Az egyik percben nincs semmid, a másik percben meg többet kapsz, mint amit el tudsz

fogadni.” (Paulo Coelho)

“Az vagyok, aki bárki más is lehet, ha hallgat a szívére. Olyan ember vagyok, aki leborul az
élet titokzatossága előtt, aki nyitott a csodákra, aki derűsen és lelkesen viszonyul mindenhez,
amit csinál.” (Paulo Coelho)

“Amit meg kell tanulnunk, az mindig ott van a szemünk előtt, csak alázatosan és figyelmesen
körül kell néznünk, hogy meglássuk mit akar tőlünk az Isten, és melyik a legjobb lépés amit a
következő pillanatban tehetünk.”
(Paulo Coelho - A Zahír)

“Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve
a következményekkel. Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel. Hogy vannak emberek,
akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki. Hogy olykor az,
akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon
keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni. Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret
téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével. Hogy
sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha
ezt elhinné. Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te
vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak. Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a
világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod.” (Paulo Coelho: A fény harcosa)

“Nem az a mester, aki megtanít valamire, hanem aki megihleti a tanítványt, hogy legjobb
tudását latba vetve fölfedezze azt, amit már addig is tudott.”
(Paulo Coelho)

“A sors akkor állít minket nagy döntések elé, amikor a legkevésbé sem számítunk rá. Ilyenkor
derül ki, elég bátrak vagyunk-e, hogy megváltoztassuk az életünket. Ilyenkor nem tehetünk
úgy, mintha mi sem történt volna, és nem hivatkozhatunk arra, hogy még nem vagyunk
felkészülve a döntésre. A próba nem vár. Az élet nem néz hátra.” (Paulo Coelho: Az ördög
és Prym kisasszony)

“A boldogság egy olyas valami, ami megsokszorozódik, amikor osztoznak rajta.”

(Paulo Coelho: A Piedra folyó partján ültem, és sírtam)

“A szenvedés abból fakad, hogy elvárjuk, hogy úgy szeressenek minket, ahogy elképzeltük.”
(Paulo Coelho: A Zahír)

“Abszolút szabadság nem létezik, helyette csak a választás szabadsága létezik, vagyis az,
hogy magunk választjuk ki, mi mellett kötelezzük el magunkat.”
(Paulo Coelho: A Zahír)
“Egyetlen kaland többet ér, mint ezer egyforma nap, amit kényelemben és jólétben töltök.
(Paulo Coelho: Veronika meg akar halni)

“Megmutatta neki a környezetében található embereket. Amott egy kitűnő családapa, aki
éppen csomagolja a holmiját és segít felöltözni a gyerekeinek, szívesen kikezdene a
titkárnőjével, de rettenetesen fél, hogy megtudja a felesége. A felesége viszont dolgozni
szeretne, hogy független lehessen, de fél, hogy megtudja a férje. A gyerekeik azért fogadnak
szót, mert félnek a büntetéstől. Az a lány, aki egyedül fekszik a napernyő alatt és könyvet
olvas, úgy tesz, mintha nem törődne a világgal, pedig valójában retteg, hogy egész életében
egyedül marad. Az a fiú ott, teniszütővel a kezében, állandó félelemben él, mert meg kell
felelnie a szülei elvárásainak. A pincér, aki trópusi italokat szolgál fel a dúsgazdag
vendégeknek, folyamatosan attól retteg, hogy bármelyik pillanatban elveszítheti az állását. Ott
az a lány táncosnő szeretett volna lenni, végül mégis inkább ügyvédnek tanult, mert félt, hogy
megszólják a szomszédok. Az az öregember azt hangoztatja, hogy azért nem iszik és nem
dohányzik, mert így sokkal jobban érzi magát, de a valóságban nagyon fél a haláltól, ami évek
óta megállás nélkül duruzsol a fülébe. Vagy ott fut egy pár a hullámok között, fröccsen a víz a
talpuk alatt, mosolyognak ugyan, de a lelkük mélyén ők is félnek, hogy megöregszenek,
unalmasak és fölöslegesek lesznek. Vagy az a férfi, aki most megállt a hajójával az emberek
előtt és mosolyogva, napbarnítottan integet, borzasztóan fél, hogy egyik pillanatról a másikra
elveszítheti a pénzét. És a szálloda tulajdonosa is, aki ezt a paradicsomi idillt a szobája
ablakából nézi, és mindenkit felhőtlenül boldognak és elégedettnek szeretne látni, rengeteget
követel a könyvelőjétől, mert fél, hiszen tudja, hogy bármilyen becsületes, az adóellenőrök
mindig találnak könyvelési hibákat, ha akarnak.
Ezen a gyönyörű naplementés tengerparton tehát mindenki fél.
Félnek, hogy megfulladnak, félnek, hogy egyedül maradnak, félnek a sötétségtől, mert
ördögökkel népesíti be a szobájukat, félnek olyasmit tenni, ami nincs benne az
illemtankönyvben, félnek Isten ítéletétől, az emberek rosszallásától, az igazságszolgáltatástól,
mely a legapróbb vétséget is szigorúan megbünteti, félnek kockáztatni, félnek veszíteni, de
félnek nyerni is, mert félnek az irigységtől, félnek szeretni, mert félnek az elutasítástól, félnek
fizetésemelést kérni, elfogadni egy meghívást, ismeretlen helyekre menni, félnek, hogy nem
beszélik egy idegen ország nyelvét, hogy nem tudják lenyűgözni az embereket, hogy
megöregszenek, hogy meghalnak, félnek, hogy csak a gyengeségeik miatt veszik észre őket,
és nem figyelnek föl az értékeikre, vagy hogy egyátalán nem veszi észre őket senki, sem a
gyengeségeik, sem az értékük miatt.
Félelem, félelem és félelem. Az élet a félelem birodalma.”

(Paulo Coelho: Az ördög és Prym kisasszony)

“Isten mindennap ad nekünk egy pillanatot, amikor megváltoztathatunk mindent, ami
boldogtalanná tesz. S mi mindennap úgy teszünk, mintha nem vennénk észre ezt a pillanatot,
mintha nem is létezne, mintha a ma ugyanolyan lenne, mint a tegnap, és semmiben sem
különbözne a holnaptól. De aki résen van, az észre fogja venni a mágikus pillanatot. Bármikor
meglephet minket: reggel, amikor bedugjuk a kulcsot a zárba, vagy az ebéd utáni csöndben, és
a nap bármelyik percében, amelyik nem látszik különbözőnek a többitől. Mert ez a pillanat
létezik, és ebben a pillanatban a csillagok minden ereje belénk száll, és segítségükkel
csodákra leszünk képesek.”
(Paulo Coelho: A Piedra folyó partján ültem, és sírtam)

“Miközben mosogatsz, imádkozz! Adj hálát a mosogatni való tányérokért, hiszen ez azt
jelenti, hogy volt bennük étel, hogy tápláltál valakit, hogy szeretettel gondoskodtál valakiről:
főztél, és asztalt terítettél. Képzeld el, hány ember van a földön, akinek nincs mit elmosnia,
vagy nincs kinek megterítenie…”
(Paulo Coelho: A portobellói boszorkány)

“… a változások csak akkor következnek be, amikor valami olyat teszünk, ami abszolút nem
illik bele az általunk megszokott világba.”
(Paulo Coelho: A portobellói boszorkány)

“Van valamitek, amit nem adnátok oda? Mindent, amitek van, oda fogtok adni egy napon.
Gyakran mondjátok: “Adnék, de csak az arra érdemesnek.” Kertetekben a fák nem mondják
ezt, sem nyájatok a legelőn. Adnak, hogy élhessenek, mert a nem-adás elpusztít.” (Paulo
Coelho: A portobellói boszorkány)

“Néha vereséget szenvedünk. De a vereséget úgysem kerülhetjük el. Ezért aztán még mindig
sokkal jobb, ha az álmainkért vívott harcban veszítünk el néhány csatát, mint ha úgy
szenvedünk vereséget, hogy azt sem tudjuk miért harcoltunk.” (Paulo Coelho)