BABES-BOLYAI TUDOMÁNYEGYETEM

PSZICHOLÓGIA ÉS NEVELÉSTUDOMÁNYOK KAR

PSZICHOLÓGIA SZAK

A színtévesztés genetikai vonatkozásai

Oláh Katalin- Orsolya

Pszichológia, mesteri képzés, I. év

Kolozsvár, 2011
TARTALOMJEGYZÉK

1. Indoklás

2. Meghatározás

2.1. Szerzett színtévesztés

2.2. Öröklött színtévesztés

2.3. A színtévesztés populációgenetikája

3. A színtévesztés típusai

4. A színtévesztés vizsgálata

5. A színtévesztés korrekciója
 1. INDOKLÁS

Dolgozatom célja egy olyan genetikai betegség okainak, tüneteinek,

kezelési módjainak feltárása, melyet az órák alakalmával sajnos nem sikerült
érintenünk. Ez az egyik oka, hogy dolgozatom témájául a színtévesztést
választottam. A másik ok, hogy bár talán nem is tudunk róla,
környezetünkben több színtévesztő is élhet. Az emberiség körülbelül 4
százaléka különböző mértékben összecseréli a színeket. Magyarországon
mintegy 400.000, az egész világon körülbelül 200 millió színtévesztő él.

A gyerekeknél főleg gondot jelent, hiszen már óvodás korban

„butának”, gyenge képességűnek titulálhatják a gyermeket, mivel még a
színeket sem ismeri, holott lehet csak színtévesztő. Pszichológusként
fontosnak tarom, hogy ennek a genetikai betegségnek feltárjam minden
lehetséges okát és kezelési módját, hogy a hozzám forduló, hasonló
problémával küzdő gyermekeknek, szülőknek megfelelő tanácsokkal
szolgálhassak.

2. MEGHATÁROZÁS

Mindennapi megközelítésben arra a személyre, aki valamilyen mértékben

keveri az egyes színeket, azt mondjuk, hogy színvak. Ez a meghatározás
nem igazán helyes és tudományos. A színvakság és színtévesztés között
különbségek vannak. Young és Helmholtz, akik a múlt század elején
felismerték, hogy a színeket három érzékelő pigment segítségével látjuk, úgy
vélekedtek, hogy a színtévesztők egyik pigmentje gyengébb, vagy
egyáltalán nem fejlődött ki. Ők nevezték el a színtévesztőket
deuteranomálnak és protanomálnak, illetve a színvakokat deuteranopnak és
protanopnak, attól függően, hogy színlátási problémájuk a színkép melyik
hullámhossztartományában jelentkezett. A színtévesztés típusairól később
még szó esik, mést nézzük meg, hogyan alakul ki ez a rendellenesség.

Dalton 1794-ben megjelent közleménye az első, amely a színvakságot

részletesen leírja, saját magán végzett megfigyelései alapján. (Azóta nevezik
a vörös-zöld színvakságot daltonizmusnak.) Míg az emberek többsége a
szivárvány színeiben hét színt tud megkülönböztetni, addig ő csak hármat
lát, állapította meg: sárgát, kéket és ibolyát. Nappali megvilágításban
számára a fű vörös, a vér fekete színűnek tűnik. Azóta sok újabb megfigyelés
is igazolta, hogy a színtévesztők, sőt a színvakoknak nevezett súlyos
színtévesztők is látnak színeket, de egészen másképpen, mint a jó színlátók,
és általában csak kevés árnyalatot tudnak megkülönböztetni.

A színtévesztés kialakulásának két változatát ismerjük. Színtévesztővé

válhat valaki környezeti tényezők hatására, illetve születhet is vele, egy
örökölt gén által.
 1 ábra: Így látja a jelzőlámpát egy színlátó (a) és így egy színtévesztő (b).

2.1. A szerzett színtévesztés

A szerzett színtévesztés oka az egyén élete folyamán bekövetkezett

valamilyen betegség. A leggyakoribb kiváltó betegségek a glaukóma
(zöldhályog), cukorbetegség, alkoholizmus, mérgezés, stb.

2.2. Az öröklött színtévesztés

Az öröklött színtévesztés genetikai rendellenesség és egész életre szól. Az

európai férfipopuláció 5-9 %-a, míg a női populáció mindössze 1 %-a
színtévesztő. Az emberi szem három alapszínre érzékeny receptorokkal
rendelkezik (kék, zöld, vörös). A receptoroknak hullámhosszban eltolódhat a
spektrális érzékenysége, a színtévesztést alapvetően ez a jelenség okozza.
A retinában lévő színtestek módosulása révén megváltozik a piros és zöld
színű fénysugarak elnyelése. A betegségért felelős gén az X kromoszómán
helyezkedik el. A betegség recesszíven öröklődik, emiatt valószínűbb a
kialakulása a fiúknál, mint a lányoknál.

Lássunk egy konkrét példát:

Színtévesztő apa és homozigóta színlátó anya lehetséges utódainak

genotípusa:

színtévesztő apa
gamétái
Xa Y

színlátó X A XAXa XAY

színlátó lány színlátó fiú
anya
gamétái XA XAXa XAY
színlátó lány színlátó fiú

• egyik utód sem lesz színtévesztő

• minden lánygyermek hordozza a hibás allélt

Ha ezek a lányok színlátó férfihez mennek feleségül:

színlátó apa gamétái

XA Y

színlátó XAXA XAY

XA
színlátó lány színlátó fiú
hordozó
anya
XAXa
gamétái XaY
Xa színlátó
színtévesztő fiú
hordozó lány

• fiaik fele színtévesztő lesz

• lányaik fele hordozza a hibás allélt
• X-hez kötött, recesszív öröklődés az oka, hogy a színtévesztő férfiak
családjában csak a férfiak lesznek betegek
• a „színtévesztés génje” minden második generációban eltűnik: CIKK-
CAKK szabály érvényesül
 • a hibás allél ki is eshet a családból: ha egy színtévesztő férfinek csak
fia születik.

2.3. Színtévesztés populációgenetikája

Milyen a színtévesztő nők és férfiak aránya egy országban, ha a férfiak 20%-

a színtévesztő?

apai gaméták
XA Xa
Y
p=4/5 q=1/5
XA XA XA XA Xa XA Y
2
anyai p=4/5 p =16/25 pq=4/25 p=4/5
gaméták Xa Xa
Xa Xa XA Xa Y
q=1/5 pq=4/25 q2=1/25 q=1/5

 Az egészséges, de hibás allélt hordozó nők aránya: 8/25 → 32%

 Az egészséges, nem hordozó nők aránya: 16/25 → 64 %

 A színtévesztő nők aránya: 1/25 → 4 %

Ekkor a színtévesztésért felelős allél aránya a két nemben egyforma. De ez

általában nem igaz. Nézzük meg, mi történik, ha ez az arány különbözik a két
nemben?

pm – a férfiakban a hibás allél aránya

pf – a nőkben

t – generáció

A fiúk öröklik az anyjukban lévő arányokat: pm (t) = pf (t-1). A lányok egyik

X-üket apjuktól, másikat anyjuktól kapják, tehát bennük a hibás X
kromoszóma aránya: pf (t) = pm (t-1) + pf (t-1) /2. Tegyük fel: egy faluban
minden férfi színtévesztő (pm =1) és a nők minden kromoszómáján normális
allél található (pf = 0)

• fiú utódaiknak egyike sem lesz színtévesztő (pm = 0) (Cikk-cakk sz.)

• minden 2. lánygyerek hordozza a hibás allélt (pf = 0,5)
• minden 2. fiú unokájuk színtévesztő (pm =0,5)
• minden 4. lányunoka hordozza a hibás allélt (pf =0,25)
• a nemek közti különbség → 0.

3. A SZÍNTÉVESZTÉS TIPUSAI

 Protanópia és protanomália: A protanópok szemében lévő,

színérzékelésért felelős receptorok (pálcikák – cones) nem érzékenyek a
hosszú hullámhosszú – vörös – színekre. A vörös szín inkább bézsnek tűnik, és
valamivel sötétebb, mint valójában. Ráadásul a zöld nagyon hasonlít a
vörösre, ezért nehéz a kettőt megkülönböztetni egymástól. A protanomália
hasonló a protanópiához, csak valamelyest enyhébb (1a ábra).
  Deuteranópia és deuteranomália: A színtévesztés leggyakoribb
típusai. A szemben lévő receptorok nem érzékelik a közepes hullámhosszú –
zöld – színeket. Az eredmény a protanópiához hasonló, azzal a különbséggel,
hogy a vörös valamivel világosabb. A deuteranomália nem olyan súlyos, mint
a deuteranópia. Ugyan a deuteranomálok valószínűleg nem látják úgy a
színeket, mint a színeket jól látó emberek, de többnyire képesek
megkülönböztetni a zöldtől a pirosat (1b ábra).

 Tritanópia: A tritanópia sokkal ritkább, mint a fenti két kategória. A

tritanópok receptorai érzéketlenek a kéknek megfelelő, rövid hullámhosszú
színekre. Ez esetben általában a kék és a zöld könnyen összetéveszthető,
valamint a sárga a vörös halványabb árnyalataként jelenhet meg (1c ábra).

 Monokromátia: A monokromátok elenyésző kisebbséget alkotnak a

színvakok között. A szemben lévő pálcikák (cones) egyáltalán nem
működnek, ezért a csapok (rods – azok a receptorok, amelyek csak a világos
és sötét árnyalatok közti különbséget érzékelik) a vizuális információ
egyetlen forrásai. A monokromátok egyáltalán nem látnak színeket, világuk
fekete-fehér – akár egy film noir (1d ábra). Ők a valódi színvakok.
 1 ábra: a) normál kép; b) protanóp; c) deuteranóp; d) tritanóp; e)
monokromát

4. A SZÍNTÉVESZTÉS VIZSGÁLATA

A színtévesztés mérése nem egyszerű feladat, de ma több módszer

létezik. Ezek azonban nem biztosítanak 100%-os diagnózist és mérési
eredményt. A mérések két elv, a szín-megkülönböztetés és a
színmegnevezés módszerén alapulnak.

A legtöbbet használt módszerek a következők:

Anomaloszkóp: Ez a módszer a leghatékonyabb, annak ellenére, hogy

csak a protos és deuteros defektusát mutatja. Egy osztott látómezőben kell a
vizsgált személynek zöldből és vörösből a referencia sárgával azonos sárgát
kikevernie. A zöld/vörös arányból és a sárga intenzitásából megállapítható a
színtévesztés és mértéke. A műszerrel az előbbi két paraméter ismeretében
pontosan megmondható a színtévesztés típusa. Az anomaloszkópok legújabb
generációjában már megjelentek a kék/zöld keveréssel működő műszerek is.

Pszeudo-izokromatikus tesztek: Ezek a ún. nyomtatott pöttyös ábrák.

Pöttyös háttéren számok vagy betűk
láthatók szintén pöttyökből kirakva,
azonban a háttértől eltérő színben.
Egyes színpárokat a színtévesztők
már nem tudnak megkülönböztetni,
így az írásjeleket sem tudják
elolvasni. Ez a teszt a
színtévesztésnek csak a felületes
megállapítására, esetleg a
színtévesztők alapvető csoportosítására használható. Továbbá előzménye
lehet egy esetleges második vizsgálatnak. Típusai: Ishihara, American
Optical, Hardy-Rand-Rittler, Dvorine, F2, Ohkuma,

2 ábra: Pszeudo-izokromatikus teszt

Színdiszkriminációs vizsgálatok: A teszt színes korongokat tartalmaz,

és ezeket kell színsorba rendezni. Típusai: Farnsworth D15, Desaturated D15,
Farnsworth-Munsell 100

Lámpás tesztek: Ide tartozik pl. a Giles-Archer, Lantern és Rodenstock teszt.

5. A SZÍNTÉVESZTÉS KORREKCIÓJA

A világot öt érzékszervünkkel érzékeljük. Ezek közül legtöbb információt a

látás közvetít felénk. (A modern embernél az érzékszervek információ
közvetítő szerepe körülbelül így alakul: látás 90%, hallás 5%, tapintás 2%,
ízlelés 2%, szaglás 1%.) Ezért nem mindegy, hogy a látásban rejlő
lehetőségeket maximálisan kihasználjuk-e.

Az információvesztés a színérzékeléskor rontja az életminőséget, rontja az

információ feldolgozás biztonságát, és ezeken keresztül negatívan
befolyásolja a felismerés reakcióidejét.

Egy jó színlátó több millió színárnyalatot meg tud különböztetni, egy

színtévesztő csak pár ezret, esetleg csak pár százat. Ezért nem veszi észre
például, hogy beszélgető partnere elpirul vagy elsápad, így fontos
metakommunikációs ismeretektől esik el. Nem veszi észre gyermeke
arcszínén, hogy lázas. Nem tud megkülönböztetni érettebb és kevésbé érett
gyümölcsöket, nem veszi észre az eltérő színárnyalatokat fogpótlásnál,
kozmetikai szereknél, stb. Szinte az élet minden területén hátrányos
helyzetben van a jó színlátókhoz képest.

Szemünk a világosság és színkontrasztok alapján különbözteti meg,

ismeri fel a tárgyakat. A színtévesztők színkontraszt érzékenysége kisebb az
ép színlátókéinál. Ezért kevesebb részletet tudnak felismerni
környezetükben. Különösen a színes betükkel nyomtatott szövegek, ábrák,
térképek okoznak nehézséget számukra.

Az élet számos területén hátrányos helyzetben vannak a színtévesztők.

Több, mint száz szakmában (Pl. textilipar, autó-, festék, élelmiszer- és
kozmetikai ipar) nem tudnak ugyanolyan eredményesek lenni, mint a jó
színlátók. A közlekedésben pedig saját magukra és másokra is veszélyesek
lehetnek. A színtévesztők sokkal több közlekedési balesetet idéznek elő, mint
az ép színlátók.

A színtévesztés már óvodás és iskolás korban is nehéz helyzetbe hozza

a színtévesztő gyermekeket: nem ismerik fel a színes jelzéseket, helytelenül
használják a színeket rajzaikon, ügyetlennek bizonyulnak a színes műanyag
formákból kialakított logikai játékok használatában, rosszul látják a
térképeket és a színes tankönyveket.
Éppen ezért rendkívül fontos, hogy a szülők már korán figyeljenek oda
gyermekük színlátó képességére, és ha észlelik a rendellenességet,
forduljanak orvoshoz vele. A probléma korrigálására ugyanis van lehetőség.
Jelenleg is több kísérlet folyik a megfelelő korrigáló szemüvegek
kidolgozására, tökéletesítésére.
Bibliográfia:

 Weaver, RF, Hedrick, PW (2000). Genetika. Panem Kiadó

 Betsy J. Case, Ph.D. (2003). Color Blindness, Assessment report,

february

 Bowmaker, J.K. 1998. Visual Pigments and Molecular Genetics of Color

Blindness. News Physiol. Sci. 13(2): 63-69.