Beszélgetés Dr.

Daubner Béla
pszichiáterrel

Michael Ende Végtelen történet című könyvének főhőse kint a pusztában

árválkodó ajtót vesz észre. Körbejárja és semmi pénzért nem hinné el az őt
kalauzoló útitársának, hogy ez másik világba nyíló ajtó. Ám némi vívódás után
belép a küszöbön, és valóban teljesen másik valóságban találja magát..

„Ember, ismerd meg önmagad!" Ez a Delfoi Jósda bejárata feletti tanács,

figyelmeztetés - ki minek tekinti - ilyen sokáig kézlegyintéssel elintézett ajtó.
Amikor rájövünk, hogy az önismeret feladata nem tulajdonságaink
számbavétele, hanem út, amelyen járnunk lehet, vagy kellene, már nem merül
fel a kérdés, érdemes-e kipróbálni. Dr. Daubner Béla pszichiátert először mégis
arról kérdeztem, mit válaszolna annak, aki eljátszik a gondolattal, hogy
belépjen-e saját belső világának labirintusába.

- Miért éri meg valakinek, hogy belső fölfedező útra induljon?

- Aki ezt a kérdést felteszi, az már eleve bele se kezdjen. Ez a kérdés úgy
értelmetlen, ahogy van, mert valamiféle anyagi értékrendet feltételez.

- Egyáltalán mi késztet valakit belső szellemi útra?

- Az embernek az az egyetlen dolga, hogy fejlődjön. Itt nem lehet üzletet kötni,
hogy például: három évig rádzsa jógázok, aztán a befektetés megtérül és
megvilágosodok. Bár az ezt ígérő "beavató kurzusok" némelyike három héttel,
vagy három nappal is beéri... Mindez a vicc kategóriájába tartozna, ha nem
volnának, - méghozzá elég sokan - akik bedőlnek. A fogyasztói társadalomnak
nincs szüksége önmagán dolgozó emberre, sőt azt mondanám: ahhoz, hogy
valaki a fogyasztói társadalom tagja legyen, föl kell adnia "ember"-lényegét.

Erőfeszítés nélkül nem megy

- Mégis, sokszor éppen azok fordulnak alternatív megoldásokhoz, akik érzik,
hogy valami lényegeset elmulasztottak megtenni, valami meghatározó hiányzik
az életükből.
- A személyiséget - hál' Isten - nem lehet egy-két módszerrel átalakítani. Akkor
aztán tényleg vége lenne az emberiségnek. A személyiség az egész életen
keresztül alakul. Mostanában divatos "szellemi út" megjelöléssel illetni a
köztudatban is megjelenő transzperszonális (személyiségközötti) pszichológiai
technikákat, mint amilyen az úgynevezett "lélegeztetés". Ezek a gyors sikereket
ígérgető tréningek jobb esetben üres kézzel bocsátják el a hiszékenyeket. Aki
ezen az úton rövidesen látványos sikert helyez kilátásba, az figyelmen kívül
hagyja az alapvető tényt: az egót csak akkor lehet lebontani, ha már kiépítettük.
Az amerikai menedzser módszerekkel folytatott üzletelés most a tárggyá tett
szellemi áruval folyik.

- Ha mindez porhintés, mégis mivel magyarázható a hétvégi gyorstalpaló

megvilágosodások népszerűsége?
- Aki időt, pénzt és energiát szán rá, az nemigen vallja be magának, hogy
dolgavégezetlen távozott. Inkább élethazugságba menekül. Ha még csak azt
beszéli be magának, hogy találkozott a szellemi világ lényeivel, talán néhány
ezer, tízezer forintja bánja és a helybenjárással, vagy a hátramenettel
elvesztegetett ideje. Aki rádöbben, hogy még egy elemi szellemi gyakorlatot
sem tud maradéktalanul végrehajtani, annál talán ez már nem volt kidobott pénz.
Tényleg fáradozott magán. Minden ember - aki veszi a fáradságot, és keresni
kezdi önmagát - kollektív tudattalanjából ható impulzusokra reagál. Ezt az
igényt lovagolják ma meg üzleti okokból, ám ezek a "boldogságkurzusok" csak
látszatra elégítenek ki bárkit, sokszor megalázóan nevetséges módon.

Őrangyallal találkozni, aki csiklandozza a bokánkat... ez már - már arcpirító

önbecsapás. Nem ott kezdődik a gond, hogy valaki meditál, és élménye adódik,
hanem az, hogy mit hisz minderről. A szellemi út véleményem szerint csak a
mester - tanítvány viszonylatában képzelhető el. A mester - szerepe szerint -
vezető, ô már előrébb jár. Természetesen nincs az út végén - mert akkor istenné
vált volna -, de már ismeri a buktatókat és képes segíteni a többieknek. Ez nem
iktatható ki, mert ha valaki a szubjektív élmény rabja lesz, könnyen
pszichotikussá válhat.

Bábeli nyelvzavar
- Ha megfelelő felkészültség nélkül végzett erőltetett gyakorlatokkal
borítékolható a lelki krízis, akkor képezzük magunkat olvasmányokkal? Az
egykor féltve őrzött szent beavatási hagyományokat ma a szakácskönyvek és a
krimik mellett találjuk a könyvesbolt polcán. Már a megfelelő irodalom
kiválasztása is nehéz feladat elé állít minket.
- A "titkos tan" korántsem azt jelenti, hogy azt eltitkolták, és aki hozzájut,
receptet kap az isteni világhoz. A titkos tan megnevezés azt jelenti: ha valaki
bizonyos szellemi úton járva elérkezik bizonyos szintre, akkor válik időszerűvé
számára az útbaigazítás. Ha mindent kiterítek, elérhetővé teszek, akkor hová
lesz a fokozatosság, az egymásra épülő rend elve?! Nincs értelme böngészni az
ezoterikus tanításokat. Lassan kiadták már valamennyi kultúra titkos tanait, és a
világ föléli több ezer éves szellemi termékeit, és videofilmen, CD-n teszi
közszemlére. Ez mégis mind elértéktelenítődik, mert fogyasztói szinten reked
meg. A Képes Bibliának szinte alig van üzenete, holott a Szentírás mélységeinek
feltárása életre szóló feladat lehet. Ez hosszas szellemi tevékenység. Így, ha
valaki kimondja: "ezotéria", minden egyes alkalommal értelmeznem kell a szót.

- Yung szerint az ember végső vágya az, hogy egyesüljön az abszolútummal.

- Azért vannak még előtte más igények! Ilyen a stabilitás, a biztonság. Pontosan
ezt használja ki a reklám, hogy például "miként legyek sikeresebb, hogy nézzek
ki jobbam a tükörben, hogyan fényesedjen jobban az agyam". Az embert a
fogyasztói társadalom eszméje mára odáig vitte, hogy biztonságérzetét az adja,
ha árut fogyaszt. De én ezt nem nevezném emberhez méltó színvonalnak.

Az egó csónakjában
- Önt sokan ismerik pszichoterapeutaként, ajurvéda orvosként, de talán
belgyógyászként is. NLP-t, azaz Neuro Lingvisztikus Programozást is tanult,
reinkarnációs hipnózisok eredményeiről számolt be tévénézőknek,
rádióhallgatóknak. Mondhatni: szerteágazó tanulmányokat végzett. A praxis
szintjén tud-e segíteni valakinek betájolni a megfelelő szellemi irányt?
- A pszichoterápia és a szellemi út két - egymással össze nem keverhető - dolog.
Ha pszichoterápiát folytatok, akkor egót fejlesztek. Az önismeret - meglátásom
szerint - azt jelenti, hogy felismerem az egómat, az Én-tudatomat. Amikor ezt
megfelelő mélységben megvalósítottam, akkor találkozom a Selfemmel, az igazi
lényegiségemmel. Ezt az utat képtelenség lenne bármire fölcserélni. Ezért
amikor valaki fejlődni szeretne, az önismeretnek úgy kell mélyülnie, hogy
kifejlődjön belőle a teherbíró személyiség. Az illető csakis ekkor terhelhető meg
gyakorlatokkal, ami egészen más jellegű is lehet. De a cél mindvégig egy: a
személyiség fejlődése. Az emberlét ebben különbözik minden más létformától,
nevezetesen: lehetőséget ad a fejlődésre.

- Az egoista ember mintha éppen az ellenkező irányba haladna?

- Az egoista a fejletlen egójú ember. Ô még nem érte el azt a fejlettséget,
amelynek birtokában a szabad akarat adottságát használva teljesedik ki. Az
ember felelőssége sohasem iktatható ki. Ha valaki nem használja ki, hogy az
emberlétben valóban emberré válhat, az is döntés. Ô akkor a pótcselekvésbe
merül. Aki felismerte saját magáért való felelősségét, annak nyújtanak aztán
valamit az úgynevezett lehozott tanítások, amilyen a Védákban megfogalmazott
szellemi kincs, hogy a legősibb ismert hagyományt említsem. De ugyanígy
lehozott tanítás az Antropozófia, ami századunkban jelent meg.
Az igazi tanítások találkoznak
- Mit takar ez a "lehozott tanítás" kifejezés?
- Módosult tudatállapotban hozzáférhetővé válnak olyan tudások, amelyek nem
azonosak az életút során megtanult dolgokkal. Olyasmikről van szó, amik
kiállták az idő próbáját, működőképességük kétségtelen, ugyanakkor olyan
igazságok, amelyek nem érthetőek meg pusztán logikai úton és tudományosan
aligha vizsgálhatóak. Mégis egyénileg megélhetőek. Úgy gondolom: azok a
szellemi hitrendszerek - ide tartoznak az istenek, a félistenek viszonylatai és
sorolhatnám még, mi minden - ami formájában vallássá állt össze, mindezek
bennünk lévő archetípusok kivetülései. Persze mindig adott társadalmi közegben
nyilvánulnak meg. Ha igazságot tükröz, akkor vallás lesz belőle, jól követhető,
sokféle élethelyzetben eligazodást nyújtó tanítás. Az azonban lényeges, hogy
kezdetben egyazon hitrendszerben induljunk el. Az igazi tanítások felsőbb
lépcsőfokokon találkoznak, de az előkészítő szinten fontos meghatározni:
keresztény, buddhista, kabbalista, szúfi, hindu vagy más emberképről
gondolkodok. Akkor nem fogom - mondatokat kiragadva - összekutyulni az
egyébként tiszta rendszereket.

- Úgy tűnik: a keleti szemlélet sajátossága a paradoxonra való fogékonyság,

ami leállítja a szokványos gondolkodást, és az átélésre fekteti a hangsúlyt.
- A keresztény misztikus iskolák sem dolgoztak más módszerekkel. Az
egyházak, mint hatalmi intézmények mindig is szembekerültek misztikusaikkal.
A tapasztalás felette áll a dogmának és a teologizálásnak. A paradoxon az
analógiás gondolkozás megszülését segíti elő. Ez a fajta gondolkodásmód
módosult tudatállapotban válik lehetségessé. Például a zen buddhizmus
alaptétele szerint a paradoxon - és a paradoxonoknak is van lépcsőzetessége -
tudatváltozást segít elérni. A praxis miatt azonban nem utasítják el a buddhista
alaptételeket. Itt látszik nagy különbség a keresztény vallások és a keleti
vallások között. Buddha azt mondta: "Kelj át a folyón, hagyd ott a csónakot és
menj tovább". Csónak a dogma, a módszer, de csónak maga az egó is. A
buddhizmus gyakorlati technikájára csak addig van szükségünk (ha ezúttal
ebben a hitrendszerben gondolkodunk), amíg az fejlődésünket szolgálja. Úgy
gondolom, akkor élem meg a Selfet - valódi, isteni önvalómat - ha az egót
tágítom. Elérkezik a pillanat, amikor átléphetek a Selfbe, amikor az egó már
felesleges teherré válik, amit tanácsos a folyóparton hagyni.

Haller Szilveszter