
kiemelésére szolgáló keréken helyezkedtek el. A fogaskerék az orsó

tengelyéről vitte át az erőt az emelőszerkezet tengelyére.
Az 1920-as években a bolgárkerekeket fokozatosan kezdték kiszorítani a
4-6 lóerős robbanómotorok, amelyek szép számban fordulnak elő az általam
vizsgált forrásokban is.43 A motoros vízkiemelés elterjedése jelentősen
átalakította az öntözés menetét. Ebben az esetben a munkaeszközváltás azt
jelentette, hogy az állati erőt felváltotta a gépi. Nyilvánvaló, hogy az öntözésre
fordított munkaidő csökkent, az üzemanyag ugyanakkor külön kiadást jelentett
a gazdaságok számára. Az új öntöző berendezések természetesen csak abban
az esetben terjedhettek el széles körben, ha a kertészek számára a
zöldségtermesztés megfelelő anyagi hátteret biztosított ahhoz, hogy meg
tudják vásárolni az új munkaeszközöket. Szalva Péter szerint motoros
vízkiemelést 1926-ban alkalmaztak először Szentesen.44 A két világháború
közötti időszakban a robbanómotorok mellett a villanymotorok is kezdtek
feltűnni. A források szerint Miskolci Imre 1937-ben villanymotoros
öntözőszerkezetért folyamodott a hatóságokhoz, amivel 5500 négyszögölnyi
alsóréti kertészetét kívánta locsolni. Az öntözőberendezések időbeli
változására jó példa a szentesi Dimitrov Rudolf gazdasága. A bolgár kertész
kezdetben a Kurca-parton felállított vízikerékkel emelte ki az öntözővizet. A
szerkezetet egy ló mozgatta. Később a család egy Hofer típusú szivattyút
vásárolt.
Az engedélyokiratokban a motorok és a szivattyúk teljesítményének,
szerkezeti jellemzőinek feltüntetésén túl azt is rögzítették, hogy a kertészek
milyen időszakban mennyi vizet használhatnak az öntözéshez. Természetesen
a kiemelt víz mennyisége függött a művelt terület méretétől. Ambrus Imrének
a hatóságok 7500 köbméternyi víz kiemelését engedélyezték. A bolgárkertész
svéd gyártmányú motorjával április 1. és október 31. között öntözhetett.
A források jónéhány esetben említést tesznek a vízkiemelő szerkezetek
típusáról is. Az iratokban leggyakrabban az ún. centrifugál szivattyú fordul
elő, melynek működését a szivattyúházba épített, nagyfordulatú járókerék
biztosította.
Az öntözési engedélyekben fontosnak tartották rögzíteni azt is, hogy a
kiemelt vizet miképp vezették a bolgárkertbe: „ A három hüvelykes
43
A motoros szivattyúk a Békés megyei településeken is háttérbe szorították az állati erővel
működő vízkiemelő szerkezeteket. Békéscsaba és Gyula környékén 1935-ben 157
gazdaságból 96-ban alkalmaztak motorokat, 61 esetben állati, illetve emberi erővel történt a
vízkiemelés. 1937-ben a kertészetek 82 %-a gépi, 15%-a állati, 3%-a pedig emberi erőt
alkalmazott az öntözésben. Palov József 1971. 557.
44
– 18 –
szivócsővel összekötött szivattyu közvetlen a motor mellett létesitett egy

köbméteres gyüjtőmedencéből emeli fel a vizet és nyomja át a községi közdülö
ut alatt 0.60 m. mélyen elhelyezendő 3. ¼ hüvelykes vascsövön át a közdülőút
jobb oldalán kezdődő, a helyszinrajzon kék vonallal jelölt és a talajszint fölé
felemelt föld-öntöző főcsatornába, amelyből kisebb hossz- és keresztirányu
csatornákon át jut az öntözendő területre.”
Az engedélyokiratok között több esetben találkozhatunk artézi kút
fúrással. A kútból kiömlő vizet közvetlenül felhasználták vagy egy tóba
vezették, ahonnan csatornán keresztül folyt a kertbe.45 Az engedélyokiratokban
pontosan rögzítették az artézi kutak fontosabb szerkezeti jellemzőit,
teljesítményüket, vízhozamukat. A dokumentumok gyakran részletes műszaki
leírást is tartalmaznak, amelyből pontos képet kaphatunk az artézi kutas
öntözésről. Érdekességként megemlíteném, hogy Nedelkovics Miklós 1890-es
évek közepén fúratott artézi kutat Szegvár határában. Sajnos az engedélyt nem
sikerült megtalálni. A szegvári közgyűlési jegyzőkönyvben csak egy rövid
bejegyzés tanúskodik a kérelemről: „Nedelkovics Miklós szegvári lakos
részére engedelyezett ártézi kutra vonatkozó 3645/895. számú alispáni
rendelet felolvastat. a község részéről tudomasul véteték; egyszersmind a felol
hozott alispáni rendelet közhírre tétetni s azon felül kifüggesztetni
rendelteték.”46 Nedelkovics Miklós artézi kútja eldugult, ezért a bolgárkertész
kénytelen volt új kutat fúratni. 1913-ban kapta meg az engedélyt. Az új kút 3
hüvelyk átmérőjű és 259,5 méter mély volt. Percenként 220 liter vizet adott.
Az alispáni rendelet értelmében Nedelkovics Miklós a kút vizét ivásra,
itatásra, háztartási célokra, valamint 8 kishold és 8000 négyszögöl területű
konyhakertészetének öntözésére használhatta. Minden év április 1. és
szeptember 30. között naponta 226 köbméter vizet öntözhetett ki.47
A kertészetek határbeli megoszlását és területi nagyságát áttekintve a
következő megállapításokat tehetjük. A kiadott engedélyek alsóréti, felsőréti,
derekegyházi oldalon fekvő, Szegvár-rét dűlői, kistőkei, lapistói, belsőtehenesi
és vekerzugi bolgárkertre vonatkoznak. A kertészetek nagyságát illetően
elmondható, hogy a zöldségtermesztésbe bevont területek nagy része 1 és 4
kat. hold között mozgott. Két esetben találkozhatunk ennél jóval nagyobb
kiterjedésű kertészettel. Lami Imre a Derekegyházi oldal 104. számú tanyáján
11, Encsev György pedig 24 kat. holdon gazdálkodott. 1949-ben a Kurcából és
a hozzá tartozó belvízi csatornahálózatból öntöző bolgárkertészek (149) 14%-a
45
46
CsML SzF V. 1008. a .13. Szegvár község iratai. (a továbbiakban: Szki.) Képviselő-testületi
jegyzőkönyvek. 1895. 45.
47
CsML SzF V. 1008. b. 1. Szki. Közigazgatási iratok. 1915. 7582.
– 19 –
dolgozott bérelt földön. A kérelmezők neveit végigtekintve azt tapasztaljuk,

hogy a gazdálkodók többsége magyar, de néhány bolgár név is előfordul. Ilyen
például Ivanov Imre, aki 1947-ben kapta meg az engedélyt arra, hogy a
Kurcából öntözhesse 2 és ¼ kat. holdas kertészetét. Az 1949-es összeírásban a
következő bolgár eredetű családnevek szerepelnek: Kosztov Tódor, özv.
Dimitrov Rudolfné, Todorov Illés, Conkov György, Balokov Márton,
Tamasov Tamás, Ivanov Gergely és Ivanov Stefán.
Összefoglalásként elmondható tehát, hogy az általam vizsgált, a
levéltárakban még feltárásra váró dokumentumok számos új adalékkal
gazdagíthatják eddigi ismereteinket. Pontos adataikkal felvilágosítást adhatnak
a korabeli birtokstruktúráról, a kertészek által művelt területek nagyságáról.
Ugyanakkor tájékoztatnak bennünket arról, hogy az újítások mikor jelennek
meg és hogyan terjednek el a gazdálkodók körében.
– 20 –
– 21 –
Debreczeni János öntöző berendezése (1925)
– 22 –
– 23 –
Sipos László alsóréti kertészete
Irodalom
Boross Marietta
1973 Bolgár és bolgár rendszerű kertészek Magyarországon 1870-1945.
Ethnographia LXXXIV. 29-52.
Czibulya Ferenc
1987 Bolgárkertészet magyar földön. Történetek és módszerek egy
adatközlő bolgárkertész tollából. Budapest
Csizmazia György
1999 „…a zöld kalinkóban rengeteg C-vitamin van…” Fejezetek a szegedi
Avramov bolgárkertészet történetéből. Szeged. szeptember 11. évf. 9.
sz. 14-17.
Dimitrov Imre
1973 Bulgárkertészkedés Kalocsán. In: Kuczy Károly (szerk.): Kalocsa
vidéke és népe. 1963 - 1973. 143-149. Kecskemét
Hoffmann Tamás
1998 Európai parasztok. Életmódjuk története I. A munka. Budapest
Kósa László
1967 A gyulai zöldségtermelő körzet kialakulása. Agrártörténeti Szemle IX.
496-513.
Olasz Lajos
2001 Szentes gazdasági élete a Horthy-korszakban (1920-1944). In: Labádi
Lajos (szerk.): Tanulmányok Szentes város történetéből. 241-338.
Szentes
Palov József
– 24 –
1971 Adatok a Békés megyei zöldségöntözések fejlődéstörténetéhez (1890-

1944). Békési Élet VI. évf. 3. sz. 553-565.
Surányi Dezső
1981 Bolgárkertészek Cegléden és hatásuk a város zöldségtermesztésére.
Agrártörténeti Szemle XXIII. 163-187.
Szalva Péter
László Mód
Bulgarian market gardening in Szentes in the reflection of

archival sources
(Résumé)
In the study the author analyses a specific group of archival sources related to
the Bulgarian market gardening. It clearly becomes apparent from the
documents that between the two World Wars the Hungarian gardeners had
already developed the intensive horticulture by learning from the Bulgarian
gardeners. The irrigation licenses give information about the period estate
structures, the size of the land cultivated by gardeners. But these also advise us
of innovations (new types of irrigator equipments, apparatuses); when did they
appear and how did they spread among farmers.
– 25 –
Ласло Мод
Българското градинарство в Сентеш в светлината
на архивните извори
(Резюме)
В статията си авторът анализира особена група архивни извори,

отнасящи се до българското градинарство в Сентеш. От документите
личи, че между двете световни войни унгарците вече са усвоили от
българските градинари интензивното зеленчукопроизводство.
Разрешенията за поливане хвърлят светлина върху тогавашната
структура на имотите и големината на обработваните от градинарите
площи. Същевременно те информират и за това, кога са се появили и как
са се разпространили сред стопаните нововъведенията (нови видове
апарати, машини за поливане).
László Mód
Gartenanbau auf bulgarischer Art in der Stadt Szentes im

Lichte der archivalischen Quellen
(Zusammenfassung)
Der Autor analysiert in seinem Aufsatz eine eigenartige Gruppe der

archivalischen Quellen, die Informationen über den Gartenbau auf
bulgarischer Art beinhalten. Aus den Dokumenten geht es hervor, dass einige
Ungarn von den bulgarischen Gärtnern die Kenntnisse über den intensiven
Anbau von Gemüsepflanzen schon zwischen den zwei Weltkriegen gelernt
haben. Die Genehmigungsurkunden für Wassergewinnen geben uns Auskünfte
über die damalige Grundbesitsstruktur, über die Größe der Grundstücke, die
– 26 –
die Gärtner bewirtschafteten. Diese Schriften berichten uns auch darüber,

wann diese technische Neuerungen (Bewässserungsinstrumente und Geräte
erschienen und wie sie sich im Kreise der Wirte verbreiteten.
– 27 –
Mód László
Bolgár kertészek Szentes környékén
A bolgár kertészek megjelenése Magyarországon
A XIX. század második felében a magyarországi nagyvárosok

közelében feltűntek az intenzív zöldségtermesztéssel foglalkozó bolgár
kertészek, akik jelentékeny hatást gyakoroltak a hazai kertkultúrára.
Migrációjuk, elvándorlásuk hátterében elsősorban gazdasági, politikai
tényezők rejlenek, amelyek arra késztették a kertészkedéssel foglalkozó
népesség jelentős részét, hogy vándorbotot a kezükbe véve idegen
országokban próbáljanak kenyérkereset után nézni.48 A török megszállás alatt
Trnovo környékén jelentős kertészeti központ alakult ki, amely a hadsereg
igényeit elégítette ki. Az ország ipari fejletlensége ugyanakkor nem
biztosította a felvevő piacot a zöldségfélék számára, a szétaprózódott
birtokstruktúra pedig gátolta a kertészeti telepek kifejlődését. A bolgár
kertészek termesztési szakismeretüket elsőként a környező országokban
próbálták meg kamatoztatni. Románián és Dobrudzsán keresztül
Oroszországba is eljutottak, de egyes csoportjaik Lengyelországban,
Németországban és Franciaországban is létesítettek kerteket. 49
A megélhetési és az értékesítési lehetőségekhez igazodva
Magyarországon szétszórtan, egymástól viszonylag távol igyekeztek
megtelepedni, hogy ne jelentsenek egymás számára konkurenciát.50 1865-ben
Káposztásmegyer határában öt bolgár 15 kat. holdat bérelt kertészkedés
céljából Gróf Károlyi Istvántól. A Belgrád környékéről érkező kertészeket a
korabeli szaksajtó szerviánoknak nevezte.51 Az 1870-es években Aradon,
Esztergomban, Nagyszebenben, Temesváron, Torontál-Almáson is
megtalálhatóak kertészeteik. Ebben az időszakban a főváros közelében, a
Duna mindkét oldalán újabb kertészetek létesültek, amelyek a lakosság
48
Magyarországon a bolgárok elsőként a középkorban, Nagy Lajos uralkodása idején
telepedtek le. A XVIII. század folyamán a háborúskodások miatt újabb és újabb csoportok
hagyták el szülőföldjüket. 1737-ben 4600 katolikus bolgár menekült Olténiából Sztaniszlovics
püspök vezetésével a Temesi Bánság területére. A bolgárok másik csoportja 1740 körül a
resicabányai járásban telepedett le. Csoma Zsigmond 1987. 117.
49
Boross Marietta 1973. 31-32.
50
Peneva-Vincze Lili 1981. 453-454.
51
Csoma Zsigmond 1987. 117.
– 28 –
megnövekedett igényeit próbálták kielégíteni. A Körösök vidékére Temesvár

környékéről érkeztek bolgárkertészek. Gyula környékén az 1880-as, 90-es
években jelentek meg az első bolgárok, akik a pósteleki határrészen, a
Széchényi uradalomtól béreltek földet. A vízhasználati engedélyek bevezetését
követően jónéhány bolgár származású zöldségkertész került a
nyilvántartásokba. Bogdanov Péter 1899-ben 7,5, 1904-ben 10, 1909-ben
pedig 20 kat. hold földet bérelt Wenckheim Frigyes dobozi uradalmában.
Ugyancsak bérelt földön gazdálkodott Pejkovics Iván borosjenői, Dimitrov
Iván békéscsabai, Petrovics György nagypéli, Kovacsov Iván gyulavarsándi és
Sztojkov Jordán pósteleki kertész is.52 Kalocsán Ivanov József volt az első
bolgár kertész, aki 1914 előtt telepedett le a városban. Hubanov Dimitrov
György Ivanov József unokaöccse egy évig nagybátyjánál dolgozott, majd
1922-től lett önálló kertész.53 Avramov Illés 16 évesen, 1905-ben érkezett
Magyarországra. Kiskunfélegyházán dolgozott bolgár kertészeknél, majd
1920-ban Szegedre költözött, ahol először a Szécsi-tanyát bérelte.54 Cegléd
környékén az első bolgár kertészek, Atanasz Szirakov és Todor Kirov, 1929-
ben telepedtek le. Az 1930-as, 40-es években a város közelében 20-30 kertész
dolgozott.55 A Magyarországon megtelepedő bolgárok összefogására, az
egymás közötti kapcsolatok szorosabbra fűzése céljából az 1910-es években
kulturális intézmények, egyesületek, iskolák alakultak. 1914-ben jött létre az
első Bolgár Kertésztársaság, 1917-ben pedig megnyílt Budapesten az első
bolgár iskola, 1922-ben pedig az „Ivan Vazov” olvasókör. 1923-ban
Miskolcon újabb iskola alakul. 1933-ban felépül Budapesten a Cirill-Metód
templom, 1957-ben pedig megkezdi működését a Georgi Dimitrov kultúrház.56
Az 1970-es évek elején Magyarországon mintegy 586 bolgár kertészcsalád
tevékenykedett.57
Termesztési eljárások
Az Alföldön letelepedő bolgár kertészek száma ugyan nem volt

jelentős, ám az általuk alkalmazott és meghonosított termesztési eljárásokkal
és technikákkal a magyar lakosság is megismerkedett. A 19-20. század
fordulójára pedig szinte mindenütt a bolgár rendszerű kertkultúra vált
meghatározóvá. A bolgárok növényápolási ismereteik széleskörűek voltak.
52
Palov József 1971. 554.
53
Dimitrov Imre 1973. 143-145.
54
Csizmazia György 1999. 15-16.
55
Surányi Dezső 1981. 174-176.
56
Peneva-Vincze Lili 1981. 455.
57
– 29 –
Élen jártak az új zöldségfajták elterjesztésében. A paprikafajták közül a

Szopóckit, a Kalinkói zöld régebbi formáját, a Kalinkuszit, a Narancspaprikát,
a Nagyerőst, a Kiserőst, a Kosszarvút, a Paradicsompaprikát, a
Királypaprikát, a Pestenszkit és a Cukorpaprikát termesztették, de a hazai
fajtákat is előnyben részesítették. Tevékenységükhöz fűződik a padlizsán, a
spárgatök és a póréhagyma elterjesztése is.58 A növényeket melegágyi
hajtatással és árasztásos öntözéssel termelték. A palántaneveléshez szükséges
magokat előcsíráztatták. Kezdetben a bolgárok takarókkal dolgoztak. A ló– és
marhatrágya keverékét betaposták a kiásott ágyásokba, majd földet hantoltak
rájuk. A századfordulótól kezdve már melegágyi üvegeket is használtak. A
talajbeosztást tavasszal a vízvezető árkok helyének kijelölésével és a köztes
terület felásásával, trágyázásával kezdték.59 A kertnek minden talpalatnyi
helyét hasznosították. A barázdákra (kaval) kerültek a kevés vízigényű
termények.60 Az öntözés során az ágyásokat, azaz a fiterákat vízzel árasztották
el. A bolgárok igyekeztek természetes vízfolyások mellett megtelepedni. Az
öntözővíz kiemelése a bolgárkerék (dulap, asma dulap) segítségével történt. A
szerkezet három részből, egy fából ácsolt, tengely körül forgó kerékből, egy
fogaskerékből és az utóbbihoz csatlakoztatott egykarú emelőből állt. A
bolgárkerék két alaptípusát különböztethetjük meg. A vízbe merülő szerkezet
12-13 méterre emelte fel az öntözővizet, ami facsatornákon jutott el a kertbe.
A víz szintjétől függetlenebb volt a vödrös vagy lánckoszorús típus. A
bolgárkereket állati erővel mozgatták. Háromféle öntözést, a fakasztót, a
nevelőt és az érlelőt különböztették meg egymástól. A két világháború között
a bolgár kertészek többsége motoros vízkiemelésre tért át.61 A kertészek
sajátos kapákat használtak. A nagyméretű, félköríves motikát az öntözőárkok
igazításánál alkalmazták, a csapa és a kalisztrija pedig a zöldségek közeinek
lazítására szolgált. A kétágú dikellel a szántás után a hantokat munkálták el, de
melegágykészítés és trágyabehúzás idején is használták.62 A piaci
előkészületek a zöldségfélék szedéséből, tisztításából és csomózásából álltak.
A szedéshez félkör alakú, Bulgáriából származó kiskosarat, valamint
nagyméretű hátikosarat használtak. A zöldségféléket lovaskocsin szállították,
amelynek oldalait deszkákkal magasították.63
A Bulgáriából érkező vállalkozók és munkásaik nem a végleges
letelepedés szándékával érkeztek Magyarországra. Jónéhányan a téli
58
Csoma Zsigmond 1987. 140.
59
Csoma Zsigmond 1987. 126., 130.
60
61
62
63
– 30 –
hónapokra visszatértek szülőföldjükre, mások pedig évek elteltével, némi

vagyonra szert téve utaztak haza. A bolgár kertészek sajátos
munkaközösségben, ún. druzsesztvoban dolgoztak. A vezető gazda, a narednik
irányította a munkát. A tagok meghatározott összegű pénzbiztosítékot
helyeztek el nála, részesedésüket pedig a tiszta jövedelemből számították ki. A
vállalkozók munkásaik többségét szülőföldjükön toborozták. Ez a társulási
forma hamarosan megszűnt, a munkaerőt pedig saját családjukból vagy a helyi
bérmunkásokból biztosították. A bérelt föld terjedelme rendszerint a gazda
tőkeerejétől függött. A két világháború között nem volt ritka a 40-60 kat.
holdas kertészet sem.64
Bolgárok Szentes környékén
Szentes környékére a bolgár kertészek bevándorlása az 1870-es évek

közepétől az 1940-es évek végéig tartott. Többségük csak idénymunkát vállalt,
ami azt jelentette, hogy a téli hónapokra visszatértek szülőföldjükre. Voltak
azonban olyanok is, akik a város határában új hazára leltek. Szentesen és
Szegváron ma is élnek leszármazottaik. Ide sorolhatóak a szentesi Conkov,
Todorov, Dimitrov és a szegvári Ivanov és Nedelkovics utódok. Egy 1949-ben
készült összeírás szerint a Kurcából a következő bolgárok öntözték kertjüket:
Kosztov Tódor (3 kat. hold 1341 négyszögöl), id. Ivanov Gergely (2 kat. hold
136 négyszögöl), Ivanov Gergely (3 kat. hold 109 négyszögöl), Ivanov Imre (3
kat. hold), Todorov Illés (1 kat. hold 1434 négyszögöl), Conkov K. György (2
kat. hold 152 négyszögöl), Balokov Márton (2 kat. hold 179 négyszögöl),
Sztojanov György (2 kat. hold 1312 négyszögöl), Ivanov Stefán (1460
négyszögöl).65
Az első bolgár kertészek megtelepedésének körülményeit Czibulya
Ferenc önéletrajzi ihletésű munkájából ismerhetjük meg. A bolgárok 1875
decemberében jelentek meg Szegváron, majd Károlyi László Úsztató-majori
birtokán 30 kat. holdas kertészetet hoztak létre. Az első kertészek négyen
voltak, név szerint a következők: Sztefán Ruszev Canev, Iván Dimitrov
Kosztadinov, Sztojan Ilija Moszkov és Petrov Ivanov Lazarov. Mindannyian
Plovdivból jöttek. 1878-ban Szegvárra 30 fős bolgár csapat érkezett. 1881
tavaszán az Úsztató-majorban dolgozó kertészek szétszéledtek az ország
különböző részeire: egy részük Pécs környékén, Dunaföldváron, Cecén,
64
Boross Marietta 1973. 33., Csoma Zsigmond 1987. 135-136.
65
Csongrád Megyei Levéltár Szentesi Fióklevéltára.(a továbbiakban: CsML SzF) V.B. 184.a.
54.d. Szentes város mérnökének iratai. 1905-1950.
– 31 –
Tolnán és Bogyiszlón folytatta mesterségét, de voltak olyanok is, akik

Orosházára, Berettyóújfaluba és Csongrádra költöztek.66
Az úttörőket újabb és újabb bevándorlók követték, akik közül
jónéhányan végleg letelepedtek Szentesen és környékén. Nedelkovics Miklóst
és társait a szegénység késztette arra, hogy elhagyják szülőföldüket. Szegváron
bérelt földön kezdtek gazdálkodni. Dimitrov Rudolf az 1900-as évek elején
érkezett Szentesre. Ivanov Gergely és Encsev György 1916-ban feles művelés
alá fogta a Sós család tulajdonában lévő három holdnyi birtokot. Sósék adták a
vizet, a trágyát, a palántaneveléshez szükséges magokat, elvégezték a fogatos
munkát, valamint az állomásig szállították a termést. Kosztov Tódor 1928-ban
érkezett Magyarországra. Encsev György hívta százalékosnak Szentesre, a
Zsoldos kertészetbe, amelynek 1931-től a vezetője lett. Kosztov Iván 1941-ben
jött először Magyarországra, de a háború miatt vissza kellett térnie hazájába,
majd 1947-ben újból vándorbotot vett a kezébe és Szentesen telepedett le. A
bolgárok alkalmazottként vagy haszonbéresként kezdtek dolgozni, de volt, aki
százalékosnak szerződött. A munkavállalást követően a bolgárok néhány
esztendő elteltével annyi tőkére tettek szert, hogy földet is tudtak maguknak
vásárolni. Nedelkovics Miklós Szegváron a Kurca-parton vett tanyát. Artézi
kutat fúratott, amelyből palántáit öntözte. A családi emlékezet szerint a
nagypapa 12 kisholdon gazdálkodott. Amikor a fia megnősült, a szoba-
konyha-kamra beosztású épületet kibővítették, újabb helyiségeket építettek
hozzá. A családnak a faluban is volt háza, ahova az idősödő Nedelkovics
Miklós beköltözött, miután fia, Nedelkovics László átvette a tanyai
gazdaságot. A bolgár kertész bizonyos munkák elvégzésére ún. „hónapos”
lányokat alkalmazott, akik havi bérezésben részesültek. Feladatuk a
palántázás, a kapálás, a termények szedése és piaci előkészítése volt. 1929-ben
7 bolgárt hozott a tanyára, akik feles művelést folytattak. Két évig maradtak
Nedelkovicséknál, majd önállóan kezdtek gazdálkodni. A Kurca partján termő
nádból és gyékényből készítették a melegágyakat körülvevő kerítést és a
takarókat. A család a Kalinkói zöld és fehér, valamint Szervián paprika mellett
padlizsán, káposzta, karalábé, uborka, dinnye, zöldhagyma, sárgarépa, zeller
és gyökér termesztéssel is foglalkozott. A terményeket Mindszenten,
Vásárhelyen, Kisteleken, Orosházán, Kunszentmártonban és Makón
értékesítették. Dimitrov Rudolf is eleinte haszonbéres földön gazdálkodott,
majd az első világháború után saját földterületet vásárolt. Paprikát,
paradicsomot, dinnyét termelt. Az árut főként helyben értékesítette. Hasonló
utat jártak be a Szegváron megtelepedő Ivanov testvérek. Ivanov Jordán,
Ivanov Imre és Ivanov Pencsov a jó kereseti lehetőségek miatt jött
66
Czibulya Ferenc 1987. 101-102.
– 32 –
Magyarországra. A Károlyiaktól béreltek földet, majd saját területen kezdtek

gazdálkodni. Ivanov Jordán az 1930-as évek közepén már saját házzal
rendelkezett a faluban és 10 kat. holdon gazdálkodott.
A megtelepedő bolgár kertészek szinte mindegyike helybeli lányt vett
feleségül. Ivanov Jordán 1904. december 3-án vette el Csentes Máriát,
Gancsov István pedig 1905. január 11-én házasodott össze Szücs Eszterrel
Szegváron. Érdekesség, hogy az Ivanov testvérek, Imre és Jordán ugyanabból
a családból nősültek. A szentesi Dimitrov Rudolf 1913-ban esküdött Molnár
Teréziával. Sztojanov Kolev Kolju 1905. szeptember 22-én született
Bulgáriában, a Popovó járásbeli Vodicán. Szentesen telepedett le, Vince Ilonát
vette nőül. Jónéhány esetben kiváló ismerkedési alkalmat jelentett a közös
munka, a kertészkedés. Oláh Terézia napszámosként dolgozott Nedelkovics
Miklósnál. Kosztov Iván feleségét szintén kertészkedés közben ismerte meg.
Dolgosnak tartotta, 1950-ben vette nőül.
A vegyes házasságokból született gyermekek rendszerint nem vitték
tovább a görögkeleti hitet, anyjuk vallását követték. Dimitrov Terézia
katolikusnak, Todorov Cirill pedig reformátusnak lett keresztelve. Kivételt
jelentett ez alól Ivanov Jordán, aki a házassági anyakönyvben olvasható
megjegyzés szerint ragaszkodott ahhoz, hogy gyermekei görögkeleti vallásúak
legyenek: „ felvett jegyzökönyv igazolása szerint abban egyeztek meg, hogy
jelen házasságúkból születendő összes gyermekek az atya vallását, tehát a
görögkeleti vallást követték.”67 A visszaemlékezések szerint a kertészek a
nagyobb ünnepeken rendszeresen felkeresték a szentesi görögkeleti
templomot. Egymással is tartották a kapcsolatot. Szentesen a Kenyeres-féle
vendéglőben találkoztak, ahol a pesti bolgár felvásárlók is rendszeresen
megjelentek. A szentesi bolgár családok rendszeresen összejártak disznótorok
és lakodalmak alkalmával. A Szentesen és Szegváron élő bolgár
kertészcsaládok közötti kapcsolatokat gyakran a műrokonság intézménye fűzte
még szorosabbra, ami annyit jelentett, hogy gyakran meghívták egymást
keresztszülőnek. Dimitrov Teréziának a szegvári Ivanov Imre lett a
keresztapja, Ivanov Imre fiának pedig Dimitrov Rudolf.
A kezdetektől fogva a bolgár kertészekkel társként vagy időszaki
munkásként helybeliek is együtt dolgoztak. Hamarosan elsajátították az új
termesztési módszereket, majd saját kertészeteket alapítottak. Egyike volt az
első magyar bolgárkertészeknek Czibulya Ferenc, aki 1875 és 1878 között
dolgozott az Úsztatói majorban. 1879-ben Szűcs Jánossal, Orosz Józseffel és
Kádár Mihállyal önállóan kezdett kertészkedni.68 Hozzájuk csatlakozott
67
CsML SzF Mikrofilmtár I. 63/4. Szegvár házassági anyakönyvei 1899-1904.
68
– 33 –
később Salánki Pál, Salánki Ferenc, Katona Ferenc, Csentes János, Molnár
Péter és Lantos József.69 A századfordulóra a zöldségtermesztés szerepe egyre
jelentősebbé vált. A város életéről beszámoló polgármesteri jelentés a
következőképp számolt be erről: „ Kereskedelmi növényeket nem termelünk,
konyhakertészetünk azonban az utóbbi évtized alatt nagy lendületet vett. A
zöldségféléket most már nemcsak a bolgárok, hanem a mi népünk is okszerűen
tudja termeszteni. Gyökérért, vereshagymáért nem kell menni Makóra, a
szentesi görög dinnyének pedig messze földön jó hire van, sőt külföldre is
exportáltatik.”70 A kertészetek száma 1914-ig tízre emelkedett, termesztési
területük pedig elérte a 35-40 kat. holdat. A két világháború között teljesen
megszűntek a közösségi kertek, helyüket az egyénileg szerveződő kisüzemek
vették át. A termesztési eljárások is jelentős mértékben átalakultak ebben az
időszakban. Előtérbe került a koraiságra való törekvés, amely a melegágyi
ablakok széleskörű elterjedését eredményezte. A növényféleségek közül a
paprika vált egyeduralkodóvá, a köztesek termesztése pedig elmaradt. 71 1924
és 1927 között átlag 10 vagon korai zöldséget szállítottak el a városból, 1930-
ban pedig már 188 vagont (a megye forgalmának 34,5%-át). A Szentesről
elvitt zöldségfélék mennyisége 1930 és 1933 között 40%-kal csökkent. 1933-
ban 160 szentesi kertész szorult gazdasági vagy szociális segélyre. 1935-ben
619 kat. hold állt kerti művelés alatt, melynek 15%-a volt haszonbéres terület.
80 család számára jelentett a kertészkedés főfoglalkozást, a bérleteken pedig
mintegy 700 család termelt zöldséget eladásra. 1942-ben a termelésbe vont
terület nagysága már elérte az 570 kat. holdat. A szentesi paprika iránt egyre
nagyobb érdeklődés mutatkozott ebben az időszakban. A fővárosi savanyító
üzemek rendszeresen vásárolták a helyben megtermelt zöldségeket, a háborús
évek alatt pedig évi átlag 100-150 vagon árut szállítottak Németországba.72 A
második világháborút követően a zöldségtermesztés jelentősége tovább
növekedett. 1954-ben 890, 1957-ben már 1159 kat. holdon folyt kertészkedés
Szentesen.73
Összegzés
69
70
Jelentés Szentes város képviselőtestületéhez az 1901-ik közigazgatási év lefolyásáról.
Szentes. 1902. 83-84.
71
Szalva Péter 1959. 41-43.
72
Olasz Lajos 2001. 267-269.
73
– 34 –
A Szentes környékén megtelepedő bolgár kertészek jelentős mértékben

hozzájárultak ahhoz, hogy a város a hazai zöldségtermesztés egyik
központjává vált. Kertészeti ismereteik hamarosan a magyar lakosság körében
is elterjedtek. Ennek köszönhetően a kertészkedés számos helybeli családnak
nyújtott és nyújt ma is biztos megélhetést. A város határában végleg letelepedő
bolgár kertészcsaládok életútját áttekintve a következő megállapításokat
tehetjük:
A bolgárok kezdeti időszakban bérelt földön dolgoztak. Némi
pénzfeleslegre szert téve saját birtokot vásároltak, amelyen egyéni
vállalkozóként bérmunkaerőt alkalmazva gazdálkodtak. A levéltári források
szerint a két világháború közötti időszakban Szentesen számos bolgár kertész
megfordult, akik közük csak néhányan találtak új otthonra. A véglegesen
letelepedők szinte mindegyike magyar lányt vett feleségül, ami nagy
mértékben hozzájárult ahhoz, hogy gyorsan asszimilálódjanak a helyi
környezethez. Gyermekeik az esetek többségében görögkeleti vallásukat és
bolgár anyanyelvüket sem vitték tovább. Számarányuk az összlakossághoz
képest elenyészően kevés volt, ám tevékenységüknek köszönhetően a város
határában gombamód kezdtek szaporodni a bolgárrendszerű kertészetek. Az
intenzív kertkultúra hamarosan a magyar lakosság körében is meghatározóvá
vált.
A kertészkedés térhódítását több tényező segítette elő. Az első
világháború után megnőtt a zöldségfélék iránti kereslet, a gazdasági
világválság pedig a gabonafélék termesztését szorította háttérbe. A helybeli
kubikosok közül jónéhányan a földmunkák megszűntével a
zöldségtermesztésben találtak biztos megélhetést. Mindezek eredményeként a
két világháború közötti időszakban kialakult egy számbelileg egyre inkább
gyarapodó, kertészkedésből élő társadalmi réteg, amely sajátos mentalitással
rendelkezett.
– 35 –
Bolgár származású kertészek Szentes környékén (1949)74
Név Lakcím Öntözött terület Tulajdonos Vízfolyás neve

(kat. hold)
Kosztov Tódor Szentes, Balogh 3.1341 Özv. Szabó Kurca
74
CsML SzF V.B. 184.a. 54.d. Szentes város mérnökének iratai. 1905-1950.
– 36 –
J. u. 19. Béláné
Id. Ivanov Szentes, Alsórét 2.136 saját Kurca
Gergely 142/a
Ifj. Ivanov Szentes, Alsórét 3.109 saját Kurca
Gergely 156/a
Özv. Dimitrov Szentes, Alsórét 1.52 saját Kurca
Rudolfné 154/a
Sztojanov Szentes, Alsórét 2.1312 Török István Kurca
György 153.
Ivanov Imre Szentes, Alsórét 3 saját Kurca
199.
Todorov Illés Szentes, 1.1434 Özv. Sándor J-né Kurca
Rozgonyi u. 9.
Conkov K. Szentes, Klára u. 2.152 Csernus János Kurca
György 5.
Balokov Márton Szentes, Alsórét 2.179 Dr. Riméli Dezső Kurca
99.
Ivanov Stefán Szegvár 1460 saját Kurca
Tamasov Tamás Szegvár, Kórógy 1100 saját Kórógy
sor 169.
– 37 –
Dimitrov Rudolf egyik lánya, Terézia
– 38 –
Ivanov Jordán fia, István
Adatközlők:
Ivanov István - Szegvár (1927)

Vigh Ferencné - Szegvár (1935)
Nedelkovics László - Hódmezővásárhely (1920)
Dimitrov Terézia - Szentes (1920)
Irodalom:
Boross Marietta
– 39 –
1973 Bolgár és bolgár rendszerű kertészek Magyarországon 1870-1945.

Ethnographia LXXXIV. 29-52.
Czibulya Ferenc
1987 Bolgárkertészet magyar földön. Történetek és módszerek egy
adatközlő bolgárkertész tollából. Budapest
Csizmazia György
1999 „…a zöld kalinkóban rengeteg C-vitamin van…” Fejezetek a szegedi
Avramov bolgárkertészet történetéből. Szeged. szeptember 11. évf. 9.
sz. 14-17.
Csoma Zsigmond
1987 A könyv történeti hátteréhez. In: Bolgárkertészet magyar földön.
Történetek és módszerek egy adatközlő bolgárkertész tollából. 113-
144. Budapest
Dimitrov Imre
1973 Bulgárkertészkedés Kalocsán. In: Kuczy Károly (szerk.): Kalocsa
vidéke és népe 1963-1973. 143-149. Kecskemét
Kósa László
1967 A gyulai zöldségtermelő körzet kialakulása. Agrártörténeti Szemle IX.
496-513.
Olasz Lajos
2001 Szentes gazdasági élete a Horthy-korszakban (1920-1944). In: Labádi
Lajos (szerk.): Tanulmányok Szentes város történetéből 241-338.
Szentes
Palov József
1971 Adatok a Békés megyei zöldségöntözések fejlődéstörténetéhez (1890-
1944). Békési Élet VI. évf. 3. sz. 553-565.
Peneva-Vincze, Lili
1981 Hagyományőrzés és beilleszkedés a Magyarországon élő
bolgárkertészek körében. Ethnographia XCII. 452-459.
– 40 –
Surányi Dezső
1981 Bolgárkertészek Cegléden és hatásuk a város zöldségtermesztésére.
Agrártörténeti Szemle XXIII. 163-187.
Szalva Péter
– 41 –
László Mód
Bulgarian gardeners in the region of Szentes

(Résumé)
In the study the author makes an attempt to present how did the gardeners of
Bulgarian nationalities reach the region of Szentes and how did they adapt to
the local society. It emerges from the researches that the Bulgarians did not
form a closed, ethnic community, they quickly assimilated. The author speaks
of the sedentation conditions of the Bulgarian gardeners in Hungary as well as
the methods of cultivation and vegetables naturalized by them.
Ласло Мод
Български градинари в околностите на Сентеш

(Резюме)
В статията си авторът се опитва да представи, как българските градинари

са дошли до околностите на Сентеш и как са се адаптирали към местните
условия. От изследванията става ясно, че българите не са образували
затворена етническа общност, а бързо са се асимилирали. Авторът
подробно говори за условията на адаптацията на българските градинари
в Унгария и за разпространените от тях производствени методи и видове
зеленчуци.
– 42 –
László Mód
Bulgarische Gärtner in der Umgebung der Stadt Szentes

(Zusammenfassung)
Der Aufsatz bestrebt sich darzustellen, wie die bulgarischen Gärtner in die
Umgebung von Szentes eingewandert hatten und wie sie sich in die örtliche
Gesellschaft eingliederten. Aus den Forschungen stellt es sich heraus, dass die
Bulgaren keine geschlossene ethnische Einheit bildeten. Sie assimilierten sich
schnell. Der Autor erörtert die Umstände der Niederlassung der Bulgaren
ausführlich, die Gemüsearten, die sie hier verbreiteten, sowie die Methoden,
die sie im hiesigen Pflanzenanbau heimisch gemacht haben.
– 43 –
– 44 –
Móra József
A fiterától a hidrophoniás termesztésig
Tisztelt Tanácskozás! Elnök Úr!

Hölgyeim és Uraim!
– 45 –
Wenzel Gusztáv Magyarország mezőgazdaságának története című,

1887-ben megjelent munkájában írja: „A kertészet — miként Prónay Gábor
székfoglaló értekezését a magyar akadémiában kezdte – a mezei gazdaság
költészete. S valamint minden nemzetnél az első irodalmi fejlődés költészettel
kezdődött, és midőn ez virágzóbb fokra emelkedett, alapos prózára tért át, úgy
a gazdaság első bimbója szintén a költészet lévén, — midőn terjedelmesebben
fejlesztetik általa az okszerű gazdaságot, vagyis a kertészet alapos prózáját is
képviselve látjuk. Annyi bizonyos, hogy egyéni fekvő birtokok alakulásával s
amikor állandó lakházak kezdtek épülni, ezek közvetlen közelében
Magyarországban is azonnal kertek is keletkeztek, hol az emberek
szükségleteikhez tartozó finomabb növények termesztettek.”
Városunkban sem volt ez másként, egyes feljegyzések szerint Szentes
környékén a zöldségtermesztésnek már a XV. és a XVI. században voltak
nyomai. Már ekkor termesztettek borsót, káposztát, babot és lencsét, melyből a
XVI. században dézsmát is szedtek.
Kedves Hallgatóim!
Megfogalmazódott Önökben a kérdés, ha ilyen részletességgel
indulunk el a történeti áttekintésen a rendelkezésre álló időben, akkor hogyan
jutunk el így a címben jelzett fiterához, ugyanakkor felmerül egy másik kérdés
is: hogyan merek ezen a speciális tudományterületen előadást vállalni, amikor
városunkban a kertészeti szaktudományok jeles képviselői munkálkodnak.
Remélem, az előadás megnyugtató válasz lesz a kérdésekre.
Az előző előadásokban megismerkedtek a vidék kertészeti kultúrájával,
a korai zöldségtermelés alapjait meghonosító bolgárkertészek emlékeivel. A
lexikonok említik, hogy a bolgárok közül sokan a nagyobb magyarországi
városok, úgymint Nagybecskerek, Arad, Temesvár, Nagyszeben, Baja,
Esztergom és Budapest környékén az 1870-es évek elején tűntek föl. A
századfordulón már nagy számban dolgoztak ezen városok környékén, ahol
kedvező éghajlati viszonyok és piaci adottságok voltak.
Vajon Szentesen és vidékén is emiatt telepedtek meg? Itt a városban volt még
egy adottság, amiről gyakran megfeledkezünk, mégpedig Kis Bálint
munkássága. A tudós prédikátorról írja Imre Ernő 1963-ban megjelent Isten
szolgája népe szolgálatában című tanulmányában: „nemcsak a bab, köles,
hajdina, repce, sáfrány és különböző takarmányfélék termesztését tanította,
hanem a zöldségtermesztésnek minden csínját-bínját is. Tudta, hogyan lehet
korai zöldségféléket a rendes idejénél hamarabb előállítani (primőrtermelés
az 1800-as évek elején!). – Minden két sor palánta közé egy kis árkot
készítsenek, s abba, hogy össze ne omoljanak, összekötött nádtutajt tegyenek
és ezen folyassák a vizet a palánta gyökerei alá. – Leírta, hogy a palántát sose
– 46 –
kézzel ültessék: mindig cövekkel. A földet előzőleg meg kell locsolni, a palánta
gyökerét pedig ültetés előtt közvetlenül, ért trágyából készült híg sárba kell
mártani, majd a hegyes cövekkel fúrt lyukba ereszteni, s a cövekkel a lyukat
gyengén összenyomni.” Ezek alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy ide a már
fejlettebb szaktudással rendelkező kertészek közé telepedtek meg a bevándorló
bolgárok. 1875-ben Szegváron mintegy 30 kat. holdon kertet létesítettek.
Fejlettebb kertészeti tudásukat, az ősi, valószínűleg közel-keleti hatásra
kialakult öntözéses zöldségtermesztést, jobban tudták a kedvezőbb
körülmények között alkalmazni. Öntözési rendszerük kizárólagosan a táblás
(fiterás) módszer volt. Hat lépés hosszú és egy lépés széles táblákat
alkalmaztak. A vizet deszka- és földcsatornákon át vezették a növényekhez, a
közismert táblás öntözési mód szerint. A vizet a jellegzetes bolgárkerékkel
emelték ki.
Istállótrágyával fűtött melegágyat használtak, kezdetben üveg nélkül
(pálcás melegágynak nevezték). Mivel versenytársuk a termesztésben nem
akadt, nem törekedtek a koraiságra. Később már melegágyi ablakokat
használtak.
A bolgárok kertjeikben öntözéssel termesztettek káposztaféléket,
gyökérzöldségeket, hagymaféléket, zöldbabot, főzőtököt, uborkát. Nagy
területen folytattak öntözés nélküli termesztést is. Meghonosították a
paradicsom és a tojásgyümölcs termesztését, és főleg ők vetették meg az
alapját a szentesi paprikatermő táj nagy fellendülésének. A bolgárkertészek
mellett a szentesi kertészek is megtanulták az új termesztési fogásokat, így
lassan bővült a zöldségtermesztés területe. A zöldséghajtatás kezdete
közvetlenül az első világháborút megelőző évekre tehető. A piaci kapcsolatok
kiépítése után a hajtatott zöldség keresett árucikké vált. 1936-ban már 40000
melegágyi ablakot tartottak nyilván a szentesi zöldségkertészek. A koraiságra
való törekvés az 1920-as, 1930-as években mutatkozott meg, amikor a
palántanevelést követően kezdték a melegágyakat utólagosan hajtatással
hasznosítani. Mint a szabadföldi termesztésben, úgy a hajtatásban is
jellegzetes forgó alakult ki. A paprikapalántákat zömmel április végén, de
legkésőbb május első napjaiban már kiültették. Ezt követően azonnal uborkát
ültettek a helyükre. Ez az uborka június elején, közepén már szedhető volt, így
a szabadföldit 3-4 héttel megelőzte. A hajtatásnak ez a módja változatlan
maradt az 1960-as évek elejéig.
Kedves Hallgatóim!
Amikor a szentesi zöldségtermesztésről beszélünk, nem feledkezhetünk
meg dr. Szalva Péter munkásságáról, aki az 1945 utáni új utakat kereső,
átalakuló, vajúdó időszakban felismerte azt, hogy a hagyományos termesztési
– 47 –
mód lassan elavult, új fajtákra, új agrotechnikára, új módszerekre van szükség

a fejlődés érdekében. Fáradhatatlan munkával 1954-ben megalapította a
Kertészeti Kutató Állomást. Az intézet munkája nagyban hozzájárult a város
kertészeti kultúrájának fejlesztéséhez, új, korszerű fajták előállításával,
elterjesztésével megismertette a hazai és nemzetközi tudományos életben a
szentesi zöldségtermesztő táj jelentőségét.
A korai zöldségtermesztés fejlődését a városban meghatározza az a
gazdag geotermikus energiakincs, amelyet az 1960-as években tártak fel a
térségben. Az első termálkutat a szentesi kórháznál 1958-ban fúrták. 1969-ben
12, 1971-ben 27 működött a körzetben. Előnyeiért a nagyüzemek éltek a
lehetőséggel, és újabbnál újabb kertészetek létesültek. A termálvizet 3
lépcsőben használhatják fel a kertészek (üvegház, fóliaház légtér, ill.
talajfűtés). Jelenleg a térségben 36 termálkút működik, amelyek egy része
ipari, valamint kommunális célokat szolgál.
A kertészetek közül kiemelkedik az Árpád Agrár Rt.-é, amelyik Európa
legnagyobb termálenergiával fűtött kertészeti létesítménye. A kor legfejlettebb
technológiáját használják az egészséges termék előállításhoz: a kőzetgyapotos
csepegtető öntözést, ami kiegészül egy integrált növényvédelemmel.
Hazánkban létezik a Rendszeresen Ellenőrzött Kiváló Magyar Termék
védjegy, amit a zöldség-gyümölcsök közül eddig csak az itt termelt szentesi
paprika nyert el.
Az előadásból csak egy rövid áttekintést nyerhettek Hallgatóim a
szentesi zöldségtermesztésről. Úgy gondolom, ezzel is sikerül méltó emléket
állítani azoknak a ma már lassan feledésbe merülő Embereknek, akik egy-egy
kapavágással segítették Szentes kertészeti kultúrájának megteremtését, hogy a
hálás utókor méltó módon tudjon Európához csatlakozni.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
József Móra
From the fitera to hidrophonic cultivation
(Résumé)
The study makes an effort to survey the development of the vegetable

gardening of Szentes from the beginning to the 1960's and 70's. The author
sheds light upon that there were traditions of gardening before the settlement
– 48 –
of the Bulgarians. After 1954 the Gardening Research Station founded by

Peter Szalva greatly contributed to the development of the
gardening culture of the town by making the national and international
scientific life acquainted with the significance of the vegetable gardening
region of Szentes and by producing and spreading new and modern types of
vegetables. The development of the early vegetable gardening in the town is
determined by the rich geothermic energy resources, which was opened up in
the 1960's in this region.
Ежеф Мора
От фитерата до хидрофоничното производство

(Резюме)
Изследването се стреми да разгледа развоя на зеленчукопроизводството в

Сентеш от възникването му до 60-те и 70-те години на XX-ти в. Авторът
хвърля светлина върху това, че в града дори до идването на българите е
имало градинарски традиции. След 1954 г. основаната от Петер Салва
Градинарска опитна станция в голяма степен подпомага развитието на
градинарската култура на града. Чрез производството и разпро-
странението на нови, съвременни сортове, станцията запознава местната
и международната научна общност със значимостта на сентешката
област в зеленчукопроизводството. Развитието на ранното
зеленчукопроизводство се определя от съкровището от геотермична
енергия, което е било открито в района в 60-те години на XX в.
József Móra
Vom sog. fitera bis zum hydrophonischen Anbau

(Zusammenfasssung)
Der Aufsatz bestrebt sich die Entwicklung des Gemüseanbaues von den
Anfängen bis zur Wende der 60-er und 70-er Jahren des 20. Jhs. zu
übersichten. Der Autor weist darauf hin, dass der Gartenbau in der Stadt
Szentes schon vor der Einsiedlung der Bulgaren festen Fuß fasste. Das von
– 49 –
Péter Szalva 1954 gegründete Wissenschaftliche Forschunginstitut trug sehr

viel zur Entwicklung der hiesigen Gartenkultur bei. Es hatte durch die
Herstellung und Verbreitung der neuen, modernen Sorten von
Gemüsepflanzen die Bedeutung der Szenteser Landschaft im Anbau für das
heimische und internationale wissenschaftliche Leben bekannt bekannt
gemacht. Die Weiterentwicklung des frühzeitigen Pflanzenzuchtes ist durch
das Reichtum der geothermischen Energie gesichert, das in dem hiesigen
Areal in den 60-er Jahren des 20. Jhs. entdeckt wurde.
A 2002. május 10-i konferencia és kiállításnyitó programja
A konferencia elnöke dr. Csikai Miklós, a Magyar Agrárkamara elnöke volt
Előadások:
Dr. Szűcs Judit: A paprikatermesztés hagyományai Szentesen
Mód László: Bolgárkertészkedés Szentesen a levéltári források tükrében
Rózsa Gábor: Szentes első vízikereke a Kurcán
Móra József: A fiterától a hidrophoniás termesztésig (Szentes
zöldségtermesztésének rövid történeti áttekintése)
A tárlat megnyitóján Farkasné Márton Katalin tolmácsolta Farkas Sándor

országgyűlési képviselő szavait.
A kiállítást rendezte Mód László néprajzkutató és Vigh László főrestaurátor
A rezüméket dr. Balázs L. Gábor, dr. Szabó János József és Szerencsei

Ildikó fordította.
– 50 –
Farkas Sándor
A bolgárkertészet hagyományai Szentesen
Gondolatok egy megnyitóra

(Elmondta Farkasné Márton Katalin)
Kedves Barátaink, Kertésztársaink!
Szívből köszönöm a lehetőséget, hogy kertészként a térség

képviselőjének nevében szólhatok Önökhöz. A férjem hazánkat képviseli
Berlinben egy nagy kiállítás megnyitóján. Szeretett volna itt lenni, hiszen
gyerekkorából ismeri az olyan szerszámokat, mint amilyenek itt a kiállításon
láthatók. Ilyenekkel dolgoztak Ivanovéknál, akiknek Sáfrányékkal volt kertjük
a Kántorhalmi megállónál. A bolgár kapa, amivel a keszit vágták, igazán
embert próbáló volt, különösen egy gyerek számára. Ma, amikor az
automatikát programozzuk, szinte hihetetlen, hogy alig néhány évvel ezelőtt
ezek a módszerek teremtették meg az alapokat.
De higgyék el, a mi szakmánk sem kivétel! Csak akkor érthetjük meg,
csak akkor tudjuk magas szinten művelni, ha tisztában vagyunk a gyökerekkel,
ha tudjuk, honnan jöttünk és főként, ha tisztelni tudjuk az elődöket, az általuk
létrehozott termesztési kultúrát, a hagyományokat.
Szentes és környéke ízig-vérig mezőváros, nagy mezőgazdasági és
kertészeti múlttal. Mi, akik itt születtünk és belenőttünk e szakmába,
természetesnek vesszük ezt a kötődést a nagyszüleink, szüleink által
megteremtett világhoz. Azok, akik csak idelátogatnak vagy fiatalként most
eszmélnek a világra, segítségre szorulnak, hogy megértsék ragaszkodásunkat e
vidékhez, annak múltjához.
Az idetelepült bolgárkertészek meglátták azokat a kedvező
lehetőségeket, melyeket az éghajlat, a vizek, a piacok, a munkáskezek
jelentettek hajdanán. Ma is itt élnek közöttünk leszármazottaik. Elég, ha csak
Hegedűs nénire utalok, akivel a szentesi piacon találkozhatunk. Az általuk
meghonosított módszerek teremtették meg az alapokat a kertészet
felvirágzásához környékünkön. Az igazi aranykort azonban a termálvizek
hasznosítása hozta a térségünknek, lehetővé téve a zöldséghajtatást és a
palántanevelést sok-sok hektár szabadföldi zöldségnek. Hatalmas szerelvények
gördültek ki Szentesről, s vitték a zöldséget nem csak Budapestre, de szerte
Európába. Gyerekként csak az export cimkét ragasztottuk a karalábéval teli
– 51 –
rekeszekre vagy éppen a teherautó platóján élveztük az éjszakai kirándulást a

Balatonra, ahol igen jó ára volt az itt termett paprikának.
Ebben az időben Szentes és térsége meghatározó volt Magyarországon
a korai zöldségtermesztésben. Ehhez azonban nem csak kedvező környezeti
feltételek kellettek, de lánglelkű vezetők, akiket követtek a többiek.
Emlékszem az elnökre, Szabó Laci bácsira, aki a maga ironikus módján
osztotta az igazságot, a napcserzette bőrű örökké fütyörésző Kánvási Laci
bácsira, a Nagykertben dolgozó Szabó Sanyi bácsira, aki nem volt rest ott
röplabdázni ebédszünetben a többiekkel, a Pataki tanyában élő Pötyiékre,
akikkel remekül lehetett játszani a melegágyi ablakok között, vagy Báthori
Juliska nénire, akivel együtt nyűttük a paprikaszárat az ötös házban, és mindig
énekelt, mert azt tartotta, úgy könnyebb. Ma már nem emlékszem
mindegyikük nevére, pedig higgyék el, nagyon is megérdemelnék, hiszen
fantasztikus emberek voltak. Kotymán Imre bácsi is, akire a palántanevelés
volt bízva, ott kuncogott, amikor az ifjú titánok, hogy jobban nőjön a
paprikájuk, cukorrépastarterrel jól megszórták. Nem is hozott mást jó darabig,
csak gubacsot. Rengeteget tanulhattak tőlük az egyetemet frissen végzett
fiatalok. Hajdú Jancsi, aki odahívott számtalanszor: Na nézd! És azt mutatta,
hogy kell „csapni” a magot, s nem szórni, hogy egyenletes legyen. S aztán
jöttek a követőik: Lóczi Jancsi, Bakó Laci, akik méltóak voltak elődeikhez
munkabírásban, elhivatottságban. Ha kellett, maguk álltak a csapat élére, hogy
végezzünk, mire jön a kereskedő.
De essék szó Nagy Lajos bácsiról, aki legendás hozzászóló volt a
közgyűlésen, és a Bosnyák piac nagy öregjének számított Somogyi Lajos
bácsival együtt! Hát ilyen emberek voltak, akik híressé tették a szentesi
zöldséget. Meg a Dobos família, amely két remek munkacsapat-vezetőt adott a
60-as években. És a gyerekeiket is a föld szeretetére nevelték, kicsi koruktól
bevonva őket a legnehezebb munkákba. Higgyék el, azóta sem ettem olyan
finom sültoldalast, mint amilyet alig 10 évesen paradicsomszedés közben, és
olyan finom hideg vizet sem, mint amilyent a kantafödőből egymás után
ittunk. S a mi gyerekeink is ott pancsoltak nyáron a retekmosóban, vagy
paradicsomot majszoltak a bicikli csomagtartóján, mert már nem bírták a
gyaloglást egész nap a fóliatelepen.
Hát ezért érezzük úgy, hogy fontos emléket állítani az ősöknek,
azoknak, akik először érezték meg a lehetőségét a tájnak, szívós munkával
teremtve egy nimbuszt. Nagy-nagy tisztelettel gondolunk rájuk, és nekünk
nap, mint nap úgy kell dolgoznunk, hogy méltóak legyünk az emlékükhöz.
Isten adjon nekünk ehhez kitartást és egészséget!
– 52 –
2. Fejezet
Vázlatos áttekintés
2.1. Földrajzi jellemzők

„A tatárjárás, a török világ meg egyéb veszedelmek pusztításától a táj rétségi sajátságai
őrizték meg Szentes lakóit, ha nagy veszteségek árán is. Szentes és környéke arculatát ugyanis
bővizű folyók, kacskaringós, sűrű erek, akadálytalanul áradó vizek, csekélyebb és mélyebb
tavak, gazdag állatvilágú rétek, nádasok, úszó szigetek, vén füzesek, itt-ott kiemelkedő
földhátak jellemezték egészen a 19. századig. Bökénytől Csépáig még a 19. század második
felében is sík víz volt mindenütt, túl a Kurcán pedig, egészen a Kucori csárdáig hatalmas rét,
rengeteg nád. A mai Szentes helyén egykor az erek sokasága. Csak a mai Tóth József és Sima
Ferenc utcák voltak ki mindig a vízből.
A táj földrajzilag és gazdaságilag szervesen kapcsolatban volt a Sárrét vidékével, Öcsöd,
Furta, Dévaványa stb. településeivel. Szentes és Sárrét vidékének hasonló volt természetesen
az életmódja is: állattenyésztés, kisebb mértékű földmívelés, aztán halászat, vadászat,
pákászás volt régebben az élelemszerzés módja.
Közlekedési kapcsolatai is természetesek voltak Szentesnek a Sárréttel. Akkoriban a
Kurcán és a Körösön hajón Váradig is eljutottak.”
(Nyíri Antal 1977. 71—79. o.)
Szentes város az Alföld közepén, Csongrád megye északi részén, a Tisza bal partján, a
Körösből eredő Kurca két oldalán terül el. A tengerszint feletti magassága 78,5–85 méter,
jellegzetesen sík vidék. Talaja igen jó minőségű réti öntéstalaj, mely lehetővé tette és teszi ma
is a gabonatermesztés mellett a kiváló minőségű zöldség- és gyümölcstermesztést.
Az 1800-as évek elején Csongrád és Algyő között több mint 12 dohánytermesztéssel
foglalkozó kertésztelep alakult ki, melyek magjai voltak Szentes néhány, mai környező kisebb
településének.
Szentes környéki települések:

Északon: Nagytőke, Kunszentmárton, Öcsöd, Békésszentandrás, Szarvas,
Keleten: Eperjes, Fábiánsebestyén, Nagymágocs,
Délen: Derekegyház, Szegvár,
Nyugaton: Felgyő, a Tisza folyó, Csongrád város és Szelevény község.
– 13 –
Szentes egyéb belterületei:

Lapistó, Magyartés.
Külterületi lakott helyei:

Alsórét, Belsőecser, Berek, Berekhát, Bereklapos, Bökény, Cserebökény, Derekegyházi
oldal, Dónát, Felsőrét, Fertő, Hékéd, Józsefszállás, Kaján, Kajánújfalu, Kistőke, Külsőecser,
Lapistó (tanyai rész), magyartési tanyák, Mentettrét, Mucsihát, Nagynyomás, Nagytőke,
Szentlászló, Terehalom, tiszai rakpart, Újosztás, Vekerhát, Vekerzug, Veresegyház, Zalota.
2.2. Éghajlati viszonyok
A régió kontinentális éghajlatának legfőbb jellemzője a forró nyár, a hosszan tartó meleg
ősz és az enyhe tél. A napfénytartam éves középértéke 2100 óra.
A levegő évi középhőmérséklete +11,2°C, magas nyári (júliusban 22,7°C) és enyhe téli
(-1°C) körüli értékekkel. Nagy a hőingadozás a tél és a nyár, a nappalok és az éjszakák között.
Gyakoriak a tavaszi és a kora őszi fagyok. Az éves csapadékösszeg átlagban 580 mm.
(Bodrits István 1996. 9. o.)
2.3. Történelmi események dióhéjban
A Szentes környékén feltárt régészeti leletek bizonysága szerint a terület az újkőkortól

kezdve folyamatosan lakott hely volt. A népvándorlás évszázadaiban különböző népcsoportok
váltották itt egymást. Ezt a vidéken talált jazig, szarmata, gepida, hun és avar sírok százai
tanúsítják. Pl. Szegvár és környékének legjellegzetesebb régészeti lelőhelye a „Tűzköves”,
ahol újkőkori települést tártak fel. Csongrád környékén az újkőkor, a rézkor, a vaskor, a
népvándorlás kora településeinek tárgyi emlékeit hozták napvilágra. A kajáni határban —
Szentes környéki határrész — Móricz Zsigmond jelenlétében egy másfél évezredes temető
néhány sírját tárták fel (pl. jazig leány sírját).
A történelem előtti korok embere szívesen telepedett meg a Szentes környéki
mélyárterekből kiemelkedő helyeken. A kutatók ezért Szentes várost és határát régészeti
fővárosnak is tekintik. Egyes feltevések szerint Szentes térségében, a Tisza–Körös szögletében
állott Attila legendás sátorvárosa is.
Itt kell említést tenni arról a VIII–IX. századból származó kettős sípról, mely a felgyői
(Csongrád közelében található) ásatásokból került a felszínre. Az épen maradt késő avar kettős
síp hangsora egy „lá” alapú moll pentaton skálának felel meg. Az alaphang nagyjából az
egyvonalas „d” és „é” hangok között ingadozik. A felgyői sípon egyetlen hangsor, egy ötfokú
skála szólaltatható meg egy megfelelő méretű és kidolgozású fúvókával egy oktáv
terjedelemben.
– 14 –
„A felgyői avar síp pentaton hangsora — melyen egy oktáv terjedelemben ötfokú magyar
népdalok jól felismerhetően eljátszhatók — nem idegen a magyarságtól.”
(Csajághy György 1998. 129. o.)
Az ebből levonható következtetés, hogy az avar zene hangzásvilágában a pentatóniának

komoly szerepe volt, s más közép- és belső ázsiai népekhez hasonlóan éppen az ötfokúság
lehetett akkoriban az egyik uralkodó hangrendszer.
László Gyula (1910–1998) egyetemi tanár, a népvándorlás és a magyar honfoglalás
korának régészeti kutatója 1944-ben megjelentetett A honfoglaló magyar nép élete című
hatalmas munkájában a kettős honfoglalásról szóló elméletét is közreadja. Ebből kiderül, hogy
a „az onogur-bolgároknak igen sok köze van a magyarokhoz, sőt: az onogurok maguk —
László Gyula szerint — késő avarok (griffes-indások), vagyis az első honfoglalás népe, már
magyarul beszélt. A magyar népzene „ugor és török elemeihez” csak annyit lehet hozzátenni,
hogy míg a pentaton néhány finnugor népnél felvett elem, addig az a nem finnugor eredetű
magyaroknál zenei anyanyelv.”
(Uo. 36–37. o.)
Kínai népzenekutatók már évtizedekkel ezelőtt arra a következtetésre jutottak, hogy a

hunok zenéjére a pentatónia volt a jellemző. Erre a mai Észak-Kína, Észak-India és Belső-
Ázsia területén élő hun utódnépek dallamvilágának tanulmányozásával jutottak. E népek
zenéje kétségkívül komoly hasonlóságokat és párhuzamokat mutat a magyar népzene
dallamvilágával. A Du Yaxiong és Csajághy György által dallampéldákon végzett
összehasonlító vizsgálatok világosan érzékeltetik egyes belső-ázsiai és magyar népdalok közt
fennálló rokonságot.
(Lásd részletesen ugyanott a 128–129 oldalakat!)
Szentes mai területét, a magyarság 895–896-ban történt honfoglalásakor Ond vezér törzse
népesítette be, magába olvasztva az itt élő szláv őslakosságot. Az akkoriban ezen a helyen
található kis halászfalu később a gyakori kun és tatár betörések következtében több ízben
elpusztult, majd mindannyiszor újra benépesült. A várost átszelő Kurca folyó neve először
I. Géza 1075-ben kelt oklevelében fordul elő (Curicea). Szentes nevét először az 1332-ből
származó oklevélben írták le (Scenthus) alakban. Míg 1423-ban templomos falunak írják,
addig 1564-ben már oppidumnak, mezővárosnak említi I. Ferdinánd adománylevele. Gyula
várának 1566-bani török kézre kerülése után Szentes fejlődése hullámzó képet mutat. A török
hódoltság megszűnése után azonban felgyorsult az elmenekült családok visszavándorlása, ill.
új családok betelepülése. A Rákóczi-szabadságharc idején hol kuruc, hol labanc csapatok
szállták meg a várost. De fosztogattak itt a bécsi kormány szolgálatában álló rácok is. A
település fejlődésére meghatározó volt, hogy 1716–1718 között a délvidéken folyó török
hadjárat idején báró Harruckern János György élelmezési főhadbiztos Szentest tette meg a
császári hadak élelmezésének központjává.
– 15 –
A régi lakosok és az új telepesek szabadmenetelűek lettek, akiknek az új földbirtokos —

Harruckern — biztosította a vallásszabadságot (a lakosság jobbára református felekezetű volt)
és a terményeik értékesítését. 1730-ban három országos vásár tartására kapott jogot a város
III. Károly királytól.
1775 után a város és környéke a gróf Károlyi nemzetség birtokába került. 1836-ban a város
az országban másodikként, örökváltsági szerződést kötött a Károlyi grófokkal, lerázva a város
életében a feudális köteleket.
1848-ban Szentes elnyerte a rendezett tanácsú város jogállást, és az önálló országgyűlési
képviselőválasztás jogát. A szabadságharc leverése után az 1848/49-ben felállított
közigazgatási rend felbomlott. A császári hatóságok a hivatalokat kinevezés útján töltötték be.
Az 1867. évi kiegyezés után Szentes visszanyerte városi jogállását. Fejlődésének új
távlatokat nyitott az a fontos körülmény, hogy 1878-ban kijelölték Csongrád vármegye
székhelyévé, mely szerepet 1950-ig töltötte be. 1950–1983 között a Szentesi járás központja,
amelybe besorolták az 1956-ban megszüntetett Csongrádi járás településeit is.
Szentes 1956–1973 között járási jogú város, 1985–1990-ig városkörnyéki székhely is.
Községei: Árpádhalom, Derekegyház, Fábiánsebestyén, Eperjes, Nagymágocs, Nagytőke,
Szegvár.
Szentes város lakossága számának alakulása:
40000
35000
30000
25000
20000
15000
10000
5000
0
1785 1828 1850 1880 1920 1949 1970 1980 1996
A város lakosságának egyéb jellemzői:

Szentesen az 1900-as években a népesség 60%-a mezőgazdaságból, 20%-a kisiparból, 4%-a
kereskedelemből élt. A külterületi tanyákon élők aránya 32% volt.
– 16 –
A lakosság felekezeti megoszlása:

53% református, 41% római katolikus, 3% izraelita, 1,4% evangélikus, 1,6% egyéb. A
népesség 68%-a tudott írni és olvasni.
A birtokviszonyok alakulása Csongrád megyében és Szentesen a XX. század első felében:
Csongrád megyében a birtokviszonyok egészségtelen voltát bizonyítják a Horthy-
korszakban a következők:
− a nagybirtok a földterület csaknem egynegyedét foglalja el,
− a birtokok 70%-át kitevő törpebirtokok viszont az összes területnek csupán a 11%-án
gazdálkodnak,
− a 28%-ot képviselő 5–50 kh közötti középparaszti és gazdagparaszti gazdaságok a
földterületnek közel felét birtokolják.
(F. i.: 6./31. o.)
A birtokviszonyok megoszlása 1944-ben Szentesen a következő volt:

A föld 90%-a az 5 holdnál nagyobb területtel rendelkezők kezében volt, akik az összes
birtokosok 49%-át tették ki. Ezzel szemben a földnek csak a 10%-a volt az összes birtokosok
51%-ának a kezében.
(Szentes 25 éve, 1970. 18. o.)
2.4. Szentes tájnyelvi sajátosságai

A szentesi nyelvjárásokkal kapcsolatban Szentesen a Koszta József Múzeumban vannak
azok a több füzetnyi leírások is, melyeket „a szentesi tanyavilág tudósa” — Papp Imre (1900–
1973) — készített.
Tiszatáji nyelvjárás: Hangok a szentesi búzatermő rögök közül címen 1956–1958-ban és
1965-ben. Papp Imre „Nótáim, mondókáim” című dolgozatában sok népdal, mondóka
szövegét leírja. Ezeket mindig a kiejtésnek megfelelően rögzítette, melyet könyvemben
megtartottam.
Nyíri Antal (Szentes, 1907 – Szeged, 2000) egyetemi tanár, nyelvész 1975-ben Szentesen
A honismereti napok keretében Szentes nyelvi sajátosságairól tartott előadást, melyből a
következőket idézem:
„Szentes őslakosságának és a Sárrétnek a nyelve is azonos nyelvjárástípusba tartozott
eredetileg. Ennek fő jellemzője a í-zés és az é-zés. Ezt a hangtani sajátosságot azonban
Szentes nyelvéből csak a Felsőpárt nyelvjárása mutatja; A Felsőpárt őrizte meg az ősi
lakosság ősi nyelvjárását, mégpedig minden bizonnyal a legrégibb megtelepedéstől
napjainkig.”
(Nyíri Antal 1977. 73. o.)
– 17 –
„A felsőpárti í-ző és az alsópárti és kiséri é-ző nyelvjárás lényeges hangtani különbsége

onnan ered, hogy a felsőpárti nyelvjárás megőrizte Szentes eredeti nyelvjárását, ...míg az
alsópárti és a kiséri é-ző nyelvjárást beszélők őseit, eredetileg a Mátra vidéki palócokat, a
18. század közepe táján telepítette Szentesre a város akkori földesura: Harruckern Ferenc.”
(Uo. 76. o.)
„Szentesnek még a közelmúltban is két nyelvjárása volt”:
1. a felsőpárti í-ző nyelvjárás, ezt eredetileg a mai Kossuth utcától és Kossuth tértől meg a
Hősök terétől (Köztársaság tér, Erzsébet tér) északra lakó reformátusok beszélték;
2. az alsópárti és a kiséri é-ző nyelvjárás, ezt a mai Kossuth utcától meg a Kossuth tértől
és a Hősök terétől (Köztársaság tér, Erzsébet tér) délre lakó katolikusok beszélték.
E két szentesi nyelvjárásnak főbb sajátságai az idősebb nemzedékek beszédében még ma is
megfigyelhetők, de már eltűnőben vannak. Ennek oka részint, hogy a felsőpárti nyelvjárást
beszélő reformátusok meg az alsópárti és kiséri nyelvjárást beszélő katolikusok — főképpen a
második világháború vége óta, de már a két világháború között is — nemcsak letelepedtek
egymás városrészében, ami azelőtt nemigen történt meg, csak nagy ritkán, hanem össze is
házasodtak; másrészt a rádió, a televízió, az újságok, továbbá a közéleti tevékenység
megnövekedése, aztán meg a sokirányú művelődési viszonyok kedvező alakulása elmossa a
nyelvjárási sajátosságokat. Ezek miatt az okok miatt a két nyelvjárást beszélő Szentes
nyelvében a kiegyenlítődés előrehaladt, mégpedig az í-zés rovására.”
(Uo. 71. o.)
„Búcsú Nyíri Antal tanár úrtól” című írásában Mészáros Júlia szentesi tanárnő a
következőket írja a Szentesi Élet című városi hetilap 2001. január 12-i számában, a 2. oldalon:
„Több százan kísértük utolsó útjára 2000. december 21-én a szegedi református temetőben dr.
Nyíri Antalt, nyugalmazott egyetemi tanárt, Szentes város díszpolgárát (1997. márc.).
Negyvennyolc évvel ezelőtt az első előadásán megkérdezte az évfolyamunkat: ki hova való.
Amikor rám került a sor, mondtam, hogy Szentesre.
— Talán Szentësre? Egy bëcsületës szentësi így mondja: tëszëk, vëszëk, lëszëk.
Tudatosította bennünk a tájnyelvi sajátosságok, a kiejtési eltérések megőrzésének
fontosságát, anyanyelvünk szépségét, gazdagságát.”
A tájnyelvi sajátosságának eltűnéséhez véleményem szerint nagyban hozzájárult a
fentieken túl az iskolai oktatás általános kiterjesztése is. Nem minden pedagógus tekintette
megőrzendőnek a helyi kiejtést, mivel a cél az ún. köznyelvi kiejtés elsajátítása. Az 1950-es
évek végén, és az 1960-as években a dolgozók iskolájának országos beindításakor Szentesen
is tömegesen végezték el szüleink, nagyszüleink az általános iskola 7 – 8. osztályát. Ezt
követően sokan középiskolai végzettséget is szereztek, mivel az iskolai végzettség hiánya
előbbre jutásukat veszélyeztette, sőt munkahelyükön akkori beosztásuk elvesztését is jelentette
volna. A tömeges, széles körű iskolázottság ezért nagyban hozzájárult a köznyelv
használatához, a hagyományos szentësi nyelvjárás ellenében.
– 18 –
Családomból elsősorban a Felsőpárton lakó apai nagymamám Berényi Eszter és édesapám

Paksi Sándor (Szentes, 1921–2000) volt az, aki szentësiesen ejtette az í-t, é-t, és sok jellemző
szentesi szófordulatot is használt. Pl.: ëdësapám, ëdësanyám = édesapám, édesanyám, kënyír =
kenyér, bëgre = bögre, egészségire = egészségére, kík fëdő = kék fedő, Mír mígy oda? = Miért
mész oda? Azír mëgmondhatnád! = Azért megmondhatnád! Oszt' pízed van-é? = Aztán,
pénzed van-e? Beszélheték? = Beszélhetek? Szëgedébe dógozik. = Szegeden dolgozik.
Práhold föl a fődet!= Locsold fel a kancsóból a kezedbe öntött vízzel a szoba földjét! Sëpërd
fël a pitvart! = Söpörd föl a ház előtti udvart! ganéval felmázolni = lótrágyás vízzel a szoba
földjét, „padlóját” felmosni; gang = folyosó, bënn van a házban = bent van a szobában,
firhang = függöny, früstök = reggeli, szárma = töltött káposzta, hálni = aludni, stelázsi =
éléskamrában, konyhában lábon álló polcos állvány, sut, sutba vágja = kemence és a fal
melletti keskeny zug, zugba dobja stb.
Az I. világháborúból hazatért nagyapám, Paksi Sándor (1887–1963) feleségével, Berényi
Eszterrel (1890–1977) együtt, sok nincstelen társához hasonlóan, a várostól jutányosan kapott
telken, a maguk verte vályogból építették az Oncsa-telep közelében levő Aulich Lajos utcában
az 1920-as évek közepén azt a kis házat, mely ma, ha állna, felbecsülhetetlen muzeális
értékkel bírna. Sajnos, az 1970-es évek elején lebontásra került. Az Aulich Lajos utca a
Felsőpárt városrészhez tartozik, a Kurca folyó mentén található, néhány száz méterre északra a
kórháztól. A Kurca folyó még a XX. század elején is szélesebb volt, mint manapság.
Akkoriban fürödtek is benne, bár a kórház közvetlen közelében ez nem volt igazán ajánlott! A
folyó széles medre mentén a partot, amikor a víz megengedte, szántóföldként használták, és
pl. kukoricát termesztettek rajta. A Kurcának ezen a szakaszán, az 1920-as évek közepéig a
legközelebbi utca a Kurca parti utca volt (ma Boros Sámuel utca). Az I. világháborút megjárt
katonáknak, hadiözvegyeknek, sokgyermekes, nincstelen családoknak osztottak a folyó széles
partján itt telket, kb. az 1920-as évek közepén. Az így kialakított utca lett az Aulich Lajos utca
a „Sárgaparton”. Apai nagyszüleim ebben az utcában a 45. szám, míg anyai nagyszüleim
Babovka József (1896–1959) és Szűcs Ilona (1900–1945) 7 gyermekükkel a 26. szám alatt
laktak. Ez utóbbi helyen születtem, és 5 éves koromig éltem. Később a sors úgy hozta, hogy
20 évvel később Gergely fiam is itt tanult meg járni, beszélni. Akkoriban néhány évig ismét az
Aulich Lajos utca 26. szám alatti Babovka házban laktam családommal és Babovka István
nagybátyámmal.
2.5. Néprajzi vonatkozású könyvek Szentesről

A következőkben néhány muzeális értékű könyvre hívom fel a figyelmet Szentes
történelmével, népszokásaival, népzenéjével kapcsolatban. Ezek a hatalmas munkák – melyek
értéke az idő múlásával csak tovább fog növekedni –, Szentes Város Könyvtárában
tanulmányozhatók.
1. Kiss Bálint (Vésztő, 1772 – Szentes, 1853) szentesi református esperes, egyházi író, a
MTA levelező tagja: A békési – bánáti református egyházmegye története (1836) című
vaskos könyve a Dél-alföldi évszázadok sorozat 5. kötete, mely a szentesi református egyház
történetének 1765-től 1835-ig tartó szakaszát is tartalmazza. 4 kötetes művében Kiss Bálint
(1–3. kötet egyházi vonatkozású) a 4. kötetben (293–319. old.) beszámol a szentesi református
családok életmódjáról, szokásrendjéről, népi kultúrájáról, pl. az emberi élet sorsfordulóiról:
– 19 –
születés, keresztelés, úrvacsora, házasság, temetés. Sok érdekes információt olvashatunk a

szentesi reformátusok „külső formáiról s öltözetükről”, házairól, házi eszközeiről, közönséges
eledelekről és italokról, „szokott foglalatosságukról, élelem- és pénzkeresési módjáról” is.
(Kis Bálint, 1992.)
2. Csongrádvármegye története címmel jelent meg dr. Zsilinszky Mihály könyve

Budapesten. Az I. rész 1897-ben, a II. rész 1898-ban, a III. rész pedig 1900-ban. A könyv
teljességre törekvően, az általánosságokat kiemelve mutatja be Csongrád vármegye
településeinek élet- és társadalmi viszonyait:
„Figyelemre méltó, hogy a csongrádi nép minden körülmények között szeret danolni: s a
maga körében történt eseményeket és előforduló nevezetesebb természeti tárgyakat megénekli.
Valóban érdemes volna mindazon dalokat összeszedni, melyeket a nép maga szerzett, s melyek
annak élénk képzeletéről és mély kedélyéről tesznek tanúbizonyságot. Ez a nép törhetetlenül
ragaszkodik földjéhez, községéhez, vidékéhez, s különösen Tiszájához. Innét van, hogy legtöbb
és legszebb népdalaikban a Tiszát éneklik meg.”
Álljon itt néhány példa a kötetből:

„Lassan foly a Tisza, / Boldog aki issza.”
„Ki a Tisza vizét issza / Vágyik annak szive vissza”
„Nincsen olyan viz, mint a Tiszaviz / Csuka, potyka úszik benne,

Szép menyecske fürdik benne. /Nincsen olyan viz, mint a Tiszaviz.”
„Túl a Tiszán, Tisza szélén, / Ott terem a magyar legény,

Vékony, mint a vékony nádszál, /Hajlik, mint a rozmaringszál.”
„Túl a Tiszán, Tisza partján, / Ott terem a szép magyar lány.

Vékony, karcsú a dereka, /Csókra termett az ajaka.”
„Túl a Tiszán selyemkendő integet, / Általmennék hozzád rózsám, nem lehet;

Széles a víz, nincsen sajka, / Nem mehetsz által rajta, Galambom!”
Kanászdal
„Felkötöm az bocskoromat csinosan, / Rám veszem az subámat zsírosan,

Kipedrítem bajuszom előre, / Kihajtom az nyájam az mezőre.
Elkészítem bográcsos ebédem, / Mellé ültetem minden cselédem,

Úgy jó lakok zsíros tarhonyával, / Mint a báró roszparádéjával”
– 20 –
Betyáros dal
„Tizennyolcz esztendős voltam, / Mikor elsőbb lovat loptam,

Nem loptam én csak egy csikót, / Mind a négy lába kesely volt.
Azon loptam szép hat tinót, / Mind a hat daruszőrű volt,

Lehajtottam a Bácskába, / Mind oda maradt az ára.
Kit megittam, kit megettem, / Kit az babámra költöttem,

Kit az babámra költöttem, / Kit megittam, kit megettem.”
„Édes anyám is volt nékem, / Keservesen nevelt engem,

Éjszaka font, nappal mosott, / Jaj! de keservesen tartott.
Megmondta az édes anyám, /Ország- világ lesz a hazám,

Tövisbokor a szállásom, / Ott sincs nekem maradásom.
Minden város édes hazám, / Minden asszony édes anyám,

Minden leány a kedvesem, / Így kell a világot élnem.”
Pásztordal
„Én vagyok a csongrádi gulyás, / Én őrzöm a csongrádi gulyát,

Tíz bojtárom vízbe' sárba', / Magam a paplanos ágyba'.
Van két lovam, de szíj hátú, / Mind a kettő kesely lábú,

Azon hajtottam hat tinót, / Mind a hat daruszőrű volt.
Hármat adtam egy szép lányért, / Hármat rá való ruháért,

Rongyos volt a rokolyája, / Ráment a hat tinó ára.”
Fonódal
Édes anyám nem nyújtok már több szálat, / Felteszem a gerend' alá rokkámat,
Meghalok mert elhagyott a szeretőm, / Holnap délre kész legyen a temetőm.
Kék virággal virágzik a temető, / Engem temessenek bele legelsőbb,

Elsőbb engem, azután a babámat, / Hogy ne tartson több szeretőt magának.”
Aratódal
„A mostani folyó esztendőbe' / Nagy Ferencz a Mágocs puszta csősze

Hírül hozta: aratni kell menni, / Mert a búza kezd már nagyon érni.
– 21 –
Aki részes jöjjön a csapatba, / Mert itten van az indulás napja,

Együtt kérjük az Isten áldását, / Hogy tartsa meg talpon a gabonát.
Marokverő csongorádi lányok, / Villát, bocskort itthon ne hagyjátok;

Fésűt, szappant, olajt is hozzatok, / Mert ha az nincsen, jaj de csunyák vagytok.”
„A mágocsi aratók, / Jaj de nagyon szomorúk,

Learatták a búzát, / De nem kell neki a zsák, / Mert a részt lefoglalták.
Nemzetes uram, kérjük, / Ne vegye el a részünk:
Odahaza a család, / Várja a gabonát, / Mint a madár az anyját. (...)”
Mikor az 1860-as években gr. Károlyi Sándor Felgyő községet feloszlatta, a szétszórt
lakosság a következő dalban öntötte keservét:
„Isten hozzád Felgyő földje! / Nem virít már réted zsöldje:

Nincs itt nekünk lakó helyünk, / Könnyes szemmel: elmehetünk!
Kis harangunknak szólása, / Megnémult annak kongása;

Sajnálja a buzgó hívőt / Akit sokszor összehívott.
Édes üdvözítő Atyánk! / Magas mennyből tekints le ránk,

S te légy velünk Szűz-Mária / Bujdosóknak pártfogója.”
(Zsilinszky Mihály 1897–1900. 3. köt. 500–504. o.)
Dr. Zsilinszky Mihály könyvében a 484–487. oldalakon a viseletekről, a 487–499. olda-

lakon pedig az esküvői szokásokról olvashatunk. A 498. oldalról megtudhatjuk, hogy ha fiatal
legény vagy leány halt meg, pajtásai a temetés után hivatalosak voltak a torra is. Ekkor zene is
volt, de nem azért, hogy mulassanak, hanem hogy „ellakják a holtnak lakodalmát”.
3. Szentes város története címmel Sima László könyvet írt 1914-ben.

Az I. könyv A honfoglalástól a török hódoltság végéig (896–1699), a II. könyv A török
uralom megszűnésétől az urbarium behozataláig (1699–1775), a III. könyv Az urbárium
behozatalától az örökváltsági pótszerződés megkötéséig (1775–1837) tartalmazza Szentes
népe történelmének fő eseményeit, s az ezekben meghatározó tevékenységgel bíró
személyiségek cselekedeteit.
A könyv összesen 518 oldal terjedelmű. A korszaktörténeti leírásokban az adott időszakra
vonatkozóan találunk az egyes munkatevékenységek jellemzőiről (404–407-ig.), a szentesi
lakosság viseletéről (390–393-ig) valamint az emberi élet nagy fordulóihoz (keresztelés,
esküvő előtt, lakodalom, temetés) kapcsolódó szokásokról is. Az alábbi szövegrészlet a
III. könyv 408–410. oldaláról való, mely az 1775–1837-es időszakot mutatja be.
– 22 –
„A lakodalom a tehetősebb házaknál két-három napig tartott, a szegényebbeknél egy este.

Ezeknél dudás, vagy tekerős muzsikált, emezeknél cigánylegények. Trombita még a század tíz
első évében nem volt szokásban. Nevezetes muzsikások voltak ez időszakban: Hibás Pista,
Malkócs Laci és ennek fia és különösen unokája Gyuri, aki mindenféle hangszeren tudott
játszani, Farkas István és Csonka Pál. Legkiválóbb tekerős volt: Gerecz János. Amelyik gazda
zenészt nem fogadott, ott a gazdát és a násznagyot fütyültették, dalóltatták a rekedtségig. Ha
nem akartak, megcsipkedték az asszonyok.”
A nevezetesebb lakodalmi ételek ezek voltak:
1. Csiga leves (Drága étel volt ez, — jegyzi meg Kiss Bálint tiszteletes — Vida
Mihálynál pl. a csigacsináló asszonyok lakodalom előtt való héten hat akó
bort ittak meg.)
2. Hús, tormával, vagy más mártással.
3. Töltött káposzta, rajta kolbász.
4. Malachús, mézes mazsolás lével.
5. Marhaláb, savanyú lével, melyben zsírban sütött, kockára vágott kenyér és sok
vereshagyma volt.
6. Hurka rizskásával és tüdővel megtöltve és pacal tejfeles lével.
7. Aprójószág szárnya, nyaka, apróléka valami édes lével.
8. Ezek után jöttek a sültek: marha, sertés, lúd, pulyka, kappan, bárány, nyúl olyan
bőséggel, hogy ezekkel is megelégedhetett volna tisztességgel a lakodalmi nép.
9. Berekesztette mindezeket a sok kalács, rétes, perec, gyümölcs.
„S mindezekre itták aztán a tengernyi bort.

Az asztaloknál, szép renddel, az ifjúság szolgált föl. Közöttük voltak elosztva a vendégek,
kiket is kötelesek voltak meghívni és mikor hazamentek, elkísérni.
Ebéd alatt húzták a muzsikások a Rákóczi nótáját, majd a Darvakét, majd ismét más
szomorú és víg nótákat. És amikor a vendégek, a gazda és az új házasok egészségére ittak
nagy gyorsasággal és lármával tust húztak.”
Kiss Bálint a következő megjegyzést teszi itt: „Én, aki efféle vesztegetéseknek több ízben
szemlélője voltam, merem írni, hogyha Szentes 1700–1800-ig, annak felét, amit lakodalomra,
keresztelőre, halotti torra s névnapi vacsorákra elvesztegetett, a közjóra adta volna, olyan
kapitális gyűlt volna belőle össze, hogy annak interesséből most adója nagy része kitelnék.”
A násznagyok vigyáztak a rendre, s arra is, hogy senki ne maradjon ki a táncból, egyszerre
ne sokan táncoljanak stb. „Egy ingre levetközve”, lerészegedve, lármázva nem volt szabad
mulatni. „Csendes vidámsággal” kellett a lakodalomban mulatni. Aki ezt megszegte, nem
maradhatott tovább a vendégek között a lakodalmas háznál.
– 23 –
4. Nagy Imre szerkesztésében Budapesten 1928-ban Szentes címmel jelent meg

monográfia a városról, melyben a következő főfejezeteket olvashatjuk a várossal
kapcsolatban:
- Szentes város földrajza, geológiája, faunája

- Szentes története
- Szentes hitélete
- Közoktatás
- Kultúra, politikai és társadalmi élet
- A város népessége és közegészségügye
- Igazságszolgáltatás, rendészet, államhivatalok
- Szentes mezőgazdasága
- Szentes kereskedelme és ipara
- A jövő tervei fejezetet valamint az előszót dr. Négyesi Imre írta, aki 1919–1936-ig
volt Szentes polgármestere.
A kultúra, politikai és társadalmi élet főfejezet 3. alfejezete A zenei élet ébredése, Joó
Károly és társai (írta: Derzsi Kovács Ferenc, 222–225. oldal) és a 4. alfejezet (írta: Schupiter
Elemér, 225–226. oldal) Zene, ének, színészet alcímen tartalmazza a méltán híres szentesi
dalegyletek történelmét (1865–1928-ig). A szentesi nótaszerzők munkásságát (Joó Károly:
1841–1917, Pócsi Balogh Mihály, Czapek Vencel, Bartha János, Derzsi Kovács Jenő),
valamint „a nép” zenéjére vonatkozóan a következőket:
„Az Alföld népe különösen ismert nótás kedvéről és dalos hangulatairól. E tekintetben
Szentes semmivel sem elmaradottabb más alföldi város népénél. Danol, ha jókedve van, ha
bánat emészti, énekel, ha tétlenül ül vagy ha munkára megy, de legfőképpen akkor, mikor
csapatosan gyalogol.(...)”
„A haladottabb dalkultúra mellett fejlett zenekultúrát is kimutathat Szentes.
A népies zene kedvelt hangszerei a citera és klarinét. Tárogató már nehéz kezelése miatt
ritka, hasonlóan kiveszőben van a duda és a tekerő is. Ezidőszerint már csak egy tekerős
ismert a környéken, tárogatós alig kettő, a dudások pedig egészen kivesztek a csárdákból.
Hasonlóan hiába keressük már a betyár-romantika furulyásait és pásztortilinkósait is. A nép
ma már hegedű vagy még inkább zajos trombita hangjai mellett szórakozik.
A komolyzene és a klasszikusok a nép között természetszerűleg megértésre nem találnak,
annál nagyobb szeretetnek örvendenek a középosztály szalonjaiban, ahonnan nem egyszer
művészi tökélyre vitt hegedű- és zongora-számok hangjai szüremkednek elő.”
5. Labádi Lajos – Szatmári Imre: Szentes régi képes levelezőlapokon (Grimm

Könyvkiadó, Szeged, 1998.) című könyv képei alapján is tájékozódhatunk arról, hogy hogyan
éltek, milyen viseletet hordtak városunkban a XX. század elején.
A város akkori arculata mellett a képeslapokon szemügyre vehetjük lakóit és viseletüket is.
Pl. a 14., 17., 18., 22., 28., 30., 31., 33., 35., 37., 38., 57., 59., 61. oldalakon. A férfiak viselete
– 24 –
az általános paraszti, ill. polgári viseletnek megfelelő volt. A nők bokáig esetleg
lábszárközépig érő bő, hosszú szoknyát 1-2 alsószoknyával és felső blúzzal (pendellel)
hordtak, melyeket a szoknyába behúztak. Nyáron rövid derekú ujjas réklit viseltek karton
szoknyával. Hűvösebb napokon derékig érő ködment, flanelszoknyát, hosszú ujjú posztó réklit
vettek magukra. Jellemző volt a fehér, idősebb korban a kékfestő kötény, mely nem sokkal
volt rövidebb a szoknya hosszánál. A házkörüli munkához is sötét színű kötényt használtak, de
szerették a világos színű kötényeket és fejkendőket is. Ez utóbbiakat életkortól függetlenül
elöl, az áll alatt kötötték meg.
6. Bubla László Kunszentmártonban 1917-ben kisparaszti családba született. 1940-ben

Nagykőrösön tanítóképzőt, 1943-ban Kecskeméten jogakadémiát végzett. 1950-ben,
Debrecenben református pappá szentelték. A történelem viharai az ő életútját sem kímélték.
Kiáltó szó az ecseri pusztáról című könyvében írja: „A Debreczeni család (Bubla László
édesanyja Debreczeni Eszter) tagjai között szoros rokoni kapcsolat volt. Számon tartották,
rendszeresen látogatták egymást, a jobbmódúakat, a szegényebbeket egyaránt. Egy-egy
lakodalomra száz ház vendéget is meghívtak. Kettőre én is emlékezem: Pisti bátyám Juliska
lányának lakodalmára Kálmán Dezsővel és Barna Imre — volt Szőke is — esküvőjére Szilágyi
Máriával. Népesek és hangulatosak voltak a névesték, a disznótorok és Józsi bátyám
nagyhegyi szüretei is. Meleg Imre bácsi volt a prímás, Tóni bácsi a kontrás. Sok szép magyar
nótát daloltak. Ezeket a nótákat én is megszerettem, és ma is tudom őket. Egy saját szerzésű
nótaszövegük a:
„Jó dolga van a béresnek,

Nincsen semmire se gondja.
Sándor gazda a parancsot még este kiosztja.
Gyurka, Pista szántani mén,
Ferkó boronálni.
Te meg Jóska itthon maradsz,
mert te jól tusz dohányt vágni.”
(Bubla László 1999.)
7. Kurca-parti vallomások címmel 2000 karácsonyán jelent meg az a helytörténeti

mozaikokat tartalmazó kötet, mely 144 szentesi, vagy hosszabb-rövidebb ideje Szentesen élő
és tevékenykedő polgár visszaemlékezéseit, összegzéseit tartalmazza Szentesről és önmagáról.
A Bodrits István, Makra Zoltán és dr. Molnár Gyula kiadásában megjelent, közel 600 oldalnyi,
igényes küllemű könyvet tanulmányozva sok értékes információra találhatunk a szentesiek
vallomásaiban a város XX. századi népzenéjével, néptáncával valamint egyéb néprajzi
vonatkozásaival kapcsolatban is.
(Bodrits István 2000.)
8. Szentes helyismereti kézikönyve két kötetben szintén 2000 decemberében jelent meg.
Az 1. kötetben Régészet és Várostörténet, a 2. kötetben Néprajz, Irodalom, Zene / népzene,
Építészet – Képzőművészet, valamint Sport fejezetek találhatók.
(Kis-Rácz Antalné – Labádi Lajos -–Vörös Gabriella 2000.)
– 25 –
2.6. Paraszti életmód Szentesen és környékén a századforduló után
2.6. 1. Papp Imre élete és munkássága
A fenti kérdésre a leghitelesebben az élete végéig Szentes határában paraszti életmódot

folytató, néprajzi gyűjtéssel is foglalkozó Papp Imre (1900–1973) közel 2700 gépelt oldalnyi
kéziratának tanulmányozásával kaphatunk választ.
1. kép. Papp Imre és neje Buzi Farkas Zsófia a Dónát 1. sz. tanya melletti udvaron 1942. szept.
Mögöttük áll Horváth Gyula
Papp Imre a saját tanyáján gazdálkodó parasztember kivételes íráskészséggel összegezte

életének tapasztalatait. Már kisgyermekként, az iskolából hazatérve, őrizte a libákat, disznó-
kat. Az ötödik osztályt befejezve folytatta a pásztorkodást. Segített szüleinek, belenevelkedett
a paraszti munkába. Szülei szerették volna taníttatni, mivel az iskolában a legjobb tanulók
közé tartozott, de — mint önéletrajzában megírta — már kicsiny gyermekségétől mindig
földműves volt. Folytatta a paraszti munkát azon a földön, ahol ükapja, a Károlyi grófok job-
bágya még 1816-ban megtelepedett. Amikor eljött az ideje, megnősült, szülei földjén dolgo-
zott, majd haláluk után a ráeső 10 holdnyi örökrészt művelte. Ugyanazt az életet élte, mint sok
más tanyai parasztember. Nem vágyott többre, mégis több lett belőle anélkül, hogy kivált
– 26 –
volna a paraszti sorból, hogy otthagyta volna a dónáti határt. Amikor felesége 1969-ben meg-
halt — Buzi Farkas Zsófia (szül. Szentes, 1898.) —, Papp Imre továbbra is ott maradt a dónáti
tanyájukon 1973-ban bekövetkezett haláláig.
Papp Imre 1955-ben „A tanyai ember élete Szentes tanyavilágában” című dolgozatával a
Néprajzi Múzeum pályázatán díjat nyert. Ezen a pályázaton Gilicze László Szentes-felsőpárti
református lelkész, Csalogh József helybéli múzeumigazgató és Páhi Ferenc levéltáros
biztatására indult el. Papp Imre földművelő tevékenysége mellett 1946-tól a református
egyháznál presbiter, egyházrészi főgondnok is volt.
Összesen 51 néprajzi/vallástörténeti tárgyú írást hagyott maga után, melyeket jórészét
ceruzával, nagy alakú sima füzet lapjaira írt. Ezek ma megtalálhatóak a Koszta József
Múzeumban.
Felesége 1964-ben egyik hízódisznaja árán, kétezer forintért Royal típusú írógépet vásárolt
neki. Az írógép eredetileg unokaöccse felesége tulajdona volt Papp Györgyné Vecseri Klára
(Fábiánsebestyén, 1941.), aki férjével 1958–67-ig lakott Papp Imre bácsiék tanyáján — a
Dónát 1. szám alatt —, velük nem azonos épületben.
2. kép. Emlék Szabó Ferenc és Horváth Juliska egybekelési ünnepéről. Csorvás 1943. I. 26.
A mátkapár Papp Imre és id. Keresztes István násznagyok társaságában
Papp Imre ekkor az Újbarázda, későbbi nevén a Termál Termelőszövetkezetnek volt a

tagja. Munkája során sokfelé járt, sok emberrel került kapcsolatba, s tőlük gyűjtött néprajzi
adatokat, pl. munkafolyamatok, ételek, népdalok, mondókák, vőfélyi rigmusok szövegét
(gyakran felkérték és vállalt is násznagyságot vagy vőfélykedést), tárgyakat, fényképeket stb.
– 27 –
Ez utóbbiak között különösen értékes a 2. számú fénykép, melynek hátoldalán a következő

olvasható Papp Imre kézírásával:
„Emlék Szabó Ferenc és Horváth Juliska egybekelési ünnepéről. Csorvás 1943. I. 26.
A mátkapár Papp Imre és id. Keresztes István násznagyok társaságában.”
Ugyancsak értékes a 3. számmal ellátott fénykép is, melynek hátoldalára a következőket
jegyezte fel Papp Imre:
„Az 1914. július havában kitört világháború magával sodorta a csaták viharába az
1917. évben az öreg templom három harangját, csak az egyik kis harangot hagyták itthon
történeti emlékül, mivel az már rigi viharokat élt át. Ugyancsak magával sodorta a felsőpárti
szép új templomunk mindhárom harangját. Ezek helyébe a hívek áldozatkészségből új
harangot készítettek az 1921. évben. Mindenik toronyba egy-egy harangot, melyet nov. 14-15-
én húztak fel a tornyokba. Az ünnepélyes harangavatás mindkét templomban nov. 20-án volt.
Ezen kis kép az öregtoronyba felhúzandó harangot és az egyház és a társadalmi élet vezető
fejeit ábrázolja. Szentes, 1921. nov. hó. ifj. Papp Imre.”
3. kép. Az ünnepélyes harangavatás mindkét templomban nov. 20-án volt. Ezen kis kép az öregtoronyba
felhúzandó harangot és az egyház és a társadalmi élet vezető fejeit ábrázolja.
Szentes, 1921. nov. hó. ifj. Papp Imre
– 28 –

Bolgarkerteszek

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Bolgarkerteszek

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

A Szentesi Koszta József Múzeum Füzetei

A bolgárkertészkedés hagyományai Szentesen és környékén

(Tudományos konferencia és kiállítás a szentesi Koszta József Múzeumban

Szűcs Judit: A szentesi paprikáról………………………………………………………….3-12

Mód László: Bolgárkertészkedés Szentesen a levéltári források tükrében………………13-20

Mód László: Bolgár kertészek Szentes környékén………………………………………..21-31

Móra József: A fiterától a hidrophoniás termesztésig…………………………………….32-34

A 2002. május 10-i konferencia és kiállításnyitó programja……………………………...35

Farkas Sándornak a kiállítást megnyitó beszéde………………………………………….36-

Képek a konferenciáról és a kiállításról

Bevezetőben a paprika eredetéről és rövid történetéről essék szó. A növény őshazája

gazdálkodtak. (Itt jó feketeföldön termelhettek a gazdák.) Erdőhátiék a dinnyeföldön neveltek

Tehát a közép és nagygazda családok és a kertészetekben dolgozó napszámosok egyidejűleg,

Összegzés előtti megjegyzések

A korábbi zöldségtermelő hagyományok után és mellett a melegházi palántanevelés és

a dél-alföldi régió termesztett, gyűjtögetett és feldolgozott zöldségei között öt paprikatermék

A szentesi – a vízszabályozás előtt folyóvizek szabdalta – tájon a középkorig

1962 A szegedi paprika. Budapest

1976-1978 A szögedi nemzet II-III. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1976/77-2.,

Farnadi Éva (szerk.)

Kósa László - Hoppál Mihály

1914 Szentes város története. Szentes

About the paprika of Szentes

Традицията на отглеждането на зеленчуци в околността на Сентеш има

Über den grünen Paprika von Szentes

Bolgárkertészkedés Szentes környékén a levéltári

Az intenzív kertkultúrák néprajzi szempontú vizsgálata iránt az utóbbi

század első felében alkalmazott öntözési módszerekről,36 vízkiemelő

2. A víz és hely, ahol a munkálat vagy a vízhasználat lesz

kiemelésére szolgáló keréken helyezkedtek el. A fogaskerék az orsó

szivócsővel összekötött szivattyu közvetlen a motor mellett létesitett egy

dolgozott bérelt földön. A kérelmezők neveit végigtekintve azt tapasztaljuk,

Debreczeni János öntöző berendezése (1925)

Sipos László alsóréti kertészete

1971 Adatok a Békés megyei zöldségöntözések fejlődéstörténetéhez (1890-

Bulgarian market gardening in Szentes in the reflection of

Българското градинарство в Сентеш в светлината

В статията си авторът анализира особена група архивни извори,

Gartenanbau auf bulgarischer Art in der Stadt Szentes im

Der Autor analysiert in seinem Aufsatz eine eigenartige Gruppe der

die Gärtner bewirtschafteten. Diese Schriften berichten uns auch darüber,

A bolgár kertészek megjelenése Magyarországon

A XIX. század második felében a magyarországi nagyvárosok

megnövekedett igényeit próbálták kielégíteni. A Körösök vidékére Temesvár

Az Alföldön letelepedő bolgár kertészek száma ugyan nem volt

Élen jártak az új zöldségfajták elterjesztésében. A paprikafajták közül a

hónapokra visszatértek szülőföldjükre, mások pedig évek elteltével, némi

Bolgárok Szentes környékén

Szentes környékére a bolgár kertészek bevándorlása az 1870-es évek

Tolnán és Bogyiszlón folytatta mesterségét, de voltak olyanok is, akik

Magyarországra. A Károlyiaktól béreltek földet, majd saját területen kezdtek

A Szentes környékén megtelepedő bolgár kertészek jelentős mértékben

Bolgár származású kertészek Szentes környékén (1949)74

Név Lakcím Öntözött terület Tulajdonos Vízfolyás neve

Dimitrov Rudolf egyik lánya, Terézia

Ivanov Jordán fia, István

Ivanov István - Szegvár (1927)

1973 Bolgár és bolgár rendszerű kertészek Magyarországon 1870-1945.

Bulgarian gardeners in the region of Szentes

Български градинари в околностите на Сентеш

В статията си авторът се опитва да представи, как българските градинари

Bulgarische Gärtner in der Umgebung der Stadt Szentes

Tisztelt Tanácskozás! Elnök Úr!