1.

FEJEZET
- Mit beszélsz?
Bár Vanessa kihallotta volt férje hangjából a döbbent hitetlenkedést, érzékei most, tíz év
bolydultak a férfi vidékiesen elnyújtott kiejtésétıl. Magának sem akarta bevallani, de még
g hatni tudott rá, még így, telefonon keresztül is.
- Hogy mi leszek?
- Nagypapa! Fogd már fel végre: nagypapa! - ismételte az asszony, majd gyorsan lefedte
tenyerével a kagylót, nehogy Mitch meghallja szipogását, és rájöjjön, hogy sír. Felvilágos
nı létére miért olyan nehéz megbirkóznia a ténnyel, hogy a lánya gyereket vár? Elvégre a ki
éveket írjuk! Letörölte a könnyeit, és megpróbált Mitch szavaira összpontosítani.
- Angie állapotos?
- Minthogy nincs több gyereked, ki más tehetne nagypapává? - Vanessa bosszankodott, hogy
Mitch változatlanul a legizgatóbb f~~, ha mégoly ostoba kérdéseket tesz is föl.
- Ez biztos? Hogy történt? - Hármat találhatsz!
- Ide hallgass, Vanessa, te vagy az anyja...
- Jólesik hallani, hogy harmincnyolc évesen még mindig működik a memóriád.
- Küldd a telefonhoz! - Pillanatnyilag alszik. - Akkor költsd fel! Beszélni akarok vel
e. - Majd holnap, Brayburnben.
- Holnap? Hát hol vagytok most?
Mitch meglepett hangja elárulta, azt hiszi, Perthbıl hívja. - Tamworthben. Ma délben érkez
tünk Sydneybe.
- Itt vagytok? Holnap Brayburnbe jöttök?
- Ezt a dolgot feltétlenül személyesen kell megbeszélnünk, hármasban. Arra pedig nem számít
m, hogy otthagyod a drágalátos marháidat, és Perthbe repülsz.
- Már megint a régi nóta...
- Figyelj, Mitch, elfáradtam, se erım, se kedvem most vitatkozni. Holnap találkozunk,
jó éjt! - Az asszony letette a kagylót, mielıtt Mitch folytathatta volna a beszélgetést.
Bekapcsolta a vízforralót - milyen szerencse, hogy az ausztrál motelekben mindig gondo
lnak erre -, és elıkereste az erıs fejfájáscsillapítót, amely nélkül sosem indult útnak. Bá
s repülni, a jelen helyzetben nem vezethetett át egész Ausztrálián, így ma kétszer is gépre
ett ülnie; Perthbıl Sydneybe, majd onnan Tamworthbe. Mostani idegfeszültségét mégis csak az
tulajdonította volna a légi útnak, aki nem ismerte volt férjéhez fűzıdı kapcsolatának részl
Fordulj fel, Mitch Randall! -füstölgött Vanessa magában. Lenyelt két tablettát, aztán - biz
, ami biztos - bekapott még egyet. Pihenni akart, hiszen holnap kétórás autózás vár rá, az
dig Mitch.
A teát az éjjeliszekrényre tette, és ágyba bújt. Az egyenletes szuszogás a szoba másik felé
a figyelmét, ahol Angela aludt. A lány fekete haja élesen elütött a lepedı patyolatfehérjét
gy sötét szempillája is makulátlan, hamvas arcbırétıl.
Az asszony szíve elszorult, ahogy a mélyen alvó Angela még jobban bebugyolálta magát, míg c
hollófekete feje búbja látszott ki. Gyerekkorából ırizte meg ezt a szokást. Annak idején V
a minden éjjel többször is benézett hozzá, és lejjebb húzta a takarót, nehogy megfulladjon
si. És ez a kicsi maholnap anya lesz!
Szinte hihetetlen, de három napja még perthi butikjának választékbıvítése volt a legnagyobb
ja, most pedig az, hogy tizennyolc éves lánya terhes, és a történelem milyen képtelenül ism
magát.
Bárcsak ne került volna sor erre, hiszen még Angela is gyerek! Vanessa a szája elé kapta a
kezét, nehogy felébressze zokogásával a lányt. Már csak az hiányzik, hogy Angela úgy érezz
omorította. Saját bırén tapasztalta, milyen fájdalmas a bűntudat, hogy nem sikerült megfele
szüleink elvárásainak. Egyébként sem csalódott Angie-ben, csak aggódott érte. Miért kellet
megtörténnie? Ez nem igazság!
A langyosra hűlt teáért nyúlt, két hajtásra kiitta, majd eloltotta a lámpát. Össze kell sze
gát, nem mutatkozhat gyengének most, hogy tíz év után elıször találkozik a volt férjével. A
kell állnia, és támogatnia minden lépésében, akár megtartja a gyereket, akár örökbe adja. A
ndolat ugyan cseppet sem tetszett Vanessának, de a döntés az anyáé. Ő majd segíti, nem enge
hogy önsajnálatba süppedjen!
Kifújta az orrát. Elég a nyavalygásból! Értelmes, sikeres, harmincöt éves nı, és... és... j
! Mindjárt nagymama lesz,!
A völgy dús füve hullámzott a szélben, itt-ott egy-egy göcsörtös törzsű gumifa vetett árnyé
kel szegélyezett láthatárig húzódó buja zöld nem is
emlékeztetett a kiégett tájra, amelyet Vanessa tíz évvel ezelıtt elhagyott. Azóta ı is megv
t.
Az a rémült, könnyes szemű fiatalasszony felnyalábolta nyolcéves kislányát, s két bırönddel
szó nélkül elrobogott Brayburnbıl. Ma már határozott, megbecsült üzletasszony, aki megáll a
, nem szorul uralkodni vágyó férfiakra, amilyen az apja vagy Mitch.
- Apu ırjöngeni fog - rezzentette fel merengésébıl Angela lágy hangja.
- Rémeket látsz - csitította az asszony különösebb meggyızıdés nélkül. - Tegnap este óta vo
mészteni a hírt, és sokkal jobban szeret téged, semhogy hosszú távon neheztelni tudna rád.
- Craiget féltem, nem magamat.
Vanessa próbált megnyugtatóan mosolyogni, de érezte, hogy nem nagyon sikerült. A fiú nevéne
uszta említésére önkéntelenül összecsikordult a foga. Már maga az a tény, hogy állatgondozó
n és szörnyen fiatal, borzongató emlékeket idézett föl benne...
Negyedórával késıbb a kocsi elıtt feltűnı fehér kapu látványa visszazökkentette a jelenbe.
a kormányt, és csikorgó fékekkel megállt. A kapu fölött takaros betűk köszöntek rá:
BRAYBURN Alapító: C. és W. Brayburn Tulajdonos: M Randall és V. Brayburn
Vanessa gyomra le-föl liftezett.
- Nyisd ki a kaput! - szólt a lányának, le sem véve tekintetét a feliratról. - Remek, már a
hittem, átgázolunk rajta.
Nem felelt az epés megjegyzésre, nem volt biztos benne, hogy egy szót is ki tudna nyögni
a torkát szorongató gombóctól.
- Jól vagy, anya?
- Hogy mit? Persze, drágám, csak egy kicsit elgémberedtem. - Nagyot nyújtózott a látszat ke
véért. - Nincs kedved átvenni a kormányt? Majd én kinyitom a kaput-próbálta megragadni az a
lmat, hogy levezesse hirtelen felgyülemlett, ideges energiáját.
- Nem megyek egyenesen a házhoz. Elıbb megkeresem Craiget.
- Az egy örökkévalóságig tarthat! A birtok több mint kétszázötven négyzetkilométer, és ki t
gozik éppen.
- Csak tegyél ki a bélyegzınél, majd én megkeresem.
- Elıször üdvözölnöd kell apádat-erısködött Vanessa, nem mintha ezt valóban szükségesnek ta
iszont nem akart egyedül találkozni Mitchcsel.
- Nem, elıször a gyerekem apjával kell találkoznom. Légy szíves, ne erıszakoskodj, anyu!
Vanessa nem folytatta a vitát. Úgy tűnt, Angie elérkezett terhességének abba a feszült szak
a, amikor az égvilágon minden sírást válthatott ki belıle.
- Jó, gyerünk a bélyegzıhöz!
Öt újabb kapun át egy földúthoz jutottak, amely a borjak megjelölésére szolgáló, körülkerít
ett. Amikor az asszony rá akart kanyarodni, Angie szólt, hogy álljon meg.
- Miért? Azt hittem, megkeressük Craiget.
- Nem, anyu, egyedül megyek. Majd találkozunk a házban. - De Angie...
- Én akarom megmondani neki! - Azzal a lány kiszállt a kocsiból. - Biztos?
- Ne félts, anyu! Neked ki fogta a kezedet, amikor szóltál rólam apunak? - búcsúzott nevetv
.
Vanessa nem talált szavakat meghökkenésében. Két karját összefonta a kormánykeréken, és ráf
omlokát. Emlékezetében felmerült Mitch Randall képe. Térden állva könyörgött, hogy menjen h
etlenül azután, hogy beszámolt neki a terhességérıl.
Arcán ismét fonó könnyek gördültek le. Beletelt némi idıbe, míg összeszedte magát annyira,
ssa az utat fájdalmas múltja felé.
Tüstént meglátta Mitchet, amint begördült a házat övezı központi udvarra, s ahogy a magas,
lak egy pillanatra megfeszült, az elárulta: tudja, ki érkezik. Alig egy-két méternyire állt
de arcát eltakarta a széles karimájú, porlepte kalap. A kövérkés állatgondozó mellett, aki
eszélgetett, még szembeötlıbb volt tökéletesen arányos termete. Vanessa tekintete végigsikl
fém barna düftinnadrágba bújtatott, hosszú lábán, amelyet egykor a sajátjával fogott át...
Mitch ránézett, aztán elindult felé.
- Hol van Angela? - Egy lépés távolságban lecövekelt:
Vanessa meg akarta kérdezni, hol marad a megszokott, kurtán odavetett köszönés, de a szája
em engedelmeskedett. Mintha a tüdeje is akadozva működött volna, a szíve viszont annál jobb
n beindult. Ez ırület...
- Szóval hol van? - kérdezte ismét a férfi, és a kocsi tetejére támaszkodott: - Elıbb... sé
rt egy kicsit. Rögtön jön.
Mitch szájának keskeny vonala elárulta, hogy nincs elragadtatva. Vanessa örült, hogy nem m
ondta meg pontosan, hová ment a lány. Semmi jó nem sülne ki abból, ha a férfi most odarohan
a, és jelenetet rendezne. Úgy tűnt, mintha Mitch mondani akarna valamit, de az állatgond
ozóra pillantott, akivel az imént tárgyalt, és hátralépett.
- Menj be a házba, Vanessa, mindjárt én is jövök! - Megfordult, és visszasétált emberéhez.
Hiába próbálta tagadni az asszony, csalódottság fogta el. Föllépett a széles tornácra. Pers
is várt.., vörös szınyeget? Amikor tíz éve faképnél hagyta, a helybeliek egyöntetűen áldoz
tették Mitchet. Még néhány itteni barátjának a levelei is inkább a férfival rokonszenveztek
t vele. A sors fintora, hogy neki hiányzott az együttérzés, mégis Mitch kapta, aki viszont
utálta, ha bármiért sajnálják. Vanessa tudta, nemcsak benne maradt máig neheztelés házassá
romlása miatt, hanem nyilvánvalóan Mitchben is.
Csak remélni merte, hogy képesek eltemetve tartani arra a pár napra, amelyet ı meg Angie
itt töltenek.
Tíz éve nem találkoztak, s nem beszéltek egymással húsz szónál többet. Nem csoda hát, hogy
tch most végre belépett a házba, enyhén szólva felforrósodott a légkör.
A férfi feszült tartásáról lerítt, mennyire feszélyezi az asszony jelenléte, de beletörıdı
jelezte: felkészült az elviselésére. Vanessát ugyanakkor kizökkentette egyensúlyából Mitch
Idegesen bámult ki a konyhaablakon, abban a reményben, hogy Angela hamarosan elıkerül.
- Alig tudom elhinni - szólalt meg a férfi, és karikás szemébıl ítélve nemigen alhatott a t
nhívás óta, bár a kialvatlanságtól talán még jóképűbbnek tűnt. - Megértem az érzéseidet, Mi
- Hogy engedhetted ezt? Épp te!
- Én?! - fordult szembe vele Vanessa felháborodottan zihálva. - Éppen én... - Hát te vagy a
anyja, a teremtésit! - szántott végig kezével sűrű, fekete haján a férfi. - Ha már fűvel-f
zik, mi a nyavalyának nem ügyeltél rá, hogy szedjen valami tablettát?
- Angie nem fekszik le fűvel-fával, ahogy oly ékesszólóan kifejezted magad. Fogalmam sem v
olt róla, hogy komolyan jár valakivel. Honnét tudhattam volna... - Te vagy az anyja...
- Jó, ezt már mondtad. De most nem Angié származása van terítéken.
- Kié a gyerek? - szűrte fogai közt a szavakat Mitch. - Megölöm a csirkefogót, én...
Vanessa nem tudta visszafojtani a hisztérikus kacajt, de elvált férje gyilkos pillantása
tüstént elnémította.
- Bocsánat!-motyogta. - Tudod, valakitıl egyszer már hallottam szóról szóra ugyanezt, ugyan
.
Fojtogató csend támadt, ahogy farkasszemet néztek egymással. Az asszony érverése felgyorsul
, egy pillanatra ismét tizenhét éves volt, ugyanitt állt, és közölte apjával, hogy állapoto
mályosuló tekintete pislogásra késztette, s eltűnt a kép.
- Pontosan ezért hittem, hogy semmi szín alatt nem engeded ugyanerre a sorsra jutni
Angie-t. Te élsz vele, az ég szerelmére, tudnod kellett volna, mi folyik körülötted! Az örd
is, én jó, ha évente két hónapig látom.
- Hát kapaszkodj meg, Mitch Randall! Angela itt, nálad esett teherbe! - Hiszen július ót
a nem járt nálam.
- Az ötödik hónapban van - vágta a férfi képébe Vanessa, de nem érzett elégedettséget. A ké
fájdalom, a vonzó arc hirtelen sápadtsága láttán elszorult a szíve. - Én... én is csak pár
om.
Mitch néhány másodpercig hallgatott, aztán megfordult, és egy üveg whiskyt meg két poharat
t elı a konyhaszekrénybıl. Jókora adagot töltött mindkettıbe. - Tessék! Ha feleannyira megr
dolog, mint engem, akkor biztos rád fér. - Odanyújtotta „látogatójának" az egyiket, aztán
tt, és a mosogatónak támaszkodott. - Minek várt ilyen sokáig? Azt hitte, elmegy magától? -
lte az asszonyra elkínzottan kék szemét.
Vanessa soha nem látott kékebbet, s bárhogy igyekezett az évek során, nem tudta elfelejten
i. Megrázta a fejét, és kortyolt egyet az italból, hátha a keserű folyadék megkönnyíti a kö
vakat. Amikor három napja ı hallotta ıket, mintha kést döftek volna a szívébe.
- Annak alapján, ami velünk történt, Angie attól félt, hogy... abortuszra kényszerítjük.
- Mire?!
- Kivárta az idıt, amin túl nem jöhet szóba a terhességmegszakítós. Mitchbıl vaskos káromko
- Hogy gondolhatott ilyen szörnyűséget? - tette föl a kérdést, amely néhány napja Vanessábó
kott.
- Állítólag egy barátnıje így járt. Megmagyaráztam neki, hogy bármilyen nézeteltérések volt
t, egyikünknek sem jutott volna eszébe megoldásként a magzatelhajtás. Szerintem valahol mél
en legbelül ı is tudta ezt, csak idıbe tellett, amíg összeszedte a bátorságát, hogy elmondj
em.
Mitch szórakozottan kibámult az ablakon, nem szólt egy szót sem. Vanessa igyekezett megtör
ni a csöndet.
- Közöltem vele: bárhogy dönt, én mellette állok. Remélem, te is így érzel. Mitch?
- Ehhez sok mindent kell megfontolni - nézett rá ismét a férfi. - Ki az ördög az apa? Nyilv
valamelyik ifjonc, akivel Broken Hillben találkozott, amikor átrepültünk Stacey Whiting
esküvıjére...
- Nem, Mitch...
- A vılegény rokonsága... - Figyelj...
- Angie mondta, hogy az egyikük Perthbe költözött...
- Elhallgatnál végre egy percre? - Vanessa éles hangja ıt magát is meglepte. Mély lélegzete
ett, mielıtt higgadtan folytatta volna. - Az illetınek semmi köze ahhoz a tehenészbáró-famí
z.
Mitch szemében az aggodalom szikrája villant. A férfi Angelát a születésétıl fogva mindenki
elyezte, tejben-vajban fürdette, majomszeretettel csüngött rajta, éppúgy kényeztette, mint
gykor Vanessát a saját apja. Vanessa végül
mégis csalódást okozott Jack Brayburnnek, s az asszony most remélte, hogy Mitch nem ford
ul el Angie-tıl, ahogy az apja tıle.
- Ki az? - kérdezte szenvtelen arccal Mitch. - Craig O'Brien, a te egyik...
- Tudom, kicsoda a nyomorult. Majd adok én neki! A sok ırültség közül, amelyet ez a lány el
ett, ez viszi el a pálmát. Egy senkiházi, egy nagyokos, akit jól tunikán kéne billenteni...
Vanessa némán hallgatta, amíg Mitch fölsorolta, mi mindenért nem elég jó az állatgondozó Cr
rien az ı tizennyolc esztendıs csemetéjéhez. Ismét rádöbbent, hogy ezt is hallotta már egys
- ...túl nagyra van magával, és túl hamar eljár a keze is... - Mitch töltött magának még eg
, miközben folytatta Craig O'Brien fogyatékosságainak szemlátomást végtelen listáját. - Az
zok ném átallott ökölharcba keveredni a templomban! De Cam tehet mindenrıl.
Ez a nevetséges vádaskodás kiszakította hallgatásából Vanessát. - Cam? Hogy jut eszedbe az
kolni?
- Ő javasolta, hogy vegyem föl a srácot. Jóban van a családjával, és amikor hallotta, hogy
ig szívesen foglalkozna húsmarkával, rábeszélt, hogy alkalmazzam. Én agyalágyult meg beleme
m! Rájöhettem volna, mire megy ki a játék! - Szóval tudtál róla, hogy valami van Angie és C
O'Brien között?
- Nem, azaz igen. A mindenit, V anessa! -csapott öklével a mosogatóra a férfi. - Egyszer
-kétszer elmentek moziba, és együtt táncoltak a környékbeli murikon. De ha arra gondolsz, s
emet hunytam-e, amikor hétvégére eltűntek hetyegni, hát nem. Amennyire meg tudtam ítélni, n
voltak különösebben oda egymásért..
- A jelek nem ezt mutatják. Ámbár téged annyira lefoglaltak a díjnyertes bikáid, hogy azt s
m vetted volna észre, ha meztelenül hancúroznak a nappaliban! - Amennyiben jobban érzed
magad, ha kígyót-békát kiálthatsz rám, és felhánytorgathatsz régi sérelmeket, csak rajta, n
ssza magad! De szerintem így egy centivel sem jutunk elıbbre.
Másodpercekig némán méregették egymást, végül Mitch fordította félre elsınek a fejét.
- Ihatnék egy kávét? - kérdezte az asszony. - Nehéz nap áll mögöttem.
- Szolgáld ki magad! - mutatott a konyhapulton álló elektromos vízforralóra Mitch. - Ha pr
esszókávét akarsz, a kamrában megtalálod a hozzávalókat. Én megkeressem O'Brient.
- Ne, Mitch!
- Miért ne? Nem gondolod, hogy ideje egy-két szót váltanunk egymással? - Iégy szíves, ne iz
d föl Angie-t!
- Még én izgatom föl Angie-t?
- Kérlek, beszélj elıbb Angelával! Maga akarta megmondani Craignek... Őt ment megkeresni.
- Ezek szerint eddig neki sem szólt?
- Nem - felelte az asszony, miközben a kávéval foglalatoskodott. - Egyikünknek vele kell
ett volna mennie.
- Nekem is ez jutott eszembe, de emlékeztetett, hogy én is díszkíséret nélkül közöltem vele
Az az érzésem, szembe kell néznünk a ténnyel, hogy a példa, amelyet mutattunk, most vissza
Mitch nem válaszolt, Vanessának pedig nem akaródzott tovább feszegetnie a dolgot. Nem óhaj
tott ölre menni a férfival, amikor Angie bármelyik percben ideérhet. Ennél kevésbé már csak
akarta, hogy Mitch éppúgy elbűvölje, mint mindig - de rá kellett eszmélnie, hogy pontosan e
a helyzet.
- Szi-szia, apa!
A félénk köszönésféle robbanásként hasított a csendbe, Vanessa a konyhaajtó felé pördült. N
fiatalember fogta Angie kezét, és váratlan megjelenése azonnal Mitchre terelte az asszon
y figyelmét. A férfi elsápadt a dühtıl. Úgy festett, mintha...
- Mitch, ne! - Apa, ne!
A két nı egyidejű kiáltása hidegen hagyta Mitchet, aki nekiugrott a fiatalembernek, megrag
adta az ingét, és szitokszavak áradata közben a szúnyoghálós ajtón keresztül kilökte a torn
Anya és lánya kirohanta konyhából, mialatt a felbıszült apa ész nélkül püfölte a fiút.
- Anyu, csinálj valamit!
- Én? Te hoztad ide! - Vanessa dühöngött, amiért nem látta elıre, mi fog történni, és nem f
ette a lányát. Hiszen ez a jelenet is ugyanígy zajlott le annak idején...
- Elég! Elég! - sikoltozott Angela, amint Mitch ökölcsapása nyomán Craig ajkából szivárogni
t a vér.
Vanessa a maga részérıl legszívesebben megvárta volna, míg a két felbıszült hím kifárasztja
látta, hogy ha tétlenül áll, Angie hisztérikus rohamot kap.
Leviharzott a lépcsın, nagy ívben megkerülve a birkózókat, és a ház túlsó sarkához futott.
a nagy tartályhoz csatlakoztatott locsolótömlıt, kinyitotta a csapot, és a dulakodókra irán
ta a vízsugarat.
2. FEJEZET
- Sssz! - fintorította el arcát Mitch, ahogy a vattagombóc felhorzsolt vállához ért.
- Te kértél rá! Most maradj veszteg! - parancsolta Vanessa. Nem szívesen játszott ápolónıt
ztelen férfi mellett, aki olyan észbontóan izgató látványt nyújtott, hogy világosan érezte:
minden lélegzetvételénél két fokkal följebb ugrik a testhımérséklete.
Mitch ügyet sem vetett az utasításra. Közelebb húzta az elsısegélydobozt, és turkálni kezde
e.
- Hol az a piros vacak, amelyik nem csíp...
- Higanybromid. - Vanessa figyelte a kötszerek közt kotorászó, napbarnított lapátkezet, ame
y egykor az ı testén barangolt.
- Az. Kell lennie egy üveggel. Ez az utolsó, mostanában lehetetlen hozzájutni, mióta valam
i tökkelütött tudós kieszelte, hogy a higanytartalma miatt mérgezı. - Kár, hogy nem tudtam
, akkor nem ezzel kenegetnélek.
- Ez szép. Hova a nyavalyába tetted? - sziszegett megint a jódtól Mitch.
- Angie átvitte Craignek. - Az asszony intett a vattával, hogy forduljon meg, mert a
másik oldalát is el akarja látni. Minél elıbb végezni akart, hogy ne kelljen tovább ruhátl
néznie volt férjét.
- A szentségit! Ez az én mentıdobozom, miért ı kapja a higany bromidot? Milyen mulatságos,
ogy egy felnıtt ember, aki nem egészen húsz perccel ezelıtt verekedést kezdeményezett, nyiv
l a jódtól!
- Angie úgy gondolta, Craig rosszabb állapotban van. - Hah! Az én koromban sokkal érzékeny
ebb az ember. - Erre akkor kellett volna gondolnod, mielıtt átvedlettél Muhammad Alivá!
- Ő az oka.
- Meglehet, de csak annyit értél el, hogy Angie szemében hıs lovaggá avattad. - Miket hord
asz itt össze?
- Csak arra hívtam fel becses figyelmedet, hogy miután eljátszottad a bısz atyát, a lányunk
most azt képzeli, ı a Rómeó és Júlia egyik címszereplıje. Kész a vállad.
- Kösz! Nem csinálnál jeges borogatást az államra? Majd szétmegy.
- Az arcod tájkép csata után - teljesítette a kérést Vanessa -, de ne várd, hogy sajnáljala
- Ilyen együtt érzı megnyilatkozásra nem is számítottam. Semmit sem változtál.
- De legalább annyira felnıttem, hogy tudjam, a verekedés nem old meg semmit. Meg kell
beszélni a dolgokat. - Az asszony az ablakhoz sétált, hogy távolabb kerüljön Mitchtıl.
- Ez netán azt jelenti, hogy ha mostanában nem bírod tovább cérnával, legalább elköszönsz,
sapot-papot otthagysz?
- Ide hallgass, Mitch, semmi kedvem felhánytorgatni a múltat...
- Öreg hiba, mert én meg épp erre készülök! Szeretném tudni, miért hagytál faképnél egy muk
tném tudni, milyen alapon tűntél el úgy, hogy el sem búcsúzhattam a lányomtól, és miért tel
hónapba, amíg legalább megtudhattam, hogy él-e, vagy sem! Van fogalmad, min mentem keres
ztül annak idején?
- Nekem sem volt könnyű, Mitch.
- Igazán? Ennek örülök. Remélem, végigszenvedted mindazt, amit én, sıt többet! Mert te megé
, én viszont nem! Ha te is kínlódtál, te legalább magadat okolhattad.
- Mitch, én... én...
- Na, mi az? Talán vitatod? Most lepıdjek meg? -Az egyik pillanatban azt állítod, felnıttél
a másikban megfutamodsz attól, amit kellemetlennek találsz, akárcsak tíz évvel ezelıtt. Mi
g ezt csináltad. Jelszó: ha meleg a helyzet, kössünk nyúlcipıt! Nem tudsz szembenézni a neh
kel, inkább elkerülöd ıket.
- Ez igazságtalan!
- Akár az a mód, ahogy véget vetettél a házasságunknak!
- A házasságunk jóval azelıtt véget ért, hogy elhagytam Brayburnt, és ezt te is tudod!
- Megfordult valaha a fejedben, hogy Angela apjaként legalább annyi kijárt volna nekem
, hogy szemtıl szemben közöld, mik a terveid?
- Mégis mikor? Csak annyi idıre vetıdtél haza, hogy ruhát válts és bekapj valamit. De mé$ o
or is alig szóltál hozzám.
- Lárifári! Épp eleget voltam itthon, de valahányszor beszélgetni akartam, neked tanulnod
kellett, vagy dolgozatot írnod, vagy Angelát fürdetned, vagy a zoknis fiókok felcímkézéséve
ecselned!
- Nézd, semmi hangulatom ehhez a...
- Ó, bocsánat! Ne beszélgessünk, ha te nem akarod.
- Az ég szerelmére, hagyj nekem egy szusszanásnyi idıt! Fáradt vagyok, több mint háromezer
ométert repültem, és épp elég a jelenlegi gondom, semhogy a múltbeliekkel is küszködjek!
Erre a férfi arcán és tekintetében annyiféle, egymásnak ellentmondó érzés - levertség, megl
remény, bizonytalanság - tükrözıdött, hogy nem lehetett megállapítani, mi jár a fejében.
- Megfulladok itt! - rontott az ajtóhoz Mitch, mintha az asszony nem hagyná levegıt ve
nni.
Mihelyt kiment, Vanessa a legközelebbi székre rogyott, és megpróbált lazítani. A keze remeg
tt. Be... ki... be... ki... Mély, egyenletes lélegzetvételt kényszerített magára.
Istenem, csak ezt a néhány napot élje túl!
A vacsora úgy indult, mint egy elemi csapás, azután folyamatosan romlott a helyzet.
- Angela, édesem, mi a baj? - aggódott Vanessa, miközben lánya szemébıl potyogtak a könnyek
dése Mitchet is kiragadta hallgatásából, amelyet azóta gyakorolt, hogy tizenöt perccel ezel
asztalhoz ültek.
- Mi az, kicsim? - kérdezte a férfi, és a lánya kezéért nyúlt, de Angela elrántotta.
- A... azt hiszem, Craig orra be... betört.
- Jaj, édesem... - Mitch igyekezett elégedett mosolyát megnyugtatónak álcázni. - Az semmisé
Craig orra számtalanszor betört már.
- A te hibád! Úgy viselkedtél, mint egy dühöngı ırült. Meg is ölhetted volna! - Minden okom
t volna rá. Teherbe ejtette a lányomat! Ha sejtem, mi folyik, már a nyáron agyoncsapom!
- Mitch! - kiáltotta Vanessa, de hangját elnyomta Angela sikolya, majd a felboruló szék
csattanása, ahogy a lány kirohant a helyiségbıl. - Angie, várj !
- Angela! - ugrott föl a férfi is, hogy utánaeredjen.
- Ülj le! - ripakodott rá Vanessa. - Azt hiszem, mára leszerepeltél.
A jámbor engedelmesség sohasem volt jellemzı Mitchre. Ezért az asszony legalább annyira me
grökönyödött, mint amennyire örült, amikor harminc perc múlva visszatért, s a férfit ugyano
a ülve, ahol hagyta.
Mitch mintha álomból ébredt volna Vanessa közeledtére. Az asszony már-már megkérdezte, min
gett, de a józan ész elhallgattatta kíváncsiságát. Semmi köze Mitch magánügyeihez. Még kevé
!
- Hogy van? - nézett rá az aggódó apa.
- Valamelyest lehiggadt. Beszélni akar veled. - Hála istennek!
Bármi történt is a házasságuk alatt és óta, Vanessa egyszerre ráeszmélt, hogy Mitch mindig
volt:
- Mielıtt beszélsz vele, szeretnék elmondani valamit... - kezdte az asszony. Tekintetük
abban a pillanatban találkozott, amikor a fém ajkához közelítette a kezében tartott cigaret
, és Vanessát elöntötte a vágy. Teste annyi év után is lázba jött Mitchtıl. Nem mintha azót
odaadta volna a szívét vagy a testét.
Vagy ez a hirtelen támadt érzéki roham a küszöbönálló harmincötödik születésnapja és a köze
artóztatás következménye volna? Igen, inkább ez az oka, és nem Mitch Randall...
- Mit akarsz mondani, Vanessa?
A fém ugyanazzal a szándékos lassúsággal ejtette ki a nevét, mint valamikor a szenvedély vi
an, s ez az asszonyban azt az ijesztı érzést ébresztette, hogy volt férje olvas a gondolat
aiban. Mitch arcán azonban semmi sem tükrözıdött, s a meggyulladó gyufa sercenése házasságu
kus mozzanatára emlékeztette Vanessát. Ahogy a cigaretta felparázslott, fájdalom hasított a
asszony testébe.
Tizenkét éve, amikor tudomást szerzett második terhességérıl, azzal tréfálkozott, amennyibe
 leszokik a dohányzásról, kezeskedik róla, hogy fiú legyen a pici. A férfi nevetett, de abb
n a pillanatban felhagyott a füstöléssel. Bár sokszor évıdött vele, hogy ha mégis lány lesz
og gyújtani - ami szerinte érthetı, ha egy férfi három nıvel él egy fedél alatt. Mégsem ez
issza káros szenvedélyéhez Mitchet. Hanem egy halva született kisfiú. Az a csapás letaglózt
t.
- Vanessa?
A fém hangja darabokra törte az emlékezés csendjét, és Vanessa ráeszmélt, hogy porrá morzso
a mostanára teljesen kihűlt pizza kérgét. Eltolta a tányért, és igyekezett mondanivalójára
sítani.
- Bármennyire szeretnék arra ébredni, hogy az elmúlt néhány nap csupán lidérces álom volt,
hiába várok erre.
- Hát igen. Sajnos ez a valóság.
- Nem - rázta meg fejét a nı -, még rosszabb a helyzet. Mintha lassítva visszajátszanák azt
mi velünk történt. De mi most itt megállunk. Nem fogom végignézni, hogy a lányom is kereszt
y mindazon, amin én! Nem akarom, hogy azt higgye, a szülei szégyellik magukat, vagy cs
alódottak a viselkedése miatt.
- Várjunk csak! - vágott közbe Mitch. - Ha arra célzol, hogy szégyellem magam, amién Angela
..
- Nem, ezt nem mondtam, de azt sem akarom, hogy akár csak azt higgye. Én is jártam ebb
en a cipıben, és tudom, hogy az apám...
- Ne hasonlíts engem az apádhoz, Vanessa! Én szeretem Angelát, és bármit tesz, fikarcnyit s
m változtat ezen.
Az asszony tudta, hogy Mitch igazat beszél, és a másodperc tört részére irigyelte saját gye
két, aztán restelkedve félresöpörte a gondolatot.
- Ezt hallania kell tıled! Tudnia kell, hogy mindketten szeretjük, és mindig támogatni f
ogjuk ıt meg a picit.
- A picit? Hát meg akarja tartani? Vanessa bólintott.
- Azt mondta, akármi is a véleményünk, nem áll szándékában örökbe adni. - Gondolom, ezt elı
d, akárcsak én.
- Igen.
A férfi fanyar mosolyától melegség járta át Vanessát. Vajon kibír-e három napot ennek a fér
elében, és ellen tud-e állni delejes vonzásának? Hasztalan próbálta meggyızni magát, hogy M
ti vonzalma az évek során megkopott. Tizenöt évesen elég volt apja jó kötésű, hetyke tehené
nie, s elakadt a lélegzete. Közel húsz esztendı múltán ugyanígy járt: ránézett, és elakadt
Érezte, hogy ég az arca, s magabiztos mozdulattal megigazította a haját. A férfi megbabonáz
a követte tekintetével a kezét, s pillantásától elektromossággal telt meg a levegı.
- Mindig napsütésben csillogó vörösrézre emlékeztetett a hajad. Akkor hosszú volt... Egyébk
is jól nézel ki.
Váratlan szavai lehengerelték Vanessát. Szíve vadul kalapált. Sokáig néztek farkasszemet.
Mitch szemérıl mindig az ausztrál égbolt jutott eszébe a nınek: derült idıben a legtisztább
arban sötét kékesszürke. A szenvedély tetıfokán tekintete perzselt, ám ha feldühödött, egye
tása megfagyasztotta a levegıt. Valaha Vanessa azt hitte, ez utóbbi sohasem fog ırá irányul
i, de házasságuk utolsó éveiben számtalanszor megtapasztalhatta hatását. Végül azonban az e
dett, csalódott, vádló pillantások késztették Brayburn elhagyására.
- Hogy van édesanyád? - érdeklıdött a férfi.
Mitch sohasem kedvelte az anyósát. Csak azért hozta szóba, hogy ne kelljen foglalkozniuk
hirtelen feltoluló érzelmeikkel.
- Jól. Még nem tudja...
- Hányadik férjét nyüvi? Úgy hallottam, legutóbb valami nyugalmazott sydneyi ügyvédet talál
. Hogy is hívták?
- Patrick Willis. Még mindig együtt vannak.
- Ejha! Ez már... mennyi is? Közel négy év. Egyéni csúcs!
- Anyám leghosszabb házassága kilenc évig tartott - állt föl Vanessa. - Apámmal.
- Olyan sokáig? - tettetett borzongó csodálatot Mitch. - Csak ne gúnyolódj! Te még ennyi id
ig sem bírtad.
- Nem én dobtam be a törülközıt! - emlékeztette az asszonyt.
- Én sem. Elüldöztél! - Vanessa nem mert a férfira nézni, inkább elkezdte összeszedni a sze
edényt, amely minden igyekezete ellenére meg-megcsörrent a kezében. Mitch átható tekintete
hallatlanul feszélyezte.
- Hagyd, majd Cora reggel elintézi! - Nem, inkább én.
Az asszony keze tovább remegett, a porcelán csörömpölése szinte betöltötte a helyiséget.
- Hagyd már, az ég szerelmére!
A hirtelen felszólításra Vanessa visszaejtette a felhalmozott tányérokat az asztalra. Néhán
zetört.
- Jaj, ne! Borzasztóan sajnálom, én... én... Mitch káromkodva felugrott.
- Sajnálom - ismételte az asszony, a férfi közelségétıl és nyilvánvaló haragjától egyaránt
va. Mitch tekintetétıl megfagyott ereiben a vér. Nem tudta felfogni, hogy képes ennyire
feldühödni az pár tányér miatt, bár pillanatnyilag sok egyebet sem tudott megérteni. - Vesz
egy új készletet, rendben?
- Az ég szerelmére, felejtsd már el a tányérokat!
A fém átölelte, mellkasához szorította ıt, és megnyugtatólag cirógatta a haját. A Mitchbıl
te benne mindazt, amit elveszített, s ami után még mindig sóvárgott. Nem akarta, hogy magu
kkal ragadják a régi érzelmek. Nemcsak azért, mert túl sok víz folyt már le azóta a folyóko
m mert nincs az a folyó, amely valaha is képes lenne viharos kapcsolatuk törmelékeit a t
engerbe hordani. Úgy érezte, kettéhasad a szíve.
Elandalodott Mitch karjának oltalmában, élvezte a hátát simogató kéz megnyugtató érintését.
yva visszaröpült abba az idıbe, amikor az jelentette a legnagyobb gondot, elég hosszú ebéds
etet tud-e szakítani magának Mitch, hogy hazajöjjön, és szeretkezzék vele. És csodák csodáj
y kinyitotta a szemét, azt képzelte, a hároméves Angela áll a lépcsı alján plüssmaciját szo
.. Kimondhatatlan boldogság töltötte el.
- Anyu?
Vanessa pislogott, és a gyönyörű káprázat szertefoszlott. - Apu! Jól van anyu? - indult fel
adtan a lány.
- Persze hogy jól vagyok, drágám - erıltetett sugárzó mosolyt az arcára Vanessa, miközben k
akozott Mitch karjából. - Csak kicsit kiborultam, mert eltörtem apád étkészletét.
- Ó! - nézett a lány egyik szülıjérıl a másikra. - Csak azért jöttem le, hogy jó éjszakát k
am, mit találtam a padláson. Nézzétek, Panda Panni!
Vanessa a kopott plüssmackóra pillantott. - Minek ástad elı ezt a régi jószágot?
- Hogy továbbadhassam a gyerekemnek! Holnap alaposabban körülnézek odafönt. Nem is hinnétek
mi mindent láttam! - Angela egy-egy puszit nyomott szülei arcára, és visszatért a lépcsıre
Még a bölcsımet is. Valóságos kincsestár az a padlás. Hát akkor jó éjszakát!
- Jó éjt, kincsem! - felelte Vanessa, hálásan, amiért lánya nem fűzött epés megjegyzést ahh
apját és anyját egymás karjában találta.
- Te, Angie! - kiáltott utána az apja. - Nem bánod, ha fölmegyek egy kicsit csevegni?
- Gyere csak, apu! Azt hiszem, ma Panda Pannival alszom. Olyan jó lesz megint összebúj
ni vele!
- Kár, hogy ez nem júliusban jutott eszedbe! - zsémbelt az asszony. - Akkor most nem t
artanánk itt.
- Te talán plüssmackóval mentél ágyba tizennyolc éves korodban? - vonta fel a szemöldökét M
Én valahogy másképp emlékszem...
Ezzel sarkon fordult, és követte lányát a lépcsın.
Vanessa a tükör elé ült, és lecsavarta az arclemosó kupakját. Micsoda nap! Most, hogy véget
zinte romokban hever. . . Vattagombócot mártott a tégelybe, és bırére kente a zöldes krémet
szívesebben úgy, ahogy volt, kifestett arccal ágyba dılt volna, de harmincötödik születésna
eledtével nem mert megengedni magának ilyen felelıtlenséget. Nem mintha hiú lett volna, de
úgy érezte, az utóbbi napok határozottan rosszat tettek neki. Nemcsak az idegeinek, han
em a bırének is.
Ezelıtt tíz évvel legföljebb nappali arckrémet, nyáron pedig naptejet kent magára. Különleg
lmakra esetleg kirúzsozta a száját. Miután elhagyta Brayburnt, új életet kezdett, elsı lépé
ratkozott egy szépségápolási és viselkedéskultúra-tanfolyamra. Azután a nagyszüleitıl örökö
ausztrál és külföldi ruhatervezık alkotásait árusító, elegáns divatszalont nyitott. Úgy gon
megjelenése a legjobb reklám, tehát nem hanyagolhatja el magát.
Közelebb hajolt a tükörhöz, és megmasszírozta szeme sarkában a finom ráncokat. Anyja mindig
mondta, egy-két apró ránc jellegzetessé teszi a nıi arcot. Elmosolyodott. Talán Mitch is íg
ondolkozik, ezért állította, hogy jól néz ki. A mosoly homlokráncolásba fordult át. Mit szá
an gondolkozik Mitch?!
Mérgében fittyet hányt az elıírásos gyengéd mozdulatoknak, és kíméletlenül ledörzsölte a sz
ait. Ennyi önkínzásra igazán rászolgált! Felsóhajtott. Egek, hogy kuszálódhatott össze újra
kurta nap alatt? Szerette volna tudni, mit hoz a holnap, ugyanakkor rettegett tıle
. Aprólékos esti szertartását az éjszakai krém felvitelével fejezte be, majd felkapta a kef
néhány gyors mozdulattal végighúzta a haján. Ahogy keze megállt a levegıben, a keletkezett
ktromosság a sörtékhez rántotta hajszálait. Figyelte, ahogy a bronzszínű szálak lassan viss
szkednek.
„Mindig napsütésben csillogó vörösrézre emlékeztetett a hajad..." Elkáromkodta magát. Eh! T
ndolataimból, Mitch Randall! Egy szalaggal kapkodva lófarokba kötötte tincseit.
A kimerültség az oka, gondolta, miközben ágyba bújt. Nem kell más, csak kiadós alvás, és új
a talál. Nem! A mai önmagára, helyesbített. A régi Vanessa semmiképp nem tudna megbirkózni
elenlegi helyzettel.
Éjjel negyed három... Vanessa akkor sem lehetett volna éberebb, ha egy vödör hideg vizet zú
anak rá. Bár valaki megtette volna!
Megrémítette a heves vonzalom, amelyet Mitch még mindig gerjeszteni tudott benne. Tíz év a
latt nemhogy gyengült volna, még erısödött is! Alig tudta levenni szemét a férFról, és már
dolatától is felgyorsult az érverése, bizsergett mindene. Bár mióta elhagyta Brayburnt, tel
esen férfi nélkül élt, épp elégszer felidézte magában szeretkezéseiket. Csak ezúttal érezte
ta képzelgéssel nem tudja jóllakatni magát.
Hát ez remek! Mindjárt nagymama lesz, és olyasmi jár az eszében, ami egy örömlányt is pirul
tetne!
Fölkelt az ágyból, papucsba és bokáig érı pongyolába bújt, aztán elıhalászta bıröndjébıl a
lett valami, amitıl lehiggad. A sors azonban másképp rendezte...
- Látom, még valaki nem tud aludni.
A váratlan hangtól megriadva Vanessa kilöttyintette a forró teát. - Juj! Halálra ijesztetté
Mitch!
- Bocs! - A férfi a tornác végének deszkakorlátjához dılt, sötét körvonalai alig láthatóan
a még sötétebb háttéren.
- Egy kis gyógyteát fıztem magamnak. Nem tudtam, hogy itt vagy, különben neked is készített
volna.
- Úgy érted, nem tudtad, hogy itt vagyok, különben ki sem jöttél volna - nevetett Mitch. -
yógytea? Behódoltál a divatnak?
- Nyugtató hatású. Segít elaludni. - Nem tudsz aludni?
- Elıfordul - ült le egy fonott székre Vanessa, jó távol a fé~tól. Alakja a konyhából kiszű
fürdött.
Mitch arcát egy pillanatra megvilágította a gyufa lángja, ahogy rágyújtott. A villódzó fény
ezhetınek tűnt, de a hangja nem erre vallott:
- Most mi lesz, Vanessa? - Hogy érted?
- Mi a terved most, hogy Angie úgy határozott, megtartja a gyereket, mi ketten pedig
egységfrontba tömörültünk a támogatására?
- Elıször is keresni kell Angelának egy jó szülészt. Az én nıgyógyászom szülészettel nem fo
ajánlotta egyik kollégáját. Állítólag a legjobb szülészorvos egész Nyugat-Ausztráliában.
A tornác deszkapadlója megnyikordult; ez Mitch közeledésére figyelmeztetett. A férfi közvet
Vanessa elıtt hanyag mozdulattal a korlátra telepedett, hátával az elıtetı egyik tartóoszl
k támaszkodott, fél lábát felhúzta, a másikkal könnyedén a padlót érintette. Az asszony a t
gatta, de nyugtató hatásából mit sem érzett.
- Természetesen sok egyebet is el kell dönteni. Például még nem tudom, megtartsam-e a lakás
mat, vagy eladjam, és vegyek egy házat.
- Mi köze az egész ügyhöz annak, hogy hol laksz?
- Hát, amíg pici a baba, talán a lakás is megteszi, de ha megnı, kert is kell. - Azt akaro
d, hogy Angie veled lakjon?
- Persze! Csak nem képzeled, hogy arra kényszerítem, elköltözzék? - Hátha ı akar elköltözni
- Micsoda? Na, ne nevettess! Még ha meg is engedhetne magának egy saját lakást, a gyerek
gondozásával járó kiadásokat nem gyızné. Mivel évhalasztást kell kérnie az egyetemen, még
mire diplomát szerez, és állást vállalhat.
- Szóval úgy gondolod, eltartod ıket, amíg Angie be nem fejezi a tanulást? - Úgy. Bár Angie
este azt mondta, Craig vállalni akarja tettének következményeit. Ami nemes gesztus, de
anyagi biztonságot aligha jelent.
- Mást nem mondott Craigrıl?
- Csak épp azt nem, hogy járni tud a vízen. A lelki nyugalmam érdekében megpróbálok kikapcs
i, valahányszor a nevét említi.
- Talán nemcsak magaddal kéne törıdnöd, és kivételesen meghallgathatnád, mit akar a lányod.
Vanessa nem válaszolt. Figyelte, ahogy Mitch elnyomja a cigarettáját. Meleg volt az éjsz
aka, mégis borzongás futott végig rajta.
- Amikor beszéltem vele - folytatta töprengve a fém -, az volt az érzésem, nem óhajt vissza
ni Perthbe.
- Ez lehetetlen! Hiszen tudja, hogy négy nap múlva várja a szülész.
- Több szülész is akad az országban. Egyébként, miután beszéltem Angie-vel, meglátogattam O
.
- És legalább eszméletén volt, amikor otthagytad?
A szórt fény megcsillant Mitch hibátlan fogsorán, ahogy mosollyal díjazta a kérdést.
- Csak beszéltem a fiúval, semmi más nem történt. - Elhallgatott, mintha alkalmas szavakat
keresgélne.
- Na és?
- EI akarja venni Angie-t.
Vanessa gyomra görcsbe rándult, a szíve nemet sikoltott. Elég volt egyszer!
Vanessa magán érezte Mitch fürkészı tekintetét, de másodpercekig tartott, mire értelmes vál
dott adni.
- Remélem, megmondtad nekik, hogy ez képtelenség.
- Majdnem. Aztán ráeszméltem, hogy Craig pontosan úgy érez Angie iránt, ahogy a lányunk irá
- Angie belehabarodott, semmi több! Kamaszos rajongással csüng rajta, ahogy a középiskola
kezdete óta már több tucat fiún.
- En nem így látom - szögezte le szelíd határozottsággal Mitch. - Angie szereti Craiget...
Nem! - pattant fel idegesen az asszony. - Csak belészeretett. Ez nagy különbség! És nem fo
g hozzámenni! Nem engedjük!
- Nem akadályozhatjuk meg. Tizennyolc éves, és már döntött.
Vanessa megdermedt. Mitch áldását adja egy házasságra, amelyrıl a vak is látja, hogy remény
?! Hagyja, hogy két kölyök pontosan ugyanabba a csapdába essen, amelybe egykor ık?
A tornác végébe rohant. Arcán könnyek folytak le, levegı után kapkodott. Vadul szorította a
ot, míg sajgó keze nem feledtette vele a múlt fájdalmát. - Vanes...
- Ne nyúlj hozzám! - lökte félre az asszony Mitch kezét, és szembefordult vele. Te egyetért
ezzel a... ezzel a... - alig tudta kinyögni a szót-házassággal, igaz?
- Semmi jelentısége, hogy egyetértek-e. Nekem csak Angie boldogsága fontos.
- Nekem is! De veled ellentétben hosszú távon gondolkodom. Angie alig ismeri ezt a fic
kót, ezt a:..
- Craig rendes srác.
- Néhány órája még más volt a véleményed. Nem is nagyon titkoltad.
- A legtöbb apa ugyanígy viselkedett volna. Hajlamos vagyok még mindig kislánynak tekint
eni Angelát, pedig már felnıtt.
- A házassághoz még mindig túl fiatal. Alig tizennyolc.
- Idısebb, mint te voltál, amikor feleségül jöttél hozzám, Craig pedig huszonegy, vagyis tö
int~én voltam.
- Ez egészen más eset. - Mennyiben?
- Elıször is én tizenöt éves koromtól ismertelek. Angie nem egészen fél éve találkozott Cra
zután hónapokig nem is látta! Ez aligha hasonlítható a mi ügyünkhöz.
- De ha szeretik egymást, akkor lényegtelen.
- Az ég szerelmére, Mitch! Mi lesz Angie diplomájával? Okos lány, elıtte az élet. Nálam ez
szott szerepet, legfeljebb közepes tanuló voltam.
Mitch harsány hahotázása betöltötte az éjszakát.
- Nem tudom, ezt most bóknak vagy sértésnek vegyem-e, Nessa! Becenevének hallatán Vanessa
rövidzárlatot kapott; néhány másodpercig hiába tanakodott, hol is tartott éppen. Mire megta
a fonalat, haragja nagyrészt elpárolgott.
- Tény, hogy Angie igen jó eszű.
- Igaz, és mivel önként beláttad, hogy veled nem vesztett sokat a tudományos világ, elismer
m, hogy ez az én érdemem.
- A1em vagy vicces! Angie többre hivatott annál, hogy leragadjon valaki mellett, aki
látástól vakulásig tehenek, bikák és lovak között forgolódik, és minden ráérı idejében úja
és lovakon töri a fejét!
- Én nem törtem a fejemet minden ráérı idımben „újabb teheneken, bikákon és lovakon"! - fak
tch.
- Mindig csapnivaló volta memóriád, de úgy látszik, a korral egyre romlik! Különben sem ról
an szó.
- Hát kirıl? Nem te hasonlítottad a jelenlegi helyzetet a velünk történtek lassított vissza
oz?
Vanessa úgy érezte, foglyul ejti az érzékiség hálója, amelyet a csábító hang szıtt a sötétb
nyhaajtóhoz jutni, Mitch azonban útját állta. Kérges kéz nyúlt a tarkójához, és a férfi mag
ta az arcát. Vanessa szinte önkívületben tűrte, ahogy egy ujj végigsiklik az állán.
- Jaj, Nessa, veled kapcsolatban tökéletes az emlékezetem. Megıriztem magamban mindent.
A hajad rezes csillogását, gyöngyözı nevetésedet, a szemedet, ahogy aranybarnából majdnem f
tozott szeretkezés közben.
Az asszony lehunyta a szemét, amikor Mitch kiszámított lassúsággal simogatni kezdte az arcá
.
- A bıröd, akár a bársony - lehelte a férfi. - Tudod, hányszor éltem át gondolatban újra az
inket, hogy felidézzem a bıröd selymességét?
- M-Mitch, kérlek...
- Emlékszel arra a délutánra, amikor elszöktünk a gáthoz szeretkezni, pedig a bélyegzést ke
volna felügyelnem?
Vanessa áruló elméje azonnal ráközelített a találomra elıkapott emlékképre. El akarta taszí
, hogy elszaladjon, de képtelen volt rá. Nem tudta
3. FEJEZET
leküzdeni sem a sóhajt, sem mellbimbói ébredezését, ahogy Mitch keze a keble felé mozdult.
- Mitch, ne...
- Én még azt a gyönyörűséges estét sem felejtettem el, amikor a földszinti fürdıszobában sz
miközben Új-Dél-Wales legnevesebb tenyészállat kereskedıje a könyvtárban várta, hogy egy dí
bika megvásárlásáról tárgyaljunk.
A fém szájának közeledtére Vanessa menekülni akart, ám a teste nem engedelmeskedett. Rabul
ette a mámoros csókok emléke és a kíváncsiság, hogy vajon most is olyan jólesne-e a szeretk
tchcsel.
Ahogy a mohó nyelv hegye finoman megérintette szája sarkát, Vanessa ereiben felforrt a vér
, ajkát többé nem tudta zárva tartani. Szíve fülsiketítıen dobolt, miközben mohón falták eg
szünetet tartottak néhány szaggatott, ziháló lélegzetvételre. Ilyenkor Mitch ajkának hiány
zének érintése kárpótolta az asszonyt. A kéz Vanessa csípıjén pásztázott, melegen, meghitte
- Magasságos ég, Nessa, semmi sem változott! Még mindig lángba borítjuk egymást. Gyerünk be
a!
Vanessa teste igent mondott, elméje mégis dacolt vele. Egyszerűen nem akarta! Az ösztöneiv
el talán igen, de az eszével nem.
Amikor Mitch lehajolt, hogy a karjába emelje, eltaszította magától, és a konyhába menekült.
orsan bereteszelte maga után a szúnyoghálós ajtót.
- Vanessa?
- Igenis van, ami megváltozott, Mitch. Különösen bennem. Ha jobban visszagondolsz, azok
a kellemes enyelgések, amelyeket említettél, csupán azt bizonyítják, hogy a kapcsolatunk cs
k azokban a rövid szünetekben létezett, melyeket a te drágalátos állataid hagytak nekünk!
Mitch egyetlen zaftos szóval adott hangot nemtetszésének, miközben a kilincset rángatta.
Az asszony úgy vélte, a retesz legfeljebb két percig állhatja az ostromot. Már félig fölért
meletre, amikor a férfi utána szólt:
- Az ördögbe, Nessa, mikor volt kifogásod egy jó kis gyömöszölés ellen?
- Megértem, Angie, ha most úgy érzed, férjhez illik menned Craighez. De hidd el, ez a ma
i világban aligha szükséges - próbálta jobb belátásra téríteni lányát Vanessa. Éppen reggel
- Nem érdekel, mi illik, anyu, azért akarok feleségül menni Craighez, mert szeretem.
- Nem gondolod, hogy okosabb lenne megvárni, kibírja-e ez a szerelem addig, amíg elvégze
d az egyetemet?
- Anyu! Azt mondtad, elfogadod, bárhogy döntök is.
- Azt arra értettem, hogy megtartod vagy örökbe adod a babát. - Vanessa a terebélyes házvez
tını felé sandított. Miután elégedetten nyugtázta, hogy az nem mutat érdeklıdést a vita tár
lytatta: - Sosem hittem volna, hogy képes leszel megfeledkezni a jövıdrıl!
- Csigavér, Vanessa! - csitította Mitch. - Ne húzd föl magad!
- Mi az, hogy ne húzzam föl magam? Elárulnátok, hogy a nyavalyába fog eltartani Craig egy
asszonyt meg egy gyereket? Egyelıre a tehenészszálláson lakik! Mi a terved, Angela? Sátrat
vertek a gátnál?
- Megmondtam, hogy ellakhatnak a régi tanyaházban, amíg jobb nem adódik - felelt a lány he
lyett Mitch. -Mi is épp ennyit kaptunk apádtól.
- Hogy jutott eszedbe, Mitch? Hát nem érted, hogy minden bajunk ott kezdıdött?
- Ne beszélj zöldségeket, Vanessa!
- Anyu, abból, hogy te meg apu nem jöttetek ki egymással, még semmi sem következik ránk néz
Ne légy igazságtalan!
- Igazságtalan, én? Hiszen csak föl akarom nyitni a szemed. Igaz, hogy apám segített rajtu
nk, de milyen áron ! Az ı segítségének köszönhetjük, hogy nyolc éven át állandó feszültségb
Vanessa szeme sarkából látta Mitch ajakbiggyesztését, de ügyet sem vetett rá. Sietve folyta
, mielıtt valaki félbeszakíthatta volna:
- Keservesen megbántam, hogy elfogadtam apám segítségét!
- De ez te vagy, anyu, nem én - szólalt meg Angela. - A mi házasságunkat sohasem kell me
gbánni. Tudom, hogy tartós lesz.
- A te korodban magam is így hittem, de aztán felébredtem! Visszatekintve minden kristál
ytiszta, most azonban már mire megyek vele?
- Értsd meg végre, hogy szeretem Craiget! - Értem én, de az nem elég.
- Nekem igen. Azért vagy dühös, mert apu segíteni akar nekünk. És ez azt jelenti, hogy itt
ogunk élni, nem pedig nálad!
- De Angie! - nyögött fel fájdalmasan Vanessa. - Ez... ez nem igaz.
- Egyébként is elegem van a koszos nagyvárosból. Mindig is itt akartam élni. - Sohasem mon
dtad.
- Sohasem kérdezted - vont vállat a lány. - Apu tudta, de azt mondta, nagyon fájna neked
, ezért nem szóltam. Most viszont mások érzéseire is tekintettel kell lennem.
- Angie... - keresgélte a szavakat ködbe borult agyában Vanessa. - Angie, nem kell össze
házasodnod Craiggel, ha itt akarsz lakni. Én...
- Szeretem Craiget, és feleségül megyek hozzá. Ha ezt nem tudod elfogadni,
úgy is jó! De ne gyere nekem azzal, hogy mi történt a te házasságoddal, és ne temesd elıre
yémet! Veled ellentétben én legalább megpróbálom...
- Elég, Angela! - vágott közbe Mitch. - Miért az ı pártját fogod, apu?
Vanessa nem bírta tovább, kirohant a házból.
A kanca már verejtékben fürdött alatta, mire felfogta, milyen eszelısen viselkedett. Azt s
em tudta, sírjon-e vagy nevessen.
Lépésre fogta hátasát, nem kapaszkodott tovább görcsösen a sörényébe. Aranyszabály, hogy ak
ló, porolja le magát, és pattanjon ismét nyeregbe. Amikor azonban Vanessa utoljára bukott,
kórházi ágyon tért magához, szétzúzott medencével, törött lábbal és a kisfiú nélkül, akit
tt. Nem szállhatott hát nyeregbe, és azóta sem próbálkozott meg vele.
Nyerget most sem használt, szırén ülte meg a teljesen ismeretlen lovat, ékes bizonyítékakén
ak, hogy semmibe veszi a megfontoltságot, amelyre a balesete után intették.
A kanca egy pillanatra megfeszült, majd meggyorsította lépteit, s ez felrezzentette réve
dezésébıl Vanessát. Körülnézett. A birtok majd kétharmadát átszelı patak ott kanyargott elı
ján.
- Rendben, kislány - veregette meg az állat nyakát. - Én is megszomjaztam. Lekászálódott a
az pedig nekiiramodott a víznek, és mire Vanessa észbe kapott, már át is gázolt a túlpartra
Az asszony javában szidta saját ostobaságát. amikor motorzúgás hasított a reggeli csöndbe.
kerékpár röppent át a dombtetın, majd többszöri ugratás után végleg földet érve robogott to
em volt meggyızıdve róla, hogy az ördögmotoros nem kaszálja-e le, aztán felismerte Mitchet.
Néhány méternyire tıle a férfi levette a gyújtást, és leugrott a motorról, amely magára hag
egélyre dılt.
- Vanessa! Jól vagy?
A kék szempár a bólintás ellenére végigpásztázott a nın, hogy Mitch megbizonyosodjék a tény
ckifejezés lassanként megkönnyebbültnek adta át helyét.
- Hál' istennek! - rántotta magához Mitch az asszonyt. Vanessa arca odaszorult a férfi m
ellkasára. Mitch olyan vadul szorongatta, hogy inggombjai majd felszántották a bırét.
- Eressz, nem kapok levegıt!
A férfi hirtelen elengedte, s ı megtántorodott.
- Ide figyelj, Vanessa! Ha ezt még egyszer eljátszod, komolyan megfojtalak! - dörögte Mi
tch. - Van fogalmad, mit éreztem, amikor Craig szólt, hogy ész nélkül elvágtattál? - Dühöse
-alá egy tenyérnyi területen, mintha végtelenbe nyúló legelı helyett börtöncellában érezné
- Sajnálom, azt sem tudtam, mit csinálok.
A férfi dörmögött valamit válaszul, és a motorhoz lépett, hogy fölállítsa. - Angie megnyugo
eklıdött Vanessa.
- Honnét tudjam? Utánad rohantam, azt hittem, a tornácon talállak. Miután nem leltelek sem
ott, sem a kocsiszínben, épp Samuel sírjához indultam, amikor összefutottam Craiggel.
Samuel sírja... Vanessa szíve görcsbe rándult. Mitch mindig, ı viszont sohasem a nevén emlí
te a fiukat, akit a halála után Samuelre kereszteltek. A férfi akarta így. Bár épp Vanessa
agaszkodott a rendes temetéshez, az orvosok nem engedték ki a kórházból, hogy részt vehesse
rajta. Azóta lélekben milliószor ott térdelt a kisfiú fejfájánál, a valóságban azonban soh
ereje meglátogatni a sírt.
- Biztos, hogy jól vagy, Vanessa?
- Igen, csak a ló... Nem tudom, hogyan csalogassam vissza - mutatott az asszony a
vidáman legelészı kancára.
- Rá se ránts, elviszlek! Majd kiküldök egy lovászt.
- Ha mindig úgy motorozol, ahogy a dombon átjöttél, inkább gyalog megyek. - Ne izgulj, vig
yázok! De elıbb tisztázhatnánk, mi is történt a reggelinél. Vanessa tiltakozni akart, Mitch
szánt arckifejezése azonban elhallgattatta. A férfi leült, és nekivetette hátát egy gumifa
zsének.
- Hol kezdjük?- kérdezte szándékosan kihívó hangon az asszony. -Ott, hogy önzı módon nem ak
gnézni, amint a lányom romba dönti az életét? Hogy mániákusan a javát akarom, és szeretnék
iztosítani neki meg a kicsinek, amíg Angie nem képes eltartani magukat? Vagy hogy netán
titkon abban reménykedem, hátha boldogtalanná tehetem?
- Befejezted a kellemetlenkedést? Ha nem, akkor halasszuk a vitát olyankorra, amikor
értelmesen lehet veled beszélni.
- Jól van. Az világos, hogy Angie nagykorú, és nincs szüksége az engedélyünkre, hogy férjhe
sen - ismerte el Vanessa, s tekintete a derült égen úszó egyetlen felhıre tévedt. - Azt azo
ban nem értem, miért segítesz neki belelovalni magát valamibe, ami szerintem érzelmi öngyil
ossággal ér fel.
- A lányom - felelte egyszerűen Mitch. - Az enyém is.
Percekig nem hangzott el több szó, végül a fém kezdte újra a beszélgetést.
- Szeretem Angie-t, és sohasem akartam másnak látni, mint boldognak. Tudom, hogy okos
- szögezte le gyorsan, mintha attól félne, hogy Vanessa félbeszakítja. - Csakhogy tömegével
k a földön okos, de boldogtalan emberek. Nekem pedig mindennél fontosabb Angie boldogság
a.
- És biztos vagy benne, hogy Craig O'Brien mellett ezt megtalálja?
- Nem mondhatnám, hogy nincsenek fenntartásaim ezzel az elkapkodott házassággal szemben.
Még azzal a javaslattal is megpróbálkoztam, hogy költözzenek össze egy idıre. De hiába.
- És ha mi ketten összefognánk? Erre nem gondoltál'? - Nem. Kérdés, hogy ugyanazért akarnán
yızni.
- Most biztos azt hiszed, csak azért akarom visszavinni Angie-t Perthbe, hogy a sa
játomként nevelhessem a gyerekét. - Az asszony nem kapott választ. Úristen, hát ennyire önz
tartja Mitch, ilyen kevésre becsüli? Ezzel az erıvel ı is gyanakodhatna a férfi indítékaira
Miért nem szóltál nekem arról, hogy Angie nem szívesen él velem Perthben?
Mitch felállt, és a patakhoz sétált.
- Mert tudtam, hogy szereted, és azt hittem, inkább szükséged van rá, mint nekem. Ami nyil
ván igaz is - fordult meg, és az asszonyra szegezte tekintetét -, különben annak idején sem
vitted volna magaddal, hiszen tudtad, hogy imádja Brayburnt.
- Nyolcéves volt! Egyetlen asszony sem hagyna el egy nyolcéves gyereket. - Kivéve anyáda
t.
Ezt Vanessa sem tagadhatta. Sıt ı még csak három volt, amikor az apja visszaadta anyja s
zabadságát, cserében kislányuk kizárólagos felügyeleti jogáért. Mennyire másként alakult vo
pesztonkák és bentlakásos iskolák nélkül, ha az anyja többre értékelte volna az ı boldogsá
eségénél!
Vajon ı most nem ugyanabba az irányba téved? Nem a saját félelmeit helyezi lánya lehetséges
ldogsága fölé?
Mitchre nézett, aki leguggolt a parton, és lapos kavicsokkal kacsázott. Őt bezzeg biztos
nem gyötrik kételyek! Abból a fajtából való, aki rendületlenül hisz a saját tévedhetetlens
a pökhendiségbıl bıven örökített a lányára is...
- Mikorra tervezik az esküvıt? - Vanessa kezdett beletörıdni az elkerülhetetlenbe.
- Négy hét múlva - fordította felé a fejét Mitch. - Új-Dél-Walesben ennyi a kötelezı várako
bejelentkeznek az önkormányzatnál.
- Szóval itt tartják? Ez azt jelenti-sóhajtotta Vanessa-, hogy még háromszor átrepülhetem a
rszágot.
- Háromszor? - ráncolta homlokát a férfi. - Ez meg hogy jön össze?
- Holnapután vissza Perthbe - számolta bal kezén az asszony -, aztán az esküvıre újra ide,
smét haza.
- Na és mi lesz az elıkészületekkel? Angie azt hitte, segítesz mindent megszervezni.
- Ugyan, Mitch, mit kell annyit szervezni egy csöndes családi esküvın? A mi oldalunkról a
létszám nem sokkal lépheti túl a húszat. Craig hány embert akar meghívni?
- Nem tudom biztosan, de Angie tegnap este már három számjegyű vendéglistánál tartott. Lega
s kapásból ennyien jutottak eszébe.
- Micsoda? Ez téboly! Ennyien be sem férnek a házba! És ki fogja etetni ıket?
- Ne izgulj! A házvezetınım és az elhunyt férje azelıtt vendéglısök voltak. Azt hiszem, Ang
is tetszene, ha sátrat állítanánk fel...
- Te meghibbantál! Ekkora felhajtást még a Buckingham-palotában sem tudnának összehozni nég
alatt! Egyébként is nem gondolod, hogy az adott körülményekhez jobban illene egy némileg..
hm... visszafogottabb menyegzı?
- Ne légy már ilyen begyöpösödött! Csak nem azt akarod, hogy Angie elbujdosson szégyenében,
...?
- Nem, csak... - Csak?
- Nem bonyolódhatok ilyen nagyarányú szervezésbe. Ahhoz tartósan itt keh lene idıznöm.
- Á, szóval attól félsz, hogy túl sokáig maradsz távol az üzletedtıl!
Vanessa legszívesebben nemet sikoltott volna. Ő ugyanis attól félt, hogy túl sokáig marad k
l Mitchhez. És nem fogja bírni a csatát az érzékei meg a józan esze között.
- Annyit telefonálhatsz és faxolhatsz, amennyit tetszik - engedélyezte nagylelkűen a férfi
. - Elvégre Brayburn fele a tiéd, és a költségek ötven százalékát úgyis levonják a haszonré
- Hogy oda ne rohanjak! Akkor légy szíves, szállíts vissza, hogy hozzákezdhessek a számla r
esı felének letelefonálásához! - indult a motor felé Vanessa. A férfi csigatempóban követte
- Csipkedd már magad! - türelmetlenkedett az asszony. - Szerintem a te teheneid is n
ehezen nélkülözik a társaságodat.
- Akarsz vezetni? - hangzott az ártatlan kérdés.
- Fogalmam sincs, hogy kell, különben már csak egyikünk ácsorogna itt. - Pattanj föl, megta
alak!
- Semmi kedvem hozzá.
- Ugyan, ugyan, mindig imádtál új dolgokat tanulni.
Vanessa érverése felgyorsult a nagyon is nyilvánvaló célzástól.
- Nézd, Mitch, semmire sem vágyom kevésbé, mint hogy motorozni tanítgass...
- Jó, akkor mire vágysz e pillanatban?
A hirtelen izgalomtól bénultan az asszony tűrte, hogy Mitch egészen közel nyomuljon hozzá,
egfogja acsípıjét, és magához ölelje. Erezte, hogy mellbimbói megmerevednek a blúz alatt. U
dott a saját testétıl. Miért képtelen az ellenállásra? Csak kiáltania vagy rúgkapálnia kell
h nem az az ember, aki erıszakot alkalmaz.
- Gyönyörű vagy, Nessa, még gyönyörűbb, mint tíz éve! -simogatta meg haját a férfi, majd fe
néhány tincset, és egyenként engedte vissza. - Réz-arany szivárvány - suttogta, és szájáva
elített.
Ajkának érintése édes szédületbe kergette Vanessát. Egyszerre nevetségesen kisszerűnek tűnt
ami eddig ellenállásra késztette. Amikor a férfi nyelve hegye az ajkai közé férkızött, lába
a a szolgálatot. Ösztönösen Mitch vállába kapaszkodott, de a tenyere alatt feszülı izomköte
erıs játéka csak tovább szította vágyát.
A mind követelıbb száj régóta szunnyadó érzéseket ébresztett föl benne. A csípıje körül kal
san bizsergette a testét egy évtizednyi nélkülözés után. Mitch minden megnyilvánulása gyötr
k, mégis csábítóan újnak tetszett, és olyan mohó vágyakozást keltett benne, amelyet egy egé
tt sem lehetne kielégíteni. Nem változott köztük semmi, de semmi...
Dermedten eszmélt rá, miért kell véget vetnie ennek. Eltaszította magától a váratlan fordul
felkészületlen férfit, s miután kiszabadult a karjából, sietve a motorkerékpár túloldalára
- Nessa? - vonta föl szemöldökét Mitch, és vágytól ködös tekintettel nézett rá. - Ne nevezz
s... ne nyúlj hozzám többet!
- Gyere vissza!
Az asszony a fejét rázta, nem tudta szavakba önteni túláradó érzéseit. A férfi közelebb lép
rált, tartotta a távolságot kettejük között.
- Édesem!
- Ennek már vége, Mitch, és semmi kedvem újra kezdeni. - De miért? Te sem állíthatod, hogy
unyt a régi tűz. - Jaj, Mitch! Bármit megadnék, hogy elolthassam.
- Akkor hát mi a baj? Én akarlak téged, te akarsz engem, semmi sem változott. - Épp ez az!
A te szemedben semmi, az enyémben minden. Ha azt hinném, nincs mitıl tartanom, olyan
hirtelen az ágyadban találnál, hogy magad is meglepıdnél. De akármit gondolsz is, kalandokr
egyikünk sincs felkészülve.
- Hát a te nevedben nem nyilatkozhatom, ami azonban engem illet, megnyugtathatlak,
van bennem annyi spiritusz, mint akármelyik épkézláb férfiban az én koromban !
- Mitch, én nem úgy...
- A mindenségit, Vanessa, annak idején annyira nem vontad kétségbe a kalandozó hajlamaimat
, hogy épp emiatt vetetted magad hét hónapos terhesen egy rossz gebére!
A férfi szavai szíven ütötték az asszonyt, aki fájdalmában térdre rogyott. - Vanessa!
Elhomályosodott a világ. Öklével dörzsölgette könnyes szemét, nem akart sírni. Vagy mégis?
aló gyülemlett föl benne. Mindaz, ami volt és elveszett, meg amire mindig is hiába várt. Ig
n, sírni akart, amíg csak el nem alszik a kimerültségtıl, és aztán arra ébredni, hogy az eg
morult élete lidérces álom volt csupán.
Az elmúlt évek azonban megtanították rá, hogy a sírás meg a meddı reménykedés nem old meg s
embe kellett néznie a tényekkel. Mindig is tudta, hogy Mitch ıt hibáztatja a gyerek elve
sztéséért. Sıt! A lelke mélyén ı is egyetértett vele. Az, hogy Mitch most végre hangosan is
almazta, semmin sem változtatott.
Ami történt, megtörtént. A múlttal nincs mit tenni, a jelenre kell összpontosítania!
- Úristen, Vanessa, nem akartam...
- Ne mentegetızz! - söpörte le válláról a vigasztaló kezet, és talpra vergıdött. - Hogy enn
gadban tartottad, ez dicséretes. Fordított esetben én nem bírtam volna ilyen hosszú ideig.
Ne mondj semmit! -rázta a fejét, amikor Mitch szája szóra nyi7t. - Vigyél vissza a házba!
Visszaérve Vanessa szeretett volna bezárkózni a szobájába Idıre volt szüksége, hogy elemezz
enne örvénylı érzéseket, amelyek közül túl sok kapcsolódott Mitchhez. De itt volt Angie, és
dennél fontosabbnak látszott, hogy tisztázzák és feloldják a köztük feszülı ellentétet.
Egész délelıtt beszélgettek, míg meg nem érkezett Mitch, hogy elkísérje lányát a hivatalba,
házassági engedélyt.
- Nézd, anyu, fölírtam, mi mindent kellene még ma elintézni! - Nem ér rá holnap?
Az asszony azt remélte, legalább délután nem kell ezzel az átkozott esküvıvel foglalkoznia.
- De anyu! Megígérted, hogy segítesz.
Nem kockáztathatott újabb nagyjelenetet, inkább beadta a derekát. Így aztán ebéd után elıbb
kat hajtott fel szék-, asztal- és sátorbérletre, majd felkereste a helyi plébánost. Az egyó
salgás Fitzgerald atyával az ír pap kedélyes csevegése ellenére kínszenvedéssel ért föl.
Fitzgerald atya eskette össze annak idején ıket is, és akkor kijelentette: bár túlontúl sie
teljesítették be kapcsolatukat, mégsem kétli, hogy szerelmük kiállja majd a mindennapi meg
róbáltatásokat, amelyek oly sok házasságot sodornak válságba. Vanessa akkor még nem sejtett
gy e megpróbáltatások túlnyomórészt saját apja elıre megfontolt mesterkedéseibıl fakadnak m
ze, arra sem számított, hogy Mitch valósággal Brayburn megszállottjává válik, és alig marad
a feleségére.
Vanessa végig attól szorongott, mikor következik valami kioktató megjegyzés, amiért válásáv
tette a házasság szentségét. Bár semmi effélére nem került sor, idegileg és érzelmileg telj
rült, mire hazaért. Nem is jöhetett volna jobbkor Mitch házvezetınıjének javaslata:
- Egy csésze teát, asszonyom?
- Az bizony jólesne. De miért nem tart velem?
Cora boldogan viszonozta mosolyát, térült-fordult, és még egy csészét tett a tálcára.
- Régóta dolgozik Mitchnél?- Vanessa töltött a kannából, amelyet eddig csak a vitrinben lát
Az idıs asszony megérintette az arcát, mire felkapta a fejét.
- Nézzen rám, amikor hozzám beszél! Siket vagyok- következett homlokráncolására a magyaráza
om kell a szájmozgását.
- Ó, bocsánat, hát persze, szájról olvas-mosolygott zavartan Vanessa. Senki sem mondta.
- Mitch és Angie már megszokták. Amíg látom a beszélı arcát, elég jól megértek mindent.
- Ügyelni fogok rá, de idınként biztos megfeledkezem róla. - Kezdetben mindenkinél elıfordu
- És kérem, szólítson Vanessának!
- Rendben, Vanessa. Mit is mondott az elıbb? - Azt kérdeztem, régóta dolgozik-e Mitchnél.
- Januárban lesz három éve. Szeretek itt. Jó ember a férje.
- A volt férjem. Nekem ugyan más a véleményem, de tudom, hogy munkaügyekben mindig tisztes
ségesen jár el.
- Látom, feszélyezi a téma.
Válasz helyett Vanessa vett egyet a frissen sült piskótából.
- Mmm! Ez remek! Szeretnék kérdezni magától valamit, de ha tolakodásnak tartja, nyugodtan
visszautasíthat.
- Nekem nincs semmi takargatnivalóm, a gazdám is megmondhatja. Szemmel láthatólag a házvez
etını számára Mitch rögtön Isten után következett. - Nézze, Cora, nem nehéz rájönni, hogy n
boldogságtól a lányom
esküvıje miatt, de mégiscsak a lányom, és szeretném, ha minden a kedve szerint sikerülne. P
ze, amennyire rajtam múlik, a jó ízlés határain belül - fűzte hozzá Vanessa, mert eszébe ju
rengeteg vendég, akiket a lánya meghívni szándékozott.
- Ma reggel beszéltem Angelával - nevetett Cora. - Azt szeretné, ha minél többen lennének.
- Pontosan. De ha mégis rá tudom bírni a lányomat némi önmérsékletre, elvállalná-e az ebéd
Tudom, négy hét nem sok, Mitch azonban említette, hogy a megboldogult férjével vendéglátó
ezettek.
- Azt is említette, hogy csıdbe mentünk? - Azt nem. Sajnálom, de...
- Semmi gond, aranyoskám. Nem a fGztünkben volt a hiba, elhiheti. Stan elkártyázta a pénzt
- mosolygott Cora. - Szívesen vállalom az ebédet.
- Köszönöm, akkor egy feladatot máris kipipálhatok.
A délután hátralévı részében Vanessa átnézte a határidınaplóját, és igyekezett úgy rendezni
nél kevesebb fennakadást okozzon, ha a következı négy hétben távol marad Perthtıl. Vakon me
ugyan üzletvezetıjében meg a két állandó eladóban, de nyugtalanította, hogy az új idény ke
tarthatja szemmel a forgalmat. Mindazonáltal úgy döntött, Angie esküvıje most mindennél fon
abb, bárhogy vélekedett is magában az egészrıl.
4. FEJEZET
Egy órával vacsora elıtt átvonult a nappaliba, és újból áttanulmányozta a kilométeres kíván
t Angela még délelıtt nyomott a kezébe.
- Ez meg mi a szösz?
A mély hangtól tüstént felszökött a pulzusa, ám igyekezett nyugodtan felelni: - A lányunk e
rvei.
- Vagy úgy. És hol található a kisasszony?
- Gondolom ott, ahol ideérkezése óta. A telefonnál. - Két órája? Mit művel annyi ideig?
- Mindenkit értesít a közelgı frigyrıl.
- Azt hiszem, ebben a negyedévben kicsit megugrik a telefonszámla...
- Az a legkevesebb - jegyezte meg epésen Vanessa. - Tessék, itt a vendégek névsora és a te
rvezett menü! - nyújtotta át a jegyzettömböt Mitchnek.
- Ennyi ember?
- Még Craig néhány rokona is hozzájön. Angie holnapra ígérte a végleges létszámot.
- Ez elképesztı! Ennyi név a Bibliában sincs. Mit jelent az, hogy és b.?
- És barátja - felelte higgadtan Vanessa. A férfi arcán jeges rémület tükrözıdött. - Ez a s
mind a beszereznivalókat tartalmazza? - Mitch tébolyultan lapozta a tömböt. Ahogy olvast
a, mindinkább elsápadt. - Idei borjút akar fı fogásnak?
- Szerintem jó választás.
- Az biztos! Fıként, ha mindjárt az egész gulyát le akarjátok öletni!
- Ugyan, Mitch, ne túlozz! - pukkadozott a visszafojtott nevetéstıl Vanessa. - Ennek f
ele se tréfa! Beszélj vele! Magyarázd meg neki, hogy ez esztelenség. - Miért éppen én?
- Miért, miért... Mert te vagy az anyja. - Te meg az apja.
- Tudom! De ezt a... Mindenféle formaságot apák pedig fizetik a számlát.
- Akkor mi a gond? - kérdezte ártatlan képpel az asszony. - Mondtam, hogy beszállok a sz
ervezésbe. Nem egyszerű ilyen rövid idı alatt ekkora létszámra mindenrıl gondoskodni, de ny
dj meg, boldogulok. Angie nagyszabású esküvıt akar, és én egyetértek vele.
- Ma reggel még visszafogottat emlegettél. - Te viszont nem.
- Igaz, de nem sejtettem... Ez ezrekbe fog kerülni! - De Mitch, Angie az egyetlen
lányod.
- Hála istennek!
Az asszony hiába harapdálta az ajkát, nem tudta elfojtani a torkából elıbugyborékoló kacagá
ezıen maga elé tartott egy képes folyóiratot, de Mitch egyszerre kitépte a kezébıl, és feny
föléje magasodott.
az anyák szoktak intézni. Az
- Te meg még... még...
Vanessa összekuporodott a pamlagon, hangtalanul rázta a nevttés.
- Nem bírtam - dadogta. -Jaj, Mitch, ha láttad volna, milyen képet vágtál! És az a halálra
hang!
- Egy pillanatig sem helyeselted ezt a cécót, igaz? - Nem hát.
- Kitekerném azt a csinos kis nyakadat - kezdett megenyhülni a férfi -, ha akkor nem rám
maradna ez az egész cirkusz.
- Biztosan remekül megállnád a helyedet. Nem akarod mégis vállalni? - Hohó! - derült fel a
arca. - Olyan könnyen nem úszod meg!
Vanessa azért fohászkodott, hogy ezt az egész brayburni kirándulást ép bırrel megússza. Egy
férje lefegyverzı mosolyával szemben tehetetlennek érezte magát.
- Iszol valamit? - kérdezte Mitch. - Hogy? Kösz; nem kérek.
- Közben megpróbálhatnánk valamelyest megkurtítania vendéglistát. Angie holnap szét akarja
a meghívókat.
- Rendben. Whiskyt kérek tisztán, de... - Tudom. Jég nélkül.
Az asszony bólintott, és tollat vett a kezébe.
- Nos - igyekezett azt a hivatalos hangot megütni, amelyet rámenıs üzletkötıknek tartogatot
-, szerintem úgy százra kellene leszorítanunk a létszámot.
- Ez ésszerűen hangzik. -Mitch az asszony elé tette a poharat, majd a pamlag sarkára tel
epedett.
Vanessa érezte, ahogy a kanapé lenyomódik a nehéz test alatt. Kissé távolabb húzódott, és a
atot leplezendı, a férfi felé fordult.
- Te kit akarsz meghívni?
- Talán Camet - tűnıdött el Mitch.
A fém öccsének említése mosolyt csalt az asszony arcára.
- Vajon még mindig azt a szıkét kísérgeti, akivel legutóbb Perthben láttam? - Te találkoztá
- hegyezte a fülét éberen Mitch.
- Mindig felhív, ha valamelyik nagy versenyre átruccan. Talán tilos?
- Dehogy, csak sohasem említette, ez minden. Úgy mentél el innen, hogy mindenki azt hi
tte, teljesen hátat fordítottál a régi életednek.
Vanessa vállat vont.
- Cam nem sietett pálcát törni fölöttem, mint az itteniek legtöbbje. -Az a néhány helybeli,
el beszélt, nem rejtette véka alá a véleményét, hogy egy asszony semmilyen körülmények közö
hatja ott a férjét. Versenylótenyésztéssel foglalkozó sógora, Cameron volt az egyetlen, aki
ozatlanul barátilag közeledett hozzá.
- Azok után, ahogy eltűntél a lányommal, mégis mit vártál?
- Pontosan azt, amit kaptam. Elvégre te, a szegény, ámde nemes szívű ifjú nemcsak révbe jut
tad Jack Brayburn elkényeztetett, könnyűvérű leányát, hanem ráadásul jövedelmezı gazdasággá
burnt, az addig legfeljebb „történeti értékkel bíró" ingatlant. A környéken téged tökéletes
em viszont fennhéjázó, hálátlan nıszemélynek, aki teljesen az anyjára ütött.
- Nem vártam tıled ilyen megkeseredett hangot.
- Megvan rá az okom. Persze, nem minden tény kapott széles nyilvánosságot. - Rachelre célzo
?
Vanessát úgy elöntötte a düh, hogy attól félt, mindjárt rosszul lesz. Mitch arra a személyr
tette, aki elindította a gyermeke elvesztéséhez vezetı eseménysort. Ugyanazon a napon Mitc
h másodszor juttatta eszébe azt a dolgot, amelyet leginkább igyekezett elfelejteni.
- Ha még egyszer kimondod ezt a nevet, meg sem állok Perthig. Megértetted? - Vanessa,
esküszöm, hogy tévesen ítéled meg a helyzetet!
- Errıl nem óhajtok vitatkozni. Hallottad?
- Tíz kilométeres körzetben mindenki hallotta! - A férfi vállon ragadta Vanessát, és kénysz
e, hogy a szemébe nézzen. - Tisztáznunk kell, ami történt... velünk és Samuellel.
- Nem! Elmúlt, vége. Már nincs mit beszélni róla.
- Hiszen sohasem beszéltünk róla! Kérlek, Vanessa! Szeretném, ha pontosan tudnád, mi történ
m és Rachel között. Muszáj elmondanom.
- Ugyan minek? Meggyanúsítottalak, hogy viszonyod van. Te tagadtad, bár azt elismerted
, hogy fontolóra vetted. Erre ott talállak annak a... minek is nevezzem? Mondjuk, ho
gy „annak a másik nınek" a karjában. Kicsit közhelyes, de megteszi. Ezek után eléggé el nem
on „rávetettem magam egy rossz gebére", és végül a földön kötöttem ki.
- Bíznod kellett volna bennem!
- Bíznom? Hiszen elismerted, hogy tetszik neked Rachel! - Már az a tény, hogy elmondta
m, ráébreszthetett volna... - Mégis mire? Összeölelkezve találtam rátok!
- Elhamarkodottan ítéltél! Megtévesztett a látszat!
- Ó, ezer bocsánat! Az én hibám! Különbséget kellett volna tennem az érzelmi hűtlenség és a
sságtörés között! Én tehetek mindenrıl! Így megfelel? Magamra vállalom a felelısséget a tör
- Ne hisztizz!
- Még hogy hisztizek?! Azt képzeled, hogy ez hisztéria? Látnod kellett volna a perthi re
ptéren egy héttel azután, hogy elhagytalak. Ahhoz képest ez angyali nyugalom. Tudod, mi
történt? Leroskadtam a járda szegélyére az érkezési csarnok kijáratánál, egyik hónom alatt
om alatt Angie, és üvöltve sírtam. Elıször azért, mert nem tudtam, mihez kezdjek, aztán mer
bírtam abbahagyni. A végén már magam sem tudtam, miért.
Vanessa fázósan összehúzta magát, egész testében reszketett a felidézett élménytıl.
- Csak jajveszékeltem, ahogy a torkomon kifért, míg oda nem jött egy tizenkilenc éves szoc
iális munkás diáklány, aki úgy érezte, végre a gyakorlatban is kipróbálhatja, amit az ilyen
kezelésérıl tanult. - Az asszony elhallgatott, és Mitchre nézett. - Tudod, miért nem jelen
keztem három hónapig? Mert olyan idegállapotba kerültem, hogy elveszítettem az idıérzékemet
ztéria? Ez a nyomába se jöhet annak! De hidd el, most már nem is érdekel, hogy csaltál meg
achellel, szóban, tettben vagy gondolatban. Nem ér-de-kel! Úgyhogy amennyiben furdal a
lelkiismeret, öntsd ki a szíved valaki másnak, engem kímélj meg!
Az ajtó felé indult, de a férfi elállta az útját. - Vanessa, én...
- Tessék? - Az asszony próbált jéghideg arckifejezést ölteni, bár minden ízében remegett.
- Nem tudom... Beszélnünk kell. - Nem, nem kell. Lezártuk a témát. - A teremtésit, Vanessa!
Igazán jár nekem annyi, hogy...
- Csak ezzel ne gyere nekem! Nem érdekel, hogy neked mi jár!
Feltépte az ajtót, és az elıszobába lépett; Mitch a sarkában, ám a karonfogva közeledı Angi
láttán földbe gyökerezett a lábuk.
- Jaj, de jó, hogy mind a ketten itt vagytok! - lelkendezett a lány. - Hogy döntöttetek
az esküvıvel kapcsolatban?
Vanessa felnyögött. Ez igazán nem hiányzott!
- Hát... szóval... tulajdonképpen még nem jutottunk dűlıre. - Micsoda? Meg sem beszéltétek?
- De már elkezdtük - felelte Mitch. - Igaz, Vanessa?
- Jó, akkor most befejezhetjük - tuszkolta vissza ıket Angela a szobábá. - Nem - torpant m
eg az asszony.
- Miért nem?
- Tényleg, miért nem? - ismételte meg lánya szavait Mitch. - Gyerünk, essünk túl rajta!
Vanessa nem akart jelenetet rendezni, inkább követte ıket. A két fiatal a pamlagon fogla
lt helyet, az asszony az egyik karosszéket választotta, de amikor Mitch a vele szemb
en álló másikba ereszkedett, Vanessa lesütötte a szemét.
- Nos, elıször is - tért a tárgyra habozás nélkül Mitch -, a vendéglétszám nem haladhatja m
.
- Jaj, ne! - tiltakozott Angela. - Akkor nem hívhatok meg mindenkit, akit akarok.
- Pontosan! Na és?
- Ez nem igazság! - panaszkodott szenvedı arccal.
Vanessa fölháborodott. Miért a lányon tölti ki a haragját Mitch? Gyilkos pillantást vetett
fira. Mitch hosszan viszonozta a tekintetét, mielıtt kezével végigszántott a haján.
- Sajnálom, kicsim, ma nehéz napom volt. Ne haragudj!
- Semmi baj, apu - mutatott példát a kizárólag kismamákra jellemzı hirtelen kedélyváltozásr
a.
- Angie – szólalt meg váratlanul az asszony - ,azt hiszem,apádnak igaza van... - Persze,
csak ebben a kivételes esetben. Anyád hajlamos fenntartással kezelni a kijelentéseimet.
Vanessa érezte, hogy arcából kiszökik a vér.
- A férfiakkal reménytelen esküvıt tervezni! - nevetett abban a reményben, hogy a fiatalok
azt hiszik, csak ugratják egymást. Nem túl meggyızı mosolyokat kapott válaszul. -Nézd, Ang
tudom, hogy körülbelül kétszázhúsz fıt szeretnél meghívni, de...
- Ekkora sokadalmat vendégül látni kicsit drága mulatság - szögezte le Mitch. - Ez az én es
apa!
- Tudjuk, drágám - vágta rá az asszony -, de szerintem százötvennél több embert összecsıdít
..
- A tetejében költséges - képviselte a pénzügyi szempontokat Mitch.
- Tényleg úgy gondolod, hogy közönséges? - Angie jellemzı módon figyelmen kívül hagyta az a
egfontolásokat.
- Feltétlenül. Szerintem száz fı lenne az eszményi létszám. - Ráadásul olcsóbb is - kottyan
Mitch.
- Jaj, apu, csak nem fogsz garasoskodni?
- Garasoskodni? Isten ments! Engem nem érdekel a pénz, csak...
- Jaj, ez csodás! Száz vendég, és a pénz nem számít! - tapsikolt örömében Angie.
Mitch értetlenül pislogott, mint aki kimaradt valamibıl. Aztán ráeszmélt, mit is mondott az
imént, és égnek emelt tekintettel hátrahanyatlott a székben.
Na! - gondolta rosszmájúan Vanessa, most legalább végre befogja a száját, és hagyja, hogy ı
edjék!
- Nos, ami engem illet, mindössze öt személyt szeretnék meghívni - kezdte. - A barátnımet,
an Clearyt meg a lányát, Kassie-t...
- Semmi gond, anyu! Kassie-t akarom felkérni koszorúslánynak. - Remek! Ezenkívül Milleréket
Reece Drummondot.
- Ki az a Reece Drummond? - bizalmatlankodott Mitch. - Egy divattervezı barátom.
- Homokos, mi?
- Nem, nem homokos. Csak azért, mert valakinek van érzéke a nık öltöztetéséhez, még nem mel
- Jó - hagyta rá a férfi, de hangsúlya érzékeltette, hogy ellenkezı véleményen van.
- Látom, felírtad Cam bácsikádat is - tért vissza a névsorhoz Vanessa -, de jobb, ha még eg
e számítasz. Cameron Randall soha sehova nem megy egyedül, amíg ki nem terítik.
A megjegyzés kuncogásra ingerelte Angie-t, aki tüstént ecsetelni kezdte Craignek nagybátyj
a zűrös nıügyeit.
- Képzeld, egyikük még azután is rendszeresen felbukkant, hogy Cam kiadta az útját!
Vanessa hátán végigfutott a hideg. - Hogy is hívták? Megvan, Rach...
- Elég! - bömbölte Mitch, mire a két fiatal hátrahıkölt. - Térjünk a tárgyra, nem érek rá é
i!
Akármilyen sürgıs munkát akartam elintézni, ma este nem sokra megyek, állapította meg Vanes
amikor néhány órával késıbb belépett Mitch dolgozószobájába.
A fém a számítógép koromfekete képernyıje elıtt ült, csizmás lába az asztalon, keze a tarkó
a. Vanessa hosszú percekig élvezte a látványt. Bármennyire szerette volna, ha nem ez a hel
yzet, soha egyetlen férfi sem hatott rá olyan elemi erıvel, mint Mitch. Tudta, hogy ez
nemcsak holmi testi gerjedelem, bár nem is az az ıszinte vonzalom, amit szerelemnek
neveznek...
- Egész éjjel itt fogsz ácsorognia hátam mögött?
Nem érte váratlanul Vanessát a kérdés, tudta, hogy Mitch tisztában van a jelenlétével. Az í
szélére telepedett, és fejét kissé elıreszegte, így haja eltakarta arcát a férfi tekintete
- Elıször is meg akartam köszönni, hogy az elıbb leállítottad Angie-t, amikor belekezdett a
a históriába.
- Hidd el, ha látta volna az arckifejezésedet, magától is abbahagyja - vonta félre a hajfüg
yt Mitch, és az asszony szemébe nézett. - Ugye még mindig a legrosszabbat feltételezed?
A férfi közelsége és a hangjában rezgı neheztelés pillanatnyi kételyt ébresztett Vanessában
k távolából elébe villanó jelenet, amelynek szemtanúja volt, tüstént kijózanította.
- Láttam, amit láttam. - Fölállt, hogy messzebb kerüljön Mitchtıl. - Nézd, nem azért jöttem
lytassuk azt a vitát.
- Úgy, szóval másikat akarsz kezdeni?
- Nem, egyáltalán nem akarok vitatkozni veled. - Ez ígéretesen hangzik. Akkor kössünk békét
- Az a mi esetünkben annyit érne, mint halottnak a szenteltvíz.
Szavait néma csend követte, csak a tekintetük vívott párbajt. Néhány másodperc alatt ezerny
em és kölcsönös vád kavargott közöttük, mígnem Vanessa lesütötte a szemét féltében, hogy ak
ja magát, vagy hogy túl sokat látna.
- Na jó, elı a farbával! Minek jöttél, Nessa?
- Angie érdekében szeretnék megállapodni veled, hogy nem hánytorgatod föl folyton a múltat.
- Felejtsd el! - Miért?
- Azért, kedvesem, mert magyarázattal tartozol nekem... - Még én tartozom magyarázattal ne
ked?
- Jó, mondjuk úgy: azzal tartozol, hogy lehetıséget adja magyarázkodásra. Még egy többszörö
nak is megengedik, hogy védekezzék.
- Ha feloldozásra vágysz, Fitzgerald atya meghallgatja a gyónásodat. Én tfz évig kínlódtam
, hogy magam mögött hagyjam a múltat. Végre sikerült, és nincs kedvem elölrıl kezdeni. Sem
ad, sem Angie miatt.
Mitch a fejét rázta.
- Ha ez igaz lenne, Nessa, nem félnél a beszélgetéstıl. Nem számoltál le a múlttal, csak ma
fojtottad.
- Azt hiszel, amit akarsz...
- Mint te, igaz? Félresöpröd a tényeket, és azt gondolsz, ami neked megfelel! - Ha egy pil
lanatig is bíztam volna abban, hogy bármin változtathat, ha kibeszéljük magunkból a múltat
yelte vissza könnyeit az asszony -, akkor a világon senki és semmi nem bírt volna rá, hogy
befogjam a számat.
A férfi fájdalmas arca saját érzéseit tükrözte. Elfordította a fejét, majd egy másodperc mú
te újra Mitchet kereste. A férfi a franciaablaknál állt, és a sötétbe bámult. Az asztali lá
egre vetítette alakját, s ettıl valahogy törékenynek tűnt. Törékeny... ez a jelzı egyáltalá
t Mitch Randallhez, amit következı szavai is bizonyítottak:
- Hiába teszünk úgy, mintha nem lenne közös múltunk, Vanessa. Nem akadályozhatom meg, hogy
k arra emlékezz, ami neked tetszik, de nekem nincs ínyemre az önáltatás. Viszont az esküvıi
zeretném megkímélni Angeláékat a problémáinktól.
- Ezt legalább köszönöm!
- Elég fukarul bánsz a köszönettel. Látom, nem bízol bennem. Elég bolond voltam, hogy valah
s az ellenkezıjét hittem! - nevetett föl keserűen Mitch. - Mondd, Nessa, hogy lehet elny
erni a bizalmadat?
- A bizalmat megszolgálják, Mitch, nem pedig elnyerik. - Megadom magam!
Vanessa nézte, és azon töprengett, miért dobog gyorsabban a szíve már a férfi puszta látván
iért nem gyakorolt rá soha senki más ilyen hatást? 'Reményvesztetten nyúlt a kilincshez, ho
y elmeneküljön a szobát betöltı indulatok és emlékek tömegétıl.
- Még egy pillanatra, Vanessa! Ki ez a Reece Drummond, akit meg akarsz hívni az esküvıre
?
38
Baba, mama, nagymama
- Divattervezı.
- Azt már tudom - fonta össze a karját Mitch. - Úgy értem, kicsodád? A szeretıd?
- Nem! -csattant fel az asszony, de a férfi kaján vigyora láttán legszívesebben elharapta
volna a nyelvét. - Egyébként semmi közöd hozzá!
- Dehogy nincs! Én vagyok a...
- Nekem aztán senkim! - vágott közbe Vanessa, ám Mitch arckifejezése egyszerre megvilágítot
a faggatódzás okát. -Jóságos ég, te féltékeny vagy!
- Nem kell úgy meglepıdni. - A férfi végigmérte hajdani nejét, és tekintete szinte perzselt
testét. -Mivel én kaptalak meg elıször, a gondolat, hogy annak már vége, és más is igényt
rád, nem dob fel. Van szeretıd?
- Hát ez... ez már...
- Csak a rend kedvéért, tisztázzuk: Cam sosem kapott el egy fordulóra?
- Hogy merészelsz? Mi... én... - nyögte Vanessa dühtıl fuldokolva. Mérgében dobbantott, és
hirtelen mozdulat segített mondatokká rendezni a szavait. - Cameron meg én barátok vagyu
nk, semmi több! Hihetetlen, hogy egyáltalán eszedbe jut ilyesmi, hát még, hogy ki is mondo
d!
- Ugyan - nevetett Mitch, mintha teljesen megalapozatlannak tartaná a toporzékolást -,
Cam már tizenhárom évesen is beléd bolondult.
- Amikor én már tizennyolc voltam, a bátyja felesége, és az unokahúga anyja! Nem beszélve a
hogy csak két hétig tartott a rajongása!
- Igaz, de most már nem olyan nagy különbség az az öt év, s miután már elváltál tılem... -M
sejtetıen elhallgatott.
- Az ég szerelmére - fakadt ki V anessa -, te berúgtál?
Mitch hahotára fakadt, és az asszony ráébredt, hogy szántszándékkal provokálta.
- Megérdemelnéd, hogy felhívjam Camet, és tudtára adjam, mit mondtál az imént! Csak az a bö
hogy valószínűleg halálra röhögné magát, mielıtt rávehetném, hogy verje ki a fogaidat!
- Nem Iriszem, hogy képes lenne rá, mármint meghalni a röhögéstıl. A fogaimat vidáman kiver
i több - sóhajtotta a férfi -, meg is érdemelném. Sajnálom, Vanessa...
- Sajnálhatod is.
- Tudod, egy ideig tényleg féltékeny voltam az öcsikémre, amiért olyan remekül megértettéte
, valahányszor látogatóba jött.
- De hát... ez ostobaság volt - pislogott Vanessa hitetlenkedve. - Az hát, de minden a
lkalommal órákig pusmogtatok.
- Mint két barát, Mitch! Érdekelte, hogy haladok a levelezı tanfolyammal, arról beszélgettü
- Velem bezzeg egy kukkot sem beszéltél róla. Persze, engem túl ostobának tartottál ahhoz.
- Igazságtalan vagy! Sohasem jutott eszembe ilyesmi. Egyébként is minek vesztegettem v
olna rá szót? Nem is akartad, hogy leérettségizzek.
- Mert nem láttam értelmét.
- Az volt az értelme, hogy kezdeni akartam magammal valamit, miután Angelát iskolába íratt
uk! Megcsömörlöttem a mosástól meg a vécépucolástól... - Azzal nem is kellett foglalkoznod.
ejárónı.
- Csakugyan! Így aztán végképp semmi tennivalóm nem maradt! Megırjített az unalom. Lassanké
sorvadt az agyam!
Mitch olyan fintort vágott, mintha gyomorszájon ütötték volna, aztán feldúltságát gunyoros
al igyekezett leplezni.
- Szó szerint ezt jövendölte az öreged is.
Fanyar tekintete restelkedésre késztette Vanessát. A néhai Jack Brayburn életében kétségtel
ndent elkövetett, hogy szétdúlja a házasságukat. Az esküvıig színleg pártolta egybekelésüke
rendszeresen, ország-világ elıtt gyalázta Mitchet. Amikor Vanessa kérdıre vonta emiatt, apj
nevetve azt felelte: bárkivel összeboronálta volna a lányát, hogy volt felesége terveit ke
esztülhúzza. Vanessának a hideg futkározott a hátán, hogy az apja hidegvérrel eszközül hasz
asszony ellen, aki elhagyta.
Most Mitch szilaj, mégis megnyerı arcvonásait fürkészte. Bármennyire nem kedvelte egymást a
fém, elképesztıen sok közös tulajdonságuk volt. Ezek közé tartozott a konok elszántság és a
igyekezet, hogy Brayburnt egész Kelet-Ausztrália legjobb húsmarhatelepévé fejlesszék. Szemé
szerint ki nem állhatták egymást, de szakmai szempontból Mitch annyira csodálta Jacket, ho
gy kezét-lábát összetörve próbálta utánozni. '
- Apád jól kibabrált velünk.
- Könnyű ıt hibáztatni mindenért, de amikor elhagytalak, már négy éve halott volt.
- Nem állítom, hogy egyedülı okozta a galibát, de övé a fı érdem. - Meglehet.
- Ezt úgy mondod, mintha más okot is tudnál.
- Hát jó, talán apám is hozzájárult a bajokhoz, de te akartál itt maradni, nem én ! Én bold
tem volna északra, hogy állást vállalhass az öbölvidék nagy gazdaságaiban, ahogy eredetileg
tad, de nemet mondtál.
- Még szép. Terhes voltál.
- Elıttem is éltek arrafelé terhes asszonyok. Nem akartam, hogy miattam feláldozd a céljai
dat.
- És hogy a nyavalyába tarthattalak volna el gyerekestül abból a bérbıl, amit egy zöldfülű
ak fizetnek, he? Az apád által ajánlott állás legalább lehetıséget adott, hogy tisztességes
t teremtsek neked és Angelának. Nevezz maradinak, de nem fűlött a fogam a vándorélethez.
40
Baba, mama, nagymama
- Ma sem értem, miért írtad alá vele a munkaszerzıdést. De legalább szóltál volna róla.
- Úgy gondoltam, nem érint téged.
- Apám azt kéri a férfitól, akit szeretek, hogy adja el a lelkét, és te úgy gondolod, ez ne
artozik rám?
- Pontosan. Üzleti megállapodás volt.
- Zsarolás! Apám jól kitervelte, hogy így tarthat itt engem a legbiztosabban! - Apád minde
n emberével hosszú távú szerzıdést kötött - emlékeztette az asszonyt Mitch. - Különben is i
det.
- Mert még nem tudtam, mire képes. - Akkor én honnét tudhattam volna?
- Szólhattál volna nekem a szerzıdésrıl, mielıtt aláírtad.
A férfi tehetetlen dühében a hajába túrt. Vanessa jól ismerte ezt a mozdulatot. - Nem akaro
, hogy Angela meg Craig ugyanerre a sorsra jussanak-jelentette ki az asszony.
- Te aztán értesz ahhoz, hogy sértegesd az embert! - vetette a szemére Mitch. - Komolyan
azt képzeled, ugyanezt a trükköt alkalmaznám Angelával szemben? Fájdalmas tekintete bűntud
t ébresztett Vanessában. Megrázta a fejét.
- Ne haragudj! Úgy rám tört a múlt, hogy alig tudom szétválasztani a jelentıl. - Én is így
vele - sóhajtott föl a férfi. - Csak engem a szép emlékek kergetnek az ırületbe.
- Igen, én... -csuklott el Vanessa hangja. -Én... én.:.
- Na, mi az? - suttogta Mitch, és megfogta az asszony tarkóját.
- Én... -nyögte újra Vanessa, de márcsak a forróságra tudott gondolni, amely a férfi érinté
totta, meg a kék szempárban izzó vágyra. Érverése zaklatott ritmusra váltott, a múlt szenve
képei ötlöttek fel benne.
Mitch tekintete a szájára tapadt, lassan lehajtotta a fejét, amitıl Vanessa térde remegni
kezdett. Tenyerét a fém mellkasának feszítette; Mitch szíve hevesen dobogott. Az asszony ké
telen volt eltaszítani ıt magától.
- Jaj, Mitch... ne!
- De igen, Nessa - mosolygott a férfi. - De még mennyire!
Talán ha kíméletlen, követelı a csók, akkor Vanessának maradt volna valami esélye, de ez az
rkedı gyengédség fölmorzsolta minden ellenállását.
A férfi szája újra meg újra az alsó ajkához súrlódott. Oly~lágyan, oly tébolyító lassúságga
y csak Mitch leheletének melegét érzékelte.
A kihunyó józan ész utolsó parancsa megfutamodásra ösztökélte volna, ám a tiltó szó hangját
ereiben száguldó vér zúgása, a felajzott érzékek sikolya. Már nem elégítette ki ıt ez a kön
a férfi fejét, hogy közelebb vonja magához, de Mitch ellenállt, és folytatta gyötrıen óvat
it. A mohó vágy türelmetlenné tette az asszonyt.
- Ha már nem hagyod abba, Mitch, legalább rendesen csináld!
Teste felfogta a fém néma nevetését. A következı pillanatban Mitch magához rántotta, és erı
b a lapockájára tapadt, majd elindult lefelé, és a csípıjénél megállt. Most már úgy csókolt
gy az kívánta: rendesen:.
- "Most jobb? - kérdezte jóval késıbb a férfi. Szavaira helyeslı nyögés felelt.
Szenvedélyük hullámai mind magasabbra csaptak, és Vanessa boldogan adta át magát a viharos
elmeknek, amelyeket csak Mitch volt képes felkorbácsolni benne. Kábultan érzékelte, hogy a
férfia díványhoz viszi. Idı és tér gyorsan semmivé vált, már csak az érintés létezett, egy
tekintetük perzselı forrósága. Kéjes izgalom lett úrrá Vanessán, ahogy Mitch teste ráneheze
Lázas csókjaik közben kezük éhesen fedezte fel újra az egykor saját testükénél is jobban is
t. Amíg Mitch a blúz megátalkodott gombjaival veszıdött, Vanessa egyetlen vad rántással szé
a patentzáras inget. A napbarnított, széles mellkas látványától elakadt a lélegzete, megbab
a fém testének tökéletessége. Tíz körme borzongató gyönyörűséggel szántott végig a puhán gö
- Ahh... Nessa!
Talán Mitch hangja, talán a férfi testének érzéki remegése, mindenesetre valami jótékonyan
nessát álomszerű révületébıl, elég hosszú idıre ahhoz, hogy ráébredjen, micsoda ırültséget
- Egek! - bukott ki belıle, s ez még talán félreérthetı lett volna, ha közben
nem feszül tébolyulterıvel arajta fekvı férfi mellkasának. Mitch szeme döbbenten tágra nyíl
abb taszítástól a férfia padlóra hemperedett.
- Mi a nyau... - Hangja rekedt volt az izgalomtól; zavartan, értetlenül bámult Vanessára,
aki tisztában volt vele, hogy ennél kevesebbért is fojtottak már meg nıi. De e pillanatban
úgy döntött, saját érzelmeinek tisztázása mindennél elıbbre való.
Majdnem a túlsó falig hátrált.
- Na jó - tápászkodott fel a férfi. - Tehát meggondoltad magad?
- Észhez tértem. - Vanessa a blúzát gombolgatta, amikor felfigyelt a közeledı léptekre. - M
h, légy szíves...
- Nagyon szíves leszek - gonoszkodott a férfi. - Tudod, mennyire...
- Elég! - rivallt rá az asszony. Bár nyilvánvaló volt, hogy nincs mitıl félnie, úgy helyezk
, hogy a karosszék kettejük közé kerüljön. - Sajnálom, Mitch, ezt nem akartam. Felejtsük el
gész...
- Mégis mit képzelsz? Csak úgy visszalibegsz az életembe; és kényed-kedved szerint szórakoz
velem?
- Nem libegtem vissza az életedbe! Angela miatt jöttem, semmi másért.
- És mr lesz kettınkkel, Nessa?- A férfi hangja hirtelen ellágyult. Az asszony azonban e
lhatározta, hogy nem enged a csábításnak.
- Semmi, Mitch. Köztünk mindennek vége. Már több mint tíz éve.
- Badarság! Szinte lángra lobbanunk mindketten, amint egymás közelébe kerülünk. Éppúgy izga
sz, mint én, csak te nem akarod beismerni. De a tested helyetted is beszél! -Mitch t
ekintetét Vanessa blúzára szegezte, mely alatt feltűnıen kirajzolódott ágaskodó mellbimbója
Az asszony bűntudatosan elpirult. - A tények makacs dolgok, Nessa. - Egész jó volt az ágyb
an, de ez nekem már nem elég.
- Egész jó volt? - nevetett a férfi. - Édesem, az nem kifejezés! Nincs jobb annál, amit mi
eltünk!
- De igen, a szerelem. Legalábbis úgy gondolom - fűzte hozzá rögtön az asszony, mert kizáró
megérzéseire alapozta kijelentését.
- Ez meg mit akar jelenteni?
- Felelj egy kérdésre: feleségül vettél volna, ha nem várok gyereket? - Mi ez az egész?
- Válaszolj, Mitch! Feleségül vettél volna?
- Nem - bökte ki hosszú szünet után a férfi. - Nem, Vanessa, nem vettelek volna
Az asszony bólintott. Vérzett a szíve, valahogy mégis jólesett, hogy tudja az igazságot.
- Na és, mire akarsz kilyukadni?
- Semmire. Egyszerűen tudnom kellett. Magam miatt...
5. FEJEZET
Vanessa rendíthetetlen nyugalma csak addig tartott, míg fölballagott a lépcsın, és bezárkóz
szobájába. Ott megrohanták az emlékek, és nyomukban a könnyek.
Tizenhat évesen azt képzelte, szerelmes Mitchbe. Mi több, miután teherbe esett, és Mitch f
eleségül kérte, feltételezte, hogy ez azt jelenti, a fiúis szereti ıt.
Ma este azonban Mitch megerısítette balsejtelmét, hogy a testi szenvedélyt tévesen szerele
mnek vélte. Jó idıkben talán ez is összetarthat egy házasságot, de semmi esély nincs erre,
yt beborul az ég! Az ı házasságuk pedig zivatarosan indult, és attól kezdve egyre rosszabbo
ott a helyzet...
Apja egyfolytában kuvikolt, és bár évekkel azelıtt jobblétre szenderült, hogy Vanessa egyál
szmélt volna házassága válságára, végrendelete látnoki erejűnek bizonyult. Noha Brayburn Va
, a testamentum kikötötte, hogy „Mitch Randall kezében maradjon a birtok igazgatása, és fiz
tésként mindaddig kapja az esetleges nyereség ötven százalékát, amíg leányom el nem válik t
Vanessa akkor nevetett. Brayburn fele így is, úgy is Mitché, hiszen a férje! És amíg csak é
semmi sem lehet fontosabb számára, mint meghitten hozzásimulni minden áldott éjszaka.
De tévedett. Akadtak fontosabb dolgok is, és néhány év múlva házasságuk testi értelemben me
zni.
A válóper idején Mitch ügyvédje értesítette, hogy Mitch nemcsak meg óhajtja tartania birtok
hanem piaci áron meg is vásárolná Brayburn felét. Jack Brayburn könnyei nyilván kioltották
kol tüzét, amikor ez be is következett. Az öreg sohasem hitte volna, hogy Mitchnek néhány r
e év alatt sikerül az, amihez neki egy élet is kevés volt- az ország öt legjövedelmezıbb te
lepének egyikévé varázsolni Brayburnt. A sors kifürkészhetetlen akaratából a végrendelet sz
kötései gazdaggá tették Mitch Randallt.
Vanessa elutasíthatta volna az ajánlatot, de ezt méltánytalannak érezte. Mitch verejtéke ár
tt a gazdaság sikeres, és további munkálkodása anyagi biztonságot jelenthetett Angelának. C
azután egyezett bele az eladásba, hogy Mitch szerzıdést írt alá, amelyben elıvásárlási jog
ott neki, amennyiben valaha is értékesíteni kívánná tulajdonrészét. Nem mintha az asszonyt
n érdekelte volna Brayburn - sıt gyűlölte azért, mert házassága zátonyra futásának színhely
a volt -, de Angela miatt meg akarta tartani, amíg lánya el nem dönti, mit csinál vele.
Az utóbbi idıben persze rájött, hogy bárhová költöznek is Mitchcsel, kapcsolatuk mindenképp
végzıdött volna. Ha az ember szeret valakit, nem számít a környezet; de ha a szenvedély ki
mindjárt fontossá válnak a külsı nehézségek.
Miután Perthbe költözött, túlságosan elfoglalta önbecsülésének visszaszerzése, a gyermeknev
ak megalapozása, így nem maradt ideje bizalmas viszonyok kiépítésére. Ahogy élete rendezett
vált, kezdett vacsorameg
hívásokat elfogadni különbözı férfiaktól, akikkel az üzlet hozta össze. Ezt azonban csupán
zének tekintette, sohasem kapcsolta a nemiséghez.
Két éve egy pillanatra rátört a rémület: egészséges-e érzelmileg? Elfogta a kétség efelıl.
rávenni magát, hogy pusztán önmaga megnyugtatásaként szenvtelenül vállaljon egy viszonyt.
n remélte, hogy egyszer jön majd valaki, és újra feltámasztja benne a nıt.
Nem is tévedett! De hogy ez a férfi miért megint Mitch Randall...?
- Vanessa!
Így akarjon az ember pár perc zavartalan nyugalmat... - Itt vagyok a tornácon!
Mitch kirontott a házból, két kézzel hátrasöpörte gallérját verdesı, csapzott fürtjeit. A r
lgı esküvı sokkal inkább kikezdte az idegeit, mint Vanessa gondolta volna.
- Nem akarsz beszélni a lányoddal? Én valahányszor kinyitom a számat, vagy zokog, vagy üvöl
!
Az asszony visszafojtott egy félmosolyt. A terhesség és a jegyesség veszélyes robbanóelegye
képezett a lányban, és szeszélyesen változó kedélyállapotának követése egy szent türelmét
lna, hát még Mitchét.
- Ez az esküvı lassan az agyamra megy. Már kapiskálom, miért egyre népszerűbb az összeköltö
- Ha ez megvigasztal, Mitch, valószínűleg a legtöbb szülı így érzi magát a lánya esküvıje e
megint?
- Kiborult, mert lefoglaltam nekik egy nászutat teljes ellátással Hamilton Islanden! S
zerinted ebben mi olyan rettenetes? - hangzott el a kérdés. Ám mielıtt Vanessa egy szót szó
hatott volna, a férfi már folytatta is: - Teringettét, nem a szibériai álombányákba akarom
ni ıket! És tudod, mit mondott a lányod? „Olyan érzéketlen vagy, apu!" - próbálta mély hang
i Angela nyafogását,ami nevetésre ingerelte az asszonyt. -Még hogy érzéketlen! Mi az érzéke
abban, ha az ember befizet a lányának egy álomutazásra?
- El sem tudom képzelni - birkózott a kuncogással Vanessa - Esetleg kérdezd meg tıle, ha m
ajd lecsillapodott egy kicsit!
- Meg is kérdezem, bár nem biztos, hogy meg tudom várni, míg betölti a nyolcvanat! - Mitch
lehuppant az asszony melletti székre. - Atyaisten, Nessa, mikor lett ilyen hisztéri
ka?
Vanessa hitetlenkedve vonta föl a szemöldökét.
- Így született. Azt hiszem, sohasem múlik el az elsı dackorszaka.
- Az utóbbi napokban már nekem is ez az érzésem - enyhült meg hirtelen a férfi szenvedı arc
szétterült rajta az a mosoly, amely mindig megdobogtatta Vanessa szívét. - Emlékszel? Maj
d minden éjjel felébresztett a bömbölésével, amíg meg nem nıtt annyira, hogy önállóan be tu
llénk.
- Valami rémlik, de arra kristálytisztán emlékszem, hogy hajnali négykor csuromvizes lepedı
ébredtem, és nekiállhattam ágyat húzni.
- Brrr! - húzta szemébe a kalapját Mitch. - Már azt tervezgettem, hogy idınként kölcsönadom
a riasztó példa segít leküzdeni a túlnépesedést! Nem csoda, hogy hol a fürdıszobába, hol a
ekültem pihenni!
Az asszony hallgatott. Nem kívánta feszegetni ezt a témát.
Mitch a korlátra emelte csizmás lábát, ami hosszú combjára terelte Vanessa figyelmét. Errıl
mi más jutott az asszony eszébe, és megint elmerengett.
- Milyen hamar felnıtt - rezzentette fel kéjes gondolataiból Mitch hangja. - Kicsoda?
- Angie.
- Bocs - mormolta Vanessa. - Elkalandoztam. - Vettem észre.
- Mindig azt hittem, hogy szeret Pertliben élni. Szólhattál volna, hogy nem ez a helyz
et.
- Minek?
Valóban, mihez kezdett volna, ha Mitch egyszer csak bejelenti, hogy Angie ezentúl álla
ndóan nála lakik?
- Te, Nessa - vigyorgott a férfi -,emlékszel, amikor Angie olyan hároméves lehetett, és átr
ccantunk flekkent sütni Pa}listerékhez?
- Álmomban ne jöjjön elı!
- Most is látom, milyen helyes volt, ahogy azt a haszontalan kiskutyát hajkurászta.
- Igen, és letiporták Mrs. Pallister díjnyertes salátáit!
- Te meg az a matróna egyesült erıvel próbáltátok nyakon csípni ıket. Mrs. Pallister rikács
nnal tessék kijönni onnan, kisasszony!"
- Amikor végre befejezték a hancúrozást - idézte fel a nevezetes eseményt Vanessa -, az idı
gy kijelentette, hogy életében nem találkozott ilyen szófogadatlan kölyökkel! És engem hibá
tt, amiért nem tudok hatni rá.
- De én mindkettıtöket megvédtelek - szögezte le Mitch.
- Köszönöm szépen! „Tudjameg, Mrs. Pallister, hogy anejem igenis tud hatni a gyerekre. Ang
ela pedig nem szófogadatlan, hanem arra nevelték, hogy ne figyeljen a kiabálásra!" Ez az
tán sokat javított a helyzeten!
- Ne vágj ilyen morcos képet, Nessa! - évıdött a férfi. - Ráncos leszel. - A nagymamák ránc
- És ısz hajúak, tokásak meg löttyedt mellűek. Hű, Vanessa, valami nincs rendben nálad!
- Fogd be, te szamár! - nevetett az ásszony.
- Vajon Craig anyja milyen? - tűnıdött Mitch.
- Holnap kiderül. - Vanessa valamiért feszengve várta a találkozást, pedig tudta, hogy ost
obaság.
- Angela kioktatott, hogy...
- ...jó benyomást kell tennünk O'Brienékra - fejezte be a mondatot az asszony. - Tudom, én
is megtanultam a leckét.
- Gondolom, ez azt jelenti, hogy a következı népíny napban elı kell vennünk a legjobbik mod
runkat.
- Reméljük, Angie jobban szót ért majd az apósáékkal, mint annak idején te a tiéddel.
- Na, legalább Craig nem panaszkodhat! Elvégre mi tökéletesek vagyunk - fordította tréfára
olgot Mitch.
- Közöld vele, hadd tudja ı is!
- Megnyugodtál az esküvıt illetıen?
- Igen is meg nem is. Ez a Craig rendes fiúnak látszik. Talán még szereti is Angie-t, ne
mcsak szerelmes belé.
- Szerinted a kettı nem ugyanaz?
- Nem, Mitch. A mi házasságunk ékes példája ennek. - Mi a nyavalyáról beszélsz?
- Mi nem szerettük egymást a szó igazi értelmében. Csak bolondultunk egymásért.
A férfi talpra ugrott, és Vanessa fölé magasodott. Kék szeme éjfeketére vált, halántékán ki
erek. Az asszony riadtan húzta be a nyakát.
- Én igenis szerettelek, Vanessa!
- Ha szerettél volna, ha igazán szerettél volna, akkor sohasem jut eszedbe Rachelhez f
ordulni!
- Ha nem szerettelek volna, sohasem vallottam volna be, hogy kísértésbe estem! - ellen
kezett Mitch.
- Nem kötött össze bennünket más, csak a vak szenvedély.
- Tévedés. Az szerelem volt, csak nem hittünk benne. Legalábbis te nem hittél. - Azzal Mit
ch sarkon fordult, és elviharzott.
Jim és Eleanor O'Brien olyan bűbájos, oly nyájasan szókimondó volt, hogy Vanessa találkozás
alig öt perccel már eljutott a megkönnyebbüléstıl az emberölés és az bongyilkosság gondola
- Nahát, drágám, olyan jól tartja magát, hogy amikor megláttam, azt hittem, maga a kis Ange
a!
Míg a behemót Jim O'Brien kedélyes üdvözlése szívbıl jövınek tűnt-ölelés közben majd kiszor
szt -, Eleanorral kapcsolatban az asszony nem tudta eldönteni, hogy ügyetlenül lepleze
tt rosszindulattal vagy betegesen túltengı ıszinteséggel áll szemben.
- Jaj, Vanessa, cuki ez a hajszín! Őrült sikkes! Ha majd a fé~ak nem hallják, súgja a fülem
mivel festi...
És kiderült, hogy ez még csak a kezdet!
Elsı közös étkezésük során Eleanor kötelességének tekintette, hogy kiselıadást tartson Ange
jelenlévınek a természetes szüléssel kapcsolatos átfogó ismereteirıl.
- Négy fiút hoztam a világra, és egy aszpirin nem sok, annyi gyógyszert sem vettem be a va
júdás alatt-büszkélkedett, majd kimerítı részletessége, érzékletes tájékoztatást adott mind
- Biztosan Angelának sem lesz szüksége fájdalomcsillapítóra - használta ki az alkalmat Vane
, amikor egy pillanatra szóhoz juthatott. -De ha mégis, akkor meggyızıdésem, hogy az orvos
ok képesek megoldania problémákat - küldött udvarias mosolyt leendı nászasszonya, és megnyu
Angela felé. Szegény lány szinte jéggé dermedt a szorongástól.
- Reméljük! - bólogatott hozzáértıen Eleanor. - Az egyik unokahúgom az elsı szülése óta egy
k a gerincével. Nem kétséges, hogy az epidurális érzéstelenítés az oka. Az orvos nyilván el
de kérdem én, érdemes egy kis fájdalom miatt a lebénulást kockáztatni?
Egy kis fájdalom? Az imént még azt hangoztatta, hogy a természetes szülés gyakorlatilag sze
tté avatja az anyát!
Vanessa egy pillantást vetett lányára, aki szemlátomást már majd meghalt a félelemtıl, és e
a a méreg. Mitchre nézett. Legalább terelné másra a szót, a futballra... vagy akármire!
- Légy szíves, ígérd meg, Angela - folytatta kérlelhetetlenül a szülési szaktekintély -, ho
hagyod magad, hiába akarnak orvosságokkal tömni ! És az ég szerelmére, el ne hidd, ha azzal
traktálnak, hogy császármetszést kell végezni! Tudod, hány sikertelen beavatkozás történik?
Angie holtsápadtan rázta a fejét.
- Eszedbe ne jusson kipróbálni ! - intette Eleanor. - Évek óta egyetlen esetrıl sem hallot
tam, amikor elkerülhetetlen lett volna. EgyszerGen...
- Elég! - robbant ki Vanessa. - Nem engedem, hogy tovább rémisztgesse a lányomat!
-
- Nessa, édesem - súgta Mitch, és csitítólag a kezére tette az övét. - De hát, drágám, neke
sem...
- Fogd be! - szakította félbe az anyját Craig. - Igaza van, tényleg ijesztgeted Angie-t.
A lány nem bírta tovább, sírva kirohant a szobából. Craig dúlva-fúlva utána, és a nagy siet
rült Mitch ölébe borítania egy üveg vörösbort! Erre olyan nyomdafestéket nem tűrı kifejezés
amelytıl egy kocsis is a sarokba bújt volna.
Vanessa lehunyta a szemét, és eltűnıdött, vajon ez-e a módja, hogy ,~jó benyomást tegyenek
enékra".
- Elnézést, nem maradt még egy kis marhasült? - érdeklıdött nyugodtan Jim, alkalmat adva Va
sának, hogy a konyhába meneküljön.
- Hát te mit keresel idekint? - kérdezte a vemhes üszı mellett guggoló Mitch. - Próbálom re
zni zilált idegeimet, és közben pihentetem a fülemet. Ez az Eleanor kész katasztrófa! Szint
irigylem Corát.
- Ne tedd! - nevetett a férfi. - Eleanor ma reggel kiszívta a vérét az esküvıi ebéd költség
att.
Vanessa morogva leszállt a nyeregbıl, és elıvette a magával hozott két kólát. - Honnét tudt
y itt találsz? - fogadta el az egyik dobozt Mitch.
- Nem tudtam. A patak felé tartottam, amikor megláttam a lovadat. Csak véletlenül van nála
m kettı.
Eredetileg az asszony valóban csak ki akarta szellıztetni a fejét. Hogy miért változtatott
irányt, amikor észrevette Mitch hátasát, azt maga sem tudta volna megmondani.
- Mi a helyzet? Farfekvéses?
- Nem, de elıször ellik, és nem hiszem, hogy boldogul segítség nélkül. - Ne hívjam Eleanort
- Még egy ilyen javaslat, és feljelentelek az állampolgári jogok biztosánál. Ritka elvetemü
rátukmálni valakire azt a nıszemélyt!
- Csak úgy gondoltam, lelki ráhatással segíthetne leküzdeni a fájdalmat.
- Talán nincs anélkül is épp elég baja szegény párának? - veregette meg az állat nyakát Mit
Az asszony leült a gyepre, és kinyújtotta farmerba bújtatott lábát. Amíg hallgattak, lopva
fit figyelte.
- Kérdezhetek valamit? - törte meg a csendet Mitch. - Annak idején hogy kerültél Perthbe?
Miért éppen oda futottál?
- Végsı kétségbeesésemben. Elıször Sydneybe mentem, anyámhoz. Micsoda meglepetés, épp valah
kódorgott. Aztán próbálkoztam egy lánynál, akivel együtt jártam intézetbe, de elköltözött.
az elsı nyugatra induló gépre. Perthben aztán végképp nem tudtam, mihez kezdjek. Lement a r
dıny. Sírni kezdtem, és legközelebb arra emlékszem, hogy ott ülök a járda szélén, zuhogó es
leary pedig vigasztalgat: egy magamfajta értelmes nı egyedül is megáll a lábán.
- Cleary? Csak nem az á...
- De, az ı gyereke lesz Angie koszorúslánya, úgyhogy néhány nap múlva megismerheted.
- Képzelem, milyen fogadtatásra számíthatok...
- Hát, annak idején kétségtelenül nem túl hízelgıen nyilatkozott rólad, de azt hiszem, alap
t, hogy engem fölrázzon. Iszonyatos lelkiállapotba kerültem azután, hogy... szóval a történ
tán. Susan hazavitt magához, és ott tartott, amíg össze nem szedtem magam annyira, hogy áll
meg lakást keressek. Szinte hihetetlen, de ott álltam huszonöt évesen egy nyolcéves kislán
yal, és egy tizenkilenc éves feminista pátyolgatott. Susan Cleary a legjózanabb és legcéltu
atosabb nı, akivel valaha találkoztam. Sohasem tudom meghálálni neki, amit értem tett. Elıs
is átsegített az egész társadalombiztosítási bürokrácián, majd rábeszélt, hogy iratkozzak
otthon által szervezett tanfolyamra.
- És aztán?
- Az elsı néhány hónap kegyetlenül nehéz volt, lelkileg és anyagilag egyaránt. Szakképzetts
kaphattam munkát, Susan segítségével azonban elkezdtem egy vállalkozói iskolát. Amikor vég
láltam lakást, már valamelyest bizakodóbban néztem a jövıbe. Persze, azért nem sokkal! Anny
elkészületlenül csöppentem a Biayburnön kívüli világba, hogy amikor beköltöztem, és nem ége
telefonhívásokkal ostromoltam az elektromos műveket, pedig csak a fıkapcsolót kellett vol
na fölcsapnom!
- Ez elég hihetıen hangzik.
- Amíg el nem hagytam a birtokot, nem is sejtettem, mennyire fogalmam sincs a gyak
orlati életrıl.
- Visszajöhettél volna. - Nem mertem.
- Miért? Erıszakoskodtam veled valaha? - Nem.
- Hát akkor? Nem értem...
- Attól féltem, magadnak követeled Angelát. Nem akartam ıt is elveszíteni - kortyolt az üdí
essa. - Szerencsére anyám évekkel azelıtt bankszámlát nyitott kettınk nevére. Mentıövnek sz
t akarnám hagyni apát és Brayburnt, vagy ha ı hirtelen pénz nélkül marad, és valami vészhel
elı.
- Sikerült ıt akkor megtalálnod? - Susan kinyomozta a címét.
- És eljött hozzád?
- Az ı felfogása szerint egy romba dılt házasság nem számít vészhelyzetnek. - Hát mi számít
- Ki tudja. Ami az anyaságot illeti, nem vagyunk egy hullámhosszon. - Ez nem újság. Vele
ellentétben te mindig jó anya voltál.
- Köszönöm! -A határozott kijelentéstıl az asszony kellemesen meglepıdött. – Rengeteget jel
em, hogy így gondolod. Bár be kell vallanom, elıfordult, hogy magamról is alig tudtam go
ndoskodni, nemhogy Angie-rıl. Furdalt a lelkiismeret, mert a továbbtanulásom miatt nap
közibe kellett járatnom.
- Ha belegondolok, miken mentél keresztül! - tápászkodott föl fejcsóválva Mitch. - Értesíte
lett volna.
Fájdalmas hangja arra késztette Vanessát, hogy odalépjen hozzá, és megfogja kérges kezét.
- Az nem sokat segített volna rajtam. Így is túl nagy késéssel láttam hozzá, hogy végre a s
mra álljak.
A férfi fátyolos tekintettel fordult felé. Aztán az asszony is elérzékenyült, ahogy Mitch s
ad jobbjával gyengéden megsimogatta az arcát.
- Sajnálom, Vanessa, végtelenül sajnálom.
A nı mozdulatlanná dermedt. Tudta, mi következik, mégis meglepıdött a csóktól, mely cseppet
szenvedélyes, inkább testvérien ártatlan volt. Varázsa rabul ejtette.
- Khmm - köszörülte meg a torkát Mitch, és odébb lépett. - Azt hiszem, újra megnézem ezt az
Az asszony némán bólintott. A férfi közelsége hosszú idı óta elıször hatott rá megnyugtatóa
gatón. Éppúgy élvezte ezt a jólesı melegséget, mint a forróságot, amelyet máskor váltott ki
Az esküvı elıtti napokban tetızött a zűrzavar. Ráadásul Vanessa egy negyedórára sem tudta s
lataiból Mitchet, és azt az ıszinte, édes, sokat ígérı csókot. Ha a fém eltűnt a szeme elıl
perceket, amíg ismét nem láthatta. Amikor pedig a közelében érezte, úgy viselkedett, mint e
félszeg bakfis-dadogott, mozgása a legkisebb fizikai érintkezéstıl is esetlenné vált. Ez pe
e nem maradt észrevétlen.
- Add csak ide! - nyúlt Angela az antik bóléstálért, amelyet Vanessa kiemelt a vitrinbıl.
- Vigyázz, el ne ejtsd!
- Még hogy én? Bagoly mondja verébnek. Ha így folytatod, hamarosan maradéktalanul megsemmi
sül az örökségem!
Vanessa felvonta a szemöldökét, kettızött aggodalommal tartotta a becses családi ereklyét.
- Ha te így folytatod, drága gyermekem, kitagadlak, és akkor mindegy, mi lesz a kristály
holmival meg a porcelánokkal.
- Azt már nem! Apu úgysem engedi! - feleselt a lány.
- Kinemengedmicsodát?-MitchhirtelenfelcsattanóhangjátólVanessahátán végigfutott a hideg, és
ve az asztalra tette a kristálytálat.
- Nem érdekes, csak mondd meg a lányodnak, hogy tisztességesen beszéljen az anyjával, külön
nem kap kimenıt az esküvıje napján!
- Mi ez az egész? - A férfi homlokát ráncolva jártatta végig tekintetét az asztalon sorakoz
eken.
- Ennyi maradt a Brayburnök hagyatékából, miután anyu elhatározta, hogy segít elmosogatni -
emtelenkedett Angela, és egy tálcányi pohárral a konyha felé indult. - Cora legutolsó számí
erint eleddig egy vázával, egy salátástállal, három pezsgıskehellyel, egy kínai porceláncsé
a hozzávaló csészealjjal apasztotta az örökségemet.
- Ne feledkezz meg a tányérokról sem, amelyeket az érkezésetek napján vont ki a forgalomból
tette hozzá Mitch. - Tudod, Nessa, mindig azt hittem, csak a menyasszony meg a vıle
gény lámpalázas az esküvı elıtt, de te rajtuk is túlteszel.
Az asszony még inkább zavarba jött. Szerencsére már csak két napot kell itt kibírnia! Miért
n veszélyesen jóképű ez a férfi? Ő az oka, hogy mindent kiejt a kezébıl. Elég, ha csak rágo
remegni kezd keze-lába.
- Inkább tedd hasznossá magad, és segíts kicipelni ezt a töméntelen holmit! - mordult rá Mi
re dühösen, hogy leplezze zavarát.
- Jó, hol kezdjem?
- Ezzel a bóléstállal. Tessék! - Vanessa a férfi kezébe nyomta a szép tálat. Ahogy ujjaik e
z értek, mintha áramütés érte volna ıket. Egyszerre rántották vissza a kezüket, aztán egy e
pkodtak borzadva levegı után, amikor a kilencvenéves darab a keményfa padlóra zuhant.
- Azt hittem, még fogod.- Az asszony az arcán érezte Mitch leheletét. Érverése felgyorsult,
de tudta, hogy sokkal inkább a férfi közelsége, semmint az újabb károkozás miatt.
- Én meg azt, hogy te.
- Az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz! - jajdult fel Angie, és csüggedten bámulta
sillogó kristálytörmeléket.
- Baleset volt, drágám - vonta fel vállát Mitch. - Sajnálom - nyögte ki Vanessa.
- Sajnálod? Annyi ilyet láttam az utóbbi napokban, hogy a pici minden bizonnyal kétbalke
zesen fog a világra jönni. Különben csoda, hogy nem lettem fogyatékos, ahányszor leejthette
ek csecsemıkoromban.
- Hányszor is? - vágott tűnıdı képet Mitch. - Azt hiszem, hétszer. - Ugyan! Inkább tizenegy
vagy tizenkétszer.
- Persze, a legnagyobb hibát ott követtük el, hogy nem poroltuk ki többször azt az aranyos
 kis hátsóját.
- Nyilván azért lett ilyen hálátlan!
- Hahaha! Nagyon vicces! Csak várjatok, amíg Cora is megtudja!
A tisztelt szülık úgy nevettek, mint két vásott kamasz, és javában szedegették a nagyobb üv
okat, amikor haragvó istennıként megjelent Cora.
- Méltányolnám, ha holnap mindketten távol maradnának a konyhától.
- Hogyne, persze - vetett cinkos pillantást Vanessára Mitch. - Nem fogunk alkalmatla
nkodni, de ha segítség kell, csak hívjon nyugodtan!
- Köszönöm, szükség esetén egyedül is össze tudok törni mindent!
- A te hibád! - sandított a konyakospohár fölött Vanessára Mitch.
Az asszony morcosan nézte a pamlagról, ahol hevert. Éjfélre járt, s már csak ık ketten volt
ren a nagy nap elıtt. Szólt a zene, egy híres Paul McCartney-dal gondoskodott a meghit
t hangulatról.
- Micsoda? - nézett a férfira kérdın Vanessa, és ivott egy kortyot.
- Az, hogy a bóléstól összetört, és Cora kitiltott bennünket a konyhából. Egyébként ügyes h
- Még dicséretnek álcázva se próbáld rám kenni! - könyökölt fel az asszony az oldalára ford
A szesz kellemesen elzsongította, Mitch azonban még mindig feszültnek és
6. FEJEZET
ingerültnek tetszett. Nyugtalanul szorongatta a poharát, cigarettájába úgy kapaszkodott, m
intha az élete függne tıle.
Vanessa szerette, amikor ez a kisfiús bizonytalanság kiütközött belıle. Fél kezén meg tudta
a számolni, hányszor látta a férfit a megingathatatlan magabiztosság páncélja nélkül, hánys
te Mitch az ı támogatását és együttérzését.
r Lazíts, Mitch! Én majd helyetted is idegeskedem.
- Ki mondta, hogy ideges vagyok? - méltatlankodott a férfi. - Én.
- Inkább csak megdöbbent, hogy mennyire rohan az idı. Mintha csak tegnap állítottatok voln
a be - nézett az asszonyra. - Hogy elszállt ez a négy hét!
- Bizony. Holnap ilyenkor anyós leszek, rá egy napra pedig ismét Perthben. - Gondolom,
ennek örülsz.
Hogy örül-e? Vanessa maga sem tudta. Mitch fürkész tekintetétıl mindene bizseregni kezdett.
Fészkelıdött, hogy megszabaduljon ettıl az énéstıl, majd a locsogásban keresett menedéket.
- A karácsony mozgalmas idıszak az üzletben. Minden dolgos kézre szükség van a fedélzeten,
y úgy mondjam. - PillantásaMitch erıs, férfias kezére siklott. Elakadt a lélegzete. - Talál
kell valakit Angie helyett. A tanítási szünetekben ı is be szokott segíteni.
Tudta, hogy Mitchet nemigen érdeklik az ı személyzeti problémái, de okosabb nem jutott az
eszébe. Az érzékei újra hatalmukba kerítették, és annyira igyekezett elfojtani a hirtelen r
t, hogy nem hallotta, mit kérdezett Mitch. Pedig nyilván feltett egy kérdést, mert várakozó
n nézett rá, miközben fölemelkedett a székérıl.
- Hogy mit? Bocsánat - szólalt meg az asszony rekedtes hangon. - Azt kérdeztem, kérsz-e
még egy italt.
Mitch közeledett hozzá. Még néhány lépés, és meghallhatja, milyen vadul kalapál a szíve...
eléje nyújtotta az üres poharat, hogy kartávolságban tartsa magától.
- Remek ötlet! - ült fel. - Azt hiszem, le kell innom magam, hogy egy szemhunyásnyit a
ludni tudjak ma éjjel.
- Tudok jobb módszert is, ami elısegíti a nyugodt alvást - vette ki remegı ujjai közül a po
at Mitch.
Talán egy másodpercig is eltartott, mire Vanessa ködös elméje felfogta a szavak jelentését,
a teste azonnal lángra lobbant a fém izzó tekintetétıl, amely végigsiklott rajta. Mitch gy
ngéden megfogta a kezét, és mosolyogva kitapintotta a pulzusát.
Tagjai cserbenhagyták, és Vanessa tehetetlenül tűrte, hogy a férF talpra segítse. Szemtıl s
ben álltak. Mitch lehelete megrészegítette korántsem a konyak bódító gıze miatt. A férfi mé
nyomult, s farmerjük anyaga összedörzsölıdött.
Remegés futott végig a nı gerincén - félelem, idegesség, nemi izgalom vagy tán a három eleg
ekintete megbabonázva szegezıdött a fém ajkára.
- Mitch - suttogta -, ez ırület!
- Az - hangzott a válasz, s ahol az erıs kéz megmarkolta Vanessa combját, mintha tüzet fog
ott volna a farmernadrág. - Hiába minden...
Csókjuk minden óvatoskodást nélkülözött. Egyszerre voltak régi és egymással most ismerkedı,
 régóta felgyülemlett vágy most szinte elemi erıvel söpört végig rajtuk, de Vanessa nem bán
- Uramisten, Nessa! - Mitch az asszony vörös hajába túrt a tarkójánál, és csókokkal borítot
. - Teljesen megırjítesz. Fogalmad sincs, mi megy végbe bennem...
Egyszer csak az asszony ott találta magát a pamlag hűvös puhasága és az egyetlen férfi felh
teste közé préselıdve, akit valaha is kívánt. Mintha százéves álomból kelt volna új életre
ajta fekvı férfi ismerıs arcára nézett, s a kék szempárban izzó vágy nemcsak visszatükrözte
nem ki is elégítette azt.
Mitch egyik ujját Vanessa blúzának két gombja közé dugta, mire az asszony ösztönösen zihálv
t.
- Csak nem sietsz, Nessa? - évıdött csábító mosollyal a férfi. Egy gomb kiszabadult.
Valaha gyakran űzték ezt az egymás tüzét felszító játékot. Vanessa teste már lángolt, és mi
ejét össze kellett szednie, hogy ne lökje félre a férfi kezét, s vállalja magára a feladato
- Nem - hazudta, miközben még egy gomb megadta magát. Mitch közelebb hajolt, nyelve útnak
indult az asszony torkától a nyakkivágásig, s immár a blúz középsı gombja is kinyílt. Vanes
a harapott, hogy föl ne nyögjön, ahogy a kérges tetlyér a szabaddá vált bársonyos bırre tap
Megragadta a férfi ingét, s egyidejűleg másik kezével a farmerja elejét. Mitch felhördült.
- Csak nem sietsz, Mitch? - kérdezte, azzal kiráncigálta a nadrágból az inget, s egy ujját
derékszíj mögé csúsztatta.
A férfi teste azonnal megfeszült, elkapta a nı mindkét csuklóját, és a feje fölött a pamlag
otta. Néhány másodpercig némán nézték egymást, csak szaggatott lélegzésük hallatszott. Mitc
t a nı csuklóján, s így felszabadított fél kezével nekilátott, hogy befejezze a blúz kigomb
ben továbbra sem vette le a szemét Vanessáról. Mihelyt végzett munkájával, végighúzta ujját
ny két keble között, majd tovább a hasán, egészen a farmer fémgombjáig.
- Atyám, Nessa! - súgta, miközben széttárta a blúz két szárnyát. - Szebb vagy, mint valaha!
Mire maradék ruhadarabjaiktól megszabadultak, Vanessa már szinte érzéki ködfelhıben lebeget
azon át homályosan érzékelte, hogy Mitch a szınyegre ügyeskedi kettejüket. Abban a pillanat
azonban, ahogy a férfi keze végtelenül finoman a combjai közé nyúlt, felpattant a szeme, é
este ívbe feszült.
- Mitch...
- Most már ne mozdulj, édesem! - suttogta a férfi, s csókot lehelt a nyakára. - Így is alig
bírom tartania gızt.
Drága Mitch! Annak idején sohasem engedte, hogy sürgetı vágyának beteljesülése megelızze az
asszony szíve megdobbant a tudattól, hogy annyi év után is visszafogja magát, hogy egysze
rre jussanak a mennyországba.
- Mitch... - Egyik kezét mosolyogva kettejük közé csúsztatta, s birtokba vette a férfit. -
zt hiszem, ideje, hogy magamhoz ragadjam az irányítást.
Mitch magkönnyebbült lihegése összeolvadt az övével, s azután együtt emelkedtek az érzékisé
tük és lelkük tökéletesen eggyé vált.
Ezen a téren semmi, de semmi sem változott köztük. Igen, egymásnak teremtették ıket.
A vízforraló sivítása felriasztotta Vanessát, bárhogy igyekezett is kívül rekeszteni a tuda
ta kiélvezni az édes álom minden cseppjét, gondolatban tovább ölelte Mitchet, s azt képzelt
tényleg érzi a férfi leheletét a nyakán, lábának súlyát az övén. . .
A sípolás elhallgatott; Vanessa oldalra fordult, és... Szeme elkerekedett, alig tudott
magába fojtani egy sikolyt.
Egek! Mitch itt alszik mellette! Tehát nem álmodott! Azaz annyiban mégis, hogy nem az ág
yában fekszenek, hanem a nappali padlóján, mindketten anyaszült meztelenül! Az áldóját, bár
percben beléphet valaki! Cora vagy Angie... Angie!
A rémület azonnal ébené tette, lerúgta magáról Mitch lábát, és vadul megrázta a férfi vállá
- Mi a nyava...
- Ébredj! És az ég szerelmére, öltözz fel! - sziszegte, miközben rádobta gyűrött ingét.
- Jobbattudok-ölelteátvigyorogvaMitchatérdelınıt.Könnyed mozdulattal magára húzta, s megpró
l elnémítani tiltakozását. Vanessa azonban hányta-vetette a fejét.
- Hagyd abba! Teljesen megırültél?!
- Tegnap éjjel is valami effélét mondtál, és milyen jól sült el a dolog. - Mitch! Elég!
- Talán megbántad?
- Nem! Illetve természetesen igen... vagyis nem... nem tudom. Nem fontos. - Nekem
az, Vanessa - nézett rá reménykedve a férfi.
Mit jelentsen ez a tekintet? Talán azt akarja, hogy... esetleg... Állj, állj, Vanessa,
neked elment az eszed! Ez a vonat már elment.
- Engedj, Mitch, föl kell öltöznöm.
- Mi ez a sietség? Még legalább egy óráig senki sem kel fel.
- Cora már fönt van. - Az asszony magára húzkodta a tegnap elhajított fehérneműt. Na tessék
em elszakadt?! Aztán belebújt a blúzába.
- Na jó, beszéljünk komolyan, Nessa! Mi bajod?
- Az a bajom, hogy alig több mint három óra múlva kezdenek érkezni a vendégek, akik valószí
em nudista esküvıre számítanak. A magam részérıl szeretnék eleget tenni a várakozásaiknak.
- Hogy az a mennydörgıs ménkű! Az esküvı teljesen kiment a fejembıl.
- próbáljunk felosonni a szobánkba - indítványozta Vanessa. - Csak az hiányzik, hogy összef
unk Gorával vagy Angie-vel!
- Ha felöltözünk, mi a gond? - képedt el szemlátomást ıszintén Mitch. Az asszony hitetlenke
te.
- Ha zilált külsınkhöz hozzávesszük azt a tényt, hogy egyikünk sem aludt az ágyában, még eg
ne, mivel töltöttük az éjszakát.
- Na és? Bizonyára jó néhány házaspár ünnepli féktelen szeretkezéssel csemetéje megházasodá
- Lehetséges, de megfeledkeztél arról az apróságról, hogy mi elváltunk, Mitch.
A délelıtt során egyik kisebb katasztrófa a másikat érte, Vanessa maga sem tudta, miként si
t túlélnie ezt a pár órát. Most, hogy rogyadozó térddel és könnyes szemmel ott állt az össz
násznép élén, erınek erejével az emlékezetébe idézte, hogy ez Angie napja.
Amint felcsendült a nászinduló, mosolygó arcot öltött, és hátrafordulva várta a szertartás
Elsıként Kassie Cleary, a koszorúslány tűnt fel. A kosárkát szorongató, hároméves, lenszıke
rózsaszín ruhácskájában már a menyasszony és a vılegény rokonságát elválasztó vörös szınyeg
r megjelent Angela és Mitch.
Vanessa alig tudta visszafojtani könnyeit, amikor meglátta szépséges, hollófekete hajú leán
aki annak a férfinak a karján közeledett, aki nemzette. Annyira hasonlítottak egymáshoz. Ké
magas, erıteljes alak, akiket ı a világon a legjobban szeret... Figyelte, ahogy Angel
a feszült arca hirtelen felderül; Mitch súgott neki valamit, és szeretetteljesen egymásra
pillantottak. Vanessa szíve összeszorult a tudattól, hogy mennyi idıt elvesztegettek Mit
ch meg ı.
A fém tekintete találkozott az övével, s agyából egyszerre minden mást kiszorított a tegnap
képe, Mitch érintésének emléke. Mitch rákacsintott - ez magához térítette -, és ismét moty
it a bajsza alatt Angie-nek, mire a lány ragyogó mosolyt küldött Vanessa felé.
Közben a lila bougainvillea-lugashoz értek, amelynél Fitzgerald atya állt. Craig elılépett,
leendı felesége felé nyújtotta a kezét. .
- O'Brien! - szólalt meg Mitch olyan fojtott hangon,hogy csak a legközelebbállók hallhat
ták. - Ha szikrányi csalódást mersz okoznia kislányomnak, szitává lılek!
- Ha úgy lesz-nézett egyenesen apósa szemébe a fiatalember-, magam töltöm meg a fegyvert.
Mitch arcán mosoly ömlött szét, aztán Angie kezét a vılegényébe helyezte, gyorsan megcsókol
jd a Vanessa melletti székhez lépett.
- Na, hogy mutattunk? - kérdezte.
- Cso-csodálatosan - rebegte az asszony, s megpróbált anélkül felitatni két komisz könnycse
t, hogy a szempillafestékben kárt tenne.
- Mind a ketten halálosan izgultunk - vallotta be szégyenlısen az erıs férfi. - Látszott?
- Nem, nagyon szépek voltatok.
Mitch bámulattal függesztette rá a tekintetét, s ettıl a nı szíve ismét-vad vágtába kezdett
- Szerintem mind a ketten elbújhatunk mögötted - suttogta a férfi.
A pap köszöntötte az egybegyűlteket, és ettıl kezdve Vanessa egyfolytában egy sok-sok eszte
l korábbi, hasonló esemény emlékével viaskodott.
Az egyházi ceremónia befejeztével a vendégek átadták magukat a tüllel szegélyezett hatalmas
dalmas sátorban felhalmozott, elképesztı mennyiségű ennivaló élvezetének. A fényképész több
zítette a gondosan beállított felvételeket, de Vanessa azután sem tudott elszabadulni Mitc
h mellıl.
A fém folytonos jelenléte - nem is beszélve a véletlennek álcázott, gyakori testi érintkezé
kezdte felırölni az idegeit. Ahogy elvegyültek a vendégek között, hasztalan rángatta ki fel
kül újra meg újra könyökét Mitch szorításából, úgy tűnt, semmi módon nem bírhatja rá, hogy
elmét vesztette volna, amikor Mitch öccse furakodott kettejük közé.
- Ez igen, ügyesen csináltátok! - gratulált nekik. - Ritka szép esküvı volt!
- Nem valami meggyızı kijelentés olyan férfi szájából, aki szerint a házasság kivégzéssel é
itch.
- Ezt már mások is mondták! Egyébként nekem csak a saját becses nyakam drága.
Ebben a pillanatban felcsendült egy ismerıs dallam: Mitch elnézést kért Camtıl, és kivette
essa kezébıl a pezsgıkoktélt.
- Táncolj velem!
-. Én nem... - Az asszony vállához ért.
- Muszáj, ez a nászkeringı.
Vanessa oldalra nézett, és csakugyan, Craig már a rögtönzött táncparkett felé vezette Angel
ek! Kelepcébe került. A menyasszony anyja lévén legfeljebb súlyos lábtörés esetén menthetné
Bódultan hagyta, hogy Mitch a parkett felé kormányozza. Magában imádkozott, hogy csak ezt
a napot élje túl.
- Lássuk csak, hogy is megy ez! - fogta meg gyengéden derekát a férfi, és a szava elakadt,
ahogy Mitch keze meztelen
tükörfényes dobogóra emelte. Érintésétıl Vanessa lángra gyúlt, és miután ismét szilárd tala
latt, már csak Mitch arcát látta, minden más elhomályosult körülötte.
Pillantásuk összefonódott, miközben ide-oda topogva felkészültek a táncra. Néhány másodperc
s tartást vettek fel, de pár lépés után a kettejük közötti távolság semmivé zsugorodott-oly
zetapadtak, hogy Vanessa attól félt, vadul dobogó szíve a parkett túlfelére taszítja Mitche
A férfi illata az orrába csapott, izmos combja az övéhez simult, ruhátlan hátára tapadó ten
gyönyörteli izgalmat idézett elı benne. Felemelte a kezét, összekulcsolta a Mitch gallérját
esı, sötét fürtök alatt, és partnere mellkasára hajtotta a fejét.
Mitch halk nyögése szinte megkönnyebbültnek tetszett. Vanessa fölnézett rá, másodpercekig f
tartották egymás tekintetét, mielıtt testük egyszerre megremegett. Az asszony figyelte, ah
ogy a fém szája feltartóztathatatlanul közeledik az övéhez. Csókjuk túl hamar ért véget; Va
nálkozva sóhajtott, és ismét megpihent a domború mellkason.
- Nyisd ki a szemed, Nessa! Nézz rám!
- Nem tudok-rebegte alig hallhatóan az asszony, de még ki sem mondta, már engedelmeske
dett is a felszólításnak.
- Ne menj vissza Perthbe, Nessa! Maradj itt! - Nem lehet.
- Kérlek! Csak néhány napig. - Nem.
- Nessa, én...
Színlelt táncuknak egyszeriben véget vetett Cameron, amikor hároméves partnerével, a kis sz
ke Kassie-vel oldalba taszította ıket.
- A mindenedet, Cam! - Mitch elengedte Vanessát, és szembefordult öccsével. - Nem tudsz
vigyázni?
- Azért nem kell leharapni a fejemet! - döbbent meg bátyja túlzott haragjától a fiatalabbik
Randall.
- Bocsáss meg, én sem figyeltem eléggé... - Ezzel Mitch ismét Vanessa felé mozdult.
- Elnézést - igazgatta idegesen ruháját az asszony. - Be kell néznem a házba. - Ráérsz - ma
alta Mitch.
- Nem, mennem kell.
- Vanessa - próbálta elkapni kezét a férfi, de a nı kitért elıle, nem törıdve Cam csodálkoz
l.
- Nem... nem tűr halasztást a dolog - igyekezett összeszedni magát Vanessa. - Késıbb találk
nk.
Szerencsére egyetlen vendég sem akadt fönn azon, hogy a menyasszony anyja könnyes arccal
szalad be a házba.
Este fél tizenegy múlt, amikor Vanessa belépett a lakásába. A telefonasztalra dobta a kulc
sot, visszatekerte az üzenetrögzítıt, azután a konyhába indult. A vásárolt élelmiszereket k
atta a reggelizıpultra. Vizet tett fel, majd egy ülıkére ereszkedett, és lerúgta a cipıjét,
t átnézte a kezében szorongatott postát.
Susan levelezılapon marasztalta el, amiért kihagyott egy rendkívüli jelentıségű, egyhetes n
emélyiségfejlesztı tanfolyamot, egyébként semmi különösebben fontosat nem talált, ami vissz
tta volna az áhított fürdéstıl és lefekvéstıl.
A forraló sípolására felállt, és elkészítette a gyógyteát, amely a doboz felirata szerint „
avartalan éjszakai nyugodalmat szavatol". Na hiszen! - gondolta kezében a csészével a hálós
obába menet. Hetek óta literszám öntötte magába, s mit sem használt. Az utóbbi napokban jóf
sem hunyta a szemét, pedig a megállás nélküli munka után mindig holtfáradtan ért haza.
Okolhatta volna a városban tomboló hıséget, a lakásban azonban a légkondicionáló kellemes h
remtett. Közel öt hete tért vissza Brayburnbıl, s jól tudta, hogy álmatlanságának egyedüli
ch Randall. Éjjel és nappal az ı képe lebegett a szeme elıtt.
Ez már biztos nem tarthat soká. Vagy mégis?
Levetkızött, és épp beállította a zuhanyt, amikor megszólalt a telefon. Elıször azt gondolt
 vegye a hívást a rögzítı, de a makacs csengés eszébe juttatta, hogy kikapcsolta a készülék
zült meztelenül rohant fölvenni a kagylót. - Halló!
- Vanessa? Itt Mitch beszél.
Sikoltani szeretett volna. Minden ízében remegve támaszkodott a rücskös tapétának.
- Vanessa! Vanessa, hallasz?
- Tessék! - nyögte ki végre. - Mit akarsz ilyen késın?
- Már rengetegszer kerestelek, de hiába hagytam üzenetet, nem jelentkeztél. - Hogy micso
da? Jaj, bocsáss meg – eszmélt rá az asszony az igazságra-, még nem jutottam hozzá, hogy vi
ahallgassam a rögzítıt.
- Igazán? És mitıl vagy annyira kifulladva?
- Ha tudni akarod, a zuhany alól ugrasztottál ki ! Elárulnád végre, minek hívtál?
- Nem is tudom, Angie megkért, hogy ne szóljak, de... - Úristen! Mi történt?
- Az orvos szerint aggodalomra semmi ok...
- Az orvos szerint? Szóval a kisbaba? Szentséges ég, Mitch, mi tör... - Tudtam, hogy min
djárt kiborulsz.
- Mondd már, mi a baj !
- Néhány órája idı elıtti fájások kezdıdtek...
- Jaj, ne! - Az asszony térdre rogyott, vállára ejtette a kagylót, fél kezét a gyomrára szo
ta.
- Vanessa, édesem, szólalj meg! Nessa! - szűrıdött hozzá a távolból a férfi hangja, és gépi
füléhez illesztette a telefont.
- Mitch...
- Hála istennek! Minden rendben, drágám? - Azt... azt hiszem. Mi van Angelával?
- Ő jól van.
- Igazán? - buggyant ki az asszony szemébıl a könny.
- Becsszóra. Az orvos leállította a fájásokat, és úgy gondolja, nem fognak újrakezdıdni.
- És ha mégis?
- Akkor megint megkísérli megakadályoznia koraszülést. A doktor úr azt mondta, nem lesz gon
. Ha a gyógyszerek továbbra is hatnak, valószínűleg a jövı hét végén hazaengedik Angie-t.
- Haza? Úristen, elment az eszük? Mitch, nem engedheted haza.
- Nyugodj meg, édesem! Az idegeskedéseddel senkinek sem használsz, igaz? - Persze, iga
zad van. Meg... megnyugodtam.
A vonal túlsó végérıl halk nevetés hallatszott. - Errıl nem vagyok meggyızıdve.
- Én sem - vallotta be Vanessa, s könnyáztatta arcán bágyadt mosoly jelent meg. - De igyek
szem. Csak érzem, mennyire megviselné...
- Tudom-felelte a férfi, majd hosszan hallgattak. - Angie félt, hogy így fogod majd fe
l. Ezért nem akarta, hogy hívjalak.
Vanessa szerette volna jól leszidni a lányát, amiért el akarta titkolni elıle a történteket
felıl viszont átölelte volna, hogy vigyázzon rá, amíg baj nélkül világra nem hozza a kisbab
bıl persze egyikre sem nyílt módja.
- Melyik kórházban fekszik? Tamworthben?
- Ott. Én is bejöttem a városba, hogy holnap már korán reggel meglátogathassam. Üzensz neki
lamit?
- Persze. Mondd meg neki, hogy egy nagymamának mindig mindenrıl tudnia kell. És eszébe n
e jusson bármit is eltitkolni elılem, amikor holnap odamegyek! - Úristen, Vanessa, ily
en lelkiállapotban nem ülhetsz repülıre! Hiszen még jókedvedben is utálsz repülni. Egyébkén
múlt.
7. FEJEZET
- Perthben még nem. Ha összekapom magam, még elérem az utolsó gépet Sydneybe.
- Vanessa, ez ırültség!
- Sebaj. Mondd meg Angie-nek, hogy holnap délután érkezem, és... kösz, hogy felhívtál!
Vanessa soha életében nem tudott repülıgépen aludni. Így amikor másnap reggel hatkor utastá
viszonylag kipihenten szálltak le az esıverte sydneyi reptéren, az asszony tükör nélkül is
ta, hogy úgy fest, mint egy holdkóros.
Utban a poggyászfutószalag felé elégedetten nyugtázta, hogy - túl szűk lévén - legalább a f
ja nem gyűrıdött ronggyá, mint a fekete selyemblúz. Átgondolta a további teendıket. Elıször
et vált a legközelebbi tamworthi gépre, aztán fölhívja a kórházat.
Észrevette közeledı bıröndjeit. Megigazította vállán a táskát, és lehajolt értük. - Ezt a h
ismerem! Még farmerban is.
Olyan hirtelen penderült hátra, hogy elveszítette az egyensúlyát, s hanem fogja meg azonna
l egy erıs fémekéz, a futószalagon kötött volna ki.
- Mitch!
- Nyert! - üdvözölte fülig érı szájjal elvált férje, miután elengedte.
Vanessa pislogva vette szemügyre a legjóképűbb férfit az egész reptéren - na jó, az egész v
, aki lekapta a görgısorról két bıröndjét, és a lába elé helyezte ıket.
- Te jó ég! Mit pakoltál ezekbe? Köveket? - Nem érdekes. Hogy kerülsz ide?
- Kocsival. Jobbnak láttam érted jönni, hogy ne kelljen újra repülnöd. Így elsı ránézésre n
valami csúcsformában.
- A látszat ezúttal nem csal. Mintha kétszer ledaráltak volna Mi van Angie-vel? - Nyugi,
félórája telefonáltam a kórházba - vette fól a csomagokat Mitch. - A lányunk jól van, a ba
ntén.
- Hála istennek!
- Újdonsült vejünk azonban komplett idegroncs. Hat órával ezelıtt, amikor utoljára láttam,
karikás volt a szeme, hogy a tiéd ahhoz képest friss és üde. - Igazán örülök, hogy nemcsak
tartogatod a hízelgı megjegyzéseidet. A férfi a kijárat felé tessékelte Vanessát, ı azonban
zdult.
- Egy tapodtat sem megyek, amíg nem kapok egy jó erıs kávét meg valami harapnivalót! Repülı
em bírok enni, és mindjárt éhen halok.
- Számítottam erre. Szobát foglaltam a tranzitszállóban, és hét tizenötre reggelit rendelte
kel a dolog?
Vanessa gyomra remegni kezdett. Vajon a kimerültségtıl, a fém mosolyától
vagy a könnyedén odavetett kérdéstıl? Érzékei vad táncba kezdtek, s egy másodpercre elfelej
hogy voltaképpen pusztán evésrıl van szó.
- Vanessa? Minden hátsó gondolat nélkül gondoskodtam szállásról. Úgy véltem, jólesne egy zu
némi szunyókálás, mielıtt nekivágunk az útnak, de ha akarod, beülhetünk a szemközti bisztró
- Arról szó sem lehet!
- Mmmm! – sóhajtott Vanessa elégedetten. – Idıtlen idık óta nem reggeliztem ilyen jót!
- Gondoltam, hogy ízlik. Nem sok nı tudna eltüntetni egy tányér müzli, dupla adag sonkás to
egy pohár ananászié és három csésze kávé után még egy almát is. - Figyelmeztettelek, hogy é
gnap kihagytam az ebédet, és a változatosság kedvéért a vacsorát is. Mire otthagytam az üzl
és bevásároltam, tíz óra elmúlt. Miután beszéltem veled, csak annyi idım maradt, hogy sebt
hanyozzak és magamra kapjak valamit, mert robognom kellett a reptérre.
- Mindig ennyit dolgozol?
- Mostanában igen. Mióta nem kell Angeláról gondoskodnom, eléggé rendszertelenül étkezem.
- Feltétlenül ennyi idıt kell szentelned a munkának? Az egészségedre nem gondolsz?
- Te beszélsz, aki napi tizennégy órát robotolsz?
- Az már régen volt. Évekkel ezelıtt megtanultam, hogyan kell megosztani a munkát. Te is m
egpróbálhatnád.
- Képtelen vagyok. Jelenleg épp egy francia finomkonfekció-gyártóval tárgyalok termékeinek
ztráliai forgalmazásáról. Ha összejön az üzlet, az óriási fegyvertény lesz. Ha nem, csak ma
tathatom.
- Úgy tűnik, elég jól megy a bolt.
- Nem tagadom. Rengeteget küzdöttem a sikerért, de nem hiába.
Az asszony nem is próbálta leplezni büszkeségét. Hiszen ráadásul úgy érte el mindezt, hogy
ni jövedelmébıl egy árva centet sem költött el.
- Boldog vagy?
A fém olyan merın nézte, hogy Vanessa biztosra vette: olvas a gondolataiban. E percben
nem is tartott ettıl, hiszen érezte, hogy az agya tökéletesen üres. A szíve viszont koránt
, s ha Mitch oda is betekintést nyerhetne, akkor bizony nagy bajba kerülne!
- Mihelyt letusoltam és átöltöztem; az leszek. - Felállt az asztaltól. - Amint pedig Angelá
s láthatom, és a saját szememmel gyızıdhetek meg róla, hogy semmi baja, madarat fogathatsz
elem.
Mindketten tudták, hogy ez kitérı válasz.
- Akkor jó - fogta meg az újságot Mitch, és maga is felemelkedett. - Amíg fürdesz, megbirkó
a keresztrejtvénnyel.
- Hogy mivel? - nevetett Vanessa. -Hiszen ki nem állhatod a rejtvényfejtést. Mennyit m
orgolódtál velem miatta annak idején!
- Tudod, amióta egyedül élek, valamivel ki kell töltenem az estéimet. Különben sem a rejtvé
tést utáltam, hanem azt, hogy helyettem foglalkoztál vele. Na jó, készülıdj - dobta le magá
yra Mitch -, hosszú út áll elıttünk!
Vanessa átadta magát a fonó zuhany élvezetének. Csak azután eszmélt rá, hogy mivel Tamworth
l jó hatórányira fekszik Sydneytıl, Mitch pedig ma reggel itt vártaıt a reptéren, nyilvánva
omban kocsiba vágtamagát, mihelyt tegnap letette a telefont. Szó sem lehet róla, hogy mári
s visszainduljon, hiszen bizonyára még ınála is fáradtabb!
Miközben magára húzta sárga óriáspólóját, átgondolta, hogy amennyiben ez a kimerült ember m
kormány mögé ül, abból baj lehet. Ő ugyan kora délután a tamworthi kórházba szeretne érni,
dágyon!
Alaposan kikefélte és befonta a haját. A legokosabb, ha négy-öt órát alszanak, bekapnakegy
ebédet, aztán dél körül útnak erednek. HaMitch ragaszkodik az azonnali induláshoz, menjen i
n hírével egyedül! Ő viszont felhívja a kórházat, és megmondja Angie-nek, hogy közbejött va
e hat elıtt ne várja.
Berántotta piperetáskája cipzárát, és elszánt tekintettel kivonult a fürdıszobából. - Ide f
ch! - kezdte, de torkán akadt a szó, ahogy elébe tárult az ágyon elnyúló, majd kétméternyi
látványa.
A toll kicsúszott Mitch kezébıl, és a keresztrejtvényre esett. Vanessa felemelte, az ágy ür
felére térdelt, és szemügyre vette az eddigi eredményt: öt meghatározást, köztük a „nehézsé
z „asszony" szót.
- Ügyes, barátom - mormolta önkéntelenül -, de a helyes válasz: „akadály". - Komolyan? - fo
váratlanul egy erıs kar.
- Eressz el! - követelte Vanessa, és megdöbbent, amikor várakozása, azaz inkább reménye ell
azonnal teljesült is a kívánsága.
- Indulhatunk? - érdeklıdött Mitch.
- Nem! - vágta rá az asszony. - Ilyen állapotban nem vezethetsz, nem óhajtom megkockáztatn
i, hogy az árokba forduljunk, mert elalszol a kormánynál! Bölcsebb, ha várunk délig.
- Remek ötlet! Költs fel, ha mehetünk! - fordult oldalára a férfi, széles, izmos hátát muta
anessának.
Az asszony némán bámulta fekvı vitatkozott vele.
- És ha én is aludni szeretnék? - Akkor aludj!
- De hát csak egy ágy van...
- Nincs mitıl félned, túlságosan parancsolj, ott a kanapé! .
- Miért én aludjak a kanapén?
alakját. Meglepte, hogy Mitch nem is álmos vagyok, de ha nem bízol bennem,
- Ez nem igaz! - hemperedett vissza Mitch. - Jó, én alszom a kanapén! Így megfelel?
Vanessa egy pillantást vetett a szóban forgó bútordarabra, és tüstént felmérte, hogy nem so
lmet nyújthat egy jól megtermett férfinak.
- Nem, hagyd csak, alhatunk fejtıl-lábtól.
- Fejtıl-lábtól? - nevetett hitetlenkedve Mitch. - Hát ha csak ez kell, rajtam ne múljék! C
ak könyörgöm, hagyj aludni!
- Tessék, hagylak, elıbb azonban állítsd be az ébresztıórát. Én sosem tudok kiigazodni az i
erkentyűkön.
- Hívd fel a recepciót, és kérj ébresztést! - Hányra?
- Ahányra akarod.
- Mondjuk, tizenkettı harmincra. - Nagyszerű. Szép álmokat!
Esı ostromolta a szélvédıt. Két és fél órája indultak el a szállodából, s azóta egy pillana
z idı. Ez többsávos autópályán is elég kellemetlen lett volna, hát még ezen a hepehupás ors
- Megálljunk egy kávéra? - kérdezte Vanessa, amikor egy út menti büfé tűnt fel elıttük.
- Körülbelül félórányira van egy gyorsétterem. Addig kibírod? - Én ki, csak azt hittem, elf
- El is, de egy félórát még elvezetem ezt a járgányt - sandított rá Mitch. - Angie-t is fel
Biztos aggódik miattunk ebben az idıben.
- Korántsem annyira, amennyire miattam aggódna, ha ilyen körülmények között röpködnék egy k
ros gépen. Őszintén hálás vagyok, amiért értem jöttél. - Nem nagy ügy.
- Nekem az. Tudom, mennyire nehezen szakadsz el Brayburntıl, és...
- Ha én elfogadom, hogy megváltoztál, Vanessa, te miért nem vagy hajlandó elhinni, hogy én
s más lettem? Miért feltételezed, hogy a birtok megszállottja vagyok, amikor ennek már sem
mi köze a valósághoz?
- Elismerem, megváltozhattál. De az igenis szomorú valóság volt, hogy annyi éven át, nap na
tán, hosszú órákig vártam a jöttödet. Minden este így telt.
A férfi nem felelt, csak sokatmondón ránézett, és Vanessának elakadt a lélegzete.
- HG, anyu, de kirittyentetted magad! - ámult el Angie, hogy az anyja pólóban, testhez
álló biciklisnadrágban és futócipıben mutatkozik a nyilvánosság elıtt. Vanessa egyetlen pi
l felmérte, hogy Angela remek színben van. Craig ellenben, aki az ágy szélén ülve szorongat
a ifjú hitvese kezét, úgy festett, mint egy harmadnapos vízihulla.
Angie félórás elıadásban tövirıl hegyire elmesélte, hogy kerültbe a szülészetre. Anyja megd
arról, hogy a fájások a végén már negyvenöt másodpercenként jelentkeztek.
- Hogyhogy nem fogtál elıbb gyanút?
- Ha jól tudom, még sosem szültem. Egyébként az orvos szerint kiemelkedı a fájdalomtűrı kép
zkélkedett Angela.
Vanessa következı tíz napja a motel és a kórház közötti ingázással telt, miközben megpróbál
rányítani vállalkozását. Angela fájásait sikerült gyógyszerekkel kordában tartani, a fiatal
zonban egyre nehezebben viselte a kényszerű tétlenséget.
Édesanyja részben megértette türelmetlenségét, ugyanakkor úgy gondolta, folytonos panaszkod
lyett inkább hálát adhatna minden napért, amellyel közelebb kerül a szülés rendes idejéhez.
még Eleanor koraszüléssel kapcsolatos rémtörténetei sem tántorították vissza; lankadatlanu
molta orvosait, hogy engedjék haza. Amikor azok végre beadták a derekukat, Vanessa dühbe
gurult.
- Ez tényleg nevetséges! - füstölgött, mialatt lánya ujjongva dobálta be holmiját egy jókor
táskába. - Hol szerezték a diplomájukat ezek a kuruzslók? A bolhapiacon?
- Felılem akár lottón is nyerhették, örülök, hogy hazamehetek! - vetette magát férje karjáb
- Én is! - bólogatott Craig.
- És ahhoz majd mit szóltok, ha ez a baba életébe kerül?
- Vanessa! - recsegte a kórterem ajtajából Mitch. Mérgében elvörösödött, ellentétben a hirt
sápadtra vált Craiggel.
- Neked nincs jogod ilyeneket mondani, anyu - tört ki Angela. - Én legalább nem nyarga
lászok lóháton, mint egyesek!
- Elég! - dörrent rá az apja. Vanessa fájdalmában megtántorodott, de Mitch derékon kapta. -
még egyszer meghallom, hogy így beszélsz anyáddal, úgy eltángállak, hogy megemlegeted! - r
llt rá a lányára, s bár Craig arcán látszott, hogy ahhoz neki is lenne egy-két szava, a düh
ntet belé fojtotta a szót. - Ne fáradj, öcsém, majd késıbb megbeszéljük. Addig is vidd haza
ségedet, és nyugtasd meg!
Vanessa erıtlenül engedte, hogy Mitch visszakísérje a motelbe. Sápadtan ült a karosszékben,
alatt a férfi egy-egy italt kevert a szobai minibárból.
- Idd csak meg, nem fog ártani!
- Annyit nem is, mint a lányom szavai.
- Eh - legyintett Mitch -, mit tudhat ı arról, hogy... - Hogy megöltem a gyerekünket?
- Ugyan! Miket beszélsz! Baleset volt, véletlen és tragikus baleset. - Ezt te sem gond
olod komolyan.
- Dehogynem!
A férfi zavart, hitetlen és fájdalmas arca könnyekre fakasztotta az asszonyt; könnyekre az
immár megváltoztathatatlan múlt, a bizonytalanná vált jelen s a mindkettıtıl beárnyékolt j
Zokogni kezdett, az ital a ruhájára löttyent, s csak homályosan érezte, hogy Mitch kiveszi
kezébıl a poharat.
Nem tudta volna megmondani, meddig sírhatott, de sötétben ébredt, annak a férfinak a karjáb
n, aki jobban ismerte a testét bárki emberfiánál. Teljesen felöltözve feküdtek az ágyterítı
- Jobban vagy? - kérdezte suttogva Mitch.
- Attól függ, mire gondolsz - kapargatta körmével a terítı szövött mintázatát az asszony. -
ogy bocsánatkéréssel tartozom Angelának. Meg Craignek is. - Szerintem többel tartozol neki
k.
- Például?
- Magyarázattal. Mit tud Angie arról, ami azon a napon történt? Vanessa felkelt az ágyról.
Nos?
- Hát... nem is tudom. Arra sem igen emlékszem, hogy egyáltalán láttam volna ıt, miután...
tán... az esésem után.
- Tisztában van azzal, miért pattantál lóra? Valóban tudja, miért költöztél el Brayburnbıl?
- Nem tudom - vallotta be Vanessa. Minek fölhánytorgatni a múltat, amikor mostanáig azon
igyekezett, hogy eltemesse?
- Meséltél neki valaha Rachelrıl?
- Csak nem képzeled? Nézd, Mitch, ennek a beszélgetésnek semmi értelme, hagyjuk az egészet!
Az asszony hozzáfogott, hogy bıröndbe rakja a ruháit. A nyomasztó csendben érezte, hogy Mit
h tekintetével követi minden mozdulatát. Néhány percig féken tartotta a nyelvét, de végül e
tte a türelmét.
- Muszáj így lesned? Nem láttál még csomagoló nıt? - Nem. Amikor elhagytál, épp a karámokná
Vanessa keze megdermedt a bırönd csatján. Hát soha nem hagyja abba? Nem méltatta válaszra a
megjegyzést, s miután még egyszer bekukkantott a fürdıszobába, nem felejtett-e ott valamit,
felemelte a bıröndöt.
- Elkészültél? - kérdezte még mindig az ágyon fekve Mitch, majd az asszony bólintására fölp
sebre vágta az éjjeliszekrényrıl a kocsikulcsot, és a csomagért nyúlt. - Jut eszembe - torp
meg, mire Vanessa feléje fordult -, ami engem illet, el fogom mondani Angeláéknak részl
etesen, mi történt annak idején. Nem tűröm, hogy még egyszer a maihoz hasonló kirohanás cél
yél, még ha tudatlanságból is.
- Mitch, ne tedd! - aggodalmaskodott az asszony, bár meghatotta a férfi törıdése.
- Miért ne? Semmi kifogásom ellene, hogy te is jelen légy, amennyiben elfogultságtól tarta
sz.
- Nem errıl van szó, de várj, amíg a gyerek megszületik. Nem akarom felzaklatni Angie-t. C
sak még egy kicsit várj!
- Nem bánom, ha ez az óhajod.
- Köszönöm! - biccentett mosolyogva Vanessa, és a férfi is elmosolyodott. Hirtelen mintha
elektromossággal telt volna meg a levegı. Az asszony megfordult, és szinte menekült az a
jtóhoz.
- Nálam szándékozol lakni vagy Angelánál? - tudakolta Mitch.
- Természetesen Angie-nél. Bármikor megindulhat a szülés, és valakinek mellette kell lennie
amíg Craig dolgozik.
A férfi elégedetlen arccal fejébe nyomta széles karimájú kalapját, és bajsza alatt dünnyögv
z trappolt.
Miután azonban Brayburnbe értek, Angie még apjánál is kevésbé lelkesedett az ötletért.
- Errıl szó se lehet, anyu! Csak egy fürdıszobánk van, és különben is, nemrég mentem férjhe
yzik egy elefánt.
- De Angie, nem lehetsz folyton egyedül!
- Nem is leszek. Éjjel Craig vigyáz rám, nappalra pedig fölhozhat ide a nagy házhoz, amiko
r munkába megy.
- Olyan korán? És ha még aludni akarsz?
- Akkor fölsétálok késıbb – csatolta be domborodó pocakján a biztonsági övet Angela.
- De nem szabad...
- Jó, jó, nem szabad járkálnom. Figyelj, a részleteket majd kitaláljuk holnap, pillanatnyil
g azonban csak arra vágyom, hogy végre a saját ágyamba bújhassak. Vanessa némán tudomásul v
hogy vereséget szenvedett, és figyelte, miként hasít a sötétbe Craig kocsijának fényszórój
- Hát veled mi a helyzet? - érdeklıdött mellette Mitch. - Hogyhogy?
- A saját ágyadba szándékozol bújni, vagy más terved van?
- Nem óhajtok lefeküdni veled, úgyhogy ezt máris kiverheted a fejedbıl! Mitch úgy vigyorgot
, mint egy szemtelen kölyök.
- Lehet, hogy te erre gondoltál, én a magam részérıl csak egy nyugodt italra. - Köszönöm, n
k! - hárította el az ajánlatot Vanessa. - A legutóbbi „nyugodt ital" után anyaszült meztele
tünk magunkhoz a nappali szınyegén ! Azzal berontott a házba, és bevágta maga mögött az ajt
8. FEJEZET
Vanessa állandó készültségben élt, hogy azonnal kivédhesse Mitch legcsekélyebb közeledési k
az erre utaló esetleges megjegyzéseit. Csakhogy nem volt, amit kivédjen. Az égvilágon semm
i.
Elıször örült, hogy a fém betartja az ı játékszabályait, de lassanként bosszantani kezdte a
Mitchnek ilyen könnyen megy? Képes ennyire szenvtelenül viselkedni, miközben neki egyet
len pillantásától majd kiugrik a szíve?
Egyre ritkábban jutott eszébe, mennyire veszélyesnek tartotta, hogy testi érintkezésbe kerü
jenek. Az évek során a férfi valóban megváltozott, s ez a változás nem merült ki a szeme me
sarkában megbújó finom ráncokban. Ez a mostani Mitch Randall már nem igyekezett annyira b
izonyítani, mint az a huszonnyolc éves, akit elhagyott. Jobban figyelt mások kimondatl
an érzéseire. Már nem törekedett annyira kizárólagos irányításra.
Ugyanakkor Vanessa is megváltozott, mégpedig egészen más irányban. Ha Mitch kevésbé érdessé
gkeményedett, nem egyszerűen az idı múlása miatt, hanem szükségbıl. Nem játszhatta az élet
lélıjét, felelısséget kellett vállalnia saját sorsa alakulásáért. Elszántan és kemény munká
ezt.
Most már készen állt egy párkapcsolatra, eljutott érzelmi fejlıdésének legutolsó szakaszáho
e Mitch-e a legalkalmasabb arra, hogy ezt a szakaszt megtegye vele? Kapcsolatuk
csakis akkor vezethet valahová, ha mindketten elfogadják a régi helyett azt az egyéniséget
, akivé a másik lett. Vajon Mitch képes erre?
- Figyel rám, Vanessa?
Felkapta a fejét; Cora homlokráncolva, Mitch derűs mosollyal figyelte. - Tessék?
- Nem ízlik a marhasült? - érdeklıdött a házvezetını.
- De, nagyon finom - biztosította az asszony Corát különösebb meggyızıdés nélkül.
- Akkor miért csak piszkálgatja? Csak nem valami ostoba fogyókúrába fogott? Így is zörögnek
ontjai.
- Nem zörögnek, és nem diétázom - ellenkezett Vanessa, és tudta, hogy Mitch élvezettel figy
a párbajt.
- Akkor most kéri azt a húst, vagy elvehetem a tányérját? - Kérem - folytatta engedelmesen
z evést Vanessa.
- Apropó, Cora! - fordult Mitch a házvezetınıhöz, aki elébe tette a desszertet. Holnap a ga
dakörben vacsorázom, csak Vanessának fızzön.
- Na, akkor kár a villanyért-zsörtölıdött az idıs asszony. - Amennyit ı eszik! Jobban tenné
gával vinné ezt a kákabélű jószágot, nekem meg kimenıt adna! Egyébként is táncos vacsora le
rophatnának egyet.
Vanessa rendes körülmények között tiltakozott volna, amiért úgy beszélnek róla, mint aki je
cs, most azonban azon kapta magát, hogy lélegzetvisszafojtva várja Mitch válaszát.
- Azt terveztem, hogy a városban éjszakázom. Hosszú az út, este már okosabb ott maradni.
Talán randevúzni akar? Az asszony szájában megkeseredett a falat.
- Egyébként sem hiszem - folytatta a férfi -, hogy Vanessát érdekelnék az efféle összejövet
- Miért ne? A birtok fele az övé - fordulta nı felé Cora. - Nem igaz? Mitch azonban nem ha
gyott idıt a válaszra.
- Nessát mindig untatták a gazdaság ügyei, egyszerűen...
- Álljon meg a menet! - pattant fel Vanessa. - Ez nem igaz! Kislánykoromtól fogva mind
ig mindenrıl tudtam! Most is megállnám a helyem sok mindenben! - Ne izgasd föl magad, Va
nessa!
- Hát én egy kukkot se értek ebbıl az egészbıl, úgyhogy jobb, ha távozom - jelentette ki fe
gon Cora, aki Vanessa mozdulataiból kétségkívül kiolvasta, hogy kiabál. - A konyhában megta
k.
- Micsoda cirkusz! - dörmögte Mitch. - Nem ı kezdte - emlékeztette Vanessa. - Ő javasolta,
hogy holnap este vigyelek magammal.
- De minek magyaráztál arról, hogy engem nem érdekel a gazdálkodás? Miért nem vallottad be
tén, hogy randevúra készülsz?
- Miféle randevúra?
- Ami holnap este lesz. Jaj, Mitch, az ég szerelmére, ne gyerekeskedj már! Ha nem akar
od elárulni annak a nınek a nevét, hát tartsd meg magadnak! - A férfi lassan elmosolyodott
, és felemelkedett a székrıl. - Csak ne áltassuk egymást, Mitch! Különben sem vagyunk házas
mondta tovább a magáét Vanessa. - Meg azután nem kell féltened engem az élet dolgaitól...
- Hála az égnek! - vonta a karjába Mitch az asszonyt. - Mert az elmúlt két hét kis híján me
!
Ajka az asszonyéra tapadt, mielıtt annak eszébe jutott volna védekezni, s egy másodperc múl
a Vanessa már testestıl-lelkestıl átadta magát a gyönyörnek, amelyet csak ennek a férfinak
jában érzett valaha is. Alig kapott levegıt, miután csókjuk véget ért. Mitch még mindig átö
totta.
- Nos - túrt a nı hajába-,van kedved elkísérni holnap a gazdakör vacsorájára? - Nincs rande
deklıdött Vanessa, bár a férfi szemébıl kiolvasta a választ.
- De, most már van - ingerkedett Mitch. Vanessa a homlokát ráncolta.
- Mi a baj? - simogatta meg gyengéden a szemöldökét a férfi.
- Csak most fogtam fel, hogy tulajdonképpen sohasem randevúztunk igazából! Egyetlenegysz
er sem a tizenkét hónap alatt, amely megismerkedésünktıl az esküvınkig eltelt. Ki sem tettü
unkat a birtokról! Barátok lettünk, majd szeretık, azután férj-feleség, végül szülık, s köz
az udvarlás fokozatait!
- Ha belegondolok, tényleg elég fura.
- Fura? Inkább hátborzongató. Jaj! - röppent fel Vanessa ajkáról halk sikoly, ahogy Mitch a
karjába kapta. - Mit művelsz?
- Megkíméllek attól, hogy gyalog kelljen megtenned az utat a hálószobáig - lépdelt vigyorog
az ajtó felé a fém.
- Légy szíves, tegyél le! Komolyan! - Miért?
- Csak.
- Csak miért?
- Azért, mert... mert...
- Mmm? - firtatta Mitch, miközben ajka végigsiklott az asszony nyakán. Izgató mosolya te
ljesen megbénította Vanessát, aki végül kibökte az elsı dolgot, ami eszébe jutott.
- Mert nem fejeztem be a vacsorámat.
- Te ugratsz engem! Enni akarsz? Most?
Természetesen az asszony nem volt már éhes - legalábbis nem ennivalóra! De akkor sem bírt c
ak úgy újra ágyba szédülni Mitchcsel. A testét jóllakathatta volna vele, ám a szívétnem fel
kiülhettek az arcára, mert a férfi csöndben talpra állította, és néhány lépést hátrált.
- Rendben, ezt a menetet átengedem neked, de ne hidd, hogy holnap este is megfutam
odhatsz!
- Eszem ágában sincs megfutamodnia gazdakör vacsorája elıl.
Amikor reggel Mitch megjelent a konyhában, Vanessa már a második csésze kávét töltötte magá
fi sugárzó mosolyától remegni kezdett a keze.
- Úgy gondoltam, mivel Cora Angie-nél tölti a délelıttöt, esetleg kilovagolhatnál velem meg
az állatokat. Tegnap este mintha arra utaltál volna, hogy szeretnél részt venni a birto
kon folyó munkában.
Vanessa a váratlan invitálástól felajzva pattant fel.
- Persze, nem úgy öltöztél - futtatta végig tekintetét szoknyáján és blúzán Mitch. -Éppensé
mindjárt másfajta elfoglaltságot is adni neked. Ámbár ahhoz egyáltalán nem kell ruha...
'
- Egy pillanat alatt átöltözöm. Addig igyál kávét!
- Jó, de sikíts nyugodtan, ha segítségre szorulsz! - ajánlkozott nagylelkűen a férfi.
Az asszony nevetett. Érezte, hogy a kihívó szavak ellenére valami új, a múlthoz semmiben se
hasonló kapcsolat kezd kibontakozni kettejük között. Bár úgy lenne!
A hımérı higanyszála az elmúlt héten mindennap harmincöt-negyven fokig emelkedett, és Vanes
anította, hogy ma még följebb szökik. Blúza a testéhez tapadt, és hiába törölgette szinte p
homlokát, újra meg újragyöngyözött rajta a verejték.
- Visszaforduljunk? - ajánlotta Mitch.
- Ha jól emlékszem, még el akartál nézni a túlparti csordához is.
- Igaz, de semmi szükség nincs rá, hogy tovább kínozd magad ebben a rekkenı hıségben.
- Tényleg nincs, viszont nem szeretném, ha a vacsora alatt mindenkit azzal szórakoztat
nál, hogy nyafogtam egy kis meleg miatt.
- Jobban tetszene, ha azt mesélném, hogy hıgutát kaptál? - Ne aggódj, kibírom!
- Jó, de elıbb megitatjuk a lovakat.
A~patak ezen a szakaszon egészen sekély volt; fenséges eukaliptuszok szegélyezték.
- El is felejtettem,,milyen festıi ez a hely - jegyezte meg hangosan Vanessa, míg it
atás közben ménje kantárszárát tartotta. - Sokszor leruccantam ide, mikor már Angie iskoláb
- És mit csináltál itt?
- Semmit. Sohasem volt dolgom, vagy legalábbis mindig azt mondták. - Ki mondta?
- Ha sorolni kezdeném a neveket attól kezdve, hogy intézetbe kerültem, nem jutnék el a mai
vacsorára.
- Jobban hangzana úgy, hogy az elsı randevúnkra.
- Kicsit suta dolog randevúról beszélni-pirult el az asszony-, hiszen perceken belül nag
yszülık leszünk.
Mitch elvette tıle a gyeplıt, mindkét lovat kikötötte egy alacsony ághoz, majd egy gumifa t
telepedett. Könnyed, ruganyos mozdulatai láttán most is, mint mindig, felgyorsult Van
essa érverése.
- Gyere! - ütögette meg a földet maga mellett Mitch. -Meséld el, mit szerettél volna csinál
i, amikor idejöttél, és nem csinálhattál semmit.
Pillanatnyilag leginkább a férfi karjába szerette volna vetni magát, de Vanessa érezte, ho
gy Mitch most komolyan beszél. Mi több, ráeszmélt, hogy ı is szeretné elmondani, ami a lelk
nyomja.
Állva maradt, tekintetét arra a pontra szegezte, ahol egykor óraszám üldögélt. - Szerettem
na festeni, megörökíteni ezt a szépséget és nyugodt derűt, ami idevonzott. Persze, rájöttem
reménytelen. Hogy is tudná megragadni mindezt az, aki ilyen zavart és magányos? Egyébként i
azt mondta a rajztanárnım, hogy ízlésem van, de tehetségem egy fikarcnyi se!
- Min gondolkoztál még? - Mindenfélén.
- Nekem soha nem meséltél semmirıl. Akkor fel sem tűnt.
- Tudom. Ha akkoriban megkérdezted volna, amit ma reggel, hogy nincs-e kedvem kilo
vagolni veled, elájultam volna a meglepetéstıl. Volt idı, hogy eltűnıdtem, vajon észrevenné
i, ha meghalnék.
- Vanessa!
- Nem azt mondom, hogy az öngyilkosság gondolatával foglalkoztam, csupán úgy éreztem, fabat
sem érek. Ha már akkor itt hagytam volna mindent...
- Miért nem tetted?
- Mert egyszerűbb volt maradnom. Ott álltam egy ötéves gyerekkel, minden szakképzettség nél
Mihez kezdhettem volná azonkívül, hogy beváltom apám jóslatát, miszerint úgy végzem, mint a
ik rossz házasságból a másikba menekülve keresem a biztonságot?
- Szóval ezért kezdted el a levelezı tanfolyamot? Hogy majd elhagyhass? - Nem.
Vanessa sohasem tervezgette ezt. Évekkel késıbb, végsı elkeseredésében, hirtelen felindulás
a el magát.
- Azért akartam továbbtanulni, mert unatkoztam. Neked mintha csak az... ágyban kellett
em volna. - Nyelt egyet, és gyorsan folytatta: - Angie egész nap az iskolában volt, és még
a házvezetını is tudomásomra adta, hogy azzal segítek a legtöbbet, ha nem csinálok semmit.
- Miért nem dobtad ki? - Mitch felállt, és elindult az asszony felé.
- Eszembe sem jutott, hogy megtehetem. Te is azt hajtogattad, hogy szükségem van rá, a
mit én úgy értelmeztem, hogy rám viszont semmi szükség. - Már csak egy lépésre voltak egymá
sa tovább beszélt, átfutott az agyán, hogy vajon Mitch hallja-e a szívdobbanásait. - Azt hi
tem, kedveled. Sohasem panaszkodtál...
- Utáltam a vén csoroszlyát! Csak azért vettem föl, hogy megkönnyítse a dolgodat. De mint k
rült, rosszul tettem. - A férfi levette a kalapját. - Nem értettelek meg. Csak a hálószobáb
A nadrágomban hordtam az eszemet. - Felemelte az asszony állát, és ünnepélyesen a szemébe
t. - Sajnálom, Vanessa, rettentıen sajnálom.
Szívsajdítóan gyöngéd csókja könnyeket csalt az asszony szemébe. Amikor túlontúl gyorsan vé
ssa csodálattal emelte rá a tekintetét.
Mitch ujjai a haját gereblyézték, amitıl szikrák gyúltak végig a nı gerincén. Hátraszegett
gedte át a férfinak a nyakát, lehunyt szemmel élvezte érintését.
- Bocsánatot kell kérnem azért, hogy nem értettelek, de azért nem, hogy kívántalak. Ilyenne
zülettem, ezen már nem változtathatok...
Mitch ajka Vanessa állára vándorolt, majd nyelve hegyével a fülcimpáját birizgálta, azután
adt szemhéjára, végül szemöldökére. Ez a hihetetlenül érzéki játék felkorbácsolta az asszon
- Jaj, Mitch, csókolj inkább! -rimánkodott. Egész testében remegett, de a férfi még néhány
ig ingerelte, mielıtt megkönyörült rajta. Vanessa ekkor két kézzel Mitch hajába akaszkodott
ehogy újra cserbenhagyja az ajkát.
Amikor egymásba gabalyodva a földre zuhantak, az asszony utolsó világos gondolata az vol
t, hogy talán mégis újrakezdhetik.
Kisvártatva berregı hang késztette dermedt mozdulatlanságra ıket. Egyetlen aggódó pillantás
ttak, és talpra ugrottak.
Amióta Angelát kiengedték a kórházból, Mitch mindenhová magával vitte rádiótelefonját, hogy
nyen utolérhessék. Az orvosok remélték, hogy még legalább három hétig késleltethetik a szül
Vanessa szíve a torkában dobogott, miközben a férfi elıhalászta a készüléket a nyeregtáskáb
- Halló! - mordult bele Mitch, és szorongó arckifejezése csalódottságnak adta át a helyét.
- Mi történt? Angela? - fogta meg a karját Vanessa, de a férfi leintette, és tovább beszélt
- Jó, rendben, már megyünk is vissza, de máskor csak életbe vágó ügyben zavarj !
- Mondd már, mi történt? Valami baj van Angie-vel? - türelmetlenkedett az asszony.
- Vele beszéltem. Az üzletvezetıd egész délelıtt telefonál meg faxokat küldözget, mint az e
ag valami nagykutya jön holnap Párizsból, és találkozni akar veled - tűrte nadrágjába az in
ch.
- Jesszusom! Csak nem Jacques du Pont?
- Mit tudom én! Felılem akár Jacques Cousteau is lehet! - Csak kérdeztem! i:.e ne nyelj
keresztben!
- Bocsánat! Mindenesetre gondolom, ezzel a mai vacsorának lıttek.
Túl rövid idı alatt túl sokféle érzés kerítette hatalmába az asszonyt, semhogy bármiféle ér
adhatott volna erre a feltevésre.
- Még meg kell néznem az állatokat. - Mitch kerülte a tekintetét. – Craig felajánlotta, hog
ivisz a reptérre, de egy-két óra alatt végzek a munkámmal, és mivel amúgy is a városba kész
karíthatom neki ezt az utat.
Ezzel nyeregbe pattant, és elporzott.
Vanessa a fehérneműs fiók tartalmát egyszerűen beledöntötte a bıröndjébe, aztán szitkozódot
em akarx engedelmeskedni.
Utált csomagolni. Gyűlölte és a pokolba kívánta az egészet. És az elmúlt három hónapban fol
olt. Utált repülni, rettegett tıle, és mostanában örökké repülıre kellett ülnie. Elege volt
- Valami gond van? - érdeklıdött Cora a hálószobaajtóból.
- Csak a szokásos, de lassan elkészülök. Mitch visszajött már? - Zuhanyozik. Most fıztem te
szik egy csészével?
- Köszönöm, mindjárt lemegyek.
- Csuda sikkes ez a ruha. Mintha most lépett volna ki egy divatlapból!
- Nagyon kedves, Cora. Sajnos, mostanában annyit jártam farmerban, hogy feszengek eb
ben az elegáns öltözékben. - A haját Vanessa csinos kontyba tűzte, majd perceket töltött az
hogy művésziesen rendezetlennek álcázza tincseit.
Mielıtt kilépett a szobából, még egy pillantást vetett a tükörbe. Kifogástalanul festett ar
lán nem látszott, mennyit veszıdött a szemceruzával, hogy épp a kellı hatást érje el. Homok
tíz centivel térd fölött végzıdött, s elınyösen kiemelte alakját, mégsem volt túlzottan ki
alacsony sarkú cipıt viselt, s az egyhangúságot elkerülendı, csillogó fém láncövet, fekete
bevalót meg nagy fekete órát vett fel kiegészítésként.
Éppen olyan volt, amilyennek a divatvilág sikeres üzletasszonyának lennie kell. Senki se
m tagadhatta, hogy az is, elvégre a Du Pont cég nem áll szóba akárkivel. Egy ilyen divatház
ek a szeméves látogatását szakmai berkekben többre értékelték, mint egy pápai audienciát. O
errıl álmodott már négy éve, az utolsó kettıben pedig megszállottként dolgozott érte.
Négy hónapja még boldoggá is tette volna, most azonban - életében elıször - szembe kellett
a ténnyel, hogy a szakmai sikerek nem nyújtanak kárpótlást magánéleti kudarcaiért.
Elfordult a tükörtıl, felkapta kézitáskáját, és lefelé indult, a konyhába. Angela meg Craig
várták, hogy elköszönjenek és jó utat kívánjanak. Angie búcsúzóul megígérte, hogy megvárja
aér.
- Ez a Du Pont a legrosszabbkor jön - magyarázta Gorának Vanessa a fiatalok távozása után.
Hónapokkal késıbbre vártam.
- Nem lehetne elhalasztani a tárgyalást?
- Egy Jacques du Pont sohasem értené meg, hogy helyezhet valaki az üzletkötés elé olyan hét
pi eseményt, mint a gyerekszülés - sóhajtotta az asszony. - Utálok elmenni, akár néhány nap
, amikor Angie állapota ennyire bizonytalan.
- Nem Angie, hanem az apja miatt aggódik.
Vanessa szája tátva maradt a házvezetını kijelentésére, de Cora nem hagyta szóhoz jutni.
- Szerelmes Mitchbe, hiába tagadja napestig, akkor sem tudja meggyızni az ellenkezıjérıl s
em saját magát, sem engem.
- Én nem is... -Az asszony tiltakozása semmivé enyészett. -Maga éles szemű megfigyelı, Cora
- Süket vagyok, nem hülye - hangzott a tárgyilagos válasz. - Csak a vak nem látja, mi foly
ik itt. Ha maguk ketten egy szobában tartózkodnak, szinte izzik a levegı!
- Azelıtt is így volt. Felıröltük egymás idegeit. Ezért váltunk el. - Hát aztán? Akik elvál
tnek szerelmesek.
- De nem egymásba. A legtöbben tanulnak a saját hibáikból. - Vagy megpróbálják helyrehozni,
nyílik rá.
- Van, amit nem lehet. Némelyik seb sohasem gyógyul be. - A szerelem mindent begyógyít.
,
- A viszonzatlan szerelem is?
- Hol itt a viszonzatlan szerelem?
- Miért, magának talán mondta Mitch, hogy szerelmes belém? Na, ugye!
- A fülem nem jó, úgyhogy megtanultam a szívemet használni helyette. Az a kimondatlan szav
akat is meghallja. De maga csak a múltra figyel, nem arra, amit a szíve hall.
Egyszerre leomlott a fal, amelyet Vanessa az érzései köré emelt. Könnyek szöktek a szemébe,
zében veszélyesen billegni kezdett a csésze. Cora sietve elvette tıle, és zsebkendıt adott
helyébe.
- Jesszusom, nehogy sírjon, aranyoskám! Épp elég sokáig tartott, míg így kicsinosította mag
ra kezdi, lemarad a géprıl.
- Ha tudná, Cora, milyen fájdalmas az emlékezés. Bárhogy érzek is most Mitch iránt, nem tud
feledni, mennyit bántottuk egymást.
- Szerintem a megbocsátás a fontos, nem pedig a felejtés. Ha azt akarják, hogy közös jövıjü
n, akkor nem várhatnak, amíg mindketten teljes emlékezetkiesésben szenvednek. Igyekezniük
kell, mert nem marad idejük.
- Mire nem marad idınk? - toppant a konyhába Mitch.
- Még egy csésze teára - mentette meg a magyarázkodástól Vanessát a házvezetını.
- Megyek... megyek a csomagomért - állt föl Vanessa. - Már betettem a kocsiba.
- Az jó, akkor azt hiszem, indulhatunk is - csókolta arcon az asszony Corát. - Köszönöm a..
a teát! Bárcsak tíz éve találkoztunk volna!
- Ez a francia pasi valami nagyágyú? - érdeklıdött a terepjáróban Mitch.
- Az. Jacques du Pont a világ egyik leggyorsabban terjeszkedı divatházának örököse. Ha meg
om gyızni, hogy rám bízza tenorékeik ausztráliai értékesítését, az lesz az év legnagyobb do
n.
- Lenyűgöztél.
- Reméljük, hogy Du Pont urat is le tudom. - Mikor találkozol vele? Ma este?
- Nem, hál' istennek, csak holnap. Ma este eligazítást tartok a munkatársaimnak.
- Hallatszik a hangodon, hogy a rohanás ellenére lelkesít a dolog. - Régóta álmodom errıl a
hetıségrıl, de ideges is vagyok.
- Lazíts! - fogta meg a kezét Mitch. Kék szemébıl gyöngédség sugárzott. - Sikerülni fog, me
tán figyelmét ismét az útra fordította. - Próbálj meg valami másra gondolni egy darabig!
A tanács jónak tűnt, minthogy azonban pillanatnyilag egyedül Mitch töltötte be Vanessa agyá
Du Pont miatt igazán nem aggódott. Az ülés háttámlájára hajtotta a fejét, miközben a teremt
yörészni kezdte a rádióban felcsendülı dallamot...
A reptér puszta látványától felfordult az asszony gyomra. Nyugalom, kibírod, hajtogatta mag
n. Mindig ezt ismételgette, valahányszor repülıre szállt. A fedélzeten aztán a Miatyánkot m
ta mindaddig, míg biztonságban földet nem ért a célnál.
- Megérkeztünk - közölte teljesen feleslegesen Mitch.
Vanessának úgy kellett lefejtenie az ujjait görcsösen szorongatott kézitáskája fogantyújáró
t erıltetett az arcára, miközben kicsatolta az övét.
- Félsz a repüléstıl, igaz? - Sohasem titkoltam.
- Tudom, de sohasem láttalak másodpercekkel felszállás elıtt.
- Örülj neki! Néhány stewardess állítólag már megtagadta a munkát, amikor meglátta~a neveme
listán.
- Még jó, hogy viccelıdni tudsz! - vigyorodott el Mitch.
- Szó sincs viccrıl! Hálát adok az égnek, valahányszor ép bırrel földet érek. A férfi mosol
a fejét, és kinyitotta a hátsó ajtót, hogy kivegye a csomagokat.
- Jaj, ne! - csapta össze a kezét Vanessa, amint meglátta a viharvert fekete koffert.
- Elcserélted!
- Dehogy cseréltem.
- Szentséges ég, Mitch, csak tudom, mibe pakoltam! - jajveszékelt. -Ez nem az én bıröndöm.
- Nem hát, az enyém - felelte nyugodtan a férfi. - Ez a kettı meg, amibe minden bizonnya
l téglákat raktál, a tiéd.
- Jaj, ne haragudj, el is felejtettem, hogy azt mondtad, a városban maradsz éjszakára.
Teljesen összezavart a holnapi nap meg a repülés meg... minden. Folyton attól rettegek,
hogy valami baj lesz.
- Ne izgulj, nem lesz semmi baj!
- Könnyen beszélsz - ráncolta a homlokát Vanessa, míg a férfi egyszerre igyekezett cipelni
három bıröndöt. - Nem lenne értelmesebb a kocsiban hagynod a kofferodat?
- Nem hiszem. Akkor mit vennék fel Perthben?
Az asszony hátratántorodott meglepetésében. Mitch ajka lefegyverzı mosolyra nyílt.
- Figyelmeztettelek, hogy nem futamodhatsz meg a randevúnk elıl...
9. FEJEZET
- Most már tudom, mit éreznek a szardíniák - panaszkodott Mitch, miközben megpróbálta kénye
helyezni szálas alakját a kis légcsavaros gép szűk utasterében. -Mi az ördögért nem elsı o
azol, ahol az ember lába is elfér?
- Ilyen kis gépen nincs elsı osztály, és egyébként sem venném igénybe. - Miért nem?
- Mert a szárny fölött szeretek ülni, az ajtó közelében.
Vanessát meghatottaMitch hirtelen elhatározása, miszerint elkíséri ıt az ország túlsó felér
 azért nagy meghatottságában is érzékelte, hogy a gép gurulni kezd a kifutópályán.
- Édes istenem! - motyogta. - Csak egy darabban érkezzünk meg Sydneybe! A gép emelkedni
kezdett.
- Jaj, atyám!
- Épp feléje igyekszünk! - vigyorgott Mitch.
- Hagyd már abba! - sziszegte csukott szemmel Vanessa. - Nem tudok koncentrálni.
- Miért akarsz mindenáron koncentrálni?
- Hogy a levegıben tartsam ezt az ostoba gépet!
A fém hahotázása mennydörgésként hatott a szűk térben. Vanessa kinyitotta a szemét, és tüst
sikerült magukra vonniuk utastársaik figyelmét. – Értem – mulatott tovább Mitch. – Esetleg
k a pilótának, hogy nyugodtan elengedheti a kormányt?
- Fogd már be végre! Mindenki minket bámul. - Én csak próbálom elterelni a figyelmedet.
- Inkább ne próbáld! Egyedül is boldogulok.
Vanessa azonban nem húzta el a kezét, amikor Mitch megfogta, és nem mert volna megesküdn
i rá, hogy szapora érverése kizárólag légiszonyának következménye.
Az utazást Tamworthbıl Sydneybe meglepıen simán átvészelte az asszony. Mihelyt azonban elhe
yezkedtek a perthi csatlakozás fedélzetén, Vanessa ismét nekifogott a néma fohászkodásnak.
Mitch megzavarta.
- Te, Nessa! - súgta neki. - Tudod, mit? - Mit? - fordult felé a nı kissé ingerülten.
- Gyönyörű vagy!
Vanessát nem kellett rábeszélni, hogy engedjen a csókjának. A férfi „gyógymódja" hatott. Am
n nem csókolóztak, akkor beszélgettek.
Mitch beszámolt gazdálkodási terveirıl. Elmondta, hogy Cam tanácsára megpróbálkozik a teliv
téssel. Az ötlet tetszett Vanessának, de rögtön megbánta lelkesedését, amikor a férfi megpr
i, hogy a jövıben foglalkozzon többet a birtokkal.
Kitérı választ adott. Arra hivatkozott, hogy amennyiben sikerül nyélbe ütnie az üzletet Jac
s du Pont-nal, aligha marad ráérı ideje. Mitch ekkor a munkájáról kérdezte Vanessát, a lega
zletek is érdekelték.
Ahogy most a mellette ülı erıteljes férfialakra sandított, az asszony látta, hogy Mitch leh
nyta a szemét, arcvonásai kisimultak. Mellkasa egyenletes ütemben emelkedett és süllyedt a
z ing puha anyaga alatt. Vanessa szerette volna fele olyan nyugodtnak érezni magát,
amilyennek Mitch tűnt, de a benne viharzó érzelmeket nem tudta lecsendesíteni.
Tizenöt perc múlva leszállnak... Vajon miért kísérte el Mitch? Könnyű kaland lehetıségének
nek tekinti ezt az utat? Azt várja tıle, hogy második helyre szoruljon életében az üzlet? N
tán valamilyen próbának akarja alávetni? Ha igen, mifélének?
Kapcsolatuk sohasem lépett túl Brayburn határán. Ott csírázott ki, ott szökkent szárba, ott
adt el, s végül ott szakadt meg. Évekig azt hitte, Samuellel együtt ott is szállt sírba. Mo
t egészen másként érzett.
A férfi keze a tarkóját simogatta.
- Biztos vagy benne, Nessa? - kérdezte Mitch, le sem véve róla a tekintetét. - Szállodába i
mehetnék.
- Biztos vagyok. De ezen túl semmi másban- felelte Vanessa, majd elfordult, és átment a
nappali túlsó felére.
Körülnézett a divatos fekete-fehér bútorokkal berendezett, csillogó üveggel és krómmal dísz
ségben. Vajon Mitch érzi, mennyire idegenül hat ebben a közegben? Hiába a sportos öltöny, v
benne valami nyerseség, ami elüt ettıl a a kifinomult városiasságtól...
Érezte a közeledését, mielıtt a férfi megfogta a vállát, és maga felé fordította. Érintését
benne a feszültség.
- Miért kísértél el ide, Mitch?
- Magam sem tudom. Csak annyi biztos, hogy nem bírtam volna kivárni, amíg visszajössz.
A nyakát becézı nyelv nedvessége egészen felajzotta Vanessát. Nyögése egybeolvadt Mitchével
- Mondtam, hogy csak néhány napig maradok... legfeljebb egy hétig.
- Megöl a várakozás - mormolta a férfi. Átölelte Vanessa csípıjét, tenyere lassan lecsúszot
a, és centiméterrıl centiméterre kezdte fölhúzkodni ruhája alját. -Ó, Nessa, annyira imádla
s el mindent, és maradj itt velem! Szeretni akarlak a végkimerülésig!
- Nem... lehet - nézett a vágytól felhevült arcra az asszony. Megigazította öltözékét, és k
- Még el kell intéznem egyet-mást a boltban. Ez a Du Pont-üzlet nagyon fontos nekem.
- Még kettınknél is fontosabb? Nem gondolod, hogy a kapcsolatunk elıbbre való mindenféle üz
nél?
- Lehetetlen alak vagy! Lehetetlenül önzı és képmutató! - Ez meg mit akar jelenteni?
- Csak azt, hogy te nem adtál elsıbbséget a kapcsolatunknak, amíg házasok voltunk! Vagy a
dolgok fontossága kizárólag attól függ, mennyiben érintik a te munkádat?
Mitch értetlen arckifejezése még inkább felpaprikázta Vanessát.
- Olyasmit vársz tılem, amit te sohasem tettél meg, és még engem vádolsz azzal, hogy kifica
odott az értékrendem? Annak idején neked mindig csak Brayburn számított. Százszor meg százs
hallottam, hogy „Ugyan, édesem, ez ráér, engem várnak a bikák!" vagy „Döntsd el egyedül, V
nekem erre nincs idım!"
- És most megfizetsz mindenért? Így törleszted a kölcsönt?
- Dehogy! Csak... csak azt akarom megértetni veled, hogy megváltoztam - magyarázta a nı.
- Már nem ugyanaz vagyok, aki voltam. Vannak kötelezettségeim. Nem dobhatok sutba min
dent csak azért, hogy kielégítsem a vágyaimat. Ezt éppen neked kellene megértened.
- Aha, értem - dugta zsebre a kezét Mitch. - Az a lehetıség fel sem merül, hogy mondjuk eg
y órácskára dobj sutba mindent, és az én vágyaimat elégítsd ki? - Sajnálom - állt ellen Van
esetten a csábításnak. - A következı napok várhatóan teljesen kikészítenek.
-. Ha rajtam múlna, most rögtön tökéletesen kikészítenélek, szépségem! Az asszony nagyot ny
- Nem hiszem, hogy efféle beszéd illik egy leendı nagypapa szájába. - Azzal sietve elhagyt
a a szobát, és odakinn igyekezett levegıhöz jutni.
A szokásosnál korábban zárták be a szalont, hogy a dolgozók meghallgathassák Vanessa útmuta
Jacques du Pont látogatásával kapcsolatban. Valamennyien fel is fogták az ügy jelentıségét,
tott légkör fogadta a boltba berobbanó asszonyt. Elıször az üzletvezetıvel tárgyalt, azután
sorra a többiek.
- Remélem, az egyik az enyém - fordult a fiatal nıhöz, aki két csésze kávét hozott.
- Természetesen, asszonyom. Ne mondja senki, hogy Lou Duncan nem tud a fınök kedvében járn
i!
- Remek. Biztos az állása. - Meddig?
- Tessék? - hökkent meg Vanessa a kérdés komolyságától. - Szeretném tudni, tervezi-e, hogy
a az üzletet.
- Hogy jut eszébe ilyesmi?
- Nemcsak nekem, mindenki ezt találgatja. Négy éve dolgozom a cégnél, de ezalatt összesen n
m volt távol annyit, mint az utóbbi hónapokban.
- Ez még nem jelenti azt, hogy eladom a vállalatot. Tudják, mi a helyzet Angie-vel. Szóv
al, hogy merült fel ez az ötlet?
- Amikor felhívtam a lányát, azt mondta, nem hiszi, hogy örülni fog, amiért iderángatjuk. K
ahogy magával is beszéltem, nem tűnt túl lelkesnek a hangja. Azt gondoltam, ott marad ke
leten, mint fıállású nagymama.
- Kizárt dolog, akárcsak a cég eladása.
- Akkor megnyugodtam. Még egy ilyen jó fınököt nem találnék. - Tényleg érti a módját, hogy
járjon!
Vanessa eltűnıdött a beszélgetésen. Senki sem érti, hogy sohasem tudna megválni a szalontól
ly a függetlenségét jelképezi, azt, hogy képes önállóan boldogulni - jóllehet nem akar több
Ha eladja, az visszalépést jelent, kockára teszi vele nehezen kivívott önbecsülését.
Belekortyolt a keserű italba, elfojtott egy ásítást, és maga elé tette a Du Pont feliratú d
ziét.
Tíz perccel múlt tizenegy, amikor Vanessa a bejárati ajtó zárjába illesztette a kulcsot. A
appaliból kiszűrıdı kékes fény és a késı esti könnyed beszélgetıműsor hangjai elárulták, ho
. Maga sem tudta, örüljön-e ennek, vagy sem.
Amikor a férfit meglátta, szíve azonnal megadta a választ. Mitch izmos, meztelen felsıtest
e, zuhanyozástól nedves, dús fürtjei egyszerűen lenyűgözték az asszonyt. Eszébe sem jutott
egkérni, hogy kísérje el Perthbe, de csodálatos érzés volt, hogy a fárasztó nap végén a köz
ja. Vele együtt teljesnek tűnt az élete.
- Még tartozom neked egy vacsorával - emlékeztette Mitch. - Éhes vagy?
- Ételre nem - rázta meg a fejét Vanessa, és a férfi mosolya jelezte, hogy osztozik érzései
.
Mitch megindult felé az elıszobán át, és minden mezítlábas lépése újabb hıhullámot váltott
en.
- Te tudhatsz valamit - állt meg elıtte, és két kezébe fogta az arcát -, mert órákon át vár
jobban hiányoztál, mint az elızı tíz évben.
A frissen mosdott férfitest illata Vanessa orrába csapott. Magába szívta, átadta magát a cs
dás szédületnek.
Mitch átfogta a derekát, és ı szinte elolvadt, ahogy a férfi fogai az alsó ajkába mélyedtek
ta, semmi sem hasonlítható ahhoz a szerelemhez, amelyet ez iránt a fém iránt érez.
Még közelebb akart kerülni hozzá, érzéki tűz vágtatott végig a testéri. Még, még közelebb!
alanul magába akarta fogadni ezt a férfit. Testileg-lelkileg egyaránt. Örökre, minden lehe
tı módon. Mindig és mindenképpen. Körmei megindultak Mitch derekától szırös, kemény mellkas
- Ó, Nessa! Azt hittem... elfáradtál. Biztos, hogy te is akarod?
Vanessa jobbját lecsúsztatta a férfi nadrágjának elejéhez, és mosolyogva figyelte, ahogy Mi
gyönyörteli nyögéssel lehunyja a szemét.
- Igen, elfáradtam, de amíg élek, nem lehetek túl fáradt ehhez. - Lehúzta a cipzárt, és a f
hasítékába dugta a kezét.
Még a hálószobáig sem jutottak el... Legalábbis ezúttal nem.
Vanessa semmire sem vágyott kevésbé, mint kibontakoznia még mindig köréje fonódó erıs karok
lésébıl, hogy munkába menjen. Ám eddigi üzleti pályája legnagyobb napjára ébredt, így nem t
Sóhajtva kiszabadította bal lábát a férfié alól. Óvatos mozdulattal lefejtette magáról az
, csípıjét kihúzta a ránehezedı, meztelen fémtest alól, és fölemelkedett az ágyról.
A fürdıszoba felé haladtában tekintetével végigpásztázta az elıszobában szanaszét szórt ruh
hazaérkezése után történtek emléke olyan vágyat gyújtott benne, hogy szinte futva igyekeze
zuhanyhoz; attól félt, elhagyja az ereje, és újra az ágyban találja magát. Bezárta az ajtót
tett saját ostobaságán. Már azt fontolgatta, hogy hideg zuhanyt vesz, amikor Mitch a nevét
kiáltotta. - A fürdıben vagyok - szólt vissza.
Néhány másodperc múlva megmozdult a kilincs. Milyen okosan tettem, hogy bezártam, gondolta
Vanessa mosolyogva.
- Minden rendben, Nessa? - Persze. Zuhanyozom.
- Ilyenkor? Még csak... húsz perccel múlt öt.
- Tudom. Feküdj vissza, legalább egyikünk aludja ki magát! - Inkább lezuhanyoznék. Nyisd ki
- Nem lehet. Elkésem.
- Ugyan, még hajnal van. Ne vacakolj már, nyisd ki az ajtót! Beszappanozom a hátadat!
- Nem tudsz lépre csalni. Sajnálom, de készülıdnöm kell. - De hát még rengeteg idıd van.
- Azt csak gondolod. Fél hétre be kell érnem. - Az asszony belépett a vízsugár alá, amelyne
ubogása elnyomta az ajtó túloldaláról jövı férfihangot.
Öt perc múlva, amikor kimerészkedett a konyhába, Mitch felöltözve kávét fızött. Arckifejezé
sa arcáról is lefagyott a mosoly. Fázósan húzta össze magán a fürdıköntöst.
- Mi a baj, Mitch?
- Tényleg nem tudod? - Fogalmam sincs!
- Úristen, Vanessa, hát a tegnap éjjel semmit sem jelentett neked? - Dehogynem!
- Akkor mire véljem ezt a viselkedést? Egyszerűen megpróbálsz kisurranni, mintha mi sem tör
t volna!
- Csak nem akartalak fölébreszteni.
- Ha te kibírod két óra alvással, én miért ne bírnám?
- Nézd, Mitch, ne haragudj, hogy nem keltettelek föl. Most viszont föl kell öltöznöm, vagy
lkések. Fontos nap áll elıttem.
- Fontosabb a tegnapnál? Vagy csak fontosabb az elmúlt éjszakánál? - Nem! Az elmúlt éjszaka
att fontosabb a tegnapnál.
- Miért?
- Jaj, Mitch, most nem érek rá megmagyarázni. Este mindent megbeszélünk. Mondd, hogy megért
sz!
A férfi egy szó nélkül elment mellette. - Mitch, Mitch! Hová mész?
A bejárati ajtó csapódására Vanessa kirohant, feltépte és szélesre tárta az ajtót. - Mitch!
zeretlek!
Szavai a néptelen lépcsıházban visszhangoztak...
Vanessa sohasem érezte még ilyen nyomorultul elcsigázottnak magát. Már bevágta a kocsi ajta
, mikor észrevette, hogy irattáskáját a cipıjével együtt benne hagyta. Öklével a metálszürk
ocsitetıre csapott, aztán kitört belıle a zokogás.
Az üzlettıl eltekintve, egész napja csapnivaló volt. Voltaképpen egész élete nem különb! Ha
atja ítéletnapig, hogy sikeres, független asszony, de mire megy vele? Hiába a sok önsegítı,
ktani hókuszpókusz, egyik se ér egy hajítófát sem! Csak a szerelem, a tartós, kölcsönös sze
vezethet boldogsághoz.
Nem törıdött se táskával, se cipıvel, harisnyás lábbal sétált ki a garázsból. Miközben reti
után kotorászott, ráeszmélt, hogy hiába telefonálgatott egész nap haza, Mitch a legjobb ak
ttal sem térhetett volna vissza ide, hiszen nincs kulcsa a lakáshoz.
De talán hagyott valami üzenetet! Vanessa kettesével vette a lépcsıfokokat; idegességében a
 talált bele a zárba, végre berontott az elıszobába. Az üzenetrögzítı hívásszámlálója piros
emegı szívvel indította el a készüléket.
Kétszer Susan jelentkezett, Angie háromszor-kizárólag azért, hogy a Du Pontügylet felıl érd
-, sıt egyszer még az anyja is kereste.
Mindenki hívta, csak az az egy ember nem, akit a világon a legjobban szeretett.
Vanessa talán egész éjjel a kanapéra borulva zokogott volna, ha nem riad eszeveszett dörömb
e. Feltápászkodott, és ajtót nyitott. A lépcsıházban nem állt senki!
Úristen! Úgy látszik, agyára ment a fájdalom. De nem. Még mindig hallotta a dörömbölést. A
erkély üvegajtajához rohant.
Semmi. Vissza az elıszobába, majd azon át a hálóba, s minél jobban közeledett, annál hangos
a dörömbölés, de nemcsak az: valaki a nevét kiáltotta. Nem, nem valaki -Mitch! Soha senki
nem hívta Nessának.
- Mitch! Mitch, hol vagy? - Itt, az erkélyen.
Az asszony a kétszárnyú üvegajtóhoz ugrott, és felrángatta a redınyt. Ott állt a férfi, ten
nek támasztva, ugyanabban az öltözékben, mint reggel: pólóban, kopott farmerban, mezítláb.
Vanessa azt sem tudta, sírjon-e, vagy nevessen. Tenyerét az üvegen át Mitchéhez illesztett
e.
- Jaj, Mitch...
- Ne haragudj, Nessa! Úgy viselkedtem, mint egy vadszamár. - Én is.
- Nessa - ráncolta homlokát a fém, és ujját az asszony szeméhez emelte. -Te sírtál...
- Azt hittem, nem látlak többé.
- Elfelejtetted, hogy legalábbis az unokánk keresztelıjén találkoznunk kell? Tudom, minden
okod megvan a haragra, de annyira nem lehetsz szívtelen, hogy egyedül kényszeríts farka
sszemet néznem a rettenetes Eleanorral!
- Jaj, Mitch - próbált mosolyogni Vanessa, de nem ment. - Annyi mindent kell megmagy
aráznom neked! Kérdeznék is sok mindent. Azt sem tudom, hol kezdjem...
- Én tudom. Komolyan gondoltad, amit reggel mondtál? Vanessa fölvonta a szemöldökét.
- Arról, hogy szeretsz. - Te... te hallottad?
A férfi bólintott, és hátralépett az üvegtıl. ' - Most pedig azt szeretném hallani, hogy
n is gondoltad. Szóval?
- Hát persze hogy komolyan gondoltam, te ırült! Úgy szeretlek, hogy belehalok!
- Igazán? Nem fogod tíz-húsz év múlva meggondolni magad, és azt mondani, hogy bocs, de ez n
m szerelem, csak múló szenvedély vagy valami hasonló?
- Nem. Többé nem csapom be magamat.
- Akkor jó. Mert nem árt, ha tudod, hogy én mindig is szerettelek. Tizennyolc éves korom
óta minden áldott nap ezzel a tudattal ébredek.
- Én is szeretlek, Mitch. Kimondhatatlanul. - Annyira, hogy kinyisd ezt az ajtót?
- Hogy mi...? Jaj! - tört ki Vanessából a nevetés. - Miért nem sz61tá1 elıbb? - Olyan meleg
volt idekint, hogy gondoltam, elıbb-utóbb úgyis elolvad az üveg.
- Te bolond! Hogy mászhattál föl ide? Összetörhetted volna magad. Meg is halhattál volna.
- Azt már nem! - tolta félre az ajtót a fém, mihelyt kattant a zár. - Túl sok élnivalóm van
Karjába kapta az asszonyt, s úgy szorította, mintha sohasem akarná elengedni. Vanessa sz
envedélyesen viszonozta ölelését, csókokkal bontotta a fém nyakát, fülét, arcát, végül ráta
Mitch csókja csábítóan lágyan kezdıdött, éppen csak meg-megérintette Vanessa résnyire nyito
zután nyelve mámorítóan érzéki felfedezıútra indult. Az asszony belékapaszkodott, készséges
ta a becézést, miközben a férF keze bebarangolta a testét, bırét minden érintéssel lángra g
- Ó, Nessa! Én gyönyörű Nessám. Annyira szeretlek. Esküszöm, soha többé nem okozok fájdalma
ha, soha többé. Ígérd meg, hogy nem hagysz el még egyszer!
Vanessa végighúzta ujját a fém borostás állán, majd gyengéden megcirógatta az arcát.
- Soha többé nem hagylak el, Mitch! Nem is tudnék élni nélküled. Nem, ne mondj semmit, nem
értettem, hogy meghalnék, de csak tengıdnék, vegetálnék. Szeretlek, és azt hiszem, mindig
szerettelek, csak nem fgy. Nem úgy, mint egy asszony, aki nem kényszerűen függ tıled, hane
m szabad akaratából köti hozzád az életét.
- Rövidebben nem tudnád kifejezni?
- Szeretlek, Mitch Randall, minden porcikámmal.
- Be is tudnád bizonyítani? -emelte a karjába Mitch. - Röviden és velısen? - ingerkedett az
asszony.
- Úgy valahogy – tette az ágyra a férfi. - Élethossziglan. Légy újra a feleségem! Vanessa m
medt, olyannyira, hogy megszólalni sem bírt.
- Meglátod, Nessa, ezúttal sikerülni fog. Hiszen te is tudod. Megértem, hogy nem akarsz
Braybumben élni, mert ideköt a munkád. Én viszont fölvehetnék valakit a napi ügyintézésre,
y alkalommal átrándulhatnánk a birtokra, hogy ellenırizzük a dolgok állását. Miután Angie m
csi ott fognak lakni, úgyis meglátogatnád ıket.
Vanessa agya mit~thá elzsibbadt volna, mégis tisztán értett minden szót. Érezte a belılük k
dülı szerelmet és reményt, ugyanakkor valami bizonytalanságot is, és ettıl lefoszlott arcár
soly.
- Mi a baj, Nessa?
- Tudnom kell, hogy megbocsátottál-e azért, ami... ami Samuellel történt, mert...
Mitch felegyenesedett, mint akibe darázs csípett. Arca értetlenséget tükrözött, és Vanessa
e, egész jövendı boldogságuk a múlt áldozatául eshet.
- Hogy megbocsátottam-e? Neked? - ragadta meg Mitch az asszony vállát, és kényszerítene, ho
y a szemébe nézzen.
Fájdalom marcangolta Vanessa bensejét, ráébredt, hogy lehetetlent kért.
- De hát én sohasem hibáztattalak! - Mitch az asszony arcát fürkészte, mintha olvasni akarn
a gondolataiban. -Úristen! Szóval azt hitted, hogy téged okoltalak a történtekért?
Vanessa bólintott. A görcsös zokogás és a szemébıl patakzó könnyek miatt nem tudott beszéln
cskaringósat káromkodott, és úgy magához szorította, hogy az asszony nem kapott levegıt.
- Jaj, Nessa, drága Nessa! Magamat okoltam. Rachelt okoltam. A lovat okoltam, de tég
ed, téged soha egy pillanatra sem!
Vanessát cserbenhagyták a szavak, nem tudta másként kifejezni magát, csak úgy, hogy teljes
rıbıl a férfiba kapaszkodott, mintha az élete függne tıle.
- Édes istenem, téged sohasem hibáztattalak... - csuklott el Mitch hangja, és borzongás fu
tott végig a testén.
Percekig tartott, mire mindketten annyira lehiggadtak, hogy ismét beszélni tudtak. A
férfi gyengéden félrevonta Vanessa arcából a nedves tincseket.
- Jól vagy? - kérdezte szelíden. Az asszony bólintott.
- Kérlek, higgy nekem, édesem! Soha nem hibáztattalak téged azért, ami történt.
- De miután visszatértem... amikor motoron utánam jöttél...
- Akkor tiszta idegroncs voltam. Végtére is váratlanul betörtél az életembe, ugyanakkor kij
lentetted, hogy köztünk mindennek vége. Ezt nem bírtam elviselni. Ráadásul mindig azt hitte
, engem okolsz Samuel haláláért. Kétségbeesetten próbáltam elérni, hogy levedd rólam ezt a
- Kezdetben valóban téged hibáztattalak - sóhajtotta Vanessa -, vagy legalábbis megpróbálta
eggyızni magam, hogy a te hibád volt. De amíg a kórházban feküdtem, sokat gondolkodtam, és
sanként magamat vádoltam. Miért nem tudtam úgy kitölteni az életedet, hogy eszedbe se jussó
achelre nézni, miért nem tudok jobban lovagolni, egyáltalán minek ültem lóra...?
- Ó, édesem...
- A kórház után tovább romlott a helyzet. Nem beszélgettél velem, hozzám se nyúltál, szinte
tél. Azt hittem, gyűlölsz.
- Nem tudtam rád nézni, mert a tekintetedben égı fájdalom keresztre feszített. Arra vártam,
gy te fordulj hozzám, de ehelyett mindinkább elhúzódtál. Majdnem megırültem, amikor egy szé
hazaértem, és hűlt helyedet találtam. Ész nélkül a nyomodba eredtem, követtelek Sydneybe..
- Te utánam jöttél? - kapta föl a fejét az asszony. Ismét könnyek homályosították el a látá
- Miután anyádnál senkit sem találtam, megkerestem Camet, de aztán végképp nem tudtam, mité
ek. Nem ismertem senkit, akihez fordulhattál. Amikor az ügyvéded három hónappal késıbb felh
, úgy gondoltam, nélkülem jobban boldogulsz. Úgy tűnt, egyedül azzal biztosíthatom a megélh
t, ha megveszem a birtok felét. Most már tudom, hogy föl kellett volna pattannom az el
sı gépre, mihelyt megkaptam a címedet. Akkor minden másképp alakult volna. Nem vesztegettün
volna el annyi évet.
- Nem, Mitch, ez nem így van. Nem bírtuk volna sokáig együtt. - Már megint a „nem szerelem,
csak szenvedély" elméleted?
- Hiába voltam huszonöt éves, érzelmileg gyerek maradtam. Egyszerűen nem tudtam felnıni. Ap
ci kislánya helyett Mitch felesége lettem, aztán meg Angie édesanyj a, de sohasem tudtam
rájönni, kicsoda V anessa Brayburn, s még kevésbé, hogy kicsoda lehetne Vanessa Randall.
- A kettı egy és ugyanaz, Nessa - simogatta meg az arcát Mitch. - A nı, akit szeretek. A
kit mindig szerettem.
- Most már én is szeretem magamat - csókolt a férfi tenyerébe Vanessa-, és így sokkal könny
tudom elfogadni a szerelmedet.
- Hála istennek! -Mitch hanyatt dılt az ágyon, s magához vonta az asszonyt. - Mert most
már nem szabadulsz meg tılem.
Végtelen gyengédséggel vette birtokba Vanessa száját, minden csókja a jövı ígéretét hordozt
ntése behegesztette a múlt egy-egy sebét.
Ebben a pillanatban a nı megértette, hogy az ember nemcsak hallani, hanem beszélni is
tud a szívével. Felemelte a kezét, Mitch mellkasára helyezte, és tenyerével érezte a dobban
emét, amely tökéletesen megegyezett az ı érverésével. Tekintete a férfi arcára tapadt, ajká
a jobbját, sorra megcsókolta mindegyik ujja hegyét, aztán a szívére fektette a kemény férf
t.
Néhány másodpercig nem mozdultak, majd két könnycsepp gördült le V anessa arcán. Mitch a ke
elfogta ıket.
Ez a szeretkezésük egyetlen korábbihoz sem hasonlított; andalítóan lágy volt, epekedı, éter
. Utána mindent feloldó beszélgetés következhetett volna, de Mitch szemlátomást nem így vél
. Vanessa legalább tíz percen át hasztalan próbált társalgást kezdeményezni. A férfi csókol
atta, még meg is csiklandozta, de egyetlen szót sem szólt.
- Itt vigyorogsz egy negyedórája, igazán megmukkanhatnál végre!
- A válaszodat várom. Hozzám jössz feleségül?
Vanessának eszébe jutott, amikor Mitch fél térdre ereszkedett annak idején, és elıször tett
eki ezt a kérdést.
- Azt mondtad, sohasem kérted volna meg a kezemet, ha nem vagyok terhes. Ha annyir
a szerettél, akkor miért nem?
- Még olyan fiatal voltál, és ha lett is volna bátorságom az öreged elé állni, akkor sem eg
t volna bele, hogy a lánya egy iskolázatlan, üres zsebű suhanchoz menjen. Ráadásul el sem t
dtam képzelni, hogy egy magadfajta lány szívbıl szerethet. Meg aztán - vigyorgott kajánul a
fém - akkoriban még úgy gondolkodtam, hogy minek tehenet venni, ha ingyen is ihat teje
t az ember.
- Na köszönöm szépen! Te alávaló! - Az asszony szeme villámokat lövellt, de Mitch nevetve s
ta magához meztelen testét.
- Most viszont már az égvilágon semmi kifogásom ellene, hogy kiemelkedıen sikeres, anyagil
ag független asszonyt vegyek feleségül. Tehát várom a választ. - Hiszen tudod a választ.
- Tudom, a szíved elárulta, de hangosan is hallani akarom.
- Hát jó. Minden vágyam az, hogy életem végéig a feleséged lehessek. Szeretlek, Mitch Randa
mindig és mindenképpen.
A házassági ajánlatot csókkal pecsételték meg. Vanessában szemernyi kétely sem maradt, hogy
elmük egy örökkévalóságig tart. Hihetetlen, maradéktalan boldogság töltötte el.
- Mit gondolsz, mit szólna Angie, ha fölhívnánk az esküvınk hírével? - kérdezte jó idı múlv
- Keleten már túl késıre jár, drágám. Ezenkívül ne felejtsd el, hogy a mi hazánkban négy he
i a házassággal.
- De kérvényezni lehet a várakozási idı lerövidítését. Megérdeklıdtem.
- Akkor is rengeteg mindent kell elintéznünk - érvelt józanul az asszony. - Ott van Bray
burn, aztán...
- Felejtsd el Brayburnt! Tudom, hogy neked a szalon a legfontosabb.
- Nem - rázta a fejét mosolyogva Vanessa. - A házasságunk a legfontosabb. Az üzletet majd
elvezeti Lou. Tökéletesen alkalmas rá.
- Hát a Du Pont-megállapodás? Te mondtad, hogy hatalmas fegyvertény. - Lett volna.
- Nem kötötted meg? - Nem.
- Jaj, Nessa, annyira sajnálom! Most borzasztóan érezheted magad.
- Nem, éppen úgy érzem magam, mint a szerelmes asszonyok általában. És ez egyáltalán nem bo
tó.
UTÓHANG
Vanessa a hálószobai telefon konok berregésére ébredt. Ösztönösen érte nyúlt, aztán ráeszmé
yburn, és Mitch oldalán van a készülék.
- Mitch! - veregette meg a férfi nyakát. - Hmm?
- Nem akarod fölvenni?
- Nem kifejezetten... - Mitch kinyitotta a szemét. - De a békesség kedvéért megteszem. - F
elült az ágyban, és füléhez emelte a kagylót. - Halló! Craig? Vanessa izgatottan felugrott.
- Angie-ék? Itt az idı?
- Nyugi, nyugi! - ömlött szét a boldog mosoly a férfi arcán. - Húsz perce nagymama lettél!
- Micsoda? Angie megszült? Otthon? Hadd beszéljek vele!
- Csillapodj! Egészséges kislánynak adott életet, mindketten jól vannak. - Mitch fél karjáv
elte az asszonyt, miközben tovább beszélt a telefonba. - Gratulálok,öcsém! Pontosan tudom,
it érzel, és megmondhatod annak a lánynak, hogy büszkék vagyunk rátok.
Vanessa türelmetlenül hallgatta, legszívesebben kitépte volna a kezébıl a kagylót. Mitch bo
ságot színlelt, és féken tartotta.
- Jól van, pajtás. Figyelj, most le kell tennem! Azt hiszem, az anyósod le akar tepern
i.
- Mitch! - dühöngött Vanessa.
- Nagyszerű ötlet! Hiába, ebben a családban ilyen szenvedélyesek a nık. No, nemsokára talál
k.
Ezzel a férfi letette a hallgatót, és úgy vigyorgott, mint a pék kutyája a meleg kiflire. H
talmas csókkal próbálta elterelni Vanessa figyelmét - ami csak néhány pillanatra sikerült.
- Mesélj már! - sürgette az asszony.
- Angie-ék tegnap este a városban vacsoráztak, és megindult a szülés. - Telefonálhattak vol
- Ók inkább az orvosnak telefonáltak.~Aki - akár hiszed, akár nem - nélküled is egész jól e
ult.
- Szóval kislány? Craig nem mondta, hogy fogják hívni?
- Nem. Szegény fiú, kissé meg van zavarodva, de hát ez igazán érthetı. Ami viszont engem il
, el sem hiszem, hogy létezik ekkora boldogság. Még csak harmincnyolc éves vagyok, és megk
aptam mindent, amit egy férfi az élettıl kívánhat. Van asszonyom, aki imád, lányom, aki kel
l rendelkezett, hogy épp azzal a fickóval essen szerelembe, aki nekem is tetszik...
- Persze, mert egy húron pendültök!
- Pszt! Ne szakíts félbe! Lesz egy kisunokám, akit még bıven láthatok felnıni. Álmodni sem
m volna ilyen boldogságot.
- Én tudtam - pislogott Vanessa, hogy leküzdje a könnyeit -, csak eddig nem hittem, ho
gy valóra válhat.
- Jaj, Nessa! - Mitch ajkát az asszonyéhoz érintette. Vanessa néhány pillanatra átadta magá
z édes érzésnek, aztán bámulatra méltó önfegyelemmel talpra ugrott. - Gyerünk, nézzük meg a
mielıtt Eleanor O'Brien szupernagyi beállít!
Mitch az ágyon maradt, és vigyorogva figyelte, amint az asszony beletúr a fehérneműs fiókba
és egy merész csipkeholmit húz elı. Vanessa magára öltötte, majd megfordult, és észrevette
a férfi kéjvágyón legelteti rajta a szemét.
- Ilyen buja gondolatok nem illenek egy nagyapóhoz - jelentette ki.
- A te hibád, Randall nagyanyó - lökte félre a takarót Mitch. Mezítelen férfiasságának pusz
reszketni kezdett Vanessa térde. - Ha azt akarod, hogy nagymamának tekintselek, ne v
iselj ilyen izgató holmikat! Sajnálom, hogy ezt kell mondanom - csúsztatta le a vállpántot
ingerlıen lassú mozdulattal Mitch -, de erre most semmi szükség.
Vanessa mosolygott. Csókjuk közben érezte, hogy izgalmuk és boldogságuk kölcsönösen átsugár
ba, és megsokszorozódik. Tudta, hogy Mitch szíve hallja az üzenetét, és ez már sohasem vált
.. Így van ez, ha a szenvedély szerelemmé érik.