You are on page 1of 10

XVII. évfolyam, 6. szám 2003.

június Ára: 49 Ft

Balmazújváros
AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖZSZOLGÁLATI LAPJA

„A szennyvíz-beruházás elsődleges fontosságú" Pártpolitikától mentesen kell


Interjú Loós Istvánnal, az Ügyrendi és jogi bizottság elnökével dolgoznunk a városért"
Loós István régi, mégis új tag­ gi szövetkezetet Agrobalmaz Interjú Borza Imrével,
ja az önkormányzatnak. A néven, amelynek magját a volt
képviselő 1990-1994 között TSZ földtulajdonosai alkották.
a Fldesz-MPSZ képviselőjével
már tagja volt a város vezeté­ Ez mintegy 1500 embert érin­
Borza Imre először került be
sének, s nyolc év után tért tett, akikkel közvetlen kapcso­
Balmazújváros önkormány­
vissza újra a testületbe. latban voltam, illetve vagyok.
zatának vezető testületébe. A
1994-ben a kárpótlási jogon
Fidesz-Magyar Polgári Szö­
- Úgy gondolom, különös­ szerzett földtulajdonlásban, an­
vetség képviselője az alábbi­
képpen nem kell bemutatkoz­ nak szervezésében nagyban
akban beszél elmúlt időszak­
nom Balmazújváros lakosságá­ részt vettem Balmazújvároson.
beli munkájáról, tapasztala­
nak, hiszen az elmúlt 25 évben Ez annak idején sokak megelé­
tairól, elképzeléseiről. Először
itt tevékenykedtem. 52 éves va­ gedésére történt, hiszen kárpót­
azonban arra kértük, hogy
gyok, Balmazújvároson szület­ A ciklus során a Pénzügyi bi­ lási jegyét mindenki a megfele­
néhány mondatban mutat­
tem. Először a volt Lenin Me­ zottság elnöke voltam. Aktív lő részében földre válthatta, a
kozzon be olvasóinknak:
zőgazdasági Szövetkezetben embernek tartom magam, és az maradék kárpótlási jegyet pedig
dolgoztam, mint építésvezető. intenzív élet pozitív és negatív egyéb dolgokra befektette.
- 40 éves vagyok, a Debre­ fogadva felkérésüket - a Fidesz
Ennek kapcsán sok helyi intéz­ hatásait egyaránt megpróbálom 2000-ig az Agrobalmaz
ceni utca 2 1 . szám alatt lakom. képviselőjelöltjeként indulok az
mény létrehozását irányítottam, kezelni. Mindenkinek segítek, ügyvezetője voltam. A cég csak
Feleségem Borzáné Fodor Éva, 1. számú körzetben.
és az útépítések során mintegy aki erre megkér. Mottóm szerint növénytermesztéssel foglalko­
a Bimbóközi óvoda óvónője. Ez a választás nem volt
80 ezer négyzetméter utat biz­ „az emberekben csalódtam a zott, s bár nulláról indultunk,
Fiunk, Tamás harmadéves kö­ mindennapos. A Balmazújváros
tosítottunk a település számára. legtöbbet, de csak az emberek­ sokáig jól működtünk. Miután
zépiskolás; lányunk. Éviké pe­ újság márciusi cikkében éppen a
Ezek kapcsán rengeteg lakossal ben bízom". Ez talán ellentmon­ nem bírtuk a piaci versenyt,
dig 7. osztályos az általános is­ győztes képviselő még mindig
kerültem közeli kontaktusba. dásos gondolat, de így igaz. egyesültünk a böszörményi Bé­
kolában. ellenlábasaként említett. Ezt
A rendszerváltás után, az 1992-ben felszámolták a ke Agrárszövetkezettel. Jelen­
A Debreceni Agrártudomá­ nem tartom jónak, az én erkölcsi
első önkormányzati választáson Lenin TSZ-t, így eredeti szak­ leg ez az ország legnagyobb
nyi Egyetem mezőgazdasági normáimmal nem egyeztethető
a 7. számú körzetben indultam, mámat nem folytathattam. Ala­ szövetkezete.
főiskolai karán szereztem dip­ össze. A választás idején is a
s lettem képviselő a testületben. kítottunk egy kis mezőgazdasá­ (folytatás a 3. oldalon)
lomát Szarvason. A mezőgaz­ programokról kellett volna be­
daságban húsz éve dolgozom. szélni, az elvégzett munkáról, és
Két munkahelyem volt. Az első nem személyeskedni.
a helyi szövetkezetben, ahol a Mivel újra csak 2. lettem, a
Első kézből cég felbomlásáig dolgoztam, Fidesz listájáról kerültem be a
jelenleg pedig Balmazújváros testületbe. Köszönettel tarto­
Balmazújváros Város Képvise­ külterületén egy tyúk-szülőpár zom annak a - most már stabil­
szággyűlési képviselőt jelölte a területrendezési terv és a He­
lő-testülete a Balmazújvárosi nevelőtelep vezetője vagyok. nak mondható - 200 fölötti sza­
meg. lyi Építési Szabályzat előírásai
Városi Televízió hírműsor ké­ A 2004. évi költségvetés szerint a lakóövezetnek megfe­ - Hogyan került kapcso­ vazónak, akik az elmúlt évek­
szítésére és sugárzására új pá­ terhére a Veres Péter-Díj, vala­ lelően fejlesszen a területen. latba a várospolitikával? ben támogattak. Bízom abban,
lyázatot írt ki, valamint elren­ mint a Veres Péter Kulturális hogy a testületben négy év alatt
Balmazújváros Város Kép­ - 1998-ban független je­
delte az előterjesztés mellékle­ csoport feladatainak pénzügyi olyan munkát tudok felmutatni,
viselő-testülete a „Közoktatás löltként indultam a választáso­
tét képező pályázati felhívásnak fedezetére összesen 823 ezer amellyel a 2006-os választáso­
2 0 0 3 " szakértői tevékenység kon, és 2. helyezést értem el.
a Hajdú-Bihari Naplóban törté­ Ft-ot biztosít, mely tiszteletdíjra kon mint egyéni képviselő ve­
igénybevételére kiírt pályázatra Tavaly már a Fidesz jelöltjeként
nő megjelentetését. nem fordítható. hetek részt a város vezetésében.
a pályázat benyújtását az alábbi szálltam harcba, mert úgy ítél­
A pénzügyi fedezet egyik három témában támogatja 1 tem meg, hogy független képvi­ - Melyik bizottságba ke­
A képviselő-testület a „Közmű- része pénzjutalom, bruttó 250 millió forint összeghatárig: selő nem létezik. A két oldal rült, és hogyan ítéli meg an­
velődést-pártoló Önkormányzat ezer Ft + 29 % TB-járulék, ösz- Az intézményi pedagógiai közül mindenki közelebb áll az nak munkáját?
2003" cím és díj elnyerésével szesen 323 ezer Ft, másik része programok módosításához és egyikhez, eszméivel jobban - Szakmámnál fogva a Me­
kapcsolatos pályázat benyújtá­ a Csoport tevékenységére biz­ jóváhagyásához szakértő igény­ egyetért, azokhoz idomul. zőgazdasági és környezetvédel­
sát támogatja. tosított 500 ezer Ft. A Képvise­ bevétele; A sajátos nevelési Nekem nagyon tetszett az mi bizottság tagja lettem. A cso­
lő-testület a Veres Péter-Díj és a igényű, fogyatékkal élő tanulók elmúlt ciklusban a Fideszes portról csak jót tudok mondani.
Balmazújváros Város Képvise­ Veres Péter Kulturális Csoport integrációját segítő programok képviselők munkája az önkor­ A javaslatok kialakításánál min­
lő-testülete felállította a Veres működéséhez szükséges forrást bevezetésének támogatása; A mányzatban, hiszen anyagi for­ denkinek a véleményét figye­
Péter Kulturális Csoportot. Tag­ tárgyévben biztosítja. hátrányos helyzetű vagy roma rásaikkal élve évente komoly lembe vesszük. A munka tény­
jainak dr. Szűcsné dr. Nagy tanulók integrációját segítő dolgokat tudtak letenni az asz­ leg szakmai, a politika teljes
Márta jogászt; Balmazújváros A Képviselő-testület az 1POSZ programok bevezetésének tá­ talra. Ilyen volt az orvosi ügye­ mértékben ki van zárva belőle.
város mindenkori polgármes­ helyi szervezetének tulajdoná­ mogatása. let, a mentőállomás, a fürdőfej­ Feladatunk sokrétű. Hoz­
terét; Székelyhídi Ágoston esz­ ban lévő ingatlan kertvégének Sikeres pályázat esetén a pá­ lesztés, az idősek otthona, a da- zánk tartozik a mezőőri szolgá­
tétát, írót; Szálai Csaba újság­ hasznosítása tárgyában úgy lyázathoz szükséges 20 %-os ön­ rusi iskola étkezője vagy a vilá­ lat; az önkormányzati földek
írót; Baji-Gál Ferencné pedagó­ foglal állást, hogy az IPOSZ részt a testület a 2003. évi költ­ gítás-korszerűsítés. Tetszett, bérbeadásának ügye; a szilárd­
gust; Molnárné Nemes Margit szervezete beruházás, ill. a ségvetésének a Vadász Étterem hogy Balmazújvároson bizo­ hulladék, a szennyvíz, a veszé­
könyvtárost és Csige József meglévő épület átépítése esetén bérleti díjából származó többlet­ nyos szintű fejlődés indult meg. lyeshulladék-tároló telep.
volt iskolaigazgatót, volt or­ a hatályos építési jogszabályok, bevétele terhére biztosítja. Ezért döntöttem úgy, hogy - el­ (Folytatás a 2. oldalon)
INTERJÚ 2 0 0 3 . június

Pártpolitikától mentesen kell dolgoznunk a városért"


Interjú Borza Imrével, a Fldesz-MPSZ képviselőjével

(Folytatás az 1. oldalról) lakosságot. Mondok konkrét - A Hajdú-Bihari Önkor­ Később az idegenforgalmat meg tudnánk rendezni. Példa
Utóbbiakat folyamatosan fel­ példát. Egyesek azt állítják, mányzatok Vízmű Rt.-hez tar­ erre a beruházásra, illetve Hor­ erre, hogy a Kalmár Zoltán Ál­
ügyeljük, illetve évente ellen­ hogy az ellenzék a kemping el­ tozunk. Ki kellene lépni belőle, tobágy közelségére lehetne épí­ talános Iskola gálájára nem fér­
őrizzük. Nagy kihívás lesz ne­ len van, pedig nem. Csak a mert Balmazújváros nagy fo­ teni. tek be a szülők a művelődési
künk és a képviselő-testületnek megvalósítás mikéntjével nem gyasztó, ezért fajlagosan az egy - Kik lennének Ön szerint központ színháztermébe.
egyaránt az állattartási rendelet értünk egyet. Nem tartjuk meg­ köbméterre eső rész itt sokkal az idegenforgalmi célcsopor­ Az idegenforgalmat is szol­
megalkotása, ami az Európai felelőnek azt a megoldást, hogy olcsóbban jönne ki. A kilépés tok? gálhatná a csarnok, hiszen kul­
Uniós jogharmonizációhoz is a kemping javára elvegyék a lehetőségéről egyébként már bi­ turális rendezvények lebonyolí­
- Az átmenő forgalom biz­
szükséges. gyógyfürdő területét. A kem­ zottságunk, és a testület is tár­ tására is alkalmas. Mazsorett-
tosíthatna lehetőséget azok szá­
Ezzel kapcsolatban tudni ping máshol is felépülhet. gyalt. jeink is felléphetnének itt.
mára, akik kisebb pénzűek és
kell, hogy Balmazújvároson Csúsztatott információ az Ezen kívül a rácsatlakozási nyugalmas strandot akarnak lá­ - A pályázatok írása egyre
sok ember a keresetét állattartá­ is, hogy ellenezzük a szenny­ díj lakossági önrészét - amely togatni. Ez belföldi és külföldi inkább külön szakmai fel­
si tevékenységgel egészíti ki. vízberuházást. Ezzel kapcsolat­ 50 ezer forint - is támogatni kel­ (lengyel, német) vendégeket adattá válik. Ön szerint a vá­
Ezeknek a gazdáknak valami­ ban egy három tételből össze­ lene egy kedvező hitelkonstruk­ egyaránt jelentene. A második ros felkészült ezekre a kihívá­
lyen alternatívát kell biztosítani vont előterjesztés került elénk, cióval, így könnyebben kifizet­ ütem lehetőséget biztosítana a sokra?
ahhoz, hogy ne érje őket kár, amelynél mi tartózkodtunk. Pe­ hető lenne mindenki számára. gyógytúrizmusnak is. - Az önkormányzat szak­
folytatni tudják munkájukat. Ez dig nem ellenezzük a szenny­ - A strandfürdőt említet­ emberei felkészültek, hiszen
- Sportcsarnokra szintén
lehetne önkormányzati segítség vízberuházást, csak azt, hogy te, mint másik fontos nagybe­ eddig is ők figyelték a pályáza­
szüksége van a városnak.
is: földterületek, tanyaterületek sikerdíjas munkaként végezzék ruházást. ti kiírásokat, végezték el a ter­
- Férfi kézilabda-csapa­
biztosítása. A feladat valószínű­ el a pályázat beadását. Az ön­ - Nekem vesszőparipám a vezési feladatokat. A polgár­
tunk bronzérmes lett az NB II-
leg több éves átfutású lesz, de kormányzat már tavaly beadta fürdő fejlesztése. A tavalyi első mester úrnak volt egy olyan lehe­
ben. Ebben az osztályban elő­
meg kell oldani. ezt a pályázatot és csak forrás­ ütemben 250 millió forintot ál­ tősége, hogy politikai referense­
írás, hogy fedett pályán játszák
A bizottságon belül már hiány miatt lett elutasítva, nem dozott az önkormányzat erre a ket alkalmazzon. Feladatukhoz
a mérkőzéseket, ezért együtte­
felvetődött a fásítási program a tartalma miatt. A pályázati célra. így a második ütem - tartozik a város érdekeit szolgáló
sünk más városba kényszerült.
is, amely kedvezményes faki- anyag aktualizálása, frissítése melynek tervei készen vannak - pályázatok és előterjesztések el­
Egyébként ők most alapítottak
adásokkal, virágkiadásokkal után ezt a feladatot az önkor­ szintén csak pályázati pénzek készítése, koordinálása és mene­
egyesületet Balmazújvárosi Ké­
megvalósítható. Ezek a tervek a mányzat ismételten elvégezhet­ elnyerésével folytatható. dzselése. Ezekre a posztokra két
zilabda Klub néven, mert név­
környezet szépítését szolgálják. te volna. személy lett megszavazva még a
Balmazújváros egyik kitö­ adó szponzoruk kilépett a támo­
Rövid időn belül be kell - Ön szerint milyen fej­ rési pontja tehát a strandfürdő gatók közül. Bízom abban, tavalyi évben. Ezzel mi nem ér­
vezetnünk a szúnyogirtást, lesztésekre van szükség Bal­ lehet. Ez már most is látszik, hi­ hogy meg tudjuk menteni a tettünk egyet, mert nem hisz-
amely egyrészt a lakosság érde­ mazújvároson? szen a beruházás hatására idén szakosztályt ebben az átmeneti szük, hogy két pályakezdő meg
keit szolgálja, másrészt pedig - A fejlesztési célokban már két vállalkozó jelent meg, időszakban. tudna birkózni a feladattal. A z
akkor is fontos, ha az idegen­ egyetértés van a képviselők kö­ akik fejleszteni szeretnének a Európai Uniós elvárásoknak
Emellett a rendezvénycsar­
forgalommal komolyan kívá­ zött. Véleményünk szerint is fürdő területén belül. Többek megfelelő követelményeket ez
nokra a tömegsport miatt is
nunk foglalkozni. három kiemelt beruházásra van között a kempinget azért nem a két státusz nem tudja biztosí­
szükség lenne, de a városnak
- Mi a véleménye az ön­ szükség: a szennyvízre, a akarjuk erre a részre, mert el­ tani, ez nem jelent előrelépést.
nincs egy olyan épülete sem,
kormányzat tevékenységéről? strandfürdő fejlesztésére és a zárhatja a fejlesztések útját. ahol egy komoly iskolai gálát Domokos-Turi
- Mint új tag mondom, a sportcsarnok megvalósítására.
képviselő-testület munkastílusa Ez nem sorrend, csak a legfon­
engem egy kicsit meglepett. tosabbak kiemelése. Természe­
Azt tapasztalom ugyanis, hogy tesen vannak kisebb alpontok Behálózva
a többség nem szívesen fogadja is, de a felsoroltak a nagy volu­
el az ellenvéleményeket. Pedig
a mi elképzeléseink jobbító
menű beruházások, amelyekhez
mindenképpen pályázati pén­ Indul a Sulinet E x p r e s s z
szándékból adódnak. Ráadásul zek kellenek.
mindezek olyan vitákhoz vezet­ A kisebb pályázatokat tud­ Az akció segítségével a háztar­ szülei, első alapképzésben részt felhívására 149 cég 169 pályá­
nek, amelyek sokszor szemé­ juk finanszírozni, de úgy látom, tások ötven százalékába juthat vevő egyetemi, főiskolai tanul­ zatot nyújtott be, közülük vá­
lyeskedésig fajulnak. a nagyobb célok eléréséhez a majd el az Internet. mányokat folytató diák vagy lasztották ki a 66 nyertest. Szá­
Én úgy indultam neki a tes­ városnak nem lesz megfelelő Egy felmérés szerint a nyu­ annak szülője, a felnőttképzés­ mítástechnikai eszközöket vá­
tületi munkának, hogy tegyük önrésze. gat-európai háztartások 56 szá­ ben részt vevők, vagyis a poten­ sárolni, csak a pályázaton nyer­
félre a pártérdekeket, csak azt - A szennyvízberuházás­ zalékában található számítógép, ciális magyar háztartások mint­ tes cégektől lehet, 264 település
nézzük, mi a jó a városnak. Bí­ hoz mennyire mozgósítható a ezzel szemben Magyarországon egy 50 százaléka veheti igény­ mintegy 1300 forgalmazóhe­
zom benne, hogy idővel a testü­ lakosság? ez az arány mindössze 17 szá­ be. Az érdeklődők 1040 eszköz lyén. Az üzletekben kifüggesz­
let összekovácsolódik, és az zalék. 2200 típusa közül válogathat­ tett tanúsítvány igazolja majd,
- Egy felmérés szerint a la­
egyéni érdekek félreszorulnak. Ezt a „digitális szakadékot" nak. A kínálatban 258-féle szá­ hogy az adott hely a Sulinet
kosság 60 %-a belépne a rend­
A költségvetés nagyon szűkös. próbálja meg csökkenteni a há­ mítógép, 72 fajta szoftver sze­ Expressz program keretében
szerbe. Ezt a számadatot csatol­
Együtt kell működnünk azok­ rom szakminisztérium (oktatá­ repel, de hozzá lehet jutni árusítóhely, a termékeket pedig
ni kellett a pályázathoz, hiszen
ban az ügyekben, amelyek fon­ si, informatikai, munkaügyi) nyomtatókhoz, kivetítőkhöz, Sulinet Expressz matricával lát­
ez is a beadás feltétele volt.
tosak a településnek. összefogásával kidolgozott és a digitális kamerához, optikai tá­ ják el.
Ugyanakkor nagyon komolyan
Szerencsére 90 %-ban közelmúltban indult Sulinet rolókhoz is. A program része még, hogy
propagálni kell az embereknek
megegyezik a testület tagjainak a szennyvízberuházás előnyeit. Expressz akció. A program ke­ a pedagógusok számára június
véleménye. Legtöbbször egy­ retében számítógépek, informa­ l-jétől ingyenes informatikai to­
Ráadásul Balmazújvároson Csak a nyertesek
hangúlag szavazunk, a maradék a v í z - és csatornadíj nagyon ma­ tikai eszközök lízingje, vásárlá­ vábbképzéseket biztosítanak. A
10 % esetében pedig elsősorban gas, hozzávetőlegesen 400 fo­ sa és bérlete esetén a személyi pedagógusok továbbképzési
A számítások szerint az el­
a pénzügyi, és a fejlesztési el­ rint/köbméter. A csatlakozást te­ jövedelemadóból évente több normatívája jelenleg 14.500 fo­
ső évben legalább százezren
képzelések különbözősége mu­ hát akkor lehetne a lakosoknak esztendőn át hatvanezer forintot rint évente. Mostantól az oktatá­
kapcsolódnak be az akcióba,
tatkozik meg. komolyan felajánlani, ha ez egy­ írhatnak le a vásárlók. A ked­ si és az informatikai tárca ezt az
ami 6 milliárd forint adóleírás
Ki merem azt is jelenteni, ben díjcsökkentéssel párosulna. vezményt pedagógusok, egye­ összeget átlagosan 10-10 ezer
mellett mintegy 20 milliárd fo­
hogy néhányan a médián ke­ temi, főiskolai oktatók, általá­ forinttal növeli.
- Miért ilyen magas a víz­ rintot mozgat meg.
resztül csúsztatva informálják a nos és középiskolás gyermekek (Folytatás a 3. oldalon)
díj? A három szakminisztérium
2 0 0 3 . június ÖNKORMÁNYZAT

„A szennyvíz-beruházás elsődleges fontosságú"


Interjú Loós Istvánnal, az Ügyrendi és jogi bizottság elnökével
(Folytatás az 1. oldalról) sen - mint minden embernek, legyek. A jog egy kicsit távol tart jelen pillanatban az ön­ tődött szennyvízzel. Minden
aki egy kicsit is foglalkozik po­ áll tőlem, mert én úgy vélem, kormányzati munka legfonto­ kertes házban úgynevezett derí­
Itt a földtulajdonosok, ősterme­ litikával - számomra is van hogy a jog és az igazság nem jár sabb feladatának? tés szennyvízgyűjtők vannak,
lők ügyeit intézem, hozzám tar­ olyan párt amely szimpatikus, kézenfogva egymással. Szerin­ - Az első költségvetés elfo­ ami nem vízzáró, és ez a talajt
tozik a termeléssel kapcsolatos elképzeléseikkel egyetértek, ez tem a jog alkotóinak jobban gadásánál meglepetéssel ta­ mára annyira elszennyezte,
adminisztrációs támogatások pedig az SZDSZ. Engem első­ együtt kellene működniük a jog pasztaltam, hogy a főösszeg 95 hogy ha a lakosok ezt tudnák,
lehívása, és a szövetkezet beru­ sorban a személyiségek fognak alkalmazóival, mert csak így le­ %-át az intézmények működése akkor a kertben termelt zöld­
házásainak műszaki ellenőrzé­ meg, és a személyek által nyeri het életszerű az a törvény, amit viszi el. Számomra elfogadha­ ségből nem is fogyasztanának.
se. Tehát előadó és beruházási el szimpátiámat az adott párt. meghoznak. tatlan, hogy beruházásokra, fel­ Ez tehát az elsődleges prio­
ügyintéző vagyok. Gál István ilyen ember. 0 bizta­ Az önkormányzati törvény újításokra egy minimális összeg ritás. Csak azután gondolkod­
Három gyermekem van, s tott arra, hogy támogatásával szerencsére mozgásteret bizto­ - mintegy 70 millió forint - áll hatunk más jellegű fejlesztése­
már egy unokának is nagypapá­ induljak el a választásokon. sít számunkra, így bizottságunk rendelkezésre egy ilyen nagysá­ ken, ha ezt a problémát megol­
ja lehetek. Őt Fanninak hívják, Nem csalódtam benne, és ter­ a Szervezeti és Működési Sza­ gú városban. dottuk. Ez egy több mint 2 mil­
s most októberben lesz 3 éves. mészetesen én is támogatom az bályzatot aktualizálhatja. Per­ Az intézmények finanszí­ liárd forintos beruházás, amely­
Lányom, Szilvia - aki már fér­ ő elképzeléseit mindaddig, sze egy SZMSZ-t nem lehet be­ rozásában látok tehát gondot. A hez ráadásul önerő is szüksé­
jezett - Pécsett végzett a Ter­ amíg ezek a város érdekeit szol­ fejezni, csak félbehagyni. A százalékok egyértelműen mu­ ges, a pályázatoktól függően
mészettudományi Egyetemen. gálják. környező hatások függvényé­ tatják, hogy a normatív támoga­ 30-40-50 %. Tehát a négy éves
Noémi és Hunor ikrek. Noémi a Meggyőző fölénnyel nyer­ ben folyamatosan változtatni tásokon felül már 40 %-ot meg­ ciklusban ez évi 150-200 millió
közgazdaságiban, Hunor pedig tem el a 7. számú körzet képvi­ kell rajta. Ez a nagy munka egy­ haladó összeggel egészíti ki a forintot jelentene.
a vegyipariban szerzett érettsé­ selői posztját, így igazolva lát­ előre elkészült, a testület elfo­ város a költségvetéseket. Ez az A csapadékvíz elvezetésén
git. Mindketten dolgoznak. tam magam és a polgármester gadta, de természetesen van adat a '90-es években még 20 az IPÜSZ folyamatosan dolgo­
Alapítottam egy gyermeke­ igazát. Köszönöm azt a bizal­ még mit csiszolni rajta. Ez nem %-on belül volt. zik, ezzel különösebb probléma
im kezdőbetűinek összevonásá­ mat, amellyel az itt lakók felru­ egy köbe vésett dolog, a tör­ Ennek az okát kell feltárni, nincs. A fő gondot már az 1998-
ból elnevezett családi betéti tár­ háztak. Mióta ebben a körzet­ vény pontjai által behatárolva ez pedig már folyamatban van. as nagy belvíznél sikerült meg­
saságot is, a SZIHUNO Bt-t. ben lakom, az önerős gázbeve­ tovább fogjuk fejleszteni a gya­ A fő ok a demográfiai hullám. oldani, az épületek állaga már
1992 óta foglalkozunk kereske­ zetésben, az ú t - és járdaépítés­ korlatnak megfelelően. Az iskolákban egyre kevesebb a nem veszélyeztetett. A főgyűj­
delemmel, de az építőipar min­ ben aktívan részt vettem, illetve Bizottságunk munkájával gyermek, de a feladat ellátására tők levezetése megtörtént, most
den tevékenységére megvan a én szerveztem meg ezeket. Ta­ elégedett vagyok, és mivel sok ugyanannyi a dolgozó. Tehát a már csak finomítani kell, hogy
jogosítványunk, s 2000-től lán ennek is köszönhető az a le­ kritika sem ért minket, azt gon­ költség kevesebb gyermeklét­ az úgynevezett pangó vizek se
élünk is ezzel a lehetőséggel. hetőség, amelyet megkaptam a dolom, a képviselő-testület szá­ szám esetén is ugyanannyi. Mi­ maradjanak meg.
- Nyolc év szünet után lett választóktól. mára is megelégedéssel műkö­ vel a támogatást fejkvóta sze­ - Milyen beruházás kö­
ismét képviselő. Mi vezette - Megválasztása után bi­ dünk. Egyik külső tagunk jogi rint fizeti az állam, egyre keve­ vetkezhet ezután?
arra, hogy ennyi kihagyás zottsági elnök lett. Hogyan si­ végzettségű, aki sokat segít ab­ sebb pénzt kapunk, de ugyan­ - Ha a szennyvíz-problé­
után ismét részt vegyen a vá­ került megoldania ezt a fel­ ban, hogy a gyakorlatot meg annyit kell kifizetnünk. A dolo­ mát megoldottuk, következhet a
ros vezetésében? adatot? tudjuk feleltetni a jog útvesztői­ gi és a személyes kiadások fürdőfejlesztés, a túrizmus. Itt
- Párttag soha nem voltam, - A testület azt a megbízást nek. (munkabér, közteher) megma­ újfent komoly önerőre, vagy
nem vagyok, és valószínűleg adta számomra, hogy az Ügy­ Elsődleges feladatunk a radtak, a gyermeklétszám vi­ egy olyan partnerre lenne szük­
már nem is leszek. Természete­ meghatározott ügyrend betarta­ szont csökkent. A z intézmé­ ség, aki finanszírozni tudja a
rendi és jogi bizottság elnöke
tása. Emellettt a képviselők va­ nyek vezetőinek ezt tudomásul beruházást, mert a gyógyvíz le­
gyonnyilatkozatainak beadását kellene venni. Ha nem jutunk hetőségeit ki kell használni. Ar­
ellenőrizzük, az esetleges ösz- kompromisszumra az oda ve­
Behálózva szeférhetetlenségeket felülvizs­
gáljuk. Első munkánk volt,
zethet, hogy intézményt kell be­
zárni a városban.
ra is építeni kellene, hogy a
- „Hortobágy kapujában" v a ­
gyunk, s ez az üdülők szem­
hogy kidolgoztuk a vagyonnyi­
Indul a Sulinet Expressz latkozatok kezelését, biztosítot­
Ráadásul az önkormányzat
nagyon sok olyan nem kötelező
pontjából szintén csalogató té­
nyező.
tuk a nyilvánosságot, és rögzí­ feladatot lát el az intézmények­ - Milyen fejlesztések tör­
(Folytatás a 2. oldalról) százalékkal. Remélhetőleg a tettük az esetleges eljárások kel kapcsolatban, amelyek szin­ téntek az elmúlt félév során
mostani adókedvezmény rövi­ szabályait. Mindezeket a képvi­ tén a költségvetést terhelik.
selő-testület még tavaly elfo­ szűkebb régiójában, egyéni
desen megváltoztatja ezt a ked­ Ilyenek a bölcsőde, a középis­ választókörzetében?
O t t h o n u k b a is gadta.
vezőtlen arányt. kola, a családsegítő központ.
- Nagyon örülök annak,
Fentiek meglehetősen szá­ Természetesen ezeket nem szí­
Felmérések szerint Nyu­ hogy a képviselő-testületet - a
raz munkát takarnak, ráadásul vesen szüntetné meg az önkor­
gat-Európa és Magyarország polgármester közreműködésé­
A Sulinet Expressz akciók mindez nem is hálás feladat, mányzat. Ezzel én egyetértek,
között „digitális szakadék" tá­ vel - sikerült rábírni arra, hogy
iránt érdeklődők a 06-1-318- mert hoznunk kell olyan dönté­ de párhuzamosan racionalizálni
tong, és Magyar Bálint oktatási az Újtelepen minden utca járha­
1318-as telefonszámon, vagy seket is, amelyek különböző ér­ kellene az intézmények műkö­
miniszter szerint fennáll annak tóvá váljon. Olyan útalapok ké­
az ado@sulinet.hu, adokedvez- dekeket sértenek. Természete­ dését. A lehetőségeken belül
a veszélye, hogy hazánkat az szültek el, ahol már bármilyen
meny@sulinet.hu e-mail címen sen sérelmek nélkül munkánk ésszerű, takarékos gazdálkodást
egykori szocialista országok is közlekedés lehetséges. Ráadá­
kaphatnak információt. lehetetlen lenne, nekem pedig kell bevezetni.
lekörözik. A Sulinet Expressz sul járda és ároképítés is bele­
alapelvem, hogy olyan határo­ - Az intézmények racio­
akciót meghirdető minisztériu­ fért a biztosított fejlesztési ösz-
zatok szülessenek, amelyek nalizálásán megtakarított
mok célja, hogy tömegessé te­ szegbe. Ez azt bizonyítja, hogy
A Sulinet Expressz prog­ igazságosak, és minél kevesebb pénzt milyen elképzelésekre
gyék az informatikai eszközök az IPÜSZ jól gazdálkodik a vá­
ramban részt vevő elárusítóhe­ áldozattal járnak. fordítaná? Milyen beruházá­
használatát. A tömeges hozzá­ ros pénzével.
férés biztosítására -elsősorban lyek listája a www.sulinet.hu/ Ez utóbbi gondolat már a sokra, fejlesztésekre lenne A megépült útalapokat
otthoni internethasználatra - az ado oldalról letölthető, illetőleg testület döntéseire is vonatko­ azonnal szüksége a városnak? csak akkor érdemes aszfalttal
egyik lehetőség a svéd modell. személyesen az IT Információs zik, hiszen ott is olyan döntése­
- Balmazújvároson a leg­ bevonni, ha a szennyvíz-beru­
Ennek lényege, hogy a munka­ Társadalom K H T Hajdúszo­ ket kell hoznunk, amelyek a te­
fontosabb feladat a szennyvíz­ házás elkészült. Erről képvise­
adó dolgozójának legálisan ott­ boszló, Rákóczi u.3-5 sz. alatti lepülésünkön élők minél na­
hálózat kiépítése, és a szenny­ lő-testületi határozat is van, és
honi használatra számítógépet Regionális Irodájában, telefo­ gyobb számának érdekeit kép­
víz kezelése. Nagy probléma, én is így tartom helyesnek, hi­
biztosít. Magyarországon a táv­ non pedig a (06-52) 557-830-as viselik.
hogy a település talajának felső szen fölösleges pénzkidobás
munka aránya csupán 1-2 szá­ telefonszámon kaphatnak felvi­ - E z z e l már áttért a képvi­ rétege hordott talaj. Ez a laza lenne az újraaszfaltozás.
zalék, szemben az európai 10 lágosítást. selő-testület működésére. Mit réteg az elmúlt húsz évben telí­ Turi Sándor
OKTATÁS 2 0 0 3 . június

Régi iskolák Balmazújvároson III. PUSZTATÚRA 2 0 0 3 -


Madarak és fák napja
A magyar református elemi népiskola
Az újvárosi magyar református iskolában A községben óriási gondot jelentett a magyar ref. egyház 1920-ban az erdélyi
a 19. században sokáig három tanító (rek­ tanulók elhelyezése. 1875-ben is négy Kiskapusról érkező Bitay Balázst kine­
tor, altanító, a leányok tanítója) tanította a osztálya és négy tanítója volt az iskolá­ vezte, a kárpátaljai Técsőről menekült Er­
gyerekeket. A tanév végén a tanulók vizs­ nak. 1879-ben az egyházmegye esperese dő Sándort pedig kisegítő tanítónak alkal­
gát tettek az elöljáróság tagjai előtt. sürgette a magyar református elemi isko­ mazta. Az egyház pótolta a veszteségeket.
A Tiszántúli Református Egyházkerü­ lában 2 tanterem felállítását és 2 tanítói ál­ Újból 12 tanító tanította a gyerekeket.
let Levéltára őrzi az Alsószabolcs-Hajdú­ lás szervezését. A millennium évében is Munkájukat elismerték. A Hajdú megyei
vidéki Egyházmegyéhez tartozó újvárosi túlnépesek voltak az osztályok. Pl. Nagy általános tanítótestület félezer tagja közül
magyar református eklézsia és iskola táb­ Péter a felső leányiskolában 161, Varga eredményes munkáért 24-en kaptak jutal­
lás kimutatásait, a Canonica Visitatió-kon Miklós pedig a kezdő vegyes iskola (osz­ mat. Szigorú szakbírálat alapján a pénzbe­
készült feljegyzéseket, jegyzökönyveket. tály) 104 feljáró növendékét tanította. li díjból 11 újvárosi magyar református ta­
Ezekből kiderül, hogy az iskolának voltak 1907-ben a leányok különálló épületét nító részesült. Az ország összes tanítója
kiváló tanítói, de voltak olyanok is, akik lebontották. A fiúiskola épületével egy te­ közül negyvenen kaptak díjat a szabadok­
kevés sikerrel végezték a tanítást. tatás terén kiemelkedő munkáért. A díja­ A Balmazújvárosi Környezetvédelmi
tő alá kerültek a leányok osztályai. Ez az
1835. március 19-én a látogatók ezt zottak között volt idős Varga Antal is. Csoport és a Bakancsosok Klubja má­
U-alakú épület a Kossuth tér 13. szám
írták a tanítók munkájáról: Az iskola tanítói megbecsült polgárai jus 17-én a jeles nap alkalmából kirán­
alatt volt, melyet a lakosság központi is­
„1. Sólyom Károly rector iskolája voltak nemcsak egyházuknak, hanem az dulást szervezett a Hortobágyi Nemze­
kolának nevezett, hiszen a tanítás ezen kí­
minden Tudományokban, melyek a' egész településnek is. Megbecsülés és ti Parkba. ílárom általános iskolás di­
vül az ún. utcai iskolákban (a mai Dózsa
speciemből láthatók Eminensnek találta­ szeretet vette körül Bitay Balázst, Kalmár ák osztja meg velünk a túrán szerzett
György utca elején, a Tar iskolában; a Pe­
tott, és tanítási módjában semmi hiba, fo­ Józsefet, Kecskés Józsefet, Szabó Már­ élményeit.
tőfi utca 32. szám alatt az Igaz Pálról elne­
gyatkozás és javítani való nem találtatott. vezett iskolában és a Batthyány u. 73. tont, Tar Imrét, Túri Bernátot, Vargha Gi­ Vegyes korcsoportú kis csapatunk
Erköltsére nézve prima classis. szám alatti épületben) is végezték. zellát, Varga Miklóst és két fiát: ifjú Varga kerékpárral indult útnak Darássá- puszta
2. Balog Mihály kisebb fiuk precepto- 1909-ben az iskola tanköteles korú Miklóst és Varga Antalt, és unokáját, ifjú felé. Útközben éles szemmel figyeltük a
ra. Oskolája hasonlóképpen 's minden te­ (6-12 évesek) tanulóinak száma 927 volt, Varga Antalt. Mindannyian képesek vol­ mocorgó tájat. Gyakran madarak és rova­
kintetben jónak találtatott. Erköltsére néz­ de iskolába csak 810-en jártak. Az ismét­ tak a szülőföld iránti ragaszkodásra nevel­ rok röpködtek körülöttünk. Mindegyik
ve prima classis. lő iskolába (12-15 évesek) 289 főt írtak ni tanítványaikat, hogy az mindenkor ma­ útszéli kilátónál közelebbi szemlélődésre
3. Nagy Sámuel leányok tanítója. Ta­ be. Közülük 179 vett részt a tanítási órá­ gas hőfokú magja maradt a hazaszeretet­ is megálltunk. Ekkor váratlanul egy nagy
nítványai a 'vallásból, s' oltárból, könyör- kon. Hatfiúés hat leányosztály működött. nek. Nevelésük soha nem irányult gyűlöl­ kócsagot pillantottunk meg távcsövünk­
gésekböl meglehető készséggel feleltek. Ekkor már 12 tanító tanította a gyereke­ ködésre, nem volt módszerük a demagó­ kel. Méltóságteljesen sétált a puszta kö­
Az olvasásba Tanítványi között gyengék ket. Varga Miklós volt az igazgató tanító. gia, de bennük élt a nemzeti fájdalom, zepén. Más állatokat is láttunk, hallot­
is találtattak. Az éneklésben, számvetés­ Az első világháborúban 8 tanítót be­ amelyet Trianon váltott ki az összmag- tunk. Volt ott őzike, fácán és a még fé­
ben nem eléggé gyakorlottaknak tapasz­ hívtak frontszolgálatra. Helyettük az itt­ yarságból. A tanulókra nagy hatással volt szekben lakó kismadár fiókáit is sikerült
taltattak, és a Tanító ezen híjának kipóto­ hon maradottak tanítottak. Idős Varga An­ a tanteremben kifüggesztett Nagy-Ma­ megfigyelnünk. Túravezetőink gondos­
lására serkentetett. Erköltse prima clas­ tal az egyházmegye 1918-ban készült gyarország térképe és a Himnusz szövege. kodtak a növényhatározóról, melynek se­
sis." jegyzőkönyvében ezt a bejegyzést találta: Az iskolában mindennap a tanítás első gítségével több kis mezei virágot sikerült
1848-ig az iskola élete a megszokott „Az itthon maradt 4 öreg tanító oly ered­ órája elején és az utolsó óra végén az egy­ meghatároznunk. Nekünk a macskahere
módon folyt. A tankönyvek között érde­ ményt mutatott fel 1000 főnyi tanulójával, házi imádság után a tanulók együtt mond­ volt a legérdekesebb, mert még eddig ez­
mes megemlíteni a Magyar Grammatikát, mely előtt mindenkinek tisztelettel és elis­ ták el a Hiszekegy-et, Papváry Elemérné zel nem találkoztunk. Látogatást tettünk
mely évtizedeken keresztül szolgálta a meréssel kell meghajolni." Sziklay Szeréna Nemzeti fohász c. versé­ az erdőben álló esőháznál, ahol sok új ér­
nyelvi műveltségnek a megalapozását, és Négy hősi halottja volt a tantestület­ nek első strófáját: dekes erdei élőlény került a szemünk elé.
Losontzi István Hármas Kis Tükör című nek. Emlékükre márványtáblát helyeztek „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Túránk végén a derékig érő fűben szám­
munkáját, mely a bibliai történeteken kí­ el a központi iskola északi homlokzatának Hiszek egy isteni örök igagazságban, háborúztunk, mígnem valaki egy szemét­
vül Magyarország versekbe szedett föld­ falán, melyen a következő szöveg volt ol­ Hiszek Magyarország feltámadásában. kupacra lett figyelmes. Elgondolkodtunk
rajzát és történelmét is tartalmazta. vasható: „A hazáért hősi halált halt Mol­ Ámen." azon, ki tehette ide a szemetet. Nem fél­
nár József, Szabó József, Molnár László, A Magyarországot is sújtó gazdasági tik ezek az emberek az erdő élőlényeit a
A szabadságharc leverése után nehéz
Geréb János kartársak emlékére. 1926. V. világválság hatása az egyházközségnél is szennyezéstől, a sérüléstől?
helyzetbe próbálta hozni a bécsi kancellá­
ria a protestáns iskolákat. Tanítói azonban 2. Ref. tantestület." (Az iskolaépület le­ érezhető volt. Anyagi erői teljesen kime­ Megfogadtuk, hogy mi mindig véde­
tették hazafias kötelességüket. Balmazúj­ bontásakor az emléktábla a Semsey Andor rültek. 1931. június 21-én az egyháztanács ni fogjuk a környezetünkben élő növé­
városon is eredményesen tanított Aranyi Múzeum raktárába került.) ülésén kimondták: az egyház lemond az nyeket, állatokat és soha nem dobjuk el a
György rektor, Ducza István altanító és 1920-ban a trianoni békediktátum kö­ iskolafenntartói jogról. Az új iskolafenn­ szemetet felelőtlenül a természetben.
Beke Antal, a leányok tanítója. vetkeztében elcsatolt területekről sok taní­ tartó Balmazújváros község lett. Bíró Ildikó 5., Katona Krisztina
Az önkényuralom idején született az tó menekült a csonka hazába. Újvároson a Király István és Szarvas Tímea 3. osztályos tanulók
1859 őszén kibocsátott „protestáns pá­
tens", a császári „nyílt parancs". A pátens
elleni küzdelem egyik vezéralakja az új­
városi református iskola hajdani tanulója,
majd az egyház lelkésze, Révész Imre
Találkoztak 3 5 év után
volt. (Róla nevezték el az Újtelep egyik
A Veres Péter Gimnázium közel 40 éves dr. Szabó Jánosnéra és Tóth Istvánra. dás és az eljövendő hivatásra nevelés kö­
utcáját.)
történetének egyik legemlékezetesebb Meleg szavakkal, írásban köszöntöt­ vetkezetesen, szilárdan kitartó, erős jel­
Az 1865/66-os tanévben már négy
eseménye az első érettségi vizsga volt. te őket magyartanáruk, Selmeczi Kovács lemben megnyilvánuló erkölcsi tulaj­
osztályban tanítottak. Vegyes első osztályt
Hatvanötén érettségiztek a nappali, hu­ Attiláné Tokaji Erzsébet. donságokkal vértezte fel őket.
indítottak. Ebben a 116 növendéket Igaz
szonötén az esti tagozaton 1968-ban. A Harmincöt évvel ezelőtt, 1968. má­ A találkozón részt vettek: Árva Er­
Pál tanította, aki 1861-től 1903-ig volt Új­
három nappali tagozatos osztály közül jus 18-án ballagtak, tulajdonképpen ek­ nő, Borza Erzsébet, Fige Emma, Gulácsi
városon tanító. Vele együtt tanított ebben
először a 4/a húsz tanulója maturált. Kö­ kor búcsúztak az iskolától. Jelmondatuk Irén, Juhász Julianna, Kecskés Ilona, Ki­
a tanévben Kovács Lajos, Lengyel József
zülük 17-en jöttek el a május 24-én tar­ ez volt: „A gondolat, mit belém dobta­ rály Imre, Kovács Margit, Lámfalusi Er­
és Mohácsi Sándor.
tott érettségi találkozóra. Ok és jelenlévő tok, agyamban érik, szívemben dobog." zsébet, Nagy József, Németi Katalin,
A kiegyezés után életbe lépett az or­
szág első népiskolai törvénye, az 1868. tanáraik meghatottan, szomorú szívvel Az elszállt ifjúi évek után a felnőtt ko­ Pokrócz Ernő, Pozsonyi Ildikó, Rózsa
évi 38. t e , mely elrendelte az általános is­ emlékeztek Horváth Margit és Sípos Jó­ rukban az életfelfogásukat ez a puskini Irén, Soós Erzsébet, Székely Eszter,
kolakötelezettséget, a hatosztályos elemi zsef elhunyt osztálytársukra, és az élők gondolat határozta meg. Példásan meg­ Wéniger Éva „öregdiákok", valamint ta­
népiskola szervezését, és a hatodik osztály sorából eltávozott kedves tanáraikra: álltak a helyüket; lettek kiváló mérnö­ náraik közül: Czifra Sándor, Horváth
elvégzése után a 12. életévüket betöltött Kalmár Zoltán igazgatóra, Koós Lajos kök, pedagógusok, tisztviselők, vállalko­ Imre, Király István, Nagy Károlyné,
gyermekeknek „ismétlő iskolá"-ba járá­ osztályfőnökre, továbbá Balogh Erzsé­ zók. Amit a kis vidéki gimnáziumban ta­ Schmidt Lajosné és Tatár Zsolt.
sát. betre, Bányai Istvánra, Ferenczi Jánosra, nultak, beérett. A tanáraiktól kapott tu­ Király István
2 0 0 3 . június INNEN-ONNAN

JÓTÉKONY SEGÍTSÉG A DAGANATOS GYERMEKEKNEK eMagyarország


Az idén mentőkocsit, infúziós pumpákat és betegfigyelő rendszereket vásárolnak
internetes
a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat tagintézményei a Danone Kft. támogatásából
Szomorú tény, hogy ma Magyarországon
mintegy 2.000 gyermek szenved különbö­
táborok
ző daganatos betegségekben. Még szomo­
rúbb, hogy az ilyen betegségek 10 beteg
2003 nyarán az Informatikai és Hírköz­
gyermek közül 3 életét követelik. Ezen té­
lési Minisztérium és a Puskás Tivadar
nyekre és a „Tegyünk együtt a gyermeke­
kért" szociális támogató keretprogram ta­ Alapítvány eMagyarország internetes
valyi kedvező tapasztalataira való tekintet­ táborokat rendez középiskolás diákok
tel határozta el a Danone Kft., hogy az idén számára.
ismét a daganatos beteg gyermekek rehabi­
litációját, a Magyar Gyermekonkológiai A táborok fő célja, hogy a résztve­
Hálózat 11 tagintézményének munkáját tá­ vők megismerkedjenek az információs
mogatja. Míg a tavalyi programban 23,3 társadalom nyújtotta lehetőségekkel,
millió forint gyűlt össze, addig a vállalat fejlesszék számítástechnikai ismeretei­
célja idén az, hogy június hónapban, min­
ket, megtanulják hatékonyan használni
den eladott tejtermék és ásványvíz után 1
az internetet, amely a tábor ideje alatt
forintot felajánlva minimálisan 28 millió
forinttal segítse a hálózat 5 budapesti és 6 szerepe miatt talált elismerésre. A dagana­ szféra együttműködését és segíti, támogat­ napi 24 órában hozzáférhető lesz szá­
regionális onkológiai és rehabilitációs köz­ tos beteg gyermekek szülei a „sorstársak­ ja az egészségi állapotuknál vagy szociális mukra.
pontját. Az intézmények a pénzből egy kal" való találkozási lehetőségeknek örül­ helyzetüknél fogva hátrányba került em­ A diákok csoportos és plenáris fog­
ambuláns mentőkocsit, infúziós pumpákat, tek, míg a gyermekek számára a program bertársainkat." lakozásokon közösen ismerkednek meg
betegfígyelö rendszereket és berendezése­ támogatásával megvalósult rendezvények „Remélem, hogy csakúgy mint tavaly, egy-egy adott, aktuális társadalmi prob­
ket terveznek vásárolni, valamint a gyer­ a betegségből való kiutat jelenítették meg. a program az idén is követendő példával lémával, és annak megoldására javasla­
mekek egészséges társaik közé történő A kezdeményezéshez vásárlásaik révén szolgál nemcsak magánszemélyek, de in­ tot tesznek. A megoldás kidolgozása so­
visszailleszkedését elősegítő rehabilitációs szívesen csatlakozott a lakosság is, hiszen tézmények és vállalatok számára is-, és ez­ rán külön hangsúlyt kapnak az informá­
gyermekrendezvényeket valósítanak meg. a program - az eladott termékek után - úgy által jelentős lépést tehetünk a hátrányos
ciótechnikai megoldások, az internet ál­
A programot az idén is három szakminisz­ gyűjtötte az 1 forintokat, hogy ez valójá­ helyzetű gyermekek esélyegyenlőségének
tal nyújtott lehetőségek felhasználása.
térium támogatja, fővédnöke pedig Vitray ban többletköltséggel nem járt számukra. megteremtése útján." - tette hozzá
Tamás, aki a Rák Ellen, az Emberért, a A Hálózat orvosai örömmel tapasztalhat­ Mesterházy Attila, a Gyermek-, Ifjúsági és A résztvevő fiatalokat esténként
Holnapért társadalmi alapítvány kuratóriu­ ták azt is, hogy a „Tegyünk együtt a gyer­ Sportminisztérium politikai államtitkára. filmvetítés, népszerű együttesek és kö­
mának elnöke. mekekért" programot övező média érdek­ A „Tegyünk együtt a gyermekekért" zösségi programok várják.
A „Tegyünk együtt a gyermekekért" lődés segítségével a Gyermekonkológiai program kedvezményezettjei a Semmel­
egy keretprogram, amelynek égisze alatt Hálózat számára nyújtott lakossági és in­ weis Egyetem I. és II. számú Gyermekkli­ Az eMagyarország t á b o r időpontja:
valósítja meg a Danone Kft. nagyszabású, tézményi támogatások összege megnőtt, nikáján, a Bethesda Gyermekkórházban, a
célzott támogató programjait és kezdemé­ jelentős mértékben segítve, támogatva ez­ Madarász utcai Gyermekkórházban, a 2003. július 14-18. Debrecen
nyezéseit. A program keretében 2002-ben, zel a szervezet működését. Heim Pál Gyermekkórházban, a Debreceni
a Magyar Gyermekorikológiai Hálózaton Magyarországon jelenleg is mintegy Egyetem Gyermekklinikáján, a Pécsi Tu­
Debrecentől északra és keletre nagy
keresztül, a daganatos beteg gyermekek re­ 2.000 gyermek szenved daganatos megbe­ dományegyetem Gyermekklinikáján, a
kiterjedésű erdőspuszta terül el. Ebben a
habilitációját támogatta a vállalat. A prog­ tegedésekben. Szomorú tény, hogy ha­ Miskolci B-A-Z Megyei Kórház onkológi­
zánkban évente kb. 100 gyermek fiatal éle­ ai központjában, a Szegedi Tudomány­ pihenőövezetben van a Víg-Kend Majoi
ramban 23,3 millió forint gyűlt össze, ame­
lyet a Hálózat öt budapesti valamint a mis­ tének elvesztéséért felelősek a daganatos egyetem onkológiai központjában, a Szabadidőközpont, Debrecentől 5 km-
kolci, debreceni, szegedi, pécsi, szombat­ és leukémiás betegségek, az orvosok pedig Szombathelyi Vas Megyei Kórház onkoló­ re, a Hosszúpályiba vezető műút mellett
helyi és bakonyszűcsi onkológiai és reha­ évről-évre 300 új megbetegedést regiszt­ gia osztályán valamint a bakonyszűcsi Da­ Könnyen megközelíthető távolsági autó-
bilitációs központjai használtak fel. Az in­ rálnak. Szerencsére a daganatos gyermek­ ganatos Betegek Lelkiotthonában kezelt busszal, autóval, kerékpárral.
tézmények a támogatásból 17,3 millió fo­ betegségek az esetek több mint 70%-ában daganatos beteg gyermekek. Szomszédságában található a Veke
rintért életmentő orvosi berendezéseket vá­ teljes mértékben gyógyíthatók, de a felépü­ , A Magyar Gyermekonkológia Háló­ ri-tó, az Erdőspusztai tájház, az arboré
sároltak, 5,5 millió forint felhasználásával lés és a rehabilitáció nagyon lassú folya­ zat szívesen fogad minden segítő szándé­ tum és a kilátó. A szabadidőközpon
rehabilitációs - a gyermekek egészséges mat, amely akár 5 évig is eltarthat. Ez pe­ kot és kezdeményezést, amely a daganatos
széles körű lehetőséget biztosít mindéi
társaik közé történő visszailleszkedését se­ dig nemcsak a kicsiket, de környezetüket beteg gyermekek érdekeit szolgálja és
korosztálynak a kellemes kikapcsoló
gítő - rendezvényeket szerveztek, 500 ezer és családjukat is megviseli, hiszen számos gyógyulásukat segíti." - mondta Dr. Gara­
lelki stresszel és fizikai igénybevétellel jár. mi Miklós, a Semmelweis Egyetem II. sz. dásra és pihenésre. A több napra érke
forint ráfordítással pedig létrehoztak egy
orvos-szakmai honlapot, a A Danone Kft. a június elején induló gyermekklinikájának adjunktusa. ,A köz­ zők megszállhatnak a panzióban, vag
Tumorregisztert, amelyet az orvos-techni­ programban minden megvásárolt tej tennék vetlen támogatás mellett nagyon örülünk pedig a turistaház szobáiban. A sátorra
kusok idén tesznek látogathatóvá a belső, és ásványvíz után 1 forintot, de összesen annak, hogy ez a program igyekszik közel­ illetve lakókocsival érkezők számára k
szakmai célközönség számára valamint a legalább 28 millió forintot ajánl fel a Ma­ hozni a beteg gyermekek problémáit az épített táborhely áll rendelkezésre.
daganatos beteg gyermekek szülei részére. gyar Gyermekonkológiai Hálózat számára. emberekhez, akik megértve és átérezve
„Tavaly megbizonyosodtunk arról, Az idei támogatásból vásárolt eszközök is ezeket a jövőben jobban tudják majd segí­
A tábor részvételi díja 5000 Ft/ f<
hogy egy ilyen célzott támogatás valóban a gyermekek gyógyulását és rehabilitáció­ teni a fiatal életüket ilyen jelentős hátrány­
hét, melyet a jelentkezés visszaigazol;
hatékonyan és eredményesen képes segíte­ ját segítik. A Gyermekonkológiai Hálózat nyal kezdő gyermekeket." - tette hozzá a
sával egyidőben megküldött csekken
ni a daganatos beteg gyermekek rehabilitá­ 5 budapesti intézménye egy ambuláns szakember.
mentőkocsi beszerzését tervezi, míg a regi­ A Danone dolgozói az idei program­ résztvevőnek kell befizetni. A részvéte
cióját." - mondta Kim Small, a Danone
Kft. ügyvezető igazgatója. „A „Tegyünk onális központok infúziós pumpákat, vala­ ban is közösségi munkával vesznek részt, díj tartalmazza a szállás, étkezés val
együtt a gyermekekért" program kedvező mint betegfigyelő rendszereket és berende­ vállalati gyűjtésükből pedig egy rehabilitá­ mint a programok költségeit is.
társadalmi hatásai a kezdeményezés foly­ zéseket vásárolnak majd. A támogatás fel­ ciós játszópark megépítését tervezik a
tatására ösztönöztek bennünket. A dagana­ használásával az idén is megvalósulnak bakonyszűcsi otthonban. További információkért érdeklőd
tos beteg gyermekek rehabilitációjának olyan rendezvények, amelyek a gyermekek lehet az etabor@lotus.neti.hu e-mail <
közvetlen támogatásán túlmenően az idén egészséges társaik közé történő visszail­ További információ kérhető: men vagy az IHM Ügyfélszolgálatán,
is célunk, hogy a terület problémáira fel­ leszkedését segítik. Kiss Beáta 06-40-200-454-es telefonszámon, va!
hívjuk és ráirányítsuk az emberek figyel­ Dr. Hargittai Mária, az Egészségügyi-, mint az IT Információs Társadalom K
mét." - tette hozzá az ügyvezető igazgató. Szociális és Családügyi Minisztérium Email.: beata.kiss@danone.cim
Észak-Alföldi Regionális Irodájáb;
A „Tegyünk együtt a gyermekekért" egészségügyi helyettes államtitkára, az idei
Piskóti Attila ahol a jelentkezési lap is átvehető (H
program kedvező fogadtatásra talált min­ program indító sajtótájékoztatóján el­
mondta: ,.A Minisztérium szívesen áll dúszoboszló, Rákóczi u.3-5 Te
den érintett körében. A gyermekek gyógyí­ E-mail: piskoti@premiercom.hu
tását és rehabilitációját végző orvosok kö­ minden olyan kezdeményezés mellé, Danone Kft. 52/557-830). A tájékoztató az IHM hc
rében a program elsősorban hiánypótló amely szimbolizálja a civil és a gazdasági Premier Kommunikációs Iroda lapján (www.ihm.hu) is hozzáférhető.
Tel.: 4322-800 Tel.: 483-1680
INNEN-ONNAN 2 0 0 3 . június

Más lett minden Illemtan:


A közelmúltban érdekes meghí­
vót kaptam egy kedves bará­
tomtól. Egy kis figyelmesség
köszönés - megszólítás
volt, mellyel egy különleges ze­
nei csemegére, koncertre hívott
engem. A csöppet sem hivalko­ Kedves Újvárosi Polgárok! És mi legyen a köszönés
dó lapon az est házigazdáinak Minden ember születése pilla­ tartalma? Ezen a területen elég
rövid invitálása mellett egy szá­ natában, mint lilapiros csecse­ nagy a zavar. Nem enyhíti, csak
momra ismeretlen CD lemez cí­ mő, hangos oázással ad életjelt még rontja a helyzetet a tenger­
me volt olvasható: Más lett min­ magáról. Oá-oá! „köszönti" a nyi aszfalton termett „köszöné­
den. körülötte lévőket. Megjöttem, si szöveg" - szia, csaó, hello
Jómagam a nyolcvanas fogadjatok szeretettel. S az és a csibésznyelv számos dud-
évek klasszikus magyar és kül­ anyának, meglátva csöppnyi vája.
földi rockzenekarainak árnyéká­ gyermekét, a túláradó szeretet Szép, tartalmas köszönés a
ban - és néha - koncertjein nőt­ ezernyi megszólítást, becéző napszaknak megfelelő j ó reg­
tem föl. Kis hazánkban akkor is szavakat csal az ajkára. Aztán gelt, napot, estét, éjszakát kívá­
voltak feltörekvő tehetségek, nő, nő ez a kis emberke. Tanít­ nok. Tele van j ó kívánsággal
akik a kor okozta nehézségek gatják - köszönj -, és parányi egy napra, estére stb. És micso­
ellenére igyekeztek valami kü­ kezecskéjével integet, később da szép köszönés távozáskor -
lönleges dolgot alkotni a zené­ már mondja is — pá — pá! Jön az minden jót kívánok vagy vi­
ben. Abban az időben sokan óvoda, az iskola és a köszönés - szontlátásra! Ha tiszteli a nőt
magukénak érezték az Edda megkülönböztetés nélkül - kezétcsókolommal köszön.
Művek, a P. Mobil és más nagy mindenkinek - csókolom. Elér­ Fontos, hogy köszönéskor ne
zenekarok gondolatvilágát, dal­ kezik a 18-20-25 év. Hogy kö­ harapjuk le a köszönés végét.
lamait. Jó volt a minden sarkon szönjek? Bizony ez már problé­ Másik probléma. Kit tegezzek?
álldogáló, dohányzó, lázadó és ma. Sokféle köszönési formák A tegezés testvéri és baráti kap­
néha pótvizsgázó fiatalok életét alakultak ki. Egyes népeknél csolatot fejez ki. Itt nincs is
élni. Hinni a világmegváltás, a olyanok is, amelyek számunkra probléma. De mit csináljon az a
szeretet, a szerelem erejében és furcsának tűnnek. A tibetiek felnőtt, akinek szemeláttára
figyelemmel hallgatni azokat a például meglengetik kalapju­ nőtt fel a „kislány", a „kisfiú".
bizonyos kemény zenekarokat. kat, kinyújtják nyelvüket s bal­ Talán már anyuka, apuka vagy
Azokat, akik akkor is mást akar­ kezüket fülük mögé illesztik. A éppen egyetemi hallgató. Te­
tak mondani, egy másfajta élet­ maoriaknái meghitt köszönési gezheti továbbra is? Nem! Vi­
pendítette meg. Zenéjükkel fel­ ünnepelte őket. Fiatalok és idő­
érzést tolmácsolva hallgatóik­ forma az orr összedörzsölése. szont megkérdezheti - tegezhe­
idézték azokat a régi szép idő­ sebbek egyaránt. Ezeket a fiú­
nak a rádióban, vagy a koncert­ Angliában a nő köszön előre, tem? s ha a válasz igen, akkor
ket, amikor állandóan ezek a nó­ kat, akik a zene szeretetéből,
jeiken. Mást, mint az akkor di­ stb. továbbra is tegezzé. Aki bő­
ták szóltak azokon az agyon­ mindannyian munka mellett ját­
vatos és mindent elsöprő disz­ hallgatott külföldi rádióadókon, szanak a zenekarban. A több­ Ami másutt kifogástalan vebb információt szeretne, ja­
kózene. Egy ilyen, de napjaink­ melyeket akkor nem illett hall­ szöri ráadás után a koncert záró­ forma, az nálunk illetlenség. A vaslom olvassa el Karinthy Fri­
ban feltörekvő zenekar koncert­ gatni... A közönség egyre in­ akkordjaként - talán egy kicsit köszönés tehát az emberi érint­ gyes „Tegezés" c. jelenetét.
jére kaptam meghívást. kább belemelegedett a fiúk játé­ minden magyarhoz szólva - fel­ kezés mindennapi formája s A megszólításokról csak
A „régi idők" gondolatai­ kába, és együtt dübörgött a csendült a MAGYAROCK him­ egyben a tiszteletadás jele is. annyit, ez is a tiszteletet fejezi
val, kicsit nosztalgiázva men­ hangfalakkal. Aztán megtörtént nusza: „Kárpátok gyűrűjéből Tudni kell, hogy megfelelő mó­ ki. A fiatal lányok megszólítása
tem el a Hajdúböszörményi a csoda! A színpadon a felveze­ szállj fel szabad madár!" Klassz don, időben köszönjünk. De ho­ - kisasszony, nagyon szép kife­
Sillye Gábor Művelődési Köz­ tő nyitány után felgördült a füg­ buli volt! gyan? Erre a kérdésre próbálok jezési forma, tiszteletadás. Ha
pontba. Oda, ahol kitartó munka göny, és megszólalt a banda! Hazafelé azon gondolkod­ feleletet adni. Az udvariasság férjnél van, akkor - asszonyom,
eredményeként lemezbemutató Az a zenekar, amely való­ tam, vajon miért van az, hogy általános szabályai nálunk: a mama szót hagyjuk meg az
koncertjét tartotta a megyében ban más mint a mostaniak. Élő, ezt a zenét ezt a zenekart olyan - A férfi köszön előre a nő­ unokáknak. A fiatal férfi meg­
talán még kevésbé ismert No igazi zenét játszanak számítógé­ ritkán láthatjuk. Szerintem sok­ nek (kivéve, ha a nő előz, akkor szólítása fiatalaúr később
Smokin' Band együttes. Ez a pek és hangtechnikai trükkök kal komolyabb értéket képvisel a nő köszön előre), a fiatalabb uram, a papa megszólítás itt is
csapat Balmazújváros és Hajdú­ nélkül. Remek hangzás, vibráló zenéjük, mint a mostanában di­ az idősebbnek, kivéve egy fia­ az unokákat illeti. Ne feledjük,
böszörmény közös büszkesége fényeffektek, jól felépített szín­ vatos egynyári zenekarok unal­ tal lány ne várja, hogy idősebb az UNIÓ-ban vagyunk. Mi ma­
lehet, hiszen tagjai e települések padi kép: ahogy kell. Beindult a mas, agyonjátszott nótái. Ebben férfi ismerőse előre köszönjön gyarok mindig arról voltunk hí­
lakói. Jelenlegi rajongóik is el­ füstgép, döngették a hangfala­ a zenében élet, és mondanivaló neki. resek, hogy vendégszeretők,
sősorban e két városban élnek. kat és adták magukat a fiúk. Ját­ van. Úgy gondolom, hogy a mai - Érthetően köszönjünk, 3- tisztelettudók és figyelmesek
A színházteremben lassan, szottak nekünk. fiatalok füleit is célszerű lenne 4 lépésnyire előre és nézzünk voltunk. Őrizzük meg továbbra
de biztosan gyülekeztek a zene­ Elgondolkodtató szövege­ megnyitni erre a műfajra. Jó le­ arra, akinek köszönünk, nehogy is ezt a „nevezetességünket".
kart ismerő és kóstolgató hall­ ikkel, akusztikus hangszereik­ hetőség volt a közelmúltban a olyan kínos helyzetbe hozzunk Viselkedjünk kulturáltan (ez
gatók. Örömmel tapasztaltam, kel, merész hangszerszólóikkal rendőrnap záróbulija, ahol is­ valakit, mint Karinthy Frigyes rám is vonatkozik). Én az illem­
hogy korombeli „ifjak" is szép elvarázsoltak minket. A koncert mételten remek koncertet láthat­ hősét a „Nem nekem köszön­ tan kincsestárából egy morzsá­
számmal akadtak a sorok kö­ ritmusa, lüktetése egy pillanatra tunk a No Smokin' Band előadá­ tek" c. humoreszkben. nyit mutattam be, de azzal sze­
zött. A keverőpult mögött a ze­ sem hagyott alá, az új lemez da­ sában. retném befejezni megnyugta­
- A köszönés alkalmával
nekar technikusa - Kulcsár lai szinte észrevétlenül olvadtak Ezen a bulin, mint a Hajdú­ tásként, hogy igaz, az új idők új
kifejezzük a találkozás feletti
Zsolt barátom - ügyködött, és bele a zenekar korábbi, sikeres böszörményben megtartott kon­ áramlatai minket is utolért új
örömünket, de ne zajos ujjon­
igyekezett kedvcsináló dalla­ dalokból felépített repertoárjá­ certen is magukkal vittek min­ köszönési formákkal. Itt van
gással, feltűnő hangoskodással.
mokkal a hallgatóságot a várha­ ba. A tagok egyéni teljesítmé­ ket a rock birodalmába, ahol im­ például a „hello" - hogy mit j e ­
- Találkozásnál szokás a
tó zenei csemegére - úgymond nyei egységes zenekari hangzást máron ők is helyet teremtettek lent s mit takar, tegezést, magá­
kézfogás, mindig az idősebb
- előmelegíteni. Amint ez ké­ adtak, és beigazolták a tényt: maguknak. Csillaguk pedig im­ zást? Ezt magam sem tudom, de
nyújt kezet, ha kesztyű van a
sőbb kiderült: nem hiába fára­ érett anyagot mutattak be ne­ máron emelkedni látszik. Sok használom én is. Na és a szokás
kezén a férfinak illik lehúzni, a
dozott. Természetesen a nagy künk. Mi, a hallgatók pedig be­ sikert fiúk! az nagy úr. Ha nagyon meg­
nőnek nem kell.
zenekarokhoz hasonlóan ezen a fogadtuk zenéjüket. Ámbár a le­ Javallom a műfaj kedvelői­ szokta a csókolom köszönési
- Ha kezet akar csókolni,
koncerten is volt előzenekar mez címe: Más lett minden, a nek, hogy szerezzék be az új formát, hát köszönjön továbbra
csukott szájjal érinti a nő keze­
(SIGNAL), mely a rock hallha­ rockzene - bár mostohagyerek - NO SMOKIN' BAND lemezt, is és használja a „hellot" is,
fejét.
tatlan klasszikusainak, illetve most sem más mint régen. Re­ mert igazi csemege. Nekem már megfelelő helyen.
- Nem illik a túlsó oldalra
saját gondolatvilágának dalait - mek! megvan... átkiabálni. Szlávik Istvánná
dobhártyáinkat nem kímélve - A közönség pedig lelkesen Cslge István
2 0 0 3 . június INNEN-ONNAN

Kisdiákok a színpadon Újvárosi mese


Májusban volt az általános isko­ lójára gálaműsorral készült. Egyszer volt, hol nem volt, volt pek vagytok !", „Istenem, de jól
lások kulturális seregszemléje. Május 24-én az alsó tagozatos egyszer a Hortobágy mellyékén csináljátok!" mondatok azok, Kónya Lajos 1914. március 9-én
Mindhárom iskola tanulói a Ve­ tanulók, 25-én pedig a felső ta­ egy szegény parasztember. Mes­ amelyek a szürke hétköznapok­ Balmazújvároson született. Édes­
terségére nézvést talán maga sem ban energiát adnak az elgyötört anyját még gyermekkorában el­
res Péter Altalános Művelődési gozatosok színes, változatos be­ vesztette. Apja, nevelőanyja és
tudta pontosan, mi is ö : népi író, testaek és a fáradt léleknek a
Központ és Alapfokú Művésze­ mutatója váltott ki osztatlan el­ nagyanyja nevelte. A polgári iskola
szociológus vagy politikus. folytatásra. Esztendős munkáju­ elvégzése után kereskedőnek ta­
ti Iskola színháztermében óriási ismerést. A produkciókra főleg „Bölcs és balgatag" ősünk sok kért cserébe nagy árat akarnak: nult. Felnőttként végezte el a Ke­
érdeklődés mellett léptek szín­ a zene, a tánc, a sok mozgás volt megszívlelendő, okos dolgot ha­ hálás közönséget. reskedelmi és Közgazdasági Tech­
padra. jellemző. A közönség megis­ gyott ránk. Ezek a sokat emlege­ A közelmúltban került sor a nikumot és szerzett technikusi ké­
Május 18-án a központi is­ merte az iskola versmondóit, tett sorok is az ő tollából szár­ városi gyermeknapra. Ilyenkor a pesítést.
énekeseit, akiket területi és or­ maznak : helyi ifjúság méltán számít ré­ A két világháború között, az
kola tanulói Fazekas Mihály un. „Hangya" kereskedelmi háló­
Ludas Matyi c. darabját mutat­ szágos versenyeken díjaztak ki­ „Ide kell hoznunk a nagyvilágot, szünkről, a városlakók részéről zatban kezdte meg munkáját. Sok­
ták be. Balmazújvároson elő­ váló teljesítményükért. ide kell hozni mindent, ami szép, nagyobb figyelemre. A helyzet felé dolgozott az országban, még a
ami jó, ami nemes mégis úgy alakult, hogy a fiatalok rövid ideig visszacsatolt Kárpát-
ször 1954-ben vittek színre A Bocskai István Általános
és amit érdemes... " nem az érdeklődés, hanem a Ukrajna Técső nevü városában is
színművet gyerekek, mégpedig Iskola május 30-án tartotta a volt boltvezető.
Voltak akik komolyan vették sportpálya középpontjába kerül­
a darusi iskolások. Ok Kacsóh kulturális bemutatót a tőlük tek. A lelkes résztvevők egy hoz­ Részt vett a II. világháború
ezt az örökséget. Különösen a
Pongrác János vitéz c. daljáté­ megszokott magas színvonalon. 2
harcaiban a keleti fronton, majd kö­
rendszerváltás után, Balmazújvá­ závetőlegesen 30 m nagyságú te­ zel egy évet töltött fogságban,
kát adták elő. 1955 tavaszán a Alapgondolatuk Bródy Jánostól roson is gombamód szaporodni remben, közel hetvenen öltöztek. ahonnan megromlott egészségi ál­
bánlaki iskola tanulói Molnár származik: kezdtek a különféle művészeti Mazsorettesek, néptáncosok, fiúk, lapota miatt engedték haza. Szeren­
Ferenc A Pál utcai fiúk c. szín­ „ Úgy érkeztünk mindannyian, csoportok és alkotó közösségek. lányok, kicsik, nagyok vegyesen. csére erös, fiatal szervezete legyőz­
Ma már olyan együtteseknek ad Alig 40 perces késéssel, tikkasztó te a problémákat.
művével arattak sikert az Ipar­ hogy nem volt szavunk. A háború után a balmazújváro­
otthont településünk, mint a hőségben léptek aszfaltra, mert­
testületben és a Hortobágyi úti Egyikünk sem kérte, mégis si Földműves Szövetkezet, majd az
Bekton Fúvószenekar, a több hogy színpadnak nyoma sem volt. ÁFÉSZ boltvezetőjeként dolgozott,
iskolában. Néhány évvel később mind itt vagyunk
korosztályban is működő, rendkí­ A háttérben focizgató fiatalok al­ egészen 1974-es nyugdíjba vonulá­
szintén a bánlakiak vitték szín­ Piciny magbál kikeltünk, mint kották a ,. díszletet". S mintha ez
vül népszerű mazsorett - csopor­ sáig. A balmazújvárosi Gimnázium
padra a Sombreró c. ifjúsági nyíló virág. tok, a Himes Néptáncegyüttes, a nem volna elég, publikumnak is egykori szakoktatójaként tudását
színdarabot. Ezután csak szín­ Ahány ember annyiféle csodá­ Katrinca gyermek néptánccso­ meglehetősen hijján voltak. A igyekezett átadni afiatalabbgene­
műrészletek, vegyes szórakoz­ latos világ. " port, és még folytathatnánk a sort. szórványos tapsot jórészt szüleik­ rációknak. Nyugdíjasként még több
mint 10 évig a Debrecen Áruház­
tató műsorok bemutatására ke­ Ezeknek a közösségeknek a tag­ től, testvéreiktől, s - nem mellé­ ban dolgozott. Elismert és megbe­
rült sor. Megragadó volt az iskolák jai olyan gyerekek és fiatalok, kesen- fellépő társaiktól kapták. csült kereskedőként ismerte szinte
E tanév elején a Központi akik egész évben keményen dol­ A dolog kis túlzással úgy állt, egész Balmazújváros, és sok debre­
pedagógusainak és tanulóinak
goznak azért, hogy kivívják - hogy a gyerekek csináltak maguk­ ceni ember.
Altalános Iskola tanárai elhatá­ „hozzáállása". A gyerekek a
többek között - a város lakossá­ nak egy gyermeknapot. Segítsé­ 1942. július 26-án feleségül
rozták, hogy olyan kulturális szerepek eljátszásához teljes lé­ vette Gadus Ilonát, akivel harmoni­
gának az elismerését. Hagyomá­ gükre ebben csak a - talán még
bemutatót rendeznek, melyen nyüket beleadták. Az ismeret­ lelkesebb - művház-dolgozók kus házasságban élt, annak 1984-
nyosan évente háromszor van al­
minden évfolyam tanulói lenségből előbukkantak a tehet­ ben bekövetkezett haláláig. Azóta,
kalmuk a lakosság előtt bemutat­ voltak, akik évről-évre, szűkös vagyis 19 éve élt özvegyen. Házas­
résztvesznek. 240 gyermek (fő­ ségek. A nézők közül többen az ni tehetségüket, fejlődésüket. Ez keretek között ugyan, de szívvel­ ságukból négy gyermek, született.
szereplők, mellékszereplők, sta­ új Soós Imréket, Molnár Lász­ a három lehetőség a városi majá­ lélekkel dolgoznak a város kultu­ Ilona, Lajos, Mária és Éva
tiszták) lépett színpadra, hogy lókat vélték felfedezni. lis, a városi gyermeknap, illetve a rális életéért. A „gázsi" azonban - Ilonát még csecsemőként el­
városi hét. Az előadásokért kial­ a"szponzoráló" közönséget nél­ vesztették, de az apának felesége
előadják Fazekas Mihály fő mű­ Illesse dicséret a szülőket halála után még el kellett temetnie
is, akik anyagilag támogatták a kudott honorárium megfizethetet­ külözvén - ezúttal elmaradt.
vének átdolgozott modern vál­ két gyermekét is. 1986-ban Lajos
len: tapsot szeretnének.Ujjongó Egyszer egy földink azt fia, 2002-ben Éva lánya hunyt el,
tozatát. rendezvényeket, megalkották az
közönséget, elismerő füttyszót, mondta, ide kell hoznunk a nagy­ akivel hosszú évek óta együtt élt.
A Kalmár Zoltán Általános ízléses, ötletes jelmezeket.
szemérmesen elsuttogott gratulá­ világot... Éva lánya halála után egyetlen
Iskola alapításának 75. évfordu­ Király István ciót. Az ilyenkor bezsebelt „Szé­ S. B. A. életben maradt gyermekéhez, Mári­
ához költűzött Kecskemétre. Már
éppen gyógyult a gyermeke halála
„A JOG NEM TUDÁSA NEM MENTESÍT" okozta seb, már kezdett lelkileg és
testileg is megerősödni, amikor be­
A törvényi rendelkezések alapján hogy az alapítvány létrehozása következett a tragikus combnyak
az alapító a nyilvántartásba vétel
után az alapító okirat olyan lé­ A z alapítvány IV. után az alapító - a számára eset­
leg adókedvezményt is nyújtó
tűrés.
A műtét után nem tudott talpra
állni, idős szervezete nem birkózott
nyeges módosítását nem határoz­ vagyonnal — a továbbiakban nem
meg a folyamatos fekvés következ­
hatja el, amellyel az alapítvány Az alapító halála miatt gondot róság a módosítás tekintetében rendelkezhet sem kizárólagosan, ményével, a tüdőgyulladással. A
vagyonát elvonná, a célját meg­ okoz, hogy ki jogosult az alapító végzéssel dönt, és ezt a végzést is sem olyan módon, hogy akár baleset után még 3 és fél hétig élt,
változtatná vagy szűkítené, vagy okirat olyan módosítására, ami az mindazoknak kézbesíti, illetve közvetlenül vagy közvetett mó­ csenben ment el 2003. május 21-én
az alapítványt az eredeti alapítói alapítvány működése miatt elen­ megküldi, akiket a nyilvántartás­ don az alapítványi vagyon fel­ a reggeli órákban.
szándéktól eltérő módon vagy gedhetetlenül szükséges. Az ala­ használásáról való döntésben Csendes szerény ember volt.
ba vételről értesített.
korábbi időpontban megszüntet­ meghatározó szerepet játszik. Egész életében a családja boldogu­
pítói jog személyhez kötött, ezért Az alapítványok a tartós köz­ lásáért dolgozott, biztosította gyer­
né. fő szabályként jogutódlásnak nin­ érdekű céljaik megvalósítása ér­ Az alapító kezelőként kuráto­ mekei tanulását, hozzásegítette
Jogszabályi akadálya ugyan­ csen helye. A működőképesség dekében gazdálkodhatnak, vál­ rokból (gondnokokból) álló ku­ őket a technikusi oklevél, a diplo­
akkor nincs annak, hogy a körül­ biztosítása érdekében azonban le­ lalkozási tevékenységet is foly­ ratóriumot jelöl ki. A kuratóri­ ma megszerzéséhez. Jó férj és apa
mények utóbb történő megválto­ hetőség van arra, hogy a jogutód tathatnak, de maga a gazdálko­ umnak - az alapítvány céljával, volt, nagyon szerette unokáit is.
az alapító okiratot módosítsa és Mindig igyekezett másokon segíte­
zása esetén az alapító módosítsa dás, illetve a vállalkozás nem le­ vagyonával összhangban álló -
ni, jóindulatát, segítőkészségét, ro­
az alapítvány székhelyét, vagy az például kimondja az alapító ok­ het az alapítvány fő célja. döntéshozó, ügyintéző és képvi­ konai, ismerősei is megtapasztal­
alapító okirat egyéb, nem lénye­ iratban, hogy az alapítvány párto­ A kezelő szerv (szervezet) az selő feladatokat kell ellátnia, ták. Szerettei elvesztése miatt sok
ges rendelkezését. A módosítás kat nem támogat. Ez azért nagyon alapítvány általános ügydöntő, mert az alapítvány jogi személy­ bánat érte, de elviselte a csapásokat
így kiterjedhet minden olyan kér­ lényeges, mert az alapítvány csak ügyvezető és képviselő szerve. ként való működtetése, az alapító és mindig megpróbált örömet talál­
désre, amely az eredeti alapítói így tud hozzájutni a részére fel­ okiratban meghatározott cél ni az életben maradt családtagjai­
Ez azt jelenti, hogy a kezelő
ajánlott személyi jövedelemadó ban.
szándékban megfogalmazott szerv (kuratórium) kezeli az ala­ megvalósítása így biztosítható. A
Búcsúznak Tőle:
közérdekű cél megvalósítását meghatározott összegéhez. pítvány vagyonát az alapítvány kuratórium összetételét és dön­ - Lánya Mária és annak férje János
nem veszélyezteti Az alapító okirat módosításá­ céljának megfelelően és érdeké­ téshozó mechanizmusát ennek - Fiának özvegye Éva
Az alapítvány alapító okiratá­ ra a kuratórium nem jogosult, ez ben, s képviseli az alapítványt megfelelően kell kialakítani és az - Unokái: Zoltán, Nóra és Márk
nak módosítására tehát csak a jog csak az alapítót illeti meg. hatóságok előtt és harmadik sze­ alapító okiratban meghatározni. - Testvére Julianna és annak családja
meghatározott körben, az alapít­ mélyekkel szemben. (Sorozatunk következő részében - Sógorai Márton és János és azok
A bíróságnak mindig a konk­ családjai
vány eredeti céljának megfelelő rét esetben kell eldönteni, hogy a Ezeket a feladatokat az alapí­ a közös tulajdon szabályait te­
- Távolabbi rokonai és azok családjai
működés fenntartása érdekében módosítás a törvényben előírtak tó nem láthatja el, mert törést kintjük át.)
- Régi munkatársai és szomszédai
kerülhet sor szerint történt-e vagy sem. A bí­ szenvedne az az alapvető elv, dr. Molnár Tibor ügyvéd
SPORT 2 0 0 3 . június

Aranyérmes a Kovács-alakulat Mezítlábas sikerek


A félévi értékeléseket követően a szintén kiváló eredmény. tott, ahol is az Újpesttel játszottak Városunkban a karatét, mint város is a magáénak mondhatja
szezon végén ismét eljött a - Egész évben arra készül­ küzdelmes találkozót, végül a li­ sportágat sokan ismerhetik, mert őket.
visszatekintés ideje, hiszen befe­ tünk, hogy Balmazújváros után­ la-fehérek győztek 4-2 arányban. már évek óta jelen van a város Ám sajnos a lehetőségek
jeződtek a bajnoki küzdelmek a pótlása végre egy jó eredmény­ Korábban a békéscsabaiak (3-0) sportéletében és folyamatosan korlátozottak, mert a versenyek­
csapatsportokban. Elsőként egy nyel rukkoljon elő, ezzel is bizo­ és a nyíregyháziak (3-2) is csaló­ nyomon követhetjük a karatésok re való kijutás nem megy min­
olyan csapatról írnánk, akiknek a nyítva, hogy érdemes a fiatalok­ dottan távoztak az újvárosi sport­ munkáját különböző rendezvé­ dig zökkenőmentesen, a klub
bajnokság előtt volt egy komoly kal foglalkozni és képzésükre létesítményből. nyeken, bemutatókon, alapítvá­ igen alacsony költségvetése mi­
céljuk: aranyérmesként szerettek költeni - folytatta gondolatait a A következő sorokban pedig nyi bálokon, és azt hiszem, att. A külföldi versenyekre már
volna búcsúzni az idénytől. A tréner. - Jó eredményként köny­ a bajnokcsapat tagjait soroljuk fel nincs olyan ember Balmazújvá­ egyáltalán nem tudnak kijutni a
nagy összpontosítás és győzni- velem el azt is, hogy több ifjúsági (zárójelben a mérkőzésszám és a roson, aki ne találta volna már versenyzők. Ezért a klub bármi­
akarás meghozta a sikert, hiszen a korú játékos kopogtatja, illetve szerzett gólok száma szerepel): szembe magát az utcán mezítláb lyen segítséget szívesen fogad,
Kovács István edző által irányí­ már be is lépett a felnőtt ajtaján. Barna László (12/-), Csobán Ist­ futó fehér ruhás csapattal. amely ezeket a fiatalokat még
tott ifjúsági labdarúgó-csapat az Fontos volt, hogy a felnőttek kö­ ván (22/-) - Angyalos András Azt a tényt azonban már jó­ előrébb viheti azon az úton,
őszi elsőség után a végelszámo­ zött játszó, de még nálunk is sze­ (3/2), Borza Tamás (22/-), val kevesebben ismerik, hogy a amelyet ők célként tűztek ki ma­
lásnál is első helyezettként vég­ repeltethető labdarúgók (Szabó Csobán Gergő (21/3), Kis István balmazújvárosi Kyokushin Ka­ guk elé, hogy a városuk és egy­
zett. Az NB Il-es ifjúsági bajnok­ Imre, Angyalos András, Rédai (20/8), Kis János (25/33), Kiss rate Klub tagjai jelenleg is sike­ szer majd talán egy egész ország
ság debreceni csoportjában sike­ Norbert, Vaszilkó Attila, Murák Attila (24/2), Koroknai Attila resek és országszerte elismertek. büszke lehessen rájuk.
rült elérni a bravúrt, amely össze­ Krisztián) több mérkőzésen is ját­ (23/3), Ifj. Kovács István (24/19), Ami nem csoda, hiszen a klub A versenyszellem, a győze­
tevőiről a csapat edzője tájékoz­ szottak nálunk és a csapat erőssé­ Mészáros János (24/-), Molnár múltja már csaknem két évtized­ lem az, ami leginkább motiválja
tatja Önöket. gei voltak. János (16/3), Molnár Péter (24/1), re nyúlik vissza. az edzésre jelentkezőket. Sokan
- Először is szeretném meg­ A bajnoki cím elhódítása Murák Krisztián (22/24), Rátkai 1984 március 10-én alapí­ hallják az osztálytársaiktól, ba­
köszönni az egész éves munkát és után sem pihentek a játékosok, Sándor (26/15), Rédai Gergő totta két debreceni karatéka, rátnőjüktől, testvéreiktől, van­
jó eredményt a csapatnak és nem hiszen a 12 csoportbajnok három (25/28), Rédai Norbert (7/2), nak akiket a szülők iratnak be,
Horváth Gyöngyi és Nyalka
utolsó sorban azoknak az embe­ helyszínen mérkőzött az elsősé­ Rőth Zoltán (9/1), Szabó Imre mert rossz gyerekként itt talán
Éva, akik eleinte edzői is voltak
reknek és segítőknek (vezetők, gért, ami egyben az országos (10/6), Szántai Sándor (9/-), kitombolhatják magukat, akad
az akkor még Debreceni Lakóte­
szülők, pályamunkások, tanárok), döntőbe való bejutást jelentette. Vaszilkó Attila (23/17).
lepi SE néven futó, kb. 120 fős olyan is, aki a japán karate-
akik ehhez a bravúrhoz hozzájá­ A Szolnokon megrendezett ráját­ Az edzői osztályzatok alap­
létszámú vegyes csoportnak. filmek bűvöletében jelentkezik.
rultak. Külön kiemelném Be- száson a Gyöngyös, a Szeged és a ján a következő a sorrend: Murák
rettyán Sándor elnök úr segítsé­ Kazincbarcika (az MTK fiókcsa­ Miután ez a két hölgy el­ Sokféle ok és indok létezik,
Krisztián 6,315; Vaszilkó Attila
gét, aki távollétemben a gárdát pata) gárdájával kellett meccsel- hagyta a klubot, sorozatos edző­ ám abban mindannyian egyetér­
6,17; Kis János 5,98; Csobán
bajnoki találkozókon irányította, niük és végül nagy küzdelemben Gergő 5,9; Rátkai Sándor 5,88; váltások következtek be, és vé­ tenek, hogy a karate csapatmun­
valamint az egyesület anyagi le­ a barcikaiak mögött a második Ifj. Kovács István 5,82. gül 1994-ben Felhősi András ka, ahol oda kell figyelni a má­
hetőségeihez képest is segítette helyet érték el, ami nagy bravúr. Bízunk benne, hogy egy év lett a vezetőedző, aki azóta is sikra és segíteni kell öt mind a
munkámat. Itt szeretném megkö­ A bajnokság mellett az ifjú­ múlva is megtudják ismételni a lelkesen ismerteti a fiatalokkal felkészülésben, mind pedig a
szönni a pozitív hozzáállást, sági magyar kupa küzdelmeiben sikert és tovább tudják vinni vá­ Mas Oyama karatéját, a versenyeken. Egymás nélkül
amely az egész szezonban jelle­ is letette névjegyét a csapat, hi­ rosunk hírét. kyokushint. sokkal nehezebb lenne . az
mezte az alakulatot - értékelt Ko­ szen a legjobb tizenhat közé ju­ Bodnár László Ma már két csoportban foly­ egyébként is kemény, fáradal-
vács István. nak a tréningek. Létezik egy mas és hosszú út a fehér övtől a
Az őszi és a tavaszi idényt gyerekcsoport (16 fő), ahol a 12 fektéig, valamint a versenyeken
Az U-19-es korcsoport 2002-2003-as idényének végeredménye való részvételig.
vizsgálva szembetűnő, hogy ta­ év alatti apróságok sajátíthatják
vaszra javult a helyzetkihasználás 1. Balmazújvárosi FC 26 22 4 167-30 66 el játékosan, ám mégis fegyel­ Felhősi András szerint, ab­
és a védekezés is (ősszel: 66-20, 2. DVSC Utánpótlás Kft.26 20 4 2 130-29 64 mezetten ezt a sportot. ból lesz jó és eredményes kara-
tavasszal: 101-10). Mindkét fél­ 3. Hajdúböszörmény 26 20 - 6 132-46 60 A felnőtt csoportba, mely­ tés, aki kitartó, elkötelezett és
évben tizenegyszer hagytuk el nek jelenleg 20 tagja van, a 12 nem adja fel az első vereség
4. Záhony 26 19 3 4 143-43 60
győztesen a pályát és két alka­ éven felüliek bármely korosztá­ után sem. A karate önbizalmat
5. Mátészalka 26 18 3 5 117-27 57
lommal kellett fejet hajtanunk az lyajelentkezhet. ad ezeknek a fiataloknak, mivel
6. Kertváros 26 15 1 10 69-35 46
ellenfél előtt, nagy küzdelemben. A klubnak 9 hivatalosan le­ önvédelmi sport és nem a vere­
A fiúk egyenletes teljesítményt 7. Baktalórántháza 26 13 - 13 100-81 39
igazolt versenyzője van, akik kedésről szól. Fokozza az éber­
nyújtva rászolgáltak a diadalra, 8. Hajdúdorog 26 11 1 14 75-84 34
közreműködése révén számos j ó séget, a tudást, fegyelmezetté
amelynek értékét növeli, hogy 9. Nyírbátor 26 7 2 17 42-95 23 tesz mind testileg, mind lelkileg
eredménnyel jeleskedett és j e ­
Balmazújvároson korábban ifi lO.Tuzsér 26 7 1 18 55-67 22 és felkészít talán magára az élet­
leskedhet ma is a csapat. A leg­
szinten még nem sikerült bajnok­ 11. Vásárosnamény 26 6 2 18 67-181 20 utóbbi diákolimpián, amely re is.
ságot nyerni. A 2002-2003-as 12.Hajdúnánás 26 5 3 18 45-100 18 Veszprémben került megrende­ Segítsük ezeket a sportoló­
idényben hazai pályán minden ta­ 13.Létavértes 26 4 1 21 41-197 13 zésre, 2 arany, 1 ezüst és 1 bronz kat, hogy tovább tudjanak lépni
lálkozón begyűjtötte a három U.Szakoly SE. 26 3 3 20 35-203 12 érem boldog tulajdonosai lehet­ és még több érmet és kupát tud­
pontot a Kovács-alakulat, amely
tek az újvárosiak. Ezek az érmek hasson magáénak városunk őál-
és kupák méltóképpen díszeleg­ taluk.
nek a büszke fiatalok szekrénye­ „Mi az ami arra késztet,
in, és joggal mondható, hogy a hogy továbbmenjek?
város dicsőségtábláján is, hiszen Az elégedetlenség."
ezek a sikerek nemcsak a ver­ (shinau Howard Collins)
senyzőké és a csapaté, hanem a Koroknainé Szilágyi Éva

Újabb karate sikerek


A közelmúltban városunk zést: Abdulmaati Ibrahim, Leiter
Kyokushin karatékái diákolim­ Anett és Tóth János, VI. helye­
pián vettek részt. Az elődöntő zést Csige János.
Martfűn került megrendezésre, A döntőre Veszprémben ke­
ahol 9 fő mérte össze erejét. A rült sor. Száva Zsuzsanna beteg­
A BFC ifjúsági bajnokcsapata közel 320 versenyző közül 7 fő sége miatt a versenyen résztvenni
Álló sor: Bodnár László technikai vezető, Mészáros János, Koroknai Attila, Kiss Attila, balmazújvárosi karatéka jutott nem tudott, így 6 fő karatéka kép­
Csobán Gergő, Kis János, Rátkai Sándor, Angyalos András, Molnár János, Vaszilkó tovább a döntőbe. viselte Balmazújváros színeit.
Attila, Rédai Norbert, Rédai Gergő.
Az elődöntőn I. helyezést ért I. helyezett Kelemen Máté,
Alsó sor: Ifj. Kovács István, Szabó imre, Kis Máté, Murák Krisztián, Barna László, Kovács
el: Kelemen Máté, Száva Zsu­ Leiter Anett, II. helyezett Tóth
István vezetőedző, Csobán István, Borza Tamás, Molnár Péter, Kis István.
zsanna és Tóth Judit, II. helye­ János, III. helyezett Csige János.
A csapatképről hiányzik: Rőth Zoltán, Szántai Sándor.
2 0 0 3 . június SPORT

Hetedik helyen Mérkőzésről mérkőzésre


végzett a BFC N B III. T i s z a csoport Berettyán Sándor (edző): A körül­
ményekhez képest mindent megtettünk a
vúros, megérdemelt győzelmet arattunk.
Külön örülök, hogy szépen búcsúztunk
25. forduló:
Berettyán Sándor klubelnök részben elé­ jó eredmény érdekében, de várható volt, közönségünktől.
Záhony-Balmazújváros 0-1 (0-1)
gedett lehet, hiszen vezetésével a BFC a hogy a rendkívüli sérüléshullámnak
BFC: Haász-Brandt - Vaszilkó I.,
bajnokság utolsó harmadában jól teljesí­ Sárközi, Pál, Dobi - Nagy O. (Tar az 56. előbb-utóbb vereség lesz a következmé­ Magyar Kupa Megyei
tett. A gárda 10 mérkőzésen 19 pontot percben), Bajusz, Kovács (Szabó I. a 66. nye. SeDejtezö
szerzett, és összességében a középme­ percben), Lós - Rédai (Tóth L. a 80. perc­ Szabó Tamás (kapus): Az első fél­
4. forduló:
zőny élén végzett. A kitűzött éves célt ben), Nagy Cs. időben hagytuk játszani az ellenfelet, de
Hajdúszoboszló - BFC 2-2 (1-2)
Gólszerző: Nagy Cs. a 13. percben. a szünet utáni játékot nézve reálisnak BFC: Szabó T. - Pál; Vaszilkó I.;
azonban az együttes nem tudta teljesíteni,
Berettyán Sándor (edző): Nagy éreztem volna a döntetlent. Dobi /Tóth L. a 46. perc) - Nagy O.
hiszen nem került az első hat közé.
odaadással játszottunk és a sok sérült el­ /Sárközi, a 67. perc/; Szabó B. /Kaszás,
A vezetőségnek nem lesz könnyű
lenére helyenként jól, valamint a mai na­ 2B. forduló: a 37. perc/; Tar; Loós; Szabó I./ Kis J. az
dolga az értékelésnél, mert zaklatott idé­ Balmazújváros - Vásárosnamény 3-0
pon a szerencse is mellénk állt. 58. percben/ - Nagy Cs.; Rédai.
nyen van túl a klub. A kényszerű edzőcse­ -Nagy Csaba (csatár): Pál oldalról A mérkőzés elmaradt, mert a vendé­ Gólszerzők:
rék, és a folyamatos tömeges sérülések laposan középreadta a labdát, amit én gek nem jelentek meg. A csoport ver­ Nagy Ottó (csatár): A z ellenféltől
miatt nehéz lenne számonkénti a csapat­ egy átvétel után fordulásból a bal alsó senybizottsága 3-0-ás gólkülönbséggel a hozzám pattant labdát átvettem, majd a
építés eredményeit, egy dolog mégis tény: sarokba lőttem. (0-1). A találkozó elején BFC javára igazolta a három pontot. kapura lövésemet követően, egy vendég­
tavaly nyáron mindenki jobb szereplést sikerült feltörni a hazaiak védelmét és védőt is érintve, a hálóba vágódott a já­
várt. fegyelmezett, taktikus játékkal végig 23. forduló: tékszer. (0-1)
megőriztük előnyünket, így jogosan sze­ Mád - Balmazújváros 2-0 (2-0) Tar László (csatár): Nagy Csaba
A legfájóbb talán az, hogy a mezőny
reztük meg a számunkra fontos bajnoki BFC: Haász-Brandt - Vaszilkó I., megindult a jobb oldalon, levitte az alap­
második feléhez tartozó csapatok ellen
pontokat. Sárközi, Tóth L. - Kaszás (Harangi a 74. vonalig a labdát és a visszagurításából 7
hullajtott el sok pontot a BFC. Utólag már
percben), Pál, Fige, Szabó B., Dobi - méterről a hosszú sarokba lőttem. (0-2)
nem lehet pontosan következtetni arra, mi Nagy Cs. (Tar a 20. percben), Nagy O.
26. forduló: Berettyán Sándor (edző): A máso­
lett volna, ha ezek a mérkőzések „meg­ Kiállítva: Sárközi László (a 82. dik félidőben gyengén játszottunk. Meg­
Balmazújváros - Tuzsér 3-1 (1-0)
vannak", egy azonban biztos, a célkitűzés BFC: Haász-Brandt - Vaszilkó I., percben) érdemelten jutottak tovább a hazaiak.
teljesítése nem lett volna gond. Sárközi, Pál Tóth L. - Kaszás, Szabó B. Berettyán Sándor (edző): A mérkő­ Szabó Imre (középpályás): A nagy
Az is biztos, hogy ajátékosállományt (Harangi a 83. percben), Kovács (Szabó zés előtt már annak is örültünk, hogy ta­ meleg eleve rányomta bélyegét a talál­
tavaly nyáron jogosan taksálta többre a I. az 55. percben), Lós - Bajusz (Rédai a láltunk tizenegy egészséges játékost. En­ kozóra. Ha ehhez hozzávesszük a sérült­
48. percben), Nagy Cs. nek ismeretében nem mi voltunk az esé­ jeink számát, valamint a sorozatos hét­
vezetőség a hetedik helynél, a probléma
Gólszerzők: Lós a 11. percben, Ka­ lyesek, ami a találkozón be is igazoló­ közi mérkőzéseket, akkor egyértelműen
azonban ennél összetettebb. Ha nem kel­
szás a 46. percben, Nagy Cs. a 61. perc­ dott, ennek ellenére jobb helyzetkihasz­ kudarcra voltunk ítélve. A szünetet kö­
lett volna szinte minden héten kényszer­
ben. nálással pontot szerezhettünk volna. vetően a csapat fásultan mozgott és
ből változtatnia az éppen aktuális edzőnek Dobi János (középpályás): A mádi
Loós Tibor (középpályás): Vaszilkó gyengén játszott, ráadásul ez akarati té­
a csapat összetételén, bizonyára nem íródj
jobb oldali beadása után közelről, 4 mé­ vasárnapon csapatunk nagy része tudása nyezőkkel is párosult.
tak volna le ezek a sorok. Erre a legjobb terről lőttem a hosszú sarokba (1-0). alatt teljesített. Elég passzív játékot mu­
példa, hogy az utolsó mérkőzést követően Kaszás Tibor (középpályás): Szabó tattunk be és mindezt még az is tetézte,
Berettyán Sándor azt nyilatkozta lapunk­ Balázs középreívelését követően a meg­ hogy büntetőből sem tudtunk gólt elérni.
nak, hogy „Jót tett a gárdának néhány rég­ lepődött szabolcsi védők mellett 5 mé­ Az előttünk adódó pár ziccert is elpus­
óta sérült játékos visszatérése", pedig ak­ terről a hálóba fejeltem. (2-0) káztuk, így sajnos az egy pontra sem
voltunk jogosultak. N B ll-es ifjúsági l a b d a -
kor is öten voltak harcképtelenek, és a két Nagy Csaba (csatár): Szabó Imre jó
ütemben elfutott a bal oldalon, majd a rugó bajnokság:
eltiltottal együtt heten hiányoztak a csa­
középreadása után 14 méterről a hosszú 30. forduló: Hajdúböszörmény - BFC 2-1 (1-0)
patból. Az áldatlan helyzetet jól mutatja, BFC - Létavértes 17-0 (7-0)
sarokba lőttem. (3-0) Balmazújváros - Hajdúdorog 4-1 (3-0)
hogy még így is örült a klubelnök.
Berettyán Sándor (edző): Jó ellen­ BFC: Haász-Brandt - Vaszilkó I. Hajdúdorog - BFC 2-11 (0-4)
Persze nem a mi dolgunk a mélyebb féllel szemben jó mérkőzést játszottunk. (Vaszilkó A. az 57. percben), Fige, Pál,
elemzés, sem a magyarázatok keresése, Mindenki óriási szívvel küzdött és he­ Tóth L. - Angyalos, Szabó B., Kovács, N B ll-es s e r d ü l ő labda-
sem a következtetések levonása. Erre a lyenként j ó l játszva, megérdemelten T a r - N a g y O. (Szabó I. az 57. percben), rugó bajnokság:
későbbiekben a szakemberek tolmácsolá­ győztünk. Bízom benne, hogy a követ­ Rédai (Murák a 77. percben). Hajdúböszörmény - BFC 3-1 (0-0)
sában majd visszatérünk. kező héten leszünk tizenegyen. Gólszerzők: Tar a 26. percben, Nagy BFC - Létavértes 13-0 (7-0)
Tóth László (védő): Örülök, hogy O. a 27. és a 29. percben, Angyalos a 85. Haj dúdorog - BFC 0-12 (0-5)
az első félidőt egygólos előnnyel zártuk, percben.
A Magyar Kupa megyei selejtezői­
amiben nagy szerepet játszott, hogy több Tar László (csatár): Rádai beadását
nek 4. fordulóját sem vette sikerrel a BFC M l DD=es f é r f i kézilabda
játékos nagyon jó teljesítményt nyújtott. követően a védők mellől öt méterről a há­
csapata. A gárda ugyan nem szenvedett lóba fejeltem (1-0). bajnokság:
A szünet után tovább tudtuk növelni a
vereséget, de a szoboszlói döntetlen - a Nagy Ottó (csatár): Rédai átadásával Balmazújváros - Hajdúnánás
vezetésünket és megérdemelten győz­
szabályok szerint - kevés volt a továbblé­ kiléptem a védők között, majd a kiinduló 22-21 (9-10)
tünk.
péshez, hiszen az osztálykülönbség miatt kapus mellett elvittem a labdát, és a kapu­ Balmazújváros - Diósgyőr
ba gurítottam (2-0). 31-37(14-17)
a megyei bajnokságban szereplő együttes 27. forduló:
jutott tovább. Egy beadást követően Angyalos to­
Hajdúnánás - Balmazújváros 3-2 (1-0)
vább csúsztatott, labdáját átvettem, és kö­ Hajjcflűi-IBöliuair' BtílegyeS büSD
BFC: Szabó T. - Nagy O., Vaszilkó
zelről a kapuba lőttem (3-0). kézilabda bajnokság:
Az NB Il-es kézilabda-bajnokságban I., Tóth L. - Kaszás (Harangi a 60. perc­
Angyalos András (középpályás): A MINEX KC - Debreceni SI
azonban bravúros bronzéremmel zárta ben), Bajusz, Szabó B., Pál (Szabó I. a
kapus aláfutott Kovács szögletből beívelt 23-30 (14-22)
szereplését a - sportcsarnok hiányában - 46. percben). Lós - Dobi, Nagy Cs.
labdájának, így Tóth László adadályta-
Gólszerzők: Nagy Cs. a 72. percben,
minden mérkőzését idegen pályán játszó lanul passzolhatta hozzám a játékszert,
Szabó B. a 75. percben. [HaJdliűi-EDDusair' [Megrí?©!
újvárosi klub. A második csapat a megyei amit tíz méterről a kapuba lőttem (4-0).
Nagy Csaba (csatár): Szabó Balázs {férfi k é z i l a b d a bajuHoEs-
bajnokságban 4. helyen végzett, amely Berettyán Sándor (edző): A csapat
szabadrúgását követően a kapusról ki­
szintén jó eredménynek számít. Velük, és motiváltan és jól játszott. Jót tett a gárdá­ ©áigjs
pattanó labdát közelről nagyerővel a ka­
nak néhány régóta sérült játékos visszaté­ Vámospércs - Balmazújváros II.
valamennyi csapatsport eredményeivel puba lőttem. (3-1)
rése. 17-34 (10-20)
jelenlegi és elkövetkező nyári számaink­ Szabó Balázs (középpályás): 20 mé­
Fige János (védő): A több sérülés el­
ban foglalkozunk majd. terről elvégzett szabadrúgásból a bal al­
lenére, sok futással és nagy akarattal bra­ Bodnár László
BL-TS só sarokba lőttem. (3-2)
KALAUZ 2 0 0 3 . június

RÓLUNK ÍRTÁK PROGRAMELOZETES A Balmazújvárosi Városi


Könyvtár értesíti a Tisztelt
(április) ló, április 16., 8. oldal Augusztus 9. gyeskar és a gimnáziumi kórus
Olvasókat, hogy 2003. júni­
Lopott biciklit vásárolt - Napló, Fesztivál fesztivál után: Majo- „Dr. Milesz Bioproducts" Bal- előadása. Vendégművész: Écsi
us 16-tól előreláthatólag au­
április 2., 8. oldal rette-csapat - Napló, április 17., maz Nagydíj Kerékpárverseny Gyöngyi népi énekes (Szlovákia)
gusztus 31-ig felújítás miatt
5. oldal 9.00 órától időfutam-verseny Tálamba együttes koncertje (Kas­
Kevesebb gyermekstressz - Nap­ zárva tart.
14.00 órától országúti verseny télykert)
ló, április 2., 8. oldal Verseltek és mesét mondtak - Könyvvisszavétel a gyer­
„Aranyszájú" diákok versenye - Napló, április 17., 5. oldal mekkönyvtárban, az inter­
Kastélykerti Esték Szombat:
Napló, április 3., 5. oldal Magyar Lajos elköszönt 2003. augusztus 11-16. Sziki tavi horgászverseny netezésre változatlan helyen
Ellopták a tojós tyúkokat - Nap­ Loóséktól - Napló, április 19., Ökörsütés (Kastélykert) lehetőség van.
ló, április 3., 8. oldal 12. oldal Hétfő: Veterán autók és autószalonok ki­
Ott hagyták névjegyüket - Napló, Húsvéti szokások régen és napja­ Ewald rézfúvós kvintett előadás állítása (Opel, Wolksvagen, Su­
április 8., 8. oldal inkban: Játszóház - Napló, április (helye: Pódium terem) zuki, Renault stb., a Müv.Ház
24., 3. oldal Republik együttes koncertje előtti téren) Felhívjuk olvasóink figyel­
„Gondozásba" vette a gondozót
Sok szemetet termett: várostaka­ (Kastélykert) Kézművesek utcája - kézműves mét, hogy a Veres Péter Mű­
- Napló, április 8., 8. oldal
rítás - Napló, április 24., 3. oldal kiállítás és vásár (Kastélykert) velődési Központ 2003. júli­
Tájékozódhattak: UNIÓ - Napló, Kedd: Gyermekműsorok: A dzsungel
Munkát és kultúrházat - Napló, us 1-30. között zárva tart.
április 9., 6. oldal Ulixes szintetizátor együttes kon­ könyve - A törzs befogad - műv.
április 24., 4. oldal Kérjük szíves megértésüket.
Lehetőségek az UNIÓ-ban - certje (Kastélykert) központ drámásai
Napló, április 10., 5. oldal Annyit tudnak a gyerekek, hogy Tom Sawier kalandjai - A mesze­
óvodások: Kossuth utcai óvoda - Szerda:
Megyei derbi: Újváros-Léta - lés - műv. központ drámásai
Napló, április 24., 4. oldal
Napló, április 12., 10. oldal Abrakazabra együttes koncertje Ludas Matyi - Központi Általá­
Máig él a lakodalmi pajzánkodás:
Érmes karatékák - Napló, április (Kastélykert) nos Iskola tanulói (Kastélykert) ANYAKÖNYV
24., 4. oldal Főzőverseny (Kastélykert)
a balmazújvárosi németek hamar
elmagyarosodtak - Napló, április Hetven dolgos kéz: szemétszedé- Csütörtök: Sakk szimultán Gál József FIDE- (május)
13., 6. oldal si akció - Napló, április 28., 5. ol­ Kenuzás a Keleti-főcsatornán mesterrel (Kastélykert) születés: 5
dal Jazz Steps koncert (Kastélykert) A Bekton Ifjúsági Fúvószenekai'
Csattogtak a metszőollók - Nap­ névadó: 7
Balmazújvárost „megszállták" a koncertje (Kastélykert)
ló, április 14., 6. oldal házasság: 5
rendőrök - Napló, április 29., 8. Péntek: Madarász Katalin és Hadházi
Létavértesi bravúr Újvároson - Templomi koncert a református András nóta műsora válás: 4
oldal
Napló, április 14., 12. oldal templomban. A baktalórántházi Utcabál a No Smokin' Band
Az okmányokra figyelnek majd - haláleset: 5
A héten már feljelentenek - Nap­ énekkar, a balmazújvárosi ve­ együttessel (Kastélykert)
Napló, április 29., 8. oldal

Férfinap a R á k ó c z i K ö r b e n
AVAGY PIKÁNS PAJZÁNSÁGOK IVÓ NAP ÜRÜGYÉN
A kalendáriumok szerint az Ivó és Bényei Balázsné (71 éves) na­ fokozni. Az IVÓ NAP - pal kap­
nevű férfiak május 19-én ünnep­ gyon lelkesen vett részt a pro­ csolatban elmondta, hogy a ren­
lik névnapjukat. Többek között dukcióban. Nagy élmény volt dezvényt hagyományteremtő
ez adta az ötletet a Rákóczi Ol­ számukra a készülődés, az azt kí­ célzattal szervezték. Nem zár­
vasó Népkör hölgytagjainak, sérő titkolózás, de a férfiak meg­ kóznak el attól a gondolattól
hogy ezen jeles nap kapcsán a lepetése is a műsor láttán. Arra a sem, hogy később esetleg a vá­
Kör úrtagjai részére Férfmapot kérdésre, miszerint mi a titka an­ ros egész lakosságával közösen
szervezzenek. Ez az elgondolás nak, hogy az ember 70-hez közel ünnepeljék a Férfinapot. Jövő
nem volt teljesen újkeletű, hi­ kán-kánt járjon, azt válaszolták, március 8-án mindenesetre vi­
szen a tavaly szeptemberben Sió­ hogy mindketten világéletükben szonozni fogják a hölgyek ked­
maroson megrendezett Országos mozgalmas életet éltek. Épp azt vességét. Mindehhez sok sikert
Olvasóköri Találkozón már hal­ hiányolják a fiatalokból, hogy túl kívánunk!
lottak a résztvevők ilyen jellegű keveset járnak társaságba: „ min­ Sillingné Balogh Anita
rendezvényről. Tarsolyukban ez­ dig csak a tv meg a számítógép!"
zel a szellemes ötlettel, no meg Ünnephez méltón nem ma­
az elhatározással: „ilyet márpe­ linka, no meg a videós késése ál­ sor során több oldaláról is bemu­ radt el az ajándékozás sem, min­
dig mi is csinálunk!" - tértek ha­ tal felfokozott hangulatban vette tatkozott egy fiatal tehetség. Ka­ den férfi egy-egy üveg borral tér­ Balmazújváros
za. A kezdeményezést dolgos kezdetét. Mint a bevezetőben el­ tona Judit bebizonyította, hogy hetett haza.
asszonyi kezek ragadták maguk­ Közszolgálati havilap
hangzott, a rendezvény célja a otthonosan mozog a musical-ek Juhász József, a Kör énekka­
hoz. Kunkli Józsefné, az egyik Nemzetközi Nőnap és a férfiak világában, hiszen két darabból is rának vezetője, mint ünnepelt el­
Kiadja Balmazújváros
ötletgazda vezette a kupaktaná­ szerető törődésének viszonzása énekelt részleteket. Emellett mondta, hogy a műsor változatos
önkormányzata
csot, amelyen aztán kifundálták volt. A jelképes színpadot hama­ azonban mint koreográfus is le­ és szórakoztató volt, noha őt már Felelős kiadó:
a leleményes hölgyek, hogy rosan tarka forgatag vette birto­ tette névjegyét, mivel ő tanította nem érte meglepetésként a do­ Kasmir Plan Bt.
ezentúl Ivó nap apropóján külön­ kába. Volt ott minden mi szem­ be az asszonyoknak az est fény­ log. Kifogásolta azonban, hogy ügyvezetője
féle meglepetésekkel kedvesked­ szájnak, s időnként a fülnek in­ pontjának számító kán-kánt A egy hasonló jellegű kezdemé­
nek párjaiknak. A fortélyos asz- gere. A Mesevár Óvoda a Kör zajos sikert arató műsorszámban nyezés a férfiak részéről nehe­ Megbízott szerkesztő:
szonyok egy kis szellemességért, asszonytagjainak közreműködé­ együtt táncolt fiatal és idősebb zebben kivitelezhető, mivel őket Domokos János
egy kis pikantériáért bizony nem sével az Ilók és Mihók című nép­ egyaránt. Egy - egy cigánykerék nem olyan könnyű aktivizálni,
mentek a szomszédba! Vége­ mesét vitte színre, mit tagadjam, között föl-fölbukkant egyik-má­ mint hölgytársaikat. Munkatárs:
hossza nem volt a sziporkázó meglehetősen pajzán formában. sik asszony deresedő halántéka. Kunkli József, a Rákóczi Turi Sándor
gondolatoknak. Ahogy így dere­ Az „erősen házasodhatnék" Mi­ A tiszteletre méltó hölgyek koru­ Kör elnöke úgy értékelte a ren­
kasan nekiveselkedtek, össze is hók és Ilók szerelmének betelje­ kat meghazudtolva ropták a kihí­ dezvényt, hogy az sikeresen be­ A szerkesztőség postacíme:
állítottak két fertályórányi mű­ sülése fergeteges cigánytáncba vó táncot. A sikerhez nem mellé­ töltötte rendeltetését. Sőt, tovább 4060 Balmazújváros, pf.: 6
sort. torkollott. kesen hozzájárult az a mozzanat is mutat azon, hiszen lehetővé te­ Telefax: (52) 370-035
A Rákóczi Körbe igyekvő De nemcsak a paraszti hu­ is, amikor a kivillanó bugyogó­ szi, hogy az emberek, elsősorban Telefon: (52) 370-719
férfinépet május 24-én, az igen mortól, a pikáns folklórtól voltak kon az értő közönség egy-egy pi­ a körtagok közelebb kerüljenek
meggyőzően hangzó IVÓ NA­ hangosak a Kör sokatlátott falai. ros szívecskét fedezett fel. Több egymáshoz. Hosszú évek mun­ Készül a Kasmir Plan Bt.
PON izgatott asszonysereg és te­ Az esemény ünnep jellegét emel­ se kellett a mámoros ünnepeltek­ kájával sikerült olyan baráti kö­ gondozásában
rített asztal várta. A dínom­ nek, menten visszatapsolták a zösséget kialakítaniuk, amelynek 4200 Hajdúszoboszló,
te ki Nagyné Erzsike szavalata,
merész hölgyeket. Hősök tere 15.
dánom frissen sült pogácsa és aki Petőfi Ha férfi vagy, légy fér­ megtartó erejét a különböző
ISSN 1417-4944
kalács, egy kör ingyen sör és pá­ fi című versét mondta el. A mű­ Majoros Jánosné (68 éves) programokon keresztül kívánják

You might also like