Magyar Királyi Lovasság számára kiadott Gyakorlati Szabályzat (I.

rész, második kiadás,

Budapest,Pallas 1889)

Megjegyzés- a következő szöveg egy kompiláció, amihez a fenti szabályzat Vukics Ferenc által közölt
részleteit használtam fel. Sajnos az eredeti hiányában máshonnan származó illusztrációkkal kellett
kiegészítenem. A szabályzat a honvédek számára szükséges kardforgatási ismereteket tartalmazza , egy
olyan minimumot , amit aránylag könnyen és gyorsan meg lehet tanítani nagyobb tömegeknek, és
biztosítják a harc túlélését és a győzelmet. Egyszerű és ésszerű gyakorlatokról van szó, amik nem sokban
különböznek más korabeli katonai szabályzatoktól, mégis meg kell becsülnünk mert magyar katonákhoz
szóltak.

12.§.

Gyakorlat a kard használatában

A karddal való vívás a honvédben bizalmat gerjeszt e fegyver iránt. Ez által tanulja meg ellenfelét
megtámadni, és magát védelmezni. A különféle meghatározott vágások és födözések gyakorlása arra
szolgál, hogy a honvéd azokkal megismerkedjék és a vívásra előkészíttessék. Ez utóbbi által a
lélekjelenlét próbára tétetik, és a támadási kedv fölébresztetik, mire a lovasnál igen kiváló súly fektetendő.

Víváskor két, könnyű vívókardokkal ellátott honvéd egymással szembe áll, vág és födöz kölcsönös
megállapodások nélkül; de kell hogy fej- és mellvéd, továbbá vívókesztyű által óva legyenek.

Előgyakorlatok
A honvédnek mindenekelőtt meg kell tanulnia a vágásokat teljes erővel és mindig a kard
élével megtenni. Erre előgyakorlatul a kardfogások szolgálnak. Ezek egész karral és erőteljes suhintásal
végbevitt vágások, melyeknek azonban nem szabad egymást gyorsan követniök.
A kardforgatások a már kiképzett vívók által is minden leczke végén gyakorlandók.

E vezényszóra:
„Támadáshoz!”

a honvéd jobb lábát egy lábhosszaságnál távolabbra oldalt teszi, és a kardot, élével fölfelé, mérsékelten
kinyújtott karral akként hozza maga elé, hogy ökle körülbelől a jobb szem elé, azzal egyenlő magasságba,
a penge hegye pedig rézsut előre a bal váll magasságába jusson. A markolat a teljes ököllel akként
markolandó meg, hogy a kis ujj a védővasat érintse. A bal alkar zárt
ököllel a test elé hozandó.

Megj. Ez egy tipikusan lovas

támadóállás, azonban a régi
könyvek tanulsága szerint , ennek
egy változata , a magas szekond,
volt „magyaros állásnak” nevezve,
és gyalogosan , ill. párbajban is
előszeretettel használták

Támadáshoz! Magas szekond

 E vezényszóra:
„Visszakozz!”
az 59. pontban határozott állás foglalandó el.
Megj. mivel nem ismerem az eredeti ábrát , csak feltételezem, hogy itt a
középső állásról lehet szó, szóba jöhet még a kart , a szekond és a terc, de
az egyszerűség kedvéért maradjunk a középsőnél. Jobb kar enyhén
behajlítva , a szablya 45 fokban előre és felfelé, az él lefelé, a hegy az
ellenfél szemét célozza. Lábak alapállásban (a lábfejek merőlegesek
egymásra, a lábszárak párhuzamosak, a testsúly egyformán oszlik meg a
lábakon) egymástól 2 lábfejnyire.

Középső alapállás
E vezényszóra:
„Kardforgatás-egy!”
(felső nyolcas)
a honvéd a penge hegyét a támadó állásból bal felől a feje fölött hátrahúzza, e mellett a könyökcsuklót
meghajtván, erős vágást tesz az ellenfél bal vállára, annak jobb csípője irányában intéz vágást, a kardot
ismét kikanyarítja, kinyújtott karját a jobb oldalon fölemeli, és a két vágást mindaddig ismételi, míg a

„Kettő!”
(alsó nyolcas)
vezényszó következik. A honvéd most a pengét a vágás irányában, melyben épen van, lefelé kikanyarítja,
öklét megfordítja, hogy a Kard éle előfelé irányuljon, és ököl s vállcsuklóiból ugyanazon vágásokat
hasonló irányban mint előbb megteszi, csakhogy alulról fölfelé váltakozva a test mindkét oldalán.
„Három!”
(vízszintes nyolcas)
vezényszóra a honvéd öklét bal válla elé, a kard hegyét rézsut hátrafelé hozza, innét vízirányosan jobbra
vág, a pengét a feje fölött kikanyarítja, és e vágást ismétli, csakhogy inkább jobbra oldalt, és a nélkül,
hogy a kard teljesen kikanyaríttatnék; azután öklét megforditja és ugyanezen vízirányos kettős vágást
ellenkező irányban teszi meg.

A vízirányos forgatások felválltva jobbra és balra mindaddig ismételtetnek, míg:

„Egy!” vagy „Kettő!” vagy „Támadáshoz!” vagy „Visszakozz!” nem történik.

Megj. Az idegen szóval moulinetnek nevezett kardforgatások magyar megfelelőiről van szó, a
szablya oktatásban közismert mozdulatokról van szó. A falra rajzolt irányokba történő vágások
gyakorlatának évszázados hagyományai vannak. Sőt az alapvágások elnevezése se változott. Ami sajátos a
mi Szabályzatunkba az a vízszintes vágások ismétlése, itt arról van szó, hogy az első vágás elsodorja az
ellenfél kardját, a második pedig sebez. A gyakorlatok ezen része két célt szolgál, elsősorban a katona
megbarátkozik a szablyával, ízületei megszokják a sajátságos mozdulatokat és megtanulja a penge helyes
vezetését. A szablya soha nem mozoghat lapjára fordulva, az él helyes állásakor süvítő hang hallatszik,
mikor gyorsan halad. A kardforgatás során a fegyvert a lendület is hajtja , de mikor az ellenfél irányába
ér, izomból is rá kell segíteni. A kardforgatások alapállásból indulnak és oda térnek vissza.
 Ha a honvéd e kardforgatások végbevitelében melyek teljesen kikanyarított és összefüggő
vágásokból állnak, már némi ügyességet szerzett, akkor egy vágóállványra kell neki vágásokat és
szúrásokat szabatosan kijelölt irányban, teljes erővel tennie.
A vágóállvány egy szorosan összefűzött, bevont és egy férfi felsőtest magasságának és
szélességének megfelelő szalmacsomó, mely szilárdan álló 1, 6 méter magas czölöpre tűzetik.
A kardnak minden vágásnál első harmadával kell az állványon kijelölt helyet eltalálnia.
Hogy a honvéd minden irányban megtanuljon vágni és szúrni, támadó állást akként foglaljon, hogy
a vágóállvány vele vagy egyenest szemközt, vagy előre és oldalt, vagy pedig tőle teljesen oldalt legyen.
Ha a honvéd a vágóállványtól oldalt áll fel, akkor főleg csak a felső és vízirányos vágásokat és szúrást
vigye végbe.
 E vezényszóra:
„Magasan jobbra vágj!”

a honvéd a kardforgatás első vágását intézi a vágóállvány ma.j. pontjára, és ismét támadó állást foglal, a
minek minden következő vágás vagy szúrás után is meg kell történnie.
„Magasan balra-vágj!”
erre a honvéd a kardforgatás másik vágását teszi meg a ma.b. pontra.
„Mélyen jobbra (balra) -vágj!”
mire a honvéd a kardforgatás vágásait (91.p) intézi a mé.j. (mé.b.) pontra, minél a felsőtest mérsékelten a
nevezett oldal felé hajlik.
„Jobbra (balra)-vágj!”
erre a honvéd a vizirányos kettős forgatásnak első vágását teszi meg az ma.b. (ma.j) pontra.
„Fejre-vágj!”
a honvéd felülről függőleges irányban vág az f. pontra.
„Szúrj!”
erre a honvéd az öklét hátrahúzza, mialatt hüvelykujját a markolat hátára kell tennie, és a karjának teljes
kinyújtása mellett erőteljes döfést intéz, melynek, felsőtestének némi elő- vagy az illető pont felé való
hajlása által, nagyobb nyomatékot ad.
Megj. A szúrás nem középső állásból indul, hanem tercből vagy kartból ill. külső vagy belső állásból,
ennek oka, hogy a középső állás sebezhető a lefele irányuló erőkkel szemben.
Belső vagy kart szúrás

Külső vagy terc szúrás

A szúrások elsődleges célpontja a mellkas, mikor megtanuljuk a pengét jobban irányítani, akkor lehet a
has, a torok és arc, valamint a test bármely része.
Vívóoktatás
Ez oktatásnál a kardhüvely letétetik, és a honvédnek öltözetére nézve, úgy mint a tornászatnál, az
illemet nem sértő minden kényelem megengedendő. A vívómester , s vívó oktatásánál egy könnyű vas
vívókardot használjon. Ha a honvéd teljes erővel tud a vágó állványra meghatározott irányban vágni és
szúrni, akkor a vívómester eleintén a döfkörön kívül a honvéddel szemben állást foglal s ezt vezényli:

„Vívni-állás!”
mire a honvéd félbal fordulattal egyidejűleg jobb lábát másfél lábhosszaságban az arczvonalra
merőlegesen előre teszi, és pedig akként, hogy a jobb lábhegy mindkét sarkkal egyenes vonalat. És a bal
láb e vonallal derékszöget képezzen.
A jobb térd a lábfej közepéig, a bal térd pedig függőleges irányba a lábhegy fölé előre hajlítandó; a
test súlya mindkét lábra egyaránt nehezedjék.
A felsőtest egyenes marad. A bal váll hátravettetik, az arcz pedig előre irányoztatik. A honvéd
egyszersmind kardját a támadásra megállapított helyzetbe hozza és bal alsókarját hátára helyezi.
Megj. a bal kar helyzete arra az esetre vonatkozik, ha csak szablyával vagyunk felszerelve, másodlagos
fegyver esetén, mint pl. tőr, fokos a bal kar is készenléti helyzetben van. Jobb kar felső szekondban.

„Magasan jobbra (balra)-vágj!”

erre a honvéd a vágás megtételével egyidejűleg előrelép, és pedig akként, hogy jobb lábát legalább másfél
lábhosszúságra a földhöz közel maradva előreteszi, jobb térdét a lábhegy irányáig előre hajlítja, a bal
térdet teljesen kinyújtja és a felsőtestet annyira előre hajlítja, a, anélkül, hogy a bal lábtalp a földről
fölemeltetnék.
„Állás!”
vezényszóra a honvéd ismét vívóállásba helyezkedik, a mi valamennyi következő gyakorlatnál is
megtörténik.

E vezényszóra:
„Mélyen jobbra (balra)- vágj!!”
A honvéd a jobb láb előretevése mellett az alsó vágásokat viszi végbe.

„Fejre-vágj!”
vezényszóra a honvéd jobb lábának előtevése mellett az ellenfél fejére intéz vágást, minél saját fejét kissé
lehajtja.
„Szúrj!”
vezényszóra a honvéd, jobb lábának egyidejű előtevése mellett egy kissé lehajtott fejjel szúr, minél a kard
hegye az ellenfél fejére irányozandó. Ha e támadó mozdulatok eléggé gyakoroltattak, az oktató a
közvetlen döfkörben a honvéddel szemben vívóállást foglal, és pengéjét az ellenfél kardjával keresztbe
veti, és pedig vagy a külső oldalon (él-élen) vagy pedig a belső oldalon (hát-háton).
Ezután a honvédnek a vágásra, testének egy részét födetlenül hagyván, alkalmat nyújt,
megmagyarázza neki az ily alkalmak mikénti felhasználását, utasítja őt, hogy a szándékolt támadó
mozdulatot hajtsa végre, és azután az ellen magát födözi.
Ha a honvéd ilykép az oktató födözéseiből a födözések különféle nemeit megismerte, valamint a vágásra
neki nyujtott alkalmakat kizsákmányolni megtanulta, akkor most ő maga oktatandó a födözésre.
Minden vágás vagy szúrás ellen a penge erősebb részével, annak élével és kissé előre irányuló
hegyével, és csakis ott kell födözni, midőn az ellenfél előtör.
A pengének erősebb része alatt annak közepétől egész markolatig terjedő rész értetik.
A födözések begyakorlása végett az oktató a honvéddel szemközt vívóállást foglal, pengéjét az
ellenfelével keresztbe veti, például a belső oldalon, hogy gyenge nyomással balra az ellenfél bal oldalát
érhesse, és ezután ezt vezényli:
 „Balra-födözz!”
Erre a honvéd azon pillanatban, midőn az
előretörő oktató annak bal válla felé vágást jelez,
öklét megfordítja, és azt rézsut fölfelé irányuló
pengeheggyel baloldala felé tolja, egyszersmind
öklét a vágás magassága vagy mélysége irányának
megfelelőleg leereszti, hogy a vágást a penge élével
a markolathoz közel felfoghassa.
Ha a honvéd „lóháton” van támadó állásban, a bal
oldala és a háta ellen irányzott vágásokat kifelé
fordított éllel és leeresztett pengeheggyel kell
fedeznie,
és e mellet felsőtestét megfelelőleg fordítani.
Az oktató némi ideig a kitörésben
megmarad, hogy a födözést bírálhassa, azután a
vívókardot ismét hátra huzza, mire a honvéd is
Balra födözz-Kart előbbi állásba helyezkedik, a mi a következő Balra födözz, lovon
födözéseknél is mindig szem
előtt tartandó.

Az oktató most a külső oldalon teszi keresztbe kardját a

honvédével, annak pengéjét kissé jobbra nyomja, és a
vágást a honvéd jobb válla felé jelezvén, ezt vezényli:
„Jobbra-födözz!”

Itt a honvéd öklét, rézsut fölfelé irányuló

pengeheggyel a jobb oldal felé fordítja és átveti, öklét
egyszersmind oly mérvben leereszti, a mint a vágás
mélyebbre vagy magasabbra irányoztatik, hogy azt
pengeéllel a markolathoz közel felfoghassa.

Ezen födözés „lóháton”, a felsőtest megfelelő

fordulata
mellett a jobb oldalt és a hátat oltalmazza.
Jobbra födözz-terc Jobbre födözz, lovon
Mélyen balra - födözz!”
erre a honvéd a bal csípője felé alulról jövő
vágást az által födözi, hogy kifelé fordított él
mellett a pengehegyét a bal oldal felé leereszti.

„Mélyen jobbra – födözz!”

mire ugyanazon födözés z ellenkező oldalon

megtétetik.
E két mély födözésnél az ökölnek nem szabad a
gyomorgödör magasságánál alább süllyedni.

Mélyen balra-szeptim Mélyen jobbra-alacsony szekond

 E vezényszóra:
„Fejet – födözz!”

a honvéd azon pillanatban, mikor az oktató a fejvágást jelzi, kardját

élével fölfelé annyira hátra viszi, hogy ökle jobb szemétől körülbelül két
arasznyira jobbra előre és fölfelé kissé fölemelt pengehegy pedig inkább
balra mint előfelé legyen; a fej egyidejűleg kissé jobbra nyomván azt
vezényli:

„Szúrást jobbra – födözz!”

és jelzi a honvéd melle felé a szúrást, ki
ugyanazon pillanatban az ellenfél
fegyverét leeresztett pengehegy mellett az
éllel jobbra felfogja.
Az oktató most a kardot a belső
támaszból kissé balra nyomván, ezt
vezényli:

Fejet fedezz
„Szúrást balra – födözz!”
és a szúrást a honvéd melle felé jelzi, a ki magát ez ellen ép úgy mint
előbb, csakhogy a bal oldal felé födözi.
Ezután a honvéd arra utalandó, hogy magát a szúrás ellen a külső
Szúrást jobbra-födözz
támaszból balra és a belső támaszból jobbra födözze, és e mellett figyelmeztetendő arra, hogy e végből a
pengéjét az ellenfél pengéjén felülről át kell vinnie.
Ha a honvéd már valamennyi megmagyarázott támadó és védő mozdulatot helyesen és kellő
gyorsasággal képes végbevinni, akkor a vágások és szúrásoknak a födözésekkel való összeköttetései az
oktató által vezényelve gyakoroltassanak.
E czélból az oktató és a honvéd szintén vívóállásba egymással szembe állanak, és a pengéket
keresztezik. Egy-egy vágásra vagy szúrásra egy födözésnek, s viszont az utóbbira egy támadó
mozdulatnak kell következnie.
Az oktató a honvéddel eleintén csak két különböző mozdulatot külön-külön osztva, később
azonban gyorsan egymást követve, gyakoroljon; míg végre a növekedő ügyesség mellett egy harmadik és
egy negyedik mozdulatot is kössön az első kettővel össze. Ha ilykor a honvéd első mozdulata vágásból
vagy szúrásból áll, azt csak az oktató rendeletére szabad megkezdenie.
Bizonyos összeköttetéseknél az oktató a pengetámasztásnak a külső vagy belső oldalra való
változtatása által, ellenkező viszonyt idézhet elő; de a honvédet gyakran a végbevitel előtt vagy után a
jelzett mozdulatnak czélja iránt kérdezze meg, hogy ez által az a kardvívásnál előforduló helyzetnek
önálló megbírálására szoktassék.

Ezzel az iskolavívás be van fejezve, és most a „kölcsönös értesítés nélküli vívás” kezdetik meg.

Ennél csak a tanult vágások és födözések használandók, mert a lovasnak nehéz kardja miatt
mesterkélt vívás soha nem alkalmazható és a honvédet csak tévútra vezetné. Ha a vívó honvédek nem
képesek magukat kellő nyugalommal mérsékelni, a gyakorlatok rögtön megszüntetendők.