You are on page 1of 8

XVI. évfolyam, 9. szám 2002.

szeptember Ara: 49 Ft

Balmazújváros
AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖZSZOLGÁLATI LAPJA

Önkormányzati választás 2002


A 2000. évi önkormányzati vá­ 4./ Útlevél, 2001. január 1- van, a szavazatszámláló bizott­ polgár részéről - megmagya­
lasztás október 20-án 6 órától jét követően kiállított (kártya ság a névjegyzékbe pótlólag rázza a szavazás módját. A ma­
19 óráig tart. alakú) vezetői engedély vagy felveszi. gyarázat nem tartalmazhat
Szavazni kizárólag szemé­ sorkatona esetén katonai iga­ Szavazni igazolás alapján olyan agitációt, amely alkalmas
lyesen és a törvényben előírt zolvány is alkalmas a személy­ is lehet, azonban igazolással a választópolgár döntésének
kivételekkel, csak a választó­ azonosság igazolására, de - mi­ csak az a választópolgár sza­ befolyásolására.
polgár lakóhelye szerint kijelölt vel ezek egyike sem tartalmaz­ vazhat, aki a választás kitűzését A választópolgár figyelmét
za a lakcímet - be kell mutatni megelőzően egy adott települé­ fel kell hívni, hogy érvényesen
szavazóhelyiségben lehet.
A szavazóhelyiségben az a a lakcímigazolványt is. sen tartózkodási helyet létesí­ szavazni csak a hivatalos sza­ Kossuth-
választópolgár szavazhat, aki a 5./ Bevándoroltak esetében tett és csak a tartózkodási címe vazólapon lehet, az azon sze­
névjegyzékben szerepel, vagy a - hisz a Magyarországra be­ szerinti szavazókörben adhatja replő jelölt neve melletti és lis­
névjegyzékbe a szavazatszám­
láló bizottság az alább felsorolt
vándorolt, a magyar jog szerint
nagykorú, nem magyar állam­
le szavazatát. A szavazatszám­
láló bizottság csak a választó­
ta feletti körbe tollal írt. egy­
mást metsző két vonallal. Ha a
emléknap
esetekben pótlólag felveszi: polgárt is választójog illeti meg polgár lakóhely szerinti helyi szavazólapot ceruzával töltöt­
- házasságkötés következ­
tében az állampolgár nagykorú­
- a részükre kiadott személy­
azonosító igazolvány és ezzel
választási iroda vezetője által
kiállított igazolás eredeti példá­
ték ki, a szavazat érvénytelen.
Az a választópolgár, aki
Újvároson
vá vált, együtt a lakcímigazolvány fel­ nyát fogadhatja el. Fénymáso­ nem tud olvasni, illetve akit
- a névjegyzék elkészítése­ mutatása szükséges a szavazás­ latot vagy faxon érkezett igazo­ testi fogyatékossága vagy
Kossuth Lajos születése
kor hiba történt, a választópol­ hoz. lást elfogadni nem szabad! egyéb ok akadályoz a szavazás­
A szavazás menete során, ban, más választópolgár - en­ 2 0 0 . évfordulója tiszteletére
gár kimaradt a névjegyzékből Azon választópolgárok,
és ez a tény csak a szavazóhe­ akik a fent felsorolt igazolvá­ ha a szavazatszámláló bizottság nek hiányában a szavazatszám­ s z e p t e m b e r 21-én 10 órakor
lyiségben derül ki. nyok egyikével sem rendelkez­ a választói névjegyzékben láló bizottság két tagjának - a Kossuth szobornál meg­
- a választópolgár igazolás­ nek és új személyazonosító iga­ megtalálja a polgár nevét, illet­ együttes - segítségét veheti
e m l é k e z é s t tartottak. E n n e k
sal kíván szavazni. zolványt igényeltek, melynek ve, ha őt pótlólag felvette, a igénybe.
A szavazáson megjelent előállítása folyamatban van, az szavazólapokat a hivatalos bé­ A mozgásban gátolt sze­ során balmazújvárosi intéz­
választópolgártól a szavazat­ ezt tanúsító - az Okmányirodá­ lyegzővel - a polgár jelenlété­ mélyt annak érdekében, hogy mények vezetői, civilszer­
számláló bizottság elkéri az ér­ tól kapott - irattal igazolhatják ben - lebélyegzi és a hozzá tar­ gyakorolhassa választójogát -
vezetek, t o v á b b á a pártok
tesítőt, valamint a személyazo­ személyazonosságukat. A sze­ tozó borítékkal átnyújtja a vá­ kérésére - lakásán, tartózkodá­
nosság és a lakcím megállapítá­ mélyazonosság igazolására al­ lasztópolgárnak. A bélyegző si helyén a szavazatszámláló képviselő helyezték el a
sára alkalmas igazolványát. Az kalmas az ideiglenes személy­ hiánya a szavazat érvénytelen­ bizottság két tagja a mozgóur­ m e g e m l é k e z é s virágait.
értesítő hiánya - az egyéb felté­ azonosító igazolvány is, a lak­ ségét eredményezi. A szavazó­ nával felkeresi. A mozgóurnára
telek megléte esetén - nem címet pedig tanúsítja a lakcím­ lapokat előre lebélyegezni nem vonatkozó igényeket a szava­
akadálya a választójog gyakor­ igazolvány igénylésének átvé­ szabad! zatszámláló bizottságnak kell
lásának! Amennyiben a válasz­ teléről szóló elismervény. A választópolgár a név­ bejelenteni, és csak a szavazat­
Kedves Olvasó!
tópolgár személyazonosságát Előfordulhat, hogy olyan jegyzék aláírásával igazolja, számláló bizottság rendelheti el
és lakcímét igazolja és a név­ választópolgár kíván szavazni, hogy a szavazólapot átvette. Az az adott bejelentés tekintetében
jegyzékben szerepel, szavaz­ írásképtelen választópolgár he­ a mozgóurnás szavazás alkal­ Tájékoztatjuk Önöket,
aki az adott szavazókör név­
hat. jegyzékében nem szerepel. lyett a szavazatszámláló bizott­ mazását, erre az eljáró két tag hogy lapunk k ö v e t k e z ő
Amennyiben a választópolgár a ság 2 tagja írja alá a névjegyzé­ nem jogosult. száma október 15-én jele­
Az említett adatok igazolá­
sára többféle érvényes(!) ok­ személyazonosság és a lakcím ket. A szavazólapok és a borí­ A szavazólap kitöltése után nik meg.
mány alkalmas, melyek a kö­ megállapítására alkalmas iga­ ték átnyújtása után a szavazat­ a választópolgár borítékba teszi Ebből a kiadásból rész­
vetkezők: zolványokkal igazolja, hogy számláló bizottság tagja - ha a szavazólapot és az urnába he­ letesen tájékozódhatnak az
1./ A „régi típusú" sze­ lakcíme a szavazókör területén erre igény merül fel a választó- lyezi. Ha az urnába helyezés önkormányzati választáso­
mélyazonosító igazolvány előtt a választópolgár jelzi, kon induló polgármester­
mind a két említett adatot tar­ hogy a szavazólapon hibát ej­ jelöltek elképzeléseiről,
talmazza. tett, annak kitöltését elrontotta, valamint megismerhetik az
1.1 Amennyiben ilyen sze­
mélyazonosító igazolvány tu­
HIRDETMÉNY kérésére a bizottság elnöke a
rontott szavazólap helyett újat
egyéni választókörzetek­
ben indulók teljes listáját
lajdonosa 2000. január 1-je óta ad. A cserére egy esetben, csak is.
új lakcímet létesített, úgy régi A Helyi Választási Bizottság tagjai: az urnába helyezés előtt van Bízunk benne, hogy
igazolványa mellé lakcímiga­ Szabó Sándor (elnök) mód. olyan információkhoz jut­
zolványt kapott. Ebben az eset­ Csomor Lajos (tag) A szavazóhelyiségben a vá­ nak, amelyekkel megköny-
ben a szavazáshoz mind a ket­ Mihalik Istvánné (tag) lasztópolgárok csak a szavazás­ nyítjük dolgukat az október
tőre szükség van. Kenéz Ferencné (póttag) hoz szükséges ideig tartózkod­
20-ai szavazás napján.
3./ Az új (kártya alakú) sze­ hatnak. A választók érkezési
Keresse tehát a jelzett
mélyazonosító igazolvány nem Helyi Választási Bizottság Balmazújváros Város Polgármeste­ sorrendben szavaznak és szava­
időpontban a „Balmazújvá­
tartalmazza a lakcímet, így a ri Hivatal hivatalos helyiségében heti rendszerességgel csütör­ zatuk leadása után el kell hagy­
ros" következő számát.
választópolgárnak lakcímiga­ töki napon 14 órától ülésezik. Ülései nyilvánosak. niuk a helyiséget.
zolványát is magával kell vin­ Helyi Választási Iroda
A Szerkesztőség
nie. Helyi Választási Iroda
KITÜNTETETTEK 2 0 0 2 . szeptember

Bekker Gyula: Csige József:

,,Zenekarunkat sajátjának „Szegényen is érdemes volt


érzi Balmazújváros" tanítva tanulni"
1986-ban kerültem Balmazújvárosba. Mint a múlt században oly sokan, én is
Az akkori művelődési osztályon Feke­ lentről jöttem, és ott is végzem. Nagy
te János fogadott, s első kérdése az ' igazság az egy életben, hogy az ember
volt, hogy mik a céljaim a településen? ott végzi, ahol kezdi.
Erre én azt válaszoltam: „Szeretném a Az őseim már több mint 360 éve itt
város kulturális életét fellendíteni." Ezt élnek. Akkoriban három Csige-fiú ke­
a mondatot azóta is szem előtt tartom. rült Újvárosra. Családot alapítottak,
A hozzávetőlegesen 16 év alatt nagyon megragadtak.
kevés olyan rendezvény volt, amelyen Én egy hatgyermekes családban
nem tevékenyen vettem részt. nőttem fel. Volt egy olyan időszak,
Balmazújvárosban elsősorban amikor mind a hatan iskolások voltunk;
mint zenekarvezetőt ismernek, de fele általánosba, fele középiskolába
emellett énektanár is vagyok. Enekta- járt. Érettségi után még nem valame­
gozat létrehozását kezdeményeztem, lyik felsőoktatási intézmény követke­
elindítottam és m a is csinálom. Ezek zett, hanem a munka. így tudtuk bizto­
az eredmények persze nem olyan za­ sítani a többiek taníttatását.
josak mint a zenekari sikerek, de arra Ezután következett számomra a fő­
mindenképpen büszke vagyok, hogy iskola, majd később a Kossuth Egye­
nagyon sok növendékem került zenei tem. Magyar-történelem szakos tanár
pályára. Nehéz tartani ezt a színvonalat is. lettem. 1961. szeptember l-jén kezd­ Vajon voltam-e inkább elismerésre
Ennek ellenére úgy érzem, ezt a ki­ Velünk szemben az elvárás ma már tem tanítani a Debreceni utcában, a ré­ méltó mint a többiek? Ebben a magam­
tüntetést nagyobbrészt a fúvószenekar­ egyre magasabb. Ha körülnézünk, a gi polgári, más néven leányiskola épü­ fajta vén filosz olykor kételkedik. Mert
ban betöltött irányító szerepemnek kö­ környéken nincs olyan jól működő letében. mindannyian tesszük a dolgunkat a vi­
szönhetem, különösen az idén május­ együttes mint a miénk, de ez felelős­ Miután elvégeztem a KLTE-t, a lágban, de van akin ez jobban látszik,
ban, Belgiumban megszerzett európai séggel is jár. Szerencsére ebben nagy gimnáziumban oktattam tovább. Ké­ van akin kevésbé. A z egyik törekvései
első díjnak. segítségemre van az, hogy itt a város­ sőbb igazgatóhelyettesként, majd igaz­ nagyobb sikerrel járnak, a másiké keve­
Pályafutásomat mint hangszeres ban a gyerekanyag jobban kezelhető, gatóként dolgoztam. Utóbbi beosztást sebbel. De mindannyian tenni akarunk
művész kezdtem. A diploma megszer­ jobban fegyelmezhető, mint például Yi évig láttam el. azokért, akikhez tartozunk: a családért,
zése után Debrecenben dolgoztam a fil­ Debrecenben. Jobban tisztelik a tanáro­ Mikor mit kellett, mit lehetett csele­ az utcáért, a városért.
harmonikus zenekarnál. Már ott is kap­ kat. kedni, azt tettem tanácstagként, önkor­ Veres Péter azt mondta, az ember
tam egy magas kitüntetést, a Bartók-dí­ Munkám közben elvégeztem a fő­ mányzati képviselőként, alpolgármes­ egyik legfontosabb tulajdonsága a hű­
jat. Jó 10 évvel ezelőtt ez 100 000 fo­ iskolát karnagyi szakon. Összességé­ terként, országgyűlési képviselőként. ség. Hűség azokhoz, akiknek a szolgála­
rinttal járt, ami akkor nagy pénz volt. ben a fenti tevékenységek, eredmé­ Idén nyártól pedig már igazi nyugdíjas tára rendeltetett. Születésem évében fe­
Jól jött, hiszen a házépítésnél sokat se­ nyek miatt kaphattam m e g ezt a ki­ vagyok. jezte be Veres Péter a „Számadás" című
gített. tüntetést, aminek nagyon örülök, mert Azt gondolom, kitüntetést kapni könyvét. Ekkor elgondolkodott azon,
Rengeteg koncerten vettem részt. A ahogy a mondás tartja, minden prófé­ mindig nagyon jó. Ha az ember fiatalon hogy mit tett, és mit tehet még? Élet­
katonaidőt is sikerült olyan helyen el- tának a saját hazájában a legnehe­ kapja, akkor a megtiszteltetés még in­ programját a következő módon fogal­
töltenem, mint a Zrínyi Miklós Katonai zebb. tenzívebb munkára serkenti. Meg sze­ mazta meg: „Nem okos és bölcs ember
Akadémia, ahol egy profi szimfonikus Abban reménykedem, hogy a kivá­ retné szolgálni a bizalmat. vagy, hanem aljas áruló, ha elfelejted,
zenekarban dolgozhattam. lasztás igazságos volt. A z átadási ün­ A magamfajta idősebb korú ember, hogy ki vagy, és mi a kötelességed." Én
Olyan nagy nevekkel muzsikáltam nepségen olyan tapsot kaptam, amely egy ilyen kitüntetés után elgondolko­ 19 évesen olvastam először ezeket a so­
együtt mint Pitti Katalin, Leblanc Győ­ alapján azt mondhatom, ez így van. Ta­ dik: vajon megszolgáltam? Jobban rokat, de azóta nem telt el év, talán hó­
ző, vagy Szenthelyi Miklós hegedűmű­ lán megérdemeltem. megszolgáltam mint más kortársaim? nap sem, hogy magamban, vagy mások­
vész. nak fel ne idéztem volna.
Amikor Újvárosba kerültem inten­ Ha ma visszanézek - mert 65 éve­
zív munkába kezdtem. Megszerzett tu­ sen már vissza is néz az ember -. azt
dásomat igyekeztem kamatoztatni akár
a gyerekekkel kapcsolatos tevékenység Önkormányzati gondolom, talán tanárként tudtam a
legtöbbet tenni. A pedagógus nagyon
során, akár a közművelődés területén, kicsi ember, közember, de senkinek
írtam dalokat rendezvényekre, közre­
működtem gálaműsorokon, kisegyüt­ kitüntetések nincs igazán nagyobb hatalma mint egy
tanárnak.
test hoztam létre. József Attila írta: „Légy a fűszálon
A fúvószenekari munka koronája a B a l m a z ú j v á r o s szerencsés helyzet­ re okoz ö r ö m ö t a n n a k a k i adja, és egy pici él, s nagyobb leszel a világ
már említett európai első díj volt, de ar­ ben v a n , hiszen a z itt l a k ó k közül annak aki kapja. tengelyénél." Ha harmadévszázad alatt
ra is büszke vagyok, hogy Adamóczky s o k a n a k a r n a k tenni a településért. Csige József B a l m a z ú j v á r o s Vá­ egy pedagógus harmincegynéhány gye­
Béla már a kezdetekkor méltó utódjá­ Sok tehetséges e m b e r dolgozik a z rosért, B e k k e r G y u l a pedig B a l m a z ­ rekre hatni tud, ha ezek a diákok elfo­
nak tartott. élet k ü l ö n b ö z ő t e r ü l e t e i n a z é r t , újváros K u l t ú r á j á é r t kitüntetést k a ­ gadják erkölcseit, igazságát, az nagyon
Nehéz volt erre a színvonalra eljut­ h o g y j o b b legyen m i n d a n n y i ó n k ­ p o t t 2002-ben. Ezen a z oldalon ők nagy dolog. Ilyenkor a tanár azt mond­
ni. Mindig arra törekedtem, hogy a te­ n a k , hogy elvigyék j ó h í r ü n k e t o r ­ v a l l a n a k a r r ó l , mivel is é r d e m e l h e t ­ ja: Érdemes volt olykor szegényen,
lepülés érezze sajátjának a csoportot. szágszerte. ték ki a megtiszteltetést. nyomorultul is tanítva tanulni.
Úgy érzem ma ez így van. Nehéz közülük választani, de Ú j s á g u n k következő s z á m á b a n Amíg érzi az ember, hogy tenni tud,
A zenekar irányításának nem csak mégis m i n d e n évben kell. A z ö n k o r ­ B u r a i István m u t a t j u k b e , akit szá­ addig tenni keli. Ha végig lelkiismere­
zenei vonatkozásai vannak. Ismerni m á n y z a t idén is k i t ü n t e t é s b e n része­ mos é r d e m e mellett, l a p u n k m u n k a ­ tesen dolgozik, akkor esetleg az unoká­
kell a gyerekek gondjait, családi körül­ sített k ö z ü l ü k n é h á n y a t , hiszen a z t á r s a k é n t , í r á s a i r ó l is i s m e r h e t n e k . ja azt mondja majd: Volt nekem egy
ményeit. Nem könnyű feladat. elvégzett m u n k a elismerése egyszer­ Domokos-Turi nagyapám, akit nem kell szégyellnem.
2 0 0 2 . szeptember INNEN-ONNAN

HÍREK RÖVIDEN Mi szükséges az Okmány-


Városunk polgármestere gép-műszerek beszerzésére pá­
képviseli a gazdasági és közle­
kedési minisztert az Észak-
lyázatot nyújt be.
Az egészségügyi gép-mű­
irodai ügyintézéshez?
Alföldi Regionális Fejlesztési szer beszerzésére, röntgengép
A Balmazújvárosi Okmányiroda Balmazújváros, igazolványban, javítani csak születési anyaköny­
Tanácsban. Az erről szóló do­ generátor cseréjére vonatkozó
Egyek és Hortobágy illetékességi területtel látja vi kivonat alapján lehet a nyilvántartást
kumentumot 2002. július 4-én költségelőirányzat a pályázat el körzetközponti feladatait. pl: anyja neve Julianna - Juliánná)
vette át Gál István, Csillag Ist­ mellékletét képező árajánlat
ván minisztertől. A Fejlesztési Az Okmányiroda a Polgármesteri Hivatal
alapján bruttó 11.000 eFt. földszintjén működik. Az okmányok előállításá­ Az eljáráshoz szükséges fényképfelvétel ingye­
Tanács az egyik legfontosabb
A beszerzés költségéhez az hoz, adott ügyek intézéséhez az alábbi okmányo­ nes, az Okmányiroda helyiségében történik.
vidék-, és területfejlesztési de­
önkormányzat által biztosított kat, dokumentumokat és illetékeket kell bemutat­
centralizált pénzalap, ahonnan
és vállalt saját forrás aránya 20 ni, becsatolni: Bevándoroltak személyazonosító igazolványa
az önkormányzatok és gazdasá­
gi társaságok vissza nem térí­ %, összege 2.200 eFt, a támo­
tendő támogatást kaphatnak fej­ gatási igény 80 %, összege S Z E M É L Y A Z O N O S Í T Ó IGAZOLVÁNY bevándorlási határozat
lesztéseikhez, programjaikhoz. 8.800 eFt. születési anyakönyvi kivonat hiteles
A Képviselő-testület nyilat­ Első személyazonosító igazolványhoz jutás. magyar fordítása
kozik arról, hogy a pályázati tá­ férjezett nők esetén házassági anyakönyvi
A Képviselő-testület, a hát­
mogatással megvalósuló önkor­ - ha nincs érvényes útlevél: kivonat hiteles magyar fordítása
rányos helyzetű, lemorzsoló­
születési anyakönyvi kivonat, amennyiben rendelkezik útlevéllel, úgy az
dással veszélyeztetett tanulók mányzati egészségügyi szakel­
személyi lap vagy lakcímigazolvány útlevél bemutatása
magas számára miatt hozzájá­ látás fenntartásáról és üzemel­
- ha van érvényes útlevél: 1.500 Ft. értékű illetékbélyeg
rult, hogy a Bocskai István Al­ tetéséről a beszerzés után 10
érvényes útlevél
talános Iskolában és a Közpon­ éven keresztül folyamatosan
születési anyakönyvi kivonat Menekültek személyazonosító igazolványa
ti Altalános Iskolában - l - l fő gondoskodik.
személyi lap vagy lakcímigazolvány
„Segítő pedagógus" munkakör Szintén ugyanennek a ki­ 1.500 Ft. értékű illetékbélyeg menekült jogállás megszerzéséről szóló
létesüljön 2002. október l-jétől írásnak a keretében pályázik a határozat
2003. június 30-ig közhasznú város a könyvtár homlokzatá­ Lejárt személyazonosító igazolvány megújításá­ születési anyakönyvi kivonat hiteles magyar
munkavégzés keretében. A fog­ nak a felújítására. hoz: fordítása
lalkoztatással járó ténylegesen Az épülethomlokzat teljes - ha nincs érvényes útlevél: férjezett nők esetében házassági anyakönyvi
felmerülő többletköltséget a körű felújításának költségelői­ a lejárt személyazonosító igazolvány, kivonat hiteles magyar fordítása
fejlesztési céltartalék terhére
rányzata 2002. november 30-ig születési anyakönyvi kivonat, fénykép, melynek hátoldalán a menekültügyi
biztosítja.
történő megvalósítással bruttó férjezett nők esetén házassági anyakönyvi hatóság pecsétje szerepel
4.192 eFt. kivonat 1.500 Ft. értékű illetékbélyeg
Szintén a testület döntött ar­ 3.000 Ft. értékű illetékbélyeg
A tervezett felújítási munka
ról, hogy a Foglalkoztatáspoli­ Ez esetben ideiglenes személyazonosító igazol­ LAKCÍMIGAZOLVÁNY
nem építési engedélyköteles.
tikai és Munkaügyi Minisztéri­ ványt fogunk adni 120 napra.
Az önkormányzat a pályá­
um által kiírt 2002. évi köz­ - ha van érvényes útlevél: személyazonosság igazolására szolgáló
zatot - az alapellátást biztosító
munkaprogram megvalósításá­ az útlevél, okmány bemutatása
könyvtár intézmény feladatai­
ra pályázatot nyújt be Egyek te­ lejárt személyazonosító igazolvány, első lakcímigazolvány ingyenes
nak biztonságos működtetése és elvesztés esetén a lakcímigazolvány pótlására
lepüléssel összefogva, melyben születési anyakönyvi kivonat,
Balmazújváros 70 fővel kíván fenntartása, valamint az épület 1.500 Ft. értékű illetékbélyeg
1.500 Ft. értékű illetékbélyeg
részt venni. városképi megjelenése miatt - Állandó személyazonosító igazolványt adunk névváltozás miatti csere esetén születési
A tervezett feladatok: belte­ 80 %-os támogatási igényre anyakönyvi kivonat vagy házassági
rületi csapadékvíz csatornahá­ nyújtja be, melyhez 20 % saját Személyazonosító igazolvány elvesztése anyakönyvi kivonat bemutatása és
lózatok kialakítása, helyreállí­ forrást, összesen 838.400 Ft - ha nincs érvényes útlevél: 500 Ft. értékű illetékbélyeg
tása, karbantartása; belterületi összeget biztosít. születési anyakönyvi kivonat,
utak kialakítása, fenntartása, férjezett nők esetében házassági anyakönyvi H A T Á R Á T L É P É S I ENGEDÉLY
fejlesztése; közterületek parko­ A Képviselő-testület dön­ kivonat,
sítása, szabad zöldterületek ki­ tött arról, hogy a gyermekintéz­ 3.000 Ft. értékű illetékbélyeg 1 db útlevél igénylő lap
alakítása. ményi konyhák működtetésére, Ideiglenes személyazonosító igazolványt adunk 2 db fénykép
A feladatok megvalósítói: valamint a gyermekétkeztetés 30 napra. érvényes személyazonosítás céljára szolgáló
Egyek Nagyközség, IPÜSZ. A biztosítására az ELAMEN Rt.- igazolvány
város a szükséges önrészt a szo­ vel kötött határozott idejű szer­ - ha van érvényes útlevél: amennyiben rendelkezik vele úgy
ciális ágazat terhére biztosítja ződést nem kívánja meghosz- az útlevél, lakcímigazolvány
azzal, hogy a közmunkaprog­ szabbítani. születési anyakönyvi kivonat, 1.500 Ft. értékű illetékbélyeg
ram keretében rendszeres szoci­ 1.500 Ft. értékű illetékbélyeg
A megállapodás megszűné­
ális segélyben részesülőket fog­ Állandó személyazonosító igazolványt adunk A személyazonosító igazolvánnyal, lakcímiga­
sének határidejét követően Bal­
lalkoztat, és az így felszabaduló zolvánnyal és határátlépési engedéllyel kapcsola­
mazújváros város igazgatási te­
szociális támogatás önkor­ Személyazonosító igazolvány cseréje névváltozás tos ügyintézés az Okmányiroda 10. sz. szobájá­
rületén az önkormányzat által
mányzatot terhelő 25 %-os ön­ miatt ban történik.
működtetett gyermek- és okta­
részét teljes egészében a köz­
tási intézmények konyháinak érvényes személyazonosító igazolvány M Ű K Ö D É S I ENGEDÉLY
munkaprogramra fordítja.
üzemeltetését, a gyermekétkez­ házassági anyakönyvi kivonat
tetést a továbbiakban is vállal­ 1.500 Ft. értékű illetékbélyeg - használati jogcím igazolása (bérleti szerződés,
A HBM. Területfejlesztési
kozóval megkötött szerződés tulajdoni lap másolat, illetve módosított társasá­
Tanács „Céljellegű decentrali­
alapján biztosítja 5 éves időtar­ Személyazonosító igazolvány cseréje az esetben, gi szerződés)
zált keretből felhalmozási fel­
adatok keretre benyújtható tá­ tamra, féléves próbaidővel. ha az igazolvány 30 napon belül, 6 éven belül il­ - vállalkozói igazolvány
mogatási igények" elnevezésű A Képviselő-testült a kony­ letőleg 15 éven belül fog lejárni. - szakképesítést igazoló okirat másolata, ha saját
pályázati kiírására - az önkor­ hák működtetését közbeszerzé­ személyében nem képzett, ha vállalkozó akkor az
mányzat kötelező alapellátási si eljárás útján kívánja a továb­ érvényes személyazonosító igazolvány alkalmazott bizonyítványa és egy példány mun­
feladatait biztosító, a Dózsa biakban is biztosítani. A nyílt 1.500 Ft. értékű illetékbélyeg kaszerződés
Gy.u. 5-7.sz. alatt lévő egész­ eljárás megindítására vonatko­ szükség esetén születési anyakönyvi kivonat - üzletkénti hasznosításról szóló használatbavéte­
ségügyi intézmény épületben zó ajánlati felhívás tervezetet a (ha valamely adat nem egyezik a nyilvántartás­ li engedély illetőleg a korábbi üzemeltető műkö­
működtetett, új, egészségügyi Képviselő-testület elfogadta. ban és a személyazonosító dési engedélyének a fénymásolata
ÜGYINTÉZÉS 2 0 0 2 . szeptember
- a már meglévő szakhatósági engedé­ folytathatja a vállalkozói tevékenységet. Ideiglenes vagy végleges kivonás esetén Nemzetközi vezetői engedély
lyek A törvényes képviselő a jogerős döntés - forgalmi engedély
- 5.000 Ft. értékű illetékbélyeg meghozatalától számított 3 hónapon be­ - törzskönyv - érvényes magvar vezetői engedély
lül nyilatkozhat arról, hogy a vállalkozó - hátsó rendszámtábla - 1.500 Ft. befizetése csekken
- működési engedély módosításnál, nevében és javára folytatni kívánja a vál­ - személyazonosságot igazoló okmány - 3 hónapnál nem régebbi fénykép
amennyiben a kereskedő székhelye ille­ lalkozást. A törvényes képviselőnek meg vagy meghatalmazás, cég esetén cégbí­ - személyazonosság igazolásra szolgáló
tőleg statisztikai számjegye változik, kell felelnie a vállalkozói törvényben rósági bejegyzés és cégbélyegző okmány
úgy 2.000 Ft. értékű illetékbélyeg előirt feltételeknek. Az eljárás kapcsán 1.500 Ft-ot kell csek­ Kötelező a személyes megjelenés!
Az eljárás illetéke 2.000 Ft. ken befizetni.
TELEPENGEDÉLY Régi típusú vezetői engedélyben az
- A vállalkozó a körzetközponti jegyző­ Forgalmi engedély pótlása egészségügyi alkalmasságot 2002. de­
- új telep létesítésekor jogerős haszná­ nél nyilvántartott adatok megváltozását, cember 31-ig az orvos is bejegyezheti.
latbavételi engedély az adatváltozást követő 15 napon belül - ha új típusú okmány pótlásáról vagy A nemzetközi vezetői engedély kivételé­
- már működő telepnél a telepengedély köteles bejelenteni. Amennyiben az szó, úgy a törzskönyvet be kell hozni vel az állandó- és az ideiglenes vezetői
megújításához a már meglévő összes adatváltozás a vállalkozói igazolvány - hátsó rendszámtábla engedély ügyintézéséhez nem szükséges
szakhatósági engedélyt be kell csatolni adattartamát is érinti, az eljárás illeték­ - személyazonosságot igazoló okmány fényképet hozni, mivel az az Okmány­
- használati jogcím igazolása (bérleti köteles, melynek mértéke 2.000 Ft. A vagy meghatalmazás, cég esetén cégbí­ irodában készül díjmentesen.
szerződés, tulajdoni lap másolat, módo­ kérelemhez mellékelni kell a megválto­ rósági bejegyzés és cégbélyegző
sítót társasági szerződés) zott adatokat igazoló okiratokat is. - ha van, úgy rendőri feljelentés bemuta­ LAKCÍMBEJELENTÉS
- igazgatási szolgáltatási díjként csek­ tása
ken 5.000 Ft-ot kell befizetni - Az igazolvány pótlását kell kérni, ha - a Magyar Köztársaság területén élő,
az elveszett, ellopták, megsemmisült Gépjármű elidegenítés esetén az új for­ magyar állampolgár, bevándorolt és me­
Azok, akik 1999. október 1-jekor már vagy megrongálódott. Az eljárás illetéke galmi engedély bejelentő lapjának csato­ nekültként elismert személy köteles be­
működő telepen végzik a tevékenységü­ 3.000 Ft." lásával, a régi tulajdonos az elidegenítést költözés vagy kiköltözés után 3 munka­
ket, kötelesek 2002. december 31. napjá­ köteles a helyi Polgármesteri Hivatal napon belül lakóhelyének illetve tartóz­
ig telepengedélyt kérni. - A vállalkozói igazolványt a vállalko­ Adócsoportjánál bejelenteni. kodási helyének címét a települési ön­
2002. december 3l-e után telepengedély zói tevékenység megszüntetésekor a kormányzat jegyzőjének nyilvántartás­
köteles tevékenységek kizárólag telep­ körzetközponti jegyzőnél le kell adni. Törzsköim- pótlása bavétel céljából bejelenteni
engedély birtokában végezhetők. Az eljárás illetékmentes.
- forgalmi engedély - a lakcímbejelentés az okmányirodában
VÁLLALKOZÁS-IGAZGATÁSI - A vállalkozói igazolvány adattartamá­ - személyazonosságot igazoló okmány illetve a jegyzőnél illetékmentesen be­
ELJÁRÁS nak igazolása céljából hatósági bizonyít­ vagy meghatalmazás, cég esetén cégbí­ szerezhető „lakcímbejelentő lap'"-on tel­
vány kerül kiállításra, ennek illetéke rósági bejegyzés és cégbírósági bejegy­ jesíthető és személyenként töltendő ki
- a hatályos jogi szabályozás értelmében 1.500 Ft. zés és orvosi alkalmassági szakvéle­ egy példányban
a 2000. november 1-je előtt kiadott vál­ mény
lalkozói igazolványokat magánkereske­ - A vállalkozói igazolvány a személy­ - 4.000 Ft. értékű illetékbélyeg - A lakcímbejelentéshez a lakás tulajdo­
dői és iparigazolványokat kisipari műkö­ azonosságot igazoló okmányok bemuta­ - személyazonosság igazolásra szolgáló nosának vagy a lakás használatára egyéb
dési engedélyeket meg kell újítani, ki tását követően személyesen vehető át. okmány jogcímen jogosultnak a hozzájárulása
kell cserélni. szükséges.
Amennyiben a vállalkozói igazolvány A vállalkozás-igazgatási eljáráshoz Kötelező a személyes megjelenés!
változatlan adattartalommal kerül meg­ szükséges formanyomtatványok a Pol­ - A lakcímbejelentés ténye önmagában a
újításra, úgy az eljárás illetékmentes. gármesteri Hivatal Okmányirodájának Betelt, lejárt vezetői engedély cseréje lakás használatához fűződő, valamint
Az ügyintézéshez személyazonosságot földszint 11. szobájában térítésmentesen egyéb vagyoni jogot nem keletkeztet és
igazoló okmány, magánszemélyek adó­ szerezhetők be. - vezetői engedély nem szüntet meg.
kártyája és vállalkozói igazolvány be­ - orvosi alkalmassági szakvélemény
mutatása szükséges. KÖZLEKEDÉSI IGAZGATÁS - 4.000 Ft. értékű illetékbélyeg - A polgárnak a lakcímét illetve annak
A 2000. november 1-je előtt kiadott vál­ - személyazonosság igazolásra szolgáló változását az új lakcíme szerint illetékes
lalkozói igazolványok 2003. február 15- Gépjárművek átíratása okmány jegyzőnél kell bejelentenie. A polgár tar­
én érvényüket vesztik. tózkodási helyének újabb tartózkodási
- eredeti adás-vételi szerződés Kötelező a személyes megjelenés! hely nélküli megszüntetését a lakóhely
- A vállalkozói igazolvány első alka­ - a vevő nevére megkötött kötelező fele­ szerint illetékes jegyzőnél is bejelenthe­
lommal történő kiváltása, az igazolvány lősségbiztosítás Új kategória megszerzése eseté)} ti.
kiadására irányuló eljárás kérelemre in­ - 60 napnál nem régebbi eredetiség vizs­
dul. A kérelemhez mellékelni kell az ér­ gálat - új kategóriáról szóló vizsgalap
- Lakóhely változás illetve tartózkodási
vényes hatósági erkölcsi bizonyítványt, - forgalmi engedély - vezetői engedély hely változás esetén, ha a bejelentési kö­
külföldi kérelmező esetén a büntetlensé­ - új típusú forgalmi engedély esetén a - orvosi alkalmassági szakvélemény telezettség több együttköltöző hozzátar­
get igazoló okirat hiteles magyar fordítá­ hátoldalán két helyen az eladó aláírása - 4.000 Ft. értékű illetékbélyeg tozót érint, a bejelentést valamennyiükre
sát. A kérelemhez mellékelt okiratokat + törzskönyv - személyazonosság igazolásra szolgáló vonatkozóan az egyik bejelentésre köte­
eredetiben vagy az eredetiről késztett hi­ - személyazonosságot igazoló okmány okmány lezett is teljesítheti.
vatalos másolatban, külföldön kiállított vagy meghatalmazás, cég esetén cégbí­
okiratot hiteles magyar fordításban kell Kötelező a személyes megjelenés!
rósági bejegyzés és cégbélyegző - A 14 éven aluli gyermek illetve a cse­
becsatolni. - 8.000 Ft. értékű illetékbélyeg lekvőképességet kizáró gondnokság alá
A vállalkozási igazolvány kiadása iránti Vezetői engedély pótlása helyezett személy lakcímbejelentését a
Az átírás díja 10.- Ft/cm3, melyet csek­
eljárás 5.000 Ft. illetékköteles. ken kell befizetni. törvényes képviselője teljesíti.
- rendőri feljelentés
- Özvegy, örökös jogán való vállalkozás Műszaki érvényesség lejárt és betelt a - orvosi alkalmassági szakvélemény - A bejelentőlapot a személyi igazol­
folytatására (jogutódlás) az özvegynek forgalmi engedély - 4.000 Ft. értékű illetékbélyeg vány és a lakcímet igazoló hatósági iga­
illetve az örökösnek 3 hónap áll rendel­ - személyazonosság igazolásra szolgáló zolvány adattartamával egyezően kell
kezésére ahhoz, hogy a vállalkozás foly­ - műszaki vizsga adatlap okmány kiállítani és a lakcímbejelentés teljesíté­
tatását bejelentse. A vállalkozás folytatá­ - betelt forgalmi engedély Kötelező a személyes megjelenés! sére kötelezettnek saját kezűleg - meg­
sára a vállalkozás folytatásához szüksé­ - hátsó rendszámtábla Ideiglenes vezetői engedély (elveszett, határozott esetben a szállásadónak - alá
ges egyéb feltételek meglétét dokumen­ - személyazonosságot igazoló okmány ellopták, megsemmisült, megrongáló­ kell írnia.
tálni kell. vagy meghatalmazás, cég esetén cégbí­ dott)
Az eljárás illetéke 5.000 Ft. rósági bejegyzés és cégbélyegző - orvosi alkalmassági szakvélemény - A személyi igazolványt és a hatósági
- 8.000 Ft. értékű illetékbélyeg - 1.500 Ft. befizetése csekken igazolványt a bejelentkezés teljesítése­
- Ha a vállalkozó cselekvőképességét el­ Az eljárás kapcsán csekken az érvénye­ - személyazonosság igazolásra szolgáló kor be kell mutatni.
vesztette, úgy törvényes képviselője sítő cimke díját 375 Ft-ot be kell fizetni. okmány
Kötelező a személyes megjelenés!
2 0 0 2 . szeptember ÜGYINTÉZÉS
ÚTLEVÉL - Ha a szülők nem élnek házasságban: . van jegyezve, szerzett diplomát.
az anya és az apa személyazonosságát TAJ-kártya, - aki a kérelem benyújtásakor 65. élet­
- az útiokmány kiadására irányuló eljá­ igazoló okmánya és lakcímigazolványa, adókártya. évét betöltötte.
rás kérelemre indul igénylőlap formájá­ teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat, nyugdíjas elhalt esetén nyugdíjszelvény, - aki igazolja, hogy egészségi állapo­
ban. A kérelmező a magánútlevél iránti az anya személyes nyilatkozata családi haláleset bejelentő személyazonosságát tának tartós és visszafordíthatatlan rom­
kérelmet a lakó— illetve tartózkodási he­ állapotáról, ha hajadon, igazoló okmány és lakcím igazolványa. lása miatt képtelen a vizsga letételére.
lye szerint illetékes jegyzőnél - soron kí­ jogerős bírói ítélet vagy olyan házassági
vüli eljárás esetén a lakóhelye szerint il­ anyakönyvi kivonat, amely tartalmazza a A halálesetet az az anyakönyvvezető A vizsga alóli mentességhez szükséges
letékes Közigazgatási Hivatalnál ill. a házastárs halálesetét vagy a válás fel van anyakönyvezi, akinek működési terüle­ igazolásokat a kérelmező lakóhelye sze­
Belügyminisztérium Központi Adatfel­ jegyezve. tén a haláleset történt. rint illetékes anyakönyvvezetőhöz kell
dolgozó és Választási Hivatal Központi férj halotti anyakönyvi kivonata. benyújtani.
Okmányirodájánál - terjeszti elő. A születés anyakönyvezését az az anya­ Hagyatéki leltár felvételéhez: A vizsgát a kérelmező lakóhelye szerint
- Az útiokmány kérelem benyújtásához könyvvezető végzi el. akinek működési illetékes közigazgatási hivatalban kell
személyesen kell megjelenni. területén a születés történt, ahol a szüle­ halotti anyakönyvi kivonat, letenni.
- Kiskorú vagy gondnokság alatt álló tés befejeződött. érvényes házasságban a házastárs sze­ 2002. évben: szeptember és november
személy kérelmét törvényes képviselője mélyazonosságát igazoló okmánya és első péntek.
nyújthatja be. Születendő gyermekre tett apai elismerő lakcímigazolványa. A vizsga díjköteles, a mindenkori mini­
- A magánútlevél érvényességének idő­ nyilatkozat: örökösök (gyermek, elhalt gyermek után málbér 50 %-a, melyet a jelentkezéssel
tartama illetve az illeték mértéke az ál­ unoka, testvér) személyi- és lakcímada­ egyidőben a közigazgatási hivatal házi
lampolgárnak az útlevél iránti kérelem anya személyazonosságát igazoló okmá­ tai, pénztárába kell befizetni.
benyújtásakor betöltött életkorától függ: nya és lakcímigazolványa, valamint a ingó- és ingatlanra vonatkozó iratok (tu­
4 éves kor betöltéséig terheskönyv, lajdoni lap, gépkocsi forgalmi engedély, 6.1 Önéletrajz (saját kézzel írt) és arc­
2 év 1.000 Ft. szülés várható idejéről orvosi igazolás, betétkönyv, értékpapír, folyószámla, biz­ fényképe a kérelmező(k)nek,
4-18 éves korig családi állapot igazolásához: válási ítélet tosítási kötvény, stb.), amelyek az elhalt 1.1 - Születési anyakönyvi kivonat-(ok),
5 év 1.000 Ft. (vagy házassági anyakönyvi kivonat, nevén szerepelnek. - házassági anyakönyvi kivonat(-ok),
18-70 éves korig melyben a változás fel van jegyezve), jogerős válási ítélet, házastárs halotti
5 év 4.000 Ft. hajadon családi állapotáról személyes Gondnokoltak vagyonának elszámolása: anyakönyvi kivonata
10 év 6.000 Ft. nyilatkozat, 8./ Hatósági bizonyítvány (lakcím, be­
70 év felett halotti anyakönyvi kivonat, a gondnok személyazonosságát igazoló vándorlás, letelepedés igazolására. Kiad­
10 év 1.000 Ft. apa személyazonosságát igazoló okmá­ okmánya és lakcímigazolványa, ja: az Észak-Alföldi Regionális Igazga­
- A kérelem benyújtásakor bemutatandó nya és lakcímigazolványa. a gondnokolt tulajdonában lévő ingó- és tóság. Debrecen. Kürtös u. 8.
okiratok: A születést megelőző 6 hónap alatt tehe­ ingatlanokról az igazoló iratok.
személyazonosító igazolvány tő az apai elismerő nyilatkozat és mind I 'isszahonosítással:
lakc ím igazolvány az anya, mind az apa megjelenése szük­ A mag\'ar állampolgárság megszerzése
14 éves korig születési anyakönyvi séges. honosítással: Visszahonosítási az a nem magyar ál­
kivonat lampolgár kérhet, aki saját személyében
2 db fekete-fehér vagy színes 35x45 Házasságkötési szándék bejelentése: 1.. 8 éves folyamatos Magyarországon volt már magyar állampolgár, de állam­
mm-es igazolványkép bejelentett lakcím kedvezményes esete: polgársását valamilyen jogcímen elvész-
kitöltött formanyomtatvány (igény­ születési anyakönyvi kivonatok, a.. 5 év eltelt a bevándorlástól, telte.
lőlap) személyazonosságot igazoló okmányok az ország területén született, A törvény rendelkezései szerint vissza­
meghatározott mértékű illetékbélyeg és lakcímigazolványok, kiskorúsága idején létesített magyaror­ honosítható az a külföldi, aki a honosítás
korábbi útlevél elvált vagy özvegy családi állapotú há­ szági lakóhelyet, általános feltételeinek - az alkotmányos
- Kiskorú igénylése esetén mindkét szü­ zasuló esetében: jogerős válási ítélet, hontalan. alapismereti vizsgát kivéve - megfelel. A
lő személyes megjelenése szükséges. halotti anyakönyvi kivonat, b.. a kérelem előterjesztést megelő­ kérelem benyújtását a lakcímének beje­
- Kiskorú valamint cselekvőképességet kiskorú (16 évet betöltött, de 18 év alat­ zően legalább 3 évig Magyarországon lentése után előterjesztheti.
kizáró gondokság alatt álló kérelmező ti) házasuló esetén gyámhatósági határo­ lakott, ha:
esetén a szülő (törvényes képviselő) sze­ zat, magyar állampolgárral legalább 3 éve Névmódosítás:
mélyazonosító igazolványát, a gond­ külföldi állampolgár Magyarországon érvényes házasságban él, vagy házassá­
n o k - illetőleg gyámkirendelő határoza­ kötendő házasságához a születési anya­ ga a házastárs halálával szűnt meg. - 14 éven aluli gyermek utónevét a szü­
tot kell bemutatni. könyvi kivonat hiteles magyar fordítás­ kiskorú gyermeke magyar állampolgár, lők kérelmére egyszer módosíthatják.
- Amennyiben a polgár korábban kiadott ban, az útlevél és tanúsítvány szükséges. magyar állampolgár fogadta örökbe, - nagykorú személy utónevének sor­
útlevelét leadni nem tudja, illetve annak Házasságkötést a házasságkötés idő­ magyar hatóság menekültként elismerte. rendjének felcserélését, vagy valamely
elvesztését, megsemmisülését hatósági­ pontját megelőző 6 hónappal, de legké­ c , magyar származású kérelmező a utónév kizárólagos viselését kérheti, egy
lag igazolni nem áll módjában, dupla il­ sőbb 30 nappal előbb be kell jelenteni. kedvezményezettek külön csoportját je­ esetben az érintett személy kérelmére az
letéket kell fizetnie az új útlevél igénylé­ A házasságkötési eljárásra és a házas­ lenti (bővebb felvilágosítást az anya­ anyakönyvvezető elvégezheti.
sekor. ságkötés anyakönyvvezetésére az az könyvvezetők adnak), - A családi és utónév megváltozását a
- A polgár kérheti előző útiokmányának anyakönyvvezető illetékes, aki előtt a d.. kiskorú szüleivel együtt kéri a ho­ belügyminiszter engedélyezheti. A ké­
visszahagyását, ha az érvényes és az ál­ házasulok a házassági szándékot beje­ nosítást. relmet a kérelmező lakóhelye szerint il­
lampolgár utazási szándékkal kéri azt lentették. e., a magyar állampolgár által örök­ letékes anyakönyvvezetőnél kell benyúj­
vissza. Ebben az esetben az új útiok­ befogadott kiskorú gyermek lakóhelyé­ tani.
mány személyes átvételekor kell azt a Haláleset anyakönyvezése: től függetlenül honosítható. A kérelemhez mellékelni kell a kérelme­
kérelem átvételére jogosult szervnél il­ f., a Magyar Köztársaságnak fontos ér­ ző, illetve az érintettek: születési, házas­
letve az eljáró útlevél hatóságnál leadni. a háziorvos által kiállított halottvizs­ deke fűződik a kérelmező honosításához, sági anyakönyvi kivonatát, az előírt ille­
- Az elkészült útiokmányt a BM Köz­ gálati bizonyítvány (melyet a hozzátar­ 27 Erkölcsi bizonyítvány, tékbélyeget (5.000.- Ft), a kiskorú név­
ponti Hivatala a lakcímre vagy az igény­ tozónak ad ki lezárt borítékban), 3./ Keresetéről igazolás, változtatása esetén mindkét törvényes
lőlapon megjelölt postai címre 30 napon az elhalt személyazonosságát igazoló 4./ Lakóhelye Magyarországon biztosí­ képviselő hozzájáruló nyilatkozatát (alá­
belül postázza. okmánya és lakcímigazolványa, tott (tulajdoni lap, bérleti szerződés stb.). írását).
az elhalt születési anyakönyvi kivonata, 5./ Igazolás, hogy alkotmányos alapis­
ANYAKÖNYVI IGAZGATÁS az elhalt házastársának személyazonos­ meretekből magyar nyelven eredményes Anyakönyvi kivonat másolat kiadásának
ságát igazoló okmánya és lakcímigazol­ vizsgát tett. illetéke jelenleg 1.500.- forint.
Születés bejelentéséhez szükséges iratok ványa, Nem kell vizsgát tennie:
házassági anyakönyvi kivonat, - a cselekvőképtelen és korlátozottan A születési, házassági, halotti anyaköny­
- Ha a szülők házasságban élnek: ha az elhalt családi állapota özvegy volt, cselekvőképtelen személynek, nagykorú vi kivonatok kiadásához szükséges a ké­
a két szülő személyazonosságát igazoló úgy a házastárs halotti anyakönyvi kivo­ esetén a gondnokság alá helyező határo­ relmező személyi igazolványa, lakcím-
okmány és lakcímigazolvány 30 napnál nata, ha az elhalt családi állapota elvált zat szükséges. igazolványa, illetékbélyeg.
nem régebbi házassági anyakönyvi kivo­ volt. válási ítélet, vagy a házassági anya­ - aki magyarországi felsőoktatási intéz­ Csiha G á b o r
nat (illetékmentesen lehet igényelni). könyvi kivonat, amiben a válás már fel ményben magyar nyelvű oktatásban irodavezető
INNEN-ONNAN 2 0 0 2 . szeptember

A gyümőlcsfogyasztás A mi óvodánk
helyes módja Óvodánk a balmazújvárosi 1. számú Óvo­
daigazgatóság egyik tagóvodája a négy kö­
szókákat fokozatosan cseréljük ki fából,
természetes anyagokból készült ügyessé­
A gyümölcsöt nem mindennapi élvezet­ lentős szerepet étkezésünkben, mivel zül. get, testi képességet fejlesztő játékokra. A
ként tartja nyilván az emberek többsége. emésztése minden más ételféleségnél ke­ A város „kerületei" különböző nevet helyi óvodai programunkat 1999-ben ké­
Ki nem fogyaszt el szívesen egy hideg vesebb energiát kíván, ezzel szemben más viselnek. szítettük el. A családi nevelést jól felké­
dinnyeszeletet egy forró napon, vagy egy élelmiszerek legalább másfél-négy órát Óvodánk a „Bánlak" nevű település­ szült óvónők igyekeznek kiegészíteni, akik
kiadós fűszeres étkezés után egy gyümöl­ töltenek el a gyomorban. Éppen az eltérő rész körzeti óvodája. A Bánlak városunk a jelenlegi 88 gyermek nevelését nagy fele­
csöt, amely mindjárt lehűti, megnyugtatja emésztési idő az, ami fontossá teszi az lenézett, hátrányos kerülete volt. A közmű lősséggel, komoly szaktudással végzik. Hat
az ínyünket. ételek megfelelő társítását, vagyis hogy hiánya, régi talajvizes vályogházak jelle­ óvónő közül három óvónő szerzett szak­
Az emberek többsége ösztönösen kí­ mit mivel fogyasszunk. mezték még néhány évvel ezelőtt is. A fia­ vizsgát, egy mentálhigiéné, egy vezető
vánja a gyümölcsöt, azért, mert valóban Mivel a gyümölcs nem szándékozik talok igyekeztek ezt a területet elhagyni és óvodapedagógus, egy fejlesztőpedagógia
ez a legfontosabb élelmiszer, amit csak az túl sok időt a gyomorban tölteni, a helyes a központba, a népszerűbb településrészek­ szakon. A különböző tevékenységek - já­
emberi testnek adni tudunk. Ez az egyet­ fogyasztási mód azt jelenti, hogy soha ne be költözni. Óvodánk épülete még őrzi ték és tanulási tevékenység, társas és kö­
len étel, amelynek befogadására az embe­ együnk gyümölcsöt valami mással együtt, ezeknek az időknek az emlékét. A Ságvári zösségi tevékenység, munkatevékenység,
ri faj biológiailag alkalmazkodott. Éppen illetve közvetlenül valami után. A gyü­ utca végén található, a város szélétől gyer­ szabadidős tevékenység - szervezéséve!
ezért fontosabb azon törni a fejünket, mekléptekkel is csak öt percre. Az eredeti­ segítjük a gyermekek egyéni képességei­
mölcsöt éhgyomorra fogyasszuk.
hogy mennyi gyümölcsöt együnk, sem­ leg lakóháznak épült közel 100 éves épület nek kibontakoztatását. A nevelési feltételek
ím néhány példa arra, hogy különbö­
mint a naponta megszerzendő fehérje többszöri átalakítás következtében nyerte javítása érdekében az óvónők különböző
ző ételek fogyasztása után mennyit kell
el mai formáját. A többszöri átalakítás után programokat szerveznek: hagyománya van
mennyiségen, ugyanis a túlzott fehérje fo­ várni ahhoz, hogy ismét gyümölcsöt ehes­
sem tudja a gyermekek kényelmét szolgál­ a színjátszó munkaközösség évenkénti elő­
gyasztás összefüggésben áll a leggyako­ sünk:
ni, hiszen egyik csoportszobához sem tarto­ adásának, az ismerkedést segítő bál szerve­
ribb daganatos megbetegedéssekkel. - Saláta vagy nyers zöldség: 2 óra
zik öltöző, a csoportszobák mérete és alak­ zésének. Ezek az alkalmak lehetőséget ad­
Az előző részekben már leszögeztük, - Megfelelően összeállított étel hús
ja sem megfelelő a 30-32-es csoportlét­ nak a szülőknek, a támogatóknak az óvoda
hogy a szervezet számára elengedhetetlen nélkül: 3 óra
számhoz. anyagi feltételeinek javítására.
a testben keletkező mérgező maradékok - Megfelelően összeállított étkezés
folyamatos kitakarítása. Ennek leghatáso­ Az épület hátrányait az óvónők az ud­ A hátrányos helyzetű gyermekek fel­
hússal: 4 óra
var játékainak folyamatos fejlesztésével, a zárkóztatására 1991-ben alapítványt hoz­
sabb módja a nagy víztartalmú ételek fo­ - Bármilyen nem megfelelően össze­
belső tér esztétikussá tételével igyekeznek tunk léü'e a szülök támogatásával, illetve az
gyasztása. állított étkezés: 8 óra.
kompenzálni. Az óvoda belső díszítésére óvodai dolgozók felajánlásával. Ezeken az
A gyümölcs a legnagyobb víztartalmú Amennyiben megfelelő módon esz-
iparművészek segítségét vettük igénybe - alkalmakon kívül is sok közös programot
ételünk. Valamennyi gyümölcsnek 80-90 szük, akkor magas víztartalma és csekély az olcsóbbik megoldást választva - úgy,
szervezünk a szülőkkel: nyílt óvodai na­
százaléka tisztító, életet adó víz. Tartal­ emésztési energiaigénye okán az fősze­ hogy munkaközösségi foglalkozásokon el­
pok, ünnepek, közös kirándulások segítik a
mazza továbbá az emberi szervezet szá­ rephez jut abban, hogy testünket képessé sajátítottuk a folton-folt, a textilfestés, az jobb együttműködést.
mára szükséges összes vitamint, ásványt, tegye a szervezet méregtelenítésére, mi­ üvegfestés technikák alapelemeit.
A szülők elégedettségét mutatja, hogy
szénhidrátot, aminosavat és zsírsavat. közben jókora mennyiségben ellát a fo­ E képzettségünket felhasználva szépít­ nemcsak körzetünkből járnak hozzánk gye­
A súlycsökkentés szempontjából a gyáshoz és más élettevékenységekhez jük folyamatosan óvodánk folyosóját -
rekek, hanem más körzetekből is, megcá-
gyümölcsfogyasztás páratlan hatású. szükséges energiával. amely egyben öltözőnek is szolgál -, itt foiva ezzel a Bánlak név előítéleteit.
Az életteli étezés elengedhetetlen ösz- kapnak helyet a gyermekmunkák is. Az óvodánkról szóló tudósítást szeret­
szetevője az energia. Az emésztés több (Sorozatunk következő részében a méreg­ Az udvar fejlesztését, teljes átalakítását ném folytatni egy-egy tevékenységi terület
energiát él tol. mint bármi más testi tevé­ telenítésről olvashatnak) a gyermekek igényeinek figyelembevételé­ részletesebb bemutatásával.
kenység. A gyümölcs ezért is játszik je­ P.E. vel terveztük meg. A fémből készült má- Balogh Lászlónc

,,A JOG NEM TUDÁSA NEM MENTESÍT''

A haszonélvezeti jog II.


A haszonélvezeti jog alapulhat szerződé­ gatlan esetében a bejegyzés az ingatlan­ és jóhiszeműen megszerzi az ingatlan tu­ haszonélvezeti jog kötelezettje a dolog
sen, jogszabály valamint bírósági vagy ha­ nyilvántartásba megtörténhessen, írásbeli­ lajdonjogát, nem kötelezhető a harmadik mindenkori tulajdonosa. A haszonélvezeti
tósági rendelkezésen. A felek szerződése ség szükséges. személy javára szerződésben kikötött, de jog mindig korlátozott ideig, legfeljebb a
önmagában a haszonélvezeti jogot nem Ha a felek között a haszonélvezeti jog az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzés jogosult haláláig áll fenn. Ezen belül korlá­
hozza létre. A kötelmi jogcímen felül ah­ alapítására, ingatlan esetében a haszonél­ elmaradása miatt érvényesen létre nem jött tozható a haszonélvezet időtartama a meg­
hoz szükséges, hogy az ingó dolgot átad­ vezeti jog keletkezéséhez szükséges ingat­ haszonélvezeti jog bejegyzésének tűrésére. szűnés időpontjának megjelölésével, vagy
ják, az ingatlanra vonaücozó haszonélveze­ lan-nyilvántartási bejegyzésre is kiterjedő­ A törvény egy esetét ismeri a jogsza­ valamely bontó feltétel kikötésével. E kor­
ti jogot pedig az ingatlan-nyilvántartásba en a megállapodás létrejött, ezzel az ellen­ bály alapján létrejövő haszonélvezetnek, ez látozások kikötésére a haszonélvezetet ala­
bejegyezzék. érdekű fél kötelezettséget vállalt arra is, az özvegyi jog. Az özvegy a haszonélveze­ pító szerződésben van lehetőség.
Haszonélvezeti jogot szerződéssel, hogy a jogosultnak a bejegyzéshez szüksé­ ti jogot mind törvényes, mind végrendeleti A haszonélvezeti jognak az ingatlan­
kötelezetti pozícióban csak a dolog tulaj­ ges írásbeli jognyilatkozatot is megadja. öröklés esetében a hagyaték megnyíltának nyilvántartásba történő bejegyzésekor meg
donosa alapíthat, hiszen csak ö engedheti Ha ezt elmulasztja, a bíróság a teljesítést (az örökhagyó halálának) időpontjában kell jelölni annak időtartamát is. E megje­
át más személynek tulajdonosi részjogosít­ ítélettel pótolhatja. Amennyiben a haszon­ szerzi meg, ezért ebben az esetben a ha­ lölésnek nem akadálya az, ha időtartama
ványaiból azokat, amelyek a haszonélveze­ élvezetet a felek ingatlan átruházására irá­ szonélvezet létrejötte nem függ a haszonél­ szerződésben nem szerepel. Ebben az eset­
ti jog tartalmát alkotjak. A haszonélvezet nyuló szerződésben kötötték ki, a tulajdon­ vezeti jog ingatlan-nyilvántartási bejegyzé­ ben ugyanis a haszonélvezeti jog a jogosult
alapítása történhet ingyenesen, de visszter­ jog bejegyzésével együtt a.haszonélvezeti sétől. Az özvegyi jog ingatlan-nyilvántar­ halálig áll fenn, s a bejegyzés is ezt kell
hesen is. Haszonélvezeti jog alapítására jogot is be kell jegyezni az ingatlan-nyil­ tási bejegyzésére a közjegyző hagyatékáta­ hogy tartalmazza. A törvényen alapuló öz­
végintézkedésben is sor kerülhet. Ebben az vántartásba. dó végzése, vagy a bíróság ítélete alapján vegyi jog megszűnésének időpontja az öz­
esetben a haszonélvezeti jog kötelezettje Felvetődik a kérdés mi a jogkövetkez­ kerül sor. Ha ugyanis az öröldiagyó után vegy halála vagy újabb házasságkötésének
az, aki az azzal terhelt dolgot örökli. ménye annak ha a szerződésen alapuló ha­ ingatlan hagyaték maradt, a hagyatéki eljá­ időpontja
A haszonélvezetet alapító szerződésnek szonélvezeti jog ingatlan-nyilvántartási be­ rás lefolytatása kötelező. Az özvegyi jog A haszonélvezeti jogot alapító szerző­
tartalmaznia kell legalább a felek megjelö­ jegyzése elmarad. A törvényi rendelkezés­ bejegyzése érdekében a közjegyző a teljes désben kizárólag az időtartamot lehet ki­
lését, a dolog megjelölését, a haszonélve­ ből egyértelműen következik, hogy a ha­ hatályú jogerős hagyatékátadó végzés; kötni, arra nincs lehetőség, hogy a tulajdo­
zeti jog terjedelmét és az ellenértéket (ha a szonélvezet ebben az esetben dologi jogi öröklési vita esetén pedig a bíróság a jog­ nos érvényesen a maga javára felmondási
haszonélvezet alapítása ellenérték fejében hatállyal nem jött létre, azonban a feleket a erős ítélet megküldésével hivatalból keresi vagy elállási jogot kössön ki.
történt), s végül de nem utolsó sorban a fe­ szerződés továbbra is köti, egymás közötti meg az ingatlan-nyilvántartást a bejegyzés
leknek a haszonélvezet alapítására irányuló viszonyukban ezért - kötelmi jogcímen - érdekében. (Sorozatunk következő részében az elbir­
egyező akaratnyilvánítását. A törvény nem annak teljesítésére kötelesek. Ha ilyen A tulajdonos - a haszonélvezeti jog kö­ toklás útján történő tulajdonszerzés szabá­
ír elő kötelező alakiságot haszonélvezet esetben harmadik személy az ingatlan­ telezettje - személye változhat, ez azonban lyait tekintjük át)
alapítása esetére, azonban ahhoz, hogy in­ nyilvántartásban bízva, ellenérték fejében a haszonélvezeti jogot nem szünteti meg. A dr. Molnár Tibor ügyvéd
2 0 0 2 . szeptember SPORT

Magyar Balázs az új edző Mérkőzésről mérkőzésre


A szirmabesenyői Magyar Kupa tést eredményezett, amit gyorsan ki­ Fige. Sárközi - Angyalos. Bajusz (Sza­
egyenlítettek a szabolcsiak. Ezután ki­ bó B. a 69. percben). Kovács, Tóth L.,
vereség után O r s z á g o s tábla, 1. forduló:
használták egyéni hibáinkat és további
gólokat lőttek. Megérdemelten tartot­
Dobi (Lós az 59. percben) - Nagy Cs..
Rédai (Vaszilkó I. az 58. percben).
J á n k m a j t i s - B a l m a z ú j városták otthon a bajnoki pontokat. Gólszerzők: Nagy Cs. a 15. és a
feljövőben a BFC 1-2 (0-0) 90. percben. Dobi a 48. percben.
BFC: Haász-Brandt - Angyalos. 3. forduló: Vaszilkó I. a 62. percben.
Fige, Sárközi (Vaszilkó A. a 46. perc­ Magyar Balázs (edző): Gratulá­
Az idény első NB III-as mérkőzése után Balmazújváros-Sátoraljaújhely
ben), Tóth L. - Kaszás (Rédai a 78. lok a csapatnak a győzelemhez, ami
Jánkmajtisra látogatott a BFC, ahol Magyar Kupa ta­ 3-2 (2-1)
lálkozón 2-l-re győzött a megyei bajnokságban sze­ percben), Kovács, Pál, Dobi - Szabó legnagyobb részben a játékosok érde­
B., Nagy Cs. BFC: Haász-Brandt - Angyalos,
replő hazai együttes ellen. me, de meg kell említenem Zolnai La­
Jó előjelekkel várhattuk tehát a rakamazi rang­ Gólszerző: Nagy Cs. az 53. és a Fige. Sárközi, Tóth L. - Kaszás (Szabó jos munkáját is. és bízom benne, hogy
83. percben. B. a 74. percben). Pál. Kovács (Rédai a
adót, az azonban ezzel a vendégjátékkal kapcsolat­ én is hozzá tudtam tenni valamit a si­
Zolnai Lajos (edző): Meg kellett 88. percben). Dobi - Bajusz, Nagy Cs.
ban előre tudható volt, hogy a nyár folyamán alapo­ kerhez.
küzdenünk a továbbjutásért. A hazaiak (Nagy O. a 85. percben).
san megerősödött nyírségi gárda ellen még a pont­ Nagy Csaba (csatár): Kovácstól
kapusa. Mező remekül védett, a Gólszerzők: Kovács a 14. és 41.
szerzés is bravúrnak számítana. kaptam a labdát a jobb oldalról, majd
Jánkmajtis játékosai pedig képzett lab­ percben (mindkettőt 1 l-esből). Nagy
Ennek ellenére a 25. percben Bajusz révén sike­ elvittem a védő mellett és 15 méterről a
darúgók. Örülök, hogy jó csapatot sike­ Cs. a 64. percben.
rült előnyt szereznünk. Sajnos csak öt percig érez­ hosszú felső sarokba lőttem. (1-0).
rült legyőznünk. Zolnai Lajos (edző): Több mint
hettük zsebünkben a három pontot, de az első játék­ Dobi János (középpályás): Ko­
Nagy Csaba (csatár): Kovács egy órán át emberhátrányban játszot­
rész így is végig kiegyenlített küzdelmet hozott. vács lövését a kapus elém tenyerelte, én
szerzett labdát a felezővonalnál, előre­ tunk, ennek ellenére a három gól mel­
A második félidőben aztán beigazolódott a pa­ pedig 5 méterről a gólvonalon álló ka­
ívelte, én pedig a védők közül kiugorva lett két kapufát is lőttünk. így megérde­
pírfonna. A találkozó mégis végig nyílt volt. amit az pus mellett a rövid sarokba passzoltam.
is igazol, hogy csak a 90. percben döntötte el végleg a kimozduló kapus mellett elhúztam a melten nyertünk. (2-0).
a mérkőzés sorsát Spisák gólja. játékszert, és a kapuba helyeztem. Kovács István (középpályás):
Vaszilkó István (csatár): Angya­
Egy hét múlva a Sátoraljaújhely együttesét fo­ (0-1). Egy vendég hazaadást követően Nagy
los lövése után a labda a védőkről elém
gadta a BFC, és a szorosnak tűnő 3-2res végered­ Harminc pereccel később ismét Csaba elvette a labdát a bizonytalanko­
pattant, és jobb lábbal, 7 méterről a há­
mény ellenére viszonylag könnyed győzelmet ara­ Kovács indításával léptem ki a védők dó kapustól, s a hálóőr csak szabályta­
lóba lőttem. (3-0).
tott. közül, majd jobb oldalról, nyolc méter­ lanul tudta szerelni. A megítélt büntetőt
Nagy Csaba (csatár): Ismét Ko­
Időközben Garamvölgyi Lajos - aki mellett ről a hálóba lőttem. (0-2). a kapu bal oldalába lőttem. (1-0).
vács átadásával indultam meg középen,
Zolnai Lajos pályaedzöként tevékenykedett - az el­ Szabó Balázs (középpályás): A Nagy Csabával szembeni sza­
és az elvetődő kapus mellett megsze­
ső osztályú Békéscsabához szerződött. Mivel a Nagy küzdeni akarással sikerült nyer­ bálytalanság után a játékvezető a 1 l-es
reztem negyedik találatunkat. (4-0).
Zolnaival kötött megállapodás úgy szólt, hogy ilyen nünk a lelkes szabolcsiakkal szemben. pontra mutatott. A büntetőt ismét a bal
Tóth László (védő): Sokat jelen­
esetben követheti a debreceni szakembert, ö is Békés Nehéz dolgunk volt, mert végig esett az alsó sarokba lőttem. (2-0).
tett a találkozó elején szerzett gól, ame­
megyébe tette át a székhelyét. eső. így irreális volt a pálya talaja. Nagy Csaba (csatár): Dobi reme­
lyet követően a vendégek megpróbál­
Szirmabesenyőn így Berettyán Sándor ült le a kül futott el a bal oldalon, a beadást
tak egyenlíteni, de védelmünk maga­
kispadra, ahol gól nélküli első félidő után - soroza­ ballal átvettem, majd jobbal a gólvona­
O r s z á g o s tábla, 2 . forduló: biztosan hatástalanította a rohamokat.
tos védelmi hibáink miatt - háromgólos vereséget lon álló kapus mellett a bal alsó sarok­
Balmazújváros-Diósgyőr A második játékrész elején nagyobb
szenvedtünk a sereghajtótól. ba lőttem. (3-1).
0-1 (0-0) akarással léptünk pályára, ez pedig a já­
Ekkor azt is szomorúan kellett megállapíta­ Haász-Brandt László (kapus): tékban és az eredményben is megmu­
nunk, hogy az idény első négy mérkőzésén öt gólt BFC: Flaász-Brandt - Kaszás,
Fontos volt, hogy a találkozó elején tatkozott.
kaptunk - s mindössze egyet lőttünk - a találkozók Fige, Sárközi (Vaszilkó I. a 46. perc­
gólt tudtunk szerezni. Kiemelném a
utolsó tíz percében. Azt az egyet is büntetőből sze­ ben) - Angyalos, Bajusz (Szabó B. a
csapat nagy küzdőszellemét, akarását,
rezte Kovács István. 73. percben), Kovács, Tóth L., Dobi - 6. forduló:
valamint azt, hogy két gólt lőttünk, mi­
Két nappal később új edzőt szerződtetett a BFC. Nagy Cs., Rédai (Lós a 46. percben). L é t a v é r t e s - B a l m a z ú j város
közben 70 percig emberhátrányban ját­
Az A-licensszel rendelkező Magyar Balázs Püspök­ Magyar Balázs (edző): Gratulá­ 3 - 3 (3-1)
szottunk.
ladányban, Hajdúdorogon és Hajdúszoboszlón is lok a játékosoknak! A hétvégi Mezőkö­
BFC: Haász-Brandt - Kaszás,
edzösködött már (utóbbi helyen másodosztályban), vesd elleni győzelem után ötletes, jó já­
4. forduló: Sárközi, Lós Vaszilkó I. (Szabó B. a 46.
így tapasztalata alkalmassá tette a feladat ellátására. tékkal tettük nehézzé az NB I-be pályá­
Szirmabesemyő-Balimazűjváros percben) - Angyalos, Kovács, Tóth L.,
Mint labdarúgó is neves játékos volt, így elmondhat­ zó Diósgyőr győzelmét. Kis szerencsé­
Dobi - Bajusz (Nagy O. a 60. percben).
juk: megnyugtatóan rendeződött az újvárosi edző­ vel a továbbjutást is kiharcolhattuk vol­ 4-1 (0-0)
Nagy Cs. (Rédai a 76. percben).
kérdés. na. BFC: Haász-Brandt - Sárközi.
Gólszerzők: Lós a 15. percben.
A következő hazai mérkőzés is ezt igazolta. A Dobi János (középpályás): Bíz­ Fige, Tóth L., Kaszás (Nagy O. a 72.
Kovács a 63. és a 92. percben (utóbbit
Mezőkövesd elleni 4-0-ás győzelem végre önbizal­ tam a tisztes helytállásban, és ez sike­ percben) - Pál. Kovács, Angyalos, Do­
1 l-esből).
mat adott a játékosoknak. Ráadásul ez volt az első rült is. Talán bátrabb támadójátékkal, bi (Lós a 77. percben) - Szabó B.,
Magyar Balázs (edző): Igazságos
olyan 90 perc. amikor nem kaptunk gólt. kis szerencsével nyerhettünk volna. Nagy Cs.
eredmény született a megyei rangadón.
A gárda jól helytállt a soros Magyar Kupa talál­ Gólszerző: Kovács a 83. percben
Lós Tibor (védő): Bajusz szépen
kozón is. Bár kiestünk, igencsak megnehezítettük az N B III. Tisza c s o p o r t (1 l-esből).
futott el a jobb oldalon, majd jó ütem­
NB I/B egyik legerősebb csapatának tartott Diós­ 2. forduló: Berettyán Sándor (klubelnök,
ben hozzám továbbította a labdát, amit
győri VTK dolgát. Rakamaz-Balmazújváros megbízott edző): Kiegyenlített első
17 méterről a bal felső sarokba lőttem.
A lendület Létavértesen is folytatódott, bár a félidő után a második játékrészben so­
3-1 ( l - l ) (0-1).
meccs furcsán alakult. Miután Lós a 15. percben rozatos védelmi hibákat követtünk el, s
BFC: Haász-Brandt - Angyalos, Kovács István (középpályás): A
megszerezte a vezetést, Plókai Mihály egy (vélemé­ ezeket gólokkal büntette a sereghajtó.
nyünk szerint) lesgóllal egyenlített. Ez meg is zavar­ Fige, Sárközi, Tóth L. - Szabó B. (Ka­ félpályánál szerzett labdával elindul­
Kovács István (középpályás): A
hatta együttesünket, mert még az első félidőben két szás a 64. percben), Pál, Kovács, Dobi tam, majd Nagy Csabával kényszerí­
hazai védőjátékos kezezése után 1 l-es­
újabb találattal növelte előnyét a Létavértes. (Nagy O. a 79. percben) - Bajusz tőztem, és a visszakapott labdát a ki­
hez jutottunk, amit a balra mozduló ka­
A második játékrész aztán lelkes és eredményes (Rédai a 61. percben), Nagy Cs. mozduló kapus mellett a hálóba pasz-
pus mellett a kapu bal oldalába lőttem.
játékot hozott. Kiegyenlítettünk, ráadásul úgy. hogy Gólszerző: Bajusz a 25. percben. szoltam. (3-2).
(3-1).
ez alkalommal mi szereztünk fontos gólt az utolsó Zónai Lajos (edző): Kiegyenlített A Tóth Lászlóval szembeni sza­
Fige János (védő): Az első félidő­
pillanatban. első félidő után több komoly hibát vé­ bálytalanságért megítélt büntetőt a jó
ben egyenrangú ellenfelek voltunk,
A BFC jelenleg nyolc ponttal nyolcadik helyen tettünk, ezért nem csoda hogy pont irányba mozduló kapus keze mellett a
majd szünet után a hazai csapat kö­
várja a folytatást. Következik a Szakoly elleni hazai nélkül távoztunk. jobb alsó sarokba lőttem. (3-3).
nyörtelenül kihasználta helyzeteit, így
és a Hajdúböszörmény elleni idegenbeli összecsa­ Bajusz József (csatár): A védők­ Bajusz József (csatár): A korábbi
megérdemelten gyűjtötte be a pontokat.
pás. Ez utóbbi helyszín különösen kedves számunk­ ről kipattanó labdát Tóth László a bal évek mérkőzései alapján tudtuk, hogy
ra, hiszen 2001-ben a szomszédvárban ünnepelhet­ oldalról a kapu elé ívelte, én pedig a vé­ nehéz 90 perc vár ránk. Az elmúlt két
dők közül kibújva a hálóba fejeltem. 5. forduló:
tük megyei bajnoki címünket. Akkor 3-l-re győz­ találkozóhoz képest sokkal gyengébb
tünk. Ezt az eredményt most is elfogadnánk. (0-1). Balmazújváros-Mezőkövesd teljesítményt nyújtottunk, így reálisnak
BL-TS Pál János (középpályás): A talál­ 4-0 (1-0) érzem a döntetlent.
kozó elején mutatott jó játékunk veze­ BFC: Haász-Brandt - Kaszás, Bodnár László
KALAUZ 2 0 0 2 . szeptember

PROGRAM RÓLUNK ÍRTAK


Országos július
Szeptember 22., v a s á r n a p :

döntőben Gombaszedés a Bükk hegység­


ben.
A Böszörmény és az Újváros is
készül - Napló, július 12., 11.
Egyre népszerűbbek a strandon is Indulás: autóbusszal, reggel
oldal
űzhető, remek szórakozást nyújtó 6.30-kor a művelődési központ
szabadidős sportágak, mint pél­ elől. Felszerelés: kényelmes Okos Magyarország lesz a mot­
dául a strandfoci, strandvízilab­ túraruházat, esőkabát, egy napi t ó - N a p l ó j ú l i u s 18., 1. oldal
da, strandröplabda, strandkézi­ élelem, kullancsriasztó, rek­
labda. Ez utóbbi sportág nyolc lámszatyor a gombának. Pénzdíjas a Balmaz Nagydíj -
kvalifikációs helyszíne közül Napló, július 27., 12. oldal
Jelentkezni lehet szeptember
Tiszavasváriban próbált szeren­
17-ig a művelődési központ­
csét a balmazújvárosi kézilabdás Tulajdonos helyett hitelező lett
lányokból álló baráti társaság. A ban.
- N a p l ó j ú l i u s 29., 7. oldal
7 csapatot felvonultató elődöntőn
speciális szabályok szerint zajlot­ Októberi programelőzetes:
ANYAKÖNYV
tak a küzdelmek (pl. liberó játé­
kos gólja, ill. kínai figurából elért Október 04., 18 ó r a :
találat kettőt számít, stb.). A bal­ (június-július)
A Cantemus vegyes kar kon­
mazújvárosi lányok hamar alkal­ születés: 40
certje a Zenei Világnap tiszte­
mazkodtak a megváltozott szabá­ névadó: 17
letére, Karnagy: Szabó Soma
lyokhoz és a süppedő homokhoz,
Október 04. házasság: 14
s nagy küzdelemben megérde­
melten végeztek az I. helyen, ami Ez évben harmadik alkalommal csatlakozott Balmazújváros a Gyermekszínházi előadás kere­ válás: 4
azt jelentette, hogy bejutottak a nemzetközi autómentes világnap eseményeihez. Városunkban is tében a Forrás Kulturális Ala­ haláleset: 14
siófoki országos döntőbe. sokan komolyan vették a felhívást, és nem ültek kocsiba szeptem­ pítvány előadásában a Meseta­
A siófoki kétnapos orszá­ ber 22-én. risznya című produkció.
gos döntőn az ország legjobb 10 Gál István vasárnap délután, az eső ellenére kerékpárral Október 11. HELYESBÍTÉS
csapata vett részt. A sorsolásnál érkezett a főtérre, majd innen indult városszemlére. A polgármester
Gördeszka és görkori bemuta­
kiderült, hogy csupa NB l-es, úr elmondta, hogy rendkívül fontosnak tartja azt. hogy legalább Lapunk augusztusi számá­
tó. Görkoriverseny kicsiknek
NB I. B-s, sőt válogatott múlttal egy évben egyszer ilyen módon is védjük környezetünket. nak 8. oldalán, az „Újváros az
rendelkező játékosokból álló és nagyoknak
interneten" című írásunkban
(Virincsik, Őri) képzett csapa­ Október 12., 15 ó r a : többek között arról tájékoztat­
Szüreti felvonulás a művelődé­
tokkal kell felvenni a versenyt.
Ennek ellenére az újvárosi lá­
Pályázati felhívás si központ elől. Este szüreti bál
tuk olvasóinkat, hogy a Bal­
mazújvárosi Városi Könyvtár
nyok nem ijedtek meg, sőt reme­ a 48-as Olvasó Népkörben. címén üres oldalakat találtunk.
Balmazújváros Város Önkormányzata az Oktatási Minisztéri­
kül helytálltak és csoportjukban Október 23. A Városi könyvtár időköz­
ummal együttműködve a 2003. évre ezennel kiírja a Bursa
egy győzelemmel és három kis Nemzeti Ünnep. Koszorúzás és ben értesített minket arról,
Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot
különbségű vereséggel a IV. he­ hogy nem megfelelő helyen ke­
felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára. ünnepi műsor a Kossuth téren.
lyen végeztek. restük az érintett információ­
A pályázatra azok az önkormányzat területén állandó lakó­ Október 27.
A helyosztón a másik cso­ kat. A z internet elérhetőség he­
hellyel rendelkező hátrányos szociális helyzetű fiatalok (a Gyalogtúra. (Az útirány még
port NB I. B-ben játszó fizikáli­
2002/2003. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középisko­ szervezés alatt. Érdeklődni le­ lyes címe tehát nem
san és technikailag is fölényben
lások, illetve felsőfokú diplomával nem rendelkező, felsőoktatá­ wvvvv.vkbalmaz.hu, hanem
lévő Medgyesegyháza csapatával het a művelődési központban)
si intézménybe még felvételt nem nyert érettségizettek) jelent­ www.vkbalmaz.c3.hu.
kellett megküzdeni. Nagy csatá­
kezhetnek, akik a 2003/2004. tanévtől kezdődően állami felső­ A Városi könyvtár dolgo­
ban végül győzött az erőfölény, Induló szakkörök:
oktatási intézményben, illetve az Oktatási Minisztérium és az in­ zóitól ezúton is elnézést ké­
így leányaink a VIII. helyen vé­
tézmények közötti megállapodás alapján nem állami felsőokta­ rünk, a honlapot pedig követke­
geztek. A torna erősségét bizo­ GAVIA Természetvédő Klub
tási intézményben folyó nappali tagozatos, államilag finanszíro­ ző számunkban bővebben is be­
nyítja, hogy az NB I.-be jutott
(vezeti: Szilágyi Attila) mutatjuk.
Hódmezővásárhely csapata a X. zott első alapképzésben, vagy első akkreditált iskolai rendszerű
Természetvédő Klub A Szerkesztőség
helyen zárt. A remek szereplésért felsőfokú szakképzésben kívánnak részt venni.
elismerés illeti az újvárosi lányo­ A pályázók közül csak azok részesülhetnek ösztöndíjban, (vezeti: Varga László)
kat. A csapat névsora: Szabó akik felsőoktatási intézménybe felvételt nyernek és tanulmánya­ Rajz szakkör
Zsuzsa, Szabó Ágnes, Kányási (vezeti: Rácz József)
Bea, Horváth Mariann. Balogh
ikat a 2003/2004. tanévben ténylegesen megkezdik.
Balmazújváros
A pályázatot a Polgármesteri Hivatalnál írásban, a pályázó Dráma szakkör
Judit, Szerencsi Marietta, Németi által aláírva, egy példányban kell benyújtani. (vezeti: Baji Gál Ferencné) Közszolgálati havilap
Márta, Kertész Anikó, Belényi A pályázat benyújtási határideje: 2002. október 11. Mazsorett
Krisztina, Kis Anikó. Kiadja Balmazújváros
(vezeti: Futaki Renáta) önkormányzata
Azért, hogy a kis költségve­
Zeneovi Felelős kiadó:
téssel rendelkező csapat részt
tudjon venni az országos döntőn
néhány önzetlen, sportszerető
Pályázati kiírás (vezeti: Zilahi Anikó)
Nyugdíjas klub
Gál István polgármester

Megbízott szerkesztő:
szponzor segítségére is szükség felsőoktatási hallgatók számára (vezeti: Csizmadia Anikó
Domokos János
volt. Ezúton is köszönjük a tá­ és Lósné Hűse Erzsébet)
A pályázatra azok az önkormányzat területén állandó lakó­
mogatást! Támogatóink: Dr. Énekkar
hellyel rendelkező hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási Munkatárs:
Tiba István, Szilágyi István, Dr. (vezeti: Nagy Zoltán)
hallgatók jelentkezhetnek, akik a Felsőoktatásról szóló 1993. évi Túri Sándor
Orcsik István, DVSC Kézilabda Bakancsosok Természetjáró
LXXX. törvényben meghatározott képzési időn belül állami fel­
Kft., Vincze János, HEXA- A szerkesztőség postacíme:
sőoktatási intézményben (kivéve a katonai és a rendészeti felső­ Klubja
METÁL. Szabó László, UNI- 4060 Balmazújváros, pf.: 6
oktatási intézményeket), illetve az Oktatási Minisztérium és az (vezeti: Koroknai Tibor)
TRADE 94 Kft., Gumiklinika. Telefax: (52) 370-035
Szendi László, Nárva Kft., Kis intézmények közötti megállapodás alapján nem állami felsőok­ Eszperentó nyelvtanfolyam
Telefon: (52) 370-719
János, Kányási István. tatási intézményben folyó nappali tagozatos, államilag finanszí­ (középfokú nyelvvizsgával)
Reméljük, jövőre az orszá­ rozott első alapképzésben, első kiegészítő alapképzésben, első Jelentkezési h a t á r i d ő : Készül a Kasmír Plan Bt.
gos döntőben ismét méltókép­ szakirányú továbbképzésben, vagy első akkreditált iskolai rend­ szeptember 29. gondozásában
pen tudjuk Balmazújváros szí­ szerű felsőfokú szakképzésben vesznek részt. 4200 Hajdúszoboszló, Hő­
neit képviselni. A pályázatot a Polgármesteri Hivatalnál írásban, a pályázó sök tere 15.
Jelentkezni a művelődési köz­
Melkó Károly által aláírva, egy példányban kell benyújtani.
pontban lehet, hétfőtől pénte­
edző A pályázat benyújtási határideje: 2002. október 11. ISSN 1417-4944
kig 9-17 ára között.

You might also like