A fejlődés csak akkor "valódi", ha az élet

minőségét javítja
Egy sajátságos szorongó érzés kezd erőt venni a világon. Az emberiség, vagy pontosabban a
civilizált faj megdöbbenve érzi, hogy civilizációja, technikai kultúrája, melyhez annyi
reménységet fűzött, s melytől az emberiség boldogságát várta, egyre inkább ellene fordul, az
őt hordozó embert megrontja és pusztulással fenyegeti.

„Az emberre, ki bűntől-bajtól senyved,

csak azt ne mondjátok, hogy vegetál,
mert vegetálva százszor szent az élet,
s ahogy mi élünk, százszoros halál.”
/ Reményik Sándor /

* Különös aggodalom, hiszen ez a kultúra látszólag az ember minden kívánságát teljesíti, minden
vágyálmát betölti. A termelés az ember minden szükségletét kielégíti. A gépek az ember munkáját
egyre jobban átveszik, hihitetlen kényelmet biztosítanak. Ezerféle élvezetet, szórakozást nyújtanak.
Minden arra mutat, hogy az ember soha nem sejtett ritmusú haladás korában él, s egy új aranykor
felé siet...
* És mégis ... a gyakorlati élet emberei, akik a jelen civilizáció épületét vizsgálják, egyre
veszedelmesebb repedések nyomait látják rajta, s félnek, hogy méretei, fejlődési tempója
egyáltalán nem óvják meg az összeomlástól.

Stoddard amerikai író, tehát nem is a fáradt Európa, hanem a friss és bizakodó Amerika gyermeke,
a „Lázadás a civilizáció ellen” című művében lehangoltan állapítja meg: „Az emberek nem tudják
követni a modern civilizációt jelen medrében, mert degenerálódnak. Könyörtelen igazság ez, hogy
civilizációnkban romboló hajlamok lakoznak. Mi azt hisszük, hogy amint a civilizáció halad, úgy
nő azoknak az embereknek a minősége is, akik építenek rajta.”

„Pedig ez a faj nem javult.” Ezt egy másik amerikai orvos, író, Alexis Carrel fejti ki igen
meggyőzően „Az ismeretlen ember” című művében. Pedig Carrelnek ugyancsak volt alkalma
betekinteni a modern emberiség társadalmi és egészségi viszonyaiba; lévén a Rockefeller-alap
egészségügyi intézményeinek egyik munkatársa. És megállapítja - amit egyébként nem volt nehéz
megállapítania -, hogy
„a modern technikai kultúra embere nem csak, hogy nem lett egészségesebb, hanem
alapjában beteg …”
Még nagyobb baj, hogy - a modern ember szervezetének belső ellenálló és alkalmazkodó
képessége egyre gyengülő tendenciát mutat.
Legnagyobb baj azonban az, hogy - az egészségesnek mondott, vagy mondható embernek az
állapota is csak mesterséges állapot. Állandó orvosi gondozás eredménye. Kívülről fenntartott
sokféle „mankóval” támogatott „ egészség”. A ”civilizációs betegségek” özönétől szenvedünk.
A jó egészségnek természetesnek kell lennie. Civilizált világunkban azonban egyre inkább
elsatnyul s helyét az orvosi beavatkozás foglalja el a maga tablettáival, piruláival, vegyszereivel,
szérumaival, pótanyagaival, a szervezetbe való drasztikus belenyúlásaival. Minden szervnek és
minden funkciónak külön gyógyszereket gyártani, specifikus szérumokkal egész népeket beoltani,
a népmilliókat állandó orvosi vizsgálat és orvosi kezelés alatt tartani, óriási kórházakat és
szanatóriumokat üzemben tartani „nagyon költséges és nem nagyon hatásos módja a nemzeti
egészség fejlesztésének” - írja A. Carrel. Másik nagy hátránya ennek a külső higiénikus
módszernek, hogy egyre jobban kikapcsolja a természetes szelekciót, sőt bizonyos ellenszelekciót
hoz működésbe.
A civilizált ember bűnei a gyengeség bűnei. Az élvezetvágy, a kényelemszeretet, a teher és a
felelősség elől való menekülés sugallja őket. Pusztuló civilizációk, kiélt kultúrák klasszikus tünete
ez. Természetes velejárója ez az általános szervezeti és erkölcsi gyöngülésnek, s annak a nevelési
szisztémának, mely a fegyelmet és a vágyak megfékezését nem akarja ismerni.

Amikor az ember eltér a természettől, elzárul előtte a természetfeletti világa is.