29.

Kudarc
(Ez az első fodításom.Az esetleges hibákért elnézést kérek és örülnék minden fajta visszajelzésnek!
Jó olvasást! Olgica)

Egész éjjel ott ültünk,a szörnyülködés és szomorúság szobrai éa Alice nem jött vissza.

Mindenki tökéletes csendben volt.Carlisle alig tudta mozgatni az ajkait,míg Jacobnak

magyarázta a történteket.A folytonos ismételgetés után,egyre szörnyűbbnek hangzott az
egész,még Emmett is csak csendben állt bámulva maga elé.

Amíg fel nem kelt a nap és rá nem döbbentem,hogy Reneesme mocorog a kezeim
közt,elsőnek döbbentem rá,hogy mi tarthat Alicenek ilyen hosszú ideig.Szívesen tudnék meg
többet,amíg a lányom kíváncsisága elől bujkálok.Ha lenne pár válaszom.Legalább egy
pici,akár egy ici-pici darabja is a reménynek,hogy nevetni tudjak és így megvédjem őt
a borzalmas igazságtól.

Az arcomat egy tökéletes,mozdulatlan maszk alá rejtettem az egész éjszakán keresztül.Nem

voltam biztos benne,hogy egyáltalán még képes vagyok e nevetni.

Jacob a sarokban horkolt,egy rakás bőr a padlón,szorongva mocorogva az álom leple

alatt.Sam mindent tudott,a farkasok készültek arra,ami közelgett.Nem mintha ez a készülődés
bármi másra is jó lett volna,mint hogy meghalni a maradék családommal együtt.

A nap sugarai lassan átszűrődtek a hátsó ablakon megvilágítva Edward bőrét.Le sem vettem
róla a szemem mióta Alice elment.Egész éjjel egymást néztük,azon töprengve,amit egyikünk
sem lenne képes elviselni:elveszíteni a másikat.Láttam a tükörképem felvillanását a szenvedő
szemeiben,ahogy a nap megvilágította a saját bőrömet.

A szemöldökével óvatos mozdulatot tett,majd megmozdult a szája.

„Alice“-mondta.

A hangja olyan volt,mint a jég ropogása,mikor olvad.Mindanyiunkat egy kicsit megtört,szinte

fellazított.Újra megmozdult.

„Már régen elment“-suttogta meglepetten Rosalie.

„Hol lehet?“-elcsodálkozott Emmett,miközben egy lépést tett az ajtó irányába.

Esme a vállára tette a kezét.- „Nem akarjuk zavarni...“.

„Ez előtt még soha sem tartott neki ilyen sokáig, “- mondta Edward.Az arca egy új félelmet
árasztó maszkot vett fel.A vonásai újra feléledtek,a szemei az új félelemtől kitágultak,szinte
pánik jelent meg bennük.-„Carlisle nem gondolod,hogy látott valamit?Lehetett Alicnek ideje
arra,hogy lássa valaki üldözi?“

Aro áttetsző arca megtöltötte a fejemet.Aro,aki belelátott Alice minden

gondolatába,amelyeket ismert,amire képes volt.
Emmett hangosan köhögött egyet,elég hangosan ahhoz,hogy Jacob felébredjen és mérgesen
felmorduljon.Az udvaron válaszként a falkája morgását lehetett hallani.Az én megérzéseim is
akcióba rendültek.

„Maradj Reneesmevel!“- kiáltottam Jacob után,ahogy az ajtó felé indultam.

Még mindig erősebb voltam,mint a többiek és ezt az erőt fel is használtam,hogy

előretörjek.Néhány ugrással megelőztem Esmeét,néhány továbbival Rosaliet.Rohantav
keresztül a sűrű erdőn át,amíg utol nem értem Edwardot és Carlislet.

„Megtudhatták őt valamifélekképp lepni?“-kérdezte Carlisle,a hangja olyan volt mintha épp

csak állt volna,nem pedig óriási sebességgel rohanna.

„Nem tudom hogyan,...“-válaszolt Edward-„...de Aro jobban ismeri őt,mint bárki

más.Jobban,mint én.“

„Lehet,hogy ez csapda?“-kérdezte mögülünk Emmett.

„Lehetséges...“-mondta Edward.-„Egyetlen nyom sincs Alice és Jasper után.Hová mentek?“

Alice és Jasper nyoma egy óriási kanyart vett,a háztól keletről északra húzódott a folyó
túloldalára és az után néhány mérföldet nyugatra.Mindannyian átszeltük a folyót,mind
a hatunk átugrotta,egyik a másik után másodperces időközönként.Edward futott elöl,teljes
koncentrálásban.

„Rátaláltál a nyomra?“-kérdezte Esme néhány pillanattal az után,hogy másodszor is át akrtuk

ugrani a folyót.Ö volt a leginkább hátul,messze a vadászó falkánk bal szélén.Dél-kelet felé
mutatott.

„Maradjatok a fő ösvényen,majdnem a Quileute határvonal mentén vagyunk.“-parancsolta

Edward egyszerűen.-„Maradjatok együtt.Meglátjuk,hogy észak vagy dél felé vették e az
irányt.“

Nem voltam olyan gyakorlott a határvonal megkülönböztetésében,mint a többiek,de reztem

a farkasok jelenlétét a déli szélből.Edward és Carlisle,egy kicsit a megszokás miatt is
talán,lassítottak és én láttam,ahogy forgatják a fejüket az irányt keresve.

És egyszerre a farkasok szaga erőteljesebbé vált és láttam,ahogy Edward felemeli

a fejét.Hirtelen megállt.Mi többiek szintén.

„Sam?“-kérdezte Edward lapos hangon.-„Mit jelentsen ez?“

Sam néhány száz méterre volt tőlünk gyors léptekkel közeledett felénk,a fák közül
kilépve,emberi alakjában,két nagy farkas Paul és Jared kíséretében.Egy ideig eltartott míg
elért minket,az emberi tempója miatt egyre türelmetlenebb voltam.Nem akartam,hogy legyen
időm elgondolkozni azon,mi is történik.Mozgásban akartam lenni,csinálni akartam valamit.Át
akartam ölelni Alicet és a kétkedések ellenére tudni akartam,hogy biztonságbn van.
Figyeltem,ahogy Edward arca egyszerre csak elsápadt,olvasta Sam gondolatait.Sam nem vette
őt figyelembe,egyenesen Carlislet nézte,megállt és beszélni kezdett.

„Középszerűen éjfél után,Alice és Jasper ide jöttek,erre a helyre,és engedélyt kértek,hogy

átlépjék a földünket az óceán irányába.Felajánlottam,hogy elvezetem őket a partra.Azonnal
a vízbe ugortak és nem tértek vissza.Út közben Alice azt mondta,hogy életbevágóan
fontos,hogy Jacob ne tudja meg,hogy láttam őket,amíg nem beszéltem veled.Itt vártam
rátok,míg el nem kezditek keresni őt,hogy átadjam ezt az üzenetet.Azt mondta,hogy
hallgassak rá,mintha ettől függene mindnyájunk élete.“

Sam arca kifejezéstelen volt,mikor elővette a darab papírt,melyen apró fekete betűk
voltak.Egy könyvből kitépett oldal volt,az éles szemeimmel a kis fekete betűket kezdtem
olvasni,mikor Carlisle széthajtotta,hogy lássa a másik oldalát.Az oldalon,amely felém volt
fordítva a Velencei kalmár szerzői jogai voltak olvashatók.A saját illatom áradt
a papírból,mikor Carlisle megrázta,hogy kisimítsa.Ráeszméltem,hogy ez egy oldal volt a saját
könyvem egyikéből.Elvittem néhány dolgot Charlie házából a mi kunyhónkba,néhány rendes
ruhát,anyám összes levelét és néhány kedvenc könyvemet.Tegnap reggel még a kunyhónk kis
ebédlőjének polcán volt az én megkopott Shakespeare gyűjteményem. ...

„Alice úgy döntött elhagy bennünket.“-suttogta Carlisle.

„Mi?“-szipogta Rosalie.

Carlisle úgy fordította a lapot,hogy mindnyájan el tudjuk olvasni.

-„Ne keressetek bennünket.Nincs felesleges időnk.Jegyezzétek

meg:Tanya,Siobhan,Amon,Alistair,minden nomád,akiket megtaláltok.Petert és Charlotteot
a magunk módján fogjuk keresni.Annyira sajnáljuk,hogy ilyen módon hagyunk el
titeket,búcsúzás és magyarázat nélkül.Ez az egyetlen lehetőség számunkra.Nagyon szeretünk
titeket.“-

Újra lefagyott tekintettel álltunk,tökéletes csendben,melyet csak a farkasok szívének ritmusos

dobogása és egyenletes légzésük tört meg.Az ő gondolataik szintén hangosak kellettek,hogy
legyenek.Edward mozdult meg elsőként,mikor Sam egyik gondolatára válaszolt.

„Igen,a dolgok ennyire veszélyesek.“

„Eléggé ahhoz,hogy képes légy elhagyni a családodat?“-kérdezte Sam hangosan és

hitetlenkedve.Egyértelmű volt,hogy nem olvasta el a levelet,míg át nem adta
Carlislenek.Ideges volt és azon töprengett hogy tudott Alicere hallgatni.

Edward arca kemény volt,Samnek úgy tűnhetett,mintha dühös vagy épp közömbös lenne,de
én láttam a fájdalmat a kemény arcvonásaiban.

„Nem tudjuk mit látott.“-mondta Edward.-„Alice nem érzéketlen és nem bolond.Csak több
információval rendelkezik,mint mi.“

„Mi nem lennénk...“-kezdte Sam.

„Ti másként kötődtök egymáshoz,mint mi.“-robbant ki Edward.-„Mindnyájunk szabad
akarattal rendelkezik.“

Sam felhúzta az állát és a szemei egyszerre voltak simák és feketék.

„De nem szabadna semmibe venned a figyelmeztetést.“-Edward megmozdult.-„Ez nem

olyasmi,amibe szeretnétek belekeveredni.Még mindig elkerülhetitek azt,amit Alice látott.“

Sam sikertelenül elmosolyodott.-„Mi nem menekülünk.“- mögötte Paul mordult egyet.

„Ne engedjétek,hogy a családotok megfogyatkozzon,csak a büszkeség kedvéért.“-csatlakozott

csendben Carlisle.

Sam egy gyengédebb pillantással Carlislera nézett.-„Ahogy már Edward is rámutatott,nincs

meg ugyan az a fajta szabadságunk,mint nektek.Reneesme ugyanúgy a mi családunk tagja
is,mint a tiétek.Jacob nem tudja őt elhagyni,ugyanúgy,ahogy mi sem Jacobot.“A szemei
végigfutottak Alice levelén,majd a szája egy vékony vonallá alakult.

„Nem ismeritek őt.“-mondta Edward.

„Igazán?“-kérdezte Sam egyenesen.

Carlisle ráhelyezte a kezét Edward vállára.-„Nagyon sok dolgunk van még,fiam.Akár hogy is
döntött Alice,meggondolatlanság lenne nem hallgatni a tanácsára.Haza megyünk és
munkához látunk.“

Edward bólintott,az arca megkeményedett a fájdalomtól.A hátam mögött hallottam Esme

csendes sírását,könnyek nélkül.

Nem tudtam,hogy lehetséges ebben a testben sírni,semmi mást nem tudtam tenni,csupán
bámultam magam elé.Ez idáig nem voltak érzéseim.Minden hiehetetlennek tűnt,mintha annyi
hónap után újra rémálmom lenne.

„Köszönöm neked Sam.“-mondta Carlisle.

„Sajnálom.“-válaszolt Sam.-„Nem lett volna szabad hagynunk őket átjönni.“

„Helyes dolgot tettél.“-válaszolta neki Carlisle.-„Alice azt teheti,amit jónak lát.Nem gátolnám
őt a szabadságában.“

Mindig úgy gondoltam a Cullenekre,mint egy szétválaszthatatlan egészre.Egyszerre csak

rádöbbentem,hogy ez nem volt mindig így.Carlisle megteremtette Edwardot,Esmeét,Rosaliet
és Emmettet,Edward megteremtett engem.Fizikailag kapcsolatban álltunk egymással vérrel és
a méreggel.Sohasem gondoltam úgy Alicre és Jasperra,mint különállókra,hogy be voltak
fogadva a családba.De a valóságban Alice fogadta be a Cullenokat.Megjelent az ő nem
összefüggő múltjával és Jasperral és csatlakozott a családhoz.Mindketten,ő és Jasper ismerték
az életet a Cullen családon kívül.Valóban úgy döntött volna,hogy új életet kezd,mikor
látta,hogy a Cullen család élete a végéhez közeledik?
A megsemmisülésre voltunk ítélve,vagy sem?Nem volt semmi esély.Semmiféle halvány
villanás,amely meggyőzte volna Alicet affelől,hogy az oldalunkon van esélye.

A tavaszi reggeli levegő egyszerre nehezebbnek,sötétebbnek tűnt,mintha a kétségbeesésem

fizikailag bepiszkolta volna.

„Nem adom fel harc nélkül!“-morgott Emmett.-„Alice megmondta,hogy mit kell

tennünk.Meg kellene tennünk.

A többiek határozott arckifejezéssel bólintottak és én rádöbbentem,hogy meghajoltak

bármilyen lehetőség előtt,melyet Alice adott nekünk.Nem voltak hajlandóak
a reménytelenségbe menekülni és várni a halált.

Igen,mindannyian harcolni fogunk.És mi volt még?És nyilvánvalóan bekapcsoljuk a többieket

is,mert Alice azt mondta,mielőtt elhagyott volna bennunket.Hogy tehetnénk meg,hogy nem
vesszük figyelembe Alice utolsó figyelmeztetését?A farkasok szintén velünk fognak harcolni
Reneesmeért.

Harcolni fogunk,ők is harcolni fognak és mind meghalunk.

Nem vollottam épp azt az elképzelést,mint a többiek.Alice ismerte az esélyeket.Az egyetlen

esélyt adta számunkra,melyet látott,de úgy gondolta,hogy reménytelen lenne rá fogadni.

Legyőzöttnek éreztem magam,mikor hátat fordítottam Sam kritikus arcának és követtem

Carlislet,aki elindult a ház irányába.

Most természetesen futottunk,nem úgy mint akkor,mikor pánikban voltunk.Amikor

a folyóhoz értünk Esme felemelte a fejét.

„Volt ott egy másik nyom.Friss volt.“

Előre mutatott,arra amerre már az előtt is fel akarta hívni Edward figyelmét.Amikor futottunk
megmenteni Alicet...

„Ez még korábbi.Csak Alice Jasper nélkül.“-mondta Edward élettelenül.

Esme összeráncolta a homlokát és bólintott.

Jobbra dőltem,kicsit hátrébb.Biztos voltam benne,hogy Edward nem téved,de ugyanakkor...

Mindazok után,ahogy végetért Alice üzenete azon a könyvemből kitépett oldalon?

„Bella?“-kérdezett utánam Edward érzéstelen hangon,ahogy eltöprengtem.

„A nyomot akarom követni.“-válaszoltam és meglengettem Alice könnyed illatát,amely

elvezetett a korábbi útról.Új voltam még ebben,de ugyan az az illat volt mint eddig,leszámítva
Jasper illatát.

Edward arany szemei üresek voltak.-„Valószínüleg vissza vezet egészen a házig.“

„Akkor ott találkozunk.“

Először úgy tűnt,hogy hagyja,hogy egyedül menjek,de mikor pár lépést tettem az üres szemei
életre keltek.

„Veled megyek.“-mondta halkan.-„Otthon találkozunk Carlisle.“

Carlisle bólintott,majd elmentek.Megvártuk,amíg kívül lesznek a látóterünkön,majd

érdeklődően Edwardra néztem.

„Nem hagyhattam,hogy elmenj tőlem.“-magyarázta csendes hangon.-„Már csak az is

fájt,hogy elképzeltem.“

Megértettem bármi féle magyarázkodás nélkül.Eszembe jutott,mikor elváltunk és ekkor

döbbentem rá,hogy ugyan így érezném,fájna,nem véve figyelembe azt,milyen hosszú ideig
tartana.

Olyan kevés időnk volt,hogy együtt lehessünk.

Felé nyújtottam a kezem és ő szó nélkül meg is fogta.

„Igyekeznünk kell.“-mondta.-„Reneesme felébred.“

Bólintottam és újra futni kezdtünk.

Talán őrültség elpocsékolni az időt,amit Reneesmével tölthetnénk,csupán kíváncsiságból.De

az az üzenet felzaklatott.Alice belevéshette volna azt az üzenetet egy sziklába,vagy egy
fába,ha nem volt nála írószer.Ellophatott volna egy üzenő papírt valamelyik,az autópálya
melletti házból.Miért az én könyvemet?Hogy jutott eszébe?

Biztosan elég lenne,hogy az út visszavezet a kunyhóhoz,amely világosan messze elkerülte

a Cullenek házát,valamint a farkasokat az erdőben.Edward zavarában összeráncolta
a szemöldökét,amikor világossá vált,merre vezet a nyom.

Igyekezett magyarázatot találni.-„Hagyta,hogy Jasper várjon rá és idejött?“

Már majdnem a kunyhónál voltunk,én pedig úgy éreztem nem vagyok önmagam.Boldog
voltam,hogy Edward keze az enyémben van,de úgy éreztem,hogy jobb lenne,ha magam
lennék itt.Kitépni az oldalat és visszavinni Jasperhez felesleges dolog lett volna.Úgy
tűnt,mintha valójában a viselkedése lett volna az üzenet.Nem értettem ezt.De az én könyvem
volt,így az üzenet is nekem kellett,hogy szóljon.Ha azt akrta volna,hogy Edward is tudjon
róla,nem az ő könyvéből tépte volna ki azt az oldalt...?

„Adj egy percet.“-mondtam elengedve a kezét,mikor az ajtóhoz értünk.

Összeráncolta a homlokát.-„Bella?“

„Kérlek!Harminc másodperc.“

Nem várta meg a válaszát.Kinyitottam az ajtót,majd bezártam magam mögött.Egyenesen

a könyvekhez mentem.Alice illata friss volt,nem több egy naposnál és a láng,melyet nem én
gyújtottam,ott ropogott a kandallóban.Levettem a Velencei kalmárt a polcról és kinyitottam az
első oldalon.

Ott,az osszekócolt lapszél mellet,a kitépett lap után volt egy üzenet a szó alatt Velencei
kalmár,William Shakespearetől.

Semmisítsd meg.

Az alatt egy név és egy cím volt Seattleben.

Amikor Edward belépett az ajtón,inkább tizen három perc után,mintsem

harminc,figyeltem,ahogy a könyv meggyullad,majd elég.

„Mi történik,Bella?“

„Itt volt.Kitépte az oldalt a kövemből,hogy ráírhassa az üzenetet.“

„Miért?“

„Én nem tudom miért.“

„Miért égeted el?“

„Én,én...“-elkomorodtam,hagytam,hogy minden csalódottságom és fájdalmam megjelenjen az

arcomon.Nem tudtam,hogy mit igyekezett ezzel Alice mondani,de tudtam,hogy messzire
ment el,hogy mindenkit távol tartson,kivéve engem.Az egyetlen személyt,akinek
a gondolataiban Edward sem olvashatott.Vagyis a tudatlanságban akarta őt tartani és
valószínüleg nyomós oka volt rá. „Úgy gondoltam ez a helyes.“

„Nem tudjuk mit csinál.“-mondta halkan.

A lángokba bámultam.Az egyetlen ember voltam a világon,aki hazudhatott Edwardnak.Ez

volt az,amit Alice akart tőlem?Az ő utolsó kívánsága?

„Amikor a repülőn voltunk Olaszországba...“-suttogtam,ez nem volt hazugság, talán kivéve

a részleteket.-„...amikor mentünk,hogy megmentsünk téged...hazudott Jaspernak,hogy ne
menjen velünk.Tudta,hogy ha szembe kell néznie a Volturikkal meghal.Kész volt inkább ő
maga meghalni,mintsem hogy veszélynek tegye ki őt.Kész volt meghalni érted vagy értem.“

Edward nem válaszolt.

„Vannak elsőbbségei.“-mondtam.Fájdalmasan arra kényszerítette a halott szívemet,hogy

elismerjem,hogy a magyarázatom semiképp sem hangzik hazugságnak.

„Ezt nem hiszem.“-mondta Edward.Nem úgy mondta,mintha ellenkezne,inkább úgy,mintha

ellent mondana saját magának.-„Lehet,hogy Jasper egyszerűen csak veszélyben volt.Az ő
terve mindenki más számára működne,de ő eveszett lenne,ha maradna.Talán...“.

„Elmondhatta volna nekünk.Elküldhette volna őt.“

„De elment volna?Talán újra hazudott volna neki.“

„Talán.“-színleltem az egyetértést.-„Haza kellene mennünk.Nincs idő.“

Edward megfogta a kezem és már rohantunk.

Alice üzenete nem tűnt reménytelinek.Ha létezne bármilyen sély,bármilyen út ahhoz,hogy

elkerüljük a közelgő vereséget,Alice maradt volna.Nem láttam más megoldást.Az amit nekem
adott,valami más volt.Nem valamiféle mód a meneküléshez.De mi másra gondolhatott,mit
szertnék?Lehtséges,hogy valamiféle mód,hogy megmentsek valamit?Volt még valami,amit
meg lehetne menteni?

Carlisle és a többiek nem voltak tehetelenek a távollétünk alatt.Teljes öt percig voltunk távol
tőlük és ők ez alatt felkészültek az elutazásra.Jacob újra emberi alakjában ült
a sarokban,Reneesmevel a térdén és mindketten figyeltek bennünket tágra nyílt szemekkel.

Rosalie kicserélte a selyem ruháját egy ellenállónak tűnő farmer nadrágra,futócipőre és sűrűn
font,gombolós trikóra,amilyet a Backpackerek használnak a hosszú utakon.Esme hasonlóan
volt öltözve.A konferencia asztalon egy földgömb volt,d nem néztek rá,csak vártak minket.

Az atmoszféra most sokkal pozitívabb volt,mint korábban,jó volt számukra,ha mozgásban

lehettek.Az ő reményük Alicre támaszkodott.

Ránéztem a földgömbreés csak csodálkoztam,hova is készültünk ez előtt.

„Maradjunk itt?“-kérdezte Edward Carlislera nézve.Nem hangzott boldognak.

„Alice azt mondta,hogy kénytelenek leszünk megmutatni az embereknek Reneesmeét és ezt

óvatosan fog kelleni megtennünk.“-mondta Carlisle.-„Ide küldünk bárkit,akire sikerül
rátalálnunk,Edward az lesz a legjobb,ha a csatatér ezen oldalán lesztek. “

Edward élesen bólintott,még mindig elégedetlenül.-„Nagy területet kell lefedni.“

„Szétválunk.“-válaszolt Emmett.-„Rose és én elmegyünk felkeresni a nomádokat.“

„Nagyon sok munkátok lesz itt.“-mondta Carlisle.-„Tanya családja itt lesz már délelőtt és
fogalmuk sincs róla,hogy miért.Először is meg kell győznötök őket,hogy ne reagálhassanak
úgy,mint Irina.Másodszor,rá kell jönnötök mit akart mondani Alice azzal az Eleazarral.Majd
mindezek után maradnak tanúskodni mellettünk?Minden kezdődik elölről,ahogy
megérkeznek a többiek,ha egyáltalán sikerül bárkit is meggyőznünk affelől,hogy eljöjjön.“-
Carlisle fellélegzett.-„A ti munkátok lesz valószínüleg a legnehezebb része.Visszatérünk,hogy
segítsünk,olyan hamar,ahogyan csak lehetséges lesz.“

Carlisle egy pillanatra megfogta Edward vállát,majd megpuszilta a homlokomat.Esme

mindkettőnket megölelt és Emmett mindkettőnk vállába boxolt.Rosalie egy rövid és kemény
mosolyt erőszakolt az arcára,a levegőben küldött egy puszit Reneesmeének,majd egy grimaszt
Jacobnak.

„Sok szerncsét.“-mondta nekik Edward.

„Nektek is.“-mondta Carlisle.-„Mindnyájunknak szüksége lesz rá.“

Néztem,ahogy elmennek azt kívánva bárcsak éreznék akár egy csöpp reményt és támogatást
és azt kívántam bárcsak lenne pár másodpercem magam egy számítógépnél.Muszály volt
megtudnom ki lehet az a J.Jenks és Alice miért hagyta ott a nevét azzal a terelőúttal csak
a számomra.
Reneesme forgolódott Jacob kezei közt,hogy megérinthesse az arcát.

„Nemtudom,hogy Carlisle barátai eljönnek e.Remélem,hogy igen.Úgy tűnik,mintha egy kicsit

elszámoltuk volna magunkat.“-kuncogta Jacob Reneesmeének.

Vagyis ő tudta.Reneesme túlságosan is világosan felfogta,hogy mi történik.Az egész

kiválasztott dolog,a farkas biztosít bármit a kiválasztottnak.Nem volt az ő védelme sokkal
fontosabb,mint sem hogy válaszolni a kérdéseire?

Figyelmesen néztem az arcát.Ő egyáltalán nem tűnt megrémültnek,picit aggodalmasan és

nagyon komolyan,ahogy csendesen,a saját módszerével beszélt Jacobbal.

„Nem,mi nem segíthetünk,itt kell maradnunk.“-folytatta.-„Az emberek azért jönnek,hogy

lássanak téged,nem pedig a természetet.“

Reneesme eggódó arccal ránézett.

„Nem,nem kell mennem sehová.“-mondta neki,majd Edwardra nézett,az arcán

meglepődöttség,a felismerés miatt,hogy talán tévedett.-„Vagy kell?“

Edward eltöprengett.

„Bökdd ki.“-mondta Jacob.A hangja nyers lett az idegességtől.Neki is joga volt hozzá,mint
mindnyájunknak,hogy kiboruljon.

„A vámpírok,akik azért jönnek,hogy segítsenek nekünk,nem olyanok mint mi.“-mondta

Edward.-„Tanya családja az egyetlen rajtunk kívül,aki tiszteli az emberi életet és még
mondhatom azt is,hogy nem csinálnak nagy ügyet a vérfarkasokból.Úgy gondolom,hogy
biztonságosabb lenne...“

„Tudok vigyázni magamra.“-szakította félbe Jacob.

„Biztonságosabb Reneesme számára...“-folytatta Edward.-„...ha az esély,hogy elhiszik

a történetünket nincs beárnyékolva vérfarkasokkal.“

„Némely barátotok ellenetek fordul csak az miatt,hogy kikkel vagytok körülvéve?“

„Azt gondolom,hogy normális körülmények között a nagy részük elnéző lenne.De meg kell
értened,hogy elfogadni Nessiet nem lesz egyszerű egyikük számára sem.Miért nehezítsünk
még a helyzeten?“

Carlisle elmagyarázta Jacobnak a halhatatlan gyerekekről szóló törvényeket.-„A halhatatlan

gyerekek tényleg rosszak voltak,igaz?“-kérdezte.
„Lehetetlen elképzelni mélyebb sebet,melyet a vámpírok psichikájában hagytak volna.“

„Edward...“-még mindig furcsa volt hallani,ahogy Jacob kiejtette Edward nevét keserű
megjegyzés nélkül.

„Én tudom Jake.Tudom milyen nehéz távol lenni tőle.Meglátjuk,hogy fognak Nessiere
reagállni.Minden estere Nessienek teljes titokban kell maradnia itt is és ott is pár napig.Neki
ott kell maradnia a kunyhóban,amíg el nem jön a megfelelő idő arra,hogy megmutassuk őt
nekik.Annyi ideig,amíg képes leszel biztos távolságban maradni a háztól.“

„Nem tehetem.Társaság a délelőtti órákon,mi?“

„Igen.A legközelebbiek a barátaink közül.Ebben a konkrét esetben valószínüleg az lenne

a legjobb,ha minél előbb tisztáznánk a dolgokat.Itt maradhatsz.Tanya tud rólatok.Sőt még
Sethel is találkozott.“

„Világos.“

„El kellene mondanod Samnek mi történik.Hamarosan idegenek tűnhetnek fel az erdőben.“

„Jó megfigyelés.Egyébként is magyarázattal tartozom neki a múlt éjszaka után.“

„Alicre hallgatni általában helyes dolog.“

Jacob álkapcsa összezárult és én tudtam,hogy együtt érez Sammel,arra vonatkozóan,amit

Alice és Jasper tett.

Amíg ők beszéltek ellopakodtam a hátsó ablak irányába,igyekeztem észrevétlenül és félénken

tenni mindezt.Semmi bonyodalom.A fejem az üvegfal felé fordítottam,amely végighúzódott
a nappalin keresztül az ebédő irányába,mindjárt egy számítógép mellé.Az ujjajim furgén
futkostak a billnetyűzeten,míg én az erdőt bámultam,igyekezve,hogy úgy tűnjön,mintha
valamin elgondolkoztam volna.Mi az talán a vámpírok nem csinálnak semmit sem
észrevétlenül?Úgy gondolom senki sem szánt rám nagy figyelmet,de nem fordultam
meg,hogy megbizonyosodjam róla.A kijelző(monitor) életre kelt.Az ujjaim ismét sebesen
futkostak a billentyűzeten.Majd nagyon csendben dobogtattam az ujjaimmal a fa
asztalon,hogy véletlennek nézzen ki.Újabb csapások a billentyűzeten.

Bámultam a képeket a képernyőn.

Semmilyen J.Jenks,de volt ott egy bizonyos Jason Janks.Ugyvéd.Nekidőltem

a billnetyűzetnek,igyekezve,hogy megtartsam a ritmust,mint mikor az ember simogatja
a macskát,amelyet a térdén felejtett.Jason Jenksnek fantasztikus weboldala volt a cégjéről,de
az otthoni címe rossz volt.Igaz Seattleben,de más postafiók számmal.Felírtam
a telefonszámot,majd ritmusosan doboltam tovább a billentyűzeten.Ezúttal a címet
kerestem,de semmit sem dobott ki,mintha a cím nem is létezne.Meg akartam nézni
a térképen,de eldöntöttem,hogy nem fogom próbálgatni a szerencsémet.Egy nagyobb
billentyű tűzharc,hogy kitoröljem a bejegyzést...
Folytattam az ablakon kifele bámulást,néhányszor doboltam a fa azstalon.Könnyed lépteket
hallottam a padlón felém közeledni és megfordultam azzal,amiben reménykedtem,hogy
ugyanaz az arckifejezés volt.

Reneesme odajött hozzám és én kitártam a karjaim.Átölelt,erősen érezhető volt rajta

a vérfarkasszag és a fehjét a vállamra tette.

Nem tudtam,hogy ki e bírom ezt.Akármennyire is aggódtam a saját életem miatt,Edwardé és

a családom többi tagjának életéért,nem volt ugyan az,mint a szenvedés,az a keringő
félelem,amit a lányom iránt éreztem.Kellett valami módnak lenni,hogy meg tudjam őt
menteni,mégha ez lenne az egyetlen dolog,amit képes lennék megtenni.

Egyszeriben tudtam,hogy ez volt minden,amit mindigis akartam.A többit el tudnám viselni,ha

nagyon muszály lenne,de az ő életének elvesztését azt nem.

Ő volt az egyetlen dolog,amit egyszerűen muszály volt,hogy megmentsek.

Tudta Alice,hogy hogyan érezném magam?

Reneesme keze könnyedén megérintette az arcomat.

Megmutatta nekem a saját

arcát,Edwardét,Jacobét,Rosalieét,Esmeét,Carlisleét,Aliceét,Jasperét,a családunk tagjai egyik
arcról a másikra ugorva egyre gyorsabban és gyorsabban.Seth és Leah.Charlie,Sue és Billy.És
újra és újra.Aggodalommal teli,ugyanúgy mint mindenki másé.Én is aggodalommal teli
voltam,gondolom.Jake megvédte őt a legrosszabbtól,ha lehet így nevezni.Attól a résztől,amit
gondoltunk,hogy nincs semmi remény,hogy mind meghalunk egy hónapon belül.

Megállt Alice arcánál vágyakozóan és zavarodottan.Hol van Alice?

„Nem tudom.“-suttogtam.-„De ő Alice.Helyes dolgot tesz,mint mindig.“

Helyes dolog Alice számára,akárhogy is legyen.Útáltam az ő módszerével gondolkodni,de

hogyan másként lehetne megmagyrázni ezt az egész helyzetet?

Reneesme fellélegzett és erőteljesebben kívánkozott.

„Nekem is nagyon hiányzik.“

Úgy éreztem,hogy az arcom dolgozik,igyekezett olyan kifejezést találni,amely megfelelője

lehet annak,amit belül érzek.

A szemeim furcsák és szárazak voltak,hogy ellenkezzenek a kellemetlen érzéssel

pillogtak.Összeszorítottam az ajkaimat.Mikor újra lélegzetet vettem,a levegő keresztül
cikázott a torkomon,mintha meg akarnék fulladni tőle.

Reneesme elhúzódott tőlem,hogy rám nézhessen és én láttam az arcom tükörképét

a gondolataiban és a szemeiben.Úgy néztem ki,mint Esme ma reggel.

Tehát ez volt az,amit könnyeknek éreztem.

Reneesme szemei könnyesen megcsillantak,ahogy figyelte az arcomat.Kitörölte
a gondolataiból az arcomat,csakhogy megnyugtasson.

Soha sem gondoltam volna,hogy meglátom kettőnk között az anyja lánya kapcsolatot fordított
esetben,ahogy az előtt köztem és Renée között volt.Nem volt egészen világos elképzelésem
a jövővel kapcsolatban.
Egy könnycsepp lecsordult Reneesme arcán.Egy csókkal letöröltem.Csodálkozva hozzáért
a nedvességhez,majd szemlélni kezdte az újjbegyeit.

„Ne sírj.“-mondtam.-„Minden rendben lesz.Ts is rendben leszel.Találok rá módot,hogy

kimásszunk ebből.“

Amíg nincs semmi más,amit tehetnék,még mindig megtehetem,hogy megvédem az én

Reneesmeémet.Sokkal pozitívabb voltam,mint bármikor az előtt,és ez volt az,amit Alice
nekem adott.Tudnia kellene.Utat adott nekem.