Mivel az ideolgiai s emberbarti tevkenysg nem elgtette ki a Mestert,

elhatrozta, hogy gyakorlati munkhoz lt. Mindenekeltt jbl nekifogott a kmiai

ksrletezsnek, rendkvli trelemmel s makacssggal igyekezett j, eddig kiaknzatlan emberpusztt mdszereket tallni. Azok a fojt gzok s g folyadkot fecskendez szivattyk, amelyekrl 1913-ban rt, most mr gyermekjtknak tntek a
szemben. Minden remnyt bizonyos sugarak hatsba s a rdiumba vetette. Nem
trdtt a grfnkkel s mrkinkkel, ki sem mozdult egsz nap a szobjbl. Panaszkodott nekem anyagi eszkzei elgtelen voltra, valami hromszzezer dollrja
hinyzott ahhoz, hogy megvehessen bizonyos mennyisg ritka fmet, amely nlklzhetetlen volt ksrleteihez. Mg nagyobb nehzsget okozott az ellenrzshez
szksges ksrleti alanyok hinya, mivel sem a hzinyulak, sem a kutyk nem helyettesthettk az embert. Jurenito a hatsgokhoz fordult azzal, hogy fontos ksrleteihez bocsssanak rendelkezsre egy ttel hadifoglyot, krst azonban bizonyos
eltletek miatt elutastottk.
Egy szp napon a Mester vidman s felvillanyozva lltott be hozzm: minden nehzsg ellenre megtallta az eszkzt, amely jelentsen megknnyti s meggyorstja az emberisg megsemmistse nagy gynek diadalra juttatst. Megmagyarzta nekem tallmnya elvt, de a fizika s matematika tern megnyilvnul
velem szletett ostobasgom folytn semmit sem rtettem az egszbl, kivve egyetlen dolgot, miszerint egy ra leforgsa alatt egy szz versztnyi arcvonalon legalbb
tizentezer embert lehet.
(Ilja Ehrenburg: Julio Jurenito, Eurpa, Bp., 1966, 133. Tarisznys Gyrgyi ford.)