Epikuros

Epikuros
Legfontosabb
egfontosabb filozófiai tanításai
Fordította: Kövendi Dénes és Sárosi Gyula
(A digitalizálás a Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó 1994-es

1994 es azonos című kiadványa alapján
készült.)
ISBN 963 85223 3 X
„Sohasem törekedtem arra, hogy a tömeg előtt tetszést arassak: ami nekik tetszett,
ahhoz én nem értettem, amit pedig én tudtam, messze volt az ő látókörükből,"
(Epikuros)
2010
Tartalomjegyzék
“A béke kikötője" Az epikureus filozófia történelmi háttere.

Epikuros filozófiája
Epikuros üdvözletét küldi Menoikeusnak
Epikuros üdvözletét küldi Herodotosnak
Prooemium
I. Canonica
II.De rebus quae extra sensus sunt positae, nihil de nihilo gigni
Copora et inane esse naturam rerum
Universum esse infinitum et corporum
De figuris atomorum
De motu atomorum
II. De rebus sensui subiectis et de
De simulacris
De tenuitate, celeritate, ortu simulacrorum
De visu
Errorem non in visu inesse, sed in opinione
Deauditu
Deolfactu
III. De atomis-corpusculorum fesse figuram
De magnitudine atomorum
De partibus atomorum-de similitudine
Non esse in spatio infinito summum
Atomos aequali esse céleritate non
IV. De anima
V. De eis quae corporibus accident
Esse porro eventa corpori velut
Tempus in quo genere rerum sit
VI. De mundis
De artitum initiis et loquellae origine
VII.De rebus caelestibus-corpora
Haec quae de rebus gravissimis
Vitate peturbationes nasci ex prava
Sensibus esse utendum
Epilógus
Alapelvek
Jegyzetek
A Menoikeushoz intézett levél
Herodotoshoz intézett levél
Az "Alapelvek" Diog.Laert. művében
Az Idomeneushoz intézett levél
Epicurus Hermarchusnak üdvözletet küld
Epikuros Legfontosabb filozófiai tanításai Oldal: 2

"A béke kikötője”
Az epikureus filozófia történelmi háttere
„Üres annak a filozófusnak a tanítása, aki semmilyen emberi szenvedésre nem hoz
gyógyulást. Ahogy az orvostudománynak sincs semmi haszna, ha a test betegségeit nem
űzi el, ugyanúgy a filozófia is értelmetlen, ha a lelki fájdalmakat nem szünteti meg." A
Mester szavai kétség kívül nem utalnak a filozófia legmagasabb eszményeire, amelyek
mindenféle praktikus elvet, így a mental hygiéne szempontját is kizárják. Annál
mélyebbre mutatnak azonban egy másik problémakörben, amely a filozófiai tanítás és
általában minden szellemi alkotás mögött egy lelki drámának a dinamikáját kutatja: azét,
amelynek eredményeképpen a mű létrejön. A modern pszichológia rámutatott azokra a
mely összefüggésekre, amelyek a látszólag polárisan szembenálló lelki jelenségeket
összefűzi: a legmagasabb öröm és a legkínzóbb szomorúság, a lét problematikusnak érző
kétely s a vallásalapítókban feltörő legszilárdabb bizonyosság, a szeretet és a gyűlölet,
rokonszenv és ellenszenv, a hatalmaskodás és a szolgalelkűség, a pusztuló és a sarjadó
élet lelki képei, a nász és a halál gondolatai, a külső rendre-törekvés és a belső
kuszáitság, kitágulás és elzárkózás, vívódás [5] és harmónia, napfény derű és sötét
aggodalom azonos lelki „egység" működésének kétféle fázisát jelentik.
Ebben az összefüggésben azután különös jelentést nyer Usenernek, a modern Epikuros-
kutatás megalapozójának gondolta, hogy sokat kellett szenvednie testben és lélekben
annak, aki annyira vágyott a test fájdalommentes állapota és a lélek zavartalansága után.
Epikuros életéről nem tudunk túl sokat, azt feljegyeztek, hogy testet szaggató kínokkal
járó kór gyötörte, s a történelmi világ, amelyben Epikuros élete (341-270) lefolyt, szintén
a szenvedések özönét zúdította rá: ifjú korában Nagy Sándor háborúi rázták meg a
világot, 324-től. Sándor halálától kezdve pedig a világhódítás gondolatának kis
megszállottjai tomboltak. Epikuros mindenből kivette a részét: nélkülözést, üldöztetést
és száműzetést szenvedett. Ki csodálhatja, ha a Kert, egy önmagában zárt világ lett
filozófiájának a szimbóluma, a Kert őrizte a tanítványai szerint legendás szelídségű
ember napfényes világát és megálljt parancsolt a cselekvő világ hullámainak. Jól látta ezt
a német gondolkodó, aki mindezideig a leghatalmasabb erővef rendelkezett ahhoz, hogy
a történelmi világ végtelen sok változatát: építészeti alkotásokat és filozófiai tanításokat,
tudományos rendszereket és zeneműveket, tetteket és [6] ábrándokat különböző
lélektanilag leírható emberi magatartásokra vezessen vissza, s így végeredményben az
eddiginél átfogóbb, nagystílű pszichológia útját is egyengette: "Diese Schule sollte ein
Hafen des Friedens sein, in dem man vor den Sturmen des Weltlebens geschutzt war sein
unruhiges Getose nur von Ferne vernahm."
Vannak azonban olyan erők is, amelyektől a Kert sem védheti meg Epikuros házának
békés lakóit, a világnézeti válsággal szemben az anyagi világnak semmilyen építménye
nem nyújt védelmet: gondolatok támadásával szemben csak gondolatok védik meg az ...
Azok a szellemi alapok, az a bizonyosság, amely a görög élet hét évszázadát táplálta,
megingott. Mint a Menoikeus-levélben látjuk, maguknak az isteneknek a létezése is
problematikussá vált, s így a mítoszok is elvesztették vallásos tartalmukat, a képzelet
üres játékaivá váltak. A hatalom és az alkotó szenvedélynek öncélú kultusza dívik, az
eszközt és a tartalom nélküli formát tisztelik. Az, hogy ennek a világnak a legmagasabb
ideálja a hatalom, nagy veszélyekkel jár: az emberfeletti erőfeszítésben a lélek elégeti
önmagát. Epikuros filozófiája lényegében egy racionalista ábránd: hátha megmenthetné
[7] a misztikáját ;s mítoszát vesztett görög lélek egyensúlyát anélkül, hogy Aristippos
világot felejtető mámorát, Alexander cselekvő, vagy Zenon tűrő heroizmusát követni.

Megteremti a pihenés és a regenerálódás filozófiáját: sokkal inkább elszakad a világtól,
mint a Csarnok bölcsei, mert sem aktíve, sem passzíve nem óhajt résztvenni benne.
Szellemi és anyagi síkon ugyanaz, amit elérni óhajt: „Ein Hafen des Friendes", - a béke
kikötője. A halál és az isteni lét problémáinak epikureus megfogalmazását kell át
tekintenünk, hogy meglássuk, hogy a szimbólumalkotás nagymestere ezúttal is egészen
mélyre hatolt, s az epikureus magatartás lényegét ragadta meg. Bármennyire is
emlékeztetnek a Menoikeus-hoz intézett levélnek a halállal foglalkozó fejtegetései
modern természetfilozófusok írásaira, akik, mivel számukra az élet is könnyű és
súlytalan, könnyen mondanak le róla s könnyedén siklanak el a halál-problémának
szerintük mitikus megfogalmazása felett, mégis kétségtelen, hogy Epikuros napfényes
világában és tudományos világképében is mely és sötét probléma a halál titka. "A halál,
amitől az emberek legjobban rettegnek, egyáltalán nem érdekel bennünket, mert
ameddig mi léteztünk, a halál nincs jelen, mikor pedig a halál megérkezik, mi nem
vagyunk többé." A Stoa ugyanilyen keményen szállt [8] szembe a halálfélelem némileg
leküzdhető, de véglegesen ki nem irtható lelki valóságává. "A halálban nincsen semmi
szörnyű - tanította Epiktetos -, mert ha szörnyű volna, Sokrates is úgy érezte volna."
Epikuros a tudományos okosodás erejét, a Csarnok pedig, a szellemi arisztokrácia
filozófiája, hősi példaképet állított harcba a halálfélelem leküzdésére. A hellenisztikus
világ két uralkodó filozófiai iskolája kétféle módon, de egyforma eréllyel küzd a szerintük
jogosulatlan halálfélelem ellen. Ez az erély azonban mutatja, hogy a görög élet e pontján
veszélyesebb lett, mint valaha. Hogy ebben a viszonylatban is lehet fokozódásról
beszélni, holott a halál valósága a korok változása felett áll, nyilvánvaló lesz, ha a
halálfélelem lélektani forrásait vizsgáljuk. A haláltudat modern analízisei Goethe
gondolatának fényét erősítik: „Ha életem végéig fáradhatatlanul működöm, akkor a
természet köteles számomra a létezésnek más formáját nyújtani, amikor ez a formája
szellememet nem képes tovább fenntartani." A halálfélelem complexusában, amelyet
Epikuros a modern „lélekgondozó" céltudatosságával igyekszik leküzdeni, ez a motívum
is jelentős: a halál erőszakosan, kívülről útjába áll a szellem önkibontakoztató
törekvésének. Ebben a vonatkozásban pedig a halálnak az a formája, amely [9]
természetesen érlelődik, korántsem jelent olyan szörnyű fenyegetést, életőrző tudatunk
számára, mint az a másik halálforma, amely annyira beletartozott a robajló
hellenisztikus világba Egy gigantikus ábránd emelkedett a magasba és omlott össze az
ámuló világ szemei előtt: Nagy Sándor műve töredékeire omlott, de a Nagy Sándor-
élmény, a hódító akaratnak, a politikai ravaszságnak és a céltudatos kegyetlenségnek
csodálatos erejű megtestesítője, mint példakép, évszázadokra rányomja vonásait a
görögösödő világ arcára. Hisz ezentúl is, mint legtöbbszőr, a szellemi erők bősége az, ami
egy személyhez láncolja az embereket: a hatalmas akarat, az átfogó, élés intellectus s a
tag, mindent befogadni és formálni képes érzelemvilág lenyügöződik, szuggesztiv-
mágikus hatalmukban tartják a környező világot. Sándor emléke és a világhódítás
annyira nem görög ábrándja újra meg újra valósággá szeretett volna épülni az epigonok
lelkében. Nem lehet félreértenünk azt az ádáz hatalomszomjat, amellyel a diadochosok
egymás birodalmának megszerzéséért vagy a mindenáron való megalapozatlan
terjeszkedésért viaskodnak. A görög demokrácia viszonylag tiszta politikai fegyverei is
korszerűtlenné válnak. Polysperchon és Kassandros küzdelme, amelynek keménysége
meg abban a [10] korban is emlékezetes, elsősorban Athén körül folyt le: itt, az európai
szellem fellegvárában is sűrűn villan a gyilok, sűrűn kisérnek jajveszékelő tömegeket a
vesztőhelyre. Az élet hellenisztikus keménysége felfokozta a halálfélelmet; az ősi
halálmitológiák viszont, amelyekben a lélek megnyugodhatott volna a halál
fenyegetéseivel szemben, „kihűltek", elvesztették bizonyosságukat. Az ember magára

maradt lelkének sebeivel: a filozófusember magára maradt lelkének sebeivel: a
filozófusorvos meg sem kísérli az ősi mitológiák feltámasztását, hanem memento vivert
kiállt a vergődő lélek fele.
Aki teljes lélekkel az élet árjába veti magát, akár Alexander és Kassandros, akar
Aristippos módját, az is elfelejtheti a világnézeti válságot, (s talán éppen ennek a
feledésnek a keresése ezeknek a magatartásoknak egyik indítéka), Epikuros azonban a
csöndes, rejtett életet tanítja. Minden vonatkozásban kerüli a harcot.
A viaskodó politikai pártok Epikurost pártokon felülállónak tekintették. A Kertben
valóban tilos volt a politika: „a bölcs ember nem foglalkozik politikával" - tanította.
„Szabadítsuk ki magunkat a napi ügyek és a politika börtönéből!" - „Vannak, akik egész
életükön át készülnek az élet feladataira, mert nem látják be, hogy születésünk
alkalmával [11] mindnyájan megittuk a halál italát." „Az igazi filozófiai erosz minden
zavaró és szenvedésthozó törekvést kiold belőlünk." - Érezzük Spengler gondolatának az
igazságát: Epikuros világába kétségkívül beletartozik az az erőfeszítés is, amellyel a
világrobajlást igyekszik magától távoltartani. A Kertben az ő szuggesztív ereje, amelynek
hatása alatt egyik-másik tanítványa úgy borult le előtte, mint isten előtt, biztosította a
harmóniát; a világ odakint, a tömegek halálos világa nem érdekelte: „Sohasem
törekedtem arra, hogy a tömeg előtt tetszést arathassak" - írja egy ismeretlen valakinek.
Az epikures magatartásban nincs meg a világ-formálás platoni álma. Az életlendület,
amely itt a szellemnek azt a törekvését jelentene, hogy életet szervezzen a saját
eszményi vonásaira, megtört; a sztoikus a felkészülés, az epikureus a pihenés szigetére
vonul vissza: a Csarnok bölcsei ápolták magukban azt a gondolatot, hogy egyszer majd
megmentik a polis-t, a Kertben lemondtak a bódult tömegekről. Ez a tény is a pihenés és
a felfrissülés igenlése, s a lélek védelme az erőfeszítésektől.
Epikuros filozófiája tehát az „értelmességet", a hitelét vesztett, hagyományos görög
világképpel szemben a meg hajlékony görög szellemnek azt az erőfeszítését jelenti, hogy
az összeomló „világ" alól [12] megmentse legalább a szemlélődő élet szépséget, a halálon
inneni világ kívánatosságát, amelyből kiveszett a magasabb világból származó mítosz.
Ebben a világban az élet célja és értelme a csöndes gyönyörködés. Ki nem mondott, de
annál súlyosabb ítélet ez a hellenisztikus élet porondján viaskodó, szenvedve küzdő,
győző vagy elbukó tettemberek felett, akiket pedig oly fényesen igazol a görög világkép
homerosi fázisa, hogy Nagy Sándor, a hellenisztikus ágon példaképe Achilleust
választhatta ideáljául. Ezen a ponton igaza van Nietzschenek: az epikureusok elfordulnak
ettől a vasból, erőszakból és fondorlatból fogant világból s a létezésnek köny-nyedebb,
harmonikusabb formáiról álmodoztak, amelyet csak az ember világán túl, a mindenség
életében találnak meg. Olyan élesszemű racionalista pszichológusnak, aminő Epikuros
volt, túlságosan átlátszóak voltak a halál utáni létezés gondolatának lelki forrásai, s
különben sem vonzotta a más világképzeteknek az a heroikus életre hívó levegője, amely
a pytharogeus hatás nyomán alakult ki. Epikuros világa „emberi, nagyon is emberi"
abban az értelemben, hogy elhárítja magától a heroikus erőfeszítéseket s az élet csöndes
élvezésére tanít. Így látjuk ezt a halál utáni létezésről szóló mítoszok feladásában, s látni
fogjuk az istenek létének új felfogásában is. [13]
„Ha az istenek valóban a világ dolgaival foglalkoznának, nem látnánk benne annyi
szörnyű igazságtalanságot, amely lesújt és felháborít bennünket: őrködnének a jó
emberek felett s nem engednek, hogy a legkegyetlenebb bajok, szerencsétlenségek,
betegségek, s pusztulás és üldöztetés áldozataivá legyenek s nem tűrnek a hitványak
sikerét, amelynek fénye és hosszú időtartama annyiszor megbotránkoztat bennünket."
Egy francia Epikuros-kutatónak a század elején írt munkájában olvassuk ezeket: a
továbbiakban azonban ő is arra a könnyű babérra tőr, hogy kimutatja - mint már Cicero

óta a filozófusok annyiszor tettek -, hogy Epikuros filozófiai rendszerébe az istenek
létezésének fenntartása sehogysem illeszthető be. Az antik filozófusoknál azonban nem
annyira a rendszeren, mint inkább a magatartáson van a hangsúly: az epikureus
magatartásban pedig amelyet a halállal való szembenállásban már vázoltunk, szerves
rész az új tanítás az istenekről. Lactantiusnak az Isten haragjáról szóló iratában olvassuk,
hogy az isten Epikureus szerint semmivel sem törődik, nullam igiturhabetpotestatem. A
vallásos világképben ugyanis a hit az istenek hatalmában azt is jelenti, hogy a szellem a
világ értelmességébe vetett hitet fenntartani törekszik. A vallásos ember bizonyos [14]
mértékben mindig isteni hatások, elvek és tervek megvalósulásának tartja a világ
folyását.
Az epikureus világkép viszont száműzi az isteneket, elveszi hatalmukat, mert - ha
beleavatkoznának a világ folyásába - a világ nem mutatna annyi szőrnyű
igazságtalanságot. A görög világkép történelmi útján , amelynek egyik keresztmetszetét
jelenti az epikureus világkép, oda jutottunk, hogy a hagyományos világkép nem képes
többé biztosítani a lelkek békéjét, szilárd kép nélkül pedig a legkitünőbb lélekorvos sem
tudja a lelkeknek azt a tartós nyugalmat biztosítani, amelynek megszerzése Epikureus
főcélja. Az istenek - mint értelmes lények - eltávoztak az értelmetlen világból. Létük a
meta-kozmoszinokban, a világközökben folyik, ahol „örvendeznek és a legteljesebb
derüben és békességben élnek, maguknak sincsenek ügyes-bajos dolgaik s a mások
dolgába sem avatkoznak bele." A világ zajlásán kívül, a béke kikötőjében élnek: csoda-e,
ha létformájuk eszményképe lett az epikureus embernek. Epikuros tanításai
meghallgatása esetére azt ígéri Menoikeusnek, hogy úgy fog élni az emberek között
annyira mentesen a Πραγματα-tól, mint egy isten el valamelyik intermundiumban a
„világ fölött", miközben alatta tombol az értelmetlen élet: Athén utcáin az ellenfelek
vívjak elkeseredett csatáikat a [15] hatalomért, a filozófus őrzi lelkének napfényes
derüjét, benső harmóniáját. "A bölcs ember nem foglalkozik politikával és sohasem lesz
tyrannus" - fejtette ki egyik könyvében. S ha őt is eléri a szenvedés, akar a legmagasabb
fokon is, Epikuros módjára mindezzel szembeállítja a lelkenelőmlő d e r ü t. Az epikureus
filozófiának meg egy vonását hangsúlyozta Spengler. A fausti lélek morális rendszereiben
közös vonás az expanzív törekvés: az eszme kizárólagosságot követel magának,
mindenkit fel akar világosítani és hívei közé kíván sorolni. Hogy, tehetné ezt Epikuros aki
elfordult az erőfeszítéstől eltorzult arcú, akarattól fűtött hódítók világától? Tudjuk, hogy
megveti azt aki nem cselekszik úgy ahogy beszél: a halálról szólva ostobának mondta a
pesszimistát aki szerint jobb megszületni, s már ha e földre jövünk, legjobb a halálba
rohanni, azért, mert szavaival ellentétben nem távozott el még el az életből. Aki elítéli az
imperialista életstílust, ha következetes maga sem lehet imperialista. Epikuros legfeljebb
csak tanácsokat ad s az athéni kertet csak tévesen tekinthettek bázisnak, ahol egy hódító
morál képezte volna ki okoskodási formulákkal s a filozófiai rábeszélés technikájával a
világ meggyőzésére induló híveit. Epikurost nem is érdekelte a tömeg, hogy Cicerótol
mégis ezt halljuk, hogy a nép tele [16] van, az annak a következménye, hogy a válságba
jutott görög élet e pontján sokan éreztek szükséget egy új világképnek, melyet a
fokozódó individualista-racionalizmus sem kezdhet ki s amely a tettek világának és a
szellemi életnek heroikus harcai után az élet csöndes élvezését, a világ felett való
könnyed lebegést is emberhez méltónak tartja. Epikuros tételei egy heroikus világkép
romjai mögött a puszta életet védik s a hellenisztikus ember számára az eszmék és
indulatok káoszában a béke kikötőjét jelentik. - Semmit se nagyon! - ez az epikuros tétel
tömören kifejezi azt, amire tanulmányunkban rá kívántunk mutatni. A kultúrák hajnalát
szilárd, dinamikus világkép és az emberfeletti erőfeszítésekre hívő heroikus eszmény
jellemzi. A világkép erejét semmi sem igazolhatja jobban, mint az, ha bizonyosságot tud

adni a halál utáni létet illetően és a halálon inneni világ szüntelenül új meg új fordulatait
mindig vissza tudja vezetni a maga alapformáira elsősorban az isteni működésre. Az
epikureizmus harmadik negatívuma a világnézet expanzív igényének a feladása, amely
fokozódást mutat a görög kultúra morális rendszereivel szemben is, holott ezek
általában kevésbé hódító jellegűek, mint a nyugateurópai világnézetek. E három alapelv
feladása elveszi az alapját minden heroizmusnak, minden emberfeletti erőfeszítésnek,-
[17] amelyet a sztoikus mesterek hirdették. A Stoa az erőfeszítés, az epikureizmus az
ernyedtség filozófiája, mint Kleanthes mondta. Hogy mégse álljunk Epikuros ócsárlóinak
népes seregébe, Goethének az a tétele tartson vissza, hogy minden erőfeszítés bizonyos
mérvű vaksággal jár együtt és hogy az élet folyama hoz olyan helyzeteket amelyekben
valóban idejét múlt, merev, életpusztító és vak minden heroizmus, mert csak a fesztelen,
ernyedt lebegés adhatja meg a szellemnek azt a frissességet, nyíltságot és fogékonyságot,
amely szükséges ahhoz hogy az Istenek ajkáról vagy önmagunk legmélyéből
meghallhassuk az újra és mindig eljövő és mindig ismeretlen új „világ" üzenetét.
A kert isteni nyugalma ilyen átfogó és újszerűségében megragadó kitekintést biztosított
az emberi élet játékaira: azért lettek az itt következő levelek monumentális művek, ma is
vallott tudományos, filozófiai, politikai és világnézeti rendszerek alapzatává, mert nem a
cselekvés lázában hanem a tiszta látás kikötőjében születtek.
Sárosi Gyula

Epikuros filozófiája
Nietzsche óta általánossá vált az az előítélet, hogy az epikureizmus az élet elől menekülő
emberek filozófiája, akik nem merve kilépni az élet küzdőterére, s a fájdalomtól irtózva, a
visszavonult-ságba menekülnek, s minden gondjuk, hogy magukat az izgalmaktól és
fájdalmaktól megóvják.
Pedig az ellenkező pólusról is végig kell gondolnunk Epikuros bölcseletét, az ő
álláspontjáról, ha igazságosak akarunk lenni iránta, s nem szellemes kritikára, hanem
megértésre törekszünk.
Epikuros alapintuíciója, hogy a Mindenség derű és harmónia: "Napfényes derű lebegi
körül a világot és mindnyájunkat boldogságra ébreszt." Ha a Mindenség rendjét át látjuk,
minden nyugtalanság és félelem eltávozik lelkünkből: „diffugiunt animit terrores", S ha
lelki szemeink át járják a Mindenséget: „apparet divum numen, sedesque quietae":
„feltűnik az Istenek intése, s nyugalmas székhelye, melyet felhőtlen aether takar és
mosolyog a bőven elömlő fényben." Íme: az ősgörög látás: az istenek, ragyogó arca
átlátszik a világon! S aki a mester nyomán az isteni Mindenséget szemléli, azt „Isteni
gyönyör" fogja el. annak élete olyan nyugodt és derüs [19] lesz, mint az Isteneké: ez az
Isteni „intés", az Istenek lényéből áradó örök intelem!
Ha van vallásosság: ez az! Nem szabad jutalmakat várni és büntetéseket rettegni az
Istenektől; a természet rendjével összhangban lenni: hasonló derűre törekedni, ez a
morál alapja, nem pedig a túlvilági jutalmak vagy büntetések. S éppen, mert
harmonikusan és derűsen akarunk élni, ezért élünk erényesen, hiszen belátás, nyugodt
bátorság, mértékletesség és igazságosság nélkül nyugodtan és derűsen nem élhetünk.
„Természettől fogva össze vannak nőve az erények a gyönyörűséges élettel" - mondja a
bölcselőnk: tehát a kevéssel megelégedés, a nagy egészre tekintettel levő igazságosság, s
a nyugodt bátorság a Természetből árad: a belátásból, mely a természet rendjét feltárja s
a babonás félelmeket elűzi. Erélyesen élni: a Természet szerint, azzal összhangban élni, -
de úgy is mondhatnánk: az Istenek hasonlóságára élni, az ő derűs nyugalmukra
törekedni. Mint testünk az Isteni alakok halvány mása, úgy igyekezzünk lelkileg is
Hozzájuk hasonlók lenni: s mindig ez volt a görög vallás tanítása. Az Istenek örök
példaképek, akik szépségükkel és nagyszerűségükkel vonzanák, utánzásra hívnak, - nem
pedig jutalmakkal és büntetésekkel dolgozó [20]"hatalmak". Az az Isteni ami örök
Szépségben és Fennségben van, s mindent szépségével von maga fele.
Tehát nem valami rettegő lélek keres itt megnyugvást, nem agyrémek segítségével akar
elbújni a fenyegető valóság elől. Ellenkezőleg: Epikuros az Aletheiával, a leplezetlen
Valósággal akar szembenézni, s leszámolva halálfélelemmel és másvilági álom-
képzetekkel, a legtárgyilagosabb valóság-kutatás alapján állítja, hogy Derű, Harmónia és
Nyugalom sugárzik a Mindenségből, az Istenekből. Épp a tudomány szava az igazi vallás,
ez tanít meg arra, hogy kicsinyes jutalom-remények és büntetés-félelmek nélkül csupán
szépségük és nagyszerűségük miatt tiszteljük az Isteneket oly tisztelettel, mely egyedül
méltó hozzájuk: nem véres áldozatokkal, hanem azzal, hogy hasonlóak igyekszünk lenni
hozzájuk.
Mire tanít hát a Mindenség szemlélete?
Az ősi parmenidesi tanítás az alap: ami van, az meg nem semmisülhet és a semmiből
nem keletkezhetik. Kell tehát valaminek lenn, ami a változások közepette is változatlanul
megmarad. Van a tapintható testszerű, és az ürestér. Utóbbira szükség van, mert
különben hol volnának a testek és miben mozognának? [21]

A látható testek azonban folyton változnak, nőnek, és fogynak, korhadnak, pusztulnak:
kell tehát valaminek lenni bennünk, ami nem változik. Ezek a nemváltozó „magvak"
(σπερματα) az atomok. Ezek öröktől fogva megvannak, nem változnak. Egymással
különféle kombinációkba lépnek be, e kombinációk felbomlanak, s az alkotó atomok más
kombinációba lépnek. Az atomok helyüket teljesen betöltik. Ez különbözteti meg őket a
mai fizika atomjaitól, amelyekben az elektronok és protonok se rögzíthetők helyhez.
Epikuros atomjainak alakjuk, nagyságuk és súlyuk van, más tulajdonságuk nincs.
Alakváltozásaik száma határolt, véges. Az atomok ugyanis nagyon kicsik, a látás
küszöbén alul vannak. Fizikailag ők a legkisebb testek, mert tovább nem oszthatók:
nevük is szét nem vágható, oszthatatlant jelent. De voltaképpen meg kisebb részecskék
vannak bennük, melyek azonban teljesen tömören sorakoznak egymás mellé, s az
atomtól függetlenül nem is fordulnak elő. Ezek ugyanis pontszerű voltuk folytan se nem
esnének, sem egymást meg nem löknék, illetve egymásról vissza nem pattannának: tehát
a Természet élete megszűnnék, illetve el se kezdődnek. Viszont kell ilyen legkisebb
részecskének lenniük, mert ha az osztás gondolatban a végtelenségig lenne folytatható, a
legkisebb dolog is végtelen [22] sok részből állna, s így kicsi és nagy között semmi
különbség nem lenne. Nos, az atomalakok száma azért határolt, mert alakjuk e náluk is
kisebb részecskék kombinációjától függ. Végtelen sok kombinációhoz pedig végtelen sok
részecske kellene: akkor azonban az atom oly nagy lenne, hogy szabad szemmel is
látható volna. A valóságban azonban az atomok igen kicsinyek és ennek megfelelően egy
normális atom 3-4 részecskéből áll. Így az alakváltozatok száma is véges. Viszont a
hasonló atomok száma határtalan.
Az atomok a súlyuk folytán esnek a térben lefelé. Sebességük egyenlő és olyan, mint a
gondolat gyorsasága. Azonban a merev mechanizmust már itt, az őselemekben át töri a
szabadság elve: az atomoknak a függőlegestől egy kis elhajlásuk van, ezért találkoznak,
ütköznek össze, pattannak vissza, jönnek rezgésbe, s alkotják meg kombinációjukat: a
testeket, a világot. A testekben is van űr az atomok között, s folytonos egymáshoz
ütődésük és visszapattanásuk folytán állandóan rezegnek a testeket alkotó atomok.
A világ: a csillagok, az élőlények az atomok végtelen találkozásából keletkeztek; az
Isteneknek a világ létrejöttében nem volt részük (ez ellenkeznek zavartalan
nyugalmukkal). Így természetesen torz [23] alakzatok is jöttek létre: ezek azonban
életképtelenségük folytán elpusztultak; míg a sikerült kombinációk életben maradtak, s
tovább szaporodtak.
Vannak lazább és sűrűbb atomkombinációk. Lazábbak pl. a levegő és tűz, sűrűbbek a
cseppfolyós és szilárd testek. A szilárdakban az atomok összefonódtak, horgaik
segélyével - ez is az alakváltozatok egy faja -; a cseppfolyósoknak csak külső burkuk áll
összefonódott atomokból, melyek körülzárják a bent szabadon rezgő gömbölyded,
gördülékeny atomokat. A tömörebb atomkombinációkban természetesen jóval kevesebb
az üres tér. Mint említettük, az atomok egymáshoz ütődnek, visszapattannak: így
mindenféle irányban taszítódnak, felfele is: ez az, ami a további esésben megakadályozza
őket, s így bizonyos atomkombinációk megmaradnak helyükön. Ám az
atomkombinációk: a testek belsejében az atomok egymáshoz ütődése és visszapattanása
állandóan tart, s e mozgás, rezgés minden irányban egyenlő gyorsasággal megy végbe: a
gondolat gyorsaságával! Sőt arra is rájött Epikuros, hogy az üres térben minden test
egyenlő gyorsasággal esik. Csupán a levegő ellenállása okozza, hogy benne a nehezebb
testek gyorsabban, a könnyebbek lassabban esnek. [24]
A testek belsejében végbemenő folytonos rezgés következménye az érzékelés is. Ugyanis
e folytonos rezgés, ütközés folytán egyes atomok kitaszíttatnak, kiáramlanak a testből és
eljutva érzékszerveinkhez, azokat megérintik, rezgésbe hozzák: s így, érintés, lökés

folytán támad minden érzékelés.
A látás érzetét oly atomok okozzák, melyek a testek felszínéről válnak le és képecskéket
alkotnak, melyek hű modelljei a testnek, melyről leváltak. Belül üresek, vékonyak, őket
magukat látni sem lehet, oly kicsinyek. Meglétüket és általában ezt az egész elméletet
azért kell elfogadnunk, mert másként nem lehetne képünk a külvilág tárgyairól:
valaminek azokból belénk kell jutnia, hogy alakjuk és színük híven bevésődhessen
lelkünkbe: s ez sem a levegő segélyével, sem tőlünk kiinduló sugarak által nem volna oly
tökéletesen lehetséges, mint, ha oly modellek válnak le s hatolnak belénk, a testekről,
melyek velük egy színűek és egyforma alakúak. Áramlásuk folytonos, ezért egy és
folytonos tárgy képzetet keltik. Tehát: bár az atomok maguk színtelenek, az
atomkombinációk : a fizikai testek színesek; tehát a látott szín nem bennünk keletkező
szubjektív fenomén, hanem a testek sajátos objektív sajátossága! (Itt is eltér Epikuros az
atomelmélet atyjától, Demokritostól, aki szerint az alakon, [25] nagyságon és súlyon
kívül minden sajátság (tehát a szín, íz, szag, stb.) csak bennünk keletkező szubjektív
tünemény.) A szín tehát az atomok rendjétől és mozgásától függő objektív sajátságuk a
testeknek. Bölcselőnk határozottan kimondja, hogy alak, szín, nagyság, súly s általában:
az érzékelhető sajátosságok se nem önálló létezők (amikből mint különálló részekből
össze lehet rakni a testet), nem lehet róluk azt állítani, hogy nem léteznek, hanem az
egész test természetes lényege mindezekből áll.
S itt másik ismeretelméleti alapelvet is leszögezhetjük bölcselőnknek: minden elmélet
igaz, ami nem áll ellentétben a tapasztalással, s amivel ésszerűen magyarázhatók a
jelenségek. A láthatatlant, az érzékek számára nem világosat (adelon) a látható ,
érzékelhető analógiájára kell magyarázni: úgy az atomoknak az érzékelés küszöbe alatti
mikrokozmoszát, mint a csillagvilág makrokozmoszát, mely távolsága folytán nem
világos számunkra. Így a képelmélet analógiás bizonyítéka: a fából füst szállhat fel, az
állatok vedlenek: tehát a testek felszínéről elszakadnak finom hártyák, vékony képek. S
ahogy a levegőrészecskékből keletkező felhők is adnak képeket: hegyeknek,
bárányoknak látszanak, így a tárgyról leváló atomok is. Sőt vannak oly finom, a dolgokról
leváló képek, melyek [26] egyenesen a lélekbe hatolnak, s csak a lélek számára láthatóak:
ilyenek az Istenek képei! Íme: bölcselőnk a lélek intuícióit a külső érzékeléssel
egyenlőrangúnak tekinti. Nem merev szenzualizmus és materializmus tehát ez, az igazi
görög: nyitott szem az egész világvalóság, tehát az Istenek számára is!
Epikuros ismerettétele szerint, tehát minden ismeret forrása az Érzékelés (aisthesis): ez
maga mindig igaz, csak a belőle vont következtetésünk lehet téves Van azonban olyan
érzékelés is, midőn a "képek" egyenesen a lelkünkbe hatolnak: így az Istenek képei. De
igazak a Prolepsisek is: a képzetek, mik sok hasonló érzéki benyomás ismétlődése
folytán keletkeznek: így a jegenyefa, majd a fa képzete. S igazak az „epibolia tes dianoias",
az ész által megragadott képek is:ilyenek az Istenek képei, s a Tudományos fogalmak,
amiknek az a kritériumuk, hogy az érzéki tapasztalással összhangban legyenek: ilyen az
atom fogalma. Bölcselőnk határozottan kimondja, hogy Igaz minden, amit szemlélnünk s
amit belátásunk, értelmünk, által ragadunk meg. Tehát úgy az érzékelt világ, mint az
annak magyarázatául féltett, analógiák útján kikövetkeztetett, gondolatilag szemlélhető
világ; igaz.
S miként a világ megismerése terén végelemzésben az érzékelés a fokritériumunk –
hiszen [27] elméleteink is ezzel kell összhangban lenniük, úgy viselkedésünk kritériuma
is a belső érzékelés (pathos): a gyönyör és fájdalom érzete. A gyönyör általában: jó, a
fájdalom általában: rossz.
Terünk nem engedi az érzékelés tanának részletezését: a hang, íz szag is
atommemanaciók hatására történik, melyek érzékszerveinket érintik. A szagot okozó

atomok a tárgyak belsejéből jönnek: ha alakjuk illik az érzékelő lény szaglószervéhez,
kellemes illatot adnak; ha pedig a szagokozó egymással s az érzékelő szervvel nem
illenek össze: kellemetlen szag támad. Az édesízű anyagok sima és gömbölyű, a keserűek
horgas atomokból állnak: az atomok alakjából igyekszik a kvalitásokat magyarázni. De
kvalitások objektíve igazak. Az érzékelést megcáfolni nem lehet.
A lélek is testies természetű: atomokból áll, melyek végtelenül finomak. Hasonlóak a
lehelet és a hő atomjaihoz, de van meg egy harmadik fajta - s ez az igazi lélekatom, mely
az említetteknél is finomabb alkatú. A lélek el van oszolva az egész testben; a test, mint
külső burok, óvja meg a szétszóródástól a lélek-atomokat; viszont ezek adják az
érzékelést a testnek. Egymás nélkül egyik sem volna érzékelésre képes. Külső
érzékeléskor ezek a lélekatomok lökődnek, rezdülnek meg hiszen [28] ők - gombalakúak,
simák, kicsinyek lévén - legmozgékonyabbak, tehát a legérzékenyebbek. Ők adják át a
lökéseket, rezgéseket az élőlény többi atomjainak, s így az egész test rezgésbe jön:
gyönyör vagy fájdalomérzete támad.
Ha a test felbomlik, a lélekatomok is szétbomlanak, hisz nincs már ami körülfogja,
összetartsa őket. A halállal tehát az egyéni lélek is megszűnik, a lélekatomok majd új
kombinációkat alkotnak. A halál tehát "nem tartozik ránk": minden jó és rossz az
érzésben van: ha tehát ép az érzés szűnik meg, az az állapot nem lehet rossz; amíg mi
érző lények vágyunk, halál nincs; ha pedig a halál megjelenik, mi nem vagyunk többé,
hogy megérezhetnők. Így szabadítja meg a valóság meglátása a lelket a halálfélelemtől, s
a túlvilági büntetésektől való rettegéstől. Minthogy a Világűr végtelen, s az atomok száma
határtalan, így végtelen a világok száma is. Ezeket hártyák választják el egymástól s az
Istenek e világok közeiben: az intermundiumokban laknak.
Az égitestek éppolyan atomkombinációk, mint a földi testek. Megrendíthetetlen
meggyőződése Epikurosnak, hogy a Természet törvényei az egész Mindenségben
ugyanazok: nincs külön földi és égi fizika! Ép ezért az égi tünemények is a földiek
analógiájára kell magyarázni. Természetesen nagy [29] távolságuk folytán nem oly
világosak az égi jelenségek, ezért magyarázatukra több okot is lehet feltenni: de ez nem
zavarhatja lelki nyugalmunkat. Bizonyos, hogy csakis a természet törvényeivel
megegyező okuk lehet: az Istenek haragja vagy jóindulata nem befolyásolhatja őket; nem
jelek az égi jelenségek, melyekből az Istenek intései lennének kiolvashatók. Az Istenek
lényéhez nem volna méltó, hogy haragot vagy bárminő indulatot érezzenek, mert ez
zavarná tökéletes lelki nyugalmukat: a legboldogabb állapotot. Ugyanezért nem
teremthettek a világot sem és nem törődhetnek vele: minden fáradozás és gond
ellenkezik a zavartalan nyugalom Isteni boldogságával. „Az Isten semmivel sem törődik.
Tehát nem hatalmas: mert aki hatalmas annak gondjai vannak." A görög szemlélődő élet
bölcs derűje - szemben az őrült hatalomvággyal - tán sehol sem nyert ilyen megkapó
fogalmazást.
Erkölcstanát fejtegetéseink elején érintettük, s a Menoikeushoz írott levél, valamint az
„Alapelvek" önmagukért beszélnek. Látjuk, mily igaztalanul vádolták Epikurost
élvezethajhászással. A bölcs célja: a lelki nyugalom. S a természeti szükségletek
„határolták" (minden természetes: határolt; s a jó, tökéletes is mindig: határolt a görög
számára); a bölcs jól tudja, hogy „nagy gazdagság a természet [30] törvényeihez
alkalmazkodó szegénység." "Zeussal versenyezhetünk boldogságban, ha kenyerünk és
vizünk van." Itt is a természettel harmonikus optimizmus uralkodik; természetes
ösztönének megfelelően mindenki a gyönyörűségre törekszik, ám a gyönyörűségnek
"határa", maximuma: a nélkülözés okozta fájdalom kiküszöbölése, ez pedig egyszerű
eszközökkel is elérhető. A lelki gyönyörűség határa pedig a Természet törvényeinek
megismerése és szemlélete, s ezzel minden félelmet okozó babona kiküszöbölése. Tehát

a józan meggondolás, a belátás az igazi gyönyörűség forrása és maximuma. Alapjában a
sokratesi tanításnál vagyunk: „az erény tudás: belátás", és a görög ethika
alapeszmélyénél: a belátó, a bölcs boldog. S ez megint nem azt jelenti, hogy a
boldogságra sóvárgó lelkek építettek volna itt maguknak gondolatból mentsvárat, hanem
a görög eudai-monisztikus ethika alapja a szilárd meggyőződés, hogy aki belátása révén
a világgal harmóniában van, az harmonikus, egészséges lelkű, tehát boldog. Boldog, mert
elérte a Kozmosz, az Istenek átaraxiaját: rendíthetetlen nyugalmat. A Kozmosz részeiben
lehet múló, zavaró momentum, de az egész: mindig harmonikus. Ilyen a bölcs lelke is:"A
bölcs boldog, meg a kínpadon is, s ha ott sóhajtozik is." [31]
Ösztön és ész itt is összhangban van, mint minden igazi görögnél: a természetes ösztön a
gyönyört kerüli a fájdalmat kerüli, s épp a legmagasabb belátás adja legnagyobb
gyönyört: az átaraxia gyönyörét. S a belátáshoz vezető út maga is gyönyörűséges: „a
filozofálásnál az öröm a megismerés kísérője; az élvezet nem a tanulás után következik,
hanem maga a tanulás (a megismerés): élvezet. Különb dolog jó belátással
szerencsétlenül járni, mint belátás nélkül szerencsésnek lenni."
Igazságosságra vonatkozó kijelentéséiből sem a rideg utilitaristát halljuk, hanem az
optimistát, ki meg van győződve, hogy az igazságosság a legnagyobb nyugalmát, tehát a
legnagyobb gyönyört nyújtana a halandóknak; tehát meg önző szempontból is jobb
igazságosnak lenni. S vajon hamis vagy hiábavaló intelem-e ez? S önző haszonleső volt-e
az, aki ezt mondta: "Barátaink iránti részvétünket ne panaszkodással, hanem
gondoskodással bizonyítsuk be!" „Nagyobb gyönyörűség jót tenni, mint jótéteményt
elfogadni!" S megrovandó önzés-e, ha valaki a szélsőséges pártok kölcsönös
írtóhadjárata közepette barátai körébe vonul, s nem a szűkkeblű önzés, de a Kozmosz
szemléletébe merül és a természetesjózan ész szavát méri felemelni: "Élj [32]
elrejtőzve!" - vannak korok, mikor ez a legemberibb magatartás.
Igazad van, derűs bölcselő: az atomok találkozása olykor szörnyszülötteket produkál, de
az Élet, a Kozmosz mégis, mindezek ellenére: egészséges, harmonikus; nincs nagyobb
erő: a Tavasz újra eljő, kivirulnak a retek, s újra napfénytől izzanak az alpesi havasok:
"Napfényes derű lebegi körül a Világot"; az Élet, az Istenek élnek, él a Szépség és
Harmónia a Kozmoszban és tükrében: az igazi emberek lelkében. [33]
Kövendi Dénes

Epikuros üdvözletét küldi Menoikeusnak
Míg fiatal valaki, addig se halogassa a filozófiálást, s amikor öregedni kezd, akkor se
ernyedjen el a bölcselkedésben. Hiszen senki sem túlfiatal és senki sem túlöreg a lelke
egészségének a megszerzésére. Aki azt mondja, hogy a filozófálásnak még nem
kezdődött vagy már elmúlt az ideje, hasonlít ahhoz, aki azt állítja, hogy a boldogságnak
az ideje meg nem jött el vagy már tova is tűnt. Így hát ifjúnak és öregnek egyaránt kell
filozófálnia, az egyiknek azért, hogy öreg korában is ifjú maradjon a javakban a múltjára
való kellemes visszaemlékezés révén, a másiknak pedig azért, hogy ifjú létére
egyszersmind „öreg" is legyen ezáltal hogy nem fel a jövőtől. Gondolkodnunk kell tehát a
boldogságot nyújtó dolgokról, hiszen ha a boldogságunk megvan; ha pedig nincs még,
mindent elkövettük, hogy megszerezzük.
Amikor téged szüntelen intelek, azokat cselekedd és azokon elmélkedj abban a
meggyőződésben, hogy azok a szép életnek az alapelvei. Először is hidd, hogy az isten
halhatatlan és boldog lény, ahogy az istenről alkotott általános felfogás belénk van vésve
és ne tulajdoníts neki sem [35] halhatatlanságának ellentmondó, sem boldogságával
összeegyeztethetetlen tulajdonságot. Mindent, ami összeegyeztethető halhatatlansággá
párosult boldogságával, elképzelhetsz vele kapcsolatban. Istenek ugyanis vannak hiszen
a róluk való tudásunk kézzelfogható. Amilyen formában azonban őket a tömeg hiszi,
nincsenek; mert nem képzelik őket következetesen olyannak, amilyennek hiszik őket.
Nem az tehát az istentelen, aki kiküszöböli a tömeg isteneit, hanem az aki a tömeg
hiedelmeit ráaggatja az istenekre. Hiszen nem tapasztaláson alapuló fogalmak1, hanem
hamis feltevések a tömegnek a megállapításai az istenekről. Ezek szerint2 származnak a
rosszaknak az istenektől a legnagyobb károk, a jóknak pedig a legnagyobb hasznok. Mert
saját erényeikhez minden vonatkozásban hozzászokva, az emberek a hozzájuk
hasonlókat szívesen fogadják, mindazt viszont ami nem hasonlít hozzájuk, idegennek
tekintik3.
Szokjál hozzá ahhoz a gondolathoz, hogy a halál semmit számunkra, mert minden jó és
minden rossz az érzékelésben van, a halál pedig az érzékelésnek a megszűnése. Az a
helyes felismerés, hogy a halál semmit sem jelent számunkra, a halandó életet azért teszi
1 Lehet az Istenekről tapasztalatunk? Vagy a prolepsist velünk született ideának kell felfognunk? Cicero
meghatározásából erre is következtethetnénk. Quae est enim gens aut quod genus huminum, quod non
hábeat sinen doctrina anticipationem quandam doerum? Qouam apellat rollepsin Ep., id est anteceptam
anirao rei quandam informátionem, sine qua nec intelligi quidquan, nec quaeri nec disputari potest;
Diog.Laert. viszont mneme tou pollakis exothen fanentos-nek mondja, tehát szerinte a prolepsis ismétlődő
külső benyomások hatása alatt keletkezik a lélekben. E két helyet már Zeller szembe állítja. Figyelembe
kell vennünk Lucertius tudósítását, amely szerint az Istenekről is állandóan áramlanak hozzánk finom
képecskék. (Az álom és hallucinációs képzeteket is képecskék okozzák.) Ezért „enarges" az Istenek
létezéséről való tudásunk. Mivel azonban az Istenekről leváló képecskék túlságosan finomak, nem az
érzékszerveinkkel hanem az epibole tes dianoiás révén közvetlenül az elménkkel fogjuk fel őket.
2 Bailey az enthent a tömeg megállapításaira vonatkoztatja s így új értelmezést ad a szövegnek. Ez is kissé
erőszakoltnak tűnik, épp úgy, mint Bignone-nak a levelek olasz fordításában (Bari 1920) és Ernoutnak a
Lucr.De rer.nat. bevezetéseképen írt francia fordításában (Paris 1925) tett ajánlatai, s ezért talán
megmaradhatnánk a szöveg kézenfekvőbb felfogása mellett, bár ennek tartalmi nehézsége van. Az
azonban, hogy Lucr idevonatkozó soraiban (V. 1160-1240) e helyhez gondolati párhuzamosságot Bailey
követését ajánlja.
3 S azt hiszik, hogy az Istenek is ilyenek, holott ők nem bajlódnak a világ és az emberek ügyeivel. Ezzel a
tömeg Isteneit el is intézte.

örvendetessé, mert nem tételez fel a halál után végtelen időt, hanem elveszi a
halhatatlanság [36] utáni vágyat. Semmi szörnyű nincs az életben annak, aki helyesen
megértette, hogy a nemlétben sem lesz semmi szörnyű. Balga az is aki azt mondja, hogy
nem azért fel a haláltól, mert kínokat okoz, mikor várjuk. Arról ami elérkezésekor nem
okoz kínokat, csak az ostoba tételezheti fel, hogy fájdalmat okoz, amikor várják4. A halál
tehát amitől a bajok közül legjobban rettegnek, egyáltalán nem érdekel bennünket
minthogy ameddig mi létezünk, a halál nincs jelen, mikor pedig a halál megérkezik, mi
nem vagyunk többé. A halál tehát nem érinti sem az élőket, sem a holtakat, mivel az
élőknél nincs jelen, a halottak pedig már nincsenek.
A tömeg azonban egyszer úgy menekül a haláltól, mint a legnagyobb bajtól, máskor
pedig úgy vágyódik utána, mint az élet szenvedéseinek megszűnése után. A bölcs
ellenben az élettől sem menekül s a nemléttől sem fel. Számára ugyanis az élet sem okoz
nehézségeket s a nemlétet sem tartja valami rossznak. Miként az életből is bizonyára
nem a nagyobb mennyiséget, hanem a jobbat választja, ugyanúgy életidejét is nem minél
hosszabbá, hanem minél kellemesebbé igyekszik tenni. [37]
Aki azt tanácsolja az ifjúnak, hogy éljen vidáman, az öregnek pedig azt, hogy haljon meg
szépen5, az ostoba, nemcsak azért, mert az életben van valami kívánatos, hanem azért is,
mert a szép életre való , törekvés ugyanaz, mint a szép halálra való törekvés. Sokkal
ostobább azonban az aki azt mondja, hogy jó dolog meg sem születni s "Marha e földre
jövénk, legjobb a halálba rohanni."6 Ha ugyanis őszintén mondja ezt, miért nem távozik
hát az életből? Hiszen ez nyitva áll számára, ha valóban szilárd volt az elhatározása. Ha
pedig tréfál, akkor ostobáskodik olyan emberek között, akik nem fogadják szívesen.
Meg kell jegyeznünk, hogy a jövő nincs teljesen a hatalmunkban, viszont nem áll
teljességgel hatalmunkon kívül. Így hát ne számítsunk rá, mint mindenképpen
bekövetkezőre, de ne essünk kétségbe, mintha egyáltalán nem következhetnék be7.
Meg kell fontolnunk, hogy vágyaink közül egyik természetes, másik hiába való, és a
természetesek közül is egyrészük szükséges, másrészük csak természetes. A szükségesek
közül egyrészük a boldogsághoz szükséges, másrészük a test működésének
zavartalanságához, megint mások pedig magához az élethez8. A róluk vallott helyes
felfogás ugyanis minden választást és elkerülést vissza tud vezetni a test egészségére és
a lélek [38] zavartalanságára, minthogy a boldog életnek ez a célja. Annak a kedvéért
ugyanis mindent megteszünk, hogy testünk ne szenvedjen és lelkünk nyugalmát ne
zavarják. Ha ez egyszer megtörténik velünk, akkor a lélek vihara megszűnik, minthogy az
élőlénynek nem kell semmi után járnia, mintha hiányozna valamije és nem kell más
dolgot keresnie, amellyel teljessé teheti a léleknek és a testnek a jóérzését. Akkor
4 Valószínűleg Epicharmussal (kb.550-460) száll vitába aki azt mondta "Meghalni - az távol legyen tőlem.
Halottnak lenni, - az már engem nem érdekel."

Később Cicero idézi: "Emori nolo, sed me esse mortuum nihil aestimo."
5 Talán Mimnermosnak (Kr.e. 600-körül) a Theognis (Kr.e.550-körül) neve alatt járó gyűjteményben lévő,
amelyekben a szerző az ifjúság örömeinek élvezésére int.

6 Theognis 425-428. A hagyomány szerint Silenus árulta el ezt a nagy titkot Midás királynak. Bármikor is
fogalmaztak először, nyilvánvaló, hogy a görög pesszimizmus nagy hagyományai után kb.e korban, talán
Hegesiás Peisithanatossal érte el csúcspontját, akit Ptolemaios Lagunak száműznie kellett Alexandriából,
„mert szavainak hallatára sokan öngyilkosok lettek." Az a tény, hogy a „halálra buzdító" Hegesiás a kyrenei
(Aristippos) iskola tanítványa, alátámasztja a bevezetésnek azt a gondolatát, hogy Aristippos iskolája
filozófiai magjában a világnézeti katasztrófából született. V.o.Docr.princ.X.Ep., a kyrenaikus iskola
életigenlő tanítványa harcol itt az életet tagadó irány ellen. Érdekesen alakulnak tovább Ep. gondolatai a
halálról Seneca írásaiban.
7 Ismét a kyrenaikusok ellen érvel, akik szerint „csak a jelen a miénk."
8 Egy sokoliaszta szerint pl. szükséges a táplálkozás; természetes, de nem szükséges a nemi érintkezés; egy
bizonyos meghatározott fajta étel se nem szükséges, se nem természetes.

kívánjuk a gyönyört, amikor a gyönyör hiánya miatt fájdalmat érzünk, amikor nem
érzünk fájdalmat akkor nincs szükségünk gyönyörre sem9. E miatt a gyönyört a boldog
érzet kezdetének és végének mondjuk. Ezt ismertük meg úgy, mint az első és velünk
született jót, belőle kiindulva fogunk hozzá minden választáshoz és elkerüléshez és
ehhez térünk vissza, amikor érzésünket véve alapul minden jót megítélünk10.
S mivel a gyönyör az első velünk született jó, éppen ezért nem minden gyönyört veszünk
igénybe, hanem megtörténik, hogy sok gyönyört mellőzünk, amikor belőlük nagyobb
kellemetlenség következik számunkra. Sok fájdalmat hasznosabbnak tartunk a
gyönyöröknél, minthogy esetleg meg nagyobb gyönyört hoz számunkra, ha hosszú ideig
kiálljuk a fájdalmakat. Minden gyönyör tehát sajátos természeténél fogva jó, de mégsem
kell mindet választanunk. [39]
Ugyanúgy minden fájdalom rossz ugyan, mégsem természetes, hogy minden fájdalmat
mindig kerüljünk. Valójában az a helyes, hogy az előnyök és hátrányok összemérésével és
megvizsgálásával ítéljük meg mindezeket a dolgokat11. A jót ugyanis bizonyos időben
rossznak tekintjük, a rosszat ellenben jónak.
Az önelégültséget is nagy jónak tartjuk, nem azért, hogy aztán minden esetben
megelégedjünk a csekéllyel, hanem azért, hogyha nincsen sok, a kevéssel is beérjük
abban a helyes meggyőződésben, hogy a bőséget a legkellemesebben azok élvezik, akik
legkevésbé tartanak rá igényt, és hogy a természetes dolgot mindig könnyen meg lehet
szerezni, a fölöslegeset azonban nehezen. Az egyszerű életek a drága lakomával
egyforma élvezetet nyújtanak ha egyszer a hiányérzetben rejlő fájdalom teljesen
megszűnik. Kenyér és víz a legmagasabb fokú gyönyört nyújtja, amikor valaki a
szükségben veszi magához. Az egyszerű és olcsó ételek megszokása tehát az
egészségünket teljessé teszi, s az embert az élet szükségszerű követelményeivel szemben
csüggedetlenné alakítja; ha pedig nagyobb időközönként drágább lakomához jutunk,
nagyobb élvezetet nyújt. Végül rettenthetetlenekké tesz bennünket a szerencse
változásaival szemben12. [40]
Amikor tehát azt állítjuk, hogy az élet célja a gyönyör, nem a tivornyázók gyönyöreiről s
nem az élvezethajhászásban rejlő gyönyörűségekről beszélünk, ahogy egyesek
tudatlanságból, tőlünk eltérőleg vagy pedig tanításainkat félreértve tartják, hanem arról,
hogy testünk mentes legyen a fájdalomtól; lelkünk pedig a zavaroktól. Hisz nem az
egymást erő tivornyák és vidám felvonulások s nem az élvezethajhászás, a gyermekek
vagy asszonyok vagy halak és egyebek után, amiket a költséges asztal nyújt, teszik az
életet kellemessé, hanem a józan gondolkodás13, amely minden választásnak és
elkerülésnek az okát keresi, és száműzi a hiedelmeket, amelyek miatt a legtöbb zavar éri
a lelkeket.
Mindezeknek a kezdete és általában a legfőbb jó az okosság. Így hát a filozófiánál is
értékesebb az az okosság14, amelyből minden más erény származik s amely azt tanítja,
hogy nem lehet kellemesen élni anélkül, hogy megfontoltan, becsületesen és igazságosan
9 Ep.eltér a kyrenaiusoktól, mert szerinte már a fájdalommentes állapot a jó. Ezért izgatja Ep-t, mint az
alapelvekben látni fogjuk, a gyönyör és a fájdalom határainak kérdése.
10 Az etikában a hathosnak ugyanolyan központi szerepe van, mint az ismeretelméletben az aisthesisnek. -
Íme a modern pszichológia nagy egyszerűsítése: minden cselekvésnek alapja valamiféle vagy, törekvés,
feszültség, a hiányérzet. Ez hajt bennünket a választás, ill. menekülés aktusai felé.
11 E mondat alapján tartják Ep-t az angol utilitarisztikus filozófia ősének.
12 E fejezet cinikus és sztoikus gondolatokra emlékeztet.
13 Szakít a kyrenaikusokkal s moráljának intellektualisztikus színezetet ad.
14 A hellenisztikus filozófia egyik fontos vonása, a praktikus okosságot, az élet helyes irányításának a
tudását a filozófia elméleti, spekulatív iránya fölé helyezni. Így kell értenünk ezt a filozófus szájából
meglepően hangzó mondatot.

élnénk, sem megfontolással, becsülettel és igazságossággal élni anélkül, hogy kellemesen
élnénk. Az erények ugyanis hozzátartoznak a kellemes élethez és a kellemes élet
elválaszthatatlan tőlünk. Mert kit tartasz te különb embernek annak aki jámborként
vélekedik az istenekről, a halállal minden körülmények között félelem nélkül néz [41]
szembe, tisztázza magában a természet értelmét15, aki megértette, hogy a legfőbb jót16
könnyen be lehet tölteni és könnyen el lehet érni, a legnagyobb baj vagy rövid ideig tart,
vagy kevés fájdalommal jár. Az ilyen ember kineveti a végzetet17, amelyet egyesek úgy
tekintenek mint minden dolog irányítóját. (Azt gondolja, hogy elsősorban mi irányítjuk
az eseményeket), amelyek közül egyik azonban kényszerűségből történik, másik
véletlenül, ismét másik pedig rajtunk áll; mivel a kényszerűséget nem lehet felelősségre
vonni, a véletlent pedig ingadozónak latja, ami viszont rajtunk áll, az semminek sincs
alávetve, ezért csak ezt kisérheti természetszerűleg gáncsolás és az ellenkezője. Jobb
ugyanis az istenekről szóló mítoszt követni, mint a természet-filozófusoktól hirdetett
végzetnek a rabságába esni, hiszen az előbbi reményt nyújt arra, hogy az isteneket
tiszteletnyilvánítással meg lehet lágyítani, az utóbbi azonban a hajlíthatatlan
kényszerűséget hirdeti18. Az okos nem tartja a véletlent istennek, ahogy a tömeg
vélekedik, mert az isten semmit sem cselekszik rend nélkül, s nem tartja minden dolog19
bizonytalan okának sem: nem hiszi ugyanis, hogy a véletlenből adódnék az emberek
számára a boldog élethez a jó és a rossz, hanem azt tartja, hogy a véletlen nagy jótettekre
és gaztettekre nyújt alkalmat. Az a véleménye, hogy jobb ésszerű cselekvésben [42]
szerencsétlennek, mint értelmetlennek és szerencsésnek lenni. Jobb ugyanis a
cselekvésekben ha a helyesen megítélt dolog megbukik, mint, ha rosszul megítélt dolog a
véletlen által sikeres lesz.
Elmélkedjél hát ezeken és az ezekhez hasonló dolgokon éjjel-nappal magadban s a
hozzád hasonlókkal és soha, sem éber állapotban, sem álmodban nem fog semmi
zavarni. Úgy fogsz élni, mint isten az emberek között. Hiszen semmiben sem hasonlít
halandó lényekhez az az ember, aki halhatatlan javak birtokában él. [43]
15 Tudja azt, hogy természetünk a gyönyört keresi.

16 Szó szerint: „a jó dolgoknak a határát", azaz az apóniát, a fájdalomtól való mentességet.
17 Demakritos mechanisztikus világképében az Istenek és az emberek egyaránt a végzet hatalmában
vannak; Ep. szerint az atomok zuhanásukban eltérnek a függőlegestől, így a lélek is kiszabadul a
determinizmus hatalmából és szabad akarata van.
18 Íme a lélekorvos! A determinizmus normális körülmények között nyomasztóan, pusztítóan hát az
életvidám lélekre: lelkünk szabadnak akarja tudni magát. Ebből a szempontból meg a népvallás, a
megvetett „Volksmetaphysik" is üdvösebb.
19 A hangsúly a „minden dolgon" van. A véletlen hatásköre határolt. A kozmikus világ nagy
törvényszerűségei a kényszerűség, az erkölcsi cselekvések pedig a szabad akarat hatalmában vannak. A

kettő közötti területen a véletlen az úr.

Epikuros üdvözletét küldi Herodotosnak
Prooemium
Azok részére, Herodotos, akik mindazt részletesen át tanulmányozni, amit a

természetről írtunk és írásaink közül a terjedelmesebb köteteket átnézni nem tudják, az
egész rendszeremből kikészítettem egy kivonatot1, hogy a legfontosabb tanításaimat
emlékezetükben kielégítő módon megtarthassák, s így minden alkalommal a
legfontosabb kérdésben, amilyen mértékben foglalkoznak a természet
tanulmányozásával, módjukban legyen segíteni magukon. Azoknak is, akik eléggé
előrehaladtak az egésznek a szemléletében, szükséges, hogy tudatában legyének az
egész filozófiám elemeire visszavezetett vázának. Az egész át tekintésére ugyanis
gyakran van szükségünk, a részletes tanulmányozására ritkábban. El kell tehát
indulnunk ennek a vizsgálatára és állandóan az emlékezetünkben kell tartanunk annyit,
hogy a dolgok legáltalánosabb szemlélete lehetséges legyen. Így azután a részletekre
vonatkozó kutatás útját is teljesen megleltük, ha a legáltalánosabb szempontokat jól
megértettük és emlékezetünkbe véstük. Hiszen a teljesen beavatottaknál is az a
legfontosabb [45] a pontosságra törekvő vizsgálódásban, hogy szemléletének anyagát
éles ésszel tudja felhasználni. Ez pedig akkor történhetik meg, ha mindent a
legegyszerűbb elemekbe és tételekbe foglal össze. Lehetetlen ugyanis az egész
rendszerre vonatkozó egységes tanulmányozást összesűríteni, ha nem vagyunk képesek
elménkben rövid tételek segítségével mindazt egybefoglalni, amit a részletekbe menő
kutatással kiderítettünk. Mivel az ilyen módszer ismerete mindenkinek hasznos, aki a
természet kutatásával szokott foglalkozni, én, aki inteni szoktam másokat, hogy
állandóan foglalkozzanak a természet vizsgálatával, s magam is elsősorban az ilyen
életmódban találtam meg nyugalmamat, készítettem számodra ilyesféle kivonatot, egész
tanításom elemeinek összefoglalását.
I. Canonica
Először is azt kell tehát megállapítanunk, kedves Herodotos, mik vannak a szavak
mögött, hogy a vélemények közötti különbségeket, problémáinkat és kétségeinket
azokra visszavezetve tudjuk eldönteni, s ne maradjon számunkra minden eldöntetlen
azáltal, hogy a végtelenbe vesz okoskodásunk és ne dolgozzunk üres szavakkal. Ezért
[46] szükséges, hogy minden szónak az első lelki képet vegyük tekintetbe2, mely nem
szorul magyarázatra, feltéve, ha valóban akarunk kiindulási alapot szerezni, amelyre
kutatásainkat, kétségeinket és vélekedéseinket visszavezetjük. Ezenkívül mindent az
érzékelés alapján kell megvizsgálnunk és általában értelmünk vagy ítélőképességünk
1 A kezdők részére írt „Nagy kivonat"-ra utal. Ez a levél azonban, mint "Kis kivonat", a haladókról szól,
ezért sokkal több benne a terminus, mint pl. a kívülállókhoz is szóló külső levélben. Kivonatjellege abban is
mutatkozik, hogy sok helyen csak utal elveszett könyveinek fejtegetéseire, s így egy-egy tételhez hosszú
magyarázatokat kell fűznünk.
2 Más filozófiai iskolák jóval messzebb mentek a filozófiai műszavak alkotásában. Ezekkel szemben int
mérsékletre.

bármely eszközének közvetlen felfogására3, s hasonlóképpen a bennünk lévő érzelmekre
támaszkodva, hogy ilyen módon egyrészt az érzékelhető és megvilágításra szoruló,
másrészt pedig az érzéketlen dolgot bizonyos ismertetőjelek alapján meg tudjuk
magyarázni.
II. De rebus quae extra sensus sunt positae, nihil de nihilo gigni - nihil ad nihilum
interire, eandem semper universi naturam esse
Ha megtettük ezt a megkülönböztetést, most már szemügyre kell vennünk az

érzékszerveinkkel fel nem fogható dolgok kérdését4. Először is semmi sem keletkezik
abból, ami nem létezik. Különben minden keletkezhetnék mindenből anélkül, hogy
magra egyáltalán szükség volna5, mert nem volna amibe feloldódjék. Így hát a mindenség
mindig [47] olyan volt, amilyen most és mindig olyan is lesz. Nincs ugyanis semmi, amivé
át változhatna. A mindenségen kívül ugyanis semmi sincsen, ami a mindenségbe hatolva
az átváltozást okozhatna.
Copora et inane esse naturam rerum - corpora cur sint, inane cur sittertiam naturam
nullam esse rerum
Egyébként a mindenség a testekből és a térből áll. Hogy ugyanis testek vannak,

mindenben bizonyítja maga az érzékelés, aminek alapján - mint fentebb mondottuk - a
felfoghatatlan dolgot okoskodással ki kell következtetnünk. Ha pedig nem volna az, amit
mi űrnek, helynek és érinthetetlen létezőnek nevezünk, nem volna, ahol a testek
legyenek és amin keresztül mozogjanak, ahogy mozogni látszanak. Ezen a kettőn kívül
semmit sem tudunk kigondolni sem felfogás révén, sem a felfogható dolgok analógiájára,
amit minden szempontból létezőnek fogadhatunk el6 és amiről nem mondhatjuk, hogy a
fentieknek az esetleges járuléka vagy tulajdonsága. A testek között azután vannak
összetett testek és vannak, amikből az összetett testek alakulnak. Ez utóbbiak
oszthatatlanok és átváltoztathatatlanok. (Feltéve, ha nem fog minden [48] nemlétezővé
pusztulni, hanem valami állandó marad vissza az összetett testek feloldódása után.) Ezek
tömör természetűek és nincs semmi, amivé vagy amilyen módon feloldódhatnának. Így
3 A „tiszta szenzualizmus" már a következő fejezetben megtörik. Az ismeret alapja ugyan az érzékelés, az
erkölcsi területen pedig az érzés az irányadó, de vannak ismeretek, amelyeket nem az érzékszerveken
keresztül szerzünk. - Az epibole tes dianoiás (elménk közvetlen felfogó művelete) két esetben szerez
ismereteket: 1). Ez hajtja végre bizonyos olyan képecskéknek az elme irányulása folytán történő közvetlen
felfogását, amelyek, mint pl. az Istenekről áradó képecskék, túlságosan finomak ahhoz, hogy
érzékszerveinkkel felfoghassuk őket, 2). továbbá a tudományos gondolkodás világos, magától értetödő
fogalmainak vagy más fogalmaknak közvetlen (intuitív) felfogását. - Kriterion alatt, amelyek különben az
aisthesis, a pathos, a prolepsis, és az epibole tes dianoiás gyűjtőfogalma, itt az érzékszerveinket, mint a
mérlegelés és az ítélés eszközeit kell értenünk, amelyek a dolgokról aktíve is szereznek epimartyresist,
megerősíti bizonyosságát. Ez a szenzualizmus nem merev, inkább csak kritikát jelent az akadémikusok, a
peripatetikusok, s főképp bizonyos sztoikus mesterek túlzott spekulációival szemben. Ep. szerint mindig a
tapasztalati valóságból kell kiindulnunk a megismerésben.
4 Az adelon háromfélét jelent: 1.) Az olyan finom dolgokat (pl. az Istenek), amelyeket érzékszerveinkkel
nem tapasztalhatunk, 2.) az atomok és az űr fogalmát és ehhez hasonló fogalmakat, 3.) a felfoghatatlanul
távollévő égitestek.
5 Ez az érv különösen hangzik. Arra a tapasztalatra utal, hogy minden teremtménynek magra van
szüksége; ha semmiből is keletkezhetnek valami, akkor a teremtmények is létrejöhetnének mag nélkül. Ezt
azonban nem tapasztalhatjuk. L.Lucr.I. - Ez a fejezet egyébként az anyag megmaradásnak és e tétel logikai
megfelelőjének, a kauzalitás elvének felvetése.
6 Nyilván a platoni ideákra céloz, azoknak a létezését tagadja.

tehát a világ elemeinek oszthatatlan testi létezőknek kell lenniük.
Universum esse infinitum et corporum multitudine et spatii magnitudine
Azután meg a mindenség végtelen. A határolt dolgoknak ugyanis van végső pontja, a
végső pontot pedig más valamihez viszonyítva látjuk. Aminek tehát nincs végső pontja,
annak nincs határa: aminek nincs határa, végtelennek kell lennie és nem határoltnak.
Azután meg a testek tömege és az űr nagysága miatt is végtelen a mindenség. Ha ugyanis
az űr végtelen volna, a testek pedig véges számúak, sehol sem maradnának meg a
testek, hanem a végtelen űrben szétszórva rohannának, és nem volna, ami alátámasztana
és beleütközés révén helyben tartaná őket. Ha pedig az űr volna határolt, a végtelenül
sok testnek nem volna tere, amelyben helyet foglalhatna. [49]
De figuris atomorum
(Meg kell meg mondanunk), hogy az osztatlan és tömör őstestek, amelyekből az

összetett testek keletkeznek és amelyekké feloldódnak, alakjuk különbségeit illetően
átfoghatatlanok. Lehetetlen ugyanis, hogy annyiféle különbség ugyanazokból a véges
számú alakokból keletkeznek. Minden alakban az egymáshoz hasonló atomok száma
feltétlenül végtelenül sok; maguknak a különbségeknek a száma azonban nem teljesen
végtelen, hanem csak megfoghatatlan.
De motu atomorum
Az atomok örök időn át szüntelenül mozognak: (egyrészük függőlegesen, másrészük a

függőlegestől elhajolva zuhan alá, a többi pedig az ezekkel való összeütközés folytán ide-
oda pattan). Az utóbbiak közül7 bizonyos atomok nagy távolságra vannak egymástól,
más atomok viszont mivel a többivel való összekapcsolódás akadályozza, vagy pedig más
összekapcsolódott atomok beburkolják őket, állandó belső rezgésben vannak. Az űrnek a
természete, amely az egyes atomokat elválasztja egymástól, okozza ezt, mivel nem
támaszthatja alá [50] őket. Az atomokban lévő keménység viszont az összeütközés
esetében elpattanást okoz, amennyire csak engedi az egybefonódás az összeütközés után
az eltávolodást. Mindennek nincs kezdete, sem vége, mivel oka az atomok és az űr
természetében rejlik.
II. De rebus sensui subiectis et de sensibus, mundos esse numero infinitos
Ez a rövidke előadás, ha mindezt jól megjegyeztük, kielégítő alapot nyújt a létezők

természetének megértésére.
Fontos tudni, hogy végtelen számú világ van, s közülük némelyek hasonlóak ehhez a mi
világunkhoz, mások nem hasonlóak. Az atomok ugyanis, mivel mint fentebb kimutattuk,
végtelen sok van belőlük, a legnagyobb távolságba is elrepülnek. Az olyan természetű
atomok ugyanis, amelyekből világ keletkezhetett, vagy amelyek világot alkothattak, nem
használódtak el sem egy bizonyos világra, sem véges számú világokra, sem olyanokra
amelyek ugyanolyanok, mint ez az egy, sem olyanokra, amelyek ezektől különböznek. Így
7 A kiadók itt lacunat jeleznek, s a szöveget kb. így egészíti ki. Az elhajlás jelentőséget az Ep.filozófiája c.
értekezésben láttuk. Itt a háromféle halmazállapot magyarázata következik: egymástól [99] nagy
távolságra a légnemű testek atomjai vannak, összekapcsolódásuk a szilárd testek atomjait fogja össze, más
összekapcsolódott atomok pedig az edényben lévő folyékony testet.

hát semmi sem cáfolja, hogy a világok száma végtelen. [51]
De simulacris
Vannak azután olyan alakzatok is, amelyek szilárd testekhez hasonló szerkezetűek, de
finomságban messze fölülmúlják a tárgyakat. Az sem lehetetlen ugyanis, hogy a test
közelében ugyanolyan alakok kiáramlása jön létre, mint a test alakja, s az sem, hogy
bizonyos alkalmatosságok vannak a mélységek és a simaságok ábrázolására és ezek a
kiáramlások megőrzik azt a helyzetet és sorrendet, amelyben a szilárd testeken is voltak:
ezeket az alakokat képecskéknek nevezzük.
De tenuitate, celeritate, ortu simulacrorum
Továbbá, hogy a képecskék fölülmúlhatatlanul finomak, semmilyen érzéki jelenség nem

cáfolja. Így azután a gyorsaságuk is fölülmúlhatatlan, mert minden atomnak a mozgása
egyenlő, és semmi vagy csak nagyon kevés dolog akadályozza meg a finom képecskék
áramlását összeütődés révén, viszont a sok vagy végtelen sok atomból álló testeket
azonnal megakadályozza valami. Azonkívül az ellen sem szól semmilyen jelenség, hogy a
képecskék keletkezése olyan gyors, mint a gondolat. Az atomok áramlása ugyanis a
testek felületéről állandóan tart, de ezt a [52] test csökkenéséről nem lehet felismerni,
mivel újra feltöltődik, ami elveszett. A képecskék áradása az atomoknak a szilárd testen
való helyzetet és sorrendjét hosszú ideig megőrzi, habár esetleg összekeveredik.
Összekeveredett képek gyorsan keletkeznek a testek környezetében, mivel nem
szükséges, hogy belsejük mélységben is feltöltődjék. Az ilyen természetű létezők más
módon is létrejöhetnek8. A fentiek közül semmit sem cáfol meg az érzékelés, ha valaki
vizsgálja, hogy az érzékelés milyen módon juttatja el hozzánk a tárgyakról a tiszta
képeket és milyen módon hozzá létre a külső dolgok minőségével és mozgásával való
együttérzésünket9.
De visu
Azt is fel kell tételeznünk, hogy amikor az alakokat látjuk és szellemileg felfogjuk, valami
árad hozzánk a külvilág tárgyairól. Különben aligha vésnék belénk a külvilág tárgyai
alakjuknak és színüknek a természetet a köztük és köztünk lévő levegőn keresztül akár
sugarak, akár pedig valamilyen tőlünk a tárgyak felé haladó áramlás révén10. (Ez csak
úgy lehet), hogy a dolgokról bizonyos dolgok áramlanak felérik, nagyságuk szerint a
látásunkhoz vagy elménkhez11, amelyek a tárgyal egyező színűek, s [53] hasonló alakúak.
Ezek gyorsan repülnek és ezért egyetlen összefüggő tárgynak a képzeletet keltik, és
fenntartják az alapul szolgáló tárgyal való kapcsolatukat, megfelelően a tárgyból kiinduló
8 V.o.Lucr.IV. 129.kk.es 724.kk. A kentaurok és más efféle fantáziaképek létrejövésére utal amelyek a
valóságban nem léteznek.
9 A szimpátia tulajdonképpen együttérzést jelent, a külvilág jelenségeire való rezonálást; a minőségek és a
mozgások, (változások) egymásutánjának a megfelelő felfogása utal. Lefordítása mind itt, mind a
következő, mind a De auditu c. fejezetben nagyon nehéz s csak több szóban lehetséges.
10 Demokritos, majd Empedokles, Paramen-dies és Platon látás-elméletének a cáfolata. D. szerint a testről
kiinduló áramlás előbb apotyposis-okat alkot a levegőben és ezek jutnak el mind a látás, mind a hallás
esetében az érzékszervekhez. Emp., Parm. és Pl. szerint viszont, kik a megismerés aktív jelleget
hangsúlyoztak, a szemből kiinduló sugarak is részt vesznek a folyamatban.
11 A nagyobb, durvább képek u.i. a szemünkhöz, a kisebbek, finomabbak pl. az Istenek képei, közvetlenül az
elménkhez jutnak.

minden irányban egyforma áramlásnak, amely az atomoknak a szilárd test belsejében
való rezgésének az eredménye.
Errorem non in visu inesse, sed in opinione
Az a képzet, amelyet eszünkkel közvetlenül megragadunk, vagy pedig érzékszerveinkel

felfogunk, akár egy alakról, akár egy tulajdonságról, szilárd testeknek az alakja, amely a
képecske állandó szabályos ismétlődéséből, vagy pedig a benyomások maradékából
keletkezik. A csalódás és a tévedés oka mindig a hozzágondoltban12 van az olyan
dolgoknál, amely megerősítésre vagy legalábbis arra vár, hogy ne cáfolják meg, s amelyet
azután sem meg nem erősítenek, amit az ábrázolásokban látunk, vagy álmainkban vagy
pedig elménk közvetlen megragadása, esetleg ítéletünk más eszköze révén nyerünk,
aligha hasonlítanának azokhoz a dolgokhoz, amelyeket előbb valóban létezőnek
mondottunk, ha nem áradnának hozzánk valami ilyenféle dolgok is. Másrészt tévedés
sem volna, ha valami másféle mozgást [54] (a vélekedést) is nem vennénk magunkba,
amely képzelő működésünkkel kapcsolatban van, de valamennyire különbözik tőle.
Eszerint az a tévedés, ha nem erősítünk meg, vagy pedig megcáfolunk valamit, s az az
igazi ha megerősítjük vagy nem cáfoljuk meg. Ezt a felfogást nagyon meg kell szívlelnünk,
hogy a tiszta látáson nyugvó ítéleti alapokat ne veszítsük el, a tévedés ne zavarjon össze
mindent azáltal, hogy az igazsághoz hasonlóan megerősítjük.
De auditu
A hallás is úgy keletkezik, hogy bizonyos áramlás indul ki a beszélőből, a zúgó, vagy más
zörejt adó tárgyból vagy bármiből, ami valamiképpen hallási benyomást kelt. Ez az
áramlás hasonló részekből álló testecskékké szóródik szét, amelyek egymáshoz való
kapcsolatukat állandóan megtartják s elküldőjükkel is különleges összefüggést tartanak.
Ez az összefüggés okozza legtöbbszőr a befogadóban a hangfelfogást vagy ha nem,
legalább nyilvánvalóvá teszi egy tárgy jelenlétet. Anélkül ugyanis, hogy bizonyos fajta
egybehangzás jutna el a tárgyról hozzánk, aligha keletkezne az olyasfajta (hang-)
felfogás. Nem szabad tehát azt hinnünk, hogy a kibocsátott hang vagy valami azonos fajta
jelenség [55] ad formát a levegőnek (ez nagyon nehezen történhetne). Azt kell inkább
hinnünk, hogy a bennünk keletkező ütés, mikor hangot adunk, bizonyos testecskéknek
olyanfajta kiszorítását idézi elő, amely leheletszerű áramlást okoz. Ez kelti bennünk a
hallás érzetét.
De olfactu
A szagról is azt kell elfogadnunk, hogy mint a hang, aligha keltene valaha is érzetet, ha
nem volnának bizonyos testecskék, amelyek a tárgytól elindulva megfelelő nagyságban
az érzékszerv irányában mozognak. Egy részük összezavarva érkezik és idegenül
(kellemetlenül), más részük rendezetten ér oda és megfelelően (kellemes szagként) hat.
12 A közvetlen felfogás mindig igaz, a további következtetéseket azonban felül kell vizsgálni.

III. De atomis-corpusculorum fesse figuram, pondus, magnitudinem, sed non esse
qualitaem-mutationem fieri translatione atomorum
El kell azt is fogadnunk, hogy az atomok a tárgyi jelenségek semmilyen tulajdonságával

nem rendelkeznek, kivéve az alakot, súlyt, a nagyságot és azokat a tulajdonságokat,
amelyek az alakkal szükségszerűen együtt járnak13. Minden tulajdonság [56] ugyanis
változásnak van alávetve; az atomok viszont nem változnak, minthogy kell valami
szilárdnak és feloldhatatlannak maradnia az összetett testek feloldódása után. Ez nem
engedi hogy a dolgok nemlétezővé változzanak, vagy nemlétezőből kialakuljanak hanem
az atomok áthelyeződése, néhány atom hozzáadódása vagy eltávolodása révén történik a
változás. Ennélfogva szükségszerű, hogy az át helyezhető elemek elpusztíthatatlanok
legyenek és a változó dolog természetével ne rendelkezzenek, hanem az atomok is saját
részecskéik és alakzataik legyenek. Szükségszerű, hogy ez szolgáljon maradandó alapul a
változásnak. Hiszen azokban az átalakulásokban is amelyek a nagyság csökkenése miatt
szemünk előtt mennek végbe, az alakot, mint állandóan meglévő sajátságot, kell
elfogadnunk13a13a; a tulajdonságok azonban nem maradnak meg a változó testben, ahogy
az alak megmarad, hanem az egész testből eltűnnek. Azok a visszamaradó részecskék
elegendőek arra, hogy az összetett testek különbségeit megalapozzák, mivel szükséges,
hogy valami visszamaradjon és ne pusztuljon nemlétezővé. [57]
De magnitudine atomorom
Hogy a jelenségek meg ne cáfolják, nem szabad azt hinnünk, hogy az atomok minden
nagyságban előfordulnak; azt azonban el kell fogadnunk hogy a nagyságukban vannak
változatok. Ennek elfogadásával ugyanis jobban meg tudjuk magyarázni az érzéseinkkel
és érzékelésünkkel kapcsolatos dolgokat. Az a felvetés ugyanis, hogy az atom mindenféle
nagyságban előfordul, a minőségek különbségeinek magyarázatához sem kívánatos,
viszont a feltevés szerint látható atomoknak szemünk elé is kellene jutni. Ennek a
megtörténését azonban nem észleljük és nem is tudjuk elképzelni, hogy az atom hogyan
lehetne látható.
De partibus atomorum - de similitudine minimi visibilis14
13 Ep. szerint az alakkal szükségszerűen együtt jár az "antiypia", a más atomokkal való összeütközés
képessége, és az elválaszthatatlan részekkel (peras) való rendelkezés.

13a vagyis: az alak változik, de valamilyen alakjuk mindig van a testeknek.
14 A levél egyik leghomályosabb fejezete. Mivel Ep. számára legfőbb ismeretelméleti érv az érzékelés,
tételét, hogy a test nem osztható a végtelenségig, mindig kisebb darabokra, előbb általában a határolt
testben igazolja, s csak azután lép át az atomok világába. A vázlatos szöveg megértéséhez előbb le kell
szögeznünk a következőket: a) A tome eis apeiron epi toulatlon a testek tényleges darabolására, b) a
metabasis eis apeiron epi toulatton a gondolatban mindig kisebb rész felé való haladás eleata tételére utal.
A „végtelenül sok" a tényleges darabolásra, a „tetszés szerinti nagyságú" pedig a gondolati műveletre
vonatkozik. Mindkét műveletnek ki kell mutatnia a lehetetlenséget, mert másképpen el kell fogadnia, hogy
a testet végtelenségig lehet osztani, s nincs továbboszthatatlan alsó határ. Ep. így érvel: ha valamely testet
mindig kisebb és kisebb részekre vághatnánk, megfosztanánk fizikai erejétől, hiszen ha a darabolásban
mindig tovább haladhatnánk, akkor sohasem jutnánk el valami állandó és szilárd alaphoz, ami a világ
állandóságát biztosítja. A további érvelésben reductio ad absurdummal dolgozik. Azt sem tudja belátni,
hogyan lehetne végtelen sok részecske, bármilyen kicsinyek is legyenek azok a részecskék, határolt
esetben, ill. ha végtelen sok részecske van valamiben, hogyan lehetne az meg véges. A részeknek u.i. mégis

Ezenkívül azt sem szabad elhinnünk, hogy egy határolt testben végtelen sok vagy
bármilyen kicsiny részecskék lehetnek. Így hát nemcsak azt kell elvetnünk, hogy valamit
a végtelenségig mindig kisebbre és kisebbre oszthatunk, (különben minden dolgot
erőtlenné teszünk és az atomösszetételekről alkotott felfogásunk révén arra
kényszerülünk, hogy a létezőt [58] miközben mindinkább szétmorzsoljuk, nemlétezővé
aprózzuk el), hanem azt sem szabad hinnünk, hogy az elhatárolt testekben gondolatban
a végtelenségig haladhatnánk mindig kisseb részek felé. Nem tudjuk ugyanis elképzelni,
ha valaki azt mondja, hogy valamiben végtelenül sok vagy tetszésszerinti nagyságú
részecskék vannak, hogyan lehetne véges az nagyságú. (Világos ugyanis, hogy a
végtelenül sok részecske bizonyos nagyságú: márpedig bármilyen kicsinyek legyenek is
az egyes részecskék, a testnek végtelenül nagynak kell lennie.) Azután meg, mivel a
határolt testnek van végső (kicsiny) pontja, amely csak önmagában nem látható, de
megkülönböztethető, nem tudjuk elképzelni sem azt, hogy a hozzá sorban következő ne
legyen éppen olyan, sem az, hogy ha az egyik ponttól a másikig megyünk, gondolatban
minden pontot érintve a végtelenségig haladhatnánk. Meg kell jegyeznünk, hogy a
legkisebb észrevehető dolog sem nem olyan, hogy benne egyik részről a másikra
haladhatnánk, de teljesen, minden tekintetben nem is különbözik tőle, hanem bizonyos
rokonságban van azokkal, melyekben ily átmenet (egyik részről a másikra) lehetséges
(mert van kiterjedése) csakhogy nem lehet részekre osztani. [59]
Így hat, mikor e közös vonásuk (kiterjedt voltuk) analógiája alapján úgy véljük, hogy
részeket különböztethetünk meg benne, egyiket erre másikat arra akkor voltaképpen
egy másik az előbbivel egyenlő pontnak (egy másik „végső" pontnak) kell szemünkbe
ötlenie. És az elsőtől kiindulva sorban szemléljük ezeket a „végső pontokat" és nem
ugyanazon a ponton belül és nem is úgy, hogy az egyik a maga részeivel a másik részeit
érintene, hanem úgy, hogy sajátos jellegűek révén (t.i., hogy van kiterjedésük, ám
megkülönböztethető részeik már nincsenek: tehát igazi egységek!) mérik a testek
nagyságát: több pont nagyobb testet, kevesebb pont kisebb testet határoz meg. Azt kell
feltennünk, hogy ugyanígy aránylik (viszonylik) az atomban lévő legkisebb részecske is
az egész atomhoz: mert noha kicsinyességben nyílván különbözik attól a végső ponttól,
amit érzékileg szemlélhetünk, viszonya az egész atomhoz ugyanaz. Hiszen, hogy az
atomok is van nagysága, ezt már az érzékelhető testekhez való viszonya alapján
megállapítottuk, csakhogy kicsinységben jóval az érzékelhető dolgok alá helyeztük.
Továbbá e legkisebb, vegyítetlen (egyszerű, oszthatatlan) részecskéket határoknak kell
tekintenünk amelyek önmagukban, mint első elemi egységekben a kiterjedés mértéket
szolgáltatjuk úgy a nagyobb, [60] mint a kisebb atomok számára midőn értelmünk által a
csak van valamilyen nagyságuk, s ha végtelen sok van belőlük, a testnek is végtelen nagynak kell lennie. (A
mai tudomány ezekről a dolgokról természetesen egészen másképp gondolkodik.) - Ezután a gondolatban
mindig kisebb rész felé való haladás lehetőséget cáfolja meg. Valaki azt hozhatja fel, hogy mindig egyenlő
részekre átlépve nem lehet ugyan egy test felületen végtelenségig haladni de mindig kisebb részekre
átlépve lehet, s így igazolható, hogy végtelenségig osztható a test. Ámde ha mindig kisebb rész felé
haladunk (a test felére, negyedére, nyolcadára), végül is eljutunk egy olyan részhez, amely csak
megkülönböztethető, de önmagában már nem látható. Ezen az extremum cacumenen belül ilyenformán
már lehetetlen meg kisebb részre átmennünk, s ha mégis azt hinnők, hogy egy meg kisebb részre mentünk
át, már egy szomszédos ugyanolyan extremum cacumenre léptünk, Így belátjuk, hogy a mindig kisebb
részre való haladás a végtelenségig nem lehetséges; a midig egyenlő részre való haladásra vonatkozólag
pedig már feltételezett ellenfelünk is elfogadta, hogy azzal nem lehet egy határolt test felületén
végtelenségig haladni. "Bebizonyítottuk" tehát, hogy a határolt testben nem lehetnek végtelen kis részek,
vagy végtelen sok rész, hanem a részecskék nagyságának van alsó határa amelyen túl a testet sem
valóságban, sem gondolatban nem lehet tovább osztani, s így végtelen sok rész sem lehet a testben.

láthatatlan dolgokat szemléljük. Ugyanis az a rokonság amely az atom részecskéi és az
érzékelhető dolgok változhatatlan részei (végső pontjai) között fennáll, elégséges ahhoz,
hogy tökéletesen keresztül vihetővé tegye eddigi következtetésünket; mint mozgással
rendelkező testek, összegyűljenek (s így alkossák meg az atomot), ez már aztán teljesen
lehetetlen15. (E részecskék csak az atomban léteznek, tőle külön önálló fizikai létük
nincs.)
Non esse in spatio infinito summum aut infimum
A végtelenről nem lehet fentről vagy lentről szólani úgy, mintha a Végtelennek legfelső
vagy legalsó pontjához viszonyítandók ezeket: hiszen, habár lehetséges a fejünk feletti
irányban - bárhol is álljunk meg - a végtelenségig előrehaladnunk, mégsem fog ez (az
abszolút legmagasabb pont) soha feltűnni előttünk. De azt sem szabad állítani, hogy az,
ami a gondolatban felvett pont alatt halad a Végtelenbe, ugyanazon ponthoz képest
egyszerre fenn és lenn is volna: mert ezt lehetetlen elgondolni. Tehát igenis lehet egy oly
mozgást venni, melyet a végtelenbe felfelé irányulónak fogunk fel és egy olyat, amelyet
lefelé irányulónak, meg akkor is, ha a [61] tőlünk a fejünk feletti régiókba irányuló
mozgás számtalanszor a felettünk élő lények lábaihoz érkezik is el és viszont a tőlünk
lefelé irányuló mozgás az alattunk élők fejéhez jut el16. Mert egészében véve e két
mozgás mégis csak úgy fogható fel, hogy egymással ellentétes irányban halad a
végtelenbe.
Atomos aequali esse céleritate non minus singulás, quam iunctás et concretas
Szükségszerű, hogy az atomok egyforma gyorsaságúak legyenek, amikor az űrön át úgy

repülnek, hogy semmi sem ütközik beléjük. A súlyosak sem mozognak gyorsabban, mint
a kis és könnyű atomok, ha semmi sem találkozik szembe velük. A kis atomok sem
mozognak gyorsabban, mint a nagyok mivel egész pályájuk egyforma, amikor beléjük
sem ütközik semmi. Sem a felfelé, sem az oldalt irányuló mozgás, amely összeütközés
révén keletkezik, sem a saját súlyuk folytán lefelé irányuló mozgás nem gyorsabb.
Amennyi ideig ugyanis valamelyik mozgás érvényesül, addig az atom a gondolat
gyorsaságával repül, míg csak valami szembe nem száll, akár kívülről, akár az atom saját
súlya folytán, a lökés erejével. Az űrön át a repülés, ha semmiféle ellenállásba nem
ütközik, minden felfogható [62] távolságot észrevehetetlenül rövid idő alatt tesz meg. A
lassúságnak és gyorsaságnak a látszatát ugyanis az összeütközés megléte vagy hiánya
okozza. Sőt az összetett testekben is az egyik atomot gyorsabbnak mondhatjuk esetleg17
15 A kiadványból hiányzik az ehhez a jegyzethez tartozószöveg (digit. megjegyzés)

16 Arra utal, hogy alattunk is felettünk is végtelen sok világ van s így a „lent" és „fent" relatív fogalmak.
17 Miután kifejtette, hogy az önállóan repülő atomok minden felfogható távolságot észrevehetetlenül rövid
alatt tesznek meg, s mind egyforma gyorsaságúak, áttér az összetett testek közt lehetséges
sebességkülönbségeknek amagyarázására. (E nehéz helyet szinte valamennyi Ep.-magyarázó félreértette;
megvilágítását Giussaaninak és Baileynek köszönhetjük.) Azt mondhatja valaki, hogy az összetett testek
belsejében az egyik atom gyorsabban mozog mint a másik, arra hivatkozva, hogy az atomtömegekben lévő
atomok a legkisebb összefüggő idő alatt is egy bizonyos sebességüktől függő helyre jutnak el, ( bár csak
gondolatban felfogható idő alatt nem jutnak el egy bizonyos ponthoz, hanem gyakran összeütköznek).
Ebből az érzéki jelenségből azután hamis következtetéssel azt állítják, hogy mivel az összetett testek
tapasztalatuk szerint különböző gyorsaságúak ez az atomjaikra is igaz. A kérdés megvilágítása érdekében
tegyük fel hogy két összetett test, A és B, ugyanabban az irányban mozog és A kétszer olyan gyorsan
mozog, mint B. Ha megfigyelésünket a legkisebb összefüggő idő esetében hajtjuk végre, A akkor is kétszer
olyan hosszú távolságot tesz meg, mint B. Ebből tévesen az következik, hogy az A-t alkotó atomok kétszer

a másiknál - bár a valóságban egyforma gyorsaságúak -, meg pedig azzal a megokolással,
hogy az atomösszetételekben lévő atomok a legkisebb összefüggő idő alatt is égy
bizonyos hely felé mozognak (de csak mint aggregatum!) ámbár egyenként nem teszik
ezt a csak gondolatban szemlélhető időpontokban, hanem állandóan összeütköznek és
ezáltal (fokozatosan lassítják a belőlük álló test mozgását), míg csak e mozgás
folytonossága érzékelésünk körébe nem jut. Ugyanis a láthatatlanról alkotott hozzávetés,
mely szerint a csupán gondolatban szemlélhető időpontok is tartalmazhatnak folytonos
mozgást, ily esetekben nem igaz: minthogy általában csak az az igaz, amit érzékeinkkel
szemlélünk, vagy elménkkel intuitíve megragadunk. És bizonyára semmiesetre sem
szabad azt képzelnünk, hogy a csak gondolatban szemlélhető időpontokban az egész
mozgó test is eljut azokra a különböző helyekre, amelyekre az őt alkotó atomok
eljutnak18; ez ugyanis elgondolhatatlan és ez esetben érzékelhető idő alatt a Végtelennek
bármely pontjából érkeznének meg atomjaival együtt; nem pedig arról a [63] helyről
elindulva, ahonnan a mozgást észleltük. Hiszen az egész test mozgása a belső
összeütközések külső kifejeződése lesz, meg akkor is ha feltesszük, hogy a repülés
gyorsasága egészen addig19 összeütközések által nincs akadályozva. Ezt az alapelvet is
hasznos dolog emlékezetünkbe vésnünk.
IV. De anima
Ezek után mindig az érzékelésekre és az érzésekre vezetve vissza okoskodásunkat (így

lesz ugyanis legszilárdabb a hitünk) azt is be kell látnunk, hogy a lélek az egész
atomtömegben szétszórt finom részecskékből álló test20. Leginkább az olyan lehelethez
olyan gyorsan haladnak, mint a B-t alkotó atomok. Tételezzük azonban fel olyan rövid időt, amelyet csak
gondolatban lehet elképzelni, (Logo theoreton khronon) amelyet folyamatos időnek már egyáltalán nem
nevezhetünk. A következtetés alapján ismét arra a gondolatra juthatnánk, hogy A atomjai kétszer akkora
távolságot tesznek meg, mint B atomjai. Ha azonban a szabad atomoknak az űrben való mozgásáról tett
megállapításainkat figyelembe vesszük, akkor belátjuk, hogy következtetésünk téves volt. Az atomok u.i.
nem mozdulatlanok a test belsejében sem, hanem miként az űrben, itt is mozognak, de állandóan
összeütköznek egymással. Az alatt a csak elgondolható idő alatt minden atom mindkét test belsejében
egyenlő utat tesz meg az alatt a csak gondolatban elképzelhető legrövidebb alatt. Mi okozza tehát azt, hogy
A test gyorsabban halad, mint B? Az, hogy A testben több atom mozog az egész testtel egyező irányban
mint B testben. B-ben több az antikope, több atom akadályozza a főirányban való mozgást, s így az egész
test is a gondolat gyorsaságával repülne: csak az állandó belső összeütközések okozzák, hogy nem is
láthatnánk őket meg abban az esetben sem, ha maguk az atomok láthatóak volnának. Maga a szöveg olyan
formában utal ezekre a fejtegetésekre, hogy már az ellenvető elismeri azt, aminek alapján a levél haladó
olvasójától jólismert Peri phuseos őt megcáfolja.
18 Egy újabb felmerülő ellenvetést hárít el: az összetett test mozgása a testet alkotó atomok mozgásának az
összegeződése, az atomok a test belsejében való mozgása pedig minden irányban megtett apró pályácskák
sorozata; ennek alapján most már azt gondolhatna valaki, hogy bár nem látjuk, az összetett test is megteszi
azt a sokféle pályát és úgy érkezik útjának végéhez. Ez azonban elképzelhetetlen és teljesen ellentmondana
az érzékelés tanúságainak: ebben az esetben u.i. minden test bármely lehetséges helyről, bármely irányból
érkezhetnek, amely irányból valamelyik atomja érkezett és nemcsak onnan érkezhetnek, ahonnan mi
megfigyeltük az indulást. Ebben az esetben azonban illuziónak kellene tartanunk az összetett test tőlünk is
érzékek mozgását és azokat az elképzelt felfoghatatlanul apró pályákat kellene valóságnak tartanunk. Ez
azonban téves, az összetett testnek az érzékelhető mozgása is valóság: az összetett testet alkotó atomok a
gondolat gyorsaságával repülnek különböző irányú rövidke pályájukon, az egész test azonban egy új
egység, mely valóban az érzékszervünkkel megfigyelt pályát fut be.
19 „egész addig"= egészen a megfigyelhető idő kezdetéig. A csak gondolatban megragadható idő alatt
ugyanis a mozgás az individuális atomoknak gondolatgyorsaságú mozgása, ezalatt nincs antikope, de

mihelyt a megfigyelhető időbe lépünk át, akkor a mozgás már az összetett test mozgása s ez pedig a belső
összeütközés külső kifejeződése.
20 „Az epikureus pszichológia vázlat "(Heinze), amelynek részletesebb kifejezését L. Heinze kiadásában

hasonlítjuk, amelyekhez valami meleg vegyült: bizonyos tekintetben az elsőhöz más
szempontból pedig a másodikhoz hasonlít. A lélek harmadik része finom részecskéivel a
fenti kettőt is sokkal felülmúlja, s ennélfogva az atomtömeg többi részével még inkább
képes együtt érezni. Ezt az egészet a lélek erői igazolják, az érzések, a gyorsan fellépő
indulatok, a gondolatok és az, amitől megfosztva meghalunk. Azt is le kell szögezni, hogy
az érzékelésnek a legfőbb oka a lélek; aligha fogna fel azonban érzéki benyomást, ha az
atomtömeg többi része nem fedne el valamiképpen. Az atomtömeg többi része amely a
[64] léleknek ezen okát adja, ezért tőle részt kap ebből a járulékos tulajdonságából is, de
semmiesetre sem mindből, amelyekkel a lélek rendelkezik: ezért van, hogy a lélek
távozása után az atomtömeg többi része képtelen az érzékelésbe. Az atomtömeg többi
részének ugyanis önmagában nem volt ilyen képessége hanem egy másik, vele együtt
létrejött valami nyújtotta azt neki. Ez a létező az önmagában teljessé tett erejével az
(atomok) mozgása révén az érzékelés képességet önmaga számára önmagában
létrehozta s azután az érintkezés és az együttérzés folytán a többi résznek is átadja,
ahogy már mondtam. Ezért a lélek, amíg az emberben van, akkor sem lesz érzéketlen, ha
valamelyik más testrész21 elvész; sőt, ha belőle (a lélekből) is együtt vesz valami akkor,
amikor a lelket beborító valami egészen tönkremegy, vagy egy része elpusztul, ha a lélek
egyáltalán megmarad, megtartja érzékelő képességét. Az atomtömeg többi része viszont,
ha egészben vagy részben meg is marad, nem rendelkezik az érzékelés képességével, ha
az az atom-mennyiség elveszett, amely a lélek lényegéhez szükséges. Sőt ha az egész
atomtömeg feloszlik, a lélek is szétszóródik és nem tartja meg többé ugyanazokat az
erőket és nem mozog, úgy - hogy érzékelni sem tud. Nem lehet ugyanis elképzelni, hogy a
lélek továbbra is érzékeljen, ha nincs a testi szervekben és [65] hogy továbbra is
ugyanazokat a mozgásokat hajtsa végre, araikor a lelket beborító és körülvevő valami
nem olyasfajta, mint amilyenben most van és ezeket a mozgásokat végrehajtja. Hanem
hát ehhez meg azt is meg kell gondolnunk, hogy. az általános szóhasználatban
testetlennek azt mondják, amit önmagában létezőnek, kivéve az űrt. Az űr viszont nem
képes hatni, sem hatást elszenvedni, hanem csak önmagán át mozgási lehetőséget nyújt
a testeknek. Azok tehát, akik azt mondják, hogy a lélek nem testi valami, esztelenül
beszélnek. Hiszen sem cselekedni, sem felfogni nem tudna, ha olyan fajta volna.
Valójában pedig világosan megkülönböztethetjük a lélekkel kapcsolatban ezt a két
járulékot. Ha valaki a lélekre vonatkozó mindezen fejtegetéseinket az érzésekre
olvashatjuk. A vázlat háromrészből áll: 1. A lélek „anyaga", 2. az érzékelés lélektana, 3. ennek tanulságai a
léleknek és az atomtömeg többi részének viszonyára vonatkozólag. Ep. először azt szögezi le, hogy a lélek
testi, anyagi létező. Valószínűleg kora peripatetikus mestereivel kell itt vitázni, akik Arist entelecheia-
fogalmat valószínűleg a pythagoreus harmónia-fogalom irányába módosítottak, s tagadták, hogy a lélek
önmagában létezik. Érdekes jelenség, hogy míg a nyugateurópai kultúrában, ha szabad ezúttal egész durva,
általánosításokat használnunk, főleg a „materialista" Ep. szögezi le a lélek más értelmében vett önálló
létezését, a spiritualista pythagoreizmus tanítványaival szemben. A lélek létezésének modern
problematikája - s az egész nyugateurópai lélektan - termékeny ösztönzését, magasabb, de nem feltétlenül
relativizmusra vezető szempontot kaphatna a kérdéskomplexus antik megfogalmazásának a
tanulmányozásából; ehhez azonban az antik lélektannak a modern követelményeknek megfelelő
ábrázolására volna szükség. - A modern fordítók (Bailey is) ebben a fejezetben a stílus nehézkességének
elkerülésének érdekében következetlenül járnak el: mivel kijelentették, hogy a lélek is testi valami, az
embernek azt a részét, ami nem lélek, nem nevezhetjük testnek, hanem minden esetben az „atomtömeg
többi részének" kellene fordítanunk.
21 A magyarázok nagyrésze, úgy látszik a kitűnő angol kommentátor sem veszi észre, hogy a „valamelyik
más testrész" kifejezést Lucretius e soraival kell összefüggésbe hoznunk, (amelyek a különben teljesen
egybeesésének bizonyos modern pszihológusok felfogásával). "Primum animum dico,...- esse hominis
partem nilo minus ac manus ac pes - atque oculi partes animantis totius exstant." helyett azt mondja, hogy
"so long as the soul in the body", nyilván a test-lélek ellentétpár fogalomkörében maradt.

visszavezeti, jól megjegyezve azt, amit fentebb mondtunk, be fogja látni, hogy
tételeinkből mindezt eléggé összefoglaltuk ahhoz, hogy ezekből kiindulva szilárd
alapokkal a részletkérdések alapos kutatására induljon. [66]
V. De eis quae corporibus accident coninucta corpori, esse figuram colorem

magnitudinem ponduas talia
Tudnunk kell továbbá, hogy az alakok, színek, a nagyság és súlyviszonyok és mindazok,

amiket a testről állíthatunk, jóllehet állandó tulajdonságai minden testnek, vagy pedig
csak a látható és épp e tulajdonságok érzékelése révén felfogható testeknek, nem
tekinthetők önálló létezőknek22. (Ezt ugyanis lehetetlen elképzelnünk.) Azt sem szabad
feltételezhetnünk, hogy egyáltalán nem léteznek, sem azt, hogy bizonyos fajta testtel
összefüggő testnélküli létezők, vagy hogy anyagi részei a testnek, hanem azt kell
tartanunk, hogy az egész test a maga teljességében a saját állandó természetet az ő
összességükből meríti. Nem abban az értelemben, mintha azok összekapcsolódásának az
eredménye volna, mint amikor egy nagyobb szerkezet alakul ki a részecskékből, akár a
legkisebb elemekből, akár pedig más, az egész testnél kisebb részecskékből, hanem csak
úgy, ahogy mondom: azok összességéből meríti a saját állandó létezését. Minden állandó
tulajdonságnak megvan a saját eszköze, hogy észrevehessék és megkülönböztethessék,
úgy azonban, [67] hogy mindig követi az egésznek a képe, s attól semmiképpen sem
lehet elválasztani, hanem éppen amiatt mondunk valamit testnek, mert mindazokról a
tulajdonságokról együtt veszünk tudomást.
Esse porro eventa corpori velut motum quietem affectum
Azonkívül a testeket gyakran érik és nem követik állandóan (ideiglenes járulékok,

amelyekről nem szabad azt hinnünk, hogy egyáltalán nem léteznek, vagy pedig az egész
test tulajdonságával rendelkeznek) sem azt, hogy a láthatatlan dolgok közé tartoznak
vagy testtelenek. Ha a megnevezést a leggyakoribb jelentésében használjuk, akkor
nyilvánvaló lesz, hogy az ideiglenes járulékok az egésznek a természetével sem
rendelkeznek, amelyet mi teljességgel felfogva testnek nevezünk, sem az állandó
tulajdonságok természetével, amelyek nélkül testet nem lehet elképzelni. Bizonyos
felfogó műveletek eredményeképpen, miközben az egész test is ott van, adhatjuk ezt a
megnevezést, de csak abban az esetben, ha mindegyik éppen a szemünkbe tűnik, mivel
az ideiglenes járulékok közvetlen belátását a létezők világából azért mert nem
rendelkezik annak az egésznek a természetével, amelyen előfordul, s [68] az állandóan
megmaradó tulajdonságok természetével sem. Azt sem szabad azonban hinnünk, hogy
önálló létezők (ezt sem az ideiglenes járulékokról, sem az állandó tulajdonságokról nem
lehet elképzelni), hanem ahogy érzékelésünk is megmutatkozik, azt kell gondolnunk,
hogy mindezek a testeken fordulnak elő, mint járulékok, és nem maradnak meg
állandóan, s önmagukban véve nincs helyük az anyagi létezők sorában, hanem azon a
módon látjuk őket, ahogy az érzékelésünk jellegzetességüket mutatja.
Tempus in quo genere rerum sit
A fentiekhez meg a következőket is jól meg kell jegyezni: az időt nem szabad úgy
22 Platon ideatanát cáfolja azzal, hogy ezeket a tulajdonságokat a testtől függetlenül nem tudjuk elképzelni.
Utána Aristoteles, majd a Csarnok felfogásának cáfolata következik.

kutatnunk, mint a többi dolgot, amelyet egy alapul szolgáló tárgyon olyanformán
vizsgálunk, hogy visszavezetjük az általános fogalmakra, amelyeket saját elménkben
kialakítottunk, hanem magát a közvetlen intuíciót, amelyeknek alapján hosszú vagy
rövid időről beszélünk, kell vizsgálnunk úgy alkalmazva intuíciónkat az időre mint más
dolgokra szoktuk. Más megjelöléseket sem szabad, mint jobbakat az időre alkalmazni,
hanem a szokásos kifejezéseket kell használnunk vele kapcsolatban. Más egyebeket sem
szabad róla állítani mintha az lényegében azonos [69] volna ezzel a különleges létezővel
(mert néhányan ezt teszik), hanem mindenekelőtt csak gondolatban kell
megjelenítenünk azt, amivel egybekapcsoljuk azt a sajátságot és amivel mérjük. Ehhez
ugyanis nem bizonyításra, hanem annak meggondolására van szükség, hogy az időről a
nappalokkal és éjszakákkal és azok részivel kapcsolatban beszélünk, hasonlóképpen
érzésekkel és érzésektől mentes állapotokkal, mozgásokkal és nyugalmi helyzetekkel
összefüggésben: ezekkel kapcsolatban ismét valamilyen sajátságos fajtájú járuléknak
fogjuk fel azt, amire az idő megjelölést alkalmazzuk23.
VI. De mundis
A fentebb mondottakon kívül azt is kell hinnünk, hogy a világok és minden határolt
összetett test, amely állandóan a látott dolgokhoz hasonló benyomást kelt, a
végtelenből keletkezett és hogy minden olyan dolog a nagyobbak és a kisebbek, az anyag
sajátságos összesűrűsödéséből vált ki; és mind újból felbomlik, egyrészük gyorsabban,
másrészük lassabban, egyik részük ilyen, többi részük másfajta okok hatása alatt. Azt
nem kell hinnünk, hogy a világok szükségszerűen egyfajta alakúak, (sem azt, hogy
minden lehetséges alakot felvehetnek. Hinnünk [70] kell továbbá, hogy minden világban
vannak élőlények, növények és más dolgok, amelyeket mi ebben a világban látunk.).
Senki sem tudna ugyanis kimutatni, hogy bizonyosfajta világban olyanfajta magok
(atomok), amelyekből élőlények, növények és a többi szemlélt dolgok valamennyien
össze vannak téve, nem léteznek, vagy hogy másfajta világban viszont ez nem is volna
lehetséges24.
De artitum initiis et loquellae origine
Azt is el kell továbbá fogadnunk, hogy az emberi természet sok mindenféle dologban
maguk az életkörülmények tanítottak és kényszerítőleg irányítottak, a gondolkodás
pedig a természet által nyújtott dolgokat pontosan kidolgozza és további dolgokat talál
fel, bizonyos körülmények között gyorsabban, más körülmények között lassan, bizonyos
periódusokban és időkben nagy előre haladást tesz, más korokban kisebbet. Így hát a
neveket is kezdetben nem meggondolás alapján adtak, hanem az emberek természete a
különböző népeknél különböző módon sajátságos benyomásokat fogott fel; az egyes
érzések és benyomások alapján megformált levegőt sajátságos módon annak az egyes
népek lakóhelyei között van. Később minden népnél közös [71] meggondolás alapján is
adtak sajátságos neveket, hogy a jelentésük egymás számára kevésbé legyenek
kétértelműek és rövidebben meg lehessen őket fogalmazni. Azok akik addig nem látott
23 A tér (az üres tér, az űr) szinte önálló létező, az idő viszont csak sajátságos fajtájú járulék. Arist,
időmeghatározása után erőtlennek tűnik ez a fejtegetés, de gondoljunk csak arra, hogy Husserl már-már
klasszikusnak tűnő meghatározása után is mennyire megoldatlannak érezte a problémát saját tanítványa.
24 Ennek és a következő fejezetnek a tárgyát Lucr. tovább viszi a V. könyvben, amely számos ponton Darwin
írásaira emlékeztet. Meg a struggle for the life gondolatat is keresztülviszi. Látjuk tehát, hogy Guyau joggal
mutatta ki az újkori angol gondolkodásban az epikureus jelleget.

dolgok fogalmait vittek be, mivel még ismerték azokat, amikor továbbadtak, bizonyos
hangokat a természetes kényszer alapján ejtették ki, másokat a legáltalánosabb képzési
mód szerint meggondolás útján választottak, s így tettek jelentésüket világossá.
VII. De rebus caelestibus-corpora caelestia neque deo operante moveri, neque ipsa deos
esse
Azután meg nem szabad azt hinnünk, hogy az égitestek mozgása, megfordulása, (a nap
és hold) fogyatkozása, felkelése és leszállása és a fentiekhez hasonló dolgok úgy
történnek, hogy valaki irányítja, elrendezi, ill. valaha elrendezte és ugyanakkor ez a lény
a halhatatlansággal együtt teljes boldogságot is élvez. Az ügyes bajos dolgok, a gondok, a
düh és a szeretet kitörései ugyanis nem férnek össze az istenek boldogságával, hanem
mindaz a gyengeséggel, a félelemmel és a környezettől való függéssel tartozik egybe. Az
sem lehet, hogy a boldogsággal rendelkező lények egyszersmind összecsomósodott tűz is
legyenek s akaratuk szerint vegyék fel saját [72] pályájukat. Meg kell őriznünk teljesen
az Istenek magasztosságát minden megjelölésben, amelyek ilyenfajta fogalmakhoz
vezetnek, hogy ezekből az Istenek fennségével ellentétben álló vélekedések ne
keletkezzenek. Ellenkező esetben ez az ellentét a lelkekben a legnagyobb zavart idézi élő.
Azt kell tartanunk tehát, hogy a körforgások törvényszerűsége annak folytán jött létre,
hogy az anyag a világ keletkezésekor eredetileg ezekbe a gömbszerű tömegekbe záródott
be.
Haec quae de rebus gravissimis percipiantur certa, sed quade in caelo observantur
incerta esse
Azt kell hinnünk továbbá, hogy a legfontosabb jelenségek okának kutatása a

természetfilozófia feladata és hogy az égijelenségekről való tudásunkban a boldogság
ebben és annak az ismeretében rejlik, hogy milyen természetű létezőket látunk az égi
jelenségek között, továbbá abban, ami rokon a boldogságunkhoz szükséges pontos
tudással, nemkülönben annak felismerésében, hogy semmi ami többféleképpen és
valahogy másképp is lehetséges, nem tartozik ezek közé, hanem egyszerűen: az
elpusztíthatatlan és boldog lényben egyáltalán semmi sincs, ami kétséget vagy bárminő
zavart okozna. [73]
Hogy ez feltétlenül így van, értelmünkkel is beláthatjuk. Az azonban, ha valaki az
égitestek lenyugvásának, felkelésének, megfordulásának, el sötétedésének és az ezekhez
hasonló jelenségek részletes kutatásával foglalkozik, semmit sem jelent ahhoz a
boldogsághoz, amelyet a tudás nyújt, hanem az ilyesmik ismeretében is éppúgy
retteghetnek, mintha nem ismerték volna fel őket, ha nem tudják, hogy milyen a
jelenségeknek a természete és a végső oka. Sőt meg nagyobb is lehet félelmük, ha a
részletek megismerése folytán felébredt csodálkozásuk nem képes megoldást találni és
megérteni az alapjelenségek törvényszerűséget. Ezért, ha az égitestek fordulatainak, stb.
több okát is találjuk, ahogy a részletekre irányuló kutatásnál is történt, nem szabad azt
hinnünk, hogy azokra a dolgokra irányuló kutatásunk nem volt elég alapos lelkünk
zavartalanságának és boldogságának a gyarapítása. Ilyenformán azt is meg kell
vizsgálnunk, hányféle módon megy végbe nálunk (a földön) a hasonló jelenség, ha az
égijelenségek és boldogságnak és minden, érzékszerveink számára megfoghatatlan
jelenség okát kutatjuk. Azokat az embereket pedig meg kell vetnünk akik nem tudják mi
az, ami csak egyféleképpen létezik vagy jött létre s mi az, ami többféleképpen juthat
elénk (az olyan dolgok [74] esetében, amelyek csak bizonyos távolságról nyújtanak

magukról képet), s meg csak azt sem tisztázták magukban, hogy milyen dolgokban nem
lehetséges nyugvópontra jutni. Ha azt tartjuk, hogy egy jelenség így is végbemehet és oly
körülmények között is, melyek mellett a lelki nyugalom hasonlóképpen lehetséges akkor
éppen azért, mert tudjuk, hogy a jelenség különböző módon is végbe mehet, éppolyan
lelki nyugalmat élvezünk, mintha tudnánk, hogy éppen úgy és nem másképp történik.
Vitate peturbationes nasci ex prava de dis perceptione
Mindehhez meg azt is tisztán kell látnunk, hogy az emberi lélekben a legnagyobb zavart
az okozza, hogy az égitestek boldog és halhatatlan lényeknek gondolják és ugyanakkor
ezekkel ellentétben álló szándékokat cselekedeteket és indító okokat tulajdonítanak
nekik; a zavar másik oka, hogy mindig örökké tartó nyomorúságot varnak és képzelnek
el a mítoszoknak megfelelően, vagy pedig rettegnek a halálban való érzéketlenségtől,
mintha az egyáltalán érdekelne őket; a zavar harmadik főoka hogy ez nem ésszerű
meggyőződés alapján történik velük, hanem valami értelmetlen előítélet révén s azért,
mivel nem [75] ismerik a szenvedés határait, ugyanolyan vagy meg nagyobb zavart
szenvednek, mintha ugyanezt a hiedelmet ésszerű meggyőződés alapján nyertek volna. A
lelki nyugalom azonban abban van, hogy mindentől megszabadulnak és állandóan
emlékezetünkben tartjuk a leglényegesebb általános tételeket.
Sensibus esse utendum
Ezért az aktuális érzésekre és észrevételekre kell figyelnünk, éspedig a közösen észlelt

jelenségekre együtt, az egyedül észleltekre pedig külön, valamennyi ítéleti alap
figyelembevételével, minden közvetlen intuícióra. Ha ugyanis ezekre tekintettel vagyunk
helyesen ítéljük meg a zavarnak és a félelemnek az okát és megtanulva az égi
tünemények és a többi újra meg újra elénk kerülő jelenségeknek magyarázatát,
megszabadulunk azoktól, amik a többi embernek szörnyű félelmet okoznak.
Epilógus
Ez a legfontosabb tanításaim összefoglalása, kedves Herodotos, a mennyiség lényegéről.

Talán alkalmas lesz ez az előadás arra, hogy pontosan megértsék. Azt hiszem, ha valaki
nem is lesz képes, hogy [76] a tanítás minden részletének alapos kutatásához hozzá
kezdjen, a többi emberrel szemben mégis összehasonlíthatatlan erőt fog nyerni. Hiszen
önmagától is sok részletkérdést fog világossá tenni az egész rendszerünkkel való
kapcsolat alapján és ha ezeket az alapelveket emlékezetébe vési, állandóan segíteni
fogjak. Ez az összefoglalás ugyanis olyan, hogy azok is, akik a részletkérdéseket kielégítő
módon vagy teljesen áttanulmányoztak, a mindenség természetéről való kutatásaik nagy
részét ilyenfajta belátásokra vezethetik vissza Azok közül pedig, akik nem tartoznak
minden tekintetben a tökéletes (kutatók) közé, ebből az összefoglalásból egyesek szóbeli
előadás nélkül is gyorsan szerezhetnek áttekintést az alapigazságokról, hogy így lelkük
nyugalmát biztosíthassák. [77]

Alapelvek
I. A boldog és romolhatatlan lény sem maga nem bajlódik, sem másnak nem okoz
vesződséget, úgy, hogy sem harag, sem kegy nem tartozik lényéhez: hiszen minden
ilyesmi csak erőtlen lényében található.
II. A halál egyáltalán nem tartozik ránk: mert ami feloszlott, az már érzéketlen, - az
érzéketlen pedig egyáltalán nem tartozik ránk.
III. A gyönyörök nagyságának határa: minden fájdalom kiküszöbölése. Ahol a
gyönyörűség jelen van, ameddig csak jelen van, ott nincs semmi testi, sem lelki
fájdalom,"sem mindkettő együttvéve1.
IV. A fájdalom nem időzik szakadatlanul a húsban2, hanem az éles fajdalom csak igen
rövid ideig van jelen, - az pedig, amely éppen csak felülmúlja a gyönyörűséget a húsban,
szintén nem tart napokon keresztül. A tartós gyengélkedéssel pedig a húsban több
gyönyörűség, mint fájdalom jár együtt.
V. Nem lehet gyönyörűségesen élni anélkül, hogy értelmesen, szépen és igazságosan ne
élne az ember: de értelmesen, szépen és igazságosan sem lehet élni úgy, hogy
gyönyörűségesen ne élne az [79] ember. Akiben ez (a gyönyörűség) nincs meg, az
bizonyára nem el értelmesen, szépen és igazságosan; akiben pedig ez (az erény) nincs
meg, lehetetlenség, hogy gyönyörűségesen éljen.
VI. Miden dolog: természet szerint való jó, aminek segítségével egyáltalán képesek
vagyunk elérni azt, hogy bátorságban lehessünk az emberek iránt.
VII. Híresek és ünnepeltek akartak némelyek lenni, abban a hiszemben, hogy így
megszerzik az emberek felöl való biztonságot. Úgy, hogy, ha tényleg biztonságos az
ilyenek élete, akkor elnyerték a természetes jót: ha ellenben nem biztonságos, akkor
nincsenek birtokában annak, amire kezdettől fogva a Természet belső lényegének
megfelelően törekedtek3.
VIII. Semmiféle gyönyör sem rossz - önmagában, azonban bizonyos gyönyörökét oly
úton lehet megszerezni, amely a gyönyöröknél sokszorosabban nagyobb nyugtalanságot
okoz.
IX. Ha minden gyönyör időben is tartóssá volna tehető, és az egész szervezetnek, vagy
legalábbis a természetünk legfontosabb részeinek osztályrészévé lenne, - egyáltalán nem
különböznének a gyönyörök egymástól. [80]
X. Ha azok a dolgok, melyek a ledér emberek gyönyöreit előidézik, elűznek az elme
félelmeit az égi tüneményekre, a halálra és a fájdalmakra vonatkozólag, továbbá
megtanítanának arra, hogy mi a vágyak és a fájdalmak határa4, - akkor nem találnának
kivetni valót bennünk, hiszen mindenünnen gyönyörrel telnének meg és sehonnan sem
1 E tanítás egyrészt a kyrenei hedonikusok ellen irányul, akik szerint a fájdalommentesség meg nem
gyönyörűség, hanem csak semleges állapot, míg a gyönyör valami pozitív mozgalmasság, megrezdülés.
Másrészt Platon ellen, aki szerint a fájdalommal vegyített gyönyörök is vannak. (Bár az igazi gyönyör
Platon szerint is tiszta, vegyítetlen.)
S a fájdalommentesség a gyönyör maximuma, mert ennél nagyobb gyönyört elérni nem lehet, legfeljebb
variálható a gyönyörűség: különböző ételekkel űzhetem el az éhséget.
2 Minthogy a test Epikurosnál a szinten atomokból álló lelket is magábazárja, ezért beszél a húsról,
valahányszor tisztán testies dolgokról szól.

3 A természet lényegének megfelelő törekvés: a zavartalan nyugalomra, vagyis: az igazi gyönyörűségre
törekvés.
4 A vágyak határa: a fájdalom-mentesség. A fájdalmak határára nézve l. a IV. alapelvet.

szereznének sem testi sem lelki fájdalmát, - már pedig ez az igazi rossz!
XI. Ha mintsem gyötörnének bennünket az égi jelenségekre s a halálra vonatkozó
aggodalmak, hogy talán mégis némileg ránk tartozik a halál, - továbbá nem zavarna az,
hogy nem ismerjük fel a fájdalmak és a vágyak határait, - akkor nem volnának rászorulva
a természettudományra.
XII. Nem lehet a legfontosabb dolgokat illetőleg a félelmet elűzni, ha az ember nem látja
be: milyen a Mindenség természete, hanem csak gyanít valamit azokból, amik a mítoszok
világába tartoznak. Úgy, hogy természettudomány nélkül nem lehet a gyönyöröket
elnyerni.
XIII. Semmi haszna sincs annak, ha az emberekkel szemben való biztonságot
megszerezzük, ha az égi tüneményekre, a föld alatti s egyáltalán a végtelenségben lévő
dolgokra vonatkozó aggályaink továbbra is fennállnak. [81]
XIV. Az emberektől való biztonságnak - mely bizonyos fokig némi elhárító képességből
származik - legtisztább forrása a biztonság, mely a nyugalomból és a tömegtől való
visszavonultságból ered.
XV. A természet szerint való gazdagságnak megvan a határa és könnyen megszerezhető;
ellenben a hiú képzelődés szerint való gazdagság a végtelenbe nyúlik.
XVI. Csupán kis dolgokban állhat útjában a bölcsnek a szerencse, ellenben a legnagyobb
és legfontosabb dolgokat a meggondolás kormányozta és kormányozza életének egész
idején át szakadatlanul és fogja is kormányozni.
XVII. Az igazságos ember minden zavartól a lehető legmentesebb, az igazságtalan pedig a
legtöbb zavarral teli.
XVIII. A hús gyönyöre nem növekszik, ha egyszer a nélkülözés okozta fájdalmat
kiküszöböltük, hanem csupán változatossá tehető; a lelki gyönyörűség határát viszont
azoknak a megoldása adja, melyek az elme számára a legnagyobb félelmeket
szoktak okozni.
XIX. A határtalan és a határolt idő egyenlően foglalja magába a gyönyörűséget, ha az
ember megfontolással mérlegeli a gyönyörűség határait. [82]
XX. A hús a gyönyörűség határait végtelennek érzi, és végtelen idő volna szükséges ezt
megszerezni. Az elme azonban, a hús legfőbb javának és határának5 értelmes belátásával
érvén el és elűzvén az örök életre vonatkozó félelmeket, a tökéletes életet szerzi meg
számunkra, s így egyáltalán nem szorulunk többé az idő végtelenségére; - de nem is tér
ki a gyönyör elöl, s midőn a körülmények az életből való kilépést hozzák magukkal, nem
úgy fogadja a nagy fordulatot, mint aki elmulasztott valamit a legjobb életből.
XXI. Aki felismerte az élet határait6, tudja, hogy könnyen elérhetjük azt, hogy a hiány
okozta fájdalmat kiküszöböljük és egész életünket tökéletessé tegyük; úgy, hogy
egyáltalán nem szorul küzdelmet jelentő dolgokra.
XXII. Szem előtt kell tartanunk a szilárdan álló célt7 és az érzékelést nyújtotta teljes
világosságot, amelyre véleményeinket visszavezetjük; különben minden dolgunk
határozatlansággal és zavarral lesz teljes.
XXIII. Ha az összes érzékelések ellen harcra kelsz, nem lesz alapod amihez viszonyítva
megítéled épp azokat az érzékeléseket, amikről azt állítod, hogy hamisak. [83]
XXIV. Ha valamely érzékelést egyszerűen elvétsz, és nem különbözteted meg egymástól a
véleményedet8, mely meg megerősítésre vár és azt, ami a külső vagy belső
5 T.i. a fájdalom-mentességnek.
6 A fájdalom-mentességet és a halálfélelem s az Istenektől való félelem kiküszöbölése folytán keletkező
lelki nyugalmat (ataraxiat).
7 A fájdalom-mentességet s a lelki nyugalmat.
8 Meg kell különböztetnünk az érzékelést magát s a belőle önkéntelenül levont következtetést. Ha egy

érzékelésedben vagy lelked minden intuitív képzetében már jelen van, - megzavarod
többi érzékelésedet is könnyelmű véleményeddel, úgy, hogy az igazság minden
megítélései alapját elveted magadtól.
Ha viszont szilárdan állítod mindazt, ami véleményszülte képzeteid között meg
megerősítő tanúbizonyságra vár és azt is, ami erre nem szorul, - nem kerülheted ki a
tévedést, minthogy meg fogod őrizni a teljes bizonytalanságot a helyes és helytelenre
vonatkozó minden ítéletedben.
XXV. Ha minden alkalommal minden tetted nem a Természet beteljesüléséhez9
viszonyítod, hanem előbb megfordulsz és akár törekvésedet, akár menekvésedet valami
más szempont szerint intézed, - tetteid nem lesznek elveiddel összhangban.
XXVI. A vágyak közül mindazok, melyek nem idéznek elő fájdalmát, ha a nem
elégülhetnek ki, - nem szükségesek, hanem feszültségük könnyen feloldható, ha a vágy
tárgya nehezen szerezhető meg, vagy úgy látszik, hogy kielégítésük kárt okozna. [84]
XXVII. Mindazon javak közül, melyeket a bölcsesség szerez a teljes élet boldogsága
számára, a legeslegnagyobb a barátság birtoklása.
XXVIII. Ugyanez a felismerés, mely bátorságot adott nekünk afelől, hogy semmiféle
félelmetes dolog nem tart örökké, sőt sokáig sem, - látta be azt is, hogy az élet határok
közé szorított bajai közepette is a legtökéletesebb biztosíték: a barátság.
XXIX. A vágyak közül némelyek természetesek és szükségesek; mások pedig
természetesek ugyan de nem szükségesek; végül vannak olyanok, melyek se nem
természetesek, se nem szükségesek, hanem üres képzelődés folytán támadnak.
XXX. Mindazok a természetes vágyak, melyek kielégítetlenségük esetén sem idéznek elő
fájdalmát, s mégis feszülten megvan bennük a törekvés, hiú képzelődés folytán
támadnak és nem saját természetük folytán nem oldódik meg feszültségük, hanem az
embereknek hiú képzelődésére való hajlandósága folytán.10
XXXI. A Természet Igazságossága: az összetartásra és közjóra vonatkozó szerződés
avégből, hogy se ne ártsunk egymásnak, se ártalmat ne szenvedjünk. [85]
XXXII. Mindazon élőlények számára, melyek nem voltak képesek szerződést kötni
egymással arra nézve, hogy ne ártsanak egymásnak és ártalmat ne szenvedjenek, -
egyáltalán nincs igazságos és igazságtalan; de éppígy nincs mindazon népek számára
sem, amelyek vagy nem tudtak, vagy nem akartak szerződést kötni azt illetőleg, hogy
kölcsönösen ne ártsanak egymásnak.
XXXIII. Az igazságosság nem önmagában való dolog, hanem az emberek egymással való
érintkezése közben bármikor, akármilyen nagyságú területre vonatkozólag létrejött
szerződés azt illetőleg, hogy kölcsönösen ne ártsanak egymásnak.
XXXIV. Az igazságtalanság nem önmagában való rossz, hanem a gyanakvó rettegés
folytán, vajon titokban fog-e maradni az erre felügyelő büntető hatóságok előtt.
XXXV. Aki titokban elkövet valamit azon vétkek közül, amelyeket illetőleg az emberek
megállapodása kötött, hogy kölcsönösen nem ártanak egymásnak, - annak nem lehet
bíznia abban, hogy titokban fog maradni, meg ha pillanatnyilag ezerszer is titokban
marad. Mert haláláig bizonytalan, hogy titokban fog-e mindvégig maradni. [86]
XXXVI. Általánosságban az igazságos mindenki számára ugyanaz, valami, ami
kölcsönösen előnyös az egymással való közösségi érintkezésben; azonban a vidéknek és
mindenféle egyéb körülménynek sajátos voltára tekintettel nem bizonyul ugyanaz a
dolog mindenki számára igazságosnak.
torony messziről kereknek látszik, ez, mint érzékelés, igaz: de ha valóban kereknek tartjuk, ez már a mi
következtetésünk, ami meg a közelebbről való megtekintés megerősítő tanúbizonyságra szorul.
9 A valódi gyönyörűséghez: a fájdalom-mentes nyugalomhoz.
10 E vágyak tipikus példája a szerelem.

XXXVII. Azok közül a dolgok közül, melyek igazságosnak vannak elismerve, az, amiről
bebizonyul, hogy előnyös az egymással való közösség szükségleteiben, magában foglalja
az Igazság biztosítékát, akár ugyanaz, akár nemugyanaz mindenki számára. Ha azonban
törvényt hoz valaki és az nem út ki az egymással való közösség javára, ez többé nem
foglalja magában az Igazságosság természetes lényegét.
S ha az Igazságossággal együttjáró közjó meg is változik, de bizonyos ideig az
Igazságosság fogalmával összhangban11 van, azalatt az idő alatt semmivel sem volt
kevésbé igazságos azok számára, kik nem üres szavakkal zavarják meg önmagukat,
hanem a tényekre vannak tekintettel.
XXXVIII. Ha valahol, noha nem változtak meg a körülmények, az igazságosnak elismert
dolgok a gyakorlatban nem mutatkoznak az Igazságosság fogalmával összhangban
lévőnek, - ezek a dolgok nem is voltak valóban igazságosak. Ahol viszont a [87]
körülmények megváltozása folytán nem járulnak többé hozza a közjóhoz ugyanazok az
igazságosak voltak, midőn a polgártársak egymással való közösséghez üdvösen
hozzájárultak, midőn ehhez nem járultak hozzá, többé már nem voltak igazságosak.
XXXIX. Aki külső körülményekből eredő nyugtalanító elemet a maga számára a legjobban
elrendezte, az mindazt, amit lehet, megnyerni a maga számára; amit pedig nem lehet,
legalább nem teszi magától idegenné; végül amikkel szemben ez sem lehetséges, azokkal
nem elegyedik össze és kiűzi életéből mindazokat a dolgokat, amelyekkel szemben ez az
eljárás előnyös.
XL. Akiknek megvan a képességük arra, hogy a lehető legnagyobb biztonságot szerezzék
meg szomszédaik részéről, azok a legkellemesebben is élnek egymással, mert a
legszilárdabb biztosítékkal: a bizalommal rendelkeznek és bár így a legteljesebb lelki
rokonságot értek el, mégsem siránkoznak halott barátjuk őelőttük való elköltözésén,
mintha ez valami szánnivaló dolog lenne.
11 Vagyis a közösségi életben mindenkinek javára szolgál.

Jegyzetek
Epikuros élete és művei (Kr.e.341-270)
Azt a keveset, amit életéről tudunk, elsősorban Diogenes Laertiosnak és Suidasnak

köszönhetjük. Egy Saraos szigetére költözött athéni gyarmatos gyermeke. Apja Neokles,
tanító volt. Korán kb. 12-14 éves korában kezdett filozófiával foglalkozni. Demokritos
tanítványa, Nausiphanes volt rá nagy hatással, de más mesterektől is tanult. 32 éves
korában kezdett tanítani, Mytileneben, Lampsacusban és Colophonban, 306-ban pedig a
görög szellemi élet központjában Athénben nyitott iskolát. Egy kertes házat vásárolt (Le
járdin d'Epicure) s szabad ég alatt folytatta filozófiai tárgyú beszélgetéseit. Néhány rövid
tartalmú ioniai látogatástól eltekintve, élete további részét Athénben töltötte, az
elkeseredett politikai harcokban azonban nem vett részt. Életét szörnyű kínok között
fejezte be, azonban eközben is a természet rendjéről beszélgetett s mint írja, nyugodt és
vidám volt. Kant megállapítása az antik filozófusok következetességéről Epikuros
esetében is igaz: úgy élt, ahogy tanított. [89]
Igen sokat írt, Diog.Laert. szerint munkáinak számával minden más filozófust felülmúlt.
A munkáira vonatkozó szétszórt tudósításokat Usener gyűjtötte össze. Kevés maradt
ránk műveiből: a legfontosabb összefüggő állapotban fennmaradt írásait, a
Herodotoshoz és a Menoikeushoz intézett leveleit, amelyeket kiadványunk közölt,
Diógenes Laertios munkájának X. könyvében találjuk meg. Ugyanebben a könyvben
olvassuk az "Alapelveket", amelyeket Epiktetos stoikus breviariumával szoktak
egybevetni és az Idomeneushoz intézett levelet is. [90]

A Menoikeushoz intézett levél
Diogenes Laertios X. könyvében sorrendben az utolsó, belső szépségben azonban első a

Menoikeushoz intézett levél. Epikuros a filozófus és a vallásalapító típusa között lebegett
s így az erkölcsi világnézet megalapozására abból a két problémából indult ki, amelyek a
vallásos elmélyülés középpontjában állnak: az Isten és a halál problémájáról. Miután
helyes képet adott az Istenek természetéről és legyőzte a haláltól való rettegésüket,
kimutatja, hogy az élet célja a gyönyör. Egy külön fejezetben hangsúlyozza - jól látta, hogy
évezredes félreértések kútfején áll, - hogy nem az élvezethajhászásban, hanem a józan
gondolkodásban és szerény életmódban rejlő gyönyörökről beszél. A befejező részben az
epikureus bölcs sorszemléletet és világhelyzetet mutatja be, akit végül is az Istenek közé
emel.
Mély bepillantást nyerünk a stoikus és az epikureus filozófia közötti összefüggésben, ha
e levél .....egybevetjük. Látni fogjuk, hogy azonos világhelyzetről és problémakörről van
szó, amelyben kétfajta reakciót figyelhetünk meg. Ez a kétféleség azonban korántsem
jelent olyan teljes szembeállítást, aminőt a szkhematizálásra törekvő
filozófiatörténészek munkáiban látunk. [91]
1. Lehet az Istenekről tapasztalatunk? Vagy a prolepsist velünk született ideának kell

felfognunk? Cicero meghatározásából erre is következtethetnénk. Quae est enim gens aut
quod genus huminum, quod non hábeat sinen doctrina anticipationem quandam
doerum? Qouam apellat rollepsin Ep., id est anteceptam anirao rei quandam
informátionem, sine qua nec intelligi quidquan, nec quaeri nec disputari potest;
Diog.Laert. viszont mneme tou pollakis exothen fanentos-nek mondja, tehát szerinte a
prolepsis ismétlődő külső benyomások hatása alatt keletkezik a lélekben. E két helyet
már Zeller szembe állítja. Figyelembe kell vennünk Lucertius tudósítását, amely szerint
az Istenekről is állandóan áramlanak hozzánk finom képecskék. (Az álom és
hallucinációs képzeteket is képecskék okozzák.) Ezért „enarges" az Istenek létezéséről
való tudásunk. Mivel azonban az Istenekről leváló képecskék túlságosan finomak, nem az
érzékszerveinkkel hanem az epibole tes dianoiás révén közvetlenül az elménkkel fogjuk
fel őket.
2. Bailey az enthent a tömeg megállapításaira vonatkoztatja s így új értelmezést ad a
szövegnek. Ez is kissé erőszakoltnak tűnik, épp úgy, mint Bignone-nak a levelek olasz
fordításában (Bari 1920) és Ernoutnak a Lucr.De rer.nat. bevezetéseképen írt [92]
francia fordításában (Paris 1925) tett ajánlatai, s ezért talán megmaradhatnánk a
szöveg kézenfekvőbb felfogása mellett, bár ennek tartalmi nehézsége van. Az azonban,
hogy Lucr idevonatkozó soraiban (V. 1160-1240) e helyhez gondolati párhuzamosságot
Bailey követését ajánlja.
3. S azt hiszik, hogy az Istenek is ilyenek, holott ők nem bajlódnak a világ és az emberek
ügyeivel. Ezzel a tömeg Isteneit el is intézte.
4. Valószínűleg Epicharmussal (kb.550-460) száll vitába aki azt mondta "Meghalni - az
távol legyen tőlem. Halottnak lenni, - az már engem nem érdekel."
Később Cicero idézi: "Emori nolo, sed me esse mortuum nihil aestimo."
5. Talán Mimnermosnak (Kr.e. 600-körül) a Theognis (Kr.e.550-körül) neve alatt járó
gyűjteményben lévő, amelyekben a szerző az ifjúság örömeinek élvezésére int.
6. Theognis 425-428. A hagyomány szerint Silenus árulta el ezt a nagy titkot Midás
királynak. Bármikor is fogalmaztak először, nyilvánvaló, hogy a görög pesszimizmus nagy

hagyományai után kb.e korban, talán Hegesiás Peisithanatossal érte el csúcspontját, akit
Ptolemaios Lagunak száműznie kellett Alexandriából, „mert szavainak hallatára sokan
[93] öngyilkosok lettek." Az a tény, hogy a „halálra buzdító" Hegesiás a kyrenei
(Aristippos) iskola tanítványa, alátámasztja a bevezetésnek azt a gondolatát, hogy
Aristippos iskolája filozófiai magjában a világnézeti katasztrófából született.
V.o.Docr.princ.X.Ep., a kyrenaikus iskola életigenlő tanítványa harcol itt az életet tagadó
irány ellen. Érdekesen alakulnak tovább Ep. gondolatai a halálról Seneca írásaiban.
7. Ismét a kyrenaikusok ellen érvel, akik szerint „csak a jelen a miénk."
8. Egy sokoliaszta szerint pl. szükséges a táplálkozás; természetes, de nem szükséges a
nemi érintkezés; egy bizonyos meghatározott fajta étel se nem szükséges, se nem
természetes.
9. Ep.eltér a kyrenaiusoktól, mert szerinte már a fájdalommentes állapot a jó. Ezért
izgatja Ep-t, mint az alapelvekben látni fogjuk, a gyönyör és a fájdalom határainak
kérdése.
10. Az etikában a hathosnak ugyanolyan központi szerepe van, mint az
ismeretelméletben az aisthesisnek. - Íme a modern pszichológia nagy egyszerűsítése:
minden cselekvésnek alapja valamiféle vagy, törekvés, feszültség, a hiányérzet. Ez
hajt bennünket a választás, ill. menekülés aktusai felé. [94]
11. E mondat alapján tartják Ep-t az angol utilitarisztikus filozófia ősének.
12. E fejezet cinikus és sztoikus gondolatokra emlékeztet.
13. Szakít a kyrenaikusokkal s moráljának intellektualisztikus színezetet ad.
14. A hellenisztikus filozófia egyik fontos vonása, a praktikus okosságot, az élet helyes
irányításának a tudását a filozófia elméleti, spekulatív iránya fölé helyezni. Így kell
értenünk ezt a filozófus szájából meglepően hangzó mondatot.
15. Tudja azt, hogy természetünk a gyönyört keresi.
16. Szó szerint: „a jó dolgoknak a határát", azaz az apóniát, a fájdalomtól való
mentességet.
17. Demakritos mechanisztikus világképében az Istenek és az emberek egyaránt a
végzet hatalmában vannak; Ep. szerint az atomok zuhanásukban eltérnek a
függőlegestől, így a lélek is kiszabadul a determinizmus hatalmából és szabad akarata
van.
18. Íme a lélekorvos! A determinizmus normális körülmények között nyomasztóan,
pusztítóan hát az életvidám lélekre: lelkünk szabadnak akarja tudni magát. Ebből a
szempontból meg a népvallás, a megvetett „Volksmetaphysik" is üdvösebb. [95]
19. A hangsúly a „minden dolgon" van. A véletlen hatásköre határolt. A kozmikus világ
nagy törvényszerűségei a kényszerűség, az erkölcsi cselekvések pedig a szabad akarat
hatalmában vannak. A kettő közötti területen a véletlen az úr. [96]

Herodotoshoz intézett levél
Diog.Laert. könyvében az első levél. Epikuros fizikai világképet írja le. A mű céljának
megjelölése után módszerét ismerteti, majd a mindenségröl és összetevőiről ír. A
következő fejezetben a világ megismerésének módját, az érzékszenek működését
magyarázza. Ennek alapján fejti ki atomelméletet. A lélek is finom atomokból áll. A
testetlen létezők magyarázata után már eleget tudtunk, hogy a világok életet is
megismerjük s a kultúra fejlődését lássuk. A kozmoszhoz való viszonyunk ismertetése és
rövid ajánlás zárja le a szerkezetében kevéssé egységes, nehéz stílusú levelet, amely a
fordítót páratlanul nehéz feladat elé állítja.
A megértés megkönnyítésére Usener nyomán az eredeti szöveget is tagoltuk és
fejezetcímekkel láttuk el. Ugyanezt a célt szolgálta a levelek sorrendjének a
megváltoztatása is.
1. A kezdők részére írt „Nagy kivonat"-ra utal. Ez a levél azonban, mint "Kis kivonat", a
haladókról szól, ezért sokkal több benne a terminus, mint pl. a kívülállókhoz is szóló
külső levélben. Kivonatjellege abban is mutatkozik, hogy sok helyen csak utal elveszett
könyveinek fejtegetéseire, s így egy-egy tételhez hosszú magyarázatokat kell fűznünk.
[97]
2. Más filozófiai iskolák jóval messzebb mentek a filozófiai műszavak alkotásában.
Ezekkel szemben int mérsékletre.
3. A „tiszta szenzualizmus" már a következő fejezetben megtörik. Az ismeret alapja
ugyan az érzékelés, az erkölcsi területen pedig az érzés az irányadó, de vannak
ismeretek, amelyeket nem az érzékszerveken keresztül szerzünk. - Az epibole tes
dianoiás (elménk közvetlen felfogó művelete) két esetben szerez ismereteket: 1). Ez
hajtja végre bizonyos olyan képecskéknek az elme irányulása folytán történő közvetlen
felfogását, amelyek, mint pl. az Istenekről áradó képecskék, túlságosan finomak ahhoz,
hogy érzékszerveinkkel felfoghassuk őket, 2). továbbá a tudományos gondolkodás
világos, magától értetödő fogalmainak vagy más fogalmaknak közvetlen (intuitív)
felfogását. -Kriterion alatt, amelyek különben az aisthesis, a pathos, a prolepsis, és az
epibole tes dianoiás gyűjtőfogalma, itt az érzékszerveinket, mint a mérlegelés
és az ítélés eszközeit kell értenünk, amelyek a dolgokról aktíve is szereznek
epimartyresist, megerősíti bizonyosságát. Ez a szenzualizmus nem merev, inkább csak
kritikát jelent az akadémikusok, [98] a peripatetikusok, s főképp bizonyos sztoikus
mesterek túlzott spekulációival szemben. Ep. szerint mindig a tapasztalati valóságból
kell kiindulnunk a megismerésben.
4. Az adelon háromfélét jelent: 1.) Az olyan finom dolgokat (pl. az Istenek), amelyeket
érzékszerveinkkel nem tapasztalhatunk, 2.)az atomok és az űr fogalmát és ehhez
hasonló fogalmakat, 3.) a felfoghatatlanul távollévő égitestek.
5. Ez az érv különösen hangzik. Arra a tapasztalatra utal, hogy minden teremtménynek
magra van szüksége; ha semmiből is keletkezhetnek valami, akkor a teremtmények is
létrejöhetnének mag nélkül. Ezt azonban nem tapasztalhatjuk. L.Lucr.I. - Ez a fejezet
egyébként az anyag megmaradásnak és e tétel logikai megfelelőjének, a kauzalitás
elvének felvetése.
6. Nyilván a platoni ideákra céloz, azoknak a létezését tagadja.
7. A kiadók itt lacunat jeleznek, s a szöveget kb. így egészíti ki. Az elhajlás jelentőséget az
Ep.filozófiája c. értekezésben láttuk. Itt a háromféle halmazállapot magyarázata

következik: egymástól [99] nagy távolságra a légnemű testek atomjai vannak,
összekapcsolódásuk a szilárd testek atomjait fogja össze, más összekapcsolódott atomok
pedig az edényben lévő folyékony testet.
8. V.o.Lucr.IV. 129.kk.es 724.kk. A kentaurok és más efféle fantáziaképek létrejövésére
utal amelyek a valóságban nem léteznek.
9. A szimpátia tulajdonképpen együttérzést jelent, a külvilág jelenségeire való
rezonálást; a minőségek és a mozgások, (változások) egymásutánjának a megfelelő
felfogása utal. Lefordítása mind itt, mind a következő, mind a De auditu c. fejezetben
nagyon nehéz s csak több szóban lehetséges.
10. Demokritos, majd Empedokles, Paramendies és Platon látás-elméletének a cáfolata.
D. szerint a testről kiinduló áramlás előbb apotyposis-okat alkot a levegőben és ezek
jutnak el mind a látás, mind a hallás esetében az érzékszervekhez. Emp., Parm. és Pl.
szerint viszont, kik a megismerés aktív jelleget hangsúlyoztak, a szemből kiinduló
sugarak is részt vesznek a folyamatban.
11. A nagyobb, durvább képek u.i. a szemünkhöz, a kisebbek, finomabbak pl. az Istenek
képei, közvetlenül az elménkhez jutnak.
12. A közvetlen felfogás mindig igaz, a további következtetéseket azonban felül kell
vizsgálni. [100]
13. Ep. szerint az alakkal szükségszerűen együtt jár az "antiypia", a más atomokkal való
összeütközés képessége, és az elválaszthatatlan részekkel (peras) való rendelkezés.
13. a) vagyis: az alak változik, de valamilyen alakjuk mindig van a testeknek.
14. A levél egyik leghomályosabb fejezete. Mivel Ep. számára legfőbb ismeretelméleti
érv az érzékelés, tételét, hogy a test nem osztható a végtelenségig, mindig kisebb
darabokra, előbb általában a határolt testben igazolja, s csak azután lép át az atomok
világába. A vázlatos szöveg megértéséhez előbb le kell szögeznünk a következőket: a) A
tome eis apeiron epi toulatlon a testek tényleges darabolására, b) a metabasis eis
apeiron epi toulatton a gondolatban mindig kisebb rész felé való haladás eleata tételére
utal. A „végtelenül sok" a tényleges darabolásra, a „tetszés szerinti nagyságú" pedig a
gondolati műveletre vonatkozik. Mindkét műveletnek ki kell mutatnia a lehetetlenséget,
mert másképpen el kell fogadnia, hogy a testet végtelenségig lehet osztani, s nincs
továbboszthatatlan alsó határ. Ep. így érvel: ha valamely testet mindig kisebb és kisebb
részekre vághatnánk, megfosztanánk fizikai erejétől, hiszen ha a darabolásban mindig
tovább haladhatnánk, akkor sohasem jutnánk el valami állandó és szilárd [101] alaphoz,
ami a világ állandóságát biztosítja. A további érvelésben reductio ad absurdummal
dolgozik. Azt sem tudja belátni, hogyan lehetne végtelen sok részecske, bármilyen
kicsinyek is legyenek azok a részecskék, határolt esetben, ill. ha végtelen sok részecske
van valamiben, hogyan lehetne az meg véges. A részeknek u.i. mégis csak van valamilyen
nagyságuk, s ha végtelen sok van belőlük, a testnek is végtelen nagynak kell lennie. (A
mai tudomány ezekről a dolgokról természetesen egészen másképp gondolkodik.) -
Ezután a gondolatban mindig kisebb rész felé való haladás lehetőséget cáfolja meg.
Valaki azt hozhatja fel, hogy mindig egyenlő részekre átlépve nem lehet ugyan egy test
felületen végtelenségig haladni de mindig kisebb részekre átlépve lehet, s így igazolható,
hogy végtelenségig osztható a test. Ámde ha mindig kisebb rész felé haladunk (a test
felére, negyedére, nyolcadára), végül is eljutunk egy olyan részhez, amely csak
megkülönböztethető, de önmagában már nem látható. Ezen az extremum cacumenen
belül ilyenformán már lehetetlen meg kisebb részre átmennünk, s ha mégis azt hinnők,
hogy egy meg kisebb részre mentünk át, már egy szomszédos ugyanolyan extremum
cacumenre léptünk, Így belátjuk, hogy a mindig kisebb részre való haladás a
végtelenségig nem lehetséges; a midig [102] egyenlő részre való haladásra

vonatkozólag pedig már feltételezett ellenfelünk is elfogadta, hogy azzal nem lehet egy
határolt test felületén végtelenségig haladni. "Bebizonyítottuk" tehát, hogy a határolt
testben nem lehetnek végtelen kis részek, vagy végtelen sok rész, hanem a részecskék
nagyságának van alsó határa amelyen túl a testet sem valóságban, sem gondolatban nem
lehet tovább osztani, s így végtelen sok rész sem lehet a testben.
16. Arra utal, hogy alattunk is felettünk is végtelen sok világ van s így a „lent" és „fent"
relatív fogalmak.
17. Miután kifejtette, hogy az önállóan repülő atomok minden felfogható távolságot
észrevehetetlenül rövid alatt tesznek meg, s mind egyforma gyorsaságúak, áttér az
összetett testek közt lehetséges sebességkülönbségeknek a magyarázására. (E nehéz
helyet szinte valamennyi Ep.-magyarázó félreértette; megvilágítását Giussaaninak és
Baileynek köszönhetjük.) Azt mondhatja valaki, hogy az összetett testek belsejében az
egyik atom gyorsabban mozog mint a másik, arra hivatkozva, hogy az atomtömegekben
lévő atomok a legkisebb összefüggő idő alatt is egy bizonyos sebességüktől függő helyre
jutnak el, ( bár csak gondolatban felfogható idő alatt nem jutnak el egy bizonyos ponthoz,
hanem gyakran [103] összeütköznek). Ebből az érzéki jelenségből azután hamis
következtetéssel azt állítják, hogy mivel az összetett testek tapasztalatuk szerint
különböző gyorsaságúak ez az atomjaikra is igaz. A kérdés megvilágítása érdekében
tegyük fel hogy két összetett test, A és B, ugyanabban az irányban mozog és A kétszer
olyan gyorsan mozog, mint B. Ha megfigyelésünket a legkisebb összefüggő idő ese-tében
hajtjuk végre, A akkor is kétszer olyan hosszú távolságot tesz meg, mint B. Ebből tévesen
az következik, hogy az A-t alkotó atomok kétszer olyan gyorsan haladnak, mint a B-t
alkotó atomok. Tételezzük azonban fel olyan rövid időt, amelyet csak gondolatban lehet
elképzelni, (Logo theoreton khronon) amelyet folyamatos időnek már egyáltalán nem
nevezhetünk. A következtetés alapján ismét arra a gondolatra juthatnánk, hogy A atomjai
kétszer akkora távolságot tesznek meg, mint B atomjai. Ha azonban a szabad atomoknak
az űrben való mozgásáról tett megállapításainkat figyelembe vesszük, akkor belátjuk,
hogy következtetésünk téves volt. Az atomok u.i. nem mozdulatlanok a test belsejében
sem, hanem miként az űrben, itt is mozognak, de állandóan összeütköznek egymással. Az
alatt a csak elgondolható idő alatt minden atom mindkét test belsejében egyenlő utat
tesz meg az alatt a csak gondolatban [104] elképzelhető legrövidebb alatt. Mi okozza
tehát azt, hogy A test gyorsabban halad, mint B? Az, hogy A testben több atom mozog az
egész testtel egyező irányban mint B testben. B-ben több az antikope, több atom
akadályozza a főirányban való mozgást, s így az egész test is a gondolat gyorsaságával
repülne: csak az állandó belső összeütközések okozzák, hogy nem is láthatnánk őket meg
abban az esetben sem, ha maguk az atomok láthatóak volnának. Maga a szöveg olyan
formában utal ezekre a fejtegetésekre, hogy már az ellenvető elismeri azt, aminek
alapján a levél haladó olvasójától jólismert Peri phuseos őt megcáfolja.
18. Egy újabb felmerülő ellenvetést hárít el: az összetett test mozgása a testet alkotó
atomok mozgásának az összegeződése, az atomok a test belsejében való mozgása pedig
minden irányban megtett apró pályácskák sorozata; ennek alapján most már azt
gondolhatna valaki, hogy bár nem látjuk, az összetett test is megteszi azt a sokféle pályát
és úgy érkezik útjának végéhez. Ez azonban elképzelhetetlen és teljesen ellentmondana
az érzékelés tanúságainak: ebben az esetben u.i. minden test bármely lehetséges helyről,
bármely irányból érkezhetnek, amely irányból valamelyik atomja érkezett és nemcsak
onnan érkezhetnek, ahonnan mi megfigyeltük [105] az indulást. Ebben az esetben
azonban illuziónak kellene tartanunk az összetett test tőlünk is érzékek mozgását és
azokat az elképzelt felfoghatatlanul apró pályákat kellene valóságnak tartanunk. Ez
azonban téves, az összetett testnek az érzékelhető mozgása is valóság: az összetett testet

alkotó atomok a gondolat gyorsaságával repülnek különböző irányú rövidke pályájukon,
az egész test azonban egy új egység, mely valóban az érzékszervünkkel megfigyelt pályát
fut be.
19. „egész addig"= egészen a megfigyelhető idő kezdetéig. A csak gondolatban
megragadható idő alatt ugyanis a mozgás az individuális atomoknak gondolatgyorsaságú
mozgása, ezalatt nincs antikope, de mihelyt a megfigyelhető időbe lépünk át, akkor a
mozgás már az összetett test mozgása s ez pedig a belső összeütközés külső
kifejeződése.
20. „Az epikureus pszichológia vázlat "(Heinze), amelynek részletesebb kifejezését L.
Heinze kiadásában olvashatjuk. A vázlat háromrészből áll: 1. A lélek „anyaga", 2. az
érzékelés lélektana, 3. ennek tanulságai a léleknek és az atomtömeg többi részének
viszonyára vonatkozólag. Ep. először azt szögezi le, hogy a lélek testi, anyagi létező.
Valószínűleg kora peripatetikus mestereivel kell itt vitázni, akik Arist entelecheia-
fogalmat valószínűleg [106] a pythagoreus harmónia-fogalom irányába módosítottak, s
tagadták, hogy a lélek önmagában létezik. Érdekes jelenség, hogy míg a nyugateurópai
kultúrában, ha szabad ezúttal egész durva, általánosításokat használnunk, főleg a
„materialista" Ep. szögezi le a lélek más értelmében vett önálló létezését, a spiritualista
pythagoreizmus tanítványaival szemben. A lélek létezésének modern problematikája - s
az egész nyugateurópai lélektan - termékeny ösztönzését, magasabb, de nem feltétlenül
relativizmusra vezető szempontot kaphatna a kérdéskomplexus antik
megfogalmazásának a tanulmányozásából; ehhez azonban az antik lélektannak a
modern követelményeknek megfelelő ábrázolására volna szükség. - A modern fordítók
(Bailey is) ebben a fejezetben a stílus nehézkességének elkerülésének érdekében
következetlenül járnak el: mivel kijelentették, hogy a lélek is testi valami, az embernek
azt a részét, ami nem lélek, nem nevezhetjük testnek, hanem minden esetben az
„atomtömeg többi részének" kellene fordítanunk.
21. A magyarázok nagyrésze, úgy látszik a kitűnő angol kommentátor sem veszi észre,
hogy a „valamelyik más testrész" kifejezést Lucretius e soraival kell összefüggésbe
hoznunk, (amelyek a különben teljesen egybeesésének bizonyos modern [107]
pszihológusok felfogásával). "Primum animum dico,...- esse hominis partem nilo minus
ac manus ac pes - atque oculi partes animantis totius exstant." helyett azt mondja, hogy
"so long as the soul in the body", nyilván a test-lélek ellentétpár fogalomkörében maradt.
22. Platon ideatanát cáfolja azzal, hogy ezeket a tulajdonságokat a testtől függetlenül
nem tudjuk elképzelni. Utána Aristoteles, majd a Csarnok felfogásának cáfolata
következik.
23. A tér (az üres tér, az űr) szinte önálló létező, az idő viszont csak sajátságos fajtájú
járulék. Arist, időmeghatározása után erőtlennek tűnik ez a fejtegetés, de gondoljunk
csak arra, hogy Husserl már-már klasszikusnak tűnő meghatározása után is mennyire
megoldatlannak érezte a problémát saját tanítványa.
24. Ennek és a következő fejezetnek a tárgyát Lucr. tovább viszi a V. könyvben, amely
számos ponton Darwin írásaira emlékeztet. Meg a struggle for the life gondolatat is
keresztülviszi. Látjuk tehát, hogy Guyau joggal mutatta ki az újkori angol
gondolkodásban az epikureus jelleget. [108]

Az „Alapelvek" Diog.Laert. művében
1. E tanítás egyrészt a kyrenei hedonikusok ellen irányul, akik szerint a

fájdalommentesség meg nem gyönyörűség, hanem csak semleges állapot, míg a gyönyör
valami pozitív mozgalmasság, megrezdülés. Másrészt Platon ellen, aki szerint a
fájdalommal vegyített gyönyörök is vannak. (Bár az igazi gyönyör Platon szerint is tiszta,
vegyítetlen.)
S a fájdalommentesség a gyönyör maximuma, mert ennél nagyobb gyönyört elérni nem
lehet, legfeljebb variálható a gyönyörűség: különböző ételekkel űzhetem el az éhséget.
2. Minthogy a test Epikurosnál a szinten atomokból álló lelket is magábazárja, ezért
beszél a húsról, valahányszor tisztán testies dolgokról szól.
3. A természet lényegének megfelelő törekvés: a zavartalan nyugalomra, vagyis: az igazi
gyönyörűségre törekvés.
4. A vágyak határa: a fájdalom-mentesség. A fájdalmak határára nézve l. a IV. alapelvet.
5. T.i. a fájdalom-mentességnek.
6. A fájdalom-mentességet és a halálfélelem s az Istenektől való félelem kiküszöbölése
folytán keletkező lelki nyugalmat (ataraxiat). [109]
7. A fájdalom-mentességet s a lelki nyugalmat.
8. Meg kell különböztetnünk az érzékelést magát s a belőle önkéntelenül levont
következtetést. Ha egy torony messziről kereknek látszik, ez, mint érzékelés, igaz: de ha
valóban kereknek tartjuk, ez már a mi következtetésünk, ami meg a közelebbről való
megtekintés megerősítő tanúbizonyságra szorul.
9. A valódi gyönyörűséghez: a fájdalom-mentes nyugalomhoz.
10. E vágyak tipikus példája a szerelem.
11. Vagyis a közösségi életben mindenkinek javára szolgál. [110]

Az Idomeneushoz intézett levél
Diog. Laert.
Egyáltalán nem lehet Ep-t az önzés filozófusának nevezni. Halálos ágyán íme előtte elhalt
kedves tanítványának és barátjának, a lampsakosi Metrodorosnak az árváit a lampsakosi
Idomeneusnak gondjaiba ajánlja. - Cicero a hasonló tartalmú levelet a mytilenei
Hermarchoshoz címezi, aki Ep. iskolájának az irányítója lett. A görög és a latin szöveg
között az eltérés lényegtelen. A görög szöveg címe: „Már haldokolva írja Idomeneushoz
ezt a levelet". A levél egyébként későbbi betoldás Diog. szövegébe. A latin szövegnek
magyar fordítását, Némethy Géza, a kiváló filológus iránti kegyeletből, az ő fordításában
közöljük:
Epicurus Hermarchusnak üdvözletet küld
Midőn életemnek legboldogabb s egyszersmind utolsó napját éltem, írtam neked ezeket.
Oly szörnyű vesebaj gyötör, hogy nagyobb fájdalom már nem képzelhető. Mégis legyőzte
ezt lelkem öröme, [111] melyet bennem tanításaim és felfedezéseim emléke 'keltett. Te
pedig, amint az méltó irántam és a filozófia iránt kora ifjúságodtól fogva tanúsított
hajlandóságodhoz, gondoskodjál Metrodorus gyermekeiről. [112]
„Sohasem törekedtem arra, hogy a tömeg előtt tetszést arassak: ami nekik tetszett, ahhoz
én nem értettem, amit pedig én tudtam, messze volt az ő látókörükből,"
Epikuros

Epikuros - Epikuros Legfontosabb Filozófiai Tanításai - olvasOMmani

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Epikuros - Epikuros Legfontosabb Filozófiai Tanításai - olvasOMmani

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

Fordította: Kövendi Dénes és Sárosi Gyula

(A digitalizálás a Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó 1994-es

“A béke kikötője" Az epikureus filozófia történelmi háttere.

Epikuros Legfontosabb filozófiai tanításai Oldal: 2

Epikuros Legfontosabb filozófiai tanításai Oldal: 3

Epikuros Legfontosabb filozófiai tanításai Oldal: 4

Epikuros Legfontosabb filozófiai tanításai Oldal: 5

Epikuros Legfontosabb filozófiai tanításai Oldal: 6

Epikuros Legfontosabb filozófiai tanításai Oldal: 7

Epikuros Legfontosabb filozófiai tanításai Oldal: 8

Epikuros Legfontosabb filozófiai tanításai Oldal: 9

Epikuros Legfontosabb filozófiai tanításai Oldal: 10

Epikuros Legfontosabb filozófiai tanításai Oldal: 11

Epikuros Legfontosabb filozófiai tanításai Oldal: 12

tömeg Isteneit el is intézte.

Epikuros Legfontosabb filozófiai tanításai Oldal: 13

Halottnak lenni, - az már engem nem érdekel."

amelyekben a szerző az ifjúság örömeinek élvezésére int.

bizonyos meghatározott fajta étel se nem szükséges, se nem természetes.

Epikuros Legfontosabb filozófiai tanításai Oldal: 14

Epikuros Legfontosabb filozófiai tanításai Oldal: 15

15 Tudja azt, hogy természetünk a gyönyört keresi.

törvényszerűségei a kényszerűség, az erkölcsi cselekvések pedig a szabad akarat hatalmában vannak. A

Epikuros Legfontosabb filozófiai tanításai Oldal: 16

Azok részére, Herodotos, akik mindazt részletesen át tanulmányozni, amit a

Epikuros Legfontosabb filozófiai tanításai Oldal: 17

Ha megtettük ezt a megkülönböztetést, most már szemügyre kell vennünk az

Egyébként a mindenség a testekből és a térből áll. Hogy ugyanis testek vannak,

Epikuros Legfontosabb filozófiai tanításai Oldal: 18

Universum esse infinitum et corporum multitudine et spatii magnitudine

(Meg kell meg mondanunk), hogy az osztatlan és tömör őstestek, amelyekből az

Az atomok örök időn át szüntelenül mozognak: (egyrészük függőlegesen, másrészük a

II. De rebus sensui subiectis et de sensibus, mundos esse numero infinitos

Ez a rövidke előadás, ha mindezt jól megjegyeztük, kielégítő alapot nyújt a létezők

Epikuros Legfontosabb filozófiai tanításai Oldal: 19

De tenuitate, celeritate, ortu simulacrorum

Továbbá, hogy a képecskék fölülmúlhatatlanul finomak, semmilyen érzéki jelenség nem

Epikuros Legfontosabb filozófiai tanításai Oldal: 20

Errorem non in visu inesse, sed in opinione

Az a képzet, amelyet eszünkkel közvetlenül megragadunk, vagy pedig érzékszerveinkel

Epikuros Legfontosabb filozófiai tanításai Oldal: 21

El kell azt is fogadnunk, hogy az atomok a tárgyi jelenségek semmilyen tulajdonságával

De partibus atomorum - de similitudine minimi visibilis14

képessége, és az elválaszthatatlan részekkel (peras) való rendelkezés.

Epikuros Legfontosabb filozófiai tanításai Oldal: 22

Epikuros Legfontosabb filozófiai tanításai Oldal: 23

Non esse in spatio infinito summum aut infimum

Szükségszerű, hogy az atomok egyforma gyorsaságúak legyenek, amikor az űrön át úgy

15 A kiadványból hiányzik az ehhez a jegyzethez tartozószöveg (digit. megjegyzés)

Epikuros Legfontosabb filozófiai tanításai Oldal: 24

Ezek után mindig az érzékelésekre és az érzésekre vezetve vissza okoskodásunkat (így

ugyanis a mozgás az individuális atomoknak gondolatgyorsaságú mozgása, ezalatt nincs antikope, de

Epikuros Legfontosabb filozófiai tanításai Oldal: 25

Epikuros Legfontosabb filozófiai tanításai Oldal: 26

V. De eis quae corporibus accident coninucta corpori, esse figuram colorem

Tudnunk kell továbbá, hogy az alakok, színek, a nagyság és súlyviszonyok és mindazok,

Esse porro eventa corpori velut motum quietem affectum

Azonkívül a testeket gyakran érik és nem követik állandóan (ideiglenes járulékok,

Tempus in quo genere rerum sit

Utána Aristoteles, majd a Csarnok felfogásának cáfolata következik.

Epikuros Legfontosabb filozófiai tanításai Oldal: 27

De artitum initiis et loquellae origine