Volt egyszer egy építőmester,

az épített egy nagy palotát.

A palotában volt egy nagy fa.
Annak a fának volt tizenkét ága,
minden ágnak volt harminc ágacskája.
Minden ágacskán volt egy fekete meg egy fehér cseresznye.
Mi az?
(A Teremtő Isten, az év, a hónapok, a napok, éjszaka és nappal)

A Nap, a Hold meg a csillagok

afrikai népmese

Elmesélek neked egy történetet, testvérem!

Kezdetben a Nap és a Hold férj és feleség volt. Együtt éltek, és szám-
talan gyermekük született, ők voltak a csillagok. A Nap, a Hold meg a
csillagok tűzzel táplálkoznak, ezért ragyognak annyira.
Egyszer egy hatalmas varázsló érkezett hozzájuk; nem tudni, honnan
jött, és azt sem, mi volt a neve. Rengeteg ajándékot hozott magával.
Oly gazdag volt és olyan szép, hogy a Hold szíve szerelemre lobbant
iránta. Mikor a varázsló elment, titkon jelt adott neki. Az út fordulójában
találkoztak, és a Hold megszökött vele.
A Nap hamar észrevette, hogy nincs mellette a Hold.
– Hol van? – kiáltott rá a gyermekeire.
Azok nem válaszoltak.
– Mondjátok meg, hol van?!
Haragtól izzott az arca, a csillagok féltek tőle.
– Ó – kiáltott rájuk –, ti segítettetek az anyátoknak!
Kergetni kezdte őket. Amikor utolért egy-egy csillagot, rögtön elnyelte,
és senki sem beszélt arról a csillagról többé. De a csillagok olyan ügyesen
szétszóródtak az égen, hogy a Nap nem éri el mindegyiket, és még mindig
elég sokan vannak.
Amikor a Föld másik oldalán feltűnik a Nap, a Hold hamar elmenekül
gyermekeivel együtt. Csak egyet hagy ott, mindig ugyanazt, amelyik
őrködik reggel és este. Hírt hoz, ha veszély közeleg.
Igen régóta tart már ez az üldözés. De egyszer vége lesz, és azon a
napon a Holdat mély árokba taszítja majd a Nap, a föld mélyére, ahonnan
nem kél fel soha többé! A Nap nem engedi. És mikor fogságba kerül az
anya, akkor a Nap elnyeli sorra a gyermekeit, a csillagokat is.
– Hát velünk, emberekkel, mi történik akkor, testvérem?
– Azt nem tudom!

25
Ki tud mindennap láb nélkül felkelni?
(A Nap és a Hold)
Mióta van újhold?
indonéz népmese
Volt egyszer egy bivalypásztor. Ez a bivalypásztor egy erdő szélén
legeltette a bivalyokat. Egyszer csak zuhogni kezdett az eső, és a bivaly-
pásztor behúzódott a fák alá.
Rémülten látta, hogy a közelében egy kígyótestű szörnyeteg lapul,
farkával a tojásait óvja, fejét jobbra-balra forgatja, hogy ha megpillant
valakit, mindjárt be is kaphassa.
Rögtön tudta a pásztor, hogy Hala na godang, a nagy kígyó országába
tévedt.
Hirtelenjében azt se tudta, mit csináljon. Elkezdte kővel hajigálni
a kígyót, de így ízzé-porrá törte az állat összes tojását.
A kígyó dühösen rávetette magát a pásztorra, és ezt sziszegte:
– Megölted a gyerekeimet! Én is megöllek téged!
26
Ennek hallatán még jobban megijedt a pásztor. Futott, ahogy a lába
bírta, a kígyó meg kergette, ott gyűrűzött a nyomában. De nem érte utol.
Egészen a világ végéig rohant a pásztor. Ott aztán belevetette magát a
levegő tengerébe. De a kígyó tovább kergette, ott tekergett a nyomában.
Végre megpillantotta a pásztor a Holdat, odamenekült hozzá, kérte,
hogy segítsen rajta. Ám nyomban ott volt a Holdnál a kígyó is, és
elmesélte, hogy miféle gonoszságot követett el a bivalypásztor.
A jóságos Hold szerette volna megmenteni a pásztorlegényt, de nem
tudta, hogyan. A Naphoz fordult hát tanácsért, meghányták-vetették
a dolgot.
Arra jutottak, hogy pénzzel váltják meg a fiú életét.
Igen ám, de a kígyó hallani sem akart pénzről, egyre csak azt hajto-
gatta, hogy ő bekapja a gyerekei gyilkosát. Erről meg a Nap és a Hold
nem akart hallani. Nem is tudtak megegyezni.
A végén a jóságos Hold feláldozta magát. Látta, hogy a kígyó minden-
áron be akarja kapni a pásztort. Azt mondta hát a Hold a kígyónak, hogy
inkább őt kapja be, ne is egyszer, hanem az összes hónapban újra meg
újra. Ezért tűnik el a Hold minden huszonkilencedik vagy harmincadik
napon. Olyankor falja fel a kígyó.
27
Hány hét a világ?
(Mával is kevesebb)
Hogyan keletkezett az éjszaka?
indián népmese
Valamikor réges-régen nem voltak énekesmadarak, a sötétség
még a folyók mélyén aludt, reggeltől estig és estétől reggelig
egyvégtében sütött a nap. Abban az időben történt, hogy nagyon
megtetszett egy indiánnak az óriáskígyó világszép leánya, és el
akarta venni feleségül.
A lány azonban így szólt az indiánhoz:
– Csak akkor leszek a feleséged, ha megszerzed nekem a hajnalt, az
alkonyatot és az éjszakát.
Szegény indián soha nem hallott még ilyen kívánságot.
– Azt akarom – mondta a lány –, hogy amikor véget ér a nap, bealkonyuljon,
az alkonyra következzék az éjszaka, az éjszakából meg hajnal virradjon.
– Nem ismerem se a hajnalt, se az alkonyatot, se az éjszakát – válaszolta
szomorúan az indián –, nem tudom megszerezni neked.
– Küldj követet apámhoz, az óriáskígyóhoz! Ő segít majd rajtad.
Erre aztán az indián felkereste a három legjobb barátját, és megkérte őket,
induljanak az óriáskígyó földjére. Azok pedig nyomban csónakba is szálltak,
ötször öt napon át eveztek a folyón felfelé, mígnem megérkeztek az óriás-
kígyó házához. Az óriáskígyó meghallgatta a lánya üzenetét, majd így
szólt a három jó baráthoz:
28
– Szolgáim adnak nektek egy hatalmas kókuszt, vigyétek el a lányomnak,
de fel ne nyissátok útközben, mert akkor végetek van!
Az indiánok megköszönték az ajándékot, vállukra emelték az óriási
kókuszdiót, elhelyezték a csónakban, azután megindultak visszafelé.
Hát ahogy nagy sebesen lefelé haladtak az árral, különös hangokra lettek
figyelmesek.
– Mi lehet ez? – kérdezte az első barát.
– Amondó vagyok, a kókuszból hallatszik – válaszolta a másik.
A harmadik meg behúzta az evezőjét a csónakba, mélyen előrehajolt, rá-
szorította fülét a kókusz héjára, és így szólt:
– Bizony, a kókuszból hallatszik.
Kegyetlenül fúrta az oldalukat, hogy miféle zenebona árad abból a ha-
talmas kókuszdióból, de emlékeztek az óriáskígyó szavára, és nem merték
kinyitni a héját.
Igen ám, de ahogy feltűnt a távolból az a tisztás, amelyen a táboruk állt,
nem tudták többé legyőzni a kíváncsiságukat, és így szóltak egymáshoz:
– Most már bizony fel kell törnünk ennek a kókusznak a héját, hátha
valami csúf tréfát űzött velünk az óriáskígyó!
Alig nyitották meg azt a kókuszt, egyetlen szempillantás alatt pokoli
zsivajgással baglyok, denevérek meg mindenféle éjjeli madarak szabadultak
ki belőle. A folyóra és az erdőre azon nyomban ráborult a legsötétebb
éjszaka.
Jajgatott akkor már a három jó barát, de hiába, annak a legsötétebb
éjszakának soha többé nem akart vége szakadni.
A lány pedig otthon, a táborban így szólt ahhoz az indiánhoz, aki felesé-
gül kérte:
– Barátaid megszegték apám szavát, el kell varázsolnom az éjszakától
a nappalt!
Fel is állt nyomban, és a tábor szélén a legszebb virághoz lépett, majd így
beszélt hozzá:
– Mától fogva madár leszel, ha felhangzik éneked, az éjszakára megvirrad
a hajnal.
Ahogy a leány kimondta ezt, a virág madárrá változott és elénekelte
dalát. A sötét éjszaka véget ért, de az óriáskígyó lányát soha
többé nem látta senki.
29
Ha erő nem használ, ravaszság kell hozzá!

Hogyan járt túl a nyúl Fogta a nyúl a kötelet, az elefánt lábához

kötötte, aztán elment a folyóhoz, és azt
az elefánt és a víziló eszén? mondta a vízilónak:
indiai népmese – Kettőnk közül ki az erősebb?
– Én – felelte a víziló.
Fogott a nyúl egy kötelet, és így szólt az elefánthoz: – Tegyünk egy próbát! – mondta a nyúl.
– Ki az erősebb, te vagy én? Rákötötte a kötelet a víziló lábára, és azt mondta:
Azt felelte az elefánt: – Bemegyek a vízbe. Ha megmozgatom a kötelet, kezdd el húzni!
– Még hogy te lennél? Én vagyok az erősebb! Nagyon is kicsike nyúl Megmozgatta a nyúl a kötelet, az elefánt pedig elkezdte húzni. Addig
vagy te! Nem látod, milyen nagy és erős vagyok én? Nem is láthatod, húzta a vízilovat, amíg ki nem húzta a vízből. Nekirugaszkodott erre
hiszen nálad még a fű is magasabb! a víziló, és addig húzta az elefántot, amíg be nem húzta a vízbe. Erre az
– No, jól van, tegyünk egy próbát! Majd meglátjuk, erősebb vagy-e elefánt nekidurálta magát, és addig húzta a vízilovat, amíg ki nem húzta
nálam! a vízből. Futott a víziló megnézni, ki van a kötél másik végén. Meglátta az
elefántot, és azt kérdezte:
– Hát te voltál az, elefánt, aki engem ilyen erővel húzott?
– Én voltam – felelt az elefánt.
– Csúnyán rászedett bennünket a nyúl – mondta a víziló az elefántnak.
Ezért van az, hogy ha az elefánt meg a víziló sétálni megy, még ma is,
valahányszor levélhalmot látnak, megrugdalják: azt hiszik, a ravasz nyúl
rejtőzik alatta.

138 139
Elszaladt a kemence Meghallotta ennek a hírét a szegény ember, és mondta a fiainak:
teli pogácsával, – Na, fiaim, eredjetek, próbáljatok szerencsét!
utána ment a mester Az idősebb meg a középső fiú azt mondták, hogy ők már csak itthon
minden deákjával. maradnak, túrják a földet, hanem a legkisebb fiú kétszer se mondatta
Befutott a kemence magának, indult a király városába.
feneketlen tóba, Hát amikor megérkezett a király udvarába, az tele volt királyúrfiakkal,
utána a deák s mester, hercegekkel, grófokkal, bárókkal, minden rendű s rangú legényekkel.
ott vannak azóta. Mondottak azok mindent, egyik nagyobbat a másiknál.
De mondhattak akármit, a király mindent elhitt.
Mikor aztán nagy szégyenkezve mind eltakarodtak, és kitisztult az
A nagyot mondó legény udvar, fölment a szegénylegény a királyhoz, köszöntötte illendőképpen:
magyar népmese – Adjon isten jó napot, felséges királyom!
– Adjon isten, fiam! Mi járatban vagy?
Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, még az Óperenciás- – Én bizony, felséges királyom, szeretném feleségül venni a király-
tengeren is túl, ahol a kurta farkú malac túr, volt egy szegény ember kisasszonyt.
és annak három fia. – Elhiszem, fiam, de aztán miből tartanád el?
Egyszer a király kihirdettette az egész országban, hogy annak adja leányát – Hát van egy kicsi földünk.
és fele királyságát, bárki fia-borja legyen, aki valami olyat tud mondani, hogy – Elhiszem, fiam.
azt ő el ne higgye. – De van ám két ökrünk is meg egy tehenünk.

166 167
 – Elhiszem, fiam, hogyne hinném. – Hiszem, fiam, hiszem, hogyne hinném.
– Hm, de a minapában akkorára nőtt az udvarunkban a trágyadomb, – Az ám, de a disznócsorda mellé pásztor is kellett.
mint egy torony. – Hiszem, fiam, hiszem.
– Én azt is elhiszem, fiam, hogyne hinném. – Mit gondol, felséges királyom, kit fogadott fel az apám? Hát biza
– Azt a nagy trágyadombot a két bátyámmal mind kihordtuk egy nem mást, mint felségednek éppen az öregapját.
talyigán64 három nap alatt. – Hazudsz, te akasztófáravaló! – kiáltott nagy haraggal a király.
– Hiszem, fiam, hiszem. De már most hiába, elszólta magát. Egyszeribe vendégséget hívatott,
– Az ám, csakhogy nem a mi földünkre hordtuk, hanem a szomszéd a leányát összeeskette a szegénylegénnyel, nekiadta fele királyságát, és
földjére. megígérte, hogy holta után övé lesz az egész.
– Hiszem, fiam, hiszem. Csaptak aztán nagy lakodalmat, folyt a bor Hencidától Boncidáig.
– Mikor ezt észrevettem, hazamentem, és mondtam az apámnak, Mindenki kapott valamit, aki odakerült. Én egy csontot kaptam, azzal
hogy mi történt. elszaladtam.
– Hiszem, fiam, hiszem. Itt a vége, fuss el véle!
– Kimentünk négyen, megfogtuk a földnek a négy sarkát, felemeltük,
és a trágyát szépen a mi földünkre borítottuk.
– Én elhiszem, fiam, ha nem is mondod.
– Azután bevetettük a földünket búzával.
– Hiszem, fiam, hiszem.
– De aztán nőtt ebből a búzából olyan sűrű rengeteg erdő, hogy olyat
még felséged sem látott. Termett ott annyi makk is, mint égen a csillag.
– Hiszem, fiam, hiszem.
– Azt mondta az apám: „Én bizony nem vágom ki ezt az erdőt, hanem
veszek egy csorda disznót, és megetetem velük a makkot.”

64
Kétkerekű, ládaszerű, deszkákból készült teher- vagy személyszállításra alkalmas
jármű.
Egy bolond százat csinál.
A bolond falu
magyar népmese
Volt a világon egy falu, hát ott olyan bolondos emberek laktak, hogy
olyanokat a világon sehol máshol nem lehetett találni. No meg a bíró!
Hát annak nem volt párja! Egyszer egy asszony elment a bíróhoz:
– Jaj, bíró úr, lagzihoz készülődünk, só meg csak egy csepp van! Adjon
már tanácsot, mit tegyünk?
– Hát, édes lányom, ha van egy csöpp sótok, vessétek el a jó kövér
földbe, majd megszaporodik!
Más se kellett az asszonynak, nagyon megörült, ment haza nagy
örömmel.
Már a kaputól kiabált:
– Hé, ember, hozd a gereblyét meg az ásót!
– Minek az, te?
– Most jöttem a bíró úrtól, azt mondta, hogy vessük el a sónkat, majd
megszaporodik.
Na, úgy is tettek, fölástak egy darabot a kertben, elvetették a sót, le-
gereblyézték. Jó esős idők jártak, meleg is volt. Egy reggel kiment az ember
a kertbe, hát szépen zöldült, ahol elvetették a sót. Nagyon megörült:
– Hű, asszony, gyere csak! Kikelt a sónk!
Nagy örömükben még a szomszédból is átkiabálták a szomszéd-
asszonyt:
– Rozi te, gyere csak át, kikelt a sónk!
Na, csipkedtek belőle, nyalogatták. Állott szaga volt, csípte a nyelvüket.
180
– Hű, te, ilyen kicsi, és milyen jól csíp!
De jól jártok vele, sok sótok lesz! – mond-
ta a szomszédasszony.
Na biza, várták, hogy majd a só fehéredik,
de nem fehéredett meg.
Eljött a lagzi ideje.
Ebben a faluban kis házakat építettek, a kis házra kis ajtót
tettek. A menyasszonyt egy másik faluból hozták. Elindult
a lagzis menet a nagy magas menyasszonnyal, oda is ért
a kicsi házhoz, de a magas lány nem fért be a kicsi ajtón. Jaj,
az örömanya elkezdett siránkozni:
– Szent Isten, ilyen csúfságot! Mit szólnak ránk a faluba,
hogy a menyasszony nem fér be az ajtón?
Azt mondta erre a bíró nekik:
– Hát nincs más, emberek, asszonyok, a lábát el kell vágni
a menyasszonynak, majd akkor befér az ajtón!
– Jaj – mondta a vőlegény –, ha a lábát elvágjuk, hát akkor
hogy megy be?
– Hű, ez tényleg nem jó! – mondta a bíró.
– Nincs más, én veszem a baltát, és kivágom az ajtót – szólt
a gazda.
Erre az egyik menyecske:
– Nincs más, le kell vágni a menyasszonynak a fejét!
– Jaj már! A fejét mégse! – mondta az örömanya. – Nézzetek
csak rá, hát a menyasszonynak a feje a legszebb!
Ott tanakodtak, jajgattak. Nagyapám nagyapja is meg volt
híva a lagziba, s már nem bírta hallgatni őket. Azt mondta:
– Hát ide hallgassatok, hajoljon meg az a szép menyasszony,
aztán majd befér az ajtón!
Úgy is történt. Meghajolt a menyasszony, szépen befért
az ajtón. Jaj, megvolt a nagy öröm! Nagyapám nagyapját
a főhelyre ültették, itatták-etették, jól tartották, hisz egy ilyen
okos embert meg kell ám becsülni!
181