Welcome to Scribd, the world's digital library. Read, publish, and share books and documents. See more
Download
Standard view
Full view
of .
Save to My Library
Look up keyword
Like this
1Activity
0 of .
Results for:
No results containing your search query
P. 1
Vadász

Vadász

Ratings: (0)|Views: 108|Likes:
Published by Kristóf Czinderi

More info:

Published by: Kristóf Czinderi on Mar 21, 2012
Copyright:Attribution Non-commercial

Availability:

Read on Scribd mobile: iPhone, iPad and Android.
download as DOC, PDF, TXT or read online from Scribd
See more
See less

06/03/2014

pdf

text

original

 
A Vadász
Egy korsó hideg sörtől felfrissülve lépett ki a Vadász a kocsmából. A Nap már készülődött aBakony szelíd lankái mögé húzódni, de még mindig izzott a forróságtól a levegő. A főutca rosszminőségű aszfaltja még a cipőjén keresztül is tüzelte a Vadász talpát. Néhol csaknem beleragadtaz olvadt kátrányba, mely hangosan durrogott az autók kerekei alatt. Teste újra kezdettátforrósodni, s egyre jobban beleizzadt zöldes színű, a körülményekhez képest vastag ruhájába.Ahogy fáradt léptekkel felfelé kapaszkodott, nyakában idétlenül lengett összevissza a nagy,fekete bőrtok, melyben kedvenc távcsövét hordta. Irdatlan nehéz, de kitűnően használhatószovjet darab volt, melyet talán még ingyen sem cserélt volna le egy újabbra. Ifjúkora óta ezthasználta, s megszámlálhatatlanul sok élménye fűződött hozzá.videsen lert a főútról, s egy gazos fölton kaptatott felfe. Kevel bosssanlegyezgetve űzte el a bogarakat, s néha beletörölte izzadt arcát rongyos zsebkendőjébe. Szépvirágmintás darab lehetett valaha, melyet a felesége készített neki, azonban a hosszú évek gyakori használata és a sok mosás kikezdte a színeket és az anyagot is. Sosem akart másikathasználni, mert erről, valahányszor elővette, mindig eszébe jutott az asszony. Ó, az asszony!Micsoda gombás szarvaspörköltet tudott készíteni! A Vadász mindig jóleső büszkeséggelgondolta magában, ha az ivócimborái az otthoni dolgokról beszéltek: „Nincs ám mindenkinek ilyen felesége!”Rögtön azon kezdte törni a fejét, hogy aznap vajon mi jót gondolt ki vacsorának az asszony.Kezdett már megéhezni, s még előtte volt egy jó háromnegyed órás séta. De nem akarttalálgatni, mert a meglepetéstől még finomabbá válik az étel, úgyhogy próbálta másfele terelni agondolatait. Nem volt nehéz dolga, hisz az erdőben mindig sokkal élénkebb lett a képzelete. Aztszokta mondani: a levegő teszi, s úgy is hívta az erdei levegőt:
bölcselőszellő.
Csak vett egymély lélegzetet, s máris új dolgok tucatjai váltak teljesen érthetővé számára. Mintha a vén fák adták volna át több évtizedes tapasztalataikat, mintha minden idős fa egy-egy bölcs filozófuslett volna, aki a többi fa által alkotott sztoában osztja meg tudását az arra járókkal. Ez volt az,amit a Vadász igazán szeretett az erdőben. Neki
mindent 
jelentett az erdő, talán még aszarvaspörköltnél is többet.Amint tűnődött, egyszerre azon kapta magát, hogy már a hegy túloldalán ereszkedik lefelé, shamarosan le is ért a völgybe. Átlépte a vékonyan csordogáló kis patakot, aztán néhány méter után kiért a keskeny aszfaltcsíkra, mely végigkígyózott a patak mentén, egészen a tavakig.Sorompóval lezárt út az, mégis néha megfordult arra egy-egy autó. Épp előtte is elhaladt egy,melyben két fiatalember és két hasonló korú lány utazott. Az egyik lány az ülésre állt, s a nyitotttetőablakból nézett körbe, közben oly éktelenül kiabálva, visítgatva, hogy visszhangzott tőle azegész hegyoldal. Aztán a másik hangját lehetett hallani: „Én is! Én is hadd!”, s ő is kikandikált,hogy ketten kétszer akkora ricsajt csapjanak. Ezt nagyon nem szerette a Vadász. Már annak semörült, hogy autóval járnak az erdőben, de a hangoskodás kimondottan felbőszítette. Azilyeneknek nem való az erdő; ezek sosem fogják meghallani a hangját.Bosszankodva sétált tovább. Már az erdőben sem a régi. Hajdan csendes volt és nyugodt, szintesosem lehetett emberrel találkozni. Most meg télen-nyáron csupa idegen fajankó járja be avadont, és megrongálnak, tönkretesznek, összeszemetelnek mindent.Újra a hátában érezte a Nap még mindig meleg sugarait, s hirtelen igen kívánta már, hogyotthon legyen. Egész bőrfelülete ragadt az izzadtságtól, éhes volt, és zaklatott a „vandálok”miatt. Amikor közel ért a Boszorkány-tóhoz, látta, hogy kiszálltak az autóból, s épp kövekethajigáltak a sötétbarna, békanyálas vízbe, röhögve és sikítozva. A tó másik végénél, ahol már szerencsére alig hallotta őket, visszanézett, hogy lássa, amint a hegygerinc mögé bukó Napnarancsvörösre festi az állott bűzt árasztó langymeleg vízfelszínt. Ezt a látványt sosem hagytaki, ha a megfelelő időben épp arra járt.
 
Amikor a Nap végre a mozdulatlan falombok mögé bújt, elégedetten bandukolt tovább. Vastag porral lepett földút vezetett a házáig. Érezte az enyhülő, párás erdei levegő jóleső szagát, néhamegcsapta egy-egy árnyas helyen a megrekedt hideg légtömeg, s egyre csak a vacsora és afelesége járt az eszében. Néhány perc múlva végre hazaért, s az ajtó előtti kis lépcsőn akart felmenni, de hirtelenmegtorpant. Majdnem rálépett valamire. Csak mikor leguggolva közelebbről is megszemlélte,akkor látta, hogy majdnem agyontaposott egyet az erdő legcsodálatosabb, s igen ritka bogaraiközül: egy gyászcincért. Valahányszor megpillantott egyet, valamiféle különleges kiváltságbanrészesülve érezte magát, s most ennek a példánynak valósággal elbűvölte a tökéletessége és aszokatlanul nagy mérete. Még sosem látott három és fél centiméteresnél nagyobb gyászcincért,de ez talán még négy is megvolt. A fenséges bogár óvatosan tapogatózott hosszú csápjaival,miközben megmászta a három lépcsőfokot. Gyönyörű sötétszürke szárnyfedőin négy fekete pötty díszelgett mértanilag tökéletes négyzetet alkotva. Valójában a megtévesztésig hasonlított aháta egy dobókocka négyes oldalára. A lehető legnagyobb körültekintéssel ellenőrizte a terepet,mielőtt nekifogott volna a következő lépcsőfoknak, de a Vadász miatt egyáltalán nem zavartattamagát.A Vadász pedig, miután kellően kiélvezte a látványt, levette a kalapját, s belépett a házba.Odabent finom ételillat terjengett, melyben erősen dominált a gomba eltéveszthetetlen zamata. Nem volt semmi kétség: gombás szarvaspörkölt a vacsora! Nohát, tudta ő, hogy különleges napez! Már mikor meglátta a gyászcincért, tudta.Első útja a konyhába vezetett. Felemelte a lábos födőjét, hogy teljességgel meggyőződhessenafelől: nem csal a szimata. És tényleg nem. Ellenállhatatlan bájjal kínálgatták magukat a kedveskis gombafejek az edényben, és persze a finom szarvaspörkölt is. Visszahelyezte gyorsan afödőt, és bement a szobába. Az asszony épp valami könyvet olvasott az ágyban, de amikor meglátta a Vadászt, felkelt, és csókkal üdvözölte, majd kiment a konyhába, hogy hozzáfogjonaz étel megmelegítéséhez. Ugyan langyos volt g, hisz nem túl rég szítette, de azértmégiscsak melegen az igazi a pörkölt.A Vadász pedig vetkőzni kezdett a szobában, hogy átöltözzék. Vígan fütyörészve dobálta le azágyra az izzadságtól nedves, fülledt ruháit, s cserélte ki őket tisztákra. Az alsónadrágjánazonban túl nagyot lendített, és az a földre esett az ágy túloldalán, de most olyan jó kedve volt,hogy elmaradt a szokásos káromkodás. Felvette tiszta ruháit, aztán mérgelődés nélkül hajolt leaz alsóért.Ekkor abbamaradt a fütyörészés. Mintha beszorult volna a dereka, oly furcsán és merevenmaradt lehajolva. Aztán lassan és némán letérdelt a földre. Szíve a torkában ugrált, levegőt isalig kapott.Volt ott
g egy
alnadrág az ágy alatt. Egy
 pöttyös
. Csak zte, zte… próbáltvisszaemlékezni, vajon mikor hordta utoljára… de nem tudott. Hiszen ő sohasem hordta azt azalsónadrágot.Benyúlt érte az ágy alá, s kiszedte onnan, hogy jobban lássa. Akárhogy is nézte, nem váltismerőssé. Az egy
idegen
nadrág volt.Aztán felkelt a földről, s gyanakvóan körülnézett a szobában, tüzetesen átvizsgálva az egészhelyiséget, a szekrényeket, sarkokat, az asztal fiókjait, de mindhiába: semmi mást nem talált.Még az ablak is be volt csukva, belülről.Lassacskán kitámolyodott a szobából, szinte elkábulva, a még mindig a kezében himbálódzó pöttyös alsóneművel. A konyhába lépve látta, hogy az étel, melynek úgy imádta az ízét s illatát,s melyet oly jóízűen tudott fogyasztani, mint a világon semmi mást, ott gőzölgött a szépenmegterített asztalon, csak rá várva. De nem tudott már a nyugodt étkezésre gondolni. Azalsónadrág körül forgott minden gondolata. Nem akart hinni magának. Az ő felesége… akivelmindig szkélkedhetett, s aki minden egyes vendégségkor tekintélyt szerzett magának a

You're Reading a Free Preview

Download
/*********** DO NOT ALTER ANYTHING BELOW THIS LINE ! ************/ var s_code=s.t();if(s_code)document.write(s_code)//-->