210932_Beliv_Sotetseg_Levonat_2021-06-18.

pdf June 18, 2021

– Hogyan talált meg? – kérdezte a Hulda Hermannsdóttir fel-

ügyelővel szemben ülő nő. A hangja reszketett, arca ijedtségről
árulkodott.
Hulda sok mindent látott már, és egyáltalán nem volt számára
szokatlan, hogy beszélgetőpartnerei bizonytalanok, még azok is,
akiknek nincs semmi rejtegetnivalójuk. Ugyanis meglehetősen
ijesztő, ha a rendőrség kérdéseire kell válaszolni, akár hivatalos
kihallgatásról van szó, akár – mint ezúttal – nem hivatalos beszél-
getésről. A személyzeti konyha melletti kis kávézóhelyiségben
ültek, egy reykjavíki gondozóotthonban, ahol a nő segédápolóként
dolgozott. Nagyjából negyvenéves lehetett, rövid hajú és kimerült.
Hulda váratlan látogatása a jelek szerint komolyan felzaklatta. Noha
e reakciónak persze természetes magyarázata is lehetett, Hulda biz-
tosra vette, hogy a nőnek van valami titkolnivalója. Hulda az idők
során annyi emberrel beszélt már, hogy könnyen észrevette, ha
valaki ködösít. Egyesek ezt egyszerűen megérzésnek nevezték
volna, de Huldának egyáltalán nem volt ínyére ez a szó.

13

13. page
 210932_Beliv_Sotetseg_Levonat_2021-06-18.pdf June 18, 2021

– Hogy hogyan találtam meg…? – ismételte meg a kérdést

Hulda nyugodtan. – Talán nem akarta, hogy megtaláljam? – kér-
dezett vissza aztán, hogy beinduljon a beszélgetés, bár tudta, hogy
ez ravaszkodás.
– Hogy micsoda? De, dehogynem…
Kávéaroma terjengett a levegőben, nem kávéillat, azt túlzás lett
volna állítani, ahogy ahhoz is sok hiányzott még, hogy a kis helyi-
séget kellemesnek lehessen nevezni.
A nő az asztalra tette az egyik kezét. Amikor aztán az arcához
emelte, az asztal lapján izzadságfoltok látszottak. Hulda rendes
körülmények között örült volna ennek – hogy talán megtalálta a
tettest –, ezúttal azonban mégsem érzett elégedettséget.
– Egy múlt heti esetről kell beszélnem magával – közölte
Hulda rövid hallgatás után. Kissé hadart ugyan, de barátságosan
és érthetően beszélt. Megtanult pozitívan viselkedni a munkában,
még az ilyen nehéz ügyekben is. Esténként, amikor egyedül volt
otthon, néha ennek az embernek a szöges ellentétévé változott:
lemerültek az aznapi erőkészletei, fáradtság és levertség lett úrrá
rajta.
A nő bólintott, és nyilvánvaló volt, hogy tudja, mi a következő
kérdés.
– Hol volt péntek reggel?
A válasz azonnal érkezett.
– Úgy emlékszem, dolgoztam.
Hulda bizonyos értelemben megkönnyebbült, hogy beszélge-
tőpartnere minden erejét latba vetve küzdeni fog a szabadságáért.

14

14. page
 210932_Beliv_Sotetseg_Levonat_2021-06-18.pdf June 18, 2021

– Biztos benne? – kérdezett vissza, és árgus szemmel figyelte

a nő reakcióját. Karját keresztbe téve előredőlt a széken, mint a
kihallgatásokon. Tudta, hogy egyesek ezt a védekezés jelének és
az együttérzés hiányának tekintik. Védekezés? Soha. Hulda ilyen-
kor egyszerűen nem akarta, hogy a keze útban legyen. Koncent-
rálnia kellett. Az együttérzés hiánya? Egyáltalán nem érezte szük-
ségét, hogy jobban együtt kellene éreznie bárkivel, a munka így
is jócskán kivett belőle. Tudta, hogy szorgalmas, és becsületesen,
már-már kényszeres precizitással látja el a feladatát, és igyekezett
jó benyomást kelteni.
– Biztos benne? – ismételte meg a kérdést. – Könnyű ellen-
őrizni. Nem lenne szerencsés, ha hazugságon kapnák.
A nő hallgatott, de szemlátomást kellemetlenül érezte magát.
– Elütöttek egy embert – közölte Hulda higgadtan.
– Igen?
– Igen, bizonyára olvasott róla az újságban, vagy látta a hírekben.
– Micsoda? Igen, lehet.
Majd rövid hallgatás után megkérdezte:
– És hogy van?
– Túl fogja élni, ha erre kíváncsi.
– Nem, nem, egyáltalán… Én…
– De sosem fog teljesen felépülni… Egyelőre eszméletlen. Szó-
val hallott róla?
– Azt hiszem… olvastam róla – felelte a nő.
– Az újságokból erről nem írtak semmit, de a férfi büntetett
előéletű volt. Kiskorúak szexuális bántalmazásáért ítélték el.

15

15. page
 210932_Beliv_Sotetseg_Levonat_2021-06-18.pdf June 18, 2021

A nőnek arcizma sem rándult, így Hulda folytatta:

– De erről maga nyilván tudott, amikor elütötte.
Még mindig semmi reakció.
– Jó néhány éve ítélték el, és le is ülte a büntetését…
A nő Hulda szavába vágott:
– Miből gondolja, hogy közöm van hozzá?
– Ahogy az előbb próbáltam elmondani, már letöltötte a bün-
tetését. De amint az a vizsgálat során kiderült, ez egyáltalán nem
jelenti, hogy felhagyott a gyerekek zaklatásával. Sok minden utalt
arra, hogy szándékosan gázolták el, ezért elmentünk a lakására,
hogy kiderítsük, milyen indíték lehetett a gázolás mögött. És meg-
találtuk azt a sok fényképet…
– Fényképet? – A nő most tényleg megijedt. – Kiről? – kérdezte
lélegzet-visszafojtva.
– Gyerekekről – felelte Hulda.
A nő szemmel láthatóan kérdezni akart még valamit, de vissza-
fogta magát.
– Többek között a maga fiáról – válaszolta meg Hulda a fel
nem tett kérdést.
A nő nem bírta elfojtani a könnyeit.
– Fényképek… az én fiamról… – dadogta elcsukló hangon,
zokogva.
– Miért nem jelentette fel? – kérdezte Hulda határozottan. Hiába
igyekezett, nem tudta elrejteni a hangjában bujkáló szemrehányást.
– Micsoda?… Nem tudom, persze meg kellett volna tennem,
tudja… De én csak őt féltettem, a fiamat… miatta nem akartam.

16

16. page
 210932_Beliv_Sotetseg_Levonat_2021-06-18.pdf June 18, 2021

Akkor beszélnie kellett volna róla… tanúskodnia. Lehet, hogy

hiba volt…
– Elgázolni a férfit? Az mindenképpen.
– Igen, igen… de… – felelte a nő némi habozás után.
Hulda várt. Időt akart adni a másiknak, hogy beismerje tettét.
De semmiféle elégedettséget nem érzett amiatt, hogy az ügy meg-
oldódott – egyáltalán nem volt meggyőződve arról, hogy a vele
szemben ülő nő az igazi tettes. Akkor sem, ha bűnös. Talán inkább
áldozat. És igazság szerint…
A nő hangosan zokogott.
– Én… én figyeltem… – rebegte, de úgy tűnt, képtelen folytatni.
– Követte a férfit? Ugyanabban a kerületben laknak, ugye?
– Igen – suttogta a nő sírással küszködve. – Szemmel tartottam
azt az aljas disznót. Nem akartam, hogy folytassa.
Mintha a dühtől erőre kapott volna.
– Éjszaka néha rémálmokra ébredtem, elképzeltem, hogy újabb
áldozatot talált magának. És… és… hogy én vagyok az oka, mivel
nem jelentettem fel. Érti? – mondta még mindig zokogva.
Hulda egyetértőleg bólintott, őszintén.
– Aztán megláttam az iskolánál, éppen akkor vittem el a fiamat
kocsival. Leparkoltam, és figyeltem. Gyerekekkel beszélgetett,
azzal a… azzal az idióta vigyorral az arcán. Egy darabig ott álldo-
gált az iskolaudvarnál. Nagyon dühbe gurultam. Nyilvánvalóan nem
hagyta abba. Az ilyenek sosem hagyják abba. – Letörölte a köny-
nyeket az arcáról, de azok tovább folytak.
– Ahogy mondja.

17

17. page
 210932_Beliv_Sotetseg_Levonat_2021-06-18.pdf June 18, 2021

– Aztán jött az alkalom, igazából teljesen váratlanul. Követtem,

amikor elindult az iskolától. Keresztülballagott az utcán, és mivel
rajta kívül senki nem járt arrafelé, senki sem látott, egyszerűen
gázt adtam. Nem tudom, mire gondoltam. Igazából semmire –
zokogott a nő, arcát kezébe temetve. Aztán reszketve folytatta:
– Nem akartam megölni, vagyis azt hiszem, nem. Csak ijedt vol-
tam, és dühös. Most mi lesz? Én nem… nem kerülhetek börtönbe.
Egyedül vagyunk a fiammal. Az apja egy szerencsétlen, biztosan
nem venné magához.
Hulda felállt, kezét finoman a nő vállára tette, de nem szólt
semmit sem.

18. page
 210932_Beliv_Sotetseg_Levonat_2021-06-18.pdf June 18, 2021

II

A fiatal anya az üvegnél állva várakozott. Szokás szerint szépen

felöltözött a látogatás kedvéért. Legszebb kabátja kezdett meg-
kopni, de szűkös anyagi helyzete miatt be kellett érnie vele. Min-
dig megvárakoztatták, mintha büntetni akarnák, emlékeztetni a
botlására, időt adni neki, hogy átgondolja a dolgait. Ráadásul oda-
kint zuhogott, ezért a kabát át is ázott.
A csendben eltelt néhány perc örökkévalóságnak tűnt, aztán
megjelent egy dada a kislánnyal. Az anya szíve nagyot dobbant,
mint mindig, amikor meglátta a babát az üvegfal túloldalán.
Szomorúság és reménytelenség fogta el, amit, bármilyen nehéz
is volt, igyekezett minél jobban leplezni. A kicsi éppen aznap
lett hat hónapos, nyilván semmire sem fog emlékezni. Valami
mégis azt súgta az anyának, hogy meg kell próbálnia pozi-
tív emlékeket ébreszteni, hogy a kislány örüljön az ő látoga-
tásainak.
A kislány azonban egyáltalán nem tűnt vidámnak. Sőt az üveg
túloldalán álló nő szinte semmilyen reakciót nem váltott ki belőle.
Mintha egy idegen embert nézne, egy furcsa nőt ázott kabátban,

19

19. page
 210932_Beliv_Sotetseg_Levonat_2021-06-18.pdf June 18, 2021

akit még soha életében nem látott. Pedig nemrég a szülészeten ott
feküdt az anyja mellén.
Az anyának heti két látogatást engedélyeztek, ami nem volt
elég. Minden alkalommal azt érezte, hogy a távolság egyre jobban
nő közöttük. Hogy a kislány lassanként elveszíti a kötődését az
anyjához: heti két látogatás, és köztük üvegfal.
Az anya próbált mondani valamit a kislányának, átbeszélni az
üvegen. Tudta, hogy a hang így is kitűnően terjed, ám észlelte,
hogy szavai nemigen hatnak a kicsire. A kislány semmit sem értett
abból, amit a nő mondott. Inkább az anyja meleg ölelésére lett
volna szüksége.
Próbálta visszatartani a könnyeit, ami komoly erőfeszítésébe
került. Aztán rámosolygott a kislányára, és odasúgta neki, hogy
nagyon szereti. Egyél szépen, mondta. Fogadj szót a dadáknak.
Egész idő alatt szerette volna betörni az üveget és elragadni a kis-
lányt, erősen magához szorítani és el sem engedni többé. Soha.
Észre sem vette, hogy milyen közel hajolt az üveghez. Aztán
finoman kopogott. A kislány erre egy szemernyivel jobban reagált,
halványan elmosolyodott. Az anya szíve ellágyult ettől, és az arcán
csorogni kezdtek a könnyek. Aztán erősebben kopogott, mire a
gyermek megijedt, és sírva fakadt.
Az anya egyre erősebben dörömbölt, és azt üvöltötte: „Adják
ide, vissza akarom kapni a lányomat!”
A dada hirtelen felállt, és kivitte a kislányt. Az anya azonban
tovább dörömbölt és kiabált.

20

20. page
 210932_Beliv_Sotetseg_Levonat_2021-06-18.pdf June 18, 2021

Egyszer csak valaki a vállára tette a kezét. Az anya abbahagyta

a dörömbölést, és odanézett. Egy idősebb nő állt mellette. Már
korábban is találkoztak.
– Tudja, hogy ez nem így megy – mondta halkan. – Ha ilyen
zajt csap, nem engedhetjük látogatásra. Megijeszti a kislányt –
tette hozzá.
Egyre ezek a szavak visszhangoztak az anya fejében, hallotta
már őket máskor is. Hogy így a legjobb a gyereknek, ha nem ala-
kul ki túl szoros kapcsolat az anyjával, máskülönben a látogatások
közötti idő nehezebb lenne. Meg kell értenie, hogy a gyerek érde-
kében ilyen a rendszer.
Nem értette meg, mégis úgy tett, mintha értené. Nem akarta
megkockáztatni, hogy eltiltják a látogatásoktól.
Amikor aztán újra elindult az esőben, elhatározta, hogy ha újra
együtt lesznek, soha nem fog mesélni a kislánynak erről az idő-
szakról, az üvegről és arról, hogyan szakították el őket egymástól.
Abban reménykedett, hogy a kicsi nem fog emlékezni semmire.

21. page
 210932_Beliv_Sotetseg_Levonat_2021-06-18.pdf June 18, 2021

III

A kihallgatás után Hulda egyenesen hazament, mivel már majd-

nem hat óra volt. Át kellett gondolnia az ügyet, ki kellett találnia,
mi lesz a következő lépés.
Közeledett a nyár, hosszúra nyúltak a nappalok, de a nap alig
bukkant elő a felhők mögül. Az eső egyre csak esett és esett.
Emlékeiben a nyarak melegebbek, világosabbak, napsütéseseb-
bek voltak. Megszaporodtak az emlékei, talán túlságosan is. A hat-
vanas évei derekához közeledett. Hihetetlennek tűnt. Egyáltalán
nem érezte magát hatvanötnek.
Egy dolog megbékélni a korunkkal, de egészen más elfogadni,
hogy a szakmai pályánk véget ér. Ez minden tekintetben nehezebb.
Nincs mit tenni, fájdalmasan közelednek a nyugdíjas évek. Hulda
nem tudta, hogyan kellene éreznie magát egy ennyi idős ember-
nek. Eszébe jutott az anyja, aki hatvanévesen, sőt már hamarabb
megöregedett. Most azonban, amikor ő került sorra, nem igazán
érzett különbséget a negyvennégy és a hatvannégy között. Talán
csak az állóképessége gyengült, de az is csak alig észrevehetően.
A korához képest tökéletesen látott, bár a hallása kezdett romlani.

22

22. page
 210932_Beliv_Sotetseg_Levonat_2021-06-18.pdf June 18, 2021

Kitűnő formában tartotta magát. Nem ártott meg neki, hogy

imádott kirándulni a természetben. És igazolást is kapott arról,
hogy még nem öregasszony. Remek formában van, jegyezte meg
a vizsgálatot végző fiatal orvos. Aki persze túl fiatalnak tűnt, hogy
orvos legyen. Szó szerint azt mondta, hogy a korához képest remek
formában van.
Ám amikor a tükörbe nézett, látta, hogy külseje megváltozott.
Néha nem hitt a szemének: egy ismeretlen nő nézett vissza rá.
Olyasvalaki, akit nem tudott beazonosítani, pedig ismerős volt az
arca. Ráncok, táskás szem, őszülő haj. És a bőre is megereszkedett.
Ki az a nő, és mit keres a tükörben?
A nappaliban ült, a kényelmes fotelban, amely még az anyjáé
volt, és csak nézett kifelé a szemközti fal ablakán. A kilátás nem
számított különlegesnek: városi látkép, egy tömbház negyedik
emeletéről.
Régen nem így volt. Hulda néha megengedte magának, hogy
nosztalgiázzon a régi szép időkről, a családi életről az Álftanes-
félszigeti házban. Szép emlékek kötötték oda, hangosabban és
többet énekeltek a madarak. A természet a kert végében kezdődött.
Gyorsan elrepültek az évek. Hulda nem érezte, hogy régen szült
volna. Hogy régen ment volna férjhez. De amikor utánaszámolt,
mégis távolinak bizonyult minden. Az idő néha olyan, mint egy
tangóharmonika, amely szétnyílik, majd összenyomódik.
Hulda tudta, hogy hiányozni fog neki a munka, pedig gyakran
érezte úgy, hogy nem ismerik el az érdemeit. És sokszor ütközött
az üvegplafonba.

23

23. page
 210932_Beliv_Sotetseg_Levonat_2021-06-18.pdf June 18, 2021

A lelke mélyén félt a magánytól, az egyedülléttől, pedig talán

kedvező fejlemények vártak rá. Nem tudta még, hogy a barátsága
a túraklubban megismert férfival hová vezet majd, de a gondolat
egyszerre tűnt izgalmasnak és kellemetlennek. Hulda többé-
kevésbé egyedül volt azóta, hogy megözvegyült, és a férfi köze-
ledését eleinte meglehetősen visszafogottan fogadta. A negatívu-
mokra koncentrált, emellett pedig hagyta, hogy az életkora
befolyásolja. Ami nem rá vallott, amúgy mindent megtett azért,
hogy elfelejtse, hogy a hatvanas éveiben jár. Lélekben fiatal
maradt. De ezúttal nem hagyták nyugodni a számok – 64! Okos
dolog ennyi idősen új kapcsolatot kezdeni? Aztán hamar rájött,
hogy ez csak üres kifogás arra, hogy ne merje vállalni a kockáza-
tot. Egyszerűen félt.
Hulda ugyanakkor nem akarta elsietni a dolgot, nem hajtotta
semmi. Kedvelte a férfit, és el tudta képzelni, hogy életének utolsó
éveit mellette töltse. Szerelmes nem volt – talán már el is felejtette,
milyen az az érzés –, de nem is ez volt a lényeg. Mindketten imád-
tak kirándulni, ami nem magától értetődő. Hulda jól érezte magát
vele, ugyanakkor tudta, hogy valami más okból egyezett bele,
hogy találkozzon a férfival – nem is egyszer. Ha őszinte volt magá-
hoz, akkor a küszöbön álló nyugdíjazása fontos szerepet játszott
benne. Nem akart egyedül megöregedni.

24. page