You are on page 1of 20

www.mezofoldielet.

hu

II.. ÉVFOLYAM
É V F O LYA M7.1 .SZÁM
S Z Á M2008.
2 0 0október
8. MÁRCIUS DUNAÚJVÁROS TÉRSÉGÉNEK INGYENES INFORMÁCIÓS LAPJA

M E G J E L E N I K H AV O N TA 1 0 . 0 0 0 P É L D Á N Y B A N A K Ö V E T K E Z Ő T E L E P Ü L É S E K E N :

A tartalomból:
Hálát adtak az új borért Újraavatták az iskolát 3.
A Mezőföldi Híd Egyesület hírei 4.
Adony (kk) Látványos külsőségek
mellett tartotta hagyományos Civil etűd boldogan 5.
­Újbor Ünnepét és Hálaadás Fejlesztett a Heitz Élfurnérgyár 6.
­hegy­ünnepét az adonyi szőlőhe­
gyi Szent Orbán kápolnánál a A falusi turizmus kopogtat 7.
Duna-menti Szent Orbán Bor­ Bubu és a Manóvilág 8.
rend. A Bandy Band pattogós rit­
musú térzenével fogadta a hegy­ Elhunyt Bálint Ágnes 9.
re látogatókat, majd az ünnepi Tanuljuk együtt, milyenek vagyunk 10.
litánia következett Tokodi Bence
esperes plébánossal. A társbor­ Több, mint nyilak röptetése 11.
rendek képviselői is megtisztel­ Lehet finom, ami egészséges 12.
ték az eseményt, ahol az Adony

Fotó: Mudra László


Táncegyüttes néptáncműsorát SVT – Spirituális Választanácsadás 15.
láthatták az érdeklődők, s azt az Egymásnak teremtve 17.
újbor kóstolása, pincelátogatás
követte. Kata olimpiai álmai 18.

Civil etŰd boldogan Száz éves Tündérkert


Kulcs (kk) Ünnepelni gyűltek össze leg ­ugyanis a református templom Mezőfalva (kk) Száz szál gyertya és mostani óvodások együtt ünne­
a Civil etűd résztvevői az új kulcsi kertje lett volna a Carpe diem helyett egy tűzijáték lobbant láng­ peltek a nagyközségi önkor­mány­­
­Faluházban október 4-én. Azért Alapítvány hagyományos rendez­ ra az alapításának centenáriu­ zattal, meghívottaival,az in­­téz­­
itt, mert rossz volt az idő, eredeti­ vényének helyszíne. Az immár 7. mát ünneplő mezőfalvi Tündér­kert mény pedagógusaival, szülők­kel,
születésnapját ünneplő civil szer­ ­Óvoda kertjében. Az október 11- nagyszülőkkel.
vezet hívta meg mindazokat, akik én rendezett ünnepségen hajdani folytatás az 5. oldalon
segítik munkájukat, és leginkább
az alapítvány szárnyai alatt 5 éve
tevékenykedő Sclerosis Multiplex
(SM) Klubot.
Dóka Marianna, az alapítvány tit­
kára az elmúlt egy év eseményeit
idézte fel, felelevenítve az elvég­
zett feladatokat. Ahogy fogalma­
zott: mindenhol ott vagyunk, ahová
meghívnak bennünket, és vannak
saját rendezvényeink, ahol együtt,
egy célért dolgozunk. Minden törté­
nésben megtalálni magunkat és a
magunk helyét, az maga a civilség.
Fotó: Mudra László

folytatás az 5. oldalon
Fotó: KK

Köller Péterné és a Boldog-díj


Jókedvű programok Újraavatták az iskolát
az Idősek Világnapján Daruszentmiklós (kk) A március
eleji nagy vihar óriási károkat oko­
a gyerekek adtak elő egy mese­
játékot Végezetül a legkisebbek
zott a dánieltelepi iskola épületé­ mesebeli tudáspróbán bizonyítot­
Idősek világnapi rendezvényeket előadása fokozta a jókedvet. Az ben, valódi havaria-helyzetet ered­ ták, hogy érdemesek arra, hogy
tartottak a térség minden pontján, iváncsai Németh Györgyné sza­ ményezve. Szerencsére azonban a „királynő” az iskola teljes jogú
Előszállástól Pusztaszabolcsig, valata jó átvezetés volt a színes sokan siettek Daruszentmiklós diákjaivá avassa őket, és boldo­
Kul­­cson át Perkátáig, Rácalmástól kosztümös ezeregyéjszakai varázs­ segítségére, és az iskolaépület gan vették át a Kertbarát Kör és az
Iváncsáig. Összeállításunkban latba, amit rendkívül meggyőzően felújítása elkészülhetett a tanév­ Élőlánc ajándékait.
négy­helyszínről adunk rövid tudó­ adtak elő az iváncsai, többnyire nyitóra.
sítást. nyugdíjas korú „háremhölgyek”, A névadó, Benedek Elek nap­
Több mint kétszázötveven vettek akik hastáncukkal nemcsak „uru­ ján rendezett iskola-újraavatáson­­
részt a hagyományos iváncsai kat és parancsolójukat”, műsoruk Dr. Nagy Margit igazgató kö­
Idősek világnapi rendezvényen, egyetlen férfi szereplőjét, hanem szöntötte a vendégeket, Rauf Nor­
amelyet az Faluházban rendezett a közönséget is elbűvölték. A vi­ bert polgármester idézte fel a szo­
a Nyugdíjasok Iváncsai Szervezete dám program vacsorával, tánccal morú eseményeket, majd mondott
október 4-én. A kora délutáni folytatódott. köszönetet minden egyénnek és
órákban kezdődött és késő estig Másnap színes program várta vállalkozásnak, aki segített az épü­
tartó jókedvű találkozón az egyesü­ a pusztaszabolcsi időseket a he­ let helyreállításában. Az ünnepsé­
let elnöke, Paulusz Lajos, Ecsődi lyi József Attila Általános Iskola gen két országgyűlési képviselő,
László országgyűlési képviselő, tornatermében. A rendezők, Ecsődi László és dr. Szabadkai
majd Molnár Tibor, Iváncsa község Szőke Erzsébet és Zsuffa Tünde Tamás, valamint a minisztérium
polgármestere mondott köszöntőt, meghívását mintegy háromszá­ szakállamtitkára, Arató Gergely,
és kívánta legjobbakat a további zan fogadták el. A rendezvényt és a katasztrófavédelem megyei
nyugdíjas éveikre a jelenlévőknek. Czompó István polgármester és vezetője, Mihály János is részt
A nagy sikert aratott műsorban Gálosné Bicskei Katalin, a Pusz­ vett.
szerepelt a pusztaszabolcsi Har­ taszabolcsi Nyitott Kapu Egyesület

Fotó: KK
Az eseményt a Darumadár Nép­
mónia Nyugdíjas Egyesület elnöke nyitotta meg. Berki László dalkör műsora színesítette, majd
énekkara, a Perkátai Nyugdíja­ és cigányzenekara, valamint
sok Baráti Körének énekkara, a Szent­­­­­endrei Klára énekesnő, Gáti
Besnyői Népdalkör népdalcsokor Zoltán előadóművész, a Harmónia
előadásával, a Beloianniszi Trian­
dafillo Együttes hagyományos
Nyugdíjas Egyesület énekkara,
valamint a Showgirls tánccsoport
Önkormányzati érdekvédők
görög táncokkal, valamint a Du­
naújvárosi Nyugdíjas Klub vízimol­
szerepelt a színvonalas program­
ban.
üléseztek Kulcson
nár előadásával. Végezetül, de Előszálláson ugyanezen a na­ Kulcs (kk) A Magyarországon szinten is hasonló gondokkal
nem utolsósorban a vendéglátók, pon a művelődési házban volt működő hét önkormányzati ér­ küzdenek az önkormányzati okta­
a Nyugdíjasok Iváncsai Szervezete a falu nyugdíjasainak rendezett dekszövetség egyike, a több mint tási intézmények, s hogy ma már
műsora következett, melyben Idősek Világnapi program. Joó kétszáz tagot számláló Magyar látszik, hogy a közoktatási intéz­
Németh Györgyné verset mondott, István polgármester köszöntőjét Faluszövetség öttagú elnöksége, ményi társulások normatívái sem
majd egy fergeteges sikert aratott a középsős óvodások és az iskola Szabó Gellért elnök vezetésével, olyan kecsegtetőek, mint amilyen­
részlet következett az 1001 éjsza­ 4. osztályosainak műsora követte, Kulcson tartotta ülését október nek ígérkeztek, s a tagintézmények
ka meséi című előadásból. akiket Horváth Istvánné, Pribékné 9-én, az új faluházban, amelyen számos esetben sorvadásnak in­
Lelkesedés és szeretet áradt Bagó Kornélia és Bokor Ferencné a községi iskolák, óvodák jövőjéről dultak. A jövő évi költségvetéssel
a pusztaszabolcsiak és a nem­ készített fel az előadásra. Ezu­ és a 2009. évi költségvetésről kapcsolatban azt állapították meg,
régiben alakult perkátai énekkar tán a Szegedi Miniszínház Vásári tárgyaltak – tudtuk meg dr. hogy a pénzügyi világválság mi­
műsorából, amelyek méltán érde­ komédiák c. vidám színházi elő­ Török Zoltántól, Kulcs község att a tervezetet át kell dolgozni. A
melték ki a résztvevők elismerését. adását láthatták a résztvevők, jegyzőjétől, aki szakértőként vesz jól sikerült rendezvényt követően
részt az Érdekegyeztető Fórum dr. Török Zoltán elmondta, hogy a
A tőlük megszokott igényesség majd pogácsás-boros beszélge­
munkájában. közeljövőben Kulcson rendezik az
és profizmus jellemezte az Arany tésen vettek részt a vendégek.
Az elnökség ülésén megállapí­ önkormányzati érdekszövetségek
Páva díjas Besnyői Népdalkör A rendezvényt a Kossuth Lajos
tották, hogy országosan és helyi­ elnökeinek találkozóját is.
előadását, amit nagy tapssal jutal­ Művelődési Ház és az Önkor­
mazott a közönség. mányzat szervezte.
Az Adonyi kistérség kulturális
életét gazdagítja a sajátos hagyo­
Megalakulásának 15. évfor­
du­ló­ját is ünnepelte a Napfény Polgármestert választanak
mányaikhoz való ragaszkodásból, Nyugdíjasklub és a tagjaiból Kulcs (kk) Lénárd Béla polgár­ szükséges jelölőszelvényeket, így
zenei és tánckultúrájuk megőrzése 10 éve szerveződött Napsugár mester lemondása miatt időközi Kiss Csaba és Oberrecht Tamás
és továbbvitele érdekében lét­ Asszony­kórus október 17-én, a választás lesz Kulcson. Az október küzd meg egymással a polgármes­
rejött, saját településükön mél­ Rácalmáson, a Faluházban ren­ 24-ei határidőig ketten adták le a teri székért november 16-án.
tánytalanul mellőzött beloianniszi dezett Idősek Világnapi rendezvé­
„Triandafillo – Őszirózsák” tánccso­ nyen. Ecsődi László országgyűlési
port tevékenysége. A bemutatóju­ képviselő és Schrick István pol­
kon felcsendült görög zene és a gármester köszöntője után a
hölgyek tánca megtette hatását: kórus énekelt, az egyesület tag­
az asztaloknál ülő vendégeknek jai verset mondtak, majd em­
is járt keze, lába, s ha nagyobb a léklapot vehettek át az alapító
Faluház nagyterme, bizonyára so­ tagok Bodó Ivánnétól, a nyugdíjas
kan bekapcsolódtak volna a kör­ egyesület vezetőjétől és a kórus
táncba. egyesület vezetőjétől. A rendez­
A vízimolnárok életét bemu­ vény fehér asztal mellett foly­­-
tató, azt népdalokkal illusztráló ta­tódott.
dunaújvárosi nyugdíjas asszonyok Koczka Kata
A Mezőföldi Híd Térségfejlesztő
Egyesület hírei
A Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Az egyesület irodájában – Adony, – Szálláshelyhez nem feltét­le­ – Vállalkozási alapú fejlesztés
Egyesület 2008. október 8-14. Rákóczi u. 21. I. emelet – a munka­ nül kötött – a vidéki települé­ ­(támogatás intenzitása hátrányos
között a térségben négy helyszínen társak várják a térségből érkező sek természeti erőforrásaira, helyzetű településeken /Da­ru­
– Mezőfalva, Iváncsa, Daruszent­ ügyfeleket munkaidőben, vagy előre mezőgazdasági, erdő-, vad- és szentmiklós, Nagykarácsony/
miklós és Adony településeken egyeztetett időpontban, igény ese­ halgazdálkodási adottságaira, 65%, nem hátrányos helyzetű
– összevont lakossági fórumokat tén helyszíni konzultációkon. kö­­­­zösségi-kulturális és gasztro­ településeken 60 %)
szervezett, melyeken tájékoztat­ Elérhetőségek: nómiai örökségére, nemzeti táj­ – Képzés (önkormányzat, egyház,
ták a köz-, a civil és üzleti szféra Krausz Marianna házakra, skanzenekre, borpincék­ non-profit szervezet esetében­
képviselőit az Új Magyarország Vi­ (telefon: 20 252 7020, e-mail: re, mint turisztikai vonzerőre 100%, vállalkozók és természetes
dékfejlesztési Program III. és IV. krausz.marianna@mezofoldihid.hu) – minőségi és komplex agro- és személyek esetében 50%, a hát­
tengelyének aktualitásairól, köztük Tatár Szilvia ökoturisztikai szolgáltatások kiépí­ rányos helyzetű településeken
arról, hogy a térség vonatkozásában (telefon: 20 441 0246, e-mail: tésére, már működő szolgáltatá­ 60%)
4.549.716 Euró fejlesztési forrás tatar.szilvia@mezofoldihid.hu). sok bővítésére, korszerűsítésére, – Rendezvény (önkormányzat, egy­
áll rendelkezésre. Az Egyesület honlapján – fejlesztésére és marketingjére, ház, non-profit szervezet esetében
Az egyesület október 15-én a www.mezofoldihid.hu – naprakész foglalkoztatást előmozdító fejlesz­ 100%, vállalkozók és természetes
kulcsi Polgármesteri Hivatalban információkat találhatnak az Egye­ tésekre (falusi turisztikai, ökotu­ személyek esetében 50%, a
tartotta közgyűlését, amelyen sületről, valamint az ÚMVP aktuali­ risztikai, lovas turisztikai, vadászati hátrányos helyzetű településeken
Molnár Tibor elnök először a két tásairól. turizmushoz kapcsolódó, horgász 60%)
közgyűlés közötti időszak fontosabb turisztikai, borturisztikai, kerék­ – Térségen belüli szakmai együtt­
eseményeiről adott tájékoztatást. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési páros turizmushoz kapcsolódó, működések (önkormányzatok ese­­­­­-
elnök emlékeztette a jelenlévőket Program 2007–2013. vízi turizmushoz kapcsolódó szol­ tében 100%, egyházi és non-
arra, hogy 2008. szeptember 26-án, III. tengely intézkedései gáltatások) profit szervezetek esetén 80 %, a
a Magyar Vidék Napján ünnepélye­ – Mikrovállalkozások létrehozásának hátrányos helyzetű településeken
és fejlesztésének támogatása Falumegújítás és -fejlesztés
sen kihirdették a Leader Akciócso­ 90%, természetes személyek, vál­
– Turisztikai tevékenységek ösztön­ – Vidéki lakókörnyezet fejlesztése
portokat. Molnár Tibor megköszönte lalkozások esetén 50%, hátrányos
zése (helyi vagy országos védelem alatt
mindenkinek a Helyi Vidékfejlesztési helyzetű településeken 60%)
– Falumegújítás és –fejlesztés nem álló, a település megjelené­
Stratégia összeállításában nyújtott – Térségek közötti és nemzetközi
– Vidéki örökség megőrzése sében szereppel bíró épületek
aktív közreműködést, majd arról együttműködések (önkormányza­
külső felújítása)
tájékoztatta az egyesületet, hogy az tok esetében 100%, egyházi
Mikrovállalkozások létrehozásának – Közösségi terek létrehozása és
ÚMVP III. tengelyének négy intézke­ és non-profit szervezetek ese­
és fejlesztésének támogatása fejlesztése (kültéri, közfelada­
désére 2008. október 15. és 2008. tén 80%, a hátrányos helyzetű
– Új mikrovállalkozások létrehozása tot ellátó játszóterek kialakítása,
november 30. között meghirdetik a településeken 90%, természetes
– Működő mikrovállalkozások beru­ meglévők korszerűsítése)
pályázatokat, az ÚMVP IV. tenge­ személyek, vállalkozások esetén
házásainak támogatása – Közterületek állapotának javítása
lyének (Leader program) pályázati 50%, hátrányos helyzetű telepü­
– Működő mikrovállalkozások mű­ (védelem alatt nem álló köz­
lehetőségeit pedig 2009. I. negye­ léseken 60%)
szaki-technológiai fejlesztéseinek parkok, pihenőhelyek, sétautak,
dévében írják ki.
támogatása zöld felületek, sétaterek) A pályázatok kiírásának várható
(Olvasóink az intézkedésekre
– Vállalkozói aktivitás növelése Helyi piacok létrehozása és fej­ időpontja: 2009. I. negyedév
vonatkozó támogatási feltételekről
– Vállalkozások versenyképességé­ lesztése (a helyben megtermelt
– a jogosultak köre, a támogatás
nek növelése mezőgazdasági termékek értéke­
mértéke, összege – az egyesü­
– Vállalkozások innovációs képessé­ sítése céljából: új létrehozása,
let honlapján, ill. a munkatársaktól
geinek ösztönzése meglévők fejlesztése, bővítése)
kaphatnak részletes tájékoztatást.
– Munkahelyek megtartása és újak
– a szerk.)
létrehozása
Vidéki örökség megőrzése ÖNTÖZÉSTECHNIKA
Az egyesület közgyűlése döntött – Kulturális örökség fenntartása,
– A térség gazdasági szerkezetének
a működéséhez stratégiailag fon­ helyreállítása, korszerűsítése öntözőrendszerek tervezése
fejlesztése
tos kérdésekben: a 2009. évi tagdíj – Település és a környezet állapo­ kivitelezése, karbantartása
mértékét 30 ezer forintban állapítot­ Turisztikai tevékenységek ösztön­ tának javítása TÉLIESÍTÉSE, alkatrészeik
ta meg, elfogadta a 2008. október zése – Az épített, természeti és kulturá­ kis- és nagykereskedelme
1. és 2008. december 31. közötti – Vidéki munkahelyek létrehozása lis örökség megőrzése, felújítása
időszakra vonatkozó költségvetését, vagy megőrzése érdekében a (helyi vagy országos védelem alatt Kínálunk még:
meghatározta a 2008–2013. közöt­ vidéki turizmusformák közül a álló építmények külső-belső hely­ KPL műanyag csöveket,
ti időszakra vonatkozó működési fenntartható falusi-, agro és öko­ reállítása és korszerűsítése) hozzá tartozó idomokat
költségfelosztást, megállapította a turizmus fejlesztése, beruházások – A helyi identitástudat megőrzése PVC vízelvezető rendszereket
tisztségviselők díjazását, valamint infrastrukturális és szolgáltatási (tanösvény, tematikus út, túraút­ DRÉN-csöveket különböző
döntött a hitelfelvételről, amely az feltételeinek, marketingjének tá­ vonalak, kiadványok, információs méretben,
utófinanszírozás miatt szükséges. mogatása táblák) szivattyúberendezéseket
Az Egyesület és a kapcsolódó – Minőségi szálláshelyek és kap­ – Mindezek által a település von­
ÚMVP III–IV. tengely operatív fela­ csolódó szolgáltatások kialakítása, zerejének növelése. Kiszállítást vállalunk!
datainak ellátására felállították a működő szálláshelyek bővítése,
munkaszervezetet, amelynek lét­ korszerűsítése, akadálymentesí­ Új Magyarország Vidékfejlesztési
számkeretét 4 főben határozták tése, szolgáltatások fejlesztése Program 2007–2013.
meg (1 fő munkaszervezet vezető, 2 – Ifjúsági turizmushoz kapcsolódó IV. tengely – Leader program
fő projektmenedzser, 1 fő adminiszt­ minőségi szálláshelyek és kap­ Témakörök:
rátor). csolódó szolgáltatások kialakítása, – Közösségi célú fejlesztés (tá­ Érdeklődni a 06 30 944 0449
Az elnökség a munkaszervezet- már működő egységek bővítése, mo­gatás intenzitása az ösz­ telefonszámon vagy az
vezetői feladatainak ellátására korszerűsítése, akadálymentesí­ szes elismerhető nettó kiadás­ abazsa@invitel.hu címen lehet.
Krausz Mariannát választotta. tése, szolgáltatások fejlesztése 100 %-a)
Civil etŰd boldogan Elszármazottak találkozója
folytatás az 1. oldalról
Kulcs (kk) Szeretettel köszöntötte mindegy, mim van. Az önkéntesek, a
Zámbó­ Barbarát, aki öt éve vezeti segítők elnyerik jutalmukat, mert nem
az SM Klubot, akit nagyon fiatalon azért teszik – mondta.
ért utol a betegség, és mégis ő az, Dóka Marianna az alapítvány nevé­
aki sokszor ad lelkierőt, aki nagyon ben az általuk alapított „Boldog-
tud küzdeni. Ezt követően Böttger díjjal”, Bubutimár Éva keramikus
Antal református lelkész méltatta alkotásával köszönte meg több éves
az önkéntességet, mondván: le­ áldozatos, önzetlen önkéntes segítői
hetne mondani, hogy nem időszerű munkáját Tóthné Plézer Rozáliának,
az önkéntesség, majd inkább jobb Köller ­Péternének és Kis Andreának.
időkben, de akkor nem lesz rá szük­ A meghitt hangulatú rendezvény
ség, mert most van, s idézte Pál Lapis Erika színművésznő előadásával
apostolt, aki mondta: ha szeretet folytatódott, aki közismert dalokat
nin­csen bennem, semmi vagyok, adott elő.

Fotó: KK
Száz éves Tündérkert Besnyő Második alkalommal ta­
lálkoztak a községből elszármazottak
Páva díjas Besnyői Népdalkör be­
mutatkozója és nagy sikert ara­
folytatás az 1. oldalról október 25-én a besnyői Faluházban tott műsora után Gémesiné Fejes­­
Szülőfalujukhoz való ragaszkodásuk Zsuzsanna polgármester köszön­tötte
Mezőfalva (kk) Már a hét köze­ arccal néztek végig a vendégek. A jeléül immár egye­sületbe tömörül­ a résztvevőket, és röviden beszámolt
pén kiállítás nyílt az óvoda 100. rendezvényre Elizeus atya is eljött tek, s annak alap­szabályát is mega­ az első ilyen találkozó óta eltelt egy
születésnapja alkalmából régi a zirci apátságból, és itt voltak az lkották. Az ország több pontjáról, évben történtekről, változásokról,
fényképekből, dokumentumokból, s alapító Varga Ferenc rokonai is. Szombathelytől Gödöllőig, Adony­ fejlesztésekről.
az óvoda régi diákjai, nagymamák, A résztvevők emléktáblát avattak tól Százhalombattáig keltek útra a Fónad Józsefné, az újonnan létre­
dédik párás tekintettel idézték fel az óvodához telket adományozó több évtizeddel, sokan ötven évnél hozott egyesület elnöke üdvözölte a
a fotók láttán a gyermekkorukat. Vajda Ödön zirci apát, az építtető is régebben Besnyőről elköltözöt­ meghívást elfogadó több mint hatvan
A szombati ünnepségen az óvoda Varga Ferenc községi bíró, és az tek, hogy a hívó szónak engedve, résztvevőt. Ő adott a program hivata­
kertjében a gyerekek adtak műsort, első óvónő, Szemlér Erzsébet em­ a nagy sikerű tavalyi első találkozó los részében tájékoztatót az egyesület
amit szeretettől sugárzó, mosolygó lékére. után újra egykori falujukban ad­ alapsza­bályáról és más dokumentu­
janak egymásnak randevút. Az Arany mairól. Mint elmondta, az elszárma­
zottak felkutatása, összefogásuk, éves
találkozójuk megszervezése – az

Fesztivál a tök jegyében érdeklődő helyiek tagként, pártoló


tagként való bevonásával – a főbb cé­
ljai a Besnyőiek Baráti Köre Egyesül­
Rácalmás (kk) Alaposan kitettek valamelyest javult az idő, és többen etnek. Az egyesület tagsága elfogadta
magukért a rácalmásiak a hónap első kilátogattak a rendezvényre azok az elnök indítványát, hogy a község
hétvégéjén rendezett háromnapos közül, akik szombaton megijedtek a létrehozásának 2010-ben esedékes
tökfesztiválon. Az időjárás ugyan ke­ zimankótól. Végül mintegy nyolcez­ 60. évfordulójára hozzanak létre
gyesebb is lehetett volna, de a prog­ ren döntöttek úgy, hogy megtekintik közösen egy emlékhelyet. A fehér asz­
ramokra nem lehetett panasz. a kulturális programokat, elmélyül­ talos rendezvényt az önkormányzat és
Rácalmáson a szemek az égre, a nek a töklámpás-faragás rejtelmei­ a Sallai Szövetkezet támogatta.
fülek a meteorológiai jelentést sug­ ben, esznek vagy isznak egy jót, és Lelkesen köszöntötték egymást a
árzó adókra tapadtak október 3-4-5-­ megnézik a kiállításokat, kerékpárral rég nem látott barátok, szomszédok,
én, amikor a közel egy éven át vagy gyalogosan túráznak, és még so­ ismerősök. Voltak nagy rácsodálkozá­
előkészített monstre rendezvény sike­ rolhatnánk az eseményeket napestig. sok: nahát, te vagy…, és voltak,
re múlott azon, jó vagy rossz idő lesz. Az öt évvel ezelőtti első tökfesztivál akiknek nem okozott nehézséget a
Péntek délután aztán volt részük nap­ méreteihez, programjaihoz képest ez többiek felismerése. Figyelemmel
fényben, záporban, szivárványokban, a rendezvény óriásira nőtt, s ezt a kísérték egymás bemutatkozását,
szombaton viszont nem úszták meg szervezők már jó előre látták. Ezért is unokákról, szakmai sikerekről szóló
a rossz időt. Még jó, hogy vasárnapra sorakoztak fel a lelkes rácalmásiak a beszámolóját. Ebéd után a résztvevők
Faluvédő Egyesület mellett létrehozott átsétáltak az iskolába és az óvodába,
Faluvédő Klub szárnyai alá, mert ah­ majd vissza a faluházba, és estig
hoz, hogy minden zökkenőmentesen be­szélgettek rég nem látott falu­
és jól szervezetten menjen, több belijeikkel.
száz segítőre, okos gondolatokra, Koczka Kata
jó szervező- és problémamegoldó-
készséggel megáldott emberekre volt
szükség. Most, hogy „elült a csa­
tazaj”, és lezajlott a rendezvény, most
kell a jó és a rossz tapasztalatokat
összegezni, kicsit lehet szuszogni,
de nem sokat, mert hamarosan
megkezdődnek a jövő évi tökfesztivál
előkészítő munkálatai…
Aki ott volt, jól érezte magát, aki
nem, majd ott lesz jövőre. Mert bi­
zonyára jövő október első hétvégé­jén is
ilyen hangulatosan feldíszített főutca,
porták, kedves és vendégszerető rác­
Fotó: KK

almási emberek fogadják majd az


idelátogatókat.
Fejlesztett a Heitz Élfurnér Művek Bokréta
Pusztaszabolcs Már nemcsak él­ dolgoz­ni, és pár évvel ezelőtt, amikor f­ej­lesztéssel időt takarítanak meg,
ünnepség a
furnérokat, hanem többrétegű élléceket
is gyártanak a Heitz Élfurnér Művek Kft.
a tulajdonosok az elköltözést tervez­
ték, éppen a jó logisztikai adottságok
ami a megrendelő gyorsabb kiszolgá­
lását eredményezi, hiszen nem kell az
papírgyárban
pusztaszabolcsi üzemében. A döntő és a tapasztalt, gyakorlott munkatársi anyacéghez szállítani az alapanyagot Dunaújváros Hatalmas munka folyik
többségében külföldre termelő német gárda miatt döntöttek Pusztaszabolcs az éllécek előállításához, hanem a Dunaújváros déli iparterületén, a 6-os
magántulajdonú vállalkozás magyaror­ (és Magyarország!) mellett. A fluk­ ­helyben telepített gépsoron maguk is út közelében: épül az új papírgép,
szági telephelye az eddigi jó eredmé­ tuáció gyakorlatilag nulla, ami amíg le tudják gyártani a kívánt paraméterek amely jövő nyáron már termelésbe áll.
nyeknek köszönhetően bővíthette pro­ Budapesten volt a telephelyük, húsz szerinti éllécet. A minap tartott bokréta ünnepségen a
filját. százalék körül mozgott. A mostani Koczka Kata kilenc országban tevékenykedő cég­
– Speciális gépeket gyártatott és csoport tulajdonosa, Thomas Prinzhorn
telepített Pusztaszabolcsra a Heitz Él­ úr, osztrák üzletember is részt vett.
furnér Művek, melyek elhelyezéséhez A Dunapack Papír és Csoma­
bővítenünk kellett az üzemcsarnokot golóanyag Zrt. új papírgyártó gépének
is – mondta a cég ügyvezető igazgató­ alapkőletétele tavaly szeptemberben
ja, Dr. Nagy Béla Norbert, amikor a volt, és már a gépek szerelésénél tart
fejlesztés tartalmáról kérdeztük. – A a beruházás. Az új gép éves szinten
tekercses élfurnérgyártás piacvezető 400 ezer tonna hulladékpapírt dolgoz
majd fel, ami a hazánkban keletkező
cége, a németországi anyacég úgy
mennyiség négyötöde. Országunk leg­
döntött, hogy a környező országokban
nagyobb magánerős környezetvédelmi
megnövekedett igények kielégítése
beruházása révén Magyarország telje­
céljából Magyarországon bővít, és a síti az uniós irányelvekben megha­
nyáron megkezdődhetett nálunk a tározott hulladékpapír hasznosítási
többrétegű, végtelenített éllécgyártás is, kötelezettségeket.
így a Melle-ben működő öt éllécgyártó A közel 200 millió euróból épülő,
gépsor mellett egy Puszta­szabolcson is Fotó: Mudra László jövő nyárra elkészülő beruházás éves
hadrendbe állt. A cég célja a környező szinten várhatóan 140-150 millió eu­

A „Szinergia” támogat
országok – Csehországtól Bulgárián rós árbevételt termel.
át Litvániáig, Lettországig – bútor- és A gép közvetlen munkaerőigénye
faipari cégeinek közvetlen ellátása, 280 fő lesz, akiknek a felét a Cse­
(5. rész) pelen leépülő üzemből irányítják
amely napi kiszállítással, raktárkész­
let fenntartása nélkül, kétműszakos A következőkben három újabb sikeres művészeti oktatók álláshoz juttatását, át Dunaújvárosba – tudtuk meg dr.
munkarendben történik – tette hozzá pályázatot mutatunk be: akiket kevesebb óraszámban, vagy Szikla Zoltán igazgató úrtól, aki azt is
az ügyvezető. Támogatásban részesült a Gawe egyáltalán nem tudtak tovább alkal­ elmondta, hogy a létszám feltöltése
Trade projektkezdeményezése, a mazni. Az „Új szakmai képzés indí­ már megkezdődött a frissen végzett
A vállalkozásnál jelenleg 120-an dol­
„Meg­­újuló energiahasznosítás le­­­­­ tása a művészet eszközeivel” című szakemberek köréből, a jövő év elején
goznak. A nők aránya meghaladja a 60
he­­tőségei” című projekt. A cég ala­­­ tanulmány a Közalapítvány támoga­ pedig a környező településekről várnak
százalékot, az adminisztratív létszám
pítói és tagjai – a megújuló energia­ tásával készült el. majd munkavállalókat. Az igazgató úr
4 fő. Az átlagéletkor 30-40 év között elmondása szerint a beszállítókat,
van. Mint az ügyvezető elmondta, több termelés iránti elkötelezettségük okán 100 eFt-os támogatásban része­
illetve a logisztikai tevékenység­
technológiai folyamatot szívesebben – a Közalapítvány támogatásával sült a mezőfalvi Móricz Zsigmond
gel foglalkozókat is beszámítva, a
bíznak az asszonyokra, mert például egy több, egymástól függetlenül is Könyvtár és Művelődési Ház által beruházás elkészültével közvetetten
a hossz- és a szélességi toldást a nők működő, de komplex módon nyere­ rendezett „Mezőfalvi Vigasságok több száz családnak biztosítanak
ügyesebben, precízebben végzik. A séges és hatékony projekt megvaló­ – Mezőföldi Szomszédolás” című munkalehetőséget. Kérdésünkre,
Heitz Élfurnér Művek Kft. technológiá­ sításának terveit dolgozták ki. rendezvény. Tavaly június végén har­ hogy a pénzügyi válság hogyan hat
ja révén a gyártási hulladék csak 50 Támogatásban részesült a rác­al­ madik alkalommal rendeztek Me­ző­ az ő esetükben, az igazgató úr azt
százalék körül van. Ez viszont napi 3,5 mási székhelyű Violin Kht. A Violin­ falván falunapot, amelyet összekap­ válaszolta, hogy cégük hosszú távra
tonna hulladék keletkezésével jár, amit Művészeti Iskola fenntartójának a csoltak a Mezőföld településeinek tervez, ez a gép is negyven-ötven évre
35 köbméteres konténerekben, gyako­ csökkenő támogatás miatt szük­ kulturális találkozójával. épül, és bár a válság negatív hatásai
rlatilag pormentesen gyűjtenek össze. ségszerűvé vált tevékenységét bőví­­ Figyelem! az ő életükre is befolyással lesznek,
A konténer tartalmát Ajkán égetik el. Az tenie oly módon, ahol felhasznál­ Pályázni továbbra is lehet, bővebb a beruházás a tervezett határidőre el
hatja meglévő szakmai tapasztalatait, információ a www.acel-hid.hu hon- fog készülni.
ezen felül keletkező finom fűrészporból
kapcsolatait illetve hozzásegíti azon lapon. Koczka Kata
napi 800 kg brikettet állítanak elő,
Hirdetés
amelyből a dolgozók térítésmentesen
részesednek.
Pusztaszabolcson tavaly több mint
7 millió négyzetméter színfurnért dol­
goztak fel élfurnérrá, három műszakos
munkarend mellett. Tavaly az éves ár­
bevétel elérte a 2,2 milliárd forintot, a
termékek 95 százalékát külföldi meg­
rendelésre gyártják.
A gyártási folyamat során a szín­
furnért (a világ minden tájáról származó
különböző fajtájú, késsel hosszában
felvágott fát) osztályozzák, az esetleges
fahibákat kiejtik, a hosszában toldott
furnérokat az éllécgyártó gépsoron
vastagságban is toldják. Az így létrejött
többrétegű élfurnérok mindkét oldalát
megcsiszolják, majd az ún. anyateker­
cseket pontosan a vevő kívánságának
megfelelő szélességűre vágják. Ezt
követően feliratozzák, csomagolják, és
kiszállítják.
A Heitz Élfurnér Művek 1991 óta
van Magyarországon. Azóta kialakult
a cég törzsgárdája. Amíg Budapes­
ten volt a telephelyük, a többnyire
pusztaszabolcsi munkások bejártak
A falusi turizmus kopogtat,
Kertészkedő engedjük be
Szalai Gabriella rovata Adonyi kistérség és Rácalmás (kk) A te­téssel) kialakítsanak egy vendég­
falusi turizmusra, mint gazdaság-élénkítő fogadásra alkalmas „tisztaszobát”, és
és mint munkahelyteremtő lehetőségre akik már eddig is aktív résztvevői voltak
November fordulópontot jelent A lehullott lombot gereblyézzük hívja fel „road-show”-jával az Adonyi a falvak kulturális és közösségi életének,
a kertben gazdálkodók számára. össze, távolítsuk el a kertből, kistérségben élők figyelmét a Közép- ismerve azok programjait, a látnivalókat
E hónapban még ültethetünk, vagy égessük el, ne adjunk Dunamenti és Mezőföldi Vendégvárók és a fontos eseményeket. A képzésbe
egészen addig, míg a földet ásni lehetőséget a kártevőknek, hogy Közössége, amelynek gyökerei a tevé­ lelkesen kapcsolódtak be az idősebb ko­
lehet. A gyümölcsfák, bogyósok, tavasszal újra támadjanak. Lomb­ kenységgel kapcsolatos tudnivalók elsa­ rosztályhoz tartozók is, akik generációkon
játítására az elmúlt évben nyertes AVOP keresztül megteremtői voltak a jelenleg is
szőlőoltványok, rózsák, díszfák, hullás után még a lemosó per­
Leader+ pályázaton ingyenes képzési működő hagyományoknak, falusi szoká­
cserjék, sőt még a hagymás metezést végezzük el. lehetőséget nyújtott kulcsi székhelyű soknak, valamint a jelenleg inaktívként
virágok telepítését is folytathatjuk. Utolsó pillanat – a mediter­ Carpe diem Alapítványhoz nyúlnak vissza. otthon lévők (munkanélküliek, gyeden-
Az ültetéshez használjunk szerves rán növényeket vigyük be! A Akkoriban céljaikat az alábbiakban foglal­ gyesen lévők) is lehetőséget kaptak,
trágyát, vagy ültető tablettát. Jól selyem-margarétát, vaníliacser­ ták össze: hogy akár megélhetésük kiegészítéseként
öntözzük be a növényt, mivel jét, sétányrózsát fényes helyen „A térségben egyáltalán nincs falusi vegyenek részt a falusi vendéglátásban.
turizmus, korlátozott a szálláskínálat. A képzés sikerrel zárult, a résztvevők
nagyon kevés csapadék volt az teleltessük, néha öntözzük meg. Látnivaló bőven akad, és a különféle egy mini turizmus kiállításon mutatkoz­
elmúlt hónapban. A zöldséges kertet előkészítjük programok, rendezvények összehango­ tak be Kulcson a nagyközönségnek. A
a tavaszi ültetéshez. Trágyázzuk lásával, mintegy „láncra fűzésével” a munka ezzel azonban nem ért véget, sőt.
Az újonnan ültetett facseme­ be, ássuk fel! térség vonzóvá tehető. Nincs tradíciója A lelkes gárda megalakította a Közép-
téket karózzuk meg, hogy a viha­ A szerszámokat tisztítsuk meg, a ’nyitott ház, nyitott kapu’ szellemének, Dunamenti és Mezőföldi Vendégvárók
ahol a vendég a vendéglátó asztalánál a Közösségét, amely egy, a nagyobb helyi
ros téli szelek ne forgathassák ki. mossuk le, a fémrészeket ken­
helyi tájjellegű ételeket, italokat, szoká­ rendezvényekhez kapcsolódó kistérségi
A fiatal rózsatöveket takar­ jük át gépolajjal, száraz helyen sokat ismerheti meg. A térségben egyre „road-show”-n mutatkozik be a lakosság
juk be, így védjük a fagytól. A tároljuk a tavaszi munkákig. kevesebb a munkalehetőség, kialakul szélesebb köreinek. Az augusztus 20-ai
rózsa­fa koronáját is védeni kell, Rakjunk ki fészekodúkat, ma­ egy bizonyos kényszerhelyzet, melyben falunapon Iváncsán, a Kulturális Örökség
újságpapírgombócokkal kitömött dáretetőket az énekesmadarak észre kell venni magunk körül a vidéki Napjai alkalmából, szeptember 20-án
papírzsákot húzzunk a fejére. Az számára. Ne felejtsük el, ha meg­ élet kínálta lehetőségeket, az értékeket, Perkátán, az október 4-ei Civil Etüd prog­
mely értékek piacképessé tehetők és ramhoz kapcsolódva Kulcson állították ki
évelők és a cserjék nagy több­ kezdjük a madarak etetését, ak­
munkahelyeket teremthetnek. a tablókat és válaszoltak az érdeklődők
sége nem kíván téli takarást. kor tavaszig rendszeresen folytas­ Az Adonyi Kistérség területe rend­ kérdéseire, jelenleg pedig Adonyban
Az érett komposztot szórjuk ki a suk! Adjunk olajos magvakat, kívül gazdag különféle néprajzi, kulturá­ látható az összeállítás, a Civil Házban. A
növények tövéhez, tányérjába. faggyút, szalonnabőrkét! lis értékekben, népszokásokban, élő sok hasznos információval szolgáló „ván­
hagyományokban (falunapok, búcsúk, dorkiállítás” a kistérség többi települé­
szüreti bálok, borünnepek, lovas na­ sére is eljut a későbbiekben.
pok, kreatív és kézműves táborok). Az A közösség vezetője, Kékesiné Ida úgy
itt élő emberektől nem áll távol a dunai látja, komoly lehetőségeket rejt a fa­
és a Cikolai-tavi horgászat. A térségben lusi turizmus, mint a településfejlesztés
Adonyi nagyberuházás felhívja a környékbeli tradíciókkal rendelkező vadásztársaságok egyik formája. Mint mondta, elkötelezték
meglévő és leendő partnerei figyelmét, hogy és lovas klubok működnek, melyek jó magukat arra, hogy segítséget nyújtsanak
kiegészítője a borászati kultúra és az a kistérség településeinek, a lakosság­
2008.09.01.-től megkezdte új szárító-tisztító egyre szépülő, barátságos falukép. A nak abban, hogy megismerjék a vendég­
üzemében különböző termények (kukorica, települések lehetőségeikhez mérten tö­­ várás, illetve a vendéglátás általános fel­
­olajosok, kalászosok) (bér)-tisztítását, -szárí- rekednek az egyedi falukép kialakítá­ tételeit, továbbá azt, hogy mivel tehetik
sára.” vonzóvá a turizmus számára a települést
tását, -tárolását és felvásárlását. A nyertes pályázatban megfogalma­ és saját portájukat. Ebben segíthet­
zott gondolatokra válaszul az alapítvány nek az együttműködést vállaló helyi
szervezésében lezajlott a Falusi Turizmus művelődésszervezők, népi kismestersé­
Tarifák: Képzés, amely jó alapot teremtett a kis­ geket gyakorló személyek, és mindazok,
1. Bértisztítás 800 Ft/tonna térségben élő, arra fogékony emberek akik már rendelkeznek megfelelő vendég­
2. Bérszárítás 600 Ft/tonna/víz% számára, hogy alapos tudással felvér­ váró tapasztalatokkal.
tezve megkezdjék tevékenységüket – tud­ A közösség célja, hogy a falusi turiz­
3. Bértárolás: raktározási megállapodást követően tuk meg Dóka Mariannától, a Carpe diem must népszerűsítse, ajánlja és bemutas­
4. Árumozgatás (be, -kitárolás): 350-350 Ft/tonna Alapítvány titkárától. A képzés 60 órás, sa a Mezőföld természeti szépségeit,
5. F elvásárlás (nyers és/vagy száraz): a projekt jóvoltából ingyenes volt. Az ott emlékműveit az ide érkezőknek, vala­
megszerzett tudás és információk segít­ mint ajánlják a térség népi mestereinek
az aktuális árak hetente megállapítva ségével a látogatókat hosszabb időre a munkáit, gasztronómiáját, borkultúráját,
térségben lehet tartani, arra ösztönözve, vadász, lovas, horgász és kerékpáros tu­
A feltüntetett árak nettó árak, hogy a pénzüket ott költsék el, ezzel is ristákat vonzó lehetőségeit.
illetve a készre jelentést követő bevételhez juttatva a helyben élőket, jó A Közép-Dunamenti és Mezőföldi Ven­
48 órán belül érvényesek! színvonalú szolgáltatásokkal pedig el le­ dégvárók Közössége várja mindazokat az
het érni, hogy a vendéglátók, illetve a érdeklődőket, akik településük természe­
kistérség jó hírét vigyék tovább. ti adottságaikat, kultúráját, népi hagyo­
Információkért forduljon A képzésre azok jelentkeztek, akik mányait ismerik és segíteni kívánnak ab­
bizalommal munkatársainkhoz: lehetőséget látnak abban, hogy saját­ la­ ban, hogy a falusi turizmus településükön
kó­­környezetükből (viszonylag kis befek­ is a fejlődés egyik motorja lehessen.
Adony telephely:
Szentkúti Sándor,
06 25 514 420, 06 30 984 6787
Fejér- és Somogy-megye
területén:
Spanyár Tamás 06 30 400 7080
Demeter Lajos 06 20 962 0536
Tolna- és Bács-Kiskun-megye
területén:
Dr. Szöllősi Károly 06 30 506 8761
Bubu és a Manóvilág
Rácalmás (kk) Az V. Rácalmási
Tökfesztivál keretében kiállítás
volt látható Bubutimár Éva kera­
mikus munkáiból. A bájos manók,
a kíváncsi tekintetű madarak, a
kertben hasznos kerámia madár-
és pillangóitatók minden látogatót
elbűvöltek.
Bubutimár Éva hazajött Rác­
almásra kiállítani. Haza, hiszen a
szülei ma is itt élnek, míg ő maga
Szendehelyen él, ott épített –
folyamatosan épít – a párjával egy
valóságos elvarázsolt kastélyt, ami
egyébként egy kertes családi ház,
Bubu-módra.
A Manók egyediek, összetévesz­
thetetlenek, ezer más közül is
felismerhető rajtuk Bubu keze
munkája. Amíg a műhelyben vagy
egy kiállításon vannak, nevük
sincs, mert ahogy Bubu fogalmaz,
ő már megtanulta, hogy nem ad a

Fotó: KK
Manóknak nevet, mert amikor va­
laki hazaviszi őket, családtagokká
lesznek, s így mindenki maga ad
nevet a saját Manójának. „Ha szomszédos ház, ami volt lakóiról származó bevételből a Művészeti csoportokba szerveződve építenek
sűrűre zárod pilláidat, találkozhatsz nemes egyszerűséggel a Galamb­ Ház mielőbb megvalósulhasson. ki maguk körül mecenatúrát, hogy
te is velük, hiszen ott élnek mind­ ház nevet kapta, mint Művészeti Itt lehet majd kerámiázni, megis­ a támogatók segítségével elegáns,
annyiunkban Ők, a Manók.” Ház tudjon működni. Ezért létre­ merni a Manókészítés furfangjait, reprezentatív formában tudjanak
Bennünk élnek, s Kapolcson hozták a Galambház Közhasznú a neme­zelést, a vesszőfonást, és akár külföldön is kiállítani, képviselni
állandó „lakók”, a Művészetek Egyesületet, ezért született meg a a bábkészítést, amely mestersé­ Magyarországot, legyen lehetőségük
Völgye látogatóit ejtik rabul rend­ Manóműhelyben készülő Manókat gek tovább­­adása a majdan itt te­ más országokban új technikákat el­
szeresen. Nemrég Herenden állí­ ábrázoló, Bató Helga illusztrációival vékenykedő művészek szándéka. sajátítani, tudásukat továbbadni.
tott ki a művésznő, akinek álmai díszített, CsiGabi, a gyorspostás tör­ Bubutimár Éva megfogalmazása A Művészeti Ház munkáját a
túlnőnek házuk kerítésén, és azon ténetét elmondó, Manóvilág című szerint a művészek egyetlen meg­ galambhaz.hu oldalon kísérhetik az
szorgoskodik, hogy szendehelyi mesekönyv, hogy az értékesítéséből maradási lehetősége, hogy kisebb érdeklődők figyelemmel.

Rézdomborítás az Ágasfával Múzeumok Őszi


Fesztiválja
Fotó: Mudra László
Rácalmás (kk) A rézdomborítás re­j­
telmeibe vezette be az érdeklődőket
a rácalmási Faluházban Zsember Fesztiválhétvégék az
Zoltán, az Ágasfa Hagyományélesztő
Kör tagja. A hagyományos ornamen­
Intercisa Múzeumban
tika, magyar motívumkincs felhaszná­
lásával készülő díszes rézlemezkék Dunaújváros (kk) Nyitott kapuk
bőrre, textilre, fára, fémre ragasztva – diákcsoportoknak szervezett,
vagy más módon odaerősítve minden­ előzetes bejelentkezéssel látogat­
napi viseletként ékíthetik viselőjüket ható múzeumpedagógiai programok,
mint medál, hajfonatkorong, karkötő, kiállítások várják az érdeklődőket
vagy akár tarsolyt díszítő lemez. a Múzeumok Őszi Fesztiválja al­
Az Ágasfa szervezésében legkö­ kalmából november 15-g a duna­
zelebb november 15-én 15 órától újvárosi múzeumban.
ismerkedhetnek az érdeklődők a Az október 17-ei reneszánsz
gyöngyözéssel. A foglalkozást vezeti: játszóház, divatbemutató, kaland­
D. Tóth Ildikó
túra és más izgalmas esemé­
nyekre kíváncsi múzeumlátogatók

Márton-napi Egy délután a Szent Korona


nem csalódtak, az október 19-ei
Kisina­sok a céhműhelyekben című

kavalkád eszme jegyében kézműves foglalkozások pedig szin­


tén sok izgalmat tartogattak az
Dunaújváros (kk) A Szent Ko­ Program: érdeklődőknek. Ez utóbbi a novem­
Dunaújváros (kk) Márton-
rona eszme aktualitása és a 14:00: dr. Tóth Zoltán József ber végéig látogatható, A tisztes
napi programokkal várja az
jogfolytonosság címmel három jogtörténész: Alkotmányreform. ipar emlékei és A régi Magyaror­
érdeklődőket a dunaújvárosi
előadásból álló konferenciát ren­ 16:00: dr. Zétényi Zsolt jogász: szág kerámia- és
Mun­kásművelődési Központ no­-
dez a Hadak Útja Baráti Kör a du­ A Szent Korona-eszme mai porcelánművészete című kiállítá­
­­­vember 15-én 15 órá­­tól. Ve­
naújvárosi evangélikus templom­ értelme sokhoz kapcsolódtak.
télkedő, bábelőadás, tánc­ház­
ban 18:00: dr. Varga Tibor jogtörté- Már látható az A Római Birodalom
és textil liba készítés szerepel
november 8-án, szombaton 14-20 nész: „Szabad ég alatt”. limese, az Aquincumi Múzeum ván­
a programban. A rendezvény
óráig, melyre minden érdeklődőt Belépődíj: 500 Ft. dorkiállítása, amely szintén novem­
ingyenes.
várnak. Diákoknak ingyenes! ber 30-ig várja az érdeklődőket.
BARTÓK
KAMARASZÍNHÁZ ÉS Elhunyt Bálint Ágnes
MŰVÉSZETEK HÁZA,
Adony szülöttje, Bálint Ágnes, Pállal és Tarbay Edével alakítot­ rangú Adony – pedig „Adonyért
Dunaújváros József Attila díjas író, szerkesztő, ták ki a magyar gyermek- és if­ emlékérem”-mel tüntette ki.
2008. november dramaturg, a Magyar Televízió júsági tévéműsorok kereteit. Sokak, főleg a térségben élő
4-én, kedden 18 órakor a kamara­ első gyermekműsor-szerkesztője, Bálint Ágnes a meseműsorok gyerekek számára emlékezetes,
teremben DIÁKELŐADÁS a magyar gyermek- és ifjúsági alapjait teremtette meg. Az ő hogy 2005 májusában kistérségi
6-án, csütörtökön 19 órakor televíziós-műsorkészítés egyik ötlete alapján született meg a Bálint Ágnes meseismereti ver­
V. Katajev: megalapozója, a televíziózás Tévé-maci, és a Cicavízió mono­ senyt rendezett az adonyi Szent
A KÖR NÉGYSZÖGESÍTÉSE – vígjáték hőskorának meghatározó egyé­ szkópja. A naponta jelentkező, István Általános Iskola, me­
A Bartók Kamaraszínház előadása nisége, számtalan közkedvelt kezdetben a tévébemondók lyen Mezőfalva, Ercsi, Beloian­
mesesorozat, hangjáték, mese által felolvasott esti meséket nisz és Rácalmás iskoláiból
7-én, pénteken, és meseregény írója, fordítója lassan felváltotta apró bábje­ 13, Adonyból 12 csapat (100
10-én, hétfőn 19 órakor a színház­ egy nappal a 86. születésnapja lenetekkel. 1961-ben havonta gyermek) vett részt. Az írónőt
teremben után hunyt el. egy-egy félórában jelentkezett betegsége megakadályozta ab­
NYIHAHA KISASSZONY – Történetek Bálint Ágnes 1922. október a Mi újság a Futrinka utcában ban, hogy szülővárosába láto­
a Paraszt Dekameronból
23-án született Adonyban. Isko­ című bábsorozat, ezt követte a gasson a vetélkedőre, de lányai,
A Dunaújvárosi Bartók Táncszínház
láit Székesfehérvárott, majd a folytatásos Mazsola bábfilmsoro­ Ágnes és Anna zsűritagként aktív
előadása
budapesti Angolkisasszonyoknál zat. A bábfilmek után következ­ részvételt vállalt a verseny le­
9-én, vasárnap 19 órakor, a színház­ végezte, később Bécsbe ment tek a rajz-, majd papírkivágásos bonyolításában. A tanév elején
teremben rajzot tanulni. 1941-ben jelent mesesorozatok, mint a Kukori meghirdetett versenyre huszonöt
PÁRIZS EGE ALATT – zenés játék meg első meseregénye, az El­ és Kotkoda és a Frakk. 1968- négyfős csapat nevezett, hat ju­
A Bartók Kamaraszínház előadása varázsolt egérkisasszony, majd ban indította útjára a Kuckó-t, tott a döntőbe, és a nyolc próba­
1942-ben a második, Cimbo­ amely az első környezetvédő tételt legeredményesebben kiálló
12-én, szerdán a színházteremben rák címmel. 1944-ben felesé­ műsorként a gyerekek ter­ rácalmási Bűbájos boszorkák
Bartók Bérlet gül ment Dr. Németh Sándor­ mészet- és sportszeretetét kíván­ érték el az első helyezést. A
13-án, csütörtökön Bartók „B” Bér­ hoz, akitől két lánya született, ta kibontakoztatni. Az ő nevéhez szervezők az előzetes feladatként
let, 19 órakor Ágnes és Anna. 1951-ben egy fűződik a Magyar Népmesék elkészített tökházakat elküldték
Neil Simon: külkereskedelmi vállalatnál kez­ első csokorba gyűjtése, vagy a a betegeskedő írónőnek.
PLETYKA – komédia két részben
dett dolgozni. Az ott töltött idő Vízipók, csodapók sorozat. Me­ Bálint Ágnes meséin gene­
A Madách Színház vendégjátéka
alatt négy nyelvből tett vizsgát, sesorozataiért és a Kuckó című rációk nőttek fel. Cicamica és
14-én, pénteken, a kamaraterem­ németből, franciából, oroszból műsoráért számos alkalommal Morzsi kutya, Mazsola és Ma­
ben felsőfokon, angolból középfokon. kapott nívódíjat. Férje 1989-ben nócska, Frakk kutya, Lukrécia és
17-én, hétfőn, 1958-ban lépett be az újon­ bekövetkezett halálát követően Szerénke, Kukori és Kotkoda, s
18-án, kedden 18 órakor nan alakult Televízió Gyermek- visszavonult. Utolsó meseregé­ a Vizipók velünk éltek és velünk
SVEJK – színpadi játék két részben és Ifjúsági Osztályára, ahol nye a Vízitündér, Vízimanó 2000- is maradnak. S velük tovább él
A Bartók Kamaraszínház előadása szerkesztő-dramaturgként kis ben jelent meg. bennünk és a jövő nemzedékek
hí­­ján harminc évig, 1986-os 1998-ban Vecsés díszpol­ gyermekeiben, akiknek fontos
19-én, szerdán 19 órakor, a színház­ nyugdíjba vonulásáig dolgozott. A gárává választották, 2000- lenne, hogy ismerjék ezeket a
teremben TV hőskorában munkatársaival, ben Szent Imre díjat kapott, meséket, a szerző, Bálint Ágnes
Budapest Bár – koncert Kelemen Endrével, Rockenbauer szülőfaluja – a ma már városi is.
Rendező: Böhm György

25-én, kedden 19 órakor, az aulá­


ban
BARTÓK MUSIC CLUB – Kelemen
Angelika Jazz Quartett koncertje
Kulturális programok Idén
26-án, szerdán, a színházteremben Adonyban utoljára
9.30, 11, 13 órakor
IJFÚSÁGI ZENEI BÉRLET – Ewald Adony (kk) A Kulturális-Közös­ Bibliáról II. rész. Vendég: Tokodi Pusztaszabolcs (kk) Zárul az
Rézfúvós Kvintett ségi Központ és Könyvtár prog­ Bence plébános idei barokk orgonahangverseny
ramja: sorozat Pusztaszabolcson. Az
28-án, pénteken, a kamaraterem­ 19-én 17 órakor:
November 5-én 17 órakor: ország legrégebbi, legtökéle­
ben 15 órakor
A Biblia éve – beszélgetés a A Biblia éve – beszélgetés tesebb állapotában megmaradt
PREMIER:
HETET EGY CSAPÁSRA! – mesejáték Bibliáról I. rész. Vendég: Tokodi a Bibliáról III. rész. Vendég: és pár éve felújított kétmanuá­
A Dunaújvárosi Bartók Táncszínház Bence plébános dr. Glashütter Csaba világi lelki­ los nagyorgonájának megszólal­
előadása 9-én 17 órakor: pásztori kisegítő tatásával szervezett koncert­
(A premier meghívóval tekinthető Őszi estek III. rész. Vendég: sorozat idei utolsó előadására
meg, további előadások december­ Vörös István, a legendás alapító 21-én 18 órakor: november 8-án 19 órakor kerül
ben) Őszi estek IV. rész. Stand-up sor a pusztaszabolcsi Szent
Prognózis frontembere
comedy: Berecz András ének- és Imre templomban. Ez alkalom­
11-én 16.30 órakor: mesemondó mal gregorián énekkel kísért
Szülők iskolája III. rész. „Már
Október 6-tól 30-ig Aula Galéria liturgia szerepel a programban.
százszor megmondtam…” Kom­ 23-án 16 órakor:
KIÁLLÍTÁS Az éneket vezeti: Kőbányai
munikációs és konfliktuskezelési Téli tárlat. Utazásaim nyomán
„GOMBOR CSODAVILÁGA” – Gombor Ágnes. Az előadás után a Bol­
tréning szülőknek, a Gordon-féle címmel kiállítás nyílik Nógrádi
József festőművész kiállítása dogasszony Közösségi Házban
kapcsolati modell bemutatása. Katalin festményeiből. A kiállítás
Megnyitó: kötetlen beszélgetés várja az
november 6-án,18.30 órakor 12-én 17 órakor: december 20-áig látogatható, az előadókat és az érdeklődőket.
Kiállítást megnyitja: Rohonczi István A Biblia éve – beszélgetés a intézmény nyitvatartási idejében.
Adventnyitó-lemezbemutató Magyar Pièta
koncert és akvarellkiállítás Perkáta Az 1956-os forradalom
tiszteletére október 24-én a temp­
lódó színvonalas kulturális ren­
dezvény valósult meg Perkátán,
lomban mutatták be a Magyar amivel egy határon túli színházat is
Besnyő (kk) A Szironta Mozart) ismert zeneműveit, a Piéta című művet Magyar Kani­ támogattak, harmadsorban pedig
Csengettyű- és Citeraegyüt­ romantika korszakának neves zsai Magyar Színház előadásában. a bevétel egy részéből a Galgóczy-
tes 2008 októberében új alkotóinak darabjait szólal­ Somogyi Balázstól, a program kápolnát bemutató marketingesz­
lemezzel kedveskedik az ér­ tatjuk meg nyeles és állványos szervezőjétől megtudtuk, hogy az közök kiadását valósítják meg. A
deklődőknek. A közel ötven csengettyűkön. A koncert kü­ előadás hármas célt szolgált: egy, színházi előadást több mint százan
perces összeállítás csak csen­ lönlegessége Bartók Béla és­ az 56-os eseményekhez kapcso­ tekintették meg.
gettyűn megszólaló mű­veket ­Weiner Leó zeneszerzők mű­
tartalmaz. A klasszikus és
­könnyedebb zeneművek mellett
veinek csengettyűkre történő
adaptálása. Szüreti gála
számos új, az együttestől eddig A koncert utolsó harmadában Adony (kk) Szüreti felvonulást szintén adonyi német nemzetiségi
még nem hallott darabok is he­ az adventi ünnepkör megnyi­ és gálaműsort rendeztek Adony­ Rozmaring Néptánccsoport mellett
lyet kapnak a korongon. tásaként, a gyertyagyújtást városában október 11-én. A meg­ az erdélyi Szilágycsehiből érkezett
követően Karácsonyt idéző be­ újult művelődési ház színpadán az táncegyüttes is bemutatkozott.
A Sziront’Art Közhasznú adonyi Salina Néptánccsoport és a
mutató csengettyűkkel, cite­
Egyesület tisztelettel meghívja
rával és énekkel.
az érdeklődőket
adventnyitó hangversenyére
A hangversenyt követően
és lemezbemutató koncertjére
Kutnyánszky Géza pécsi
2008. november 29-én
festőművész akvarell kiállí­
(szombaton) 17 órára,
tásának megnyitójára kerül sor.
a besnyői Faluházba.
A kiállítást megnyitja: Gábor
A jegyek ára: 500 Ft.
Ferenc.

Fotó: Mudra László


A koncerten szilágysági, Az akvarell-kiállítás a Faluház
rábaközi és szatmári muzsika galériájában 2008. december
csendül fel citerákon, a bécsi 5-ig látogatható, hétköznap
klasszikusok (pl. Beethoven, 17-19 óra között.

Színes képzési paletta


A Pannon Oktatási Központ Álta­ ezekre még november 30-ig vár­
lános és Szakképző Iskola duna­ juk a jelentkezőket. Iskolánk képzési
újvárosi székhelyén, a Kertvárosban kínálata azonban ennél sokkal szé­
(Kőris utca 17.) eddig is számta­ lesebb – jelenlegi kínálatunkban több
lan oktatási formával és tanfolyam­ mint 40 OKJ-s tanfolyam képzési
mal vártuk az érdeklődőket, és ez a lehetőségét biztosítjuk az érdeklődők
kínálat folyamatosan bővül. számára. Várhatóan rövid időn be­
A felzárkóztató szakiskolai kép­zé­ lül indul iskolánk ingatlanközvetítő,
sünk, ahol általános iskolai vég­zett­ gyógy­­masszőr és lakberendező kép­­­
séghez juttatjuk a képzésből ki­­­­hullott, zése is, szintén tanfolyami kere­tek
15 és 23 év közötti fiatalokat, fontos között, jelentkezni természetesen
problémákra nyújthat megoldást, ám ezekre is lehet még.
emellett manapság, amikor egyre A Humán-Pszicho 2002 Oktató
hangsúlyosabbá válik az érettségi és Szolgáltató Kht. által fenntartott
megléte, fontosnak tartotta iskolánk, Pannon Oktatási Központban ezek
hogy olyan képzést is indítson, mely­ mellett európai számítógépes útleve­
nek segítségével akár két év alatt let is szerezhetnek az érdeklődők az
készülhetnek fel az érettségire a X-pert tanfolyam elvégzése után. Az
felnőttoktatásban résztvevők. Intéz­ idősebb korosztály számára is vannak
ményünk abban is segít, hogy mi­ számítógépes lehetőségeink – to­-
nél rövidebb idő alatt szerezzenek a ­­­­vább­­ra is jelentkezhetnek nyugdí­
diákok piacképes OKJ-s szakmát. jasok a „Kattints rá, Nagyi!” tan­­
Képzéseink szükségességét iga­­­ folyamunkra, az 55 év felettieket
zolja, hogy népszerűek eddigi érett­­ pe­­­dig az ingyenes „Légy naprakész,
sé­gire felkészítő szakközép­isko­­­lai NET-­­­re kész!” elnevezésű képzéssel
ok­­­­­­­tatásaink, valamint az isko­la­rend­ várjuk.
sze­ren kívüli és tanfolyami keretek A teljes kínálatunkról, az egyes tan­
között megvalósuló OKJ-s képzések folyamok előfeltételeiről, részleteiről
– ezek között is vannak újdonságok, érdeklődni, és a képzésekre jelent­
melyeket kiemelten kezelünk. kezni személyesen Dunaújvárosban,
Az Ökoiskola címet is magáé­ a Kőris utcában, vagy intézményünk
nak tudó intézményünk hamarosan 06 25 431 890-es telefonszámán,
elindítja gyógypedagógiai asszisz- illetve az info@pok.suli.hu e-mail-
tens, szociális gondozó-ápoló, va­ címén lehet.
lamint kisgyermekgondozó-nevelő Borgulya Zoltán
OKJ-bizonyítványt adó tanfolyamait, igazgató
Hirdetés
Tanuljuk eg y ütt, milyenek vagyunk! (7. rész )

KÁRPÁT-MEDENCEI ÉS KÖRNYÉKI NÉPÜNK


„ÉLETMENTŐ” FÉMMŰVESSÉGE
A Boszporusz átszakadásakor a jobb volt, mint a korabeli vas. Csak az amilyet,­ pl. Jósvafő határában még szomszédjaiktól. A kardkultusz aztán
Fekete-tenger mentén egyszerre acél megjelenése szorította ki végleg. nemrég is lehetet találni. az 5-6. században a Nyugat-Európába
megjelenő műveltségek közül Vinča A Kr. e. 7. században a vaskorszak Érdekesség, hogy a szkíták egyenes telepedő alánokkal megérkezett nyu­
a legjelentősebb telephelyük, ahon­ küszöbére érkeztünk. A Kárpát-me­ utódai az alánok leszármazottai, az gatra is. E kereszténység előtti alán-
nan Vinča műveltségnek nevezik dencében azonban nem ez az időszak, oszétek, és ők, a kardot istenítők, szarmata vallás a csupasz kardot, ill.
őket. Rezet bányásztak, mert Rudna amikor legelőször vasat öntöttek. A a kovácsot is istenítették — és a az általa képviselt természetfölötti erőt
Glavánál 25 méter mélyre vezető Tátra térségében már a Jézus előtti 4. sztyep­pén nincs fa, hogy kovácsolni központi helyre tette. Sőt, itt már csak
bánya alján korabeli kerámiát találtak. évezred elejéről ismert vaskohó. Ennél lehessen. Ez lehetett a szkíták kor­ az a harcos sajátíthatja el tökéletesen
Rezet öntöttek immár a Jézus előtti sokkal korábbról ismertek olyan ke­ látja is: nem volt korlátlan mennyiségű hivatása művészetét, aki képes kardot
8. évezred végén, több mint két évez­ mencék, amelyiknek a hőmérséklete nyílhegyük! És ugyanezért azokat, kovácsolni magának. S jóllehet a kőbe
reddel megelőzve a sumér műveltség már 1600 °C fölött lehetett, ami a vas akiktől beszerezték, azaz fémműves zárt kard motívumának e vetülete
megjelenését. A Szegvár–Tűzköves olvasztásához kell. elődeinket is isteníthették, s ami a keresztény kort megelőző időkből
(Szentes) mellett kiásott 7 évezredes Korábban még a vas tárgyakat szi­ lényegesebb számunkra, hogy sze­ való, nem jellegzetesen alán-szarmata
szobor vállán rézsarlót lehet látni. Ez is vacsos vasból kalapálással készítet­ repkörükben meghagyták. Mert az eredetű. Inkább a széles körben elter­
azt jelenti, hogy rezet önteniük kellett, ték el, mert a fémfeldolgozó, fémöntő isteni szimbólum kard imádata tehát jedt észak-európai kovácsszimbolika
mert természetes rézből ilyen eszköz műhelyek nem voltak képesek a vas ol­ a sztyeppei kultúrákban igen mélyen megnyilvánulása. E szimbólumrend­
nem készíthető. A szobor vállán lévő vadáspontjára fölmelegíteni a reakciós gyökerezik. A kardimádat Sulimirski szer jelenik meg a Kalevalában Way­
rézsarló egy példányát Zaleszentmihá­ elegyet, és a vas szivacsos formában szerint az iráni nyelvű pusztai népeknél land kovács történetében, és egyéb
lyon, régészetileg nem datálható he­ redukálódott az érceiből. A Kárpát- egészen szokványos. Ennek igazolására olyan regékben, ahol isteni vagy fél­
lyen meg is találták. medencében mégsem terjedt el ekkor Hérodotoszt idézi, miszerint az észak- isteni kovácsok őrzik az ércet fémmé
Az északi bükki műveltség később a vasolvasztás, mert a vas eszközök pontuszi tartomány szkítáinál a vaskar­ alakító mágikus tudományt, s annak
kottafejes műveltség néven átter­ önmagukban alkalmatlanok voltak, pl. dot, a ’szkimitárt’ a hadisten, a szkíta művészetét, hogy a harcosok miként
jedt a Kárpátokon egészen a Dnye­ fegyverként mindaddig, amíg az acélt Árész képmásának tekintették. Amint alkalmazhatják e tudást a gyakorlat­
perig, és alkotta a kukutyini (cucu­ föl nem találták. S a Kárpát-medence Claudius Marius Victor 5. századi mar­ ban. Valószínűsíthető, hogy az alá­
teny) műveltséget JE 6 évezreddel. A bronza pedig annyira jó minőségű volt, seillesi rétor is Alethia című művében noknál és a szarmatáknál is ugyanez
földművesség mellett az ércbányászat, hogy egyszerűen nem volt még szük­ említést tesz az alánok ’primitív’ val­ a hagyomány élt. S ez mind a széles
a fémöntés és a fémfeldolgozás jel­ ség a vasra. lásáról, hogy a korabeli alánok áldo­ körben elterjedt észak-európai kovác­
lemezte a műveltséget, olyannyira, A bükki műveltség majd kottafejes zatokat mutattak be őseik tiszteletére, sszimbolika megnyilvánulása. S ahogy
hogy a tőle délre és keletre élő pásztor műveltség néven terjedt át a Kárpá­ és a kard az ősi alánok vallásában is a kőbe zárt kard történetét a hadistent
műveltségeket is innen látták el réz­ tokon egészen a Dnyeperig, és alkotta központi helyen állott. Sőt a kard sok­ földbe szúrt karddal tisztelő galliai alá­
zel. a kukutyini (cucuteny) műveltséget Jé­ kal több ajándékot kívánt, mint más nok vallása átalakította, ugyanúgy a
Jézus előtt 5,5 évezreddel, a má­ zus előtt 6 évezreddel. A földművesség istenségek. Arésznak hadifoglyokat Grál legendák kialakulását a varázs­
sodik kurgán invázió hatására kialakult mellett az ércbányászat, a fémön­ is áldoztak. Az emberáldozat másféle kupáról szóló történetek hatásának
urasági erődökben réz eszközök so­ tés és a fémfeldolgozás jellemezte rendben történt, mint az állatáldozat: tekinthetjük.
rozata készült. Ebben az időszakban a műveltséget, olyannyira, hogy minden századik férfi fogoly fejére bort Álmos még a IX. század első felében
megjelent e területen a bronz is, ami­ a tőle délre és keletre élő pásztor öntöttek, nyakát tál fölött elvágták, a még nagy kardkovács ipart szervezett
hez a környezet bronzával ellentétben műveltségeket is innen látták el réz­ tálat vérrel a halomra tették, s a kar­ Kijev alatt, ahol a híres, egész Ázsiá­
ötvöző elemként nem arzént – később zel. dot vérrel öntözték. E gyakorlat hatás­ ban ismert kardot gyártották, melynek
ónt – használtak, hanem antimont. A A szarmata, dák és kelta korszakban sal lehetett a legendákra, ahonnét a neve csak egyszerűen magyar volt.
Kárpát-medence antimon bronzának a vaskohászat erőre kapott már ebben vérrel telt Szent Grál edény, ill. kehely
a minősége olyan jó volt, hogy később az időszakban. De a vaskohók itt sem történetei kifejlődtek. Dr. Darai Lajos,
még a vaskorszak megérkezését is olyan hatalmas üstök, mint amiket Bachrach a kardkultuszt még a a filozófiatudományok kandidátusa,
késleltette, mert a Kr. e. 5. évszázad­ ma használnak, hanem a faszénégető nem indoeurópai hunoknál is kimu­ a Kodolányi János Főiskola főiskolai
ban ez a bronz még mindig olcsóbb és kemencékhez hasonlítottak, mint tatja, mivel azt átvették alán-szarmata tanára, kutató-professzora

Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Nyelvőr – Kovács Gyuláné rovata


Szakiskola és Kollégium
2400 Dunaújváros, Római krt. 47-49.
Telefon: 06 25 510 280 Az „egy” határozatlan
Fax: 06 25 510 299
Web: www.rudas.hu
E-mail: level@rudas.hu
névelő használatáról
A szeptemberi számban a ha­ mazzák, ahol nem kellene: Én egy
Kedves 8. osztályos tanulók! tározott névelő (a, az) helyes kiegyensúlyozott embert ismertem
használatáról írtam, de a határo­ meg magában... Minden em­
A 2009/2010. tanév beiskolázási lehetőségeiről zatlan névelővel is egyre több a ber egy külön világ... A tanárom
nyílt napot tartunk iskolánkban problémánk. Pedig csak feleslege­ egy meghatározó személy volt az
2008. november 08-án (szombaton) sen élünk vele: Ez egy hosszú tör­ életemben... Próbálják meg úgy
8,00–9,00 óra Ismerkedés az iskolával: szaktantermek, taniroda, tanbank
ténet… Ez egy vicc… Ez egy nagy elolvasni a mondatokat, hogy a
megtekintése. Számítógépes grafika és gépíróprogram kipróbálható! butaság. Helyesen: Ez hosszú kiemelt egy szót kihagyják. Ugye,
Kollégiumi épület bemutatása tör­ténet… Ez vicc… Ez nagy bu­ hogy jobban hangzanak?
taság… A választékos beszéd­ Az is hiba, ha a határozott névelő
9,00–10,00 óra Szóbeli tájékoztatás a képzésekről, a felvételiről és a jelentkezés
módjáról ben nem használunk határozatlan helyett határozatlan áll: Egy tanár­
Kollégiumról tájékoztatás névelőt a főnév előtt, ha a főnév nak tudnia kellene. Helyesen: A
azt mondja meg, hogy valaki vagy tanárnak tudnia kellene.
10,00–11,00 óra Ismerkedés az iskolával: szaktan-termek, taniroda, tanbank
megtekintése. Számítógépes grafika és gépíróprogram kipróbálható!
valami kicsoda vagy micsoda: A Ne használjuk rosszul a határo­
Kollégiumi épület bemutatása szomszédom vállalkozó. zatlan névelőt, még akkor sem,
De még irodalmi művekben is ha divattá vált, ha mindenütt így
Minden érdeklődőt szeretettel várunk! gyakran előfordul, hogy ott alkal­ halljuk!
Több, mint nyilak röptetése
Mudra László hagyományőrző történelmi íjász
Kulcs Mind többen hódolnak közü­ elért. Családja támogatása nélkül
lünk a történelmi hagyományőrző ez nem sikerülhetett volna. Ma már
íjászatnak. Sport is, életforma és nem megy munka és család mellett
sajátos gondolkodásmód is egyben. minden nap 150-et lőni, ahogy ezt
A Kulcsi Turul Íjász Egylet vezetője, magától annak idején megkövetelte.
Mudra László, aki szép egyéni Az utóbbi időkben inkább a hétvé­
sikere­ket tudhat már maga mögött, gékre marad a gyakorlás.
most az egyesület tagjainak okta­ A kulcsi fiatalok szívesen válasz­
tására helyezi a hangsúlyt. tják a hagyományőrző íjászatot,
Gyerekkorától vonzódott az íjászat­ amiben megtalálhatják gyökereiket,
hoz. Ahogy régebben szinte minden és egy felfrissülés erejéig a „civi­
gyerek, ő is faragott magának íjat, a lizált” világból is kiszakadhatnak.
kilencvenes években pedig már nyíl­ S hogy ezzel mennyire nincsenek
puskát készített magának. Aztán jött egyedül, azt az is ékesen bizonyít­

Fotó: Mudra László


a légpuskával és egyéb fegyverekkel ja, hogy 2001-től évente legalább
való lövészet, de hamar felismerte, tíz hagyományőrző íjász egyesület
hogy túl nagy kötöttséget jelent alakult. Idén Ópusztaszeren már 150
számára, hogy csak lőtéren, enge­ tizednyi íjász (az egyik élén Mudra
dély birtokában hódolhat szenvedé­ Lászlóval) sorakozott fel, és nyújtott
lyének. Élete nagy fordulóponthoz impozáns látványt bemutatójával. ára a cédrusfa, vizibivaly-szaru fel­ Az egyesület első kulcsi verse­
ért, amikor 1999-ben vett magának Míg a tavalyi nyílzáporon 763, idén használásával készülő eszközöknek, nyén, most szeptemberben 87 íjász
egy csigás íjat. Amikor a szintén már 1240 versenyző állt rajthoz, és vagy a kovácsolt nyílhegynek. Mégis vett részt, 18 kategóriában verse­
kulcsi Molnárné Lukács Anita – aki­ ért el szép eredményeket. Ma már egyre többen vállalják, hogy a TÉR nyezve, de már most készülnek a
nek a gyerekei, Gergő és Zsófi már olimpiai reflexíjászokat vernek meg (Történelmi Életmód Rekonstrukció) szekszárdi vadászversenyre.
íjászkodtak a Rácalmáson tanító a tradicionális íjászok, annak dacára mozgalom elvei mentén, hűen, hite­ Aki elmegy egy ilyen tradicionális
Márta István tanár úr irányításával érnek el több pontot, hogy az ő fel­ les felszereléssel vesznek részt a 10. versenyre vagy bemutatóra, megé­
– indítványozta, hogy alakítsanak szerelésükön célzást segítő eszköz századi hagyományélesztésben. rezhet valamit abból, miért több a
egyesületet, Laci nem habozott. sincs. Laci csigás íjat és magyar „c” történelmi íjászat, mint sport. Fe­
Nyolc alapító taggal, felnőttekkel és A kulcsi bajnok megítélése szerint formájú vadászíjat is használ. Dere­ gyelmet, tudatosságot, komolyságot
gyerekekkel megalapították a Kulcsi most már a mennyiségi növekedés kára kötött övén minden fontos és kitartást, pozitív, jellemformáló
Turul Íjász Egyletet. A jó felszerelés, mellett a minőség is egyre fontosab­ tartozékot visel: tarsoly, ivópohár tapasztalatokat ad az íjásznak. S
a sok edzés meghozta az ered­ bá kezd válni: kiváló minőségű fel­ és a többi. Ruhája nem átlagos és hogy még mit? Mudra László sa­
ményt: Laci 2002-ben megnyerte szerelést, illő ruházatot használnak. nem a hagyományos kaftán, de ját szavaival: „barátokat és ellen­
a Visegrádi Palotajátékokat. Sok Persze a történelmi íjászat – pláne mint mondja, az a legfőbb szem­ feleket”.
munka és sok szeretet gyümölcse versenyzőként – nagyon költséges, pont, hogy kényelmes a szabása és
az a sok díj, amit az évek során mert bizony jócskán megvan az hidegtől is megvéd. Koczka Kata

Mikulásfalva
Szüreti báloztak programsorozat indul
Nagykarácsony (kk) Lapunk meg­ tuk, a szarvasok és a Mikulás már vár­
Baracs (kk) Lelkesen ápolják járják. Érthető lenne, ha estére je­lenésével egy időben nyit a nagy­ ja a gyerekeket, és november 29-től
hagyományaikat a baracsi fia­ jó alaposan elfáradtak volna, kará­­csonyi Mikulásház, ahol no­vem­­- gazdag kulturális műsorfolyam fogadja
talok is, akik október 11-én de nem! Erre bizonyság volt a ber 8-át, a hivatalos megnyitó, Mi­ a Nagykarácsonyba látogatókat. A Mi­
szüreti felvonuláson, majd bálon Faluházban este rendezett bál, kulásköszöntő ünnepséget követően kulásfesztivál 2009. január 8-ig tart.
vettek részt. Talán a környéken ahol a jókedvű mulatni vágyókkal felgyorsul az élet. Mikulásfalva novemberi és decem­
a leghosszabb felvonulás a ba­ megtelt a nagy csarnok. Mint azt Mészáros Gézától, a Miku­ beri programjáról lapunk novemberi
lásfalva Kht. ügyvezetőjétől megtud­ számában olvashatnak!
racsiaké, hiszen ők a Duna-parti A bálon szép sikerrel szerepelt
(Kisapostag alatt), a templomosi a méltán híres és népszerű Ba­
és az apátszállási utcákat is be­ racs Néptáncegyüttes.
Római kori hagyományőrző
egyesület
Dunaújváros (kk) A dunaújváro­ Az egyesület a II.-III. századi In­
si Intercisa Múzeum szárnyai tercisát lenne hivatott életre kelte­
alatt alakuló Intercisa kulturális ni, amikor is egy ezerfős, Szíriából
hagyományőrző egyesület várja azon toborzott íjász egység alkotta a
lelkes érdeklődők jelentkezését, helyőrséget, a katonai tábor körül
kor­ra és nemre való tekintet nélkül, kialakult polgárvárosban pedig a
akik szívesen részt vennének egy veteránok, a katonák hozzátartozói,
római hagyományőrző csapat létre­ továbbá betelepült kelta bennszü­
hozásában, működésében. A csa­ löttek, kereskedők, iparosok és
pat, illetve a létrejövő az egyesület egyéb telepesek éltek.
Fotó: Mudra László

célja, hogy összefogja a római kor Akik szívesen részt vennének az


iránt érdeklődőket, továbbá, hogy egyesület tevékenységében, az In­
felélessze, ápolja és bemutassa a tercisa Múzeumban jelentkezhet­
római kori Dunaújvárosban, azaz In­ nek, illetve az intercisa.extra.hu
tercisában élők világát. honlapon.
Kóstoló Lehet finom, ami egészséges
Rovatunkban ez alkalommal a is került most az Animo Fogadó Lecsendesedni látszik a reform­ hozzáadunk 3 bögre vizet, teszünk
halételek és az egyszerű desszer­ asztalára, és onnan a fotókon és élelmiszerek reklámdömpingje, és bele egy marék megmosott mazso­
tek kerülnek reflektorfénybe. a recepteken át lapunkkal Önök talán kitisztulnak a vonalak. Ma lát (vagy más aszalt gyümölcsöt),
Itt az ideje a halastavakban a elé a hal erőleves és a dorozs­ már a férjeknek sem áll a hajuk belecsorgatunk 2 evőkanál mézet
lehalászásnak, s a boltok akvá­ mai molnárponty. A desszert egy égnek, hogy már megint magokat (méz helyett használhatunk sző­
riumában is vígan úszkálnak a hagyományos, kedvelt csemege, kell enniük, s hogy kevesebb lőcukrot vagy édesítőt). Rácsor­
potykák. Hazánkban sokkal ke­ a rizsfelfújt, a másik két recept vöröshúst tesznek eléjük, s az ún. gatunk 4 evőkanál hidegen saj­
reformkonyha kevésbé szélsőséges tolt napraforgó étolajat, majd az
vesebb hal fogy, mint amennyit­ pedig a reformélelmi­szerek ka­
elemei is beleilleszkedtek az átla­ egészet összekeverjük egy kicsit,
annak élettani jelentősége in­ tegóriájába tartozik, de ez ne
gos családok átlagos hétköznapi és előmelegített sütőbe tesszük.
dokolttá tenne, s valahogy a ijesszen meg senkit, ugyanis na­
étkezésébe. S ha már a férfiaknál Fél óráig sütjük, majd kihűtjük.
háziasszonyok fantáziája is jó­ gyon finomak. tartunk, akik többnyire rendkívül Tálaláskor felszeleteljük, bármilyen
formán csak a halászléig (azt is Jó sütést-főzést, jó étvágyat­ édesszájúak, hadd tegyem köz­ öntettel, lekvárral kínálhatjuk, de
inkább a férjek főzik nyaranta, kíván minden kedves Ol­va­sónk­ kinccsé azt a két süteményre­ önmagában is nagyon finom.
bográcsban), a rántott halig, leg­ nak a rovat vezetője: ceptet, amelyet a nagyvenyimi
feljebb a rácpontyig terjed. Ezért Erős István szakács egészségnapon kóstolóba kitett sü­ Zabpelyhes süti
tik mellett találtam. Remélem, hogy Egy tálban összekeverünk 2 bögre
így nem csupán azoknak a csalá­ zabpelyhet ¾ bögre vízzel, hozzá­
doknak kerülhet az asztalára e két adunk 3-4 evőkanál teljes őrlésű
Hal erőleves finomság, akik ott hozzáférhettek a tönkölybúza lisztet, 1 teáskanál
Hozzávalók 4 személyre: szabad prédára kitett recepteknek, fahéjat, 1 marék megmosott ma­
0,5 kg halaprólék, halfej hanem Olvasóink is kedvet kap­ zsolát vagy más aszalt gyümölcsöt,
nak e nem szokványos, bár a régi 3 evőkanál szezámmagot, 3 evő­
0,40 dkg pontyfilé, ceruza vastag­
időkben is használt alapanyagokból kanál napraforgómagot, 3 evőkanál
ságúra vágva
gyorsan és egyszerűen elkészíthető lenmagot, 2 evőkanál mézet (v.
2 fej vöröshagyma
sütik kipróbálására. más édesítőt), fél bögre hidegen
3 gerezd fokhagyma sajtolt napraforgó étolajat.
2 szál petrezselyem gyökér Köles süti A masszát sütőpapírral bélelt tep­
2 szál répa Egy bögre megmosott kölest ön­ sibe öntjük és 30–35 perc alatt pi­
1 kis gumó zeller tünk egy normál méretű tepsibe, rosra sütjük.
2 fej gomba
fél szerecsendió
só ,egész bors Rizsfelfújt tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját
1 teáskanál paradicsompüré a cukorral, a vaníliás cukorral és
Hozzávalók 4 személyre: a citromhéjjal kemény krémmé
A halaprólékot 1,5–2 liter hideg 30 dkg rizs keverjük. A tojás fehérjét ke­
vízben feltesszük, sózzuk, bele­ 5 dkg vaj mény habbá verjük. A kihűlt rizst
tesszük a paradicsompürét, majd 4 db tojás hozzákeverjük a sárgakrémhez,
lassan felforraljuk és szűrőkanállal 15 dkg porcukor majd a végén a tojásfehérje habot
Fotó: Mudra László
lehabozzuk. Mikor felforrt, belerak­ vanília lazán hozzákeverjük. Kivajazott,
juk a többi hozzávalót, és 3 órán reszelt citromhéj zsemlemorzsával kiszórt tepsibe
keresztül lassú tűzön főzzük .Ha Dorozsmai molnárponty 1 l tej öntjük a masszát és 150–180
megfőtt, sűrű szűrőn leszűrjük, be­ A rizst megfőzzük a tejjel és egy Celsius fokon sütjük.
Hozzávalók 4 főre:
leaprítjuk a zöldséget és a csíkokra kis darab vajat, csipet sót teszünk Porcukorral, olvasztott csokival
80 dkg pontyszelet
vágott halat belefőzzük. Betétként bele (a tej mennyisége függ a vagy gyümölcs-szósszal is tálal­
3 fej vöröshagyma
adhatunk csíkokra vágott pala­ rizstől). Ha megpuhult, kihűtjük. A hatjuk.
só, bors
csinta tésztát, amit csak sóval
2 dl tejföl
készítünk.
2 ek liszt
1 ek piros paprika
zsír vagy olaj a sütéshez
30 dkg gomba
20 dkg kolozsvári szalonna Évzáró partykra, családi ünnepekre,
baráti összejövetelekre
A pontyfiléket beirdaljuk, felsze­ hidegtálak, komp­­lett menüsorok
leteljük, gyengén megsózzuk, ke­ elkészítését és a helyszínre szállítását – igény
vés zsiradékon megsütjük. esetén szervizszolgáltatással – vállaljuk.
Hidegtálak 1350 Ft/főtől,
Kiszedjük, félretesszük, majd a komplett menüsorok már 2490 forinttól!
zsiradékban az apróra vágott vö­­ Hívjon, egyeztessünk!
röshagymát lepirítjuk bele­tesz­ Kérje akciós ajánlatunkat!
szük a szeletelt gombát, azt is Állunk szolgálatukra!
pirítjuk, és egy szem apróra vágott
paradicsomot és paprikát teszünk
hozzá. Sózzuk, borsozzuk, és piros­
paprikát teszünk hozzá. Kb. 2 dl
erőlevest merünk rá és pár percig
pároljuk. A tejfölt simára keverjük
a liszttel, majd mártás sűrűségűre
sűrítjük. Kiforraljuk és belepároljuk
Fotó: Mudra László
Fotó: Mudra László

a halszeleteket. Köretnek túrós


csuszát adunk hozzá és megszór­ Asztalfoglalás, rendelés: 06 20 312 90 72
www.nexusgastro.hu
juk kipirított, apró kockára vágott
www.martonjanos.hu
szalonnával.
Tudnunk kell, mit (Nem) csak nőknek!
kell Kezelnünk… Dr. Bazsa Sándor Ph.D szülész-nőgyógyász rovata

A magzat méhen belüli fejlődése


Dr. Schrobár Hajnalka ideggyógyász, rehabilitációs
szak­orvos rovata
A megtermékenyülés és a beágya­ de ­természetesen az az ideális,
zódás közé eső időt terhességet ha a 40. hét körüli időre esik az
Néhány gondolat az agyi érkatasztrófákról megelőző szakasznak nevezzük. örömteli esemény.
Ez alatt az egyetlen sejtből több Természetesen mindenkinek az
A népnyelv által korábban szél­ vagy beszűkül, elzáródik, annak száz sejtből álló hólyagszerű képlet a szíve vágya, hogy a terhesség za­
ütésnek, gutaütésnek hívott tünetei lesznek. Mit észlel ebből lesz, ami azonban nem nagyobb, vartalan és a szülés könnyű legyen,
agyvérzést vagy agyi infark­ a beteg? A stroke-ot szenve­ mint az eredeti petesejt volt, még az sem őt, sem a gyermekét ne
tust együttesen az orvoslás ma dett beteg érezhet zsibbadást, a megtermékenyítés előtt. A valódi viselje meg. E cél elérése érdeké­
stroke-nak hívja. Olyan gyakran érzészavart, bénulást, látászavart, növekedés csak a méhnyálkahár­ ben a nőnek is sokat kell tennie,
használt fogalom, hogy ma már egyensúlyzavart, beszédértési tyába való beágyazódás után és ezek között kiemelt jelentőségű
ez is benne él a köztudatban. vagy szóformálási nehézséget, kezdődik. Csak ezután beszélünk a rendszeres terhesgondozás.
Sajnos, a második leggyakoribb nyelészavart. Lehet, hogy szédül, tulajdonképpeni terhességről. A terhes legalább havonta
halált és rokkantságot okozó fejfájása lesz. Súlyos esetben A fejlődő „emberke” neve az egyszer és az utolsó hónapokban
betegség Magyarországon és eszméletvesztés is kialakulhat. A első három hónapban embrió. ennél gyakrabban is keresse fel
más formában ugyan, de minden vérzéses stroke többnyire hirte­ Táplálékát az anyai vérből veszi a terhesgondozót, akkor is, ha
korosztályt érinthet. len lép fel, kifejezett fejfájással, fel, és rohamos növekedésnek teljesen panaszmentes. Kétség­
hányingerrel, szédüléssel jár. Ter­ indul. Fantasztikus ez az iram: az te­lenül bebizonyosodott ugyan­
Az agynak oxigénre és táp­ mészetesen nem minden tünet első négy hét alatt eredeti súly­ is, hogy szakszerű gondozással,
anyagokra van szüksége a jelent agyi katasztrófát, vannak nak 20 000-szeresére nő. A má­ mind az anyai, mind a magzati
megfelelő működéséhez, ezt az múló keringészavarok is hasonló sodik hónapban is ötvenszeres a szövődmények zöme eredménye­
érrendszer szállítja. tünetekkel. Ennek eldöntése már gyarapodás és még a harmadik­ sen megelőzhető. Komoly és élet­
A stroke-nak két formája is­ ideggyógyász feladata. A további ban is tízszeres. A tízhetes embrió veszélyes szövődmények gyakrab­
mert, az agyi infarktus (ez az teendőket egy alapos kivizsgá­ (az utolsó vérzés utáni 12. héten) ban alakulnak ki olyan nőkön, akik
esetek 85%-a) és az agyvérzés lás eredménye határozza meg. 8 cm hosszú és gyakorlatilag már gondozáson soha nem voltak, vagy
(15%). Nyilvánvaló, hogy az erek Ennek része lehet a koponya CT csaknem minden életfontosságú csak ritkán mentek el. Körükben a
állapota messzemenően megha­ (computer tomográf), MR (mág­ szerve kialakult, már hasonlít az csecsemőhalálozás is kétszeres.
tározza az agyi és az egyéb neses rezonancia) vizsgálat, a újszülöttre. Ettől kezdve magzat
­szervek keringését. Ezért fontos részletes kardiológiai kivizsgálás, (főtusz) a neve.
a megelőzés szempontjából a nyaki-agyi erek ultrahang vizs­ A magzat növekedése már nem
megfelelő táplálkozás, a szegé­ gálata, és még számos egyéb olyan gyors iramú, mint az emb­
nyebb koleszterintartalmú ételek vizsgálat is. rióé, a negyedig hónapban mégis
fogyasztása és a magas vér­ A stroke utáni első órák a túl­ hétszeres, az ötödikben három­
nyomás kezelése, a dohányzás élés és a maradandó károsodá­ szoros, még a hatodikban is két­
mellőzése, hogy az ereink ne sok szempontjából kritikusak, szeres. Ezalatt a magzat nemcsak
meszesedjenek, szűküljenek be ezért fontos minél előbb orvoshoz nő, hanem rengeteget változik is.
időnap előtt. fordulni. A megfelelő, időben A mozgás a 20. hét végére lesz
Ha az agyi vérellátás zavart nyújtott segítség jó esélyt ad a olyan intenzív, hogy az anya is ész­
szenved, mert egy ér megreped, felépülésre és a rehabilitációra. reveszi. Négyhónapos korban a
bőrt igen finom szőr fedi.
A máj és a tápcsatorna többi
mirigye is váladékot kezd termel­
ni, ami a bélben gyűlik össze. Ezt
magzatszuroknak (mekóniumnak)
nevezzük. Az életfontos szervek
a hetedik hónap végére kialakul­
nak és működőképesek. Az ekkor
világra jött újszülöttnek már esé­
lye van az életben maradásra. Az
ilyen koraszülött kb 1 kg-os. Ha a
szü­lés a nyolcadig hónap végén
indul meg, jobbak a kilátások,

SÉRVE VAN?
Forduljon cégünkhöz, mi specialistái vagyunk minden sérv
ellátásának (lágyék-, köldök- és hasi sérv)! LÉZERSEBÉSZET
Tanácsadás, méretvétel az alábbi helyeken:
2008. november 7. és november 21. péntek,
Dr. Thomka György
Székesfehérvár, 9:00-11:00, Alba Regia Gyógyszertár, Lézersebészeti és általános sebészeti magánrendelés
Mészöly Géza út 5.(uszoda közelében!)
Rendelés helye: „Egészségért” Bt. rendelője
2008. november 12. és november 26. szerda
Dunaújváros, 10:30–11:30, Zöldkereszt Gyógyszertár 2400 Dunaújváros, Liget köz 7.
Táncsics Mihály u. 6/b. Telefon: 06 70 376 21 64 és 06 20 94 17 182
Információ (levélcím): Spranz KFT., 2097 Pilisborosjenő, Fő út 3. Rendelés ideje: szombat 9–11 óráig
Tel./fax: 06 26 336 122, és 336 322, www.spranz.hu, info@spranz.hu
SVT – A spirituális Természetjárók találkoztak
választanácsadás Dunaújváros (kk) „Rossz idő nincs,
csak rosszul öltözött turista” – volt a
mottója a dunaújvárosi Építők SE,
majd Dunaújvárosban folytatódott
a rendezvény, zsíros kenyér és forró
tea mellett. Élménybeszámolók, az
Választanácsadás? Akkor biztosan Végre elkezdünk dolgozni. Amikor a Pentelei Bakancsosok, a Pente­ egyesületek rövid bemutatkozása
lehet a kérdésekre válaszokat kapni, elmondom első kérdésem, az inga le Természetjáró Egyesület és a után közösen látogattak el a közeli
megoldásokat találni?! Amikor le­ mellé egy táblázatokkal teli könyv Nagyvenyimi Erdőjárók Klubja tag­ római kőtárhoz és a katonai fürdőbe,
beszélem a találkát, kiderül, felada­ csatlakozik, ez a Spirituális Válasz­ jai adtak egymásnak randevút ok­ ahol Medvegy Zsuzsa vezetésével is­
tom van: kérdésekkel kell készülnöm. tanácsadók segédeszköze. tóber 4-én, a dunaújvárosi Civilek merkedtek a város ókori emlékeivel,
Hát, abból bőven van, vegyük csak Folytatjuk…
Házában rendezett Természetjárók múltjával, egyúttal kapcsolódtak a
számba: magánéleti-párkapcsolati, Esetleírás a Spirituális Választa­
Találkozójának. Tájak, Korok, Múzeumok Egyesület
munkahelyi, a gyerek, a szülő, bará­ nácsadó munkáiból:
A rendezvény szervezőjétől, a nyílt napok programjához. Visszatér­
tok és barátnők… Felállítok egy fon­ Z. tudta és érezte, hogy jelenlegi,
Pentelei Bakancsosok vezetőjétől, ve a Civilek Házába baráti beszél­
tossági sorrendet, honnan is kezdjük külföldi lakhelye nem ideális számára,
Jurinka Rozáliától megtudtuk, hogy getéssel, borozgatással fejezték be
a szálakat felgombolyítani. szeretett volna hazaköltözni, de a
a cél egymás megismerése, közös e kellemes napot. A rendezvényt
Amikor megérkezek a találkozóra, családja, felesége, fiai, barátai meg­
túrázás és szórakozás volt. Már reg­ természetfotó- és ásványkiállítás,
semmi hókusz-pókusz nem fogad, próbálták lebeszélni erről. Kereste a
ami egy kicsit meglepő. Hová lettek választ, miért ez a nagy ellenérzés
gel a kis­­apostagi Salbert-szigeten film- és diavetítés, valamint egy
a kristálygömbös, feketeruhás, sejtel­ benne jelenlegi lakhelye ellen, mi ez kezdődött a program egy rövid, sza­ szakértő bevonásával egy, a gombák
mes Boszik? Kiderül, az már a múlté, a vonzalom a magyarországi életre. kadó esős, de gazdag gombater­ csodálatos világában tett virtuális
itt Angyalokkal, Felső segítőkkel, Uni­ Mindezekkel párhuzamosan szerette mést eredményező gyalogtúrával, túra gazdagította.
verzális energiákkal folyik a munka. volna kiegyensúlyozottabbá tenni
Kicsit izgatottan foglalok helyet. családi életét.
Próbálom a kérdéseimet végiggondol­ Válasz: Z. és családja számára Z.
ni, már kicsit bánom, hogy nem írtam anyósa jelentette a legnagyobb ki­ Arc- és dekoltázsmasszázzsal, Vadászbolt –
fel őket papírra, biztosan a legfonto­ hívást, még mindig az Ő általa hátra­ exkluzív kezelésekkel,
sabbat fogom elfelejteni. Pár perces hagyott hitek és energiák dolgoztak sminkeléssel, tartós szempilla-
Munkaruházati bolt
Dunaföldvár, Paksi út 2/a.
ráhangolódás után kiderül, részemről benne és a feleségében is. (Nektek és szemöldökfestéssel,
is aktív közreműködésre lesz szükség itt a helyetek, itt lehettek boldogok, várja régi és leendő ügyfeleit Nyitva tartás:
a folyamat alatt. elégedettek stb.) Miután ezeket meg­ Hétfőtől péntekig: 9-12 és 13-16,30
Somogyi Csilla kozmetikus
A Spirituális Választanácsadó kezé­ találtuk, kitisztítottuk a hozzá kap­ Szombaton: 8-12 óráig
Perkátán, a Községháza
ben egy inga. Mivel még nem láttam csolódó energiákat, a táblázatokban Telefon: 06 70 45 93 173
melletti kozmetikában!
ingázni senkit élőben, a Tanácsadó kimutatott, személyre szabott pozitív Vadász lőszerek
Decemberi AKCIÓ: –S  B, Norma, RWS, Hornady,
bemutatja, mit is kell figyelnem. A erőkkel töltöttük fel az űrt.
válaszokra általában 3 fajta mozgás Egy év múlva találkoztam újra Z- a teljes körű arcápoláshoz Remington
érkezik: igen, nem és egy körkörös, vel. Elújságolta, hogy nemrég haza­ AJÁNDÉK tartós Légfegyverek
tisztító mozgás. Ez mindenki kezében költözött, oda, ahová mindig is vá­ szempillafestés! – t artozékok, léglőszerek,
más irányú mozgás lehet. gyott. Felesége és az egész családja kiegészítők
Otthon én is elkészíthetem és pozitív változása csodálatos, úgy AIRSOFT
kipróbálhatom a következőkkel: egy érzi, ilyen kiegyensúlyozott időszak – fegyverek, lőszerek, kiegészítők
karikagyűrűt egy kb. 15–20 cm-es rég nem volt életében. Maradékta­ Vadász felszerelések
cérnára felfüggesztek, majd kissé lanul felszámolta külföldi lakhelyét, Munka- és védőruházat
– bakancsok, védőeszközök
előredőlve, a könyökömet megtá­ és a felesége, aki eddig nem tudott
masztva asztalon, karfán, kényel­ mit kezdeni a magyarországi élettel, Kérjen időpontot most!
mes testhelyzetben lógatom. Majd meglepő módon élvezi az új hely­ Somogyi Csilla kozmetikus,
felteszek egy kérdést, melyre tu­ zetet. Sok örömöt és szeretetet kívá­ 06 30 308 43 64
dom, hogy igen a válasz (pl: XY-nak nok mindenkinek! Nyitva tartás:
hívnak?) Ez lesz ezek után mindig az Elérhetőség: H, Sze, Cs, P: 12-20 óráig,
igen iránya ingám számára. hermaniko@gmail.com Kedden: 8-14 óráig
Várjuk Kedves Vásárlóinkat!

Magánrendelések
a Napfény 2001 Kht. Kulcsi Kistérségi Egészségügyi Központban
(Járóbeteg szakrendelés és egynapos sebészeti központ)
2458 Kulcs, Rákóczi u. 139. · Bejelentkezés telefonon: 06 25 50 90 60 és 06 25 251 063

Beutaló nélkül, előzetes bejelentkezés alapján, az ellátási kötelezettségen kívüli települések* lakosai által is
igénybe vehető magánrendelések:
audiológia fül-orr-gégészet sebészet
belgyógyászat kardiológia szemészet
bőrgyógyászat neurológia traumatológia
esztétikai plasztikai sebészet nőgyógyászat ultrahang diagnosztika
fényterápia orthopédia urológia
OEP által nem finanszírozott, csak magán rendeléseként működő ellátások:
rheumatológia **, neurológia, kineziológia
*A területi ellátási kötelezettség alá tartozó települések: Adony, Iváncsa, Kulcs, Rácalmás; továbbá Beloiannisz,
Besnyő, Pusztaszabolcs lakosai számára a Társadalombiztosítás által finanszírozott szakrendelések ingyenesen
vehetők igénybe.
*A z egynapos sebészeti ellátásokat a Társadalombiztosítás finanszírozza.
** a RHEUMATOLÓGIAI szakrendelésen Dr. Puskás Réka a budapesti Szent Imre Kórház rheumatológusa
2008. évben az alábbi időpontokban fogadja a bejelentkezőket: november 05. szerda 09,00 – 13,00
november 12. szerda 09,00 – 13,00
december 03. szerda 09,00 – 13,00
december 17. szerda 09,00 – 13,00
HAMAROSAN…
Újabb fejezetéhez érkezett a dunaújvárosi
élmény- és gyógyfürdő beruházása
Bár a nyár folyamán megtorpanni meg működését, épületgépészeti terü­
látszott, a kívülről látványos és im­ leten tervezés, kivitelezés, üzemeltetés,
pozáns létesítményben lassan a belső karbantartás, hibaelhárítás, 24 órás
munkálatok is befejeződnek. ügyeleti szolgálattal. Stratégiai partnere

Fotó: Mudra László


Mint megtudtuk, az élményfürdő most a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. Megren­
tart beruházásának utolsó fázisában, deléseinek teljesítése mellett a tár­
amikor is az elkészült komplexumot saság dinamikus üzleti eredményeket
átadják az ideiglenes üzemeltetőnek. ért el nemcsak Debrecenben, hanem az
Azonban ki is az? ország más területein is.
A DVG Zrt. által az ideiglenes üze­ – Honnan jött a gondolat, hogy az
meltetésre kiírt pályázat nyertese a deb­ ország közepén egy élményfürdőt üze­ A fertőtlenítés célja, hogy ártalmat­ eszközöket, a medencéket a napi
receni székhelyű HUNÉP-UNISZOL Zrt. meltessenek? lanítsa a medence vizében a patogén használatnak megfelelő terhelés alá
és DH Szerviz Kft. Konzorcium. Magáról R.J.: A konzorcium már tapasztalt mikroorganizmusokat, de ne ingerelje a helyezzük, vendégek nélkül. Ez azt
a cégről, valamint az elkövetkező üzemeltetője a „vizes” objektumoknak, nyálkahártyát, a bőrt, a szemet. jelenti, hogy a medencéket feltöltjük
időszak eseményeiről kérdeztük Rácskai olyan referenciákkal rendelkezik, mint Az élményfürdő és wellness részleg vízzel, a hozzá kapcsolódó élményele­
József konzorciumvezető vezérigazgató a Debreceni Nagyerdei Gyógyfürdő, szolgáltatásain túl a létesítményhez tar­ meket a későbbi rendes üzemmenetnek
urat. a Kerekes telepi Gyógyfürdő, a Tócós tozik egy gyógyászati centrum is, ahol megfelelően elindítjuk, s mindezt doku­
– Tisztelt Rácskai Úr! A HUNÉP egy új Kerti tanuszoda üzemeltetése, 3350 m2 különböző reumatológiai és rehabili­ mentáljuk. Ennek az a célja, hogy még
név Dunaújváros életében. vízfelületen, közel 13 hektár területen, tációs kezelésekre van lehetőség. a megnyitás előtt lehetőségünk legyen
R.J.: Igen, a város életében talán az, valamint további gyógyfürdők termálkút­ Visszatérve a kérdésre, én elsősorban a fürdőt ellenőrizni, annak érdekében
azonban a HUNÉP Universal Építőipari jainak üzemeltetése és karbantartása. cégvezető vagyok, ezért úgy gondolom, a nagyközönséget egy tökéletesen
Részvénytársaság Kelet-Magyarország – Milyen kihívásokat tartogathat hogy egy város – amelynek 40 km-es működő, valóban élményeket nyújtó
egyik legjelentősebb építőipari szer­ ilyen referenciák után a dunaújvárosi vonzáskörzetében még hasonló ob­ fürdő várja.
vezete. A több mint félévszázados múltra élményfürdő? jektum sem található – közösségének – Mi történik ez után?
visszatekintő cég – jogelődjét 1951-ben R.J.: Kihívás? Bízunk benne, hogy megelégedésére szolgáltatni már ön­ R.J.: A sikeres terhelés nélküli
alapították – napjainkban dinamikusan meglepetésekkel csak mi szolgálunk magában is nagy kihívás, ezen túl pedig próbaüzem végén a fő megmérettetés
fejlődik, struktúrája, felépítése folyama­ a lakosságnak. Mint műszaki ember, szerintem minden új beruházás indítása a terheléses próbaüzem. Ennek során
tosan formálódik. A piaci elvárásokhoz, először sorolom a főbb paramétereket: óriási feladat. a fürdőt csúcsterhelés alá helyez­
a mindig változó gazdasági körülmé­ 14 db medence 1971 m2 vízfelület, – Miről fog szólni az ideiglenes üze­ zük, a megengedett vendégszámmal.
nyekhez való alkalmazkodás igénye 7 db csúszda, egy Római Fürdő finn meltetési időszak? Amennyi­ben ez is rendben lezajlik, úgy
hívta életre a HUNÉP-UNISZOL Zrt.-t, szaunákkal, gőzkabinokkal, aromakabi­ R.J.: Az ideiglenes üzemeltetés meg­ a fürdőt hivatalosan is át lehet adni.
amely 2005-ben alakult, a Cég­csoport nokkal, Kneipp taposó medencével, fitt­ kezdéséhez reményeink szerint hama­ – Van-e már neve a fürdőnek?
leányvállalataként. Cégünk teljes körű ness termek és bowling pályák. Nyilván rosan rendelkezésünkre fog állni a R.J.: A névadási pályázat október
szolgáltatást nyújt az üzemeltetés és a felsorolt fürdőelemekhez több kiszol­ használatbavételi engedély, ennek bir­ végén zárul, az eredményhirdetésre
karbantartás területén, továbbá min­ gáló egység is tartozik, de ezeket majd tokában megkezdjük a létesítmény ter­ november 5-én kerül sor. E feladatot a
den olyan kiegészítő tevékenységet megtapasztalják az idelátogatók. helés nélküli próbaüzemét, s ha minden város és a térség lakóira bíztuk: nekik
ellát, amely elengedhetetlen része az Szeretném felhívni a leendő ven­ rendben megy, akkor egy terheléses – Önöknek – kellett nevet adniuk új
intelligens létesítményüzemeltetésnek. dégek figyelmét a korszerű vízkezelési próba után megkezdődik az átadási fürdőjüknek, mer ez a fürdő Önöknek
Szolgáltatásaink minőségének javítása technológiára. A beltéri medencék és folyamat. épült, az Önök kikapcsolódását, gyógyu­
érdekében az ISO 9001:2001 és az a kültéri élmény- és gyerekmedencék – Mit jelent a terhelés nélküli lását fogja szolgálni.
ISO 14001:1997 szabványok szerint vízének (elő- és utó-) fertőtlenítésére próbaüzem és az azt követő terheléses
kiépített integrált irányítási rendszerün­ a STABOX – DEWAN–50 fantázianevű próba? Cikksorozatunkat folytatjuk. A kö­
ket folyamatosan fejlesztjük. klórmentes hidrogén-peroxid (H2O2) R.J.: A terhelés nélküli próbaüzem vetkezőkben folyamatosan megismer­
A konzorcium másik tagja a DH- bázisú fertőtlenítőszer-párt alkalmazzuk, során a létesítmény összes szolgál­ tetjük Önöket a létesítménnyel és an­
Szerviz Kft. 2000. április elején kezdte UV fertőtlenítő egységgel kiegészítve. tatásához kapcsolódó berendezést, nak szolgáltatásaival.
Hirdetés

Profi műkörmös szeretnél lenni?


Jelentkezz a Körömsziget speciális, max. 3 fős szakmai oktatására,
ahol sokkal többet tanulhatsz, mint az alapképzésben!
A tanfolyam végén OKJ-s és nemzetközi bizonyítványt adunk!
A Körömsziget tanfolyamai:
– OKJ-s kéz- és lábápoló, műkörömépítő szakmunkásképzés
(4 hó, indul novemberben, részletfizetés!)
– Speciális OKJ-s kéz- és lábápoló, műkörömépítő szakmunkásképzés
– Köröm díszítőtanfolyam
– Egyéni továbbképzés (ha nem vagy elégedett szakmai tudásoddal)
Körömsziget Dunaújváros, Dózsa Gy. út 5. fsz. 2.
Pné Egri Zsanett – 06 30 898 40 48 w w w. k o r o m s z i g e t . f w. h u

Természetgyógyász képzés,
OKJ-s Mentálhigiénés asszisztens képzés,
Indiai fejmasszázs, Talpmasszázs,
Parapszichológia-metafizika, Hasmasszázs
tanfolyam indul Kulcson.
Eng.sz: 07-0147-05.
További információk
a 06 30 989 58 53 telefonon és
a www.gyogyul6-sz.atw.hu honlapon.
Valóra vált egy álom… Egymásnak teremtve
Rácalmás (kk) Ötven és hatvan évvel Rácalmáson fogalom a Pinthoffer
Dunaújváros (kk) Ki mit tud? Orszá­ hangját Nagyorosziból, aki a közön­
ezelőtt kötött házasságának kerek év­ név, hiszen a család generációk óta
gos Döntő helyszíne volt szeptember ségdíjat is elnyerte. A második he­
fordulóját ünnepelte a múlt hónapban szódásként tevékenykedik, Pinthoffer
20-án a dunaújvárosi Civilek Háza. lyen Horváth Balázs végzett Farádról.
több rácalmási kötődésű házaspár is, Antalné családja pedig kocsmát üze­
Az eseményt a Mozgáskorlátozottak Ő citeraszólójával örvendeztette meg
akik között vannak, akiket szorosabb, meltetett a faluban, a kedvelt Csiz­
Egyesületeinek Országos Szövet­ a közönséget és a zsűrit. A harmadik
sége Ifjúsági Tagozata szervezte a helyre került Erlichné Németh Márta, és vannak, akiket lazább szálak köt­ madia avagy Garbacz-kocsmát. Ez
dunaújvárosi Mozgáskorlátozottak Sárbogárdról és Kissné Bererczki nek a Duna-parti településhez. a kocsma arról is híres volt, hogy
Együtt Egymásért Ifjúsági Egyesület Renáta, aki gitáron kísérte az énekes állandóan itt játszott Patkó Pista,
közreműködésével. produkciót. Öt vagy hat évtizednyi együttélés a kitűnő cigányprímás, aki később
Az alábbiakban Dzjadiga Nelli lel­ Művészetek kategóriában a Va­ló­ esetében már bátran fogalmazhatunk itt is halt meg, muzsikálás közben.
kes tudósítását adjuk közre: ságszínpad vitte el a pálmát Békés­ így: őket a Jóisten is egymásnak te­ Mint azt Pinthoffer Antalné Csizmadia
„Kora reggel nagy volt a nyüzsgés a csabáról. Mögöttük a második helyet remtette. Kondor Károly és felesége, Irén­ke nénitől megtudtuk, ő már ak­
rendezvény helyszínén. A versenyzők Horváthné Páhi Celesztina szerezte Szalai Teréz ötven éve kelt egybe, s kor ott segédkezett az italmérésben,
izgatottan várakoztak, vagy éppen a meg fotóival, Veszprémből. A har­ ma is nagy szeretetben élnek Rác­ amikor még csak sámliról érte fel a
verseny előtti utolsó próbáikat tartot­ madik helyre „szorult” festményeivel almáson. Karcsi bácsi a Napfény pultot, de már akkor kinézte magának
ták. Mesterházy Zsolt, Herendről. Nyugdíjasklub összejövetelein és más őt a szódás Anti. Ahogy akkoriban
Megnyitó beszédében Cserna Egyéb kategóriában a legjobbnak rendezvényeken saját verseivel örven­ mondogatta: majd ha nem kell már
Gábor­ dunaújvárosi humán alpol­ Miklós Rómeó bizonyult, aki valódi dezteti meg a hallgatóságot. A klub sámli, eljövök érted. És eljött a nap,
gármester hangsúlyozta: óriási tánctudásáról tett tanúbizonyságot a németországi testvértelepülésről, amikor a 17. éves Irénke Pinthoffer
megtiszteltetés számára, hogy jelen és Koroncó Zöldmajorból érkezett. Dransfeld-ből a tökfesztiválra Rác­ Antal felesége lett, s ennek a minap
lehet a döntőn. A zsűri tagjai: Weiner­ A második helyen Fazekas István almásra érkezett csoportnak ren­ volt 60 éve. Azóta is jóban, rosszban,
István író, költő, Prosek Zoltán, és Sitkuné Técsy Éva végzett, Nyír­ dezett búcsúvacsorán köszöntötte egymásnak teremtve élnek. Három
­Garai Zsuzsanna, Uszanov Natasa egyházáról. Ők humoros jóslásukkal az aranylakodalmas párt, sőt, még gyermekük, unokáik, dédunokáik, csa­
MEOSZ IT ifjúsági koordinátor, elnöke igyekeztek elnyerni a közönség és a egy házaspárt, akik szintén 50 évvel ládtagjaik köszöntötték őket gyémánt­
­Gombos István dunaújvárosi önkor­ zsűri szimpátiáját. A harmadik helyet ezelőtt keltek egybe, a Scheden-ben lakodalmukon jelenlegi lakóhelyükön,
mányzat Kulturális Bizottságának el­ az Aranyhíd Nevelési Központ nyerte élő Ursula és Heinrich Hartmann-t, Dunaújvárosban.
nök zsűri elnöke volt. el Szombathelyről. Mindenki örült a valamint a Neimetal-Varlosen-ben élő, Mi is gratulálunk és jó egészséget
Az álom, amit az elődöntőn csak kisiskolások, akik népi gyerekjátékok­ 60 éves házasságát ünneplő, Magda kívánunk a jubilálóknak és az őket
képzelni mertünk, most megvalósult. kal színesítették a döntőt. és Karl Schrödert. körülvevő szeretteiknek!
A fellépőket a következő idézettel Feltétlenül szeretném megemlíteni
bíztattam: „A szeretet a legjobb a különdíjasokat is. Elsősorban Ihász
gyógyszer.”(Paracelzus) Gyulát Debrecenből, aki látássérült
Megrendítő volt hallgatni a látás­ és egy verset szavalt el. Másodszor
sérült Szabó Jánosnét Győrből, aki Szakács Zsókát Sárbogárdról, aki sa­
egy elhunyt sorstársa verseit adta elő. ját versét adta elő. Harmadszor Nagy
Ezzel kiérdemelte a harmadik helyet. Pétert, Nyúlról, aki gyöngyfácskájával
A második helyen Moharos Sándorné aratott sikert.
végzett Szárról, aki Jókai Anna egyik A műveltségi, logikai vetélkedőt
versét szavalta el. Weiner István saját Ujbányi Tibor a Közép-dunántúli régió
verseskötetével ajándékozta meg. Az Komárom-Esztergom megyei vezetője
első helyezést Varga Katalin érte el bonyolította le.
Sopronból, aki saját monodrámájával Az első helyet a Nagyorosziban élő
kápráztatta el a zsűritagokat. Szabó Edit kapta. A második helyen
A zene kategóriában már nehe­ Csorba Bertalan végzett, Rakamaz­

Fotó: Mudra László


zebb dolga volt a zsűrinek. Így azt ról. S végül a harmadik helyezett
a döntést hozta, hogy két első he­ Naár Norbert lett, Tokodról.
lyezést oszt ki. Meghallgathattuk A rendezvény üzenete mindenkihez
a Zene-Bona együttes fantasztikus szól: „Ne feledjétek! Az az álmotok,
nagyzenekari produkcióját, Százha­ amit nagyon akartok, tényleg valóra
lombattáról és Szabó Edit bársonyos válik.”
IMPRESSZUM
Mezőföldi Élet
Silver Divat – a sikeres
®
Dunaújváros térségének
DUNARAMA információs lapja
KÉP – KERET
öltözék védjegye – Képkeretek készítése
HU ISSN 1789-9044
Lapnyilvántartási szám:
163/265/1/2008.
A Silver Line márkanév egyet jelent és nadrágok közül választhatunk a rövid határidővel,
a minőségi, de megfizethető alkal­ Silver Line üzletekben, ahol a méret­ kedvező árakkal Alapította:
mi ruhákkal. A hölgyek Dunaújváros re iga­zítás ingyenes. A Silver Line – Különleges keretek Koczka Kata és
környékének leggazdagabb női alkal­ gazdag kínálattal várja a darázs­ készítését is vállaljuk Mudra László, 2008-ban
mi és hétköznapi ruhaválasztékával derékkal megáldott fiatal lányokat – Gobelinek kasírozása, Készül 10.000 példányban, a
találkozhatnak a Dózsa György út és a már kevésbé karcsú hölgyeket keretezése dunaújvárosi Text Nyomdában
25/a alatti üzletben, az igényes fér­ minden korosztályból, akik minden – Egyedi grafikák, Kiadó:
festmények Koczka Kata ev (EV-807042)
fiaknak pedig érdemes felkeresniük bizonnyal­ találnak kedvükre való
– Katalógusból választható
a Dózsa György út 23. fszt. 2. szám elegáns viseletet kis és nagy méret­ Szerkesztőség:
poszterek
alatti üzletet, ahol Nagyné Katitól ben egyaránt. A férfiak ruhatáruk fel­ 2459 Rácalmás, Deák tér 4.
– Kész képkeretek
szakszerű öltözködési tanácsokat frissítése vagy „kinőtt” ruháik cseréje nagy választékban
E-mail: info@mezofoldielet.hu
is kaphatnak. A Silver ruházati bol­ céljából keressék fel a Silver üzletet, Web: www.mezofoldielet.hu
tok egyedi igényeket is kielégítenek, ahol alkalmi és hétköznapi öltönyöket 2400 Dunaújváros, Mobiltelefon: 06 20 9237 211
mivel egyeztetést követően rövid és a hozzájuk illő kiegészítőket egy­ Dózsa Gy. út 4/c Főszerkesztő: Koczka Kata
határidővel beszerzik a megvásárolni aránt beszerezhetik. Tojásház alagsor Fotó: Mudra László
kívánt modellt. Jó, ha tudja: minden alkalomra Telefon: 06 25 403 355 Design: Kiss Miklós
Közeledik az év vége, a vállalati megoldás a Silver! Nyitva: H-P: 9-12, 13-17 Tördelés: Nagy Erika
évzárók, szalagavatók, bálok sze­ Nézzen körül a Silver Divat hon­ www.lux-on.hu Hirdetésfelvétel:
zonja. Elegáns báli és koktélruhák, lapján: www.eskuvoiruha.co.hu, és hirdetes@mezofoldielet.hu
kosz­tümök, topok, alkalmi szoknyák keresse fel üzleteinket! Molnár Klára 06 70 4112 155
Hirdetés
Kata olimpiai álmai Négy évszak maraton
Iváncsa (kk) Iváncsa már eddig csak szép sport­sikerekkel, hanem utolsó forduló
is több élsportolót, olimpikont kiváló tanulmányi eredménnyel is
adott a hazának, s ha még Pe­ büszkélkedhet, amit több díjjal is Pusztaszabolcs (kk) A Puszta­ baráti kapcsolatok gazdagítása.
kingben nem is lehetett ott, de a elismertek: az Élen a tanulásban, szabolcsi Szabadidősport Egye­­ A verseny négy korcsoportban,
négy év múlva esedékes londoni élen a sportban kitüntetést Fejér sület 2008 februárjában, má­- nemenkénti bontásban zajlik.
olimpián remélhetőleg tényleg megyétől és a fővárostól is kiér­ ­jusában és augusztusában ren­­­­- A verseny utolsó fordulójának
együtt drukkolhatunk Iváncsa demelte, több alkalommal. dezett egyenként 10,5 km-es résztvevői november 8-án 10
tehetséges ifjú sportolójának, a A vakációt kihasználva Kata futóversenyt, a 42 km-es mara­ órakor rajtolnak el a polgármes­
dzsúdó szerelmesének, Szova az augusztusi salgótarjáni edző­ toni utolsó fordulója pedig no­ teri hivatal elől, és teszik meg a
Katának. Ő legalábbis már erről táborban készült arra, hogy a kor­ vember 8-án lesz. A győztes az a Pusztaszabolcs és Besnyő közöt­
álmodik. csoport-váltással – immár junior versenyző lesz, aki mind a négy ti országúton a távot. A verseny
évszakban versenyzett és össze­ helyezettjei oklevelet, az össze­
sített teljesítménye alapján a sített eredmények alapján érmet
legjobb időeredményt érte el. és oklevelet kapnak. Nevezni a
A verseny célja a sportág polgármesteri hivatal előtt 8.30
népszerűsítése, versenyzési al­ és 9.45 között lehet, 400 forint
kalom teremtése és a sport­ nevezési díj megfizetésével.

Aquarius – a sokoldalú
Bár a klasszikus értelemben vett kel. Hitelre történő vásárlás is le­
kerékpárszezonnak lassan vége, hetséges, ennek ügyintézését is
Fotó: Mudra László

mégis érdemes új kerékpár vállalják az üzletben. Nem csak


vásárlásán gondolkodni. És en­ komplett kerékpárokat, hanem
nek több oka is van… fitnesztermékeket, EGO, ALPINE­
A dunaújvárosi Aquarius utcai, illetve sportruházatot,
Kerékpárbolt és Szervizben a valamint Hauser háztartási ter­
Még csak 16. születésnapját korú lett – járó kihívásoknak meg 2008-as modellek jelentős mékeket is beszerezhetünk ná­
ünnepelte szeptemberben, de tudjon felelni. A junior korosztály árkedvezménnyel kaphatók (akár luk. Több újdonsággal, 2009-es
a nyár elején az 52 kilogram­ ugyanis három évfolyamot ölel 40%), ráadásul többfélekép­ modellekkel (Trek, Kellys stb.)
mosok mezőnyében magyar ba­ fel, ezért nagyon erős a mezőny, pen kifizethetjük a kiválasztott várják az érdeklődőket az Aqua­
jnoki címet szerzett Tatán, és a amibe ő most csöppent bele. De kerékpárt. A boltban 100%-on rius Kerékpárbolt és Szerviz­
július 5-én, Szarajevóban meg­ akinek olimpiai álmai vannak, az számítanak be üdülési csekket, ben, a Vasmű út 1. szám alatt
rendezett Judo Ifjúsági Európa tudja, hogy minden nap edzenie, és tíznél több egészségpénz­ (pince). Keresse fel az üzletet,
Bajnokságon a középmezőnyben készülnie kell célja elérésére. tár tagjainak kínálnak vásárlási vagy tegye fel kérdéseit a­­
végzett, legutóbb pedig a Mis­ Persze, ahogy a többi 16 lehetőséget, előnyös feltételek­ 06 25 420 006-os telefonon!
kolcon megrendezett I. osztályú évesnek, Szova Katának sem
Hirdetés
magyar bajnokságon a felnőttek csak a sportból áll az élet. Imád
között ezüstérmes lett. zenét hallgatni, énekelni, nagyon
Szova Kata eddig is biztató sok minden érdekli. Talán ez az
eredményei, a megnyert ser­ oka annak is, hogy még nem tud­
legek, kupák egész sora, kiváló ja, mi lesz, ha nagy lesz, de van
sportolókat kinevelő iskolájának még ideje eldönteni. Volt olyan
vándordíja, elkötelezettsége biz­ időszaka, amikor egyszerre ba­
tos alapját képezik olimpiai ál­ lettozott és cselgáncsozott, volt,
mainak. amikor a kézműves tevékeny­ség
Kata óvodás kora óta dzsú­dózik. is nagyon vonzotta.
Édesapjának, Szova Jenőnek, az Most, hogy megkezdődött
iváncsai dr. Fejérpa­taky László az iskola, a felkészülési és a
Általános Iskola tanítójának a verseny­szezon, kevesebbet lehet
példáját követi, aki maga is e Iváncsán, a családjával. Szova
sportágnak hódolt gyermekko­ Kata, a céltudatos ifjú hölgy már
rában. Kata a Százhalombattai ráhangolódott az újabb idény­
Városi Ifjúsági Sportegyesületben re, amikor – immár a juniorok
kezdte, ahol még ma is edz het­ között – akarja magát beküzdeni
ente egy alkalommal, de ott van az élmezőnybe, és folyamato­
edzője, Sarkadi János 5. danos san bizonyítani: ott lesz a helye
mester budakeszi edzésein is, s a londoni olimpikonok között,
a válogatott kerettel is edz. s ő is hozzájárulhat a magyar
Szova Kata a budapesti II. kerül­ ­dzsúdósport, mint sikersportá­
eti Csik Ferenc Általános Iskola gunk sikeréhez. Úgy legyen!
és Gimnázium 9. évfolyamán,
sporttagozaton kezdte meg szep­
temberben a tanulmányait. Nem Koczka Kata
2008 decemberétől
gyermek és felnőtt
fogszabályozás indul
Adonyban az
Al Dente fogorvosi
magánrendelőben.

2457 Adony, Rákóczi utca 16.

Fazekas Ildikó
06 30 407 23 54

Megnyitottuk a
Grabarics Építőipari Kft.
betonacél-feldolgozó üzemét.

Vállaljuk igény szerinti


betonacélok előregyártását,
eladását.

Érdeklődni a 06 30 226 08 14-es


telefonszámon lehet.

You might also like