TDK Dolgozat bevezető (Bartók András, 2010.

Az elmúlt hetekben a világ nagy figyelemmel kísérte a Kína és Japán közötti növekvő
feszültséget. Ősszel egy halászhajó összetűzésbe keveredett egy japán hajóval, a japánok
pedig letartóztatták a kapitányt. Az eset azért érdemel különös figyelmet, mert a Senkaku –
kínaiul Diaoyu— szigeteknél történt, melyek hovatartozása a II. VH óta nem eldöntött
kérdés Japán és Kína között. Az esettel foglalkozó cikkek jelzik egy másik hatalom
fontosságát a térségben, mégpedig az Egyesült Államokét.

A három ország közötti kapcsolatok a mai világpolitika meghatározó jelentőségű faktorai.

Hillary Clinton első útja külügyminiszterként Ázsiába vezetett, amely fontos külpolitikai
gesztusnak is tekinthető az Egyesült Államok részéről Ázsia hatalmai felé.
Az USA és Ázsia orzágainak viszonyáról szóló értekezés számos szakértőt foglalkoztat, és
gyakorta hallani, hogy a világ „középpontja” manapság egyre inkább a “Csendes-óceáni
Gyűrűnek” nevezett régió, vagyis az USA és Kelet-Ázsia országai.

Sok olyan problémás kérdés, melyek feszültségre adhatnak okot a felek között, a
hidegháború sajátos nagyhatalmi politikai és társadalmi viszonyainak éredménye. A Kínai
Köztársaság, vagyis Tajvan, valamint a Kínai Népköztársaság kettészakadása, rendezetlen
hovatartozású szigetek a Kínai-tengeren, az USA és Japán közötti szövetségi szerződés, a
Tajvan és USA közötti hasonló szerződés, mind egy olyan korszak hagyatéka a mai
vezetőkre, melyben állandó fenyegető tényező volt a Szuperhatalmak érdekeinek ütközése
és a feszültségek elharapódzása egy elsöprő atomháborúvá, mely az emberiség jövőjét is
veszélyeztethette.

Tanulmányomban szeretném összegezve bemutatni Kína, Japán és az Egyesült

Államok kapcsolatainak összefonódó rendszerét a hidegháború évtizedeiben. Célom
szemléltetni, hogy milyen hatással volt az amerikaiak szovjetekkel szembeni „Feltartóztatás”
politikája Japán hidegháborús történelmére és Kínához fűződő viszonyaira. Ázsiában nem
alakult ki egy a NATO-hoz hasonló kollektív biztonságpolitikai szervezet, még a közös
ellenfél – vagyis a Szovjetúnió— jelenlétekor sem.
Ugyanakkor a szovjet szuperhatalommal szembeni kölcsönös ellenállási szándék mégis egy
sajátos szövetségi hálót hozott létre, melyben kiemelt szerepe volt Japán és a Kínai
Népköztársaság egymáshoz fűződő viszonyának, valamint az Egyesült Államok katonai
szerepvállalásának.

Az úgynevezett „Csendes-óceáni Gyűrű” kifejezés, mely magába foglalja Észak

Amerika keleti partvidékét, valamint Ázsia Csendes-óceán menti területeit, manapság is
kiemelt figyelmet kap legyen az nemzetközi gazdasági, kulturális, vagy biztonságpolitikai
érdeklődés.

A Csendes-óceáni Gyűrű országainak lakosai számtalan különböző kultúra, vallási és

etnikai közösség tagjai, a legtöbb országa egyre határozottabban törekszik egy szabad piac,
és békés együttélésel jellemzhető légkör megteremtésére. Ebben sok hatás közül egyrészt
kiemelkedő a Japán gazdasági befolyás valamint a KNK és az Egyesült Államok
befolyásának jelenléte a régióban.1 Az utóbbi hónapokban Kína és Japán vitája a Senkaku
szigeteki incidens kapcsán komoly figyelmet kap a környező országok részéről. Úgy tűnik,
hogy ahogy már régóta, Japán és Kína viszonya egyik kulcsfontosságú eleme a Csendes-
óceáni Gyűrű arculatának.

Kína és Japán kapcsolatrendszere önmagában is több évezredes történelmű kölcsönhatás.

A II. VH-t lezáró korszakkal a két ország kapcsolatai merőben új alapokra helyeződtek.
Egyrészt a harcok, majd Kínában később a polgárháború olyannyira kimerítették a két
ország katonai erejét, hogy nem állt lehetőségükben fenyegetni a másik fél biztonságát. A
hidegháborús hatalmi érdekek pedig mind a KNK-t mind Japánt a szuperhatalmak körüli
ellentétes táborokba vonták. Ennek ellenére, főleg kölcsönös gazdasági gyarapodás
reményében a két fél igyekezett egymáshoz fűződő viszonyait lehetőleg szorosabbra fűzni.
A lehetőségek fügvényében gyakran tettek közeledő gesztusokat a másik fél irányába,
valamint a nagyhatalmi gazdasági megkötések ellenére is igyekeztek gazdasági
kapcsolataikat szorosabbra fűzni. A ’70-es évek pedig a diplomáciai kapcsolatok
normalizálódásával megnyitotta a lehetőségeket a még szélesebb körű együtműködések
előtt is.
Ennek a folyamatnak a létrejötte nagyban függött a nagyhatalmak, és különösen az
Egyesült Államok külpolitikai lépéseitől Kelet-Ázsiában.