You are on page 1of 28

Tünetek, betegségek lehetséges lelki okainak jegyzéke.

(felismerések, tapasztalatok alapján)

Ez a jegyzék abban kíván segíteni, hogy „átlássunk a szitán” mikor tünetekkel,


betegségekkel szembesülünk.
Az egyetemes ismeretek hiányából adódóan mind a nyugati orvostudomány, mind a
népnyelv különböző betegségekről beszél. A köznyelvi szóhasználat igen világosan rámutat
arra a szélesen, elterjed nézetre, mely szerint a testrészek, szervek betegszenek meg. A
betegség akár az egészség az ember egész állapotára vonatkozik, és nem a külön
testrészekre vagy szervekre. Olyan állapot, amely arra utal, hogy az érintett személy
tudatában (lelkében) valami nincs rendben.
A test semmit nem tesz magától, erről mindannyian meggyőződhetünk, ha
megtekintünk egy élettelen testet. Az élő ember, testének működését a tudatának (lelkének),
az életnek (szellemnek) és az életerőnek (pránának) köszönheti, mely folytonos rezgésben,
áramlásban van, amióta és amíg a Világegyetem létezik.
Ami egy élő emberi testben történik, az mindenkor egy megfelelő üzenet, hír
kifejeződése. Az, hogy a pulzus, a szív bizonyos ritmust követ, hogy a test hőmérséklete
állandó, hogy a mirigyek hormonokat ürítenek vagy a test ellenanyagokat termel, nem
magyarázható csak magából az anyagból.
A test működése összességében azoktól az üzenetektől, hírektől (információktól)
függ, melyeknek kiindulópontja az emberi tudat. Ha a tudatban (lélekben) harmónia van,
egyenletesen áramlik az életerő, akkor egészséges az ember. A romboló érzelemi és
gondolathullámok veszélyeztetik, zűrzavarossá alakítják a tudati harmóniát. A zavart
lelkiállapot testi szinten is megnyilvánul, mint tünet, ezért a tünet leküzdése
tünetmentességhez vezet, sosem gyógyuláshoz.
Ha az ember képes helyreállítani a kibillent, zaklatott tudatállapotát, akkor következik
be az igazi gyógyulás. Ez nem egyszerű feladat, mert míg a mások szemében a szálkát is
világosan látjuk, felismerjük, addig a sajátunkban a gerendát szívesen elnézzük, vagy nem
látjuk.
Az orvos (gyógyszerek), a természetgyógyász segítsége is ideig-óráig hatékony
abban az esetben, ha a tünet lehetséges oka, okai hallatán a segítséget igénylő személy
értékrendjében a szálka-gerenda szindróma továbbra is első helyen áll. A segítség által
visszaállított ideiglenes egészsége elillan, a nyavalyája kiújul, „visszacsinálja”, és a
betegségét Isten verésének, esküdt ellenségének, csinálmánynak véli. Másokban keresi a
hibát, akik újra beteg állományba jutatták. A kezelő orvosát hozzá nem értő pénzeszsáknak,
a természetgyógyászát, pedig sarlatánnak minősíti.
Az ember, élete során, tudatszintjének (lelke fejlettségi szintjének) megfelelően
viszonyul a problémáihoz, élethelyzeteihez, a környezetében és a nagyvilágban zajló
eseményekhez. Viszonyulásának következményei vannak pozitív, negatív értelemben.
Következmények, melyek jobb esetben előre visznek.
-2-
A betegség az ember segítő társa és nem ellensége. Segít felismerni, hogy mire van
szüksége: változtatni a beidegződésein, jól bejáratott önromboló érzelmein, gondolatain,
szavain, tettein, illetve megtanulni a leckét, akár az iskolában. Ellenkező esetben jön a
pótvizsga, osztályismétlés, mindaddig, amíg rájön, hogy az odafigyelés, az üzenetekre való
ráhangolódás és a tenni akarás mégis csak kifizetődő.
Minden ember számára a betegség vagy bármilyen történés, a tanulás, a fejlődés
lehetőségét rejti magában, amiből tudásra tehet szert.
A tudás a megélt, saját tapasztalatok, összessége.
A jegyzékben közzétett tünetek, betegségek lehetséges lelki okainak gyűjteménye,
bölcsek, spirituális mesterek, látók, gyógyító mesterek, kutatók, természetgyógyász orvosok
évezredes és jelen felismeréseit, tapasztalatait tartalmazzák. A gyakorlatban fontos szempont
az óvatosság!
Azok számara ajánlott, akik értik és nem félreértik az üzenetét. Ha nem segítő
szándékkal merít belőle az érdeklődő, a gyógyító, hanem arra használja, hogy vádolja
embertársát, pl. azzal, hogy: „Tudtam én… Azért van székrekedésed, mert olyan fösvény
vagy!”, akkor félreismeri az összes betegség tudattalan természetét. Ha tudná, hogy fösvény,
semmi oka nem lenne arra, hogy székrekedése legyen. Az így megvádolt ember az
értelmezést nehezen vagy egyáltalán nem fogadja el. A lélek minden egyes témájával
kapcsolatban a lehető legóvatosabb bánásmódra van szükség. Minden ember csak a saját
ritmusában képes, - ha képes- elfogadni, hogy állapotáért kizárólag ő a felelős.
Amikor a vádló tünetéről, annak értelmezéséről van szó, rendszerint az ő esetében is
nagy „igen de” kerül a mondat elejére. Pillanatok alatt csődöt mond az, amit más esetében
olyan helyénvalónak gondolt.
Tehát a tudás tapasztalat, és nem összekeverendő az információ halmazzal,
tudálékossággal, mintahogy az anyagi javak halmozása sem a lelki fejlődés szekértolója.
Az önismeret, a mértékletesség, a másik és a másság elfogadása, a szolgálat, és a jó
szándék az alap pillérei a lelki harmóniának.
„ Ki mint vet, úgy arat”

Tünet, betegség Lehetséges lelki okok

Achilles- ín Lelki elrugaszkodási készség, előrehaladás, felemelkedés. Sebezhetőség.

- Achilles-ín szakadás Túlfeszítettség. Túl nagy ugrások. Túlkapások. Maximalizmusra való


hajlam, a reális lehetőségek túlbecsülése. Elbizakodottság, vakmerőség,
nagyravágyás, gőg. Becsvágyból vállalt feladatok hirtelen megszakadása
visszakényszerít a határaink elfogadásának talajára.
Addison-kór Saját magunkban való csalódottságot jelképezi. Súlyos érzelmi
(Bronzkór) alultápláltságra utal. Gyermekkorban átélt lelki agresszió, ami a
(a mellékvesekéreg képességekben való kételkedést, céltalanságot eredményezi.
működésének részleges Lelki sérüléshez, agresszióhoz kapcsolódó erős bosszúság, harag.
kiesése)

Agy A szellem komputere, a központi irányítás helye: tervezés, irányítás,


feldolgozás, összehangolás, irattár és könyvtár (emlékezet). A tájékoztatás
belső összehangolása, a külvilággal való kapcsolatteremtés levezénylése.
A kapcsolótábla szerepét tölti be.

- agyi bántalmak Az agyat érintő problémák arra utalnak, hogy hajlamosak vagyunk
minden állapotot, körülményt a fejünkkel, vagyis a racionális oldalunkkal
értelmezni. Félretesszük az érzelmeinket, mert félünk szembenézni velük.
Megpróbáljuk meggyőzni magunkat, hogy semmire sem jók, sőt inkább
ártalmasak, mint hasznosak. Az agybántalmakkal küszködő ember nagyon
merev gondolkodású, és mindig azt szeretné, hogy neki lenne igaza!
Nehezen változtat véleményén, és szinte egyáltalán nem fogadja el azt a
tényt, hogy ő is tévedhet.

- agydaganat Helytelen programozás. Önfejűség. Merev gondolkodás: olyan hiedelmek,


(Tumor) mentális sémák, amelyeknek már nincs létjogosultságuk. Messzire való
eltávolodás a lelki-szellemi fejlődés irányától.

- agyhártyagyulladás Akaratgyengeség, elfojtás. Folyamatos határozatlanság.

-agyi infarktus, agyvérzés Nagyon heves reakció, egy kategorikus „nem”, merev elutasítás egy
Vérhiányos (rög), vérzéses helyzetre. A szeretettel, az élet folyamatával, a változásokkal és különböző
stroke eseményekkel (tehetetlenség, öregség, halál stb.) kapcsolatos rendkívüli
belső ellenállás, keserűség megélése.

-agyrázkódás Világnézeti átalakulást, újrakezdést sürget. A külső és belső


megnyilvánulások összhangjának hiánya.

- agytályog Az élet, élethelyzetek felvállalásával szemben érzett düh. Felhalmozódott


nézeteltérések. Félelem az egyéniség és az eddig elért dolgok elvesztése
végett.

Agyalapi mirigy Céltalanság. Belső és külső világ egyensúly felborulása. Anyagcsere


(Hipofízis, a hormonokért egyensúlyát irányító, ellenőrző rendszer. A hormonok kormányzóhelye.
felelős agyfüggelék).

AIDS Ösztönerők fenyegető jelenléte, testi nyitottság a szellemi-lelki helyett,


ami idővel nem összeegyeztethető az élettel. Az érzelem és a tudat
elhanyagolása (szerelem helyett szex). Kollektív függőség és az
egymással való „összegabalyodás” szimbóluma. Az önbizalom hiánya.
Ajkak Az ajkak a mentális nyitottságot vagy zártságot jelképezik. Kiszáradásuk
vagy remegésük a feszültségre, gondokra, bosszúságra és félelemre
utalnak.
Az alsó ajak a férfias, racionális, a felső, pedig a nőies, befogadó érzelmi
oldalunkat tükrözi.

Ajakrák Lenyelt sérelmek. Mások hibáztatása.

Alhasi görcsök Az érintett, fél a megérzéseire hallgatni. A kreativitás kibontakozásának


elfojtása. Az életenergia áramlásának blokkolása a köldök alatti területen.
Minden olyan folyamatot megállítása, amely lehetővé tenné az
elrehaladást, fejlődést.

Allergia Valakivel vagy valamivel szembeni ellenszenv vagy agresszivitás. Mi az,


ami bennem ilyen heves reakciót, irritációt indít el? Mi az, ami tünetként
ezt az erős érzelmi válaszreakcióját okozza? Tudatalatti ellenállás
önmagunkkal szemben, énünk bizonyos részének az el nem fogadása.

Alkoholizmus Lásd: Szenvedélybetegségek.

Alvajárás Kommunikáció, lelki nyugalom hiánya. Tudatalatti belső feszültségtől


(Holdkórosság) való megszabadulás. A Hold erőire való reagálás.(az alvajáró az asztrál
teste segítségével tájékozódik).
Alváskényszer –alvási Elhárítás. Rettegés. Menekülés a feladatok és körülmények elől.
roham
(Narkolepszia)

Alzheimer-kór (Agy, ideg- A valósággal, az élettel való szembenézési képtelenség, menekülés.


idegtúlterhelés Félelem.
következménye)
Angolkór Érzelmi alultápláltság. A szeretet, gyengédség és biztonság hiánya.
(Rachitis)
Anyaméh A teremtés háza.

Aortabillentyű-szűkület Beszűkült, korlátok közé szorított élet. Az életáram legfőbb központi


útvonalán az energiaáramlás apadása.

Aranyér Tudatalatti teher, illetve tényleges terhesség is. Begubózó életmód.


Zavarok az elengedésben. Fösvénység. Görcsös ragaszkodás. Tetterő
hiánya.

Arc Névjegy, egyéniség, érzékelés, külsőség. Önkifejezés, hangulati


barométer.
Arcidegzsába Sok beszéd okozta nézeteltérések, veszekedések. Feszülten tüzes légkör.

Arcidegbénulás Mélyebb lelki törés, „lefagy a mosoly az arcról”. Belső világunk


megnyilvánulása „lehull az állarc”Az érintett nem tudja tovább fenntartani
a látszatot, grimaszt,”pofát” vágni. A lélek zaklatottsága, az árnyákos
oldal kerül előtérbe.
Asztma Fojtogató szeretet (hiány). Fullasztó légkör. Elfojtott fájdalom. Az adás-
kapás polaritásának zavara. Az (emberi) kapcsolattal szembeni ellenállás,
(asthma bronhiale; félelem az első lépéstől az önállóság, a szabadság felé.
Tüdő - kapcsolat, „Szűkkeblűség”(belül), félelem, szűkség. Külsőleg: felfuvalkodottság,
kommunikáció, szabadság). dominancia-hatalomvágy („hordómellkas”) Kíméletlen nyíltság:
”büszkélkedik”, „pöffeszkedik”, „nagyra van magával”, „felfújja magát”,
„mellre szív valamit”, bennrekedő agresszió. Az Életről való lekapcsolás,
menekülés az eszmeiségbe, formalitásba.
Mentális programok, az áldozat szerepének kiélése zsarolás által
(életveszélyes rohamok). Az élet sötét oldalaival szembeni ellenállás. A
szabad légzés, a vágyak, az önmegvalósításhoz szükséges tér hiánya.

Autóimmun/autóagresszív A kiéletlen, kitörni vágyó agresszió. A legerősebb elnyomás, elfojtás jut


betegség kifejezésre ebben a betegségben.
(ízületek, vastagbél, Agresszió –(a jegyzék végén).
pajzsmirigy, máj, bőr, erek,
vér esetén)
Autózás okozta rosszullét Félelem. Kiszolgáltatottság. Bezártság.
(Utazási fóbia)
Ágybavizelés Rettegés a szülői (általában apai), óvodai, iskolai tekintélytől, szigortól. A
nappal visszatartott érzelmei az éjszakai bepisilés által szabadulnak fel.
Ezeket az érzelmeket azért fojtja el, mert fél a büntetéstől vagy attól, hogy
másoknak nem fog tetszeni, és ezért nem fogják szeretni őt.

Ájulás Félelem. Erőt meghaladó feladat. Önvédelem.

Állkapocspanaszok Harag. Neheztelés. Bosszúvágy.


Álmatlanság Félelem. Nyugtalanság. Bűntudat.

Ámokfutás Érzelmi „gátszakadás”, hosszú idő alatt felgyülemlett agresszió


rohamszerű és kíméletlen kiengedése.

Árpa Nemkívánatos információaradat. Valaminek a folytonos elutasítása, az


odanézés és az elnézés konfliktusa. Agresszív, gonosz tekintet. A „szálka”
helyett már a „gerenda” válik láthatóvá mindenki számára a szemünkben.
A lelkiek „megkövülése”.
Balesetek Magatehetetlenség. Kitörni vágyás. Agresszivitás.

Belek A szükségtelen elengedését jelképezik.

- bélzavarok A már szükségtelen régi elengedését félelem kíséri.


Beszédzavar A mentális túlterhelés miatt, csökkent logikai készség. Sokk.

Bevérzés Elnyomott, feldolgozatlan indulatok. Életellenes közeg.

Bélelzáródás A szellemi állapot megrekedése. A gátlások végett a mohóság,


mértéktelenség elfojtása.
Bélgáz Túlgondolkodás. Megrekedés egy életszinten. A változás szükségessége.
Bélgörcs Feszült élethelyzet. Családi nézeteltérések.

Bélgiliszta Az áldozat szerepe. A kiszolgáltatottság és tisztátalanság érzete.

Boka Mozgékonyság, az irányváltoztatás képessége.


-bokasérülés Túlpörgés, Az életritmus elvesztése. Lázongás.

Bordatörés Korlátoltság. Kiszolgáltatottság. Elfojtott erőszak.

Böfögés Aggódás. Az élet mohó habzsolása.

Bölcsességfog nem tört át Lelki megalapozatlanság. Magam teremtette akadályok a bölcsesség felé
vezető úton.
Bőr Az egyéniség védőburka. Érzékszerv.

Bőrbetegségek Szorongás, nyugtalanság. Elfojtott harag. A fenyegetettség érzete. Irritáló


kapcsolatok. Égető helyzetek.

Bőrgomba Felületesség, visszatérő megoldatlan élethelyzet bátortalanság vagy


erőtlenség miatt.
Bőrkeményedés Merev nézetek és elképzelések. Állandó rettegés.

Bőrkérgesedés A védtelenség és veszélyeztetettség érzete. „Védőpáncél” növesztése a


bántó ingerek ellen.

Bőrkiütés Türelmetlenség. A figyelemfelkeltés gyermeteg módja.

Bőrpigmenthiány A kötődés hiánya. Kitaszítottság. Elszigetelődés.

Cellulitis Megrekedés egy gyermekkori traumánál. Ragaszkodás a múlt fájó


(Kötőszövetgyulladás) emlékeihez. Nehézségek az előrehaladásban. Rettegés az önállóságtól.

Ciszta Régi fájdalmak őrizgetése, dédelgetése. Hamis világkép. Az egyén meg


(Cystic Fibrosis, tömlő) van győződve, hogy az élet nem áll mellette. Önsajnálat. Lelkiismeret-
furdalás valós vagy elképzelt félrelépések végett. Tudatalatti, elfojtott
vágyak, elképzelések és velük kapcsolatos gátlások (komplexusok).
A” lélek vize” tokosodik be.

Combnyaktörés A kor túljátszása. Megmaradás a berögzült külsőségek mellett.


Értelmetlen bizonyítási hajlam.

Csalánkiütés Titkos félelmek. A dolgok eltúlzása.

Csecsemőkori asztma Rettegés az élettől. Nem jó itt lenni.

Csecsemőmirigy Az immunrendszert szabályozó mirigy. Az élet veszélyes! Mindenki


ellenem, van! Elvették tőlem, ami az enyém!
Csecsnyúlvány-gyulladás Harag. Határozott célra irányuló tevékenység végrehajtásának
meggátolása miatt előállott kellemetlen, bénító élmény (frusztráció).
Kizárni a külvilágot. Gyermekek körében gyakori. Rettegés a belső
harmónia összeomlásától.

Csípő A test egyensúlyáért felelős. Feltétlen bizalom az előrehaladásban.

Csípő rendellenességek Döntő pillanatokban az egyén fél lépni. Nincs miért előre menni. Zátonyra
futott elképzelések. Stabilitás hiánya. Rugalmatlanság az előrehaladásban.

Csomók Neheztelés. Kudarcélmény. Az eredmények lelkifurdalást okoznak.

Csontok A Lét tartóváza. Szilárdság. A normák betartása. Agresszió.

- csonttörések Lázadás a hatalom, a körülmények ellen.

- deformitás Szellemi túlfeszítettség. Megmerevedett izmok. Rugalmatlanság.

- ritkulás Elégedetlenség a sorssal. Az életcél elengedése. Önmagán vagy másokon


(osteoporosis) elkövetett erőszak.

Csonvelőgyulladás Harag, csalódás az életben. A támasznélküliség érzete.


Csöpögő orr Elfojtott sírás. Gyermeki fájdalom. Tehetetlenségérzet.

Csuklás Prána áramlási gondok. Szellemi agresszió.


Csukló Lendület és fesztelenség.

- csukló fájdalom Egy elvégzendő dologgal kapcsolatos ellenállás.

- csukló kibicsaklás, törés Mély nézeteltérés (konfliktus) az önkifejezésemmel kapcsolatosan.


Makacs dolog tör felszínre. Túlfeszítés.
Dadogás Bizonytalanságérzet. Az önkifejezés hiánya. Nem szabad sírni.

Daganat Régi sérelmek és megrázkódtatások őrizgetése. Lelkifurdalás.


(Tumor) Változhatatlanság érzése.

Depresszió Elnyomott agresszió, életenergia, amelyet az egyén maga ellen fordít.


Szembesülés a helytelen életiránnyal. Mély belső szomorúság, elfojtott
érzelmek felhalmozódása.
Duzzanat Merev gondolkodás. Régi fájdalmak őrizgetése.
Egyensúlyvesztés Szétszórtság. Zavarodottság.

Ekcéma Kibékíthetetlen ellentétek. Érzelmi kifakadások.

Elbutulás Prána elégtelenség a fejben. A sötét, merev életminőségbe való


belecsúszás. Mentális trauma.
Elmebaj Menkülés a családból. Eltávolodás a valóságtól. Visszahúzódás.
Elkülönülés az élettől.

Emlékezetkihagyás Félelem. Menekülés az élettől. Akaratgyengeség.


Epe Érzelmi átélések, amik nem illeszthetőek a szellemi elképzelésekbe, de
újból és újból előkerülve megoldásra várnak. Kitörő agresszív indulatok.

- epedaganat Legyengült védekezőképesség. Leigázottság.

- epegörcs Támadások miatti belső feszültség.

- epekőbántalom Erősen rosszindulatú beszéd. Túlzott kritikai hajlam. Keserűség.


Rosszallás. Büszkeség.

- alulműködés Csökkent életenergia.

- túlműködés Akaratosság, vezetési kényszer, uralkodás mások fölött.


Epilepszia Az üldözöttség tudata. Az élet elutasítása. Belső közdelem, nagyfokú
belső feszültség. Önpusztító erők, düh.
Megszállottság, megtestesült gondolatminták.

Égési sérülések Harag. Lángoló gyűlölet. Heves indulatok.


Életuntság Kényszerképzetek, rögeszmék

Émelygés- hányinger Félelem. Egy gondolat, vagy élmény elutasítása, ellensznv, gyűlölködés.
Érelmeszesedés Ellenállás, feszültség. Szűklátókörség. Elfordulás az értékektől. Csökkent
(Arteriosclerosis) életerő.

Érszűkület Lelkiismeret-furdalás megtett dolgok miatt.


Értágulat Túlzott magáravállalás, túlzott beavatkozás, tapasztalás mások dolgaiba
Értrombózis Agresszív érzelmi elnyomás, lemaradások okozta teljesítménykényszer.

Étvágy (Apetitus)
- beteges éhség (Bulimia) Félelem. Biztonságvágy. Saját érzelmek megvetése.

- az étvágy elvesztése Félelem. Fenyegetettség.” Az Élet veszélyes”


- kóros étvágytalanság Az élet megtagadása. Szorongás, önutálat, elutasító magatartás.
(Anorexia)
Fájdalom Érzelmi és mentális egyensúly felborulása, erős bűntudat. Szorongás.
Fáradtság Az energiák elfecsérlése. Félelmek, bizonytalanságok, aggodalmak
irányítják az érintettet.
Fásultság Érzelmek elfojtása. Elszigetelődés. Félelem.

Fehérfolyás Meggyőződés: a férfiak kihasználják a nőket. Kiszolgáltatottság. Egy


partner ellen irányuló harag.

Fejfájás Az én alábecsülése. Önkritika. Félelem. Túl nagy a nyomás, a férfias


pólus túlhagsúlyozása.
Fekély Félelem. Az önbizalom hiánya. Emésztő gond, vagy bánat.
Felfúvódás Ragaszkodás régebbi sérelmekhez, merev gondolkodás, gyenge vitalitás.
Fenék Az erőt jelképezi. Megereszkedett ülep, erőtlenség.
Fertőzés Ingerültség, harag és bántalom.

Ficam Harag és ellenállás. Ragaszkodás a megszokott útirányhoz.


(Díszlokáció)
Fogak Agresszió, életerő.

- fogcsikorgatás A túlfeszített tempó végett kialakul feszültség. Tehetetlen agresszió.


Nehezen vergődünk át egy nehéz helyzeten.

- fogínygyulladás A hiányzó ősbizalom következtében kifejlődő konfliktusok. Félelem.


Védekezési képtelenség.

- fogínyvérzés Ősbizalmunk sérülést szenvedett. Meghozandó döntésekkel szembeni


bizonytalanság. A döntéseket nem követi öröm.

- fogínysorvadás Tartósan fennálló konfliktusok talaján kialakuló ősbizalmatlanság.


Folyadék-visszatartás Szorongás. „Engedd az eseményeket, mi veszítenivaló lenne?”

Fóbia Előző életből származó trauma.


Frigiditás
(orgazmusproblémák) Félelem. A nemi örömök elítélése és megtagadása. Érzéketlen partner.

Fulladásos rohamok Félelem. Az Élet veszélyes. Megrekedés a gyermekkornál. Kevés élettér.

Fül Képesség a hallásra.

Fülfájás Harag. Ne kelljen hallani. Túl nagy a zűrzavar. Veszekedő szülők.

Fülfolyás Támadó hangok elleni tiltakozás, rosszmájú válaszgondolatok.


Fülzúgás, csengés Az egyén nem akar odafigyelni. Nem hallgat a belső hangra. Makacs.

Garatgyulladás Fecsegés. Erőszakos elv-átadás.

Gennyes vesegyulladás A beteg ügyetlen gyermeknek érzi magát, aki „mindent elront”. Alacsony
(Bright-kór) önérték. Állandó kudarc, veszteség.
Gennyfolyás A döntésképtelenség kiváltotta tehetetlen harag. Teddide-teddoda
emberek.

Gerincoszlop Az élet hajlékony tartóoszlopa. Tartás, dinamika, őszinteség.

-gerincgörbület, ferdülés Merevség. Félelem, kitartás a régi elképzelések mellett. Hitehagyottság.


Akaratgyengeség. Az életünk egyik legfontosabb területén távolodunk el a
középponttól. A valóság egyik részét eltaszítjuk magunktól, női (bal),
illetve férfi (jobb) pólusunkat. Csűrve-csavarva, hímezve-hámozva
szeretnénk átvergődni az életen. Az összes nehézséget el akarjuk kerülni.
Valamiért összehúzzuk magunkat.
Gerincvelő-gyulladás Szélsőségesen labilis családi háttér. Fenyegető légkör. Nyugtalanság.
Elbizonytalanodás.

Gégehurut A beteg olyan dühös, hogy szóhoz sem jut. Nem meri felemelni a hangját.
Neheztel a hatalomra.

Gégerák Félelem. Elbizonytalanodás.

Gombás megbetegedések Szétszórtság. Frusztráció, harag. Vágy emberi kapcsolatokra, de


ugyanakkor bizalmatlanság mások irányában.

Gombóc a torokban Alkalmatlanság érzése. Gyenge önismeret. Érzelmi elfojtás,


megbántottság.
Golyva A bántások megelégelése. Áldozat. Kudarcok. Kreatív kielégületlenség.
(Strúma) Gátlástalanság. Ingerszegénység. Problémák a személyes tulajdonnal.

Görcsök Feszültség. Aggódás. Megragadás, görcsös ragaszkodás.

Görnyedt hát Nehéz életterhek, súlyos gondok. Tehetetlenség s reményvesztettség.

Gyermekbénulás Bénító féltékenység. Vágy valaki feltartóztatására.

Gyermekkori betegségek A családi hiedelmeket, társadalmi közhelyeket, konvenciókat kétkedés


nélkül elfogadja el a gyermek.

Gyomor A testi és szellemi táplálék gyűjtőhelye. Az ismeretek feldolgozója.

Gyomorbántalmak Rémület. Rettegés az ismeretlentől. Alkalmatlanság az új átlényegítésére.


A vágy, az igény és a lehetőség, valóság közti konfliktusok.
Gyomorégés Aggódás. Félelem. Rettegés. Önmarcangolás.

Gyomorfekély Félelem. A beteg nem bízik önmagában. Mindig mások kedvében próbál
járni.

Gyomorhurut Örökös bizonytalanság. A leépülés érzete.

Gyomorideg Erős ingerhatások lassú feldolgozása. Bátortalanság. Szórakozottság.


Gyenge mentális képesség.
Gyomorrontás Félelem az alsó régiókban, rettegés, szorongás. Mohóság, irigység.

Gyógyíthatatlan Adott stádiumban külső eszközökkel már nem orvosolható. Csak a


betegségek „belső” kezelés eredményes. Mélyen magamban kell néznem, hogy a
betegség okát megtaláljam. A baj a semmiből termett, és oda is tér vissza.

Gyulladások Félelem. Düh. Lázas képzelgések.

Haj Szabadság, erő, hatalom.


-hajproblémák: Érzelmi megrázkódtatás, düh, stressz. Egy élethelyzettel szembeni
tehetetlenség. Rejtett nézeteltérés, reménytelenség, aggodalom, bosszúság.
Belső zűrzavar, bizonytalanság. Az életenergiák elzárása
Feszültséggel teli események megélése.

- hajhullás Túlzott áldozatvállalás, irreális hatalmi törekvések, a személyes szabadság


elvesztése.
Halláscsökkenés Túlzott követelmények. Önállóság és önérvényesítés hánya, az (ön) álló
képesség hiánya. Rejtett aggodalmak.

Hang-rekedség Mentális és fizikai kimerültség. Érzelmi zárlatok, visszafojtott agresszió.


Nehezen feldolgozható igazság. A valóság letagadása, elferdítése. Az
önkifejezés korlátozása.

Hangszalagbénulás Problémamegfogalmazási nehézség. Az életpályán való haladás


nehézsége. Jó dolgokra használom a hangomat? Lehet, hogy csendben
kellene maradnom egy ideig?

Hashártyagyulladás Az érzelmi én sérülése, helyzet-meggondolatlanság, elutasított belső


gyengeség.

Hascsikarás A környezetben mindenki ingerült, türelmetlen és bántóan viselkedik.


(Kólika)

Hasmenés Félelem. Elutasítás. Kapkodás. Mértéktelenség.

Hasnyálmirigy Az élet édességét jelképezi.

Hasnyálmirigy-gyulladás Elutasító magatartás. Harag és csalódottság. Nagyon dühös vagyok az


életre, mert nem nyújt már számomra „örömöket”. Sértődékenységi
hajlam. Határozott célra irányuló tevékenység végrehajtásának
meggátolása miatt előállott kellemetlen, bénító élmény (frusztráció).

Hányinger Kitérés. az adott helyzet elutasítása. Lázongás a sors ellen.


Hát Az élet támasza.

a hát gyakori panaszai: Az érzelmi háttér hiánya. Szeretetlenség.

- felső rész A szeretet elfojtása.

- középső rész Bűntudat. Nehéz hátrahagyni a múltat. Az élet súlyos teher.

- alsó rész Aggódás a bevételek miatt. Bizonytalan anyagi háttér.

-gömbölyű hát Értelmetlen megalkuvás, megtört életút. A vágyak elvesztése,


beteljesületlen álmok.
Here A férfiasság külső jegye s szimbóluma.
Hererák Szexuális bűntudat, nemi erőszakosság, nemtörődömség, viaszfojtottság.
Herpesz Társadalmi viselkedési szabályok táplálta szemérmeskedés (prüdéria). A
nemi öröm bűntudat forrása. Büntető Isten. Heves belső tusakodás, belső
konfliktusok. A nemi szervek megtagadása.

- a nemi szervek herpesze Bűntudat. Szexuális jellegű nehézségek, kielégületlenség, szégyenérzet,


elfojtás, visszafogottság.
- herpesz zoster
(övsömör) Érzelmi elnyomás, elzárkózás, eltemetett hajlamok.

Hidegrázás Szellemi beszűkülés, el és befelé fordulás. A visszahúzódás vágya.


„Hagyjatok békén!”

Hipochondria Figyelemfelhívás, kirekesztettség érzése.

Hisztéria Alaptalan elveszettség érzése, ellenségesség.

Hodgkin-kór Önhibáztatás. Rettegés a „meg nem feleléstől”. Erőn felüli igyekezet az


(Rosszindulatú betegség, állandó bizonyításra. Az elismerésért vívott küzdelemben az örömnek nem
amely a nyirokcsomók, a lép jut hely. Életkedv hiánya. Utálat, gyűlölet, düh táplálása valakivel vagy
és a máj megnagyobbodását valamilyen helyzettel szemben.
jellemzi)
Horkolás A régi beidegződések feladásának merev elutasítása. A valóság egyik
pólusának eltúlzása, a nőies vonások elnyomása, megfakulás, életritmus
zavarok.

Horzsolások-zúzódások Kisebb botlások az életben. Az egyén így bünteti magát.

Hólyagok Ellenállás. Érzelmi háttér hiánya.

Hörghurut Elmérgesedett családi légkör. Heves viták, kiabálás. Olykor túl nagy a
(Bronchitis) csend. Érzelmi, szellemi elzárkózás.

Húgyhólyag problémák Szorongás. Régi gondolatok, negatív érzelmek elengedésének hiánya,


visszatartás. Bizonytalanság miatt nehéz a változtatás.

Húgyúti fertőzések ”Sértődöttség” a másik nem, vagy egy szerető miatt. Mások hibáztatása.
Hüvelygyulladás Egy partnerre irányuló harag. A nemi öröm bűntudatot okoz. Önostorozás.
(Vaginitis)
Hüvelyrák Bűntudatból származó tisztátalanság érzete.
Hyperventiláció Félelem. Ellenállás a változásnak, Kishitűség, kétségbeesés.
(Gyors belégzés, rövid
kilégzés)
Idegek-idegrendszer Információcsere. Kapcsolat a külvilággal.
Idegek
Idegesség Félelem, aggódás, erőfeszítés, lázas kapkodás. Bizonytalanság.

Idegösszeomlás Túlzott énközpontúság. Egyoldalú információáramlás.


Impotencia Kényszer a bizonyításra, feszültség, bűntudat. Konvenciók, előítéletek.
Gyűlölet egy korábbi partner ellen.

Infarktus Érzelmi zsákutca. Feszültségek és agresszió torlódása.


Influenza Reagálás a tömeghisztériára és közhiedelmekre. Félelem a külvilágtól.
Befolyásolhatóság. Alaptalan elégedetlenség.

Isiász Gyulladás: az „alsó” impulzus és a „felső” igény közti konfliktus: a


(Lumbágó) fölöttes én és az ösztön harcai felőrölnek. Porckorong-elmozdulás:
aggódás a megélhetés miatt, túlterheltség, hogy jó benyomást keltsünk, az
igazi valónk elfedése. Kényszeres elismerés utáni vágy és ez az
„idegeimre” megy. Ficamnál: az élet tengelye félrecsúszott, kificamodott.

Izgalom Csökkent önbizalom, lelki sérülés.

Izomzat Szellemi hajlékonyság.

Izomsorvadás Rettegés. Belső kényszer minden és mindenki irányítására. Vágy a


biztonságra. Hitehagyottság, reményvesztettség.

Ínhüvelygyulladás Hozzáállás problémák. Elkeseredett ellenállás. Tompult életvitel. Nehéz


életterhek tartása.

Ínysorvadás A belső tartás feladása. Vitalitás hiányából származó lustaság. A


megpróbáltatások elkerülése.

Ínyvérzés Fokozott izgalom. Megfelelés az elvárásoknak. Gyulladás a szervezetben.


Íz-érzés zavar Szellemi méreg felhalmozódása. Rossznyelvűség.

Ízületek Az élet fordulópontjait és a könnyed váltást jelképezik.

Ízületi csúz A körülmények ócsárlása. Az elnyomottság és becsapottság érzete.

Ízületi gyulladás Szeretetlenség. Hajlam a kritikára, neheztelés.

Ízületi gyulladásos ujjak Büntetni. Visszavágni. Szemrehányás. Kifosztottság.

Kar Képesség az élmények befogadására.

Kartörések Lecsökkent mozgásszabadság, monotónia, kényszerű cselekvés.

Karbunkulus Személyes sérelmekből táplálkozó méreg.


(Több, egymással
összeköttetésben levő
furunkulus.)
Kelés Harag. Forrongás. Háborgó indulatok.

Kellemetlen lehelet Negatív élményekből táplálkozó harag és bosszúvágy.


Kéz Tart és kezel. Megmarkol és szorít. Megragad és elenged. Simogat és
odavág. Általa intézzük ügyeinket.

A kéz ujjai Az élet alkotóelemeit jelképezik.

- Hüvelykujj Intellektus és aggódás.

- Mutatóujj Ego és félelem.

- Középsőujj Harag és nemiség.

- Gyűrűsujj Egybekelés és bánat.

- Kisujj Család és színlelés.

-Dupuytern-kontraktura Ideges magatartás, ellenségeskedés, zárkózottság. Görcsös próbálkozás.


Általában a kisujj és a Nem nyitott az életre.
gyűrűsujjat érintő
állandósult meghajlás a
tenyér felé.

Kimerültség Ellenállás, unalom. Az egyén nem szereti, amit tesz.

Kinövések Régi sérelmek dédelgetése. A harag táplálása.

Klimax Félelem a nőiesség elvesztésétől. Rettegés az öregedéstől. Az én


megvetése. Az önbizalom hanyatlása.

Koleszterin Az öröm csatornái elzáródnak. Félelem az öröm elfogadásától.

Kopaszság Félelem. Feszültség. Visszafogottság. Kétségbeesés.

Koraszülés Félelem. Rettegés a jövőtől. Ne most – majd. Helytelen időzítés.

Kóma Félelem. Menekülés valami, vagy valaki elől.

Köhögés Ártalmasnak vélt helyzet elleni tiltakozás. A felgyülemlett, ki nem fejezett


agresszió hirtelen előtörése.

-szamárköhögés Szabadsághiány, szorongatottság, korlátolt élettér.


Köldöksérv Elnyomás. Érzelmi zsarolás, (önként vállalt) harc az egzisztenciáért.
Vágyakozás a múltba

Könyök Irányváltoztatás, az új élmények befogadása.

Könyökízületi bántalmak Akaratosság, túlfeszítettség, agresszív megnyilvánulások.


Köröm Biztonság, védelem.

Körömágygyulladás A vitalitás és az ősbizalom konfliktusa, az izgalmasabb témák túl kevés


teret kapnak.
Körömbenövés Az előrehaladás jogának a megkérdőjelezése. Aggódás, bűntudat.

Körömrágás Frusztráció. Önemésztés. Gyermeki dac.

Köszvény Uralkodási vágy. Türelmetlenség, harag.

Kötőhártya-gyulladás Harag és csalódottság az életben látottak miatt.

Kövérség Védőpajzs, önvédelem. Túlérzékenység.


Krákogás Félénkség, ősbizalomhiány, elnyomottság érzete.
Krónikus betegségek Ellenállás a változásnak. Rettegés a jövőtől. Bizonytalanságérzet.

Külső női nemi szervek Sebezhetőség.

Láb Az életben előrevisz.

A láb gyakori panaszai


- Comb Ragaszkodás kora gyermekkori traumákhoz.

- Lábszár Rettegés a jövőtől, az előrehaladás megtagadása.

- Lábfej Önmagunk, az élet és a többiek megértése.

A lábfej gyakori panaszai Rettegés a jövőtől és a megfenekléstől.

- Lábujjak A jövő apró mozzanatait jelképezik.

- Lábujjak közötti Kudarcélmény az elutasítottság miatt. Képtelenség a könnyed haladásra.


kipállás

Láz Izzó harag. Tiltakozás. Erőszakos karmikus ledolgozás.


(Hőemelkedés)
Lágyéksérv Helytelen életirány, konfruntáció szexuális téren. Életterületek integrálása.
Nagyképűség.

Látás Erőtlen élet-mód és szemlélet. Belső világunk kivetítésének


(szemlélet) problematikája, a meglátások elutasítása.

Láz - Hőemelkedés Izzó harag, tiltakozás. Erőszakos karmikus ledolgozás.


Lepra Magatehetetlenség. A beteg hosszú idő óta jelentéktelennek, vagy
tisztátalannak érzi magát.

Leukémia Belső gyötrődés, önkínzás. Kétségbeesés.

Légúti gyengeség Kibúvás az életnehézségek és megpróbáltatások alól. Szellemi


tevékenység elhanyagolása.
Légzés Az élet befogadásának képessége.
Légzészavarok A beteg fél, vagy nem akarja teljesen befogadni az életet. Méltatlannak
érzi magát, néha még az életre is.

Lép A leülepedett és feldolgozott életképek tárháza. Az elfojtott energiák és


képességek kapuja.

- elégtelenség Impulzushiány. Korlátolt, leszorított életvitel.

- nagyobbodás Tehetetlenség, félelmek a korlátozásoktól.

Lupus Föladás. Jobb meghalni, mint a létért küzdeni. Harag és megtorlás.


(Bőrbetegség)

Mandulagyulladás Bezárkózás a félelem hatására, szűkség. Nem akarok, nem tudok már
semmit se „lenyelni”. Elfojtott érzelmek és ambíciók. Az önkifejezés
hiánya.

Máj Erkölcs, tolerancia (türelmesség mások véleménye, főleg vallása iránt), az


átélt jelenségek egyesítése. Értékelés, világnézet, vallás.
A harag, a düh székhelye.
Májdaganat Elhajlások az életfilozófia, a vallás, az élet értelmét kereső kérdések
illetve az értékelés terén. Felhalmozott belső feszültség. Keserű és irritáló
érzelmek, gondolatok. Megromlott akarat, nehézségek az elfogadásban.
Elégedetlenség. Az út vagy a fejlődési irány elvétése. Elgyengült szándék.
Életundor.

Májgyulladás Ellenállás a változásnak. Felhalmozott mérgező érzelmek: félelem, harag,


(Hepatitis) düh, gyűlölet, irigység, utálat. Az erkölcsi normák megromlása, bűntudat,
becstelenség.

Májzsugor - cirózis Menekülés az élet nehézségei elől. Kitérés az emberi kapcsolatokból


származó szembesülés elől. Az élet értelmére és értékeire vonatkozó,
megkövesedett álláspont.

Medence fájdalom Tanulással, befogadással, indíttatással kapcsolatos gondok.

Meddőség Félelem, ellenállás az élet természetes menetének. Nincs belső igény az


anyaságra.

Megfázás Túl sok minden zajlik egyszerre. Zavarodottság, érzelmi zaklatottság.


(Nátha) Kisebb sérelmek. A „Telente mindig háromszor fázom meg” típusú
hozzáállás.

Mell Anyaság, gondoskodás és gyöngédség.

Mellciszta Nem vagyok egyensúlyban önmagammal. Nehézségek az anya szerepbe


való átlépésben. Lelki gondviselés igénye végett az érintett képtelen a
gyermeknek lelki táplálékot adni, és bűntudata alakul ki. „Betokosodott”
könnyek, lelki sérülések. Sokkos élmények, csalódások. Az érzések
„megkeményedése”.
Mellrák Hirtelen bekövetkezett lelki megrázkódtatás, mély, feldolgozatlan bánat.
Túlzott emancipáció, az egyéni életút háttérbe szorítása, álmok és célok
elfeledése. Eltorzult, megoldatlan kapcsolat az anyával. Az anyaság
elnyomása.

A melléküregek betegségei Egy szeretett személy bosszúságot okoz.


Mellékvese Az adrenalin hormont termeli. Feladata: a pulzus és a vérnyomás
szabályozása valós vagy képzelt veszély észlelésekor.

- elégtelenség Súlyos érzelmi alultápláltság. Az én ellen irányuló harag.


(Addison-kór)

- hormonjainak Kiegyensúlyozatlanság. Túl sok borongós gondolat. A teljes vereség


túltermelődése érzése.
(Cushing-szindróma)

Memóriazavar Felületesen kezelt életmód, nem felvállalt következményekkel.

Menstruáció előtti Zavarodottság. Saját hatalom átruházása a külvilágra. Idegenkedés a női


tünetegyüttes test folyamataitól.

Menstruációs zavarok A nőiség elutasítása. Bűntudat, rettegés. A nemi szervek tisztátalanok.

Merevgörcs Szabadulni vágyás a méregtől és az ártó gondolatoktól.


(Tetanusz)
Merev nyak Egyoldalú felfogás. Hajlíthatatlanság.

Merevség Korlátolt, merev gondolkodás.

Méh Az életben rejlő lehetőség megalkotása. A nőies életcélok energiaforrása.

- méh- görcs Félelem. Merev elzárkózás valamitől.


- méhnyak-rák Megromlott viszony a világgal. A kihívásokkal teli szellemi-lelki szintről
az ösztönök világába való belecsúszás. Szexuális túlkapások, támadások.
A féktelen vágyak pillangó természetű beteljesülése a fertőzés
lehetőségével. Felelőtlenség az intim terület megvédése terén.

- méh-vérzés Intim érzelmi vállság. Lelki sérülés.

- méhszáj - seb Összetartozási kérdések. A partner elutasítása. Hűtlenség.

Migrén Kitörési vágy. Ellenállás az élet természetes menetének. Szexualitás


keltette szorongások. Alapvető testi, szellemi különbözőség a partnertől.
(Maszturbációval rendszerint enyhíthető).
Mirigy Kútforrás. Kezdeményező képesség.
Mirigybántalmak Belső bizonytalanság. A dolgok elhalasztása. Az érintett nehezen talál
motivációt, „üzemanyagot” ahhoz, hogy egy új tervet megvalósítson, vagy
cselekedjen egy bizonyos helyzet kapcsán.

Mirigygyulladás Nézeteltérés, küzdelem. Érzelemmel kapcsolatos félelem megélése.

Mitesszerek A tisztátalanság és szeretetlenség érzése.


(a faggyúmirigy kitágult nyílásában összegyűlt faggyú, por és egyéb
szennyeződés)

Mozgásbetegség Félelem. Rettegés az események fölötti uralom elvesztésétől.


Mumpsz Az érzelmi élet megnyílásának korai szakaszában, durva, erőszakos
(fültőmirigy-gyulladás) behatás éri a lelket.
Nagyothallás Elhárítás, makacsság, elszigetelődés. Ezt nem akarom hallani! Ne
Süketség zaklassatok!
Napszúrás Erős egocentrizmus.
Nemi betegség A nemi öröm bűntudatot okoz. Igény a büntetésre. Meggyőződés: a nemi
szervek tisztátalanok. A másik becsmérlése.

Nemi szervek A férfiasság és nőiesség szimbólumai.

- betegségei Rettegés a meg nem feleléstől. Örömöt lelek saját testemben.

Női bajok Önmegtagadás. A női szerep elutasítása. A nemiség elutasítása.

Nyak Hajlékonyság. Képesség a visszatekintésre.

A nyak panaszai A dolgok egyoldalú szemlélete. Önfejűség. Hajlíthatatlanság.

Nyáktömlőgyulladás Elfojtott harag. „Valakit meg kell ütnöm”!

Nyálkahártya –gyulladás Hisztérikus szerepjátszás. Személyiségzavarok.


Nyelési nehézség Nem megfelelő szellemi közeg, valaminek az elutasítása. Fokozott
igényesség.

Nyelv A hivatással, erkölcsiséggel és elvekkel függ össze.

Nyelvlepedék Mozgáshiányra való hajlam. Anyagilag telített életmód. Céltudatlanság.

A nyirok betegségei Figyelmeztető jel: az elmét ismét az élet legfőbb dolgai, a szeretet és
(Limfa) boldogság felé kell fordítani.

Nyirokmirigy-gyulladás Az élet lekicsinylése. Mások hibáztatása: áthárítás. Beteges önkritika.


Hozzáállás: „Hát nem borzasztó!”

Nyombélfekély Alkalmatlan élet vagy munkaterület.


Orr Öntudatosság, önbecsülés és őszinteség szerve. Hatalom büszkeség,
szexualitás. A férfias (fallikus) erő szimbóluma.
Orrcsonttörés Az életirány korrigálása, alapozatlanul merész lépések.

Orrsövényferdülés A férfias vagy nőies jelleg háttérbeszorítása. A teherbíró képesség zavara.


Az energiaáramlás akadályozása.
Orrpolip Bizonytan családi háttér, veszekedések. Nem kívánt gyermek. Megterhelt
életszakasz.

Orrvérzés Igény a megbecsülésre. A mellőzöttség és el nem ismertség érzete.


Esdeklés a szeretetért.

Ótvar Az egyén engedi, hogy kihasználják. Rossznak, vagy tisztátalannak érzi


(Impetigo, viszkető, magát.
gennyes pattanások)
Ödéma Kit, vagy mit nem akarsz elbocsátani?
(Vizenyő)

Önkéntelen vizelés A hatalom föladása. Magatehetetlenség. Nagyfokú önhanyagolás.


(Inkontinencia)
Öregedés Társadalmi konvenciók. Merev gondolkodás. Félelem a magánytól.
Elzárkózás a jelentől.

Övsömör Beteges aggódás. Félelem és feszültség. Túlérzékenység.


(Herpes zoster, Orbánc az
arcon)
Ősz haj Megterhelés. Stresszhelyzetek teremtése.

Pajzsmirigy Sértődöttség. Sohasem tehetem azt, amit akarok. Mikor kerül rám végre a
sor?

Pajzsmirigy-túltengés Állandó frusztráció: nincs mód a saját ambíciók kiélésére. Mások


elvárásai fontosabbak. Az én teljesen a háttérbe szorul.

Paralízis Rettegés, terror. Menekülés egy helyzet, vagy személy elől. Ellenállás.

Parkinson-kór (reszkető Félelem. Belső kényszer az én és a külvilág kontrollálására.


bénulás, végtagremegés)
Pattanás A belső harc kiül az arcra. Pubertáskori feszültségek csatatere. Az
(Akné) újdonság varázsa és nehézsége. A serdülőkori szexualitás és párkapcsolat
„égető” témája áttöri, felperzseli a (bőr) határokat. Az én elutasítása és
megvetése.

Petefészek A teremtés kiindulópontja. Kreativitás.


(Ovárium)
- ciszta Kielégítetlen nemi igény, beteljesületlen gyermekáldás.
Petyhüdt bőr Ráncos arcbőr: keserű gondolatok. Neheztelés az életre (homlokráncolás).
Ráncos arc
Pikkelysömör Félelem a megbántástól. Az érzékek és a szellem eltompítása, érzések
(Psoriasis) elfojtása.
Porckorongsérv Talajvesztettség. Határozatlanság, döntésképtelenség.

Prosztata A férfiasság szimbóluma.


- betegségei Kételyek gyengítik a férfiasságot. A hatalom föladása. A nemiség
feszültség és bűntudat forrása. Rettegés az öregedéstől.

Rák Érzelmi sokk. Mély lelki sebek. Neheztelés régi sérelmek miatt, negatív
érzelmek elburjánzása. Redezetlen élethelyzet. Titkos bánat emészti a
testet. Gyűlölet. Kétségbeesés. Csökkent védekezőképesség.

Reuma Tehetetlenségérzet. A szeretet hiánya. Keserűség. Neheztelés. Bizonyos


emberekkel vagy helyzetekkel szembeni merevség, rugalmatlanság.
Rüh Megmételyezett gondolkodás. Az egyén engedi, hogy kihasználják.

Savtúltengés Elnyomott agresszió. A családból származó félelem. Kiéletlen életerő.

Sárgaság Előítéletek az énnel és a külvilággal szemben. Irreális elvárások.

Sclerosis multiplex Megmerevedett gondolkodás, keményszívűség, vasakarat,


(Többszörös elmeszesedés) hajlíthatatlanság. Félelem.

Sérv Megszakadt kapcsolatok, nyomasztó gondok. Túlerőltetés.


Félreértelmezett önkifejezés.

Sírás A könnyek az élet folyamai. Örömünkben, bánatunkban és félelmünkben


egyaránt sírunk. Érzelmi feszültségek oldása.

Skizofréniás összeomlás Zavar az emberi (társas) kapcsolatokban. Visszafelé utazás egy


elmulasztott dolog bepótlására vagy egy elveszett dolog újra
megtalálására, hogy az élet visszatérhessen a normális kerékvágásba.
Hallucinálás, szétesettség, ésszerűtlenség, fogalomzavar, meghasadt
gondolkodás, a valóság kettéválása.

Súlytöbblet Félelem, biztonságvágyás. Menekülés az érzelmek elől.


Bizonytalanságérzet, önmegtagadás. Kielégítetlenség.

Szagérzékenység Az archaikus időkből visszamaradt tulajdonság, megérezni valaminek,


valakinek a szagát, „valami bűzlik”. Védelem. Kellemes, jó illat - pozitív
üzenet. Ősi tájékozódás adta lehetőség.

Szagérzékenység-vesztés Szellemi erőtlenség, idegkimerültség.

Szaruhártya-gyulladás Engesztelhetetlen harag. Megütni, aki, és ami csak a szem elé kerül.
Száj Az éltető eszmék és táplálék elfogadása.

- betegségei Megingathatatlan nézetek. Merev gondolkodás. Zárt világkép.


Szájszag Rosszindulat. Aljas rágalmak. Szennyes fantázia.

Szájzár Harag. Visszafogottság. Elfojtott érzések és indulatok.

Szem A múlt, jelen és jövő tisztán látásának képessége.

Szembetegségek A beteg nem szívesen látja, ami életében végigmegy.

- égés Szellemi túlhajszoltság, akarati kimerültség.


- gyengülés A vitális energiatartalékok kimerülése. Önmegismeréssel kapcsolatos
gondok.
- gyermekek A gyermek nem akarja látni, ami a családjában történik.
szembetegségei
- rángás Túlhajszoltság. Teljesíthetetlen mérce önmagunkkal szemben.

- rövidlátás A jövőkép bizonytalan, ezért félelmetes. Az életciklusok elutasítása. „Nem


(Miópia) lát tovább az orra hegyénél”, „Nem hiszek a szemeimnek”.

- távollátás Rettegés a jelentől. Nem látom világosan, nem vagyok hajlandó a


(Presbyopia) közelemben levő dolgokat észrevenni, messzire figyelek.(A távollátás
olyan állapot, amelynek következtében a hozzám közel eső dolgokat nem
látom élesen.)
- kancsalítás A környezetemmel való kapcsolataimhoz kötődő ellentmondások,
(Strabismus) bizonytalanságok.

- bandzsaság Nem vagyok hajlandó a dolgokat olyannak látni, amilyenek valójában,


(Konvergens strabizmus: a mert azok a bizonytalanság érzetét keltik bennem. Menekülés attól, amit
szemek az orr fele tartanak) fenyegetőnek érzek.

- széttartó kancsalítás A jelennel való szembenézéshez kapcsolódó félelem.


(Divergens strabizmus)
- szemtengelyferdülés Félek szembenézni saját magammal, azzal, aki vagyok. A reakcióim és a
gondolataim nincsenek összhangban a környezetemmel. Más valóságot
akarok teremteni magamnak, ki akarom vonni magamat a befolyások alól.

- színvakság, Gyermekkori erőteljes stresszállapot megélése (egy eseményt követően,


színtévesztés például a piros egy erőteljes stresszhez kapcsolódik. Belátás, átlátás
hiánya. Színtelen, szürke a világ. Az észlelés egyszínűsége. Elvéteni a
különbséget az ösztönzés (piros) és a megnyugvás (zöld) között.
- szürke hályog A beteg képtelen boldogan előre tekinteni. A jövő sötét.
(Katarakta)
- zöld hályog Engesztelhetetlenség. Régi sérelmek, okozta feszültség. Túlnyomás.
(Glaukóma)

Szeméremcsont A nemi szervek védelmére szolgál.


Szemölcs Az önutálat árulkodó jele. Az egyén csúnyának hiszi magát. )önítélet,
érzelmi űr.

Szemölcs a talpon Megrendült hit. Elbizonytalanodás. A csalódottság előrevetítése a jövőbe.


Szenilitás- szenilis Visszalépés a „gyermekkori védettség” állapotába. Igény a
(Aggkori elbutulás) gondoskodásra. Így azt választom, hogy mások foglalkozzanak velem, azt
akarom, hogy ők vállaljanak fel minden felelősséget. Menekülés a
valóságtól.
Szenvedélybetegségek:
- Alkoholizmus -Talajvesztettség. Kishitűség. Lelkifurdalás. Menekülés a valóság, a
kudarcok elől, életfeladatok elutasítása.

- Dohányzás -Valódi kommunikáció és valódi szabadság helyettesítője. Menekülés. Az


idegesség, belső feszültség szelepe. Be nem vallott hatalmi vágy
(helyettesítő) felszabadítása: dohányszag, bűzbomba, undorkeltés.
Füstölgő vulkán, ami azonban nem tör ki - „ködösítés”, „füstté válás”.
Agresszió- „kiengedi a gőzt”. Félelem. Bizonytalanság, támasz hiánya.
Gátlás, kapcsolati zavarok.(„flört a cigivel”). A cigarettaegyensúlyozó
pálca a társas életben.

- Drog-kábítószerfüggőség -Függőség-menekülés-keresés. Belső gyengeség. Hajlam a végső


célbaérés veszélyes rövidítésére. A kudarc, a visszautasítás kezelésének
képtelensége. Félelem. Kényelmesség (restség). Túl nagy elvárások az
élettel szemben, sok esetben gyerekes hozzáállás az élet dolgaihoz, túl
alacsony igény a lelki gyógyuláshoz.

- Evési kényszer -Vágy a minden bekebelezésére, eggyé válni a mindenséggel.

- Érvényesülési, -Mindenki szeretetét megnyerni, mindenkitől besöpörni az elismerést.


hírnév utáni vágy

- Gyűjtőszenvedély -Teljes egészében megkapni mindent, így válni tökéletessé.

- Információéhség - A bölcsesség hiánya. A mindent tudni akarás.

- Játékszenvedély - A legjobb lenni, mindent megnyerni, megszerezni.

- Kapzsiság - Kísérlet a belső üresség kiegyenlítésére. Mindent birtokolni.

- Munkamánia - Menekülés a feladatok megoldása elől. Illúzió, hogy a teljesítmény által


mindent el lehet, érni.

- Rekordállítási - A legelsőnek, a legjobbnak lenni. Figyelem felkeltési vágy, ami a


szenvedély szeretet és az önbizalom hiányából fakad.

- Sikerhajhászat - Csekély önbizalom.

- Szexfüggőség - Az ellenpólus iránti leküzdhetetlen vágy. Minőség helyett mennyiség. A


valódi eggyé válásra való kézség hiánya.
Szédülés Csapongás, szétszórtság. Egyensúlyvesztés. „Sűrű” információhalmaz.
Szédülékenység Dolgok fölötti ellenőrzési kényszer.
Székrekedés Ragaszkodás az idejétmúlt nézetekhez, személyes javakhoz. Megragadás
a múltban. Olykor fösvénység. Szorongás.

Szélgörcs Szorongás. Megemésztetlen gondolatok. Érzelmi túltelítettség.

Szénanátha Érzelmi túltelítettség. Félelmet keltő elvárások. Bűntudat.


(Pollenisis)
Szifilisz Lásd: Nemi betegség.

Szív A szeretet és biztonság középpontja. A lélek lakhelye.(Lásd: vér.)

Szívbetegség Súlyos érzelmi válság. Örömtelenség. A szív megkeményedik. Hajlam a


(Cardiac) stresszre.

Szívbillentyű szűkület Pangó életerő. Az életképesség gyengesége.

Szívelégtelenség Menekülés a helytállástól vagy a megrekedt kapcsolatoktól.

Szívgörcs, koszrúérgörcs- Az aggodalom, akár az öröm felnagyítása. Nyomasztó élethelyzetek,


szűkület-meszesedés, hatalmi harcok, fontos dolgok túl intenzív megélése végett hatalmas kő ül
szívtáji szorító fájdalom a szíven. Elégedetlenség, szomorúság, düh, sértődöttség. Diszharmonikus
(Angina pectoris) gondolatok, energiaáramlási rendellenesség. Az Élet folyamatos adok-
kapok viszonyának a felborulása, „szűkkeblűség”

Szívkoszorúér-trombózis Magányérzet. Riadtság. Kissebségi érzés. Önmarcangolás. Kishitűség.

Szívnyílalás Lelki bánat. Terhelő gondok. Megkeseredett érzelemvilág.

Szívnyomás Nyomasztó életterhek, kapcsolatok. Kelletlen munkaviszony.


Szívritmuszavar Túlfokozott vagy lelassult életmód.

Szívroham Belső gátlások miatt az Élet képtelen zavartalanul, szabadon áramolni. Az


értelem dominanciája, az anyagi javak utáni hajsza kiszorítja a szívből az
örömöt. Fennköltebb életcél hiánya. Túl hosszú ideig visszafojtott düh,
agresszió, csalódottság. Érzelmek megtörése.

Szorongás Talajvesztettség. Az életbe vetett hit megingása.

Szőrtüszőgyulladás A mélyben dolgozó feszültségek felszínre törése. Nem megfelelő


kapcsolatok. Erkölcsiség. Rosszindulat.
Születési hibák Karmikus eredetűek. Te akartad, hogy így legyen.
Tályog Régi sérelmek és megaláztatások. Forrongó indulatok, bosszúvágy.

Tejhiány Feloldási problémák a gyerekkel szemben. Az anyaságtól való félelem.


Tengeri betegség Rettegés. Halálfélelem. Talajvesztettség.
Térd Alázat. Rugalmasság. Büszkeség és öntudat.
- térdpanaszok A túl erős vagy túl gőgös, pökhendi egó. „Az engedelmesség nem
lelkesít”. Nézeteltéréses viszony a tekintéllyel. Fej és térdhajtás hiánya a
Mindenség Teremtője, az ember és bizonyos helyzetek előtt. Félelem egy
olyan lépéstől, amely az előrehaladást szolgálná. Rugalmatlanság, ami a
fejlődést vagy előrejutást merevvé, fájdalmassá teszi.

- folyadék a térdben Elfojtott érzelmek az események természetes lefolyásával szemben.

- térdkalács fájdalom, Düh, bosszúság, csalódottság a megvalósíthatatlannak, elérhetetlennek


torzulás tűnő álmokkal kapcsolatosan.
Testszag Félelem. Idegenkedés a saját testtől. Rettegés a többiektől.

Torok Az önkifejezés sugárútja, öröme. Az alkotóerő csatornája.


- betegségei Túlzott önkifejezés vagy annak hiánya. Az egyén képtelen szót emelni
önmagáért. Félelem az elutasítás, kinevetés, kritizálás végett. Túlzott
érzékenység, önbizalomhiány.
Tuberkulózis Önzés sorvasztja a testet. Birtoklási vágy. Bosszúvágy. Kegyetlen
(TBC) gondolatok.

Tüdő Kapcsolat, kommunikáció (közlés), szabadság.


Tüdőembólia Az életenergia megrekedése gátolja a kommunikációt. Az energia nem
áramlik, nincs lelki kapcsolat.

Tüdőgyulladás Nyitottság (kapcsolattartás) és az elzárkózottság között erős nézeteltérés


jön létre. Agresszív harc a kapcsolattartás területén. Csatározások a
világgal szembeni nézeteltérés terén. Kétségbeesettség. Fájdalmas
kiábrándultság. Újra és újra feltépett sebek. Életfordulatot sürget.

Tüdőödéma A gondolat levegős elemét elfojtja a víz lelki eleme. Saját lelki
(tüdővizenyő) problémáinkba fulladunk bele.

Tüdőrák Elfajulás a kapcsolatok és a közlés területén. Energiapocsékolás a


szellemi-lelki növekedés kárára olyan eszmecserék és kapcsolatok végett,
amelyeket a legmélyebb valónk nem fogad be. Mások által megszabott
normák, minták elsődlegessége.
Tüdőtágulás Az adok-kapok harmóniájának hiánya. A közlési terület kitágulása,
felfúvódása az igazi eszmecsere kárára. A bevitel túlzott hangsúlyozása az
elengedéssel szemben. Megmerevedés (hordó alakú mellkas), amely se
rugalmasságot, se nyitottságot nem biztosít az életenergia (prána)
áramlása számára.

Tüdőtályog Közlések és kapcsolatok szintjén elhatárolt nézeteltérés. A közlés szintjén


vulkán található, amely ki akarja tombolni magát.

Tüszős mandulagyulladás Az egyén képtelen hangot adni saját igényeinek, elkérni, ami őt megilleti.

Tyúkszem A nyomást okozó érvek, álláspontok. A túl keményre növesztett


védőpáncél előbb-utóbb elkezdi nyomni álláspontunkat. Nyomasztó
tényekkel való szembenézés hiánya.
Üszkösödés Mentális zavarok. Az örömöt megmételyező gondolatok.
(Gangréna)

Ütőerek Örömöt hordoznak.


(Artériák)
Vashiány Aktivitás, teljesítő képesség csökkenése a szellemi energiák tékozlása,
elfolyása végett.
Vastagbélgyulladás Túl sokat követelő szülők. Szorongás, kudarcélmény. Vágy a
(Colitis) gyengédségre.

Vastagbélbetegség Régi, zavaros gondolatok réteges lerakódása akadályozza a tisztulást.

Váll Arra való, hogy örömöt s ne terhet hordozzon.

Vese A másik nemhez tartozó, társhoz, barátokhoz kapcsolódó megélt érzések


területe.
- vesebántalom Kritika, csalódottság, kudarc. Szégyenérzet. Gyermekded reakciók.

-vesegyulladás (Nephritis) Túlérzékenység a csalódásra és kudarcra.

- gennyes vesegyulladás A beteg ügyetlen gyermeknek érzi magát, aki „mindent elront”. Alacsony
(Bright-kór) önérték. Állandó kudarc, veszteség.
- vesekő, vesehomok Személyközi probléma. Párkapcsolati zavar. Érzelmi vagy eszményképpel
való összeütközés. Félelem és helytelen magatartás. A tények életben
tartása.

- vesepangás A lelki szennyvíz fő gyűjtőmedence (a vesemedence) telítődése. Elavult


lelki problémák elfolyása akadályokba ütközik.

- mellékvese betegsége Lásd: Addison-kór, Cushing-szindróma.


Veszettség Harag. Agresszivitás.

Végbélnyílás Elengedés. Fesztelenség.

- fájdalom Bűntudat. A büntetés elvárása. Kishitűség.

- fisztula Elégtelen kiválasztás. Ragaszkodás a régi sérelmekhez.

- tályog Harag, bosszúvágy a felhalmozott bénító élmény (frusztráció), történés,


személy kapcsán. A megbocsátás képtelensége.

- vérzés Sokáig visszafojtott düh, szorongás. Örömvesztés


-viszketés Bűntudat a múlt miatt. Lelkiismeret furdalás.

- végbélrák Meg nem oldott konfliktusok az árnyak birodalmából. A kiválasztás és


elengedés területének elfajulása. Tartós időzés az élettelen dolgoknál,
túlzott takarékosság, mohóság.
Vékonybél Az élethelyzetek feldolgozása, a megélt tapasztalatok beépítése. Elemzés.
Vér Életerő, életkedv. A testben szabadon áramló életöröm. A test
üzemanyaga. A bennünk áramló energiát szimbolizálja. Az öt elem
összekapcsolása:
A vér = folyadék (Víz), az elektrolitok = sók (Föld), az oxigén (Levegő), a
vörös szín = hemoglobin (Tűz), és a vér áramlása térben történik.(Tér).
Személyes dinamika kifejező eszköze: „különös nedv”, amely
megmutatja, hogy hordozója „forró vérű”, „hideg vérű”,, „vértelen” vagy
„nyugodt vérmérséklet”-e, hogy a „ vérében van-e valami”. Egy adott
tulajdonság „vérrévé válik”. Vérbeli leszármazott „véremből való”.

Az öröm útja elzáródik. Az élet áramlása elakad.


- alvadás, Minden keringési nehézség a lényem egészéhez köthető. Örömtelenség,
keringési zavarok erőtlenség, kusza, megrekedt gondolat, rögeszme, túlpörgés,
búskomorság, „nemet mondás” az életre, érzelmek kifejezéséhez való
ragaszkodás kering bennem.

A vér cukortartalmának Egyszerre túl sok minden összejön. Kétségbeesés.


csökkenése
Vérmérgezés Rossz energiák a rendszerben. Életvitel. Szándék, gondolat, hajlam.

Vérnyomás
- alacsony Boldogtalan gyermekkor. Kishitűség. Elutasító magatartás. Tompultság,
fantáziálatlanság.

- magas Kétségbeesettség. Teljesítési problémák, többet vállal a kelletnél.


Vérszegénység „Igen-de” magatartás. Örömtelenség. Rettegés az élettől. Kisebbrendűség
(Anémia) érzés.

Vérzés Az öröm kiszalad. Érzelmi felkavarodás. A sokáig visszafojtott düh, és a


szorongás hirtelen előtörnek, irányíthatatlanná válnak.

Visszérgyulladás Elégedetlenség, harag. Mások hibáztatása a kudarcok és bánat miatt.

Visszértágulás Helyt kell állni egy gyűlölt szituációban. Elkedvetlenedés. Túlterheltség,


agyonhajszoltság.

Viszketés Az alaptermészettel ellenkező vágyak. Kielégületlenség. Lelkifurdalás.


Kitörni, vagy elmenekülni. Türelmetlenség, bizonytalanság.

Zsibbadás Érzelmi visszahúzódás. Gátlás. Lelki leépülés.

Zsírdaganat Jóindulatú burjánzás a feleslegraktárban. Bizonyos területeken nagyfokú


arrogancia. A bankkontó és a tudati bank egyensúlytalansága.

Minden tünet, amelynek neve latinul – itisre (-gyulladás) végződik általában haragra-dühre
vagy határozott célra irányuló tevékenység végrehajtásának meggátlása miatt előállott kellemetlen,
bénító élményre (frusztrációra) utal.
Néhány példa:
Bőrgyulladás (dermatitis)
Csípőbélgyulladás (ileitis)
Csontvelőgyulladás (osteomyelitis)
Emlőgyulladás (mastitis)
Fogínygyulladás (gingivitis)
Fülgyulladás (otitis)
Gerincvelő-gyulladás (myelitis)
Gégegyulladás (laryngitis)
Gyomor és bélhurutgyulladás (gastritis)
Hólyaggyulladás (cistitis)
Hörghurut (bronchitis)
Húgycsőgyulladás (uretritis)
Ízületi gyulladás (artritis)
Kötőhártya-gyulladás (conjunctivitis)
Mandulagyulladás (amygdalitis)
Májgyulladás (hepatitis)
Petefészek-gyulladás (oophoritis)
Petevezeték-gyulladás (salpingitis)
Prosztatagyulladás (prostatatis)
Szaruhártya-gyulladás (keratitis)
Teniszkönyök (epicondylitis)
Vakbélgyulladás (appendicitis)
Vastagbélgyulladás (colitis)
Vesegyulladás (nephritis)
Visszérgyulladás (phlebitis)
Agresszió
Az agresszió általában nagy mennyiségű elfojtott energiára utal, amely egy bizonyos
helyzetben megélt kellemetlen, bénító élményből eredeztethető. Többnyire tudat alatt
működik, és oly mértékben „leuralja” az egész életünket, hogy minden bennünk feszülő
nyomás csak rajta keresztül jut kifejezésre (agresszivitás, mint kifejezési mód).
Ez egyfajta önvédelem, mivel úgy érzzük, támadnak, nem tisztelnek, kihasználnak,
nem értenek meg, és feszültek is vagyunk. Azt szeretnénk, ha megértenének! Talán nehezen
tudunk nyitni mások felé, és energiáinkat sem kezeljük jól.
Nyilvánvaló, hogy egy agresszív ember időnként teljesen elzárja magát a spirituális
energiáktól, és nem nyitott szívvel közelít a dolgok felé.
Az agresszivitás egy velünk született, spontán, önvédelmi állapot. Ha agresszívek vagyunk
másokkal, akkor erősebbnek érezzük magunkat, ezért gyakran választjuk a támadást.
Egyszer az elnyomó, egyszer az elnyomott szerepét játsszuk, énünk kettéhasadt.
Embertársaink tükröt tartanak elénk, és énünk azon része, amelyet nem tudunk elfogadni,
másokra vetítjük ki. Ez viszont meghúzza a vészcsengőt. Mi ennek a következménye? Az
izgatottság erősödik, a feszültség nő, és az izomzat görcsbe rándul. Lesben állunk és ugrásra
készen várjuk a támadást. Folytonosan védekezünk és küzdünk a szorongásaink ellen.
Az agresszivitásunk enyhítése, feloldása érdekében célszerű változtatni magukon,
figyelnünk, hallgatnunk a megérzéseikre, a belső hangra, amely véd minket, és lépéseinket
helyesen irányítja!

You might also like