-1Szóval, az a helyzet, hogy mivel még nem vagyok netokrata, szóval viszonylag

sok időt töltök még kevés pénz keresésével, eddig nem voltam túl aktív, de
figyeltem.
Most viszont azt hiszem, Illich kapcsán írnom kell.
Bizonyos értelemben nem is értem, hogy hogyan kerül Ő ide, de persze itt a helye.
Előzmények: újbaloldali programok - jó régről, ‘60-as, ‘70-es évek - főleg
Napolitano olasz kommunista iskolareformja és a Manifesto-csoport elképzelései az
iskoláról. Ezek nem pedagógia dolgok elsősorban, hanem politikai ügyek. Nagyon
szervesen összefüggnek az iskola konfliktuselvű szociológiai paradigmájával,
aminek a legismertebb teoretikusa Bourdieu.
Megpróbálom nagyon röviden leírni ezt: (bár fél éves kurzusokban szoktuk
tárgyalni)
Az 1945 utáni kapitalista társadalmi struktúra reformjának (emberarcú kapitalizmus)
egyik lényegi eleme az oktatás demokratizálási folyamata, mert minden egalitárius
törekvés színhelye az iskola, ott lehet megnyitni a mobilitási csatornákat - elvileg.
Az iskola egy társadalompolitikai eszköz ahhoz, hogy az egyenlőtlenségeket
csökkentsük - elvileg. Ebben a folyamatban az iskola külső funkcióira fókuszálunk,
azaz a makrostruktúra felől érkezo üzenetekre. Minimum 3 ilyen külső funkció van:
1: esélyteremtő/mobilizáló/egalitárius
2 : munkaerő-piaci/gazdasági
3: fegyelmező/stabilizáló/status quo védő/társadalmasító/nevelő
A belső funkciója, ami legitimálja, történelmileg meghatározott. Ettől nyeri el
relatív autonómiáját, azaz ezen átfolyatva értelmezi a külső funkciókat. Ez a belső
funkció, vagy logika az uralkodó kultúra, műveltség, és tudás közvetítése és annak
dominanciája őrzése meritokratikus elven. (osztályozás, fegyelmezésnek való
alávetés - házirend -, vizsgarendszer, felvételi, versenyeztetés, individualizálás,
kompetíció kiélezése a tanulók között)1 Ez a belső racionalitás csakis és kizárólag
abban a közegben tud harmonikusan működni, mely maga is ilyen, tehát a
rétegzettséget egyetemes társadalmi igazságként, egyetemes társadalmi
kategóriaként értelmezi, az egyenlőtlenségeket funkcionálisan magyarázza, azaz
eltérő fontosságú funkciók vannak egy társadalomban, így a fontos funkciók
betöltésére a legjobbakat kell kiválogatni és privilegizálni kell a fontos funkciókat
betöltőket (Pl. magas fizetés, magas státusz), mert ez elengedhetetlen a társadalmak
harmonikus működése szempontjából. Ez egy harmónia-elmélet, ami ugye szöges
ellentéte a fent említett konfliktuselvű megközelítésnek, ami arra kérdez rá, hogy
milyen mérvű az iskolai tevékenység társadalmi meghatározottsága., de nézzük
csak, hogy miért?
A külső funkciók és a belső funkció közötti ellentmondások, igazi éllel az iskola
demokratizálási folyamata kapcsán buktak ki. Ugyanis a fenti módon definiált
iskola (belső logika), csak addig tud zavartalanul működni, míg a saját igényeinek
megfelelően ki tudja válogatni azokat a tanulókat, akiknek a nyelvi, kulturális,
családi háttere azonos az iskolai munkához szükséges hátérrel. Ha ez megy, akkor
lényegében az történik, hogy szelekciós géppé válik, hiszen a társadalmi

1 Naná hogy nem konnektivista! Sőt a konnektivizmus a halála - lesz…

egyenlőtlenségek2 újratermelését végzik el , ráadásul meritokratikus alapon3, azaz a
társadalmi előnyöket és hátrányokat iskolai előnyökké és hátrányokká változtatja, a
tehetségre, a szorgalomra, az (iskolai)okosságra, az azonos mércére (osztályozás a
homogenizált követelményrendszerben: tanrend!) hivatkozva: arra vagy alkalmas
amire az iskolai teljesítményed alapján alkalmas vagy- ez az iskola ideologikus
funkciójuk. Ergo: semmi sem teljesül a ráruházott külső elvárásokból. Vajon miért?
Ezen ideologikus funkció működéséről kb. egy könyvtárnyi irodalom van.
Szépszámmal magyar is és igen régi , 30- 40 éve íródottak is. Nos itt jön be Illich,
aki szintén régi motoros. A könyv amit jeleztetek 1970-es. Illich sok mindenben
egyetért a Manifesto-csoporttal és Napolitanoval, pl: vicces dolog a munkásság és
alsóbb társadalmi csoportok gyerekeinek felvételéért, egyenlő részvételéért az
oktatásba, küzdeni, hiszen az egy szelekciós rendszerbe való részvételi jogot jelent.
Vagy: ha az iskolában folyó munka az oktatáson keresztüli nevelés, azaz
társadalmasítás, akkor azt miért elszigetelten, mesterséges környezetben és miért
“szakértőkkel” kell végezteti? Vagy: az iskolában fel kell számolni a
tekintélyelvűséget, ha egyszer demokráciát építünk. De Illich ennél tovább megy:
az iskola szerinte teljesen diszfunkcionális intézmény, a közoktatás kiterjesztése és
a tankötelezettség kitolása csak erősíti az iskola mítoszát., paradox módon ott a
legnagyobb az elkötelezettség a suli iránt, ahol a legalacsonyabb a lakosság iskolai
végzettségi színvonala, amely csak tovább fogja halmozni az egyenlőtlenségeket,
hiszen az iskola tartósítja a meglévő hierarchikus berendezkedést. (lásd fentebb)
Az iskolátlanítást egy programként képzeli el: az iskolai végzettséget igazoló
formális igazolás tulajdonképpen státuszbelépő, ami azért abszurd szerinte, mert
nem a tényleges tudást méri, hanem a tanulással eltöltött időt, ahhoz, hogy ez
megszűnjön szét kell választani az iskolát és az államot, (állami oktatásügy
felszámolása)4 hogy ne lehessen abszolutizálni a végzettséget. (ezt ma
papírkórságnak hívjuk: credentializmus, ami az oktatási expanzióval csak
felerősödött) Ezen kívül új nevelési rendszerre van szükség. Nem pedagógusok
látnák el ezt feladatot, hanem a közösség (a pedagógus maradna peidagogos),
ehhez azonban az kell, hogy a társadalom minden tagja rendelkezzen “egységes
kultúrával”5, koherensen kell az ismeretek felé haladni, nem tantervszerűen és nincs
befejezettség a tanulásban szerinte. Továbbá: az iskola, úgy mint más jóléti
szolgáltató intézmény is, aláássa az egyéni autonómiát, kezdeményezőkészséget.
Szerinte a tanterves,irányított iskolai képzést a saját motivációra építo tanulásnak
kell felváltania, s ehhez 3 dologra van szükség:
1, oktatási eszközöket kibocsátani azoknak akik tanulni akarnak
2, elősegíteni a kommunikációt a tanulni akarók között és azok között akik

2 Az egyenlőtlenségi rendszer egy sokdimenziós rendszer, a főbb dimenziók:

iskolai végzettség, jövedelem, vagyon, műveltség, foglalkozási pozíció, lakóhely,
nem, életkor, gyerekszám, kisebbségi lét, egészségi állapot, ízlés, nyelvhasználat,
szabadidő eltöltés módja, etc. És persze ezekre rárakódva a digitális
egyenlőtlenségek (hozzáférés, ellátottság, kognitív távolmaradás, használat
módja, gyakoriság)
3 A pedagógiai szelekció, a meritokratikus elv, eleve lehetetlenné teszi azt, hogy
az eltérő tanulói igényekre reagálni tudjon a rendszer - ez azért megfontolandó
úgy általában.
4 Na persze a felvilágosult abszolutista uralkodók ténykedése e téren nem volt
véletlen. Már ők is tudták, hogy a „tudástársadalom” a gazdaságilag
versenyképes nemzetállamok alapja.
5 mai olvasatban ez lenne az a bizonyos digitális műveltség,digitális kompetencia,
digitális írástudás
hajlandók átadni a tudásukat
3, lehetőségeket biztosítani azok számára, akik a tudásukat, véleményüket meg
akarják osztani a közvéleménnyel.
Az Illich-féle program nem kifejezetten pedagógiai program, ezért részben nem
értem, hogy hogyan kerül ebbe a kurzusba, ugyanakkor nagyon is ide való, hiszen a
fő mondandói a konnektivizmus jelensége kapcsán korát megelőzve vetik fel azokat
az elveket a tanulásban, melyekhez mára - talán - megérett az idő. És persze
rávilágít arra, hogy a konnektivizmus sem /csak pedagógia. Az én olvasatomban
lényegesebb a szociológiai következménye a dolognak. Amit írtatok eddig a
konnektivizmus kapcsán, illetve ami született a kurzusban, az mind helyén van, és
tényleg óriási, de valahogy végig az volt az érzésem, hogy kimaradt valami. Ezt
már az elején le akartam írni, illetve vártam, hogy hátha felmerül, hiszen evidens a
dolog társadalmi vonatkozása, de azt is láttam, hogy az alkalmazhatóság és a
pedagógiai vonatkozások kérdése felé csúcsosodik ki a dolog. Illich ebben a
vonatkozásban zsákutca, illetve arra kötelez - ha akarjátok -, hogy tágabb
kontextusba helyezzétek a sztorit. A netokrácia kapcsán persze ott volt a lehetőség
(a netokrácia elmélete szociológiai elmélet, Bard svéd szociológus elmélete és
szintén nem a pedagógiáról szól, hanem az újonnan rétegződő posztmodern, vagy
harmadik hullámos társadalmakról, s azoknak a bérmunka-társadalomban
megszokott munkaerőpiacaik felbomlásáról, s ezzel az életvilágok felbomlásáról.,
bérmunkás szempontból fragmentálódásáról.) Ennek a horror víziója a 20:80-hoz
társadalom, azaz 20 % lesz netokrata a hálózattal összekötve a hálózatban, akik a
javak 80%-át megtermelik és birtokolják, 80% pedig kiszorul, illetve a maradék
20%-on osztozik, s az internetből való részesedése az elkábító szórakozás szintjén
reked meg - Tittytainment (tits+ entertainment) A Friedman
könyv volt az egyetlen , ami vonatkozott a dologra a kurzus során,
ahogy meséltétek is. De a Friedman könyv egy erősen populáris
változata ennek a szociológiai jelenségnek. Szóval a strukturálódása
a jelen társadalmainak, túl a meglévő egyenlőtlenségi
dimenziókon, a digitális egyenlőtlenségek mentén további
törésekkel lesz terhes (új típusú egyenlőtlenségek) és ez paradoxon,
hiszen az IT adta lehetőségeknek pont az a hite és szándékolt
feladata, hogy kiegyenlítsen, azaz a hagyományos hierarchikus
rendet felbontsa és a horizontálisan szerveződő spontán hálózatos
szerveződésekkel a munkatársadalmat szervező bérmunkát
felváltsa a tudástőkével, ami szabadon terjed, mert nem
kapcsolódik hozzá árufikció, azaz attól, hogy átadom a
tudásom/információim még nekem is megmarad. Ez nyilván komoly
kihívás az autokrata szerveződésekkel szemben. Ehhez öntudatos
hálópolgárok kellenek, akik képesek a team-munkára, pluralitás-
tűrők, hatalomellenesek, flexibilisek, szociális kompetenciával
rendelkeznek, hálózatban gondolkodnak. Egyszóval képesek a
tudásvagyon megosztásra.
Egyenlőre azonban az van, hogy a digitális egyenlőtlenségi dimenziók ráépülnek a
meglévőkre, azaz tovább mélyítik azokat: lásd a WIP kutatásokat
Az, hogy Anna 3 évesen kiválóan tudja kezelni az Ipodot és Peti blogon ír
olvasónaplót, az O.K., de sok kis Anna és Peti egyosztatú vályoglakásban lakik,
éhezik, és az iskola nem képes a számára olyan tudást közvetíteni, ami az
életesélyeit (társadalmi és biológiai értelemben) növelné. Ez nem akart demagógia
lenni, szimpla szociális érzékenység.