EPSILON ERIDANI csillagrendszer | metapedia

Az EPSILON ERIDANI, köznevén R AN a Földtől

10,5 fény­évnyire található, fiatal, alig egymilliárd éves, K2
szín­kép­osz­tá­lyú csillag.
Három bolygója közül a legközelebbi, a Tanzer a csillag-
tól 0,6 csillagászati egységre kering, a második, a Shango,
Jupiter-­kategóriájú gázóriás, a harmadik, a Nomos kis méretű
kőzet­bolygó.
A TANZER (felfedezője Rachel Tanzer csillagász, 2179)
vulkanikusan aktív, még formálódó bioszférájú kőzetbolygó,
primitív életkezdeményekkel. A légnyomás és a légkör össze­
tétele hasonló a Földéhez, azonban az alacsonyabb oxigén-
szint miatt a felszínén elengedhetetlen a légzőmaszk haszná-
lata. Felszíni gravitáció 0,95 g.
További emberlakta csillagrendszerek: Alfa Centauri B:
Uruk hold, Barnard csillag: Pacific és Lojang csillagvárosok,
Ross 154 csillag, Elmore bolygó, Wolf 357 csillag: Fenrir boly-
gó, Tau Ceti: Lieberman-kutatóállomás

És lőn világosság
2426, Epsilon Eridani, Tanzer bolygó

Emily Schroeder még évtizedekkel később is élesen emlékezett az

Univerzum haldoklásának elsőként észlelt pillanatára. Aznap este
apjával, öccsével és kishúgával egy időre maguk mögött hagyták a
civilizációt. Ez a Tanzeren nem volt nehéz, mert a bolygó néhány
milliónyi lakója egy alig ötszáz kilométer sugarú, terraformált körön
belül élt, amelyen túl egy egész érintetlen, idegen világ terült el.

7
 Emily még most, egyetemi évei vége felé is szerette ezeket a csa­
ládi kirándulásokat. Hanyatt feküdt a puha szivacstalajon, a Tanzer
éjszakai égboltját bámulta, és elképzelte, ahogy édesanyja alt hang­
ján csillagködökről, fekete lyukakról mesél neki, mint hajdanán, a
Földön.
Azonban a Földtől tizenöt évnyi űrutazás választotta el, és már nem
vágyott vissza oda. Az édesanyja pedig sok éve meghalt.
Gyorsabban kezdte venni a levegőt. Rutinszerűen arca elé húzta
a derekán lógó légzőmaszkját, és nagyokat szippantott a maszk által
kiszűrt, dúsított oxigénből, hogy csillapítsa az alacsonyabb oxigénszint
okozta légszomját.
– Figyeljetek! – kiáltotta Diali, a tizenegy éves kishúga. Eléjük
toppant, duplát koppintott pólója vállán, mire a ruha gyors ritmusú
zenét kezdett lejátszani. Emily felkönyökölt, a mellette törökülés­
ben, hajlott háttal ücsörgő apjuk is felpillantott, és fakón elmoso­
lyodott.
Diali táncolni kezdett. Egyre tudatosabban és dinamikusabban
mozgott improvizált és begyakorolt mozdulatokat keverve, de ami
Emilyt igazán elvarázsolta, az húga átszellemült arckifejezése volt.
Ilyenkor egy egészen másfajta, euforikus tudatállapotban járt.
– Ügyes vagy, csillag – mormolta az apjuk, de hangsúlyából Emily
tudta, hogy nem figyel. Sosem figyelt. Édesanyjuk halála óta há­
rom lépéssel járt a jelen mögött, bozontos szakálla mintha széttört
lelkének kuszaságát tükrözte volna.
Diali meghajolt, majd miután megtapsolták, párától gyöngyöző
bőrrel Emily ölébe telepedett, és úgy csüngött rajta, mint egy majom­
kölyök. Arca elé húzott, áttetsző légmaszkja be-bepárásodott a tánctól
még szaporább légzése miatt.
– Tegnap megint a Földről álmodtam – mesélte csillogó szemmel,
és közben Emily hullámos haját tekergette az ujja köré. – Űrliften
ereszkedtünk le, aztán elmentünk Európába, Afrikába és Vízióba, az
úszó városba. Te is ott voltál.

8
 – Tudod, hogy én soha nem megyek vissza a Földre – emlékeztette
Emily.
– Álmomban mégis ott voltál.
Emily válasz helyett inkább szorosan magához ölelte húgát. Egyszer
majd mindkét testvére el fog utazni a Földre, és a másfél évtizedes
utazási idő miatt talán örökre el kell búcsúzniuk egymástól. Remélte,
hogy ez a pillanat minél később jön el.
Egy közeli gejzír vízgőzt lövellt a magasba, akár egy bálna, a vulka­
nikus érmekavicsokat keresgélő Kaito nagy szökkenésekkel menekült
a közeléből. Nedves hajjal letelepedett melléjük, és a kezére tapadt
vízpermetet vigyorogva Dialira és Emilyre fröcskölte.
– Apa, szerinted mi történne, ha egy idegen űrhajó szállna le a
Tanzeren? – kérdezte aztán, és a füle mögé tűrte hollófekete tincseit.
Két évvel volt idősebb Dialinál, az utóbbi időben alaposan megnyúlt,
mutálása is a végéhez közeledett, és ezt a mélyebb, férfiasabb hangját
Emily még mindig nem szokta meg. – Vajon hogyan reagálna a kor­
mány? Vagy a Föld?
– Ilyesmi nem fog megtörténni – csóválta a fejét az apjuk. – Még ha
léteznének is idegen civilizációk, gyakorlatilag nulla az esélye, hogy
észrevegyük egymást.
– Nem kérdés, hogy idővel észre fogjuk venni egymást!
– Nézd, fiam, a tudomány nem így működik.
Emily az egyetemen tudományos spekulációt tanult, amelynek alap­
ja pont az ismert kereteken kívüli gondolkodás, ami mellett most Kaito
is érvelt a maga egyszerű, ösztönös módján. Az apja viszont még a
régi, lassan avuló tudományos világba született bele, és képtelen volt
kilépni abból a merev keretrendszerből.
– Kaito kapitány majd megvédi a Földet – kotyogta közbe vigyo­
rogva Diali.
– Te szoktad mondani, hogy szinte semmit nem tudunk az univer­
zumról – makacskodott Kaito, figyelmen kívül hagyva húga megjegy­
zését. – Bármi lehet odakint. Bármi!

9
 – Túl sokat fantáziálsz.
Te pedig túl sokat korholod érte, gondolta Emily, és nem tudta meg­
állni, hogy ne szóljon közbe:
– Az emberiség évszázadokon át rádióüzenetekkel próbált értelmes
élet nyomaira bukkanni. A tachionkommunikáció felfedezése után
aztán beláttuk, mennyire naiv gondolat volt ez, hiszen ha létezik a
fény sebességénél sokkal gyorsabb kommunikációs forma, ugyan miért
használná bárki a primitív és lomha rádióüzeneteket? A tachionok
hamarosan talán az értelmes élet utáni kutatásban is kulcsfontosságú
szerepet játszhatnak.
– Egyszer, a távoli jövőben, talán – mormolta az apja. – Viszont még
ha fel is fedeznénk egy másik civilizációt innen sok ezer fényévnyire,
ez a távolság túl nagy ahhoz, hogy valaha is találkozhassunk velük.
Soha nem fog tudni bennünket meglátogatni egy idegen faj sem, ahogy
mi sem őket.
– Nem mondhatod, hogy soha – erősködött Kaito.
Emily vállat vont. Nem volt most kedve ehhez a meddő vitához,
inkább rálinkelt Fabióra a metahálón:
<A csillagokat bámulom, és éppen rád gondolok.>
<Haha, persze! Vagy várj, ez most komoly?>
<Hülye. Találd ki! Legközelebb tényleg eljöhetnél velünk.>
<Nem akarom elrontani a családi estéteket.>
<Ezt még te sem tudnád elrontani. Éppen idegen civilizációkról folyik
a vita.>
<Talán legközelebb. Holnap lemegyünk a partra?>
<Naná! Hiányzol.>
<Te is. Tudod, mit csinálnék most, ha…>
<És itt álljunk is meg. Holnap majd esetleg élőben folytathatod. Jó éj-
szakát!>
Emily mosolyogva újra hanyatt feküdt a szivacstalajon. Holnap.
A part menti sziklák közt megbúvó, titkos helyükre gondolt, és bi­
zseregni kezdett a bőre, szinte érezte Fabio ujjainak lágy érintését.

10
 – Mit vigyorogsz? – kérdezte kíváncsian Diali.
– Csak úgy – felelte fülig vörösödve, és hogy elterelje a témát, gyor­
san a magasba mutatott. – Látjátok az Orion csillagképet? Ott, pont
felettünk. Hasonlóan néz ki, mint a Földről, de a jobb karja, amiben
két horgot tart, a Földről nézve valójában egy íj. Ez azért van, mert
ilyen távolságból néhány csillag már szemmel láthatóan arrébb került.
Látjátok?
Diali és Kaito melléje feküdtek, Emily pedig mesélni kezdett nekik
a csillagkép legfényesebb csillagairól, a Betelgeuze-ről és a Rigelről,
majd a mitológiabeli Órionról, az óriás termetű vadászról, akiről a
csillagkép a nevét kapta. Pont, mint ahogy az édesanyjuk mesélt ne­
ki hajdanán, ehhez hasonló családi estéken a Földön, még mielőtt a
testvérei megszülettek volna.
Tizenkét éves volt, amikor az édesanyját letartóztatták: a bűne
mindössze annyi volt, hogy túlzottan éles kritikákat fogalmazott
meg a Bekins család és az alfai kormány politikájával és jövőképé­
vel kapcsolatban. Nem sokkal később államellenes összeesküvéssel
vették őrizetbe, a vád szerint titkos fejlesztési terveket akart ki­
szivárogtatni. Ez nyilvánvaló hazugság volt, mégis nyolcvan év bör­
tönbüntetésre ítélték. Nyolcvan évre! Azért, mert kritizálni merte
a Bekinseket.
Emily akkor még semmit nem értett az egészből, fogalma sem volt,
milyen az, amikor a hatalom valakit meg akar semmisíteni. Az apjuk
mindent megpróbált, többet is, mint szabad lett volna. Végül veszte­
getés vádjával elítélték, és kiutasították a Földről. Tizenöt évet utaztak
hibernálva a Tanzerre, és mire ideértek, az édesanyjuk öngyilkosságot
követett el a börtönben.
Soha többé nem akart visszamenni a Földre. Gyűlölte azt a bolygót,
az Alfa Föderációt és a Bekins családot.
Nemrég múlt huszonkettő, hamarosan lediplomázik, és szerencsére
még itt, a civilizáció peremén is akadtak komoly kutatói lehetősé­
gek. Mint például a tachionok, az örökké fénysebesség felett száguldó

11
egzotikus részecskék, amelyek révén néhány hét alatt fényéves mes�­
szeségbe tudnak üzeneteket küldeni. És persze itt volt Fabio is.
A magasba pillantott, és egy szokatlanul fényes csillag vonta magára
a figyelmét.
Fényessége ráadásul egyre erősödött, néhány másodperc múlva
túlragyogott minden más csillagot, és már akkorára nőtt, mint egy
pénzérme.
Egy szupernóva?
– Nézzétek! – Felmutatott az égre, és már mindannyian a szabad
szemmel is érzékelhetően növekvő fényességet bámulták. Nem lehetett
csillag.
Apjuk homlokráncolva felhívta linkjén a Kozmológiai Intézetet,
aztán egy perc múlva felpattant.
– Induljunk haza – mondta sürgetően, és a távolban parkoló siklójuk
felé ösztökélte őket.
– Apu, mi az? – kérdezte Diali, de ő is érezhette, hogy valami fontos
történt, mert engedelmesen felkelt, és lesöpörte a nadrágját.
– Még nem tudom, csillag.
– Már akkora, mint a tenyerem – mondta izgatottan Kaito, miköz­
ben beszálltak a siklóba.

Emily a hazaúton végig a jelenségen gondolkodott. Az első percekben

még biztos volt benne, hogy szupernóva, azonban ezt mostanra elve­
tette. A szupernóvák felvillannak, fényességük aztán hetekig erősödik,
de nem ilyen gyorsan, és nem ilyen, fényudvar nélküli, egyenletes
fénnyel. A jelenség már most intenzívebben ragyogott, mint bármely
korábbi szupernóva.
De akkor mi lehet?
Repülés közben a bolygó három meghatározó színe váltakozott alat­
tuk: a kékesfehéren csillogó jégtakaró, a megkövült, obszidiánfekete
lávamezők és a barnás árnyalatú, végeláthatatlan szivacstelepek, ame­
lyek vízgőzt vontak ki a levegőből, és oxigént termeltek.

12
 Amint a sikló elérte a terraformált életkör peremét, egy negyedik
szín vált uralkodóvá: a földi mezők, erdők birodalma, amit azonban a
narancsvörös Ran csillag fényében zöld helyett narancssárgának láttak.
Beértek Prosperóba, a bolygó egyetlen nagyvárosába. Apjuk kirakta
őket a házuknál, aztán továbbrepült a fortyogó őstenger partján álló
Kozmológiai Intézetbe. Emily a testvéreivel kiült a léghártyával her­
metikusan védett erkélyre, és a fényjelenséget bámulták. Jaspensék a
szomszédban kerti partit tartottak, múlt századi, földi dalokat hallgat­
tak, de közben a vendégül látott ismerősökkel együtt ők is az éjszakai
ragyogást lesték.
Diali Emily ölében aludt el, Kaito pedig a kanapén mellette ku­
porogva. Emily rövid küzdelem után elküldte őket lefeküdni, utána
maga köré csavart egy pokrócot, és egy pohár fehérborral visszament
az erkélyre. Rálinkelt Fabióra, aki szintén a fényjelenséget nézte, aztán
arról kezdtek el az éjszakába nyúlóan beszélgetni, hogy vajon mi lehet
az. Hajnali kettőkor végül Fabio azt javasolta, menjenek aludni.
Emily elköszönt tőle, aztán kihozott még egy pokrócot meg egy kis
bort, majd tovább figyelte az égi fényt.
Apja reggel hatkor nyilatkozott a metahálón. A Tanzer kormányzó­
nőjével, Raisa May Wilforddal közösen tachionjelentést küldtek a
Földre, ami egy hónap múlva ér majd csak oda. Apja felvette a szak­
értői pózt, és mint Obrad Schroeder csillagászprofesszor arról beszélt,
hogy a Bell Burner űrteleszkóp és a felszíni mérőeszközök első adatai
alapján élettanilag veszélyes sugárzás nem mérhető, a fény főként ibo­
lyántúli, látható és infravörös tartományú sugárzásból tevődik össze,
kisebb mennyiségben más frekvenciájú elektromágneses sugárzást is
tartalmaz a gamma- és röntgensugaraktól a rádióhullámokig. Pont,
mint a Tanzer csillaga, a Ran, vagy a Nap fénye. Egyértelműen iga­
zolni tudták azt is, hogy nem szupernóva, nem gammavillanás, se
nem csillagrobbanás.
– A jelenség létezésére jelenlegi ismereteink alapján egyelőre nem tudunk
magyarázatot adni – vallotta be végül. – Ezért Anomáliának neveztük el.

13
 Arra a kérdésre, hogy veszélyes-e a Tanzerre vagy a Földre, apjuk
homloka ráncokba gyűrődött, és ebből Emily rögtön tudta, hogy nincs
egyértelmű válasza.
– Az Anomália tőlünk nagyon messze van, így ennek kicsi a valószínűsé-
ge. Azonban mindenképpen további vizsgálatok szükségesek, hogy megért-
sük, pontosan hogyan is illeszkedik az univerzumról alkotott ismereteinkbe.

Emily a tegnapi ruhájában hevert az ágyán, és egyre csak töprengett.

Az Anomália a hajnal közeledtével lassan eltűnt a látóhatár mögött,
eközben a másik irányban elkezdett felkelni a Ran. Lehet, hogy mos­
tantól nappal a Ran világít, éjszaka pedig az Anomália? Sőt, ha tovább
tart a növekedés, lehet, hogy az év egyik felében az egész éjjeli égbolt
is világítani fog? Ha hónapokon át nem lesz éjszaka, az biztosan meg­
zavarja a helyi élővilágot, ahogy az embereket is. És milyen hatással
lesz ez a fény a Tanzer hőmérsékletére? Idővel megboríthatja a Tanzer
klímáját is.
Apja nyúzott arccal ért haza, de aztán Emily rájött, hogy az alig
másfél órányi alvás után ő sem nézhet ki jobban: hiába állított a test­
funkcióit szabályozó biokontrollján, a fáradtságtól így is elnehezültek
a tagjai.
– Tudsz majd foglalkozni a gyerekekkel? – kérdezte kopott hangon
az apja, és a kanapéra dobta fahéjszínű kötött pulóverét. – Néhány órát
alszom, aztán megyek vissza.
– Persze – felelte Emily. De hiszen mindig én foglalkozom velük… –
Megtudtatok valami újat?
– Egyelőre csak elméleteink vannak.
– Azon gondolkodtam, mi van, ha az Anomália fényessége nem
fog csökkenni, és nem fog hetek múlva elhalványulni, mint egy szu­
pernóva. Milyen hatással lenne ez a Tanzerre? Lehet, hogy érdemes
lenne beszélni Jorghe professzorral a bioszféra tanszékről egy hipote­
tikus klímamodell kapcsán. Szerencse, hogy éppen a hűvös periódusba
megyünk át, és mire a Tanzer a Ran átellenes oldalára kerül, eljön

14
a meleg periódus, de persze ekkor meg a napos oldalon fog megnőni a
fénymennyiség, és nem tudom, hogy ez mit…
– Hé, hé, lassíts! – figyelmeztette az apja. – Aludtál legalább vala­
mennyit?
– Nem igazán – pislogott zavartan Emily, de a gondolatai tovább
száguldoztak. – Mit gondoltok, mi bocsáthat ki ilyen intenzív fényt?
Lehet, hogy egy egész csillagköd robbant be? Egy ilyen folyamatot
már korábban észre kellett volna vennünk, nem? Vagy mi van, ha egy
távoli galaxis, milliárdnyi csillag robbant fel? De nem, egy galaxis túl
messze van ehhez, ráadásul egyre kevésbé olyan, mint egy robbanás
okozta fényjelenség. Ti mit gondoltok?
Apja a fejét rázta.
– Még folyik az adatok kiértékelése. Elsőként megpróbáljuk meg­
határozni a távolságát.
– És ha a tágulási szakasznak soha nem lesz vége? – A hirtelen jött
kérdéstől Emily maga is megijedt.
– Az képtelenség – rázta a fejét az apja, homlokán összeszaladtak
a ráncok.
– De mi van, ha mégis? Mi van, ha az Anomália alapjaiban kérdő­
jelez meg mindent, amit az univerzumról tudunk?
Apja komoran csak annyit felelt:
– Ki fogjuk deríteni, mi ez.

15