Friedrich Nietzsche

Nietzsche mindig is vitatott gondolkodónak számított. Filozófiája, művészetfelfogása

rendkívül nagy hatású, sok szerzőt, művészt megihletett.
Életfilozófiájával az individualizmus képviselője, az egzisztencializmus egyik előfutára
Kierkegaard és Schopenhauer mellett. Kritizálta a korabeli értékrendet, különösen a
kereszténységet, a szocializmust, a darwinizmust. Különc zseniként került be a
történelembe.
Németországban, a Lützen melletti Röckenben született, protestáns lelkészi családban.
Schopenhauer az addigi nyugati filozófiával ellentétben nem az észt állította a létezés
középpontjába, hanem az akaratot, amely az észt csak mint puszta eszközt használja .
Innen ered a nietzschei "hatalom akarása" motívum.Azonban a nietzschei akarat szenved,
és legjobban nem-akarni akar. A nietzschei etika legfőbb törvénye: állítsd munkába
akaratod minden erejét - akarj! „A hit helyébe, amely
számunkra már nem lehetséges, állítsuk önmagunk erős akaratát magunk fölé!”
Nietzsche kereszténységkritikája többrétegű. Bírálja a kereszténységet azért, mert nem a
teljes életet mint egységet szabályozza, hanem alapvetően vasárnapi kereszténységként
létezik. A krisztushívőket azért ostorozza mert éppen Krisztusról feledkeztek meg, és már
legelső követői is jelentős mértékben torzították tanításait. Ezáltal a megvalósult
kereszténység külsővé, hiteltelenné vált
A kereszténység számlájára rótta fel az emberi nem elpuhulását, a túlvilággal való
hitegetést. De főleg azt sérelmezte a keresztényekben, hogy nem aszerint élnek, amit
hitükben vallanak. Ez a meghasonlás a Vidám tudományban, az istenkereső bolond
személyében csúcsosodik ki: a bolond ember egy lámpással az utcán rohangálva azt
kiabálja: „Isten halott! És mi öltük meg őt!” Isten halálával a létező elveszti az egységes
elvet, amiből az értelme és az értéke megkonstruálható volna. Ugyanakkor nemcsak a
fennálló kereszténységgel szembeni ellenérzését fogalmazta meg, hanem magukat a
bibliai eszméket is elutasította. mert azok a folytonos bűntudatot, az önmagunkkal való
örökös elégedetlenséget, az önmagunkról való lemondást alapozzák meg. A Szentírás
olyan mércét állít elénk, amelyeknek mi, emberek nem tudunk megfelelni. Ezzel szemben
Nietzsche fontosnak tartja az ember tehermentesítését ezen elvárások súlya alól, és
önmagunk vállalását állítja előtérbe. Az embert az örök elevenséggel létező világ szerves
részeként, a világhoz hasonló végtelen aktivitásként és folyamatos önmeghaladásként
jellemzi. Az embernek, hogy emberibbé váljon, állandóan csiszolnia, fejlesztenie kell
önmagát, és igent kell mondania az e világi életre, az élettel járó minden szenvedésre. E
gondolat kifejezésére vette át Goethe Faust című művéből az ÜBERMENSCH (az
emberfeletti ember, az emberibb ember) fogalmát.
A nietzschei filozófiában lényeges szerepet tölt be az „Isten halott”gondolat. Ez nem azt
jelenti, hogy most már istenfélő és Istenhez imádkozó emberekkel nem találkozunk,
hanem azt, hogy a kereszténység mint világállapot, mint kultúrát átható alapelv megszűnt
létezni. Amikor Nietzsche Isten haláláról beszél, akkor az Istentől megszabadulni vágyó,
de a természetfelettit mégis igénylő és kereső modern emberről értekezik. A modern
emberre nyomasztó teherként nehezedik, hogy nincs semmi, ami elrejthető, eltitkolható
lenne Isten elől. Szinte elviselhetetlen számára, hogy Isten előtt maga az ember is nyitott
könyv, hogy tettei, szándékai, gondolatai teljes mértékben áttetszők. Ugyanakkor a
modern ember egyik alapvető törekvése az, hogy ő akar Isten helyébe lépni, az isteni
funkciókat át akarja venni tőle. Azért szeretne Istenhez hasonlatossá válni, hogy a világot
és önmagát teljes mélységében átláthatóvá tehesse önmaga előtt.
A nihilizmus egy olyan filozófiai felfogás, eszmerendszer, amely a társadalmi értékeket,
és normákat, minden elvet, szabályt, erkölcsi követelményt, törvényt tagad. A nihilizmust
leggyakrabban Friedrich Nietzsche nevével hozzák összefüggésbe, aki azt mondja, hogy
nincs szerkezet vagy cél e világon, csak amit mi adunk meg.