You are on page 1of 8

XVIII. é v f o l y a m , 12. s z á m 2 0 0 4 .

d e c e m b e r

BaImazújváros
AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖZSZOLGÁLATI LAPJA
Még ebben a ciklusban megépülhet a sportcsarnok
Szép karácsonyt!
„2004: A sikeres pályázatok éve volt" A karácsonyi napok melegét ta­
lán nem fogja hóesés színesíteni,
Évértékelő interjú Gál István polgármesterrel de lapunk életében a 2004. évi
Egy évvel ezelőtt felkértük a az oktatás. A régi épületet az ön­ utolsó szám mindenképpen em­
polgármester urat arra, hogy kormányzat más célokra fogja lékezetes marad.
ismertesse a megválasztása óta hasznosítani. Ez a lapszám, melyet most
eltelt időszak történéseit. Most, Ön, kedves olvasó a kezében
- Haladjunk tovább az
mandátuma felénél, ismét elér­ tart, már egy új, külsejében és
eredmények sorában!
kezettnek láttuk az időt egy talán tartalmában is megújuló
újabb elemzésre. Következzen - Vannak természetesen olyan
önkormányzati újság.
tehát az elmúlt év összefoglaló­ beruházásaink is, amelyeket ön­
erőből hajtott, illetve hajt végre a A legfontosabb, talán nem is
ja, a város első emberének a színes borítók és fényképek,
szemszögéből. város. Tovább folytatódott az ön­
kormányzati utak megépítéséhez melyek nyomán tudósításaink,
- Az idei a sikeres pályázatok cikkeink érzékletesebben és ér­
szükséges tervek elkészítése, de a
éve volt - kezdte értékelését Gál dekesebben jelennek meg, ha­
Nap utca-Böszörményi út keresz­
István. - Mind az önkormányzat, nem az, hogy mostantól a város
teződésében lévő gyalogátkelő­
mind az intézmények számos minden lakásába díjmentesen
hely tervei is készen vannak. Ez
olyan pályázatot nyertek meg, jutnak el híreink, információink.
rintot pályázaton nyert a város. azért nagyon fontos, mert a regi­
amely a város fejlődését nagyban
Jelenleg az építmény készenléti onális operatív program kereté­ Havilapként nem versenyez­ repet töltenek be a város életé­
elősegítik. Ezek eredménye rész­
foka mintegy 30-40 %-os. Szinte ben - a tervek szerint - jövő év hetünk az Internet, a rádió, a te­ ben.
ben már megmutatkozik, részben
biztosnak látszik az, hogy a kö­ elején elkezdődik a 35-ös utat levízió nyújtotta gyorsasággal és Köszönjük a lapban író, pub­
pedig az elkövetkező időszakban
vetkező tanévtől a tanárok és a Balmazújvárossal összekötő út­ aktualitással, de műfaji sajátos­ likáló munkatársaink ez évi
láthatjuk gyakorlati hasznát.
gyerekek birtokba vehetik ezt a szakasz teljes rekonstrukciója, ságainál fogva még mindig az munkáját, mert sokszor honorá­
- Melyek ezek az eredmé­ minden igényt kielégítő, modern, beleértve a Böszörményi út fel­ írott sajtó alkalmas a nyugodt rium nélkül, lelkesedésből oszt­
nyek? célszerűen kialakított új iskola­ újítását is. A gyalogátkelőhelyre olvasás nyújtotta élmények biz­ ják meg gondolataikat, tudásu­
- A Bocskai István Altalános épületet. Ezzel kiváltásra kerül a azért van szükség, mert a gyere­ tosítására, a reggeli kávé vagy kat Önökkel.
Iskola udvarán egy több mint 110 Kölcsey Ferenc utcai tagintéz­ kek így biztonságosabb körülmé­ az esti pohár bor melletti kelle­ Végezetül szeretném az Ön
millió forintos beruházás indult mény, amelyben - közismerten - nyek között járhatnak iskolába. mes elmélyülésre. segítségét is kérni az újság jövő­
el, amely összegből 90 millió fo­ áldatlan állapotok között folyik (Folytatás a 3. oldalon) Ezt nyújtjuk Önnek, minden beni összeállításhoz, ha van ked­
hónap második hétvégéjén, to­ ve, legyen „külsős munkatár­
Ismét Balmazújvároson járt az oktatási miniszter vábbra is nyolc oldalon keresztül, sunk"!
de, immár színesebb formában. Ha tud olyan, hírről, ese­

40 éve alapították a gimnáziumot, Mindehhez a segítséget első­


sorban a lap alapítója és tulajdo­
ményről, melyről úgy gondolja,
érdemes a szélesebb helyi nyil­

50 éves a szakképzés nosa, a város Önkormányzata


biztosította, de e mellet fontos
vánosság elé tárni, kérem, ne ha­
bozzon, írjon nekünk és keres­
szerepe van, és reméljük tovább­ sen bennünket!
Kettős évfordulót ünnepelt a SA nemzetközi felméréssorozat
ra is lesz, a nálunk hirdető cé­ Békés, Boldog Karácsonyt
Veres Péter Gimnázium, eredményeiről beszélt. A jelen­
geknek, vállalkozásoknak, akik Kívánok!
Szakközépiskola és Szakmun­ tés a tudás alkalmazásának
nemcsak üzleti, hanem lokálpat­ Domokos János szerkesztő
kásképző. A „Jubileumi Na­ szintjét mérte fel országonként,
rióta szempontból is fontos sze­ balmazujvaros@freemail.hu
pok" elnevezésű rendezvény­ vagyis azt, hogyan tudják hasz­
sorozat azzal az emléküléssel nosítani a gyakorlatban meg­
kezdődött, amelynek a Pol­ szerzett ismereteiket tanulóink. ELSŐ KÉZBŐL
gármesteri Hivatal adott ott­ Az eredmények azt mutatják,
hont, december 8-án. hogy Magyarország lemaradt a Balmazújváros Város Önkor­ /3321/ úton) hídnévavatási pályá­
A programot Hűséné Szabó nemzetek közötti összevetés­ mányzat Képviselő-testülete fel­ zatán részt vesz.
Mária igazgatóhelyettes nyitot­ ben. hatalmazza Gál István polgár­ A híd elnevezésére a követke­
ta meg, majd Gál István polgár­ (Folytatás 3. oldalon) mestert, hogy a Hajdú-Bihari Ön­ ző fogalmat javasolja: Szőlősi-híd.
kormányzatok Vízmű Rt. köz­ Balmazújváros Város Önkor­
mester mondott köszöntőt. A
gyűlésén megtárgyalásra kerülő mányzatának Képviselő-testülete
szakmunkásképzés 50 éves tör­
2005. évi vízdíj mértékének meg­ a Semsey kastély - strandfürdő te­
ténetére Király István tanár úr -
állapítása kapcsán az alábbi állás­ rületéből induló, a Bajcsy-Zs. E.
a Karácsony Sándor Nevelés­ pontot képviselje: u. mögötti sósvíztározó környe­
történeti Egyesület elnökségi zetéig határolt területre a Sándor
A Testület felhatalmazza Gál
tagja - tekintett vissza, a Gim­ István polgármestert és Kati Ist­ Kertépítészet Kft. ajánlatát figye­
názium négy évtizedéről pedig ván képviselőt, hogy folytasson lembe véve, az ahhoz szükséges
Csige József tanár úr - címzetes tárgyalásokat önkormányzatok­ megrendelői dokumentációk
nyugdíjas igazgató - tartott elő­ kal abból a célból, hogy minél na­ szolgáltatására, tanulmánytervek
adást, megemlékezve az alapí­ gyobb támogatottságot tudjanak elkészítésére elfogadja a tanul­
tókról. elérni, hogy a vízdíj ne kerülhes­ mányterv 2005. évi készítésének
December 10-én dr. Magyar sen emelésre. szükségességét. A konkrét forrás
Bálint oktatási miniszter is tisz­ Balmazújváros Képviselő­ biztosításáról a 2005. évi költség­
teletét tette Balmazújvároson, s testülete a balmazújvárosi 17. vetési rendelet fejlesztési felada­
előadást tartott a középiskolá­ Szűcsné Faludy Edit beszédet mond. Ülnek (balról): Hűséné számú Keleti-főcsatorna híd tainakjóváhagyása során dönt.
ban. A tárcavezető először a PI­ Szabó Mária, Király István, Gál István, Csige József (Balmazújváros-Hajdúszoboszló (Folytatás a 2. oldalon)
ÚJVÁROS 2 0 0 4 . december

„ A szakmai elvárásoknak ELSŐ KÉZBŐL


kívánok megfelelni" (Folytatás az 1. oldalról) zet benyújtásával 30 napon belül
kell megfizetni.
A Képviselő-testület az önkor­ Balmazújváros Képviselő­
Beszélgetés Radócz István aljegyzővel mányzat tulajdonában álló Bal­ testülete a Balmazújváros, Keleti
mazújváros, Bolyai J. utcai u. - Debreceni u. - Nagyszík által
Nyár óta új aljegyzője van vá­ konszenzus. Fontos lenne, hogy
3000/137 hrsz.-ú, 700 m2 terüle­ határolt, valamint a Vásártér u. -
rosunknak, így az elmúlt hó­ pártállástól függetlenül minden tű beépítetlen telket eladásra kije­ Nádudvari u. - Szoboszlói u. kö­
napok során már ő vezette a oldal előre tolja a város szekerét. löli. zötti tömbök fejlesztésére vonat­
Polgármesteri Hivatal munká­ Sajnos, ez nem mindig van így. Felkéri a Pénzügyi, Város és kozó, rendezési tervmódosítást
ját, irányításával készült el a előkészítő koncepciót, a fejleszté­
- Ön szerint a Polgármeste­ Vállalkozásfejlesztési Bizottsá­
jövő évi költségvetés. Radócz sek általános célját jóváhagyja. A
ri Hivatal meg tud felelni a got, hogy a Polgármesteri Hivatal
Istvántól először azt kértük, által megrendelt ingatlanforgalmi rendezési terv módosításának
képviselő-testület elvárása­
hogy egy rövid névjegyben szakértői vélemény figyelembe anyagi kihatását a kérelmező fi­
inak?
mutatkozzon be azon Olvasó­ vételével állapítsa meg az eladási nanszírozza.
inknak, akik még nem isme­ - Úgy érzem, mind a két ol­
árat. Az értékesítést a Szuperinfó A Képviselő-testület a sós­
rik: dal megpróbálja teljesíteni a má­
hirdetési újságban meg kell hir­ víztároló déli határának környe­
sik kéréseit, kölcsönösen meg­
- Balmazújvárosi születésű detni. A legelőnyösebb ajánlatot zetében lévő, 5274/10 hrsz.-ú, je­
próbál megfelelni egymás igé­
vagyok. 1990-től a Munkaügyi adó vevő feladatát képezi a szer­ lenleg forgalomképtelen közterü­
nyeinek. Ebben a vonatkozásban
Központ helyi kirendeltségén, ezt követően már hamarosan ződéskötés, további közművesí­ letként nyilvántartott területből, a
megfelelő a kapcsolat.
majd a debreceni Munkaügyi rendeződnek a dolgok, és betöl­ tés költsége, mivel jelenleg az in­ területrendezési tervben lakóöve­
Központban dolgoztam. 1997- Mi az egyenlő elbírálás elvét gatlan részleges (ivóvíz- és vil­ zetbe sorolt Újvilág u. 8. és 10.
tésre kerül a munkakör.
ben költöztem el Lábatlanba, szeretnénk gyakorolni, a legjobb lanyvezeték) közművesítésű. A számú ingatlanok szomszédságá­
- Mint a jegyzőt helyettesí­ tudásunkat szeretnénk nyújtani a vételárat egyösszegben, a szerző­
ahol a település aljegyzője, majd ban lévő területből mintegy 700
tő aljegyzőnek, tartania lakosság felé is. Törekszünk ar­ déstervezet benyújtásával 30 na­ m2 területrészt forgalomképessé
jegyzője lettem. Ezt a munkakört
kell a kapcsolatot a képvi­ ra, hogy minél tökéletesebbek pon belül kell megfizetni. nyilvánít.
ezév februárjáig töltöttem be.
selő-testülettel és a polgár­ legyünk. A Testület úgy határoz, A területrész határos a két ma­
A kapcsolatom azonban soha
mesterrel. Úgy gondolja, amennyiben az ingatlanforgalmi gáningatlannal, ill. északi határán
nem szakadt meg Balmazújvá­ - Hogyan lehetne javítani a
ezek a viszonyok az Ön ese­ szakértői vélemény szerint az in­ mindkét ingatlan észak-észak­
rossal, folyamatosan informá­ Hivatal működését? Mi le­
tében optimálisak? gatlan értéke a Pénzügyi Bizott­ nyugati sarkait köti össze. A for­
lódtam a város történéseiről, het a fejlődés iránya?
működéséről. Mivel családi - Az országos tapasztalatok ság hatáskörébe tartozó értéket galomképessé nyilvánítás a ké­
- Elsősorban az informatika
gyökereim is ide kötnek, elhatá­ szerint egy jegyző csak akkor meghaladja, akkor visszakerül a sőbbiekben a vevő által elkészí­
szélesebb körű alkalmazásával
roztam, hogy amint lehet élni fo­ működik megfelelően, ha semle­ Képviselő-testület elé, amennyi­ tendő telekalakítási vázrajzban
várhatók jelentős változások.
gok a visszaköltözés lehetőségé­ ges tud maradni a képviselő-tes­ ben az ingatlanforgalmi szakértői meghatározott pontos telekméret­
Megpróbáljuk az elektronikus
tület minden csoportja felé, de vélemény ez alatti árat állapít re vonatkozik, melyet az adásvé­
vel. Erre az első esély akkor közigazgatást egyre közelebb
lojális a polgármesterrel. Ez így meg, akkor az SZMSZ értelmé­ teli szerződésben kell rögzíteni.
adódott, amikor az intézményi vinni a helyi lakossághoz. Re­
elvárható és így megfelelő. ben a Bizottság fog dönteni. A Testület a területrészt kije­
átszervezések kapcsán a Város­ méljük egyre többen veszik
gazdálkodási K H T vezetői Én úgy érzem, a polgármes­ A Képviselő-testület a Bal­ löli értékesítésre, egyidejűleg fel­
majd igénybe ezeket a szolgálta­
ter úrral megfelelő kapcsolatot mazújváros, Hunyadi J. u. 18. sz. kéri a P W Bizottságot, hogy a
posztját meghirdették. Pályáz­ tásokat.
alakítottunk ki, amely elsősor­ alatti ingatlan értékesítéséből telek fekvésére figyelemmel álla­
tam, s több pályázó közül engem
Ha rátérünk a minőségbizto­ származó bevételt - nettó 2 millió pítsa meg a vételárat, melyhez a
választott a képviselő-testület. ban szakmai alapokon nyugszik.
sítási rendszer alkalmazására, ez forint - átadja a BALMAZOT- Polgármesteri Hivatal csatolja be
Kölcsönösen segítjük egymás
Három és fél hónap munka egyszerre javíthatja munkánk THON KHT. részére azzal, hogy az ingatlanforgalmi szakértő által
munkáját, bizonyos határokon
után ismét új lehetőség előtt áll­ színvonalát a képviselő-testület azt a támogató szolgálat beindítá­ készített szakvéleményt.
belül. A képviselő-testületi ülé­
tam, hiszen megüresedett az al­ és a lakosság felé egyaránt. sához, gépjárművásárláshoz Felkéri a Hivatal aljegyzőjét,
seken szintén a szakmai elvárá­
jegyzői szék, amelyet szintén Sajnos még nem alakult ki a használhatja fel. hogy a vételár megállapítása után
soknak kívánok megfelelni,
megpályáztam. Örülök annak, kellő ügyfélközpontúság. Ennek A Testület a Böszörményi út hirdesse meg az eladásra kijelö­
mert csak így maradhatok sem­
hogy a képviselők ekkor már egyik oka, hogy az Irodák na­ végén lévő 4403/14 hrsz.-ú, 4064 lést a Szuperinfó hirdetési újság­
leges. Szerintem, egyelőre nem
mindössze egy tartózkodással, gyon leterheltek, másik oka pe­ m2 területű, közművesítetlen, ban, s ha mindkét érintett vételi
érhet vád egyik oldalról sem.
szinte egyhangúlag szavazták dig az, hogy nem sikerült köze­ kisvállalkozói fejlesztésre alkal­ szándéknyilatkozatot nyújt be,
Azt azonban mindenképpen ér­
meg kinevezésemet. Ez talán a lebb kerülnünk az ügyfelekhez, mas beépítetlen területet eladásra akkor az önkormányzat részére
demes megjegyezni, hogy mivel
KHT élén eltöltött időszak elis­ ami mind a hatósági munka, kijelöli. előnyösebb ajánlatot adó vevővel
jogalkalmazók vagyunk, s a tör­
merését is jelenti. mind a szolgáltatások területén Felhatalmazza a P W Bizott­ kell az adásvételi szerződést
vényeket különböző módokon
nagyon fontos lenne. ságot, hogy a Polgármesteri Hi­ megkötni.
- Az aljegyzői munkakört lehet értelmezni, konfliktus
vatal által megrendelt ingatlan­ A telekrész csak az Újvilág u.
június óta tölti be. Milyen helyzetek kialakulhatnak. Ilyen­ - Elkészült a jövő évi költ­ forgalmi szakértői vélemény fi­ 8. sz., vagy az Újvilág u. 10. sz.
tapasztalatokat szerzett az­ kor nehéz dolgom van, de leg­ ségvetés koncepciója. Mi­ gyelembevételével állapítsa meg alatti lakóingatlanokhoz csatla­
óta? jobb tudásom szerint próbálok lyen év elé néz a város? az eladási árat. Az értékesítést a kozhat kiegészítésként, önálló
véleményt nyilvánítani, a vitát
- Nem mondom, hogy egy­ - Azt örömmel mondhatom, Szuperinfó hirdetési újságban építési teleknek nem alkalmas.
megfelelő mederben tartani.
szerű feladat egyedül irányítani hogy míg tavaly hiánnyal fogad­ meg kell hirdetni. Vevők feladatát képezi a szer­
a Polgármesteri Hivatalt, de ezt ta el a képviselő-testület a terve­ A legelőnyösebb ajánlatot adó ződéskötéssel, telekalakítási váz­
- Nyilván szerzett már ta­
előre tudtam, s ennek tudatában zetet, addig idén már némi tarta­ vevő feladatát képezi a szerző­ rajzok elkészíttetésével, jóváha­
pasztalatokat a különböző
vállaltam el a megbízást. Mivel lék is mutatkozik. Nem kell szá­ déskötés, közművesítés, útcsatla­ gyásával, egyeztetésével kapcso­
nagyságú települések kép­
jelenleg betöltetlen a jegyzői ál­ molni további intézményi át­ kozás stb. költsége, a tulajdonjog latos költségek, a telekhatárok ki­
viselő-testületeinek munká­
lás, egy olyan szakmai személy szervezésekkel sem. Az elkövet­ bejegyeztetés. A vételárat tűzésének költsége, ill. a tulaj­
járól, akár személyesen,
hiányzik a vezetésből, aki nagy­ kező két év költségvetését első­ egyösszegben, a szerződésterve­ donjogi bejegyeztetés, stb.
akár jegyzőtársai útján. A
ban segítené működésünk szín­ sorban a szennyvízberuházás
helyi viszonyokat milyen­
vonalának emelkedését, az ügy­ megvalósítása befolyásolhatja.
intézés gyorsaságának javítását.
nek ítéli meg?
Bízom benne, hogy ezt a kérdést Az Országos Népszavazás eredménye
- Legyen szó akár kisebb,
- Ez a helyzet mikorra ren­ akár nagyobb településről, bizo­
megfelelően tudja majd kezelni Balmazújváros
deződhet? az önkormányzat.
nyos ellentétes érdekek minden­ Szavazóként megjelent 3554 fő
- Mint az közismert, az állá­ hol összecsapnak, de ez így ter­ - Köszönjük a beszélgetést!
Első kérdésre igennel szavazott 2.522 fő (72,31 %)
sából felfüggesztett jegyző je­ mészetes. Ezt van ahol politiká­ - Én is köszönöm, és enged­
Első kérdésre nemmel szavazott 966 fő (27,69 %)
lenleg perben áll az önkormány­ nak hívják, van ahol különböző jék meg, hogy boldog ünnepeket
Érvénytelen szavazatok száma 62
zattal. Jövő év közepére minden csoportérdekeknek. Városveze­ és sikeres új évet kívánjak
bizonnyal megszületik az - eset­ tés és ellenzék mást-mást akar Önöknek és minden Olvasójuk­ Második kérdésre igennel szavazott 1.740 fő (50,17%)
leges fellebbezés utáni - másod­ Balmazújvároson is, de a fonto- nak! Második kérdésre nemmel szavazott 1.728 fő (49,83 %)
fokú döntés. Bízom benne, hogy sabb kérdésekben alakult már ki D-T Érvénytelen szavazok száma 82
2 0 0 4 . december ÚJVÁROS
(Folytatás az 1. oldalról) politikailag.
Még ebben a ciklusban megépülhet a sportcsarnok
- Elégedett-e a Polgármesteri
Elkezdődtek a városközpont és a Hivatal munkájával?
Bánlak közötti, gyalogos és kerék­
páros közlekedést megkönnyítő,
„2004: A sikeres pályázatok éve volt" - A Hivatalban kialakult egy
kedvező munkahelyi légkör. Az
valamint a vasútállomásnál lévő Évértékelő interjú Gál István polgármesterrel egységes városvezetés jól tudja se­
kereszteződés tehermentesítését
nyéket felmutatni? majd. 2005 tehát a beruházások IPÜSZ - az előző évben. gíteni a képviselő-testület és az in­
szolgáló vasúti átjáró munkálatai,
- Lehetőségünkhöz mérten éve lesz. Programunk reális, meg­ tézmények magas színvonalú
melynek révén jövő tavasztól már - Kisebb vihart kavart a
igyekszünk segíteni a vállakozók valósítható volt, így ígéreteinket munkáját. Ezt mutatja a sikeres
ott is adottak lesznek a biztonsá­ VESZ igazgató főorvosi
munkahelyteremtési elképzeléseit. valóra is tudjuk váltani. pályázatok nagy száma, valamint a
gos átkelés feltételei. posztjára kiírt pályázat elbí­
Ennek eredményeként tavasszal Eközben mindent megteszünk balmazújvárosi intézmények és
Megtörtént két fedett buszváró rálása. Dr. Tiba István azt ál­
hozzávetőlegesen 50 balmazújvá­ azért, hogy a város kiadásai arány­ magánszemélyek számára odaítélt
beszerzése, melyek elhelyezésére lította, hogy politikai döntés
rosi számára létesül munkahely. ban legyenek a teljesített felada­ elismerések és kitüntetések magas
tavasszal sor kerül. született. Valóban erről van
tokkal. Az önkormányzati intéz­ száma is. Az sem véletlen, hogy
- Összességében tehát folya­ szó?
- Milyen előrelépések történ­ mények működését tekintve a szá­ városunkban került sor az orszá­
tek a szennyvízberuházás matosan haladnak program­ mok és a tendenciák is egyértel­ - Az elmúlt években elmaradt gos tanévnyitóra.
juk megvalósításával? műen azt mutatják, hogy beigazo­ jogszabálykövetések pótlásaként
ügyében? Örvendetes tény, hogy Bal­
- Már az első év is várakozása­ lódott az intézményi átszervezé­ két intézménynél meghatározott
- Befejezéséhez közeledik a mazújváros a Többcélú Kistérségi
inknak megfelelően alakult, 2004- sek, racionalizálások szükségessé­ időre történő vezetői pályázatot
közbeszerzési eljárás, amely után - Társulás és a Kistérségi Területfej­
re pedig nem véletlenül mondtam, ge és helyessége. Konkrét pálda kellett kiírni. Az erre irányuló ren­
várhatóan március elején - meg­ lesztési Tanács központja lett. Itt
hogy a sikeres pályázatok éve volt. erre a Városgazdálkodási KHT deletet egyébként még a Fidesz-
kezdődhetnek a kivitelezési mun­ személyemben a város adja e tár­
A ciklus második felében további esete, amely 40 millió forinttal ke­ kormány hozta meg.
kálatok. sulások elnökét is. E központi sze­
pályázatokat szeretnénk nyerni, de vesebb finanszírozásból, a koráb­ Az is nyilvánvaló, hogy egy rep ellátásához és a társulási fej­
- A városban járva több épít­ a megvalósítások is egyre na­ binál feleannyi létszámmal, dupla vesztes pályázó - esetünkben dr. lesztésekhez pályázati úton 90
kezésnek is tanúi lehetünk. gyobb százalékban teljesülnek bevételt ért el, mint jogelődje - az Tiba István - magyarázatokat pró­ millió forintot nyertünk.
- Nyilván nem csak önkor­ bál kreálni sikertelenségének oka­
A városi rendezvények sikerét
mányzati beruházások révén fejlő­ ira. A vezetőváltás azonban na­
dik, szépül Balmazújváros. Át­ KIMUTATÁS gyon is tényszerű, szakmai alapo­
fémjelzi például a Kastélykerti Es­
ték rendezvényeinek minden eddi­
adásra került az úgynevezett „Kis- Balmazújváros Város Önkormányzatának kon nyugszik. Nem csak a képvi­
ginél nagyobb látogatottsága. Elé­
kastély-lakópark" második ütemé­ selő-testület többsége, hanem az
2004. évi pályázatai gedett vagyok tehát mind a Pol­
ben megvalósított társasház, mely­ Orvosi Kamara szakmai képvise­
gármesteri Hivatal, mind az ön­
ben 42 család - foként fiatalok - ju­ Pályázat kiírója Pálvázat neve Pályázati összeg
lője is egyértelműen a másik pá­
kormányzati intézmények munká­
tottak új otthonhoz. KIT A Bocskai I. Alt. Isk. b ő v . 9 0 . 0 0 0 . 0 0 0 Ft. lyázó - dr. Mészáros József - pá­
Szennyvíz hál. és telep 1.212.890.000 Ft.
jával. Soha rosszabb évet ne zár­
Gyors ütemben folyik az a ma­ Címzett támgotás lyázatát tartotta alkalmasabbnak.
Miniszterelnöki Hivatal E U csati, helyi ünnepség 8 0 0 . 0 0 0 Ft. jon a város.
gánberuházás is, melynek révén az 5 0 0 . 0 0 0 Ft.
Ennek bizonyításaként idézek az
Miniszterelnöki Kabinet EU csati, ünnepi
úgynevezett „Vadász étterem" he­ kommunikáció Orvosi Kamara képviselőjének vé­ - Zárszóként mondana még
lyén egy több mint 30 szobás szál­ FMM Közmunka parlagfüírtás 9 . 6 0 0 . 0 0 0 Ft. leményezéséből: „Meglepetéssel valamit?
(2 hó)
loda épül, konferenciateremmel és láttam, hogy dr. Tiba István VESZ - Szeretném megköszönni Bal­
FMM Közmunka parlagfüírtás 3 . 9 8 9 . 5 0 0 Ft.
szabadidős tevékenységeket ki­ (1 hó) igazgató főorvosának pályázata mazújváros minden lakójának
szolgáló helyiségekkel. BM Többcélú Kistérségi 9 0 . 0 0 0 . 0 0 0 Ft. gyengébb, illetve a válaszadása is 2004-ben végzett munkáját, hi­
Társulás helytelen volt."
Tovább folytatódik a fürdő fej­ DEKOVICE Szennyvíz pályázat 300.000.000 Ft(foly)
szen a sikereket csak közösen ér­
lesztése. Remélhetőleg a furdősze- CEDE V E S Z gép-müszer besz. 1 0 . 0 0 0 . 0 0 0 Ft. Ez alapján nem értem, miért hettük el. Ezen túl kívánok min­
zon kezdetére már egy új meden­ ITP-17 Hivatal részére szám.gép 7.445.000 Ft beszél dr. Tiba István politikai denkinek kellemes ünnepeket és
Polgárőr egyesület 1 szgk. használata -(foly)
cével több áll a fürdővendégek döntésről? A két pályázó közül boldog új évet!
ROMISZ H B M . Onk. pályázata -(foly)
rendelkezésére. F M M - H E F O P 4.1.1 T1SZK létrehozása 1.000.000.000 Ft. (foly) szakmailag volt gyengébb, nem Domokos-Turi
F M M - H E F O P 3.2.2 TISZK infrastrukturális 4 0 0 . 0 0 0 . 0 0 0 Ft. (foly)
- A Semsey-kastély is sikerült fejlesztése
megvásárolni. Hogyan hasz­
nosítják az épületet?
BM
FMM-IH
EU önerő alap pály.
HEFOP 2 . 1 . 3 . Hátrányos
helyzetű tanulók
5 . 0 0 0 . 0 0 0 Ft (foly)
8 0 0 . 0 0 0 Ft. Ismét Balmazújvároson járt
- Nyugodtan mondhatom, évti­ integrációs
zedes álma valósult meg városunk felkészítésének
támogatása
az oktatási miniszter
lakóinak azzal, hogy a kastély az
Összesen: 3.131.024.500 Ft
önkormányzat tulajdonába került,
így megteremtettük a lehetőségét
annak, hogy az épület belátható
időn belül felújításra kerüljön, és a
városközponthoz méltó funkciót
Vezetőváltás,
kaphasson. Arról, hogy mi lesz a
hasznosítás iránya, még nem dön­
immár törvényesen
tött a képviselő-testület. Előző számunkban, Vezetőváltás "örökéletű" viszonyokat jelentett
- 2002-es fejlesztési prog­ a VESZ-ben, címmel számoltunk volna, tulajdonképpen törvényte­
ramjuk része volt egy sport­ be, az egészségügyi intézmény len, és jogszerűtlen volt. Gyenes Sándor nyugdíjas igazgató beszéde. Ülnek (bal­
csarnok felépítése. Ebben az élén történt változásról, és mutat­ Az Orbán-kormány 233/2000 ról): Gál István, Szűcsné Faludy Edit, dr. Magyar Bálint)
ügyben történt már előreha­ tuk be dr. Mészáros Józsefet, az (XII. 23) számú, ma is hatályos (Folytatás az 1. oldalról) lis tudást tartalommal tölti meg.
ladás? új igazgatót. rendelete írja elő, hogy hasonlóan A tudásalapú társadalom elvárásai Ez a tartalomszolgáltatás maga a
- Keressük a legopotímálisabb Lapunk megjelenését követő­ az oktatási, és például a kulturális szerint a tudás eszköz és nem cél, Sulinet Digitális Tudásbázis.
és leggyorsabb megoldást. Az en­ en, dr. Tiba István, korábbi igaz­ intézményekben alkalmazott jog­ ezért iskoláinknak a megértést, al­ A miniszter előadása után ke­
gedélyes tervek megvannak, így gató egy tévedésre hívta fel fi­ szabályokhoz, a szociális és kalmazást és innovációt lehetővé rült sor a jubileumi ünnepségre,
megkezdődtek a tárgyalások a gyelmünket. egészségügyi szférában is, a ko­ tévő képzést kell nyújtania-a diá­ ahol Szűcsné Faludy Edit igazga­
sportcsarnok megépítéséhez szük­ A cikkben helytelenül szere­ rábbi, határozatlan idejű vezetői koknak, a lexikális tudás nem ele­ tónő és Gál István polgármester
séges fedezet megteremtésére. Ez­ pelt, hogy lejárt intézményveze­ megbízásokat, szakmai, emberi gendő. (aki maga is a középiskola tanuló­
zel kapcsolatban a jövő év elején tői megbízása, és ezért írt ki a és egyéb szelekciós okokból ha­ Ehhez nyújt segítséget a ja volt) köszöntője után Csige Jó­
hozhat döntést a képviselő-testü­ fenntartó, az önkormányzat, új tározott időre szóló megbízások­ Sulinet Digitális Tudásbázis, zsef és Gyenes Sándor, nyugdíjas
let. Ha minden terveink szerint ha­ pályázatot az állásra. Ezzel szem­ kal kell felváltani. melynek működését be is mutatta igazgatók emlékeztek az elődin­
lad, még ebben a ciklusban meg­ ben az igazság: így, időről időre nyílt lehető­ dr. Magyar Bálint, kiemelve a „di­ tézmények múltjára.
épülhet a csarnok, mivel azonban Vezetői megbízása határozat­ séget kell biztosítani a szakmai­ gitális bőrönd" használatának Az ünnepségen műsort adtak
az esetleges befektetővel jelenleg lan idejű megbízás volt. vagyis a lag legalkalmasabb vezető kivá­ szemléletességét a különböző tan­ a középiskola tanulói, az iskola
is folynak a tárgyalások, ennél pályázat kiírása talán felesleges lasztására. Egy-egy ilyen vezetői tárgyak keretein belül. A Tudásbá­ díszzászlóját pedig az oktatási mi­
többet erről egyelőre nem tudok volt???!!! ciklus határideje általában öt év. zis térképes animációkon keresz­ niszter avatta fel. Az intézmény­
mondani. A történet, és a helyesbítés itt Ez történt most is, törvénye­ tül tudja bemutatni a történelem nek immár hivatalos címere is
véget is érhetne, de az igazsághoz sen és jogszerűen, csak éppen pár nagy háborúinak alakulását, de van, amely az oktatás eszközeit
- Fontos céljuk volt új mun­
hozzátartozik, hogy az az állapot, év késéssel. kémiai kísérletek elvégzését is ábrázolja.
kahelyek teremtése. Sikerült
mely a VESZ igazgatói posztján Domokos János nagyszerűen szemlélteti. A lexiká­ TS
ezzel kapcsolatban eredmé-
ELETÜNK 2 0 0 4 . december

VÁNTSA ZOLTÁN
A Karácsonyról és az ünnepi népszokásokról
Manapság már sokan nem tud­ népeknél a megváltó eljövetelét, szentek napi (december 28.) hogy a keresztény népek fő ka­
Örömhír
ják, hogy mit is ünneplünk ek­ az újjászületést ünnepelték. Ez korbácsozás, vesszőzés. Ennek rácsonyi étele a hal. Ez azért bír
kortájt és Karácsony napján. az összecsengés - időben és tar­ termékenység-varázsló, pogány nagy jelentőséggel, mivel a hal Elillant a k ö d m á r
Mára háttérbe szorult az, ami a talomban - kedvezett a pogány jellege igen nyilvánvaló, ám az jelképe maga egy Krisztusszim­
Karácsonyt igazi ünneppé tette. és keresztény elemek összekeve­ egyház egy új tartalommal töl­ bólum. Ezt szorította háttérbe kopogós a jég.
A Karácsony, a legnépszerűbb redésének, ezért a világi nép is tötte meg, és a Krisztusért már­ sajnálatos módon angolszász ha­ Felhő-puttonyából
keresztény ünnepünk, és mivel könnyebben elfogadta az erre az tírhalált halt kisdedek emléknap­ tásra a pulyka. A terített karácso­
igen nagyjelentőségű, nem is áll ünnepre vonatkozó egyházi ta­ jaként ünnepli. h a v a t hint a z É g .
nyi asztalnak nagyon sokszínű a
meg önmagában az ünnepek nokat. A Karácsonyt megelőző négy szimbolikája. Ami rá kerül, arról
közt, hanem egy egész ünnepkör A téli napforduló köré cso­ hét, ami már az ünnepkör részét már szóltam, de nem csak ennyi­ Fenyő-illat árad,
épül rá, amely körnek a Szentes­ portosul az ünnepkör. Csillagá­ képezi, az advent. Ez az eljöve­ ből áll. Az asztal alá szalmát tet­ szól a „ C s e n d e s é j "
te és a két Karácsonyi nap a te­ szatilag ez december 21-ére, a telt, az Úrra való várakozást je­ tek, ami Jézusnak a jászolban
tőpontja. népies naptárban azonban az e lenti. A nép kisböjt névvel is il­ K a r á c s o n y t csipog
való megszületését szimbolizál­
A karácsonyi ajándékozás nap körüli hétre, tehát 17-étől leti. Ehhez kapcsolódik az a ka­ ja. A karácsonyi abroszról a e g y csapat seregély.
szokása a rómaiak konzulválasz­ 25-éig terjedő, vagy még tágabb rácsonyt megelőző négy ünnepi megmaradt morzsákat az álla­
tásának szokásaiból ered, időt véve, a 13-tól január 6-áig vasárnap, amikor a megváltó toknak adták, hogy jó legyen a Karácsonyt köszönt
ugyanis az év elején megválasz­ terjedő időszakra esik. Ez a nagy tiszteletére egy-egy gyertyát következő évi szaporulat, az ab­
tott konzuloknak a római nép időköz tette lehetővé, hogy több gyújtanak. Az adventi időszak­ roszt pedig, ami az ünnepek alatt a hajnal-hasadás.
ajándékokat adott. Az ajándékok ünnepi nap is van ebben az idő­ ban számos szent ünnepét talál­ az asztalt borította, vetésnél B í b o r hull a hóra,
először sütemény, gyümölcs, ben. hatjuk a naptárban, ezek mind­ használták.
szerencsét hozó gally voltak, egyikéhez fűződnek a nép köré­ (kristály-csillogás.)
A 17. században a német pro­ Ez csak néhány kiragadott
melyeket később értékes, főleg testantizmus a karácsonyt csalá­ ben élő szokások is. Ez az idő a példa az egész ünnepi időszak­
pénzajándékok szorították ki. di ünneppé tette, s ettől kezdve a magyar néphagyományban a ter­ ban megjelenő hagyományok­ Zengő harangszóra
Ezt emelte be a kereszténység, a családon belül, a rokonok aján­ mékenység-, és szerelmi-varázs­ ból. Vallom, hogy minden a vilá­ ébred otthonunk,
középkor elején az ünnepbe és dékozták meg egymást. Ehhez lások, időjárásjóslások, rontáséi- gon sokkal érdekesebb és érté­
az ajándékozás szokását a meg­ azonban hozzátartozik, hogy a hárítások időszaka. magasztos imára
kesebb, ha ismerjük a gyökereit,
váltó Jézus születéséhez kap­ hiedelem szerint az ajándékokat A karácsonyi terített asztal­ ugyanis akkor sokkal jobban vár a templomunk.
csolta. Alátámasztja ezt az a tör­ minden esetben - egész Európá­ hoz és ételekhez is rendkívül sok tudjuk értékelni a jelent és a jö­
ténet is, hogy a napkeleti böl­ ban, így hazánkban is - valami­ szokás tartozik. Ezek is elsősor­ vőt. Ismerjünk meg múltunkat,
csek a megszületett kisdednek féle földöntúli lény hozza. Er­ Lelkünket a béke
ban a jövő évi termésre és állat­ hogy értsük és becsüljük meg je­
ajándékokat vittek, mellyel délyben az Angyal, vagy Ara­ szaporulatra vonatkoznak. Kará­ fénye fonja át,
lenünket. Mindenkinek boldog
megtisztelték, és elfogadták Őt. nyos Csitkó, a magyar nyelvte­ csonykor bőségesen étkeztek ünnepeket kívánok. Jézusunktól kaptuk
A magyar királyok ebben a kor­ rület többi részén pedig a Jézus­ mindenből (főleg hüvelyes éte­ Tóth János
ban az udvarnépüknek feldíszí­ ka. Ez az utóbbi lény ismert kör­ lek, mák, dió, más olajos mag­ ezt a Glóriát!
tett rozmaring, kökény ágakat nyékünkön is. vak, hús, fokhagyma), nemcsak
adtak ajándék gyanánt, így maga azért, mert az adventi, bojtos
A karácsonyi szokások és hi­ A „Balmazújváros Sportjáért", valamint
ez a kis fácska is egyfajta kará­ időszakban kiéheztek, hanem
edelmek részben vallási eredetű­
csonyi ajándék volt. azért is, mert úgy tartották, hogy „Az év sportolója Balmazújváros, 2004 év"
ek, részben ősi hiedelmeken ala­
A magyar nép kereszténnyé pulnak, s a jövőhöz, a jövő év akkor mindenből, amit esznek kitüntető címek odaítélése
válása előtt a téli napfordulatot terméséhez fűződnek. Vannak sok lesz majd a következő év­
ben. Az ételeknek is ugyanolyan Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete az
ünnepelte ekkor, így az évenként azonban hiedelmeink, szokása­
erőt tulajdonítottak, mint ami­ Intézményfelügyeleti, Oktatási és Sportbizottság véleménye és
megújuló, a fogyta után ismét ink is, amelyek eredetileg po­
lyenekkel az ünnep szokásai fel javaslata alapján "Az év sportolója Balmazújváros, 2004 év" ki­
gyarapodó, növekedni kezdő gány eredetűek, de a keresztény
vannak ruházva (szerelmi jósla­ tüntető címet ifj. Török László sporthorgász részére; a "Balmaz­
kozmikus nap, a földi élet alap­ egyház beemelte liturgiájába és
tok, jövőre vonatkozó jóslatok, újváros Sportjáért" kitüntető címet Melkó Károly biológia-test­
vető forrása volt az örömünnep onnan került újra a néphagyo­
rontáselhárítások). Érdekes, nevelés szakos tanár részére adományozta.
középpontja, addig a keresztény mányba. Ilyen szokás az apró­

Pálinkafőzők vetélkedése
„Bor és pálinka egyik mint a másik, Az első helyezettek pálinkája a Polgár­ Takarékszövetkezet; Szabó Zoltán -
Okosan használva egészségre válik. mesteri Hivatalban díszes korsóban kerül Balmaz Szabó Kft.; Chaplin 2000 Bt.
Sokszor az embernek legjobb orvossága, megőrzésre az utókor számára. A verse­ Balmazújvárosi Hírmagazin; Koroknai
De csak annak, aki okosan használja. " nyen való részvételnek feltétele, hogy Zoltán - Koroknai Farm, Balmazújváros;
csak a balmazújvárosi pálinkafőzőben fő­ Lukács István - Lukács Kft., Balmazújvá­
A Balmazújvárosi Hagyományőrzők zött pálinkával lehet benevezni, és gyü­ ros; Király László bioméhész; Bodó
Egyesülete az idén is megrendezte „az év mölcsössel kell rendelkezni, ahonnan a László gumijavító mester.
pálinkája" versenyt. A vacsorával és bál­ cefre származik. Az est folyamán az egyesület népdal­
lal egybekötött ünnepélyes díjkiosztásra a A nyertesek: köre summásdalokkal és alföldi népdal­
Hajdú étteremben került sor, ahol mint­ Szilvapálinka kategóriában első: F okkal kedveskedett a vendégeknek. A
egy 160 vendég voltjelen. Nagy István, Szabó E. u.4„ második: Mesevár óvónői mókás jelenetet adtak
Az idén 29 üveg pálinka érkezett be Nádasdi István, Árpád u. 45., harmadik elő, ami igen nagy tetszést aratott. Ezúton
határidőre, november 25-ére. Háromtagú helyezett: Németh László, Ságvári E. is köszönjük, hogy egyedülálló, színvo­
zsűri bírálta a pálinkákat. A zsűri tagjai u.ő.sz. nalas műsorukkal emelték az est fényét.
rackpálinka, főzette: Gyula András,
voltak: Barta László, Majlát István és Vegyes pálinka kategóriában első: Rózsa Péter úr nemcsak mint bioker­
Szoboszlói u. 2 1 . , eperpálinka, főzette:
Mónus Lajos. A zsűri fajta szerint 3 cso­ Bodó László, Bajcsy-Zs. E. 35., második: tész remekelt, de most ez alkalomból új
Csörgő Gábor, Bajcsy-Zs. E.69., szőlőpá­
portba osztotta a pálinkákat; szilva, körte Béke Ferenc, Bocskai u. 16., harmadik oldaláról is megismerhettük; Varga József
linka, főzette: Szabó István, Arany J.
és vegyes kategóriába. Ez alkalommal is helyezett: Kerekes Györgyné, Árpád u. barátjával együtt az est folyamán több­
u.46.
voltak pálinkakülönlegességek, amelye­ 74/a. ször is dalra fakasztotta a vendégeket ci-
Megköszönjük támogatóinknak,
ket nem lehetett lezsűrizni, mivel 1, ill. 2 Körtepálinka kategóriában első: Tóth teraszó és köcsögduda kíséretében.
üveggel volt azokból. Az első helyezettek hogy egyesületünket segítették. Az est fő­
Imre, Soós I. u.4., második: Gém Péter, A talpalávalóról Papp Zoltán és társa
ismét megkapták a vándorserleget, amit védnöke Gál István polgármester úr; Ide­
Szabadság sor 25., harmadik helyezett: gondoskodott. A hajnalig tartó vidám mu­
egy évig birtokolhatnak, és annak kicsi­ genforgalmi és Közbiztonsági Bizottság;
Nádasdi János, Bajcsy-Zs. E.62. szám latozás után minden vendég úgy búcsú­
nyített mását, ami emlékbe megmarad. A Mihalkó '97 Bt.; Koroknai Autósiskola;
alatti lakos. zott, hogy jövőre ugyanitt találkozunk.
Mihalkó '97 Bt. pénzjutalmat ajánlott fel. Rózsa Péter biokertész; balmazújvárosi
Pálinkakülönlegességek: tengeri ba­ Török Andrásné
2 0 0 4 . december H ELYTÖRTÉN ET

Nagy családok Balmazújvároson a XX. században


A Király család
Regénybe illő történet a Király Kristóffal Újvároson laknak. férje Györfi Lajos volt. Férje két honának a vezetője. Juliannának fúvószenekarnak sokáig volt ak­
Istváné. A. tanyasi fiatalember Szinte párját ritkítja, hogy ebben kiskorú gyermekének lett a'férje Csobán Sándor nyugdíjas tív tagja. Nős, kisfia Árpád. Pa­
katona volt a 19. század végén. a családban hat nemzedék életé­ édesmostohája. Saját fia hivatá­ tsz.-tag. ula és Ferenc még nagyon kicsi
Katona cimborájával, Kozma nek időszaka egy században, a sos katona lett. Leszerelése után Sándor fiuk Pallagon, a me­ volt, amikor édesapjukat 1944-
Jánossal együtt indultak szabad­ huszadikban volt. megnősült. Felesége halála óta zőgazdasági szakközépiskolá­ ben a szovjetek elhurcolták.
ságra. Késő este érkeztek Debre­ Király János 1897-ben szü­ egyedül él. Házasságon kívül ban érettségizett. Mezőgazdasá­ Szeretteitől távol, a Szovjetunió­
cenbe, ezért bajtársa szüleinek letett. Kelmefestő szakmát ta­ született leánya támogatja. gi vállalkozó. (A Király család ban halt meg.
házában töltötte az éjszakát. nult Budapesten. Családot alapí­ Az 191 l-ben született József életéről szóló adatokat Julianna Király Istvánt és Kozma Er­
Reggelinél egy takaros, eladó­ tott. Az újvárosi Béres Rózát nem tanult szakmát. Apjától ő és bátyja, József közölte.) A ne­ zsébetet hosszú élettel áldotta
sorban levő leány szorgoskodott vette feleségül. A fővárosban te­ vette át az elepi gazdaságot. Ki­ gyedik gyermek Eszter. O Deb­ meg az Isten. A családfő 91 évet,
körülöttük. lepedtek le. Vegytisztító üzemet váló földművelő és állattenyész­ recenben adminisztrátor. Férje hitvese 100 évet élt. Az epres­
A vendégszerető Kozma csa­ létesített. János fia vette át tőle tő volt. A kollektivizáláskor a Szabó József díszkovács. Lá­ kerti temetőben közös sírban pi­
lád Erzsikéje volt ő. A vendéget az üzem vezetését. Két gyermek Haladás Tsz. tagja lett. Onnan nyaik Judit és Ágnes a postafor­ hennek. Szigorú rend szerint él­
"a leány kedvessége, bája elbű­ boldog nagyapja volt. Míg szü­ ment nyugdíjba. Tar Eszterrel galmi szakközépiskolában érett­ ték dolgos életüket. Gyermeke­
völte. Beszéd közben megkér­ lei éltek, gyakran hazalátogatott. kötött házasságot. Négy gyer­ ségiztek. A Józsán lakó ik, unokáik, dédunokáik sok
dezte tőle, hogy szeretne-e ta­ Idős korában is vállalta az uta­ mekük született. A világháború Eszteréknek négy unokája van. szép dolgot láttak, tanultak tő­
nyán lakni. Erzsike igennel vála­ zást, hogy Újvároson élő roko­ idején hat évig volt katona. 0 is, Király István és Kozma Er­ lük. Kitartásuk, szorgalmuk cso­
szolt. naival találkozzon. 1991-ben felesége is 1998-ban halt meg. zsébet legfiatalabb gyermeke az dálatos erőt adott számukra a jö­
A találkozás a legmélyebb hunyt el. Elsőszülött gyermekük Király 1913-ben született Ferenc volt. vőjük megalapozásához, növelte
érzéseket indította el bennük. 1899-ben született István. Ő József, kinek neje Bordás Erzsé­ A női- és férfiszabó szakmát Új­ a család népszerűségét.
Szerelem szövődött közöttük. férfiszabó lett. A mesterséget bet. Már nyugdíjas tsz.-tag. A városon, Mihalik Ferencnél ta­ ** *
István katonaéveinek letöltése Újvároson Dobi Károlynál ta­ rendkívül családszerető apát és nulta. István bátyjánál is gyara­ Cikksorozatunkban tíz csa­
után örök hűséget fogadtak egy­ nulta. Párizsban tökéletesítette anyát súlyos csapás érte. Kislá­ pította a szakmai ismereteket. ládról írtam, példaként állítot­
másnak. A szüleik esélyt biztosí­ tudását. Nem maradt a fény vá­ nyuk tragikus körülmények kö­ Dobi Juliannával kötött házassá­ tam őket az olvasók elé. E nagy
tottak az otthonteremtéshez. Az rosában, hanem hazajött. Buda­ zött meghalt. József fiuk az got. Két gyermekük született. családok alapítói és utódaik kö­
Elepen lévő Király-tanyára köl­ pesten nyitotta meg műhelyét. ACEX-nél technikus, akinek a Paula az OTP-nél dolgozott, zül már többen nem élnek. Er­
töztek. Erős, belső kapcsolaton Az V. kerületben levő szalonjá­ fia is József. Király Istvánnak előbb Újvároson, majd Debre­ kölcsileg feddhetetlen, makulát­
alapuló házasság volt az övéké. ban a fővárosi elit színe-java, hí­ csillapíthatatlan tudásvágya pél­ cenben. Férje, Ecsedi István na­ lan életük során tetteikkel, ne-
Mélyen vallásos kálvinista hi­ res művészek, diplomaták var­ dás szorgalommal párosult. Fe­ gyon fiatalon, súlyos betegség­ • mes cselekedeteikkel öregbítet­
tükhöz méltóan, halálukig hűek ratták nála öltönyeiket, alkalmi leségével, Szabó Rózával az új­ ben hunyt. el. Budapesten élő le­ ték városunk hírnevét.
maradtak egymáshoz. ruháikat. Görgey Gábor író városi gimnázium esti tagozatán ányát, Paulát egyedül nevelte Közeledik a karácsony, a ke­
1895-ben született első gyer­ (nemrégen kulturális miniszter) tanultak, kitűnően érettségiztek. fel. Két unokája van. Ferenc te­ reszténység nagy ünnepe, a leg­
mekük. Nem foglalkoztak csa­ a Magyar Nemzet c. napilapban István főiskolán folytatta a tanu­ lefonműszerész. Már nyugdíjas. szebb családias ünnep. Kará­
ládtervezéssel. Gyermekeik szü­ emlékezett róla. N e m nősült lást. Mélyépítő mérnöki diplo­ Hitvese Székely Katalin, a Váro­ csonykor, a szeretet ünnepén
letését az Isten áldásának tekin­ meg. Idős korában János bátyjá­ mája van. István fiuk a Hittudo­ si Egészségügyi Szolgálat dol­ emlékezzünk rájuk is! Megér­
tették. Kozma Erzsébet 11 gyer­ nak a fia volt a gondviselője. 89 mányi Egyetemen tanult. Újvá­ gozója. A népszerű házaspár fia, demlik.
meknek adott életet. A kisdede­ éves korában hunyt el. Ferenc is műszerész. Az ifjúsági Király István
roson a Református Idősek Ott-
ket Újvároson, a Rákóczi utcai Imre 1902-ben született.
házukban hozta a világra. Közü­ Balmazújváros legismertebb
lük három nagyon korán meg­ méhésze volt. A Bocskai utcán
halt. Az életben maradt nyolc övé volt a Dongós kocsma. Éle­
gyermeket a tanyán nevelték fel. te párja Kocsány Julianna volt.
Gondoskodtak az iskoláztatá­
sukról. A városban felnőtt édes­
Két gyermekük született. Imre Népdaléneklési verseny
erdőmérnök. Hegedűművész fe­
anya szerette volna, ha fiai szak­ leségével Debrecenben lakik.
mai téren kiváló emberek lesz­ Julianna tanár. Pályáját az újvá­ A népzene, a népdal olyan sabbtól - emberi kapcsolataink­ óvónők és nyugdíjas pedagógu­
nek. Ezzel férje is egyetértett. rosi Bakóc tanya iskolájában tiszta forrás, amelyből merít­ tól. A népdal pedig életre kelti sok.
Hogyan alakult a testvérek kezdte, majd a darui iskolában hetünk, hogy szomjunkat olt­ ezeket az érzelmeket, s általuk a Míg a zsűri meghozza dön­
és utódaik sorsa? tanított. Férje, Kispéter János a suk. A szomjunkat, ha szom­ kapcsolatokat. Mindenki szá­ tését, a Hímes táncegyüttes tag­
Eszter férjhez ment Hajdú darui iskola igazgatóhelyettese jazzuk az igazat, a szépet, a mára elérhető, csak keresni jai ( ebben az évben gyermekek
Istvánhoz. Szüleihez hasonlóan volt. 1956-tól nyugdíjba vonulá­ tisztát. kell. A versenyző gyerekek ke­ is ) rövid bemutatóval kedves­
ők is gazdálkodtak. Egyetlen le­ sukig a Szegedhez közeli Zá­ resik és szívesen gyűjtik össze kednek, tánclépésekre váltják
ányuk, Róza a vámospércsi Bá­ kányszéken tanítottak. Zoltán fi­
A Központi Altalános Iskola elődeink szép dallamait. Segít­ be a dallamokat. Ezt követően
lint Miklós felesége lett. Az ifjú uk szintén tanár. Király Imre fe­
Kossuth téri épületében novem­ ségükre vannak ebben népzenei pedig a több száz gyermek
házaspár is tanyára költözött. lesége halála után leányához
ber 26-én már tizedik alkalom­ gyűjtemények is könyvekben, együtt próbálja utánozni a lépé­
Két gyermekük - József és Mik­ Szegedre költözött. 90 éves ko­
mal rendeztük meg a városi lemezeken, de lelkes tanítók, seket, feledve az izgalmakat,
lós - született. Józsefet az újvá­ rában érte a halál. Holttestét ha­
szintű Népdaléneklési versenyt. tanárok is, akik hisznek abban, oldva a feszültségeket. Ezen a
rosi nagymama nevelte. Hajdú zahozták és az újvárosi közte­
metőben, hitvese mellé temet­ Ez a verseny olyan népszerű, hogy a népdal kell az ember­ rendezvényen együtt él a nép­
Istvánné férje meghalt. Másod­
ték. hogy minden évben több mint nek, mint „lelki erőforrás" (Ko­ dal és néptánc hagyománya.
szor a Mezőcsátról származó
közötti létszámban vesznek dály). Az idei versenyen 94 gyer­
Csige Istvánnal kötött házassá­ Julianna 1905-ös születésű. részt a gyerekek. Ebben az év­ A versenyen most is fel­ mek ért el helyezést, ajándékba
got. Idős korukban unokájuk, Az ötvenes évek elején hunyt el. ben is 135 gyermek készült fel csendültek a gyönyörű felvi­ kedves népi kerámiát kaptak
Bálint József és neje, Ferenczi Férje Dénes János lakatosmester és versenyzett egyénileg, vagy déki, rábaközi és erdélyi nép­ Bödőcs Hona munkáiból. Közü­
Mária tanárnő lett gondviselő­ volt. László fiuk apja mestersé­
jük. Bálint Józseféknek két csoportosan. dalok is, mert egyre igénye­ lük lesznek, akik megyei, or­
gét folytatta, művezetőként
gyermeke született: Ildikó és A verseny célja elsősorban a sebben gyűjtik és szedik cso­ szágos versenyeken is vállalják
ment nyugdíjba. Felesége Kó­
Éva. Ildikót még ölébe vette, hagyományőrzés, hagyomány­ korba a versenyre készülő a megmérettetést. így viszik to­
nya Irén. Két gyermekük van.
ringatta üknagymamája, Kozma ápolás. M a i világunkban a gyermekek és felkészítőik vább és adják át a magyar nyelv
Debrecenben laknak.
Erzsébet. Éva jogász lett. Ildikó gyermek gépek között nő fel, népdalainkat. legféltettebb kincsét, a csodála­
Erzsébet 1907-ben született.
a Kalmár Zoltán Altalános Isko­ gépzenét hallgat, discoba jár. A Az értékelést minden évben tos magyar népdalokat.
Király István volt a férje. Korán
la tanára. Férjével, Radócz Já­ rádió, televízió, magnetofon szívesen vállalják a Zeneiskola
megözvegyült. Fiát, Ferencet
nossal és fiaikkal, Mátéval és megfoszt bennünket a legfonto- tanárai, a népdalokat szerető Juhász Ferencné
egyedül nevelte fel. Második
TUDNIVALÓ 2 0 0 4 . december

Ismerjük meg az agrár-környezetgazdálkodási programokat!


Az utóbbi években a mezőgaz­ ezeknek megfelelően kidolgozták környezetgazdálkodási célprog­ írásokat, továbbá az egyéb állat­ kg/ha/év mennyiséget és nagyon
daságból élők jövedelem pozíci­ a jogi feltételrendszert és létre­ ram csoport, gyepgazdálkodási fajok esetében teljesülnek az komoly növényvédőszer ható­
ói egyre romlanak. A profit fo­ hozták minden tagállamban a célprogram csoport, ültetvényekre egyes célprogramokban külön anyag-csoportok használata is ti­
kozatosan csökken, mert az in­ Nemzeti Agrár-környezetgazdál­ vonatkozó agrár-környezetgazdál­ meghatározott feltételek előírásai. los. Ebben a programban résztve­
putanyagok árszintje magas és kodási Programot. Magyarorszá­ kodási célprogram csoport, kiegé­ Az agrár-környezetgazdálko­ vőknek tiltott szerek például
az output - végtermékek - árai gon a termelők igazán 2003-ban szítő célprogram csoport, exten­ dási támogatást egyidejűleg olyan alapvető gyomirtók, mint a
tartósan nyomottak. Ma már az figyeltek fel erre a támogatási le­ zív állattartáshoz kapcsolódó cél­ ugyanazon területre is föl lehet Dezormon, Mustang, Logran,
eredményes gazdálkodáshoz a hetőségre elsősorban a gyepgaz­ program csoport. venni, amire a nemzeti és az Uni­ Atrazin, Erunit profi, Hungazin,
termésszinteket maximalizálni dálkodás területén. A tavalyi év­ A támogatás terület alapú, il­ ós területalapú támogatást és a Cambio, Motivell Turbo, Titus
kell úgy, hogy az inputfelhasz­ ben Hajdú-Bihar megyében 1200 letve állatlétszám alapú, ott vehe­ kedvezőtlen adottságú területek plus stb., továbbá a gombaölő és
nálást a lehetőségekhez képest fő pályázott és közel 800 fő nyert, tő igénybe, ahol a parcellát az kompenzációs támogatását is rovarölő szerek használata is na­
nem növeljük. Ez a látszólagos az országos támogatás közel 1/3- adott célprogramnak megfelelően igénybe vették. gyon korlátozott. Mindezek ellen­
ellentmondás azonban bonyo­ át hozták el. hasznosítják, illetve teljesül az A támogatási kérelmet egy tételezéseként a támogatás mérté­
lult szakmai kérdéseket vet fel. Az idei évben az Uniós csatla­ előírásokban meghatározott mini­ eredeti példányban az MVH által ke szántóföldi zöldségnövények
Másik lehetséges útja az egység­ kozással Magyarországnak is ki mális területméret és állatlétszám. rendszeresített formanyomtatvá­ esetén 172,55 euró/ha, egyéb
nyi területre, állatlétszámra ju­ kellett dolgozni a Nemzeti Vidék­ nyon, postai úton a Mezőgazdasági szántóföldi növények esetén
A támogatás igénybevételének
tó bevételnövelésnek, ha az Uni­ fejlesztési Tervet, majd ezt az EU és Vidékfejlesztési Hivatal megyei 98,04 euró/hektár.
feltételei
ós és a nemzeti támogatásokat Mezőgazdasági Bizottságának el kirendeltségéhez (4025 Debrecen,
A terület alapú támogatást az a E mellett kiemelt figyelemre
minél jobban kihasználjuk. kellett fogadnia. E miatt a kiírás Piac u. 49.) lehet benyújtani, 2005-
földhasználó veheti igénybe, tarthat számot nálunk a tanyás
Ezért előző cikkeinkben a leg­ kissé csúszott, különösen a kedve­ től kezdődően évente március 1. és
aki/amely mezőgazdasági tevé­ gazdálkodás célprogram, az integ­
több termelőt érintő egyszerűsí­ zőtlen adottságú térségek meghatá­ március 31. között. A támogatási
kenységből származó bevétellel rált szántóföldi növénytermesztési
tett területalapú támogatásról rozása képezte hosszasabb vita tár­ kérelmet pontozási rendszer alap­
rendelkezik, megfelel az egyes célprogram, a hosszú távú terület-
és az intervenciós felvásárlás le­ gyát. A témakört a 150/2004. FVM ján bírálják el célprogram csopor­
célprogramok jogosultsági feltét­ pihentetési célprogram, az exten­
hetőségeiről mar tájékoztat­ rendelet szabályozza, közel 20 mil­ tonként külön-külön.
eleinek, a teljes támogatási idő­ zív állattartáshoz kapcsolódó cél­
tunk. Ezek mellett további bevé­ liárdos nagyságrendű összeg áll a szak alatt gazdaságának teljes te­ Balmazújvároson a Szántó­ program csoport és a gyepgazdál­
teli forrást jelenthet a balmaz­ pályázók rendelkezésére. rületén betartja a Helyes Gazdál­ földi agrár-környezetgazdálkodási kodási célprogram csoport.
újvárosi termelőknek az agrár­
Az agrár-környezetgazdálkodá­ kodási Gyakorlat előírásait. célprogram csoportnak lehet a A cikk terjedelmi korlátai mi­
környezetgazdálkodási támoga­
tások igénybevétele, aminek si intézkedés célja a termőhelyi Amennyiben nem a tulajdonos legnagyobb jelentősége. Ezen be­ att a teljes rendelet és annak felté­
azonban komoly feltételrend­ adottságoknak megfelelő tennelési a földhasználó, akkor írásban kell lül is az alapszintű szántóföldi telrendszerének ismertetésére
szere van. szerkezet, a környezettudatos gaz­ nyilatkozni arról, hogy a támoga­ célprogramra lehet legegyszerűb­ nincs lehetőség. A támogatás elve­
dálkodás és a fenntartható tájhasz­ tási időszak teljes időtartamára ér­ ben pályázni, itt a támogatás célja it és céljait remélem sikerült olva­
Az 1990-es évek elején fogal­ nálat kialakítása és ennek függvé­ vényes haszonbérleti szerződéssel a növényvédőszerek és a műtrá­ sóinknak megismernie és a hektá­
mazták meg - az akkor is túlter­ nyében a környezet állapotának ja­ rendelkezik. gyák használatából eredő környe­ ronkénti 50-400 eurónyi támoga­
melési válsággal küszködő - Eu­ vítása, valamint a gazdaságok élet­ Az állatlétszám alapú támoga­ zeti terhelés csökkentése, vala­ tási összeg felkelti érdeklődésü­
rópai Unióban, hogy csökkenteni képességének és gazdasági haté­ tást az az állattartó veheti igénybe, mint a talajállapot védelme és ja­ ket. Az érintettek információt kap­
kell a termelést fokozó közvetlen konyságának növelése a rendelet aki/amely a kérelem benyújtásá­ vítása. Ebben a programban a leg­ hatnak a Magyar Közlöny
támogatásokat, és növelni kell a célprogramjai által előírt kötele­ nak időpontjában a kérelem alap­ kisebb támogatható szántóterület 2004/146-os számában megjelent
vidéken élő mezőgazdaságból zettségvállalások megvalósításá­ ját képező állatok vonatkozásában 1 hektár, és minden szántóföldi 150/2004. (X. 12.) FVM rendelet­
megélni akarók támogatását vi­ val. A támogatás forrása a Nemze­ a fentieken túl teljesíti: szarvas­ növény és zöldségféle jogosult. A ből, illetve a www.fvm.hu
dékfejlesztési támogatások formá­ ti Vidékfejlesztési Terv alapján a marha, juh, kecske esetében a program előírja bővített talajvizs­ weboldalról, valamint a falugaz­
jában. Cél volt egyrészt, hogy a Magyar Köztársaság költségveté­ szarvasmarhafajok egyedeinek je­ gálat elvégzését, ez alapján táp­ dászoktól. Kívánok minden ter­
termelést visszafogják, de emel­ se, valamint az EU Mezőgazdasági löléséről, valamint az Egységes anyag-gazdálkodási terv készíté­ melőnek a következő szezonban
lett minőségi termékeket állítsa­ Orientációs és Garancia Alapja Nyilvántartási és Azonosítási sét és végrehajtását. Ezek mellett is sikeres pályázást és gazdálko­
nak elő, másrészt figyelembe vet­ társfinanszírozásban. Rendszeréről szóló 99/2002. (XI. a tápanyag-utánpótlás során a ki­ dást!
ték a környezetvédelmi és tájvé­ 5.) FVM rendelet (a továbbiak­ jutatott nitrogén hatóanyag mérté­
A támogatott célprogramok a ifj. Tar István
delmi vonatkozásokat is. Majd ban: ENAR rendelet) szerinti elő­ ke nem haladhatja meg a 170
következők: szántóföldi agrár­ okleveles agrármérnök

Véradóinkat ünnepeltük
„Gyújts magadból éltető fényt, ha az életet valahol pislákolni, kihunyni látod."
Manapság olyan sokat beszé­ szeretet, a tisztelet, a meghatott­ sorát, valamint Nagy Orsolya, a Nagyné Nádasdi Éva, Nemes Imre, Szabó József, Szabó Kár­
lünk az önzetlenségről, az em­ ság, a megbecsülés érzése hatot­ Központi Altalános Iskola tanu­ Erzsébet, Nemes János, Szűcs oly, Szabó Sándor és Virágh At­
berségről, a szeretetről. ta át. Jubiláló véradóinknak a lójának szavalatát hallhatták, Gergely és Vezendi Csaba. tila.
November 20-án, szombaton Magyar Vöröskereszt elismeré­ láthatták a résztvevők. 20-szoros: Bana László, 50-szeres: Ferenczi Imre,
este a véradókat köszöntő ün­ sét dr. Acsay Andrásné és dr. Az est hátralévő részében Böőr István, Csörgő István, Kónya Sándor és Szilágyi Bá­
nepségen át is élhettük ezeket az Orcsik István, a területi szerve­ bál és tombolasorsolás szóra­ Ferenczi Józsefné, Katona Lász­ lint.
érzéseket. Megálltunk „néhány zet elnöke adta át. Ebben az év­ koztatta a vendégeket. A sorso­ ló, Kiss Anikó, Németi Imre, 60-szoros: Bojtor Sándor és
percre", odafigyeltünk egymás­ ben 85 fő részesült különböző láshoz a nyereménytárgyakat a Tóth Sándor, Veres László, Kunkli József.
ra, elidőztünk kicsit, s köszön­ fokozatú kitüntetésben. helyi cégek, vállalkozók ajánlot­ Csiszár József, Dobi Imre, Dobi 70-szeres: Bojtor Sándorné
töttük azokat az embereket, akik A kitüntetés csupán töredéke ták fel szervezetünk részére, me­ János, Jónás Lajosné, Lukács és Vincze János.
hosszú évek óta adják önzetlenül annak a hálának, szeretetnek lyeket ezúton is szeretnénk meg­ András, Rente László, Szabó 75-szörös: Cseh József és
a vérüket. Ok nem gondolkoz­ amit érzünk, amit éreznek azok köszönni! Imre és Szabó László. Czibere Lajos.
nak azon, hogy fáj-e az a tüszú- az emberek, akik az életüket, a 25-szörös: Balogh Attila, Bá­ 80-szoros véradónk: Balogh
rás, az sem jut eszükbe, hogy gyógyulásukat köszönhetik ne­ A kitüntetettek thory Tiborné, Bokor István, Lajos.
megkérdezzék, ki kapja vérüket. kik. A legnagyobb köszönet a 10-szeres: Árva Éva, Csibi Kulcsár Tibor, Prém Lászlóné, A Magyar Vöröskereszt Te­
Ok odaadóan és önzetlenül segí­ megmentett, meggyógyított éle­ Sándor, Hunyadi József, Király Tóth János, Horváth János, Ki­ rületi Szervezete köszönetet
tenek, ha kell. Ezt a cselekedetet tek felől sugárzik feléjük. Árpád, Nemes István, Puzsár rály Péter, Nagy György és Tar mond minden véradónak, vér­
nem lehet anyagiakkal honorál­ Az ünnepség befejezéseként Pálné, Radócz József, Szarvas János. adás-szervezőnek és a mozga­
ni, sem elégszer megköszönni. Tóth Líviának, a Veres Péter Imréné, Szilágyi Imre, Tar Já­ 30-szoros: Harangi Istvánné, lom támogatóinak az ebben az
Csak megbecsüléssel és szere­ Művelődési Központ és Alapfo­ nos, Balogh Imre, Csobán Hűse Imre, Molnár Istvánné, Pál évben nyújtott segítségéért. A
tettel lehet kifejezni hálánkat. kú Művészeti Iskola tanulójának Jánosné, Drága Lajos, Erdei Csaba, Szántai József, Takács közelgő ünnepekre való tekintet­
Ezt tettük ezen az estén. A vér­ szintetizátor produkcióját, a Ve­ László, Eszenyi Istvánné, Kará­ Péter, Takács Imre, Béres József, tel, kívánunk kellemes kará­
adókat Gál István polgármester res Péter Altalános Művelődési csony Csilla, Király Jánosné, Kiss Lajos és Tar Lajos. csonyt és eredményekben gaz­
és dr. Acsay Andrásné, a Magyar Központ „Gézengúz" aerobik Kiss László, Kiss Sándor, Leiter dag boldog új évet!
40-szeres: Bordás Sándor,
Vöröskereszt Megyei Titkára csoportjának és a Junior Mozgás István, Lukács József, Molnárné Koroknai János, Vargáné Cseh Szabóné Szatmári Margit
köszöntötte. Az ő szavaikat is a és Hangstúdió csoportjának mű­ Nemes Margit, Nagy Gáborné, Ilona, Koroknai Ferenc, Nagy területi titkár
2 0 0 4 . december MOZAIK

A Koroknai Autósikola új szolgáltatása PROGRAMOK

Smink & Dríve: Autóvezetés-oktatás nőknek December 22. (szerda) 18.00


óra A Bekton Ifjúsági Fúvósze­
Ágoston. Előadások: 11.30 Szőke
Domokos - A Politika sodrában
nekar koncertje Vezényel: Bekker (Veres Péter 1944-45-ben) 12.00
Gyémánt Péter és kollégái több dologra figyeljenek, s emi­ kat kapnak.
Gyula karnagy. Szálai Csaba - Veres Péter írói te­
egyedülálló módszert dolgoz­ att kevesebb gyakorlással tudják Gyémánt Péter elmondta,
December 29. (szerda) 19.00 vékenysége a Szabad Nép tükré­
tak ki, amelynek célja, hogy a összehangolni az autóvezetés hogy jelenleg 8 autósiskola csat­
óra Tabarin: A széltoló c. komé­ ben, 1950-53-ban 12.15 Karádi
hölgyeket speciális formában közben végzett műveleteket. lakozott a programhoz. Egy tele­
dia. Helye: Színházterem. János - Veres Péter 1954-58 kö­
készítsék fel az autóvezetésre. A Smink & Drive a női lélek pülésen (nagyobb városok eseté­
zötti életszakasza (Veres Péter az
A debreceni kft szakemberei a és fizikum sajátosságaihoz igazo­ ben egy városrészen), csak egy
Januári programelőzetes: 1956-os magyar forradalomban).
Koroknai Autósiskolában is­ lódik, emellett figyelembe veszi cég kaphat jogosítványt a mód­
12.45 Gál István - A Veres Péter
mertették oktatási programjuk az etikai normákat. Tény ugyan­ szer alkalmazására. így jelenleg
Veres Péter Emlékülés 2005. ja­ díjról. 13.00 A 2004. évi „Sze­
lényegét, amely egyszerre je­ is, hogy ma már az autóvezetést Hajdú-Bihar megyében 4 debre­
nuár 7., péntek: 10.00 Koszorú­ génység a mai Magyarországon"
lent új kihívást az oktatóknak tanulók 50 %-a nő (túlnyomó ceni, valamint l-l balmazújváro­
zás a Veres Péter Emlékháznál című szociográfiai pályázat Veres
és könnyebbséget a vezetni ta­ többségben 18-25 év közötti), si, berettyóújfalui, hajdúböször­
(az író szülőháza, Balmazújváros, Péter-díjasainak előadásai: 13.00
nuló nők számára. míg az oktatók 95%-a férfi. Fon­ ményi és hajdúnánási autósiskola
Kadarcs u. 6. Beszédet mond Ve­ Erdélyi István - „Mozaikra hul­
A módszer megalkotásában tos tehát, hogy az óvatlan testkö­ rendelkezik a licence-szel. Már
res István, az író fia. Közreműkö­ lott a szegénység méltósága..."
pedagógus, pszichológus, orvos, zelség ne okozzon problémákat, nyitottak két szomszédos megye
dik a Rákóczi Olvasó Népkör 13.20 Hatvani Dániel - Kolonc és
mérnök és jogász vett részt. így valódi tanár-tanítvány viszony (Szabolcs és Szolnok) felé, de
énekkara. 10.45 Koszorúzás Ve­ Kárhozat (Sorscsapás és/vagy ku­
születtek meg azok a tanköny­ alakuljon ki az oktatás során. szeretnék ezt a speciális formát
res Péter ülőalakos szobránál darcra ítélt élet) 13.40 Tóth János
vek, amelyek segítségével az au­ A Gyémánt kft szakemberei elterjeszteni az egész országban,
(Veres Péter Altalános Művelő­ - A Veres Péter Emlékház jövője
tóvezetést oktató szakembereket 300 nemrégiben jogosítványt majd Európában is.
dési Központ és Alapfokú Művé­ 14.00 Állófogadás a Veres Péter
felkészítették a Smink & Drive szerzett hölgy körében végzett Koroknai Imre - a Smink & szeti Iskola melletti park). Beszé­ ÁMK és Művészeti Iskola kiállí­
program végrehajtására. felmérés alapján állapították meg Drive-ot alkalmazó Koroknai det mond Gál István polgármes­ tótermében.
Miért van erre szükség? A kft a női típushibákat, valamint tájé­ Autósiskola vezetője - hangsú­ ter Közreműködik: Rózsa Betti­
ügyvezetője hangsúlyozta, hogy kozódtak arról, hogy mik okoz­ lyozta, azért vettek részt a kép­ na, a 2004-es Veres Péter szava­
nem negatív megkülönböztetés­ ták a legnagyobb nehézségeket zésben, hogy plusz ismereteket lóverseny különdíjasa. 11.15. Ve­ - Ünnepi emlékműsor pódiumte­
ről van szó, sokkal inkább az számukra a tanulás során. A szerezzenek oktatói munkájuk­ res Péter Emlékülés Téma: Veres remben a Magyar Kultúra Napja
anatómiai különbségek figyelem­ Smink & Drive program mind­ hoz, s így nagyobb ráfigyeléssel Péter 1944-45-ben Helyszín: Ve­ alkalmából - irodalmi műsor
be vételére. Tény ugyanis, hogy a ezeket figyelembe veszi. A mód­ taníthassák a nőket. A módszer res Péter ÁMK és Alapfokú Mű­ - Bóbita Bábszínház gyermek­
női agy felépítése némiképp eltér szer ugyancsak lehetőséget nyújt 6%-os többletterhet jelent az au­ vészeti Iskola pódiumterme. Az előadása - Mosó Masa mosodája
a férfiakétól. Ez okozza azt, hogy az oktatás közbeni visszajelzé­ tósiskolának, de ezt nem fogják a emlékülést megnyitja: Székely- c. mese
a nők térbeli tájékozódása rosz- sekre, valamint „utógondozást" hölgyekre hárítani, mindenki a | hidi Ágoston Közreműködik:
- Fába faragott lelkek - Tyukodi
szabb, mint a férfiaké, így példá­ is vállal, vagyis a hölgyek - igény férfiakkal megegyező díjért je­ Bajkor Szabina, a 2004-es Veres László népi fafaragó kiállítása
ul a hátramenetet jóval türelme­ szerint - a jogosítvány megszer­ lentkezhet az oktatásra. A cég a Péter szavalóverseny I. helyezett­
- A művelődési központ művé­
sebben, többet ismételve kell ta­ zése után is részesülhetnek taná­ magasabb költségeket más mó­ je. Levezető elnök: Székelyhídi szeti csoportjainak gálaműsora.
nítani nekik. Ugyanakkor a nők - csokban. A programban tanulók don gazdálkodja ki.
a férfiakkal ellentétben - inkább Smink & Drive ajándékokat és
képesek arra, hogy egyszerre speciális kresz-tanulási stratégiá­ DJ-TS
Változó MÁV menetrend
December 12-től a Magyar Államvasutak Debrecen-Balmazújvá­
Galamb és díszbaromfi kiállítás ros viszonylatban közlekedő vonatai és menetdíja

Látványos, érdekes kiállítás és meréséért. A kiállított állatokat tal a 40 év alatti tenyésztő. Ter­ Balmazújváros - Debrecen Debrecen - Balmazújváros
verseny színhelye volt a Kará­ 9 bíró stílusosan az állatok cső­ mészetesen máshova is járnak Indul Érkezik Indul Érkezik
csony előtti utolsó napokban a rétől a farkáig veti össze egy versenyekre, országos, sőt nem­ 1 04:20 04:54 1 03:40 04:15
Sportházban megrendezett ga­ szigorú szabvánnyal, és az en­ zetközi vetélkedőkön is részt 2 05:16 05:56 2 05:42 06:18
lamb és díszbaromfi kiállítás. A nek való megfelelés, vagy az et­ vettek már. 3 06:22 06:58 3 07:03 07:39
területi bemutatót, melyre a me­ től való eltérés adja a verseny A galambtenyésztés össze­ 4 08:18 08:51 4 07:16 10:39
gyén túlról, Makóról, Romániá­ végeredményét. A kiállítás kü­ tett tevékenység, egyrészt prak­ 5 10:40 11:11 5 07:25 11:47
ból és Kisvárdáról is érkeztek lön érdekessége volt Szarvas tikus konyhai szükségletet is ki­ 6 11:54 12:27 6 11:19 11:52
kiállítók a Balmazújvárosi Ga­ Zoltán újvárosi kiállító vízi elégít, e mellett persze hobbi, 7 16:00 16:36 7 13:19 13:54
lamb és Kisállattenyésztők szárnyas kollekciója. melyet nagy szenvedéllyel is le­
8 18:31 19:02 8 14:49 15:24
Egyesülete szervezte meg im­ Mint az egyesület elnökétől, het művelni, de nem utolsó sor­
9 20:47 21:19 9 16:49 17:24
máron több mint huszadik éve. Béke Györgytől megtudtuk, ban értékmegőrzés is. 33 ga­
10 19:35 20:11
A 75 kiállító 398 galambbal és szervezetük több mint 30 tagot lambfajta nevesített nemzeti
70 díszbaromfival, 33 fajtát 11 22:46 23.20
számlál és külön öröm számára, kincs, melyek a legősibb ma­
képviselve 10 kategóriában ver­ gyar fajtagalambokat jelentik. Teljesáru menetdíj: 238 Ft.
hogy ma már a tagság nagy ré­
senyzett a szakértő zsűri elis­ sze fiatalnak számít, több a fia­ Ilyenek például az egri kék (ké­
pünkön), a csepeli hófehér, a RÓLUNK ÍRTAK
kiskunfélegyházi keringő vagy
november Veres Péter-díj - már fotózás
a debreceni pergő. Az egyesület
tagjai minden hónap első hétfő­ is - Napló, november 12., 6.
Besegítettek az ellenőrzésbe:
jén találkoznak és cserélnek Rendőrség - Napló, november oldal
eszmét jó hangulatú beszélgetés
5., 8. oldal
közepette a világ és a galambok Hónapzárás műsorral: Gála­
állásáról, de komoly témákkal Háromszáz szárnyas és a raj­ műsor az idősek hónapja al­
is foglalkoznak, pl. a kisállatok zok - Napló, november 9., 5. kalmából - Napló, november
tenyésztésének állategészség­ oldal 26., 6. oldal
ügyi feltételeinek biztosításá­
ról. Egyesületük működését Szabályozzák, nem akadá­
Ne vegyük meg a sok szeme­
tagdíjakból, adományokból és lyozzák: A képviselő állítja,
tet: Környezetvédő akció -
az önkormányzat támogatásá­ nem mehettek be - Napló, n o ­
ból biztosítják, önmaguk és má­ Napló, november 30., 7. oldal
vember 9., 6. oldal
sok hasznára de mindannyiunk
közös örömére. Gazdagodott a város, a kistér­ Feltörték az autót, de ráfizet­
ség - Napló, november 11., 1. tek - Napló, november 30., 10.
DJ
oldal oldal
MOZAIK 2 0 0 4 . december

XI. MIKULÁS FUTAS


Balmazújváros, 2004. december 4.

EREDMÉNYEK ka (Fazekas Gimn.) 3. Lajos Or­ r. szds (Hajdúszoboszló) 2. Végh


1997-ban és utána születettek solya (DSI) 1987-88 Fiúk 1. Ke­ Márta r. fhdgy (Debrecen)
Lányok 1. Debreceni Gréta (Te­ rekes Gábor (VPG) Lányok Masters I-II. Férfiak 1. Hajdú
kergők) 1995-96 Fiúk 1. Fülöp l.bakota Zsanett (DSI) 2. Kovács Károly (Oxigén Klub) 2. Drén
Árpád (Püspökladány) 2. Szabó Melinda (DSI) 3. Juhász Ale­ Gábor (Hajdúböszörmény) Nők
Bence (Hajdúböszörmény) 3. xandra (FSI) 1985-86 Fiúk 1. 1. Benkő Ildikó 2. Drén Gáborné
Perecz Patrik (KFRTKF) Lá­ Kovács Zsolt (DSI) 2. Wittman 3. Marusákné Kovács Brigitta
nyok 1, Buglyó Magdolna (Bal­ Ádám ((DSI) Lányok 1. Aradi Nyílt verseny Férfiak 1. Venczel
mazújváros, Bocskai Isk.) 2. Bernadett (DSI) 2. Magyar Zsu­ Miklós (DSC) Edző: Német Kár­
Szarvas Vanda (Hajdúböször­ zsa (DSI) Tanárok és edzők oly 2. Tőkés Tibor (Békéscsaba)
mény) 3. Bana Fruzsina (Kaba) Férfiak 1. Molnár Róbert (Te­ 3. Dr. Bencze Miklós (DSC) 4.
1993-94 Fiúk 1. Buglyó Dáyid kergők) 2. Drén Gábor (Hajdúbö­ Kovács Ákos (DSC) 5. Dr.
(Balmazújváros, Bocskai Ált. szörmény) Nők 1. Benkő Ildikó Bencze Mátyás (DSC) 6. Nagy
Isk.) 2. Erdős Péter (Tekergők) (Debrecen, Bethlen G. Közg. Sz. Gyula (Tekergők) Nők 1. Pásti
3. Dobi Csaba László (Balmazúj­ I.) 2.Drén Gábomé (Hajdúbö­ Edina (DSI) Edző: Német Károly
város, Bocskai Isk.) Lányok 1. szörmény) 3. Szigeti Zsuzsa 2. Aradi Borbála (DSC) 3. Bartha
Kiss Ágnes (DSI) 2. Hajdú Anna Cégvezetők és vállakozók Fér­ Ildikó (DSC)
(DSI) 3. Lakatos Alexandra fiak 1.Hajdú Károly (Oxigén
1991-92 Fiúk 1. Kiss Tibor Klub) 2. Kovács János (Skorpió
(DSI) 2. Büte János (DSI) 3. Söröző, Balmazújváros) Nők 1.
Molnár Benedek (Hajdúböször­ Marusákné Kovács Brigitta
mény) Lányok 1. Sturovits Ni­ (Debrecen) 2. Szigeti Zsuzsa (november)
kolett (DSI) 2. Tóth Adrienn (Te­ Masters III. Férfiak 1. Kovács születés: 8
kergők, Hajdúböszörmény) 3. Ferenc (DEVAK) 2. Nóvák Fe­ névadó: 7
Karate-sikerek Tóth Tamara (Bethlen G. Isk.
Hajdúböszörmény) 1989-90 Fi­
renc ( Debrecen) Nők 1. Kovács
Ferencné (DEVAK) Fegyveres
házasság:
válás:
2
1
úk 1. Vincze Szabolcs (DSI) 2. Szervek Férfiak 1. Mátyás Sza­ haláleset: 16
Pápai Attila (Benedek Elek Isk.) bolcs r. fhdgy (Debrecen) 2. 50 éves házassági
3. Bodó András (DSI) Lányok 1. Orosz István pü. fhdgy (Hajdú­ évforduló 2
Berki Csilla (DSI) 2.Daróczi Eri­ szoboszló) Nők 1. Pribéli Ildikó honosítás 1 család

G y e r m e k k a r á c s o n y Sportgála Balmazújváros
December 5-én - a Veres Péter Hűse Erzsébet és Koroknai Tibor - Közszolgálati havilap
Művelődési Központ szervező mellett, vendégként, Gál István pol­
munkájának köszönhetően - Bu­ gármester úr is részt vett a feladatok kiadja Balmazújváros
dapestre utazott városunk csapa­ végrehajtásában. Az együttes kísé­ önkormányzata
ta a „Gyermekkarácsony Sport­ rője Takács Erika volt. Felelős kiadó:
gála" elnevezésű játékos vetélke­ Az ország különböző pontjai­ Kasmir Plan Bt.
dőre. ról kilenc csapat versenyzett, s vég­ ügyvezetője
A Megyeri úti Tungsram-csar­ eredményként Balmazújváros -
nokban megtartott rendezvényen Miskolc mögött és Szeged előtt - az Megbízott szerkesztő:
Újabb sikereket értek el a Balmazújvárosi Kyokushin Karate Klub a mind az alsó, mind a felső előkelő második helyen végzett. Domokos János
versenyzői 2004. november 20.-án Berettyóújfaluban megrendezett tagozatatból egyaránt 3-3fiúés Teljesítményükhöz ezúton is telefon: 557-602
Utánpótlás Magyar Bajnokságon. Hat versenyző, Koszta Nándor / lány képviselte Balmazújváros álta­ gratulálunk! 70-457-4605
Gyermek I./, Csige Zsolt / Gyermek II. /, Felhősi András Imre / lános iskoláit. Két felnőtt - Lósné -iS- Munkatárs:
Gyermek II. /, Tóth János / Serdülő /, Leiter Anett / Serdülő /, és Si­ Turl Sándor
mon Szabolcs / Ifi korosztály/ lépett tatamira Balmazújváros színe­ telefon: 20-977-9094
iben, és ismét sikeresen szerepeltek. Felhösi András Imre I. helye­
A szerkesztőség postacíme:
zést , Tóth János pedig III. helyezést ért el saját korcsoportjában.
4060 Balmazújváros, pf.: 6
A klub ez évi éremtáblázata igen bőséges. 2004 évben az öt or­ balmazujvaros@freemall.hu
szágos versenyről, - melyek között Diákolimpia, Utánpótlás Baj­ Telefax: (52) 370-035
nokság is szerepelt - három arany, három ezüst és három bronz Telefon: (52) 370-719
éremre lehet méltán büszke a Felhősi András 2 dános mester által ve­
zetett csapat. „ Nem csak az érmesekre, hanem azokra a verseny­ Készül a Kasmír Plan Bt.
zőkre is büszkék vagyunk, akik a legjobb nyolc, illetve a legjobb hat gondozásában
közé bejutottak „ - mondja a mester. Az idei évet nagyon sikeresnek 4200 Hajdúszoboszló,
értékeljük. Sikereink záloga a jó csapatmunka, és néhány ember ön­ Baross utca 1.
zetlen támogatása. ISSN 1417-4944

You might also like