You are on page 1of 8

XVII. évfolyam, 10. szám 2003.

október Ara: 49 Ft

Balmazúiváros
AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖZSZOLGALATI LAPJA

,,A város érdeke döntsön ne a pártok" „Mindent megteszek azért, hogy a


Interjú Kati István önkormányzati képviselővel, cigány emberek sorsa jobbra forduljon"
a Függetlenek Balmazújvárosi Egyesületének Interjú Jónás Géza kisebbségi képviselővel,

elnökével a Fidesz-MPSZ tagjával


A Függetlenek Balmazújvárosi Egyesüle­ Jónás Gézát a '80-as években mint kivá­
tének tagjai a 2002-es helyhatósági vá­ ló labdarúgót ismerhették meg Balmaz­
lasztásokon olyan sikercsen szerepeltek, újváros lakói. 1998-tól kisebbségi képvi­
hogy három képviselőt is be tudtak jut­ selőként tagja lett a helyi önkormány­
tatni az önkormányzatba. Pedig a civil zatnak, s mandátumát a legutóbbi vá­
szervezet mindössze öt éve alakult, elkép­ lasztásokon is meghosszabbította.
zeléseik azonban szimpatikusnak bizo­
nyultak a város lakói számára, akik ezt a - 1958-ban születtem Balmaz­
szimpátiát szavazataikkal is kifejezték.
újvároson. Cigány családban egyedüli
Kati István, az egyesület elnöke a gyermek voltam - ami akkor is ritkaság­
szervezet listájáról került be a képvise­ nak számított -, így mindent megkaptam a
lő-testületbe. Először lett tagja az ön­ szüleimtől. Ez a '60-as években kivételes
kormányzatnak, s így azon sem lehet lehetőségként adatott meg számomra.
csodálkozni, hogy új színt vitt a város­ Az általános iskola elvégzése után
vezetésbe. Erről az alábbiakban Önök is Debrecenbe kerültem, ahol a 128-as számú
meggyőződhetnek. Szakmunkásképző Intézetben szakvizs­
- Nem szeretnék hosszan foglalkozni gáztam, mint autófényező.
a bemutatkozással, mert szerintem egy Életemben tíz éves korom óta megha­
képviselőnél nem a családfája a lényeges, tározónak számított a versenysport. Min­
hanem azok az elképzelések, amelyeket dig igazolt labdarúgó voltam, szerepeltem megtiszteltetés volt ott futballozni. Később
magáénak vall. Erre kíváncsiak az embe­ - Ellenben attól kezdve, hogy egy egye­ az Ifjúsági, valamint a területi és az NB lil­ levezetésként kisebb csapatokban játszot­
rele sület politikai tényezővé válik, óhatatla­ ás válogatottakban. Balmazújváros mellett tam, segítettem, ahol tudtam.
Csak röviden tehát: Kati István, 43 nul pártként kezelik a választók. Olyan - többek között - játszottam az Asztalos 1977-ben házasodtam meg, két gyer­
éves balmazújvárosi vállalkozó vagyok, tényezőként, akik a helyi hatalom része­ SE-ben (ez a katonaidő letöltése alatt tör­ mekünk van. Tamás, 24 éves fiunk a vál­
négy fiú édesapja. Vállalkozásom 14 éve sei, akiket szintén egy bizonyos politikai tént). Hajdúszoboszlón és a Debreceni Ki­ lalkozásunkban dolgozik, 10 éves lányunk
működik. szándék irányít. nizsiben. Ez utóbbira nagyon büszke va­ Éviké pedig negyedik osztályos általános
— Jöjjön akkor egy szokásos kérdés: ho­ (Folytatás a 2. oldalon) gyok, hiszen abban az időszakban nagy iskolás.
gyan került kapcsolatba a várospoliti­ Említett vállalkozásunkat - amely
kával? 1989 óta működik - a feleségem vezeti.
Van egy pizzériánk és egy palackozott ital­
- 1998 nyarán alapítottuk meg a Füg­
getlenek Balmazújvárosi Egyesületét 11
Akik a forradalmat csinálták! boltunk.
Büszke vagyok a családomra, mert sok
alapítótaggal. Jelenleg 20 fős létszámmal Veres Péter olvasónaplójából mindent elértünk. Sajnos szüleim ezt már
működünk.
Azért hoztuk létre a szervezetet, mert .,1956. október 23. Ezt a napot külön is kor hirdették ki a politikai változást, a nem láthatják, hiszen egyikük sem él.
úgy láttuk, a helyi politikát nem elsődlege­ feljegyeztem: részt vettem a történelem­ népfelkelés eredményét. De a harc még - Hogyan került kapcsolatba a politiká­
sen a pártoknak kell irányítaniuk, hanem a ben. Az írószövetség megbízásából el­ folyik üzemekben és valamilyen köz­ val?
civileknek. A városban jóval több párton­ mentünk a magyar ifjúság felvonulására épületekben, nem tudjuk, hol és miben, - Az 1998-as választások előtt Tiba
kívüli él. mint párttag, ezért arra gondol­ és felolvastam a Petőfi-szobornál, aztán a mert nem tájékoztatják a népet. doktor és Végh István felkértek, hogy in­
tunk, hogy a függetleneket is képviselnie Bem-szobornál az írószövetség kiáltvá­ Este 7 óra tájban én is elmentem duljak el a választásokon, vállaljam el a ki­
kellene valakinek. nyát. Aztán pedig magával vitt, sodort az Nagy Imréhez, hogy hívjam őt a nép elé, sebbségi szerepkört. Sikerült is nyernem a
Akkor is közeledtek a választások, és ifjúság az Országház elé, ahol ott állt né­ mert követeli. Később jött a miniszterta­ megmérettetésen.
a politikai stílus kezdett kiéleződni, mi pe­ hány százezer ember 4-5 órától este tízig. nács titkárságáról Halász József. Erdei Később - belerázódva a munkába - a
dig ezt nem néztük jó szemmel. Tagjaink Maga az ifjúság sodrása felejthetet­ Ferenc, Mikes és Hidas miniszterelnök­ 2002-es választásokon már önszántamból
között egyaránt jelen vannak mindkét po­ len, csuda nap, csuda esemény: íme a helyettesek megbízásából, majd Déry indultam, de szintén a Fidesz segítségével.
litikai oldal szimpatizánsai, egyetlen egy forradalom. Petőfi: Feltámadott a Tibor is, és így eljött Nagy Imre az or­ Idén augusztusban be is léptem a Fidesz-
kikötésünk van. hogy párttag nem lehet tenger!.... Nem szervezte senki, nem tu­ szággyűlés elé. Onnan aztán el is oszlott Magyar Polgári Szövetségbe.
senki sem, hiszen függetlenek vagyunk. dott beszélni órákig senki, mert nincs a nép, de a városban más helyeken úgy - Induljunk a '98-as választásoktól, hi­
Pontosítva a párttagok csak pártoló tagja­ látszik, tovább tart a harc. Úgy sejtem, szen az előző ciklusban szerezte meg vá­
hangszóró és beláthatatlan a tömeg. Hul­
ink lehetnek. az üzemekben legsúlyosabb a helyzet.... rosvezetési tapasztalatait. Milyen ered­
lámzó néptenger és áradó lelkes zaj....
Az 1998-as választásokon szándéko­ ményeket tud kiemelni ebből az idő­
De ó. most hallom a rádióból 24-én Ezt írtam be október 24-én reggel a
san nem indultunk el. mert látni akartuk, szakból?
reggel, hogy vér is folyt, s hogy mennyi, nagy éjszaka után. Ma október 28-a reg­
hogy az egyesület hogyan áll meg saját lá­ - Legfontosabbnak azt tartom, hogy
azt nem tudjuk. Drága magyar népem, ó, gel 8 óra. A legcsodálatosabb forrada­
bán hosszútávon. Négy év alatt bizonyítot­ sikerült orvosolnunk a cigánytelep egyik
tuk életképességünket. így tavaly már elér­ hallgatag, gyermeteg magyar népem, so­ lom, a villanyvilágítás, víz. telefon mű­
káig aludsz és azután elveszíted a fejed. ködése mellett lefolyt népfelkelés véget legégetőbb problémáját, az utak járhatósá­
kezett az idő a megmérettetésre, amely el­ gának helyzetét. A telep mintegy 60 éves
várásainknak megfelelően sikerült. Na­ Késő(n) jött az új kormány Nagy ért. Még néhány csapat tartja a fegyvert,
fennállása alatt nem volt járható út ezen a
gyon örülünk annak, hogy az emberek el­ Imrével. Aminek már 23-án este korán mert nem hisz semmiféle hivatalos ígé­
területen, de Tiba doktor hathatós segítsé­
ismerték tevékenységünket, jutalmazták meg kellett volna történni, az csak más­ retnek és felszólításnak.
gével megoldottuk ezt a gondot.
törekvéseinket. nap reggel 8 óra tájban történt meg. Ek­ (Folytatás a 3. oldalon)
(Folytatás a 2. oldalon)
INTERJÚ 2 0 0 3 . október

Interjú Kati István önkormányzati képviselővel,


a Függetlenek Balmazújvárosi Egyesületének elnökével
(Folytatás az 1. oldalról) - Hosszútávú és összetett A Kossuth TSZ irodájának - Milyen esélyt lát az ésszerű Mindehhez nagy segítséget
koncepcióra van szükség, amely megvásárlása szintén logikus lé­ megvalósításra? jelentene, ha tőkeerős vállalkozá­
- Erről markáns véleményem figyelembe veszi a város lehető­ pés, hiszen a bérleti díjakból be­ - A megvalósítás legna­ sokat tudnánk a városba csábítani.
van. Minket egy olyan politikai ségeit és érdekeit. Mindenképpen vétele származik az önkormány­ gyobb része nem pénzügyi kér­ Sok újvárosi dolgozik Debrecen­
párttól, aki indulnak a helyható­ szükség van a gyógyászati rész­ zatnak. Emellett városrendezés dés. Megfelelő összhang esetén ben, akik támogathatnának ben­
sági választásokon az különböz­ leg megvalósítására. Ez növelné szempontjából is célszerű ha tu­ csakúgy meg lehet találni az nünket ebben. Szükség lenne egy
tet meg leginkább, hogy nem ke­ a látogatottságot, így a - TB ré­ lajdonunkba kerül az épület, hi­ ésszerű megoldásokat, mint a térségi összefogásra is, amelyben
verjük össze a helyi politikát az vén - a bevételeket. Biztosítani szen abba az irányba bővülhetne pénzügyi forrásokat. a megyeszékhely irányításával
országossal. kellene annak lehetőségét, hogy tovább a fürdő. A Polgármesteri Hivatal meg­ Újváros aktívan részt vehetne, így
Nekünk az a meggyőződé­ növekedjen az itt töltött vendég­ A szennyvíz-beruházást min­ találhatná a megfelelő tartaléko­ szintén tőkéhez és munkalehető­
sünk, hogy helyben nem is lenne éjszakák száma is. Ez adóbevéte­ den képviselő érintette az előzőek­ kat, ha racionálisabban készülne a ségekhez juthatnánk.
szabad kiejteni egy pártnak a ne­ leketjelentene az önkormányzat­ ben, így én erről csak érintőlegesen költségvetés, aminek - mint tud­ - Nem beszéltünk még a bizott­
vét sem, mert az emberek hajla­ nak. Persze a fő vonalak mellett szeretnék beszélni. Egészen más juk - túlnyomó többségét az in­ sági munkáról. Mennyire tart­
mosak azonosítani törekvéseiket kidolgozandó teljeskörű koncep­ aspektusban látom a történéseket, tézmények üzemeltetése emészti ja fontosnak a szakcsoportok
az országos működéssel. Pedig itt ció elkészítése a szakemberek mint a többség. A 100 %-os rákö­ fel. Félreértés ne essék, szerintem működését?
csak egy dologra van szükség, dolga lenne, de ez alapján kellene tést- bár nagyonjó lenne - lehetet­ az intézményhálózat jól működik, - Az Ügyrendi és jogi, vala­
minden döntésnél a város érdeke­ elindulni. lennek tartom elemi. Viszont ebből csak az apró részletekre kellene mint a Pénzügyi, város- és vállal­
it nézni, nem azért szavazgatni - Vissza kell még térnünk egy kifolyólag a szippantó-telep továb­ jobban odafigyelni. Szerintem kozásfejlesztési bizottság tagja
egymás ellen, mert országosan témára. Ön felsorolt a város bi sorsát még senki nem említette. vannak még tartalékok. vagyok. Értékesnek tartom az itt
nem értenek egyet a pártjaink. szempontjából fontos kérdése­ Pedig a szippantott szennyvíz ke­ Az intézmények karbantar­ zajló munkánkat, de annyit min­
Ebből a szempontból tehát ket, de a jegyző körül kialakult zelése nagyon fontos kérdés. Hiába tására fordítandó beruházási denképpen érdemes megjegyez­
mi soha nem fogunk „elpártosod- helyzetet ezek mögé helyezte. A köt rá ugyanis a vezetékre például összegeket is lehetne ésszerűbben ni, hogy az első hónapokban még
ttí". jegyző mégis a törvényességi a város 70 %-a, a maradék 30 %- felhasználni. Ki kellene alakítani erősen rányomta bélyegét együtt­
Egyébként érdemes megnéz­ felügyeletet biztosítja a város ban a szippantott szennyvizet to­ egy rotációs rendszert, ahol min­ működésünkre a politikai felek
ni a szavazások eredményeit. Bi­ számára, nem lényegtelen te­ vábbra is el kell helyezni. Ráadásul den évben egy-egy intézményt egymással való szembenállása.
zonyos esetekben nincs pártfe­ hát, hogy valóban megállnak-e környezetvédelmi szempontból teljesen fel lehetne újítani, így Azóta javulónak nevezném a tel­
gyelem a jelenlegi önkormány­ kevesebb szennyvíz kerül ugyan a tervezhetők lennének a későbbi jesítményt, csakúgy mint a kép­
az ellene felhozott vádpontok.
zatban sem. Előfordult, hogy mi talajba, de a szennyezettség nem renoválások időpontjai is. viselő-testület működésének fej­
- Én nem állítottam, hogy a
együtt szavaztunk a Fideszes szűnik meg. A beruházással párhu­ lődését.
jegyző elleni fegyelmi eljárás Szintén a költségvetés tartalé­
képviselőkkel, de az is, hogy az zamosan tehát ezt a problémát is
eredménye nem fontos, csak azt kaiból kellene önerőt biztosítani a — Mit mondana végszóként?
SZDSZ szavazott együtt a Fi­ meg kell oldani.
mondtam, hogy vannak ennél sportcsarnok építésére, amelyet el­
desszel, sőt volt amikor mi nem - Mint civil szervezet, na­
fontosabb dolgok is. Ugyancsak nehéz kérdés az sődlegesen az utánpótlás nevelésé­
szavaztunk velük, és ők együtt gyon fontosnak tartjuk a város
Egy biztos, ezt a dolgot min­ állattartási rendelet megalkotása, re lehetne használni. Emellett az is­
szavaztak egy kérdésben. De ez valamennyi egyesületének szere­
denképpen megnyugtatóan kel­ de azt mindenkinek be kell látnia, kolák is itt tarthatnák rendezvénye­
így helyes. pét. Szeretnénk felvenni velük a
lett rendezni, mert az nem mehe­ hogy a problémát meg kell olda­ iket, hiszen a művelődési központ
kapcsolatot, képviselni érdekei­
- Milyen súlyú esetekre vonat­ tett tovább, hogy feszülnek az el­ ni. Mindkét esetben párbeszédre színháztermét kinőtték. Az sem
ket. Már az nagy szó lenne, ha a
koznak az előző példák? lentétek. Egyben biztos vagyok, van szükség a lakosok és az ön­ mellékes, hogy kézilabda csapata­
nyugodt működés feltételeit meg
- Kérdés ki mit tart fontos, a jegyzőnő vétett hibákat. Ezt kormányzat között. Csak így le­ ink végre kulturált körülmények
tudnánk teremteni számukra.
fajsúlyos esetnek. Itt volt például egyébként az ellenszavazó Fide­ het eredményt elérni. között játszhatnak mérkőzéseiket.
Domokos-Turi
a jegyzőnő ügye. Szerintem sok­ szes tábor is megerősítette ben­
kal fontosabb dolgok vannak eb­ nem azzal, hogy megrovást java­
ben ebben a városban, mint a soltak az eljárás lezárásaként.
jegyző személye. Miután ők is hibásnak tartották, Interjú Jónás Géza kisebbségi képviselővel
Én például fontosabbnak tar­ úgy gondoltam, döntsenek a
tom, hogy a Kossuth Általános
Iskola teteje nyolc éve beázik.
szakemberek, hiszen a jegyző
nyílván munkaügyi bírósághoz a Fidesz-MPSZ tagjával
Eső esetén áll a víz a lámpates­ fordul majd.
(Folytatás az 1. oldalról) óta, így nem is tehetett sokat a - Igen. Éppen ezért a kivite­
tekben. Fontosnak tartom a Veres Én tehát olyan döntést hoz­ testület, viszont a fejlesztések je­ lezőt úgy kellene kiválasztani,
Péter lakótelep mögötti terület tam, amivel megadtam az esélyét Erre büszke vagyok, és úgy ér­ leinek már látszódnia kellene. hogy az vagy helyi vállalkozó le­
feltárását, építési telekké való annak, hogy megtudjam, jól dön- zem az ott lakók többsége szintén Saját munkám során ebben a gyen, vagy ha külsős lesz, akkor
alakítását, hiszen ott az önkor­ töttem-e. A megrovás esetén hálás ezért. Nagy dolog, hogy be ciklusban legfontosabbnak a szerződésben lehetne garanciát
mányzatnak valós bevételei le­ ment volna minden tovább, min­ tud menni a mentő az utcákba, munkahelyteremtés biztosítását kérni arra, hogy a cég helybeli
hetnének. Fontos kérdésnek tar­ den következmény nélkül. Töb­ így például a szülő nőket nem tartom a kisebbség számára. Vé­ embereket - elsősorban kisebbsé­
tom, hogy évente 100 fiatal megy bek között ezért szavaztam meg a kell ölbe kihozni a telepről. Ez leményem szerint nem csak köz­ gieket - alkalmazzon.
el Újvárosból, és közülük csak jegyző hivatalvesztését. óriási lépés. hasznú munkaprogramokat kelle­ - A közbeszerzési eljárásnak ez
kevesen jönnek vissza. Nem tud­
- Térjünk vissza a városfejlesz­ - 2002-ben milyen tervekkel in­ ne biztosítani a cigány emberek­ lehetne a feltétele?
juk megtartani a tehetségeinket. nek, hanem állandó munkahelye­
tésre. Milyen tervek kivitele­ dult a következő választáso­ - Pontosan. így duplán jól
Fontosnak tartom, hogy van egy ket is, hiszen így tudnának hitelt
zését tartja fontosnak a már kon? járna a város.
szép fürdőnk, rengeteg pénzt köl­ felvenni, épíücezni. Sajnos a tele­
említetteken kívül? - Minden jelölt programjá­ - A fürdőfejlesztés második
tött rá a város, de ezzel egyelőre pen vannak olyan házak, ahol
- Következzen a Kastély ban szerepelt az a három nagybe­ ütemét említette második he­
csak azt értük el, hogy nőtt az ön­ négy generáció él együtt.
ügye. Egyetértek azzal, hogy a ruházás, amelyre a városnak lyen a megvalósítandó beruhá­
kormányzat vesztesége. Valami­
Kastélyt vegye meg az önkor­ szüksége van. Természetesen - Hogyan tud ebben segíteni az zások sorában.
lyen ésszerű fejlesztést tovább
mányzat, de ezt is csak koncepci­ ezeket én is támogatom. Elsődle­ önkormányzat? - Éppen ezért sajnálom, hogy
kell vinni ahhoz, hogy gazdasá­
onális alapon. Arra a városnak ges a szennyvíz, majd a fürdőfej­ - Maga az önkormányzat se­ ez a folyamat félbeszakadt. Pedig
gosságot is fel lehessen mutatni.
nincs pénze, hogy megvegyük a lesztés második üteme, végezetül hogy, de azt akkor is be kell látni, az emberek nagyon várják a ter­
Csak példákat említettem, de Kastélyt, aztán majd lesz vele va­ pedig a sportcsarnok felépítése. hogy a közmunkaprogramok adta vek megvalósulását, ez személyes
ezekben a kérdésekben nekem lami. Előre végiggondolt tervre Sorolhatnám még a kisebb, lehetőségek kevés ember számára tapasztalatom. Sokan kérdeznek
teljesen mindegy melyik párttal van szükség. Magántőkét kell be­ de szintén fontos terveket, ame­ jelentenek megoldást, hiszen jó­ erről, de sajnos nem tudok nekik
szavazunk együtt, csak érjünk el vonni, összhangba kell hozni a lyekkel szintén mindannyian val több a munkanélküli cigány semmi biztatót mondani.
eredményeket. projektet a fürdőfejlesztéssel, és egyetértünk, de azt kell monda­ ember, mint ahány helyet ez a Egyre többen jönnek váro­
- A fürdő kérdéséről már rég­ így tovább. De ez már szintén a nom, ezekből szinte semmi sem program biztosít. sunkba a környező településekről
óta tárgyal a képviselő-testület. szakemberek dolga. Ha jó az el­ valósult meg. Ugyanakkor azt be­ - A szennyvíz-beruházás meg­ is igénybe venni szolgáltatásain­
Ön milyen ésszerű fejlesztésre képzelés, meggyőződésem, hogy látom, hogy még nem lehet eze­ kat, de ez elmaradhat, ha nem
valósulása során adódhatnak
gondol? támogatni fogja a testület. ket számon kérni, hiszen mind­ folytatjuk a fejlesztést.
majd munkalehetőségek.
össze egy év telt el a választások (Folytatás a 3. oldalon)
2003. október
(Folytatás az 1. oldalról) szú éjszaka, hogy nem könnyez­

Több szavam most nincs. Én erről


Akik forradalmat csináltak! nek értük, mert nem énekelt róluk
felkent költő."
a csodáról sem írni, sem beszélni Veres Péter olvasónaplójából Igen. ez az igazság. A kul­
nem tudok még most. Elszorul a tuszt teremteni kell. A názáre­
már sztrájk alakjában. Az ifjúsá­ meg az igazi hangot. De még Az Olvasónapló 314. oldalán
szívem és eláll a szavam. De any- tinek, buddhának, kunfucsének és
got már javarészt leszerelték, Mindszenty sem! röviden így jellemezte október
nyit még hadd tegyek hozzá: íme. akárkinek a kultusza csak altkor
vagy fogságba vitték, az ellenfor­ Vagyis a politikusok mind el­ 23-át
most megtanulhatja mindenki: gyökerezik be az emberi lelkek­
radalmárokat leverték, vagy nyu­ maradtak a néptől és a történe­ „A gyökértelen machiavel­
politikus, államférfi, császár, ki­ be, és ami nem kevésbé fontos, a
rály, diktátor, apostol, próféta és gatra menekültek de itt maradt az lemtől. Leghamarabb a munkás­ lista Rákosi-rendszer ellen
ipari munkásság és a hallgató-fi­ tanácsok talpraesett munkás és (amely elpazarolta ennek az ifjú reflexekbe, ha van. a k begyöke­
papi fejedelem, „ideológus" és fi­
gyelő parasztság és a népi értelmi­ mérnökvezetői találták meg a tör­ nemzedékiek a forradalmi lelke­ rezteti: politikus-államvezető-író,
lozófus: a nép nélkül semmiféle
ség, a valóságos nemzet. ténelem hangját. Gcrő és sedését) lépett fel néhány ezer művész és pedagógus. No és per­
eszme nem valósítható meg, a
szocializmus sem, sőt az a legke­ Ma hajnalban aztán a 21-én Mindszenty a két szélső eset: vagy talán csak néhány száz ifjú sze: ünnepségrendező.
vésbé. meghirdetett és 22-én újabb egyik sincs otthon a magyar való­ és gyerkőc, s pár óra alatt meg­ Ez így volt, így van és való­
sztrájk vezető testülete a budapes­ ságban, mindegyik csak „kreatú­ döntötte Magyarországon 1956. színűleg így lesz mindörökké.
1956. november 11., vasár­ ra", az egyik keleti, a másik nyu­
ti munkástanács megegyezett a október 23-án a Rákosi-Gerő- De vajon érzik-e minden mai
nap. Talán vége van. Tanulságo­
kormánnyal és meghirdették a gati. (Persze itt bocsánatot kell rendszert, mint Petöfiék 48-ban a költők ezt a felelősséget? És va­
kat levonni még korai. Az ered­
munka általános felvételét. kérnem a katolikus egyház hívei­ habsburg királyságot. Hazafi ér­ jon a szocialista ideológusok és
mények még nem láthatók. A
Ugyancsak ma bejelentette a jugo­ től. Nincs jogom, hogy bíráljam zület nélkil nincs nemzet, nemzet államvezetők értik-e és érzik-e,
veszteségek emberekben és ja­
szláv követség, hogy megegyeztek Mindszentyt, a katolikus egyház nélkül nincs ország." miről van szó?
vakban óriásiak. Csodálatos és
a magyar kormánnyal abban, hogy főpapját, de mint magyar állam­ 1963. október - november 4.
megrendítő volt: igazi forradalom
Nagy Imréék. akik a jugoszláv kö­ polgárnak és gondolkodó magyar „A keserves magyar forrada­ ] 'eres Pétert foglalkoztatta az
volt."
vetségre menekültek, elhagyhatják embernek, jogom van bírálni lom és ellenforradalom 7. évfordu­ a gondolat, hog\' megírja 1956-
a követséget, nem esik bántódá­ Mindszentyt, a diktátor hangján lója. Lám, nincs semmi nyoma.
Olvasónapló 1956-1969., ot, a kor történetét.
suk, így jött ki Nagy Imre, beszélő politikust. Az emberek óriási többségének
109. oldal Az Olvasónapló 561-562. ol­
„Nagy dolog az én, a legna­ Losonczy Géza, Donáth Ferenc, De nem sokkal volt szeren­ idehaza eszébe se jut, mi volt dalán a következőket írta: „A Ba­
gyobb az ember tulajdonságai kö­ Újhelyi Szilárd és még néhányan, csésebb Tildy Zoltán szereplése ezekben a napokban. A halottak, logh család harmadik nemzedé­
zött, de igazán nagy csak akkor, s reméljük, szabadon is maradnak, sem. (Nem ítélkezés, ez itt csak sebesültek és az áldozatok sem. kének a történetében mondanám
amikor beismeri, hogy a valóság­ így talán már béke lesz. tényvázlat). Ugyanez vonatkozik Legfeljebb azoknak, akiket sze­
amit eiTŐl el kell mondanom. Má­
hoz mérve mégis milyen kicsiny. Ifjúságunk deportálásának és kisebb mértékben még Nagy Im­ mélyében és családjában érintett
mor vagy Teremtő mámor lenne a
Itt van most ez a mi forradalmunk az írók-újságírók letartóztatásá­ rére is." ez a tragédia. És persze azoknak
címe.
is: „repül a nehéz kő: ki tudja hol nak az ügyében meg mi jártunk jut eszébe - de azokiak se mind­
nek és főleg nem azzal a pátosszal, Balogh Imre lenne a közpon­
áll meg." Pedig micsoda ragyogó Illyés Gyulával, Háy Gyulával. Az Olvasónapló 141. oldalán
Benjámin Lászlóval a magyar amelyet akkor éreztek -, akik szer­ ti alakja, és az a forradalmi ifjú­
logika előzte meg? Milyen okos így ír október 23-ról
kormánynál, majd az orosz főpa­ tefutottak, ki a nagyvilágba. ság lenne hőse. amely készült a
cikkek, milyen szikrázóan elmés „Szabadságmámor és nemze­
viták és tudós értekezések, de ho­ rancsnokságnál is, és jó ígéretet történelemre 1945 előtt, lelkese­
ti kétségbeesés ez a két ritka törté­ Mi ez? Csakugyan futó bo-
vá lettek most ezek? A kilódult kaptunk. Reméljük!" nelmi tünemény jelent meg itt Ma­ dett érte 1948-ig. kényszeredett­
londéria volt, pillanatnyi őrület­
értelmet és a káosszá zavarodott, gyarországon október 23-án és bódulat? Avagy ez a túl gyorsjá­ kételkedve dolgozott érte 1953-
túlrendezett valóságot milyen ne­ 1956. november 26., hétfő utána, ezért van annyi vita arról, ratú és amúgy is túlzsúfolt törté­ ig, fellázadt érte 1956-ban és így
héz újrarendezni. És egyáltalán Erre a forradalomra az volt a hogy forradalom vagy ellenforra­ nelem már nem tud megkötni az tovább.
nem vagy alig érvényesülnek jellemző, hogy maga a nép, külö­ dalom volt-e. Ezt csak az érti meg emberek lelkében, értelmében és Nagy dolog lehetne: mai és
benne az előzőleg elfogadott gon­ nösen a forradalomban tényleg igazán, aki benne élt, minden kül­ idegzetében? „Emocionalizmus"? magyar Julién Sorel, aki nem in­
dolatok." résztvevő diákság, értelmiség és ső magyarázat, még ha akármeny- Igen, ez is, az is nyilvánvalóan. dividualista karrierizmusból, ha­
munkásság valahogy túljutott nyire tárgyilagos akar is lenni, De nemcsak ez és nemcsak az, nem kollektivista elkötelezettség­
1956. november 23. minden politikai párton és min­ szükségképpen doktrinérkedő hanem amaz igazságrealitás is, gel tör a legnagyobbra. Nos, ezt
„Ma egy hónapja, hogy kitört den jellegzetes pártgondolkozá­ lesz, ha ugyan nem már eleve amit Horatius fogalmazott meg mindenesetre megírtam. Hogy a
a forradalom. Néhányszor már - e son. Nemcsak a kommunista párt meglévő politikai tételek bizonyí­ Ars poeticájában, hogy ti. „Sok könyv megszületik-e, azt majd
napló is tanúsítja - azt hittük vége robbant széjjel, hanem a többi tására és illusztrálására használja bátor ember élt Augamemnon meglátjuk."
van. aztán újra fellobbant, most pártok politikusai sem találták fel ezt a forradalmat." előtt is. de úgy borul rájuk a hosz- Összeállította: Szabó Péter

Interjú Jónás Géza kisebbségi képviselővel, a Fídesz-MPSZ tagjával


(Folytatás a 2. oldalról) - Sportolói múltamból is gázközmű vagyon városra eső kit arra biztatok, hogy kössenek kást. vagy saját lakást tudna épí­
A téli működéshez fontos lenne adódik, hogy fontosnak tartom a részéből létrejött a gyógyfürdő rá a vezetéke. teni. Ehhez össze kell fognunk.
bővíteni az öltözői férőhelyeket, csarnok felépítését. Hiba lenne fejlesztésének első üteme, de - Ön a Szociális és lakásügyi bi­ Sajnálom viszont, hogy a kisebb­
és egyéb lehetőségeket is kellene azonban egyszerűen csak a sport felépült a mentőállomás, az idő­ zottság tagja. Kisebbségi képvi­ ségi önkormányzattal nekem
biztosítanunk. szempontjából értékelni az épít­ sek átmeneti otthona, valamint selőként itt is fontos feladatai semmilyen kontaktusom nincs,
A második ütem kapcsán mény jelentőségét. Szerencsé­ biztosítva lett a VESZ ügyeleti vannak. meg sem hívnak az üléseiké,
fontosnak tartom a gyógyászati sebb lenne rendezvény csarnok­ szolgálata is. Ezek nagyobb ré­ - Mindkét ciklusban ebben a egyszerűen nem tartják velem a
rendszer kiépítését. így a társada­ nak nevezni, hiszen az élsport, a sze pályázatokból lett finanszí­ bizottságban tevékenykedtem. Ez kapcsolatot. Ez nem az én hibám,
lombiztosítási támogatások is se­ tömegsport és a diáksport esemé­ rozva. szociális érzékenységemből is fa­ sajnálatosnak tartom a kialakult
gíthetnék a fenntartást. nyein kívül itt lehetne lebonyolí­ Persze a szennyvíz-beruhá­ kad, de természetesen elsősorban helyzetet, amelynek a cigányság
- Ön szerint lehet nyereséges a tani a különböző iskolai és kultu­ zásra nyert összeg minden eddigi­ a cigány kisebbség érdekeit pró­ látja kárát.
fürdő? Ha nem, akkor hosszú­ rális eseményeket is. Azt például nél nagyobb, de itt is látok prob­ bálom képviselni ezen a területen. - Végezetül egy aktuális ügyről
távon fenn tudja majd tartani a a ballagások alkalmával mind­ lémákat. Mint magánember azt kérdeznénk. Az önkormányzat
Most végeztünk környezetta­
város az intézményt? annyian tapasztaljuk, hogy a mű­ tapasztalom, hogy ahol már ki döntést hozott a jegyzőnő elleni
nulmányt, hiszen új névjegyzéket
- A fürdők sehol sem nyere­ velődési központ színházterme van épülve a vezeték, ott is keve­ fegyelmi eljárást követően. Mi
kell felállítanunk, mivel az előző­
ségesek, de a fejlesztésekkel, a már kicsi a városnak. Erre is meg­ sen kötnek rá. Kérdés tehát, men­ erről a véleménye?
ekben szereplő igényeket már si­
bérbeadásokkal, a szolgáltatások oldást jelentene a sportcsarnok. nyi lesz ebből a város tényleges került kielégítenünk. Sajnos na­ - A felsorolt 26 vádpontból
növelésével a veszteség csök­ Sajnos előrelépés ebben az ügy­ haszna? gyon sok a szociális bérlakás az eljárás során kettő visszavo­
kenthető. Ez pedig már felvállal­ ben sincs. Mi a családommal úgy gon­ igény. Említettem már, hogy a te­ násra került, de én a maradék 24-
ható az idegenforgalom növelése Pályázatokat kellene benyúj­ doljuk, mindenképpen élni kell a lepen van olyan család, ahol négy ből sem tartok egyet sem olyan
és a lakók érdekében. tani, és a beruházást minél hama­ lehetőséggel, hiszen a szippantás­ generáció lakik egy házban. Sze­ súlyúnak, amely hivatalvesztéssel
A furdőfejlesztésböl hosszú­ rabb megvalósítani. sal járó kellemetlenségek így el­ rencsére sikertilt véghezvinnem, járó büntetést vonna maga után.
távon nyerhet a város minden ré­ - Úgy gondolja, hogy az elmúlt kerülhetők. Egyrészt anyagi hogy közülük is felvegyenek 11 ember úgy döntött, hogy a
tege. Első lépésként színvonalas négy évben többet tett a testület szempontból is jól járunk, más­ egyet a névjegyzékbe. Ez egy hat­ vádpontok megállják helyüket, 7
büféket kellene építeni. Ezeket a városért? részt éppen a napokban történt gyermekes cigánycsalád, akik pedig - köztük én is -. hogy nem.
felépíthetnék azok a vállalkozók, - Már említettem, hogy még egy példa az említett kellemetlen­ egy szobában lakiak nyolcan. Ok Ebben a kérdésben véglegesen a
akik aztán megfelelő megállapo­ nem lehet összehasonlítani a két ségeké: a kertben lerakott dísz­ már most ott tartanak, hogy két munkaügyi bíróság dönt majd.
dás - bérleti díj - fejében üzemel­ ciklust, hiszen a mostaniból csak köveket a betolató szippantókocsi család van előttük a jegyzékben, Egy biztos, ez a helyzet nem
tetnék azokat. egy év telt el. Ennek ellenére azt teljesen eldeformálta. A hasonló és utána ők következnek. szerencsés, jó lenne, ha minél ha­
ki lehet mondani: 1998 és 2002 károk is elkerülhetőek lesznek a
- A harmadik említett beruhá­ Szeretaém ha minél több ci­ marabb lezárulna az ügy.
között sokat fejlődött a város. A csatorna megépülésével. Minden-
zás a sportcsarnok volt. gány család kapna szociális béria­ DJ-TS
PORTRÉ 2 0 0 3 . október

„A Hortobágyi Nemzeti Park közelségét ki kell használnia a városnak"


Sok helyi fiatal kénytelen felső­ - Az E-misszió még 1986- cégnél dolgozni, vagy egy isko­
fokú iskoláinak elvégzése után ban alakult. Magánszemélyek lában tanítani, a tevékenységi
más városba költözni, mivel hozták létre, akik szakkör for­ körünk nehezebben behatárol­
szakterületén nem kap állást a májában már akkor is termé­ ható. Éppen ezért sokat kérdez­
településen. Csige Anikó nem szetvédelemmel, természetis­ nek, ezáltal sokat beszélek ered­
csak a városból, de a megyéből merettel foglalkoztak. Később ményeinkről. Kapok olyan visz-
is elköltözött, hogy hivatásos elvégezték a főiskolát, egyete­ szajelzéseket, hogy láttak min­
környezetvédő legyen. Erre met, de elképzeléseiket tovább­ ket a regionális tévében egy-egy
Nyíregyházán talált lehetősé­ vitték. Mára 20 főállású alkal­ rendezvényünkön. Ez is bizo­
get, ahol az E-misszió hulla­ mazott dolgozik az egyesület­ nyítja, hogy sikeres a kommuni­
dékgazdálkodási munkacso­ nél. kációs tevékenységünk.
portjának vezetője lett. Sokféle különböző projek­ - Mexikóban természetvédel­
Mivel a környezetvédelem tünk van, több program szerint mi parkokat tanulmányozott.
Magyarországon is egyre fon- dolgozunk. Energiagazdálko­ Bár a két országot nyílván
tosabb szerepet kap, de még­ dással foglalkozó területeink nem lehet összehasonlítani,
sem tudunk róla eleget, úgy vannak, végzünk környezeti ne­ mégis elkerülhetetlen a kérdés
gondoltuk, érdemes bemutat­ velést, van természetvédelmi, - mivel Balmazújváros mellett
ni Önöknek Csige Anikót, aki hulladékgazdálkodási munka­ is van egy nemzeti park -, mi­
jelenleg ugyan nem Balmazúj­ csoportunk, működtetünk kör­ lyen módon lehetne kihasznál­
városon él, mégis elvitte a tele­ nyezeti tanácsadó irodát, zöld­ ni az adott lehetőségeket?
pülés jó hírét a szomszéd me­ övezet boltot, foglalkozunk Mennyire kell, hogy fontos le­
gyébe. ökológiai fogyasztóvédelem­ gyen egy nemzeti park az ál­
- Altalános iskolába és gim­ mel. lamnak, vagy egy érintett ön­
náziumba itt jártam Balmazúj­ - Milyen termékeket árulnak - A gyakorlatban hogyan vég­ gyűjtőszigeteket, a hulladékud­ kormányzatnak?
városon. Ezután a szegedi Jó­ a környezetbarát termékek zik munkájukat? varokat, ahová a környezettuda­ - Oda kell figyelni a termé­
zsef Attila Tudományegyete­ boltjában? - Említettem már, hogy a tos emberek leadhatják a háztar­ szet- és környezetvédelemre. Az
men végeztem földrajz-orosz - Például fajátékokat, le­ hulladékgazdálkodásban a meg­ tási szemetet, mert e nélkül a lenne fontos, ha az emberek
szakon 1999-ben, illetve ebben bomló pelenkákat, környezetba­ előzésre helyezzük a fő hang­ szemléletformáló munka is na­ megértenék, hogy hosszútávon
az évben a budapesti Külkeres­ rát mosószereket, tisztítószere­ súlyt. Tevékenységeinket is gyon nehéz. Párhuzamosan létre kell gondolkodni, nem csak rö­
kedelmi Főiskolán, nemzetközi ket (mosószódát). eszerint szervezzük. Környezeti kell hozni a feldolgozóipari hát­ vidtávú érdekeket kell figye­
kommunikáció szakon kaptam nevelési előadásokat tartunk az teret is, amelyhez mindenképpen lembe venni, amikor például
- Ön melyik programban dol­
újabb diplomát. Közben egy iskolákban, szakkörökön hívjuk szükség van megfelelő állami tá­ egy utat építenek, vagy esetleg
gozik?
évet Spanyolországban, ponto­ fel a figyelmet a megfelelő ma­ mogatásra. Ettől függetlenül a egy gyár helyét meghatározzák.
- Jelenleg a hulladékgazdál­
sabban Madridban töltöttem gatartásformákra, de utcai ren­ kisebb településeken, így Bal­ Magyarországon még van­
kodási munkacsoport vezetője
bébiszitterként. Erre elsősorban dezvényeink is vannak, ahol mazújvároson is van lehetőség nak olyan területek, amelyeket
vagyok.
nyelvtanulás miatt volt szüksé­ közvetlenül beszélünk az embe­ arra, hogy a hulladék egy részét érdemes védeni, amelyeket érde­
gem, de közben beutaztam az - Tehát a szelektív hulladék­ újrahasznosítsák. A háztartási
rekkel. Nyíregyházán sok utcai mes megóvni az utókornak. Ez­
egész országot. gyűjtés bevezetésével foglal­
akció van, hiszen régóta műkö­ hulladékok kb. 35%-a szerves zel szemben Nyugat-Európában
Az egyetem után nem talál­ kozik?
dik az egyesület, így kialakult anyag. Ha ezeket külön gyűjtjük már nagyon sok hasonló helyet
tam munkát. Talán azért, mert - Ez már csak a második és házilag komposztáljuk, ennyi­
egy bizonyos hagyománya. tönkretettek, s ebből tanulva kel­
akkor még Debrecenben és kör­ lépcső. Mint környezetvédő ci­ vel kevesebb hulladékot jutta­
Emellett szervezünk konfe­ lene kezelni a helyzetet. Meg kell
nyékén keresgéltem. Amíg nem vil szervezetnek nekünk elsőd­ tunk a lerakóra és a keletkező
renciákat, de természetesen ren­ érteni, hogy nem csak ipari beru­
volt állásom, elvégeztem egy leges feladatunk a megelőzésre komposztot a kiskertben talajja­
geteg különböző csatorna van házásokkal lehet munkát biztosí­
féléves számítástechnikai szoft­ vonatkozó figyelemfelkeltés. vításra, vagy akár virágföldként
ahol hallatni tudjuk a hangun­ tani az emberek számára, hanem
ver-üzemeltetői tanfolyamot, és Tehát a lakosság szemléletét, tu­ remekül fel lehet használni.
kat, így például a médiában is egy környezetvédelem alatt álló
beadtam egy ösztöndíj-pályáza­ datát kell formálnunk. Arra pró­ -Említette, hogy Nyíregyházán
folyamatosan jelen vagyunk. terület értékeit kihasználva is, azt
tot a Magyar Ösztöndíj Bizott­ bálunk mindenkit rávezetni, már hagyományosan rendez­
- Nem szokványos területen bemutatva más tájról érkezők­
sághoz. Ezt sikerült is elnyer­ hogy csökkentsük a keletkező nek akciókat. Itt, Balmazújvá­
dolgozik, így felmerül a kér­ nek. Az idegenforgalom ugyan­
nem, így nyolc hónapot töltöt­ hulladék mennyiségét. Erre oda roson mit tapasztalt, hogyan
dés, honnan teremtik elő mű­ úgy munkát biztosít, ez egy ilyen
tem Mexikóban. kell figyelnünk vásárlásaink al­ gondolkodnak az emberek a
ködési költségeiket? területen sokkal fontosabb, hosz-
kalmával, háztartásainkban fo­ munkájáról, hogyan viszonyul­
- Mi volt a kutatási témája? szútávon mindenki érdekét job­
gyasztásaink során. - Szinte kizárólag pályázati
- Már akkor is természet- és nak a környezetvédelemhez? ban szolgáló tevékenység.
Az már tehát csak a követ­ pénzek segítségével gazdálko­
környezetvédelmi problémákkal dunk. Szerencsére munkánkat - N e k e m jelenleg az újváro­ Szerencsére úgy látom.
kező lépés, hogy szelektíven
foglalkoztam. Az országon egyre inkább elismerik, egyre si kapcsolataim elég korlátozot­ Balmazújváros is ebbe az irány­
gyűjtsük a hulladékot, minél
ugyanis keresztül húzódik egy fontosabbnak tartják. tak, hiszen szinte kizárólag csak ba mozdult el. Ezt bizonyítja a
több lehetőséget adjunk az újra­
úgynevezett központi vulkáni a családra terjednek ki, mert ke­ fürdő megújulása, valamint az
hasznosításra. - Ezzel azt mondja, hogy nő a
vonulat, amelynek a területén veset vagyok itthon. Ok és kö­ idegenforgalom fejlesztésére
- Hogyan tudná behatárolni környezetvédelem társadalmi
lévő nemzeti parkok értékeivel, zelebbi ismerőseim nagyon po­ tett erőfeszítés. A Hortobágyi
az egyesület működési terüle­ szerepe Magyarországon?
kialakulásának történetével fog­ zitívan értékelik tevékenysége­ Nemzeti Park közelségét min­
tét? - Mindenképpen. Az EU-
lalkoztam. met, bár egy kicsit megfoghatat­ denképpen ki kell használni, él­
- Elsősorban Nyíregyházán csatlakozás kapcsán olyan kö­
Emellett Mexikóban is so­ lannak tartják ezt a munkát. ni kell a lehetőséggel, és nem
és Szabolcs-Szatmár-Bereg me­ vetelményeknek kell megfelel­
kat utaztam, igyekeztem minél Hivatásos környezetvédő­ tönkretenni a tájat.
gyében dolgozunk, de egyre in­ nünk, amely mellett ma már
többet megismerni az ott élők nek lenni nem olvan mint egy D-T
kább régiókban kezdünk gon­ nem lehet egyszerűen elmenni.
kultúrájából.
dolkodni, az Európai Uniós el­ Ezen kívül egyre több európai
- Mikor jött haza?
várásoknak megfelelően. támogatást kapunk a környezet­
- 2001 őszén. Akkor kezd­ védelem területén is, amely
Erre példa, hogy a Hajdú-
tem el Nyíregyházán dolgozni szintén a fejlődés lehetőségét
Bihar megyében - az ISPA
az E-misszió Természet- és Kör­ biztosítja.
program keretében - épülő regi­
nyezetvédelmi Egyesületben. Ezzel együtt még mindig ko­
onális hulladéklerakókkal kap­
Azóta - immár két éve - ez a fő­ moly elmaradásunk van. A sze­
csolatos kommunikációs felada­
állású munkahelyem. lektív hulladékgyűjtés kapcsán
tokat egyesületünk látja el. Ez a
- Mutassa be az egyesületet a feladat szintén a szemléletfor­ meg kell teremteni az infrastruk­
balmazújvárosiaknak! málást jelenti. turális hátteret, ki kell alakítani a
2 0 0 3 . október MÚLTUNK

Régi iskolák Balmazújvároson VI.


A községi elemi népiskola
1931-ben a magyar és a német nítóikat nem irányították a köz­ vel köszöntünk bennőtöket sza­ nisztérium elrendelte az elemi a községi iskola alkalmazta. A
református egyházközség főha­ ponti iskolába. A Kossuth tér badulásotok boldog napjaiban. népiskola nyolcosztályos népis­ tél beálltával óriási gondokkal
tóságuk által megerősített hatá­ 13. szám alatti ún. központi is­ Köszönjük nektek az őrtállást, a kolává fejlesztését. A község­ kellett megküzdeni. A tanter­
rozatban kimondta iskolájuk­ kolában tanultak az alsóvégi és kitartást a magyar vártán, a sze­ ben a VII. és VIII. osztály szer­ meket nem tudták felmelegíte­
nak a megszüntetését. a felsővégi gyerekek, de két retetet a magyar röghöz, a szen­ vezése nem történt meg, mert a ni, ezért egy-két órára korlátoz­
Az 1868. évi XXXVIII. tc. évig még tanítottak a Petőfi ut­ vedést és a szorongattatást, me­ felettes hatóság engedélyezte, ták a tanítást, és osztályokat
értelmében az elemi iskolát a cai, a Batthyány utcai iskola­ lyet magyarságotokért elszen­ hogy a hatodik osztályt végzett vontak össze. A tanulók mu­
községnek kellett átvenni és épületben és a Tar iskolában is. vedtetek, az imádságot, a kö­ tanulók a községi jellegű mező­ lasztása a ruhátlanság miatt ál­
működtetni. A község azonban Az igazgató hivatali helyisége a nyörgést, mellyel az egeket gazdasági iskolában tanuljanak. landóan növekedett.
kedvezőtlen anyagi helyzete központi iskolában volt. igazságtevésre megnyittattátok. A német megszállást köve­ Az Ideiglenes Nemzeti
miatt az iskola átvállalásával já­ 1933-ban Kalmár József 43 Köszönjük a hűséget, hogy nem tően, 1944. március 31-én befe­ Kormány elrendelte a mindenki
ró kiadásokat nem tudta biztosí­ évi szolgálat után nyugalomba engedtétek Isten báránykáinak, jeződött a tanév. Az iskolaépü­ számára kötelező nyolcosztá­
tani. Ezért az átvállalás ügye vonult. Helyére vitéz Császi drága kis magyar testvéreink­ leteket bezárták. A front köze­ lyos alapfokú iskola, azaz az ál­
tengeri kígyóvá vált. A tanítók Eleket választotta az iskola­ nek ajkán elnémulni édes anya­ ledtekor a tanítók elmenekül­ talános iskola szervezését.
1932 novemberéig nem kaptak szék. nyelvünket, s hogy erősítettétek tek. Csak néhány maradt a köz­ 1946-ban ifjú Varga Antal
fizetést, csak illetmény-kiegé­ 1937-ben idős Varga Antal a nagyokat fajunk és nemze­ ségben. lett az iskola igazgatója. Az ál­
szítő államsegélyt juttatott ré­ lemondott igazgatói megbízásá­ tünkhöz való ragaszkodásuk­ A szovjet városparancsnok talános iskolát már ő vezette,
szükre a minisztérium. A köz­ ról. A z igazgatói teendők ellátá­ ban. elrendelte, hogy az iskolákban több fiatal tanító került az isko­
ségi jellegűvé váló átszervezés sára Császi Eleket bízta meg a Köszönjük a vezetetteknek kezdjék meg a tanítást. 1944. lába, akik szívvel-lélekkel cse­
1932 őszén befejeződött, ennek királyi tanfelügyelő. A belterü­ is, kicsiknek és nagyoknak min­ december 11-én tanítottak újra, lekvő részesei lettek az új idők­
folytán az iskolaszéknek át kel­ leti iskolához három külterületi den könnyét, minden szenvedé­ de csak a községi iskolában. Az nek.
lett venni az iskola feletti fel­ iskola is tartozott (Jenőháza, sét, amit magyarságukért vállal­ itthon maradt néhány tanító, to­ Az egész nép kiművelése,
ügyeletet és a tanítók átvállalá­ Nagy hát és Görögtanya). Az tak és elviseltek. Mindent, min­ vábbá tanítójelöltek és érettségi szellemi felemelkedése lebegett
sát 1931. évi szeptember 1-jei osztályokban magas volt a tanu­ dent köszönünk Tinéktek pró­ előtt álló középiskolás diákok célként előttük. A községben
hatállyal. lók száma. bát állott édes magyar véreink, álltak a katedrára. Az iskolabú­ 1946-ban az országban az első
Az iskolaszék 1932. de­ A tanítók érdeklődéssel kí­ és szeretetünk jeléül elküldjük torok jelentős része hiányzott. között szerveztek úttörőcsapa­
cember 22-én egyhangúlag köz­ sérték a hazai és a világpolitikai gyermekeink ajándékát, drága Tüzelő nem volt. Ülőalkalma­ tot. Kalmár Zoltán Virág Iloná­
felkiáltással idős Varga Antal, eseményeket. Reménykedtek a szent magyar zászlónkat, hogy tosságról, tűzrevalóról a szülők val (későbbi feleségével) hozta
Kalmár József, Vargha Gizella, trianoni döntés során elszakított hirdesse örök időkig a Ti hűsé­ gondoskodtak. 1945. január 16- létre az iskolában a gyermek­
Kecskés József, Györffy Péter, területek visszacsatolásában. geteket és a mi hálánkat.'" án a községi Nemzeti Bizottság szervezetet. Csapatotthonuk fa­
Kovács Mihály, Túri Bernát, if­ Kitörő lelkesedéssel fogadták A háborús években kiemel­ Sándor Károlyt igazgatónak vá­ lára ezt a jelmondatot helyez­
jú Varga Antal, Takács Gyula, az 1938. évi bécsi döntést. A kedő szerephez jutott a hazafias lasztotta. A „csonka" tanévben ték: „Orando et laborando", az­
Györffy János, Molnár Mihály, tantestület nemzeti zászlót ké­ nevelés. Elvárták a tanítóktól, a többi iskola valamennyi tanu­ az Imádkozzál és dolgozzál.
Sándor Károly, Ballá István és szített, melyet a felszabadult hogy az iskolában is. a társadal­ lója a községi iskolába járt.
Az 1947/48-as tanévben a
Pinczés Imre tanítókat megvá­ Felvidék egyik elemi iskolájá­ mi életben is tehetségüknek és 1945 februárjában 9 okle­ tanfelügyelőség ellenőrzést
lasztott községi rendes tanítók­ nak szánták. A zászlót és az ál­ képességüknek legjavát nyújt­ veles és 9 oklevéllel nem ren­ végzett. Az épületeket használ­
ká nyilvánította. taluk fogalmazott levelet sák, mert az akkori magyar élet delkező tanerő végezte 1312 ta­ hatónak, a tantermeket tisztá­
A Királyi Tanfelügyelőség Györffy János tanító a ma Uk­ mindenkitől felfokozott munka­ nuló oktatását. Rendkívüli erő­ nak találták. Megállapították:
a községi elemi népiskola igaz­ rajnához tartozó Mezővári köz­ teljesítményt és felelősségérze­feszítéseket tettek, hogy megfe­ kevés a tanterem, sok az egyes
gatójának idős Varga Antalt ne­ ség elemi iskolájának adta át. A tet követelt. lelő eredményeket érjenek el ta­ osztályokba járók száma, és
vezte ki. levél másolatát a Hajdú-Bihar 1943 tavaszán Molnár Mi­ nítványaik. tanerőkre van szükség.
A község a volt iskolafenn­ Megyei Levéltár őrzi. Szövege: hály és idős varga Antal nyuga­ Az 1945/46-os tanévben Az 1948. évi XXXIII. tör­
tartóktól megkapta használatra „Kedves Tanítótestvéreink! Az lomba vonult. Az iskolaszék már tanítottak az állami iskolá­ vény végrehajtása során a köz­
ingyen az iskolaépületeket. A igazságtevő Isten, egy örök Is­ mindkettőjük példaadó és el­ ban is, a római katolikusban is. ségi általános iskolából és a
Kossuth u. 48. szám alatti isko­ ten bölcs végzése előtt alázato­ évülhetetlen érdemeit jegyző­ Erdélyből és a Felvidékről több hozzá tartozó tanyai iskolákból
lában minden a helyén maradt. san fejet hajtva magyar tanító­ könyvben örökítette meg. tanító menekültként érkezett állami általános iskola lett.
A németfalusi gyerekeket és ta­ testvéri lélekkel, örömteli szív­ Még abban az évben a mi­ Balmazújvárosba. Legtöbbjüket Király István

- Lakást szeretne vásárolni, bővíteni, korszerűsíteni???


— Gondolkozik lakásépítésen??? Megalakult a Balmazújvárosi
-A meg\>alósításához kevés pénz áll rendelkezésre???
- Problémát jelentenek az ügyintézések???
-Akadályokba ütközik???
Hagyományőrzők Egyesülete
Október 6-án tartotta alakuló gyűjtse a már feledésbe merült
Mi tudjuk rá a megoldást! közgyűlését az újonnan meg­ újvárosi summás népdalokat.
alakult Balmazújvárosi Hagyo­ Az egyesület 16 taggal ala­
Igényeljen 4 %-os kamatozású jelzálogalapú hitelt, mányőrzők Egyesülete. A z kult meg, elnöknek Harangi
egyesület létrehozásának célja a
akár önerő és kezesek nélkül, minimálbérrel, 15 millió forintig, korrekt tájékoz­ Jánosnét, alelnöknek Török
településhez kapcsolódó nép­
tatással, teljes körű ügyintézéssel! Andrásnét, titkárnak Tóth
szokások és hagyományok fel­
Lászlónét választották.
elevenítése, annak továbbörökí-
Újdonság! Kérje tájékoztatásunkat a türelmi idős és az alacsony törlesztésű
tése az utókor számára. Elsők A hagyományőrzők várnak
konstrukcióinkról! között célként jelölte meg, tagjaik sorába minden hagyo­
hogy a városban is nagy sikert mányt kedvelő és tudásával, te­
További információ: Tel.: 3 0 / 3 9 4 3 2 5 7 hetségével gyarapítani szándé­
aratott németfalusi lakodalmast
újjáélessze, továbbá össze­ kozó balmazújvárosit.
PORTRÉ / JOG 2 0 0 3 . október

„Omnia pro aegrotis - Mindent a betegekért"


Dr. Orcsik István Kecel kör­ A '90-es évek elején jogsza­ azonban, hogy az orvosi ügyelet­ csenek tekintettel az idő múlásá­ a pozitív visszajelzése, nagyon jó
nyékéről származik. Családja bályi felhatalmazás alapján aztán tel szemben a gyógyszertári ra, a kései időpontra. érzés tudni, hogy értékelik az
gazdálkodással foglalkozott, megnyílhatott az első magán­ ügyeletet nem finanszírozza az - Gyógyszerész úr, ön a köz­ igyekezetünket. Mindig arra töre­
amíg édesapja műszaki vég­ gyógyszertár. A privatizáció ré­ állam. 1995-ben a magángyógy­ életnek is tevékeny részese, kü­ kedtünk, hogy legjobb tudásunk
zettsége révén katonatiszti pá­ vén 1995-ben aztán mi is meg­ szertárak lényegesen jobb gazda­ lönböző társadalmi és szakmai szerint dolgozzunk, ez az elisme­
lyára nem lépett. A szolgálati kaptuk az önkormányzattól az sági feltételekkel indultak, azóta szervezetek munkájában szin­ rés a jövőre nézve is megerősí­
vezénylés az oka annak, hogy a Augusztin Béla gyógyszertárat azonban a társadalombiztosítás tén aktív szerepet vállal. tést, biztatást jelent.
gyógyszerész már Pécsen szüle­ tíz éves tartós bérletre. Majd mi­ kerete fokozatosan szűkült. Az - Kezdettől fogva úgy gon­ - Ez a kitüntetés talán még ér­
tett. A gimnáziumban az ak­ után a berendezést már megvet­ alulfinanszírozott TB számára a tékesebb annak fényében, hogy
doltam, hogy egy kicsit a köz­
kor még kuriózumnak számító tük és a gyógyszerkészlet is a mi legegyszerűbb megoldás az volt, életben is gyakorolnunk kell a hi­ noha nem balmazújvárosi szár­
kémia-biológia tagozat növen­ tulajdonunkban volt, 2000-ben - hogy mindig a gyógyszertáraktól vatásunkat. A mi gyógyszerészi, mazásúak, munkájuk révén
déke lett, ahonnan kitartó szor­ nem kis vita árán - úgy döntött a vont el pénzt. így az ügyelettel egészségügyi szolgáltatásaink­ mégis kivívták a város megbe­
galmának köszönhetően szinte képviselő-testület, hogy az épüle­ járó túlmunka megfizetése majd­ hoz a Magyar Vöröskereszt áll csülését.
egyenes út vezetett a szegedi tet is értékesíti. Időközben a hogynem lehetetlenné vált. Csak ilyen értelemben a legközelebb. - A kezdetektől fogva fel­
egyetem gyógyszerész szakára. szakma, a hivatás által megpró­ úgy tudjuk mi is teljesíteni, hogy 1977. óta látok el titkári teendő­ felmerül a kérdés: milyen is a vá­
Tanulmányai befejeztével, fél­ báltunk más szellemben is lehe­ jómagam és családtagjaim látjuk ket a szervezetben, jelenleg is a ros viszonya a nem helyi szakem­
éves gyakornokság után felesé­ tőségeket keresni, így jött létre az el. megyei vezetőség tagja, illetve berekkel. Joggal mondhatom, a
gével, Dr. Orcsik Istvánné Allatpatika, amelyben két állator­ Aki a sorok mögött is olvas, Balmazújváros térségi elnöke va­ helyzet az évek folyamán j ó
Hanuder Máriával az oldalán vos és ingyenes szaktanácsadás az észrevehette, hogy a megyé­ gyok. Ez nagyon jól kiegészíti a irányba változott, ez a kitüntetés
megérkezett Balmazújvárosra, is áll az állattulajdonosok rendel­ ben az éjszakai gyógyszertári napi munkámat. Kezdettől fogva
is mindenképpen előremutató.
és a Dózsa György utcán épülő kezésére. Amikor első nekifutás­ ügyeletek bizony kurtultak. Jó­ forszírozom a karitatív szerveze­
Három évtizedes munkánk talán
új patika gyógyszerésze lett. ra nem sikerült az Augusztin szerivel per pillanat csak Hajdú­ tek közötti együttműködést, hi­
feljogosít bennünket arra, hogy
gyógyszertárat megvenni, akkor szoboszlón, Plajdúnánáson, Haj­ szen közel áll hozzám a Máltai
úgy érezzük, lassan már mi is
- Közel harminc esztendő alatt merült fel bennünk a gondolat, dúböszörményben és Balmazúj­ Szeretetszolgálat eszmeisége is.
balmazújvárosi polgárokká vá­
a helyi gyógyszerellátás intéz­ hogy saját szakmai elképzelése­ városon létezik gyógyszerkiadás Más kérdés, hogy már a Vörös­
lunk. A gyermekünk már itt szü­
ménye szinte összeforrt az ink alapján alakítsunk ki egy 22 óra után. De a közel jövőben kereszt mellett köteleztem el ma­
letett, s hivatása révén ő is a helyi
Orcsik névvel. Milyen főbb vál­ gyógyszertárat. Egy komplex két város - Hajdúszoboszló és gam, mivel annak idején csak az
lakosságot szolgálja, hiszen
szolgáltatást nyújtó intézmény­ Hajdúnánás - komoly lépéseket működhetett. Emellett a Magyar
tozásokat tapasztalt a kezde­ őmaga is gyógyszerészi pályára
ben gondolkodtunk, így indítot­ Gyógyszerészkamara országos
tekhez képest? tesz azirányban, hogy megszűn­ lépett. A kapcsolatrendszerünk, a
tuk el az Egészségügyi Centru­ küldötteként, valamint a balmaz­
- Mivel 1975-ben kerültünk jön este tíz óra után az ügyelet. közéleti, szakmai munkánk révén
mot. újvárosi római katolikus egyház
ide Balmazújvárosra, így el­ Mindemellett Hajdúböszörmény ez a bizonyos együttgondolko­
tanácstagjaként is ténykedem.
mondhatom, hogy a gyökerektől - Az elmúlt harminc év alatt is hezitál. dás, ez a befogadás mindenkép­
Korábban két cikluson keresztül
volt szerencsénk követni a helyi egy kisebb megszakítástól elte­ Én - talán a szakmai közvé­ a helyi önkormányzat munkájá­ pen jól érzékelhető. Ez a kitünte­
gyógyszerellátás és egészségügy kintve folyamatosan Önök gon­ leménnyel szemben is - azt az ál­ ban, mint képviselő szintén részt tés, azt gondolom, nemcsak az
sorsát. Amikor mi ideköltöztünk, doskodtak a település éjszakai láspontot képviselem, hogy amíg vettem. egészségügyben dolgozóknak,
két gyógyszertár működött. A gyógyszerellátásáról is. Napja­ kölcsönös megbecsülés és tiszte­ hanem az itt szolgálatot teljesítő
Szentháromság Patika a mai Haj­ inkban azonban sokat vitatott let mellett tényleg a legszüksége­ - Városunk önkormányzata a valamennyi szakembernek is egy
dú Étterem helyén, az egykori kérdés a gyógyszertári ügyele­ sebb esetekben veszik igénybe az közelmúltban a Balmazújváros pozitív jelzés, hogy érdemes a
Őrangyal Patika / a mai intéz­ tek fenntartása. ügyeletet, addig a jelenlegi for­ Városért kitüntetéssel ismerte legjobb tudásuknak megfelelően
mény elődje / pedig a Nádudvari - Nekünk az ügyeletet úgy mában szeretném fenntartani. Ez el az Ön és a felesége munkás­ teljesíteni, érdemes az itt élőket
utcán állt. Akkoriban épült az új kell biztosítanunk, hogy nappal a lakosságnak egy biztonsági ér­ ságát. kiszolgálni, hiszen az egziszten­
gyógyszertár a Dózsa György ut­ ugyanolyan fitten álljunk a bete­ zetet ad. nekünk pedig egy jóleső - Ezúton is köszönöm a tes­ ciájuk biztosított és a jól végzett
cán, amely aztán 1976-tól egye­ gek rendelkezésére, mintha egész érzés, hogy akkor állunk rendel­ tületnek a kitüntető figyelmet. munka ilyen értelemben is visz-
dül volt hivatott gyógyszerrel el­ éjszaka az erőnket gyűjtöttük kezésre, amikor szükség van Úgy gondolom, hogy ez a díj kö­ szajelzést kap.
látni a város lakosságát. volna. Komoly problémát jelent ránk. Hiszen a betegségek nin­ zel három évtizedes munkánknak S.B.A.

,A JOG NEM TUDÁSA NEM MENTESÍT'


A törvény erejénél fogva illeti meg föld­ gosultság, arra nincs lehetősége az épület
használati jog azt a ráépítőt, aki kizárólag A földhasználati jog tulajdonosának, hogy az épülethez kapcso­
az épületnek a földtől elváló tulajdonjogát lódó földet, vagy földrészletet önállóan ad­
(ún. osztott tulajdon) szerzi meg, mégpedig Osztott tulajdon esetében az épületet föld vagy földrészlet fenntartásával járó ja bérbe, haszonbérbe, hiszen ilyen irányú
- a törvény rendelkezése vagy a tulaj­ önálló ingatlanként kell nyilvántartani és a terheket. Amennyiben a földhasználat csak hasznosításra a földhasználót a törvény
donossal kötött megállapodás alapján, földhasználati jogot ugyancsak be kell je­ a föld egy részére terjed ki. a földhasználó­ nem jogosítja fel. Ugyancsak kizárt a föld­
- úgyszintén akkor is, ha mint jóhisze­ gyezni. Földhasználat azonban csak a föld­ nak a költségeket a föld tulajdonosával használat önálló átruházása is, mert a föld­
mű ráépítő az épületnek az elfoglalt föld­ részlet egészére vagy területileg körülhatá­ együtt, arányosan megosztva kell viselnie. használati jog forgalomképtelen.
rész értékét lényeges meghaladó értéke rolt részére keletkezhet. Az e tárgyú perek­ A föld tulajdonosa annyiban élhet ren­ Magával a földrészlettel, illetve az épü­
szerint azért nem szerezheti meg a fold tu­ ben a bíróságnak hivatalból kell rendelkez­ delkezési jogával, amennyiben azzal a lettel a tulajdonosok szabadon rendelkez­
lajdonjogát is, mert annak tulajdonosa ki­ nie a használati jog ingatlan-nyilvántartási földhasználat gyakorlását nem gátolja, hetnek, átruházásra mindketten jogosultak
fejezetten ezt kérte. bejegyzéséről, mégpedig a földhasználat ezért például a föld használatát másnak a kölcsönös elővásárlási jogra vonatkozó
Azt, hogy a földhasználat visszterhes-e terjedelmének bejegyzésre alkalmas meg­ nem engedheti át. Amennyiben a földhasz­ rendelkezések betartásával.
vagy ingyenes, jogszabály vagy a felek határozásával. nálat csak a föld egy részére áll fenn, a Önállóan jogosult a földhasználó birtok­
megállapodása határozza meg. A földhasz­ A földhasználati jog a földhasználót fennmaradó részen a föld tulajdonosa tulaj­ védelemre. A föld tulajdonosa a jogviszony­
nálati jog lényeges fogalmi eleme az is, feljogosítja a föld birtokban tartására, donosi jogait korlátozás nélkül gyakorol­ ban ugyancsak birtokosnak minősül, ehhez
hogy nem személyhez fűződik, hanem az használatára és hasznai szedésére. Ameny- hatja. Ilyen esetben közös használat jön képest a birtokvédelem álcár a földhasználó­
épület mindenkori tulajdonosát illeti meg. nyiben a földhasználat csak földrészletre létre, amely felvetheti - amennyiben a val, akár kívülállóval szemben megilleti.
Erre utal az is, hogy a földhasználati jog jo­ vonatkozik, a jogosítványok is csak erre il­ szerződésben erről nem történt rendelkezés A földhasználati jog önálló átruházás
gosultját az ingatlan-nyilvántartásban név letik meg a földhasználót. A föld tulajdo­ - a használat rendezéssel összefüggő ren­ tárgya nem lehet. Abból, hogy a földhasz­
szerint nem kell megjelölni, hanem az épü­ nosa köteles a földet vagy földrészletet a delkezések alkalmazását. nálati jog az épület mindenkori tulajdono­
let mindenkori tulajdonosára kell utalni. földhasználó birtokába adni és tűrni, hogy A földhasználat nem személyhez kötött sát Illeti meg. következik, hogy az épület
Amennyiben az épület megsemmisül: a azt a földhasználó a rendes gazdálkodás jogosultság, ezért annak nincs akadálya, tulajdonjogának átruházása, vagy öröklése
föld tulajdonosa megszerzi az épület (vagy szabályai szerint használja. A használat ar­ hogy a használó az épülettel együtt az ah­ esetében a földhasználati jog is átszáll az
az épület tulajdonosa a föld) tulajdonjogát: ra terjed ki, ami a földrészleten lévő épület hoz kapcsolódó földhasználatot is másnak épület új tulajdonosára.
továbbá ha a felek a szerződésükben meg­ rendeltetésével összhangban van. A hasz­ átengedje. Az épület hasznosítása a kap­ Sorozatunk következő részében a föld­
határozott időtartamot kötöttek ki és ez el­ nok szedésének joga is csak a használati csolódó földhasználatra is kiterjed. Tekin­ törvényben megjelölt elővásárlási jogra
telt, megszűnik az épület elkülönült tulaj­ jog rendeltetésének keretei között gyako­ tettel azonban arra, hogy aföldhasználataz vonatkozó szabályokat tekintjük át.
donjoga és ezzel a földhasználati jog is. rolható. A földhasználó viseli viszont a épület tulajdonosát megillető járulékos jo­ dr. Molnár Tibor ügyvéd
2003. október

CSAPATSPORTOK
Mérkőzésről mérkőzésre
Szakolyi szépségtapasz NB III. T i s z a c s o p o r t
NB III. Tisza-csoport
6. forduló:
Dobogón -

CO
MÁDI SE - BALMAZÚJVÁ­ 1. Hajdúböszörmény 7 1 21-6 21
ROS 1-0 (1-0) 2. Bocs 9 6 3 - 23-9 21
BFC: Haász-Brandt - Nagy O., 3. Abaújszántó 9 6 - 27-16 18
a fiatal kézilab- Fige, Kiss A., Vaszilkó I. - Angyalos
4. Volán-Sényő
5. Tuzsér
9
8
4
4
2
2
3
2
19-15
12-10
14
14
(Bajusz a 46. percben), Rédai (Tar a 81. 6. Ibrány 9 3 3 3 17-13 12
dás lányok percben), Kovács I, Szabó I. (Dobi az
57. percben) - Szabó B., Nagy Cs.
7. Sz.-besenyő
8. Hajdúnánás
8
8
3
3
3
3
2
2
16-12
12-10
12
12
Tóth Gábor (edző): A hazaiak 9. Létavértes 8 3 2 3 11-11 11
Négy mérkőzést játszott a BFC labdarú­ 10. Rakamaz 8 3 1 4 12-10 10
megérdemelten szerezték meg a három - 17-16
gó csapata utolsó híradásunk óta, s bi­ 11. Balmazújváros 9 3 6 9
pontot. 12. Mád 8 2 3 3 8-12 9
zony tovább romlott az egyébként sem Kovács I. István (középpályás): A 8 2 6 9-23 6
13. Hajdúdorog -
pozitív mérleg. Különösen fájó lehet a hosszú utazás és a nagy meleg rányom­ 14. Szakoly 9 1 3 5 8-23 6
szurkolók számára, hogy mindkét hazai ta bélyegét a teljesítményünkre és így 15. Vnamény 8 - 1 7 6-32 1
találkozóját elvesztette az együttes. sajnos hoztuk „szokásos" idegenbeli
A történésekből - lassan a bajnokság gyenge formánkat.
bella szerint - két középcsapat mérhet­ Gólszerző: Rédai az 58. percben.
harmadához érve - egyre inkább az olvas­
te össze erejét. Az első félidőt küzdel­ Tóth Gábor (edző): Egyenlő erők
ható tehát ki, hogy a több tapasztalt játékos 7. forduló: mes játék jellemezte, viszont a csapa­ küzdelmében a taktikusabban és pontosab­
visszavonulása után szükséges átalakításra B A L M A Z Ú J V Á R O S - BOCS tok nem tudták kihasználni a lehetősé­ banjátszó Ibrány megérdemelten győzött.
bizonyosan rámegy ez a félév, talán az 1-2 ( l - l ) geket. A szünet után még tartalmasabb Rédai Norbert (középpályás): Ba­
egész idény is. A beépülőben lévő fiatal já­ BFC: Haász-Brandt - Angyalos, és küzdelmesebb volt a mérkőzés, ami jusz emelését követően 12 méterről
tékosok nem vallottak szégyent, a megfele­ Fige. Vaszilkó I. (Nagy O. az 55. perc­ az eredmény alakulásában is megmu­ ballal nagy erővel lőttem a bal alsó sa­
lő rutin megszerzését azonban ki kell várni. ben) - Bajusz, Szabó B., Kovács I, tatkozott. Az emberelőnyt ki tudtuk rokba. (1-2)
Arra biztatunk mindenkit, ne hagyják Rédai, Dobi (Szabó I. a 79. percben) - használni, helyzetekben, valamint gó­ Szabó Imre (középpályás): Az első
magára a gárdát, töltsék meg a nézőteret, Murák (Kovács II a 64. percben), Nagy lokban is fölülmúltuk a szakolyiakat. félidőben tompán, kevés futással, aka­
hiszen ez nagy segítség lehet ebben az át­ Cs. így megérdemelten győztünk. ratgyengén futballoztunk, míg az ellen­
meneti időszakban. Gólszerző: Nagy Cs. A 37. perc­ fél egy szerencsés góllal előnyt szerzett.
ben. A szünetet követően a hátrányunk miatt
9. forduló:
A 6. fordulóban Mádra látogatott a Tóth Gábor (edző): Kiegyenlített kockáztatnunk kellett, amit a kontrára
BALMAZÚJVÁROS - IBRÁNY
BFC. A hazaiak megérdemelten győzték le találkozón a helyzeteit jobban kihasz- játszó szabolcsiak a maguk javára fordí­
1-3 (0-1)
csapatunkat, pedig előzetesen úgy számol­ | náló bőcsiek szerencsével győztek. BFC: Haász-Brandt - Vaszilkó I., tottak, hiszen könyörtelenül kihasznál­
tunk, ezen a mérkőzésen lehet keresni va­ Nagy Csaba (csatár): Kovács I. és ták hibáinkat. Sajnálom, hogy ismét el­
Fige, Dobi - Angyalos, Rédai, Szabó
lónk. Ezután a bajnoki cím egyik esélyese, Szabó B. kisszögletét követően 7 mé­ kerülhető gólokkal kaptunk ki. A csapat
B. (Tar a 13. percben), Szabó I. (Nagy
a bocsi gárda érkezett Újvárosra. A borso­ terről fejeltem a kapuba, ( l - l ) nevében mélységesen szégyellem ma­
O. a 67. percben) - Kovács 1 - Bajusz.
diak nem igazolták jó hírüket, s csak sze­ Semmiképpen sem érdemeltünk Murák (Kiss A. a 46. percben). gam a szereplésünk miatt.
rencséjüknek köszönhették a győzelmet. vereséget, a döntetlen reálisabb ered­
Együttesünk nem vallott szégyent. mény lett volna. Jól játszott a csapat, AZ NB II-ES IFJÚSÁGI LABDARÚGÓ Berettyóújfalu - Balmazújvárosi KK. 22-
A 8. fordulóban következett a szakolyi viszont a szerencsésebb vendégek sze­ BAJNOKSÁG EREDMÉNYEI: 22 (10-11)
rezték meg a pontokat. DVSC utánpótlás Kft. - Balmazújváros Gólszerzők: Kövér T. (5); Takács P. (4);
90 perc, ahol mindenképpen a három pont
3-1 (2-1) Bak T. (3); Tréki T. (3); Sebők Sz. (3);
begyűjtése volt a cél. 0-0-ás félidő után
8. forduló: Gólszerző: Kovács II. Szabó L. (2): Jenéi T; Dobi I.
Rédai megszerezte a vezetést de a hazaiak AZ HAJDÚ-BIHAR MEGYEI NŐI KÉZI­
SZAKOLY - BALMAZÚJVÁ­ Balmazújváros - Szakoly 9-1 (5-0)
három perc alatt fordítottak. A hajrában Gólszerzők: Rátkai S. (5); Rédai G. (2); LABDA BAJNOKSÁG EREDMÉNYEI:
ROS 2-4 (0-0)
Nagy Csaba (2) és Kovács I István révén Murák K. (1); Szarvas E. (I). Nyíradony - MINEX K C 15-24 (6-14)
végül sikerült fontos győzelmet aratnunk. BFC: Haász-Brandt - Angyalos, Legtöbb gól: Belényi K. (6), Zavaczki E. (5)
Létavértes - Balmazújváros 1-7 (0-2)
Fige. Dobi - Bajusz (Nagy O. az 52.
Az ibrányiak vendégjátéka nem hozott si­ Gólszerzők: Rédai G. (3); Rátkai S. (2); MINEX KC - Nyírábrány 26-13 (13-7)
percben), Szabó B. (Tar a 71. percben), Legtöbb gól: Nádasdi A. (7); Csatári B. (4);
kert számunkra. Bár játékban felvettük a Vaszilkó A.; Kovács II.
Kovács I, Rédai, Szabó I. - Kovács II AZ NB II-ES SERDÜLŐ LABDARÚGÓ Szerencsi M. (4)
versenyt a szabolcsiakkal, akik azonban
(Murák a 70. percben), Nagy Cs. BAJNOKSÁG EREDMÉNYEI: MINEX KC - KABA 17-16 (9-7)
taktikailag fiatal csapatunk fölé nőttek.
Gólszerzők: Nagy Cs. A 73. és a Gólszerzők: Nádasdi A. (7); Csatári B. (3);
DVSC utánpótlás Kft. - Balmazújváros
90. percben; Rédai az 55. perc; Kovács Varga A. (3); Tóth R. (2); Szerencsi M. (1);
0-2 (0-1)
Jól szerepelnek utánpótlás csapataink. Zavaczki E.
I. a 87. percben. Gólszerzők: Nagy D.; Koroknai A.
A serdülők 100 %-os teljesítménnyel veze­ DVSC - DSI - MINEX K C 16-22 (8-13)
Tóth Gábor (edző): A vártnál ne­ Balmazújváros - Szakoly 40-0 (26-0)
tik a mezőnyt, ráadásul 83-3-as gólarányuk Gólszerzők: Csatári B. (7); Tóth R. (5);
hezebben, de mindenképpen megérde­ Gólszerzők: Nagy D. (8); Koroknai Á. (8);
is tiszteletet parancsoló. Az ifik 2. helyen Durzák T. (3); Nádasdi A. (2); Szerencsi M.
melten győztünk. Kállai G. (7);
(2); Zavaczki E. (2); Belényi K.
állnak, két pontra a DVSC-től. Pinczés D. (3); Holb T. (3); Kertész J. (2);
Nagy Csaba (csatár): Dobi közép­ AZ HAJDÚ-BIHAR MEGYEI FÉRFI
A MINEX KC női kézilabdázói - a ta­ Kunkli D. (2); Ungvári P. (2); Forgács G.
re adását követően közelről fejeltem a KÉZILABDA BAJNOKSÁG EREDMÉ­
valyi tanulóév után - ismét az élbolyhoz (2); Tóth Z.; Balogh J., Remenyik B.
léc alá. (2-2) NYEI:
A Z N B II-ES FÉRFI K É Z I L A B D A
tartoznak, még az őszi bajnoki címre is Murák átadásával kiléptem a védők Balmazújvárosi KK II. - Vámospércs 25-
BAJNOKSÁG EREDMÉNYEI:
esélyesek, egy fordulóval a zárás előtt. A z 7(14-5)
között, majd a kapus kicselezését köve­ Balmazújvárosi KK. - Mátészalka 26-25
utolsó körben fiatal lányaink a Debreceni Gólszerzők: Posta Sz. (7); Kerekes P. (5);
tően a hálóba lőttem. (2-4) (11-10)
Medikussal játszanak, az elsőség kérdése Szarvas P. (5); Balogh S. (5); Juhász I.;
Rédai Norbert (középpályás): Do­ Gólszerzők: Sebők Sz. (5); Takács P. (4); Kosina L.; Mihalik J.
azonban a vetélytársak, a Kaba és a Berety- bi bal oldali beadásánál a kapus alásza­ Tréki T. (4): Szabó L. (3); Bak T. (.3); Kövér Debreceni KSE II. - Balmazújváros KK
tyóújfalu eredményeitől is függ. Jelenleg ladt a labdának, amit így én éles szög­ T. (3); Jenéi T. (2); Dobi I. (2) II. 23-23 (11-12)
mindhárom együttesnek egyenlő pontszá­ ből a kapu közepébe fejeltem. (0-1) Nyírbátor - Balmazújvárosi KK. 23-21 Legtöbb gól: Balogh S. (8); Kerekes P. (8);
ma van. Kovács I. István (középpályás): (10-11) Balmazújvárosi KK II. - Polgár 20-18
A férfi kézisek mind a megyei, mind Nagy Csaba visszasarkalt labdáját 17 Gólszerzők: Tréki T. (7); Szabó L. (5): (13-8)
Takács P. (4); Szarvas L. (2); Bak T, Sebők Gólszerzők: Balogh S. (8); Kerekes P. (7):
azNB Il-es vetélkedésben a középmezőny­ méterről a kissé kint álló kapus fölött a
Sz.: Kövér T. Kosina L. (2); Szabó V; Dobi S.; Hűse I.
höz tartoznak. Következő számainkban va­ 1 hálóba íveltem. (2-3)
Balmazújvárosi KK - Füzesabony 24-28 Hajdúdorog - Balmazújvárosi KK II. 29-
lamennyi csapatsport féléves teljesítmé­ Haász-Brandt László (kapus): A (15-15) 23 (15-10)
nyéről részletesen is beszámolunk. körülmények ideálisak voltak egy jó Gólszerzők: Jenéi T. (7); Tréki T. (5); Gólszerzők: Balogh S. (11); Kerekes P. (6):
összecsapáshoz, hiszen megfelelő pá­ Takács P. (4); Sebők Sz. (3): Bak T. (2); Dezső I. (3); Szabó V; Kosina L.: Szarvas
BL-TS lyaviszonyok mellett - a jelenlegi ta- Kövér T. (2); Tóth T. P.
KALAUZ 2 0 0 3 . októbér

PROGRAMOK RÓLUNK ÍRTAK


November Augusztus Nem sorszámoznak az okmány­ A gazdák érzik, hogy valami
irodában - N a p l ó , augusztus 7., nincs rendben - Napló, augusz­
12., szerda 19.00 óra: 27., csütörtök, 17.00 óra:
5. oldal tus 11., 7. oldal
Sebestyén Márta és a Muzsikás Növendékhangverseny
Együttes műsora épült a lábasház - Napló, au­
Helye: Pódium terem Már rajzolják a turisztikai tér­ Abrok nyerte a Balmaz Nagydí­
gusztus 2., 5. oldal
képet. A fedett termálstrandot jat - Napló, augusztus 11., 10.
21., péntek 9.00 és 10.30 óra:
„Elültette" a nyomdászatot gyógyászati részleggel is bőví- oldal
Gyermekszínház: Tótágas November 10-24-ig 9.00 és
Balmazújvároson: Kordás Sán­ tik- Napló, augusztus 7., 5. ol­
avagy Bolond mesék 16.00 óra között tekinthető Helyi arcok a plakáton - Napló,
d o r - N a p l ó , augusztus 3., 3. ol­ dal
meg a Hozományprogram című augusztus 15., 1. oldal
22., szombat, 7.00 óra: dal
fotókiállítás Negyedjére szól a trombitás -
Barlangászat a Bükkben Fergeteges siker: Lancia Ekrol
Helye: Művelődési Központ ki­ „Gyógyítanak" és táboroztat­ Napló, augusztus 7., 5. oldal
Találkozás: Művelődési Köz­ Táncegyüttes - Napló, augusz­
nak Kamilla Terápiás és Diák­
pont, 7.00 óra állítóterme Több nő mint férfi — Napló, au­
sport Egyesület - Napló, au­ tus 18., 5. oldal
gusztus 7., 5. oldal
gusztus 4., 5. oldal Éjszakába nyúlóan vigadtak a
Új elnök, megnövekedett fel­ vendégek - Napló, augusztus
„Virágba borultak az Otthon falai" Megéri, ha most fizet elő -
adatokkal - Napló, augusztus
Napló, augusztus 4., 5. oldal 18., 5. oldal
7., 5. oldal
A közelmúltban Berky Csaba ga módfelett sajátos arculatú Kiállták a betyárpróbát a tábo­ Munkájuk nyomán javult a köz­
debreceni képzőművész alkotá­ „Berky Csabai világ". Távolról Folytatják a felújítást: Katoli­
rozók: Balmazújvárosi gyerekek biztonság: Polgárőrség - Nap­
saiból nyílt kiállítás a Gondozá­ sem hétköznapi, nem szokvá­ kus templom - Napló, augusz­
- N a p l ó , augusztus 4., 5. oldal ló, augusztus 19., 14. oldal
si és Ápolási Otthon Veres Pé­ nyos, hanem elgondolkodtató, tus 8.. 5. oldal
ter utcai épületében. A művész különös értelmi - érzelmi tölte­ „Ütős meglepetés" karácsony­ Újvároson csapatépítés a cél -
annak a Berky Nándornak a fia, tet hordozó, jellegzetes hangu­ Időfutam és mezőnyverseny:
ra - Napló, augusztus 4.. 8. ol­ Napló, augusztus 19., 14. oldal
akinek köztéri szobrai, dombor­ latú festményei „öltöztették fel" Mindenki szerencsét próbálhat
dal
művei nemcsak szűkebb pátri­ az intézmény falait. Képei sajá­ Újvároson: Kerékpárverseny — Kevesebb pedagógus is elég -
ánkban - Debrecenben és az tos szellemi dimenzióval ren­ Nyakon csípték a tolvajt - Nap­ Napló, augusztus 8., 10. oldal Napló, augusztus 20.. 5. oldal
Alföldön -, hanem az ország delkeznek. A tárlaton bemuta­ ló, augusztus 6., 10. oldal
más városaiban is fellelhetőek. tásra kerülő virágmotívumai, Két népművészet mestere egy Évszázados olvasókör: Veres
Berky Csaba Nyíregyházán csendéletei rendkívül sokszínű­ Városi TI'- Napló, - augusztus családban: Mihalkó-család — Péter, Népszabadság, augusztus
született, de több, mint négy év­ ek, gazdag érzelemvilágról 7., 5. oldal Napló, augusztus 10., 3. oldal 21., 1. oldal
tizede Hajdú-Bihar megye árulkodnak.
székhelyéhez kötődik, itt dol­ Berky Csaba harmadik
gozik és családjával itt él. önálló tárlatát Fülöp Károlyné, Különleges szolgáltatások a postán
Az alkotó tizenöt éves kora a Gondozási és Ápolási Otthon ANYAKÖNYV
óta rajzol, fest, valamint szob­ vezetője nyitotta meg. A mű­ Köztudomású, hogy a posták a posta beazonosítja a tulajdo­
rokat, domborműveket. kis­ vész életútjának bemutatásáról, egy-egy település fontos intéz­ nost, majd részére a kulcscso­ (szeptember)
plasztikákat készít. Szobrász szakmai méltatásáról Régi Er­ ményei. A postán szinte min­ mót visszajuttatja. születés: 27
édesapja révén már a családi zsébet mentálhigiénikus gon­ den elintézhető vagy beszerez­ Az utóbbi időben azonban névadó: 6
otthonban magába szívta a mű­ doskodott. hető, legyen az egy üdvözlőlap nemcsak szolgáltatási palettáját
vészetek iránti vonzódást. Vilá­ névnap alkalmából, megtakarí­ i házasság: 14
S.B.A. szélesítette a Posta, hanem ha­
tott pénzünk sorsa, kedvenc hír­ gyományos szolgáltatásait is [ válás: -
lapunk előfizetése, biztosítás­ fejlesztette. | haláleset: 11
kötés vagy sok egyéb dolog. Sokunknak okoz plusz idő­

Jubileumi gálaműsor A posta egyik legújabb


szolgáltatásának neve „Kulcs­
elfoglaltságot, hogy kézbesí­
tőnk napközben nem talál ott­
posta". Mit is takar ez a név? hon bennünket, az érkezett kül­
Ugye, szinte mindenkivel elő­ deményről egy értesítőt hagy,
Az idén húsz esztendős bal- a zene, a tánc, az énekszó, a
fordult egyszer-többször, hogy amellyel a postára kell menni.
Balmazújváros
mazújváros-nagyháti Értelmi vers és a próza egyaránt fősze­
elhagyta nélkülözhetetlen Az „Ismételt kézbesítés" szol­ Közszolgálati havilap
Fogyatékosok Rehabilitációs rephez jutott. A műfaji sokszí­
Intézete harmadik alkalommal nűség jegyében a publikum kulcscsomóját, esetleg kulcs­ gáltatás keretében kérhetjük
csomót talált az utcán. Mindkét azonban, hogy a Posta ismét Kiadja Balmazújváros
lepte meg gálaműsorával a vá­ népdal-, néptánc-, modem tánc
eset feladja a leckét, hiszen ha kézbesítse házhoz küldemé­ önkormányzata
ros lakosságát. Míg a nyáron az előadásokat és színpadi játékot
elhagyjuk a kulcsunkat, drága nyünket, de már egy egyezte­ Felelős kiadó:
intézmény lakói a sport terüle­ is figyelemmel kísérhetett.
pénzért cserélhetjük a zárakat. tett, s z á m u n k a is megfelelőbb Kasmir Plan Bt.
tén jeleskedtek, addig most azt A gála szünetében az ér­
bizonyították, hogy a kulturális Ha találunk kulcsot, törhetjük a időpontban. A szolgáltatást te­ ügyvezetője
deklődők a művelődési központ
életben is otthonosan mozog­ fejünket, vajon mit kezdjünk lefonon is meg lehet rendelni a
előcsarnokában rögtönzött kiál­
nak. A nagyháti fiatalok már ru­ vele, hiszen azon természetesen kézbesítő postától. Megbízott szerkesztő:
lításon tekinthették meg a la­
tinosan veszik birtokba a szín­ se név. se cím, így legjobb Ha költözünk, rengeteg Domokos János
kók által készített különböző
padot, hiszen az ország és a ré­ szándékaink ellenére sem tud­ bosszúságot okozhat az, hogy
képzőművészeti alkotásokat. A
gió számos pontján különböző juk tulajdonosának visszajuttat­ küldeményeink jó darabig még Munkatárs:
bőrdíszek, festmények, fafarag-
kulturális találkozók alkalmá­ ni. régi címünkre érkeznek. A z Turi Sándor
ványok, agyagedények és csu-
val gyakran lépnek a „ világot héfonatok az ifjú művészek fej­ A Posta azonban megtalál­ „Utánküldés" szolgáltatás
jelentő deszkákra". Az idei gá­ lett kézügyességéről tanúskod­ ta a mindkét problémára megol­ igénybevételével a Posta bizto­ A szerkesztőség postacíme:
laműsor különleges aktualitását tak. dást jelentő szolgáltatást, a sítja a címzett elköltözése (de 4060 Balmazújváros, p i : 6
a Fogyatékosok Európai Evé­ .,Kulcspostá"-t. A szolgáltatás akár hosszabb ideiglenes távol­ Telefax: (52) 370-035
A nagy sikert aratott ren­
hez történő csatlakozás adta. keretében egy kulcstartót ren­ léte) esetén a küldemények új Telefon: (52) 370-719
dezvény legfontosabb értéke,
delhetünk a postán, amely egy címre történő továbbítását. A
A szereplők által bemuta­ hogy egészséges és fogyatékkal
egyedi azonosítószámot tartal­ szolgáltatás belföldi és nemzet­ Készül a Kasmir Plan Bt.
tott produkciók a felkészülés élő karnyújtásnyi távolságba
maz, továbbá egy felhívást arra, közi viszonylatban egyaránt gondozásában
során mutatott kivételes szorga­ került egymástól, s kölcsönösen
hogy a kulcscsomót a megtalá­ megrendelhető. 4200 Hajdúszoboszló,
lom és kitartás révén még érté­ bepillantást nyertek egy másik
kesebbek, hiszen a résztvevők világba. lója a legközelebbi postaládába Ezen szolgáltatások pedig Hősök tere 15.
nagy utat tettek meg a próbate­ dobja be. Amennyiben így tör­ itt kézközeiben, bármely postán ISSN 1417-4944
remtől a színpadig. A műsorban tént, az azonosítószám alapján igénybe vehetők.
S.B.A.

You might also like