Mielőtt belekezdenék a történetbe, tegyünk egy kis visszatekintést a múltba…

2010. október 14-e. Ugyanolyan napnak indult a Föld lakói számára, mint a többi. Aztán
hirtelen, mint derül égből villámcsapás, meteoritok csapódtak a Föld minden részébe, kiirtva
ezzel szinte az összes embert. Egyedül Japán területére nem zuhantak meteoritok. Mint az
később kiderült, nem csupán a véletlen műve volt a meteoreső. Egy másik bolygó
intelligenciája volt az, aki a Föld ellen támadt. Különleges képességekkel rendelkeznek. Ez
segítette őket abban is, hogy a meteoritokat eltérítsék a pályájukról, és a Föld ellen irányítsák,
kihagyva Japán területét. Bolygójuk a Yogai. És itt felmerül a kérdés, hogy a japán
nemzettséget miért hagyták életben. Csupán azért, mert a japánok között találtak olyan
embereket, akik rendelkeznek hasonló képességekkel, mint az övüké. Tehát egész addig ezt
titkolták a világ elől… De már nincs ki elől titkolni. A yogaiok arra gondoltak, hogy a Földet
az ő kezükbe adják. A Yogai rengeteg bolygót foglalt már el, és saját nemzettségével
népesítette be. Mindig kutatnak a világegyetembe újabb, felfedezetlen bolygó után.
Miután tárgyaltak a Föld lakóival, a Földnél ötször kisebb bolygóról a lakosság nagy
részét áthozták a Földre, hogy többen legyenek itt, és benépesítsék a Földet, és ez is
különleges képességű bolygó legyen. Pár száz év alatt a Föld nagy részét sikerült is
benépesíteni. Ők is hadjáratokba kezdtek, és sok bolygót szereztek meg maguknak. Így lassan
két klán alakult ki a világegyetembe: a Yogai és a Föld. Aztán a földiek megelégelték, hogy
uralkodni akar felettük a Yogai… Itt kezdődött a bonyodalom.
Már mindent a misztikus erők irányítottak. A világ rendje teljesen átfogalmazódott… A
hatalmon múlott minden. Mindkét klán élén egy-egy személy állt, akik jóval erősebbek voltak
mindenkinél, így tudták csak elvezetni saját birodalmukat. Ők ketten addig fejlődtek, míg
kiharcolták az élettel szemben, hogy 18 év után nem öregednek. Hacsak a harc során meg
nem halnak, ők lesznek az örök uralkodók. A Föld élén egy lány állt. Ő volt Helliona. A
Yogai vezetője pedig egy fiú, Yondau. Ők ketten szinte minden héten harcolnak. A két klánba
az egyezmény annyi, hogy támadhatják egymást hadsereggel, hasztalan… Ha az uralkodók
nem akarják átadni a trónjukat, nem tudnak mit tenni, mert ők túl erősek. Így a hadseregek
harca mellett a fő harcot mindig Helliona és Yogai vívta. Az ő ellenségeskedésük évtizedeken
át folyt, de nem unták meg. Amint az egyikőjük szívében meggyengült a gyűlölet, a
bolygójukon földrengés, és hasonló csapások következtek. Így már csak egymás ellen
gyűlöletet érezhettek.
És most itt vagyunk a jelenben. A világűrben most is űrhajóroncsok vándorolnak… Az
előző napi csata emlékeit őrzik.
Pár szót ejtsünk meg Hellionáról és Yondauról. Helliona mindig egyhangú, sose
mosolyog, az ábrázata szomorúságot tükröz, de nem szomorú, hanem inkább érzelmektől
mentes. A harcmodora páratlan. Kardját mindig magánál tartja. Hatalmában van a négy elem:
tűz, víz, levegő, szél. És mellé birtokolja a sötét energiát is. Képes teleportálni, védőburkot
formálni. Hosszú rózsaszín haja van, amit két fonásban hord. Semmitmondó lila szemek, és
nagy, lila fülek. Yondau tipikus rosszfiú forma… Középhosszú fehér haj, sárga, ijesztő
macskaszemek, hegyes démonfülek. Sötét energia, egy kard. Egyesítve minden energiát, ami
fellelhető a yogaiok között. Ha újfajta erő születik, akkor ő automatikusan magának tudhatja
azt is. Ám Helliona ereje nincs a birtokában. De Yondau is képes teleportálni.
Ma is összecsapás következik köztük. Egy kihalt bolygón kerül sor erre. Poros szél fúj.
De őket nem zavarja. Ketten vannak a bolygón. Megkezdődik a harc. Minden erejüket a
harcba fektetik, hisz lételemük egymás öldöklése… Mire vége a csatának, az egész bolygó
romokban hever.
- Yondau: Már megint… Évtizedek óta mindig ugyanaz. (liheg) Harcolunk, és
mindig matt a vége.
Helliona nem szól.
- Yondau: Nem sokára újra összecsapunk. Akkor az enyém lesz a győzelem
Majd elteleportált. Helliona is ezt tette. Otthon kérdezgették, mi volt. Ő csak annyit mondott:
- Helliona: Ugyanaz, mint eddig.
Kisebb sérüléseket szerzett mindkét fél, de semmi komoly. Helliona hercegnőnek ellátták a
sebeit a szolgák, de Yondau nem engedi, hogy bárki szolga hozzáérjen. Őt Mirinae ápolta.
Egyedül őt engedi magához közel.
Egy hét múlva újra eljött a csata ideje. Újra egy elhagyatott bolygó a helyszín… Az
összecsapás megkezdődik. Harcolnak, ismét csak döntetlennek tűnik a csata kimenetele, de
egyszercsak előbukkan Mirinae. Ez megzavarja Hellionát, így Yondau könnyen a földre
kényszerítheti őt, de a földön fekvő lánynak sikerül elkerülnie, hogy Yondau leszúrja, csak
Helliona vállát vágja meg.
- Helliona: Csalsz, te szemét! Nem hozhatsz ide mást, te is jól tudod, hisz a
szabályok a két klán megegyezése szerint születtek!
- Yondau: Nem csalok. Várj! (Mirinaehoz fordul) Mi keresel itt??? Tudod, hogy
egyedül kell harcolnom!
- Mirinae: Ne ordíts már! Csak kíváncsi voltam hogy harcolsz…
Yondau közel lép a lányhoz, és megszorítja a karját. Közel hajol hozzá, szinte súgja neki.
- Yondau: Most menj haza!
Valami szoros kapcsolat van kettejük között, és ezt Helliona is észrevette. A lány durcásan
elteleportál. Helliona szűkre húzza szemeit.
- Yondau: Bocs, de nem én hívtam!
- Helliona: Nem érdekel. Most elmegyek, mert szabályon kívül okoztál sérülést.
A fiú odalép a lányhoz, mielőtt az elmehetne, és hasba rúgja.
- Yondau: Na ne mondd, hogy így már nem tudsz harcolni!
De látja, hogy ahol megsebezte Hellionát, onnan csöpög a földre a lány vére. A lány megfogja
a sebet, és maga elé bámul.
- Helliona: Nem gondoltam volna, hogy csalásra kényszerülsz.
A fiú eszét hirtelen furcsa gondolat futotta át: Ahogy ott ül a földön, látszik az, amit eddig
nem vett észre… Helliona is csak nő, épp olyan, mint bárki, még ha sokkal erősebb is. Amint
erre gondolt, a föld remegni kezdett, a fiú megingott a rengésre. A föld hasadozni kezdett.
- Helliona: Mi… mi van itt? Csak nem meggyengült a gyűlöleted?
- Yondau: Miről beszélsz? Képzelődsz itt össze-vissza!
Majd a fiú erőt vett magán, a rengés pedig kezdett alábbhagyni. A lány lenéző tekintetet vetett
Yondaura, majd elteleportált.
~ Yondau: Ez meg mi a franc volt?
Két hónapig nem hallottak egymásról. De aztán Helliona csatára hívta Yondaut. Erdőkkel és
folyókkal teli bolygón kerül sor az összecsapásra. Harcolni kezdtek, a fiú egy pillanatra ismét
a legutóbbi harcukra gondolt. Elég volt ez a pillanat, s már a földre is került. Helliona
kihasználva ezt, energiagömböt akart ellenfelére hajítani, ám az mosolyogva megszólalt.
- Yondau: Tudom, hogy nem fogod megtenni. Valld be… (felállt a földről) hogy
te se tudsz bántani!
- Helliona: Ugyan miért feltételezel ilyet rólam?
- Yondau: Hagyd csak azt a gömböt!
A lány eltűntette.
 - Yondau: Ennyi évnyi harc… ismerjük egymás rossz tulajdonságait, és be kell,
hogy valljuk, nem vagyunk közömbösek. Nincs igazam?
Újra remegni kezd a talaj alattuk. Helliona nem szól.
- Yondau: Mondd a szemembe, ha nincs igazam. Tudom, hogy nem utálsz már,
csak nem mered félretenni a gyűlöletet, mert akkor tragédiával végződhet
minden.
A bolygón egyre inkább kezd eluralkodni a káosz.
- Helliona: Őrült vagy! Nézd, a bolygó darabokra hullik! Megőrültél, de akkor se
engedd, hogy pozitív érzelmeid legyenek felém nézve!
- Yondau: Inkább te is mondd ki! Hogy…
- Helliona: Kussolj, mer kinyírlak!
S Helliona már el is tűnt. Otthon valóban ő is elkezdett gondolkozni. Hogy mi lenne, ha nem
csak a gyűlöletre gondolna.
~ Megbolondultam… Lételemem a harc, és gyűlölnöm kell őt. De… mi van, ha nem tudom
már többet gyűlölni?
Fél éve nem hallott egymásról a két nemzettség. Megtiltották az űrhajóknak, hogy elhagyják a
támaszpontokat. Fél éves béke. Hiába vonták kérdőre az uralkodókat: Miért van ez? Mi az
oka a békének? Ez úgyse tarthat örökké…
Tudták, hogy nem tartható fenn sokáig ez az állapot. A nép lázong, harcolni akarnak. De a
két uralkodó fél, hogy nem lesznek képesek gyűlölni egymást, mikor kéne. Helliona egyik
nap útnak indított egy levelet. Pici űrhajóval, amibe be volt táplálva Yondau szállása úti
célnak. Több hónapon át leveleztek. A vége az lett, hogy nem képesek utálni egymást. Ám
egyszer csak egy követ ment Hellionához.
- Követ: A nép nevében jövök…
Helliona érezte, hogy nem hiába van itt ez az ember. A követ elmondta, hogy követelik, hogy
harcoljon a két vezető. Mert nem dőlt még el a harc a yogaiok és a földiek közt. Nem volt
mást tenni, a Föld kihívta a Yogait. Ami a két bizonytalan vezér harcát jelentette. Így
elérkezett a legújabb harc. Meglátták egymást, de nem szóltak, nem mozdultak. Tudták, hogy
ugyanazt érzik. Nem szólhattak, mert tudták, hogy bajba kerülnek. Csak leültek, nem is
néztek egymásra. Aztán mikor már érinteni lehetett a kavargó érzéseket, akkor mindkettejük
szeméből egy könnycsepp gördült ki. Felálltak, de ekkor már remegett a föld. Az érzelmek
előtörtek. Meteoritok ezrei voltak érezhetőek, ahogy becsapódtak, és nem csak ezen a
bolygón, hanem a világegyetemben érezhető volt a változás. Odarohantak egymáshoz.
Körülöttük darabjaira hullott a bolygó. Yondau átölelte a lányt. Helliona nagyon könnyezett.
A fiú nem sírt, csak szemei áztak a könnyben. Alig hallották egymást a káoszban.
- Helliona: Miért kell így lennie? Miért úgy éltünk eddig, hogy csak gyűlölnünk
szabad?
- Yondau: Nem tudom… Így írták meg.
5 perc és a világ kezdett eltűnni. Bolygók robbantak fel. A két szerelmes pedig a káoszból mit
sem észlelve egymáshoz bújva várt valamire, de ők se tudták, mire. Nagyon erős szél fújt
körülöttük, sőt kettejük ereje is kezdett elszabadulni. Már csak a bolygó egy résez volt meg,
valamint a Föld és a Yogai.
- Yondau: Meghalunk, már biztos. Tiltott a szeretet. Csak engedd, hogy
megcsókoljalak.
- Helliona: Rendben.
Közel hajoltak, ekkor robbant fel a Föld és a Yogai. És mikor épp egymáshoz értek volna az
ajkaik, közöttük kettéhasadt a talaj, Hellionát elnyelte egy mély szakadék. De nem
zuhanhatott sokáig, hiszen a bolygó felrobbant. Minden élet kihalt a világegyetemben.
Így ért véget minden. Akit arra nevelnek egész életében, hogy gyűlöljön, az előbb-utóbb
megtörik, és akkor vége lesz az életnek, hisz a sokévi gyűlöletet nem tüntetheti el egy
cseppnyi szeretet. A szerelem pedig nem mindig győzedelmeskedik. Nem élhet senki sem
gyűlölettel a szívébe, mert akkor a tragédia elkerülhetetlen.