Az amerikai közpolitika fejlődése és jelene

Készítette: Bartók László

Szak: Közgazdálkodás és közpolitika

Kar: Gazdaságtudományi kar

Évfolyam: I. évfolyam (MA)

 I. Bevezetés

Az Egyesült Államok közpolitikája archaikus és modern jegyeket egyaránt mutat. Míg

a közpolitikájának alapjai a 16. században gyökereznek, mikor még a modern államiságról
semelyik országban nem beszélhettünk. Emiatt régi, szervezetlen elemek is jelen vannak a
rendszerben. Azonban ugyanolyan mértékben modern is, a modernség követelményeinek
klasszikus alapvonásait a legjobban sorakoztatja fel (nagy a szaktudás fontossága, a politikai
függetlenség szerepe). Ezért is nevezte Samuel P. Huntington az amerikai rendszert az
„archaikus modernség” politikai rendszerének. Amerika közpolitikájának megértéséhez
azonban elengedhetetlen megvizsgálni, az amerikai államiság kialakulását.

II. Az amerikai államiság és a közpolitika fejlődése

Európa területén már a középkor eleje óta kialakult hatalmi viszonyok voltak jelen.
Eleinte a hűbéri rendszer, a rendi monarchia, majd ezt követően az abszolút monarchiák
képében. Az újvilág területén az állami és hatalmi rendszernek nyoma sem volt. Bármilyen
felülről jövő hatalmi törekvésnek ellenálltak az újvilág telepesei, melyet mi sem mutat jobban,
mint az amerikai függetlenségi háború a 18. század végén, mely az angol hatalmi törekvések
ellen jött létre és hozta el az önálló amerikai államiságot. Azonban azt tudni kell, hogy a
függetlenség kikiáltása után sem beszélhetünk egy felülről szerveződő és mindent átfogó
államrendszer kiépüléséről. Kis közösségekben éltek az emberek, a saját törvényeikkel és
kezdetleges közigazgatási rendszereikkel. Míg a XVII., XVIII. és XIX. században kezdtek
kiépülni a viszonylag nagy hivatalnok réteggel rendelkező abszolút monarchiák az öreg
kontinensen, addig Amerika területén ezeknek nyoma sem volt. Ezért már a fejlődési útjának
a kiinduló pontja is eltér Európáétól.
Ezért fordulhat elő az, hogy nem alakult ki egy egységes, központosított közigazgatási
rendszer, hanem - ahogy majd látni fogjuk - egy decentralizált közpolitikai rendszerről
beszélhetünk. A modernsége azonban ott rejlik, hogy az Egyesült Államokban kezdték el
először felfedezni a közpolitika fontosságát, annak hatékonyságának és eredményességének a
jelentőségét, mely így sikeresebbé teszi az országot is.
A 20. század elején igaz, hogy a magániparban működő vállatokhoz hasonlították a
közigazgatási szférát és az ott használt módszerekkel próbálták meg megoldani az akkoriban

2
jelentkező problémákat. Azonban később úgymond kezdett „tudatosulni” a közpolitika
létezése és egyre erősebbé vált a közpolitika elemzése és oktatása is az 1950-es évektől
kezdve.
Míg az európai államokban egy erősen centralizált és a bürokraták által irányított
közigazgatási rendszert találunk, ahol a Weber bürokrácia elképzelése sokáig jelen volt és a
közpolitikai szemlélet még nem volt elterjedőben, addig az Egyesült Államokban a
közpolitika létezésének a ténye sokkal hamarabb jelentkezett, annak ellenére, hogy az állam
szervezettsége, centralizáltsága rendkívül széttöredezett volt.
A fentiekben olvashattuk, hogy a mélyre nyúló történelmi előzmények miatt egészen a
19. századig kis autonóm közösségekben működő egységekről beszélhetünk, az amerikai
közpolitika kapcsán. Ezt a kutatók nagy része egy úgynevezett állam nélküli (stateless)
időszaknak tekinti. Tehát nem alakult ki egy nagy országos rendszer. Megmaradtak a
demokratikus, de nagyrészt autonóm közösségek, s ahogy Ágh Attila írja: „Egyáltalában,
kialakult az a sajátos, máig élő amerikai mentalitás, amely az állam mindenféle szerepét
kellemetlen nyűgnek, elutasítandónak tartja, s a legjobb esetben is csak minimalizált
formában hajlandó eltűrni”.1 Ez a forma a 19. század elejéig jellemezte az Egyesült Államok
közpolitikáját. A 19. század második felében azonban egyre nagyobb teret nyert az iparosítás,
s kialakultak – főként a keleti parton és a nagy tavak mentén – a viszonylag magasan
iparosodott területek, melyek azonban már nem bírták el a paraszti társadalmakban jól
működő, de fejlettebb szinten már használhatatlan szervezési formákat.
Ezért az állam szerepe szépen fokozatosan kezdett megnőni, s az eddig működő kis
közösségi struktúra elkezdett bomladozni, s az 1880-as évektől kezdve „sorra jelentek meg az
országos intézmények, és kialakul a közszolgáltatások rendszere is”2. A viszonylag egységes
rendszer jelei – annak ellenére, hogy az amerikai államiság már lassan 100 éve létezett - az
1873-as Civil Service Act-al jön létre. Kezdett kialakulni egy – európai mércével mérve –
gyenge adminisztratív állam. Majd a XX. század elején megszületnek a föderális
szabályozások és testületek is (Federal Trade Comission, Federal Commerve Commission).
Azt azonban fontos tudni, hogy mindezek nagyon kezdetleges kezdeményezések voltak.
Gyengén centralizált szervezetekről van szó. Nem mondhatjuk el azt, hogy elindult egy erős
centralizáltság, inkább annak csak a jelei mutatkoznak meg. Jól példázza ezt a közös

1
Pesti Sándor: Közpolitika (Szöveggyűjtemény), Ágh Attila Az amerikai közpolitika, Rejtjel Kiadó 2001, Budapest
120. oldal
2
Pesti Sándor: Közpolitika (Szöveggyűjtemény), Ágh Attila Az amerikai közpolitika, Rejtjel Kiadó 2001, Budapest
120. oldal

3
költségvetési politika helyzete is, mely igaz, hogy megjelent már a XX: század elején, de igazi
közös költségvetésről csupán majd az 1920.as években beszélhetünk.
A centralizációs törekvések mellett azonban megjelent egy másik mozzanat is a
századvégi reformok kapcsán Amerikában. Ez pedig nem volt más, mint törekvés az addig
működő zsákmányrendszer (spoil system) felszámolására. Mi az a zsákmányrendszer? „ … a
politikai választások eredményének függvényében négyévenként újraosztották a köztisztviselői
állásokat, a politikai pártállás alapján, a szakértelemtől függetlenül”.3 Így értelemszerűen a
hivatalokban a szakképzettség rendkívül alacsony volt, nem is beszélve az elharapódzó
korrupcióról. Ezt legjobban a polgárháború veteránjai által kapott nyugdíj-jogosultsági
rendszer mutatja, melyet azok kaptak meg, akik elvileg részt vettek a polgárháborúban. A
jogosultságot egy szóbeli kijelentés (eskü) megtétele jelentette köztisztviselők előtt, melyben
kijelentették, hogy részt vettek a polgárháború megpróbáltatásaiban. A probléma az volt, hogy
mivel ez egy állandó jutatást biztosított, így magas volt a visszaélések száma is, s így gyakran
sokan jogosulatlanul kaptak ilyen „polgárháborús nyugdíjakat”. Természetesen nemcsak itt,
hanem a rendszeren belül sok helyen jelentkezett hasonló visszaélés (pl. adórendszer), mely
egy idő után kezdte aláásni a rendszer hitelességét.
Természetesen a demokratizmus szempontjából a zsákmányrendszer megfelelt az
elvárásoknak, hiszen egy választott képviselő által kijelölt személy látta el a feladatokat,
amely így a demokrácia deficitet a minimálisra szorította. A korrupció miatt azonban ez
fenntarthatatlan volt, s így kezdte átadni a helyét a szakképzett hivatalnokoknak. Meg kell
jegyeznünk, hogy sosem alakult ki olyan erős, sok rétegű, „fejlett” bürokratikus réteg az
Egyesült Államokban, mint Európában.
Így a 20. század elején a zsákmányrendszer kiszámíthatatlansága, gátlástalansága
(hiszen a választott képviselő és az általa választott hivatalnok a 4 év alatt minél jobban
megszeretett volna gazdagodni) és eredménytelensége reformokat igényelt. Ekkor került
előtérbe az eredményesség követelménye. Fő mozgató rugója az volt, hogy a rendszer minél
hatékonyabban és gyorsabban, egy szó, mint száz eredményesebben lássa el a rábízott
feladatokat. Ezért a rendszer megreformálásában dolgozók a magánszféra felé fordultak, ahol
az eredményesség és a hatékonyság az üzleti profit miatt létszükséglet, s onnan próbáltak meg
használható elméleteket átvenni, s azt átültetni a közszféra gyakorlatába.
A magánszféra megoldásaiból először a taylorizmus jelent meg a közigazgatási
szférában. A taylorizmus a tudományos vezetés iskoláját jelentette. Az embert egy

3
Gulyás Gyula-Jenei György: Összehasonlító közpolitika Aula Kiadó 2002 Budapest 311. oldal

4
racionálisan cselekvő lénynek, úgynevezett homo oeconomicus-ként kezelte. Egyetlen cél,
hogy minél többet keressen az egyén. „Ezen feltevésen nyugodott a human engineering
irányzat elképzelése. (…) Eszerint az emberi munka elemzése, szervezése és a feltételek
optimalizálása lényegében megoldható a matematikai és mérnöki módszerekkel. Ezt
támasztották alá azok az inviduálpszichológiai fejtegetések, amelyek szerint az üzem
egymástól viszonylag függetlenül tevékenykedő individuális lények sokaságából áll
(hordahipotézis). Vagyis a taylorizmus mechanikus materialista emberkép alapján építette fel
az emberi erőforrások hasznosításának rendszerét.”4 Láthatjuk, hogy a taylorizmus által
elkezdett egy bizonyos szerveződés felé elindulni a közpolitikát alakító intézményrendszerek
összessége, még ha magas fokú professzianizálódásról nem, centralizációról pedig végképp
nem beszélhetünk.
A taylorizmus azonban szociálisan nem volt értékorientált, ugyanis csak a maximális
hatékonyságot nézte, s a munkában való emberi résztvevőket is egy rendszer fogaskerekeként
kezelte. A dolgozói teljesítmények azonban egy idő után nem javultak tovább, majd
fokozatosan romlottak. Elton Mayo kutatásai kimutatták, hogy a munka-teljesítmény nemcsak
a racionális, a munkafolyamatokat megrövidítő kezdeményezéseken múlik, hanem más
tényezők is befolyásolják a munkahelyi teljesítményt. Mayo kísérletei jelezték, „hogy a
dolgozók személyes viszonyainak sajátosságai és különbségei különböző
munkateljesítményekhez vezetnek”5 továbbá fontos, hogy a munkahelyi teljesítmény fokozható
a munkahelyi viszonyok javításával és megfelelő kialakításával is. Ezeket a kutatási
eredményeket kezdték átemelni a közszféra terültére is.
A közszféra – főként az USA-ban - máig hasznosítja a magánszférában végzett
kutatásokat. Láthatjuk, hogy a közpolitika fontossága és hatékonyabbá tétele már a 20. század
elején megkezdődött. Itt jelentkezik a rendszer igazi modernsége. A 20. század folyamán
egyre jobban a vizsgálódások középpontjába kerül a közpolitika rendszere. Tehát míg az
Egyesült Államokban a 20. század elején észrevették a közpolitika, mint rendszer létét – igaz
a fogalom igazi megjelenése csupán a második világháború utáni években jelentkezik-, addig
Európában erről még nem beszélhetünk.
Szervezéstechnikailag tehát már a 20. század elején megindult a rendszer reformja, de
ez nem jelenti azt, hogy az állami központosítás nőtt volna. Az adminisztratív állam igazi
kialakulása a második világháború utánra tehető. Az kezdő lökést az adminisztratív állam
kialakítására, azonban már a Roosevelt kormányzat erőfeszítéseiben is megjelennek, mely az

4
Gulyás Gyula-Jenei György: Összehasonlító közpolitika Aula Kiadó 2002 Budapest 313. oldal
5
Gulyás Gyula-Jenei György: Összehasonlító közpolitika Aula Kiadó 2002 Budapest 313. oldal

5
1930-as gazdasági válságot nem tudta volna leküzdeni központosított intézmények és
intézkedések. Ilyen volt a nagy állami építkezések véghezvitele, olyanok mint pl. az egész
államokat behálózó autópálya rendszer kiépítése, a több államot érintő gátépítések (Hoover-
gát), vagy a FBI, a szövetségi nyomozó iroda felállítása. Az intézkedések között pedig,
olyanok mutatnak a közpolitikai centralizáció irányába, mint a farmerek felesleges
terményének az elégetése, kik kártalanítását főként már a központi költségvetésből
finanszírozták, az adott tagállammal karöltve. Az érdekesség azonban az, hogy míg ezek a
programok az adminisztratív állam súlyát növelték, addig az állam központi, hatalmi súlya
csak kissé növekedett. „Itt most nem a politikai rendszer egészéről van szó (…), hanem
magáról a közpolitikai rendszerről, amelynek fragmentáltsága nem csökkent, hanem inkább
nőtt az újabb területekre való kiterjesztéssel és újabb állami ügynökségek létrehozásával.”6
Annak ellenére, hogy az adminisztratív állam fragmentált és viszonylag gyenge is volt,
az amerikai adminisztráció folyamatosan növekedett a második világháborút követő években.
Az 1980-as évekre már több mint 2,8 millióan dolgoztak a civil adminisztrációba, 2,5
millióan a katonai adminisztrációban és 10,8 millióra növekedett a helyi adminisztráció
létszáma is. Tehát láthatjuk, hogy a 80-as évekre jelentős adminisztrációs létszámmal
rendelkezik az Egyesült Államok, de ez nem jelenti azt, hogy ezek egy fentről irányított,
hierarchikus és központosított rendszerbe szerveződnének. Éppen ellenkezőleg. A
decentralizáltság megmaradt, hierarchikus viszonyok kevésbé vannak jelen. Külön van
tagállami és szövetségi szint is. Azonban a jelentős adminisztráció növekedéssel az Egyesült
Államok jelentős elmozdulást tett a 19. század végi állapotról, ahol a zsákmányrendszernek
köszönhetően sok laikus, politikailag elkötelezett és korrupt tisztviselő volt jelen. Ehelyett egy
profi, szakképzett adminisztrációs réteg jelent meg, melynek politikai elkötelezettsége már
nem (vagy kevésbé) számít az egyes posztok elnyerésénél, tehát a politikától nagyrészt
függetlenné vált.

III. Az amerikai közpolitika irányzatai

Az amerikai közpolitikának különböző elméletei vannak a tudományon belül. Az

elméletek fontossága abban rejlik, hogy az egyes az elméleti iskolák ki is hatnak az egyes

6
Pesti Sándor: Közpolitika (Szöveggyűjtemény), Ágh Attila Az amerikai közpolitika, Rejtjel Kiadó 2001, Budapest
122-123. oldal

6
politikai tömbökre.7 Sok kutató, szakértő és politológus ugyanis a tudományos munka mellett
részt vesz az egyes politikai tömbök életében, ezzel is befolyásolva azok közpolitikai
szemléletét.
Meg kell jegyeznünk, hogy ezek az iskolák nem különbözhetőek meg konkrétan
egymástól, sok helyen van átfedés, eléggé nagy a sokféleség, de vannak olyan
ismertetőjegyek, melyek úgymond csoportokba sorolják a közpolitika elméleti műhelyeit,
mely műhelyek kihatással vannak a gyakorlati közpolitika alakítására is. Fő rendezőelvük –
Stillman szerint - az államhoz való viszonyulásuk. A következőkben a közpolitika elméleti
iskoláinak szemléletét fogom sorra venni.
1., Az első ilyen iskola az államnélküliség vagy a negatív állam iskolája (without
state, no state or negative state). Véleményük szerint az államnak minimális részvételt kell
vállalnia egy ország életében. Az igazi főszereplő a piac. Neki kell átvennie az állam szerepét
az élet legtöbb területén, hiszen csak a piac törekszik igazán a hatékonyságra. Ezért úgymond
harcot indítanak a közhivatalnoki réteg, az állami bürokrácia ellen. Ezt jól fejezi ki Stuart M.
Butler, ki ezt írja The Privatization Option című 1985-ös művében. „A közigazgatás (public
administration) hanyag és pazarló, mivel a közalkalmazottaknak nincs közvetlen
érdekeltségük az üzleti haszonba… a bürokraták olyan tevékenységet folytatnak (policy),
amely a munkájukat megkönnyíti és az állásukat kellemessé teszi… Ennek eredményeként az
állami vállalatok kevésbé reagálnak a keresletre, s ugyanannyi terméket nagyobb
ráfordítással állítanak elő, mint a magánvállalatok.” Láthatjuk, hogy a közigazgatásban
résztvevőket minimális szinten sem tisztelik, véleményük szerint csak piaci módszerekkel
tartják elképzelhetőnek, hogy a különböző közszükségleteket és közfunkciókat kielégítsék.
Azaz a magánvállalatoknak kell átvenni az államszerepét bizonyos területeken (közlekedés,
egészségügy stb.). A magáncégek profitorientáltságuk miatt sokkal hatékonyabban tudnák
ellátni ezeket a feladatokat.
További probléma szerintük az állammal az, hogy a különböző szabályozásaival éppen
nem kiszámíthatóvá teszi a gazdasági légkört (mint azt sokan gondolják), hanem a
kiszámíthatatlanságot növeli. Egy-egy új állami szabályozás ugyanis teljesen új stratégia
kidolgozására készteti a piaci résztvevőket.

7
A továbbiakban mind a republikánusokra, mind a demokratákra a politikai tömb kifejezését fogom használni.
Ugyanis ezek a pártok nem nevezhetőek az európai értelemben vett politikai pártoknak, hanem annál sokkal
lazább, több ideológiai irányvonalat magába foglaló, a lobbi csoportok által jelentősen befolyásolt politikai
résztvevőknek tekintendők. Nem annyira zártak, ideológiailag meghatározottak és szervezetileg szabályozottak,
mint az európai politikai pártok.

7
 Ezek a kritikák egy része természetesen jogos, azonban észre kell vennünk azt is, hogy
az általuk gyakorlatba átültetett rendszerek sem produkáltak nagyobb hatékonyságot és
eredményességet. Sőt előtérbe kerültek a politikailag kinevezettek, kik így háttérbe szorították
az eddigi szakértőket, s így a 80-as években újabb problémák jelentkeztek (korrupció,
szakértelem hiány).
Ez a nézet a 80-as években éli világkorát, mikor a reagani kormányzatban tanácsadói
szinten bekerül, pl. Milton Friedmann a monetarista irányzat képviselője, kik úgymond
elkezdik leépíteni az állami szektort. Az irányvonal az idősebb Bush kormányzata alatt is
folytatódik. A probléma azonban az, hogy dacára annak, hogy az államot kisebbre – így az
állami kiadásokat is alacsonyabbra – szeretnék szorítani az állam eladósodása, tovább
folytatódik a 80-as évek alatt.
2., Az előző felfogás szöges ellentéte az aktivista vagy pozitív államfelfogás (bold state
or positive state). Ezen elmélet szerint az államnak igenis részt kell vállalnia a különböző
közpolitikai feladatokban, hiszen globalizált világunk egyre komplexebbé válik, mely
egyszerűen igényli az állam nagyobb szerepvállalását. Az újonnan megjelenő társadalmi
folyamatok, mint pl. a migrációs problémák, az öregedő társadalom mind-mind a nagyobb
mértékű állami szerepvállalást kívánják.
A globalizáció is minél jobban differenciált, magas szintű szaktudással rendelkező
közigazgatási rendszert vár el, mert a nagy nemzetközi politikai és gazdasági versengésben
csak akkor tud sikeresen helytállni az USA, ha kiterjeszti a hatékony közpolitikai rendszerét.
Ahogy Paul A. Volcker írja: „olyan magas fokú szakmai képzettséggel és etikai
érzékenységgel megáldott közszolgálatra van szükségünk, mint amilyent Amerika
8
megérdemel”.
Az irányzat problémája az, hogy csekély a politikai legitimitása, eddig semelyik
kormányzat sem merte felvállalni a nézeteiket, annak ellenére, hogy a szakmai berkeken belül
nagy népszerűségnek örvend. A problémák mögött többek között az húzódik meg, hogy a
végrehajtáshoz a politika minden szintjén nagy többségre lenne szüksége az adott elnöknek,
hiszen ezen elmélet egy jelentős centralizációt jelentene a közpolitika területén. Esetleg az
egy éve hatalomba lépő Barack Obama elnök személyében vannak esélyek arra, hogy
bizonyos centralizációs folyamatok elinduljanak, de a társadalmi ellenállás már most kezd
megmutatkozni bizonyos intézkedései ellen (pl. az egységes egészügyi biztosítási rendszer
kiépítése).

8
Paul A. Volcker: Leadership for America: Rebuilding the Public Service (1989)

8
 3., A harmadik irányzat az állam előttiség vagy a fél államiság (pre-state or halfway
state) irányzata. Az irányzat egyszerűen kitart az eddig fennálló viszonyok mellett és ennek a
megtartását tartja helyesnek. A nagy szerkezeti reformokat elutasítja, csupán kisebb, egyes
részterületek modernizálást tartja elfogadhatónak.
A meglévő rendszer fragmentálságát és decentralizáltságát megfelelőnek tartják, sőt
éppen ez adja az amerikai közpolitikai rendszer hatékonyságát, demokratizmusát. Nem a
hatékonyságra és eredményességre helyezik a hangsúlyt, hanem az „erkölcsi és politikai
értékekre és elkötelezettségre.”9 Az amerikai közpolitika úgymond unikum jellegét,
egyedülállóságát jónak tartják, melyet fent kell tartani. Ezért elutasítanak bármilyen
komparatív módszert, más államok megoldásainak átvételét.
Az irányzat erénye a fennálló viszonyok, a realitások ismerete. A probléma viszont az,
hogy egyszerűen képtelen a megújulásra, a reformokra, melyet a jelenlegi közpolitikai
viszonyok igényelnek. Manapság egyre kevesebben támogatják ezt az irányzatot.
4., Az utolsó irányzat, melyet megkülönböztet Stillman az „állampárti” vagy
professzionalista-technokrata irányzat. Le kell szögeznünk, hogy ezen irányzat nem csupán
az amerikai közpolitikát tartja első számú prioritásának, azaz nemcsak az amerikai
viszonyokat vizsgálja, hanem egy globális rendszerben gondolkozik. A professzionalizmus és
a globalizmus szellemében szeretné megreformálni az adminisztratív kormányzatot. Szerintük
a jelenleg fennálló világpolitikai és gazdasági viszonyoknál már globálisan kell gondolkodni.
Ebben az új helyzetben az „interdiszciplinaritásnak és a professzionalizmusnak még nagyobb
a jelentősége”.10
Az egész „globális közpolitikát” reform alá akarják venni (kiinduló alapnak azonban
az Egyesült Államok közpolitikai viszonyait tekinti). Nem a múltba tekint, de még csak nem
is a jelenben van, egyértelműen jövőorientált. Véleményük szerint a politikusok szerepe lejárt.
Helyüket át fogja venni a professzianizálódott, magasan képzett hivatalnoki réteg. Ebben az
elméletben a szakmaiság, a szaktudás felértékelődik, és visszaköszön „Taylor technicista
szemléletének újjászületése” igaz „jóval magasabb fokon”.11
Ennek az irányzatnak a fő képviselői egyértelműen az egyetemi katedráról származó
professzor réteg, melyek egyre nagyobb szerepet kapnak az állami irányításban. Azonban

9
Pesti Sándor: Közpolitika (Szöveggyűjtemény), Ágh Attila Az amerikai közpolitika, Rejtjel Kiadó 2001, Budapest
129. oldal
10
Pesti Sándor: Közpolitika (Szöveggyűjtemény), Ágh Attila Az amerikai közpolitika, Rejtjel Kiadó 2001,
Budapest 129. oldal
11
Pesti Sándor: Közpolitika (Szöveggyűjtemény), Ágh Attila Az amerikai közpolitika, Rejtjel Kiadó 2001,
Budapest 130. oldal

9
politikailag még egyetlen jelentősebb csoport sem állt mögéjük, így egyenlőre elméletük
gyakorlatba még nem tudott megvalósulni.
A különböző irányzatok között, ahogy látjuk vannak bizonyos átfedések, tehát nem
beszélhetünk letisztult irányzatokról. Ami mutatja azt is, hogy a közpolitika mint kutatási
terület sem rendelkezik egységes elmélettel. A különböző teóriák képviselői megpróbálnak
hatni az aktuális politikai vezetésre (mint ahogy az megtörtént az 1980-as években is).

IV. Az amerikai közpolitika közelmúltja és jelene

Az amerikai közpolitikának nincs egy egyvonalú fejlődési iránya, egy meglehetősen

cikk-cakkos változási útvonalat mutat. Míg az európai kontinensen a szociális jogok a 19.
századtól kezdve fokozatosan teret nyertek, majd a második világháború után kiteljesedtek és
kiépültek a jóléti államok, addig az Egyesült Államok fejlődési pályája nem ilyen egyszerű.
Eleinte egy közpolitikától teljesen mentes állammal találkozhattunk, majd később a
polgárháború után- a már említett háborús járadékkal – bizonyos közpolitikai programok
kezdenek megjelenni, melyek azonban a 20-as évekre fokozatosan eltűnnek és az állam
megint háttérbe szorul. A világválság után\közben azonban a demokrata Roosevelt
kormányzat újra növeli a közpolitika szerepét. Az 1950.es évektől kezdve a közpolitika –
miközben az állam adminisztrációs tevékenysége rohamosan nőtt – a teljesítménye hol
visszaesést mutat, hol pedig megnövekedik. Mivel magyarázható ez a cikk-cakkos fejlődési
útvonal?
A magyarázat a politikai erőviszonyokban és az egyes nagy politikai tömbök
ideológiai különbségében gyökerezik. Az Egyesült Államokban két féle felfogás van jelen.
„Az amerikai rendszer kezdetektől fogva a liberális „nagy állam” és a konzervatív „kis
állam” ciklusaiban fejlődik”.12 (Meg kell azonban említenünk, hogy az itt leírt nagy állam
sem az európai mércével mért centralizációt és kiterjedtséget jelenti.)
A ciklikusság főként a 20. század második felében domborodott ki igazán. Itt lehet
először észrevenni a két különböző politikai tömb közpolitikájában való eltéréseket. Míg a
republikánusok a minél kisebb állam mellet tették le a voksukat, mindig is próbálták az állami
intézményeket háttérbe szorítani, addig a demokraták éppen ennek az ellenkezőjét vallják. Ez
főként a roosevelti politikai irányvonal tovább folytatása a demokraták részéről. Roosevelt
alapozta meg a demokraták szociálisan érzékenyebb politikáját, s kötelezte el a demokrata

12
Pesti Sándor: Közpolitika (Szöveggyűjtemény), Ágh Attila Az amerikai közpolitika, Rejtjel Kiadó 2001,
Budapest 117 oldal

10
pártot a nagyobb állami részvétel mellett. Őt követte Johnson elnök Great Society elve a
hatvanas években. Míg a republikánusoknál főként Ronald Reagan 80-as évekbeli politikai
programja mutatja legjobban, hogy a republikánusok a kisebb államot preferálják. Ahogy
Reagan fogalmazott az állam nem megoldás, hanem maga a hiba. Tehát vissza kell szorítani.
(Meg kell jegyeznünk, hogy a 80-as években több országban próbálkoztak a kiterjedt állam
visszaszorításával. Reagan mellet Margaret Teacher brit miniszterelnök volt a másik, ki az
államot felszerette volna „göngyölíteni”, s így nagy arányú privatizációba és a jóléti juttatások
megnyirbálásába kezdett.)
A probléma az, hogy dacára annak, hogy a republikánus elnökök vissza szerették
volna szorítani az állami részvételt, s ezáltal kisebb költségvetési kiadásokat elérni, épp az
ellenkezőjét sikerült eredményezniük. A költségvetés terheit és az államadósságot tovább
növelték. Ahogy Ágh István fogalmaz „nem közpolitikai elkötelezettségük mértékében, hanem
csak annak irányában különböztek a korábbi demokrata adminisztrációktól.”13
Mi jellemzi a jelenlegi közpolitikát az Egyesült Államokban? Hogyan épül fel? Az
amerikai politikai rendszer tehát „egy rendkívül decentralizált, hatalommegosztott és
kiegyensúlyozott rendszer, de egyben nagyon diverzifikált és komplex rendszer is”14. Sokan
egyszerűen csak szervezett anarchiának nevezik. Nincs egy országosan koordinált politika-
csinálási folyamat, nincsenek országos egyeztetések, de ennek ellenére a különböző
alrendszerekben annál inkább koordinált és egyeztetett eljárások folynak.
Ezek alrendszerek már-már rutinszerűen működnek. Meghatározott szabályok szerint
úgynevezett „vasháromszögként” vannak jelen az érintettek, úgymint a kormányzati
hivatalok, kongresszusi bizottságok és nyomáscsoportok. Ezek a meghatározott szabályok
szerint működő rendszerek nehezen reformálhatóak meg. „nagyobb áttörésre, reformra csak
azokban a ritka történelmi szituációkban van lehetőség, amikor egy erős elnök manifeszt
válság idején többséggel rendelkezik a Kongresszusban.”15- írja Ágh Attila. A rendszer
érdekessége az, hogy nem az alkormányzatok irányítják az alájuk tartozó résztvevőket, hanem
éppen fordítva. A vasháromszögbe tartozó három hatalmi tényező irányítja az
alkormányzatot. Ebből adódik, hogy kevésbé tisztázottak a formális szerepek és az
alkormányzat határai sem könnyen határozhatóak meg.

13
Pesti Sándor: Közpolitika (Szöveggyűjtemény), Ágh Attila Az amerikai közpolitika, Rejtjel Kiadó 2001,
Budapest 118. oldal
14
Pesti Sándor: Közpolitika (Szöveggyűjtemény), Ágh Attila Az amerikai közpolitika, Rejtjel Kiadó 2001,
Budapest 118. oldal
15
Pesti Sándor: Közpolitika (Szöveggyűjtemény), Ágh Attila Az amerikai közpolitika, Rejtjel Kiadó 2001,
Budapest 118. oldal

11
 Sokan csak kormányzatot és a Kongresszust tartják fontosnak az amerikai politikai
rendszerben, de más döntéshozatali résztvevők is jelen vannak az amerikai közpolitikában,
ami így rendkívül bonyolulttá és soktényezőssé teszi az amerikai közpolitikát. Nem is
beszélve a különböző szövetségi államok közti kapcsolatokról, melyet sokan egy többréteges
tortához (layer cake) hasonlítanak. A szövetségi rendszer értelemszerűen tovább bonyolítja az
amerikai közpolitikát. A rendszer rendkívüli bonyolultsága, decentralizáltsága és horizontális
és vertikális kapcsolatainak a nagy száma miatt bírálják sokan a közpolitikai rendszert és
állítják szembe a jobban megszervezett és szabályozottabb európai rendszerekkel.
A helyzetet tovább komplikálja azonban a jog, azon belül is a bíróságok szerepe,
melyeknek döntéshozatali joguk van olyan ügyekben is, amit Európában már törvényhozási
feladatnak tekintenek. A bíróságoknak ezzel a döntéshozatali jogukkal gyakran élniük is kell,
ugyanis az egyes érdekcsoportok a számukra kedvezőtlen politikai döntéseket nap, mint nap
megkérdőjelezik a bíróságokon.
Fontos szereplője még a közpolitikának a különböző érdek- lobbi csoportok, melyek
főként a politikai tömbök mellet gyülekeznek és próbálják befolyásolni a döntéshozatalt és az
amerikai közpolitikai életet. Meg kell jegyeznünk, hogy ezek az érdekcsoportok nem tükrözik
a társadalmi valóságot, a valós érdekstruktúrákat. Sokszor gazdasági szervezetek hoznak létre
egy-egy nyomásgyakorló csoportot.
Az amerikai közpolitikában négy fő eszközrendszer van jelen. Az első ilyen a
törvényhozás. Igaz a Kongresszus önmagába csekély számú törvényt alkot meg évente, de
ennek ellenére a Kongresszus alatt működő sok száz bizottság és albizottság az egész
közpolitika „idegrendszerét alkotja”. A második eszköz a központi erőforrások elosztása,
melyet főként – egy 1974-es törvénynek köszönhetően – a Kongresszus lát el. Harmadik
fontos résztvevő az adminisztratív kormányzati szabályozási rendszer. Évente több száz
rendeletet hoznak meg ezen a szinten, ahol a különböző lobbi- és érdekcsoportokkal való
egyeztetés és tárgyalások útján születnek meg a rendeletek. Végül a már említett bíróságok a
legfontosabb résztvevői a közpolitika eszközrendszerének, ahol az egyes érdekcsoportok a
rájuk néző elégtelen rendelkezéseket támadják meg. A bíróságoknak ez a szerepe szinte már
rutin műveletnek tekinthető, hiszen szinte minden egyes rendeletnél előfordul, hogy a
bíróságon megtámadják.
Meg kell említenünk, hogy pl. a gazdaságban alkalmazott központi állami eszközök,
melyek az európai államokban vagy pl. Japánban már-már természetesnek tekinthetőek, addig
az amerikai politikában ez elképzelhetetlen. Tehát nincsenek nagy országos szintű gazdasági
és pénzügyi mentőcsomagok. Ezt jól mutatja pl. a 2008-as gazdasági válságkor előkerülő

12
különböző bankmentő akciók vagy az Obama-kormányzat által előirányzott országos szintű
segélycsomagok, illetve az országos szintű egészség biztosítási rendszer kiépítése is. Sok az
ellenállás és nemcsak politikai részről, hanem a társadalom egyes csoportjai is túlzottnak érzik
az állami részvételt.
Az amerikai közpolitikai rendszer hatékonyságát sokan kétlik, hiszen a
decentralizáltság és a döntéshozási centrumok tagoltsága egyszerűen nem működhet
hatékonyan. Mások azt mondják, hogy nagy az eltérés a politikai akarat, a célok és a
megvalósult eredmények között és, hogy a jelenlévő érdekcsoportok nem képviselik a
társadalmi igazságosságot.
Gyakran a közpolitika válságáról beszélnek az Egyesült Államokban továbbá, hogy
hamarosan össze fog omlani, mert annyira töredezett, szétaprózódott és bonyolult a
döntéshozatal, hogy az egyre differenciáltabb problémákkal nem fog tudni szembe nézni a
jelenlegi rendszer. Természetesen ez a kritikai hang hozzátartozik a közpolitikában már
említett ciklikussághoz, azaz a nagyobb politikai tömbök folyamatos cserélődéséhez. Ezért
lesz érdekes a most hatalmon lévő Obama-kormányzat közpolitikai próbálkozásai is. Sikerül e
valamilyen hatékony reformot véghezvinnie vagy csak részeredményekre lesz képes? Ezt
talán legjobban az egészségbiztosítási rendszer reformjának sikere fogja megmutatni, melybe
már a 90-es években kormányon lévő Bill Clinton bicskája is beletörött. Ha sikerül, akkor azt
mondhatjuk, hogy igenis egy bizonyos változás történt a centralizáció felé, ha viszont ez a
kezdeményezés szétaprózódik a különböző érdekcsoportok és alközpontok ellenállásán, akkor
az amerikai közpolitikában nem történt jelentős változás. Természetesen, ha egyáltalán
szükség van változásra…

13
Felhasznált irodalom:

1., Pesti Sándor: Közpolitika (Szöveggyűjtemény), Ágh Attila Az amerikai közpolitika,

Rejtjel Kiadó 2001, Budapest

2., Paul A. Volcker: Leadership for America: Rebuilding the Public Service (1989)

3., Gulyás Gyula-Jenei György: Összehasonlító közpolitika Aula Kiadó 2002 Budapest

4., Gabriel A. Almond-G. Bingham Powell: Összehasonlító politológia, Osiris Könyvkiadó;

Budapest, 2003

14