SZÁRAZ ÁGYAK

Egy anya behozta hozzám tizenegy éves lányát. Amint meghallottam, hogy ágybavizelésről
van szó, kiküldtem a mamát, azzal a hittel, hogy a kislány el tudja mondani, miről van szó. A
lány elmesélte, hogy kiscsecsemő korában húgyhólyag gyulladása volt, hogy egy urológus
kezelte, és hogy a gyulladás öt vagy hat évig eltartott, lehet, hogy tovább is. Rendszeresen,
több száz alkalommal vett részt hólyagtükrözésen, míg végül megtalálták a gyulladás
fókuszpontját az egyik vesében. Azt a vesét ki is vették, és azóta, körülbelül négy éve teljesen
tünetmentes. Olyan sokszor hólyagtükrözték, annyira kitágult a húgyhólyagja és a záróizma,
hogy minden este bevizelt, ahogy elaludt és ellazult a hólyagja. Nappal képes volt erővel
kontrollálni, kivéve, ha nevetett. A nevetéssel járó ellazulás megintcsak nedves alsóneművel
járt.

Szülei úgy gondolták, hogy mivel már kivették a beteg vesét, és mivel már több éve
tünetmentes volt, ideje volt megtanulnia önmagát kontrollálni. Volt három fiatalabb testvére,
akik mindenféle nevekkel illették, és kigúnyolták. Minden anya tudta a környéken, hogy
bevizel. A két vagy háromezer iskolás, akikkel együtt járt szintén tudták, hogy esténként
ágybavizel, és hogy bevizel akkor is ha nevet. Így aztán rengeteg gúny és gonoszkodás jutott
neki osztályrészül.

A lány nagyon magas, nagyon csinos volt, derekáig érő hosszú, szőke hajjal. Igazán elbűvölő
kislány volt. Kiközösítették, kigúnyolták, többet kívántak tőle, mint ami az erejéből kitelt. El
kellett viselnie a szomszédok sajnálatát és a testvérei meg az iskolatársak gúnyolódását. Nem
mehetett pizsama-partikra, nem alhatott rokonoknál soha, mert ágybavizelt. Megkérdeztem
tőle volt-e más orvosoknál. Azt felelte, hogy rengetegnél volt már, megevett vagy egy
hordónyi orvosságot, de nem segített semmi.

Megmondtam neki, hogy én is olyan vagyok, mint a többi doktor, én sem tudok neki segíteni.
"De tudsz valamit, amiről nem is tudod, hogy tudod. Ahogy rájössz arra mi az, amit már
tudsz, de amiről nem tudod, hogy tudod, abban a pillanatban száraz ágyad lesz." Aztán
hozzátettem: "Kérdezni fogok most egy nagyon egyszerű kérdést, és szeretném, ha a lehető
legegyszerűbben válaszolnál. Íme a kérdés. Ha éppen a vécén ülnél, pisilés közben, és egy
vadidegen férfi hirtelen bedugná a fejét az ajtón, mit tennél?"

"Megmerevednék!"

"Bizony, megmerevednél — és abbahagynád a vizelést. Na, most már tudod mi az, amit eddig
is tudtál, de nem tudtad, hogy tudtad. Mégpedig azt, hogy bármelyik pillanatban abba tudod
hagyni a vizelést, bármilyen általad választott inger hatására. Igazából nem kell, hogy
vadidegen emberek dugják be a fejüket a fürdőszoba ajtaján. Maga az ötlet elegendő. Azonnal
abbahagyod. Megmerevedsz. És amikor elmegy, tovább folytatod.

Persze az, hogy egész éjszakán át száraz maradjon az ágyad nehéz munka. Lehet, hogy az első
száraz ágyad két hét múlva lesz. És nagyon sokat kell gyakorolni, megállni, és újra kezdeni.
Lesznek napok, amikor elfelejtkezel majd a gyakorlásról. Nem baj, a tested jó lesz hozzád.
Mindig ad majd neked további alkalmat a megállás és újrakezdés gyakorlásra. És lesznek
napok, amikor túl sok dolgod lesz a megállás és újrakezdés gyakorlásához, de nem baj. A
tested mindig ad új alkalmat megállni, és újra kezdeni. Nagyon meglepne, ha három hónapon
belül végérvényesen száraz maradna az ágyad. Az is nagyon meglepne, ha hat hónapon belül
nem lenne végérvényesen száraz. És az első száraz ágy sokkal könnyebb, mint két száraz ágy
egymás után. És három egymás után még sokkal nehezebb. És négy száraz ágy egymás után
még mindig sokkal nehezebb. Onnantól egyre könnyebb lesz. Akkor már lehet öt, hat, hét,
egy teljes hétnyi száraz ágyad. És akkor tudni fogod, hogy lehet egy hétnyi száraz ágyad, és
még egy hétnyi száraz ágyad."

Nem siettem a kislánnyal. Nem volt semmi más dolgom. Eltöltöttem vele másfél órát, és
hazaküldtem. Úgy két hét múlva hozott nekem egy ajándékot — az első ajándékot, amit azzal
a tudattal adott, hogy száraz volt az ágya éjszaka (az ajándék egy kis kötött, lila tehén volt).
Nagyon értékes nekem ez az ajándék. És hat hónappal később a barátainál, rokonoknál,
pizsama-partikon éjszakázott. Mert a páciens az, aki a terápiát végzi. Nem gondoltam, hogy a
családnak szüksége lett volna terápiára, annak ellenére, hogy a szülők türelmetlenek voltak, a
testvérek és az iskolások kigúnyolták. Az volt az érzésem, hogy a szülőknek egyszerűen hozzá
kell majd szokniuk a száraz ágyakhoz. Ugyanezt éreztem érvényesnek a testvérekre és az
iskolásokra — és a szomszédokra. Igazság szerint nem láttam számukra más lehetséges utat.
Nem éreztem szükségesnek bármit is elmagyarázni a szülőknek, a testvéreknek, vagy bárki
másnak. Csupán elmondtam neki azt, amit eddig is tudott, de nem tudta, hogy tudta.

Mindenki azzal nőtt föl, hogy amikor kiüríti a hólyagját, akkor azt teljesen kiüríti. Ezt
mindenki feltételezi. Az a fontos, hogy mindenkinek volt már olyan élménye, hogy
megzavarták, és hirtelen el kellett zárnia a vizelet áramot. Mindenki keresztülment ilyen
élményen — ő egyszerűen elfelejtette. Az én dolgom csupán annyi volt, hogy az eszébe
juttattam valamit, amit eddig is tudott, de nem tudta, hogy tudta.

Másszóval a terápia közben a beteget tekintsd egyedi lénynek, és mindegy mennyi problémát
okozott az ágybavizelés a szüleinek, a testvéreinek, a szomszédoknak és az iskolásoknak,
elsősorban az ő problémája volt. És csupán azt kellett tudnia, amit már tudott — a többiek
számára pedig a terápia abban állt, hogy alkalmazkodtak a megváltozott szituációhoz.

A pszichoterápia beteg-, és probléma-orientált kell, hogy legyen. És emlékezzünk erre:

Mindannyiunknak egyéni nyelvezetünk van, és amikor a betegre figyelünk, abban a tudatban
kell hallgatni, hogy idegen nyelvet beszél. Ne próbáljuk megérteni a pácienst a mi
nyelvünkön. Értsük meg őt a saját nyelvén.

További történetek: