Zsebpénz

– Kérem szépen a zsebpénzemet – szólott a fiú, mire

egy ember betolt egy talicskát, ami csurig volt arany-
pénzzel.
Edwin nem egy átlagos kilencéves fiú. Király volt:
volt trónja, páncélruhája és kastélya titkos járatok-
kal, meg minden. Sőt mi több, koronája is volt!

13
 A korona nagyon fontos. Ha nem lenne neki, azt
mondanád: „Nézd azt a fiút! Hát nem elképesztően
átlagos? Mint bármelyik másik gyerek.” Viszont ha
koronát tesz a fejére, azt mondod: „Ejha! Fiú is, meg

14 15
király is! Fogadok, hogy sok mókát és kalandot meg-
élt. Mit ér egy király korona nélkül?”
Edwin koronája nagyon különleges volt, mert
mindegyik hegyén egy még kisebb korona ült. A ko-
ronának saját koronája volt. Ennél koronásabb egy
fő már nem is lehet. Nem csoda, hogy sosem vette le.
– Köszönöm szépen – mondta Edwin a talicskás
palotaőrnek, mert noha uralkodó volt, azért nagyon
udvarias fiú is.
Beletúrt az aranyba, és kivett egy nagy marék csil-
logó érmét. Mindegyik oldalát az ő képmása díszí-
tette.
Ez mindig feldobta. – felelte Jill miniszter, miközben két levelet írt
A különleges segítőjéhez fordult. egyszerre, mindegyik kezével egyet. Egyszer próbáld
– Kis időre elhagyom a kastélyt, Jill – közölte. ki! Nem könnyű.

16 17
 Jill mindig dolgozott. Felnőtt volt, nagyon felnőt-
tes állásban. Noha Edwin volt Edwinföld királyságá-
nak uralkodója, a bonyolultabb dolgokhoz szüksége
volt egy felnőtt segítségére.
Kinek kellett táncoló medvét találni a szülinapi
bulira? Jillnek.
És kinek kellett bocsánatkérő levelet
írni, amikor a táncoló medve leha-
rapta valaki karját? Jillnek.
18
Jill pont annyit dolgozott, amennyit Edwin ját-
szott, márpedig Edwin sokat játszott.
Edwin király egy földúton tolta a pénzzel teli talics-
káját.
– Szép napot! – köszönt barátságosan egy arra
járó parasztnak.
– Szép napot, felség! – integetett vissza a férfi.
 Edwin királyságában éltek parasztok, de nem nyo-
morgó, éhes parasztok, akik rongyokban járnak, és
csalánt főznek vacsorára. Nem, ezek vidám parasz-
tok voltak, mindegyik dundi és mosolygós. Amikor
aznapra véget ért a munka, a város főterén táncra
perdültek, ennyire örültek az életnek.
Edwin a legközelebbi falu felé tartott. Edwinföld
nem volt nagy ország, ezért egyetlen faluja volt.
Innen a neve: Falu. Ha egyszer netán épül egy másik
falu, Falu kénytelen lesz új név után nézni.
Edwin király betért egy édességboltba. (Faluban
egymást érték az édességboltok.) Fogott két nagy
marék aranyat, és a pultra öntötte.
– Helló! Kérek szépen minden táblás csokoládét,
minden csokiszeletet és minden csokialapú nasit.

20 21
 – Szóval a szokásos,
felség? Rögtön adom.
Percek múlva Edwin
király finomsággal
meg pakolt talicskával
hagyta el a boltot.
Aztán megvett
mindent a következő
édességboltban.
ÉS A KÖVETKE-
ZŐBEN.
MEG A KÖ-
Fél hatra Edwin hatalmas, imbolygó csokoládé-
VETKEZŐ-
tornyot egyensúlyozott a talicskában. Beleborította
BEN.
egy óriási tölcsérbe, amihez egy cső csatlakozott,

23
amihez egy kerék csatlakozott, amihez egy másik
cső csatlakozott, amihez egy dugattyú csatlakozott,
amihez egy… szóval érted. Ez a bonyolult gépezet
volt a Gusztusos Überfinom Zaba Ütvehajigáló, azaz
GÜZÜ.
Edwin király a GÜZÜ-vel hajtott végig Falu utcáin,
és csokoládét szórt minden irányba. A parasztok ki-
szaladtak a házukból, és összeszedtek, amennyit
csak bírtak. Ezt a pillanatot várták egész héten.
 – Hatalmas és jó királyunk van ezen a földön –
mondogatták a parasztok.
– Minden zsebpénzét ránk költi, bizony!
– Úgy ám, mert szeret bennünket.
És ők viszontszerették. Némelyik héten annyira
szerették, hogy a pénteket Szeretjük A Királyt-nap-
nak nyilvánították, és mindenki ünnepelt ahelyett,
hogy munkába vagy iskolába ment volna. Ha nagyon
jól sikerült, hétfő is Szeretjük A Királyt-nap lett.
Ezeken a napokon Jill miniszter olyasmiket mo-
tyogott, hogy „lusta parasztok” meg „bármilyen
ürügyet”, de Edwin úgy gondolta, nincs igaza. Az em-
berek szerették a királyt, a király szerette az embe-
reket, és persze mindenki szerette a csokoládét. Kell
ennél több?
Következő pénteken, amikor Edwin a trónján üldö-
gélt a zsebpénzét várva, azt gondolta magában:
„Nem is olyan rossz élet ez. Szerencsés fiú vagyok.
Sőt olyan szerencsés, hogy lefogadom, soha többé
semmi rossz nem történhet velem.”
A palotaőr betolta a talicskát a trónterembe.
Edwin nagyot nézett.
A talicska üres volt.
– Felség, az összes pénz eltűnt!
29