Öszentsége Szakja Trizin:A tudat természete

A Buddha egyik legfontosabb tanítása a karma törvénye, a tanítás, mely szerint egyik életün
cs híján az oknak, nem más lény teremtette és nem is véletlenszerûen keletkezett, hanem saj
tteink hozták létre. A szeretetet, a hosszú életet, az egészséget, a bõséget és a többi jó
mástól kapjuk; saját múltbeli helyes tetteink következménye, hogy ma minden jót élvezhetünk
lóképpen, a létezés negatív oldalait, például a rövid életet, a betegséget, a szegénységet
nemkívánatos dolgot sem valami rajtunk kívülálló dolog okozza, hanem a múltban elkövetett h
len tetteink váltják ki.
Ha az ember valóban meg akar szabadulni a szenvedéstõl, és boldogságot szeretne tapasztaln
i, nagyon fontos, hogy az okokkal dolgozzék. Ha nem így tesz, nem várhat el semmiféle er
edményt. Minden egyes dolognak megvan a maga oka, mégpedig teljes oka; a dolgok nem
jöhetnek létre csak úgy mindenféle ok nélkül. A dolgok nem a semmibõl bukkannak elõ, és sem
n, sem nem megfelelõ ok nem válthatja ki õket. Tehát minden szenvedés oka a helytelen csel
ekvés.
A helytelen cselekvés alapjában véve annyit tesz, hogy nem ismerjük a valóságot, a tudat ig
z természetét. Ahelyett, hogy belátnánk a tudat valódi természetét, egy én -hez ragaszkodu
g anélkül, hogy bármiféle logikus okunk lenne rá. Mindannyiunk természetes hajlama, hogy eg
én -hez ragaszkodjék, hiszen annyira hozzászoktunk már ehhez. Olyan szokás ez, amit kezde
len idõk óta alakítgatunk.
Azonban, ha alaposan vizsgálódunk és kutatunk, nem találjuk az ént. Ha van én, akkor szüksé
n testnek, tudatnak vagy névnek kell lennie. A név pedig üres, úgy, ahogy van, hiszen bárk
inek adhatunk bármilyen nevet.
Ugyanez áll a testre is. Azt mondjuk: az én testem , ugyanúgy, ahogy azt emlegetjük: az é
, az én kocsim, az én otthonom, az én hazám , tehát a test és az én különáll egymástól. H
minden részét, sehol sem találunk semmit, amit én -nek, magunk -nak nevezhetnénk. Csupán
gról van szó, amibõl összeáll az, amihez mint test -hez avagy én -hez ragaszkodunk. Ha a
lábujjunk hegyéig megvizsgáljuk testünket, sehol nem találunk semmit, amit énnek hívhatnán
test nem az én, hiszen több különbözõ része van. Az emberek pedig akkor is életben maradnak
bizonyos testrészeik hiányoznak, tehát a test nem az én.
Ugyanez vonatkozik a tudatra is. Azt gondoljuk, hogy esetleg a tudat az én, de úgy áll
a dolog, hogy a tudat pillanatról-pillanatra változik, folytonos változásban van. És az e
lmúlt tudat már sehol sincs, eltávozott. És nem nevezhetjük énnek azt, ami már elmúlt. A jö
dat pedig még nem kelt fel. És nem nevezhetjük énnek azt sem, ami még nem kelt fel. A jele
nlegi tudat pedig folyton-folyvást, minden egyes pillanatban változik. Csecsemõkori tu
datunk és felnõttkori tudatunk nagyon is különbözik, és e két különbözõ tudat nem jelenhet
eg. A tudat folyamatosan, mindig, pillanatról-pillanatra változik és nem nevezhetjük énne
azt, ami folytonos változásban van.
Tehát, a néven, a testen és a tudaton kívül nincs semmi olyasmi, amit énnek nevezünk, de ré
zült szokásunk miatt mindannyiunkban ott az énhez való ragaszkodás erõs hajlama. Nem látjuk
a tudat igaz természetét, ehelyett mindenféle logikus indok nélkül az énhez kötõdünk.
ennünk ez a hajlam, olyanok vagyunk, mint az az ember, aki kígyónak véli a színes kötelet.
míg nem ismerjük fel, hogy csak kötél, nem kígyó, addig félünk és szorongunk. Amíg az énhez
szenvedésben lesz részünk. Az énhez való ragaszkodás pedig minden szenvedés gyökere. Nem is
a valóságot, nem vagyunk tisztában a tudat igaz természetével, s ezért az énhez ragaszkodun
Ha van énünk , akkor természetesen vannak mások is. Az én és a más az én -en alapszik
bal függ egymástól: ha van jobb, balnak is lennie kell. Ugyanígy, ha van én, mások is vann
k. Ha van énünk és vannak a mások, akkor kötõdni kezdünk azokhoz, akik a mi oldalunkon álln
arátainkhoz és rokonainkhoz, és gyûlölet támad bennünk a mások irányában, azok iránt, aki
et, azok iránt, akik más véleményen vannak, akik másképp gondolják a dolgokat. Ez a három f
melyek fogva tartanak minket a szamszárában, a tévképzetek ezen hálójában. A három fõ méreg
vagyis a tudás hiánya, az énhez való tapadás vagyis a ragaszkodás avagy vágy, és a gyûlöle
támad a többi szennyezõdés, például az irigység és a büszkeség. És ha ezek megvannak, csele
ajtunk végre. Ha pedig teszünk valamit, az olyan, mintha termékeny talajba vetnénk magot
, ami a maga idejében eredményt érlel majd. Így hozunk létre karmát újra meg újra, és így r
ele a létezés birodalmaiba.
Ahhoz, hogy teljesen megszabaduljunk a szamszárából, szükségünk van arra a bölcsességre, me
s elmetszeni a szamszára gyökerét a bölcsességre, amely felismeri az éntelenséget. Ez a b
is a módszeren alapszik. A módszer felhalmozása nélkül nem tudjuk felkelteni a bölcsessége
bölcsesség nélkül pedig nem lehet birtokunkban a helyes módszer. Ahogy a madárnak is két sz
kell, hogy felröppenjen, éppúgy van szükségünk a módszerre és a bölcsességre egyaránt ahhoz
a megvilágosodást. A legfontosabb és leghatékonyabb módszer a szeretõ kedvességen, a minden
ogó szereteten és együttérzésen alapszik. Ebbõl kel fel a bódhicsitta, a megvilágosodás gon
ami nem más, mint az õszinte óhaj, hogy minden érzõ lény javára elérjük a tökéletes megvil
egvan bennünk ez a gondolat, akkor minden helyes és erényes cselekedet természetes módon b
eteljesül.
Másrészt, szükségünk van a bölcsességre, ami belátja minden jelenség igaz természetét leg
hiszen a szamszára és a nirvána, vagyis minden gyökere a tudat. Ahogy Buddha urunk mond
ta: Ne merülj el a helytelen tettekben, próbálj erényes tetteket gyakorolni, s szelídítsd
tudatod. Ez a Buddha tanítása. Saját vad tudatunk a hibás: ezért keveredünk bele a szamsz
ezért kap fel minket a létezés kereke. A Buddha nyolcvannégyezer tanításának egy a célja: h
egszelídítsük tudatunkat. Végül is minden a tudat. A tudat az, ami szenved, a tudat az, am
i boldogságot tapasztal, a tudat az, ami a szamszárába bonyolódik és a tudat az, ami eléri
szabadulást vagy a megvilágosodást. Tehát amikor felismerjük a tudat valódi természetét, m
más dolgot, minden külsõ és belsõ jelenséget is természetes módon felismerünk.
Mi hát a tudat? Ha megkíséreled felkutatni, sehol sem találod. Nem bökhetsz valamelyik tes
trészedre, mondván, hogy az a te tudatod. A tudat nincs a testen belül, nincs a testen
kívül, és a kettõ között sincs. Ha valami létezik, egy bizonyos alakúnak és színûnek kell
a tudatot semmilyen alakban vagy színben nem találjuk. A tudat természete tehát az üresség.
Ám amikor azt mondjuk, hogy minden üres és nem létezik, az nem jelenti azt, hogy konvenc
ionális értelemben nem létezik. Végül is a tudat az, ami a helytelen tetteket teszi, a tud
at az, ami a helyes tetteket teszi, a tudat az, ami szenvedést tapasztal és így tovább.
Tehát természetesen van tudat, hiszen nem vagyunk halottak vagy öntudatlan lények. Tudat
os élõlények vagyunk, és mindig ott van bennünk a tudatosság folytonosságának folyama. A tu
ilágossága is folytonos, olyan, mint az égõ gyertyaláng. A tudat jellegzetessége a világoss
emmilyen formában vagy színben, sehol nem találjuk, de van egyfajta folyamatos világosság.
Ez a tudat jellegzetessége. És e kettõ, a világosság és az üresség elválaszthatatlan, éppú
tûz és a forróság sem különíthetõ el. A világosságot és az ürességet nem lehet elválasztan
atatlanság a tudat természetes, eredeti lényege.
Hogy ezt az állapotot megtapasztalhassuk, fontos, hogy elõször a bevezetõ gyakorlatokat
végezzük el. Ezen gyakorlatokkal érdemet is felhalmozunk. A legjobb, ha a belátó bölcsesség
meditálunk. Ehhez elõ kell készíteni jelenlegi tudatunkat, a közönséges tudatunkat, ami fol
atosan elmerül a gondolatok folyamában. Az efféle elfoglalt, izgatott tudat nem lesz a
belátó bölcsesség alapja. Elõször tehát fel kell építenünk az alapot az összpontosítás rév
alkalmazásával. Az összpontosítással tudatunkat stabil állapotba próbáljuk hozni, és azután
világosságra és egyhegyûségre hagyatkozva a belátó bölcsességen meditálunk, és így felisme
az természetét. Ám az efféle felismeréshez hatalmas mennyiségû érdemre van szükségünk, az é
zásának leghatékonyabb módszere pedig a bódhicsitta ápolása.
A dolgok valódi természetét tehát a módszer és a bölcsesség révén ismerhetjük fel. És ha fe
belátásra és a gyarapodó bölcsességre támaszkodva végül elérkezünk a teljes felismeréshez,
lágosodást.