You are on page 1of 29

52. ÉVFOLYAM 6.

sZÁM
1998. NOVEM BER-DECEM BER
Kéthavonta megjelenö folyóirat

Reformátori arcképcsarnok
A TARTALOMBÓL

E jelben győzni fogsz

Az antirinitarizmus a XVI. század második


felében

Unitárius elődeinkró1 .. .
(Az mritárius Bogáti Fazakas Miklós és költészete)

Történelem vagy legenda?


(A csíksomlyói pünkösdi búcsú eredetéró1)

Firtosi József Dezső festőművész

Könyvismertetés
(Szalai András: más Jézus más Ulek más E vangélium)
Dávid Ferenc (1510-1579)

Istentől
áldott Karácsonyt
kívánunk olvasóinknak!
Felhívás! Olvassuk együtt aBibliát
A Magyarországi U n il~rius Ej;Jyha.z hétről-hétre!
segíteni hívja hiveit és mindenkit, aki-
ben a szerelet lángja még nem aludt
el. ..... Magasztalja lelkem az Urat, és az én lelkem ujjong I sten, az én
Határainkon kivűl szorult - kárpat- Megtart6m előtt ... " (Lk . 1; 47)
aijai - testvéreink nagy bajban v~n,:
nak. Ezért egyházunk sz~le~ ~oru Október 26. - November 1. Jak. l; 19- 27
gyűjtési akciót kezdett az arvlzkaro-
sultak segélyezésére. Ennek kereté- November 2. - November 8. Mt. 5; 3-12
ben minden egyházközségi irodában November 9. - November 15. Mt. 5; 17-20
állandó jelleggel folyik az adomanyok
gyűjtése. November 16. - November 22. Mt. 6; 25-34
Minden Istentisztelet, ünnepség és
bármiféle összejövetel alkalmával November 23. - November 29. Mt. 7; 7- 14
gyűjtésI rendezünk, ~s az Igy. be~yült November 30. - December 6. Mt. 7; 21-23
perselypénzeket te lJes egeszeben
ugyanerre a célra ford iljuk. December 7. - December 13. És. 7; 10- 17
Ezeken kivül egyéni adományait
mindenki a Magyar Okumenikus Sze- December 14 . - December 20. Lk. l; 26-56
retetszofgaJat (protestáns se~él~sze~­ December 21. - December 27. Lk. 2; l - 20
vezet) állal megadott bankszamlara fi -
zesse be. és a feladóvevényt őrizze December 28. - December 31. Lk. 2; 21-39
meg!
Kérünk mindenkit, most fogjunk
össze, és siessünk bajbajutott testvé- A Heltai Gáspár Könyvesbolt
reink segitésére!
Unitárius
Ma gyarországi kinálatából vallási műsorok
Unitárius Egyh áz
Unitárius Zseb naptár 1999
Unitárius Falinaptár 1999
Magyar Televízió
l-es csatorna
Sajtóközlemény SZENel MOLNÁR TÁRSASÁG
••
BUdai-Hartyáni: Szabó Dezső bibliográfia "Orö mhír" c. műsor
A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgá- Benkő Péter: A magyar népi mozgalom al-
Int 1998. november 13-án pénteken utaz- manachja december 20., vasárnap
tatta ki második segélyszállítmányát Kár- (pontos időpont a TV-műsorból)
KÁLVIN JÁNOS KÖNYVKIADÓ
pátaljára.
Dr. Budai Gergely-Herczeg Pál: Az úiszö- I r - - - - - - - - - - - -
A szállítmány a magyarországi protes- vetség története LapltJlajdonos:
táns egyházközségek és magánszemé-
Sobor Antal: Perelj, uram Magyarországi Unilárius Egyház
lyek által összegyújtöU ruhaadományok-
Or. Bolyki János: Válogatás Kálvin János Főszet'kes.ztO :
ból állt. A Szeretetszolgálatot támogató
müveiből
Bencze Franciska
gyülekcwek és magánszemélyek eddig
több mint 20 tonna ruhnnemút gyújtönek RovatvezelOk:
Or. Tóth Kálmán: Bibliafordítás-bibliama- Kászon! József
össze. gyarázás (hazai és határontúli kl/llilra),
Az adományokat a beregszászi járásban Szentmihályné Szabó Mária: Örök társak Kelemen Miklós
Badaló, Cselfalva, Munkács, Mezóvári, (egyMztörténel),
Szentmihályné Szabó Mária: Zrinyi Ilona Rázmány Csaba
Halábor, Sárosoroszi, Kovászó lelepU lé- (hazai egyházi IUdósftások),
sek lakosai kapták meg. Fáber Kovács Gyula: Ballag már a vén diák Ot. Som~yi lászló
Ünnepeljünk együtt! (Evangéliumi színda- (Teológi. MOhely)
A Magyar Ökumcnikus Szeretetszolgá-
lal köszönetét fejezi adományoz6inak ed-
rabok) SZERKESZTÖSEG elME,
digi felajánlásaikért, és továbbra is kér Ifj. Dr. Bartha Tibor-VIadár Gábor: Bibliai v., Nagy Ignác utca 2-4. Budapest, 1055.
Telefonlfax: 311-2801
mindenkit, hogy e l sősorba n pén zado- fogalmi szókönyv Terjeszti a Magyarorszá~ Unitárius Egyház.
mányával támogassa az árvíz. által vc- Inga Bajdermann: A Biblia a tanulás köny- EIOfizethetO:
szélyezteteu térségben végzel! munkáját. ve egyházi közpantunkban, a leIk~ i~,
vagy egyházi csekken, Unitárius Set jeligéve/.
A pénzadományok lehetóvé teszik, Fekete Péter: Az egyház es a szekta Évi előfizetéSi dij: 1200,- FI
hogy szUkséglcleknek megfelelóen össze- Vajta Vilmos: A szeretet keresztény értel- Egyes szám ára 200.- Ft
&11(1011 segélyszfillílmánnyal segíthessen a mezése Megjelenik kéthavonta.
Szcretetszolgáhu az árvízkárosullaknak. Kéziralokat nem örzünk meg és nem kOldilnk
Dr. Győkőssy Endre : "Siess segítségemre, vissza.
SZÁMLA SZÁM, uram, szabadítóm!" Felelős kiadó:
BUDAPEST BANK RT.
Hella! Gáspár Kft.
10102093 -30033003-00000000
OTP: 117 11 034-20852775 Lapzárta min d en p áros h 6 15· Index: 25 842
én van. A későb b beérk ezett írá- KészüH a cerberus Kft. QOnOOzásában
Adományot.ással kapcsolatban további (Budapest V., Kálmán lml8 u. 23.
fch ilágosítás Bud:lpcsten a 208-4933 és II sok kal szerk esztőségünk csak a Tel.: 332·3511)
320-8251 , Debreccnben al'. 52 441 -500· követk ező h 6 lap zárt áig t u d fog- Felelős vezetO: Schmidt Gabo!
tb , Mbkolcon a 46 328-045 leleronSt.á- la lkozni. Kérjü k ezt a beh ü lde n · HU ISSN 0133· t272
mon kaplultó S- 18 óráig. d ó irásokn á l figye lembe venni.
E jelben győzni fogsz
Jer, mindnyájclTt örüljünk,
és ii./tlLepel sze/lteljiink.
Mert szii.lelelt Úr Jézus nekiillk.
(155. sz. egyházi ének)

Egy esztendővel ezelőtt is,. é,n .köszönthette~ .~í­ gendó'k lesznek követői megnyeréséhez. A követó'k
vei nket, olvasóinkat az Umtanus Élet hasabJan azonban más képp látták.
Velünk az Isten" cÍmű karácsonyi teológiai Írá- ~ézus és .tanítv.ányai ~o~t~san tudták, hogy az
"
somrnaL élo személYIség hIánya klzaIJa az igazi azonosulni
Csodálatos ez a karácsonyi legenda , hisz minden tudást.
évben egy-egy újabb jelenet, üzenet ragadja meg Jézus bármilyen szi ntű megismeréséhez azokon
lelkünket. az ismereteken keresztül visz az út, melyek az Új-
A szeretet hullámhosszán szólal meg az szövetségben találhatók. A r óla alkotott kortársi
írás, Isten végtelen, kiáradó szeretetében talá- kép egyik legjellemzóbb sajátossága az elnevezés.
lunk rá az üzenet- . ,p_ Az általunk ismert,
re. Hosszú utat já- ~~t;·> J ézusra alkalma-
runk be, megszen- zott korabeli elne-
vediink a szellem vezések egyértel-
és a lélek táplá- mű e n bizonyítják,
lékáért. Az ember hogy rendkivüli
e lőször is kérdez. személyiséggel ta-
Számtalan alap- lálkoztak. Tanítvá-
kérdésre keressük nyai, kortársai az
egy életen át a vá- általuk ismert leg.
laszt: a miért-tó1 a magasabb rendű
hogyan-ig. kategóriát alkal-
,,A hit az élet maztá k J ézusra:
ereje: az ember, ha Megtartó, Megvál-
egyszer él, akkor tó , Messiás, Fel-
valamiben hisz ... kent.
Ha nem hinné, Az életben talán
hogy valamiért él- az egyi k legnehe-
nie kell , akkor nem Fra Angelico: Királyok imádása (részlet) zebb dolog a má sik
élne." - írja Tolsz- ember személyisé-
toj. Teilhard szinte folytatja a gondolatot: "Az gének m egism erése, meghatározása. Vajon, meny-
ember llem tenne előre egy lépést sem, ha tudná, nyire is merjük a másikat? Legyen akár szó, éle-
hogy útja el van torlaszol va,.. tünk társáról, legjobb barátunkról? Bizonyos dol-
A karácsonyi történetben lS a szeretet Istene gokat meg tudunk közösen osztani, ha sonló a fel fo·
gásunk és az ízlésünk, de mennyi minden mara,d
szól az emberhez. Személyesen szólítja meg a sza-
r ejtve előttünk. S ha igaz ez a környezetünkben e-
bad embert J ézuson keresztül. Iste n hívó szavára
ló'kre, mennyivel inkább igaz a történelmi szemé-
nagyon kevesen válaszolnak engedelmesen, azon-
nal. A legtöbb hívő ember végigjárja a kétely útját, lyiségekre.
útvesztőit.
A názáreti Jézusról nagyon kevés konkrét tör-
ténelmi szempontból használható ~dato: közöl.nek
,,Értelmesen kérdezni és őszintének lenni! - ez az evangélisták. Magunk elé tud~uk kepzelm az
az egyik alapfeltétele annak, hogy fényt deríts ünk aggódó szüló'ket, a várakozás mmden sz~pség~~
az élet értelmére. Lehet, hogy sivatagban jál'unk, vel, a színes betlehemi jászoljelenetet. Val~s~ínu­
és legfeljebb csak a messzi csillagok derengő fénye leg ugyanúgy nevelkedett, mint .Palesztmaba,n
szór valami világosságot. De vannak csillagok, ér- minden zsidó ki sfiú. Názáretben játszott. akut
tékek, amelyek eligazítanak bennünket. S talán a k örül és sokat tanult a zsinagógában. És blZtos~1l
néma éjben kigyúl a betlehemi csillag is, amely el- álmodozott is. Sokat forgatta szívében ~ prófétak
vezet bennünket Krisztushoz, aki az Igazság és az szavait. És hirtelen a harminc éves feh~,ott, férfit a
Élet . ., - írja Szabó Ferenc jezs uita teológus. Jordán folyó mellett találjuk, Keresztelo Janossa l.
Karácsony alapvető kérdése: kicsoda Jézus A.2. evangélisták nagyon is határ~.zott koncepció:
Krisztus? val ál lít ják össze írásaikat. A leírt torténet.~k, jézu
Karácsony ünneplése egy különleges emberre si tanítások és cselekedetek túlmutatnak onmagu-
mutat, és rajta keresztül mindazokra az értékekre, kon. Jelek amelyek a teológiai metafo r~ nyelven
melyek vallásunk irányelveit alkotják. Felvetődhet próbá lják ;negfogalmazni a jéz us i örök 19az~agot:
a kél'dés, hogy a közel kétezer éve élt személyiség A legis mertebb, és egy ben legszem léle~esebb JéZUSI
valósága mennyire szükséges ma s zámunkra? tanításokban, a példázatokban érhetoK ezek tet-
Buddha például úgy gondolta , hogy tanításai ele- ten.
A metaforában egy képi szint, egy gondolati Isten szót az Atya szóval helyettesítjük. Isten min-
szi ntre utal célja az, hogy ahallgatóban elindítson dannyiunk számára mást jelent, nem korlátozhat-
egy rolyam~tot. Jézus tanít?sai arra ~alók, hogy a juk hozzá fűződő kapcsolatunkat, csupán egyik
hallgatók asszociáljanak.. saját életterukre, és ezál- szülőnkhöz való viszonyunkra. (Épp a jézusi példá-
tal részesei legyenek a torténetnek. zatokban Isten sokszor inkább anyai attributu-
Az amerikai teológus, Sallie McF,a~e szerin~ ~ mokkai rendelkezik.)
példázatok nem csupán J~zus. ta~ít~sanak alapjaI, A hangsúly Isten és ember, ember és Isten kap-
hanem maga Jézus Isten IgazI peldazata (Jes~s ~.s csolatán van.
parable of God). Ebben az értelemben az ÚjSZO-
~etség hívő emberek vallomása, l"I1elye~. személyes Jézus születése is Istenre utal. Életében és tani-
tásában Istent akarta közel hozni az emberhez. Ez
tapasztalataikon alap~nak. ~ Irás onmagában
egy olyan kapcsolat, mely rendet teremt életünk
nem lehet tekintély, erot a szovegnek az ad, hogy káoszában. Ennek az igazságnak valóságát élhet-
hittek Jézusnak, és hittek Jézusban.
jük meg, amikor beilleszkedünk ebbe a csodálatos
Jézus egész élete Istenre m~tató metafora. M~­ harmóniába , gyakorolni kezdjük a szeretetet. Ez a
tafora , úgy is monclhatnánk pelda arra, hogy mI- feli smerés túlmutat minden filozófiai eredményen,
lyen az ISTENNEL ÉLT ÉLET és csak azt sajnálhatjuk, hogy e megvilágosító pH-
Jézus mint Isten példázata elmondja nekünk e- lanataink száma, önnön gyarlÓSágunk miatt, oly
gészen konkrét formában, hogy milyen Isten és kevés.
ember kapcsolata. Jézus megszemélyesíti Istent, A karácsonyi gyertyafények a hitró1 és a biza-
amikor rámutat Isten és ember személyes kapcso- lomról szólnak. Vagyis Isten szeretetéró1. J ames
latára. Ajudeo-keresztény hagyományra mindig is Luther Adams szavaival Isten szeretete azt jelenti,
jellemző volt ez a vallási nyelvezet. Az Istennel
hogy amikor mi darabokra akarjuk tépni ezt a vi·
való "személyes kapcsolat" hangsúlyozása fontos a lágot, Ő szeretetével és gondviselésével összetartja
mai modern keresztény teológia számára. Ennek a azt, segít minket abban , hogy önmagunkra talál-
viszonynak személyes voltát előszeretettel hasz- junk, és új életet kezdjünk .
nálja teológiai írásaiban a keresztény nyugati, a-
merikai feminista teológia is. Hisz a keresztény, de A jászolbölcsö és a kereszt csakis akkor győze­
a zsidó hagyomány is kifejezetten egy patriarchá- delmeskedik, ha Jézus tanításai alapján Istennel
lis modellre épít. Ez a patriarchális modell a teoló- éljük le életünket.
gia nyelvezetében is megnyilvánul , amikor pl. az Orbókné Szent·lványi Dona

Reménylk Sándor

József, az ács,
az Istennel beszél
Magasságos, Tüzet a világ, s egyszer ellobog.
Te tudod: nehéz ez az apaság, 6, jó volt véle Egyiptomba futni
Amit az én szegény vállamra tettél. S azután is óvni a lépteit,
Apja volnék, - és mégsem az vagyok. F el a templomig, Jeruzsálemig,
Ez a gyermek ... ha szemébe tekintek, Míg egyszer elmaradt...
Benne ragyognak nap, hold, csillagok. 6, jó volt, míg parányi rózsaujja
Anyja szemei s a Te szemeid, Borzolta s zürkülő szakállamat,
Istenem, a Te szemeid azok. Ezüst nyomot hagyott már akkor is,
Gyönyörüséges és szörnyű szemek, Komoly nyomot parányi rózsauija.
Oly isme rősek, s oly idegenek ... S most olyan más az útja ...
Ez az ács-műhely... ezek a forgácsok ... Vezetném és Ő vezet engemet.
Mit tehettem érte? .. mit tehetek? Csak azt tudom, a Te utadon jár,
Én tanítottam fogni a szerszámot, Magasságos,
Mégis rá fogják majd a kalapácsot. De ki tudja a Te ösvényedet?
Úgy félek: mi lesz? Te vagy az atyja, - én senki vagyok,
Most is ki tudja , merre kóborog, Az Evangéliumban hallgatok,
Tekintetétől tüzet fog a műhely, S hallgat rólam az Evangélium.

4 UNITÁRIUS ÉLET
Or. Bodor András

Az antitrinitarizmus a XVI. század második felében


1979. I1Itijus 15-19. nnpjain nemzetközi tudományos üléssza- monogrMi5t frt a valóban zsid6zó Matthias Vehe-Glirius_ról
kat tartotInk Siklóson D.fvid Ferenc halálának 400 éves év fordu- meghat ározza a fogalom rcfo rmációkori tanaimát. mely szerint ~
lójn alkalndvnl. Az ott cl h a~lgzott clóndás?k. a.z 1?82 .. év folya- szó cS3k azokra alkalmazhat~, akik a zsidó vallástól csupán
mán könyv alnkbnn is megjelentek . (Antlrnf!lt.1rJS~1I ln the Sc- abban témek c l. hogy elfogadJák a kereszténység minimális kö-
('ond H.1/fo{rhc /6tll CCllfury. Ediled by Robert DAN and Antal vetelményét, vagyis Jézus ember volta mellett c lismerik Messiás
rIR NÁ1: 1982. E. J. Brill, Leiden : 35". I) Klaniczay Tibor aka- voltát is, de a hangs úlyt az Ótestamentumra és a rabbinikus ira-
démikus elósz;J.vn Ulán n kiMlft:lsbnn szép fonnájlí könyv angol, to kra hc lyezik. A fogalom tartalmi tisztázása kik üszöböli a törté-
német, fr:lI1eia és o lasz nyelven tartalmazza :\ neves romnn, ma- Iletkutatúsban máig érvén yesülő téves felfogásokat és értékclése-
gynr, lengyel. ola~z.. amerik~i •. ho lland. né~et. c~eh ..tudományos ket. Dán Vehe-Gliriust. Eóssi Andrást, a lengyel Stanislaw Res-
kut:ltók, egyetem i és leol6gl:u lantirok e[o:ldásmt. osszesen hu- kót és az angol Matthew Hammondot tekinti a j udaizmus fő kép-
szonkett őt. viselőjének.
A tanulm5nyok már csak azért is é rd e kl ődésre tart haln nk szá- Háro m tanulm úny közvetlenül kapcsolódik Dávid Ferenc éle-
mot. mert csaknem mindegyik közvetve vagy közvetlenül fog lal- téhez és tevékenységéhez. Makka i László Melius Péternek egy
kozi k szűkebb hazánk, Erdély akkori történetével. A tudományos nemrégen fel redezell, 1569-ben k iadott. és az antitrinitáriusokat
Ulésszak azér! vált időszenivé . mert " D:ivid Ferenc a magyar re- is támadó k5téját ismerteti. és hasonlítja össze aZZal a korábban
neszánsz m:lrkáns szemé lyisége volt. aki a kudarca és tragikus megjelentetett kátéjával. amelyben a t5rsadalmi kérdések jobban
halála ellenére egy gyakran üldözötl. de szellemi és erkölcsi ér- érvényesülnek. MeJius nemCSak cáfolj a az antitrinitáriusok uní-
tékekben gazdag közösség
alapítója és prMét5ja IcH ." ~ . tásait. hancm személy sze-
rint elmnrasztalja Dáv id Fe-

f"'1) "",~
Számba veszi a Dávid Fe- rencet. és többek között .. t ő­
renccel foglalkoz6 legjelen- , rökösködéssel" vádolja. Ez
tősebb magyar kön yvészeti • ,• 3 v5d abban a korb:m na-
3nyagot (Kénosi rozsér,
Uzoni Fosztó, Jaka b Elek). ~~S ,/' gyon súlyos volt, Illcrt ke-
resztényeJJenességct és ha-
és az utóbbi évt izedekben 3Z , zaáru lást tételezell rel. A
/
nntitrinitarizmusnak szentelt szcrző a tö rök e l őretörésé­
külfö ld i kutat5sokat. külö- vei. és Mel ius székhelyének,
nösen az olasz Dclio Canti- Dcbrecennck sajátos helyze-
mori. nz amerikai Earl tével magyarázza a káté el-
Morse Wilbur. és u lengyel keseredett kifak:tdás:tit. " A
Stan islaw Kot értékes mun- Bl andrata állal feltételezctt
kásságát és eredményeit. Az ö kumenizmus - írja M:tkkai
ülésszak szervező i úgy vél- - kész volt befogadni a zsi-
ték. hogy Dávid Ferenc dóka t és fl muzul m5nokat.
emlékét legméJtóbbun 3zzal Ez volt az egyik fő ok:t
idézhetik. ha a témákat nem 3nnak, hogy Melius visszau-
Dávid Ferenc aláírása és pecsétje
szúkítik le az ő életére, tasítja aZ nnt itrinitarizmust."
hanem az egész :lJlIitriniwrizmust. a XV I. századi haladó mozga-
E rdő János Dávid Ferenc biblicizmus5t veszi vizsgáJ3t 31á, va-
lomm kiterjed ő modem kutatások nemzetközi eredményeit nlU-
gyis azt. hogy hogyan viszonyu lt Dávid Ferenc érveinek legfon-
tutj:í.k be,
tosabb, és - racionatizn1USa mellett - cS3kncm egyetlen alapjához
Sajnos nincs helyünk részletesen foglalkozni aZ egyes tanul- és mértékéhez: 3 Bibliához. Bar5tai és ellenfelei egyaránt elis-
mányokkaI. még a te ljes címüket sem tün tcthetjü k fel, és meg merté k alapos bibliai ismereteit. A t3nulmány sz5mba veszi azo-
kell elégednün k a vitutott kérdések felvázohísával,;J szerző nevé- kat a B iblia-k iadásokat. amelyek a re ronnátor rendel ke~ésére ál-
nek puszta fel tüntetésévcI. A köte t uz egyes tanulmányokat a lollak. Ezek közölt e l ső helyen :íll Rotterdami Erasmus Ujszövet-
szel~Ló k beHisoros rendjében közli, mi igyekszünk ezeket téma- ség- kiadása, am elyrő l D5v id Ferenc is e lismeró leg szól. és dicsé-
körök szerint ismertetni. ri a nagy human ista szövegbírálatát. Ezt aZ Újtesta~lentum?t
l 557-ben Brassóban is kiadt5k. A számos kiadás ellenere DáVid
Az an titrinit3rizmus első képvi sel ői abból a feltétel ezés ből in-
Ferencne k szándékában volt . főleg Vehe-Glirius és Pnlaelogus
dultak ki , hogy a kereszténység az idők fol yam5n eltért aZ eredeti
a[apjától. és téves tanításokat, hamis tételeket fogadott be. követ- Jakab bcvonásával, egy új szcJlemú bib li afo rdít ~s t köz~adni.
ATTa a kérdésre. hogy v3jon D5vid Ferenc munkál ~em Igazol-
kezésképpen vissz3 kell menni nz ősi alaphoz . amelyet a Biblia
hamisítatlanul m egől~LötL Nem véletlen tehát. hogy aZ antitrinita- ják-c uzt a feltevést, és aZ ellcnc gyakran elhangz6 vadat, hogya
rizmus e l ső nagy képv i se l őjének, Servel Mih51ynak egyik értékes hangsú lyt az Ólestamentumra helyezte. a tanulnu'lny. a r~!orn1át~r
fontosabb műveiben talülhat6 biblia i idézetek alapján osszcá[h-
művc A kereszténység helyre:íIIít.ís.1 - Christi.1lll·smi Rcst;w/io -
tott statisztikai érvekkcl meggyózóen bizonyítja, hogy számára a
címet viseli. Balázs Mihály tanulmányá ban :lZt vizsgálju. hogy
hárotllság tagadása nem jelentette a kereszténység elvetését.
milyen volt Servet nuívcinek kelet-európai fogudt3lása. Kutatásai
során többek kö7.ött alTa az eredményre jut. hogy Blandrata és hanem csu pán olyan tanok és tételek ctifolatát. an~ely.ek~ek alap-
Dávid Ferenc egyes munkáiban felismerhető Servet közvetlcn ja a Bibliában ki nem mutatható. A felhoZ?" stall~.~ lIkal admok-
hat:ísu. ból az is világosan kiderül, hogy a hangsuly~ .. a kuz~~lmet és a
félelmet ihlet ő Ótest:nnentum mal szemben . Q IS IIZ UJtest:ul1cn-
A7. ant itrinitáriusok ellen gyakran felmerül t u .. 7.sid6z5s" tumra helyczte, mely sz.erint ri kegyehnet,. a .s,:crc.tctet és a '~Iek
vádja. Dán Róbert. e kérdés 31apos ismcrójc, II zsidóz.1s, jUd.1iz,í- örömét hirdeti. A zsid6zás vádját mM u blbhal könyvek haszná-
Ms fog:\l m:í.nak történcli alak ulását tekinti ál. A foga lom héber, lat:\ is szerte foszlatja.
majd görög tar\:llmánuk vizsgál:lla után 3 sze rző rám ut:tt , hogya
reformáció koráb3n :1 hitvitázók gyakran nevczték cgymást .. 7.si- Az alllitl"in ilari ZnlUS ismert kuta t6j:l, Pimát Antal, a vértanúról
dózóknak". Ez u vád elhangzott például Rcuchlin, Münster, és a politikusról. vagyis Dávid Fercn;róJ és BJ:mdr:ttá!'61 ír~ érdc-
Zwmgli, Luther és Calvin ellen is. Erdélyi viszonylalban 3 jezsu-
nák 5ltalában :. kolozsv5ri :tnlilrinit ári usokat, és természetesen
kes, meggondolkoztató 13nuhm\nyl. Ugy véli , h?gy~ a JezsuIta
leszi Jánosn:lk Rómába küldött jelentése DáVId I-crcnc perérol
u:-
Dávid Ferencet t:lrlo uák 7.sidÓ7..6knuk. D5n .•1ki korább3n értékes sok szempontból új rnegvilúgítúsbu helyezi Dávid Ferenc és

UNITÁRIUS ÉLET 5
Blundrata mngntartMát. Majd ismerteti II gyulafehérvári per lefo- mű vei t
(mint például a Dife$a contro ID peste - A pestis elleni
lyását és ennek eJ6zményél. az 1579. áp rilis 26-dra Thrdára ösz- védekezés), amelyek őt koro egyik személy iségévé avolták.
szehfvoll 7.5in3101, melynek mcghfvólevelét Blnndrnlu küldle p;-z ot~z kutat6kat ~ l s6sorban az antilr~nitarizmu s olaszországi
s7.él. és h07.zácsatolt 16 tézist O.1vid Fcrcnc-i és sa~6t vtíHoznt~an. gyökerei foglalkoztatják. Ctlesare Vasalt azt fejtcgeti, hogy az
A szerz6 fcll étclczi, hogy II Dávid Ferencnek tuluJdonftou tézIse- olasz humanizmus második generációja figyeimét nz antik szö-
kel nem ó. hanem Vehe-Glirius állfloUn össze, dc Dávid egyetér- vegek helyes rekonstrukciója felé fordította. és az így kiolakftott
tett velilk. és hajlandó volt azokat nyílt vitábnn megvédcn~. tudományos módszert a Bibl iára is alkalmazta. lerakva ezáltal a
Blandrata e lőnyére szolgál! az II tény. hogy nemcsak az erdélYI, bibliakritika tudományos alapjait . melynek gyakorlásához meg-
hMern az egész közép-kelet-európai pol itikai és vnll6si hcJ,yzete! követelte a görög és héber nyelv alapos ismeretét. Sok elismert
jól ismerte, s ugyllf13kkor II teológiai kérdések sem v,oltak Idege- humanista most kezdett alaposan foglalkozni az exegesisszel. kö-
nek számártl, mint ahogyan azl némelyek feltételezIk. Egyrészt zülUk talán a legkiv álóbb Lorenzo Valla volt, aki a humanizmus
szüntelen kllpcsOltltban állotl a fejedelem ud varában megfordu!' vallásának és filozófiájának összeegyeztetésére törekedett A bib-
olasz hnltldó gondolkodókktll és :mtitl'initári usokkal (Pao~o Al cl- l iamagyarázat mindent megkérdójelező filológiai és filozófiai
lIti. Dionisio Avolo, Niccolo Buccella, Marcello Squorcmlupus, módszere juttatta el a humanistákat (köztük a két Socinust) az
.
Faustinus Zenonus, Niccolo Ptlruta. stb.), másrész
. t, ..
neki volt
egyedül lehetősége megismerkedni a ti tokban terjesztett ant ltrlnl-
antitrinitariz,m ushoz, amely a hitelvek mértékéül a Bibliát tette
meg.
tárius iratokkal. A megváltozOll politikai helyzetben a további
újításokat. és különösen a non-adorantizmus terjeszl65ét vesz~­ Alda S tella. mintegy a témát fo lytatva. azt vizsgálja. milyen
delmesnek lartona, mert tudatosan arra törekedett. hogy az an tl- mértékben hatott a Xv. századi antitrinitarizmus kialakulására és
trinitáriusok között. és általában a protestánsok közön a hitelvi fejl őd ésére a paduai egyetem haladó szellemisége. A "paduai is-
ellentétek ne vezessenek szakadáshoz. A tanulmány áttekinti a kola" ugyanis felszahadulva a m etafizikai tételek igája alól, és
vallási és politikai okokból kialakult nyugtalanságot Lengyelor- Icmondva a tomista teológiáról, a kritikai és filológiai módszert
szágban. amelytől Erdély nem volt teljesen mentes. Ezt jelzi a összekötöl1e a racionalizmus szigorú érvényesrtésével. Az iskola
kolozsvári szász pap, Elias Gozmidele menekülése Lengyelor- sok neves képviselője közUI különösen Giacomo Zabarella tŰnt
szágba.. ki. Ehhez a körhöz tartozott Faustus Socinus is. Az exegesis terü-
letén a paduai iskola eljutou a háromság tagadásához, vagy lega-
Az Erdélyben tartózkodó Palaelogus. Neuser és Vehe-Glirius
lábbis a kérdés újszerű megvilágításához. A paduai szellem csak-
hatására Dávid Ferenc eszméi is lényeges változáson mentek át,
hamar a viccnzai egyetemre is kisugfirzoll. ahol megalakult a ha-
és könnyen belső nyugtnlanságot kelthettek volna. Blandratn eZI ladótudósok társasága, az ún. "vincenzai társaság". Ennek leli a
felismerve ellenezte a non-adorantizmus te rjesztését, Dávid Fe-
tagja Lnelius Socinus. Niccolo Paruta. és maga Blandrata is, aki
renc azonban kitartott tételei mellett, és vállalta a vértanúságot.
hol Paduában. hol Velencében tartózkodott E tudós körök-
Tóbb tanulmány az antitrinitarizmus egyes képviselőivel . vagy ben alaku lt ki az o lasz anlitrinitarizmus előfázisa. A második
azok valamelyik művével foglalkozik . Igy a kiváló cseh tudós, akkor kezdődött. amikor Maueo Gribaldi tudomására hozta a vi-
Ruzena Dostálová, Palaelogus Jakabnak a volt kolozsv6.ri unitá- cenzai társaságnak Scrvet megégetését. Ekkor indult meg az
rius kollégium könyvtárában őnött Lisznyai-kódexben (jelenleg észak-olaszországi haladó gondolkodó k üldözése is. l555-ben
a Román Thdományos Akadémia könyvtárában) fennmaradt De Gribaldinak is e l kellen hagynia az egyetemet. jóllehet a diákok
Animl1 címú művével kopcsolatban az antitrinitáriuso knak a lé- hevesen tillakoztak a kizárása el len. A megváltozolI fe ltételek el-
lekről. és a lélek halhatatlanságár61 vallott tágabb ideológiai ösz- lenére. helyén maradt egy sectn occulll1 - egy titkos csoport,
szeftiggéseit elemzi. amely fanatiku san dolgozott tovább, Ennek volt tagja a kiváló
Keseru Bálint tanulmánya az utóbbi időben a történeti kutatást orvos. Niccolo Buccclla. A paduai iskola 65 a vicenUli társaság
számos képviselője később Lengyelországban és Erdélyben tevé-
egyre jobban foglalkoztató. antitrinitáriussá leU jezsuita Christian
Franckennek a magyar nyelvterületen kifejtetttevékenységét, és kenykedell. és hozzáj6.rult az antitrinitarizmus megerósödéséhez.
egy eddig isme retlen művét. a Disput.1tio inter theologum et phi- Három tanulmány Socinus Faustus te vékenységével és hatásá-
losophum de incertirudine reJigionis Christianae (Vita n tcológus val foglalkozik. A chicagói John C. Godbey Socinus Dc Jesu
és a filozófus közölt a keresztény vallás bizonytalanságáról) mu- Christo Servalore című munkáját elemezve azt fejtegeti. hogy
tatja be a rá jellemző alapossággaL E művében Francken nem- noha e mű szerzője kétségtelenül antitrinitáriu s volt, de Dávid
csak a radikális refonnáció képviselőjeként. hanem a valláskriti- Ferenccel szemben. ta1án bizonyos politikai meggondolásokból
ka előfutáraként is jelentkezik. is, fenntartotta Jézus imádásának szükségességét. S a Kolozsvá-
Szabó Géza a magyar antitrinitáriu s költőról és teológusról , ron folytatolt nem politikai célo kat követett, hanem
Bogáti Fazakas Miklós ról ír alapos. jól dokumentált tanulmányt. mély ki. Amikor azután felisme rte vitafe-
A költő életének, és gazdag irodalmi tevékenységének elemzése lének csalódoltan hagyta el Kolozsvárt.
során a tanulmány felvázolja a kor politikai és társadalmi életét, Lényegében ugyanezt a kérd65t mélyíti el az amerikai cam~
az erdélyi antitrinitarizmus eszme i harcait. a Gerendi-kör ideoló- ridge-i egyetem professzora, George H. Williams, ~i~or DáVid
giai felfogását és törökbarátságát. Kiderül. hogy Bogáti nemcsak Ferenc 65 Socinus Faus tus közölt az 1578-1579. éVI Vitában fel-
jeles költő volt , hanem koro egyik legképzettebb teológusa, és merült krisztológiai kérdéseket veszi vizsgálat alá. Alapos. doku-
egyes bibliai könyvek hozzáértő, tudós magyarázója is. Mint ér- mentáci6ra támaszkodva, tanu lmánya három problémakört ele-
dekességre figyelhetünk fel Bogátinak a XVL századi, a kolozs- mez : Dáv id és Socinus krisztol6giájában az idők során mutatk~­
vári Ca/endarium Hisloricum egy ik lapjára tell bejegyzésére. zó változásokat. a vita idején vallott felfogásukat, a vitának SOCI-
mely szerint Dávid Ferenc, a "theologus incomparabil is", 1579. nus későbbi felfogására gyakorolt hatását. p:- tanulmán~t az elmé-
november 7-én halt meg dévai börtönben. és a Márton templom lyült elemz65 jellemzi, de értékelésével ah~ha ért~elÜn k egy~t.
mellé lemenék el, vagyis e szerint a halálának eddig általánosan Eszerint Socinus sokkal inkább újító volt mmt DáVid. mert a,mlg
elfogadott idópontja javításra szorul . Dáv id csak a zsidó kereszténység reslaurációját akarta, Socmus
Wac\aw Urban a lengyel antitrinitárius. Lukas Delfin morvaor- olyan krisztológiát dolgozott ki, amely alapvetócn befolyásolhat-
szági tevékenységét ismerteti. Morvaországban ugyanis az ana- ta volna az egész egyházi gyakorlatot.
baptisták közösségén belül élénk antitrinitárius mozgalom, sót A Kolozsváron is kutatásokat végző Valerio March~ti ~ocinus
egyház keletkezett. amelynek egyik él tetője Lukas Delfm volt. Faustusnak Enyedi György ismert múvére, az Expbcatlo~-re
A bolognai G iampaolo Zucchini az Erdélyben, Moráviában 65 gyakorolt hatását vizsgálja meg. A terjedelmes tanulmány az ö.sz.-
Lengyelországban megfordult orvosnak és antitrin itáriusnak, szehasonlító módszer segítségével arra a következtetésre Jut,
Marcellus Squarcialupusnak, a svájci G rigioni (Graubünden) hogy Enyedi lényegében Socinus és az olasz haladó .gondolko-
kantonban élt Giordani von Salisnak 1586- 1588 között kUldött, dók nyomdokain halad. Mindenestre dicséretes: ~o~ Ilyen nagy
eddig kiadatlan leveleit közli. Ennek során felvázolja Squnrcialu- figyelm et szentel Enyedi értékes, de az utóbbi Idoben kevésbé
pus életének fontosabb mozzanatait, és ismerteti a jelentlSsebb tanulmányozou művére.

6 UNITÁRIUS ÉLET
Tóbb l:mulm5ny az :mtitrinitarizmus elterjedésével, a külö~bö­
Lcssing rehabilitálta, aki különösen Neuser munkáját értékelte
•.- . 'Ől ö tt kialakult kapcsolalokk'i/, és az egymásnak nyujtott
zo ag31 , . dd " d ká ~~zi[ívan: Az antitri~iláriusok szabadságszerclcte. bölcsessége és
kölcsönös lámogatással fog lalkOZik. Az c Igl gaz ~g ,mun s:
turelme Ihleue Lessmgcl a Nmh.1n der Wc;sc (Bölcs Náthán)
., ] ." J'ól ismeri lengyel kUlaló. Lech SzcluckJ. az crdélYI clnni ismeri dr:ímáj ának mcgfr:hában .
s.gaaapj.l I. d' l I - é k"l .... k
és a lengyel unit.1riusok X:V I. .~z.l <:a I 1: yzed,c], sé ' ~ c]sonos ] op'
csoln!:íl vizsg:ílja meg. Klderul. hogy IlZ. cr c yl S.I, en~yc an.- Németh S. Katalin il XV I. század végén Pécsett tartott d isputát
. .. ,.' ~ k együllmúködésének legfobb JTIunkálóp az olasz ismerteti. Pécs és kömyékc il magyarországi untitrinitáriusok
HInnII. IIU"O b .. ... , .. , egyik központja voh, ahol ól század második felében il kolozsv:ki
9] d ln volt, nki igyekezell egy lábol' a lomOnlem n re,orm _
'óan kraeZI az ágát. A kél ország umt. 'ó nusru
. . 'ö]cson .. ö ]]
s eve ez,s- iskola egykori szeniora. Válaszuti György tevékenykedett. 1588.
"] "ka. dói tevékenységgel. és hasonló iskolázási rendszer beve- augusztus 27. és 31. kÖZölt az antitrinitárius Válaszuti György és
se ., .ln ] ,'mog"uák egym5st A szerzo.
zeleseve ... .'
-ó]'', II sa szerm
.,
be ma,. mar
' a kálvi nista Skariczn Máthé va.\lási disp Ulációj:kn kerül t sor. A
vita anyaga két kéziratban is ránk maradt, az egyik il Széchényi
nem 'é,ség"s .... , hogy jános ZsIgmond"l 570·ben
-óR Erdély II fOlsko-
Könyvtárban, il másik az egykori kolozsvári unitári us kollégium
., 'I felállítani. és erre az európm Im u tud st. anlost szeretle
0.1,\31
volna
. , .
megnyemi, aki azonban hitelVI okok m,?II. a megd Ivas!
h.' kézirall6rábnn. A szerző a két, egymást szerencsésen kiegészítő
"
kézirat alapján ismeJ1eti a vitn lefolyását, és a korszak, valammt
nem ,lOg.,dia cl . A század másod ik felében, azherdelYiek
:.... - é gaz. , aságl
, a török megszállás alatt levő tefÜlet szellemi arculatát.
<.. ]·, ·kai helyzele elonyosebb volt, alm le etov tette SZi1mu _
c:> po J l _ , d. k k.
] Y számos latin és magyar nyelvu önyvel a juna ' l a lanusz Tazbir varsói ku tató az antitrinitáriusok üldözesének
ra, lOg k · k] lengyelországi visszhangját vizsgálja meg. Ez a visszhang termé-
- ], bbek és a nép számára. A lengyelekne ViSzont Illeg e-
muve e , • _ " . d' . szetesen más volt a k:.itolikus. és más a protestáns körökben. Kü-
lelt elégedniük a népnek ~z~ló általános Jcll~gu mu ve ' ia .. ~~a­
vaJ. Az annbaplizIllus hatasara Lengycl~rszagban v~g~.onkoz~s- lönösen Servet. Genti lis és Sylvtlnus halála váltolt ki nagyelége.
5éget h irdető és gyakorló irányzatok is 1cJ1 ~p~ek. Fo koZpontJ u ~ detlenséget és tiltakozás\. Míg egyesek védelmükbe velték az el-
Rakow volt. Úgy látszik, hogy Erdélyben IS }:lentkezell vala~m lenük fe lhozot! vádak:.it. büntetésükben egyenesen " ilZ lsten
] onló irányzat. Ismeretes. hogya koJozsvan szász pap, Elias kezét" 1611ák , mások , kLi lönösen az antitrinitáriusok, hevesen bí-
las
Gozmidele, nem érteti egyet a löbbség szoc,.', 'J!]' • ' I é,s
IS ne~elelve., rált:ík az ártatlanok pusI.tul:ís6t okozó vallási bigollságot és türei.
ezért titokban Lengyelországba távozott. An:'t~or ~n ~z.t u s . ima- metlcnségcL Voltak olY:1I1 vitázók, akik igazolni igyekeztek
dása körül nézeteltérés támadt, a kolozsvan anltt~ml1á r~~so.k Dávid Ferenc elítéltetését és halálát. mint a kanonok Powo.
dowski.
Dávid Ferenc javaslnlára a lengyelekhez fordultnk, akiket donto-
bíráknak kértek fel. Válaszuk későn, CSak ~ávid Ferenc 1~~I~1a A holland j an van Goudocvel azzal :íldoz D:ívid Ferenc emlé.
után érkezett meg. Egyesek késedel m ük I11lUH a~ egész kozos: kéne k,' hogy Or{}niai V i! mosn~l\." Hollandia kormányzójának
ségel vádolták. Ezt köve t ően ~i s-Lengyelorszagban Krakko b:ítor és meg ncm a lku vó haldt mutatj" be Hollandia szabad.
központtal Vehe-Glirius gnzdag kI- ságáért. a vallási türelmességért és
adói tevékenységet kezdeménye- cgye nlő:ségé rt .
zett. amellyel egyrészt Dávid Fe- Az olasz Adriano Prospcri arról
renc rehabi litálására lörekedett. ír, hogy miképpen jelentkczett a
másrészt kiad ta eszmei barátainak. vall :ísi Ic:lkescdés és a miszticizmus
Sommernek, Neusemek és mások- e redményeként az :mtitrinitarizmus
nak a műveit. egyéb form:íja , azaz Krisztus em-
A berli ni \Vem er Lcnk profesz- ber voltának hirdetése, kél itáliai
szor a Németországb.m működó. és zárd:iban il XV I. század második
később emigrációba kényszerült felében.
némel antitrinitáriusok tevékenysé- Szörcnyi U szló Heltai Gáspár-
gének egyes mozzanatait vázolja nak A M M címú fo rdítása kapcsán
fe\. Úgy vél i, hogy a X VI. száZad a sp:lI1yolországi lutheránus refol:-
második felében Európában csak lll áció történeli alakulását ismertetI.
néhány sziget volt , ahol a vallási Heltai ugyanis e miívében. Re~i~al.
szabadság és türelem érvényesülhe- dus Gonsalvius spanyol mkvlz l t~r
tett. Ezek közé tart07.011 Déi-Len- e llen 1567-bcn Heidelbergben kl-
gyelország Rakow központtal, Mo- adoll manifesztumot nyújtja szabad
rávia, Danzig és környéke, Hollan- fordításban, és alkalmal.la az er-
dia AmSlel'dammal az élen, és ter- délyi vis7,Onyokra, Az érté.kes ta:
mészelesen Erdély. "A század hel- nul1l1ány ugy.:makkor elemz! Heltm
venes éveiben - írja a szertő - Er- fordításának jelentőségét.
délyben az európai szellemtörténet A tanulmányok összességü k ~n
egyik fejezetét írták meg. Dávid hű képet nyújtanak a refoTJ?~c l.6
Ferenc környezeIében több európai legradikálisabb ágának, az anlitnm-
országból elüldözött tudós t:.láll tarizmusnak európai térh6dít~áró l ,
menedéket. A némel emigránsok szellemi arc ulatáról. valammi a
erdélyi szereplése a német szelle- mozgalmon belül támadt ellent-
miség múltjának értékes része." A mondásokTÓl és harcokról. A ..tan~l­
német antitrinitarizmus e l ső szerep- mányok természetesen nem tukTÖZ-
lői a XV I. század közepén jól is- nek egységes fe lfog~t, nemegy-
mert személyiségek voltak , mint szer ilyen vagy olyan irán.yb~n ér-
például Baltasar Hubmaier, Hans vényesü l a szerzők egy!=m n~zete,
Denck, Ludwig Halzer és Hans Szarka csereg dc kétségtelen . hogy errol a ker~~­
Hut, Fellépésükbcn nem voltak égre riljzolt, kopasz, szürke ágak között , ről ilyen magas szintű, a nagy osz-
annyira harciasok. mint u későbbi· Hál elpusztul erd ő-mező? szefilggésekre és az apró részlet~ k­
ek : Matthias Vehe·Glirius és Adam Csak megbék él. re egyaránt kitér6 tanulmánykötet
Neuser. A kiü\dözött reformátorok Er61 gyújt megújulása rem ényében , még nem Je . ]ent meg. ~p .....
,..- n ezértk
útja Dél· Lengyelországba, innen N OVEMBER ú véljük, hogy n kötet nemcs.a
Erdélybe vez.etett. ahol jelentős te- Bonch idai Szamos-ág pom pázatos g~:dag. alapos és értékes. ho~záJá­
vékenységet fejtenek ki. Munkás- el mú lása. Ko ráll b efagyott szélét k6vel ru lás a tárgyalt kérdés tlszt.azásá-
ságukat és szellemtlket főkénl :I hoz, hanem további, clmélyult ku-
törtük össze, hogy alóla a viz tükre
német felvilágosodás nagy írója, föl remegjen. tatás i h lelője is lehet.

UNITÁRIUS ÉLET 7
Dr. Po/ez Ala/ne pszichológus, {ró, tanato/6gus

Együtt - a halálban és a gyászban


(részlet)
A veszteség okozta szenvedéssel, a gyász feldol· vegek is elhangzottak lehetóleg egyházi segédlet-
gozásával - agyászmunkával - eddig keveset fog- tel, életgyónással, utolsó kenettel , szentáldozással.
lalkozott a pszichol6gia. Régebben, egészen a hu- A társadalom részéró1 a gyász segítése is azon-
szadik század második feléig agyászmunkát segí- nal megindult. Falusi környezetben zárt vidéke-
tették, vezették a rítusok, a vallás és a társada- ken. még ma is megszabja a szokás,' hogy ki mos-
lom. Napjainkban ezek a fogódzkodók elvesztek, datJa a halottat, melyik családtag milyen rokonsá-
már csak. a vidék őriz valamennyi hagyományt. gi fokon mit tesz.
Minden kultúrában azt tapasztaljuk, hogy nem Tudjuk, hogy a szenvedés - testi és lelki - fontos
hagyják magára a halottat, foglalkoznak, törődnek része vagy é ppen lényege a gyásznak. A szenvedés
vele, különböző szinten, különböző rítusok szerint. elkerülésével, bármilyen módon történjen az, nem
Csak a mai modern technokrata társadalom az, lehet a gyászmunkát elvégezni. A test szenvedése
amelyik a háztól gyorsan elvitetve, hűtó'kamrában helyettesítheti a lélek szenvedését. Ezért olyan
gyűjti a holttesteket a temetői ravatalozásig vagy gyakoriak a gyászolók körében a megbetegedések.
az égetésig. Ennek a felfogásnak megfelelően - a A magam tapasztalatai szerint is a megbetegedés
halál és a gyász elhárítása - nem készítjük fel hal- a gyász szerves része . A fájdalom testi megélése az
doklóinkat, illetőleg mi több, magukra hagyjuk azonosulást is jelenti a halottal. Az azonosulás
őKet, többnyire gépekre kapcsolva, idegen környe· lehet maga a halál ténye. Ezért tapasztalható,
zetben, kábítva, ahol a pszichével nem sokat törőd­ hogy az átlag populációnál sokkal gyakoribb a
ve történik a testnek egy többé-kevésbé értelmes halál a gyászolók körében. Ebból vonhatjuk le azt
ellátása (a halál idejének húzása , eltolása vagy a következtetést, hogy jobban sikerül megélni a
passzív elhagyása). gyászmunkát azoknak, akik betegségen estek át a
A haldoklónak, az átlépőnek a segítése egyúttal veszteség után. De a lélek az azonosulás során ön-
az itt maradók számára gyászmunka eló'készítése magában is küszködhet a halállal - depresszió.
és vezetése is. Ugyanis először a halál közeledése, "Meghalok, mint ől" Vagy fél a haláltól: "Csak nem
majd rituális cselekvések során mindkét fél szá- halok meg, mint 61" Ezek ismert gyásztünetek. a
mára a halál megtörténte válik tudatossá. Ez fon- betegség néha a félelmet fejezi ki
tos, mivel ismeIjük, hogy a tudat, az érzelmek, a Archaikus szokás a halott teste mellé élelmet
tudattalan milyen nehezen, háritva, lassítva isme- tenni. Európa-szerte ismert szokás a halotti tarban
ri el a halált. az elhunytnak is teríteni és tálalni. Viszont ott,
A társadalom segítette a haldoklót is. Ismerjük ahol a halottnak ételt nem adnak, tilos a házban
jól, hogy a középkorban keresztény környezetben főzni. A gyászolók a földön ülnek, és a rokonok, ba-
mindenki összegyűlt a haldokló körül, nemcsak a rátok hozzák a rituális ételt. Egyes magyar vidéke-
család, hanem összeszaladtak a szomszédok, meg- ken a szomszédban főznek. Véleményem szerint
jelentek a barátok. Az volt a mondás: "Ajó haldok- azért tartózkodnak az életet fenntartó főzést61,
lás kárpótol egy rossz életet." A főszereplő a hal- mert szimbolikusan közösséget vállalnak az elköl-
dokló volt. Szocializálódo!t egy életen át, hogy mit tözöttel. így vagy úgy, a lélek, a gyászolók és az
kell tenni, mit kell mondani , hogyan kell viselked- elköltözött igénye a közösség vállalása, az evés az
ni, mivel már a kisgyermekeket, sőt a karonü1őket azonosulás szimbolikus módja az elhunyttal.
is odavitték a haldok1óhoz. Ez jelentette a bocsá- A Biblia és a társadalmi hagyomány a részvételt
natkérést, megbocsátást, hagyatkozást, ami nem ismeri , és gyakorolja is. Részvétel az odamenet, ,a
egyszeriien anyagiakra vonatkozott, hanem bölcs halott mellett ülni, a siratás, a virrasztás, a gya-
intelmek, az élettapasztalat átadását foglalta ma- szolás a halotti tor, a részvétlátogatás. (Ami élő
gában. Komoly ké sz ülődé s előzte meg a nagy záró szoká~ volt, mint kiürült hagyomány jelenik meg a
szertartást. Természetesen megfelelő rituális szö- postán küldött részvétnyilvánításban.)

Paul/nyi Tamás

A próféta éneke
Uram, én nem hiszem Mert még tanulnom kell azt a keveset
hogy bárki küldetés nélkül élne hogy mit jelent
de azt most már tudom egyszerüen szépen a szeretet
hogy sok van, ki ha tudná félne meg kell csiszol nom ezt a fényes éket
és látom hogy van mihez a 'fudás ad majd keretet .
aki ha tudná remélne meg kell tanulnom szavadon szóiru
Hát én Uram most így élek szavamon, Szavadon
a gyengeségben félek s az örömben remélek _ szólni bölcsességet
91 tél

8 UN ITÁRIUS ÉLET
,,'ll Itleh ~.U1 jó tllbOUltÍ1t1) nilltiil"
Orbókné Szent-Iványi Ilona - Somogyi László
1
Idola fori
A "piac ködképei"
Fr::mcis Bacon szerint az emberi megismerés és ti fi lozó- Az oly sok talány t jelentő lukácsi "közöuetek" nyilván
fia reflexió egyik kerékkötője ti piaci hangzavarra emlé- nem hangzott el a valószínűleg arámul folytatott beszélge-
keztető, kellően át nem gondolt beszéd. A helytelenül tésben. de ugyanennyire bizonytalan a mögötte feltételez-
használt szavak nem csupán a kifejezés pontatlanságát hető arám eredeti is. Ha azt jelenti : .. bennetek van", akkor
eredményezik, de meggátolják az értelmes párbeszédet is. vonatkozhatott a "Sömá"-ra is, mint a formalizm ussá me-
Különösen igaz ez Ll vallásos nyelvre. Gyakran csak utólag revedett farizeusi gyakorlatra. Ha a mondás értelme "köz-
bizonyosodik be, hogy csupán sz6hosználatbeli különbség tetek van", akkor rokonítható a Mk. 1,14-15-tel, amely
az, ami alapvető teológiai másságnak tűnt először. Ma már szeri nt Isten országa "egészen közel jött", a " kezetek ü-
bizonyosan nem lobbanna fel ti láng ti spanyol orvos 2 mág- gyében van". Akár egy ik , akár másik értelmezést tartjuk
Iyáján. ám a szóbeli kirekesztés elkerülése érdekében helyesnek , az nyil vánvaló, hogy Jézus nem az Isten orszá-
szükséges ezzel ti kérdéssel is szembenézni. gának fogalmáról beszél, hanem arról, hogy az ország je-
l en levő valóság.
Amikor a farizeu sok megkérdezték tőle, hogy mikor jön
el az lsten Országa. így válaszolt nekik : .,Az Isten országa Az evangéliumok a farizeusokat általában Jézus ellenfe-
nem úgy jön el, hogy.az ember jel ekből következtetne rá. le inek mutatják be, s tanúi lehetünk rosszindulatú meg-
Azt sem mondhatják: Ime itt, vagy íme, ott van! - Mert az jegyzéseiknek. jobb esetben meg nem értésüknek. Valóban
Isten országa közöttetek van!" (Lk 17,20-21) E sokat idé- az idézett beszélgetésben is két külön világot érzékeIhe-
zett kijelentés Lukácsnál tágabb összefüggésbe helyezve - tünk : az aprólékos definíciókat kereső szórszálhasogatásét
az Emberfia napjának váratlanságáról szóló igehirdetés és a fogalmi kereteket szétfeszítő tágasságét. Vajon Jézust
elején - kap értelmet csak ellenfelei értették félre? A biblikus hagyomány elem-
zése azt mutatja: nem . Jézust nagyon gyakran közvetlen
A görögül beszélő közösségnek szánt lukácsi irat az környezete, a tanítványok sem é rtették. Sőt, az evangéliu-,
Isten országa jellegzetesen héber foga lmát összekapcsolja mokban is sajátos hangsúlyeltolódások érhetők tetten . Igy
rt hellenisztikus talajon talán jobban érthető paruziával van ez Lukács evangéliumának a 17. fejezetében is.
(Krisztus visszajövetelével). Ez az összekapcso lás is jól
Ha Lukács művének mindkét kötetét (Lk. és Apcsel)
szem lélteti az evangéliumokban gyakran felismerhető
együttesen vesszük figyelembe, nyil vánvaló annak sajátos,
sze rk esztői tevékenységet: egy eredeti jézusi mondást a
történeti szemlélete.
húsvét utáni hit összefüggéseiben kommentál az evangél is-
ta. Ilyen módon az idézett logion (mondás) eredeti kontex- Ahogy Conzelmann rámutatott, Jézus az " idő közepe",
a történelmet hozzá viszonyítva minősíti Lukács. 3 Az
tusa az Isten országáról való, egyes farizeusokkal folytatott
vi ta lehetett. evangélium ideje Jézus utáni idő, így a ~ester szavai elő­
remutató jövőbe néző értelmet kapnak. Igy lesz az Ország
Tudjuk, hogy a farizeusok általában gyanakodva vagy ideje összekapcsolva az Emberfia napjának eljövetelével.
megvetően viszonyultak a Palesztinában igen népszerű, és Ez az interpretác ió azonban teológiai, amely misszióra sar-
főleg a köznép, az "ám-haárecz" körében élő "Malkuth kall . Vajon találkozik-e Jézus örömüzenete az evangélista
Jahveh" remények hez. Számukra az "Ország igájának" teológiájával?
felvételét a szóbeli lOrához való igazodás jele ntette, ami Amikor Jézus lsten országáról beszél, sosem ad megh~­
külsőleg el sősorban a Sömá (5 Móz 6,4) rendszeres recitá- tározást. 4 Nem ad definíciót, nem értekezik az Ország mi-
lásában nyilvánul meg. Éppen ezért sokkal inkább tekint- ben létéről . Legjellegzetesebb mondásai példázatokban lel-
hetjük a farizeusok kérdését gúnyolódásnak, mintsem teo- hetők. A példázatok nem az Ország alle~óriái, h.:mem .g~.n­
lógiai diskurzus bevezetőjének. dolkodásra késztető metaforák. 5 TóbbnYlre hétkoznapl tor-
"Vajon miféle lsten országáról beszél ez a vidéki önje- ténetek vagy képek, amelyekból alkalmankén t p~vokatív
lölt rabbi, ha egy icipici kozmikus jelet sem tud felmutatni túlzások meghökkentő csattanók bontakoznak kl. A pél-
hozzá" - vélhetjük a kérdés mögötti iróniát. Pedig Jézus dázat ne~ uz Országról szóló tanítás, ami kívü lről érin ti a
nem volt ri szó vnllási él1elmében sem tanulatlan . Valószí- hallgatót, hanem megszólítja és bekapcsolja a történetbe
nűl eg ri Hillel iskola tanításain nőtt fel , sőt az sem elkép- azt ak inek van füle a hallásra". A példázatokat olvusva
z.elhetetlen. hogy a híres Johanan ben Zakkai körében is ho~'dnk is e lhangzik II kérdés: " hogyan is van ez? Vajon
megfc- ·julhutott annak galileai tartózkodása idején . Jézus jól mennek dolgaink a mind;nnapjainkbru;t'?" ~ ~Z Ország
ismeri u furizeusok gondolatmenetét, és éppen az ő érveik- titka a hétköznapokból értheto meg. Nem kUlso Je lek, ne"2
kel válaszol: hát elfelejtettétek, hogy az lsten országa nem a kultusz hanem a már-már banális történetekben átélheto
égi jelenségkénl mutatkozik meg életetekben, nem az apo- gyakran ~aradox valóság tárja elénk lsten királyi uruimáI.
kalipli kus jelekb61 lesz kio lvasható számotokra : az lsten A példázatok ulapján nem nehéz belátni, hogy lste~ orszá-
orsclga közötletek van! ga nem érthető " kívülről". A példázatot nem tudjuk tun -

UNITÁRIUS ÉLET 9
,
nnyngkénl megérteni. csn~.úgy, ha magunk is ják, hogy szavaik elégtelenek . Néha pusztán a kérdés is
~(,ClróOldl részesei vIlgyunk. szereplOl vagyu nk egy pél- elegendő. mel1 a vúlasz nem verbaliz{ilhatÓ.
ilU'{(ldl, dázntnak . . ~ . A főnév i nyelv szavai szimbólumok, amelyek jelzik a
Az Orsz:.ig ti tkánnk megcI1ése O,I t k~zdóchk, Valódi Valóságot, az igei nyelv szavai ikonok , amelyek ki-
amikor n hallgató elgondokodik ~on. hog?, mlé~'1 IS kell a mondása kapcsolat a Valódi Valósággal.
fóldbe eseti gabonnmagnak el halnH" M~[y Ig~sago, f~gal- Ebben a kapcsolatban a szavak ugyanolyan s zereplők
muzmcg J.D' Crossnn , amikor aZ elrejtett
• ," példnznta
k inCS lehetnek min t a beszélők . Sajátos in terakció megy végbe
kapcsán arra II pomdoxo,nrn mU I.al ra. hogy II k ln c~ megln- egy-egy nyelvi folyamatban, s azt is jelzi, hogya szavak
lál6júnak mindent. va loban mindent. ~1ég Do ~ld6.zatol használata egy-egy beszédmód ban nem mindig releváns az
m. ' ' I ,"s 'el kell adn ia.6 Az n beszédllpUS. am it Jézus ti
példázalokbun használ, jellegzetesen proO'é l' laJ,""Igei" nyel v é s
adott történéshez. Az archaikus ember bölcsessége létre-
hozta a " tabu szó" intézményét, ami kellő önmérsékletre
intette az embert . A tabuszó helyettesítői. ha önálló életre
a héber Bibli án alapul.
A Jézus által is beszéll igei nyelv azonban búvópulak- keltek. csak utalni tudtak arra, amire vonatkoztak. C serébe
kénl tovább éh és él ma is. Fontosnak ítéljük annak leszö- azonban korlátlanul használhatók lettek a mai főnévi - teo­
gezését. hogy II teológ iai nézetkü lönbsé.?e~ egy rész.e ~ lógiai nyelv alapszavaiként.
nyelvhasználat k il l önbözőségére vetítheto VISSza. ~z .. lgel A tabuszó problémájának másik megoldási módja a
nyelvet beszélők és II főnévi nyelvet ~aszn~lók kozot! ~ leíró-igei körülírás ki alakítása vo lt. Ebben az ember vall á-
megértést [lZ is nehezít i, hogya kereszteny. lu t ~u l csszav al sos szóhasználata az állítmó.nyok szi ntjén rögzü lt. Az ala- o
az évszázadok során rögzültek, mégpedig foneve kként ny i beszéd a Szemközti Valóságnak maradt fen ntartva. Igy
rögzilltek . E kulcssznvnknt, mint lsten. bún, me?~~Jtás. az igei nyelv értelme a párbeszédben lehetséges csak. A
szeretet. szolgálat, hit, remény stb., másként ho.sznalpk o.z párbeszéd ped ig éppúgy, mi nt az Isten országa, végső
igei és máskén t a főn év i nyelv szabályai sZ:lin!. Az e~térő soron az emberi tapasztalat ügye. Talán ez lehetett az, amit
szóhasználfIl inkább fi mondattanbun érheto tetten, mmt a Lukács evangélista .. közöttetek" -re vagy " bennelek"-re
szófaji elemzésben. Az igei és főnévi nyelv kérdőszav~i
.. .. .. ,
gorogos ltett .
ugyanis mások . A fő n évi nyelvben azt meg lehet kérdez"" E kétféle nyelvhas ználari mód felvázolása nem jelent
hOlJy egy teológini múszónak mi a definiáló karaktere, azt értékítéletet is. Nem állítjuk , hogy az egyik mindenestő l
az;nban nem. hogy ennek kimondása mikén t változtatja elhibázolI. a másik m i nde n estől kifogástalan. C supán arra
meg a beszé l ő életét. Az igei nyelvben ped ig lehetetlen szerettünk volna rávi lágítani, hogy a teológiai disputák
vállalkozás egy arisztote lészi típusú definíciót adni, csu- előtt célszerű tisztázni a felek beszédmódját. Az egymás
pán a vallásos tapasztalat körülírására van mód. A főnév i fti löui ítékezés semmiképpen nem járható út a keresztény-
nyelv rendszcl1 alkot. az igei nyelv csupán rendez. és az ség számára, és méhatlan is azokhoz, akik a Názáreti kö-
eligazodást segíti . A főnévi nyelv megkérdezi, hogy .,ki- ve l ői n ek vallják magukat. Az evangélium századosa ott, a
csoda", " mi a lényege", az igei nyelv úgy kérdez " mi a Golgotán, átellenben a Megfeszítettel önkéntelenü l verba-
viszonyom vele". A válaszkén t adott szavak gyakran ugya- lizálta élményét: "Bizony, ez az ember lsten Fia volt. "
nazok, de a " nyelvjáték" különbözik. (Mk lS ,39b) Vajon
Az igei nyelv főnevet vagy igét
karl útja fl dogmaal- mo ndott?
kotásra való képte- A válaSZ kimon -
lensége. Nem a szu- dása előtt tanácsos
vai lesznek fon to- egy pillanatra meg-
sak, hanem a be- álln i, és arra gondol -
széd. amelyben el- ni . hogy sok-sok tü -
hangzanak. Az igei relemre és de rűs alá-
nyelvben a beszéd zatra van még szük-
éppen olyan ese- ség ahhoz, hogy ne
mény. mint a világ legyenek úrrá raj -
bálmely folyamata. tunk a piac bálvá-
A beszéd s zereplői nyai - idola fOli .
saját besredUkkel
definiálják magukat, Iroda/om
hogy a szavak ki- I Francis Bacon No·
vum Organon c. múvébcn
mondó.sával múr szereplő fogalom, jelenlé.
meg is haladjt'ik, se: a "pi:le köd képci "
azok e lsődleges vag)' a " pi:,c b.ilváll)'ai" .
kontextusát . A múr é.~ az emberi bes1.éd pon-
t:lllanságából s:clmlu7.6
hivatkozott J . D. Crossun ud erre példát Hópehely pil i nkéI. bon)'odalmakra ulaI.
Schönberg "Mózes és Áron" címú Kusza törzs feke te szín folt ját felo ldja.
2 Szcrvél Mih.íl)'
műve kapcsán . A vallásos szféra, lénye- Tómöll té r vesz körül, 3 H. Conzelmann: Die Mine der Zeil C. rlUlfll:á·
gében a Mindenható nem túr kép-formá- hangod is eltom pul. jában megfogalmazou néze l.
Emberül viseld sorsodat. 4. Ld. pl.: P. Ricoeur: Az ,, 1Slen or~zága" 1él us
kat, sem tárgyi-materiális. sem szavak-
DECEMBER parabol áiban. Pro!esláns Sze mle L1VJl/2 .. 1992.
hoz kapcsolt bálv:Inyok:lt. Az I stenről
Ko tozsvári füvészkert . 5 Főleg az a ngol szi~z biblikll ~ok köré ben nép-
kimondott sz6 n kimondás pillanatában szerú átJás poul.
megsemmisliI. mint idegen kép-forma. Szokatlan vastag hó ü ll az ágakra.
Sokan emetszeten mulalják ki, 6 1. D. Cros~n : Finding is Inc First ACI. For·
Az Igei nyelv használói nagyon jól tud- hogy résztetekben én is abszt rahálok ... less Press. 1984.

10 UNITÁRIUS ÉLET
Dr. Ge/lérd Judit

Unitárius zarándoklat Lengyelországban


Faustus Socinus nyomdokain
1997 augusztusa végén egy lel kes unitát7us cso: sége, Elizabeth Morsztyn egy év múlva meghajt,
port szokatlan zarándo,~atr~ , ~ngyelors,za,g kor,aI az újszülött Agnest hagyva Socinusra.
unitáriu s ún. "ariá nus emlekel felkutatasa ra val- Socinus a századvég legismertebb és legüldözöt-
lalkozott.' ÚttöróR. voltunk, "történelmi" zarán- tebb t udósa és heretiku sa volt Krakkóban . Annak
dokok, e rdélyiek és a merikaia k. Ere~etileg dr. főtem plom ában 1594-ben elha ngzott, Bocinust és
George Huntston Williams Harvard Holhs profesz- az ariánusokat e lítélő szónoklat nyomán összecső.
szart korunk legnagyobb vallástudósát, a lengyel dült tömeg, fóleg fanatikus diákok, otthonába be-
uni t;rizmu s szakértőjét, a Radikális reformáció törtek, és a súlyos beteg Socinust mezítláb von-
Íróját kértük fel, vezessen minket. Betegség~ azon- szolták ki a főtérre , a h ol szeme láttára értékes
ban megakadályozta útitervében , s így hIrtelen könyveit, kéziratait - egész é l etművét - máglyán
magunkra maradtunk - magunknak kellett felfe- égették el. Őt m agát is máglyár a szánták, de a
deznünk mindent. vér szomj as tömeg inká bb a folyóba akarta ölni. A
Nem túlzás a ,felfedezés" szó, ugyanis Lengye- Gondviselés csodája volt, h ogy egy egyetemi tanár
lországba n a katolicizmus minden XVI. századi u- híve megmentette a dühöngóR. markából , és vidé-
nitá rius emléket elsöpört. Ez a körülmény adott ken rejtette el. Műveinek elvesztését és a súlyos
missziónknak történelmi j el e ntőséget. fizikai bá ntalmazást soh asem heverte ki Socinu s.
Rejtekhelyét változt<:!tnia ke llett, így kért mene-
A csoport összetétele igen szín es volt, hat unitá- déket egy ifjú tanítványánál Luslawice nevű falu-
rius lelkész: David Keyes mint szervező, Earl Holt, ban, Zakliczyn közelében, Rakowtól és Krakkótól
a Star King Teológiai Intézet vezetőségi elnöke és nem messze. Ezen a vidéken a XVI. században
Sara Oelberg Arnerikából, Richard Boeke Angliá- több mint 300 "ariánus"2 család lakott, s Rakow
ból, és hárman Erdélybó1: az amerikai Scott Prins- mellett Luslawice volt a le ngyel antitrinitárius
ter, a kolozsvári teológia angoltanára , Farkas mozgalomnak a második központja. Virágzó gyüle-
Dénes valamint Szabó 'I\inde teológiai hallgató. kezeti élet és igen fontos akadémia működött itt,
No meg egy bibliatudós amerikai protestáns pro- nyomdával , a hol az a riánus könyveket nyomtat-
fesszor házaspár, Atzél Endre, a katolikus máltai ták. A falu két ariánus család birtoka volt: a
lovag, és jómagam az a merikai-erdélyi . Taszyckiaké és a Blon skiaké. A Taszyckia k által
,
Utikalauzként az Earl Morse Wilbur 1936-ban alapított a kadémi ára Lengyelország egész terüle-
írott cikke szolgált, amelyet az Amerikai Unitárius téról és Erdélyból is jöttek diákok.
Történeti Társaság közölt 1936-ban.1 A nyomda, mely titokban működhetett csak ,
egyben otthont is nyújtott Socinu sn a k és leányá-
A nyári nagy árvizet követő héten keltünk útra, nak. És ő szorgalmasan folytatta tudós Ír ói és gyü-
mely Lengyelország nagy részét drámaian érintet- lekezeti szervező és tanácsadó munkáját, széles
te. Krakkó volt a fónadiszállásunk, itt tal álkoz-
körű leve lezését, súlyos betegségei ellenére is. Bá-
tunk a jelenlegi lengyel unitarizmus képviselőivel. thory István fejedelem udvari orvosa, dr. Niccola
A találkozás célja az erdélyi mintát követő testvér- Buccella nagylelkűen évi 100 forintnyi jövedelmet
gyülekezeti kapcsolat kiépítése lett volna. Azon-
ban az alig maroknyi lengyel unitárius testvérünk biztosított Socinusnak.
két igen széthúzó és egymással hadakozó, komoly Tragédiáktól, üldöztetésektó1 és betegségektó1
ideológiai különbséget hangoztató megosztott ságá- meggyötörten , Socinus 1604. március 3-án halt
ban é! - egyik csoport Sziléziában, a másik Varsó- meg a Blonski kúriában, Luslawiceben. Meghur-
ban. Ugy éreztük , nem értek még meg testvérgyü· coltatása azonban még h alálában is folytatódott.
lekezeti kapcsolatra. Figyelmünket így teljesen a Holttestét - a szájhagyomány szerint - sírjából ki-
socinianizmusra irányítottuk tehát, és az előttünk ásva , a folyóba vetette a fal u népe.
el őször odalátogató Phillipp Hewett kanadai unitá- Leánya, Agnes nem sokára férjhe~, me,nt a y!iszo.
rius lelkész által emlékezetból rajzolt térképvázla- waty család fiához és András nevu fiut szuit. A-
tot követtük. zonban férje is egy éjszakai betörés és megkinza-
tás áldozatául esik s 1653-ban meghal. Agnes egy
Zarándoklatunk csúcspontja Faustus Socinus, év múlva követte férjét a halálba. András fiuk a
nagy teológus síremlékének megtalálása volt. Soci· kor leghíresebb a riánus lelkésze lett, ?e 1660-ban ,
nus a 16. században új teológiai rendszert alkotva, amikor az ariánusok vallásgyakorlatat végleg be-
a késóbbi unitarizmus alapjait vetette meg. tiltották Lengyelországban, holla~diai. száműz~­
Élete tragikusan és tipiku san az eszméikért ül· tésbe kényszerült. Itt Írta és adta ki SOClll,U~ ~lete­
dözöttek sorsa volt. Római katolikuskén t az ola- ról és a len gyel unitárius mozgalomról szolo Jelen-
szországi Sienában született 1539-ben. Élete delén tős munkáít.3 1678-ball halt meg, két fi úgyerme-
azonban a protestáns hit re tért, és emiatt, önkén. ket h agyva maga után. Benedek nevű fiából Kelet-
tes száműzetést vállalva , örökre elhagyta hazáját Poroszor szágban ariánus lelkész lett, And:ás fia
és 1579-tó1 Lengyelországban , Krakkóban telepe: pedig a Kolozsvárra menekült lellgye} umtánus
dett le. A protestánsok üldözése azonban vidéki gyülekezet lelkipásztora lett. ~zen túl a, család
rej tekhelyekre kényszerítette 1583 utá n. Ifjú fele- többi tagjáról nem ma radt fenn Irásos emlek.

UNITÁRIUS ÉLET II
J
Mi unitáriusok azt gondolhatnánk, hogy Socinus Az unitáriusok figyelme azonban csak 1879-ben
sírja ma is zarándokhely. Illene, ho~ az legyen, de irányult erre a kegyeleti helyre, amikor Rev. Ale-
sokan nem tudják hollétét. Zenészfülemet szeren- xander Gordon belfasti lelkész Erdélybe mentében
csére megütötte a "varázsige": Pendereczky, a le~­ ide, Luslawicebe is ellátogatott és leírta a helyet. A
nagyobb jelenkori lengyel zeneszerző neve. Tud~l­ 20. század elejéig azonban semmi lépés nem tör-
illik Socinus síremléke ma a .Pendereczky-kúna tént a síremlék ápolása érdekében. Az 1910-ben
gyönyöríí parkjában v~n. É~ mivel a Pendereczky Berlinben tartott Szabadkeresztyének Nemzetközi
nevet minden lengyellsmen, így az ember arány- Kongresszusa alkalmával történt a második unitá-
lag könnyen rátalál erre az istenhátamögötti falu- rius zarándoklat Socinus sírjához, a bostoni dr.
ra. De ha Socinus nevét említenénk, a legmGvel- Charles Wendte személyében aki a Christian Re-
tebbeknek sem lenne fogalma róla. gister folyóiratban felhívást in'tézett az amerikai u-
nitáriusokhoz, hogy Socinus síremlékének helyre-
Még Rakowban is meg kellett eró1tetnünk a fan- állítására gyűjtést rendezzenek. De ezt az akciót a
táziánkat hogy az ariánus fénykort elképzelhes- világháború meghiúsította.
sük ebbe~ a ma álmos faluban. Mert a jellegzetes Másfél évtized múlva, 1924-ben Earl Morse Wil-
boltíves épületeknek - egy kivételével - nyoma burnek kellett Luslawicebe látogatnia, hogy az el-
sincs már. Azonban a legfontosabb, a valószínGleg kezdett akciót az amerikai és az angol unitáriusok
ariánus zarándokhelyként használt romos épületet befejezzék. Ismételt látogatások után a Lengyel A-
most restaurálják Lengyelország műemlékvédői. kadémiával és a Socinus-hívekkel karöltve, végül
Temetőjüket is benőtte a gaz, síroknak nyoma is 1933-ban avatták fel a Socinus-emlékművet a
sincs de lelkünk. megérezte a hely szentségét. Ke- mai helyén és formában .
gyeletÜDket közös imával és rögtönzött szabadtéri
áhítattal róttuk le. A keresztelő csatornájuk - Ez azonban nem az eredeti sírhely, bár a közelé-
ugyan ma betonba van foglalva, de a leírásnak ben van. Amikor a tervek készen és a pénz is egy-
megfelelő helyen van - vizébó1 egymás fejére szór- ben volt, a lengyel földműves, akinek a fóldjén ál-
tunk, és emlékeztünk hősi múltú, négy évszázad lott Socinus sírja, megtagadta beleegyezését, hogy
távlatában itt unitáriusokká váló testvéreinkre , ott emeljék fel az e mlékművet . A volt Blonski-kas-
akik történelmileg szerencsétlenebbek voltak mint tély tulajdonosa mentette meg a helyzetet, felaján-
lotta a kastély gyönyörű parkját, hogy oda áttele-
mi, erdélyiek.
pítsék az emlékművet. így ma valóban méltó és
És büszkék voltunk magunkra egy kicsit. hisz szépségesen inspiráló környezetben , háro mlép csős
Kolozsvár polgárai a menekülő lengyel unitáriusok talapzaton és négy dór stílusú oszlop által alátá-
elébe mentek, hogy otthonukha, hitközösségükbe masztott masszív tető alatt áll a hatalmas kocka
befogadják őket - átmentsék a lengyel unitariz- alakú sziklatömb , minden oldalán felirattal . Az e-
must erdélyi földön. Amerikai testvéreink. számára lején ezt olvashatjuk:
is talán ezen a megrendítő zarándokhelyen - In memoriam
Rakow csendes temetőjében - vált igazán világos- Fausti Socini Itali
sá Erdély és az erdélyi túlélés jelentősége az unita- nati Senia Dec. 5, 1539
rizmus számára. denati Laclaviciis, Mar. 3, 1604
Aztán elérkezett a zarándoklat csúcspontja: a et in recognitione laborum ejus
volt Blonski-kúria, mely ma is áll eredeti formájá- pro libertate, ratione, et tolerantia
ban, ahol Socinus utolsó idejét töltötte és ahol in religione
meghalt. A kúria mellett egy kisebb gyönyörű eme- posuerunt 1933
letes épület pedig Socinus és az ariánus közösség cultores in Europa, Anglia, America
nyomdája volt! Ma a Pendereczky-család könyvtá- Chi semina virtu, raccoglie (ama
ra. Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy E vera (ama supera la morte.
Pendereczky apósa, a híres zeneakadémiai pro- Az emlékmű előtt hever az eredeti, kettéhasított
fesszor, maga vezetett végig a kastélyon és kertjén, kőtömb mely a valódi sírját fedte, és az is idehoza-
valamint a 16. századi nyomdaépületen - minket a tott. Abba volt bevésve a két utol só sor olasz feli-
megilletődött és ünnepélyes lelkű unitáriusokat.
rat.
Aztán egyszer csak a síremlék előtt találtuk ma- Ezen legendák, vallásháborúk és az unitárius
gunkat. Ha az ember elolvassa ez emlékű hánya- szellem győzelmét jelképező szent helyen egymás
tot~ sorsát, akkor értékeli igazán, hogy még egyál- kezét megfogva, csoportnnk az erdélyi, amerikai és
talan fennmaradt. Mert a sírt borító tonnás követ angol unitáriusok nevében emlékáhítattal rótta le
még annak idején a dühöngő fanatikusok kettéha- kegyeletét a nagy Faustus Socinus előtt.
sították, sőt a legenda szerint a folyóba vetették.
Késóbb onnan is kivették és küszöbnek használ- JegyztItk .
ták, ~~ v?lahogy sohasem veszett el, csupán 160 I The Proceedings of the Unitarian Historicai Society, Vol. IV.
évnyl ldelg: I?e azután ismét eWkerült. Mert lap- Part. II., Earl Morse Wilbur: The Grave and Monument ol Faustus
Socinus, 1936.25 Beacon Street. Boston, Massachusetts. .
pangva, bUJkál va, tovább élt az antitrinitárius-ari- 2 Socinust az ariánusnak: nevezett antitrinitárius ~ozgalom hlvel-
ánus lé,l~k ezen ~ fóldön. Socinus csodálói újjászü- vel azonositották. helytelenül. Lengyelországban ma JS. ~ a neven
lettek uJMI és Újból, különösen a nóK. és a tudósok ismeretesek korai unitárius testvéreink. Ezert ezt a kifejezest hasz·
ápolták titokban valláshagyományukat. Az ariá- náljuk, bár történelmileg helytelen. ugyanis ők magukat Jengyel
nus .templomot lerombolták 1660-ban. A temető­ testvérek H_nek nevezték.
3 Socinus Opera Bibliotheca Fratrum polanorum.
ben,'s ~z az egy sír maradt meg, még az I. világhá-
boru viszontagságai közepette is. (átvéve a Keresztény Maguetóból)

12 UNITÁRIUS ÉLET
UNITÁRIUS ELŐDEINKRŐL...
Az unitárius Bogáti Fazakas Miklós és költészete
Bogáti másik bibliai a lapozottságú parafrázisa enged kö,:,e~keztetni. A költemény egyéni betoldás-
az "Énekek éneke". sal ke~d6diko E betoldás elmondj a, hogy a költő
Ezt az átdolgozást szerzője Tordán fejezte be családját IS utoléri a pestis amely elragadja
1584-ben vagy 1586-bano mekét.
O b Ez kényszeríti
b . Bogátit arra ,hogy
e va b eze-
gyer-
A Bibliának ezen legköltőibb részét, mely a kö- t es en az em en tudatlanság felá1 elmélkedjen.
zépkor egyik legkedvesebb és számtalanszor lefor- Arról ~zól, hogy nem lehet eldönteni, hogy az élet-
dított oJvasmányaként ismert, Bogáti "fél kedvvel" benOfoo aké
Jó-e,h vagy a rossz van túlsúlyban?o Iste n u' tO~alo
üJtette át magyarra , mélyen les újtva legkedvese bb k l ~r sz etetIenek, a gyarló ember pedig
t u dJa, hogy mlo va'lOk o
Javára és mi van kárára. nem
gyermekének halála miatt. l

Magát az eredeti munkát az irodalomtörténet Az előszó. di~ztichonjaiból világosan kitűnik a


különbözőképpen ítéli meg. Dési Lajos bájos sze- feldolgozás mdltéka, majd a továbbiakból
relmi idillnek mondja, mely Krisztus és a keresz- le~et ~övetkeztetni,.. h,?gy ~ könyv főproblé~Z:
tény egyház között fennálló szoros viszonyt fejezi cSIllapltólag hat a kolto lelkere. Ugyanis közös ne-
kio o ,:,ezőr~ tud~a. hozni a jámbor ember szenvedésének
Schiller szerint a munka a zsidó géniusz párat- es az Istem 19~zságszol gáltatásnak problémáját. A
lan terméke, mely jelképes ábrázolásával nagyon me~oldás sze~nt a szenvedés megakadályozza az
megfelel Bogáti költői tehetségének. elb~zakodotts!lgot és az erkölcsi romlást, és annak
Varjas az Énekek énekében teológiai értelmű vi- el;'lselés~ uta? ~ szenvedőre - mintegy elégtétel-
rágéneket lát. kent - feny es Jutalom vár. Bogáti a problémák
megoldásában feltámadásra utal , de a föltámadá-
Bogáti a munka feldolgozásánál felhasználta Se- son nem fóldi újraébredést, hanem üdvösséget ért.
bestiano Castellio (1515-1563) bazeli szabadgon-
~olkodó értelmezését, de használt görög szöveget Bogáti a Bibliára támaszkodó munkáinak sorá-
I S, melyet a szöveg tartalmának megfelelő magya- ban az ~,szte r ,dol?a" cÍmű az, amely műfajilag és
rázattá alakított áto a szerzosege kerdesében komoly vitákra ad alkal.
A biblia textus előtt - bevezetésként - hét sza- r:'~t. Klaniczay Tib?r a szerzőséget elvitatja Bogá.
kaszban elmélkedik a szeretet (szerelem) erejéről, tJ,~ol, míg Thury ZSIgmond és Schiller Bogáti szer-
mellyel a természetnek és a szeretetnek a fákban zosége mellett tör lándzsát. Ez a névtelenül Ko-
és a füvek növekedésében , az állatok, a halak és a lozsvárt napvilágot látott munka az irodalomtörté-
madarak szaporodásában mutatja meg érvényét. netben "Kolozsvári névtelen" elnevezéssel szerepel.
A bevezetés .után a hátteret rajzolja meg. Részle- Maga a munka , amely a Biblia negyedik törté-
tesen elmondja, hogy az éneket Lévi fiai akkor nehni könyvének magyar nyelvű , költői átültetése
m~:m~j~, amikor elhozzák Salamonhoz az egyipto- Heltainé nyomdájában látott napvilágot és az an~
mI klraly leányát. Ebben a részben kimondottan a titrinitarizmus progagálását célozta. A ' háttérben
héber szöveget dolgozta át. A befejezés előtt a tar- az egyház zsinattartási jogának korlátozása állt, s
talom történeti valódisága felő1 elmélkedik. A sze- a művel Bogáti a fejedelemasszony, Báthori Kri s-
relmesek számár~ ,íródó munka a XVI. század leg- tófné Bocskai Erzsébet pártfogását kivánta meg-
kedvel~ebb formájaban, három ütemű és tizenegy nyerni elnyomott felekezete számára. A feldolgo-
szótagu formában Íródott, és újraértékeli eredeti zás részben görög szövegre, részben a már koráb-
mondanivalóját. Ugyan:is a munkát Bogáti nem ban megjelenő rokon tárgyú munkákra támaszko·
csak a hagyományos ZSIdó fólfogás szerint hanem dik. A munka nem parafrázisszerű fordítás, hanem
a ~eresztény szemléletnek, Iste n és Izra~l viszo- a tartalomnak szöveghű megverselése. Hiányzik
nyanak ~~rázol ásaként fogadja el, jóllehet a mun- belále a szubjekív helyek és a bibliai hősök kedély.
kának, ~lragénekként való értelmezését adja. hullámzását festő, költői megnyilatkozás. Az előa­
A kezlTatban fónnmaradó munka az Erdélyi Mú- dást helyenként megszakítja egy-egy magyarázó
zeum Egylet Bogáti Kódexéhen maradt reánk. betoldás, a zárószakasz pedig a szerző moralitása.
Bog~ti következő biblikus tárgyú parafrázisa a Bogátinak a fentieken kívül ismert még három
"J6b ~onyve" , mely a költő lelkében Tordán fogant kisebb terjedelmű, egyházi jellegű munkája.
meg, ~s Homor6dszentpálon 1586-ban készült el. ru első egy nThezis" a zsidókhoz Íródó levélró1,
.. E.z e~ben fiát elragadta a pestis, s a veszteség fó- melyet Válaszúti György pécsi unitárius pap ked-
lott~ faJda~mában Írta meg e Homoródsze ntpálon véért írt, és amely teológiai álláspontját is tükrözi.
lako. KO;lllS Far~asn~k ~ján~ott munkát. E para- Bogáti e munkát elvitatja Páltól, nem tekinti sem
fr~zls nehán~ terjengos reszto1 eltekintve művészi levélnek, sem a zsidóknak szóló intelemnek.
sZInvonalon aH. Versformája a magyar al~xandris­ A második ugyancsak "Thézis", amely huszon-
ban ír6dot~, éS kéziratban maradt fónn. A tizenkét nyolc tételben foglalkozik a Szentlélek kérdésével.
szótagb~1 ~lló sorok negyvenkét fejezetben beszélik Ebb6l kitűnik, hogy Bogáti a Szentleiket Isten
el J ób torténetét. Az átdolgozás munk '· l" l
"küldöttének" tartja, amely az Istentá1 kapott fela-
tatólag Amo t k aja nem 10 y-
os. lD a öltő is írja .;a me '· uló fá ·6 datok teljesítésére hivatott, és nincs külön isteni
emlékek munkája félbeszakítására kény~Jerítik ,~ tulajdonsága.
Aámáunka ajánlása a héber és görög szöveg feld·ol. A harmadik egy elveszett, a Tórvény fel61i véle·
goz s ra utal , amely a szöveg nehézségi fokára ményt kifejező munka , amely 1582-ban íródott és

UNITÁRIUS ÉLET 13
a címe alapján fóltételezhet6, hogy az ószövetségi kerét. A nagy népszerűségnek örvendő munka át-
törvénnyel foglalkozik. Bogáti ezen értekezéséb~1 javítva 1592-ben, majd 1597-ben kerül újra kia-
kiderülő álláspontja az, hogy csak azok az ó-szo- dásra .
vetségi törvények érvényesek, amelyek nem nyer- Bogáti antik eredetű történelmet feldolgozó
nek új értelmezést az újszövetségi szövegrészekt61. munkája a Tordán befejezett és Báthory István ko-
Nem kimondottan vallásos tárgyú, de Bogáti ronázására készülő .,A. három jeles fó'hadnagyok-
vallási hovátartozására fényt derít6 munka a már nak ... fő helyekről való vetélkedése" dmű.
említett .,Defensio Francisci Davidis" cimet viselő A munkában Nagy Sándornak, Hannibálnak. és
kiadvány, amelyben Bogáti cs~k., társs~~rz6'ként Scipionak a fő helyért való vetélkedésének harcát
szerepel. A Dávid Ferenc tragédiájanak torténetét adja elő versben. .y
tartalmazó munka Dávid Ferenc fia, János , Trauz- A munkával a költő Zsámboki János strassburgi
ner Lukács, Bogáti és Palaeologus közös szerzemé- kiadásából ismerkedett meg. Alapja Lucianosnak
nye, mely kiegészül a Dávid F~re.~c és Socinus a Jfalottak párbeszédei" CÍmű írása, melynek ti-
közt lefolyó vitával, a lengyel ekJezslák erre vonat- zenkét dialógusát szedte versbe. Egyetlen csonka
kozó ítéletével és Dávid Ferenc kéziratban maradó példánya a Magyar Thdományos Akadémia könyv-
utolsó munkájával. A mű a Majna melletti Frank- tárának a tulajdona.
furtban került kiadásra, s a kolozsvári csak után-
nyomás. Bogáti széphistóriái közül legfigyelemreméltóbb
Bogáti nem vallásos jellegű munkái közül id6be- "A. tökéletes asszonáUatokról" szóló, Plutarchos és
lileg első az 1568-ban szerzett, és Kolozsvárt, a Ovidius nyomán írt munka.
Heltainé-féle nyomdában 1591-ben megjelenő, Ebben olyan tizehárom asszonyt mutat be, akik
antik tárgyú ,.Ez világi nagy zűrzavarról való feláldozzák magukat férj ükért. A vers arról tájé-
ének", mely átmenetet képez a szerző vallási és vi- koztat, h ogy milyen szempontok szerint kell sze-
lági jellegű munkái között. mügyre venni a n6'ket, és hogy milyen tulajdonsá-
A Jób könyvének hangulatát tükröző munka a gokkal kell rendelkeznie egy jó feleségnek. Beveze-
görög irodalom egyik epizódját dolgozza fól Lucia- tése erkölcsi tanítás. Hasonlóképpen az epilógus
nos; "Charon vagy a világlát6k" című műve alap- is, amelyben a költő a nŐKról táplált bizarr nézeté-
ján. nek ad kifejezést. A mű tizenhárom elbeszélésének
Bogáti énekét a rázúduló nehézségek alól enyhü- erkölcsi tanulsága méreteit nézve nagyobb, mint
lést keresve írta, és életérzését fejezte ki. Ismerteti maga az elbeszélés.
az élet különféle viszonyait s benne az emberiség Másik antik történeti tárgyú munkája az "Aspa-
nyomorát. A munka maga az élet, melynek Bogáti sia asszony dolga és az jó erkölcsű asszonyoknak
tudomásul veszi tragikus diszharmóniáját. Figye- tüköre" cÍmű.
lemre méltóak bibliai képei és a költemény folyé- Aspásia az ókor legünnepeltebb nőalakja, akit
konysága . Versmértéke ugyanaz, mint a nótául vá- szépsége és erkölcsisége emel a királyi trónra.
lasztott Ilosvai-féle Toldinak. Első sora tizenkettő, A munkát Bogáti 1587-ben Homoródszentpálon
utolsó sora tizenhárom szótagból áll. Írta meg Ailianos népszerű görög "Varia historiája"
Bogáti történelmi jellegű munkái közül elsőnek című munkája alapján, megtoldva azt bevezetéssel
"Mátyás király krónikájának 5. része"-t említjük, és záradékkal. A sze rző munkáját annak az antit-
mely Görcsöni Ambrus, vagy más néven Gosárvári rinitárius Forró János főúrnak ajánlotta, akit Bá-
Ambrus 1567 előtt megkezdett munkájának befe- thori Zsigmond összeesküvés vádjával kivégezte-
Jezése 15?6-,?an v,agy 1577-ben. Másodszori, egy- tett. A munka a női szemérem és alázatosság aján-
ben utoiso kiadásara 1580-ban került sor. A mun- lása, s tükörül szolgál a jó erkölcsfi asszonyoknak.
kából Görcsöni négy részt készített el. Ezt folytat-
Az antik tárgyat fóldolgozó oktató költemény
ta Bogáti,. ~ a bevégzett munkát Berzeviczy Már-
!-Onnak aJanlotta. A munka megírásában Helta- 1591-ben jelent meg Kolozsvárt Heltainé nyomdá-
I Gáspár "Króniká" -ját használta.
jában.
Tórténelmi témát dolgozott fel 1579-ben írt ..A Bogáti regényes, szépirodalmi jellegű, egyben
nagy CastrOlt Györgynek ... historiája" dmü Sza- utolsó ismert műve az 1598-ban elkészülő, de csak
lánczi László tövisi birtokán készült munkáj~ . halála után megjelenő "Demeter története".
Castroit György görög származású hadvezérról A munka Plutarchos fordítása . Föszereplője De-
számos é~etrajz jelent meg. Ezek közül legjelentö- meter Polierchetes, Antigones fia, a férfiszép-
seb~ Manno Berlatte, dalmát származású, bresciai ség ideálja, ki ha nincs harc, akkor kéjelgő és vak-
tanar ,150~-ban, Rómában megjelenö munkája. Ezt merő kalandhajhászó. Szerencsecsillaga akkor ha-
lefordltották nem~t, olasz, francia, angol és latin nyatlik le, amikor saját embereivel szemben is el-
n~e~vre . Az. utó.bb~t ültette át Bogáti magyarra, ki- bizakodottá és gőgössé válik. A történet rövid ta-
bovltve C~strOlt es Hunyadi közti párhuzammal. nulsága szerint a szerelem hatalmának senki sem
Az. ének hlven tükrözi Bogáti kora átalakuló hada- állhat ellen.
kozására és a korabeli megváltozott viszonyokra E regényes mü, Bogáti előző munkáihoz képest
vonatkoz.ó vélemén:rét. Arra a megállapításra jut, fejlődést mutat. Ugyanis .,Demeter története"-ben
hogy a Vltézséget ki kell egészítse a tudás és a ta- a moralizáló hist6riát fólváltja a verses sz6rakoz-
pasztalat. tató történet. Az egy pergament kötésfí kolligátum
A re~~nyes történet írására azért vállalkozott fedőtöltéseként szolgáló lapb6l kerül ki. Négy ti-
Kert cso~e?t ~ bibliai históriák iránti érdeklődés: zenhármas szótagú és egyrímű sorból áll.
~~yszerusegbol nyúl világi témához, hogy jobb A munka a Heltainé vezette nyomdából kerül t
híJan ezzel mozdítsa elő a valláserkölcsi nevelés si- ki .

14 UNITÁRIUS ÉLET
IlI. ~ Ó~zövetség - Bogáti sze rint - J ézus elj övete-
Bogáti teológiai á ll áspontja, vallásos tárgyú lét JelZI , de n e m a második. isteni szem é! ét
munkái a la pján az a lábbi: ha.~em a Jéz~ssal azonosított megváltóét. Az Yú j :
Bogáti a tiszta monoteizmust tanító Dávid Fe· szovetség célja nem az Ó-szövetség eltö lé
rene követője, még akkor is, ha a körülmények hane m a nnak betöltése. r se,
kényszerítő' hatására aláírja a dávidi tanokat - po-
litikai okok miatt _ elitél ő Bl a ndrata-Hunyadi-féle A ftlhasznált &gáiiool foglalkozó irodalom:
hitvallást. VIlágnézete átmenet az antitrinitárius Toldy Ferenc: .,A magyar költészet története.~ 1867
ideológia konzervatív és ra dikális irá nyzata között. Kohn Sámuel: ,.A szombatosok története.~ 1890.
"rik I t l' h Jakab Elek: ..Még egyszer Bogáti Fazakas Miklósról MEs _....
I sten ké pe nem SZle US, e von e ny, anem a lek a SZ?m~atosok története c. könyvre. Ker. Magvető. '189t<.v<;te-
mindennapi élet körébe á llított Is ten. Megjele n ésé. DeZSI laJOs: ..!Jogáti Fazakas Miklós elete és költői múködese ~
ben és működésében tele intim, k özvetlen voná· lrodalomtörteneti tanulmányok 1895. .
sokka l. Istene közelebb á ll a rnagyarok I sten é h ez, Császar Ernő,; .A magyar prot<:stáns zsoltárktHtészet a XVI. es
mint a zsidók büntető J e· ~=========,;XVI;;,;;; l. ;;'''
;:;;;''';;d;;:b;;ru:;;'',,;;;lrodalomtörteneti Közlemenyek. 1902.
hovájához . Gondja van a = Kanyaró Ferenc: .,Bogáti Faza·
fóldi lé tre, hiszen a jónak Bogáti Fazakas Miklós kas Miklós naptári röljegyzesei."
jóval, a rossznak rosszal Ker. Magvető. 1902.
t I s t e n te rem tő~e es
·' Kanyaró Ferenc: ,,Felvilagositó
fiIze. PSALMUS C észrevételek BogAli családi érdekü
rendezője a világ esem é- XLIV '\j.,",,,,,,,,,;\,,,.'
',ö Kc" Magvetö
nyeine k. 90
Bogáti teológiájában J é, Király és ország (részlet) ,Kanyru-ó Fc' cn" ,,llogAt; ,.oltá,
zus a hivatásá t betöltött ral a JezsuitAk ellen." Ker. Magvető.
M eSSl'á S, a k 1't nem I'IIet Kegyelmes Úr, adok nagy halat neked, 1903.
Kanyaró Ferenc: O~gát.' ma-
··, , t· Hogy minden szerencsén feJ·emet ő rzéd , - Ker. Mag·
meg I s t e nne k k IJaro ISZ· gyar szabású zsoltárai."
telet. Jézus aZ ószövetségi Szivet adai , kezeimet vezetéd, velő 1903.
próféták által megjósol t Ennyi hadban ujjaimat viseléd. 'lllUry Zsigmond: ..Bogáti Faza·
Messiás, aki azonban lsten volt mindenüt! kél erős karom, kas Miklós élete és zsoltarforcütá·
b r" ki h lál I Minden ellenségtöl varam és tornyom, sa: · Századok. 1908.
"em e , a ' áva meg- p . Pinter Jenő: ,.A. magyar irodalom
mutatja az üdvösség útját. .. a lzsom , ótalmom, nagy bizodalmam, története~ 1909.
SZÜl' e té se e16'tt n e m létez- O tisztelt fel , hogy ennyi sok országom, K1aniczay Tibor: ,.A. magyar ira-
h et. Kényszerű h a lá la Róllam hogy ily gondod volt, csudálkozom, dal~m története 1 6O().ig.~ 1909.
után Isten jobbj án él, és Mert emberre ily gondod mire vagyon , Ujvárosi Szabó Gyula: ,.A. ma·
a ktív r észese az égi és a Mi jó benne, hogy szemed Igy vigyázzon, gyar verses oktató költészet törté-
fóldi eseményeknek. Ily szamtartasod az apró Ádamon. nete 1772·ig." 1910.
. . Borbély István: ,.Bogáti zsoltá·
A m ásod szor e ljövő Alom és egy semmi az Adam fia, rai.nak új kézirata." Egyetemes Phi.
Messiás ne m hús-vér fóldi Egy buborék, ki elvés z, mig nézsz hatra, lológiai Kőztemenyek. 1913.
király, hane m egy fóldön- Egy arnyék, ki semmi estvére jutva, Ferenczy Zoltán: .A magyar ira-
túli város m egítélt lelkei. Egy füst , ki hamar elfogy, és egy para . dalom története 1900-ig." 1913.
n ek uralkodója . A fóldön- Lattam magamon gondviseJésedet, Schiller István: ~Bogáli Fatakas
' Akk Miklós élele es vallásos tárgyú köl-
t új i város azonos az "Uj- or igy jelentém könyörgésemet: tészete." 1915.
J e ruzsále mmel", a Messi- Uram, most hajtsd le az te egeidet, Hellenbránt Árpád:"Kriza Janos
ás lelki birodalma, a m ely Szállj mellém , felh őzd be az nagy hegyeket! levele Toldy Ferenchez." 1919.
azonban létezik az éló'k Jelentsd mellettem így velem létedet. Borbély Istvan: ,.A. magyar ira-
lelkében és a holtak szel- Hadd gőzöljenek, üsd meg az hegyeket, dalom törtenete." 1924.
lemében is. Az égi biroda. Mennyköveddel verd el ellenségimet, Gál Kelemen: .A kolozsvári uni·
lomban Jézus _ szenti ei- Bontsd meg nyilaiddal ez s ereg népet! tárius kollégium törtéllete.~ 1935.
:J Szerb Antal: ,.Magyar irodalom·
veI együtt - meghatáro- Ezekre nyújts d ki mennybő l szent kezedet. tőrtenct. " 1943.
zatlan ideig uralkodik . Ments ki, atyám, ez özönböl engemet. Szász János: .,'~OO esztendőve l
A szentlelket Bogáti Istentelenektől ódd meg fejemet. ezelőtt" Unitárius Elet. 1968.
I sten követeként könyveli Mert hamissan húztak kezet és nyelvet. Bán Imre: ,.Bogáti Faza.kas Mik·
el. I sten ku " ldo" ttel' sokan So.k új énekkel dicsirlek tégedet, lós" IrodaJomtörteneti
nyek. 1974. KÖ21eme..
vannak, különböző felada- Ezert neked zengelem hegedümet, Dán Róbert: J{umanizmus, re-
tokat k a pna k , d e isteni tu- Hogy ótalmazod az fejedelmeket, formáció, antitrinitárizmus és a R

lajdonsággal nem rendel- Hogy pogan kardtól Igy mented én fémet. héber nyelv Magyarországon.
k ezn ek. A J ézu s által 1974.
megígért szent iéi k ' ak Dán Róbert: "Eössi András és az
k . ·· 1 e I S cs egy a sok s zentlélek erdélyi szombatosság genézise." Irodalomtörténeti Közlemények.
ozu, ' 974, '
Az el~ber korlátolt lát6körű teremtménye Is ten- Ferenc.z József: ..Az unitáriusok tör ténete." Unitárius Élet. 1974.
nek, a kt ~em is m erheti Isten céljait. Az emberek C!iQmasz Tóth Kálmán: ..Bogáti Fazakas Miklós zsoltárai." Unitá·
egy ré~z~ J6, más része gonosz. A jó akkor nye r ki- rius Elet. 1976.
~::tenhtődést, h a megh a l, m e rt az égben k á rp6t. 1977. Zoványi Jenő: ,A magyarországi protestánti2mus 1565-166(}.ig"
n yer. A gonoszra halála után a legkülönfélébb Dán Róbert: ,,Források es adatok Bogáti Faza.kas Miklós Messiás
~zenv:dés ~ár. A betegség n em a bűnnek a követ. kepzcletehcz. ~ lrodalomtörteneti Kőzlemenyek. 1977.
ezm nye, anem az Is ten próbája. Szabó Geza: ..Bogáti Fazakas Mildós: Magyar zsoltár. ~ 1979.
A fóltámadáson Bogáti nem a fóld' '··á ' l d' Varjas Bela: ..Balassi Bálint és a XVI. század költői~ 1979.
hanem az üdvözülést érti I ul) e e est,
Kelemen Miklós

UNITÁRIUS ÉLET 15
A Dávid Ferenc Egylet 1998. október 25-én tartott estjén elhangzott előadás.

Történelem, vagy legenda?


(A csfksomlyói pünkösdi búcsú eredetéről)
A csíksomlyói kegy templom ~s fe.rences ,koJost?r mind.~n év csak szenthárom ságtagadó nem volt, végzést is írva az 1566. esz-
pünkösd szombatján, és első napjára IS elnY,ulóa~, Immár foldré- tendőben, szent András napján, hogy az erdély i birodalomban
szekre is kiható Mária-búcsúk színhelye. HIresse teile a tcmplo- mindenek Blandrata G~örgyt~l függjenek, s a tőle választon pa-
mot (I benne lévő csodatevő. ún. könnyező Mária szobI"(!, ölében poktól hallgass:lnak, akIk pedig ezeket háborítanák, mint hitetle-
a kis Jézussal.I nck, úgy büntetódjenek. E végzés mellé nem akarának állani a
Orbán Balázs még 20-JO ezer katolikus búcsús jelenlétéről csíki székelyek; kerülgeti őket János király ígéretekkel s fenye-
tesz említést,2 ma már 200-JOO, és egyesek szerim talán 400 ezer getésekkel is, de úgy sem mehetne semmire velilk; felmérgelő­
emben is meg lehelne számolni ez alkalommal. "Koldus és ki- dék azért,.s a következ? 1567. eszl.cndőbcn sok fegyveres népet
rályfi", magyar és csángó, távoli fö~drészek lakói és a hazai és bocsáta rájuk. hogy eroszakos::m kitérjenek :lZ igaz h i tből. Vala
külföldi nem katolikus mngyarok. sot nem csak magyarok talál- (Gyergy~-) AI.faluban.egy buzg? lelkű , i stenfélő megyés pap, Ist-
kozó helye is a csíksomlyói pünkösdi blÍcsú. A világon élő ma- ván nevu. Ez Jobbán IS felbuzd.t á állh:ltalOsságm a népet. Elszá-
gyarok legn:lgyobb létszámú találkozója ez az alkalom. nák magukat, vagyonukat és élctüket a régi szent hitüknek az 01-
A történelem folyamán kiala- ~almám (... ) Azt végezték, hogy
kult szertartásrendje csak annyi- tlyen utolsó veszedelemben, az
ban változott meg, hogy az ün- egész nép fejcnként (.. .) e szent
nepi és a vallásos színhely ma képhez gyülekezzenek (ti . a
nem a ferencesrendi templom, Mária-szoborhoz), S egy szív-
hanem a feJetle lévő Somlyó- vel-lélekkel könyörögjenek az
hegy nyergét övező fenyves Istenhez, hogy ( .. .) tekintse őket
tisztásán tunják meg u búcsú ilyen nagy szükségükben (... ).
fénypontját jelentő ünnepséget. Egybe is gyű l e k ezvén ( ... ). Mire
Házigazdák ti ferences barátok; megérkezik azonban, hogy Ud-
a katolikus egyház magas tiszt- varhely felő l nyomulnának felé-
ségeit betöltő vezéregyénisé- jük a hadak, ennélfogva kiválo-
gei közül hívják meg a vendég- ganák maguk közöl, valaki csak
szónokot. A búcsú az előre fegyvert foghatott, s rendbe állí-
megállapított és a médiában kö- tották őket ( ...). A fegyveres
zölt program szerint, ma már nép hasonló kép imádkozva,
akadálytalanul megy végbe. A eléje kezd vonulni János király
rendet a "confraterek"3 és az Csíksom ly6 (1864.) hadának . Szembe találkozván,
arra előre kiválasztottak vigyáz- Rohbock Lnjos mdszefe fegyverre kele közölCük a dolog
zák. A felvonu lási menetet a ( ... ), felülfordul án:lk a csíkiek, s
gyergyóalfalv iak indítják a hagyomány szerin\. A legnagyobb a király hadának jórészét levágták, fl többi nyakra-főre vissza
érdem gyalog, templomi zászlóval és kereszttel, Mária-énekeket szalada. Elvégződvén a verekedés, visszafordulának hazafelé a
zengve, csengetve, rendezett sorokban a helyi plébános vezetésé- csíkiek. s amikor közelgeItek vol na a klastromhoz, eléjük ment
vel menni a búcsúra. Az így érkező " keresztalja népet"4 a som- az ott- hon maradot! nép, kimondhatatlan örömmel fogadták egy-
lyói templom előtt fogadják. Csodálatos a búcsún l évő rend és mást, s együn zengő dicséretekkel a templomba sietének, hol a
fegyelem komolysága, a hullámzó, meg nem szűnő áhítatos nagyhatalmú Szűznek a szép képe előtt hálát adának az Úristen-
tömeg. zarándoklása, éneklése. (Csak zárójelben kivánom megje- nek, hogy őket az igaz hit üldözőitől megmentette. Tórténék a
gyezm, hogy az egyre duzzadó létszámú, nem csak zarándokl6k, dolog 1567-ben pünkösd szombatján. Annak emlékezetére most
hane.m ~nnepl~ és találkozásra jött sokaság, a régi rend lazulásá- is minden esztendőben azon napon egybegyűlnek oda, de nem-
nak Jclelt kezdi mutatni.) A bÚCSÚról mindenki zöld nyírfaággal a csak Csíkból."7 Eddig az idéze!.
kezében tér haza. 5
Csereinek ez a tudósítása hiteles és elfogadott történel mi tény-
Min~en b~csúnak van kezdete, oka és története, így a csík- nyé vált anélkül, hogya 16. századot i smerő és értő történészek
som lyómak IS. A katol ikus források szerint 1727-ben kolozsvári bírálat alá vették volna az ismertetést.~ Ez a történet el ső hallásra
Pál j.ezs~ila at.ya volt az, ak i az akkori pünkösdi búcsú alkalmával is kerek egésznek. megszerkesztett elbeszélésnek látszik. Azon-
- mmt ünnepl szónok - a búcsú eredetéről, okáról és kezdetéről ban a benne foglalt ellentmondások azt bizonyítják, hogy egy ké·
először beszélt. Szerime az ok, az eredet és a történelmi időben a ső bbi kor, a 18. század felfogását vetítik vissza a 16. századra.
kel:det a kolozsvári j.ezsuiták Domus historiájában van megírva, Az idézell történet hitelességét rontják és kétségessé tesZik
amit ez alkalommal ISmertetett, és :l ferencesek kérésére megen- az tl/ábbi 12 pontb" fOg/llJr fontosabb eJJentmondások, melyeket
gedte, hogya kolozsv:tri jezsuiták Domu s historiájából páter Pé-
a kövelkczo"Kben ismerlelek:
terffi Domokos atya klmásolhassa és a csíki szelLeteseknek haza-
hozhassa .azl.~ ~Nem az én tisztem annak eldöntése, hogy volt-e I. Nem a Blandrata "dögletes tudománya" az oka annak, hogy
D0l!'us hlsto,rláJuk abban az általa idézett korban a kolozsvári je- a katolikus egyház már 1550-ben az evangélikusba ágazott, ké-
zsuttáknak, es ha volt, a történet meg volt-e abban?) sőbb a refomlátusba, hiszen ez időben a fejede lem még gyermek
és BI:lndrata még nincsen Erdélyben .
.. Kolol..5vári Pál atya szcrint a búcsú eredete, oka, kezdete és
torténete a csíksomlyói templomban lévő csodatévő Mária-szo- 2. 1556-b:ln kezdődik a dávidferenci "útkeresés" ideje, de va-
b.?r és János Zsig.mond fejedelem köré van csoportosítva. Ezt a lóságosan és törvényesen az országgyűlés nyilvános szenthárom-
t~rté~etel az.6ta .ciLsmertnek és hivatalosnak'tartja mind az egyhá- ság-tagadást nem ismer.
ZI, mmd a Világi történetírás. (Egyháziak: Péterffi Károly Lostei- J. Az 1566-os szent András napi "végzés" szövegének a
n~.~ ..Leo~ar~, Patrik János, Veres Lajos és mások; a ~ilágiak végén világosan meg van nevezve, hogy azaz ortodox egyház
kowl eloszor érdemlegesen Cserei Farkas írt r6Ia.) papjaira vonatkozotl.'I Szeretném kiemeln i azt, hogy ez a
.dé': csíksomlyói b~csú történetét és eredetét, Cserei Farkast "végzés" nem kiirtani akarta a betelepülő és már itt l évő román-
~d/ve, .dr. En~es Mtklós cs.íki származású történész így adja elő. ság vallását, hanem babonáikat akarta "keresztényibbé" tenni .
. 7~mk "A székelyek , amIóta a scithiai pogányságból kitértek Ezt igazolja az a tény is, hogy a fejedelem Umkeréken egy házat
~~n en or .~. ~? k .rend~eli bajok, veszedelmes idők és a fejedelel~ adományozott az ortodox pü spöknek, a következő indokláss:tI:
Blltozása kOZ~IIIS az Igaz hitben megmaradtak. Elfajulvnn tőle a ..... az lsten igéjének nemzete közti munkásságáért". Megjegyez-
andrata G~orgy dögletes tudománya Ulán az ifJ·ú János király ni kívánom. hogy a román történészek ezt az országgylilési vég-
,Im i vetemed ik ho ' L. _ 'ill -
, gy lIlar vr:cs ete sem voll eloue senkinek, ha- zésl másként értelmezik.

16 UN ITÁRruS ÉLET
4. Az András-napi végzés nem vonmkozhntott a katolikusság- Öss.zefoglnlva az idézett történeteI és a vele kapcsolatos észre-
ra, mert az törvénycsen bevett és fgy védell vallás volt , de a esf- vételeImet, meg kell álIapCIanom azt a kétségnél is er6sebb b'
kiek sem voltak ro mán nemzetiségű ortodoxok. ny<;,sságomat: .1 legendák ,,!Idjén. egy lelfcndán.1k sziJIctcU J~:S
5. Az l 562-es székely felkelés utáni segesvári bü ntető , meg- ZsIgmond ~s .1 csíksomlYóI MiIn.1 bátOT/tOtt.1 és segítcttc csfkiek
torl6 rendelkezések nem csnk n csíkiekre voltak fenyegetőek, lónyuggntól hnrc.,., A legendn slU lelésére bÓlorságOI és alkalmat
:Ihol 6 család 210 jobbággyá minősített székely lelkét kapta ndo- adott a II. ~ákóClL Fcrenc szabadságharcának leverése ul.ini el-
mánybn, hnnem az egész székelységei sújtona, a főbbeket Sem le~refomlácló keményebb vonalának a bevezetése Erdélyben
kímélve, hisz szárhegyi Uzár István és homoródszempáli Komis mikor nemcsak legendákkal, hanem osztrák koto,'" - k •
á á I' k .. <lll. erosza os-
Mihály másokkal együtt 1564. június 30-án is a börtön ben vol- s g. ~a IS so protestáns helységben győzelemre vitték eg,,, k
tak. János Zsigmond sem szép sz6val. kedvezménnyel, sem fe- bárÓI és a grófi címÜkct. e a
nyegetéssel nem "kerülgette" n csíkieket katolikus vallósuk Eh~ez. a legendához más vállozatok is csapódtak hozzá, me-
miatt. Iyekrol a dr. Dankó Imre prof. tiszteletére s7..crkesztésben lévő
6. Egyetlen egykori történeti forrás vagy adai sem említi azt, Magyarországi Reformát us Egyház keretében múködó Doktor~~
hogy a "fe lm érge l ődö tl unitárius fejedelem" 1567-ben .. sok Koll é~ium~ Vallási népr~j1: szekció által kiadásra keru lő könyv-
fegyveres népei" bocsátott volna Csíkra azért, hogy a katolikus ben bóven.' rt:lm. Csak r~vlden akarok megemlékezni aITól, hogy
vallásból az unitáriusra kényszerítse őket. Még az ellenségei Sem " János .Zslg":"ond akkOri ~ndával Szentegyház:í.t is felégeuék és
wdnak r6la semmit. e lpuszlLtották ; János Zsigmond azért mérgelódheteu fel egy
évvel hamarabb, 1566-ban , mert killdött gr. Mikesnek Csík vár-
Itt kívánom leszögezni azt a tényt, hogy az unitárius valláSTÓl m~pe fő!sp~jának( !~:9 egy más változat szeri nt 4 ,:új cseme-
csak :lZ 1568. évi tordai orszóggyúlésl követően bcszél hetilnk; tét, ("untt5nus papot ), hogy azokat ültesse el és öntözzc hogy
mint "recepta re ligior61", 3 bevett vallás egyházáról 3Z 1571. évi az új vallás kikeljen, Mikes nyakig bcültelle :l földbe, öntÖzte és
marosvásárhely i országgytílés végzése után lehet csak sz6. lehát "v issznírta a fejedelemnek, hogy n csíki éghajlat miatt kifagy-
1567 pünkösdj én sem unitárius v:lll ás, scm unitáriu s egyház, Sem lak" ., Egy . m~ik változat szcrint " a két Homoród- és Nyik6-
unitárius fejedelem nem volt. fgy cS:lk legcndának kell tarlanunk mentI »umtánusok« 2000-en írták alá a toboil:\si fve t, és ők tá-
a János Zsigmond 1567 pünkösdjén a csíkieknek :l k:ltolikus val- madtak , őket verték meg a csíkick". Sajnálatos, hogy mindezek a
lásr61 az unitáriusra való fegyveres áuérítési kísérletét. " toldalék-legendák" is nyomdafestéket láthattak, és az 1998 . évi
7. A gyergyó:llfalvi István nevű pap kiléte sem bizony ított. Az búcsú alkalmával a Duna T V is vil:í.ggá szó rta azokat.
egykori írások egész Gyergyóbnn két névtelen plébánosról tesz- Thlán túl hosszasan tárgyalt:lm :l csíksomlyói búcsú tÖrténetét
nek említést, n helység megnevezése nélkül. Fe ltételezem, hogy a megjegyzéscimmcl, de az volt a szándékom, hogy fel keltsem
Gyergyószentmikl6s és a Lázárok szárhegyi kúriáj:l nem volt pap mindnyájukban azt a kérdést, hogy elhiggyük-e, vagy legendá-
nélkül. Megemlítem, hogy egy s írk ő van Gyergyóalfalu ban, " Ist- n:lk t:lrtsuk-e a történc tet ? A történelem nem a hit, hanem a té-
ván pap" felírtissal, de ez egy k ésőbbi, utólagos alkotás, annak nyek bizonysága!
bizonyítására, hogy ő volt, és ezért az el sőség az alfalusiakat ille- A tények pedig.1 k ö vctkezók: (7 pontba szedve a lényegeseb-
ti meg :l búcsúkor. beket)
8. Az egész nép " fejenkénti fcJ kelés"-re vonatkozó parancsát 1. Sehol egyetlen írásos feljegyzést sem taliíll:lk eddig TÓla,
egy egyszerú pap abban az id őben sem adhaua ki a széke ly tör- csak a 18, században.
vények szerint. Azt csak a szék kapitánya vagy a fejedelem (rajta 2. A csíksomly6i búcsú eredete sokkal régebbi 1567-nél. Az
keresztül) adhaua ki. másként a lázndás bűn e áll t vol na fenn, e l ső írásos em lítése a búcsún:lk 1444. január 27-én IV, J enő pápa
mint 1562-ben , Ez időben Csík szék kapitánya és bírája a csík- ált:ll ki bocsátott bulláb:ln v;1n . ro E...zerint " ... a híveknek nagy tö-
szentkirályi Andrási Márton és Péter volt, kik katolikus lélilkre is mege szokott összegyűl ni ájtatatosságnak o kából és gyakorta
János Zsigmond hűséges emberei voltak. A Báthori- Bekes ösz- nem szűn ik meg odaözönlcni". A pápa mindazoknak akik a som-
szecsapáskor az unitárius Bekcs pártj án való állásért kellett c lme- ly6i szent Ferenc rendi kolostor S zűz Mária tiszteletére szentelt
nekillniilk Erdélyból. ők tehát fejenkénti felkelésre p:lranCSOI templomát Sarlós Bo ldogasszony nlpj:'i n (,..) est étől másnap
nem adhattak. estig látogatják és a javítás ra adakoznak, a rúj uk kisznbott vezek-
lésből hét esztendőt elenged". I ! Az idő ben egy másik Mária-szo-
9. Nem hiszem, hogy a búcsúra a templo mi zászlók melleH
fegyverrel mentek volna. bor állott ott. A mostani pater Losteiner tö rténetíró szerint a mo-
hácsi vész után szállt alá az égből , hogy C síkot a terjedó pogány-
ID. Időbeli lehetetlenségnek tartom azt, hogy a már Udvarhely ságtól _ értsd protcstantizmust61 - meg védje,ll .Tehát a búcsú
felől nyomul6 fejedelmi hadról tudomást szerezve fel tudták kezdetének ideje, oka nem ismert , így János Zslgmondrn nem
vol na "verni" Csíkot-Gyergyót, a fegyverforgatókat kiválaszta- vonatkoztatható "emlék", vngy "em lékezt et ő" az,
ni, Mária lábánál imádkozni, hadrendbe állani és aNagyerd őn
3. Minden fOlTás pünkösd szombatj ára teszi a bú ~s~. idejét. Az
l év ő n "Lónyuggntóhoz" a tetőre kivonulni, csatarendbe állani.
erről ír6 k kül ö nböző korszakban három évszámot Jelolnek mcg.
ll . AZI , hogya csíkiek levágták vol na a fejede lmi sereg nagy Leonard Lostciner, 18. századi szerzetes az 1556. évre időzíti a
részét, és ennek sem a büntetést, sem a megbocsátást illetően történteket. Ekkor János Zs ig mond még nincsen itthon, 1556. ok-
semmi nyoma nem maradt, még a kon alig isme rő k sem tudják t6ber 22-én érkezik haza Lengyelországbó!.'l
elhinni. Az 1559. évre hivatkoznak :l Révai Le)( iko~, Orbán Balázs,
12. A búcsú kezdetének minden forrás pünkösd szombatját mások mellett a templomkertben lévő N~pomukl ~zen~ János ká-
teszi, mikor a csíki és n gyergy6i katolikusok a fejedelmi sereg- polna o ldaláról a templomba keru It, majd onn:lll LS eltunt emlék-
gel megkilzdve, győztek, megvédve így vallásukat és egyházu- tábla melynek ez a pontos másolnIa: EMLÉKEZ Ü ETöÉSRTEsAZZO~
kat. GYOZEDELEMNEK, MELYET 1559-BEN P NK .
BATJÁN EZEN A HELYEN NYERT IFIBB JÁNOS SIG-
Más búcsúk látogatollságával összevetve a csíksomlyóit , mely
MOND KrRÁLY HADA ELLEN AZ MAGA S?(ent) HITÉT
országrésznyi népet mozg:lt meg, valami mélyebb, másabb ma-
VÉDELMEZŐ SZÉKELY NÉP. EZEN ALKOTMANYT EMEL-
gyarázatot kell sejtenünk. Magukénak tekintik a magyarul alig
TE SEP(si) SZ(ent) IVÁNYI LIBER BARÓ HENTER A~L
tudó csángók, kik napokig gyalogolnak, a kászon iak, a három-
A Z KRISzrUS RENGYÉNEK ARANY K ERESpES V É'
székiek is, nemcsak a csíkieké- gyergy6iaké a búcsú. A magyará- ZE AZ APOST(oli) KIRÁLYI ÉS CSÁSZARI FELS G
zatát a hagyományban látom. Eszerint régen, a pogány korban, a ARANY KOLTSOS HfvE ÉS NEMES AN YA UDVA~HELY
Somlyó hegyén a Nnpistennek a kultusza volt. Most is az ős i , SZÉK FÓ KIRÁLY BIRÓJA. 1817. L4 Az "ezen a helyen aztJe-
régi búcsúsok napkeltére kimennek a hegyre, hogy n nnpfelkeltét lenti, hog oda, a Lónyuggat6ra volt k~zítve, de nem találták azt
olt lessék meg. mert "sehol olyan sokáig nem Ichet a napba
nézni, minI 0 11", néha látható a na pban " Babba Mária", a "Nap-
r
a helyet. gy került II kis kápolna külso ol~aláraakkor,
Ez évben Izabella János Zsigmond :lIlYJa még él, Izabe~nen
_
királyné", "Mária a napba öltözöll Asszony" ,:l hagyomány sze-
rint. Onnan zöld nyfrfaággallémck haza. Az elmúlt évben még a vébcn János Zsigm~nd írta alá 1558-ban Csíkszereda v ss
kegytemplol11 egy o ldalbcnyílój ában láttam azt a két kerek követ, nyilvnnílásának adománylevelét. .' 1
melyet a Somlyó hegy éről hoztak le, rajta ugyanaz a nap jele volt A harmadik id6zítés, az utolsó, 1567, az emht~1I kiS IkáPO.~
bevésve, mint :I székely kapuk fu mg:\.sán (alsócscl1látoni-csfksze- nácskávlll szembe~ egy k6oszl opon!(ÉTa kövce~~e.;1~~~eg~aY~T
redni mÚ2eulII , a máréfalvi kapuk, stb.) áll : E ML~KEZETt: RE ANNAK A '

UNlTÁRlUS ÉLET 17
A CS iKI SZÉKELYEK VfVTAK ÖNVÉDELMI HARCUKBAN nem volt . li a tnmlldás nem volt . védel mi harc scm lehcteu. c~nk
A TOLVAJOSTETÓN. EGYIKET G Yq,ZTES~N MEGNYER· n legendák vil ágáblln .
TÉK JANOS ZS IGMOND FEJEDELEM TAMADÓ HADA I~zt nz igazságol hilllgiltólagosnn tudomásu l veszi-forma. né.
ELLEN 1567. MÁJUS 17. A MÁSIKAT Á RULÁS FO,LYTÁN kclyescn. II ktltolikus egyház is. A millecenlentiriumm három ke-
ELVESZTETf'I~:K ALI BASA BETÖRŐ TÖRÖK TATA R '-Ii'" resztet s~ándé k ozlak feláll flilni a Tolvajos t et őn . az Udvarhely
DÁVAL SZEMBEN 1661. OKTÓBER 21.11" Az 1567. cszccndore fe.lé ~ézore már rtífrták az 1 567-~ évszámot. II csíksoml yói
vnl6 időzítés a kcgylcmpJom bcjárnl:ínál, egy oszlopon !SY olvas- bucsu kezdetére és okára célozva. T,ltakozásomra I 442-es évszá.
h:1I6: A CS IKI ES GYERGYO I NÉP 1567- BEN PUN,>ÖSD mot írtak helyettc. Illely ma is ott lálhalÓ.
SZOM BATJÁN FEGYVERREL VÉDTE MEG HITÉT JANOS Szükség van a csíksomlyói búcsúra, men a magyarság legnn.
zSIGMOND I-I ADA I V/~L ~ZEMBEN. ENNEK EMLÉKÉT gyobb rendszeres demoilstralív gyülekezése. Ha ncm volna. ki
Ő R Z I A PÜNKÖSD I BUCSU." kellcne találni. meri felekezeti jel legén keveset váltOZIatna. ám
McgvalJotll. az készleteI[ nna. hog~ évek ig fogJaJkozznm a löbbet használna.
c~fk~om l )'6i búcsúval. hogya J:lnos Z<ilgmond ellen egy képzelt Végül megeml ílem azt. hogy 1997-ben tiltakozást fogal maz.
é.~ Ali basa törők talúr hadai ellen egy valóságos hnrc Iam meg Egyh:ízkörünk n~vében. a kolo1.Sv:íri püspökségünkön
közé egyenlőségi jelellellck. A valóságos csal:" meglörléntében keresztUl a gyu lafehérván érsekség címérc, melyben kértük.
kélelkcdlck Török T.1m:ís unilárius és a csíki Fodor Sándor kalO- hogy vegyék figyelembe a törlénclmi lényeket. és többet nc hoz-
likus író. Csfkszcrcda egyel len díszpolgár:l is. írásaikb:lIl. zák kapcsolatba velilnk unitáriusokkal és János Zsigmonddal :1
A h.iram kiilőnböz6 év (/556-/559 és /567) egy:/2on tör/éllc/- csíksomlyói blícsÚI. A válasz ez évben jött meg püspökségi.ln kre
/CI k:/pcso/.1Ib,'lII. 112 esemény v://6dislfg.1/ kiziírjll. a g>:ulafehérvári érsek. Fő t. Jakubinyi György lll áírás:í.val. mely-
b61 Idézve zárOlll clő:ld ásom : 1998. június 3.. , BiztoSftom Főt isz­
4. A valláslcljed6s és lerjes7:tés J,'inos Zsigmond-i módszere
tel c nd őségedet. hogy fogadalmi búcsúnl:at - ahogy azt az ŐSö k
lwl ározoulIn le voll szögezve: "Nem fegyve rrel. erőslll kk al."
"Az lsten igéje szabadon hirdellcssék". "mert II hit lsten· fogadt:ík - nem használjuk fel fel ekezeti torzsalkodásra. Ami sé-
nek ajándéka. ez h:lll ásból lészön. mely hallás ISIennek igéje áll:tl relem pedig emberi gyarlós:ígból fclm erill. azért bocsánatot ké.
rUnk ",
vagyon."IH A Hitvn llás és Védiratban 1567-001 kellezve ez áll :
, .... a szent írásbnn sehol sem olvasl:'í k. hogy lsten igéjét és a val- ... Én is bocsánlltot kérek n figyetmi.lk hosszas igénybevételé.
lást lúzzel·vaSS:11 kelljen terjesztcni : Krisztus országa népe és éri és köszönöm tUrcI mil kel. hogy végighallgattak.
Imnak áldozata önkéntes. fegyverrel és fenyegelésscl llZ ev:mgé- Simén Domokos
lium elfogadására nem kényszeríth elő. önként engedelmeskedik Csíkszereda
al. "1\1 frhull ak volna·e ilyent. ha a lónyuggatói CSilla megtörtént
volnll? Nem!! Jegyzetek
1 C.~fkso llll yó a Székelyf"öld Rómája. S:tékely Úlkeresó Irodalmi és
5. A Nepomuki kápolna mellell lévő egy másik kőoszlopon a Müvelódési Folyóiral Ki:tdi~a. Székelyudvarhely 1998.9-10.
k övet kező szöveg és évsztim is vlllamilyen magyllrázalot ad a bú ·
2 OrMn Balázs: Székelyf"öld leírása törtélleimi. régészell. lennésZCI-
csúra látogatók gYilrapodástira vonlltkozóan: AZ ( ) MEGKEZ· mjzi s népi .~ mei szempontból. Pesl 1868. II . 5. (Thv.lbbiakb.1n: orb.ln B.)
DH]' PUN KÖSTI BÚCSÚJÁRÁSUN K EMLÉKÉRE ÁLLi-
3 Confrater: magyar érlelmezése a lalin szónak: hivalaltárs. liszuárs.
TOlTÁK A HÁROMSZt:K IEK I 882,2t1 oWirlestvér. Egyh:h.lársublok keretében áhítatos célokra való sz.:tb.1d
6. A székelyudvarhelyi fejedelmi vár p.:.rancsnoka ez i dőben a egyesillé~k . A e~ ík ~omlyó i templomhoz 10--15 csal.1dol confunemck Ile-
székely llutonom törvényeket és szokásokat gyakran e rőszakosan ~·ezt e~ -\· 5bszlouak . kiknek a város életében is elójogaik vollak . A cím.
is megsértő, hitIni btolikus vallású lelegdi Mihály volt. Róla Ill. a lI ~zt ~éS öröklódÓ.
tudjuk, hogy köz.vetlenül a tord.:.i 1568-as vallás· és Iclkiismereti 4 Kere.ut:1lja nép: M ári i~ z.lszlóval. keresztet vive. 4-6-05 sorban.
szabadstig törvényének II kihirdctése ulán. az egész vidéken ül- egy kÖ1Ségból :1 somlyói búcsúra zarándoklók.
dözt: az ,:új v,allás k öve t ői t ". Ismerjük :~ fcjedelemnek a lelegdi- 5 A hagyomány úgy tartj:l. hogy a g)'ózt c.~ CS:lta ut:'!n haz.:ltérve a zöld
hcz Irt SZlgOI1l panmcsál. mellyel Illegtiltja az új hil követóinek nyll'fn:\g lcngctc::sével adták híriiI az itthoniaknak gyózehnilkel. A gy6ze-
(lényegében az unitáriusoknnk) az ütdözésél. 21 Tclegdinek 400 Icm jeIének tMtják.
lovas és 400 gyologos katonája volt a váró rségben: ha Csíkra tá- 6 Csík s7.e n t ~i lll on i Endes Miklós: C.~ fk - G ye rgyó- Kászon- su:kek
madás történt volna a Homoród és a Nyikó vidéki uniláriusok ré- (C.~ ík megye) földjc::nck és népének törtenete 191 8-ig. Budapcst 1937.67.
széről , ó biztos. hogy mcgaklld ályozta volna. A maga kezdemé- (Thvábbinkb.1n: Endc.~ M.)
ny:zésc szóba scm jöhet, hisz Endes szerint kalonái nagy része 7 Endes M . i. Ill. 65·66,
CSlkból-Gyergyóból volt, ó maga pedig h it h ű btolikus, 8 Révai Lexikon V. 64. A Csere i Mihályra vonatkozó je llemzés Far-
kasra is r:íillik: .. Megirta (... ) részrchaj l.i-.sal (... ) és közvet lenséggel.
7: Szíves figyel milket kimerítvc, még egy észrevétellel hadd
toldJa~. mcg az eddigieket, mely enyhén túlozva "gyanúba ke- 9 Endes idézésében. mely Csereit61 volt 5tvéve.
verheli János Zsigmondol. Az 1566. december 13-án kezdődött 10 Székely Oklevéltár. SZ,1b6 K:iroly szerkesztésében Kolozsvár.
szebeni ors~ággy ~l és végzése szerint. a szászsebesi vár felépíté- 1876. I. 153- 154. (Thvábbiakban: Sz. O.)
sél~e k a köh~égell!ez :1 székelyeknek is ilránys7.lÍmuk szerint II Fodor S:indor. Tíz üveg bolVÍ7.. wnódés séta közben. Kriterion
h07.zti kellel! ~árulmuk (kapuszám szcrint 25 dénárral). A költsé. Könyvkiadó Bukaresi. 1979. 114-115. lapokon lalinból llIagy!lmt fordít-
gek felét alcJedel~1l\ ~ Il olla . Az adó bcgyújlésévelllz országgYli.
lés a fogs:'ígbó l kikerilit homoródszentpáli Komis Mihályt bízta 12 Olbán B, i. 111 , II, 12.
meg. ~ar~s.Udvarhely éS Csik(-Gyergyó) székeket személycsen 13 A c.~ íksoml yói z:írdáb.1n m!lr.t.dt két kézirntos mú. Az egyik:
f~~~nként Járta be. Ha fi gyelembe vesszük. hogy az első két szék .. Chronologia 101x>gmfica Chronographica provinci.:l Tr.msilvaniac ct Si·
~ö~-:c1 300 hclységét az 1567. év tclén kezdte meg összt:Ími . a téli eube descriptio" . :1 másik ..Thpografic:t ...
Id?Já~á.Sl .. :1 t~arok rövidségét. véleményem szerint Csíkba II 14 Mind Orbán. nlind Endes hibásan közli. S:tj:it misolásomban
~uc~u l;JeJe ~~lil l érhetett . In az Összeírás szerint a sorrend a kö- hozolll.
elke7.0 voll. rapolca. Várdollfalva (n mai Csíksoml yó). Zsögöd 15 C~íkszereda várossfi nyilváníti~ának 440. évét Unnepcltílk ez év
M~rtonfalvával. Illely helységek I11ll mind Csíkszeredához tart oz. auguSZlIJs 8-9. n.:lpj.:lin. Mive l Cs ík széknek nem volt :illandó közpon1j:l.
Hnos Z.~igmond tÍgy segített czen, hogy MarIonfalva, Zwgöd. CSíkl:lplo-
1\~~ü~olvadtak. Az_ lldóbegYlijlés minden ellenállás, zavargás c:\ é.~ Várdollfalva Iwtár:tin:tk 1 :1 1:ílkozá.~ánál egy "szek-közpoIlIlHlk meg-
~.. é 11~~nt "égbe. b . az egyetlen kinilyi parnncsra kiszállt kill- fclelö hel yet .~z:t kí1 011 ki". (gy al:tkull meg .. mestersége.~en" Csíkszercdu.
b~~t~ll~ J. 1"1 C7: ]dóbcl~ C~rkblln . mely egy púr katonúból és fmok- János Z.~ i g mo nd pártol:isávnl. A szék vitás kérdését megoldottll.
" fl, ké~obb unllánussl.'Í lCII Komis :Ikkor valóban feJ'cde hn i 16 S:\j:í1 rmlsoJásomban.
k atonm kl ~él'el\cl J'án C' •
v l ' . ,zen a \' Id·"cn.k de neki. határOlollan meg
17 S!lj:il másol:isombml .
t~..t ~z,lbva II fcla?<lta: ~I 25 dénáros adó begYlijlése. Későbbi uni-
. IlU S volta gy:mubn keverhetné Komi~t . 18 A tordai t568·as ediktulll .
19 Jllbb Elek: Dávid Ferenc emléke. Elfléltetése és h:tJ:'ila három·
Öss~cfOglalVa n fentiekct, a cfmben foglalt kérdésre II vélemé- sz,'i 7~1dos év fordulójár:t, Budapc.~ l 1879. 83.
1~~~1 !1 'S :1 válas!-om az, hogy (\ csíkick és a J5nos Zsi mond 20 S:tiát miso l!i.~ombln . A z:ír6jeJ helyén cgy felesJcge.~ I, vag)' J !x:tú
~!~~~ll~nyu~gat61 ~~arcot cgy lörténelmi vé erőszakolt legel~dán(\k v:tn.
ZÖII I. Illeg nem torténtnek. Ebbena harcban egyik fél scm gyó-
21) Sz. O. VII I. 29 1. L.:ltin szövegét Péter u.joscgykon lutintnmlrorn
. Illerl lámadás scm n fejede lem, sem az unitáriusok részéről fordÍIolla m:lgy:lrm 90 évc.~ kor:lb.1n ... sz6rakozisból.. . Birtokomlxu\ vmi.

18 UNITÁRI US ÉLET
Dr. Lőrinczné Kelemen Ildikó

Hozzászólás és zárszó
S· é Domokos cs íkszeredai tiszteletes úr személyében a legzordnbb az időjárás. tehát itt a legnehezebb az élet, itt
Olyal[~el~adót hallgath~~t~nk meg; aki év~izedek ót~ foglal- a szegényebbnél is szegényebbek az emberek. Itt a legerő­
kozik történeli adatgyuJtessel a Jano! ~l ~mond fej~elem sebb az egymásrautaltság kényszerusége. Talán ezzel ma-
0 1t'a csík i székelyek pörében. Eloadasaban kutatOl ala- gyarázható az is. hogy - miközben Erdély s a székelység
C ll ' & l" k o.
possággal fe lsorakoztalou tények ,cal o ja ia CSI ....~O~ - zöme a vallási megújulás útjára lép - ők mintegy utol só
lyói búcsú eredeztetésének hagyomanyát. A tenyek tukre- mentsvárként nemet mondan}lk a vallási megosztásnak, s
ben nyilvánvaló, hogy legendáról van szó .. De a lege~da megmaradnak az ősi hiten . Es van egy ősi búcsújáró he-
mindig tartalmaz valamilyen igazságmagot IS. Htt nem Igy lyük és egy csodatevőnek tudOl[ madonnájuk, amelytől se-
lenne nem élhetne századokon át makacs következetes- gedelmüket várják. amely egyedül az övék. amely erősíti
séggei egy hagyomány. Gondoljuk meg : meg~önthete:len összetttrtozásuk tudatát.
bizonyítékok híján is (ha a történelemben egyaltalán lete- Láz::tdásaikttt mindenkor kemény, kegyetlen megtorlás
zik ilyen) szívósan él tudatunkban a hun-magyar roko~­ követte. Különösen az 1562-es nagy, általános székely fel -
ság. De említhetem azt is, hogy a magyar koronát ma IS kelés leverése után jóllehet önvédelmi harcukban - külö-
Szent István koronájának vallj uk, jóllehet a szakvizsgála- nösen a csíkjek - helyi sikereket is elkönyvelhettek .
tok ellentmondani látszanak a hagyománynak .
János Zsigmond és a rendek kíméletlen terheket róttak a
Ugyanilyen jelenségnek érzem a pünkösdi cs íksomlyói székelység egészére. Ez ::tzonban nem az unitarizmus kora.
búcsú tÖ11énetét is. Lehetséges, sót bizonyos, hogy hittérítók, prédikátorok
Ha most II mi szerény körünkben ezt a kérdést fe leleve- Csík ban is működtek , de csak a szó fegyverével élhettek.
nítettük, nem a pörlekedés, torzsalkodás szándéka ve.~etetl, A tudtttban azonban a történések , megtorlások összesúrú-
hanem egy történelmi tévedés ismételt fe lmutatása. ürÖm- södhettek és kialakulhatott a legenda, hogy hitüket a cso-
mel hallhattuk Si mén tiszteletes úl1ól, hogy személyes datevő Mária segedelmével megvédelmezték, ha már sza-
közbelépésével sikerült elé rnie, hogya millecente nárium badságukat s jogaikat visszaszerezni nem sikerült.
tiszteletére a hargitai Tolvajos tetőn fel állított keresz- Az általam elmondottak feltételezések, én az emberi té-
tek egyikére az l567 -es évszám helyen a búcsú tényleges, n yező, tt lélek rezdüléseinek, reakcióinak útján igyekeztem
e l ső hiteles említésú l 442-es dátum kerüljön . Hasonlóképp megközelíteni a kérdés!.
Jakubinyi György gyulafehérvári érsek úr levele is ::tITa
Ma már százezrek látogatják a pünkösdi búcsút. Idegen-
utal , hogy a kat. egyház maga is tud::ttában van a tö rté nel -
forgalmi látványossággá is vált részben . De igazat adok
mi té nyek igazságának.
Simén Domokos tiszteletes úrnak, hogy napjainkban nagy
Az e l őadás kapcsán fogalmazódott meg bennem az a szükség v::tn egy olyan alkalomra, melyre - ugyttncsak. a
kérdés, hogy miért éppen az unitáriu s János Zsigmond és vallási hagyomány okán - egy nagy kézfogásra összegyűl­
az erdélyi, jórészt szintén székely unitáriusokat érte a val- het hívő. vagy más hitű, esetleg hitetlen . magyar és nem
lási türelmetlenség vádja? Hi szen az a néhány év (1566- magyar a világ minden sarkából. A búcsú fős zereplője ter-
67-69), amelyhez a búcsú okát kapcsolják Erdély történe· mészetesen ma is a cs odatevő Mária.
tének nagy, kegyelmi pi llanata volt. Torda 1568 és Maros-
De hogyan viszonyulhat hozzá a csak érdeklőd ő, a lát-
vásárhely 157 1 ragyogtaltn fel a szellem diadalát Európa
ványt kereső látogató?
visz.ilyszaggaua, e l sö tétülő egén. Az unitárius egy ház
megszületése, a lelkiismereti szabadság , az erőszakos hit- Én azt hi szem, hogy a Madonnának mindenkihez szóló
térítés megtiltásának jogerőre emelése pillanatában fegy- üzenete van, hiszen jelkép ő, amely egyidős az emberiség-
ven·el nem támadhattak senki hitbeli megg yőződé se ellen . gel. A primitív népek termékenység szo brocs k .6.i~ ~ görö,g
Gaia, a Fö ldanya, a rómaiak Magna Matere. a ml osvalla-
A kérdés megközelítésének egy lehetséges magyarázatát
sunk Boldogasszonya, mind az ő alakjában öltenek testet a
szeretném röv iden az elhangzott előadáshoz fűzni. Világ-
ke resztény vi lágban . ó az életet adó, az óvó: fél~ő éd esan ~a
történelmi tény. hogy e rős társadalmi feszültségek, robba-
szimbóluma. Szent rstván az ő o ltalmába aJanlJa fel orsza-
nások gyakran vallási szinezetet öltöttek . Gondoljunk a fe -
gunkat , róla, az anyai fájd alomról vall az el ső ~agyar köl-
szültségteljes. hanyatló római birodalomban a keresztény-
te ményünk, az Ómagyar Mária-siralom. Shaw mmdezek IU-
ség gyors térh6dít6.sára, de Husz János és Luther Mánon
datában ott állunk szelíd tekintetű szobra elott, csak meg-
vallási törekvései is nagy társadalmi megmozdulásokhoz
vezetlek . S ma is tnnúi lehetünk a véres ír katolikus-pro- hatva hajthatunk fejet e lőtte.
testáns gy űlölk ödés n ek alapvetéen társadalmi okok miatt. Köszönöm Simén tiszteletes úrnak , hogy a témára vo-
A székelység története is bőve n szolgáltatott ilyesmire natkozó tudását megosztotta velünk , és köszönöm a
példát. magam nevében is, hogy olyan gondolatok~t ébresztell
bennem, amelyeket itt btitorkodtam elmondam.
A megerósódó magyar feudalizmus, tehát már az Árpá-
dok korától kezdve u székelység nek védenie kellett sajátos F<lrugó Laura általunk jól ismert és, mindi.~ s~e~~tetlel és
katona-társadalmi struktúráját és Önálló jogrendszerét, tisztelettel vál1 énekmúvésznónek hálasan koszonjuk, hogy
amelynek alapju a közösségi vagyon és a szabad emberi é nekszámai val lélekben is közelebb hozta hozzán k cs ík-
létfollna. A székely társadalom a legszorongatottabb hely- soml yói testvéreinket.
zetbe a fejedelemség létrejötte után kerül. A jogtiprások a
székelység egészét sújtották. de a lázadások gyújtópon tja (Elhungzo/( l1 DJvid Ferenc Egylet október 25-i műso­
gyakrnn a gyergyói cs íki székelység körében keresendő. lu ros cstjén.)

UNITÁRIUS ÉLET 19
Unitárius Egyházjog
Amint sorozatunk legutóbbi cikkében jeleztük VII. Rész: Szolgálati lakások
(Un. ÉI. 1998/4), a Magyarországi Unitár~us ~gy­ 29. fejezet: Szolgálati lakás
ház (MUE) jelenleg hatályos SzervezetI Torvé-
nyét kereken négy évvel ezelőtt (1994. n~:)Ve~b~,r VIII. Rész: Fegyelmi szabályzat
l3-án) alkotta meg, illetve fogadta el a ZsmatI Fo- •
30. fejezet: Altalános rendelkezések
tanács.
A Tórvény - a továbbiakban SzTv - Része~re (1:- 31. fejezet: Fegyelmi vétség
IX) és ezeken belül Fejezetekre (1-44) oszhk. Ki- 32. fejezet: Fegyelmi büntetések
emelt bevezető része az ünnepélyes hangvételű 33. fejezet: Fegyelmi bíróságok
Preambulum, a végén függelékként az esküformá- 34. fejezet: Hatáskör és illetékesség
kai találjuk.
35. fejezet: Kizárás
36. fejezet: A fegyelmi bíróságok megkeresése
A szerkezeti felépítés a következő:
37. fejezet: Fegyelmi elj árás
I. Rész: Általános rendelkezések
38. fejezet: A fegyelmi bíróság határozata
39. fejezet: Felfüggesztés a hivatali teendó'k végzé-
se alól
II. Rész: Egyházközség és hatóságai
40. fejezet: Felfolyamodás
l. fejezet: Egyházközség
2. fejezet: Egyházközségi közgyűlés 41. fejezet: Perújítás
3. fejezet: Keblitanács (presbitérium) 42. fejezet: Felülvizsgálat
43. fejezet: Elévülés
III. Rész: Egyházközségi tisztségviselők 44. fejezet: Irattározás, végrehajtás
4. fejezet: Lelkész
5. fejezet: Lelkészek kinevezése, választása IX. Rész: Záró rendelkezések, Életbelépés.
6. fejezet: Énekvezér (kántor) A SzTv céljának, rendeltetésének, szellemiségé-
7. fejezet: Gondnok nek érzékeltetésére teljes teIjedelemben közöljük
alább a Preambulum szövegét:
8. fejezet: Pénztáros
9. fejezet: Jegyző A Magyarországi Unitárius Egyház az egyetemes
keresztény anyaszentegyház része, az evangéliumi
lD. fejezet: Egyházfiak élet elkötelezettje. Jézus példaadása szerint min-
ll. fejezet: Harangozó, templomgondozó dent az emberért tesz, Isten dicsőségére . .
Az Unitárus Egyház evangéliumi elkötelezettsé-
IV Rész: Egyházi főhatöságok és intézményeik gét az 1568-ban tartott tordai országgyülésen így
12. fejezet: Egyházi Főtanács fogalmazták meg eleink:
13. fejezet: Zsinati Főtanács URUNK Ő FELSÉGE MIKÉPEN ENNEK
ELŐTTE VALÓ GYŰLÉSE IBE ORSZÁGÁVAL

14. fejezet: Egyházi Képviselő Tanács
15. fejezet: Elnökség KÖZÖNSÉGGEL AZ RELIGlÓ DOLGÁRÓL VÉ-
GE ZÖTT, AZONKÉPEN MOSTAN ÉS EZ JELEN
16. fejezet: Unitárius Teológiai Intézet VALÓ GYŰLÉSÉBE AZONT ERŐsíTI, TUDNIIL-
LIK, HOGY MINDŐN HELYÖKÖN AZ PRÉDIKÁ-
V Rész: Egyetemes egyházi tisztSégviselők TOROK AZ EVANGÉLIUMOT PRÉDIKÁLJÁR,
17. fejezet: Püspök HIRDESSÉK, KIKI AZ Ő ÉRTELME SZERÉNT,
18. fejezet: Főgondnok ÉS AZ KÖZSÉG HA VENNI AKARJA, JÓ, HA
NEM PENIG SENKI KÉNSZERíTÉSSEL NE
19. fejezet: Főjegyző (püspökhelyettes) KÉNSZERíTSE AZ Ű LELKE AZON MEG NEM
20. fejezet: Főgondnokhelyettes NYUGODVÁN. DE OLY PRÉDIKÁTORT TART-
21. fejezet: Közügyigazgató HASSON, AZ KINEK TANíTÁSA Ő NÉKIE TET-
22. fejezet: Egyházi titkár SZIK. EZÉRT PENIG SENKI AZ SUPERINTEN-
23. fejezet: Számvevő DENSÖK KÖZÜL, SE EGYEBEK AZ PRÉDIKÁ-
24. fejezet: Pénztáros TOROKAT MEG NE BÁNTHASSA NE SZIDAL-
MAZTASSÉK SENKI AZ RELIGÍOÉRT SENKI-
25. fejezet: Jogtanácsos TŐL, AZ ELÉBBI CONSTITUTIÓK SZERÉNT,
26. fejezet: Egyházi levéltáros ÉS NEM ENGEDTETIK EZ SENKINEK, HOGY
27. fejezet: Egyházi könyvtáros SENKIT FOGSÁGGAL, AVAGY HELYÉBŐL
VALÓ PRIvÁLÁSSAL FENYÖGESSÖN AZ TAN!-
VI. Rész: Nyugdijszabályzat TÁSÉRT, MERT AZ HIT ISTENNEK AJÁNDÉ-
KA, EZ HALLÁSBÓL LÉSZÖN, MELY HALLÁS
28. fejezet: Nyugdíjszabályzat ISTENNEK IGÉJE ÁLTAL VAGYON.'

20 UNITÁRIUS ÉLET
Az unitárius egyhá.z a fejlődő és gyarapodó élet 2. Az egyh ázi tisztségekre megválasztott egy-
mellett kötelezte el magát, és azt. szolgálja. E~ből háztagok a kö vetkező esküt teszik le:
{akad a mi tennivalónk : fokozm, g>:.arapttfl:.1U az "Én N. N. esküszöm az egy igaz élő Istenre hogy
emberekben levő jó kepessegeket, s e torekvésunk a- ............. tisztségemben , melyre megválaazt~ttam
rányában elnyerni Isten ~zent s~ellemének t~.s~.tító, híven és lelkiismeretesen járok el. '
javító és öntudatosító erejét, ez al~al_ o?yan ~oz~ssé­
gi életet teremteni - Istennek orszagat zll a (oldan -, Mindazokat a kötelességeket, melyeket az E gy-
melyben a szeretet, a testv_ériség és ~ ~éke sugá~zá­ házi Szervezeti Tórvény és az érvényben lévő fába-
sa tölti el az emberek lelket, cselekvesl szándékat, s tósági intézkedések előírnak, pontosan, legjobb tu-
tág tere nyílik az alkotó munkának, nép ek, ne';l-ze- dásom és kép,ességei~ szerint, a legnagyobb meg-
tek és fajok egyetértésének, együtt való munkalko- fontol ással, reszreha..Jl ás nélkül , az egyház érdeke-
it tartván szem előtt, teljesítem.
dásának.
Ennek a nemes hivatásnak a betöltését munkálja A hozott határozatokat, amelyek tisztembó1 kifo-
unitárius egyházunk imádságával, az evangélium lyólag tudomásomra jutnak, valamint az ezekkel
hirdetésével és magyarázásával; a keresztelés, a kapcsolatos egyéni véleményeket, idő előtt senki-
konfirmáció, az úrvacsoraosztás, a házasság meg- nek ki nem beszélem .
áldása és a temetés szertartásának elvégzésével; a Minde n igyekezettemmel azon leszek , hogy az
valláserkölcsi neveléssel és a szabad vizsgálódás el- egyhá z előrehaladását munkáljam.
vének gya,k orlati alkalmazásával.
Isten engem úgy segélj en . Áme n ."
Az unitárius egyház feladatának tekinti, hogy a
hatóságai által eléfmozdítsa a felsorolt célok meg-
valósítását, hogy őrködjék a j ó rend felett és hogy Végül, a törvény r észletes ismertetése előtt hadd
biztosítsa a hitbeli és a cselekvési egységet. Ezért emeljük. ki az általános rendelkezések közül a Ma-
vált szükségesse, hogy évszázados egyházi törvé- gyarországi Unitárius Egyház "alkotmányos fel-
nyeinket korszerűsített formában híveink kezébe ségjeleit". Ezek a je lképek: címe r, zászló és pecsét.
adjuk. Midőn ezt cselekedjük, Isten iránti hálával A M UE címere stilizált aranyszegélyes címer-
tesszük, annak tudatában, hogy egyházi életünk és pajzsból és a föléje h elyezett koroná ból áll. A cí-
munkálkodásunk feltételeit biztosítja a Magyar merpaj zs kék mezejében farkát h arapó, kört alko-
Köztársaság alkotmánya. tó kígyó a bölcsességet és a örökkévalóságot jelké-
Azzal a reménységgel tekintünk az el6ttünk bon- pezi. A k örön belül, félgömb alakú zöld dombon a
takozó jövőbe, hogy a tolerancia és a lelkiismereti szelídséget szimbolizá ló fehér galamb á ll. A címer-
szabadság eszméi - amelyeknek törvénybe iktatását pajzs fólött levő, ékkövekkel díszített, ötágú arany
a világon előszö r, az unitárius anyaszentegyház korona, mely nek ágai tulipán-motívumokból kiala-
szorgalmazására, a tordai országgyűlés mondta ki kított k eresztek , az Egyház keresztény voltának és
(1568), és amelynek megvalósUásáért egyházunk nemességének a megjelenítése.
évszázadokon keresztül következetesen küzdött - a A MUE zászlaja téglal a p alakú , szélei aranyroj-
jövóoen még erőteljesebben érvényesülnek, az egész tokkal szegélyezettek , sarkain aranyhojtokkal. A
emberiség örömére. zászló alapszíne fe hér, illusztrációkkal. Egyik ol-
Hisszük, hogy ezt a reményeink szerinti életet dalá n k özépen az E gyh áz színes rajzolatú címere
egyházi törvényeink is elő fogják segíteni, így töltve látható, fölötte fé lkör ös felirat: "Egy az Isten,"
meg tartalommal a Zsinati Főtanács által elhatá- (Pál, Efezus 4 .6.), a latta ugyancsak félkörös nagy-
rozottakat. betűs felirat: MAGYARORSZÁGI UNITÁRIUS
EGYHÁZ, legalül középe n két díszítő fenyőág kö-
A SzTv betartásának illetve megtartásának fo- zött a nevezetes évszám: 1568. - A másik oldal
gadalmaként fogh atjuk fel a Kódexhez csatolt es- fel ső felirata Máté ev. 10.16. versét idézi: "Legye-
kümintákat. E zek így szólna k : tek azért okosak, mint a kígyók és szelídek, mint a
galambok". Ugyanitt az alsó felirat a zászló szüle-
1. A lelkészjelölt, felszentelése alkalmából a kö- tésére utal: "Készült a 'Ibrdai Országgyűlés 425.
vetkező esküt teszi le: ' évfordulójára, 1993." - A zászló minde n felirata és
díszítménye aranyozott.
~n N. N. esküszöm az egy igaz élő Istenre, hogy
egesz életeID:ben _ keresni és kutatni fogom A MUE hiteles, hivatalos pecsétje körbélyegző.
Jézus evangéhumanak szellemében az igazságot . Ennek felirata, amely az Egyház címere körül he-
lyezkedik el: MAGYARORSZÁGI UNITÁRIUS
.. Az általam felismert és a lelkiismeretemmel
ossz~angban álló igazságot alkalmas és alkalmat- EGYHÁZ - 1568 -. .
lan Id6ben egyará nt prédikálom. (Foly tatjuk)
Az a~yaszentegyház által rá m bízott fela datok-
?an legjobb t~dásom és képességeim szerint híven Dr. Lörincz Ernő
Járok el" és mmden erőmmel arra törekszem hogy kandidátus
a rám .blzott gyülekezetnek lenti gondjait vis~ljem
~n.yagl életének értékeit híven gondozzam és meg~
őnzzem - Isten országának épülésére. I Forrás: Erdélyi Országgyúlési Emlékek II. kötet, 343. Iap.
Eredetije a Nagyszebeni BruckcnthaJ Múzeum kéziratt5rában la-
lsten engem úgy segélj en . Ámen." lál hatÓ.

UNITÁRIUS ÉLET 21
qyermekfk,nek,
Oh, szép karácsony drága estje, Oh, csillag-fényes drága este,
Szent karácsonyeste. Szent karácsony este.
A szívünkben ím öröm kél, fm minden gyermek vár téged,
Örvendünk, hogy eljöttél. Hogy hozzál játékot szépet,
Oh, szép karácsony drága estje, Oh, csillagfényes drága este
Szent karácsony este! Szent karácsony este!

Heródes ezt nem tudta megmondani , de megkérte


Jézus születése öket, ha megtalálják, visszajövet tudassák vele is. Sok-
sok bolyongás után a bölcsek megtalálták J ézust, és
Augusztus császár parancsot adott ki, hogy írják össze megajándékozták őt arannyal, tömjénnel és mirhával.
a birodalom lakosságát, mindenkit abban a város-
ban ahonnan nemzetsége származik. Megbolydult erre Hazafelé menet a bölcseket Isten figyelmeztette, hogy
szjn'te az egész világ s annak minden országa. Nem volt Heródes szándékai gonoszak, ezért más úton tértek visz-
kivétel ez alól Zsidóország sem, az az or szág ahol nB- sza hazájukba.
gyon régen az Úr Mózesnek, ~ét k~táblára írva átadta A király megtudván azonban, hogy a keleti bölcsek
az emberiség legfőbb törvényelt, a Tízparancsolatot. Betlehemben jártak, tehát ott kell legyen a zsidók eljö-
Megbolydult tehát az egész ország: ki tevén, ki ,szamá- vendő királya, Szö rnyű parancsot adott ki : meg kell ölni
ron, ki gyalog igyekezett szülőváro~a felé családjával e- minden kétéves, vagy annál fia talabb ki sfiűt .
gyütt, hogy eleget tegyen a császárI parancsnak. Megtelt ezután a város az édesanyák szivet szaggató
Mária és József is elindultak a galileai Názáretb61 , a sírásával és zokogásával. Alig volt ház, hogy ki sgyermek
judeai Betlehem felé, mert mind a ketten a nagy Dávid halottja ne lett volna. Isten azonban nem hagyta megva-
király nemzctségéb61 származtak. lósulni Heródes tervét, ugyanis álmában üzent J ózsef-
A városba érkezvén szomorúan vették tudomásul,
nek, Jézus apj ának: Kelj fól és vedd a gyermeket és az ö
hogy az teli van emberekkel, és így sehol nem találtak édesanyját, és menekülj velük Egyiptomba és maradja-
szállást éjszakára. Mivel minden fogadó megtelt, kény- tok ott, amíg szólok nektek, mert Heródes halálra fogja
te lenek voltak egy istállóban meghúzni magukat, ha keresni a gyermeket. J ózsef amint felébredt, azon-
nem akartak a szabad ég alatt éjszakázni . Itt, ebben az nal elindult Egyi ptom felé családjával, és onnan csak
istá llóban született meg az emberiség legnagyobb prófé- Heródes halála után tértek haza .
tája es tanítómeste re J ézus. Bölcsője nem más mint a ,.,Jézus közben gyarapodott bölcsességben, testének ál-
barmok jászla volt. Jézu s születésekor az angyalok sere- lapotában, és az lsten és az emberek előtt való kedves-
ge szép éneklésben adta mindenki tudtára, hogy ezen az ségben". (Lukács 2, 52).
estén nagy dolog történt: Szép ünnep közeledik 'fudom, mindnyájan nagyon
,.Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek és e várjátok. Lelki szemeimmel már látom, hogy máris úgy
fóldön békesség, és az emberekhez jó akarat!". (Lukács ragyog orcátok, mintha a Jézus karácsonyfája elött ülné-
2, 14) tek, és gyönyör köd nétek a csillogó díszekben és a pislá-
Azon a vidéken, vagyis a városon kívül, pásztorok ta- koló gyertyákban és a fa alatt levő sok-sok ajándékban.
nyáztak az álJataikkal együtt. Figyelték a vidéket és a Kívánom, hogy az idei karácsony legyen mindnyájatok
csillagos eget. Egyszer csak nagy fényességgel egy csil- és s züleitek , nagyszüleitek számára szép és örömet adó,
lag jelent meg az égen , mire ők nagyon megijedtek és a és az örök karácsonyi dal, a "Mennyből az angyaln ének
r~ldre borultak. Ekkor közelükbe jött egy angyal, és így mellé énekeljétek az angyali kórussal:
vigasztalta őket:
,,Ne féljete k, mert ime hirdetek néktek nagy örömet, Oh, pásztortüzes csendes este
mely az egész népnek öröme lészen ; - Mert született Szent karácsony este.
néklek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus a Dávid váro- A pásztor tűzböl s zikra szállt
sában". (Lukács 2, 1O-11l. AjeJ pedig az lesz számotok- És lelkünk gazdagabbá vált,
~a : találtok egy kis gyermeket, aki bepólyálva fekszik a Oh , pásztortüzes csendes este
Jászolban! Szent karácsonyeste
Amikor az angyalok elmentek a pásztorok tanakodni
Oh, angyalmesés csodás este,
kezdte.~~ hogy mitévők legyenek. A legbölcsebbik így szó-
lott: JOlletek és ~enjünk el Betlehembe és nézzük meg Szent karácsonyeste .
Mert núg a légben angyal szállt
azt a dolgot, aont az Úr a mi Istenünk megjelentetett A lelkünk angyalibbá vált,
számunkra.
Oh angyalmesés csodás este
Felkerekedtek és sietve mentek a városba, ahol sok Szent karácsonyeste
~eresés után megtalálták a kisgyermeket bepólyálva a
Jászolban, mellette találták Józsefet és Máriát akiknek Oh, csendes este holdas este,
nagy örömme.l mondták el az Úr üzenetét. A fé'nyes csil- Szent karácsonyeste
lagot , mely hIrdette J ézus születését, messze vidéken is Oh, jönn el máskor is, várunk!
~.~zrevették, de legf6Képpen h árom keleti bölcs, akik ide- A csodás fényedért: áldunk!
Juk ~a~ részét az ég kémlelésével töltötték. A három Oh csendes este, holdas este,
kelett bolcs hamarosan elindult a Jézuska megkeresésé- Szent karácsonyeste.
re. Sok kérdez6sködés után érkeztek meg J eruzsálembe,
az ország f6városába, Heródes király udvarába. A böl- Boldog karácsonyt!
csek tóle tudakozódtak, hogy hol, melyik városban szüle- Rázmány Hedviga
tett meg a zsidók királya. hitoktató

22 UNITÁRIUS ÉLET
~ ... éli protestdn s vagyok. Millt ilyell,
szabadelvIl, és j óindulatú
mi/ldell más vallá s iránt. ~
(Jókai Mór)

Unitarizmus és kereszténység
Intézményesült szabadelvű vallásos alakulatunkat, az ezek a legtöbbször lelkileg súlyosan sérült emberek Szi-
unitarizmust a többi egyház nemkeresztény felekezet· szifuszként legtöbbször életük végéig maguk előtt görge-
nek tekinti. Mi lehet ennek az oka? Nem több és nem tik problémáikat. A hivatalos egyházvezetés számára vi-
kevesebb, mint az, hogy az unitárius vallás követ6i szá· szont ez a módszer a legcélszerűbb, mert a leggyorsab-
mára a keresztény dogmatika "elhivése" nem kötelező ban és leghatásosabban így lehet iskolázni az egészséges
erejű , míg a többi egyházat szigorúan ~egkötik ~tvaná· "testrészt" a betegtó1. Mindemellett megfeledkeznek az
si formuláik. Nagyon tanulságos, hogy Jeles katohkus és őrtállók felelösségéról, noha nyájuk egyedül hivatalos
protestáns gondolkodók manapság is a dogmák ~jabbnál pásztoraiként tetszelegnek ország-világ előtt .
újabb értelmezésével bírkóznak. Sokszor mondJu.k tré· Mennyiben más, esetleg jobb mindennél az unitárius
fálkozva, hogy az unitarizmusnak egyetlen dogmája van egyház? Szektánk - legalábbis eddig - nincs. Nem "te-
_ az, hogy nincs dogmánk. Ez tetszetős és ~zimpati~us lepszünk" a hívek agyára, meghagyjuk a szabad filozofá-
megnyilatkozás, de természetesen nem teljesen fedI . a lás leheroségét, tudván, hogy Istent és róla szóló tudá-
valóságot. Dogmáink, azaz hitigazságként felfogott hit- sunkat a bölcselet nem kárhoztatja. Az egyetlen feleke·
tételeink vannak Osten a mi Atyánk; Isten szeretet; zet vagyunk, mely hittanrend szerét uallásfilozófUli ala-
Isten lélek; stb.), melyeket néhány specifikusan unitári- pon építi, bővíti. A szabad gondolkodás újabb és újabb
us tanítás (a Szentírás hitünk és életünk alapja; Jézus ötletekkel, m6dszerekkel, szempontokkal gazdagítja sze·
Isten legjobb Fia, a mi igaz Tarútómesterünk stb.) gaz- • mélyiségünket, ugyanis valljuk, hogy a vallás(osság)
dagít. Ez utóbbiak azonban az utóbbi kb. 150 évben, a li· egyedüli értelme a hívő tökéletesedése, Isten·arcúvá vá-
beralizmus (majd az ebból kifejlődő univerzalizmus) tér- lása. Szempontunk tehát gyökeresen különbözik minden
hódítása révén sokunk számára kérdésessé váltak. Ez más vallásétól: az egyház van az emberért és nem fordít-
nem azt jelenti, hogy ezen tételeket a liberálisluniverza- va. Ha az istentisztelet nem szolgál a hívek épüléSére,
lista unitárius nem tartja örök érvényűnek, csupán vizs· nemcsak felesleges, de káros is: öncéllá válik csakúgy,
gálati tárggyá avanzsáltak. Vallásunk az egyetlen olyan mint a Jézus korabeli zsid6ság hitélete. Csak ennek ál·
hitforma, amely legalapvetoobnek hitt igazságait időről landó elkerülése révén leszünk valóban a Krisztuséi: ha
időre újragondolás tárgyává teszi. Ezt a módszert a Mesterünknek valljuk, Öt kövessük. Nem véletlen, hogy
többi vallás (erős dogmatizmusa miatt) nem meri követ· alapító püspökünk, Dávid Ferenc a tiszta jézusi keresz-
ni. Mi felvállaljuk a tévedés kockázatát is, hiszen alogi· ténység ,.restitúciójában" látta az unitarizmus egyetle?
kát száműző hittan előbb normává, majd kötelező dog· hivatását. Egyházunk azóta is ezt az eszményt kereSi,
matikává csontosodik. Vallásunk ezért rendkivül vonzó hiszen ez Isten Országa. A Miatyánk gyönyörűen szem·
nemruvő, nemkeresztény vagy éppen ateista testuéreink lélteti azt az Atya·fiú kapcsolatot: ha tiszta szívvel, elő:
számára is. A hívő unitárius szemében mindannyian ítéletek és félelmek nélkül fordulunk Atyánkhoz a belso
lsten gyermekei, tehát egymás testvérei vagyunk. (Míg szobánkban, Jézus istenélményét élhetjük át. Ennél na-
a római katolicizmus - udvarias gesztussal - keresókrru gyobb dolog, a negyedik dimenzió megtapasztalása
és jóindulatú emberekról beszél, a protestáns egyházak nincs, nem is lehet az ember számára.
jó, ha a felebarát szóval minósitellek.) Ha lsten maga az Kövezzenek meg bár érte: én arra vagyok büszke,
egyetemes Szeretet, melyőnknek lenne joga Őt kisajátí· hogy olyan egyház tagja vagyok, mely Isten és ~mber lé-
tani? Ha 6 az egyetemes 'fudás, milyen alapon szorítják nyegi azonosságát vallja, hisz az emberben mmt a te-
be a Biblia keretei közé, ellentmondást nem tűrő hangon remtés céljában és eszközében. Isten folyamatosan te-
kijelentve, hogy az isteni Kijelentés a kánon elkészülté- remt lelke által ú.üászül bennünket, így lehetünk a sze-
vel egyszer s mindenkorra befejeződött? Tudom, hogy az retet'követei az Istentó1 származó, de Tőle elidegened.~tt
adott egyházak számára ez a legbiztosabb alapelv, hi· világban. Mindennek legyünk tudatában, hogy végre on-
szen ellen6rizhetóué teszi a hitet. A vicces az a dologban, tudatos unitáriusokká válhassunk. Tudom, hogy sokan
hogy éppen ezen egyházak kebelén jöttek létre a legkü· félünk ennek hangos kimondásától Mi lesz, ha v~kéPP
lönbözőbb szekták, melyek sokszor sors tarútásrendsze· kirekesztenek minket az ökumené közösségéből? ~red­
re és fanatikus hitvaUásossága a ,.szülő" egyház rövidsé· jünk fel testvérek: sohasem voltunk benn:, s amIg fl;Z
geinek felnagyított változata. Minden egyház olyan összes többi keresztény egyház nem vetkezl le dogmatl-
szektát szül, amilyet megérdemel. Az. erdélyi unitariz· kusságát nem is lehetünk benne. Egyetlen lehetősé­
must eddig csupán egyetlen szekta, a szombatosság günk var:: emelt fővel kell vállalnunk hit~anásunkat,.~a
hagyta el, amely lényegében új vallássá nőtte ki magát. egy világgal kell is dacolnunk érte. A ml utunk lelkiis·
A többi keresztény felekezet (a római katolicizmus is) meretünk szerint keskeny, nehéz, tele van buktatókk~l.
szekták százainak létrejötténél bábáskodik: ahelyett, Mindent meg kell vizsgálnunk, és csak a rosszat vessuk
hogy a szektás egyháztagokat lelkigondozná vagy párbe-
szédre hívná, a mózesi nagy átokkal sújtja, és azonnal el.
kiközösíti, nehogy megfert6zzék a még "egészséges" hí. Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?
veket. Ez persze kOl:'ántsem problémamegoldás, hiszen Tóth Zoltán

UNITÁRIUS ÉLET 23
Firtosi József Dezső festőmű."és~
. . l' 1886 VlI. 29. - Gyula 1965. }anuar 1.)
(F,rtosvara Ja .
höz való ragaszkodást, és baráti találkozón melengették fel
Erdélyben, Udvarhel~ Vár~egJ.~ben ~~~':!~~n~~ tWi~~~~ a szülőföld emlékeit. Ilyen találkozó volt 1926. augusztus
mekes 'p~!;\g~us csal~d maso i ~Jt:ál is végzett . A tanl- 5-én. Ekkor búcsúzott el József Janos. az édesapja Firtos-
zetésbol er~ nepes cshalad ~~Zy~bÓl származó földet saját varaljától. és Brassóba ~~ltözött. leány~hoz. 1~~9'ben eiké.
tói és az édesanya ozoma sZliette szüleinek portreJat. majd emlekezetbot sZülőfaluja
maguk műveltek meg. . . _ ismer- térképet.
József Dezső a mezei J?1unkavegzes k~lf~~~m~~5s fű, a József Dezső polgari iskolai munkája példamutató, lanit-
t~ és mefJsz~rt~l.te aa ~~~a~~~e~~e:e~iglermészet ezernyi ványai orszagos pá'yázat~~on ~.rany és ezüst érmeket
kodben uszo aj, . . ~. I ti nyertek. A Székelység cfmu folyolratban rendszeresen je-
szlnessege, szépsége. élele krseroJe e .
A pedagógiai örö~seg
mellett ez inditotta .. Ő.~ a
festői palyára. Belso osz·
.. lentek meg fTasai. Erdélyröl
- a népszokasokról, népvi-
selelröl vetített képes elő.
adásokat tartott Gyulim.
fönzést érzet! arra, hogy Hozzáfogott Firtosvaralja
megragadja a ~ásznon a kismonografiájanak elké-
természe!, a táj, az em- szítéséhez, de ez a munka
berek varázsát. Elemi is- elveszett.
koláit az unitárius kántorta- 1935-ben a 10. Marosvé-
nltó édesapja keze alatt vé-
csi találkozóról az Erdélyi
gezte. Majd Székelyudvar-
Helikon írói dedikált fényké-
helyen az Állam~ Kő: es
pes üdvözletet küldtek
Agyagipari S~aklskol.~b~n
Dezső bácsinak. A felesé-
(ma Bányai Janos Ko- es
gét Ilonka nénit pedig
Agyagipari Szakiskola) t~­
nult 1 ével , azután az AI·
, ,
.• 1937-ben az Erdélyi Szép-
lami Főreál Gimnáziumba míves Céh magyarországi
iratkozott át , ahol a négy
alsó osztályt járta.
.
- -- barátai közé választották,
és díszes oki ev elet küldtek
neki.
Utána Székelykeresztur- ... .
ra kerOIt az ÁUami Tanítóképző Intézetbe, ahol o IS kantor- 1943-ban s zülőfalujat , Firtosvaraljat és a szüfőhazal áb-
lanitói oklevelet szerzett. 1908-12-ig Budapesten az Or- rázoló festményekből levelezőlapot készítteten, amelynek
szágos Magyar Királyi Képzőművészeti F~iskola .fes~ö sza- bevételét az erdélyiek javára adta át.
kán tanult. Mesterei voltak Révész Imre es Edvl Illes Ala- 1944 őszén itthon maradt , nem menekült el. Átvette a
dár. 1912. június 28-án megkapta tanari oklevelét, amely Polgari Iskola pénztárát, és október végé~ ~ németvár~si
polgari iskolaban a művészeti és mértani rajz tanitásara Wiszt kocsma helyiségében elkezdte a tanItast, mert az IS-
képesítet!. kola épülete hadikórház volt.
1912. szeptember l ·én az abrudbanyai Magyar Királyi
1948-ba n szabad rajziskolát szervezett 7 taggal a régi
Állami Polgári Fiúiskolában kezdte el rajztanari oktató mun-
könyvtár épületében. 1951 -ben két kiállítás u!án a Nép.m.ű­
káját.
vészeti Intézet "Képzőművész körré" nyilvanlto~a a ra!zls-
Az 1918-as megszallás után 1919-ben megszűnt a ma· kotát. 44 évi tanitas utan 1956. szeptember l-en , 7~ eye·
gyar nyelvű tanitás Abrudbányán. Ekkor a szebeni tanfE;!l- sen, nyugalomba vonult. Ekkor megkapta az "Oktatasugy
ügyelőségtől athelyezését kérte a gyulai Magyar Királyi AI-
kivaló dolgozója" kitüntetést .
lami Leanypolgári Iskolahoz. Mivel 1919·ben még Gyula is
az átcsatolandó terOlet térképén. feküdt, a tanfelügyelőség 1959. szeptember elsején volt az Erkel Mú.zeumban '!la-
hozzaj~lJult az áthelyezéshez. Igy kerOlt Gyulára József sodik gyűjteményes kiallítasa , 40 éves gyulai letelepedese
Dezső és felesége Tabakovits Ilona tanárnő 1919. október emlékére.
15·én. 1959. november 7-én megkapta a "Szocialista kultú.rá-
Az iskolaban rajzot, majd természetrajzot, szépírást, ért" kitüntetést . 1953 nyaran egészsége megromion, emiatt
éneket és karéneket tanított . Közben lakásán és az iskola lemondott a képzöművész szakkör vezetéséről.
rajzszertaraban festegetett. 1921-ben önálló bemutatkozó
kiállitast rendezett festményeiböl, amelyen az erdélyi
Ezután kis nyugdijából éltek, ~m~ly .a '!:4.
évi Szolgála~r~
504 Ft törzsnyugdij, 60 Ft házastarSI potdJj es ) 5 ~t lak~~r
témák mellett már gyulaiak is szerepeltek.
segélyben nyert megállapitást. 1964-~en. ":Ieg os.szr~(:
1922·ben - kezdeményezésére - megalakul! a Békés szülőfaluja határneveit , amelyet a falu terkepene~ hatu Ih
magyei Képzőművészeti és Iparművészeti Társulat irt fel. Ez volt az utolsó munkája . összel aszt":latlk~s ro. . a-
(BEK IT), amelynek 36 hivatásos festő, szobrász, műépi­ mok léptek fel nála, és ez végzett vele 1965. Ja~uar l :Je.nk
tész és iparművész tag ja volt, valamint müpártolók is. Ilonka néni pedig 1969. július l6-án követte ol az oro
A BEK1T.elsö bem~tatkozó kiállítasát 1922 karácsonyán béke birodalmaba.
I.artotta a ~ar.megyehaza disztermében Gyulán. A társulat 9 Tanítványok több generációja tanu!ta tőle a vonalak, ~fr~
eves fennallasa alatt (1922-1931) 14 kiállitasi szervezett. mák sz fnek művészetét. Valahol melyen , felfedezhete e
Az 1925. évi kialUtáson már a 15 éves Kohán György is nül ~z ő képeiken is ott van Dezső bácsi ihletet! keze
be":,~~atkozott 2 ~kvar~l1. képével. Itt bebizonyosodott. hogy
az IfJU K~hán mar muvesze az akvarellnek. E kiállltáson nyoma. .....
látta Kohan József Dezső "Behavazott aranyzúzó malmok Koporsójába került egy kis zacskó féltve ~rzöt! sz~lofől~:
- Ver~sl?atak" dmü festményet. melynek hatására végleg amellyel együtt alussza örök álmát a gyular reformatus UJ
a festol?alya mell~tt döntött .. Ezt 1961·ben vallotta meg első temetőben . f
mestere."e~. Erdelybe.n a Frrtostető alatti községek elszár- Legyen békés, csendes siri álmuk. Gyer.r:nekOk ~em.vo~~
~a~oltal haromé~e.n~ent augu~~tus vegén a Firtos he9yen a család kihalt. Emlékük ma is él a szereto emben sZive
levo kolostor ro.mlarnal gyúltek ossze, és a Firtos kútja mel. ben.
lett rendezell kiS ünnepség keretében ápolták a szülőföld- D. Nagy András

24 UNITÁRIUS ÉLET
Firtosi József Dezső festőművész
(Firtosváralja 1886. VII. 29. - Gyula 1965. január 1.)
Erdélyben. Udvarhely varmegyében született az ötgyer- höz való ragaszkodást, és baráti talalkozón melengették fet
mekes pedagógus csalitd masodik gyermekeként. A kis fi- a ~zülöföld ef!1'é~eit. Ilyen. találko.zó volt 1~26 . augusztus
zelésbő) élő népes csalad mezei munka! is végzeIt. A tanl- 5-en. Ekkor bucsuzott el Jozsef Janos. az edesapja Firtos-
tói és az édesanya hozomanyaból szarmazó földet sajat váraljától, és Brassóba költözött leányához. 1929-ben elké-
maguk művelték meg. szítette szüleinek portréját, majd emlékezetbő! szülőfaluja
József Dezső a mezei munkavégzés közben megismer- térképét.
te és megszerene a természet.et. A reggeli h~rmatos fű , ~ József Dezső polgári iskolai munkája példamutató, tanít-
ködben úszó taj, a madarak eneke, a termeszet ezernyi ványai országos pályázatokon arany és ezüst érmeket
színessége , szépsége. élete kisérője letl. nyertek. A Székelység cimű folyóiratban rendszeresen je-
A pedagógiai örökség
mellett ez indította őt a
festői palyara. Belső ösz-
• .. ..
lentek meg írásai. Erdélyről
- a népszokásokról. népvi-
se!etről vetített képes elő­
tönzést érzet! arra, hogy adásokat tartott Gyulán.
megragadja a vasznon a Hozzáfogott Firtosváralja
természet, a táj , az em- kismonográfiájanak elké-
berek varazsát. Elemi is- szítéséhez , de ez a munka
koláit az unitárius kántorta- elveszett.
nító édesapja keze alatt vé- 1935-ben a 10. Marosvé-
gezte. Majd .SzékeJyudvar- esi találkozóról az Erdélyi
helyen az Allami Kő - és Helikon írói dedikált fényké-
Agyagipari Szakiskolában pes üdvözletet küldtek
(ma Bányaí János Kő- és Dezső bácsinak. A felesé-
Agyagipari Szakiskola) t~­
null 1 évet , azután az AI- , .'•
.'V ~
gél Ilonka nénit pedig
1937-ben az Erdélyi Szép-
lami Főreal Gimnáziumba /1,.c:.: míves Céh magyarországi
iratkozott át, ahol a négy barátai közé választották,
alsó osztályt jarta. • és díszes oklevelet küldtek
_ W'
Utána Sz~kelykeresztúr- neki.
ra került az AJlami Tanítóképző Intézetbe, ahol Ő is kántor- 1943-ban szülőfaluját , Firtosváralját és a szülőházá! áb-
tanítói oklevelet szerzett. 1908-12-ig Budapesten az Or- rázoló festményekböl leveJezőlapot készíttetett, amelynek
szágos Magyar Kiralyi Képzőművészeti Főiskola festő sza- bevételét az erdélyiek javára adta át.
kán tanult. Mesterei voltak Révész Imre és Edvi Illés Ala- 1944 őszén itthon maradt, nem menekült el. Átvette a
dár. 1912. június 28-án megkapta tanári oklevelét, amely Polgári Iskola pénztárát, és október végén anémetvárosi
polgári iskolában a művészeti és mértani rajz tanításara Wiszt kocsma helyiségében elkezdte a tanítást, mert az is-
képesített. kola épülete hadikórház volt.
. 1912. szeptember l-én az abrudbányai Magyar Királyi
Allami Polgári Fiúiskolában kezdte el rajztanári oktató mun- 1948-ban szabad rajziskolát szervezett 7 taggal a régi
káját. könyvtár épületében. 1951-ben két kiállítás után a Népmű­
vészeti Intézet "Képzőművész körré" nyilvánította a rajzis-
Az 1918-as megszallás után 1919-ben megszünt a ma- kolát. 44 évi tanítás után 1956. szeptember l-én, 70 éve-
gyar nyelvü tanítás Abrudbányán. Ekkor a szebeni tanfel- sen, nyugalomba vonult. Ekkor megkapta az "Oktatásügy
ügyelöségtől áthelyezését kérte a gyulai Magyar Királyi Ál-
kiváló dolgozója" kitüntetést.
lami Leánypolgári Iskolahoz. Mivel 1919-ben még Gyula is
az átcsalolandó terülel térképén. feküdt, a tanfelügyelöség 1959. szeptember elsején voll az Erkel Múzeumban má-
hozzájárult az áthelyezéshez. Igy kerüli Gyulára József sodik gyűjteményes kiállítása , 40 éves gyulai letelepedése
Dezső és felesége Tabakovits Ilona tanárnő 1919. október emlékére.
15-én. 1959. november 7-én megkapta a "Szocialista kultú.rá-
. Az iskolában rajzot, majd természetrajza!, szépírást , ért" kitüntetést . 1953 nyarán egészsége megromlott, emIatt
eneket és karéneket tanított. Közben lakásán és az iskola lemondot! a képzőmüvész szakkö r vezetéséről .
rajzszertárában festegetett. 1921-ben önálló bemutatkozó Ezután kis nyugdíjából éltek, amely a 44 évi szolgála~ra
kiállftást rendezett festményeibőJ , amelyen az erdélyi 504 Ft törzsnyugdlj, 60 Ft házastársi pótdíj és 15 Ft lak~er­
témák mellett már gyulaiak is szerepeltek . segélyben nyert megállapítást. 1964-ben még ös.sz~l.rta
1922-ben - kezdeményezésére - megalakult a Békés szülőfaluja határneveit, amelyet a falu térképéne~ hatuljara
me.9yei Képzőművészeti és Iparművészeti Tarsulat irt fel. Ez voll az utolsó munkaja . ősszel asztmatlk~s ra.~a­
(BEK IT), amelynek 36 hivatásos festő , szobrasz, müépi- mok léptek fel nála , és ez végzett vele 1965. ja~uar 1:!e.~.
tész é~ iparmüvész tagja volt , valamint müpártolók is. Ilonka néni pedig 1969. július 16-án követte ot az arak
A BEKIT első bemutatkozó kiallitását 1922 karacsonyán béke birodalmába.
t.artotla a ~ár.megyeháza disztermében Gyulán . A társulat 9 Tanítványok több generációja tanulta tőle a vonalak, for-
eves fennallasa alatt (1922- 1931) 14 kiállítást szervezett. mák, színek művészetét. Valahol mélyen, felfedezhetelle-
Az 1925. évi kiállltason már a 15 éves KoMn György is nül az ő képeiken is ott van Dezső bácsi ihletett keze
be":l~~atkoz?tt 2 ~kvar~lI .képéveL Itt bebizonyosodott, hogy nyoma.
az IfJu Kohan mar muvesze az akvarellnek. E kiallitáson
látta Kohan József Dezső "Behavazott aranyzúzó malmok Koporsójába kerül! egy kis zacskó féllve őrzött sz~lőfö!~:
- Ver~sl?atak" cimű f~st~ényét, melynek hatasára végleg amellyel együtt alussza örök almát a gyulai reformalUS uJ
temetőben .
a festo~alya mell~tt dantott. EzI 1961-ben vallotta meg első
mestere!"le~ . Er~elybe!"l a Firtostető alatti községek elszar- Legyen békés, csendes slri álmuk. Gyermekük nem voll,
":la::ottal haromevenkent augusztus végén a Firtos hegyen a család kihalt. Emlékük ma is él a szerelő emberi szfvek-
levo kolostor romjainál gyűltek össze , és a Firtos kútja mel- ben.
lett rendezett kis ünnepség keretében ápolták a szülőföld - D. Nagy András

24 UN ITÁRIUS ÉLET
Egyházközségeink életéből
Templomba járni erkölcsi kötelesség Kocsord
Ellentmondások korát éljük. A lassan már közhely- Sz~~tember 25·én ré.szt vettem a Vay Ádám Múzeum
számba m e nő kijelentés valódi tartalma nap mint nap alaprtoJ8 , Molnár ~~tyas ~zületésének 75. évfordulójára
megjelenik életünkben. rendezett kegyeleti unnepsegen. A vajai református temp.
Nem köz hely, hanem törvé nysze rű velejárója ennek a lo,!! .helyet ~~ot~ egy e~le.kkoncertnek, mely alkalommal a
felemás kornak, amikor a régi-új értékek, az e rkölcs, a m.alesz~~k~.1 ":dam Jeno korus Csányi Ottó karnagy vezete-
hazafiság, az együvétartozás érzése búv6patakként tör seve~. kltoro Sikert araton az unitárius énekeskönyv 6., Te-
fel az iszapból, amelyben oly sokan dagonyáznak ma is. re.m to nagy Ist?n, 24., Nagy Istenünk, tekints le ránk, 189.,
Mint a _s~ep hl.ves patakra és 57 " Hozzád megyek Uram
Gondolok csak az idei őszre. ke.zdet~ 7nekelvel. Ez utóbbit raadásként is meg kellett is-
Az Unitárius Egyház egyik legszebb ünnepére készül, ~et.elm, es an~a~ a szomorú történelmi lénynek a felemlí.
mikor a hívek hálájukat és köszönetüket fejezik ki Is- tesevel konferaltak, hogy a süllyedő Titanic utasai ezt éne-
tennek a mindennapi kenyérért, míg másutt a gazdálko- kelték.
dák egy csoportja gabonát éget, és a paraszti gazdálko- A kórus Matészalkán, az MDF rendezésében tartott re.
dást megcs úfolva további tiltakozásul bevetetlenül formaciói emlékünnepélyen , október 30·án előadta a 6.
hagyja a termőfóldek hektárjait. Teremtő nagy lsten, a 106. , Reménykedő szíwel kezdetci
Vajon melyik életforma kap ma nagyobb nyilvánossá- énekeinket, valamint Arnold Björn: Jézus érted halt c. roc.
got? koratóriumát , melyben szólót énekelt Nyitrai Hajnalka.
Költői a kérdés, ami mindaddig az is marad , míg az Templomunkban szeptember 27-én, az őszi hálaadás al-
ellentmondásokat fól nem váltja a harmónia. kalmával. valamint október 25-én, az 56-os szabadságharc
ffi szen azt keressük valamennyien, és kapjuk meg a hőse, Dr. Abrudbányai Janos unitárius lelkész és a refor·
templomban, istentiszteleten, ünnepeinken, úrvacsora- mació emlékének szentelt ünnepi istentiszteleten a kaniori
vételkor. szolgálatot Bőcs Attita zenetanár hittestvérünk végezte
Aranyosapátiból.
Nem történt ez másként most sem Kecskeméten az
ős zi hálaadó istentiszteleten, ahol Kelemen Miklós lel- Október lD-én meghívást kaptam a helybeli reformatus
kész prédikált a Duna-Tisza közi szórványgyülekezet egyházközségtől a leégés után újjáépitett templomuk fel-
tagjainak. Tóbbek között arról, hogy ,lJ. templomba járás szentelésére. Ez alkalommal Dr. Bölcskei Gusztáv debre-
erkölcsi kötelesség". ceni reformatus püspök mondott szentelő beszédet, mely-
ben megköszönte az unitárius presbitériumnak, hogy refor-
Esetünkben ellentmondás ez is, még ha más je ll egű is, maius istentiszteletek tartására felajanlotta templomunkat.
mint az elején említett, hiszen éppen egy olyan lelkész
buzdítása, kinek hosszú ideje nem adatik meg a templo- Az ünnepi istentiszteleten szót adtak nekem is. Idéztem
mi prédikálás lehetősége , és akinek hívei 100 km-es kör- 2. énekünket, Marót Kelemen forditásában a XLIII . Zsoltár
zetbó1 érkeznek, hogy találkozzanak és hallga ssák szí· 4. versét. Hozzátettem, hogy: "Együtt gyászollunk refor·
vet, lelket gazdagító szavait. málus testvéreinkkel az egy év előtti szomorú húsvéton,
együtt reménykedtünk az újjáépítésben, és most együn un·
Dicséretes e kis közösség igyekezete, ahogy minden nepelünk, mert csak egy akol van és egy pásztor". Az ün·
alkalomra a maga módján templomi hangulatot teremt nepségen szinte minden unitárius csatad képviselve volt a
abban a kölcsön helyiségben, amely rendelkezésére áll . gyönyörü új templomban. Az ünnepi istentiszteletet követő
A közös éneklést tovább segítendő fogadták a Máté· díszebédre is meghivtak, amit megtiszteltetésként fogad-
szalkai Kórus kazettáját, melyró1 az alkalomhoz illő uni- tam.
tárius zsoltárok szólaltak meg az úrvacsorával egybekö' Ezen rendezvények időszakaban villámvédelmi rend-
tött istentisztelen. szert épinettunk tornyunkra és templomunkra a főhatóság
Az ős zi hálaadás egyúttal a számvetési ideje is, hiszen 100.000 Ft·os ta.mogatásaval, illetve a polgármesteri hiva·
"elhull a virág, eliramlik az élet ... ", és amig a természet tal éjszakai kivilágítas! szereltetett a tornyunk alá, amikért
megpihen, mi hitünket őrizve és ápolva várjuk az ú.üá- ezúton is köszönetet mondunk.
születést. Nyitrai Levente
Kisgyörgy Zs, lelkész

Bibliaóra
nyesen, sokféle tevékenységet fol ytatva. J~ lenne ezt a budapesti
Ez idén ősszel is megindulnak a bibliaórai foglalkozások , lel·
készeink vezetésével. Léleknek és a szívnek fel emclóck czck az egyházközség keretén bclill is létrehozni. Ugy gondo~om, ~ogy a
összejövctclek, jóleső érzés rajtuk részt venni. Tavaly például Lu· bibliaórákon való együttlénel kellene egybekapcsolm a noegylet
kács evangélista írásait ismerhettük meg, Kászoni tiszteletes úr megalakítását a közösen javasolt teendők a l apján~ természetesen
segítségével, a Nagy Ignác utcában pedig Máté evangéliumával a kolozsvári nótársak segítségének és tapasztalatamak bcvom'isá·
foglalko7.tak . A lényeg az, hogy így sokkal alaposabban ismer· val.
hetjük meg a7. " írást", mert itt külön magy.mizatot is kaphatunk A bibliaórák idejéről híveink a már korábban küldött tájékoz·
hozzá. Ezért most az idei szezon megkezdése el őtt írom, hogy tatóból értesülhettek.
szeretettel várunk mindenkit, :lki az elóadásokon részt tud venni , Szeretettel váru nk mindenkit akinek follloS, és igénye van :1.1:-:1,
meri a jelenlétnek hihetetl cnill nagy lélcképító ereje van. hogy az egyház jobb és szélesebb körű tevékenységet tudjon
Egyúttal :.zeretnék egy felhívást is közreadni . A kolozsvári fol ytatni, a bibliaórúkon pedig lelkünk é püljön. .
~ymekezetbcn évek ÓI;1 tmiködik II Nócgylcl. nagyon ercdmé. Aradi Fe rencn e

UNITÁRIUS ÉLET 25
Könyvismertetés
Szalai András: más Jézus más Lélek más Evangélium
Harmat kiadó, Budapest, 1998
A könyv célját a Bevezető e~s~ o ld alá~ tűzi ki a szerz,?, tegye. Emlékezzünk csak vissza, a reformáció óta miket
Hitvédelmi megílélést akar adot ( ~S lermeszetesen ellenuk 'flondtak egymásról .az ugynevezett történelmi egyházak.
védelmet, illetve az igaz útra tér/tesOkat) oty~n gyulekez:- Es ez~kne.k. a mondasoknak sokszor sulyos közjogi követ.
M

tekről. amelyek - bár "önmagu~al. k~res~~enyekn~~, sot kezmenyei IS voltak, ha valamelyik felekezet döntő fölény-
rendszerint a kereszténység igazI kepv,~~roln~k....aUJak - ~ ben volt a kisebbségi egyh?z fölött. Ma már ez csak szo.
keresztény egyházakkal nincs~nek lanltas?eh ~~ szell~ml moru történeti tapasztalat. Epp ezért korlátolt az a szerző
közösségben," A kereSzlény.~eQnek .u9y~nl.s ,!kolel~s.s~g: aki "Isten megbízásából!" egy sorba teszi a hazánk törté:
és feladala megvedeni a saJat ,dent,lasal es Integntasat. netében jelentős szerepet játszott intézményt olyan cso.
... Ez azt jelenti, hogy... tisztázni kell , hogy mi az, ami el- portokkal , amelyek néhány éve bukkantak fel, kGlső alapí.
rug~szkodoll a kereszténység al~pia.jlól". E~ ,a mérce tásúak, és a magyar történelemhez semmi közük nincs.
egyetlen lehel igaz keresztenye:k sza~ara. a B~?ha . (Beve:- Akár a történelemben, akár az irodalomban, akár más tu.
zető, 5. I. kivonatosan) E megallapftasok alapjan akatoll· d.ományágakban nézzük. Sőt az is megtörtént, hogy ,.sá.
kusok és az ortodox keletiek nem keresztények, mert épít· tantól megkísértett emberek" feln őtt ésszel és belátással
keznek a szenthagyományra és az egyház tanítói hivata lá· tértek be ebbe az eretnekségbe, hogy csak keltőt említsek:
ra. (Vö. dr Elöd Istvan: Katolikus Dogmatika.) Erre a szer· Orbán Balázs a Székelyföld monográfusa és Bartók Béla ,
zőnek mas kitétele is utal : Az evangéliummal kapcsolatos a huszadik század zenei alakjainak legnagyobbika, akinek
tévhitek között felsorolja a szerzö ... ,,az üdvösség feltétele: fia élete végéig vállalta az unitárius egyház főgondnoksá.
egy papi hierarchia közvetítése, szertartasai. .." (13.1.) gát, a világi vezetést.
A bevezető további részéből még azt is megtudjuk, hogy Sajnos a könyvből nem tudatlanság sugárzik, hanem
szerzőnket maga az lsten győzte meg arról, hogy ami a rosszakarat. Hogy lehet az , hogya magyar unitarizmus is·
Bibliaban megíratott, az a valóság. A kereszténység védel· meretetésénél nem volt alkalma tudós szerzőnknek meg is·
mének emberfeladatát csak ugy tudja teljesíteni és egyéb· mern i egyetlen eredeti forrást sem, holott két magyar nyel·
ként tehetetlen lenne, ha " Istentől nem kaptunk volna rá vü folyóiratot is ad ki az erdélyi és magyarországi Unitárius
felhatalmazást ." (5. 1.) Egyhaz. Nem beszélve az egyik legrégibb magyar tudomá·
A bevezető további részében a könyv felépftését ismer· nyos folyóiratról, amelyik Kolozsváron az egyház kiadásá-
teti a szerző : Az első négy fejezet teológiai "szűrőt ad a ban jelenik meg 1861 óta. Tudom , hogy az Országos Szé-
tévtanítások feli smeréséhez ... amelyeken a Szentfrásról, chényi Könyvtar is messze van, hegyet is kelJ mászni meg·
az evangélium lényegéről, Jézusról és az Istenről vallott közelftésére. Ezért azután előfordulhatott , hogyakönyben
keresztény tanítás alapszik." Az ötödik fejezetben az alap· közölt unitárius adatok közül szinte egy sem igaz. Dávid
vető fogalmak meghatározása található. A hatodik fejezet- Ferenc 1564-től foglalkozott Jézus igazi személyiségével ,
ben a különböző eretnek irányzatok lényegét fog lalja első könyvében már elhatarolja magát Áriustól. Servét nem
össze, és azokra a lelki mechanizmusokra mutat ni, ame· élt hosszabban Svájcban. Nem a Soccinusok révén te~edt
Iyek bizonyos tévtanok létrejöttében felismerhetők , illetve el az egyisten hit Olaszorszagban, ők csak Lengyelország
amelyek révén a hívő k fogékonnyá válhatnak ezekre. "Az apostolai voltak, 1568·ban nem türelmi rendeletet adtak ki
egyes irányzatokból csak azok a va llásközösségek kerül· Tordan , hanem o rszággyű lési hatarozal voll, amelyik a ké·
tek részletes ismertetésre, amelyek személyes - és bizo· sőbbi erdélyi alJamjognak alapjává vált stb. stb. A kiváló
nyára vitatható - megítélésem szerint valamilyen szem· szerző, hogy nehogy mást is tanulhasson könyvének olva·
pontból a legtanulságosabbak, a legtipikusabbak vagy a sója , a bibliográfiaban csak két külföldi forrást jelöl meg az
legveszélyesebbek." (8.1) unitarizmusról .
Úgy érzem, hogya Bevezetés lényegének ismertetésé. A többi felsorolt "elrugaszkodottról" nem kivánok frni.
~el be is .fejezh tném munkámat. Targyi értékelést nem.
7
Igen tudnek adm, mert azt nem találtam benne. A szerző
Nyilvan nekik is vannak erre szakembereik. Csupán egy
dolgot szeretnék még említeni: Helyes, ha a szerző tisztáz·
ö~f~ntoss~gának és önelégültségének, tudományos és ni igyekszik az állam és a vallások közötti viszonyt. Helyes ,
hivo felkeszültségének fontosságáról vitát kezdeni nem ha az alapvető törvényeket szövegében ismerteti. Az
akar?k, mert azt ő érzi. Sajnos még sem tehetem , hogy azonban az eddigiek alapján gyanús , hogy a lel.kiis~~reli
b.efele.zzem, mert a könyv az én vallásomat is a keresz. szabadság törvényél csak kivonatosan , a 2. §·tol kozll. A
tenyseg alapjaitól elrugaszkodott tizenkét vallás közé sorol. bevezet ő szakaszt, amely az egyházak, felekezetek és
ta. Csupán erről szeretnék beszélni. vallási közösségek értéké ről szól az állam érdekében , va-
Az Unitá~ius ..Egyház - és ez az átlagos műveltségű ma. lamint az 1. §-t, amely szerint: A lelkiismereti ~s vallássz.a·
gyar olv~so elott Ismeretes - a reformáció során keletke- badság mindenkit megillető alapvető embeff s:a~adsag·
zett ..Azot~ .tUdo.tI az is, hogy teOlógiai tisztázódása során jog, amely za varlalan gyakorlását a Magyar Koztarsasá~
keme~y v~ak. k?zött letisztázta maga számára a Szenthá. biztosítja. - kihagyja. Talán a kiemeIt rész miatt maradt kl
romsa~ ~erd~set. Ennek .folyamán az embernek is pozitf. az idézet, és kezdődik a második paragrafussal.
vabb ertekel.est adott, mint a többi keresztény felekezet.
EZ~kne~ ~ hltelvekn~k alapján az Erdélyi Fejedelemség or. Még egy kiegészítést engedjen meg nekem a s~e~ző. A
szaggyulese, 1848 ota pedig Magyarország is törvényesen fogalmak tisztázására gyakran idéz szakkönyvekboi ~gy a.z
~~vett.keresztény vallásfelekezetnek nyilvánitotta. Ha vala- Idegen szavak szótárából is. Egyik idézetét szeretnem kl·
I vallasos mozgalmakkal foglalkozik , és ezt nem veszi fi. egészíteni. Az apologétika szónak van egy másik. jelentés·
~yelem~e, az vagy. korlátolt vagy rosszindulatu. Tévedés tartalma is, amit a szerző elfelejtett leirni: "valammek ello·
se essek ha .vala~1 d.og.matikai szempontból vitát kezd a gult, minden áron való védelme, dicső ílése , a tárgyilagos
zentháromsa~ ~erdeseben, és arra a konklúzióra jut, megftélés helyeit. (ad. 30.1)
hogy nem tekinti keresztényeknek az unitáriusokat , ám Szász János

26 UNITÁRIUS ÉLET
, ,
Allam es Egyházak
Ezzel a eimmel tartotta 1998. november 4-én első S. Az.. eg~há z fogalma a magyar jogban
tudományos tanácskozását a Magyar Jogász Egylet Elo~do: dr. Boleratzky Loránd ny. egyetemi
nemrég,en alakult Egyházjo~.i S~akosztálya a 8.~d.~­ tanar
pesti Ugyvédi Ka mara ~Io~dot:rn:ében. Elnokol~ 6. Az állam és az egyház elválasztása
Nagyné dr. Szegvári Katalin Jogtortenész, egyetemi E lőadó: dr. Sch and a Balázs, az Alkotmánybíró-
tanár. ság tanácsadója
A megvitatásra került témak a következők voltak: 7. Az egyházi ügyek állami igazgatása a XV II Io-
XIX. században
1. Van-e és ha igen, miben van értelme a vallás- E lőadó: dr. Rácz Lajos egyetemi docens
szabadság definiálásának? 8. A magyar közigazgatás és az egyházak közötti
Előadó: dr. Schmidt Péter egyetemi tanár, ny. kapcsolatrendszer
alkotmánybíró E lőadó: dr, Fedor Tibor, a Miniszterelnöki Hiva-
2. A vallási meggyöződés kinyilvánitásának sza- tal főosztályvezetője
badsága A tanácskozás eredményes, hasznos eszmecseré·
Előadó: dr. Majtényi László, az Országgyűlés re adott alkalmat a jogterület egyházi és vi lági mű­
adatvédel mi biztosa ve l ői számára. A szervezés f ő érdeme Rácz Lajos
3. Az. állam és az egyház szétválása és harmoni-
egyetemi docensé (ELTE), aki a szakosztály társel-
nöke, és akinek megállapításában osztozhatunk: ezt
kus együttműködése
a mostani szimpóziumot akár történelminek is nevez·
Elöadó: dr. Galli István ügyvéd
hetjük, hiszen az utolsó hasonlót 1952-ben tartották
4. A vallási közösségek és azok jogi kezelése kiváló e l ődeink, akik azóta elhunytak. A rendezvény
Előadó: dr. Erdő Péter, a Pázmány Péter Kato- az ő emlékű knek szóló tiszteletadásnak is tekinthető.
likus Egyetem rektora Dr, Lörincz E rnő

amivel magyarázható a természet iránti 50 éves a " Művelődés",


HALOTTAINK határtalan szeretete is. Sokat sétált, baran-
golt - feleségével együn - a Bükk hegy- az erdélyi magyarok
ség szép tájain , amely ót nagyon em lékez-
teile az oU honi székelyföldi tájakra.
egyesületének kiadványa
VÁRI BÉLA Búcsúztatására a családi háznál került
0919-1998) sor 1998. október 4-én, vasárnap a déle-
Otvenedik születésnapját ünnepelte
Vári Béla ErzsébeIfaiván szUletett lőni órákban. Végakarata volt, hogy ham- a Művelődés idén nyáron. Félszáz esz-
1919. január 24-én. Gyermekkorát Er- vait a Bükk hegységében szórják szét az ő tendeje nem azért hozták létre a lapot.
délyben , Siménfalván töltötte, ahol apai szerettei, ami búcsúztatását követően meg amivé később vált, éppen az olvasók
nagyanyja és nagybátyj:l nevelték az el- is történt . Emléke legyen áldott, pihenése elvárásaihoz igazodva: a hagyományos
vált szUlák helyeu . Gimnáziumba Szé- csendes.
K. J . világ értékeit tudatositva, népsze r űsit­
kelykeresztúron járt. N:lgybátyj:l, Elekes
Bél:l, az Erdélyi Szövetkezetek vezérigaz- * ve, beépiteni őket a mai ember tudatá-
g:ltój:l segítene :lbban, hogy 1934-ben ki- ba. Helytörténeti. történelmi és népis-
jöhessen M:lgy:lrországm tanulni . Szerző­ Berindz a J ánosné mereti tanu lmányokat közölve. a cse·
dés kötelezte, hogy tanulmányai elvégzé- sz. Juh ász Terézia l ekvő ö n művelést szorgalmazva, a
se után :lZ időközben fö lépíten keresztúri 83 éves
vajgyár múszaki vezetését átvegye. meg tartó példát népszerűsitve igyekez·
Tófa lvi Mih ályné tünk olvasóink izlését pallérozni, sze-
1944-ben a front előrenyomulásával sz. Mo lnos Erzsébet
Budapestre menekü lt. Itt kezdetben az cr-
84 é ves
mélyiségét fejleszteni, s legalább némi
dőgazdálkodásban dolgozot!, majd a Me- választási lehetőséget biztositani az
zőgazd asági Minisztérium Tejipari Fóosz- Szenti ványi Istvánné
sz. Petrovies Erzsébet amúgy rendkivü l összekuszálódott ér-
tályán. lu nevezték ki 1950-ben a Nőg­
rádmegyei Thjipari Willalat igazgatójának . 10 1 éves tékrendű világunkban. Azt az eszményi
1953-ban kötött házasságot, ami után Vári Bé la 79 éves olvasót képzeltük magunk elé, aki nyi·
Egerbe kérte áthelyezését. Itt szintén a Mórocz Istvánné tott. érdeklődő, a napi megélhetési
Thjipari Vállalatnál dolgozott, mint főmé r­ sz. Ráduly Rebeka gondokon felülemelkedve töprengve
nök. Vállalata megszúnte után, főmúveze­ 96 éves keresi helyét térben és időben megha-
lőként, majd nyugalmazásáig művezető­
ként alkalmazták. Bárhol. bármilyen be- Kádár Pálné sz. Kovács Eszte r tározó koordinátákat, a múltbéli ta-
osztásban is dolgozott, munkatársaival 86 éves pasztalatokon okulva fürkészi a jövőt,
emberségesen bánt , jó kapcsolata volt a Balázs Istvánné egyéni boldogulást a szükebb és a tá-
dolgo:z.6kkal. Szűlőföldjével, falujával sz. Avramov ics Margit
szoros kapcsolatot tartott. Éveken keresz-
gabb közösségben.
83 éves
tül részt veli a székelykeresztúri öregdiák
találkozókon. Szebeni Lorá ndné Bemutatták azt az ünnepi antológiát
sz. Deák Zsuzsánna is. amely az 1990- 94 közötti lapszá·
Há7.3sságát a jó lsten három gyermek- 58 éves
kel ajándékozta meg. Éva, Béla, Zsuzsán- mokból készü lt bő válogatás.
na, ahogy őket bejegyezték a fOldi nyil- lsten adjon csöndes pihenést eltávozott •
vántartás anyakönyvébe. Családjának élő, testvéreinknek, lelküknek örök üdvössé- A találkozó alkalmával sor kerül
szeret6 férj, apa és nagyapa volt . Szerelte get, ;'l hátramaradott gyászol6kn3k pedig Marx József fotóművész emlékkiállitá-
a tört~nelmi, földrajzi tárgyú témákat. vígasztalást. sának megnyitójá ra is.


UNITÁRIUS ÉLET 27
~~GYARlCti~ Karácsonyi istentiszteletek
Budapesten
Fejlesztési támogatás •
1998. december 25--én és 26-án úr-
A Budapesti Unitárius Egyházközség köszönettel nyugtázza az 1998. január
vaesoraosztással egybekötött ünnepi
1. és október 10. közőtt tőrténl befizetéseket. A nevek után zárójelben római
istentisztelet lesz:
számmal tOntetjOk fel azokat a hónapokat, amelyekre a felajánlott befizetés vo- - a Nagy Ignác utcai templomban
natkozik. A felajánlás nélkOI vagy attól fOggetlenOI történi befizetések eseté" a de. 11 órakor,
zárójelben ,,- " jellel jelezzük, hogya batizetés alkalmi jellega . - a Hö'gyes Endre utcai templom-
AszaJósné Nagy Csilla (XI, XII, l, II, Ill.) 1000,- Ft ban de. 10 órakor,
Dr. Barabássy Sandar 1998. évre 1200,- FI - a pestszentlőrinci templomban
Dr. Beke Ildikó (I, II. IJI.) és 1998. évre 900,- Ft + 2700,- Ft de. 11 órakor.
ifj. Bencze Márton (XII, 1998. évre) 6500,- Ft
Béres lászlóné (1998. évre) 2400,- Ft
Bihari Katalin ( - ) 1000,- Ft Gyermek
Galkó Ernőné ( - ) 1000,- Ft
Gergely Sándor ( - ) 500,- Ft karácsonyfa-ünnepség
Imecs Károlyné ( - ) 5000,- Ft
Kászoni József (1998. évre) 1200,- Ft A Budapesti Unitárius Egyházkö-
Kis Bagoly Rezsőné ( - ) 50 DM zség 1998. december 20-án du . 16
Kriza Dániel (X, XI.) 800,- Ft ?rai kezdettel gyermek karácsonyfa-
Nagy Sandorné (XI, XII, I, II, III.) 1000,- Ft unnepséget rendez. Kérjük a szülö'-
Or. Nyiredy Szabolcs (I, U. III, IV, V.) 1500,- Ft ket, nagyszülőket, hogy gyermekei-
Oborzil Gyula ( - ) 5000,- Fr ket, unokáikat szavalatokkal, ének-
Orbókné Szent-Iványi Ilona . (1998. évre) 2400 - Ft
' számokkal készítsék fel, és minél
Dr. Pásztorné R. Filep Agnes (III, IV, V, VI, VII, I, II.) 700,- Ft többen jö.ijenek el. Mindenkit szere-
Pandur Géz,m" (XI, XII, I, II, III, IV, V, VI, VII, VIII, IX, X.) 3600,- Ft tettel hívunk és várunk.
Pálffy László (XI, XII, I, II, III, IV, V.) 3500,- Ft
Rajn,mé Nagy Réka (XI, XII, I, II, III.) 1000,- Ft
Romvári Etelka (Füzesgyarmat) (-) 2000,- Ft Hírek
Schmidt Gabor (1998. évre) 6000 ,- FI
Schmidt Jánosné (X, XI, XII.) és 1998. évre 600,- Ft + 2400,- Ft 1998. október végén, egyházunk nevé-
Siska Ferencné (XII, I, II , III, IV, V.) 1200,- Ft ben Orbókné Szent-Iványi Dona fó-
Tarkányi Imréné (XII, l, II, III, IV, V, VI, VII, VIII, IX.) 1000,- Ft jegyző, Rázmány Csaba lelkész. Mik·

Tettamanti Béla (I, II , III, IV, V.) 2000 ,- FI lósi-Vári Katalin s. lelkész, Vadady
Attila kántor, és Sándor Attila egyházi
Wagner Andrasné ( - ) 1000 - Ft
munkatárs juuatták el az emlékezés ko-
Továbbra is köszöneHel várjuk hfveink és szimpatizánsaink támogatását. szorúit, a főváros i temetőkbe. elhunyt
egyházi elöljáróink sírjára.
A Sylvester János Protestáns Kitüntetések •
(egyesületi) gimnázium felvételt 1998. november l-én, vasárnap de. II
hirdet az 199912000-es tanévben in- órai istentiszteleten a Nagy Ignác ut-
duló 6 évfolyamos gimnáziumi osz- Az 1956-os forradalom és szabadság- cai templomban Orbókné Szent-Iványi
harc 42. évfordulója alkalmából posthu - Ilona szolgált, és végezte a gyertyagyúj-
tályaiba. A jelentkezéshez adatlap tássa.! egybekötöt! em l ékező szertartást,
kapható az iskola portáján, vagy vá- mus kitüntetésben részesült dr. Erdő
János, az Erdélyi Unitárius Egyház két egy-egy bibliai vers kíséretében.
laszboritékkal ellátott levélben kér-
hető az iskola címén (1149 Bp., Pil-
éve elhunyt püspöke. •
A kitüntetést az Igazolt Magyar Su- A Magyarországi és az Erdélyi Unitári-
langó park 3-5.). A jelentkezőket us Egyház vezetői megbeszélést tartottak
szüleikkel együtt folyamatosan tájé- badságharcos ViJDgszövetség adományoz-
ta néhai nagyti szteletű Erdő János pro- egyházaink időszerű kérdéseiről Kolozs-
kozódó beszélgetésre hívjuk be a fesszornak, méltón elismervén ezzel az váron október 2-án és 3-án. A tanácsko-
~elvételi döntésre pedig a hivaWos erdélyi 56-os eseményekben vaJó részvé- záson magyarországi részről Orbókné
Jelentkezési időszakban , februárban telét és utána való {tleghurcoltatását. Szent-Iványi Ilona főjegyző, dr. Mur-
kerül sor. vay Sámuel fógondnok, Mikó István ró-
A kitüntetést dr. Szabó Árpád kolozs- gondnok-helyeues, és dr. Sztank6czy
dr. Bibó Ist ván igazgató vári pilspök és Andrássy György eló- Zoltán vettek részI.
Tel./fax, 363·2612 adótanácsos vették át. A Magyarországi
Unitárius Egyházat Bencze Márton püs- Az erdélyi egyházat dr. Szabó Árpád
pök képviselte a megemlékezésen. pUspök, dr. Rezi Elek főjegyző, And-
rássy György e!őad6tanáesos és Kovács
Lapzarta után kaptuk a szomorú • István teológiai tanár képviselle.
hirt, hogy november 17 -én Debre- Október 23-án a Magyar Köztársasági
cenben életének 77. évében türe- Érdemrend Tisztikeresztje (polgári tago-
le~mel és méllósaggal viselt hosz- zata) kitüntetést kapta dr. Nanovfszy Zongoraórákat és korrepetálást vál-
szu szenvedés utan elhunyt Bajor György afia, hazánk volt moszkvai nagy- lalok komoly vagy könnyOzenében,
Já~~~ tiszteletes. A Magyarországi követe. Kitüntetéséhez mi is szívb61 gra- lelkészi ajánlással. Házhoz megyek.
Un~ta~lu~ EgyMz sajat halotljanak tulálunk, ismerve fáradhatatlan segítségét, Név és cfm: Heltai Gaspár Unitárius
tekmti, es temetéséről gondosko- amit a csecsenföldi túszok kiszabadításá- Könyvesbolt, Alkotmány u. 12.
dik. ért tett. Thvábbi életére és munkásságára
lsten gazdag áldását kérjük. Telefon: 311-22-41

28 UNITÁRIUS ÉLET

You might also like