Népszabadság - Ősi tölgyek alatt medvehagyma http://www nol hu/archivum/archiv-358958

Ősi tölgyek alatt medvehagyma

Harsogóan zöld szőnyeg borítja a dégi kastélypark lankáit. A fák még alig rügyeznek, közöttük a csalit is
téliesen szürke, de az elhanyagolt ösvény mindkét oldalán, sőt a keményre taposott gyalogjárón is hihetetlen
erővel dugják ki fejüket a húsos levelű, ragyogóan zöld növények.

N. Kósa Judit Népszabadság 2005. április 18. nincs komment

Mintha
valami
virágtenger
készülődne
itt, az ember
szinte látja
is, hogy
lilába-
bíborba
borul majd
a
Festeticsek
egykori
parkja.

De persze
nem.

Medvehagyma az, ami ellepi a domboldalt: ha az ember megdörzsöli a

levelét, átható fokhagymaillat marad az ujjbegyén. Nyárra - mondja
Zsigmond Mihály, aki évek óta felügyel a kastélyra - térdmagasságig megnő,
a kastély körül meg állandósul a fűszeres illat. Ölszám lehet vágni a növényt
is - állítólag igen kedvező hatással van az ember vérnyomására.

Ki tudná ma már megmondani, mikor és kicsoda ültette el a parkban az első

medvehagymát. Talán akkoriban történt, amikor 1954-ben a Hunyadi János
Nevelőotthon elfoglalta a dégi Festetics-kastélyt. 1944-ben német
hadikórház volt itt, utána a Földművelésügyi Minisztérium üdülője, 1949-ben
pedig beköltöztek a görög menekült gyerekek. Ezekben az években aligha
ültetett itt bárki is salátát a kertben. De a nevelőotthon már más dolog volt: a
nevelők, akik az egykori kiskastély emeletén, a grófi idők cselédszállásai
helyén telepedtek le, már hosszú időre rendezkedtek be itt, Enyingtől pár
kilométernyire. Talán ültettek is. A medvehagyma pedig szép lassan
elfoglalta az egyre ritkuló erdő tisztásait, azokat a foltokat, amelyek a
tüzelőnek kivágott, olykor évszázados faóriások helyén maradtak.
Kovács Bence
Némi fantáziával persze el lehet képzelni, hogyan festett ez a táj bő hatvan
évvel ezelőtt, hiszen ha megáll az ember a dégi kastély háta mögött, még ma
is végigpillanthat az erdőbe vágott két nyiladékon, amelyek egykor a Festeticseknek könnyítették meg, hogy büszkén végigmérjék hatalmas,
százhúsz hektáros birtokukat. Az angol tájképi kert körül vadaspark volt és sűrű erdő, de a kastély kerti bejáratánál állva az ember
nyílegyenesen rálátott a falu templomtornyára, a másik irányban pedig a mesterséges tó aprócska szigetén fölépített Hollandi házra. Amerre a
szem ellát, itt minden az enyém - gondolhatta ilyenkor a földesúr.

Zsigmond Mihály viszont azt mondja, sétáljunk le a kerti bejárat mögötti rézsűn, és onnan, a száraz fűvel borított platóról nézzünk vissza a
kastélyra. A ragyogó napsütésben fenségesen tornyosul fölénk a impanonos oszlopcsarnok, kétoldalt valós méretüknél sokkal magasabbnak
látszanak a tekintélyt és nyugalmat sugárzó emeletes épületszárnyak. Zsigmond Mihály a szerető gazda izgalmával kérdezi, mire emlékeztet
minket a látvány. Hát persze, hogy a Nemzeti Múzeum főbejáratára. Csak a lépcsősor hiányzik a nyolc, égnek szökkenő oszlop elől.

A Festeticsek, így rögzítik legalábbis a krónikák, 1769-ben szerezték meg a dégi birtokot. Az építkezést a napóleoni háborúk által keltett
gabonakonjunktúra tette lehetővé: ám mire odáig jutottak, hogy a korábbi, szerény kúriát egy nagyszabású kastéllyal válthatták föl, már
fordult a világ, és a haladás hívei a birodalmi barokk helyett a francia mintát követő klasszicizmus híveivé szegődtek. Így gondolkodott
Festetics Antal gróf is, aki az 1810-es évek közepén a később házi tervezőjévé előlépő Pollack Mihálynak egészen különleges megbízást

1/2
Népszabadság - Ősi tölgyek alatt medvehagyma http://www nol hu/archivum/archiv-358958

Ősi tölgyek alatt medvehagyma

Harsogóan zöld szőnyeg borítja a dégi kastélypark lankáit. A fák még alig rügyeznek, közöttük a csalit is
téliesen szürke, de az elhanyagolt ösvény mindkét oldalán, sőt a keményre taposott gyalogjárón is hihetetlen
erővel dugják ki fejüket a húsos levelű, ragyogóan zöld növények.

N. Kósa Judit Népszabadság 2005. április 18. nincs komment

adott.

A kastély csak első látásra követi ugyanis a megszokott mintákat. Igaz, hogy az U alakú díszudvaron a szokásos, szimmetrikus kocsifölhajtó
vezet az oszlopos főbejárathoz, és hogy a főépület és a mellette elnyúló oldalszárnyak a nemesi élet minden percéhez méltó keretet adtak.
Volt külön lakosztálya a grófnak és a grófnénak, kényelmesen elhelyezkedhettek a családtagok és a vendégek, s természetesen volt
díszterem, ebédlő, szalon és számos más társas helyiség is. Csak éppen nem ott, ahol azt a kastélyjáró utókor várná.

Festetics Antal szabadkőműves elkötelezettségével magyarázzák a kutatók, hogy a gróf szakított a hagyománnyal, és nem az épület közepén
helyezte el a megszokott díszteremsort. A főbejáraton belépve tágas, kandallós előcsarnokba kerül az ember: a vörös és fehér, sakktábla
formában lerakott kehlheimi lapok eleganciájával furcsán felesel a kerti átjáró piros-fehér, nagykörúti konyhákat idéző mettlachija, amely
bizonyára a nevelőotthoni évtizedekben került ide. A megszokott, díszes lépcsőház helyett itt egy félhomályos, kovácsoltvas korlátos
lépcsősor vezet az emeletre, és a dísztermet is meghökkentő helyen, a kastély egyik sarkában találjuk. A szabadkőművesek minden
bizonynyal nyugodtabban ülésezhettek itt, mint az épület kellős közepén. Még az az irattár is jó rejtekhelyre lelt itt, amelyet a Martinovics-féle
összeesküvés bukása után a gróf vett magához: csak másfél évszázaddal később, a front zűrzavarában váltak tűz martalékává a
felbecsülhetetlen értékű papírok.

De nemcsak a helye, maga a terem is igazán meglepő látvány. Az épület teljes magasságát elfoglaló, a kertre nyíló ovális helyiség
szürkéssárgás márványburkolatán torzítanak ugyan a modern tükrök, de legalább a helyén szikrázik mind a nyolc. Fölöttük szigorú tekintetű
sasok vigyáznak, babérkoszorúval. Megvan a zenekar hajdani helye is, odafönt, az emeleti beugróban. Nem nehéz elképzelni, hogyan
lejtettek itt a párok a Festeticsek elegáns házibáljain.

A nevelőotthoni időkben ebédlőt rendeztek be a díszteremben, a tálaló a szomszéd szalonba került. Ahogy végigjárjuk a dermesztően hideg
helyiségeket - hiába a kinti tavasz, a csaknem tíz éve fűtetlen szobák vastag falai között megrekedt a téli fagy -, a régmúlt és a közelmúlt
furcsa együttélésének nyomaiba botlunk mindenütt. Egy-egy túlélő rézkilincs vagy a földszinti ablakpárkányok kopott márványa Pollackot
idézi, sőt az alagsorban állítólag a díszterem parkettájából is megmaradt egy darab.

Még valamikor az 1920-as években sor került egy korhű felújításra - talán az akkori időkre emlékeztetnek a tompán kongó oszlopok,
amelyekben a fűtésrendszer kürtőit sejtik a kastély ismerői. És ott a díszteremmel átellenben, az épület másik sarkán lévő szobasor: a
mindenkori gróf lakosztálya volt a kandallós, sasokkal díszített terem, amely a rózsakertre nézett; arra a lugasra, amelynek csigavonalú
kőmintáját a helyi emlékezet szerint az egyik első intézetigazgató verette szét, mondván: túl arisztokratikus. De hogy a belőle nyíló, festett
mennyezetű, kör alaprajzú terem, amelynek mozaikpadlóján nyolcágú csillag látható, mi lehetett? Kápolna volt-e vagy fürdőszoba - még a
szakemberek is vitatják. Az utolsó negyven évben könyvtár, az biztos. A költözéskor az ablakon át egyenesen egy IFA platójára dobálták ki a
köteteket az üveges szekrényekből.

A Festeticsek idejének ma már legfeljebb építészeti nyomait találni itt. A berendezés az ostrom alatt és után az utolsó sótartóig eltűnt. Később
a berendezést és az átalakításokat is a praktikum vezérelte: a felpúposodott szalagparketta és a bumfordi öntöttvas radiátorok ma is láthatók
a tavasztól őszig helytörténeti kiállításoknak otthont adó egykori tantermekben.

De aki járt korábban Gödöllőn, Pécelen vagy épp a Sándor-palotában, az tudja jól, hogy végső soron csak pénz kérdése a hajdani szépség
helyreállítása. Minden megoldható. 2001 óta, amikor a Műemlékek Állami Gondnoksága átvette a kastélyt, beüvegeztették a szétvert
ablakokat, kijavították a tetőt, gondoskodtak az őrzésről. Most a végleges funkció meghatározása van soron. A nevelőotthon kiköltözése után
egy francia szállodalánc érdeklődött a műemlékegyüttes iránt, de az Orbán-kormány úgy döntött, reprezentatív állami vendégházzá alakíttatja.
Ez az elképzelés szerepel a nemzeti kastélyprogramban is, azzal a megjegyzéssel, hogy a jelentős klasszicista műemléket, időszakonként
legalábbis, a nagyközönség számára is hozzáférhetővé kell tenni. A számítások szerint az épület rendbetétele mintegy 2,2 milliárd forintba
kerülne; további több mint egymilliárd lenne a ma mintegy 17 hektáros, egyesítésre váró park rekonstrukciójának a költsége.

Körülbelül három és fél milliárd forinton múlik tehát, hogy újra élet költözzék a tíz év alatt dermedtre fagyott kastélyba. A kiskastélyban -
melynek földszintjén még láthatók a hajdani istálló márványitatói - szálloda lehetne, a kocsiszínben étterem, a legutóbb varrodának és
asztalosműhelynek otthont adó pálmaházban akár narancsliget is. Újra vizet pumpálhatna a neogót műromnak álcázott szivattyúház, víz
spriccelhetne a díszkútból. Sétányok szelhetnék át a park vadonját, és a most csak horgászásra használt tó is fogadhatná a csónakázókat.

De ma még ütött-kopott híd vezet a tó mesterséges szigetére, nyoma sincs a zöld pázsitnak, amelyet a fotók tanúsága szerint hófehér inges
parasztok kaszáltak egykor. Viszont megvan a Hollandi ház, ez a romantikus, piros téglás, csipkés tetejű téglaépítmény. A kémény vaszászlója
azt mutatja, 1891-ben építették. A hagyomány úgy tartja, egy tüdőbeteg grófkisasszonynak készült, abból a megfontolásból, hogy a
földszinten kialakított tehénistállók ammóniadús levegője - akárcsak a tó csöndje és hűvöse - jót tesz majd az egészségének.

Nem tudom, így történt-e, de a ház mellett álldogálva úgy számolom, az emeleti lakosztályból a park nyiladékán át épp rá lehetett látni a
kastélyra. A magányos lakóhoz tán még a bálok muzsikáját is ideröpítette a tó fölött fújó esti szellő. És ez, lefogadom, nem lehetett
különösebben jó érzés.

2/2