TÓTH EDU

Kutatás
az
ébrenlétben
 Noémi néni

Anyu szerint a Grozdics felesége, Noémi néni társas magányban él.

Biztos azért hord ilyen papucsot a lépcsőházban, meg azért van dobókocka
a kulcscsomóján. Grozdicsnak meg hatalmas parizercsöcsei vannak.
Ezt a kifejezést is Anyutól tanultam. Grozdics annyira büszke a fel-
sőtestére, hogy még februárban is félmeztelenül támaszkodik az ablak-
párkányra, miközben az aranylánca közepét szopogatja. Rezzenéstelen
arccal figyel minket a másodikról, ahogy lent a téren focizunk délután
öt és este kilenc között, hétvégén tovább. Grozdics kettővel lejjebb lakik,
de az eggyel alattunk élő Udvari szerint még Grozdics is hallja, amikor
a lakásban dübörgünk.
Udvari legutóbb kiragasztotta az ajtónkra, hogy ha még egyszer este
tíz után mosunk, feljelent minket, ezért Szasza, a nevelőapám becsön-
getett hozzá, és a nyakánál fogva felemelte, pedig Udvari éppen ebédelt.
Szerintem a Grozdicsot még a Szasza sem tudná felemelni, pedig szí-
vesen segítenék neki. Az Udvarihoz is lekísértem balhézni, csak ott nem
volt rám szükség. Azóta Udvari nem kopog fel, nem döngeti a radiátort,
és nem fenyegetőzik a cetlijeivel. Még akkor sem szólt semmit, amikor
Anyuval meg Michelle-lel, a nővéremmel a kádban aludtunk, mert Szasza
az összes kistányért a falhoz vágta. Anyu szerint Szaszának szüksége van
arra, hogy levezesse valahogyan a feszültséget, de én jobban szeretem,
amikor teniszezik.
Szaszának a Káplán Teniszpark a kedvence, ott láttam valamelyik délután
a Németország-Kolumbia meccset a Káplán Jani bácsi fekete-fehér kis-
tévéjén. Közben rostos őszibaracklevet ittam szívószállal, mert akkor pont

12
eljött a Szenes Laci bácsi. Sajnos gyakran előfordul, hogy a Szenes Laci
bácsi nem érkezik meg. Ilyenkor Szaszának nincs ellenfele, ezért én ütöm
fel magasan a labdákat, hogy lecsaphassa. Nincs túl sok sikerélményem,
mert gyakran elrontom, amikor Szasza üvölt, hogy miért rontom el mindig.
A legnagyobb baj, hogy azt hiszi, direkt csinálom, nem csoda, hogy
felhúzza magát. Néha azért el szoktam kalandozni, legutóbb például azért
ütöttem neki túl alacsonyan, mert eszembe jutott Noémi néni rózsaszín
párducos melegítője. Szinte mindig azt hordja, de sajnos nem áll neki úgy,
ahogyan ő azt szeretné.
Én imádom a Rózsaszín Párducot, csak nem a Noémi nénin.
Azt szeretem a legjobban, amikor a párduc olyan helyen dolgozik, amit
éppen kirabolnak, ő pedig segít a fickóknak, mert nem esik le neki, hogy
ők rablók, de közben azért idegesíti őket.
Én is idegesítem Szaszát, és ha tehetném, sokkal többet segítenék a szü-
leimnek, Anyunak és neki, csak mindig elhagyom a tesicuccom, meg nincs
bennem elég ambíció. Ráadásul most jöttünk meg a sikondai strandról,
de ma este nem eszünk görögdinnyét, mert amikor a bejárati ajtón kilé-
pett a Grozdics, annyira megijedtem tőle, hogy elejtettem a több mint
nyolckilós dinnyét.
Most láttam őt először nem félmeztelenül. Rózsaszín párducos atléta
volt rajta, így egyáltalán nem meglepő, ahogyan most a  bejárat előtti
lépcső kinéz.
Az az egyetlen szerencsém, hogy Szasza még a baleset előtt elment
teniszezni, így lehet, hogy mégis eszünk ma vacsora után dinnyét, mert
Anyu először belegondolt, azután pedig megijedt, mit fog Szasza szólni,
mikor majd itthon kinyitja a hűtőt. Először az jutott eszünkbe, hogy le-
megyek a zöldségeshez venni egy másik dinnyét, csak az sajnos nem fog
lehűlni, mire Szasza hazaér. Reggel tettük be a dinnyét a hűtőbe, mielőtt
elindultunk volna Sikondára, nem fogjuk tudni megmagyarázni, hogy
most miért langyos.
Végül Anyu azt találja ki, hogy szedjük fel a betonpadlóról a dinnye-
maradékokat, kockázzuk fel, együk majd úgy, a lépcsőház előtti részről

13
pedig szedjük fel a magokat, meg mossunk fel jó alaposan, hátha Szasza
nem veszi észre az összefüggést.
A fallal is kezdeni kellene valamit, ezért Anyu megfogja a kezem, és
becsönget velem Udvariékhoz festékért.

14
 Magdi néni

Czukor Pali, a Czukor Magdi néni fia kérdezte, hogy szoktam-e már
belenyúlni a  lányok bugyijába. Palit nem véletlenül érdekli ez, hiszen
ő már biztos, hogy igen, mert huszonkét éves, a barátnőjével pedig már
három éve járnak. Pali barátnője egy szobában lakik vele, mindemel-
lett hosszú, napbarnított combjai vannak, és mindig rövid sárga sortokat
hord. Magdi néni gyakran panaszkodik, hogy a Pali mindig megbukik
a fogorvosi egyetemen, de szerintem a bugyiba nyúlás és a tanulás között
nincs összefüggés. Nekem is egyszer megmutatta az Angéla a folyosón
a punciját, mégis év végén kitűnő lettem.
Magdi néni férjét Czukor Árpi bácsinak hívják.
Árpi bácsi ügyesen rúg rüszttel, és az MSZP-re szavazott. Ezt onnan
tudom, hogy lehívott passzolgatni egy kicsit, és közben politizált. Én
nem értek a politikához, egyedül az Orbán Viktort meg a Horn Gyulát
ismerem, őket is csak a tévéből. Ervinék először furcsán néztek, hogy ki
ez a  piros melegítős bácsi, aki különcködik velem, de hiába integettek
egyre feltűnőbben, nem álltunk be. Henrik is ott volt. Henrik mindig
agyonrúgja a felnőtteket, de velünk sem szokott kivételezni.
Még akkor sem álltam be Ervinékhez, amikor Árpi bácsi elfáradt, és azt
mondta, hogy csak akkor adja kölcsön a Házibuli egyet meg a kettőt, ha
visszaadom neki a Jedi visszatért. Meg A félelem bérét, a Nincs bocsánatot,
a Taxisofőrt, az Amerikai nindzsát, a Kobrát, a Túl a csúcsont, az első két
Vissza a jövőbét, a Menekülő embert, a Szombat esti lázt, a Kincsvadászokat,
a  Mechanikus narancsot, a Keresztapát, a  Delta kommandó 2-t, a  Cápát,
a Keselyű három napját és a Kincs, ami nincset.

50
 A Mechanikus naranccsal sajnos komoly gondban vagyok. Nem akkorá-
ban, mint a Keresztapával. Azzal a kazettával az a probléma, hogy a Michael
rendőrfőkapitányos éttermi találkozója és Sonny autópályás szitává lövése
közötti részre Michelle rávett egy New Kids On The Block-interjút, amire
én a Párbaj elejét, Anyu pedig a Szakasz végét. Ez most tényleg baj, mert
az a kazetta nincs meg, pedig még a videómagnó és a szekrény közötti
kábelek alatt is megnéztem.
Bízom benne, hogy Árpi bácsi nem fog megharagudni rám, ha addig
sem találom meg, amíg komolyabban el nem kezd érdeklődni utána.
Árpi bácsinak több mint háromszáz kazettája van. Anyu gyakran em-
legeti, hogy szerencsétlen mennyire megbánta már, amikor költözésnél
eldicsekedett nekem a gyűjteményével. Ezt a nővérem, Michelle is így
gondolja, pedig Czukor Magdi néniék már húsvét óta alattunk laknak,
de még a felét sem láttam a filmjeiknek.
Árpi bácsinak katalógusa is van. Kinyithatós barna bőrdossziékban
sorakoznak a kis nejlontasakjai, azokból tudom kivenni a kemény fehér
lapocskákat, azokon van a videókazetták sorszáma, valamint a két film
címe, amit a kazettára felvett.
Az az igazság, hogy már nem hat rám annyira az újdonság varázsa, mint
az elején, már nem ámulok el annyira a Czukor család nagyszobájától,
amelynek az egyik fala csak filmespolc. Árpi bácsi sem olyan készséges,
mint az első hetekben, amikor még forró csokit hozott nekem, hogy le-
gyen mit kortyolgatnom, amíg a foteljában ülve válogatok. Most már csak
morog egyet, amikor ajtót nyit nekem, de ha majd kevesebb filmje lesz
nálam, biztos udvariasabb lesz, és a passzolgatást is tovább bírja.
Magdi néni és a Czukor Pali viszont ugyanolyan kedvesek velem, mint
régen.
Pali például rendszeresen behív a szobájába, ami futurisztikus, modern,
pedig nincsenek poszterei, oklevelei meg érmei a falon, csak minden olyan
kék. Legutóbb Depeche Mode-ot hallgattunk, amitől egy kicsit féltem,
de ő  is, és a  barátnője is betegek voltak, ezért úgy beszélgettek velem,
hogy az ágyukon a hátukat a falhoz támasztva egymás mellett ültek. Egy

51
takaró volt mindkettőjükön, teát kortyolgattak, én pedig próbáltam nem
belegondolni, hol lehet most a Czukor Pali keze.
Egyébként meg nemcsak Árpi bácsi, hanem Anyu is egy kicsit neheztel
rám, amiért a Kincs, ami nincset legalább ötvenszer láttam, az Amarcordnál
viszont a tizedik percben elkezdek háttal a tévének a lakásban focizni.
Pedig nekem még a  Rosemary gyermeke is tetszett, pedig azt egy olyan
kismoziban láttuk, ahol kifelé menet több néző is reklamált a korom miatt
a nővéremnek. Anyu filmklubjait az Ifjúsági Házban azért jobban szeretem.
A Kifulladásig végén sírtam, a Szelíd motorosok után napokig olyan gyor-
san tekertem a fehér kattogós campingbiciklimet, mint még soha, a Végtelen
történetnél pedig csak akkor bújtam be a szék alá, amikor jött a Kőfaló.
A 400 csapást viszont nem engedte Anyu megnézni, de azt nem árulta
el, miért. Azt azért elmesélte, hogy amikor egyetemistaként megnézte az
Eper és vért, miután hazament a moziból, telerakta a polcát gesztenyével.
Nekem is vannak kupakjaim, Michelle-nek meg jelvényei, de túl sokszor
olvassuk a Kockást, a Hahotát, az Édesvölgyi suli szerelmes ikreit meg az
Adrian Mole-t, és Anyu szerint ez nem minőségi időtöltés. Az nem tartal-
mas szórakozás, ha mindig ugyanaz a könyv vagy újság van a kezünkben,
még akkor sem, ha almát eszünk közben.
Nagyjából kapiskálom, Anyu miként képzeli el a minőségi időtöltést,
de fogalmam sincs, mit ért azon, hogy Anulu nem tartalmas szórakozás.

52
 Irénke néni 

Pécs, Pannónia Hotel. Reggel hétre legyek ott, mert Édesapa meg-
ígérte, hogy megszöktet. Indulunk Miamiba. Oda, ahonnan a legutóbbi
pálmafás képeslapot kaptam tőle. Azt, amit több mint egy éve a pár-
nám alatt tartok. Én időben megérkeztem. Ott álltam a recepció előtt,
iskolatáskám a hátamon, mindent összepakoltam. De ő már nem tar-
tózkodott az épületben. Még előző este kijelentkezett. Pár évig megint
nem láttam.

– Édesapa, szerinted a Száll a kakukk fészkérében az elmegyógyintézet

csak egy álca?
– Kicsit maradj most csendben, fiam! Fárasztasz. Szeretlek, te vagy életem
főműve, de most mázsás terhek nyomják a vállamat. Amikor veled vagyok,
pihenni szeretnék.

Múlt kedden írtam egy fogalmazást. A magyartanárnőm, Irénke néni

megdicsérte, és elküldte egy pályázatra. Ettől annyira belelkesedtem, hogy
Anyut megkértem, fénymásolja le száz példányban, hogy a lakótelepen
a szomszédos és távolabbi lépcsőházak összes lakójának be tudjam csúsz-
tatni a  bejárati ajtójuk alá. A  fogalmazás Édesapáról szól, arról, hogy
mennyire hiányzik, de nem mertem ráírni a nevem. Féltem, hogy nem
fog mindenkinek tetszeni.

– Normálisan leélni egy életet, az könnyű. Olyat mindenki tud. 

– Most egy kicsit hagyjál, fiam! Gondolkozom.

56
 – Édesapa, azt meséltem, hogy amikor két-három éves voltam, hónapokon
keresztül egy narancssárga hátkefe volt a legjobb barátom? Azzal aludtam,
azzal ettem, nélküle nem voltam hajlandó közlekedni. Van is egy elveszett fotó,
ahol Michelle évnyitóján a kiskosztümös, öltönyös szülők meg a matrózblúzos
vagy feketegatyás-fehéringes gyermekeik között ott fogom Anyu kezét a legele-
gánsabb kisnadrágomban, tépőzáras nyakkendőben, kezemben a narancssárga
hátkefe, ami a testmagasságom hetven százaléka kábé. 
 
Édesapa feszeng, fintorog. Utálja, amikor a kiskori élményeimmel trak-
tálom. Zavarba ejti. Mintha a sítáboros kalandjait mesélné az ember egy
olyan osztálytársnak, akit nem engedtek el a többiekkel.
Kíváncsi vagyok, milyen lett volna, ha öt évvel később, a hatodik
születésnapom után lép le. Valószínűleg előbb olvastam volna Norman
Mailertől a  Meztelenek és holtakat, mint Kormos Istvántól a  Vackor
az első bébent. Szinte biztos vagyok benne, hogy az építőkockáim-
ból mi nem várakat vagy tornyokat építettünk volna, hanem Saint-
Maclou gótikus katedrálist Rouenben meg a  templomos lovagok
várait Ponferradában.

– Ne hagyd, hogy kiismerjenek fiam! Akkor véged!

– Nem hagyom, Édesapa!
– És ne oltogass engem ezzel a fáradt csehszlovák dumáddal, sta bien?
– Rendben, Édesapa, nem foglak, bocsánat.
– Ez a beszéd! Csapj bele! Ma délután nem érek rá, de este fél kilenckor
várlak a Kalamárisban. Bemutatlak néhány fontos embernek. Hozd majd
el a kis verseidet is, rendben? És öltözz fel rendesen, kérlek! De ne suttyón,
drágaságom, azt sajnos képtelen vagyok tolerálni.
– Oké!
– Csak a legjobb verseidet hozd el! Inkább legyen öt kiváló és egy vacak, mint
hét kiváló és kettő vacak, oké? Azt kérem tőled, hogy ez a szemlélet lebegjen
előtted, amikor válogatsz.
– Úgy lesz, Édesapa!

57
 – Hamarosan elviszlek Casablancába. Már alig várom, hogy találkozz az
öcséddel, Ben Hurral. Ő is ilyen csillogó szemű kisördög, mint te. Na, gyere ide
apucihoz! Gyere már, te csodálatos penészbogár! Imádlak, te dög!

Pécs, Pannónia Hotel. Reggel hétre legyek ott, mert Édesapa megígér-
te, hogy megszöktet. Indulunk Miamiba. Ez most a kedvenc amerikai
városom, tegnap egész délután képeket nézegettem róla a könyvtárban.
Próbálom elhinni, hogy újra Édesapával lehetek, miközben folyamatosan
győzködöm magam, hogy én ezt igenis megérdemlem.

– Mindig ez a számvetés, ez a „hol tartok most” öncibálás, ez a konstans,

értéksemleges, pszeudo-gyorsértékelés… Fiam! Nem lehetne egy kicsit ellazulni,
hátradőlni abban a fosban, ami minket körülvesz? Nehezedre esne néhány
percig dagonyázni az édes kilátástalanságban? Csak az impotens, degenerált
maszturbensek marcangolják magukat, retiens pour la vie, mon fils!

A 62-es busz öt perc múlva jön. Hideg van, és köd. Miamiban ennél
sokkal melegebb lesz. A Kőnig pékségben veszek két kakaós csigát, egy-
másra teszem őket, úgy harapok bele először, majd utána többször is.
Tüsszentek egyet, egy kakaósat, de sajnos nincs zsebkendőm, a zacskóba
törlöm bele az orrom, így viszont maszatos a kezem, ami nem baj, mert
azt meg bele tudom törölni a farmeromba. Hédi néni rendelője előtt jövök
el. Nem bírom ki, muszáj megkocogtatnom az ablaküvegét, hátha kinéz.
A Vadászkürt söröző ajtaján is majdnem lenyomom a kilincset, annyi-
ra a szívembe mar, mennyire fognak hiányozni Ági néni puncsfagyijai.
A videótéka és a Zója néni kocsmája előtt is elhaladok, pedig így már
kerülő. Bevillan, amikor egyszerre vettem ki az Úszó erődöt, a Die Hard
kettőt és a Holt költők társaságát. Mirkó, a tékás ajándékba hozzácsapta
a Rocky IV-et is. Nem tudom, miért pont Ivan Dragóról, de eszembe jut,
hogy Anyu szerint Édesapa még az sem tudja, hogy annyira rátekeredett
a nyakamra a köldökzsinór, hogy majdnem megfulladtam a szülőcsator-
nában. Édesapa nem az a köldökzsinór-elvágós típus.

58
 A Die Hard kettő pedig gyengébb, mint vártam. Nem elég ijesztő a fő-
ellenség. Már a videókazetta borítóján látszik, hogy ebbe már nem tettek
annyit az alkotók. A Nakatomi Torony is hiányzott egy kicsit. A  Holt
költők társasága viszont azóta az egyik kedvencem. Ha Elek Laci bácsit
kirúgnák az iskolánkból, én is felállnék a padra. Hú de csípős ez a szél! Fáj.

– Nem fogod elhinni, mi vár ott rád, fiam! A tenger átlátszó, a medencém
hatalmas, a testőreim imádni fognak, na és a zene! A zene… mindenhonnan
árad a muzsika. Ha Floridában élsz, árad belőled a ritmus. Minden pórusod-
ból! Fantasztikum! Meg hát a csajok! Elvetemültek, tüzesek, gátlástalanok.
A feleségem is csodálatos. Alig várom, hogy bemutassalak neki. De nem ám
ráhajtani csak azért, mert megáll a pezsgőspohár a kis popsiján! Na? Figyellek
ám, te kis Tulipános Fanfan! Te haramia! Te kis Timurnak álcázott Richelieu
bíboros. Rajtad tartom a szemem, te elszabadult rókafiú!

Húzza a hátam az iskolatáska, pedig csak a legszükségesebbeket dobál-

tam bele. Ez az egyik kedvenc bepakolásom. Anyuéknak azt hazudtam,
hogy nulladik órám lesz. Csak a legfontosabbakat hajigáltam bele: néhány
zokni, alvós póló meg könyvek. Az összes kedvencemet elhoztam. Itt lapul
benne az Ifjú mesterdetektív, a két Adrian Mole, A Pál utcai fiúk, az Őrülten
egészséges vagyok, Az ABC gyilkosságok meg a 90-es focivébékönyv.
Nem bírom ki, a 62-es buszon állva előkapom az Ifjú mesterdetektívet, és
elolvasom azt a részt, amikor Kalle elhatározza, hogy ujjlenyomatot vesz
Einar bácsitól, aki felébred, revolvert fog rá, de Blomquist detektív ügyes,
sikeresen kimagyarázza magát a szituációból. „Revolvere van!”
A 7-es buszon még többen vannak, de ott sem tudom türtőztetni ma-
gam. Kibányászom a táskám aljáról Az ABC gyilkosságokat, és elolvasom
a Poirot mindent megmagyaráz fejezetet. Amikor Poirot összehív min-
denkit egy szobába, hogy az elejétől a végéig elmagyarázza, mi történt
– meg persze hogy a mondandója végén leleplezze a gyilkost –, mindig
a tettes helyébe képzelem magam. Sajnos még egy Agatha Christie-t sem
olvastam el úgy, hogy ne az utolsó tizenöt oldallal kezdtem volna. Kivétel

59
nélkül azt a pontot vadásztam, amikor a bűnös igazán elkezd gyanakod-
ni, hogy Poirot tudja, hogy ő tette, mert egyre inkább abba az irányba
tereli a  szónoklatát. Egyébként meg azért hoztam ennyi olvasnivalót,
mert hosszú repülőút áll előttem, Édesapát pedig nem akarom útközben
fárasztani. Aludni meg biztos, hogy nem fogok, annyira izgatott vagyok.

60