You are on page 1of 10

XVII. évfolyam, 12. szám 2003.

december Ára: 49 Ft

Balmazújváros
A Z Ö N K O R M Á N Y Z A T KÖZSZOLGALATI L A P J A

„Időarányosan halad programunk megvalósítása"


Eljönnek az ünnepek...
Még ebben a ciklusban megépülhet
a szennyvízhálózat
Évértékelő interjú Gál István polgármesterrel
Bő egy évvel ezelőtt választotta Az év folyamán munkám­
meg újból Balmazújváros la­ ban újabb és újabb erőt adtak
kossága a település első embe­ azok a biztató szavak, pozitív
rének Gál Istvánt. Elérkezett megnyilvánulások, amelyeket
tehát az idő, hogy a Polgár­ az emberektől kaptam az utcai
mester úr megvonja az új cik­ találkozások során, a nyilvá­ Advent napjait éljük. Mindig dékra? Milyen árgus szemek­
lus első negyedének mérlegét. nos rendezvények alkalmával. megkülönböztetett figyelem­ kel nézzük majd a másoktól
- Mozgalmas évet zárunk - Azt hiszem elmondható, mel készülünk erre a karácso­ nekünk adott, küldött ajándé­
kezdte mondanivalóját Gál Ist­ hogy a város sokat fejlődött, de nyi ünnepek előtti négy hétre. kot, mennyibe került, mennyit
ván - mégis először szeretnék még több fejlődési lehetőség előtt E nagy figyelem, a készülő­ ér?
néhány gondolattal visszatérni áll az év első eredményei alapján. dés, mindenki számára egy lé­ Milyen nyílt szívvel me­
az újabb megválasztásomat Településünk a szorgalmas em­ nyeget hordoz: a várakozást, s gyünk „rokonlátogatni"?
közvetlenül követő időszakra. berek városa, biztosítva van tehát e várakozás mélyén meghúzó­ Mennyire lesz „csíz" a moso­
Ezzel kapcsolatban még egy­ az is, hogy jól tudjunk sáfárkodni dó reményt. lyunk, mikor kellemes ünne­
szer szeretném megköszönni a jelenlegi erőforrásainkkal.
Amiben különbözünk vi­ peket kívánunk?
város lakóinak bizalmát. (Folytatás a 3. és a 6. oldalon)
szont, az éppen a remény. íme néhány nagyon kelle­
Egyikünk sincs abban a hely­ metlen, kegyetlen kérdés,
zetben, hogy megengedhetné amelyekkel megcsúfolhatjuk a
Balmazújvárosi leltár (2003)
Karácsonyi magának a remény nélküli
életet. N e m a reménytelensé­
legtisztább reményt is, a ma­
gunk reményét épp úgy, mint
1. rész get, hanem az olyan gazdag, a mások reményét.
köszöntő Rendszeres olvasóink már meg­
Január teljes életet, hogy már a re­ Egyáltalán szabad-e ilyen
szokhatták, hogy lapunk min­ ményre sincs szüksége. V é ­ kérdéseket feltenni? N e m a
Karácsonynak éjszakáján, den januárban „Balmazújvárosi giggondolva az előbbi szava­ legvadabb kegyetlenkedés, a
- „A hónap folyamán vé­
Jézus születése napján leltár" címmel - kommentár kat, már-már ostobaságnak tű­ legaljasabb ösztönök sugallják
giglátogatjuk az önkormányzati
Örüljetek, örvendjetek: nélkül - felsorolja az elmúlt év intézményeket, megnézzük nik, mert ilyen élet nincs, e kérdéseket?
A kis Jézus megszületett! eseményeit. A teljességre ter­ azok állagát, áttekintjük a dol­ ilyen ember nincs. Van viszont Most viszont megrette­
mészetesen soha nem töreked­ gozói létszámokat és a gyerme­ a reménytelenség, mint életér­ nünk, és leginkább azt szeret­
A kis Jézus aranyalma. hettünk, mi mégis bíztunk ab­ kek számát, így még a költség­ zés, mint élethelyzet. És akik nénk, ha az előbbi kegyetlenül
Boldogságos Szűz az anyja. ban, hogy segítséget nyújthat­ vetés végleges elfogadása előtt ilyen élethelyzetben szenved­ kellemetlen kérdések nem is
tunk Önök számára ahhoz, - az Intézményfelügyeleti Bi­ nek, és reménytelenül, azok jutottak volna eszünkbe.
Lábaival ringáztatja,
zottsággal közösen - egy hosz-
Két kezével ápolgatja. hogy az óév mérlegét megvon- számára a legfontosabb a leg- Gondoljuk tehát újra v é ­
szabb távú elképzelést fogal­
| ják. mazhatunk meg" - nyilatkozta halványabban pislákoló r e ­ gig - az adventi napok bőven
- A l u d j , aludj, én kisdedem, Idén szeretnénk teljeseb­ lapunknak Virágné Ferenczi ménysugár. És az adventi na­ adnak erre lehetőséget -, hogy
Aludj, aludj én kisdedem! bek lenni, ezért felkértük a vá­ Mária alpolgármester asszony. pok éppen az ilyen reménysu­ hogyan készülünk a magunk
Nem királyné a te dajkád, ros néhány közéleti személyisé­ - Önkéntes adatban létre­ garaktól ragyognak, mindenki Karácsonyára? Azoknak v e ­
Szolgálóból lettem anyád. gét, hogy rövid, frappáns jókí­ hozásához kezdte meg az infor­ számára, de leginkább azok szünk-e, vettünk-e ajándékot,
vánságaikkal, „ajándékaikkal" mációk gyűjtését a képviselő­ számára, akinek nincs más re­ akiket igazán a szívünkben
Nincs a Jézus ágyán paplan, járuljanak hozzá közös újvárosi testület. A cél, hogy a különbö­ alitás, csak a reménykedés. hordunk? Azokhoz megyünk-
ző szakterületek képviselői kö­ A z Adventi koszorúkon e boldog ünnepeket kívánni,
Jaj, de fázik az ártatlan! | karácsony megünnepléséhez.
zül a későbbiekben elsősorban
Takargatja édesanyja Ezeket is olvashatják a „leltár­ már a harmadik gyertyát gyúj­ akikhez a szívünk vezet? S
helyi szakembereket kérhesse­
Dirib-darab posztókába. ban". tottuk meg. Valóban csak n é ­ egyáltalán mi tiszták vagyunk,
nek fel egy-egy adott feladat el­
ízelítőként, rendhagyó mó­ látására. hány nap választ el bennünket ha Karácsony felől nézünk
Nincs a Jézusnak bundája, don, már az ünnepek előtt köz­ - Baji Gál Ferencné, a az ajándékozás, a szeretet ün­ magunkba?
Posztóba van bepólyázva. readjuk az első félév - általunk Bocskai István Általános Iskola nepétől. És tegyük fel m a ­ Reménykedjünk abban,
Elveszött a báránykája, | összeállított - történéseinek tanítónője, a Magyar Kultúra gunkban a kérdést, valóban az hogy igen.
Miből lett volna bundája? jegyzékét. Reméljük, ez kedvet Napján vehette át Magyar Bá­ ajándékozás, valóban a szere­ Szívből kívánjuk, hogy
teremt Önöknek ahhoz, hogy lint oktatási minisztertől a Ka­ tet ünnepe lesz-e számunkra teljesüljön ez a remény és vál­
rácsony Sándor-díjat, amelyet a ez a Karácsony? jon valóra, egy tiszta, szép,
Kirje, kirje, kisdedöcske, felelevenítsék emlékeiket, s ja­
gyermekek harmonikus szemé­
Betlehemi gyermeköcske, nuárban megjelenő többoldalú Mennyire szorongott a nagyon j ó és boldog Kará­
lyiségfejlesztése érdekében ki­
Azért nekünk jól szőröztél, beszámolóinkat is elolvassák. szívünk egy-egy ajándék meg­ csonyban, valamennyiünk
válóan tevékenykedő pedagó­
A pokoltól megmentettél. gusok kaphatnak meg. vásárlásánál, mennyire sajnál­ számára.
Egyelőre következzen te­
(népköltés) hát az első félévi leltár. (Folytatás a 2. oldalon) tuk a pénzt a kiszemelt aján­ (In memóriám SZ. T.)
BALMAZÚJVÁROSI LELTÁR 2 0 0 3 . december
(Folytatás az. 1. oldalról) tánccsoportjának fellépésével. sáról döntött a képviselő-testü­ kowska Éva, a Balmazújváros szoboszlón. Gárdánk - a szabá­
- Március 15-én azlet az április 23-ai ülésen. A Turizmusáért Szövetség elnöke lyok szerint - csak akkor jutha­
- Veres Péter születésének 1848/49-es forradalom és sza­ „Városi szennyvízközmű beru­ pedig Barta László lett. tott volna tovább, ha idegenben
106. évfordulójáról emlékezett badságharc évfordulójáról fák­ házása" című anyag mellett be­ - A képviselő-testület pá­ is legyőzi alacsonyabb osztályú
meg a város. lyás felvonulással emlékeztek adásra került a Magyar Panel lyázatot írt ki a Balmazújvárosi ellenfelét.
- Január 8-án Magyar La­ meg városunk polgárai. Kft beruházásához szükséges Városi Televízió működtetésé­
jos vette át a Balmazújvárosi Az ünneplő sokaság meg­ útszakasz megépítésére vonat­ re.
FC edzéseinek irányítását. Az tekintette a Kalmár Zoltán Álta­ kozó pályázat a Gazdasági és - Az önkormányzat felállí­
Június
együttes a hónap folyamán há­ lános Iskola tanulóinak színvo­ Közlekedési Minisztériumhoz, totta a Veres Péter Kulturális
rom teremtornán vett részt. nalas műsorát, majd Gál István valamint a Városi Könyvtár Csoportot. Működésének pénz­ - A Köztisztviselők Napja
polgármester tartott beszédet. homlokzatának felújítására el­ ügyi fedezetét, valamint a Veres alkalmából, a lengyelországi
Csapatunk Hajdúböször­
Az est zárásaként a Kossuth készített anyag a Hajdú-Bihar Péter-díj kiírásával és értékelé­ Lancut városába utazott az ön­
ményben - a DVSC mögött -
szobornál az önkormányzat és Megyei Területfejlesztési Ta­ sével kapcsolatos költségeket a kormányzat dolgozóinak cso­
második, Tiszaújvárosban ötö­
intézményei, a helyi pártok, va­ nácshoz. Ugyancsak erre az képviselő-testület biztosítja. portja. Testvérvárosunk delegá­
dik, Hajdúnánáson pedig ne­
lamint az egyesületek és a civil alapra pályázott a város a Szi­ ciója az augusztusi Kulturális
gyedik helyezést ért el. - Ivó napot tartottak a Rá­
szervezetek képviselői helyez­ getkerti Iskola (Vörösmarty ut­ Napok idején viszonozta a láto­
kóczi Olvasó Népkörben. A z
ték el a megemlékezés virágait. ca 36.) épületének felújítására. gatást.
asszonyok ezzel a rendezvény­
Február - A 48-as Olvasó Népkör Szintén pályázatot nyújtott nyel viszonozták a férfiak sze­ - A képviselő-testület úgy
rető törődését, köszönték meg a döntött, hogy a továbbiakban a
ugyancsak ünnepséget tartott be a VESZ röntgengép-generá­
- A Rákóczi Olvasó Népkör nőnapi ajándékokat. püspökladányi Mega 50 Pl Bt
március 15-én. A forradalom és tor és ultrahang-készülék be­
február l-jén vezetőségválasztó készítheti el a Balmazújvárosi
szabadságharc 155. évforduló­ szerzésére. - Május 24-én egész napos
közgyűlést tartott. A kör tagsága Városi Televízió műsorait. A
ján először az elnöklő Silling - Az önkormányzat megal­ szórakoztató programmal ked­
Kunkli József elnököt. Tóth Gá­ „Balmaz+" néven induló új vá­
Péter mondott beszédet, majd kotta gazdasági programját a veskedett a gyerekeknek a Mű­
bor alelnököt, Kati Péter kör­ rosi televízió augusztusban in­
meghallgatták a Nemzeti dalt. 2003-2006. évekre. Az anyag a velődési Központ. Focisták, ka­
gazdát, Víg Istvánná pénztárost dította útjára adássorozatát.
Az est hátralévő részében vi­ civil szervezetek és a gazdasági ratésok és gördeszkások, népze­
és Szabó Ferenc EB-elnököt - A Rákóczi Olvasó Nép­
dám vacsorára és tombolasorso­ társaságok véleményezése után nészek és ütősök, bűvész és
megerősítette tisztségében. kör negyedik alkalommal ren­
lásra került sor. júniusban került újra az önkor­ kézművesek sorakoztak egy­
- A képviselő-testület elfo­ mányzat napirendjére. más után a különböző helyszí­ dezte meg - immár hagyomá­
- A Mozgáskorlátozottak
gadta a város 2003. évi költség­ neken. nyossá váló - aratóversenyét. A
Hajdú-Bihar Megyei Egyesüle­ - A képviselő-testület elfo­
vetését. A 2 milliárd 722 millió csapatok harcát a Törekvő Idős
te rehabilitációs mentori háló­ gadta a Verses Péter Általános Az érdeklődők emellett
forintos bevételi és kiadási ol­ Brigád triója nyerte, a főzőver-
zatot hozott létre, melynek cél­ Művelődési Központ és Alapfo­ megtekinthettek egy mesejáté­
dallal számoló büdzséből 2 mil­ seny első helyezését pedig az
ja, hogy a megváltozott munka­ kú Művészeti Iskola elmúlt öt kot, meghallgathatták a
liárd 529 millió forint az intéz­ Ezüstkalász ételét készítő idő­
képességű, de megfelelő felté­ éves munkájáról szóló beszá­ Bektont, megcsodálhatták a
mények működési költségét fe­ sebb Veres Sándor szerezte
telek mellett munkát vállalni tu­ molót. mazsorett-lányokat, majd végül
dezi (ebből 1 milliárd 582 mil­ meg.
dó és akaró személyek munká­ - Április 25-én városunk­ részt vehettek a P-BOX kon­
lió forint bérjellegű, 627 millió - Befejeződtek a kézilabda
ba helyezését, foglalkoztatását ban vendégszerepelt a kolozs­ certjén.
pedig dologi kiadás). A szociá­ bajnokságok küzdelmei. A
elősegítse. A z ügyfeleket - vári Puck Bábszínház. „Mátyás - Alapításának 75. évfor­
lis ágazat támogatására 288 BTTK férfi csapata a 3. helyen
márciustól - keddenként 11 és mesék" címmel tartottak elő­ dulója alkalmából kétnapos gá­
millió forint, fejlesztésekre pe­ végzett az NB II. Észak-keleti
14 óra között fogadják a Veres adást a Művelődési Központ­ laműsort rendezett a Kalmár
dig 139 millió forint jut. Az ál­ csoportjában, míg a BTTK II.
Péter 4. szám alatt lévő ban. Zoltán Általános Iskola a Mű­
talános tartalék 10 millió forint. együttese 4. lett a megyei küz­
Piremon kisvállalat irodájában. - Városunk csatlakozott a velődési Központ színházter­
- Az önkormányzat elfo­ delmek során.
- A képviselő-testület elfo­ Magyar Televízió által meghir­ mében.
gadta a város Idegenforgalmi­ Lányaink a 7. helyen vé­
gadta az IPÜSZ 2003. évi fel­ detett „Tavaszi nagytakarítás" Ugyancsak erre az alka­
turisztikai koncepcióját, amely­ geztek, szintén a megyében.
adattervét. programhoz. Az akcióra a Föld lomrajelent meg - a nyugdíjas
ben a hosszútávú alapelvek Ennek a gárdának a fiatal átlag­
- Március 18-a és 2l-e kö­ Napját követő hétvégén, április iskolaigazgató - Király István
2010-ig, a középtávú alapelvek életkora azonban a későbbi na­
zött a Művelődési Központ 26-án került sor. tanár úr könyve, „Iskola Bánla­
2007-ig szólnak. gyobb célok elérésére is jogo­
adott otthont a „Sokszínű Euró­ - Újabb két vereség után kon" címmel. A kötet 1928-tól
A Barta László által kidol­ sítja a csapatot.
pa" című megyei gyermekrajz lemondott Magyar Lajos, a napjainkig dolgozza fel az in­
gozott koncepció a legfonto­ - Hetedik helyen végzett a
pályázat legjobb munkáiból ké­ BFC edzője. A csapat irányítá­ tézmény történetét.
sabb azonnali feladatnak a szer­ BFC a z N B III. Tisza-csoportjá­
szült vándorkiállításnak. sát a Berettyán Sándor, Tóth - Május 28-án városunk
vezeti formák kiépítését, a tu­ ban. Az U-19-es korosztály baj­
- Befejezte felkészülését a Gábor, Nagy Lajos trió vette át. részt vett a „Challenge Day" -
rizmusban résztvevők képzett­ noki címet nyert, az U-16-os
BFC. Labdarúgóink 9 mérkőzé­ A frissítés jót tett a gárdának, Kihívások Napja - elnevezésű
ségének folyamatos fejlesztését korosztály pedig éppen csak
sen 8 győzelmet arattak, és amely a következő három talál­ versenyen.
és a tájékoztatás szélesebb kö­ lemaradt a dobogóról, így ne­
mindössze 1 vereséget szenved­ kozón hét pontot gyűjtött. - Kiesett a Magyar Kupá­
rűvé tételét jelöli meg. gyedik lett.
tek. Jó mutató a 43-1 l-es gól­ ból a BFC labdarúgó csapata,
- A képviselő-testület tag­ arány is. A legeredményesebb miután döntetlent ért el Hajdú­
T. S.
jai - áz Ügyrendi és Jogi Bizott­ gólszerző Nagy Csaba volt, aki
Május
ság elnökének tájékoztatása egymaga 13 találattal járult
alapján - vagyonnyilatkozat-té­ - Május l-jén került sor a a A város karácsonyfája alá ezt tenném:
hozzá a sikeres szerepléshez.
teli kötelezettségüknek eleget „Dr. Milesz Bioproducts" XII.
Gyengén sikerült viszont a
tettek. Balmaz Nagydíj kerékpárver­ Vállalni azt, hogy embereket képviselj NEMES FELADAT.
bajnoki rajt. A Rakamaz elleni
- Megkezdte nagypályás senyre. Este a V-TECH együt­ Minden ember elvárásának eleget tenni LEHETETLEN FEL­
hazai döntetlent két vereség kö­
előkészületi mérkőzéseinek so­ tes adott koncertet a Kastély­ ADAT.
vette.
rozatát a BFC labdarúgó csapa­ kertben. Az embert és lakóhelyét önzetlenül képvisehii, EZ LEGYEN A
ta, A találkozókon több fiatal já­ - Balmazújváros megkapta VALÓS FELADAT!
tékos, így Koroknai Attila, ifj. Április a Belügyminisztérium, az Or­ (Loós István Ügyrendi és Jogi Bizottság elnöke)
Kovács István, Rátkai Sándor laánönnad . szágos Bűnmegelőzési Tanács
és Rédai Gergő is szerephez ju- - Április 12-én az ország és a Biztonságos Magyaror­
tottak. népszavazáson döntött az Euró­ szágért Közalapítvány által kiírt Bort, búzát, békességet'.
pai Uniós csatlakozásról. Bal­ pályázaton elnyerhető „Bizton­ (Csörgő István önkormányzati képviselő)
mazújvároson 21 szavazókör­ ságos település" címet, amelyet
Március városunk két évig viselhet.
ben adhatták le voksaikat a pol­
gárok, reggel 6 órától 21 óráig. - Két idegenforgalommal Jó iskolát, ahol a „ tartalom " csak eszköz, mediátoi; mely lehető­
- „Télüzű" rendezvényre vé teszi, hogy két személyiség - a tanár és a diák - egy semleges
Csakúgy mint a teljes összesítés foglalkozó civil szervezet ala­
került sor, a Himes, a debreceni ;
kult a városban röviddel egy­ területen találkozzék. Ebből a találkozásból — ennek ihletett pil­
szerint, településünkön is nagy
Szivárvány, a földesi Szélrózsa, mást követően. A Szállásadók lanataiból -fény vetüljön a világra.
többséggel az igen szavazat ke­
a debreceni Hajnalpelika és a és Programkínálók Egyesületé­ (Csehné Fodor Erzsébet, Kalmár Zoltán Ált. Isk. igazgatója)
rült az urnákba.
Központi Altalános Iskola nép­ nek elnöke Hüséné. Barczi-
- Több pályázat benyújtá­
2 0 0 3 . december INTERJÚ

„Időarányosan halad programunk megvalósítása"

Még ebben a ciklusban megépülhet a szennyvízhálózat


Évértékelő interjú Gál István polgármesterrel
(Folytatás az 1. oldalról) gati sor, Újkert sor, Attila u., kony gazdálkodást segítik elő, elkövetkező évek pályázatai­
Kígyó u., Gábor Áron u. kettős hanem rugalmas alkalmazko­ hoz, nem mindegy mennyi
- Térjünk rá a részletekre.
útkanyar kiváltás); továbbá a dást is jelentenek a változó fel­ pénz jut fejlesztésekre, ráadá­
Az Ön által említett eredmé­
Városháza épületének, a Vö­ tételekhez. Az új szerkezeti sul a hamarosan kialakuló
nyek közül kiemelkedik az a
rösmarty u. iskolaépületének, formák ezentúl magukban hor­ struktúra - mint már említet­
szennyvízberuházásra lehe­
a Köztemető kerítésének fel­ dozzák a nagyobb fejlődés, bő­ tem - a szolgáltatások bővülé­
tőséget adó állami támoga­
újítását; a bérlakás építéseket; vülés lehetőségét is. sét is magában hordozza.
tás, amely programjuk egyik
valamint a későbbiekben
sarkalatos pontja volt. - Melyek ezek az új szerke­ - Az előző évekhez képest is
megvalósuló fejlesztések ter­
- Ez így igaz! A város szá­ zeti formák? jelentősebbnek tartja a z
veinek elkészítését (útépíté­
mára alapvető és sürgető szük­ - Az Idősek Otthona és az eredményeket?
sek, gyalogátkelőhely, kerék-
séglet a szennyvíz kérdés meg­ IPÜSZ átalakítása kapcsán két - Ebből a ciklusból még
pánit, iskolabővítés és bérla­
oldása. Ez év örömteli eredmé­ kiemelten közhasznú társágot csak egy év telt el. Az már
kás építés).
nye, hogy az új kormányzat hozott létre az önkormányzat, szemmel látható, hogy progra­
már az első címzett támogatási - A fejlesztéseken kívül mit melyeknél a pénzügyi lehető­ munk megvalósulása esetén az
igényre beadott pályázatunkat emelne még ki? Mi az, ami ségek szabadsága, a bevételi egyik legsikeresebb időszakot
sorban a két helyi érintettségű
elfogadta, a címzett támogatá­ az előzőekhez hasonlóan források kiterjesztése az intéz­ zárhatjuk 2006-ban. Egyelőre
pénzintézetet részesítse előny­
si keretből a maximálisan elér­ meghatározó lesz a város ké­ mények szolgáltatásainak je­ időarányosan haladunk elkép­
ben a pénzügyi finanszírozás
hető 1 milliárd 200 millió fo­ sőbbi életében? lentős bővülését teszik lehető­ zeléseink kivitelezésével. En­
lebonyolításában, így közülük
rintos támogatási igény jóvá­ - A végéhez közeledik az vé, pótlólagos önkormányzati nek az örömteli ténynek több
választja ki azt, akinek e vo­
hagyásával. Ennek eredmé­ a folyamat, melynek keretében támogatás nélkül. összetevője van.
natkozásban megbízást ad.
nyeképpen megindulhat Bal­ a város önkormányzata összes Ez a bizonyos létszámle­ Nagyon fontos, hogy a mi­
mazújváros eddigi talán legna­ - Milyen egyéb pályázatok­ intézményének - beleértve a építéssel járó folyamat városi nisztériumoknál nyitva állnak
gyobb beruházása. ból nyert beruházásokra ke­ Polgármesteri Hivatalt i s - ra­ közérdekből történt, melynek a kapuk előttünk és ennek
A jogszabályok által előírt rült még sor? cionalizálása megtörténik. hasznát, előnyeit, nem csak az konkrét pénzügyi eredményei
kötelező előkészítő munkála­ - Ezzel kapcsolatban sze­ A nagyobb hatékonyság el­ adófizetők pénzéből gazdálko­ is vannak.
tok, közbeszerzési eljárások retnék átadni Önökön keresz­ érése érdekében mind a műkö­ dó önkormányzat, hanem az itt Sikernek könyvelhetjük el
lefolytatása után - amelyek tül az Olvasóknak egy kimuta­ dési formát, mind a gazdálko­ lakó közel 19 ezer ember is ha­ azt is, hogy Balmazújváros
várhatóan 2004-ben lebonyolí­ tást, mely igazolja, hogy szá­ dást, mind a létszámokat úgy marosan tapasztalni fogja. körzetközpont maradt. Nem
tásra kerülnek - 2005 elején mos pályázatunk nyert az év alakítja ki az önkormányzat, Egy dolgot kell tisztán lát­ voltak tehát igazak azok a ta­
megindulnak a kivitelezési folyamán. (A részletes felsoro­ hogy ezzel biztosítható legyen ni. A város költségvetésének lálgatások, miszerint elveszít­
munkálatok. Reményeink sze­ lást keretes anyagunkban ol­ az intézményrendszer finan­ túlnyomó részét az intézmé­ hetjük kistérségi vezető szere­
rint 2006. őszéig a beruházás vashatják. - A szerk.) Ezeken szírozhatósága, zavartalan mű­ nyek finanszírozása teszi ki, pünket, sőt törvénymódosítás
90 %-ban megvalósul. kívül a ciklus eddig eltelt idő­ ködése és a város költségveté­ nem mindegy tehát, hogyan erősítette meg, hogy továbbra
A szennyvízrendszer és az szakában megvalósult beruhá­ si egyensúlyának biztosítása. gazdálkodunk ezekkel az ösz- is településünk a körzet sta­
új szennyvíztelep megépítése zások, felújítások, illetve ter­ Ezek a folyamatok nem szegekkel. Nem mindegy men­ tisztikai központja.
kapcsán feltett szándékunk vek elkészüléséről szeretnék csupán a takarékos és haté­ nyi önészt tudunk fordítani az (Folytatás a 6. oldalon)
olyan kivitelező választása, aki beszámolni.
vállalja helyi vállalkozó be­ Kiemelném a településen
vonását és helyi munkaerő
foglalkoztatását.
megvalósult útépítéseket (Tú­
zok utca, Munkácsy M. u.,
Kimutatás Balmazújváros Város Önkormányzata
Csokonai u., Zene u., Kadarcs
A Képviselő-testület a
szennyvízberuházás során arra u.-Hortobágy út között, Bat­
Polgármesteri Hivatalának 2003-as pályázatairól
is tekintettel volt, hogy első­ thyány köz, Kiskútújsor, Nyu­
TEKI: Vörösmarty utcai Általános Iskola bővíté­ rás rendszere. Igényelt tám. 25.000.000 Ft. Elbí­
se nyert: 9.952.000 Ft. rálás alatt.
A város karácsonyfája alá ezt tenném:
KITA: Bocskai István Általános Iskola bővítése IHM-ITP-17-es pályázat: Informatikai rendsze­
100.000.000 Ft. tám. Igény Elbírálás alatt. rek bevezetésének, terjesztésének és továbbfej­
ígéretek helyett megvalósult elképzeléseket!
Elbocsátások helyett biztos megélhetést adó munkahelyeket! CÉDE: Városi Könyvtár külső homlokzatának lesztésének támogatása. Igényelt támogatás:
Nyertes pályázatokból megvalósult beridiázásokat! felújítása Igényelt tám.: 5.337.617 Ft. Nem nyert.
3.723.000 Ft. Elbírálás alatt.
Megszorítások helyett jólétet!
CÉDE: Egészségügyi gép-műszer beszerzés BM: Szennyvíz pályázat Céltámogatás:
(Postásné Kecskés Ilona önkormányzati képviselő)
16.287.500 Ft tám. Nem nyert.
1.200.000.000 Ft. támogatás elnyerése.
KITA: Vasút sori útépítés 39.569.000 FT tám. El­
NYUGALMAT, hogy el tudjuk viselni azt, amit megváltoztatni bírálás alatt.
nem tudunk, de ÖSSZESEN: 1.217.173.000 Ft. TÁMOGATÁS
TEKI: Idősek Otthona bővítés Igényelt tám.
BÁTORSÁGOT, hogy a város érdekében megváltoztassxúi azt, ELNYERÉSE.
54.593.951 Ft. Nem nyert.
amit megtudunk, és
KITA: Túzok utcai útépítés. 6.221.000 Ft. támo­ 190.292.000 Ft. PÁLYÁZATI ÖSSZEG ELBÍ­
BÖLCSESSÉGET, hogy az egyiket mindig meg tudjuk különböz­
tetni a másiktól, gatás. Nyert. RÁLÁS ALATT.
(Kálmán László alpolgármester)
BM: Biztonságos Település pályázat 1.000.000
Ft. támogatás. Nyert. Rövidítések: TEKI = Területi Kiegyenlítő Alap;
Mindenkinek azt, ami a legjobban hiányzik neki, és azt, hogy ami IHM-ITEM-2003: Önkormányzati műszaki alap­ KITA= Miniszterelnöki Hivatalban működő Kis­
jó, az maradjon meg. Békességet és szeretetet, s jobb életet az nyilvántartás, igényelt tám. 22.000.000 Ft. Elbí­ térségi támogatási Alap; IHM = Informatikai és
Európai Unióban. BÜÉK. rálás alatt. Hírközlési Minisztérium; BM = Belügyminiszté­
(Csige József nyugalmazott gimnázium igazgató)
IHM-ITEM-2003: Városi Önkormányzat erőfor­ rium; CÉDE = Céljellegű Decentralizált Alap
LOVASPROGRAM 2 0 0 3 . december

Nemzeti lovas programot előkészítő eseti bizottság alakult a Parlamentben


Mottó: együttműködés mindenfélekép­ eredményességének javítását és az elektronikus sajtóban sok­ Az előbb felsoroltakból vi­
„Egynek minden nehéz, sokak­ pen a ló ügyével kapcsolatos • az Európai Unióhoz való kal gyakrabban jelenjenek meg lágosan és egyértelműen kitű­
nak semmi sem lehetetlen. " tennivalók előmozdítását fogja csatlakozásból adódó újabb le­ lovakról szóló tudósítások, köz­ nik az, hogy a ló méltó helyét
Széchenyi - reményem szerint - elősegíte­ hetőségek kihasználását lések. A lovakat szerető embe­ csak sok részterület összehan­
ni. • a magyar lovas idegenfor­ rek ugyanis nagyon ritkán él­ golt munkája által nyerheti vis­
Rendkívül nagy jelentőségű, Ugyanakkor fontos azt is galom fejlesztését vezhetik a különböző lovasver­ sza. A feladat elvégzéséhez ösz-
hogy 2003. november 12-én hi­ megemlíteni, hogy bizottsá­ • a lótenyésztésben, lovas­ senyekről szóló közvetítéseket. szehangolt munkára van szük­
vatalos keretek között meg­ gunknak kötelessége ország­ sportban és lóversenyzésben Nem beszélve arról, hogy a fo­ ségünk, amelyhez úgy gondo­
kezdhette munkáját a Nemzeti gyűlési határozati javaslatot szükséges fejlesztések megva­ gyatékicai élők terápiás kezelé­ lom minden esélyünk megvan,
Lovas Programot Előkészítő tennie, amelyet az országgyűlés lósítását sében ezek az állatok milyen mert ahogy Széchenyi István
Eseti Bizottság. plenáris ülésen fogad el, remél­ • egy a természethez, s ezál­ szerepet töltenek be. A terápiás fogalmazott „Egynek minden
A nemzeti lovas programot hetőleg egy év múlva. tal a lovakhoz közelebb álló fel­ lovaglással ugyanis csodálatra nehéz, Sokaknak semmi sem le­
előkészítő eseti bizottság a Ház­ Alapvető céljainknak t e ­ növekvő ifjú nemzedék nevelé­ méltó gyógyító hatást lehet el­ hetetlen."
szabály 81. § (1) bekezdése kintjük: sének elérését érni. Úgy gondolom, hogy e le­
alapján határozta meg feladatát • a magyar lovas hagyomá­ • környezetvédelmi célok hetőség mellett egyszerűen nem Csontos János
és hatáskörét. A bizottság tevé­ nyok feltárását és megőrzését megvalósítását a hobbi lótartás szabad elmennünk. Azonban országgyűlési képviselő
kenységét a Magyar Köztársa­ • állami méneseink állami terén is mindezek ellenére a lovak hely­ a Nemzeti Lovas Programot
ság Alkotmányában, az Ország­ kézben tartását • a lovak közelében dolgozó zete a mai társadalomban mégis Előkészítő Eseti Bizottság
gyűlés Házszabályában, a vo­ • a ló és a vele kialakult sok­ szakemberek képzését, tovább­ mellőzött, amin pedig változtat­ elnöke
natkozó törvényekben, az eseti rétű kapcsolat népszerűsítését, képzését. nunk kell. Ezért várom a lóte­ Cím: 1583 Budapest,
bizottságot létrehozó ország­ elterjesztését Mindezek mellett szükség­ nyésztéssel foglalkozók javas­ Képviselői Irodaház
gyűlési határozati javaslatnak • a lótenyésztők és lótartók szerűnek tartom, hogy az írott latait, véleményeit. Titkár: 06-20-554-2494
megfelelően végzi majd.
Feladata:
• A hazai lótenyésztés ala­ Akar Ön, az egészségmegőrzés területén üzleti sikereket elérni?
kulásának figyelemmel kíséré­
se. Akar Ön a HERBÁRIA sikercsapatának tagja lenni?
• Javaslattétel a lótartás és
hasznosítás feltételrendszeré­ Akar Ön a Franchise Partnerünk lenni?
nek javítását célzó intézkedé­
sekre. Ha igen, köztünk a helye!!!
Bizottságunknak huszonhat
tagja van. így az Országgyűlés
által megválasztott elnökből, A HERBÁRIA RT.
három alelnökből, tizennégy
képviselőből és nyolc, a képvi­
selőcsoportok által delegált már működő' fitotékával, gyógynövényüzlettel vagy üzlethelyiséggel rendelkező'
szakértőből áll (MSZP 6 fő, FI­ Vállalkozókat keres az alábbi városokban,
DESZ 6 fő, MDF-SZDSZ 3-3 illetve wellness szállodákban és gyógyfürdőkben:
fő + 8 szakértő).
Nagy öröm számomra,
hogy ez az eseti bizottság létre­ Balassagyarmat, Balmazújváros, Edelény, Ernőd, Encs, Hatvan, Kazincbarcika,
jött, mert a mai modernizált tár­ Mezőkövesd, Nyékládháza, Ózd, Pásztó, Putnok, Sajószentpéter,
sadalmunkban olyan nemes
Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szerencs, Tiszaújváros, Tokaj,
üggyel foglalkozhatunk, mint a
lovak tenyésztése, tartása és
hasznosítása. Másrészt azért is, Miért érdemes Önnek, csatlakoznia a HERBÁRIA Franchise Rendszeréhez?
mert négypárti konszenzussal Azért mert:
alakult meg, amely azt mutatja,
hogy a lovak iránti szeretet az -Versenyképes árakat, kedvező fizetési határidőt, vásárlás utáni visszatérítést, kedvezményeket,
egymástól távol álló, különböző országos akciókat, boltra történő szállítást biztosítunk.
értékeket valló embereket is ké­ -Jelentős kedvezményeket adunk saját márkatermékeink értékesítésére.
pes együttműködésre sarkalni.
-Védjük jogait, képviseljük érdekeit
Ilyen négypárti egyetértés eb­
-A területi felosztás által védelmet és nyugalmat nyújtunk Önnek.
ben a parlamenti ciklusban ed­
-Információkkal látjuk el a jogszabályváltozásokról, árváltozásokról, akciókról, és
dig csupán talán háromszor for­
dult elő. Különös jelentőséggel az üzletmenettel kapcsolatos tudnivalókról.
bír az is, hogy a parlamenti bi­ -Referencia üzletünkben szakképzett kollégáink áruismeret, üzletvitel, kiskereskedelmi értékesítés
zottságoktól eltérően nemcsak területén szakmai betanítást adnak Önnek.
országgyűlési képviselők alkot­ -Biztosítjuk a már több mint fél évszázada jól ismert HERBÁRIA márkanevünk használatát,
ják, hanem a négy párt által de­ üzletén való megjelenítését.
legált lovas élet szakértői is tag­
ként vehetnek részt az eseti bi­ A sikeres üzlethez nagyon fontos az elismert H E R B Á R I A márkanév, a jó üzletprofü, a megfelelő beszállítók,
zottság ülésein. Ez pedig azért de a legfontosabb személy Ön!
is fontos, mert a szakértők
olyan szempontokat, illetve
A témában felvilágosítás az alábbi weboldal címen található:
támpontokat tudnak megmutat­
ni számunkra, amiket mi képvi­
wvvw.herbaria.hu/franchise
selők talán nem tartanánk olyan
fontosnak. így lehetett tag egy
Szándéknyilatkozatokat a következő fax számra kérjük küldeni:
másik hajdú-bihari dr. Mihók
Sándor is, aki a Debreceni HERBÁRIA RT. Kiskereskedelmi osztály 06 1 350-1691
Egyetem tanára. Ez a kétoldali
2 0 0 3 . december KÖZLEKEDÉS / TURIZMUS

Tizenkét hónap a közlekedésben Kisvárosi vagy talán falusi


A helyi rendőrkapitányság
közlekedésbiztonsági akciója
ezév január elsején vette kez­
nézőpont a vendégfogadás,
detét. Az elmúlt egy esztendő
tapasztalatait Kovácsné vendéglátás területén
Ferenczi Anikó zászlós fog­
lalta össze.
A program ugyan önálló­
an is megállja a helyét, d e
szerves részét képezi a kapi­
tányság minőségfejlesztési tö­
rekvéseinek is. A cél az, hogy
a lakossággal partneri v i ­ Az akció szisztémája szerint vége felé, a délutáni órákban
szonyt alakítson ki a szerve­ az aktuális szabálysértés ese­ fordul elő.
zet, s ezáltal fokozódjon az il­ tén az első héten az ellenőr­ Az akció a kerékpáros
letékességi területen az állam­ zést végző rendőrök figyel­ közlekedésben fejtette ki leg­
polgárok biztonsága. Mindeh­ meztetéssel éltek, a második­ nagyobb hatását. N a g y m é r ­
hez a rendőrség és a társada­ harmadik héten bírságoltak, s tékben javult ugyanis a bicik­
lom közötti k o m m u n i k á c i ó a negyedik héten feljelentést lik felszereltsége és világítása.
erősítése szolgál eszközül. tettek a szabálytalanul közle­ Itt is fokozott figyelmet kell Halljuk már j ó néhány hónap­ az utcán sem nagyon. Úgy 20
Humanisztikus, segítő szem­ kedők ellen. így került sor fordítanunk azonban a látási ja, hogy készül a város a turiz­ perc múlva meg is kaptuk a
lélet szövi át a kapitányság többek között a világítás, a viszonyokra, s a szürkületi musra, az ezzel járó vendégfo­ kért levesünket. Közben a tu­
mindennapi munkáját. Fogé­ gumiköpeny, a kerékpár vilá­ órákban se feledkezzünk el a gadásra. lajdonos mogorva tekintettel
konyak a lakossági észrevéte­ gítás és tartozékai, az ittas jár­ kerékpár kivilágításáról! Balmazújváros is fürdővá­ végigmért bennünket és távo­
lek és bejelentések iránt, ez művezetés, valamint a közle­ Az akció sikerére való te­ ros, az adottsága megvan, meg zott. Levesünket elfogyasztot­
nagymértékben növeli az álla­ k e d é s h e z szükséges o k m á ­ kintettel a j ö v ő évben is foly­ lesz hozzá. Fejlődik a város. tuk és vártuk vissza a pincér
mi szerv hatékonyságát. A z nyok fokozott ellenőrzésére. tatódik. Az emberek, az itt lakók vajon hölgyet, de sem ö, sem más
újszerű kezdeményezések, a A biztonsági öv és a biztonsá­ felnőttek-e, felkészültek-e a nem érkezett. Néztünk össze.
magasabb rendű célok szolgá­ gi gyermekülés használatára A 2004. évben terve­ nagyobb számú vendégforga­ Ismerősömmel végigjártuk az
latában álló szellemiség ered­ egész évben kiemelt figyel­ zett fokozott ellenőr­ lomra, az ezzel járó vendégfo­ összes helyiséget, kopogtunk:
ményességét mutatja, hogy met fordítottak. Természete­ gadásra? Egy új nézőpont; hi­ „hahó", mondtuk „van itt vala­
zések tematikája
immár két pályázaton - ko­ sen az ellenőrzések során ta­ vatás a vendégfogadás. Van és ki?" Sehol egy pincér, sehol
rábban a Belügyi Szemle által pasztalt egyéb szabálysértése­ Január: Kötelező felelősség­ lesz is mit tanulni ezen a terü­ egy lélek. Papírszalvétára ráír­
meghirdetett m e g m é r e t t e t é ­ ket az általános rendőri gya­ biztosítás, Ittas járművezetés leten. tam, hogy 17 óra után jövök és
sen, a közelmúltban pedig az korlatnak megfelelően szank­ Február: Gumiköpeny és vi­ Mivel Balmazújváros für­ kifizetem az ebédet, és a tá­
Észak-Alföldi Regionális Mi­ cionálták. lágítás dőváros, télen-nyáron nyitva nyér mellé tettem aláírva. Ez
nőség Díjért folyó küzdelem­ Március: Kerékpár világítás tart a fürdő. Az ideérkező ven­ aztán felszolgálás, a második
Az elmúlt egy év mérlege
ben is - kimagasló sikereket és tartozékai dégeket hogyan várjuk és fo­ fogás a pincérre! együtt eltűnt.
alapján 4%-kal csökkent a
ért el a helyi kapitányság. így Április: Gyalogos szabályok gadjuk? Mi van azzal a ven­ Hát, nem ettük túl magunkat!
balmazújvárosi kapitányság
mind szakmai, mind civil kö­ betartása déggel, aki nem a fürdőzés Bizonyára felmerült a pincér­
területén a személyi sérüléses
zegben elismerésre találtak a Május: Okmányok ellenőrzése céljából látogat ide? Lesz-e ben és a tulajban is. Ahogy
balesetek száma. Kevésbé ör­
balmazújvárosi rendőrség mi­ Június: Motorosok általános vendégfogadó, étterem, büfé, ígértem, 17 óra után vissza­
vendetes tény azonban, hogy
nőségfejlesztési erőfeszítései. ellenőrzése pizzéria a városban, ami hét­ mentünk. A pincér nem tudta
míg halálos kimenetelű bal­
A „Tizenkét hónap a köz­ Július: Ittas járművezetés végén is nyitva tart? leplezni zavartságát. A tulajdo­
eset nem történt, addig k i ­
lekedésben" elnevezésű akci­ Augusztus: Gyermekülés, se­ A mai nézőpont „falusi nos mogorva, gőgös, dölyfös
emelkedően nőtt a súlyos sé­
bességmérés tyúkhúsleves családi körben, tekintettel végigmért bennün­
ójuk elsődleges célja nem a rüléssel végződő közlekedési
S z e p t e m b e r : Teherszállítás otthonunkban." Újvárosra ket. Vajon mit árthattunk az­
szankcionálás, hanem a lakos­ balesetek száma. A kimutatá­
ellenőrzése négy úton lehet bejönni, d e zal, hogy ebédelni szerettünk
ság segítése, a biztonságérzet sok alapján a fő okok között a
Október: Kerékpár világítás szeretnénk falusi tyúkhúsle­ volna. Sebaj, megesszük va­
fokozása volt. Az előre meg­ relatív gyorshajtás- nem a z
és tartozékok vest vendéglátásban ebédelni. csorára az ebéd második ré­
hirdetett ellenőrzések révén út-és látási viszonyoknak
November: Vasúti sza­ Nem is olyan rég egy va­ szét, így lehet spórolni! Sta­
lehetőségük nyílt az állampol­ megfelelő közlekedés-, illetve
sárnap kedves ismerősömmel, tisztikának és látogatási, láto­
gároknak arra, hogy a bizton­ az ittas járművezetés szerepel. bálysértések
barátommal itt volt dolgunk a gatottsági mutatónak ez a hoz­
ságos és szabályos közleke­ A személyi sérüléssel j á r ó December: Gépjárművek
városban. Úgy gondoltuk, va­ záállás, szemlélet nagyon jó.
déshez szükséges előkészüle­ balesetek zöme lakott terüle­ műszaki állapota
sárnap meleg ebédet fogyasz­ De vajon megtehetjük-e a ven­
teket megtegyék. Időben érvé­ ten belül történt, d e baleseti E g é s z évben fokozottan tunk; a városnak van pizzériá- dégekkel? Minden vendéggel!
nyesíthették okmányaikat, gócpont sehol sem alakult ki. ellenőrzik a biztonsági öv és a ja, büféje, étterme, vendégfo­ Hurrá, jön az uniós csatla­
vagy felkereshették a szervízt Óvatosságra int minden köz­ biztonsági gyermekülés hasz­ gadója, csak kapunk valahol kozás! így vajon megfelelünk-
a hiányosságok pótlása és a lekedőt az a megfigyelés, mi­ nálatát! ebédet. e az elvárásoknak ezzel a hoz­
hibák elhárítása érdekében. szerint a legtöbb baleset a hét S.B.A. Sorba vettük valahányat, záállással? Elgondolkodtató,
és utolsó célpont előtt a főté­ vajon ilyen vendégfogadásban
ren még telefonon érdeklőd­ részesül minden betérő ven­
tünk, hol tudnánk vasárnap dég? Vagy a személyemnek
ebédet fogyasztani. N e m szólt; ennyire haragszunk a va­
messze a főtértől, a városköz­ sárnap vendéglőben ebédelők-
pontban van egy vendégfoga­ re?
dó. Bravó, nyitva van! Meg­ Néhány mondat erejéig
örültünk. A pincérhölgy unot­ kedvem lenne leülni a tulajdo­
tan veszi fel a rendelésünket. nossal, és szívesen venném, ha
Rajtunk kívül egy teremtett lé­ kérdésemre választ adna.
lek sincs a fogadóban, de még Buri Lászlóné
ÉV-FORDULÓ 2 0 0 3 . december

Évértékelő interjú Kimutatás


Gál IstvánBalmazújváros Város Önkormányzata Intézményeinek 2003-as pál
polgármesterrel
Veres Péter Gimnázium, KOMA: A mindennapos egész­ tásainak igénybevételére be­
(Folytatás a 3. oldalról) - A kiemelten lényeges
Szakközépiskola és Szak­ ségfej. Testmozgás megv. tá­ nyújtott pályázaton természet­
döntések előtt, nyilvánvalóan
munkásképző mogatása: nem nyert beni támogatást kapott.
Ráadásul ezt a vezető szerepet vannak viták. Ez mindig, min­
rendezvényekkel, sikeres kon­ denütt így van. Sikeres pályázatok: HBM Közoktatási Alapítvány:
ferenciákkal tovább tudtuk Egy-két személy nemkívá­ Balesetveszélyes játszó- és
Közoktatási Közalapítvány: ta­ 1. sz. Óvodaigazgatóság:
erősíteni. Jövőre - az Európai natos hozzászólásaitól elte­ sportudvarok, karb. felújításá­
nulók idegennyelv-tanulását
nak tám.: nem nyert - Óvodai Környezeti nevelés:
Uniós csatlakozással - felérté­ kintve azonban főleg érvek és segítő programok támogatására
kelődik a kistérségek jelentő­ ellenérvek sorakoznak fel egy­ 600.000 Ft. HBM Közalapítvány: "Integrá­ Darusi óvoda: tárgyi eszköz
sége, mii pedig erre már előre mással szemben. Ezt bizonyít­ ciós tehetségfeji. Program ki­ beszerzésre, ismeretterjesztő
Oktatási Minisztérium Alapke­
készülünk. j a az is, hogy - szintén eltérő­ dolgozásának tám". Nem nyert szakkönyvek vásárlása:
zelő Igazgatósága: Gyakorlati
Mind e z természetesen en az előző ciklustól - még 110.000 Ft.
szakképzés fejlesztését szolgá­ HBM Önk. Gyermek Ifj. Biz.:
csak úgy valósulhatott meg, nem kellett külön ülésnapot Bánlaki óvoda: tárgyi eszközök
ló eszközbeszerzésekre Iskolai diákönkormányzatok
hogy a Képviselő-testület ha­ tartanunk azért, mert nem tud­ beszerzése, kirándulás: 85.000
2.830.000 Ft. programjának, rendezvényei­
tékonyan működött, nagy mér­ tuk befejezni a napirendi pon­ Ft.
nek támogatása. Nem nyert
tékben segítette munkámat, tok megtárgyalását. N e m vol­ Elbírálás alatt:
Szigetkerti óvoda: több alka­
csak úgy mint a két alpolgár­ tak kivonulások sem a lehető­ Nemzeti Szakképzési Intézet:
lomra szóló kirándulás: nem
mester, így volt ugyanis lehe­ ségekhez mérten minden alka­ Gazdasági-szolgáltatási szakte­ Központi Általános Iskola
nyert
tőségem arra, hogy a város lommal jól tudtunk haladni. rületen szakképzést folytató in­ Nyertes pályázatok:
menedzselésre több időt tud­ Megelégedéssel tölt el az, tézmények gyakorlatorientált - Magyarországi nemzeti etni­
jak fordítani. hogy a testület munkája ösz- oktatási módszereinek támoga­ Hátrányos helyzetű (roma) kai kisebbségi feladatok támo­
Örömömre szolgál, hogy a szességében rugalmasabb, ha­ tása (taniroda kialakítása) gyerekek segítése: 70.000 Ft. gatása: cigány kisebbségi kul­
Köztársasági Elnök úr és a mi­ tékonyabb lett. Hajdú-Bihar Megyei Közokta­ turális rendezvények. Nem
niszterek kitüntették figyel­ tási Közalapítvány: nyert.
- Összességében tehát ki­
mükkel Balmazújvárost, hi­ Kalmár Zoltán Általános Is­
mondható, hogy elégedett az Balesetveszélyes játszóudvarok - Gyermek számítógép: nincs
szen több balmazújvárosi, kola
elmúlt év eredményeivel. felújítása: 240.000 Ft. elbírálva
vagy Balmazújvároshoz kötő­ Sikeres pályázatok:
- Azt gondolom, a felso­ Kézművestáborra: 50.000 Ft. - Óvodai Nevelés folyóirat pá­
dő közéleti személyiség és
rolt tények magukért beszél­ Nemzeti Atlétikai Program: lyázati felhívása:
szakember kapott országos el­ Környezetvédelmi Minisztéri­
nek. Balmazújváros lakóit arra 210.000 Ft.
ismerést (többek között: Baji um: Szigetkerti óvoda: A gyerme­
szeretném kérni, hogy a továb­
Gál Ferencné, Király István, Wesselényi Alapítvány: kek lelki egészségének védel­
biakban is figyeljék tevékeny­ Környezetvédelmi táborra:
Koroknai Zoltán, Mihalkó 100.000 Ft. me óvodánkban. Elnyerhető
ségünket, javaslataikkal, ész­ 170.000 Ft.
Gyula, Tatár Zsolt, Végh Hajdú-Bihar Megyei Önkor­ összeg 300.000 Ft + tárgynye­
revételeikkel segítsék mun­ 2003-as Erdei iskolára:
Istvánné). mányzat Közgyűlése Gyermek remény. Nincs elbírálva.
kánkat. Jövőre ismét nagy fel­ 170.000 Ft.
- Említette, hogy hatéko­ adatok várnak ránk, amelyeket és Ifjúsági Bizottsága pályáza­
ta: 2004-es Erdei iskolára:
nyan működött a testület. csak közösen tudunk a lehető 2. sz. Óvodaigazgatósága:
520.000 Ft.
Ugyanakkor több ellenzéki legoptimálisabban megoldani. 50.000 Ft.
Most azonban az év utolsó Miniszterelnöki Hivatal: Közoktatási Közalapítvány ál­
képviselő szóvá tette, hogy az
Elbírálás alatt: tal kiírt "Balesetveszélyes ját­
üléseken elharapódzott a napjaihoz közeledve engedjék Eltérő tantervű tagozat részére
meg, hogy minden újvárosinak MultiCenter oktatási-informati­ szóudvarok" 320.000 Ft.
nem megengedhető hang­ estközbeszerzésre 250.000 Ft.
nem, a személyeskedés. Azt kellemes ünnepeket és boldog kai rendszerek létesítése (IHM) IHM által kiírt "Brunszvik Te­
új évet kívánjak! Elbírálás alatt: réz óvodai számítógépes prog­
is jelezték, ez mindkét olda­ OM, ESZA KHT. Phare prog­
lon megjelenik. T-D ram: Információs technológia Környezetvédelmi Minisztéri­ ram" elbírálás alatt.
az ált. iskolákban umban:

Békés boldog, nyugodt karácsonyt Jeles napok a környezet és ter­


Gondozási és Ápolási Otthon
mészetvédelemben
minden újvárosi lakosnak. Bocskai István Általános Is­ Jelzőrendszeres házi segítség­
Gál István Környezetvédelmi tábor 2004-
kola: nyújtás kialakítás
ben
Sikeres pályázatok: Intézménybővítés pályázat
Nem nyert pályázatot:
Változó MÁV menetrend Nemzeti Kult. Öröks. Min.:
Nemzeti kisebbségi táborai Nyári tábor szervezése
Városi Könyvtár
December 14-től a Magyar Államvasutak Debrecen- 80.000 Ft. Sport és iskolai rendezvények
szervezése Felzárkóztató pályázat 200.000
Balmazújváros viszonylatban közlekedő vonatai és Nemzeti Kult. Öröks. Min. Ci­
Ft.
gány kisebbségi kult. rendez­
menetdíja vények támogatása 50.000 Ft. Érdekeltségnövelő pályázat
Városi Egészségügyi Szolgá­
Balmazújváros - Debrecen Debrecen - Balmazújváros 418.000 Ft.
Magyar Vöröskereszt: Bázisis­ lat:
kola program: Nyertes Felhasználók képzése (Nemzeti
Nem nyújtott be pályázatot
indul érkezik indul érkezik Kulturális Alapprogram)
GyISM: A tanulók atlétikai ké­
1 04:51 05:26 1 04:10 04:44 300.000 Ft.
pességének feji. N.A.P. prog­
2 05:38 06:11 2 05:55 06:32 Szociális Gondozó és Szolgál­
ram 180.000 Ft. Őszi Megyei Gyermekkönyv­
3 07:40 08:16 tató Központ:
3 06:36 07:12 napok rendezvényeinek támo­
4 09:20 09:55 Elbírálás alatt:
4 08:21 09:00 ESzCsM: "Kábítószer-problé­ gatása 10.000 Ft.
5 11:18 11:52 IHM: "MultiCenter oktatási-in­
5 10:32 11:05 ma korai felismerésével, meg­ Nem nyert:
6 13:15 13:50 formatikai rendszerek létesíté­
6 11:57 12:32 előzésével foglalkozó gyer­
7 14:49 15:24 sére" elbírálás alatt Honlap-készítésre kiírt pályá­
7 13:54 14:30 mekvédelmi, illetve szociális
co

16:48 17:22 zat


8 15:59 16:32 OM, ESZA Kht. Phare prog­ szakemberek továbbképzésé­
9 19:50 20:21
17:57 18:32 ram: Információs technológia nek támogatása" pályázaton
10 22:43 23:16
10 18:30 az ált. iskolákban elbírálás alatt nem nyert.
19:00 ÖSSZESEN: 7.013.000 Ft. tá­
11 20:57 21:33 Teljesárú menetdíj 214 Ft. Nem nyert: GyISM: Vackor busz szolgálta­ mogatás.
2 0 0 3 . december OKTATÁS / JOG
A polgári iskola szervezését 1954-től Budapesten vezette a
Balmazújváros képviselő-testü­ Régi iskolák Balmazújvároson VIII. szakérettségis tanfolyamokat.
lete 1921. március 19-én tartott 1955-ben a Toldy Ferenc Gim­
rendkívüli közgyűlésén hatá­
rozta el. A megnyitó ünnepség
Az állami polgári iskola názium igazgatóhelyettese.
1956-tól pedig a főváros XIV.
1921. október 22-én volt. A kerületében alapított Egressy
megnyitáskor még nem volt az felszámolása. Ekkor Madai kat; hálával viseltessék a szülei dolgozott. Több évig tanított az Gábor Gimnázium alapító igaz­
iskola élére kinevezett igazgató Gyula, a neves oktatási szakem­ iránt, akiknek az Isten után a újvárosi iskolában dr. Fölföldy gatója volt nyugdíjazásáig.
és kellő számú oktató. Ilyen kö­ ber volt Balmazújváros ország­ legtöbbet köszönhet; szeresse Sándor, Komáromi Sándor, Ja­ A polgári iskolában 1944-ig
rülmények között kezdték a ta­ gyűlési képviselője. Az ő köz­ és becsülje tanulótársait. kab M. Ilona, Oggolder Egonné két ifjúsági szervezet működött:
nulást az iskola első tanulói. benjárásának köszönhető, hogy Elvárta a tanulóktól, hogy Szádeczky Kardos Etelka, a levente egyesület és a Semsey
Néhány évig a személyi válto­ az iskola nem szűnt meg. becsületükre féltő gonddal vi­ Berényi Ervin. A legkiválóbb Andorról elnevezett cserkész­
zások egész sora szakadt az új A balmazújvárosi „polgá- gyázzanak, és óvakodjanak tanárok közül Ferenczy csapat. 1928-ban alakult meg az
oktatási intézményre. Csak risták" közül kevesen folytatták minden olyan cselekedettől, Kálmánná Nagy Etelka 1922- iskola Szilágyi Erzsébet Sport­
1924 után stabilizálódott az is­ tanulmányaikat Debrecen vala­ melyért utóbb szégyenkezni től 1948-ig tanított a polgári is­ köre. Ettől kezdve minden tanév
kola helyzete. melyik szakközépiskolájában. kellene, továbbá mindenekelőtt kolában. Rokosz Józsefet és fe­ végén színvonalas testnevelési
A községben a legszegé­ A továbbtanulók, vagy a nem szorgalmas tanulással készülje­ leségét. Suszter Rózsát a visz- ünnepséget tartottak.
nyebb néprétegek lányai és fiai érettségi vizsgához kötött pá­ nek a magyar életben a rájuk szacsatolt felvidéki városba, Ri­ A háborús viszonyok kö­
csak akkor kerültek be a polgá­ lyát választók a neveltség és a váró komoly feladatokra. maszombatba helyezték. A há­ zött nem maradt el az 1944/45-
ri iskolába, ha az elemi népis­ képzettség jó színvonalával, an­ A polgári iskolának fennál­ ború után a Gömör megyei vá­ ös tanév. 1945 tavaszán
kolában a tanítójuk pártfogolta nak érzékelhető minőségével lása 26 éve alatt sok kiváló ta­ ros újra Csehszlovákia része Ferenczy Kálmánná Nagy Etel­
őket, és a közbenjárására a re­ bírtak. nára volt. Első igazgatója. lett. Rokosz Józsefek Tokajban ka szervezte meg a tanítást, a fi­
formátus egyház a Tar-Harangi Az iskola helyzete átmene­ Tolcsvai Nagy Géza az erdélyi folytatták a tanítást. Rokosz ta­ atal tanítókból álló ideiglenes
Alapítványból vállalta a tanítta­ tileg megszilárdult, mint sajátos Szászváros gimnáziumából ér­ nár úr ekkor már a földrajztaní­ tantestületet.
tás költségeit. A z 1925/26-os iskola, megtalálta helyét a köz­ kezett Balmazújvárosba. 1925- tás országos hírű szakembere és 1945-ben az általános isko­
tanévnek az évkönyvében köz­ oktatás rendszerében, sőt a köz­ ben Csapó Istvánt nevezték ki a Tisza-parti kisváros gimnázi­ la életre hívásáról döntött az
zétett adat szerint az iskola 117 ségben elit iskolának tekintet­ igazgatónak. Távozása után a umának alapító igazgatója. ideiglenes nemzeti kormány.
tanulója közül kisbirtokos-nap­ ték. Se nem népiskola, se nem megyei tanfelügyelőségen dol­ A tanárok közül csak Gál Megkezdődött a polgári iskola
számos gyermeke 11, földmű­ középiskola, hanem önálló, sa­ gozott, majd 1950-től Debrecen István volt tősgyökeres balmaz­ fokozatos megszüntetése. Az
ves-munkás gyermeke 2, kisbir- ját célú középfokú iskola volt, város művelődésügyi osztályá­ újvárosi. A magyar-történelem 1947/48-as tanévben utolsóként
tokos-kisbérlö gyermeke 39 amely minden tanulójától meg­ nak lett a vezetője. Csapó Ist­ szakos tanár 1936-tól tanított az 34-en. mint polgári iskolai ta­
volt. követelte, hogy vallásos, haza­ ván után Liszkay Kálmán ve­ iskolában. 1944-ben hadifog­ nulók, fejezték be tanulmányai­
A tanulók 1928-ig a Bö­ fias, művelt magyar ifjúhoz illő zette az iskolát. 1937-ben ságba került, ahonnan az iskola kat.
szörményi utca 2. szám alatti magaviseletet tanúsítson, pon­ Túrkevéről érkezett Benke megszűnése után került haza. A polgári iskoláról pozitív
épületbe jártak. Ezután költöz­ tosan teljesítse kötelességeit; Gyula, aki az iskola megszűné­ Debrecenbe költözött. A me­ emlékkép maradt meg. Mind­
tek a végleges helyükre, a Deb­ ápolja szívében és környezeté­ séig volt igazgató. 1953-ban a gyeszékhelyen a dolgozók taní­ azok, akik ott tanultak, szeretet­
receni utcára. ben a hit és a hazaszeretet érzé­ Dunántúlra költözött, s nyugdí­ tóképzőjének a tanulmányi ve- tel őrzik emlékükben a „polgá­
Az 1930-as években felve­ seit; tisztelje az idősebbeket, jazásáig Győr-Sopron megye zetcíje és a szakérettségis tanfo­ rit-.
tődött az újvárosi polgári iskola gyámolítsa a segítségre szoruló­ vezető-szakfelügyelöjeként lyamnak az igazgatója volt. Király István

„A JOG NEM TUDÁSA NEM MENTESÍT"


A haszonbérlő - termelési integráció eredő kötelezettségeinek teljesítését aka­
megvalósítása érdekében - a haszonbér­
be adó hozzájárulásával megállapodhat
A termőföld haszonbérlete dályozza.
Ezen esetben a haszonbérlő - az
más termőföldet használó személlyel, azonnali hatályú felmondás helyett - a
hogy a termőföld használatát határozott tulajdonos hozzájárulásával kijelölheti
időre átengedi. A megállapodást és a ha­ Külföldi magán- és jogi személy leg­ mada sem termett meg, méltányos ha­ azt a magánszemélyt, aki a haszonbérle­
szonbérbe adó hozzájárulását írásba kell feljebb a belföldiekre meghatározott szonbérmérséklést, illetőleg haszonbére­ ti szerződésben a helyébe lép és a ha­
foglalni. A földhasználat átengedése - ha időtartamra köthet haszonbérleti szerző­ lengedést igényelhet akkor is, ha föl­ szonbérletijogviszonyt változatlan felté­
a felek másképpen nem rendelkeznek - dést. dadófizetési kedvezményt egyébként telekkel folytatja.
nem érinti a haszonbérlőnek a haszon­ Ha a haszonbérlőt a haszonbérleti te­ nem kapott, vagy azt nem veheti igény­ A haszonbérleti szerződés megszűné­
bérbe adóval szemben fennálló kötele­ rületre elemi csapás okozta kár címén be. Erre irányuló igényét köteles még a sekor a haszonbérlő
zettségeit. földadófizetési kedvezmény (földadó­ termés betakarítása előtt a haszonbérbe a) elviheti az általa létesített berende­
Belföldi magán- és jogi személy, il­ mérséklés vagy -elengedés) illeti meg, adóval közölni. zési és felszerelési tárgyakat;
letőleg jogi személyiséggel nem rendel­ legalább ilyen arányú haszonbérfizetési A haszonbérbe adó a haszonbérletet b) követelheti az el nem vihető beren­
kező más szervezet a termőföldre vonat­ kedvezményre (haszonbérmérséklésre azonnali hatállyal akkor is felmondhatja, dezéseknek, az általa telepített növény­
kozó haszonbérleti szerződést legfeljebb vagy haszonbérelengedésre) jogosult. A ha a haszonbérlő zetnek, valamint a talaj minőségének ja­
az alábbi határozott időre kötheti meg: haszonbérlő a haszonbérfizetési kedvez­ a) a haszonbérbe adó hozzájárulása vítását eredményező talajvédelmi be­
- A haszonbérleti szerződés leghosz- mény igénybevételét és mértékét a föl­ nélkül, vagy attól eltérően a termőföld avatkozásoknak és létesítményeknek a
szabb időtartama az alábbi kivételekkel dadófizetési kedvezmény biztosításáról használatát másnak átengedte, a termő­ szerződés megszűnésekor megállapítha­
legfeljebb húsz év lehet, szóló határozat kézhezvételétől számí­ földön a rendes gazdálkodás körét meg­ tó tényleges értékét;
- Erdő művelési ágú termőföldre, il­ tott 8 napon belül írásban köteles a ha­ haladóan végzett beruházást vagy a ter­ c) köteles a haszonbérbe adóval kö­
letőleg erdő telepítésére vonatkozó ha­ szonbérbe adóval közölni. mőföld művelési ágát megváltoztatta; tött eltérő megállapodás hiányában az ál­
szonbérleti szerződést legfeljebb a ter­ A földadófizetési kedvezmény meg­ b) a természetvédelmi jogszabályok tala létesített ideiglenes jellegű épít­
melési időszak (vágásérettségi kor) le­ állapítására irányuló hatósági eljárás vagy a természetvédelmi hatóság előírá­ ményt a saját költségén kártalanítási
jártát követő ötödik év végéig lehet meg­ jogerős befejezéséig a haszonbérfizetés saitól eltérő, illetőleg a természeti terület igény nélkül lebontani, illetőleg eltávolí­
kötni, tekintetében a kötelezett késedelmére állagát vagy állapotát kedvezőtlenül be­ tani. E kötelezettség nem teljesítése ese­
- Szőlő és gyümölcsös művelési ágú vonatkozó szabályok nem alkalmazha­ folyásoló tevékenységet folytat, továb­ tén a bontást, illetőleg az eltávolítást a
és más ültetvénnyel betelepített termő­ tók. bá, ha a természeti értékek fennmaradá­ haszonbérbe adó a kötelezett költségére
földre, illetőleg szőlő, gyümölcsös vagy A haszonbérlő elesik a haszonbér- sát bármely módon veszélyezteti. elvégeztetheti.
más ültetvény telepítése céljából a ha­ fizetési kedvezménytől, ha a kedvez­ A magánszemély haszonbérlő azon­
szonbérleti szerződést legfeljebb annak mény iránti igényét a haszonbérbe adó­ nali hatállyal felmondhatja a haszonbér­ Sorozatunk következőrészében a föld­
az évnek a végéig lehet megkötni, amíg val ezen határidőben nem közli. letet, ha egészségi állapota oly mérték­ használati nyilvántartás szabályait te­
a szőlő, gyümölcsös, illetőleg ültetvény A haszonbérlő arra az évre, amelyben ben romlik meg, vagy családi és életkö­ kintjük át.
értékkel bír (értékcsökkenési leírási idő­ elemi csapás vagy más rendkívüli ese­ rülményeiben olyan tartós változás kö­
szak). mény okából az átlagos termés kéthar­ vetkezik be, amely a haszonbérletből dr. Molnár Tibor ügyvéd
SPORT 2003. december

Megismételték tavaszi első „König Trade" X. Mikulás Futás


helyezésüket az ifjúsági labdarúgók Balmazújváros, 2003. december 6
1996-ban és utána születettek 1°l.< IZ'SUÜ.-.il
A Balmazújvárosi FC után­ átszervezte. Utólag kiderült,
Fiúk
pótláscsapatai az elmúlt évek hogy nem volt nagy segítség a
1. Hajdú Kristóf (DSI)
során mindig a bajnokság él­ klubok költségvetése számára 2. Erdődi Dani (Bodaszőlő)
csoportjába tartoztak, és sok a módosítás - fogalmazta meg 3. Hajzer István (Bodaszőlő)
szép eredménnyel örvendez­ véleményét az átszervezésről
tették meg a nézőket, edzőket Kovács István. - Viszont elég Lányok
és a szülőket. így történt ez a nagy hátrány a fiatalok verse­ 1. Kocsár Dóra (FSI)
2 0 0 3 - 2 0 0 4 . évi bajnokság nyeztetése, m e g m é r e t t e t é s e
őszi idényében is, hiszen az szempontjából. I s m e r v e az 1994-95
ifjúsági és a serdülő gárda is a erőviszonyokat, valamint az Fiúk
tabella éléről várhatja a tava­ elmúlt évek tapasztalatai alap­ 1. Lugosi Szabolcs (Hajdúbö­
szi mérkőzéseket. Decemberi ján úgy érzem, hogy három szörmény)
számunkban az ifjúsági (U19) csapat (Balmazújváros, 2. Dóka Anti (Hajdúböször­
gárda őszi teljesítményét érté­ DVSC, Hajdúböszörmény) mény)
keli Kovács István edző. pályázik esélyesként a bajno­ 3. Fazekas József (Hajdúbö­
szörmény)
— Nehezen indult a felké­ ki címre. Ebből a trióból az el­ 1988-89 Cégvezetők és vállalkozók
szülés és a bajnokság, hiszen múlt idényben és az őszi sze­ Fiúk Férfiak
Lányok 1. Gáli Dávid (DSI)
n a g y m é r t é k b e n változott a zonban is n e k ü n k sikerült 1. Zelei Zsolt (NOVA Reziden­
1. Tóth Enikő (Hajdúböször­ 2. Kovács Máté (Hajdúböször­
játékoskeretünk - kezdte érté­ győztesként kikerülni. cia Bt.)
mény) mény)
kelését a tréner. - Hárman A csapatból összesen ti­ 2. Hajdú Károly (Debrecen)
2. Sipos Anita (Hajdúböször­
„kiöregedték" az ifjúsági kor­ zenhármán vették ki részüket mény) 3. Buglyó Ferenc (Balmazújvá­
osztályból, míg hat játékos a Lányok
a gólszerzésből, közülük az 3. Bata Vivien (Hajdúböször­ ros)
1. Juhász Alexandra (DSI)
felkészülés közben és a baj­ alábbi labdarúgók voltak a mény) 2. Kovács Melinda (DSI)
nokság kezdetén különböző l e g e r e d m é n y e s e b b e k : Rédai Nők
3. Keskeny Judit (DSI)
okok miatt abbahagyták az Gergő (13 gól), Rátkai Sándor 1992-93 1. Marusákné Kovács Brigitta
aktív sportolást. Nehézségein­ (12) és ifj. Kovács István (11). Fiúk (Debrecen)
1986-87
ket tetézték a felnőtt csapatnál Az edzői osztályzatok alapján 1. Buglyó Dávid (Balmazújvá­ 2. Keskenyné Varga Gyöngyi
Fiúk
történt változások is, valamint a következő sorrend alakult ros, Bocskai Ált. Isk.) 1. Nagy Tamás (Hajdúnánás (Debrecen)
az alakulat egyik meghatáro­ ki: Rédai ö e r g ő (6,3), ifj. Ko­ 2. Dobi Richárd (Oxigén - DSI DSI)
zó játékosának műtét miatti vács István (6,25), Barna Triatlon)
2. Murvai Dániel (Hajdúnánás Masters III.
kiesése. Ezen rossz előjelek László (5,95), Kiss Attila 3. Varga István (Bodaszőlő) DSI) Férfiak
után pozitívumként könyvel­ (5,94), Kis Máté (5,91) és Ha­ 3. Wittmann Ádám Levente
Lányok 1. Sári Elek (DEVAK)
hető el, hogy nyolc játékos rangi Zoltán (5,86). (Hangya Tömegsport Klub)
1. Sturovics Nikolett (DSI) 2. Kovács Ferenc ( DEVAK)
került hozzánk a tavalyi ser­ A Kovács-alakulat to­
2. Hajdú Anna (DSI) 3. Nóvák Ferenc (Debrecen)
dülő csapatból, akik többsége vábbra is őrzi nem mindenna­ Lányok
3. Menyhárt Dóra (Hajdúbö­ 1. Kontra Judit (DSI)
hamar beépült az együttesbe. pi sorozatát, hiszen 2001
szörmény) Nők
Az őszi küzdelemsorozat szeptembere óta nem talált le­
1984-85 1. Bencéné Szécsi Mária
előtt a versenykiírást is módo­ győzőre hazai pályán (egye­ 1990-91
sították, így az N B II. Debre­ dül egy találkozó végződött Fiúk
Fiúk Masters I-II.
1. TörökTéter (DSI)
ceni-csoportjának tizenhárom ez idő alatt döntetlennel). 1. Fórizs László (Hajdúböször­
Férfiak
csapatát két részre osztották. - Itt ragadnám meg az al­ mény)
Tanárok és edzők 1. Korhán László (Debrecen)
A B F C csoportjában heten kalmat, hogy megköszönjem 2. Pápai Attila (DSI)
Férfiak 2. Sulyok János ((Debrecen)
küzdenek a bajnoki pontokért a játékosoknak, vezetőknek és 3. Sütő Tamás (Tekergők, Haj­ 1. Molnár Róbert (Tekergők) 3. Kovács József (Bodaszőlő)
és a minél j o b b helyezésekért. nem utolsó sorban a szülők­ dúböszörmény) 2. Drén Gábor (Hajdúböször­
Az alapszakaszban ősszel és nek, hogy munkámat segítet­
mény)
tavasszal is két-két alkalom­ ték, és hozzájárultak sikereink Lányok Nők
mal mérkőznek egymással a eléréséhez - zárta le értékelé­ 1. Gombos Nikoletta (Hajdú­ 1. Hegedűs Erika
Nők
gárdák. sét az edző. - Ezúton szeret­ böszörmény) 2. Kovácsné Oláh Margit
1. Hegedűs Erika (Oxigén DSI
- V é l e m é n y e m szerint nék kellemes karácsonyi ün­ 2. Lajos Orsolya (Hajdúbö­ Triatlon) (Bodaszőlő)
nem átgondolt, és megalapo­ nepeket és sikerekben gazdag szörmény) 3. Varga Istvánné (Bodaszőlő)
2. Máthéné Szigeti Zsuzsa
zott indokok alapján elég boldog új évet kívánni min­ 3. Lovas Renáta (Hajdúböször­ Nyílt verseny
den balmazújvárosi sportsze­ mény)
rossz döntést hozott a szövet­
ség, amikor a bajnokságot rető lakosnak. Férfiak
költségkímélésre hivatkozva Bodnár László 1. Huszti László (DSC) Edző:
Német Károly
NB-s ifjúsági (U19) bajnokság állása 2. Dr. Bencze Miklós (DAK)
3. Venczel Miklós (DSI)
1. Balmazújvárosi FC 12 10 1 1 59-17 31 4. Gliba Vladimír (DSI)
5. Pinczés Tamás (DSI)
2. DVSC UP. Kft. 12 9 3 0 64-5 30
6. Német Botond (DSI)
3. Hajdúböszörményi TE 12 7 2 3 46-15 23
Nők
4. Hajdúdorog SE 12 5 0 7 29-48 15
1. Pásti Edina (DSI) Edző: Né­
5. II. Rákóczi F. SE.. Szakoly
co

12 4 0 34-62 12 met Károly


2. Sira Tamara (DSI)
to

6. FK H.nánás-Stadimix 12 0 10 14-57 6
3. Bartha Ildikó (DAK)
7. Létavértes SC'97 12 2 0 10 18-60 6
2 0 0 3 . december SPORT

Mérkőzésről-mérkőzésre Tóth Judit


Tizedikhelyenazőszoszezonután karatéka ismét a
ződés nélkül játszottunk. Megérdemelt Balmazújváros - DVSC utánpótlás l - l
NB III. Tisza-csoport vendégsiker született. (1-0)
14. forduló: Balmazújváros -
Szirmabesenyő 1-3 (0-1)
Nagy Csaba (csatár): A tizenegyes Gólszerző: Rédai G. dobogó tetején
elvégzését követően a kapus lábáról elém Szakoly SE - Balmazújváros 4-6 (1-3)
BFC: Haász-Brandt - Vaszilkó I.,
visszapattant labdát a hálóba lőttem (1-3) Gólszerzők: Murák K. (2), Rédai G.,
Fige, Kiss A. (Murák a 46. percben), Sár­
Tar László (csatár): Próbálkozásaink Ungvári G., Vaszilkó A., Lajter T.
közi - Tar (Rédai a 46. percben), Angya­
nem jártak sikerrel, míg az ellenfél kö­ Az NB ll-es serdülő labdarúgó baj­ A 2003. november 15-én Be­
los, Kovács I., Dobi - Nagy O., Nagy Cs.
nyörtelenül kihasználta a hibáinkat. nokság eredményei:
Gólszerző: Nagy Cs. a 80. percben rettyóújfaluban megrendezett
Az NB ll-es ifjúsági labdarúgó baj­ Balmazújváros - D V S C utánpótlás 4-0
Tóth Gábor (edző): Hit és meggyő­
nokság eredményei: (3-0) Utánpótlás Magyar Bajnoksá­
Gólszerző: Kállai G. (4) gon
Szakoly SE - Balmazújváros 0-31 (0-
16) Tóth Judit I.. Kelemen Má­

1. Bocs 14 11 37-12 36 Gólszerzők: Koroknai A. (13), Kállai té és Száva Zsuzsanna II.,


-
2. H.böszörmény 14 11 3 32-13 JJ G. (7), Jókai T. (6), Nagy D. (3), Kunkli
- Leiter Anett III. helyezést ért el.
D., Tóth Z.
3.
4.
Sz-besenyő
Tuzsér
14
14
8
7
3
3
5
4
32-19
26-20
27
24
Az NB ll-es férfi kézilabda bajnok­ A színvonalas megrendezé-
ság eredményei: sű versenyen Csige János és
5. Abaújszántó 14 7 1 6 35-28 22
Balmazújvárosi KK - Hajdúszoboszló
6. Volán-Sényö 14 5 5 4 26-21 20 Tóth János a legjobb 8 között
33-29 (16-18)
7. Hajdúnánás 14 5 5 4 19-16 20 Gólszerzők: Bak T. (7), Takács P. szerepelt.
8. Ibrány 14 5 4 5 17-21 19 (12), Kövér T. (6), Sebők Sz. (2), Tréki T.
*) 16-21
Mád 14 5 J 6 18 (2), Szabó L. (2), Dobi I., Tóth Z.
10. B-újváros 14 5 1 8 25-25 16 Hajdúnánás - Balmazújvárosi KK. 2 1 - Balmazújváros Város Kép­
íi. Rakamaz 14 4 3 7 17-19 15 24 (9-9) viselő-testülete november 26-ai
12.
13.
Létavértes
Hajdúdorog
14
14
i5 6 5
9
15-20
23-36
15
15
Gólszerzők: Szabó L. (9), Sebők Sz. (6),
Takács P. (4), Kövér T. (2), Tréki T. (2),
ülésén a Balmazújvárosi
- KYOKUSHIN Karate Klubnak
14. Szakoly 14 3 4 7 17-30 13 BakT.
15. V-namény 14 1 13 10-57 1 Bodnár László odaítélte a „Balmazújváros
-
Sportjáért" kitüntető címet.

Mérlegen a férfi kézilabda csapat őszi teljesítménye


Kiélezett küzdelemben a harmadik helyen végeztek
A Jenéi Tibor játékosedző által csolódott Heves megye is, há­ meg vagyok elégedve. Az edző­ egységet és a nagy küzdeni tu­ rult sikerünkhöz. Nagyon jó ér­
irányított balmazújvárosi férfi rom csapattal (Füzesabony, mérkőzéseken nyújtott teljesít­ dást szeretném kiemelni. A zés volt az utolsó mérkőzésün­
kézilabda csapat az NB ll-es Eger, Heves), valamint ebbe a mény hullámzó volt, amihez Tréki Tamás által irányított ifjú­ kön, Hajdúnánáson, a hazaiak
bajnokságban küzd a bajnoki csoportba került az NBI/B-böl hozzájárultak a sérülések is - sági gárda az őszi szezont egy 300 fős szurkolótáborát sikerült
pontokért hétről hétre. A küzde­ kiesett Tiszavasvári és az újonc értékelte a felkészülést Jenéi Ti­ teljesen új csapattal kezdte el, felülmúlnia lelkesedésben a mi
lemsorozat félidejét követően Berettyóújfalu is. bor. hiszen az elmúlt idény közönségünknek. A nézők szá­
az előkelő harmadik helyen vár­ - Az őszi felkészülésünket - Az elmúlt idényhez ké­ játékoskeretéből mindösszesen ma is megnövekedne, amennyi­
halják a tavaszi folytatást. A nagy reményekkel kezdtük, a pest szerkezeti átalakítás is tör­ hárman maradtak, így az ered­ ben nem Hajdúböszörményben,
csapaton belül létrejött szerke­ dobogó valamelyik fokának el­ tént a gárdánál - tájékoztatta ol­ ményekre még várniuk kell. hanem itthon tudnánk lejátszani
zetváltásról és ajövőbeni célok­ érését tűztük ki magunk elé. A vasóinkat a tréner. Néhány játé­ A őszi mérkőzések folya­ a hazai találkozóinkat. Mi biza­
ról a tréner mellett Hegedűs La­ játékos keret is erősödött, hi­ kos az eddigi posztjához képest mán a legtöbbet az alábbi játé­ kodunk, mert a rendezvénycsar­
jos csapatvezető tájékoztatja szen Sebők Szabolcs féléves más szerepkörben játszott, ami kosok szerepeltek (zárójelben a nok a város fejlődését is előse­
Önöket. debreceni kitérőt követően is­ az őszi teljesítményünkön érez­ szerzett gólok száma látható): gítené.
- Újdonságot jelentett, mét minket erősít, valamint Kö­ hető volt. Ajövőben az új felál­ Dobi J. (-) - Bak T. (28), Kövér - Az önálló szakosztály lét­
hogy tizenegy alakulat vett vér Tamás (Tiszavasvári) és lás még eredményesebb és lát­ T. (29), Sebők Sz. (33), Tréki T. rehozása pozitív irányba fordí­
részt a bajnokságban, így min­ Molnár Imre (Hajdúböször­ ványosabb játékot hozhat. Az (35), Takács P. (39), Szabó L. totta a csapat sorsát - értékelt
den héten volt egy szabadnapos mény) is hozzánk igazolt. A ke­ új, ismeretlen gárdák jó játék­ (42), míg általában csereként Hegedűs Lajos csapatvezető -
gárda. Az NB II. észak-keleti retet alkotó tizennégy játékos erőt képviselnek, mindenkép­ léptek pályára: Szabó S. (-) - annak ellenére, hogy továbbra
régiójának küzdelmeibe bekap- felkészülésével összességében pen emelik a bajnokság színvo­ Jenéi T. (16), Dobi I. (7), Szar­ is „idegenben" játsszuk le a ha­
nalát. A nagyobb küzdelmet az vas L. (12), Tóth T. (2), Molnár zai találkozóinkat. Köszönjük
is jól példázza, hogy a jelenlegi I. (3), Véniger J. (-). az önkormányzatnak a plusz tá­
Kézilabda N B II tabella első hét csapata esélyes - Ebben a kiélezett bajnok­ mogatást, amellyel sikerült az
Őszi végeredmény a dobogó bármely fokának ságban az őszi eredmények is­ anyagi hiányosságokat pótol­
megszerzésére. meretében sokkal jobb teljesít­ nunk. A már több éve hagyomá­
IO

1. Nyírbátor 10 0 284-241 16 - A csapat hullámzó telje­ ményre van szükségünk a dobo­ nyos naptárunkat is szeretnénk
2. Eger 10 6 1 3 244-245 13 sítményt nyújtott - folytatta ér­ gós hely megszerzéséhez, mint elkészíteni, amely a fenntartási
3. Balmazújváros 10 5 2 3 246-243 12 a korábbi években. Amennyi­ költségek előteremtésében
tékelését a játékosedző -, egye­
4. Füzesabony 10 6 0 4 244-241 12 dül Dobi János kapus nyújtott ben a szezont dobogós helyen nyújt segítséget számunkra.
5. Hajdúnánás 10 4 2 4 247-229 10 egyenletes, j ó formát, ami tudnánk befejezni, akkor én A csapat játékosai és veze­
6. Mátészalka 10 5 0 5 254-253 10 nagyban hozzájárult a dobogós meg lennék elégedve - tekintett tői nevében kellemes karácso­
7. Tiszavasvári 10 4 1 5 295-261 helyezéshez. Az elmúlt évekhez előre a tréner, de ehhez szüksé­ nyi ünnepeket és boldog új évet
8. Heves 10 4 1 5 249-252 9 képest egy-két kivételtől elte­ ges egy jó téli alapozás. A csa­ szeretnénk kívánni városunk la­
9. BMSE 10 3 1 6 257-292 7 kintve javult a játékvezetők tel­ patot elkísérő kis létszámú, de kóinak.
10. Sárospatak 10 3 0 7 259-283 6 jesítménye is. A gárda legna­ annál lelkesebb szurkolóink je­
11. H-szoboszló 10 3 0 7 259-298 6 gyobb eredményeként a csapat­ lenléte és buzdítása is hozzájá­ Bodnár László
KALAUZ 2 0 0 3 . december
..3

PROGRAMOK
December - január
Véradás - életmentés
December 21., vasárnap, December 30., kedd, 19.00 Hajdú-Bihar megyében öt év­ Andrásné, a Vöröskereszt és a Himes néptáncegyüttes
17.00 óra: óra: tizedes múltra tekint vissza az Megyei Szervezete titkára ad­ táncosai léptek fel.
Kórushangverseny. Fellép a ATuray Ida Színtársulat elő­ önkéntes véradó mozgalom. A ta át. Ebben az évben 62 fő A z ünnepséget vacsora,
Városi Vegyeskai' és a Gimná­ adása. Békeffi - Stella: Janika, Magyar Vöröskereszt - a vér­ v é r a d ó részesült e l i s m e r é s ­ tombolasorolás és bál zárta.
zium és Szakközépiskola kóru­ vígjáték 3 felvonásban.
adások szervezője - folyama­ ben. 10-szeres véradásért 2 1 - A sorsoláshoz a nyere­
sa.
tosan törekszik rá, hogy a vér­ en, 20-szorosért 11-en, 2 5 - ménytárgyakat helyi cégek és
Helye: Pódium terem 2004. január 5., hétfő,
adók felé tolmácsolja a társa­ szörösért 6-an, 30-szorosért 9- vállalkozók ajánlották fel,
10.00 óra:
dalom megbecsülését önzet­ en, 40-szeresért pedig 9-en amit a Vöröskereszt ezúton is
December 22., hétfő, 18.00 Veres Péter Megyei Vers és
lenségükért. Ennek egyik ál­ vehették át okleveleiket. hálatelt szívvel köszön m e g .
óra: Prózamondó Verseny.
lomása volt 1987, amikor a 40-szeres kitüntetetést A közelgő ünnepekre való
A Bekton Ifjúsági Fúvószene­ Helye: Pódium terem
Vöröskereszt K o n g r e s s z u s a Bagi István, Bányai Istvánné, tekintettel kívánunk kellemes
kar hangversenye
Helye: Színházterem Január 20., kedd, 17.00 óra: kezdeményezte a november Béres László, Dér János, Já­ karácsonyt és eredményekben
A Kultúra Napja 27-e Véradók Napjává történő nosi István, Jónás Lajos, gazdag boldog új évet minden
December 23., kedd, 12.00 Jordán Tamás és Sebő Ferenc | nyilvánítását. Szebeni László, Tar László és kedves véradónknak, véradó­
óra: József Attila estje. A M a g y a r Vöröskereszt Tóth Ferenc; az 50-szeres ki­ szervezőnknek és a mozga­
Maratoni filmnézés a filmklub­ Helye: Pódium terem Városi Szervezete november tüntetést Tar Jánosné, a 6 0 - lom támogatóinak.
ban. Lars von Trier: Birdalom 22-én rendezett ünnepséget a szorost Tar János vehette át.
c. 8 részes misztikus kórházso­ Január 24., szombat. jubiláló véradók köszöntésé­ 70-szeres véradásáért Cseh Szabóné Szatmári Margit
rozatának meatekintése. Szánkózás a Bükkben (hóvi- re. Ünnepi beszédet dr. Padár József, Kiss Imre és Koroknai Magyar Vöröskereszt
szonyoktól függően) Istvánná, az Országos Vérel­ Sándor, 75-szörös véradásáért Városi Szervezete
látó Szolgálat Debreceni R e ­ pedig Balogh Lajos vehette át titkára
gionális központjának munka­ az oklevelet.
R Ó L U N K ÍRTAK társa mondott, majd Gál Ist­ A véradókat k ö s z ö n t ő
október Minden, a fazekasságtól a ván polgármester úr köszön- műsorban a balmazújvárosi A Balmazújvárosi Önkéntes
mqjőreitekig - Napló, október | tötte a véradókat és véradó Hagyományőrző Egyesület Tűzoltó Egyesület a Biztonsá­
A Ihíi; hogy zárva tartott a hiva­
13., 6. oldal szervezőket. A jubiláló név­ népdalköre, a Bocskai István
tal - N a p l ó , október 3.. 7. oldal gos Magyarországért Közala­
adóknak járó okleveleket és Altalános Iskola K a t r i n c a
Lehangoló gumiteszt Újvárosban Elismerés otthon - N a p l ó , októ­ ajándéktárgyakat dr. A c s a y néptánccsoport 7. a. osztálya pítvány pályázatán 1.200.000

-Napló, október 3., 10. oldal ber 13., 6. oldal forintot nyert, melyet eszköz­
beszerzésre fordított.
Alútlevélre pályáztak — Napló, Sapkák és jelvények vitrinben —
október 8., 8. oldal
Napló, október 13., 8. oldal Anyakönyv
Gyorsan jutottak és ugrottak -
A bárányok nem hallgathattak
Napló, október 9., 5. oldal
- N a p l ó , október 16., 10. oldal (november)
Csak a szeméttelep közeléig jut­ születés: 18
nak el - Napló, október 13., 6. Idős hölgyeket „kosarazott" ki
névadó: 2
oldal - N a p l ó , október21., 8. oldal házasság: 4
válás: 2
Irodalmi pályázat haláleset: 14

kezdőnek
Balmazújváros
Az ACCORDIA Kiadó irodal­
Közszolgálati havilap
mi pályázatot hirdet önálló kö­
tettel még nem rendelkező szer­
Kiadja Balmazújváros
zőknek - életkortól függetle­
önkormányzata
nül. Műfaji, tematikus és terje­
Felelős kiadó:
delmi megkötés nincs. A 36
Kasmir Plan Bt.
legjobbnak ítélt szerző művei­
ügyvezetője
ből 2004-ben válogatott kötetet
jelentetünk meg.
Megbízott szerkesztő:
Beküldési határidő: 2004.
Domokos János
január 15. Bírálók: a Magyar
írószövetség tagjai.
Munkatárs:
Eredmény: 2004. március
Turi Sándor
31., melyről minden pályázót
levélben értesítünk.
A szerkesztőség postacíme:
Az írásokat kizárólag pos­
tai úton várjuk, nyomtatott 4060 Balmazújváros, pf.: 6
vagy kézírásos formában, ki­ Telefax: (52) 370-035
adói címünkre: ACCORDIA Telefon: (52) 370-719
Kis Judit verseny közben
Kiadó, 1062 Budapest, Lehel u.
December 12-én a Veres Péter 7-10 évesek: 1. Szarvas hajdúnánási Körösi Csorna 3/B. Készül a Kasmir Plan Bt.
Általános Művelődési Köz­ Márk, 2. Fülöp Roland, 3. Pál Sándor Gimnázium tanulója, 2. További tájékozódás: gondozásában
pontban került megrendezésre a Gergő, a Központi Altalános Is­ Kis János, a Kalmár Zoltán Al­ TeL/fax: 06-1-239-2330 vagy 4200 Hajdúszoboszló,
városi gyermek sakkverseny. kola tanulói, a VPÁMK sakk­ talános Iskola tanulója, 3. 06-30-531-7028, valamint hon­ Hősök tere 15.
A két korcsoportban indult szakkörének tagjai. Felhősi Balázs, a Központi Ál­ lapunkon: www.accordiakia- ISSN 1417-4944
népes mezőny helyezettjei: 11-15 évesek: 1. Kis Judit, a talános Iskola tanulója. do.hu

You might also like